Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Csávossy Elemér S.J. Ut sint unum A krisztusi és a felebaráti szeretet lelkiségének forrásai Nr. 104-1935. Nihil obstat. Budapestini die 18-a Decembris 1935. Eugenius Somogyi S. J. Praep. Prov. Hungariae. Nihil obstat. Carolus Szitkey S. S. censor dioecesanus Nr. 378-1936. Imprimatur, Vacii, die 24-a Januarii 1936. + Stephanus Episcopus Vaciensis. Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Krisztus a szôlôtô ,,Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban...'' ,,Testének tagjai vagyunk'' ,,Egy test vagyunk sokan'' ,,Egyenként egymásnak tagjai'' ,,Épüljetek fel rajta lelki házzá'' ,,Hasonló a mennyek országa egy királyemberhez, ki menyegzôt szerze Fiának'' ,,Eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz'' ,,Nagy titok ez, mondom én; Krisztusra és az Egyházra értem'' ,,Ôk sincsenek nász nélkül'' Imádság az Egyház és a lelkek egységéért ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1935-ban jelent meg a Szalázi Müvek (Rákospalota) kiadásában. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. ======================================================================== Krisztus a szôlôtô. (Jn 15) Az Egyház minden korszakának megvolt a maga vezérgondolata, mely a szíveket-lelkeket legjobban hevítette, mely lelke volt a lelkek megmozdulásának, éltetôje az Egyház bensô életének. Mintha a mai lelki disszociáció korában, amikor nemzet nemzet ellen, osztály osztály ellen, faj faj ellen harcol, jobban, mint valaha, ébredeznék a vágy az után az egység után, mely ugyan Krisztus Egyházában lényegben mindig megvolt, de a keresztény népek közt mégsem érte el azt a tökéletességet, amelyért Jézus búcsúimájában oly bensôségesen imádkozott: ,,hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te Atyám, énbennem és én tebenned, úgy ôk is egyek legyenek bennünk.'' (Jn 17,21) Az Egyház fogalma ugyanis nem azonos a keresztény nemzetek összességével. Az Egyházban lényegénél és a Szentlélek működésénél fogva mindig megvan a hit, a szentségek és a kormányzat egysége, mely életétôl és lényegétôl elválaszthatatlan. De ez az egység követeli a lelkek egységét is, akik az Egyház keblében élnek, követeli a szeretetbeli egységet, mely testvért testvérhez, Isten gyermekét Isten gyermekéhez fűzi. Ennek az egységnek lényege meg is van ugyan azok közt, akik a megszentelô kegyelem állapotában élnek, de hatásának ki kell terjednie a szeretet és egység külsô megnyilatkozásaira is, hogy beteljesedjék Krisztus imádsága: ,,hogy tökéletesen eggyé legyenek és megismerje a világ, hogy te küldöttél engem.'' (Jn 17,23) Ez az egység csakis Krisztusból fakadhat. Ezt érzi meg ma sok lélek, ezt érzi meg az Egyháznak a szíve, és ezért esik mindig több és több szó Krisztus misztikus testérôl, mely egybefűzi a lelkeket és nemzeteket Krisztusban. Azért fordul oda a figyelem a szentek egységére, melyekbôl a titokzatos egység önként fakad. Azért száll fel ég felé mindig több imádság és áldozat az egységért a népek, a társadalmi osztályok és a lelkek közt. Megkíséreljük a következôkben teológiai megvilágításban feltárni azokat az alapokat, amelyeken az Egyház tanítása a lelkek egységérôl Krisztusban nyugszik, és megkíséreljük ennek a tanításnak fontosságát megvilágítani a gyakorlati életben. * Az újszövetségi szent iratok négy hasonlatba öltöztetik a tant a lelkeknek Krisztussal és egymás közt való egységérôl. Az elsô hasonlatot maga Krisztus használja búcsúbeszédében. Ez a hasonlat a szôlôtô és a szôlôvesszôk hasonlata. Krisztus szavai a következôk: ,,Én vagyok a szôlôtô, ti a szôlôvesszôk. Aki énbennem marad és én ôbenne, az bô termést hoz; mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Miként a szôlôvesszô nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szôlôtôn: úgy ti sem, ha énbennem nem maradtok.'' (Jn 15,5.4) Krisztus magát búcsúbeszédében ,,az igazi szôlôtô''-nek nevezi. (Jn 15,1) Igazinak, mert az a tulajdonság, mely a hasonlat alapját képezi, sokkal magasabb és igazibb értelemben van meg benne, mint a szôlôtôben. A szôlôtô befolyása a vesszôkre tehát kisebb, mint Krisztus befolyása miránk. Az egység közte és köztünk nagyobb, bensôbb, mint az egység a szôlôtô és az abból kisarjadó vesszôk közt. De habár ez az egység ily nagy és bensôséges, azért mégsem fizikai, hanem misztikus egység. Nem fizikai ez az egység. Mert ha Krisztus isteni természetét vesszük, akkor azzal lelkünk fizikai egységbe nem léphet; mert Istenben úgy az összevegyülés, mint a részekre oszlás lehetôsége ki van zárva. Lelkünk nem olvadhat egybe Istennel egy fizikai lénnyé, de Isten sem adhat magából valamit, ami belénk átmenne, mert Istennek részei nincsenek. Személyes egységbe sem léphetünk Krisztussal fizikai értelemben, mert saját személyiségünket megtartjuk, és a személyes egyesülés kiváltsága Isten Igéjével egyedül és kizárólagosan csak Jézus emberi természetének jutott osztályrészül. Jézus emberi természetével sem lépünk fizikai egységbe. Lelke egyszerű, szellemi lény, és azért szintén nem vegyülhet össze a miénkkel, de nem is adhat magából semmit fizikai értelemben, ami lelkünkbe átmenne, mint a nedv a szôlôtôbôl a vesszôkbe átmegy. Testének sem vagyunk fizikai értelemben tagjai. -- És mégis egységűnk Krisztussal sokkal bensôbb és mélyebb, mint a pusztán földi értelemben vett természetes egység, mely a fát gyökeréhez, az ágakat a törzshöz, a vesszôket a szôlôtôhöz köti. Mi tehát ez az egység? Elsôsorban is több, mint tisztán erkölcsi egység, amilyet p. o. a hadseregben látunk. Itt valóban ,,hadtest''-ekrôl szoktunk beszélni, és mégis ki ne látná, hogy a hadsereg, a hadtest tagjai nem kapnak életet a vezértôl, és nem közlik ezt az életet egymással, mint ahogy az éltetô nedv a szôlôtôbôl a vesszôkbe kiárad. Egy hadtest egysége tisztán gondolatbeli, erkölcsi egység, egyszerűen gyűjtônév, amely megjelöli azoknak az egyéneknek közösségét, akiket közös cél és közös akarat köt össze. A mi egységünk Krisztussal és egymásközt sokkal nagyobb és mélyebb. Krisztus a szôlôtôrôl vett hasonlatában benne-maradásról, benne- élésrôl, életében való részvételrôl beszél, és szavait kiegészítik azok a szavak, melyeket az Oltáriszentség ígéreténél intézett hallgatóihoz. Búcsúbeszédében mondja: ,,Maradjatok énbennem és én tibennetek.'' (Jn 15,4) Elôzôleg pedig az Oltáriszentség ígéreténél mondotta: ,,Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én ôbenne.'' (Jn 6,57) Ez a benne-maradás tehát oly egységet jelent, mely nemcsak a hit és a szeretet által jön létre, hanem hasonlít ahhoz az egységhez, mely a táplálékot ahhoz fűzi, aki azt magához veszi. Sôt Krisztus ezt a részvételt az ô életében egyenesen összehasonlítja az ô részvételében a mennyei Atya életében, és azt abból származtatja: ,,Amint én élek az Atya által, úgy aki eszik engem, az is él énáltalam.'' (Jn 6,58) Ez az egyesülés Krisztussal nem pusztán a lélek képességeiben jön létre a hit és a szeretet által, hanem magában a lélek állagában valósul meg a megszentelô kegyelem révén. A megszentelô kegyelem által lelkünk mintegy bele lesz ojtva Krisztusba, lelkünk életét Krisztus életébôl szívja magába titokzatos egyesülés révén, melynek természete a földön épp úgy felfoghatatlan elôttünk, amint magának a megszentelô kegyelemnek mivolta is a földi életben számunkra a hit titka marad. Így kell értenünk Szent Pál szavait is: ,,Élek, pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem.'' (Gal 2,20) Nemcsak a rágondolás, nemcsak a szeretet, nemcsak a követés, nemcsak a hasonlóság által, hanem úgy, amint a szôlôtô élete benne van a vesszôkben, amint a vesszôk a szôlôtôbôl kisarjadnak és belôle élnek. -- Hogy Krisztus a hit- és szeretetbeli egységen kívül szavaival még más, a hit- és szeretetbeli egyesülést megelôzô, annak forrásaként mutatkozó egységet ért, világos szavaiból: ,,Aki énbennem marad és én ôbenne, az bô termést hoz.'' (Jn 15,5) Ez a termés az élô hitbôl fakadó szeretet és a szeretetbôl származó jócselekedetek és erények. A hit és a szeretet a jócselekedetekkel együtt tehát olyan, mint a fa lombjai és gyümölcsei, melyek a gyökérbôl és a törzsbôl nônek ki. Krisztus folytatja ezt a gondolatot: ,,Nálam nélkül semmit sem tehettek.'' (Jn 15,5), és újból megvilágítja azt a szôlôtô hasonlatával: ,,Miként a szôlôvesszô nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szôlôtôn: úgy ti sem, ha énbennem nem maradtok.'' (Jn 15,4) Krisztus ránk nézve az élet forrása. A természetfeletti életben úgy függünk tôle, mint az ág a gyökértôl, a törzstôl, mint a vesszôk a tôtôl. Nemcsak akkor nem maradunk a szôlôtôn, ha a hittôl elszakadunk, hanem akkor is, ha a bűn által megszűnünk Krisztus testének élô tagjai lenni. Az ilyen vesszôt ,,kivetik, és elszárad; és tűzre vetik, és elég.'' (Jn 15,6) A Krisztussal való egység tehát életközlés Krisztus részérôl, Ez az egység több, mint a szülô és a gyermek közt lévô természetes egység. Ez a függés nagyobb, mint a függés, melyet a természetes nemzés létrehoz. Ez az egység és függés ahhoz az egységhez és függéshez hasonlít, amelyben a test tagjai állnak egymással, és függnek a test éltetô forrásától. Ez a második hasonlat, mellyel Krisztus tôle való függésünket apostolainak szava által megvilágítja. (Ef 5,30; Kol 1,18) De