Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Boda László: Utad az esküvôig Nemiség a szeretetben Dr. Nemes György piarista atya ,,A család az Egyház tanításában'' c. áttekintô írásának csatolásával A borítót Boda László Üdvösségtörténet dióhéjban c. intarziájáról vettük: Ádám és Éva mai fiatalok képében. Lektorálta: Dr. Nemes György piarista tanár Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjezgyék A könyv elektronikus változata Elôszó a második, bôvített kiadáshoz Ami a nemi erkölcsöt megalapozza: mi a humánetika? Elsô beszélgetés: A nemi erkölcs alapkérdései és a szeretet I. Isten szeretetének visszfénye bennünk Az Édenkert emlékei... Életünk értelme a szeretet II. A nemiség etikai alapfogalmai Hogyan közelítsük meg a nemiséget mai szemmel? Mire jók a nemiség életszabályai, az erkölcsi normák? Mit tanít az Ószövetség a nemiség értelmérôl? Milyen útmutatást ad az Újszövetség a nemi magatartás tekintetében? Néhány jellemzô lelôhely a Szentíráson kívül ,,Én hozzád igazodom, te énhozzám'' III. A nemi önmegtartóztatás bátor vállalói Van-e még értéke a nemi tisztaságnak? Természetellenes-e a papi nôtlenség? Mi a cölibátus? A nemi erkölcs lényege Második beszélgetés: A nemi erkölcs kérdései a házasság elôtti életszakaszban I. Narcisszusz tükörképe. A nemiség élménye önmagunkba zárva A serdülôkor és az önkielégítés erkölcsi megítélése Az önkielégítéssel kapcsolatos erkölcsi felelôsség mércéje A nemi gyönyörérzés erkölcsi értékelése II. A nemiség problémái a házasság elôtt A házasság elôtti évek útkeresése ,,Már együtt járunk...'' Mikortól kezdhetô el a rendszeres nemi élet? Meddig lehet elmenni? ,,Mit engedhetek meg?'' A motiváció s benne a közelítés szándéka A három fômotívum. A külsô szép és a kellemes vonzása. Harmadik beszélgetés: Jellembeli felkészülés és a fiatal évek veszélyei I. Belsô értékekkel fölszerelve Illem és jellem Felnôni a belsô értékekben is. A nagykorúság jelei A hűség próbája Személyi értékek, erények A hiteles ôszinteség Ajánlás férfiaknak: fair magatartás, lovagiasság II. A gonosz tudás fája. A test kísértései Bűn? Mi az? Bűnös eltévelyedések a nemiség területén A nemi erôszak iszonyatos bűne A züllés útjai Pornográfia és nudizmus A kábítószer kísértése ,,Korunk pestise'': az AIDS Egy AIDS-fertôzött portréja III. Vissza a szeretethez! Van kiút! A megtérés kihívása Végsô ajánlás a házasságra készülôknek: ,,Nagykorúvá lenni a szeretetben!'' Függelék A Tízparancsolat A szerelem tesztpróbája A család az Egyház tanításában Felhasznált irodalom Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv második, bôvített, még nyomtatásban meg nem jelent kiadásának elektronikus változata. Az elektronikus változat a kötet szerzôje engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más jog a szerzôé. ======================================================================== Elôszó a második, bôvített kiadáshoz Már régóta hiánycikknek számít nálunk az a téma, melyet könyvemben kidolgozok: házasság elôtt álló, illetve a házasságra -- közelebbrôl és távolabbról -- készülô fiatalok felkészülésének segítése, hogy teljesebb emberségükben állhassanak az esküvôi oltár elé vagy -- ha nem vallásos fiatalokról van szó -- az anyakönyvvezetô elé. A háború elôtt nagy sikere volt még Tóth Tihamér ilyen témájú könyveinek (A jellemes ifjú, A tiszta férfiúság). Ezek a könyvek azonban szinte minden sorukkal, jelzôjükkel olyan korhoz és olyan szemlélethez kötôdnek, amely ma már a múlté. Különösen érzékenyek a mai fiatalok a cikornyásan lirizáló stílusra, s persze arra is, hogy egy nekik szóló könyvben megérezzék az adott kor jelenlétét, érdeklôdésük figyelembevételével. Ôk odafigyelnek, ha megérzik, hogy a jövôjükrôl, igazabb, örömtelibb emberségükrôl van szó. E hiány pótlására vállalkozik a jelen kötet, az 1990-es elsô kiadás után a második kiadásban is, a megfelelô átdolgozással, két új téma beillesztésével és megújult külsôvel. Végre megkaphatja azt a mottót, amit az elsônél a kiadó megvétózott: ,,Nemiség a szeretetben''. Mert tényleg errôl szól, amit írtam. A hiány pótlása még a jelenben, tíz év elmúltával is idôszerű. Nem mintha nem lettek volna a szexualitás és a szerelem vagy a házasság témájáról igen jól megírt könyvek, melyekhez ma is hozzá lehet férni, fôleg papok házi könyvtárában. Elsôsorban a 20. század 70-es-80-as éveiben Bécsben magyar nyelven kiadott művekre gondolok. Például Theodor Bovet kitűnô könyveire. Ezek azonban inkább a házasságról szólnak, az Így tudtad te is? című pedig elsôsorban szexuális felvilágosítást nyújt. Akármennyire korszerűek ezek a könyvek, mégsem ismerik igazán a mi itthoni adottságainkat. Könyvemben épp a mi sajátosan magyar helyzetünkbôl, sajátos igényeinkbôl kiindulva kívánok válaszolni a házasság elôtti -- nagyjából egy évtizedes idôszak -- kérdéseire. Újszerűnek érzem vállalkozásomban, hogy következetesen az erkölcsi értékek szemszögébôl kívánok iránymutatást adni a tájékozódóknak -- nevelôket is beleértve. Az elmúlt évtizedekben ez nálunk valóban hiánycikk volt. Az élt a köztudatban -- mert így táplálták be --, hogy ezekben a kérdésekben az orvos az illetékes. Késôbb jött a pszichológus és a szexuál-antropológus. Legfôbb ideje azonban, hogy végre a humánetikát kézen fogó evangéliumi etika képviselôje is szóhoz jusson, s a fiatalkor nehéz életkérdéseit úgy válaszolja meg, ahogyan az ember nemisége a szerelemben megérlelôdik és megnemesedik. Csak így várható a fiatalok felkészítésénél az a teljesebb, emberibb távlat, amit joggal hiányoltunk, s aminek ma már társadalmi lehetôsége nyílt. A jelen kötet tehát erre vállalkozik. A bevezetôben kifejtem a késôbbiekben rendszeresen visszatérô fogalmat, a ,,humánetikát''. Ezzel jelezni kívánom, hogy közös emberi értékekre építem mondanivalómat, melyet a keresztény értelmezéssel kívánok teljesebbé tenni. Így olyanok is haszonnal olvashatják, akik nem kifejezetten hívô fiatalok vagy nevelôk. Három beszélgetés keretébe foglalom a mondanivalót. Az elsôben a nemi erkölcs alapkérdéseit vizsgálom, fiataloknak szánt, olvasmányos formában, mai nyelven. Ebben röviden válaszolok arra az alapvetô kérdésre: miért kell az embernek tudatosan kialakított erkölcsi normákhoz igazodnia a nemiség tekintetében is? Továbbá azt is fölvázolom: honnan vesszük ezeket a normákat? Rávilágítok a nemi tisztaság és a részleges vagy a hivatással elfogadott nemi önmegtartóztatás értelmére is. A második beszélgetés a házasság elôtti nehéz idôszak kérdését veti föl. Az önkielégítés etikai szempontból való megítélése és a szerelem kibontakozásának erkölcsi kérdései szerepelnek itt: mi a petting, meddig lehet elmenni, ha a másik iránti tisztelet és szeretet vezeti az udvarló fiút; illetve mit engedhet meg a lány annak a fiúnak, aki komolyan érdeklôdik iránta és vele kíván járni (ha ti. komolyan veszi az erkölcsi értékeket, a saját és kettôjük közös javát, azzal pedig egy ország jövôjét). A harmadik beszélgetés az erkölcsi személyiség, a jellem kérdéseit veti föl, hiszen ebben a tekintetben is föl kell készülni a közös életre. A kihívó emberi hiányosságok nagyon megnehezítik a házasságot vagy váláshoz vezetnek. Ezért szembe kell nézni a jellem hiányosságával éppúgy, mint a fiatal évek kísértô veszélyeivel (nemi eltévelyedések, züllés, alkoholizmus, drogok, AIDS), de abban a bíztató reményben, hogy van kiút, hogy az ember Isten kegyelmi segítségével képes szabad akaratának legnagyobb próbatételére, a megtérésre. Mai fiatalokhoz kívánok szólni (s mai nevelôkhöz is), abban a tudatban, hogy sokan közülük inkább tévét néznek, mint olvasnak. Ezért utalok ismert filmekre többször is; a Szentírás mellett pedig az irodalomra, amely azért változatlanul érdeklôdésre tarthat számot. Egyúttal szeretnék segítôleg csatlakozni a Magyar Püspöki Kar 1999-ben kiadott körleveléhez is -- A boldogabbb családokért! --, mely utal a házasságra való felelôs felkészülés jelentôségére. Ez azonban nem csupán tanfolyamokon történhet, hanem elérhetô és jól támogatott könyvkultúrát is igényelne. Legalább néhány kis kötetet. Az Internet ma már a legkorszerűbb technika segítségét jelenti ehhez is, amit érdemes igénybe venni. Ezúttal mondok köszönetet Dr. Kállay Emil, piarista tartományfônök úrnak, aki könyvem megírásához -- akkor még ifjúsági lelkipásztorként - - hasznos tanácsaival jelentôs segítséget nyújtott, továbbá Dr. Nemes György piarista tanár úrnak -- korábban tanítványomnak --, aki a lektorálás feladatát vállalta és azt -- a második kiadásnál is -- lelkiismeretesen, szakavatottan elvégezte, majd egy ide illô írásával is kiegészítette. Külön megköszönöm Nemes Rita szövegszerkesztôi közreműködését és mindazok támogatását, akik az Interneten való megjelentetést szorgalmazták és lehetôvé tették. ======================================================================== Ami a nemi erkölcsöt megalapozza: Mi a humánetika? Ez a könyv azzal a céllal is íródott, hogy szembesítse a természetes emberi erkölcs értékelésmódját a keresztény erkölcs követelményeivel, miközben a kettô közös nevezôje viszonylag jól felismerhetô. Célom az, hogy a humánetikával baráti kapcsolatban keressem a nemiség értékeinek kibontását, azok számára, akik azt behatóbban ismerni kívánják. Ebbe az érdeklôdésbe persze szülôk és nevelôk is bekapcsolódhatnak. S ha a nemiséget eredeti rendeltetésében egy gyönyörű táncjátékhoz hasonlítom, akkor meg kell keresnem hozzá a színpadot. Ez pedig a mai magyar társadalom, a további kibontakozást keresô demokratikus életforma kereteivel. Ebben a társadalmi környezetben inkább csak éledeznek a keresztény hagyományok, mint élnek. A megkereszteltek kb. 15 százaléka jár templomba, az ifjúság erkölcsi tájékozottsága pedig közismerten nagyon hézagos, hiszen olyan nevelésben volt része, amely folyton a politikát és a gazdasági életet emlegette. Nem csoda, hogy erkölcsi alapok nélkül mindkét vonalon bekövetkezett a csôd. Mert ,,minden ország támasza, talpköve'' -- Berzsenyi szerint is -- a tiszta erkölcs. Mi hát a humánetika? Az, ami nálunk komoly hiánycikk, de ami a nyugati társadalmakban széles körű kultúrával rendelkezik (például könyvkultúrával is). Németországban például a tanulók különbözô szinten hitoktatásban részesülnek, s ennek szerves tartozékaként valláserkölcsi ismereteket is szereznek a nevelés keretében (a nemiség problémáit is beleértve). Aki viszont világnézeti különállása miatt nem kíván keresztény valláserkölcsi oktatásban-nevelésben részesülni, annak kötelezô az etikaóra, és az a nemi erkölcs kérdéseit szintén magába foglalja. Minthogy pedig ugyanazon Németországban a bibliai megalapozású valláserkölcsöt szívesen nevezik ,,keresztény etikának'', összehasonlításul a humánetika név kínálkozik, hogy különbséget tegyünk a kettô között. Azt is jó tudni, hogy a katolikus erkölcsteológiának egyik irányzata kifejezetten a világi etika (= humánetika) irányában tájékozódva kereste a jó kapcsolatot, és arra is törekedett, hogy ebben a baráti szándékú párbeszédben a keresztény erkölcs humánértékeit fölmutassa. Jellemzô szentírási bázisa ennek, amikor például Jézus azt mondja, hogy ,,Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért'' (Mk 2,27). Ez azt jelenti, hogy az ember fontosabb, mint a törvény merev elôírása. Ennek mintájára mondhatnánk mi is: nem az ember van a jogi szabályokért, hanem a jogi szabályok vannak az emberért (ennek fejtetôre állítása a bürokrácia). Magyarország jelen állapotában erkölcsi értéktudatát tekintve még mindig rosszabb helyzetben van, mint gazdaságilag. Bizonyos tekintetben szinte mérhetôen mutatta ezt a sportban például a labdarúgás helyzete, annak közismerten súlyos erkölcsi problémái. Ennél is fájdalmasabb a ,,vegetatív kultúra'' elmaradottsága (étkezés, italfogyasztás), ennek keretében pedig a szerelem kultúrájának nyomasztóan alacsony szintje, ha az átlagot tekintjük. A helyzet persze Amerikában sem rózsás, ahogyan azt például Erich Fromm bemutatja A szeretet művészet c. visszhangot keltô könyvében[1]. Ugyanakkor vannak nagyon fölemelô és reménytkeltô vállalkozások is ebben a tekintetben, fôleg a fiatalok körében. Hogy miért olyan nyomasztó az átlagszintű szerelmi kultúra? Mert nagyon sokan még ma is a meghökkentôen primitív ,,erkölcsi naturalizmus'' tudatában élnek. Ez azt jelenti, hogy kárvallottjai így gondolkodnak: a szexualitás meg a szerelem dolgában eligazítanak bennünket természetes hajlamaink. Csak hát az emberben bűnös, sôt ,,természetellenes'' hajlamok is lehetnek! A természetes erkölcs nem azonos a természetes hajlamok minden további aggályok nélkül való elfogadásával. Emberi természetünk sajnos nem mentes a bűntôl és különféle terheltségektôl. Ad ugyan egy bizonyos eligazítást, de csak az etikai kultúra kereteiben. Tipikus magyar -- bár egyoldalú -- tájékozatlanságot világít meg két fiatal beszélgetése. Az egyik nem hívô, a másik hívô keresztény. Azt mondja a nem hívô a hívônek: ,,Nehéz lehet neked.'' -- ,,Miért?'' -- kérdi a másik. ,,Mert neked tiszteletben kell tartanod a Tízparancsolatot. Tisztelned kell szüleidet, nem szabad lopnod, paráználkodnod, hazudnod. -- ,,No és neked?'' -- kérdezi a másik. ,,Neked szabad?'' -- ,,Hát igen. Értem. Persze, valamilyen erkölcshöz nekem is alkalmazkodnom kellene. Mert valamiben csak hinnie kell az embernek, s nem élhetünk úgy, mint az állatok. Nekem is mondta az apám, hogy ne lopjak, ha nem muszáj. Én is elítélem a nemi erôszakot. A szeretet nekem is jólesik...'' Igen. Többek között ezért kell a humánetika. S hogy mi köze van a keresztény erkölcshöz? Jézus nem csak azt mondta tanítványainak: ,,Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket'' (Jn 15,12). Ezt a keresztények ismerik és vallják. Azt is mondta: amit akarunk, hogy az emberek nekünk tegyenek, tegyük azt mi is másokkal (Mt 7,12). Ne értsük ezt félre! Értelme ugyanis ez: ha azt kívánom, hogy tiszteljenek, én is tiszteljek másokat. Ha azt szeretném, hogy külföldön járva barátságosan fogadjanak, én is fogadjam barátságosan azokat, akik hozzánk látogatnak stb. Ez pedig tömény ,,humánetika'', amit hívô és ateista egyaránt megérthet és elfogadhat erkölcsi magatartása mércéjének, normájának. Néhány tipikus humánetikai törvény (melyet a katolikus erkölcsteológia ,,természetes erkölcsi törvény'' címmel már kidolgozott, s melyet magam szívesen neveznék a ,,humánum törvényének''). Például: Tedd a jót, kerüld a rosszat! (Ôsi alaptörvény.) Bontakoztasd ki emberi értékeidet! Közösségi lény is vagy, érezd át a mások iránti felelôsséget. Amit te másoktól elvársz, azt tôled is elvárják mások! Add meg, amivel másnak tartozol! Értelmes lény vagy, élj hát értelmesen! Tiszteld az emberi személyt! Ha erôsebb vagy, ne támadd, hanem védd meg a gyöngébbet! Senkitôl ne követelj lehetetlent! Hogy ezek mennyiben hasznosíthatók a nemiség kényes területén? A személy tisztelete és értékekben való kibontakoztatása mindenképpen. Az értelmes és szeretetre rendelt emberség szintén. Nagyon fontos azonban, hogy megjegyezzük: maga a Tízparancsolat, különösen annak második táblája (a IV -- X-ig)[2] humánetikai értékeket is megfogalmaz. A különbség elsôsorban az, hogy az istenhit és egy keresztény egyház élô közössége saját kereteiben váltja életre ezeket a parancsolatokat, beleértve a nemiség védelmét megfogalmazókat is (,,Ne paráználkodjál!'', ,,Ne kívánd el más feleségét!''). A humánetika részletesebb alkalmazására a nemiség tekintetében maga a könyv hivatott, mégpedig baráti kapcsolatban a keresztény erkölccsel, melynek rendeltetése, hogy kiegészítse és beteljesítse azt. ======================================================================== Az Édenkert emlékei... ,,A tapasztalat azt tanúsítja: a szeretet nem abban áll, hogy két ember egymás szemébe néz; hanem abban, hogy mindketten ugyanabba az irányba fordítják tekintetüket.'' (Saint-Exupéry) A világegyetem sok milliárdnyi csillagával ôsidôk óta lenyűgözi az embert. Kutató értelmünk azonban akkor is találkozik a nagy titokkal, amikor önmagunkba tekintünk, belsô világunk sejtelmes tájaira. Különös vágyakat érzünk belsô világunkban. Fölfedezzük például, hogy olyan rejtélyes iránytű működik bennünk, amely arra ad indítást, hogy döntéseinkben a jót keressük, és kerüljük a rosszat. Ezt nevezzük lelkiismeretnek. S eszünkbe juthat a sokat idézett filozófus, Kant vallomása, akit ez a két nagy titok rendített meg: a csillagos ég fölöttünk és az erkölcsi törvény bennünk. A kozmikus titok azonban ezzel nem merül ki. Rejtvényei szinte beláthatatlanok. S ha az élet titkait figyeljük, melyek a táguló világegyetem számunkra legfontosabb bolygóján nyílnak meg, akkor az emberpáron akad meg tekintetünk. Két fiatalt látunk: egy fiút és egy lányt, amint egymás kezét fogva lépkednek. Arcukról, sôt egész lényükbôl valami megfejthetetlen sugárzás árad. Idônként egymásra néznek, összemosolyognak. És mi minden van ebben a mosolyban! Mona Lisa mosolyát sokan próbálták már megfejteni. De ki fejti meg a szerelmesek mosolyát? És azok az összesimuló ujjak! A szerelemben, szeretetben fogant ôsbizalom elemi egyszerűségű, mégis megfejthetetlen jelképei és egyben megvalósítói... Vidámak. Egész lényükben ott hordozzák a reményt. És a filozófusokra, meg a teológusokra, írókra hagyják annak a titoknak fejtegetését, melyet ôk egyszerűen -- megélnek. Mert ez a titok olyan nehezen közelíthetô meg töprengô értelemmel... A mérhetetlen és egyre táguló világegyetem csillagdzsungelében van egy bolygó, melyet Földnek nevezünk. Ezen a Földön itt van a sok milliárdnyi élôlény; az élôvilág csúcsán az emberrel, aki megkapta a kivételes rangot, hogy a teremtésben munkatársa lehet Teremtôjének. S ebben az életadás különleges szerepet kap. Micsoda titok, amikor elindul a világ egyik pontjáról egy fiú, a másik pontjáról pedig egy leány. Útjuk találkozik egymással. Ôk is találkoznak. Lényükbôl valami elemi erejű, eladdig ismeretlen érzés tör fel, amit szerelemnek nevezünk. S az igazi szerelemben a nagy felfedezôk boldogságával fogják meg egymás kezét. Tekintetük találkozik és ezek az összesimuló kezek azt mondják: ,,Téged kerestelek.'' ,,Megtaláltalak!'' ,,A káprázatos csillagvilág beláthatatlan és fölmérhetetlen dzsungelében most már -- kéz a kézben -- együtt megyünk tovább az Ismeretlen felé.'' S az összesimuló ujjak vallomásához csatlakozik az ajkak vallomása: ,,Tiéd vagyok, és te az enyém. Az életemet bízom rád. Testemet-lelkemet, mindenemet odaadom neked. Mindenemet, amim csak van. Ha kell, otthagyok érted mindenkit a világon, akit szerettem. Ezentúl közös lesz a sorsunk, összefonódik az életünk. Ezentúl mi is részt veszünk a teremtés titkában. Testünk és lelkünk kimondhatatlan találkozása új életeket fakaszt''... ,,Köszönöm, hogy megtaláltalak''. A kép újra és újra megidézi a Biblia elsô lapjait. Mintha az örök Ádám és az örök Éva jelenne meg az esküvôi oltárnál. Különösen akkor, ha a természet is méltó hátteret ad ehhez a megpecsételt iletszövetséghez. Például a tavasz zöldelô fái és virágfakadása. Mintha az örök Ádám és az örök Éva mai képviselôi, az esküvôi oltárhoz vonuló fiatal párok megelevenítenék a bibliai paradicsomkert látomását, barátságban Teremtôjükkel, barátságban az emberekkel, a természettel, a világgal... A kép idealizált, mégis igaz. Amikor a jelenben két fiatal, egy mai Ádám és egy mai Éva egymásra talál, és a találkozás ámulatába különös meghatottság is vegyül, akkor újra megelevenedik a bibliai Édenkert ôsképe s vele a szerelem csodája. Vannak emlékezetesen szép dalok, melyeket érdemes fölidézni, amelyek szövege és melódiája ezt a nehezen kifejezhetô érzést próbálja visszaadni. Ilyen az is, amit a tragikus sorsú, a földi élettôl fiatalon elbúcsúzó táncdalénekes, Szécsi Pál beleénekelt a szívünkbe, S. Nagy István emlékezetesen szép szövegével: ,,Két összeillô ember, fénylô, tágra nyíló szemmel. Figyeld, elakad a hangunk. Istenem, hát mi vagyunk? Két fénysugár a ködben, jöttél akkor, és én jöttem... Látod: így volt írva sorsunk. Most élünk végre, nem csak álmodunk...'' A teljes igazsághoz azonban még valami más is hozzátartozik. Az idézett bibliai képben ott van a Jó és a Rossz megtapasztalásának Fája is, amely jelképesen ábrázolja, hogy az emberpárnak döntenie kell, melyik fa gyümölcsét kívánja leszakítani és megkóstolni. Az emberiség tudatában már jelképpé vált ,,a tiltott fa gyümölcse''. És a képben ott van a Kígyó (a borítólapon az emberpár lépteit kísérve, bibliai kifejezéssel: ,,sarkuk után leselkedve''). Ez a kígyó is szimbólum, hiszen a bibliai kép dramatizált. Férfi és nô kapcsolatának drámája, illetve ,,Az ember tragédiája'' fogalmazódik meg benne. A Kígyó egyszerre a Gonosz, a Csábító, mely lehúzza az idealizált képet az emberi történelem és az élet nyomasztó realitásába, hogy egy rettenetes és kavargó látomásban felvillantsa elôttünk mindazt, ami a Gonosz által, a vele való szövetségben ezen a világon történt és történik. A szerelem árulása révén. Kéjencek és szadisták villannak föl az emlékezés horrorfilmjének képein. Az erôszak és a rombolás, a hatalom és az üzérkedés mind összefog, hogy szétválassza az összefonódó ujjakat, hogy a rettegés maszkját formálja a szerelmesek mosolyából... A Kígyó... A Kígyó... A horror-kép sorai óriáskígyóvá növekednek. Olyan ez a történelem bizonyos szakaszaiban, mint a hirtelenül támadt, elsôprô erejű forgószél, a tornádó, mely valóban egy ágaskodva tekergô óriásakígyóhoz hasonlít. Ma már gyakran nyomon kísérhetjük pusztító száguldását a tévé képernyôjén. Nyomasztó álom, de ennek a képei is a valóságból jönnek... Az emberpár ôsbűne után, azóta, hogy elôször evett az ember a tiltott fa gyümölcsébôl, megindult a bűnök láncreakciója. S azt fenyegeti leginkább, ami a legszebb a teremtésben. Képes arra, hogy megmérgezze a szerelmet, hogy a Halál szolgálatába állítsa azt, aminek eredendôen az Életet kellene szolgálnia. S a Biblia pontosan ezt mondja: ,,az életetek függ tôle'', hogy ti. Isten szavát, parancsait követi-e az emberpár (Mtörv 4, 15), vagy a Gonosz szavára hallgat. S ha a ,,parancs'' mint ószövetségi fogalmazás zavarólag hatna, hát mondjunk helyette ,,erkölcsi törvényt'' vagy ,,útmutatást''. Mert a következményeket tekintve az emberpár döntése végsô soron valóban az élet vagy a halál. Az Ószövetség következetes ebben: ,,Azon az úton járjatok, melyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt, hogy életben maradjatok'' (Mtörv 5,33). Hogyan lehet ma ennek az adott világnak a keretében, legalább töredékes lehetôségeink szerint életre kelteni a bibliai Édenkertet, melyet a művészettörténet annyi nagy festôje megörökített? A keresztény teológia értelmezése szerint az említett hármas harmóniával. Hívô ember számára ismerôs mindez: harmóniában Istennel, harmonikus kapcsolatban embertársainkkal, és harmóniában a természettel, melyet most újra felfedezünk. Ha a fiatal házasoknak kertjük van, teremtsék meg abban az Édenkert parányi emlékét. Ha nincs, legalább lakásukban ôrizzenek meg valamit az Édenkert emlékébôl. A természet szépségeinek közös fölfedezésében és szeretetében pedig mindenképpen. A Kígyó azonban minden lépésüket elkíséri. A Kísértés a legigazibb szerelmet sem kíméli. Ezért a keresztény hitben élô szerelmesek és házasok ezzel a sajátos jelentéssel is imádkozzák a Miatyánk szavait: ,,Ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a Gonosztól...'' ======================================================================== Életünk értelme a szeretet Akik a szerelemben találkoznak egymással, akiknek az életében valamiképpen megelevenedik az Édenkert képe boldog harmóniájával és a bűnbeesés kísértésével, azok tudják, hogy az élet értelme új oldalról rajzolja ki elôttük kérdôjelét. A serdülôkor átmeneti idôszakában még így fogalmazódik meg a kérdés: ,,Ki vagyok? -- Mi az életem célja?'' -- Most két sors találkozásával új hangsúlyt és új dimenziót kap a kérdés: ,,Kik vagyunk mi ketten? Mi a közös életünk értelme?'' Ezekkel a kérdésekkel komolyan szembe kell nézni, mert a szerelem meg a házasság válságai mélyén jelentôs mértékben az élet céljának és azon belül a közös élet értelmének zavara húzódik meg. A jelenkor egyik világszerte ismert lélekbúvára, pszichiátere, Viktor E. Frankl (aki hazánkban is járt) szinte egész életművében ezt a kérdést helyezi a középpontba. Tisztáznunk kell életünk célját, hogy megérthessük a közös élet értelmét. Aki elôtt az emberi élet rendeltetése homályba borul, az a ,,ködös utak'' reménytelen foglya marad. Az csak tapogatódzik és botorkál az élet homályában. De honnan tudhatjuk, miért élünk? A keresztény ember meg sem köszönheti eléggé a hitét. Mert az ember önmagában tehetetlen. Nem fedezheti föl mindazt maga, amin filozófusok, írók és teológusok töprengtek, aminek megfejtésére rátették az életüket. A német protestáns teológus, Bultmann fedezte fel sajátos intenzitással azt, ami ebben a tekintetben oly sokat jelenthet a materializmuson nevelkedett fiatal generációnak. Eszerint ugyanis a keresztény hit nem ellenfele, még kevésbé ellensége a tudománynak, hanem sokkal inkább kiegészítôje és egybefoglalója. Hogy mivel? Egy egységes létkoncepcióval, amelybe életünk értelmével együtt minden belefér, ami a világban van. A hitünknek köszönhetjük, hogy a tudomány eredményeit életünk egészébe, a történelemnek, a világ és az Evolúció beteljesülésének összképébe foglalhatjuk. A tudomány csak részleteket tár föl a világból, az élet teljes értelmét homályban hagyja. A hit egy nagyszabású ,,világvíziót'' nyit meg számunkra. Hitünk teljességében értjük meg, mi a teremtés célja, s mi abban az ember rendeltetése. Kereshetjük ezt a célt a természetes ész alapján is, a filozófia segítségével. De nem jutunk messzire. Szükségünk van a Kinyilatkoztatásra, amely teljesebb képet tár elénk, különösen akkor, ha nem csupán az emberi élet értelmét, hanem a szerelem és a házasság értelmét is keressük. A világhírű történész és történetfilozófus, Arnold Toynbee hittapasztalata birtokában is, de fôképpen történelmi ismeretei alapján három nagy célban jelölte meg az ember rendeltetését: megismerni, alkotni, szeretni. Minderrôl persze a Biblia is beszél, amely a keresztények számára a Könyvek Könyve, az isteni kinyilatkoztatás forrása. Mégis tekintettel kell lennünk azokra a fiatalokra, akik a fölvetett kérdés bibliai válaszában hívô elfogultságra gyanakodnak. A hármas cél közül azonban maga Toynbee emeli ki a szeretetet, mint legegyetemesebbet és legfontosabbat. S egészen természetes, hogy a szerelem és a házasság vonatkozásában ez az, amire elsôsorban odafigyelünk. A Biblia és vele a teológia tanítása egyértelmű. János apostol szavait nagyon sokszor idézzük: ,,Isten a szeretet'' (1Jn 4,8). Amikor pedig a Teremtés könyve azt mondja, hogy Isten az embert mint emberpárt a saját képére és hasonlatosságára teremtette (Ter 9,6), akkor a Biblia üzenete is elsôsorban ezt fogalmazza meg: az Örök Szeretet képmásai vagyunk. Errôl gyôznek meg bennünket Pál apostol levelei, különösen pedig csodálatos szeretethimnusza, melyet a keresztény esküvôkön felolvas és magyaráz az esketô pap: ,,A szeretet türelmes, a szeretet kedves, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság gyôzelmében leli.'' (1Kor 13. f.) De miféle szeretetet hirdet a Biblia? És mirôl beszél a szeretethimnusz? Arról, amit sok fiatal csak ösztönösen, a szíve sugallatára sejt, vagy olykor negatív oldalról közelít meg, ha a szeretetet nem ebben a formában kínálják neki. S bár a keresztény múltban egyházdoktorok és avatott lelki írók magyarázták már, a Szentírás üzenetét kommentálva, mégis Toynbee-t idézem, hogy a hívô elfogultságának gyanúját elhárítsam. A neves történetfilozófus ugyanazt mondja, mint a nagy középkori teológus, Aquinói Szent Tamás. Leleplezi nyelvünk tökéletlenségét, melyhez persze cselekedeteink tökéletlensége is csatlakozik. Mert ugyanazzal a szóval két különbözô dolgot fejezünk ki. Azt mondjuk például: ,,Szeretem a bort'', vagy ,,Szeretem a mákos tésztát''. S azt is mondjuk: ,,Szeretem embertársamat'', vagy ezt: ,,Szeretlek téged''. Csakhogy a két ,,szeretetben'' feltűnôen nagy a különbség. A jó étel vagy a jó bor élvezetvágyam kielégítésére szolgál. Azért szeretem, mert megkívántam. Embertársamat viszont azért szeretem -- ha valóban szeretem --, mert adni akarok neki magamból. Az elôbbi ,,szeretetben'' birtokolni akarok, az utóbbiban ajándékozni. ,,Annyira szeretem ôt -- mondjuk ilyenkor --, hogy mindent meg tudnék tenni érte.'' Ennek a -- most már értjük -- hiteles, igazi szeretetnek a csúcspontja az, amit Jézus úgy jellemez: nagyobb szeretet nincs annál, mint amikor valaki képes arra, hogy életét adja embertársáért (Jn 15,13). Életet adni azonban nem csak az élet föláldozásával lehet. Az életét adja az is, aki élni tud a másikért, a szeretett lényért, majd a családjáért, az embertársakért. Jellemzôen mutatkozik meg ez a nemiségben; abban, ahogyan a másik közeledik hozzám. Egy ép érzékű mai lány is megérzi, hogy melyik szeretetrôl van szó, amikor a fiú azt mondja neki: ,,Szeretlek. Azt akarom, hogy az enyém légy. Most mindjárt.'' A válasz ilyen vagy hasonló esetben gyakran ez: ,,Nem szeretsz igazán, csak megkívántál.'' ,,Megkívántál, mint a jó bort vagy kedvenc ételedet. De mit tudnál megtenni értem?'' S fölsejlik elôttünk, hogy a szerelem ôsidôk óta bizonyítékot vár, akár a férfi, akár a nô részérôl. Valami áldozatot, ami tanúsítja, hogy több ez, mint testileg ,,megkívánni'' a másikat. Ez igazi szerelem, amely a valódi szeretet törvényét követi. Jávor Pál visszaemlékezései is utalnak erre. Amikor együtt sétált a Tisza partján a szeretett leánnyal, bár egyetlen elegáns ruhája volt, mégis beugrott a vízbe, hogy szerelmét bizonyítsa. Teátrális? Régimódi? Lehet. Mégis van benne valami maradandó gesztus. Aki szeretetében képes az áldozatra, az elsôsorban már nemcsak élvezni akar, az már nemcsak magára gondol, hanem a másikra. Micsoda különbség (még ha a két szeretet többnyire összevegyül is)! A ,,Szeretem a bort'' kifejezésben voltaképpen magamat szeretem. A ,,Szeretlek téged'' kifejezésben viszont már a másikat. Ha nem így van, akkor a szerelem csak puszta szó. Öncsalás. Hazug játék a szavakkal. Csapda. Persze viszonylag könnyű a szabatos fogalmi tisztázás. A fejlôdô ember belsô világában azonban nehezen tisztulnak ki a fogalmak. Életünkben mindannyian titkos vagy nyílt küzdelmet vívunk azért, hogy a bennünk lévô két szeretet közül melyik veszi át a vezetô szerepet. De a küzdelem célja -- becsületes szándék esetén -- nem kétséges. Szeretetünk ,,minôsége'' embervoltunk minôségét határozza meg. Hadd idézzem a neves filmsztár, Johnny Depp nyilatkozatát: ,,Harminchat évesen rádöbbentem, hogy eddig nem tudtam, mit keresek a földön''. Nem szépít, amikor elismeri: ,,A pillanatok varázsának éltem''. Amikor aztán igazi házastársát meglelte, majd megszületett a kislánya, megtalálta élete értelmét is. Hollywood korábbi ,,fenegyereke'', akit ott ,,deszperádónak'' neveztek, ekkor ezt a vallomást tette: ,,A szeretetig eljutni a legfontosabb dolog az életben''. Fogadjuk el tehát a pszichiáter Frankl ajánlatát, amely lényegében azonos egy keresztény teológus vagy nevelô ajánlatával: a közös élet vállalkozásában életünk egészének értelmébôl induljunk ki. Keressük meg az összképben a házasság értelmét, mert a kettô voltaképpen egy. Az utóbbi csupán konkretizálja az elôbbit. S akkor megfordul a kép. Fölismerjük, hogy valójában nem a szexualitásból kell kiindulni, hogy valamiképpen elvergôdjünk a szeretetig. A szeretetbôl kell megértenünk a nemiséget; és a szeretetben kell megnemesíteni, megszentelni annak nyers és követelôdzô igényeit. Aki csak élvezeteket vár a másiktól, aki nem képes adni, ajándékozni a másiknak; aki nem tudja odaadni önmagát a másiknak, az soha nem jut el az emberi élet és a házasság hiteles értelméig. Az ilyen életközösség nem jut tovább annál, mint hogy két feloldhatatlan önzés poklában éljen együtt az emberpár, amíg ez az életforma egyáltalán fenntartható. Szabó Lôrinc fogalmazta meg kivételes költôi erôvel az odaadásnak ezt az elemi követelményét, igaz, féloldalasan, saját igénye szemszögébôl: ,,Nem vagy enyém, míg magadé vagy: még nem szeretsz. Míg cserében a magadénak szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem más kell már: Semmiért Egészen! Két önzés titkos párbaja minden egyéb; én többet kérek: azt, hogy a sorsomnak alkatrésze légy.'' (Semmiért egészen) ======================================================================== Hogyan közelítsük meg a nemiséget mai szemmel? A nemiség nagyon jelentôs szerepet tölt be az emberiség életében, miközben építô és romboló ereje egyaránt nagy hatású lehet. Áldást vagy átkot jelenthet az egyes emberre, a családokra és a társadalomra is. A magyarság jövôjét szintén alapvetôen érinti. Az egyház a Tízparancsolat keretébe foglaltan hirdette és hirdeti a ,,kemény parancsot, a ,,Ne paráználkodjál!'' erkölcsi törvényét. Pedagógiájában azonban nem a szexualitás elnyomását hirdeti, hanem a nyers és elvadult ösztönök megnemesítését, a nemiség kultúráját, sôt megszentelését -- a szeretetben. Erre most különösen szükség van, mert a nemi erkölcs súlyos válságba került. Sokan félreértik a nemiség felszabadítását, amely a szexhullám elharapódzásával inkább gátszakadáshoz hasonlít. Az okos nevelésnek az a törekvése, hogy meggyôzze a kérdezô embert: ahogyan a vad vizeket gátak közé kell fogni és így felhasználni -- például öntözésre --, úgy kell a nemiségben rejlô hatalmas, de nevelés nélkül fékezhetetlenné váló energiákat egyéni és közösségi boldogságunk szolgálatába állítani. Teilhard de Chardin, a lángelméjű XX. századi jezsuita szerzetes, természettudós és teológus kozmikus ,,világvíziója'' hatalmas visszhangot keltett. Ô így teszi föl a kérdést: hogyan váltható a nemiség szeretetenergiára az ember életében? Csak úgy, ha tisztelettel és kellô felelôsségtudattal közeledünk hozzá; ha úgy használjuk föl feszítô energiáit, hogy az saját személyiségünk javára, általunk pedig mások javára váljék. Ez egyébként az erkölcs értelme is: úgy használni a dolgokat, hogy az ember egyéni és közösségi javára váljanak. Mik tehát azok a fontos szempontok, melyeket figyelembe kell vennünk, amikor a nemiség kérdéseire keressük a válaszokat? 1. A nemiség értékelésének alapvetôen pozitívnak kell lennie. Igaz, számolnunk kell a bűn következményeivel, azzal a mély igazsággal, melyet a kereszténység kezdettôl hirdet, hogy az ember már nem él az eredeti, édenkerti ártatlanság állapotában. Az egyház tanítása szerint az eredeti bűn következtében megszűnt az ôsi ártatlanság állapota, s ez a nemiségre is kihatott. Mégis igaz, hogy a nemiség a teremtés gyönyörű ajándéka, az öröm, a szeretet és az életadás forrása, ha a Teremtô szándéka szerint élünk vele, tehát magunk és mások javára. A teremtés minden javáról mégis elmondható, hogy kétélű ajándék. Mert lehet vele helyesen élni, és lehet vele -- akár súlyosan is -- visszaélni. Fokozottan érvényes ez a nemiségre. Emlékezetes, ahogyan Juhász Gyula, a költô megfogalmazza ezt a kétélű ajándékot, amikor azt mondja, hogy a szerelem ,,égi tűz és kárhozati láng''. 