Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Sík Sándor Zsoltárok könyve A fordítás készült a Magyar Püspöki Kar kiküldötte Zsoltári Bizottság megbízásából és ellenôrzésével, a Pápai Bibliai Intézet új latin szövege alapján A bevezetést írta Szörényi Andor, a Központi Hittudományi Akadémia biblikus professzora Nr.120/1960. Nihil obstat. Imprimatur. Budapestini, die 10. mens. Martii anni 1960. P. Georgius Balanyi mp. Vic. Prov. O. Sch. P. Nihil obstat. Dr. Andreas Szörényi censor delegatus. Dr. Stephanus Albert Sch. P. censor delegatus. Imprimatur. Nr. 574/1960. Strigonii, die 28. Martii a. 1960. Dr. Arthurius Schwarz-Eggenhofer administrator apostolicus. Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Bevezetés 1. A héber költészetrôl általában 2. A Zsoltároskönyv neve és felosztása 3. A zsoltárok feliratai 4. A zsoltárok szerzôi 5. A zsoltárok műfajai és liturgikus eredete 6. Evilági és másvilági élet a zsoltárokban. Az átokzsoltárok 7. Az új latin és magyar zsoltárfordítás alapelvei A Zsoltároskönyv új kiadása Elsô könyv (1--40. zsoltár) 1. A két út 2. A Krisztus 3. Reggeli imádság 4. Esti imádság 5. Reggeli imádság a templomban 6. Könyörgés irgalomért 7. Az Úr igaz bíró! 8. Csodálatos az Úr! 9. Isten a szegények és kicsinyek védelmezôje 10. Az Úrban bízom! 11. Segíts meg, Uram, mert fogynak a szentek 12. Nagy elhagyatottságban 13. A balgák 14. A zsoltáros tízparancsolata 15. Az Úr az én osztályrészem 16. Üldözött igaz könyörgése 17. Dávid nagy hálaéneke 18. Isten nagyságát hirdeti természet és törvény 19. Imádság a harcba induló királyért 20. A nép hálaimája a király gyôzelméért 21. A szenvedô Krisztus 22. Az Úr énnékem pásztorom. 23. A dicsôség királya! 24. Könyörgés segítségért és bűnbocsánatért 25. Az ártatlan ember 26. Az Úr én fényességem! 27. Uram, ne hallgass! 28. Fölséges az Úr a viharban 29. Áldalak, Uram, mivel fölemeltél! 30. Kezeidbe ajánlom lelkemet 31. Boldog, akinek bűne megbocsátva. 32. A világ teremtôje, Izrael Istene 33. Boldog, aki Istenben bízik! 34. Isten segíti a békességeseket 35. A bűnös vaksága, az igaz boldogsága 36. Ne írígyeld a bűnös jó sorát 37. Meghajlok ostorodnak... 38. Árnyék az emberélet! 39. Jobb az engedelmesség, mint az áldozat 40. Elhagyott beteg imádsága Második könyv (41--71. zsoltár) 41. Mint szarvasgím a patakok vizére... 42. 42. zsoltár (Mint szarvasgím a patakok vizére..) 43. Üldözött nép könyörgése 44. A Messiás király násza 45. Isten a mi erôs várunk 46. Isten minden népek királya! 47. Az Úr megvédelmezi szent városát 48. A halál ereje 49. A lélektelen istentisztelet 50. Miserere 51. Jaj a gonosznak! 52. Az emberek romlottsága 53. Isten az én segítségem 54. Hűtlen barát 55. Könyörgés és bizalom nagy veszedelemben 56. Bizalom ellenségek közepett 57. Az Úr igazságot tesz 58. Éhes kutyák módjára... 59. Harci dal nehéz idôben 60. Imádság az üldözött királyért 61. Csendes bizalom éneke 62. Vágyódás Isten után 63. Ahol legnagyobb a veszély, legközelebb a segély! 64. Háladal a zsendülô természetért 65. Áldjátok Istenünket nemzetek! 66. Háladal aratáskor 67. Diadalének 68. A szenvedô Messiás 69. Piruljanak meg ellenségeim 70. Öregedô ember imádsága 71. A diadalmas békefejedelem Harmadik könyv (72--88. zsoltár) 72. Kísértés és megnyugvás 73. Siralomének az elpusztult templom felett 74. Az ítélet serlege 75. Hálaének nagy gyôzelemért 76. A történelem vigasztalása 77. Isten jósága és Izrael hűtlensége az ôsidôkben 78. Isten, pogányok jöttek öröködbe. 79. Az Úr szôlôje 80. Újév ünnepére 81. Isten a legfôbb bíró 82. Isten velünk -- ki ellenünk? 83. Édes az Isten háza! 84. Isten az irgalmasság Istene! 85. Könyörgés segítségért 86. Jeruzsálem a népek anyja 87. A bélpoklos imája 88. Dávid házának dicsôsége és hanyatlása Negyedik könyv (89--105. zsoltár) 89. Mulandó az emberélet! 90. Isten árnyékában 91. Sabbat-himnusz 92. Az ôsvizek Ura 93. Isten a bosszúállás Ura! 94. Venite exultemus Domino! 95. Énekeljetek az Úrnak! 96. Isten ítél! 97. A nagy Bíró dicsôsége 98. Háromszor szent az Úr! 99. Szolgáljatok az Úrnak! 100. Királyi fogadalom 101. Szorongó lélek éneke Jeruzsálem romjain 102. Az isteni irgalmasság himnusza 103. A Teremtés himnusza 104. Isten jótettei a történelemben 105. Izrael bűnvallomása Ötödik könyv (106--150. zsoltár) 106. Megszabadítottak hálaéneke 107. Isten segítsd meg gyötrött népedet 108. Átok az istentelenre 109. Az örök Pap-király 110. A csodatévô Isten dícsérete 111. A jámbor ember dícsérete 112. Kicsinyek felmagasztalása 113. Hatalmas és kegyelmes az igaz Isten! 114. Kicsinyek oltalmazója 115. Teljesítem fogadásomat az Úrnak! 116. Dícsérjétek az Urat minden népek! 117. Ünnepi ének az új templom felszentelésekor 118. A törvény dícsérete 119. A békességes ember 120. Szemeim a hegyekre emelem... 121. Zarándokok áldó éneke Jeruzsálemre 122. Szemeimet Tehozzád emelem... 123. Ha nincs az Úr velünk... 124. Mint a Sion hegye 125. Hogy az Úr hazahozta rab fiait Sionnak 126. Istennél az áldás! 127. Az istenes család 128. Ifjúságomtól fogva gyakran gyötörtek engem... 129. De profundis 130. Mint kisded anyja keblén... 131. Dávid háza 132. Testvérek között 133. A zarándok búcsúja 134. Alleluja Izrael hatalmas Istenének 135. A nagy Alleluja! 136. Babilonnak vizei mellett 137. Isten velem! 138. A mindentudó és mindenütt jelenlevô Úr 139. Erôszakos és álnok ellenség ellen 140. Esti imádság üldözésben 141. Kiáltás a börtönbôl 142. Sóvárgás az isteni kegyelem után 143. Ének az Isten áldásairól 144. Isten jóságának dícsérete 145. Dicsôség a segítô Istennek! 146. Dicsôség a Gondviselônek! 147. Dicsôség Izrael gondviselô Atyjának! 148. Ég és föld dícsérje az Urat. 149. Dicsôség Izrael gyôzelmes Istenének! 150. Alleluja! Lábjegyzetek ======================================================================== A zsoltárok betűsoros rendje kezdôsorok szerint Kattintson a zsoltár kezdôsorára vagy számára! Adjatak hálát az Úrnak, mert jó. 117. Adjatok, Isten fiai, az Úrnak... 28. A jókhoz Isten mily nagyon kegyelmes. 72. Aki a Felségesnek lakozol oltalmában. 90. Aki az Úrban bízik, mint a Sionhegy, olyan. 124. A lelkemet tehozzád emelem. 24. A mélységbôl kiáltok, Uram, hozzád. 129. Az Úré a föld s minden teljessége. 23. Az Úr én fényességem, üdvösségem. 26. Az Úr énnékem pásztorom. 22. Az Úrhoz futok én. 10. Az Úrhoz kiáltottam szükségemben. 119. Az Úr kegyelmeit éneklem szüntelen. 88. Az Úrnak énekeljetek új éneket. 95. Az Úrnak új dalt énekeljetek. 97. Az Úrnak új dalt énekeljetek. 149. Az Úr országol: újjongjon a föld. 96. Az Úr uralkodik, fönségbe öltözött. 92. Azt mondja szívében az esztelen. 13. Azt mondja szívében az esztelen. 52. Áldjad én lelkem az Urat! 102. Áldást mondj, én lelkem, az Úrnak! 103. Áldjátok az Urat, jóságos ô. 146. Áldjátok íme az Urat. 133. Áldlak, Uram, mert megszabadítottál. 29. Áldott az Úr, sziklám áldott legyen. 143. Babilonnak folyóvizei mellett ültünk 136. Bízván bíztam az Úrban. 39. Boldog, akinek a szűkölködôre és szegényre 40. gondja vagyon. Boldog, akinek bűne megbocsátva. 31. Boldog, akinek útja szennytelen. 118. Boldog ember, aki az Urat féli. 111. Boldog férfiú, aki el nem csábul... 1. Boldog vagy, aki féled az Urat. 127. Bosszúálló Isten; Uram. 93. Csak Istenben hogy lelkem elpihen. 61. Dícsérd az Urat, Jeruzsálem. 147. Dícsérd, én lelkem, az Urat! 145. Dícsérjétek az Urat, mivel jó. 135. Dícsérjétek az Urat, minden népek. 116. Dícsérjétek az Urat szentélyében. 150. Dícsérjétek mennyekbôl az Urat. 148. Dícsérjétek nevét az Úrnak. 134. Dícsérjétek, ti szolgái az Úrnak. 112. Dícsérlek téged, Istenem, királyom. 144. Egész szívemmel az Urat dícsérem. 110. Ellenségemtôl ments meg, Istenem. 58. Emlékezzél, Uram, Dávidra kegyesen. 131. Erôdön örvend a király, Uram. 20. Erôs az én hitem. 115. Én dicsôségem, Istenem, ne hallgass! 108. Fölkél Isten az isten-tanács közepett. 81. Fölkél az Isten, és szétszélednek ellenségei. 67. Gonosz embertôl, Uram, szabadíts meg. 139. Gonoszságoddal mit dicsekszel. 51. Gonoszt beszél szívében az istentelen. 35. Hajtsd meg füledet, hallgass rám, Uram. 85. Halld, Uram, imádságomat. 142. Hallgasd meg, Isten, hangom, mikor panaszkodom. 63. Hallgasd meg, Uram, az igaz ügyet. 16. Hallgass meg, hogyha hívlak, igazságomnak Istene. 4. Hallgass meg, Izraelnek pásztora. 79. Halljad, én népem, tanításomat. 77. Halljátok, minden népek. 48. Ha nincs az Úr velünk. 123. Hálát adunk, Uram, hálát adunk neked. 74. Hogy az Úr hazahozta rab fiait Sionnak. 125. Hogyha az Úr nem építi a házat. 126. Hozzád kiáltok, én Uram! 27. Hozzád menekülök Uram. 30. Ifjúságomtól fogva gyakran gyötörtek engem. 128. Igazságot s kegyelmet dalolok. 100. Íme, milyen jó, mily édes dolog. 132. Ismeretes az Isten Judeában. 75. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? 21. Istenem, szabadíts meg. 68. Isten, hallgass kiáltásomra. 60. Isten, hallotta tulajdon fülünk. 43. Istenhez száll szavam, hozzá kiáltok. 76. Isten legyen irgalmas hozzánk. 66. Isten nagyságát hirdeti az ég. 18. Isten nekünk erô és oltalom. 45. Isten, nevedben ments meg engemet! 53. Isten, örökre mért hogy elvetettél? 73. Isten, pogányok jöttek öröködbe. 78. Isten, te minket elvetettél. 59. Isten, te vagy én Istenem. 62. Ítéld meg igazamat, Isten. 42. Itéleted add, Isten, a királynak. 71. Jó az Úristent áldani. 91. Kedves az Úrnak, amit alapított a szent hegyeken. 86. Kegyelmes voltál földedhez, Uram! 84. Kész az én szívem, Istenem, kész az énszívem. 107. Kimondottam: vigyázok útjaimra. 38. Király az Úr: a népek megremegnek. 98. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmasságodért. 50. Könyörülj rajtam, Isten, könyörülj. 56. Könyörülj rajtam, Isten, mivel ember tipor. 55. Magasztaljátok az Urat, kiáltsatok nevének. 104. Magasztaljátok az Urat, mert jó. 105. Magasztaljátok az Urat, mert jó. 106. Meddig feledsz, Uram, egészen el? 12. Miérthogy a nemzetek háborognak? 2. Mikor Izrael kijött Egyiptomból. 113. Milyen édes a te hajlékod, seregeknek Ura. 83. Minden idôben áldom az Urat. 33. Minden népek, kézzel tapsoljatok. 46. Mint szarvasgím a patakok vizére. 41. Mondá az Úr az én uramnak. 109. Nagy az Úr és dícsérni kell minden fölött. 47. Nagy szóval kiáltok az Úrhoz. 141. Ne légy bosszús a bűnösökre. 36. Óvj meg, én Istenem, mert rád hagyatkozom. 15. Örvendeztem, mert azt mondták nekem. 121. Örvendezzetek igazak az Úrban. 32. Örvendezzünk, jertek, az Úr elôtt. 94. Perelj, Uram, perlôimmel. 34. Segíts meg, Uram, mert fogynak a szentek. 11. Szemeim a hegyekre emelem. 120. Szemeimet Tehozzád emelem. 122. Szeretem az Urat. 114. Szeretlek, Uram, erôsségem. 17. Szívem szép szóra gerjedez. 44. Szólt az Úristen, idézte a földet. 49. Szorongatásod napján hallgasson meg az Úr. 19. Tenálad, Uram, menedékem. 70. Tessék, Isten, neked engem megmentened. 69. Téged illet az ének, ó Isten, Sionon. 64. Tégy nekem, Uram, igazságot. 25. Ti nagyhatalmasok, igazságot beszéltek? 57. Ujjongjatok az Úrnak minden földek. 99. Ujjongjatok Istennek minden földek. 65. Újjongjatok Istennek, ô a mi erôsségünk. 80. Uram, a szemed rajtam, te ismersz engemet. 138. Uram, be sokan szorongatnak engem. 3. Uram, egész szívemmel áldalak. 9. Uram, hallgasd meg imádságom. 101. Uram, hozzád kiáltok: jöjj, siess oltalmamra. 140. Uram, Uram, Istenem, benned bízom. 7. Uram, Istenem, naphosszat kiáltok. 87. Uram, mi Urunk! széles a világon. 8. Uram; ne feddj meg haragonban engem. 6. Uram, ne feddj meg haragodban engem. 37. Uram, ne hallgass. 82. Uram, sátradban ki lakozhatik? 14. Uram, szívemben föl nem fuvalkodtam. 130. Uram, te lettél menedékünk. 89. Ünnepellek, Uram, szívem mélyéig. 137. Vedd a füledbe, ó Isten, imám. 54. Vedd a füledbe, Uram, szavamat. 5. ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1961-ben jelent meg a Szent István Társulat kiadásában. Az elektronikus kiadás a Szent István Társulat és a Piarista Rend Magyarországi Tartományfônökének az engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Szent István Társulat és a Piarista Rend tulajdonában van. A ,,Keresés'' alatt a zsoltárokat teljes címük vagy a címben szereplô egyes szavak szerint is lehet keresni. A könyv szövegét Gy. Balogh Viktória vitte számítógépbe és gondozta. ======================================================================== Bevezetés 1. A héber költészetrôl általában A költészet majdnem egyidôs az emberiséggel. Amikor a gondolkodó ember emelkedett lelkiállapotban eszméit és érzéseit válogatott szavakkal, bizonyos meghatározott, kötött formában adja elô, már költeményt ír. Ha ez a költemény kezdetleges is a kultúrának alacsonyabb fokán, mégis csak vers, mégis bizonyos ,,irodalmi mű''. Az izraeliták történelmében is megtaláljuk a költészet alapformáit már az általunk elérhetô legrégibb korban. Mózes I. könyvében, a Szentírásnak kétségkívül legôsibb könyvében, több költôi formában elôadott részt találunk: Lámek énekét (4, 23-24), Noé áldását 9, 25-27), Izsák (27,7 27-29) és Jákob áldását (49,1-27). Ahogyan azután fejlôdött az izraeliták élete, ahogyan emelkedett szellemi színvonaluk, ugyanúgy fejlôdött a költôi kifejezô erô és forma is, és egyre több ember fejezi ki gondolatait kötött vers formájában. A Vörös-tengeren való átkelés után Mózes szép énekben dicsôíti Isten mindenhatóságának csodáját (Móz. II. 15, 1-18), és ugyanezt teszik Mózes nôvérének, Mirjámnak vezetésével az izraelita asszonyok is (Móz. II. 15, 20). Mózes énekét találjuk a Móz. V. 32-ben is, sôt az ô korában már külön gyűjtemény is volt, melybe az egyes fontosabb és szebb költeményeket feljegyezték; ez volt Jahve harcainak könyve, melybôl a Móz. IV. 21, 14 is idéz. Józsue korában egy másik ilyen gyűjteménnyel találkozunk, Az igazak könyvével (Józs. 10, 13). A bírák korának sötét és reménytelen idejében sem szűnt meg a héber költészet, amint errôl Deborának gyönyörű éneke is tanúskodik (Bir. 5, 2-31). Énekben ad hálát gyermekéért Anna (Sám. I. 2), és Dávid tartalmilag is, formailag is tökéletes versben siratja Saul és Jonathán szomorú halálát (Sám. II. 1, 17-27). Az izraeliták költészetének különleges jellemvonása, hogy majdnem kizárólag vallásos költészet. Magától értetôdik, hogy a profán költészet sem volt ismeretlen Izraelben, s maga a Szentírás is megôrzött számunkra egy-két világi éneket (Móz. IV. 21, 14-15, 18; 21, 27-30: diadalének; Bir. 14, 14-18: Sámson rejtvénye; Bir. 15, 16: Sámson éneke az állkapocsról; Sám. II. 1, 18-27: Dávid gyászéneke Saul és Jonathán fölött). Kétségtelen az is, hogy ezen a pár ránkmaradt költeményen kívül számos világi ének is volt Izraelben, számunkra azonban csak a héber költészet vallásos termékei maradtak meg. Különben is az izraeliták magánélete, állami és társadalmi berendezkedése a legszorosabban össze volt nôve a kinyilatkoztatott vallással. Ez a vallás irányította a maga törvényeivel az izraelitáknak nemcsak vallási megnyilatkozásait, hanem magán- és közéletét is. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy az izraeliták költészete elsôsorban és mindenek felett vallásos költészet volt. Ennek a költészetnek fôtárgya az egy igaz Isten, aki teremtôje a látható és láthatatlan világnak, Ura a földnek és az égnek, teljhatalmú kormányzója minden történésnek, jutalmazója a jóknak és büntetôje a gonoszoknak, mindenható alkotója és végsô célja az egész világnak. A héber költészet másik fôtárgya az ember és az ôt körülvevô világ. Ez az ember azonban az izraelita hitben nem önálló, szuverén lény, hanem Istennek teremtménye, s amikor az izraelita költô errôl az emberrôl énekel, a sokszor meggyötört, megkínzott emberi élet problémáit feszegeti, akkor sosem marad meg a földi, immanens látóhatáron belül, hanem az emberi problémákat mindig a Teremtô szemszögébôl nézi, az Istenre vezeti vissza. Ez az izraelita vallásos költészet mind tartalmilag mind formailag messze fölülmúlja az ókori népek vallásos irodalmának termékeit, azokét is, melyek pedig anyagi és szellemi kultúrában összehasonlíthatatlanul magasabb fokon állottak a választott népnél. És amint az izraeliták monoteizmusa egyedülálló jelenség az egész ókor történelmében, teljesen egyedülálló és magasztos az a vallásos költészet is, mely az egy igaz Istennek eme hitébôl kivirágzott és táplálkozott. Éppen ezért már tisztán külsôleg vizsgálva is a héber irodalmat. föl kell fedeznünk benne a természetfölötti hit és vallás sugalmazó hatását, mely az izraelita költô lelkét magasabb régiókba emelte s a meglevô emberi tehetséghez csodálatos tartalmi és formai készséget adott. Ezenfelül azonban figyelembe kell venni azt is, hogy ez a vallásos költészet legbensôbb eredetében is természetfölötti, amennyiben nem pusztán emberi munka, hanem a sugalmazó Szentlélek alkotása is. Az izraelita költészetnek külsô és belsô formája nagyon eltér a modern költôi formáktól. Vannak persze közös formák is, melyek majdnem minden népnél megtalálhatók és a minden népnél közös emberi természetben gyökereznek, de ezek mellett számos különleges, a mienktôl teljesen elütô formát találunk, amelyet éppen ezért mindig szem elôtt kell tartanunk, ha e költeményeket helyesen akarjuk értelmezni. A belsô formára vonatkozólag azt kell tekintetbe vennünk, hogy a keleti embernek, így az izraelita költônek gondolkodásmódja, képzelete, kifejezésmódja sokkal gazdagabb, merészebb és konkrétebb, mint a nyugatié. Elsôsorban kerüli az elvont fogalmakat és szavakat. A legelvontabb dolgokat is igyekszik valami konkrét, fogható módon érzékeltetni, leírni, s éppen ezért számtalanszor olyan kifejezéseket, leírásokat, hasonlatokat alkalmaz, melyek számunkra nemcsak merészeknek tűnnek föl, hanem sokszor megbotránkoztatóknak is. Ezek a képek és hasonlatok azonban abban a korban és azok elôtt az emberek elôtt, akiknek a költemények elsôsorban íródtak, természetesek és érthetôk voltak. Sokat írtak és vitatkoztak a tudósok a héber költészet külsô formáiról. Egyesek az ókori görög-latin, mások ismét a modern költészet különbözô formáit próbálták fölfedezni az egyes szentírási költeményekben; de ha itt-ott sikerült is ezeknek a tudósoknak elméletüknek a valószínűség látszatát adni, az esetek legnagyobb részében inkább a képzelô erô nagyságával, semmint a tudományos érvek komolyságával tűntek ki. Így csak azokról a formákról beszélünk, melyek kétségkívül megvannnak a héber költészetben, s melyek annak megértéséhez okvetlenül szükségesek. A sémi népeknek közös kincse az ún. gondolatritmus (paralellismus membrorum). A gondolatritmus a mondatok párhuzamában, összecsengésében áll, mely abból keletkezik, hogy a költô gondolatát két (esetleg több) részre, mondatra, vagy mondatrészre osztja s a második mondat vagy mondatrész az elsôt valamiképpen kiegészíti, kifejleszti, megvilágítja. Ez a költôi forma sehol sem fejlôdött olyan tökéletességre, mint Izraelben. Háromféle gondolatritmust különböztetünk meg. a) A szinonim vagy párhuzamos gondolatritmusban a vers elsô részében (a versrészeket görög szóval sztichoszoknak, soroknak nevezzük) -- kifejlett gondolatot a másikban szinonim szavakkal ismétli meg a költô. Így pl. Zsolt. 2, 4: ,,Csak mosolyogja ôket, ki fenn lakik a mennyben, megcsúfolja ôket az Isten '' Zsolt. 3, 2: ,,Uram, be sokan szorongatnak engem, sokan fölkelnek ellenemben.'' Zsolt. 36,1-2 : ,,Ne légy bosszús a bűnösökre, ne irigykedjél a gonosztevôkre; Mert, mint a fű, hamar száradnak el, mint zöldelô rét, úgy fonnyadnak el '' Zsolt. 59, 5: ,,Népednek kemény dolgokat mutattál, elbódulásnak borával itattál.'' b) Az ellentétes gondolatritmusban a vers elsô részében kifejtett gondolatot a másodikban annak ellentétével világítja meg a költô. Ezt a formát fôleg a közmondásokban és bölcs szólásokban használják. Pl. Péld. 10, 1. 4: ,,A bölcs fiú öröme atyjának, a balga fiú pedig búbánata anyjának. Lassú kéz szegénnyé tesz, a szorgosok keze azonban gazdagságot szerez.'' Zsolt. 1, 6: ,,Mert az igaz útjára az Úr szeme vigyáz, és a gonosznak útja pusztulás '' c) A szintetikus vagy haladó gondolatritmusban az elsô sztichoszban megpendített gondolatot a költô továbbfűzi a másodikban, rendszerint valamilyen körülménynek, oknak, következménynek hozzáadásával. Pl. Zsolt. 3, 5: ,,Kiáltó szóm az Úrhoz fölhatott, és szent hegyérôl ô meghallgatott.'' Zsolt. 19, 5: ,,Mit szíved óhajt, adja meg neked, és teljesítse minden tervedet.'' Zsolt. 41, 2-3: ,,Mint szarvasgím a patakok vizére, úgy óhajtozik lelkem Istenére. Az élô Istent szomjúhozza lelkem: mikor lehet elébe mennem és Isten arca elôtt megjelennem!'' Van olyan gondolatritmus is, melyben a költôi kép három, sôt négy részre van fölosztva, s így hármas, illetve négyes tagozódású ritmus alakul ki. Ez utóbbi esetben az elsô sztichosz a harmadikkal, a második pedig a negyedikkel van ritmusban -- vagy az elsô a negyedikkel, a második meg a harmadikkal cseng össze. Az elsô a harmadik, a második a negyedik sztichosszal áll ritmusban a Zsolt. 126, 1-ben : ,,Hogyha az Úr nem építi a házat: aki építi, hasztalanul fárad. Hogyha az Úr nem ôrzi meg a várost: az éjjeli ôr haszontalan virraszt.'' Az elsô sztichosz a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal áll ritmusban a Zsolt. 136, 5-6-ban: ,,Jeruzsálem, ha rólad elfeledkezem, adassék feledésnek jobbkezem! Ragadjon ínyemhez a nyelvem, ha rólad nem emlékezem!'' A gondolatritmus formájából három igen fontos szabályt vonhatunk le az egyes szentírási költemények értelmezésére vonatkozólag: a) Az egyik sztichoszt a másiknak megfelelôen, azzal összhangban kell magyaráznunk! Pl. Zsolt. 32, 6: ,,Az Úr szavára lettek az egek, szája lehelletére mind a csillagseregek.'' A gondolatritmusból világos, hogy az Úr ,,szájának lehellete'' nem más, mint az elsô sztichoszban szereplô ,,Úr igéje'', azaz Istennek szava, mellyel mondotta: ,,legyen'', és meglett a világ! A Zsolt. 76, 6-ot a régi Vulgata fordítás így adja vissza: ,,Gondolkodom a hajdani idôkrôl, elmélkedem az örök esztendôkrôl.'' Az ,,örök esztendôk'' a gondolatritmus alapján nem lehetnek mások, mint a régmúlt esztendôk; nem a jövô örök esztendôkrôl, hanem a múlt idôkrôl beszél a zsoltáros. Az új fordítás ennek megfelelôen helyesen fordítja a verset: ,,Gondolkodom elmúlt napok felôl, régmúlt idôknek esztendôirôl.'' A Zsolt. 75,3-at a Vulgata így fordítja: ,,Lakóhelye békében (Sálemben) vagyon, lakása a Sionon.'' A Vulgata tehát lefordítja a héber ,,Sálem'' szót, mely pedig itt -- éppen a gondolatritmus alapján - nem lehet más, mint tulajdonnév: Sálem = Jeruzsálem. Ezért az új fordítás helyesen adja a vers értelmét, mikor ezt írja: ,,Sátora Sálemben vagyon, lakóhelye a Sionon.'' b) Az egyes sztichoszokban, melyek egymással ritmusban vannak, ugyanazt a költôi gondolatot több részre tagolja a zsoltáros, s a teljes alanyt és állítmányt csak a kettônek összetevésébôl kaphatjuk meg. Pl. Zsolt. 91,3: ,,Hirdetni reggel kegyességedet, éjszakánkint hűségedet.'' E vers nem azt jelenti, hogy Isten kegyességét reggel, hűségét pedig éjszakánként kell dícsérni, hanem a két sztichoszból egységes alanyt és állítmányt kell alkotnunk: ,,reggel és éjszaka hirdetem kegyességedet és hűségedet...'' c) A gondolatritmus igen fontos a szövegkritika szempontjából is, a ritmus segítségével ugyanis igen sokszor kijavíthatjuk a megromlott szöveget. Így pl. a Zsolt. 70,6-ban a Vulgata így fordít: ,,Születésem óta reád támaszkodom, anyám méhétôl fogva te vagy oltalmazóm, szüntelenül rólad szól énekem.'' A vers utolsó része kétségkívül megromlott, mégpedig már a legrégibb ismert szövegben is, s a helyes szöveget Symmachos fordítása adja; ennek alapján olvassuk az új fordításban: ,,Az anyaméhtôl te vagy támaszom, anyám ölétôl én oltalmazóm, benned bíztam mindenkoron.'' Van a héber költészetben a gondolatritmuson kívül bizonyos ritmus az egyes sztichoszokon belül is. De ez a ritmus semmiképpen sem felel meg a klasszikus metrumnak, melyben bizonyos számú hangsúlyos és hangsúlytalan szótag váltakozása alakítja ki a vers külsô formáját (jambus, trochaeus stb.). A héber költészetben elôfordul ugyan olyan ritmus, melyben meg van határozva a hangsúlyos szótagok száma, a hangsúlytalan szótagoké azonban nem. Ilyen az ún. qinaritmus, mely Jeremiás siralmainak (innen is a név, ti. qinának nevezik Jeremiás siralmainak könyvét) 1-4. fejezetében fordul elô, s amely 3:2+3:2 hangsúlyos szótagból áll. Van azonkívül 4+4 és 3+3 arányszámú ritmus is (vö. Zsolt. 11,2 vagy 23,7-8). A héber költészet is ismerte a strófákra, versszakokra való fölosztást, ha ez nem is található meg minden költeményben. Ezeknek a versszakoknak megkülönböztetése igen sokat segít az egyes zsoltárok megértésében. Ezeknek a versszakoknak megkülönböztetése nem mindig könnyű, és az egyes tudósok véleményei sokszor eltérnek egymástól. Könnyű a helyzet akkor, ha a versszakokat visszatérô vers (refrén) választja el egymástól, mint pl. a Zsolt. 41-42-ben: ,,Mért vagy, én lelkem, oly levert? mért háborítasz engemet? Bízzál Istenben: Áldani fogom még az én orcámnak megszabadítóját, az én Istenemet.'' Vagy a Zsolt. 45-ben: ,,A seregeknek Ura van mivélünk, Jákob Istene a mi erôsségünk!'' A versszakokat sokszor az különbözteti meg egymástól, hogy a héber ábc egymást követô betűivel kezdôdnek, így pl. Zsolt. 25; 34; 119 -- a héber számolás szerint. 2. A Zsoltároskönyv neve és felosztása A Zsoltároskönyv neve a héberben: ,,széfer tehillim'', vagy egyszerűen ,,tehillim'' azaz: dicséretek, himnuszok könyve. A Vulgata fordítás címe (Liber Psalmorum) a Hetvenes görög fordításból származik; a görög fordító ,,psalmos''-nak fordítja 57 zsoltár héber feliratát, a ,,mizmór''-t. A mizmór valószínűleg húros hangszerrel kísérendô éneket jelöl, s így a Hetvenes fordítás helyesen fordítja azt ,,psalmos''- nak, mert ez a görög szó a ,,psallein'' igébôl való, melynek jelentése: húrt pengetni. Ebbôl az igébôl származik a ,,psalterion'' szó is, mely tulajdonképpen húros hangszert jelent, de azután átment a húros hangszerrel kísért ének megjelölésére is. Amikor a trentói zsinat az Ószövetség kánoni könyvei között felsorolja a ,,Psalterium Davidicum 150 Psalmorum''-ot, akkor ezzel nem akarja azt mondani, hogy a Zsoltároskönyvben pontosan 150 ének található, hanem ki akarja zárni a több görög kódexben szereplô 151 apokrif zsoltárt, melynek felirata: ,,Psalmus David idiographus''. A Zsoltároskönyv nem is tartalmaz 150 éneket, ténylegesen kb. 145 különálló költeménybôl áll, mert a héber szövegben és a különbözô fordításokban szereplô 150 zsoltár közül pl. kétségkívül egyesíteni kell a Zsolt. 41 és 42-t, a 9 és 10-et (amint azt helyesen cselekszi a Vulgata). Viszont a Vulgatában két külön zsoltárban szereplô 114-et és 115-öt a héber szöveg egyesíti helyesen egy zsoltárban, a 116-ban. Vannak azonkívül kétszer szereplô zsoltárok is a könyvben, így a Zsolt. 13=52; Zsolt. 107=56, 8-12+59, 6-14; és Zsolt. 69=39, 14-18. A Vulgatában és ennek megfelelôen a magyar szentírásfordításban is az egyes zsoltárok számozása eltér a héber szövegétôl. Mivel a tudományos könyvekben mindig a héber szöveg számozását szokták követni, azért félreértések elkerülése végett itt adjuk két táblázatban összehasonlítva a kétféle számozási módot: Héber (maszoréta) szöveg: Vulgata: 1-8 1-8 9-10 9 11-113 10-112 114--115 113 116 114-115 117-146 116-145 147 146-147 148-150 148-150 A Zsoltároskönyv mind a maszoréta szövegben, mind a fordításokban 5 könyvre van fölosztva, melyeket egymástól a következô doxologia választ el: ,,Áldott az Úr, Izrael Istene, örökkön örökké, úgy legyen, úgy legyen! (Amen, amen)'' -- a 40, 71, 88 és a 105. zsoltár végén. Habár ez az öt könyvre való fölosztás ôsrégi, mégsem eredeti. A Zsoltároskönyv jellegébôl következik, hogy a benne levô költemények különbözô gyűjtések eredményeként kerültek be a könyvbe, hiszen a 150 zsoltár nem egy szerzôtôl és nem egy korból származik, de még ugyanannak a szerzônek költeményei sem egyetlen idôszaknak költôi termékei. A Zsoltároskönyv vizsgálatánál kitűnik, hogy a jelenlegi ötös felosztásnál jóval ôsibb a hármas nagy gyűjtemény. Az elsô gyűjtemény a Dávidi gyűjtemény: Zsolt. 1-40. Ebben a gyűjteményben 275- ször szerepel a Jahve istennév és csak 25-ször az Elohim név. A második, az ún. Elohisztikus gyűjtemény, mely három megelôzô kisebb gyűjtésbôl alakult ki: Kóré fiainak zsoltáraiból (41-48); Dávid zsoltáraiból (50-71) és Ászáf énekeibôl (49; 72-82). E három eredetileg önálló gyűjteményhez az Elohisztikus gyűjtemény összeállítója hozzáadta a Zsolt. 83-88-at, s így alakult ki a második nagy gyűjtemény, melyet az Istennek benne használt neve alapján szoktak Elohisztikusnak nevezni. Megállapítható azonban, hogy az egyes zsoltárokban eredetileg e gyűjteményeken belül is a Jahve istennév állott, s csak késôbb változtatták meg Elohimra. A harmadik, az újabb Jahvisztikus gyűjtemény a 89-150. zsoltárok, amelyben azonban szintén több megelôzô kisebb gyűjtést lehet megkülönböztetni. Már ebbôl meg lehet állapítanunk, hogy a mai Zsoltároskönyv összeállítása hosszú és különbözô fejlôdések eredménye, melyeket ma már történelmi adatok hiányában igen nehéz rekonstruálni. Csak valószínűségi alapon állíthatjuk föl a következô kialakulási táblázatot: a mai elsô könyv, mely kizárólag Dávidi zsoltárokat tartalmaz; valószínűleg Dávid vagy Salamon korában keletkezett. A mai második könyvben levô Dávidi zsoltárokat (50-71) a Krón. II. 29,25-30 alapján valószínűleg Ezékiás király gyűjtötte össze az Aszáfi zsoltárokkal együtt. Ezékiás király (Kr. e. 721-693) egyébként Salamon példabeszédeinek összegyűjtésében is szerepet játszott (Péld. 25,1). Valószínűleg ugyanebben a korban keletkezett az a gyűjtemény is, mely Kóré fiainak énekeit tartalmazza. E három különálló kisebb gyűjteményt talán Nehemiás foglalta össze, az ún. Elohisztikus gyűjteményben (Makk. II. 2,13). A fogság utáni korban tovább folyt az egyes zsoltárok gyűjtése, azonban befejezôdött, és a mai formájában kialakult Kr. e. 200 elôtt, mert a Hetvenes görög fordításban már a jelenlegi ötös beosztásban találjuk a Zsoltárok könyvét. A Hetvenes görög fordítás keletkezési idejét pedig kb. Kr. e. 200-ra tehetjük. 3. A zsoltárok feliratai A legtöbb zsoltárnak valamilyen felirata van. A héber szövegben 26 zsoltárnak nincs felirata, a Hetvenes és a Vulgata fordításban pedig csak az elsônek és másodiknak nincsen. Ötféle feliratot különböztetünk meg: a) a szerzôt megjelölô, b) az irodalmi műfajt megnevezô, c) a zenei kíséretet, d) a liturgikus használatot, és végül e) a történelmi hátteret jelölô feliratot. Az irodalmi műfajt és a zenei kíséretet megadó feliratok legtöbbször bizonytalan jelentésűek, és már a Hetvenes fordítás készítôi sem értették ôket. Ilyen felirat a ,,maskil'', melyet a Vulgata ,,intellectus''-nak fordít, s melynek talán ,,tanítóköltemény'' az értelme; a ,,miktam'' és ,,siggajon'', melyeknek hozzávetôlegesen sem tudjuk megadni a jelentését. Azok a feliratok, melyek az egyes zsoltárok dallamát és zenei kíséretét jelölik, ma már nagyrészt lefordíthatók, de sem a Hetvenes, sem a Vulgata készítôje nem értette ôket. Ezek közül némelyik megadja azt az énektónust, melyen a költeményt énekelni kell: így pl. ,,al alamóth'', tehát ,,leányhangon'', azaz szoprán hangon; ,,al hasseminith'', azaz ,,a nyolcadon'', tehát egy oktávval lejjebb, talán basszus hangon. Más feliratok annak az éneknek kezdôszavait jelzik, melynek dallamára az illetô zsoltárt énekelni kell, pl. ,,A messzeség néma galambja'' kezdetű ének dallama szerint (Zsolt. 55,1). Ezek a zenei és énekfeliratok mindig össze vannak kötve a ,,lamnasszéah'' felirattal, melynek jelentése: ,,a karmesternek''. E zsoltárok tehát eredetileg a templom karnagyának gyűjteményében voltak és onnan kerültek be a mai Zsoltároskönyvbe. Ha már most ezeknek a feliratoknak kora után kutatunk, azt kell mondanunk, hogy bár ôsrégi korban kerültek a zsoltárok elejére, mégsem származnak maguktól a szerzôktôl. A feliratok ôsiségét bizonyítja egyrészt a Hetvenes fordítás, melynek korában már mind megvoltak, sôt abban a korban már oly régiek voltak, hogy a Hetvenes fordítók meg sem értették ôket. Ez a tény, hogy a műfajt, a zenei- és ének-kíséretet jelzô feliratokat Kr. e. 200-ban már nem értették, azt mutatja, hogy nem annak a kornak gyakorlatát, használatát, liturgikus elôadási módját örökítették meg, hanem egy régebbi korét, mely után valami változás, valami törés állott be az izraelita liturgia történetében. Új formák, új elôadási módok keletkeztek és a régiek feledésbe mentek. Az a kor, mely mind idôbelileg, mind formailag nagy törést hozott az izraelita liturgiába s így az azzal kapcsolatos zsoltáréneklésbe is, a babiloni fogság kora. A babiloni fogság idején teljesen szünetelt a liturgia, a templom több évtizeden át romokban hevert, s ha a fogságból visszatérô zsidók hamarosan föl is építették az ún. zorobábeli templomot, a liturgia rendezéséig még hosszú idô telt el s csak Ezdrás rendezte véglegesen Kr. e. 450 körül. Közel másfélszáz esztendô telt el a templom lerombolása és a nyilvános istentisztelet újjárendezése között. Az Ezdrás által bevezetett liturgia viszont lényegileg nem változott Kr. e. 200-ig. Ha tehát ezek a feliratok az Ezdrás-féle liturgiának részét képezték volna, akkor a Hetvenes görög fordítóknak meg kellett volna érteniök ôket. Mivel pedig nem értették meg, világos, hogy a nagy törés elôtti korból származnak, tehát még a babiloni fogság elôtti idôkbôl (Kr. e. 587 elôttrôl). A zsoltárok liturgikus használatára vonatkozólag aránylag kevés feliratot találunk a Zsoltároskönyvben, s ezek a feliratok is kivétel nélkül a késôi zsinagóga liturgikus szokásának visszatükrözôi. Éppen ezért a zsoltárok tartalmához semmi közük nincsen (vö. Zsolt. 91: szombatra; 29: házszentelésre; 99: hálaadásra vagy hálaadó áldozatra). Azért mondottuk, hogy aránylag kevés és csak késôi liturgikus felirat van a Zsoltároskönyvben, mert kétségtelen, hogy a zsoltárokat már a legrégibb korban felhasználták a nyilvános istentiszteletben -- ennek tanúi a műfaji és zenei feliratok is --, s igen sok zsoltár már eredetileg is abból a célból iródott, hogy a liturgiában az egyes istentiszteleti cselekményeket kísérje. Tizenhárom zsoltár elején találunk olyan feliratot, mely az illetô zsoltár keletkezésének történelmi hátterét adja meg. Mind a tizenhárom Dávidtól származik és rendszerint szóról-szóra Sámuel könyvébôl van véve. Többször pontosan megfelelnek a zsoltár tartalmának, máskor a zsoltárban semmi összefüggést sem találunk a címben megjelölt eseménnyel. E feliratok tehát szintén nem a szerzôtôl, Dávidtól származnak, hanem valószínűleg a Zsoltároskönyv összeállítója írta ki ôket Sámuel könyvébôl. Hogy a feliratok elhelyezésében milyen korú és mennyire megbízható hagyományra, történelmi forrásra támaszkodott, azt ma már nem áll módunkban megállapítani. 4. A zsoltárok szerzôi A leggyakoribb felirat a Zsoltároskönyvben az, amelyik az egyes költemények szerzôjét mondja meg úgy, hogy a szerzô neve elé a ,,lamed''-et, az ún. ,,lamed auctoris''-t teszi. A héber szöveg 73, a Hetvenes fordítás 84, a szir Pesitto 86, a Vulgata pedig 65 zsoltárt tulajdonít Dávid királynak. Dávidon kívül szerepel még mint szerzô: Mózes (89) Eman (87), Etan (88), Salamon (71), Aszáf és Kóré fiai. A tudósoknak úgyszólván egyhangú megállapítása szerint a személynevek elôtti ,,lamed'' mássalhangzó a szerzô megjelölésére szolgál, de abban már eltérnek a vélemények, vajon hitelesek, megbízhatók-e ezek a feliratok. A hitetlen, racionalista kritikusok tagadják, hogy a zsoltárok azoktól a szerzôktôl (nevezetesen Dávidtól) származnának, akiknek a feliratok tulajdonítják. Az a tény ugyanis, hogy feliratok szerint a Zsoltároskönyv jó részének, kb. 70 zsoltárnak Dávid volna a szerzôje, elfogadhatatlan az evoluciós vallástörténeti irányzat képviselôi számára. Mert abban a korban, melyben Dávid élt, szerintük nem lehetett meg a vallásnak oly tiszta és magas foka, aminô ezekben a költeményekben megnyilvánul. A fôleg Wellhausen inaugurálta evolucionista kritikának az ószövetségi vallás fejlôdésére vonatkozó elméletét a legújabb tudományos kutatások eredményei a múltnak adták át. Ma már olyan kiváló nem-katolikus kritikus, mint Otto Eissfeld is elismeri, hogy az ószövetségi vallást semmiféle történelmi fejlôdéssel, a környezô népek vallásából vett elemekkel megmagyarázni nem lehet, hanem olyan egyedülálló történelmi jelenség, melyet máshonnan származtatni nem lehet. Ernst Sellin írja, számos kritikus helyeslése mellett: ,,Izrael Istene minden természet mögött és felett van. Minden, ami benne van: élet, valóság, energia, alkotó erô. Ô teljesen új, egészen más Isten, mint az ókori Kelet összes többi istenei. Valójában a szent, minden teremtményt messze felülmúló Istenben való hit kétségkívül megvolt már Mózes korában. És ha azt kérdezzük, hogy honnan vette Mózes ezt az új vallást, tudományosan is csak azt a választ adhatjuk, amit már az errôl szóló legrégibb források is tartalmaznak: azt ti., hogy az egy élô Isten közölte magát vele...'' (Izr.-jüd. Geschichte, Leipzig,1933,16-17.1.) Vallástörténelmi szempontból tehát semmi akadálya sincs annak, hogy számos zsoltárnak Dávid király legyen a szerzôje. Vannak azonban pozitív bizonyítékok is, melyek igazolják, hogy nem ok nélkül tulajdonítanak a feliratok oly sok zsoltárt Dávidnak. Igen találóan mondja mindenekelôtt König: ,,Izraelnek az a történelmi meggyôzôdése, hogy Dávid -- ellentétben Saullal, sôt Salamonnal is -- kiváló volt a költészet terén, s ilyen sok zsoltárt írt, nem lehet légbôl kapott állítás!'' (Die Psalmen, 1927, 55.1.) Már az ószövetség legrégibb könyveiben, olyanokban is, melyeknek történelmi megbízhatóságát általában a hitetlen tudósok is elismerik, megtaláljuk annak a ténynek feljegyzését, hogy Dávid kiváló költôi tehetséggel volt megáldva, így pl. Sám. II. 16, 14-23; 8, 10-ben. Ugyane könyv szerint Dávid ,,Izrael jeles zsoltárosa'' (Sám. II. 23,1), két költeményét le is közli (Sám. II.1, 18-27 és 3, 33-34). A legrégibb író-prófétánál, Ámosznál Dávid úgy szerepel, mint a legkiválóbb költônek és muzsikusnak példája (Ám. 6, 5), s a késôbbi korban Jézus Sirák fia, mint nagyszerű költôt ünnepli és magasztalja Dávidot (47, 9 sk.). A történelmi könyvek arról is beszámolnak. hogy Dávid volt az izraelita liturgiának egyik fô rendezôje; külön kasztokba osztotta be a zenélô és éneklô levitákat, s gondoskodott róla, hogy nyilvános istentisztelet alkalmával ne csupán költeményeket recitáljanak, hanem énekkel és zenével is kísérjék az egyes cselekményeket (Sám. II. 6, 2-22; 24, 16-25; Krón. I. 23-29 sk.). A feliratok által Dávidnak tulajdonított zsoltárok mind tartalmilag, mind formailag elárulják, hogy egy és ugyanattól a szerzôtôl származnak s ugyanakkor nagyban különböznek a Zsoltároskönyv egyéb költeményeitôl. Ezek a dávidi költemények azonkívül jórészt egyszersmind a legszebb versek is, a héber költészet legmagasabb színvonalán állnak, tehát kétségkívül a héber irodalom aranykorából származnak. Már pedig a történelmi források egyhangú tanúsága szerint az izraelita államnak legbékésebb, legvirágzóbb kora Dávid és Salamon kora volt, amelyben virágoznia kellett a költészetnek is. Ha ezekhez még hozzátesszük, hogy az Újszövetség számos helyén találunk zsoltáridézeteket Dávid neve alatt (Mt. 22, 43; Ap. csel. 2,25; 2,34; 4,25; 13,35; Róm. 4,6), akkor megértjük, hogy teljesen tudományos, kritikai alapon is egyedül tartható álláspont az, melyet a Comm. de Re Biblica 1910. május 1-i döntésében kimond: józanul nem lehet kétségbevonni, hogy sok zsoltárnak Dávid a szerzôje, s így ezek a feliratok a maguk egészében hiteles történelmi hagyományt örökítenek meg. Innen magyarázható az is, hogy az újabbkori kritikusok egyszerűen képtelennek minôsítik a régieknek álláspontját, mely a legtöbb zsoltárt a babiloni fogság utáni idôkbe, sôt egyenesen a Makkabeusok korába helyezte. Weiser pl., a Zsoltároskönyv egyik legújabb és legalaposabb magyarázója, úgyszólván fölöslegesnek tartja bizonyítani is, hogy a zsoltárok legnagyobb része a babiloni fogság elôtti korból származik, annyira magától értetôdônek mondja (Die Psalmen, 1950, 55 sk.); azt ugyan nem fogadja el, hogy mindegyik zsoltár, melynek felirata Dávidra utal, ténylegesen tôle származnék, de állítja, hogy nem egy zsoltár az ô korából, vagy az ô tollából való (i. m. 57.1.). 5. A zsoltárok műfajai és liturgikus eredete Nem kétséges, hogy a héber költészetben éppúgy voltak különbözô irodalmi műfajok, mint minden más népében. Az irodalmi műfajok külsô és belsô szabályai, formái azonban sokkal jobban kötötték az izraelita költôt, semmint a ma ismeretes és szokásos formák a modern embert. A keleti ember általában sokkal konzervatívabb, mint a nyugati, a hagyománynak és az évszázadok folyamán kialakult szokásoknak Keleten sokkal nagyobb fontossága van, mint a mi világunkban. Amellett, ha hozzávesszük, hogy a héber nyelv egyáltalában nem gazdag szókincsben, kifejezésekben, s éppen ezért sokkal kevésbé fejlett, mint a modern nyelvek, megértjük, hogy az irodalmi műfajoknak a történelem folyamán kialakult formái és szabályai sokkal jobban kötötték az izraelita költôt. Éppen ezért a különbözô írók azonos műfajhoz tartozó költeményeiben sokkal több a közös tartalmi és formai elem, mint egy mai nép költészetében. A héber költészetben elôforduló különbözô irodalmi műfajok meghatározása szabályainak megállapítása tehát rendkívüli fontosságú egy-egy zsoltár megértése, helyes értelmezése szempontjából. Alapjában véve tehát jogos és helyes az újabbkori tudományos kutatásnak az az iránya, melyet műfajkutatásnak, illetve formatörténetnek neveznek, s amely a különbözô műfajoknak eredetével, szabályaival, formáinak kialakulásával foglalkozik. Az Ószövetségben ez a tudományos kutatás Móz. I. könyvébôl és a Zsoltároskönyvbôl indul ki, s legfôbb képviselôje Hermann Gunkel. Ma már óriási irodalma van a műfajkutatásnak és a formatörténetnek. De ez a hatalmas munka -- habár -- kétségkívül igen sok értékes adatot kutatott föl az ószövetségi költészet megértéséhez -- a maga egészében és végsô eredményeiben az újkor legnagyobb szentirástudományi eretneksége és tévedése lett. Lehetetlenség ilyen rövid kis bevezetô keretében akár csak vázlatos képet is adni errôl a kutatói tevékenységrôl. Csak annyit jegyzünk meg, hogy minden ôsi szabály és műfaji kötöttség, évszázados, esetleg évezredes formák ellenére is, az Ószövetség költôi irodalma jóval sokrétübb és gazdagabb, semmint hogy azokba a legtöbbször a priori fölállított szoros kategóriákba lehetne beleszorítani, melyeket a műfajkutatás és formatörténet elôharcosai megállapítanak. Ennek jellemzô és ékes bizonyítéka az a tény, hogy nincs két szerzô, aki ugyanazokat a szabályokat és formákat állapítaná meg, és hogy a különbözô szerzôk ugyanazt a zsoltárt igen sok esetben más és más műfaj keretébe sorolják. Az egyes műfajokat az izraelita költészetben nem annyira a külsô formák szilárdsága és következetessége határozza meg, hanem sokkal inkább a tartalom s a tartalomban megnyilvánuló költôi teremtô erô, melyek természetszerűen kihatással vannak a külsô formákra is. Világosan felismerhetôk a Zsoltároskönyvben a következô műfajok: himnusz, diadalének; egyéni hálaének; közösségi hálaének; prófétai intô énekek; történeti és tanító költemények; kérô imák; nyilvános, közösségi siralmak és egyéni siralmak. Ide tartozik a messiási zsoltárok kérdése is. Mind a zsidó, mind a keresztény hagyomány a legrégibb kortól kezdve vallotta és tanította, hogy vannak zsoltárok, melyek szoros értelemben vett jövendöléseket tartalmaznak, mégpedig a messiási korra, országra és magára az eljövendô Messiásra vonatkozólag. Az Újszövetség szent könyveiben többször történik hivatkozás egyes zsoltárokra, amelyek ti. beteljesedtek az Úr Jézus Krisztus életében. (Zsolt. 