Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Valtorta Mária A Nôtanítványok Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Valtorta Mária élete, írásai A fordítások listája -- rövidítések A Nôtanítványok Az Elsô Nôtanítvány Titokzatos nôi papság Fiam, veled megyek! A nôk papi hivatása Fogadj el, Jézus! Segítesz nekem A nôk apostoli feladata A szüzek hajnala A Kedves Tanítónô A szomorúak Vigasztalója Sohasem panaszkodnak Engedd, hogy kövesselek! Kimosták a ruhákat Fel a fejjel, anya! A jövô korszak papnôi Szeretnélek segíteni téged A nôtanítványok vagyunk! Biztonságban leszünk Szolgálom az Üdvözítôt Lelkét akarom eljegyezni Lányod Istené! A Sátán és a nô Hasznosak lesztek... Anyám nagyon levert A hűséges asszonyok Még rájuk tud mosolyogni Láttuk ôt! Miért az asszonyoknak?... ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv a Vallás és Élet Kiadó gondozásában jelent meg, kéziratként. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. ======================================================================== Valtorta Mária élete, írásai Élete Valtorta Mária, ez a kivételes, rendkívüli adottságokkal megáldott egyéniség, megelevenedik elôttünk Önéletrajzában, amelyet 1943-ban fejezett be, mielôtt látomásai megkezdôdtek volna. A további idôszak eseményeit más írásos adatok és személyes tanúbizonyságok segítségével állította össze a szerzô. Mária 1897. március 14-én született Casertában, ahol lombardiai származású szülei akkor éltek. Apja, József (1862--1935) alhadnagy a Cavallereggi Guide 19. regimentjében. A géppuskás osztag vezetôje szelíd, szeretetreméltó egyéniség. Anyja, Fioravanzi Izisz (1861--1943) viszont kemény, szigorú természetű asszony. A francia nyelv tanárnôje. Születésekor Mária életveszélyben volt. Utána pedig egy szenvedélyes, szerencsétlen természetű dajkára bízták. Egyetlen gyermek maradt. Anyja elôzôleg elvesztett egy fiúgyermeket, néhány órával születése után, pedig nagyon vágyódott egy fiúra. Alig volt 18 hónapos, amikor családja a romagnai Faenzába költözött, majd pedig 1901-ben Milánóba. A lombard fôvárosban, négy és féléves korától az Orsolyiták óvodájába járt. Itt találkozott elôször Istennel, és ébredt fel benne ,,a vágy, hogy azáltal vigasztalja meg Jézust, hogy hasonlóvá válik hozzá a szenvedésben, amit önként, szeretetbôl szenved el.'' Hétéves korában, 1904-ben a Marcella nôvérek intézetébe iratták be. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmányait. Azonnal kitűnt értelmességével, és osztályelsô lett. 1950-ben részesítette ôt a bérmálás szentségében Andrea Ferrari bíboros, akit ma már ,,Isten Szolgája''-ként tisztelnek, mert elkezdték boldoggáavatását. 1907 szeptemberében a Valtorta család Vogherába ment lakni, mert oda helyezték az apa ezredét. Mária itt a városi iskolába került, és hetente egyszer franciát is tanult a Franciaországból elűzött nôvérektôl. 1908-ben járult elsô áldozáshoz, amin nagy szomorúságára apja nem vehetett részt, mert anyja fölöslegesnek ítélte jelenlétét. Az anya zsarnoksága és az apa engedékenysége következtében Mária 1909 márciusában kollégiumba került. Mária pompásan érezte magát az Irgalmas Nôvérek kollégiumában, ahol öt iskolaévet végzett el négy naptári év alatt, 1913 februárjáig. Nagylelkűség, határozottság, kitartás és hűség jellemezték. Szerette a tanulást, a rendet és az engedelmességet. Ezért mintaképként emlegették. Az anya azonban ismét beleavatkozott leányának életébe, és Technikumba iratta be, holott neki semmi érzéke se volt a matematikához. Nem is kerülhette el az ,,ünnepélyes bukást:'' A klasszikus tananyagban azonban jónak bizonyult, és leérettségizett. A kollégiumban buzgón vett részt az utolsó lelkigyakorlaton, ,,mert tartós gyümölcsöt akart belôle meríteni, hogy programja legyen egész világi életére''. Az Úr tudtára adta Máriának, ,,milyennek kell lennie életének Istenben, Istennel való kapcsolatában, hogy megfeleljen Isten akaratának.'' 1913 tavaszán a Valtorta család Firenzébe költözött, mert az apa, egészségi okokból, nyugalomba vonult. Mária gyakran fölkereste apjával a város szép helyeit. Odahaza, saját elhatározásából, folytatta az elôbbi, kollégiumi életet. Anyja azonban igyekezett gátolni ôt ebben, vallásellenes oktatásaival. Firenzében Mária megismerkedett egy szép, gazdag és művelt fiatalemberrel: Robertóval. Szerették is egymást, néma, türelmes, tisztelô szeretettel. A könyörtelen anya azonban már csírájában elfojtotta ezt a gyöngéd érzelmet. Hasonló sorsra jutott kilenc évvel késôbb egy katonatisztnek készülô ifjúhoz, Márióhoz fűzôdô kapcsolata is. 1916 tavaszán, ,,az elkeseredés és sóvárgás szörnyű idôszakában'', az Úr egy álommal vonzotta magához. Ez az álom elevenen megmaradt Mária emlékezetében. Álmában, amely világosan elôrevetítette írói tevékenységének evangéliumi témáját, Jézus sietett Mária segítségére. Úgy ébred fel, mint akit ,,valamilyen, nem földi eredetű fény világított meg.'' A világtól való elvonulás ideje azonban még távol volt. 1917-ben Valtorta Mária az irgalmasszívű ápolónôk sorába lépett, és tizennyolc hónapon át működött ápolónôként a firenzei katonai kórházban. Azt kérte, hogy közkatonákat ápolhasson és ne tiszteket, mert azért ment, ,,hogy a szenvedôket szolgálja, nem pedig, hogy kacérkodjon vagy férjet találjon.'' A felebaráti szeretet gyakorlása közben úgy érezte, hogy mindinkább közeledik Istenhez. Egy váratlan esemény jelezte fokozatos föláldozásának kezdetét. 1920. március 17-én anyja társaságában ment az utcán, amikor egy hitvány gyerek, egy ágyból kitört vasrúddal teljes erôbôl hatbavágta. Mária három hónapig nyomta az ágyat. Ez mintegy ízelítô volt késôbbi betegségébôl. Ugyanennek az évnek októberében, szüleivel Reggio Calabriába utazott, vendégségbe, Belfanti nevű unokatestvéreihez, akik hatalmas szállodák tulajdonosai voltak. Lelke ismét erôre kapott az ottani táj csodálatos természetvilágában. Egészséges tanulási kedve is kielégült unokatestvére, Klotild, ,,gyönyörű könyvgyűjteményében''. Klotild ,,igen művelt nô volt'', és ki tudta válogatni a stílus és cselekmény szempontjából legkiválóbb könyveket. Az Úr, ez alkalommal, egy könyvet használt fel, hogy ismét hatalmas lökést adjon neki. Fogazzaro Antal: A Szent című könyve kitörölhetetlen jegyet nyomott szívébe; méghozzá jó jegyet. Itt Mária ismét tapasztalta a már elôbb is jelentkezett furcsa érzést, ,,mintha ujjaiból hosszú, igen hosszú szálak indulnának ki, amelyek kinyúlnak a végtelen térbe, és ott összekapcsolódnak a többi hozzá hasonló szálakkal'', amelyek más személyektôl indultak ki, mintegy óhajtva az összefonódást. Reggióban ezenkívül újból kivirágzott Szent Ferenc iránti rajongása, ami lelkiségének állandó jellemvonása lesz. De ugyanitt omlott össze Márióval való jegyessége, anyja mesterkedései következtében. 1922. augusztus 2-án visszautazott Firenzébe, és még két évig maradt ott, öszetörten ,,keserű emlékei'' miatt. A család 1924 szeptemberében végleg Viareggióba költözött, a késôbb megvett kis házba. Mária Viareggióban is folytatta visszavonult életét. Néha kisétált a tengerhez és a fenyvesbe, vagy a bevásárlások ürügyével ment el hazulról. Ezek a bevásárlások lehetôvé tették rövid látogatásait a szentségi Jézusnál anélkül, hogy magára vonta volna miattuk anyja villámait. A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz példáján felbuzdulva, akinek Egy lélek története című könyvét egyhuzamban olvasta végig, 1925 január 28-án áldozatul kínálta fel magát az irgalmas Szeretetnek, s ezt a felajánlást ezentúl mindennap megújította. E pillanattól kezdve Jézus iránti szeretete mérhetetlenül megnôtt, úgyannyira, hogy saját szavaiban és tetteiben Jézus jelenlétét érezte. Fűtötte a vágy, hogy Istenének szolgáljon. Ezért szeretett volna belépni Szent Pál Társaságába, de meg kellett elégednie ,,egy alázatos, elrejtett, egyedül Isten által ismert apostolkodással, amelynek lendítôi inkább a szenvedés, mint a cselekvés voltak.'' Azonban, 1929 decemberétôl kezdve, amikor belépett a Katolikus Akcióba, mint a leányok kulturális küldöttje, nyilvánosan is a lelkek javának szentelhette magát. Munkáját odaadóan végezte, és az általa tartott elôadások egyre több hallgatót vonzottak a nem-hívôk közül is. Közben az a nagy elhatározás érlelôdött meg benne, hogy áldozatul ajánlja fel magát az isteni Igazságosságnak is, és erre ,,egy meg tisztább, még önmegtagadóbb élettel készült fel''. Már jóval elôbb szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. Az új felajánlás 1931. július 1-én történt. E naptól kezdve egyre kevésbé kímélték a testi és a lelki szenvedések. 1933. január 4-e volt az utolsó nap, amelyen Mária, végtelen erôlködéssel, utoljára ki tudott menni a házból. 1934. április 1-tôl kezdve pedig többé nem kelt föl az ágyból. Ekkor vette kezdetét ,,erôs szeretet-elragadtatásban'' hosszú, tevékeny betegsége. Eszköz lett Isten kezében. Küldetése ez volt: ,,Szenvedni, engesztelni és szeretni''. Ebben az idôszakban, pontosan 1935. május 24-én lépett a Valtorta ház szolgálatába Diciotti (ejtsd: dicsotti) Márta, aki hűséges társnôje lett Máriának, ,,hallgatója'' írásainak, szeretô gondozója és segítôje haláláig, jelenleg pedig emlékeit ôrzi. A vigasztaló tényt, hogy barátságos személy került melléje, mély fájdalom követte: egy hónap múlva, június 30-án meghalt az apja. Az apa ,,mindig türelemmel, szelíden és szeretettel végezte kötelességét, megbocsátotta a sérelmeket, jóval viszonozta a rosszat, leküzdötte irtózatát az iránt, aki ôt félreismerte és minden percben megsebesítette.'' (Célzás feleségére.) Mária élet-halál közé került fájdalma miatt, hogy nem lehetett apja mellett, annak utolsó pillanataiban, sôt még halottként sem láthatta ôt. Az anya a ,,késôn ébredt szeretet ostoba megnyilvánulásai'' után még kegyetlenebbé és zsarnokibbá lett, mint elôbb. ,,Az, hogy teljesen önmaga urává vált, megzavarta az eszét.'' Mária pedig, betegágyán, tovább szenvedett és szeretett. Egyre jobban átadta magát Isten akaratának. Vigasztalta a bánkódókat, helyes irányba terelte a lelkileg tévelygôket, elfogadta a bekövetkezô idôkre vonatkozó fájdalmas figyelmeztetéseket, és mindenben kimutatta jellemének férfias erejét, és Istenre irányult elméjének éles felfogását. 1942 táján Valtorta Máriát meglátogatta Romualdo M. Migliorini (ejtsd: miljorini) atya, a Szerviták rendjébôl. Lelki-vezetôje lett és négy éven át az is maradt. Migliorini atya kérésére, 1943-ban, Mária beleegyezett önéletrajzának megírásába, azzal a kikötéssel, hogy lelke teljes föltárásával elmondhat minden jót és minden rosszat. Alighogy befejezte önéletrajzát, megkezdôdtek látomásai, és ezzel kapcsolatos írói tevékenysége. Néhány év leforgása alatt, egyhuzamban tizenötezer füzet-oldalt írt tele, amit csak most kezdenek egyetemesen elismerni, mint tudományos és irodalmi alkotást. Mindezt az események és személyek által okozott kimondhatatlan testi-lelki szenvedések között vetette papírra, minden tekintetben kedvezôtlen körülmények között. A felajánlások sora még nem ért véget. 1949. április 18-án Mária felajánlotta Istennek azt az áldozatot, hogy nem éri meg műve jóváhagyását, és ezt megtoldotta még értelme értékes odaajándékozásával is. Az Úr elfogadta felajánlását. Amikor ugyanis Mária látta a mű elgáncsolását, fokozatosan magába zárkózott, 1956-tól pedig lelkileg elszigetelôdött környezetétôl. Amikor teljesen munaképtelenné vált, akkor is megôrizte tiszta, derűs külsejét. Nyugodtan ült ágyában, mint egy nagy gyermek, akinek arra is szüksége van, hogy megetessék, de sohasem kért semmit sem. A házban Diciotti Mártán kívül más nem lakott, mert 1943-ban Mária anyja is meghalt. Máriának kevés látogatója akadt, baráti köre is megritkult. Mária csendben hunyt el, 1961 október 12-én, fél tizenegykor, életének 65., betegségének 28. évében. 1944-bôl származó egyik írásában olvassuk, hogy az Úr azt mondta neki: ,,Milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy az én világomban vagy, és hogy úgy érkeztél ide a szegény világból, hogy észre sem vetted. Egy látomásból kerültél át a valóságba, mint a kisgyermek, aki anyjáról álmodik, és arra ébred, hogy anyja szívére szorítja. Így teszek majd én is veled.'' Halálos ágyához a Szervita harmadrend társigazgatóját hívták. Mária ugyanis tagja volt mind a Szervita, mind a ferences harmadrendnek. Abban a pillanatban, amikor a pap kimondta a lelket buzdító szavakat: ,,Távozz el, keresztény lélek, ebbôl a világból'', Mária lehajtotta fejét, és meghalt. Valóban az engedelmesség testtartása volt ez, engedelmes életében a legutolsó. Holttestét ugyanabban a szobában, ugyanazon az ágyon ravatalozták fel, amely tanúja volt szenvedéseinek, munkásságának, felajánlásainak és halálának. Már évekkel elôbb elkészítette halotti ruháját, a keresztelési kendôt, amely fejét fogja takarni, leírta a mondatot, amit majd a kis gyászlapra kell nyomtatni: ,,A szenvedést befejeztem, de szeretni nem szűnöm meg''. A gyérszámú, de megilletôdött látogatók megcsodálhatták jobb kezének fehérségét -- annak fáradhatatlan kezét, aki magát ,,az Úr írótollának'' nevezte -- míg bal keze lassan elkékült. Térdei pedig, amelyek íróasztalul szolgáltak, kissé hajlottnak látszottak még most is, hogy igazi pihenôre tért. Október 14-én temették el, korán reggel, egyszerűen, amint már régen meghagyta. A Szent Paulinusz plébániatemplomban végzett beszentelési szertartás után, rövid autósor kísérte a holttestet a Misericordia temetôbe. Tíz évvel késôbb, 1971. október 12-én exhumálták a maradványokat. Ezeket különleges kezelésnek vetették alá, hogy megmaradásukat biztosítsák, majd ugyancsak a viareggiói temetôben, családi sírban helyezték el. Azonban 1973. július 2-án átvitték a firenzei Santissima Annunziata templomba, és a Szervita atyák káptalani kápolnájában temették el. Írásai Valtorta Mária írásainak legnagyobb részét mindenféle nehézségek között adták ki. Nem kísérte hírverés, mégis, csodálatos módon, csöndben terjed Olaszországban és szerte a világon, és beérnek a teljes áldozat lelki gyümölcsei. Írásai kb. tizenötezer füzetoldalnyit tesznek ki kézírásban. Ezeket fôleg 1943. április 23-a és 1947. április 27-e között vetette papírra, kis részüket pedig 1948 és 1951 között. A tizenötezer oldalt kedvezôtlen idôkben és körülmények között (háború, kitelepítés, nélkülözések, betegség és mindenfajta megpróbáltatás közepette) írta. Nem készített elôzetes vázlatokat vagy piszkozatot, hanem közvetlenül, azonnal írta tele a 122 füzetet, minden átnézés, újra fogalmazás vagy javítgatás nélkül. Nem álltak rendelkezésére tudós személyek vagy megfelelô könyvek, a Szentírás és X. Pius Katekizmusa kivételével. Valtorta Mária néha még a fejezetek sorrendjét is csak késôbb jelezte. Műveinek majdnem kétharmad részét alkotja az a hatalmas elbeszélô és tudományos mű, amely a Boldogságos Szűz Mária születésével kezdôdik, majd kibontakozik Jézus elrejtett életén, nyilvános működésén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül, és a Szűzanya mennybe való felvételével fejezôdik be. A mű olasz címe: Il Poema dell'Uomo-Dio, és jelenleg tíz kötetre osztva kapható. Lefordították már a teljes művet franciára, spanyolra, folyamatban van (1989 elején) a német és az angol fordítás kiadása, terbevették a magyar kiadást is. Részletei megjelentek már a magyaron kívül sok más nyelven is. A nagy Jézus életrajzon kívül kiadták Valtorta Mária Önéletrajzát, Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelének magyarázatát, a korabeli mise leckéinek magyarázatát, és egyéb írásainak gyűjteményét, három vaskos kötetben. Tervezik leveleinek kiadását is. Valtorta Mária mindig kifejezetten isteni eredetűnek tartotta látomásait és a diktálásokat. Sohasem fáradt bele annak hangoztatásába, hogy ô csak ,,eszköz'', ,,szerszám'', ,,toll'' Isten kezében. A tanúk, de fôleg Diciotti Márta kijelentik, hogy Mária bármely pillanatban hozzáfogott az íráshoz, ágyban ülve, térdén a füzettel, kegyetlen szenvedések között is, mégis a legnagyobb természetességgel és minden feltűnô jel nélkül. Félbe lehetett ôt szakítani minden semmiségért, és utána könnyedén folytatta munkáját. ,,Állíthatom -- olvassuk Valtorta Mária egyik nyilatkozatában -- hogy semmiféle emberi forrásmunka nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megtudhassam, mit is írok, és gyakran azt sem értem, amit leírok.'' Bár adódtak ellenvélemények és harcos hangok is, Valtorta Mária írásait magasrangú hittudósok és világi személyek szóban és írásban egyaránt elismerték. Különösen műveinek eredetiségét es páratlan mivoltát hangsúlyozták, és azt, hogy tökéletes összhangban állnak a katolikus Egyház tanításaival. Azt is kiemelték, hogy műve nem arányos emberi tudásához, bár elismerik az írónô értelmi képességeit, emlékezô tehetségét, műveltségét, kitartását, minden lelki és szellemi adottságát. Nem tartják azonban lehetségesnek, hogy annyi pontos ismeret és oly mély tudás lett volna benne fölhalmozódva. XII. Pius pápa, 1948-ban, amikor átnézte a kéziratot, kijelentette azt azt bemutató teológia-tanárnak, Corrado Berti atyának: ,,Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vgy kevésbé rendkívüli eredetérôl. Aki elolvassa, majd megérti.'' Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerôleg nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, Felice Cappello S. J., Alfonso Carinci és Msgr. Gabriele Roschini. Jézus, 1943. augusztus 23-án ezt mondta Máriának: ,,Józanságra van szükség ajándékom használatában. Nem nyílt és zajos, hanem lassú és fokozatosan terjedô, névtelen terjesztésre. Amikor kezed békében megnyugszik a dicsôséges feltámadásra várva, akkor, és csak akkor fogják említeni nevedet.'' ======================================================================== A fordítások listája -- rövidítések A látomások alapján készült, II Poema dell’Uomo-Dio című, tízkötetes Jézus életrajzból és Valtorta Mária egyéb feljegyzéseibôl, 1991 január 1-ig a következô részletek jelentek meg a VALLÁS ÉS ÉLET kiadásában (zárójelben az idézésnél használt rövidítés): Tizenöt titok (TT) -- Rózsafüzér titkok 60 oldal Mária élete (M) és Üdvözlégy Mária (Ü) -- 16 füzetben, 710 oldal A Keresztelô (K) 72 oldal Péter (Pt) -- 7 füzet, 342 oldal Tíz apostol: Júdás és Jakab (JJ), János (J), András (A), Simon (S), Tamás (Ta), Máté (Mt), Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan, 6 füzet, 312 o. Kerióti Júdás (Jd) -- 13 füzet, 594 oldal A nôtanítványok (N) -- 92 oldal Tízparancs (T) 49 oldal A hegyi-beszéd (H) 60 oldal Példabeszédek (P) -- 12 füzet, 488 oldal Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok (E) amelyek más füzetekben nem szerepelnek, -- 7 füzet, 319 o. Jézus csodái (Jcs) 4 füzet, 210 oldal Jézus és a gyermekek (Gy) 6 füzet, 307 oldal A betlehemi pásztorok (Bp) 72 oldal Jézus, a szegények barátja (Jszb) 4 füzet, 222 old. Lázár (L) 100 oldal Jézus gazdag barátai (Jgb) 2 füzet, 146 oldal Gamáliel (G) 49 oldal Mária Magdolna (MM) (Jb 1) 100 oldal Jézus és a bűnbánók (Jb) 3 füzet 210 oldal Jézus és a pogányok (Jp) 5 füzet, 274 oldal Jézus és a gyászolók (Jgy) 60 oldal Az Utolsó Vacsora (UV) és Jézus szenvedése (Jsz) 2 füzet, 140 oldal Feltámadt! (F) és Az Apostolok keresztútja (Ak) 84 oldal. Utolsó oktatások (Uo) és Az Ôsegyház (Ô) 88 oldal A Szeretet vértanúi (Sz) 88 oldal Valtorta Mária (V) 4 füzet, 188 oldal Rövidítések A Tíz apostol: András Ak Az Apostolok keresztútja Bp A betlehemi pásztorok E Vasárnapi és ünnepnapi evangéliumok, amelyek más füzetekben nem szerepelnek F Feltámadt! G Gamáliel Gy Jézus és a gyermekek H A hegyi-beszéd J Tíz apostol: János (J) Jb Jézus és a bűnbánók Jcs Jézus csodái Jd Kerióti Júdás Jgb Jézus gazdag barátai Jgy Jézus és a gyászolók JJ Tíz apostol: Júdás és Jakab Jp Jézus és a pogányok Jsz Jézus szenvedése Jszb Jézus, a szegények barátja K A Keresztelô L Lázár M Mária élete MM Mária Magdolna Mt Tíz apostol: Máté (Jakab, Zebedeus fia; Fülöp és Bertalan) N A nôtanítványok Ô Az Ôsegyház P Példabeszédek Pt Péter S Tíz apostol: Simon Sz A Szeretet vértanúi T Tízparancs Ta Tíz apostol: Tamás TT Tizenöt titok -- Rózsafüzér titkok Ü Üdvözlégy Mária Uo Utolsó oktatások UV Az Utolsó Vacsora V Valtorta Mária ======================================================================== A Nôtanítványok A Szentírás több helyen is említi Jézus nôtanítványait: ,,Vele volt a tizenkettô és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektôl és a különféle betegségektôl szabadított meg: Mária, melléknevén magdalai, akibôl hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézôjének, Kúzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.'' (Lk 8, 1-3) ,,Akkor odament hozzá a Zebedeus fiak anyja a fiaival együtt, és leborult elôtte, hogy kérjen tôle valamit. Megkérdezte tôle: -- Mit akarsz? -- Intézd úgy, -- felelte -- hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felôl üljön országodban. (Mt 20, 20- 22. Mk 15, 40-41) A Golgotán ,,messzirôl több asszony figyelte, mi történik, olyanok, akik Galileából eddig kísérték, és gondoskodtak róla. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja és Zebedeus fiainak az anyja.'' (Mt 27,55-56. Lk 23,49. Jn 19,25.) Ott voltak, midôn Jézust a sírba helyezték. ,,Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, és leültek a sírral szemben.'' (Mt 27, 61. Mk 15,47) A feltámadt Jézus is a nôtanítványoknak jelent meg, Édesanyja után: ,,Szombat elmúltával a hét elsô napjának hajnalán Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala leszállt az égbôl, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az ôrök remegtek tôle való félelmükben, s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: -- Ne féljetek! Tudom, hogy Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy elôre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, elôttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme, tudtotokra adtam. Gyorsan otthagyták a sírt, és félelmükben meg nagy örömükben is siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte ôket: -- Üdv nektek ! Odafutottak, leborultak elôtte, és átkarolták a lábát. Jézus így szólt: -- Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak.'' (Mt 28,1-10. Mk 16,1-17. Lk 24,10) * * * Némelyik nôtanítvány életét már részletesen ismertettük: Mária Magdolna (MM. Jb -- 1), Márta (L és MM füzetekben), Johanna (Jgb -- 3), Szintika (Jp -- 1) Plautína, Valéria és Lídia (Jp -- 3). Mások gyakran szerepelnek Mária életében: Mária, Alfeus felesége, Mária Szalóme, Zebedeus felesége, Eliza (Erzsi), Annalia, Jaírus leánya, Fülöp két leánya. Mirta, Ábel anyja, aki örökbefogadta Aureát, Anasztázika, akit Elíza fogadott magához, Noémi, aki Mirtához költözött. Ezek történetének legalább egy részét megismételjük ebben a füzetben, hogy együtt lássuk ôket. Egyesek nagyon szeretnének manapság papnôk lenni. Jézus többször is kifejti, vagy legalábbis említi a nôk papi hivatását, ami különbözik a férfiak papi hivatásától és minden megkeresztelt ,,királyi papságától'', de ami hangsúlyozza fontos szerepüket Jézus Egyházában. (9,14, 29, 33, 49. oldal) A nôtanítványok és a szüzek csoportja képezi a magvát a késôbb kialakult nôi szerzetesrendeknek. A nôtanítványok között fontos szerepet tölt be a Szűzanya, aki többször nôtanítványnak nevezi magát, de akit Jézus a nôtanítványok tanítómesterének tett meg. A nôtanítványok szerepe más volt, mint a férfitanítványoké, akiket Jézus, az apostolokhoz hasonlóan, párosával vagy egyedül, tanító körutakra küldött. A nôtanítványok vagy Jézust és az apostolokat kísérték egyes útjaikon, vagy otthont adtak Jézus és az apostolok számára, amikor az ô vidékükön jártak. Ôk javítgatták, mosták az apostolok ruháit, készítették számukra az ételeket. A nôtanítványok messze túltettek az apostolokon bátorság és hűség tekintetében, amikor elkísérték Ôt keresztútján, ott álltak keresztje közelében, és temetésénél is segédkeztek. Jézus meg is jutalmazta ôket feltámadása után, jelenéseivel. ======================================================================== Az Elsô Nôtanítvány Jézus Názáretben beszámol Édesanyjának júdeai útjáról. Ezzel fejezi be: -- Kérek, nagy szeretetet kérek tôled azok iránt, akik holnap jönnek. Ide hallgass: szeretnek engem, de nem tökéletesek. Te, az erények Mesternôje... és Anyám, segíts engem jókká tenni ôket... Szeretném mindnyájukat üdvözíteni... -- Jézus Mária lábaihoz ereszkedik. Most látszik meg az ô anyai méltósága. -- Fiam! Mit akarsz? Azt, hogy szegény mamád többet tegyen nálad? -- Tedd szentekké ôket... A te erényed szentté tesz. Ezért hoztam ôket magammal. Mama... egy napon azt mondom majd neked: ,,Jöjj'', mert akkor sürgôsen meg kell szentelni a lelkeket, hogy akarják megváltásukat. És én egyedül nem leszek képes... A te hallgatásod épp olyan tevékeny lesz, mint az én szavam. A te tisztaságod segíteni fogja az én hatalmamat. A te jelenléted elűzi a Sátánt... és a te Fiad, Mama, erôt merít abból, hogy tudja, te közelében vagy. Eljössz, nemde, kedves Anyám? -- Jézus! Kedves! Fiam! Ügy érzem, nem vagy boldog... Szívem gyermeke, mi a baj? Durva volt hozzád a világ? Nem? Megkönnyebbülés számomra elhinni... de... Ó, igen! Eljövök. Oda, ahová akarod. Amint te akarod. Amikor te akarod. Most is, a napsütésben, a csillagos ég alatt épp úgy, mint a fagyban és a záporban. Engem akarsz? Íme, itt vagyok! -- Nem, nem most. De egy napon. Milyen édes az otthon! És a te simogatásod! Engedd, hogy így aludjak, fejemmel térdeden. Olyan fáradt vagyok! Mindig a te Kisgyermeked vagyok... -- És Jézus valóban elalszik, fáradtan és kimerülten, egy zsámolyon ülve, fejét Anyjának ölébe hajtva, aki simogatja haját, és boldog. (2-313) * * * Jézus a názáreti ház kertjében oktatja tanítványait, miközben Mária tesz-vesz a házban és a kertben, s valahányszor elhalad a fűben ülô Jézus mellett, rámosolyog Fiára. Oktatás közben Jézus példaképként állítja Máriát tanítványai elé: -- Vigyázzatok! Nagyon vigyázzatok! Állandóan. Nehogy holnap beleessetek abba, amit máig elkerültetek. Látjátok? Ma az ég elsötétült, jégesô közeledik. És mi, az eget vizsgálva azt mondottuk: ,,Ne menjünk el hazulról.'' Nos, ha így meg tudjuk ítélni a dolgokat, amelyek veszélyesek, össze se hasonlíthatók azzal a veszéllyel, amelyet a bűn jelent, megfosztva minket Isten barátságától, akkor miért nem értünk annak megítéléséhez, hogy mi lehet veszélyes a lélekre? Nézzétek: íme, ott van Anyám. El tudtok képzelni benne rosszra való hajlamot? Jóllehet szeretete sürgeti ôt, hogy engem kövessen, csak akkor hagyja el házát, amikor az én szeretetem ösztönzi ôt erre. Ô az én Tanítónôm. Ma reggel kért engem: ,,Tanítványaid között van Anyád is, Fiam. Meg akarom ismerni tanításodat.'' Ô birtokában volt ennek a tanításnak méhében és még elôbb, lelkében. Isten ajándékba adta neki, mint Megtestesült Igéje jövendô Anyjának. Miután kért engem, azt mondta: ,,Azonban ítéld meg te, hogy jöhetek-e én is anélkül, hogy elveszíteném Istennel való egyesülésemet. Anélkül, hogy a világ, amirôl te azt mondod, hogy bűze átható, megrontaná szívemet, amely teljesen Istené volt, most is az Övé, és az Övé akar maradni. Megvizsgálom magamat, és úgy találom, hogy meg tudom ezt tenni, mert... (és itt anélkül, hogy tudatában lenne, a legnagyobb dicséretben részesíti önmagát), mert nem találom másnak tiszta békémet, amelyet akkor élveztem, amikor a Templomnak egy virága voltam, és azt, aminek most vagyok birtokában, miután több mint harminc éve a ház asszonya vagyok. Én azonban méltatlan szolgálóleány vagyok, aki rosszul ismeri, és még rosszabbul ítéli meg a lélek dolgait. Te vagy az Ige, a Bölcsesség és a Világosság. És világosság lehetsz szegény Mamád számára, aki inkább elfogadja, hogy nem lát többé, mintsem, hogy ne legyen kedves az Úr elôtt.'' És nekem azt kellett mondanom neki, csodálattól remegô szívvel: ,,Mama: mondom neked, téged nem ront meg a világ. Sôt, bebalzsamozod a világot.'' Halljátok? Anyám felfogta a világban élés veszélyeit, amelyek veszélyek az ô számára is, még neki is. És ti emberek, nem látjátok? Ó, a Sátán valóban lesben áll. És csak az éberek fognak gyôzni. (2-321) ======================================================================== Titokzatos nôi papság Jézus nagybátyja, Alfeus, halálosan beteg. Felesége aggódik érte, és felkeresi Jézust Kafarnaumban. A teraszon várja Jézust. Az egyik sarokban ül, és halkan, hangtalanul sír. Jézus megszólítja: -- Mária! Drága nagynéném! Erre ô fölemeli szegény, meggyötört arcát, és kinyújtja két kezét: -- Jézus! Mekkora fájdalom van a szívemben! Jézus odalép melléje. Kényszeríti, hogy maradjon ülve. Ô ellenben állva marad, egyik kezét nagynénje vállán nyugtatva, másik kezét pedig a nagynéni kezei között, hagyva, megkérdi: -- Mi bajod? Miért sírsz ennyire? -- Ó, Jézus! Elszöktem hazulról. Azt mondtam: -- Megyek Kánába, tojásért és borért a betegnek.'' Alfeus mellett Édesanyád van, és úgy ápolja, ahogyan csak ô tudja megtenni, és így nyugodt vagyok. De valójában ide jöttem. Két éjszakán át jöttem sietve, hogy mielôbb ide érjek. De már nem bírom tovább... A fáradtság mégis semmi. A szívfájdalom okoz szenvedést!... Az én Alfeusom... az én Alfeusom... a fiaim... Ó, miért van az egy vérbôl származók között akkora különbség? És ez olyan, mint két malomkô, amelyek összezúzzák egy anya szívét! Veled van Júdás és Jakab? Igen? Akkor tudod... Ó, Jézus ! Az én Alfeusom miért nem érti meg? Miért hal meg? Miért akar így meghalni? És Simon meg József? Miért, miért nem veled, hanem ellened vannak? -- Ne sírj Mária! Én nem neheztelek rájuk. Ezt megmondtam Júdásnak is. Én megértem, és megbocsátok. Ha ezért sírsz, akkor ne sírj tovább! -- Ezért, igen. Mert megbántanak téged. Ezért, meg, meg, meg aztán... Mert nem akarom, hogy férjem ellenségedként haljon meg. Isten nem bocsátja meg neki... és én... Ó! Nem lesz velem a másik életben sem... -- Mária igazán el van keseredve. Nagy könnycseppek potyognak Jézus bal keze fejére, amit odanyújtott neki, s amelyet Mária idônként megcsókol, és fölemeli szegény, elkínzott arcát. -- Nem -- mondja Jézus. -- Nem. Ne beszélj így! Én megbocsátok. És ha én megbocsátok... -- Ó, gyere, Jézus! Gyere, mentsd meg a lelkét és a testét. Gyere... Azt is mondják, vádként már azt is mondják, hogy elvetted egy halálán lévô apa két fiát, és ezt széltében-hosszában beszélik Názáretben, érted? De azt is mondják: ,,Mindenfelé művel csodát, de a saját családjában nem tud tenni''. És mivel így védelmezlek: ,,Mit tehet, ha szinte elűztétek szemrehányásaitokkal, ha nem hisztek?'' -- akkor meg veszekszenek velem. -- Helyesen mondtad: ha nem hisztek. Mit tehetek ott, ahol nem hisznek? -- Ó, te mindent megtehetsz! Én hiszek mindenki helyett! Gyere, tégy csodát... szegény nagynénédnek... -- Nem tudok! -- Jézus igen szomorú, amikor ezt mondja. Egyenesen állva -- a kebléhez szorítva a síró asszony fejét -- olyan, mintha tehetetlenségét vallaná be a derűs természetnek, és mintha tanúul hívná saját fájdalmához, amiért semmit sem tehet, örök elrendelés folytán. Az asszony erôsebben sír. -- Hallgass meg, Mária! Légy jó! Esküszöm, ha meg tudnám tenni, ha helyes lenne megtenni, megtenném. Ó, kierôszakolnám az Atyától ezt a kegyelmet miattad, Édesanyám miatt, Júdás és Jakab miatt, és igen, Alfeus, József és Simon miatt is. De nem tudom. Szívedben most sok fájdalom van, és képtelen vagy megérteni ezt az én nem-tudásomat. Megmondom neked, de akkor sem fogod megérteni. Amikor elérkezett apám halálának órája -- és te tudod, milyen igaz ember volt, és Édesanyám mennyire szerette -- én nem hoztam újra vissza az életbe. Nem helyes, hogy egy család, amelyben egy szent él, mentes legyen az élet kikerülhetetlen csapásaitól. Ha így volna, akkor nekem örökre a földön kellene maradnom, pedig nemsokára meghalok, és Mária, az én Szent Édesanyám se tud engem elragadni a haláltól. Nem tudom. Amit megtehetek, ez, s ezt meg is fogom tenni. Jézus leül, és rokona fejét a vállára hajtja. -- Ezt fogom tenni: Megígérem neked -- e fájdalmadra való tekintettel -- Alfeusod békéjét. Biztosítlak, hogy nem leszel tôle elválasztva, és szavamat adom, hogy családunk az égben újra egyesül, együtt lesz mindörökre, és hogy -- amíg én élek és azon túl is -- kedves nôrokonomba annyi békét, annyi erôt öntök, hogy nôapostollá teszem a sok-sok szegény asszony mellett, akikhez te, asszony, közelebb tudsz férkôzni. Az én szeretett barátnôm leszel ebben az evangelizációs idôszakban. A halál, ne sírj, Alfeus halála fölment hitvesi kötelességeidtôl, és fölemel téged egy titokzatos nôi papság magasztosabb kötelességeihez, amelyre oly nagy szükség van a Nagy Áldozat oltáránál és oly sok pogány mellett, akik könnyebben hajlítják meg lelküket a nôtanítványok szent hôsiessége láttán, mint a tanítványoké elôtt. Ó, a te neved, kedves néném, olyan lesz, mint egy láng a krisztusi égbolton... Ne sírj tovább! Menj békével! Megerôsödve, megbékélve, szentként. Édesanyám elôbb özvegyült meg, mint te... és úgy megvigasztal majd, ahogy csak ô tud. Gyere! Nem akarom, hogy egyedül indulj útnak ilyen tűzô napon. Péter hajón elkísér a Jordánig, és onnan Názáretbe egy kis szamárral. Légy jó! -- Áldj meg, Jézus! Te adj nekem erôt! -- Igen, megáldalak és megcsókollak, jó néném. -- És gyöngéden megcsókolja, és még sokáig szívére ölelve tartja, amíg nem látja, hogy megnyugodott. (2-354) Jézus késôbb meglátogatja Alfeust: M 5 , 212-216. * * * Jézus Lázár egyik Jordán-menti birtokán tartózkodik, amikor megérkezik hozzá Mária elsô levele. Itt ennek csak elejét, és vége felé egy-két mondatot ismétlünk meg: A tanítványok halkan beszélgetnek, miközben Jézus mosolyogva olvassa Anyjának sorait. -- Halljátok! -- mondja utána. -- Van itt valami a galileaiak számára is. Anyám írja: ,,Jézusnak, kedves Fiamnak és Uramnak, béke és áldás. Jonatán, urának szolgája, szép ajándékokat hozott nekem Johannától, aki Üdvözítôje áldását kéri magára, férjére és egész házára. Jonatán mondja nekem, hogy ô Kúza parancsára Jeruzsálembe megy, hogy ismét megnyissa a Sionon levô palotát. Áldom Istent ezért, mert így elküldhetem neked üzenetemet és áldásomat. Mária, Alfeus özvegye és Szalóme is küldik csókjaikat és áldásukat. Mivel Jonatán nagyon jó volt, Péter felesége is küldi üdvözletét távoli férjének, és ugyanígy Fülöp és Natánael családtagjai is küldik az övéiket. A ti összes asszonyaitok, ó, kedves, távoli férfiak, a tűvel vagy a szövôszékkel, és a kerti munkával ruhákat küldenek nektek ezekre a téli hónapokra, és édes mézet, ajánlva, hogy jó meleg vízzel igyátok azt a nyirkos estéken. Viseljetek gondot magatokra! Ezt mondják nekem az anyák és a jegyesek, hogy továbbítsam hozzátok, és én megteszem. Fiamnak is. Higgyétek el, nem hiába fáradoztunk. Örvendjetek az egyszerű ajándékoknak, amelyeket mi, Krisztus tanítványainak nôtanítványai adunk az Úr szolgáinak, és csak azt az örömet adjátok meg nekünk, hogy egészségeseknek tudjunk titeket. ... A magam részérôl szeretnék közeledben lenni, hogy megvigasztaljalak. De te, aki az Atya Bölcsessége vagy, működjél csak anélkül, hogy sírásomra hallgatnál.... Fiam! Fiam! Imádott és Szent Fiam! Mint Mózes a hegyen, felemelt karral imádkozom érted küzdelmedben Isten ellenségeivel és a te ellenségeiddel, Jézusom, akit nem szeret a világ! Itt meghalt Lia, Izsák felesége. Fáj nekem, mert mindig jó barátnôm volt. De inkább fáj az, hogy te távol vagy, és hogy nem szeretnek. Áldalak téged, Fiam, és ahogy én adom békémet és áldásomat Neked, kérlek, te is add a te Mamádnak.'' (2-623) ======================================================================== Fiam, veled megyek! Jézus egyedül megy a Názáretbe vezetô úton. Gyorsan halad, és amikor beér a városba, egyenesen háza felé tart. Már közel van hozzá, amikor meglátja Anyját, aki szintén a ház felé tart Simonnal, aki egy köteg száraz rôzsét visz. Megszólítja: -- Mama! Mária megfordul, s felkiált: -- Ó, áldott Fiam! -- Mindketten egymás felé sietnek. Simon ledobja a rôzsét, és Máriát követve, unokatestvéréhez siet. Szívélyesen üdvözli. -- Mama, eljöttem. Meg vagy most elégedve? -- Nagyon, Fiam. De... ha csak az én imám miatt tetted, azt mondom neked, hogy se nekem, se neked nem szabad inkább követni a vérségi kötelék szavát, mint küldetésedet. -- Nem, Mama. Más dolgok miatt is jöttem. -- Igazán? Igaz? Fiam! Azt hittem, azt akartam hinni, hogy hazudnak csak, és nem gyűlölnek téged annyira... -- Mária szavai és szeme könnybe fulladnak. -- Ne sírj, Mama! Ne okozz fájdalmat nekem! Szükségem van mosolyodra. -- Igen, Fiam, igen. Igaz. Te annyi kemény, ellenséges arcot látsz, hogy nagy szükséged van a szeretetre és a mosolyra. De látod, itt van, aki téged mindenki helyett szeret... -- Mária könnyedén Fiára támaszkodik, aki átkarolja ôt vállánál, és lassan mennek házuk felé. Mária törekszik mosolyogni, hogy kitöröljön minden szenvedést Jézus szívébôl. -- Sápadt vagy, Mama. Sok fájdalmat okoztak neked? Beteg voltál? Nagyon fáradt vagy? -- Nem, Fiam. Nem. Nem fáj semmim. Egyedül az fáj csak nekem, hogy te távol vagy, és hogy nem szeretnek. De itt mindenki nagyon jó hozzám. Nemcsak Alfeus özvegyérôl, Máriáról beszélek és Alfeusról, Sára fiáról. Te tudod, hogy ôk jók. De Simon is, látod, milyen jó? Mindig ilyen. Ezekben a hónapokban segített engem. Most ellát tüzelôfával. Nagyon jó. És József is, tudod? Oly sok gyengéd gondolatuk van Máriájuk számára. -- Isten megáld téged, Simon, és megáldja Józsefet is. Megbocsátom nektek, hogy még nem Messiásként szerettek. Ó, eljuttok majd arra, hogy Krisztusként szerettek! De hogyan bocsáthatnám meg nektek, ha nem szeretnétek Máriát? -- Máriát szeretni igazságos, és békét ad, Jézus. De téged is szeretünk... csak, íme, nagyon félünk tôled. -- Igen. Emberi módon szerettek engem. Eljuttok majd a másik szeretetre. -- Azonban te, Fiam, sápadt és sovány vagy. -- Igen. Öregebbnek látszol. Én is látom -- jegyzi meg Simon. Belépnek a házba. Simon leteszi helyére a rôzsét, és tapintatosan visszavonul. -- Fiam, most egyedül vagyunk. Mondd meg nekem az igazságot! Teljesen. Miért üldöztek el téged? -- Mária Jézus vállára teszi kezét, és úgy beszél hozzá, sovány arcára szegezve szemét. Jézus kedves és fáradt mosollyal feleli: -- Azért, mert igyekszem elvezetni az embereket a becsületességre, igazságosságra, az igazi vallásosságra. -- De ki vádol téged? A nép? -- Nem, Anyám. A farizeusok és az írástudók, legalábbis azok, akik kevésbé igazságosak közöttük. -- De mit tettél, hogy magadra vontad vádjaikat? -- Megmondtam az igazságot. Nem tudod, hogy ez az emberek legnagyobb tévedése? -- És mit tudtak mondani, hogy igazolják vádjaikat? -- Hazugságokat. Amikrôl már tudsz, és még egyebeket is. -- Mondd meg Mamádnak! Fájdalmadat teljesen magamba rejtem. Anyai méhembe, amely már hozzászokott a fájdalomhoz, és boldog, ha befogadása által elveheti azt Fiának szívébôl. Add nekem fájdalmadat, Jézus. Helyezd ide, mint ahogy tetted, amikor még kicsiny voltál, és tedd le egész keserűségedet. Jézus leül a zsámolyra Anyjának lábához, és elmondja mindazt, ami ezekben a hónapokban történt Júdeában. Harag és takargatás nélkül. Mária simogatja Jézus haját, hôsies mosollyal ajkán, amely sírással küszködik, s már kék szemében csillog. Jézus beszél arról is, hogy meg kell közelítenie az asszonyokat is, hogy megváltsa ôket, és mennyire fáj neki, hogy az emberi gonoszság miatt nem tudja ezt megtenni. Mária egyetért vele, és utána elhatározza: -- Fiam, nem szabad megtagadnod tôlem, amit annyira akarok. Mostantól fogva veled megyek, amikor te elmész. Bármely idôben és évszakban, és bármely helyre. Én megvédelek téged minden rágalmazástól. Egyedül jelenlétem miatt a sárba esnek azok. És Mária (Alfeus özvegye) is velem jön. Annyira vágyakozik erre. Erre van szükség a Szent mellett, az ördög és a világ ellen: az anyák szívére. (3-47) ======================================================================== A nôk papi hivatása Jézus Kánában van, Zsuzsanna házában, akinek lakodalmán a vizet borrá változtatta. Zsuzsanna nincs jelen, valószínűleg beteg, mert szenvedését emlegetik. Ott keresi fel ôt a negyedes fejedelem egy tisztviselôje, Kafarnaumból, és kéri, gyógyítsa meg beteg fiát. Jézus a távolból meggyógyítja ôt. A tisztviselô hisz, és boldogan távozik. Zsuzsanna férje kéri Jézust: -- Ó, Uram, aki lakodalmamon a vizet borrá változtattad, változtasd könnyemet mosollyá. Gyógyítsd meg nekem Zsuzsannát! -- Mit adsz nekem érte cserébe? -- Azt az összeget, amit kívánsz. -- Nem szennyezem be a szentet a Mammon vérével. Azt kérem, lelkedet add nekem! -- Önként odaadom, ha akarod. -- És ha valami nagy áldozatot kérnék tôled? -- Uram, kérem feleségem testi egészségét és add, hogy mindnyájan szentté legyünk! Hiszem, hogy ha ezt elnyerem, semmit se tudok túl nagy áldozatnak nevezni. -- Te gyötrôdsz asszonyod miatt. De ha én visszaadnám ôt az életnek, meghódítva, hogy mindig tanítványommá legyen, mit mondanál? -- Azt, hogy,... hogy jogod van rá... és hogy... és hogy követem Ábrahámot az áldozatra való készségében. -- Jól mondtad. Ide hallgassatok mindnyájan: Áldozatom ideje közeleg! Gyorsan fut, mint a folyóvíz, megállás nélkül, a torkolathoz. Mindent teljesítenem kell, ami kötelességem. És az emberek szívének keménysége sok területet elzár elôlem és küldetésemtôl. Anyám és Alfeus özvegye velem jönnek, amikor eltávozom, hogy olyan emberek közé menjek, akik még nem szeretnek engem, vagy akik sose fognak engem szeretni. Bölcsességem tudja, hogy az asszonyok tudnak segíteni engem ezen a tôlem elzárt területen. Én azért jöttem, hogy a nôket is megváltsam, és az eljövendô századokban, az én idômben meglátják, hogy a nôk a papnôkhöz hasonló módon szolgálják az Urat és Isten szolgáit. Kiválasztottam tanítványaimat. De ahhoz, hogy kiválasszam azokat az asszonyokat, akik nem szabadok, el kell kérnem ôket atyjuktól és férjüktôl. Akarod ezt? -- Uram... én szeretem Zsuzsannát. És eddig inkább testileg, mint lelkileg szerettem ôt. De a te tanításod hatására már megváltozott valami bennem, és feleségem lelkét inkább látom, mint testét. A lélek Istené, és te a Messiás vagy, Isten Fia. Nem vetélkedhetek veled jogodban a felett, ami Istené. Ha Zsuzsanna követni akar téged, nem nézem majd rossz szemmel. Csak arra kérlek, művelj csodát, és gyógyítsd meg az ô testét és az én érzékeimet... -- Zsuzsanna meggyógyult. Néhány órán belül megérkezik, hogy elmondja neked örömét. Engedd, hogy lelke kövesse ösztönzését anélkül, hogy elmondanád neki, amit most mondtam neked. Meglátod, hogy lelke önként hozzám jön, miképpen a·láng igyekszik felfelé. Emiatt nem fog meghalni feleséged. Hanem magasabbra fog szárnyalni, mert jobbik részével: lelkével szeret. -- Uram, Zsuzsanna hozzád tartozik. Meg kellett volna lassan halnia, erôs görcsök közepette. És ha meghalt volna, elvesztettem volna ôt a földön. Így azonban, ahogy te mondod, még mellettem lesz, hogy magával vigyen engem a te utadon. Isten adta ôt nekem, és Isten veszi el tôlem. Legyen áldott a Magasságbeli amikor ad, és amikor birtokába vesz. (3-50) ======================================================================== Fogadj el, Jézus! Jézus Jakab és János otthonában van. Rajtuk kívül vele van még Péter és András, a zelóta Simon, kerióti Júdás és Máté. Jakab és János boldogok. Jönnek és mennek anyjuktól Jézusig és vissza, mint a pillangók, amelyek nem tudják eldönteni, melyik virágot szeressék jobban a két egyformán kedvelt közül. Mária Szalóme minden alkalommal megsimogatja fiait, boldog, miközben Jézus mosolyog. Már étkezés után vannak, mert az asztalon még ott vannak a tálak. Azonban a kettô erôlteti Jézust, hogy egyen a fehér szôlôbôl, amelyet anyjuk eltett számára, és amely édes, mint a méz. Mit nem adnának Jézusnak! Szalóme azonban valami többet akar adni a szôlônél és a kedveskedésnél. És miután egy ideig nagyon elgondolkozva nézi Jézust, majd Zebedeust, dönt. A Mesterhez megy, aki hátával az asztalnak támaszkodva ül, és letérdel elôtte. -- Mit akarsz, asszony? -- Mester, te elhatároztad, hogy Anyád s Jakab és Júdás anyja veled menjenek, és Zsuzsanna is ide jön, és biztosan itt lesz a nagy Johanna is, Kúza felesége. Minden asszony, aki tisztel téged, eljön, ha egyikük eljön. Velük szeretnék lenni én is. Fogadj el, Jézus! Szeretettel szolgállak majd téged. -- Neked gondoskodnod kell Zebedeusról. Nem szereted már ôt? -- Ó, dehogy nem szeretem! De téged jobban szeretlek. Ó, nem azt akarom mondani, hogy mint ember szeretlek. Hatvanéves vagyok, és mintegy negyven éve élek férjemmel, és sose láttam férjemen kívül más férfit. Nem követek el bolondságot most, amikor megöregedtem. És remélem, öreg korom miatt szeretetem sem fog meghalni Zebedeus iránt. De te... Nem tudom kifejezni magamat. Csak egy szegény asszony vagyok. Úgy fejezem ki magamat, ahogy tudom. Íme, Zebedeust épp úgy szeretem most, mint azelôtt. Téged, téged mindazzal szeretlek, ami szavaiddal és azzal, amit Jakab és János mondott nekem, belém jött. És ez egészen más dolog... de oly szép!... -- Nincs szebb dolog, mint a legjobb házastárs szeretete. -- Ó, nem! Ez sokkal szebb!.. Ó, ne érts félre, Zebedeus! Téged még mindig mindenestôl szeretlek, amim van. De Ôt szeretem valamivel, ami még Mária, de ami többé már nem Mária, a szegény Mária, a te feleséged, hanem több... Ó, nem tudom kifejezni magamat! Jézus mosolyog az asszonyra, aki nem akarja megsérteni férjét, de nem tudja elhallgatni nagy, új szeretetét. Zebedeus is mosolyog, feleségéhez menve, aki még mindig térden állva, hol férjéhez, hol Jézushoz fordul, aki azt mondja neki: -- De felfogod, Mária, hogy el kell hagynod házadat? Neked annyi mindened van itt! Galambjaid... virágaid... és ez a szôlôtô, amely azokat a pompás szôlôket adja... és méheid, amelyek a leghíresebbek a vidéken... és ráadásul szövôszéked, amelyen oly sok vásznat és gyapjúszövetet készítettél kedveseid számára... És unokáid? Mit fogsz csinálni kis unokáid nélkül? -- Ó, de Uram! Mit akarsz, hogy jelentsenek számomra a falak, a galambok, a virágok, a szôlôtô, a méhek, a szövôszék, minden jó, kedves dolog, ami azonban oly csekélység hozzád és a te szeretetedhez mérve! Az unokák... Eh, igen, fájdalmas lesz, hogy többé nem altathatom el ôket ölemben, és nem hallom hangjukat... De te több vagy! Ó, több vagy mindannál, amit említettél. De ha együttesen, gyengeségem miatt, kedvesebbek lennének számomra, mint a te szolgálatod és követésed, akkor is, bár asszonyi könnyeket hullatva, félre dobnám azokat, hogy hogy vidám lélekkel kövesselek téged. Fogadj el engem, Mester! Mondjátok neki ti, János, Jakab... és te, férjem! Legyetek