2. A szexualitás másik jellemzô szempontja az, hogy jelentése messze túlmutat a nemi szerveken és azok funkcióján. Nem szabad tehát leszűkíteni a testiségre, amint azt a szexmagazinok teszik. A nemiség egész embervoltunkat átjárja, testi-lelki mivoltunkat átitatja. Ha egy férfi-író vagy egy nô-író regényét olvassuk errôl a témáról, meglátszik a stílusukon. Benne van a férfi és a nô hangjának tónusában, a mosolyában, benne van egy kézfogásban, a kedvenc filmcsillag vagy énekes kiválasztásában; egész érdeklôdésünkben. Karinthy Frigyes szellemesen jegyzi meg: ,,Mindkettô mást akar. A nô a férfit, a férfi a nôt.'' -- Logikusan következik ebbôl az, amit például Gründel, nyugatnémet morálteológus mint következményeiben jellemzôt említ, történelmi esetekre utalva. Ha nemiségünket egész személyes voltunkban hordozzuk, akkor a különbözô korokban, különbözô céllal alkalmazott kasztráció[3] súlyos vétek az ember ellen. Az is elfogadott tétele korunk szexuál-antropológiájának -- más szóval: nemiség-tudományának -- , hogy az ember mint férfi és mint nô éli meg emberségét, egész személyi kibontakozását, és persze emberi kapcsolatait is (eltekintve a különleges esetektôl). 3. A nemiség szemlélete megköveteli továbbá változó jellegének elismerését. Ez abból következik, hogy az ember egyéni voltában és történelmi kibontakozásában is -- fejlôdô lény. Nemi magatartása és szokásai, erkölcsi felfogása a kor és a társadalmi környezet szorításába kerül. Ezzel kapcsolatban mondja Teilhard de Chardin: ,,Kezdetben a nemiség uralkodó szerepe a faj megôrzésének biztosítása volt, mindaddig, míg az emberben ki nem fejlôdött a szellemiség állapota.'' Ennek megfelelôen a régi idôkben a termékenység kultusza volt a jellemzô. Korunkban viszont már kiemelt értékként szerepel a házasságban a személyes szeretet kölcsönös elmélyítése és egymás gazdagítása, amely a termékeny életadást teljesebbé teszi és ahhoz megfelelô környezetet, otthont biztosít. Ezt fejti ki vonzó egyszerűséggel a Magyar Püspöki Kar említett körlevele, ,,A boldogabb családokért!'' című, melyben ezt olvassuk: ,,Legteljesebben a harmonikus házasság tudja biztosítani azt a környezetet, amely egyszerre véd és kibontakozásra ösztönöz: egy férfinak és egy nônek tartós és termékeny életszövetsége, amely a szeretetükbôl származó gyermekek világra hozatalában és fölnevelésében teljesedik ki'' (36. o.). Ez már a kifejlett forma. Az ember történetiségébôl s vele egyetemes fejlôdésébôl értjük meg azonban azokat a sajátos szokásokat, melyektôl még az Ószövetség sem mentes; ahogyan például a többnejűség elfogadottá, sôt bizonyos értelemben elvárttá válik egyes uralkodóknál. A környezet elvárásai pedig minden idôben hatással vannak a köztudatban élô erkölcsi értékelésre. A ,,nemi szerepek'' sajátos formálásában tehát a történelmi helyzet is irányadó (vö. például Dávid király többnejűsége). 4. Fontos végül, hogy a nemiség értékelésében jól megértsük, mennyire nem csupán magánügyrôl van szó. A szexuális nevelés mikéntje alapvetôen érinti a család, az egyház és a társadalom sorsát, a magyarság jövôjét. Ez jut kifejezésre a házasságkötés intézményes formájában. Korunkban mégis jelentkezik valami makacs szembeszegülés mindazzal, ami ,,intézmény'' vagy ,,intézményes''. Fölfokozottan jelentkezik ez az idegenkedés a fiatalok között. Talán meg is lehet érteni. A bürokrácia nyomasztó árnyéka? Értelmetlennek tűnô ,,papírok''? Két szerelmet érzô ember titkának csendháborítása? ,,Ez a mi legbensôbb ügyünk!'' -- lázad fel a fiatal szív... De érthetô a lelkipásztor hirtelen felismerése is, amikor észreveszi, hogy a jegyesoktatásra bejelentkezô fiatal párnak külön-külön és együtt mennyi mindent kell idôben elintéznie. Szabadkozik, de megmagyarázza a házasságra készülôknek, hogy ezek a ,,papírok'' szükségesek. A keresztelési bizonyítvány például, melynek rubrikájába bekerül majd, hogy X. Y. házasságot kötött. Milyen jó ez akkor, amikor késôbb esetleg a szabad állapotot kell igazolni, s az udvarlóról kiderül, hogy érvényes házasságban él, vagy ha így a rosszakaratú vádaskodás rágalomnak bizonyul. Fájdalmas azonban az olyan tapasztalat -- lelkipásztorok beszélhetnének errôl --, amikor a házasságra jelentkezô két fiatal szinte gyanútlan naivitása jelzi, hogy ôk csak egymást kívánják szeretni, gyermeket, gyermekeket nem óhajtanak. S ha a lelkipásztor kifejti, hogy így nem léphetnek az oltárhoz, esetleg méltatlankodni kezdenek: ,,Ez a mi dolgunk!''; ,,Ez csak miránk tartozik:''; ,,Mi így határoztunk...'' Mi más ez, mint ,,ikresített önzés''. Veszedelmesen beszűkült szemléletű tévedés. Ezért a keresztény egyházak meg az ember üdvösségét képviselô vallások állást foglalnak a közösség iránti felelôsség mellett, amikor például a magyarság jövôjérôl van szó. Az egyház hirdeti és várja a keresztény családok tanúságtételét ebben a tekintetben is. A társadalomnak pedig nem csupán joga, hanem kötelessége is azokat támogatni, akik nemcsak az életadásban, hanem a gyermekek megfelelô színvonalú nevelésével is a közösség javát szolgálják. Ôk érdemlik meg elsôsorban, hogy a társadalom támogatását megkapják (lakás, anyagi és kulturális juttatások, adókedvezmény stb.). ======================================================================== Mire jók a nemiség életszabályai, az erkölcsi normák? Évekkel ezelôtt divatos volt arról vitatkozni: kell-e egyáltalán ,,viselkednie'' az embernek, fôként akkor, ha még fiatal. Kell-e egyáltalán ,,szabályozni'' az ember nemi viselkedését? Nem vezet-e ez hazug magatartáshoz? A szerelem alapvetô jele a spontaneitás. Érzéseinket nem lehet kormányozni. S nem kerül-e így veszélybe még etikai szempontból is -- az ôszinteség? Nem! Mert az ôszinteség az ember ôszintesége, nem pedig az érzelmeké. Érzelmeink részei személyes voltunknak, de az ember értelmes, akarattal rendelkezô, felelôs lény is egyben. Ösztönös vágyainkat tehát nem engedhetjük szabadjára, mert akkor sem magunk, sem mások javát nem szolgálják, sokkal inkább romboló erôkké válnak. Az ember nemiségét erkölcsi normák, életszabályok által kell rendeznünk, hogy építô és ne romboló energia legyen belôle. A vallások mellett az etika, a pedagógia, a szociológia, az antropológia tudománya egyértelműen ezt tanítja. Ehhez járul az utóbbin belül a korunkban egyre ismertebbé váló szexuál-antropológia. Az állapítja meg -- világnézeti elfogultságtól mentesen (ebben!) --, hogy az állatok szexuális viselkedésével szemben az embernek magának kell tudatosan formálni, a nevelés útján kialakítani nemi magatartását, viselkedésformáit. Az ember tehát rászorul a szexuális nevelésre. A középkorban még úgy hitték, hogy a nemiség az ember ,,állati része'', mert nem tartozik értelmes voltunkhoz. Az ember ,,eszes állat'' -- fogalmazták meg, s a szexualitásban az állatokkal van közvetlen rokonságban. Ma már sokkal árnyaltabban ismerjük a nemiség sajátosan emberi jellegét, ami kitűnik az összehasonlításból. Nemi viselkedésünk nem lehet független tudatosságunktól és szabadságunktól. Tipikusan az emberre vall, hogy tisztán tudati úton nemi izgalomba hozhatjuk magunkat, ha úgy akarjuk. Ez nem jellemzô az állatokra. Az ember belsô kísértéseket él át, emlékei megidézésével. Ugyanakkor képes magán uralkodni, ha szabadságát valóban kifejlesztette, és nincs kiszolgáltatva ösztönös vágyainak. Az ember képes arra, hogy megfontolt döntéssel kössön házasságot. Képes arra, hogy gyermekei számát tudatos tervezéssel meghatározza. Képesek vagyunk továbbá arra is, hogy idôlegesen vagy élethossziglan lemondjunk a nemi kapcsolatokról, magasrendű eszmei célok érdekében[4]. Mindennek az az alapja, amit korunk szexuál-antropológiája egyértelműen megállapított, hogy az állatok szexuális viselkedésével szemben az ember nemiségét nagyfokú képlékenység, ún. plaszticitás jellemzi. Az állatok nemi viselkedése elôreprogramozott, az emberé nem. Ma ezt szuggesztív közvetlenségű dokumentum-filmek rögzítik. Az ember nemi közelítése ezekhez a berögzített formákhoz képest egészen sajátos. Gondoljunk például az udvarlás változatos stílusára, melyet különbözô korok és népek szerelmes versei, színművei ôriznek, vagy az etnológia tudósai örökítenek meg. Szép összefoglalását Madách Az ember tragédiája című művében olvashatjuk, ahol több ezer éven át nyomon követhetjük, hogy különbözô korokban Ádám miként hódítja meg Évát. Gondoljunk arra, milyen csodálnivalóan gazdag és sokszínű formái vannak az emberi táncnak, míg az állatok nászi tánca évmilliók óta ugyanaz. Maga a házasság modellje is változatos az emberiség történetében. Erre utaló variációi például: a többnejűség, egynejűség, patriarchális, matriarchális családformák, a különféle felfogások a hűségrôl és a hűtlenségrôl vagy a szüzesség értékérôl. Az ember nemisége persze abban is különbözik az állatokétól, hogy variálhatóságát bűnös formában szintén használhatja, például a legképtelenebb perverzitásokra, a legkegyetlenebb bosszú vagy kielégülés céljaira. A szexuális bűnözés krónikája iszonyatos eseteket tartalmaz. Mindez ismételten arra utal, hogy a nemiség nem csupán a teremtés nagy ajándéka, hanem arra is, hogy démonikus romboló erôvé válik, ha az ember visszaél vele és bűnös módon használja. Így súlyosan árt vele önmagának és másoknak (vö. kéjgyilkosok). Az ember nemisége tehát egyértelműen rászorul az erkölcsi normákra, mert míg az állatok szexualitása elôreprogramozott, addig az ember nemi késztetése -- Buda Bélával fogalmazva -- ,,nem biztosít elég programot''. Éppen ezért igen jelentôs szerepe van a viselkedésformák tudatos kialakításának, a nevelésnek és az önnevelésnek. Ez arra irányul, hogy a nyers nemi ösztön kulturálttá váljék. A keresztény nevelésben különleges hangsúlya van annak, hogyan válhat a nemiség szeretetenergiává, az életállapot és hivatás igényei szerint. A nyers ösztönkiélés fogalma a pszichológiából ismert. A nevelés és önnevelés a kulturált ösztönkiélést bontakoztatja ki. Ennek két szintje van. Átlagszinten segíti a nevelés a nemi ösztönök szocializálását. A szó arra utal, hogy a nemi ösztönbôl társadalmilag hasznosított indítás válik. Ha például valakinek szadisztikus hajlamai vannak, kiélheti azokat kulturált formában is: mint hentes, fogorvos, boxoló vagy mint író, aki ilyen jeleneteket ábrázol. Nagyon erôs hajlam a nôkben az anyaság igénye. Akiknek ez különbözô okoknál fogva nem jut osztályrészül, megnemesítve élhetik ki vágyukat például nevelôként vagy hozzátartozóik gyermekeinek szeretetében. Az egyház nagy tapasztalattal rendelkezik abban a tekintetben is, hogyan válhat értékes szeretetenergia forrásává a nemiség a lelkiatyai, lelkianyai hivatásban. A szentek és hôsök életében a nemi ösztön energiái a legmagasabb kultúra fokán nyilatkoznak meg, amikor eszmei célok szolgálatába kerülnek. Ennek egyik kiemelkedô tanúja például Kalkuttai Teréz anya, aki nálunk is járt, s akinek áldozatos szeretetszolgálata világszerte ismert, aki ezzel sok fiatalt is magához vonzott, amikor segítségüket kérte. ======================================================================== Mit tanít az Ószövetség a nemiség értelmérôl? A Teremtés könyve már elsô fejezeteiben fontos üzenetet fogalmaz meg a nemiségre vonatkozóan. Isten az embert férfinak és nônek teremti. Ádám és Éva képében egymáshoz rendeltségüket olyan erôteljesen ábrázolja, hogy annak alapján a kinyilatkoztatásban a monogám házasság bibliailag megalapozottnak tekinthetô. Isten eredeti szándéka fejezôdik ki abban is, hogy a férfi elhagyja atyját és anyját felesége kedvéért, s hogy ketten ,,egy testté'' lesznek, vagyis teljes emberségükben egymáshoz tartoznak. Ebben a házastársi szeretetre és hűségre is utalás történik. A Biblia nem hagy kétséget afelôl, hogy a nemiség Isten ajándéka. A férfi és a nô sajátos egymáshoz tartozásában pedig a Teremtô képmása rajzolódik ki. Érthetôen, hiszen az életadás misztériuma arra utal, hogy az emberpár szerepet kap a teremtésben, mint a Teremtô Isten ,,társa''. Az is nagyon lényeges, hogy ebben a képben, sôt a szövetségben is úgy szerepel az asszony, mint a férfi ,,segítôtársa''. A sokat gúnyolt ,,oldalborda'' szó is erre utal, s a maga kezdetleges kifejezésmódján a mellérendeltséget juttatja kifejezésre. Az ókori pogány kultúrák viszont a férfiak ,,felségjogát'' hangsúlyozzák erôteljesen (patriarchátus), vagy kivételes esetekben a nôk kiváltságos uralmi helyzetét (matriarchátus), tehát a fölé- vagy alárendeltségi kapcsolatot. A bibliai üzenet értékét akkor értjük meg igazán, ha összevetjük a környezô pogány népek teremtésmítoszaival. Az irodalmi szempontból értékes Gilgames-eposzban például nem csupán sokféle istennel találkozunk, hanem észrevesszük, mennyire fölbillen férfi és nô rangjának mérlege. Enkidu, az eposz hôse ugyanis félistenként lép a színre, míg a nô egy templomi prostituált képében. Az is jellemzô ebben a primitív felfogásban, hogy a férfi igazi társat nem találhat a nôben, csupán a másik férfiban. De a kinyilatkoztatás bibliai emberképe felülmúlja még a nagy görög filozófus, Platón tanítását is, aki szerint az ember eredetileg kétnemű volt, azaz hermafrodita. Ebben az összehasonlításban tűnik ki igazán, mit köszönhetünk a Bibliának. Hiszen alapvetô fontosságú üzenete a férfi és a nô azonos emberi méltóságáról szól, és ez ma is érvényes tanítás. Sôt bizonyos értelemben úgy tekinthetô Ádám és Éva összetartozásának ez az ôsképe, mint a partneri házasságra való utalás. Mindezek alapvetô és maradandó normái a nemiségnek, és nem csupán a zsidóság vagy a kereszténység számára. A monogám házasság, továbbá férfi és nô emberi méltóságban való egyenjogúsága egyetemes humánetikai norma. Még teljesebb a kép, ha megidézzük az Énekek Énekét vagy a bölcsességi könyveket. Azt olvassuk: ha Isten rendelte keretek között virágzik ki a nemiség, akkor igazi öröm forrása: ,,Élvezd az életet feleségeddel, akit szeretsz'' -- fogalmaz a Prédikátor könyve (9,9). Sokakban persze zavart okoz, hogy Dávid király korában például többnejűségben éltek a választott nép uralkodói, ami eltér Isten eredeti szándékától, a Teremtés könyvében megrajzolt képtôl. Ez kényszerű megalkuvás az adott kor környezeti elvárásaival. Az akkori idôkben egy uralkodó elveszítette volna tekintélyét, ha a királyi háremek szokását nem követi. Azt sem lehet tagadni, hogy az Ószövetségben a férfi ,,válólevéllel'' elbocsáthatta feleségét, ami szintén eltér attól, melyre a Teremtés könyve alapján következtethetünk. Ezt is az adott történelmi idô általános szokásai magyarázzák meg. A patriarchális családban a férfi még olyan kiváltságokat élvezett, melyeket ma már nem tarthat meg (ti. az ún. ,,partneri típusú'' házasságban). Az Ószövetség azonban nem csak azt érzékelteti, milyen öröm forrása az Isten szándéka szerint élt nemiség. Azt is megrendítô képekben mutatja be, hogyan él vissza az ember a teremtés gyönyörű ajándékával, s hogy micsoda következményei lesznek az ilyen bűnnek. A Bírák könyvének 19. fejezete egy csoportosan elkövetett nemi erôszakot mutat be, szinte a mai dokumentumfilmek megrázó tárgyilagosságával. Elmondja a véres bosszúállás következményét is, mert a vendégbarátságot is megsértették. Egy Betlehembôl jövô férfi mellékfeleségével éjszakára megszáll Gibea városában. Az ottani férfiak egy csoportja körülveszi a házat. A bentiek kénytelenek kiadni nekik az asszonyt. Azok egész éjszaka erôszakot követnek el rajta. Reggelre az asszony belehal. Izrael törzsei meghallván a szörnyűséget, szövetkeznek Gibea ellen. S amikor az erôszak bűnöseit nem adják ki, megtámadják a várost és felgyújtják, a kezükbe kerülô férfiakat pedig lemészárolják. Sámuel második könyvében arról olvashatunk, hogyan gyalázta meg Ámnon, Dávid egyik fia a féltestvérét, Támárt, aki még hajadon leány volt, nem volt férjnél. A leány testvére, Absalom, bosszút állt húgáért, és megölte Ámnont. Ismernünk kell az Ószövetség ún. ,,tisztátalansági törvényeit'' is, melyekbôl néhány kifejezetten a nemiségre vonatkozik. Ezek a mai ember számára nehezen érthetôk. Tulajdonképpen olyan tilalmak, melyek a kultuszt, vagyis a vallásgyakorlatokat érintik. A kultikusan tisztátalan például nem mehetett be a templomba. Mai szemmel nézve különösen azt nem értjük, hogy a szülés miért tette kultikusan tisztátalanná az asszonyt. Pedig ennek egyszerű a magyarázata. A látszatra büntetésnek számító tisztátalansági törvény voltaképpen védelmet biztosított a szülô asszonynak a házasélet kötelezettségétôl a szülés utáni idôben (ma ezt az orvos mondja meg). Más tilalmak is voltak, melyek egészségtanilag nyújtottak védelmet. A kultikus tisztátalanság tehát nem erkölcsi értelemben vett tisztátalanságot jelent. Akik ezt tudatlanságból vagy rosszakaratból összekeverik, félreértik az Ószövetség ilyen jellegű tilalmait. ======================================================================== Milyen útmutatást ad az Újszövetség a nemi magatartás tekintetében? Jézus nem ismeri a nemi elôítéleteket, amikor az asszonyokkal beszél. Szóba áll azzal is, akinek már öt férje volt (vö. Jn 4. f.). A sokak által megvetett utcalányt pedig a kérkedô farizeusoknál is többre értékeli, hite miatt (vö. Mt 21,31). A házasságtörô asszonyt fölmenti a megkövezés büntetése alól, de bűnét nem szépíti (Jn 8,11). Életformájában Jézus nôtlen, mint az esszénusok[5] közösségének papi beltagjai, de ennek semmi köze a testellenes aszketizmushoz. Küldetése teszi érthetôvé. Ezzel mintegy ôsmintáját adja az Isten országáért vállalt nôtlen életformának. Jézus Isten eredeti tervére hivatkozva utasítja el, hogy a férj a kilazított korabeli értelmezés szerint válólevéllel elbocsáthassa feleségét. Amit Isten egybekötött -- mondja --, azt ember ne válassza szét (Mt 19, 6). Számunkra is érvényesen emeli ki a szív tisztaságát, amikor sokan a külsô cselekedetnél megrekednek (vö. Mt 15,19). Ebben is beteljesíti a Törvényt és a prófétákat. A mai Szentírásmagyarázók kiemelik, hogy a nemiség normáit kutatva az Evangéliumban, elsôsorban a szeretet legalapvetôbb parancsát kell fontosnak tartanunk. Korunkban ennek hatalmas a visszhangja, hiszen ez adja meg a legjelentôsebb útmutatást a nemiség kérdéseiben is. Persze aprópénzre kell váltani, és az nem könnyű. De aki igazán, önzetlenül szeretni tudja a másikat, az a nemiség útvesztôiben is képes arra, hogy az igaz utat megtalálja. Az evangéliumi szeretet törvényét azonban magyarázni kell, és lefordítani a különbözô élethelyzetekre. Pál apostol leveleiben fôként az ragadja meg figyelmünket, ahogyan ô az evangéliumi szeretetnormát alkalmazza. Az egyházi esküvôkön gyakran elhangzik: ,,Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat'' (Ef 5,25). Különös módon fogalmaz Pál apostol, amikor azt mondja, hogy a férfi úgy szeresse feleségét, ,,mint a saját testét'' (5,28). Ezt csak az érti meg, aki fölidézi a Teremtés könyvében olvasható mondatot, mely arra vonatkozik, hogy férj és feleség ,,egy testté'' lesz a házasságban. Szent Pál voltaképpen nehéz helyzetben volt, amikor az Evangéliumot hirdette, mert két szélsôséggel kellett szembeszállnia. Egyrészt találkozott a görög kikötôvárosok erkölcstelenségével (például a prostitúcióval). Másfelôl pedig szembe kellett néznie azokkal, akik -- feltehetôen keleti vallások hatására -- túlzott aszketikus nézeteket vallottak a nemiségrôl, s még a házasságot is tisztességtelennek tartották (manicheizmus). Egyfelôl a termékenységet dicsôítô kultuszok vették körül, másfelôl akadtak olyanok, akik szerint gyermekeknek életet adni -- bűn, hiszen csak a világban tapasztalható szenvedést szaporítjuk általa. A végletes nézetek szorításában Pál apostol a keresztény élet egészséges normáit hirdeti meg a pogány világban, a nemiséget és a házasságot illetôen is. Ennek ellenére nem lehet minden konkrét útmutatását úgy tekinteni, hogy az ma is kötelezô. Sokan fennakadnak például, amikor ezt olvassák vagy hallják: ,,Az asszony engedelmeskedjék férjének'' (Ef 5,22). Ezt azonban megértjük, ha arra gondolunk, hogy abban a korban az ószövetségi patriarchális házasság volt érvényben. Az apostol azonban minden korra érvényesen fogalmazza meg, mit jelent az evangéliumi szeretet kölcsönössége, amely föloldja az egyoldalúságot: ,,Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel'' (Róm 13,8). Ezt emeli ki, amikor az ,,egymást'' szót használja: ,,Viseljétek el egymást''... ,,szeressétek egymást'' (Kol 3,13-14). S ezt elsôsorban a házastársaknak mondja. Ez nem is lehet kétséges, ha a római levél egyik jellemzô mondatát idézzük. ,,Hiszen a parancs: ne törj házasságot, ebben az egyben tetôzôdik: Szeresd embertársadat, mint saját magadat'' (Róm 13,9). Pál apostol idézett szavait olvasva azonban fölkapjuk a fejünket. Hiszen itt nem az van, hogy ,,Ne paráználkodjál!''[6] Pedig az apostol a mózesi törvényre, a Tízparancsolatra utal. A kíváncsibbak föl is lapozzák a Szentírást. Megkeresik az eredeti szöveget a Második törvénykönyvben, s az 5. fejezet 18. versében ez áll: ,,Ne törj házasságot!'' Valóban! Nagyszüleink fülében még ismerôsen csengett a ,,kemény parancs'', a ,,Ne paráználkodjál!'', holott ez az Ószövetségben nem így olvasható. A nemiség törvénye voltaképpen az egyház hitoktatásában kapott összefoglaló elnevezést (amit sok fiatalnak ma már magyarázni kell). Ez nem meghamisítása az eredetinek, hanem kiegészítése, teljesebb megfogalmazása. A mózesi törvény ugyanis éppúgy tartalmazza részleteiben mindazt, amit a ,,paráznaság'' szó jelent, mint a páli szövegek. A paráznaság fogalma ugyanis a nemi erkölcs elleni különféle visszaélések foglalata. Maga Pál apostol fogalmaz így: ,,Kerüljétek az erkölcstelenséget'' (1Kor 6,18). Aztán utal is többször arra, ami a ,,házasságtörésen'' túl annak számít. Ugyanebben a fejezetben szól például arról, hogy ,,Sem tisztátalan, sem házasságtörô, sem kéjenc, sem kicsapongó... nem részesül Isten országában'' (1Kor 6,9). A görög szövegben szerepel a paráznaság szó eredetije: ,,porneia''. (A parázna szó társszavai: szemérmetlen, tisztátalan.) Ebbôl lett a ,,pornográfia'', illetôleg rövidítése: a ,,pornó'', s ehhez már nem kell kommentár. ======================================================================== Néhány jellemzô lelôhely a Szentíráson kívül A nemi erkölcs normáinak értelmes megalapozásában elsônek a humánetika ajánlatát vehetjük figyelembe. A görög filozófia sztoikus irányzatának terméke ez, melyet többek között a Katolikus Egyház is átvett és továbbfejlesztett. Ennek értelmében az emberi természet, azon belül pedig a férfi és nôi természet alapvetôen megszabja nemi magatartásunk erkölcsi értékelését. Lehetôséget kínál arra például, hogy mit tekintsünk szexuálisan ,,természetesnek'' és mit ,,természetellenesnek''. Ez a kérdés megint felvetôdik korunk etikai vitáiban, s a fejlôdés olyan irányban mutat, hogy újra felfedezzük emberi természetünk szerepét, amikor etikai normákat megfogalmazunk -- akár a nemiségre vonatkozóan is. Igen nehéz állást foglalni ebben a kérdésben, mert az sok felé ágazik. Egyfelôl nyilván nem vehetjük alapul a bűnös emberi természetet, mert akkor oda jutnánk, hogy az önzést és az önérdeket tesszük meg alapnormának. Így magát a szeretetet zárnánk ki a nemiség elirányításából, és etikai címkét ragasztanánk az egoizmusra. Szembeállítható azonban az emberi természet a kultúrával is. Eszerint nem a nyers természet, hanem a kultúrával már megnemesített emberi természet lehet csupán a nemi erkölcs bázisa. A hívô ember pedig joggal kérdezhetné: mi lesz akkor a természetfölöttivel? 1. Az elmúlt évek vitáiban még úgy tűnt, hogy emberi természetünkkel mint normával nem sokat tudunk kezdeni a nemiség vonatkozásában. Hiszen köztudott, hogy a sokat emlegetett férfi-természet és nôi-természet korántsem olyan változatlan, mint régen gondolták. Ma ismerünk primitív népeket, melyeknél a nôk a ,,rámenôsebbek''. A görög mitológia amazonjai is ott élnek a köztudatban. A karatézó hölgyek mai tévé- filmeken is fel-feltűnnek. Nálunk a Linda c. sorozat tanúskodik errôl, még ha elméretezi is az arányokat. Ki tagadhatná, hogy nevelés útján elfiúsított lányok és ellányosított fiúk nôhetnek fel -- s ez korántsem elméleti példa. Mégsem szabad lebecsülni emberi természetünk bizonyos iránymutatását, amikor a nemiség kérdéseiben eligazítást keresünk. Nem is lehet. Az pedig külön említést érdemel, hogy a Katolikus Egyház befogadta Arisztotelész vagy a sztoikusok tanítását, és ma is hivatkozik az emberi természetre. Ezt ugyanis úgy értékelhetjük, mint a kinyilatkoztatás hitének és a humánetikának szövetségét. Ennek jegyében állapítja meg a neves jezsuita professzor, Josef Fuchs, hogy ,,a keresztény erkölcs emberi erkölcs''. Emelkedetten emberi. A természetfölötti a természetesre épül, azt emeli fel és teljesíti be. Ezért az egyház nem csupán a Kinyilatkoztatás ôre, hanem az emberi természet védelmezôje is. Arról nem is szólva, hogy maga a kinyilatkoztatás ad számunkra olyan erkölcsi normákat, melyek humánetikailag beválnak. Gondoljunk a monogám házasságra vagy az Evangélium aranyszabályára, amely humánetikusok körében is nagy elismerést kelt: amit akarsz, hogy neked tegyenek, te is tedd azt másokkal (Mt 7,12). Értelmezve: amit elvársz másoktól -- például figyelmességet --, azt tanúsítsd te is mások iránt. Ez tipikus humánetikai elv, vagyis életszabály. Az elmondottak szellemében fogalmazza meg álláspontját számunkra is Elsässer, német ferences rendi teológus, a szexuáletika szakembere: ,,A szeretet, a hűség, a kölcsönös felelôsségtudat önmagukban nem kifejezetten keresztény erények'', bár a hívônek nyilván más a motivációja és hitének dimenziója, mint az ún. nem hívôé. És nyilván sokat jelent számára a kegyelem erôforrása. Olyan korban élünk, amelyben kritikus szemmel vizsgáljuk fölül mindazt, amiben elôdeink hittek. Még inkább ki van téve a kritikának elôdeink erkölcsi felfogása, különösen ha az a nemi erkölcsre vonatkozik. A modern világban felgyorsul az idô. Változnak a divatok, és sokan azt gondolják, hogy az erkölcs is úgy változik, mint a divat. A materialista szemlélet azt szuggerálta, hogy az erkölcs ,,relatív''. A nemi erkölcs pedig sokak szemében még inkább az. Ez azonban nem így van. Tagadhatatlan, hogy vannak olyan konkrét erkölcsi normák, melyek idôhöz kötöttek. Ennek legjellegzetesebb példái a patriarchális család életformájában találhatók, mint arra az Újszövetséggel kapcsolatban utaltam. De minden igazi erkölcsi érték maradandó és ilyen a bűn megítélése is. A szeretet, a hűség, az ôszinteség mindig erkölcsi érték marad, míg a hazugság, a megbízhatatlanság, az önzés vagy a hazaárulás minden korban bűnnek számít. 2. Amikor a nemi erkölcs normáit vizsgáljuk, föl kell ismernünk a hagyomány szerepét és értékeit. A jelenben már közhelyszerű a posztmodernre utalni, arra az új művészeti és szemléleti stílusra, amely a modernt felváltotta. Ennek pedig nem csupán a pluralizmus a jellemzôje, hanem a hagyományos értékek újra-felfedezése és beépítése is. A merev konzervativizmustól tehát jól megkülönböztethetô az egészséges hagyomány-tisztelet. Azt senki sem állíthatja, hogy pusztán azért kell elfogadnunk egy erkölcsi parancsot, mert nagyapáink is elfogadták. Az sem tagadható, hogy a hagyomány nem minden esetben ,,szent''. Az egyház életében is voltak emberek és hatottak olyan nézetek, melyekrôl kiderült, hogy ártottak a nemiség helyes értékelésének. Ezeket azonban nem szabad a hivatalos egyház tanításával azonosítani. Azt kell megtartanunk tehát a múltból, ami maradandó érték. S bôven van ilyen. Még a legnagyobb teológusok írásaiból is ki lehet halászni egy-egy nézetet, amely idejétmúlt. Voltak filozófusok, akik az állati létforma keretében helyezték el a nemiséget s akadtak olyanok is, akik ,,démonikusan rossznak'' tartották. Vannak emberek, akiket nyomasztó személyes tapasztalat vagy lelki sérülés vezet félre, amikor ilyen elferdült ítéletet formálnak. A hagyományban mégis föllelhetô az évszázadok tapasztalata a nemiséggel kapcsolatban is. Az emberi természet pedig korántsem változott annyira, ahogyan gondolnánk. Jövônket a nemiség értékelésében is csak múltunkból építhetjük, s ép érzékű ember -- egy közösség meg kiváltképpen -- ki tudja választani a hagyományból, ami abban maradandó. Egyszerű példa érzékelteti ezt. A múltban gyakran a szülôk határoztak felnôtt fiúk, lányuk házassága ügyében. Korunkban viszont mintha átestünk volna a másik végletbe: vannak fiatalok, akik kifejezetten a szülôk ellenére vagy egyszerűen tudtukon kívül kötnek házasságot. Ne vessük el a hagyományt maradéktalanul! Ha szülôk nem dönthetnek is fiúk, lányuk házasságában, okos tanácsot azért adhatnak. Régen nagy figyelemmel hallgatták a tapasztalt idôsebbek szavát. Ma a generációs ellentétek túlfeszítésével szakadék támadt a fiatalok és a tapasztalt idôsebbek között. Ez a nemiség kérdéseiben is megbosszulja magát. Ezért is van annyi könnyelmű válás napjainkban. 3. Nem lehetünk azonban egyoldalúak, amikor a nemiség normáit, irányadó magatartásszabályait keressük. Ha a vallás és az egyházak nézeteit figyelembe vesszük, hallgassuk meg a nemiség kérdéseiben illetékes tudomány képviselôit is. Ismeretes, hogy mekkora nézeteltérések vannak például abban, mikor kezdje el valaki a nemi életet. A szexuál-antropológia -- úgy tűnik -- igazán hivatott arra, hogy a nemi magatartás bizonyos normáit meghatározza. A tapasztalat mégis az, hogy ebben a kérdésben nem elég a szaktudás. Humánetikai tájékozódás kell. Az értékén felül reklámozott Kinsey-iskola[7] -- a modern, amerikai eredetű szexuál-antropológia egyik ismert irányzata -- igazán nem dicsekedhet, amikor a nemi erkölcs stílusát, normáit is megszabni kívánja. Ezzel ugyanis túllépi hatáskörét. Hiszen világszerte ismertté vált, milyen magatartásformát ajánlanak egyes tagjai etikai normaként. A szociologizmus -- mint a név is jelzi -- a szociológiai adatokat kívánja alapul venni: szexuálisan normális az, amit a többség követ. A statisztika tehát megadja a kívánt eligazítást. Csakhogy ez veszélyes nézet, amit könnyű etikailag megcáfolni. Ebbôl ugyanis nyílegyenesen az következnék, hogy ahol statisztikai arányban nagyobb számban vannak a káromkodók, az alpári stílusúak, a házasságtörôk, a tolvajok stb., ott ezt kellene normának elfogadni. Az etika története azonban épp arról tanúskodik, hogy az erkölcsi életszabály nem lehet az esendô és bűnre hajló emberi magatartásnak kiszolgáltatva. Legfeljebb arra kell figyelmet fordítani, hogy mérjük föl a teljesíthetôség határait, illetve, hogy mikor kell alkalmazni a toleranciát, anélkül, hogy a normát feladnánk. Azt se feledjük viszont, hogy vannak erkölcsi normák, melyeket csak megközelíteni tudunk (például a házastársi hűség, amely ellen legalább gondolatban még a legjobbak is vétkezhetnek). Összegezésül felidézhetjük az említett legjellemzôbb bázisokat, melyek a nemi magatartás követendô életszabályait, normáit megalapozzák: hívô emberek körében ilyen a Szentírás, humánetikailag pedig az emberi természet, ilyen lehet a hagyományban fölhalmozódott emberi tapasztalat, és mindenképpen ilyen az emberi értelem, amely az említettek fölhasználásával, a tudomány eredményeinek figyelembevételével megalkotja és értelmes érvekkel alátámasztja ezeket a normákat, hogy elfogadásukat és alkalmazásukat megkönnyítse. A figyelembe vett tudományok között pedig ott van a szexuál-antropológia is. Mindehhez azonban egy ember értelme aligha volna elég. Szükség van a közösség ítéletére. Végeredményben tehát eljutunk arra a megállapításra, hogy a szexuális magatartás normáit konkrét formában és megkövetelhetôen mindig egy közösség határozza meg. Hívô katolikusok számára ilyen közösség: az egyház. De igazában minden családnak, iskolának és más közösségeknek is megvan a leírt, kimondott vagy egyszerűen elvárt erkölcsi normája, felfogása. Arra persze ma már a családban is föl kell készülni, hogy az igazolható legyen, ha rákérdeznek. Az értelmetlen normákat ugyanis nem tudjuk igazán elfogadni, legfeljebb idôlegesen, kényszer hatására. Ez azonban nem megoldás. ======================================================================== ,,Én hozzád igazodom, te énhozzám'' Külön figyelmet érdemel, ahogy a személy értékét hirdetô perszonalizmus[8] és a sok élettapasztalat indítására egy leleményes ötlet megszületett: a nemi magatartás normáját -- legalábbis a szerelemben és a házasságban -- jelentse: a ,,másik''. Amit a másik elvár vagy elfogad, illetve: amit én elvárok a másiktól, az legyen a viselkedés mércéje. Ez egyszerre szellemes és könnyen megvalósítható -- látszatra. Nagy elônye, hogy nem kell hozzá elméleti felkészültség. A másik olyan ebben a tekintetben, mint egy szövegszerkesztô gép, amely kijelzi, hogy mit kell tenni. Még komoly keresztény pedagógusok és etikai szakemberek is figyelembe vették ezt a javaslatot. Feltehetôen számos jegyesoktatásban elhangzott mint tanács. Ma is el lehet mondani a szerelmeseknek, de csak egy bizonyos kereten belül. Ismernünk kell a ,,kölcsönösségi norma'' korlátait, amelynek ismert érzelmi ,,visszajelzései'': ,,Ezt szeretem''. ,,Azt nem szeretem''. Ami az ,,elvárást'' illeti, abban bizony alá kell szállnunk a realitás talajára. Az egymást keresôk, majd a szerelemesek vágyai és elképzelései ebben a tekintetben rendszerint túllépik a valóságot és a fellegekben járnak. Az álmok hercege és az álmok asszonya a vágyak tündérvilágában születik meg. A rákérdezés tesztpróbája csak igazolja ezt. Ha megkérdezik: ,,Te milyen férjet, milyen feleséget képzelsz el magadnak?'' -- jönnek a válaszok. Egy régebbi világsláger szövege jól érzékelteti elvárásaink földtôl való elrugaszkodását. A dal a nôi szív igényeit vázolja föl, játékos iróniával: ,,Egy kissé Geothe, egy kissé Bonaparte...''