8, 3; Mt. 21, 16; Zsolt. 109; Mt. 22, 44; Zsolt. 117; Mt. 21, 42; Zsolt. 40; Jn. 13, 18; Zsolt. 2; Ap. csel. 4, 25; 13, 33; Zsid. 5, 5; Zsolt. 8; Zsid. 2, 6-7; Zsolt. 15; Ap. csel. 2, 25-28; 13, 35; Zsolt. 21; Jn. 19, 24). Vannak tehát messiási zsoltárok, melyek az eljövendô Megváltóra vonatkozó jövendöléseket tartalmaznak. A messiási zsoltároknak három faját különböztetjük meg: a) messiási zsoltárok ,,per excellentiam'', melyek elsôsorban az emberrôl, mint Isten legkiválóbb teremtményérôl emlékeznek meg, amelyek azonban teljes és tökéletes módon, különlegesen az Úr Jézus Krisztusban valósultak meg. Így pl. Szent Pál idézi és Krisztus Urunkra magyarázza a Zsolt. 8, 5-8-at (Zsid. 2, 6- 9), bár ez a zsoltár közvetlenül és elsôsorban az emberrôl, általában minden emberrôl beszél. -- b) A tipikus messiási zsoltárok az Ószövetség egyes személyeirôl (fôleg Dávidról) és eseményeirôl énekelnek, de ezek a személyek és események elôképei, tipusai az Újszövetségben az Úr Jézus Krisztusnak, illetve élete valamilyen eseményének, valamilyen újszövetségi intézménynek. Ilyen tipikus messiási zsoltár a 44. -- c) Végül vannak szoros értelemben vett messiási zsoltárok (,,per proprietatem''), melyek elsôsorban és kizárólagosan a jövônek képét festik és a Messiásról jövendölnek. Ilyen pl. a 2., 21., 109. Szólnunk kell végül a zsoltároknak és az ószövetségi liturgiának összefüggésérôl. Már a zsoltárok felirataiból láttuk, hogy sok zsoltárt vettek föl az ószövetségi vallás nyilvános istentiszteletébe, hogy azokat különbözô ünnepekkel; áldozatokkal, szertartásokkal kapcsolatban elôadják. Ez azonban lényegileg nem érinti a zsoltárnak tartalmát és formáját, mert a (legtöbbször egyéni) zsoltárok megalkotásában semmi szerepet nem játszott a liturgia. A késôbbi liturgikus használat legföljebb annyiban módosította a már kész zsoltárt. hogy bizonyos kisebb változtatásokat végzett rajta, valamilyen kisebb részt elhagyott, de inkább hozzáadott, hogy a nyilvános istentiszteletben való elôadásra alkalmasabbá tegye. Ilyen liturgikus hozzáadások találhatók a Zsolt. 3 9; 13, 7; 24, 22; 27, 8- 9; 28, 11; 31, 8-11; 50, 20-21: 62, 12; 68, 31-37; 127, 5-6; 129, 7-8; 130, 3; 139, 13-14-ben. Legélesebben és legkönnyebben felismerhetôen nyilatkozik meg ez a liturgikus hozzáadás a Zsolt. 50-ben, a Miserere Zsoltárban. Ebben a minden ízében egyéni zsoltárban Dávid mély bűnbánata sír föl, a végén ezt írja: ,,Mert áldozatban kedved nem leled, sem égôáldozatban nem telnék örömed. Az én áldozatom a töredelmes lélek, a megtört és alázatos szívet, ó Isten, le nem nézed.'' Amikor ezt a zsoltárt bevették a liturgiába, hogy ott énekeljék, az utolsó szavak kissé keményen hangzottak volna abban a templomban, melynek istentisztelete éppen az áldozatok bemutatásában érte el csúcspontját. Ezért -- valószínűleg közvetlenül a babiloni fogság után -- hozzáfűzték: ,,Légy jó, Uram, Sionhoz kegyességed szerint, építsd meg Jeruzsálem falait. Akkor majd kedves lesz elôtted törvényes áldozat, égô és teljes áldozat, akkor majd hordanak oltáraidra tulkokat.'' A zsoltárok tartalmára és formájára azonban lényeges befolyást gyakorolt a nyilvános istentisztelet akkor, ha az illetô zsoltárt már eredetileg is azért írta a szent szerzô, hogy a liturgiában felhasználják. Nem lehet kétséges, hogy abban a héber költészetben, mely a maga egészében vallásos költészet volt, nagy szerepet kellett játszania a vallásos kultusznak: ünnepei, szertartásai, áldozatai át- meg átszôtték az izraeliták vallásos életét, de állami- és magánéletét is. Ez a kultikus-liturgikus befolyás nemcsak abban jelentkezik, hogy igen sok zsoltárban találunk említést egyes liturgikus cselekményekrôl, hanem fôleg abban, hogy magán- és liturgikus személyek (papok és leviták) énekeket költöttek egyenesen arra a célra, hogy különbözô ünnepek, áldozatok és egyéb liturgikus cselekmények kísérô szövegei legyenek. Ezeknek a zsoltároknak magyarázatánál rendkívül fontos ismerni a megfelelô liturgikus hátteret, mert annak ismerete és fölhasználása nélkül a zsoltárt kielégítôen és helyesen nem lehet értelmezni. Mivel azonban azokról a liturgikus cselekményekrôl, melyek az egyes zsoltárok mögött vannak, az Ószövetség szent könyvei majdnem semmi közelebbit nem mondanak, rendkívüli nehéz olyan tárgyilagos ismérveket megállapítani, melyek a magyarázó egyéni képzelô erejének szüleményeit megkülönböztetik a tudományosan támogatható és történelmi, valamint liturgikus szempontból helytálló magyarázatoktól. Hozzávetôleges biztonsággal mondhatjuk, hogy a mai Zsoltáros könyvben 50 olyan zsoltár van, mely eredeténél fogva liturgikus, mely tehát abból a célból készült, hogy az ószövetségi nyilvános istentisztelet alkalmával fölhasználják. Ezeknek a liturgikus zsoltároknak jórészét váltakozva adták elô, a tartalmat és formát úgy írták meg már eredetileg is, hogy az a liturgiában szereplô elôadó személyeknek megfeleljen. A szereplônek, a liturgikus cselekményt kísérô zsoltár elôadójának változása egyik legbiztosabb ismertetôjele az illetô zsoltár liturgikus eredetének. Néhány szemléltetô példán bemutatjuk a liturgikus háttér ismeretének rendkívüli fontosságát az egyes zsoltárok magyarázatában. Az Ószövetségnek kimondottan liturgikus könyvei nem beszélnek az izraeliták egyik legkedvesebb és legnagyszerűbb szertartásáról, a körmenetekrôl. Kétféle körmenet ismeretes már jóval a babiloni fogság elôtti idôben: az egyikben a frigyládát, Jahve földi trónját, vitték ünnepélyes menetben, muzsikának és éneknek hangjai mellett a templomba (ezt nevezhetjük theoforikus, istenhordozó körmenetnek, mert a frigyláda volt Jahve földi szentélye, trónja); a másikban a nép vonult hálaadással és kéréssel a templomban levô frigyláda elé. Ilyen theoforikus körmenetnek liturgikus zsoltára, tehát kísérô szövege a Zsolt. 23, melyet Dávid költött abból az alkalomból, hogy a frigyládát a jebuzeusok legyôzése után Obededom házából a Sion hegyére vitette. Az 1-6. verseket a körmenet közben énekelte a nép, vagy a nép nevében és helyett a leviták kórusa. Amikor a menet odaért Sion várának hatalmas, ôsi kapui elé, akkor hangzott föl a papok kórusa: ,,Emeljétek fel fejeteket, ajtók...'' (7. vers). A felszólításra az ajtókon belül levô papi kórus ajkán felhangzott a kérdés: ,,Kicsoda ô, a dicsôség királya?'' (8. a. v.), a kívülállók felelték: ,,Az erôs és hatalmas Úr, a harcokon hatalmas Úr!'' (8. b. v.); majd a 9. v.-ben újra megismétlik a fölszólítást: ,,Emeljétek fel fejeteket, ajtók...'', melyre ismét a 10. a-ban a benti papi kórus éneke zúg föl: ,,Kicsoda ô, a dicsôség királya?'': erre kinyílnak az ajtók, és a nép énekli: ,,A seregek Ura, ô a dicsôség királya!'' (10. b. v.). Ilyen theoforikus körmeneti zsoltár a Zsolt. 131. is, melyben az 1-5. verseket egy levita kórus énekelte, a 6-7. vers a nép könyörgését tartalmazza, a 8. versben egy pap adja meg a jelet a körmenet megkezdésére, a 9-10. papi ima: a 11-13. a leviták énekét, a 14-18. pedig a fôpapnak vagy a liturgiát vezetô papnak szavait tartalmazza. Theoforikus körmeneti zsoltár a 67. is, melynek szövege erôsen romlott, olyannyira, hogy több helyen nem tudjuk megadni a pontos, vagy akárcsak megközelítô értelmet. Ennek ellenére ez a zsoltár a legvilágosabban leírja az ilyen theoforikus körmenet módját. A dicsôség Királya, Jahve, aki a frigyláda fölött a kerubokon trónol, kivonult népe elôtt a harcban s most a gyôzelem után a hívôk örömujjongása között viszik vissza a frigyládát földi szentélyébe, a templomba (4., 8. v.). Ebben a liturgikus körmenetben elôl mennek az énekesek, hátul a zenészek, középen a dobolás közben tánclépésben felvonuló lányok; ott vannak a körmenetben az egyes törzsek képviselôi és vezetôi, mindnyájan áldják és magasztalják Jahvét; aki szent trónusán diadalmas bevonulását tartja az ellenségek legyôzése után (25- 28. versek). A zsoltárban több váltakozó kórus szerepel: a nép éneke: 2-4, 8-11, 16-19, 28-32; a leviták kórusa: 5-7, 20-24, 33-35; papi kórus: 12-15, 25-27, és végül a körmenetet befejezi a papi áldás: 36. Nem theoforikus körmenetet ír le a Zsolt. 117, melyben nem hordozzák végig a frigyládát, hanem a frigyláda elé a templomba vonul az ünneplô sereg. Elôször a templomot járta körül a nép s énekelte az elsô 18 verset, amikor odaértek a templom kapuja elé, akkor hangzott föl ajkán a 19. vers: ,,Nyissátok meg elôttem az igazságnak kapuját: hálát adni az Úrnak, hadd menjek rajta át.'' A körmenet felhívására belülrôl felel a papok kórusa: ,,Ez a kapu az Úrnak kapuja, csak az igazak mennek be oda.'' (20. v.) A 21. versben ismét a körmenetben résztvevôk éneke hangzik föl, melyre a 22-ben a belsô papi kórus felel. Közben kinyílik a templom kapuja, s a hívôsereg diadalmas énekkel vonul keresztül rajta (23-25. v.). A bevonulókat a 26. versben a papok áldással fogadják, majd az égô-áldozati oltárhoz vonul a körmenet, földiszíti azt zöld gallyakkal, s a papok áldásra, dícséretre való felszólításával fejezôdik be a 29. versben az egész szertartás. Ezt a sátoros ünnep alkalmával énekelték. Ilyen nem theoforikus körmeneti zsoltár a 94. is, melyet naponként imádkozik az Egyház a zsolozsma invitatoriumában. Az 1-7 a. verseket a körmenetben résztvevôk énekelték : ,,Örvendezzünk, jertek, az Úr elôtt,... Lépjünk színe elé dicséretekkel...'' A körmenetnek a templomba érkeztekor fölhangzik a papi kórus ajkán az intô szózat: ,,Bár hallgatnátok ma az ô szavára: Szíveteket meg ne keményítsétek...'' A 9-11. versben a liturgiát vezetô pap, mint Jahve földi képviselôje, az Úr nevében (ezért egyes szám elsô személyben) folytatja a papi kórus által megkezdett intô szózatot: ,,Hol atyáitok megpróbáltak engem... E nemzedéktôl negyven éven át megundorodtam... '' Az Ószövetségben igen gyakran elôfordult, hogy a nyilvános istentiszteleten résztvevô nép imájába és énekébe belevegyült egy-egy prófétai beszéd, a népnek és a papságnak imájára gyakran adott feleletet az Isten az ô küldötte, prófétái által (vö. Sám. I. 7, 5 sk.; Sám. I. 10, 17; Kir. I. 18, 19 sk.; Ám. 7, 10 sk.; Joel 1.13-16; 2, 12-17; Jer. 2, 1; 7, 2; 19,14; 25, 2; 26, 2; 28, 1; 35, 2; 36, 5- 8). Ebbôl alakult ki késôbb az a liturgia, melyet ünnepi, prófétai liturgiának nevezhetünk, s amelyet ennek a prófétai templomi működésnek mintájára alkotott meg a templom papsága. Ebben a szertartásban a próféta szerepét a pap töltötte be, a pap mint Isten helyettese mondja el a templomban összegyülekezett nép elôtt az Úrnak intô szózatát, mely természetesen nem egy meghatározott esetre és körülményre vonatkozó isteni eligazítást és feleletet tartalmaz, hanem azokat az általános erkölcsi elveket, melyeknek megtartása nélkül hiábavaló a nép könyörgése. Egy ilyen prófétai liturgiát tartalmaz a Zsolt. 80. A zsoltár 2-6. versében az ünnepségen résztvevô népnek énekét halljuk, melyben a levitákat biztatja, hogy dal éneklésével, hárfának és citerának hangjával ujjongjon és örvendezzék Izrael Istenének. A nép emelkedett himnuszát azonban a 7. versben felváltja az Isten szava, melyet az ô nevében a pap mond el, s melyben inti a népet, hogy az igazságnak ösvényein járjon, emlékezetébe idézi régi nagy jótéteményeit, melyekkel népét segítette, de egyszersmind azt is hozzáteszi, hogy Izrael számtalanszor nem hallgatott Isten szavára, azért hatalmasodtak el fölötte az ellenségek. Ilyen prófétai liturgia a Zsolt. 74. is, melyben a nép nevében éneklô levitakórus imájába (2, 10-11) s egy második kórus énekébe (7-9) belevegyül az Isten szavát recitáló papnak szózata (3-6). Prófétai liturgiát, de nem intô, korholó, hanem vigasztaló tartalommal, találunk a Zsolt. 84-ben. A 2- 4. versben a leviták karának hálaéneke csendül föl a babiloni fogságból való szabadulásért. Tudjuk azonban a történelembôl, hogy az elsô hazatérôk lelke mégis tele volt bánattal és keserűséggel, mert a viszonyok igen siralmasak voltak az elpusztított, tönkretett országban (vö. Ezdr. 4, I. sk.; Neh. 1,1. sk.; Agg. 2; 3-9; Zak. 3, 8-11). Nem lehet tehát csodálkoznunk, hogy a hála éneke után rögtön felhangzik a nép siralmas panasza az 5-8. versben. Amint azonban Aggeus és Zakariás próféta megvigasztalta a népet a Messiásba vetett hittel, úgy nyugtatja meg egy pap Isten nevében a népet a teljes szabadítás ígéretével a 9-14. versben. A népnek a liturgikus énekben való részvétele ôsrégi az ószövetségi nyilvános istentiszteletben. Kezdetben ez a részvétel, éppen a nép még kevéssé fejlett voltának megfelelôen leggyakrabban úgy történt, hogy a levitáknak, vagy papoknak imájára a nép egy rövid responsoriummal felelt. A liturgikus elôadásnak ezt a formáját joggal litániának nevezhetjük. Ennek a litániának egyik alkotó eleme volt az ,,alleluja!'' (hallelujah), mely eredetileg a levita, illetve a papi kórusnak a néphez intézett felszólítása volt, hogy vegyen részt Jahve dicséretében, imádásában. Az ,,alleluja''-fölhívásnak másik változata volt a ,,baraku'' (áldjátok, ti. Jahvét). A kórus felhívására adott rövid responsorium csak egyszer-egyszer hangzik föl a Zsolt.105, 1b- ben és 106, 1b-ben, de már többszörösen a Zsolt. 117, 1-4-ben, ahol a kar felhívására elôször az egész nép, utána ,,Áronnak háza'', tehát a papság, végül mindazok, akik az Urat félik, zengik harsogva: ,,Irgalmassága örökkévaló!'' Tökéletes litániát találunk a Zsolt. 135- ben, melynek versei kezdettôl fogva végig két részre oszlanak, s a második részben a zsoltár folyamán 26-szor hangzik föl a nép responsoriuma: ,,Mivel irgalma örökkévaló!'' Egy másfajta szertartást találunk a Zsolt. 19-ben. Ez a zsoltár a nép könyörgését tartalmazza a harcba induló királyért. A király a csata elôtt áldozatokat mutatott be Istennek a gyôzelemért, miközben a nép -- vagy a nép nevében a levita kórus -- énekelte: ,,Szorongatásod napján hallgasson meg az Úr, Jákob Istenének neve legyen oltalmadul... Emlékezzék minden áldozatodra... Mit szíved óhajt, adja meg neked, és teljesítse minden tervedet.'' A 7. versben az áldozatokat bemutató király bizalommal teli fölkiáltását halljuk: ,,Tudom már: gyôzelmet adott fölkentjének az Úr, és szent egébôl meghallgatta ôt, gyôzelmes jobbja ád neki erôt.'' A 8-10. versben újra a nép éneke csendül fel, melyben kifejezi bizalmát az egyedül segítô és megmentô Istenben és kéri: ,,Uram, segítsd gyôzelemre királyunk, És hallgass meg, amely nap hozzád kiáltunk!'' 6. Evilági és másvilági élet a zsoltárokban. Az átokzsoltárok A zsoltárok kellô megértése szempontjából lényeges, hogyan látták az izraeliták az ember földi és másvilági életének kérdését. Ez az ugyanis, amiben az ószövetségi ember talán legtávolabb áll az Újszövetségtôl; az ószövetségi ember hite és nézete a keresztény ember számára sokszor idegenül hat és nem egyszer súlyos nehézségeket okoz. A túlvilági élet és a lelkeknek ottani sorsa tekintetében az Ószövetség legutolsó idejéig az izraelitáknak meglehetôsen homályos fogalmaik voltak. Azt ugyan kezdettôl fogva vallották, hogy a test halála után a lélek tovább él és a Seolban, az alvilágban tartózkodik, de ez a Seol-beli élet csak ,,árnyékélet'', mely nem nevezhetô igazi iletnek. A zsoltárok, melyek pedig a vallásos hit és meggyôzôdés legmélyebb megnyilvánulásai az Ószövetségben, ugyanezt a hitet fejezik ki lépten-nyomon. A Zsoltároskönyv énekeiben is kifejezésre jut az a hit, hogy a lélek tovább él a test elporladása után; de a lélek a Seolba jut, ahonnan többé meg nem szabadulhat. (88, 49) Ez a Seol a föld mélyén van, igazi alvilág (85, 13); a sötétségnek és némaságnak helye (87, 13; 93, 17; 114, 17; 142, 3); a Seolban az ember el van választva Jahve gondviselô kezétôl (87, 6); errôl a Seolról énekli a zsoltáros : ,,Vajjon a holtakért cselekszel-é csodákat? avagy dicsérni téged fölkelnek-é az árnyak? Vajjon beszélik-é a sírban jóságodat, avagy az alvilágban hűséges voltodat? (ti. a Seolban) Látják-e a homályban csodatetteidet? a feledés földjén kegyelmedet?'' (11-13. v.) A zsoltárokban általában nincs szó arról, hogy a gonoszoknak és a jóknak sorsa között különbség volna a másvilágon. Innen magyarázható a jámbor zsoltárosnak rettegése a haláltól, hogy leszálljon abba a Seolba, ahol a hívô már nem dicsérheti az Istent (6, 6; 29,10; 87, 11 sk.); azért sírja oly keserűen: ,,Mi haszna volna vérehullásomnak, sírgödörbe leszállásomnak? Vajjon a por dicsér-e tégedet, hirdeti-e hűségedet?'' (29. 10) Vagy a másik költeményben: ,,A halottak között van vetve ágyam, mint a megölté, ki fekszik sírjában, Kirôl már nálad nincs emlékezet, és akit gondod már elengedett.'' (87, 6) A másvilágnak ebbôl a sötét és reménytelen felfogásából magyarázható, hogy a zsoltárokban oly gyakran találunk könyörgést és imát hosszú földi életért, jó sorsért, evilági javakért, de pl. egyetlen egyet sem a jó halál kegyelméért. Érthetô ilyen sötét kép mellett, hogy az izraelita minden reményét és boldogságát, gyönyörűségét és örömét a földi létben, az evilági javakban látta és kereste. Az Ószövetség fölfogása szerint Isten áldását és kegyelmét itt e földön várták és kérték; az Isten áldása: az egészség, jó hír, gazdagság, jó feleség, sok gyermek; viszont ezeknek hiánya a legnagyobb baj és átok a jámbor izraelitáknak szemében (vö. Zsolt. 20; 36; 111; 118; 126; 127; 142). És innen magyarázható, hogy az ószövetségi ember lelkében fölmeredezett a gyötrô kérdés, az örök Jób- i probléma: hol van az Istennek igazságossága, hogyha a jónak és rossznak végeredményben ugyanaz a sorsa? Ezért panaszkodik oly megindítón a zsoltáros: ,,Ím napjaim néhány araszra mérted, és életem elôtted, mint a semmi: egy sóhajtás az emberélet! Akár az árnyék, úgy jár-kél az ember... Fordítsd el rólam szemedet, hogy hadd vegyek lélegzetet, mielôtt elmegyek és többé nem leszek.'' (38, 6-7, 14) E kínzó probléma annál súlyosabb volt az izraelita számára, mert a földi életben nem látták megvalósulni az isteni igazságosságot. Ha ugyanis az Isten áldása a földi, evilági javakban nyilvánul meg, akkor az Istennek szinte kötelessége mindazokat az anyagi javakat megadni a jámboroknak, melyeket kívánnak és megérdemelnek. Viszont ha a szenvedés, betegség, nyomor stb. az Isten büntetése, akkor ezek csak a gonoszokat sújthatják... Az életben azonban itt a földön nem ez történik és régen sem ez történt. Ezért írja a zsoltáros: ,,És mégis: lábaim csaknem megtántorodtak, egy hajszál híjja, s lépteim már-már megcsuszamodtak. Mert elfogott a bűnösökre az irigy indulat, jólétben látván a gonoszokat. Mert fájdalom nem éri ôket, testükben kövérek, erôsek, Nem gyötrelôdnek földi gond közt, a más baja nem ostorozza ôket.'' (72, 2-5) Csak egy-két zsoltárban -- s ezek a zsoltárok az ószövetségi kinyilatkoztatás egy késôbbi fejlôdési fokát képviselik, akárcsak a Bölcsesség könyve -- hangzik fel a másvilági létnek és a földi élet problémájának tisztultabb felfogása. Ilyen a 15, 10, ahol a Messiás föltámadásáról énekel a szent szerzô -- a Messiás föltámadása pedig elôképe és biztosítéka az ô hívôi föltámadásának. A 48 már kifejezi azt a reményét, hogy az ô lelkét Isten megmenti az alvilágból, a Seolból és oltalmába fogadja (16. v.) s a 72, 23-28 diadalmasan énekli : ,,De én mindig veled leszek; megragadtad jobbkezemet: Tanácsoddal nekem utat mutatsz, s a dicsôségbe majdan befogadsz. Mert mim van nekem kívüled az égben? s ha veled vagyok, nem kell a föld nékem. Testem, szívem bár szétenyésszen: Isten az én szívem sziklája és mindörökre osztályrészem. -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- Ám énnekem jó Isten közelében, az Úristenbe vetni reménységem.'' A másvilági hitnek és a túlvilági igazságszolgáltatásnak ez a felfogása azonban az ószövetségi kinyilatkoztatás csúcspontját jelenti. Az, Isten lépésrôl-lépésre haladt az üdvtörténelemben a tanítás útján, nem lebbentette föl egyszerre a fátylat a másvilágnak és evilágnak sok-sok problémájáról. A teljes kinyilatkoztatást csak az Újszövetségben adta meg az Úr Jézus Krisztuson, egyszülött Fián keresztül. A Zsoltároskönyv imái nem az Újszövetség könyörgései, nem a megváltott embernek, a Krisztus által az igazság teljességébe és fényességébe emelt embernek fohászai. Az Isten abban a korban még nem beszélt az izraelitáknak világosan arról, mi lesz az emberi lélek sorsa a másvilágon: elegendônek tartotta, hogy higgyék a lélek halhatatlanságát, a többit az üdvtörténelem késôbbi korában nyilatkoztatta ki. Mert az Ószövetség nekünk csak nevelônk volt Krisztusra (Gal. 3, 24); Krisztus nélkül, az ô megváltása nélkül a Seol mindörökre az a hely maradt volna, aminek az ószövetségi ember látta és hitte. A boldog föltámadásba és az örök életbe az ember nem mehetett be az Úr Jézus megváltói kereszthalála nélkül: de a megváltás már az Újszövetség, s ennek a hite, ennek a tudása nem lehetett az sszövetségi ember osztályrésze. Ha tehát a zsoltároknak ezeket a helyeit, az ószövetségi embernek ezt a meggyôzôdését vizsgáljuk, akkor arra kell gondolnunk, hogy ezek a meg nem váltott ember hitének és tudásának vetületei, s akkor nem okoznak számunkra nehézséget. Az átokzsoltárok kérdése is régtôl fogva keresztje a szentírás- magyarázóknak. Az Ószövetségben, nevezetesen a Zsoltároskönyvben igen gyakran találkozunk szenvedélyes átkokkal, melyeket a szent szerzô ellenségeire szór; ezek az átkok oly rettenetesek, hogy szinte hátborzongató olvasni is ôket. Mit keresnek, hogy lehetnek benne ilyen átokkívánságok sugalmazott szövegben? -- ez a kérdés, mely minden gondolkodó keresztény ember elôtt felmerül, s melyre nem könnyű megadni a választ. Ezekben az átkokban az író szenvedélyes elkeseredéssel, haraggal, szinte gyűlölettel kéri Istentôl, hogy ellenségei pusztuljanak el, feleségük legyen özvegy, gyermekei árvák, még a neve is pusztuljon ki a földrôl stb. (Vö. Jer. 17, 18; 18, 18 sköv.; Zsolt. 5, 11; 16, 14; 27, 4; 30, 19; 34, 4 sköv.; 53, 7; 54, 10, 16, 24; 78, 6, 12; 82, 18; 108, 6-19; 128, 5 sköv. stb.) -- A 108. zsoltár esetében megoldható ez a nehézség, amennyiben ez a zsoltár minden valószínűség szerint nem más, mint az átok ellen a templomban oltalmat keresô ember számára alkotott liturgikus szöveg, melyben az üldözött imáját követi a 6-19. versekben azoknak az átkoknak felsorolása és idézése, melyeket az ellenségek az imádkozó ellen szórnak. Az idézet után a megátkozott imája hangzik föl ismét (l. erre vonatkozólag a zsoltár jegyzeteit!). Ez azonban csak elszigetelt eset és nem felelet a többi sok átok problémájára, annál kevésbé, mert végeredményben a 108. zsoltárban is azt imádkozza az üldözött az átkok fölsorolása után: ,,Vádolóimra ezt mérje az Úr... '' (20. v.) E kérdésben elsôsorban figyelembe kell vennünk a keleti ember tôlünk nagyon eltérô gondolkodás- és kifejezésmódját, mellyel az érzelmek festésében és kifejezésében sokkal szemléletesebb és konkrétabb, mint mi. Amint a hasonlatokban, az absztrakt dolgok megelevenítésében sokkal merészebb, szabadabb, mint a nyugati ember, úgy a szív érzelmeinek kinyilvánításában is a legmerészebb színeket is fölhasználja belsô lelki világának érzékeltetésére. Ezeket a képeket, hasonlatokat és kifejezéseket nem szabad szóról-szóra venni. Költôi túlzás, nagyítás, ún. hyperbola van bennük, mely csak a szerzô szívében levô szenvedélynek, érzésnek (sértett szeretet, elkeseredés, harag, kétségbeesés stb.) megjelenítését, érzékeltetését szolgálja, s amelyet a keleti ember megfelelô módon értékelt és értett. Ilyen túlzó kifejezések egyébként gyakoriak a modern költészetben is, s ezeket sem magyarázza és érti senki sem szóról-szóra. Meg kell gondolnunk azonfelül, hogy ezek az átkok az ószövetségi ember szájában hangzanak föl, annak az embernek lelkébôl törnek elô, aki a sugalmazás hatása alatt is ember maradt! -- s az Ószövetségben nem kereshetjük a szeretetnek, irgalomnak és megbocsátásnak azt a parancsát és szellemét, melyet az Úr Jézus hirdetett a világnak. Fölhangzik ugyan az Ószövetségben is az Isten parancsa: ,,Szeresd felebarátodat!'', de ez a parancs nem tartalmazza a krisztusi kiegészítést, mely szerint minden ember a felebarátunk; a felebarát fogalma a fajtestvérre korlátozódott. S mivel az ellenség abban a korban mindig arra tört, hogy az üldözött életét kioltsa, vagyonát elrabolja, családját tönkretegye, azért a két fél közül az egyiknek pusztulnia kellett, s érthetô, hogy az ártatlanul üldözött nem a saját romlását, hanem ellenségének végét kívánja és kéri az Istentôl. Az ószövetségi igazságszolgáltatásnak egyik fôelve a ius talionis volt: szemet szemért, fogat fogért! Ki miben vétkezik, abban bűnhôdik. Éppen ezért az olyan embernek, aki mások életére tör, jogos büntetése az a pusztulás, melyet a zsoltáros az ô ellenségeire kér. Éppen a ius talionis alapján az ókori büntetések sokkal súlyosabbak voltak, mint ma, s az átkokban is ez a súlyosság jut kifejezésre. Belejátszik az átokkívánságokba az ószövetségi ember világszemlélete, a földi létrôl és a másvilágról alkotott meggyôzôdése is. Az izraelita az Isten igazságos ítéletét itt a földön várta és kereste. Mivel a Seolról azt tudta, hogy ott minden embernek a lelke ugyanabban a sorsban részesül, azért ebben a világban kutatta az igazságos Isten sújtó kezét, mellyel a gonoszokat kiirtja a föld színérôl. Az ószövetségi ember a szenvedés legsötétebb éjszakájában is rendületlenül hitt és bízott az Istenben. Amikor ártatlansága és hite ellenére is a megpróbáltatások, kínok és gyötrelmek keresztjét hordozta s ugyanakkor látta a gonoszok kedvezô sorsát, akkor sem ingott meg hite az igazságos, gondviselô Istenben. És mert hitt az Isten igazságában és ítéletében, azért kérte könyörgésében, ezért kívánta átkaiban, hogy az Úr tegyen igazságot a földön, büntesse meg a rosszakat és jutalmazza meg a jókat. Kéri ezt annál is inkább, mert az ô ellenségei rendszerint nem személyes ellenségek, akik egyéni gyűlölködésbôl vagy érdekbôl támadnak ellene, hanem az egész választott népnek, az ószövetségi Isten-országnak esküdt ellenségei. Ezek a gonoszok nemcsak nem ismerik az igaz Istent, nemcsak gúnyolják és káromolják nevét, nemcsak erkölcstelen bálványimádásban élnek legtöbbször, hanem üldözésükkel, gyilkosságaikkal, háborúikkal tönkre akarják tenni azt a választott népet, melyre az Isten örök terveiben a megváltás gondolatának szolgálatát, az igaz Isten egyedül legitim istentiszteletét bízta. A szent szerzô ellenségei tehát a népnek, az Istennek is ellenségei (vö. Zsolt. 9, 18; 5, 10; 16, 9; 39, 15; 53, 5; 54, 24; 58, 3; 82, 5-6, 13; 128, 5; 136, 7; 138, 19 stb.). Az izraelita annál inkább kéri az Istentôl ezeknek az ellenségeknek megbüntetését, annál inkább könyörög, hogy Isten átka szálljon rájuk, mert egyébként a gonoszok még azt gondolhatnák és mondhatnák: Jahve nem látja tetteiket; nincs is Isten (vö. Zsolt. 9, 4; 63, 6; 93, 7). Mivel pedig az isteni igazságszolgáltatásnak az akkori fejletlen hit szerint itt a földön kell megtörténni, azért szükségesek azok a földi büntetések, melyek az átkokban ki vannak fejezve, mert egyébként a gonoszok elhatalmasodnak (Zsolt. 34, 25; 40, 12), az igazak pedig megrendülnek hitükben és bizalmukban (Zsolt. 34, 27; 39, 17; 72, 2-14). Ezek az átokzsoltárok tehát végeredményben szintén a mindeneket igazságosan kormányzó és rendezô Istenben való hit kifejezôi. És éppen ez mutatja az ószövetségi embernek, költônek lelki nagyságát, hitének mélységét: bár nem látták és nem értették az isteni Gondviselés titkos útjait, bár csak tökéletlen fogalmaik voltak a túlvilágról és a földi lét szenvedéseinek, megpróbáltatásainak értékérôl, mégis rendületlenül bíztak az Istenben! Az Isten az egyetlen Úr, ô majd megfizet mindenkinek, hirdették akkor is; amikor egyáltalában nem tudtak feleletet adni rá, hogyan és mikor. Az izraelita költô nem látta a megváltást életében, nem tudott semmit az Újszövetség gyönyörű Isten- országáról, hite ennek ellenére nem ingott meg. És amikor nem tudott feleletet találni az emberi életnek sok-sok sorsdöntô kérdésére, az ô sziklájához, az Istenhez menekült és bizalommal énekelte: ,,Ám énnekem jó Isten közelében, az Úristenbe vetni reménységem.'' (72, 28) 7. Az új latin és magyar zsoltárfordítás alapelvei A zsoltároknak héber szövege az ún. maszoréták másolása alapján maradt reánk. Ez a szöveg kétségkívül nem felel meg teljesen az eredetinek, mely a szent szerzôk tollából kikerült, mégis mind külsô, mind belsô érvek azt mutatják és bizonyítják, hogy a zsoltárok szövege lényegileg változatlanul maradt reánk. Ebbôl a héber szövegbôl készült még jóval a maszoréták kora elôtt (Kr. u. VI-VII. sz.) a Hetvenes görög fordítás, (kb. Kr. e. 200 körül), a szir Pesitto fordítás (Kr. e. I. - Kr. u. I. század), a szintén görög Aquila, Symmachos és Theodotion fordítása (Kr. u. 140-200 között). Ebbôl a héber szövegbôl készült szent Jeromos fordítása is; melyet Psalterium iuxta Hebraeos- nak szoktak nevezni (Kr. u. 391 körül). Ez a fordítás azonban nem került be a Vulgatába, hanem e helyett az ún. Psalterium Gallicanum, melyet ugyancsak szent Jeromos készített 386-390 között, Origenes Hexaplájának (hatnyelvű biblia-kiadásának) 5. oszlopa alapján, s amelyben a Hetvenes görög fordításnak minden hibája, gyöngesége megtalálható. Az Egyház ezt használja a Breviáriumban is V. Pius reformja óta, s errôl a fordításról jegyzi meg XII. Pius pápa ,,In cotidianis precibus'' kezdetű, 1945. március 24-én kelt motu propriója, hogy igen sok homályosság, érthetetlenség van benne, s ezért szükségessé vált egy új fordítás készítése, mely azt az értelmet adja vissza latin nyelven, melyet a szent szerzô eredetileg kifejezett, és mentes azoktól a hibáktól és tökéletlenségektôl, melyek lépten-nyoman találhatók a Psalterium Gallicanumban és az eddigi Breviarium Romanum szövegében. A szövegkritika tudománya, a keleti nyelvek ismerete, a különbözô ôsrégi kódexek feltalálása és a fordításokkal való egybevetése ma már lehetôvé tette egy tökéletesebb, szebb, érthetôbb és hívebb elkészítését, mondja a Szentatya; ennek a szövegnek megállapítását, latin nyelvre való új lefordítását bízta a Pontificium Institutum Biblicum professzoraira. E fordítást ôk kiválóan el is készítették, s a Szentatya a már fönt idézett motu proprióval megengedte, hogy mind a magán, mind a hivatalos zsolozsmázásban ezt az új fordítást használják az Egyházban. Ennek az új fordításnak hivatalos kritikai kiadása (II. kiadás) 1945-ben jelent meg Rómában ,,Liber Psalmorum cum canticis Breviarii Romani'' címmel; ebbôl készült Sík Sándornak új magyar költôi, de a latin szöveget hűségesen visszaadó fordítása, s ebbôl valók kisebb- nagyobb változtatásokkal a zsoltárokhoz fűzött rövid jegyzetek is. A jegyzetekbôl kihagytuk mindazt, ami tisztán tudományos és szövegkritikai magyarázat, ezeket ugyanis a héber szöveg alapos ismerete, a fordítások tanulmányozása és a keleti nyelveknek tudása nélkül úgy sem lehet megérteni. Nem egy helyen viszont be kellett toldanunk új jegyzeteket is, illetve kibôvíteni az eredetieket, ahol ti. szűkszavúságukkal a nem-szakemberek elôtt érthetetlenek lettek volna. A latin fordítás alapelveirôl röviden beszámolnak a szerzôk a hivatalos kiadás XVIII--XXIII. oldalán. A magyar fordítás alapjául a Püspöki Kar kiküldötte -- biblikus szaktudósokból és irókból álló -- bizottság Sík Sándornak a Szt. István Társulat kiadásában 1923-ban (II. kiadás 1936) megjelent verses fordítását választotta, mint amely az eddigi magyar fordítások közül az eredetihez legközelebb állott, és az új fordítás elkészítésével Sík Sándort bízta meg. A bizottság helyesnek találta hogy az új fordítás is verses legyen, mivel a zsoltárok az eredetiben is versek, s így a verses fordítás többet ad vissza az eredetinek teljességébôl; alkalmasnak találta az alapul vett fordításnak szabad magyar jambusát és kevéssé tolakodó rímelését is, amely jól simul az eredetinek gondolatritmusához. A fordítás elve a lehetôséghez képest a szószerinti hűség volt; ama kevés helyen, ahol választani kellett, ott a rímet áldozza fel a szószerinti fordítás kedvéért. Ezekhez a követelményekhez a liturgikus használatban szereplô zsoltároknál -- amennyire a szószerinti hűség megengedte -- még a gregorián zsoltártónusokhoz való alkalmazkodás is hozzájárult. Az így elkészült fordítást azután a bizottság átnézte, és a fordító a bizottság kívánalmai szerint véglegesítette. * Ez a bevezetés röviden megadja azokat az ismereteket, melyek okvetlenül szükségesek a zsoltárok megértéséhez és értékeléséhez. Aki egyszer figyelemmel elolvassa az új magyar fordítást és annak jegyzeteit, kétségkívül rengeteget tanul és egészen más színben, fényben és pompában fogja látni az énekeket, melyeket pedig talán mindennap elimádkozott. A Zsoltároskönyv imádságos könyv, mégpedig az Egyháznak legrégibb imakönyve. Benne nemcsak az ószövetségi költô mélységes hitét, költôi erejét csodálhatjuk, hanem a sugalmazó Szentlélek örökszép gondolatait is. Minden sugalmazott könyvrôl mondja Szent Pál: ,,Minden Istentôl sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy az Isten embere tökéletes s minden jócselekedetre kész legyen.'' (2 Tim. 3, 16-17). Ezek a szavak fokozott mértékben állnak a Zsoltároskönyvre, és reméljük, hogy az új fordításból sok kegyelmet, világosságot, vigasztalást és erôt fognak meríteni mindazok, akik kezükbe veszik. Budapest, 1954. február 15-én. Szörényi Andor ======================================================================== A Zsoltároskönyv új kiadása A Zsoltároskönyv új kiadása alkalmul szolgált a fordítónak, hogy stiláris és ritmikai szempontból még egyszer átdolgozza a szöveget. Az adott feltételek mellett tôle telhetô legjobbat akart adni. Dr. Szörényi Andor biblikus cenzor ítélete szerint, aki az átdolgozott fordítást részletesen ellenôrizte és a Textus masoreticus-szal, valamint a Hetvenes görög fordítással is egybevetette: ,,A megjelölt kisszámú (a megjelölés alapján kijavított) hely kivételével helyesen adja vissza a latin fordítást. A fordító remekül kihozhatja az eredeti szöveg értelmét anélkül, hogy szolgailag ragaszkodnék az egyes szavakhoz, vagy egyenesen a szórendhez. Az I. kiadással szemben itt sok változtatás van, és egyet sem kifogásolok, mert a mai fordítóra is áll szent Jeromos szabálya: Reddere sensum, non verba! Mindezek alapján megállapíthatom, hogy ez az új fordítás értelmileg kiváló és költôi erôben is fölülmúlja az I. kiadást.'' ======================================================================== 1. A két út Boldog férfiú aki el nem csábul gonosz emberek álságos beszédén, El nem indul a bűnösöknek útján[1] s le nem ül a hetvenkedôk gyűlésén. Hanem öröme az Úr törvényében, éj-nap a törvényt forgatja fejében. Olyan az, mint a fa, melyet ültettek folyóvizek partján, Mely meghozza gyümölcsét idejében, amelyen el nem fonnyad a levél, sikerül minden, mihez keze ér. Nem így a gonoszok, nem így, de mint a polyva, a szél tovasodorja. Azért a bűnösök az ítéletkor meg nem állanak, sem az igazak gyűlésében a gonoszak. Mert az igaz útjára az Úr szeme vigyáz, és a gonosznak útja pusztulás. ======================================================================== 2. A Krisztus Miérthogy a nemzetek háborognak, s a népek hívságokon agyarognak? Fölkelnek a földnek királyai, s a fejedelmek összetanakodnak: az Úr ellen s az ô Fölkentje ellen.[2] ,,Repesszük el rabláncukat és rázzuk le igájukat!'' Csak mosolyogja ôket, ki fenn lakik a mennyben, megcsúfolja ôket az Isten. ám haragjában szólni fog és megzavarja ôket, mikor felháborog. ,,Királyomat elrendelém szent hegyemen, Sion hegyén!'' Az Úr végzését hírdetem: az Úr mondotta ezt nekem: ,,Az én fiam vagy, én ma szültelek. Kérd tôlem, és neked adom a nemzeteket örökségedül, föld határait osztályrészedül. Vasvesszôvel kormányozhatod ôket, cserépedényként törheted meg ôket!'' Nos, királyok, okosak legyetek, föld kormányzói, intést értsetek: Szolgáljatok az Úrnak félelemmel s örvendezéssel, és hódoljatok neki rettegéssel. Hogy föl ne gerjedjen haragja, és el ne veszítsétek utatok, mert fölloboghat hirtelen haragja! kik hozzá menekülnek, boldogok. ======================================================================== 3. Reggeli imádság Uram, be sokan szorongatnak engem, sokan fölkelnek ellenemben, Sokan mondják felôlem: ,,Nincs menedéke az Istenben!'' De te, Uram, pajzsom vagy nékem, fölmagasztalod fejemet, én dicsôségem. Kiáltó szóm az Úrhoz fölhatott, és szent hegyérôl ô meghallgatott. Elpihentem és el is szenderegtem: de fölkelek, mert fenntart az Úr engem. Nem félek én a nép ezreitôl, mely fölkél ellenem köröskörül. Kelj fel, Uram! Segíts, én Istenem, Hisz minden elleneim arcul verted, a bűnösök fogait összetörted. Az Úrnál a segedelem. Áldásod legyen népeden! ======================================================================== 4. Esti imádság Hallgass meg, hogyha hívlak, igazságomnak Istene, ki fölemeltél engemet a bajban, hallgasd meg imám, könyörülj meg rajtam. Férfiak, meddig lesz még a szívetek nehéz?[3] miért szerettek hiuságot, mért hánytorgattok hazugságot? Tudjátok meg: csodálandóvá teszi szentjét az Úr,[4] meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok. Reszkessetek és ne vétkezzetek, szálljatok magatokba szívetekben kamrátokban s csendben pihenjetek, Törvényes áldozatot hozzatok s az Úrban bízzatok. Mondják sokan: ,,Valami jót ki mutat nékünk?!'' arcodnak fényességét hozd fel, Uram, fölébünk! Örömet adtál a szivembe nékem, nagyobbat, mint bornak, búzának bôségében.[5] Mihelyst lefekszem, békén alszom el, mivel te, Uram, egyesegyedül, biztonságban megôrizel. ======================================================================== 5. Reggeli imádság a templomban Vedd a füledbe, Uram, szavamat, hallgasd meg én fohászkodásomat, Imádságom szavát fogadd figyelmesen én királyom, én Istenem! Mert hozzád könyörgök, Uram; már reggel meghallod szavam; reggel hozom imám elébed, -- úgy várlak téged.[6] Mert nem vagy olyan Isten, hogy kedvelnéd a hamisságot, a rossz embert nem állod, az istentelen meg nem áll színed elôtt, Gyűlölsz minden gonosztevôt, mind, aki hazugságot beszél, elveszted ôt; Vérszopó ember, álnok ember útálatos az Úr elôtt. Én azonban kegyelmed bôségében házadba lépek. Leborulok szent templomod felé, mert féllek, Uram, téged. Vezess engem igazságodban, én ellenségeim miatt, egyengesd el számomra útadat.[7] Mert szájukban becsületesség nincsen, cselvetést fôznek szíveikben, Tátongó sír a torkuk[8] és nyelvükkel hízelgenek, Fenyítsd meg ôket, Isten, saját terveik által essenek, Sok bűnükért taszítsd el ôket, mert föltámadtak ellened. Ellenben akik hozzád menekülnek, vígadjanak, mindenkoron ujjongjanak, Oltalmuk légy, hogy benned örvendhessenek: akik szeretik a te nevedet, Mert te, Uram, az igazat megáldod, s pajzsként borítod fölébe jóságod. ======================================================================== 6. Könyörgés irgalomért Uram, ne feddj meg haragodban engem, meg ne fenyíts fölgerjedtedben, Könyörülj, Uram, rajtam, mivelhogy lankadok, gyógyíts, Uram, mert csontjaim remegnek, És az én lelkem igen háborog, de Te, -- még meddig, ó Uram? ... ? Fordulj meg, Uram, mentsd meg lelkemet, és irgalmadért szabadíts meg engemet, Mert nem gondol rád senki a halálban, ki áld az alvilágban tégedet?[9] Belefáradtam a sóhajtozásba, ágyamat éjjel öntözöm sírással, elárasztom fekvôhelyem könnyhullatással. Szemem a busulástól elapadt, megaggott számos ellenségeim miatt. El tôlem mind, kik gonoszat míveltek! meghallotta az Úr hangos sírásomat, Meghallgatta könyörgésem az Úr, elfogadta az Úr én imádságomat, Piruljanak meg minden ellenségeim, nagyon megzavarodjanak, és pironkodva gyorsan elkotródjanak. ======================================================================== 7. Az Úr igaz bíró! Uram, Istenem, benned bízom, légy minden üldözômtôl gyámolítóm, légy szabadítóm! Nehogy valaki oroszlánként lelkem elragadhassa, segítô híjján széjjel ne szaggassa. Uram, Istenem, ha úgy cselekedtem,[10] ha igazságtalanság van kezemben, Ha barátomnak gonosszal fizettem, én, ki igazságtalan bántóim megmentettem,[11] ám üldözze az ellenség és érje el a lelkem, és életemet földig hadd tiporja, becsületemet gázolja a porba! Kelj fel haragodban, Uram, emelkedj fel szorongatóim dühének ellenében, ítéletre, ígéreted szerint, serkenj fel értem. Gyűljön köréd a nemzetek tanácsa és trónolj fölöttük a magasságban. Itél az Úr a nemzetek felett: adj igazat nekem én igazvoltomért, bennem lakó ártatlanságomért. A gonoszoknak gonoszsága szűnjék, erôsítsd meg az igazat, ó igazságos Isten, ki szívek, vesék vizsgálója vagy. Pajzsom az Isten énnekem, megszabadítja az igazszívűeket, Igaz bíró az Isten, s haragja napról-napra fenyeget. Ha meg nem térnek, köszörüli kardját, megvonja íjját és célba feszíti, Halálos fegyvert készít ellenük, nyilait égetôre tüzesíti.