maradjunk meg a szôlôtô hasonlatánál. A tônek és a vesszônek egy közös életük van, így nekünk is Krisztussal egy közös életünk van: részvétel abban az életben, melyet ô maga öröktôl fogva Atyjától kap. (Jn 6,58) A Krisztussal való lelki egység tehát a lélek legbensôbb életében valósul meg, és a megszentelô kegyelem által a lélek állagát magát érinti. Ennek az életközösségnek és egységnek természetszerűleg részünkrôl meg kell felelnie az értelem- és akaratbeli egyesülésnek is a hit és a szeretet által. A Krisztussal való bensô életközösség ezt sürgetôen követeli. Ennek a krisztusi szónak: ,,Énbennem marad és én ôbenne'' (Jn 6,57), szükségszerű következménye a szentpáli szó: ,,Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt.'' (Fil 2,5) Ellenkezô esetben lelkünk állaga és cselekedeteink közt nem volna összhang, nem volna megegyezés, hanem rikító diszharmónia. Ebben áll a Krisztus-követés jelentôsége. Egyszerű és rövid szóval fejezi ki ezt a szeretet apostola: ,,Aki azt mondja, hogy ôbenne lakik, annak úgy is kell járnia, mint ahogyan ô járt.'' (1Jn 2,6) ======================================================================== ,,Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban.'' (Fil 2,5) Az a bensô egység Krisztussal, melyet a szôlôtôrôl vett hasonlat jelképez, követeli, hogy szándékainkban és cselekedeteinkben is hozzá egészen hasonlóak legyünk. A titokzatos szôlôtôbe való lelki beleojtódás megkívánja a tökéletes egységet Krisztus akaratával és Szívének szándékaival is. A nemes szôlôvesszô csak olyan gyümölcsöt teremhet, mely a szôlôtô gyökerébôl és életébôl szívja az életet. Mit szólnánk ahhoz, ha a szôlôvesszôk vadszôlôt vagy bogáncsot teremnének? (Iz 5) Milyen ellentét volna ez gyökér és gyümölcs között! Áljámborság és önámítás tehát Krisztussal való misztikus egység boldog tudatában melengetni lelkünket, s emellett nem komoly akarattal a hozzá való tökéletes lelki hasonlóságra, az ô szent akaratával és Szíve szándékaival való teljes megegyezésre törekedni. Szent Pál szavát: ,,Élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem,'' szükségképp megelôzi a másik szó: ,,Krisztussal együtt keresztre szegeztettem,'' (Gal 2,19.20) Csak ez a szó adja meg a másiknak igazi értelmét és magyarázatát. Szintúgy Krisztus szavának értelmét: ,,Maradjatok meg az én szeretetemben!'' (Jn 15,19) csak a szentpáli szó nyitja meg lelkünk elôtt a maga teljességében: ,,Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki kiüresítette önmagát, felvette a szolga alakját, megalázta magát és engedelmes lett a halálig és pedig a halálig a keresztfán.'' (Fil 2,5.8) És Szent Jánosnak szava: ,,Aki azt mondja, hogy ôbenne lakik, annak úgy is kell járnia, mint ahogyan ô járt.'' (1Jn 2,6) A hit által bele kell ojtódnunk értelmünkkel Krisztusba, a remény és a szeretet által akaratunknak tökéletesen egyesülni kell vele. A szeretet pedig nem lehet tétlen, hanem szükségképp az erkölcsi erények gyakorlására ösztönöz, melyek lelkünket Krisztushoz külsôleg is hasonlóvá teszik. A Krisztusba való beleojtódásunk elôfeltétele is, de sürgetô követelménye is, hogy önszeretetünkbôl kibontakozzunk, s így Krisztus életét élhessük: ,,Aki szereti életét, elveszíti azt; és aki életét gyűlöli e világon, örök életre ôrzi meg azt.'' (Jn 12,25) ,,Hacsak a földbeesett gabonaszem el nem hal, egymaga marad; ha pedig elhal, sok termést hoz.'' (Jn 12,24.25) ,,Aki nem hordozza keresztjét és jön utánam, nem lehet nekem tanítványom.'' (Lk 14,27) Csak ha lelkünket az ô példájára kiüresítettük, élheti Krisztus az ô életét mibennünk. Ellenkezô esetben a vele való életközösség a kegyelem által olyan, mint a lemetszett és betakart szôlôtôke, melyet fejlôdésében megakaszt a téli hideg. A Krisztussal való szív- és akaratbeli egységnek három fokozata van. Az elsô fokozat az, mely a lelki tisztulás és megvilágosodás útjának felel meg, amikor Krisztust leginkább saját lelki elônyünk, lelki elôhaladásunk, a félelem és a remény, az erény szépségének és jutalmának indítékai miatt követjük, amikor a szeretet és az egység tudata még nem lett uralkodóvá lelkünkben. Ez a fokozat a puszta követés fokozata. Ezen a lélek még nem éli a Krisztussal való bensô egyesülés meghittségét. Itt a ,,követés'' predominál, nem az ,,egység.'' A második fokozaton az egység válik uralkodó tényezôvé a lelki életben. Ez nem szünteti meg a követést, sôt -- ha ez az egységérzet nem illúzió -- még sokkal tökéletesebbé teszi azt. De ez a követés egészen más színezetet ölt. Krisztushoz hasonlók akarunk lenni, mert vele egynek érezzük magunkat. Nemcsak mint mesterünket és vezérünket követjük ôt, hanem mint jóbarát jóbarátjával, mint jegyes jegyesével, gondolkodásban, érzésben, mindenben egészen egynek tudjuk magunkat vele: ,,Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Jézus Krisztusban is megvolt.'' Ennek az egységnek csak tökéletesítése az, amit Krisztussal való azonosulásnak nevezünk, és ez a Krisztussal való szív- és akaratbeli egység legmagasabb fokozata: ,,Testének tagjai vagyunk.'' (Ef 5,30) Mintegy Krisztussal egy személynek tekintjük és érezzük magunkat. Mintegy elvesztettük önmagunkat és csak Krisztust engedjük élni magunkban. Ez a lelki állapot tökéletes megvalósítása a szentpáli szónak: ,,Élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem.'' Amint Krisztus emberi természete egészen az Ige szolgálatában áll és még személyiségétôl is meg van fosztva, hogy egészen az Igéé legyen, úgy a mi emberiségünk is némileg lemond önmagáról, hogy egészen Krisztus éljen benne és cselekedjék általa. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy személyiségünket, képességeinket elveszítjük, ami nálunk lehetetlen, mert nem élünk Krisztussal egy fizikai életet személyes egységben, hanem csak azt, hogy értelmünket, szívünket, akaratunkat, tagjainkat, egész emberi mivoltunkat, testünket és lelkünket Krisztusnak mintegy kölcsönözzük, neki odaadjuk, hogy bennünk és általunk folytassa imádságos, tevékeny, apostoli életét, az engedelmesség, az alázat, a szegénység, az önzetlenség, a szenvedés és a szeretet életét. Ez a Krisztussal való azonosulás élete. Ez a Krisztus-követésének is legtökéletesebb foka. Erre vezet fel az igazi Jézus Szíve-tisztelet. Hiszen a szív az egész személyt jelenti vonatkozásban belsô életére. Ily értelemben Jézussal egynek lenni annyi, mint Szívével egyesülni. A kegyelem által lelkünk Krisztusba titokzatos módon bele van ojtva, mint a szôlôvesszô a szôlôtôbe. Ezt a beleojtódást természetesen Krisztus bensejére kell értenünk, mely lelki életének középpontja. Ez a bensô pedig az ô isten- emberi Szíve. Tehát lelkünk Krisztus bensejébe, az ô Szívébe van beleojtva a kegyelem által. De Szíve egyúttal forrása is minden külsô tevékenységének, megváltó cselekedeteinek. Szíve szerezte meg nekünk, érdemelte ki számunkra az összes kegyelmeket, melyekbôl lelkünk élete fakad. Tehát ismét az ô Szíve a szôlôtô, melybôl lelkünk magába szívja az életet. Krisztus tanítása is szent Szívébôl folyt; erényeinek forrása szentséges Szíve; jótettei, szentségei, Egyháza, a kegyelmek egész áradata, mind Szívébôl patakzottak. Ha tehát a hit, a remény, a szeretet és példájának követése által tanítását lelkünkbe fogadjuk, szentségeiben részesülünk, a kegyelem árjainak kitárjuk belsônket, Egyházának, titokzatos testének tagjai vagyunk, akkor Szívével egyesülünk. Ez a Szív a nagy szôlôtô, melybôl lelkünk él és táplálkozik. Szívébôl vagyunk véve, mint Éva Ádám oldalából. Ezt állítják a szentatyák az egész Anyaszentegyházról; de az Egyház a lelkekbôl áll, és Krisztus egysége Egyházával a lelkeken át valósul meg. ======================================================================== ,,Testének tagjai vagyunk.'' (Ef 5,30) A második hasonlat, mellyel a Szentírás Krisztussal való bensô kapcsolatunkat és életközösségünket megvilágítja, a titokzatos test hasonlata. Mi valamennyien Krisztussal egy testet alkotunk, melynek ô a feje, mi pedig tagjai vagyunk. Az idevágó szentírási helyek a következôk: ,,Mi mindnyájan egy Lélekkel egy testté kereszteltettünk.'' (1Kor 12,13) ,,Ô a testnek, az Egyháznak a feje, ô a kezdet, elsôszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsôség mindenben, mert úgy tetszett az Atyának, hogy ôbenne lakozzék minden teljesség, és hogy ô általa megszenteljen magával mindent.'' (Kol 1,18.20) ,,Mert mi az ô testének tagjai vagyunk, húsából és csontjaiból valók.'' (Ef 5,30) A titokzatos test hasonlata lényegében ugyanazt mondja ki, mint a szôlôtôrôl vett hasonlat, Krisztus az élet forrása, mely éltetô erejét kiönti a lelkekbe, akik vele eleven kapcsolatban vannak. Amint a szôlôtôbôl az életadó nedv a szôlôvesszôbe árad, úgy ömlik szét Krisztusból, a fejbôl, az élet a test tagjaiba. Amíg azonban a szôlôtô hasonlatánál inkább az élet forrásán van a hangsúly, addig a titokzatos test hasonlatában elsôsorban Krisztus elsôsége és a tagok egymásközti egysége domborodik ki, ami a szentek egységét jelenti. A szôlôtôrôl vett hasonlat a Krisztussal való misztikus egységet jelképezi; a titokzatos test hasonlata nemcsak a Krisztussal, hanem az egymással való szerves életközösség képét mutatja meg nekünk. Azért képezik ezek a szentírási helyek a felebaráti szeretet misztikájának is alapját. Amint a szeretet maga kettôs: Isten szeretete és a felebarát szeretete, úgy az igazi misztika, mely nem egyéb, mint a szeretet eleven élete a lélekben, szintén kettôs: az isteni szeretet és a felebaráti szeretet misztikája. Az utóbbiról írni nehezebb, mint az elôzôrôl. Azért a lelkiélet írói errôl különállóan még keveset írtak. A titokzatos test hasonlata még jobban megvilágítja azt, amit a Krisztussal való lelki azonosulásról mondottunk, ami az ô követésének legtökéletesebb foka. Amint a test tagjai nem élnek külön életet, hanem csak a fejjel kapcsolatban, melybôl az élet beléjük árad, úgy a Krisztussal azonosult lélek is mintegy elveszíti erkölcsi személyiségét és egészen Krisztus életébe olvad bele. Itt nyer teljes világosságot Szt. Pál szava: ,,Élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem.'' (Gal 2,19) Ez a fejnek élete a tagokban. De a tagoknak elôbb önmaguknak meg kell halniok, hogy Krisztusban és Krisztussal együtt új életre kelhessenek. (Jn 12,24.25) A fej a történeti Krisztus; az egész test a misztikus nagy Krisztus, aki egyházában tovább él, hogy benne és általa és minden egyes lélekben folytassa földi életét mennyei Atyja dicsôségére. Ennek a titokzatos testnek éltetôje és összekötô kapcsa a Szentlélek. Ezt világosan mondja Szent Pál apostol: ,,Mi mindnyájan egy Lélekkel egy testté kereszteltettünk, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk.'' (1Kor 12,13) E szavak szerint a Szentlélek az, aki a keresztség szentsége által minket Krisztus testébe beleojt, annak tagjaivá tesz és egyúttal az élet italával itat minket. Ez az a nedv, mely a szôlôtôbôl, Krisztusból, a Szentlélek által a vesszôkbe árad. Ez a ,,nagy Krisztus'' cselekszik bennünk és általunk, valahányszor mint az Egyház hivatalos szolgái és képviselôi annak nevében, vagy külön is, de Krisztussal és Krisztusban egyesülve, imádkozunk, küzdünk, szenvedünk. Mily vigasz gyarló imádságomban a tudat, hogy Krisztus imádkozik bennem a Szentlélek által ,,szavakba nem foglalható sóhajtásokkal!'' (Róm 8,26) Mily erô és bátorítás kicsi, jelentéktelen cselekedeteimben, lelki és külsô harcaimban az a tudat, hogy Krisztus, az ô titokzatos teste, az Egyház cselekszi mindezt általam, ôk küzdenek bennem, ôk dolgoznak, ôk szenvednek bennem és általam! Ez a hívek királyi papsága, melyrôl Szent Péter szól (1Pt 2,9): mint tagjai a titokzatos testnek, amelynek Krisztus, a fôpap, a feje, ôk is résztvesznek az örök fôpap áldozatában. A keresztség szentsége beleojt minket Krisztus titokzatos testébe; a bérmálás megerôsíti, szilárddá teszi ezt az eleven belsô kapcsolatot, mely Krisztus testéhez fűz, a Szentlélek által, aki ennek a testnek egyesítô és éltetô szelleme. Az Oltáriszentség táplálja és tökéletesíti Krisztus misztikus testét és még szorosabban fűzi a tagokat a fejhez és egymáshoz. Az egyházi rend különös módon Krisztus misztikus testének felépítésére szolgál, valamint a házasság szentsége is, de más és más szempontból. A házasság szentsége mintegy az anyagot, a természetes alapot, a lelkek sokaságát szolgáltatja Krisztus titokzatos testének; az egyházi rend pedig a megszentelô hatalom által, melyet közvetít, egyenesen Krisztus misztikus testének felépítésére és tökéletesítésére szolgál. A penitenciatartás szentsége új életre támasztja az elhalt tagokat; az utolsó kenet elôkészíti ôket, hogy mint megdicsôült tagok Krisztus testébe véglegesen és örökre beleojtassanak. A testrôl vett hasonlat azonban, mint már említettük, a tagoknak nemcsak a fejhez, hanem egymáshoz való viszonyát is megvilágítja. Ez a szempont az, mely ezt a hasonlatot számunkra még értékesebbé teszi. ======================================================================== ,,Egy test vagyunk sokan''. (1Kor 10,17) A testrôl vett hasonlattal már Menenius Agrippa lecsendesítette a plebejusokat a Mons sacer-en, De ez a hasonlat az ô szájában nem volt egyéb szónoki képnél, mely az általa elôadott igazságot megvilágította és a nép elôtt szemlélhetôvé tette. Szent Pál szájában ez a hasonlat sokkal többet jelent. Ugyan kép is, mely Krisztushoz és egymáshoz való viszonyunkat megvilágítja, de egyúttal hitünknek a szentek egyességében dogmatikus alapja is. Az állam egysége, melyrôl Menenius szólt, csak külsô, erkölcsi egység; Krisztus titokzatos testének egysége, melyrôl már a szôlôtô hasonlatánál beszéltünk, bensô, természetfölötti egység, mely nem fizikai egység ugyan, de mégis végtelenül több, mint pusztán gondolatbeli vagy erkölcsi egység. Sôt bensôségénél, lelkiségénél és természetfölötti mivoltánál, állandóságánál fogva minden földi egységet fölülmúl. Ez az egység igazi életközlést és életközösséget jelent. ,,Ha az egyik tag szenved valamit, együtt szenved vele valamennyi tag; vagy ha az egyik tag megdicsôült, együtt örvendez vele valamennyi tag''. (1Kor 12,26) A tagok egysége egymásközt nemcsak a kölcsönös segítésben áll, hanem valami állagszerű egységben, mely ezt a kölcsönös segítést megelôzi és annak mintegy forrása. A kölcsönös segítés a tagok egységének részben szükségszerű folyománya, részben pedig sürgetô követelménye. Szükségszerű folyománya, amennyiben Isten rendelése szerint a szentek egyességében minden tag érdemei az egész titokzatos testnek javára szolgálnak, az egyik tagnak kegyelemben való bôvelkedése vagy gyarapodása a többinek is új kegyelmi forrásokat nyit meg. Ha számtalan közlekedô edény akármelyik szárába folyadékot öntünk, a felszín, ha észrevétlenül is, de valamennyi edényben emelkedik. Ami a fizikában a közlekedô edényeknek törvénye, az a természetfölötti világban a kegyelemközlés- és közvetítésnek, a szentek egyességének Istentôl megszabott törvénye és dogmája. A kölcsönös segítés másrészt a tagok egységének sürgetô követelmény is. Ez a szentek egyességének és a titokzatos test dogmájának gyakorlati érvénybe léptetése. Ebben a pontban gyakran hibákra akadunk Krisztus titokzatos testének tagjaiban. Ennek a kölcsönös segítésnek, ennek a gondolat-, érzelem- és akaratbeli egységnek hiánya az, ami miatt oly gyakran panaszkodunk. Ez a hiány kerékkötôje a nagy vállalkozásoknak az Egyházban, ez az okozója annak, hogy nem állunk a hatalomnak, befolyásnak, lelki szuggesztiónak azon a fokán a lelkek világában és a nagy nyilvános életben, amelyen ennek a mély dogmának erejénél és számunknál fogva állanunk kellene. Nemcsak a szellemi áramlatok és a világ folyásának irányításában érezzük ennek hátrányos voltát, hanem a karitászban és a szociális reformok terén is. Nem tudatos bennünk a mi egységünk Krisztusban és egymás közt, nem élet bennünk a szentek egyességének dogmája; az önzô érdekek és a pusztán földi, természetes szempontok szétválasztanak minket és meggátolják, hogy ez a gyönyörű egység, melynek gyökere és lényege mindegyikünkben megvan, akik a kegyelem által Krisztushoz és egymáshoz kapcsolódunk, nem lesz kifelé is valóság és világot mozgató tényezô és hatalom. Azért oly fontos errôl az igazságról sokat beszélni, sokat elmélkedni, annak gyakorlati megvalósításán sokat fáradni és dolgozni, különösen ma, a szociális megmozdulások korában. Az egység maga azonban gyökere és forrása ennek a kölcsönös segítésnek; megelôzô valami, amibôl a szeretet külsô cselekedeteinek fakadniok kell. Olyan ez, mint az egység Krisztussal is, mely a vele való külsô hasonlóságnak és az ô követésének kútforrása és éltetô gyökere. A tagok egysége egymás közt hasonló a tagok egységéhez a fejjel, és abból veszi eredetét. A vesszôk a szôlôtôbe való beleojtásuk által lesznek egymás közt is egyek. A test tagjai szintén összefüggnek egymással és egymás közt egységet alkotnak, de nem függetlenül a fejjel való egységüktôl. Az éltetô szellem, a Szentlélek, mely közvetlenül a fejnek adatott, csak azokba a tagokba árad ki és csak azokat fűzi egymás közt is egységbe, amelyek a fejhez tartoznak és azzal eleven kapcsolatban vannak. Ezt az egységet a tagok közt, mely a kölcsönös segítést természeténél fogva megelôzi és annak forrása, a keresztény erkölcstan és aszkézis a testvéri viszonnyal szereti összehasonlítani és megértetni velünk. És ez a hasonlat valóban találó is, ha valamennyien egymást egy Atya gyermekeinek és Krisztus testvéreinek tekintjük, amint a kegyelem által azok is vagyunk, Krisztus az ,,elsôszülött a sok testvér között'' (Róm 8,29), ,,ô a láthatatlan Istennek képmása, elsôszülött minden teremtmény elôtt''. (Kol 1,15) És mégis a tagoknak egymáshoz való viszonya sokkal több, mint amit ez a szó ,,testvér'' ki tud fejezni. Ez a viszony teljes életközösséget jelent, melyben egymással a test tagjainak analógiájára élünk; közlést jelent, mely által -- nem függetlenül ugyan a fejtôl, de annak befolyása által és ô alatta egymásnak is természetfölötti életet adunk, azt egymásban növeljük. Hogyan? A természetfeletti, kegyelmi életet a lélekben fizikailag létrehozni egyedül Istennek műve. Azt más számára közvetlenül és a teljes igazságosság szerint (de condigno) kiérdemelni egyedül a világ Megváltójának, az Istenembernek, Jézus Krisztusnak a kiváltsága. Méltányosság szerint (de congruo) és a segítô kegyelem közvetítésével azonban mi is kiérdemelhetjük mások számára a kegyelmi életet és annak gyarapodását, Ily értelemben a lelkek szülôi lehetünk. Hozzájárul még, hogy a papi ténykedések, fôleg a szentségek