. Az embernek óhatatlanul Bernard Shaw ellenállhatatlan szellemessége jut eszébe. Amikor egyik hódolója, egy feltűnôen szép, de igen szerény értelmi képességekkel ,,megáldott'' hölgy fölvetette a nagy színműírónak, milyen csodálatos lenne, ha összeházasodnának, és gyermekük Shaw értelmét és a szóban forgó hölgy szépségét örökölné, az író szellemesen azt válaszolta: ,,és mi lenne akkor, ha a gyermek az én szépségemet és az ön eszét kapná örökségül?'' Ennek mintájára az idézett dalszöveg álmodozóját jóízű humorral józaníthatnánk ki. Szóval: álmaid férfiúja legyen olyan nagy hadvezér, mint Goethe és olyan daliás termetű, mint Napoleon? Jóval reálisabb esélye van a másik részérôl annak: mit fogad el és mit nem. Ezt valóban könnyű megérteni, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, fôként szerelmesek és házastársak között, még a nemiség olykor kényes kérdéseiben sem. Csakhogy ez a norma így önmagában nem elegendô: jó kettônknek a kapcsolatában mindaz, amit a másik elfogad? Köztudott ugyanis, hogy többször elôfordult már olyan lépés, melyre sem a humánetika, sem a keresztény erkölcs nem adhatja áldását. Ilyen a kölcsönösen elfogadott öngyilkosság vagy éppen a kölcsönösen elfogadott alkoholizmus. Mindkettôre viszonylag bôven találhatunk sajnálatos példát. Utóbbira egyaránt utal ,,élet és irodalom'' meg persze a filmek világa. De hívô ember azt sem helyeselheti, ha valaki a házastársa kedvéért hűtlen lesz a hitéhez vagy a hazájához. A ,,másik mint magatartás-norma'' jó egy bizonyos keretben (például az ízlés kérdésében), de nem lehet mindenben alkalmazni. Ezért a keresztények a szerelem és a házasság dolgaiban a Fölöttünkvalóra is tekintettel vannak. A Szentírás ezt mondja: ,,Jobban tudja a ti Mennyei Atyátok, mire van szükségetek'' (Mt 6,8). S ebben a tekintetben kártékony félreértés, amit sok mai fiatal gondol, sôt ki is mond: Isten, vagy az ô képviseletében Jézus miért akar közénk állni? (emberileg szólva). Egyesek furcsa módon úgy gondolják, hogy valami nem kívánt harmadikként szinte már megbontja, akadályozza két ember szerelmét, szeretetét, ha Istenre is tekintenek, nem csupán egymásra. Ez naiv félreértés. Olyan, mintha valaki azt mondaná: ,,Miért kell a malter a téglák közé? Hogy elválassza azokat?'' Válasz: ,,Nem. Azért, hogy összekösse.'' Isten szeretete, vagy -- egyházi házasság esetén -- Jézus befogadása nem elválasztó, hanem összefonó és a szerelmet erôsítô, szilárdító kötelék. Valahogy olyan, mint amikor a templomi esküvô végén a pap megfogja az új házasok kezét, és -- miközben ô közöttük halad -- kivezeti ôket a templom kapujához, majd a barátság csókjával és jókívánataival búcsúzik tôlük, lélekben velük maradva s ôket majd visszavárva. Nézzük ezt képlet formájában: Humánetikai modell: Keresztény valláserkölcsi modell: Ô (JÉZUS) ÉRTÜNK / \ ÉN ÉRTED -- TE ÉRTEM ÉN ÉRTED -- TE ÉRTEM \ / \ / MI ÉRTÜK MI ÉRTÜK (gyermekek) (gyermekek) ======================================================================== Van-e még értéke a nemi tisztaságnak? A nemi tisztaság és azon belül a szüzesség a maga kereteiben nagy értéknek számított az emberiség múltjában. Ez az értékelés még nem a férfi és nô egyenjogúságán alapult. Elsôsorban a házasságra készülô leányokra vonatkozott. Elég említeni az Ószövetséget, melyben a ,,hajadon leány'' kiemelt védettséget kapott a közösségben. A szüzesség bűnös cselekedettel való súlyos megsértése, a nemi erôszak az ôsi eredetű vérbosszú indulatát váltotta ki. Ilyen például Absalom és Ámnon esete. A jogi megítélés szerint ,,Ha valaki egy hajadont (fiatal leányt), aki még nincs eljegyezve, elcsábít... fizesse meg a jegyajándékot, és vegye el'' (Kiv 22,15). Azóta is érvényes, hogy a jog védi a nôt kiszolgáltatottságában. Angliában például az átlagos nemi erôszak büntetése 1000 font (kb. 350.000 Ft). A Korán elrendeli, hogy nyilvánosan 60 korbácsütést kapjon a nôi szemérem megsértôje. Régi szokás szerint a szüzességében megsértett leányért valamilyen formában az apja vagy a bátyja állt bosszút, mint Zách Felicián akarta (Arany János balladájában). Primitívebb közösségekben (például Szicília) a véres bosszú még ma sem megy ritkaságszámba. A pogány görögöknél és rómaiaknál is tiszteletben tartották a fiatal leányok szüzességét. Ami az Ószövetséget illeti, az említetteknél is jobban kiemeli az érintetlen leány értékelését az, hogy szüzességét jelképes értelemben is komolyan vették. Izajás próféta a leigázott városokat például a meggyalázott szüzekhez hasonlítja (Iz 23,12). A keresztény múltban még emelkedettebb rangot vívott ki a szüzesség. Nagyon fontos azonban, hogy nem egyszerűen a biológiai érintetlenség értelmében. Ez önmagában még nem erény, vagyis nem igazi személyi érték. Ahhoz a szív tisztasága is szükséges. A századelô nyelvi leleményessége már érzékelteti, hogy valaki megôrizheti biológiai érintetlenségét akkor is, ha belsô világában telve van tisztátalan gondolatokkal és vágyakkal, melyeket nem csupán elfogad, de táplál is, a külsô nemi praktikákban pedig elmegy a határokig. Ezt a típust nevezi a francia ,,félszűznek'' (demi virge). A keresztény múltban a szüzességet mint személyi értéket úgy értelmezték -- ma is persze --, hogy az a nemiség tiszteletén, olykor egyenesen sugárzó tiszteletén alapul. Egy házasságra készülô leány például azzal motiválta szándékát, hogy teste ajándékát annak akarja adni, akit szeret és akivel összekapcsolja az életét. Nem véletlen, hogy ebben a kérdésben elsôsorban a lányok szerepelnek. Hiszen kezdettôl fogva ôk szorulnak nagyobb védelemre a nemiség tekintetében. A férfi lovagiassága (ezt a szót újra meg kell tanulnunk) azt is jelenti, hogy tiszteletben tartja, sôt védelmezi ezt az értéket a nôben. Még a hódításban könnyelmű játékot keresô fiatalemberek vagy férfiak is igazában azokat a lányokat, asszonyokat tisztelik, akiknek tartásuk van, akik nem adják be egykönnyen a derekukat (ahogy mondani szokták). Azok a férfiak sem mennek ritkaságszámba, akik elfogadják a lányoktól a testi odaadás könnyelmű ajándékát, de ha házasságra kerül a sor, azt választják, akinek hűségére inkább számíthatnak. S ha az elmúlt évtizedekben a szexhullám következtében a nemiség értékelésében bizonyos gátszakadás következett is be, ez idôhöz kötött jelenség. Ebbôl ki kell józanodni, mert az emberi természet és az igazi értékek felismerése hozzásegít a tisztánlátáshoz és az újraértékeléshez. Ennek a jele egyébként a szüzesség új megbecsülése, olyan országokban is, mint például Anglia, ahol ez már a falfeliratokon olvasható. Az AIDS megtette kijózanító hatását. Gyönyörű fiatal lányok öngyilkossága jelzi, hová vezet a nemi felelôtlenség. Nálunk nemzeti gyásszá növekedett a hosszú évek után elôször választott szépségkirálynô öngyilkossága. Benne ugyanis egy kicsit magunkra ismertünk. Itt egy jelképpé növekedett tragikus esetben jelent meg elôttünk, hogy a virágzó szépség nem csupán szép test, és nem arra való, hogy különféle üzletek és a mohó ösztönök prédája legyen. Hogyan válhatott a szüzesség az emberi gúny és értetlenség céltáblájává? Miért nem vesszük már végre tudomásul, hogy ez nem divat kérdése, hogy az emberiség múltját nem lehet egyik napról a másikra megtagadni és semmibe venni, amikor a humánum értékeirôl van szó? Miért nem tanulunk mások kárából? Hiszen közmondás, hogy ,,Más kárán tanul az okos''. A ,,szűz'' szó puszta hallatára manapság sok fiatal gúnyos mosollyal reagál. Illés Endre és Vas István újraírta a Trisztán-mondát. Amikor a rádióban elôadták, a szűz szó hallatára a fiatalok hangosan belenevettek az elôadásba. S a színház sanyarú sorsában a templom is osztozik. Egy mai plébános kénytelen volt változtatni a bibliai szövegen -- maga mesélte el --, amikor az okos és a balga szüzek példabeszédét olvasta a szentmise keretében. A fiatalok, fôleg a tinédzser korúak -- megmosolyogták. A következô alkalommal már ,,koszorús lányokat'' mondott a ,,szüzek'' helyett. Felejtsük el a szót? De hiszen a pogány és keresztény kultúrában a fiatal lányokat egyszerűen ,,szüzeknek'' nevezték. Az athéni Parthenon például azt jelenti: ,,Szűzek csarnoka''. Lehet persze tapasztalati alapja annak is, hogy a biológiai érintetlenség nem a szexualitás értékének tisztelete és a házasságra való felkészülés tudatos vállalása, a nemi becsületesség jele, hanem valami görcsös, beteges félelem a nemiségtôl. Ez valóban nem egészséges, de ennek semmi köze a hitelesen és tiszteletet érdemlôen vállalt nemi önmegtartóztatáshoz, mely -- fôként a házasságra készülôk esetében -- a szeméremmel jár együtt. A romlatlan fiatal lányoknál ösztönösen jelentkezik ez a szemérem, amely a nemiség intimitásának védelme. Ellentéte a szemérmetlenség, a nemi vonatkozásban kihívó magatartás. A pszichológia exhibicionizmusnak nevezi ezt a magamutogatást, ami férfiaknál és nôknél beteges formában is megnyilatkozhatik; olyan viselkedésmódban, amelyet azonnal észre lehet venni[9]. Szélsôséges esetei ideggyógyintézetekben találhatók. Az egészséges szeméremnek semmi köze a szemérmeskedéshez, a prüdériához. Ennek jellemzô formája kötelezô társadalmi illemszabállyá vált Viktória királynô idején, Angliában. Ki is váltotta az ellenhatást. Az irodalomban azóta már a nemi vágyak és cselekedetek leplezetlen feltárása számít korszerűnek. Más dolog azonban a hiteles ábrázolás és más az erkölcsi állásfoglalás. Az egészséges szemérem etikailag a humánum alkatrésze, mely érzésben és magatartásban is érték. A szemérmetlen magamutogatás viszont nem az. Diákok közösségében azonnal észreveszik ezt, és voltak esetek, amikor vissza is éltek a felkínált lehetôséggel. A gimnazista lány teherbe esett (nem csak egy fiúval volt kapcsolata), és egész életére szerencsétlenné vált. A másik ,,nagy tapasztalatával'' dicsekedett. Tizenhét évesen. Mire a fiú, akinek tetszeni akart, azt mondta neki: ,,Nézz bele a tükörbe. Koravén vagy''. A keresztény pedagógia a humánetikával szövetségben elutasítja a prüdériát, a kényeskedô szemérmetességet, de a meztelenkedést és a nemi önmutogatást -- az exhibicionizmust -- hasonlóképpen. Egyik sem egészséges. A humánetika és a keresztény erkölcs egyaránt a nemiség intim szférájának tiszteletére nevel, annak tudatában, hogy az igazi érték védelemre szorul, s minél több támadás éri, annál inkább. Jótanács: ha bemész a tavaszi erdôbe, és megpillantasz egy frissen zsendülô virágot, ne szakítsd le. Csodálkozz rá inkább, ha még képes vagy csodálkozni. Ne érj hozzá. Csak nézd, nézd, hogy milyen gyönyörű. És vedd észre, hogy micsoda ajándékot kaptál, azzal, hogy így láthatod. TINÉDZSER ÉVA Ott jön. Nem is jön. Lépked. Szeszélyes lepke. Olykor nekilendül. Mezítlábasan. Nem tánc ez talán még, de csipetnyit a baletthez hasonló. Aztán megáll, beletekint a tájba, huncut mosolyú ôzike-szemekkel. Mint egy megéledt Botticelli-kép. Valószínűtlen karcsún, rövid szoknyásan, könnyű kék trikóban, tizennégy éve teljében. Hajával szellô játszik. Engedi. Ártatlan szemű. Mégis sejti, tudja, hogy amikor a szépséget osztogatták, kétszer jelentkezett. Tinédzser Éva a Paradicsomból. Egyszál magában. Ádám még sehol. Védtelenül és biztonságban mégis. A Nap megáll, s mint égi helikopter ledobja neki sugárkötelét, ringó kosárral. Ô meg önfeledten hintájába ül, ég s föld közt kilengve. Fölszabadultan integet felém, aki csak nézem, mint egy látomást, biztos talajon, korban, bölcsességben megtisztultan, a nagyapák szemével. ======================================================================== Természetellenes-e a papi nôtlenség? Mi a cölibátus? Az átlagos műveltségű mai ember ismeri a cölibátus szót, de nem eléggé. Papi vagy szerzetesi nôtlenséget jelent, de vonatkozik a hivatásukért a házasságról önként lemondó szerzetesnôkre, vagyis apácákra is. Az ilyen életpálya sokak érdeklôdését fölkelti. Vannak, akik megkérdik, lehetséges-e egyáltalán. Ha pedig igen, akkor fölteszik a kérdést: van-e értelme? Olyan vélemény sem ritka, amely ezt az életformát egyszerűen ,,természetellenesnek'' tekinti. A ,,természetfölötti'' azonban más, mint a ,,természetellenes''. A Katolikus Egyházban -- a görög katolikusoknál is -- a cölibátus elsôsorban a szerzetesi fogadalommal járó, életre szóló elkötelezettség a kötetlenebb és teljesebb Isten- és emberszolgálatra. Hiteles formájában szabad elhatározással és a szeretet motivációjával vállalt életforma, mely nem riválisa kíván lenni a házasságnak, hanem inkább támogatója. II. János Pál pápa így fogalmazza meg ezt: ,,Az Isten országáért megélt cölibátus nem ellenkezik a házasság méltóságával, hanem inkább feltételezi és megerôsíti azt.'' Érthetô, mert a papi hivatások egyfelôl nagyobbrészt gyermekszeretô családokból kerülnek ki; másfelôl: a papi hivatásban élôk egyik lényeges feladata épp a családok segítése, erôsítése (vö. plébániai és iskolai nevelés). Aranyszájú Szent János szerint tehát két nagy értékrôl van szó, mégpedig nem csupán az egyház, hanem a társadalom és az egész emberiség javát tekintve (vö. például a szerzetesség és a kultúra). Statisztikailag kimutatható, hogy az egyházban a cölebsz életforma megerôsödése nem a házas életforma gyengülését eredményezi, hanem annak épp a virágzását segíti elô. S ez megfordítva is érvényes. A két életállapot egymás mellett és egymásért van az egyházban. Mindkettônek megvannak a sajátos örömei és áldozatai. Ezért fölösleges dolog a kettô ellenfélként való szembeállítása meg a rivalizálás gyanúja. S indokolatlan a ,,természetellenesség'' vádja. Hiszen a maguk módján pogány népek körében is tiszteletben tartották és elismerték a nemi önmegtartóztatást hivatásszerűen vállalók életformáját (vö. például a Vesta szüzek a Római Birodalomban). Nemi kapcsolatok nélkül ugyanis lehet élni, de szeretet nélkül nem. Tudnunk kell persze, hogy a cölibátus a Katolikus Egyházban nem dogma, vagyis nem hittétel. A hagyományon alapuló egyházfegyelmi törvényrôl van szó. Ezt az egyház módosíthatja, amennyiben szükségesnek tartja. Kivételes esetekben felmentést adhat alóla. Azt is jó tudni, hogy a görög katolikus egyházban a világi papjelöltek nôsülhetnek. Amennyiben pedig valamely más keresztény egyház (mondjuk az anglikánok) egy része újra egyesülne a Római Katolikus Egyházzal, ez nem jelentené azt, hogy papjai nem nôsülhetnének továbbra is. Könnyű felismerni persze, hogy a házasságról valamely magasabb eszme érdekében lemondó cölebsz életforma elsôsorban vallási közösségekben elfogadott. Az Ószövetségre még nem volt jellemzô, csak Jézus idejében, az esszénusok szerzetesi életformához hasonló közösségében. A cölebsz állapot vállalása azonban pogány vallásokban sem ismeretlen (ennyire nem ,,természetellenes''!). A görögöknél, rómaiaknál azonban jellemzôbb a távol-keleti buddhizmusban például, a szerzetesi élet keretében. Az Újszövetségben a cölibátus leggyökeresebb bibliai motívuma, hogy Jézus nyomában ,,Isten országáért'' vállalják, akik vállalják; és persze önkéntesen, mert csak így van értelme (vö. Mt 19,12). Ez már ,,természetfölötti'' (és nem természetellenes) motiváció, amit sokan nem értenek meg, ahogyan már Jézus megmondta (Mt 19,12). Ismeretes az is, hogy a cölibátus nem a világi papok életének általános és mintegy alkatánál fogva elôírt követelménye. Albert Plé, francia domokos rendi teológus szerint a cölibátus a szerzetesi élet történelmileg megalapozott formája. Ezt igazolja az is, hogy amikor a második világháború után Franciaországban, a protestáns egyház keretében forradalmi újdonságként megalakult a taizéi szerzetesek közössége, Roger Schütz vezetésével (ô nálunk is járt), magától értetôdôen a cölebsz életformát választották. Taizé azóta kinôtte magát, s ma már a világ minden tájáról -- Magyarországról is -- érkezô fiatalok zarándokhelye és lelki megújulásának támaszpontja. Az Isten országáért vállalt cölibátus tehát a szabadabb és kötetlenebb Isten- és emberszolgálatra irányul. Ezt értékelni kell. A családi életforma szintén nagy érték, de nem tagadható, hogy olyan megosztottsággal jár, ami komoly akadályokat támaszthat, s nem csupán vallási vonatkozásban. Pál apostol szerint a nôs férfi elsôsorban felesége kedvét keresi, ,,ezért meg van osztva'' (1Kor 7,33). Ez világi vonatkozásban is érvényes, és persze mindkét házastársra. Egy nagy koncentráltságot igénylô tudományos munka ugyanis olyan odaadást követelhet egy férjtôl vagy akár egy feleségtôl is, hogy ez kivételes megértést és lemondást kíván a másiktól. Cölibátus -- családi körben? Legalább részleges értelemben? Egy bizonyos idôre például? Házasság elôtt álló fiatalok ezt még nem nagyon értik. Majd meglátják, ha az ô házaséletükben is jelentkeznek hasonló igények (pl. egy férj több éves külföldi munkavállalása stb.). A cölebsz életformát választó papot persze az a vád is érheti, hogy miért foglalkozik szóban és írásaiban, könyveiben a szerelemmel, házassággal, családdal, ha maga nem él benne? Hogyan írhatok magam is könyvet a nemiségrôl, házasságról? Pedig a válasz egyszerű. Aki házasságban él, az elsôsorban a saját házasságának dolgaiban járatos. A pap sok családdal tartja a kapcsolatot. Sok embert meghallgat a családi problémák ügyében. Aztán meg nem kell mindent személyesen megtapasztalni, ahhoz, hogy ismerjük. Vajon egy színésznek gyilkossá kell válnia, hogy gyilkost alakítson? Pappá kell lennie, hogy egy pap szerepét elvállalja? Shirley Maclaine, világszerte ismert kiváló amerikai színésznô, amikor megkapta az ,,Irma, te édes'' című musical fôszerepét, elutazott Párizsba, megismerkedett egy utcalánnyal, és sokat beszélgetett vele. Ez elég volt ahhoz, hogy a kényes témát megismerje, és kiválóan alakítani tudja a fôszerepet filmen és színpadon. Ha a cölibátus legjellemzôbb formáját említem, a szerzetesi életet, akkor annak sajátos emberszolgálatát különösképpen tapasztalhatjuk az iskolai nevelésben. A legtöbb szerzetes és tanítórendi szerzetesnô lelke mélyén a saját gyermekeit is szereti a diákjaiban. Nevelômunkája szerves része hivatásának. Ezért is adják szívesen szerte a világon -- nálunk is -- szerzetesi iskolába gyermekeiket nemcsak a hívô katolikus szülôk, hanem még a vallástalanok is (például annak idején az ismert francia regényíró, Zola). Az egyház a maga életkeretében magasrendű etikai motivációt biztosít azoknak -- itt elsôsorban nôkre gondolhatunk --, akik nem tudnak vagy nem akarnak házasságot kötni (vö. mozgássérülteket, vagy betegeket gondozó nôvéreket). Férfiak esetében viszont olyan oldala is van ennek a hivatásnak, hogy az -- bizonyos értelemben -- szolidaritásvállalás azokkal, akik önhibájukon kívül nem köthetnek házasságot. Mert az önkéntesen és szeretetbôl vállalt nôtlenség egyúttal erôt és reményt ad az említetteknek. Bátorítást nyújt arra nézve, hogy ôk is megtalálhatják életük értelmét a szolgáló szeretetben, esetleg épp a családok szolgálatában. Külön érdemes megemlíteni a cölibátus elleni érvelést, amit többször fölvetnek a kívülállók, hogy ti. ,,természetellenes életforma'', amely gátolja a személyiség egészséges kibontakozását. Ennek cáfolatául elég az ismert magyar szexuál-antropológust és pszichológust, Buda Bélát idézni. Ô azt mondja: ,,Még magasfokú harmónia és integráltság is megvalósulhat (a személyiség) magatartásában anélkül, hogy szexuális kielégülése lenne. Ezért az absztinencia önmagában sem férfiaknál, sem nôknél nem tekinthetô károsnak.'' Majd hozzáteszi: ,,Fôleg papok és apácák között figyeltek meg ilyen személyiségfejlôdést.'' Ehhez még csak annyit, hogy aki erôsen kötôdik a házas életformához, annak persze nem ajánlható. Nem vagyunk egyformák. Aki viszont komoly hivatást érez ehhez az életformához, az akkor volna boldogtalan, ha vágya nem teljesülhetne. Már meghalt neves zeneszerzônk, a sokgyermekes Bárdos Lajos. Ô fogalmazta meg apai tapasztalatait ezzel kapcsolatban: ,,Van pap fiam is és vannak családos gyermekeim is. Mindegyik boldog az ô életállapotában. És én sokszorosan boldog általuk.'' ======================================================================== A nemi erkölcs lényege A nemi erkölcs az emberi erkölcs része. Az erkölcs szóban nincsen semmi riasztó. Sokkal inkább vonzó, amit kifejez. Mert ôsidôk óta, de a görög kultúrától számítva mindenképpen valami nagy pozitívumot tartalmaz. Az etika azt keresi, mi az igazi jó az ember számára. Minthogy azonban az ember közösségi lény, a jó fogalmát nem szakíthatjuk el közösségi voltunktól. Az emberiség története egyértelműen meggyôz arról is, hogy az ,,igazi jó'' nem feltétlenül az, ami az adott pillanatban jónak mutatkozik. Az erkölcsnek két alapvetô dimenziója világosodik meg elôttünk a filozófusok és teológusok vizsgálódásai nyomán. Ezt nagyon egyszerűen úgy fejezhetjük ki, hogy a ,,másik'' és a ,,holnap'' dimenziója. A ,,másik'' -- szimbolikusan persze -- a ,,többieket'' is jelzi; a ,,holnap'' pedig természetesen a holnaputánt is, saját jövônket, sôt az emberi jövôt. Ebbôl logikusan következik, hogy ami nekem ma jó, az holnap már nem biztos, hogy jó nekem. S ami jó nekem ma is meg holnap is, az még nem biztos, hogy jó a másiknak és a többieknek. Világos. A nemi erkölcs nem azonos az emberi erkölccsel. Annak csupán egy része. De nagyon jelentôs része. Benne aztán igazán felfogjuk az említett két dimenzió fontosságát. Könnyű megérteni, hogy a vágyak és a szerelem elbódíthatják az embert, aki áldozata lehet a pillanat kábulatának, a másikkal együtt. Aztán jön ,,az ébredés''. Fizikailag is többnyire, de lelki értelemben is. Elérkezik a mohóságot, a rövidlátást leleplezô ,,holnap''! S hogy mit jelent ,,a másik''? Vonaton utazott a fiú és a lány. Röpke ismeretség után a fiú elkezdte simogatni a lányt, olyan bizalmasan, mintha ismeretségük már fölhatalmazta volna erre. A lány elhúzódott, mire a fiú megmagyarázta merészségét: ,,De mikor az olyan jó'' -- mondta, kaján mosollyal a képén. A lány válasza rövid volt és velôs: ,,Neked.'' Ezzel pontosan kifejezte, amit az etika világosan feltárt. Nem biztos, hogy ami nekem jó, az a másiknak is jó. És ha mindkettônek jó? -- kérdezzük. Mert így persze könnyű volna erkölcsileg is megalapozni, hogy egy férfi és egy nô bármikor szerelmi kapcsolatba lépjen, ha mindketten akarják. Csakhogy a ,,másik'' a ,,többieket'' is jelenti: a családot, a társadalmat. Az Intermezzo című filmben Ingrid Bergman gyönyörű fiatal lényével, hamvas tisztaságával és kivételes muzikalitásával nagy érzelmi vihart kavaró szenvedélyes szerelmet ébreszt a hegedűművészben, akinek kislányát zongorázni tanítja. Már majdnem véglegessé válik, hogy a férfi szakít feleségével és két gyermekével. Pedig feleségét is meg a gyermekeit is igazán szereti, nyolcéves tündéri kislányát pedig különösképpen. Elutaznak és boldog napokat töltenek együtt, de a férfi lelkiismerete nyugtalan. A lány művészi pályájának kiemelkedô lehetôségét kapja meg: egy párizsi ösztöndíjat. Kettétörni ezt a pályát? És végleg elhagyni azokat, akiket szeret? A lelkiismereti döntés igazi dilemmája. Barátja egyengeti mindkettôjük útját. A fellángoló érzés alábbhagy. A lány titokban elutazik. A férfi hazatalál. A feleség és a kamaszodó fiú megbocsát. A kislánya pedig kimondhatatlanul boldog. Barátja fogalmazza meg a humánetika szavát, amely egyezik az Evangélium üzenetével: ,,Senki sem lehet boldog mások boldogtalanná tétele árán.'' A humánetika két dimenziója sajátos formában szerepel az Evangéliumban. A ,,másik'' a ,,felebarát'', az ,,embertárs'' szeretetében, az iránta való feltétlen jóakaratban fogalmazódik meg. Mert a szeretet lényege éppen a tettekben is megmutatkozó jóakarat. A ,,holnap'' dimenziója pedig úgy mutat az emberi jövô felé, hogy egészen az örökkévalóságba torkollik. Talentumainkat kamatoztatni kell, mert eljön a számadás ideje. Az Ószövetség bölcsességi könyvei többször is utalnak arra, hogy a ,,holnap'' az igazi jó próbatétele. A szerelemben és a házasságban épp a hűség az, ami kiállja az idô múlását. Nem úgy, mint az a barátság, amely csak a szép napokban marad meg, a rossz sorsban elpárolog (Sir 6,10). Karády Katalin nagy slágere a háború nyomasztó élményét idézi: ,,Csak egy nap a világ, Csak egyetlenegy csók az életünk, Ki tudja, mi vár ránk, Ki tudja, holnap mire ébredünk...'' A vágyak és szenvedélyek mindig a pillanatra esküsznek. A pillanat kínálta élvezetek virágát letépni, ez az érzelmek sürgetése. A bölcsek szava viszont mindig az idôtálló értékeket dicséri. Ne csak a külsôt nézd, a belsô értékeket is vedd figyelembe! Ne csak a mára figyelj, gondolj a holnapra is! Ne csak a magad javával törôdj, törôdj a másik sorsával is! A szerelemben nem csupán ketten vagytok. Családok sorsát érinti, ahogyan döntésteket meghozzátok. Mindnyájunk sorsa érintve van szerelmetekben. ======================================================================== Narcisszusz tükörképe. A nemiség élménye önmagunkba zárva Fogadd el az élet nehézségeit, küzdelmeit! Ha minden túl könnyen megy, az inkább nyugtalanító, mint megnyugtató... Hasznosítsd kudarcaidat; fordítsd azokat is a magad javára, hisz nemcsak sikerélményekbôl áll a világ... Mosolyogj, ha észreveszed: ,,Már megint túl komolyan vettem magamat.'' A rossz hangulat múló betegség. Ôrizd meg hát mindig vidámságodat! (J. L. Lebret gondolatai nyomán) A görög mitológiából ismerjük Narcisszuszt, ezt a kivételes szépségű tizenhat éves fiatalembert, akinek végzetét szépsége okozta. Amikor egyszer egy érintetlenül tiszta erdei forrás vizében megpillantotta arcát, beleszeretett saját tükörképébe. S mivel gyötrelmes vágya nem teljesülhetett, végzett magával. Emlékét nem csupán a nárcisz ôrzi a virágok között, hanem a lélektan is, mely róla nevezte el a ,,narcisztikus hajlamot''; de az ô mitológiai tükörképe jelenik meg a nemiség autoerotikus, vagyis önmaga felé forduló, önmagából még ki nem lépô fokán is. A házasság elôtti életszakasz kezdetén, a távolabbi elôkészület fokán ugyanis jelentkezik már a nemi vágy, de még nem a rendeltetése szerint, hanem autoerotikus formában. Az elsô szerelem azonban mentôként érkezik. A nemiségnek ki kell lépnie narcisztikus kereteibôl. A lélek belsô tükrében már nem önmagát látja az, akit megérintett a szerelem, hanem annak a lénynek az arcképét, aki a másik nemhez tartozik, s aki megnyitja számára az ajtót és megmutatja az utat az ,,én''-bôl a ,,te'' felé. ======================================================================== A serdülôkor és az önkielégítés erkölcsi megítélése Az ember nemi vágya tudatosan tör fel és jelentkezik a serdülôkorban, ami arra enged következtetni, hogy bennünk lappang már gyermekkorban is. Ez azonban messzire vezetne, és kiesik érdeklôdésünk körébôl. A serdülôkor viszont mind a nemi energiák, mind az emberi jellem kibontakoztatása szempontjából fontos idôszak. ,,Addig hajlítsd a fát, amíg fiatal''. Ez akkor is érvényes, ha pedagógiai tapasztalatok szerint sok minden van, ami épp ebben a korban nem hagy jelentôsebb nyomot formálódó személyiségünkben. A gyermekkorhoz képest szinte ugrásszerűen fellépô testi-lelki elváltozások a nemi érlelôdés fiziológiai, vagyis testi mivoltunkban is érzékelhetô jeleiben mutatkoznak meg. A fiúknál az orgazmuskészség jelentkezése rendszerint kiváltja az önkielégítés vágyát és gyakorlatát. A lányoknál az önkielégítés általában nem kapcsolódik ilyen spontán jelleggel a havi vérzéshez, melyben a nôi szervezet jelzi, hogy fölkészül az anyaságra. Fiúknál ez érthetô módon nem szokott igazán nagy lelki megrázkódtatást okozni. A lányoknál más a helyzet. Emlékezetes azoknak a regényeknek vagy filmeknek a jelenete, amely ezt a változást megidézi. Hol az anya, hol az apa mondja meg ilyenkor gyöngéd szeretettel a hirtelen változás belsô zavarát átélônek: ,,Nagylány lettél...'' Minderre elég a pár szavas utalás, mert az erre vonatkozó könyvekben akár válogathatunk is. Annál több probléma adódik az erkölcsi értékelést illetôen. S ami kifejezetten gondot okoz, az a vélemények hangzavara. Sokan nem is tudnak igazán tájékozódni, mert vagy egyoldalú, vagy szélsôséges és felelôtlen nézetek hálójába kerülnek. Az önkielégítésnek különféle nevei vannak: maszturbáció, ipszáció, autoerotizmus, pollúció. S ez mindjárt jó alkalom arra, hogy megértsük, miért nem lehet ezekben a sokak számára kényes kérdésekben a magyar nyelv ôreinek mindenben igazat adni. A gyakorlat ugyanis az, hogy többnyire idegen szavakat használunk (görög, latin, angol). Ez beszédünk bizonyos szemérmessége egyben, ami a nemiség legkényesebb témáit is szalonképessé teszi egy pedagógiai beszélgetésben éppúgy, mint a katedrán vagy a szószéken. Nekünk, magyaroknak persze még mást is jelent: az európai felzárkózás iránti törekvést, egy bizonyos általános műveltséget, ami a kulturált ember jellemzôje a szexualitás beszédmódját illetôen. Az önkielégítés szó kapcsán ehhez a műveltséghez az is hozzátartozik (egyházi körökben mindenképpen), hogy a nagyapáink korában használt ,,onanizálás'' szó könnyen félrevezetô lehet. A keresztény etika mai képviselôi jól tudják, hogy a bibliai eredetű szó Onan vétkét idézi meg. Ô azonban más motivációval követte el azt (vö. Ter 38,8-10). Az önkielégítés az életmagokat adó nemi zónák ingerlése, mely szexuális gyönyörérzést vált ki. Így a nemi élvezetszerzés egyik módja. Kezdeti és egyben legjellegzetesebb formája a kamaszkori érlelôdés idôszakához kapcsolódik, de a késôbbi életszakaszokban is okozhat komoly lelki problémát, hiszen a házasságban élôknél sem megy ritkaságszámba. Természetünk ugyan gondoskodnék arról, hogy a felgyülemlett életmagok spontán éjszakai magömlés formájában eltávozzanak (a fiúk esetében). Ideges korunkban azonban sokan panaszkodnak -- férfiak és nôk --, hogy a természetes ritmus megbomlott. Ez részben magyarázza, hogy a természetes folyamat kiesését sokan mesterséges beavatkozással kívánják megoldani. A tinédzserkorban fokozatosan kialakul az önálló döntés képessége. Spranger Az ifjúkor lélektanában még a századelôn idézi Charlotte Bühler naplóba írt vallomását, amely ma is érvényesen fejezi ki ezt a törekvést: ,,Mindenekelôtt önállóságra kell törekednem, és megpróbálok saját világnézetet kialakítani magamnak.'' Akinek a családból eredôen megvan a hívô világnézete, az is számot vet a hitével, hiszen elôjöhetnek a hitproblémák. A kötelezô ateista nevelés idôszakában a belsô ellenállás a hitnek kedvezett. A szabadság levegôje azonban már új veszélyeket hoz a keresztény hitre: a szekták vagy a valláspótlékok betelepítését. Ezek legtöbbje ,,testhez álló'' vallásosságot kínál, tetszetôset, divatosat. Például olyat, amelynek nincsenek igényesebb erkölcsi követelményei. Avatott szem elôtt leleplezôdik, hogy ezeket műanyagból gyártották. A legfôbb kísértés egy szektában az, hogy testre szabott, mint a manicheizmus volt az érzéki vágyainak igent mondó fiatal Augusztínusznak, a késôbbi Szent Ágostonnak. Aztán jellemzôjük, hogy hiányzik belôlük az egészség. Az üdvösséget általában fönntartják maguknak. Egy szekta hivatkozhat a Biblia bizonyos helyeire, de hozzá hasonló száz más szekta is van, amely más idézeteket tart fontosnak. Olykor egészen mellékes dolgokat (pl. a fojtott vértôl való tartózkodást). Részeket ragad ki az egészbôl és meghamisítja Isten szavát, a kinyilatkoztatás üzenetét. Van olyan, amelyik épp a házasság vonatkozásában mutatja meg, mennyire kártékony. Egy fiatalasszony, amikor belépett a szektába, kezdte elhanyagolni a férjét és a gyermekeit. Van szekta, amely a magyarság szíve ellen támad, hiszen bálványimádásnak mondja Szent István tiszteletét (Amerikából jött!). Van szekta, amely profi módon szedi el naív ,,hívei'' pénzét. Errôl még Robert Fischer is keserűen nyilatkozott, a zseniális sakkozó, a volt világbajnok. Ôt is kifosztották. Vigyázz a szekták ragadozóira! Már Európa is figyel és védekezik ellenük. Hiszen olyan szekta is van, amely még éretlen fiatalokat szakít el családjuktól és tartja ôket a maga zárt intézetében, kitanult szuggesztív fogásokkal, az emberi szabadságot megcsonkítva. Amikor pedig hívô keresztény fiatalokat környékeznek meg pszichológiai fogásaikkal, olyan halászoknak bizonyulnak, akik nem a folyóhoz mennek -- az ateisták közé --, hanem boltban veszik a halat, mivel hívô keresztények körében halásznak. Vannak értékeik is persze -- enélkül egyik sem élhetne meg --, de vallásalapítójuk -- Mr. Smith vagy Mr. Miller -- méltatlan Jézus Krisztushoz. Akkor is az, ha ôt a maguk ízléséhez szabottan, a maguk értelmezésében elfogadják a világ Megváltójának. S mérhetetlenül hiszékeny egy ilyen szekta, amikor valóságnak veszi, hogy Matuzsálem valóban 969 évet élt (az ôsidôkben) vagy hogy melyik évben következik be a világvége (ha a megjövendölt évben mégsem következett be, jön a második javított kiadás, aztán a harmadik). Ne add oda keresztény hitedet. Védd meg, ha kell! S legyen a hited tudatos döntés eredménye. Jellemzô továbbá, hogy fogékony szellemű fiatalok -- tizennégy- tizenhat évesen -- komolyan érdeklôdnek a filozófiai kérdések iránt is. A vallásos fiúk és lányok pedig keresztény hitükrôl igyekeznek számot adni maguknak. Az önálló döntésre való fokozatos felnövekedés természetszerűen hozza be a képbe az etikai felelôsség tudatát. Logikus tehát, hogy az önkielégítés éppúgy etikai-valláserkölcsi értékelést vár, mint a házasság elôtti életforma, amely a nemi magatartást is alapvetôen érinti, erkölcsi állásfoglalásunkkal együtt. Ezt sürgeti egyébként a lelkiismereti szinten jelentkezô bűntudat is, amely a gyakori önkielégítést nyomon kíséri. A helyes pedagógia ebben nem a bűntudat gyökeres kiiktatása gyógyítás címén, hanem a kellô tájékozódás által kialakított felelôsségtudat, amely mindig együtt jár az egészséges bűntudattal, ha valaki erkölcsileg felelôtlenné válik a nemiségben. ======================================================================== Az önkielégítéssel kapcsolatos erkölcsi felelôsség mércéje Az önkielégítés kérdése különösen ki van téve a végletes megítélésnek, amint azt az etika és a pedagógia története tanúsítja. Az ember hajlik a végletekre, különösen akkor, ha vágyai és ösztönei érdekszférájáról van szó. Ehhez járul a világnézeti elfogultság. Szükségünk van tehát a tisztánlátásra. Az önkielégítés megítélésének kettôs véglete: a szélsôséges erkölcsi szigor egyfelôl és az erkölcsi lazaság másfelôl. Elôbbihez egyes középkori teológusok nézete éppúgy hozzájárult, mint egyes orvosok véleménye. Volt, aki ,,gomorrai bűnnek'' nevezte[10] és a kezdôdô emberi élet kioltásának tartotta, minthogy a férfit tekintette a megtermékenyítés egyedüli aktív részesének. Voltak olyan régebbi orvosi vélemények, hogy az egészségre nézve veszedelmesen káros. E vélemények öröksége még századunk elsô felében is hatott (például Tóth Tihamér nagy sikerű könyvében, A tiszta férfiúságban is). Ennek ellenhatásaként azonban megszületett az önkielégítés meghökkentôen laza megítélése, elsôsorban a modern szexuálantropológia egyes képviselôi részérôl. A Kinsey-iskola képviseletében Pomeroy fogalmazta meg ezt a véleményt: ,,Könnyű csinálni. Nincs helyhez és idôhöz kötve. Mindenki csinálhatja. S valamennyi szexuális tevékenység közül ez az, amit legkönnyebb megtanulni.'' Ennek nyomán van olyan nézet, hogy a szülôknek, nevelôknek egyenesen ki kell tanítani a serdülôt az önkielégítés gyakorlatára, ha magától nem jönne rá. Egyik végletbôl azonban nem szabad a másik végletbe esni. Azt ma már tudjuk, hogy az önkielégítés nem ártalmas az egészségre abban az értelemben, ahogyan régebben gondolták, amivel olykor a serdülôket ijesztgették. Ez azonban nem igazolja vele kapcsolatban az erkölcsi lazaságot[11]. S ezt egyszerű, világos érvekkel lehet alátámasztani. 1. Sok minden van, ami nem árt az ember egészségének, erkölcsi szempontból viszont lehet súlyosan ártalmas. Vajon a Tízparancsolat melyik törvényének megszegése árt az ember egészségének közvetlenül? Isten megtagadása? Vagy a káromkodás? Árt-e az egészségnek az, ha valaki nem tiszteli szüleit, ha lop, ha hazudik? Nyilván nem. Ezért az önkielégítés kérdése lényegesen több, mint orvosi kérdés. Ez erkölcsi probléma is. 2. Ha már erkölcsi probléma is, akkor le kell szögeznünk az alaptételt: az embernek nem csupán szexuális érettségre kell szert tennie növekedésében, hanem erkölcsi érettségre is (az adott korhoz mérten). Ez pedig nem megy küzdelem nélkül. A nemi kibontakozás ,,tanulási folyamatába'' ezek szerint szervesen be kell iktatni a nemi önfegyelem gyakorlásának készségét. Ezt neveléssel és önneveléssel érhetjük el. S a tanulást minél korábban el kell kezdeni; az önállósulással egy idôben már önnevelés formájában is. Mert különben az ember elpuhul. Elveszíti küzdôképességét, s nem képes megfelelôen helyt állni sem a sportban, sem a házasságban, sem hivatásában, sem a munkahelyén. A nemi önfegyelem hiánya mai orvosi szakvélemény szerint épp ebbôl a szempontból lehet káros. A svájci orvos, Jordi véleményét több könyv idézi. Eszerint az elkényelmesedett és egocentrikussá váló önkielégítési gyakorlat káros hatásai még a házasságban is megmutatkoznak. Megrendítô volt egy AIDS- beteg férfi vallomása, amely feltárta, hová vezet az, ha valaki képtelen nemi vágyait még minimális formában is fegyelmezni. 