[12] Ime, gonoszságot fogant, vétekkel viselôs, szül a világra álnokságot. Gödröt ásott és mélyre vájta le, de vermébe hull, melyet maga ásott. Gonoszsága visszahull ön fejére és erôszaka visszaver ön feje-tetejére. Én pedig áldani fogom igazvoltáért az Urat, és a Fölséges Úr nevének zengem zsoltáromat. ======================================================================== 8. Csodálatos az Úr! Uram, mi Urunk! széles e világon minô csodálatos a te neved! egek fölé magasztaltad fölségedet.[13] Kisdedeknek és csecsszopóknak ajkán készítettél ellenségeid ellen dícséretet, hogy elnémítsd az ellenszegülôt és ellenségedet. Nézem az eget: ujjaidnak műve, holdat, csillagot: kezed alkotása. Mi az ember, hogy megemlékszel róla? mi az ember fia, hogy gondot viselsz rája? Az angyalok alá csak kevéssel aláztad,[14] dicsôséggel, nagysággal koronáztad. Adtál neki hatalmat kezednek minden művei felett, lába alá vetél mindeneket:[15] Minden marhákat, minden barmokat, azonfelül a mezei vadat, Ég madarait, tenger halait, mind, amik tengerek ösvényein keringenek. Uram, mi Urunk! széles e világon minô csodálatos a te neved! ======================================================================== 9. Isten a szegények és kicsinyek védelmezôje Uram, egész szívemmel áldalak, elbeszélem minden csodáidat. Vígadozok és örvendezek benned, énekelek, ó Fölséges, nevednek. Mert elleneim hátra tértek, orcád elôl elhanyatlottak és elenyésztek. Mert vállaltad ügyemet, peremet, elfoglaltad, igaz bíró, királyi székedet. Te megdorgáltad a pogányokat, elpusztítottad a gonoszt, mindörökre törülted nevüket. Az ellen odalett, romhalmaz mindörökre, városaikat szertedúltad, még emlékük is elveszett, De trónol az Úr mindörökre, elkészítette székét ítéletre. Megítéli a föld kerekét igazsággal, a népeknek igazságot teszen méltányossággal. Az Úr lesz az elnyomott menedéke, jó menedék a szükség idejében. És bizakodnak benned, kik ismerik neved, mert nem hagyod, Uram, magára, ki keres tégedet. Zengjetek dalt az Úrnak, ki Sionon lakik, népek közt hírdessétek tetteit, Mert rájuk gondolt a vérbosszuló és nem feledte el a szegények jajkiáltásait. Könyörülj, Uram, rajtam: elleneimtôl nézd, mit szenvedek, ki a halál kapuiból fölemelsz engemet, Hogy Sion lányának kapuiban hírdessem minden dícséretedet és ujjongással segítségedet. A nemzetek lebuktak a verembe, amelyet maguk ástak, a háló, melyet titkon kivetettek, megfogta lábukat. Megmutatta magát az Úr s ítélkezett; önkeze művein a bűnös fennakadt. Az alvilágra szálljanak a bűnösek, Isten-feledett minden nemzetek. Nem adatik örökké a szegény feledésre, és el nem vész a szenvedôk reménye. Kelj fel, Uram, ember ne fennhéjázzon! színed elôtt a pogányokra ítélet szálljon. Rettegést önts, Uram, beléjük, hadd tudják meg a nemzetek: ôk is csak emberek! Mért távozol, Uram, oly messze el, a szükség idején mért rejtezel? Mikor a nyomorultat gyötri a gonosz gôggel s kiagyalt cseleivel fogja ôt el. Mert a gonosz vágyaival kevélykedik, káromkodik a rabló s az Istent megveti. ,,Nem áll bosszút az Isten!'' -- kevélyen mondogatja. ,,Nincs Isten!'' -- ez egyetlen gondolatja. Siker kíséri mindig útjait, lelkétôl távol ítéleteid, lenézi minden ellenségeit. ,,Én meg nem ingok! -- ezt mondja szívében --, nemzedékrôl nemzedékre sohasem leszek szerencsétlen.'' Csupa átok a szája, álnokság, cselvetés, nyelve alatt kínzás és szenvedés. Lesbe ül tanyák szögletében, az ártatlant megöli rejtekében, kémlô szemei rajta a szegényen, Lappangva leskelôdik, mint barlangban oroszlán, lappang, hogy rátörjön a nyomorultra, rátör a nyomorultra és hálójába húzza. Meggörnyedten lapul a földre le: így dönti le a szegényt ereje. Azt mondja szíve mélyén: ,,Az Isten elfeledt, elfordította arcát, nem vet felém többé tekintetet!'' Kelj fel, Uristen, emeld föl kezed! ne feledd a szegényeket! Miért gúnyolja Istent az istentelen ember? miért mondja szívében: ,,Nem fog megverni engem!'' Hiszen te látod: a kínt, a nyomort figyeled, s kezeiddel fölemeled. Rád hagyatkozik a szegény, az árvának te vagy segedelem! Törd meg karját a bűnösnek, gonosznak; fenyítsd meg gonoszságát, többé ne is legyen. Király az Úr örökké, mindörökké, és országában nincsen pogány többé. Uram, a nyomorultak óhaját meghallgattad, szívüket megerôsítetted, füled feléjük fordítottad, Hogy árvának és elnyomottnak megvédelmezzed igazát s a földi ember erejében ne bízza többé el magát. ======================================================================== 10. Az Úrban bízom! Az Úrhoz futok én, hogy mondhatjátok nékem: ,,Repülj el a hegyekbe, mint madár, Mert íme a gonosz feszíti már az íjját, nyílvesszejét a húrra vonja már, hogy az igazszivűt lelôje a sötétben. Ha már az alapok is feldúlatnak, mit van tennie akkor az igaznak?'' Az Úr az ô szentélyében vagyon! az Úrnak trónja mennyekben vagyon. Szemei látják, szempillái vizsgálják emberek fiait. Az Úr vizsgál igazat és gonoszt; lelkébôl gyűlöli, kik a bűnt szeretik. Égô szenet esôz a bűnösökre s kénkövet, lángoló széllel tölti kelyhöket. Mivel az Úr igaz s igazságot szeret; meg fogják látni arcát az igazlelküek. ======================================================================== 11. Segíts meg, Uram, mert fogynak a szentek Segíts meg, Uram, mert fogynak a szentek és kiveszett a hűség az emberek között. Egymás között hívságokat beszélnek, ajkaik álnokak s kétféleképpen szól szivök. Irtsa ki mind az Úr az álnok ajkakat, a nyelveket, melyek nagy szóktól hangosak, Azokat, akik mondják: ,,Nyelvünkben az erônk, és velünk van az ajkunk: kicsoda úr mirajtunk'' ,,Gyengék nyomoruságaért, szegények sóhajtásaért -- úgymond az Úr -- már fölkelek, s megmentem azt, aki ezért eped.'' [16] Az Úr beszéde egyenes beszéd, próbált ezüst, salaktalan, hétszer mosott.[17] Uram, te minket megvédelmezel, e nemzedéktôl mindörökké minket megôrizel, Mert köröskörül járnak az istentelenek s fennhéjáznak a hitvány emberek.[18] ======================================================================== 12. Nagy elhagyatottságban Meddig feledsz, Uram, egészen el? arcod tôlem meddig fordítod el? Meddig forgassam fájdalmam lelkemben, szívemben mindennapi gyötredelmem? Meddig tolul fölém még ellenem? nézz rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Világosítsd meg szememet, hogy halálos álom ne verjen, ne mondja ellenségem: ,,Letepertem!'' Ne örüljenek ellenségeim, hogy összerogytam, hiszen én bíztam irgalmasságodban. Örvendjen szívem segítségeden, Énekeljek az Úrnak, aki jót tett velem. ======================================================================== 13. A balgák Azt mondja szívében az esztelen: ,,Nincs Isten!'' Megromlottak, útálatosak tetteik, aki jót tenne, nincsen. Az Úr lenéz mennybôl az emberekre, hogy lássa, van-e még okos, van-e még Istent keresô? Mind, mind tévelygenek, romlásra váltak valamennyien, egyetlenegy sincs jót cselekedô.[19] Ugy-e, hogy mind eszükre fognak térni a gonosz emberek, kik úgy nyelik el népemet, amint falják a kenyeret?[20] Nem hívták segítségül az Urat; akkor majd megrettennek rettegéssel! mert Isten van az igaz nemzedékkel. Zavart akartok hozni a szegényre: ám az Úr az ô menedéke. Bár jönne üdvösség Sionból Izraelnek, ha majd fordít az Úr ô népe sorsán, akkor örül majd Jákob és ujjong Izrael! ======================================================================== 14. A zsoltáros tízparancsolata Uram, sátradban ki lakozhatik és szent hegyeden ki nyugodhatik? Aki szeplôtelen jár és igazat cselekszik, szívében gondol igaz dolgokat, és nyelve nem beszél rágalmakat; Ki nem bántja felebarátját, és gyalázattal nem illeti társát: Aki a gonoszt hitványnak itéli, de tiszteli azt, ki az Urat féli; Ki önkárára esküdt esküjét is meg nem tagadja, aki pénzét uzsorára nem adja, a megvesztegetést ártatlan ellenében el nem fogadja. Ki így teszen, az meg nem rendül sohasem. ======================================================================== 15. Az Úr az én osztályrészem Óvj meg, én Istenem, mert rád hagyatkozom, szólok az Úrhoz: Te vagy én Uram! nincsen kívüled más javam.[21] Szenteihez, kik országában élnek, minden érzelmemet minô csodásra növelé meg![22] Megsokasítják gyötrelmeiket, kik más Istent követnek kívüled. Nem áldozom áldozataik vérét, és ajkamra sem veszem nevüket! Az Úr én örökségem és kelyhem osztályrésze. Osztályos jussom te adod meg nékem. Kies talajra esett mérôláncom,[23] és kedvemre van örökségem. Áldást mondok az Úrnak, mert tanácsot adott nekem, még éjjel is mind erre int szívem.[24] Szemem elôtt az Úr mindenkoron, nem inghatok meg: ô áll jobbomon. Azért örvend szívem és lelkem énekel, sôt testem is békében nyugszik el. Mert nem hagyod lelkem az alvilágnak, szentedet nem engeded rothadásnak.[25] Az élet útját mutatod meg nékem és az örömek teljességét nálad, s jobbodon örök lesz gyönyörűségem. ======================================================================== 16. Üldözött igaz könyörgése Hallgasd meg, Uram, az igaz ügyet, halld meg könyörgésem szavát, fogadd füledbe imádságomat, mert ajkamon nincs csalfaság. Arcodról várom ítéletemet: mivel látja az igazat szemed. Vizsgáld meg szívemet, fürkészd meg éjszaka, próbálj meg tűzzel engem, gonoszságot nem fogsz találni bennem. Szájam nem vétkezett ember szokásaként; megtartottam a törvény útjait, ajkadnak igéi szerént. Szilárdan belenôttek ösvényeidbe lépteim nem ingadoztak rajtuk lábaim. Hozzád kiáltok én, mert meghallgatsz, Uram; hajtsd füled hozzám, hallgasd meg szavam! Csodálatos irgalmadat mutasd meg, mert ki jobbodhoz menekül, készséggel mented ellenségtôl azt meg. Mint szemed fényét, oltalmazz meg engem, fedezz el szárnyad árnyékával engem a gonoszok elôl, kik erôszakot hoznak ellenemben. Én ellenségeim dühödten rajzanak körül, elzárják tôlem durva szívüket,[26] és szájuk szól kevély beszédeket. Lépteik immár körülvesznek, rám szegzik szemüket, hogy földre verjenek, Mint oroszlán, zsákmányra éhesen, mint oroszlánkölyök a leshelyen. Kelj fel, Uram, siess elébe, döntsd le, Kardoddal a gonosztól én lelkemet ragadd el, az emberektôl, én Uram, kezeddel. Az emberektôl, kiknek ez az élet a része[27] s javaiddal megtöltik hasukat. Fiaik dúslakodnak s kicsinyeikre hagyják amijük megmarad. De én igazságban látom meg képedet, és arcoddal lakom jól, mikor felébredek.[28] ======================================================================== 17. Dávid nagy hálaéneke Szeretlek, Uram, erôsségem, Uram, kôszirtem, váram, szabadítóm,[29] Istenem, sziklám, tehozzád futok, védô pajzsom, üdvömnek szarva, én menedékem! A dícséretes Urat kiáltom segítségül, és megszabadulok az ellenségtôl. Körülvettek halál hullámai, rémítenek a pusztulás patakjai, Az alvilág kötelei megkörnyékeztek, halál hurkai reám tekeredtek. Gyötrelmemben az Urat szólítottam én Istenemhez kiáltottam; S ô templomából meghallgatta szavamat,[30] fülébe vette kiáltásomat. A föld megindult és megreszketett,[31] gyökerükben inogtak a hegyek s megrendültek, mert ô haragra lobbant. Orrlyukai füstöt löveltek és szája emésztô tüzet, holtszenek attól élô lángra keltek. Lehajtotta az egeket s leszállt; lábai alatt setét fellegek. A kerubokra hágott s tovaszállt,[32] suhant a szélnek szárnyain. Sötétséget öltött magára lepleül, sötét vizet, sűrű felhôt búvóhelyül. Fényességétôl orcájának tüzes parazsak villanának. És mennydörgött az egekbôl az Úr, a Magasságos hallatta szavát, Nyilait elsújtotta és szétzavarta ôket, villámainak sokaságát, és szerteűzte ôket. Elôbukkantak ágyai a tengerfenekeknek, A földkerekség fundamentumai megmeztelenedtek Az Úr rivalgásától, haragjának fuvallatától. Lenyújtotta magasból kezét és megfogott, nagy vizekbôl magához ragadott. Megmentett erôs ellenségeimtôl. nálam hatalmasabb gyűlölôimtôl. Nekem estek nyomorúságom napján, ám engem az Úr megvédelmezett. Kivezetett tágas mezôre engem, megszabadított, mivel szeretett. Igazvoltom szerint cselekedett, tiszta kezemért jóval fizetett. Mivel az Úrnak ösvényein jártam, és Istenemtôl bűnnel el nem álltam. Mert parancsait szemem elôtt hordtam, és rendeléseit magamtól el nem toltam. De színe elôtt becsületes voltam és a vétektôl tartózkodtam. Meg is jutalmazott az Úr én igazvoltomért, szemei elôtt tiszta kezemért. Kegyes vagy a kegyeshez, igaz vagy az igazhoz, Tisztához tiszta vagy és okos a ravaszhoz. üdvöt lel nálad az egyszerű nép, de megalázod a gôgös szemét. Meggyújtod, Uram, szövétnekemet, én Istenem, megfényesíted sötétségemet. áttörök veled ellenséges hadakat, Istenemmel áthágok falakat. Az Isten útja szeplôtelen út, az Úr szava tűzben próbáltatott; védôpajzsa ô mindeneknek, akik ôhozzá menekednek. Kicsoda Isten az Úron kivűl? hol a kôszál Istenünkön kivűl? Isten övez erôvel engemet, szeplôtlenné teszi ösvényemet. Mint szarvasét, oly gyorssá tette lábam. és falállított engem magasságban.[33] Csatákra gyakorolta kezemet, s karomat, hogy a rézíjjt könnyen hajlítsa meg. Énnekem adtad szabadító pajzsod, istápolóm volt jobbkezed, szorgos gondoskodásod naggyá tett engemet. Tág utat adtál lépdelni alám és nem ingadozott bokám. Ellenségeim üldözôbe vettem és el is értem s míg ki nem irtottam, vissza se tértem. Összetörtem ôket, hogy többé föl sem kelnek, lábam alatt hevernek. Harci erôvel te öveztél engem, lábaim alá hajlítottad, ki fölkelt ellenemben. Ellenségeim futni fordítottad, s gyűlölôimet kiirtottad. Kiáltottak, -- de mentô nem akadt; az Úrhoz, -- de nem hallá szavukat. Szétszórtam ôket, mint a szél a port, mint az utcák sarára, lábam rájuk tiport. Népem viszályaiból kiragadtál, nemzetek fejévé avattál,[34] Ismeretlen nép szegôdött szolgámmá, szavam fogadta elsô hallomásra; Idegenek énnekem hizelegtek,[35] idegenek kibújtak váraikból, sápadtak és remegtek. Éljen az Úr! Kôsziklám legyen áldott! magasztaltassék Isten, ki megváltott, Isten, ki bosszút állnom engedett, és népeket alám vetett. Megszabadítottál elleneim kezébôl, felmagasztalnál támadóm felett, erôszakos embertôl megvédtél engemet. Azért áldani foglak, Uram, a nemzeteknek és zsoltárt mondok te nevednek: Ki a te királyodnak nagy gyôzelmeket adtál, és irgalmat halmoztál fölkentedre,[36] Dávidra és magvára mindörökre. ======================================================================== 18. Isten nagyságát hirdeti természet és törvény Isten nagyságát hírdeti az ég, a mennybolt vallja kezei művét. Egy nap a másnak ezt harsogja át, erre tanítja éj az éjszakát. Nem olyan hanggal, nem olyan beszéddel, hogy szavukat ne érhetnéd fel: Végig a földön szárnyal ô szavuk, világ végéig elhat szózatuk[37] A nap sátrát ottan veré föl,[38] s az kél, mint vôlegény, nászteremébôl, ujjongva, mint a hôs, útját úgy futja végig, Az égnek egyik szögeletjén kél föl s körüljár legutolsó szegletéig, és el nem bújhat semmi melegétôl. Az Úrnak törvénye tökéletes, lelket újjászülô; az Úrnak elôírása erôs, együgyűeket nevelô; Az Úr parancsai egyenesek, szivet örvendeztetnek; az Úr rendelkezése tiszta, fényt gyújt a szemnek; Az Úr félelme szent s örökké megmarad,[39] az Úrnak végzései igazak, mind egyig igazságosak, Az aranynál, sok színaranynál gyönyörűségesebbek, méznél, csorgatott méznél édesebbek. Szolgád ugyan ügyel reájuk s megtartásukban felette serény.[40] De ki veszi észre a tévedést? azoktól moss meg engem, amikrôl nem is tudok én.[41] A kevélységtôl is tartsd vissza szolgád,[42] hogy erôt rajtam ne vegyen, Akkor tiszta leszek a nagy bűnöktôl és szennytelen. Ajkam beszéde, szívem gondolatja te elôtted kedves legyen, Uram, Sziklám, Megváltóm énnekem! ======================================================================== 19. Imádság a harcba induló királyért Szorongatásod napján hallgasson meg az Úr, Jákob Istenének neve legyen oltalmadul. Ô szentélyébôl küldjön segítséget, és Sionból oltalmazzon meg téged. Emlékezzék minden áldozatodra, égô áldozatod kegyesen elfogadja. Mit szíved óhajt, adja meg neked, és teljesítse minden tervedet. Gyôzelmeden hadd ujjonghassunk és Istenünk nevében zászlókat lobogtassunk; váltsa az Úr valóra minden kérésedet! Tudom már: gyôzelmet adott fölkentjének az Úr, és szent egébôl meghallgatta ôt, gyôzelmes jobbja ád neki erôt. Emezek harci kocsikkal erôsek, amazok lovuk erejével, mi pedig erôsek vagyunk mi Urunk Istenünk nevével. Ôk leroskadtak és a földre estek, mi pedig maradunk állónak, egyenesnek. Uram, segítsd gyôzelemre királyunk, s hallgass meg amely nap hozzád kiáltunk. ======================================================================== 20. A nép hálaimája a király gyôzelméért Erôdön örvend a király, Uram, segítségeden ujjong nagy-vígan! Szíve kívánságát megadtad, ajkának kérését meg nem tagadtad. Dús áldásoddal siettél eléje, színaranyból öveztél koronát a fejére. Életet kért, és te élnie adtad hosszú napjait sok-sok századoknak.[43] Te jóvoltodból nagy a dicsôsége, díszt s méltóságot halmoztál fölébe. áldássá tetted mindörökre ôt, örvendezéssel töltöd el színed elôtt, Mivelhogy a királynak az Úrban bizodalma, nem engedi inogni a Fölséges irgalma. Kezed meglelje minden ellenséged, gyűlölôidet jobboddal elérjed. Taszítsd mint tüzes kemencébe ôket, mikor megpillantják színed. Eleméssze az Úr haragja ôket, és tűz eméssze meg. Gyomláld ki földrôl sarjukat, ember fiai közül magvukat. Ha ellenedben gonoszat terveztek, álnok terveket fôztek: semmit ki nem vihetnek. Mivelhogy hátat adni kényszeríted, íjjadat arcuknak feszíted.[44] Kelj fel, Urunk, erôdet megmutasd! és mi énekelünk s áldjuk hatalmadat. ======================================================================== 21. A szenvedô Krisztus Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? mért vagy oly messze távol könyörgésemtôl, jajjaim szavától? Én Istenem! - kiáltozom napestig, s nem figyelsz, és éjszaka, de szómra nem ügyelsz. Pedig a szentélyben fölséged széke, Izrael dicsôsége. Ôsatyáink tebenned bizakodtak, bíztak, s te ôket megszabadítottad. Hozzád kiáltottak, s megmenekültek, tebenned bíztak, s meg nem szégyenültek. Én meg nem vagyok ember, hanem féreg, emberek csúfja, útálat a népnek. Gúnyoló szóval illet aki lát, fejet csóvál, biggyeszti ajakát.[45] ,,Az Úrban bízik, hát segítse meg! ha szereti, hát szabadítsa meg!'' Te vezettél engem az anyaméhtôl; biztonságom vagy anyám emlejétôl. Rád hagytam magam születésem óta, anyám ölétôl te vagy Istenem, Ne légy oly messze, itt a nyomorúság, légy közel: nincs, ki segítsen nekem. Körülvesznek tulkok tömegben, Básán bikái környékeznek engem.[46] Szájok ellenem tátva ordító, ádáz oroszlán módjára. Úgy öntöttek el, akár a vizet,[47] és minden csontom szétesett. Szívem olyan lett, akár a viasz elolvad bennem, Torkom kiszáradt, mint cserépdarab, és nyelvem ínyemhez ragadt, halál porába vezettél le engem. Hiszen ebfalka oldalog körül, gonosztevôk serege vesz körül. Átlyuggatták kezemet, lábamat,[48] megszámlálhatom minden csontomat. Ôk pedig bámészkodva csak mulatoznak rajtam, elosztják ruhámat maguk között és sorsot vetnek köntösöm fölött. Ám Te, Uram, ne maradj messze: én oltalmam, siess segedelmemre. Kardnak élétôl mentsd meg lelkemet, ebek karmától én életemet:[49] Szabadíts meg az oroszlán torkából, nyomorultat a bölények szarvától. És hírdetni fogom testvéreimnek nevedet, a gyülekezet közepén dícsérlek tégedet: ,,Kik félitek az Urat, dícsérjétek, Jákob minden magva, ünnepeljétek, Izrael minden magzata, féljétek! Mert a nyomorult nyomorát nem útálja, nem nézi ô le és el nem rejti orcáját elôle, s ha kiált hozzá, meghallgatja ôt.'' A nagy gyülekezetben terólad szól dícséretem, amit fogadtam, megteljesítem az ôt félôk elôtt. Egyenek a szegények és töltekezzenek, kik ôt keresik, az Urat dicsérjék: ,,Éljen örökre szívetek.'' Észbe kapnak és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, Leborulnak színe elôtt a nemzetek minden családai. Mert az Úré az uralom, ô uralkodik a pogányokon. Egyedül ôt imádják mind, kik a földben alszanak, leborulnak elôtte mind, akik a porba szállanak. Az én lelkem is neki él, magvam szolgálni fog neki. Beszélni fog az Úrról az eljövendô nemzedéknek, s hirdetni fogják igaz voltát a születendô népnek: ,,Ezek az Úrnak művei!''[50] ======================================================================== 22. Az Úr énnékem pásztorom Az Úr énnékem pásztorom, nincs semmiben hiányom; kövér gyepeken ád helyet tanyáznom. Csendes vizekre terel engemet; és felüdíti lelkemet. S az ô nevéért az igazság ösvényein vezet. Ha járok is setétlô völgyeken, nem félek semmi bajtól, mert te vagy ott velem. A te védôhusángod, a te pásztorbotod: bizakodásom nékem ott.[51] Asztalt terítesz énnekem, azok elôtt, kik törnek ellenem.[52] Homlokomat olajjal hízlalod, színültig az én serlegem. Jóság és kegyelem kíséri életem minden napjai sorát, S hajlékom lesz az Úrnak hajlékában hosszú-hosszú idôkön át. ======================================================================== 23. A dicsôség királya! Az Úré a föld s minden teljessége, lakóival a földnek kereksége. Mert tengerekre ô ágyazta meg, folyamokon ô állította meg. Ki fog felhágni az Úrnak hegyére? ô szent helyén ki kap helyet? Az ártatlankezű, a tisztaszívű, kinek lelke hívságra nem veszett, és társának nem esküdött hamis hitet. Az nyer áldást az Úr kezébôl, jutalmat szabadító Istenétôl. Ez ama nemzetség, amely ôt keresi, mely Jákob Istenének orcáját keresi. Emeljétek fel fejeteket, ajtók, táruljatok fel, ôsi kapuszárnyak![53] s a dicsôség királya bevonul. ,,Kicsoda ô, a dicsôség királya?'' ,,Az erôs és hatalmas Úr, a harcokon hatalmas Úr!'' Emeljétek fel fejeteket, ajtók, táruljatok fel, ôsi kapuszárnyak, s a dicsôség királya bevonul. ,,Kicsoda ô, a dicsôség királya?'' ,,A seregeknek Ura, ô a dicsôség királya!'' ======================================================================== 24. Könyörgés segítségért és bűnbocsánatért A lelkemet tehozzád emelem, én Uram, Istenem. Tebenned bízom, meg ne piríts engem, ellenségem ne ujjongjon felettem! Mert, aki benned bízik, szégyent nem vallhat ô: szégyent vall a könnyelmű hitszegô. Utaidat, Uram, mutasd meg énnekem, s oktass meg engem ösvényeiden, Taníts, vezess igazságod szerint, mert te vagy üdvözítô Istenem: tebenned bízom szüntelen. Emlékezzél, Uram, te könyörületedrôl s irgalmadról, mert él az mindöröktôl. Ifjúságomnak vétkeit feledd el, és minden gonoszságomat, irgalmad szerint emlékezzél rólam, én Uram, jóvoltod miatt. Jóságos az Úr és igaz, azért a bűnösöket is útjára igazítja. Az alázatost igazságra vezeti, az alázatost útjára tanítja. Kegyelem és hűség az Úr minden ösvényei annak, ki szövetségét és törvényeit követi. Uram, nevedért bocsánatot adj bűnömre, mert fölötte nagy. Ki az, aki az Urat féli? azt megtanítja, milyen útra térjen. Az jólétben fog élni s magvának a föld öröksége lészen. Barátságos az Úr azokhoz, kik ôt félik, s szövetségét feltárja nékik. Szemeim szüntelen az Úron nyugszanak, mert ô kivonja tôrbôl lábamat. Tekints reám és könyörülj meg rajtam, mert nyomorult vagyok és nagyon egymagamban. A gyötrelmeket enyhítsd meg szívemben, szorongatásaimból ments ki engem. Nézd, mily megvert és nyomorult vagyok, s minden bűnömnek adj bocsánatot! Nézd: ellenségeim hogy meggyűltek felettem, és gyűlölnek kegyetlen gyűlölettel! Védd meg a lelkem, szabadíts meg! Benned bíztam, ne szégyeníts meg! Ártatlanság s derékség legyen a támaszom, mert én, Uram, terád hagyatkozom. Szabadítsd meg, ó Isten, Izraelt minden szorongatása közepett! ======================================================================== 25. Az ártatlan ember Tégy nekem, Uram, igazságot, mert ártatlanul jártam-keltem, s az Úrban bíztam rendületlen. Próbára vess, Uram, kísérts meg engemet és kémleld ki vesémet, szívemet. Mert szem elôtt tartom jóságodat, s igazságodban járom utamat. Nem ülök össze gonosz férfiakkal, nem tartok együtt alattomosakkal. Gonosztevôk gyűlését gyűlölöm, istentelenek székét nem ülöm. Ártatlanságban mosom a kezem, s körüljárom oltárod, Istenem. Hogy hirdessem nyíltan dícséreted s elmondjam minden csodatettedet. Szeretem, Uram, házad hajlokát s dicsôségednek sátorát. A bűnösökkel lelkem ne veszejtsd el, életemet a véres emberekkel, Kiknek gonosztól tapad a keze, vesztegetéssel jobbkezük tele. Én pedig utam ártatlanul járom, irgalmazz nekem, légy szabadulásom! Sima úton a lábam rendületlen[54] áldom az Urat gyülekezetekben. ======================================================================== 26. Az Úr én fényességem! Az Úr én fényességem, üdvösségem: kitôl volna hát megijednem? az Úr oltalma életemnek: kitôl volna remegnem? Mikor gonoszok rám rohannak, hogy húsomon lakozzanak,[55] szorongatóim, ellenségeim, meginognak és földre hullanak. Tábort ha táboroznak ellenem, nem fél akkor sem én szívem; háború hogyha kél reám, én akkor is reménykedem. Egyért könyörgök én az Úrnak, csak egyet kérek: hogy lakhassam az Úrnak hajlékában, amíg csak élek. Hogy nevezhessem az Úr édességét, és láthassam temploma ékességét. Mert a gonosz napon sátorában rejt engem el, elbújtat hajlékának rejtekében, és sziklára emel. Körülvevô elleneim fölött magasan hordom most is a fejem S áldozni fogom az Úr hajlékában az újjongás áldozatát, zsoltározok s Uram énekelem. Halld meg, Uram, kiáltó hangomat, könyörülj rajtam, halld meg szavamat, Szívem hozzád beszél, tégedet keres arcom, én Uram, arcodat óhajtom![56] Arcod elôlem el ne rejtsd, szolgád haraggal el ne vesd, El ne taszíts, hisz te vagy segedelmem, Istenem, megmentôm, el ne hagyj engem. Elhagyna bár apám, anyám, az Úr visel gondot reám. Uram, mutasd meg nékem útadat, és síma ösvényen vezess én ellenségeim miatt.[57] Ne adj engem szorongatóm dühének, hazug tanúk támadnak énnekem s erôszakot lihegnek ellenem. Hiszem, hogy az Úr javait meglátom az élôk országában.[58] Az Urat várd és légy erôs, szíved legyen szilárd, s az Urat várd! ======================================================================== 27. Uram, ne hallgass! Hozzád kiáltok, én Uram! én kôsziklám, ne légy hozzám siket! Olyan ne legyek, mint a sírba szállók, ha meg nem hallgatsz engemet. Mikor imádkozom, hallgasd meg kiáltásom, mikor szent templomod felé kezeimet kitárom. El ne ragadj a bűnösökkel s gonosztevôkkel engemet, kik békességet szólnak feleikkel, de szívükben gonoszat rejtenek. Tégy velük aszerint, ahogyan tettek, és amilyen gonoszul cselekedtek. Mert nem vetnek ügyet az Urra, tetteire és kezemunkájára, rontsa le ôket s ne építse újra. Áldott legyen az Úr, mert meghallgatta kérô szózatom, az Úr erôm és paizsom! Ôbenne bízott szívem s megsegített; azért újjong szívem és énekemmel ôt magasztalom. Népének az Úr erôs hatalom, fölkenettjének mentség, oltalom. Segítsd meg népedet, és add áldásod öröködre és légy istápolója, pásztora mindörökre! ======================================================================== 28. Fölséges az Úr a viharban Adjatok, Isten fiai, az Úrnak,[59] adjatok dicsôséget, hatalmasságot! Adjátok meg az Úrnak ô neve tisztességét, szentséges ékességben az Urat imádjátok. Az Úr szava a vizeken! a dicsôség Istene mennydörög, az Úr a nagy vizek fölött. Az Úr szava, hatalmasan! az Úr szava, nagyságosan! Az Úr szava cédrustörzseket tördel, libanonhegyi cédrusokat tördel. Táncolni kényszeríti Libanont borjúként és Sariont, mint fiatal bölényt.[60] Az Úr szava tűzlángot ont, az Úr szava megrázkódtatja a sivatagot, megrázza a Kádes sivatagot.[61] Az Úr szava erdôket hánt, kicsavar tölgyeket: Dicsôség! -- mondják templomában mindenek.[62] Az Úr trónolt a vízözön felett, az Úr örökké trónján székel. Az Úr népének erôsséget ád az Úr népét megáldja békességgel. ======================================================================== 29. Áldalak Uram, mivel fölemeltél! Áldlak, Uram, mert megszabadítottál, ellenségeim kényére nem adtál. Uram, én Istenem, Tehozzád kiáltottam, s meggyógyítottál engemet; Én Uram, kivezetted az alvilágból lelkemet,[63] kimentettél azok közül, kik a gödörbe mentenek. Szentek, az Úrnak énekeljetek, ô szent nevének hálaéneket! Mivel haragja csak egy pillanat, s jósága élethosszig megmarad. Sírással száll le még az est, a reggel már ujjongni kezd. Mondtam, mikor elbizakodtam: ,,Meg nem rendülök sohasem!'' Uram, erôt és tisztességet adtál jóvoltodban nekem, de mikor arcod eltakartad, megzavarodtam. Tehozzád kiáltok, Uram, Istenem irgalmáért esd szavam. ,,Mi haszna volna vérehullásomnak, sírgödörbe leszállásomnak? Vajjon a por dícsér-e tégedet, hirdeti-e hűségedet?''[64] Hallgass meg, Uram, légy irgalmas nékem, légy, Uram, segítségem! Táncra fordítottad sírásomat, megoldottad szôrzsákomat s örömmel öveztél körül,[65] Hogy neked énekeljen, ne hallgasson a lelkem. Dícsérlek, Uram, Istenem, szünetlenül! ======================================================================== 30. Kezeidbe ajánlom lelkemet Hozzád menekülök Uram, soha ne engedj szégyent érnem, igazvoltodban légy a menedékem. Hajlítsd füledet én szavamra, Siess én szabadításomra. Légy nekem szabadulás szirtje, én erôs váram, menedékem. Mert te vagy kôsziklám és váram! nevedért kalauzom és vezérem. Kivonsz a hálóból, amit titokban vetettek elém; oltalmamat tetôled várom én. Kezeidbe ajánlom lelkemet, Uram, hűséges Istenem, megszabadítasz engemet. A hívságos bálványok híveit gyűlölöd, Istenem; de én bizalmam az Úrba vetem. Ujjongva vígadok irgalmadon, mert számbavetted nyomorom, segítettél aggságomon, S nem adtál engem ellenség kezére, lábaim állítottad tágasságnak helyére.[66] Könyörülj Uram rajtam, mert szorongattatom; szemem-lelkem-testem sorvasztja bánatom.[67] Elemésztôdik életem a gondban, esztendeim a siralomban. A bánattól erôm megbágyadott, minden csontom megsorvadott. Minden ellenségemnek gúny tárgya lett belôlem, szomszédaimnak csúfja, félelme ismerôseimnek, aki meglát odakünn, fut elôlem. A szívekbôl, mint aki meghalt, oly feledésbe estem én, olyan lettem, mint összetört edény. Hallottam én: sziszegnek rám sokan -- köröskörül körülem rettenet![68] ellenségeim összesúgtak és terveket koholtak, hogy elvegyék életemet. De én, Uram, bizalmamat beléd vetem, azt mondom: Te vagy az én Istenem. Az én sorsom a te kezedben: ellenségem és üldözôm kezébôl ragadj ki engem. Orcád ragyogjon fel szolgád elôtt, és irgalmaddal szabadítsd meg ôt. Uram, szégyent ne lássak, mert tégedet kiáltlak; essen szégyenbe az istentelen, némuljon el s üzessék alvilágnak. Némaság szálljon a csalárd ajakra, amely kevélyen és arcátlanul megvetést szól az igazakra. Milyen nagy, Uram, kegyességed, melyet azoknak ajándékozol, kik félnek téged, Melyet megmutatsz mindazoknak, kik hozzád menekednek, szeme láttán az embereknek. Megoltalmazod ôket arcodnak oltalmában. emberek ármánya elôl, Elrejted ôket sátorodban marakodó nyelvek elôl. Áldott az Úr, mert megmutatta csodálatosképpen az erôsséges városban irgalmasságát nékem! Pedig így szóltam ijedtemben: ,,Szemeid elôl elvetettél engem!'' Ám te, amikor kiáltottam hozzád, meghallgattál könyörgésemben. Az Urat szeressétek, ti minden szentjei! az Úr megtartja a hűségeset, De annak, aki gôgösen cselekszik, bôséggel megfizet. Bízzatok, s legyen szívetek erôs, mind akik az Úrban reményletek. ======================================================================== 31. Boldog, akinek bűne megbocsátva Boldog, akinek bűne megbocsátva, kinek befödve gonoszsága. Boldog férfiú, akinek az Úr vétkeit fel nem rója, az álnokságtól lelkét ki megója. Ameddig néma voltam, csontjaim sorvadoztak, szüntelen sóhajtozásomban. Mert éjjel-nappal rámnehezedett a te kezed, életerôm elszáradt bennem, mint nyári nagymelegben. Bűneimet megvallottam neked, nem titkoltam el én vétkeimet. Mondtam: ,,Megvallom immár az Úrnak gonoszságom'', s te elengedted vétek-adósságom. Szükségük idején tehozzád minden igazak ezért esdenek, És nem fogják elérni ôket, ha betörnek, a nagy vizek. Te vagy a menedékem, megmentesz kínjaim közül, szabadulásom örömével veszel engem körül. Az útra, melyen járni kell, megtanítlak és kioktatlak, megnevellek, a szemem rajtad.[69] Ne legyetek, akár a ló, akár az öszvér, értelmetlenek, fékkel, kantárral kell zabolázni ôket, hogy közeledbe jöjjenek.[70] Az istentelent sok csapás veri, de ki az Úrban bízik, azt irgalmasság övezi. Vígadjatok az Úrban, igazak, és örvendezzetek, s újjongjatok mindnyájan, egyenesszívüek! ======================================================================== 32. A világ teremtôje, Izrael Istene Örvendezzetek igazak az Úrban, a jámborokhoz illik a dicséret. Dícsérjétek az Urat citerával, tízhúrú hárfákon énekeljétek. Énekeljetek új énekeket,[71] hangos örömmel örvendezzetek. Mivelhogy igaz az Úrnak igéje, minden tettei teljesek hűséggel; Igazságot, törvényt szeret, tele a föld az Úr kegyességével. Az Úr szavára lettek az egek, szája lehelletére mind a csillag-seregek. Mint egy tömlôbe gyűjti a tenger vizeit, csűrökbe raktározza vizek örvényeit. Félje az Urat mind a föld, a földkerek minden lakója tisztelje ôt. Mivel ô szólott, és levének, ô parancsolt, és mind elôjövének. Felforgatja az Úr a nemzetek tanácsát, hívságossá teszi népek kigondolását. Az Úr szándéka megmarad örökre, szívének gondolatja öröktôl mindörökre. Boldog nép, melynek Istene az Úr, a nemzet, melyet magának választott osztályaul. Az Úr a mennybôl letekint: ember fiait látja mind. Laka helyérôl szeme fogja át a földnek minden lakosát. Mindüknek ô formálta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem gyôz a király nagy hadseregével, harcos nem szabadul nagy erejével. A gyôzelemre hasztalan a ló, ereje-telje hiábavaló. Ime az Úrnak szemei azokon, kik ôt félik, azokon, akik irgalmát remélik. Megmenti a halálból lelküket, eteti ôket éhség közepett. A mi lelkünk az Úrra vár, mert ô a mi segítônk és paízsunk. Szívünk azért ôbenne vigadoz, ô szent nevében bízunk. Legyen, Uram, rajtunk kegyelmed, amiképpen mi bizakodunk benned. ======================================================================== 33. Boldog, aki Istenben bízik! Minden idôben áldom az Urat, dícsérete mindig számban marad. Lelkemnek dicsekvése legyen Ô, hallja meg s vígadozzék minden szűkölködô. Magasztaljátok az Urat velem, dícsérjük ô nevét mindösszesen. Kerestem az Urat, és ô meghallgatott; minden féltembôl megszabadított. Nézzetek rá, és megvilágosultok s orcátokon meg nem pirultok. Im, a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta,[72] s minden szükségbôl megszabadította. Az Úrnak angyala táborát fölveri az ôt félô körül és szabadulást hoz neki. Izleljétek s lássátok, mily jóságos az Úr, aki hozzá menekül, boldogúl. Féljétek az Urat, ti szentjei, ki féli ôt, azt inség nem veri. Szegény lett a hatalmas és éhten-éhezik: nem látnak szűköt semmi jóban akik az Urat keresik. Jertek, fiaim, rám figyeljetek, az Úrnak félelmére tanítlak titeket. Ki szereti az életét? ki eped jóval-teli napokért? Nyelvedet a gonosztól visszatartsd, s ajkad ne szóljon álnok szavakat. Fuss a gonosztól és a jót keresd, a békességet kutasd és kövesd. Az Úr szemei az igazakon, és fülei könyörgô szavukon. A rossztól elfordul az Úr orcája, emlékét is a földrôl kigyomlálja. Kiáltott az igaz, s az Úr hallotta ôt, minden szükségbôl kiragadta ôt. Közel az Úr azokhoz, kik bűnbánatos szívűek, a töredelmes lelkűt ô szabadítja meg. Érheti sok baj az igazt, de mindenbôl kimenti az Úr azt. Megôrzi minden csontjait, egyetlen egy meg nem törik. Haláluk lesz a rossz az istenteleneknek; s kik gyűlölik az igazt, megfizetnek. Az Úr megmenti szolgáinak lelkét, s nem látnak büntetést kik ôt keresték. ======================================================================== 34. Isten segíti a békességeseket Perelj, Uram, perelôimmel, harcolj én ellenségeimmel. Ragadj érettem pajzsot, vértet,[73] kelj fel, hozz nekem segítséget. Lendíts dárdát és tartsd fel üldözôim, mondd lelkemnek: ,,Én vagyok üdvösséged!'' Zavarodjon meg, piruljon meg, ki szorongatja életem; térjenek hátra s szégyenüljenek meg, kik gonoszat koholnak ellenem. Legyenek olyanok, mint a szélben a polyva, kergesse ôket Isten angyala, Legyen az útjuk síkos és setét, üldözze ôket Isten angyala. Mert hálót nekem ok nélkül vetettek, ok nélkül ástak vermet életemnek. Mikor nem sejtik, szálljon rájuk romlás, ásott vermükbe maguk essenek, vetett hálójuk ôket fogja meg, De az Úrban fog újjongani elmém, vígadozni fog az ô segedelmén. Minden erôim kiáltani fogják: ,,Uram, kicsoda hasonló tehozzád? Ki megmented a gyengét a hatalmaskodótól, szorongatottat és szegényt fosztogatóktól!'' Erôszakos tanúk álltak fel ellenem: amirôl semmit sem tudok, azt kérdték szüntelen. Jóért rosszal fizettek nékem; lelkem elhagyottsága lett a részem. Pedig én, mikor ôk betegek voltak, szôrzsákba öltözködtem, bôjttel gyötörtem lelkemet, sűrű könyörgésekkel könyörögtem.[74] Mint jóbarátért, mint testvéremért, szomorún jártam, mint aki az édesanyját siratja, úgy görnyedtem a gyászban. Ôk ellenben, mikor én meginogtam, örvendeztek és gyülekeztek, ellenem gyülekeztek, váratlan nekem estek, Megmarcangoltak, nem nyugodtak, rám törtek gúnyosan, csikorgatták rám fogaikat hangosan. Uram, még meddig nézed ezt? szabadítsd meg az ordítóktól lelkemet, az oroszlánoktól életemet.[75] Hadd áldjalak a nagy gyülekezetben téged, a sok nép között hírdessem dicsôséged. Ne örüljenek a gonoszok rajtam, akik ellenem törnek, ne hunyorgassák szemüket, kik ok nélkül gyűlölnek. Mivel nem békés beszédeket szólnak, s országszerte a békességesekre álnokságot koholnak. Szélesre tátják ellenem a szájuk, s mondják: ,,Haha! haha! Most a szemünkkel látjuk!''[76] Látod, Uram! -- Ne hallgass! Uram, ne maradj tôlem messze! Kelj fel, serkenj fel védelmemre, én Istenem, Uram, az én peres ügyemre! Uram, igazságodban tégy rám ítéletet, Istenem; rajtam ne örüljenek! Ne gondolják szívükben: ,,Hahaha! Ezt akartuk!''[77] ne mondják: ,,Ezt felfaltuk!'' Piruljanak meg, szégyenüljenek meg mind, kik nevetve nézik bajomat, Borítsa ôket szégyen és gyalázat, kik ellenem felfújják magukat. De örvendjenek és újjongjanak, kik pártul fogják ügyemet, s mindenkor így beszéljenek: ,,Áldott legyen az Úr, kinek kegyelmébôl szolgája szabadul!'' Hirdeti nyelvem igazságodat, mindenkoron magasztalásodat. ======================================================================== 35. A bűnös vaksága, az igaz boldogsága Gonoszt beszél szívében az istentelen; nincs szeme elôtt istenfélelem. Avval ámítja magát szívében ô, hogy undok vétke napvilágra nem jô.[78] Gonoszság, cselszövés szájában mind a szók, megszűnt okosnak lenni és cselekedni jót. Kamarájában gonoszságot gondol, megveti lábát a nem-jó ösvényen, s nem irtózik a rossztól. Uram, irgalmasságod eléri az eget, hűséged a fellegeket. Igazságod: mint Isten hegyei, tengermélység minden ítéleted; embert és állatot, Uram, te élteted. Mily drágaságos, Úristen, kegyelmed! emberfiak szárnyaid árnyékában menedékhelyet lelnek. Házad kövérén ôket hízlalod, gyönyörűséged patakából itatod. Mivel az élet kútfôje tenálad, világodnál látunk világosságot. Tartsd meg a téged félôknek jóságod, az igazszívűeknek igazságod. A gôgös ember lába fölém ne kerekedjen, s a bűnös ökle el ne űzzön engem. Összeomlottak íme, kik gonoszat művelnek, eltiportattak s többé föl se kelnek. ======================================================================== 36. Ne írígyeld a bűnös jó sorát Ne légy bosszús a bűnösökre, ne írígykedjél a gonosztevôkre; Mert, mint a fű, hamar száradnak el, mint zöldelô rét, úgy fonnyadnak el. Bízzál az Úrban s tedd ami helyes, hogy lakhassál a földön s biztonságban lehess.[79] Az Úrban leld gyönyörűséged, s szíved vágyát megadja néked. Az Úrra bízzad útadat, bízzál: jó végre viszi dolgodat, Felkölti, mint a napfényt az igazságodat, déli verôkép igazad. Hagyatkozzál az Úrra csendességgel, beléje helyezd reménységed. Ne bosszankodjál arra, akinek útja tele van sikerrel, és aki gonoszságot tervel. Hagyd a haragot, hagyd a búsulást, csak rosszra visz, hagyd a bosszankodást. Mert elpusztulnak, kik gonoszra törnek, s akik az Úrban bíznak, azok bírják a földet. Még egy kissé, s a bűnös nem leszen; kutatod, s nem lelsz még helyére sem. A földet pedig bírják a szelídek, s örvendenek békesség telijének. A gonosz az igazra leskedik és csikorgatja rája fogait, De az Úristen kikacagja, mert látja, hogy eljô a napja. Kardot vonnak a rosszak, ívet feszítenek, szegényt és nyomorultat hogy elveszítsenek, jó úton járót hogy megöljenek. De kardjuk önszívükbe hat, eltöretnek a kézijak. Jobb az igaznak a kevés, mint a gonosznak nagy bôvelkedés. Mert eltöretik a bűnösök karja, a jókat pedig az Úr támogatja. Az ártatlanok életére az Úr gondot visel, s örökségük sohasem múlik el. Gonosz idôben meg nem szégyenülnek, inség napján megelégülnek. Ám elvesznek a gonoszak, akik az Úrral szembeszállanak, Mint a mezôk pompája asznak el, akár a füst oszolnak el. Kölcsönt vesz a gonosz, de meg nem ad, a jámbor könyörül és osztogat. Bírják a földet Úr áldottai, és kiirtatnak átkozottai. Ember lépteit Isten igazgatja: akinek kedves elôtte az útja! Nem sérül meg, ha elesik, mivel az Isten fogja kezeit Gyermek voltam és megaggottam, de nem láttam még jámbort elhagyottan, sem magvát kenyér-kéregetô sorban. Minden idôben könyörül s a kölcsönt osztogatja; és megáldatik magva. A rosszat hagyjad, a jót cselekedd, és megmaraszt örökké Istened. Mert szereti az Úr az igazat és el nem hagyja a jámborokat. Istentelenek kiirtatnak, magvuk pusztul a gonoszaknak. Jut majd a föld az igazaknak, és mindörökké rajta laknak. Bölcsességet szól az igaz ajak, és nyelve kimondja az igazat, Isten törvénye szívében lakik, s ingadozás nem éri lépteit. A bűnös az igazat meglesi, halálra keresi. De nem engedi az Úr ôt kezére, s perében nem száll ítélet fejére. Bizalmadat az Úrba vesd, az ô útját kövesd; Ô felmagasztal téged s a föld lesz örökséged, s a bűnösök pusztultát vígan nézed. Láttam a gonoszat, amint kevélykedett, s mint lombos cédrus, szétterpeszkedett. És arra mentem, és már ime nem volt, kerestem ôt, és helye sem volt. Figyeld az ártatlant, ügyeld az igazat, a békés ember magva megmarad. Ám a bűnös mindenestül kipusztul, a gonosz maradéka kiveszen írmagostul. Igazaknak az Úrtól jön segély, erôsség ô a szükség idején. Az Úr segíti és megmenti ôket, megmenti kezeitôl a gonosznak, s megôrzi, mert ôrája hagyatkoznak. ======================================================================== 37. Meghajlok ostorodnak... Uram, ne feddj meg haragodban engem, és ne fenyíts fölgerjedtedben, Mert nyilaid átvertek engemet, és kezed rám nehezedett. Nem hagy testemben haragod épséget, nem enged csontjaimnak én bűnöm egészséget. Mert vétkeim túlnôttek fejemen, elbírhatatlan terhük már nekem. Bűzhödik, mérgesedik sok kékségem balgaságom következtében[80] Meggörbültem, meggörnyedtem nagyon, szomorúan járok-kelek egész napon. Mert ágyékaim telve gyulladással nem lakja épség testem tagjait; Elbágyadtam, nagyon összetörettem, ordítva jajgatom szívem gyötrelmeit. Uram, elôtted minden vágyaim, nem titkosak elôtted fohászkodásaim. Szívem vergôdik, erôm elhagyott, még szemeim világa is megfogyatkozott. Barátaim, szeretteim elhúzódnak bajomtól, rokonaim megállanak távolból. Vetik a tôröket, kik lesnek életemre, én gonoszakaróim romlással fenyegetnek, s minden idôben cselt szônek fejemre.