jók! Segítsetek engem mindnyájan! -- Rendben van. Te is eljössz a többiekkel. Azt akartam, hogy jól megfontold a múltat és a jelent, amit elhagysz, amit kapsz. Jöjj csak, Szalóme! Te érett vagy ahhoz, hogy belépj családomba! (3-53) ======================================================================== Segítesz nekem Jézus meggyógyítja Johannát, Kúzának, Heródes gondnokának feleségét. Johanna meghívja Jézust tibériási házába, ahol pogány barátnôi beszélni kívántak vele. Utána Johanna bevallja Jézusnak, hogy bántja ôt az, hogy Kúza Jeruzsálembe akarja küldeni egy idôre, mert miután meggyógyult, nem akarja, hogy elvonultan éljen. Jézus megnyugtatja: -- Ha gondolnál arra, hogy így majd vendégül láthatsz engem, vagy könnyebben követhetsz, boldog lennél, és azt mondanád: ,,A Jóság intézte így!'' -- Ó... igaz, Uram! Erre nem is gondoltam. -- No látod! Engedelmeskedj, jó feleséghez illôen. Az engedelmesség megszerzi neked azt a jutalmat, hogy vendéged legyek a közeli Húsvétkor, és azt a kitüntetést, hogy segítesz nekem barátnôid evangélizálásában. A béke mindenkor legyen veled! Késôbb Johanna, a nôtanítványokkal együtt, elkíséri Jézust körútján a Tízvárosban. Majd pedig, Jézus kérésére, örökbe fogad két árvát: Matyit és Marikát. Követve Jézus sugallatát, lakomát rendez a szegények számára, amelyen a többi nôtanítvány és római barátnôi is részt vesznek. Amikor a Kerióti oktalanul arra akarja rábírni Pilátus feleségét, Klaudiát, hogy segítse ôt a földi királyság megszerzésében, Kúza megtiltja Johannának, hogy -- ha ez igaz -- tovább is kapcsolatot tartson fenn Jézussal. Jézus megnyugtatja ôt, hogy Ô csak lelki Királya az egész világnak. Késôbb Kúza akarja rávenni Jézust arra, hogy vállalja Palesztína királyságát, de Ô megint visszautasítja ezt a törekvést. Johanna is elkíséri Jézust a keresztúton a Kálváriára. Jézus kereszthalála után azonban Kúza megint megtiltja Johannának, hogy a nôtanítványokkal tartson, a feltámadt Jézus azonban megjelenik neki, és megvigasztalja. Kúzáról csak ennyit mond: -- Ô egy homályba borult csillag. Vidd vissza ôt a világosságra a te jegyesi és keresztény hôsiességeddel! Lásd Johanna történetét részletesen: Jgb 3,177-234. oldalán. ======================================================================== A nôk apostoli feladata -- Mi a bajod, Péter? Elégedetlennek látszol -- mondja Jézus, miközben egy mezei úton megy a virágzó mandulafák alatt, amelyek hírül adják az embereknek, hogy a zord idôknek vége. -- Gondolkozom, Mester. -- Gondolkozol. Látom. De arcod elárulja, hogy nem vidám dolgokon gondolkozol. -- De te, aki mindent tudsz rólunk, már ismered azokat! -- Igen. Ismerem ôket. Az Atyaisten is ismeri az emberek szükségleteit, mégis akarja, hogy az ember bizalommal elmondja neki, mire van szüksége, és segítségét kérje. Megmondhatom neked, hogy helytelenül teszel, amikor gyötröd magadat. -- Akkor miért nem oly kedves elôtted feleségem, mint másoké? -- Ugyan, Péter! Miért ne lenne kedves? Az égben oly sok lakóhely van Atyámnál. És sok lakóhely van a földön az embereknek. Ha szentül élnek, mindnyájan áldottak. Azt mondod talán, hogy Isten nem veszi észre mindazokat az asszonyokat, akik nem követik Máriát és Zsuzsannát? -- Eh, nem! Hiszen az én feleségem is hisz a Mesterben, de nem követi a többiek példáját -- mondja Bertalan. -- És az enyém sem, leányaival. Otthon maradnak, de mindig készek a vendégfogadásra, mint tegnap tették -- mondja Fülöp. -- Hiszem, hogy az én anyám is hasonlóképpen tesz majd. Nem tudott mindent elhagyni... és egyedül van -- mondja a Kerióti. -- Igaz, igaz! Olyan szomorú voltam, mert úgy tűnt nekem, hogy az enyém oly keveset... oly keveset... ó, nem tudom kimondani! -- Ne ítéld el ôt, Péter! Ô becsületes asszony -- mondja Jézus. -- Nagyon félénk. Anyja nagyon szigorúan bánt leányaival és mostohaleányaival -- mondja András. -- De már oly régen él velem, s nem engedte, hogy megváltoztassam! -- Ó, testvérem! Te sem vagy nagyon kedves, tudod? Egy félénk asszonyra olyan hatással vagy, mint aki elbuktatja ôt, egy nagy gerendát téve lába elé. Rokonom nagyon jó, és pusztán az bizonyítja ezt, hogy mindig türelmesen elviselte anyjának rossz természetét és a te zsarnokságodat. Mindnyájan nevetnek András leplezetlen kijelentésén és Péter csodálkozó arcán, amikor hallja, hogy valaki zsarnoknak nevezi ôt. Jézus is szívbôl nevet. Utána azt mondja. -- A hűséges asszonyok, akik nem érzik kötelességüknek, hogy elhagyják otthonukat és kövessenek engem, ugyanúgy szolgálnak nekem, otthon maradva. Ha mindnyájan velem akartak volna jönni, egyeseknek meg kellett volna parancsolnom, hogy maradjanak otthon. Most, hogy az asszonyok velünk tartanak, rájuk is gondolnom kell. Nem lenne sem illô, sem bölcs, ha az asszonyok hajléktalanok lennének, ide-oda menve. Mi mindenütt le tudunk feküdni. A nônek más az igénye, és szüksége van egy fedélre. Mi egy helyen alhatunk. Ôk nem maradhatnak köztünk. Mind rájuk való tekintettel, mind bölcsen számításba véve törékeny testalkatukat. Sohasem szabad határtalanul kísérteni sem a Gondviselést, sem az emberi természetet. Most minden barátságos házat, ahol valamelyitek felesége otthon van, hajlékká teszem nôvéreink számára. A tiedet, Péter, a tiedet, Fülöp, a tiedet, Bertalan, a tiedet, Júdás. Nem várhatjuk el az asszonyoktól, hogy állandóan úton legyenek, mint mi tesszük majd. Ôk várakozni fognak ránk hajlékukban, ahonnan mi minden reggel kimegyünk, s ahová minden este visszatérünk. Ôket majd a pihenés óráiban oktatjuk. Sem a világ nem moroghat többé, ha más boldogtalan teremtények hozzám jönnek, sem én nem leszek elzárva attól, hogy meghallgathassam ôket. Az anyák és a jegyesek, akik követnek minket, megvédik az ô nôvéreiket és engem a világ rossz nyelvétôl. Látjátok, hogy gyorsan járnak az emberek az üdvösség útján ott, ahol barátaim vannak, és ahol tudom, hogy barátokra találok majd. Ez nem énmiattam van. Hanem azokért, akik gyengébbek a tanítványok között, s akik gyengeségükkel támogatják erônket, és hasznossá teszik azt sok, sok ember számára. -- De most Cezareába megyünk, azt mondtad. Ki van ott? -- Emberek, akik minden helyen vágyakoznak az igaz Istenre. A tavasz már bejelenti magát ezekkel a rózsaszínű mandulavirágokkal. A fagyos napoknak már végük van. Néhány napon belül megállapítom a nôtanítványok számára a szálláshelyeket, és akkor ismét útra kelünk, hogy elhintsük Isten igéjét anélkül, hogy gondunk lenne a nôvérekre, vagy félnünk kellene a rágalmaktól. Az ô türelmük lecke lesz számukra, és az ô kedvességük úgyszintén. A nôk számára is hamarosan elérkezik az óra, amely visszaállítja ôket méltóságukba. Egyházamban nagy virágzásnak indulnak a szüzek, a jegyesek és a szent anyák. (3-55) ======================================================================== A szüzek hajnala Jézus Péterrel, Andrással és Jánossal bekopog a názáreti ház ajtaján. Mamája azonnal kinyitja, s amikor meglátja Jézusát, mosolyra derül az arca. -- Jó, hogy visszatértél, Fiam! Tegnap óta nálam van egy tiszta galamb, aki rád vár. Messzirôl jött. És aki elkísérte, nem tudott tovább itt maradni. Mivel tanácsot akart kérni, én adtam neki, annyira, amennyire tudtam. De Fiam, egyedül csak te vagy a Bölcsesség. A többieket is szívesen látom. Jöjjetek, és egyetek valamit! -- Igen, maradjatok itt! Azonnal megyek ahhoz a leányhoz, aki engem vár. Különbözô módon, mindhárman nagyon kíváncsiak. Péter széttekint, s nagyon szeretne átlátni még a falon is. János Mária mosolyából akarja kiolvasni az ismeretlen nevét. András, aki nagyon elpirult, Jézus pillantását keresi, és egy néma kérés remeg ajkán és tekintetében. Jézus azonban nem törôdik egyikükkel sem. Míg a három elhatározza, hogy a konyhába mennek, ahol Mária enni ad nekik, és ahol megmelegedhetnek a tűznél, Jézus felemeli a függönyt, amely elrejti a kertbe vezetô nyílást, és kimegy. A szelíd napsugár még légiesebbekké és valószínűtlenebbekké teszi a kert magas mandulafájának virágba borult ágait. Ez az elsô kivirágzott fa, amely jelzi a tavasz megérkezését. Jézus, mellén összefont kézzel, mosolyogva áll a napsugárban. A virágágy tiszta, rendezett, kedves, a tökéletes szüzességet leheli. -- Fiam, jöjj szobámba! Oda vezettem, mert amikor meghallotta a férfiak hangját, elmenekült a kert végébe. Jézus belép anyjának szobájába, amely mindig tiszta, a ház legtisztább szobája, amely hallotta az angyallal való beszélgetést, és amelybôl még a kertnél is jobban kiárad a szüzesség lényege, az angyali, a szent, és a fôangyalé, aki abban tisztelte Királynôjét. Mintha csak tegnap történt volna, s nem is harminc éve. Ma is olyan minden a szobában, mint akkor volt. Még a vázában virágzó mandulaág sem hiányzik. Az ajtó függönyét Mária gyengéden félrevonja. Jézus, aki háttal állt az ajtónak, megfordul. Íme, Fiam! Hozzád vezetem. Egy bárányka. Te légy a Pásztora! -- Mária egy fiatal, barnahajú leányt fog kezénél. A leány erôsen elpirul Jézus elôtt. Mária kedvesen visszavonul. -- Béke veled, kisleány! -- Béke... Uram! -- A leányon nagyon erôt vesznek érzelmei. Nem tud szóhoz jutni. Letérdel, fejét a föld felé hajtva. -- Kelj fel! Mit kívánsz tôlem? Ne félj!... -- Nem félek..., de... most, hogy elôtted vagyok... miután annyira vágytam erre... mindazt, ami könnyűnek tűnt elôttem, amit meg kell mondanom neked... többé nem tudom kifejezni... többé nem tűnik annak... Ostoba vagyok... Bocsáss meg, Uram! -- Valami kegyet kérsz a föld számára? Csodára van szükséged? Lelkeket akarsz megtéríteni? Nem? Akkor mit kívánsz? Rajta, beszélj! Olyan bátor voltál, s most elhagyott a bátorságod? Nem tudod, hogy én az vagyok, aki erôssé tesz? Igen? Tudod? Akkor beszélj! Rajta, úgy, mintha atyád volnék. Fiatal vagy. Hány éves? -- Tizenhat, Uram. -- Honnan jössz? -- Jeruzsálembôl. -- Mi a neved? -- Annalia... -- Nagyanyámnak kedves neve, és Izrael oly sok szent asszonyáé. Hogy csak egyet említsek közülük, Jákobnak azt a jó, hűséges, szeretetteljes és szelíd feleségét. (Lia. Vö. Ter 29,10-30. 24} Szerencsés név. Példaadó jegyes és anya leszel. Nem? Rázod a fejedet? Sírsz? Talán visszautasított valaki? Az sem? Meghalt a neked ígért férfi? Még nem választottak ki? -- A leány csak fejét rázza. Jézus hozzá lép, megsimogatja, és kényszeríti arra, hogy felemelje fejét, és reá nézzen. Jézus mosolya legyôzi a leány izgalmát. Az felbátorodik: -- Uram, a te jóvoltodból én jegyes lennék és boldog. Nem ismersz fel engem, Uram? Én vagyok a tüdôbajos, a haldokló jegyes, akit te meggyógyítottál, Jánosod kérésére... A te kegyelmed után,... nekem más testem van; egészséges, a helyett, ami elôzôleg volt, ami haldokolt; és más lelkem van... Nem tudom. Mintha többé nem én lennék! Az öröm, hogy meggyógyultam, a biztosság, hogy jegyessé lehetek, csak az elsô órákban tartott. Pedig azelôtt amiatt sírtam, hogy meg kell halnom, és nem lehetek jegyes. De utána... A leány mind ôszintébben beszél, ismét megtalálja a szavakat és a gondolatokat, amelyeket elvesztett zavarában, hogy egyedül van a Mesterrel... -- És utána éreztem, hogy nem szabad önzônek lennem, csak arra gondolnom: ,,Most boldog leszek'', hanem valami többre kell gondolnom, és hozzád kell jönnöm, és Istenhez, a te Atyádhoz és az enyémhez. Valami csekélység, de ami azt mondta nekem, hogy kegyelmet találok. Sokat gondolkoztam rajta, és amikor a következô szombaton találkoztam jegyesemmel, azt mondtam neki: ,,Ide hallgass, Sámuel! Ha nem történt volna csoda, néhány hónapon belül meghaltam volna, és örökre elvesztettél volna. Én most áldozatot akarok hozni Istennek, de veled együtt, hogy kifejezzem Neki dicséretemet és köszönetemet.'' És Sámuel azonnal azt mondta nekem, mert szeret engem: ,,Menjünk együtt a Templomba, és ajánljuk fel az áldozatot.'' De én nem ezt akartam. Szegény vagyok, és egyszerű ember, Uram. Keveset tudok, és még kevesebbet birtokolok. De beteg mellemre helyezett kezeden keresztül átáradt valami, nemcsak tönkrement tüdômbe, hanem szívem mélyébe is. A tüdôbe egészség, a szívbe bölcsesség. És felfogtam, hogy egy bárány feláldozása nem a lelkem által kívánt áldozat... Én a lelkemmel szerettelek meg... A leány elhallgat, elpirulva, ez után a szerelmi vallomása után. -- Folytasd félelem nélkül! Mit akart a lelked? -- Hozzád méltó dolgot áldozni fel neked, Isten Fia! És... és akkor... és akkor azt gondoltam, hogy annak lelki dolognak kell lennie, olyannak, ami Istentôl van, azaz a házasságra való várakozásomat kell feláldoznom, irántad való szeretetbôl, Üdvözítôm. Nagy öröm a házasság, tudod? Nagyszerű dolog, amikor szeretjük egymást! Egy vágy, egy sóvárgás, hogy teljesítsük!... De többé nem voltam az, aki néhány nappal azelôtt voltam. Nem akartam többé ezt, mint a legszebb dolgot... Megmondtam ezt Sámuelnek... és ô megértett engem. Ô is Istennek akarta szentelni magát egy évig, megkezdve azon a napon, amely menyegzônk napja lett volna. Elindult megkeresni téged, hogy szeresse és megismerje azt, aki meggyógyította jegyesét. Sok hónap után megtalált téged azon a helyen, ahová visszavonultál, Lázár tanyáján. Én is oda mentem... és szavaid befejezték szívem átváltozását. Most többé nem elég számomra az, amit elôször megfogadtam... Mint az a mandulafa ott kint, amely a mind melegebbé váló napsugár hatására újjászületett, miután hónapokon keresztül halott volt, és kivirágzott, és utána kihajtanak levelei, és gyümölcsöket hoz, úgy én is mindinkább elôhaladtam a bölcsességben, megismerve, mi a jobb. Amikor utoljára akartalak ott felkeresni, már nem voltál ott. Ekkor már biztos voltam abban, hogy mit akarok -- hónapokon keresztül gondolkoztam ezen. Elűztek téged. Nagyon sokat sírtam, és imádkoztam a Magasságbelihez, hogy hallgasson meg, és gyôzze meg anyámat, és küldjön engem ide egy rokonommal, aki Tibériásba ment, hogy beszéljen a negyedes fejedelem udvari embereivel. Az intézô azt mondta nekem, hogy itt megtalállak téged. Anyádat találtam itt... és az ô szavait hallgatva, és mellette tartózkodva ezen a két napon, megérlelôdött kegyelmed gyümölcse. A leány letérdel, mintha az oltár elôtt lenne, kezét összetéve mellén. -- Rendben van. De pontosan mit akarsz? Mit tehetek érdekedben? -- Uram, én szeretnék... én egy nagyszerű dolgot szeretnék. És azt egyedül te tudod megadni nekem, te, aki az életet és az üdvösséget adod, mert azt gondolom, hogy amit te meg tudsz adni, azt el is tudod venni... Szeretném, ha életemet, amit nekem adtál, elvennéd fogadalmam évében, mielôtt az még véget érne. -- De miért? Nem vagy hálás Istennek az egészségért, amiben részesültél? -- Nagyon! Határtalanul! De csak egy dolog miatt: hogy kegyelmed és csodád által meggyógyulva, felfogtam, mi a jobb. -- Mi? -- Az, hogy angyalok módjára éljek. Mint a te Anyád, Uram... amint te élsz... Amint Jánosod él... A három liliom, a három fehér láng, a föld három boldogsága, Uram. Mert azt gondolom, hogy boldogság Istent birtokolni, és hogy a tiszták birtokolják Istent. Én úgy gondolom, hogy a tiszta lélek olyan, akár a Mennyország, amelynek központjában Isten van, akit az angyalok vesznek körül... Ó, Uram! Ezt szeretném!... Keveset hallgattalak téged, egy kicsit hallgattam Anyádat és a tanítványt és Izsákot. Másokat nem közelítettem meg, hogy elmondják nekem szavaidat. De úgy tűnik nekem, hogy a lelkem mindig hall téged, és te vagy annak a Mestere... Elmondtam mondanivalómat, Uram. -- Annalia, sokat kérsz, és sokat adsz... Leányom, megértetted Istent és a tökéletességet, amelyet a teremtmény elérhet, hasonlóvá válva a Legtisztábbhoz, és elnyerve a Legtisztább tetszését. -- Jézus keze közé veszi a leány barna fejét, aki elôtte térdel, és feléje hajolva beszél hozzá. -- Az, aki egy Szűztôl született -- mert nem vehetett szállást, ha nem egy Liliomnál, -- hányingert érez, leányom, a világ hármas bujasága miatt, és tönkretenné az állandó undor, ha az Atya, aki tudja, mibôl él Fia, nem lépne közbe szeretetteljes segítségével, és nem tartaná fenn szenvedô lelkemet. A tisztákban lelem örömömet. Te visszaadod nekem azt, amit a világ elvesz tôlem, kimeríthetetlen aljasságával. Áldott legyen ezért az Atya, és áldott légy te, leányom! Menj nyugodtan! Valami történni fog, ami örökkévalóvá teszi fogadalmadat. Légy egyike azoknak a liliomoknak, akiket majd Krisztus véres útjára hintenek . -- Ó, Uram..., még egy dolgot szeretnék... -- Mit? -- Hogy ne legyek jelen a te halálodnál... Nem tudnám elviselni, hogy meghalni lássam Azt, aki az én Életem. Jézus kedvesen mosolyog, és kezével felszárítja a két csíkot, amelyet a könnyek rajzoltak a barna arcra. -- Ne sírj! A liliomok sose gyászolnak. Mosolyogni fogsz, angyali koronád gyöngyeivel, amikor meglátod megkoronázott Királyodat belépni Országába. Menj! Az Úr lelke fog tanítani téged elsô és második eljövetelem között. Megáldalak téged az Örök Szeretet lángjával! Jézus kinéz a kertbe, és kiáltja: -- Mama! Íme egy kisleány, aki egészen a tied. Már boldog. De te merítsd el ôt tisztaságodban most, és valahányszor a Szent Városba megyünk, hogy az égi virágszirmok hava legyen, amely a Bárány trónjára hull. -- És Jézus övéihez megy, miközben Mária megsimogatja a leányt, vele maradva. Péter, András és János kérdôleg néznek rá. Jézus ragyogó arca elárulja nekik, hogy boldog. Péter nem tudja türtôztetni magát, és megkérdi: -- Kivel beszéltél annyit, Mesterem? És mit hallottál, hogy úgy sugárzol az örömtôl? -- Egy nôvel, aki életének hajnalán áll; azzal, aki hajnal lesz sokak számára, akik majd jönnek utána. -- Kik? -- A szüzek. András halkan mondja magának: -- Nem ô az!. -- Nem. Nem ô. De ne fáradj bele az imába! Türelmes és jóságos imádnak minden szava olyan, mint egy hívó szó, mint egy fény az éjszakában, és támogatja, vezeti ôt. (Jézus egy bukott nôrôl beszél, aki a megtérés útján jár, s akiért András sokat imádkozik.) -- De kire vár a testvérem? -- kérdi Péter. -- Egy lélekre, Péter. Egy nagy nyomorúságra, aki nagy kinccsé akar átváltozni. -- És hol bukkant rá András, aki sose mozdul ki, sose beszél, sose kezdeményez semmit sem? -- Az én ösvényemen. Jöjj velem, András! Menjünk Alfeushoz, hogy megáldjuk ôt, sok unokája között. Ti pedig várjatok rám Jakab és Júdás házában. Anyámnak szüksége van arra, hogy egész nap egyedül maradjon. És így elmennek, ki ide, ki oda. Titok veszi körül annak örömét, aki elôször szentelte Krisztusnak szüzességét. (3-12) ======================================================================== A Kedves Tanítónô Jézus a názáreti házban van a tizenkét apostollal, Jakab és Júdás anyjával: Máriával, Szaloméval, Zsuzsannával és Mártával. Mártán látszik, hogy nagyon szomorú, és sokat sírt. Félelem fogja el ôt, távol szülôföldjétôl, mások társaságában, s fôleg az Úr Anyjának jelenlétében. Mária igyekszik bevezetni ôt a többiek társaságába és megszüntetni zavarát, de nem sikerül neki. Márta váltakozva elpirul és könnyezik sűrű fátyla alatt. Jézus szerette volna, ha Johanna is ott lett volna, de az apostolok, akiket érte küldött, azzal tértek vissza, hogy nem találták otthon, látogatóba ment egy barátnôjéhez. -- Rendben van -- mondja Jézus. -- Nincs együtt a nôtanítványok csoportja úgy, amint én gondoltam. De látjátok, hogy a távollevô Johanna helyett jelen van Márta, Teofil leánya, Lázár nôvére. A tanítványok ismerik már Mártát. Anyám is. És te is, Mária, és talán te is, Szalóme, már tudjátok fiaitoktól, ki Márta, nem annyira a világ szemében, mint inkább Istenében. Te, Márta, ismered ezeket, akik téged nôvérüknek tekintenek, és nagyon szeretnek. Nôvérük és leányuk vagy. Nagy szükséged van erre, jó Márta, hogy részed legyen abban az emberi vigasztalásban is, ami a jó érzelmekkel jár, és amit Isten nem ítél el, hanem azért adta az embernek, hogy erôt adjon neki az élet fáradalmainak elviseléséhez. Isten hozott ide téged az általam kiválasztott órában, hogy megadja nektek az alapot, azt mondhatnám a vásznat, amelyre kihímezhetitek tökéletességeteket, mint nôtanítványok. Tanítvány az, aki követi a Mester tanítását, utasításait. Azért tág értelemben tanítványoknak nevezik majd mindazokat, akik most és a századokon keresztül követik tanításomat. Nem az egyes apostolokról nevezik majd el ôket, hanem egy jel alatt csoportosítva: keresztényeknek hívják ôket. Amint Mózestôl kezdve volt egy Fôpap, voltak papok, leviták, különféle szolgálatokkal megbízottak, énekesek, s így tovább, úgy az én új Templomomban is, amely oly nagy lesz, mint maga a föld, lesznek nagyobbak és kisebbek, mindnyájan hasznosak. Szeretni fogom mindnyájukat. Ezentúl ott lesznek az asszonyok is, egy új csoport, amelyet Izrael mindig megvetett, s arra korlátozott, hogy a Templomban a szüzek énekeit irányítsák, és ôket tanítsák. De nem többet. Ne vitassátok, hogy ez igazságos volt-e. Az Izraelre korlátozott vallásban és a Harag idején igazságos volt. Az egész szégyen a nôre nehezedett, mert tôle származott a bűn. Krisztus egyetemes vallásában, és a bocsánat idejében mindez megváltozik. Minden kegyelem egy Asszonyban egyesült, és ô a világra szülte Ôt, hogy megváltsa a világot. Azért a nô többé nem a megvetés tárgya Isten számára, hanem Isten segítôtársa. És az Úr által szeretett Asszony révén minden asszony az Úr tanítványává válhat, nemcsak úgy, mint a tömeg, hanem mint kisebb papnôk, a papok segítôi. Segíthetik ôket nemcsak személyesen, hanem a hívôk és a még nem hívôk gondozásában, azoknál, akiket nem annyira a szentbeszéd dörgedelme visz majd Istenhez, mint inkább egy nôtanítványom szent mosolya. Ti kértetek engem, hogy követhessetek úgy, mint a férfiak követnek. De számomra túl kevés lenne, ha csak eljönnétek, meghallgatnátok, magatokra alkalmaznátok szavaimat. Ez a ti megszentelôdésetekre szolgálna. Ez nagyszerű, de számomra még nem elég. Én a Mindenek Felett Álló Fia vagyok, és mindent kívánok azoktól is, akiket különösen szeretek. Mindent kívánok, mert mindent nekik adtam. De rajtam kívül a világ is létezik. Ez a rettenetes dolog, amit világnak mondanak. Szerfölött ki kellene válnia az életszentségben, az Isten gyermekeinek határtalan, mindent felülmúló életszentségében. Ehelyett kiválik a gonoszságban. Teljes gonoszsága valóban határtalan, megnyilvánulásainak számában és erejében. Minden bűn megtalálható a világon, amely többé nem az Isten gyermekeinek sokaságát foglalja magában, hanem a Sátán gyermekeiét. Mindenek felett megnyilvánul benne az a bűn, amely leginkább magán hordja az ô atyaságának jelét: a gyűlölet. A világ gyűlöl. Az, aki gyűlöl, rosszat lát a legszentebb dolgokban is, és azt akarja, hogy mások is így lássanak. Ha megkérdeznétek a világot, miért jöttem, nem azt mondaná nektek: ,,Hogy jót tegyen, és megváltson''. Hanem azt mondaná: ,,Azért, hogy megrontson, és kihasználjon.'' Ha megkérdeznétek a világot, mit gondol rólatok, követôimrôl, nem azt mondaná: ,,Azért követitek, hogy szentekké legyetek és megvigasztaljátok a Mestert életetek szentségével és tisztaságával.'' Hanem azt: ,,Azért, követitek, mert a férfi megigézett benneteket!'' Ilyen a világ. Azért mondom ezt nektek, hogy mérlegeljetek mindent, mielôtt a világnak bemutatkoztok, mint kiválasztott nôtanítványaim, jövôbeli nôtanítványaim elôdei, az Úr szolgáinak munkatársai. Vegyétek kezetekbe szíveteket, és mondjátok meg ennek az érzékeny nôi szívnek, hogy veletek együtt azt is kinevetik, megrágalmazzák, leköpik, lábbal tapossák, megvetik a hazug és kegyetlen világ fiai. Kérdezzétek meg tôle, hogy képesnek érzi-e magát mindezeknek a sérelmeknek elviselésére anélkül, hogy méltatlankodva felkiáltana, és megátkozná azokat, akik megsebzik ôt. Kérdezzétek meg, hogy képesnek érzi-e magát a rágalmak erkölcsi vértanúságának elviselésére anélkül, hogy gyűlölné rágalmazóit és Azt, aki miatt megrágalmazzák ôt. Kérdezzétek meg, tôle, hogy amikor majd a világ gyűlölete és rosszindulata telepszik rá, tud-e majd mindig szeretetet árasztani; ha megmérgezi a keserűség, képes lesz-e mézet ontani; ha majd nem értik meg, a megvetéstôl, a rosszindulattól, képes lesz-e majd továbbra is mosolyogni, az égre mutatva, mint céljára. Ehhez a célhoz akarok elvezetni másokat asszonyi szeretetek által, amely anyai akkor is, ha még gyermekek vagytok, és anyai akkor is, ha oly idôseknek adjátok, akik szüleitek lehetnének, de akik most született lelki gyermekeitek még, akik képtelenek felfogni és megtalálni az utat, az életet, az igazságot, a bölcsességet, amelyet én adok nekik önmagamban, én, az Út, Élet, Igazság, az isteni Bölcsesség. Ugyanúgy foglak szeretni titeket akkor is, ha azt mondjátok nekem: ,,Nincs ahhoz erôm, Uram, hogy kihívjam az egész világot érted.'' Tegnap egy leány kérte tôlem, hogy áldozzam fel ôt, mielôtt ütne menyegzôjének órája, mert érzi, hogy úgy szeret engem, amint Istent szeretik: azaz teljes lényével, a teljes önátadás tökéletességével. És én megteszem ezt. Elrejtettem elôle az órát, hogy lelke ne remegjen a félelemtôl, és teste még lelkénél is jobban. Halála hasonló lesz annak a virágnak a halálához, amely egy este bezárja koronáját, abban a tudatban, hogy másnap ismét kinyílik majd, de amely többé nem nyílik ki, mert az éjszaka csókja magába szívja életét. Kívánsága szerint megteszem ezt. Az ô elszenderülése néhány nappal megelôzi majd az Én halálomat. Azért, hogy ne kelljen várakoznia a limbusban ennek az én elsô szüzemnek, s hogy halálom után azonnal megtaláljam ôt... Ne sírjatok! Én a Megváltó vagyok... Ez a szent leány nem azt kérte, hogy követhessen engem. Nem elégedett meg a hozsannázással a csoda után, hanem értett ahhoz, hogy mintegy kincsként kamatoztassa a csodát. Az emberi hálától tovább ment, a természetfeletti háláig, a földi vágytól a földöntúliig. Oly lelki érettséget mutatott, amely szinte mindenkiét felülmúlja. Azt mondom: ,,szinte'', mert közöttetek vannak ugyanolyan tökéletesek, sôt még tökéletesebbek. Kinyilvánította vágyát, hogy beteljesítse kifejlôdését, s egy lányból angyal váljék lakásának rejtekén. És ezért én annyira szeretem ôt, hogy amikor a világ undorral tölt el, erre a kedves teremtményre gondolok, áldva az Atyát, aki felszárítja könnyeimet és verejtékemet, amikor a világ nem akar elfogadni engem, mint Mesterét, felszárítja a szeretetnek és tisztaságnak ezekkel a virágaival. De ha akarjátok, ha van bátorságotok megmaradni választott nôtanítványaimnak, íme, kijelölöm számotokra a munkát, amelyet el kell végeznetek, hogy igazoljátok jelenléteteket és kiválasztottságotokat mellettem és az Úr szentjei mellett. Nagyon sokat tudtok tenni a hozzátok hasonlókért és az Úr szolgáiért. Már sok hónappal ezelôtt rámutattam Máriának, Alfeus feleségének arra, mily nagy szükség van az asszonyra Krisztus oltára mellett! A világ végtelenül sok nyomorúságát egy asszony sokkal inkább és jobban meg tudja gyógyítani, mint egy férfi, és utána a férfihez viheti, hogy tökéletesen meggyógyuljon. Elôttetek sok szív megnyílik, fôleg az asszonyoké. Úgy kell fogadnotok ôket, mintha kedves, eltévelyedett gyermekeitek lennének, akik visszatérnek az atyai házba, és akik nem mernek szüleik szeme elé kerülni. Sokan mennek majd hozzátok, Istent keresve. Fogadjátok ôket úgy, mint a fáradt utasokat, s mondjátok nekik: ,,Itt van az Úr háza. Ô azonnal jön''. Közben vegyétek körül ôket szeretetetekkel. Ha Én nem, valamelyik papom el fog jönni. Az asszony tud szeretni. A szeretetre lett teremtve. Lealacsonyította a szeretetet, érzéki éhséggé változtatva át, de teste mélyén mindig ott van rabként az igazi szeretet, lelkének drágaköve: az érzékiség kemény sarától mentes szeretet, amely szárnyakat kap, és angyali illatot áraszt, amely tiszta lánggá változott, és visszaemlékezik Istenre, Istentôl való származására, arra, hogy Isten teremtette. A nô: a jóság remekműve, a férfi mellett, aki a teremtés remekműve: ,,És akkor Ádámnak adta társul, hogy ne érezze magát egyedül''. (Vö Ter 2,18-24) Az asszonyoknak nem szabad elhagyniuk az Ádámokat. Alkalmazzátok azért ezt a képességeteket a szeretetre, és használjátok fel azt Krisztus szeretetében és Krisztus által felebarátaitokért. Legyetek nagyon szeretetteljesek a bűnbánó bűnösökhöz! Mondjátok nekik, ne féljenek Istentôl! Hogyne tudnátok megtenni ezt ti, akik anyák és nôvérek vagytok? Mily gyakran voltak betegek kicsinyeitek, kistestvéreitek, és orvosra szorultak! És féltek. De ti, simogatással és szeretetteljes szavakkal megszüntettétek ezt a félelmüket, és ôk, kezecskéjükkel a tietekben engedték, hogy ápolják ôket, és elôzô félelmük megszűnt. A bűnösök a ti testvéreitek, beteg gyermekeitek, és félnek az orvos kezétôl, az ô ítéletétôl... Nem. Ne legyen így! Mondjátok nekik, ti, kik tudjátok, mily jó az Isten, hogy Isten jó, és nem kell félni tôle. Akkor is, ha határozottan megmondja: ,,Többé ne tedd ezt!'', nem dobja ki azt, aki már megtette, és aki beteg. Hanem kezeli ôt, hogy meggyógyítsa. Legyetek anyák és nôvérek a szentek mellett. Nekik is szükségük van a szeretetre. Kifáradnak, felemésztik magukat az igehirdetésben. Nem tudnak mindent megtenni. Segítsétek ôket ti, szerényen és buzgón! Az asszony tud dolgozni. A házban, az asztalnál, az ágynál, a szövôszéknél, s mindenben, ami a mindennapos élethez szükséges. A jövô Egyházban állandóan jönnek majd a zarándokok Isten kegyhelyeihez. Legyetek ti a jámbor szállásadók, akik vállaljátok a legalázatosabb munkákat is, hogy szabaddá tegyétek Isten szolgáit a Mester művének folytatására. És utána jönnek a nehéz, véres, vad üldözések. A keresztények, a szentek is idônként félni fognak, gyengék lesznek. A férfi sose olyan erôs a szenvedésben. A nô felülmúlja a férfit abban, hogy tud szenvedni. Tanítsátok meg erre a férfit, támogassátok át ezekben a félelmetes órákban, amikor elveszti bátorságát, sír, elfárad, vagy vérét ontja. Történetünkben ismerünk nagyszerű asszonyokat, akik értettek ahhoz, hogy bátran véghezvigyék a népüket felszabadító cselekedeteket. Ott van Judit és Jáel. (Lásd: Judit 8,1-16. 29. Bírák 4,17-22; 5,24-27) De higgyétek el, hogy egyikük sem nagyobb jelenleg annál, aki nyolcszor szenvedett vértanúságot: hétszer gyermekeiben, és egyszer önmagában, a Makkabeusok idejében. (Lásd 2Mak 7,1-41) Késôbb lesz egy másik... Miután Ô megjelent, jönnek majd a hôs asszonyok, a szenvedés asszonyai, és az asszonyok, akik a vértanúkat megerôsítik a szenvedésben, és maguk is vértanúk lesznek, az üldözöttek angyalai lesznek. Asszonyok: néma papnôk, akik életmódjukkal hirdetik Istent, és akik pusztán a Szeretet Istenének való szentelésük által lesznek felszentelve, és méltók lesznek erre. Nagyon vázlatosan ezek lesznek a ti fôbb kötelességeitek. Nem lesz sok idôm, amit különösen nektek tudok szentelni. De engem hallgatva kialakultok majd. És még inkább kialakultok majd Anyám tökéletes vezetése alatt. Tegnap ez az anyai kéz (és Jézus kezébe veszi Mária kezét) elvezette hozzám azt a leányt, akirôl beszéltem nektek. Ô azt mondta nekem, hogy pusztán Anyám szavának hallgatása, és az, hogy néhány óráig mellette lehetett, elég volt arra, hogy megérlelje a kegyelemnek a gyümölcsét, amelyben részesült, és azt tökéletessé tegye. Nem ez az elsô alkalom, hogy Anyám dolgozik Krisztusért, az ô Fiáért. Te és te, tanítványaim, és úgyszintén unokatestvéreim, tudjátok, mi Mária jelentôsége a lelkek számára, hogy Istenbe átalakuljanak, és megmondhatjátok azoknak, akik félnek amiatt, hogy nem én készítem elô ôket küldetésükre, vagy hogy felkészületlenek maradnak akkor, amikor én többé nem leszek veletek. Ô, az én Anyám veletek lesz, most és azokban az idôkben is, amikor én nem leszek köztetek, és utána, amikor többé már nem leszek köztetek. Ô veletek marad, és vele itt marad a bölcsesség, minden erényében. Mostantól fogva kövessétek minden tanácsát! Tegnap este, amikor egyedül voltunk, én melléje ültem úgy, mint amikor gyermek voltam, fejemet vállára hajtottam, amely oly édes, és oly erôs. Beszélgettünk a leányról, aki a délután elsô óráiban eltávozott, jobban tündökölve, mint az égen ragyogó nap, a szűzi szívébe zárt fénytôl, ami az ô szent titka volt. Anyám azt mondta nekem: ,,Mily édes a Megváltó Anyjának lenni!'' Igen, milyen édes, amikor a teremtmény, aki a Megváltóhoz jön, már Isten gyermeke, akiben egyedül csak az eredeti bűn van, amelyet csak én tudok eltávolítani. A szeretet eltávolított minden egyéb kis foltot, amely az emberi tökéletlenségbôl ered. De, Édesanyám, Te, a lelkek Legtisztább Vezetôje Fiadhoz, Szent irányadó Csillag, a szentek Kedves Tanítónôje, a legkisebbek Kegyes Dajkája, a betegek Üdvös Gyógyítója! Nem mindig ezek a teremtmények jönnek majd hozzád, akik nem helyezkednek szembe a szentséggel!... Hanem leprások, rettenetesek, bűzösek, tisztátalan dolgok körül tekergô kígyók csúsznak majd egészen lábadig, az emberi Nemnek Királynôje, hogy azt kiáltsák feléd: ,,Irgalom! Segíts rajtunk! Vigyél minket Fiadhoz!'' És tiszta kezedet sebeikre kell helyezned, paradicsomi galamb tekinteteddel le kell hajolnod a pokoli torz alakokhoz, be kell lélegezned a bűn bűzét, és nem szabad elmenekülnöd! Sôt, szívedre kell szorítanod ezeket a Sátántól megcsonkítottakat, ezeket az elvetélteket, ezeket a lélek-hullákat, és meg kell mosnod ôket könnyeiddel, és hozzám kell hoznod ôket... És akkor azt mondod majd: ,,Milyen nehéz az Üdvözítô Anyjának lenni!'' De te megteszed, mert az Anya vagy... Megcsókolom és megáldom ezeket a kezeidet, amelyek által oly sokan jönnek majd hozzám, és mindegyikük dicsôségemet képezi majd. De mielôtt az enyémmé válnának, a te dicsôségedre szolgálnak, Szent Anya. Ti, kedves nôtanítványok, kövessétek az én, Jakab és Júdás Tanítónôjének példáját, és mindazokét, akik át akarnak alakulni a kegyelem és a Bölcsesség által. Tegyétek meg, amit mond. Én mondom azt, de ô megédesíti szavaimat. Nem kell ahhoz semmit sem hozzáadni, mert az a Bölcsesség Anyjának a szava. És ti, barátaim, tanuljátok meg az asszonyoktól az alázatosságot és a kitartást, és tegyetek le a férfi kevélységérôl, ne vessétek meg a nôtanítványokat, hanem mérsékeljétek erôtöket, és mondhatnám durvaságotokat és a meg nem alkuvást, amikor érintkeztek az asszonyok kedvességével. És fôleg tanuljatok meg tôlük szeretni, hinni és szenvedni az Úrért, mert igazán mondom, hogy ôk, a gyengék lesznek a legerôsebbek a hitben, a szeretetben, a merészségben, az önfeláldozásban Mesterükért, akit egész lényükkel szeretnek anélkül, hogy kérnének valamit, anélkül, hogy igényt tartanának valamire, egyedül azért, hogy szeressenek, és ezzel engem megvigasztaljanak és megörvendeztessenek. Menjetek most haza, vagy ahol vendégül látnak titeket. Én Anyámmal maradok. Isten veletek! Mindnyájan elmennek, Mártát kivéve. -- Te maradj itt, Márta. Már beszéltem szolgáddal. Ma nem Betánia a vendéglátó, hanem Jézus kis háza. Jöjj! Egyél Mária mellett, és aludjál az ô szobája mellett lévô szobában. József lelke, a mi vigaszunk, vigasztaljon meg, miközben pihensz. Holnap erôsebben és biztosabban térsz vissza Betániába, hogy ott is elôkészítsd a nôtanítványokat, arra várakozva, aki nekem és neked is a legkedvesebb. (Mária Magdolnára) Ne kételkedjél, Márta! Én sose ígérek valamit hiába. De idô kell ahhoz, hogy egy viperákkal teli sivatagot paradicsomi cserjéssé változtassak... Az elsô fáradozásnak még nem látszik az eredménye. Úgy tűnik, hogy semmi sem történt. Pedig a mag már el van vetve. A magok. Mind. Utána az esô hatására felnyílnak a magok, és kialakul a növény... És jönnek a jó fák. Jönnek!... Ne sírj tovább! (3-78) * * * Aglae, a megtért bukott nô, felkeresi Máriát, és elmondja neki szennyes életének történetét. Mária türelmesen meghallgatja, de egyszer felsóhajt: -- Milyen nehéz megváltóknak lenni! Biztosítja azonban Aglaet Isten bocsánatáról, és saját ruháját adja neki, hogy abban észrevétlenül elmehessen egy júdeai családhoz, és onnan felkereshesse húsvét elôtt Jézust, aki Betániában fog tartózkodni. Lásd részletesen: M 7,278-289. ======================================================================== A szomorúak Vigasztalója Mária segít Jézusnak egy búskomorságba esett régi barátnôjének megvigasztalásában. Lásd M 8, 328-338. A meggyógyult Elíza (Erzsi) késôbb szintén nôtanítvánnyá válik Utána Mária elmegy Jézussal Júdás anyjához, és ôt is megvigasztalja. Júdás anyját is Máriának hívják, és ô is szeretne nôtanítvány lenni, de nem hagyhatja ott házát és birtokát, mert egyedül viseli gondját annak. (M 8, 339-344) Amikor Júdás súlyosan megbetegszik, és nagyon fél attól, hogy meghal, a nôtanítványok és Mária gondosan ápolják. (M 9,345) Megtérése után Mária Magdolna eltűnik. Titokban felkeresi Máriát Názáretben, és utána vele együtt tér vissza Kafarnaumba. Útjuk végén egy zivatarban alaposan megáznak. Márta is Kafarnaumban van, és megkérdezi nôvérét: -- De miért mentél Máriához? Magdolna lehajtja fejét. A Szűzanya segítségére siet, megfogva kezét: -- Úgy jött hozzám, mint vándor, aki elmegy egy helyre, ahol megmondhatják neki az utat, amelyen célhoz érhet. És azt mondta nekem: ,,Taníts meg engem arra, mit kell tennem, hogy Jézussal lehessek!'' Ó, mivel az ô akarata igazi és teljes, azonnal felfogta és megbecsülte ezt a bölcsességet! És én készségesnek találtam ôt arra, hogy így, kezénél fogva, hozzád vezessem, Fiam, és hozzád, jó Márta, és hozzátok, tanítvány testvérek, és azt mondjam nektek: ,,Íme, a nôtanítvány és a nôvér, aki ezentúl csak természetfeletti örömöt fog adni Urának és testvéreinek.'' Higgyétek el nekem, és szeressétek ôt mindnyájan, amint Jézus és én szeretjük ôt! Akkor az apostolok hozzá mennek, és üdvözlik új nôvérüket. Másnap Jézus bejelenti útitervét: -- Elmegyünk, mindnyájan együtt, Galileán keresztül, elkísérve a két nôvért a biztonságosabb útig. Így megismeri ôket Porfirea és Zsuzsanna, és a ti feleségetek és leányaitok is, Fülöp és Bertalan. Mária kedvesen mosolyog Fiára. -- Hová megyünk elôször, Mester? -- Betszaidába. Utána Magdalába, Tibériásba, Kánába és Názáretbe. Onnan, Jaffán és Szemeronon keresztül, a galileai Betlehembe, és utána Szikaminonba és Cezáreába... -- Magdolna sírni kezd. Jézus ránéz, és folytatja: -- Cezáreában találjátok kocsitokat. Oda rendeltem szolgátokat, és Betániába mentek. Ott majd viszontlátjuk egymást a sátoros ünnepen. Utána Jézus megmagyarázza, hogy azért akarja végigvezetni Magdolnát azokon a városokon, ahol botrányokat okozott, hogy lássák, íme, megtért, és hogy ô megerôsödjék elhatározásában. Ha most nem néz szembe a világgal, késôbb sem meri megtenni. Magdolna vállalkozik az áldozatra. (M 9,345-349) (4-696) ======================================================================== Sohasem panaszkodnak -- Uram, hol tartunk elôször pihenôt? -- kérdi Jakab, Zebedeus fia, miközben egy szoroson haladnak át. -- A galileai Betlehemben. De a meleg órák alatt azon a hegyen maradunk, amely Merala fölött magasodik. Mi, férfiak, nagyobb utat tudtunk volna megtenni, de mögöttünk jönnek a nôtanítványok, akik sohasem panaszkodnak, de akkor sem szabad ôket túlságosan kifárasztanunk. -- Sohasem panaszkodnak. Igaz. Mi könnyebben panaszkodunk -- látja be Bertalan. -- Pedig nincsenek annyira hozzászokva ehhez az élethez, mint mi... - - mondja Péter. -- Talán éppen ezért végzik szívesen, -- jegyzi meg Tamás. -- Nem, Tamás. Szeretetbôl végzik szívesen. Hidd el, hogy sem Édesanyám, sem a többi háziasszony -- mint Mária, Alfeus felesége, Szalomé és Zsuzsanna -- nem szívesen hagyja el otthonát, hogy rója a világ útjait, és emberek közé menjen. Se Márta, se Johanna -- amikor majd ô is jön -- nincs fárasztó gyalogláshoz szokva, nem is szívesen tennék ezt, ha nem a szeretet sarkallná ôket. Ami magdalai Máriát illeti, csak egy nagy erejű szeretet adhat neki erôt, hogy végigszenvedje ezt a gyötrelmet -- mondja Jézus. -- Akkor miért kényszeríted rá, ha tudod, hogy ez gyötrelem? -- kérdi a Kerióti. -- Nem jó ez sem neki, sem nekünk. -- Csak úgy gyôzheti meg a világot, ha nyilvánosan megmutatja neki, hogy megváltozásához nem férhet kétség. Másképpen nem! Mária errôl akarja meggyôzni a világot. A múlttól való elszakadása teljes volt. Teljes... A pihenô közben Jézus elvonul, imádkozni. -- Fiam az imában talál pihenést -- mondja halkan Mária, amikor elvonul mellette Magdolnával, hogy csatlakozzék Jánoshoz, aki egy magaslatról a tengerben gyönyörködik. Magdolna válaszol neki: -- Azt hiszem, neki nélkülözhetetlen is az elvonulás, hogy megtartsa csodálatos önuralmát, amely megvan benne, de amelyet a világ kemény próbára tesz. Tudod, Anya? Megtettem, amit mondtál. Minden éjszaka, hosszabb-rövidebb idôre, elvonulok, hogy visszanyerjem nyugalmamat, amelyet sok minden megzavar. Utána sokkal erôsebbnek érzem magamat. -- Most csak erôsnek, késôbb boldognak érzed majd magadat. Hidd el, Mária, hogy az örömben éppúgy, mint a fájdalomban, a békében ugyanúgy, mint a harcban, lelkünknek szüksége van arra, hogy teljesen elmerüljön az elmélkedés óceánjában, hogy újra felépítse azt, amit a világ és az események lerombolnak, és új erôt nyerjünk a mind magasabbra jutáshoz. Izraelben mi használjuk, túlságosan is használjuk a szóbeli imádságot. Azt nem akarom ugyan mondani, hogy ez haszontalan és Isten ezt megveti. Azt azonban mondom, hogy mindig sokkal hasznosabb a lélek számára a szellemi fölemelkedés Istenhez, az elmélkedés. Ebben az Ô isteni tökéletességét és a magunk nyomorúságát szemlélve, vagy sok szegény lélekét -- de nem azért, hogy ôket bírálgassuk, hanem hogy szánjuk és megértsük ôket, és kimutatva hálánkat az Úrnak, aki segített nekünk a bűn elkerülésében, vagy megbocsátott, hogy ne hagyjon minket elesve, végül eljutunk oda, hogy valóban imádkozunk, vagyis szeretünk. Mert az imádkozásnak, hogy valóban az legyen, szeretetnek kell lennie. Különben csak az ajkak folytonos mozgatása, amelybôl hiányzik a lélek. -- De szabad-e Istenhez szólani akkor, amikor az ajkunk még piszkos a sok közönséges szótól? Én, elmélyedésem óráiban, -- amelyet úgy végzek, ahogyan te tanítottad nekem, te, kedves apostolom, -- erôszakkal megtiltom a szívemnek, amely ezt szeretné mondani Istennek: ,,Szeretlek téged''! -- Neee! Miért? -- Mert úgy érzem, szentségét sértô áldozatot adok, amikor szívemet kínálom fel neki... -- Ne tedd ezt, leányom! Ne tégy így. A te szívedet, legelôször is, újra megszentelte a Fiú bocsánata, és az Atya csak ezt a bocsánatot látja. De ha Jézus még nem is bocsátott volna meg neked, te pedig egy másoktól nem ismert, magános helyen -- amely ugyanúgy lehet testi vagy erkölcsi -- így kiáltanál Istenhez: ,,Szeretlek téged! Atyám, bocsásd meg nyomorult tetteimet, mert szívbôl sajnálom, hogy azokat elkövettem, a neked okozott fájdalom miatt'', hidd el, Mária, hogy maga az Atyaisten oldozna fel téged, és kedves lenne neki szeretet-kiáltásod. Add át magadat, engedd át magadat a szeretetnek! Ne tiltsd el erôszakkal! Inkább hagyd, hogy oly erôssé váljék, mint a perzselô tűz. A tűz minden anyagi dolgot elpusztít, de nem pusztítja el a levegônek egyetlen részecskéjét sem. Mert a levegô testetlen. Megtisztítja viszont az apró szennyezôdésektôl, amelyek a szelek révén jutnak bele, és még könnyebbé teszi. Így tesz a szeretet is a lélekkel. Gyorsabban elemészti az ember fizikai részét, ha Isten megengedi, de nem pusztítja el a lelket. Sôt, növeli az életerôt, és tisztává és serénnyé teszi a lelket, hogy föl tudjon emelkedni Istenhez. Látod ott Jánost? Igazán gyermek. De ugyanakkor sas is. Az összes apostol között ô a legerôsebb. Mert megértette az erôsség, a lelki kialakulás titkát: a szeretô elmélkedést. -- Csakhogy ô tiszta. Én... Ô gyermek. Én... -- Akkor a Zelótát nézd! Ô nem gyermek. Élt, küzdött, gyűlölt. Ezt ôszintén be is vallja. De megtanult elmélkedni. És, hidd el, ô is magasra jutott. Látod? Ôk ketten keresik egymást. Mivel egyformának érzik magukat. Elérték ugyanazt a tökéletes lelki életkort, és ugyanazzal az eszközzel: az elmélkedô imádsággal. Ezáltal lett a gyermek férfias a lelkében, és ezáltal lett a már idôs és megfáradt ember újra férfias erejű. És tudod-e, hogy van még valaki, aki bár nem apostol, mégis nagyon elôre jut majd, sôt máris nagyon elôre jutott, mert természetébôl kifolyólag nagy hajlama van az elmélkedésre, s ez benne, amióta Jézus barátja, lelki szükségletté vált: a fivéred. -- Lázárom?... Ó, Anya! Mondd meg nekem te, aki annyi mindent tudsz, hiszen Isten megmutatja neked, -- hogyan bánik majd velem Lázár az elsô találkozáskor?... -- Kitárja feléd karját, és így fog szólítani -- inkább szívével, mint ajkával: -- ,,szeretett húgom''. Ô már annyira átalakult Istenben, hogy csak így viselkedhet. Ne félj! Egyetlen szóval sem említi múltadat. Ó, mintha látnám ôt, ott Betániában. Igen hosszúak számára a várakozás napjai. Téged vár, hogy szívére öleljen. Hogy kielégítse testvéri szeretetét. Neked csak szeretned kell ôt úgy, ahogyan ô szeret téged, s így megízlelitek annak édességét, hogy egy anyaméh hordozott benneteket. (4-757) ======================================================================== Engedd, hogy kövesselek! A galileai Betlehemben Jézus megment egy fiatalembert az igazságtalan kivégzéstôl. A katonák elszakították már anyjától, aki elkeseredetten védelmezte, és a küzdelemben az anya is megsebesült. Jézus ekkor érkezik oda, Anyjával és Alfeus özvegyével. Míg a megsebesült anyát a két Mária ápolgatja, addig Jézus istenítéletnek teszi ki a három hamis tanút és a megvádolt fiatalembert. Ennek következtében a hamis tanúkat azonnal ellepi a lepra. Jézus odamegy az anyához, aki Alfeus özvegyének ölében ül, és egyre jobban magához tér, és Mária szeretô arcát nézi, aki rámosolyog. De nem igazodik el a látottakon. Végre tekintete rátéved fia fejére, amelyet ô remegô kezére hajt, és azt kérdi: -- Én is meghaltam? Ez a limbus? -- Nem asszony. Ez a föld, ez a fiad, aki megmenekült a haláltól. Ez pedig Jézus, a Fiam, a Megmentô. Az asszony elôször egy egészen emberi mozdulatot tesz. Összeszedi minden erejét, és elôre hajol, hogy megfogja fia lehajtott fejét. Látva, hogy él és egészséges, szenvedélyesen megcsókolja, sírva, nevetve, s elhalmozza a sok-sok, bölcsôjénél használt névvel, hogy így fejezze ki örömét. -- Igen, mama, igen. De most ne énrám nézz, hanem Ôrá. Ôrá, aki megmentett engem. Áldd az Urat! Az asszony, aki még túl gyenge ahhoz, hogy felálljon vagy térdére ereszkedjék, kinyújtja még mindig remegô és vérzô kezeit, megfogja Jézus kezét, és elborítja csókokkal és könnyekkel. Jézus balkezét a fejére teszi, ezt mondva: -- Légy boldog! Töltsön el a béke! És légy mindig jó. Te is, Ábel. -- Nem, Uram. Az én életem és fiam élete a tied, mert ezeket te mentetted meg. Engedd, hogy a tanítványokkal menjen, ahogyan kívánta, amióta itt jártak. Neked adom ôt, nagy örömmel, és kérlek, engedd, hogy én is kövessem, hogy szolgáljam ôt, és szolgáljam Isten szolgáit. -- És a házad? -- Ó, Uram! Egy halálból föltámadtnak lehetnek-e ugyanolyan kedvtelései, mint halála elôtt voltak? Mirta általad jött ki a halálból és az alvilágból. Ebben a faluban végül oda jutnék, hogy gyűlölném azokat, akik megkínoztak engem gyermekemben. Te pedig a szeretetet hirdeted. Tudom. Engedd meg tehát, hogy a szegény Mirta azt az Egyetlent szeresse, aki szeretetet érdemel, s az Ô küldetését és szolgáit! Most még erôtlen vagyok, és nem tudnálak követni. De mihelyt megtehetem, engedd meg ezt nekem, Uram. A kíséretedben leszek és Ábelem mellett... -- Követni fogod fiadat és vele engem. Légy boldog! Nyugodj meg most már! Az én békémmel. Isten veled! (4-763) * * * Késôbb Jézus Mirtára, és a hozzá költözött Noémira bízza Arankát, a megmentett rabszolgalányt. (M 11,481) (6-992) ======================================================================== Kimosták a ruhákat Útközben a nôtanítványok szép virágokra akadtak, s magokat gyűjtöttek ezekrôl, hogy otthon elültessék virágos kertjükben, és útjuk emlékéül szolgáljanak. Szikamonban, míg Jézus és az apostolok bárkákkal elmentek valahová, az asszonyok nekiláttak a poros, átizzadt ruhák kimosásának, és utána kiteregették ezeket, hogy a tengerparton megszáradjanak a szélben és a napon. Az este közeledtével azonban összeszedték a még kissé nedves ruhákat, nehogy magukba szívják a tenger sós nedvességét. Erôsen megrázták, majd minden irányban húzogatták, s végül összehajtogatták, hogy tulajdonosa minden ruhát szép rendben találjon. -- Máriának azonnal vigyük be a ruháit -- mondja Alfeus felesége, és így fejezi be: -- Nagy áldozatot vállalt tegnap és ma abban a levegôtlen, kis szobában. Mária Magdolnának ugyanis csak egy rend ruhája volt, s azért elrejtôzve kellett maradnia, míg kimosott ruhája meg nem száradt. Zsuzsanna megjegyzi: -- Szerencsére sohasem panaszkodik. Nem is gondoltam, hogy ilyen jó. -- És olyan alázatos, mondd ezt is, meg óvatos. Szegény lányom! Csakugyan gyötörte az ördög! Amióta Jézus megszabadította, újra olyan lett, amilyen bizonyára kislány korában volt -- mondja Alfeus felesége. Márta ezalatt a konyhában fáradozik az ételek készítésével, a Szűzanya pedig zöldséget tisztít egy kis réztálban, majd felteszi párolni, vacsorára. -- Tessék! Minden megszáradt, minden tiszta, és össze van hajtogatva. Már szükség is volt erre. Menj Máriához; és add át ruháit -- mondja Zsuzsanna, átnyújtva Mártának a ruhát. A két nôvér nem sokkal késôbb együtt jön vissza. -- Köszönöm mindkettôtöknek! A napokon át nem váltott ruha volt számomra a legkínosabb áldozat -- mondja mosolyogva a magdalai Mária. - - Most egészen frissnek érzem magamat. -- Menj, ülj le odakinn, mert kellemes szellô lengedez. Szükséged is van rá a hosszú bezártság után -- jegyzi meg Márta, aki magára vehette Zsuzsanna vagy Alfeus felesége egyik ruháját, míg az övé mosásban volt. -- Most ez így történt. De a jövôben mi is elkészítjük kis tarisznyánkat, mint a többi asszony, és nem lesz ilyen kényelmetlenségünk -- mondja Magdolna. -- Hogyan? Követni szándékozol Ôt, mint mi? -- Természetesen. Hacsak Ô nem parancsolja nekem az ellenkezôjét. Most kimegyek a partra megnézni, jönnek-e már. Visszaérkeznek ma este? -- Remélem, mondja a Szűzanya. -- aggódom, mert Föníciába ment. De arra is gondolok, hogy az apostolokkal van, és arra is, hogy a föníciaiak talán jobbak, mint sokan mások. De szeretném, ha hazaérkezne, a várakozó emberek miatt is. Amikor a kútra mentem, egy anya megszólított, és megkérdezte: ,,A galileai Mesterrel vagy, azzal, akit Messiásnak hívnak? Akkor gyere, és nézd meg kisfiamat! Már egy év óta kínozza a láz.'' Bementem egy kis házba. Szegény teremtés: olyan, mint egy hervadó kis virág! Megmondom Jézusnak. -- Mások is vannak itt, akik gyógyulást kérnek. Inkább a gyógyulást, mint a tanítást -- mondja Márta. -- Az ember nehezen tud teljesen lelki lenni. Erôsebbnek érzi a test és a saját szükséglete hangját -- feleli a Szűzanya. -- A csoda után azonban sokan újjászületnek a lelki életre. -- Igen, Márta. És Fiam ezért is tesz annyi csodát. Jóságból az ember iránt, de azért is, hogy ezzel az eszközzel vonzza útjára, amelyre sokan nem lépnének rá. Hazaérkezik endori János -- aki nem ment Jézussal -- és vele sok tanítvány, s egyenesen azokba a házikókba mennek, ahol szállást kaptak. Szinte ezzel egyidejűleg jön vissza Magdolna, és ezt mondja: -- Jönnek. Az az öt bárka, amely tegnap hajnalban indult el. Nagyon jól felismertem mindet. -- Biztosan fáradtak és szomjasak. Megyek, hozok még vizet. A forrásvíz jó hűs -- mondja Alfeus felesége, és elmegy a korsókkal. -- Menjünk Jézus elé! Jöjjetek! -- mondja a Szűzanya. -- El is megy Magdolnával és endori Jánossal, mert Márta és Zsuzsanna a tűzhelyek mellett maradnak, kipirultan, és nagyon lefoglalva a vacsora készítésével.. A nôk sietni kezdenek, hogy a bárkákkal egyszerre érkezzenek a kikötôbe. -- Isten áldjon meg, Fiam! -- mondja Mária, köszöntve Jézust, aki a kis pallón jön lefelé. -- Isten áldjon meg, Mama. Aggódtál? Nem volt Szidonban az, akit kerestünk. Egészen Tíruszig mentünk. És ott találtuk meg. Gyere, Hermaszteusz! Nézd, János, ez az ifjú oktatásban akar részesülni. Rád bízom. -- Nem fogsz csalódni abban, ahogyan szavadra fogom oktatni. Köszönöm, Mester! Sokan vannak itt, akik rád várakoznak -- válaszolja endori János. -- Van itt egy szegény beteg fiúcska is, Fiam, és az anyja téged óhajt. -- Máris megyek hozzá. -- Tudom ki az, Mester. Odakísérlek. Gyere te is, Hermaszteusz! Kezdd el megismerni Urunk végtelen jóságát -- mondja az Endori. Kiszállnak a többi bárkából is, és mindnyájan Jézus és Mária köré gyűlnek. -- Menjetek haza! Azonnal megyek én is. Készüljetek addig a vacsorához, a várakozóknak pedig mondjátok meg, hogy az est beállta után beszélni fogok. -- És ha vannak betegek is? -- Ôket gyógyítom meg legelôször. Még vacsora elôtt, hogy boldogan térhessenek haza. (4-797) ======================================================================== Fel a fejjel, anya! Mária, Alfeus felesége, Jézus szavaiból, amit egyik fiának, Jakabnak mondott, arra következtet -- hogy másik fiát, Júdást meg fogják ölni. Odamegy Jézushoz, hogy megtudja szavainak értelmét: -- Jézusom... arról beszélgettem fiammal, amit te mondtál neki... a Kármelrôl... Illésrôl... a prófétákról... Te azt mondtad... hogy Jakab majd egyedül marad... És mi történik Júdással? A fiammal, tudod? -- mondja egészen kifulladva az izgalomtól és a futástól. -- Tudom, Mária. És azt is tudom, boldog vagy, amiért ô az én apostolom. Nézd, minden jogod megvan, mint anyának, és nekem is megvan, mint Mesternek és Úrnak. -- Igaz... igaz... de Júdás az én gyermekem!... -- és Mária, mintegy megsejtve a jövôt, keservesen sír. -- Ó, milyen hiába ontott könnyek! De egy anyai szívnek mindent el kell nézni. Gyere ide, Mária! Ne sírj! Már máskor is megvigasztaltalak. Akkor is megígértem neked, hogy fájdalmad nagy kegyelmeket nyer el Istentôl, neked, Alfeusodnak, fiaidnak. -- Jézus átfogja karjával nagynénje vállát, és nagyon közel húzza magához... A vele levôknek pedig meghagyja: -- Ti menjetek elôre!... Majd, amikor egyedül van Máriával, újra beszélni kezd: -- És nem hazudtam. Alfeus engem szólítva halt meg. Ezért megsemmisült minden Isten iránti tartozása. Azt, hogy megtért félreismert rokonához, a Messiáshoz, akit azelôtt nem akart elismerni, a te fájdalmad érdeme, Mária. Most ez eredményezi, hogy tétovázó Simonod és a konok József is utánozza majd Alfeusodat. -- Igen, de.... Mit teszel Júdásommal, az én Júdásommal? -- Még jobban fogom szeretni, mint ahogyan most szeretem. -- Nem, nem. Baljóslat volt azokban a szavakban. Ó, Jézus! Ó, Jézus!... A Szűzanya szintén hátra jön, hogy megvigasztalja sógornôjét fájdalmában, amelynek okát nem ismeri. De mihelyt megtudja -- - mert amikor a sógornô látja, hogy a Szűzanya mellette van, elmondja neki, és még erôsebben sír -- sápadtabb lesz, mint maga a hold. Mária, Alfeus felesége így rimánkodik: -- Te mondd neki, hogy ne, hogy ne! A halált ne, az én Júdásomnak! A Szűzanya még halálsápadtabban, ezt mondja neki: -- Kérhetem-e ezt a te számodra, ha saját Gyermekem számára se kérem, hogy ment legyen a haláltól? Mária, mondd velem: ,,Legyen meg a Te akaratod, Atyám, a mennyben, a földön és az anyák szívében! ,,Isten akaratát cselekedni gyermekeink sorsán keresztül, számunkra, anyák számára, ez a megváltó vértanúság... De különben is... Senki se mondta, hogy Júdást megölik, vagy megölik, mielôtt te meghalsz! Mostani könyörgésed azért, hogy ô a leghosszabb életkort érje meg, mennyire fájna neked, amikor az igazság és a szeretet Országában minden dolgot Isten fényében és a te szellemivé vált anyaságodon keresztül fogsz látni. Akkor, és -- ebben biztos vagyok, -- azt akarnád majd, mint üdvözült és mint anya, hogy Júdás hasonló legyen Jézusomhoz a megváltói sorsban, és égnél a vágytól, hogy veled legyen minél elôbb, újra, örökre. Mert az anyák kínja az, ha gyermekeiktôl el vannak választva. Ez akkora kín, hogy mint szeretet-vágy, tovább tart az égben is, amely befogad majd minket. Mária sírására, ami igen erôsen hallatszik a kora hajnali csendben, mindenki hátra jön, megtudni, mi történt, és így hallják a Szűzanya szavait, s a megindultság mindenkire átragad. Könnyezik magdalai Mária is, és ezt suttogja: -- És anyámnak már itt a földön ezt a gyötrelmet okoztam! Márta is könnyezik, ezt mondva: -- A fájdalom kölcsönös, amikor a gyermekek és az anya el vannak választva egymástól. Péter szemében is könny csillog. A Zelóta pedig ezt mondja Bertalannak: -- Milyen bölcs szavak, annak megmagyarázására, hogy mi lesz majd egy üdvözült asszony anyasága! -- És miként egy üdvözült anya tenné, úgy lesznek majd értékelve a dolgok: Isten fényében és a lelkivé vált anyaságon át... Az embernek eláll a lélegzete is, mint valami fénylô titok láttán -- válaszolja neki Bertalan. A Kerióti így beszél Andráshoz: -- Az anyaság leveti magáról az érzékek minden nehézkességét, és teljesen szárnnyá változik, ha így beszélnek róla. Mintha máris elképzelhetetlen szépséggé változva látnánk anyánkat. -- Igaz. A mienk, Jakab, így fog minket szeretni -- mondja János, testvérének, és ô az egyetlen, akin mosoly villan meg annak gondolatára, hogy anyja eljut majd arra a fokra, hogy tökéletesen fog szeretni. Ez megindítja, s örömmel tölti el. -- Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam -- mentegetôzik Jakab, Alfeus fia. -- De többet sejtett meg, mint amennyit mondtam... Hidd el nekem, Jézus! -- Tudom, tudom. De Mária maga munkálja önmagát, és ez erôsebb a kalapácsütéseknél is. És sok holt terhet szed le róla -- mondja Jézus. -- Fel a fejjel, anya! Elég a sírásból! Ez fáj nekem. Hogy úgy szenvedj, mint valami szerencsétlen asszony, aki nem ismeri Isten Országának bizonyosságát. Egy cseppet sem hasonlítasz a Makkabeus fiúk anyjához! -- korholja szigorúan anyját Tádé, de azért átöleli, és végül meg is csókolja a fején ôszes haját. -- Olyan vagy, mint egy kisleány, aki fél az árnyéktól és a meséktôl, amelyeket ijesztgetésül mondanak neki. Pedig tudod, hol találsz meg engem: Jézusban. Ejnye, mamám! Akkor kellene sírnod, ha azt mondták volna neked, hogy a jövôben Jézus árulója leszek, olyan valaki, aki Ôt elhagyja: egy kárhozott. Akkor igen! Vért is kellene sírnod. De ha Isten megsegít, ezt a fájdalmat soha nem okozom neked. Veled akarok lenni az egész örökkévalóságon át!... Elôbb a korholás, majd a simogatások végül is elállították Mária könnyeit, s most már nagyon szégyenkezik gyengesége miatt. (4-806) * * * Ezen a körúton találkoznak Szintikával, a megszökött görög rabszolganôvel, aki szintén Jézus nôtanítványai közé számít. Lásd részletesen Jp 1,3-66. oldalán. ======================================================================== A jövô korszak papnôi Egy Fülöp nevű apa nagyon dühös volt, amikor harmadik gyermeke is lány lett. Emiatt durván bánt feleségével, Dínával. Jézus alaposan megkorholja az apát, aki belátja ostobaságát, és megbékél feleségével. Estefelé elhagyják a házat, amely vendégül látta ôket. Az apostolok beszélgetnek a nap eseményeirôl. -- Ôrült egy alak az a Fülöp! Azonnal megtagadta volna feleségét és leányát, ha nem értetted volna meg vele eljárásának értelmetlenségét -- mondja Péter. -- Reméljük, kitart mostani bűnbánatában, és nem esik vissza azonnal az ostoba megvetésbe a nôk iránt. Elvégre is... az asszonyoknak köszönhetô, hogy a világ még fennáll -- mondja Tamás, és sokan nevetnek következtetésén. -- Biztos. Igaz. De tisztátalanabbak, mint mi, és... -- válaszolja Bertalan. -- Ugyan menj! Ami a tisztátalanságot illeti!... Mi sem vagyunk angyalok. Szeretném tudni, hogy a megváltás után is mindig így lesz-e az asszonyokkal. Azt tanítják, hogy tiszteljük az anyát, a nôvért, a leányokat, nagynéniket, menyet, minden rokont, és azután... kiátkozás itt, kiátkozás ott! A Templomban nem mehetnek bárhová... Vétkezett Éva? Elismerem. De Ádám is vétkezett. Isten ugyancsak szigorúan megbüntette Évát. Nem elég ez? -- De Tamás! Még Mózes is tisztátalannak tekintette az asszonyt! (Vö. Lev 12; 15,19-30) -- Aki a nôk nélkül meghalt volna, a vízbe fulladva... (Vö. Kiv 2,1- 10) De légy türelemmel, Bertalan, mert én nem vagyok olyan képzett, mint te, csak egy aranyműves vagyok, de Mózes azért említi a nô testi tisztátalanságát, hogy mi tiszteletben tartsuk (ôt a szülés után) , nem pedig azért, hogy kiátkozzuk. A vita fokozódik. Jézus, aki elöl ment az asszonyokkal és Jánossal, valamint a kerióti Júdással, megáll, megfordul, és közbeszól: -- Isten elôtt egy erkölcsileg és lelkileg képzetlen nép állt, amelyet a bálványimádókkal való kapcsolat megfertôzött. Testileg és lelkileg erôs népet akart formálni belôle. Parancsokként adta az üdvös irányelveket a testi erôhöz és egészséghez, valamint a becsületes szokásokhoz. Nem tehetett másképpen ahhoz, hogy megfékezze a férfias vágyakat, nehogy megismétlôdjenek azok a bűnök, amelyek miatt elmerült a vízözönben a föld, és elégett Szodoma és Gomorra. De a jövô korszakban a megváltott asszony nem lesz úgy elnyomva, mint ma. Megmaradnak a testi elôvigyázatra vonatkozó tilalmak, de megszűnnek az akadályok, amelyek gátolták ôket az Úrhoz jövetelben. Én már eltávolítom azokat, hogy elôkészítsem a jövô korszak elsô papnôit. -- Ó, papokká lesznek az asszonyok?! -- kérdi meghökkenve Fülöp. -- Ne értsetek félre! Nem lesznek úgy papok a nôk, mint a férfiak, nem változtatnak át és nem szolgáltatják ki Isten ajándékait, amelyeket ti most még nem ismerhettek. De a papi osztályhoz tartoznak ôk is, közreműködve a papokkal sokféle módon a lelkek javára. -- Prédikálni fognak? -- kérdi hitetlenkedve Bertalan. -- Amint már Anyám prédikál. -- Apostoli utakra vállalkoznak? -- kérdi Máté. -- Igen. Nagyon messzire elviszik a hitet, és azt kell mondanom, még nagyobb hôsiességgel, mint a férfiak. -- Csodákat tesznek majd? -- kérdi nevetve a Kerióti. -- Néhányan csodákat is tesznek. De ne építsetek a csodákra, mint valami lényeges dologra. Ôk, a szent asszonyok, sok csodát tesznek majd, imáikkal megtérítve az embereket. -- Hm! Az asszonyok addig imádkoznak, míg csodát nem tesznek? -- dörmög Bertalan. -- Ne légy korlátolt, mint egy írástudó, Bertalan! Szerinted mi az ima? -- Istenhez fordulás az ismert szövegekkel. -- Ennél több. Az ima a szív beszélgetése Istennel, és az ember szokásává kellene válnia. Az asszony nálunk jobban képes erre a beszélgetésre, mert rejtettebb életet él, mint mi, és érzelmei is erôsebbek a mieinknél. Ebben nyert ô vigasztalást szenvedéseiben, enyhülést fáradalmaiban, amelyek nemcsak a házi munkákkal és gyermekszüléssel kapcsolatosak, hanem azzal is, hogy elviselnek minket, férfiakat. Az ima szárítja fel könnyeiket, és csal ismét mosolyt ajkukra. Mert az asszony tud beszélgetni Istennel, és a jövôben még inkább ért majd ehhez. A férfiak lesznek az óriások a tudományok területén, az asszonyok lesznek mindig azok, akik támogatják az óriásokat, és a világot is fenntartják, mert sok szerencsétlenséget hárítanak majd el imáikkal, és sok büntetést tartanak vissza. Ezért csodákat tesznek, amelyek nagyobb részt láthatatlanok lesznek, és csak Isten ismeri azokat, de ezért még valóságosak. -- Ma te is láthatatlan, de biztosan valóságos csodát tettél, nemde, Mester? -- kérdi Tádé. -- Igen, testvérem. -- Jobb lett volna, ha látható lett volna -- jegyzi meg Fülöp. -- Azt szeretted volna, ha fiúvá változtattam volna át a kisleányt? A csoda valójában az elhatározott dolgok megváltoztatása, egy jótékony rendetlenség, mert azáltal, hogy Isten meghallgatja az imát, megmutatja, hogy szereti az embert, vagy pedig meggyôzi ôt létezésérôl. De mivel Isten maga a rend, nem sérti meg túlzott módon a rendet. A gyermek leánynak született, és az is marad. -- Annyira lesújtott voltam ma reggel! -- sóhajt fel Mária. -- Miért? Nem a tied volt a kisleány, akit nem szerettek -- mondja Zsuzsanna. És hozzáteszi: -- Én, amikor látok valami balsorsot egy gyermekben, azt mondom: ,,Jó, hogy nem az enyém! ,, -- Ne mondd azt Zsuzsanna! Az nem szeretetteljes. Én inkább mondhatnám, mert az én egyetlen anyaságom felülmúlja a természetes törvényeket. De nem mondom, hanem mindig arra gondolok: ,,Ha Isten nem akarta volna, hogy szűz legyek, talán velem történt volna ez, és én lennék ennek a szerencsétlennek az anyja.'' És így irgalmas vagyok mindenkihez... Mert azt mondom: ,,Az én gyermekem lehetett volna'', és mint anya, szeretném, ha minden gyermekem jó, egészséges, szeretett és szeretetreméltó lenne, mert ezt kívánják az anyák gyermekeik számára'' -- válaszol kedvesen Mária. És Jézus annyira tündöklik, mintha fénybe öltözött volna, amikor sugárzó szemmel tekint Anyjára. (4-872) ======================================================================== Szeretnélek segíteni téged A kerióti Júdás titokban kéri Máriát, hogy egy idôre hozzá költözhessék, Názáretbe. Talán így megszabadulhat szörnyetegétôl. Mária közli kérését Jézussal: -- Fiam, azért jöttem, hogy róla beszéljek... -- Rosszat tett? Fájdalmat okozott neked? -- Nem. De fáj nekem, amikor látok valakit, aki nagyon meg van fertôzve... Szegény gyermek! Mennyire beteg a lelke! -- És te könyörületet érzel iránta? Nem félsz többé tôle? Egy idôben féltél... -- Fiam, könyörületem még nagyobb, mint félelmem. És szeretnélek segíteni téged és ôt abban, hogy lelke üdvözüljön. Te mindent meg tudsz tenni, és nincs szükséged rám. De te mondod, hogy mindenkinek közre kell működnie Krisztussal a megváltásban... és ez a gyermek annyira rászorul a megváltásra ! -- Mit kell tennem, amit még nem tettem meg érte? -- Te már nem tehetsz többet. De megengedheted, hogy én tegyek valamit. Kért engem, hogy engedjem ôt házunkban tartózkodni, mert úgy tűnik neki, hogy ott megszabadulhatna szörnyetegétôl... Te fejedet rázod? Nem akarod? Megmondom neki... -- Nem, Mamám. Nem, hogy nem akarom. Azért rázom fejemet, mert tudom, hogy hasztalan. Júdás olyan, mint az, aki fuldoklik, de annak ellenére, hogy érzi fuldoklását, kevélyen visszautasítja a kötelet, amelyet feléje vetettek, hogy a partra húzzák. Hiányzik benne az akarat ahhoz, hogy kijöjjön a partra. Idônként, a megfulladástól való félelmében, keresi a segítséget, és kéri is, és igénybe veszi... de utána ismét felül kerekedik benne kevélysége, és elengedi a segítô kezet, ellöki magától, önmaga akarja megmenteni magát... és mindig jobban elmerül az iszapos vízben, ami elnyeli. De nehogy azt mondja, hogy nem próbálkoztunk meg egy ellenszerrel, tegyük meg ezt is, szegény Anyám. Igen, szegény Anyám, aki a lelke iránti szeretetbôl kiteszed magadat annak a szenvedésnek, hogy közeledben legyen... az, akitôl félsz. -- Nem, Jézus. Ne mondd ezt. Én egy szegény asszony vagyok, mert még alá vagyok vetve az ellenszenvnek. Korholj meg érte! Megérdemlem. Az irántad való szeretetbôl nem lenne szabad irtóznom senkitôl sem Ó, ha visszaadhatnám neked Júdást, lelkileg meggyógyulva! Aki egy lelket ad neked, kincset ad. És aki kincset ad, az nem szegény. Fiam!... Megyek, megmondom Júdásnak, hogy te megengeded. Rendben van? Te azt mondtad: ,,Jön majd egy idô, amikor azt fogod mondani: ,,Milyen nehéz a Megváltó Anyjának lenni!'' Egyszer már mondtam... Aglae miatt... De mit számít egyszer? Oly sok ember van! És te mindenkinek a Megváltója vagy. Fiam!... Fiam!... Amint karomban tartottam a kicsinyt, hogy hozzád vigyem áldásodért, engedd, hogy Júdást is karomban tartsam, hogy hozzád vigyem, áldásodat kérve. -- Anyám, anyám... ô nem érdemel meg téged!... -- Jézusom, amikor te haboztál Péternek adni Marciamot, azt mondtam neked, hogy ez segíteni fog rajta. Nem tagadhatod, hogy Péter megújult attól a pillanattól fogva... Engedd, hogy megtegyem Júdással! -- Legyen, amint akarod! És légy áldott, irántam és Júdás iránt érzett szeretetteljes szándékodért! Most imádkozzunk együtt, Mama! Oly édes veled imádkozni!... (4. 876-879) * * * Júdás Máriánál tölt két hetet. Példaadóan segít a ház körüli munkákban és szépítgeti a virágoskertet. Mária figyeli ôt. Oly más, mint Fia, de nagyon különbözik attól a Júdástól is, akinek néha viharzik a lelke. Vizsgálgatja, elgondolkodik, odamegy hozzá. Megfogja a karját, és kedvesen megkérdezi tôle: -- Jobban vagy, Júdás? Lelkileg, akarom mondani. -- Ó, Anya! Sokkal jobban! Békét élvezek. Látod: kedvemet és örömömet találom az egyszerű munkákban és a veled létben. Sose lenne szabad elhagynom ezt a békét, ezt az összeszedettséget. Itt... milyen távol van a világ ettôl a háztól!... És Júdás végignéz a kerten, a virágokon, a házon... Befejezi: -- De ha itt maradnék, itt sose lennék apostol. És én az akarok lenni.... -- Hidd el, jobb neked egy igaz léleknek lenned, mint egy rossz apostolnak. Ha felfogod, hogy a világgal való érintkezés megzavar téged, ha felfogod, hogy az apostolokra halmozott dicséret és megtiszteltetés árt neked, mondj le róla, Júdás! Jobb neked egyszerű hívônek lenned, aki hűséges Jézusomhoz, aki szent hívô, mint bűnös apostolnak. Júdás elgondolkozva lehajtja fejét. Mária engedi, hogy elmélkedjék, és belép a házba, hogy dolgát végezze. Júdás egy ideig állva marad, utána fel-alá jár a lugasban. Karját összefonja, fejét lehajtja. Gondolkozik, gondolkozik, beszél magában, és gesztikulál hozzá... Szavait nem lehet megérteni. De kézmozdulataiból ki lehet venni, hogy gondolatai nagyon ellenkeznek egymással. Úgy tűnik, mint aki könyörög, és aki visszaüt, vagy panaszkodik, vagy elátkoz valamit. Arckifejezése hol kérdést árul el, hol félelmet, aggodalmat. Legrosszabb pillanataiban hirtelenül megáll az ösvény közepén, és úgy marad egy ideig, igazán démoni arckifejezéssel... Utána arcához emeli kezét, és elmenekül az olajfák közé, ahol Mária nem láthatja, és sír, kezébe rejtett arccal, míg végre megnyugszik, és ülve marad, hátával egy olajfának támaszkodva, mintegy elkábultan... A két hét vége felé Júdás, Mária beleegyezésével; elfogadja a zsinagógafônök és a város több vezetôjének meghívását egy beszélgetésre, amelyen jelen van Jézus két unokatestvére, Simon és József is. Elôször Júdás kiáll Jézus mellett, de utána mégis ellene nyilatkozik, és vállalkozik náluk a besúgó szerepére. Lásd részletesen: M 9,370-390. (4-888) ======================================================================== A nôtanítványok vagyunk! Jézus magával viszi a nôtanítványokat a Tízváros környékén tett körútjára. Egy kereskedô karavánjához csatlakoznak, aki tevéin helyet ad az asszonyok számára. Útközben megszállnak egy fogadóban, és Péter a kereskedôvel beszélget: -- Csak nehogy esôsre forduljon az idô! -- mondja, nagyot sóhajtva. - - A kereskedô megnyugtatja: -- Addig még van idô a holdhónap végéig, mielôtt beköszöntene a rossz idô. Esténként itt nedves a levegô. De holnap sütni fog a nap. -- Az asszonyok miatt, tudod? Nem miattam. Én halászember vagyok, és a vízben élek. És biztosítlak, hogy jobban szeretem a vizet, mint a hegyeket és a port. Jézus az asszonyokkal és két unokatestvérével beszélget. Endori János és a Zelóta is Ôt hallgatja. Timoneus és Hermaszteusz Mátéval endori János egyik könyvtekercsét olvassa, és a két izraelita elmagyarázza Hermaszteusznak a számára leghomályosabb bibliai részeket. Marciam elragadtatva hallgatja ôket, de arcocskáját már alvás fátyolozza. Mária, Alfeus felesége észreveszi ezt, és így szól: -- Az a gyerek fáradt. Gyere, kedves, mi is megyünk aludni. Gyere, Elíza, gyere, Szalómé. Az öregek és a gyerekek jobban érzik magukat az ágyban. És ti is mind jobban tennétek, ha lefeküdnétek. Fáradtak vagytok. De az idôs asszonyokon, meg Marcellán és Johannán, Kúza feleségén kívül senki sem mozdul. Miután áldást kaptak, és elmentek, Máté ezt mormolja: -- Ki mondta volna, nem is olyan régen, ezekrôl az asszonyokról, hogy otthonuktól nagyon távol, szalmán kell majd aludniuk! -- Sohasem aludtam ilyen jól -- állítja határozottan magdalai Mária. Márta is megerôsíti ezt. Péter azonban társának ad igazat: -- Máténak igaza van. És azt kérdem magamtól, bár nem értem, miért hozott titeket ide a Mester! -- Hát, mert a nôtanítványok vagyunk! -- Akkor, ha olyan helyre menne... ahol oroszlánok vannak, oda is elmennétek? -- Bizony el, Simon Péter! Még az is nagy, ha néhány lépést tehetünk! S Ômellette! -- Nos: valójában sok lépés ez. Fôleg olyan nôknek, akik nincsenek ehhez szokva... Az asszonyok azonban annyira tiltakoznak, hogy Péter behúzza a nyakát, és elhallgat. Jakab, Alfeus fia, fejét fölemelve, olyan ragyogó mosolyt lát Jézus arcán, hogy megkérdi tôle: -- Megmondanád nekünk ennek az utazásnak igazi célját, így magunk között? Együtt az asszonyokkal, és... a fáradsághoz képest oly csekély eredménnyel? -- Te azt várnád el, hogy már most meglásd, ahol áthaladtunk, a szántóföldekbe temetett magvak termését? -- Én nem: Majd meglátom a tavasszal. -- Én is ezt mondom neked: Majd meglátod a maga idejében. (4-1095) * * * Boszrában Jézus megmondja Szintikának, Anyja jelenlétében: -- Holnap elválunk egy idôre. Arbela közelében ti asszonyok, endori Jánossal együtt a Galileai-tenger felé mentek, együtt, egészen Názáretig. De, hogy ne küldjelek egyedül egy annyira gyenge emberrel, elkísértetlek titeket unokatestvéreimmel és Simon Péterrel. Amikor átmentek azon a területen, amelyet Heródes nevében Kúza gondoz, Johanna ad kíséretet az út további részére. Akkor küldjétek vissza Alfeus fiait és Simon Pétert. Utána jövök én is, hamarosan. Egyelôre hallgass errôl! Miután Szintika nyugovóra tért, Jézus azt mondja Máriának: -- Anyám, te tudod... Rád bízom ezt a számomra legkedvesebb gyöngyöt. Amíg békét élvezünk, egymás között, Mama, tedd, hogy Jézusod felüdüljön kedveskedésedben... -- Mennyi gyűlölet, Fiam! -- Mennyi szeretet! -- Mennyi keserűség, kedves Jézusom! -- Mennyi kedvesség! -- Mennyi meg nem értés, Gyermekem! -- Mennyi megértés, Mama! -- Ó, Kincsem, kedves Fiam! -- Mama! Isten öröme és az enyém! Mama! Megcsókolják egymást, és utána egymáshoz közel állnak. Jézus átkarolva tartja Anyját, védôn és szeretettel, ô pedig fejét Fiának vállára hajtja, kezével kezét fogja. Boldogok... A világ oly távol van... eltemetve a szeretet és a hűség hullámában. * * * (4-1107) Amikor elérkezik a búcsúzás napja, a kereskedô átrendezi a tevék rakományát, és az utolsó húsz mérföldet mindnyájan az ügetô tevék hátán teszik meg. Csak úgy lobog és csillog a napfényben magdalai Mária aranyló, vörös haja, a Szűzanya halványabb, szôke haja. Johanna, Szintika, Márta, Marcella, Zsuzsanna és Sára sötét vagy kellemesen fekete feje kékes vagy bronzszínű árnylatot kap, Elíza, Szalomé és Mária, Alfeus özvegyének ôsz haja viszont olyan, mintha ezüstporral volna behintve. Miután elbúcsúznak a kereskedôtôl, gyalog indulnak tovább. Elérkezik a nôktôl való elbúcsúzás ideje is. Marciam egy súlyos zacskót ad át Jézusnak, amit a kereskedôtôl kapott, azzal az utasítással, hogy most adja át Jézusnak. A zacskóban pénz és drágakövek vannak. Péter megkérdezi Jézustól: -- Most mit csinálsz vele? -- Eladom a szegények számára. Majd fölnéz, és rámosolyog a nôkre. -- De hol találsz itt ékszerkereskedôt, aki megveszi tôled ezt a holmit? -- Hol? Itt! Johanna, Márta és Mária, megveszitek a kincsemet? A három nô, nem is tanácskozva, hévvel kijelenti: -- Igen. -- De Mária hozzáteszi: -- Itt kevés pénz van nálunk. -- Majd ideadjátok Magdalában, az új holdhónapban. -- Mennyit akarsz, Uram? -- Magamnak semmit. Szegényeim számára sokat. -- Add ide! Sokat fogsz kapni -- mondja Magdolna. Jézus csak a pénzt tartja meg. Föláll. Megcsókolja Édesanyját, nagynénjét, unokatestvéreit, Pétert, endori Jánost és Marciamot. A nôket megáldja, és elbocsátja ôket. Azok pedig elindulnak, de újra meg újra hátranéznek, amíg egy útkanyar el nem takarja ôket. (4-1118) ======================================================================== Biztonságban leszünk Jézus Názáretbe megy Mannaennel, aki felajánlja szolgálatait. Jézus így szól hozzá: -- Mannaen, kérek tôled valamit. Ne velem, hanem az asszonyokkal menj Jeruzsálem felé. Én az apostolokkal ismeretlen úton megyek majd, nekem nem okozhatnak bajt. De ôk asszonyok, és védtelenek, és aki ôket kíséri, szelíd természetű, aki megtanulta, hogy ha megütik, másik orcáját nyújtsa nekik. A te jelenléted biztos védelem lesz számukra. Megértem, hogy ez áldozat számodra. De Júdeában együtt leszünk. Ne tagadd meg ezt tôlem, barátom! -- Uram, minden kívánságod törvény, szolgád számára. A te Anyád és a nôtanítványok szolgálatára állok ettôl a pillanattól, egészen addig, amíg te akarod. -- Köszönöm! Ezt az engedelmességedet is feljegyzik az égben... Amikor Názáretben Jézus bemutatja Mannaent Máriának, mint kísérôjét a jeruzsálemi úton, Mária megkérdezi: -- Te nem jössz velünk, Fiam? -- Anyám, más helyeken kell hirdetnem a jó hírt. Látjuk majd egymást Betániában. -- Legyen meg most és mindig a te akaratod! Köszönöm, Mannaen. Te: emberi angyal, ôrzôink: az ég angyalai, és mi biztonságban leszünk, mintha csak a Szentek Szentjében lennénk. -- És barátsága jeléül kezét nyújtja Mannaennek. És a lovag, aki pompában nevelkedett fel, térdet hajtva csókolja meg a neki nyújtott bájos kezet.... A názáreti ház kertjében Jézus a nôtanítványoknak, apostoloknak, Marciamnak, a pásztor tanítványoknak, és más tanítványoknak, összesen kb. negyven jelenlevônek elmondja Mária szűzi foganásának történetét. (M 10,422-427) Jézus még csak félúton van Jeruzsálem felé, amikor Mária Magdolna eléje megy azzal a hírrel, hogy el akarják fogni, térjen vissza Názáretbe. Jézus hallgat rá, s már visszatérôben van, amikor az úton feltűnik egy kocsi, és Péter felismeri, hogy az Johannáé, s az asszonyokat szállítja. Izsák, a pásztor is az asszonyokkal utazik, s amikor Jézus megállítja a kocsit, s ô kitekint, felkiált: A Mester! Anya, örvendj! Itt van! Marciam és Izsák sietnek a Mesterhez. Mannaen is leugrik lováról. -- Még itt vagy, Mannaen? -- Hűségesen a megbízatáshoz. És most még inkább, mint bármikor, mert az asszonyok félnek... De... Engedelmeskedtünk neked, mert engedelmeskedni kell, de hidd el, semmi ok sincs az aggodalomra. Biztosan tudom, hogy Pilátus rendbeszedte a nyugtalankodókat, kijelentve, hogy aki lázadást szít ezekben a napokban, az ünnep alatt, azt szigorúan megbünteti. Azt hiszem, Pilátus felesége, és fôleg feleségének barátnôi befolyásolták e tekintetben. Az udvarban mi mindent tudunk, és semmit. De eleget tudunk... -- és Mannaen átengedi helyét Máriának, aki leszállt a kocsiból, és egész testében remeg, és megrendült. Megcsókolják egymást, miközben a nôtanítványok mind kifejezik tiszteletüket a Mester iránt. Lázár nôvérei nincsenek köztük. Mária mormolja: -- Mennyi szomorúság az óta az este óta! Fiam, mennyire gyűlöl téged mindenki! -- és könnyek peregnek le arcán, amelyen meglátszik, hogy sokat sírt ezekben a napokban. -- De látod, hogy az Atya gondunkat viseli. Azért ne sírj! Én bátran szembenézek az egész világ gyűlöletével. De lesújt, ha egyetlen könnyedet látom. Fel a fejjel, szent Anya! -- és egyik karjával átkarolva tartja ôt, miközben a nôtanítványokhoz fordul, hogy üdvözölje ôket, és Johannához külön is szól néhány szót. Johanna elkísérte Máriát, amikor az hazafelé indult. Ó, Mester! Nem fáradságos Anyáddal lenni! Magdolnát Betániában tartotta testvérének szenvedése. Ezért jöttem én. A gyermekeket a palotaôr feleségére bíztam, aki jóságos és anyai. De Kúza is mondta, hogy felesleges elmennünk. A kormányzó fenyegetése még Heródiás karmait is letörte. A negyedes fejedelem remeg a félelemtôl, s csak egyre gondol, hogy ôrködjék Heródiás felett, nehogy az tönkretegye ôt Róma szemében. János halála sok dolgot tönkretett Heródiást illetôleg. És Heródes nagyon is jól érzi, hogy a nép lázadozik ellene János megölése miatt. A róka megérzi, hogy a legrosszabb büntetés lenne, ha elvesztené Róma védelmét. A nép azonnal fellázadna. Azért, ne kételkedj! Ô semmit sem mer tenni saját kezdeményezésébôl! -- Akkor forduljunk vissza Jeruzsálem felé! Nyugodtan mehettek. Gyerünk! Az asszonyok szálljanak fel a kocsira, és velük Máté is, aki fáradt. Betelben megpihenünk. Menjünk! Az asszonyok engedelmeskednek. Fölszáll velük Máté és Bertalan. A többiek gyalog mennek a kocsi után, Mannaennel, Izsákkal és Marciammal együtt. Jézus megkérdezi Mannaentôl: -- Érkezett Betániába egy asszony? -- Nem, Uram. De mi három napja jöttünk el onnan. Ki az? -- Egy nôtanítvány. Elízának adom, mert fiatal, egyedülálló és nincs semmije sem. -- Elíza Johanna palotájában van. Jönni akart. De nagyon meg van hűlve. Nagyon kívánt látni téged. Ezt mondta: ,,Hát nem értitek meg, hogy békémet jelenti, ha Ôt látom?'' -- Örömet szerzek neki ezzel a fiatal teremtéssel. (Róla lesz szó a következô fejezetben.) (5-403) ======================================================================== Szolgálom az Üdvözítôt Jézus, Jeruzsálem felé menet az úton egy haldokló nôt talál, és meggyógyítja. Neve Anasztázika. Férje egy másik nô kedvéért elűzte magától, és bélpoklosnak mondta, pedig tudta, hogy nem az. Jézus elhatározza, hogy Elízára bízza. A Getszemáni felé menve, Anasztázika megkérdezi Marciamtól: -- Alig várom az órát, hogy megismerjem Máriát. Hidd el, nem voltam ennyire felindulva, amikor a menyegzôre mentem, vagy amikor leprásnak nyilvánítottak. Hogyan üdvözöljem? Marciam kedves mosollyal, de ugyanakkor komolyan mondja: -- Ó, az ô igazi nevén szólítsd! Mama! -- De én nem ismerem ôt! Nem túlságosan bizalmas ez? Elvégre is, ki vagyok én ôhozzá hasonlítva? -- Az, aki én voltam tavaly. Sôt, sokkal több vagy nálam. Én csak egy szegény, piszkos, félénk és durva, árva gyermek voltam. Mégis ô mindig fiának szólított, az elsô pillanattól kezdve, és igazi anyámmá vált... Mária a szerencsétlenek számára a kedvesség és a béke... -- És én is rászorulok a kedvességre és a békére... -- sóhajt fel a nô. -- És hamarosan részed lesz benne. -- És ott lesz Elíza is? De mit mondjak neki? Mit mondanak majd nekem? -- Nem tudom, hogy Elíza ott van-e. Beteg volt. -- Ó, csak nem fog meghalni?! Akkor ki fogadna el leányának? -- Ne félj! Ô azt mondta: ,,Lesz anyád és otthonod''. És így lesz..... Amikor odaérnek a Getszemániban levô házhoz, Mária kijön a házból, rokonával, Szalóméval, Porfireával és Bertalan, valamint Fülöp feleségével. Jézus messzirôl üdvözli ôt, és odamegy Anasztázikához, megfogja kezénél, és úgy vezeti ôt Anyja felé. -- Íme, Anyám. Ô ennek a húsvétnak a virága. Csak egy ebben az évben. De kedves lesz számodra, mert én vezetem ôt hozzád. A nô letérdel. Mária föléje hajol, és felemeli ôt, mondván: -- A leányok a mamájuk szívén vannak, nem lábánál. Jöjj, leányom! Ismerjük meg egymást arcunkról, amint lelkünk már ismeri egymást. Íme a jelenlevô nôvérek. A többiek késôbb jönnek ide. Kedves család ez, amelynek tagjai szeretik egymást, és teljesen Isten dicsôségére szentelik magukat. A nôtanítványok is megcsókolják, és szeretettel nézik. Másnap az asszonyok megbeszélik teendôiket. Anasztázika még nem eléggé jártas ezekben, s azért talajt vesztve, kissé távolabb áll tôlük, gondolataiba merülve. Mária, aki Marciammal beszélgetett, látja ôt, hozzá megy, s egyik karjával átöleli a derekát. -- Egy kicsit egyedül érzed magadat, leányom? De ma jobban fog menni. Látod, Fiam szétküldi az apostolokat a nôtanítványok házaihoz, hogy összegyűjtsék ôket délutánra Johanna házában. Biztosan beszélni akar hozzánk, fôleg hozzánk, nôkhöz, és elôzôleg biztosan egy anyát ad neked. Jót, tudod? Ismerem ôt abból az idôbôl, amikor a Templomban voltam. Már akkortól kezdve anyja volt a legkisebbeknek a szüzek között. És megérti majd szívedet, mert ô is sokat sírt. Fiam tavaly meggyógyította ôt halálos búskomorságából, ami erôt vett rajta két fiának halála után. Ezeket azért mondom el neked, hogy tudd, ki az, aki ezentúl szeretni fog téged, s akit te is szeretni fogsz. De, amint tavaly Péternek mondtam, amikor fiává fogadta Marciamot, most neked is azt mondom: ,,Ez az érzelem ne tegye lanyhává szívedet, akaratodat illetôleg, hogy Jézust szolgáld.'' Ha ez történne, Isten ajándéka veszélyesebb lenne számodra a lepránál, mert kioltaná benned a jóakaratot, amely révén, egy napon birtokolhatod majd az Országot. -- Ne félj, Anya! Amennyire rajtam áll, ebbôl az érzelembôl lángot gyújtok, hogy mind buzgóbban szolgáljam az Üdvözítôt. Nem lesz az teher számomra, sem Elíza számára, hanem inkább együtt, szent vetélkedéssel arra törekszünk majd, hogy segítsük az Urat az Ô útján. (5-453) * * * Johanna palotájában találkozik Anasztázika Elízával. Anasztázika szomorkodik, hogy nem szűzként szolgálhatja az Urat. Jézus megjegyzi: -- Minden életállapot jó, ha az Urat szolgálják abban. A jövô Egyházában lesznek szüzek és matrónák. Mindnyájan elôsegítik Isten Országának diadalát a világban, és paptestvéreik munkáját. Betszúri Elíza, jöjj ide! Vigasztald meg ezt a még szinte leányt. -- És Anasztázika kezét Elíza kezébe teszi. Megfigyeli, miként simogatja ôt Elíza, és a másik miként engedi át magát anyai ölelésének. Utána megkérdezi: -- Elíza, ismered az ô történetét? -- Igen, Uram. És nagyon fáj nekem. Szegény, fészek nélküli galamb. -- Elíza, szereted ezt a nôvért? -- Szeretem-e? Nagyon! De nem nôvérként. Ô leányom lehetne. És most, hogy karjaim között tartom, úgy tűnik számomra, hogy ismét a boldog anya vagyok, mint a múltban. Kire bízod ezt a kedves gazellát? -- Terád, Elíza. -- Rám? -- Az asszony csodálkozva, hitetlenkedve néz Jézusra. -- Rád. Nem akarod? -- Ó, Uram! Uram! Uram!... Elíza térdre ereszkedik Jézus elôtt, és nem tudja, mit mondjon, hogyan fejezze ki örömét. -- Kelj fel, és légy neki szentül anyja, és ô legyen neked szentül leányod, és mindketten haladjatok elôre az Úr útján. (5-480) ======================================================================== Lelkét akarom eljegyezni Jézus a bárkával Kafarnaumból Magdalába megy. Vele van Mária Magdolna is, aki már megtért, valamint Jézus Anyja és az apostolok is. Péter feleségének, Porfireának jóságáról beszélnek, valamint Szalóméról és Bertalan, valamint Fülöp feleségérôl. Fülöp megjegyzi: -- Ha leányaim nem lennének még olyan fiatalok, és ha feleségem nem törôdne velük, hanem hagyná csatangolni ôket, ôk is követnének téged, Mester. -- Követnek engem lelkükkel. És ugyanígy szent szeretetükkel. Ide figyelj, Fülöp! A te nagyobbik leányodat el akarják jegyezni, nemde? -- Igen, Mester. Egy méltó házasság lesz, és egy jó jegyes. Nemde, Bertalan? -- Igen. Biztosítalak errôl, mert ismerem a családot. Nem tudtam elfogadni a megtiszteltetést, hogy én közvetítsem a házasságot, de szívesen megtettem volna, ha nem lettem volna lekötve a Mester mellett. Nyugodtan mondhatom, hogy szent család lesz. -- De a leány kért engem, hogy mondjam meg neked, ne tégy semmit ezt illetôleg! -- Nem tetszik neki a jegyes? Téved. De a fiatalok bolondok. Remélem, meggyôzôdik majd errôl. Semmi ok sincs arra, hogy visszautasítsa a legjobb jegyest. Hacsak nem... Nem, az nem lehetséges! -- mondja Fülöp. -- Hacsak nem?... fejezd be, Fülöp! -- ösztökéli Jézus. -- Hacsak nem szeret valaki mást. De ez lehetetlen! Sose megy ki a házból, és otthon nagyon visszavonultan él. Lehetetlen! -- Fülöp, vannak szeretôk, akik behatolnak még a legjobban bezárt házakba is. Ezek tudnak beszélni azokkal, akiket szeretnek, minden akadály és felügyelet ellenére is. Ezek lerombolnak minden akadályt a legjobban ôrzött özvegyek vagy fiatalok esetében is, és elveszik azokat, akiket akarnak. És vannak olyan szeretôk is, akiket nem lehet visszautasítani. Mert akaratuknak nem lehet ellenállni. Csábításukkal legyôznek minden ellenállást, még az ördögét is. A te lányod ezek egyikét szereti. A leghatalmasabbat. -- De kit? Heródes egyik udvari emberét? -- Az nem hatalmas! -- Egyvalakit... a kormányzó házából, egy római nemest? Azt semmi áron sem engedem meg! Izrael tiszta vére nem fog tisztátalan vérrel érintkezni! Inkább megölöm leányomat! Ne mosolyogj, Mester! Én szenvedek! -- Azért, mert olyan vagy, mint egy megriadt ló. Sötétet látsz ott, ahol csak fény van. De légy nyugodt! Még a kormányzó is csak egy szolga, és szolgák az ô nemes barátai, és szolga a császár is. -- De te tréfálsz, Mester! Meg akartál ijeszteni. Senki se nagyobb a császárnál, és nincs nála nagyobb úr. -- Itt vagyok én, Fülöp. -- Te? Te akarod feleségül venni leányomat? -- Nem. Az ô lelkét akarom eljegyezni. Én vagyok a szeretô, aki behatol a legjobban elzárt házakba és a még inkább elzárt szívekbe, amelyeket hét kulccsal zártak be. Én vagyok az, aki tudok beszélni minden akadályon és felügyeleten áthatolva. Én vagyok, aki lerombolok minden akadályt, és magamhoz veszem azt, akit akarok: a tisztákat és a bűnösöket, a szüzeket és az özvegyeket, a bűntôl szabadokat és a bűnök rabszolgáit. És mindnyájuknak egyetlen és új lelket adok, amely újjászületett, megszépült és örökké ifjú. Ôk az én jegyeseim. És senki sem tudja megtagadni tôlem kedves zsákmányaimat. Sem az atya, sem az anya, sem a gyermekek, sôt még a Sátán sem. Akár egy olyan leány lelkéhez beszélek, mint amilyen a te leányod, akár egy bűnben elmerültéhez, akit a Sátán hét lánccal tart fogva, az a lélek hozzám jön. És semmi és senki sem tudja többé elszakítani tôlem. A világ vagyona, hatalma vagy öröme sem tesz oly tökéletesen boldoggá, mint amilyenek azok, akik eljegyzik magukat az én szegénységemmel, az én lemondásommal. Meg vannak fosztva minden szegényes jótól, és újra fel vannak öltöztetve minden égi jóba. Boldogok és nyugodtak, mert Istenéi, egyedül Istenéi. Ôk a föld és az ég urai. Az elsôé, mert uralkodnak fölötte, a másodiké, mert meghódítják. -- De a mi Törvényünk sehol sem mondja ezt! -- kiált fel Bertalan. -- Vetkôzzél ki a régi emberbôl, Bertalan! Amikor elôször láttalak téged, azzal üdvözöltelek, hogy tökéletes izraelitának mondtalak, akiben nincsen csalárdság. De most Krisztusé vagy, nem Izraelé. Légy az, minden csalárdság és minden kötelék nélkül! Öltözz fel ebbe az új felfogásmódba! Különben nem tudod majd felfogni a megváltásnak mindazt a szépségét, amelyet az egész emberiség számára hoztam, mert ezért jöttem. Fülöp közbeszól: -- És azt mondod, hogy te meghívtad az én leányomat? És mit fog most csinálni? Én biztosan nem szegülök ellen neked. De tudni akarom azért is, hogy segítsek neki abban, ami hivatása... -- Hogy a szűzi szeretet liliomait Krisztus kertjébe vigye. Oly sokan lesznek ilyenek a jövendô századokban!... Oly sokan!... Illatos virágágyak, amelyek ellensúlyozzák a bűn fertôit. Imádkozó lelkek, akik ellensúlyozzák az istentelenek káromlásait. Segítik az egész szerencsétlen emberiséget, és Istennek öröme telik bennük. (4-706) * * * Johanna házában vannak az apostolok a nôtanítványokkal és Máriával együtt. Ott van Jaírus leánya és Annalia is, akik szüzességet fogadtak. Fülöp felesége felkiált, amikor meglátja Jézust, aki az imént érkezett: -- Ah, Uram! Aki elveszel, és aki adsz!... De ugyanúgy áldott légy! -- Kirôl beszélsz, asszony? -- kérdezi Fülöp. -- Most meg fogod tudni... Mily fájdalom, és mily dicsôség, Uram: Te megcsonkítasz és megkoronázol engem! Fülöp, aki Jézus közelében van, megkérdezi: -- Mit mondasz? Kirôl beszélsz? Te feleségem vagy, és ami veled történik, engem is érint... -- Ó, meg fogod tudni, Fülöp! Menj, menj a Mesterrel! Jézus elbeszélget a többi asszonnyal, akik messze vidékrôl jöttek össze, hogy Jézust hallhassák. Mária Fia mellett áll. Fülöp most ôt kérdezi meg: -- Anya, feleségem szokatlan módon beszélt!... Mi történt? Mert azt lehetne mondani, hogy feleségem ugyanakkor megcsonkítva és megkoronázva érzi magát. Mária kedvesen mosolyog, miközben nézi ôt. Bizalmasan megfogja kezét, és megkérdezi: -- Képes lennél Jézusomnak adni a számodra legkedvesebb dolgot? Igazában véve, meg kellene ezt tenned... mert Ô az eget adja neked és az utat, hogy eljuss oda. -- Minden bizonnyal, Anya, ha tudnám... és fôleg, ha boldoggá tenném Ôt ezzel. -- Azzá teszed, Fülöp. Másik leányod is az Úrnak szenteli magát. Az imént mondta ezt nekem és anyjának, sok nôtanítvány jelenlétében... -- Te !? Te !? -- kérdi Fülöp, elképedve, ujjával a gyengéd leányra mutatva, aki Máriához simul, mintha védelmét keresné. Az apostol nehezen tudja lenyelni azt a második csapást, amely mindörökre megfosztja ôt reményétôl, hogy unokái lesznek. Letörli izzadságát, amelyet a hirtelen hír váltott ki belôle... Megfordul, s végignéz a körülötte levô arcokon. Küzd... Szenved. A leány nyögve kér: -- Atyám... bocsánatodat... áldásodat... -- és lábához csúszik. Fülöp gépiesen megsimogatja barna haját, s torkát reszeli, amely összeszorult. Végül megszólal: -- Azoknak a gyermekeknek bocsátanak meg, akik vétkeztek... Te nem vétkeztél, amikor a Mesternek szentelted magadat... és... és... és a te szegény atyád nem tehet mást, mint hogy azt mondja... mint hogy azt mondja: ,,légy áldott!''... Ah, lányom! Lányom!... Milyen kellemes és félelmetes az Isten akarata! -- lehajol, felemeli, átkarolja, megcsókolja homlokán, haján, sírva... és utána, még mindig karjaiban tartva, Jézus felé. megy, és azt mondja neki: -- Íme! Én nemzettem ôt, de te vagy az Istene... A te jogod több az enyémnél... Köszönöm!... Köszönöm, Uram... az örömöt, hogy... -- nem tudja tovább folytatni. Térdre esik Jézus lábánál, lehajol, hogy megcsókolja lábát, nyögve: -- Soha, soha se lesznek unokáim!... Az én álmom!... Öregségem mosolya!... Bocsásd meg ezt a sírást, Uram... Egy szegény ember vagyok... -- Kelj fel, barátom! És örvendj annak, hogy az angyali virágágy elsô virágait adod. Jöjj! Jöjj ide, közém és anyám közé. Halljuk tôle, hogyan történt a dolog, mert biztosítalak arról, hogy részemrôl nem vagyok ludas benne, se nem az én érdemem. Mária megmagyarázza: -- Én is keveset tudok csak. Mi, asszonyok beszélgettünk egymás között, és, mint gyakran megtörténik, kérdezôsködtek szüzességi fogadalmam felôl. Megkérdezték azt is, hogyan lesznek a jövôben a szüzek, mi lesz a feladatuk, milyen dicsôségben részesülnek szerintem. Válaszoltam nekik, ahogy tudtam... Jövôjüket illetôleg elôre láttam, hogy életüket imában és az én Jézusom megvigasztalásában töltik, hogy enyhítsék szenvedését, amelyet a világ okoz neki. Azt mondtam: ,,A szüzek lesznek azok, akik fenntartják az apostolokat, akik megmossák a piszkos világot, tisztaságukba öltöztetve azt, illatossá teszik, angyalok lesznek, akik dicsérô énekükkel elfödik a káromlásokat. És Jézust ez boldoggá teszi, és kegyelmet ad a világnak, és irgalmaz neki, ezekért a bárányokért, akik szét vannak szórva a farkasok között...'' és más egyebeket is mondtam. Akkor kért Jaírus leánya: ,,Adj nekem egy nevet, Anya, szűzi jövôm számára, mert én nem engedhetem meg, hogy egy férfi örvendjen a testnek, amelyet Jézus élesztett újra. Ez a testem egyedül az övé lesz, egészen addig, amíg a síré nem lesz, a lélek pedig az égé.'' És Annalia azt mondta: ,,Én is úgy éreztem, hogy így kell tennem. És ma boldogabb vagyok a fecskénél, mert minden köteléktôl megszabadultam.'' Akkor történt, hogy leányod, Fülöp, azt mondta: ,,Én is olyan leszek, mint ti! Szűz mindörökké!'' Az anya, aki íme jön, figyelmeztette ôt, hogy ily nagy elhatározást nem lehet így tenni. De ô nem változtatta meg véleményét. Megkérdezték tôle, hogy régen gondol-e már erre. ,,Nem'' -- válaszolta. Arra a kérdésre, hogy miként jutottál erre az elhatározásra, azt mondta: ,,Nem tudom. Mint egy fényes nyíl érte a szívemet, és megértettem, mennyire szeretem Jézust.'' Fülöp felesége megkérdezi férjét: -- Hallottad? -- Igen, asszony. A test nyög... pedig dalolnia kellene, mert ez megdicsôíti. A mi nehézkes testünk két angyalnak adott életet. Ne sírj, asszony! Te mondtad az elôbb: Ô megkoronázott téged... A királynô nem sír, amikor megkoronázzák.. De Fülöp is sír, és sírnak sokan a férfiak és az asszonyok között, akik körülveszik ôket. (5-476) ======================================================================== Lányod Istené! Elôzôleg (22-27 old.) láttuk, hogy Annalia, akit Jézus meggyógyított halálos betegségébôl, hálából lemondott a házasságról, és szüzességet fogadott. Húsvét elôtt Jézus Jeruzsálemben, az Ofelnek nevezett városrészben jár, amikor egy ház félig nyitott ajtaján kiugrik Annalia, teljes ünnepi díszben. Hódolattal köszönti a Mestert, és ezt mondja: -- Engedélyt kaptam anyámtól, hogy estig veled maradhatok, Uram. -- Nem veszi majd zokon Sámuel? (Volt jegyese) -- Az én életemben többé nincs Sámuel, Uram. És legyen érte hála a Fölséges Úrnak. Csak azt engedje meg, hogy téged el ne hagyjon úgy, ó Istenem, ahogyan engem elhagyott. Hôsiesen mosolyog, tiszta szemében azonban könny csillan meg. Jézus erôsen ránéz, és -- mintegy válaszként -- ezt mondja: -- Csatlakozz a nôtanítványokhoz! -- és folytatja útját. De Annalia idôs anyja -- akit a fájdalom inkább öreggé tett, mint életkora -- szintén odalép hozzá, teljesen meghajolva, hódolattal, de leverten üdvözölve Ôt, és azt mondja: -- Békesség neked, Mester! Mikor beszélhetnék veled? Nagy bánatom van!... -- Máris, asszony. -- S a vele levôkhöz fordulva, megparancsolja: -- Maradjatok itt kinn! Én rövid idôre bemegyek ebbe a házba -- és elindul az asszony után. Annalia azonban kiszól a nôtanítványok csoportjából, csak ennyit mondva: -- Mester! -- de ebben minden benne van. És amikor kimondja, összekulcsolja kezét, mintha esedezne. -- Ne félj! Légy nyugodt! Ügyed az én kezemben van és ugyanígy titkod is -- nyugtatja meg ôt Jézus. Majd gyorsan belép a félig nyitott ajtón. Kinn az esetrôl beszélgetnek, és a férfiak és nôk kíváncsisága egymással versenyez abban, hogy megtudjanak valamit... Benn hallgatás és sírás. Jézus hallgat. Hátával az ajtónak támaszkodva -- amelyet Ô maga zárt be, belépése után -- mellén összefont karral hallgatja a leány anyját, aki sírva beszéli el neki a vôlegény állhatatlanságát, aki egy kitalált ürüggyel teljesen megszabadította magát a köteléktôl... -- Így aztán Annalia olyan, mint egy elbocsátott asszony, és nem megy férjhez soha, mert kijelentette, hogy te nem helyesled, ha valaki férjhez megy elbocsátása után. Pedig nem így áll a dolog. Ô még lány! Ô nem adja el magát más férfinek, hiszen még egyetlen férfié sem volt. A vôlegény pedig kegyetlenséggel vétkezik. Még többel is. Mert neki támadt kedve mással való házasságra, és mégis a lányom tűnik vétkesnek, és a világ ki fogja csúfolni. Intézkedj, Uram, mert ez miattad történik! -- Miattam, asszony? Én miben vétkeztem? -- Ó, te nem vétkeztél! De ô azt mondja, hogy Annalia téged szeret. Tegnap este Sámuel eljött ide, Annalia pedig nálad volt. Dühbe gurult, és megesküdött, hogy már nem akarja feleségül venni. Annalia pedig, aki akkor érkezett haza, így felelt: ,,Helyesen teszed. Csak az bánt, hogy az igazságot hazugságba és rágalomba öltözteted. Te is tudod, hogy Jézust csak a lelkünkkel szeretjük. De a te lelked már megromlott, és elhagyja a Világosságot a testért, én viszont a testet hagyom el a Világosságért. Többé nem lehetnénk tehát egy gondolat, ahogy a házastársaknak kell lenniük. Menj hát, és Isten ôrködjék fölötted!'' Egyetlen könnye sem volt, érted? Semmi, amivel meghatotta volna a férfi szívét. Reményeim szertefoszlottak! Annalia... bizonyára könnyelműségbôl, saját vesztét okozza. Hívd be, Uram! Beszélj vele! Térítsd észre! Keresd fel Sámuelt! A rokonánál, Ábrahámnál van, a fügefás kút utáni harmadik házban. Segíts nekem! De ôvele beszélj elôbb, azonnal!... -- Beszélni beszélek. Neked azonban hálát kellene adnod Istennek, aki szétbontott egy olyan emberi köteléket, amely -- világos -- semmi jóval sem biztatott. Az az ember állhatatlan, és igazságtalan Isten és asszonya iránt... -- Igen, de kegyetlen dolog, hogy a világ Annaliát gondolja vétkesnek, téged gondol vétkesnek, csak azért, mert nôtanítványod. -- A világ vádol, s utána felejt. A mennyország azonban örök. Leányod a mennyország virága lesz. -- Akkor miért tartottad életben? Lett volna virág úgy, hogy ne kapta volna meg a rágalmak megkövezését. Te, aki Isten vagy, hívd be, térítsd észre, és azután tedd, hogy Sámuel meggondolja magát... -- Jusson eszedbe, asszony, hogy még Isten sem nyomhatja el az ember akaratát és szabadságát. Nekik, Sámuelnek és leányodnak, jogukban áll, hogy azt tegyék, amit jónak éreznek a maguk számára. Fôleg Annaliának van ehhez joga... -- De miért? -- Mert Isten ôt Sámuelnél is jobban szereti. Mert ô inkább Istent szereti, mint Sámuelt. Leányod Istené! -- Nem. Ilyen nincs Izraelben. A nônek férjhez kell mennie... Ô az én lányom... Házassága békével töltene el jövendô napjaimban... -- Lányod már egy éve a sírban volna, ha én meg nem gyógyítottam volna. Számodra ki vagyok én? -- A Mester és Isten. -- És mint Isten és Mester mondom, hogy a Fölséges Úrnak mindenki másnál több joga van gyermekeihez, és sok minden megváltozóban van a vallásban. Mostantól fogva lehetséges lesz a szüzeknek, hogy azok maradjanak örökre, Isten iránti szeretetbôl. Ne sírj, anya! Hagyd a házadat, és jöjj velünk, ma! Gyere! Kinn van Édesanyám és más hôs anyák, akik gyermekeiket az Úrnak adták. Csatlakozz hozzájuk! -- Beszélj Annaliával... Próbáld meg, Uram! -- nyögi az asszony zokogva. -- Rendben van. Úgy teszek, ahogy akarod -- mondja Jézus. Kinyitja az ajtót, és kiszól: -- Anyám, gyere be Annaliával! A két szólított gyorsan odamegy. Bemegy. -- Leány, édesanyád azt akarja, mondjam meg neked, hogy gondolkozz még! Azt akarja, beszéljek Sámuellel. Mit tegyek? Mit válaszolsz nekem? -- Csak beszélj Sámuellel. Sôt, én is könyörgök, tedd meg! De csak azért, mivel szeretném, hogy téged hallva igaz emberré váljék. Ami engem illet, te tudod. Kérlek, add meg anyámnak a legôszintébb választ!... -- Hallod, asszony? -- Tehát mi a válasz? -- kérdi megtört hangon az öregasszony, aki lánya elsô szavai hallatára azt hitte, magába szállt, de utána megértette, hogy nem így van. -- A válasz az, hogy lányod egy év óta Istené, és fogadalma egész életére szól. -- Ó, jaj nekem! Van-e nálam szerencsétlenebb anya? ! Mária elengedi a leány kezét, hogy karjával átölelje az asszonyt. Szelíden beszél hozzá: -- Ne vétkezz se gondolataiddal, se nyelveddel! Nem szerencsétlenség az, ha Istennek adunk egy gyermeket, hanem igen nagy dicsôség. Nekem azt mondtad egy napon, hogy fájt neked, amiért csak egy lányod van, te ugyanis fiúgyermeket szerettél volna, aki szent az Úrnak. Nem fiúgyermeked van, hanem egy angyalod, egy angyal, aki megelôzi a Szabadítót diadalában. És még szerencsétlennek mondod magadat? Az én anyám engem önként szentelt az Úrnak, már akkor, amikor elôször hallotta meg méhében elsô szívdobbanásomat, akit késô öregségében fogant. És csak három évig voltam az övé. Én is csak a szívemben ôrizgettem az emlékét. És mégis, halálakor az jelentette békéjét, hogy engem az Úrnak adott... Nosza, gyere a Templomba, és énekelj dicséretet annak, aki téged annyira szeretett, hogy leányodat jegyeséül választotta. Legyen szívedben igazi bölcsesség! Igazi bölcsesség az, ha nem szabunk határt az Úr iránti nagylelkűségünknek. Az asszony már nem sír. Hallgatja... Majd elszánja magát. Veszi köpenyét, és beleburkolózik. De leánya elôtt elhaladva, így sóhajt fel: -- Elôbb a betegség, azután az Úr... Ah, inkább ne lettél volna!... -- Ne, mama! Ne beszélj így! Soha sem voltam annyira a tiéd, mint most. Te és Isten. Isten és te. Csak ti, a halálig... -- s gyöngéden átöleli, és így kérleli: -- Egy áldást, anyám! Egy áldást... mert sokat szenvedtem, amiért fájdalmat kellett okoznom neked. De Isten engem így akart... Sírva csókolják meg egymást. Majd kimennek, Jézus és Mária után. Bezárják a házat, és a nôtanítványokhoz csatlakoznak... (5-455) Veronika jelentkezését és nôtanítványként való működését lásd: Jgb 3,235-245. oldalán. ======================================================================== A Sátán és a nô Egy ördögűzés után az apostolok arról beszélgetnek, hogy miért szállja meg az ördög az embereket. Jézus kijelenti, hogy háromféle út vezet a megszálláshoz, az érzékiség, a kapzsiság és a kevélység. A három út közül az elsô sose hiányzik. Az ördögtôl való megszabaduláshoz pedig mindig szükséges, hogy valaki meg akarjon szabadulni tôle. Az akaraton múlik minden. Máté felteszi a kérdést: -- Mester, miért látjuk, hogy sok asszonyt megszáll az érzékiség ördöge? -- Azért, Máté, mert a nô nem azonos a férfivel kialakulásában és az eredeti bűn hatását illetôleg. A férfi többféle, többé-kevésbé jó célra vágyakozik. A nô csak egyre: a szeretetre. A férfi alkata más. A nôé érzékenyebb, mint a férfié, mert rendeltetése, hogy szüljön. Tudod, hogy minden tökéletesség növeli az érzékenységet. Akinek tökéletes a hallása, meghallja azt, amit más füle nem vesz észre, és öröme telik benne. Így van ez a szemmel, az ízléssel és a szaglással is. A nônek kellett Isten kedvességét képviselnie a földön, a szeretetnek kellett lennie, meg kellett testesítenie ezt a tüzet, amely Azt mozgatja, Aki Van. E szeretet megnyilvánulásának, tanúbizonyságának kellett lennie. Azért Isten rendkívül érzékeny lélekkel ajándékozta meg ôt, mert amikor a nô egy napon anyává lesz, értenie kell ahhoz, képesnek kell lennie, arra, hogy megnyissa gyermekeinek szemét és szívét Isten szeretetére és a hozzá hasonlók szeretetére, úgy, amint a férfinek meg kell nyitnia gyermekeinek értelmét a megértésre és a cselekvésre. Gondolj Istennek önmaga részére adott parancsára: ,,Alkossunk segítôtársat Ádámnak!'' Isten, aki maga a Jóság, csak jó társat volt képes alkotni Ádám számára. Aki jó, az szeret. Ádám társának azért képesnek kellett lennie a szeretetre, hogy boldoggá tegye Ádámot. Annyira képesnek kellett lennie a szeretetre, hogy Isten mása, munkatársa és helyettese lehessen a férfi szeretetében, aki az Ô gyermeke, úgy, hogy még azokban az órákban is, amikor az Istenség nem nyilvánul meg teremtménye számára szeretetteljes szavával, a férfi akkor se érezze magát boldogtalannak a szeretet hiánya miatt. A Sátán tudott errôl a tökéletességrôl. A Sátán nagyon sok dolgot tud. Ô az, aki a kígyó ajkával beszél, vegyítve hazugságokat az igazsággal. Ô gyűlöli ezt az igazságot, mert ô maga a Hazugság, s csak azért mondja -- jól jegyezzétek meg ezt mindnyájan, akik éltek és élni fogtok -- hogy félrevezessen az áltatással, hogy amit ô mond, az nem sötétség. hanem világosság. A Sátán ravasz, alattomos és kegyetlen. Behatol ebbe a tökéletességbe, megmarja, ott hagyja mérgét. A nô tökéletessége a szeretetet illetôleg így eszközzé vált a Sátán számára arra, hogy uralkodjék a nô és a férfi fölött, és elterjessze a rosszat... -- De akkor a mi anyáink? -- János, félted ôket? Nem minden nô válik a Sátán eszközévé. Mindig tökéletesek az érzelemben, mindig végletekbe mennek a cselekvésben: Isten angyalai akarnak lenni, a Sátán ördögei akarnak lenni. A szent asszonyok, és a te anyád ezek közé tartoznak; Istenéi akarnak lenni és angyalok. -- Nem tűnik számodra igazságtalannak a nô megbüntetése, Mester? A férfi is vétkezett! -- És a jutalma? Isten megmondta, hogy a Nô által tér majd vissza a világba a Jó, és ô fogja legyôzni a Sátánt. -- Sose bíráljátok Isten cselekedeteit! Ez az elsô dolog, amit mondani akarok. Hanem gondoljatok arra, hogy amint a nô által lépett be a Rossz, a Nô által lép be a világba a Jó is, és ez igazságos. Ott van a nô, hogy megsemmisítsen egy oldalt, amelyet a Sátán írt. És egy Nô sírása teszi majd meg ezt. És utána, miközben a Sátán mindörökké kiáltozni fog, íme, a Nô énekelni fog, hogy elnyomja ezeket a hangokat. -- Mikor? -- Igazán mondom nektek, hogy az ô hangja már felszállt az égbe, ahol öröktôl fogva énekelte allelujáját. -- Mit fog tenni? Mi egyebet tesz majd? -- Megfordítja Éva hármas bűnét: Tökéletes engedelmesség. Tökéletes tisztaság. Tökéletes alázatosság. Ezek képezik alapját, s rajtuk áll királynôként és gyôzedelmesen... (6-853) ======================================================================== Hasznosak lesztek... Jézus elhatározza, hogy többé nem megy vissza Názáretbe, és egy környéki erdôben elbúcsúzik Édesanyjától: -- Tanítványaim közül senki sem tudja, hogy nem térünk vissza erre a vidékre addig, míg minden be nem lesz fejezve. De te... a te számodra nincsenek titkok... Megígértem neked, Mama. Ne sírj! Még sok órát töltünk majd együtt. Ezért mondom neked: ,,Jöjj Júdeába! Az, hogy a közelemben leszel, kárpótol engem a legnehezebb igehirdetés fáradalmaiért azoknál a keményszívűeknél, akik akadályokat emelnek Isten Szava elé. Jöjj a galileai nôtanítványokkal! Nagyon hasznosak lesztek számomra... (7-1329) * * * Jézus a Jeruzsálem közelében lévô Nóbéban van apostolaival és a nôtanítványokkal. Szóba kerül a nôk helyzete a zsidó felfogás szerint és a jövô Egyházában. Jézus ezt mondja: -- Mi, Izraelben, és nemcsak mi, hozzászoktunk ahhoz, hogy a nôt alsóbbrendű lénynek tekintsük. Nem! Ha alá van is vetve a férfinek, amint ez igazságos, ha Éva bűne miatt nagyobb büntetés éri is, ha küldetése az, hogy fátyol és félhomály borítsa, feltűnô cselekedetek nélkül, ha benne mindent egy függöny takar el, ezért még nem kevésbé erôs és képes, mint a férfiak. Anélkül, hogy emlékeztetnélek titeket Izrael nagy asszonyaira, azt mondom, hogy nagy erô van a nôi szívben. A szívben. Amint nekünk, férfiaknak, az értelmünkben. És mondom nektek, hogy hamarosan megváltozik a nô helyzete a szokásokat illetôleg éppúgy, mint sok más dolgot illetôleg. És igazságos lesz ez, mert amint én minden férfi számára, úgy egy Asszony a nôk számára különös módon elnyeri a kegyelmet és a megváltást... -- Egy nô? És hogyan akarod, hogy egy nô megváltson? -- kérdi nevetve a Kerióti. -- Igazán mondom neked, hogy ô már megvált. Tudod-e te azt, mit jelent a megváltás? -- Természetesen tudom! A Bűn eltávolítását. -- Igen. De a Bűn eltávolítása nem sokat érne, mert az Ellenfél örökké él, és visszatérne cselvetéseivel. De a földi Kertbôl egy hang jött, Isten hangja, s azt mondta: ,,Én ellenségeskedést vetek közéd és az Asszony közé... Ô széttapossa fejedet, és te sarka után leselkedel.'' Nem többrôl van szó, csak leselkedésrôl, mert az Asszony rendelkezik magában azzal, ami legyôzi az Ellenséget. És megvált, mert ad, azáltal hogy van. Megváltás tettben, jóllehet rejtett. De hamarosan kilép a világ színe elé, és az asszonyok megerôsödnek majd benne. -- Az, hogy te megváltasz... rendben van. De hogy egy asszony meg tudja ezt tenni... ezt nem fogadom el, Mester! -- Nem emlékszel Tóbiásra? Az ô énekére? -- De igen. Azonban az Jeruzsálemrôl szól. -- Van talán még Jeruzsálemben egy Tabernákulum, amelyben Isten tartózkodik? Részt vehet Isten dicsôségében, a bűnökkel, amelyeket elkövetnek a Templom falai között? Egy másik Tabernákulumra volt szükség, és arra, hogy szent legyen, és csillag legyen, amely visszavezeti a Magasságbelihez a tévelygôket. És ebben van része a Társmegváltónak, aki a századokon keresztül örvend annak, hogy a megváltottak Anyja. ,,Ragyogó fényben fogsz tündökölni. A föld minden népe leborul majd elôtted. A nemzetek hozzád jönnek távolról, ajándékokat hozva, és imádják benned az Urat... Segítségül hívják a te nagy nevedet... Azok, akik nem hallgatnak rád, átkozottak lesznek, és áldottak azok, akik vonzódnak hozzád... Boldog leszel fiaidban, mert ôk lesznek az áldottak, akik egyesülnek az Úr közelében.'' (Vö. Tób 13) Ez igazán a Társmegváltóról szóló ének. És már éneklik a mennyben az angyalok, akik látják... Az új Jeruzsálem, a mennyei, benne elkezdôdött. Ó, igen, ez az igazság. És a világ nem vesz tudomást róla. És Izrael elsötétült rabbijai sem...'' Jézus elmerül gondolataiban... -- De kirôl beszél? -- kérdi a Kerióti Fülöptôl, aki közelében áll. Mielôtt ô mondana valamit, megválaszol neki Elíza, aki éppen az asztalra teszi a sajtot és a fekete olajbogyókat. -- Anyjáról beszél. Nem fogod fel? (7-1581) ======================================================================== Anyám nagyon levert Jézus önkéntes száműzetésbe megy a szamariai Efraimba. A feltámadt Lázár, kocsiján, odaviszi Máriát a galileai nôtanítványokkal együtt. Amikor Mária megérkezik, arca szomorú, sápadt és fáradt; már a Fájdalmas Anya arca. Azt mondja: -- Igen, most minden kevésbé fájdalmas, mert itt vagyok az Ô közelében... De a nap elhomályosult elôttem, és eltűnt a békém, amikor megtudtam, hogy Fiam itt van... Megértettem... Ó! -- és könnyek futnak le sápadt arcán. Mielôtt Jézus elbúcsúzik Lázártól, azt mondja neki: -- Anyám nagyon levert. Látod. Küldd ide nôvéreidet! Én elmegyek Szichembe az összes apostollal és a nôtanítványokkal. De utána elôreküldöm ôt Betániába, míg én megállok Jerikóban egy kis idôre. (8-257) * * * Jézus, Anyjával, a nôtanítványokkal és az apostolokkal Jeruzsálem felé megy. Zebedeus fiai, Jakab és János anyjukkal együtt mennek. Amikor az apostolok megállnak kis pihenôre, és hogy egyenek, Jakab és János anyja Jézushoz megy, és leborul elôtte. Jézus megkérdezi tôle: -- Mit kívánsz, asszony? Beszélj! -- Adj nekem egy kegyelmet, mielôtt elmész, mint mondottad!. -- És mit? -- Parancsold meg, hogy ez a két fiam, akik mindent elhagytak, hogy téged kövessenek, a te jobbodon és balodon üljenek, dicsôséges országodban. Jézus az asszonyra néz, majd utána a két apostolra, és azt mondja: -- Ti sugalltátok ezt a gondolatot anyátoknak, nagyon helytelenül értelmezve tegnap tett ígéretemet. A százannyit, amit azért kaptok, amit elhagytatok, nem egy földi országban fogjátok megkapni. Még ti is kapzsikká és ostobákká váltatok? De nem ti. Ez már a förtelmes sötétség szürkülete, amely közeledik, és Jeruzsálem szennyes levegôje, amely megront és megvakít titeket... Mondom nektek, nem tudjátok, mit kértek! Ki tudjátok talán inni a kelyhet, amelyet én kiiszok? -- Ki tudjuk, Uram. -- Hogyan mondhatjátok ezt, amikor még fel sem fogtátok, milyen keserű lesz az én kelyhem? Nemcsak attól lesz keserű, amit tegnap szavakba foglaltam, hanem az én kelyhem a minden fájdalmak emberének a kelyhe. Oly gyötrelmek lesznek, amelyeket akkor sem tudnátok felfogni, ha körülírnám nektek... Mégis, jóllehet még két gyermek vagytok, akik nem ismeritek annak értékét, amit kértek, mégis két igaz és engem szeretô lélek vagytok, és biztosan inni fogtok néhány cseppet az én kelyhembôl. De nem rajtam áll, hogy jobb vagy baloldalamra ültesselek titeket. Ez azoké lesz, akik számára Atyám készítette. (8-369) ======================================================================== A hűséges asszonyok Jeruzsálembe való diadalmas bevonulása elôtt Jézus elôre küldi anyját és az asszonyokat: -- Íme, közel van a város. Azt tanácsolom, menjetek elôre, biztonságban, és lépjetek be a városba! Rogel forrásánál vannak a pásztorok és a leghűségesebb tanítványok. Ôk lesznek a ti védô kíséretetek. -- Fiam... és egyedül mész? Nem maradhatok közeledben? -- kérdi Mária, felemelve szomorú arcát kedves Fiára. -- Arra kérlek, maradj rejtve! Mint a galamb a sziklahasadékban. Jelenlétednél jobban szükségem van imádra, kedves Mamám! -- Ha így van, Fiam, mi imádkozunk. Mindnyájan. Érted. Jézus kijelöl egy házat Anyja számára, ahonnan láthatja majd diadalmas bevonulását Jeruzsálembe. -- Menjetek! Béke veletek! Isten veled, Mama! Béke veled! Isten veletek! -- Megcsókolja, és elbúcsúzik tôle. A nôtanítványok engedelmesen elmennek. A diadalmas bevonulás közben Péter észreveszi Máriát: -- Anyád! -- kiáltja, s egy sarokházra mutat. Jézus felnéz, és rámosolyog Anyjára, aki ott áll a hűséges asszonyok között. {9-62) * * * Jézus diadalmas bevonulása alatt Annalia, aki kérte Jézust, hogy vegye el életét az Ô halála elôtt, örömében felkiált, és meghal. (9-73) * * * Éjszaka Jézus, Máriával együtt, elmegy Annalia anyjához, aki búslakodik leánya hirtelen halála miatt, és megvigasztalja ôt: -- Isten annyira szerette ôt, hogy békét akart adni neki... Gondolj örvendetes halálára... A liliomok! Ôk lesznek azok jelképei, akik úgy szeretnek engem, amint anyám szerette Istent. Az isteni Király fehér virágágyai... Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, mégha meghal is, él, és igazán mondom neked, hogy nem hal meg mindörökké. Leányod él. Ôrökké él, mert hitt az Életben. Az én halálom az ô számára a teljes Élet lesz. Megismerte az örömöt, hogy bennem élt, mielôtt megismerte volna a fájdalmat, hogy látott volna engem, megfosztva életemtôl. (M 13,536-540) (9-87) * * * Nagyszerdán délelôtt a nôtanítványok Jézus mellett vannak, amikor, Mannaen ajánlatára, néhány órára visszavonul tanítványaival együtt, pihenni, a jeruzsálemi királyi kertbe. Miután Jézus kissé kipihente magát, kijelenti: -- És most menjünk a nôtanítványokhoz! -- Ne menj te! Majd én hívom ôket -- mondja Anyja. Mária elmegy, és visszatér az asszonyokkal, akik olyan könnyedén járnak, mintha súlytalanná váltak volna. Az asszonyok ételeket hoznak Jézusnak, aki étkezés közben beszélget velük. A nôtanítványok nem beszélnek sokat. Nézik Jézust, miközben Ô eszik. Szemükben szeretet és aggódás látszik. Elíza hirtelenül sírni kezd, és mentegetve magát, mondja: -- Nem tudom. Szívem tele van szomorúsággal... -- Mindnyájunké. Még Klaudiáé is, palotájában -- mondja Valéria, aki egyedül van jelen a római nôtanítványok közül. -- Szeretném, ha már pünkösd lenne -- suttogja Szalóme. -- Én inkább szeretném megállítani az idôt ebben az órában -- mondja Mária Magdolna. -- Önzô lennél, Mária -- válaszolja neki Jézus. -- Miért, Mester? -- Mert csak önmagad számára akarnád megváltásod örömét. Az emberek ezrei és milliói várnak erre az órára, vagy akiket ez az óra fog megváltani. -- Igaz. Nem gondoltam rá... -- lehajtja fejét, ajkát harapdálva, hogy ne lássák a könnyeket szemében, és ajkának remegését. De legyôzve magát, megjegyzi: -- Ha eljössz holnap, felöltheted ruháidat, amelyeket megtisztítottam. Frissek és tiszták, méltók a húsvéti vacsorához. -- Eljövök... Nincs más mondanivalótok számomra? Némák vagytok és szomorúak. Nem vagyok többé Jézus?... és bátorítólag rájuk mosolyog. -- Ó, az vagy! De oly nagy vagy ezekben a napokban, hogy én többé nem tudok úgy nézni rád, mint amikor kisgyermekként a karomban hordoztalak! -- kiált fel Mária, Alfeus felesége. -- És én, mint az egyszerű rabbira, aki belépett konyhámba, keresve Jánost és Jakabot -- mondja Szalóme. -- Én mindig ilyennek ismertelek téged: Lelkem Királyának! -- mondja Mária Magdolna. És Johanna, a szelíd és kedves: -- Én is: isteninek, az álomtól fogva, amelyben megjelentél nekem, amikor haldokoltam, hogy visszahívjál az Életbe. -- Uram, te mindent adtál nekünk, mindent! -- sóhajt fel Elíza, összeszedve magát. -- És ti mindent nekem adtatok -- válaszolja Jézus. -- Nagyon keveset! -- mondják mindnyájan. -- Nem szűnik meg az adakozás ez után az óra után. Csak akkor szűnik majd meg, amikor velem lesztek Országomban. Hűséges nôtanítványaim. Nem fogtok mellettem ülni tizenkét trónuson, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött, de az angyalokkal együtt hozsannát fogtok énekelni, dicsôítô kórust alkotva Anyám körül, és akkor, mint most, Krisztus szíve örömét találja szemléléstekben. -- Én fiatal vagyok. Hosszú az idô, mire eljutok országodba. Boldog Annalia! -- mondja Zsuzsanna. -- Én öreg vagyok, és boldog vagyok ezért. Remélem, közel van halálom -- mondja Elíza. -- Nekem fiaim vannak... Szeretném szolgálni ôket, Istennek eme szolgáit! -- sóhajt fel Mária, Alfeus felesége. -- Ne feledkezzél meg rólunk, Urunk! -- mondja Magdolna, visszafojtott aggodalmában, de halkan, nehogy felébressze az alvó apostolokat. -- Nem feledkezem meg rólatok. Eljövök. Te, Johanna, tudod, hogy én akkor is el tudok jönni, ha nagyon messze vagyok... A többieknek is hinniük kell ebben. És hagyok nektek egy dolgot... egy titkot (az Oltáriszentséget) , ami bennetek tart engem és titeket énbennem, míg ismét egyesülök veletek Isten Országában. Most menjetek! Azt mondjátok majd, hogy keveset mondtam nektek, és szinte felesleges volt ily kevésért ide hívni titeket. De vágyakoztam arra, hogy olyan szívek legyenek körülöttem, akik számítgatás nélkül szeretnek engem. Engem, Jézust. Nem Izraelnek a jövôben megálmodott Királyát. Menjetek! És legyetek még egyszer áldottak! A többiek is. Akik nincsenek itt, de akik szeretettel gondolnak rám: Anna, Mirta, Anasztázika, Noémi, a távoli Szintika, és Fotinaj, és Aglae és Sára, Marcella, Fülöp leányai, Jaírus Mirjamja, a szüzek, a megváltottak, a jegyesek, az anyák, akik hozzám jöttek, akik nôvéreimmé és anyáimmá váltak, ó, sokkal jobban, mint a legjobb férfiak!... Mindnyájan, mindnyájan! Megáldok mindenkit. A kegyelem már kezd leszállni, a kegyelem és a bocsánat, az asszonyokra, ez által az áldásom által. Menjetek!... -- Elbocsátja ôket, magánál tartva Anyját: -- Este elôtt Lázár palotájában leszek. Szükségem van rá, hogy még lássalak téged. És velem lesz János. Nem akarok mást, csak téged, Anyám, és a többi Máriákat, Mártát és Zsuzsannát. Oly fáradt vagyok... -- Igen, csak mi leszünk, ott. Isten veled, Fiam!... -- Megcsókolják egymást. Elválnak... Mária lassan megy el. Megfordul, mielôtt kilépne. Utána megfordul, mielôtt átmenne a kis hídon. Megint megfordul, míg láthatja Jézust... Úgy tűnik, nem tud eltávolodni tôle. (9-142) ======================================================================== Még rájuk tud mosolyogni Az utolsó vacsora házában, egy szobában, ott van Mária más asszonyokkal. Mária Magdolna, Mária, Alfeus felesége is köztük van. Az asszonyok magára hagyják Máriát, amikor Fia megérkezik, hogy búcsút vegyen tôle. (9-190) * * * A keresztúton megint Mária mellett vannak az asszonyok, Jánossal, és a Johannát kísérô Jonatánnal együtt. Sírnak, és elfödik arcukat fátylukkal a zsidóktól való félelmükben. Amikor Jézus odaér hozzájuk, még hangosabban sírnak, mint eddig, és tisztelettel meghajolnak. Utána határozottan feléje mennek. A katonák szeretnék visszaszorítani ôket lándzsájukkal. De egy muzulmán nônek látszó, feketébe öltözött asszony felfedi egy pillanatra fátyollal borított arcát, s amikor a lovas katona felismeri ôt, rendelkezik, hogy hagyják ôt átmenni a katonák sorfalán, az asszonyokkal együtt. Jézushoz mennek, sírva, és letérdelnek lába elôtt, miközben Ô lihegve megáll... és még rájuk tud mosolyogni, és a velük levô, de szintén lefátyolozott férfire is, aki most felfedi arcát. Jonatán, a pásztor. Ôt azonban nem engedik át a katonák. Csak az asszonyokat, akiknek egyike Johanna, Kúza felesége. Rosszabbul néz ki, mint amikor haldoklott. Kezében ezüstkorsó. Felajánlja Jézusnak. Ô azonban visszautasítja. Annyira kapkod levegô után, hogy nem is tudna inni. Jobb kezével felszárítja izzadságát és vérét, amely szemeibe folyik, és elkékült arcán és nyakán keresztül eláztatja egész ruháját a mellén. Egy másik asszony, aki mellett egy szolgálóleány van, kezében szépen faragott ládikóval, most kinyitja azt, és kivesz belôle egy nagyon finom vászonból készült négyszögletes kendôt, és felajánlja a Megváltónak. Ezt elfogadja. És mivel Ô maga csak az egyik kezét tudja használni, a kegyes nô segíti, s óvatosan, hogy ne érintse a töviskoronát, arcára teszi a kendôt. Jézus szegény arcához nyomja, és ott tartja, mintha ez nagy megkönnyebbülést okozna neki. Utána visszaadja a kendôt, és azt mondja: -- Köszönöm Johanna, köszönöm Nike... Sára... Marcella... Erzsi... Lídia... Anna... Valéria... és te... De... ne sírjatok... felettem... Jeruzsálem leányai... hanem sirassátok bűneiteket... és városotok lakóiét... Adj hálát... Johanna... hogy nincs... több gyermeked... Látod... Isten irgalma az... ha valakinek... nincs... nincs gyermeke... mert... szenvednének... emiatt. És te is... Erzsébet... Jobb... hogy így történt,... mint az istengyilkosok között... lenni És ti... anyák... sirassátok... fiaitokat, mert... ez az óra nem múlik el... büntetés nélkül... És ha... így bűnhôdik... az Ártatlan,... igazán mondom nektek... az lesz a szerencsés,... aki akkor elsônek... esik... a romok alá... Megáldalak... titeket... Menjetek... haza... Imádkozzatok... értem! Isten veled, Jonatán!... Vezesd el ôket! És az asszonyok hangos sírása és a zsidók szitkozódása közben, Jézus ismét elindul. (9-332) * * * Mária visszavonul az asszonyokkal. Amikor a menet elhalad, csatlakozik hozzá. Megérkezik a Golgota ormára Mária is, a másik két Máriával, Johannával és még négy asszonnyal. Az asszonyok mögött ott vannak Jézus unokatestvérei: József és Simon, valamint Alfeus, Sára fia, a pásztorok csoportjával együtt. A pásztoroknál fütykösök vannak, s ezzel nyitottak utat az asszonyoknak a szitkozódó tömegben, s félkörben körülállják ôket. A zsidók félnek tôlük, de csak szitkozódnak, és öklükkel fenyegetôznek. (9-339) * * * A zsidók gyalázzák Lázárt, és amikor észreveszik Mária Magdolnát és Mártát, ôket is gyalázni kezdik: -- Íme, ott van Mária, Mártával! Kérdezzük meg, hol van Lázár, és menjünk, keressük meg! -- És az asszonyok felé mennek, szemtelenül kérdezve: -- Hol van Lázár? A palotában? Míg a többiek, megijedve, a pásztorok mögé menekülnek, Mária Magdolna eléjük megy, fájdalmában visszanyerve régi bátorságát, amely bűne idején jellemezte, és azt mondja: -- Menjetek! Ott találjátok majd a palotában Róma katonáit, és az én ötszáz felfegyverzett emberemet, akik elintéznek titeket, mint az öreg kecskéket, amelyeket a malomkövet forgató rabszolgák eledeléül szánnak! -- Szemtelen! Így beszélsz a papokhoz?! -- Szentségtörôk! Aljasok! Átkozottak! Forduljatok meg! Látom mögöttetek a pokol lángjait! A hitványok megfordulnak, igazán megijedve, annyira biztosan állítja ezt Mária, de nem a lángok vannak mögöttük, hanem a hegyes római lándzsák. Longínusz ugyanis parancsot adott a század pihenô felének, és az készen áll arra, hogy beleszúrjon abba, akit elôször elér. Ezek elfutnak, félve, kiáltozva. A fél század elzárja a térre vezetô utakat, és védôbástyát képez a tér körül. A zsidók szitkozódnak, de Róma az erôsebb. Magdolna leereszti fátyolát, amelyet felemelt, amikor a sértegetôkkel beszélt, és visszatér helyére. A többiek csatlakoznak hozzá. (9-350) * * * Jézus halála után Mária felkiált: -- Nincs többé Fiam! Utána remeg, és elesne, ha János nem vonná szívére. Majd János leül a földre, hogy jobban tudja keblén tartani Máriát, míg a másik két Mária oda nem siet, és át nem veszi az apostol szerepét az anyánál. Magdolna leül oda, ahol János volt, és mintegy ölében tartja Máriát, megcsókolva sápadt arcát. Márta és Zsuzsanna egy ecetbe mártott ronggyal megtörlik halántékát és orrát, miközben rokona kezét csókolgatja, és nevén szólítja ôt. Ekkor Mária kinyitja szemét, és körülnéz. A fájdalomtól szinte eszét vesztve azt mondja neki: -- Leányom, kedves leányom, ide figyelj... mondd nekem, hogy látsz engem!... A te Máriád vagyok... Ne nézz így rám!... -- És miután Mária felsóhajt, és könnyezni kezd, a jó Mária, Alfeus felesége azt mondja: -- Igen, igen, sírj csak!... Itt, velem, mint egy mamával, szegény, szent leányom -- és amikor hallja ôt azt mondani: Ó, Mária! Mária! Láttad?'' -- felsóhajt: ,,Igen, igen... de... de... leányom... ó, leányom!...'' Nem talál más szavakat az öreg Mária. Egy csüggedt sírás, amelyet a többiek visszhangoznak, azaz Márta és Mária, János anyja és Zsuzsanna. Longínusz odamegy Jánoshoz, és halkan mond neki valamit. Utána egy lándzsát kér az egyik katonától. Figyeli az asszonyokat és Máriát, aki lassan magához tér. Mindnyájan háttal vannak a keresztnek. Longínusz a keresztre feszített elé áll: tanulmányozza, és utána a lándzsa mélyen behatol jobbról balra. János küzd a vággyal, hogy lássa, és a rettegéssel, hogy meglátja, és egy pillanatra elfordítja arcát. -- Megtörtént, barátom! -- mondja Longínusz, és befejezi: -- Jobb így. Mint egy lovag. És csonttörés nélkül... Ô valóban Igaz volt! (9-363) * * * Jézust leveszik a keresztrôl, és Mária hosszú ideig az ölében tartja, könnyeivel mosogatja, fátylával törölgeti, csókolgatja. Közeledik az este, és kérik, engedje át Fiának testét, hogy eltemessék. János és az asszonyok is kérik ezt tôle. Végül Mária megengedi, hogy elvegyék ölébôl Fiát, s míg beburkolják egy lepelbe, kéri ôket: -- Ó, gyengéden bánjatok Vele! Nikodémus és János a vállánál, József a lábánál emeli fel a holttestet, amelyet köpenyeikbôl rögtönzött hordágyon visznek a sír felé. Mária, rokonától és Magdalénától támogatva, követi ôket, Mártával, Máriával, Zebedeus feleségével és Zsuzsannával együtt, akik összeszedték a szögeket, a harapófogót, a töviskoronát, a szivacsot és a nádszálat, s utánuk viszik. (9-371) * * * Az asszonyok vigasztalják a sírnál Máriát, és utána visszakísérik ôt az utolsó vacsora termébe, és ott vele maradnak szombaton is. Veronika elhozza neki a kendôt, amelyen látni lehet Jézus arcát. Ez nagyon megvigasztalja Máriát. Lásd: M 14 , 600-602. Utána Valéria értékes tömjént hoz, fűszerekkel együtt, a bebalzsamozáshoz. (9-419) ======================================================================== Láttuk ôt! A szombat elmúltával az asszonyok kora hajnalban felveszik köpenyüket, és a balzsamokat tartalmazó zsákokkal útnak akarnak indulni. Mária is feláll, és köpenyét keresi. De mindnyájan körülveszik, és igyekeznek lebeszélni arról, hogy velük menjen. Nagy nehezen sikerül ez nekik. Az asszonyok elindulnak egy mécses fényénél. Utolsónak Magdolna megy ki, miután még egyszer megcsókolta Máriát, aki egyedül marad a szobában. Jézus feltámadását és megjelenését Anyjának megtaláljuk a ,,Tizenöt titok'' 47-50. oldalán. Miután Jézus megjelent Máriának, ô nem mondta el a többi asszonyoknak, sôt Péternek és Jánosnak sem. Jézus megjelenését Mária Magdolnának lásd: F 5-9. Amikor Mária Magdolna boldogan visszatér, kinyitja Mária szobájának ajtaját, és bekiáltja: Feltámadt! Feltámadt! -- és boldogan sír. Erre odafutnak az asszonyok, Péterrel és Jánossal. S mivel Péter csóválja a fejét, az asszonyok erôsítgetik: -- Igen! Azt mondták: ,,Miért keresitek az Élôt a holtak között? Ô nincs itt. Feltámadt, amint megmondta még Galileában. Nem emlékeztek? Azt mondta: ,,Az Emberfiának a bűnösök kezébe kell adatnia, és megfeszítik. De a harmadik napon feltámad. ,,’ Péter fejét csóválva mondja: -- Túl sok dolog történt ezekben a napokban. Ezek megzavartak titeket. Magdolna felemeli fejét Mária keblérôl, és azt mondja: -- ,,Láttam! Beszéltem vele! Azt mondta nekem, hogy felmegy az Atyához, és utána eljön. Milyen szép volt! -- és sír, úgy, amint sose sírt, most, amikor többé nem kell gyötörnie magát amiatt, hogy minden oldalról kételyek veszik körül. Alfeus felesége azt mondja Szalóménak: -- Menjünk vissza mi ketten. Lássuk, hogy mindnyájan részegek vagyunk- e!... És elfutnak. Nemsokára a két asszony visszatér: -- Igaz! Igaz! Láttuk Ôt! Azt mondta nekünk Barnabás kertje mellett: ,,Béke veletek! Ne féljetek! Menjetek testvéreimhez, és mondjátok meg nekik, hogy feltámadtam, és néhány napon belül Galileába megyek. Ott együtt leszünk még.'' Így mondta. Máriának igaza van. Meg kell mondani ezt azoknak, akik Betániában vannak, Józsefnek, Nikodémusnak, a hűségesebb tanítványoknak és a pásztoroknak. Menjetek, tegyétek meg! Ô, feltámadt!... és mindnyájan boldogan sírnak. -- Ostobák vagytok, asszonyok! A fájdalom megzavarta agyatokat! A fény angyalnak tűnt elôttetek. A szél hangnak. A nap Krisztusnak. Én nem bírállak titeket. Megértelek mindnyájatokat, de csak azt tudom elhinni, amit láttam: a sír nyitva áll és üres, az ôrök elfutottak a begöngyölt holttesttel. -- De maguk az ôrök is azt mondják, hogy föltámadt! A város olyan, mint valami hangyaboly, és a fôpapok dühöngenek, mert az ôrök beszéltek, és megrémülve elfutottak! Most azt akarják, hogy mást mondjanak, és lefizetik ôket. De az emberek már tudják. És ha a zsidók nem hisznek a feltámadásban, mert nem akarnak hinni, sokan mások hisznek... -- Hm! Az asszonyok!... Péter vállát vonja, és el akar menni. Akkor az Anya, aki még mindig szívén tartja Magdolnát, aki boldogan sír, felemeli átszellemült arcát, és röviden kijelenti: -- Valóban feltámadt! Kezem között tartottam, és megcsókoltam sebeit. -- Utána Magdolna fölé hajolva mondja: -- Igen, az öröm erôsebb a fájdalomnál. De ez csak egy homokszem ahhoz hasonlítva, ami a te örök boldogságod óceánja lesz. Boldog vagy te, aki engedted, hogy lelked beszéljen értelmed helyett! Péter többé nem meri tagadni... és odakiált a többieknek, mintha nem is ô késleltette volna ôket eddig: -- De akkor, ha így van, tudatni kell a többiekkel! Hogy ha eljön, legalább itt találjon minket! (Lásd bôvebben: F 9-11, M 15,631-632.) (10-40) ======================================================================== Miért az asszonyoknak?... Mielôtt Jézus megjelent volna apostolainak, megjelent Lázárnak, Johannának, tíz volt betlehemi pásztornak, arimateai Józsefnek, Nikodémusnak és Mannaennek, az emmauszi tanítványoknak, Mártának, Longínusznak és egy másik római katonának, Plautinának, Elízának, Annának, Sárának, Marcellának, Veronikának, a már említett Mária Magdolnán, az asszonyokon és Édesanyján kívül. Errôl beszélgetnek az utolsó vacsora termében összegyűlt apostolok, akik közül csak Tamás hiányzik. Meg arról is, mit mondjanak neki, ha megjelenik közöttük. A szoba hirtelenül erôs fényben úszik, vakító fényben. Az apostolok eltakarják arcukat, villámtôl félve. De nem hallanak mennydörgést, és felemelik fejüket. Jézus a szoba közepén áll, az asztal mellett. Karjait kitárja és megszólal: -- Béke veletek! Senki sem válaszol. Egyesek elsápadnak, mások elpirulnak. Mindnyájan félelemmel és tisztelettel néznek rá. Jézus kedvesen bátorítja ôket, s végül meg mernek szólalni. (Lásd részletesen F 21-33) Bocsánatát kérik, amit Jézus nemcsak megad, hanem azt kívánja, hogy mindnyájan csókolják meg arcát ott, ahol Júdás megcsókolta, és ezáltal mossák le könnyeikkel az árulás jelét. Végül visszanyerik bátorságukat, és beszámolnak zavarukról és tapasztalataikról. János azt mondja: -- Magdolna és Márta is világítótornyok voltak, mint Lázár. A közös származás lehet ennek az oka. Ti nem láttátok. Az egyik részvétteljes volt és hallgatott. A másik! Mária Magdolna fogott össze minket az Áldott körül, bátor szeretetének lángjával. Igen. Azt mondtam, a származás. De azt kellett volna mondanom: a szeretet. Felülmúltak minket a szeretetben. Ezért voltak olyanok, amilyenek voltak. Jézus mosolyog, és továbbra is hallgat. -- De nagy jutalomban részesültek érte... -- Nekik megjelentél. -- Mindhármuknak. -- Máriának rögtön Anyád után... Világos, hogy az apostoloknak rosszul esik, hogy Jézus másokat ô elôttük részesített ebben a kiváltságban. -- Mária már régóta tudta, hogy te föltámadtál. És mi csak most láthatunk téged... -- Bennük nincs többé kétség. Bennünk pedig... íme, mi csak most érezzük, hogy nincs mindennek vége. Miért nekik, Uram, ha még szeretsz minket, és ha nem utasítasz el minket? -- kérdi Júdás Tádé. -- Igen, miért az asszonyoknak, és fôleg Magdolnának? Ôt még homlokán is megérintetted, és ô azt mondja, olyannak tűnik, mintha örök koszorút hordana. És nekünk, apostolaidnak, semmi... Jézus többé nem mosolyog. Tekintete nem felindult, de mosolya megszűnt. Komolyan néz Péterre, aki utolsónak beszélt, miután eltűnt félelme, és lassan visszatért bátorsága. Jézus válaszol nekik: -- Tizenkét apostolom volt. És egész szívembôl szerettem ôket. Én választottam ki ôket, és mint egy anya gondoskodtam arról, hogy növekedjenek az én életemben. Nem volt titkom számukra. Mindent megmondtam nekik, mindent megmagyaráztam, mindent megbocsátottam. Emberi gyengeségeiket, könnyelműségüket, nyakasságukat,... mindent. És voltak tanítványaim. A gazdagok közül és a szegények közül. Voltak sötét múlttal vagy gyenge testalkattal. De leginkább apostolaimat szerettem. És elkövetkezett az én órám. Egyikük elárult engem és átadott a hóhéroknak. Hárman aludtak, miközben én vért izzadtam. Kettô kivételével mindnyájan gyáván elfutottak. Egyikük megtagadott engem félelmében, annak ellenére, hogy ott volt elôtte a másik fiatal és hűséges példája. És mintha mindez nem lett volna elég, a tizenkettô közül egy kétségbe esett és öngyilkosságot követett el, és egyik annyira kételkedett bocsánatomban, hogy nem hitt Isten irgalmában még Anyám fáradozása és anyai szavai ellenére sem. Ha emberi szemmel néznék seregemre, azt mondhatnám, Jánost kivéve, aki szeretetbôl hűséges volt, és Simont kivéve, aki engedelmességbôl volt hűséges: ,,Nincsenek többé apostolaim.'' Ezt mondhattam volna, miközben szenvedtem a Templom udvarában, Pilátus elôtt és keresztutamon. Ott voltak az asszonyok... Egyikük, akinek legbűnösebb volt a múltja, ott állt, mint János mondta, lángként, amely összeforrasztotta a szívek széttört rostjait. Ez az asszony Mária Magdolna. Te megtagadtál engem, és elfutottál. Ô szembeszállt a halállal, hogy közelemben maradjon. Amikor sértegették, felfedte arcát, készen arra, hogy leköpjék, és arcul üssék. Arra gondolt, hogy így hasonlóbbá válhat megfeszített Királyához. Amikor szívük mélyén kigúnyolták azért, mert rendületlenül hitt feltámadásomban, tudott tovább is hinni. Gyötrelmében is cselekedett. Ma reggel lesújtott állapotában azt mondta: ,,Mindentôl megfosztom magamat, de add nekem Mesteremet!'' Mered-e még ezek után kérdezni: ,,Miért neki jelentem meg?'' Voltak szegény tanítványaim: a pásztorok. Keveset beszéltem velük, mégis mennyire megvallottak engem hűségükkel! Voltak félénk tanítványaim, mint a zsidó asszonyok. Mégis képesek voltak elhagyni házukat és eljöttek az engem káromló nép özönébe, hogy megadják nekem azt a segítséget, amit apostolaim megtagadtak tôlem. Jézus folytatja a többi hűséges tanítvány és az irgalmasságot tanúsító pogányok dicséretével, és ezzel fejezi be: -- Nem szóltok többé semmit? Miért nem kérdezitek még, miért tettem így? Nem meritek megkérdezni? Megmondom nektek. Mindent megmondok nektek ezzel az órával kapcsolatban. Kik vagytok ti? Műveim folytatói. Igen. Azok vagytok, eltévelyedésetek ellenére. Mit kell tennetek? Meg kell térítenetek a világot Krisztusnak. Megtéríteni! Ez nagyon kényes és nehéz dolog, barátaim. A megvetés, undorodás, gôg, a vakbuzgóság mind gátolja az eredményt. De mivel semmi és senki sem gyôzött volna meg titeket a jóságról, a leereszkedésrôl, a szeretetrôl azok iránt, akik a sötétben vannak, szükséges volt -- értitek? -- szükséges volt, hogy egyszer alaposan megtörjön a ti zsidó kevélységetek, férfi gôgötök, apostoli öntudatotok, hogy helyette igazán bölcsek legyetek szolgálatotokban. Hogy szelídek, türelmesek, irgalmasok, szeretetteljesek legyetek, pöffeszkedés és megvetés nélkül. Látjátok, hogy mindenki felülmúlt titeket a hitben és a tettekben azok közül, akiket ti megvetettetek, vagy akikre gôgös szánalommal tekintettetek. Mindenki! Az, aki valamikor bűnös volt. És Lázár, aki elmerült a világi művelôdésben. Ô volt az elsô, aki nevemben megbocsátott és irányított. És a pogány asszonyok. És Kúza gyenge felesége. Gyenge? Igazán mindnyájatokat felülmúlt. Ô hitemnek elsô vértanúja. És a római katonák. És a pásztorok. És a heródiánus Mannaen. És még Gamáliel is, a rabbi. Ne ugrálj örömödben, János! Azt gondolod, hogy Lelkem sötétben volt? Mindnyájan. És ezt azért mondom nektek, hogy holnap visszaemlékezzetek rá, és ne zárjátok be szíveteket az elôtt, aki a Kereszthez jön.... Te, Péter, -- ahelyett, hogy sírnál és gyáva lennél, -- légy Egyházam Sziklája, és vésd szívedbe ezt a keserű igazságot. A mirhát a romlástól való megôrzésre használják. Itasd át magadat ezért mirhával. És, amikor be akarod zárni szívedet és az Egyházat egy máshitű számára, emlékezz vissza arra, hogy nem Izrael, nem Izrael, nem Izrael! -- hanem Róma védett meg engem, és akart irgalmasságot gyakorolni. Emlékezz vissza, hogy nem te, hanem egy bűnös nô állt a kereszt lábánál, és érdemelte ki, hogy elôbb lásson engem. És hogy ne érdemelj megrovást, kövesd Istenedet! Nyisd meg a szívedet és az Egyházat, mondván: ,,Én, a szegény Péter nem vethetek meg senkit, mert ha megvetem, Isten is megvet engem, és tévedésem felelevenedik szemében.'' Jaj lenne neked, ha nem lettél volna így megtörve. Nem pásztor, hanem farkas lett volna belôled. (10-75) * * * Ott vannak az asszonyok Jézus mennybemenetelénél is: Az Olajfák-hegyére vezetô úton gyülekeznek mindazok, akiket Jézus meghívott, hogy utolsó áldását adja rájuk mennybemenetele elôtt. Ott van a 72 tanítvány, a szent asszonyok, akik elkísérték Jézust útjain és a Kálváriára, Lázár, Nikodémus, arimateai József, a pásztorok és még sokan mások. (TT 51) (10-251)