3. A keresztény etika és a szexuál-antropológia párbeszéde már régóta kívánatos. Ennek keretébe tartozik, hogy az etika számonkérje a szexuál- antropológia következetességét. Mert ha komolyan vesszük az ember nemiségének formálható voltát, ún. plaszticitását, újra le kell vonnunk a következtetést: az ember -- nemisége tekintetében is -- rászorul a nevelésre és az önnevelésre. Ezt pedig minél korábban el kell kezdeni. A tinédzserkorban az önnevelést például már komolyan kell venni. A probléma persze nem a félálomban, félébren már feszítô biológiai folyamat befejezése (ez ún. szükségonánia), hanem az, ha pótszerré alacsonyodik, ha az autoerotizmus gusztustalan szórakozássá vagy perverz csoportjátékká válik, például lányok jelenlétében, ami brutálisan primitív és ízléstelen. Ha az önkielégítéssel kapcsolatos önfegyelem beépítésének erkölcsi normáját kilazítjuk, beleesünk a rosszul értelmezett természetelv csapdájába. Eszerint: emberi természetünk spontán megoldja majd az önkielégítés problémáját. Akkor ezek szerint a fejlôdô embernek nem kell tudatosan alakítania önmagát, ebben a tekintetben is? Ez nyilván következetlenség volna. 4. Az erkölcsi nagykorúsodás szempontjából nem tarthatjuk kielégítônek, hogy a kérdésben csak orvosok és pszichológusok nyilatkozzanak, és csupán a maguk szemszögébôl. Tipikusan erre vall, amikor egyes pszichológusok az önkielégítés gyakorlatának fölértékelésében a szervezet ,,örömháztartására'' hivatkoznak. Ennek értelmében -- fôleg serdülôkorban -- a kudarcélményeket ellensúlyozni lehet az autoerotizmussal. Így a szervezet -- úgymond -- ,,örömháztartása'' pótolja a hiányokat. Nyilván van ebben részigazság. Vannak fiatalok, akik ilyen úton kárpótolják magukat, s jutnak olcsó, sôt díjtalan sikerélményhez (ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni). De ez öncsalás. Ha az emberek efféle -- jelképes értelemben is ,,olcsó'' - - szórakozáshoz folyamodnának, mi lenne egy gazdasági csôdben és ezernyi feszültségben élô ország sorsa? Egy világsikert aratott francia regényíró könyvében, a ,,Pillangó''-ban tapasztalatai alapján vall a börtönélet szexuális problémáiról. Ebben a nyomasztó állapotban az egyik rab -- a könyv kifejezésével élve -- ,,hülyére onanizálja magát''. Ez volna a szervezet ,,örömháztartásának'' kiegyensúlyozott mérlege? Hogyan szabad erre a műveletre az ,,öröm'' szót alkalmazni? Aki ismeri az emberi gondolkodás történetét, tudja, hogy az ,,öröm'' ennél sokkal szellemibb és kulturáltabb belsô élmény. A szexuális kielégülés önmagában még nem öröm, legfeljebb élvezet vagy átfutó gyönyörérzés. Sorozatos élettapasztalat, hogy szeretet nélkül a nemiségben sincs igazi öröm. A bölcsek és a szentek léleki tapasztalatai alapján három fokozatról beszélhetünk ebben a tekintetben. Az öröm a legfelsô fokot jelenti azon az emelkedôn, melynek alapfoka a ,,kielégülés'', középfoka az ,,elégedettség'', felsôfoka pedig a ,,boldogság''. ======================================================================== A nemi gyönyörérzés erkölcsi értékelése A szexuálantropológia szerint a pubertás autoerotizmusa átvált a heteroszexuális érdeklôdésbe. A nemi érettség eléréséhez azonban szükség van arra is, hogy a fejlôdô ember fölfedezze a nemi gyönyörérzést. Mindez alkalmat nyújt arra is, hogy a keresztény etika szembenézzen a múlt olyan örökségével, amely negatív módon és pesszimista szemlélettel ítélte meg a nemi gyönyörérzést. Ebben különösen nagy szerepe volt az újplatonizmus filozófiájának, amely beszivárgott a keresztény múlt egyes teológusainak gondolatvilágába is és sokak szemében gyanússá tette a nemiség gyönyörérzését. Hogy miért? Az újplatonikus filozófia vezéralakja, Plótinosz még saját testét is szégyenlette, annyira megvetette az anyagot és a testet. Zavarólag hatottak az Ószövetség kultikus tisztátalansági törvényei is, hiszen akik nem rendelkeztek a Szentírás-magyarázat kellô ismereteivel, összetévesztették azokat az erkölcsi tisztátalansággal, holott az a vallási kultuszra vonatkozó tilalmat jelentett. Akadt olyan vélemény is, hogy az eredeti bűn nemi vágy következménye. Voltak, akik a nemiséget csak a gyermeknemzés kedvéért tartották megengedhetônek (pl. a kumráni esszénusok szektája). Ehhez járult a férfi kiemelt tekintélye a családban, ami azt eredményezte, hogy az ô akaratához kellett igazodni a nemi találkozásban. A következmény? A feleség gyakran csak eszköznek érezte magát, és többnyire lelkileg is kielégületlen maradt az ízét vesztett ,,kötelesség-vállalásban''. Tudnunk kell, hogy ezekben a ma már idejétmúlt nézetekben nem az egyház hivatalos tanítása fejezôdik ki, hanem olyan keresztényeké, akik az adott kor aszketikus szemléletét követték, elsôsorban a görög filozófiai iskolák hatására. Az újplatonikusok mellett érdemes a cinikusok filozófiáját is említeni, akiknek mestere hordóban lakott, megvetette a világot és az embereket. Az egyház a nemiség ügyében a szeretet motivációját emeli ki, nem a megvetést. Nemcsak az erkölcsi lazaságot ítéli el, de az oktalan és túlzott erkölcsi szigorúságot is. Mindkét véglet ott settenkedik a nemiség megítélése körül. Fontos tehát a megbízható ítélet. Korunkban már világosan látjuk, hogy a nemiség s vele annak sajátos gyönyörérzése a teremtés ajándéka. Az erkölcsi értékelés azonban nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ezzel lehet igaz módon élni, és lehet vele -- akár nagyon súlyosan -- visszaélni is. Lehet a nemi vágy s a gyönyörszerzés hajszolása olyan, hogy az ember alapmagatartását rontja meg és a nemi élvezetekre koncentrált hedonista, azaz élvhajhász életvitelhez vezet. Ez pedig tönkreteheti a házasságot és rombolja a férfi és nô emberi kapcsolatát a társadalmi együttélés tekintetében is (például a munkahelyen). A Biblia az Énekek énekében költôi formában üzeni nekünk vôlegény és menyasszony kölcsönös szerelmi vallomását, amely szent, mert Isten törvénye szerint való. Olyan mondatok vannak benne, melyek a szerelem közmondásaiként élnek emlékezetünkben: ,,Nem láttátok, akit szeret a lelkem? A kedvesem az enyém, s én az övé vagyok... Egészen szép vagy, kedvesem... Megigézted a szívemet... Mert mint a halál, olyan erôs a szerelem.'' Sokan vádolják az egyházat és a kereszténységet, hogy ellensége a szerelemnek és a nemiségnek. Ez nagyon igazságtalan vád. Az egyház ahhoz segít hozzá, hogy értelmesen és az igazi szeretet szellemében, annak normái szerint rendezzük és fogjuk be a nemiség energiáit a különbözô életszakaszokban. Ehhez persze felül kell vizsgálnunk azokat a részleges nézeteket, amelyek -- mint azt Georg Teichtweier, a neves német morálteológus fogalmazta -- ,,kimutathatóan a múlt nem kielégítô, tudományosan túlhaladott, hamis biológiai és pszichológiai felfogására támaszkodtak''. Vajon a tudomány története mentes az ilyenektôl? Az orvostudományé például? Abban nincsenek olyan tanok, melyek felett eljárt az idô? Ez a fejlôdés sorsszerű velejárója. A nemiség és a nemi gyönyörérzet helyes értékelésére van tehát szükség. S az egyháznak ma az egészséges és emberhez méltó, az életet valóban szolgáló iránymutatására nagyon is szükség van, bizonyos értelemben még a saját hatáskörén túl is, amikor például a humánum értékeit védetté nyilvánítja a nemiségben. Kötelessége, hogy fölemelje szavát a paráznaság ellen, a társadalom érdekében is. A német püspökök a közelmúltban így határozták meg a paráznaságot: ,,A nemi erôk személytelen használata és a nemi partner szeretetlen kihasználása önzô élvezetkeresés céljából.'' Humánetikailag is helytálló, tömör és világos megfogalmazás. Mert komoly veszély fenyeget, hogy a nemiség sokak értékelésében eltárgyiasul, azaz személytelenné válik. Szeretet nélkül nem marad más a szexbôl, mint ,,pár üres reflex'' --, ahogyan Pilinszky János találóan néven nevezi. A házasság megszentelt keretében is panaszkodnak azok a feleségek, akik eszköznek érzik magukat a legközvetlenebb nemi találkozásban. A beszédmód kérlelhetetlenül elárulja ezt. Mikor egy férfi így nyilatkozik: ,,Milyen jó volt -- az'', vagyis a testi kapcsolat, a ,,szex'', akkor leleplezi magát. A kielégülést adó személytelen nemi gyönyört akarta, nem a szeretetben való intenzív találkozást a másikkal. Ennek vallomása: ,,Veled volt csodálatos.'' Hiszen ez a szerelem kivételes jele és ajándéka. A kölcsönös teljes odaadás. A nemiség és vele a nemi gyönyör tehát a teremtés kétélű ajándéka (mint a többi más). Lehet vele helyesen élni és lehet vele visszaélni. Lehet belôle öncélúvá téve akár bálvány is, melyet a nagy olasz filmrendezô, Fellini a Casanova című filmben olyan prófétai képekkel leplez le s benne a szexuális teljesítmény-szemlélet rutinját. De lehet az evangéliumi szeretettel átjárt öröm is, melyhez a hála érzése kapcsolódik. Ez ihletô energia, amely fölemel. Olyan ajándék, amely az Énekek énekét idézi meg és a misztikai élménnyel rokon. Hiteles elragadtatás, amely -- rendeltetése szerinti megnyilaztkozásaiban -- nem elszakít Istentôl, hanem közelebb visz hozzá. Mert ,,minden hitelesen emberi szeretet -- s benne a szerelem is -- az isteni szeretet visszfénye'' -- mondja Teichtweier; s ezért ,,minden igazi szeretet útja Istenhez vezet''. ======================================================================== A házasság elôtti évek útkeresése A nemiség problémája különös idôszerűséggel vetôdik fel azokban az években, amelyek a biológiai és a jogi nagykorúságon túl vannak, de a házasságon innen. Köztudott és könyvekben, tanulmányokban Nyugaton és Keleten egyaránt sokat vitatott kérdés: milyen magatartásnorma, milyen sajátos mérce, egyben vezérlô útmutatás adható erkölcsi szempontból azoknak a fiataloknak, akik az elôkészületi évek lelkiismereti döntéseit átélik? Az idôkeret nagyjából a 18-25 évesekre vonatkozik, és feszítô problémaként érinti szülô és a nagykorú fiú-leány párbeszédét éppúgy, mint a nevelô, ill. a lelkipásztor és a nagykorú fiatalok dialógusát. Ami ezt a beszélgetést többnyire nehézzé teszi a szülô, illetve a nevelô részérôl, az közismert. Felnôtt fiatalokról van szó, akik ugyan még nem teljesen önállóak életvitelükben, mégis szeretnék a saját életüket élni. A felnôtt fiúk a nemi vágy sürgetésére szívesen tartanának barátnôt -- akár többes számban is. A lányok pedig egyenjogúságukra hivatkozva nem szeretnének lemaradni a fiúk mögött. Arról nem is szólva, hogy tekintélyes arányszámban esetleg csak ezen az úton remélhetik, hogy a házasság boldog révébe beevezzenek. Helyzetük fölmérésénél nem kis szerepet játszik, hogy a nagyszülôkhöz képest a nemi érdeklôdés korábban jelentkezik, és a nemi fejlôdés felgyorsul (akceleráció), ezzel szemben a szellemi-erkölcsi nagykorúsodás folyamat az iskolai évek kitolódásával mintegy lelassul (retardáció). Kohlberg, a nemzetközileg ismert pszichológus szempontja figyelemre méltó, amikor az iskolai éveket erkölcsi szempontból is meghatározónak veszi. S ebbe a fôiskolai és egyetemi évek is beletartoznak. Mindehhez hozzájárul a szexhullám hatása, fôleg a film és a tévé képi szuggesztiója révén, amely divatot csinál a szerelemben szabados, el-nem-kötelezett, partner-váltogató vagy az együttélést propagáló életformából. Csak az a kérdés, hogy milyen érdekek szolgálatában. Nem nehéz megtudni: a nemiség értéke árucikk formájában! A tanításban és a hírközlésben ugyanis még mindig nyomasztó az ateizmus jelenléte, mert az átállás nem könnyű. Mindez hatással van az erkölcsi értékelésre is, minthogy alapvetô kérdésekben érezteti romboló hatását. Olyan emberképet vetít a köztudatba (például levitézlett vulgáris darwinizmusával), amely nem kedvez az emelkedettebb erkölcsi értékelésnek. Mintha azt sugallná: az állatvilág része vagy csupán, ugyanaz a vég vár rád is a halálban. Testi mivoltod határozza meg emberséged értékét. Ezt kell jól tartani étellel, itallal, nemi élményekkel. Hogyan is dalolta egy francia sanzonénekesnô? ,,A lelked senkinek se kell.'' ,,Élvezd ki az életet!'' Ilyen nyomasztó szellemi környezetben kell fölmérnünk a jelzett korosztály lelkiismereti válságait. Hiszen a rövidlátó jó szándék nem elég, s a helyzettel való könnyelmű kiegyezés visszaüt. Tulajdonképpen közös asztalhoz kell ülni mindkét fél képviselôinek ebben a beszélgetésben, hogy kölcsönösen fölvonultassák érveiket. Mert olyan korban élünk, amelyben egyre inkább a meggyôzô érveknek kell lehetôséget adni. Vissza kell állítani az erkölcsi értékek tekintélyét, mert enélkül a szerelem és a házasság nem tud kikerülni válsághelyzetébôl. ======================================================================== ,,Már együtt járunk...'' Mikortól kezdhetô el a rendszeres nemi élet? Aki ismeri a pubertáskortól a házasságkötésig terjedô idôszak nemi problémáit és az erre vonatkozó normákat, az tudja, hogy három jól megkülönböztethetô fokozatban jelentkeznek az igények, illetve az elvárások, melyek egyúttal képet adnak arról is, milyen érettségi fokon, milyen felelôsségtudattal és erkölcsi tájékozottsággal foglalunk állást a kérdésben. 1. Elsôként nézzünk szembe azzal a normaajánlattal, amely jellemzôen magán viseli képviselôinek lelki és szellemi éretlenségét. Hiszen iskolai tesztek tanúskodnak arról: mi lenne, ha az erkölcsi normát az ébredezô nemi ösztönnek szolgáltatnánk ki. Mi az elvárása már a tizenkét-tizennégy éveseknek, elsôsorban a fiúknak a nemi kapcsolatok megkezdését illetôen? Elgondolásuk alapja nagyjából az, hogy amikor egy fiú és egy lány testi fejlôdésében eljutott a biológiai értelemben vett érettség kezdeti fokára, s amikor már jelentkeznek ilyen irányú vágyai, ez egyúttal jelezze is a kezdet jogát. Eszerint: a felnôttek is fogadják el mintegy normaként már a tizenkét-tizenhárom évesek nemi kapcsolatait. A humánetika és a keresztény erkölcs teljesen egyetért abban, hogy tizenéves korban a növekedô ember nem csupán szellemileg és erkölcsileg, de testileg is éretlen még a nemi kapcsolatokra, melyek az embernél sajátosan emberiek, s nem süllyeszthetôk le az állatvilág szintjére. De még ott is kellô fejlettség szükséges a párzás megkezdéséhez. Az igény tipikus példája az éretlenségnek, és szinte felmérhetetlen romboló következményekhez vezetne, ha alkalmaznák. Így is számos olyan eset van, amelyrôl szülôk, nevelôk tudnak, s amely nyomasztó árnyékot vet az éretlenek személyiségromboló kísérleteire. Ebbôl tehát nem lehet értelmesen megalapozható erkölcsi normát kialakítani, sôt minden felelôs szülônek és nevelônek a leghatározottabban szembe kell szegülnie a hasonló igényekkel. 2. Másodikként a legkényesebb idôszak erkölcsi normájának eldöntése a kérdés. Ebben ugyanis kb. a tizennyolctól-huszonöt éves életkor van érintve. S ennél már nem olyan egyértelmű a humánetikai megfontolás találkozása a keresztény erkölccsel. Elég széles körű ugyanis az a felfogás, mely szerint: a biológiai érettség és a jogi nagykorúság olyan új szakasz a fiatalok életében, mely fokozottabb önállósággal jár, s ez már sokak véleménye szerint kellô alapot ad a nemi élet megkezdéséhez. A civilizált államokban a jog védelmezi a kiskorúakat a csábítás és a nemi visszaélés ellen, de a nagykorúnak már önállóan kell döntenie ebben a kérdésben, olykor a szülôkkel és nevelôkkel ellentétben, olykor azok ,,áldásával''. Ez egyértelműen arra mutat, hogy -- habár konvencionális szinten -- de elfogadják a házasság elôtti nemi kapcsolatokat. Kimondott vagy ki nem mondott házi normaként kialakul egy sajátos szokáserkölcs, amely az ember követelôdzô szerelmi igényeire hivatkozik, s még a házasság elôtti szükséges ,,tapasztalatszerzéssel'' is motiválja álláspontját. A nemiség felelôs szakembere, például Walter Trobisch, a szexpróbával szemben másfajta ,,tesztpróbát'' ajánl a szerelmeseknek. (Erre vonatkozik a Függelékben közölt verses összefoglalás.) Szavazás esetén valószínűleg igennel válaszolna sok nem hívô orvos, pszichológus, pedagógus s nem kevés szülô is: ,,Tizennyolc éven felülieknek már szabad.'' A norma itt észrevehetôen a biológiai érettséghez és nem a teljesebb emberi érettséghez kíván igazodni. Észrevehetô az is, hogy ebben a felfogásban már jelentôs szerepe van annak, kinek tekintjük az embert, miben látjuk életünk értelmét, és mennyire vesszük komolyan a szeretetet egy jogilag már nagykorú fiatal férfi és nô találkozásában. A humánetika képviselôi -- például írók -- tiszteletet parancsolóan védelmezik a szerelem értékét, szemben azzal, amikor valaki puszta kielégülést keres a másiknál; ,,kalandot'', melyben mindkét nem képviselôje -- kellô alappal vagy anélkül -- fényképgyűjteményét gyarapítja. Trófeákat gyűjt. A szaknyelv ezt nevezi promiszkuitásnak, vagyis váltott partnerekkel való testi kapcsolatnak, igazi szerelem nélkül. Ennek ideálja -- vagy inkább bálványképe -- Don Juan, nônemű formában pedig esetleg ,,Donna Juana.'' Ha tehát két fiatal kapcsolata szerelmen alapul, azt sokan etikai értékként könyvelik el. De ez még nem a keresztény értelmezés. S nem felel meg a nagy keleti vallások -- például hinduk, mohamedánok -- elvárásainak sem. 3. A keresztény felfogás a norma megállapításában nem az életkorhoz igazodik elsôsorban, hanem azt vallja, hogy a házasság elôtt egy bizonyos lelki-szellemi érettségre is el kell jutnia az embernek, hogy teljes felelôsséggel és a házasság keretében a nemi élet megtalálja Isten rendelte beteljesülését. Erkölcsi normaként az egyház ezt fogadja el, mégpedig jól megokolhatóan. Az ezt megelôzô lépcsôfokot a saját körzetén túl tiszteletben tartja, ha az tiszteletet érdemel. Tolerálja, vagyis türelmes irányában, de ez a legtöbb, amit megtehet. A norma és a tolerancia különbségét érdemes megjegyezni! Franz Böckle, a korunk igényeire nyitott neves német morálteológus például így ír errôl: ,,A teljes személyi odaadásnak olyan sok feltétele van, hogy harmonikus teljesítésük felelôs emberektôl egyszerűen megköveteli a házasságot.'' A rendszeresített nemi kapcsolat ugyanis nem csupán testi folyamat, hanem teljes és kölcsönös önátadás, bensôséges lelki kapcsolat is, amelynek humánetikailag már megkövetelt igénye a hűség, amely tehát kizárja a felelôtlen partnerváltogatást. Bernhardt Häring, korunk talán leismertebb morálteológusa pedig így fogalmaz: ,,A házasság elôtti nemi kapcsolat kérdésében... a legtöbb katolikus erkölcsteológussal és más egyházak sok etikusával meggyôzôdéssel vallom a hagyományos normát, miszerint a nemi kapcsolat a maga teljes igazságát a házastársi szeretet kifejezéseként kapja meg.'' Hasonló következetességgel mondja ki álláspontját II. János Pál pápa az egyház nevében is: ,,Az egyetlen hely, ahol a (nemi) önátadás a maga teljes igazságában megtörténhet... a házastársi szeretet szövetsége.'' Ez tehát az erkölcsi alapnorma, melyet teljes felelôsséggel vállalhat az egyház, több más egyházzal egységben, beleértve az említett nem keresztény vallásokat is, miközben gyakorolja a szeretet toleranciáját. Egyben ez az életszabály az, amely a hiteles szeretetet következetesen alkalmazza. Akkor tehát el lehet ítélni minden jó szándékú kapcsolatteremtést is, amely a házasságra irányul? Ez nem így van. Sok minden adódik életünkben, amit erkölcsi normaként, megalapozott életszabályként hirdetni nem lehet, de amit mégis kénytelenek vagyunk tolerálni, vagyis türelmesen tudomásul venni, anélkül, hogy azt kifejezetten helyeselnénk. Hiszen egy erkölcsi érték más erkölcsi értékkel ütközhet, s ez olykor nehéz választás elé állít bennünket. Ezt nevezi az etika dilemmának. Egy komolyan vallásos apa például nehezen viseli el, hogy fia behódol a filmek sugallta divatnak és szeretôt tart. Beszélhet is errôl a fiával. De bármennyire fáj is neki, tudomásul kell vennie mindezt, ha a fia nagykorú. A tékozló fiú apja is elengedte követelôdzô kisebbik fiát a saját útjára, majd a bűnbánót visszafogadta. A türelmes szeretetrôl mondja Pál apostol, hogy az mindent megbocsát (1Kor 13,7). A szeretet ebben is felülmúlhatatlan. Mert a hűség ellen vétôt képessé teszi a megtérésre, a sértettet pedig a megbocsátásra. Ez a szeretet toleranciája. ======================================================================== Meddig lehet elmenni? ,,Mit engedhetek meg?'' Utóbbi kérdést elsôsorban lányok teszik föl, hol a szülôk valamelyikének, hol a pedagógusnak, hol a lelkiatyának, vagy éppen az orvosnak. A házasság elôtti években az érintettek saját problémáikkal, kérdéseikkel jelentkeznek. Nem könnyű a helyzetük, de nem könnyű azoké sem, akiktôl választ várnak. Mert a biológiai nagykorúság és a házasság közötti jó néhány esztendô -- típusos esetekben -- a nevelés és önnevelés szempontjából nem ,,senkiföldje'' és nem a merev tilalmak területe. Tudomásul kell vennünk, hogy a nemiség és a szerelem jelentkezésében is van fejlôdés, van egy sajátos ,,evolúció'', amit a fiatalok általában megértenek. Ez egyben bizonyos tanulási folyamat is, amelynek jellegzetes kérdésföltevése, hogy ,,meddig mehetek el?'', ha ti. tisztességes szándékkal, de mégis egyre mélyülô szimpátiával közeledem a másikhoz, vagy fogadom el annak hasonló szándékú közeledését. A nemiség tudományos feltárása az emberi test sajátos nemi ,,zónáiról'' ad tudósítást. Ennek nyomán hajlamosak vagyunk arra, hogy testünket mintegy feltérképezzük és a ,,meddig lehet elmenni?'' kérdése kapcsán meghúzzuk a határvonalat. ,,Eddig és ne tovább!'' Az efféle objektív mérce nyújt ugyan bizonyos támpontot, de önmagában semmiképpen nem elég. Nem annyira a ,,tiltott területek'' fogalmából kell tehát az etikailag is elfogadható közelítést megmagyarázni, hanem elsôsorban a belsô szándék és a motiváció tisztázásával. Amikor Jézus a szív tisztaságára hívja fel a figyelmet (Mt 5, 8), megadja az alapvetô elirányítást. A nemi közelítés módjait tekintve a házasság elôtti idôszakban a keresztény nevelés is elfogadja, hogy a szerelem elmélyülését a test jelei kísérik: a kezek meleg összesimulása, az ölelés, a játékosan kedves csók vagy a könnyed csókolódzás. Ezek kifejezik a kölcsönös szimpátiát. A német egyházmegyék püspökei 1975-ben ezzel kapcsolatban a következô útmutatást adják: ,,A teljes nemi közösség elôtti idôszakban az ember nemiségébôl adódó kapcsolatainak tágas színképét különböztethetjük meg, különbözô kifejezési formákban, különbözô intenzitással. Így a gyöngédség kifejezésének is megvannak a lépcsôfokai... A teljes nemi kapcsolatnak azonban a házasságban van a helye.'' Ez a norma az ideál, akkor is, ha nagy számban vannak, akik úgy érzik, nem tudják követni, hogy nekik ez túl magas. De azért gondoljuk meg, milyen magas a követelmény mércéje, milyen komoly a ,,megmérettetés'' egy élsportolónál vagy az olimpiai kiküldetésben. Emberségünk vagy az igazi szerelem mértéke miért volna lefokozható, miért lenne ennél igénytelenebb? Ha esendôk vagyunk is, legalább ismerjük el, hogy azért vannak, akik komolyan veszik az ideálisabb követelmények kihívását. Nem bánják meg. Egy mérnök-barátom vallott errôl, nagyon ôszintén. Ô is meg a felesége is így készült fel. Házasságuk -- harminc év után is -- rendezett, boldog, kiegyensúlyozott. Gyermekeik pedig megköszönik, hogy ilyen légkörben nôhettek föl. Természetesen kíváncsiak lehetünk a bontakozó szerelem színskálájára, ha annak változataiban közelebbrôl is tájékozódni akarunk. Theodor Bovet, a nálunk is elismert, kiváló házassági tanácsadó, a nemiség kérdéseinek érett ítélôképességű szakembere, akinek több könyvét magyar nyelven is olvashatjuk, tömören foglalja össze a házasság elôtti nemi találkozások legjellemzôbb változatait[12]. Kötetében statisztikát is közöl. Bovet több könyvében is foglalkozik egy alapvetô fogalmi megkülönböztetéssel, ami nélkül szerelmi kultúráról nem is igen beszélhetünk. Ez az ,,erosz'' és a ,,szex'' különbsége. A legtöbb fiatal inkább csak a szexet emlegeti. Nincs igazában tudatában annak, mi is az erosz, jóllehet bizonyos gesztusaival, belsô indításra maga is alkalmazza és élményében is gyakran részesül. Ehhez azonban tudatos tájékozódás kell. Az erosz ugyanis a szerelmes ember nemi közelítésének olyan sajátos légköre, amit nem könnyű szavakba foglalni. Érezni kell. Az ,,erosz'' nem azonos az erotikával! Az elsô szerelemre például nagyon jellemzô. Az erosz fogalmát Platón elemezte elôször. Ady Endre így öntötte versbe az éteri magasba ragadó szerelem hatalmát, az ,,eroszt'', holott maga a szex rabja is volt: ,,Tisztító, szent tűz hogyha általéget: Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.'' (Az én menyasszonyom) Ebbôl kiderül, hogy valami emelkedettebb, lelkibb és szellemibb kapcsolat ez férfi és nô között, a szerelem köréhez tartozó szimpátia csodálatos érzése, melyet a szexszel való szembesítésben értünk meg igazán. A szex jellegzetesen mohó, leteperni, legyôzni, birtokolni vágyó nyers közelítési módját nyelvileg az ismert kifejezés jelzi: ,,Térjünk a lényegre'' (ami persze az igazi ,,lényeg'' félreértése). A teljesen eroszmentes szex élményét a nemi erôszak elkövetôje éli át. Az erosz tiszta formájában -- bár gazdag árnyalatai vannak -- nem társul közvetlenül a testi kapcsolat nyers, olykor brutális követeléséhez. Alapjában véve ott lebeg a férfi és a nô között, jelen van tehát valami sajátos kisugárzással mindenütt, ahol vonzó férfi és nô találkozik egymással, valami általános és alapfokú szimpátiában. Ezt mindenki megérzi. Ennek elmélyültebb és már korántsem általános megnyilvánulása az, amikor két fiatal egyre jobban vonzódik egymáshoz, és gyönyörűséget talál a másik jelenlétében; abban, hogy beszélgethet vele, ahogyan megfoghatja a kezét, vagy gyöngéden magához ölelheti. Csodálatos érzés, ami Ádám és Éva bűnbeesés elôtti kapcsolatát idézi. A Biblia a Paradicsomkert képében mutatja be Ádám és Éva boldog együttlétét a bűnbeesés elôtt. Ekkor még mezítelenek voltak. A bűnbeesés után azonban már nem maradhattak ruhátlanok. Egy sikeres kirándulás a májusi erdôben, egy csodálatos koncert közös élménye vagy egy vallásos kisközösség beszélgetésében összevillanó tekintet, egymásnak küldött mosoly... Az elsô szerelem érzése, a játékosan szép és testileg még el nem kötelezett együttlét élménye. A kölcsönös tetszés, vonzódás, az egymásnak ajándékozott különös érdeklôdés és figyelem, egy apró kis ajándék, egyszerű kedves szavak és nyílt mosoly kíséretében: ,,Ezt neked hoztam...'' Az erosz egy finom ízléssel megterített asztal, amelyrôl hiányoznak a nehéz italok, a zsíros sültek. Mert nem a ,,laktatós'' étkezést szolgálja. Veszünk belôle, ízleljük, kínáljuk a másikat -- sütemény, gyümölcs, tea --, s közben örömünket leljük a másikban, egymásban. A szex másfajta asztal körül sürög-forog. Kiszemeli a nehéz italokat. Elve: ,,Jól teleeszem és teleiszom magam, ha már meghívtak; olykor akár lopva is, hogy azért ne legyen feltűnô.'' A szex konkrétan leírható tényre irányul: ,,Lefeküdni vele'', aztán zsíros szájjal eldicsekedni a haveroknak. Ha veszedelmes játékká, vadászszenvedéllyé válik, akkor fogadást kötni, hogy ,,majd én betöröm''. Szeretetrôl, szerelemrôl, az erosz légkörérôl itt szó sem eshetik. A férfi vadászszenvedélye irányítja ebben a kockázatos játékot, ahogyan azt a Veszedelmes viszonyok című könyv, majd film ábrázolja. A szex legbrutálisabb formája -- ismétlem -- a nemi erôszak. S hogy egy nô még a házasságban is ilyenfajta manôver áldozatának érezheti magát, arra Irene esete a példa Galsworthy híres családregényébôl, a Forsyte Sagá-ból, mely televíziós világsiker is volt. Szóval: a szex természete viszonylag könnyen leírható, az ,,erosz''-nál viszont dadogunk. Bovet avatott író segítségét veszi igénybe[13]. Eléggé köztudott, hogy ebben mennyire különbözik a férfi és a nô lelki igénye. S bár a megállapítás nem általánosítható, aligha lehet kétségbe vonni, hogy a férfi inkább a szexhez, a nô inkább az eroszhoz kötôdik. A szeretet és a szerelem kultúráját kétségtelenül az ,,erosz'' jelenti. Ezt a kultúrát azonban férfinak és nônek egyaránt tanulnia kell. E nélkül ízetlen marad a szerelem, sôt e nélkül nincs is igazi szerelem. S ezt a kultúrát épp a házasság elôtti idôszakban kell elsajátítani, az elsô szerelem kezdetétôl a házasságig. Mindez az egész életre kiható ismeret, de még nem válasz a késôbb említendô ,,testi zónák'' kérdésére. A szerelem fejlôdésében -- evolúciójában -- ugyanis tisztázni kell azt a két fogalmat, melyet a szexuális nevelés szaknyelve ezúttal angolul fejez ki a ,,necking'' és a ,,petting'' szavakkal, bár a szóhasználat nem egységes. A ,,necking'' a genitális, vagyis a nemi zónán kívül esô testrészek erotikus töltésű érintése, simogatása. Ez voltaképpen az udvarlás közvetlenebb, elôrehaladottabb fokán jelzi az erotikus töltésű szeretet közeledési módját. Ebben költôi nyelven szólva a simogatás úgy tekinthetô, mint az ujjak csókja. Ez alkalmat ad arra, hogy a necking körébe sorolható erotikus töltésű csók, illetve a csókolódzás kérdését is fölvessük, hiszen erre sok fiatal kíváncsi. Ehhez a kiinduló útmutatást a francia Abiven házaspár adja meg az Élet kettesben című kitűnô könyvükben. Ezt mondják: ,,A szerelmes csóknak fokozatai vannak. Vannak tartózkodó, szűzies csókok, ezek alig többek simogatásnál. Az összeforró ajkak viszont már a heves szerelmet fejezik ki''. Ehhez hozzátehetjük, hogy etikai szempontból a csóknak is széles a skálája. A ,,csókolódzás'' pedig egy sajátos ismétlôdô folyamatra utal, amely késztetésében egyre hevesebb, annyira, hogy a partnerek elveszíthetik önuralmukat. Ez is érzékelteti, hogy nem olyan egyszerű a válasz arra a kérdésre: ,,Szabad-e csókolózni?'' (ti. a még el nem kötelezett szerelmi közelítés esetén). A csók hiteles formájában a szeretet kifejezése, de egyben az erosz jele is. Rostand világsikerű drámájában Cyrano így vall: ,,Egy csók! S ettôl félni kell? Eskü, amit közelrôl súgok el. Szoros ígéret. Rózsás pont az i-n, Amit szerelmünk írogat. Kicsiny, Kedves titok, amit a fül helyett A szájnak gyón alázatos fejed.'' (Ábrányi Emil fordítása) Aztán a drámaíró megfogalmazza az igazi szerelem csókjának lényegét, melyben ,,Az ajkak szélén ízleljük a lelket''. Tehát az erosz a lélekbeli szerelem vagy szeretet sajátos légköre. Ott van a gyöngéd ölelésben, a mosolyban, a másik csodálatában. Amit az emberi beszéd ,,platoni'' kapcsolatnak nevez, az erre vonatkozik. S vannak csodálatos, átszellemült, lélekbeli szerelmek, amelyek az erosz emelkedett légkörében maradnak mindvégig. Egy barátom mesélte, hogy tizennégy évesen, az ideális elsô szerelem verôfényében látta meg azt a tizenkét éves kislányt, akivel éppen csak találkozott, amikor nyaraltak. Váltottak pár szót és mindkettôjük szemében fölragyogott az a szikra. Párszor látták még egymást. Nem volt ott testi megkívánás, csak valami elementáris rácsodálkozás a másikra. Valami delejes ámulat. ,,Többet már nem is találkoztunk. De azt az élményt magamban hordom. Megismertem a szerelem forróságát is -- mondta az én barátom --. Tudom, mi ,,a lángok ünnepe''. Szerelemmel szeretem ma is a feleségemet. De azt a csodát már senki sem hozza vissza. Ez az erosz, amelynek persze különféle változatai vannak, egészen a misztikai szerelem magaslatáig. Az igazi csókban ott van az erosz, amely persze vegyülhet az erotikával. Júdás esetébôl azonban tudjuk, hogy vannak ,,áruló csókok'' is, s ilyenek sajnos nem mennek ritkaságszámba a szerelmet próbáló nemiség területén sem. A magyar nyelv árnyalataival élve beszélhetünk csókról, amely ,,elárulja'', hogy a szeretet jele. S beszélhetünk persze olyan csókról is, amellyel ,,eláruljuk a másikat''; becsapjuk, kihasználjuk, eszköznek tekintjük. Gyakorlunk rajta, mint valami kiselejtezésre szánt zongorán, amit csak azért tartunk, hogy a véglegesen beszerezni kívánthoz meglegyen a szükséges rutin. Az ilyen csók hazugság, mert a szeretet jelét adja szeretet nélkül. Csók és csókolódzás erkölcsi-emberi értéke is attól függ tehát, hogy mennyiben ,,igaz'', vagyis hogy mennyiben jele a szeretô közelítés szándékának, akkor is, ha ezzel még nem beszélhetünk elkötelezettségrôl a másik iránt. Mégsem tagadható, hogy a többszöri csókolódzásnak van bizonyos elkötelezô jellege a társkeresésben. Erkölcsi szempontból lehet veszedelmes játék, amely a teljes nemi kapcsolatba rántja azokat, akik ezt nem akarnák. Lehet viszont az önfegyelem és elôvigyázatosság próbatétele is. Ez azonban kellô felelôsségérzetet tételez föl, többnyire elsôsorban a fiatalember, illetve a férfi részérôl. Hiszen általában még ma is ô a kezdeményezô. Azt sem lehet tagadni, hogy a felelôtlen csókolódzás -- ismeretlen partnerekkel -- legalább kivételes esetekben még az AIDS-fertôzést sem zárja ki. A ,,petting'' az elôbbivel szemben kifejezetten a kölcsönös önkielégítést célozza, és arra koncentrál. Bovet az Így tudod te is? című könyvében részletesen ír róla (52. o.). Lényege: a legsajátosabb erogén zóna fokozott izgatása, ,,aminek végül is orgazmushoz kell vezetnie''. A petting tehát a legintimebb testi közelítés, amelynek keretében a partnerek bizonyos belsô késztetés indítására mintegy a kéz manipulációjával helyettesítik be a koitust, hogy a teljes testi találkozás kikapcsolásával elérjék annak csúcsélményét, az orgazmust. Bovet világosan elmondja, hogy lehet ennek önfeledt formája is. Általában azonban tipikus jele annak, hogy benne a szex az erosz kikapcsolásával kíván érvényesülni, s rendszeresített formájában szexuális technikává alacsonyodik. Eredménye pedig a ,,kielégülés'' fokán ragad meg, nélkülözve a boldogság élményét. Az ujjak olykor a zsebtolvaj ügyességével siklanak a kívánt testi zónához. Bovet rámutat arra, hogy ezzel az emberi naivitás vagy egyenesen az erkölcsi primitívség körzetében jelentkezô öncsalás leplezhetô le. A fiú bebeszélheti a lánynak, az pedig elfogadhatja, hogy így szüzességén nem esik sérelem. Orvosi értelemben valóban nem. Sérelem érheti viszont magát a nemi beidegzôdést. Azon túl tehát, hogy a lelkiismeretben a nemiség álszemérmét és álszentjeit formálja, rendszeresítve magának a szexuális egészségnek árt. Bovet orvosi pontossággal jellemzi ezt: ,,Mindkét partner túl sokat kockáztat a szexualitásnak ezzel a teljesen erosz nélküli technizálásával. Aki sokáig gyakorolta a pettinget, legtöbbször megszenvedi az erosz és a szex kettéválasztását.'' A házasságba is átnyúló romboló következmények oda vezetnek, hogy ,,a szexuális reflexek csak durva technikai érintésekre váltódnak ki, míg az erosz érzései messzemenôen elsatnyulnak és nem képesek a testi szexualitás fölébresztésére. Ennek következményei lehetnek a férfinál potenciazavarok; nôknél pedig bizonyos körülmények között a késôbbi normális reakciókat gátló szokások.'' Mindez tehát az igazi szeretetet és vele a testi találkozás hiteles örömét károsítja. ======================================================================== A motiváció s benne a közelítés szándéka A ,,Meddig lehet elmenni?'' kérdése etikailag egyértelműen a motivációhoz vezet. Ezt elemzi megragadó írásában Patricia Marshall, aki orvos felesége, öt gyermek anyja és Angliában népszerű házassági tanácsadó. Jól ismeri a házasság elôtti elôkészületi évek szexuális problémáit. Ô is teljes meggyôzôdéssel annak ad hangot, hogy elsôsorban nem a ,,tiltott zónák'' szemléletébôl kell kiindulnunk, hanem abból: valóban a szeretet vezet-e engem, amikor a másikhoz közelítek? Kölcsönös kérdés formájában: ,,Vajon amit most csinálunk, az a szeretet kifejezése, vagy egymás kölcsönös nemi izgatásának eszköze?'' Igaz, erre nem mindig könnyű egyértelmű választ adni, hiszen -- pestiesen szólva -- esetleg az ,,is-is'' lenne a pontosabb válasz, vagy talán az ,,inkább ez, inkább az''. Patricia asszony mint nô és feleség hiteles tanúként állapítja meg, hogy a petting igénylése -- házasság elôtt -- inkább a férfiakra jellemzô. ,,A lányok többsége -- mondja -- a szerelem valamiféle érzése nélkül meglehetôsen ritkán kerül ilyen helyzetbe... Esetleg nem is igazán tetszik neki, ami történik, de ha a férfi ragaszkodik hozzá, szerelembôl enged kívánságának.'' S mivel az ilyen követelôdzô közelítés igaz szándéka és erkölcsi értéke fölöttébb kétes, Patricia Marshall kimondja: ,,Ezen az alapon sorolom én a nemi egyesülést a házasság körébe, mert így igaz módon és teljesen fejezi ki a házasság mindenre kiterjedô, állandó jellegű elkötelezettségét.'' Hogyan támasztja alá mindezt a statisztika? A házassági elvárások statisztikai felmérései szerint, amint arról Szilágyi Vilmos Pszichoszexuális fejlôdés -- párválasztási szocializáció című könyvében beszámol, egyértelmű és kiemelt hangsúlyt kap: a szeretet és a megbecsülés, különösen a nôknél. Nem kétséges tehát, mi két ember életre elkötelezett kapcsolatának központi értéke. Ugyanakkor mirôl vallanak a fiatalok kapcsolatkeresésének statisztikai jellemzôi? Szilágyinál éppúgy találunk adatokat erre vonatkozólag, mint nyugatnémet felmérések alapján. Ezekbôl egyértelműen kiderül, hogy az elsô nemi aktusra a felkészülés éveiben többnyire 17-20 éves korban került sor, kb. 50% arányban. A motívumot tekintve azonban a kölcsönös szerelem mellett más tényezôk is jelentôs szerepet játszanak. Így például az ittasság, a kíváncsiság, a szexuális felhevülés, a partner erôszakos sürgetése[14]. Az utóbbi már sokat elárul. Mindez pedig olyan messze van az erkölcsi értéktôl és az igazi szeretet elvárásaitól, mint Makó Jeruzsálemtôl. Holott, amikor statisztikailag fölmérik a jövendô házastársra vonatkozó igényeket, toronymagasan emelkedik ki a ,,megbízhatóság, ôszinteség'' személyi értéke, ami köztudottan erkölcsi tulajdonság. Jellemzô persze az elvárásokban a belsô logika hiánya az erkölcsi értékelésnél. Mert aki igazán szereti és valóban megbecsüli a másikat, az nem fogja kísérleti alanynak használni a szerelemben, az tud érte nemi téren is önfegyelmet gyakorolni, az képes a hűségre akkor is, ha a másik távol van (például katona). Ezért kell világos tükröt tartani a házasságra felkészülô fiatalok elé, lelkiismeretük formálása és a helyes értéktudat kialakítása érdekében. A statisztika -- igaz nálunk a materialista nevelés visszajelzéseként is -- 70-80 %-os, amikor a házasság elôtti nemi kapcsolatok igenlésérôl van szó, fiatalok részérôl. Arra azonban kevesen gondolnak -- mert nem tanulták --, hogy a sokat emlegetett próba mennyire illúzió. ,,Ki kell próbálni -- érvelnek -- egymáshoz illünk-e?'' Valóban ,,kell''? Képzeljük csak el, hogyan fest ez a gyakorlatban egy felelôtlenül kísérletezô esetében: elôfordulhat, hogy már az ötödik, hatodik, tizedik lánynak mondja sajnálkozva, több hónapos kapcsolat után: ,,Sajnos, nem illünk egymáshoz.'' Az emberi személy nem kísérleti nyúl, s a nemiség ajándéka nem tolvajkulcscsomó, melyet a különbözô zárakhoz addig kell próbálgatni, amíg valamelyikbe beleillik. Mit lehet ugyanis egy-egy elôzetes nemi aktussal kipróbálni? Két ember teljes szerelmi harmóniáját? Azt csak a házas együttlétben lehet. Nem véletlen, hogy a dolog képi ábrázolásában jól érzékelhetôvé válik az efféle szexpróba öncsaló jellege. Mert lehet-e a Dunán kajakozva kipróbálni, hogy milyen a vitorlázás a Balatonon? Lehet-e az ejtôernyôs ugrást kipróbálni úgy, hogy a megfelelô felszerelésben a várható fizikai ütést produkáló magasságból (például hat méterrôl) esernyôvel leugrunk? Képtelenség. Az eredeti összetett folyamat. A próba pedig öncsalás. ,,Kell?'' A két esetben nem azonosak a külsô és belsô feltételek. A kapcsolat belsô harmóniáját komolyan megzavarhatja -- legalábbis az igényesebbeknél -- a lelkiismeret tiltakozása, a szülôi rosszallás, az egyház és a társadalom helyeslô hozzájárulásának hiánya (más zavaró tényezôket nem is említve). Egyben ugyanis hívô és nem hívô felnôttek megegyeznek: az ilyen komolyra fordult és lényegében már elkötelezô kapcsolattal nem lehet játszani. S ebben nincs egyenlôség férfi és nô között. A szakítás elsôsorban a nôt viseli meg, olykor nagyon súlyosan. De a férfi helyzete sem könnyű, ha szakítani akar. Egy régi magyar film címe utal erre: ,,Szakítani nehéz dolog''. A cím közmondás is lehetne, azzal a módosítással, hogy a szakítás néha kegyetlenül nehéz, s nem ritkán súlyos, vagy egyenesen tragikus következményekhez vezet. S itt meggondolandó, hogy a nô még akkor sem vetkôzheti le ebben alapvetôen nôi természetét, ha egy felelôtlen tartós kapcsolatba önként beleegyezik vagy esetleg maga kezdeményezi azt. ======================================================================== A három fômotívum. A külsô szép és a kellemes vonzása A motívum az, ami mozgatja az embert cselekvésében, ami megszabja törekvéseink irányulását. S vannak, akiket életvitelükben az érzelmek, hangulatok vezérelnek, vannak, akiket a pénz és az anyagi javak vonzanak és vannak olyanok is, akik az emberi értéket becsülik leginkább, akik a szeretetet teszik meg választásaik, döntéseik fô motívumává. Ôsrégi emberi tapasztalat ez. Filozófusok és írók foglalkoztak vele. Mi sem kerülhetjük meg, mert a szerelem és a házasság kérdésében is jelen vannak. Hogyan? A szép külsô nem mellékes, sôt általában ez váltja ki a vallomást: ,,Tetszik''. A kívülállók pedig megállapíthatják: ,,Tetszenek egymásnak''. De elég-e a szép külsô? A színes magazinok, tévé-újságok dömpingben ontják a cikkeket és a képeket a filmsztárokról. Ha egy nô kifejezetten szép, az persze ezen a pályán külön elôny, miközben a férfiszépséget más mércével mérik, bár ott is kiemelt szerepük van a ,,szép fiúknak''. A baj akkor következik be, amikor valakit ,,beskatulyáznak'' s a küllemére tekintettel a ,,szép lány'', illetve a ,,szép fiú'' kategóriájába sorolnak. Elsô pillantásra szokatlan és különös az érintettek reagálása. Minden igényes színész ki akar törni ebbôl a selyem-skatulyából és karakter-szerepre vágyik. Jó lenne, ha ez az életben is így volna, ha a jellemek, a karakterek kapnának nagyobb elismerést. A csupán külsôleg szép vonzereje nem tartós. Még az ún. ,,szexis-szép'' is más kategória. Nyugat-Európa ízlése fölkapta az ,,attraktív'' jelzôt. Ez olyan nôi vonzásra utal, amely más, mint az ún. hagyományos hollywoodi szépségideál. A külsôn túl valakinek a lényébôl kisugárzó jellemzôje. De még csupán szexuális-vonzerô. Vannak ennél hitelesebb belsô értékek is egy nôben vagy egy férfiban. Egy csinos fiatal hölgy varázsa a társalgási asztalnál addig tartott, amíg ki nem nyitotta a száját. Pár suta-buta mondat elég volt, hogy a környezet -- a férfiak is -- lereagálják, hogy mennyit ér a kulturáltsága. Sík Sándor egyik versében mondja ki erre vonatkozóan, hogy milyen szép a sirály, amikor röpül, ,,csak meg ne szólaljon''. Mert kellemetlen hangja elűz minden illúziót. Igen, a külsônél nagyobb rangja van az erkölcsi értelemben vett karakternek, azoknak a férfiaknak és nôknek, akiknek jellemük van. Ôk azok, akik belsô értékek hordozói, szemben a jól öltözött divatbábokkal. A szép vonzó hatással van ránk, de a szépnek fokozatai vannak. Nemcsak így: szép-szebb-legszebb. Befelé ható irányban is, amikor valaki a lényével vonzó. Az tehát, hogy valaki ,,tetszik'', csupán az elsô lépés a titokban, ha már komolyra fordul a közös élet kérdése. Mert annak anyagi feltételei is vannak. Amikor aztán vagy az egyik, vagy a másik ezeket az anyagi feltételeket tartja fontosabbnak, elôfordul, hogy a küllemre tetszetôsebbel szemben mégis azt választja, akinek pénze van. De ide sorolhatjuk az olyan társadalmi elônyöket is, melyeket egy házasság biztosíthat. Például egy cégnél a fônök lányát elvenni, elônyös választást jelent a cég alkalmazottjának, elômenetele szempontjából is. Ha nincs igazi szerelem vagy legalább szimpátia, akkor persze a kötést ,,érdek-házasságként'' könyvelik el az emberek. Amerikában igen erôs ez a motívum -- filmek tanúsítják --, de lehet, hogy az ilyen házasság sem végleges. A legmagasabb motívum kétségtelenül a másik iránt érzett tisztelet és a valódi szeretet, amely az igazi szerelemben kibontakozik és megérlelôdik. Persze ember legyen a talpán, aki nagyon határozott választó vonalat képes húzni a három motívum között. Más az, ha a tetszetôs külsô felismerhetôen silány jellemet takar. Ha valaki csupán a külsô vonzásának enged és nem ismeri meg a másikat, késôbb nagyon megbánhatja. Sokan vallottak már arról -- érett fejjel --, hogy a házasság elôtt Ádám is meg Éva is szinte ösztönösen a legvonzóbbnak mutatkozott a másik elôtt. A leány a lehetô legjobban akar kinézni, amikor beletekint a tükörbe, felkészülve a nagy találkozásra, s persze a fiú is. A humor hullámhosszán szólva: a férfiaknak általában nincs szerencséjük, ha a cipôjük elülsô részére fordítanak gondot. Mert a ravasz nôi tekintet a cipô sarkát veszi célba (ezt is ôszülô fejjel tudja meg az ember). Ami a vonzónak mutatkozást illeti, az teljesen érthetô és normális, bár a részleteket illetôen az ízlések változhatnak. Ha a hármas motívumot hasonlattal közelítjuk meg, talán a hegymászókat lehet megidézni. Kevesen jutnak el a csúcsra, többen csak az alaptáborig érnek el. Még többen vannak, akik a hegy lábánál verik föl sátrukat és látcsôvel vizsgálják a merészebb vállalkozókat. Ôk a kényelmesek, akik tartózkodnak a nagyobb erôfeszítéstôl, kockázattól. De ez a hasonlat is esendô. A hegymászók nem az ,,alföldi szép nagy rónaságon'' teremnek. Nálunk inkább a fürdôk példája volna alkalmasabb ennek a bizonyos legalsóbb szintnek érzékeltetésére. Van is mire hivatkoznom. Hányszor tapasztaltam a fürdôben, hogy 60-70 évesek úsztak a 24 fokos vízben, a 14-16 évesek pedig -- ,,Jaj de hideg!'' megjegyzéssel -- megkeresték a jó meleg külön medencét és abban ücsörögtek. Csak azt keresni, ami kellemes, ami ideiglenes jó érzést kelt, ez bizony a legalsó fokozata a motívációnak. Csak lefelé evezni a folyón! Csak mindig a dolgok könnyebbik végét megfogni! Olyan ez -- bár bizarr a példa --, mint amikor egy repülôgép erejébôl csak annyira futja, hogy a betonon haladjon elôre és ne legyen képes fölemelkedni a magasba. Pedagógiai fölmérések tanúskodtak arról a nyolcvanas években, hogy etikailag milyen alacsony diákjainknál a motiváció átlagszintje, ami a materialista nevelés következménye volt. Hiányzott a harmadik szint iránti érzék, hogy nem csupán én számítok. Hogy egy igazi hivatás követelménye szerint ,,másokért'' is kell tudni élni és tenni: a családért, a hazáért, az embertársakért, egyeseknek még az emberiségért is. A szerelemben és a házasságban ez már kényszerhelyzet. Az élni, sôt jól megélni ,,belôle'' képlete elfogadott, de élni ,,érte'', az sokaknak már csaknem elérhetetlen követelmény. Ez ugyanis áldozattal jár. Az pedig kellemetlen. Nehéz feladat, mint egy hegycsúcs meghódítása. Sokak életcélja: minél kevesebb munkával minél kényelmesebb életet biztosítani. Ez a sportban persze nem megy. Egy igényes vállalatnál sem megy. Még a gengszter-világban sem megy. Legfeljebb kivételes lehetôségek adódnak, kivételes gazdasági helyzetben lévôknek. Mi, magyarok, jelen állapotunkban az átlagot tekintve a legalsó szinten vagyunk. Dobogóra jutottunk viszont az alpári beszédstílusban, a válásokban, a sikertelen házasságokban, meg az öngyilkosságban. S közben -- mint a költô mondja -- ,,pusztulunk, veszünk''. A statisztika tényeket rögzít. ,,Csak azt keresd, ami kellemes!'' -- visszhangzik a hamis pedagógia jelszava. És itt van az eredmény! Akkor utólag mégsem kellemes, ami elôtte annak tűnt. A materialista nevelés után jöttek az amerikai filmek. És a csôd pedagógiája: a ,,Mindent szabad''. Meghökkentô, hogy még a második szintre is milyen kevesen jutnak el, megkeresve egy döntés anyagi vagy a karriert illetô elônyeit. Angliában ez elképzelhetetlen. A harmadik fok pedig túl magas fiataljaink nagy részének: a tisztelet és szeretet evangéliumi motivációja. Pedig a szerelmet és a házasságot ez teszi igazán széppé. Amikor a bajban is számíthatok a másikra, jóban és rosszban. Hol van a bajok fô oka? David Hume újkori angol filozófus nagyon kártékony elvet fogalmazott meg, amikor a jót a kellemessel, a rosszat a kellemetlennel azonosította. Érzelmeink ugyan azonnal letapogatják, mi az, amit kellemesnek fogunk föl és mi az, amit kellemetlennek. Csakhogy ez nem etika! ,,Ami kellemes neked, mindig azt keresd!'' -- ez az emberi önzés jelmondata. Az erkölcs tekintettel van a másikra és a holnapra is (már volt róla szó). S bizony olykor kényelmetlen, ha már azt is tekintetbe kell vennem, amit a ,,másik'' szeretne. A ,,holnapot'' illetôen a nemiség vonatkozásában milliónyi példával lehetne igazolni, hogy ami ma kellemes volt, abból holnap nagyon kellemetlen dolgok következhetnek. A nemi betegségek és az AIDS története -- egyebek mellett -- errôl beszél. Sokszor nehéz eligazodni a motivációinkban, elismerem, hiszen az említettek többnyire keverednek egymással. Mégis fölismerhetô a vezérmotívum. Kérdezd meg magadtól: tudod-e igazán szeretni -- tisztelve szeretni -- a másikat? Vagy csak azt keresed benne, ami neked jó és kellemes? Mert akkor nem szeretsz igazán. És így nem válsz erkölcsi értelemben felnôtté. Fejlôdô, akuló lények vagyunk mi, emberek. A fiatal években túlteng még bennünk az érzelmi elem. De ne csak érezz, értékelni is tudj! Ne tévesszen meg a külsô szépség. Ne válj puhánnyá a kényelem meleg vizében. Legyen szemed önmagad és mások belsô értékeire. Pál apostol szavai nem csak a halálon túlra érvényesek. A leghitelesebb értékmérôt alkalmazza sokat idézett megállapításával, jelen életünkre is, amikor azt mondja: ,,a legnagyobb a szeretet'' (1 Kor 13,13). ======================================================================== Illem és jellem Könyörülj rajtam, Istenem, mert te irgalmas vagy és jó. Nagy irgalmadban töröld el gonoszságomat. Mosd le bűneim, tisztíts meg vétkeimtôl. Beismerem, hogy romlott vagyok, bűneim ismertek elôtted. Töröld el mindazt, ami bennem gonosz. Tiszta szívet teremts belém, és éleszd fel bennem a jóakaratot. Ments meg a beszennyezett vértôl. Add meg nekem újra az üdvösség örömét... (Töredékek az 51. zsoltárból) A házasságra készülôk számára éppúgy tanulság, mint azok számára, akik útjukat segítik, hogy a nemiség közvetlen körzetében nem szabad megrekedni. A nemiség kultúrája az ember kultúrájának függvénye. Ha nem így volna, akkor valóban csak az orvost kellene felkeresni, esetleg a pszichológust. Ha azonban komolyan vesszük, hogy a nemiség dolgaiban való jártasságnál fontosabb az erkölcsi érettség, persze a maga fejlôdési folyamatában, akkor az etika és a valláserkölcs képviselôit sem lehet megkerülni, kinek-kinek a maga világnézete szerint. Nem általánosítok, de nem hiszem, hogy a diszkó a jellem alkotóműhelye. Sok diszkó légköre meglehetôsen fülledt, egészségtelen környezet a szerelem kivirágzásához. Mennyire más a táncházak atmoszférája! Gyanús a szex leválasztása az eroszról... A fiatalok, majd a felnôttek köreiben kialakult sivár érdeklôdés, hogy ki kivel feküdt már le és hányszor. Meg a popsztárok képzeletbeli szexuális rekordteljesítményei. Egyáltalán: az egész rekordszemlélet... Az igazi szerelem csókjait nem lehet stopperórával mérni. Ha már így méri valaki, tönkretette benne azt, ami igazán szép, ami igazán emberi. Az erosz halála. A következmények pedig valójában csak hosszú távon mérhetôk fel. Jó pár évtizede még összekötötték a tánctanulást, s a táncot magát is a kulturált nemi viselkedés megtanulásával: ,,tánc és illemtan...'' Korunkban igencsak elvált egymástól a kettô. Hogy illemtani ismereteinket -- némi túlzással -- mintha a nullára redukálták volna, az még csak hagyján. A jellem hiányosságai a rosszabbak. Hisz egy kissé ironikus szójátékkal azt is lehetne mondani: az illem külsô máz, a jellem belsô váz... Mi is hát a jellem? A Magyar Értelmezô Szótár pontos meghatározást ad: ,,Valakinek erkölcsi elvekhez való szilárd ragaszkodásban megnyilvánuló magatartása.'' Kicsit elvont, de kifejezô. Közérthetôbb és közvetlenebb, ha azt mondjuk: a jellemes embernek tartása van. Persze erkölcsi tartásról van szó. S ha a házasságra tekintünk, máris elevenebb a kép. Jelleme annak van, akire rábízhatom az életemet és a gyermekeimet. Tartás... ,,Ha férfi vagy, légy férfi, ne hitvány, gyönge báb'' -- mondja Petôfi Sándor a nagy költôk kivételes kifejezôerejével. Mert ebben a felszólításban a ,,férfi'' sokkal többet jelent a biológiai teljesítôképességnél. Hiszen a szó értékcsökkenésére mutat, ahogyan azt gyakran használják. S a ,,gyönge báb'', mint a férfi-jellem ellentéte, szintén találó. Ehhez persze ismernünk kell a régi falusi házakban gyakran föllelhetô játékszert: a kócbabát, melynek szegénykének nem is lehetett tartása. Keze, lába lengett, lógott, hisz kócból, rongyból varrták. Mennyivel más Medgyessy Ferenc, híres szobrászunk hasonlata, amely viszont a pozitív oldalt értékeli. Ô azt mondja: a jó kôszobor olyan, hogy a hegyrôl legurítva is épségben marad, nem törik darabokra. Értjük az utalást, ha a hasonlatot erkölcsi vonatkozásban alkalmazzuk. A jellemes férfi az élet forgatagában, a balsors lejtôjén gurulva is megôrzi tartását. Ha pedig padlóra kerül (ismerôs a kifejezés), föl tud állni újra, mint Jack London novellájának kemény boxolója, ,,a mexikói''. Profi ellenfelét azzal tudta legyôzni, hogy rendkívül szívós volt. Újra és újra talpra állt a ringben. A régi példatárak az antik Róma hôsét idézik: Mucius Scaevolát, aki hazája követeként tűzbe tette a jobb kezét, hogy szavai hitelét bizonyítsa. Azóta is használatos a mondás: ,,Tűzbe teszem érte a kezem...'' A jellem kérdésében egyetért a humánetika és a keresztény erkölcs. Mindkettô fontosnak tartja. S a férfijellem persze nem boríthatja árnyékba a nôi jellemet. A nônek is kell, hogy tartása legyen. Akkor is, ha házasság elôtt, akkor is, ha házasság után ostromolják. A nôi jellem sajátossága a hűség is. A jellem persze olyan szilárdságot és elvhűséget jelent, amely nem merev. Ezért a kôszobor hasonlata félrevezetô is lehet. Ha valakire azt mondják: ,,Gerinces ember'', ezzel jellemére utalunk. A ,,gerinctelenbôl'' hiányzik a tartás. De akinek jelleme van, az nem lehet olyan sem, mintha karót nyelt volna. Egy közösségben beszélünk ,,oszlopos tagokról'', s ez is mutatja hasonlataink elégtelenségét. Mert a jellemes ember szilárd, de nem merev. Hajlíthatatlan, ha jól megalapozott elveitôl el akarják tántorítani. De meg tud hajolni az érték elôtt, ami az igazi alázat lényege. A jellemes ember olyan, mint az író, akinek kiforrott, egyéni stílusa van. Maga a jellem voltaképpen a személy stílusa. Azt jelenti, hogy valaki magatartásában egységes, következetes, legalábbis az élet lényegi dolgaiban. S ha az igazi jellem nem nélkülöz egy bizonyos hajlékonyságot, nem nélkülözheti a nyitottságot sem. Olyan, mint a kétéves bor. Már érett, de évek múltával tovább érlelôdik. Ezt a jellemet kell önállóan alakítani, ha már az önállóság igényéig eljutottunk. Ismerôs a közmondás: ,,Addig hajlítsd a fát, amíg fiatal.'' Eötvös József szavai is megérdemlik, hogy azokat emlékezetünkbe véssük: ,,Csalódik, aki azt hiszi, hogy ha ifjúkorában gyengének mutatkozott, késôbb, mint férfiú, szilárdabb jelleművé válik.'' ======================================================================== Felnôni a belsô értékekben is. A nagykorúság jelei Ma már közhely, hogy fiataljaink átlagát tekintve a hagyományosnál korábban és mintegy felgyorsulva következik be a nemi érés. Az erkölcsi- emberi nagykorúság viszont késleltetve jelentkezik. Az okok messzire vezetnek. Ezért a tényeknél kell maradnunk. A humor kisarkítja ugyan a különös pedagógiai fordulatot, de azért nem nagyon túloz. A mama beszámol barátnôjének arról, hogyan próbálta a nemiség dolgaiban felvilágosítani tinédzser leánykáját. Aztán tágra nyílt szemekkel néz a barátnôre és azt mondja: ,,Te, hogy én mennyit tanultam''... Ebbôl a korai és inkább csak biológiai jellegű ,,kitanultságból'' azonban még hiányzik az emberi érettség, melyet nem lehet az évek számához kötni. Érdemes megjegyezni a történelembôl, hogy Jézus idejében Keleten és Nyugaton -- tehát a rómaiaknál is -- különleges rangot vívott ki a harminc éves kor. A bírói tiszt ellátása vagy a nyilvános tanítás -- Jézusé is -- ehhez a korhoz kapcsolódott. Ezt a számot megelôzôen a húsz éves kor volt olyan, amely a nagykorúvá érés középfokának számított. Nyilván nem biológiai, hanem emberi-erkölcsi nagykorúságról van szó, bár érdekes, hogy sejtjeinket tekintve kb. 28 éves korban érjük el a biológiai kibontakozás tetôpontját. Onnan már lefelé vezet az út. Az ember azonban szellemisége révén sokkal több annál, amit biológiailag mérni lehet. Hiszen vannak olyan emberek, akik legjobb műveiket hetven éven felüli életkorukban alkotják meg. Miben rejlik tehát a gondolkodásunkban, értékelésmódunkban, életvitelünkben tükrözôdô erkölcsi nagykorúság? Hogyan alakul ki? A tinédzser korban már bontakozó öntudat az egyéniséget célozza meg. Ilyenkor fölerôsödik a kérdés: ki vagyok én? Ismert dolog az önazonosság, az identitás keresése. Ehhez kapcsolódik egyre határozottabban, hogy rákérdezünk az ember általános rendeltetésén túl a saját életünk értelmére. Miért is élek én? Alakul, formálódik bennünk a felelôsségtudat. Együttérzünk azzal, akit szeretünk. De aktív módon is segíteni akarunk a másikon. A szerelem ébredésével különösen szimpatikus, amikor a fiú segít a tanulásban a ,,kislánynak'', az meg drukkol neki az iskolai bajnokságon. És mindez persze megfordítva is érvényes. Síelésnél megsérült a barátod. Meglátogatod. Viszel is neki valami kis ajándékot. Megvígasztalod. Valaki tiszteletlenül beszél a mamádról vagy a hugodról. Visszautasítod. Valakit igaztalanul megvádolnak. Védelmére kelsz. Célbadobás közben kiverted az ablakot. Sunyíthatnál. Nem látta senki. S amikor a tettest keresik és mást kezdenek gyanúsítani, összeszeded magad és bevallod, hogy te voltál. Vállalod a felelôsséget azért, amit tettél. Persze nem akartad és azt megértik. Kis gyermekek szavainak távoli hangzavarából hallod a spontán megnyilatkozást, amely csak néha igaz: ,,Nem én voltam. Ô volt!'' Észreveszed, hogy kinôtted ezt a hamiskodó önvédelmet. S közben -- szinte észrevétlenül -- ráébredsz arra, hogy szükséged van az önnevelésre is. Aki katolikus és elvégzi a gyónását, az kénytelen beletekinteni a ,,lelkitükörbe''. Megtanulja az önvizsgálatot, értékeinek és hiányosságainak fölmérését. Apró kis mozaikszemek ezek, de azért beszédesek. Az erkölcsileg nagykorú elérhetô életcélt tűz ki maga elé, és azért akar is, tud is tenni. Nem riad vissza az áldozatoktól sem (tanulás, edzés). A felelôsséget pedig vállalja. Megbízható emberré kíván formálódni. A szerelem és a házasság légterében különösen jelentôs, ha az ember fokozatosan felnôtté válik, gondolkodásában és értékelésében komolyodik. Így lehet majd rábízni munkát, életeket és sorsokat, emberek ügyét. Az egészséges személyi kibontakozásban a felelôsségtudat kezd kitágulni a jövô felé, sôt a család, az iskola, a vallási közösség és persze a haza irányában is. Csak egy példa. Akinek van önérzete és felelôsségtudata, az a hangoskodó, botránkoztató viselkedéstôl visszafogja magát a vonaton vagy egy külföldi út alkalmával, és társait is figyelmezteti. Érzi, hogy már nemcsak róla és róluk van szó. Hallani a megjegyzéseket: ,,Ilyenek a magyarok''. Legyen benned önérzet, amikor a hazádat képviseled, még ha akaratlanul is. Az emberek könnyen általánosítanak. Szerezz barátokat és vívj ki megbecsülést, ne csupán magadnak, a népednek is. Mert útjaidon magaddal viszed láthatatlanul azt a közösséget is, amelynek tagja vagy. Persze a ,,fejlôdés'' korántsem ilyen egyenes vonalú. A drámai képlet az, amikor egy magát jellem dolgában elhagyó valaki találkozik a szerelemmel s benne a ,,másikkal''. S annak szemében -- mint valami tükörben -- egyszerre átlátja a maga silány mivoltát. Megrendítô vallomásokat ôriznek errôl regények, filmek, beszélgetések. És még ilyenkor sem késô. Az igazi szerelem s vele a szeretet olykor csodákra képes. Megrendítô a vallomás: ,,Méltatlan vagyok hozzád. De ha elfogadsz, megváltozom. Mindent megteszek érted, mert szeretlek. Segíts, hogy talpra álljak.'' Pompeius Magnus a Római Birodalom ,,nagy embere'' volt, a Julius Caesart megelôzô idôben. Arról volt nevezetes, hogy mindig teljesítette az állam által rá bízott feladatot. Pedig ezek között olyanok is akadtak, mint a Földközi-tenger megtisztítása az elszaporodott kalózoktól. Nem volt könnyű... A nagykorú erkölcsi személy az, akire rá lehet bízni felelôs feladatokat, akár szakmai, akár emberi vonatkozásban. Ô az, akire rá lehet bízni életeket, sorsokat. Így van ez a szerelemben és a házasságban is, már az elôkészület idején. Sokakat maga a bizalom kihívása képes emberileg fölemelni: az a tudat, hogy felelôs lett másokért. Hány apa mondta el, amikor a leánykérésnél vôjelöltje vállára tette a kezét: ,,Rád bízom a lányomat''. S hány anya súgta oda jövendô menyének: ,,Mostmár te vigyázz a fiamra''. Nemcsak dalban, prózában elbeszélve is mélyen érint meg bennünket, amikor a házasság elôtt egymásba kapcsolódnak az ujjak és a tekintetek, mert mindez szavak nélkül is döntô vallomás: ,,A sorsomat bízom rád''. ======================================================================== A hűség próbája Ha a jellem szóval kapcsolatban elsôsorban a férfiak példáját idéztem, megbocsátható, bár tudjuk, hogy a ,,gyöngébb nem'' nem erkölcsi értelemben vett kifejezés. Egyensúlyba kerül viszont a mérleg két karja, ha a hűség dolgában elsôsorban a nôi jellem hiteles képviselôi jutnak eszünkbe, a nagyon vonzó nôi kedvességgel együtt. Az Odüsszeia fôhôse ugyan az ókor nagy tengeri utasa, kalandora: a bátor és ravasz Odüsszeusz, de azért az utókor tudatában felesége, a hűséges Pénelopé is belevésôdött. Sok-sok évig várta vissza férjét. Talán hallott is róla idônként bizonytalan híreket, de ô várt, várt, hogy egyszer majd mégis megérkezik. Fia, Télemakhosz volt a támasza ebben a hűséges várakozásban. Pedig a kérôk ugyancsak ostromolták. S Odüsszeusz, hosszú bolyongása után, egyszer mégis hazaérkezett... Mai fiatal lányok tanulhatnának tôle. Meg abból is, ahogyan a keresztény múlt értékelte Pénelopé hűségét. Vannak angol lányok, akik ma is szívesen viselik a Penelope keresztnevet. A múltban pedig annyi igehirdetésben szerepelt mintakép formájában. Olyan rangos nagy igehirdetôknél is, mint Pázmány Péter. Ez újabb bizonyság arra, hogy a keresztény erkölcs szövetségben van a humánetikával, s a pogány világ igazi jellemeit is értékeli. Egy fiatal lányról hallottam -- bárcsak egyes számban idézhetném --, hogy vôlegényének még a hároméves katonai szolgálata is sok volt számára. Valaki közben megtetszett neki, és szó nélkül feleségül ment hozzá. Amikor a fiú hazajött; csak akkor értesült a fejleményekrôl. Elsírta magát. Hisz már építgette közös jövôjüket... A férfihűség nagy földomlása pedig nálunk is bekövetkezett a materialista és ateista nevelés hatására. Fájdalmasan keserű gyümölcsei ennek az egy gyermekkel otthagyott feleségek és anyák. Milyen sokan vannak! Lélekben látogatást teszek a hűség temetôjében és megállok a képzeletbeli sírfelirat elôtt: ,,Örökre a tiéd'' -- szólt a Nagy Ígéret. Élt vagy másfél évet''. Ilyen a másfél éves ,,örökkévalóság''... Mi lett belôled, hűség? Kimentél a divatból? Szaporodnak a korán elhagyott házasok. A szenvedô alanyok pedig elsôsorban a nôk. Itt nincs egyenlôség. S a statisztika kénytelen beletörôdni. Változó érzelmek, jellem-hiány, erkölcsi kiskorúság, hamis filmsztár-ideálok... Ki tudná felsorolni az okokat. Az biztos, hogy sokan félnek az elkötelezettségtôl. Nem képesek felnôtté válni a felelôsség dolgában. Mint a gyerek, majszolnák mindig az élet édességeit. Hogy terhet vegyenek a vállukra azokért, akiket szeretnek, az már felülmúlja képességüket. Sodródnak, mint ôszi falevelek a szélben... Érzelmeik, vágyaik és szenvedélyeik vannak, de nincs akaratuk és felelôsség-tudatuk. Igaz, nem is erre nevelték ôket. Így lettek a biológia foglyai. Sokat sulykolta fiataljainkba a materialista nevelés, hogy minden változik körülöttünk és bennünk. Hérakleitosz görög filozófus szavait idézték a tétel igazolására. Eszerint, ha egy patakba belépünk, mindig más vízben állunk. Csakhogy a patak folyik ugyan, és így vize változik, de a meder és annak kövei szilárdan tartják magukat az áramlásban. Wass Albert emlékezetes versének üzenete ezt mondja ki: ,,A víz halad, a kô marad, a kô marad''. A változó feltételezi a maradandót. Egy gótikus katedrális üvegablakában is az a csodálatos, hogy ólomkeretei szilárd biztonságot adnak. A maradandót jelképezik. A kereteken belül viszont szabadon változik a színek ragyogása, hajnalban, délben, alkonyatkor... A hűség mintapélda arra, hogy a változó -- fejlôdve változó! -- erkölcsben milyen maradandó emberi értékek vannak. A hűség szikla, amelyre lehet házat építeni -- Jézus hasonlatát mondom --, a hűség hiánya hűtlenségek sorozatához vezethet, ami homokhoz hasonlítható. Homokra pedig kár építkezni. Dunaújváros egyes házai emiatt váltak ingataggá. A jellem és a hűség értékét nélkülözô embert hasonlítják szélkakashoz, amely a háztetôkön mindig úgy fordult, ahogy a szél fújt. A politikában különösen érzékenyek vagyunk erre. De a szerelemben és a házasságban sem közömbös dolog, hogy férj és feleség mennyire tud ellenállni a kísértô alkalomnak. Van a Szentírásnak egy mondata, mely tiszta és erôs szavakkal fejezi ki az adott szót, az ígéretet, az életszövetséget komolyan vevô ember magatartását, mégpedig felsôfokon. ,,Hűséges mindhalálig'' (Jel 2,10). ======================================================================== Személyi értékek, erények Az emberiség múltjában pogány filozófusok és a keresztény erkölcs képviselôi gyakran használták az ,,erény'' szót, mint a bűn ellentétét. Csatlakozott ehhez az irodalom is. Ha viszont a mai fiatalok beszédét vizsgáljuk, legfeljebb elvétve találkozunk a szóval, fônévként. Mert jelzô formájában -- ,,erényes'' -- valóban elavult. Meg lehetne kérdezni például egy keresztény kisközösség tagjaitól, a fiúk felé fordulva: ,,Ki szeretne közületek szíve választottjául egy ,,erényes hajadont''? Gondolom, leshetnénk a jelentkezôket. Hiszen mindkét szó kiment a divatból, sôt, a képzettársításai sem a legvonzóbbak. Pedig mindkettô személyi értéket fejez ki. Ha viszont azt kérdezi az ember: ki ne akarná, hogy választottja emberi értékekkel, jó tulajdonságokkal rendelkezzék? Gondolom, kevesen szavaznának nemmel (ha egyáltalán akadna ilyen). Szeretem változatos szóval megnevezni az erény fogalmát. Végül is meg kell értenünk a régiek szóhasználatát vagy az irodalom igényesebb nyelvét is. Ha viszont arra keresem a választ, hogyan is magyarázhatnám el az erény lényegét mai fiataloknak, nem könnyű a feladat. Más neveket is használnom kell. Mindenesetre nagy segítség, hogy a puszta szó is eszünkbe juttatja származását. Az erény szó hallatán, olvastán ugyanis nem a ,,fogatlan aggszűzre'' kell gondolnunk, ahogyan Max Scheler, a kiváló német erkölcsfilozófus ironikusan megjegyzi, sokkal inkább az ,,erôre'', sôt az ,,energiára''. Mert az erény lényege az, hogy az ember gyakorlással s kellô átéléssel olyan belsô készségeket, jó tulajdonságokat képes fokozatosan kibontakoztatni magában, melyek növelik embersége értékét. Olyan ez, mintha lelki-szellemi energiákkal töltôdnénk fel. Az erény tehát más szóval ,,személyi érték'', ,,erkölcsi jó tulajdonság''. Erre különösen szükség van a szerelemben meg a házasságban, hiszen itt két ember kapcsolatáról van szó, majd a család közösségérôl. Azt pedig fölöttébb nehéz egyensúlyban tartani ,,erények'', vagyis személyi értékek, emberi jó tulajdonságok nélkül. Aquinói Szent Tamás Arisztotelész nyomán úgy tanítja, hogy egyes képességeinket kifejleszthetjük, ha kellôképpen gyakorlunk. Ez vonatkozik a tehetségeinkre -- például értelmi képességünkre, vonatkozik az emlékezô tehetségre, vonatkozik a zongorajátékra és persze erkölcsi képességeinkre is... Arisztotelész s általában a görög filozófusok különösen fontosnak tartották például azt a négy sarkalatos erényt, melyet minden művelt embernek ismernie kellene. Ezek: a gyakorlati döntésekben megnyilvánuló okosság, az igazságosság, a bátorság és a mértékletesség, vagyis az étel-ital-nemiség dolgában való önfegyelem. Mind a négyet átvették a keresztény ókor egyházatyái, ami ismételten jelzi a keresztény erkölcs és a humánetika szövetségét. Ugyanakkor fontos felismerés e négy erénnyel kapcsolatban, hogy a fiatalok számára kifejezetten nagyon idôszerű valamennyi a szerelemben, a házasságban pedig kiváltképpen. Ezeket a nagyon fontos személyi értékeket persze kibontakoztatni és fejleszteni lehet. Aki például erôsen beledolgozza magát a matematikába, annak értelmi képessége szinte spontán könnyedséggel működik ezen a területen. Aki komoly belsô elmélyedéssel olvassa a Szentírást, abban kibontakozik egy különös otthonosság, hogy az egyes helyeket megtalálja, s a szövegek értelmi összefüggését átlássa. A szerzett intuíció lényege is az, hogy a kifejlesztett belsô képesség csúcsán olyan szellemi energiák halmozódnak föl bennünk, hogy az ,,isteni szikra'' kipattan. Az erény jó készség, fogalmaz Arisztotelész és nyomában a keresztény erkölcstan. A biológiában, pszichológiában járatosnak persze eszébe juthat, hogy itt voltaképpen ,,feltételes reflexek'' beépítésérôl van szó. No nem egészen. Testi, lelki mivoltunk persze ezt is igényli. De az igazi személyi érték több ennél. Gondoljunk csak arra, hogy feltételes reflexek beépítésével begyakorolhatunk egy ,,spontán'' mosolyt vagy egy udvarias köszönési formát, anélkül, hogy ez igazán belülrôl fakadna. Az arc mosolya mögött ugyanis nem mindig van ott a lélek mosolyának fedezete. Az igazi erény a lélek belsejében ereszt gyökeret, és személyes voltunkat járja át. Bernhard Häring, korunk neves morálteológusa egyenesen a jellem keretében kívánja összefoglalni személyi értékeinket, jó tulajdonságainkat. S igaza van. Hogy mégis egy szokatlan hasonlathoz folyamodom, annak oka van. Korunk fiataljaira erôs hatással van a technika. S egy technikai hasonlatot könnyebb megjegyezni. Közelítsük meg tehát az erényt, vagyis emberi jó tulajdonságainkat egy rádióval, egy tévékészülékkel vagy méginkább egy számítógéppel.Tapasztalataim késztetnek rá. Sok bajom akadt annak idején a rádiómmal, mert az URH vétele elbizonytalanodott. Barátaim rejtélyes különantennát rebesgettek. De hová tegye azt az ember? Végül új készüléket kellett vásárolnom. Régebben többen is panaszkodtak ismerôseim közül, hogy a műholdas program sok nyugati adás vételét lehetôvé tenné, de -- egyébként kitűnô -- színes televíziójuk sajnos csak hat csatornát képes fogni. A készüléket megint ki kellett cserélni. A számítógépek pedig olyan iramban fejlôdnek, hogy minden második-harmadik évben új készüléket kellene vásárolni, ha az ember túlzottan igényes és bírja a pénztárcája. Mindezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy az is komoly problémákat okoz az életben -- a házasságban meg különösképpen --, ha egy mai Ádám és egy mai Éva híjával van bizonyos, alapvetôen fontos emberi jó tulajdonságoknak, vagyis erényeknek. Az embert azonban nem lehet csak úgy ,,kicserélni''. Holott a hiányos jellemű ember, legyen akár férfi, akár nô, nagyon hasonlít az olyan készülékekhez, mint a kezdetleges tévé vagy szövegszerkesztô. Életszerű a példa akkor is, ha a fülhallgatós szalaglejátszót említem, amely felvenni viszont nem tud. Van lány, aki sok mindenhez ért, de például nem tud fôzni. Van, aki nehezen érti meg, hogy zenetanár felesége nem lehet zenei ismeret, vagy zenei érdeklôdés nélkül. Komoly problémát jelent, ha valaki a házasságban is folytatni akarja fiatalkori hobbiját, akár heti két délutánt és estét is távol töltve a feleségétôl vagy férjétôl s otthonától. Nagyon sok problémát okoz, ha a férfi alkoholszenvedélye a házasságban sem fékezhetô meg. És persze sok gond van abból is, ha valakit elkényeztettek, és megszokta, hogy minden körülötte forogjon. Sokat jelent a velünk született természet, és a családi, iskolai nevelés a jó képességek kibontakoztatása szempontjából. De ezt az önnevelô fáradozást nem szabad abbahagyni, sôt már a házasságra készülô fiatalok esetében is szükség van egymás kölcsönös segítésére, alakítására. Hiszen az eljövendô közös élet egyik legfontosabb erénye, emberi jó tulajdonsága, hogy alkalmazkodni tudunk a másikhoz, illetve másokhoz. Ez bizonyos lemondással is jár, mint a közös élet általában. S ez is egy sajátos belsô képesség. Alapvetô személyi érték. Az embernek igen sokféle képessége van, melyet fejleszthet, spontán készséggé formálhat. Mégis, a hivatás és az élethelyzetek, maga a házasság is, szűkebbre vonják a kört, melyen belül bizonyos emberi jó tulajdonságok fontosabb szerepet kapnak. A szeretet pedig valósággal csodákra képes ebben a tekintetben. S legfôbb bizonysága annak, mennyire nem csupán a gyakorlás számít a jó készségek kialakításában. Milyen áldozatokra, lemondásokra képes egy szerelmes férfi[15] vagy egy szerelmes nô! Az átalakulás micsoda titkát hordozza... A közös életre készülôk buktatókkal teli életszakában kiemelt fontossága van néhány olyan személyi értéknek, amely megérdemli, hogy külön is foglalkozzunk vele. A hűségrôl már volt szó. Az ôszinteség, a férfi lovagiassága, a mindkettôt érintô megtérés éppúgy figyelmet érdemel, mint a bűn és a bukás jellegzetesen fiatalkori kísértései. Egy házassághoz a vonzó külsô kevés. Belsô értékek nélkül nincs igazi életszövetség. Aki Hollandiában járt, tudja, hogy ebben a gazdag és nagy múltú országban többnyire mennyire igénytelen a házak külseje a praktikus, de néha már unalmas téglaborítással. Aki azonban betekint a tágas ablakokon, meglepôdik a belsô tér szépségén, a gazdag és jó ízléssel berendezett szobák látványán. A holland ház inkább belsejében hordja értékeit. Az Evangélium tanításában, Jézus üzenetében könnyű észrevenni a belsô értékek szerepét. Olyan kincseket kell gyűjtenünk, melyeket sem a moly nem kezdhet ki, sem a tolvajok nem rabolhatnak el tôlünk. Mennyire idôtálló figyelmeztetés! A személy belsô értékeit a görög filozófusok is jól ismerték és méltányolták. Jellemzô az az eset, amikor a görög bölcs utazik a hajón. Vihar tör ki, és a parancsnok elrendeli, hogy minden felesleges terhet dobjanak a tengerbe. A kereskedôk jajgatnak. Mindenük elvész. A filozófus nyugodt. ,,Hát te hogyan tudsz ilyen nyugodt maradni?'' -- kérdezik. A filozófus válasza egyszerű és meghökkentô: ,,Én minden értékemet önmagamban hordom...'' ======================================================================== A hiteles ôszinteség A hiteles ôszinteség nem az, ahogyan sok fiatal gondolja. Az etikai megítélés távlata messzebbre terjed a köztudat látókörénél. Szeretjük egyszerűen meghatározni a dolgokat, ezúttal azonban úgy járunk, mint a tapasztalt detektív, aki megérzi, hogy a kézenfekvônek látszó megoldás -- túl egyszerű. Mert hogyan is gondolja sok fiatal? Úgy, ahogyan egy dal megfogalmazta: ,,Ami a szívemen, a számon...'' Az ôszinteség azonban nem ilyen egyszerű dolog. A humánetikai közelítés minden bizonnyal felfedezi, hogy okosság nélkül nincs igazán hiteles ôszinteség. A keresztény erkölcsi szemlélet pedig még hozzáadja a szeretetet. Eszerint a leplezetlenül kimondott szó csak akkor mondható hitelesen ôszintének, ha kellô okossággal és a tapintatos szeretettel párosul. A leplezetlen szókimondás lehet gonosz élű is, tehát a szeretetet nélkülözô, vagy egyszerűen csak oktalan. Ôszinteség az, ha valaki megy az utcán, a szembejövô ismeretlen képét ellenszenvesnek találja, és azt kéretlenül a másik szemébe mondja? A fiatal években belsô életünkben fokozott szerepe van az érzelmeknek, vágyaknak, indulatoknak. Nem elég azonban érzelmeinkben ôszintének lenni; kimondani, amit érzek. Az embernek magának kell ôszintének lennie, s ebbôl okos döntésünk s a szeretetünk nem maradhat ki. Az ôszinteség tehát több, mint érzelmeink szabad feltárulkozása. Persze el kell ismerni: a szerelem dolgában, amennyiben az a házasságra irányul, lényeges szerepe van az érzéseknek is, melyek ebben az esetben a lényeghez tartoznak. Nem volna tehát okos, ha egy fiú csak azért vallana szerelmet egy lánynak, mert megsajnálta, vagy így gondolkodnék: ,,Hadd legyen meg az öröme...'' Érzéseink önmagukban azonban nem perdöntôek. Még a szerelemben is érvényes a ,,gyűlölöm és szeretem'' együttes megnyilvánulása -- idegen szóval: az ambivalencia --, az érzelmek váratlan fordulata. ,,Annyira szeretem ôt -- vallotta be egy lány --, de akkor hirtelen meggyűlöltem valami miatt. Persze nem tartott soká...'' Nem szabad tehát sem a házasság elôtt, sem a házasságban csak úgy nyersen a szemébe vágni a másiknak, hogy mit érzünk iránta egy ilyen szeszélyes, áprilisi hangulatban, mert nagyon megbánthatjuk. Ez ugyanis csak meggondolatlan szókimondás, nem igazi ôszinteség. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy a szeretetet magát sem lehet csupán érzésnek tekinteni. Nem véletlen, hogy a keresztény értékelés a szeretet lényegét tevékeny jóakaratként fogja fel. S ezzel elvágja mindenfajta félreértés támadását. Az Evangélium szeretetparancsát hallva már sokan megkérdezték: lehet-e egyáltalán az érzelmeknek parancsolni? Nem lehet. De a szeretet nem csak érzelem, hanem elsôsorban cselekedet. S ezt nem árt megjegyezni a szerelmeseknek sem, a házasoknak pedig még fontosabb, hogy tudják. Az irgalmas szamaritánus Jézus példabeszédében segített azon az emberen, akivel egyébként ellenséges viszonyban volt (zsidó és szamaritánus). Jézus nem az érzelmeit állítja elénk követendô példának, hanem a cselekedetét. Megemlíti ugyan a példabeszéd, hogy ,,megesett rajta a szíve'', de a végsô felszólítás mégis ez: ,,Menj és te is hasonlóképpen cselekedjél.'' (Lk 10, 37) Persze, ha a szeretetet érezzük, annál jobb. De nem mindig érezzük. S a fölfokozott érzelmekre egy komoly szándékú életszövetséget építeni nem lehet. A szerelem gyakran lángoló nagy érzés. A lángok azonban még egy erdôtűznél sem tartanak soká. S ne feledd, a hamu alatt is ott szunnyad a parázs. Vannak a szeretetnek csendesebb megnyilvánulásai is, a mindennapok apró csodái, amikor például egy asszony a férje vállára hajtja a fejét, a felnôttkori ôsbizalom szövetségi jeleként. Egy költô bevallotta, hogy amikor legbódítóbb volt az ihlete, akkor írta a leggyöngébb verseit. Érettebb korában többnyire már csendesen érintette meg ôt az inspiráció, mégis az volt az igazi. Akkor születtek legjobb versei. Az ôszinteség nem az érzelmek ôszintesége az életben, hanem az emberé. Volt olyan fiatalasszony, aki nem látogatta meg beteg édesanyját a kórházban, mert korábban valami feszültség volt közöttük. Úgy vélte, hogy ha meglátogatná a mamát, azzal hazudna. Szembe kerülne érzelmei ôszinteségével. Hogy honnan merítette ezt a képtelenséget? Biztosan nem a Bibliából. Hiszen hányszor van úgy, hogy nem kívánjuk az ételt, mégis enni kell. A szeretet ,,parancsa'' tehát arra vonatkozik, hogy bizonyos élethelyzetekben mit cselekedjünk, nem pedig arra, hogy mit érezzünk. Az ôszinteség ellentéte a hazugság. Ennek is egészen különleges vészjelzése van a szerelemben és a házasságban. Tudnivaló, hogy hazudni nem csupán szavakkal lehet, hanem jelekkel és magatartással is. Példának visszaidézhetjük a Júdás csókjáról mondottakat. A házasság- szédelgôk csalással, hazugsággal veszik rá kiszemelt áldozataikat, hogy a pénzüket megkaparintsák. Amennyiben testi kapcsolatra is sor kerül, az a szemükben csak amolyan kellemes ,,ráadás''. Lehet azonban játszani a szívvel enyhébb formában is. A hazugság légköre tönkreteheti két ember bíztatónak induló kapcsolatát. Ha pedig komolyra fordul a dolog, nyomatékos lelkiismereti kötelesség, hogy ôszinték legyünk a másikhoz, különösen akkor, ha igazán szeretjük. Bár kiélezett a példa, de nem életidegen. Egy leány nem tagadhatja le udvarlója elôtt, hogy egy korábbi szerelmi kapcsolatából gyermeke van. A rejtett testi-lelki betegségeket sem szabad eltitkolni egymás elôtt. A katolikus egyházjog szerint érvényteleníti a házasságot az, ha valaki lényeges dologban félrevezette, becsapta a másikat. S ebben különös módon még olyan eset is szerepelhet, hogy a fiú olimpiai bajnoknak hazudja magát. Így akar imponálni a leánynak. Ha a leány részérôl ez lényeges motívum volt, a házasság érvénytelensége ezen a címen bíróilag kimondható. Persze a hazugságnak is megvannak a jól átgondolt buktatói. Rá is vonatkozik az okos döntés és a szeretet törvénye. Ha valakinek nincs joga a tôlem kapott információra, nem vagyok köteles hozzá ôszintének lenni. S ki volna olyan végzetesen tapintatlan, hogy fogságból hazajövet fölkeresse az özvegy anyát, aki lelkileg összeomlana, ha megtudná, hogy fogságba esett fia már nem él. Ha valaki nem bírja elviselni a tényeket, s ilyen esetben meghagyjuk ôt reményében, az nem hazugság. Mert a hazugság a másik bűnös szándékú félrevezetése olyan dologban, amiben joga van megtudni az igazat, a valóságot. Az ôszinteség és hazugság kérdésében feltétlenül tájékozottnak kell lennünk, általános emberi kapcsolatainkban is, de a szerelem keretében méginkább. S bár mindkét tekintetben enyhébb elbírálás alá esik az ígéret fogalma, ne ígérgessünk könnyelműen. Az Ígéret szónak bibliai visszhangja van. Dürenmatt ezért is választja egyik kisregénye címéül. Megfigyelhetô, hogy különösen a nôknek van kifinomult érzéke a különféle ígéretek számon tartására. Érthetô, mert ebben inkább ôk a szenvedô alanyok. Nemcsak egy könnyelmű házassági ígéret esetében. Akkor is, ha a család barátja látogatást ígér s nekik kell az elôkészületekrôl gondoskodni. A várt vendég pedig könnyedén veszi a dolgot s nem megy el. Ez sértés. Van egy régi közmondás: ,,Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.'' ======================================================================== Ajánlás férfiaknak: fair magatartás, lovagiasság Lovagiasság? Mi az? Romantikus regények romantikus hôseinek újjáélesztési kísérlete? És a ,,fair'' viselkedésű gentleman? Ôt sem volna könnyű átültetni egy magyar városba, legfeljebb a nehezen formálódó demokráciával együtt jelentkezô társadalmi rétegezôdés kiváltságos kasztjaiba. Mit lehet kezdeni ilyen ideálokkal a majomelméleten és az idealizmus esküdt ellenségeként jelentkezô materialista filozófián felnôtt ,,elveszett nemzedék'' soraiban? Nem vakmerô bizakodás ez? Semmiképpen. Amikor cserkész-zászlók tűnnek fel újra az emberi ideálok kopár tájain, amikor újra írjuk a magyar történelmet, az Árpád-házat, és újra földezzük Szent László királyt, s amikor egyre szélesebb körben újra kezdjük tanulni az angol nyelvet, akkor ebben nincs semmi képtelenség. Ki kell nônünk alpári stílusunkból. Olyan erkölcsileg lerongyolódott ország lettünk, amelyben a tévé nyilvánossága elôtt kórusban lehet szidni az anyákat. Hová lettél, szép magyar beszéd?! A fülem hallatára ragasztotta ránk egy hamburgi látogató a nem éppen vonzó minôsítést: ,,Balkán''. S amikor szelíden tiltakoztam, módosította véleményét: ,,Hát területileg nem''. Mi lett belôled, Magyarország?! De más téren is közelebb kellene kerülnünk Európához. Egyre gyakrabban emlegetjük például józan önkritikával, mit jelent az, ha egy kezdeményezés nálunk próbálja utánozni vagy visszaidézni az irigyelt Nyugat valamely vonzónak ígérkezô divatját. Aztán lesz belôle valami nagyon elrontott dolog, mint az elsô szépségkirálynô-választással, vagy lesz belôle valami gazdaságilag nem rentábilis szenzáció, mint a Forma-I különben világszínvonalú pályájával a kezdetekben. Erre mondjuk, hogy ,,magyar módra''. De ezt az önkritikus minôsítést érdemes volna szociológusainknak, íróinknak jobban szemügyre venni. A magyar sport hanyatlása tükrében különösen a férfiak estek vissza hagyományosan sikeres számainkban (futball, vívás). Ha férfiaink átlagszintjének szerelmi kultúráját ehhez hasonló pontossággal fel tudnánk mérni, az eredmény még nyomasztóbb lenne. De semmiképpen nem szeretnék általánosítani, hiszen nagyon vigasztaló jelek is mutatkoznak. És semmiképpen nem akarom azt mondani, hogy ebben mindenestôl az egyén a felelôs. Merre van a kiút? Vissza kell találnunk az eszményekhez. No nem a filozófiai idealizmusra gondolok. Sokkal inkább a pedagógiaira. A darwinizmus már múzeumba került. Az irodalom és a művészet kiszabadult koncentrációs táborából. A vallási nevelés értékei szélesebb körben bontakozhatnak, mint az elmúlt évtizedekben. Szent István kimutathatóan szerepet játszott a reform kezdeményezésében az országos ünneplés révén. Ideje, hogy László király ,,vitéz lovagsága'' is visszhangra találjon mint magyar múltunk üzenete. Jellemzô képe ennek, amikor László a kun lovastól megmenti az elrabolt magyar leányt. Ami pedig a fair magatartást illeti, ez is csupán tanulás kérdése. De hogy egy fiatalember számára is imponáló lehet, az nem kétséges. Csupán a frakkot és a szmokingot kell kiiktatni a képbôl. Az angol maradhat. Ôk gyakran használják a szót: ,,Ez fair'', ,,Az nem fair''. Mi pedig lassan lassan ebben is felzárkózunk Európához. Mert mit jelent a nemek vonatkozásában a fair magatartás? Az elméleti fejtegetést meg sem kísérlem. Inkább egy filmet elevenítek fel, hogy megértsük. A darab a filmtörténet egyik fenomenális világsikere, s nem a kiglancolt bestsellerek fajtájából. ,,Hétszer néztem meg'' -- hallottam egy beszélgetés foszlányaiból. Miért olyan felejthetetlenül szép ez a film? Hiszen csak egy elragadó mese, igaz, felnôtteknek. S olyan tündérmese, amely valóságos emberi helyzetekbôl és valóságos emberi vágyakból íródott, Hollywood csúcsteljesítményével filmvászonra ültetve. S mindez még mindig nem volna elég. A két fôszereplôje a megismételhetetlen telitalálat (az újraforgatása meg sem közelíti az eredetit!). Az egyik: Audrey Hepburn, fiatalsága teljes tündöklésében (azonnal megkapta az Oszkár díjat), a másik: a filmvászon ellenállhatatlan hatású fanyar lovagja, Gregory Peck. A meséje persze mondhatni kiagyaltnak tűnik. S ha a tartalmát próbálnám elmondani, úgy járnék, mint az egyszeri diák, akinek az volt a feladata, hogy Petôfi Talpra, magyarjáról beszéljen. ,,A nagy költô -- imigyen a diák -- azzal kezdi versét, hogy a magyar álljon a talpára, mert most ez nagyon alkalmas...'' Nem folytatom, nem is próbálkozom árnyalatokkal. -- Hogy mirôl is szól a film? Egy sosem volt uralkodóház sosem volt hercegnôjérôl, aki mellesleg a trón várományosa, s aki halálosan unja már a nem létezô birodalom képzeletbeli római palotájának nyomasztó légkörét, a minden lépését megkötô udvari etikettet, a fogadásokat. Éjszakának évadján kiszökik a palotából, egyszerű polgári ruhában (ismerôs a vállalkozás). Egy padon elnyomja ôt az álom a hisztérikus jelenetek után kapott erôs nyugtatótól, s egy amerikai újságíró segítôkész, de azért fanyarul kelletlen jóakarata folytán kialudhatja kábultságát annak ágyában és kölcsön kapott pizsamájában. A férfi sejti, hogy nem afféle utcalány, még ha az ifjú hölgy kábultságára nem is talál magyarázatot. Fônöke már régóta várja tôle a ,,nagy sztorit''. S ezt ô a trónvárományos hercegnô udvari fogadásáról írt riporttól reméli. Kiderül azonban, hogy kelletlen vendége maga az álruhás hercegnô, aki feltehetôen fesztelenül szeretne egy napot Rómában eltölteni, persze inkognitóban, s persze a palotában felejtett pénztárca nélkül... Hogy micsoda kalandokat élnek át az ,,örök városban'', miközben a fotós jó barát is csatlakozik hozzájuk egy újságíró életének soha meg nem ismétlôdô, képekkel dokumentált sztorijának reményében, az most mellékes. A lényeg az -- ezt persze azok érzékelik, akik látták a filmet --, szóval: a lényeg az, hogy megértsük, mit jelent a lovagiasság, vagy ha úgy tetszik: egy férfi fair magatartása egy nô iránt, aki teljesen a hatalmában van, aki egészen ki van szolgáltatva neki -- testével és jó hírével. Az a fanyar zamatú férfibecsület, ahogyan ezt Gregory Peck alakítja, a film kiemelkedô értéke (persze a rendezés szempontjából is). Ahol a szavak csôdöt mondanak, ott segítségünkre jön egy vizuálisan megragadható képsor, a végsô poénnal. Mert mindkettôjüket elemi módon megérinti a váratlanul ébredt és a helyzetüknél fogva teljesen reménytelen szerelem, az erosz csodaragyogásában, és a búcsúzást jelentô ölelésben, meg abban a könnyes csókban, melyet a hercegkisasszony lovagjának ajándékoz. Olyan egyedülvaló élmény ez, amelyhez hasonlóban soha többé nem lesz részük. És ezt tudják. Az éterien tiszta vonzódás egyszer volt, hol nem volt elragadtatása. Szerelem-szivárvány... És ôk ketten lélegzetállító hitelességgel eljátszották azt, aminek ábrázolási kísérleténél a nagy írók is leteszik a tollat. -- Persze -- hogy is lehetne másképp -- a rendkívüli sztori megírásáért beígért különlegesen nagy fôszerkesztôi díj ,,ugrik''. A már elkészült remek fotók kíséretében leadandó ,,bombasztoriból'' -- a lovagiasság törvényei ezt követelik -- semmi sem lesz; illetve egy figyelmes ajándék a hercegnô fogadásán, a szokványos újságírói kérdések végén, egy borítékban (,,Az igazság szája'', ,,Gyorshajtás után a rendôrségen'' stb.). A fogadáson a hercegnô arcán megjelenik a kivételes szépségű és rutinosan palástolt fájdalmas mosoly, meg a sugárzó köszönet. Kevés a szó. Tekintetük mindent elmond. Az újságíró még ott felejtkezik a fogadóteremben, amikor az már kiürült és szemében felragyognak a nehezen visszafogott is hiteles férfikönnyek... Mi, nézôk pedig életreszóló leckét kapunk arról, mit jelent a férfi lovagiassága s a pénz trónvesztése. Valószínűtlenül szép ahhoz, hogy igaz legyen? Ebben a keretben talán. De reális változatai föl-föltűnnek az életben. Mert a férfi fair magatartása nem halt ki. Nem is halhat ki. Mert valahogy ez teszi a férfit férfivá -- túl a biológián. ======================================================================== Bűn? Mi az? A címet még hatásosabban lehetne fogalmazni: Bűn? Hát az meg mi fán terem? Jó a kérdés, mert következetes rá a válasz: a Gonosz Tudás fáján. Ez a felelet ismét a Teremtés könyvének elsô lapjait idézi meg, ezúttal azonban Ádám és Éva bűnbeesését. Jellemzôen ideillô kép, hiszen az emberpár együttesen vétkezik, s bár az elbeszélés mitológiai képeket alkalmaz, az üzenet ma is érvényes. Az emberpár szembeszáll a Teremtô akaratával, amely egyúttal az ember igazi javát, üdvösségét jelenti. A Kígyó sugalmazására a saját önfejűségüket követik. Esznek a ,,tudás'' fájáról, amely jelképes fa. Azt jelenti, hogy van, ami szabad és van, ami tilos az ember számára. Ez a ,,tudás'' azonban nem a megváltó ismeretet jelenti. Hanem az ember örök kísértését: megtapasztalni, megismerni, ami tilalmas. A bűnt. Hiszen akár közmondássá is tehetô a megállapítás: ,,Tiltott fának édes a gyümölcse.'' Mennyire jellemzô ránk, emberekre, hogy a tilalmas valami különleges vonzással hat ránk. A tizennyolc éven felülieknek szóló film felkelti a tízévesek érdeklôdését. Az egyház maga is rájött már, hogy föl kell hagyni a tiltott könyvek listájával, mert az csak annál jobban fölcsigázza az érdeklôdést. Fiatalkorban ez a kísértés fokozottan jelentkezik. A keresztény teológia Ádám és Éva bukásából már kielemezheti a bűn lényegét, melyben az ember szembefordul Istennel. Isten akarata helyett a maga rövidlátása alapján kívánja megítélni, mi a jó és mi a rossz. A teljes autonómia kísértése! Ez persze a mai embernek így nem sokat mond, különösen, ha nem vallásos. De még a mai teológia is rákényszerül arra, ami miatt ezt a kérdést érdemes beiktatni a mindenkori szerelemesek önvizsgálatába. Hiszen a nemiség közvetlen vagy tágabb keretében is megtalálható a bűn nyomasztó árnyéka. De mennyire! A teológia, vagyis az üdvösség tudománya kezdettôl fogva feladatának tekinti, hogy a bűn misztériumát kutassa. De hogyan lehet a bűnt a mai fiataloknak igazi mivoltában megfogalmazni? A régi idôkben -- például a középkorban -- a teológus még megelégedett azzal, hogy a bűnt Isten és ember vonatkozásában világítsa meg. Aki vétkezik, megsérti Istent vagy Isten valamelyik parancsolatát. Korunk teológiájának nagy fordulata, hogy egyre inkább tekintetbe veszi emberi létünket, földi egzisztenciánkat. Népszerű lett ,,a földi valóságok teológiája''. Ez az a bizonyos ,,antropocentrikus fordulat'', mely leginkább a neves német jezsuita teológus, Karl Rahner nevéhez fűzôdik. Ennek szellemében kell a bűnben is megmutatnunk annak emberi következményeit; azt a veszélyes ártalmat, amit nekem magamnak, általam pedig embertársaimnak s közvetetten magának a világnak okozok, ha a bűnt súlyosabb formában elkövetem. A bűnben Isten parancsolatát sértem, de önmagamnak és embertársaimnak ártok vele. S a szerelemben, majd a házasságban már minden súlyosabb bűn, amit elkövetek, azoknak is ártalmára van, akiket szeretek. A gátját átszakító bűn így válik boldogságunk árulójává, a földi pokol szállás-csinálójává. A nemiségben is. Megalkuvás volna ez korunk gondolkodásával? Nem. Egyáltalán nem. Hiszen maga a Szentírás hívja fel a figyelmet erre az ,,emberi dimenzióra''. A többször is idézett Teremtés könyve tulajdonképpen ezt mutatja meg, olykor mitologikus képekkel (de nem mitológiát tanítva!). Üzenetének lényege: amikor Ádám és Éva szakított Istennel (hogy így fejezzem ki magam), akkor egyúttal megtette az elsô lépést ahhoz, amit a történelem félelmetes tapasztalata igazol, hogy megbontsa a harmóniát ember és ember között, sôt megbontsa az ember és a természet harmóniáját. Mert nemcsak Ádám és Éva édenkerti képe lett a szerelem és házasság ôsképe a keresztény kultúra körében, hanem az is, ami a bűn után következett: a Paradicsomkert vagy más szóval az Édenkert elveszítése (vö. Milton, Madách, Sarkadi Imre), Kain és Ábel esetében a testvérgyilkosság, a vízözönben a fellázadó természet, Noé bárkájában az állatok mentése, a babiloni torony építésében a technikát megvalósító ember nyelvzavara és összekülönbözése. Mindez az Istentôl elszakadt ember kockázatos autonómiájának következménye. S a Biblia tanítása ma is elevenünkre tapint. Ma is érvényes. A jelenkori teológia tehát már világosan elénk tárja a képet: a bűnben az ember Isten rendelkezését sérti ugyan -- ismételjük --, de ártani önmagának árt. És persze embertársainak. Josef Fuchs jezsuita professzor egyenesen kimondja: Isten parancsa, törvénye, akarata -- emberi nyelven szólva -- nem arra szolgál, hogy önkényes tilalomfákat állítson a világban élô és világformáló ember elé (ne felejtsük: az Édenkert ,,tiltott fája'' képletes értelmű!). Isten tehát semmi olyat nem tilt (vö. Tízparancsolat), ami az embernek ne válna -- esetleg hosszú távon -- ártalmára, kárára, ha tudniillik, semmibe veszi Isten akaratát. Jézus azt mondja: ,,Tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek'' (Mt 6,8). Tehát Jézus szavai által jobban megértjük, mirôl van szó. Mert mindez hasonlít arra, amikor a felnôtt szülô -- az apa vagy az anya -- jobban tudja, mire van szüksége kiskorú gyermekének, mint a gyermek. Ez persze nem tetszik a gyermeknek, néha nagyon nem. Van, amikor olybá veszi, hogy a szülei az ellenségei, mert keresztezik vágyait, holott ezek a vágyak -- késôbb felnôtt fejjel megérti -- a vesztét okoznák. Errôl van szó. Ha súlyos bűnt követek el, elsôsorban önmagamnak ártok, és általam másoknak. A bűn misztériuma az, hogy láncreakciót indíthat meg. Arany János Toldijának sorai jutnak eszünkbe: ,,Repül a nehéz kô: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?'' S ha már a kônél tartunk, jól jellemzi a bűn természetét a magvas mondás: a földobott kô, visszahull annak fejére, aki földobta. S többnyire mások fejére is visszahull. A bűn másik fájdalmas titka az, hogy nem csupán térben, hanem idôben is kifejti romboló hatását. A kereszténység egyik közismert tanítása a Biblia üzenetét fogalmazza meg: az eredeti bűn, vagyis az ember ôsbűne tovább terjed és beárnyékolja az egész emberi történelmet. A személyes bűnök által a kezdetben jelentéktelennek tűnô mérgezett forrásból megfertôzött vizű hatalmas folyó válik, amely idônként még áradásokat is okoz, annyira földuzzad. A szomszéd ország bányáiból halálosan megfertôzött Tisza ,,nagy temetôje'' a tanú, hogy ez mit jelent. Mi már csak tudjuk. Irtózatos pusztítást visz végbe a világban az, aminek sok fiatal még a nevét is alig ismeri, vagy jelentéktelen dolognak tartja: a bűn. Hogy mekkora a hatalma, azt épp ez a ,,fekete misztérium'' érzékelteti: egyetlen ember bűne emberek megszámlálhatatlan sokaságának szenvedését okozhatja. Ahogyan Madách fogalmazza meg Az ember tragédiájában: ,,Milliók egy miatt...'' Itt kapunk választ legalább körvonalaiban az ártatlanok szenvedésére. Ha az ember ennyire közösségi lény, akkor érthetô, hogy térben és idôben a bűn valami olyan hatást fejt ki pusztító sugaraival, akár Csernobil. S mint az atomerôművek okozta katasztrófa, az ártatlanokat sem kíméli. Hiszen még az AIDS-nek is vannak ártatlan áldozatai. Egy családon belül pedig elég egyetlen ,,fekete bárány'' ahhoz, hogy egy egész család ártatlan tagjainak életét is megkeserítse. Pál apostol nem hiába említi a ,,bűn misztériumát'' (2Tessz 2,7). Lehet ezt egy felelôs gondolkodású fiatalnak megmosolyogni? Lehet ezt kézlegyintéssel elintézni és ôszinte önvizsgálatunkból kirekeszteni? Összpontosítsuk azonban figyelmünket most csupán a nemiség olyan jellegzetes bűneire, bűnös útjaira, amelyek legtöbbnyire a tizenhat éven felülieket kísérthetik meg az esküvôig vezetô úton. ======================================================================== Bűnös eltévelyedések a nemiség területén Különleges figyelmet érdemel ebbôl a szempontból a partnerek felelôtlen váltogatása vagy a fizetett testi kielégülés bűnös gyakorlata. A kettô -- fôleg a férfiak oldaláról nézve -- találkozhat is egymással. 1. Ami a felelôtlen partnerváltogatást illeti, az nálunk az elmúlt évtizedekben a nemi erkölcs megdöbbentô fellazulásával erôsen elharapódzott. A szex-hullám pedig még tovább rontotta a statisztikát. Hozzájárult ehhez persze a prostitúció állami tilalma is. Ez látszatra érték, valójában azonban egyfelôl elômozdította a prostitúció ,,földalatti mozgalmát'', másfelôl kiterjesztette a partnerváltogatás hatókörét. Mert álszentté válik a legpozitívabb törvény is, ha az embereket más szellemben neveljük. A felelôtlen partnerváltogatást a szaknyelv promiszkuitásnak mondja (misceo -- latin szó = keverni). Ennek is különféle változatai vannak. A Don Juan típusú fiatalember életformának tekinti. A házasságra nem is gondol. Cinikus kifejezéssel így fogalmaz: ,,Minek nekem feleség, amíg másoknak is van?'' Neki a ,,Ne paráználkodjál!'' erkölcsi törvénye ,,tabu'', amit le kell dönteni. A tabukat azonban csak azok számára lehet ledönteni, akik tabuk nélkül is tiszteletben tartják a tabuk által védett értékeket -- a nemiségben is! A ,,felebarát felesége'', a más asszonya, lánya csak préda számára. S minél tisztább egy nô, annál izgalmasabb, ha sikerül meghódítani. Neki az élet olyan erdô, amelyben vadászni lehet. No nem a vicsorgó és életveszélyes vadkanokra (azokat jobb elkerülni), hanem a szelíd ôzekre. S ôt aztán végképp nem hatja meg egy leterített ôzike szemébe merevedett fájdalom... A hajléktalanok között is vannak, akik egy jó házasság révében biztosíthatták volna jövôjüket. Feleség, gyerekek... Gondolj a jövôdre, hogy otthonod legyen, ahol szeretnek és ahol te is szerethetsz és így megtalálod helyedet az életben. Mert Nietzsche már megírta ,,Elhagyatva'' c. versében, mit jelent fedél nélkül maradni, a szó lelki-szellemi értelmében, de fizikailag, testi movoltunkban is: ,,A varjúraj város felé surrog tova. Hó lesz hamar. Jaj, akinek nincs otthona''. A nemi kapcsolatok párváltogatásában lehet persze szerepe a nyomasztó körülményeknek. Fájdalmas asszonyi vallomások szólhatnának arról, ami alapjában véve olyan megalázó és szégyenletes, hogy hány fiúval kellett lefeküdnie, amíg az egyik feleségül vette. Nem ôk a felelôsek érte. Elsôsorban nem. Ezt a nevelést kapták. Megfosztották ôket a tisztultabb szerelem reális idealizmusától. Egy Isten nélküli világban az anyag számít, a test, az érzékszervek, a vágyak követelése. S van, aki hobbinak tekinti a nemi sikereket (a legveszedelmesebb és kifejezetten bűnös sikerélmény!). Van, aki úgy gyűjti a meghódítottak arcképét, mint a vadász a trófeákat. Mozart Don Giovanni című varázslatosan szép operájában Leporello (ma már köznévként használjuk a nevét), a híres Regiszter-áriában sorolja fel gazdája ,,sikereit'', hisz az ô feladata volt a ,,trófeák'' feljegyzése. Leporello így énekel: ,,Van közötte minden fajta Szobalány és szárazdajka Özvegyasszony, árvalány...'' A ,,meghódítottak'' persze mindkét nembeli ,,listáján'' szerepelhetnek. Nemcsak a férfiak, a nôk is eldicsekedhetnek vele a hasonszôrűek körében. Az efféle nemi sikerek azonban visszavágnak. Ezért is fizetni kell. Súlyos összeget, s nem mindig pénzben. Az igazi életörömet, a boldogságot kell odaadni érte. Hiszen már a szó is árulkodó: ,,meghódítani''. Mintha az imperializmus és a rabszolgatartók szótárából kölcsönözték volna. Büntetése az, hogy az élet megtagadja tôle az igazi szerelmet, boldogságot. Unalom, undor jár a nyomában az efféle életfilozófiának. Az idegek belefásulnak a gyönyörbe. Kiégett tűzhányó látható ott, ahol zöldellô erdôk, madarak és virágok gyönyörködtették a kirándulókat. ,,Hódítani'', ,,legyôzni'', hazugsággal, csalással, zsarolással, pénzzel, fenyegetéssel megadásra kényszeríteni valakit, valakiket? Vagy inkább az igazi szerelemben odaadni magamat a másiknak; egymást kölcsönösen, és áradó szeretettel megajándékozni? Ez itt a kérdés. S ha ez a megrendítô csoda a maga pozitívumában nem elég, vallásos keresztény fiatalnak tudnia kell, hogy a bűnösen felelôtlen partnerváltogatás paráznáinak nincsen helye Isten országában (vö. 1Kor 6,10). Azok lélekben már a földi élet kárhozottjai között vannak. 2. A másik nagy kísértés sok fiatalember és férfi életében a prostitúció. A pénzen megvásárolható testi élvezet, melynek keretében a legaljasabb perverzitások is kiélhetôk, hogy a többnyire a nyomorból szabadulni kívánó szerencsétlen lányokat a végsôkig megalázzák emberségükben. A pöffeszkedô pénzes kéjenc ilyenkor még ahhoz is elég arcátlan, hogy ,,jogra'' hivatkozzék. ,,Jogom van hozzá, mert megfizettem érte.'' Hogy emberi jogok is léteznek, az persze ilyenkor az emlékezet süllyesztôjébe kerül... Az álhumanista magyarázkodás követelôdzô testi szükségletekre hivatkozik. De az embert nem lehet a nyilvános toalettek porcelánkagylójává alázni. Az sem jobb persze, ha egy nô vállalja ezt a szerepet, hacsak nem a nyomor kényszerít rá valakit. Mert arra igazán nem lehet követ dobni. Sôt, olyan kivételes áldozatai is akadnak az emberi nyomornak, mint Dosztojevszkij megrázó erejű regényének, a Bűn és bűnhôdésnek ismerôs alakja, Szonja, aki a családja létben tartásáért vállalja ezt a megalázó szerepet, áldozati bárányként. Itt nincs helye a fensôbbséges ítélkezésnek. Vannak azonban olyanok is -- Amerikában éppúgy, mint nálunk --, akiket a prostitúció ,,profijainak'' lehetne nevezni (mondják is). Ôket nem fenyegeti a nyomor. Jól megélnének tisztességes munkából is. Pártában sem maradnának, hiszen vonzó a megjelenésük. De ôk többet akarnak. Megcélozzák a ,,fényt'', az ,,édes életet''. Megválogatják partnereiket. S ha egy-egy nagy hal akad a horogra -- neves politikus például --, a zsarolástól sem riadnak vissza. Mert aki egyszer megkóstolta a pénzt és a könnyű élet ízét, nehezen tud arról lemondani. Ez már súlyos bűn Isten és ember ellen. A szerelem ellen úgyszintén. Mirôl tanúskodik az élet? Köthetnek az államok ebben a tekintetben akár nemzetközi egyezményeket is, hogy a prostitúciót visszaszorítsák (New York, 1950). Azt úgy sem lehet megszüntetni. Inkább az embereket, elsôül a fiatalokat kell meggyôzni, hogy miközben fölvonulásokkal protestálnak az emberi jogok nevében a rabszolgaság modern, áttételes formái ellen, ne feledjék: ez is az. A prostitúció is egy modern és kifinomultabb rabszolga-kereskedelem, mely a csábítás technikájával működik. Így kell elkönyvelnie a férfinak, aki rezzenéstelen arccal igénybe veszi ,,szolgáltatásait''. S így kell elkönyvelnie annak a nônek is, aki a könnyű élet reményében üzleti alkalmazottja kíván lenni ennek az emberi testtel kereskedô iparágnak. ======================================================================== A nemi erôszak iszonyatos bűne Egy magyar kisváros egyik üzeme két kilométerre sem volt a város szívétôl. Az igazgató legközvetlenebb munkatársaival túlórázni kényszerült. Alkonyodott már, amikor kiderült, hogy a busz elment, a legközelebbire pedig sokáig kellene várni. Kikísérte egyik nôi alkalmazottját az úthoz, megállított egy teherautót, és megkérte annak vezetôjét meg a társát, hogy legyenek szívesek bevinni a lányt a városba, amerre mennek, mindössze másfél kilométerre, mert a szülei biztosan aggódnak. Azok aztán ,,bevitték.''. S hogy közben mit műveltek vele, arról jobb nem beszélni. Ájult volt, amikor kirakták egy elhagyott utcaszegélynél. S a szülôk megnézhették, hogy milyen állapotban van. Gyűrűjét lehúzták, fülbevalóit kiszaggatták, s mindketten állati vadsággal megerôszakolták... Kedves, szimpatikus tanítónô a faluban. Várandós állapotban. Egy kis tanítványa szüleit kellett meglátogatnia, és közben beesteledett. Félt hazamenni egyedül. Egy férfit látott ugyanabba az irányba menni. Megkérte, hogy vele mehessen, mert fél. Jóra bízta magát. A férfi leteperte a várandós tanítónôt az út menti árokban, és kegyetlenül megerôszakolta... A horrorfilmekbe illô szörnyűségeket folytatni lehetne, de ahhoz külön filmsorozat kellene. Mi az égbekiáltó bűn a nemi erôszakban? Az, hogy rettenetes visszaélés az emberi szabadsággal más szabadságának rovására. Kétszeresen érthetetlen, ha olyan fiatal a merénylôje, aki egyébként szent értéknek tekinti a szabadságot. Még súlyosabb ennél az, amit a merénylô a szeretet ellen vét. Az említett esetekben a férfi lovagiasságának teljes hiánya, és brutális ellentéte a bűncselekmény, a felelôtlenül félremagyarázott darwinizmus dzsungeltörvényeivel a tudatban. A fosztogatónál is mélyebbre süllyedô ember humánumból kivetkôzött magatartása. Az áldozat részérôl pedig olyan súlyos lelki sérülések, amelyek bizonyos esetekben gyógyíthatatlan klinikai beteggé teszik a szerencsétlen nôket, hozzátartozóik olykor végsôkig menô, életre szóló gyűlöletét és bosszúvágyát kiváltva. Ez a nemi erôszak. Mit érezhet egy édesapa, amikor így kell látnia a lányát, testi-lelki kifosztottságban! Mit érez egy húgát, nôvérét nagyon szeretô fiútestvér! Mit érezhet a meggyalázottak szerelmese, vôlegénye, férje! Vannak regények, filmek, dokumentumok, amelyek valamit megsejtetnek minderrôl. Mert a tettesekben élô hamis tudat súlyosan kártékony. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy csak fizikai sérülést okoznak, amit viszonylag könnyen gyógyítani lehet. Nem gondolnak a nagyon súlyos következményekkel járó lelki sérülésre, amely képes örökre tönkretenni a szerelmet az áldozat lelkében. Képes legyôzhetetlen undort és viszolygást ébreszteni még a megszentelt emberi kapcsolat, a házasság iránt is. Megrendítô kép, amikor gyógyíthatatlan lelkibetegként tekint ki egy fiatal lány a klinika ablakán, szemében a beletáplált iszonyattal vagy az eltompult közönnyel! Mi mindent lehetne látni a nemiség bűneinek elképzelt kiállításán... Iszonyatos ez a bűn, s többnyire iszonyatosak a következményei az elkövetôre nézve is. Mert akit elkapnak -- legalábbis egyes országokban -- férjek, fiútestvérek, személyesen és szerelmükben érintett fiatalemberek, az megátkozza még a pillanatot is, amelyben ilyen vakmerôségre vetemedett. Mert amilyen a bűn, olyan a büntetése; emberek között többnyire még súlyosabb, ha a bosszúvágy motiválja. És ilyen esetekben tartós az emlékezés. Soha nem lehet nyugta az elvetemülteknek. Az amerikai filmek egyik világszerte ismert ,,kemény legénye'', Charles Bronson, egyik filmjében rettenetes bosszút áll felesége megerôszakolóján. Égô parázsra ülteti és odakötözi egy fához. Még a művelt Nyugaton is elôfordul, hogy a bűnöst megfosztják fériasságától. S ebben képtelen a törvény megállítani a bosszúálló önbíráskodást. Mert Isten poklánál nyomasztóbb az ember által megteremtett pokol. Pedig a büntetés olykor nem a fôbűnöst éri el, csupán az elkövetôt, aki talán nem is az elsô számú felelôs. De azért felelôs. ,,Bármit teszel, vedd figyelembe annak következményeit'' tartja a latin mondás. Ha a nemiség elleni bűn álarcot ölt, vonzónak mutatkozik. Sokakat megejt a jelszó: ,,Éld ki az ösztöneidet!'' De ezt csak mások szabadságának és tönkretételének árán lehet. Így fest hatásaiban ez az égbekiáltó bűn -- álarc nélkül. ======================================================================== A züllés útjai Különös, de korunkban alig említjük már, hogy egy jobb sorsra érdemes fiatal -- elzüllött. Apáink, nagyapáink korában gyakran használták a szót. Pedig akkor még nem voltak divatban a különbözô kábítószerek. De az alkohol és a ,,rossz nôk'', sok szépen fejlôdô fiatal fát derékba törtek. ,,A láp virága...'' Még film is készült ezzel a címmel a negyvenes években. Pedig már akkor is avultnak, szecessziósnak hatott a kifejezés. A századelô Budapestjének éjszakai mulatói, bárhölgyei, a romlott társak unszolása azonban alig változott, ha a lényeget tekintjük. Pontosabban: tíz évvel a nagy politikai fordulat után, egy pénzügyileg eladósodott, a demokráciát még csak építgetô, ugyanakkor Kelet-Nyugat, Észak-Dél irányában átmeneti forgalmat bonyolító országban tovább terjed a prostitúció, kilépve a ,,földalatti mozgalom'' korábbi állapotából. És egy hazája sorsát szívében hordozó magyarnak nagyon fájdalmas érzés, ha megszületik az elôítélet -- Budapesten vagy a Balatonnál, hogy ,,olcsók a magyar lányok'', bármennyire elhibázott az általánosítás. Ma már üzlet a prostitúció. Nem ,,virágzó'', inkább ,,lápvirágzó''. Fôleg a pénzes külföldieket szórakoztató iparág. S a háttérbôl irányító ,,menedzsereknek'' nem érdeke, hogy a szép lányok a boldog házasság révébe érkezzenek. Nekik a minél kapósabb ,,áru'' kell... Aztán az utcákon feltűnô, kallódó fiatalok... Szívszorító látvány egy tizenötéves tinédzser, amint összekuporodva koldul. Kopaszra nyírt fején a meghagyott hajcsík árulkodik, hogy milyen példaképek juttatták ide. A Gonosz miféle praktikái bonyolítják pusztító akcióikat a szabad állam védôszárnyai alatt... S ott vannak a még életerôs hajléktalanok, akik közül sokakat megmentett volna egy tisztességes házasság. De a filmek nem ezt tanítják, hanem azt, hogy hány nôvel dicsekedhet a fiú, s hány fiúval a tizenhatéves lány... Sápadt és elég jól öltözött fiatal jön hozzám. Ô is kéreget. ,,Két napja nem ettem''-- mondja. Nem tudom, igaz-e. De nincs szívem visszautasítani. ,,Nem vagyok drogos'' -- mondja és reménytelen szemekkel néz rám. Hinnem kell neki. Egy elkallódott, jobb sorsra érdemes fiatal, olyan országban, amelyben sokan még egy épkézláb és viszonylagos érdekházasságig sem jutnak el. Egy modell a destruktív filmek és pornókazetták fiatal nézôinek áldozataiból... Az út különösen az elsô szerelem és a házasság között veszélyes, mert a távolság meghosszabbodott. S a kísértés egy fiatalembert ma is erôsebben vállon ragadhat, mint egy lányt. Bár ki tudja?! S fájdalmas látvány, hogy hazánk gyönyörű fôvárosa hogyan zülleszti saját gyermekeit s hogyan lesz az ország nagy temetôje. Elég a statisztikára pillantani... Ami azonban innen-onnan hallott elszomorító eseteknél többet mond, az egy fájdalmasan sajátos magyar jelenség. Biológiailag jól megkevert, tehetséges ország vagyunk. Ennek bôséges bizonyságai vannak tudományban, művészetben, sportban. Az azonban szembetűnô -- egy idôben pedig már egyenesen aggasztó volt --, hogy mennyi nálunk a gyorsan kiégô tehetség. Fölmerülnek, aztán elmerülnek a süllyesztôben. Magyaros szalmaláng? Nem hiszem. Sokan vannak közöttünk a züllés áldozatai, akikért mi is felelôsek vagyunk. Mindannyian. Igen, úgy tűnik, baj van erkölcsi állóképességünkkel. Meg persze a környezet is nyomasztóbb, a kicsinyes, irígy, a tehetségnek inkább keresztbe tevô, mint azt segítô összjáték. S aztán, a szórakozási lehetôségek ,,nívója''... Olyan dolgok ezek, amelyek a nemiséggel az élet egészében függenek össze, s egyformán érintik fiaink és lányaink sorsát. Egy tehetséges fiatal színészt éppúgy tönkretehetnek, mint egy fiatal labdarúgót. A könnyen felajánlott nôi kegyek, majd a csábításnak ellenállni képtelenek keserű vége, ezzel a ki nem írt jelmondattal: ,,Mindig lejjebb...'' Lehet, hogy elfogult vagyok, amikor a tehetségükben olyan szívós, kemény akaratú és céltudatos sportolók jutnak eszembe, mint Balczó András, Papp László, Portisch Lajos. Valamennyien keresztények. És nem csupán papíron. Nyilván össze lehetne állítani a listát a gyakorlatilag nem vallásos, de humanista, vagyis humánetikailag jól megalapozott élversenyzôkrôl is. A sportot csak azért említem, mert annak keretében valahogy jobban mérhetôk az életpályák hosszan ragyogó vagy gyorsan lehullott csillagai. S azért is, mert egy sportolónak ismernie kell a komoly és tervszerű önfegyelmet; mondjuk ki a szót: az aszkézist. Micsoda viták, hogy a szex mennyire ,,földobja a sportolót'' teljesítményében. Mese habbal. Egy harmonikus házasság, a feleség szeretô jelenléte és drukkolása, a nyugalmas otthon, az persze komoly támaszpont és erôforrás. De az energiapazarlás, a kétes hírű nôk meg az ital? Hát az nem. Micsoda profán liturgia lenne, ha egy közösségben az olimpiák minden negyedik esztendejében megcsinálnánk az ünnepélyes elszámolást, mi lett a korán kiégett tehetségek sorsa. Egy hatalmas teremben összegyűlô embertömeg. Középen égô gyertyák. A gyertyák alatt pedig nevek. A villanyokat leoltják. Tulajdonképpen halotti szertartás is lehetne, de élôkrôl van szó, sôt többnyire fiatalokról. Valaki felolvasná a neveket, és hozzátenne pár szót: X. Y... emberileg és erkölcsileg, ígéretes tehetségével együtt kiégett 24-25-26 éves korában, az Úr 1900 x-edik vagy már a 2000. év valamelyik korai esztendejében. Nem halt meg, de azért siratják: felesége, férje, szülei, barátai, egyes esetekben talán az egész ország. Olyan, mint egy rémálom. A tartalmában azonban valóság. Nyomasztó, fájdalmas valóság. Pedig milyen egyértelmű a Szentírás figyelmeztetése, amikor a Bölcsességi könyvekben a fiatal életek veszélyeit idézi: ,,A bűnbe esett embernek tekervényes az útja'' (Péld 21,8). Ozeás próféta keserű szavakkal mondja: ,,Népem elpusztul... Esznek majd, de nem telnek be soha, kéjelegnek, de gyermeket nem szülnek, mert elhagyták az Urat és kicsapongásra adták magukat'' (4,6-11). A példabeszédek könyve szerint ,,elzüllik, aki iszákos'' (23,21). Ágoston megtérésének az adott indítást, hogy amikor -- mai kifejezéssel élve -- padlón érezte magát, és találomra felnyitotta a Szentírást, erre a mondatra esett a tekintete: ,,Éljünk tisztességesen..., ne evésben-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban'' (Róm 13,13). Magára ismert. Akkor lépett a megtérés útjára. Igen... az ital meg a nôk; az olcsó nôk, akik pénzügyi szempontból viszont annál drágábbak... A lányok kísértése pedig ,,a pénzes pali'' (fôleg ha dollárral vagy Euróval fizet)... Igen... az egyenes útról eltérítettek mellékutai... Hányan nem térnek vissza onnan! Az ösvény egyre bizonytalanabb, a talaj pedig egyre süppedékesebb. Hová jutottál? Még visszafordulhatsz! Nem menj tovább! Van, aki meghallja, van, aki nem. Balzac regényeibôl vagy emlékeinkben föltünedezô filmkockákból pedig kísért a megrendítô kép, ahogyan egy embert elnyel a mocsár. Jelképesen is. A táj kihalt. A háttérben magabiztosan lépkedô vízimadarak és a láp virágai. De a premier plánban egy ember süllyed egyre lejjebb. Arca már elmerült az iszapban. Csak a két kéz látható még. Az ujjak görcsösen könyörögnek segítségért, de hiába. A mocskos szürke massza bezárul a fuldokló fölött. Néhány buborék jelzi még a tragédiát. Aztán vége... Nem volt kezedben még a Biblia? Akkor emlékezz a francia sanzon figyelmeztetésére (Yves Montand énekelte): ,,Veszélyes úton jársz, hogy el ne vétsd, jól vigyázz!'' ======================================================================== Pornográfia és nudizmus 1. Az osztrák morálteológus, Hans Rotter, akinek két könyve magyar nyelven is megjelent már, részletesebben foglalkozik a pornográfiával, és következetesen a brutális emberi agresszivitással társítja azt. Nem alaptalanul. Hiszen filmek, színművek és videokazetták versengve ontják ilyen jellegű termékeiket, elsôsorban a fiatalok érdeklôdésére -- és pénztárcájára -- számítva. Divatot csinálnak, ami nagy hatalom a még kiforratlan ízlésű és kritikai érzékű ember számára. Megállapítása abban is találó: a pornó igazi veszélye az, hogy az emberrôl alkotott képet hamisítja meg, és a nemiség eltorzított értelmezésével annak igazi értékét zülleszti árucikké. A baj nem az, hogy egy kép mezítelenül mutatja be az embert, hanem az, ahogyan bemutatja. Hiszen azt sem lehet helyeselni, hogy régebbi naiv lelkitükrök, melyek a gyónást segítették, így fogalmaztak: ,,Szemérmetlent néztem.'' Szemérmetlent azonban nem lehet nézni, mert az emberi testnek nincsenek ,,szemérmetlen'' részei. Nézni csak ,,szemérmetlenül'' lehet. S ez már a paráznaság egyik jellemzôje. Ugyan ki botránkoznék a műtôasztalra fektetett mezítelen testen? A művészi akt sem tartozik a pornó körébe. A mezítelen test akkor válik igazán erkölcsi problémává, ha bálványt csinálnak belôle, ha kéjes vágyak martalékaként és üzleti indítékkal például sztriptíz keretében mutogatják. Amikor megalázzák benne az embert, felcsigázzák a nemi vágyakat, olykor egészen az elvadult agresszivitásig. Mert a pornóárus a legalantasabb ösztönöket célozza meg, miközben nyerészkedni akar. És sokak szemében a pénz mindenre megadja a feloldozást. Hogy ebben ott van valamiképpen az emberi jogok sérelme is, aligha tagadható. Nem kisebb tekintély, mint a neves filozófus, Hans Georg Gadamer vallja, hogy az embernek joga van intim szférájának megôrzéséhez. Másfelôl a nyilvánosság tiszteletben tartása veti föl a jogi kérdést: még mit engedhet meg magának valaki ezen a téren? Hiszen a ,,közszemérem'' sértését tiltja az államok joga. Egyesek azonban arra hivatkoznak, hogy az relatív. Ami nagyszüleink idejében szeméremsértô volt a nyilvánosság elôtt, attól mi már messzire vagyunk. S jön a prüdéria vádja. Van azonban egy régi latin közmondás: ,,Megvan a dolgok mértéke.'' Olyan ez, mint amikor valaki a nyílt utcán teregeti ki a szennyesét. Ha pszichológiailag vizsgálnák azokat, akik felnôtt fejjel hobbiként keresik a pornót, minden bizonnyal jelentôs százalékban beteges, perverz fantáziájú, esetleg a nemiségben kiéhezett személyekre bukkannának (voltak is már ilyen vizsgálatok). Azt sem lehet tagadni, hogy bizonyos esetekben a házasélet pszichiátriailag ajánlott serkentôjeként is szerepelhet (de a páciens itt sem egészséges). Ha pedig fejlôdô fiatalokról van szó, nevelési szempontból kifejezetten ártalmas. Aligha kétséges, hogy a pornóval szemben is kialakul az emberekben bizonyos immunitás. Ez azonban legfeljebb enyhítô körülmény. Reményt nyújt arra, hogy megunják, és akkor elveszíti érdekességét. Igazában azonban épp ennek kapcsán döbbenünk rá testi mivoltunk végességére. Mert a levetkôztetett emberi testet már nem lehet tovább vetkôztetni. Így a pornóimádat az ember egyik tragikus öncsalása. Mert szellemünk antennája révén a végtelenre vagyunk betájolva. Az ember mindig többet akar elérni a végtelenbe nyúló tekintetével. Az emberi szellemi kiváltsága az, hogy nyitott a végtelenre. Ezt már Arisztotelész megírta. S a pôrére vetkôztetett test döbbent rá bennünket testi mivoltunk végességére. A mezítelen testet már nem lehet tovább vetkôztetni. 2. A pornográfiával bizonyos rokonságban van a nudizmus, melynek követôi ,,naturistáknak'' is nevezik magukat. Igen jelentôs a különbség viszont abban, hogy a civilizált társadalmak megkövetelik az ilyen csoportban strandolóktól az elkülönített és erre a célra kijelölt fürdôhely használatát. Ôk maguk sem fogadnak be kíváncsiskodó betolakodókat. A nudizmus mozgalma Németországban kezdôdött (1925). Hitler egy sajátos nacionalista egészségügyi ideál szolgálatába állította. Olyan irányzatként indult és bontakozott tehát, amely a zsidó és keresztény hagyománnyal tudatosan szembehelyezkedett. A Biblia ugyanis azt tanítja, hogy a bűnbeesés után Ádám és Éva eltakarta mezítelenségét. Az ember bűnös állapota -- ezt számtalanszor tapasztaltuk -- vágyainkban is nyomot hagyott. Ezt fejezzük ki a teológia nyelvén úgy, hogy az ember nem él már az édenkerti ártatlanság állapotában. Ebbôl legfeljebb egyes primitív törzsek és a négyéves gyermekek ôriznek emlékeket. De mi már nagykorúak vagyunk -- mondják egyesek. Nekünk már nem árthat, ha mezítelen testet nézünk. Már utaltam rá, hogy ez öncsalás. Egy szobrász is nagykorú, és épp elégszer rajzolta, mintázta a mezítelen nôi testet mint modellt. Mégis hányszor elôfordult, hogy modelljét a szeretôjévé tette. Még pedagógusok is akadnak, akik visszaélnek a rájuk bízottakkal, amíg bírósági ügy nem lesz a botrányból. Ne engedd, hogy szabadságod a bűnözés szabadságává aljasodjon. Az emberi tisztesség tizennyolc éven felül is kötelezô. Pál apostol azt mondja: ,,Minden szabad nekem, de nem minden válik javamra'' (1Kor 10,23). ======================================================================== A kábítószer kísértése A kábítószerek mesterséges mennyországa mindig végzetes erôvel vonzotta az embert. Különösen a fiatalokat. Régen azonban vagy egyes országokra, vagy egyes emberekre korlátozódott, legalábbis sajátos formájában. Ilyen volt Kínában az ópium, az indiánoknál a marihuána levele, de ilyen primitívebb közösségekben -- nálunk is -- a mák fôzete. Tágabb értelemben persze a legáltalánosabb kábítószer a szeszes ital, különösen tömény formájában, de a szex maga is kábítószerré válhat. Fekete Gyula így jellemzi ezt az összetartozást: ,,A kábítószer élvezete az agresszív erôket szabadítja föl, az értelem ezeknek a rabszolgája lesz, s a test, a lélek elhatalmasodó követelô éhségének képtelen ellenállni.'' Hasonlóak a tünetek az alkoholbetegeknél is; hiszen az alkohol szintén narkotikum, a szelídebb fajtából. Elbódít, feledtet, kikapcsol, mint a morfium, heroin, kokain, hasis; kevés belôle némelyek szerint orvosságnak is elmegy (ezt ugyan lehet vitatni), tehát maradjunk annyiban: kevés belôle, mértékletes élvezete nem ártalmas. Ám itt is bekövetkezhet az a bizonyos -- a szakma nyelvén szólva -- ellenállhatatlan késztetés a kínzó-követelô szükséglet, végezetül pedig -- mint a drogok esetében -- a testet-lelket elroncsoló kór. Tudjuk, az alkohol ellen is megpróbáltak radikális tilalmakkal védekezni (USA), de a törvényes tilalom gyengének bizonyult, csak vallási tilalmakkal párosítva -- például az iszlám felségterületén -- szabott gátat az alkohol diktatúrájának. Világszerte nô a szabadidô. Vele együtt nô az igény a szórakozásra, az elbódító, feledtetô, kikapcsoló idôtöltésekre. Nagyon is természetes, hogy a szórakozások világában -- társas összejöveteleken, diszkókban, rockkoncerteken, tömegeket mozgató vidám rendezvényeken, mulatóhelyeken -- fogy legtöbb legális alkohol és illegális drog, mely mindig új híveket és áldozatokat toboroz. Ma a civilizált államok fiatalságának egyik legpusztítóbb veszélye a kábítószer. Olyan kísértés, melynek kezdetben még lehet ellenállni, késôbb egyre nehezebb, a végén már szinte képtelenség. Mi vonzza az embert ehhez a méreghez? Hiszen nyilvánvalóan az. Vallási szempontból nézve az emberben élô boldogságvágyra utal, amely türelmetlen és egyre türelmetlenebb: itt, most, mindjárt akarja a mennyországot, ha kell, mesterségesen elôállítható formában. Itt és most akarja a misztikai élményt, a lélek elragadtatását, ha kell -- rendelésre. De milyen mennyország az és miféle misztikai élmény, amit az emberi üzérkedés pultjánál kapni lehet? Miféle gyümölcsöt kínál a külalakját állandóan változtató Ôskígyó, a Gonosz, miközben a ,,tudás'' és a ,,megtapasztalás'' címén árulja készletét? Jó lenne egyszer interjút készíteni a Sátánnal?[16] Mert ô az, aki a mindenkori Ádámot és Évát újra és újra megkísérti. Hiszen még a bűvészet hírességei is elárulják olykor egy-egy titkukat, mint nálunk Rodolfó, összekacsintva a közönséggel, és ügyes fogással csak ennyit mondva: ,,Vigyázat, csalok!'' A lélek legnagyobb és láthatatlan szélhámosa -- a megszemélyesült Gonosz -- azonban nem testesül meg a kedvünkért. Nem áll kötélnek. Vigyáz a trükkjeire. De minek is próbálkoznánk. Hiszen többnyire olyan átlátszóak ezek a trükkök, akár a hollandiai vásár egyik korszerű játékcsapdája. Tanúja voltam. Furfangos üvegkalitkák egymás mellett. Kocka alakúak. Rendszerüket ravaszul agyalták ki. Alul káprázatos karórák csalogatják a szemet. ,,Elvétve'' akadnak persze köztük selejtek is. Egy gulden a kísérlet (mondjuk 100 Ft). Gombnyomásra lehet működtetni azt a kampót, amely a kívánt ponton leereszkedik és csápjaival összezárul, hogy felmarkoljon egy karórát, ha tud. Mindez azonban úgy van megszerkesztve, hogy csak a selejtes karórát lehet vele igazán megkaparintani; a filléres holmit... A Gonosz tapasztalt kísértô. Tudja, mi kell az embernek. Ismeri gyenge pontjainkat. Egyénekre szabja a kísértés formáit. Meg persze korosztályokra. Még a legnagyobb szélhámosok is tanulhatnak tôle. Pedig ôk sem mennek a szomszédba ötletért. Hiszen sikerült már eladniuk naiv turistáknak többek között a Szent Pál-székesegyházat Londonban, a szabadságszobrot New Yorkban (hogy csak az ismertebb darabokat említsem). Nálunk, Magyarországon nem mertek ilyen nagy vállalkozásba belevágni. Azt azért megcsinálták, hogy egy pesti lakást hat különbözô vevônek adtak el... Alapjában véve rettenetes rombolást végez a világ fiataljainak soraiban a kábítószer. Körzetében olyan bűnök teremnek, mint a nemi erôszak, az AIDS, a legválogatottabb testi-lelki betegségek, a kínzás, a gyilkosság és öngyilkosság. A kábítószer hatásának és mögötte a Gonosz manôverének anatómiáját azonban mégis a századelô jelenti számomra. Illés Endre félelmetes erejű kritikai tanulmányt írt a kivételesen sokoldalú, valóban zseniális képességekkel rendelkezô Csáth Gézáról. Az esszé az Írók, színészek, dilettánsok című kötetben olvasható[17]. S különös szuggesztivitása, hogy Csáth naplójából idézve bontja ki egy fiatal élet tragédiáját, és mutatja meg kórbonctani pontossággal, mit művel a kábítószer és a mögötte meghúzódó életfilozófia (a Kígyó). Csáth Gézát a magyar irodalomból ismerjük, fôként néhány remekbe szabott novellája révén. Egyikbôl film is készült, és nemzetközi sikert aratott. Kosztolányi Dezsô rokona volt. A magyar irodalom kivételes ígérete azon kívül, hogy írt, még egyéb képességei szárnyát is átlagszinten felül bontogatta: ,,rajzolt, festett, hegedült, zongorázott, zenét szerzett'' -- jegyzi meg róla Illés Endre. Orvosnak indult, s minden jel arra mutatott, hogy a magyar orvostudománynak is kivételes képességű művelôje lehetett volna, különösen az elmekórtanban. És mi lett belôle? 1919 nyarán két revolverlövéssel megölte a feleségét, majd magával is végezni akart. Ez azonban csak akkor sikerül, amikor menekülés közben beveszi a magánál tartott, gyorsan ölô mérget. Teste ,,egy-két perc halálos kínjai és görcsei után'' megmerevedett. Mi volt a pálya kezdete? ,,Ragyogóan indult, merészen emelkedett, majd ugyanolyan gyorsan be is süppedt ez a fénylô élet'', miután egészen fiatalon emberi ronccsá lett a szecesszió magasabb körökben divatos kábítószerének hatására. Morfium... Két összetevôt jól föl lehet ismerni ebben a korán tönkretett életben. Csáth Géza nyilvánvalóan különleges idegérzékenységgel rendelkezett. Világnézetében pedig következetesen materialista volt. Mint Illés Endre jellemzi: ,,Szigorúan az anyagra esküdött; és az anyag foglya maradt haláláig.'' 1909-ben -- tíz évvel öngyilkossága elôtt -- esszét írt az ópiumról. Az ,,isteni boldogságot'' adó gyönyört és a lét esszenciáját kereste. Azt vélte általa megtalálni. Mindene megvolt, amit ember csak megkívánhat, miközben körülötte a századelô Magyarországának tengôdô számkivetettjei. Élvezte a munkáját mint orvos. Örült, hogy gyógyíthatott. Élvezte -- mint írja -- a tejet, a húst, mindent''. De neki ez nem volt elég. Elsô novelláskötete, ,,A varázsló kertje'' igazi meglepetésnek számított. Karnyújtásnyira volt tôle a nagy irodalmi siker. Hiszen a színpadon is feltűnést keltett a Janikával és a Hamvazószerdával. De neki ez sem volt elég. A ,,lét esszenciáját'' kívánta megtalálni a kábítószerben. Morfinista lett. Évezredek és generációk fölfokozott élvezetét kívánta megtapasztalni ,,egy nap alatt''. ,,Kiszámította'', hogy kellô felügyelettel évmilliók élvezetét sűrítheti egybe. Minden évet, amit megél, egymillió évvel is megszorozhatja, és akkor élete végén nyugodtan hajthatja fejét ,,az örök megsemmisülés jeges párnájára''. A morfium hatására emberkerülô lett, hogy zavartalanul élhessen szenvedélyének. Irodalmi ambíciója, ,,ihlete'' fokozatosan kialudt, ami nagy szenvedést okozott neki. Semmi kedve már az íráshoz, de kényszeríti magát. Naplójában így mondja el gyötrelmes kijózanodását: ,,Vétkezni is, ártani is, és még nem is élvezni...'' A kábítószer fecskendôje eleinte még ,,húsz-harminc percig tartó eufóriát (fölfokozott gyönyörérzést) ad, aztán ismét jön a legszánalmasabb, legnyomorultabb közérzet''. A Gonosz benyújtja számláját. Elképesztô árat kell fizetni a szemfényvesztés áldozatának. Mert a rövid élvezet után jön a kibírhatatlanul hosszú érzelmi sivatag, amelyben orvosi pontossággal adja meg a saját lelki röntgenképét: ,,1. Minden emberi cselekedet, iparkodás, szorgalom, munka kivetni és gyűlölni valónak tűnik fel. 2. Minden beszéd fárasztó és buta. 3. Minden terv kivihetetlen és rettenetes.'' 4. Minden nagyszerű, szép és nemes dolog elérhetetlen és céltalan.'' S mindennek megadja az egy mondatos összefoglalását is: ,,Mérhetetlenül undok, megvetni való élet ez.'' Mi lett az évmilliók összesűrített gyönyörének káprázatából? Olyan emésztô szenvedés, amely ellen kilátástalan már a küzdelem: ,,Semmi morfium. Semmi pótszer. Semmi alkohol. Semmi nikotin. Csinos szenvedésekre van kilátás, de mindegy. Most már szenvedj, kutya, ronda, szemét ember, szenvedj és rágd a falat'' -- írja naplójában (1913). Mintha Dante pokolköreinek egy modern kárhozottja tenne vallomást. No és a szexuális örömök? Csodálkozik, hogy felesége még egyáltalán kitart mellette és nem csalja meg, hogy nem undorodik a teljes szakításig -- mint írja -- ,,vánnyadt pofámtól, szellemtelen beszédemtôl, impotens, munkanélküli életemtôl''. S még hozzáteszi, kellô indoklásul (utalva a WC-vel kapcsolatos problémáira): ,,Azt hiszem, büdös is vagyok...'' Ide jutott ez a fénylônek induló élet. Kosztolányi Dezsô nemcsak írótársa és barátja volt, hanem rokona is. Többször meglátogatta Csáth Gézát. Tanúja volt, milyen leírhatatlanul sokat szenvedett utolsó éveiben: ,,Vértanú testén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, melyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta, és szíjakkal kötötte át megdagadt lábát, hogy valahogyan vánszorogni tudjon.'' Évmilliók élvezetét akarta nagy felfedezôként összesűríteni magában a morfiumos tűvel. S lett belôle a kábítószer agyongyötört, negatív vértanúja. Ha mai narkósokkal összehasonlítjuk, nem nagy a különbség. Ugyanaz az egyre követelôdzôbb szenvedély, amely mindenre képes, hogy hozzájusson a kívánt adaghoz. Ugyanolyan a kezdeti élvezetek után következô rettenetes kiábrándulás, bizonyos esetekben a teljes tragédia. És persze másokat is magával rántva. Kokain? Meszkalin? Morfium? LSD? A végeredmény ugyanaz. A kábítószer csak festett mennyországot tud adni. Ideig-óráig. Aztán csatolja hozzá a valódi poklot. Az igazi mennyország élményét nem injekcióstűvel adják, s nem pultnál rendelik, mint a szeszes italt. Isten országa köztünk és bennünk veszi kezdetét. De ezt az országot a szeretetben tapasztaljuk meg. A szeretetben és abban a három jelben, melyet Pál apostol nevez meg: igazságosság, béke és öröm (Róm 14,17). A fiatalok körében gyakran hallani a kérdést: ,,Megérte?'' Föl kell tennünk ezt a kérdést a kábítószer kísértésével kapcsolatban is. De a végeredményt idézve. S hogy emlékezetesebb legyen, miért ne lehetne a ,,Miszter Alkohol'' mintájára ezt is megszemélyesíteni? Miért ne lehetne ,,Miszter Narkót'' és ,,Madam Narkomániát'' is megkérdezni, és megkérni, hogy mondja el, de nagyon ôszintén, milyen üzletnek tartja a kábítószeresek vásárlását? Mert a válasz csak ez lehetne: a legképtelenebb, a legbutább és a legôrültebb üzlet, mármint a vásárlók részérôl. Az árusok pedig majd átérezhetik, mit jelent meggazdagodni, mások tönkretétele árán. Különösen amikor pusztító árujukkal a még kiforratlan tinédzserekre leselkednek. Micsoda vásár! A rászedett, kísértésbe vitt fiataloknak pedig tudniuk kell, hogy drogfüggôvé válva minél többet fizetnek, annál biztosabb, hogy tönkreteszik vele az életüket s nem ritkán mások életét is. Mert másokat is magukkal sodornak. ,,Nem beszél, Miszter Narkó?'' Majd én segítek. Elmondom Ön helyett az üzlet lényegét: ,,Fiatal barátom. Akarsz testileg-lelkileg tönkremenni? Szeretnéd, hogy a sorsod Csáth Gézához hasonlítson? Akkor fizess. De sokat, és egyre többet. Megkapod érte a korai pusztulást, fiatal életed hajótörését, a bűnért a bűnhôdést.'' Csáth Géza csak egy a sok közül. Megérte neki? És neked megéri? Megéri??? Ott ólálkodott az iskolák környékén, táskájában a drogokkal. A tinédzsereket várta. A KROKODIL Sebes erdôtűz pusztít a magasban. A nap tüzel. A lég lángokban áll. Minden vízcseppet felszív a mohón vad, a katlan-forró afrikai nyár. A Szerengeti bokrai zihálnak. Vízért liheg a fű, a fa, a sok vad. Vizet, vizet a tikkadt szomjasoknak. Vizet, mert minden élôlény kiszárad. A hôség égô függönye alatt Feltarkállik egy gazella-csapat. Mind megnyugodnak, hogy a révhez érnek, kint nyoma sincs a sokkoló veszélynek. De a krokodil órák óta ott vár. Meg sem mozdul a sekély víz alatt. Nem fenyegeti gyilkos fogsorával a fej-közelben cirkáló halat. A gazellákat várja. Inni jönnek, s nem látnak mást, csak egy reves fatörzset, mely megfeneklett szürkés-zöldes-kéken a Szerengeti árnyékos vizében. Csak inni, inni! Nincs más. Már nem éber a hôtôl tikkadt gazella-tinédzser. Hol szomjúságtól remegnek a lábak, ott nincs menekvés, nincs elôvigyázat. Mint a víz alól felcsapó rakéta, a krokodil gyors. Megvan már a préda. S a Szerengeti legszörnyűbb falánkja a gazellát a vízmederbe rántja. Elvégeztetett... Nem divat a gyász itt. Megszokták, hogy egy gazella hiányzik. Gúvadt szemekkel mustrálják a békák a felkavart víz véres buborékát. ======================================================================== ,,Korunk pestise'': az AIDS A XX. század utolsó negyedében a szexuális szabadosság és a kábítószerek fogyasztásának rohamos terjedése olyan méretű veszélyt jelentett, fôként a fiatalokra nézve, hogy a józan figyelmeztetésnek már alig volt foganatja. Ekkor -- mint tudjuk -- valami egészen váratlan dolog történt. Miközben az orvostudomány szinte fellélegzett, hogy a nemi betegségek gyógyítását viszonylag megoldotta, egyszerre olyan -- eddig teljesen ismeretlen -- betegség jelent meg a láthatáron, amely egészen megdöbbentette elsô felismerôit. A nagyon súlyos kimenetelű és biztos halált jelentô betegség eredetét kutatva kiderült, hogy az elsôsorban homoszexuális férfiaknál és a kábítószereseknél észlelhetô. Az is hamarosan világossá vált, hogy egyre terjed. Az afrikai eredetű vírusnak azóta több változatát különítették el (például HIV 1, HIV 2). Ma már tudjuk, hogy ez a pestishez hasonlítható, nagyon veszélyes fertôzés elsôsorban a nemi kapcsolatok útján terjed, mégpedig fôként a homoszexuálisok ,,rizikócsoportjain'' belül. Második helyen szerepel terjesztésében a kábítószer injekciós fecskendôje (ha azt nem cserélik), mert a vér által is terjed. Azóta átlépte a határzónát. Heteroszexuális kapcsolatok útján is továbbadható. Az AIDS-fertôzött apa vagy anya pedig születendô gyermekét is megfertôzheti. Lappangási ideje alattomos (2-5 év), így nem lehet azonnal észrevenni laboratóriumi AIDS-vizsgálat nélkül. Ezért Amerikában a házasságra készülôk kötelezô AIDS-vizsgálatát már akkor szükségesnek tartották. A külföldre utazóknak, vagy az onnan érkezôknek viszont kötelezôvé tették az AIDS-vizsgálatot. Magyarországnak -- bár itt a fertôzött egyelôre még jóval kevesebb -- már hasonló intézkedéseket kell tenni. Az európai csatlakozásnak nyilván ebben is megvannak a feltételei. Nem csupán a fertôzés jelent azonban nyomasztó veszélyt. A kezelési költsége is rendkívül magas (amíg a biztos halál bekövetkezik). Az USA- ban évi kb. 50.000 dollárba is kerülhet egy beteg kezelése. Elképzelhetô, mit jelent ez egy gazdaságilag leromlott országnak, mint a miénk. Korunk ,,vírusbombája'' (így is nevezik) új megvilágításba helyezi a nemi eltévelyedések három fô típusát (többnyire deviáns -- a társadalmi normától eltérô -- formáját): a homoszexualitást, a prostitúciót és a felelôtlen nemi partnerváltogatást, amit promiszkuitásnak nevezünk. Az ifjúság nevelésében erre ma állandóan felhívják a figyelmet (pedagógia, tömegtájékoztatás). Jellemzô, hogy ebben a kérdésben a humánetikai megítélés általában csak a fertôzés terjedését megakadályozó gumióvszerben bízik, bár tiszteletben tartja a magasabb motivációt is. A keresztény egyházak a házasságra készülôk körében méltán emelik ki, hogy a fölkészülésben a becsülettel vállalt nemi tisztaságnak vissza kell adni hagyományos rangját. Általánosságban pedig a humánetika legtöbb képviselôje kiemelt fontosságúnak tartja a partnerhűséget (házasság elôtt és után is). Mivel az AIDS elsô számú terjesztôi a homoszexuálisok, érdemes kitérni erre a jellemzôen deviáns nemi hajlamra is, amely azonos neműek egymás iránti vonzalmát jelenti. Ez a vonzalom rendszerint nemi kapcsolatokhoz vezet (akár aktív, akár passzív formában). Motivációja különféle. Van, amikor normális nemi hajlamú mintegy szükségmotivációból választja (például raboknál, hajósoknál). Van, amikor az emberrel születik és testalkatilag is jelentkezik. Aztán nem ritka az sem, hogy a fiúknál viszonylag jelentôs százalékban kibontakozó kétirányú nemi hajlandóság, más szóval ,,biszexualitás'' ebbe az irányba fordul (esetleg mindkét irányban tevékeny). A homoerotikusokat tehát nem lehet és nem is szabad egyetlen típusba sorolni, sem alkatilag, sem az erkölcsi felelôsség szempontjából. Vannak ugyanis olyanok, akik nagyon megszenvedik állapotukat. Szabadulni szeretnének belôle, de nem tudnak. Akadnak, akik öngyilkosságra is gondolnak. Van, aki erkölcsi kötelességének érzi, hogy egy partnerra korlátozza kapcsolatát. Van aztán, aki évente száznál több partnerral is kapcsolatba kerül, ami az AIDS terjedése szempontjából különösen veszélyes. Ôszinte vallomások tárják fel -- épp az AIDS-betegek között --, hogy sok esetben nem csupán testi kielégülésrôl van szó, hanem szeretetet éreznek a másik iránt, akkor is, ha már semmi testi kapcsolat nem lehet közöttük. Áldozatot képesek hozni érte. Nem lehetünk tehát farizeusok módján könnyelműen ítélkezôk. Hiszen a normális szexuális hajlamúak olykor rendkívül erôs ellenszenvet éreznek a homoszexuálisok iránt. Pál apostol azok bűnét ítélte meg súlyosan, akik ,,a természetes szokást természetellenesre váltották föl'', és ,,férfi férfival űzött szégyenletes dolgot'' (Róm 1,26). Gondoljunk a görög kikötôvárosok erkölcsi körülményeire, melyek hasonlítottak a mai Hamburghoz. Súlyos erkölcsi felelôsség a nemi hajlamukban még nem egészen kialakult fiatalok elcsábítása (az öreg ,,jó barát''), amely aktivizálja a rejtett homoerotikus hajlandóságot, és házasságokat is tönkretehet. ======================================================================== Egy AIDS-fertôzött portréja A keresztneve: Robert. Huszonhárom éves[18]. Kiváló tehetségű fiatalember. Diagnózisa: AIDS-pozitív. Pályája Ikarosz lehullását idézi, a görög mitológiából. Hogyan jutott ide? Hiszen jóakaratú, vallásos fiúként fedezi fel magában, tizenhárom évesen, hogy homoerotikus hajlamú. Szülei legérzékenyebb életkorában válnak el. Úgy érzi, hiába minden imádság, hogy nemi hajlama normális irányba forduljon. Késôbb elfordul Istentôl. Egyetemista korában egy deviáns hajlamú idôs férfi közeledését elfogadva annak homoszexuális partnerévé vált. A férfi AIDS-fertôzött. Amikor megtudja, hogy ô is fertôzött lett, felgyülemlik benne az elkeseredés és a düh Isten ellen, a világ ellen, önmaga ellen. Amikor bekerül a klinikára, értesíti szüleit betegségérôl. A szülôk megrendülten veszik tudomásul, de egyikük sem háborodik fel. Csak a szülôi szeretet mélységes együttérzését élik át. A kétségbeesés gyötrelmes élménye után ez jelenti számára az elsô reménysugarat. Aztán pedig az, hogy egy katolikus jó barátja -- szellemi értelemben! -- hasonlóképpen reagál. Nem fordul el tôle, amikor betegségérôl értesül. Többször meglátogatja. Beszélgetnek az élet maradék értelmérôl, a szenvedés értelmérôl, Isten irgalmáról, aki nem akarja a bűnös halálát, hanem megtérését (vö. Lk 7,36-50). Megvilágosodik elôtte a cél: életben maradni, amíg lehetséges. Mindent megtenni, hogy segítsen azoknak, akik hasonló veszélyben vannak. Katolikus hitre tér. Az Evangéliumból merít erôt, hogy vállalja sorsát, úgy, ahogyan azt Viktor Frankl megírta az élet értemét keresôknek. Így éri el ôt a korai halál, egészen fiatalon... ======================================================================== Van kiút! A megtérés kihívása A gonoszság titkához talán az is hozzátartozik, hogy az ember sokféleképpen eltévedhet, de igaz út csak egy van. A züllés, a nemiség csábító mellékutai sokakat az öngyilkosság szakadékának pereméig juttattak. Onnan visszajönni nem könnyű. De lehet! Ha valaki fiatalon például úgy érzi, hogy a sorsa kiütötte, hogy ,,padlóra került'', ne feledje: onnan is van lehetôség arra, hogy fölkeljen. A tékozló fiú példabeszéde mélyen megérinti az esendô és az atyai háztól eltévelyedô embert. A fiatalokat pedig különösképpen. Ennek bizonysága, hogy még dalt is írtak róla. Benne sokan önmagukra ismernek. A hívô fiatal ismeri és talán imádkozza is a zsoltár szavait: ,,A mélységbôl kiáltok, Uram, hozzád...'' Világszerte megszervezik a telefonszolgálatot, hogy mentôkötelet dobjanak azoknak, akik, mint Madách Ádámja, a mélység peremén állnak, készen arra, hogy levessék magukat. Öngyilkos fiatalok búcsúlevele tanúskodik a legjellemzôbb okról: ,,Nem volt értelme az életemnek...'' De az életnek mindig van értelme. Nem mindig könnyű ugyan megtalálni, de akkor is van. Az egyház közösségében persze könnyebb azt meglelni. Fiatal életek válságos helyzetébôl a megtérés, egyedül a megtérés a kivezetô út. ,,Fölkelek és atyámhoz megyek''... A megtérésnek középponti szerepe van a próféták írásaiban. Jézus ebben is beteljesíti a próféták szavát. A megtérést úgy is felfoghatjuk, mint vízumot Isten országába. Ennek a megtérésnek van egy életre szóló üzenete, és vannak egészen különleges, megrázó élményei. Ilyen volt Pál apostolé -- akkor még Saul volt -- a damaszkuszi úton. Ilyen volt Szent Ágostoné is, akihez sok fiatalember közel állónak érezhetné magát. A Vallomások azonban igényes olvasmány, komoly elmélyedést követel. Ezért írtam meg Ágoston megtérésének drámáját, Nyugtalan a mi szívünk címmel (1999). Ez a cselekményes részt emeli ki. Tehát egy mai fiatal is kézbe veheti és olvashatja. Hiszen benne van az anya féltô tekintete, az élettárssá lett szeretô, a szekta és a baráti kör kis közössége. És Ambrus püspök igehirdetése. Általa pedig a Biblia megtérésre sarkalló, életmentô üzenete. Az ember azonban nem csupán a vallásosság keretében érdekelt abban, hogy a megtérés kérdésével szembenézzen. Személyes voltunk egészen alapvetô jellemzôje ugyanis az, hogy képesek vagyunk a gyökeres megváltozásra. Ez nem kevesebbet jelent, mint a ránk nehezedô determinista tanok érvénytelenségét. A kérdés tehát mélyebben érint bennünket, mintsem hogy azt csupán a vallásosság körzetébe utaljuk. A megtérés képessége az ember egyik legnagyobb kiváltsága. Olyan kitüntetés, melyet visszautasítani vétek. Mert nem kevesebbet jelent, mint éppen azt, hogy van kiút. Ha keresztény hittel közelítünk a megtérés titkához, a Szentírást kell forgatnunk. Abban pedig olyan nagy visszhangja van Isten irgalmának, hogy az embernek soha nem volna szabad kétségbe esnie. Jézus a tékozló fiú példabeszédében mondja el ezt. A példabeszéd pedig olyan gazdag és sokrétű üzenetet hordoz, amit alig vagyunk képesek megfejteni. A tékozló fiúban nemcsak az örök ember van jelen, hanem elsôsorban minden idôk fiatalja. Ez a fiú pontosan olyan, mint sok mai fiatal. Minél elôbb szeretné megkapni a jussát, hogy világgá menjen, és a teljes önállóság megkívánt életformájához eljusson. Aztán könnyelmű életvitellel eltékozolja mindenét. Olyan nyomorúságos körülmények közé kerül, hogy még a rábízott sertések ételébôl is ellopkod. Mélyponton van. Onnan hangzik föl belsô kiáltása: ,,Fölkelek, és visszamegyek atyámhoz.'' Hol vannak már a víg napok?! Az alkohol... a nôk... a haszonlesô cimborák, akiknek csak addig kell, amíg a pénze tart... Hányszor, de hányszor megismétlôdött mindez a történelemben, és ismétlôdik ma is, különféle variációkban. De a lényeg mindig ugyanaz... Jóval a második világháború után mondta el egy orvos fiatal éveinek nagy válságát. A negyvenes években Erdélybôl jött Budapestre, ahol fölvették az Orvostudományi Kar hallgatójának. Özvegy édesanyja és két nôvére minden erejével támogatta ôt. A lehetôségek azonban szinte megszédítették, Budapest fényei elkápráztatták. Hazafias fiatalok, családok vendégszeretete kényeztette. Az idô szaladt. Egyszerre azon vette magát észre, hogy anyja és nôvérei keservesen összegyűjtött és ôrá áldozott pénzét elherdálta, vizsgáit pedig le sem tette. Amikor rádöbbent, micsoda szörnyűséget követett el, elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Szinte bódultan ment be egy templomba, látta, hogy a pap ott ül a gyóntatószékben. Bement, hogy halála elôtt még könnyítsen a lelkén. Mindent elmondott a gyóntató atyának, és teljes kétségbeesésében azt is megmondta, hogy mire készül. A gyóntató atya hangja azonban nagyon határozott volt. ,,Nem lehetsz gyáva! Nem tetézheted súlyos hálátlanságodat még ezzel is. Visszamész az édesanyádhoz, és elmondasz neki mindent! Aztán döntse el ô, hogy mit határoz...'' Az atya szuggesztív erejű szavai és a kegyelem hatott. A székely egyetemista fiú hazautazott. Nagyon nehéz volt odaállni az anyja elé, és visszafojtott könnyekkel elmondani mindent. Az édesanyja csak ránézett, hosszan. Olyan író még nem született, aki azt a tekintetet szavakban visszaadni képes lenne. És a lánytestvérei arca... ,,Visszamész, és jóváteszed, amit Isten ellen és ellenünk vétettél'' -- ez volt az anya válasza. A fiú visszament. Rettenetes szorgalommal pótolta nagyon súlyos mulasztását. Orvos lett. Aztán minden igyekezetével azon volt, hogy jóvá tegye, amit vétett, hogy segítse anyját, meg a lánytestvéreit... Egy modern tékozló fiú története. Csak a körülmények mások. A lényeg ugyanaz. S van benne még valami, amire érdemes nagyon odafigyelni. Ezt a ,,valamit'' úgy lehetne kifejezni, hogy aki Istenhez megtér, annak az emberhez is meg kell térnie. Aki házasságban él, annak meg kell térnie a feleségéhez, férjéhez, gyermekeihez. Különben csak becsapná magát. Hát ezért van olyan nagy jelentôsége a megtérésnek, s az általa jelzett kiútnak. A humánetika dimenziójában a nem hívônek is szüksége van rá. Mert a szerelemben és a házasságban egyaránt nélkülözhetetlen. Van gyónás, amit a gyakorlatilag nem vallásosak is jól ismernek. Amikor férj a feleségnek, feleség a férjnek -- vallja meg, amit ellene vétett. Ki kell tudni mondani szívbôl, akármilyen nehéz is, hogy: ,,Bocsáss meg. Mindent jóvá teszek.'' A kibúvót keresô öngyilkosság emberi gyávaság. A másik ellen és a többiek ellen elkövetett súlyos vétekért vállalni kell a vezeklést. Mint Raszkolnyikov tette a Bűn és bűnhôdésben. De ennek is két oldala van. A sértett is tudjon megbocsátani! Ahogyan a Miatyánkban imádkozzuk: ,,Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek...'' MEGTÉRÉS Kiélni vagy beteljesülni? Ez a kérdés. Még a padlón volt. Kiütötték. Majd felocsúdott. ,,HOL HIBÁZTAM?'' ,,Hová züllött le régi formám s a kezdet célja?'' ,,MERRE INNEN?'' A Pénz? Az Asztal? Ágy? Fölényes Pozíció? Rang? Megszokásból fogant reflexek? Új divat tán? Kiélni vagy beteljesülni? Ez a kérdés. ,,Mert nem akartad az Áldozatot. Mert csak Magad, csak Önmagad akartad.'' Úgy találták meg, mint a roncsot. Homoksápadt volt. Mozdulatlan. Barátai már eltemették, de romjaiból ÚJRA FÖLKELT. Lélegzetet vett. Két szemét is kinyitotta. A szíve is vert. Nyújtózkodott és járni próbált, mint aki új életre gyógyul. Ágyat vetett. Kitakarított. Régi ruháját kicserélte. NEM ISMERTEK RÁ, akik látták. Kiélni vagy beteljesülni? Ez a kérdés. Sok lépés vezet az Örömig a Gyönyörtôl. Sok lépés a feszültségbôl font Harmóniáig. Sok lépés, amíg újra szerkeszt a Fegyelem és parttalanná tesz a célhoz ért Szabadság, a Fénybe oldott Újjászületésben, nehézségi erôn és véleményeken túl, túl a ,,Hol?'' szívós kategóriáján, a lendületben, a szolgálatban, az odaadásban, az életmentô Szeretetben, a tágasságban, az Örömben, A BETELJESÜLÉSBEN. ======================================================================== Végsô ajánlás a házasságra készülôknek: ,,Nagykorúvá lenni a szeretetben!'' Ha a nemiség kérdését nem a tilalmak oldaláról, hanem az értelmes és szeretetben megvalósuló, valóban emberhez méltó, hiteles életközösség szempontjából közelítjük meg, a házasság elôtti ,,nehéz évekre'' is ezt a normát kell alkalmaznunk. A szeretetben kibontakozó emberi nagykorúság egy teljes élet feladata, melyhez többnyire csak közelíteni tudunk, melynek útján nem könnyű ellenállni a mellékutak kísértésének vagy a buktatóknak. A házasságra való elôkészület nem merülhet ki abban, hogy egy fiú és egy lány szexuális tapasztalatokat szerez. Az elmúlt évtizedek materialista nevelése nyomán a nemiség ügyeletes szaktekintélye az orvos volt. Aztán jött a pszichológus és a szexuál-antropológia szakembere. A keresztény nevelés képviselôi csak a legvégén jöhettek szóba. Lassanként azonban megérlelôdik társadalmunkban az a fölismerés, hogy a nemi felvilágosításnak a teljes emberre kell irányulnia, s hogy az ,,informálás'' korántsem elegendô. ,,Formálásra'' van szükség elsôsorban. Így mondja ezt a Francia Püspöki Kar Családi Bizottságának nyilatkozata, teljes joggal. Újra és újra rá kell ébrednünk tehát a nagy igazságra: ebben a felkészülésben a szexuális érettségnél fontosabb, alapvetôbb, messzibbre ható a növekedô ember, a kibontakozó személy erkölcsi érettsége. Ezt az ,,érettséget'' persze dinamikus értelemben, az állandó fejlôdés távlatában értjük. Döntô fontosságú tehát az erkölcsi értékek szólítása, hiszen a statisztikák lépten- nyomon olyan igényeket mérnek föl a nemiség körzetében, mint a szeretet, a szerelem, a hűség, a megbízhatóság, a becsület, az ôszinteség, melyek alapvetô erkölcsi-emberi értékek. Ami pedig a negatívumokat illeti, érdemes idézni újra a Magyar Püspöki Kar körlevelét. A házasság ,,legszemélyesebb vállalkozásáról'' ezt írja: ,,Esélytelenül vágnak neki azok, akiknek személyisége éretlen vagy önzô, individualista, képtelen a másokkal való bensôséges és tartós kapcsolatra'' (4. p.). Az elsô önálló döntéstôl, aztán az elsô szerelemtôl fölgyorsítja lépteit a nagykorúsodás folyamata. Az esküvôig el kell jutni a mai Ádámnak és a mai Évának is olyan fokra, amely, emberi léptékkel mérve, megtermi azt a fölkészültséget, azt a személyi ,,fölszerelést'', amely alkalmassá tesz a házasságra. Mert a tényeket tekintve bizony sokan elmaradnak a szeretetnek még viszonylagos nagykorúságától is (amire pedig belsô ösztönzést kaptunk a szerelem ajándékában). Amikor 14-16 éves fiúk között az számított elismerésre méltó, ,,férfias'' cselekedetnek, ha valaki egy naiv kislányt csellel rávett arra, hogy ,,lefeküdjék vele'', ez egyértelműen az odüsszeuszi görögség idôszakát idézi meg, s nagyjából háromezer éves lemaradást jelent az erkölcsi szemlélet terén. Ugyanezek a fiúk -- ma már múlt idôben írom - - jelszóként emlegették a ,,fejlôdést'', s gyanakodva bírálták a magnó márkáiban az ötéves lemaradás termékeit is. Ennyire nem tudunk lépést tartani a technikával? Vagy mit szóljunk ahhoz, amit kényszerrel, olykor nekivadult erôszakkal követtek el az ösztön nevében olyan fiatalok, akik számára - - mint mindannyiunk számára -- szent dolog a ,,szabadság''? S az emberiség milyen távoli múltját idézi az, amikor nyolc, tíz fiatal támadott meg egyetlen védtelen lányt a tengerparton, hogy a hordák ôskorát feltámasztva a nemi erôszak áldozatává tegye az ártatlanokat... Irtózatos, mi minden történt és történik ma is ezen a téren a világban... Persze a lányok sem maradnak le a ,,csel'' alkalmazásában, különösen ha úgy érzik: nincs más lehetôség. A nôi praktika a születendô gyermeket képes felhasználni arra, hogy a fiút s annak szüleit kész tények elé állítsa. A szándék jó, de az eszköz? S ha nem válik be, jöhet az abortusz? Miféle érettségre vall az, hogy nálunk is vannak tizenhárom év körüli leányanyák, amely joggal aggasztja a statisztikát felmérô orvosokat, nevelôket? Nem ôk a hibásak ebben elsôsorban. Volt-e részük egyáltalán valamiféle -- a nemi erkölcsöt is érintô -- nevelésben? Aligha. Azt is viszonylag kevesen tudják, hogy a házasságra készülôknek elsôsorban nem azt kell kipróbálni, hogy a nemi kapcsolatban egymáshoz illenek-e. Sokkal inkább azt, hogy természetükben mennyire illenek össze; aztán a kulturális igényükben, erkölcsi értékelésükben, beleértve a két család várható egyetértését is. Vajon hányan ismerik Trobisch nagy élettapasztalaton és szakismereteken alapuló tételét? Eszerint: ,,...a szerelem nem a szexualitásból nô ki. Ellenkezôleg: a szerelemnek kell a szexualitásba belenônie.'' Sok mindent meg kell tanulnia a házasságra készülô fiatalnak. Erich Fromm A szeretet művészete című könyvében nagy meggyôzô erôvel vallja, hogy a szeretetet is tanulni kell (13-15. o.) Mert a nemiség olyan, mint a zene vagy a sport. Mindkettôben szükség van a tehetségre, meg egy bizonyos spontaneitásra. De ez önmagában kevés. Kell hozzá az a tudatos képzés, az a tanulási folyamat is, ami az adottságokat kibontakoztatja, megérleli. A célhoz legtöbben küzdelmes utakon jutnak el. Amit a normák ezen a küzdelmes úton jelentenek, többnyire útjelzés, iránymutatás. Megérti-e azonban az egyház s általában a keresztény nevelés ennek a nagyjából 18-25 évig tartó idôszaknak nemi problémáit és az érintettek többnyire jó szándékkal tévedezô útkeresését? Megérti-e azokat, akik szerelemmel szeretik egymást, és a házasság elôtti néhány évben már úgy járnak együtt, hogy ez a testi önátadással van egybekötve? Hiszen ismertek azok a körülmények, melyek fôleg a fôiskolás és egyetemista fiatalokat nyomasztották. A normát tartani kell, de szükség van a toleranciára is. A mai erkölcsteológusok és nevelôk ezt az utat határozottan elkülönítik a felelôtlen partnerváltogatástól. Elismerik adott esetben a házasság felé menetelô szerelmesek jó szándékú tévedését vagy kényszerhelyzetét. Az egyház tanítása szerint megkülönböztetik a vétkes és vétlen tudatlanságot. Ilyen esetekben -- ismerve világunkat -- nem zárható ki a ,,vétlen tudatlanság''. Ha azonban katolikus fiatalok gyónni, áldozni kívánnak, tudniok kell, hogy ez az út mégsem a helyeselhetô út. A gyóntató atya tehát ilyenkor arra figyelmeztet, hogy mielôbb rendezzék életükben, ami még elrendezetlen. S ebben a leány helyzete a hátrányosabb. Azt is jó tudni, hogy ma már viszonylag gyakori, hogy fôiskolás fiatalok kötnek házasságot. Ez -- például pedagógusjelölteknél -- kifejezetten elônyös lehet a késôbbi közös elhelyezkedés szempontjából. Ha tehát visszapillantásul fölidézzük a nemi erkölcs lényegét, és alkalmazzuk a házasságra készülôk szempontjaira, döntésére, a képlet adva van: arra kell törekednem, hogy ami nekem jó, az a másiknak is jó legyen. Ami pedig ma mindkettônknek jó, az jó legyen holnap is és holnapután is, teljes közös jövônk dimenziójában. A fájdalmas ellenpélda nem ritka az életben. Sokan megértik az etikai életszabály elsô részét, amit egy régebbi dal így fogalmazott meg: ,,Ugye te is akarod, ugyanúgy, ahogy én...'' Ami nehezebb, az a ,,holnap'' dimenziója. Mert a dal azt is megfogalmazta, hogy az éjszaka gyönyöre után mit hoznak majd a ,,nappalok''... Gyermektelen házasságok indulnak el az élvezetek motivációjával, és amikor a védekezô praktikák következtében már nem születhetett meg, akit késôbb olyan nagyon vártak, megkeseredik a gyönyör íze, hiszen el sem juthatott az igazi örömig... Magyaroszág népessége pedig drámai gyorsasággal csökken. Minden esztendôben egy városnyi lakos tűnik el hazánk térképérôl, a szabad szerelem destruktív propagandája, a kártékony filmek és az abortuszok következményeként. Egy ország, amely a szex és az agresszivitás nemzetgyilkos divatja következtében a ,,halál kultúrájának'' szenvedô alanya lett. Ha ebbe belenyugszunk, magunk fölött mondjuk ki a halálos ítéletet. Ti jöttök utánunk ebben a testileg, lelkileg megyötört és nekünk mégis a sorsunkat jelentô szép Magyarországon. Ti veszitek át az olimpiai lángot. Rátok függesztjük várakozó tekintetünket. Felnôtté és hazánkért is felelôs emberré lenni a szeretetben, házasságra készülô fiatalok! Az Egyház élô közössége és több más vallási közösség, de minden jóakartú felnôtt és jövônkért felelôs állampolgár kíván a maga módján segíteni nektek ebben. Mégis -- nehogy hármas elfogultsággal vádoljatok -- a már idézett Theodor Bovet-ra bízom a befejezô szavakat, aki civil, aki protestáns és aki svájci. Ô a szerelem és a házasság kérdéseinek elismert szakembere, és ezt üzeni nektek: ,,A szeretethez tartozik mindaz, ami a partner számára nemcsak kellemes, hanem valóban jó; ami segíti, gazdagítja és lehetôvé teszi, hogy még inkább önmagává váljék. A szeretet megtanulása a szeretet kialakításának megtanulása egyben; így válik az emberpár kapcsolata mind mélyebbé, érettebbé és gyümölcsözôbbé. Ez pedig azt jelenti, hogy a szexualitás egyre inkább a szeretet szolgálatába szegôdik.'' Szívembôl kívánom! ======================================================================== A Tízparancsolat Függelék (a katekézisben leegyszerűsített és értelmezett formában) Én vagyok a te Urad, Istened. 1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! 2. Isten nevét hiába ne vedd! 3. Az Úr napját szenteld meg! 4. Atyádat és anyádat tisztelt! 5. Ne ölj! 6. Ne paráználkodjál! 7. Ne lopj! 8. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! 9. Felebarátod házastársát ne kívánd! 10. Mások tulajdonát ne kívánd! Keresztény élet című katolikus katekizmusból. Szent István Társulat, (Budapest, 1977) A Tízparancsolat teljes szövege a Bibliában két helyen található: Kiv 20,2-17 (2Móz 20,2-17). Mtörv 5,6-21 (5Móz 5,6-21). A szentírási idézetek a Szent István Társulat által kiadott BIBLIÁT veszik alapul (Budapest, 1973). ======================================================================== A szerelem tesztpróbája Függelék Ketten: Valami ôsi érzék kiválasztott magamnak. De lényedbôl utamra kinyílt-e már az ablak? Menyasszony: Emlékszel, mit ígértél: jövôm jövôdbe zárod, s mint összehajló gyertyák adjuk tovább a lángot? Vôlegény: Mondd, föl tudsz nézni énrám? Anyád, apád se vet meg? S kitárul majd az ajtó, ha megvallom: szeretlek? Menyasszony: Megbocsátasz az úton, ha kell, hát hetvenhétszer, ha bátor álmaimnál erôsebb gyöngeségem? Vôlegény: Hozzám kötöd a sorsod, kezed kezembe fonva, a lángok ünnepére s a tört hétköznapokra? Ketten: Valami ôsi érzék kiválasztott magamnak. Az életedhez társként akarsz-e? Én akarlak. ======================================================================== A család az Egyház tanításában (történeti áttekintés) Függelék Dr. Nemes György piarista atya írása Jézus az utolsó vacsorán megígérte a ,,más Vigasztalót'', a Szentlelket, aki tévedhetelenül vezeti az Egyházat. Ám az Egyházban is gyarló emberek vannak, az Egyháznak is van emberi arculata. Az Egyház részben állandó, az igazság birtokosa, amelyen a ,,pokol kapui sem vesznek erôt'', részben változó, azaz a változó világban újra meg újra keresi a megszólalási lehetôségét. Ez a történelem folyamán mindig így volt, de fokozottan így van ez a mai szekularizált világban, ahol csakugyan a ,,só és kovász'' szerepét tölti be. A II. Vatikánum meg is fogalmazta a korszerűsödés igényét, amelyet szakkifejezéssel aggiornamentonak, vagyis ,,ablaknyitásnak'' nevezett. ,,Az aggiornamento azonban nem azt jelenti, hogy mi válunk olyanná, mint a világ, hanem a világot tesszük olyanná, amilyenné Jézus kívánja tôlünk'' (XXIII. János). A házasság és a család problémája természetesen mindig idôszerű volt. Mint azonban az elôzôekbôl kiderült, indokolt, hogy századunkban még jobban feléje fordult az érdeklôdés. Az erkölcsteológiai munkák nagy része foglalkozik ezzel a témával. Az utóbbi száz évben emellett fokozottan feléje fordult az Egyházi Tanítóhivatal érdeklôdése. Az elmúlt több mint száz év pápai megnyilatkozásai nagyon sok témakört érintettek, de a leggyakoribb témák a következôk voltak: a szociális kérdés, és a házasság. Ennek a jelenségnek sok oka lehet, de a legfôbb talán az, hogy a család helyzete is sokat változott, elsôsorban az ipari társadalom kialakulásával. Amikor a Tanítóhivatal megnyilatkozásaira figyelünk, két szempont vezet. Az elsô: mire reflektálnak a pápai megnyilatkozások, azaz milyen veszélyekre utalnak, illetve milyen eligazítást adnak. A másik: a zsinat szellemében milyen tanítást ad számunkra az egyik legújabb megnyilatkozás, a Familiaris consortio (1981). Ez nem új tudományos nézeteket közöl vagy hagy jóvá, nem új erkölcsi direktívákat ad. Inkább összefoglaló jellege van. Szintézis, egy évszázad útkeresésének az eredménye. Az Egyház tehát úgy nyugtalan, mint az iránytű. Mindig más helyzetben van, de mindig keresi az igazságot. Különösen megfigyelhetô és tanulságos ennek a keresésnek a megfigyelése a házasságról szóló tanítás történetének vizsgálásában. A teológusok többsége XIII. Leótól számítja a modern pápák sorát. XIII. Leó figyelembe veszi a kor jelenségeit és lelkipásztori buzgósággal reflektál rájuk, ugyanakkor minden változást a meglévô struktúrákon belül akar végrehajtani. A házasságról szóló enciklikáját kezdô szavairól ARCANUM DIVINAE SAPIENTIAE címmel emlegetjük (1880). A pápa küzd a házasság szekularizációja ellen. Ez a küzdelem, ha a világtörténelmi távlatot tekintjük, eredménytelen volt, hiszen éppen akkor kezdôdött meg minden téren az elvilágiasodás. A pápa tanítása, hogy a házasság, fôként a keresztények között kötött házasság kizárólag az Egyházra tartozik. Elítéli tehát a polgári házasságot és a válást. John O'Riordan morálteológus kimutatja, hogy a pápa két tendenciával áll szemben: a vallástól független, autonóm társadalmi morál kialakulásával és a nôk társadalmi egyenjogúságának elômozdításával. Természetes, hogy az utóbbit nem gôgbôl teszi, hanem, mert félti a nôi hivatást. Ebben a korban még nem mindenben ismeri fel az Egyház a ténylegesen káros jelenségek (pl. az elvallástalanodás), és a rövid távon kellemetlen, de szükségszerű történelmi folyamatok közötti különbséget. Egy példa erre: a pápaság akkor még leghatározottabban ellensége volt az olasz egységmozgalomnak, amely végül a pápa világi uralmát megszüntette. Ezt már 1929-ben másként látta az akkori pápa, és a Lateráni Egyezménnyel létre is jött a szimbolikus területű Vatikán Városállam. De a polgári házasság megítélése is változott azóta. A következô jelentôs dokumentumot XI. Piusz pápa adta ki 1930-ban CASTI CONNUBII kezdôszavakkal. Az enciklika hangneme még nem a mai, de nem vitatható, hogy igen nagy lelkipásztori buzgóság és az evangélim iránti elkötelezettség csendül ki belôle. Összefoglalja a házasság méltóságáról szóló tanítást, kifejti a házasság javait, majd rátér a kor megítélésére és elítélésére. A II. VATIKÁNUM olyan fontosnak tartja a házasság és a család témáját, hogy a GAUDIUM ET SPES konstitúcióban a különösen égetô problémák között tárgyalja. A tanítás lényege, hogy a legfontosabb a nagylelkű áldozatkészség, amellyel megvalósítható a ,,bensôséges házastársi élet- és szeretetközösség", ... a ,,Teremtô műve", amelyet ,,Krisztus Urunk bôségesen megáldott..., amely az isteni szeretet forrásából eredt, s Krisztus és Egyháza egyesülésének mintájára jött létre" (48). A nôk szerepével kapcsolatban már nem beszél rangkülönbségrôl, hanem inkább a szerepek (illetve a hivatások) különbségérôl, s nem az asszony engedelmességét hagsúlyozza, hanem azt, hogy az anya ,,otthonának élhessen ..., de úgy, hogy az asszony jogos társadalmi felemelkedése is biztosítva legyen" (52). Ezt hangsúlyozza késôbb II. János Pál pápa is. A VI. Pál pápa által l968-ban kiadott HUMANAE VITAE enciklikát hosszú elôkészítô munka elôzte meg. A pápa hangsúlyozza a házastársi szeretet fontosságát és a szülôi felelôsséget. Központjában a születésszabályozás áll. A családtervezés megengedett eszközének azonban csak a nôi ciklus termékeny és terméketlen periódusához való alkalmazkodást tartja megengedhetônek, a fogamzásgátlást nem. Ebben a véleményben a következô kiadvány is azonos álláspontot képvisel. Az 1981-ben megjelent FAMILIARIS CONSORTIO kezdetű apostoli buzdítás tágabb elôzménye az egész évszázad, közvetlen elôzménye pedig az a püspöki szinódus, amelynek témája ,,a keresztény család feladatai a mai világban". A dokumentum célját talán az utószó alapján lehetne legjobban összefoglalni. A buzdítás lelkipásztori üzenet, ,,amely arra irányul, hogy mindenki lelkét felébresszük a keresztény család problémáinak amelyek nehezek ugyan, de vonzók figyelmes vizsgálatára". A pápai körlevél ismertetésekor nem kerülhetô meg bizonyos összehasonlítás a Casti connubii enciklikával. A vegyes házasság megítélésénél az elôbbi körlevél így ír: ,,...nagyon vétenek, akik vakmerôen vegyes házasságokat kötnek, amitôl az Egyház anyai szeretete és féltô gondja súlyos okból óvja övéit...". Az utóbbiban viszont ez áll: ,,A vegyes házasság sajátos nehézségekkel jár, mégis több olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelynek ápolása és támogatása mind belsô jelentôségük, mind az ökumenikus mozgalomra való hatásuk miatt hasznos." Vegyünk még egy összehasonlítást! A régebbi enciklika a következôket írja a ,,próbaházasságról": ,,... vannak, akik az effajta förtelmeknek törvényes elismerését és polgárjogát követelik. ... Ezek a művelt népeket is a vad népek barbár szokásaihoz süllyesztenék." És mit mond a mostani megnyilatkozás? A lelkipásztorok ,,okosan és tisztelettel közeledjenek az így együtt élôkhöz, hogy türelmes és szeretetteljes felvilágosításuk a keresztény családok tanúságtételével együtt utat nyithasson kapcsolatuk rendezéséhez." Mindkét megszólalás hű az evangéliumhoz, de míg az egyik elítél, addig a másik meggyôz. Tudomásul veszi a mai ember ösztönös szorongását a végsô elkötelezettségtôl. Ez utóbbihoz sokszor a nehéz szociális helyzet is hozzájárul. A rendellenességet nem mondja helyesnek, hanem -- szóval és tanúságtétellel -- rámutat a helyes cselekvés útjára. Több kényes, nehéz példát is említ a pápa. Különösen érdekes a következô részlet ,,A család apostolkodása az irgalmasság testi és lelki cselekedetei által sugárzik tovább más családok felé, különösen a szegények, a betegek, az öregek, a nyomorékok, az árvák, az özvegyek, az elhagyott házastársak, a leányanyák és azok felé, akiket nehéz helyzetüknél fogva az abortusz veszélye kísért." Rendkívül bátor és evangéliumi szembefordulás ez a mai, sokszor éppen a keresztény erkölcsöt is emlegetô közvéleménnyel, amely a bűnt (pl. a paráznaság) kevésbé bélyegzi meg, mint a következményt (pl. a leányanyaság), és ezzel szinte predestinál újabb bűnökre (pl. abortusz, elhamarkodott házasság, hazudozások, stb.). Az enciklika foglalkozik az elváltak és újra házasodottak problémájával is. Ezzel kapcsolatban olvassuk: ,,... buzdítjuk a pásztorokat és az egész hívô közösséget, hogy támogassák az elváltakat: gondoskodásukkal és szeretetükkel óvják meg ôket az Egyháztól való elszakadás érzésétôl, hiszen megkeresztelt emberek, részesei lehetnek az Egyház életének ..., hallgassák az Isten igéjét, vegyenek részt a szentmisén, működjenek együtt az igazságosság megvalósításáért, a gyermekeket a keresztény hitben neveljék, éljen bennük a bűnbánat lelkülete... Az Egyház imádkozik értük, megerôsíti ôket, s mint irgalmas Anyjuk, támogatja ôket a hitben és a reményben.'' Erre a gondolatra utal vissza az 1983-ban megjelent RECONCILIATO ET POENITENTIA kezdetü enciklika is. A házasság jogi vonatkozásait tartalmazza az 1983-ban megjelent új Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici), dogmatikai és erkölcsi tudnivalóit pedig kifejti a Katolikus Egyház Katekizmusa, amely 1992- ben jelent meg. A mai erkölcsteológiának két jelentôs irányzata van: ,,az erôsebben világ felé forduló..., és az erôsebben szentírási tájékozódású"[19]. A pápa ,,mélységesen emberi és evangéliumi beszéde'' ezt is szintézisbe foglalja. Felhív arra ez a lelki olvasmánynak is alkalmas apostoli buzdítás , hogy a család két nagyobb közösségnek a kis modellje: az Egyháznak és az emberi társadalomnak. A felhívás konklúziója, hogy az emberi nem jövôje a családtól függ. Ezért a keresztények működjenek együtt minden jószándékú emberrel, akik felelôsséget éreznek a család iránt. 1999-ben jelent meg a Magyar Katolikus Püspöki kar körlevele A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT címmel, a hívekhez és ,,minden jóakaratú emberhez''. Ennek befejezô sorai: ,,Ahogy a II. Vatikáni Zsinat meghirdette a szegények melleti kiállást, úgy szólítunk fel mindenkit a házasságok és családok védelmezésére és erôsítésére. Azért is, mert napjainkban ôk sodródtak a leginkább válságos helyzetbe, ôk tehát a mi korunk ’szegényei’ , de azért is, mert ôk a legnagyobb kincsei a társadalomnak és az egyháznak: a család megújításával remélhetjük a megújulást korunk emberétôl és társadalmától. II. János Pál szavai szerint ’a család az egyház elsô és legfontosabb útja’, a társdadalom emberiességének az alapja. Amikor a házasság és a család védelmében szeretnénk mozgósítani minden jóakaratú embert, elsôsorban híveinket, akkor ezzel társadalmunk legigazibb javát kívánjuk szolgálni.'' (153) Úgy tűnik, hogy az Egyházi Tanítóhivatal és a helyi egyházak megfogalmazásában a tekintélyi érvelést, illetve az érvelés hiányát végképp felváltotta a hívôt nagykorúnak tekintô, meggyôzô érvelés. Tôlünk függ, figyelünk-e rá! ======================================================================== Felhasznált irodalom Függelék A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele A boldogabb családokért! Címmel (Budapest, 1999). A testben való ember (Auer, A., Teichtweier és mások). Bécs, 1978. Abiven, G. -- Abiven, M.: Élet kettesben. Bécs, 1978. Boda László: Emberré lenni, vagy birtokolni? Benne: harmadik témakör: a nemiséggel kapcsolatos keresztény felelôsség. Budapest, 1994, Szt József Kiadó, 2. kiadás. Bovet, Th.: Felette nagy titok. Bécs, 1983. Bovet, Th.: Így tudtad te is? (Ford.: Nyiredy M.) Bécs, 1985. Buda Béla: A szexualitás modern elmélete. Budapest 1974. Böckle, F. (Hag.): Menschliche Sexualität und kirchliche Sexualmoral. 2. kiadás, 1977. Életre szólóan szeretni. Jegyesekkel beszélgetünk 1. Bécs, 1973. Elsässer, A.: Die sittliche Ordnung des Geschlectlichen. Aschaffenburg, 1973. Friedrich, G.: Sexualität und Ehe. Stuttgart, 1977. Fromm, E.: A szeretet művészete. Budapest, 1984. Grabner-Haider, A.: Recht auf Lust? Wien, 1970. Imberdis, P. -- Perrin, X.: Vallomások, vélemények, válaszok. Bécs, 1985. Lengyel Antal (szerk.): Házasság elôtt. Budapest, 1972. Meves, Ch. -- Illies, J.: Lieben -- was ist das? Wien, 1971. Rotter, H.: Fragen der Sexualität. Innsbruck, 1979. Schmitz, Ph.: Der christliche Beitrag zu einer Sexualmoral. Mainz, 1972. Sexualität ohne Tabu und christliche Moral. Gespräche der Paulus- Gesellschaft. Mainz, 1970. Strätling, B.: Sexualethik und Sexualerziehung. Donauwörth, 1970. Szilágyi Vilmos: Pszichoszexuális fejlôdés -- párválasztási szocializáció. Budapest, 1976. Trobisch, W.: Kettesben? Bécs, 1980. Valsecchi, A.: Nuova vie dell etica sessuale. Brescia, 1972. A Tinédzser Éva, A Krokodil, a Megtérés és A szerelem tesztpróbája című verseket a szerzô írta. (Néhány verse az Új Emberben, a Lyukas órában és más folyóiratokban jelent meg.) ======================================================================== Jegyzetek Függelék 1 A film és a tévé felelôssége köztudottan nagy, amikor egyesek a nemiség ,,tabuit'' kívánják ledönteni. Tabukat azonban csak azoknak lehet ledönteni, akik tabuk nélkül is tudják, mit követel az emberi tisztesség. 2 A Tízparancsolatot mai megfogalmazásban a könyv végén közöljük. 3 Lásd eunuchok, vagyis a heréltek a bizánci vagy a török uralkodók udvarában. Ezzel büntetik Az ifjúság édes madara című film fôhôsét is. (Tennessee Williams színműve alapján készült.) 4 Lásd errôl részletesen a cölibátus kérdését. 5 Az esszénusok zsidó szekta tagjai, akik szegénysében éltek, magukat is ,,szegényeknek'' nevezték. A legfelsô papi kaszt és a ,,leviták'' nem kötöttek házasságot, kolostorszerű közösségekben éltek Qumranban, melynek romjai ma is láthatók a Holt tenger mellett. A ,,jövevények'' és az ún. ,,harmadrendiek'' házasodhattak, a szekta szabályai szerint. Az erôdkolostor falain belül azonban a szektaszabály szerint tilalmasak voltak a nemi kapcsolatok. 6 A Magyar Bibliatanács 1978-as Biblia-fordításában még a hagyományos Károli-fordítás alapján a ,,Ne paráználkodj!'' szerepel. 7 A Kinsey iskola a szexuál-antropológiában elért ugyan eredményeket, de az etikai értékek mellôzésével az ilyen irányú normái tarthatatlanok. Ami érték, azt elfogadjuk belôle, de a Pomeroy-féle erkölcsi lazaságot kifejezetten destruktívnak ítéljük. 8 A perszonalizmus komoly visszhangot keltô francia filozófiai irányzat a harmincas évekbôl, amely kiemelt fontosságot tulajdonít az emberi személynek, a személyi kapcsolatoknak, s abban a szeretetnek. 9 Vö. A nemi szervek mutogatása utcán, ablakból. 10 Utalás a bibliai Szodoma és Gomorra városok lakóinak nemi féktelenkedéseire. Büntetésül tűz pusztította el mindkettôt (Ter 19,24). Az Újszövetség is utal rá. 11 A Katolikus Egyház tanítása objektíve, vagyis tényi mivoltában a nemiség céljától eltérônek, tehát rendellenesnek minôsíti az önkielégítést. A bűn azonban a személyes szándékkal van kapcsolatban. 12 Kompendium der Ehekunde, 158 13 Ld. Max Fritsch: Stiller c. műve. 14 A statisztika nem szól a kifejezett nemi agresszió áldozatairól. 15 A bibliai Jákob hét évig dolgozott apósának, hogy szerelmét, Ráchelt feleségül vehesse (Ter 29. f.). 16 A Sátán a Biblia ,,bukott angyala'' és a ,,sötétség fejedelme''. Alakja bevonult az irodalomba. (Milton: Elveszett Paradicsom, Goetha Faustja, Madách Lucifere.) A nem hívô számára a gonoszság megszemélyesített szimbóluma. 17 Lásd még: Mestereim, barátaim, szerelmeim II. Budapest, 1979. Az esszé címe: A varázsló halála. Ebben mondja el a zseniális tehetségű Csáth Géza tragikus sorsát. 18 J. Schwind: Betrifft: AIDS. München, 1988. 15. o. 19 vö. Boda László: A keresztény nagykorúság erkölcsteológiája 7.o.