kiszolgáltatása által közvetlen eszközei lehetünk a kegyelemközlésnek. Továbbá imáink és jócselekedeteink engesztelô és esdô értékét másoknak is ajándékozhatjuk, ami által ismét okai lehetünk azok megszentelôdésének. Szavunkkal és példánkkal elhinthetjük a lelkekben a természetfölötti élet csíráit. A kölcsönös szeretet és egység pedig Isten kegyelmeinek harmatát vonja le a lelkekre, a világra és szeretetünk és lelki egységünk ily értelemben termékeny lesz és lelkeket szül az égnek. ,,Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük''. (Mt 18,20) Ha Krisztus szeretete köt össze minket, akkor ô hozzánk jön, tehát Krisztust adjuk egymásnak. Ettôl a szeretettôl növekszik bennünk a megszentelô kegyelem, ami az Isten, az egész Szentháromság jelenlétének fokozását vonja maga után lelkünkben, s így Istent magát adjuk egymásnak. Ránk és másokra lehívja Isten segítô kegyelmének áradatát s így termékennyé teszi lelkünket az ég számára. Minél nagyobb, minél bensôbb az egység és szeretet Krisztus titokzatos testében, az Egyházban, a lelkek közt, annál nagyobb gyönyörűséggel tekint le az Atya, annál bôségesebben árad ki a fej, Krisztus által a Szentlélek a tagokba, annál termékenyebb lesz az Egyház tökéletességben és lelkekben Isten dicsôségére. Így a tagoknak egymáshoz való viszonyában, természetfölötti vonatkozásban a leggyönyörűbb lelki kapcsolatoknak alapját leljük meg. A tagoknak ez a viszonya egymáshoz mint lelki életközlés, nemcsak a tanítás, a nevelés és vezetés, hanem a kegyelemközvetítés által is, alapját adja meg a lelkigyermekségnek a lelki atya- és anyaságnak. Sokkal több rejlik ezekben a szavakban, mint azt elsô hallatukra sejtjük. Hány bűnös, hány pogány és hitetlen látja majd egykor az égben, hogy lelkének életét valakinek köszöni, akit a földön sohasem ismert. Mily igaza volt annak a japán vértanúanyának, aki gyermekéhez, a hithirdetôre mutatva, így szólt: ,,Sokkal becsesebb életet adott ez neked, mint az, amelyet most tôled elvesznek!'' A lelkeknek ez a kapcsolata alapja a legbensôbb testvéri és baráti viszonynak, mely a javak kicserélésében és egymással való közlésében áll. Mondhatni, hogy abból a legbensôbb viszonyból, melyben a tagok a fejhez kapcsolódnak, kiárad valami a tagokra is és hasonló kapcsolatokkal fűzi azokat egymáshoz. Mint egy és ugyanazon test tagjai, egy és ugyanazt az életet, Isten életét éljük közösen, nem Istennel való azonosság által, ami panteisztikus felfogás volna, hanem az ô egy életében való részvétel által, melyet a kegyelem ad nekünk. A Szentlélek az, aki ezt az életet velünk közli, lelkünkbe önti, s így ez az egység a fej és a tagok közt, egymás közt némiképp a lélek állagát érinti, mert a megszentelô kegyelem maga is a lélek állagát alakítja át. És ezt a mélységes tant a szentek egyességérôl, Krisztus titokzatos testérôl oly kevés keresztény érti meg, és még kevesebben ültetik át a gyakorlatba. Ennek a dogmának gyakorlati megértését és megvalósítását akarjuk szolgálni az erre következô fejtegetésekben is. ======================================================================== ,,Egyenként egymásnak tagjai.'' (Róm 12,5) Az elôzôek után megértjük kis Szent Teréz szavát, hogy az égben egy lélek sem haladhat el a másik mellett közömbösen, mert mindegyik a másikban lelki testvérét, rokonát, szülôjét és gyermekét látja. Lelket, akivel Krisztus szeretetében el van jegyezve egy egész örökkévalóságra. Mint a harmatcsepp az egész világot visszatükrözi, úgy minden lélek az égben a lelki rokonságok egész világát tükrözi vissza magában egyszerre. Ez egy része annak az ígéretnek: ,,Szem nem látta, fül nem hallotta, ember szívébe föl nem hatott, amiket Isten készített azoknak, akik ôt szeretik.'' (1Kor 2,9) Sokkal mélyebben értjük meg ezek után Krisztus szavát is: ,,Aki Atyám akaratát cselekszi, az az én fivérem és nôvérem és anyám.'' (Mt 12,50) Amint a szentatyák is mondják, hogy aki Isten igéjét magába fogadja és azt megôrzi, sôt mások szívében is elhinti, az mintegy lelkileg Krisztust hozza a világra magában és másokban, és lelkileg mintegy édesanya lesz. Sokkal többet jelent mindez, mint puszta hasonlatot; a lelki szeretetnek és egységnek csodálatos egymásbafűzôdéseit jelentik ezek a szavak. Oly távol áll mindez a mai ember önzô és földi gondolkodásától, hogy inkább ábrándnak tűnik fel sokak elôtt, mint valóságnak. Hogy is értené meg ezt az, akinek Jörgensen szava szerint más életcélja nincs, mint élvezni és magát élvezetül adni, aki önzésének oltárán feléget mindent, ami szent és nemes, akinek saját énje bálványkép, mely elôtt el kell véreznie hűségnek, szeretetnek, szülônek, hitvesnek, mindennek. Hogy érthetik meg ezt a népek, melyeknek egyedüli törekvése egymást legyôzni és leigázni, egymás fölött uralkodni és egymást pusztítani? Hogy értenék meg ezt az osztályok, melyeknek élete a harc egymás ellen? És mégis parancs számunkra ezt az egységet megvalósítani, magunkban átélni és érte küzdeni; ez Krisztus testamentuma. Krisztus imádkozott ezért; azért nekünk is elsôsorban az imádság és ádventi vágyak fegyverével kell küzdenünk érte: Szent Atyánk, szent Fiad szeretetére, az ô nevében és az ô Szívével kérünk téged, dicsôítsd meg Fiadat, és add, hogy amint te ôbenne és ô tebenned, úgy mi is eggyé legyünk tibennetek, és így megismerje a világ, hogy te küldötted ôt. (Jn 17) De hogy ez a vágyunk igaz legyen, meg kell nyilatkoznia külsô életünkben és cselekedeteinkben is. Az egység tudatából elsôsorban is a szeretet fakad, mely felebarátunknak tevékeny segítségére ösztönöz. ,,Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.'' (1Jn 3,18) A szeretet mindenekelôtt nem tesz különbséget személy és személy, állás és állás, nemzet és nemzet közt, mert mindnyájan egy testnek a tagjai vagyunk; ,,Mindnyájan egy Lélekkel egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár pogányok, akár szolgák, akár szabadok.'' (1Kor 12,13) Ezzel az egységgel és szeretettel áll szöges ellentétben a mai túlzott nacionalizmus, a hideg és önzô Mammon-elv, az osztályharc gondolata, az uraság és cseléd, a munkás és munkaadó közötti tisztán szerzôdéses viszony minden erkölcsi alap nélkül. Nem vagyunk már egy családnak tagjai, hanem küzdô felek: nemzetek, osztályok és egyének egyaránt, ,,A szeretet nem féltékeny.'' (1Kor 13,4), mondja az apostol; azért Krisztus testének tagjai sem nézik le egymást, nem irigykednek egymásra, akármilyen is a helyük, állásuk a társadalomban vagy Krisztus földi országában, az Anyaszentegyházban; ,,Ha azt mondaná a láb: Mert nem vagyok kéz, nem vagyok a testbôl való; vajon azért nem lenne a testbôl való?'' (1Kor 12,15) ,,Nem mondhatja a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy pedig a fô a lábaknak: Nincs rátok szükségem.'' (1Kor 12,21) A szeretet segít, együtt érez, együtt örvend, együtt szenved; ,,Ha az egyik tag szenved valamit, együtt szenved vele valamennyi tag; vagy ha az egyik tag megdicsôül, együtt örvend vele valamennyi tag.'' (1Kor 12,26) Ha csak ujjunk, vagy lábunk fáj, már nem jól érzi magát testünk. Így kell, hogy legyen Krisztus titokzatos testében is. Ennek az igazságnak tudatos átélése egyedül képes lenne megújítani az egész társadalmat és a nemzetek életét. Mintha már kezdene virradni a korszak, amelyben ezt az igazságot kezdik jobban megérteni. Jézus Szívének mélységes tisztelete hozza a világra ezt a lelki tavaszt. A különbözô hivatások e földi életben szintén Krisztus titokzatos testének szerves fejlôdéséhez, felépítéséhez és szépségéhez, tökéletességéhez tartoznak. ,,Amint egy testben sok testrészünk van, nincs azonban minden testrésznek ugyanaz a rendeltetése, akképpen sokan vagyunk egy test Krisztusban; egyenként azonban egymásnak tagjai. De különbözô adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelôen.'' (Róm 12,4-6) Van tanító és van hallgató egyház, van papság és vannak hívek, van férfi és van nô; vannak, akik házaséletet élnek és így szolgálják Krisztus titokzatos testének érdekeit, és vannak, akik kizárólagosan Istennek és Krisztusnak szentelik életüket. Van szemlélôdô és van tevékeny élet. És a világi hivatásokban milyen sok a változat, a szerzeteknek és társulatoknak mily nagy és változatos sokasága Krisztus titokzatos teste minden igényének megfelelôen! Mindezek a rendek és hivatások kiegészítik egymást; állandó közlés és befogadás, adás és viszontadás Krisztus titokzatos testének élete ezen a földön, ha a szeretet lelke kapcsolja össze az egyes tagokat és hivatásokat, a lelkeket és a közösségeket. És mindez egy látható fej alatt, aki a láthatatlan fejnek, Krisztusnak megszemélyesítôje a földön, az ô földi helytartója, a pápa. (Ez 4,11-12,16) Az égben is meglesz Krisztus titokzatos testének csodálatos és remek tagoltsága. Ott a földi életben szerzett érdemek szerint és Isten kegyelmi kiválasztása szerint alakul ez a tagoltság. ,,Más a fényessége a napnak, más a fényessége a holdnak, és más a fényessége a csillagoknak; egyik csillag is különbözik a fényességben a másik csillagtól. Így van a halottak feltámadása is.'' (1Kor 15,41-42) Krisztus feltámadt testében minden tag fényes és ragyogó, egész szent teste imádásra méltó. Így megdicsôült titokzatos testében sincs megvetésre méltó tag, de különbség a tagok közt van. És e különbség mellett a legnagyobb egység és összhang uralkodik ebben a megdicsôült titokzatos testben, a szeretet Lelke hatja át minden egyes tagot, mely a fejbôl, a megdicsôült Krisztusból árad ki mindegyikükbe és kapcsolja egybe valamennyiüket. Krisztus titokzatos testének dogmája alapján értjük meg legjobban a boldogságos Szűz szerepét is a kegyelem rendjében, mint kegyelem közvetítôét és kiosztóét. Ô mintegy a nyak, melyen át a fejbôl minden életerô átmegy a tagokba. Vagy szívnek is nevezhetnôk ôt, mely a fej alatt és függésben tôle éltetô hatását gyakorolja a tagokra. A földi test hasonlatát azonban nem mindenben lehet Krisztus titokzatos testére alkalmazni. Elég, ha az alapgondolat megvalósul benne. Ez a kölcsönös kegyelemközvetítés és külsô segítség, melyet a tagok egymásnak nyújtanak, ez Krisztus titokzatos testének lüktetô élete. Legyünk valamennyien, egyének és családok, egyesületek és közösségek, államok és népek, nem holt, de tétlen tagjai se ennek a dicsôséges testnek, hanem élô, tevékeny, szorgos és a test érdekében minden áldozatra kész tagok. Ebben segítsen az a tudat, hogy ,,senki sem gyűlöli a testét, sôt ellenkezôleg táplálja és ápolja.'' (Ef 5,29) Ami megvan a természetben, annak még inkább meg kell lennie a kegyelemben, azért folytatja az apostol: ,,akárcsak Krisztus az egyházat, mert mi az ô testének tagjai vagyunk húsából és csontjaiból valók.'' (Ef 5,30) A titokzatos test hasonlatát komolyan kell venni és a szeretetet tettekben kell megmutatni. Akkor nem fenyeget bennünket érzelembeli eltévelyedés vagy álmisztika. A szeretet parancsa sok önmegtagadást kíván és az önzésnek teljes legyôzését követeli; de annál érdemszerzôbb és édesebb annak a parancsnak teljesítése, ha egyszer életté vált bennünk; mert ,,nagyobb boldogság adni, mint kapni.'' (ApCsel 20,25) ======================================================================== ,,Épüljetek fel rajta lelki házzá.'' Az épületrôl vett hasonlat, mely szintén a Krisztussal és az egymás közt való egységnek szimbóluma, a titokzatos test hasonlatával rokon. Egyik vagy a másik helyen a Szentírásban a hasonlatok némileg egymásba is folynak, ,,Nem tudjátok-e'', írja Szent Pál, a korintusiaknak, ,,hogy testetek Krisztusnak tagja?'' És mindjárt utána folytatja: ,,Vagy nem tudjátok-e, hogy tagjaitok a Szentléleknek temploma, ki tibennetek vagyon?'' (Kor 6,16-19) [1] Amíg azonban a titokzatos test hasonlatában inkább az eleven életközösség Krisztussal és egymás közt jut kifejezésre, addig az épületrôl, a templomról vett hasonlatban ennek az összetartozandóságnak szilárdsága, magasztos volta és szentsége domborodik ki inkább. Ezért az épület, az alap és a szegletkô hasonlata fôleg, de nem kizárólag a hitbôl fakadó lelki élet, a hiten alapuló lelki épület szilárdságát jelképezi. Legtökéletesebben és legáltalánosabban Szent Pál meríti ki ezt a hasonlatot az efezusiakhoz írt levelében: ,,Az apostolok és próféták alapjára rakott épület vagytok'', mondja, ,,melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne az egész egybeszerkesztett építmény az Úr szent templomává növekszik. Ti is egybeépültök benne az Istennek lakóhelyévé a Lélekben.'' (Ef 2,19-22) Négy mozzanat domborodik ki ezekbôl a szavakból: az alap, a szegletkô, az építmény, mely nem egyéb, mint Istennek, a Szentléleknek temploma. A lelki templom hasonlata Szent Pálnál mind az egyéni lélekre, mind az egész Egyházra vonatkozik. ,,Nem tudjátok-e, hogy tagjaitok a Szentléleknek temploma?'' (Kor 6,19) ,,Nem tudjátok-e, hogy az Istennek temploma vagytok, és az Isten Lelke lakik bennetek?'' (Kor 3,16) ,,És miképp egyezik meg az Istennek temploma a bálványokkal?'' (Kor 6,16) Mindez az egyes keresztények egyéni lelkére vonatkozik. Az efezusiaknak írt szó: ,,Ti is egybeépültök benne az Istennek lakóhelyévé a Lélekben'' az egész közösségnek, az Egyháznak szól. Ha Szent Pál az egyes keresztények lelkét, sôt testét is az Isten, a Szentlélek templomának nevezi, ezzel nem annyira a Krisztussal való bensô egységet, mint inkább az Isten lakozását a lélekben akarja kifejezésre juttatni. Azért ez a hasonlat más gondolatkörbe tartozik. Amikor azonban az egész Egyházat, a lelkek közösségét templommal hasonlítja össze, a lelkeknek Krisztussal való egysége, a Krisztusra, mint alapra és szegletkôre való épülésük jut kifejezésre. Amint az épület egészében és minden egyes részében az alapon nyugszik, úgy az Egyház is, a lelkek nagy közösségének épülete, egészen Krisztuson alapszik mint szegletkövön. Az épületnél az alap sokkal többet jelent, mint az elsô pillanatra gondolják. Az alap nemcsak az, amelyen az építmény felépül, hanem az, ami mintegy csirában magában foglalja már az épület minden részét. Ha a szakértô ránéz az alapra, már tudja, hogy mi fog ezen felépülni. Az alap megadja a magyarázatát mindennek. Az épület minden része, még a legkisebb díszlet is, az alaptól veszi létét és nyeri létének értelmét. Így van ez a titokzatos lelki épületben is, melynek Krisztus az alapja és szegletköve. Krisztus minden lélekre nézve létalap a természetfeletti rendben. Az egyik oszlopnak, a másik boltívnek, a harmadik díszletnek van kiszemelve; de valamennyien az alapon nyugszanak, az alaptól veszik szilárdságukat, létüket, az alapból nyerik magyarázatukat. Krisztus mellett az apostolok és próféták is alapjai ennek a titokzatos épületnek, a lelkek közösségének; az ,,Egyház''-nak. De az apostolok és próféták alapjának is Krisztus a szegletköve. (Ef 2,20) Látható alapja ennek az épületnek elsô sorban Péter, akire mint kôsziklára építette Krisztus az ô Egyházát (Mt 16,18); láthatatlan alapja pedig Krisztus maga, a szegletkô, melyet az építôk elvetettek. (Mt 21,44; 1Kor 3,11; Zsolt 117; ApCsel 4,11; Pt 2,4-7) Az épület egyes kövei maguk is segítik és támogatják egymást. Egyik a másik nélkül nem képes meglenni, a boltív minden alkotó köve csak a másiknak támogatásával és vele való egységben képes az ívet megalkotni, egyik épületkô a másikra támaszkodik, a boltívek az oszlopokon, a díszletek az alattuk fekvô építményeken nyugszanak, minden pedig az alapon emelkedik fel a magasba és lesz Isten templomává. Ez a szentek egyessége, ez az ,,unum'' Krisztusban. (Jn 17) ,,Ti is, mint élô kövek épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá, lelki áldozatok bemutatására.'' (1Pt 2,5) ,,Istennek épülete vagytok.'' (1Kor 3,9) Templom ez az épület. Nem mindegy, mit építünk Krisztusra, mint alapra: ,,Ha valaki erre az alapra aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, szalmát épít, kinek-kinek munkája nyilvánvaló lesz. Azt pedig, aki az Isten templomát megrontja, megrontja az Isten. Mert Isten temploma szent, ti vagytok az.'' (1Kor 3,12-17) Ennek az épületnek templomnak kell lenni, melybe szűntelen mint királyi papság lelki áldozatokat mutatunk be: ,,Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, szerzett nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit aki sötétségbôl hívott titeket az ô csodálatos világosságára.'' (1Pt 2,9) Ennek a templomnak püspöke, megszentelôje maga a Szentlélek. Ô az, aki az épület köveit egymáshoz fűzi szilárd, szétválaszthatatlan egységbe és Krisztuson mint szegletkövön, az apostolokon és prófétákon mint alapon, Szent Péteren mint sziklatalapzaton felépíti a lelkek örökszép, égbenyúló szent templomát: ,,Ti is egybeépültök benne az Istennek lakóhelyévé a Lélekben.'' (Ef 2,22) ___________________ 1 Vö. Ef 4,11-12.16 ======================================================================== ,,Hasonló a mennyek országa egy királyemberhez, ki menyegzôt szerze Fiának''. (Mt 22,1) A negyedik hasonlat, mellyel a Szentírás az egységet Krisztus és a lélek közt jelképezi, a jegyes és a menyasszony hasonlata. Ez a hasonlat ôsrégi a szent iratokban. Isten elôszeretettel mutatkozik be a prófétáknál mint választott népének ura és hitvese, akihez azt a hűségnek felbonthatatlan szent kötelékei fűzik. A nép elpártolását az idegen istenekhez frigyszegésnek, házasságtörésnek minôsíti és eszerint ítéli meg gonoszságát. Az Énekek éneke az Isten-jegyesnek és menyasszonyának örökszép szerelmi himnusza. Ez a gondolatvilág jelenik meg az újszövetségi szent iratokban is, és jelképezi Krisztus viszonyát az egész Egyházhoz, de a lelkekhez is egyenként. Ez a hasonlat szólal meg magának Jézusnak ajkán, amikor mondja: ,,Hasonló a mennyek országa egy királyemberhez, ki menyegzôt szerze fiának''. Ez a menyegzô az isteni Ige násza az emberi természettel, de egyúttal az emberré lett Igének, Krisztusnak is násza Egyházával és a lelkekkel. Az Ige egyesülése az emberi természettel ôsképe minden lelki természetfölötti egyesülésnek. Ez a legbensôbb és a legtökéletesebb egyesülés. A földi házasságban a hitvestársak mondhatni egy erkölcsi személlyé lesznek, minden vonatkozásban némileg csak egynek számítanak. Kölcsönösen kicserélik és egymásra átruházzák javaikat. A legszorosabb életközösségben élnek. Az Ige egybekelésében az emberi természettel ez az egyesülés a szó teljes értelmében egy személlyé teszi a kettôt. Az emberi természet az isteni Ige személyének birtokába megy át. Nincs saját emberi személyisége; ezt magának az isteni Igének személyisége pótolja és helyettesíti. Krisztusban az isteni és az emberi természet az Ige egy isteni személyében egyesülnek. Ez az egyesülésnek és az egységnek legtökéletesebb foka, melynél csak a Szentháromság személyei közt fennálló egység még nagyobb és tökéletesebb. A földi házasságnak jellemzôje, hogy a menyasszony némileg átmegy jegyesének birtokába, egészen az ôvé lesz, bizonyos értelemben lemond önállóságáról, és hitvesének mondhatni egy részét alkotja. Még sokkal tökéletesebb módon valósul ez meg az emberi természetnek az isteni Igével való egyesülésében. Az emberi természet lemond saját személyiségérôl, hogy az Ige személyiségét magára öltse; sôt voltaképp nem is mond le, mert már kezdettôl fogva nem volt saját személyisége, hanem egységben az Igével jött a világra, született meg az életnek. Ebben a végtelenül szent egységben a két jegyes nemcsak egy erkölcsi, hanem egy fizikai személlyé lesz. A földi házasságnak jellemzô vonása itt legtökéletesebben és végtelenül magasabb értelemben valósul meg: a menyasszony egészen átmegy jegyese birtokába, az övé lesz egészen. Hiszen a személy a természetnek hordozója és a természetbôl folyó minden cselekvésnek, tettnek és gondolatnak egyaránt az alanya. A saját személyiségétôl megfosztva lenni annyi, mint nem a ,,magáénak'', hanem egészen ,,másénak'' lenni. Ez megvalósul Krisztus emberi természetében az Isteni Igével szemben. Értelme, akarata, érzelmei, külsô cselekedetei, szavai, minden, de minden az Ige szolgálatában áll, egészen az Igéé, úgy, hogy magáról az Igérôl mondjuk, hogy fogantatik, emberré lesz, születik. Az Ige jár a földön, az Ige szenved a kereszten, az Ige hal meg a világ üdvösségéért. Az Ige egyesülésében az emberi természettel valósul meg a legmagasztosabb és legtökéletesebb értelemben az Írás szava: ,,Ez okból hagyja el az ember atyját és anyját és feleségéhez ragaszkodik''. (Ter 2,24; Mt 19,5) Mindent elhagyni a hitvesért és az övének lenni egészen, ez a házassági frigy lényege. Ez valósul meg a legtökéletesebben abban a frigyben, melyet az isteni Ige az emberi természettel kötött. Mit ad az Ige ebben az egységben az emberi természetnek, és viszont mit ad az emberi természet az Igének? Az Ige az emberi természetnek egész méltóságát, sôt bizonyos értelemben istenségét magát adja. A földi házasságban az, aki király felesége lesz, egyúttal királyné is lesz, osztozkodik a király minden méltóságában, gazdagságában. A földi hitves urának nevét, címét, rangját viseli, részese lesz összes javainak. Így Krisztusban az emberi természet is az Ige minden méltóságát és gazdagságát, mondhatni istenségét örökli. Krisztus emberi természete az isteni Igével való személyes egyesülés miatt valóban imádásra méltó, méltósága egyenesen végtelen, minden cselekedete isteni cselekedet és ezért végtelenül érdemszerzô, elég egy világ megváltására és az összes bűnök eltörlésére. Mert hiszen Krisztus emberi természete összes cselekedeteinek hordozója maga az isteni Ige, a második isteni személy, és ez a tény minden egyes cselekedetnek végtelen értéket és méltóságot ad. Mit ad viszont az emberi természet az isteni Igének? Adhat-e egyáltalán valamit az a természet, mely minden kiválósága mellett is csak teremtett valami, és Istennel összehasonlítva semmi? Mit adhat ez a természet Teremtôjének és Alkotójának, aki végtelen kegyességében leereszkedett hozzá és magával személyes egységbe fogadta? Nem adhat ez a természet olyant, ami az isteni Igét tökéletesebbé tenné; hiszen ez az Ige az Atya tökéletes képmása, akiben az Istenség egész teljessége lakozik. (Kol 1,19) De egyet adhat, ami még az isteni Igének sincs meg -- azt, hogy emberi módon cselekedhessen, hogy fáradságot, éhséget és szomjúságot elviselhessen, hogy verejtékezhessék, hogy szenvedjen és meghaljon. Erre az isteni Ige saját isteni természetében épp annak végtelen tökéletessége miatt nem volt képes. Ezért kellett felvennie az emberi természetet. Ezt a fáradságos munkára és szenvedésre való képességet adja neki az emberi természet. Önmagát, lelkét, képességeit, testét, szívét, kezét, lábát, szemét, ajkát, akaratát adja, hogy ôáltala dolgozzon, emberi módon szeressen, szóljon, éljen, szenvedjen és meghaljon és az egész mindenségben és az egész mindenség nevében dicsérje, magasztalja és szeresse az Atyát az egész örökkévalóságon át. Igazán hűséges menyasszony ez a szentséges emberi természet: ôvé a fáradság, a Jegyesé a dicsôség. Azért mondja oly szépen Szent Bernát az isteni Igérôl: ,,Balkezében tartja a gazdagságot és a dicsôséget, jobbjában a hosszú életet; mindebbôl örökkétartó bôségben jutott ki neki az égben, de nem találta ott a szegénységet. A vágytól utána ösztönözve szállt le az Isten Fia, hogy azt magának megszerezze''. (Serm. 1. in. vig. Nat.) Csak az emberi természetnek magáraöltése által szerezhette meg a szegénységet; emberi természete adja meg neki a képességet, hogy értünk szegény lehessen. Az Igének ez az egysége az emberi természettel mintája és példaképe Krisztus egységének az Egyházzal és a lelkekkel. Itt is megvalósul, bár végtelenül alacsonyabb létfokon, de mégis igazán és egész terjedelemben a kölcsönös odaadás és egymásbaforrás, mely ezt az egységet igazi lelki násszá avatja. ======================================================================== ,,Eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.'' (2Kor 11,2) Az isteni Ige egyesülése az emberi természettel örökszép képe az emberré lett Ige, Krisztus egyesülésének a lelkekkel. Errôl beszél Szent Pál, amikor a korintusaikhoz a fent idézett szavakat intézi. Erre vonatkozik a példabeszéd a királyi menyegzôrôl, habár elsôsorban az Ige egyesülését jelképezi az emberi természettel. Az Énekek éneke is ezt a szent jegyesi és hitvesi viszonyt magasztalja, mely Isten és a lélek, Krisztus és az Egyház között fennáll. Azért írja ugyancsak Szent Pál a korintusiaknak: ,,Aki az Úrhoz ragaszkodik, egy lélek ôvele.'' (1Kor 6,17) Ebben a szent frigyben ugyancsak azt a három dolgot tekinthetjük meg, amit az Ige és az emberi természet egységében megtekintettünk: 1. a lélek önátadása, 2. mit ad Krisztus a léleknek, 3. mit ad viszont a lélek Krisztusnak? A lélek, aki magát Krisztus jegyesének vallja, elsôsorban is ki kell, hogy ürítse magát mindattól, ami nem Krisztus és nem Krisztusé. Ki kell vetkôznie a rendetlen önszeretetbôl, meg kell halnia önmagának, hogy Krisztusnak élhessen. Mintegy el kell veszítenie önmagát, saját egyéni személyiségét, önakaratát, a rendelkezést önmaga fölött, hogy egészen Krisztus birtokába és tulajdonába menjen át. A Krisztussal való lelki azonosulás által, melyet már más helyen kifejtettünk, szükséges, hogy már ne a saját, hanem Krisztus életét élje. Jobban mondva, engednie kell, hogy Krisztus élje benne az ô életét. Ennek feltétele pedig az, hogy saját önzô érdekeirôl lemondjon, mintegy elveszítse önmagát, ne legyen már egyéni öröme, bánata, kiürítse magát, hogy helyet adjon Krisztusnak. ,,Aki elveszti életét énérettem, meg fogja azt találni.'' (Mt 16,25) Szükséges, hogy a lélek egészen Krisztus birtokába átmenjen, mintegy vak eszköze legyen az ô akaratának és szándékainak, némileg csak egyet alkosson vele, amely egységben Krisztus a minden, a lélek pedig megsemmisül, csak szabadakaratának belegyezését adja ebbe a lelki megsemmisülésbe: szabadakaratát és ezzel önmagát adja jegyesének. Ezt az önátadást követelik tôlünk az összes nagy lelkivezetôk és aszkéták. Erre céloz Loyolai Szent Ignác, amikor az alázatosság harmadik fokán azt kívánja, hogy magunkból és önérdekeinkbôl teljesen kivetkôzve Krisztus rendjeleit, az ô szegénységét és megaláztatását öltsük magunkra. Erre céloz Keresztes Szent János, amikor oly hangsúlyozottan követeli a teljes lemondást, hogy lelkünk Istennel egyesülhessen. Erre irányulnak a szerzetesi és egyéb tökéletességi fogadalmak, melyekkel a lelkek isteni Jegyesükkel szemben lekötik magukat, hogy saját magukat kiürítsék és helyet adjanak neki. Elsôsorban akaratunkat kell odaadnunk, mert ez leginkább a ,,miénk'', ez vagyunk ,,mi.'' Ez egyúttal a legértékesebb is, ami bennünk van. Meg kell válnunk mindentôl, ami nem Isten, vagy ami nem hozzá vezet, vagy nincs vele kapcsolatban; utána pedig, vagy jobban mondva, ezzel a megválással önmagunktól párhuzamosan át kell adni magunkat a Jegyesnek. Amily mértékben kivetkôzünk magunkból, ugyanoly mértékben öltözünk Krisztusba. Ez már a ,,Krisztus követésében'' és a Lelkigyakorlatok könyvében lefektetett bölcsességnek leszűrt igazsága. A megváltás az önmegtagadás, az önátadás a szeretet által megy végbe. Megválás és önátadás, önmegtagadás és istenszeretet a lelki haladás, a lelki atalakulás, a Krisztusba és Istenbe temetkezés és a benne való élet alapkövei és szárnyai. A szeretet a hűségben nyilvánul meg, a hűségben még a legkisebb dolgokban is, melyek a Jegyest érintik, vagy az ô érdekeit szolgálják. Megnyilvánul a felebaráti szeretetben, mely az isteni szeretet kifolyása; annak az egységnek minél bensôbb és következetesebb megvalósításában, kiépítésében és átélésében a lelkekkel, ami az isteni Jegyesnek oly hô kívánsága, végsô akarata; ,,hogy tökéletesen eggyé legyenek.'' (Jn 17,23) Megnyilvánul az ,,Isten mibennünk'' tökéletes hitbeli és gyakorlati átélésében, hogy lelkünk Istenének szüntelen imádói legyünk, és Krisztussal együtt saját és mások lelkében imádjuk, dicsôítsük és szeressük a bennünk lakozó Istent, és magunkat vele együtt a bennünk élô Szentháromságnak égô áldozatul hozzuk: ,,Ha valaki szeret engem, az én beszédemet megtartja; és Atyám is szeretni fogja ôt, és hozzája megyünk, és lakóhelyet szerzünk nála.'' (Jn 14,23) Mit ad ebben a szent frigyben Krisztus a léleknek? -- A megszentelô kegyelem által, mely belôle, mint forrásból (Jn 4,14; 7,37-38) mint tôbôl (Jn 15,1-8) mint fejbôl (Ef 1,22; 4,15; Kol 1,18) fakad, mondhatni saját életét, saját isteni méltóságát közli velünk. Isteni életet önt lelkünkbe, isteni vért áraszt ereinkbe, minden cselekedetünknek természetfölötti értéket, méltóságot ad és azért érdemszerzôvé teszi úgy, hogy azzal Isten országát, Istent magát, a mennyországot megvehessük. Lelkünket a kegyelem által titokzatos testébe beleojtja (incorporatio), és ezzel részünk van isteni életében. ,,Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én ôbenne.'' (Jn 6,57) Minél bensôbb ez a Krisztusba való ojtódás a kegyelem foka szerint, annál bôségesebben áramlik belénk az isteni élet, és annál nagyobb minden cselekedetünk természetfölötti értéke és érdeme: ,,Aki énbennem marad és én ôbenne, az bô termést hoz; mert nálam nélkül semmit sem tehettek.'' (Jn 15,5) Mit ad viszont a lélek Krisztusnak? Adhat-e egyáltalán valamit? -- Amint az emberi természet Krisztusban az isteni Igének mást nem adhat, mint azt, hogy benne és általa alázatosságának és szeretetének életét emberi módon élhesse, úgy a lélek is Krisztusnak mást nem adhat, mint azt, hogy benne és általa folytassa földi életét, hogy benne mintegy újra testet öltsön és imádó, áldozatos, szenvedô, engesztelô életét tovább élje: a szegénység, az alázat, az engedelmesség, az önmegtagadás, a szeretet életét. Amint az Ige isteni természeténél fogva nem képes emberi módon szeretni, emberi cselekedeteket végezni, szenvedni és meghalni, hanem erre szüksége van, hogy felvegye az emberi természetet, úgy Krisztus sem képes mennyei dicsôségében földi életét folytatni, szenvedni és megalázódni, hanem erre szüksége van, hogy titokzatos módon a lelkekben, híveiben tovább éljen. Nem elég neki, hogy csak egy szívvel, saját szívével, ha ez még olyan szent és isteni is, dicsôítse, imádja, szeresse mennyei Atyját, hanem ezer és millió szívvel akarja ôt imádni és szeretni. Ezért szüksége van arra, hogy mi átadjuk neki szívünket és egész valónkat, hogy általunk és bennünk ezt a nagy vágyát és hivatását teljesíthesse. Ezt adja a lélek Krisztusnak. A lélek is önzetlen menyasszony; mert minden fáradság az övé, a dicsôség pedig a Jegyesé. Odaadja kezét, lábát, ajkát, értelmét, szívét, akaratát és egy nagy ,,Suscipe''-ben rendelkezésre bocsátja, hogy benne és általa folytassa, amit megtestesülésével megkezdett, benne és általa imádkozzék, szenvedjen és szeressen, és vele együtt minden emberi szívben és lélekben a világ végezetéig és az egész vrökkévalóságon át. Ezt adja a lélek a Jegyesnek. ,,Aki az Úrhoz ragaszkodik egy lélek ôvele.'' (1Kor 6,17) ,,Eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.'' (2Kor 11,2) ======================================================================== ,,Nagy titok ez, mondom én; Krisztusra és az Egyházra értem.'' (Ef 5,32) Az isteni Ige egyesülése az emberi természettel ôsképe nemcsak Krisztus egyesülésének az egyes lélekkel, hanem fôleg és elsôsorban az ô egyesülésének Egyházával. Ezt a szent, felbonthatatlan, örök frigyet és egységet hasonlítja össze Szent Pál elsôsorban a földi házassággal, amikor errôl mondja: ,,Nagy titok ez; mondom én, Krisztusra és az Egyházra értem.'' Ebben a frigyben Krisztus és Egyháza közt is megvalósul mindaz, amit Krisztus és a lélek közt fennálló szent egységrôl mondottunk, de még sokkal tökéletesebben. Itt is a menyasszony, az Egyház, egészen jegyesének él, a Jegyes pedig közli arájával isteni életét; a menyasszony viszont a maga részérôl is ad valamit Jegyesének, ami ugyan annak belsô tökéletességét nem gyarapítja, de mégis módot nyújt neki arra, hogy benne és általa új életet éljen, új életformát öltsön magára, amint azt a következôkben látni fogjuk. ,,Krisztus szerette az Egyházat, és önmagát adta érette a végett, hogy megszentelje és megtisztítsa a víz fürdôjében az élet igéjével s dicsôvé tette magának az Egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplôtelen.'' (Ef 5,25-27) Az Egyház egészen Krisztusnak él és némiképp egy személy, egy misztikus személy lesz vele. Hiszen az Egyház Krisztus teste (Ef 5,29; 1Kor 12,27) Krisztus a fej, az Egyházban élô lelkek, a hívek pedig a tagok. Így Krisztus és az Egyház voltaképp csak egy személyt, egy életet, a ,,nagy Krisztust'' alkotják. Ebben hasonlít egységük az isteni Ige és az emberi természet közt fennálló személyes egységhez; mert ez utóbbiban az emberi természetnek nincs saját személyisége, hanem az isteni Ige személye lép annak helyébe; ebben az egyesülésben pedig az Egyháznak sincs mondhatni külön személyisége, hiszen a tagoknak sincs külön személyiségük, hanem a fej alatt egy testet, egy személyt alkotnak, Krisztus a fej, az Egyház pedig a fej alatt élô test. Csak a fej, a személyes Krisztus által lesz a nagy, misztikus Krisztus egy titokzatos személlyé. Az Egyház látható feje a földön is csak a helyettese a láthatatlan fejnek, melytôl mindenegyes tag függ, és az egész test életét és működését kapja. Mit ad Krisztus menyasszonyának, az Egyháznak? Tanító és törvényhozó tekintélyét, csalhatatlanságát, megszentelô erejét, szentségét és csodatevô hatalmát. Megadja neki a küldetést, hogy az ô megváltó és megszentelô működését folytassa az emberek közt, az által szerzett kegyelmeket közvetítse és kiossza és ezért isteni tekintélyét és saját Lelkét közli vele. Mit ad viszont az Egyház Krisztusnak, Jegyesének? Megadja neki a lehetôséget, hogy benne és általa tovább éljen a földön és így folytassa világot megváltó művét az Atya dicsôségére és a lelkek üdvözítésére. Krisztus nemcsak az egyes lelkekben, hanem még sokkal inkább az Egyházban, mint lelki közösségben, mint az ô titokzatos testében folytatja imádságos, áldozatos, lelkeket megváltó, alázatos, szenvedô és majdan dicsôséges életét. Az Egyház viszont tanító tekintélyével és működésével, a lelkek kormányzásával és megszentelésével folytatja azt, amit Krisztus földi életében befejezetlenül hagyott; mert Isten bölcs gondviselése szerint Krisztus csak az érdemeket szerezte meg és megalapította Egyházát, de az érdemek és kegyelmek közvetítését és kiosztását a lelkek közt az Egyházra bízta. Krisztus maga él Egyházában, ô a fôpap, aki feláldozza magát, ô az, aki keresztel, bérmál és felszenteli papjait, A püspökök és papok csak eszközei fôpapi hatalmának, ténykedésének. Így él ô tovább Egyházában, mint titokzatos testében, és folytatja benne és általa megváltói tisztjét. De a lehetôséget erre az ô menyasszonya, az Egyház adja neki, akiben ô él, és aki által ô működik. Leggyönyörűbben valósul ez meg Krisztus eucharisztikus életében. Csak az Egyházban és az Egyház közvetítése által vállalhatja magára ezt az istenien szegény és fenségesen alázatos, elrejtetten tevékeny, áldozatosan szeretô, egyedülálló életmódot, melyet az angyalok megcsodálnak és imádnak, s melybôl a lelkek a földön életüket és boldogságukat merítik. A lehetôséget arra, hogy ezt az életet köztünk élje, Isten gondviselése és rendelése szerint csak az Egyház adja Krisztusnak. Az Egyház egészen és osztatlanul Krisztusnak él ,,folt és ránc'' nélkül (Ef 5,27), sokkal inkább, még mint a Krisztusnak szentelt egyes lélek. Az Egyház egész élete csak Krisztusnak szól, csak ôt prédikálja, csak ôt közvetíti szentségeiben, csak ôt siratja, dicsôíti és magasztalja liturgiájában, néha megrázó akkordokban és melódiákban, mint a menyasszony Szerelmesét; ha földi fény és dicsôség övezi is olykor homlokát, ha a művészet és a tudomány babérjai ékesítik is fejét, az mind csak járulék és mintegy dísz, mely ,,hozzá adatott'' neki, aki egyedül csak ,,Istenországát és az ô igazságát keresi'' (Mt 6,33) Oly szépen mondja Newman bíboros: ,,Nem tehet róla, hogy sikerei vannak, nem tehet róla, hogy erôs, nem tehet róla, hogy szép. Ez az ô öröksége; ahogy megmozdul, csodálatba és ámulatba esik a sokaság. Nem lehet másképp; de azért nem ez a törekvése, nem ez a célja; csak azzal a küldetéssel halad elôre, hogy gyógyítsa a lélek sebeit,'' hogy Krisztust adja a lelkeknek, hogy lelkeket szüljön égi Jegyesének. Krisztus és az Egyház szent hitvesi frigyében, amint már Szent Ágoston is mondja, sokkal magasztosabb értelemben és módon megvalósul a földi nász minden java és kiváltsága. Megvan az egység; mert csak egy a Krisztus, és csak egy az Egyház. Megvan a hűség; mert Krisztus sohasem hagyja el egyházát, és az Egyház sohasem hagyja el Krisztust. Megvan a felbonthatatlanság; mert Krisztust még a halál sem választhatta el az Egyházától, sôt ellenkezôleg akkor jegyezte el azt igazán. És az Egyház viszont maga is nemcsak a földi zarándokúton, hanem az égben is, és akkor leginkább, Krisztusnak örökké hű jegyese marad. Megvan a szentség is; mert még a földi házasság is Szent Pál szava szerint (Ef 5,32) csak azért szentség, mivel Krisztus és az Egyház szent frigyét jelképezi. Maga a Szentlélek ennek a frigynek a létesítôje, gyűrűje, mely Krisztust Egyházához és az Egyházat Krisztushoz fűzi örök, szent, isteni szerelemben. A termékenység sem hiányzik; mert az Egyház a keresztség szentségében mindig új gyermekeket szül égi Jegyesének, a kegyelemnek közvetítése által emlôin felneveli ôket, gondozza, ápolja, oktatja, védi és végre égi Jegyeséhez juttatja. Ô valóban a nemzetek és a lelkek szülôje és a lelkek nevelô anyja. Azért szól az Egyház liturgiája számos esetben az Isten igéjének, a víznek és magának az Egyháznak termékenységérôl, és gyönyörűen írja Szent Ambrus Szent Lukács evangéliumához írt magyarázatában Krisztusról: ,,Szent az, akit tekintettel a bekövetkezendô titokra az isteni törvény kegyes rendelkezése elôképezett, mert ô egyedül nyitotta meg a népek nemzésére szűz szent Egyháza szeplôtelen termékenységének anyai titkát.'' (Lib. 2 in cap. 2. Luc.) Valóban ,,nagy titok ez; mondom én, Krisztusra és az Egyházra értem.'' ======================================================================== ,,Ôk sincsenek nász nélkül.'' (Szt. Ágoston) Ehhez a nászhoz Krisztus és az Egyház közt tartoznak Szent Ágoston szerint a szűzi lelkek is. ,,Ôk sincsenek nász nélkül'', mondja; ,,mert ôk is az egész Egyház nászához tartoznak, amelyben Krisztus a Vôlegény''. (Tract. in Jo.) Sôt nemcsak a szüzek, bár ôk megkülönböztetett értelemben, hanem az összes malasztos lelkek ehhez a nászhoz tartoznak. Krisztusnak frigye az egyes lélekkel is egységes, szent, felbonthatatlan és lelkileg termékeny. Ô minden lelket úgy szeret, mintha az egyedül volna a világon. Viszont a lélek egyedüli lelki Jegyese csak Krisztus. Ez a kölcsönös szent egység olyan egyéni, hogy abba senki más bele nem férkôzhetik. ,,Csak én és te'', mondta az Úr Lucie Christine-nek.[2] Azért ez a szent lelki viszony egészen osztatlan. -- Felbonthatatlan is, mert Krisztus az ô hűségét soha vissza nem vonja: ,,Örök szeretettel szeretlek téged, azért könyörületességemben magamhoz vontalak téged''. (Jer 31,3) Csak a lélek lehet hűtlen, ha a bűn által elszakad Jegyesétôl. -- Termékeny is ez az egység. Termékenysége abban áll, hogy a kegyelem által magát a Jegyest is lelkébe fogadja és lelkében életet ad neki. Ezáltal nem veszíti el szűzi báját, hanem csak fokozza, a gyümölcs sem szakad el a tôtôl soha. (Scheeben: Az isteni malaszt fensége.) De lelkekben is termékeny ez a szent frigy; mert lisieuxi Kis Szent Teréz szava szerint: ,,A Vele való titokzatos egység által a lelkek anyja vagyok''. Szent Pál is így ír a Galatákhoz: ,,Fiacskáim, kiket fájdalommal szülök újra, míg Krisztus kialakul bennetek!'' (Gal 4,19) Az Egyház pedig fôleg a rendalapítókról zengi, hogy ,,új ivadékkal'' gazdagították és örvendeztették meg az Egyházat, Termékeny ez a frigy erényekben is, melyek e szent egységnek szűzi talajából fakadnak. Krisztusnak ez a lelki egysége Egyházával és a lelkekkel némileg kiárad azokra is, akik ôt e földön helyettesítik és a lelkeket hozzá vezetik. Azért hordja a püspök is ujján a gyűrűt, hogy ez tanúságot tegyen arról, hogy személye Egyházának el van jegyezve. Padányi Bíró Mátyás egyházmegyéjét elôszeretettel jegyesének nevezte, amint azt életrajzírója róla megjegyzi. (Pehm) Ezzel csak az Egyház felfogásának adott kifejezést. Az egyházirend szentségének felvétele által voltaképp minden pap némileg el van jegyezve az Egyházzal és a lelkek sokaságával; mert hivatása szerint egyedül ezeknek él, ezeknek szenteli magát kizárólag, lemond minden földi ambícióról, a caelibátus által lemond minden más jegyességrôl, minden fáradtságát, munkáját, egészségét, szívének minden vágyát, áldozatait, imádságát, sôt néha életét is nekik adja. Valódi lélekszerelemnek lehet nevezni azt a vágyat, mely Xavier Szent Ferencben a lelkek iránt égett: ,,Adj nekem Uram lelkeket, minden egyebet végy el tôlem!'' Ez a vágy és szeretet hatotta át a fogolykiváltó Szűz lovagjait, amikor váltságul adták magukat a lelkekért. Meghaladja ez a szeretet mindazt, amit költôk a földi szeretet nagytetteirôl regélnek és énekelnek. Ez csak költemény, amaz meg valóság. Ez a szeretet tüzesítette Kláver Szent Péter lelkét és tette ôt a rabszolgák szolgájává, amikor undok sebeiket mosogatta, csókolgatta és a szennytôl tisztogatta ôket. Nem hinném, hogy ne lett volna lelki illat azokban a gennytôl áradó sebekben, azokban a félig elrothadt ruhacafatokban, melyeket csókjaival, gyengédségeivel illetett. És Isten igazolta szeretetét, amikor a szentnek kabátjából, mely a legnyomorultabbak nyomorának szennyfoltjait viselte magán, édes illat áradt ki környezetére: ,,És ruháid illata tömjénillat''. (Én 4,11) A néger rabszolgák a szent személyében nemcsak valami tárgy voltak, amelyen önmegtagadását gyakorolhatta, hanem szerette ôket, és ez a szeretet illatossá tette sebeiket, felülmúlt minden testvéri és anyai szeretetet és nem hagyott neki sem nyugtot, sem békét, míg lelküket meg nem nyerte az égnek, vágyai pedig saját életét fel nem emésztették. Ez a szeretet hajtja és emészti az igazán buzgó lelkipásztorokat, apostolokat és misszionáriusokat, amikor az eltévedt juhok után járnak, hogy ôket visszavezessék és örökre Krisztussal eljegyezzék. Ôk is mondhatják némileg, mikor a lelkek ajtóin kopognak; ,,Nyiss ki nekem, mert fejemet harmat lepi, és fürtjeimet az éjjel nedűje''. (Én 5,2) Talán egész éjtszakákat virrasztottak imában, munkában, talán hosszú utakat tettek meg fáradva és nélkülözve, csak hogy ezt a lelket megmentsék és boldoggá tegyék. Ez a szeret lelkükben ugyan elsôsorban Krisztusért ég, de a lelkekért is, és a lélek nem puszta anyag, amelyen krisztusi szeretetüket gyakorolhatják, hanem magába a krisztusi szeretetbe mártott lények azok, akiket Ôérte és Ôbenne szeretnek.[3] Ez a szeretet bennük egészen önzetlen, mert nem mint emberek tekintik magukéinak a lelkeket, hanem mint Krisztus tulajdonát tekintik azokat, és azért egyúttal olyanoknak is, akik egészen az övéik Krisztusban, mert ôk Krisztussal egynek érzik magukat. Nem saját maguknak, hanem Krisztusnak akarják megnyerni ôket, és tudják, hogy ezzel egészen és emberi értelemmel fel nem fogható módon az övéik is lesznek: ,,Akié a menyasszony, azé a vôlegény; a vôlegény barátja pedig, aki mellette áll és hallja ôt, örvendve örül a vôlegény szavának''. (Jn 3,29) A kereszténység hôskorának aktái, a martirologium feljegyzi, hogy a lélek lovagjai olykor még a bűn tanyáira is elmentek, hogy a gonosz karjaiból kiragadják az ártatlanságot, melyet az elvetemültség oda kárhoztatott, vagy hogy Isten csodálatos megtérés után vértanúságban egyesítette a lelkeket.[4] Hasonló esetekrôl számolnak be az újkor vértanúaktái is, mint Mexikóban, ahol egy papot szitává lôttek a forradalmárok, mert az ártatlanságot kiragadta a ledér kéjencek kezébôl.[5] Gyakran meg a szentség aranyszála fűzi egymáshoz a lelkeket, mint Szent Ignácot és Xavier Szent Ferencet, Szt. Alfonzot és Kláver Szent Pétert, Szalézi Szent Ferencet és Chantal Szent Franciskát, Szent Terézt és Keresztes Szent Jánost. Ez az egység és szeretet nem ismer különbséget sem rangban, sem korban, sem állásban, sem foglalkozásban, különbség és válogatás nélkül adja magát kicsinynek és nagynak, gazdagnak és koldusnak, úrnak és szolgának, amint oly szépen mondja a népek apostola: ,,Mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által, mely Krisztus Jézusban vagyon. Mert mindnyájan, kik Krisztusban megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nô; mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban''. (Gal 3,26.28, vö. Kol 3,11) ,,Azok a különbségek, melyek egyik embert elválasztják a másiktól, megszűnnek ott, ahol Krisztus él mindenkiben, és Krisztus jelent mindent mindenki számára''. (Jegyzet Kol 3,11-hez.) Egy választottja Istennek írja egyik művében az ,,irgalmas szeretetrôl,'' (M. P.: Aux prętres.) hogy az égben csodálatos egységben forrnak össze a legkisebb lelkek is Isten legnagyobb apostolaival. Ezt a szent egységet és szeretetet kell elôkészítenünk népek és osztályok, és az egyes lelkek közt, családban és egyesületben, államokban és az Egyházban már ezen a földön, hogy beteljesedjenek mielôbb Krisztus szavai: ,,És egy ahol lészen és egy pásztor'' (Jn 10,16), ,,hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te Atyám énbennem és én tebenned, úgy ôk is legyenek bennünk, és így elhigyje a világ, hogy te küldöttél engem''. (Jn 17,21) ______________________________ 2 Lásd Poulin által kiadott naplóját 3 Lásd Szent Teréz: A tökéletesség útja VII. f., amit a szellemi szeretetrôl mond 4 Lásd: Martyrol. Rom., ápr. 28., máj. 3., máj. 14., szept. 26. 5 Zsámár Jenô S. J.: A mexikói vérfürdô ======================================================================== Imádság az Egyház és a lelkek egységéért Szent Atyánk, szent Fiad szeretetére, az Ô nevében és az Ô Szívével kérünk Téged, dicsôítsd meg Fiadat, és add, hogy amint Te Ôbenne és Ô Tebenned, úgy mi is eggyé legyünk és így megismerje a világ, hogy Te küldötted Ôt, és szerettél minket, amint Ôt szeretted. A világ Téged nem ismer, de Ô megismertette velünk a Te nevedet, és mi kérünk Téged, hogy a szeretet, amellyel Ôt szeretted, bennünk legyen, hogy a Te dicsôséged és az Ô öröme teljes legyen mibennünk. Amen. (Jn 17) Szűz Mária, szép szeretet Anyja, könyörögj érettünk, és hozd meg nekünk a Te szent Fiad által óhajtott egységet. Amen.