[81] De én, mint a siket, meg sem is hallgatom, és mint a néma ember, szájam ki nem nyitom. Mint aki nem hall, én olyan vagyok, s mint akinek szájában nincsenek visszaszók. Mert én, Uram, terád bízom magam, te meghallgatsz, én Istenem, Uram. Azt mondom: ,,Rajtam ne mulassanak, mikor lábam meging, ne fuvalkodjanak!'' Közel vagyok a bukáshoz nagyon, és fájdalmam szemem elôtt mindenkoron. Igen, megvallom vétkemet, és bűnöm miatt meg nem nyughatom. De kik ok nélkül bántanak, erôsek, sokan, akik igaztalan gyűlölnek; Rosszal fizetnek a jóért nekem, rám rontanak, mert a jót követem. Ne hagyj el, Uram, Istenem, el ne maradj tôlem a messzeségben! Siess segítségemre, én Uram, üdvösségem! ======================================================================== 38. Árnyék az emberélet! Kimondottam: vigyázok útjaimra,[82] hogy ne vétkezzem nyelvemen; Zablát kerítek szám elé, mikor elôttem az istentelen. Elnémultam, hallgattam, és nem volt semmi jóm,[83] de kiujult bennem a fájdalom. Felforrt bennem a szív, tűz gyulladt bennem elmélkedésemben; s ezt mondta nyelvem:[84] Add, Uram, tudtomul határát életemnek, s hogy napjaim mértéke mekkora, mily múlandó vagyok, hadd ismerem meg. Im napjaim néhány araszra mérted,[85] és életem elôtted, mint a semmi: egy sóhajtás az emberélet! Akár az árnyék, úgy jár-kél az ember, töri magát hívságokért, halomra gyűjt és nem tudja, kiért. És most, Uram, mire van várni nékem? csak tebenned van reménységem! Minden gonoszságomtól ments meg, ne adj csúfjára esztelennek. Elnémultam, ki nem nyitom a szám, hiszen te küldted ezt reám. Fordítsd el rólam csapásaidat, mert elfogyatkozom sújtó kezed alatt. Bünteted és fedded a bűnös embert, moly módjára kincseit elemészted: egy sóhajtás az emberélet. Halld, Uram, imádságom, hallgasd meg kiáltásom, ne fogadd siketséggel könnyeim, Mert jövevény vagyok tenálad, és zarándok, mint minden ôseim.[86] Fordítsd el rólam szemedet, hogy hadd vegyek lélegzetet, mielôtt elmegyek és többé nem leszek.[87] ======================================================================== 39. Jobb az engedelmesség, mint az áldozat Bízván bíztam az Úrban, s ô hozzám leereszkedett, és meghallgatta kiáltó kérésemet. Kivont engem a halálos verembôl, sárból és szennybôl s lábam sziklára állította, léptemet megszilárdította. Számba adott új éneket: Istenünknek dicséretet. Látják ezt majd sokan, és félnek, és az Úrban remélnek. Boldog ember, aki bizakodását az Úrba veti, bálványok imádóit, hamis úton járókat nem követi.[88] Sok csodát tettél, Uramisten, nincsen hozzád hasonló mivelünk való terveidben.[89] Ha próbálnám hirdetnem, mondanom, oly számosak, el nem számlálhatom. Nem kell véres és étel-áldozat neked, de megnyitottad szódra fülemet. Nem követeltél végig-égô, sem bűnáldozatot; akkor mondottam: ,,Ime, itt vagyok, a könyvtekercsben rólam írva áll: Akaratodat cselekedni, én Istenem, gyönyörűségem, törvényed él bensôm legbensejében.''[90] Igazságod hirdettem a nagy gyülekezetben, ime, nem tartóztattam ajakam, te tudod, én Uram. Igazságod szívembe nem rejtettem, elbeszéltem hűséged, segítséged. Kegyelmed nem titkoltam el, sem hűséged a nagy gyülekezetben. Te pedig, Uram, tôlem el ne vond könyörületességedet, hűséged és irgalmasságod istápoljon mindenkor engemet, Mert körülvettek számtalan bajok, elértek bűneim, és én nem láthatok: Hajam szálánál számosabbak, s lelkierôm cserben hagyott. Tessék, Uram, megmentened, siess, Uram, hozd el segélyemet, Piruljanak meg mind, és szégyenkezzenek, kik hajszolnak, hogy elvegyék életemet. Térjenek hátra, szégyenüljenek meg, kik bajaimban gyönyörködnek. Gyalázatukban megmeredjenek, kik azt mondják: ,,Úgy kell, úgy kell neked!'' Örvendjenek mind, s vígadjanak benned, akik keresnek tégedet, s mondják mindenkor: ,,Áldassék az Úr!'' akik szeretik segítségedet. Nyomorult vagyok és ágrólszakadt; az Úr viseli gondomat. Szabadítóm, istápom vagy nekem: Ne késsél, Istenem! ======================================================================== 40. Elhagyott beteg imádsága Boldog, akinek a szűkölködôre és szegényre gondja vagyon! megmenti azt az Úr a rossz napon. Megtartja ôt az Úr és élteti, a földön boldoggá teszi, s az ellenség kényére át nem adja.[91] Mellette lesz az Úr a fájdalomnak ágyán, s betegségében erôre kapatja.[92] Add nekem, Uram, -- szólok -- könyörületedet, gyógyíts meg, mert vétkeztem ellened! De ellenségeim gonoszat szólnak rólam: ,,mikor válik halálra már? Mikor pusztul ki neve már ?'' Annak is aki látogatni jön, csalfát beszél az ajka, gonoszat gyűjt magába szíve, kimegy és továbbadja. Gyűlölôim mind összesúgnak ellenem, mind azt forgatják, ami rossz nekem: ,,Gonosz betegség tört reá!'' és: ,,Elterült, többé már föl nem áll''[93] Sôt még barátom is, kibe bizalmamat vetettem, akivel megosztottam kenyerem, sarkat emelt még ô is ellenem.[94] Te pedig, Uram, könyörülj és állíts talpra engem, hogy mindezt megfizessem. Arról tudom, kedved telik-e bennem: hogy ellenségem nem vígad felettem. Engem pedig épségben támogatsz, s orcád elôtt örökre helyet adsz. * Áldott az Úr, Izrael Istene, örökkön örökké. Úgy legyen, úgy legyen. ======================================================================== 41-42.[95] Mint szarvasgím a patakok vizére... Mint szarvasgím a patakok vizére, úgy óhajtozik lelkem Istenére. Az élô Istent szomjúhozza lelkem: mikor lehet elébe mennem és Isten arca elôtt megjelennem! Könny a kenyerem éj-nap untalan, mikor naponta mondják: ,,Istened merre van'?'' A lelkem áradoz, ha arra gondolok:[96] a tömegben hogyan vonultam, Isten házába legelôl vonultam, Örömujjongás, háladal szavával, ünneplô sokasággal. Mért vagy, én lelkem, oly levert? mért háborítasz engemet? Bízzál Istenben: Áldani fogom még az én orcámnak megszabadítóját, az én Istenemet. A lélek mélyen le van sujtva bennem, azért a Jordán földjén, Hermon alatt, Misar hegyén te jársz eszemben.[97] Itt örvény örvénynek kiált, zuhatagjaid vizei harsognak: és minden árjaid, minden hullámaid énrajtam át zuhognak.[98] Nappal küldjön az Úr irgalmat énnekem, éjente életemnek Istenéhez hadd szálljon áldó énekem. Istenhez szólok: Én kôsziklám, miért felejtesz engemet? mikor szorongat ellenségem, szomorún mért járok-kelek? Csontjaim törnek, mikor ellenségeim gúnyolnak engemet,[99] mikor naphosszat hajtogatják: ,,Hol van hát Istened?'' Mért vagy én lelkem, oly levert? mért háborítasz engemet? Bízzál Istenben: áldani fogom még az én orcámnak megszabadítóját, az én Istenemet. ======================================================================== 42. zsoltár (Mint szarvasgím a patakok vizére...) Itéld meg igazamat Isten, fogd pártom a nem-szent nép ellenében: cseles és álnok ember ellen te légy a menedékem. Mert te vagy, Isten, az én erôsségem: miérthogy elvetettél? miért kell szomorúan járnom, mikor szorongat ellenségem? Világosságodat és hűségedet küldd el, vezérem az legyen, te szentséges hegyedre s csarnokaidba az vigyen. Én bemegyek az Isten oltárához, Istenhez, ó ujjongó örömem, És dicsérlek tégedet citerával, Isten, én Istenem! Mért vagy én lelkem oly levert? mért háborítasz engemet? Bizzál Istenben: áldani fogom még az én orcámnak megszabadítóját, az én Istenemet ! ======================================================================== 43. Üldözött nép könyörgése Isten, hallotta tulajdon fülünk, atyáid mondották el minekünk; A művet, mit műveltél napjaikban, a hajdani napokban. Tennen kezeddel népeket elűztél, és helyükbe ôket ültetted, nemzeteket szertemorzsoltál és ôket megtelepítetted. Mert nem kardjukkal szereztek országot, nem önnön karjuk volt szabadulásuk, Hanem a Te jobbod, a Te karod, és fényességes arcod, mert ôket megszeretted. Az én királyom, Istenem, te vagy, aki Jákobot gyôzelmekre vitted. Általad vertük vissza, ki támadott bennünket, neveddel eltiportuk ellenünket. Mert nem íjjamban volt bizakodásom, nem is kardomtól lett szabadulásom. Ellenségtôl te mentettél meg minket és te zavartad meg gyűlölôinket. Az Istenben dicsekedtünk örökké, hálát adtunk nevednek mindörökké. Most mégis elvetettél és megzavartál minket, már nem kíséred mi seregeinket. Hogy ellenünktôl meghátráljunk, hagytad, és gyűlölôink zsákmányhoz jutottak. Kiszolgáltattál mint juhot, mit áldozatra szántak, és szétszórtál közébe a pogánynak. Áratlan áron adtad oda néped, s vajmi csekély volt rajta nyereséged. Szomszédoknak gyalázatul vetettél, csúfságra, gúnyra körül a népeknél. Példaszóvá lettünk a nemzeteknek, a népek fejcsóválva emlegetnek. Gyalázatom elôttem szüntelen, és arcom elborítja szégyenem! A hangos szitkozódás és ócsárlás miatt, az ellenfél, az ellenség miatt. Mindez reánk jött, pedig nem feledtünk, szövetségedhez hűtlenek nem lettünk. És szívünk tôled el nem fordult, léptünk el nem térült utadról, Mikor a gyötrés helyén megtiportál, és sötétséggel eltakartál. Ha elfeledtük volna Istenünket, ha idegen istenhez tártuk volna kezünket: Vajjon az Isten ezt nem tudta volna meg? hiszen ô ismeri a rejtek szíveket! De hisz minket minden idôben éppen teérted irtanak, vágó juhok módjára tartanak.[100] Ébredj Uram, miért szunnyadni néked? ébredj, ne vesd el mindörökre néped! Orcád elôlünk miért rejted el? gyötrelmünket és elnyomatásunkat miért felejted el? Hiszen lelkünk porig aláztatott, testünk a földre sujtatott. Kelj föl segítségünkre nékünk, és irgalmadban légy a menedékünk. ======================================================================== 44. A Messiás királyi násza Szívem szép szóra gerjedez, énekemet a királynak ajánlom, nyelvem, mint fürge író vesszeje. Szépségesebb vagy emberek fiánál, ajakadat édesség elömölte, azért az Isten megáldott örökre. Övezd fel kardod oldaladra, hôs, szépségedet és ékességedet! Szállj síkra szerencsével hűségért, igazságért, s nagy tettekre tanítson jobbkezed. Hegyesek a te nyilaid, a népek elhullnak alád, a király ellenségei szivét rettegés járja át. Trónusod, Isten, áll örök idôkre,[101] királyi vesszôd igazság vesszôje. Igazságot szeretsz, gonoszságot gyűlölsz: ezért kent fel az Isten, Istened, az öröm olajával minden társad felett.[102] Áloe-, myrrha-, káziától illatosak ruháid, elefántcsont termekbôl hárfapengés vidámít. Királylányok vonulnak szembe véled,[103] jobbodon a királyné, Ophir-arannyal ékes.[104] Halljad leány, nézz rám s figyelj: népedet és atyádnak házát felejtsed el. Kívánja a király szépségedet, hódolj neki, mert urad ô neked. Tyrus népe hozza elébed nászajándékait, a nép elôkelôi kegyed versengve keresik.[105] Teljes díszben vonul fel a királylány,[106] aranyos-szôttes ékesség ruháján. Hímes palástjában a király elé hozzák, utána szűzek, társai, sorban követik hozzád. És vigadozva, ujjongó csapatban úgy vonulnak be a királyi lakba. Fiaid lépnek atyáid helyébe:[107] fejedelmeknek állítod fel ôket az egész föld fölébe. Nevedet hirdetni fogom nemzedékektôl nemzedékekig, azért a népek ünnepelni fognak öröktôl örökig.[108] ======================================================================== 45. Isten a mi erôs várunk Isten nekünk erô és oltalom; igen próbált segítônk szorongatásokon. Azért nem félünk, bár a föld remeg, s tenger szívébe hullnak a hegyek. Vizei bár tajtékozzanak, zengjenek, rohamán bár hegyek rendüljenek: A seregeknek Ura van mivélünk, Jákob Istene a mi erôsségünk.[109] Élôvíz patakocskák vidítják Isten városát,[110] a Magasságbeli szentséges sátorát. Az Isten lakik benne, meg nem inog soha: már kora hajnalon Isten a gyámola.[111] Népek zúgtak, országok háborogtak, de megdördült a hangja s a föld elôtte szerteolvadt. A seregeknek Ura van mivélünk, Jákob Istene a mi erôsségünk. Jertek, lássátok az Úr tetteit, a csoda-dolgokat, miket a földön végbevitt! Aki a föld széléig megfékezi a hadakat, íjjakat eltör, lándzsát összezúz, paizsot tűz lángjának ad. Megálljatok s lássátok: az Isten én vagyok, felséges a népek között, a földön felséges vagyok! A seregeknek Ura van mivélünk, Jákob Istene a mi erôsségünk. ======================================================================== 46. Isten minden népek királya! Minden népek, kézzel tapsoljatok, ujjongó dallal Istent áldjatok! Mert fölséges az Úr és borzadalmas, király ô, az egész földön hatalmas. Nemzeteket alánk vetett sarkunk alá a népeket. Kiszemelte minekünk örökségét, kedves Jákobja dicsôségét. Fölmegy az Isten örömriadallal, az Úr hangos harsonadallal. Zengjetek az Istennek, zengjetek, zengjetek királyunknak, zengjetek! Mivel király az Isten az egész föld felett, himnuszt zengjetek! Országol Isten a nemzeteken, az Isten ül szentséges székiben. Népek fejedelmei összegyűltek,[112] Ábrahám Istenének népével egyesültek. Mert Istené a földön mind aki vezetô: nagyon fölséges ô. ======================================================================== 47. Az Úr megvédelmezi szent városát Nagy az Úr és dícsérni kell minden fölött a mi Istenünk városában ôt. A híres halom, az ô szent hegye egész világnak öröme. A Sion hegy, éjszak szélsô foka,[113] a nagy királynak városa. Az Isten tornyaiban ennek megmutatkozott biztos védelemnek. Ime királyok seregeltek, s ellene hadra keltek.[114] Jöttek, látták, megzavarodtak, megremegtek és megfutottak. Ott szállta meg ôket a félelem, s mint a vajúdó kínja, gyötrelem, Mint amikor Kelet szele Tarzis hajóit zúzza le.[115] Amint hallottuk, látja most szemünk, a seregek Urának városában, A mi Istenünk városában: örök erôsség annak Istenünk. Tiszteljük, Isten, kegyességedet, templomod közepett. Neved, ó Isten, és dícséreted a föld legvégsô végéig kiárad. Jobbod igazsággal tele, vígadjon hát Sion hegye, Juda városai ujjongjanak ítélkezéseid miatt. Köröskörül járjátok meg Siont, vegyétek számba tornyait, Szemléljétek meg védôműveit, fussátok végig várait, Hadd mondhassátok el a késô nemzedéknek: ily nagy az Isten, a mi Istenünk és mindörökké, mindenkor nekünk ô a vezérünk. ======================================================================== 48. A halál ereje Halljátok, minden népek, mind, akik laktok a föld kerekén, fületekbe vegyétek, Közemberek fiai s uraságok, egyetemben gazdagok és szegények: Bölcsesség szól számnak igéiben, szívem elmélkedése értelem. Példabeszédre hajtom fülemet,[116] hárfadal mellett nyilatkoztatom ki rejtélyemet. A rossz napokban miért féljek, ha körülvesznek álnok ellenségek, Emberek, kik a kincsben bizakodnak, s bôségük telijében fuvalognak? Senki pedig nem váltja meg magát, sem váltságpénzt az Istennek nem ád. Nagyon is nagy a lélek megváltása, soha nem adhat olyan árt, hogy éljen mindörökké és ne lásson halált! Mert látni fogja: meghalnak a bölcsek, s mint ôk, úgy pusztul balga és bolond, s utánuk idegenek örökölnek. Nekik a sír lesz házuk mindörökre, hajlékuk nemzedéktôl nemzedékig, pedig országokat neveztek el nevökre. Ember bôségben nem soká lakoz: elpusztuló baromhoz leszen hasonlatos. Így járnak, akik balgán elbízzák magukat, ez a végük, akik vakon élvezik sorsukat.[117] Birkák módjára ôket az alvilágra terelik, ott legelteti ôket a halál, és az igazak lesznek uraik. Alakjuk elenyészik sebesen, s házuk az alvilág leszen. Ám énnekem az alvilágból megmenti Isten lelkemet, mert magához von engemet.[118] Ne bánkódj hát, ha dús lesz valaki, és gyarapodnak háza kincsei: Semmit magával nem visz a halálba, és gazdagsága nem megyen utána. Ha éltében magának ígért is szépeket:[119] ,,Mivel okosan éltél, dícsérni fognak tégedet'', -- Odamegy mégis, hol atyái laknak, akik sohasem látják világát már a napnak. Ember bôségben, hogyha nem okos, elpusztuló baromhoz leszen hasonlatos. ======================================================================== 49. A lélektelen istentisztelet Szólt az Uristen, idézte a földet hallotta napkelet és napnyugat. Szépsége telijében Sionból tündökölt fel, jön az Isten és szótlan nem marad. Emésztô tűz lobog elôtte, dühöngô forgószél körötte. A magasból eget, földet idéz, ô népén ítélkezni kész: ,,Hívjátok egybe én szentjeimet, kik áldozván, velem kötést kötöttenek. Igazságát hirdetik az egek, mert maga Isten ül ítéletet. ,,Halljad, én népem, szólok hozzád, Izrael, bizonyságot teszek ellened: én vagyok Isten, a te Istened. Nem áldozataidért feddelek, hisz égô áldozataid elôttem vannak szüntelen. Nem kell nekem házadból a tulok, sem nyájaidból a kecskebakok: Enyémek úgyis erdôk vadjai, s hegyeimen a barmok ezrei. Az ég minden madarát ismerem, ismeretes elôttem, ami mozog a réteken. Ha éhezném, nem mondanám tenéked: enyém a földkerekség és minden teljessége. Vajjon bikáknak húsát eszem-é, bakoknak vérét iszom-é? Dícséret-áldozattal tiszteljed az Urat, és álld a Fölségesnek fogadalmaidat! Segítségül szólíts a gyötrelemben: megmentelek, és áldani fogsz engem.'' Ám a gonoszhoz Isten így beszél: ,,Mért hangoztatod rendelésemet? mért hordod szádon szövetségemet? Gyűlöletes a fegyelem neked, s szavaimat hátad mögé veted. Tolvajt ha láttál, már hozzája álltál, és házasságtörôkkel cimboráltál, A gonoszra megoldtad szájadat, és szólt a nyelved álnokságokat. Beszélni ültél önnön véred ellen, gyalázkodtál tenanyád fia ellen. Így cselekedtél, és hallgassak én? vélted, hogy hozzád hasonló vagyok? de számonkérlek és rádolvasok. Értsetek szót, ti istentelenek, hogy menthetetlenül el ne veszítselek! Aki dícséret-áldozatot áldoz, az ád énnekem tisztességet, és aki a jó utat járja; annak mutatom meg az üdvösséget!''[120] ======================================================================== 50. Miserere Könyörülj rajtam, Isten, irgalmasságodért, törüld le gonoszságomat könyörületednek nagyvoltaért. Teljességgel moss meg bűnömtôl engem, és vétkeimtôl tisztogass meg engem. Mivelhogy vétkem én elismerem, és elôttem van bűnöm szűntelen. Te ellened vétkeztem egyedül,[121] és gonoszat elôtted cselekedtem. Hogy meglássék: igaz vagy végzésedben s igazságos ítéletedben. Ime, vétekben jöttem a világra és anyám bűnben fogant engem.[122] Pedig te a tiszta szívnek örülsz, és bölcsességre oktatsz kebelemben. Hints meg izsóppal, s én tiszta leszek,[123] moss meg, és hónál fehérebb leszek. Add hallanom a vígság és öröm szavát, hadd ujjongjanak megtört csontjaim. Fordítsad el orcádat vétkeimtôl, töröld el minden gonoszságaim. Szívet teremts, Isten, tisztát nekem, és újítsd meg szilárddá szellemem, El ne taszíts orcád elôl, és meg ne vond tôlem szent lelkedet, Add vissza üdvösséged örömét, és tégy nemes lélekkel erôssé engemet. A bűnösöket én utadra megtanítom, s hozzád térnek az istentelenek. Szabadíts meg a vérontás bűnétôl, Isten, szabadítóm![124] s ujjongjon nyelvem igazságodon. Nyisd meg, Uram, ajkaimat, s hirdetni fogja szám magasztalásodat. Mert áldozatban kedved nem leled, sem égôáldozatban nem telnék örömed.[125] Az én áldozatom a töredelmes lélek, a megtört és alázatos szivet, ó Isten, le nem nézed. Légy jó, Uram, Sionhoz kegyességed szerint, építsd meg Jeruzsálem falait. Akkor majd kedves lesz elôtted törvényes áldozat, égô és teljes áldozat, akkor majd hordanak oltáraidra tulkokat.[126] ======================================================================== 51. Jaj a gonosznak! Gonoszságoddal mit dicsekszel, te nagyhatalmú gonosz ember? Rontáson jár az eszed szüntelen, álságot fensz késéles nyelveden.[127] Jónál a rosszat jobban szereted, igaznál a hazug beszédeket. Minden rontó igét szeretsz, te csalfa nyelv! Azért leront az Isten, elvet örökre tégedet, Kigyomlál sátorodból, s az élôk országából kitépi gyökered. Megfélemedve látják ezt majd az igazak, s nevetnek rajta: ,,Ime az ember, aki oltalmának nem az Istent akarta, Gazdagsága bôségében bizakodott és bűneiben felfuvalkodott.'' De én, mint zöldelô olajfa az Isten hajlékában, bízom örökre Isten irgalmában. Dícsérni foglak mindörökké, mivelhogy cselekedtél[128] és dicsôségét jóságos nevednek hírdetni fogom szenteidnek. ======================================================================== 52. Az emberek romlottsága Azt mondja szívében az esztelen: ,,Nincs Isten!'' Megromlottak, utálatosak tetteik, aki jót tenne, nincsen. Az Úr lenéz mennybôl az emberekre, hogy lássa, van-e még okos, van-e még Istent keresô? Mind, mind tévelygenek, romlásra váltak valamennyien, egyetlenegy sincs jót cselekedô. Ugy-e, hogy mind eszükre fognak térni a gonosz emberek, akik úgy falják népemet, akár a kenyeret, és nem hívják Istent segedelemre? Akkor rettegtek félelemben, amikor nem volt ok a félelemre, Mert Isten szerteszórta ostromlód csontjait, s megszégyenültek, mert az Isten ôket elvetette. Bár jönne üdvösség Sionból Izraelre! mikor majd Isten fordít népe sorsán, akkor ujjongna Jákob, Izrael ünnepelne.[129] ======================================================================== 53. Isten az én segítségem Isten, nevedben ments meg engemet![130] és hatalmaddal fogd fel ügyemet! Hallgasd meg, Isten, imádságomat, számnak igéit füledbe fogadd. Mert gôgösek keltek föl ellenem, és erôszakosak támadtak életemre; nem voltál szemük elôtt, Istenem. Ime, az Isten segítôm nekem, az Úr megoltalmazza életem. Elleneim fejére fordítsd vissza a rosszat, és hűségedben ôket eltapossad. Én szabad szívvel áldozok neked, és magasztalom jóságos neved. Mert minden gyötrelembôl kimentett engemet, és letiport ellenségeimen legeltettem a szememet. ======================================================================== 54. Hűtlen barát Vedd a füledbe, ó Isten, imám, könyörgésemtôl el ne fordulj, hallgass meg és figyelj reám. Szorongás közt bolyongok, megrendültem az ellenség szavától, a bűnösök zajától. Mert elhalmoznak rosszal engem, s haraggal fenekednek ellenemben. A szív bennem megháborul, halál borzalma rámtolul. Rám száll a félelem, a rémület, és elborít a rettenet. S mondom: bár volna szárnyam, mint galambnak, hogy elszállhatnék s lelhetnék nyugalmat; Innen bizony nagymessze futnék, a sivatagban megmaradnék. Ott vernék gyorsan menedékhelyet föl, megvédene szélvésztôl, fergetegtôl. Szórd ôket el, Uram, s nyelvükre széthúzást hozz[131] mivel csupa erôszak s viszálykodás a város. Fenn ólálkodnak éj-nap a falon, benne gonoszság van és ártalom. Csalárdság van belül, erôszak s cselszövés utcáin el nem ül[132] Ha ellenség gyalázna, azt még csak elviselném, Ha gyűlölôm támadna ellenem, titokban elkerülném, De te voltál, ki társam vagy nekem, barátom és bizalmas emberem, Te, kivel egymást édes frigybe zártuk, s Isten házát az ünneplô tömegben együtt jártuk.[133] Lepje meg ôket a halál, szálljanak alvilágra élve, mert aljasság van házuk belsejében! Én pedig, én az Istenhez kiáltok, és megszabadít az Úr engemet. Este, reggel és délben panaszkodom, sóhajtozom, és meghallgatja könyörgésemet. Befogadja békébe lelkem azoktól, akik bántanak, mert seregestül reám rontanak. Meghallgat Isten s megalázza ôket, ki öröktôl uralkodik, mert nem térnek a jóra s Istent nem rettegik; Barátjuk ellen nyújtják kezüket, megfertôztetik szövetségüket.[134] Simább az arca mint a vaj, pedig szívében harc lakik.[135] Olajnál olvadóbbak, pedig vont kardok szavai. Az Úrra vessed gondodat, és ô megtámogat: soha igazat inogni nem enged. És te Isten, mélyére sujtod ôket a halálos veremnek: A vérszopók, az álnokok nem érnek napjaik feléig,[136] én pedig, Uram, bizakodom benned. ======================================================================== 55. Könyörgés és bizalom nagy veszedelemben Könyörülj rajtam, Isten, mivel ember tipor, támad, szorongat szüntelen. Ellenségeim szüntelen tipornak, sokan támadnak ellenem. Amelyik nap megszáll a félelem, Fölséges, és benned reménykedem.[137] Isten ígéretét ünneplem én, nem félek, Istenben reménykedem: a test mit árthat énnekem? Gyaláznak mind-egész napon, mind amit elgondolnak: ellenem ártalom.[138] Falkába gyűlnek, leskelôdnek, minden lépésem figyelik, mert életemet keresik. Haragodban a népeket tipord le, gonoszságukért fizess meg nekik. Számkivetésem útjait te számon tartod, tömlôdbe gyűjtöd minden könnyeim: nemde, Uram, könyvedbe írtad ôket?[139] Hátrálni fognak ellenségeim, valahányszor szólítlak téged; jól tudom, Isten, enyém segítséged. Isten igéretét ünneplem én, nem félek, Istenben reménykedem: ember mit árthat énnekem? Tartom, Istenem, minden fogadásom, és a hála áldozatát is állom, Mert megmentetted éltem a haláltól, lábaimat a megcsuszamodástól, hogy az élôk fényességében járhassak az Isten elôtt.[140] ======================================================================== 56. Bizalom ellenségek közepett Könyörülj rajtam, Isten, könyörülj, mivel én lelkem hozzád menekül, Szárnyaid árnyékában én lelkem megvonul, amíg a veszedelem elvonul. A Fölségeshez szavam emelem, az Istenhez, aki jót tesz velem. Küldje nekem a mennybôl segítségét, üldözôimet gyalázatnak adja; küldje nekem az Isten kegyelmét és hűségét. Lelkem oroszlánok közt lakozik; mohón szétmarcangolják emberek fiait, A nyelvük éles kard, nyílak és lándzsák fogaik. Emelkedjél fel az egek felett, ragyogtasd föl, Uram, az egész földön te dicsôségedet. Lábamnak tôrt vetettek, meghajlították lelkemet. Vermet ástak elém, belé maguk hadd essenek. Kész az én szívem, Istenem, kész szívem énekelnem és zsoltárt zengenem.[141] Ébredj, én lelkem, citera, hárfa, ébredj! a hajnalt pirkadni keltem.[142] A nemzetek közt, Uram, vallak; a népek közt énekkel magasztallak. Mert nagy a te jóságod, felér az egekig, hűséged a fellegekig. Emelkedjél fel az egek felett, és terjeszd ki, Uram, az egész földön te dicsôségedet. ======================================================================== 57. Az Úr igazságot tesz[143] Ti nagyhatamasok, igazságot beszéltek?[144] ember fiai, igazul ítéltek? Nem! Gonoszat kovácsol szívetek, kezetek az országnak jogtalanságot méreget. Megtévedtek a gonoszok már anyjuk emlejétôl, tévelyegnek a hazugok az anyaméhtôl, Mérgük a kígyó mérgéhez hasonló, siket áspis mérgéhez, amely fülét bezárja, S oda se hallgat a ráolvasóra, a hozzáértô bűvös bűvölô dallamára.[145] Isten, te zúzd szájukban a fogat szét, morzsold, Uram, az oroszlánfogat szét. Mint szétömlô víz, szertefolyjanak, megvont nyílaik megtompuljanak.[146] Úgy enyésszenek el, mint szétfolyó csiga, mint amely nem látott napot: asszony idétlen magzata. Még mielôtt a tüskerôzse lángja fazekatokig ér el, azon zölden ragadozza a szél el.[147] Vígadni fog a jámbor, mikor a bosszút látja, s a gonoszak vérében fürdik lába.[148] S az emberek mondják: ,,Igen! Jutalmat nyer a jó! él az Isten, földön igaz bíró!'' ======================================================================== 58. Éhes kutyák módjára... Ellenségemtôl ments meg, Istenem, védelmezz meg elôlük, akik fölkelnek ellenem. Gonosztevôktôl szabadíts meg; vérszopók ellen te segíts meg. Mert íme életemre lesben állnak, hatalmasok ellenem cimborálnak. Nincsen, Uram, bűnöm, se vétkem, ártatlan támadnak s rontanak nékem. Kelj fel, állj mellém, nézz ügyemre le, mert te vagy, seregek Ura, Izrael Istene. Serkenj föl s mind a pogányokat büntesd, a hűtlenek közül egyhez se légy kegyelmes![149] Estére visszatérnek, mint a kutyák ugatnak, és városszerte csavarognak.[150] Íme szájukban kérkedés, ajkukon rágalom szava: ,,Hiszen ki hallana?'' De te Uram, te ôket neveted, kigúnyolsz minden pogány nemzetet. Én rád figyelek, szilárdságom, mert te vagy Isten, menedékem, én Istenem, irgalmasságom! Segítsen engem Istenem, hadd gyönyörködjem ellenségemen. Pusztítsd el ôket, Istenem, ne legyenek botrány népemnek ôk, zavarja szét és sujtsa le erôd, mi paizsunk, Uram! Szájukban annyi bűn, ahány szó ajkukon,[151] gôgjük legyen bukásuk s az átok és hazugság, amit szájuk kimond. Veszítsd el ôket haragodban: veszítsd el, hogy ne is legyenek többé, tudják meg: király Jákobban az Isten, föld határáig, mindörökké. Estére visszatérnek, mint a kutyák ugatnak, és városszerte csavarognak. Köröskörül koncért kóborlanak, s ha jól nem laknak, felvonítanak. Ellenben én hatalmadat énekelem, s reggel jóságodon örvendezem, Mivelhogy váram voltál nékem, nyomorúságom napján menedékem. Téged dalollak, szilárdságom, mert te vagy Isten, menedékem, én Istenem, irgalmasságom! ======================================================================== 59. Harci dal nehéz idôben Isten, te minket elvetettél, összetörted seregeinket,[152] haragszol: állíts helyre minket. Megrengetted, meghasítottad földedet, inog: gyógyítsd meg a töréseket. Népednek kemény dolgokat mutattál, elbódulásnak borával itattál.[153] Zászlót adtál azoknak, akik tégedet félnek, nyilazás elôl menedéknek; Hogy akiket szeretsz, megszabaduljanak: hallgass meg és terjeszd ránk jobbodat! Szólott az Isten szent helyén: ,,Ujjongva osztom el Szikhemnek földjét, felméretem Szukkothnak völgyét.[154] Gálaád földje az enyim, Manasses földje az enyim, fejem sisakja Efraim, Juda királyi jogarom,[155] Moáb a mosdó tálam,[156] Edomra sarumat dobom,[157] Filiszteán diadalmaskodom.'' Ki visz engem az erôs városig?[158] ki vezet el egészen Édomig? Nem te, Isten, ki elvetettél minket, és nem kíséred már seregeinket? Ellenség ellenében te légy nekünk segély, mert emberi segítség mit sem ér. Istennel mi hôsök leszünk, s ô eltiporja ellenünk. ======================================================================== 60. Imádság az üldözött királyért Isten, hallgass kiáltásomra, figyelmezz én imádságomra. A föld végérôl tehozzád kiáltok[159] szorongatott szivemmel. Engedj nyugalmat, sziklára emelj fel, mert te vagy menedékem, erôs tornyom ellenség ellenében. Bár lakhatnám örökké sátorodban: meghúzódnám szárnyaid védelmében. Mert fogadalmaim, Istenem, meghallgattad, neved félôinek örökét nekem adtad. Napra napokat engedj a királynak, sok nemzedékig esztendôkkel áldjad.[160] Isten elôtt trónoljon mindörökké, kegyességet, hűséget küld hozzá ôrizôkké. Így mindörökké te nevedet áldom, s fogadásaim mindennap megállom. ======================================================================== 61. Csendes bizalom éneke Csak Istenben hogy lelkem elpihen, ôtôle jô segítség énnekem. Egyedül ô sziklám, és menedékem, én váram: meg nem ingok semmiképpen. Meddig rohantok egyre még, szétverni mért kivántok, mint dôlt falat, mint roskadó palánkot? Mindenképp le akarnak taszítni magasomból, hazugságot szeretnek; Szájukkal áldanak, ám szívükben átokkal emlegetnek. Csak az Istenben, lelkem, elpihenj, ôtôle jô reménység énnekem. Egyedül ô sziklám és menedékem, én, váram, meg nem ingok semmiképpen.[161] Istentôl van szabadulásom, büszkeségem, erôsségem sziklája ô: az Istenben van menedékem. Bízzál benne, népem, mindenkoron: öntsétek ki elôtte szívetek: Az Isten nekünk oltalom! Egy sóhaj az emberfia, csalárdak a hatalmas emberek:[162] Föllibbennek a mérlegen, mind együtt sincs egy lehelet. Erôszakban ne bízzatok, ne legyen rablásban hiú reménytek; s ha szaporodik kincsetek, a szíveteket rája ne tegyétek! Egyet szólott az Isten; kétszer hallottam ezt:[163] ,,Az Istené a hatalom, s tied, Uram, az irgalom; mert tettei szerint mindennek megfizetsz.''[164] ======================================================================== 62. Vágyódás Isten után Isten, te vagy én Istenem: kereslek szorgos-éberen; Téged szomjaz a lelkem, érted eped a testem, mint asszú föld, mely szomjas és vizetlen. A szentélyben szemléllek, hogy lássam hatalmad és dicsôséged. Mert jobb a te jóságod, mint az élet, hirdetni fog ajakam téged. Így akarlak, míg élek, énekelni, nevedben kezeimet fölemelni. Eltelik lelkem mint a zsír javával,[165] és ajkam dícsér ujjongás szavával, Amikor rád emlékszem ágyamon, és virrasztván rólad gondolkodom. Mert számomra te vagy segedelem, szárnyaid árnyékában vígasságom lelem. Hozzád tapad a lelkem, erôsen tartasz jobbkezedben. Ellenben akik életemre törnek, mélységeibe szállanak a földnek. Kardélre fognak hullani, sakáloknak lesznek zsákmányai.[166] De Istenben fog örvendezni a király, és dicsekedni mind, ki rája esküdött,[167] mert megnémíttatik a gonosz szavú száj ======================================================================== 63. Ahol legnagyobb a veszély, legközelebb a segély! Hallgasd meg, Isten, hangom, mikor panaszkodom, ellenség félelmétôl légy életemnek oltalom! Ments meg gonoszak tanakodásától, gonosztevôk zajongásától. Kik nyelvüket, mint kardot élesítik, mérgezett szavak nyilait feszítik. Szívébe lôni lesbôl az igaznak, és nem félnek, hirtelen rányilaznak. Bátran készülnek gonosz vállalatra, titkos tôrök vetését fonogatják, ,,Ki lát bennünket?'' -- mondogatják. Gazságokat koholnak, s eltitkolják, amit koholtak s eszük és szívük kifürkészhetetlen mindannyioknak.[168] Ám Isten rájuk sujtja nyilait, váratlan ütnek rájuk a sebek, Romlásukat nyelvük okozza és mind akik csak látják, csóválják fejüket.[169] S mindenki retteg és hirdeti Isten műveit, és tetteit megszívlelik. Örül az Úrban az igaz és hozzá menekűl, és dicsekszik minden igazszivű. ======================================================================== 64. Háladal a zsendülô természetért Téged illet az ének, ó Isten, Sionon, imák meghallgatója, néked adassék a fogadalom. Minden test tehozzád siet, terhével bűneinek. Ránk nehezednek vétkeink; te megbocsátod azokat nekünk. Boldog, kit kiválasztasz s fölemelsz: lakója lehet csarnokodnak. Hadd teljünk el házad javaival, és szentségével templomodnak. Meghallgatsz, mert igaz vagy s csodajeleket cselekszel velünk, mi szabadító Istenünk. Reménye minden földhatárnak[170] s a messze óceánnak. Erôd épített szilárd hegyeket, magad erôvel övezed. Lecsendesíted tenger moraját, habok zúgását, nemzetek zaját. A föld határain lakók remegnek színe elôtt jelednek; szélsô Keletet, Nyugatot örömmel itatod. Meglátogattad és megöntözted a földet, sok áldással elhalmozád. Isten patakja bôvizű:[171] keltettél nekik gabonát; mert igy rendezted el: Barázdáit megöntözgetted, egyengetted göröngyeit, Záporesôkkel puhítottad, s megáldottad terményeit. Az évet áldásoddal koszorúztad, nyomaid kövérségtôl kicsordúlnak,[172] Csorognak a sivatag legelôi, a halmok is örömet öltenek, A legelôk nyájakba öltözködnek, gabonával takaróznak a völgyek, ujjongnak és dalolnak mindenek. ======================================================================== 65. Áldjátok Istenünket nemzetek! Ujjongjatok Istennek, minden földek,[173] énekeljétek fölséges nevét, adjátok meg nagyságos énekét. Mondjátok Istennek: ,,Csodásak műveid! erôd nagyvolta miatt hizelegnek ellenségeid.[174] Az egész föld imádjon és daloljon neked, dalolja nevedet.'' Jertek, lássátok Isten tetteit, döbbentôk, amiket az emberek közt végbevitt! A tengert szárazfölddé tette, az áron ôket lábon átkelette: azért ôbenne vígadunk! Az Úr erejében uralkodik örökre, szeme fürkészve néz a nemzetekre, a lázadók, hogy fel ne keljenek. Áldjátok Istenünket, népek, dicsôségének hírét hirdessétek, Aki lelkünknek az életet adta, és ingadozni lábunkat nem hagyta. Mert minket, Isten, próbára vetettél, mint az ezüstöt, tűzben kiégettél. Hálóba fogtál, ágyékainkra súlyos terhet raktál. Fejünkön embereket tiportattál, tűzön és vízen kellett általmennünk: de mégis aztán könnyebbséget adtál. Házadba megyek égô áldozattal, és teljesítem, amit megfogadtam, Mind, amiket kimondott ajkam, amiket szájam fogadott a bajban, Kövér juhok égô áldozatát és kosok háját ajánlom fel néked: bikákat áldozok és gödölyéket. Jertek, ti istenfélôk, halljátok, elbeszélem, mily nagy dolgokat tett ô vélem. Ajkam hozzá kiáltozott, nyelvem neki dícséretet hozott. Ha rossz lett volna szívem szándoka, meg nem hallgat az Úr soha. Ámde Isten meghallgatott: imám szavára fordítá figyelmét. Áldott az Isten, mert imádságom nem vetette meg, és el nem vonta éntôlem kegyelmét. ======================================================================== 66. Háladal aratáskor Isten legyen irgalmas hozzánk, és adja áldását nekünk;[175] orcája fénye ragyogjon ránk. Útját a földön ismerjék meg, szabadítását minden népek. Áldjanak, Isten, a népek, minden népek áldjanak téged. Örüljenek, vígadjanak a nemzetek, mert igazságban kormányzod a népeket, s a földnek nemzeteit te vezérled. Áldjanak, Isten, a népek, minden népek áldjanak téged. A föld megadta gyümölcsét nekünk: megáldott Isten, a mi Istenünk! Az Úr minket megáldjon, és rettegjék ôt minden földhatáron![176] ======================================================================== 67. Diadalének[177] Fölkél az Isten, és szétszélednek ellenségei, fut arca elôl, aki gyűlöli. Amint a füst eloszlik, eloszolnak, amint a tűzben a viasz megolvad, a bűnösök Isten elôtt szétfoszlanak. De örülnek az igazak és Isten színe elôtt vígadoznak, s örömükben ujjonganak. Áldjátok Istent, zengjétek nevét; a sivatagon át jön, utat készítsetek.[178] Az ô neve: az Úr! elôtte örvendezzetek! Árvák atyja és özvegyek istápja, az Isten ô szentséges hajlokában.[179] Az Isten otthont ád az elhagyottnak, szabadságot s jólétet át a rabnak: a forró pusztán egyedül a lázadók lakoznak.[180] Isten, amikor néped elôtt jártál,[181] mikor a sivatagon átvonultál, Akkor a föld megindult és megolvadtak az egek, Színe elôtt az Úrnak, Izrael Istenének a Sinai megremegett.[182] Dús esôt adtál, Isten, öröködnek, s a lankadtat felüdítetted. A te nyájad benne tanyázott, a szegénynek szerezte azt, Isten, jóságod.[183] Az Úrtól jô a szó; tömérdek a jóhír-hozó: ,,A hadseregek királyai futnak, futnak;[184]; s a ház lakói zsákmányt osztogatnak.[185] Mikor pihentetek a nyájak akla közt, a galamb szárnyai csillogtak, mint ezüst, és tolla mint sápadt arany.[186] Mikor szétszórta a királyokat ott a Mindenható, Salmonon hullt a hó.[187] Magas hegyek Básánnak hegyei, ormos hegyek Básánnak hegyei: Ormos hegyek, mért néztek kancsalúl[188] a hegyre, hol Istennek lakni tetszik, ahol lakni fog örökre az Úr? Isten kocsija tízezer és ezernyi ezer: az Úr Sinairól a szentélybe vonúl. Fölszálltál a magasba, vitted a foglyokat, az embereket is ajándékul magadnak, még azokat is, kik az Úrnál lakozni vonakodnak.[189] Áldott az Úr minden napon! Isten mi szabadítónk, ô hordja terheinket. A mi Istenünk szabadító Isten, s az Úristen megóv a halál elôl minket. Bizony szétzúzza Isten ellenségei koponyáját, üstökös fejét annak, ki vétkeiben járkál.[190] Mondá az Úr: ,,Básánból visszahozlak,[191] tenger mélységébôl kihozlak, Hogy vérben áztasd lábadat, s az ellenségbôl kutyáid nyelvére jusson falat.[192] Im bevonultál, Isten, látják, én Istenem, királyom szentélybe vonulását: Az énekesek mennek legelôbb, legutolsók a hárfapengetôk, közbül a dobverô leányok. ,,Ünnepi karban az Istent áldjátok, az Urat ti, kik Izraelbôl származátok.'' Ott megy legelôl Benjamin, a legfiatalabb, utána seregestül a Juda-fejedelmek, Zabulon-fejedelmek, Neftali-fejedelmek. Mutasd meg, ó Isten, hatalmadat, hatalmadat, ó Isten, ki érettünk munkálkodol! Templomodért, mely Jeruzsálemben van, királyok hozzanak neked ajándékot! Fenyegesd meg a nádlakó vadat, bikák csordáját, népek borjait.[193] Boruljanak eléd s hozzák ezüst ékszereik, szórd szét a népeket, kik háborúban örömük lelik. Jöjjenek el Egyiptom nagyjai, Aethiopia az Isten felé karját terjessze ki. Föld országai, zengjetek Istennek, az Úrnak zsoltározzatok, aki az egeken, az ôsi egeken tovarobog! Ime hallatja hangját, hatalmas hangját: ,,Ismerjétek meg Istennek hatalmát!'' Fölsége Izrael fölött, és hatalma a fellegek között! Rettenetes az Úr a szent helyen! népének, Izraelnek erôt, hatalmat ád. Az Úr áldott legyen! ======================================================================== 68. A szenvedô Messiás Istenem, szabadíts meg, mert torkomig nôtt a vízáradat. Elsüllyedtem a mély iszapban, nincs hol megvessem lábamat. Vizek mélyére hulltam, a hullám átcsapott fejem felett. Elfáradtam kiáltani, és torkom elrekedt. Elbágyadt a szemem, míg várom Istenem. Hajam szálánál számosabbak, kik ok nélkül gyülölnek. Erôsebbek mint csontjaim, kik jogtalan gyötörnek: hogy adjam vissza, amit el sem vettem?[194] Balgaságomat, Isten, te tudod, én vétkeim elôtted nem titok[195] Szégyen ne érje értem azokat, kik bíznak benned, Uram, Ura a seregeknek. Pirulás rájok ne szálljon miattam, Izrael Istene, akik téged keresnek. Mert én a szégyent érted hordom, érted borítja pír az arcom. Testvéreimnél idegenné lettem, anyám fiának ismeretlen. Mert buzgóság emészt el házadért, s a tégedet gyalázók gyalázkodása ért. Bôjttel aláztam meg a lelkem, de abban is csak gyalázatra leltem. Szôr-zsákkal öveztem ruha gyanánt magam,[196] azért is csak megszólnak gúnyosan. A kapuban ülôk rajtam mulatnak, bor mellett rólam gúnynótát faragnak. De, Uram, hozzád imádkozom én, Isten, kegyelmed idején. Hallgass meg engem nagy jóságodért, hűséges segítségedért. El ne süllyedjek: vonj ki a mocsárból, gyűlölôimtôl ments meg, s mélységeibôl a vizeknek. Össze ne csapjon az árvíz felettem, el ne nyeljen a mélység, s a verem szája el ne temethessen. Hallgass meg, én Uram, mert jóságod kegyelmes; irgalmad telijében légy rám figyelmes. Ne rejtsd el arcodat szolgád elôl, hamar hallgass meg: szorongás gyötör. Jöjj közel és oldozd fel lelkemet, elleneimtôl szabadíts meg engemet. Pironságom te ismered és szégyenem, gyalázatom, elôtted van minden szorongatóm. A gyalázat megtörte szívemet s betegre váltam, szánakozót kerestem, s nem akadt, vigasztalókat, s nem találtam. És élelmemül epét adtak,[197] szomjúságomban ecettel itattak. Fogótôrré változzék asztaluk,[198] társaiknak legyen csapóhurok. Homályosodjon el szemük: ne lássanak, ágyékaik mindég megroskadozzanak.[199] Keserűséged öntsd ki rájuk, haragod tüze csapjon le reájuk. Lakóhelyükbôl váljék sivatag, ne legyen, aki lakja sátrukat, Mert üldözik azt, akit te vertél meg, még jobban gyötrik, kit te sebeztél meg.[200] Vétekre vétket hadd halmozzanak, s ne legyenek elôtted igazak.[201] Az élôk könyvébôl törüld ki ôket, az igazakkal bé ne írjad ôket. Ám én szegény és nyomorult vagyok, védjen meg, Isten, segítô karod. Isten nevét dícséri majd dalom, hálával ôt fennen magasztalom. Az Isten ezt bikánál szivesebben veszi, üszônél, melynek nônek már szarva, körmei. Lássátok, megalázottak, és örvendezzetek, akik Istent kerestek, éledjen szívetek! Mert hallja az Úr a szegényeket, és rabjait nem veti meg. Az ég és föld dícsérje ôt, a tenger és a benne nyüzsögôk. Mert Siont Isten megsegíti s Judának városait megépíti, hogy lakjanak s bírjanak újra ott. Szolgái maradéka fogja bírni, mint örökét; s azok fognak lakozni benne, kik szeretik az ô nevét. ======================================================================== 69. Piruljanak meg ellenségeim[202] Tessék, Isten, neked, engem megmentened; siess, Uram, hozd el segélyemet! Piruljanak és szégyenkezzenek, kik hajszolják életemet. Térjenek hátra, szégyenüljenek meg, kik bajaimban gyönyörködnek. Gyalázattal tetézve hátratérjenek, kik azt mondják: ,,Ugy kell, ugy kell neked!'' Örvendezzenek és vigadjanak mind, akik keresnek tégedet, Mondják mindenkor: ,,Áldassék az Isten'', akik szeretik segítségedet. Nyomorult vagyok és ágrólszakadt, Isten, te viseld gondomat! Szabadítóm, istápom vagy nekem: ne késsél, Istenem! ======================================================================== 70. Öregedô ember imádsága Tenálad, Uram, menedékem, soha ne engedj szégyent érnem; Igazvoltodért ments meg, szabadíts meg, hajlítsd fülemet énhozzám, segíts meg. Kôsziklám légy megbújni nékem, erôs váram oltalmamul, mert sziklám vagy és erôsségem. Istenem, szabadíts meg a bűnösök kezébôl, a gonoszok és garázdák öklétôl: Mert te vagy, Istenem, várakozásom nékem, én ifjúságom óta te, Uram, reménységem. Az anyaméhtôl te vagy támaszom, anyám ölétôl én oltalmazóm; benned bíztam mindenkoron. Csoda lettem sokak szemében[203] hiszen te voltál erôs menedékem. Szám tele volt dícséreteddel, egész nap áldó énekeddel. A vénség idején ne vess el, mikor erôm megroskad, ne eressz el! Mert ellenségeim ellenem szólanak, szemmel kísérnek és tanácsot tartanak. Mondják: ,,Elhagyta ôt az Isten: üssetek rajta, fogjátok meg, nincs senkije, aki segítsen!''[204] Isten, ne maradj tôlem messze, én Istenem, siess segítségemre. Piruljanak meg és pusztuljanak, akik üldözik életem, borítsa ôket szégyen és gyalázat, akik gonoszul törnek ellenem. Ám én bízom örökre benned, és mindennap buzgóbban énekellek,[205] Igazságodat hirdeti majd szájam, sok segítségedet egész napon, pedig számukat meg sem mondhatom.[206] hirdetni fogom, én Uram, egyedül a te igazságodat. Elmondom, Isten, nagy hatalmadat; Isten, te oktatsz ifjúságom óta, csodáid máig hirdetem azóta. De ôszkoromra s aggságomra sem, ne hagyj el engem, Istenem, Mig el nem hírlelem a mai nemzedéknek karodat, minden jövendôknek hatalmadat. És igazságodat, mely égig ér, mellyel tettél nagy dolgokat: ki olyan, Isten, mint te vagy? Hoztál rám bajt, rosszat, sokat, de mégis újra megelevenítesz s a föld mélyébôl újra fölsegítesz. Növeld meg méltóságomat,[207] és vígasztalj meg újólag. Én is hűséged, ó Isten, húron magasztalom, Izrael szentjét hárfán dalolom.[208] Ujjongani fog ajkam, hogy dalolok neked és lelkem is, hogy megmenekedett. Nyelvem is igazságod hirdesse szüntelen, mivel megszégyenültek s megpirultak, akik rontást koholtak ellenem. ======================================================================== 71. A diadalmas békefejedelem Itéleted add, Isten, a királynak, és igazságod a király fiának.[209] Igazságban ítélje néped, méltányossággal mérjen a szegénynek. A hegyek hoznak békességet, és igazságot a halmok a népnek.[210] Megoltalmazza ô a nép kicsinyeit, szegények fiain segít, s az erôszakost megtöri. És élni fog, akár a nap, soká, és mind a hold, minden öltôkön át.[211] Úgy száll le ô, mint rétre az esô, mint a zápor, a földet öntözô. Napjaiban az igazság virága kifakad, s a béke teljessége, amíg a hold el nem apad. Trónolni fog tengertôl tengerig, a folyótól a földhatárokig.[212] Az ellenfél térdet hajlít neki,[213] s a földet nyalják ellenségei.[214] Tarzisból és a szigetekrôl királyok hoznak ajándékokat, arab királyok, sábai királyok kincseket hordanak.[215] Hódol neki a föld minden királya, és minden nemzet ôt szolgálja. Az imádkozó szegényt ô megmenti s a nyomorultat, kit nem segít senki. Gyengén, ügyefogyotton könyörül, szegények életét meg fogja menteni, Erôszakból és elnyomásból megszabadítja ôket, és az ô vérük drága lesz neki.[216] Azért élni fog ô, s Arábia aranyat hord neki, és imádkozni fognak érte mindig,[217] és mindörökké fogják áldani. Bôség leszen a földön gabonában, s a hegytetôkön a kalász suhog majd, mint a Libanon, és mint a réti fű, virágzanak az emberek a városon.[218] Mindörökké neve áldatni fog, és neve él, amíg a nap ragyog. Föld minden nemzetsége benne megáldatik, minden népek boldognak hirdetik. * * * Áldott az Úr, Izrael Istene, aki csodákat egymaga teszen. Áldott örökké nagyságos neve! dicsôségével teljék el egész föld. Ugy legyen, ugy legyen ![219] ======================================================================== 72. Kísértés és megnyugvás A jókhoz Isten mily nagyon kegyelmes,[220] az Úr a tiszta szívűekhez! És mégis: lábaim csaknem megtántorodtak, egy hajszál híjja, s lépteim már-már megcsuszamodtak. Mert elfogott a bűnösökre az írígy indulat, jólétben látván a gonoszokat. Mert fájdalom nem éri ôket, testükben kövérek, erôsek, Nem gyötrelôdnek földi gond közt, a más baja nem ostorozza ôket. Nyakláncként övezi ôket a gôg, erôszak köntösében járnak ôk.[221] Hájas szívükbôl gonoszság fakad, és gondolatjuk túlmagasra csap. Szavuk tele gúnnyal s rosszakarattal, felülrôl fenyegetnek erôszakkal. Káromlást szórnak fel az égig, nyelvük a földet sepri végig. Azért népem hozzájuk áll, s náluk szürcsölni bô italt talál[222] S mondják: ,,Hogy tudná Isten ezeket? s a Fölségesben van-e ismeret?''[223] Íme hát ilyen a gonosztevô, és meg nem háborítva hatalma egyre nô. Hiába volt hát szívem tisztasága, ártatlanságban kezeim mosása? Mégis szüntelen ostoroztatom és fenyítés részem minden napon. Ha én is, mint ôk, gondolnék s beszélnék, elárulnám fiaid nemzetségét.[224] Hát elmélkedtem, hogy mindezt megértsem, de nagyon fáradságosnak itéltem, Mígnem az Isten szentélyébe mentem,[225] s végüket megfigyeltem. Igen: sikamlós utat adsz alájuk, és romlást engedsz rájuk. Hogy elpusztultak egy kis perc alatt! elvesztek és romlásuk iszonyat! Uram, mint ébredô az álomképet, úgy veted el koholmányaikat, mikor felébredsz.[226] Mikor a lelkem kétségbeesett és keserűség marta szívemet, Balga voltam és értelmetlen, mint a barom, olyan voltam szemedben. De én mindig veled leszek; megragadtad jobbkezemet Tanácsoddal nekem utat mutatsz, s a dicsôségbe majdan befogadsz.[227] Mert mim van nekem kívüled az égben? s ha veled vagyok, nem kell a föld nékem. Testem, szivem bár szétenyésszen: Isten az én szivem sziklája és mindörökre osztályrészem.[228] Mert ime: elvész, aki elmegy tôled, elveszted mind a hűség-megtörôket. Ám énnekem jó Isten közelében az Úristenben vetni reménységem. Hirdetni fogom minden művedet Sion leányának kapui közepett. ======================================================================== 73. Siralomének az elpusztult templom felett Isten, örökre mért hogy elvetettél[229] legelôd nyája ellen haragra mért gerjedtél? Jusson eszedbe gyülekezeted, mely hajdan idôk óta a tied, a törzs, melyet megváltottál tulajdonodnak, Sion hegye, amelyet székedül választottál magadnak. Az örök omladék felé irányítsd léptedet: a szentélyben az ellenség itt mindent tönkretett. Gyülekezeted hajlékában az ellenség üvöltözött, s gyôzelmi jelként zászlókat tüzött. Olyanok voltak, mint aki sűrű erdôn fejszét emel, és kapuit a pôröly és a balta egyszerre zúzza el.[230] Tűznek adtad szentélyed házát, neved hajlékát a porig alázták. Szívükben így beszéltek: ,,Végezzünk mindahánnyal! Istennek minden szentélyét a földön elemésszétek lánggal!'' Nem látjuk immár jeleinket, próféta nincs,[231] s nincsen közöttünk, aki tudná: még meddig megyen így. Még meddig fog gyalázni, Isten, az ellen téged? örökké káromolja nevedet ellenséged? Kezedet vissza mért veszed, mért tartod vissza kebleden a jobbkezed?[232] Hiszen hajdantól Isten a királyom, övé a szabadítás mindenütt a világon. Kettéhasítád hatalmaddal a tengernek vizét, összezúztad a vízben a sárkányok fejét. Szétmorzsoltad a Leviáthán-fôket, s tenger szörnyeinek fölfalni adtad ôket. Patakot, forrást fakasztottál, bôvízű folyókat kiszárasztottál.[233] Tiéd a nap s az éj tiéd, holdat, napot te készítéd. Tôled való minden határ, telet, nyarat te alkotál. Emlékezzél: az ellenség, Uram, gyalázott tégedet, szidalmazta a balga nap neved. Galambod életét keselyűknek ne add oda,[234] szegényeidnek életérôl el ne felejtkezzél soha. A szövetségre vond szemed, mert az erôszak tölt be országszerte minden zugot, teret. Szégyenvallással vissza a letiport ne térjen, a szegény és a nyomorult tégedet hadd dícsérjen. Kelj fel, Isten, harcold meg harcodat; s amit naponta hoz reád a balga, gondold meg gyalázatodat. El ne felejtsd ellenséged szavát, s mely egyre nô, a lázadók zaját! ======================================================================== 74. Az ítélet serlege Hálát adunk, Uram, hálát adunk neked, és elmondjuk csodáid és hirdetjük neved. ,,Mikor az idô itt leszen, én meghozom igaz ítéletem. Megrengjen bár a föld és minden földlakó: oszlopainak ereje tôlem való. Mondom a kevélyeknek: ,,Ne legyetek kevélyek!'' az istenteleneknek: ,,Szarvatok föl ne emeljétek!'' A Fölségesnek ellenében föl ne vessétek szarvatok, az Isten ellen vakmerôn ne szóljatok.[235] Mivelhogy nem keletrôl, nem nyugatról, nem a hegyekbôl, nem a sivatagból,[236] Az ítélet az Istentôl jön el: egyet megaláz, másat fölemel. Mert serleg van az Úr kezében, és benne színig kevert por pözsög, És abból tölt, s föld minden gonoszának seprejéig kell kiszürcsölniök.[237] Ám én örökké ujjongni fogok, Jákob Istenének zsoltározok. S letöröm mind a bűnös szarvait, az igaz szarva fölemelkedik.[238] ======================================================================== 75. Hálaének nagy gyôzelemért Ismeretes az Isten Judeában, nagy az ô neve Izrael honában. Sátora Sálémben vagyon,[239] lakóhelye a Sionon. Az íjj villámait ott törte meg,[240] pajzsot és kardot és fegyvereket.[241] Fényben ragyogva jöttél, ó Hatalmas, az örökkévaló hegyek felôl.[242] Prédára jutottak a bátorszívűek, alusszák immár álmukat, s elfogyatkoztak mind a hôs kezek. Feddésedtôl, Jákobnak Istene, szekérre s lóra zsibbadás jöve.[243] Rettentô vagy, ki állhat ellened, mikor haragod ereje fellángol? Mennybôl hallattad ítéletedet: a föld megrémült s elcsendesedett, Midôn fölkelt ítélkezni az Isten, hogy minden nyomorultat a földön megsegítsen. Mert Édom dühe is csak dícsér tégedet. Emáthnak maradéka neked ül ünnepet.[244] Uratoknak, Isteneteknek fogadást tegyetek, fogadást álljatok, körülötte lakók, a Félelmesnek mind ajándékot hordjatok, Ô vágja el fejedelmek haragját, föld királyai rettentônek vallják. ======================================================================== 76. A történelem vigasztalása Istenhez száll szavam, hozzá kiáltok, Istenhez száll szavam, hogy meghallgasson engemet; szorongatásom napján az Urat keresem. Nem fáradok feléje tárni éjnek évadján kezemet, vígasztalódni nem akar szivem. Sóhajtanom kell, ha Istenre gondolok; a lelkem eleped, ha rá emlékezem. Éberen tartod szempilláimat;[245] nem szólhatok az izgalom miatt. Gondolkodom elmult napok felôl, régmult idôknek esztendôirôl. Töprengek éjente szivemben, gondolkodom és fürkészi a lelkem: ,,Vajjon az Isten mindörökre elvet? többé soha nem küld nekünk kegyelmet? Jósága örökre oda? és mindörökre megszünt az ígéret szava? Könyörülni az Isten elfeledt? haragjában irgalma elveszett?'' És mondom: ,,Rám siralmat ez hozott: a Fölségesnek jobbkeze megváltozott.'' Emlékezem az Úr tetteirôl, a hajdani csodákról igen emlékezem, Minden tetteid végiggondolom, és műveiden elelmélkedem. Az Isten útja szent:[246] hol oly nagy Isten, minô a mienk? Te vagy az Isten, csodát tesz hatalmad, a népek közt erôdet megmutattad: Karoddal néped megszabadítottad, fiait Józsefnek, Jákobnak.[247] Láttak a vizek, Isten, téged, láttak a vizek és remegtek, felkavarodtak a mélységek. A felhôkbôl vizek ömöltek, megdördültek a fellegek, és nyilaid szerteröpültek. Dörgésedtôl zúgott a förgeteg, villámoktól fénylett a földkerekség, zengett a föld és reszketett.[248] Tengernek vetted útadat, ösvényedet a sok vizekbe, s nem látta senki nyomodat![249] Néped vezetted, mint a nyájat, Mózes és Áron keze által. ======================================================================== 77. Isten jósága és Izrael hűtlensége az ôsidôkben Halljad, én népem, tanításomat, számnak igéit füledbe fogadd, Példabeszédre nyitom ajakam, elmondom, ami régtôl rejtve van[250] Amit hallottunk s megismértünk, és amit atyáink beszéltek nékünk, El nem titkoljuk fiaik elôl, elbeszéljük a késô nemzedékig, Az Úr nagyságát és az ô hatalmát és amiket tôn, csodatéteményit. Mert Jákobban ô parancsot adott, Izraelben törvényt hozott: Hogy amit atyáinknak meghagyott, fiaiknak adják tovább. Hogy tudja meg az eljövendô nemzedék, a születendô gyermekek, és fiaiknak ôk is adják serényen át, Hogy Istenbe vessék reményüket s el ne feledjék Isten tetteit, de megtartsák törvényeit; S ne legyenek olyanok, mint atyáik, a pártütô és makacs nemzedék: A nemzedék, melynek szivében szilárdság nem lakott, s lelkében nem volt Istenhez hüség. Efraim fiai, az íjjas harcosok, hátat mutattak napján a csatának.[251] Isten kötését nem tartották, törvény szerint járni vonakodának. Elfelejtették tetteit, s a csodálatos dolgokat, amiket mutatott nekik. Atyáik elôtt csodákat müvelt, Egyiptom földjén, Tanis mezejében[252] A tengert meghasítá s átvitte ôket rajta, a vizeket feltorlaszolta bástyaképpen. S vezette ôket nappal fellegében, egész éjszaka tűz fényében. Sziklákat repesztett a sivatagban, s inniok adott bôséges patakban. Folyókat fakasztott a sziklatôben, s vizek omoltak folyammódra bôven. Tovább vétkeztek mégis szakadatlan, makrancoskodtak a Fölséges ellen a sivatagban. És szívük ott Istent kísértett, mikor vágyuknak enni kértek. Az Isten ellen kezdtek szólani: mondták: ,,Vajon tud-e az Isten a pusztában nekünk asztalt teríteni? Ime a sziklát megütötte, és patak omolt, víz szökelt elé: de kenyeret adhat-e vajjon, népének húst készíthet-é? Hallotta ezt az Úr és dühre gerjedett,[253] s tűz lobbant Jákob ellen s forrt a harag Izrael ellen, Mert Istenben nem hittenek, segítségében nem reméltenek. Parancsolt odafenn a fellegeknek és megnyitá ajtóit az egeknek. Mannát esôzött rájuk: egyenek, adott nekik mennyei kenyeret. Ette az ember erôsek kenyérjét,[254] bôven-lakásig küldött nekik élést. Keleti szelet támasztott az égbôl s hatalmával elhozta dél szelét. És húst esôzött rájuk, mint a port, és szárnyast, mint a tenger fövenyét.[255] És belehulltak táboruk szivébe, sátoraik körébe. És ôk ettek s ugyan jóllaktanak, megelégíté kivánságukat. Ám vágyuk még alighogy bételt, még a szájukban volt az étel, Isten haragja rájuk gerjedett, És nagyjaik között vérfürdôt rendezett, s leteríté Izrael ifjait. De mégis tovább vétkezének, és csodáinak nem hivének. S elemésztette napjaikat gyorsan, éveiket letörte hamarosan. Ha öldökölte ôket, megkeresték, hozzátérültek és Istent keresték. És eszükbe jutott, hogy sziklájuk az Isten, szabadítójuk a Fölséges Isten. Ám megcsalták szájukkal ôt, és nyelvük néki hazugul beszélt. Szívük nem volt hozzá igaz; s nem állták híven a kötést. De ô irgalmas, elengedte vétkük s nem pusztította ôket el, indulatát visszatartotta gyakran, nem öntötte ki rájuk egész haragja teljét. Megemlékezett, hogy csak test az ember, lehellet, amely tovaszáll és vissza nem tér. Hányszor lettek a pusztán pártütôk, keseríték a sivatagban ôt! Újra meg újra Istent kísértették, búsították Izrael szentjét. Nem emlékeztek meg kezérôl, a napról, melyen kiváltotta ôket az ellenség kezébôl, Amikor Egyiptomra küldötte jeleit, Tánisz síkjára csodatetteit.[256] És folyóikat vérré változtatta s patakjaikat úgy, hogy nem ihattak. Küldött rájuk emésztô légyhadat s békát, amely nem hagyta nyugtukat; Termésüket adta bogárnak, és verejtékük gyümölcsét sáskának. Szôlôiket megverte jéggel, fügefáikat dérrel. Barmaikat jégesô verte meg, és nyájaikat mennykövek. Ellenük küldte lángos haragát, háborodást, dühöt, szorongatást, a romlás szolgáinak csapatát.[257] Haragja útját megnyitotta: haláltól meg nem óvta ôket, és állataikat dögvésznek adta. Egyiptom minden elsôszülötteit leverte[258] elsô zsengéiket Kám sátorai szerte. S juhok módjára népét kivezette, a sivatagba nyájmódra kivitte. Bátorságban, bizton vezette ôket, s tenger borítá el az üldözôket. És szent földjére ôket elvezette, a jobbjával szerzett hegyekre. És nemzeteket kiűzött elôlük, és örökségül mérte ônekik,[259] és sátraikban megtelepítette Izrael törzseit. De ôk csak kísértették a Fölséges Istent és ingerelték, s parancsait meg nem szivelték. És elpártoltak, mint atyáik s hűtelenségre kaptak, mint csalfa íjj vesszôje, félrecsaptak. Magas helyeiken haragra gerjesztették, bálványaikkal féltékennyé tették. Hallotta Isten és haragra kelt, és elrúgta magától Izraelt. És elhagyta silói hajlokát,[260] hol emberek között veré fel sátorát. És erejét fogságra hagyta, dicsôségét ellen kezére adta[261] Népét átadta kard élére, és felgyulladt haragja örökére. Ifjait tűzláng emésztette meg, szűzei nem értek jegyünnepet,[262] Papjai kard alatt elhulltak, s özvegyei sírni nem tudtak. Ekkor az Úr felserkent, mint aki szunnyadott, mint hôs, ki bortól bágyadott.[263] És hátra zúzta ellenségeit, örökös szégyent cselekvék nekik. És József sátrát elvetette immár, és nem lakozott többé Efraimnál. Hanem kiválasztotta Judának törzsökét, s melyet szeretett, Sionnak hegyét.[264] Szentélyét, mint az eget, felütötte,[265] és mint a földet, melyet ô épített mindörökre. S kiválasztá szolgáját, Dávidot, elhozta ôt a juhaklok közül, Elhívta ôt a szoptatók mögül,[266] hogy pásztorkodjék Jákobon, ô népén, és Izraelen, örökségén. S ô tiszta szívvel legeltette ôket, s okos kézzel vezette ôket. ======================================================================== 78. Isten, pogányok jöttek öröködbe! Isten, pogányok jöttek öröködbe, szentséges templomod megfertôztették, Jeruzsálemet romhalommá tették. Szolgáid testét prédára vetették az égi madaraknak, szentjeid húsát mezei vadaknak. Úgy ontották ki véröket Jeruzsálem körül, mint a vizet, s nem akadt, aki eltemesse testüket.[267] Szomszédaink elôtt gyalázat tárgya lettünk,[268] nevetség és csúfság azok elôtt, kik laknak körülöttünk. Meddig, Uram? örök lesz haragod? bosszuságod tűzként meddig lobog? A pogányokra öntsd ki haragod, kik nem ismernek tégedet! ama birodalmakra, melyek nem hívják nevedet! Mert Jákobot megemésztették, lakását sivataggá tették. Ne tudd be ôseink bűneit nékünk, irgalmasságod siessen elébünk: mert igen nagyon nyomorultak lettünk. Segíts meg minket, szabadító Isten, nevednek dicsôségéért, szabadíts meg, bocsásd meg bűneinket, te nevedért. Mért mondhassák a pogányok között: ,,Hol van hát az ô Istenök?''[269] A pogányok szemünk elôtt hadd lássák szolgáid kiontott vérének bosszúlását. Engedd színed elé a foglyok sóhajtásait; szabadítsa meg hatalmas karod a halál fiait. Hétszeresen töltsd vissza szomszédaink ölébe[270] a gyalázatot, mellyel illettek, Uram, téged. Mi pedig, a te néped és legelôd bárányai, áldunk örökre tégedet, és nemzedékrôl nemzedékre hirdetjük dicsôségedet. ======================================================================== 79. Az Úr szôlôje Hallgass meg, Izraelnek pásztora,[271] ki Józsefet nyájként legelteted. Ragyogj fel, aki trónolsz a kerubok felett, Efraim, Benjamin és Manasszes elôtt.[272] Ébreszd föl hatalmas erôd, jöjj és segíts nekünk! Építs meg minket újra, Istenünk, ragyogjon ránk az arcod, s mi szabadok leszünk. Seregek Istene, haraggal meddig nézed, amikor imádkozik néped? Könnyek kenyerével etetted, könnyek bôségével itattad:[273] Szomszédaink vetélye-tárgya lettünk,[274] gúnyolódik az ellenség felettünk. Építs meg minket újra, seregek Ura, Istenünk, ragyogjon ránk az arcod, s mi szabadok leszünk. Egyiptomból hozád szôlôd tövét,[275] pogányokat kiűztél s helyükbe ültetéd. Talajt készítettél neki, gyökeret vert s a földet ellepi. Árnyéka elfödi hegyeknek csúcsait és vesszei Isten cédrusait.[276] A tengerig elnyújtja venyigéit, ágait a folyam vizéig. Sövényzetét miért bontottad el? hogy megszedhesse minden ember, aki arra megy el ? Az erdei vadkan lefalja, s a réti vad legeljen rajta? Térj vissza, seregeknek Istene, nézz le az égbôl, láss, tekints szôlôdre le. Védelmezd, amit jobbod plántált, s a hajtást, mit erôsnek, magadnak szántál. Kik tűzzel égették fel s letarolták, pusztítsa el haragos orcád.[277] Legyen kezed jobbodnak férfián,[278] kit magadnak neveltél: az ember fián. Már soha többé tôled el nem térünk, támassz életre minket, s mi nevedet dicsérjük. Építs meg újra minket, seregek Ura, Istenünk! ragyogjon ránk az arcod, s mi szabadok leszünk. ======================================================================== 80. Újév ünnepére Ujjongjatok Istennek, ô a mi erôsségünk, zengedezzetek Jákob Istenének! Szóljon a zsoltár, peregjen a dob, és édes lanton és hárfán az ének. Fújjátok meg az Újhold harsonáját, holdtöltekor, napjára ünnepünknek.[279] Mert Izraelben ez parancsolat, törvénye ez Jákobban Istenünknek. Józsefben ezt meghagyta törvényképpen, amikor felvonult Egyiptom ellenében. Hallottam ismeretlen szózatot:[280] ,,Én válláról a terhet leemeltem, kezeibôl a kosarat kivettem. Megmentettelek bajodban, ha kértél, feleltem neked dörgô fellegembôl, megpróbáltalak Meriba vizénél. Halljad, én népem, intelek! vajha meghallgatnál, Izrael, engemet! Ne lakozzék más Isten nálatok, jövevény istent ne imádjatok. Én vagyok az Úr, a te Istened, ki Egyiptomból kivezettelek: nyisd tágra szájad, s én megtöltelek.[281] De szómra népem nem figyelt, nem hallgatott rám Izrael. Elhagytam akkor szíve makacsságán, hadd járjon önnön okosságán! Bár meghallgatna népem engemet, járná Izrael ösvényeimet! Elleneit megaláznám ezennel, szorongatói ellen fordulnék enkezemmel, Az Úrnak gyűlölôi hízelegnének nékik,[282] s tartana büntetésük örökétig.[283] Ôt meg etetném a búza javából, s a kôszikla mézével tartanám jól.''[284] ======================================================================== 81. Isten a legfôbb bíró Fölkél Isten az isten-tanács közepett, istenek között tart ítéletet [285] ,,Hamis mértékkel még meddig ítéltek? gonoszok mellett még meddig beszéltek? Védjétek meg az elnyomottak és árvák igazát, szűkölködôk és nyomorgók jogát, Mentsétek meg az elnyomottat és szűkölködôt, a gonoszok kezébôl ragadjátok ki ôt'' De ôk balgák és értelmetlenek, és sötétségben járnak: az ország minden alapja remeg. ,,Istenek vagytok! -- én mondtam magam -- s a Fölségesnek fiai mindannyian, De meghaltok, mint más akármi ember, elhulltok a többi fejedelemmel!''[286] Kelj föl, Isten, tégy a földön ítéletet, mivelhogy jog szerint tiéid minden nemzetek.[287] ======================================================================== 82. Isten velünk -- ki ellenünk? Uram, ne hallgass, Isten, hagyd már a csendet, szüntessed már pihented! Im fölzendültek ellenségeid, s gyűlölôid fejüket emelik. Te néped ellen tanácsot koholnak, és védettjeid ellen tanakodnak.[288] Mondják: ,,Irtsuk ki, jertek, ôket! Népek közül kivesszenek! És többé Izrael nevérôl ne is legyen emlékezet. Igen, egy szívvel egyesek, és szövetséget kötnek ellened: Édom sátrai, izmaeliták, agarénusok és Moáb, Gebal, Ammon és Amalek, Filisztea s kik Tyrusban lakoznak, Még Asszur is velük szövetkezett, s Lót fiainak nyújt kezet.[289] Úgy bánj velük, mint Mádiánnal bántál, Sisarával, Jábinnal a Kíson patakánál, Kik Endornál elvesztenek, s a föld számára trágya lettenek. Bánj fejedelmeikkel, mint Orebbel és Zebbel, mint Zebaával s Szalmanával, minden vezéreikkel.[290] Azt mondották vezéreik: ,,Foglaljuk el magunknak az Isten földjeit!'' Én Istenem, tedd ôket olyanokká, mint a levél, mit elkap a vihar,[291] mint a pozdorja, melyet szél kavar. Mint tűz, amely erdôt éget fel, s mint láng, amely hegyeket perzsel. Így űzd el ôket viharoddal, tovaseperd zivataroddal, Töltsd el szégyennel arcukat, neved után, Uram, hadd járjanak! Szégyenbe jussanak, végig rettegjenek, piruljanak s elvesszenek, És tudják meg, hogy te, kinek Úr a neved, fölséges egymagad vagy egész világ felett. ======================================================================== 83. Édes az Isten háza! Milyen édes a te hajlékod, seregeknek Ura! vágyódik lelkem, epedve sóvárog az Úrnak csarnokaiba; Szívem és testem késztet az élô Istenhez repesnem. Hisz a veréb is házat lel magának, fészket a fecske is, fiókáinak hol helyet találjon: Én oltárodnál, seregek Ura, én Istenem, királyom! Boldogok, Uram, kik házadban élnek, és mindörökké tégedet dicsérnek. Boldog, akinek te vagy segítségül, ha szívében zarándoklásra készül.[292] Kiaszott völgyeken ha jár, nyomán források fakadoznak, s korai esôk áldást patakoznak.[293] Ereje napról-napra nô: hisz az istenek Istenét láthatja meg Sionban ô.[294] Seregek Ura, halld imám, Jákob Istene, figyelmezz reám! Nézz le reánk, paizsunk, Isten, és fölkented arcát tekintsd meg![295] Csarnokaidban egy nap bizony hogy többet ér egyéb napok ezreinél. Inkább állanék Istenem házának küszöbén, semhogy a bűnösök sátrában lakjam én. Mert nap az Isten és paizs, kegyelmet ád az Úr és dicsôséget is. Nem vonja meg a jót azoktól, akik feddhetetlen járnak. Seregek Ura, boldog ember kinek reménye Nálad! ======================================================================== 84. Isten az irgalmasság Istene! Kegyelmes voltál földedhez, Uram! Jákobnak sorsát jóra fordítottad. Megbocsátottad néped vétkét, minden bűneit betakartad. Minden haragod megcsendesítéd, indulatodnak lohasztád tüzét. Építs meg újra minket, mi szabadító Istenünk, és bosszúságod szüntesd ellenünk! Vagy haragod ránk mindörökre gerjedt? bosszúd egy ízrôl másik ízre terjed? Nemde, hogy megélesztesz újra minket, és a te néped vígad majd tebenned? Engedd, Uram, irgalmad látnunk, és hozd el már szabadulásunk. Hadd halljam, az Úristen mit beszél:[296] bizony, hogy ô békességet beszél az ô népének én szentjeinek, s kik szívükben ôhozzá tértenek. Bizony félôihez közel a váltság napja, hogy országukat a dicsôség lakja.[297] És találkozni fog hűség és irgalmasság, és csókolózik béke és igazság.[298] A földbôl hűség zsendül, igazság néz le mennybül. Az Úr is ád majd javakat, földünk pedig gyümölcsöt ad. Igazságosság jár nyomán jólét jár léptei után.[299] ======================================================================== 85. Könyörgés segítségért Hajtsd meg füledet, hallgass rám, Uram, mert szegény vagyok és gyámoltalan. Óvd meg lelkemet, mert jámbor vagyok, szabadítsd meg szolgádat, mert rád hagyatkozott. Te vagy én Istenem, könyörülj rajtam, én Uram, mivel hozzád kiáltok untalan. Vidámítsd meg szolgád szivét, mert szívem hozzád emelem, Uram. Mert jó vagy, Uram, és kegyes, és irgalommal teljes, ki téged hív, mindenkihez. Imádságomat hallgasd meg, Uram, vedd figyelembe könyörgésemet. Hozzád kiáltok szorongatásom napján, mert te meghallgatsz engemet. Nincs istenek közt másod, én Uram,[300] mint a te műveid, nincs semmi más olyan. Eljönnek mind, amiket teremtettél, a nemzetek, Uram, téged imádnak, s hirdetik nevedet. Mert nagy vagy s művelsz csodadolgokat: te vagy az Isten egymagad. Utadra taníts meg, Uram, hogy járhassam igaz ösvényedet, szívemet úgy irányítsd, hogy féljem nevedet. Magasztallak egész szívemmel, én Uram, Istenem, s nevedet mindörökké hirdetem: Mivel nagyságos volt rajtam kegyelmed, s az alvilágnak mélységeibôl lelkemet kimentetted. Isten, kevélyek kelnek ellenem, a gôgösök hordái én életemre lesnek, téged számba se vesznek. De te, én Uram, Istenem, jóságos vagy s kegyelmes, haragra késedelmes, hűséges, nagytürelmes. Fordulj felém és könyörülj meg rajtam; szolgádnak add erôdet, szolgálód fiát segítsd meg a bajban. Add nekem kegyelmed jelét,[301] hogy lássák gyűlölôim és szégyenkezzenek, hogy te, Uram, segítesz s vígasztalsz engemet. ======================================================================== 86. Jeruzsálem a népek anyja Kedves az Úrnak, amit alapított a szent hegyeken,[302] Sion kapui kedvesebbek, mint Jákob bármely hajloka. Dicsô dolgokat hirdetnek felôled, Istennek városa! Odasorolom Ráhábot és Bábelt tisztelôim körébe,[303] ime Filisztea és Tyrus is s az Aethiopok népe: mind ott születtek. Sionról egykor mondva lészen: ,,Mind egyenként benne születtek ôk, s maga a Magasságos ád Sionnak erôt.'' Az Úr be fogja írni na népek lajstromába: ,,Ezek is ott születtek.''[304] És táncolni és énekelni fognak: ,,Minden kútfôim tebenned buzognak.''[305] ======================================================================== 87. A bélpoklos imája Uram, Istenem, naphosszat kiáltok, éjszaka elôtted siránkozom, Jusson el hozzád imádságom, hallja meg füled, hogy kiáltozom. Mert fájdalommal a lelkem tele, s éltem az alvilághoz közeleg. Azok közé számítanak, kik szállnak már alá a sírverembe, olyan lettem, mint az erôtlen ember. A halottak között van vetve ágyam,[306] mint a megölté, ki fekszik sírjában, Kirôl már nálad nincs emlékezet, és akit gondod már elengedett.[307] Mély sírgödörbe vetettél be, örvénybe, sötétségbe, Megnehezült énrajtam haragod, minden hullámod fejemre csapott. Elvitted messze tôlem minden barátomat, megútáltattál velük engem, rab lettem és kijárnom nem szabad. Szemem elsorvad inségem miatt, nap-nap után, Uram, hozzád kiáltok; tehozzád tárom karomat. Vajjon a holtakért cselekszel-é csodákat? avagy dicsérni téged fölkelnek-é az árnyak? Vajjon beszélik-e a sírban jóságodat, avagy az alvilágban hűséges voltodat?[308] Látják-e a homályban csodatetteidet? e feledés földjén kegyelmedet?[309] Ám én, Uram, hozzád kiáltozom, imám eléd száll kora hajnalon. Miért veted el, Uram, lelkemet? arcod elôlem mért elrejtezett? Gyermekkoromtól nyomorult holteleven vagyok, borzalmaid hordoztam s lankadok. Haragod elborított engemet, borzalmaid megsemmisítenek. Szüntelenül mint víz körülömölnek, egyszerre mind elözönölnek. Elvittél messze tôlem rokont, barátokat, bizalmasom csak a homály maradt. ======================================================================== 88. Dávid házának dicsôsége és hanyatlása Az Úr kegyelmeit éneklem szüntelen; szájammal minden nemzedéken át hűséged hirdetem. Mert mondottam: ,,Szilárdan áll a kegyelem örökre''; hűséged építetted az egekre. ,,Választottammal én szövetséget kötöttem, Dávid szolgámnak esküt tettem:[310] Maradandóvá tészem örökre magvadat, minden nemzedékekre építem trónodat.'' Csodáid, Uram, egek magasztalják, szentjeid gyülekezetében hűséged vallják.[311] A felhôkben ki fogható az Úrhoz? istenfiak között ki hasonló az Úrhoz? A szentek tanácsában Isten félelmetes, mindennek körülötte nagy és rettenetes. Uram, seregek Istene, ki egyenlô tevéled? hatalmas vagy Uram, s körülövez hűséged. Tengerek gôgjén te uralkodol, te csendesíted hullámát, ha háborog. Ráhábot eltiportad, általszúrtad,[312] ellenségeid hatalmas karoddal szerteszórtad. Tiéd az ég s a föld tiéd, a földkerekét, s ami azt betölti, te építéd. Éjszaknak, Délnek alkotója vagy, Tábor és Hermon nevedben vigad. Karod hatalmas, kezed erôs és jobbod diadalmas. Igazság és a Jog trónod alapjai, kegyelem s hűség fullajtárjaid.[313] Boldog a nép, amely tud ünnepelni, Uram, arcod fényében járni-kelni. Nevedben ôk ujjongnak szüntelen és igazságod nagyságuk leszen. Mert te vagy erejüknek fényessége, s felemeli szarvukat kegyességed.[314] Mert a mi pajzsunk az Úré és királyunk Izrael szentjeé.[315] Egykor látásban szóltál szentjeidhez és mondád:[316] ,,Egy hôsnek én koronát adtam; a nép közül egy választottat felmagasztaltam. Dávid szolgámra leltem én, s szent olajommal fölkeném. Vele lesz immár mindig jobbkezem, s karomtól ô erôs leszen. Ellenség ôt rá nem szedi, sem a gonosz meg nem töri. Szétzúzom ellenségeit színe elôtt, lesujtom azt, aki gyűlöli ôt. Hűségem és kegyelmem rajta s fölemelkedik nevemben a szarva. Kezét kinyujtom a tenger fölé jobbját a folyamok fölé.[317] Így szólít majd: ,,Atyám vagy nékem,[318] én Istenem, kôsziklám, menedékem!'' Elsôszülötté teszem ôt, fölségessé a föld királyai között. Örökké bírja én kegyelmemet, bizonnyal én állom kötésemet! És ivadéka mindig élni fog, és trónja, mint a mennyei napok.[319] De ha fiai elhagyják törvényem, ha nem járnak többé az én igémen, Ha megtörik meghagyásaimat, és meg nem tartják parancsaimat: Vesszôvel büntetem meg bűnüket, ostorokkal vétségüket. Ám kegyelmemet vissza nem vonom, és hűségemet meg nem tagadom.[320] Szövetségem meg nem hazudtolom, ajkam igéjét meg nem másolom. Én szentségemre esküdtem meg egyszer: bizony hazudni én Dávidnak nem fogok, Ivadéka örökké megmarad, és elôttem lesz trónja, mint a nap, És mint a hold, amely -- az égen hűséges tanú --[321] örökké megmarad.'' S mégis ellökted, elvetetted,[322] nehéz haragod fölkentedre gerjedt. Megvetetted szövetségét szolgádnak, s koronáját földig gyaláztad. Minden falait lerontottad, erôsségeit pusztulásnak adtad. Fosztogatta mind, aki arra járt,[323] szomszédok elôtt gyalázatra vált. Elleneinek jóbbját fölemelted, ellenségei örömmel beteltek, Megtompítottad kardja élét, a harcban gyôzni nem segéléd. Elvetted tôle fényességét, földre sujtád királyi székét, Fiatalkora napjait megkurtítottad,[324] gyalázattal elborítottad. Meddig, Uram? Végképp elrejtezel? haragod lángként még meddig tüzel? Emlékezzél én kurta életemre, s mily mulandónak alkottad az embert.[325] Hol olyan élô, ki nem lát halált, s az alvilág kezétôl megóvhatná magát? Régi irgalmad, Uram, hol vagyon, melyet Dávidnak esküvel ígértél hűségedben egykoron? Nézd meg, Uram, szolgáidnak gyalázatát: keblemben hordozom a nemzetek minden erôszakát,[326] Mellyel gyalázzák, Uram, ellenségeid, mellyel gyalázzák fölkentednek lépteit.[327] * * * Áldott legyen az Úr mindörökké: úgy legyen! úgy legyen! ======================================================================== 89. Mulandó az emberélet! Uram, te lettél menedékünk, nemzedékektôl nemzedékekig.[328] Mielôtt még a hegyek lettek, föld és a világ megszülettek, Isten, te vagy öröktôl örökig.[329] A halandót ismét porrá teszed, s mondod: ,,Emberfiak, a porba térjetek!''[330] A te szemedben ezer év, akár a tegnap, úgy tünik tova, s mint egy ôrállás éjszaka.[331] Te elragadod ôket: olyanok lesznek, mint a hajnalálom, és mint a fűnek sarja nyáron: Reggel kisarjad, fölvirul, estére lekaszálják, elkonyul.[332] Bizony, hogy elsorvadtunk haragodtól, és megzavarodtunk bosszúságodtól.[333] Mert szemed elé vetted vétkeinket, arcod fényességébe mi titkos bűneinket. Haragodtól elszálltak napjaink, sóhajként múltak el esztendeink. Mindössze hetven év egész életkorunk, nyolcvan talán, ha erôsek vagyunk; Az is jobbadán hívság és törôdés, sebesen elszáll, s elragadtatunk. Ki érti meg hatalmát haragodnak, s a teneked kijáró félelemmel ki érti erejét bosszúságodnak? Taníts meg számbavenni napjainkat,[334] hogy bölcs szivet szerezhessünk magunknak. Fordulj meg, Uram! -- meddig késel? légy szolgáidhoz kegyességgel. Tölts el minket mihamar irgalommal, hogy minden napjainkban vígadjunk vigalommal. Vidámíts meg az ostorod alatti napokért, a sok bajt látott évekért. Szolgád fölött ragyogjon föl műved, és fényességed fiaik felett. Szálljon ránk Urunk Istenünk jósága, s kezünk munkáját igazítsd jó végre, kezünk munkáját igazítsd jó végre![335] ======================================================================== 90. Isten árnyékában Aki a Felségesnek lakozol oltalmában, és a Mindenhatónak nyugoszol árnyékában: Mondjad az Úrnak: ,,Menedékem és váram vagy te nékem,[336] én Istenem, tebenned van reményem'' Mert ô megment a vadásznak tôrétôl, a romlás pestisétôl, Tollaival fog védelmezni téged, szárnyai alatt ád menhelyet néked: pajzs és páncél az ô hűsége. Nem kell majd félned éji rémalaktól, nem fényes nappal surranó nyilaktól, Nem a sötétben lopódzó ragálytól, sem a sorvasztó déli döghaláltól. Ezrek hulljanak bár oldaladon és tízezerek jobbodon, meg sem közelít tégedet az ártó. Ám bizony, hogy majd szemeid meglátják, s szemlélhetik bűnösök lakolását. Mivel neked erôsséged az Úr, a Magasságost választottad oltalmadúl. Téged a gonosz el nem érhet, szerencsétlenség sátradhoz nem férhet. Angyalainak parancsolt felôled, hogy oltalmazzák minden utadat.[337] Tenyerükön fognak hordozni téged,[338] kôbe ne üssed lábadat. Áspiskígyón majd és viperán járkálsz, és letiprod az oroszlánt, a sárkányt. Mert hű volt hozzám, megszabadítom; mivelhogy nevem ismeri, én megoltalmazom.[339] Kiált hozzám, és meghallom szavát: a szükségben mellette állok, megmentem s fölemelem dicsôségben. Jóltartom ôt napok hosszú sorával, és megmutatom neki üdvösségem.[340] ======================================================================== 91. Sabbat-himnusz Jó az Úristent áldani, nevedet, ó Fölséges, énekkel dallani: Hirdetni reggel kegyességedet, éjszakánkint hűségedet.[341] Tízhúrú lanton, hárfaszóval, citera mellett, énekszóval. Mert tetteid, Uram, énnékem örömem; és kezed művein örvendezem. Műveid, Uram, mily felségesek! gondolataid nagy mélységesek! Ki ezt nem látja, balga férfi, esztelen, aki meg nem érti. Ha virágzanak is fűként a bűnösök, s tündökölnek minden gonosztevôk, Elrendelve pusztulásuk végtelen,[342] te pedig, fölséges vagy örökké, Istenem. Mert íme, Uram, ellenségeid, mert íme ellenségeid elvesznek, szétszóratnak mind, kik gonoszat tesznek. Szarvamat, mint a bivaly szarvát, felmagasztaltad; elárasztottál színtiszta olajjal,[343] Ellenségeim lenézte szemem, s a gonoszul ellenem támadókról jó híreket hallott fülem.[344] Virul az igaz, mint a pálmafa, növekszik, mint Libanon cédrusa.[345] Elültetvék az Úr házában,[346] Istenünk csarnokaiban virulnak ôk. Gyümölcsöt hoznak vénségükben is, kövérek lesznek s zöldelôk, Hogy hirdessék, milyen igaz az Úr, az én kôszirtem, igaztalanság benne nincsen. ======================================================================== 92. Az ôsvizek Ura Az Úr uralkodik, fönségbe öltözött,[347] erôbe öltözött, övet kötött. A föld kerekét ô ágyazta meg,[348] s az nem remeg. Erôs trónszéked kezdet óta, élsz örök óta. Folyók emelik fel, Uram, folyók emelik szavukat, folyók emelik habzúgásukat. Hatalmasabb, mint sok vizek zúgása, hatalmasabb, mint tenger harsogása, hatalmas a magasságban az Úr. Bizonyságaid erôs-igazak,[349] az idôk végéig, Uram, szentség illeti házadat. ======================================================================== 93. Isten a bosszúállás Ura! Bosszúálló Isten, Uram, bosszúálló Isten, jelenj meg! Föld ítélôje kelj fel, s fizess meg érdemük szerint a gôgöseknek. A gonoszok még meddig, ó Uram, a gonoszok még meddig dicsekednek? Tajtékoznak, orcátlanul beszélnek, kevélykednek, akik gonoszat cselekednek! Népedet tiporják, Uram, örökségedre törnek, Gyilkolják az özvegyet, idegent, árvákat öldökölnek. S mondják: Nem látja ezt az Úr szeme,[350] nem veszi észre Jákob Istene! Népem balgái, jól legyetek résen! esztelenek ti, mikor kaptok észhez? Ki a fület plántálta, az ne halljon? ki szemet alkotott, ne látna vajjon? Nem büntet-é, ki népeket nevel meg, aki értelmet ád az embereknek? Tárva az Úr elôtt emberek gondolatja: csupa hiúság azok foglalatja. Boldog, Uram, akit te megnevelsz, s törvényedben kioktatsz, Hogy békét adj neki a rossz napon, amig megássák vermét a gonosznak. Mert népét az Úr nem taszítja el, örökségét nem hagyja el: Az ítélet az igazsághoz tér meg,[351] s az igaz szívek mind nyomába térnek. Rossz ellen síkra érettem ki száll? gonoszok ellenében én ügyemhez ki áll? Ha az Úrnál nem volna menedékem, lenn lakna lelkem, kicsi híjja már, a csendesség helyében.[352] Ha ,,Ingadoz a lábam'' -- gondolom, kegyelmed, Uram, az én támaszom. Ha sokasodnak a gondok szívemben, a te vígasztalásod megvidámítja lelkem. Vajjon hozzád szegôdhet-é a hamisság bírói széke, amely gyötrelmeket teremt, mintha a törvényt töltené be?[353] A jók lelkére rája lesnek, ártatlan véren ítélkeznek. Bizony az Úr lesz az én váram, és Istenem menedék-sziklaszálam. S rájuk téríti vissza vétküket, öngonoszságuk veszti ôket el, Urunk, Istenünk veszti ôket el. ======================================================================== 94. Venite exultemus Domino! Örvendezzünk, jertek, az Úr elôtt, ujjongjunk üdvünk sziklája elôtt! Lépjünk színe elé dícséretekkel, és ujjongjunk elôtte énekekkel, Mert nagy Isten az Úr, nagy király minden istenek felett, Kezében vannak mélyei a földnek, és a magasságos hegyek. Övé a tenger: ô alkotta meg, s a szárazföld: keze formálta meg. Boruljunk földre, jertek, és úgy imádjuk ôt, térdre boruljunk mi Urunk és Alkotónk elôtt. Mivel ô a mi Istenünk, Urunk, mi pedig legelészô nyája, kezes bárányai vagyunk. Bár hallgatnátok ma az ô szavára: ,,Sziveteket meg ne keményítsétek, mint Meribában,[354] mint Massza napján a pusztában, Hol atyáitok megpróbáltak engem, megkísértettek, bár szemükkel látták, amiket cselekedtem, E nemzedéktôl negyven éven át megundorodtam, s mondtam: E népnek szíve tévelyeg és utaimat nem ismerte meg. Haragomban kimondtam esküvel:[355] ,,békességembe nem juthatnak el.'' ======================================================================== 95. Énekeljetek az Úrnak! Az Úrnak énekeljetek új éneket,[356] az Úrnak énekeljetek, ti földek, mindenek. Az Úrnak énekeljetek, és nevének mondjatok áldást, hirdessétek nap nap után szabadítását. Mondjátok el dicsôségét a nemzetek között, és csodatetteit minden népek között. Mert nagy az Úr, dícséretes nagyon, félelmesebb, mint minden istenek: Mert a pogányok istenei bábok, az Úr pedig alkotott egeket.[357] Elôtte jár a méltóság, a szépség; hatalom és fény ül szentséges székén. Adjátok meg az Úrnak, népcsaládok, adjátok meg az Úrnak dicsôségét, hatalmát; nevének dicsôségét az Úrnak megadjátok! Tornácaiba lépjetek, ajánljátok fel az áldozatot, és szent díszben az Úrnak imádást adjatok.[358] Földkerekség, reszkess az Úr elôtt; király az Úr, mondjátok el a nemzetek között. ô tette a földet szilárddá: meg nem ing, a népeken igazságban uralkodik.[359] Örvendjen az ég, repessen a föld; zúgjon a tenger s mi tengert betölt; ujjongjon a mezô s mind, ami rajta él. Akkor örülni fognak az erdô minden fái az Úr elôtt, mivelhogy jô, mivelhogy jô, és a földön ítél. A földnek kerekét igazságban itéli meg, hűségében a népeket. ======================================================================== 96. Isten ítél! Az Úr országol: ujjongjon a föld,[360] vígadozzon a szigetek soka.[361] Felleg és homály veszi ôt körül, igazság és a jog trónjának fundamentoma. Elôtte tűz jár és fölégeti köröskörül az ellenségeit. Villámai földszerte fénylenek, látja a föld és megremeg. Hegyek az Úr elôtt viaszként szétömölnek, ura elôtt az egész földnek. Igazságát rivallják az egek, nagyságát látják minden nemzetek.[362] Megszégyenülnek mind, akik faragott képeket imádnak, s akik bálványoknak örülnek; minden istenek elébe terülnek.[363] Hallja ezt és örvend Sion, Juda városai ujjonganak,[364] Uram, ítéleted miatt. Mert nagy vagy, Uram, mind a föld felett, felségesebb, mint minden istenek. Szereti az Úr, aki rosszat gyűlöl, és szentjei lelkét megója, gonosz kezébôl ô szabadítója. Fényesség kél az igaz emberekre, vígasság az egyenes szívüekre. Igazak, az Úrban vígadjatok és szent nevére áldást mondjatok! ======================================================================== 97. A nagy Bíró dicsôsége Az Úrnak új dalt énekeljetek,[365] mert csodadolgokat cselekedett. A diadalt kivívta jobbkezével, szentséges karja erejével. Szabadítását az Úr tudtul adta, a nemzetek színe elôtt ô igazságát megmutatta. Eszébe vette jóságát, hűségét, Izrael házához kegyelmességét. A föld minden határa látta Istenünk üdvösségét. Minden földek, az Úr elôtt ujjongjatok![366] örvendjetek, vígadjatok, daloljatok! Daloljatok az Úrnak citerával, citerával és hárfa szózatával, Harsonával és kürt szavával: az Úrnak és királynak színe elôtt ujjongjatok. Zúgjon a tenger s a benne valók, a földkerekség s a földön lakók. A folyamok kézzel tapsoljanak,[367] a hegyek is velük ujjongjanak Az Úr elôtt, mivelhogy jô, mivelhogy jô s ítél a föld felett. Igazságban ítéli meg a földnek kerekségét, és méltányosságban a népeket. ======================================================================== 98. Háromszor szent az Úr! Király az Úr: a népek megremegnek; Kerubokon a trónja: reng a föld,[368] Nagyságos Sionban az Úr, és fölséges minden népek fölött. Áldják nagy és félelmetes neved: szentséges az! Király a nagyhatalmas, igazságot szeret;[369] te tetted szilárddá a rendet, az igazságot és jogot Jákobban te teremted. Dícsérjétek Urunkat, Istenünket, s boruljatok lábai zsámolyához:[370] szentséges az! Mózes és Áron voltak a papok, és Sámuel, kik nevét szólították, kiáltottak az Úrhoz s ô rájuk hallgatott. Felhôoszlopban szólott ô nekik, s ôk meghallották rendeléseit, a törvényt, melyet ô adott nekik. Uram, Istenünk, meghallgattad ôket, Isten, kegyes voltál nekik, ám megtoroltad bűneik.[371] Dícsérjétek Urunkat, Istenünket, s boruljatok le szent hegye elôtt: szentséges a mi Urunk, Istenünk! ======================================================================== 99. Szolgáljatok az Úrnak! Ujjongjatok az Úrnak, minden földek,[372] szolgáljatok az Úrnak vígassággal. Járuljatok színe elé az ujjongás szavával. Tudjátok meg, hogy ô az Úr, az Isten, ô alkotott és övéi vagyunk, az ô népe s az ô legelôjének bárányai vagyunk.[373] Lépjetek be kapuin dícsérettel, tornácaiba énekekkel; áldjátok ôt, dícsérjétek nevét. Mert jóságos az Úr,[374] örökké tart kegyelme, s hűségét látja minden nemzedék. ======================================================================== 100. Királyi fogadalom Igazságot s kegyelmet dalolok, neked, Uram, zsoltározok. Járni fogok a szeplôtelen úton: mikor jelensz meg nálam?[375] Tiszta szívvel akarok járni-kelni házam lakában. Szemem elé nem állítok igazságtalanságot; Törvényszegôket gyűlölök, magamhoz nem bocsátok. Az álnok szív tôlem távol legyen; ami gonosz, nem ismerem. Felebarátját titkon aki rágja, elveszítem,[376] A nagyralátót, a felfújt szivűt; nem szenvedem. Országszerte a híveken szemem, ôk lakjanak velem. Kinek útjai szeplôtelenek, cselédem az legyen. Hajlékomban nem fog lakozni, akinek szíve álnok. Szemem elôtt a hazugságokat beszélôk meg nem állnak. Irtani kelek országszerte mindennap minden bűnözôt,[377] Kigyomlálok az Úrnak városából minden gonosztevôt. ======================================================================== 101. Szorongó lélek éneke Jeruzsálem romjain Uram, hallgasd meg imádságom, jusson elédbe kiáltásom. Ne rejtsd el arcodat elôlem, amely napon eljô szorongatásom. Hajlítsd füled felém: hamar hallgass meg, amikor hozzád kiáltok én. Mert mint a füst, enyésznek napjaim, és mint a tűz, elégnek csontjaim. Kiaszott, mint a fű, úgy szárad el szívem, elfelejtem megenni kenyerem; Nyögéseim olyan nagyok, hogy már csak csont és bôr vagyok.[378] Olyan vagyok, mint puszták pelikánja, mint a bagoly a romokon,[379] Mint magányos madár a háztetôn, álmatlanul sóhajtozom. Elleneim gyaláznak naphosszat engemet, átokszó lett nevem azoknak, akik dühöngnek ellenem.[380] Mivel kenyér gyanánt hamut eszem, italomat könnyekkel keverem Mert haragra gerjedtél és bosszúra, mivelhogy fölemeltél és elejtettél újra.[381] Mert mint az elnyúlt árnyék, napjaim olyanok,[382] és mint a széna, száradok. Ám mindörökre, Uram, élsz te és a te neved minden nemzedékre. Kelj fel és essék Sionon szíved meg, mert itt az idô, mert órája eljött te könyörületednek. Mert kedvesek kövei szolgáidnak, és omladékán siralommal sírnak.[383] És félni fogják nevedet, Uram, a nemzetek, és mind a föld királyai te dicsôségedet, Amikor az Úr Siont megújítja, s dicsôségében megjelen, Szegények imájához odafordul, s könyörgésük nem utasítja el. Az eljövendô nemzedéknek mindezek fölírassanak,[384] a nép, amely ezután születik, dicsérje az Urat. Mert magas szentélyébôl letekintett, az Úr a mennybôl a földre tekintett, Hogy hallja a rabok sóhajtozásait, s megoldozza a halál fiait, Hogy Sionból vallják az Úr nevét, és Jeruzsálemben dícséretét, Mikor a népek össze fognak állni, és az országok az Urat szolgálni.[385] Erôimet az utban felemésztette,[386] napjaim elmetszette. Mondom: én Istenem, ne végy el engem napjaim felében; éveid tartanak át minden nemzedéken. Kezdetben a földet fundáltad, az ég is kezeid munkája. Ôk elmulnak, te nem mulsz el soha, mindenek elöregszenek, akár egy rossz ruha. Akár egy köntöst, váltogatod ôket, és elváltoznak: te pedig ugyanaz vagy, és esztendeid el nem fogyatkoznak. Te szolgáid fiainak biztos leszen hajlékuk, és tartós lesz elôtted maradékuk. ======================================================================== 102. Az isteni irgalmasság himnusza Áldjad én lelkem az Urat! ami él bennem, szent nevét dícsérje. Áldjad én lelkem az Urat és emlékezzél minden jótettére. ô megbocsátja minden vétked, és meggyógyítja minden gyengeséged. Megváltja pusztulástól életed, kegyelemmel és irgalommal koszorúz tégedet. Életedet javakkal bôven áldja: megújul ifjúságod, mint sasnak ifjúsága.[387] Az Úr az igazságnak cselekszi műveit, és minden elnyomottat igazához segít. Mózesnek tudtul adta útjait, Izrael fiainak tetteit. Az Úr irgalmas és kegyelmes, nagyirgalmú és hosszan-türödelmes.[388] Nem pörlekedik szüntelen, nem örökös haragja sem. Nem bánik velünk bűneink szerint, és nem fizet gonoszságunk szerint. Mert amilyen magas az ég a föld fölött, jósága oly hatalmas azokhoz, akik félik ôt. Amilyen messze van a napköltétôl naplenyugta: bűneinket tôlünk oly messze dobja. Mint fiaihoz az atya kegyelmes: az ôt félôknek az Úr úgy kegyelmez, ô ismeri, mibôl alkottatunk, emlékezik, hogy por vagyunk. Az ember napjai olyanok, mint a széna, virul, mint a mezôk virágai: De átfú rajta szél, és nincs többé sehol: többé helye sem ismeri.[389] Ám áll öröktôl örökig félôihez az Úr irgalmassága, fiak fiaihoz ô igazságossága. Azokhoz, akik szövetségét tartják, és parancsait cselekedni emlékezetben hordják. Az Úr trónszékét állítá egekben, uralkodik, kormányoz mindenekben. Áldjátok az Urat, ti minden angyalok, kik veszitek parancsát, erôs hatalmasok, hogy engedelmesen megtartsátok szavát. Áldjátok az Urat, minden seregei, szolgái, kik cselekszitek akaratát. Áldjátok az Urat, ti minden művei, minden helyen uralkodótokat; áldjad, én lelkem, az Urat! ======================================================================== 103. A Teremtés himnusza Áldást mondj, én lelkem, az Úrnak! nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem! Fenségbe és szépségbe öltözöl és a fényesség burkol, mint köpeny. Sátor gyanánt feszíted az eget ki,[390] a vizeken építetted lakóhelyed.[391] A felhôket rendeled fogatoddá, magad a szelek szárnyán viteted. A szeleket teszed követeiddé, tüzes villámokat cselédeiddé. Felállítottad a földet talapzataira: meg nem inog soha, soha.[392] Az ôstengert adtad rá köntösül,[393] vizek álltak a hegyeken fölül, De kiáltottál, s szétfutottak, mennydörögtél, s szerteriadtak. A hegyek kimeredtek, a völgyek meglapultak, amint helyüket kijelölted. Határt szabtál nekik, hogy át ne hágják, el ne borítsák mégegyszer a földet. Patakba csorgatod a források vizét, a hegyek közt suhannak szerteszét, Abból isznak minden réti vadak: s a vadszamarak oltják szomjukat; Ott fészkelnek mellettük az égi madarak, az ágak közt zengetik hangjukat. A hegyeket házad vizével öntözöd, műveid gyümölcsébôl lakozik jól a föld,[394] Füvet zsendítesz a barmok fogára, növényeket ember szolgálatára, Hogy földbôl hozzon elô kenyeret, s bort, vidámítni az ember-szivet; Hogy arcát olajjal derítse s szívét a kenyér felüdítse. Az Úrnak fái jóllakoznak, amiket ültetett, cédrusai a Libanonnak. A madarak ott fészket raknak, a gólyák a fenyôkön laknak. A magas hegyek a zergének, borznak a sziklák adnak menedéket. Holdat alkottál mérni az idôt; a nap tudja óráját alkonyának. Kiöntöd a sötétet, és éjszaka leszen, s az erdôk minden vadjai az éjben szertejárnak. Prédáért üvöltöznek a kölyökoroszlánok, s az Istentôl harapnivalót kérnek. Ha felkel a nap, visszatérnek és vackukon elheverésznek. Indul az ember munkája után és jár napestig a dolga után. Milyen számosak műveid Uram! bölcsességeddel teremtettél mindent; tele van a föld teremtményeiddel. Im itt a tenger, nagy és messze-széles: és benne csúszó-mászó rengeteg, nagy állatok és kicsinyek. Amott a hajók járnak szerte, s a Leviáthán, melyet alkotál, hogy játszadozzon benne.[395] S tetôled várja mind, hogy megadod idejében a harapnivalót. Te adsz nekik, ôk gyüjtenek, jóllaknak mind a jóból, ha megnyitod kezed. Ha arcod elrejted, megháborodnak; tönkremennek, ha lelkük megvonod, s porukba visszatérnek. Ha kibocsátod lelked, újra élnek,[396] s a föld színét megújítod. Az Úrnak örök dicsôség legyen! örvendjen az Úr ô műveiben. Ránéz a földre, és az megremeg: hegyeket érint, és füstölgenek. Mindéltemig énekelek az Úrnak, Istenem zengem, míg vagyok. Legyen elôtte kedves énekem: én az Úrban vígadozok. Vesszenek el a bűnösök a földrôl,[397] és ne legyenek többé gonoszok. Áldást mondj, én lelkem, az Úrnak! Alleluja. ======================================================================== 104. Isten jótettei a történelemben Magasztaljátok az Urat, kiáltsatok nevének, tetteit a népeknek hirdessétek. Daloljatok, zenéljetek neki, elbeszéljétek csodatetteit. Dicsekedjetek az ô szent nevében, aki az Urat keresi, örvendezzen szivében. Az Urat és erejét vizsgáljátok, szüntelen arcát kutassátok. Tartsátok észben a csodákat, amiket végbevitt, a jeleket s szájának ítéleteit. Sarjai szolgájának, Ábrahámnak, fiai Jákobnak, választottjának![398] A mi Urunk, az Isten ô, egész földön ítélkezô. Mindörökké emlékezik a szövetségre, az ígéretre, amelyet adott, ezernyi nemzedékre. A kötésre, melyet Ábrahámmal kötött, az esküre, melyet Izsáknak esküdött. Mit Jákobnak erôs törvényül rendelt, örök kötésül Izraelnek, Mondotta: Kánaán földjét neked adom, örökségül rátok hagyom. Amikor még kevesen voltak, csekélyek, s ama földön jövevények, És nemzettôl nemzethez vándoroltak, egy országtól a másik néphez, Reájuk elnyomót akkor sem engedett, értük királyokat megbüntetett: ,,Ne illessétek fölkentjeimet, prófétáimnak ártani ne merjetek![399] Éhséget hívott az ország fölé, s kenyerük készleteit végképpen megtöré. Már jó elôttük férfi küldetett: rabszolgaként eladták Józsefet. Lábát békóba verték, nyakát vasbilinccsel övezték. Mindaddig, míg szava betellett:[400] az Úr tett szót szolgája mellett. Küldött a király s feloldotta, a népek fejedelme, és kiszabadította. És háza fölé úrrá rendelé, elsôvé minden jószága fölé. ô nagyjait hogy megoktassa tetszése szerint, s bölcsességre tanítsa véneit. Izrael akkor Egyiptomba bément, s Jákob Kám földjén vendéggé lett.[401] És igen megsokasította népét, erôsebbé tette, mint ellenségét. Fordított szívükön, hogy népe ellen gyűlöletre keljenek, s szolgáin álnokságot cselekedjenek. Akkor Mózest, szolgáját küldte el, és Áront, akit kiszemelt. És ôk közöttük jeleket míveltek, Kámnak földjén sok csodatettet. Sötétet küldött, s lôn sötétség,[402] de nem hallgatták meg igéjét. Vizeik vérré váltanak, és megölte halaikat. Országuk a békáktól hemzsegett be egészen királyi házaikba. Szólott, s csapatban jöttek a legyek, és szúnyogok minden határaikra. Mint záporesô, hullt a jég, földjükre lángos tűz szakadt, Elvert szôlôt és fügefát széttördelé határaikban fáikat. Szólt, és sáskák jövének, és száma-nincsen rágó-féreg; És országuk minden füvét felemésztették, megemésztették földjeik gyümölcsét. Halálra sujtott földjükön minden elsôszülöttet, zsengéjét minden erejüknek. És kivezette ôket arannyal és ezüsttel megrakottan és törzseikben gyöngék nem akadtak. Örült Egyiptom, hogy kimentenek, mert rászállott miattuk rettenet. Felhôt feszített oltalmul föléjük, s tüzet, hogy legyen világos az éjük. Fürjeket küldött, mikor esedeztek, s égi kenyérrel bôven töltekeztek. A sziklát megnyitotta, víz omolt, s a pusztában folyóként szertefolyt. Mert szent szavára visszagondolt, mit szolgájának, Ábrahámnak mondott, És kivezette népét vígassággal, választottait örömujjongással. Nekik adta nemzetek földjeit, birtokul kapták népek javait. Hogy megtartsák rendelkezéseit, és kövessék törvényeit. Alleluja. ======================================================================== 105. Izrael bűnvallomása[403] Magasztaljátok az Urat, mert jó, irgalmassága örökkévaló. Ki mondja el az Úr hatalmas műveit, ki számlálhatja el minden dícséretit? Boldog, ki tartja a parancsokat, s ami igaz, mindig annál marad. Emlékezzél, Uram, reám a te népednek szóló kegyelemben, segítségeddel látogass meg engem. Hogy gyönyörködjem választottaidnak jósorán, és örülhessek néped örömén, s örökségeddel dicsekedjem én. Mint atyáink, vétekbe estünk, igaztalanul tettünk, gonoszat cselekedtünk. Egyiptomban atyáink nem becsülték meg te csodáid. Kegyelmeid teljére nem ügyeltek, de föllázadtak a Fölséges ellen a Vöröstenger mellett. Mégis nevéért ôket megmentette,[404] és erejét nyilvánvalóvá tette. Rárivallt a Vöröstengerre, és az megszáradott, s a habokon át ôket, mint puszta földön, átvezette. És megmentette ôket a gyűlölô kezébôl, és megszabadította az ellenség kezébôl. Ellenségeiket elborította vízáradat, élô közöttük nem maradt. Akkor igéjét elhivék, és zengették dícséretét. Ám tettei gyorsan feledve voltak: szándékában nem bizakodtak. Vágyaiknak a pusztán megeresztették fékét, a sivatagban az Istent kísérték. És ô megadta telni vágyuk, de sorvadást bocsáta rájuk.[405] S Mózesnek a táborban ellene szegülének, és Áronnak, az Úr szentjének. Megnyílt a föld s elnyelte Dátánt, s elborította Abiron hordáját. És hordájukat tűz emészté, a vétkezôket láng enyészté. Borjat formáltak Hóreb táján, és imádták az öntött aranybálványt. Dicsôségüket azzal cserélték el:[406] szénafaló bika képével. A szabadító Istent elfeledték, ki Egyiptomban nagyokat cselekvék, Kám országában csodadolgokat, a Vöröstengeren borzalmakat. Már-már azon volt, hogy elveszti ôket, ha választottja, Mózes Az Urnál közbe nem lép, hogy el ne vessze ôket, haragja csendesedjék. A sóvárgott földet lenézték,[407] és nem hitték Isten igéjét. Sátraikban dohogtak egyre, az Úrra nem hederítettek. S fölemelte kezét, úgy esküdött meg, hogy a pusztában leteríti ôket; Hogy nemzetek között elszórja magvukat, és országokon szerte széleszti magukat. És magukat a Bélfegorhoz adták, holt bálványoknak ették áldozatját.[408] Ingerelte ôt gonoszságuk, és szakadt a csapás reájuk. Ám akkor felkelt s ítélt Fineász, és megszűnt a csapás. És érdemül számíttatott ez néki nemzedékrôl nemzedékekre végig. Ám Meriba vizeinél ismét haragra kelték, ott Mózest is bajba keverték. Megkeserítették benne a lelket, s ajka óvatlan szókat ejtett.[409] Nem irtották a népeket, kikrôl az Úr rendelkezett. Pogányok közé elegyedtek, s műveikkel megegyesedtek; És szolgálták bálványaik, ám ez kelepce lett nekik.[410] Feláldozták fiaikat, démonoknak lányaikat, Ártatlan vért ontottanak, fiaiknak és lányaiknak vérét, akiket áldozatul adtak Kánaán bálványainak. Az országot vérbűn fertôzte meg, szennyesek lettek műveikkel ôk, s gaztetteikkel házasságtörôk.[411] Népe fejére akkor az Úr haragja szálla, és örökségét megutálta. És ôket nemzetek kezére adta, és úrrá lettek gyűlölôi rajta. És ellensége megnyomorgatá, és megalázta kezei alá. Megszabadítá sokszor-sokszor ôket, ám terveikkel elkeserítették, s bűneikért porba verôdtek, Szorongatásaikra mégis szemet vetett, mikor hallotta könyörgésüket. Kötésérôl javukra megemlékezett, s nagy jósága miatt szánásra gerjedett. És tette, hogy szánásra keltenek, kik foglyul vitték ôket, mindenek. Urunk, Istenünk, szabadíts meg minket, a pogányok közül gyüjtsd össze népedet, Hogy szent neved magasztalhassuk, és dícsérhessük dicsôségedet. * Áldott az Úr, Izrael Istene, öröktôl mindörökké: és mondja az egész nép: Ugy legyen! Alleluja! ======================================================================== 106. Megszabadítottak hálaéneke Magasztaljátok az Urat, mert jó, irgalmassága örökkévaló. Ezt mondják az Úr megváltottjai, kiket az ellenség kezébôl válta ki, És összegyűjtött országok közül, napkeletrôl és napnyugatról, éjszak felôl és dél felôl. A sivatag pusztán bolyongtanak, lakó város felé nem leltenek utat.[412] Szomjúhozának, éhezének, elepedett bennük a lélek. S kiáltottak az Úrhoz akkor a gyötrelembôl, s ô kiragadta a veszedelembôl. Egyenes úton ôket vezérelte, hogy lakozó városra leltek. Kegyességéért áldják az Urat, a csodákért, amiket végbe vitt ember fiainak. A sóvár lelkeket már színig jóllakatta, az éhes lelkeket jóval töltözni adta. Ültek sötétségben, homályban, vasban láncolva és nyomoruságban. Mivel az Isten igéjét lerázták, s megvetették a Fölséges tanácsát.[413] És megalázta szívük gyötrelemmel: meginogtak, és nem akadt segítni rajtuk ember. S kiáltottuk az Úrhoz akkor a gyötrelembôl, s ô megmentette a veszedelembôl. És sötétségbôl ôket s homályból kivezette, bilincseiket széjjelrepítette. Kegyességéért áldják az Urat, a csodákért, amiket végbe vitt ember fiainak. Mert összezúzott érces kapukat, leszaggatott vas-zárakat. Betegeskedtek gonoszságukért, és gyötrôdtek vétkeikért; Lelkük megútált minden étket, s halál kapuja közeléhez érték. S kiáltottak az Úrhoz akkor a gyötrelembôl, s ô megmentette a veszedelembôl. Igéjét küldte, attól lettek épek,[414] és a verembôl kimenekülének. Kegyességéért áldják az Urat, a csodákért, amiket végbe vitt ember fiainak. És áldozzák a hála áldozatját és tetteit ujjongva mondogassák. Akik hajóra szálltak, tengerekre, kalmárutakra, nagy vizekre, Azok látták az Úrnak műveit, tengerörvényben csodatetteit. Szólott s támasztott szélvihart, tengerhabokat magasba kavart. Egekig szálltak, örvénybe omoltak; a bajokban lelkük elolvadt. Szédültek, támolyogtak, mint a részeg, és minden tudományuk elenyészett.[415] S kiáltottak az Úrhoz akkor a gyötrelembôl, s ô kivezette a veszedelembôl. A vihar szelíd széllé változott, s elhallgattak a tengeri habok. Örültek akkor, hogy elcsendesedtek, s vágyuk révébe ôket elvezette. Kegyességéért áldják az Urat, a csodákért, amiket végbe vitt ember fiainak. Magasztalják a nép gyülekezetében ôt,[416] áldják a vének tanácsa elôtt! Sivatagokká tett folyamokat, szomjazó földdé vízforrásokat, Televény földet sós lapállyá, a rajta lakók bűnei miatt.[417] A pusztát változtatta tó vizévé, kiaszott földet vizek kútfejévé. S megtelepített éheseket ott, s várost emeltek benne lakniok. Bevetették a földet, szôlôket ültetének, és bôséges aratást élvezének. És megáldotta ôket, s igen megsokasodtak, és adott nekik bôven barmokat. Aztán megfogytak s nyomorultak lettek bajok, csapások nyomása miatt. De aki gyalázattal árasztja el a fôket, úttalan utakon bolyongni készti ôket, Felemelte a szegényt a nyomorból, és megsokasította a családokat, mint nyájakat. Látják ezt az igazak és örülnek, és elnémul minden gonosz ajak. Hol van a bölcs, aki mindezt fölérje, s az Úr jóságát igazán megértse? ======================================================================== 107. Isten segítsd meg gyötrött népedet[418] Kész az én szívem, Istenem, kész az én szívem, énekelnem és zsoltárt zengenem. Ébredj lelkem, ébredj citera, hárfa, a hajnalt keltem pirkadásra. A nemzetek közt, Uram, vallak, s a népek közt énekkel magasztallak. Mert nagy a te jóságod s felér az egekig, hűséged a fellegekig. Emelkedjél fel, Isten, az egeknek fölébe, az egész föld fölé ragyogjon dicsôséged! Hogy akiket szeretsz, megszabaduljanak, hallgass meg és terjeszd ránk jobbodat. Szólott az Isten szent helyén: ,,Ujjongva osztom el Szikhemnek földjét, felméretem Szukkothnak völgyét. Gálaád földje az enyim, Manasszesz földje az enyim, fejem sisakja Efraim, Juda királyi jogarom, Moáb a mosdó tálam, Édomra sarumat dobom, Filiszteán diadalmaskodom.'' Ki visz engem az erôs városig? ki vezet el egészen Édomig? Nem te, Isten, ki elvetettél minket? és nem kíséred már seregeinket? Ellenség ellenében te légy nekünk segély, mert emberi segítség mit sem ér. Istennel mi hôsök leszünk, s ô eltiporja ellenünk. ======================================================================== 108. Átok az istentelenre[419] Én dicsôségem, Istenem, ne hallgass![420] mert bűnös száj, mert álnok ajk tátong fel ellenem. Hazug nyelvvel beszéltek énvelem; megkörnyékeztek gyűlölet szavával, és ok nélkül támadtak ellenem. Szeretetemért megvádoltatom: én pedig csak imádkozom. Jóságomért rosszal fizetnek, gyűlölettel a szeretetnek. Támassz ellene gonosz embert, jobbja felôl álljon a vádoló.[421] Ha pereskedik, elmarasztaltassék, s kérése legyen hasztalanvaló. Napjai szűken legyenek, hivatalát más nyerje meg. Hadd legyenek fiai árvák, özvegyen hagyja hitestársát. Fiai szerteszét bolyongjanak s kolduljanak, puszta házukból kihajttassanak. Minden jószága uzsorások prédájává legyen, munkájának gyümölcsét hordja el idegen. Ne akadjon, ki baját bánja, árváit senki meg ne szánja. Maradékának magva megszakadjon, második ízre neve se maradjon. Atyái gonoszsága jusson az Úr eszébe, és irgalmat ne lásson anyja vétke. Legyen mindez az Úr elôtt örökkön, s még emlékük is vesszen ki a földön.[422] Sohasem gondolt az irgalmasságra, üldözte a nyomorodott szegényt, s a keseredett szívűt, hogy kergesse halálba. Átkot szeretett: hát fejére szálljon, nem akarta az áldást: hát tôle messze járjon. Öltsön magára átkot, mint ruhát: hatoljon az vízmódra belsejébe és csontjaiba olajképpen. Legyen rajt, mint a köntös, amelybe öltözik, s az öv, mellyel mindig övezkedik. Vádolóimra ezt mérje az Úr, s kik lelkem ellen szólnak gonoszúl. De te, én Uram Isten, állj mellém nevedért, ments meg engem kegyes jóságodért. Mert én nyomorult és szegény vagyok, és szívem bennem megszaggattatott. Mint elhanyatló árnyék, úgy haloványodom, és mint a sáska, lerázattatom.[423] A bôjtöléstôl térdeim inognak, húsom a soványságtól sorvad, Gúnytárgya lettem a világnak, fejet csóválnak, hogyha látnak. Uram, Isten, segíts meg! irgalmad szerint szabadíts meg! Hadd tudják meg, hogy ez a te kezed: ezeket, Uram, te teszed.[424] Hadd átkozzanak, csak te áldj meg, szégyenüljön meg, ki fejemre támad, s vígadozni engedd szolgádat, Öltözzenek szégyenbe, kik marnak engemet, és mint palásttal, gyalázatukkal födözködjenek. Áldom az Urat szájammal nagyon, sokaság közepett magasztalom. Mert ott áll a szegény jobbja felôl, s megszabadítja ítélôitôl. ======================================================================== 109. Az örök Pap-király Mondá az Úr az én Uramnak: ,,Jobbom felôl foglalj helyet, míg lábad alá ellenségeidbôl zsámolyt vetek.''[425] Kinyújtja Sionból az Úr hatalmad vesszejét: ,,Elleneid népének ura légy! Szentséges fényben születésed napján a fejedelemség neked adatott: a hajnalcsillag elôtt szültelek, miként a harmatot.''[426] Megesküdött az Úr és meg nem bánja: ,,Pap vagy te mindörökké Melkizedek módjára.''[427] Az Úr jobbod felôl:[428] királyokat haragja napján összetör, Megítél népeket, és tetemet halmoz tetemre;[429] fejeket zúz a földön szerteszét. Omló-patakból iszik az úton,[430] azért emeli magasba fejét. ======================================================================== 110. A csodatévô Isten dícsérete Egész szívemmel az Urat dícsérem, gyülekezetben, igazak körében. Nagyságosak az Úrnak tettei, és kutatni valók mindenkinek, ki ôket szereti. Nagyság és fölség mind, amit teszen, s igazságának vége nem leszen. Csodáinak emléket szerzett; irgalmas az Úr és kegyelmes. Ételt adott azoknak, kik ôt félik;[431] szövetségére örökké emlékszik. Népének megmutatta tetteinek hatalmát: hogy nekik adta örökül nemzetek birodalmát. Hűség s igazság, amit keze művel; parancsai mind teljesek erôvel. Mindörökké erôsen tartanak, méltányosságban és erôben állanak. Szabadulást küldött népének, örökre szerzett népével kötést ô, szent az ô neve és hódolni késztô. Az Úr félelme a bölcsesség kezdete: okosak mind, akik ôt tisztelik; az ô dícsérete megmarad örökig. ======================================================================== 111. A jámbor ember dícsérete Boldog ember, aki az Urat féli, rendelésein kedvét igen éli. Hatalmas lesz a földön magva, áldás száll az igaz fiakra. Házában bôség, gazdagság fakad, bôkezűsége mindig megmarad. Mint fény a sötétségben, az igazaknak oly világos,[432] kegyes és irgalmas és igazságos. Jó annak, ki kölcsönöz kegyesen és dolgaiban mindent igazsággal teszen. Mindörökétig meg nem inog az, örök emlékezetben marad meg az igaz. Szomorú hírtôl nem kell félnie, az Úrban bízik erôsen szive. Szíve szilárd, nincsen mit félnie, míg ellenségeit zavarba hullva nézi le. Osztogat, adakozik a szegénynek, és megmarad jósága szüntelen, fölkél a szarva dicsôségesen.[433] A bűnös látja ezt s bosszankodik, csikorgatja fogát és elpusztul dühében, a bűnösöknek vágya tönkre mégyen. ======================================================================== 112. Kicsinyek felmagasztalása Dícsérjétek, ti szolgái az Úrnak,[434] dícsérjétek nevét az Úrnak.[435] Legyen áldott az Úr neve, mostantól örökétig. Napfelkeltétôl nap lemenetéig dícsértessék az Úr neve. Magas az Úr minden népek felett, dicsôsége nagyobb, mint az egek. Ki olyan, mint az Úr, mi Istenünk, ki fenn trónol magasban s alátekint az égre s földre onnan?[436] Gyengét a porból felkarol, szegényt kiment a szenny alól, S nagyjai közt ád neki széket, nagyjai között ô népének. Beülteti a magtalant a házba,[437] fiak anyjául, vígasságba. ======================================================================== 113. Hatalmas és kegyelmes az igaz Isten! Mikor Izrael kijött Egyiptomból, barbár nép közül Jákob háza,[438] Akkor Juda lett ô szentélye, Izrael ô országa. Látta a tenger s elfutott, A Jordán hátat fordított. Hegyek, mint kosok, táncolának, a halmok, mint zsenge bárányok.[439] Tenger, mi lelt, hogy elfutottál? Jordán, hogy hátat fordítottál? Hegyek, hogy mint a kosok, táncolátok? ti halmok, mint zsenge bárányok? Reszkess az Úr elôtt, te föld, Jákobnak Istene elôtt, Ki sziklából teremt tavat, és kôszirtbôl forrásokat.[440] Ne nekünk, Uram, ne nekünk, a dicsôséget te nevednek add, irgalmad miatt, hűséged miatt.[441] Mért mondhassák a nemzetek között: ,,Hol van hát az ô Istenök?'' A mi Istenünk a mennyben lakik; és amit akart, mindent végbevitt. Ezüst, arany az ô bálványaik,[442] emberkezeknek tákolmányai. Szájuk vagyon, de nem beszélnek, szemük vagyon, de mégse néznek. Nem hallanak, pedig vagyon fülük, orrlyukaik s nem szagolnak velük. Kezük van s nem tapintanak; lábuk van s nem járnak azon; nem adnak hangot torkukon. Ilyenek lesznek ô mestereik: mind, kik bizalmuk beléjük vetik. Izrael háza az Úrban bízik: oltalmazójuk s pajzsuk ô. Áronnak háza az Úrban bizik: oltalmazójuk s pajzsuk ô.[443] Kik az Urat félik, az Úrban bíznak: oltalmazójuk s pajzsuk ô. Az Úr gondol velünk és áldást ad nekünk: Megáldja Izraelnek házát, megáldja Áron házát. Megáldja, akik félik az Urat, kicsinyeket és nagyokat. Megsokasít az Úr benneteket, titeket s fiaitokat. Az Úrtól áldva legyetek, aki teremtett földet és eget. Az egek az Úr egei, a földet emberek fiának engedi.[444] Az Urat nem holtak dícsérik, sem aki már leszállt az alvilágba. Mi vagyunk, akik az Urat dícsérik, mostantól fogva mindörökre, végig.[445] ======================================================================== 114. Kicsinyek oltalmazója Szeretem az Urat: mert meghallgatta esdô hangomat. Mert fülét hozzám hajlította, amely nap hozzá kiáltottam.[446] Körülvettek halál kötelei, alvilág tôrei elértek engemet; szorongatásra, gyötrelemre leltem; S hívtam az Úr nevét: ,,Mentsd meg, Uram, a lelkem!'' Jóságos az Úr és igaz nekünk, irgalmas a mi Istenünk. Ôrzi az Úr az egyszerűeket;[447] nyomorult voltam és megsegített. Térj meg, én lelkem, pihenôdre, hiszen az Úr jót tett veled. Mert megmentette lelkem a haláltól, szememet a könnyektôl, lábam a zuhanástól. Az Úr elôtt fogok majd járni én az élôk mezején.[448] ======================================================================== 115. Teljesítem fogadásomat az Úrnak! Erôs az én hitem, ha így is kellett szólanom: ,,Megaláztak igen nagyon!'' Mondottam félelmemben: ,,Álnok az ember!''[449] Mi az, amit az Úrnak adhatok, mindazért, amit énnekem adott? Az üdvösségnek veszem serlegét, és kiáltom az Úr nevét.[450] Fogadásaim megadom az Úrnak, hogy lássa mind a nép. Az Úr szemében drága nagy dolog, mikor meghalnak jámborok.[451] ó Uram, én a te szolgád vagyok, szolgád én s szolgálód fia:[452] te bilincseimet feloldozod. A hála áldozatját tenéked áldozom s az Úr nevét szólongatom. Fogadásaim megadom az Úrnak, hogy lássa mind ô népe. Az Úr házának udvarán, Jeruzsálemnek közepében. ======================================================================== 116. Dícsérjétek az Urat minden népek! Dícsérjétek az Urat, minden népek, minden nemzetek, hirdessétek! Mert erôs rajtunk az ô kegyessége, és mindörökké megmarad hűsége. ======================================================================== 117. Ünnepi ének az új templom felszentelésekor Adjatok hálát az Úrnak, mert jó; mivel irgalma örökkévaló.[453] Mondja Izrael háza: ,,Irgalma örökkévaló.'' Mondja Áronnak háza: ,,Irgalma örökkévaló.'' Mondják akik az Urat félik: ,,Irgalma örökkévaló.''[454] Szorongatásaimban küldtem az Úrnak szózatot,[455] meghallgatott az Úr és megszabadított. Az Úr velem: nincs bennem félelem; ember mit árthat énnekem? Az Úr velem van, ô a segedelmem, s látni fogom ellenségeimet megszégyenülten. Jobb az Istenre hagyakodni, mint emberekben bizakodni.[456] Jobb az Istenre hagyakodni, mint a fejedelmekben bizakodni. Minden nemzetek körülvettek engem: az Úr nevében ôket letepertem. Minden oldalról körülvettek engem: az Úr nevében ôket letepertem. Körülrajzottak, mint a méhek, engem; mint tüskegalyt a tűz, úgy megperzseltek engem: az Úr nevében ôket letepertem.[457] Kergettek, taszigáltak, hogy esnék el, de az Úr hozzám fordult segítséggel. Az Úr erôm és bátorítóm, ô lett nekem megszabadítóm. Ujjongás és üdvösség szava szól az igazak sátraiból.[458] Az Úrnak jobbja működött hatalmasan, az Úrnak jobbja engem fölemelt, az Úrnak jobbja működött hatalmasan. Én nem halok meg, hanem élek, s az Úr tetteirôl beszélek. Megbüntetett az Úr, megbüntetett, de a halálnak át nem engedett. Nyissátok meg elôttem az igazságnak kapuját:[459] hálát adni az Úrnak, hadd menjek rajta át. Ez a kapu az Úrnak kapuja, csak az igazak mennek be oda. Hálát adok, mert rám ügyet vetettél, és szabadítóm lettél. A kô, mit az építôk megvetettek: köve lett szegeletnek.[460] Az Úr mívelte ezeket: csodálatos szemünk elôtt, amit cselekedett. Ezt a napot az Isten adta: örvendezzünk és vígadjunk ma. Ó Uram, ments meg:[461] ó Uram, jó sikert engedj! Áldott aki az Úr nevében közeleg; az Úrnak hajlékából megáldunk titeket. Isten az Úr és felettünk ragyog.[462] Lombos ágakkal ünnepélyes sorokba álljatok, föl, egészen az oltárszarvakig.[463] Istenem vagy te, hálát adok néked, én Istenem vagy, magasztallak téged. Adjatok hálát az Úrnak, mert jó; irgalmassága örökkévaló. ======================================================================== 118. A törvény dícsérete[464] Aleph Boldog, akinek útja szennytelen,[465] s az Úr törvényét járja szüntelen, Boldog, ki bizonyságát megfogadja, egész szívével ôt kutatja. Nem is cselekszik gonoszságokat, de az ô útjain halad. Adtál nekünk parancsokat, hogy erôsen megtartsuk azokat. Bár lenne útam biztos és kemény: hogy rendeléseid megôrzeném. Addig meg nem szégyenülök, míg parancsaid szemeim elôtt. Egyenes szívvel fennen áldalak tégedet, mikor megtanulom igaz végzésedet. Megôrizem rendeléseidet, ne hagyj el mindenestül engemet! Beth Hogyan tarthatja tisztán az ifjú útjait? ha szavadhoz igazodik. Egész szívvel kereslek téged, eltévesztenem ne hagyd rendelésed. Szívem mélyére rejtem el szavad, hogy bűnnel meg ne bántsalak. Áldott vagy, Uram! Légy nekem mondásaidban mesterem. Ajkaim hirdetik szájadnak minden rendeléseit. Parancsaidnak útján nagyobb a vígasságom, mint bárminémű gazdagságon. Rendelkezéseid szívemben forgatom, magamban útjaid hánytorgatom. Örvendezek igéiden, és szavad el nem feledem. Ghimel Jó légy szolgádhoz, életet adj, hogy megtarthassam szavaidat. Szemeimet nyisd meg, hadd lássák törvényeidnek csodálatosságát. A földön jövevény vagyok,[466] ne rejtsed tôlem el akaratod. Lelkemben sóvárgás emészt, minden idôben törvényedre készt. A gôgösöket megpirongatod, ki parancsodtól eltér, átkozott. Végy el rólam szégyent, gyalázatot, mert rendeléseidhez hű vagyok. Fejedelmek üljenek széket és zajongjanak ellenem: szolgád elmélkedik a te igéiden. Elôírásaid gyönyörűségem, végzéseid tanácsosaim nékem.[467] Daleth Beleragadt a porba lelkem: igéd szerint eleveníts meg engem! Útjaim elbeszéltem, s te meghallgattál engemet, határozataidra légy az én mesterem. Add rendelésed útját értenem, és én csodáidon elmélkedem. Könnyeket sír lelkem a gond miatt, egyenesítsen meg a te szavad. Az álnok út tôlem távol legyen, és törvényedet add nekem. Én választottam, az igaz utat, enyémmé tettem parancsaidat. Törvényeidet magamhoz öleltem, szégyent vallani, én Uram, ne engedj. Parancsaid útján futok, ha szívemet kitágítod.[468] He Taníts meg rendelésed útjára, Uram, engem, s én utolsó betűig követendem. Oktass engem törvényed értenem, s egész szivemmel én megôrizem. Vezess parancsaidnak ösvenyén, mert vígasságom abban lelem én. Elôírásaidra hajtsd a lelkem, és ne hagyj kapzsiságba esnem. A hiúságtól fordítsd el szemem, ösvényeden adj életet nekem.[469] Töltsd be szolgádnak ígéretedet, mely a téged félôknek tétetett. Vedd el a szégyent, melytôl rettegek,[470] mert döntéseid édességesek. Imhol esengem törvényeidet, igazságod szerint adj nekem életet! Vau És szálljon, Uram, fejemre kegyelmed, ígéret szerint segedelmed. És megfelelek szóval annak, aki szidalmat szór nekem, mivel igéidben reménykedem. Az igazság igéjét szájamból ki ne vedd, mert döntéseidben reménykedek. És én ügyelek mindig törvényedre, örökre és mindörökkön örökre. Hadd járjak a széles uton;[471] mert parancsaid kutatom, És királyok elôtt parancsaid beszélem, és nem fog érni szégyen. És gyönyörködöm törvényeiden, mert kedvesek nekem. Törvényeid felé nyujtom kezem,[472] és parancsaidon elmélkedem. Zain Eszembe jusson te igéd, melyben szolgád remélni engedéd. Gyötrelmeim között vigaszt abban lelek, hogy szólásod ad nekem életet. Gúnyolnak engem gôgösek nagyon, de törvényedet én el nem hagyom. Hajdani ítéleteidrôl, Uram, emlékezem, vígasztalás az énnekem. Égô harag emészt a bűnösök miatt, akik elhagyják parancsaidat. Törvényeid lettek az én dalom,[473] amerre bújdosom. Éjjel eszembe jut neved, és megtartom törvényedet. Ez lett a sorsom, mert parancsaid tartom. Heth Osztályrészem, Uram, mondottam, ez nekem: igéidet megôrzenem. Egész szivemmel arcod elôtt kérlek,[474] könyörülj rajtam, amint megigérted. Végigfontoltam utaimat, s elôírásaidra fordítom lábamat. Sietek, nem húzódozom parancsaid megtartanom. Gonoszok kötelei körülem, és törvényedet el nem feledem. Fölserkenek az éj felén, hogy áldjalak, téged és igazságos határozataidat. Feleim mind, kik félnek téged, s akik megôrzik rendelésed. Teljes, Uram, a föld kegyelmeiddel, taníts engem rendelkezéseiddel. Teth Szolgáddal jóságosan cselekedtél, Uram, miképpen ígéretet tettél. Itéletre és tudásra taníts meg, mivelhogy bízom rendeléseidben. Tévelyegtem, míg meg nem aláztattam, de megmaradok immár te szavadban. Jó vagy és jóságosak tetteid, tárd fel nekem kijelentéseid. A gôgösök cselt szônek ellenem, de én teljes szívembôl rendeléseid ôrizem. Szívük, miképp a háj, olyan kövér lett;[475] de énnekem gyönyörűség törvényed. Jó énnekem, hogy megalacsonyultam, hogy rendelésed megtanuljam. Szádnak törvénye nékem többet ér aranynak és ezüstnek ezreinél. Jod Kezeid készítettek és formáltak ki engem, oktass parancsaidat megismernem. Téged félôk, ha látnak, megörvendeznek nékem, hogy igédben van reménységem. Tudom, Uram, igaz vagy rendelkezéseidben, és jogosan sújtottál engem. Vígasztalómul küldd irgalmadat, mint megígérte szolgádnak szavad. Jöjjön irgalmasságod, hogy éltetôm legyen, mert törvényed gyönyörűség nekem. A gôgösöket érje szégyen, akik gyötörnek érdemetlenül, én törvényeidet választom elmélkedésemül. Kik félnek téged, hozzám térjenek,[476] akik tisztelik végzéseidet. Rendelkezéseidben szivem szeplôtlen légyen, hogy fejemet ne érje szégyen. Caph Segítségedért lelkem a vágytól eleped, szavadba vetem reménységemet. Szólásodért szemeim a vágytól elepednek, mikor vigasztalsz engemet meg? Mert lettem, mint a tömlô a füst felett,[477] mégsem feledtem törvényeidet. Szolgád napjait mily számosra méred? üldözôimre mikor lesz itélet? Vermet ástak a gôgösök nekem, akik nem járnak törvényeiden. Hűségesek minden parancsaid, ártatlan üldöznek: segíts! Majd hogy a földön el nem emésztettek; de én maradtam híve törvényednek. Tarts meg életben irgalmad szerint, s megôrzöm szájad rendeléseit. Lamed Mindörökké, Uram, igéd szilárdan áll miként az ég. Hűséged nemzedékekrôl nemzedékekre száll, megalkottad a földet, s szilárdan áll. Végzéseid szerint minden idôben állnak[478] mindenek, mert neked szolgálnak. Ha törvényed nem volna gyönyörűségem, nyomoromban elvesztem volna régen. Parancsaid soha nem feledem, mert bennük adtál életet nekem. Szabadíts meg: tied vagyok, mert parancsaid után kutatok. Leskelnek rám a bűnösök, hogy elveszítsenek: elôírásaidra figyelek. Minden tökéletesnek, látom, határa van, rendelésed határtalan. [479] Mem Törvényed, Uram, hogyan szeretem! naphosszat mind azon elmélkedem. Bölcsebbé lettem ellenségeimnél parancsodon, mert velem van mindenkoron. Okosabb vagyok, mint minden oktatóm, mivel elôírásaid fejemben forgatom. A véneknél tapasztaltabb vagyok, mert rendeléseidre hallgatok. Minden rossz úttól visszatartom lábamat, hogy megtartsam szavaidat. Törvényedtôl el nem hajlok sosem, mert te voltál tanítómesterem. Mily édesek szólásaid ínyemnek,[480] számnak a méznél édesebbek. Parancsod énnekem értelmet ad, gyűlölök hát minden hamis utat. Nun Igéd lábamnak lámpafény, világosság utamnak ösvenyén. Esküt mondok s magamban fölteszem: igazságos döntéseid megôrizem. Porig vagyok alázva, Istenem, igéd szerint adj életet nekem! Legyen tetszô elôtted ajkamnak áldozatja,[481] s légy tanítóm határozataidra. Szakadatlan veszélyben életem,[482] de törvényedet el nem feledem. Tôrt vetettek a gonoszok elém, de parancsodtól el nem tértem én. Örökségem örökké rendeléseid, szivemnek bennük öröme telik. Meghajtom szivemet, hogy parancsod betöltse: hajszálra, mindörökre. Samech Gyűlölöm én a kétszívűeket,[483] de szeretem törvényedet. Te vagy oltalmam, te vagy paizsom, igédben én bizakodom. Ti gonoszok, tôlem távozzatok, én az én Istenemnek törvényén maradok. Igéreted szerint tarts fenn, hadd éljek: ne hagyd, hogy bizalmamban szégyent érjek. Segíts, és megmenekülök, s parancsaidra mindig ügyelek. Mind megveted, kik igéidtôl félrehajlanak, mert hazugság bennük a gondolat. Föld minden bűnöse szemét elôtted[484] azért szeretem elôírt igédet. Borzadva nézi testem félelmességedet, és félem rendelkezéseidet. Ain Azt tettem, ami jogos és helyes, szorongatóimnak oda ne vess! Szolgád javára vállalj kezességet,[485] el ne tiporhassanak a kevélyek. Sóvárog és eped szemem segélyedért. s igazságos igéidért. Bánj szolgáddal kegyességed szerint, elémbe tárd döntéseid. Szolgád vagyok, adj értelmet nekem, okosodhassak rendeléseden. Cselekedni az Úrnak az idô most van itt, mert törvényedet megtörik. Azért szeretem parancsaidat, mint aranyat, színaranyat. Azért enyémmé tettem minden parancsodat, és gyűlölök minden hamis utat. Phe Csodálatosak bizonyságaid, hát lelkem azokhoz igazodik. Világot áraszt szavaidnak nyitja, az együgyűeket megokosítja. Levegôért szájamat megnyitom,[486] parancsaid után kívánkozom. Fordulj felém és légy hozzám kegyes, mint szoktál neved szeretôihez. Szólásaid szerint igazgasd léptemet, úrrá a gonoszok rajtam ne legyenek.[487] Elnyomó emberektôl te légy szabadulásom, s parancsaid megállom. Szolgád felett derítsd fel arcodat,[488] és tárd elémbe szabályaidat. Szemeimbôl patakok ömlenek, mert nem tartották meg törvényedet. Sade Igaz vagy, Uramisten, és igazságos ítéleteidben. Rendelt igéid igazságosak, és igen nagyon szilárdságosak. A buzgóság emészt meg,[489] mert elleneim feledik igédet. A te szavad igen próbált beszéd,[490] szereti is szolgád igéd. Csekély vagyok bár és lenézett, de nem felejtem rendelésed. Igazságod igazság mindörökké, törvényed erôs törvény. Szorongatás száll rám és gyötrelem, de törvényedben vígságom lelem. Parancsaid örökre igazságok, taníts engem, és életet találok. Coph Kiáltok teljes szívbôl, hallgass meg, Istenem, határozataid megôrizem. Hozzád kiáltok, szabadíts meg engem, s parancsaid megôrizendem. Hajnalban fönn vagyok és segítséget kérek; igéidben remélek. Frissebb az éji ôrségnél szemem, szavaidról elmélkedem. Halld, Uram, szómat, irgalmad szerint, adj életet nekem ítéleted szerint. Az álnok üldözôk felém közelgenek, kik törvényedtôl messze tértenek. De te, Uram, te közelemben vagy, és törvényeid egyig igazak. Rég ismerem én parancsaidat: mindörökre alkottad azokat. Res Nézd, Uram, nyomorom és ments meg engemet, mert nem feledtem el törvényedet. Harcold a harcom, s szabadíts meg: szavad szerint eleveníts meg. A bűnösöktôl messze a menekvés, mert végzéseid nem keresték. Bôséges, Uram, a te kegyességed, szólásod szerint adj életet nékem. Üldözôim, szorongatóim sokan vannak nagyon; elôírásaid el nem hagyom. Láttam a vétkezôket, s az undor elfogott, mert nem tartották meg szólásodat. Parancsaid, ládd, Uram, szeretem, irgalmad szerint tartsd meg életem! Változatlanság veleje igédnek,[491] örök igazság minden rendelésed. Sin Fejedelmek támadnak rám ok nélkül, de nem fél szívem, csak a te igédtül. Örvendek én igéd felett, mint aki bô zsákmányra lelt. A gonoszságot gyűlölöm, lenézem; törvényed én örvendezésem. Hétszer napjában áldlak téged,[492] igaz ítéleteidért dícsérlek. Bôséges békessége annak, ki törvényedet szereti, bántódás azt nem érheti. Várom, én Uram, segítségedet, s parancsaid szerint teszek. Megtartja lelkem szabályaidat, igen szeretem azokat. Megtartom minden szód és rendelésed, mert minden utam színed elôtt néked. Tau Jusson én kiáltásom elébed Istenem, igéd szerint adj értelmet nekem. Színed elé bocsásd kérésemet, szózatod szerint ments meg engemet. Ajkamról folyjon himnuszok patakja, mert te tanítasz engemet szavadra. Énekelje nyelvem dícséreted, mert igazság minden ítéleted. Segítségemre nyújtsd kezed felém, mert parancsaid választottam én. Szabadulásra, Uram, tôled vágyom, törvényed az én vígasságom. Éljen lelkem, hogy dícsérhesselek, ítéleteid megsegítsenek. Mint elveszett bárány, eltévelyedtem; keresd fel szolgád, mert parancsaid nem feledtem. ======================================================================== 119. A békességes ember[493] Az Úrhoz kiáltottam szükségemben, és meghallgatott engemet. Csalárd ajaktól, álnok nyelvtôl mentsd meg Uram a lelkemet![494] Mit ád az Úr s mit ád majd ráadásul,[495] te álnok nyelv, neked? Harcosok éles nyilait és boróka-parázstüzet.[496] Jaj énnekem: Mosochban kell lakoznom, Cédár sátraiban kell sátoroznom![497] Már túl soká lakozott lelkem itt, azok közt, kik a békét gyűlölik. Míg az én beszédem békesség, ôk már a hadat el is kezdték. ======================================================================== 120. Szemeim a hegyekre emelem. . . Szemeim a hegyekre emelem:[498] honnan jöhet segedelem? Az Úr az én segítségem adója, aki az égnek-földnek alkotója. Nem engedi inogni lábadat: ki téged ôriz, az nem szunnyad el. Ime nem szunnyad és nem alszik, ki téged ôriz, Izrael. Az Úr az ôrzôd, az Úr jobbod felôl védelmet ád: Nem ver meg a nap tüze nappal, és éjjel nem a holdvilág.[499] Az Úr megôriz téged minden rossztól, megôrzi lelkedet. Az Úr megôrzi most és mindörökké mentedet s jöttödet.[500] ======================================================================== 121. Zarándokok áldó éneke Jeruzsálemre Örvendeztem, mert azt mondták nekem: ,,Az Úr házába indulunk.'' S immár itt állnak lábaink: Jeruzsálem kapuinál vagyunk. Jeruzsálem ékes városnak épült, minden ízében jól megépült.[501] Oda vonulnak fel a törzsek, az Úrnak törzsei, Izrael törvénye szerint az Úr nevére áldást mondani. Ott állnak a bírói székek,[502] Dávid házának székei. Jeruzsálemre békét esdjetek! nyugalmat lásson, ki téged szeret! Béke lakozzék bástyáid mögött, biztonság váraid között. Testvéreim miatt, és társaim miatt imádkozom: Béke legyen veled! Urunk, Istenünk hajléka miatt esedezem jókat neked.[503] ======================================================================== 122. Szemeimet Tehozzád emelem. . . Szemeimet Tehozzád emelem, ki lakozol a mennyeken. Ime, miképpen a szolgák szeme az ô uruk kezére, miképp a szolgálók szeme úrasszonyuk kezére: Úgy néz az Úrra, Istenre szemünk, míg irgalmaz nekünk. Irgalmazz, Uram, irgalmazz nekünk, mert gyalázattal oly igen beteltünk; Dúslakodók gúnyjával, gôgösök gyalázkodásával oly igen nagyon eltelt a mi lelkünk. ======================================================================== 123. Ha nincs az Úr velünk. . . Ha nincs az Úr velünk, -- mondhatja immár Izrael -- Ha nincs az Úr velünk: mikor az emberek fölkeltek ellenünk, tán elevenen nyeltek volna el, Mikor haragjuk felgerjedt reánk; tán vizek nyeltek volna el, Átcsapott volna rajtunk vad folyó, átcsapott volna rajtunk a víz, az áradó. Áldott legyen az Úr, ki nem engedett minket fogaik martalékaul![504] Megszabadult a lelkünk, mint madár a vadászok tôrébôl szabadúl. A tôr elrontatott, és mi megmenekedtünk.[505] Az Úr nevében a mi segedelmünk, aki eget és földet alkotott. ======================================================================== 124. Mint a Sion hegye Aki az Úrban bízik, mint a Sionhegy, olyan: nem ingadoz, szilárdan áll örökké.[506] Jeruzsálemet hegyek ölelik: így öleli népét az Úr most és örökké.[507] Nem leszen állandó igazak örökén a gonoszok pálcája: Nehogy az igaz is kezét a gonoszra kitárja.[508] Tégy jót, Uram, a jókkal s azokkal, akik szívben igazak. De kik görbe utakra hajlanak, űzze az Úr a gonoszokkal el:[509] békesség neked, Izrael! ======================================================================== 125. Hogy az Úr hazahozta rab fiait Sionnak Hogy az Úr hazahozta rab fiait Sionnak, olyanok voltunk, mint akik álmodnak.[510] Akkor szájunk vígsággal tölt el és nyelvünk hangos örömmel. Akkor mondták a pogányok között: ,,Nagy dolgot tett az Úr velük!'' Nagy dolgot tett az Úr velünk, nagy a mi örömünk! Forditsd meg sorsunkat, Uram, mint délvidéket rohanó folyam.[511] Kik könnyek között vetnek, aratáskor örvendezhetnek. Megyen, megyen s hullatja könnyét, aki a magot hordja, hinti szét, Jön, jön és vígan énekel, amikor hozza a kepét. ======================================================================== 126. Istennél az áldás! Hogyha az Úr nem építi a házat: aki építi, hasztalanul fárad. Hogyha az Úr nem ôrzi meg a várost: az éjjeli ôr haszontalan virraszt. Hasztalan nektek hajnal elôtt kelni, késô éjjelig dolog mellett ülni, Akik kemény munkával esztek kenyeret: álmában is bôséggel ád az Úr annak, akit szeret. Ime: a fiak Istennek jutalma, a méh gyümölcsét ajándékul adja. Akár a harcos kezén a nyilak: ifjú erôben született fiak.[512] Boldog ember, akinek tegeze azokkal tele van:[513] nem éri szégyen, ha ellenségével áll ki a kapuban.[514] ======================================================================== 127. Az istenes család Boldog vagy, aki féled az Urat, aki az Úr ösvényein haladsz! Kezed munkáját élvezni fogod,[515] boldog leszel és jól leszen sorod. Feleséged házadnak belsejében dús fürtű szôlôként fog hajtani, mint az olajfák gyenge sarjai. Im igy megáldatik a férfi, aki az Urat féli! Áldjon meg téged Sionból az Úr, hogy jólétben lásd Jeruzsálemet minden napjain életednek, És lássad fiaidnak fiait: békesség Izraelnek![516] ======================================================================== 128. Ifjúságomtól fogva gyakran gyötörtek engem. . . Ifjúságomtól fogva gyakran gyötörtek engem, vallja meg immár Izrael; Ifjúságomtól fogva gyakran gyötörtek engem, de nem bírtak velem.[517] Szántók szántottak hátamon, s hosszan húzták a barázdát nagyon. Az Úr igaz: ô tépte szét a bűnösöknek kötelét. Szégyent valljanak s hátra térjenek, akik gyűlölik Siont, mindenek. Legyenek mint a fű a háztetôn, mely mielôtt kitépnék, már elszárad,[518] Melyet arató nem gyűjt a kezébe, és marokszedô nem szed az ölébe, És nem mondják rá, akik arra járnak: ,,Az Úr áldása rajtad légyen! Mi megáldunk az Úr nevében!'' ======================================================================== 129. De profundis A mélységbôl kiáltok, Uram, hozzád,[519] hallgasd meg szavamat, Uram. Legyen füled figyelmezéssel amikor hozzád könyörög szavam. Ha felrovod a vétkeket, Uram, ki áll meg akkor elôtted, Uram? Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy áhitattal szolgáljanak téged.[520] Az Úrban van az én reményem, reménykedik a lelkem igéjében. Lelkem eseng az Úr után, jobban, mint éji ôr a virradat után. Jobban, mint éji ôr a virradat után, esengjen Izrael az Úr után,[521] Mert az Úrnál az irgalom, s bôséges a megváltás nála: És ô megszabadítja Izraelt és minden gonoszságából megváltja.[522] ======================================================================== 130. Mint kisded anyja keblén. . . Uram, szívemben föl nem fuvalkodtam, nem néz magasra szemem elbizottan. Nem kergetek nagy dolgokat, magamnál magasabbakat. Inkább lelkem lesímogattam és elnyugtattam csendesen, Mint elválasztott kisded anyja keblén, a lelkem bennem úgy pihen.[523] Remélj az Úrban, Izrael, most és örökre, szüntelen![524] ======================================================================== 131. Dávid háza Emlékezzél, Uram, Dávidra kegyesen, hogy mennyit fáradott:[525] Megesküdött az Úrnak, és Jákob Erôsének fogadást fogadott:[526] ,,Nem lépek addig házam sátorába, nem hágok addig nyugvó nyoszolyámba, Szemem addig nem engedem álomra, pilláim nyugalomra, Amíg az Úrnak hajlékot lelek, Jákob Erôsének lakóhelyet!'' Ime hallottunk róla Efratában, és föltaláltuk Jáár mezejében,[527] Most menjünk hát be sátorába, boruljunk lába zsámolya elébe.[528] Indulj el, Uram, nyugalmad helyére,[529] te és a te fölségednek szekrénye. Papjaid öltözzenek igazságba, vígadva vígadozzanak jámboraid. És gyermekeid asztalod körül Dávidnak, szolgádnak kedvéért, fölkented orcáját el ne taszítsd![530] Esküt tett Dávidnak az Úr, erôs ígéretét meg nem másítja sohasem: ,,Nemzetségednek magvát király-székedre ültetem. Ha fiaid megtartják velem a szövetséget, s mikre tanítom ôket, az igéket: Az ô fiaik is örökké ülni fogják királyi széked.''[531] Mivel Siont az Úr kiválasztá magának, ezt óhajtotta trónusának: ,,Ez örökre az én nyugvóhelyem, itt fogok lakni, mert ezt kedvelem. Áldva megáldom eleséggel, szegényeit jóllakatom kenyérrel. Üdvösséggel ruházom papjait, vígadva vígadoznak szentjei. Dávidnak ott szarvat támasztok, lámpást készítek fölkentemnek én.[532] Elleneit gyalázatba öltöztetem, és koronám fog ragyogni fején.[533] ======================================================================== 132. Testvérek között Ime milyen jó, mily édes dolog testvéreknek együtt lakozniok: Mint drága olaj az ember fején, mely végigcsordul a szakállon, Áron szakállán,[534] és lecsordul palástja peremén; Mint a hermoni harmat, amely Sionnak hegyére csepeg. Így ád nekik áldást az Úr és mindörökre életet.[535] ======================================================================== 133. A zarándok búcsúja Áldjátok íme az Urat, Úr szolgái mindannyian,[536] Akik az Úr házában álltok az éj óráiban. A szentély felé kezetek tárjátok, és az Urat áldjátok. Sionból áldjon az Úr tégedet, aki teremtett földet és eget. ======================================================================== 134. Alleluja Izrael hatalmas Istenének Dícsérjétek nevét az Úrnak, dícsérjétek, cselédei az Úrnak, Kik álltok házában az Úrnak, tornácaiban Istenünk házának.[537] Áldjátok az Urat, mert jó az Úr; zsoltározzatok nevének, mert édes. Mert Jákobot kiválasztá magának, Izraelt választotta birtokúl.[538] Tudom én jól, hogy nagyságos az Úr,[539] mi Urunk minden istennél nagyobb.[540] Amit az Úr akar, égen és földön mindent megteszen, tengeren s minden vízi mélyeken. A föld szélérôl hajt fel felleget, villámokból esôt teremt, csűreibôl hoz viharszeleket.[541] Egyiptomnak megsújtá elsôszülötteit, az embertôl a barmokig. Elküldte rád, Egyiptom, csodáit, jeleit, a fáraóra és minden szolgáira. Lesújtott nemzetet sokat, megölt erôs királyokat: Széhont, az amorreusok királyát, Ogot, Básán királyát, és Kánaán minden királyát. S átadta földjüket tulajdonul, népének, Izraelnek birtokul. Uram, örökkévaló te neved, Uram, nemzedékektôl nemzedékekig te emlékezeted, Mert népének az Úr védelmet ad, könyörületes ô szolgáinak. Ezüst, arany a nemzetek bálványai, emberkezeknek tákolmányai: Szájuk vagyon, de nem beszélnek, szemük vagyon, de mégse néznek; Nem hallanak, pedig vagyon fülük, és szájukban nincsen lélegzetük. Ilyenek lesznek ô mestereik, mind, kik bizalmuk beléjük vetik.[542] Izrael háza, áldjad az Urat! Áronnak háza, áldjad az Urat! Lévinek háza, áldjad az Urat! akik az Urat félitek, áldjátok az Urat! Az Úr Sionból legyen áldva! Jeruzsálem az ô lakása. ======================================================================== 135. A nagy Alleluja! Dícsérjétek az Urat, mivel jó, mivel irgalma örökkévaló![543] Dícsérjétek istenek Istenét, mivel irgalma örökkévaló! Dícsérjétek az uraknak Urát, mivel irgalma örökkévaló![544] Ki egymaga tett csodadolgokat, mivel irgalma örökkévaló! Ki az egeket bölcsen alkotá, mivel irgalma örökkévaló! Ki a vizek fölött kiterjesztette a földet, mivel irgalma örökkévaló! Ki nagy világítókat alkotott, mivel irgalma örökkévaló! Napot, hogy lenne úr a nappalon, mivel irgalma örökkévaló! Holdat, csillagot úrnak éjszakán, mivel irgalma örökkévaló! Ki megveré Egyiptomot elsôszülöttiben, mivel irgalma örökkévaló! S kivezette közülük Izraelt, mivel irgalma örökkévaló! Hatalmas kézzel és kinyújtott karral, mivel irgalma örökkévaló! A Vörös tengert aki kettészelte,[545] mivel irgalma örökkévaló! És Izraelt közepén átvezette, mivel irgalma örökkévaló! Fáraót s hadát tengerbe vetette,[546] mivel irgalma örökkévaló! Ki a pusztában vezérelte népét, mivel irgalma örökkévaló! Aki lesújtott nagy királyokat, mivel irgalma örökkévaló! S megölt erôs királyokat, mivel irgalma örökkévaló! Sehont, az amorreusok királyát, mivel irgalma örökkévaló! És Ogot, Básánnak királyát, mivel irgalma örökkévaló! És földjüket átadta birtokul, mivel irgalma örökkévaló! Birtokul szolgájának Izraelnek, mivel irgalma örökkévaló! Ki alacsonyságunkban megemlékezett rólunk, mivel irgalma örökkévaló! Megszabadított ellenségeinktôl, mivel irgalma örökkévaló![547] Ki eledelt ád minden testnek, mivel irgalma örökkévaló! Dícsérjétek az égnek Istenét, mivel irgalma örökkévaló! ======================================================================== 136. Babilonnak vizei mellett Babilonnak folyóvizei mellett ültünk és sírtunk,[548] és Siont emlegettük. Citeráinkat ama földön fűzfákra függesztettük.[549] Mert akik minket elhurcoltak, hallani vágytak énekünk,[550] és gyötrôink vígságot követeltek: ,,Sion dalaiból daloljatok nekünk!'' Az Úr énekét hogyan énekelnénk a számkivetés földjén? Jeruzsálem, ha rólad elfeledkezem, adassék feledésnek jobbkezem! Ragadjon inyemhez a nyelvem, ha rólad nem emlékezem,[551] S Jeruzsálemet minden örömem közt legtöbbre nem teszem! Ne feledd Édom fiainak el Jeruzsálem napját, Uram,[552] Hogyan mondták: ,,Rontsátok el, fenekestôl bontsátok el!'' Babilon öldöklô leánya, áldott, aki a gonoszért neked, amit rajtunk míveltél, megfizet! Áldott, ki megragadja s odasújtja sziklához csecsemôidet![553] ======================================================================== 137. Isten velem! Ünnepellek, Uram, szívem mélyéig, mert meghallgattad ajakam igéit. Zsoltározok neked az angyalok színe elôtt,[554] arcomra borulok szent templomod elôtt. És ünnepelem nevedet, jóságodat, hűségedet. Mert naggyá tetted mindenekfelett nevedet s ígéretedet. Mikor hívtalak, szavam meghallottad, lelkem erejét megsokasítottad. A föld minden királyai, Uram, áldani fognak, mihelyt meghallják hangját ajakadnak. S zengeni fogják útjait az Úrnak: ,,Valóban nagy dicsôsége az Úrnak!'' Valóban fölséges az Úr és gondja van a kicsinyek felôl, de a kevélyen átnéz messzirôl. Szorongás közepett ha járok, életben tartasz engemet, ellenségeim dühe ellen kiterjeszted a kezedet, és megszabadít jobbkezed. Az Úr elvégzi értem, amit kezdett,[555] Uram, jóságod örökkévaló, kezed művét ne vesd meg! ======================================================================== 138. A mindentudó és mindenütt jelenlevô Úr Uram, a szemed rajtam, te ismersz engemet, ismered minden álltom-ültömet. Távolról minden gondolatom érted; látsz, ahol járok s ahol nyugoszom,[556] és ismerôs vagy minden utamon. A szó még el sem érte nyelvemet, ime, Uram, te mindenestül máris ismered. Elôlem is, mögülem is általölel karod, kezedet rajtam nyugtatod. Nagyon csodálatos ez a tudás nekem, olyan magas, hogy meg nem érthetem. Te lelked elôl hova volna mennem? színed elôl hova rejteznem? Egekbe hogyha hágok: ott jelen vagy, holtak közt vessem ágyam: odalenn vagy. Naptámadatnak szárnyára ha kapnék, tenger legszélsô szélein ha laknék,[557] Oda is csak a te karod vezet, tart engem ott is jobbkezed. S ha mondanám: ,,Hulljon homály fölém, és éjre váljék köröttem a fény'': Az éj setétje nem setét neked,[558] és mint a nappal, világos az éjjel, fény vagy setét: elôtted egy. Mert te formáltad a veséket bennem,[559] anyám méhében te formáltál engem. Dícsérlek, hogy olyan csodásan lettem, hogy csodás vagy minden művedben. Én lelkemet is látod teljesen, nem volt elôtted rejtve lényegem,[560] Mikor alkottál a rejtek ölében, amikor formáltál a föld mélyében. Szemeid látták minden tettemet, és könyvedben megírva mindenek, számlálva vannak a napok elôre, még meg sem lettenek. De énnekem, ó Isten, terveid milyen súlyosak! és mily temérdek számosak![561] Ha megszámlálnám: többek a fövenynél: ha érhetném is végét: még mindig teveled vagyok.[562] Bár elpusztítanád, Isten, a gonoszat, s tágítanának tôlem a vérre szomjasak! Mert gonoszul lázadnak ellened, ellenségeid álnokok és gôgösek. Ki téged gyűlöl, Uram, ne gyülöljem? ne útáljam, aki ellened fölkel? Gyűlöletem ellenük teljes, számomra is ellenség lettek.[563] Vizsgálj meg Isten és ismerd meg szívemet, próbára vess, lásd hogyan érezek. És lásd, hogy nem a bűnök útja von, és vezess engem az ôsi úton![564] ======================================================================== 139. Erôszakos és álnok ellenség ellen Gonosz embertôl, Uram szabadíts meg, erôszakos férfiútól segíts meg: Akinek szíve tele van gonosszal, nap-nap után pereket forral, Élesítik kígyómód nyelvüket: s áspisok mérge van ajkuk megett.[565] Ments meg, Uram, a gonosznak kezébôl, ôrizz meg az erôszak emberétôl. Kik lépteimet elgáncsolni kélnek, titkon tôrt vetnek nekem a kevélyek. Kötelet húznak hálónak elébem, hurkot vetnek az út mentében. Szólok az Úrhoz: Istenem te vagy: halld meg, Uram, kiáltó szavamat. Én Uram, Istenem, erôs segedelem! eltakarod a harc napján fejem.[566] Gonoszak vágyát, Uram, meg ne add, ne teljesítsed szándékaikat. Akik rám ólálkodnak, magasba szegve fejüket, önajkuk mérge ôket lepje meg. Esôzzön rájuk izzó széntüzet; örvénybe sújtsa ôket és föl ne keljenek. A gonosz nyelvű ember a földön meg nem áll; erôszakosra a veszedelem sebesen rátalál.[567] Tudom: az Úr intézi az inséges jogát, szegények igazát. Igen, az igazak ünneplik majd neved, színed elôtt lakoznak az egyenesszívüek. ======================================================================== 140. Esti imádság üldözésben Uram, hozzád kiáltok: jöjj, siess oltalmamra, mikor hozzád kiáltok, figyelmes légy szavamra, Jusson elédbe imádságom édesillatú füstként,[568] fölemelt kezem esti-áldozatként. Állíts, Uram, ôrséget szám elôtt, és ajkaimnak ajtajába ôrt! Ne engedd szívem elhajlani rosszra, istentelen garázdálkodásokra; Semhogy valaha is a gonoszoknak ínyenc falatjaiból falatozzak. Igaz ember ha ostoroz: jót művel az velem; ha dorgál: olyan az, mint kenet a fejen, Nem berzenkedik ellenében fôm, sôt imádkozni éltük bajukban nem szűnöm.[569] Lezuhantak a kôszikla tövébe fejedelmeik, akkor hallották, szavam mily szelíd. Mint ekevas a földet szertevágja, úgy szórattak le csontjaik az alvilág torkába.[570] Igen, én Uram, Istenem, hozzád fordul szemem, el ne veszítsd a lelkem, tehozzád rejtezem, Ments meg a tôrtôl, mit nekem vetettek, és kelepcéibôl a bűnösöknek. Mind együtt ôket önhálójuk fogja meg, míg én bántatlan köztük elmegyek. ======================================================================== 141. Kiáltás a börtönbôl Nagy szóval kiáltok az Úrhoz, nagy szóval könyörgök az Úrhoz. Panaszaim elébe tárom,[571] megnyitom elôtte nyomorúságom. Ha lelkem bennem elapad, te tudod az én útamat.[572] Ahol járok ösvényemen, titokban vetnek tôrt nekem. Jobbra nézek, de csak azt látom, nincs aki gondoljon velem.[573] Nincs hova menekednem, nincs, aki bánja életem. Uram, hozzád kiáltok, mondom: Te vagy én menedékem! az élôk földjén te vagy örökségem. Figyelmezz én kiáltásomra, mert nagyon alacsonyra váltam, Ments meg az üldözôktôl, mert erôsebbek nálam. A börtönbôl vezess ki engem,[574] hadd mondok hálát te nevednek. Körém gyűlnek az igazak, ha velem jót cselekszel. ======================================================================== 142. Sóvárgás az isteni kegyelem után Halld, Uram, imádságomat, vedd könyörgésem hűséged szerint, és hallgass meg igazságod szerint. És ítéletre szolgáddal ne szállj, mert élô teelôtted igazként meg nem áll.[575] Mert ellenség üldözi lelkemet: életemet földig tapossa, s mint rég halottat, sötétre vetett.[576] Elepedett bennem a lélek, bensômben szívem megmeredt. Megemlékezem rég elmúlt napokról, gondolkozom minden tetteiden,[577] kezed munkáin elelmélkedem. Kezeim hozzád kiterjesztem, mint asszú föld, téged szomjaz a lelkem. Hamar hallgass meg, Uram, engem: mert elfogyatkozik a lelkem. El ne rejtsd elôlem orcádat, olyan ne legyek, mint kik sírba szállnak. Add hallanom irgalmadat korán, mert én bizalmam tebeléd vetem; Amelyen járjak, mutasd meg az ösvényt, mert lelkemet tehozzád emelem. Elleneimtôl, Uram, ments meg: bízom tebenned. Akaratod tennem taníts, mert te vagy az én Istenem, Jóságos a te lelked, vezérelj sima földeken.[578] Nevedért, Uram, tarts meg életben engemet: irgalmasságodért a gyötrelembôl vezesd ki lelkemet. Ellenségeim kegyelmedben irtsd ki, veszejtsd el mind, aki szorongatott: mert én a te szolgád vagyok. ======================================================================== 143. Ének az Isten áldásairól Áldott az Úr, sziklám áldott legyen, harcra tanítja ujjaim, viadalra kezem. Irgalmasságom, váram, szabadítóm és menedékem. Pajzsom és támaszom, ki népeket hódoltat nékem. Mi az ember, Uram, hogy törôdöl vele? az ember fia, hogy gondolsz vele? Mint szélfuvalom, az ember olyan, napjai mint az árnyék, amely tovasuhan. Szállj le, Uram, hajtsd meg az egeket, illesd a hegyeket, hogy füstölögjenek; Villámot villants s szórd el ôket, lôdd ki nyilaid és zavard meg ôket: A magasságból nyújtsd ki kezedet, ragadj ki engem, sok vizekbôl ments meg, kezébôl az idegeneknek. Kiknek szája hamissággal tele, s jobbjuk emelik hamis esküre. Isten, új dalt éneklek majd neked, tízhúrú lanton mondok éneket, Ki királyoknak diadalmat engedsz, ki Dávidot, szolgádat, megmentetted, Ments meg a gonosz kard élérôl, szabadíts meg idegenek kezébôl, Kiknek szája hamissággal tele, s jobbjuk emelik hamis esküre.[579] Legyenek fiaink, mint a palánták, fiatalságukban növekedôk ; Lányaink, mint a szegletoszlopok, metszett oszlopok a templom elôtt.[580] Színig legyenek csűreink, minden terményekkel bôvelkedôk; Juhaink legyenek ezerszer szaporák, sokasodjanak mezeinken tízezerszerte; és barmainknak roskadozzon terhe. Rés falainkon ne legyen, és ne legyen számkivetés,[581] sem utcáinkon jajveszékelés. Boldog nép, melynek így megyen sora! boldog nép, melynek Isten az Ura![582] ======================================================================== 144. Isten jóságának dícsérete Dícsérlek téged, Istenem, királyom, nevedet örök-mindörökkön áldom, Mindennap áldlak tégedet, és örök-mindörökkön magasztalom neved. Nagy az Úr s igen áldani való, az ô nagysága meg nem fogható. Nemzedék nemzedéknek beszéli műveid, s hatalmasságod hirdetik. Dicsôséged fölséges fényérôl szólanak, és szerteterjesztik csodáidat. Félelmes tetteid hatalmáról beszélnek, nagyságos voltodról mesélnek. Nagy jóságod dicsôségét széjjelviszik, igazvoltod újjongva hirdetik. Könyörületes az Úr és kegyelmes, nagyirgalmú és hosszan türödelmes. Jóságos az Úr mindenekhez, irgalmas vagy minden művedhez. Dícsérnek, Uram, minden műveid, és magasztalnak szenteid. Országodnak fényérôl szólanak, és beszélik hatalmadat. Ember fiainak hatalmadról hírt adnak, és dicsôségérôl nagyszerű országodnak. Örökös ország a te birodalmad, mindörökkön örökké áll uralmad. Hűséges az Úr minden igéjében, szentséges minden cselekedetében. Fölemel az Úr minden elbukottat, megtámaszt minden elnyomottat. Bízvást vetik szemük rád mindenek, s te adsz nekik alkalmatos idôben eledelt. Kezedet nekik megnyitod, s jóságoddal, mind ami él, jóllakatod. Igazságosak mind az Úrnak útjai, és szentségesek minden tettei. Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, ki hozzá igaz szívvel kiált. Teljesíti vágyát az ôt félôknek, kiáltásuk meghallja, s megszabadítja ôket. Megóvja mind az Úr, aki szereti ôt, de elpusztít minden gonosztevôt. Beszélje szám az Úr dícséretét, minden test áldja mindörökké ô szent nevét. ======================================================================== 145. Dicsôség a segítô Istennek! Dícsérd, én lelkem, az Urat! amíg élek, az Urat áldom, amíg vagyok, Istenemet zsoltárokkal imádom. A fejedelmekben ne bízzatok: ember fia nem segít rajtatok! Ha lelke kimegyen, földjébe visszatér: és minden terve legott véget ér. Boldog, akinek Jákob Istene az oltalma, s Urában, Istenében bizodalma. Eget és földet ô teremtett, és a tengert s ami él bennük, mindent. A hűséget megôrzi mindörökké, az elnyomottnak megszerzi jogát, éhezônek kenyeret ád. Az Úr eloldoz foglyokat, az Úr látóvá tészen vakokat. Az Úr a görnyedôt fölemeli, az Úr az igazakat kedveli. Az Úr ôrzi a jövevényeket, gyámolít árvát, özvegyet, ám a gonoszok útját megzavarja. Mindörökké az Úr uralkodik, a te Istened, ó Sion, nemzedékektôl nemzedékekig. Alleluja. ======================================================================== 146. Dicsôség a Gondviselônek![583] Áldjátok az Urat, jóságos ô, zsoltározzatok Istenünknek, mert édes ô: a dícséret megilleti. Jeruzsálemet felépíti újra,[584] széjjelszórt Izraelt összeszedi. Meggyógyítja a megtört szíveket, bekötözi sebeiket. A csillagok számát ô szabja meg, nevén szólítja mindegyiküket. Nagy a mi Urunk, erôs és hatalmas, bölcsességének nincs határa.[585] Az alacsonyt fölemeli az Úr, a gonoszat porig alázza. Az Úrnak hálát énekeljetek, Istennek hárfán zsoltárt zengjetek. Felhôt borít az égre ô, a földre tôle száll esô. Hegyeken ô sarjaszt gyepet, ember szolgálatára füveket;[586] Megadja étküket az állatoknak, hozzá kiáltó hollófiaknak.[587] Lovak erején kedve nem telik, férfi-lábizmon nem gyönyörködik.[588] Az ôt félôkön leli az Úr kedvét, kik bizalmuk jóságába vetették. ======================================================================== 147. Dicsôség Izrael gondviselô Atyjának![583] Dícsérd az Urat, Jeruzsálem, dícsérd, Sion, Istenedet: Erôssé tette zárát kapuidnak, s megáldta benned gyermekeidet. Határaid megáldja békességgel, és jóllakat a búza velejével. Szavát a földre küldi el, igéje sebesen szökell. Akár a gyapjat, havat ád, és hamúként hint zúzmarát. Mint kenyérmorzsát, úgy szórja jegét, és megfagynak a vizek hidegén. Igéjét küldi, és a jég fölolvad, szelét fuvatja, és a vizek folynak. Jákobnak ô tudtul adta igéjét, Izraelnek parancsát, rendelését. Más népeken így nem cselekedett, náluk igéit nem mutatta meg. Alleluja. ======================================================================== 148. Ég és föld dícsérje az Urat![583] Dícsérjétek mennyekbôl az Urat,[589] dícsérjétek, magasságos egek, Dícsérjétek minden angyalai, dícsérjétek mennyei seregek.[590] Dícsérjétek ôt, nap és holdvilág, dícsérjétek mind, fényes csillagok. Dícsérjétek ôt, egek egei[591] s ti, egek fölötti vizek: Az Úr nevére áldást mondjatok. Mert ô parancsolt és ôk lettenek, Mindörökké tartós törvényt szabott, áthághatatlan parancsot adott.[592] Dícsérjétek a földrôl az Urat, cethalak s tenger minden mélyei. Tűz és jégesô, és hó és ködök, s igéit munkáló viharok szelei. Hegyek és minden halmok, gyümölcshozó fák, minden cédrusok. Vadak és minden igahordók, csúszómászók és röpke szárnyasok. Föld királyai s minden nemzetek, fejedelmek és föld bírái mind, Ifjak és szűzek is, vének és gyermekek: Áldják az Úr nevét, mert egyedül az ô neve felséges; Földet és eget méltósága meghalad, s népének szarvat adott, magasat.[593] Minden szenteinek dícséret, Izrael fiainak, a hozzá közel álló népnek. Alleluja. ======================================================================== 149. Dicsôség Izrael gyôzelmes Istenének![583] Az Úrnak új dalt énekeljetek, szentek közösségében zengô dícséretet. Teremtôjén Izrael örvendezzék, királyukat Sionnak fiai ujjongva ünnepeljék. Körtánccal dícsérjék nevét,[594] dobon és hárfán zengjék énekét. Mert népét az Úr szeretettel áldja, s a magát megalázót gyôzelem koronázza. Ujjongjanak a szentek dicsôségükön, vígadozzanak nyugvóhelyükön.[595] Isten magasztalása legyen a nyelvükön, kétélű kardok kezükön;[596] Bosszút vegyenek a nemzeteken, és megtorlást a népeken; Hogy királyaikat bilincsbe vessék, és nagyjaikat rabláncra veressék;[597] A megszabott ítéletet hogy rajtuk így betöltsék:[598] ez minden szentjének dicsôség. Alleluja. ======================================================================== 150. Alleluja![583], [599] Dícsérjétek az Urat szentélyében, dícsérjétek égi erôsségében, Dícsérjétek ôt nagytetteiért, dícsérjétek nagysága teljességeért, Dícsérjétek harsona-harsogással, dícsérjétek hárfával, citerával. Dícsérjétek dobbal és tánccal, dícsérjétek húrokkal s fuvolákkal. Dícsérjétek ôt zengô cimbalommal, dícsérjétek ôt búgó cimbalommal: minden lélek dícsérje az Urat! Alleluja. ======================================================================== Lábjegyzetek 1. bűnösöknek útján: az ,,út'' gyakran elôforduló sajátos héber szólásmód az élet- és cselekvésmód kifejezésére. 2. Fölkentje ellen: a héberben: masiah, görögösen: Messias; az ószövetségben a királyokat (Bir. 9, 8; Sám. I 9, 16; 16, 12 k) és fôpapokat (Móz. III. 8, 12; Móz. IV. 3, 3) fölkenték méltóságukra. 3. férfiak: azaz nemesek, hatalmasok; vö. Zs. 48, 3; 61, 10; szívetek nehéz: a szív a héber nyelvben az érzelmek székhelye, még gyakrabban a gondolatok középpontja. Azoknak nehéz a szíve, akik nehezen hajolnak az igazság befogadására (eszükben) vagy a jónak követésére (akaratukkal). 4. csodálandóvá teszi: csodálatos tisztelettel tünteti ki, felmagasztalja. Más fordítók a maszoréta szöveg palah szavának megtartásával így fordítják: szentjét (a jámbort, alázatost) kiválasztja magának az Úr. 5. Örömét azzal az örömmel veti össze, amit a bô termés szerez. 6. hozom imám: szószerint: készítem, eléd teszem (a tárgy említése nélkül), valószínűleg: reggeli imádságomat (vö. Jób 13, 18; 32, 14) -- úgy várlak: ti. remélem, hogy meghallgatásra találok. 7. egyengesd el útadat: hogy azon könnyű szerrel járhassak. 8. tátongó sír: amelybôl bűz és rothadás jön elô. 9. A kinyilatkoztatás abban a korban még nem beszélt arról, hogy mi a sorsuk a megholtaknak, akik elôtt a menny még zárva van: hiszen még nem jött el a Megváltó; a holtak viszont nem vehetnek részt az élôk nyilvános istentiszteletén. 10. ha úgy cselekedtem: mint amivel a rágalom vádol. 11. bántóim megmentettem: vö., Sám. I. 24, 11; 26, 9. 12. a régi fordítások a megátalkodott ellenséget büntetô Istenre értelmezik e két verset, mások magára az ellenségre értik, aki a gyilkosságra készülôdik. -- ha meg nem térnek: szószerint: ,,ha meg nem tér'' ti. bármely bűnös, v. gonosz, tehát: bűnösök, gonoszok. 13. a maszoréta szöveg szerint: emeld fölségedet az egek fölé. Mások másként fordítják. 14. angyalok alá vagy Isten alá: itt vagy Istenrôl vagy azokról a szellemekrôl (angyalokról) van szó, akik Isten udvarát alkotják. Szent Pál (Zsid. 2, 6-9) ezt a szöveget az ember Krisztusra alkalmazza, akiben az embernek ez a felemelése kiváló módon teljesedett. 15. lába alá vetél mindeneket: a Kor. I. 15, 27 ezt Krisztusra alkalmazza. 16. aki ezért eped: a szöveg kétes. Egyesek így fordítják: ,,azt, akire acsarkodnak.'' Más változat szerint: meg fogok jelenni az ô kedvéért (megsegítésére). 17. salaktalan. Szent Jeromos fordítása. A héber bizonytalan értelmű, talán: ,,a kohóban megolvasztott, mint a salaktól megtisztított fém.'' Mások más olvasást feltételeznek, amely annyit jelentene, mint arany. 18. A fordítás meglehetôsen bizonytalan A valószínű értelem: amikor a gonoszok gôgösen járkálnak, a hitvány és aljas lelkű embernek szabad az út. 19. Költôi túlzással állapítja meg, hogy: aki jót tenne, nincsen, tévelyegnek valamennyien. Istent cselekedeteikkel tagadják (vö. Tit. 1, 16), ha nem is szájukkal vagy megfontolt ítélettel. 20. amint falják a kenyeret: nem egészen biztos fordítás; ,,népemet elnyelik'' azt akarja kifejezni, hogy azt saját elônyükért tönkreteszik. 21. A Vulgata így fordítja: ,,nincs szükséged az én javaimra'' -- valószínűleg a mai maszoréta szöveget olvasta, de helytelenül értelmezte. 22. Nehéz vers; a fenti értelem a betűknek a maszoréta szövegtôl eltérô elosztásán alapul. Mások másként fordítják. -- Szenteihez: itt és más zsoltárban is a jámbor, Istent tisztelô, igazságos embereket jelenti. 23. mérôláncom: amelyet a föld elosztásánál használtak. 24. szívem: szószerint: vesém, azaz a test legbensôbb része, képes értelemben: a lélek legbensôbb érzelmei. 25. nem hagyod lelkem az alvilágnak: azaz az alvilág örök zsákmányául -- rothadásnak: a héber szó nem csupán vermet, sírt jelent, hanem a romlást, rothadást is, miként ezen a helyen is. 26. durva szívüket: szószerint: hájukat; érzéketlen és megkeményedett szívüknek kifejezése. 27. kiknek ez az élet a része: szószerint: akiknek része életükben csak a földrôl kerül ki. A szöveg elég sérültnek látszik, de bizonyára az ellenség evilági és anyagias életmódját akarja kifejezni. 28. A zsoltáros kifejezi abbéli reményét, hogy Istent meg fogja látni miután felébredt álmából, ti. a halál álmából (vö. Zsolt. 75, 6; Dán. 12, 2. Hasonló gondolatot fejez ki a 15. zsoltár.) 29. kôsziklám kôszirtem: az Ószövetségben gyakran alkalmazott kép Istennek, erôs oltalmunknak jelölésére (Vö. Zsolt. 18 15; Móz. V. 32, 4, 15, 18, 31). 30. templomából: e helyen Isten égi lakóhelyét kell érteni 31. Az isteni beavatkozás nagyszerű képekben jelenik meg: a földrengésben (8. 16), a viharban (9-15). Hasonló leírásokat találunk Zsolt. 28.; 96, 2-6; Bir. 5, 4 sk. Hab. 3 stb. 32. kerub: a kerubok tartják Isten trónját; ezért írja a Szentírás: ,,aki a kerubokon trónol'' (Zsolt. 79, 2; 98, 1 stb.). 33. magasságban: magasan lévô, biztos helyekre tette ôt. Vö Zsolt 60, 3; Hab. 3 19. 34. A belsô és külsô ellenséget mind legyôzte. 35. hízelegtek: akarva -- nem akarva beismerték, hogy legyôzte ôket. 36. fölkentedre: azaz Dávid királyra. 37. A menny szava nem gyenge és nehezen hallható hang, hanem átjárja az egész mindenséget. Vö. az evangélium hirdetôire vett alkalmazását a Róm. 10, 18-ban. 38. ottan: azaz az égben. 39. az Úr félelme: a vallási és erkölcsi törvény tökéletes megtartása. 40. felette serény: a héberben: állandóság, állhatatosság, serénység. 41. Még a jámbor ember is, aki pedig törekszik a törvény megtartására, gyakran, ha nem is készakarva, megsérti azt; a zsoltáros ezért kéri, hogy az ilyen tévedésektôl, amelyeket nem is vesz észre, tisztítsa meg az Úr. 42. kevélységtôl: a héber jelentése: kevélyek, elbizakodottak szemtelenek; de elvont fogalmat is jelölhet: elbizakodottság, gôg. 43. hosszú napjait sok-sok századoknak: nagyító kép, mint a szokásos üdvözlô formulában: ,,király, élj örökké!'' (vö. Kir. III. 1, 31; Neh. 2, 3). 44. betű szerint: ,,ijjad húrjain (nyilaidat) arcuknak irányítod''. 45. fejet csóvál: a gúny és megvetés jeléül. 46. Básán bikái: Básán igen termékeny terület volt, sok legelôvel. Erôteljes bikái messze földön ismertek (vö. Móz. V. 32 14; Ez. 39, 18; Ám. 4, 1). 47. akár a vizet: ...teste szinte szétesik, mint az edénybôl kiömlô víz. 48. átlyuggatták: a szó a maszoréta szövegnél régibb és ez esetben megbízhatóbb ôsi görög, szír stb. fordítások szövegét adja vissza. 49. életemet: szószerint ez áll: ,,egyetlenemet'', értelme azonban: életemet, lelkemet (vö. Zsolt. 34, 17). 50. Az utolsó két versben a héber szöveg romlott. Itteni szövegünk a régi fordításokra támaszkodik. 51. Mind az Ószövetségben mind az Újszövetségben igen gyakori kép: Isten, mint népének pásztora. Krisztus is jó pásztornak mondta magát (Ján. 10, 11-18). -- A te védôhusángod a te pásztorbotod: az a husáng, mellyel a pásztor megvédi a nyájat, és az a bot, amellyel irányítgatja. 52. kik törnek ellenem: Isten kegyelmében ellenségei színe elôtt részesedik, ami miatt ugyan írígység emészti ôket, ártani azonban nem képesek. 53. A kapuk nem elég magasak ahhoz, hogy a hatalmas Isten átvonuljon rajtuk. Ezért kell ,,fejüket'' azaz felsô részüket magasra emelniök, sôt az egész ajtóknak föl kell emelkedniök. ôsi kapuk: valószínűleg a jebuzeusok bevehetetlennek tartott régi várának kapuiról van szó. 54. sima úton: sík talajon, ahol az elbukás veszélye nélkül járhatok. 55. húsomon lakozzanak: azaz teljesen megsemmisítsenek. 56. arcodat: azaz kegyességedet, jóakaratodat. 57. síma ösvényen: a biztos úton (vö. Zsolt. 25, 12). 58. A maszoréta szöveg szerint: ,,Ó, ha nem bíznám abban, hogy meglátom. Istent az élôk országában!'' Ez a költészetben gyakran alkalmazott hiányos mondat, melyhez hozzá kell gondolni: ,,akkor aztán éppenséggel végem volna.'' az élôk országában: remélem hogy még halálom elôtt megtapasztalom Isten kegyelmét és jóakaratát. 59. Isten fiai: valószínűleg az angyalokról van szó (vö. Zsolt. 88, 7; Jób 38, 7); mások szerint a választott nép tagjairól vagy papjairól (vö. Zsolt. 81, 6). 60. Sarion: a Hermon föniciai neve (vö. Móz. V. 3, 9). 61. Kádes sivatagja: Palesztinától délre fekszik (vö. Móz IV. 13). 62. Míg a földön a vihar dühöng, az égben állandó Isten-dícséret zeng. 63. A zsoltáros halálveszedelemben volt. 64. Vö. Zsolt. 6; Iz. 38, 18. 65. szôrzsák: a gyász és a bűnbánat öltözéke (vö. Zsolt. 34, 13). 66. tágasságnak helyére: a veszedelmes -- szűk --utaktól megszabadítottál engem (vö. Zsolt. 17, 20). 67. testem: szószerint hasamat, azaz egész belsômet. 68. körülem rettenet: ez a kifejezés Jeremiásnál is elôfordul (Jer. 6, 25; 20, 3. 10; 46, 5; 49, 29). Általában elég sok a hasonlatosság Jeremiásnak és ennek a zsoltárnak kifejezésmódja közt. 69. megnevellek: szószerint ez áll: ,,szemem rajtad (nyugtatván) tanácsot adok''. 70. A héber szöveg valószínűleg megromlott s értelmét teljes pontossággal visszaadni nem lehet. 71. új énekeket: talán az újabb nagy jótétemény miatt, amire a 10., 16., 17. versek utalnak (vö. Iz. 42, 10; Zsolt. 95, 1 stb.). 72. ím, a szegény: én, szegény magam. 73. pajzsot, vértet: nemcsak a rómaiaknak, hanem az izraelitáknak is volt egy kisebb kerek könnyű-pajzsuk és egy nagyobb és erôsebb nehéz-pajzsuk. A magyar szöveg e másodikat ,,vértnek'' fordítja, mert nyelvünkben nincs két különbözô szó a pajzs jelzésére. 74. szôrzsákba: a gyász és bűnbánat ruhája (vö. Zsolt. 29, 12.) sűrű könyörgéssel könyörögtem: szószerint ez áll a maszoréta szövegben: könyörgéseim visszatértek ölembe; a kifejezés értelme nem világos. Talán arról van szó, hogy ima közben oly mélyen lehajtotta a fejét, hogy szavai mintegy visszamentek a mellébe, ahonnan kiszakadtak. 75. életemet: szószerint: egyetlenemet. Vö. Zsolt. 21, 21. 76. Haha! haha! Gúnyolódva kiáltoznak, mert elérték céljukat. 77. Ezt akartuk: a héber szó étvágyat és kívánságot is jelent. 78. A vers értelme eléggé homályos. Úgy látszik, nem Istenrôl van szó, hanem az istentelenrôl. ,,Ez (ti. az istentelen) azzal hízeleg magának, hogy bűne nem jô napvilágra és nem lesz tárgya a gyűlöletnek.'' Vagyis azt a hamis reményt táplálja, hogy Isten nem veszi észre bűnét és nem fogja megbüntetni. 79. lakhassál e földön: ti. az ígéret földjén, annak javai közt. 80. balgaságom. következtében: az ószövetségi Szentírásban: bűnöm következtében. 81. A betegség és az elhagyatottság leírása e szakaszban Jób szenvedéseinek leírását idézi emlékezetünkbe. 82. vigyázok útjaimra: hűségesen megtartom Isten parancsait. 83. és nem volt semmi jóm: a héberben: ,,távol a jótól'', vagyis elvesztettem boldogságomat. Mások másként magyarázzák. 84. nem tudja türtôztetni szavait. 85. napjaimat néhány araszra mérted: életemet igen röviddé tetted. 86. Arról a rövid idôrôl van szó, amit betegsége után adjon még neki az Isten. 87. és nem leszek: ti. ezen a földön A jövô életról nem beszél, de nem is tagadja azt, miként nem tagadta Jób sem (3,13-19), noha hasonló módon panaszkodott (10, 20-22). 88. bálványok imádóit: a héber szó bizonytalan jelentésű mások szerint ,,gôgösöket'', ,,szemteleneket'' jelöl. 89. terveidben: jóságos és kegyes a rólunk való gondoskodásod és törôdésed. 90. Szent Pál (Zsid. 10, 5-9) ezeket, mint a világba lépô Krisztus szavait idézi, az ún. Hetvenes görög fordítás szerint. a könyvtekercsben: az ószövetségi szent könyvekben. 91. Ezt a verset óhajtó formában alkalmazzuk a pápáért való imádságban. 92. A szószerint való héber szöveg: ,,ágyát betegségében meg fogod változtatni.'' Kevésbé érthetô, romlott szöveg. 93. Élénken írja le ellenségei színlelt jámborságát. 94. Ezeket a szavakat maga az Úr Jézus (Ján. 13, 18; vö. 17, 12; Ap. Cs. 1, 16) Iskarióti Judásra alkalmazza. Sokan betűszerinti értelemben Achitophelre, Dávid tanácsosára alkalmazzák (Sám. II. 15, 12). Ô tehát Júdás típusa, miként Dávid a szenvedô Krisztusé. 95. Ez a két zsoltár tartalmi és formai érvek (lásd fôleg a 41, 6. 12 és 42, 5-ben levô azonos refrént!) bizonysága szerint eredetileg egy költemény. Erre enged következtetni a 42. zsoltár címének hiánya is. -- A 42. zsoltárt a lépcsôimádságban imádkozza a pap, igen helyénvalóan, hiszen ô is ennek a földnek szomorú számkivetésébôl érkezik az oltárhoz, hogy ott bemutassa a legszentebb áldozatot. 96. a lelkem, áradoz: szomorúan újra átgondolom magamban (Zsolt. 61, 9. Sám. I, 15). 97. A zsoltáros a Jordán forrása közelében, a Hermon hegy lábánál tartózkodik. Úgy látszik, hogy a Misar hegy nevét ôrzi a mai Zaora(h), 3 km-re Banyasztól. 98. A Jordán folyó zuhatagjai a zsoltárosnak, aki azon a vidéken született, eszébe juttatják a csapások özönét, melyek elborítják. 99. csontjaim törnek: szószerint: ,,csontjaimban való töréssel kigúnyolnak engem''. 100. A harmadik szakasz versei nem csupán a makkabeusi korra értelmezhetôk, nagyon ráillenek akár Ezékiás idejére (Kir. IV. 18, 13. 22-27; 19, 4. 14-19), akár azokra a csapásokra, amelyek Joziás király halálát követték (Kir. IV. 23, 25-30), akár azokra az üldözésekre, amelyek a perzsák idejében lángoltak fel a zsidók ellen. 101. trónusod, Isten: a királyt Istennek szólítja, de nem úgy, ahogyan a keletiek a királyokat isteneknek nevezték és tartották. Az Ószövetség ugyanis Elohimnak nevezi a fejedelmeket és bírákat is, mint Isten képviselôit és helyetteseit a földön (Zsolt. 81, 1). A zsoltáros pedig, amikor a sugalmazás hatására ezeket írja, a Messiás istenségére akar rámutatni. 102. minden társad felett: más királyok fölött. 103. vonulnak szembe véled: a zsoltáros itt áttér a királyné és az ôt kisérô szűzek bevonulásának leírására. A maszoréta szövegben: ,,a te értékes tárgyaid között vannak a király leányai''. 104. Ophir: Dél-Arábia, vagy Kelet-Afrika tengerpartján fekvô vidék, ahonnan Salamon és Hiram hajói aranyat hoztak (Kir. III. 9, 28; 10, 11. 22; Jób 22, 24, stb.). 105. Tyrus népe: szóról-szóra: ,,Tyrus leánya'', miként: ,,Jeruzsálem leánya''. A tyrusi elôkelôk itt az idegen népeket ábrázolják. kegyed versengve keresik: szószerint: ,,tekintetedet jóságossá és kedvessé teszik'' (Jób 11, 19). 106. teljes díszben vonul fel a királylány: szószerint: ,,A királylány teljes díszben (megy) a (palota) belsejébe''. 107. A zsoltáros a királyt szólítja meg, már nem a királynét. 108. A király dicsôsége meg fog maradni mind a fiakban, mind a zsoltárosnak ebben az énekében. 109. Refrén, mely a 8 és 12-ben is megvan. 110. élôvíz patakocskák: vö. Móz. I. 2, 10-14. a paradicsom folyójáról. 111. kora hajnalon: a zsoltáros talán az assziroknak éjszaka történt veszteségérôl beszél. (Kir. IV. 18, 35 -- Iz. 37, 36) 112. népek fejedelmei összegyűltek: a pogányok és Ábrahám népe már egy népet alkotnak (Ján. 10, 16) 113. észak szélsô foka; a nagy király városa: az asszirok beszédmódjából vett szavak. Az asszirok úgy vélték, hogy ,,észak szélsô fokán'' van ,,az istenek hegye''; az istenek királyát pedig ,,nagy királynak'' nevezték. A zsoltáros azonban azt mondja, hogy ,,az Isten hegye'' a Sion hegye s ,,a nagy király'' nem más, mint az egyetlen Isten, Jahve. 114. királyok: hogy kik voltak ezek a szövetséges királyok, nem tudjuk. Vannak akik úgy vélik, hogy Sennacherib volt a neki meghódolt királyokkal (Krón. II. 32 2I), mások Arám és Izrael királyára gondolnak, akik Acház ellen szálltak háborúba (2 Kir. 16, 5; Iz. 7, 1-9), ismét mások pedig azokra a szomszéd uralkodókra, akik Jozafát ellen fogtak össze (Krón. II. 20). 115. Tarzis hajói: nagy hajók melyekkel Tartessusba (Hispániába) s általában a tengerentúli földekre utaztak, amelyek azonban mégsem tudtak ellenállni a heves és veszedelmes keleti szélnek. 116. példabeszédre: bölcs mondásra; valószínűleg így nevezi magát a refrént (12. 21). 117. sorsukat: szószerint: ,,szájukat''; de a héber szó jelenthet részesedést is (Móz. V. 21, 17; Zak 13, 8). Különben ez a vers elég homályos és többféleképpen fordítható. 118. magához von engemet: ugyanezt a szót olvassuk Hénochról (Móz. I. 5, 24) és Illésrôl (Kir. IV. 2, 9. 10), akiket Isten az égbe felvett; valamint a Saul udvarába befogadott Dávidról (Sám. I. 18, 2). Isten az igazakat magához fogja venni. 119. magának ígért is szépeket: vö. Luk. 12, 19, a magában bízó gazdagról. 120. aki a jó utat járja: szószerint: ,,aki helyesen járja útját'' (azaz: aki megtartja Isten parancsait). 121. te ellened vétkeztem egyedül: a bűn legsajátosabb lényege Isten megbántása, a többi körülmény már másodrendű. 122. A bűnre való hajlandóság benne van az emberben; a katolikus hagyomány joggal látja e szavakban az eredeti bűn tanát. 123. izsóppal: az izsóp összekötött és az áldozati állat vérébe mártott ágaival meghintették a bűntôl megtisztítandó személyt vagy tárgyat (Móz. II. 12, 22; Móz. III. 14, 4-7). 124. a vérontás bűnétôl: úgy látszik, Uriás megölésére gondol. (Sám. II. 6-17; 12, 9.) 125. Emberölésért és házasságtörésért nem voltak elôírva engesztelô áldozatok s nem is voltak szokásban. Ezeket a bűnösöket halállal büntették, ezt azonban Dávid királyra nem alkalmazhatták. 126. Ezt a két utolsó verset valószínűleg a számkivetés idején adták hozzá a zsoltárhoz, amikor is ezt a gyönyörű magánéneket a liturgiában is használni kezdték. 127. álságot fensz kés módra: azaz váratlanul és hevesen sértesz. 128. mivelhogy cselekedtél: ti. megbüntetted a gonosz rágalmazót. 129. Ez a zsoltár csaknem ugyanaz, mint a 13. zs., azért lásd azt; leginkább a 6. v.-ben tér el, amely talán Sennacherib hadseregének szétszórására vonatkozik (Kir. IV. 19, 35 sk.). -- A gonosz izraeliták nem féltek Istentôl, de féltek az assziroktól, pedig ezektôl nem kellett volna félniök. 130. nevedben: gyakori hebraizmus; név = lényeg, kinyilvánított hatalom; tehát ,,nevedben'' = elôttem ismeretes hatalmad által. 131. nyelvükre széthúzást hozz: támassz köztük egyenetlenkedést (Móz 11 6-9). 132. Vannak, akik ezeket Absalom lázadására és az abból származó egyenetlenkedésekre értik (Sám. II. 15); a következôket Achitófelre vonatkoztatják aki az Absalom-féle lázadáskor Dávid ellenségeihez pártolt (Sám. II. 16, 15-23). 133. ünneplô tömegben: úgy látszik, a templomba való ünnepi zarándoklatokat jelenti. Az értelme tehát: mind a magán-, mind a vallási életben a legszorosabb baráti összeköttetésben éltünk egymással. 134. Vö. 13-15 vv.: barátjának hűtlensége jobban szomorítja ôt mint ellenségeinek ármánykodása. 135. szívében harc lakik: szószerint: ,,háború az ô szíve''. 136. nem érnek napjaik feléig: nem fogják megérni teljes korukat; idô elôtt fognak meghalni (vö. 101, 25; Iz. 38, 10; Jer. 17, 11). 137. Fölséges: Istenre vonatkozik. Iz. 57, 15 és Zs. 91, 9-ben is. 138. szószerint: ,,folytonosan gáncsot vetnek ügyeimnek''. 139. számkivetésem: szószerint ,,figyelemmel kísérted életemet menekülésemben és bolyongásomban''. tömlôdbe: Isten gondosan összegyűjt minden könnyet. nemde... könyvedbe írtad ôket?: kétes szöveg; úgy látszik arról van szó, hogy Isten minden fájdalmat (vagy: könnyet) számon tart. 140. az élôk fényességében: azaz ebben az életben (a haláltól megmenekülve). Vö. Zs. 114, 9. 141. Kész: miután egy kissé félt, már újból megerôsödött bizalmában, sôt telve van örömmel. 142. én lelkem: a héberben kb. = ,,minden, ami a bensômben van''. a hajnalt pirkadni keltem: azaz olyan korán kelek, hogy úgy látszik, dalommal én keltem föl a hajnalt, amely maga is dícséri Istent. 143. A zsoltárnak eléggé romlott szövegét nem lehetett mindenütt teljes biztonsággal helyreállítani. 144. ,,nagyhatalmasok'', az eredetiben ,,istenek'': Ez a vers, miként a Zs. 81, 1.16 is, a bírákat és vezetôket ,,istenek''- nek nevezi, mivel Isten helyettesei a földön. Vö. Ján. 10, 34 sk. 145. A bírák szíve mintegy meg van mérgezve, és nem akarják a tanácsokat vagy korholásokat meghallgatni. 146. a szöveg romlottnak látszik. Az itt adott fordítás a legvalószínűbb. 147. A valószínűleg romlott szöveget nehezen lehet megérteni. -- A tüskerôzse és a fazék a pásztorok életébôl vett hasonlat; ezek fazekaikat tüskerôzse tüzével melegítik föl; mielôtt a tüskerôzsék tüzet fognának és lángjuk a fazékhoz érne, heves forgószél elragadja ôket. --Tehát itt a gonosz bírák hirtelen bűnhôdésérôl van szó. 148. fürdik lába: háborúból vett hasonlat; a katona, hogy magához ragadja a gyôzelmet, keresztülgázol a megöltek és sebesültek vérén (vö. Zs. 67). 149. A 6 és 9 versben levô kifejezésbôl: ,,mind a pogányokat'': arra lehet következtetni, hogy ezt a zsoltárt késôbbi idôben a liturgikus ténykedéseknél alkalmazták. Van néhány meglehetôsen homályos helye. 150. 7, 15 Zsákmányt keresnek, mint a keleti városoknak szabadon kóborló kutyái, amelyek, fôleg este, élelmet keresve ellepik az utcákat. 151. Bármit ejtsenek ki azoknak ajkai, bűn az. 152. összetörted seregeinket: azaz úgy intézted, hogy ellenségeink áttörjék csatarendjeinket. 153. elbódulásnak borával: hogy tántorogjunk, mintha részegek volnánk. 154. Szukkothnak völgyét: a Jordánon túl közel a Jabok folyónak a Jordán völgyébe való torkolatához. 155. Efraim a legnagyobb törzs az Úr számára mintegy sisakja fejének; Juda pedig királyi jogar, azaz királyságának székhelye vö. Móz. I. 49, 10. 156. mosdótál: szolgai munkákat fog végezni. 157. sarumat dobom: a birtokbavétel jeléül. A saru sok keleti népnél a birtokjognak a jelképe volt. 158. erôs városig: valószínűleg Bosra városáról van szó (Móz. I 36, 33; Iz. 34, 6; Am. 1, 12, stb.), amely Édom királyságnak legjobban megerôsített és igen nehezen megközelíthetô fôvárosa volt. 159. a föld végérôl: csaknem mindig igen messze vidéket jelent; Dávid szájában túlzó kifejezés. 160. Maga a király kér a maga számára hosszú életet (vö. Zs. 20, 5). 161. A zsoltáros ugyanazokat a szavakat ismétli mint a 2. 3 v-ben de saját lelkét szólítja meg. -- A zsoltár nagyon jól illik Dávid királyra, aki kimutatja, mit érzett fiának, Absalomnak lázadása idején. 162. emberfia: alacsonysorsú, népbôl való ember; hatalmas emberek: nemesek, elôkelôk (vö. Zs. 48, 3).Ezek mind együttvéve, mérlegre téve nem érnek annyit, mint egy lehelet. 163. egyszer ... kétszer: azaz kétszer (nyomatékosan) hallottam és emlékezetembe véstem. -- Az ilyen szólásmódot a semiták arra használták, hogy erôteljesebben kiemeljék azt a számot, amely a fölsorolt kettô vagy több közül a magasabb értékű; vö. Ám. 1, 3; Péld. 6, 16-19; 30, 15, 18. 21. 164. mindennek megfizetsz: ... vö. Róm. 2, 6-11. 165. A zsoltáros Istennel egyesült lelkének úgy tűnik föl, mintha valami pompás lakomán venne részt, és azon teljesen jóllaknék. 166. sakáloknak lesznek zsákmányai: azaz eltemetetlenül a vadállatok fogják ôket felfalni. 167. mind, ki rája esküdött: ti. Istenre; Istenre esküdni olyan istentiszteleti ténykedés, amellyel az ô legfôbb tekintélyét ismerik el (vö. Móz. V. 6, 13). 168. Eléggé nehezen érthetô vers; a maszorétikus szövegnek fordítását adjuk; ez azt a mérhetetlen ravaszságot írja le, amellyel fondorkodásaikat végrehajtják. 169. Minél ravaszabbak azonban az ô fondorkodásaik, annál közelebb a bukásuk. -- csóválják fejüket: csodálkozásuk és megvetésük jeléül (vö. Zs. 21, 8; 43, 15; 108, 25). 170. reménye minden földhatárnak: vegyük észre itt és a 9. v.-ben az univerzálizmust, az egyetemesség gondolatát. 171. Isten patakja, azaz az esô, amely az égi tartályokból ered. 172. nyomaid: úgy állítja elénk Istent, mint aki királyi kocsiján bejárja a földet és úgy osztogatja jótéteményeit. 173. minden földek: vegyük észre itt, miként a 4.8 v-ben is az univerzálizmust, az egyetemesség gondolatát. 174. hízelegnek elôtted: akaratuk ellenére is dícsérnek téged (vö. Zs. 17, 45; 80, 16). 175. ezekkel a szavakkal áldotta meg a pap a népet (Móz. IV. 6, 22- 27). 176. Talán a 8. v. után is meg kellene ismételni a 4. 6 vv. refrénszerű felkiáltását. 177. Ez a zsoltár az egész Zsoltárkönyvnek legnehezebb zsoltárai közé tartozik; a különbözô magyarázatok közül az látszik legjobbnak, amely diadaléneknek tartja; ez leírja a frigyszekrényben jelenlevô Úrnak útját Egyiptomból egészen Sion hegyéig. Ezt a zsoltárt valószínűleg azokon az ünnepélyes körmeneteken énekelték, amelyekkel az izraeliták a frigyszekrényt kísérni szokták. (Vö. Bevezetés, 29. 1.) Minthogy a zsoltár szövege nagyon romlott, nem mindenütt adható róla biztos magyarázat. Azonfelül röviden összefoglalva érint olyan történeti eseményeket, amelyek elôttünk kevésbé ismeretesek. 178. utat készítsetek: vö. Iz. 40, 3 sk. 179. Amiket itt a zsoltáros általánosságban mond, az érthetô Istennek az Egyiptomból visszatérô néprôl való gondoskodására és gondviselésére is. 180. a lázadók: az izraeliták, akik a pusztában nem engedelmeskedtek az Úrnak; vö. Móz. IV. 16. 181. amikor néped elôtt jártál: a tűz- és felhôoszlopban (Móz. II. 13, 21 sk; Móz. IV. 14, 14). 182. Vö. Móz. II. 19, 16-19; hasonló leírás található Bir. 5, 4 sk- ben is. 183. A manna és a fürjek ajándékozására vonatkozik, vagy Istennek arra a gondviselésére, amely népe számára megszerezte Kánaán földjét. 184. Harc azok ellen a királyok ellen, akik az izraelitákkal küzdöttek Kánaán földjéért. -- jô a szó: az Úrtól függ a gyôzelem, az ô szava dönti el a csatát. 185. a ház lakói: a háborúból visszatérô katonák bô zsákmányt hoznak, amelyet itthon szétosztanak. 186. Ezt a nagyon homályos verset különbözôképpen magyarázzák. Úgy látszik, azokról a törzsekrôl van szó. amelyek a harctól távol maradtak (pihentetek) és azalatt nyájaikat legeltették (vö. Bir. 5, I5-17), míg Izrael (= a galamb; vö. Zs. 73, 19) ragyogott attól az aranytól, és ezüsttôl, amelyet gyôztesként elragadott az ellenségtôl, vagy amíg ragyogó fegyverekkel hadakozott. --Mások a galambon az arannyal borított frigyládát értik. 187. hullt a hó: az ellenség katonái oly számosan hullottak, mint a hónak pelyhei. -- Mások másként magyarázzák. Salamon: úgy látszik Auranitisnak (kb. a Galileai tenger magasságában a Jordánon túl fekvô) magas hegyeirôl van szó, amelyeket Ptolemaeus (Oeogr. 5, 15, 8) Asalmanon-nak nevez (vö. 16. v.). 188. miért néztek kancsalúl?: nem ezeket a magas hegyeket választotta Isten lakóhelyül, hanem Sion hegyét. 189. A gyôzelem után a frigyszekrényt, amely a harcolókat követte, a foglyokkal együtt visszaviszik Sion hegyére. -- ezernyi ezer: azaz sok ezer. -- kik az Úr Istennél lakozni vonakodnak: a zsoltáros szeme elôtt talán a jebuzeusok lebegnek, akik nem akarták magukat Dávid királynak alávetni (Sám. II. 5, 6-8; Krón. I. 11, 5) 190. üstökös fejét: a vadságuk és rettentô külsejük miatt félelmetes barbár ellenségekre vonatkozik. 191. Básánból: azaz a magas hegyek közül, melyeket a zsoltáros szembeállít a tenger mélységével. 192. vérben áztasd lábadat: vö. Zs. 57, 11. kutyád nyelvére jusson falat, miként az Jezabel halálakor történt (vö. Kir. IV. 9, 36). 193. a nádlakó vadat: Egyiptom amelynek jelképe a Nílus nádasaiban lappangó (vö. 32. v.) krokodilus (Móz. II. 29, 3). bikák csordáját, népek borjait: a vitézeknek, a vezéreknek csapatját, a népekkel, amelyek azokat borjakként követik. (Vö. Jer. 6, 20 sk.) 194. ,,hogy adjam vissza, amit el sem vettem?'': ez, úgy látszik, közmondásszerű szólásmód volt az ártatlanság hangoztatására. 195. A zsoltáros tehát nem tagadja, hogy vannak bűnei, de az ellenség által emelt vádakat visszautasítja. Nyilvánvaló, hogy Krisztusról ilyesmit mondani nem lehet. Akik mégis a közvetlen messiási értelmezéshez ragaszkodnak, a ,,balgaság''- ot és a ,,vétkeim''-et többnyire ama vétkekre értik, amelyeket Krisztus, noha ártatlan volt, magára vett. 196. szôrzsák: gyászruha (vö. 29. Zsolt. 12; 34, 13). 197. epét: a héber szöveg keserű és mérges lével telt növényrôl beszél. 198. A zsoltáros -- Jób és Jeremiás módjára -- azokat a büntetéseket kívánja ellenségeire, amelyeket a gonoszok megérdemelnek Isten igazságos ítélete szerint és az egyenlô mértékkel történô visszatorlás elve alapján, amely az Ószövetségben érvényben volt (vö. 27. v.). -- asztaluk: keleti fogalmak szerinti ,,asztalról'' van szó, amely nem egyéb, mint földre terített szônyeg és amelybe a láb könnyen beakadhat. 199. ágyékaik.. megroskadozzanak: testük erôtlenné váljék. 200. A zsoltáros megvallja, hogy Isten csapásokat mért reá, de nem bűnei miatt, mint ellenfelei mondogatják. 201. Engedd, hogy makacsságukban bűnt bűnre halmozzanak, mint egykor a fáraó (vö. Móz. II. 2, 7 stb.). 202. Ez a zsoltár -- kevés eltéréssel -- megegyezik a 39. zsolt. 14-18. verseivel; valószínűleg azért különült el, mert alkalmas imádság isteni segítségért. 203. csoda: noha oly számos nehéz helyzetbe került életében (20 v.), Isten mindig megsegítette. 204. Ellenségei ez alkalommal már azt remélik, hogy nem fog megszabadulni. 205. szó szerint: ,,ráadok minden dícséretedre'', azaz szüntelenül dicsôíteni foglak. 206. számukat: a héber szó egyedül itt fordul elô; úgy látszik ,,összeszámlálást'' jelent; se szeri, se száma a segítségnek, amit Isten eddigelé a zsoltárosnak juttatott. 207. növeld meg méltóságomat: az által, hogy kimentesz a gyötrelembôl, amelyben vergôdöm. 208. Izrael Szentje: így nevezi Istent (igen gyakran Izaiás prófétánál); kifejezésre jut ezáltal Isten szent volta és az a különleges kapcsolat, amely Izrael népét hozzá fűzi. 209. a királynak... a király fiának: a Messiás nemcsak maga király, hanem királyi családból is ered. A zsoltáros kívánja neki, hogy helyes irányelvek szerint ítélkezzék és a jó uralkodók erényeivel bôvelkedjék. 210. A hegyek hoznak... és a halmok: vagyis az egész vidék ahol az ô népe lakik. 211. A királyság örök fennállását összehasonlítja a nap és hold, vagyis a világegyetem megmaradásával. 212. tengertôl, ti. a nyugati (Földközi-) tengertôl tengerig, ti. a keletiig (bizonyára a Perzsa-öbölig) a folyótól (az Eufrátesztôl) a földhatárokig (a szigetekig) és a legtávolabb esô nyugati szárazföldekig, tehát az egész földkerekségen. 213. az ellenfél: a héber szó (a Vulgata szerint ,,az etiopszok'') másutt a sivatag vadállataira vonatkoztatva használatos; kétes tehát, hogy emberekrôl mondható-e. A gondolatpárhuzam ajánlja, hogy inkább az itteni fordításnak megfelelô szót olvassuk. 214. a földet nyalják: sémi szólásmód a teljes meghódolás kifejezésére (vö. Móz. I. 3 14; Mik. 7, 17). 215. Tarzis: vö. Zsolt. 47; a szigetek: a Földközi tenger szigetei és partvidéke; arab királyok (héb. Sebá, Arábiában) és Sába (héb. Szebá, valószínűleg az Arab-öböl nyugati partján), vagyis az aranyban bôvelkedô vidékek. 216. az ô vérük = életük; nem engedi, hogy ártatlanok vére ontassék (vö 115. zsolt. 15). 217. imádkozni fognak: országlásának boldog jövôjéért. 218. Bô termést jövendöl (vö. a föld termékenységének leírását a prófétáknál, pl. Ám. 9, 13; Jo. 3, 18) és az emberek sokaságát. 219. A doxologia (dicsôítés), amellyel a zsoltárok második könyve végzôdik, nem tartozik a zsoltárhoz. Vö. 40. zsolt. 14. A szöveg hozzáadja: ,,Itt végzôdnek Dávidnak, Jessze fiának imádságai''; e II. könyv zsoltárainak nagyobb részét ti. Dávidnak tulajdonítják (50-69. zsolt.). 220. a jókhoz: a mai héber szövegben és a régi fordításokban ,,Izraelhez''. A héber betűk alapján ez az olvasás is lehetséges, de aligha helytálló, hiszen ez a bölcselkedô zsoltár általában az emberrôl beszél. 221. gôg és erôszak a ruházatuk és ékességük. 222. A mai héber szöveg, úgy látszik, hibás. Értelmezésünk a régi fordításokra támaszkodik. 223. s mondják: ti. a hatalmasoktól félrevezetett nép. 224. A zsoltáros szeretne híven kitartani Isten gyermekeinek hagyományos magatartásában. 225. Isten szentélyébe: aligha jelenti a templomot, inkább Isten terveit, amelyek mintegy az Ô legbensôbb szentélyét képezik. Tehát Isten felvilágosította terveirôl a zsoltárost. 226. mikor felébredsz: ti. az ítéletre; Isten szemében nem érnek többet, mint az ,,álomképek'' és a csalóka látszat, amelyet megvet és semmibe vesz az ember. 227. a dicsôségbe (a dicsôség állapotába, vagy: Isten dicsôségének látásába (majdan) héberül: ,,végül'', vagyis ez élet után) befogadsz (vö. 48. zsolt. 16). Állítja tehát, hogy van örök boldogság a másvilágon. 228. A föld minden java semmiség, ha ezzel a legfôbb és egyedül kívánatra méltó jóval vetjük össze: egyedül az a jó, ha ,,Isten közelében'' lehetünk (28. v.). 229. örökre: (vö. a 3. 9. 10. 19. és 23. verssel): e szó mutatja, hogy már hosszabb idô telt el a templom lerombolása óta; ugyanez okból mondhatja, hogy a Szentföldön ,,próféta nincs'', hiszen Jeremiást és Ezékielt elhurcolták s már (valószínűleg) meg is haltak. De alaptalan volna a makkabeusi kort jelölnünk meg e zsoltár keletkezési idejének. 230. A héber eléggé homályos. Mindenesetre a templom erôszakos lerontásáról van szó. -- kapuit: a Hetvenes és a Symmachus- féle görög fordítás szerint; a héber szó ,,vésett munkát'', domborművet jelent (vö. Kir. III. 6, 29.). 231. jeleinket, azaz a csodákat, amelyeket Isten egykor a nép elôtt művelt. 232. miért tartod... kebleden jobbkezed: :tétlenül pihentetve. 233. Az egyiptomi kivonulásról szól; a sárkányok és a Leviáthán az egyiptomiak, akik a Vörös-tengerbe vesztek; patakot forrást: vö. Móz II. 17, 1-7; III. 20, 1-13; bôvízű folyókat,: azaz a Jordánt (vö. Józs. 3 sk.). 234. keselyűknek: a vad ellenségnek; galambod: Izrael népe (vö. 67. zsolt. 14.). 235. az Isten ellen, szószerint: ,,a szikla ellen''. 236. A négy világtájat sorolja fel; a hegyekrôl: a galileai és szíriai (északi) hegyvidékrôl. 237. A keserű itallal tele serleg az isteni harag gyakori jelképe (vö. Iz. 51, 17; Jer. 25, 15-17). 238. szarvait: a szarv a Szentírás nyelvén az erô és hatalom jelképe (vö. pl. Zsolt. 88, 18; 111, 8; 148, 14). 239. Sálem: Jeruzsálem (vö. Móz. I. 14, 18; Zsid. 1, 2). 240. az íjj villámait: költôi kifejezés nyílvesszôk helyett. 241. fegyvereket, szószerint: háborút, amely költôi nyelven ,,hadiszereket'' is jelenthet (vö. Iz. 3, 25; 21, 15; Oz. 1, 7). 242. az örökkévaló hegyek felôl: így érti a Hetvenes görög fordítás; a héber szöveg azonban ,,zsákmány''-t említ mert az eredetiben az ,,ad'' szó állhatott, ami örökkévalóságot és zsákmányt egyaránt jelenthet (vö. Móz. I. 49, 27; Iz. 33, 23). Az örökkévaló hegyek bizonyára Jeruzsálem hegyei (vö. 23 zsolt. 7: ,,örök kapuk''): Isten a templomból kilépve jelenik meg (vö. 3. v.). 243. Istennek már a feddése is elég: félelem száll meg katonát, lovat és hadiszekereket egyaránt. 244. Édom dühe... Emáthnak maradéka: a mai héber szövegben ,,az ember dühe... a harangok maradéka'', de ezt a szöveget nehéz megmagyarázni. Fordítása az eredeti mássalhangzó-anyagon alapszik. Édomot én Emáthot, amelyek a Szentföld déli és északi szomszédai, felhívja, hogy ismerjék el az igaz Istent (vö. 12. v.). 245. éberen tartod: szó szerint ,,megfogtad szempilláimat'', ti. nehogy lehúnyhassam szememet és elaludjam. 246. útja szent: Isten magatartása, gondviselése mindenkor szent volt, és most is az, vagyis összhangban van végtelen szentségével. 247. fiait... Jákobnak, akik Egyiptomba bevándoroltak, és Józsefnek (fiait), akik már ott születtek (vö. Móz. I. 46, 26 sk.). 248. Nagyszerű Isten-megmutatkozásként írja le Isten közbelépését a Vörös-tengeren való áthaladáskor (vö. 17. zsolt. 11-16; Móz. II. 15; Hab. 3, 8. 10. 15). Isten megjelenését roppant természeti megrázkódtatások kísérik. 249. nem látta senki nyomodat: a hatalmas Isten megjelenése emberi szemmel nem volt látható, de mégis bizonyos. Most is láthatatlanul vezeti népét. 250. példabeszédre: hasonlat, közmondásos beszéd, tanítóköltemény. 251. Efraim fiai: Efraim törzse volt a legnépesebb és a leghatalmasabb, de a legkevésbé hűséges Istenhez. Bár kitűnô íjászok voltak, meghátráltak a csatában. Ez a vers -- úgy látszik -- hasonlatban mondja mindazt, amit a következô nyíltan kifejez. 252. Tánisz: alsó-egyiptomi város a Nílus deltájában; abban a korban az ország fôvárosa. 253. dühre gerjedett: az eredetiben ,,buzogni, fôni kezdett'' (mint a fazék a tüzön, a hús a fazékban); itt Isten haragjának föllángolását jelzi (vö. 31. v.). 254. erôsek kenyérjét: így fordítja Szent Jeromos; Bölcs. 16, 20, valamint a Hetvenes fordítás és a Vulgata ,,angyalok kenyerét'' mond; az angyalokat a 102. zsoltár, 20 is ,,hatalmas harcosok'' gyanánt említi. A manna azért ,,angyalok kenyere'', mert az égbôl, az angyalok lakóhelyérôl jön, ezért ,,mennyei kenyér'' is (vö. Ján. 6, 32, 50). 255. mint a port... mint a tenger fövényét: költôi túlzás a nagy bôség jelzésére. Vö. Móz. IV. 11, 31-34. 256. Felsorolja az egyiptomi csapásokat, de egy kissé más sorrendben, mint Móz. 11. 7-12. vö. még Bölcs. 16-18. 257. a romlás szolgáinak csapatát (szó szerint: kibocsátását): a csapások megszemélyesítése. 258. elsôszülötteit; szó szerint: ,,termékenységének elejét'' (Móz. I. 49, 3, Rubenrôl). 259. örökségül mérte (a népeket, ti. földjüket) az izraelitáknak. 260. Siló: vö. Sám. I. 1--4; Jer. 7, 12-14; 26, 6-9. 261. fogságra: ti a filiszteusoknak vö. Sám. I. 4-6. erôsségét. dicsôségét azaz a frigyszekrényt. 262. nem értek jegyünnepet, szószerint ,,nem kaptak dícséretet'', ti. lakodalmi énekben (a lakodalom neve az újhéberben is a ,,dícsér'' szótôvel kapcsolatos). 263. szunnyadott... bortól bágyadott: a hasonlat erôteljesen utal arra hogy Isten látszólag elhanyagolta a népet, de most már síkraszáll érte és megvédelmezi. 264. A frigyszekrény már nem ért vissza Silóba, Efraim földjére, hanem szentély készült számára Sion hegyén Júda törzsében. 265. mint az eget: túlzó kifejezés a templom magas voltának jelzésére. 266. a szoptatók mögül: ti. a juhnyájnak ôrzésétôl. 267. A megöltek holttestei temetetlenül hevernek. 268. szomszédaink elôtt: különösen a moábiták, ámmoniták, edomiták voltak mindig gyűlölettel Izrael iránt. 269. A város lerombolása és Izrael népének pusztulása a szomszéd népek szemében magának Jahvénak, az Istennek vereségét jelenti. 270. ölébe: a ruha redôjében szokták tartani azt amit valaki magánál hordott (vö. 73. zsolt. 11: 88. zsolt. 51). 271. Izraelnek pásztora: vö. 22. zsoltár; 73. zsolt. 1; 77. zsolt. 52; 78, 13. 272. Efraim, Benjamin és Manassze, mindhárman Ráchel utódai. 273. bôségével: az eredeti héber szó edényt jelenthet. amelybe valamely nagyobb mértékegység harmada fér. A szöveg minden bizonnyal arról beszél, hogy a népnek Isten ,,nagy mértékkel'' mérte a könnyet (a Vulgata is ,,mértéket'' említ). 274. vetélye-tárgya: a szomszédok civakodnak az Izraeltôl elhurcolt zsákmányon. 275. szôlôd tövét: vö. Móz. I. 49, 22, amely Józsefet buján sarjadó szôlôtôhöz hasonlítja; de a szôlôskert vagy szôlôtô hasonlata egyébként is igen gyakori (vö. Iz. 5, 1-7; 27, 2-5; Jer. 2 21; Mt 21, 33-43). 276. Isten cédrusait: azaz oly öregek, vaskosak és magasak, mintha maga Isten ültette volna (vö. 35, 7: ,,Isten hegyei'') 277. A héber szöveg meglehetôsen homályos; megoldásunk az eredeti mássalhangzó-anyagot érintetlenül hagyja és könnyebb értelmet ad. 278. jobbodnak férfián: azaz Izraelen, amelyet jobbja ültetett (vö. 16. v.); ez már nem hasonlat. 279. Az újholdat különleges áldozatokkal kellett megünnepelni (Móz. IV. 28, 11-15), közben a szent harsonákat fújták (Móz. IV. 10, 10). -- Holdtöltekor kezdôdött a húsvét és a sátoros ünnep. A harsona (sófár) szavával hívták össze a népet vallási (Móz. III. 23, 24; 15, 9; Móz. IV. 29, 1; Kir. II. 6, 15; Joel 2, 1. 15) és polgári ünnepségekre (Kir. II. 15, 10; Kir. III. 1, 34. 39. 41; Kir. IV. 9, 13). 280. hallottam... szózatot: valószínűleg egy pap vagy próféta szavai. 281. Vö. a Tízparancsolat kezdetét (Móz. II. 20, 2. 3. 5.). nyisd tágra szájad, s én megtöltöm azt; vö. 17. v. 282. hízelegnének nékik: akaratuk ellenére is meghódolnának (vö. 17, 35; 65, 3). 283. büntetésük: bizonyára az ellenség pusztulása, amely helyrehozhatatlan és állandó lesz. 284. Költôi hasonlatok az Isten-ígérte javak jelzésére (vö. Móz. V. 32, 13-15. -- búza javából, a legkitűnôbb búzából; a kôszikla méze: annyi lesz a méz, hogy még a kôsziklák is mézzel folynak (vö. Jo. 3, 18; Ám. 9. 13). 285. istenek között: ,,isten'' névvel illeti a nép bíráit és hatóságait, hiszen magát Istent helyettesítik, s az Ô nevében és tekintélyével ítélnek és kormányoznak. Vö. 57, 2; Ján. 10, 34 sk. Isten tehát Isten-tanácsba idézte ôket (vö. Iz. 3, 3- 15). 286. Tekintélyüket és hatalmukat veszítik, melyet Istentôl nyertek és amelyet az Ô nevében kellett volna gyakorolniuk; hozzá még nyomorultul el is pusztulnak. 287. A zsoltáros -- úgy látszik -- a Messiásra céloz, aki az egész föld bírája és kormányzója lesz. 288. védettjeid ellen: szó szerint: elrejtettjeid ellen. 289. Az összes felsorolt népek, az asszírok kivételével, az izraeliták közvetlen szomszédai. Az agarénusok pásztornép, valószínűleg az Ámontól és Moábtól keletre fekvô pusztában; Gebal idumeus vidék a Holt-tengertôl délre. - Nem tudjuk, mikor jött létre az itt említett szövetség. A zsoltáros talán nem is határozott történelmi tényrôl beszél, hanem mintegy költôi egybefoglalását adja a népek összeesküvésének Izrael ellen. 290. Mádián: vö. Birák 7, sk. Oreb, Zeb, Zebaa (Zebee) és Szalmana mádiánita vezérek, Gedeon legyôzte ôket (Bir. 7, 25; 5, 10- 21). Sisara, Abin kánaáni király hadvezére, akit a Kion- folyónál levertek, amely Endor közelében ered, a Tábor-hegy lábánál (vö. Bir. 4. sk). 291. mint a levél, mit elkap a vihar, szó szerint: ,,mint a kerék''; egyesek szerint valamilyen bogáncsféle, de érthetjük rajta a forgószélben keringô faleveleket is. 292. zarándoklásra, ez az összefüggésbôl tűnik ki; a szöveg ,,szent utakat'' említ. 293. kiaszott: nem a héber ,,sírni'', hanem az arab ,,nedvességet nélkülözni'' igével kell kapcsolatbahoznunk. Tehát nem ,,siralom völgye'', hanem ,,kiaszott völgy''. A vidám várakozás hajtotta zarándokcsapat úgy halad át a kiaszott völgyeken, mintha csörgedezô patakok mellett és az elsô esôk nyomán sarjadt üde zöld növényzet között járnának. Október vége felé, a száraz palesztinai nyár után, az elsô esôzés meglágyítja a talajt és a növényzet újjászületik. 294. Az út folyamán napról-napra erôsebbnek érzik magukat; hiszen már az a reménység is táplálja ôket. hogy majd Istent láthatják. 295. A templomba megérkezve imádkoznak a fölkentért, vagyis a királyért is. 296. A próféta isteni indítást érez magában és várja Isten szavát (vö. Hab. 2, 1). 297. a dicsôség: Isten dicsôsége, amely Ezek. 11, 23. szerint eltávozott Jeruzsálembôl; ismét az országban fog lakni. 298. Isten irgalmassága és a nép hűsége, Isten Igazsága és az emberek békessége, az emberi hűség és a mennyei igazság találkoznak: ég és föld csodálatos összhangban és szeretetben kapcsolódik egybe (vö. Luk. 2, 14). Még földi javakban sem lesz hiány (13 v.; vö. Iz. 30, 23-25; Jer. 31, 12; Oz. 2, 21 sk.; Ám. 9, 13 sk.). 299. az igazságosság és a jólét csatlósok módjára követik a szabadító Istent. 300. istenek között: az Isten környezetét alkotó szellemi lények között (angyalok, vö. 88. 7. 8.); vagy pedig -- és itt ez az értelmezés látszik inkább helyénvalónak (vö. 8. és 10. v.) -- azok között, akiket a népek isteneknek mondanak (vö. Móz. II. 15, 11). 301. Azt kéri, hogy Isten valamilyen jellel mutassa ki jóindulatát irányában, ellenségeivel szemben. 302. amit alapított: azaz -- mint a gondolatpárhuzam elárulja -- Sion, amelyrôl a zsoltáros mintegy hirtelen prófétálni kezd elragadtatásba esve a város szépségétôl és dicsôségétôl. 303. Ráháb, azaz Egyiptom (vö. Iz. 30, 7; 51, 9) és Bábel, vagyis a két nagy bálványimádó birodalom is tisztelni fogja Istent és Sion gyermekévé lesz, sôt (5. v.) kivétel nélkül minden népet úgy tekintenek majd, mintha ott született volna. 304. Mintha Isten jegyzéket vezetne a népekrôl és mindegyikhez odaírná, hogy Sionban született. 305. Maguk a népek hirdetik és örvendeznek azon, hogy számukra minden jó Sionból ered. 306. vetve ágyam, a héber szó tulajdonképpen a lovagló alá terített szônyegfélét jelent (Ezek. 27, 20) de az a ház, amelyben a leprás Azariás király lakott (Kir. IV. 15, 5), szintén ezzel a szóval lehet kapcsolatos. 307. akit már elengedett gondod, szó szerint: ,,a kezedrôl leszakadtak, leváltak''; a halottakat érti rajta, minthogy azok sorsa már változhatatlan, s így felesleges, hogy Isten gondjába vegye ôket. 308. Vö. 6. zsolt. 6; 29, 10; 113 B. 17; Iz. 38 18, sk. 309. a feledés földjén: ahol az ember már mit sem tudhat a földi dolgokról; vö. Jób 19, 21; 21, 21. 310. Arról az ígéretrôl van szó, melyet Náthán próféta által tett Isten Dávidnak (Sám. II. 7, 8-16). 311. szentjeid gyülekezetében -- azaz az angyalok között, akiket a 7. vers istenfiaknak is nevez (vagyis olyan lények, akik a mennyei közösséghez tartoznak = égi teremtmények). 312. Ráháb = szörnyeteg, a kevélység és lázadás megszemélyesítôje (Ráháb alapjelentése ,,háborog''). A zsoltáros költôi megszemélyesítésben mintegy Isten ellenségeiként mutatja be azokat a vizeket, amelyek kezdetben borították a földet (Móz. I. 1, 2, 6-9) és Isten küzd ellenük (vö. 10. vers; Zsolt. 73, 18; Jób 9, 13; 26. 12; Iz. 51, 9). mások szerint Ráháb Egyiptomot jelenti (vö. Zsolt. 86, 4). 313. Kegyelem és hűség olyanok, mint az apródok, akik Isten elôtt járnak (vö. Zsolt. 84. 14). 314. szarv: a hatalom szimboluma. 315. A mi védelmezônk (,,pajzsunk'') és királyunk ,,az Úré'', vagyis az Úr kezében van, ô gondoskodik róla. Ezek a szavak alkotják az átmenetet a következô részhez. 316. szentjeidhez -- ti. Náthán prófétához és általa Dávid királyhoz és a néphez (Sám. II. 7, 8-16). 317. a tenger -- a Földközi-tenger, folyamok -- az Eufrátesz és mellékfolyói; Dávid fiának, a Messiásnak egyetemes országára vonatkozó jövendölés. 318. atyám -- vö. Sám II. 7, 14. 319. mennyei napok (vö. 37-38. v.; 71, 5. 17): amíg ez a világ fennáll. 320. Az itt kimondott feltétel Jeruzsálem lerombolásának idején bekövetkezett, ezért büntette Isten ,,vesszôvel'' és ,,ostorokkal'' ôket (33.). De a ,,kegyelmet'' nem vonta meg tôlük, mert Dávid házának uralmát egy magasabb formában, a Dávid házából származó Krisztus királyban helyre fogja állítani és biztosítani fogja örök idôkre. Így teljesedik be a jövendölés, ha Dávid házának földi országa meg is semmisül. A zsoltáros Dávid országának bukását panaszolja és orvoslást kér, nem téve különbséget az ígéret abszolut és feltételes teljesedése között. A zsoltáros könyörgését Isten meghallgatta, de nem úgy, ahogy ô szó szerint kérte, hanem a Dávidtól származó Krisztus Urunk országának megalapításával. 321. a hold... hűséges tanú -- a kiszabott pályáján rendületlenül járó hold tanusítja, hogy amit Isten elhatározott, azt végre is hajtja. 322. E két következô szakaszban a zsoltáros nemcsak azokról a bajokról beszél, melyek a királyt és Dávid házát érték, hanem azokról is, amelyektôl a nép szenved. A nép szerencsétlensége a király szerencsétlensége is. 323. Vö. Zsolt. 78, 13, a szôlôtôrôl. 324. megkurtítottad -- nem Dávidnak, vagy valamelyik másik királynak (pl. Joachimnak) az életét, hanem Dávid királyi házának az életét, mely a zsoltáros panasza szerint hamar megöregedett és végét járja. 325. A zsoltáros még halála elôtt látni szeretné ennek a rengeteg bajnak megszűnését. 326. keblemben -- vö. Zsolt. 78, 12. 327. gyalázzák fölkentednek lépteit -- bármerre jár a Dávid házából való király (és az ô népe), gyalázzák. 328. nemzedékektôl nemzedékekig: a mindenható és örök Isten minden egymást követô nemzedéknek menedéke. 329. Az örök Isten szemében még a világ keletkezése sem több, mint egy ember születése. 330. Vö. Móz. I. 2, 19: ,,mert por vagy és vissza kell térned a porba''. Isten egyetlen szavával véget tud vetni az emberi életnek. 331. Vö. Pét. 3, 8. Egy ôrállás éjszaka -- az éjszakának egyharmadát jelentette, vagyis igen rövid idôt. 332. A korán sarjadó fű a Kelet forró napsugarában hamar elszárad. 333. A bűn az oka, hogy az ember élete oly hamar elszáll, és hogy az ember oly keservesen törôdik bele életének rövidségébe (Móz. I. 3, 17-20). 334. számbaveszi: ennek a rövid emberi életnek minden egyes napja értékes. Ezt bölcsen fel kell ismernünk. 335. A zsoltáros irgalmat, vidámságot, jóságot kér, az Isten ,,művének'' és ,,fényességének'' felragyogásáért könyörög. Mindez a messiási kor ajándéka. Ezek ragyogják be földi életünket, ezek révén viszi az Úr ,,kezünk munkáját jó végre''. Az Úr Krisztus megváltó élete és halála ennek a rövid emberi életnek is igazi; örök értéket adott. 336. mondjad az Úrnak -- azaz joggal mondhatod. 337. Az Ószövetség régi tanítása, hogy Isten fölhasználja az angyalokat az emberek érdekében. L. Móz. I. 24. 7; Móz. II. 23, 20; 33, zs. 8. 338. hordozni fognak téged, mint az anya gyermekét, nehogy lábát felsértse az úton (gondoljunk a régi Palesztina durva kövekkel teleszórt útjaira). 339. mert hű volt hozzám, a héber eredetiben: ,,szeretettel ragaszkodott hozzám''. nevem ismeri: az ószövetségben gyakran használt szó, nem pusztán az értelmi ismerést, hanem a szeretô ragaszkodást, tiszteletet is jelenti. 340. Az Úr veszedelmekbôl való szabadulást, dicsôséget, hosszú életet és üdvösséget ígér azoknak, akik hozzá ragaszkodnak. Üdvösséget nemcsak ebben az életben, hanem messiási üdvösséget, mely bôséges jutalmat jelent a másvilágon. 341. reggel... éjszakánkint -- azaz mindig. 342. pusztulásuk végtelen: nem csak ideigtartó, hanem örök büntetésrôl van szó. 343. bivaly -- az erônek és a rettenthetetlen bátorságnak jelképe. színtiszta olaj -- a jólét és gazdagság jelképe. 344. jó híreket hallott fülem -- hogy a gonoszok megbűnhôdtek gonoszságukért. 345. Az alacsony, hervadásra ítélt fűvel (8. v.) szembeállítja a zsoltáros a hatalmas, örökzöld fákat, a cédrust és a pálmát. 346. elültetvék...: azok az igazak, akik közel állnak az Úrhoz, miként a templom udvarán elültetett fák, különös kegyelmekben részesülnek, úgy, hogy öregkorukra is egészségesek, életerôsek maradnak. 347. az Úr uralkodik -- azaz ,,megkezdte uralkodását és most is uralkodik'': ünnepélyes felkiáltás, mellyel az új királyt köszöntötték (Sám. II. 15, 10. Kir. IV. 9, 13.). Hasonlóan kezdôdik a 96, 98. zsoltár; 95, 10. 348. a földkereksége Istennek van alávetve, mert ô ,,ágyazta meg'', ô teremtette. 349. bizonyságaid: azok a tanítások, melyeket Isten a próféták által nyilatkoztatott ki önmagáról. 350. nem látja ezt az Úr: 1. zsolt. 9. B (4, 11, 13). 351. az ítélet az igazsághoz tér meg: azaz az igazság rendje annyira helyreáll, hogy az ítéletek igazságosak lesznek. 352. a csendesség helyében -- az alvilágban (vö. 113. zs. 17). 353. A szöveg nem egészen világos. Mintha a zsoltáros mások szavait idézné, akik arról panaszkodnak, hogy talán már Isten is pártolja azokat a hamis bírákat, akik a törvény látszatával gyötrik az embereket. A törvény látszatával, vagyis úgy, hogy a törvényt használják fel álnok ürügyül mások elnyomására. 354. A zsoltáros a következô szavakat magának Istennek a szájába adja. Meriba (,,a civódás, perlekedés helye'') és Massza (,,a kísértés helye'') azok a helyek, ahol a zsidók Isten ellen lázadoztak (vö. Móz. II. 17, 1-7. Móz. IV. 20, 2-13). 355. esküvel: a nép lázadása után Kádes-sivatagban: vö. Móz. IV. 14, 20-23. 356. új éneket -- (vö Iz. 42, 10; Zsolt. 32, 3, stb.) a régi énekek már nem elegendôk arra, hogy kellôkép dicsôítsék Istennek, az egész föld királyának ezt az új, mindennél nagyobb megnyilvánulását, minden országok vagy ,,az egész föld'' azaz a föld minden lakója. 357. minden istenek: amiket a pogányok isteneknek neveznek, azok bábok (a héber szó annyit jelent mint ,,üresség'', ,,hiábavalóság'', ,,semmi''); csak Jáhve az igaz Isten aki mindeneket teremtett. 358. szent díszben -- vagyis a templomhoz méltó ünnepi öltözetben. 359. uralkodik -- (vö. Zsolt. 92 1) -- a földet megszilárdítja; az embereket igazságosan kormányozza. 360. az Úr országol: vö. Zsolt. 92, 1. 361. szigetek: a héber szó kikötésre alkalmas tengerpartot jelent. -- A zsoltáros itt tehát mindazokra a szárazföldekre és szigetekre gondol, melyeket hazájától a Fölközi tenger választ el (vö. Iz. 41, 1. 5, stb.). 362. Isten megjelenését hasonló módon írja le Zsolt. 17, 8-16 és Hab. 3, 3-12. 363. minden istenek: vö. Zsolt. 95, 5. Olyan ,,istenek'', akiket tisztelôik tartanak isteneknek. 364. Juda városai: az eredetiben szó szerint ,,Juda leányai'', héber kifejezés egy vidék városainak és falvainak jelölésére. 365. új dalt: vö. Zsolt. 95, 1. a diadalt: aligha gondol a zsoltáros valamilyen történelmi gyôzelemre. Arról az utolsó gyôzelemrôl van itt szó, melyrôl gyakran beszélnek a próféták, melynek nyomán megkezdôdik a messiási korszak. 366. minden földek: vö Zsolt. 95, 1. jegyzet. 367. a folyamok kézzel tapsoljanak: megszemélyesítés (vö. Iz. 55, 12). 368. Kerubokon a trónja: -- vö. Zsolt. 79, 2; Sám. I. 4, 4; Sám. II. 6, 2. A frigyláda fedelén két Kerub volt elhelyezve, ezek voltak Isten földi trónjának hordozói (vö. Móz. II. 25, 22). 369. Ez a hatalmas király azzal mutatja meg szentségét, hogy szereti az igazságot. 370. Lábai zsámolyához: a frigyládát hívják az Úr lábai zsámolyának (vö. Krón. I. 28, 2; Zsolt. 131, 7). 371. megtoroltad bűneik: ti. Mózes és Áron bűneit (vö. