Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Valtorta Mária Ôrangyalom mondja Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Valtorta Mária élete, írásai A fordítások listája -- rövidítések Látta Ôrangyalát -- Ôrangyalom mondja Szentírási idézetek Bevezetés Isten A Szentháromság (Zsolt 91,15-16) Isten szent hajléka (Zsolt 68,6-7.36) Tudjatok látni (Zsolt 97,1-2 Jak 1,17-21) Kicsoda Krisztus? (Róm 8,12-17) Engedelmesség Jézus Neve (ApCsel 4,8-12) Krisztus Király (Kol 1,12-20) A nagyhét (Fil 2,5-11) Víz és vér (1Jn 5,4-10) Három megjelenés (ApCsel 2,1-11) Mária A szeplôtelen fogantatás (Péld 8,22-35) A Szentcsalád (Kol 3,12-17; Róm 12,1-5) Mária szerepe (Sir 24,21) Szellemvilág Angyalok Isten vagy a Sátán? (1Jn 3,13-18) A Sátán Istent szolgálja Új Luciferek! (Ef 6,10-17) Isten országa Az egyház (Gal 4,1-7) A titokzatos test Keresztségünk (Róm 6,3-11) Lángnyelvek (1Pt 2,11-19) Az ég kenyere (Kiv 16,1-7) Oltáriszentség (Zsolt 81,17) A szeretet feloldoz (1Pt 4,7-11) Lelki élet Isten dicsérete (Zsolt 66,1-2) Isten irgalma (Zsolt 33,5-6 1Pt 2,21-25) Bizalom és alázatosság (1Pt 5,6-11) A tökéletes szeretet (Fil 1,6-11) Ellenségszeretet (1Kor 10,6-13) A türelem jutalma (1Kor 1,4-8) A Tízparancs (Róm 12,6-16) A tökéletes ima Az igazak imája (Fil 3,17-21 4,1-3) Ne aggódjatok! Isten atlétái (1Kor 9,24-27 10,1-5) Az okosság erénye (Ef 5,15-21) Az engedelmesség gyümölcsei (Ef 4,1-6) Nagylelkűség (Jak 1,22-27) Kisdedek (1Pt 2,2) Példaadás (1Kor 12,2-11) Az igazi keresztények (Ef 4,23-28) Utolsó dolgok Te légy bírám, Istenem! (Zsolt 43,1-2) Engesztelés (Róm 6,19-23) A világvége (Róm 8,18-23) ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program a Vallás és Élet Kiadó gondozásában kéziratként megjelent füzetek elektronikus változata. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. ======================================================================== Valtorta Mária élete, írásai Élete Valtorta Mária, ez a kivételes, rendkívüli adottságokkal megáldott egyéniség, megelevenedik elôttünk Önéletrajzában, amelyet 1943-ban fejezett be, mielôtt látomásai megkezdôdtek volna. A további idôszak eseményeit más írásos adatok és személyes tanúbizonyságok segítségével állította össze a szerzô. Mária 1897. március 14-én született Casertában, ahol lombardiai származású szülei akkor éltek. Apja, József (1862--1935) alhadnagy a Cavallereggi Guide 19. regimentjében. A géppuskás osztag vezetôje szelíd, szeretetreméltó egyéniség. Anyja, Fioravanzi Izisz (1861--1943) viszont kemény, szigorú természetű asszony. A francia nyelv tanárnôje. Születésekor Mária életveszélyben volt. Utána pedig egy szenvedélyes, szerencsétlen természetű dajkára bízták. Egyetlen gyermek maradt. Anyja elôzôleg elvesztett egy fiúgyermeket, néhány órával születése után, pedig nagyon vágyódott egy fiúra. Alig volt 18 hónapos, amikor családja a romagnai Faenzába költözött, majd pedig 1901-ben Milánóba. A lombard fôvárosban, négy és féléves korától az Orsolyiták óvodájába járt. Itt találkozott elôször Istennel, és ébredt fel benne ,,a vágy, hogy azáltal vigasztalja meg Jézust, hogy hasonlóvá válik hozzá a szenvedésben, amit önként, szeretetbôl szenved el.'' Hétéves korában, 1904-ben a Marcella nôvérek intézetébe iratták be. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmányait. Azonnal kitűnt értelmességével, és osztályelsô lett. 1905-ben részesítette ôt a bérmálás szentségében Andrea Ferrari bíboros, akit ma már ,,Isten Szolgája''-ként tisztelnek, mert elkezdték boldoggáavatását. 1907 szeptemberében a Valtorta család Vogherába ment lakni, mert oda helyezték az apa ezredét. Mária itt a városi iskolába került, és hetente egyszer franciát is tanult a Franciaországból elűzött nôvérektôl. 1908-ben járult elsô áldozáshoz, amin nagy szomorúságára apja nem vehetett részt, mert anyja fölöslegesnek ítélte jelenlétét. Az anya zsarnoksága és az apa engedékenysége következtében Mária 1909 márciusában kollégiumba került. Mária pompásan érezte magát az Irgalmas Nôvérek kollégiumában, ahol öt iskolaévet végzett el négy naptári év alatt, 1913 februárjáig. Nagylelkűség, határozottság, kitartás és hűség jellemezték. Szerette a tanulást, a rendet és az engedelmességet. Ezért mintaképként emlegették. Az anya azonban ismét beleavatkozott leányának életébe, és Technikumba iratta be, holott neki semmi érzéke se volt a matematikához. Nem is kerülhette el az ,,ünnepélyes bukást:'' A klasszikus tananyagban azonban jónak bizonyult, és leérettségizett. A kollégiumban buzgón vett részt az utolsó lelkigyakorlaton, ,,mert tartós gyümölcsöt akart belôle meríteni, hogy programja legyen egész világi életére''. Az Úr tudtára adta Máriának, ,,milyennek kell lennie életének Istenben, Istennel való kapcsolatában, hogy megfeleljen Isten akaratának.'' 1913 tavaszán a Valtorta család Firenzébe költözött, mert az apa, egészségi okokból, nyugalomba vonult. Mária gyakran fölkereste apjával a város szép helyeit. Odahaza, saját elhatározásából, folytatta az elôbbi, kollégiumi életet. Anyja azonban igyekezett gátolni ôt ebben, vallásellenes oktatásaival. Firenzében Mária megismerkedett egy szép, gazdag és művelt fiatalemberrel: Robertóval. Szerették is egymást, néma, türelmes, tisztelô szeretettel. A könyörtelen anya azonban már csírájában elfojtotta ezt a gyöngéd érzelmet. Hasonló sorsra jutott kilenc évvel késôbb egy katonatisztnek készülô ifjúhoz, Márióhoz fűzôdô kapcsolata is. 1916 tavaszán, ,,az elkeseredés és sóvárgás szörnyű idôszakában'', az Úr egy álommal vonzotta magához. Ez az álom elevenen megmaradt Mária emlékezetében. Álmában, amely világosan elôrevetítette írói tevékenységének evangéliumi témáját, Jézus sietett Mária segítségére. Úgy ébred fel, mint akit ,,valamilyen, nem földi eredetű fény világított meg.'' A világtól való elvonulás ideje azonban még távol volt. 1917-ben Valtorta Mária az irgalmasszívű ápolónôk sorába lépett, és tizennyolc hónapon át működött ápolónôként a firenzei katonai kórházban. Azt kérte, hogy közkatonákat ápolhasson és ne tiszteket, mert azért ment, ,,hogy a szenvedôket szolgálja, nem pedig, hogy kacérkodjon vagy férjet találjon.'' A felebaráti szeretet gyakorlása közben úgy érezte, hogy mindinkább közeledik Istenhez. Egy váratlan esemény jelezte fokozatos föláldozásának kezdetét. 1920. március 17-én anyja társaságában ment az utcán, amikor egy hitvány gyerek, egy ágyból kitört vasrúddal teljes erôbôl hatbavágta. Mária három hónapig nyomta az ágyat. Ez mintegy ízelítô volt késôbbi betegségébôl. Ugyanennek az évnek októberében, szüleivel Reggio Calabriába utazott, vendégségbe, Belfanti nevű unokatestvéreihez, akik hatalmas szállodák tulajdonosai voltak. Lelke ismét erôre kapott az ottani táj csodálatos természetvilágában. Egészséges tanulási kedve is kielégült unokatestvére, Klotild, ,,gyönyörű könyvgyűjteményében''. Klotild ,,igen művelt nô volt'', és ki tudta válogatni a stílus és cselekmény szempontjából legkiválóbb könyveket. Az Úr, ez alkalommal, egy könyvet használt fel, hogy ismét hatalmas lökést adjon neki. Fogazzaro Antal: A Szent című könyve kitörölhetetlen jegyet nyomott szívébe; méghozzá jó jegyet. Itt Mária ismét tapasztalta a már elôbb is jelentkezett furcsa érzést, ,,mintha ujjaiból hosszú, igen hosszú szálak indulnának ki, amelyek kinyúlnak a végtelen térbe, és ott összekapcsolódnak a többi hozzá hasonló szálakkal'', amelyek más személyektôl indultak ki, mintegy óhajtva az összefonódást. Reggióban ezenkívül újból kivirágzott Szent Ferenc iránti rajongása, ami lelkiségének állandó jellemvonása lesz. De ugyanitt omlott össze Márióval való jegyessége, anyja mesterkedései következtében. 1922. augusztus 2-án visszautazott Firenzébe, és még két évig maradt ott, öszetörten ,,keserű emlékei'' miatt. A család 1924 szeptemberében végleg Viareggióba költözött, a késôbb megvett kis házba. Mária Viareggióban is folytatta visszavonult életét. Néha kisétált a tengerhez és a fenyvesbe, vagy a bevásárlások ürügyével ment el hazulról. Ezek a bevásárlások lehetôvé tették rövid látogatásait a szentségi Jézusnál anélkül, hogy magára vonta volna miattuk anyja villámait. A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz példáján felbuzdulva, akinek Egy lélek története című könyvét egyhuzamban olvasta végig, 1925. január 28-án áldozatul kínálta fel magát az irgalmas Szeretetnek, s ezt a felajánlást ezentúl mindennap megújította. E pillanattól kezdve Jézus iránti szeretete mérhetetlenül megnôtt, úgyannyira, hogy saját szavaiban és tetteiben Jézus jelenlétét érezte. Fűtötte a vágy, hogy Istenének szolgáljon. Ezért szeretett volna belépni Szent Pál Társaságába, de meg kellett elégednie ,,egy alázatos, elrejtett, egyedül Isten által ismert apostolkodással, amelynek lendítôi inkább a szenvedés, mint a cselekvés voltak.'' Azonban, 1929 decemberétôl kezdve, amikor belépett a Katolikus Akcióba, mint a leányok kulturális küldöttje, nyilvánosan is a lelkek javának szentelhette magát. Munkáját odaadóan végezte, és az általa tartott elôadások egyre több hallgatót vonzottak a nem-hívôk közül is. Közben az a nagy elhatározás érlelôdött meg benne, hogy áldozatul ajánlja fel magát az isteni Igazságosságnak is, és erre ,,egy még tisztább, még önmegtagadóbb élettel készült fel''. Már jóval elôbb szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. Az új felajánlás 1931. július 1-én történt. E naptól kezdve egyre kevésbé kímélték a testi és a lelki szenvedések. 1933. január 4-e volt az utolsó nap, amelyen Mária, végtelen erôlködéssel, utoljára ki tudott menni a házból. 1934. április 1-tôl kezdve pedig többé nem kelt föl az ágyból. Ekkor vette kezdetét ,,erôs szeretet-elragadtatásban'' hosszú, tevékeny betegsége. Eszköz lett Isten kezében. Küldetése ez volt: ,,Szenvedni, engesztelni és szeretni''. Ebben az idôszakban, pontosan 1935. május 24-én lépett a Valtorta ház szolgálatába Diciotti (ejtsd: dicsotti) Márta, aki hűséges társnôje lett Máriának, ,,hallgatója'' írásainak, szeretô gondozója és segítôje haláláig, halála után pedig emlékei ôrzôje. (Azóta már ô is meghalt.) A vigasztaló tényt, hogy barátságos személy került melléje, mély fájdalom követte: egy hónap múlva, június 30-án meghalt az apja. Az apa ,,mindig türelemmel, szelíden és szeretettel végezte kötelességét, megbocsátotta a sérelmeket, jóval viszonozta a rosszat, leküzdötte irtózatát az iránt, aki ôt félreismerte és minden percben megsebesítette.'' (Célzás feleségére.) Mária élet-halál közé került fájdalma miatt, hogy nem lehetett apja mellett, annak utolsó pillanataiban, sôt még halottként sem láthatta ôt. Az anya a ,,késôn ébredt szeretet ostoba megnyilvánulásai'' után még kegyetlenebbé és zsarnokibbá lett, mint elôbb. ,,Az, hogy teljesen önmaga urává vált, megzavarta az eszét.'' Mária pedig, betegágyán, tovább szenvedett és szeretett. Egyre jobban átadta magát Isten akaratának. Vigasztalta a bánkódókat, helyes irányba terelte a lelkileg tévelygôket, elfogadta a bekövetkezô idôkre vonatkozó fájdalmas figyelmeztetéseket, és mindenben kimutatta jellemének férfias erejét, és Istenre irányult elméjének éles felfogását. 1942 táján Valtorta Máriát meglátogatta Romualdo M. Migliorini (ejtsd: miljorini) atya, a Szerviták rendjébôl. Lelki-vezetôje lett és négy éven át az is maradt. Migliorini atya kérésére, 1943-ban, Mária beleegyezett önéletrajzának megírásába, azzal a kikötéssel, hogy lelke teljes föltárásával elmondhat minden jót és minden rosszat. Alighogy befejezte önéletrajzát, megkezdôdtek látomásai, és ezzel kapcsolatos írói tevékenysége. Néhány év leforgása alatt, egyhuzamban tizenötezer füzet-oldalt írt tele, amit csak most kezdenek egyetemesen elismerni, mint tudományos és irodalmi alkotást. Mindezt az események és személyek által okozott kimondhatatlan testi-lelki szenvedések között vetette papírra, minden tekintetben kedvezôtlen körülmények között. A felajánlások sora még nem ért véget. 1949. április 18-án Mária felajánlotta Istennek azt az áldozatot, hogy nem éri meg műve jóváhagyását, és ezt megtoldotta még értelme értékes odaajándékozásával is. Az Úr elfogadta felajánlását. Amikor ugyanis Mária látta a mű elgáncsolását, fokozatosan magába zárkózott, 1956-tól pedig lelkileg elszigetelôdött környezetétôl. Amikor teljesen munaképtelenné vált, akkor is megôrizte tiszta, derűs külsejét. Nyugodtan ült ágyában, mint egy nagy gyermek, akinek arra is szüksége van, hogy megetessék, de sohasem kért semmit sem. A házban Diciotti Mártán kívül más nem lakott, mert 1943-ban Mária anyja is meghalt. Máriának kevés látogatója akadt, baráti köre is megritkult. Mária csendben hunyt el, 1961. október 12-én, fél tizenegykor, életének 65., betegségének 28. évében. 1944-bôl származó egyik írásában olvassuk, hogy az Úr azt mondta neki: ,,Milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy az én világomban vagy, és hogy úgy érkeztél ide a szegény világból, hogy észre sem vetted. Egy látomásból kerültél át a valóságba, mint a kisgyermek, aki anyjáról álmodik, és arra ébred, hogy anyja szívére szorítja. Így teszek majd én is veled.'' Halálos ágyához a Szervita harmadrend társigazgatóját hívták. Mária ugyanis tagja volt mind a Szervita, mind a ferences harmadrendnek. Abban a pillanatban, amikor a pap kimondta a lelket buzdító szavakat: ,,Távozz el, keresztény lélek, ebbôl a világból'', Mária lehajtotta fejét, és meghalt. Valóban az engedelmesség testtartása volt ez, engedelmes életében a legutolsó. Holttestét ugyanabban a szobában, ugyanazon az ágyon ravatalozták fel, amely tanúja volt szenvedéseinek, munkásságának, felajánlásainak és halálának. Már évekkel elôbb elkészítette halotti ruháját, a keresztelési kendôt, amely fejét fogja takarni, leírta a mondatot, amit majd a kis gyászlapra kell nyomtatni: ,,A szenvedést befejeztem, de szeretni nem szűnöm meg''. A gyérszámú, de megilletôdött látogatók megcsodálhatták jobb kezének fehérségét -- annak fáradhatatlan kezét, aki magát ,,az Úr írótollának'' nevezte -- míg bal keze lassan elkékült. Térdei pedig, amelyek íróasztalul szolgáltak, kissé hajlottnak látszottak még most is, hogy igazi pihenôre tért. Október 14-én temették el, korán reggel, egyszerűen, amint már régen meghagyta. A Szent Paulinusz plébániatemplomban végzett beszentelési szertartás után, rövid autósor kísérte a holttestet a Misericordia temetôbe. Tíz évvel késôbb, 1971. október 12-én exhumálták a maradványokat. Ezeket különleges kezelésnek vetették alá, hogy megmaradásukat biztosítsák, majd ugyancsak a viareggiói temetôben, családi sírban helyezték el. Azonban 1973. július 2-án átvitték a firenzei Santissima Annunziata templomba, és a Szervita atyák káptalani kápolnájában temették el. Írásai Valtorta Mária írásainak legnagyobb részét mindenféle nehézségek között adták ki. Nem kísérte hírverés, mégis, csodálatos módon, csöndben terjed Olaszországban és szerte a világon, és beérnek a teljes áldozat lelki gyümölcsei. Írásai kb. tizenötezer füzetoldalnyit tesznek ki kézírásban. Ezeket fôleg 1943. április 23-a és 1947. április 27-e között vetette papírra, kis részüket pedig 1948 és 1951 között. A tizenötezer oldalt kedvezôtlen idôkben és körülmények között (háború, kitelepítés, nélkülözések, betegség és mindenfajta megpróbáltatás közepette) írta. Nem készített elôzetes vázlatokat vagy piszkozatot, hanem közvetlenül, azonnal írta tele a 122 füzetet, minden átnézés, újra fogalmazás vagy javítgatás nélkül. Nem álltak rendelkezésére tudós személyek vagy megfelelô könyvek, a Szentírás és X. Pius Katekizmusa kivételével. Valtorta Mária néha még a fejezetek sorrendjét is csak késôbb jelezte. Műveinek majdnem kétharmad részét alkotja az a hatalmas elbeszélô és tudományos mű, amely a Boldogságos Szűz Mária születésével kezdôdik, majd kibontakozik Jézus elrejtett életén, nyilvános működésén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül, és a Szűzanya mennybe való felvételével fejezôdik be. A mű olasz címe: Il Poema dell'Uomo-Dio, és jelenleg tíz kötetre osztva kapható. Lefordították már a teljes művet franciára, spanyolra, folyamatban van (1989 elején) a német és az angol fordítás kiadása, terbevették a magyar kiadást is. Részletei megjelentek már a magyaron kívül sok más nyelven is. A nagy Jézus életrajzon kívül kiadták Valtorta Mária Önéletrajzát, Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelének magyarázatát, a korabeli mise leckéinek magyarázatát, és egyéb írásainak gyűjteményét, három vaskos kötetben. Tervezik leveleinek kiadását is. Valtorta Mária mindig kifejezetten isteni eredetűnek tartotta látomásait és a diktálásokat. Sohasem fáradt bele annak hangoztatásába, hogy ô csak ,,eszköz'', ,,szerszám'', ,,toll'' Isten kezében. A tanúk, de fôleg Diciotti Márta kijelentik, hogy Mária bármely pillanatban hozzáfogott az íráshoz, ágyban ülve, térdén a füzettel, kegyetlen szenvedések között is, mégis a legnagyobb természetességgel és minden feltűnô jel nélkül. Félbe lehetett ôt szakítani minden semmiségért, és utána könnyedén folytatta munkáját. ,,Állíthatom -- olvassuk Valtorta Mária egyik nyilatkozatában -- hogy semmiféle emberi forrásmunka nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megtudhassam, mit is írok, és gyakran azt sem értem, amit leírok.'' Bár adódtak ellenvélemények és harcos hangok is, Valtorta Mária írásait magasrangú hittudósok és világi személyek szóban és írásban egyaránt elismerték. Különösen műveinek eredetiségét es páratlan mivoltát hangsúlyozták, és azt, hogy tökéletes összhangban állnak a katolikus Egyház tanításaival. Azt is kiemelték, hogy műve nem arányos emberi tudásához, bár elismerik az írónô értelmi képességeit, emlékezô tehetségét, műveltségét, kitartását, minden lelki és szellemi adottságát. Nem tartják azonban lehetségesnek, hogy annyi pontos ismeret és oly mély tudás lett volna benne fölhalmozódva. XII. Pius pápa, 1948-ban, amikor átnézte a kéziratot, kijelentette az azt bemutató teológia-tanárnak, Corrado Berti atyának: ,,Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vagy kevésbé rendkívüli eredetérôl. Aki elolvassa, majd megérti.'' Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerôleg nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, Felice Cappello S. J., Alfonso Carinci és Msgr. Gabriele Roschini. Jézus, 1943. augusztus 23-án ezt mondta Máriának: ,,Józanságra van szükség ajándékom használatában. Nem nyílt és zajos, hanem lassú és fokozatosan terjedô, névtelen terjesztésre. Amikor kezed békében megnyugszik a dicsôséges feltámadásra várva, akkor, és csak akkor fogják említeni nevedet.'' ======================================================================== A fordítások listája -- rövidítések A látomások alapján készült, II Poema dell'Uomo-Dio című, tízkötetes Jézus életrajzból és Valtorta Mária egyéb feljegyzéseibôl, 1991 január 1-ig a következô részletek jelentek meg a VALLÁS ÉS ÉLET kiadásában (zárójelben az idézésnél használt rövidítés): Tizenöt titok (TT) -- Rózsafüzér titkok 60 oldal Mária élete (M) és Üdvözlégy Mária (Ü) -- 16 füzetben, 710 oldal A Keresztelô (K) 72 oldal Péter (Pt) -- 7 füzet, 342 oldal Tíz apostol: Júdás és Jakab (JJ), János (J), András (A), Simon (S), Tamás (Ta), Máté (Mt), Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan, 6 füzet, 312 o. Kerióti Júdás (Jd) -- 13 füzet, 594 oldal A nôtanítványok (N) -- 92 oldal Tízparancs (T) 49 oldal A hegyi-beszéd (H) 60 oldal Példabeszédek (P) -- 12 füzet, 488 oldal Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok (E) amelyek más füzetekben nem szerepelnek, -- 7 füzet, 319 o. Jézus csodái (Jcs) 4 füzet, 210 oldal Jézus és a gyermekek (Gy) 6 füzet, 307 oldal A betlehemi pásztorok (Bp) 72 oldal Jézus, a szegények barátja (Jszb) 4 füzet, 222 old. Lázár (L) 100 oldal Jézus gazdag barátai (Jgb) 2 füzet, 146 oldal Gamáliel (G) 49 oldal Mária Magdolna (MM) (Jb 1) 100 oldal Jézus és a bűnbánók (Jb) 3 füzet 210 oldal Jézus és a pogányok (Jp) 5 füzet, 274 oldal Jézus ellenségszeretete (Je) 7 füzet, 352 oldal Jézus és a Sátán (JS) 3 füzet, 232 oldal Jézus és a gyászolók (Jgy) 60 oldal Az Utolsó Vacsora (UV) és Jézus szenvedése (Jsz) 2 füzet, 140 oldal Feltámadt! (F) és Az Apostolok keresztútja (Ak) 84 oldal. Utolsó oktatások (Uo) és Az Ôsegyház (Ô) 88 oldal A Szeretet vértanúi (Sz) 88 oldal Valtorta Mária (V) 4 füzet, 188 oldal Rövidítések A Tíz apostol: András Ak Az Apostolok keresztútja Bp A betlehemi pásztorok E Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok, amelyek más füzetekben nem szerepelnek F Feltámadt! G Gamáliel Gy Jézus és a gyermekek H A hegyi-beszéd J Tíz apostol: János (J) Jb Jézus és a bűnbánók Jcs Jézus csodái Jd Kerióti Júdás Je Jézus ellenségszeretete Jgb Jézus gazdag barátai Jgy Jézus és a gyászolók JJ Tíz apostol: Júdás és Jakab Jp Jézus és a pogányok JS Jézus és a Sátán Jsz Jézus szenvedése Jszb Jézus, a szegények barátja K A Keresztelô L Lázár M Mária élete MM Mária Magdolna Mt Tíz apostol: Máté (Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan) N A nôtanítványok Ô Az Ôsegyház P Példabeszédek Pt Péter S Tíz apostol: Simon Sz A Szeretet vértanúi T Tízparancs Ta Tíz apostol: Tamás TT Tizenöt titok -- Rózsafüzér titkok Ü Üdvözlégy Mária Uo Utolsó oktatások UV Az Utolsó Vacsora V Valtorta Mária A fejezetek végén található zárójeles számok közül az első az olasz kiadás kötetszáma, a második annak oldalszáma. Az egyéb hivatkozások a füzetek oldalszámára vonatkoznak. Az elektronikus kiadásban természetesen nem érvényesek ezek az oldalszámok, ellenben egy jellemző szó segítségével könnyen megtalálhatók. A hivatkozott olasz kiadás: IL POEMA DELL'UOMO-DIO, In 10 volumi, Scritti di Maria Valtorta, Edizoini Pisani, Edizione dell'anno santo 1975, Emilio Pisani, Stampa della Tipografia Editrce M. Pisani, Isola del Liri ======================================================================== Látta Ôrangyalát -- Ôrangyalom mondja Hitünk biztos tanítása, hogy léteznek angyalok, és közülük egyesek feladata az emberek segítése. Ezeket az angyalokat nevezzük ôrangyaloknak. Nagyon ritka esetben engedi meg Isten valakinek, hogy lássa ôrangyalát, de szentek életében olvasunk olyan esetekrôl, hogy valaki akár évtizedeken keresztül is -- gyakran látta ôrangyalát, és oktatásban is részesült általa. Természetesen, amikor ez történt, még nem volt ,,kanonizált'' szent az illetô, és az sem biztos, hogy mindenkit szentté fog nyilvánítani az Egyház, akinek hasonló élményekben volt része. Valtorta Mária ritkán látta ôrangyalát, de egy éven keresztül minden héten megjelent neki, és kifejtette a vasárnapi szentmise szövegét, kivéve az evangéliumokat, amelyeket illetôleg látomásokban részesült már éveken át. Ezeket Valtorta Máriának fel kellett jegyeznie, s 11 évvel halála után, 1972-ben, könyv alakban kiadták. A magyarázatok egy része személyes oktatás volt, más részük azonban mindenki számára hasznos. Ezeket tartalmazza ez a könyv. Mivel az ôrangyal a lelki életnek sok részletét érintette, bôséges tárgymutatót készítettünk a könyvhöz, és jelezzük azokat a szentírási helyeket is, amelyeket az ôrangyal -- legalább részben -- kifejtett. Eredetileg csak a vasárnapi mise idôpontja szerepelt a fejezetek elôtt, mivel azonban azóta a misék beosztása megváltozott, címet adtunk minden fejezetnek, ami legalábbis a fejezet fô gondolatát kifejezi. Ôrangyalán kívül néha más angyalokat is látott Valtorta Mária, sôt a mennyországról is részesült látomásokban. Természetesen az ilyen látomások alkalmazkodnak a korlátolt emberi felfogáshoz, és csak jelképes értelmük van. Azt, amit a mennyországban látni fogunk, képtelenek vagyunk kifejezni addig, míg a földön élünk. Ez még Szent Pálnak sem sikerült, aki egyszer szintén ,,elragadtatott a harmadik égig.'' (2Kor 12,1-4) Ôrangyalom mondja A ,,Nihil Obstat'' és az ,,Imprimatur'' annak hivatalos megállapítása, hogy egy könyv mentes a hitbeli és erkölcsbeli tévedésektôl; teljesen elvonatkoztatva attól, hogy azok, akik a ,,Nihil Obstat''-ot és az ,,Imprimatur''-t megadták, egyetértenek-e annak tartalmával és a benne foglalt véleményekkel és megállapításokkal, vagy sem. ======================================================================== Szentírási idézetek A Szentírás könyveit az abc sorrendjében tartalmazza ez a jegyzék, jelezve az oldalszámot, ahol az a fejezet kezdôdik, amelyben az idézet elôfordul valamelyik oldalon. [A kötethez eredetileg Tárgymutató is tartozik, ám azt digitális formába átültetni egyelôre nem áll módunkban. Szerk.] ApCsel 2,1-11 ApCsel 4, 8-12 Ef 4,1-6 Ef 4,23-28 Ef 5,15-21 Ef 6,10-17 Fil 1,6-11 Fil 2,5-11 Fil 3,17-21; 4,1-3 Gal 4,1-7 Jak 1,17-21 Jak 1,22-27 1Jn 3,13-18 1Jn 5,4-10 Kiv 16,1-7 Kol 1,12-20 Kol 3,12-17 1Kor 1,4-8 1Kor 9,24-27; 10,1-5 1Kor 10,6-13 1Kor 12,2-11 Péld 8,22-35 1Pt 2,2 1Pt 2,11-19 1Pt 2,21-25 1Pt 4,7-11 1Pt 5,6-11 Róm 6,3-11 Róm 6,19-23 Róm 8,12-17 Róm 8,18-23 Róm 12,1-5 Róm 12,6-16 Sir 24,21 Zsolt 33,5-6 Zsolt 43,1-2 Zsolt 66,1-2 Zsolt 68,6-7.36 Zsolt 81,17 Zsolt 91,15-16 Zsolt 97,1-2 ======================================================================== Bevezetés Valtorta Mária 1897-ben született az olaszországi Casertaban. Apja altiszt, anyja franciatanárnô volt. Máriának kiváló tehetsége volt az írásra, és kitűnt az erények gyakorlásában is. Az elsô világháborúban a sebesülteket ápolta. 1924-ben a család Viareggioban telepedett le, s az apa 1935-ben bekövetkezett halála után is ott maradt. Mária éveken keresztül dolgozott az Actio Catholicánál. Teljesen átadta magát Krisztusnak: tisztasági, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. 1931-ben felajánlotta magát Jézusnak engesztelô áldozatul. 1933-tól kezdve oly sokat szenvedett, hogy ettôl kezdve nem tudta elhagyni a házat. Küldetése volt, hogy szenvedjen, engeszteljen és szeressen. 1934. április 1.-tôl haláláig, 1961. október 12-ig ágybanfekvô beteg volt. Belépett a szervita rend harmadrendjébe. 1943-1951-ig látomásokban szemlélte a Szűzanya és az Úr Jézus életének sok részletét, és számos egyéb látomásban is részesült. Ezeket hűségesen fel kellett jegyeznie. Valtorta Mária írásainak rövid ismertetését lásd a 231-232. oldalon. [A kötetben szereplô ismertetés lényegében a Vallás és Élet kiadónál megjelent füzetek listáját tartalmazza. Ennek közlését itt szükségtelennek látjuk. Szerk.] 1946. február 24.-tôl, ami akkor hatvanadvasárnap volt, 1947 hetvenedvasárnapjáig, február 2-ig Valtorta Mária ôrangyala, Azaria, magyarázatokat fűzött a szentmise részeihez, az evangéliumokat kivéve, amelyek már szerepeltek a Jézus életével kapcsolatos látomásokban. Ezeket az olasz kiadó Libro di Azaria (Azaria könyve) címmel jelentette meg. A könyvben levô tanácsok sokszor elsôsorban Valtorta Máriának szóltak, nagy részük azonban mindenki számára hasznos. Ezeket ismertetjük itt kivonatosan. Mivel azóta megváltozott a szentmise beosztása, tárgy szerint csoportosítottuk a magyarázatokat, és részletes Tárgymutatót is készítettünk róluk. A bennük elôforduló Szentírási idézeteket külön táblázat foglalja össze. Azaria jelentése: Isten megsegít. Az Ószövetségben több mint hússzor szerepel az Azaria név, emberekkel vagy angyalokkal kapcsolatban. Tóbiás könyvében Ráfael fôangyal így nevezi magát, hogy egy ideig elrejtse kilétét. Mivel Valtorta Mária minden szentmise magyarázatot ezekkel a szavakkal kezdett: Azaria mondja: ennek a kivonatnak ezt a címet adtuk: Ôrangyalom mondja. A fejezeteket mi láttuk el címekkel, és a végén zárójelben közöljük, hogy az olasz eredetiben hol található meg a lefordított szöveg. Valtorta Mária holttestét tizenkét évvel halála után, 1973-ban Viareggioból átszállították a firenzei Annunziata bazilikába, amely azóta zarándokhellyé vált. Havonta miséket mutatnak be boldoggá avatásáért. Az olasz kiadó: Centro Editoriale Valtortiano, az évente kétszer kiadott Il Bollettino Valtortiano-ban számol be az újabb kiadványokról és fejleményekrôl. Elôadásokat, tanulmányi napokat tartanak a hívek és a papság számára, amelyeken ismertetik Valtorta Mária írásait, és igyekeznek behatolni lelkiségébe. XII. Pius pápa már 1948-ban véleményt nyilvánított a Valtorta Mária által feljegyzett látomásokról, egy magánkihallgatás alkalmával, amikor azt mondta a kéziratot bemutató Corrado Berti teológiatanárnak: Adják ki ezt a művet úgy, amint van anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vagy kevésbé rendkívüli eredetérôl. Aki elolvassa, majd megérti. Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerôleg nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, Felice Cappello S.J., Msgr. Gabriele Roschini és Alfonso Carinci. Minden ilyen műnél számolni kell azonban azzal a lehetôséggel, hogy leírásába és még inkább a fordításokba belekeveredhet olyan gondolat is, ami a látnoktól vagy a fordítótól származik. Nem biztos az sem, hogy minden részletük megfelel a történelmi tényeknek, de alapjában véve lélekemelô tanítást tartalmaznak, az olvasót közelebb viszik Istenhez, és elôsegítik a Szentírás megértését és megszeretését. Kôvári Károly S.J. ======================================================================== A Szentháromság (Zsolt 91,15-16) A zsoltár egy ígéretet tartalmaz, ami igaz, mint minden, ami Istentôl származik! ,,Ha kiált hozzám, meghallgatom; megmentem és megdicsôítem, betöltöm ôt hosszú élettel.'' Úgy tűnik, hogy csak egy Isten mondja, nemde? De a mi Istenünk Hármas, jóllehet Egy. És a Hármas-Egy-Isten mindegyik személye sajátos tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek nem hiányoznak a másikban, de amelyek különösen tündökölnek Egyben, és amelyek a Szeretet által egyesülve, közös tulajdonságként alkotják a mi Egy és Hármas Úristenünknek, az elképzelhetetlen és legtökéletesebb Tökéletességét. És a Három Személy szeretettel egymást csodálja és beteljesíti, kiárasztva hármas egyesült tökéletességeit gyermekeire, megváltottjaira, az általuk oktatottakra. És íme, az Atya megígéri: ,,Hozzám fog kiáltani, és én meghallgatom ôt.'' Ô atya. És egy atya süket lehet-e gyermekének segélykiáltására? Nem lehet! És egy Atya, a legtökéletesebb, még kevésbé lehet, egyáltalán nem lehet süket gyermekei iránt, akik ôt segítségül hívják. Odafordul a bűnösökhöz, akik visszatérnek hozzá a szenvedés vagy a bűnbánat által. Hogy ne tenné akkor meg ezt azok iránt, akik hűséges gyermekekként szeretik Ôt? Támaszkodj rá, lelkem, teljes ráhagyatkozással az Atya szeretetére. Nem bántja meg Ôt a ráhagyatkozás, amint azok hihetik, akik nem ismerik Istent úgy, mint ahogy mi ismerjük Ôt! A szeretet mindig tiszteletteljes. Annál tiszteletteljesebb, minél teljesebb. Mert a lélek az, aki szeret. És a lélek, ha egyszer rálépett Isten szeretetteljes ismeretének útjára, alázatos. A bizalmasság csak az emberi szeretet-fajták esetében vezet a tisztelet hiányára, mert ezek a fajta szeretetek mindig súlyosan anyagiasak. De a lelki szeretet fajtáiban -- az igazi szeretetekrôl beszélek, nem az érzelgôsek szertelen, átmeneti és felszínes szívdobogásairól -- a bizalmasság nem fajul tisztelethiánnyá. A lélek rátámaszkodik Istenre, megalázva homlokát Isten lábainál, térdre borulva, tudatában a végtelen távolságnak, amely mindig ott van csekély tökéletessége és a végtelen Tökéletesség között. Ott marad, imádva, de gyermeki, meleg érzelemnyilvánítással, amíg Isten azt nem mondja neki: ,,Ne így, ne, mint egy rabszolga! Hanem az Atya térdén, keblén, gyermekem, aki téged teremtett''. És ez elragadtatás, tudod, amíg Isten el nem távozik, és a lélek vissza nem tér Isten lábaihoz, imádó szeretettel. És a Fiú megígéri: ,,Megszabadítom és megdicsôítem majd ôt.'' Végtelen érdemei által Ô megszabadítja azokat, akiket megváltott. Ezért lett Krisztussá. Ezért hagyta el az eget. Ezért szenvedett és halt meg. És nemde azt kérte számotokra, mielôtt megkezdte Szenvedését, hogy az Atya ugyanazt a dicsôséget adja tanítványainak, amelyet neki adott, azt adja meg mindazoknak, akik hittek benne és azért eggyé váltak az Egy és Hármas Istennel? Jézus, a mi Urunk sose hazudik. Azért azokat, akik az Ô tanítása szerint élnek, meg fogja dicsôíteni. Ô Isten, és ezért Ô fog megítélni mindenkit, mert Ô az Atya kedves Fia, mert Ô az Engedelmes, aki megvigasztalja az Atyát, a Megváltó, mert Ô az, aki megkapott mindent: az Atyával való egységen az égben és az ég békéjét, mivel megtestesült, és az Életet, mert meghalt az emberért. A Szentlélek megígéri: ,,Boldoggá teszem hosszú élettel''. Kívánhatja- e a lélek, aki felfogta az Igazságot, a földön meghosszabbított napoknak a nyomorúságát? Nem. Akkor milyen életrôl beszél az örök Lélek? Az örökéletrôl, amelyet azok kapnak meg, akik értettek a szeretethez. Mert az tud szeretni, aki mindent jól tud tenni, aki szentté lesz, törekszik az üdvösségre, elmélyül a megismerésben és a bölcsességben. És a Szeretet megígéri: ,,Azoknak, akik tudtak szeretni, hosszú életet fogok adni.'' Véget nem érô életet! Idôtlen idôkig, változatlan boldogságban, amely nem fáraszt, hanem minden pillanatban növekszik, mindig újnak, nagyobbnak, szebbnek látszik... A mi angyali boldogságunkat... Dicsôség az Istennek! (A 11-13) Ma szemléljük és imádjuk a Három imádatra méltó Személyt, akik ismét egyesültek. Ezzel a cselekedettel elkezdjük az elôkészítést, hogy gyümölcsözô módon megértsük az Ige földre jövetelét és szent szavait. Az egyházi év nem ma kezdôdik. Te tudod ezt és én is tudom. Az, az Adventtel kezdôdött. De amint az Úr eljövetelének elôkészítésére évszázadok szolgáltak, amelyekben a pátriárkák és a próféták voltak ennek az elôkészületnek a mesterei, úgy most azt akarom, hogy úgy szemléld a sok vasárnapot, amelyek pünkösdtôl adventig tartanak, mint az egyházi év kezdetének elôkészítését. Ezek a Bölcsesség vasárnapjai. Valóban a Szentlélek egészen átjárja mindet, és mesteri módon elôkészíti az embereket a Messiás eljövetelére, úgy, hogy amikor Ôróla, mint Kisgyermekrôl megemlékeztek, azt erôteljes, tevékeny szeretettel tegyétek, és ne csak felületes, érzelgôs és hasztalan érzelmekkel a Kisded iránt. A Kisdedben már ott van a jövendô Megváltó, aki meg fog halni, sebekkel borítva, a kereszten, miután fáradozott a jó hír terjesztésével, és alávetette magát a sok megszégyenítésnek és nélkülözéseknek. Ha olyannak ismeritek meg Krisztust, amilyen Ô valójában, akkor eljuttok az Ô születésének valódi megismerésére. Isten az örökkévalóság, azért az állandóság is. Nincsenek törések műveiben. Az egyikbôl származik a másik, amint a Háromságnál az Egyik a Másiktól ered. A Háromság rányomta pecsétjét és hasonlatosságát cselekedeteire. Azért azok egyformák és sokfélék, de soha sincsenek szétválasztva vagy félbeszakítva. A szeretet végtelen, örök és határtalan láncolata, mert minden szeretet abban, amit Isten művel. Megszakítás nélkül folytatódik éveken és évszázadokon keresztül. Így az egyházi év is egy lánc, amelynek egyik részétôl ered a másik, és nincs vége, mert mindegyiknek megvan a létjogosultsága ahhoz, hogy elôkészítse a másikat. Dicsôítsük az Urat az Ô idôinek eme nagyszerű haladása által, amely visszatükrözôdik az egyházi év kis idejében. És haladjunk tovább annak megismerésében, miután kellô tisztelettel adóztunk a tökéletes Háromságnak. A szent pátriárka felkiált, és a szertartás magáévá teszi az igaz ember szavait: ,,Áldott legyen az Ég Istene, és dicsôítsétek Ôt az élôk elôtt, mert irgalmasságot gyakorolt veletek.'' A kezdô szavak megváltoznak a szertartásban így: ,,a Szentháromság és az osztatlan Egység'', és utána megnevezi a Három Személyt, hogy megerôsítse a magasztos hitigazságot, amelyet sose lehet eléggé szemlélni, átelmélkedni, és szeretni, az Isten Egységét és Hármasságát. De a felhívás lényege ez: ,,Hirdessétek bátran, Isten ellenségei elôtt is, vagy azoknak, akik, jóllehet nem hadakoznak ellene, de hidegek vagy közömbösek az Istenség iránt, vagy azt hiszik, hogy Isten elképzelése az emberektôl ered, akik szükségesnek érzik, hogy higgyenek valamiben, abban, hogy Isten létezik és működik, mert létezik, és teljesen irgalmas műveiben. Ez az alázatos és szent igehirdetés minden hívônek meg van engedve. A tudatlanság, bármennyire mélységes is, nem tiltja meg az igazán hívô számára azt, hogy beszéljen Istenrôl és az Ô irgalmasságáról. Nemcsak a művelt szavak és magasröptű cselekedetek hirdetik Istent. Az egyszerű, vsszetörhetetlen, a szenvedésben is nyugodt hit, mélyebben hatol be azokba is, aki nem ismerik, vagy nem akarják megismerni Istent. Minden nyugodt cselekedettel, teljes békével, szeretettel és ráhagyatkozással megvallják azt, hogy Isten irgalmas, és hogy tôle csak jó származhat. Mily sok ember, aki nem művelt, akit elszigetel a betegség, aki szegény, elhagyatott az anyagi nyomorúságban vagy a szegénységben, felülmúl minden igehirdetôt a meggyôzô erôben, pusztán a béke által, amely kiárad cselekedeteibôl és szavaiból, egyszerű mondataiból, amellyel azoknak válaszol, akik rosszul ismerik Istent: ,,Ha Isten így akarja, akkor az biztosan igazságos. Legyen meg az Ô akarata! Ô biztosan javamat akarja. Ez iránt nincs kétségem. Beléje helyezem minden reményemet. Amint megmentett engem a bűntôl, Jézus áldozata által, úgy meg fog megadni nekem minden kegyelmet, amire igazán szükségem van, és én dicsérem Gondviselését.'' És akkor is, ha szíve mélyén. a hívô, a szenvedések nyomása alatt, felsóhajt: ,,Meddig? Mindörökre el fogsz feledni engem? Mikor fordítod felém arcodat?'' panasza nem haragosan száll Istenhez, hanem a szeretô gyermek szomorúságával fordul az Atyához, úgy, amint Krisztus tette legfájdalmasabb óráiban. Nem szemrehányás, hanem remény fejezôdik ki ebben a felkiáltásban. Nem lázadozás a késlekedés miatt, hanem várakozás, nyugodt várakozás abban a biztonságban, hogy eljön a pillanat, amelyben megszűnik majd a szenvedés, és hite elnyeri jutalmát. Halljuk a két imát. Mi kell az imádáshoz és a meghallgatáshoz? Az igazi hit. A hitnek ahhoz, hogy igazi legyen, bátornak kell lennie. Hôsiesen bátornak, szemben minden kinevetéssel, minden támadással, elcsüggedéssel. A Sátánon kívül a világ is, a test is ellensége a hitnek, és hôsiesen szembe kell szállni velük. Isten jósága oly nagy, hogy a vértanúság dicsôségét nemcsak az igazi és sajátos értelemben vett vértanúknak adja meg, akik vérüket ontották a hitért, hanem azoknak is, akik minden és mindenki ellenében hűségesek, teljesen hűségesek tudnak maradni az Úrhoz. Mennyi támadás éri a hitet! Mily ravasz fogásokat használ a Sátán, hogy csökkentse azt, hogy nevetségessé tegye, hogy lehetetlennek állítsa be követését! De íme, itt látható a három isteni erény szentsége. A hit, amit támogat a remény, és fôleg a szeretet, nem omlik össze semmi oknál fogva sem, hanem gyôz. A hit a szeretetbôl fakadó ismeret. Ha erôsebb a szeretet, erôsebb a hit, mert a szeretet megismerteti velünk Istent. Íme, mennyire igaza van a Szentháromság miséje könyörgésének: ,,Isten, ki megadtad szolgáidnak, hogy az igazi hit megvallásában az örök Szentháromság dicsôségét megismerhessük, és nagyhatalmú fölségében az egységet imádhassuk...'' Isten Egysége és Hármassága hittitok. Senki se tud belehatolni, bármily szent legyen is. Még azok sem mondhatják, hogy megismerték, akiknek Isten részben kinyilatkoztatta, mert egészen nem nyerheti el azt, aki még halandó. Annyira kápráztató hittitok, hogy az ember nem tud belenézni, hogy teljesen megismerje. Felette áll minden más hittitoknak. A Felfoghatatlan hittitok, mert a Legfenségesebb. Azért csak a hôsies hit, amelyet az erôs szeretet támogat, képes elvinni, nem bensejébe, hanem küszöbéhez, és meghallani, hogy így mondjuk, a Szentháromság isteni mormolását, amelyet Tüzének vakító fala mögé rejt. Minél erôsebb a szeretet -- és emlékeztetlek téged arra, hogy a szeretet fokának, amire eljut a teremtmény, megfelel az Isten szeretetének megfelelô foka, megsokszorozva hatalmával, mert Isten szereti odaadni magát annak, aki méricskélés nélkül keresi Ôt, aki irgalmasan és gondviselésével odaadja magát azoknak is, akik nem keresik. Annál erôsebb az ismeret, mert jobban le van csökkentve a távolság, mert a lélek jobban egyesül Istennel, aki leszáll, mert ô nem tud felszállni Istenhez a magasságba, ahol a Háromság lángol -- aki megengedi, hogy megismerjék a lehetô legnagyobb mértékben, vágyakozva arra, hogy gyermekei egészen megismerjék, egészen birtokolják, amikor hitüknek, szeretetüknek, hôsiességüknek megadja majd a mennyország jutalmát. (A 160-165) ======================================================================== Isten szent hajléka (Zsolt 68,6-7.36) Hol van Isten szent hajléka? Erre a kérdésre egyesek azt válaszolnák: ,,az Égben'', mások: ,,az Egyházban'', ismét mások: ,,az ember szívében''. És egyik sem tévedne teljesen, jóllehet válasza nem lenne tökéletes. Mert Isten az égben, Egyházában, a kegyelem állapotában lévô emberek szívében lakik. De pontosan kifejezve magunkat, Isten Önmagában van. Az Ô végtelen Szeretete az Ô hajléka, az egyetlen hajlék, amely, mivel tökéletes és végtelen, magába foglalhatja a Tökéletest és a Végtelent. A Szeretetben minden tevékeny, abból ered, születik, kielégíti önmagát, megpihen, megnyugszik. A Szeretet, azaz Önmaga Isten szent hajléka. Ezért mondja a szertartás: ,,Isten lakóhelyet nyújt azoknak, akiknek azonos a jellegük''. Ez bölcsen kifejezi, hogy csak azok lakoznak Istenben, akik a szeretetben laknak. Urunk, Jézus szavaiban is benne van ez a fogalom: ,,Maradjatok bennem és én tibennetek... Ha valaki bennem marad és én ôbenne, sok gyümölcsöt hoz'', és abban az isteni imában: ,,hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te bennem vagy, Atyám, és én tebenned''. A Szeretet Apostola gyűjtötte össze ezeket a szavakat, amelyek visszhangoznak levelében, amit sok évvel az Utolsó Vacsora után írt, amikor, a túlvilág küszöbén, János, anélkül, hogy szüksége lett volna elragadtatásra, már szemlélte ,,Isten hajlékát'', amely leszállt, hogy befogadja azt, aki megértette a Szeretetet: ,,Aki szeret, az Istentôl született és ismeri Ôt... Isten a Szeretet... Ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk és az Ô szeretete tökéletes bennünk. Errôl ismerjük meg, hogy benne vagyunk, és hogy Ô bennünk van: a tényrôl, hogy saját Lelkét adta nekünk.'' Három működés, amelyek magukban foglalják az összes működést, a létezés összes gyümölcsét, az ember összes idôszakát, aki egy idô után örökre visszatér Eredetéhez. ,,Aki szeret, Istentôl született.'' Amikor egy asszony a világra hozza gyermekét, azt mondják: ,,ez a gyermek ettôl az asszonytól született''. Ettôl született. Azaz belôle ment ki, az ô méhébôl. Ô alakította ki, öltöztette testbe, látta el vérrel és szervekkel, és nemcsak ezekkel az anyagi dolgokkal. De ô nyomta rá, ha nem is teljesen, legalábbis néhány részben a jelleget és a testi hasonlatosságot önmagával. Az asszony csak egy tökéletlen teremtmény, és tökéletlen az ô méhe. De Isten nem tökéletlen. Fontoljátok meg azért, milyen jelleget és hasonlatosságot fog rányomni azokra, akik az Ô ölébôl jönnek ki. Minden lelket Isten teremt, és azért az Atyától veszi elsô képét és hasonlatosságát. De saját akaratából, minden lélek, hogy úgy mondjam, vissza tud térni az Atyába, és újra születhet tôle. A léleknek errôl az ,,újjáteremtésérôl'' beszéltek az egyházdoktorok. Látod ezek után Szent János szavai igazságának teljes mélységét: Aki szeret, Istentôl született, és ismeri Ôt. Aki szeret. Mert ha nem szeretné Istent, nem igyekezne újból belépni Istenbe, és teljesen újjászületni, saját akaratából Istentôl. Elsô születéseteket az akarta, aki nemzett titeket. Isten szentesítette és megnemesítette azt azzal, hogy az anyagnak megadta a lelket, de ez a születés független a ti akaratotoktól. Az Egyház, Isten Jegyese, közreműködik születéseteknél, és megerôsíti az embert a keresztelés kegyelmével, és utána a többi szentséggel. De csak az értelmének és akaratának használatára eljutott ember akarhatja, hogy megszülessék Istentôl egy második és tökéletesebb születéssel. Ezt Isten és a felebarát szeretetének közvetítésével éri el, mert ez a Törvény. A második működés: Isten bennetek lakozása és a ti Istenben lakozástok a Szeretet által. Isten leszáll, hogy egy Ôt szeretô szívben lakozzék. A lélek felszáll, hogy Isten hajlékában lakozzék, azaz a szeretetben. Íme, akkor ,,tökéletes bennetek a szeretet''. Annyira tökéletes, hogy megsemmisíti a távolságot az ég és a föld között, az ember elválasztását a Teremtôtôl, és ôk: a véges és a Végtelen, a semmi és a Minden, ,,egyetlen dologgá'' válnak, amint azt Szent Mesteretek kérte. A harmadik működés: Isten, Lelkével ajándékozza meg az embert. Isten Lelke a Szeretet. A Lélek, akit Jézus az Igazság Lelkének, a Vigasztalónak nevezett. Az, akit befogadhat az, aki nem a világból való. Az, aki megtanít majd minden dologra, és emlékeztetni fog minden szent dologra. Az, aki az Atyától származik. A Szentlélek belenyomja az igazi keresztények jellegét abba, aki befogadja, azaz Krisztus testvéreinek és azért Isten gyermekeinek jellegét. A Zsoltár mondja, hogy Isten azoknak nyújt lakóhelyet, akinek azonos a jellegük. Ez a jelleg a szeretet. Jézus mondta: ,,Atyám házában sok lakóhely van''. De azok elfoglalásához megköveteli az egyetlen jelleget: a szeretetét. Valaki helyet kap az égben, mert a lelkek mestere volt a földön. A másik, mert tanítvány volt. Egyik a szenvedéssel éri el azt, a másik a bölcsességgel. Ismét másik a hithirdetéssel, vagy a rejtett élettel. Van, aki a világban marad, de mint jó polgár, jó gyermek, férj és atya. Más viszont mindenrôl lemond a zárdai, vagy a szerzetesi hivatásért. De mindazoknak, akik Isten házában fognak lakni: a gyermekeknek vagy öregeknek, gazdagoknak vagy szegényeknek, tanultaknak vagy műveletleneknek, birtokolniuk kell egyetlen jelleget: a szeretetét. Ez a szeretet ,,türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem tapintatlan, nem keresi a maga javát''. A szeretetet, amely saját testvéreként szereti a felebarátot, és nem teszi másnak azt, amit nem akar saját magának. A szeretetet, amely megfékezi a bűnös vágyakat, amely kedvez a hitnek, fenntartja a reményt, amely, mintegy hatalmas fa, sok ágat hajt: az erôsség, igazságosság, józanság, mértékletesség, alázatosság, engedelmesség, ôszinteség ágait, amelyek által az, aki birtokolja azokat, be tud lépni az égi Jeruzsálembe, ahonnan ki vannak zárva a gyávák, a hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok; és ahová semmi tisztátalan sem lép be. A Szeretet, végül, amely egymagában menekülésre készteti az ördögöt, mert a szeretet fény és az ördög szereti a sötétséget; mert a szeretet Bölcsesség, és a Sátán csalárd szavait meghazudtolja a Bölcsesség; mert a szeretet Igazság és a Gonosz gyűlöli azt; mert a szeretet Isten, és a Sátán nem tudja elviselni Isten látását. A Szeretet megsemmisíti mindazt a zavart, amit az Ellenfél képes kelteni a múltbeli mulasztások felidézésével és a jelenlegi kísértésekkel. A Szeretet irgalmas és felülmúlja az Ôt szeretô emberek érdemeit és vágyait, megadja nekik, a Gonosztól való megszabadításon kívül azt is, aminek elnyerését saját imájával az alázatos és szeretô ember nem meri feltételezni. Mondd Szent Pállal az ôszinte, alázatos és hálás szavakat: ,,Isten kegyelmébôl vagyok az, ami vagyok, és a nekem adott kegyelem nem volt hiábavaló, sôt mindenkinél többet fáradoztam. Azonban nem én, hanem Isten kegyelme, ami velem van.'' Az Élet fája kivirágzik, leveleket hajt, és szakadatlanul érleli gyümölcseit azok számára, akik szeretik és szolgálják, és jó akarattal válaszolnak Isten kegyelmének kívánságára. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 252-257) ======================================================================== Tudjatok látni (Zsolt 97,1-2 Jak 1,17-21) Az emberek, akik többé nem akarják vagy nem tudják elolvasni és megérteni a szavakat, amelyeket az események írnak az Idô lapjaira, biztosan nem mondják a bevonulási ének szavait, sôt, felemelt ököllel és gyűlölettel fordulnak Isten felé, és káromolják: ,,Nincs csoda! Nincs igazságosság! Vagy nincs Isten, vagy ha van, egy bálványisten, aki nem tud ellenszegülni az embereknek. Egy bálványisten. Inkább isten az ember, mert az ember meg tudja tenni azt, amit akar, és senki sem bünteti meg érte.'' Így beszélnek az emberek, az emberek többsége, akikben az ember természetfölötti, királyi lelkülete megsemmisült, mert meghalt bennük a lélek. Elcsábította ôket a Gonosz, az istentelenség, istengyűlölet, embergyűlölet, a vadság és romlottság különbözô formáival. De én nem hozzájuk beszélek. Hozzád beszélek, kis hang, beszélek minden ,,hanghoz'', és utána azokhoz, akik még Isten képére és hasonlatosságára alkotott emberek: azaz testbôl és lélekbôl állnak, és akikben az Istenre emlékezô lélek a király, aki szolgálja Istent, aki engedelmeskedik Istennek, és aki birtokolni fogja Istent, a boldogító birtoklásban, amely az embereket mindmegannyi örökkévaló és boldog istenné teszi. Megfontoltatom veletek a bevonulási ének szavainak igazságát. Igazság, amely a felületes szemlélô elôtt hazugságnak látszik, de ami a másvilágon ragyog a pusztulások, csapások, nyomorúságok, és más büntetések füstös és átlátszatlan képernyôjén, amely mutatja azt, ami az emberiséget érte és érni fogja. Isten csodákat művelt. Ha felülrôl láthatnátok mindazt, ami ezekben az utolsó években történt a ti bolygótokon, mintegy nagyszerű mozaikon látnátok megjelenni az Isten által művelt csodákat, és kibontakozna egy mérhetetlen, csodálatos remekmű, amely tanúskodik az Úr igazságosságáról. Ezekben a magasságokban, ahonnan ezt szemlélhetnétek, az Igazság és a Fény uralkodik, amelyek ott királynôk, és behatolnak a természetfeletti világ lakóiba. Olyan látvány ez, mint amit repülôgépeitekrôl láthattok, amikor a magasból letekintve figyelitek a világrészeket, amelyek fölött elrepültök. De sokkal magasabbra kell ehhez szállni. Mert kedves gyermekek, akik hűségesek vagytok az Úrban, nincs senki se közületek, aki ne mondhatná el: ,,Az Úr megvédett engem, gondoskodott igazi szükségleteimrôl, láttam kezét a háború vagy az üldöztetés idején.'' Sokan sírnak közületek, mert a család többé nem olyan, mint amilyen volt a háború elôtt, mert a jólét többé nem az. Az Úr gyermekei, ti sírtok, de nem sírnátok-e még inkább, ha, véletlenül az, akit sirattok, még az élôk között volna? Mily sok ember számára volt irgalmasság a halál! Ti nem tudjátok. Irgalmasság az idôben. Irgalmasság az örökkévalóságban. Ha még élnének, veszélyben lennének. Ha élnének, azt találnátok, hogy az emberek igazságszolgáltatása mindig durva, összehasonlítva Istenével, inkább a gyűlölet irányítja, mint a pártatlanság. Ehelyett meglátjátok, mily irgalmasságot gyakorolt Isten bizonyos halálesetekben, ami által a lelkek engesztelést nyújtottak, letörlesztették a nagy adósságot, amivel Istennek tartoztak. És abban az esetben is, amikor a bűnbánatnak egy gondolata sem merült fel a romlott lélekben a halál órájában -- és elég lett volna egyetlen segélykiáltás az Atyához, az Üdvözítôhöz, hogy megmentse a lelket a haláltól, és megadja neki az Életet abban az órában, amikor a kis élet megszűnt -- mindig irgalmas igazságszolgáltatás történt abban a halálesetben is, mert megakadályozta, hogy szégyenkezzetek, újra átélve a borzalmakat, anyák, feleségek vagy gyermekek, annak új erkölcsi bukása miatt, akit most sirattok. És igazságszolgáltatás történt és történik az általános eseményekben. Azt követelnétek talán, hogy a megbántott Isten tétlen maradjon az állandó kihívásokkal szemben, amelyek által az ember lábbal tapossa, ezernyi módon megsemmisíti a fôparancsot? Azt hiszitek, hogy ki szabad gúnyolni Istent, és szabad úgy tenni, mintha nem létezne? Sokat tehettek, és visszaéltek ezzel a hatalommal. De íme, Isten válasza: nem lép közbe a ti javatokra, nem az egyesek, hanem a tömegek javára. ,,Nincs Teremtô!'' -- kiáltják. ,,Nincs Isten!'' -- káromolják. És a Teremtô megmutatja nektek létezését a megmagyarázhatatlan csapásokkal, amelyek a légkörben vagy az állatvilágban jelentkeznek. Ne mondjátok: ,,Akkor nem jó!'' A jóság erény, az ostobaság betegség. Isten nem lehet beteg, tökéletlen, korlátolt, semmiféle hatalmában sem. És az embernek, aki tönkretette, megsértette, lábbal taposta a hozzá hasonlók jogait -- és ezt a bűntényt elkövetik az egész földön -- válaszol saját jogával, hogy elpusztítsa azt, amit teremtett. Az embernek, aki nem lesz okosabb a háború által, hanem mindinkább ördöggé válik, Isten tönkreteszi hírnevét. Vadállatokként bánik veletek, mint olyanokkal, akik nem értenek meg mást, csak az állati szükségleteket. Úgy bánik az emberiséggel, amilyen az. Ti, akikhez beszélek, azt mondjátok: ,,És mi?'' Igazatok van. Egy nép bűnei miatt a benne levô jók is elvesznek. De míg sírtok a jelenlegi büntetések miatt, emeljétek fel szíveteket, amint a mise imája tanít titeket, és irányítsátok tekinteteket oda, ,,ahol az igazi örömök vannak.'' A lelki dolgokra, a jövô élet ígéretére, a jutalomra az állhatatosak számára, Istenre, Atyátokra, aki Jutalmatok. Azért, hogy megsemmisítsétek Isten gondviselését illetô kételyeteknek minden maradékát, Jakab apostol azt mondja: ,,Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülrôl jön.'' Vonatkozik ez azokra a tényekre is, amelyek látszólag nem Istentôl erednek, nem jó az eredetük, mert sírásra indítanak titeket. Érteni kell ahhoz, hogy lássatok. Ez lényeges. Látni, hogy higgyetek. Nem azért van szükség a látásra, hogy higgyetek Isten létezésében, mert ezt illetôleg boldog az, aki tud hinni anélkül, hogy látna, és hitének állandó bizonyítása miatt nagy dicsôségben részesül majd az égben. Hanem hinni, a tény anyagi oldalán túl meglátva a természetfeletti igazságszolgáltatást, amit azok a tények elrejtenek. Amikor valaki így tud látni, íme, az anyagi tény, átváltozása által, természetfeletti ténnyé, jótékony ténnyé változik, megnemesedik halhatatlan fizetôeszközzé, amelyet megszerzett és kiérdemelt. Figyeljétek meg a lepkebábot, amely be van zárva a gubóba! Egy ronda rovar, amelyet szívesen eltaposnak, mert undort kelt. De ha a lepkebábnak sikerül elkerülnie, hogy tönkretegye az ember, a fagy, a madarak, az esô, és megmarad odatapadva gubójával, ahová az elôrelátó gondviselés elhelyezte, íme, akkor a megváltozhatatlan és bölcs törvények által megállapított órában a gubó kinyílik, és a csodálkozó ember látja, hogy a mozdulatlan, undorító hernyó átváltozott gyors, szép lepkévé. Ugyanezt teszi Isten a hozzá hűségesekben, és azok javára. Veszi a ronda, durva, visszataszító emberi cselekedeteket, amelyeket beburkol az önzés, a gyűlölet, a kapzsiság az emberek többségében, és amelyeket jégesôként ver és ostorcsapásokként sebez a jobbik rész, azzal együtt, ami megérdemli, hogy gyötörje önmagát, mert elvesztette az emberi testvériességet és átváltozott a vadállatok és ördögök megszámlálhatatlan csordájává, és -- ha az Istenhez hűségesek értenek ahhoz, hogy ott maradjanak, ahová Isten elôrelátó gondviselése helyezte ôket: az Ô Fényének sugaraiban -- ott átváltoznak a legjobb dologgá, tökéletes ajándékokká. Így látható, hogy egy általános szerencsétlenségbôl megszületnek a kiválasztottak, és a Fény gyermekei ragyogóbbakká és kiválasztottakká teszik magukat, mert tudnak látni. Közben a sötétség gyermekei mind sötétebbekké s kárhozottabbakká teszik magukat, mert még az sem indítja bűnbánatra ôket, hogy tapasztalják a sok rosszat, amit rossz akaratuk hozott létre, és nem fontolják meg ezt, hogy az Istenhez visszavezetô útnak legalább az elejére álljanak. Ezért, Uramnak jó gyermekei, tudjatok látni! Természetfeletti módon látni! Látni, hogy az evilági gyötrelmek által, amelyektôl szenvedtek, és amelyek az emberek művei, elérhessétek az érdemek és a dicsôség növelését. Lássátok azért, a Gonosz karmai mögött és a gonoszok mögött, akik titeket karmaikkal megragadnak és gyötörnek, az Atya Szent Kezét, aki módot ad nektek arra, hogy részetek legyen egy nagy, örök ajándékban türelmetek, hitetek, annak elfogadása által, amit nem tudtok visszautasítani. Íme, miért lehet bölcsen azt mondani, hogy minden jó dolog, minden tökéletes ajándék a Magasból jön, míg a rossz és tökéletlen dolgok a Mélybôl szállnak fel és nyílnak ki, mint káros spórák, és azok szedik le, akik a Legmélyebben levô szolgái, és szétszórják, hullatják a gyötrelmeket az egész emberiségre. ,,Minden tökéletes adomány felülrôl jön, és a világosságok Atyjától száll le.'' Lássátok, milyen biztonság jön ebbôl a mondatból: ,,A világosságok Atyjától száll le.'' Ha a világosságoké az Atya, lehet-e valaha is olyan, mint aki a sötétben tapogatódzik, és véletlenül azt választja, ami a sötétben keze alá kerül, de aminek nem ismeri a természetét és hatásait? Nem. Nem lehet olyan. Akkor bízzatok, ennek a világosságok Atyjának kedves gyermekei, bízzatok! Ô tudja mit, mikor, hogyan adjon nektek tökéletes ajándékokat, hogy tökéletesekké tegyen titeket. Ne utasítsátok vissza azokat, ne használjátok fel rosszul, ne rontsátok meg! Fogadjátok el! Alázatosan. Annál nagyobb alázatossággal, minél rendkívülibbek az ajándékok, és ezt nektek mondom, kedves hangok. Akkor, szeretettel az igazság iránt, ne adjatok hozzá vagy vegyetek el egy parányit sem abból, amit Isten rátok bíz, ne takarjátok el egy részét, vagy cikornyázzátok fel hamis szégyenbôl vagy hamis félelembôl. Legyetek olyanok, amilyeneknek Isten tesz titeket. Hisznek nektek? Boldogok azok, akik tudnak hinni Istennek eszközében. Nem hisznek nektek? Imádkozzatok értük! Kigúnyolnak titeket? Igyekeznek rávenni titeket arra, hogy tagadjátok le, amik vagytok? Legyetek kedvesek, megbocsátással válaszolva a sértésre, de letörhetetlenek, szilárdak, mint a gránit hegyek, a ti biztonságtokban. Csak Istennek van joga ahhoz, hogy ne tegyen többé titeket azokká, amik vagytok. És nektek nem kell siránkoznotok, ha miután felhasznált titeket, elhagy titeket a földön, hogy másokat támasszon helyetekbe. Higgyetek nekem, hangok: ha ti egyformán engedelmesek vagytok mind a hívásra, mind a pihenést kívánó parancsra, akkor is, ha a ti Hangotok csak egyetlen szót adott volna tovább, érdemetek az égben nagy lenne engedelmességetek miatt, amivel megtettétek, és megnyugvástok miatt, miután megtettétek. Jakab azt mondja: ,,A világosságok Atyjától, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.'' Látjátok, milyen állandó Isten önmagában és határozataiban? Csak a teremtmény állhatatlan, és azért néha elmenekül az Isten állandó akaratától, szomorú sorsot okozva magának. De Isten nem változik, és nem cserélôdik. És ha annyira szeretett titeket, hogy magához vonzott, hogy küldetést adjon nektek az emberek között, nem tud utána elhagyni titeket, és nem képes rá, hogy megváltoztassa határozatát. Jézus Urunk nem változtatta meg szívét apostolai iránt, mivel egyenlô az Atyával. Anélkül, hogy nem tudta volna, ki volt Júdás, aki kivált a változandóságban, Jézus sose változott meg. Az utolsó óráig apostolaként és barátjaként bánt Júdással. A Vacsorán megmosta lábát, mint a többiekét, és megáldoztatta ôt, mint a többieket, és a Getszemániban még így üdvözölte: ,,Barátom''. És ha, feltételezve, hogy Júdás ahelyett, hogy felakasztotta magát, a Kereszt lábához futott volna, a Haldokló összeszedte volna erejét, és még azt mondta volna neki: ,,Barátom, mi végre jöttél? Hogy bocsánatban részesülj? Íme, itt van, és teljes. Menj, és többé ne vétkezzél! Szeress engem és szerettess meg másokkal!'' És azt mondta volna az Anyának: ,,Asszony, íme a te fiaid!'' És az ártatlant a bűnbánó istengyilkossal együtt átadta volna neki. Az Isten után legnagyobb teremtmény, a Szent Asszony sem utasította volna el ôt, mert ô a Szent, akinél csak Isten tökéletesebb. Júdás sírása a Kereszt lábánál a legtökéletesebb imát adta volna a világnak, amit Jézus intézett volna az Atyához, a bűnösért. De a világ nem érdemelte meg az irgalmas szeretetnek ezt a mértékét. És ez az ima nem hangzott el... De Jézus, aki Isten, mint az Atya, sose változtatta meg Szívét és Gondolatát választottjai iránt. Nem Ô, hanem Júdás változtatta meg szívét és gondolatát, és ment szabadon a kárhozatba. (A 112-118) ======================================================================== Kicsoda Krisztus? (Róm 8,12-17) Kicsoda Krisztus? A valódi Krisztus és a titokzatos Krisztus? Ô Isten Temploma. Ô maga mondta ezt. És ezt az igazságot használták fel vádként ellene, gúnyosan, szenvedésének órájában, éspedig egészen az utolsó pillanatig: ,,Te, aki azt mondtad, hogy három nap alatt ismét fel tudod építeni a Templomot''; és elôzôleg: ,,Hallottuk, hogy azt mondta: >>Le tudom rombolni Isten Templomát, és újra felépítem azt három nap alatt.<<'', hitványul hazudva, mert hazugság valaki szavainak megváltoztatása, hogy vádként használhassák fel ellene, vagy egy igaz kifejezés átváltoztatása hamissá, amiért szigorúan elítélhetik, és hazugság az, amikor valaki azt mondja: ,,Én nem tettem ezt'', amikor pedig azt tette. A gonoszok használják ezt a módszert, mert minden jó szolgálatot tesz a gonoszoknak, minden arra szolgál, hogy ártsanak, még a jóság is, még az igazság is, még a másokhoz való leereszkedés és irántuk gyakorolt türelem is. És még a csodákat is a sátánizmus bizonyítékának fogják fel, testi vagy lelki rendellenességként mutatják be. Nem kell csodálkoznotok vagy szomorkodnotok, szeretett lelkek, kedves hangok, az emberek megjegyzésein vagy gúnyolódásán, az irántatok tanúsított viselkedésükön. Még elítélnetek sem kell ôket. Korlátozzátok magatok arra, hogy feltételezitek, nem teljesen szándékosan ártanak nektek azok, akik ezt teszik, hanem fogyatékosak, vagy néha az Ellenség nyomja el ôket, aki dolgozik, amint tud, hogy lelassítsa, lecsökkentse Isten műveit, és megbosszulja magát az eszközökön, akiket mások üldözésének tárgyává tesz. Fogyatékosság ez mivel, amint nem minden ember tökéletes öt érzékében és végtagjaiban, úgy nem minden lélek rendelkezik tökéletes érzékenységgel az isteni és a természetfeletti iránt. Az Ellenség elnyomása. Nem azt jelenti ez, hogy akit elnyom, az ördög vagy bűnös. Sôt, nagyon gyakran éppen egy olyan lélek, aki az Úr útján jár, és akit ezért gyűlöl a Sátán. Nem tudja ôt másként gonosznak és Isten útjában állónak feltüntetni az emberek szemében. Azért nehézkessé teszi, elkábítja, elnyomja ôt, oly fokban, amily fokban Isten ezt megengedi neki. Látod, nem azt mondom, hogy ezek megszállások; még zaklatások sem, hanem elnyomások. A pokoli oroszlán kihasználja a lelki bágyadtságnak vagy a szétszórtságnak egy pillanatát, és lecsap áldozatára, elnyomva tartja sötétségével, de nem tudja elnyelni, mert a leütött harcost még megvédi erényeinek páncélja. Egy ideig még kábulva maradhat az ütéstôl, de utána magához tér és felkel, megszabadítva magát a reá nehezedô súlytól. Másokat elnyom, mert ezek kezdeti tévedés által az oroszlán ösvényére tértek, azaz egy bűnt követtek el, amely nem súlyos, úgyhogy nem vesztették el a kegyelmet, de amely mindig egy hálóba burkolja ôket, amely nem szakad szét. Csak úgy kerülhetnek ki belôle, ha visszafelé mennek a téves ösvényen, alázatosan bevallva: ,,Hibát követtem el.'' Ezek addig, amíg önként vissza nem térnek a helyes ösvényre, hanem mindinkább törekszenek kiszabadulni a hálóból, amit a Sátán font számukra, még inkább belebonyolódnak abba. Vaktában erôlködnek minden irányban, kivéve abban, hogy alázatosan, hôsiesen bevallják elsô eltévelyedésüket. A Sátán még nem is fáradozott megtámadásukkal. Kivetette hálóját, megvetésbôl Isten iránt és az iránt, aki beleesett, és aki saját hibájából nehéz helyzetbe került, aminek következményeképpen nehézzé vált rendkívüli szolgálatának betöltése. Messze távoztunk a kezdeti gondolattól, lelkem. De mi, mennyeiek azt kívánjuk, hogy te mind képzettebbé válj a Tudományok Tudományában, ami a szellemek és működésük ismerete. Így nem fogsz tévedni azok megismerésében és megítélésében. Ez az ismeret jóságot és irgalmasságot szül, akárcsak a jó orvosokban a test fogyatékosságainak és tökéletlenségeinek ismerete, amikor a betegeket, gyengéket vagy eltorzultakat kezelik. Te tudod, hogy Jézus Urunk, mert Isten tökéletességével ismerte a szívek tekervényeit, milyen jóságosan hajolt föléjük. Azt akarjuk, hogy meglegyen benned ez a teljes ismeret, mert az a kedves irgalmasságnak tengerét váltja ki, amelyben elhelyezheted testvéreid lelkét, feloldozva ôket, önként, minden bűntôl, és kérve az irgalmasság Istenét, hogy Ô is oldozza fel ôket. Mindig emlékezz vissza arra, hogy a te és az én Uram azt tanította neked, hogy az erô, ami elnyeri Istentôl a bocsánatot egy bűnös számára az, hogy te megbocsátod a sérelmeket. Ez az Úr Imája kérésének visszájára fordítása. ,,Atyám, bocsásd meg nekünk vétkeinket, amint mi megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek'', mondja a Miatyánk. Egy szív irgalmassága, amely mindent és mindenkit feloldoz, azt mondja: ,,Szerencsétlenek, nem rosszakaratúak'', és e helyett így kiált: ,,Atyám: bocsáss meg az ellenünk vétkezôknek, mert mi már mindent megbocsátottunk nekik!'' Nem érzed-e te, hogy ez az a kedvesség, amelybe a haldokló Krisztus Szíve elmerült legkeserűbb szomorúságában, amikor bocsánatért imádkozott keresztre feszítôi számára? Rettenetes órájának sötétjében ez zárta le békésen szemeit, szemlélve a napot, amelyben látta mindazok arcát, akiket ,,bocsánata megváltott''. De térjünk vissza az elsô gondolathoz! Azt mondtam neked: Kicsoda Krisztus, a valódi és a titokzatos Krisztus? Ô Isten élô Temploma. Benne nyugszik az Ígéret és a Törvény, és van elhelyezve a Manna, és tündöklik az Istenség az Ô Hármas Dicsôségében. Ez a valódi Krisztus. A titokzatos Krisztus pedig az a Test, amelynek Ô a Feje, és a hívek a tagjai, és amelyet Egyháznak neveznek. Nos, honnan jött az irgalmasság az emberek számára? Isten élô Templomából, a Megtestesült Igétôl, aki az emberekért meghalt a kereszten, és a Templomból, amely az Egyház, amelyen keresztül leszáll a hét szentség vize, hogy megöntözze a lelkeket és táplálja bennük a gyümölcsöket. Íme, helyes azt mondani, és helyesen fogjuk fel, hogy Isten igazi Temploma által -- az égben örökké élô Jézus által és az Egyházában élô Jézus által -- kapták és kapják meg az emberek az Úr irgalmasságát, azaz a kegyelmet és a bocsánatot. Jézus által árad ki az irgalmasság. Azért a lelkek hálájának Jézus iránt arányosnak kellene lennie az ajándék nagyságával és az Ajándékozó életszentségével, azaz tökéletesnek és teljesnek kellene lennie, mert tökéletes és végtelen volt Jézus Krisztus önátadása. Ô Isten és Ember. Általa részesültök az isteni irgalmasságban, és vagytok képesek létezni, lélekben, mert ennek megléte a fontos ahhoz, hogy elnyerjétek az örök életet. Istentôl jön a Bölcsesség, és Isten adja az Igazságosságot, Istentôl van az Erôsség és minden más erény, amely képessé tesz titeket arra, hogy Isten akarata szerint éljetek. Mindezek az erôk, amelyek táplálékul és világosságul szolgálnak lelketek számára, Istentôl jönnek. Igen, helyes azt mondani, hogy Általa léteztek. De különösképpen Isten Fiától, Jézustól jönnek, akiben megvan a Szentháromság tökéletességeinek foglalata, hogy a Szeretet, az irgalmas isteni Szeretet remekművévé tegye Ôt, aki üdvözít. Hallgasd Szent Pált: ,,Nem vagyunk a test lekötelezettjei, hogy a test szerint éljünk.'' Nem kell alárendelni magatokat a testnek, ha igazán akartok élni. Mert a test a halálba visz, amikor uralkodik. A test eszköz, amikor rabszolga. Kinek a halála és eszköze? Kié? A léleké. A lélek, amelyen a test uralkodik, meghal. A testen uralkodó lélek él és feldíszíti magát a szerzett érdemekkel, a leigázott test szenvedései felett aratott gyôzelmekkel. Ha az emberek elmélkednének a lélek királyi tulajdonságáról és arról, hogy milyen méltóságot ad az embernek az, hogy a lélek uralkodik benne, valóban egy ember sem akarna másképpen élni, hanem csak a lélek szerint. Halljátok az Apostolt: ,,Akiket az Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei.'' Tudjátok, hogy Isten Lelke nem lakozik ott, ahol a testet leláncolják állati éhségei, és ahol a felsôbbrendű lélek nélküli szabadosság uralkodik! Akkor az Isten Lelke leszáll, hogy az ember lelkének Mestere és Vezetôje legyen, és mivel az Istennel való érintkezés nem hagyhatja meg azt az állapotot, amit talál, íme, az ember lelke, azáltal, hogy benne, vele együtt lakozik az Isten Lelke, átalakul, megistenül, és elfogadja Istent Atyjának. Íme, az ember, azáltal, hogy annyira lelkies, megérdemli, hogy Isten Lelke benne lakozzék és tanítsa ôt, és vezesse ôt különféle cselekedeteiben. Amit tesz, gondol, megvilágosításai, mozdulatai többé nem emberiek, hanem isteniek. Egy kis isten, mert emberi személyisége megsemmisül annak hatalmában, aki birtokolja ôt. A szolga többé nem szolga: felszívódik az Örök Úrba, és azért részévé válik, boldog résszé, az atyai javak örökösévé, társörökössé az Atya szeretett Fiával, Krisztus testvérévé, és neki is joga van ahhoz, hogy mint Ô, ,,Atyjának'' nevezze a Magasságbelit. Nekünk, angyaloknak, nincs megengedve, hogy ,,Atyának'' nevezzük az Örökkévalót. Nektek, embereknek, igen. És Atya, valódi Atya Ô számotokra, igazak, akik megkaptátok, akik értettetek ahhoz, hogy befogadjátok magatokba Istennek ezt az áldott Lelkét, nem azért, hogy a félelemre egy újabb okotok legyen, hanem azért, hogy új okotok legyen a reményre, a békére, az örömre, nem érezve egyedül magatokat a számkivetésben, gyengéknek a megpróbáltatásokban, hanem egyesülve vagytok Krisztussal, testvéretekkel, aki szeretett titeket a halálig, hogy az Életet adja nektek, és hogy Isten Lelkét adja nektek, aki a Bölcsesség és a Fény. ,,És jó nektek, hogy én elmenjek (a halálba), mert ha én nem megyek, nem fog eljönni hozzátok a Vigasztaló. Ha elmegyek, elküldöm Ôt nektek... És amikor eljön ez az Igazság Lelke, megtanít titeket minden igazságra.'' És még: ,,Kérni fogom az Atyát, hogy adjon nektek egy más Vigasztalót, aki mindörökké veletek marad: az igazság Lelkét, amelyet a világ (azaz a test, ami a világ) nem képes befogadni... Ô megtanít majd titeket minden dologra, és emlékeztet arra, amit én mondtam nektek'' Lelkek, emlékezzetek rá, mit kaptatok az Isten Lelkétôl, Krisztus áldozatától! Ô, ez a boldog Fény, a szeretetnek ez a Tüze áthatolt a Bárány Testének tátongó sebein, és lángként kitört belôle, mint egy szétrepedt kemencébôl, és kiáradt Isten Fiának, a ti szent testvéreteknek széttépett Szívébôl. Váljék azért mindinkább erôssé szeretetetek Krisztus iránt, mert igazán általa kaptatok mindent, amitek van. És szenteljétek meg magatokat, megdicsôítve Ôt! Ez a ti kötelességetek iránta. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 223-229) ======================================================================== Engedelmesség Az engedelmesség nagyszerű erény, amelyet a három isteni erény után szeretni, és tökéletesen gyakorolni kellene, de amelyet ennek ellenére úgyszólván nem gyakorolnak, vagy rosszul gyakorolnak, és még kevésbé szeretnek. Mégis ez egyik sarkalatos erénye a Teremtettlennek (Jézusnak), és a teremtett világban az embernek. Nélkülözhetetlen sarokkô ez az életszentség épületénél felépítésénél. Szemléljük közösen, és meglátod, hogy az mindenütt jó. A Második Személynek az engedelmessége: Az Ige engedelmeskedik az Atya kívánságának. Mindig. Sose utasítja vissza azt, hogy az legyen, akinek a Szaván keresztül teljesedik az Atya akarata. Az Isteni Ige tud tökéletesen engedelmeskedni. Ragyognak számotokra, halandók számára, a Teremtés könyvének elsô szavai: ,,Isten azt mondta: Legyen világosság!'' Íme, az Ige azonnal kifejezi a parancsot, amit az Atya elgondolt, és világosság lett. Létrejött a világosság, és az Ige, aki testet öltött, többször a ,,Világosság''-nak nevezte magát. János apostol sugalmazott ajkával mondja: ,,Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez volt a kezdetben Istennél. Minden dolog általa lett, és nélküle semmi teremtett dolog sem jött létre. Benne Élet volt, és az Élet az emberek Világossága volt. És a Világosság megvilágít minden embert, aki erre a világra jön.'' Valóban ének ez az oldal, amelyet az a szeráf írt, aki ismerte Istent, és nemcsak az Istenembert, az Üdvözítôt és a Mestert, hanem Istent, a Megismerhetetlent is, és felfogta annak természetét. Ez az ének az Ige természetérôl szárnyakat ad annak, aki hallgatni tudja, szárnyakat, hogy felszálljon az Ige szemlélésére, aki Emberré lett, hogy az Életet és a Világosságot adja az embereknek. Az Ige azt akarta, hogy az ô jellegzetes neve legyen a Világosság. Mintegy megkeresztelte saját magát ezzel a névvel, amit Ô maga ejtett ki elôször, az Atyának engedelmeskedve: ,,Legyen Világosság!'' Az Ige mindig engedelmeskedett. Az Atya azt mondta neki: ,,Te emberré leszel, mert csak te vagy képes az emberiség tanítására.'' Az Ige azt mondta: ,,Emberré leszek. Legyen meg a te akaratod!'' Az Atya azt mondta: ,,Meg fogsz halni, mert csak a te Áldozatod képes megváltani az emberiséget.'' Az Ige azt mondta: ,,Meg fogok halni. Legyen meg a te akaratod!'' Az Atya azt mondta: ,,És a kereszten fogsz meghalni, mert a világ megváltásához nem elég számomra a te életed feláldozása a halál és a betegség szenvedései által.'' Az Ige azt mondta: ,,És meg fogok halni a kereszten. Legyen meg a te akaratod!'' Telnek az évszázadok, és az Ige, amikor eljött órája, megtestesült a Szűz méhében, és megszületett, mint ahogy minden ember megszületik. Kicsiny volt, gyenge, képtelen a beszédre és a járásra. És lassan növekedett, mint az emberek minden gyermeke. Ebben is engedelmeskedett az Atyának, aki azt akarta, hogy Ô alá legyen vetve minden általános törvényszerűségnek, hogy megôrizze Ôt a Sátán és az emberek cselvetéseitôl. A Sátán vad gyanakvással várta a félt Messiást. De azért is akarta ezt az Atya, hogy ez által megelôzze a jövôben támadó ellenvetéseket a tévtanítók részérôl, akik tagadják majd Isten Fiának igazi emberségét. Növekedett bölcsességben és kegyelemben, engedelmeskedve. Férfivá és munkássá vált, engedelmeskedve az Atyaistennek és szüleinek. Amikor elérkezett életének harmincadik évéhez, a Mesterré vált, hogy tanítsa az emberiséget, engedelmeskedve. Három év és három hónap elteltével elérkezett az idô, hogy meghaljon, éspedig a kereszthalállal. Engedelmeskedett, ismételve: ,,Legyen meg a te akaratod!'' Könnyű engedelmeskedni addig, míg csak gondolatban kell azt megtenni. Azt mondani: ,,Tedd meg...'' és válaszolni: ,,Megteszem'', évekkel a parancs teljesítése elôtt -- Krisztus esetében: évszázadokkal elôtte -- még könnyű dolog. De megismételni: ,,Legyen meg a te akaratod'', amikor az Áldozat már maga elôtt látja szenvedésének minden eszközét, és amikor elérkezett az óra, hogy átölelje azokat, teljesítve Isten akaratát, akkor sokkal nehezebb ezt megtenni. Mindentôl visszariad az emberi természet: a fájdalomtól, a megbántásoktól, a haláltól. Krisztus esetében az emberek bűneinek terhe is ránehezedett, mint Megváltóra, aki közel állt már a megváltás idejéhez. De Jézus engedelmeskedett, mondva: ,,Legyen meg a te akaratod'', és meghalt a kereszten, miután mindent elszenvedett és beteljesített. Ez a Második Isteni Személy engedelmessége. A teremtett világban az elemek, amelyek a zűrzavar állapotában léteztek, engedelmeskedtek a parancsnak. Gondoljatok itt a Teremtés könyvének szavaira. ,,Isten megteremtette az eget és a földet, és a föld még nem alakult ki, üres volt, és sötétség borította a mélységet, és Isten Lelke ott lebegett a vizek fölött. És Isten mondta: ,,Legyen Világosság!'' A levegô, a víz, a tűz, a fény tehát meg volt már teremtve, de nem voltak elválasztva egymástól és nem voltak elrendezve. Isten parancsolt nekik, hogy váljanak szét és rendezôdjenek el a törvények szerint, amelyeket Ô adott nekik, és azok engedelmeskedtek, és engedelmeskednek évmilliók óta, megalkotva a nappalt és az éjszakát, a tengereket és a szárazföldeket. A tűz, a föld mélyén munkálkodva, elôkészíti az ember számára szükséges ásványokat. A teremtett világ engedelmessége: Isten, miután megalkotta az eget, vagyis az atmoszféra rétegeit, teleszórta azt csillagokkal, megparancsolva nekik, hogy kövessenek egy bizonyos megváltoztathatatlan utat, és a csillagok engedelmeskedtek. Isten miután megalkotta a földet, azaz, miután tömörré és rendezetté tette az elôzôleg szétszórt és összekeveredett port és vizet, megteremtette a növényeket és az állatokat a földön és a vizekben, és megparancsolta nekik, hogy hozzanak gyümölcsöt és szaporodjanak, és az állatok és növények engedelmeskedtek. Utána jött az ember, a teremtett világ királya, és Isten megparancsolta az embernek, hogy engedelmeskedjék. Az ember engedelmessége fenntartotta volna a földön a földi Paradicsom állapotát, amelyben nem ismerték volna meg a halált, az éhséget, háborúkat, szerencsétlenségeket, betegségeket és a fáradságot. Örvendetes tartózkodás lett volna -- békében és Isten barátságának szeretetében -- az ember élete, egészen addig, míg át nem ment volna mennyei lakóhelyére, úgy, amint ez a Boldogságos Szűz Mária esetében történt, aki nem halt meg, hanem elszenderedett az Úrban, és felébredt az Ô ölén, szépen és megdicsôülten, tökéletes lelkével és bűn nélküli testével. De a Sátán nem akarta az embernek ezt az örömét, amely kissé maradt csak alatta az angyalok boldogságának. Kárpótlásként az angyalok és az emberek közti különbségért, a gyermekek öröme nélkülözte volna a bűnös vágyat, amely mindig szenvedés. Nem szenvedett volna, mert a szenvedés a bűnös vágy gyümölcse. És az ember engedelmeskedett Lucifer kívánságának, és engedetlenné vált, magára és leszármazottaira vonva engedetlenségének minden következményét, ami sose jó, és mindig pusztulást okoz. Attól kezdve, mióta az ember lelkét megrontotta az engedetlenség, a Sátán jellegzetes tulajdonsága, csak azok tudnak engedelmeskedni, akik szeretik Istent, és szentekké válnak az engedelmesség szelleme által. Az engedelmesség, amely alacsonyabb rendűnek látszik a három isteni erénynél, csak azért, mert még a négy sarkalatos erény között sem szerepel, a valóságban jelen van mindegyikben, elválaszthatatlan minden erénytôl. Védelmezi mindegyiket, és segíti ôket abban, hogy növekedjenek bennetek. Fontold meg! Hogyan tehettek szert a hitre? Engedelmeskedve Istennek, aki azt mondja nektek, hogy higgyetek igazságaiban és titkaiban, amelyeket elétek tár, és engedelmeskedjetek annak, amit a Szentegyház, Isten hangjainak Hangja mond nektek. Hogyan tehettek szert a reményre? Megint, engedelmeskedve Istennek, aki belétek önti ezt az erényt, azt mondva nektek, hogy remélnetek kell Ôbenne és az ô irgalmasságában, aki segíteni fog titeket, hogy eljussatok az örök életre, és birtokoljátok azt. Hogyan tehettek szert a szeretetre? Engedelmeskedve az istenszeretet és a felebaráti szeretet parancsának. Hogyan tehettek szert az okosság erényére? Azáltal, hogy engedelmeskedtek Isten parancsainak és tanácsainak, amelyek célja, hogy az ember minden cselekedetét igazi céljára irányítsák. És hogyan az igazságosság erényére? Engedelmeskedve a természetfeletti erkölcsi erénynek, amely megtanít titeket arra, hogy ne tegyétek azt másokkal, amit nem akartok, hogy ôk veletek tegyenek. És hogyan az erôsség erényére? Hôsiesen engedelmeskedve Istennek, akirôl tudjátok, hogy nagyobb minden teremtett dolognál, és akiért készen kell állnotok arra, hogy mindent elszenvedjetek azért, hogy hűségesek maradjatok hozzá, és birtokoljátok Ôt az örökkévalóságban. Hôsiesen engedelmeskedve, az Ô ígéretével szívetekben: ,,Veletek leszek a megpróbáltatások idején''. Mert ezt ígéri meg az Igazság minden szava, amelyeknek szellemét meg kell érteni. Tegyétek meg, és ne féljetek! Isten azokkal van, akik engedelmeskednek akaratának. Az üldözôk ott lenn maradnak. Nem érnek el titeket, Istennek engedelmeskedôket, a másvilágon. És eljön majd az a nap, amikor ismét meglátnak titeket, és csodálkoznak azon, hogy az áldottak között látnak benneteket. Hogyan tehettek szert a mértékletesség erényére? Megint azáltal, hogy engedelmeskedtek Isten szent tilalmainak, és az üdvösségetek érdekében általa megszabott határoknak, hogy így veszély nélkül élhessetek az ideigvaló dolgokkal. Látjátok, hogy az engedelmesség, az elrejtett erény, ott van minden erényben! Mindegyikben. És most, miután megdicsértük az engedelmességet, elmélkedjünk Jézus Szent Nevérôl. (A 375-382) ======================================================================== Jézus Neve (ApCsel 4,8-12) Jézus engedelmeskedett abban is, hogy felvette azt a nevet, amelyet az Atya akarta, hogy viseljen. Ne vessék ellen az emberek: ,,Biztos, hogy azt a nevet vette fel, hiszen Ô volt az Üdvözítô!'' Talán azt is fogják mondani: ,,Már a próféták Üdvözítônek nevezték''. Az emberek mindig lekicsinylik a szentek hôsies erényeit és azért a Szentek Szentjének: Jézusnak, Isten és Mária Fiának tökéletes hôsiességét is. Sok név volt Izrael nyelvében, amelyek szolgálhatták Mária Fiának megjelölését. Nevezhették volna Elizeusnak, Joábnak, Jonatánnak, Malakiásnak, Mátyásnak és Matatiásnak, Zakeusnak és Zebedeusnak, Natánaelnek és Urijának, és Joákimnak is, mert az Úr Isten felemelte Igéjét mind a keresztre, mind a világ és minden teremtmény fölé. És voltak nevek, amelyeket a próféták a Szentlélek sugallatára használtak, hogy jelezzék velük a Megtestesült Igét. Azért nem mondható, hogy egyedül ezt a nevet kellett neki fölvennie. De ezt vette fel azért, mert Atyja így akarta. És Mária és József, akik szintén hôsiesen engedelmeskedtek, ezt adták a Gyermeknek, mert ,,az angyal így hívta, mielôtt megfogant volna az anyaméhben.'' Már megmagyaráztam neked, mit jelent ,,Jézus'', és még ékesebb magyarázattal, mint amit általában a tudósok adnak. De ennek a névnek hatalmához és igaz voltához te most csatolhatod annak ismeretét is, hogy milyen erényt rejt magában. A szent engedelmességet hűséges társául vette nagy és kis dolgokban egyaránt, és abban is, hogy az örökkévalóságban, mint Istenember ezt a nevet viseli. Ez az a Név, amely elôtt minden térdnek meg kell hajolnia a földön, az égben és a pokolban, és minden nyelvnek meg kell vallania, hogy az Úr Jézus Krisztus az Atyaisten dicsôségében van. Ez a Név csodálatraméltóbb minden másnál, amit ember viselt. Ez a Név műveli a csodákat és szabadít meg az ördögöktôl pusztán azáltal, hogy kiejtik, mert ez a Mindenható hatalmas neve. És te sokszor tapasztaltad annak igazságát és mértékét, hogy mennyire mindenható és milyen csodákat művelt köztetek. Aki azt mondja: ,,Jézus'', már imádkozik, és könyörög, amit az Atya az égben sose utasít vissza. ,,Jézus''-t mondani elég ahhoz, hogy legyôzzenek bármilyen ellenséges erôt. A Sátán és gonosz szolgái nem képesek megtartani zsákmányukat, ha az, vagy valaki érette kiáltja: ,,Jézus!'' Dicsérjük, én és te, ezt a Nevet, és dicsérjük Jézust, királynak nevezve és akarva Ôt a családi otthonokban, hogy helyreálljon a béke és az öröm, a rend és a szeretet ott, ahol Lucifer felforgatta azt. Ezt mondja az Apostolok Fejedelme, aki már igazi apostol és tanító, pünkösdi megkeresztelkedése óta: ,,Tudjátok meg mindnyájan, és minden nép Izraelben, hogy a názáreti Jézus Krisztus nevében,... ennek a névnek erejébôl áll ez egészségesen elôttetek ... Nincs más üdvösség. És nincs más Név az ég alatt... amelynek erejében üdvözülhetünk''. A halálig, éspedig a kereszthalálig Engedelmesnek a Neve minden fölött és mindig gyôzedelmes Név. Az ördög gyűlöli. Amint gyűlölte Máriát és Józsefet, felizgatva mindenkit, akit csak tudott, hogy ártsanak nekik, és fájdalmat okozzanak nekik, mert ôk engedelmeskedtek az Úrnak. Mennyire gyűlöli! Amint gyűlölte a három Bölcset, megkísérelve, hogy imádatuk kárrá változzék az isteni Gyermek és saját maguk számára, keresve Heródestôl, aki csalódott és dühös volt azért, mert elmenekültek tôle. Ôk is engedelmesek voltak. Engedelmeskedtek a magasból jövô hangoknak. Mindig. Akkor is, amikor ezek a hangok azt mondták nekik: ,,Menjetek imádni a zsidók most született Királyát'' és akkor is, amikor azt mondták nekik: ,,Ne menjetek vissza Heródeshez!'' Engedelmeskedtek, kiérdemelték, hogy mint minden nép zsengéje, térdet hajthattak Krisztus elôtt, Jézus elôtt, Isten és Mária Fia elôtt. Jézus Krisztus élete mindenben engedelmesség, és Krisztus szüleinek és barátainak élete is. Az engedelmesség kövezi ki az Úr útját, és azon haladt Ô, Anyjával és Józseffel; földi életének elsô pillanatától fogva. Sôt, a tehetetlen Kisdedet azon vitték ôk, akik Isten akaratából Istent képviselték számára és elôtte, mint a Nevelôatya és a Szűzanya. És ha az Anya tudta, a Kegyelem révén, amellyel teljes volt, hogy nem kellett oktatnia a Kisgyermeket az életszentség útjára, József, aki nem ismerte az összes titkokat, amelyeket Mária megôrzött szívében -- emlékezzél itt arra a magyarázatra, amelyben részesültél a mi Urunk Jézus gyermekségérôl szóló könyvben -- mivel igaz ember volt, meg akarta tanítani a Kisgyermeket értelme használatának elsô felvillanásától kezdve arra, hogy engedelmeskednie kell Isten parancsainak, akkor is, ha azok a parancsok száműzetésbe menetelt, nagyobb szegénységet és szenvedést kívánnak. És Mária, az alázatos és okos jegyes, követte jegyesét, és hasonlóképpen tett Gyermekével, aki, hogy félrevezesse a Sátánt, olyan bánásmódot kívánt, mint minden más kisgyermek. Mily mélységes erényrôl tesznek tanúságot ezek a szavak: ,,És József felkelve éjjel, vette a Gyermeket és Anyját, és elmenekült Egyiptomba, és ott maradt...'' és ezekben: ,,És ô, felkelve, vette a Gyermeket és- Anyját, és visszatért Izrael földjére... és egy álmában kapott utasításra Galilea tartományába költözött...'' Azonnali és teljes engedelmesség, annyira, hogy egy szót sem szólt, hanem vitatkozás nélkül, még a reggelt se várva be, teljesítette a parancsot. És ezt nemcsak az elsô alkalommal, amikor egy órányi késés a Gyermek ,,halálát'' jelenthette volna, hanem a második alkalommal is, amikor nem volt annyira sürgôs az eltávozás, amikor a barátságos város elhagyása azt jelentette, hogy ismét elveszíti munkaadóit, és azt a keveset is, amit munkájával újból szerzett. József nem tudta, mit fog találni, visszatérve hazájába. De elindult, mert Isten akarta, és oda, ahová Isten akarta. József csak egyszer kételkedett, és egy teremtményben. De soha Istenben. Most, elôre haladva az erényben Mária közelsége által, nem kételkedne, nem kételkedik többé még egy teremtményben sem. Elfogad mindent. És azt mondja magában: ,,A Magasságbelire bízom magamat. Ô ismeri az emberek szívét, és megment engem a hazugok és a gonoszok cselvetéseitôl''. Az égbôl jövô szavakat illetôleg soha sem kételkedett, és nem kételkedik. Megy. Kövessétek a kiválasztottak és a különösen szeretettek engedelmességét! Aki tud engedelmeskedni, az uralkodni fog. Mert ha Isten a szeretet, az engedelmesség az istengyermekség jele. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (A 382-385) ======================================================================== Krisztus Király (Kol 1,12-20) A mise elején van egy mondat, ami a kulcs annak megértéséhez, hogy miként dicsôül meg valaki. Azt mondja: ,,Méltó a Bárány, aki megöletett, hogy övé legyen a hatalom és Istenség és bölcsesség és erô és tisztelet. Övé a dicsôség és a hatalom örökkön örökké.'' (Jel 5,12 1,6) Ki a Bárány? Istennek és a Szeplôtelen Máriának a Fia. Az Atyától kapott öröktôl fogva életet, az Anyától kapta annak idejében az emberséget, és Jézus Krisztussá vált. Talán megszűnt Isten lenni, mivel Jézus Krisztussá lett? Nem, nem szűnt meg az lenni, hanem magára vette az emberi természetet is, igazi Emberré válva, hogy az Üdvözítôvé, azaz Jézussá lehessen. (Jézus jelentése: Isten üdvözít.) A tudósok magyarázzák, hogy mit jelent: Üdvözítô. De egy ugyancsak hatalmas dolgot is jelent! Szemléld, és hasonlítsd össze Isten nevét, amint azt a zsidók kiejtették, és Mária Fiának nevét. Ugyanaz a gyökere, hogy jelezze az azonos eredetet és természetet. Jézus tehát szintén Istent jelent. És jelenti az üdvösséget is, a végsô szótaggal. (Héberben: Jehosua.) De a származást, az Atyaistentôl való eredetet megerôsíti a név gyökere. [Jézus nevének jelentése: ,,Isten megszabadít'' vagy ,,Isten a szabadító''. Szerk.] Mivel Isten volt Az, akit Báránynak mondtak, nem lehetett volna méltó arra, hogy részesüljön a hatalomban, Istenségben, bölcsességben, erôben és tiszteletben? Nemcsak ezeket birtokolhatta, hanem saját isteni természetét is. És akkor tévedés lenne azt mondani, hogy a Bárány méltó azokra? Nem tévedés! Attól a pillanattól kezdve, hogy az Ige testté lett és Isten Bárányává lett a nagy megváltó Húsvét számára, Ô, azzal a Tökéletességgel, ami Istennek a sajátja, egyesült az emberi természettel, és mint minden embernek, neki is volt szabad akarata, voltak szenvedélyei, érzelmei, érzékei. Az Atyaisten semmiféle kényszert sem gyakorolt megtestesült Fiára, hanem minden emberrel azonos módon bánt vele, mert emberi életszentsége valóságos és tökéletes volt, és megfelelt isteni szentségének. Ha az Atya megkötötte vagy csökkentette volna a Fiú szabadságát, érzékeit és érzelmeit; ha -- és megtehette volna -- megtiltotta volna az ördögnek, a világnak és a testnek, hogy kísértsék a megtestesült Fiút, a Fiú embersége és emberi életszentsége csak látszólagos lett volna. De a testté lett Fiú teljes és tökéletes életszentségét akarta, hogy az Áldozat valóban folt nélküli Bárány, szeplôtelen és mindenkiért feláldozott áldozat legyen. Isten Fia nem egy, hanem ezernyi kísértést szenvedett el emberségében, mert egyedül csak abban érhette kísértés a világtól és az ördögtôl. És szent és hűséges maradt szabad akarata a Törvényhez, az Igazsághoz, és azért küldetéséhez is. És azért hűségesen meghozta az áldozatot, amelyért testet öltött. És akkor ezért Az, aki Isten lévén emberré, Áldozattá, Báránnyá lett, méltó arra, hogy mint ember is mindörökkön örökké részesüljön mind a dicsôségben, mind pedig a hatalomban, amelyet mint Isten már birtokolt. Ha nem lett volna feláldozva -- íme a kulcs -- nem részesült volna benne. És az áldozat iránti szeretete által, amely a szeretet legmagasabb formája, a Bárány megkapta a Királyok Királyának és az Urak Urának jogarát. Aki akarja az igazi dicsôséget, annak akarnia kell az áldozatot, követve a Bárányt, és a Báránnyal megosztja majd a boldogító dicsôséget. A könyörgésben mondjuk: ,,Mindenható örök Isten, azt akartad, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában minden megújhodjék''. Látjátok, lelkek, Isten kívánságát és nagylelkű szeretetét? Csak egy Isten volt képes kiengesztelni Istent, és eredeti tökéletességére visszaállítani az Édenben megzavart rendet. A rend az volt, hogy azok, akiket Isten az Ô képére és hasonlatosságára teremtett, örvendhessenek Istennek, és istenek lehessenek a szép Paradicsomban. Az Isten által adott, belôle kiáradó lélek Istennek, az emberek Atyjának a csírája az emberekben. Nem volt méltányos, hogy elvesszen a test halála után. És az sem volt méltányos, hogy örök számkivetésben legyenek az igazak lelkei, távol az Atya házától, egy örök limbusban. Az elsô dolog nem volt méltányos a méltóság miatt, amelyben mindenki részesül, aki Istentôl származik, a második pedig nem volt méltányos Isten Igazságosságának. Az igazaknak meg kellett kapniuk jutalmukat. Milyen jutalom lett volna az, ha nem a Paradicsom lett volna? De a Paradicsomba nem voltak képesek belépni az eredeti bűn által megsebesült lelkek. Ezt a sebet semmiféle tisztítótűz sem volt képes megszüntetni. Azért szükség volt ennek a Bűnnek a megszüntetésére. Íme a szükség, hogy egy Isten állítsa helyre a rendet, és azt még magasabb rendűvé is tegye, mert a Bűntôl való megtisztulás nem örökségképpen jön, mint amilyen lett volna az emberek számára, ha Ádám és Éva hűségesek maradtak volna, hanem egy Istenember áldozatából, az Ô végtelen érdemeibôl, tanításából jön, amelyet a jóakaratú lelkek elfogadnak, és amely ôket Isten Fiának követôivé teszi mind műveikben, mind erényeikben. Ha a kettô bűne nem tette volna szükségessé a Megtestesülést és a Megváltást, nem jött volna létre az áldozat, a hôsies szeretet, az isteni Vértanú követése, a szegény teremtménynek részesülése egy Isten szenvedésében, azonos érdemekkel és gyümölcsökkel, mindig szem elôtt tartva azonban a különbséget, ami fennáll Isten és az ember között. Mennyi hiányzott volna az emberek számára abból, amit irigyelnek bennük az angyalok, ha az Atyaisten jósága és a Fiúisten nagylelkűsége, amely a Végtelen Szeretetbôl születik és táplálkozik, nem küldte volna el az embereknek az Üdvözítôt, a tökéletes Mestert, akit minden embernek, aki ,,istenné'' akar válni, tisztelnie és követnie kell, hogy megossza Jézus dicsôségét az égben. A ti koronátok többé már nem az eredeti és könnyű korona, amiben az emberek gyermekei részesültek volna az Édenben, hanem Krisztus testvéreinek arany, tövises, értékes királyi koronája, a fájdalom által megkoronázott Királynak, a dicsôség Koronás Királyának, a vértanúknak a koronája, a kemény, tüskés, vértôl ázott ágak koronája, a ti áldozatotok gyöngyökkel kirakott koronája, amely rátok vár az égben. ,,Testvérek -- kiált fel az Apostol -- adjunk hálát az Atyaistennek, aki méltókká tett minket arra, hogy részünk legyen a szentek sorsában, a Világosságban, és kiragadott minket a sötétség hatalmából s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van megváltásunk a vére által és a bűnök bocsánata.'' Az emberek szívébôl az állandó hálának himnusza kellene, hogy felszálljon, ennyi szeretet láttára. Egy himnusz, amely nem üres szavakból áll, hanem a szeretet szívveréseibôl és a Krisztus követésébôl fakadó szent cselekedetekbôl. Az elismerés és a dicséret himnusza azért, mert részeseivé tett titeket Krisztussal testvéreitek megváltásában, Igéjének testvéreivé tett titeket. Testvérei vagytok Jézusnak, Isten és Mária Fiának, aki tökéletes Isten és tökéletes ember. Testvérei vagytok az örök Királynak, aki elhozta az embereknek ,,a láthatatlan Isten képét''. Testvérei vagytok az igazi Elsôszülöttnek. ,,Benne teremtetett minden az égben és a földön'', ,,minden Ôáltala és Ôérette teremtetett'' azaz azért, hogy az Atya Kedveltje a Királyok Királyává lehessen, miután minden királyi tulajdonsággal rendelkezett: az emberséggel, a bölcsességgel, a szenvedéssel, a fôpapi koronával, a halál feletti uralommal. Oly tökéletesek vagytok testvérek, a Drágalátos Vér által, amelyet az Atyának tetszésére a Fiú kiontott -- megalázva a végtelenségig Istenségét, amely egyesült a szeplôtelen testtel -- a Kereszt fáján, hogy kiengesztelje a földet az éggel. És a Tökéletes Testvér kezét és jogarát nyújtja felétek, mint Eszter történetében olvassuk, hogy ti megcsókoljátok, és többé ne féljetek a nagy és rettenetes Királytól, aki számotokra, akik Ôt szeretitek és követitek, a Testvér, akitôl nem kell félnetek. Atyja állandóan azt mondja neki: ,,Kérd tôlem, és neked adom a nemzeteket örökségedül...'' És Ô, a fenséges Király kér titeket, kik szeretitek, a kedvenceket, és kéri a bűnösöket, és hozzátok fordul, hogy egyesítsétek kéréseteket az övével, a ti jelenlegi szenvedésteket az Ô egykori szenvedésével, és közösen egyesülve dolgozzatok vele uralmának kiterjesztésén egészen a föld végsô határáig. Legyetek büszkék kiválasztottságtokra, és küzdjetek hôsiesen Krisztus Király zászlaja alatt, hogy utána vele uralkodhassatok az égi dicsôségben! (A 300-305) ======================================================================== A nagyhét (Fil 2,5-11) Olvassuk Pált: ,,Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt''. Íme a példakép. Nem azt mondja Pál: ebben vagy abban a szentben. Azt mondja nektek: Krisztus Jézusban. Krisztus mondta: ,,Legyetek tökéletesek, mint Atyám az égben.'' Nyilvánvaló, még a helyes emberi gondolkodás számára is, hogy ha Krisztus csak nagy próféta lett volna, kénytelen lett volna elôször eljutni az Atya Tökéletességére, a szerint, amint tanította. És igazában, Jézus a Hármas Isten égi tökéletességének a tükörképe. Életének harminchárom évében semmiben sem vétett, olyannyira, hogy az Igazság, aki halandó alakban élt, elmondhatta: ,,Közületek ki tud bűnrôl vádolni engem?'' És közel a halálhoz, amelynek órájában még az sem hazudik, aki közönséges ember, hanem csak az képes hazudni, aki a Hazugságnak a szolgája, megismételte a Fôpap elôtt: ,,Mindenki füle hallatára beszéltem, és semmit sem mondtam titokban. Miért kérdezel engem? Kérdezd meg azokat, akik hallottak engem, arról, amit nekik mondtam!'' Ó, boldogok azok, akik vádlóiknak pirulás nélkül el tudják ismételni ezeket a szavakat, biztosan abban, hogy nem tettek szégyenteljes dolgokat! Boldogok! Nagyon boldogok! Miután megölték ôket, anélkül, hogy a tények meghazudtolták volna ôket, ôk felszállnak Istenhez, már megkoronázva, és ha idôvel az emberek megváltoztatják róluk ítéletüket, akiket ôk egykor elítéltek, már nem ôk azok, akik a sötét földrôl felemelik a koronát, hogy a boldog fejére tegyék, hanem a korona száll le, és földöntúli tündöklésében beszél, és megremegteti azokat, akik kezüket emelték és szájukat kinyitották arra, akit Isten szeretett és aki szerette Istent, és tökéletes szolgálattal szolgálta Ôt. ,,Legyen meg bennetek Jézus Krisztus érzülete, aki, midôn az Isten alakjában volt, nem tartotta az Istennel való egyenlôséget oly dolognak, amelyhez erôszakosan ragaszkodjék.'' Jézus, azáltal, hogy Máriától született, nem volt kevésbé Isten, mint akkor, amikor Igeként az égben volt. A Test nem semmisítette meg az Istenséget Krisztusban. Igaz Isten és Igaz Ember volt, nem egy, hanem két tökéletességgel önmagában. Az Isteni Természet el volt rejtve, nem volt csökkentve a Test által, és az emberi természet visszahozta, sôt felülmúlta tökéletességben, az Ádámban lévô természetet. A tökéletes emberi természet ajándékával, amit Isten ingyen adott Ádámnak, egyesült saját akarata, hogy az emberi természetet mindennél tökéletesebbé tegye. Az Elsôszülött a halottak között meg akarta váltani a bukott embert, nemcsak a Vérrel, hanem azáltal, hogy elviszi az Emberiséget egy, a bukás utáni, mindent felülmúló tökéletességre, hogy a pokol és az Igaz káromlói le legyenek gyôzve, és zavaruk teljes legyen. Hajtsátok le homlokotokat, emberek, akik meg akarjátok magyarázni a megmagyarázhatatlant az általatok teremtett sötétséggel, és a világosságot és természetfeletti irányítást nélkülözô szegényes tudományotokkal. Semmisüljetek meg ti, akik nem tudtok mást, mint csak felfedezni a Tévedést, sôt az Ártalmast. Le vagytok gyôzve. Jézus Krisztus, az Ember, Emberségének ragyogásával lerombolja feltételezéseiteket, megsemmisíti számítástokat, megvilágít titeket azoknak, akik vagytok: kevély félrebeszélôk, akik felméritek Istent, ha egyáltalán elismeritek létezését, a ti kicsinyességetek szerint, és ha nem ismeritek el létezését, ôrjöngtök az anyag lehetetlen önteremtése fölött, a megalázó és lehetetlen leszármazás fölött. Jézus Krisztus az Ember. És nincs az a bölcselô, sem bolond, szentségtörô vallásalapító, aki tudna teremteni egy olyan tökéletes embert, aki tökéletesebb annál az Embernél, aki nem a test vágyából, hanem Isten Akaratából született. És ez a Tökéletes, akiben megvolt az Istenség Teljessége és a szent Emberségé, nem gondolta, hogy az elsô által visszaélhet minden hatalmával a második javára... Hanem ,,kiüresítette önmagát, felvette a szolga alakját, emberekhez hasonló lett és külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, éspedig a kereszthalálig.'' Íme, kedves hangok, kedves áldozati lelkek, hová kell eljutnotok éppen azért, hogy Isten erôsebben ragyogjon bennetek. A megtiszteltetés kötelez. Azért, mert rendkívüli eszközök vagytok, nem szabad kevélyekké válnotok, vagy igényt tartanotok az anyagi jótétemények feletti örömre, igényt tartanotok a szenvedéstôl, a sértésektôl, rágalmaktól, igazságtalan vádaktól, megvetéstôl, elhagyatástól, egyszóval minden dologtól való mentességre, amit Jézus, az Istenember elszenvedett. Sôt, ellenkezôleg, tökéletesednetek kell az alázatosságban és az engedelmességben, a halálig, és a kereszthalálig tartó hôsies engedelmességben, hogy megfizessetek minden áldozattal a rendkívüli ajándékokért, amelyeket Isten nektek adott, és azért, mert elfogadta a ti áldozatotokat. De hallgassátok meg, mit mond befejezésül Pál: ,,Ezért az Isten is igen felmagasztalta Ôt és oly nevet adott neki, amely minden más név fölött van: hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, az égieké, a földieké és az alvilágiaké, s minden nyelv vallja az Atyaisten dicsôségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.'' (A 65-69) ======================================================================== Víz és vér (1Jn 5,4-10) Olvassuk most el a szeráf apostolnak, János testvérünknek szavait. Ô a szűztiszta testvér, akinek tökéletes a szeretete, aki Krisztus társa volt a Keresztnél, testben és lélekben angyal a legfenségesebb Vértanú és a legfenségesebb nôi Vértanú mellett virrasztók hosszú sorában, az angyalok és az emberek Királynôjének segítôtársa, az isteni szívverés ,,szava'', aki birtokolja a Szeretetet, és a Szeretet apostola, az áldott János, aki fény az ég fényei között. ,,Mindenki, aki Istentôl született, legyôzi a világot.'' Igen. Ez a válasz az okoskodásokra, a kételyekre, a túl sok ,,miért''- re azok számára, akik a lelki dolgokat is úgy akarják kezelni, mint az anyagiakat. Mind a Bölcsességet, mind pedig a Tudományt -- az elsô természetfölötti, a másik emberi -- ki akarják belezni ugyanazzal a korlátolt okoskodási rendszerrel, mert meg vannak fosztva a fénytôl, amely megengedi, hogy felfogják és elfogadják az elsôt, azaz a Bölcsességet, amelyet csak a hit tesz fölfoghatóvá. Az emberi művek nem állnak ellen az események támadásainak, nem viselik el az idô vasfogát. De az, ami Istentôl jön, nem vész el! Az egész isteni Történet ezt bizonyítja. Mind az, ami megelôzte az Ige eljövetelét, mind az, ami attól a pillanattól mindmáig történik, mind az, ami lesz a világ végéig, be fogja fejezni a végsô szóval az Istennek az emberiséggel való viszonyának történetét. Ennek a sokezeréves történetnek elsô fejezetétôl kezdve sose vész el, sose semmisül meg az igazság, hogy az ember Istentôl jön, és hogy Isten gondoskodik üdvösségérôl és az égnek szánja ôt. És amikor megszűnik az idô, és az utolsó szót kimondják a hosszú történet végén, a feltámadottak meglátják majd, hogy mivel Istentôl származó dolog volt, a szentek törzse diadalmaskodott a világ fölött. Diadalmaskodott a világon, az idôn és az emberi vagy sátáni cselvetéseken. Örök élete van az örök országban, amelyet kezdetben Isten gyermekei számára teremtett az Isten, és amit megôrzött a gyermekek számára a bűnbeesés után is, amit visszaállított Krisztus Áldozatával, amit megnyitott halálával és az igazaknak ajándékozott, az Atya örömére, hogy megadj nekik azt, ami számukra volt teremtve. De mi az a gyôzelem, ami diadalmaskodik a világ fölött? ,,Ez a mi hitünk'' -- biztosít róla János. Valóban, az Istenbe vetett hit nélkül, az Ô jutalmába, az Ô parancsainak bölcsességébe vetett hit nélkül, hogyan múlhatná felül az ember az angyalokat az érdemszerzô küzdelemben, hogy azt elviselve kiérdemelje a megígért Jutalmat? Nemde elpusztulna, mint az a katona, aki elszakadt társaitól, nincsen fegyvere, nincs reménye, és megadja magát az ellenségnek, mert reménytelensége elôbb legyôzte, mint az ellenség. De a hívô tudja! A hívô tudja! Ô látja a szilárd, kegyetlen, csalárd bástya mögött, ami ôt körülveszi és elválasztja és támadja, kísérti minden oldalról, és amely meg akarja gyôzni arról, hogy minden bevégzôdik itt lenn, és a másvilág nem létezik, Isten nem létezik, nincs jutalom vagy büntetés, és okos dolog örvendeni a jelennek, ô látja, mintha már a másvilágon volna, mert a hit természetfeletti látást ad neki, látja, hogy Isten létezik, hogy az Élet folytatódik és hogy van jutalom. És eljut a jutalomhoz a hit által, ami táplálja reményét, szeretetét, küzdeni akarását, és amely által legyôzi a Sátánt, a világot és a testet. És ha még nehéz lett volna hinni Jézusnak, az Üdvözítônek eljövetele elôtt, a szigorúság és a harag idejében, amelyben az ember csak a hitének alapjához szükséges kinyilatkoztatással rendelkezett, az Üdvözítô eljövetele után a hitnek megvolt minden eszköze ahhoz, hogy növekedjék és diadalmaskodjék. Hit Isten bocsánatában, az üdvözülés lehetôségében, a Törvény igazságában, a mennyországban. Jézus tanúságot tett mindenki számára, mindenrôl és mindennel. Szent megtestesülésével. Isteni kinyilatkoztatásával. Szent halálával. Dicsôséges feltámadásával. Azok szívében, akik nem adták el magukat a Sötétségnek, a hitet óriási módon megnövelték ezek a tanúságtételek. Érezték az emberek, hogy egy Isten, aki megalázza magát, testet véve föl, hogy megváltsa az embert, kétségtelenül megbocsát és megjutalmaz, és egy Birodalmat ad az üdvözülteknek. Óriási módon megnövekedett a bizonyosság egy második, halhatatlan életben, mert egyébként nem lett volna szükség a Megtestesülésre, ha a földi élettel minden megszűnne. A Krisztusba, Isten valódi Fiába vetett hit óriási módon megnövekedett az Ô igazi emberségének bizonyítéka által. Azért vett fel testet, hogy vérét onthassa és meghalhasson. Óriási módon megnövekedett a hit az Ô igazi Istenségében a bizonyíték által, amit az Atya szava, a csodák és a feltámadás nyújtottak. Azért annak számára, aki szívében vágyakozott a hitre, az könnyebbé vált Jézus Krisztus által, akit igazi embernek és igazi Istennek hittek, amirôl tanúskodott a szeretet, a bocsánat és hatalma. És aki ebben hisz, az legyôzi a világot, mert hite olyan alapon nyugszik, amely nem omlik össze. ,,Ez pedig az, hogy Jézus eljött vízzel és Vérrel'' -- mondja az Apostol. Milyen vízzel? Milyen Vérrel? Csak a keresztség vízének anyagával, amelynek természetét megváltoztatták érdemei, s amely a tisztító szertartásból az újjászületés szertartásává változott? Nem, nemcsak a víz anyagával, hanem az Atya tanúságtételével és a Lélektôl jövô tanúságtétellel is, amelyek eljöttek, hogy rámutassanak isteni Természetére működésének elején, a megkeresztelkedés pillanatában, hogy megvilágítsák alakját, ünnepeljék alázatosságát, és ajánlják tiszteletét annak, akiben az Örökkévaló kedvét találja. Nemcsak a víz anyagával, hanem az átszúrt keblébôl kiömlô vízzel is, az akkori és a mindenkori tagadók számára, akik láthatják, hogy neki igazi teste volt, és Ô igazán meghalt, miután Drága Vérét teljesen odaadta az embereknek. Amikor megáldják a keresztvizet, belekeverik a szertartás által elôírt olajokat. [Ez az elôírás megszűnt 1970-ben. Kôvári K.] De nem gondoltok-e arra, hogy minden keresztvízbe, isteni csoda által, bele van vegyítve a keresztre feszített Bárány átszúrt mellébôl kiáradó víznek egy cseppje, hogy azt a kegyelemben való újjászületés érvényes eszközévé tegye? Ez az a víz, amely újjászüli az embert, megsemmisítve az eredeti bűnt! Ezt vonták ki az emberek megváltásáért feláldozott Bárányból, akit még halála után is átszúrtak, hogy semmi kétség se maradhasson, megfosztva ôt az élet minden maradványától, egészen a vízig a Vér után, mert a bűn nagy volta megkövetelte az Áldozat teljességét. A Lélek tanúskodott arról, hogy Krisztus az igazság. A Vér tanúskodott róla, hogy Krisztus ember. A víz tanúskodott arról, hogy a Megváltás teljesen bevégzôdött, úgy, amint a Jordán vize fölött Isten tanúskodott arról, hogy megkezdôdött a nyilvános működés. Az égben hárman tanúskodnak az Istenségrôl: az Atya, aki Fiának nevezi Ôt, az Ige, aki kinyilvánítja magát, és a Lélek, aki megkoronázza Ôt ragyogó fényeivel. Hárman tesznek tanúságot a földön az Ô emberségérôl: a rettenetes haláltusa által visszaadott lélek, a fájdalmas Szenvedés közben kiontott Vér, és a víz, amely egyedül maradt meg az Elvérzettben, és cseppenként kifolyt a megváltás teljességének mindeneket felülmúló nagylelkűségében, az oldalból, amelyben többé nem vert a szív. Megváltó, még halála után is! És amint nem lehet tagadni az emberek tanúbizonyságát, úgy, de még inkább, és elôször, el kell fogadni Istenét, amit Isten mindig megadott Fiának, megtestesülése pillanatától kezdve a Szentlélek által, mennybemeneteléig testben és lélekben, miután befejezte földi küldetését. Azért aki elfogadja a földnek és az égnek ezt a tanúbizonyságát, az hiszi, hogy Jézus Krisztus a Megváltó, az Üdvözítô, a Bíró, Ô Isten Fia, és azért önmagában tanúskodik Istenrôl. De azok, akik azt mondják, hogy hisznek Istenben, azonban elvetik a hitet Krisztus Istenségében és emberségében, azok nélkülözik a hitet, és ezért el vannak választva Istentôl, megsértik Istent, és halottak Isten elôtt. Számukra semmiség az, hogy megelôzte ôket a Feltámadt az ég Országában. Számukra semmiség az, hogy Krisztus állandóan megmutatkozik Isten szolgáinak műveiben és az általa alapított Egyházban. Haszontalanok számukra az isteni jókívánságok szavai. Nincs béke abban, aki nem hisz. Hasztalan az is, ha Isten megmutatkozik elôttük. Elutasítják, mint egy lázálmot, miután elvesztették a hitet, vagy egyszerűen szétzúzták egy száraz tudomány észimádatával. Nem lehetséges többé elismerni, hogy Isten mindenható, és azért tagadják a csodákat is, bármiféle legyen azok alakja és természete. Ó, mennyinek mondhatná Jézus a Tamásnak mondott szavakat: ,,Jöjj ide, állapítsd meg, és ne legyél hitetlen, hanem hívô!'' A világ árasztja a Tamásokat! Mégis Uram azt mondatja velem, azoknak, akik kevélységük miatt -- ez a rossz fa, ami kioltja a hitet -- nem tudnak elfogadni mást, csak amit ôk megértenek, elfelejtve, hogy Isten végtelen mindenben, és ôk mind korlátoltak: ,,Boldogok azok, akik tudnak hinni anélkül, hogy felfognák egy dolog miértjét.'' Boldogok egyszerűségük, alázatosságuk miatt! Boldogok, ráhagyatkozásuk miatt! Mindig boldogok, akkor is, ha néha becsaphatják ôket. Mert valójában a csapda arra nehezedne rá, aki felállította, s nem pedig arra, aki beleesett. Ami a többit illeti, visszatérve a szentlecke elsô szavaihoz, az, ami Istentôl jön, tanúskodik errôl tartóssága által. A hamis jelenségek hamarosan megszűnnek. Vagy azért, mert abbamaradnak, vagy, mert téves cselekedetekké és tanokká fajulnak el. Azért, ha a dolog tartós, és méltóságteljes komolysággal és szent erényekkel folytatódik, akkor Istentôl jön, és inkább el kell fogadni, és azt kell mondani: ,,Dicsôség neked, Urunk, ezért a kinyilatkoztatásodért'', ahelyett, hogy azt mondanák. ,,Én nem tudom elhinni, hogy Isten képes erre.'' Két bűn a Szeretet ellen. Mind az Úristen ellen, akit megbántotok, korlátozni kívánva Ôt, mind pedig eszközei ellen, akiket igazságtalanul vádoltok Ha nem értitek meg, hallgassatok! Az égben majd megértitek. De ne ítéljétek el, nehogy ti is elítélésben részesüljetek! Hagyjátok Istenre a feladatot, hogy felragyogtassa Igazságát és Irgalmasságát. Mária, lelkem, ne bántsd meg az Urat, elfogadva egy pillanatig is az emberek és Sátán kételyeit. Imádkozz azért, aki nem képes meglátni és meghallani Istent, de légy erôs igazságodban. Utasítsd el az Ellenséget, aki a kételyeket használja fel, amikor más kísértésre nem képes ahhoz, hogy eltávolítsa a lelkeket Istentôl. Utasítsd el ôt a mindig gyôzedelmes szavakkal: ,,Távozz, Sátán, Isten szent Nevében és Jézus Krisztus Urunk érdemei által!'' Elhagylak, Mária. Megyek, hogy csókodat adjam egy ártatlannak, aki megszületik a kegyelemre. Az Úr legyen veled, és az én angyal testvéreim legyenek társaid! (A 84-90) ======================================================================== Három megjelenés (ApCsel 2,1-11) Dicsôség az Isteni Vigasztalónak! Dicsôség! Alleluja! Ünnepeljünk együtt, dicsérve a Szeretet (pünkösdi) megjelenését. És szemléljük elôkészületét, alakját és hatásait. Általában az ember csak egy megjelenésre korlátozza szemlélését: Krisztuséra. Valóban az ember nem tud látni, megfontolni, megérteni. Ha az ember tudna szeretni, az ember látna, megfontolna, megértene. A látás, megértés, megfontolás mértékét abban a fokban kapja meg a lélek, amely fokban eljutott a szeretetre. Minél inkább átadja magát az ember a szeretetnek, ráhagyatkozva, hogy az beburkolja, elégesse, megsemmisítse, hogy új alakban felépítse, lángra lobbantsa, és ezzel megtisztelje és megszentelje, elvive az emberek közé a végtelen kohó lángolását, ahol a teremtmény átalakul szeráffá, mert Igazán belép Istenbe, az égô Tabernákulumba, amely Isten -- a Munkás, akitôl minden jön, a Fáradhatatlan, aki mindent művel, a Tökéletes, a Befejezett, a Szent, a Hatalom, a Bölcsesség, a Világosság, a Gondolat, a Szó, a Szeretet, az Élet, a Kegyelem, a Kegyelemben Megerôsítô -- annál inkább alkalmas az ember arra, hogy lásson, megfontoljon és megértsen, mert birtokolja a bölcsességet. A szeretet bölcsesség. A bölcsesség az erények forrása. Soha sincs elválasztva a szeretet, azaz a bölcsesség az életszentségtôl. Sôt, mindig a tökéletességre ösztönöz, mert termékeny cselekedetre indítja az embert. És a termékeny művek, az építôk, mindig a szeretet művei. Mint egy aranylépcsô fokai, az ilyen cselekedetek mindig mindinkább felemelik az embert az ég felé. Mint tollak, amelyek megerôsödnek a repülésben, és a szeretet minden műve repülés az ég felé, az ilyen művek mindinkább kiterjednek, szentebbekké, örvendetesebbekké válnak ugyanazzal az örömmel, amely Istent tölti el működésében. Az ember, akit átjárt a szeretet, magáévá teszi, hogy így mondjam, a Szeretet érzelmeit, és az Egy és Hármas Szeretettel újjáteremti önmagát, megvált másokat önmagán kívül, örvend annak, hogy teremt és megvált; és annak ellenére, hogy mértéken felül tevékeny cselekedeteiben a szeretet két formájában: Isten imádásában és a felebarát szeretetében, szert tesz a kedves, állandó és állandóan felfogott elragadtatás által Isten bölcs fényeire, amelyekben elmerül. Ez mélységes, kiegyensúlyozott, békés, ünnepélyes fenségesség, amelyen áttetszik az Istenséggel való emberfeletti egység. Egyszóval: mivel szeretô ember, aki lelkével a Szentháromságban él, átveszi annak légkörébôl a formákat és az érzelmeket, és azért tevékeny szeretet, szemlélô, örvendezô, és azért Világosság és Bölcsesség, képes a látásra, a megfontolásra és a megértésre. Most azáltal, amit neked mondok, a Világosság által, amit neked hozok, a buzgóság által, amellyel táplállak, azt akarom, hogy velem együtt irányítsd tekintetedet a felsôbbrendű ismeretekre, amelyeket az ember általában nem szemlél, és hogy te lásd, milyen az Isten, a Sokalakú és az Egyenlô, az, aki teljes Önmagában, de nem múlja felül egyik vagy másik részét, mert a felülmúlás, a felülmúlás lelkülete, már önzés, és Isten nem ismeri az önzést, mert Istenben engedelmesség van a Fiúban, ragaszkodás a Lélekben, hogy ragyogjon az Atya hatalma mellett, de az Egyik sose múlja felül a Másikat, sose értékeli le a Másik Kettô cselekedeteit. Isten meglátása azt jelenti, hogy észrevesszük a cselekedeteket, azokat is, amelyeket a nehéz felfogásúak nem vesznek észre. És látni azt jelenti, hogy észrevesszük, hogy Krisztus megjelenésének megfelelnek az Atya és utána a Lélek megjelenései is. Az Atya elsô alkalommal a teremtésben nyilvánítja ki magát. A Hatalom végtelen megjelenése, amely a semmibôl létrehoz mindent, mert a Minden a semmibôl képes dolgokat alkotni, míg a semmi, a nemlétezô nem képes magától kialakulni, se mást kialakítani. Válasz a kevélyeknek, akik tagadják Isten létezését és azt, amit szemükkel látnak, letagadhatatlanul látnak, és a tehetetlenséget, amelyet kevélységük kénytelen megállapítani, képtelenségüket arra, hogy a semmibôl akár egy fűszálat is teremtsenek. Nem teremtés az, hogy ôk szerszámokat vagy orvosságokat készítenek, vagy új fémeket, növényeket, állatokat hoznak létre keresztezéssel. Ez a már létezô anyagot felhasználó cselekvés. Teremtés az, amikor a semmibôl hozza létre valaki mindazt, ami titeket körülvesz, ezt az égboltot bolygóival, ezeket a tengereket vizeivel, ezt a földet a növényekkel és az állatokkal, amelyek benépesítik, ezeket az embereket, akik elôször a porból eredtek, amelyet Isten emberré alakított, ezt a megteremtett embert, akit nemcsak a korlátozott életre hívott meg, hanem lelkével az örök életre szánt, akit nemcsak ösztönnel látott el, hanem értelemmel is. Isten elsô megnyilvánulása az idôk kezdetén, mint ragyogó nap, amely soha többé nem homályosodik el. Melyik szervezet tart örökké, miután egyszer kialakították? Melyik dolog nem ismeri a szétszórást, az elhomályosodást, a szétesést, csökkenést, halált? Eljön majd a pillanat, amikor nem lesznek többé csillagok, még a nap sem. A világrészek többé nem lesznek olyanok, amilyenek voltak, amikor Isten megteremtette a földet. Az uralkodóházak kihalnak. Sokszor még nevüket sem ismerik a nagyoknak, akik léteztek, mert az évszázadok pora befödte, az idô folytán elfeledték ôket. De a Teremtô és az Atya megnyilvánulása létezik és létezni fog. Mert az Utolsó Nap feltámadottaival fennmarad ez a megnyilvánulás a tökéletesnek tökéletesen felüli részében, azaz az Élôkben, az emberekben, az örökre létezôkben. Csodálkozol, lelkem? Nem látszik megfelelônek neked, hogy a kárhozottakat a tökéletesen felülieknek mondjuk? Ôk a Rossz tökéletessége lesznek, és tanúskodni fognak ott lent, a Lázadó országában -- aki nem akarta meghajtani lelkét a Tökéletes imádására, hanem isten akart lenni, Isten helyett, vele egyenrangú akart lenni -- arról, amit Isten megtehet mint Teremtô, amit megtehet mint Bíró: a semmibôl nemcsak élôlényeket alkotni, hanem örökéletre hívni, nemcsak élôlényeket teremteni, hanem ôket szellemmel megajándékozni. És ítélkezni tud egész lényük felett, megadva mindenkinek, aki lázadó volt, azt, amit megérdemelt, idôtlen idôkön át életben tartva ôket, miközben mindaz, amit teremtett, meg fogja ismerni a halált, és elkülöníteni ôket az általuk szabadon választott országban, az ô országukban. Amint látod, a Teremtô és Atya elsô megnyilvánulása az idôn túl is megmarad, a két Országban, amelynek nem lesz vége: a mennyországban és a pokolban, hogy mindörökre mindenki emlékezzék saját állapota szerint arra, hogy Isten létezik, és hogy Létezônek nyilvánította ki magát a teremtés elsô napjától kezdve. Fényes és boldog emlék az ég polgárai számára. A büntetés emléke a pokolbeliek számára. De mindkettô számára eltörölhetetlen, még azután is, hogy a két országon kívül minden más el lesz törölve. A teremtô kinyilvánítást követték az Elsô Személy más megnyilvánulásai, a pátriárkáknak, az elsô napoktól kezdve a Sinai megnyilvánulásáig, amely a második hatalmában, és a harmadikig, a teljesig, mert abban mind a Három Személy jelen van, a Jordánnál, és még egy másikig, hogy felrázza a pogányokat és a zsidókat. -- az elsôk jobbak a másodikaknál -- azért, hogy az Üdvözítônek már közel álló szenvedése által a beléje vetett hit révén lelkük felkészüljön arra, hogy részesüljenek érdemeiben. És az Atya megjelenésével, íme egyesülnek a Szeretet megjelenései. A Szeretet mindig jelen volt az Atya minden cselekedetében, és azért megnyilvánult vele együtt és az Igével a ,,Legyen''-ben, egészen az Elsô Személy elsô megnyilvánulásától kezdve, mert, ,,az Úr Lelke betölti az egész világot'', de különösen megnyilvánul a bölcsesség olvasmányaiban és a megváltó tevékenységekben. Ó, a Szeretet magasztos megnyilvánulása, Mária szűzi házában! A Szeretet, aki megnyilvánul minden szeretetében, kiáradt a Szeretettre, hogy az megfoganja az Üdvözítôt! ,,Betöltve minden dolgot, tudja, mit mond nektek'' mondja a kezdôének. Betöltve a Szűz szívét, tudta, mit tett: létrehozta, hogy a Szűz megfoganja az Embert, hogy beteljesedjenek az ígéretek, és az ember Isten barátjává és gyermekévé legyen, a Szeretet egymást követô működésein keresztül. Nézd! Elmélkedj rajta! Az, aki jelen volt a Teremtô minden cselekedeténél, és azért a Gondolatánál is, hogy megteremtse a Szeplôtelent, a Megváltó jövendô Anyját, íme, most leszáll, hogy elôkészítse. Szebbnek találta ôt az egész mennyországnál, mert szép önkéntes szentségében, azon kívül, hogy a mennyország Ura akarta szépségét. Van-e az Isteni Szeretetnek ennél kedvesebb megnyilvánulása? És ez által a kedves megnyilvánulás által, íme, kialakul a Szűz méhében az Ige teste, és kezdetét veszi Krisztus Szíve, az a Szív, amely elsô dobbanásától kezdve csak az engedelmesség és a szeretet megnyilvánulása volt és lesz, és aki saját magát ajánlja példaképül ahhoz, hogy eljussatok a mennyország dicsôségére. De a galileai márciusnak ez a megjelenése, és a másiké a Jordán partján, íme egyesül a ragyogó és mindent megkoronázó pünkösdi megjelenéssel, amelyet Krisztus megígért Apostolainak, hogy megvigasztalja ôket húsvét estéjén és mennybemenetelének reggelén. Íme, beteljesül, megelôzve az engedelmesség és az ima elôkészítése által, hogy a szegény apostolokból a nagy Apostolokat alakítsa ki. ,,Megkereszteli ôket a tűzzel'', amint Jézus megjövendölte, hogy megtisztuljanak nehézkes felfogásuktól, és inkább lélekké, mint testté váljanak, bele tudjanak merülni a Tűzbe, és el tudják hinteni azt mindenütt, lángra lobbantva általa az egész világot. Jól tudta a Lélek, mit tett abban a pillanatban! Átalakította a szíveket. És az emberek szívébôl Isten ,,hangjait'' hozta létre. Íme! A Lélek végrehajtja ezeket a műveket. Fogja a semmit, aki tud szeretni, és az engedelmest, a hűségest, aki Istennel beszél a bizalmas imában, és beöltözteti magába, átalakítja, Isten eszközévé teszi. ,,Új teremtést fogsz létrehozni'' -- mondja az Írás. Igen. Újjáteremti az embert, eszközéül, hogy utána az eszköz jó akarata, a Szeretettel egyesülve, megteremtse a szentet. És megjegyzi: Az Elsô Személytôl származik a parancs: ,,Legyen Világosság!''. A Harmadik mondja: ,,Legyen Szeretet!''. Az elsô parancsolja: ,,Legyen ember!'' A Harmadik mondja: ,,Legyen szent!'' Az Elsô azt kiáltja Lucifernek: ,,Légy átkozott!'' a Harmadik menekülésre készteti a Gyűlöletet a Szeretet villámaival. Felkel az Úr és szétszórja ellenségeit és azok gyermekeit, és menekülnek színe elôl és közelébôl annak gyermekei, akik gyűlölik a Szeretetet. Mondtam neked elôzôleg, hogy Mária szép és szeretett volt, mert szép volt önkéntes szentsége azon kívül, hogy Isten is azt akarta, és ez által kiérdemelte az isteni eljegyzést. És még mondom neked, hogy az apostolok kiérdemelték a pünkösd krizmáját engedelmességükkel és elôkészítô imáikkal. Minden léleknek önként kell akarnia a Szeretetet, hogy kiérdemelje, és méltónak kell maradnia a Szeretetre az engedelmességgel és a fáradhatatlan imával. Ha nem tenné ezt, hiábavaló lenne a Szentlélek leszállása. Miután leszállt, nem tudná lakásává tenni, és gyorsan visszaszállna az égbe, szárazságot, fagyot, hideget, hallgatást hagyva ott, ahol termékenység, meleg, világosság és isteni tanítás lehetett volna. De ha ez igaz minden hívô számára, annál inkább igaz az eszközök számára. Az Apostolok átalakultak emberekbôl Isten hangjaivá a Vigasztaló műve által, és saját elôkészületük által az engedelmességgel és az imádsággal. Azok, akik rendkívüli küldetésre hivatottak -- és minden meghívás próbatétel, de még nem biztos és megváltozhatatlan kiválasztás -- átalakulnak ,,hangokká'' a Szeretet működése által, és saját elôkészületük által, az engedelmesség és az ima révén. Ne adjatok soha más nevet e kettôn kívül, a ,,semmiknek'', akik eszközzé válnak. Az ô engedelmességük, Istennel való beszélgetésük, Isten parancsainak való engedelmességük teszi ôket azokká, akik. És ne adjatok más nevet, az engedetlenségen és kevélységen kívül azok bukásának, akik szenteknek látszottak, de csak külsôleg voltak azok. Én, lelkem, sohasem szűnök meg buzdítani téged ezekre az erényekre, amelyek mindenkinek szükségesek, de feltétlenül és teljes mértékben elengedhetetlenek a rendkívüli utakra kiválasztott lényeknek. Ezek az erények: a tökéletes engedelmesség és a tökéletes alázatosság, az Istennel egyesült lélek, azaz az életté vált ima, amely már nem gépies mormolása az imának a meghatározott órákban. Már elmagyaráztam neked, hogy az is, amit értelmed nem fog fel, mert nem táplálták teológiai ismeretekkel, végbeviszi benned a lelki átalakulást, mert a lélek beszívja a tanítás nedvét, és táplálkozik vele. És ez értékesebb, mintha értelmeddel tudnál elemezni és megérteni minden szót, de az hidegen hagyna, és nem lenne kenyér és tűz lelked számára. Sokan vannak a tudósok, de kevesen azok, akik a tudást életszentséggel párosítják. Miért? Mert tudják azt, hogy van Isten, de nem akarják, hogy ez a tudás leszálljon értelmükbôl a szívükbe, lelkükbe, és tudósok, de nem szentek, nem alakulnak át emberi lényekbôl lelkiekké. Nagyok a kevélységben, de nem nagyok az engedelmességben. Merészek az ítélkezésben, de gyengék a szeretetben. Sok szó folyik ajkukról. De leszállnak ahelyett, hogy felemelkednének, mert szavak csupán, s nem a szeretet nyilai, amelyek az ég felé szállnak... Mondtam neked az elején, hogy megfontoljuk a pünkösd elôkészületét, alakját és hatásait. Az elôkészületet három idôre lehet szétosztani. A távolira, közelire és a közvetlenre. A pünkösd távoli elôkészülete az, ami Isten Gondolatában volt attól fogva, hogy elhatározta az Ige eljövetelét a földre, hogy megváltson, és hogy a szent és tökéletes vallást adja, amit Krisztusról neveznek el. [Amit tévesen ,,keresztény''-nek fordítottak le magyarra, ,,krisztusi'' helyett. Kôvári K.] Nagyon távoli elôkészület, de mindig jelenlévô és mindig elevenebb, amint lassacskán az idô telt, közeledve a büntetés idejének végéhez, és azért a bocsánat idejének kezdetéhez. Mivel Isten minden cselekedete a Szeretetbôl ered, nem téves azt mondani, hogy az elôkészület az idôk kezdetének kezdete volt. A közeli elôkészület az Angyali Üdvözlet idejétôl a Feláldozásig tartott. A közvetlen elôkészület a feltámadástól pünkösdig terjedt. Ez alatt az Úr külön oktatta az apostolokat, anélkül, hogy a tömeghez beszélt volna és feltűnést keltô csodákat tett volna. Nem akarta, hogy, a tömeg elterelje körülötte a figyelmet végsô tanításáról. Így tett mennybemenetelének pillanatáig, amikor meghagyta nekik, hogy maradjanak együtt, imádkozva, és várva a Vigasztalót, a Szűzanya vezetése alatt. Akkor a pünkösd kiárasztotta hét folyamát és világosságát, lelki férfiasságot, lelki táplálékot adott ajándékaival, és alkalmassá tette a lelket a hétalakú gyümölcs befogadására, amelybe a Lélek elhelyezi a magot, amit a lélek jó akarata elvisz a kifejlôdésig. Biztosan nem tudják befogadni ott, ahol nincs hely az Ô bôsége, méltó hely az Ô természete számára, ahol hiábavaló lenne az oktatás, mert a világ zaja megzavarja és elnyomja, ahol az engedelmesség hiányzik és az ima külsôséges, ahol más ízek vannak, amelyek nem a lisztlángé és a kôsziklából származó mézé, (Zsolt 81,17) -- amint a pünkösdi mise mondja, azaz nem egyszerű és kellemes de igazán tápláló dolgok, mint amelyek Istentôl jönnek, és amiket Isten ad jóságában gyermekeinek -- hanem a világ, a test és az ördög ínycsiklandozó és rossz útra csábító ízei... Hála Istennek! Adjunk hálát Istennek ennek a rendkívüli magyarázatnak a végén, amelyet az Úr rajtam keresztül akart neked adni. Hála Istennek! Alleluja! (A 149-159) ======================================================================== A szeplôtelen fogantatás (Péld 8,22-35) Elmélkedjünk, megénekelve Szűz Mária dicsôségét. Ennek az ünnepnek a miséje teljes egészében himnusz Isten hatalmáról és Mária dicsôségérôl. Ahhoz, hogy jól megértsük ennek a szertartásnak a fényét és tüzét, helyezzük magunkat a minden Urat szeretô teremtmény Királynôjének és Tanítónôjének az érzelmeibe. Királynô és Tanítónô! Az embereké. De az angyaloké is. Vannak hittitkok, amelyeket ti nem ismertek, és amelyeket nekünk nincs megengedve teljesen feltárni elôttetek. De meg van engedve, hogy felemeljünk egy leplet, hogy néhány nagyon szeretett lélek örvendjen neki. És én felemelem azt elôtted. A lepelnek egy sarkát. Az elhárított akadály megengedi neked, hogy lelki szemeidet az ég végtelen fényére irányítsad, és a fényben jobban megismerd. Nézd, hallgasd, és légy boldog! Amikor Lucifer bűne felforgatta a Paradicsom rendjét, és magával sodorta a rendetlenségbe a kevésbé hűséges lelkeket, nagy borzalom töltött el mindenkit, mintha valamit széttéptek, leromboltak volna, és semmi remény sem maradt, hogy azt ismét feltámadva lássák. Valóban ez történt. Szét volt rombolva az a teljes szeretet, amely a kezdetben egyedül létezett ott fent. Leomlott egy örvénybe, amelybôl felszállott a pokol bűze. Elpusztult az angyalok teljes szeretete, és létrejött a Gyűlölet. Mi, az Úrhoz hűséges angyalok megrémültünk, amennyire ez lehetséges a mennyben, sírtunk Isten szenvedése és haragja miatt. Sírtunk a Paradicsom békéjének tönkretétele miatt, a megsértett rend miatt, a szellemek gyarlósága miatt. Nem éreztük többé biztosnak magunkat azt illetôleg, hogy nem vagyunk képesek bűnt elkövetni, mert tiszta szellemeknek voltunk teremtve. Lucifer és a hozzá hasonlók bebizonyították nekünk, hogy az angyal is képes vétkezni, és ördöggé lenni. Éreztük, hogy a kevélység -- amely bennünk lappangott -- kifejlôdhet bennünk. Féltünk, hogy Istenen kívül senki sem képes ellenállni annak, ha Lucifer engedett neki. Féltünk ettôl a sötét erôtôl, amelyrôl nem tételeztük fel, hogy belénk tud hatolni. Azt mondhatnám: nem tudtunk létezésérôl, és hogy durván megnyilvánulhat. Leverten kérdeztük magunkban, reszketô fénnyel: ,,Hát akkor nem segít, hogy oly tiszták vagyunk? Ki képes akkor majd szeretni Istent úgy, amint Ô kívánja és megérdemli, ha mi is alá vagyunk vetve a bűnnek?'' Íme, akkor felemeltük szemünket a mélységbôl és a levertségbôl az Istenségre, és nézve az Ô tündöklését, addig még nem ismert félelemmel, szemléltük az Örök Gondolat második kinyilatkoztatását. És ha az elsô megismerése révén jött a kevélyek által teremtett rendetlenség, akik nem akarták imádni az Isteni Igét, a második megismerése által tért vissza belénk a béke, amit megzavartak. Máriát láttuk az örök Gondolatban! Látni és birtokolni ezt a bölcsességet, amely megvigasztal, biztonságot és békét ad, egyet jelentett. Üdvözöltük jövendô Királynônket fényünk énekével, és szemléltük ôt ajándékba kapott és szándékos tökéletességében. Ó, annak a pillanatnak a szépsége, amelyben az Örökkévaló, az Ô angyalainak megvigasztalására bemutatta nekik Szeretetének és Hatalmának gyöngyét! És láttuk, hogy az ô alázatossága oly nagy volt, hogy egyedül azzal jóvátette minden teremtmény kevélységét. Megtanított minket attól fogva, hogy ne tegyük az ajándékokat romlásunk eszközévé. Nem az ô testi alakja, hanem lehelete beszélt hozzánk szavak nélkül, és a kevélységnek minden gondolatától megôrzött minket az, hogy egy pillanatig szemléltük Isten Gondolatában a Legalázatosabbat. Idôtlen idôkön keresztül működtünk annak a ragyogó kinyilatkoztatásnak kedvességében. Idôtlen idôkön, az örökkévalóságon keresztül örvendeztünk és örvendezünk és örvendezni fogunk annak birtoklásának, Akit lelkileg szemléltünk. Isten Öröme a mi örömünk, és mi megtartjuk magunkat az ô fényében, hogy átjárjon minket és megörvendeztessük és megdicsôítsük Azt, aki minket teremtett. Most tehát, eltelve az ô szívének lüktetésével, elmélkedjünk a szentmisén, amely róla beszél! ,,Örömmel.'' Ez az igazi alázatosság jellegzetessége, az igazi öröm, amelyet semmi sem zavar meg. Aki csak aránylag alázatos, az mindig magában hordja a zavar okát, legtisztább gyôzelmeiben is. Az igazán és teljesen alázatos ellenben semmiképpen sem zavarodik meg. Bármi legyen is az ajándék vagy a diadal, amely sajátos öltözettel ruházza fel, ô örvendezik, és nem fél, mert tudja és elismeri, hogy amennyiben ô különbözik a többiektôl, az nem saját alkotása, amit emberi eszközökkel ért el, hanem olyan dolog, ami a magasból jön, és amit senki sem tud elrabolni tôle. Szemléli azt, és nagyon értékes ruhának tekinti, amelyet azért adtak neki, hogy egy ideig hordozza, és amit gondosan kell viselnie azzal a gonddal, amivel más dolgait kezeljük, és vissza kell adnia sértetlenül annak, akitôl kapta. Akkor is, ha ez királyi köntös, amit nem feltűnésvágyból kért, hanem a végtelen Bölcsesség adta neki, aki jól meg tudja ítélni, hogy kinek adja. Nem vágyakozik azért arra, hogy megkapja vagy megtartsa. Az igazán alázatos nem dicsekszik a rendkívüli dolgok miatt, és nem zavarodik meg, ha az, aki adta, elveszi tôle. Azt mondja: ,,Minden jól van, mert a Bölcsesség így akarja.'' Azért alázatos, és mindig örvendezik. Mert nem sóvárog az után, amit kapni fog, mert nem érzi megfosztva magát, ha elveszik tôle. Máriának megvolt ez az öröme. Születésétôl mennybeviteléig rendelkezett azzal a földön, könnyei között is, hosszú kálváriáján, mint Krisztus anyja, és a keserű szenvedés közben is Fiának Kálváriáján. Fájdalmában, amely nem volt hasonló senki más fájdalmához, ujjongva örvendezett azért, hogy megteszi a teljes áldozathozatalig, amit Isten kíván tôle, amit Isten megmutatott neki, hogy elvár tôle, amikor felöltöztette ôt az üdvösség ruhájába és befödte ôt az igazság palástjával, mint az ékszerekkel feldíszített jegyest. Mérd fel, mennyire lezuhant volna Mária, ha miután részesült a szeplôtelen fogantatásban, az életszentségben és minden más isteni ékszerben, lábbal taposott volna mindent, hogy kövesse az örök Megrontó szavát! Felméred annak mélységét? Nem lett volna többé megváltás az emberek számára, nem volna többé mennyország az emberek számára, nem birtokolhatnák az emberek többé Istent. Mária megadta nektek mindezt, mert az alázatosak igazi örömével hordozta ruháját, amelyet az Örökkévalótól kapott, mint annak hôn Szeretettje, és dicséneket énekelt neki, egyedül neki, jóllehet sóhajtozva és leverten, Jézus kínszenvedése közben. Örvendezett! Mily mélységes kifejezés! Mindig örvendezett, lelkével magasztalva Urát, akkor is, amikor emberileg megismerte egy egész nép gúnyolódását, és elmerült és kínlódott saját szenvedése és Fiának szenvedése miatt. Örvendezett, arra gondolva, hogy saját szenvedése és Fiáé megdicsôítette Istent, megváltva az embereket Istennek. Anyai sóhajtozásai fölött, asszonyi siránkozása fölött énekelte Társmegváltó lelkének örömét. Esdekelt, alávetve magát annak az órának, remélve a Bölcsesség szavaiban, szeretettel, amely áldotta Istent azért, hogy átdöfték. Mária hosszú szenvedése beteljesítette Máriát, egyesítve a nagy dolgokat, amelyeket Isten művelt benne, a nagy dolgokkal, amelyeket ô meg tudott tenni az Úrért. Valóban, miközben anyai szíve felkiáltott gyötrelmében, hűséges lelke ezt énekelte: ,,Magasztallak téged, Uram, mert megvédelmeztél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örvendjenek felettem!'' Látod, milyen alázatosság? Mindenki más azt mondta volna: ,,Meg vagyok elégedve, hogy a próbatétel közben is hűséges tudtam maradni. Meg vagyok elégedve, hogy teljesítettem Isten akaratát.'' Nem bűn ezt mondani. De a kevélységnek egy fonala már megtalálható benne. ,,Meg vagyok elégedve, mert megtettem''. A teremtmény énje, amely teljesítménye egyetlen szerzôjének érzi magát. Mária azt mondja: ,,Örvendezem, mert te megvédtél engem.'' Istennek adja az érdemet azért, hogy szentül megtartotta ôt a küzdelemnek ebben az órájában. Isten méltó lakóhelyet készített Igéje számára. De Mária meg tudta ôrizni Istennek ezt a méltó lakóhelyét, akinek benne kellett testet öltenie. Utánozzátok ôt, teremtmények! Hozzátok szabottan ugyan -- akiknek nem kell megfogannotok Krisztust, de amilyen mértékben szükséges, -- hogy hordozhassátok magatokban Krisztust -- Isten megadja, (ha kisebb mértékben is) az eszközöket és a megfelelô ajándékokat, amelyek belôletek templomokat és oltárokat tudnak készíteni. Kövessétek Máriát, értve ahhoz, hogy megôrizzétek szíveteket méltónak a Szenthez, aki kéri, hogy lakást vegyen nálatok, hogy örvendezzék bennetek, és hogy az emberek gyermekei között éljen, általuk méricskélés nélkül szeretve. És ha nem tudtátok követni ôt, és a ti otthonotok már meg van szentségtelenítve vagy lerombolták, akik benne lakást vettek, állítsátok helyre azt Máriában, aki a szeretetreméltó és fáradhatatlan Anya, aki fiakat szül az Úrnak. Mert Márián keresztül kell az Élethez menni, és azért aki elbágyadt vagy meghalt és nem meri felemelni szemeit az Úrra, visszatérhet az életbe, és kellemessé válhat az Örökkévaló számára, ha belép abba az ölbe, abba a Szívbe, amely az Üdvözítôt adta a világnak. Az Úr Jézus megmagyarázta neked a Bölcsesség fejezetének fényét. Én nem engedem meg magamnak, hogy arról beszéljek, amirôl Ô már beszélt. De szavaim megerôsítésére megjegyeztetem veled a Bölcsesség szavait, amelyeket Máriára alkalmaz. ,,Örömöm az emberek gyermekeivel lenni.'' Azokkal a gyermekekkel, akik oly sok könnybe kerültek neki. De az igazi Anya sajátossága, hogy sírjon és szeressen. És szeressen annyira, amennyire sír, szeressen annyira, hogy elvigyen a szeretetre, sírjon annyira, hogy megtérítse a bűnösöket. Mert örömét leli abban, hogy az emberek gyermekei között tartózkodjék. Ez az Áldott, akinek lakása öröktôl fogva az ég. Ez az Áldott, aki Isten csodálatos Ölén lakott, és aki lakást adott az Istennek. Ez az Áldott, akinek népe az angyalokból és a szentekbôl áll. Azért találja örömét abban, hogy az emberek gyermekei között tartózkodjék, hogy helyreállíthassa a szegény szíveket, amelyeket a világ és a Sátán, a test és a szenvedélyek tönkretettek. Miért találja ebben örömét, ha nem azért, mert közöttetek tartózkodva újjászül titeket Istennek? Halljátok énekelni gyöngyfény hangján: ,,Boldogok azok, akik az én utjaimon járnak.'' Mária útjai Isten Szívében végzôdnek. ,,Hallgassátok meg tanácsaimat, hogy bölcsekké váljatok''. Ne utasítsátok vissza azokat! Egy Anya, és szent, mint ô, csak az élet szavait adhatja. De fontoljátok meg, hogy a kegyelemben már teljes, és azért a bölcsességgel teljes, hányszor fogja elhagyni az Igét, akit kilenc hónapon keresztül hordozott méhében, és sok éven keresztül keblén. Keblén kisdedkorában és gyermekkorában és halálában, legtisztább szívében 33 éven keresztül. Sose volt tétlen az Istenfia szeretett Anyja iránt. Soha, Ô, aki sose volt tétlen még a bűnös emberekkel sem. Azért a teljes Bölcsesség összeforrott a teljes Tisztasággal, és Mária csak Isten szavait volt képes ismételni. Azokat a szavakat, amelyekkel Krisztus az Életet adta azoknak, akik hallgatták. Mária énekel, ô, aki tudja, ki van benne: ,,Boldog az az ember, aki engem hallgat, és virraszt ajtómnál, és vár házam küszöbénél.'' Isten hajléka, ô tudja, hogy aki ôt megtalálja, megtalálja Istent. Azaz, amint Ô énekli: ,,Aki megtalálja Ôt, megtalálja az Életet, és megkapja az Úrtól az üdvösséget.'' Valóban, aki benne él, az részesül az üdvösségben, életben, bölcsességben, dicsôségben, vidámságban és tiszteletben, mert ô mindez, mivel magában Istenben gyökerezik, mintegy Isten hegyén van alapja, hogy a Templom legyen, amelyet a Magasságbeli Úr minden más teremtménynél jobban szeret. Neki mindörökké az Ember Anyjának kell lennie. Ó, keveset elmélkednek ezeken a szavakon, még kevésbé értik meg azokat, amelyek teljesen magukban foglalják Mária alakját. Mi Mária? A Nô, aki helyreállít. Ô semmisíti meg Évát. Ô hozza vissza a felfordított dolgokat arra a pontra, amelyen voltak, amikor a gonosz Kígyó és az oktalan Éva felfordította azokat. Az angyal üdvözli ôt: ,,Ave!'' [Az ,,Ave!'' latin köszöntés, jelentése: ,,Üdvözlégy!'' Szerk.] Azt mondják, hogy az AVE az ÉVA megfordított alakja. De az Ave még egy visszhang is, amely emlékeztet Isten szent Nevére, úgy, amint még élénkebben emlékeztet arra, amint megmagyaráztam neked, az Ige neve: Jehosua (Jézus). A szent kezdôbetűkben, amelyeket Isten népe használt, hogy titokban ejtse ki a megismételhetetlen Nevet, amely Isten temploma, már benne van az Ave. (JAHVE). Az elsô szó, amellyel Isten elküldte, hogy a Teljesen Szépet a Szent Anyává és a Társmegváltóvá tegye. Ave: mintegy, amint az valóban megtörtént, Ô kiejtve saját nevét, ezzel belépjen egy anyaölbe, és testet öltsön, az Egyetlen anyaölben, amely magában foglalhatta az Egyetlent. [A Kr. e. VI-V. századtól kezdve soha nem ejtették ki a JAHVE nevet, helyette a JHV betűkhöz az ,,Adonáj'' (jelentése: Úr) szó magánhangzóit írták le és ezt a szót is olvasták ki. Azt, hogy eredetileg ,,Jahve''-nak hangozhatott Isten neve, a modern szentírástudomány kutatásaiból tudjuk. Szerk.] + Ave, Mária, az Ember Anyja, még Évánál is inkább, aki visszahoztad az embert, az Ember által az ô Hazájába, az ô örökségéhez, az ô gyermekségéhez, Öröméhez. Ave, Mária, szentség Öle, amelybe ismét elhelyezte Isten a Faj magját, hogy az örök Ábrahámnak, akit a Sátán irigysége meddôvé tett, gyermekei legyenek. Üdvözlégy, Mária, Istenszülô Anya, az örök Egyszülötté, az Emberiség kegyes Anyja, akit a te könnyeid és a te vérednek a Vére mosott le. Üdvözlégy, Mária, az Ég Gyöngye, a Csillag Fénye, a Kellemes Szépség, Isten Békéje. Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes, akiben az Úr van, sose válva el Attól, aki benned gyönyörködik és leli nyugalmát. Üdvözlégy, Mária, minden asszony között áldott Asszony, élô szeretet, akit a Szeretet hozott létre, a Szeretet jegyzett el, a Szeretet Anyja. Benned van a tisztaság, benned a Béke, benned a Bölcsesség, benned az engedelmesség, benned az alázatosság, benned tökéletesen a három (isteni) és a négy (erkölcsi) erény... Mária. Az ég a szeretet mámorában úszik, amikor szemléli Máriát. Az ô éneke növekszik egészen az összehasonlíthatatlan hangig. Semmiféle halandó, bármily nagy szent legyen is, sem tudja felfogni azt, hogy mi az egész ég számára Mária. Minden az Ige által jött létre. De a legnagyobb dolgok Máriában és Mária által jöttek létre az Örök Szeretet által. Mert Az, aki hatalmas, határtalanul szerette és szereti ôt. És Isten hatalma a legtisztább Liliom kezében van, hogy szétossza annak, aki hozzá folyamodik. Üdvözlégy! Üdvözlégy! Üdvözlégy! Mária! (A 336-349) ======================================================================== A Szentcsalád (Kol 3,12-17; Róm 12,1-5) A Szentcsalád miséje bevonulási énekének szavai: ,,Örömmel ujjongjon az Igaz atyja... és örvendezzék, aki téged szült.'' (Zsolt 83,2-3) Ha az Üdvözítô ,,igaz'', az annak a jele, hogy ember. Mert az emberek természetükkel, amely alsóbbrendű részük, ellentétben a felsôbbrendűvel, egyedül ôk képesek arra, hogy szabad akaratukkal ,,igazakká'' váljanak, vagy ne váljanak. Isten nem lehet híjával az igazságnak, mert Ô a Tökéletesség. Mi angyalok nem rendelkezünk a test bűnével és a bűnre való hajlandósággal, tehát csak arra kell vigyáznunk, hogy alázatosak, engedelmesek és lelkileg szeretetteljesek legyünk, hogy tökéletesen szolgáljuk a Magasságbeli Urat, Teremtônket. Ti emberek azonban rendelkeztek a fájdalmas és dicsôséges lehetôséggel, hogy igazak lehettek, azaz küzdhettek a test hajlamai, a kísértések és mindenféle bűnös vágy ellen. Ez a küzdelem a rossz ellen képezi a ti igaz voltotokat. Mert ,,igaz'' az, aki igaz módon cselekszik, diadalmaskodva a kísértô hangok és az emberi hajlamok felett. És az ember ezért lehet igaz. Tehát ha Jézus igaz volt, szent ember volt, úgy -- mivel asszonytól született, igazi ember volt. Mert annak, aki szellemi lény, nem kell anyának a méhében kialakulnia, és annak, aki kísértet, nincs szüksége anyaölre ahhoz, hogy megjelenjék. Mi angyalok megmutatkozunk elôttetek azon a módon, amit Isten ad nekünk, hogy érzékelhetôvé tegyük magunkat a ti nehézkes érzékeitek számára, amikor erre szükség van, de te látod, hogy nem a fejetekben levô szemetek számára jelenünk meg, hanem lelki látástok számára, és lelki hallástokhoz beszélünk. Ezek rendelkeznek azzal az élethűséggel, amellyel testi szemetek és fületek rendelkeznek, sôt még nagyobbal, mert miközben a lélek lát és hall, örvend a békének, amit mi hozunk magunkkal. Így jelennek meg a szentek, akiket az Úr Jézus küld, amikor ez helyénvaló. És mindig annak, akinek szüksége van rá, vagy aki megérdemli. De ezt teszik anélkül, hogy szükségük lenne újra megszületniük az anyaméhbôl ahhoz, hogy alakot vegyenek fel, és megjelenjenek. Jézus azonban, igazi Ember, egy anya méhébôl született, mindenben úgy, mint mindenki más, aki embertôl születik, és igazzá tette magát akaratával, hogy szolgálja a Magasságbeli Urat, amint igazságos azt tennie minden embernek. Nem rám tartozik, hogy hadakozzam az ellentmondó elméletekkel, azt illetôleg, hogy az Üdvözítô miként válaszolt az emberségét körülvevô kísértésekre. Csak azt mondom, hogy nagyon tévednek a tévtanítók, akik tagadják Krisztus igazi emberségét, és azt állítják, hogy Ô el tudta kerülni azt, amit az emberek éreznek. Hasonlóképpen tévednek azok is, akik helytelenül tisztelve Krisztust olyan emberré teszik, akiben az Isten tökéletes szentsége minden esetben testi, erkölcsi és lelki érzéketlenséget hozott létre. De Ô maga fog errôl beszélni, ha akarja. Számodra elég, ha megérted, hogy a bevonulási ének szavai megerôsítik igazi emberségét. A vízkereszt utáni elsô vasárnap bevonulási énekének szavai pedig megerôsítik a Máriától született Ember Istenségét. ,,Fölséges trónján láttam ülni egy férfiút, kit imád az angyalok sokasága, együtt zengedezve: íme az Ô uralma örökké való.'' Ki ülhet az ég trónusán, Istenen kívül, és kit imádhatnak az angyalok, jóllehet ember? És kinek a hatalma örökkévaló és ki Isten és Ember, ha nem Jézus Krisztus az, az \dvözítô? Íme az áldott Messiás, a Megváltó Krisztus kettôs természete, aki testet öltött azért, hogy megváltson titeket, és aki egészen a halálig, éspedig a kereszthalálig szeretetett titeket, Vérét adva nektek fürdôül és Testét eledelül, a Bölcsességet adta nektek Szavával és az üdvösséget szeretetének végtelen hatalmával. Annak, aki teljesen szeret, teljes szeretetet kell adnia. Aki nem hálás, az nem szeret. Aki nem szeret, nem tartozik Istenhez, és nem fog visszatérni Istenhez. A hála nemcsak a jótevô szeretetére vezet el, hanem mindannak szeretetére is, ami a jótevôhöz tartozik. Az emberek talán nem törekszenek arra, hogy magukévá tegyék annak a szokásait és gondolatait, aki jótevôjük, vagy jótevôjének látszik egy embernek vagy egy egész népnek? Igen, így tesztek. És akkor nem kellene még nagyobb gonddal törekednetek arra, hogy felvegyétek azt, ami a ti igazi jótevôtökben, Jézusban volt? Öltözzetek tehát, amint az Apostol mondja, abba, amibe az Ige öltözött, aki követôiül választott ki titeket. Legyetek szentekké! Szeressetek úgy, amint Isten szeret titeket, szeressétek Istent a felebarátban, legyetek irgalmasok, jóságosak, alázatosak, szerények és türelmesek, kölcsönösen viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak, mindig arra gondolva, hogy senki sem mondhatja magát olyan tökéletesnek, hogy kijelenthetné: ,,Én nem bocsátok meg, mert nincs szükségem a bocsánatra.'' Jézus minden hiba nélkül volt, és megbocsátott mindenkinek. Isten a Tökéletesség, mégis megbocsát annak, aki bocsánatát kéri. Ne akarjatok többek lenni az Üdvözítônél és Istennél! A szeretet a tökéletesség köteléke és jel minden teremtményen. Ha hiányzik a szeretet, a teremtmény nem rendelkezik a jellel, ami megnyitja az eget. A T (kereszt) a megváltottak jele. A szeretet a szentek jele. Mint a titokzatos test tagjainak, szeretnetek kell, amint ennek a testnek a Feje szeret. Ha nem szerettek, nem maradtok a testben, és meghaltok, mint a testnek ama részei, amelyek elválnak attól, ami táplálja ôket, és elsenyvednek és elüszkösödnek, zavart és fájdalmat okozva, mert aki elválasztja magát az igazi Krisztustól, az elválasztja magát az Ô békéjétôl. Az igazi Krisztus nem eszményi vagy eszményített alak, amely lassanként az igazi alakot helyettesítette sok lelkiismeretben, akik -- vagy egyénileg vagy a közösségben -- kialakítottak maguknak, saját tetszésüknek megfelelôen, egy valótlan Krisztust, aki nem más, mint saját gondolatuk visszatükrözôdése, többé kevésbé távol az igazságtól. Az igazi Krisztus, aki elevenen jelenik meg az Evangéliumban, az önmegtagadás, jóság, önzetlenség, szerénység, hôsiesség, pártatlanság óriása, a szeretet és a szenvedés hôse, aki megtette, mielôtt még mondta: ,,Tegyétek!'', és aki világosan megmondta: ,,Tegyétek azt, amit én teszek ... Legyetek tökéletesek... Ne legyetek sóvárak... Ne féltsétek életeteket!...'' Ez a Krisztus. A szegény Krisztus, a szelíd Krisztus, az alázatos Krisztus, a türelmes Krisztus, a fáradhatatlan Krisztus, a jóindulatú Krisztus, az engedelmes Krisztus, a vértanú Krisztus, a Krisztus, aki szeret. Nem, mint az a Krisztus; akitôl a gyűlölet, vagy az esztéta beállítottság vagy a semmi jót sem tevés (kvietizmus) lemetszett minden erôteljes ágat, hogy ne kelljen azt mondaniuk: ,,Ô valóban nagy volt. Ô kíméletlenül hôs volt. Ô erôteljesen tanított és példát adott. És nekünk követnônk kell Ôt!'' Nem kell lecsökkenteni Krisztust szépítgetéssel, költôi tettekkel, nyugodt eseményekkel, amelyekbôl hiányzik minden küzdelem. Ô az Erôs, aki dolgozik, fáradozik, küzd a Sátánnal és az emberek rossz hajlamaival, eltorzul a fáradtságtól és a szenvedéstôl, és átalakul az Emberbôl a minden vértanú Vértanújává, és a vértanúból az Isteni Gyôztessé. Ez Krisztus, akit az egész világ 20 évszázada földre akar teperni, de nem sikerül neki; akit minden tévtan és a semmi jót sem tevôk meg akarnak változtatni, akit a beteges vagy tökéletlen imádók igyekeznek megtagadni, azt gondolván, hogy megvallják Ôt, és ôk az egyedül tökéletesek és józanok. Ez a Krisztus: Isten, természeténél fogva, Szent, akaratánál fogva, Ember, születésénél fogva. Ez a Krisztus, a tökéletes Lény, akiben tökéletesen egyesül egy hármasság: Isten Tökéletessége, az Ember tökéletessége, az Istenember lelkének tökéletessége. Krisztusban, az Igében, azaz abban, aki Isten, mint az Atya, Krisztusban, az Emberben, az Emberben a kegyelemmel teljes lélek, vagyis aki szintén önmaga. Ha azt lehetne mondani, hogy Isten, aki mindig tökéletes, felül tudta múlni egyszer magát, ezt kellene mondani, szemlélve az Istenség, az Emberség, a Kegyelem hármas tökéletességét, egyesülve Krisztusban, akiben a legtökéletesebben megvan minden, ami létezik. Az Isten, aki magától szüli Egyetlen Fiát, és aki ebbôl a Fiúból egy napon Embert alkot, anélkül, hogy kényszerítené az Istenit szolgálatára, egy testi akarattal, hogy testet adjon a Végtelennek. Egy ember, aki szeretetbôl alakot vesz fel, mint a mélységben a tűz hevében kialakult gyémánt. Az Istenség szeretete és a Szeplôtelen teremtmény szeretete egyesül, és a szeretet kohójában megszületik a szeretetek Szeretete, az egész emberiség Megváltója. És miközben az Elsôszülött növekszik a Szeplôtelen sértetlen méhében, a Mindenható megteremti általa, a kellô pillanatban, a tökéletes és szeplô nélküli lelket, amely leszállhat, hogy a kellô pillanatban egyesüljön a Testtel, amely az Örök Lélek akaratából és a teremtmény engedelmességébôl fogant. És az Istenember az élô Tabernákulumban van, amely méltó arra, hogy lakást adjon neki megszületéséig. Ez a Krisztus, aki azt mondja nektek: ,,Legyetek olyanok, amilyen én vagyok! Legyetek tökéletesek!'' És példát ad nektek, mert tudja, hogy ti utánozhatjátok, ha teljesen feláldozzátok magatokat a szeretetnek úgy, amint Ô, a Szeretet, feláldozta önmagát. Mert ez a tökéletesség és Jézus Krisztus Urunk követésének a titka: érteni ahhoz, hogy feláldozza valaki magát a szeretetnek Krisztussal, és mint Krisztus, és ugyanazokért a célokért, mint Krisztus, az Ô tanításának szavai szerint, ami a bölcsesség és a kegyelem, és amit Ô adott nektek, és ad nektek, hogy a szentségekkel együtt az Út, Igazság és az Élet és a Világosság legyen, mint Ó. És visszaemlékezve a másik mise szentleckéjére, igazán úgy áldozzátok fel testeteket élô, szent, az Úrnak tetszô áldozatként, és akkor ,,ésszerű lesz a ti tiszteletetek''. Ez az élô tisztelet, amely nem színészkedés vagy csalás, mint a világ minden dolga, hanem igazi és állandóan újjáalakítja a régi embert a keresztényben az új emberré, aki Isten gyermeke és Krisztus testvére. Ez a tisztelet a lélek megújulása, amely miután értelme különbséget tett a jó és a rossz között, és megismerte az Úr akaratát, önként visszautasítja a rosszat és a test kívánságát, és eljegyzi lelkének akaratát az Istenével, és ezt követi, mert jó, kedves és tökéletes. Ezzel az ,,ésszerű tisztelettel'', amely az Úr Jézus igazi követése, ti igazán Krisztus titokzatos élô Testének élô tagjai lesztek, és az Úr házában fogtok lakni a földön és az örökkévalóságban, és az ô békéjét élvezitek. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 386-393) ======================================================================== Mária szerepe (Sir 24,21) Mária nevének miséjében van egy mondat: ,,Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak.'' Ez ellentétben áll azzal, amit Jézus a szamariai nônek, a zsidóknak és tanítványainak mondott: ,,... Aki iszik a vízbôl, amelyet én fogok adni, soha többé nem szomjazik''. ,,Én vagyok az élet Kenyere; aki hozzám jön többé nem éhezik, és aki hisz bennem, többé nem szomjazik.'' Hát annyira alatta áll Mária Isteni Fiának, hogy ô nem képes megszüntetni az éhségét és szomját annak, aki belôle táplálkozik, a földön vándorolva, és vágyakozva az Atya Házára, és azokra az ételekre, amelyeket abban élveznek? Vagy -- feltételezve a lehetetlent -- annyira felette áll Fiának, hogy akik egyszer jóllaknak Krisztussal, többé nem vágyakoznak utána? Sem az egyik, sem a másik. Hanem egy harmadik, valóban bölcs és hazugság nélküli magyarázat van ezekre a szavakra. Idehallgass! Mária Jézus elôkészítôje. Olyan, mint az ital, amit a gyengének, étvágyát vesztettnek, betegnek adnak, akinek hányingere van az ételektôl és az orvosságoktól, vagy a különféle betegségektôl, hogy általa felkeltsék erejét, étvágyát, egészségét, vágyát a táplálkozásra, elôkészítsék, egyszóval visszaállítsák testének egészségét, és elôsegítsék ezt a visszatérést addig, míg az tökéletesen helyreáll. Így Mária, az Úr Anyja elôkészíti a lelket a Jézussal való igazi és gyümölcsözô egyesülésre. Ô, az általános Szülôanya a kegyelem tejét bôven adja szegény bűnös gyermekeinek, akik gyengék, betegek, félnek, hányingertôl szenvednek, fáradtak. Mindig kedves dolog részesülni egy Anya vigasztalásában és gondozásában. És ô megerôsíti ôket, egészséges étvágyat ad nekik, felkelti bennük a vágyat a tökéletesebb Ételre, arra, ami benne van, egy vele. Ôrá, Jézusára. Királynônk a tökéletes Kenyértartó (Cibórium). Mindig benne van az Élet Kenyere és a kegyelem, és ti emberek, nem értek el ehhez a Kenyérhez, a Kegyelemnek ehhez a Forrásához másképpen, csak azáltal, hogy hozzá mentek. Íme, miért helyes róla azt mondani: ,,Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak'', míg Jézusról azt olvassuk, hogy aki belôle táplálkozik és oltja el szomját, az többé-nem fog sem éhezni, sem szomjazni. Mária a szent Szükség. Jézusa Beteljesítés. Mária elôkészít. Jézus beteljesít. Mária fenntartja az éhséget és a szomjúságot, és növeli, hogy szent ízeinek kedvességével elvigyen titeket arra, hogy mind elevenebben és erôsebben felkeljen bennetek a vágy, hogy Krisztusból éljetek. Ô az igazi Éva, az Élet Fájának a gyökere. Az Atya teremtette meg ôt, a Szeretet tette termékennyé, és belôle árad a Kegyelem nedve, amely a Gyümölcsöt adta nektek, aki maga a Kegyelem. Az ô szűzi, szeplôtelen gyökerei nem hagyták el a szülôföldet: a Szentháromság ragyogó ölét. A Paradicsom szellôje csókolgatta ôt. Ô az igazi Élet Fája, aki kiterjeszti ágait, hordozza méhének Gyümölcsét, hogy ti abból egyetek. Van-e valaki, aki nem megy a fához, hogy leszedje gyümölcseit? És ki nem tér vissza hozzá, ha gyümölcsei élvezetesek? Senki, hacsak nem ostoba. Így menjetek ti is, keresztény lelkek, és egyetek és igyatok Máriából, hogy felkeljen bennetek a szent vágy Jézus után, aki nektek adva magát, az Örök Életet adja nektek. (A 262-264) ======================================================================== Angyalok Te, rám bízott lélek, tudod, mily gyakran csábít a Kísértô, ajánlva, hogy színészkedjél, hamis látszatot keltsél, hogy csodálatba ejtsd az embereket, és még többnek tűnjél fel! Nagy a veszély! Csak az, aki ért az ellenálláshoz és ahhoz, hogy az legyen, amivé Isten teszi ôt, és semmivel sem több, ôrzi meg az ajándékot, és marad meg eszközül. Remegve néztelek minden alkalommal, amikor kísértést álltál ki! És mily dicsénekkel áldottam az Urat, és köszöntem meg az ég angyalainak, hogy segítettek téged az ellenállásban, minden alkalommal, amikor láttam, hogy fáradtan, szenvedve, de érettebben, gyôztesen jöttél ki a megpróbáltatásból! Az Úr angyala olyan, mint egy kertész, aki értékes fát gondoz. Elültetésétôl beéréséig... Mindig ôrködik, remegve a szelek miatt, félve a fagytól, a viharoktól, aggódik az élôsdiek, a rágcsálók miatt. Az angyal akkor találja meg teljes békéjét, amikor felszáll az égbe az ágról leszedett gyümölccsel, amelyet felvisz a földrôl; a lélekkel, amely végre üdvözült. Akkor, örömtôl lángolva, megy, hogy megtalálja testvéreit, és azt mondja: ,,Az én lelkem üdvözült! Velünk van, a békében! Dicsôség, dicsôség, dicsôség az Úrnak! Ismerjétek el azért alázatosan, mindig, állhatatosan, ,,semmisségteket'', és kérjétek állandóan az ég boldog lakóit, hogy segítsenek titeket. Az Örök Nap országában valóság a Szentek Szent Közössége, amit segítségül hívtok harcaitokban, fôleg azokban, amelyeknek rendkívüli helyzetetek miatt ki vagytok téve, de a Sátán és a világ által támasztott viharokban is. A viharok rázúdulnak az elszigetelt csúcsokra... Pál, a pogányok Tanítója mondja, hogy ,,elragadtatott a harmadik égig... és titokzatos szavakat hallott, amelyeket embernek nem szabad kimondania.'' (2Kor 12) Bevallja, hogy a Sátán egyik angyala arcul csapdosta. Igazolja az Urat, aki a sátáni támadást megengedte, és rámutat ennek jó okára: ,,Azért, hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a Sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon.'' Elismeri, hogy még ember, azaz alá van vetve a sátáni kísértéseknek. Nem mondja: ,,Én, aki a harmadik égben voltam, megérinthetetlen szeráf vagyok!'' Nem. Alázatosan azt mondja, hogy ember, akit körülvesz a Sátán, és belátja, hogy ez arra szolgál, hogy megtartsa át alázatosnak, a nagyszerű dolgok ellenére, amelyekben részesült. És megtanít titeket a megszabadulás módjára: ,,Háromszor kértem az Urat, hogy távolítsa el tôlem.'' Jó dolog alázatosan mondani: ,,ne vigy engem a kísértésbe, hanem szabadíts meg a Gonosztól''. Ezt mondta az Úr Jézus, az Ártatlan, Isten Fia. Ezt kell mondania minden teremtménynek, aki hisz a Hármas Egy Istenben, a Szentben, Jóban, az emberek Atyjában. Nem jó, ha valaki saját erejébôl akarja elűzni a Sátánt. Ez elbizakodottság. Az elbizakodottság kevélység. A kevélységet Isten elítéli. Hívjátok, hívjátok segítségül az Áldott Urat, az Atyát, a Fiút, a Szentlelket, hívjátok segítségül a szentek és az angyalok égi kórusát! A Sátán gyűlölete ellen sose lehet eléggé védekezni. És ó, az Áldott Háromság, és az ég minden lakója nem kérnek mást, csak hogy segítsenek titeket ebben a fegyverszünet nélküli küzdelemben a pokoli erôk ellen. És halljátok az Úr válaszát az apostolnak, akit levernek a Gonosztól kapott pofonok: ,,Elég neked az én kegyelmem, mert a gyengeségben jobban lehet érezni erômet.'' Éppen azért pofoz titeket a Sátán, mert haragszik azért, hogy nem tud oda vonszolni titeket, ahová akar. El kell viselnetek a Mélységbelit, aki meg akar félemlíteni titeket. Már tudjátok: azért engedi meg ezt Isten, hogy kevélyekké ne váljatok. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! Dicsôség Jézusnak, aki által minden lett. Dicsôség mindörökké Isten csodálatos művei által! És ôrangyalom, aki csodálatos kedvességgel beszélt, egy mosollyal üdvözöl engem, és elhallgat... Amikor reggel felébredtem, már jelen volt Szent Rafael. Mint tegnap, az áldozás pillanatában, amelyben Urunkkal együtt volt jelen. Ma egyedül van. De érzékeim és gondolatom elsô megnyilvánulása a látomás, a szemlélés és a kedves angyal üdvözlése, aki rám mosolyog, és felszólít, hogy kezdjem el munkámat, nem törôdve a fáradtsággal, ami lever. Utána üdvözöl és elmegy... (A 3-6) Attól kezdve, hogy lelkiatyámat áthelyezték Rómába, állandóan és látható módon jelen van egy angyal, aki nem az én ôrangyalomnak látszik. Ez az angyal teljesen lelkies, egy nagyon eleven fény, amelyre csak azért tudok ránézni, mert Istennek egy csodája megengedi azt számomra A szellemi lények anyagtalan szépségével rendelkezik. Nem használj a lábait, amikor mozog, hanem szárnyainak két fényét. Minden fény benne: arca, kezei, amelyeket keresztben tart mellén, hófehéren ragyogó ruhája, amely anyagtalan... És azt mondom: kezei, arca, ruhái, mert mi, szegény halandók csak anyagias módon vagyunk képesek kifejezni magunkat, amikor leírjuk, amit látunk. De ez a gyönyörű szellem, aki sose hagy el engem, és akivel lelkem állandóan szeretetteljesen beszél, nem rendelkezik mással, csak szellemének anyagtalan tömörségével, az arc, kezek, ruhák alakjában, hogy megjelenítse magát lelki szemeim elôtt, és így lecsökkentse a legcsekélyebb fokra azt, amire szükség van, hogy elérhesse ezt a célt, és amit a szavak nagyon szegényesen és anyagiasan fejeznek ki, amikor arcáról, kezeirôl, ruhájáról beszélek. Egyszóval, nekem a Getszemáni Angyalának látszik, aki ,,angyali alakot felvett fény volt''. Úgy tűnik nekem, hogy egyike azoknak a sokaknak, akiket a Paradicsomi karokban láttam... Ó, fény, éneklô fény, az ég végtelen kékjében!... A születéskor a pásztoroknak megjelent angyalok egyikének látszik. Nem tudom, ki ô. Tudom, hogy jelenléte megvigasztal. Jobban, mint a hold kedves fénye az egyedül járó, eltévedt utast. Biztonságot ad nekem, hogy nem vagyok egyedül, hanem a legjobb társaságban vagyok, és a vezetôk társaságában, és a legjobb úton: az Isten angyalának útján, Isten útján. Nem tudom, kicsoda. De boldoggá tesz jelenlétével. Tegnap Márta hat órán keresztül távol volt, én pedig egyedül voltam szobámban, és nagyon megelégedett voltam ezzel az angyali jelenléttel, ami még testi szenvedéseimet is megenyhítette. Összeszedetten elmélkedtem és szemléltem, ami külsôleg álmosságnak tűnhetett, valójában azonban lelki buzgóság volt, és boldog voltam... Mily nagy béke!... És most megjelenik ôrangyalom, és beszél. Akkor a ragyogó angyal nem az én ôrangyalom ... és írok. Ôrangyalom mondja: A kisebb testvér alázatosságával a nagyobb testvér elôtt jövök. Ô a Getszemáni Erôsítô Angyala, a szépséges Gábriel fôangyal, akit az Örökkévaló barátul adott neked, hogy megerôsítsen téged, hogy ô, az öröm Fôangyala, az égi örömé, növelje fényével képességedet a megértésre. Így ô megjelenik neked, hogy némi fogalmat adjon az ô valóságáról az égben. A lélek érzékeinek, amelyeket mindinkább megtisztított az utolsó próbáratétel, újabb képességet kell adnia a látásra. Hidd el, lelkem, hogy minél engedelmesebb és szeretetteljesebb a teremtmény, annál inkább kifejlôdik szelleme abban az irányban, ami élete lesz a Paradicsomban, várakozva a testi feltámadásra. Megszűnnek a nehézkességek és korlátok minden tökéletes és azonnali engedelmességre, és szétesnek, szétmállva a szeretet lángjától -- mert az engedelmesség: szeretet -- a pikkelyek, amelyek még korlátozzák a lelki képességeket a látásban, és a lélek nagy ujjongással közeledik az ég életének megismeréséhez, ahhoz, ami ott fenn van ... az imádáshoz, boldogsághoz, békéhez, a fény ujjongásához. Tökéletes engedelmességeddel érdemelted ki, hogy megláttad a dicsôséges Gábrielt. Ez többet ért, mintha ezer szóbeli imát mondtál volna. Ez megmondja neked az engedelmesség értékét, amelyet nem szennyez be a megalkuvás. Légy mindig ilyen hôsies, és mindinkább növekedni fog benned a béke és a fény. ,,Elhagyatott és szegény vagyok'' (Zsolt 25,16) -- kiáltottad. Nem. Az Ô angyalaival és Vele, Vele, Vele vagy! Alleluja! Lelkem az Úrral van! Lehet-e nagyobb öröm egy ôrangyal számára? Tehát nem vagy elhagyatott: részed van az ég végtelen barátságában. És nem vagy szegény: birtoklod a gazdagságot, amelyet nem rabolhatnak el tôled. Ne félj! Bizalmad a Szent Atyában nem fog csalatkozni. És itt, hogy dicsérjük Istent szent Fôangyala által, szemléljük közösen a mi angyali erényeinket. Mi az, ami naggyá tesz minket? Szépségünk? Sorsunk? Eredetünk? Nem: készséges engedelmességünk Isten szavának hangjára, gondolatának felvillanására, mert mi felfogjuk a boldogító felvillanást és a hangot, amely nem a torokból jövô anyagias hang. És fényünk örvendezve felszáll, magunkévá téve azt a felvillanást, és tovább növekszik, végrehajtva parancsát. Te tudod. Ha nem engedelmeskednénk, kialudna fényünk, megszűnne szépségünk, megváltozna sorsunk, kárhozattá válna eredetünk, amint az Luciferrel és a lázadókkal történt. Semmivel sem dicsekedhetünk, mi, az Úr angyalai. A szépséggel, sorssal és származással sem, mert minden Istentôl jön. De mint a Teremtô teremtményei, akárcsak az emberek, dicsekedni tudunk az Úrnak való engedelmes szolgálattal. Az emberek Elsôszülöttje elérte a teljes tökéletességet azáltal, hogy ,,mindhalálig engedelmes volt'', teljesítve az Úr akaratát. Milyen érdemeink lennének, ha mi, szellemi lények, nem gyakorolnánk az erényeket? A szeretetet, alázatosságot, engedelmességet és az igazmondást. Mert mi nem szenvedünk kísértéseket a testi bujaságra; hitre és reményre sincs szükségünk, mert látjuk Isten Valóságát; és felette állunk az embereknek, mert nem nyom minket az anyagiasság, se arra nincs szükségünk, hogy mértékletesek és erôsek, igazságosak, okosak legyünk, mert ilyenekké tesz minket magának Istennek a szemlélése. Ó, Isten belénk hatol! Mily jó az Úr, aki engedi, hogy szemléljük, és aki úgy eltölti magával szellemeit! De módot ad nekünk arra, hogy felajánljuk neki tiszteletünket, szeretettel, alázatosan, engedelmeskedve és a valóságnak megfelelôen. Áldjuk az Urat! Mi angyalok, te, lélek, mindnyájan áldjuk az Urat! És te, lelkem, esd ki a szent Fôangyaltól örök pártfogását! Szeresd ôt, nagyon szeresd ôt, mert ô a boldog hírek és a magasztos vigasztalások angyala! Olvassuk Dániel próféta szavait! (9,21) ,,Íme Gábriel ... gyorsan röpülvén, megérintett engem az esti áldozat idején. Megtanított engem, és szólt nekem, és azt mondta: >>Jöttem, hogy megtanítsalak téged, és irtesítselek.<<'' Egyelôre ennyi elég. ,,Megérintett engem az esti áldozat idején''. Íme, mikor érintette Dánielt? Az esti áldozat idején, a templomban. A te estéd közeledik. De mielôtt eljön és megelôzi a hajnalt -- mert az este nem a vég, hanem a következô nap elôhírnöke, a teremtett elemek tökéletes folytonosságában, amelyek jobban engedelmeskednek Istennek, mint az emberek -- téged tanítani fog a Fôangyal. És miért ez a megtiszteltetés? Mert a templomban vagy, amit a kölcsönös szeretet teremtett, ami Isten és közted áll fenn, és a végsô áldozatod órájában. A legkedvesebb áldozatéban. Abban, amely eléri a Sátántól való eltávolodást az éjjeli órákban. A sötét kísértés után Urunkat, Jézust Gábriel vigasztalta meg, és a Sátán többé nem zavarta Ôt. Az emberekre maradt, hogy gyötörjék az isteni Haldoklót. De mik az emberek a Sátánnal összevetve? Jóllehet ördögiek, gyötrô hatalmuk semmi a Sátánéhoz képest. Te tudod. De légy bátor! Az esti áldozatot pontosan azért mutatták be, hogy eltávolítsák a Sátánt, könyörögjenek az isteni ,,elég volt!''-ért, és az áldozat gyermekeinek elhozzák Isten Erejét. Beszélni fog neked Gábriel egy rettenetes titokról, és egy Istentôl jövô parancsot ad neked, ami szintén rettenetes, nem számodra, hanem azok számára, akik azt kierôszakolják, és annak oktató szavai lesznek, aki a legfenségesebb akaratot hozza, és a legmagasabb engedelmességet kéri. Miért Gábriel, és nem én adom neked a parancsot és a titkot? Mert a kisebbnek nem szabad beszélnie ott, ahol a nagyobb beszél. Jézus Urunk a Legfôbb Mester fog oktatni téged mindazt illetôleg, ami a földön és az égben van, és én hallgatok, figyelve, és nincs semmi hozzáadnivalóm ahhoz, amit Ô mondott... És ôrangyalom letérdel, hogy hallgassa Gábrielt, aki felfokozva fényét, üdvözöl engem a köszöntéssel: ,,Üdvözlégy, Mária!'' Semmi más, csak Üdvözlégy, Mária. Utána megmond nekem egy félelmetes, ó, igazán félelmetes titkot, és egy parancsot ad... Magammal fogom vinni a sírba. ,,Rettenetesebb a fatimai titkoknál -- mondja a Fôangyal -- és nem szabad kinyilatkoztatni, mert az emberek, azok is, akikért jött, nem érdemlik meg, hogy megismerjék.'' És utána a Fôangyal, ôrangyalommal együtt, aki felállt a térdeplésbôl, énekli: ,,Áldjuk az Urat!'' Válaszolok: ,,Istennek legyen hála'' -- amint ôrangyalom megtanított erre, és velük együtt mondom: ,,Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek''... (A 22-31) ======================================================================== Isten vagy a Sátán? (1Jn 3,13-18) Nem lehet összetéveszteni Istent a Sátánnal, az égi hangokat a pokoli hangokkal, ha az, aki hallja azokat, nem a szavak által okozott gyönyört tartja szeme elôtt, hanem azok hatásait. A Sátán képes majmolni Istent az ékesszólásban, de nem képes közvetíteni azt a kegyelmet és békét, amelyet mindig létrehoznak az Isten vagy a fény szellemeinek szavai. Nem képes létrehozni a kegyelmet és az életszentséget, mert az ô szavaiba mindig belekeverednek olyan sugallatok, amelyeket a kegyelem állapotában lévô lélek nem képes magáévá tenni. És nem képes létrehozni a béke érzetét, mert a lélek, aki a kegyelem állapotában van, összerezzen a rémülettôl a pokoli szavakra, és akkor is, ha az egyén számára nincs más jel arra, hogy felismerje a szellemet, aki beszél, elég a léleknek ez a megborzadása ahhoz, hogy jelezze neki: ebben a pillanatban a Sötétség jelenik meg. A Sátán képes becsapni a bűntôl elkábított bűnösöket, a figyelmetleneket és meggondolatlanokat, a kíváncsiakat, akik, mivel nagyon akarnak tudni valamit, oktalanul minden forrást megközelítenek. De nem képes becsapni az Istennel egyesült igaz lelket. Csak arra képes, hogy megzavarja, megközelítve ôt vagy sajátmaga, vagy a szerencsétlenek által, akik csak ritkán tudják, mit tesznek, sokkal gyakrabban nem is tudják, egy adott pillanatban, mint a Sátán által használt eszközök a fájdalom okozására; és megrémítik Isten eszközeit. De akkor Isten közbelép, és kihúz titeket a nyílt tengerre, és megment titeket, elmerítve az Ô békéjének és szeretetének óceánjába. Amint veled tette, mert szeret téged. De nemcsak hozzád beszélek, hanem minden lélekhez is, és mondom, hogy az Úr mindig szereti és megszabadítja azokat, akik félelem nélkül bíznak benne. Gyôzzétek le a félelmet, amely megbénítja a szeretetet, a bizalmat és az imát. Gyôzzétek le a félelmet, amely megmutatja, hogy még nem ismeritek Istent és az Ô hatalmát, és még nem jó az Istenbe vetett hitetek. A jó és igazi hit alázatos, és mindent elfogad, mert azt mondja: ,,Ha Isten mondja azt, vagy mondatja velem, az annak a jele, hogy az jó dolog.'' De ez a teljes hit sose jár félelemmel, bizalmatlansággal, kételkedéssel, vagy, ami még rosszabb, a makacs és bensôséges meggyôzôdéssel, hogy Isten nem teheti meg ezt az adott dolgot. Isten mindent meg tud tenni! Remélnetek kell, hogy Isten mindent meg tud tenni. Hinnetek kell, hagy Isten mindent meg tud tenni! Ne öljétek meg a szeretetet a kételkedéssel vagy a tagadással! Soha! Ne törjétek össze a szeretet láncát, ami összeköt titeket Istennel, a kételkedô szavakkal, amelyek a ti mértéketek szerint akarják megítélni Istent, mint Zakariás tette, amikor megkérdôjelezte Isten hatalmát: ,,Hogyan lehetséges ez, ha...'' Zakariás kérdése lepecsételte; ajkát addig, míg tudott ismét hinni és dicsérni az Urat, elismerve, hogy minden csodára képes. Ne érdemeljétek ki soha, kedves lelkek, a lelki némaság büntetését a Mindenható iránti bizalmatlanságtokkal! Imádkozzatok, hogy megmaradjatok az Úr Istenbe vetett teljes hit szellemében, és a szeretettel egyesült félelem szellemében az Áldott Úr iránt! Figyeljétek meg a Keresztelô szép hitét Abban, akit nem ismert másból, csak abból, amit a próféták mondtak róla. Semmi sem jelezte a Messiást az alázatos utasban, aki feléje jött a Jordán partján. De a hit, amikor teljes, amikor teljes szeretettel forr össze, megadja az elôre tudást és a lehetôséget, hogy meglássa és megértse Istent akkor is, amikor Ô elrejtôzik a közönséges élet látszólagos alakja alá. És János meglátja az Isteni Messiást a galileai emberben, és amint szentté tette ôt Isten szent félelme, úgy a legszentebb szeretet látnokká tette. Az Isten félelme, amely megôriz a bűnöktôl, biztos látást ad az ember lelkének, és a lélek, aki ,,lát'', nem képes nem hinni Istenben és szavaiban, és így megmenekül a lelki haláltól. János, az Elôfutár, hirdette Isten félelmét, hogy megtisztítsa az utat Krisztus számára, aki jött, hogy megváltsa népét. Jézus, az Üdvözítô, a szeretetet hirdette, hogy elvigye népét az üdvösség útjára. A félelem mindig megelôzi a szeretetet. Azt mondhatnám, kikelti a szeretetet, és átalakítja az érzelmet egy magasabb fokra. A félelem még az emberé, a szeretet már a léleké. Az ember, aki féli Istent, letagadhatatlanul a jó úton van, ha helyes az istenfélelme, azaz nem tudatlanságból és nem az Istentôl való esztelen félelembôl fakad. A félelem mindig a kitaposott út annak számára, akinek még nem nôttek ki szárnyai a repüléshez, Isten magasabb fokú megismeréséhez. Azaz: Irgalom és Szeretet. Az ember, aki fél, még érzi a ,,büntetést'' a régi (eredeti) bűnért, és saját bűneiért. Az ember, aki szeret, érzi, hogy Krisztus érdemei folytán ,,bocsánatot nyert,'' és újra beöltözött Krisztus érdemeibe, annyira, hogy az Atya többé nem alattvalójának látja, hanem gyermekének. Jó a félelem arra, hogy megzabolázza, és féken tartsa a testet, de jobb a szeretet, ami az életszentség buzgóságát adja a léleknek. Az a bűnös, aki fél, bánja bűnét, de bánata még néma és sötét, mert el van fojtva, mint a véka alatt lévô láng, a félelem által, amit a Bíró Isten iránt érez. A bűnös, aki a szeretetet társítja a félelemhez, fellélegzik, és lelke már a világosságban van, ami segíti abban, hogy beszéljen az Atyához, és lássa saját lelkiállapotát. Ez a világosság nemcsak súlyos bűneit világítja meg, hanem bocsánatos bűneit és tökéletlenségeit is, amelyek olyanok, mint a fű a nagyon magas fák alatt, és látva azokat, nemcsak arra képesíti, hogy ismét kivágja a fákat, hanem arra is, hogy kitépje a növényeket, és megtisztítsa a földet ahhoz, hogy elvethesse ott az Isten elôtt kedves erényeket. Az a bűnös azonban, akit a szeretet ösztönöz, nemcsak tökéletes bánattal rendelkezik -- mert már nem a büntetéstôl való félelembôl bánja bűnét, hanem mert fájlalja, hogy megbántotta szeretett Istenét -- az elsô feloldozásban is részesül a szeretet által. Valóban, azok, akik teljes erejükkel szeretnek, ritkán követnek el halálos bűnt. Csak a Sátánnak és a testnek egy váratlan és heves támadása képes leteríteni ôket egy pillanatra. De általában a szeretet megôrzi ôket a bukástól, és minél erôsebb a szeretet, annál kisebbek bűneik, mind számban, mind súlyosságban, addig, míg a bűnbeesést lecsökkentik a tökéletlenségek elkövetéséig, amelyek alig láthatók azokban, akik eljutottak a teljes szeretetre, és azért az életszentségre. János apostol, a boldog és szeretô János, megadja nektek levelében a mértéket, hogy mire képes a szeretet, és a magasságot, amire eljut, és ezzel szembeállítva megmutatja a mélységet, amelybe az zuhan le, akiben nincs szeretet. ,,Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket.'' A halálból az életbe. Mily tömör kifejezés! Az ember halott, halott ember, ha nem szeret. Az ember feltámad, és él, miután halott volt, ha szeret. Hogyan történik ez a csoda? A szegények, a világ nagyon szegényei, azaz azok, akik nem ismerik Istent, nem tudják felfogni ezt az igazságot, és kinevetik, mint egy lázas félrebeszélônek a szavait. De aki hisz, aki igazán hisz, az felfogja. Isten a Szeretet. Azért, aki szeret, Istenben van. Ki az, aki az iletet adja, vagy visszaadj a? Isten. Akár a sárból vonja ki az embert, és teszi élôvé isteni leheletével a teremtett alakot, akár azáltal, hogy közreműködik az ember létrehozásában, és megteremti a lelket a magzat számára, amely megfogant egy anyaméhben. Az ember élete a benne lévô lélek, az ember ugyanis nem állati lény! Az ember e nélkül az élet nélkül még testileg sem élne. Számára nem elég, hogy mint az állatok, az orrán keresztül lélegezzék. Birtokolnia kell ezt a lelki drágakövet, ezt a lelki eret is. Ez tartja kapcsolatban Teremtôjének szent ölével. Ezáltal nyeri táplálékát attól, aki a Lélek, a Világosság, a Bölcsesség és a Szeretet. És végül, azoknak, akik már meghaltak, ez adja vissza az életet, feltámasztva ôket. Mindig az isteni ,,Akarom'' az, ami élôvé teszi az embert. De az embernek van egy élete az életben: lelke. És ez, amely nem hal meg a test halála által, mivel halhatatlan, ugyancsak meghalhat, ha -- mint elôbb mondtam -- elvágj a magát Urának méhétôl. A gyűlölet, bármily alakban jelentkezik is, az a kés, amely elvágja az Úrral való köteléket; és az Istentôl elvált lélek meghal. Azért csak a szeretet teszi élôvé a holtakat. Mert a szeretet nélkül halottak vagytok. És sokan voltak halottak, fôleg mielôtt a Szeretet testté lett, és eljött, hogy tanítsa a szeretetet, ami az üdvösség. Azért jól mondhatta János apostol, hogy az igazi keresztények értenek ahhoz, hogy a halálból átmenjenek az életbe a Szeretet által, aki megparancsolta nekik, hogy szeressék a testvéreket az egészen elégô áldozatig, példát adva a tökéletes szeretetre. A szeretet parancsa, amit a jók elfogadnak, olyan, mint az élet lehelete az agyagba, amelybôl Ádámot alkotta, vagy a ,,legyen'', ami megismétlôdik minden alkalommal a lélek beáradásával egy emberi csírába, és fôleg olyan, mint a Feltámasztó kiáltása: ,,Mondom neked: kelj fel!'' és a ,,Lázár, jöjj ki!'' a Palesztinában föltámasztottak esetében. Isten, aki a szeretettel újra belép, visszahozza a halottakat az életbe a szeretet által. De aki nem szeret, a halálban marad, azaz a bűnben, mert a bűn, minden alakjában, gyűlölet. A gyermek, aki nem tiszteli szüleit, és elnyomja ôket ürügyekkel és önzésbôl; az, aki árt felebarátjának az erôszakossággal, lopással, rágalmazással, házasságtöréssel és gyilkossággal. Nem szükséges ölni azért, hogy valaki gyilkossá legyen. Az is gyilkos, aki miatt meghal valaki a szégyen vagy a fájdalom miatt: Gyilkos az is, aki kétségbeesésbe kergeti a lelkeket cselekedeteivel, amelyek elveszik békéjét, hitét, becsületét, nagyrabecsülését, munkalehetôségét és az életéhez szükséges dolgokat, és rákényszerítik, hogy családtagjai tartsák el. Gyilkosa testvéreinek az is, aki véres vadságával vagy ravasz erkölcsi üldözésével elveszi testvéreinek Istenbe vetett reményét, és a halálba viszi, gyűlölve ôket. Olyan, mintha Istent próbálta volna meggyilkolni egy új keresztre feszítéssel, mert Isten van testvéreitekben, és testvéreitek Istenben vannak, Akinek gyermekei. Testvéreinek gyilkosa az, aki gyűlöli testvéreit anyagilag, erkölcsileg vagy lelkileg. Nemcsak ôrájuk sújt le, hanem rajtuk keresztül Istenre is, és mint minden istengyilkos, halott az ilyen lélek. Isten Országába nem lépnek be a halottak. Isten Országa a földön kezdôdik meg, az ember lelkében, az Istennel való egyesülés által. Az égben fejezôdik be, Isten teljes birtoklásával. Itt, a földön Isten van bennetek. Az égben ti vagytok Istenben. De Isten nem lép be a halál romlottságába, és a halál romlottsága nem lép be az égbe. Az örök Jeruzsálemben, amint nem lesznek templomok, ,,mert annak temploma az Úr, akiben mindnyájan leszünk''; amint nem lesz szükség a napra vagy a holdra, mert annak világossága Isten, és holdja a Bárány; amint nem lesznek kapui, mert nem lesz többé ellensége, sem a Sötétség, hogy gyűlölje; úgy nem lesz benne semmi tisztátalan és romlott, semmi halott, hanem csak azok, akiknek neve be van írva az Élet könyvébe, azaz a Szeretetbe, amely az Élet. ,,Arról ismertük meg Isten szeretetét, hogy életét adta értünk.'' Íme a tökéletes szeretet mértéke: a feláldozás. És Jézus, a Szeretet, önmagát adta halálra egy bitófán, miután nektek adta tanítását és csodáit, azaz már szeretetét, de nem tökéletes szeretetét. A szeretet tökéletessége az áldozatban van. Ô maga, már a szenvedés küszöbén volt, amikor már elmondhatta, hogy befejezte tanítását, amikor levertnek kellett lennie, mert szavai áradatának nem felelt meg a megtérteknek még egy kis patakja sem, felkiáltott: ,,Amikor felemelnek a földrôl, mindenkit magamhoz vonzok!'' Mert Krisztus tudta, hogy csak a feláldozás fogja legyôzni a Sátán és a test akadályait, és szavai kihajtanak majd vérének esôje alatt. A föláldozás. A nagylelkűség. Nagylelkűség az irgalmasság testi cselekedeteiben. Erkölcsi nagylelkűség az irgalmasság lelki cselekedeteiben. Mindent felülmúló nagylelkűség, mert lelki, mert meg tud halni szeretetbôl, hogy életet adjon a lelkileg halott testvérek lelkének, közölve velük a szeretetet, amitôl meg vannak fosztva. A példaadás a legszentebb és legtevékenyebb tanítás, és a cselekedet az egyetlen igazi dolog. Azért tudjatok szeretni ,,tettel és igazságban'', nemcsak szavakkal, és Isten szeretete bennetek lesz. Jeremiásnak mondta Isten: ,,Mielôtt kialakítottalak anyád méhében, ismertelek.'' Biztos! Isten ismeri teremtményeit. Tiszteletben tartja a cselekedet szabadságát. Tudja, milyen úton fognak járni, hogy megszentelôdjenek, vagy a kárhozatba jussanak. Látja, mi válik majd kárukra vagy javukra. Ismeri már, ki fogja titokban feláldozni magát, hogy elvegyen egy lelket a Sátántól, az emberi érzelemtôl, amely birtokába vette azt a lelket, és közreműködik Jézus megvilágosításaival, sugallataival és érdemeivel, hogy küzdjön a Sátán. és az érzékek ellen azért, hogy megmentse egyik gyermekét az égnek. És Isten, atyai vágyai által, csak szenteket akart az emberek között. De a Gonosz a Jó ellensége, és ha a küzdelem növeli a gyôztes érdemeit, az is igaz, hogy a küzdelemben sok gyenge elpusztul a sárban... (A 179-186) ======================================================================== A Sátán Istent szolgálja Egy más alkalommal megmagyaráztam neked, hogy Isten, a jó Atya, azért, hogy csökkentse a Sátán és az emberek cselekedeteiben a rosszat, nem engedi meg, hogy azok elmúljanak anélkül, hogy érdemszerzôvé ne tegye azok számára, akik elviselik. Elgondolkoztál-e valaha azon, Mária, hogy még a sátáni gonoszság is, amely szabadnak gondolja magát, hogy azt tegye, amit akar, úrnak képzeli magát, hogy kínozhasson, képesnek hiszi magát az Istennel való vetélkedésre, akivel egyenlônek képzeli magát, és aki képes kigúnyolni Istent és ellentmondani neki, azzal végzi, hogy Isten terveit szolgálja, inkább, mint valaha, még élénkebben ragyogóvá téve Isten gyermekeinek cselekedeteit? Ó, nincs más, csak egy Isten! És neki minden alá van vetve. Még az Ellenfél is, aki hozzá hasonlónak képzeli magát, nem más, csak egy alattvaló, és, amikor ártani akar neki, valójában Ôt szolgálja, mert növeli a mennyei udvart, azaz Isten dicsôségét, a szentekét, akiket ô kísértett és gyötört, és akik értettek ahhoz, hogy ellenálljanak neki, és az erényeket gyakorolják az üldözés ostorcsapásai alatt. Igen, a szentek, akik az Ellenfél nélkül kellemes módon váltak volna szentekké, kizárólag Isten ingyenes ajándékai iránti hálaérzetbôl, az ördög működése által erôteljesen válnak szentekké, mert egész életükön keresztül küzdeniük kell az ô ármánykodásai ellen, amelyek annál élénkebbek, minél inkább felfogja, hogy kik azok a zsákmányai, akik elmenekülnek tôle. Íme, miért gondviselésszerű minden, ami szeretetteljesen következik a jó tervbôl, akkor is, ha az emberi korlátoltság azt nem tudj a felfogni. Tudom! Nehéz megérteni ezt annak, akit a fájdalom gyötör. De, miközben a sötét hatalmak félelemmel és szenvedéssel akarnak téged eltölteni, irányítsd tekintetedet mindig a Fényre, aki szeret téged, te értsd meg ezt az igazságot, és mondd velem: ,,Minden gondviselésszerű, ami szeretettel következik egy jó tervbôl.'' Állandóan indítsd fel a hitnek, reménynek és szeretetnek érzelmét, mert te hiszel az Úr bölcs jóságában, mert te szereted azt, és szereted azokat, akik, megsebezve téged, inkább megkoronáznak. Szeresd ôket Krisztussal, ,,megbocsátva nekik, mert nem tudják, mit tesznek'', és mert erôsen reméled, hogy ezzel a szenvedéssel az Úr nagyobb és gyorsabban bekövetkezô békét ad neked. (A 219-220) + Isten a jóság. Minden dolog jó, amit Ô csinál. Ha a Sátán legyôzhetetlen lenne az emberek által, Isten nem engedte volna meg ezt a ,,rossz dolgot''. De tökéletes gonoszságában a Sátán a lélek hôseinek, az Úr iránt igazán hűségeseknek megdicsôülésére szolgál. A lélek eme hôseinek köszönhetô, hogy a szigorú Törvény nem létezik többé. Úgy, amint akaratuk visszautasítja a test dolgait, az isteni Akarat és Igazságosság megsemmisítik az akaratlan gyengeségeket azon nyomban, amint azokat a szeretetteljes vágy helyrehozza, és megnyitják a hűséges gyermekek elôtt az Ország kapuit. Megnyitják ezeket, akkor, amikor még uralkodik a földi élet. Megadja nekik ajándékait: a szeretetet, örömöt, békét, türelmet, kedvességet, jóságot, nagylelkűséget, szelídséget, hűséget, szemérmességet, önmegtartóztatást és a tisztaságot. Azokat az erényeket, amelyek megvoltak a tökéletes Emberben, Jézus Krisztus Urunkban, aki, jóllehet Isten, amikor testbe öltözött, hasonlóvá tette magát hozzátok, meg akarta adni a léleknek az ajándékokat és az erôt, hogy ellenállhassanak a Sátánnak és a világnak, és megôrizhessék magukat tökéletesnek az Atya és az emberek szemében. ,,Közületek, ki vádolhat engem bűnrôl?'' Ó, béke, béke a vádlók elôtt, a bírák, a halál és Isten elôtt annak, aki ki tudja ezt mondani. És ez az isteni kijelentés ragyogva, kedvesen, tiszteletet keltve jelentkezhet az elôtt, aki azt hallja, nyugalmat és békét kelt abban, aki mondja, azokban, akik mint Krisztus, lélekben keresztre feszítik a testet, a bűnöket és a szenvedélyeket illetôleg. Akkor királyi lélekkel szolgálva a Szentlelket, ki fogjátok érdemelni az Úr angyalát, és ô meg fog menteni titeket, amikor a Sátán és az ô szolgái meg fognak támadni, mert nagyon dühöngnek a ti képességetek miatt, amellyel ellen tudtok állni. Ne féljetek! Ne féljetek, kedves lelkek, akik szeretitek az Urat önmagatok és örömeitek feláldozásáig, hogy a világ megmeneküljön és elérkezzék Isten Országa. Ne féljetek! Ti megértettétek az Igazságot, aki beszélt. Minden dolog elôtt Isten Országát kerestétek, és nemcsak magatok, hanem mindenki számára. És az bennetek van. Már bennetek van. És egyedül ez számít. A többi dolgot ráadásként megkapjátok. De ha nem kapnátok meg, mert a Sátán és az emberek háborúja tönkretennék azt, miközben azok leszállnak az égbôl, ne féljetek! Olyan, mintha ti mindent megtettetek volna, és megadták volna nektek, és ti megkaptátok volna. Azok, akik nem fogják megkapni a ráadást, nem ti lesztek. Mások lesznek. Aki nem akarja elfogadni, annak nem adják meg. Aki szeretné megkapni, de nem a lélek szerint, hanem a bűnös vágyak és a test cselekedetei szerint, azok nem kapják meg. De semmi és senki sem képes elrabolni a Lélek ajándékait azoktól, akik az áldozathozásig teljes erejükbôl szeretik Ôt. És most tisztelni fogjuk az átszúrt szívű Áldottat. Mária, nemde ajándék ez? Meg fogod látni. Úgy, amint János látta Ôt a Kereszt lábánál. Foglald el helyedet, mint egy kis János! Vigasztald meg Anyádat! Az Apostol is szenvedett, mégis megvigasztalta a Leginkább Szenvedôt. Mert neki csak egy fájdalma volt. Minden szenvedés jelen volt a jövendô Társmegváltóban. Azok is, amelyeket te ismersz... Kövesd Jánost, te, kis János, akit összetör a te fájdalmad, amely oly nagy, de amely semmiség a Fájdalmas Anya fájdalmához képest. Titokzatos Rózsa, a végtelenül hatalmas rózsának minden tövisével, ami csak létezik a világon, egy fajtát sem zárva ki, amelyek szúrják legtisztább Szívét, és vérpirossá teszik azt... Idd az ô könnyeit, és maradj köntöse alatt. Anyád. Az égben megtudod majd, mennyire... (A 272-274) ======================================================================== Új Luciferek! (Ef 6,10-17) Az ember, új Luciferként, gyakran fel akar lázadni az Úr ellen, és kevélyen, úrnak hiszi magát, hogy eltérítse az Isten által akart eseményeket, sôt megsemmisítse azokat, és újakat teremtsen, az övéit. Ellenáll, felállítja saját törvényeit, dicsekszik velük. Az eredmény: szenvedés. Mert minden dolog, amely elhagyja az igazságosságot és a rendet, fájdalmat okoz. És az ember, szenvedést okoz magának, mert elhagyja a rendet és a természetfölötti igazságosságot. Saját magát bünteti ezzel, és utána Istent vádolja azzal, hogy keményen bünteti ôt. De a büntetés elsô szerzôje az ember, és éppen az ember, mert Isten annyira Atya, hogy sose venne igénybe bizonyos vad büntetéseket. Azok az igazságtalan emberek büntetései, mert igazságtalan dolgok váltják ki; büntetések, amelyek elsöprik a bűnösöket és az ártatlanokat, sôt, amelyek jobban ránehezednek az ártatlanokra, mint a bűnösökre, akik mindenekelôtt fôokai a büntetésnek. Ez az Ô órájuk. A Sátán megvédi ôket, mert nekik kötelességük, hogy ôt szolgálják. De a földi élet után az igazságosság egyensúlya helyreáll, és a Sátán többé nem tudja megvédeni szolgáit, sem pedig gyötörni Isten szolgáit. Isten akarata megérinthetetlen lesz, és el fogja határozni, hogy az ember és a Sátán vértanúi örvendjenek. Örülni fognak azok, akik sírtak és üldöztetést szenvedtek. Örülni fognak azok, akik értettek hozzá, hogy hűségesek maradjanak az erényekhez és a szeretet törvényéhez. Rettenetes büntetésben részesülnek a lázadók, a kevélyek, a kegyetlenek, az igazságtalanok, a testvérek üldözôi és Isten megbántói... Az emberben el van rejtve egy isten és egy vadállat. A középen, a mérleg tengelyét képezve e két ellentétes erô között, van az akarat, az ember értelme, az ô erkölcsi mivolta, és a mérleg nyelve ki van téve az állandó ingadozásnak. A vadállat felé hajlik, ha a sötét erôk vannak túlsúlyban. Az isten felé hajlik, ha a ragyogó lelki erôk uralkodnak. De ha a tengely rendíthetetlen, ha nem forog, és az ember meg tudja ôrizni magát értelmes élôlénynek, a mérleg nyelve oda mozdul, ahol a természetfeletti cselekedetek buzgósága van, és a vadállat le van gyôzve, és az isten diadalmaskodik. Azt is mondhatnám neked, hogy az ember akarata, amely szabad és tudatos, olyan, mint egy rezgô iránytű a finom központi tengelyen, szinte felfüggesztve, de vonzva az isteni erôtôl, a tökéletes Sarktól, amely ellentéte az ördögi sarknak. Ha az akarat ért ahhoz, hogy megôrizze magát jónak, a tű szükségszerűen mindig oda fordul, ahol a természetfeletti van. Az élet eseményei megforgathatják ismételten az embert minden irányban, mint a forgószél a falevelet. De tűje, akarata, mindig Isten irányába mutat. Néha teljesen megperdül maga körül, hogy megtalálja Istent. De megtalálja, amikor Isten az ô Mindene. És mindig Istenben lesz, mindig a szeretetben, akkor is, ha az emberek és az ördögök kimerítô munkával igyekeznek megzavarni ôt, és megperdíteni, viharba vinni, a sziklazátony felé, hogy elveszítsék. Nem. Ha valaki erôs Istenben, tűje nem veszti el mágnesességét, és Isten felé fordul, és Istenért dolgozik, és Istenért bocsát meg. Hogyan érheti el valaki, hogy ilyen szilárd maradjon? Pál ezt mondja: ,,Öltsétek fel Isten fegyverzetét!'' Azaz vegyétek az Ô erejét, hogy védô páncéllemezeket csináljatok belôle. Mert csak Isten erôi tudnak ellenállni azoknak az erôknek, amelyek titeket támadnak, és nem a kis emberkék, akik látszólag megtámadnak titeket; nem a test és vér bennetek lappangó erôi; hanem ennek a sötét világnak urai, a pokoli hatalom vezetôi, akik valójában a mozgató erôi azoknak, akik titeket megtámadnak, és nektek fájdalmat okoznak. Az emberek, sokszor, a Sátán által mozgatott bábuk, és ôk nem tudják ezt, és nem hiszik el. Önmaguktól nem lennének képesek oly sok rosszat tenni. De amilyen felületesek, nem figyelnek rá és kevélyek, nem igyekeznek megvédeni magukat, megvetik azt a védelmet, amit Isten ajánl fel nekik, és csupaszok, gyengék, álmosak, könnyen befolyásolhatók. Azzal végzik, hogy elviszi ôket az Ellenség, aki feltüzeli ôket, Isten gyermekeinek fájdalmára. Egy másik veszélyes erô a test. Az bennetek van, és az a lázadó, amely mindig felemeli fejét. De Isten fegyverei megfékezik. Vegyétek azért azokat, hogy ellenálljatok a kísértéseknek, amelyeknek ezernyi nevük van, amelyek ezernyi részrôl jönnek, amelyek nagyon rávetik magukat az ember állati részére, mind erkölcseire, mind lelkére, és akkor gyôzni fogtok. Vegyétek az igazságot és az igazságosságot kardként és páncélként, a hitet pajzsként. Vegyétek a kereszténység elôtti és utáni bölcsesség mély ismeretét, hogy a tévedés veszélye nélkül járhassatok Isten békés és szent útján. Hit, hit, hit! Aki hisz a jövô életben, hogy Istennel egyesülve örvendjen, aki hisz a tanított igazságokban, az nem vész el. A tüzes dárdák, mondja Pál -- én még azt is hozzáteszem: a Gonosz mérgezett dárdái -- hidegekké és ártalmatlanokká válnak a hit fehér folyamában. Hit, lelki erôsség és bölcsesség. És birtokában lesztek a gyôztes léleknek, mindazok ármánykodásai és támadásai ellen, akik gyűlölik Istent. És türelem, még magatok iránt is. Ne veszítsétek el türelmeteket, ha minden gondosságtok ellenére is, néhány ütés ér titeket. Ne mondjátok: ,,Ez annak a jele, hogy elvesztettem Isten kegyeit''. Gondoljatok mindig arra, hogy a Sátán azok ellen dolgozik, akik nem az övéi. Nem ostoba, hogy idejét vesztegesse azokra, akik már alattvalói. Értelmesen használja idejét, hogy rosszat tegyen ott, ahol érdemes azt tenni, ott, ahol fájdalmat okozhat Istennek, ott, ahol a békében hagyás annak megvallása lenne, hogy azt akarja, hogy legyôzzék és veszítsen. Mert a Sátán látja a múltat és a jelent, de nem a jövôt. Azért be tudja csapni magát, hogy amíg az ember él, azt is a magáévá teheti, aki jelenleg igaz életet él. És kitartásával néha el is éri. Meneküljetek Isten menedékébe, és ne féljetek! Legyen elôttetek Jób! A Sátán kihívta Istent. A Sátán, aki nem látja a jövôt, és gyôzelmet remél a felett is, akinek neve már be van írva az égben. Kineveti Istent és az igazat, gúnyolódva: ,,Érintsd meg abban, ami birtokában van, és meglátod, hogy átkozni fog téged!'' És az Úr megengedte neki, hogy megkísértse, de nem azt, hogy megölje. És a Sátán kiöntötte dühét az igazra, nem kímélve meg ôt semmiféle szenvedéstôl, még attól sem, hogy igazságtalan szemrehányásokat tegyenek neki a hamis igazak, azaz azok, akik csak szavaikban voltak igazak. De Jób, mert Isten erejébe öltözött, megmaradt igaznak. És a Sátán elvesztette a csatát, és megaláztatást szenvedett a három bábu, akiket ô mozgatott, hogy növelje a próbára tett szenvedését, és panaszkodásra indítsa ôt. A Sátán elmehet egy határig, de nem tovább. Sose felejtsd el ezt! Isten lát téged, és gondoskodik rólad. Maradj meg az Úr útján, és Ô veled lesz. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 308-314) ======================================================================== Az egyház (Gal 4,1-7) Isten szava mindig ítélet elé állít. Mindig olyan, mint egy próbakô az emberek számára. Aszerint, hogy milyen fémbôl vannak, máshogy válaszolnak rá, és Isten aszerint ítéli meg ôket, amint válaszoltak Elôször az éjszaka közepén szállt le, a harag idejében, hogy kérlelhetetlen büntetés legyen azok számára, akik lábbal taposták Isten szolgáit. A második alkalommal az éjszaka közepén szállt le, az irgalmasság idejében, hogy hatalmas üdvözítô szeretet legyen. Isten Igéje folytatja, századról századra a megítélést és a próbakô szerepét az emberek között. Kérlelhetetlen büntetés azok számára, akik kinevetik és üldözik azokat, akik hűségesek hozzá. Hatalmas szeretet, amely üdvözíti és oktatja azokat, akik jóakaratúan keresik ezt az Igét, és szeretik, lelkük kedves jegyeseként, akitôl sose válnak el, mert minden örömüket benne találják. Az Ige leszállása általában a bensôséges órák csöndjében történik, amikor az ember magába száll, és felidézi cselekedeteit, azokat a mindennapos cselekedeteket, amelyeket azzal az alázatos vággyal vitt végbe, hogy engedelmeskedjék az Úr szent és kettôs szeretete parancsainak, vagy amely cselekedetei arcátlanul kigúnyolták Istent, az erkölcsöt és a szeretetet. Kedvesen és hosszasan beszélget az Isten lelke az emberrel, vagy röviden, villámként dörög rá Isten a bűnösre. Isten Igéje a legváratlanabb órákban száll le, kihasználva az alkalmas pillanatot, amikor az én egyedül van önmagában. És szeretettel énekel, vagy haragosan zúg, kedves, mint a simogatás, félelmetes, mint a sebes nyíl, nagyobb boldogságot ígér, vagy Istennek rettenetes villámára figyelmeztet. És mindig irgalmas, akkor is, ha fenyeget. Mindig irgalmas, akkor is, ha a földre teper. Földre teper, mert föl akar emelni. Villámlik, hogy megtisztítson. Megvakít, hogy megnyissa a szemeket. Damaszkusz útjai megismétlôdnek végtelenül sok teremtmény számára. És boldogok azok, akik értenek ahhoz, hogy felkeljenek, az Isten irgalmassága által porrá égett anyaggal, a világ hiúságai számára megvakult szemekkel, készen arra, hogy az ellenségekbôl Isten szolgáivá váljanak, és annál inkább boldogok, minél inkább megmutatja nekik Isten, hogy mennyit kell szenvedniük Nevéért. És boldogok azok, akik mindig Isten barátai, sose válnak kevélyekké az Ige miatt, aki szereti ôket, hanem alázatosan engedelmeskednek minden parancsának és tanácsának, amit nekik ad, és számítgatás, zsugoriság nélkül teljesítik azt, és kiárasztják pusztán Isten szeretetének, tiszteletének és megdicsôítésének szelleme által. Ôk mindnyájan felnôttekké válnak mind azok, akik állandóan elôre haladnak a tökéletességben jó akaratuk által, mind azok, akik Istennek egy csodálatos beavatkozása révén, amely megsemmisíti ôket a rossz úton, hogy ráhelyezze ôket a jó útra, az Ige által, a gyermekekbôl, akik voltak, felnôttekké válnak, készen arra, hogy megkapják az atyai örökséget, mint értelmes gyermekek, akik méltók ennek a névnek a viselésére. Meg vannak keresztelve, keresztények, a szent keresztség erejébôl, azért világra jöttek, élnek az ,,élôk'' nagyszerű társadalmában, ami pompás dolog. De még nem elég. Elég lenne, ha Isten magához hívná ôket kisgyermek korukban. Akkor nem lenne más követelmény ahhoz, hogy belépjenek az égbe, és részeseivé váljanak az örvendezô népnek. De amint az asszony szülöttje növekszik korban, úgy növekednie kell a bölcsességben és a kegyelemben is, Isten és az emberek elôtt, hasonlítva ahhoz, aki minden világa jött és ,,élô'' ember Elsôszülöttje. Az Anyaszentegyház, Krisztus jegyese és azért Anyja, termékeny Anyja a tôle születetteknek, ôrködik és kiosztja Jegyesének kincseit, a végtelen kincseket, amelyeket Krisztus szerzett, és amelyeket áldozatával a kegyelem és az üdvösség örök forrásaivá tett. És a lelkek növekedni és táplálkozni tudnak, növekedni és megerôsödni, növekedni és eljutni a felnôtt életkorba, amelyben a kisgyermekekbôl, akik még nem tudják használni az atyai örökséget, örököseivé és birtokosaivá válnak az atyai javaknak. Az Egyház odanyújtja a táplálékot. A csecsszopóknak, a kisgyermekeknek el kell fogadniuk azt. Ha ôk visszautasítják, vagy hányingerrel veszik magukhoz, ha inkább más táplálékokkal akarják keverni, vagy kimondottan más eledelekkel helyettesítik, akkor az Anyaszentegyház hiába nyújtja nekik a táplálékokat, amelyek a kisgyermekeket lelkileg felnôttekké teszik, akik ,,élnek'' és ,,látnak'', mert bennük van az Élet és ôk a Világosság barátai. A kisgyermek akkor nem nône fel, hanem meghalna, vagy legalábbis megmaradna csecsemônek, ami nem bűn, de hôsies szentség sem, és amit hosszas engeszteléssel kell jóvátenni, hogy eljussanak a tökéletes életkorra, a tisztító és irgalmas lángok között. A kisgyermek, a lusta lélek, a nemtörôdöm, a fásult akkor nem változik át halálakor a kisgyermekbôl az örökössé, hanem hosszasan kell szenvednie, hogy helyrehozza lanyhaságát, önzését és hanyagságát, és eljusson a tökéletes életkorra. ,,Arcra az örökös kiskorú semmiben sem különbözik a szolgától, bár mindennek az ura; hanem gyámok és gondviselôk alatt van az atyjától elôre meghatározott idôig.'' Íme, ezekben a szavakban burkolva benn van a figyelmeztetés, hogy az ember mindig kisgyermek a tökéletességben, összehasonlítva a Végtelen tökéletességgel. Kötelessége megmaradni a gyámság alatt, engedelmeskedve Anyjának, az Egyháznak, aki tökéletes a lelki dolgokban, és tudja, miként vezesse, és milyen ételekkel táplálja, milyen gyógyszerekkel gyógyítsa, hogy megvédje ôt az eredeti bűn, a világ és a Sátán mérgétôl. A bűnre való hajlandóság nem szűnt meg, jóllehet annak foltját Isten eltörölte. A Sátán lehelete feléleszti lappangó tüzét, hogy lángjával tönkretegye az embert. Az Anyaszentegyház ráhinti balzsamát, olajait, vizét, Krisztus isteni vérét, hogy elcsitítsa a viharokat, kioltsa a lángokat, meggyógyítsa az égési sebeket, tűzállóvá tegye a lelket, hogy az ne égjen ki. Felüdíti a Sátán és a test ismételt támadásai elleni harcban kimerült lelket az Úr Jézus éltetô Vérével és Testével. Azért a Római, Egyetlen, Katolikus és Egyetemes Anyaszentegyházban nemcsak kötelesség, hanem szükséges elfogadni az élelmet annak, aki élni és az Atya Országának örökösévé válni akar. Azért, aki nem teszi ezt, és nem folyamodik állandóan kincseihez, az oktalanul kiteszi magát az elbágyadásnak és a halálnak. Azért, aki azt mondja, hogy nincs szükség az Egyházra, hogy az felesleges intézmény, amelyre nem szorulnak rá azok a lelkek, akik értettek ahhoz, hogy lelkiekké tegyék magukat, az sátáni szavakat mond, és ajkával már az beszél, aki gyűlöli az Egyházat, amint gyűlöli Krisztust, akitôl, mielôtt még az ember létezett volna, már megtagadta az imádást. Nem tudtok, nem vagytok képesek lelkiekké lenni Isten Lelkének segítsége nélkül. És a Lélek a szentségeken és az Egyházon keresztül jön hozzátok. Nem tudjátok, nem vagytok képesek megôrizni magatokat lelkieseknek, hogy Isten kegyelmébôl elérkezzetek oda az Anyaszentegyház által nyújtott ételek felhasználásával, ha nem folytatjátok a benne és vele való életet, és nem éltek azzal, amit ô ad nektek. El kell tudnotok merülni, mint a halaknak a halastóban, a hétágú forrásban, és abból sose szabad kijönnötök, mert így megmenekültök a Sátán harapásától. Az, aki azt mondja: ,,Velem van az Isten, és azért nincs többé szükségem az Egyházra'', az ezzel a kevély gondolattal eltávozik az Egyházból és az Életbôl, és Isten szemében szennyes a pokoli Kígyó nyálától. Minél inkább növekedtek a bölcsességben és a kegyelemben, annál inkább él bennetek Krisztus Egyházának szeretete és a neki való engedelmesség. Minél inkább elérkeztek az erôsek férfias keménységéhez, annál inkább magatokba szívjátok szent emlôibôl az Életet. Minél inkább Istenben és Istennel vagytok, annál inkább bennetek van Isten, és ti annál inkább a Szent, Római, Katolikus, Apostoli Egyházban vagytok, aminek testében kering a mi Urunknak, Jézusnak szentséges Vére. Jaj annak, aki elszakad tôle! Jaj annak, háromszoros jaj annak, aki elszakít titeket az Egyháztól! Jaj annak, aki azért, hogy próbára tegye a lelkeket, vagy hogy elcsábítsa ôket, megkísérli elszakítani vagy eltávolítani ôket a kapcsolatoktól, mondva: ,,Ne menjetek a forráshoz és a magtárhoz! Ha igaz, hogy Isten van és Isten bennetek van, semmi sem fog megváltozni, még akkor sem, ha ti nem táplálkoztok az egyházi ételekkel''; vagy: ,,Annyira veletek van Isten, hogy ti nélkülözni tudjátok ezt.'' Még az Igétôl nem jött rendelkezés és tanács, hogy lebecsüljék az Egyházat és annak vezetôit. Sose fog jönni. Az örök intézmény, amely ellen még a Sátán sem gyôzedelmeskedik. És ha most a pokol erôi és a tévtanok és bűnök áradata látszólag fel akarják borítani, csak kemény lökést kap, ami megrengeti, és fájdalmat okoz neki, de ami után még szebb lesz. A legragyogóbb lenvászon ruhába öltözik, amelyet oly sok dolog porossá tett, és amelynek köntösét bíborszínűvé tette az üldöztetés. A könny és a vér szükséges a lenvászon fehérré tételéhez és a köpeny bíborszínűvé festéséhez, amelybe Krisztus nagy, halhatatlan Jegyese öltözik. A sötétség után jön a világosság. Mindig. A világ teremtésénél. A nap megszületésénél, éjszaka után. A korszakok és a korok egymásra következésénél. A rothadás szüli meg a halálból az élet elemeit. A temetôk sötét sírjaiból születnek majd meg a táncoló lángocskák, amelyek együtt meleget és fényt tudnak árasztani. A legszomorúbb lelki korszakokban, amelyekben úgy tűnik, hogy a halál kioltja az Életet, és a Sötétség legyôzi a Világosságot, és az anyag elfojtja a lelket, de nincs legyôzve az Élet, a Világosság és a lélek. Lábbal tapossák ôket. El vannak rejtve. Mint a földbe hullott mag, amelyet betakar a trágya a szomorú, téli hónapokban. Megalázottnak tűnik a mag, amely el van temetve a föld és a bűzös trágya rétegei alatt. Látszólag elvesztette a napot, és a nap ôt. De éppen azért, mert alul van, megalázva, elnyomva, legyôzve a földtôl, a mag gyökeret tud verni, többé már nem a könnyű mag, amelyet az arra járó eltaposhat lábával, a szél máshová fújhat, a madár elnyelhet. Erôs növénnyé válik, vidámmá, hasznossá, virulóvá, megnövekedve értékben és erôben; jótékonnyá, diadalmassá, a napfényben élve a legszebb hónapokban. Úgy tűnt, hogy a Fény elhomályosodott és eljött a halál. A romlás elterjedt, és erôs hullámai elborítanak. Ne féljetek! Ez rázza fel az alvókat, és ébreszti fel bennük a vágyat a magasból jövô hangokra. A küzdelem hasznos ahhoz, hogy az atléták erôsek maradjanak. A romlás által elôidézett hányinger felkelti a vágyat a tiszta iránt. A sötétség ösztönöz a világosság keresésére. A félelmetes arányokat elérô anyagiasság felkelti a vágyat a lelkiesség iránt. Az emberiség, amely a Sátán labdájává vált, mert elaludt egy ködös korszakban, amelyben nem voltak vallásos küzdelmek, és megvetéssel a sárba tiporták, az ütésekre azzal válaszol, hogy a magasba szökken. A lélek korszaka jön majd ez után az anyagiasság után. A Világosság korszaka visszatér majd a jelenlegi sötétség után. Az Élet korszaka foglalja majd el a helyét a szinte halálos haldoklásnak. Isten korszaka felkel majd, hogy az utolsó küzdelemben erôt adjon. Isten korszaka fog uralkodni a Sátán korszaka után. Talpra, keresztények, teljes szeretettel Isten, az Egyház, a felebarát és magatok iránt! Az Atyaisten elküldte nektek Fiát és Testvéreteket az Anya által, hogy Mesteretek és Megváltótok legyen, és hogy ti Isten gyermekeivé legyetek. És hogy gyermekei legyetek, Isten saját Fiának Lelkét öntötte szívetekbe, és helyettetek Ô kiáltja: ,,Abba! Atya!'' Az ember, a legtökéletesebb sem lenne képes soha sem azzal az erôteljes szeretettel imádkozni, amely elnyeri a csodát, minden csodát, s akkor, íme, Isten Lelke imádkozik bennetek és helyettetek, hogy elnyerje azt, ami hasznos és szükséges számotokra, ami szent és alkalmas szentekké tételetekre. És mindig az Úr Lelke, aki a hívek szívébe van zárva, kéri és kiáltja kimondhatatlan sóhajtozásokkal: ,,Abba! Atya!'' És helyettetek mondja azt. Kitôl féltek akkor, ha azt mondhatjátok Istennek: ,,Atya''? Ha maga Istennek Lelke mondja azt helyettetek, megvallva így, hogy az Atya gyermekeinek mondhatjátok magatokat, hogy Istennek gyermekei vagytok? Ha ugyanaz a Lélek, akit Isten végtelenül szeret, mivel Ô maga imádkozik, és kér helyettetek? Fel tehát, és ne féljetek azoktól a dolgoktól, amelyek elmúlnak! Ne féljetek! Nem vagytok szolgák, akiket elbocsáthatnak máról holnapra, és akiknek nincs joguk a családatya javaira. Hanem gyermekek vagytok. Az Igazi Életre születtetek, Krisztus érdemei által, az Életre vagytok megôrizve, szintén ezek által az érdemek által, amelyeket Krisztus Jegyese anyaian nyújt felétek. Gyermekek vagytok. És az atyai örökséget senki sem veheti el tôletek. Nem lehet tönkretenni, mert az Egy Országát nem érinthetik meg azok a romboló elemek, amelyek a földön bajt okoznak, megaláznak és levernek. A Sátán tüzei és az elszabadult sátáni hordák, a fekete Lázadó Fejedelem fekete hordái nem érnek fel a ragyogó helyekig, ahol teljes a szentek öröme, ahol tökéletes a béke, ahol a szeretet oly magasztos, hogy csak a másvilágon ismeritek majd meg annak kiterjedését és mindent felülmúló édességét. Ezek az örömök, ez a béke, a Szeretetnek ez a birtoklása, amelynek Isten igazi szolgái már itt, ahol vagytok, örvendenek, és amelyet én, az Úr angyala, kívánok nektek mindig tökéletesebben, odaát várnak rátok. A tietek. Azoké, akik minden és mindenki ellen, hűségesen az Igéhez, Isten gyermekeivé tudtok lenni, és azok tudtok maradni. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 367-374) ======================================================================== A titokzatos test A gyógyíthatatlan rossz nem az, hogy valaki a pogányság sötétségében vagy bálványimádásban született, sem pedig az, hogy egy tévhit ködében született, amelyben megmarad az Igaznak egy emléke, az Igaz Vallás részeinek emléke, de meg van fosztva az Élettôl, mert el van választva a Titokzatos Testtôl, amely az egyetlen élô Test. Hanem az a rossz, ha, miután valaki az Egyházban született, tévhitűként, pogányként, leváltként és a bűn által halottként él. Nincs Élet a Római Egyházon kívül. De mindnyájan beléphetnek az Életbe, és a Római Egyház nem vonakodik befogadni ölébe a ,,halottakat'', akik más vallásokból jönnek, amelyek kinyilatkoztatott vagy bálványimádó vallások, és megszülni ôket az Életre, úgy, amint Jézus sírja befogadott egy holttestet, és megszülte az Élôt, azt az Élôt, aki önmagától tért vissza az életbe, mert Ô az Élet. Ez az Élô, aki, mivel a Titokzatos Test Feje, nem tehet mást csak azt, hogy éltesse mindazt, ami hozzá tartozik és belép oda. Ezt teszi az Egyház. Ô a Jegyes. És az Anya. Mint szent Jegyes, nem kíván mást, csak azt, hogy gyermekeket szüljön Jegyesének, hogy sok ember hordozza az Ô Nevét a föld minden részén. Anya. El van jegyezve az Istenséggel, aki Atya, birtokolva ezt a minôséget, mint az Elsô Személy, mint a Fiú Nemzôje, mint a Szűz Megtermékenyítôje, aki megszülte az Embert a Szentlélek műve által, mint az emberek Teremtôje, Atya azért önmagát tekintve és teremtményeit tekintve. Mivel jegyese Atya, az Egyház nem tud más lenni, mint Anya. Teremtôjének, Alapítójának, Jegyesének és Fejének gondolatát és érzelmeit magáévá téve: Anya. És mint Anyának, minden gyermekéért vágyakozva ver a szíve. Minden emberben, aki szét van szórva a földön, lát egy csírát, amelyet hordoznia kell és meg kell szülnie az ég számára, és kitárja karját, és kitárja ölét az alaktalan csírák befogadására, hogy önmagával táplálja, és megszülje ôket Jegyesének. De a küzdô Egyház a tanító és a tanuló Egyházból tevôdik össze, úgy, amint a test szervekbôl és húsból áll. A szervek, a hús nélkül, amely megvédi ôket, nem lennének képesek egy testet alkotni. A hús nem tudna élni a szervek nélkül, amelyek fenntartják, vérrel elárasztva, táplálják a mirigyek nedveivel és az oxigénnel, megtisztítják a mérgektôl, amelyek naponta képzôdnek és a salaktól, ahhoz, hogy éljen és test legyen. Az Egyháznak, a Titokzatos Testnek is szüksége van a kölcsönös közreműködésre a szervek és a tagok között, a tanító és a tanuló rész között. És a tanító Egyház a tanulóhoz fordul, oda fordul, ez a nagy Anya, és azt mondja: ,,Segíts engem megszülni az Életre az alaktalan csírákat, amelyek a földön vannak!'' Hogyan? Áldozatok által, mert a hívek áldozata segíti a papokat. És pénzzel. Mert a hithirdetés nagyon költséges teherrel jár. Behatolni, terjeszkedni, megszerettetni kiadást jelent. A pénz az egyik csapda, amit a Sátán az ember pusztulására teremtett. De, mint minden dolgot, amit a Gonosz teremtett, meg lehet váltani. Meg van váltva a nagy Bűn, Krisztus áldozata által. Meg lehet váltani a vagyont is, ha szent célra használják. És, én mondom neked, nincs szentebb cél a vagyon használatára az irgalmasság cselekedeteinél. És a testi és lelki irgalmasságnak szinte minden cselekedete megvalósul a misszionárius által, azaz a jó pap által, mert az egész Föld missziós terület. Templomának kapuján kívül, rendházának küszöbén, a pap vagy a szerzetes megtalálja a bálványimádót, a tévhitűt, a hitetlent, az istentelent, a ,,halottat'', az alaktalan csírát, és az Anya-Egyház ölére viszi, hogy az megszülje ôt Istennek. Ô, az Ige mondta: ,,Aki csak egy pohár vizet ad egy tanítványomnak, nem veszti el jutalmát.'' És azt mondta: ,,Szerezzetek barátokat az igazságtalanul szerzett vagyonnal, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.'' Az Anya iránti kötelességgel és szent ravaszsággal önmaguk iránt, a katolikusoknak, az Úr Jézus Krisztusban hívôknek kötelességük lenne megszerezni maguknak ezeket a barátokat: a keresztényekké letteket, lelki vagy anyagi segítségük által -- még jobb, mert tökéletes: ha a lelki és az anyagi együtt van -- akik közvetett megváltóik halálakor, fogadják ôket az örök hajlékokban. Nem jó katolikus, aki csak egyedül imádkozik. Nem jó gyermeke Krisztus Egyházának, aki csak saját jövendô dicsôségére gondol, saját jelenlegi szükségleteire, saját küzdelmeire, saját fáradalmára, de nem gondol az Anya dicsôségére, az ô szükségleteire, az ô küzdelmeire, az ô fáradalmaira, hogy befogadja és megszülje az Igazságra, az Életre, az Útra és a Világosságra a szegény testvéreket, akiknek, mint fattyaknak, nincs se atyjuk se anyjuk sem a földön, sem az égben, mert azon a Családon kívül élnek, amelyben Isten az Atya, az Egyház az Anya, a szentek és a katolikusok a testvérek. A Szentek édes és szent Közösségében, miért vagytok ti katolikusok, oly lanyhák arról gondoskodni, hogy oly sok embertestvéretek belépjen abba? Ha azt mondjátok, hogy szeretitek az Urat és az Ô Nevét, miért nem fáradoztok áldozattal és pénzzel, hogy Ôt minden ember szeresse? Ô azt mondta: ,,Az aratás igazán nagy, de kevés a munkás. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön sok munkást aratásába!'' És nem emlékeztek rá, mikor mondta? Máté azt mondja? ,,És amikor látta a tömeget, részvéttel volt irántuk fáradtságuk és kimerültségük miatt, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.'' Tehát ezek a szavak akkor hagyták el Jézus Urunk ajkát, amikor a résztvevô szeretet lesújtotta Ôt azok miatt, akik pásztor nélkül, fáradtak és kimerültek voltak. Aki nem remél a jövô életben, akinek nincs hite, amely kielégíti a lelket, azaz hiányok nélküli igaz hite: katolikus hite -- mert minden más vallás, minden más hit hiányos, meg van törve, amely elôtt bizonyos órákban retteg a lélek, amely érzi, hogy nincs az igaz hiten -- amely nem orvosolja saját emberi fájdalmát balzsammal és a szeretet mézével, akinek végül nincs meg minden lelki segítsége, amelyet bôségesen ad az Egyház a benne élôknek Krisztus érdemeinek és a szentségeknek gyümölcseiként, az ugyancsak kimerült és fáradt, és pásztor nélküli juhnak érzi magát, kiszolgáltatva a rablóknak és a farkasoknak. Ti emberek, nem ismeritek azoknak a lelkeknek szomorúságát, akik nélkülözik a kegyelmet, és nem elmélkedtek arról. Mi látjuk ôket. És ugyanúgy szánjuk ôket, mint a Mester, látva a nagy, elhagyatott aratást. Az Egyházban élô lelkek, halljátok meg Krisztus siralmát! Az Úr magtárai várják az aratást, mielôtt eljön a nagy gyülekezés órája. Cselekedjetek, hogy a vad földeket bevessék, és gyümölcsöt hozzanak, és utána legyenek munkások, akik követik a magvetôket. Mert az Úr munkásai között, az igazi munkások között, hamarosan elhalad a halál sarlója, és levágja ôket. És aki vetett, gyakran nem gyűjti be a termést. Azért szükséges imádkozni, imádkozni és imádkozni, hogy számosan legyenek, annyian, amennyi a kalász, szeretném mondani, mert a magnak, minden egyes magnak két védô angyala van, Istené, a szellemi, és az Egyházé, a papi. A világ meghal a paphiány miatt. Tudod mit jelent ez a szó: pap? Felszenteltet jelent. Teljesen Istennek szenteltet, felajánlottat jelent, hogy a lelkeket Istenéhez vigye. Mindennek el kell pusztulnia a pap számára. Mindennek. Csak Isten és a lelkek maradnak meg. Meg kell ôt fosztani mindentôl, még saját emberi voltától is. Fel kell áldoznia magát küldetésének. Mint Krisztus tette. Amikor így van, akkor Krisztus munkása. Tud vetni és aratni, biztos lehet abban, hogy nem növekszik konkoly az ô földjén, és hogy minden emberbôl egy lelket, egy tiszta lelket formál. Az égben nincsenek különbözô színű fajok. Minden fény és szépség, minden tisztaság és szeretet. Az égben az Ég és Föld Ura beengedi lépni azt, akinek lelke tiszta és fel van díszítve. Nem utasítja el a feketét, sem a mongolt, sem a polinéziait, senkit sem. Azok az Ô gyermekei. Fiának testvérei, akiket mindet szeretett az Atya ölén, utána a földön, utána a kereszten, szemlélve azokat is, akiknek létezését akkor a világ nem vette tudomásul. Az indiánokat éppúgy, mint a patagóniaiakat, a távoli Óceánia, Ausztrália lakóit éppúgy, mint a rézbôrűeket és azokat úgy, mint az eszkimókat. Mindnyájukat látta elvonulni, mintegy szemlén, a Haldokló szeme, a nagypéntek sötét egén. És az észak, jéggel és erdôkkel fedett országai, és a kietlen vidékek, és az egyenlítôi ôserdôk, és az ismeretlen szigetek, a nagyok, mint a világrészek, a kicsinyek, mint az atomok, és a földalatti tűztôl égô vidékek és a sarkok jégsapkái, ahol lehetetlennek látszik az élet, kirajzolódtak elôtte jövôjükben, és mindegyik számára kívánta az Ô Áldozata és határtalan Szeretete, hogy Isten napja rajzolja ki egy kereszt árnyékát úgy, amint a T betűje belenyomódott a misszionáriustól a lelkekbe, hogy a bálványimádók és a pogányok Népének tagjaivá legyenek. (A 241-248) ======================================================================== Keresztségünk (Róm 6,3-11) Isten küld engem, hogy lelked vigaszára megmagyarázzam neked Szent Pál tanítását a keresztségrôl, amelyet még a buzgó katolikusok között is csak nagyon kevesen fognak fel. Mi, pontosan véve, a keresztség? A legtöbben azt válaszolnák: ,,Egy szertartás, amelyet az élet kezdetén szoktak használni, hogy megmutassák: ôk katolikusok''. Egy másik, sokkal kisebb részük, azt mondaná: ,,Ez a szentség törli el az eredeti bűnt, és adja meg nekünk a Kegyelmet.'' Ez már jó válasz lenne. Megmutatná a vallásos tudás birtoklásának azt a csekély fokát, amely elégséges ahhoz, hogy katolikus módon éljenek, úgy, hogy üdvözüljenek, ha ismeretükhöz a jó akarat is társul. De nagyon kevesen mennének tovább gondolataikban addig, míg igazán behatolnának a keresztség lényegébe, igazi természetébe, ami el van rejtve a szertartás által használt anyag mögé. Ha sokan gondolnának a katolikus keresztség ,,természetére'', és ha sokan törekednének azt megértetni gyermekeikkel azok zsenge korától kezdve, akkor ezekben a gyermekekben és szüleikben, valamint keresztszüleikben Krisztus iránt oly nagy szeretet ébredne, hogy az távol tartaná ôket a bűntôl. Oly erôs lenne ez a szeretet, hogy elvinné ôket a szent cselekedetekhez, hogy azokkal visszafizessék a kegyelmet, amelyben életük elején részesültek. Szeretetükkel fizetnék vissza tartozásukat, amivel tartoznak Krisztus iránt úgy, amint szenvedésükkel fizetik vissza adósságukat, amivel a Magasságbelinek tartoznak ,,Bocsásd meg a mi vétkeinket'' -- imádkozzátok. Ô tanított meg titeket erre. De helyes, hogy amennyire tehetitek, törekedjetek megfizetni adósságtokat, saját erôtökbôl anélkül, hogy megfeledkeznétek arról, hogy egyedül Isten nagylelkű. Ez a tartózkodás a bűntôl, ez a szeretetteljes elismerés Az iránt, aki Isten gyermekeinek természetét adja nektek -- részesítve titeket a kegyelem által az Életben, a dicsôségben, az istenségben -- magától jön abban, aki úgy tudja szemlélni a keresztséget, amilyen az valójában. A keresztség elmerít Jézus szenvedéseibe, könnyeibe, vérébe, megaláztatásaiba, halálába. Ezt teszi a víz jelképe által. A halál Legyôzôje meghalt azért, hogy megsemmisítse a még nagyobb halált, amelyet a bűn okoz. És elvérzett azért, hogy fehérré tegye lelketeket, és átdöfette mellét azért, hogy befogadjon titeket Szívébe. És ott támadtok fel a Kegyelem életére. Gyôztes és beteljesítô, Ô, akit legyôztek és felemésztettek. De megkívánja, hogy az emberek kövessék Ôt, azért, hogy a Bárány vére ne kiáltson az égre ellenük, mint áldozatának szentségtörô kigúnyolói és eltékozlói ellen. Ha a katolikus ember gondolna ezekre a dolgokra, nem nevezné többé a keresztséget ,,ceremóniának''. Nemcsak azt látná, hogy a szentség miként adja meg a kegyelmet és semmisíti meg az eredeti bűnt, hanem Krisztus áldozataként is látná, aki elvérzett azért, hogy megadja nektek a fürdôt, amely eltávolítja a Rosszat, és a Jó részeseivé tesz titeket; hogy a teremtményekbôl félistenekké tegyen, belétek öntve az üdvösséghez elengedhetetlen erényeket, és képessé tegyen a Bölcsesség fölfogására, a hitre, és az Irgalmasságba vetett reményre. Aki Krisztus vérében megszületett és föltámadt, és hűséges marad ehhez Vérhez, az többé nem hal meg, hanem él az Üdvözítô Jézus Krisztusban, és mint Ô, legyôzi a világot és a Sátánt a féken tartott szenvedélyek által. (A 216-218) ======================================================================== Lángnyelvek (1Pt 2,11-19) Elmélkedjünk most azokról a dolgokról, amiket Péter tanított, aki mesteri módon tudott beszélni, mind emberi tapasztalata miatt, mind azért, mert az Ige oktatta és a Szentlélek világosította meg ôt, hogy mindörökké képes legyen tanítani az apostoli Egyházat. A kafarnaumi Simon, Jónás fia, Urunk Jézus Sziklája, tud beszélni az emberekhez, mint az az ember, aki apostollá akart és tudott lenni, és mint az az apostol, akire leszállt a pünkösdi láng, hogy felszentelje ôt a tökéletes tanításra. Elmélkedtél-e valaha ennek a tűznyelvnek a jelképérôl, amit láttál, hogy leereszkedett minden apostol fejére, miközben koszorúként megkoronázta az Egészen Szentet? Meg akarom értetni veled. Általában azt mondják: a lángnyelvek alakjában érzékelhetôvé vált az apostolok számára a szeretet és világosság, amit jelzett. De nemcsak ez. Lehetséges és elég lett volna, ha a Vigasztaló a nagy szélviharban jött volna el, és behatolt volna a Vacsora termébe -- ahol már létrejött az oltáriszentségi szertartás: A testté lett Isten ajándékozása híveinek, hogy bennük legyen az elválasztás után is, és ne csüggedjenek el a Mester kedvesei, behatolhatott, és ott maradhatott volna csodálatosan ragyogó gömbként, hogy megvilágosítsa azok értelmét, akiknek beszélni kellett a világhoz az Igaz Istenrôl és az Ô Krisztusáról. De a Vigasztaló nem korlátozta magát erre. Ô is, mint a Megtestesült Ige, megtörte és ajándékozta magát, egy közösségben, és a Bölcsesség, Értelem, Tanács, Tudás, Erôsség, Jámborság és Istenfélelem ajándékainak kiáradásában és adományozásában, úgy, amint Jézus magát adta Testében, Vérében, Lelkével és Istenségével. A Bárány Vérének véres fürdôje megtisztította az ember lelkét, de nem rombolta le emberségét -- amelynek magától kellett harcolnia azért, hogy kifejlôdjék tökéletes lelkisége -- amely még a feltámadás után is nehézkes és homályos maradt. A Végtelen Szeretet, a Teremtô, az Atyával és a Fiúval együtt - - mert a Három Akarata elválaszthatatlanul Egy, és isteni módon szeretik egymást -- akarta megteremteni az új apostoli embert, akinek már volt Atyja, aki annak idejében az életre teremtette ôt, és akit a Fiú a kegyelem életére teremtett. A Vigasztaló teljessé és tökéletessé akarta tenni ezt a két teremtést, rajtuk dolgozva. Ki akarta égetni az apostoli emberbôl a makacs emberi természet legsúlyosabb salakját, amely leginkább megmérgezte, amely a fejben székel, ahol az öt érzék egyesül a testi érzékiség szolgálatában. Ebbe van bezárva az a szerv, amely irányít minden érzékelést, és amely a legtávolabbi szervekhez továbbítja azt. Itt van a gondolat irányítója. A fej: az ember legfelsôbb része. Az ember az egyetlen testi lény, amely felegyenesedve jár, mintegy tanúskodva királyi mivoltáról. Ezzel mintegy jelképezi, hogy amint a hegycsúcsokat éri leginkább a napsugár, és oda szállnak le a természetes elektromosság nyilai, úgy ô, a teremtett világ csúcspontja, magába gyűjti össze az isteni Napot, és kapja tôle a természetfeletti, csodálatos parancsokat és megerôsítést, Atyjától, aki az égben tartózkodik. De a fejbe, amelyet túl gyakran nehéz vaspántként övez a hármas érzékiség, nem tud behatolni az isteni Nap atyai üzeneteivel, amíg a szív mélyébôl a romlott emberi természet ködpárái szállnak fel. Ô, a Szent Mester mondta: ,,A szívbôl jönnek a gyilkosság, rablás, házasságtörés, paráznaság, hamis tanúság, irigység és istenkáromlás gonosz gondolatai.'' És felszállnak, mint egy bűzös parázstartó füstje, a fejbe, megzavarva a gondolatokat, amelyek azután kihatással vannak a végrehajtó szervekre. Akkor is, ha az apostolok nem voltak gyilkosok, rablók, házasságtörôk, paráznák, hamis tanúk, káromlók, mily tömkelege volt bennük a kisebb nyomorúságoknak, amelyek azonban mindig méltatlanok a lelki mesterekhez! És azok növekedhettek a kevélység által, hogy ôk a tanítók, és meg vannak áldva rendkívüli módon Isten rendkívüli ajándékaival! Hányan elbuknak emiatt! A rendkívüli ajándékok mily sokak pusztulására válnak! Valóban azt kell mondani, hogy a lelkek kiválasztása a bűn által teljesedik be, de el lehet mondani, hogy nemcsak a sötét eszközök választják el a bárányokat a kecskéktôl, hanem a rendkívüli ajándékok ragyogó eszközei is. Isten sokszor ezekkel az ajándékokkal árasztja ki magát. Gyakran nem marad ott, mert menekülésre készteti a kevélység, a hazugság és a lelki érzékiség azok részérôl, akik részesültek a rendkívüli ajándékban. Az apostolokban ennek nem kellett bekövetkeznie. A Sötétség fiában, a nyomorult és istengyilkos Júdásban, a csoda ajándéka indította el az apostol pusztulását. De a tizenkettôben (Mátyással az áruló helyén), akiknek feladata volt hirdetni a jó hírt a világnak, nem szabad többé pusztulásnak lennie. És íme, a Lélek pünkösdi kiáradásában kiégette és megtisztította az érzékek és a gondolat székhelyét: az apostolok fejét; szeretettel megkoronázta a Szűz fejét, az Ô Jegyesét, és arra korlátozta magát, hogy egyetlen csókkal illesse, amint arra méltó volt a Boldogságos Szűzanya, a Kegyelemmel Teljes, a Kegyelem Leánya, Jegyese és Anyja, Mária, az Apostolok és a földi Egyház Királynôje, az égben lévô Angyalok Királynôje. Alleluja! És most, hogy megmagyaráztam a Vigasztaló Tüzének jelképes szétosztását annyi lángnyelvre és ugyanannak leszállását az apostolok fejére, forduljunk Péter apostolhoz, aki lelkiessé vált a Lélek magához vétele után, és visszaemlékezve arra, hogy ember, szeretettel és ismerettel és az igazságnak megfelelôen megmondta és mondja az embereknek, tanítványainak és testvéreinek a szabályokat; amelyek által eljutnak arra a lelkiségre, ami szentekké teszi ôket. Azt mondja: ,,Kérlek titeket, mint jövevényeket és zarándokokat; tartózkodjatok a testi kívánságoktól.'' Valóban, a keresztény ember jövevény és zarándok a pogány tömegben. A világ, mely szokásaiban pogány, és maga a gyenge emberi természet -- mely többé-kevésbé rejtett vagy többé-kevésbé féktelen még a keresztényben is --, oda vezet, hogy a lélek jövevényként és zarándokként éljen olyan vidékeken, amelyek nem az övéi, amelyeket nem ismer, amelyek veszélyesek számára. Péter azt tanácsolja: ,,Tartózkodjatok a testi kívánságoktól'', mint egy más néptôl, amely elfoghat és rabszolgáivá tehet titeket. Óvatosan járjatok el! Mert nem ismeritek a titeket körülvevô dolgok igazi arculatát. Jóknak látszhatnak, de aljasok, ártatlan képük van, de rablók. Különüljetek el tôlük! Ne kössetek könnyen szövetségeket! Gyakoroljátok a szeretetet, de ne engedjétek, hogy behatoljon belétek az, ami a másé, ami nem a ti választott népeteké. Gyakoroljátok a szeretetet, amely imádkozik, részvéttel van, és inkább viselkedésével oktat, mint szavával. De legyetek tartózkodók! Gondoljatok mindig arra, hogy a lélek törékenyebb egy szűznél, és ha elveszti szüzességét, többé nincs meg benne az ártatlanság frissessége. A bűnbánó lélekre leszáll a bocsánat, és a vezeklés ismét elfogadhatóvá teszi ôt az Úr elôtt. De az emlék megmarad, a bukás emléke. És az emlék gyötör, és a Sátánt szolgálhatja azáltal, hogy felkelti a szürkület óráinak rémképeit, amelyekkel minden ember találkozik, fôleg a halál órájában azért, hogy félelemmel és Isten iránt bizalmatlansággal töltse el az embert. Ó, a halálos és a szándékos (bocsánatos) bűnöktôl mentes lélek fenséges biztonsága! Ó, mennyire igyekeznél, hogy újból megkeresd és megvédd a fenséges biztonságot, amely boldoggá teszi az embert! Legyetek azért óvatosak, miközben jövevények és zarándokok vagytok. Önmagatok miatt, és Isten tisztelete miatt is. Akartok dolgozni az Ô dicsôségéért? Akkor törekednetek kell a pogányok megtérítésére, akik rabszolgái az érzékeknek és a világnak. De hogyan tehetitek azt, ha azok érzékies és világias szavaitok miatt szemetekre vethetnék, hogy ti olyanok vagytok, mint ôk? Vigyázzatok azért, hogy ne váltsatok ki zúgolódást magatok ellen, hanem inkább, igazán szent cselekedeteitek által jó gondolatokat keltsetek, amelyek elôkészítik az Úr eljövetelét a világ pogányaiba, akik megtérésük napján, amit nektek köszönhetnek, megváltókként fognak dicsôíteni titeket a Nagy és háromszor Szent Istennel és Üdvözítôvel együtt. Péter mondja: ,,Az Istenért vessétek alá magatokat minden tekintélynek!'' Hogyan? Talán Isten védi a gonoszok tekintélyét? Ne gondoljátok! De az, ami érdemeket szerez számotokra -- a ti engedelmességtek minden emberi tekintélynek, hogy ne mondhassák, lázadozók, zavartkeltôk vagytok, és rossz példát adtok másoknak -- az ugyanakkor fokozatosan azok elítélésére válik, akik gonosz módon használják tekintélyüket. Azért vessétek alá magatokat nekik! Meddig? Ameddig emberi joguk van erre. De amikor egy emberi tekintély be akarna hatolni Isten uralmába, és az isteni törvényekkel ellenkezô törvényeket akarna rátok helyezni, akkor legyetek szabadok és tudjatok meghalni, de ne áruljátok el Istent és Törvényét egy vagy több embertôl való félelmetekben! Ne az emberek kegyeire való számításból tegyétek ezt, hanem természetfeletti lelkülettel, amely különbséget tud tenni jó és rossz rendelkezés között, és át tudja vinni azt a gyakorlatba. Tegyétek azt, ami nem sérti a lélek jogát az Élethez, amelyet az üldöztetések nem tesznek tönkre, hanem inkább elviszik hozzá a Szent Törvényhez hűségeseket. Tartsatok tiszteletben mindenkit! Isten meghagyja az emberek szabad akaratát. Az embernek nincs joga ahhoz, hogy megsértse a testvérek akaratát. Örökké átkozottak azok, akik erôszakkal rákényszerítik az emberi gondolatra a rabszolgaságot, hogy saját téves és veszélyes eszméikhez kötött rabszolgaseregük legyen. Legyetek ôszinte ellenfelei eszméitek ellenségeinek! Törekedjetek elvinni nekik a tiéteket, ami szent, az életszentséggel inkább, mint ékesszólástokkal. De sose süllyedjetek le az ô módszereikhez; a feljelentésekhez és az erôszakossághoz, a megvetéshez és a rágalmazáshoz! Akkor is, ha vannak szegény testvérek, akik tévtanokba burkolóznak, amelyek ôket félrevezetik, ôk mindig testvéreitek. Az Üdvözítô ôértük is jött, imádkozott, szenvedett és meghalt. Nektek is imádkoznotok és szenvednetek kell megtérésükért, követve Krisztus Urunkat. Ne adjatok a királynak vagy az állam vezetôinek nagyobb tiszteletet, mint amekkorát Istennek adtok. Sírtok, mert ezt tettétek. Összetévesztettetek egy embert, egy nyomorúságos embert, Istennek egy küldöttjével, megfeledkezve arról, hogy az emberek cselekedetei mondják meg, hogy Istenhez vagy a Sátánhoz tartoznak-e. És keserűen fizettetek ezért az ostoba bálványimádástokért. Egy bálványimádás se marad büntetetlenül. Gondoljatok erre. Azért tiszteljétek a vezetôket, de egyedül csak Istent imádjátok! A polgár nagyon függ vezetôitôl, a gyermekek szüleiktôl, a szolgák uruktól. Legyetek tiszteletteljesek, harag és irigység nélkül, a helyes útról vaki letérés vagy árulás nélküli Tanuljátok meg Istent látni az emberen túl, és miközben engedelmeskedtek a hivatalt viselôknek, a szülôknek vagy uratoknak, akik esetleg ellenszenvesek számotokra, nézzetek túl rajtuk, és mondjátok: ,,Atyám, én téged szolgállak. Téged szolgállak, teljesítve parancsodat, hogy szelídek és engedelmesek legyünk.'' Ó, akkor meglátjátok, hogy könnyű engedelmeskedni, ha erôsen hiszitek, hogy Isten látja és megáldja ezt az engedelmességet, mint az ember legérdemszerzôbb cselekedetét, amint a Szent, akiben annyira látható Krisztus, a te Assisi Szent Ferenced mondja, hogy a tökéletes öröm nem a különféle dolgok ismeretében áll, hanem Isten Akaratának teljesítésében, és abban, hogy Isten iránti szeretetbôl türelmesen el tudjátok szenvedni a fájdalmakat és a kínokat. Látod, lelkem, hogy az apostol szavai mennyire visszhangra találnak a Szeráf szavaiban, kegyelemnek mondva, és nagy kegyelemnek, hogy Istenre való tekintettel el tudjátok viselni a háborgatásokat és az igazságtalan szenvedést, mert amikor valaki bűnei büntetéseként szenved, az csak engesztelés, amely kijár fizetésként, és nem több. De amikor valaki nem követett el bűnt, sôt jót tett, és mégis szenvedést okoznak neki, az nagy kegyelem, amely ragyog Isten szeme elôtt, és kincs, amely javatokra felhalmozódik az ég Országában. (A 105-111) ======================================================================== Az ég kenyere (Kiv 16,1-7) Az Ég Kenyere: a Manna, amit az ember nem tudott sem elképzelni, sem követelni. Az ember nem tudta saját magának adni, de az örök Úr nagylelkűen adja gyermekeinek, hogy ne haljanak éhen. Az édes, fehér manna, amit mértékkel adott mindenkinek, aki azzal mindennap táplálkozni akart. És csak a lázadás Isten parancsai ellen, a Törvény megszegése okozza azt, hogy a szent Étel, mely az Élet adója, a romlás eszközévé váljék. Nem önmagától, mert a Manna nem romlott, nem ront meg és megronthatatlan, mint Az, akit még a halál sem rontott meg, mert ez a Manna Ô maga, Testével és Vérével, Lelkével és Istenségével, úgy, amint földi életében volt. De romlássá válik, ha valaki bűn állapotában veszi magához. Mert átkozott az, aki Júdás lelkületével eszi, mint az engedelmesség és az igazság ellensége. Fontoljátok meg Isten szavait: ,,És így én próbára teszem, hogy ô Törvényem szerint jár-e vagy sem.'' Valóban az, aki táplálkozik az Oltáriszentséggel, azzal az eledellel, amelyet maguk az angyalok sem kaptak meg, de amit a Végtelen Szeretet ad az embereknek, de nem lesz szentté, hanem megmarad annak, ami volt, vagy visszaesik a rosszabba, ezzel azt mutatja, meg, hogy nem jár a Törvény útján, mert többé vagy kevésbé súlyos bűnben megátalkodott lélekkel veszi magához ezt az Ételt, amely ily módon nem képes megváltoztatni ôt. + Az Oltáriszentség és a jóakarat -- az Oltáriszentség: Isten szeretete, és a jó akarat: az ember szeretete -- egyesülve, csak életszentséget képes létrehozni. A jó akarat, amely mentes a földi dolgoktól, amennyiben azok terméketlenné tehetnék a Szent Magot, amelybôl kicsírázik az örök Élet. A jó akarat az oltárra helyezi azt, ami az égôáldozathoz szükséges: vagyis, amit az oltáriszentségi tűz meg tud gyújtani, elégetve az érzéki embert, hogy lángra lobbantsa a lelket, megtisztítsa, elevenné tegye, mint az égbe törô lángot, amely tündökölve felszáll illataival az égbe, hogy egyesüljön a Tűzzel, amely azt meggyújtotta: a Tűz a tűzzel, a szeretet egysége által. De amikor a jó akarat hiányzik, és az engedetlenség van jelen, vagyis a bűn állapota, mit tehet az Oltáriszentség? Nem többet, mint az Isten parancsa ellenére gyűjtött Manna tehetett. Sajátos tevékenysége tétlen marad, ártalmassá válik hatása abban, aki magához veszi. Nemcsak az igazi szentségtörésekrôl beszélek, hanem a lanyhákról és a kevélyekrôl is, akik szokásszerűen étkeznek vele, mintegy azt mondva: ,,Mi ereszkedünk le ezzel Istenhez, mi, akik gyakoroljuk ezt a szokást.'' ,,A hatodik napon el kell készíteniük azt, amit hoztak, és az duplája legyen annak, amit napról napra gyűjteni szoktak.'' Mily nagy oltáriszentségi tanács! A hatodik napon, azaz az Úr napjának elôestéjén -- és a lélek számára minden nap az Oltáriszentség Asztalánál az Úr napja -- a lelkeknek el kell készíteniük azt, amit szokásosan tesznek: a buzgóságot, a bűnbánatot, az elhatározásokat, hogy méltóképpen és hasznosan vegyék magukhoz az Ég Kenyerét. Boldogok azok, akik megteszik. És boldogok azok, akik számára minden nap az Úr napjának elôestéje, és állandóan elôkészülnek a csodálatos találkozásra, amely szentté tesz, éltet, egész életükön keresztül. Amikor elérkeznek a nagy nap, haláluk napjának elôestéjéhez, amelyen Isten kegyelmében megpihennek, Isten papjaitól és a szívükben szóló hangtól és az ôrangyaltól hallani fogják haláltusájukban ezeket a megerôsítô szavakat: ,,Ma este (a halál az este) megismeritek majd, hogy az Úr az, aki kihozott titeket Egyiptom földjérôl (azaz a földi életbôl, amely számkivetés és szenvedés). És holnap (azaz a halál után) meglátjátok majd az Úr dicsôségét'': azaz az Eget, a ti szent lakóhelyeteket, mindörökké. (A 60-61) ======================================================================== Oltáriszentség (Zsolt 81,17) Jöjj, szállj fel, mert ez a magyarázat elmélkedés helyett inkább szemlélôdés és imádás lesz, és beleéled magadat a mi angyali gondolatunkba, amely nagyon különbözik a hittitok szokásos magyarázatától. És különbözik a bevonulási énektôl kezdve. Hallgasd! Azt mondják, hogy a búza javával és a mézzel a bevonulási ének az eukarisztia édességére emlékeztet. Azt mondják, ez emléke a mannának, az égbôl hulló kenyérnek, amely hasonló volt a harmathoz és a koriander magjához és a mézes búza ízéhez, amit a zsidó nép kapott, és ami az Eukarisztia jelképe. De én, én, az angyal azt akarom, hogy te tudd meg, mit gondolunk mi, amikor figyeljük a Fiút és az Anyát: a Kenyérré lett Fiút, és az Anyát, a boldogot, akibôl ti, amikor Belôle esztek, szintén részesültök. Mert, ó, valóban így van! Mert kivel táplálkoztok, ha nem a Kenyérrel, aki Mária Fia, akit ô, a Legtisztább és a legkedvesebb alakított emberré saját magának legjavával: szűzi vérével, szűzanyai tejével, szűz-jegyesi szeretetével? Igen. Isten a búza legjavával táplál titeket. Az érintetlen Kalász, amely választott földben nôtt, Isten zárt Kertjében, amelyet Isten Napjának melege érlelt meg, lisztté lett, a legfinomabb lisztté, hogy Jézust, a Kenyeret adj a nektek. A legfinomabb lisztté vált: Ez nemcsak szólásmód! Irántatok való szeretetbôl, az emberek iránti szeretetbôl feláldozta magát, lisztté vált az engedelmesség és a fájdalom malomköve között, Ô, az Érintetlen, akire sem az esküvô, sem a szülés, sem a halál nem tudott hatást gyakorolni, akit nem tudott érinteni vagy ismét porrá tenni, mint minden halandót. Csak a Szeretet. Az adta át a malomkônek, ami között a Társmegváltó a kalászból a legfinomabb lisztté lett. A Fiú azt mondta: ,,Ha a gabonaszem el nem hal, nem válik kalásszá.'' Melyik halandó értett jobban ahhoz, mint a nem halandó Mária, hogy meghaljon önmagának, érzelmeinek, hogy nektek az Élet Kenyerét adja? Az, aki nem ismerte meg a halált, mégis megízlelt minden halált a lemondással azért, hogy nektek adja az Üdvözítôt és a Megváltót, mint legjobb gyümölcsöt. És utána, mint Anya, felnövelte nektek, önmaga legjavával, szűzi tejével, és még inkább vérével, amelyet szíve mozgatott, amely egyedül Istenért vert, anyai szeretetté vált vérével. Felnövelte nektek melegével, gondozásával, minden mézzel, amelyet az érintetlen sziklából vont ki, magasan az ég felé, amelyet Isten Napja csókolt meg, és végül nektek adta enni, megízesítve nemcsak szeretetének mézével, hanem könnyének sójával is. Ó! Szent Anya! Az emberi nem Szent Anyja és Dajkája! Választott magtár! Virágokkal és aranyszínű méhekkel teli kert! Zárt kert és kellemes forrás! Valóban Jézus az igazi Kenyér, de Mária az, újra csak ô, aki az Igébôl Embert alkotott, hogy az embereknek adja megváltásukra és táplálékul. Bölcsesség, Élet, Erô ez a Kenyér. De ezen kívül Tisztaság, Kegyelem és Alázatosság is. Mert ha ez a Kenyér Jézus, ez a kenyér Mária is, aki Jézust formálta testének legjavával és szívének mézével. Kenyér, amely emlékeztet az isteni Szenvedésre. Kenyér, amely emlékeztet Jézus Krisztus igazi Testére és igazi Vérére, de a Kenyérnek, hogy segítsen titeket méltókká válni a Megváltó élvezésére, aki a Kereszt Oltárán felemésztett Bárány, emlékeztetnie kell titeket az Istenszülôre is, aki ezt a Kenyeret a méhében formálta. Most hát, milyen az a hívô, aki megbántja Urát? És milyen az az alattvaló, aki megsérti Királyát? És milyen az a tanítvány, aki kigúnyolja Mesterét? És milyen gyermek az, aki megbántja Anyját? Büntetésre méltó hívô, alattvaló, tanítvány, bűnös gyermek, keményszívű. Önmaga okozza elítélését, sôt többszörös elítélését. Mert földi életében elveszti Jézus és Mária segítségét, az örök életben pedig elveszti Isten birtoklását. Mégis sokan, megfeledkezve Pál figyelmeztetésérôl, a Szent Asztalhoz járulnak anélkül, hogy ,,megvizsgálnák magukat'' és tisztátalan lélekkel esznek abból a Kenyérbôl, isznak abból a Vérbôl, és a Kenyér és a Vér, amely megváltaná ôket, kárhozattá válik a bűnös számára, aki szentségtörô módon veszi magához. Nem ezért lett Emberré az Istenség, és adta önmagát. Hanem azért, hogy az ember istenné váljon. Nem azért lett Kenyérré, hogy a halált, hanem hogy az Életet adja nektek. A szeretet Ôrültje, miután megváltott és üdvözített titeket, bennetek, keresztre feszítôiben akar élni, és istenekké akar tenni titeket, mert a magasztos szeretet ezekkel a fennkölt, látszólagos ellentmondásokkal rendelkezik. Istenbôl Emberré lett, és az emberek megölték Ôt, és Ô, az embereket istenekké akarja tenni. És istenekké tesz titeket az Oltáriszentséggel, amely, ha jól veszitek magatokhoz, átlényegít titeket Ôbelé, amint Pál mondja: ,,Nem én élek, hanem Krisztus él bennem''. (Gal 2,19-20) Ti halandók vagytok. Mindig halandók, mert az eredeti bűn mindig tevékenyen tartja bennetek a halál mérgét. Minden pillanatban elpusztulhattok, a kegyelem ellenére, amelyet a Megváltó visszaszerzett nektek önfeláldozásával és az általa alapított szentségekkel, amelyeket az Ô érdemei éltetnek. De legyôzhetitek a halált az Élettel: az Oltáriszentséggel! Ô mondta nektek: ,,Ha nem eszitek az Emberfiának testét, és nem isszátok vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete lesz, és én föltámasztom az utolsó napon.'' És még: ,,Én azért jöttem, hogy Életük legyen, és bôségesen legyen... Ezért életemet adom...'' De jaj azoknak, akik tudatosan kárhozatukká teszik az Ég Kenyerét, méreggé, amely megöli ôket, mert a legfenségesebb Szentséget szentségtörô módon veszik magukhoz! És rossz az is, ha valaki korlátozza átalakító erejét azáltal, hogy közömbösen, lanyhán fogadja, anélkül, hogy igazán át akarna alakulni Istenbe és Isten segítségével, ôszinte akarat nélkül, hogy mindinkább méltóvá váljon vételére. Oltáriszentségi élet: az egyesülés élete. Az áldozás hatása nem szűnik meg akkor, amikor kimentek a templomból, vagy amikor annak anyagát megemésztitek. Az áldozás ,,él''. Többé nem anyagi módon. Hanem azért él, gyümölcseivel, hô kívánságaival, veletek lakásával, sôt Krisztusnak bennetek lakásával, a ti gyümölcsözôvé válástok által Krisztusban, mert ,,a szôlôvesszô, amely egyesülve marad a szôlôtôvel, gyümölcsöt hoz'', és ,,azok, akik bennem maradnak, és akikben én bennük maradok, sok gyümölcsöt teremnek.'' Oltáriszentségi élet: a szeretet élete. Éspedig azáltal, hogy az Oltáriszentség, a szeretet emléke, és a szeretet forrása és kohója, átadja a szeretetet annak, aki magába fogadja. És letagadhatatlan, hogy ott, ahol megvan a jó akarat, mégha az ember gyenge is és nincs még kialakulva, az Oltáriszentség látható módon növeli a kialakulást, megerôsíti az akaratot, átalakítja az érzelmeket a lanyhaságból a buzgóságba, a gyenge vágyat erôssé teszi, a parancsnak való engedelmességet, hogy magához vegye az ünnepeken, (Húsvét táján) átváltoztatja a mindennapi áldozás utáni éhséggé... És azáltal, amit a lélek magától tesz hozzá, mind jobban segíti a Szentség kegyelme. Az Oltáriszentség megjeleníti Krisztust annak minden művében. Megtestesülésében: az Oltáriszentség Krisztus állandó megtestesülése. Rejtett életében: a tabernákulum állandó názáreti ház. Munkás életében: az oltáriszentségi Jézus fáradhatatlanul munkálkodik a lelkeken. Papi küldetése a haldoklóknál és a szenvedôknél: mint a haldokló József ágyánál, és mindazok mellett, akik hozzá mentek, hogy vigasztalást nyerjenek, úgy most is ott van Jézus, hogy vigasztaljon, tanácsot adjon, megerôsítsen, kérdezzen, mint a két emmauszinál: ,,Miért vagytok ily szomorúak?'', és veletek maradva, Barát, miközben ,,esteledik, és a nap lemegy'', és Cirenei, amikor beteljesedik a keresztút és a végsô feláldozás. Ott van Ô, úgy, mint amikor tanította a tömeget és azt mondta: ,,Szánom ezt a népet. Adjunk nekik kenyeret, hogy ne vesszenek el az úton!'' És mint akkor, tanít titeket a szeretet, az alázatosság, a türelem, a szelídség erényére. Bárány, jobban, mint bármikor máskor, Bárány, aki nem nyitja ki száját azok elôtt, akik ütlegelik. Ô, míg külsôleg hallgat, beszél hozzátok az isteni szikrák özönével, amelyek kiáradnak a Szentostyából, amelyben Istensége megsemmisíti magát, és azt mondja nektek: ,,Kövessetek engem a nagylelkűségben, a szelídségben, az alázatosságban, az irgalmasságban!'' És arra tanít titeket, hogy megváltók legyetek... Mária, egyszer azt mondtam neked, hogy Jézus Krisztus ,,a Három szeretetének összfoglalata''. Most azt mondom neked, hogy az Oltáriszentség ,,Jézus szeretetének összfoglalata, akiben már megvan a Hármas Tökéletes Szeretet összfoglalata''. És ez mindent megmond neked. Az oltáriszentségi Jézus megtanít titeket beszélni és hallgatni, dolgozni és szemlélni, szenvedni és megalázkodni, és fôleg szeretni, szeretni, szeretni. A Szentlélek megadja a világosságot a megértéshez. De a Megtestesült Ige, aki Oltáriszentséggé lett, megadja a belsô lángot a beszédhez és megtérítéshez a szeretet által, ami leveri a tévtanokat, meggyógyítja a szíveket, tanultakká tesz titeket, Istent illetôleg, és Istenhez vezet titeket. És megadja a lelkesedést ahhoz, hogy vértanúkká legyetek. Az oltáriszentségi ember ajkáról árad a Bölcsesség, mert az oltáriszentségi élet a Bölcsesség élete is, és szívébôl hôsiesség árad, mert az Oltáriszentség közli Krisztust, a Szent és legtökéletesebb Hôst. És az oltáriszentségi élet apostoli élet, mert Jézus van bennetek, apostolokká változtat titeket. Az oltáriszentségi élet fokával mindig velejár az apostolkodás többé-kevésbé erôs foka. És végül, az oltáriszentségi élet Jézus Testétôl és Vérétôl, Lelkétôl és Istenségétôl megistenült élet, amely leszáll belétek, hogy lakóhelyet készítsen bennetek. ,,Szenteknek'' mondjátok az oltáriszentség edényeit, szenteknek a szentségházakat, szentnek mindazt, ami érinti a Legszentebb Szentséget. De mindez nem más, mint csak egy tartalmazó vagy egy megérintett. Azért külsô cselekmény. Mégis rányomja szent jellegét a tárgyra, amely tartalmazza vagy érinti az Oltáriszentséget, mert a Szentostya az Úr Jézus teste. De akkor mivé válik a ti testetek, amelynek bensejébe leszáll a Legszentebb Test, és megsemmisül anyagában, felszívódik, mint az ember minden tápláléka, a nedvek által, amelyek véretekké változtatják? Értitek? Véretekké. Véretek, a tiétek, akik táplálkoztok az Oltáriszentséggel, nem átvitt értelemben tartalmazza azt, ami a legszentebb Test anyaga volt, hanem ugyanúgy, ahogyan lelketek tartalmazza a kegyelmet, amely kiárad ebbôl a teljes Testbôl, amely testtel, vérrel, lélekkel rendelkezik, mint minden emberé, és azon kívül az Istenséggel, mivel az isteni Ige Teste. Ha a testnek szentnek kellene lennie, mivel az a Szentlélek temploma, aki leszáll belétek és éltet titeket, mivé kellene lennie ahhoz, hogy méltó lakóhelye legyen Istennek, aki jön, hogy veletek lakjon, -- sôt mi több: egyesül veletek, hogy titeket átalakítson Ôbelé, azaz, istenekké, amint Ô Isten? Mivel a Nagyobbat nem szívhatja fel a kisebb, Ô szív fel titeket. Mondom nektek: minden erôtökkel követnetek kellene a Szüzet, akivel az Ige annyira egyesült, hogy az ô testének Testévé vált, és az ô vérének Vérévé, és életet kellene kapnotok tôle, engedelmeskedve az anyai szív indításainak, az éltetô anyai törvényeknek, hogy Jézussá alakítson titeket. A megfogant Krisztus engedelmeskedett az Anyának. De az Anya, a Teljesen Tiszta, ragyogóbb szentéllyel vette körül az Istenséget, mint amilyen a Mória hegyén lévô Szentek Szentje volt. Mária magából készített égi lakóhelyet, égi trónt, ahol Isten az Égben érezhette magát, amily hosszú ideig csak lehetséges volt, mielôtt szenvedett volna a világgal való érintkezéstôl. Így kell tenniük azoknak, akik szeretik Jézust. Magukból égi hajlékot kell alkotniuk, hogy az Oltáriszentség még úgy éljen bennük, mint valami imádó, lüktetô miliôben, megvédve a világ bűzétôl és káromlásaitól! Ebben a kis égben, a ti kis egetekben, amelyben, ha igazán az, valóban semmi sem hiányzik ahhoz, hogy dicsôíteni tudjatok, mert az Oltáriszentségben jelen van a Három, elválaszthatatlanul akkor is, ha Hármas, a fenséges Háromság Egységét alkotva. És nem hiányzik Máriának és a szenteknek szeretete sem, akik mindig imádást végeznek ott, ahol az Úr van. Nem hiányoznak az angyali kórusok sem himnuszaikkal, amelyek téged az égbe visznek. Nem szavakkal, hanem szeretettel. Tudjatok dicsôíteni! Ne féljetek attól, hogy túlzásba viszitek a dicséretet! Az Oltáriszentség megérdemli a méricskélés nélküli dicséretet, mert hatalmának és szeretetének csodája felette áll minden emberi dicséretnek. Nem fűzök magyarázatot, lelkem, a nagy és szent Tamás tökéletes dicsérô énekéhez. Egyszerű és mélységes, mint minden dolog, ami Istentôl jön, magától értetôdik. Azt azonban megmondom neked: hogy Tamás, aki szerelmes volt az Oltáriszentségbe, amely Világossága és Mestere volt abban, hogy megértse, és érthetôvé tegye a hittudományos igazságokat, miközben azt szerzette, nem tett mást, csak hallgatott arra, ami felszállt lelkébôl a világosság szavaival. Azaz Aquinói Tamás akkor egy örvendezô ,,hang'' volt, aki továbbadta azt, amit a Szeretett Istenség mondott az Ô imádójának. De mindig így van, lelkem. Amikor Ô beszél veletek, azt a ti örömötökre teszi. Amikor egy ,,senki'' elmondja azt, amit az angyalok sem tudnak jól kifejezni, az azért van, mert Ô beszél vagy adj a meg az ég egy polgárának, hogy hozzátok beszéljen, a ti és testvéreitek oktatására. Ô a Jó Pásztor, aki az igazság és a bölcsesség virágzó legelôire vezet titeket. Ô a Szeretet, aki jóllakat titeket, és a szavakat adja nektek. Önmagát, aki a Szó és a Táplálék. Ó, ujjongjunk! Nincs, nem, nincs bennem angyalban más, mint ujjongás, amikor látom, hogy te az égi Kenyérrel és az isteni Igével táplálkozol. Melléd megyek, és hallgatom az Igét. Melléd megyek, és érzem az égi Kenyér illatát. Ez az Ige az, ami minket, angyalokat énekre indít, és nagy örömmel tölt el... Az Ige az Oltáriszentség és az Oltáriszentség is az Ige, más alakban, de ugyanazzal az isteni szentséggel. Mivel azonosak, ugyanazokat az ajándékokat és gyümölcsöket hozzák létre: az Életet, Bölcsességet, Szentséget és a Kegyelmet. Táplálkozhatunk az Igével és a Kenyérrel. Az elsô az Isten Lelkének tápláléka az ember lelke és értelme számára, a másik Isten Testének és Vérének tápláléka az egész ember számára, hogy átalakítsa ôt Istenbe a kegyelem és a végtelen szeretet működése által. Amit mondok az Angyali Kenyér magadhoz vételével kapcsolatban, azt mondom neked az Igével kapcsolatban is: Ne fogadd azt soha méltatlanul, hogy ne váljon ,,halálodra'', hanem helyes lélekkel, alázatosan, engedelmesen, teljes szeretettel lakjál jól vele a földön, hogy javadra váljék az örökkévalóságban... Mert ezek az ételek, amelyek az égbôl jönnek, együtt segítenek, és kölcsönösen kiegészítik egymást, megadva a teljes és örök Életet Jézusnak, az Igének ígérete szerint: ,,Aki megôrzi szavaimat, nem fog meghalni mindörökre'' és ,,Aki eszik ebbôl a Kenyérbôl, örökké él.'' Alleluja! Alleluja! Alleluja! (A 168-178) ======================================================================== A szeretet feloldoz (1Pt 4,7-11) Hallgassuk meg most Péter Apostolt, a nagy és jó Simont, Jónás fiát, aki jó akaratának állandó és fájdalmas munkájával kialakította magát, hogy méltó legyen Mesteréhez, a jövôre vonatkozó számítgatás nélkül, egyedül arra törekedve, hogy örömöt okozzon Tanítójának és Istenének. Hallgassuk meg az embert, aki értett ahhoz, hogy mindazt, ami emberileg benne élt, értékessé tegye jövô szolgálata számára, átváltoztatva az emberit lelkivé a szeretet ereje által. És a pogányok atyjává lett, pásztorrá, mesterré és az Egyház hajósává, de fôleg atyává, a kedves és erôteljes atyasággal minden gyermeke számára, akit Jézus rábízott a hármas ajánlással a hármas szeretetvallomás után: ,,Legeltesd bárányaimat és legeltesd juhaimat!'' Péter, az apostol és pásztor beszél hozzád, Krisztus nyájának báránykája. Hallgasd! ,,Legyetek okosak, és virrasszatok imádságtokban! De fôleg legyetek szüntelenül kölcsönös szeretettel egymás iránt, mert a szeretet befödi a bűnök sokaságát!'' Jól megértette Urának a felnôtt izraelitához szóló tanítását. És átadta azt gyermekeinek és testvéreinek, akik nem tökéletesek, akiknek állandóan szükségük van a feloldozásra mulasztásaik miatt, és akik nem találnak mindig gyorsan valakit, aki feloldozná ôket. Mert a halál mindig lesben áll ezernyi módon, és minden pillanatban jöhet a hívás, hogy megjelenjenek az örök Bíró elôtt. Íme akkor a feloldozó: a szeretet. Minden bűn, minden mulasztás, minden tökéletlenség mi, ha nem a szeretetnek egy pillanatnyi vagy teljes összeomlása az emberben? A halálos bűn, amelyben makacsul kitart valaki, bűnbánat nélkül, a szeretet állandósult összeomlása, eszméletlen állapot, haláltusa, amely az örök halálban végzôdik. A bocsánatos bűn egy kevésbé súlyos összeesés, de mindig megbénítja a lelket. A tökéletlenség még kevesebb. Ha akaratlan, pusztán csak egy pillanatnyi felhagyás a szeretetteljes éberséggel. De egy ember megfulladna akkor is, ha túl gyakran felhagyna a légzéssel. Így meghalna az az ember is, akit a végtelenségig bökdösnének egy gombostűvel. Meghalna, nem a vérveszteség miatt, hanem mert kimerítené a gyötrelem. Nincs másképpen a lélekkel sem. Meg kell erôsödnie akkor is, ha csak kis szúrások sebezik meg. A feloldozó erôsíti meg, aki mindig készen áll, amikor hívják, oly módon, hogy nem kell félni tôle, s ez a szeretet. Helyre hozni szeretettel a többé vagy kevésbé súlyos összeesését a szeretetnek, amelyben része volt. Szeretettel visszanyerni az elvesztett Istent. Az Istennek felajánlott felebaráti szeretettel, hogy Isten porrá égesse szeretetével hibáitokat, és befedje irgalmasságával az alázatost, aki hálás a szeretetért, és helyrehozza a megfelelô eszközzel, a teremtmény nyomorúságát, aki oly könnyedén beszennyezi lelkét. Ezen a világon és a másvilágon azok a hibák, amelyek nem érdemlik meg a kárhozatot, helyrehozhatók a szeretettel. Amikor a lélek megtanult úgy szeretni, hogy többé nem bántja meg a Szeretetet, akkor boldog. Ne féljetek a hirtelen haláltól, ne féljetek Isten ítéletétôl! Azok nem olyan dolgok, amelyek félelmetesek. De féljetek a szeretet hiányától! A szeretet hiánya kihívja Isten szigorúságát. És csak annak kell félnie a haláltól, akinek ezzel a szigorúsággal kell találkoznia. A többinek nem. Akár lassan jön, akár villámgyorsan, nem árt annak a léleknek, amelyiket állandóan megmos a szeretet. Oly nagynak kellene lennie bennetek a szeretetnek, hogy egy egyszerű pillantás is simogatásként hasson a testvérekre, mert annyira telítve van szeretettel. És valóban, amikor Isten így él a lélekben, hogy egészen eggyé válik az emberrel, az emberi szem a béke, az érzelem forrásává válik, annak számára, aki szenved, mert vigasztalást érez, pusztán azáltal, hogy közel érez magához egy testvért. Aki kételkedik, eljut a hitre, mert, mint az elsô keresztények idejében, a szeretet az, ami megtérít. ,,Látjátok, mennyire szeretik egymást!?'' -- mondták egymás között a pogányok. És ezzel az egyszerű és magasztos eszközzel a keresztények sokkal több embert térítettek és gyôztek meg, mint ha képzetten beszéltek volna reggeltôl estig, vitatkozva velük, és nyomást gyakorolva rájuk. ,,Gyakoroljátok a vendégszeretetet... zúgolódás nélkül.'' Íme, Péter megnevezi a felebaráti szeretet egyik módját. De ugyanez a tanács mindenre érvényes. A szeretetnek hallgatagnak, szemérmesnek, mindenre kiterjedônek, józannak kell lennie. Jézus Urunk megmondta: ,,Ne tudja bal kezetek, mit tesz a jobb.'' És nemcsak az alamizsnaosztásnál, hanem a másfajta segítségnyújtásnál is, a legnagyobb szerencsétlenségeknél, azaz az erkölcsieknél és lelkieknél, a szeretetnek értenie kell ahhoz, hogy megtegye azt és hallgasson, hogy tiszta legyen minden salaktól. Mert az egyszerű csodálkozás, a bensô gondolat is: ,,Mi van ezzel a testvérrel?'', mégha enyhén is, de sérti a szeretetet. Ne ítéljetek, sose, még szívetekben sem, mert Isten belelát szívetekbe is, és olvas benne. Ne fuvalkodjatok fel kevélyen, mondva: ,,Én szentebb vagyok, mert nincsenek meg bennem ezek a dolgok, amelyek csökkentebb értékűvé teszik testvéremet''. Nem vagytok szentebbek. Szerencsésebbek vagytok. Jobban meg vagytok védve. És miért? Egyedül a ti érdemetekbôl? Nem érdemszerzôbb lenne-e inkább alázatosan arra gondolni, hogy Isten azért óv meg titeket ettôl, mert ti mindenkinél tökéletlenebbek vagytok, és Ô nem akarja pusztulástokat? És most, fôleg a ,,hangok'' számára, íme mit mond Péter: ,,Mindegyiktek, amint kapta a kegyelmet, úgy közölje azt mással, mint jó sáfárai az Isten sokféle kegyelmének.'' Ti, hangok, birtokában vagytok az ajándéknak, hogy megkapjátok a szent szavakat, hogy továbbadjátok azokat a testvéreknek. Tegyétek tehát örömmel, alázatosan, buzgón, nagylelkűen! Ti, a hangok lelkivezetôi, rendelkeztek az adománnyal, hogy irányítsátok ezeket az eszközöket. Tegyétek örömmel, gondosan, szeretettel, türelemmel és hôsiesen. Ne üljetek le, azt mondva: ,,Az Úr majd megteszi''. És ne kísértsétek az Urat azzal, hogy haszontalan szolgák vagytok. Ti, ha tétlenek maradnátok, és várnátok, hogy az Úr tegye meg azt, kísértenétek Istent, és haszontalan szolgák lennétek, akiknek többé nincs ízes sójuk. Még arra sem lennétek jók, hogy megôrizzétek azt, amit Isten rátok bízott, és amit mindig meg kell védeni, mert Isten beszél a ,,hangok'' lelkéhez. De a hangok nemcsak lélekbôl állnak, hanem testük és értelmük is van. Ôrködjetek és gondoskodjatok, hogy a testet és az értelmet ne vezesse félre az Ellenség, aki figyeli azokat, hogy megkísértse és legyôzze ôket, és bukásukat okozza. Ne tegyétek kevélyekké a ,,hangokat'' azzal, hogy felmagasztaljátok ôket. Ne fárasszátok ki a ,,hangokat'' azáltal, hogy segítség nélkül hagyjátok ôket! Ne járuljatok hozzá a ,,hangok'' elbukásához azzal, hogy egyedül hagyjátok ôket! Ne legyetek szeretetlenek a ,,hangok'' iránt. Az ô keresztjük ólomnehéz, és minden arra szolgál, hogy még nehezebbé váljék. Ha nem részesülnének szeretetben, nem bírnák hordozni azt. Ti akarjátok azt nehézzé tenni a közömbösség, a megnemértés, a lustaság szikladarabjaival, és a túlzásba menô várakozással a természetfeletti segítségre? Isten ezeknek is pásztoraivá tett titeket. Isten ezeknek is testvéreivé tett titeket. Halljátok Pétert? Az ô idejében a ,,hangok'', Isten igazságos határozatából és az elsô keresztények buzgósága miatt, akik igazán, hôsiesen szerettek, nagyon sokan voltak. Íme, Péter mondja: ,,Ha valaki beszél, mintegy Isten szavaival beszéljen; ha valaki szolgál, azzal az erôvel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, hogy így minden az Isten dicsôségére váljék, Jézus Krisztus által, akié a dicsôség és a hatalom örökkön-örökké.'' A hangok nem mondhatják sajátjuknak a szavakat, amelyeket kapnak. Az szentségtörés, lopás lenne. A hangok pap-lelkivezetôi, és minden más léleké is, semmiféle okból sem utasíthatják vissza, vagy végezhetik fáradtan ezt a szolgálatot. Mert ezzel megtörnék az Isten által az Ô szolgáinak adott erôket. És mindaz, aki visszaélne vele, mind pedig az, aki tétlenül hagyná saját ajándékát, vétene Isten szemében. Mindenki célkitűzése legyen, hogy igazságos legyen és megdicsôítse az Urat. És adjátok azt az Úrnak, mert mindaz, ami által a jó úton vagytok, azért van, mert Ô adja nektek, hogy azon legyetek. (A 144-148) ======================================================================== Isten dicsérete (Zsolt 66,1-2) Valóban igazságos lenne, hogy az egész föld örvendezve zengene dicsénekeket az Úrnak. De ha, a nekik adott képességgel megteszik azt a föld kisebbjei, mert dicséneket zengenek a Teremtô Istennek azok is, amelyek egyszerűen véghezviszik azt, amiért teremtette ôket, a Föld királya -- a testi léttel rendelkezô teremtmények élén álló ember- király, az állat--, növény--, víz- és ásványvilág birodalmának ura és élvezôje -- sajnos, nem tudja ezt megtenni. Nem teszi meg a sorrend szerint, és nem teszi szeretetre való hivatásánál fogva. A sorrend szerint, ami testi léte kapcsán egy sorba helyezi az anyagból teremtett lényekkel, meghagyva neki az elsô helyet a Földön élôk sorában. Azután nem teszi meg szellemi természete szerint, amellyel Isten megajándékozta, hogy Magához hasonlóvá tegye, Önmagához, ezt az összekötô gyűrűt az állatok anyagisága és az angyalok szellemisége között; ezt a lényt, akinek Isten halhatatlan életet tartott fenn, mert semmise mehet veszendôbe a kis Isten-atomokból, és akinek számára Ô az örök boldogság Országát teremtette. Az ember megsérti a rendet. Minden rendet. Azért megsérti a szeretetet is. Mert a rendetlenség gyűlölet, ami elvisz arra, hogy ártson a testvéreknek, és mellôzze az Istent. Aki árt a testvéreknek -- felhasználva a birodalmakat arra, hogy ártson -- birodalmak, amelyek felett az ember a király és haszonélvezô --, az megmutatja, hogy ellenkezik a renddel; hogy gyűlöli a hozzá hasonlókat, és gyűlöli Istent, ártva az elsôknek, és ezernyi módon megbántja Istent. Ugyancsak megmutatja, hogy ellenkezik a renddel, és árt a testvéreknek, aki arra használja fel ajándékba kapott felsôbbrendű értelmét, hogy ártson; aki kisistennek képzeli magát egy rövid idôre, amely idôben nem ért ahhoz, hogy megadja Istennek a tiszteletet és az engedelmességet. A zsoltár emlékeztet a földön élô embernek erre a kötelességére, hogy szeresse és dicsérje az Urat. Isten minden dicséretre méltó, és ez a tiszteletteljes szeretetnek elsô megnyilvánulási formája. Bölcs cselekedet, amely Istenre emlékeztet; visszatartja az ember egész lényét attól, hogy olyan dolgokat tegyen, amit csak azok tudnak megtenni, akiknek nincs hitük. De túl kevesen hallgatnak erre a tanácsra, a Zsoltáros felhívására, és a földön hiányzik nagyon sok emberi hang a teremtett világnak az ô Teremtôjéhez intézett kórusából. A végtelenül nagy kórus legszebb hangjai gyérek, mert túl sok ember megfeledkezik arról, hogy azért létezik, mert Isten fenntartja ôt. A Zsoltáros idejében még Istennek tulajdonították a teremtett világ műveit. Ma az ember ezt is tagadja. És ez a lény, aki saját erejébôl nem képes egy vékony fűszálat sem teremteni, egy ártatlan és hasznos fűszálat, megtagadja Istentôl teremtôi tulajdonságát. Gyakran a fényességes Isten helyébe teszi a nehézkes és sötét Anyagot, és megismétli a Lázadó átkozott kijelentését: ,,Olyan vagyok, mint te!'' Továbbá, ez az emberi lény ért ahhoz, hogy halált és szenvedést teremtsen olymódon, hogy az Isten által teremtett dolgokból, amelyek ,,jók voltak'', veszi az elemeket, hogy megteremtse azt, ami ,,nem jó'', azt, ami gyötrelem és szeretetlenség. Azonban, mint a Zsoltáros idejében, miközben tettekkel és gondolattal vétenek Isten ellen, a rend ellen, a béke ellen, minden ellen, vétenek az ôszinteség ellen is, és kétszínűen, számításból és gyáván, hízelegnek Istennek hamis, hasznothajtó szertartásokkal, melyek arra irányulnak, hogy becsapjanak vele más embereket, és így még inkább megsértik Istent, mintha teljesen hiányozna az ôszinte istentisztelet. Képmutatók, -- akik mindig azt mondjátok: ,,Isten! Isten!'' miközben szívetekben azt gondoljátok: ,,Én! Én!'', -- a ti műveitek elborítják a földet. De mivel? Pusztulással, fájdalommal, halállal! Isten fönséges rettenetessége ,,jó dolgokat'' adott az Ô rettenetes Hatalmában, a régi módon kifejezve a nagyszerűt, az erô tökéletességét. És ezek a rettenetes erejű művek, amelyeket Isten hozott létre, elborították a teremtett világot dolgokkal, lényekkel, elemekkel, segítô aktusokkal, a természet törvényeivel és a természetfeletti Törvényekkel, amelyek felépítését, elégedettségét és életét adták. Íme, az Isten nélküli ember, mert sem Isten felé, sem a testvérek felé nincs szeretete, saját dolgait műveli, amelyek igazán rettenetesek a szó mai értelmében, elrettentôk, kegyetlenek, lerombolják, amit Isten művelt, lábbal taposnak minden jogot és minden kötelességet, kinevetnek minden természettörvényt és természetfeletti törvényt, megsemmisítik a szeretetet, pusztulást, szenvedést és halált okoznak. Meg tudja az ember fékezni ezt az Istent nélkülözôk áradatát? Megteheti egyénileg azáltal, hogy nem működik közre vele, azaz igazán keresztény életet él, a rend, igazságosság és a szeretet életét. És Isten segíti ezeket az önkénteseket azzal, hogy megadja nekik mindazokat az eszközöket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a rend, igazságosság és szeretet életét éljék. Visszaadja nekik a kegyelmet, Krisztus érdemei által, fenntartja azt a szentségekkel, növeli a hitet az Igazság és Isten szeretetének bizonyítékaival. És az embernek -- születésétôl haláláig -- szüntelenül nyújtja ezeket az aktusokat, és még más természetfeletti segítséget is, amelyek között nem utolsó sorban van az angyalok szolgálata, hogy ílymódon elérje a kegyelem állapotában és békében bekövetkezô halált, és része legyen az örök dicsôségben. Megteheti közösen, egyesülve a többi testvérek jó testvéri közösségével. Egy keresztény társadalom, a keresztényellenes társadalommal szemben; az Atya hűséges gyermekeinek családja, az elfajzott gyermekek családjával szemben, akik elhagyták a Fény Atyját azért, hogy a Sötétség atyját válasszák atyjukul. De oly gyenge az ember, hogy nem elég saját akarata ahhoz, hogy ellenálljon a Rossz hatalmának, amely ezernyi alakban száguld a világon, és azt megrontja, és megrontja a lelkeket, vagy véglegesen, vagy idônként, váratlan támadásaival. Az ember egyedül nem képes ellenállni a Sátánnak, a testnek és a világnak. És akkor imádkozunk mi angyalok, veletek, jó emberekkel, kérve a Mindenhatót, aki a tévelygôknek megadta azt, ami segíti ôket az életszentség útjára való visszatérésben, amelyet megad azoknak, akik már ezen az úton járnak, de akiket megfoszthat attól valami cselvetés, vagy akaratuk valamilyen elhajlása. Megadja nekik azt, ami megerôsíti ôket, hogy elvessenek mindent, ami ellenkezik a keresztény élettel, és annak erôteljes és mindvégig állhatatos gyakorlásával. Azaz Isten megadja nekik segítségét. Az Úr segítségével a gyengék erôsekké válnak, a félénkek hôsökké, az érzékiesek önmegtartóztatókká, és elérnek az életszentségre, és kitartanak abban, élik azt, mert akkor is, ha valaki elesik a heves támadás hatására, vagy pillanatnyi lelki álmossága miatt, íme, Isten segítségével azonnal felkel, és tovább megy a cél, az Ég felé. (A 102-105) ======================================================================== Isten irgalma (Zsolt 33,5-6 1Pt 2,21-25) ,,Az Úr irgalma betölti a földet''. És ha a lelkek úgy fogadnák, amint Ô kiárasztja minden élôre, nem lennének többé szerencsétlenek, bűnösök, az Egyháztól elszakadtak. Hanem mindenki egyesülne Egyetlen Nyájban, amelyet az a Pásztor vezet és védelmez, aki életét adta juhaiért, és aki felajánlja magát: az Életet, mindenkinek, hogy éltessen. Az emberiség egyesülten, s egységében erôsen haladna elôre. Ô megvédené a gyűlölettôl, a politikai megoszlásoktól, az önzéstôl, a kapzsiságtól az államok és népek között. Megvédené attól a rossztól, amelyet az Ellenkezô szít, hogy mindig újabb és nagyobb rosszat okozzon az emberiségnek. De az Irgalom sokak számára tétlen marad, nem saját hibájából, hanem sokak hibájából, akik nem akarják azt elfogadni. Amint az Úr mondja, aki kedves, ô is elmondhatná: ,,A szívek ajtaja elôtt állok, és kopogtatok''. De nagyon sokszor azt a választ kapja az örök és jótékony Szeretô, amelyet az Énekek Énekének jegyese válaszolt: ,,Levettem ruhámat, miért öltsem fel ismét? Megmostam lábamat, miért piszkítsam be azokat megint?'' (5,2-8) Igen, így válaszol ez a szegény emberiség hatalmas Szeretôjének, az Egyetlennek, aki ôt szereti és megmenthetné, és nem gondol arra, milyen nagy az Ô szeretete, és milyen sokat remélhetne Istennek ettôl a nagy szeretetétôl, az Istentôl, aki megalázza magát, felajánlva önmagát és kérve, hogy fogadják el! Azok, akik kevélyek, azt mondják: ,,Nagyon akartuk, hogy megtegyük magunktól, és Ô többé nem szerethet minket''. Így beszélnek azok, akik bűnbánón nyögnek, de hamis a bűnbánatuk, mert nem emelkedik az emberi csüggedés fölé, és amely a testi gyötrelmek miatt nyög, és fájlalja, hogy az gyötri, de nem jut el a tökéletes bánat ragyogó fokára, amely azt mondja: ,,Vétkeztem, igazságos a büntetésed! Köszönöm, hogy módot adtál nekem az engesztelésre a szenvedéssel ebben az életben. De légy irgalmas, Irgalmasságod szerint!'' Hasonlítanak a Jegyeshez, aki még nem ismeri tökéletesen Jegyesének végtelen szépségét és hatalmát, amelynek birtoklására semmiféle áldozat sem túl nagy, és nem kelnek fel annak hívására, aki elôbb megbocsát nekik, mielôtt még bocsánatát kérnék, jön, és azt mondja: ,,Fogadjatok el engem!'' Vagy felkel, amikor csüggedése már oly nagy, hogy az emberiség felismeri abban a pokoli Vadállat karmait, de csak akkor kel fel, amikor Ô, belefáradva a várakozásba, már elment. Nem tudja követni a bűnbánó jegyest, aki helyrehozza hideg lustaságát azzal, hogy fáradhatatlanul megy keresni Ôt, dacolva a sötétséggel, az ôrökkel, a harmattal, a veszélyekkel, elviselve, hogy megfosztják ruháitól -- amelyek ugyancsak szegényesek akkor is, ha királyi öltözetnek látszanak, egy elbukott emberiség királynôi öltözetének, aki elvesztette Királyát, aki ôt királynôvé tette -- és megy, hogy megkeresse Ôt. Mégis az Ô Szava betölti az általa teremtett egeket, amelyek róla tanúskodnak, úgy, amint a teremtett világban minden tanúskodik az Ô gondviselô hatalmáról, és az események megerôsítik a jövendöléseket, és nincs kétség az iránt, hogy az Atya Igéje a Király, az Üdvözítô, a Megváltó, és azért az Egyetlen Pásztor is. Hogyan képes az ember, oly sok ember kitartani oly süketségben, amely nem található meg az alsóbbrendű lényeknél, amelyek engedelmeskednek a kezdetben kapott parancsnak, és ha csillagok és bolygók fényt és meleget árasztanak, és jótékonykodva élik életüket, amire a ti bolygótok lakói nem képesek?! Az állatok szaporodnak és megadják mindenkinek azt, amivel neki tartoznak. A növények gyümölcsöt hoznak, és fával szolgálnak. Az elemek melegítenek, harmatot hullatnak, szellôztetnek, visznek, táplálnak. Miért nem képes az ember, oly sok, túl sok ember elfogadni a meghívást, amely egyesíteni akarja ôket az egyetlen Egyházban, amelyet Az alapított, Aki meghalt az emberekért? Miért akarnak az ágak elválasztva és vadhajtásnak megmaradni, amikor, ha egyesülnének ismét a fatörzzsel, táplálná ôket annak jó nedve? Rosszabb az ember a fánál, amely elfogadja a beoltást és az átültetést, hogy hasznosabbá és termékenyebbé váljon?... Igen, az ember rosszabb a fánál! És oly sok jótól fosztja meg magát, mivel makacsul kitart az elszakítottság állapotában. És, jóllehet nem hiányoznak az igazszívűek a leváltak között, ámde ôk megcsonkítják, és terméketlenné teszik igaz voltukat, mert arról a törzsrôl leválva akarnak maradni, amelynek gyökerei szétágaznak a katakombák mélységében, és amelynek csúcsa eléri az egeket. Ez a törzs Róma, amely után Rómainak és Apostolinak mondják az Egyetlen Katolikus Egyházat, mert nem egy szegény ember hozta létre, aki szegény akkor is, ha hatalmas király egy emberi trónon, nem egy kiközösített, aki már meg volt jelölve a pokol jelével, hanem az Istenember, az örök, Szent, Szent, Szent Király alapította. Igen, az ember, nagyon sokan az emberek között, akik bár ismerik Krisztust, mert evangélikusok vagy ortodoxok, keletiek, görögök, skizmatikusok, maroniták és luteránusok, kálvinisták, valdéziak -- hogy csak néhányat nevezzek meg a legfontosabb levált ágak közül -- lábbal tapossák a szeretet bizonyítékait, amelyeket Krisztus adott üdvösségükre: az ô megaláztatásait. És inkább leszakadt ágak akarnak maradni, jóllehet megnemesítettek lehettek volna, halottak akarnak maradni, pedig élôk lehettek volna, megmakacsolják magukat abban, hogy ôk az ,,elszakadtak'' akarnak lenni. Átok rájuk? Nem. Mindig a ti testvéreitek. Szegény testvérek, távol az Atya Házától. Olyan kenyeret esznek, amely nem lakat jól, árokban élnek, amely meggátolja ôket abban, hogy lássák a ragyogó Igazságot, nem tiszta forrásokból enyhítik szomjukat, amelyek nem az Égbôl jövô és az égbe vivô Vizet adják. Szertartásaik visszatükrözik vallásuk szomorúságát. A számkivetettek énekei. Himnuszaik a rabszolgák énekeihez hasonlítanak. Az olyan ember kutatása van prédikációikban, aki tudja, hogy van atyja, de már nem találja. Szertartásaikban a koreográfia helyettesíti az igazság hiányát. Törekszenek meghallani Istent, és másokkal meghallatni Isten szavát; beszélnek Krisztusnak és szentjeinek nyelvén, hogy meggyôzhessék magukat arról: ôk még az Ô testvérei, és Ô megváltotta ôket. De a leválás búskomorsága rajtuk és bennük van. Látszólag gazdagok és látszólag jól tápláltak. Szegények, akiknek rögeszméjük, hogy van táplálékuk és vagyonuk; de gyengén tápláltak és szegények, szegények, szegények. A katolicizmus nagy kincsei, Krisztusnak, a katolicizmus Fejének végtelen kincsei el vannak zárva elôlük. Imádkozzunk értük... És ti, akik tudtok szenvedni, szenvedjetek értük! Lukács azt mondja, hogy a tanítványok felismerték az Urat, amikor megtörte a kenyeret. Talán azért, mert Jézus sajátos módon törte meg a kenyeret? Nem. Minden ember úgy töri meg a kenyeret, amint Ô megtörte. Minden családfô, minden házigazda... De a jelképes cselekedetben maga nyilvánult meg: az Isteni Kenyér, amely megtöretett és szétosztatott, hogy minden embernek jusson belôle. Jézus, a Vándor, akivel a két emmauszi az úton találkozott, ezzel a jelképes cselekedettel nyilatkoztatta ki magát. Elôzôleg beszélt hozzájuk, és megmagyarázta az írásokat. Mégis, annak ellenére, hogy tanítványok voltak már évek óta, és ismerték Jézus külsejét és tanításmódját, nem ismerték fel Ôt. A Feltámadott tökéletes szépsége megváltoztathatta a Rabbi vonásait, akit ôk úgy ismertek, mint aki gyakran izzadt, portól fedett, fáradt volt az evangélium hirdetésének fáradalmaitól, és akit ôk utoljára egy pillanatig láttak a péntek óráiban, megváltozva a szenvedéstôl és a reá zúdított durvaságoktól, akinek arca feldagadt az ütésektôl és eltorzult a rászáradt portól és vértôl. De szavai ugyanazok voltak. Jézus nem változtatta meg soha sem kiejtését, hanglejtését és módszerét. Mégsem ismerték fel, hogy Ô az Üdvözítô. De amikor vette a teljes kenyeret és megáldotta, felajánlotta, és utána megtörte, és nekik adta, akkor felismerték. Jézus volt az égi Kenyér, a teljes Kenyér, amelyet nem változtatott meg az emberi bánásmód. Teljes, szent, kedves volt, aki egy téli éjszakán leszállt az égbôl a földre, és csodálatos módon elôször vált el a Kettôtôl, akik vele a Szentháromságot alkották. Az elválás fájdalma, az elsô megtörésé, jelezte a Fény belépését a Sötétségbe. És harminchárom éven keresztül, fokozódó ütemben, Krisztus élete nem volt más, mint a megaláztatások egymásutánja, amelyeket jelképesen a kenyérnek morzsákra töréséhez, és szétszórásához lehet hasonlítani. Szétszóródás újabb megtöretésekhez, egészen a megsemmisülésig, hogy minden szükséget kielégítô eszközzé váljék. Az utolsó három év nem volt más, mint egy morzsává-válás minden éhség kielégítésére, minden lélek számára, azoknak minden szükségében. Ki semmisült meg jobban Ônála, akit a tudatlan barátok, a begyepesedett agyúak és a gyűlölködô ellenségek nem voltak képesek felfogni? Ki volt jobban megtörve, hogy a szenvedéssel és a fáradhatatlan működéssel egészséget adjon a testnek és a léleknek, és bölcsességet, megbocsátást, és példát mindenkinek? És az Utolsó Vacsorán nem foglalta-e össze egy szertartásban Önmagának, küldetésének és áldozatának minden jelentését? Az evangélisták megegyeznek abban, amikor elmondják, hogy a húsvéti vacsora egy pontjához érkezve, a régi szertartásba egy újat vezetett be: vett egy kenyeret, megáldotta és megtörte, egy darabot adva belôle a Tizenkettô mindegyikének, azt mondva: ,,Ez az én Testem, ami értetek adatik. Tegyétek ezt az én emlékezetemre!'' Ó, kérlek titeket, keresztények! Szabaduljatok meg súlyos korlátozottságaitoktól, gondolataitoktól, tegyétek világossá lelki látástokat, és lássátok és fogjátok fel azt, ami a szokásos határokon túl van! ,,Ez az én Testem, ami értetek adatik.'' Az ,,adatik'' azt akarja mondani, hogy ,,megtöretik, mert a ti javatok iránti szeretetem arra ösztönöz, hogy megtöressem magamat, én, a Megérinthetetlen...'' ,,Tegyétek ezt az én emlékezetemre!'' Ezek a szavak alapították meg az Oltáriszentség szertartását. De nemcsak ezt. Ezekben a szavakban tanács is van azok számára, akik a választottak az Ôáltala megváltottak között. És ez a tanács ezt mondja: ,,Azért, hogy méltók legyetek a kiválasztásra, amellyel kiválasztottalak titeket, ti, igazi szolgáim a szolgák között, tegyétek az én emlékezetemre azt, amire ezzel tanítalak titeket, és amint mesterek és megváltók lesztek, törjétek meg magatokat! Idegenkedés, kevélység, félelem és emberi megfontolások nélkül. Törjétek össze, törjétek meg magatokat, semmisítsétek meg magatokat! Adjátok magatokat az embereknek, az emberekért, és irántam való szeretetbôl, aki az iránta való szeretetembôl magamat adom annak, aki megtör engem, amint magamat adtam annak, aki csodát és oktatást akart.'' Nem jó tanítvány az, aki nem tudja megtörni és odaadni magát! És a nagylelkűség, annak feláldozása, aki meg tudja törni magát, hogy kielégítse a testvérek éhségét, -- a jel, amibôl megismerik Isten igazi szolgáit. ,,És felismerték Ôt, amikor megtörte a kenyeret.'' És felismernek majd titeket abból, ahogy megtöritek magatokat a szeretet és az életszentség által. Igazi szolgáknak ismernek fel titeket. Szeressétek azért, kedves hangok, választott eszközök azt, ami megalázó, fájdalmas, tevékeny, szent megtörés a testvérek javára és Isten dicsôségére! Akkor általatok fog beszélni a Jó Pásztor, és ezt mondja: ,,Én vagyok a Jó Pásztor, és ismerem juhaimat, és ôk ismernek engem.'' Azt mondja: ,,Bárányaim? Íme, ezek. Ezek azok! Ezek, akik oda mennek, ahová én mentem, akkor is, ha az utolsó út a Kálváriára vezet. És mivel igazán ismernek engem, megteszik, amit én tettem, készek arra, hogy megtörjék ôket testvéreik megmentéséért.'' A boldog Péter apostol megerôsíti levelével szavaimat. Hallgassátok: ,,Krisztus szenvedett értünk, példát hagyva nektek, hogy nyomdokait kövessétek.'' Az igazi Akol juhai nem lennének többé azok, ha elhagynák Pásztorukat, és más nyomát követnék, más legelôkre, amelyek nem a Nyáj Uráé. És az Ô nyomai nem a test öröméi, hanem a szenvedéséi, amelyek gyümölcsözôk annak számára. aki szenved, és mások számára, mert Krisztussal és Krisztusban szenvedni azt jelenti, hogy folytatja valaki Krisztus megváltói művét. Közületek, akik különös módon kiválasztott eszközök vagytok, és azoknak, akik buzgó keresztényeknek akarják mondani magukat, senkinek sem szabad panaszkodnia a megpróbáltatások, a fájdalmak, szenvedések miatt, igazságtalannak mondva azokat, mint amiket nem érdemeltetek meg. ,,Ô -- mondja az Apostol -- Ô, aki sose vétkezett, sem álnokság nem volt soha ajkán, ki midôn szidalmazták, nem átkozódott, midôn szenvedett, nem fenyegetôzött, hanem átadta magát az Ôt igazságtalanul elítélôknek, Ô maga hordozta bűneinket, felvivén Testében a keresztfára.'' Az emberek közül ki tudná ezt hazugság nélkül állítani? Ki mondhatná: ,,Én sose vétkeztem, sose csaltam, sose átkozódtam vagy haragudtam arra, aki engem gyűlölt, és ellenkezés nélkül átadtam magamat hóhéraimnak.'' Senki sem mondhatja. És akkor miért panaszkodtok, ha Ô nem panaszkodott? Miért álltok ellen, ha Ô nem állt ellen? Nem rendelkeztek akkor még a titok kulcsával, ami által örömmel tudtok szenvedni, és önként siettek a szenvedésre? Ez a titok: ,,Azért, hogy a bűnnek meghalva, az emberek az igazságnak élhessenek, miután az Ô sebei által nyertek gyógyulást.'' Íme! A szeretet, még egyszer a szeretet, mindig a tökéletes szeretet adja meg a kulcsot az örvendve szenvedéshez. Azok, akik megértették a Mestert, és akik teljesen akarták követni Ôt, meg tudnak halni azért, hogy az emberek igazságban éljenek, és meggyógyuljanak bűneik sebeibôl. Minden testvérért, Mária! Minden testvérért, igazi keresztények! A kereszténységet, a szeretet vallását megsemmisítô képmutatás nélkül, ami visszahozná a régi, szigorúsággal teljes Izraelt. Azért nemcsak a katolikus testvérekért kell szenvedni, hanem a ,,levált'' testvérekért, a tévelygô juhokért is, hogy azok visszatérhessenek a Pásztorhoz és a Krisztus által kijelölt Püspökhöz: Péter Utódjához, a bárányok Fejéhez, és magához, az örök Bárányhoz is. A Jó Pásztor karjaira bízlak, mai szenvedésed szeretete által felemésztôdô bárány. Szenvedésed által, amelyet az égi füstölôbe helyezek, hogy a szentek minden imájával együtt égjen és illatozzék Isten trónusa elôtt azért, hogy elnyerje az Irgalmasságot a ,,leváltaknak'', és a visszatérés kegyelmék az Egyetlen Akolba. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! Alleluja! (A 91-101) ======================================================================== Bizalom és alázatosság (1Pt 5,6-11) A bizalomnak nem szabad megsemmisítenie az alázatosságot, se a gyengeségeitekre való emlékezésnek nem szabad megsemmisítenie az Úr jóságába vetett bizalmat. Az a lélek, amelyik birtokolná a két dolog egyikét, de hiányozna belôle a másik, tökéletlen lenne, és rosszul haladna elôre a tökéletesség útján. Péter tökéletes példaképe annak a léleknek, amelyikben kiegyensúlyozottan megvan az életszentség. A bizalom megsemmisíti a félelmet, és az alázatosság megtartja a lélekben az Úr szolgálatához és segítségének elnyeréséhez szükséges feltételeket. Péter vétkezett mint ember és mint apostol. De apostoli kiválasztása elôtti emberi bűnei nem akadályozták abban, hogy az Apostollá legyen, mert megerôsítették alázatosságát és az isteni Igazságosságba vetett bizalmát, aki ôt apostolává választotta. A lélek számára sokszor kelepce a hamis alázatosság és a gyenge bizalom. A hamis alázatosság odáig megy, hogy letagadja a csodákat, amelyeket Isten művel benne. De miért? Azért, hogy hallja, amint mások azt mondják: ,,Ó, nem! Te megérdemled azokat, mert jó vagy, méltó vagy rájuk!'' és így tovább. A gyenge bizalom ráveszi ôt, hogy kételkedjen Istenben, az Ô hatalmában és abban, hogy megítélje saját cselekedeteit. Ne legyen meg bennetek e két tökéletlen dolog egyike sem! Legyetek alázatosak, de igazi alázatossággal, amely elsôsorban Istennel való viszonyotokat érinti, és amely alázatosan megvallja Neki saját tévelygéseit, és szemetek elôtt tartja, hogy kik vagytok és kik lennétek, hogy sose jussatok el addig a pontig, amikor szenteknek nyilvánítjátok magatokat, és elvárjátok, hogy Isten köteles emiatt elhalmozni titeket jótéteményeivel. Az igazi alázatosság, az igazi szenteké, mindig elismeri, hogy az ember érdemei mindig parányiak az Isten által neki adott mérhetetlen ajándékkal összehasonlítva. Ebbôl a felismerésbôl származik a szeretet növekedése, és azért az Istennel való egység növekedése is. Az igazi bizalom ráhagyatkozik az Úrra. Tudja magáról, hogy ô csak semmiség. De hiszi, hogy Isten minden cselekedete igazságos. Azért szolgálja Ót anélkül, hogy az eszközt tökéletlennek tartaná a feladatra. Ráhagyatkozik. Isten kezeibe helyezi magát, és azt mondja: ,,Tégy velem, amit akarsz!'' Ez a cselekedet nyerte el a föld számára az Üdvözítôt. Mária, házának magányában, nem a bejelentett csoda miatt ijedt meg, hanem a ragyogó Hírnök által használt üdvözlet miatt. De amikor Gábriel megmagyarázta, miért volt vele az Úr, és miért volt ô az Áldott minden asszony között, akkor tudta, hogy ô lesz a Szűz, aki megszüli az Embert. És amikor kinyilatkoztatta neki, hogy érintetlenségében képes lesz méhében gyümölcsöt hordozni anélkül, hogy embertôl származott volna a mag, akkor ô, az igazán alázatos és az igazán bízó kijelentette: ,,Íme, az Isten szolgálóleánya, legyen nekem az Ô igéje szerint.'' És az Ige elhagyta az eget, és megtestesült a Szentlélek, azaz a Szeretet által, és közöttetek lakozott, szenvedett, és halt meg a kereszten, és megváltotta az embert. Minden a Boldogságos Szűz Mária alázatos és bizalomteljes ,,legyen''-je által. Annyira ,,semminek'', ,,nyomorúságosnak'', ,,rútnak'' érzitek magatokat, annyira emlékeztek arra, hogy ,,bűnben'' vagytok, hogy ,,fájdalmat okoztatok'' Istennek? És emiatt nem tud a magasba lendülni bizalmatok? Ó, nem! Íme, Pál, a régi Saul, Krisztus igazságtalan üldözôje szolgáiban, azt mondja: ,,Jól tudom, kibe helyeztem bizalmamat, és biztos vagyok benne, hogy Ô oly hatalmas, hogy megôrzi azt számomra...'' Hallgasd, miként válaszol. Ô tudja, kibe helyezte bizalmát, és nem fél semmitôl sem. Amint Isten kiemelte ôt múltjának pocsolyájából, amint vezette ôt apostolkodásának útján, úgy fogadja majd a megölt apostol kezeibôl a kincset, amit beléje helyezett, hogy másoknak adja, akik azt terjesztik, folytatva a halál által félbeszakított munkát. Isten kincse nem vész el, és Isten nem csapja be a jóakaratúakat. Ne félj! Hagyd az Úrra aggodalmadat, mert amikor egy gyermek az Úrhoz kiált, Ô meghallgatja. Ô ismeri az emberi cselekedetek igaz voltát. Nincs szüksége hosszadalmas imákra, hogy megmagyarázzák neki, mire van szükségük. Ô mindent meg tud tenni, és amint Simont apostollá tette, úgy a buzgó farizeust és a kereszténység ellenségét is apostollá tette. Az egyikben éppúgy, mint a másikban, ,,Isten kegyelme nem volt hiábavaló'', hanem mindig tevékeny maradt bennük, és átalakította ôket. Péter megénekli az alázatosság hatalmát. ,,Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annakidején megdicsôítsen titeket.'' Péter tapasztalatból tudta, hogy a megtiszteltetés, amellyel Isten keze megérintette és szolgájának jelölte ki, kevéllyé teheti az embert. És tudta, hogy a kevélység miként ringathatja álomba a lélek éberségét, s engedheti meg a Kísértônek, hogy bűnbe vigye az embert. Ô megtapasztalta. Biztosnak hitte magát. Biztosnak érezte magát. Az apostolok Feje volt. Azért Isten jobbnak ismerte el ôt. Azon az estén, oly biztosnak érezte magát, mint egy katona az erôdben. Keblében volt a Szentségi Jézus. Azért engedhet az éberségbôl, tetszeleghet magában. A keblében lévô Jézusra hagyhatja, hogy harcoljon érte. Íme a téves bizalom példája! Isten mindent meg tud tenni. De az embernek nem szabad Istenre hagynia azt, amit ô (is) meg tud tenni, mintha Isten köteles lenne hatalmát az ember javára használni. Az embernek is dolgoznia kell, egyesítenie kell saját munkáját Istenével. Ebbôl a kölcsönös segítségbôl, ebbôl a közreműködésbôl születik meg a szent és tökéletes cselekedet. Péter azon az estén elfelejtett közreműködni Istennel, és ,,elaludt''. Háromszor. Milyen jelképes alvás, és milyen jelképes szám! Hármas a bűnös vágy: háromszor aludt el az apostol, aki hitt emberi erejében, és azért kitette magát, mint az, aki alszik, a lesben álló Rablónak. És mint Sámson, miután elaludt a Kísértô karjában, elvesztette Istennel való egységét, úgy Péter is a nevetség tárgyává vált, erôtlenül a Sátán kezében, aki rávette arra, hogy hazudjon, megtagadja Jézust, és gyáván elfusson. Péter tehát ismerte a rosszat, amit az öntetszelgô gondolat vet el, és ami utána kikel és növekszik, mindig bűnösebb alakot véve fel. Azért azt mondja: ,,Alázzátok meg magatokat Isten keze alatt!'' Hogy Isten ajándéka ne legyen pusztulástokra, hanem az alázatosság megôrizze az ajándékot és az Istennel való egységet. Ô, az Úr, megdicsôít titeket látogatásának idején. A látogatás ideje az, amikor Isten eljön, hogy megjutalmazzon vagy megbüntessen az utolsó napon. Más látogatásai: Isten megnyilvánulásai bennetek tanácsaival, sugallataival, vagy küldetéseivel. De a látogatás, amirôl Péter beszél, az Utolsó Ítélet. Istennek minden látogatása megdicsôítés, mert magához emeli az embert. És ha az ember rosszul használja fel ezeket a felbecsülhetetlen kincseket, akkor szenvedni fog. De mindig helyrehozhatja tévedését az engesztelés cselekedeteivel, amíg él. Az utolsó eljövetel azonban nem ad módot az engesztelésre vagy a módosításra. Az ember örök megdicsôülése vagy kárhozata lesz. Éljetek azért úgy, hogy megdicsôíthessen titeket látogatásának idején! ,,Hagyjátok rá minden gondotokat, mert Ô gondot visel rátok!'' Isten Atya. Milyen gyermek az, aki tudja, hogy atyja szereti ôt, aki -- amikor segítségre szorul -- nem megy atyjához, hogy rábízza gondjait és elnyerje segítségét, tanácsát és vigasztalását? Tegyétek azért azt ezzel a nagyobb és tökéletes atyasággal -- amelyhez képest a testi atyaság mindig tökéletlen -- amit akkor tesztek, amikor szenvedtek az életben, mert testi atyátok oldalatoknál van. Mi indít sírásra titeket, amikor szülôtök meghal? Annak tudata, hogy többé nincs körülöttetek az ô szeretô gondoskodása. A világ pusztaságnak tűnik elôttetek, mert aki gondotokat viselte, nincs többé. De Isten mindig létezik! Isten mindig Atya! Ne sírjatok azért, ti mindnyájan, akik aggódtok, mert van, aki enyhíteni akarja aggodalmatokat: Isten! Legyetek mindig gyermekei, és Ô mindig Atyátok lesz! Ahhoz, hogy gyermekei legyetek, mindig józanoknak és ébereknek kell lennetek, mert ellenségetek, mint ordító oroszlán körülöttetek jár, hogy elnyeljen titeket. Álljatok ellen neki, erôsen a hitben, tudva, hogy testvéreitek, akik szétszórva élnek a világon, ugyanazt szenvedik el. Ó, Péter megismerte az Ellenség váratlan támadásait! És megismerte, miként kell józannak lennie mindenben, hogy éber lehessen és visszaverhesse azokat. A józanság nemcsak az ételre és italra vonatkozik. Van értelmi és lelki józanság is, ami egyaránt szükséges ahhoz, hogy megmeneküljön valaki a Sátántól. Ha valaki nem eszik és iszik is úgy, mint egy dorbézoló, de utána mértéktelenül kielégíti éhségét és szomját a tudományok iránt, és megy keresni, hogy minden emberi diadal és dicséret forrásából igyék, még ha nem megy is túlzásba az asztalnál vagy más testi kielégülésnél, de utána lelki téren elkorcsosítja a szeretetet az érzelgôsséggel, a jámborságot a semmi jót sem tevéssel (kvietizmussal), vagy keresi az érzelmi borzongást a terméketlen miszticizmusban, mert az megindítja érzékeit, de nem újítja meg mindinkább és állandóan a lelket a jóban, és megrészegül ettôl a külsôségtôl, felhalmozva az egyiket vagy a másikat, hogy általuk emberi dicséretben részesüljön, és magát dicsérje -- ,íme, az ilyen megsérti a szép józanságot, amely nemcsak az ínyre és a gyomorra vonatkozik, hanem mindenekfelett az értelemre, a lélekre, ellentétben a három bűnös vággyal, amelyek a lélek minden pusztulásának az okai. Legyetek józanok! Elégedjetek meg a ,,mindennapi kenyérrel'', azaz azzal, amit Isten ad nektek, és ne akarjatok többet! Ô tudja mi elég nektek. Többet akarni és szerezni mérgezô, mert ez a ,,több'' oktalan, és ártalmas ételbôl áll, és nem áldott. És ne mondjátok, hogy csak titeket érnek fájdalmas dolgok. Minden ember hordozza keresztjét, és nem az isteni szeretet biztos jele az, hogy valakinek nincs keresztje, vagy csak aprók azok. Minél inkább kialakul a lélek, annál inkább azonosítja Isten a Mintával: az Istenemberrel, akinek szenvedése teljes volt. Tudjatok szenvedni, és örömmel szenvedni! Gondoljatok arra, hogy szenvedéstek, egyesítve testvéreitekével, Krisztus szenvedésére alapozva a világ üdvösségét, és a Sátán legyôzését szolgálja. Tudjatok szenvedni, és örömmel, tudva, hogy ,,egy kis szenvedéssel a minden kegyelem Istene tökéletesít, megerôsít és átalakít titeket, végül örök dicsôséget adva a Krisztus végtelen érdemeivel egyesített szenvedéseitekért.'' (A 188-193) ======================================================================== A tökéletes szeretet (Fil 1,6-11) Senki sem találna kegyelmet az Úrnál, ha Ô annak feltételeként megkívánná a lélek szeplôtelenségét. De a keresztények tudják, hogy az Irgalmasság ideje van, mióta megnyíltak az egek, hogy harmatozni engedjék az Igazat, és ismét megnyíltak, hogy befogadják a Diadalmasat, aki uralkodik és megalapította az Ô idejét. Azaz az Irgalmasság idejét. Ô azon kívül, hogy Izrael Istene, az Örök és Végtelen Isten, és neve Jézus Krisztus, a ti isteni Testvéretek, a szeretett Fiú, akiben az Atyának kedve telik, és akitôl semmit sem tagad meg. Egy idôben az ember valóban ,,a mélységbôl'' kiáltott. Az az idô a szigor ideje volt. Az ember félt Istentôl (bűnei tudatában), a végtelen Istentôl, Aki minden tulajdonságában oly Fenséges és Tökéletes, akitôl remegtek, és akit még igazi nevén sem mertek szólítani a szegény emberek, akikben tudatos volt bűnös nyomorúságuk. Szemüket se merték felemelni trónusa felé. Azért, leteperve ettôl a Végtelentôl, nyögtek szakadékuk mélységében. Milyen távol volt akkor a Föld az Égtôl, mennyire el volt választva tôle! De most, ebben az idôben, amely már 20 évszázada tart, nem a mélységbôl, hanem Krisztus oltárának csúcsáról az ember fel tud kiáltani Ahhoz, akit Atyjának ismer. Az oltár: Jézus Krisztus Keresztje. Az ugyancsak magas volt, egy domb tetején, azon a Pénteken! De sokkal magasabban áll irgalmas feladatával, ami beszél értetek, és a legmagasabb hegyen, amely érinti az Eget. Az Isteni Vértanú Keresztjén volt az embereknek minden bűne, hogy engesztelést nyerjen. De ott van az embereknek minden szükséglete is, és Jézus már fizetett értetek. Mindazt, amit elnyertek, Ô már megfizette Szeretetével és Fájdalmával. Mindent megkaptatok az Ô érdemeibôl. És mert féltetek, hogy nem tudtok tökéletes szavakkal beszélni az Atyához, Ô megtanította nektek az Imát, amelyben össze van foglalva az embereknek minden igazi szükséglete, mind a testiek, mind pedig a lelkiek. És még így sem volt elégedett; a Keresztrôl imádkozott, és a Keresztrôl imádkozik Atyjához, rámutatva rettenetes Keresztjére, és azt mondva: ,,Azért, amit elszenvedtem, adj nekem kegyelmet az ô számukra!'' Mária, áldozati lélek, mindig a kereszt által nyeritek el a kegyelmeket. Jézus keresztje által és a ti áldozati keresztetek által. Azok tartják nyitva az ég kapuit. Azok tartják fenn a világot, és felemelve a testvérek szenvedéseit, bemutatják azokat az Örökkévalónak. A szeretetnek állandó Szentmiséje. És az ostya tányérja a ti szenvedéstek együtt Krisztuséval, a ti áldozatotok, és a tányéron vannak a világ és a testvérek szükségletei: szükségük az állandó megbocsátásra, az állandó irgalomra, a világosságra, az irányításra, a lelki és testi egészségre, a táplálékra, a ruhára, mindenre. Mily sok szenvedés van a világon, amit az emberek saját maguk okoznak! Mily sok fájdalmat okoznak az emberek önmaguknak, saját maguk által! És utána sírnak, és elvesztik reményüket, és nem tudják keresni a béke forrását, legalább a békéjét, legalább a beletörôdést, hogy érdemszerzô módon viseljék el rossz virágaiknak keserű gyümölcseit. És ti segítitek ôket, ti, lelkek, akik meghaltatok saját magatoknak, saját szükségleteiteknek. Tevékenykedtek, elevenen, a legelevenebben a testvérek szükségleteiért, ti, lelkek, akiket hatalmába kerített a résztvevô szeretet azokért, akik ártatlanokként vagy bűnösökként szenvednek körülöttetek, és akik nem tudnak szenvedni. Sose szűnjetek meg hálát adni az Úrnak, aki megadta nektek a szenvedés szeretetének ajándékát! Ez a legnagyobb ajándék, amit Isten nektek adott. Áldjuk Ôt együtt! Most tehát az emberek már nem a mélységbôl kiáltanak! Azokról beszélek, akik élô tagjai Krisztus Testének. De kiáltanak az Ô Keresztjének magaslatáról. És hogyan félhet valaki, hogy az Atya nem hallgatja meg a hangot, amely hozzá kiált Kedves Fiának keresztjérôl? Tudjatok imádkozni errôl a helyrôl, keresztények, hittel imádkozni, és megkapjátok azt, ami hasznos számotokra. Hallod Pált, amint szinte megismétli elôzô gondolatomat? Az Apostol bízik abban, hogy üdvözíti testvéreit. Miért? Mert ô ugyanazzal a bensôséggel szereti ôket, mint Krisztus az Ô szeretetével, az Ô Szívével, az Ô szenvedésével. Szereti ôket a láncokban, amelyeket azért kapott, mert hirdette nekik a jó hírt; Krisztussal szereti ôket a közelgô vértanúságban, mindvégig. ,,És szerette ôket... mindvégig szerette ôket.'' Tarts ki a dicsôséges szeretetben! Szeress, szeress mindenkit, mindvégig! Tökéletesítsd mindinkább szeretetedet! És a legkevesebb, amit elérsz, hogy béke, azaz Isten lesz benned. A legkisebb, ami a legnagyobb teljesség és boldogság. Akkor is, ha Isten -- igazságossága miatt -- nem tudja megadni, amit kérsz azoknak, akikért imádkozol és szenvedsz, akkor is, ha ôk visszautasítják a kegyelmet, amit kérésedre Isten megad nekik, vagy ha helytelenül használják fel azt, a szeretet békéje meglesz benned. És minden édes lesz abban! Te érzed, milyen édes ebben a békében élni! Ez már az Ég fényében való élet. Remélve Krisztusban, kérve a testvérek számára, hogy ,,a szeretet mindinkább gyarapodjék a helyes ismeretekben és a teljes megértésben, hogy el tudják dönteni, mi a helyes, és tiszták és feddhetetlenek legyenek Krisztus napjáig'', haladj elôre nyugodtan! Ott, ahol a szeretet van, ott, ahol bôségesen virágzik a szeretet, nem lehet a Sátán a birtokos és az úr. Légy nyugodt! Ô, a te és az én Uram, mondta: ,,Gyümölcseirôl ismeritek meg a fát.'' Egy sátáni fa nem teremheti a szeretet gyümölcseit! Nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki saját életét áldozza fel ellenségeiért. Mert ez azt jelenti, hogy a testi életen felül feláldozzák értelmi és érzelmi életük erôit is, amit sokkal nehezebb feláldozni. Jézus Urunk az Utolsó vacsorán, mivel az asztalnál még nagyon emberi módon gondolkozó emberekkel volt együtt, nem beszélt errôl a tökéletes szeretetrôl. Nem értették volna meg. Már azt is nehezen értették meg akkor, hogy a szeretet áldozatot hoz a barátokért. Azért a Vigasztaló Lélekre hagyta a feladatot, hogy megértesse a szeretetnek ezt a tökéletességét. Ô teljessé fogja tenni az Ige által adott tanítást, közölve ugyanakkor a képességet is, hogy azt megértsék, és magukévá tegyék. Jézus arra korlátozta magát, hogy hangsúlyozza: ,,Az én parancsom az, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket'', azaz meghalva még ellenségeiért is, hogy azok részesüljenek az életben. A Tizenegy közül még senki sem értette meg ezt. Nem elmélkedtek eleget szavain. A Szeretet gyilkos apostola, aki nem volt méltó arra, hogy hallja az Ô utolsó tanításait, már elment. A kevés lélek számára, aki meg fogja érteni ezt, a Szeretet Lelke fogja felfoghatóvá tenni. Valójában Jézus, amikor a Tizenegyhez beszélt, az egész világhoz intézte szavait, a jelenlevôkhöz és a jövôbeliekhez, mind azokhoz, akik szerették ôt, mind pedig azokhoz, akik gyűlölték és gúnyosan kétségbe vonták szavait, hogy tönkretegyék azokat sok szívben. Sôt többet beszélt a lanyhákhoz és ellenfeleihez, mint övéihez, mert a lanyhák és a bűnösök megváltásával volt fôleg elfoglalva. Rámutatott a Szentlélek feladatára is, hogy teljessé tegye a nekik adott tanítást: ,,Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erôsek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, Ô majd elvezet titeket a teljes igazságra.'' Milyen szép és kedves, hogy a testvérek együtt laknak! Igen, szép lenne, ha valóban testvérek lennének. De sokszor csak féltestvérek, és néha Káinok, és megsebesítenek. Íme, akkor a megbocsátó Szeretet leszáll, mint az olaj, hogy megvigasztalja a megsebzett szívet, és hogy megbocsásson, keresztre feszített Urára gondolva. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 315-320) ======================================================================== Ellenségszeretet (1Kor 10,6-13) Régen az ember bosszút állhatott ellenségein. De te a szeretet idejében élsz, keresztény vagy, és ajkadról csak az ellenség javát kívánó imának szabad elhangzania. Sôt: nem ellenségnek, hanem ,,szegény testvéreknek'' kell nevezned azokat, akik fájdalmat okoznak neked. Nemde meg vannak fosztva az igazi gazdagságtól, nem birtokolják a szeretetet, az igazságosságot, fülük mellett engedik el a természetfeletti hangokat, úgy, hogy nem értik meg az Ég nyelvét, és azt emberi ôrjöngésnek nevezik, vagy még rosszabbnak: emberi hazugságnak. Szegény, szegény testvéreid! Egy napon az Úr azt fogja mondani nekik: ,,Beszéltem, és nem ismertetek fel engem. Fogtam egy ,,kisgyermeket'', és közétek, tanultak közé állítottam, és kioktattam, hogy mondja el nektek szavaimat, feltéve, hogy az Úr Lelkének tetszett kinyilatkoztatnia magát az alázatosaknak, amint az atya tréfálkozik gyermekeivel, felüdülést találva bennük. Én eljöttem, de ti nem fogadtatok el engem. Beszéltem, de nem hallgattatok meg. Hívtalak titeket, hogy lépjetek be szobámba, ahol kincseim vannak, amelyeket kinyitottam elôttetek, de ti nem jöttetek el. Szeretetem nem indított meg titeket. Tanításomat megtagadtátok, azt mondva, hogy nem tartozhatott ahhoz, amit Palesztinában hirdettem. Gazdagokká akartalak tenni titeket, tanultakká, új hangokkal gazdagított hangszert akartam kezetekbe adni, hogy megénekelhessétek Isten sokak által ismeretlen, végtelen irgalmát, megtérítve a szíveket. Szentekké akartalak tenni titeket. Az én megismerésem a szeretet, és határtalan, mert Krisztus tanítja, aki Isten, és Isten szeretete végtelen, minden egyéb tulajdonságával együtt, és minél inkább megismeri valaki, annál inkább megszereti, és aki jobban szeret, az szentebbé válik. Ti, az én szentségembôl, az én szeretetembôl, az én bölcsességembôl részesedve megszentelôdtetek volna, és megszenteltetek volna, másokat is lángra gyújtva, és tanítva. Ó, az én Bölcsességem, Szeretetem, Tökéletességem! Miért nem akartatok elfogadni engem? Most szegények vagytok. Szegényebbek a szegény Lázárnál. Ô sebeibe volt öltözve, de szívében kincs volt: képesség Isten megismerésére. Menjetek, öltözzetek fénybe! Menjetek, tanuljátok meg a szeretetet! Menjetek, elmélkedjetek a szavakon, amelyeket nem fogadtatok el, és amikor fel lesztek öltözve és feldíszít titeket a szeretet, az igazság és a bölcsesség, jöjjetek!...'' Te sokat imádkozzál, hogy hátralévô idejükben fel tudjanak öltözni, és fel tudják díszíteni magukat úgy, amint az Úr megkívánja a menyegzôjére meghívottaktól, hogy ne kelljen fájdalmasan várakozniuk Isten Házának ajtaja elôtt, engesztelve hanyagságukért és lanyhaságukért, és azzal együtt kevélységükért és önzésükért. Ezért elégedjél meg azzal, hogy védelmet kérsz magad számára. Nem többet. A szeretet idejében vagy, és a szeretet ugyanazt akarja másoknak, amit magának szeretne. Kérd azért Isten hatalmát, hogy téged védjen meg, ôket pedig térítse meg! Csak ezt kérd! És valóban azt kérnéd az Úrtól, ami kedves elôtte, mert megfelel vágyainak, hogy az emberek mindenek elôtt testvérekként szeressék egymást. ,,Ne kívánjunk rosszat senkinek sem'' -- mondja az Apostol. Nagyon rossz dolog azt kívánni, hogy baj érje ellenségeinket. Ez a szeretet és a megbocsátás parancsának megtagadása. És ha jól átelmélkeded, meglátod ebben az ellenségnek kívánt rosszban nemcsak a gyűlölet bűnét, hanem a bálványimádásét is. Saját énje bálványként való imádását, amit valaki túlzottan szeret, és uraként, a legnagyobb istenként imád. Oly rendetlenül szereti énjét, hogy azt minden gondolatának és cselekedetének szent központjává teszi. Oly rendetlenül szereti énjét, hogy elhagyja a rendet, mert, noha testbôl és lélekbôl álló ember, de halhatatlan lelke az Ég örököse, és a rend megkívánja, hogy oly módon járjon el, hogy megadja lelkének azt, amire rendelve van. Azért természetfeletti módon kell élnie, Isten gyermekeként, Isten Lelkétôl indíttatva és vezetve, királyi alárendeltséggel és kiváló gyermekséggel, nem pedig állatok módjára, igazságosság nélkül, az Életen és az Igazságon kívül, a test, a világ és a Sátán rendetlenségében. ,,Én vagyok a te Urad, Istened''. Isten az Egyetlen Isten. Senkinek sem szabad más istent tennie az Egyetlen és Szent helyébe. Aki önmagát egyetlenként szereti, akinek meg kell adni minden tiszteletet és örömöt, az bálványként imádja önmagát. És a bálványimádás a vadember szokásaihoz vezet, amilyenek az ellenség számára a rossz kívánása, a bosszúállás, énjének kielégítésére való felhívás, elhagyva a keresztény vallást, azaz az igazi vallást, a szeretetet. Pál felsorolja Izrael bűneit: az arany bálványként imádását. Megfontolja, milyen lealacsonyító az nemcsak a vallásra, hanem az észre is, ha valaki bálványt imád. Az állatok királya, az ember, -- akinek Isten az Atyja, akiben Isten Lelkeként van a lélek, amely az Atyához hasonlóvá teszi, mint képmását --, mert a lélek szellemi, szabad, halhatatlan, értelmes, képes felékesíteni magát azokkal az erényekkel, amelyek Istenben vannak, kivéve a teremtô hatalmat, és arányosan, amit az igazságosság megôriz a Magasságbeli és az ember között, a Teremtô és a teremtett lény között, -- ez a tökéletes teremtmény, amikor egy aranyborjú alakját imádja, amely az ôt szolgáló állaté, odáig jut, hogy lealacsonyítja magát egy anyag elôtt -- amit a Teremtô teremtett: a szegényes arany elôtt, amely csak akkor ragyog, ha fénybe öltözik, -- míg Isten a nem-teremtett és végtelen Fény ragyogása. És utána még mélyebbre süllyed, lealacsonyítja magát a tivornyázásban, és nem azért eszik, mert szüksége van rá, hanem bűnné teszi az evést, és utána, lerészegedve a bortól és az ételtôl, felkel, hogy olyan buján szórakozzék, ahogyan még a legbujább állatok sem teszik. És itt, mellesleg, felhívom figyelmedet Mózes viselkedésére. Ô, a szent, visszautasította a megtiszteltetést, amiben Isten jutalomként akarta részesíteni ôt: ,,...engedd, hogy kiirtsam ôket, és utána téged teszlek meg egy nagy nép fejévé.'' Ô inkább azért könyörgött, hogy ,,szegény bűnös testvéreinek'' bocsásson meg és üdvözítse ôket. Mózes már felfogta a szeretetet, amely más javát akarja, igazi javát, inkább mint saját ideig tartó dicsôségét. Pál, a bálványimádás után megemlékezik a paráználkodásról és annak büntetésérôl: a szabadosan élôk megölésérôl, mert Isten Népében, amelyet arra rendelt, hogy belépjen az Ígéret Földjére, nem lehettek tisztátalanok, paráznák, bálványimádók, gyilkosok, hazugok és gyalázatosak. Megölette ôket Lévi fiainak keze által, akik jobban buzgólkodtak Isten dicsôségéért, mint saját vérük szeretetéért, és hogy a fiak és testvérek életének kioltásával, azok vére által kiengeszteljék az Úron esett sérelmet, így ,,megszentelve kezüket, hogy részesüljenek az áldásban''. Most, a szeretet törvényében, még áldozatokkal mossák le a sérelmeket. De nem a bűnösöket ölik meg, és nem azok vérét ontják, hanem saját magukat ajánlják fel áldozatul, a Megváltó példájára, és nemcsak kezüket, és nemcsak a papi áldást, hanem egész lényüket megszentelik. És részesülnek az áldásban, amely megnyitja Isten Országát a Szenteknek, azoknak, akik felajánlják magukat a bűnösök megmentéséért, és az Istenen esett sérelmek kiengeszteléséért. ,,Ne kísértsük Krisztust, amint megkísértették némelyek közülük, akiket a kígyók megöltek.'' Isten gondoskodott Népérôl a mannával. Elôzôleg megvédte ôket este Egyiptomban az áthaladó angyaltól, és ôk, megfeledkezve az Egyiptomban elszenvedett fájdalmakról és az Úr csodálatos közbelépésérôl, már visszasírták a halakat, a sárgadinnyét, a görögdinnyét és Egyiptom más zöldségeit, hasukat és annak gyönyöreit helyezve a függetlenség és az Istennel való egység gyönyöre elé. Ismét azt mondták: ,,Undorodunk már ettôl a könnyű ételtôl'', megfeledkezve azok haláláról, akik mértéktelenül teleették magukat fürjekkel, mielôtt elérték Asotot. Siránkoztak, hogy nincs vizük, nincs kenyerük. Látták a sziklából fakasztott víz csodáját. Isten gondoskodott szükségleteikrôl. Zúgolódtak. Kísértették. Fölöslegeset akartak. Sok keresztény szomorú példája! És íme, akik hallgattak a Kígyó sziszegésére, a bűnös vágyakra ösztökélôre, azokat megölték a kígyók. Mert azt, aki hallgat a Sátánra, a Sátán megöli. Nagyon sokan, miután mindent megkaptak Jézustól, visszautasítják a Bárányt, a Kígyó kedvéért, és utána rettegve nézik a kígyót, amint feléjük kúszik, hogy megölje ôket, megfeledkezve arról, hogy felemeljék tekintetüket a Keresztre, amelyen az Üdvözítô van. Végül a zsidók gonosz dolgot tettek az Úr elleni zúgolódásukkal, aki egy kis áldozat fejében nekik akarta adni a tejjel és mézzel folyó földet. Tízszer kísértették az Urat, tízszer lázadtak fel és zúgolódtak, ezért megérdemelték a halált, lesújtva a pusztában Isten által, aki méltatlankodott nyakas, lázadó lelkületük miatt. Nagy ostobaság meghalni a pusztában, lesújtva Istentôl, amikor van, aki biztosítja ôket, hogy boldogok lesznek a megígért földön, és biztonságban birtokolják, amit csak akarnak az emberek, akiket Isten minden módon segít, s azért nem kell félniük a Gonosz cseleitôl, mint legyôzhetetlen dologtól. Mégis ez történik állandóan. Nem gátolják meg ezek a tények az emberek nagy ostobaságát, amellyel elvesztik az Eget mindörökre, a röpke világért. Ezek a tények jelképei az eseményeknek, amelyekkel lélekben találkoztatok, amikor elérkeztetek a szigorúság korszakának végére, vagyis az irgalmasság idejéhez, amely megelôzi az Öröm örök idejét. Nagy figyelmeztetést ad Pál: ,,Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!'' Tartsátok mindig szemetek elôtt, hogyan vétkeztek a régi kor emberei, annak ellenére, hogy rettegtek Istentôl. Ne mondjátok: ,,Nem haladtak elôre annyira, mint mi''. Igaz, részesültetek a tökéletesített törvényben és a Szentségek felmérhetetlen segítségében, amelyek a Kegyelem csatornái, Krisztus érdemei révén. De talán jobbak vagytok? Elôre haladtatok az emberi ismeretekben, de annak kilenctized része károtokra van. Elôre haladtatok a tudásban. De lelkileg nem. A gonoszság vezet titeket, a kevélység uralkodik rajtatok. A hármas bűnös vágy tönkretesz titeket. Az egyének és a közösség önzése elárasztja a világot könnyekkel és vérrel, szórványos és többszörös kiáradással, vagy a gyilkos vér és könny igazi özöneivel, amelyek kiterjednek az egész világra. Nem haladtatok elôre! Sôt, azok között, akik rablók, bálványimádók, erôszakosak és vérfertôzôk voltak a régi világban, mert nem ismerték pontosan az erkölcsi és vallásos törvényeket -- mert még vademberek voltak -- ti, akik kifejlôdtetek és megismertétek Jézus Krisztus törvényét, még bűnösebbek vagytok, mert tudatosan teszitek ezt. Ezért ne dicsekedjék az, aki a jelenlegi pillanatig, amelyben él, nem vétkezett súlyosan. A következô pillanatban vétkezhet, mert meglazulnak a gyeplôk, amelyek megfékezik az ember énjét. Kiteszi magát a bukásnak, mert eltávolodik Istentôl. Pál azt mondja: ,,Mindeddig csak emberi kísértések értek titeket.'' Nem mondja, hogy nem kell félni ezektôl a kísértésektôl, vagy hogy nyugodtan lehet élni, kijelentve: ,,Én olyan erôs vagyok, hogy hasztalanul kísértenek. Mindig én gyôzök!'' Aki így beszélne, azonnal elesne egy lelki kísértéstôl: a kevélységétôl, amely megnyitja az utat a másik hat fôbűn elôtt. És a kevélység meggátolná Isten segítségének kiáradását, mert Isten nem közli magát a kevélyekkel, és mert a kevélyek nem futnak Istenhez. De amikor az ember alázatos, és szereti Urát, akkor nem csalatkozik Istenben, mert Isten hűséges, mind szeretetében, mind ígéretének megtartásában. Jézus nem ejtett ki felesleges szót, amelynek nem lett volna gyümölcse. Ô azt mondta: ,,Amikor imádkoztok, így imádkozzatok: ,,Miatyánk... ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a Gonosztól.'' Azért mondta nektek, mert tudja, hogy az Atya meg akarja azt tenni, és azért nem fogja megengedni, hogy az embernek, gyermekének ereje alul maradjon a kísértés hevességének... Fontold meg jól! Nem azt mondom: ,,És az Úr megengedi hűséges gyermekeinek a kis kísértéseket, míg hitetlen gyermekeinek igen nagyokat ad.'' Hanem azt mondom: ,,Nem engedi meg, hogy gyermekeinek ereje alul maradjon a kísértés erejének.'' Ô azt akarja, hogy küzdjetek, hogy legyôzzétek. Az érdemnek, a tietekének kell lennie. A dicsôségnek arányosnak kell lennie az érdemhez és a kiállott küzdelemhez. Mint a lovagi tornák küzdôinek jó ura, új fegyvereket ad nekik, hogy mindig ellen tudjanak állni a megismétlôdô kísértéseknek, és felajánlja kegyelmének erôsítô kelyhét, hogy megeddze fiának erejét, aki harcol, és kész a küzdelem végén szívére szorítani ôt, hogy megkoronázza a békével, a paradicsomi öröm dicsôségével abban a pillanatban, amikor visszatér Istenhez. Megerôsíti Pált, akit a sötét angyal irigysége háromszor pofozott meg, hogy ne féljen. És én, vele együtt megerôsítelek téged. És mindenkit megerôsítek a liturgia szavaival: ,,Isten parancsai igazak, ítéletei méznél édesebbek''. Legyetek azért hűségesek hozzájuk, növekedve a kegyelemben és bölcsességben Isten és az emberek elôtt. És még a Szent Mester szavát mondom nektek: ,,Vegyétek magatokra Krisztus igáját! Az édes és könnyű.'' Vegyétek magatokra szent bátorsággal és hôsies akarattal! Vegyétek magatokra teljes bizalommal az Atyában, Fiúban és a Szentlélekben, akik a Szeretet. És a Szeretet: erô. Dicsôség nekik mindörökké! (A 230-237) ======================================================================== A türelem jutalma (1Kor 1,4-8) Biztos a türelem jutalma, mert a türelmes ember utánozza Mennyei Atyját, aki nagyon türelmes a bűnös emberek megtérésére várakozva, de akinek szeretetteljes türelme kárpótlást talál az örömben megváltottai felett. Isten utánzása, mivel ez tevékeny szeretet, mindig elnyeri a kárpótlást Istentôl. Ameddig ez a földi napotok tart, a kárpótlás a lélek mélységes békéjében nyilvánul meg, a békében, amelyet nem ismernek azok, akik nem tudják szolgálni az Urat. A kis földi nap után a kárpótlás az örök és boldog dicsôség. Egy másik kárpótlás azok számára, akik értenek ahhoz, hogy türelmesek legyenek, a kegyelemkérés meghallgatása, ami késhet, de ami elôbb vagy utóbb teljesül, és mindig abban a pillanatban, amikor jó annak megadása. Hagyatkozz azért teljes bizalommal az Irgalmasságra, aki szeret téged és irányít, és irányítja legkedvesebb tevékenységeidet, és nagyon fogsz tetszeni Istennek, és mindaz, ami nyomasztólag hat rád, jól fog sikerülni, mert Isten maga veszi kezeibe és teszi magáévá dolgaidat, megvédi és véghezviszi azokat. Érteni kellene ehhez minden embernek, és hagyniuk kellene, hogy a Bölcs Irgalmasság úgy mozgassa ôket, mint a szél a finom kelmét, amely meghajlik fuvallatára, akkor is, ha enyhe szellôként jön, mint amiben a próféta megérezte Istent. Úgy találnák, hogy az égbe vitte ôket anélkül, hogy tudnák, hogyan jutottak oda, úgy, amint a kisded, aki képtelen járni, megérintheti egy hegy csúcsát és örülhet a napsugárnak, a kékségnek, a határtalan térségnek, a virágoknak, mert felvitte oda az anyja, karjainak kedves menedékében. És elmélkedjünk Pálról! Az, hogy Krisztus tanúbizonysága megerôsödött a hívek között, nem azt akarja mondani, hogy a hívek már részesültek a keresztségben és a többi Szentségben. Hanem azt akarja mondani, hogy cselekedeteik tanúskodnak arról, hogy Krisztus követôi. A vallásgyakorlatok, amelyek arra korlátozódnak, hogy szátokkal tisztelitek Istent bizonyos szertartások megtartásával -- anélkül, hogy utána azok végeztével a vallásosság, engedelmeskedve a parancsolatoknak és a keresztény élet tanácsainak, folytatódna köztetek, mélyrehatóan és ôszintén, minden órában és eseményben, és a nap cselekedeteiben --, nem képezi a Krisztusról tett tanúbizonyságot bennetek, hanem egyedül csak a képmutatást, vagy, még kevesebbet, az ugyancsak gyenge keresztény életet. Ha így tennétek, hasonlók lennétek azokhoz a satnya kisdedekhez, akik az anyai tejbôl és gondozásból éppen csak annyi hasznot húznak, hogy ne haljanak meg, de ami elégtelen ahhoz, hogy növekedjenek, és megmaradnak sorvadtan, képtelenül a mozgásra és erôtlenül, kitéve minden betegségnek, míg egy figyelmetlenség a táplálásban vagy a test felépítését illetôen, megöli ôket. Hasonlóképpen történik azokkal a lelkekkel, akik nem termelnek éltetô nedvet abból, amit kapnak a Szentségeken keresztül. Arra korlátozzák magukat, hogy kapjanak, és nem erôlködnek, hogy adjanak. Élôsdiek, akik lézengenek, de nem élnek; betegek Krisztus éltetô testében, és arra vannak szánva, hogy meghaljanak, mert lanyhák; akaraterô hiányában szenvednek. Meddôk, és nagyon könnyen áldozatul esnek minden lelki fertôzésnek; mindinkább elgyengülnek, míg végül elvesznek, mint a növények, amelyeknek gyökerei elkorhadtak. Pál, aki nagy mester Krisztus Titokzatos Testének tanában, amely Testnek Krisztus a Feje, örvendezik a korinthusiak tanúságtételének, amit Krisztus iránt tanúsítanak, a pompásan élô és akaraterôs tagoknak. Örvend, hogy már nem élôsdiek, akik terhet és veszélyt jelentenek mások számára rossz példájukkal és szégyenletes életükkel, Isten megbántásával, mint a lanyhák, akiket ,,Ô elvet magától'', mint a Jelenések könyve mondja. Pál örvend, hogy látja: a korinthusiak keresztény jellege megerôsödött az erényekben, ,,meggazdagodtak minden dologban, a tanítás és a tudás minden ajándékával'' Isten kegyelmébôl, amit Krisztus által nyertek el, és megtartottak és növeltek a jó akaratú ember érdemeivel. Örvend ennek, és buzdítja ôket, hogy mindinkább növekedjenek Krisztusban, magukba szíva és magukévá téve a kereszténység éltetô nedveit. A kereszténység élet és nem külsô forma; igazság és nem képmutatás; út és nem mocsár, amelyben elmerül az ember és megállapodik. Örvend annak, hogy ,,nem hiányzik belôlük semmiféle ajándék sem''. Már kifejtette, hogy az ajándékok igazán csak akkor élnek, ha az ember jó akaratával élteti azokat, ,,hogy az Úr Jézus eljövetelekor bűn nélkül legyenek''. A legnagyobb bűn nélkül: ami Isten végtelen ajándékainak megvetése, elhanyagolása annyira, hogy nem éltetik saját életüket és lelki tökéletességüket, hanem hiányzik belôlük minden erény, és nem tartanak ki a hitben, reményben, szeretetben, lelki erôsségben, józanságban, igazságosságban és mérsékletességben, hanem engednek az ördög, a világ és a test csábításainak; bukott vagy teljesen halott lelkek, akikért hiábavaló vagy mértéken felül gyötrelmes volt Krisztus áldozata. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 289-291) ======================================================================== A Tízparancs (Róm 12,6-16) Nagy tanítás van Szent Pál levelében. Arra tanít, hogy a Tízparancsolatot meg kell tartani minden dologban a gyermekkortól kezdve, hogy a szent dolgokban is elérhessétek az életszentséget. Mert, lelkem, visszaélhet valaki a szent dolgokkal is. Nem azért, mert a helyes dolgok helytelenekké válhatnak önmagukban, hanem azért, mert az ember helytelenül kívánhatja és gyakorolhatja azokat. Így van a szent dolgokkal is. A lopás vagy legalábbis a természetfelettire való szertelen vágyakozás el van terjedve jobban, mint gondolnák, és oly heves és állandó lehet, ami az anyagi dolgok lopásánál és a rájuk való mértéktelen vágyakozásnál nem jelentkezik. A vágy, hogy hasonlók legyenek Istenhez, ha az a kevélységbôl ered, megegyezik Lucifer vágyával. Ezek nem azért akarnak hasonlókká lenni Istenhez, mert ismerik saját sorsukat, és nem a szeretet ösztönzi ôket, hogy olyan tökéletességre jussanak el, ami istenekké teszi ôket. És amint a Lázadótól nyerte alakját és hevességét, tôle származik makacs kitartása is ebben a vágyban. Szent Mesteretek mondta nektek: ,,Legyetek tökéletesek, mint Atyám.'' Azért nem bűn, hanem engedelmesség arra a tökéletességre törekedni, amely Atyátokhoz hasonlókká tesz titeket. De a tökéletesség magával hozza az életszentséget. És az életszentségben csak szeretet található. Az életszentségben és a szeretetben mindig megtalálható az alázatosság és a bölcsesség. És az alázatosságban és bölcsességben a vágy, hogy hasonlókká legyetek Istenhez, nem egyesül a kevélységgel és a tudatlansággal, amely az akar lenni hatalmában is, és végtelen fokban, hogy olyan dolgokat művelhessen, mint amilyeneket Ô tesz, sôt még többet is, felülmúlva, uralkodva felette, letaszítva Ôt a trónról, kijelentve: ,,Én vagyok'', amint Lucifer megkísérelte ezt tenni, és amint Lucifer kijelentette. Az életszentség tiszta marad, szeretet marad, semmi más, mint szeretet. A szeretet, amely az Atya és az isteni Testvér utánzására ösztönzi a gyermekeket, hogy tökéletesek legyenek a jóságban és a szeretetben. Ezekben. Nem arra szomjazik, hogy bámulatos dolgokat cselekedjék, amelyeket a Teremtô Isten, az Ég és a Föld Ura tesz. Mégis, a hitetlenek mellett, akik káromolják Istent, tagadva létezését, és az észimádók mellett, akik káromolják ôt lekicsinyelve; a sok tévhitű mellett, akik káromolják, megcsonkítva az Ô tanítását, a közömbösek mellett, akik káromolják Ôt, megfeledkezve Róla, -- ezek az olyan emberek csoportjai, akiket a katolikusok szigorúan elítélnek -- vannak más bűnösök is, és fôleg a szertelen lelki vágyakozással vétkezôk. A katolikusok magukat tökéleteseknek tartják, pedig elôször ki kellene venniük a gerendát saját szemükbôl, hogy lássanak. Mégha nem mestergerenda is az, hanem csak szálka, már az is elégséges ahhoz, hogy elhomályosítsa látásukat. Szigorú ítéletükkel rossz példát adnak másoknak. Fôleg a magukat buzgóknak gondoló katolikusok seregében vannak ezek. A maguk módján valóban buzgók. Azok. De buzgóságuk helytelen, tisztátalan, nem rendezett szeretet. Urunk Jézus idejében ezek a farizeusok seregében voltak. Ma azok seregében vannak, akiknek vallásossága szertelen. És sokan vannak. Egy nap sem mulasztják el a templomba járást. Mindenáron megtartják a hústól való megtartóztatást és a böjtöt. Még akkor is, ha emiatt elhanyagolják férjüket vagy feleségüket, vagy gyermekeiket. A jó katolikusnak nem lenne szabad vétenie a szeretet ellen egy beteg iránt. Ôk megfeledkeznek a beteg megsegítésérôl. Elfelejtik, hogy az irgalmasság gyakorlása Isten iránti tiszteletük és szeretetük jele, mert Isten rejtôzik a betegben. Ôk azonban szertelenek vallásosságukban, mert azt csak saját lelkük érdekében gyakorolják. Szertelenek, mert önzôk. Szertelenek, mert szomjazzák az emberek dicséretét, akik látják az ô (külsôséges) buzgóságukat, mindennapos (külsôséges) imájukat. Isten azonban látja bensôjüket is, szívüket, és belát ezekbe a dolgokba. Látja, mi indítja ôket igazán a sok vallásgyakorlatban. És látja ezeknek a teljesen külsôséges gyakorlatoknak a következményeit. És nem helyesli ezeket. Mert Isten a Szeretetnek és a Rendnek az Istene, és minden dologban rendet és szeretetet akar. Amikor az Isteni Mestert megkérdezte egy írástudó, hogy mi a legnagyobb parancs, azt válaszolta: ,,Szeresd Istent teljes erôdbôl, lelkedbôl, szívedbôl és értelmedbôl, és szeresd a felebarátot, mint önmagadat''! És a tanítványokat tanítva azt mondta, hogy amikor az Utolsó Ítéleten megkérdezik majd tôle, mikor látták Ôt éhezni, szomjazni, utasként, ruhátlanul, betegen vagy bebörtönözve, Ô azt válaszolja: ,,Amit ezek közül egynek tettetek, nekem tettétek.'' A Bölcsesség szeretetet akar minden dologban és minden vallásgyakorlatban. Nem a külsôséges cselekedet, hanem a cselekedet lelke érdekli. Nem istentisztelet az, amikor valaki a templombajárás miatt elhanyagolja a férj vagy a feleség, az apa vagy az anya, a gyermek vagy testvér iránti kötelességét, és káromkodást vagy haragot vált ki férjébôl vagy feleségébôl, fiát vagy testvérét kicsapongásba, leányát szabados szeretkezésekbe és káros kapcsolatokba viszi bele ezáltal. Amikor valaki jól tudja használni az idôt, az elég mindenre. De a szeretetnek és az áldozatnak igazi szellemével kell azt összekötni. Isten igazságos, és tiszteletét illetôleg igazságos kötelezettségeket állított fel, éppen azért, hogy mérsékelje az embereknek és a lelkeknek szükségleteit és ösztönzéseit. Az Egyház ugyanezt igazságos mértékben írta elô. Minden egyéb ráadás, amelyet akkor és úgy kell használni, amint a körülmények megengedik. El kell kerülni, hogy saját érdemük kárt okozzon egy léleknek. Ha ez történne, érdemüket megsemmisítené az, hogy felelôsek mások haragjáért, vagy bűnéért, ami azok szívében támadt. Szeressétek az igazságot, katolikusok, ha tökéletesek akartok lenni! Szeressétek az igazságot, ha igazán Istené akartok lenni! Tökéletesen szeressetek! Szeressétek Atyátokat, szeretettel tiszteljétek, nem haszonlesésbôl, ami abból rátok származhat. Egyébként, ha hasznot akarnátok hajtani abból, hogy megtisztelitek, hasonlók lennétek a pogányokhoz és a bűnösökhöz. Ha csak azért lennétek buzgók, hogy halálotok után azonnal jutalomban részesüljetek, én mondom nektek, hogy hosszú ideig fogtok engesztelni önzéstekért a tisztítóhelyen. Nos, amint a szertelenség zavart szül, úgy azok között a katolikusok között, akik, hogy úgy mondjam, emberi szintre süllyesztik le a vallásnak nevezett lelki istentiszteletet, ami a szeretet, és eltérnek annak helyességétôl és megváltoztatják természetét és szépségét, nagyon sokan szertelenül kívánják a lelki dolgokat, amint kezdetben mondtam. Ezek nélkülözik az igazság szeretetét, az alázatosságot és az igazi szeretetet. Vétkeznek a tízparancsolat ellen, vétkeznek a kevélységgel, a fösvénységgel és az irigységgel. Felébred bennük ezeknek a fôbűnöknek a szokása, mert nem tépik ki azonnal a szertelen lelki vágy rossz növényét, amely a rendetlen szeretetbôl ered bennük. Az Apostol különösen ezek felé fordul, akik betegek, és akiket figyelmeztetni kell betegségükre, és meg kell gyógyítani ôket, feltárva a sebet. De azok felé is fordul, akik még nem betegek, de betegekké válhatnak, vagy akik nagyon egészségesek, sôt, már fel vannak ruházva Isten üdvös gazdagságával, de beleeshetnek a fösvénység és a kevélység bűnébe, és azért megbetegedhetnek és meghalhatnak. ,,Különféle ajándékaink vannak, a kegyelem szerint, amely nekünk azokat adta...'' Íme. Mindenki tegye azt, amit Isten adott neki, hogy megtegye, és tegye azt lelki ,,vidámsággal'' és nagy szeretettel! Mert ha szeretni fog, akkor szíve is vidám lesz. Egyedül a gyűlölet szomorítja el a lelket, mert bűnt szül és elválaszt Istentôl. Azért senki se irigyelje azokat, akik rendelkeznek a jövendölés adományával, és ne vágyakozzék arra! (A 394-398) ======================================================================== A tökéletes ima A te szíved beszél az Úristenhez, és nem földi szükségletekért, testi enyhülésekért imádkozol, nem azokért a nagyon földi dolgokért, amelyeket az emberek rendszerint kérnek a Magasságbelitôl. Nem bűn azokat kérni. Jézus Krisztus Urunk tanította az embereket arra, hogy kérjék a mindennapi kenyeret. De ha az ember tudna elmélkedni, ezt a kérést, ami teljesen emberi szükségre vonatkozik, a három fenséges kérés után tenné, elôbb kérve, hogy Isten Szent Neve részesüljön a neki kijáró dicséretben, hogy eljöjjön Országa, és hogy akaratát úgy teljesítsék a földön, amint az égben teszik. A tökéletes ima, amire az Ige tanított olyan, mint egy fénybe szerelmes fecske, amelyik miután felszállt a magasba, egy hirtelen szárnycsapással leszáll, hogy kérje: ,,add meg nekünk mindennapi kenyerünket''; de íme, azonnal újra felszáll az étel állati szükségletétôl a lélek szellemi szükségleteihez, és repül, ismét könnyeddé válva, és kéri a bocsánatot: ,,amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek'', és azzal fejezi be, hogy ismét annak lábai elé helyezi magát, akit ,,Atyának'' nevezett a kezdetben, és kéri azt, amit egy szeretô Atya meg tud tenni, hogy védje meg gyermekeit a kísértésektôl. Ez az ima, hiány és hiba nélkül, megtanítja az embert, hogy miként; miért, és milyen dolgokért kell imádkoznia. De általában az ember csak a súlyos anyagi szükségletekért imádkozik. És ha az csak a kenyérre szorulás lenne! De mennyi, mennyi ostoba, sôt sértô kérés van az ember gondterhelt imájában! Az, aki csak lelki dolgokért, Isten dicsôségéért és testvérei javáért imádkozik, olyan, mint egy kigyulladt csillag az emberiség egyöntetű, szürke egén. Így látja az ég ezeket a magános imádkozókat, és az ô kérésük aranyszavakkal csillog az emberek 90 %-ának egyhangú, zavaros, rekedt kérései között. Valóban, ha a Tökéletes egy pillanatra teljesítené a tökéletlen kéréseket, azaz azokat, amelyeket a tökéletlenséget szándékosan szeretô emberiség kér, meglátnák teljesedni a bűnös dolgokat -- mert ritkán tartózkodik az ember attól, hogy ösztöneinek teljesítését kérje, hogy kielégítse bűnös vágyait -- vagy ha nem is mennének el a bűn elkövetéséig, mindig lefokoznák az embert, aki megfeledkezve arról, hogy lelke van, csak a test örömeivel törôdik. De boldogok azok, akik tudnak a lélekért és lelki dolgokért imádkozni. Még boldogabbak, akik értenek ahhoz, hogy még szent dolgokat se kérjenek, hanem azt mondják: ,,Te tudod, mi a legjobb számomra, add nekem a legjobbat!'' A legboldogabbak azok, akik eljutnak odáig, hogy megfeledkeznek magukról, és arról, hogy a legjobbat kérjék Istentôl, és csak azt mondják: ,,Kérem, teljesedjék az, ami a te dicsôségedre válik, és ami testvéreim szentté tételét mozdíthatja elô.'' Akkor az imádkozó eljut a tökéletes imára, arra, amelyik elfeledkezik saját szenvedéseirôl, és csak másokért könyörög. Jézus imája a kereszten magasztosabb, mint engedelmessége a Getszemániban. Magasztosabb, mert tökéletes szeretet. Amikor azt mondod: ,,Atyám, nem magamért imádkozom, hanem oly sok testvérem javáért, hogy részesüljenek benne, és az növelje a te dicsôségedet'', akkor eljutottál a tökéletes imára. Arra, amikor az ember úgy tapad Istenhez, hogy eggyé forr vele, és ugyanarra vágyakozik: az emberek javára, megszentelôdésére, megdicsôülésére, hogy azzal megdicsôítse az Urat. A te imád ilyen. Így beszél szíved Istenhez, és ezért szeret téged annyira Isten, mint kedves leányát. Sose kövesd azokat, akik miután Istent keresték a szükség idején, többé nem keresik, miután részesültek kegyelmében. És még kevésbé kövesd azokat, akik, mivel nem kapták meg a kegyelmet, többé nem keresik Istent, mintha Ô gyűlöletes ellenséggé vált volna szemükben. Nem. A szeretô lélek életének olyannak kell lennie a földön, mint amilyen az égben lesz: állandó Istenre nézés, hogy imádja, tisztelje, szeresse Ôt, örömét lelje abban, hogy megértse az Ô fénylô szavait, úgy, amint mi, angyalok tesszük. Szükséget szenvedtek? Emeljétek fel lelki szemeteket Istenre! Megelégedettek vagytok az elért kegyelem miatt? Emeljétek fel lelki szemeteket Istenre! Örültök? Emeljétek fel lelki szemeteket Istenre! Szenvedtek? Emeljétek fel lelki szemeteket Istenre! Elhagyatottak vagytok? Emeljétek fel lelki szemeteket Istenre! Hogy segítséget kapjatok, hálát adjatok, részeltessétek örömötökben, részvétet kapjatok szenvedéstekben, hogy ne legyetek egyedül. Ó, milyen öröm, ha magatokra tudjátok vonni Isten tekintetét! Mária, ez az ég boldogsága. Látod. Ahhoz, hogy a Megváltó beteljesítse rettenetes szenvedésének utolsó részét, az Istenség elrejtôzött lelke elôl. És akkor az Önként, a Hôsiesen, a Csendben Szenvedô felkiáltott teljes fájdalmában: ,,Atyám, miért hagytál el engem?'' Ó, ha felfoghatnátok a végtelen fájdalom mélységét, a szenvedés teljességét, amelyet ez a kiáltás kifejezett! Az ég beleremegett, az Istenségnek kényszerítenie kellett magát, hogy ellenálljon vágyának, és ne legyen irgalmas, hogy mindent kiengeszteljen, mindent beteljesítsen annak kiengesztelésére, hogy az emberiség elhagyta Istent, követve a Kísértôt. Az angyalok remegtek az Istenség ismeretlen arcának megpillantásakor. Az Istenség elsôízben volt könyörtelen. Az angyalok sírtak, elmélkedve azon, és teljesen felfogva, mily mélységbe zuhant Lucifer a többi lázadóval, létrehozva a Rosszat, és kihívva az azt követô szenvedéseket, amelyek a Nagy Áldozatban érték el csúcspontjukat. Az angyalok teljes erejükbôl imádták az engedelmes és szelíd Igét, összevetve mindazzal, ami már létezett, ami van, és ami még teremtve lesz. Ez a kiáltás megremegtette a Sötétség birodalmát, és kioltotta az utolsó halovány reményt is, hogy egy napon bocsánatban részesülhetnek. Nem! A Föld kifordult sarkaiból, a Templom függönye kettéhasadt, a sírok megnyíltak a Vértanú nagy kiáltására, amikor kiadta lelkét. De a végbevitt rettenetes istengyilkosság, a hitetleneknek és gyűlölködôknek adott jel, a várakozó igazak örömujjongása volt az, ami megreszkettette a Földet, széthasította a Függönyt, és ami az igazakat sírjaik elhagyására késztette. Eközben a tökéletes elhagyatottság felkiáltása megrázta a lelkeket, minden lelket, és oly aggodalommal töltötte el ôket, amilyen még sose volt, és sose lesz. Mert az Istentôl való elhagyatottság, a képtelenség, hogy Istenre tekinthessenek, a legnagyobb megpróbáltatás az élôk számára, és a legnagyobb büntetés a bűnösök részére. És itt nem egy teremtmény, nemcsak az Ember érezte magát elválasztva Istentôl, hanem az Ige nem volt többé kapcsolatban a Gondolattal, a Fiú volt elválasztva az Atyától, Isten Fia a tökéletes szeretettôl, aki nem érezte többé az Atyaisten tökéletes szeretetét, és ezért vigasztalanul, egyedül szeretett. (A 136-143) ======================================================================== Az igazak imája (Fil 3,17-21; 4,1-3) A népek bűnei oly súlyosak és oly számosak, hogy ha Isten jósága és isteni türelme nem lenne végtelen, a világ egy ideje már elpusztult volna, mint a világegyetem borzalma, borzalom, amit el kell távolítani, mert a tökéletes teremtésben nem szabad gyalázatos dolgoknak fennmaradniuk. De a világban, amely már igazán a pokol elôcsarnoka és a Sátán birtoka, mindig vannak igazak. Ritkák, mint a viharos égen a csillagok, mint a pálmák a sivatagok hatalmas száraz térségében. És amint már tudjuk Ábrahám esetébôl, Isten kész az irgalmasságra a bűnösök iránt is, és kész megmenteni ôket a büntetéstôl, ha vannak köztük igazak, akik imádkoznak. Kész megmenteni ôket az anyagi és erkölcsi szerencsétlenségektôl, addig, amíg napjuk tart, idôt hagyva nekik, amíg elérkezik estéjük, amikor visszatérnek az Úrhoz. De nem menti meg ôket az életen túl, ha megérdemelték a büntetést, mert Isten Napjában nem használ többé az igazak közbenjárása, hogy visszaadja az üdvösséget a kegyelem számára halottaknak. Az Igazságszolgáltatás érvényesülni akar. És akkor is, ha haragosan és lázadozva azt kiáltják az Örök Bírónak: ,,Te gyűlölsz, és megfosztasz a minket megilletô jótól!'', Ô igazságosan azt válaszolja: ,,Nem! Megadtam nektek, ami titeket megilletett. Élvezni akartatok. Élvezni a vagyont, hatalmat, bujálkodást, dorbézolást, amit bármiféle módon elérhettetek. Részetek volt benne. Hagytam, hogy élvezzétek, amint akartátok. Ti választottatok. Én tiszteletben tartom választástokat, és meghagyom azt nektek mindörökre. Az én Országomba azok lépnek be, akik tisztán, mérsékletesen, igazak módjára, irgalmasságot gyakorolva éltek, azok, akik szenvedtek és sírtak miattatok is, és akik szerették Istent, a felebarátot, és még titeket is, akik ôket gyötörtétek. Menjetek! Talán nem azt mondottátok, hogy ostobaság a jövôre halasztani az örömöket, és hogy bölcs dolog a biztos jelennek örvendeni? Így engedek nektek. Örvendtetek a kis jelenben, most szenvedjetek az örök jelenben.'' Az igazak imádkoznak a bűnösökért. Jaj lenne, ha nem így volna! Az Isteni Vér mindennapos és állandó fürdôjébe belevegyülnek az igazak imái és könnyei. És a szeretetnek ez a harmata letörli a világról azt a bôséges szennyet, amit a Végtelen Irgalmasság nem tudna elviselni. Így a világ tovább tud létezni, jóllehet Isten szeme oly szigorúan néz rá, hogy az mély benyomást tesz az angyalokra. Ha véletlenül egyetlen nap is eltelne anélkül, hogy az igazságosságnak egyetlen cselekedete sem lenne végrehajtva az egész világon, ha véletlenül jönne egy nap, amelyen az igazak bűnösökké válnának, nem térne vissza a világosság, hogy megvilágítsa a földet, mert az nem létezne többé. Éjjel az Igazságosság eltörölné a teremtés művei közül. Amit mondok, az megmutatja nektek annak mértékét, hogy milyen értékes az emberek igaz életvitele Isten színe elôtt. Az igaz életvitelnek egyik kiváltó oka: önmagatoknak és Isten bennetek való működésének ôszinte és alázatos ismerete. Ez az egyik legnehezebben fellelhetô bölcsesség még a jobb keresztényekben is. Az erénynek téves értékelése okozza, hogy az alázatosság hazugsággá válik, és néha még képmutatássá is, anélkül, hogy gondolnának arra, hogy ezáltal hálátlanokká is válnak. Sokan, akik jók és sajátos ajándékokban részesültek, és tudják, hogy jók és hogy különös jótéteményekkel áldotta meg ôket az Úr, igazságtalan alázatosság révén magukat gonoszoknak, vagy minden ajándékot nélkülözôknek mondják, amikrôl mások tudják, hogy megvan bennük. Ezekben a dolgokban is kívánatos az igazságosság, okosság, alázatosság és a legnagyobb ôszinteség. Az okosság titokban tartja az ingyen kapott ajándékokat, hogy azok ismerete az emberekben ne fajuljon fanatizmussá, zavart keltve abban, aki a jótéteményben részesült; továbbá, hogy ne fajuljon idôpocsékolássá -- idô, amit, méltóképpen lehetne használni az Úr szolgálatában -- és ne csapjon át kevélység keltette kísértésbe, és néha a kevélység bűnébe. Az ember kötelessége, hogy ne okozzon magának kísértést. Annak az embernek, akit Isten nagy jótéteményekben részesített, mindig emlékeznie kell arra, hogy ember, és azért ne áltassa magát azzal, hogy tökéletes, ne áltassa magát vakmerôen, hogy az Úr jóváteszi bármilyen oktalanságát, amit művel, mert Ô szereti kedves gyermekét. Azt mondani az Atyának, hogy ne vigyen titeket a kísértésbe, jó dolog. De kötelesek vagytok úgy viselkedni, hogy óvakodjatok attól, amivel magatoknak kísértést okoznátok. Az ördög nagy csábító. De sokszor az ember rágalmazza az ördögöt, mert ôt okolja minden bukásáért. Sokszor az ember keresi a csúszós talajt, nem az ördög ösztönzi ôt. Ha egy ember a tetô szélén járna, vádolhatná-e a ház urát azért, hogy leesett és megsérült? Nem vádolhatná. Ugyanígy, ha az ember egyik vagy másik értelemben, önként és oktalanul kiteszi magát a bűnveszélynek, nem vádolhatja sem Istent, sem az ördögöt saját bűnéért, mert sem Isten, sem az ördög nem vitte ôt a kísértésbe, hanem egyedül saját akarata volt a bűnös, kitéve magát a bűnveszélynek... Soha semmi sem veszett el a szeretet műveibôl. Bennetek van a Szeretet, és azért minden tevékeny. Igen. Sokan vannak, túl sokan, akik Krisztus keresztjének ellenségeiként élnek. Végük a pusztulás. Istenük a has, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják. Ez igaz. De sokszor csak vad lelkek, vagy elvadultak sok ok együttes hatására. Nem tudnak semmit. Nem ismernek semmit. Azért nem szeretnek, és nem tesznek különbséget. A templomok hasztalanok számukra. Mik számukra a templomok? A papokra nincs szükségük. Mik számukra a papok? A Szentségek hasztalanok számukra. Mik számukra a Szentségek? A vadember tudja-e talán mi a hajó, amelyet lát elhaladni partja elôtt, vagy a repülôgép, amely átszeli az eget? Titokzatos, mágikus és félelmetes alakoknak tartja, amelyek képesek ártani neki, és ha teheti, harcol ellenük. Tudja-e talán az emberevô, hogy ki az az ember, aki a Kereszt vagy a tudomány nevében veszélynek teszi ki magát, hogy elvigye hozzá a hitet, vagy tanulmányozza és meggyógyítsa a betegségeket? Az emberevô számára csak zsákmány, akit meg kell ölni, hogy megegye, vagy legalábbis megöli, mint bajt okozó varázslót. Tudja-e talán a vadember, vagy az együgyű vagy tudatlan ember, mi az az anyag, amivel az orvos be akarja ôt oltani, hogy megmentse egy ragályos betegségtôl? Számára az méreg, amellyel a fehér ember bosszút áll az alacsonyabb fajokon, és a művelt vidéken élô fehérek között, az eszköz a kormány kezében, hogy elnyomja a legszegényebbeket. Mily sok orvos meghalt, mert dühükben kivégezték ôket a tôlük félô vademberek és a tudatlanok! Ne csodálkozzatok azért, ha a köztetek élô vad lelkek félnek és gyűlölnek titeket, elmenekülnek tôletek vagy rávetik magukat arra, ami a lélekhez vagy az Egyházhoz tartozik, és vad tudatlanságban élnek. Szerencsétlenek. Nem mennek a lelki folyamokhoz. Látják azokat, mert szembeötlôk, és menekülnek tôlük. De ki mulasztja el, hogy igyon egy friss forrásból, ami a hegy oldalából fakad? Olyan egyszerűnek látszik, annyira nélkülözi a csodatevô erôt! Nem gyanakodnak rá, és nincsenek elôítélettel iránta. És isznak friss vizébôl. És a kegyelem így észrevétlenül bejut oda, ahová semmi más módon sem jutna be. Sokan, akik a kereszt ellenségei voltak, és hasuknak és a földi dolgoknak éltek, megszűnnek azok lenni, a művelt világ titkos misszionáriusainak titkos működése révén. Ti vagytok ezek a misszionáriusok, Isten eszközei. Titeket is sokan gyűlölnek: azok, akikben a Sátán uralkodik, és ezért gyűlölnek titeket. De ne törôdjetek ezzel, ne féljetek tôlük! Mondjátok nekik: ,,Mi az ég polgárai vagyunk, ahonnan ide jött Krisztus, aki átalakítja a mi megalázott testünket fénnyé, amely nem alszik ki.'' És tartsatok ki szilárdan munkátokban! Gondoljatok arra, hogy nevetek be van írva az élet könyvébe, mert Isten dicsôségéért és az Evangélium megismertetéséért éltek, dolgoztok, szenvedtek és áldozzátok fel életeteket. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 321-323 327-328) ======================================================================== Ne aggódjatok! Ne aggódjatok semmi miatt sem, visszaemlékezve Krisztus szavaira: ,,Atyátok tudja, mire van szükségetek. Minden napnak megvan a maga baja''. Miért szomorkodnátok és unnátok meg életeteket a jövôbeli dolgok miatt és azok miatt, amiket talán csak az ördög sugallata és működése miatt láttok, aki néha meg akar félemlíteni titeket, és azt akarja, hogy kételkedjetek a Gondviselésben? A holnap miatti aggódás olyan, mint az Istenbe vetett remény szép tüzére öntött víz, és mint a ti mindennapos, Istenbe vetett bizalmatok zsenge palántájára dobott homok, hogy tönkretegye azt. Jézus, amikor megtanított titeket az Úr Imájára, azt mondta nektek, hogy mondjátok: ,,Add meg nekünk ma'', és nem ,,Add meg nekünk az egész évben vagy egész életünkben''. Mivel van Atya, szükség van mindennap a szeretet, hit, remény és a bocsánatot kérô bánat felindítására. Sose gondoltatok arra, hogy a Miatyánkban a hit, remény, szeretet és bánat négy felindítása van? Ezt az Egyház annak az imának részei közé helyezi, amelyet egy jó kereszténynek naponta el kell mondaina. Így segíti magát ezeknek az erényeknek elérésére, hogy növelje azokat saját lelkében, és hôsiesen megvallja az emberi tekintet és a világ gúnyolódása ellenére. A bűnbánat felindítása hasznos engesztelés és eszköz a nagyobb erényekhez a következô napokon. Feltételezi, hogy az, aki imádkozik, figyel arra, amit mond. Különben az nem lenne ima, hanem értéktelen hangok dadogása. Ezért a bűnbánat felindításával fejezze be a mindennapos és nagyon hasznos lelkiismeretvizsgálatot. Ebben az ember alázatosan elismeri bűneit és mulasztásait, amiket napközben elkövetett, és ôszinte bánattal vádolja magát, hogy megbántotta Istent. Elmélkedjetek rajta és lássátok meg, hogy a Miatyánkba be van iktatva ennek a négy érzelemnek a felindítása. Ezek kötelességek Isten iránt, és szükségesek ahhoz, hogy növekedjetek a bölcsességben és a kegyelemben. Tehát ne aggódjatok a holnapért, nehogy erôt vegyen rajtatok a szomorúság és a félelem. A hiábavaló aggodalmak eltávolítanak Istentôl. Olyanok, mint átlátszatlan és sötét ernyôké, amelyeket közétek és örök Napotok közé tettek. Olyanok, mint a láncok, amelyek fogságban tartanak titeket itt lent, míg azok nélkül és az Istenbe vetett szép bizalommal lélekben Istenhez repülnétek. Nyílások, amelyeken Lucifer beléphet, hogy megsebezzen és megmérgezzen titeket. Ne aggódjatok, hanem minden dologban forduljatok Istenhez imával és könyörgésekkel, amelyek egyesülve vannak a kegyelem visszaadásával. És maradjatok meg a békében! A szeretet, hit, remény, alázatosság, Istenbe vetett bizalom, engedelmesség az Ô akaratának, megadják ezt a békét, amely felülmúl minden értelmet. Legyen az bennetek! És azzal szívetekben elôre megízlelitek a Mennyet, mert aki birtokában van a békének, birtokában van Jézus Krisztusnak és megszilárdult benne. Dicsôség az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek! (A 360-361) ======================================================================== Isten atlétái (1Kor 9,24-27; 10,1-5) Jó hasonlattal az Apostol azt mondja, hogy a keresztény élete az atléta lelki élete a föld nagy arénáján. A többé-kevésbé hosszú emberi élet játéka alatt el kell nyerni a jutalmat, ami a gyôztesekre vár. És mindig nagyon helyesen, megjegyzi, hogy a versenypályán futók alávetik magukat mindenféle lemondásnak, egy bizonytalan jutalomért, -- mert csak egy gyôz a futók közül, és romlandó jutalomért, mert bármily értékes lehet is az, aránylag csak rövid ideig tart. Azok viszont, akik azért küzdenek, hogy elnyerjék az örök jutalmat, mindnyájan biztosak annak elérésében, mert Isten jó, és megjutalmazza azt is, aki nem az elsô atléta, de egész erejébôl és kitartó akarattal megteszi, amire képes, hogy engedelmeskedjék Istennek. Ez a jutalom nem szűnik meg egy idô után. Az Úr jutalma tart az örökkévalóságon keresztül. Ezeknek a megfontolásoknak ösztönözniük kell a keresztényeket a versenypálya atlétáinak követésére, hogy a lélek erejét és tevékenységét fenntartsák, hogy növeljék erejét, fürgeségét és ellenállását az ellenfél cseleivel szemben, hogy elnyerjék az égi dicsôség romolhatatlan koronáját. Nem minden keresztény lehet birtokában ugyanannak az erônek a küzdelemben, és nem csak egyetlen módja van annak, hogy eljussanak a gyôzelemre, ami a cél. Van, aki szigorú életet él, olyan teljes szigorúsággal, hogy a kis lelkek félnek tôle. Van, aki olyan természetfeletti módon emberies -- engedd ezt a szót használnom -- kedves példát adva nektek az erényre, amelyet minden más ember, még a természetfeletti hôsiesség terén leggyengébb is, tud követni. A kisgyermek kedves erénye, amely azonban állhatatossága és tökéletessége miatt nem kevésbé feszíti keresztre a test akaratát, mint a nagy életszentség, amely tele van a vezeklés cselekedeteivel és a lelki óriások rendkívüli szigorúságával. És látjátok? Az anyai és bölcs Szent Egyház hôsiesnek mondja a hatalmas cselekedetek aszkétáit, akik megrémítik a kis lelkeket, és hôsiesnek mondja a kicsinyt, aki a kis dolgokat jól, tökéletesen viszi végbe. Valóban, nincs különbség az égben azok között, akik hallatlan vezekléssel gyötörték magukat, és azok között, akiknek vezeklô öve csak a szeretetteljes, alázatos, állandó ragaszkodás volt ahhoz, ami Isten akaratát képviselte számukra. Vagy ami az Úr és a Szent Egyház, vagy az elöljárók és a családtagok parancsa volt, vagy ami a mindennapos tények megnyugvással való elfogadásában állt, amiket szeretettel fogadtak, szeretettel hajtottak végre, szeretettel teljesítettek, mert mindenben felismerték Isten akaratát a lélek megszentelésére. A szeretetteljes engedelmesség zajtalan és állandó reszelôje nem kisebb gyötrelem az ostorozásoknál. A saját akaratról való lemondás nem csekélyebb természetfeletti érték, mint a vagyonról való lemondás a szerzetesi életre vállalkozóknál. Az életrôl való lemondás, csendesen és önként felajánlva Isten céljaira és a bűnösök megtéréséért nem alábbvaló az anyagi szabadságról való lemondásnál, amikor valaki belép egy kolostorba. Hogy egyenlôkké tegye a földi élet versenypályáján sokféle gyakorlatot végzô atlétákat, elegendô eszköz és cél: a szeretet, hogy elnyerjék a Szeretetet, a küzdôk és a lelki gyôztesek jutalmát és örök koronáját. ,,Én is így futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegôt csapdosom, hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak.'' Ezekben a szavakban benne van a jó küzdônek és a küzdelem jó mesterének minden szabálya. Nem céltalanul futni. Mily sok lélek, jó ösztönzésekkel de megfontolatlanul, rendetlenül fut, azaz addig, míg kimerül ereje egy ötletszerű erôlködésben, hogy utána erôtlenül feküdjön, hagyva, hogy felülmúlják azok, akik állhatatosan edzik magukat, rendszeresen felkészülnek, és mindent állhatatosan és rendszeresen tesznek, megerôsítve így magukat a nagy próbára, amelyet szerencsésen kiállnak, mert az állandó gyakorlattal felkészültek rá. Tehát nem céltalanul futni, hanem biztos útmutatást követve. Nem a levegôt csapdosva, hogy ne fáradjon ki, csak hasztalan mozdulatokat végezve, fitogtatva, hogy felfigyeljenek rá és megdicsérjék. A bolondok is tudnak izgatottan küzdeni lázálmaik rémképeivel. De senki sem mondhatja, hogy a bolond jutalmat érdemlô atléta. A némajátékosok is tettetik a mozdulatokat feltételezett ellenfeleik ellen. De senki sem tudná megkoronázni ôket másként, csak mint némajátékosokat, azaz mint olyanokat, akik képesek az igazi utánzására. Az égbe nem lépnek be sem az utánzók, sem az ôrjöngôk, azért, mert ilyenek. Beléphet a némajátékos, ha a színpadon kívül igazán szent életet él, és beléphet az elmebeteg, ha mielôtt megzavarodott, igaz ember volt. A betegség és a szenvedés ugyanis nem bűn. De az égbe csak igazi érdemei révén lép be valaki, nem a puszta színjátszásért. Igazán küzdeni azért az ellenfelekkel, csendben, az én titkos küzdôterén, ott, ahol a lélek küzd a test, az ördög és a világ ellen, a hármas bűnös vágy ellen, a csábítások, kísértések, erôszakosságok, az erôszakosság által kiváltott visszahatás ellen. Ez állandó és kitartó küzdelem, egy közelharc a különféle ellenség ellen, amely mindig felébred bennetek és körülöttetek. Egy küzdelem, amelyben nemcsak a lélek küzd. De magának a testnek is küzdenie kell önmaga ellen, megtartva a lélek parancsait. A testnek meg kell büntetnie önmagát, meg kell tagadnia magától a kielégüléseket, amelyeket követel, amire éhes. A testnek láncokba kell vernie önmagát, hogy megfékezze a vadcsikó oktalanságait, vagy a dühöngô vadállatét, vagy a csúszó kígyóét, vagy a tisztátalan állatét, amely veszélyekbe szeretne rohanni, meg akarna támadni, sziszegni vagy a sárban henteregni. Ezek a test oktalanságai, vadságai, hazugságai, fajtalanságai. Ezek ellen kell küzdenie. És az anyagtalan, de nem kevésbé erôszakos ellenségek ellen, amelyek az én értelmébôl jönnek, a sóvárgás, a kevélység, a jóra való restség ellen. Íme, így kényszerül az anyagból és gondolatból álló ember szolgálni a léleknek, amely az ember választott része. Így kell tehát tennie az embernek, hogy ,,miután másoknak prédikált'', mások mesterévé vált, ,,maga méltatlanná ne váljon,'' oly rossz példát adva, amilyent nem adnak azok, akik nyíltan megmutatják, hogy nincs hitük. Mert a világ szeme azokra irányul, akik mesterekként állnak elôtte, és ha a világ olyan életszabályt lát bennük, ami ellenkezik a tökéletességgel, amit tanítanak, akkor fejét csóválva, így következtet: ,,Nem lehet igaz az, amit tanítanak, nem létezhet Isten, sem a jutalom, sem a büntetés, sem a másvilág, sem az ítélet, különben ôk másképpen tennének, mint ahogy tesznek.'' És íme, a hamis mester nagyobb pusztulást okoz, mint egy ôszinte hitetlen. És nemcsak hogy nem téríti meg a bűnösöket, hanem megdermeszt minden lanyhát, lanyhává teszi a buzgókat, rossz példát ad az igazaknak, akik, legalábbis bensôjükben, nem tudnak mást tenni, mint hogy szigorúan elítéljék ezeket a bálvány-mestereket. ,,Atyáink mind ott voltak a felhô alatt, mind átkeltek a tengeren, s mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették és ugyanazt a lelki italt itták... de legtöbbjükben nem telt kedve Istennek.'' Egy másik nagy lecke. Nem elég a keresztség és a többi isteni segítség az üdvösséghez és a megdicsôüléshez, hanem a jó akarat is szükséges. Mert az örök Ország birtoklása ingyenes ajándék, de állandó egyéni küzdelemmel kell elnyerni. Isten segít. Az Ô segítsége nélkül az ember nem jutna el oda, mert kegyetlen ellenségei vannak, akikkel meg kell küzdenie az égbe vezetô úton: a bűn és az arra való hajlandóság, a test, a világ és az Átkozott, aki nem tart fegyverszünetet. De az ember az, akinek akarnia kell az eget. A szabad akaratot nem az ember pusztulására hagyta meg Isten. Ha így lenne, akkor csak ez által Isten egy nem jó ajándékot adott volna az embernek, holott Isten nem tesz semmit, ami nem jó. De meghagyta azért is, és fôleg azért, hogy az akarat által érje el az eget, azaz Istent. Tegyétek meg tehát, hogy a felhô védelmében, a mély tengeren átmenve, a nektek adott ételekkel és italokkal: Isten védelmével, az eredeti bűn veszélyes akadályának leküzdésével, annak minden következményével együtt, amelyek megsebezték az embert, a kegyelemmel és a szentségekkel: a felmérhetetlen erejű ételekkel és italokkal, ti mindnyájan meg tudjátok magatokat tartani olyanoknak, akikben Isten kedvét találja. Istennek ez a kedvtelése az emberben az Ô segítségét jelenti a szükség és a megpróbáltatás idején. Ez az isteni kedvtelés jelenti még az Atya megemlékezését az Ô szegény, türelmes és hűséges fiáról. Az Isten ezen öröme erô, ami szemben áll a gonoszok túlsúlyával a hűséges gyermekek ellen, akik értenek ahhoz, még ha akaratlanul gyengék is, hogy ne veszítsék el bizalmukat, alázatosságukat és szeretetüket, és felkiáltanak: ,,Mélységembôl kiáltok hozzád... Ha a bűnöket tekinted, ki tud megállni elôtted? De nálad irgalom van, és törvényed miatt bízom benned'', és miután küzdöttek és sóhajtoztak, mindig hűségesen és szeretetteljesen, békében alhatnak el, e szavakkal: ,,Most bocsásd el szolgádat, békében'', mert ,,megharcoltam a jó harcot, eljutottam pályám végére, megôriztem a hitet, és nincs más hátra számomra, csak az, hogy megkapjam az igazságosan megilletô koronát'', amit a te irgalmasságod, ami sokkal nagyobb szigorúságodnál, fenntartott azok számára, akik teljes erejükkel szerettek és szolgáltak téged. Dicsérjük az Urat! Dicsérjük Ôt, hálát adva neki mindenért, és énekeljük az egész Paradicsommal és a föld igazaival: Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 403-408) ======================================================================== Az okosság erénye (Ef 5,15-21) A keresztény élete állandó háborúság, és hôsies hadakozás, mert állandóan küzdenie kell ugyanazon dolgok ellen, amelyek ellen Jézus Krisztus harcolt 33 éves földi élete alatt, hogy megôrizze magát szeplôtelen Bárányként. Okosságnak kell társulnia a cselekedetetekhez, hogy ne veszítsétek el az idôt, amit azután többé nem tudtok visszaszerezni. Gondoljatok mindig a sok órára, amirôl még a jobbaknak is számot kell majd adniuk. A lanyhaságban töltött órákra, a felesleges fecsegésre, a lusta aluszékonyságra és a bűnökre is. Használjatok ki azért minden percet arra, hogy jóvátegyétek azt, ami rosszat tettetek vagy pótoljátok a jót, amit elmulasztottatok. A holnap sose biztos. Használni kell azért a jelent, ami mindig Isten ajándéka, hogy alkalmat adjon nektek az érdemszerzésre az Ô szemében. Az okosság megköveteli, hogy fontolóra vegyétek, mielôtt tesztek valamit, amire bensô ösztönzést éreztek, s ami jónak látszik elôttetek. Néha az ördög kelt fel egy ösztönzést, ami látszólag jó, de ami utána tévedésbe visz. Néha még egy igazán isteni sugallat vagy ajándék is arra szolgál az ördögnek, hogy rosszra ösztönözzön, vagy megvetve, vagy eltúlozva, vagy folytatva azt, még mindig létezônek tüntetve fel, amikor már elmúlt. Ez az oka sok lélek elbukásának, akiket Isten nagyon szeretett, és akik nem tudtak okosak lenni, és annál inkább ôrködni, minél inkább magasztosak voltak az ajándékok vagy a sugallatok. Okosság a gondolatban, a cselekedetben, az ajándék használatában, a sugallat kivitelezésében. Hogy ne keljen fel abból a kevélység füstje vagy a túlzás esztelensége, ami mindent tönkretenne. Tudni hallgatni, és tudni csendben figyelni a lelkiismeret szavára a hangokat illetôleg, amit hall. Emlékezni arra, hogy ami a magasból jön, az mindig békét és lelkierôt ad, ellentétben az érzékek hangjával és az irigy Ellenségtôl jövô csalárd hangokkal, amelyek mindig zavart okoznak, és kedveznek az énnek, ami az alsóbb részt félrevezeti az érzékiséggel vagy a kevély, hazug gondolattal. Meg kell tanulnia Isten akaratának felismerését. Aki összeszedett életet él, eléri ezt. Akinek gondolatai szétszóródnak, az nem. Pál azt mondja: ,,Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el a Szentlélekkel!'' Ó, nemcsak a szôlôtô borától kell félni, hanem még inkább a kevélység borától, amely jobban lerészegít, mint a szôlôtô nedve. A kevélység nem emberfölötti emberré, hanem törpévé változtatja az embert, állattá, csupán csak egy eszes állattá - - és esze is kicsi, mert a kevélység elködösíti az értelmet -- egy állat, és többé nem egy isteni lény. Nélkülözi a Szentlelket, Aki menekül a kevélyektôl és a tisztátalanoktól. Egyébként, a kevélység a lélek tisztátalansága. Isten Lelkének jelenléte megisteníti az embert, a kevélység megfosztja ettôl a Lélektôl, és az ember lesüllyed. Okosság a beszédben. Milyen sokat vétkeznek a beszéddel! Szabados szavak, zúgolódó szavak, haragos szavak, öntelt szavak. Tudjatok ôrködni a nyelven, Isten dicséretének szervévé téve, hogy a testvérek épülésére szolgáljon, ne pedig megbántására vagy zajongásra. Okosság a magának vagy másnak tett kijelentésben: ,,Én több vagyok, és parancsolok''. Azok, akik igazán többek másoknál, legyenek alázatosak nagyságukban, idôsebb testvérek és nem pedig a kisebbek kényurai. A kisebbek legyenek alázatosak és segítsék, alázatos engedelmességükkel, a nagyobbakat, küldetésük betöltésében. És minden történjék Jézus szeretetében, aki alázatosabb volt mindenkinél, és Isten dicsôségére. A régi zsidók Babilónia folyóinak partján ülve és sírva vissza tudtak emlékezni az Úrra, akinek neheztelését magukra vonták. Ôk még nélkülözték a Krisztussal való testvéri viszonyt. De a keresztényeknek, akkor is ha vétkeztek, tovább kell haladniuk, fel kell kelniük a bukás után, meg kell tisztítaniuk magukat a Bárány vérében, táplálkozniuk kell az erôsek Kenyerével, és bizalommal kell tovább menniük. Ôk tudják, hogy ügyük védelmére és az Atya kiengesztelésére ott van a tiszta és szeplôtelen Áldozat, akinek Jézus a neve. Isten megígérte, Igéjének szája által, hogy aki benne remél, nem fog csalatkozni. Ezek a szavak megerôsítik a jókat, megvigasztalják a gyengéket, alázatos bűnbánatra ösztönzik a bűnösöket, és minden keresztény számára világosságot és szeretetteljes örömet adnak a továbbhaladásra Isten Országa felé. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 305-308) ======================================================================== Az engedelmesség gyümölcsei (Ef 4,1-6) A kis és nagy dolgokban mindig utánozd az Atya irgalmasságát, csak az engedelmességet követelve meg magadtól. Mert az engedelmesség következménye a szándékos bűn nélküli élet, és az Úr törvénye és akarata szerinti eljárás. Isten csak jót akarhat gyermekeinek, azért aki engedelmeskedik akaratának, jót tesz, amennyire csak képes erre, és Isten nagyon megelégszik ezzel, mert ez minden, amit a teremtmény meg tud neki adni. Az engedelmességnek van egy másik gyümölcse is: az, hogy szorosan egyesít Istennel. Boldogok azok, akik elmondhatják azt, amit Jézus Krisztus válaszolt annak, aki megfeddte Ôt: ,,Én mindig azt tettem és teszem, amit a Magasságbeli akar''. Az engedelmesség, mivel szorosan egyesít Istennel, mintegy összeolvaszt Istennel az akarat egyöntetűsége által, eléri -- Isten az ember javát akarja, ô ugyanazt a jót akarja, amit Isten akar számára --, hogy Isten leszálljon szeretetével, hogy abban lakozzék, aki szereti Ôt. Ugyanis az engedelmesség azonos a szeretettel. És akkor, mivel mindig az erôsebb akarata érvényesül -- és ki erôsebb Istennél! -- eléri azt is, hogy Isten az, aki működik, teljesen birtokolva a hűséges lelket, és az ember többé nem saját cselekedeteit hajtja végre, hanem az isteni cselekedeteket, annyira elvész az isteniben, és az annyira uralkodik benne. És az isteni cselekedetek csak szent cselekedetek lehetnek, mentesen az ördögi fertôzéstôl. Ez a teljes egység, a léleknek ez a teljes Istennek való önátadása, ez az önmagának megsemmisítése Istenben, önmaga megfosztása énjétôl, hogy felemésztôdjék Istenben -- lévén az én anyagias és azzal nem lehet belépni az Úrba, aki tiszta Lélek, -- elôkészít arra az egységre, önátadásra, alázatosságra, szeretetre, türelemre és szelídségre, amelyrôl Pál beszél. Azt mondja, hogy lényeges ahhoz, hogy valaki igazi keresztény lehessen, egyesülve Krisztussal, egyesülve Istennel, egyesülve a Lélekkel, a béke kötelékével a testvérek között, és a szeretettel annak két ágában, amelyek kiterjednek, az egyik az égbe, hogy átkarolja Isten trónját, a másik a földön, hogy megsimogassa a felebarátot. Akkor valóban egyetlen testet és egyetlen lelket alkottok, mindnyájan egyesülve az Úrral, egyetlen hittel, egy keresztséggel, egyetlen Atyával, aki mindenki felett és mindenben van, és fôleg Krisztus testének tagjaiban, akiket valóban éltetnek a beléjük árasztott élô kegyelmek. Az, hogy valaki meg van keresztelve, bérmálva, fel van oldozva, áldozott, csekélység, ha az ajándékok tétlenek. De mindent jelentenek, ha az ember jó akarata tevékennyé teszi a Szentségek által kapott ajándékokat, és örök valósággá alakítja a remény, amely örvendetessé teszi a számkivetést azoknak, akiket Isten meghívott Krisztus nagy népébe. A jó akarat! Milyen hatalmas fegyver a gyôzelemhez! Az Úr nézi az égbôl és megvizsgálja gyermekeit, és látja, hogy a jó akarat élteti ôket szolgálatában, akkor is, ha képtelenek tökéletesen tenni azt. Nos, akkor elcsügged talán az Isten arra való képtelenségetek miatt, hogy tökéletesen tegyétek azt? Azt mondja talán: ,,Azzal, amit ezek tesznek, nem tudnak belépni ide, az én Országomba, ahová csak tökéletes dolgok és tökéletes teremtmények lépnek be, mert ôk tökéletlenek, és cselekedeteik is tökéletlenek?'' Ó nem! Az az Isten, aki egy szavával teremtette az egeket, -- összegyűjtve a gáz molekuláit, és így megteremtette a csillagokat és a földet, összegyűjtve a világegyetemben szétszórt különbözô részeket, hogy szilárd tömeget alkosson belôlük, ami a ti világotok: égôket, amilyenek a csillagok; folyékonyakat, amilyenek a tengerek s mindazt, ami attól kezdve létezik: a világegyetemet: -- nem tudna talán alaktalan és tökéletlen cselekedeteitekbôl, amelyeket jó akarattal vittetek végbe, tökéletes cselekedeteket alkotni? Hagyjátok megtenni, hittel, reménnyel és élô szeretettel, és Ô meg fogja tenni! Az életszentség Isten gyermekeinek hôsies jó akaratából és Isten hatalmából jön létre, ami beteljesíti, és tökéletessé teszi gyermekeinek hôsies jó akaratát. És emberek! oly szép, hogy Isten, a ti Atyátok az, Aki fogja, amit az Ô kicsinyei művelnek, és hasonlóvá teszi az általa alkotott dologhoz, kiegészítve saját jóságával. Nekünk nincs részünk ebben. És ez igazságos. Mindig igazságos. De milyen szép, mennyire szükséges, hogy örömteli hála töltsön el benneteket, azt gondolva, hogy Ô az embereknek és nem az angyaloknak tartotta fenn, hogy Ôt szolgálják és segítsék a megváltásban és az apostolkodásban, és hogy azért, hogy az embereket megistenítse, gyermekeivé tegye, ô igénybe veszi hatalmát, egész szeretetét. Mindent megtehettek, csak éljetek gyermekekként, Atyátok alatt, aki a Magasságbeli Isten; még azt is, hogy mint atyai baráthoz beszéljetek hozzá, azt is, hogy kérjétek a már készen álló büntetés elhárítását a hűtlenekrôl, akik megbántják Ôt, azt is, hogy elérjétek a vakmerô vágyak teljesítését, amelyek feltámadnak a szeretet hevében felgyulladt szívetekben. A vágyak! A szent vágyak! Tudod, mik azok, Mária? Azok magának Istennek a vágyai. Ô sugallja azokat gyermekei szívében, és fôleg az Ôt inkább szeretôkében. Annál merészebbek a vágyak, minél inkább szereti Istent az Isten gyermeke. A szeretô ember összegyűjti az Isten által sugallt vágyakat, és azokat fellövi arany nyilakként Isten lábai elé. És a lélek száll az értékes nyíl után, hogy kérje azokat a dolgokat, amelyek az emberiségnek oktalanságoknak látszanak, a szeretet cselekedeteit -- hogy véghezvihesse ezeket a cselekedeteket az Ô dicsôségére. Ó, ti szeretôk, akik magatokévá teszitek Isten vágyait, ti vagytok a legmagasztosabb ôrültek, követve az Isteni Jézust, a szeretet Bolondját, egészen a kereszthalálig. Ti vagytok a szeretet és az áldozat magasztos ôrültségének bolondjai. Vessétek bele magatokat! Ne féljetek! A világnak szüksége van rátok, szent bolondokra, hogy még elnyerje az irgalmasságot. És szükségük van rátok a lelkeknek, hogy még üdvözüljenek. Leginkább azoknak, akik már nem tudják üdvözíteni magukat. Le vannak törve szárnyaik, ki vannak tépve, meg vannak pörkölve. A földön csúsznak, megalázottan. A ti áldozatotok, a ti ôrült szeretetetek visszaadja nekik a szárnyakat és a szemeket, és feltámasztja a magasba törô vágyat, és ôk feltámadnak, keresik Istent, kitárják szárnyukat... A ti szeretetszomjatok, a ti kimeríthetetlen vágyatok arra, amit Isten akar, és teljesíteni azt, amit Isten kíván, az, ami ôket magával ragadja az égig. A test, a világ, az ördög a kötelékek, amelyek ôket visszatartják. Ti elégetitek ezt a súlyos köteléket, a szeretet aranyfonalát teszitek nyakukba, és magatokkal vonjátok ôket a magasba, a magasba, az égbe, Istenhez. Dicséret a Szeretetnek, aki azt sugallja! Dicséret a szeretetnek, amely véghezviszi! Dicséret az üdvözítô szeretetnek! Dicséret a szentek cselekedeteit sugalló Istennek! Dicséret a szenteknek, akik együtt működnek Krisztussal! Dicséret a Szeretetnek, a Szeretetnek, a Szeretetnek! Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 285-288) ======================================================================== Nagylelkűség (Jak 1,22-27) Te azoknak a lelkeknek egyike vagy, akiket az Úr megváltott népébôl. Krisztus azért testesült meg, élt, tanított, szenvedett és halt meg, hogy megváltsa az egész emberiséget. Különösen is tette ezt azokért, akik Izraelbôl valók voltak, és még inkább azokért Izraelben, akik hallgattak a Mesterre. De ezek közül és ezek leszármazottjai, azaz a katolikusok közül nem mind van egyformán megváltva, mert nem mindnyájan válaszolnak azonos nagylelkűséggel a Nagy Üdvözítô Áldozat nagylelkűségére. A lelkek milliói és milliói hordozzák a katolikus keresztény nevet, de ezeknek a lelkeknek (akikre leszállt a kegyelem, hogy ismét Isten gyermekeivé tegye ôket) nem mindegyike értett ahhoz, hogy halála után mindörökre megváltott legyen, mert a jó akarat többé- kevésbé fogyatékos volt bennük. A nagylelkűségre nagylelkűséggel kell válaszolni. Mi, szellemek, akik az ég magasságából látjuk az embereket, és ôket a minket vezetô isteni fénnyel követjük, látjuk a csodálatos remekműveket, amelyeket a nagylelkűségnek ez a versengése hoz létre a lélek és Isten között. A lélek odaajándékozza magát Annak, aki nekiajándékozta magát. És látjuk Istent, aki még inkább odaajándékozza magát, hogy kárpótolja a nagylelkűt, aki nekiadja magát. És igazán azt mondhatjuk, válaszul arra, hogy miért szállnak fel vagy süllyednek le sokan a lelkek közül (ami emberileg megmagyarázhatatlan), hogy a felemelkedés vagy lesüllyedés kapcsolatban van a nagylelkűség fokával, amellyel valaki Istenhez ragaszkodik, és következik annak fokából. A műveltség, a világban elfoglalt helyzete csak viszonylagosan esik latba. Az, ami számít: a nagylelkűség. Mert a nagylelkűség már szeretet is. Azért aki nagylelkűbb, az szeretetteljesebb. Minél nagyobb a szeretet mértéke, annál nagyobb az Istennel való egység. És ahol Isten oly nagy fokon egyesül egy lélekkel, ez a lélek, minden más külsô behatástól függetlenül, egy mindennapi lélekbôl átváltozik választott lélekké, aki képes arra, amire magától nem lenne képes, mert az Isten van az egyesülésben, aki cselekszik tökéletességeivel és céljai szerint. Azért, amikor egy teremtmény különös magasságba ragadtatva találja magát, alázatosan kell énekelnie, hogy dicsérje Azt, aki megérdemli: ,,Az Úr megváltotta szolgáját, Jákobot.'' Jaj, jaj azoknak, akit azt mondják: ,,Azért lettem ilyenné, mert akartam. Az enyém az érdem!'' Az embernek nincs más érdeme, mint csak a jó akaraté, amelynek tevékenynek és alázatosnak kell lennie egészen az ember haláláig. De az érdem Istené, aki segít titeket, hogy az emberekbôl istenekké változzatok. A kevélység, amellyel kiválasztottságtok egyetlen szerzôjének mondjátok magatokat, elégséges ahhoz, hogy egy kiválasztottat kárhozottá tegyen, mert Isten gyűlöli a kevélységet, és visszavonul ajándékaival, míg a kevély, ahelyett, hogy lehajtaná fejét, és azt mondaná: ,,vétkeztem'', kitart abban, hogy annak akar látszani, ami többé már nem, és kitart kevélységében, hazugságba és szentségtörésbe esve így, és azzal végzi, hogy abból, ami volt, egy jövendô kárhozottá válik. A Kegyelemmel Teljes elôtt beszélek (a Szűzanya is jelen van ez alkalommal), az Eredeti-bűn- Nélküli elôtt, aki megérdemelte, hogy Isten Anyjává legyen. Milyen dicsôség nagyobb ennél? Milyen biztonság nagyobb a dicsôségnél? Íme, ô tudja. Ha, tételezzük fel, életének valamelyik pillanatában (élete tele volt olyan eseményekkel, amelyekben minden emberben felébredhetett volna a kevélység), ôbenne meglett volna a kevélységnek egy mozzanata, hiába lett volna Szeplôtelen, Kegyelemmel teljes és Isten Anyja. Nem lett volna sem több, sem kevesebb minden embernél, hanem elvesztette volna ragyogó természetét. Mert a kevélység mindent tönkretesz. És hiába kérné valaki az Urat, hogy adjon jó sugallatokat, hogy azokat megvalósítsa, ha elôbb nem tisztítaná meg szívének talaját a kevélység minden növényétôl. Ahol nincs alázatosság, ott nem képesek a jó sugallatok jó cselekedetekké változni, mert a jó cselekedetek mindig az alázatosság alapjára támaszkodnak, az tartja fenn ôket. Jakab apostol írja: ,,A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csapjátok be.'' De hogyan válthatjátok tettekre, ha elôször nem tesztek le mindörökre énetek gôgjérôl? Az engedelmesség azt jelenti, hogy más ítéletét saját ítéletünk elé helyezzük, az engedelmességgel megvallva, hogy az ô ítélete a miénk felett áll. Azért az elsô tettünk az alázatosság: annak elismerése, hogy másoknak több képességük van az irányításra és az ítéletre, mint nekünk. A kevélység és az önzés olyan, mint két hegyes szarv, amely mindig újra kinô, és igyekszik tönkretenni ezt az alázatosságot. De az embernek állandóan törekednie kell arra, hogy az alázatosság újjászülessen, ha képes akar lenni Isten tanításainak, parancsainak, tanácsainak és sugallatainak megvalósítására. Az Úr tanítása elnyomja mindazt, ami alacsonyrendű az emberben, hogy erôteljesen megnövelje mindazt, ami magas, lelkileg magas benne. De nem tud gyümölcsöt hozni, ha nem tud gyökeret verni abban a szívben, amely az önzés vagy a kevélység gránitjából van kifaragva, vagy pedig halott a restség miatt. Gyümölcsöt hoz, ha behatol, meggyökerezik, szárba szökken, meglombosodik, kivirágzik, gyümölcsöt érlel, azaz, ha a tanítást magáévá teszi, ha szeretettel és állhatatosan gondozza, ha minden erejével segíti növekvését, és feldíszíti minden erénnyel, amely egyesül a tanító Szóval együttműködô akarattal. Jakab azt mondja: ,,Magatokat csapjátok be.'' Hányan becsapják magukat ilyen módon! Azt hiszik, hogy minden rendben van, mert mennek, hogy meghallgassák Isten tanítását. De a meghallgatás, ha nem váltják tettekre, ha azt gondolják, hogy üdvözülnek, mert elmentek meghallgatni, önbecsapás. A tanítást magunkévá kell tenni, azonosítani kell énünkkel, úgy, amint a táplálék nedvei egyesülnek a vérrel, amelybe beleömlenek. Ha valaki olyan beteg lenne, hogy nem tudná felhasználni az ételeket, akkor is meghalna a sorvadástól, ha naponta egy bárányt enne meg. Ugyanez a helyzet azoknál, akik hallgatják, hallgatják, hallgatják az isteni tanítást, de utána nem alakítják át tápláló nedvvé lelkük számára. Jól tápláltnak képzelik magukat, pedig egyszerűen haszontalan súlyként terheli ôket a holt anyag. Jakab azt mondja: ,,Aki így tesz, olyan, mint aki miután megnézte arcát egy tükörben, elmegy, és elfelejti.'' Én többet mondanék: Azt mondanám: olyan, mint aki tükör elé áll, de mivel nem akarja kinyitni szemét, vagy a sötétben akarja azt kinyitni, nem látja részletesen azt, ami elôtte van, és azért nem képes emlékezni rá. A szent Törvényt, amely Krisztus evangéliumában nagyon kedvessé vált, meg kell ismerni, hogy visszaemlékezzenek rá, vagy valóra váltsák, teljes világosságban és teljes akarattal. Hiába mondja valaki magát vallásosnak és Isten szolgájának, ha megszegi Isten törvényét a lustaság, ostobaság vagy a szeretet gyűlölete által. Melyik tehát az igazi vallásosság, a Tanítássá átváltozott Szó igazi gyakorlása? Az, amelyik átváltozik jó cselekedetekké. És Jakab nem említi a tevékenységek gyakoriságát, a külsôséges szertartásokat és hasonló dolgokat. Hanem az okosság erényére és a szeretetre korlátozza magát. Ó, hányan tapossák lábbal az egyiket vagy a másikat! Hányan indítják sírásra saját testvéreiket azzal, hogy nem tudják megfékezni nyelvüket, és rosszat mondanak róluk! Hányan nem értenek a titoktartáshoz, s a titok nyilvánosságra hozatalával kis földi dicskört akarnak varázsolni saját szegény fejük köré, és mennek keresni a szalmaszálakat, ahelyett, hogy igazi égi pálmaágakat keresnének. Ezzel azonban megsérthetik Isten jogát, az Istennek tartozó engedelmességet és testvéreik békéjét! Az okosság a sarkalatos erények egyike. De nagyon kevesen gyakorolják azt hôsies fokban. A könnyek, amelyeket oktalanságukkal okoznak, annál bűnösebbek, amikor olyanok váltják ki azokat, akiknek küldetése, hogy elöljárók legyenek és segítsenek, irányítsanak, megfékezzenek, és enyhítsenek testvéreik szenvedésein. Ezek számtalanok. És nagy károkat okoznak. Károkat, nem egy emberi dologban, hanem magasabb dolgokban, amelyeket oktalanul kezelnek, és azért letépik azt a szent és kedves fátylat, amellyel Isten körülveszi fényeit, amelyek túlságosan szentek ahhoz, hogy meztelenül feltárják azokat a halandók táplálására. Emlékezzenek ezek a nagy Mózesre, aki annyira tartózkodott attól, hogy megmutassa az isteni visszfényt, amely arcáról áradt, hogy kendôvel takarta el azt, mert nem az egész Izrael volt méltó Isten visszfényének megismerésére. A tiszta és szeplôtelen vallásosság másik két megnyilvánulása, Jakab szerint és minden igazán szent szerint, a szeretet a felebarát iránt, amire Jakab a két legirgalmasabb esetet idézi: az árvák és az özvegyek meglátogatását megpróbáltatásukban, hogy ne érezzék magukat elhagyatottaknak, és ne söpörje el ôket a világ, amely nem ismeri a felebaráti szeretetet. De nemcsak azok özvegyek és árvák, akik elvesztették jegyesüket vagy szüleiket. Még inkább gyászolnak, egyedül, elhagyatottnak érzik magukat azok, akik számára megszűnt az érzelem vagy védelem egy ember és egy szív részérôl. És ezek Istenhez kiáltanak annak kiáltásával, aki nyög egy pusztában, és akit csak az Ég Csillaga vezeti útján. Ó, papok, mi a ti szolgálatotok, ha nem az, hogy mindenkinek mindene legyetek, és fôleg ezeknek, akik Isten akaratának vértanúi? Nem vagytok többé azoknak a papoknak, diakónusoknak, püspököknek és fôpapoknak leszármazottai, akik az üldöztetés idején leszálltak a börtönökbe, elmentek a katakombákba, behatoltak az arénákba, készen a halálra, ha felfedezik ôket szeretetteljes tettükben, hogy testvéri és lelki segítséget vigyenek Krisztus nevében a vértanúknak? A ti veszélyeitek szalmaszálakhoz hasonlítanak az ô mérhetetlen veszélyeik mellett! Mégis, ôket semmi sem tartotta vissza attól, hogy szembeszálljanak velük, mert a papság katonaélet, és a katonának értenie kell ahhoz, hogy harcoljon a polgárok oldalán, védelmül kell szolgálnia Isten eszközeinek, hogy fôangyal legyen ezen eszközök számára, és menekülésre késztesse az Ellenséget annak különbözô megjelenési alakjában. Készen kell lennie arra, hogy meghaljon egy csendes élet nyugalmában, készen arra, hogy elhagyja azt, pillanatnyilag lekicsinyelve, és miben? A nyomorúságos emberi felfogásban, de ragyogó dicsfény koszorújával körülvéve a hôsies életszentség miatt, mert a keresztre feszített eszközök atyja, cireneusa volt... (A 128-133) ======================================================================== Kisdedek (1Pt 2,2) Egyesüljünk a nagy Apostol, Péter örvendetes gondolatával, a kisdedrôl, aki ma fog újjászületni a szent keresztségben (egy aznapra tervezett keresztségre céloz), és megszűnve pusztán egy ember gyermeke lenni, akinek testecskéje a neki adott tejbôl táplálkozik, elérkezik a tökéletesebb táplálékhoz: a lélekéhez, és Krisztus kimeríthetetlen érdemeinek emlôibôl szívja elsô táplálékát, amely újjászüli benne a lélek Életét a szentségbôl beléje ömlô Kegyelem által. Elsô tápláléka! Ami ártatlanságában elég számára ahhoz, hogy Istenbôl táplálkozzék, és Istenévé tegye ôt. Késôbb, értelme használatával, amit korán ki fogunk esdeni számára az. égbôl, hogy hamarosan képes legyen megízlelni a három isteni erényt, és birtokolja azt, és eljusson Krisztusban a tökéletes életkorra, csodálatos gondossággal, hogy mindinkább kívánja a lelki tejet, és általa növekedjék (lelki) egészsége. De nemcsak azok ,,gyermekek'', aki nemrég születtek egy asszony méhébôl. Hanem azok is gyermekek, akik nemrég születtek meg a Kegyelem életére, akiket el kell vinni az isteni kebelhez, hogy gondosan növekedjenek Krisztusban azon idô folyamán, ami még hátra van számukra a földi életben. Ezért hozzájuk lehet intézni ennek a misének a bevonulási énekét, hogy belôle ismét megízleljék a természetfeletti bölcsesség egy kortyát, amely mindig végtelen értékű ajándék, a halált nem ismerô Életet adva... Hogyan kell fogadni a lelki tejet, hogy hasznos legyen a lélek számára? Az Apostol megmondja: ,,Mint most született gyermekek.'' Azaz: minden rosszindulat nélkül. Megalkuvás nélkül Magasztos és az Alacsonyrendű között, a lélek és a test között, a megengedett és a tilos között, rossz gondolatok, cselekedetek, vágyak, remények nélkül. Menteseknek kell lennetek mindenféle számítgatástól. Vágyakoznotok kell erre az egyetlen táplálékra. Ne telítsétek elôzôleg a lelket mindenféle nehéz és ártalmas táplálékkal! És ha lelketek már telítve van azokkal, ürítsétek ki, utasítsátok el az ínyeket csiklandozó táplálékokat, a nehéz, savanyú táplálékokat, az érzékiségnek és az önzésnek minden fajtáját, amelyek ezernyi arculattal jelentkeznek. Vágyakozzatok erre a táplálékra, mert hiszitek, hogy az éltet, bensôtökben működve. Ne azért járuljatok a Szentségekhez, hogy lássanak titeket. Ne mondjátok: ,,Ha így teszek, boldog lesz halálom.'' Nem az imádság helyeinek látogatása teszi szentté az embert! Az egész élet teszi azzá. Helytelenül nevezitek vallásgyakorlatnak az ima helyeinek ,,látogatását''. Látogat az, aki gyakran megy egy helyre. Gyakorol valamit az, aki átviszi a gyakorlatba azt, amire azon a helyen tanítják, vagy amiben ott részesítik. De az angyalok mily sok írástudót és farizeust látnak az oltárnál azok között, akik naponta egyszer vagy többször is elmennek az ima helyére! Mily sokat! Át kell vinni a gyakorlatba a tanításokat, gyümölcsöztetni kell ezeket és a Szentségeket, nem arra számítva, hogy dicséretet kapnak a földön és jó helyet az égben, hanem nagyon lelkies vággyal kell tisztelni az Urat, és nem szabad tökéletlenül örülni a tápláléknak, amit Ô nyújt lelketek számára. Akkor igazán, ôszintén, alázatosan és szeretetteljes szándékkal, a lelki tej, amely ôszinte, működni tud bennetek, és növelni tudja bennetek a lelki egészséget. Valaki fejét rázva mondja: ,,Aki állandóan gyakorolja a vallást, nem vétkezhet.'' Ó! A hamis vallásosság bűne gyakoribb, mint hinnék! Sok lélek, hasonlóan a sok parázna házastárshoz, kettôs életet él, és az egyik megszűnik a templom küszöbénél. Amint kimennek a templomból, mennek házasságtörô szeretôikhez, és vétkeznek a testtel, az önzéssel, a bűnös vágyakkal. Miután a Szelíd táplálta ôket, kegyetlenek a testvérekhez; miután megtisztultak a mindenkire ráhintett szeretetteljes Vértôl, vad önzésükben szeretetlenek; miután az Ige oktatta ôket, annak tanításával ellenkezô cselekedeteket visznek végbe. Nemde házasságtörôknek mondhatók ezek? Nemde hazugoknak nevezhetôk? Vagy legalább: csapongó vagy tétlen pillangók és zajos legyek, elfecsérelve az idôt a terméketlen kíváncsisággal, lelkileg érzékies bolyongással, míg a lelki tej igazi kedvelôjét ez a táplálék egyesíti, és nem keresi azokat a dolgokat, amelyek eltérítik ôt, hanem ezt keresi, és mint a szorgos méh, édes nedűt hoz létre belôle. És ti, az Úr igazi gyermekei, ,,énekeljelek örömmel Istennek, védelmezôtöknek, kiáltsatok fel örvendezve Jákob Istenéhez'', Istenetekhez, aki önmagával táplál titeket. Alleluja! És Ôt kérjétek, hogy ,,a húsvéti ünnepek gyümölcsözô tevékenységét kegyelmével ôrizze meg életetekben.'' Ha nem ôriznétek meg azt, hasztalan lenne, hogy a lelki tejjel táplálkozzatok, amely nem változna át tápláló folyadékká, hanem ártalmassá válna, mint Isten minden ajándéka, amelyet nem tudnak gyümölcsöztetni. Kérjétek az Urat, mert a világon egy ember sem érezheti magát lélekben oly erôsnek, hogy azt mondhatná: ,,Magamtól meg tudom tenni.'' Ha ezt mondaná, ugyancsak gyenge lenne. Mert az átkozott kevélység férge lenne benne, hogy a lelket bensôleg tönkretegye, és a fa, amelynek belseje szétmállott a szútól, mégha megmaradna is az ég felé emelkedve, készen arra, hogy oda átültessék, összeroskadna, elpusztulva az érzékiség sarában. Az embernek utolsó leheletéig szüksége van Istenre és a szentekre, hogy kitartson a Fény és az Életszentség útján. (A 80-84) ======================================================================== Példaadás (1Kor 12,2-11) Ne felejtsétek el Krisztus utolsó kívánságát, amit nagycsütörtöki imájában fejezett ki, Atyjához intézve szavait: ,,Kérlek mindazokért, akik hinni fognak bennem papjaim szavaira, hogy egyek legyenek, amint te énbennem és én tebenned.'' Ezt megelôzôen is kifejezte ezt a Jó Pásztorról szóló beszédében: ,,Más juhaim is vannak, akik nem ebben az akolban élnek. Azokat is össze kell gyűjtenem. És hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz és egy pásztor. Ezért szeret engem az Atya, mert életemet adom juhaimért.'' És megismételte mindkettôt Szívében, amikor a haláltusa már lezárta ajkait három és hat óra között. Dolgozzatok azon, hogy megvalósítsátok Üdvözítôtök kívánságát. Ne legyetek kevélyek, mint a régi farizeusok, akik azt képzelték, hogy egyedül csak ôket választotta ki az Isten. Ne gondoljátok, hogy a bálványimádók között és köztetek, a szakadárok között és köztetek áthághatatlan mélység tátong, és jó, hogy ez így van, mert ti ,,tiszták'' vagytok, ôk pedig tisztátalanok. Pál azt mondja: ,,Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, a néma bálványokhoz mentetek, amint hajtottak titeket. De bűnösebbek voltak-e azok a pogányok, akik hagyták, hogy a bálványokhoz hajszolják ôket, azoknál, akik a pogány papok öltözetében istenekként mutatták be nekik a bálványokat, vagy ti vagytok-e bűnösebbek, akik megismertétek az igaz Istent, akik már újjászülettetek a Kegyelemben, s akik oly gyakran követitek a bálványokat, amelyeket a hármas bűnös vágy és a Sátán mutat nektek? Igazában, ti búnôsebbek vagytok, mert miután megismertétek az Igazságot, hitvány és bűnös dolgokat részesíttek elônyben. Azok a pogányok, akárcsak a maiak is, a mai bálványimádók, amint egyszer megismerték az Igazságot, követték azt, még életük árán is, hôsiesen elutasítva múltjukat, hogy átvegyék a Hitet, amely örök Jelenné lett számukra. Ne vessétek meg tehát azokat, akik még nem ismerik az igaz Istent, és ne méltatlankodjatok emiatt, hanem legyetek rajta, hogy megszűnjék tudatlanságuk azáltal, hogy bölcsekké válnak. Fôleg pedig törekedjetek arra, hogy ne adjatok rossz példát azoknak, akik bálványimádók vagy tévhitűek, akik hitetlenek vagy szakadárok módjára élnek köztetek. Legyetek rajta, hogy ne mondhassák rólatok: ,,ezek nem hisznek abban, amit mondanak, mert különben másként élnének''. Cselekedeteitekkel váljatok misszionáriusokká a pogányok között, akik különbözô elnevezésekkel élnek városotokban, sôt néha családotokban. Jaj annak, aki Isten nevében prédikál és emeli fel hangját, és utána olyasmit tesz, amiért felebarátja elítéli! Megmutatja akkor, hogy Istennek hamis gyermeke, és képmutató. Adja mindenki azt, amit Isten megenged neki, hogy épülésére legyen felebarátjának, és adja azt szentül, hogy nyilvánosságra jussanak Isten irgalmas cselekedetei. Mert ha valaki rosszul használja fel Isten adományait, és tetteti, hogy birtokában van annak, amije pedig nincs, vagy annak, amit elvettek tôle büntetésként, mert rosszul használta azt, az képmutató, és gyűlöletes Isten elôtt. Hazug és bálványimádó, mert önmagát imádja, és ezt követeli meg másoktól is. Hazudik, és ezért az ördög van benne. ,,Senki, aki Isten Lelke által beszél, nem átkozza Jézust''. Átkozza Jézust az, aki nem az Ô tanítása szerint él. ,,És senki sem mondja: Jézus az Úr, ha nem a Szentlélek által beszél.'' Valóban, csak az ismeri el Jézust, aki a benne lévô kegyelem által el tudja Ôt ismerni, azaz annak tudja ismerni Jézust, aki Ô valójában. Jézus a Megváltó, a Bölcsesség, a Szó, akit követni kell, akire hittel, szeretettel és reménnyel hallgatni kell, irigység nélkül. Akik irigyek, azok letagadják egy felebarátjuk ajándékait azért, mert ôk nem rendelkeznek azokkal. Követni kell Jézust fösvény önzés nélkül, megosztva azt, amit az isteni Lélek, különbözô alakban és mértékben, adott nekik hogy magához, az egyetlen Forráshoz, az Egyetlen Lélekhez vonzza ôket. Elégedjetek meg mindnyájan lelki sorsotokkal: akinek van, azért kapta, hogy adhasson. Akinek nincs, azért nélkülözi, hogy kaphasson. Mert akár adtok, akár kaptok, mindent egyetlen Egytôl, Istentôl kaptok, aki tökéletes bölcsességgel osztja szét adományait, tudva, kinek válnak azok javára és kinek nem, s aki egyedül a ti javatokra akar adni valamit nektek. Azért nem követelhetitek azt, amit ingyen kaptok, és nem kell visszautasítanotok azt, amit Isten ad nektek. Lássátok Istent minden dologban! Ô azt kívánja, hogy minden ember szeresse Ôt. És örvendezzetek azért, hogy adhattok mindenkinek abból, amitek van. Sokat, vagy keveset, nem számít. Elég, hogy van, amit adhattok. Isten tudja. Isten látja. Isten megítéli. A jó embernek minden cselekedetét igazolja Isten, akkor is, ha az kicsinység. Isten az embernek minden cselekedetét igazságos szemmel nézi. Szeressetek tehát, és mindent jól fogtok tenni. Szeressétek Istent, az Egyházat, a felebarátot, aki közelebb áll hozzátok, ha az igazi és egyetlen Egyház tagja; azt, aki távolabb van, mert az Aklon kívül áll; azt, aki bűnös, hogy visszahozzátok ôt az üdvösségre. A Szeretet gyôzze le a Gyűlöletet. Az egyesekben és az egész emberiségben. Legyetek biztosak abban, hogy Isten veletek van. Legyetek biztosak abban, hogy Isten nem engedi meg, hogy szolgái megszégyenüljenek, amikor ezzel vagy azzal az adományukkal szolgálják az Urat. Haladjatok mindig tovább, míg célba nem értek, mindenért hálát adva az Úrnak! Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 248-251) ======================================================================== Az igazi keresztények (Ef 4,23-28) Mennyit gyötri magát az ember saját egészségét és jólétét illetôen! Ha figyelmesen megfontoljuk, ez az állandó gond úgy gyötri és leköti az embert, mintha padjához láncolt gályarab lenne. Ez a megszállottság elveszi tôle még azt a kis érzékelhetô boldogságot is, amit a jó egészség vagy a jó üzletek megadhatnak neki. A holnaptól való félelem! A betegségektôl való rettegés! A nyomasztó gond, hogy elvesztheti pénzét, munkáját, vállalatát. A földművesek rettegnek a természeti csapásoktól, az állattenyésztôk a dögvészektôl, az iparosok a munkásforradalomtól, a nép többsége a nemzetek közötti háborúktól. És az ember, aki semmit sem tehet ezek ellen, mert nem tudja elhárítani a baktériumokat, rablókat, az elbocsátást, a villámokat, a jégesôt, szélvihart, földrengést, járványt, forradalmat, félelmében úgy él, mint akinek már nyakában van az akasztófakötél. Ez a békét nélkülözô élet a következménye annak, hogy valaki az anyagimádást teszi meg az élet törvényének. Ha az ember lelki lenne, érzelmeiben és gondolataiban, nem remegne így. Elsôsorban azért, mert tekintetét Istenre emelné, imádkozva; másodszor azért, mert azt mondaná: ,,Ez az út, a cél az ég. Az út fájdalmas lesz, de a cél örvendetes. Csak attól félünk, hogy elveszítjük a célt, attól azonban nem, hogy az úton elvesztünk valamit, amit úgysem vihetnénk oda magunkkal, a célba. Csak arra törekedjünk, állhatatosan és hittel, szeretettel és reménnyel és más erényekkel, hogy olyan kincseket szerezzünk, amelyeket magunkkal vihetünk a célba! És reméljünk az Úrban, aki azt mondja: ,,Én vagyok a nép üdvössége, és meghallgatom ôket, bármilyen szükségben, amikor hozzám kiáltanak.'' De hogyan egyeztethetjük ezt össze azzal az imával, amellyel az áldozati lelkek felajánlják magukat? Rólad beszélek, mert te az vagy, amint azok mind a kis hangok, és rajtad keresztül beszélek a többi áldozati lélekhez is. Hogyan imádkozhattok ti, ha felajánlottátok magatokat áldozatként, és ha Isten elfogadta felajánlástokat? Visszafelé haladnátok az úton, eltávolodva szenvedéstek helyétôl? Kéritek talán az Atyát, hogy adja vissza nektek egészségteket, jóléteteket, érzelmeiteket, mindazt, amit feláldoztatok azért, hogy áldozati lelkek legyetek? Vagy nem imádkozhattok ezért? Imádkoztok majd. De oly magasra emeljétek fel lelketeket, hogy a tökéleteset kérjétek, azaz azt, hogy Isten távolítson el tôletek minden lelki bajt, hogy szabadok legyetek lélekben (a kísértésektôl és a zaklatástól), és testileg (a holnaptól való félelemtôl és a test természetes vágyaitól, amelyeket nem bűn érezni, de érdem, ha nem egyeztek bele), hogy így szabadon szolgálhassátok Istent. Így tökéletessé válik az ima, egészen természetfelettivé, angyalivá, annyira fölötte áll az emberek közönséges imáinak, amelyekben az esetek 98 %-ában anyagi dolgokat kérnek. És elmélkedjünk Pállal, aki folytatja annak felsorolását, hogy mi a feltétele annak, hogy valaki igazán keresztény legyen. Megújulva lélekben, gondolkodásában. Azaz gondolataiban úgy szemlélje és ítélje meg az eseményeket, hogy cselekedeteiben természetfölötti szempontok vezessék. Az ember, a katolikus is, nem törekszik arra, hogy a keresztény erkölcsök szerint éljen és cselekedjék. Állandóan megalkuszik a kereszténység és a test, a kereszténység és a világ, a kereszténység és a Sátán között, megfeledkezve egy nagy igazságról: ,,Nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni''. Ehelyett az ember több úrnak szolgál: önmagának, a világnak és a Sátánnak. De akkor valaha is Istené lehet-e, ha már három követelôdzô és vad ura van? Hogyan válik az ember ezeknek az uraknak a rabszolgájává? Azáltal, hogy már gyermekkorától a test, a világ és a Sátán gondolatait teszi magáévá. Magába szívja ezeket anélkül, hogy észrevenné, mert lelke hajlik annak követésére, ami körülveszi ôt, és ami csak kivételesen tökéletes még a családban is. De amikor felnô, képessé válik arra, hogy különbséget tegyen a jó és a rossz között, a világ szelleme és a természetfeletti felfogás között, látva, hogy mi a keresztény élet és mi nem az. Ha igazán keresztény akar lenni, akkor köteles megújulni lélekben és gondolkozásmódjában, fel kell öltenie az új embert. Jézus Krisztus Urunk áldozatának következménye ez az újjászületés. Az új embert Isten újjáteremti igazságban és igazi életszentségben. És milyen ez az új ember? Ôszinte, mint Jézus Krisztus volt, még a halálveszélyben is az igazságot mondva. Mert az ôszinteség Jézus Krisztus egyik fô jellegzetessége, és Ô, követôi részére is, az egyik fô jellegzetességként kívánta meg: ,,Beszédetek legyen igen, igen; nem, nem!'' És ésszerű, hogy így legyen. Jézus Krisztus a Sátán Ellenfele. A Sátán a Hazugság. Jézus Krisztus az Igazság. Lehetséges-e valaha, hogy valaki Krisztusénak mondja magát, de a Sátán jellegzetességét vegye fel? Azért az ember hôsies hűséggel megújul gondolkozásában, és ôszintévé válik. Ôszinte lesz mindenkivel és minden esetben, anélkül, hogy gondolna a hazugságból származó elônyökre és az ôszinteséggel járható bajokra. A hazugság olyan, mint a lepra, és mindinkább súlyossá válik az elsô tünet után. Senki sem szeretne leprássá válni. Senki sem akar hazug lenni. A hazugság azon kívül, hogy az illetô árt vele önmagának, saját lelkének, kárt okoz a felebarátban is. Akár azért hazudtok, hogy becsapjatok másokat, vagy azért, hogy hamisan tanúskodjatok, rágalmazzatok, akár azért, hogy ne tegyetek valakit ellenségetekké, nem mondva neki: ,,Te tévedsz ebben és ebben. Neked ez és ez a hibád'', ti megkárosítjátok testvéreiteket, akik veletek együtt ,,tagok'', és azért szolgálniuk kell, hogy a többi tagok az ô szolgálatukra lehessenek, amint ez testetekkel történik, amikor a szervek és a tagok kölcsönösen segítik egymást. Ha haragudtok, ôrizkedjetek a bűntôl! Nagyon nehéz az együttélés egy olyan társadalomban, amelyben az erény a kivétel és a bűn a szabály. Ha az erény volna a szabály, kellemes lenne számotokra az együttélés. De uralkodik a sokféle bűn, a hétszeres fôbűn, uralkodik az önzés, és az élet kemény és nehéz. A felebarát állandóan sok okot ad a nyugtalanságra. Figyeljétek azonban meg az Apostol kiegyensúlyozottságát! Nem kíván meg valami emberfeletti, lehetetlen erényt, ami felételezné, hogy semmiféle okból se nyugtalankodjék valaki. Akkor is, ha a nyugtalanság nem vesz erôt valakin, és nem nyilvánul meg sértésben, engedetlenségben, csalásban, -- elkerülhetetlen, hogy meg ne zavarja a szív békéjét, felizgatva, felkavarva azt. Emberi dolog, hogy méltatlankodik a bűnös iránt, aki megbántotta, engedetlen volt, elárulta. De az igazi keresztény erôsebb lélekben, mint testben. Amint lecsillapodik az emberi felindulás, megnyugszik, és erôsen ellenáll annak a vágynak, hogy bosszút álljon. Megbocsát annak, aki ebben a keserű tapasztalatban részesítette ôt. Amint Pál mondja: ,,Ha haragudtok, nem szabad vétkeznetek. Erre képesek vagytok.'' Nem tudja valaki megakadályozni azt, hogy ne szenvedjen a megbántás miatt, amiben részesült, de ez nem bűn. Bűn az, amikor visszafizeti a sértést, és vét a szeretet ellen. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött! Gondolj vissza az evangélium szavaira: ,,Ha miközben az oltárhoz mész, hogy ott áldozatot mutass be, eszedbe jut, hogy testvéred haragszik rád, tedd le áldozatodat az oltár lábához, és menj elôbb kibékülni testvéreddel!'' Méltatlankodástok feláldozása, ha titeket bántottak meg, kevélységetek feláldozása, ha ti bántottatok meg mást, sokkal többet ér az anyagi áldozatnál és a gépies imánál. Semmit sem ér az áldozatbemutatás vagy az ima, és még a Szentség sem, ha nem élôzi meg a szeretet, a megbocsátás és az alázatosság. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Igen. Hogyan ajánlhatjátok magatokat Istennek az esti imában, -- abban a szent imában, amely alkalmas arra, hogy eltávolítsa az éjszaka rémképeit és a sátáni sugallatokat, amelyek annyira élesek azokban az órákban, -- ha bennetek van a Sátán, mert haragudtok arra, aki megbántott vagy megkárosított titeket? ,,Amint mi megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek'' -- mondjátok. De ha nem bocsátotok meg, akkor semmit sem engedtek el. Bocsássatok meg mindennap azért, amiben napközben részesültetek! Ne készítsetek helyet az ördögnek! Igen, aki nem bocsát meg, az nem szeret, aki nem szeret, az elűzi Istent, és befogadja a Sátánt. Ez olyan igazság, amin keveset elmélkednek, de ami nagyon igaz. Aki lopott, többé ne lopjon! Urunk Jézus már megmondta, hogy mennyi módon lehet lopni. Sokan fellázadnának, ha azt mondanánk nekik: ,,Tolvajok vagytok!'' Valóban, nem loptak el egy fillért sem vagy egy szôlôszemet sem. De a tolvajok sokkal számosabbak, mint hinné valaki. A lopás nemcsak a pénz vagy az élelmiszer, vagy a drágakövek ellopását jelenti. Számtalan az erkölcs-tolvaj, a lelki tolvaj, aki valakinek lelki javait lopja el. Valóban sokan nem emlékeznek arra, és nem elmélkednek rajta, hogy a tizedik parancs megtiltja mások dolgainak megkívánását. Nos, ha már a megkívánás is bűn, nemde bűn lesz elvenni azt, ami másé, legyen az emberi érzelem (más feleségét, más leányát elcsábítani, és megfosztani gyermeki kötelességétôl), legyen az akár valami foglalkozás vagy Istennek egy ajándéka? Az ilyen saját magát akarja azokba felöltöztetni, mintha saját dicsôsége lenne, befeketítve azt, aki abban Istentôl részesült. És meggyôzni igyekszik másokat arról, hogy az illetô nem részesülhetett az ajándékban, gyötörve ôt, kételyeket keltve benne értelmét és lelkét, az ajándék eredetét stb. illetôleg, hogy utána úgy örvendjen a lopott dolognak, mintha az sajátja lenne. Igen. Ez lopás, amit súlyosbít a hazugság és az elôre kitervezés! És jaj annak, aki véghezviszi! Csak bűnének ôszinte meggyónása, az elvett vagy lekicsinyelt dolog helyreállítása által nyerhetô el a bocsánat. ,,De végezzen valami tisztességes munkát, hogy segítse a rászorulókat'' -- tanácsolja az Apostol. Becsületes munka! Mily sokat mondhatnék! De te megérted, és én hallgatok, és mindketten megbocsátunk, mert szeretjük a felebaráti szeretetet, és hogy én felemelhessem lelkemet és te a tiédet, mint az esti áldozatot, és kellemes illatot árasszunk Isten lábainál. A tiszta lelkekét, akiket még a legkisebb felhô sem árnyékol be a szeretet ellen elkövetett bűnökkel, illatozva a türelemtôl, szelídségtôl, megfűszerezve a bocsánattal, mindig, mindig. Mindig így, lelkem! És akkor, jóllehet tovább is megpróbáltatások között visz utad, engesztelô lélek, aki már évek óta mégy felfelé kálváriádon, és annál meredekebb ösvényen, minél közelebb vagy a csúcshoz és a beteljesítéshez, -- Isten veled lesz és megerôsít téged, oltalmazótag kiterjesztve kezét gyötrôid vagy ellenfeleid ellen, hogy azok ne lépjék át a határokat. Azokat a határokat, amelyeket Isten ismer, és amelyeket az Ô bölcsessége tiszteletben tartatni kíván. Mert lelked erôinek megkísértése lenne, ha megengedné, hogy ezen felül megsebesítsenek és hadakozzanak ellened, és ezt Isten bölcsessége nem engedi meg. Isten megengedi a próbatételeket azért, hogy a boldogságnak nagyobb fokát adja, de nem engedi meg az igazságtalan szeszélyeket és kívánságokat, mert a lelkek üdvösségét és nem halálát akarja, és fôleg azokét, akik nagylelkűen átadták magukat az Ô dicsôségére. A szertartásos jókívánsággal fejezem be: ,,Magatartásod mindvégig kövesse Isten szent akaratát!'' Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 294-299) ======================================================================== Te légy bírám, Istenem! (Zsolt 43,1-2) ,,Te légy bírám, Istenem!'' Csak a szívükben igazak mondhatják ezt, lelkiismeretük mélyén. Mert ha könnyű becsapni az embereket, Istent híva tanúul ezzel a kijelentéssel, ami szentségtörô bizonyos ajkakon, nem könnyű, nem lehetséges megtenni ezt, amikor lelke mélyén beszél valaki, és csak ôrangyala a tanúja. Mi, angyalok, nem fogjuk fel, hogyan teheti ezt valaki anélkül, hogy ne remegne a félelemtôl. Azaz csak akkor értjük meg, hogy mily mélyre zuhant az ember, Isten teremtménye, a Sátán által, aki erôt ad neki arra, hogy félelem nélkül tanúnak hívhassa Istent gonosz cselekedetei fölött. Ó, nem meri a bűnös és megátalkodott ember tanúul hívni Istent, amikor nem ad neki erôt a hozzá hasonlók jelenléte. Amikor egyedül van a legromlottabb bűnözô, hazug, szentségtörô, aki ha az Úr Jézus visszatérne a földre, képes lenne újból keresztre szegezni Ôt, mert a Sátán Krisztust egyszerű emberként mutatná neki, és csekélységnek mutatná számára egy ember megölését, amikor egy ilyen ember egyedül van, saját lelkiismerete és Isten végtelen Titka elôtt, nem meri szemtelenül azt mondani: ,,Te légy Bírám, Istenem!'' A bűnösök, Ádámtól és Évától kezdve, nem tudnak mást tenni, mint menekülni, vagy megkísérelni a menekülést Isten színe elôl. Azok is, akik tagadják Isten létezését, és ha egy váratlan ráeszméléssel villámként éri ôket a felismerés, hogy lehetséges Isten létezése, nem tudnak mást tenni, mint menekülni... hogy elfelejtsék ezt a Létezôt. És így tesz a gyilkos, a rabló, mások megrontója, minden bűnös, és annál inkább teszik ezt, minél nagyobb a bűnük, minél gyakrabban megismétlôdik az. Sôt újabb bűnök elkövetésére jutnak el, hogy elkábítsák magukat a hamis biztonsággal, hogy Isten nem létezik, mert megengedi, hogy ôk ezt tegyék. Az, hogy gyilkolhatnak, kegyetlenkedhetnek, rabolhatnak, zsarolhatnak, számukra annak a bizonyítéka, hogy ôk ,,felsôbbrendű emberek'', ,,istenek'', és senki sincs fölöttük. Ezzel az érveléssel azt akarják mondani, hogy ôk az ,,istenek'', és hogy Isten nem létezik, és nincs másvilág, ítélet, büntetés, hogy mindenki szabadon teheti azt, ami számára hasznos, bármibe kerüljön is és bármiféle eszközzel. Ez a nagy bűnösök magyarázata megismételt és mindig nagyobb bűneikre. De amikor egyedül vannak az Egyedülvaló elôtt, nem tudnak megállni elôtte, és menekülnek. A bűnösök a Bíró elôtt nem tudnak emelt fôvel állni, és nem tudják azt kiáltani: ,,Te légy a Bírám, Isten!'' Bármennyire tagadják és kigúnyolják Ôt, ösztönszerűen félnek tôle, akárcsak a vadállat az embertôl, amikor az bátran jön feléje, merészen és készen a védekezésre. A vadállat ösztönszerű, veszett félelme ez az idomítótól, akinek büntetésétôl fél, és akinek erejét érzi. Ezek a nagy bűnösök alattomosan körüljárva igyekszenek tönkretenni Isten eszményét, de nem tudják, nem képesek szemtôl szembe támadni. Túl magas az eszmény, túl hatalmas ez az Isten!... Porrá égeti ôket, összelapítja ôket, mint a törpéket a rájuk esô hatalmas márvány, mint a férgeket egy óriás lába. És menekülnek. De a becsületesek, igen, a becsületesek felkiálthatnak: ,,Légy Bírám, Isten!'' A becsületességnek sokféle arca van. Nemcsak az anyagilag kimutatható becsületesség, amelynek neve: pénz, súlymérték, leszedett gyümölcs, termés a mások javait illetôleg; nemcsak az erkölcsi becsületesség, a megnevezhetô erkölcsi dolgokat: a jó hírnevet, ôszinteséget, barátságot, nôk tiszteletét, mások állását illetôleg; hanem van lelki becsületesség is, azaz valóban annak feltűnni, ami az ember lelkileg, és egy parányival sem többnek. A te esetedben, a ti esetetekben, kik rendkívüli eszközök vagytok, éppen ez, és fôleg ez a becsületesség. Lelkileg becstelenek azok is, akik csak látszólag katolikus keresztények, de ha vissza tudnának menni az idôben húsz évszázaddal, a farizeusok tökéletes példaképei lennének. Csak látszatra tisztelik Istent és az Ô Törvényét, és a Római Katolikus Anyaszentegyház törvényét, de a valóságban, amikor visszatérnek a közéletbôl házuk belsejébe, üzletükbe vagy hivatalukba, elfoglaltságukhoz, akkor igazán maguk az antikrisztusok, akik lábbal tapossák a kereszténység minden hittételét és parancsát, kezdve az Isten szeretetétôl, a velük kapcsolatban levôk, a tôlük függôk, felebarátjuk szeretetéig. És becsteleneknek lesznek ítélve és megkapják a fizetést hazug cselekedeteik szerint a Bírótól, aki irgalmas az akaratlan hibák iránt, de aki könyörtelen a megátalkodottak kiszámított képmutatása iránt. (A 47-49) ======================================================================== Engesztelés (Róm 6,19-23) Olvassuk most Pált, Szent Pált, aki egy másik szempontot ad a szenvedés hasznosságára. Igaz, hogy az életszentségre való eljutás szenvedést jelent, míg a kísértésnek való engedés tapintható örömöt jelent. Mert az életszentség útja be van hintve lemondásokkal, küzdelmekkel, szenvedéssel. A kísértés útja pedig be van szórva kielégüléssel, látszólagos nyugalommal, ami cselvetés, elrejtve a jövôbeli és örök reménytelenség igazságát. És az is igaz, hogy nincs olyan ember, aki sose engedett volna a kísértésnek, odaajándékozva önmagát, saját végtagjait -- de nemcsak ezeket, hanem értelmét, amely beleegyezett, és lelkét is, ami nem tiltakozott, a különféle tisztátalanságoknak, amelyeket ,,bűnöknek'' neveznek, és amelyek mind engedetlenségnek számítanak Isten parancsolatai és szent elôírásai iránt. Ezért a bűnbe való beleegyezésért az ember megérdemli a büntetést, amely annál súlyosabb, minél súlyosabbak és számosabbak a bűnök. A bűnbánat szentsége nem semmisíti meg teljesen a tartozást Isten iránt. Eltörli a bűnt, de megköveteli még annak kiengesztelését. Az Atya jósága megadja az embernek az engesztelés lehetôségét a földön, hogy szolgálja az örök Jó elnyerését ugyanazokkal a dolgokkal: a végtagokkal, az értelemmel és a lélekkel, amelyek ostoba módon beleegyeztek a rosszba. Amint az Apostol ajánlja, az ember azzal, amivel a bűnt szolgálta, szolgálja az igaz életet, és hozza helyre a múltat, elnyerve az életszentséget. Kellemes rabszolgaság az igazság követése és szolgálata. Szent rabszolgaság, hogy elnyerje a végnélküli szabadságot. Azok, akik a világot szolgálják, kinevetik ezt, és ostobákként kinevetik azokat, akik ebbe a bölcs rabszolgaságba helyezik magukat, visszautasítva a világ és a test hamis szabadságát, amelyért örök, rettenetes rabszolgasággal fizetnek a másik életben. De mit szóltok ehhez, ti, igaz lelkek, akik elônyben részesítitek az önmegtagadást, és barátként ölelitek át a szenvedést, amely által biztosabban eljuttok Istenhez? Ez biztosabban átalakítja a testi embert lelki emberré, és utána királyi lélekké az égi Országban, Isten gyermekévé, Isten Hazájában. Mit szóltok hozzá, azt az idôt tekintve, amikor még nem szolgáltátok így a Jót? Talán igazi szabadság volt az akkori? Talán igazán javatokra vált? Nem. Az önmegtagadás néha fájdalmas szorongatása közben talán nem éreztétek-e magatokat gazdagoknak és boldogoknak a királyi ajándékok miatt, amelyek nem múlnak el, hanem inkább beteljesülnek, tökéletesekké válnak, boldogokká tesznek, növekszenek, amikor majd örvendhettek nekik az égben olyan lelkekként, akik képesek teljesen élvezni azt, amit ember nem képes megízlelni erôitek korlátozottsága miatt? Biztos, hogy a szégyenletes dolgok vége a halál, mondja Pál. Míg az érzékek és a bűn rabszolgaságából való felszabadítással és Isten hűséges szolgálatával elért vég a béke, a dicsôség, az Élet és Isten birtoklása. Szeressétek azért elsônek a szenvedést és az önmegtagadást, mint a kiengesztelés eszközét, és azt követôen a szentség útját, és dicsérjétek az Urat, aki megadta nektek, hogy állandó áldozatot mutathattok be, ami sokkal többet ér, mint az anyagi áldozatok, a pénz vagy a hasonló ajándékok felajánlása, mint az Ószövetség kecske- és borjúáldozatai. A ti akaratotok áldozata, a ti szenvedésteké, a ti egész énetek odaszentelése Isten atyai gondviselésének, hogy vezessen titeket, amint vezette Fiát, akár a kereszthalálig, hogy saját magatok megváltásán kívül még testvéreitek megváltói is legyetek. Igen, Mária. Ajánld fel testvéreidért és rendi testvéreidért áldozatodat! Mondd Jézusodnak: ,,Zavar támadt lelkemben!'' Nem vagy több Jézusnál. Ô megtapasztalta a szenvedéstôl és haláltól való irtózást. Te is megtapasztalhatod, és alázatosan megvallhatod. De folytasd: ,,És mit mondjak? Atyám, ments meg ettôl az órától? De én éppen ezért az óráért jöttem,'' azaz azért, hogy a teljes áldozattal növekedjék Isten dicsôsége azáltal, hogy sok lelket megnyerjek Istennek. És kérd, biztos lévén, hogy meghallgattatást nyersz, hogy ahová te mész, ôk is ott legyenek, azaz Istenben. A feláldozás elnyer mindent, amit kérnek érte. És nincs nagyszerűbb dolog, mint megmutatni testvéreidnek és szerzetes testvéreidnek szeretetedet, áldozatodnak ezzel a beteljesítésével, kérve számukra a Világosságot és a Szeretetet az eljövendô üdvösség és dicsôség által. (A 220-222) ======================================================================== A világvége (Róm 8,18-23) Hallgass Istenre és az Ô hangjára, és ne remegj szívedben! Csak imádkozzál! Imádkozzál az Úrhoz, hogy a világ folyása nyugodtan történjék, az Ô parancsai szerint, és hogy az Egyház nyugodt áhítatnak örvendjen. És értsd meg, mit jelent ez. A világ nem nyugodt, az általános gondolkozás szerint. Szerencsétlenségek, mindenfajta csapások érik és gyötrik. De mindaz, ami történik, még az emberek akaratából származik. A világ önmagában, a Föld, a bolygó, nyugodtan halad pályáján, a Teremtô akarata szerint, aki azt elrendezte. Mint egy csillag, amely befutja útját az égen, a bolygó, amit Földnek neveztek, évmilliók óta követi pályáját, amely megteremtésével kezdôdött, és aminek véget kell majd érnie, amikor a kijelölt idôben részeire fog bomlani, és elérkezik a vége. De amint gyermekkorában fenyegette a megsemmisülés, mert az emberek romlottsága miatt a Teremtô megbánta, hogy megteremtette, úgy ebben a te korodban is, a romlottság felülmúl minden mértéket, és megtalálható a királyi palotákban és a kunyhókban egyaránt, és a szent hely sem kivétel a romlottak szennyétôl. A szeretet meghalt, hogy helyet adjon a gyűlöletnek, amely többé már nemcsak nemzeti alapon viszonozza gyűlölettel a gyűlöletet, hanem az egész emberiséget gyűlöli, és azért önmagát is, és az emberek ugyanakkor öngyilkosok, gyilkosok és istengyilkosok. Felemelik karjukat, haragjukban, gonoszságukban és sátáni leplezetlenséggel a teremtményekben lévô Isten ellen, Isten Személye ellen, és önmaguk és minden ellen. A szeretet ellen elkövetett folytonos bűnök és ez a sátáni forrongás sok, nagyon sok kevély emberben folytatódhat-e anélkül, hogy ki ne hívna egy isteni ,,Legyen!''-t, amely félbeszakítja a világ pályafutását, és kiváltja a világ széthullását, rettenetes rázkódtatások között? Megtörténhet, hogy az emberek idô elôtt mennek a halálba, és a rettenetes ítélet elé, miközben ôrült rémülettel telnek el a háborúk, éhínségek, ragályos betegségek, pusztító állatok elszaporodása és gyilkos gépek és fegyverek teremtése láttán, melyek a világ végén, jellegzetes módon fogják követni egymást, büntetésként, miközben megvakulnak a sötétség által, és szívük megdermed a félelemtôl és az istentelenség hatására. Emlékezzetek mindnyájan arra, hogy ha az igazak és a Kegyelemmel Teljes imái siettették Krisztus eljövetelét, ami nagy kegyelem volt, a világ vége idejének ez a siettetése a számtalan bűn által, a legnagyobb szerencsétlenség lesz, amit az embernek el kell majd viselnie, mert az Úr haragja sújt le rá. Imádkozzatok azért ti, jó emberek, hogy a világ akkor haljon meg, amikor ki van jelölve halálának ideje. Imádkozzatok, hogy Isten ne küldje el hóhérait lesújtástokra, amint tette Luciferrel és Ádámmal. Mert Isten határozatai örökkévalók, igen. De megváltozhatnak, amikor az Ô Igazságossága és Méltósága rákényszeríti a Szeretetet arra, hogy emlékeztesse a teremtményeket: csak Egy Isten van, és senki sem nagyobb nála. Ezt mondom a világ számára. Mondd lelkem, melyek ,,a nyugodt áhítat örömei'' az Egyház számára? Az, ami a pontos ismeretbôl, annak helyes alkalmazásából, a szent akaratból, a hitbôl, az evangéliumból és a szeretetbôl származik. A hitnek pontos ismerete és az evangélium helyes alkalmazása, amelyben tökéletesen megvalósul a régi vallás, egybeolvadva a keresztény vallással. Ez meggátolja a tévtanok keletkezését, a szektákat, a szándékos szertelen lelkesedést vagy a hidegséget, és a szent akarat, amely tüzével tönkreteszi a tévtanok és a szekták mérges növényeit. Mindig a szeretet az, ami megment és megôriz, nem a fanatikus lelkesedés, sem a jeges szigorúság. A keresztény élet úgy, amint Krisztus akarta. És az Egyházban, minden vezetôjében és a hívekben, minden körülményeik között. Akkor egy küzdô Egyházból, amely igazán keresztény minden tagjában, Krisztustól táplálva, mint ahogy a növény táplálkozik annak lágy részébôl, és leveleket hajt egészen a legmagasabb ágig, -- jönni fog a nyugodt áhítat öröme, amely nélkülözi a terméketlen miszticizmus minden lázát és homályát, amely által a sötétség felemelkedik, hogy beburkolja a Világosságot, káros ütéseket mérve a lelkekre, akik nem mind felnôttek, sôt, akiknek nagyobb része lelkileg gyenge kisded, akiknek szükségük van az örömre ahhoz; hogy növekedjenek az Úrban, az állhatatos hitben, a meleg szeretetben, amely összeköti és megerôsíti ôket, hogy megmentse az Ellenség, a világ és a test cselvetéseitôl. Imádkozzál, mindig imádkozzál, te, az Egyház gyermeke, ezen Anyád által! Imádkozzál a testvérekért, akik az Egyház gyermekei, akárcsak te, -- talán tékozlók, néha elszakadtak, máskor eltévedtek, -- hogy az Anyával legyenek, és az Anyának ne legyen más érzelme irántuk, csak Krisztus szeretete a hűséges nyájért és az elveszett bárányért, és visszahívja, buzdítsa, megerôsítse, fenntartsa ôket, anyailag, anyailag, anyailag, szentül, tökéletesen, mint Feje: Urunk Jézus. És most olvassuk Pált! Íme megvigasztal téged szent szavaival. Fogadd el azokat, mert az igazságot mondják. Pál a Földön mondta azokat. De most az Égbôl száll alá, megerôsítve Annak jóváhagyásától, Aki mindenkinél inkább szenvedett, és Aki istenileg dicsôségesen nyilvánul meg saját testében, amely szenvedett, és azért dicsôséges mint Ember, azonfelül, hogy dicsôséges Isten. ,,Biztosra veszem, hogy a jelen idôk szenvedéseit össze sem lehet hasonlítani a jövô dicsôséggel, amely megnyilvánul majd bennünk.'' Ez az. Sokat szenvednek az igaz Isten igazi gyermekei. De mérhetetlenül felülmúlja azt az a dicsôség, amelyben részük lesz az égben. Az Ige Isten volt. Azért végtelen volt az Ô isteni dicsôsége. De Ô maga volt Önmagának a dicsôsége. Emberré lett és szenvedett földi életében, kegyetlenül, teljesen. Utána felszállt az égbe, és saját végtelen dicsôségével egyesítette az összes üdvözítettnek a dicsôségét. És minden szent azt a dicsôséget növeli, amelyet az Ige nyert el földi életének szenvedésével. Mi lett volna az Ég az Ô szenvedése nélkül? Isten állandó dicsôsége betöltötte volna, ez igaz. De nem ismerte volna meg az ezernyi és tízezernyi szentnek, a minden törzsbôl származó száznegyvennégyezernek a hozsannáját. Nem ismerte volna meg az új éneket, amely csatlakozik odafent a nagy vizek zúgásához hasonló hanghoz és a mennydörgés robajához, a hárfások zenekarának dallamához, amelyet eszközeik hoznak létre, a Bárányt mindenhová követô szüzek új énekéhez, akik homlokukon viselik az Ô nevét és az Atyáét, azok énekéhez, amelyet csak azok tudnak énekelni, akiket megváltottak a Földrôl, mint a Báránynak és Istennek a zsengéit. Mindez a dicsôség, amely növekszik az Ige dicsôsége körül minden szent által, Krisztushoz jön, mert Ô földi életében szenvedett, és ami Benne megvolt, tündöklött szenvedéseiben és tündöklik örökké benne és megdicsôült testében éppúgy, mint isteni Lelkében. ,,Valóban, a teremtett világ sóvárogva várja Isten gyermekeinek megnyilvánulását.'' Figyeld meg jól, lelkem! Mit akar mondani ez a kifejezés? Milyen megnyilvánulásról beszél? Egyszer beszélt neked az emberiség két agáról. A szabad asszony gyermekeinek ágáról és a rabszolganô gyermekeiérôl. Íme, ez a magyarázat segít téged ennek a kifejezésnek a megértésében. A teremtett világ várja Isten gyermekeinek megismerését, hogy meg tudja különböztetni ôket a bűn gyermekeitôl. Mikor fogja megismerni? Akkor, amikor vége lesz az idônek, minden ember megjelenik a nagy szemlén, és el lesznek választva, igazságosan, Isten gyermekei a bűn gyermekeitôl. Jelenleg állandó, szüntelen a munka, hogy eljussatok ehhez a megnyilvánuláshoz. Minden embernek véghez kell vinnie ezt önmagában, és minden ember egysége és mindenki munkájának ismerete kinyilvánítja majd Isten gyermekeit, hogy megkülönböztessék ôket azoktól, akik nem akartak azokká lenni. Minden egyes embernek az élete hasonló egy mozaik kockájához. És ahhoz mindenki hozzá tudja adni szabadon, azt a színt, amit akar. Amikor minden élet ismét együtt lesz a végsô feltámadásban, kialakul az emberiség történetének nagyszerű képe, a teremtésnek errôl az oldaláról, ami a legnagyszerűbb, és -- mivel a legkiválóbb -- azért volt leginkább veszélyben az Ellenségtôl, aki az ôsszülôkben alávetette az egész emberiséget a hiúságnak. Isten megengedte ezt, hogy próbára tegye gyermekeit, és megjutalmazhassa sokszoros érdemekkel életszentségüket, amelyet saját erôfeszítésükbôl is, és nemcsak Isten ingyenes ajándékával értek el. Milyen gyászos kevélységre jutott volna el az ember, ha létezésének hajnalán egy bűn által, amely kétféleképpen is boldog és szerencsés volt, nem ismerte volna meg a megaláztatást! Boldog az a bűn, amely elnyerte Krisztust! Boldog, mert megalázta az embert, mielôtt a bűntôl való mentesség századai alatt oly kevéllyé vált volna, mint Lucifer, aki azért, mert bűn nélkül volt, Istenhez hasonlónak képzelte magát. Gondviselésszerű az emberiségnek ez az elbukása, a sárba harapása azért is, hogy visszaemlékezzék arra, miszerint Isten által életre hívott sár, de önmagában csak sár. Isten akaratából: lélek a sárban, hogy megszentelje azt, hogy beléje nyomja az Ismeretlennek, a Tökéletesnek, a Léleknek, az Örökkévalónak a képét. Gondviselésszerű ez a bukás élete napjainak kezdetén, hogy hosszasan engeszteljen, és ismét fel tudjon jutni az útra. Hogy visszakerüljön a mélységbôl az Égbe, vissza tudjon térni oda a jó akarattal, az Üdvözítô segítségével, a Kísértô elleni harccal, az erôvel, amely széttöri az érzékiség láncait; a hittel, reménnyel, szeretettel, szent alázatossággal és szent engedelmességgel, hogy eljusson oda, hogy érdemszerűen megdicsôüljön, és szabaddá legyen Isten gyermekeinek dicsôséges szabadságával. Túl gyakran az ember feleslegesen átkozódik az elsô bűn miatt és káromolja Istent, mint egy oktalan Urat, aki erejét felülmúló kísértésnek tette ki az embert. De mi lett volna az emberrel, ha (ahelyett, hogy engedett a Kísértônek, aki rávette ôt, hogy azt higgye: ha eszik a tiltott gyümölcsbôl, Istenhez hasonlóvá válik) az ember minden kísértô nélkül is eljutott volna arra, hogy Istennek képzelje magát, mert bűntelen, mert nem szenved, és mert nem hal meg? Akkor nem lett volna többé Megváltás, mert az ember új Luciferré vált volna. Sôt számtalan luciferek légiójává, mert az idôk folyamán az emberiség gyarapodott volna gyermekei által, és nemcsak egy férfi és egy nô, hanem mindnyájan vétkeztek volna ezzel a szentségtörô tévtannal, és az egész emberi nem elveszett volna a pokoli büntetésben. A Teremtô szerette a teremtett világ legszebb teremtményét. Azt, akinek lelke égi fényben tündökölt. És azt akarta, hogy még megváltható állapotban legyen. És hogyan? Kételkedhet-e az ember abban, hogy Isten nem tudta volna meggátolni a Sátánt, hogy bejusson az Éden-kertbe? Nem. Ne gondoljátok ezt! De higgyetek abban, hogy Isten cselekedete jó volt, amint minden jó, amit Ô, tesz, és (az eredeti bűn) végtelenül jó cselekedet oka lett, az Ige megtestesüléséé, az ember üdvözítésére. ,,Tudjuk, hogy az egész természet sóhajtozik és vajúdik mindmáig.'' Valóban, mindenkinek meg kell szülnie saját magát, örök-önmagát, azt, aki megszületik az Ég vagy a pokol számára abban a pillanatban, amikor az elsô halál elválasztja a lelket és a leheletet, és megtörténik az elsô hívás Az elé, Akit nem lehet becsapni. Az anyagból, mint gyümölcs a virágból, egy egész élet fájdalmaival, az egész életen keresztül tartó kihordással, íme, megszületik Isten gyermeke, Krisztus testvére, aki isteni ígéret révén, vele együtt részt vesz az istenségben. Az anyagból, melyet a szentségek segítenek abban, hogy az életszentség elérésének eszközévé váljon, alávetve magát a léleknek, egy igaz, engedelmes és alázatos léleknek, Isten és az Ô Törvénye iránt. ,,Istenek vagytok'', mondja a Szentírás és Pál levele. Jézus sem tagadta, hogy az ember, aki állandó erôfeszítéssel törekszik a tökéletességre, szentté teszi magát, és hasonlóvá válik az Atyaistenhez, annak arányában, ahogy a gyermek viszonyul az Atyához és a teremtett lélek a Teremtetlen Szentlélekhez. De ahhoz, hogy eljusson ehhez a megdicsôüléshez, türelmesen és reményteljesen kell sóhajtoznia és szenvednie, hittel és szeretettel, épp úgy, mint egy anyának, aki hosszú hónapokon keresztül szenved és remél; és szívesen vállalja a szenvedést azért, hogy világra hozza gyermekét. Látjátok, milyen jó az Isten? Az anyagnak megengedi a teremtésben való részvételt, azt, hogy mintegy kis teremtô legyen. De minden léleknek megadja, hogy újjáteremtse önmagát, mert a lélek, amit Isten adott, újjá tudja teremteni magát, vagyis a bűnbánattal ismételten visszatér a megszentelô kegyelem állapotába, ismét és ismét, elérkezve az Isten gyermekeinek magasztos méltóságára, részesedve az Atya örök dicsôségében. ,,De nemcsak az, hanem, mi magunk is, akik bensônkben hordozzuk a Lélek csíráit, sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban.'' A rendkívüli adományok birtoklása nem törli el a kötelességet, hogy valaki újjáteremtse magát az Ég számára. Sót, az Égbôl jövô örömmel arányosan tudnotok kell szenvedni azért, hogy a lelki tökéletességnek mind magasabb fokára jussatok el. És az ,,Isten szavának'' birtoklása nemde a Lélek zsengéinek birtoklása, lelkem? Azért ezzel a kegyelemmel arányos legyen a te erôlködésed! Menj biztos menedékedbe, Atyád karjába, aki megvigasztal megpróbáltatásaidban, és megvigasztal, hogy kárpótoljon azért, amit az emberek megtagadnak tôled. Tartózkodjál a Világosságban, hogy az megvilágítsa szemeidet, és hogy ne aludj el soha a lélek halálában, és az ellenség sose mondhassa: ,,Legyôztem!'' Gondolj arra, hogy ébernek, szentnek, ragyogónak, bölcsnek kell lenned, mind lelked, mind pedig Isten Művének érdekében, amit egyetlen csekély hibád is leértékelne. Légy szent, hogy megörvendeztessed Istent, békét élvezzen lelked, és örökké élj, és hogy ne csökkentsed le Isten ajándékát! Gondolj arra, milyen örömöt okoznál ezzel ellenségeidnek! Viselj töviskoronát homlokodon, légy erôs az ostorozás alatt, menj a kereszt alatt! De tedd, hogy azoknak, akik téged kínoznak, egy napon ugyanazt kelljen mondaniuk, amit Jézus keresztre feszítôi mondtak: ,,Egy igaz lélek volt'', és mellüket verve mondják: ,,A szenvedések, amelyeket neki okoztunk, lelkiismeretünkre nehezednek, és Istenhez kiáltanak, mert rátapostunk egy ártatlanra, aki Istent szolgálta. Azért Isten ellen harcoltunk.'' Jöjj, jöjj, lelkem, mindinkább szeretett lélek! Jöjj, nyugodjál meg annak a keblén, aki nem árulja el gyermekeit. Nyugodjál azon, akit atyául kaptál. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! (A 199-207) Ugyanebben az évben mondta az Ôrangyal: Az, aki látta az eget és az utolsó idôket, mondta: ,,Íme, jön egy nagy vörös sárkány... és farkával lesöpri a csillagok harmadrészét, és azok lezuhannak.'' (Jel 12 Dán 8) Imádkozzatok, keresztények, imádkozzatok, hogy ne több mint harmadrészüket söpörje el a Sátán... ördögi munkájával. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a hívôk szervezete, a küzdô Egyház a ,,Szikla'' maradjon, és ne váljék mocsárrá, habarccsá vagy téglává. Emeljétek fel körülötte imáitok bástyáját, mert a mai idôk igazán rettenetesek. Rettenetesebbek a sötétség idejénél, amelyben Krisztust feláldozták. Akkor a Sátántól megszállt világ haragjával szemben Krisztus állt, akinek mérhetetlen hatalmával szemben aránylag keveset tudtak tenni. Azonban ebben a hosszú és mindinkább elsötétülô órában a Sátántól megszállt világ veletek, keresztényekkel, az Egyházzal száll szembe, és Isten segítsége nélkül nem tudjátok legyôzni. (A 269)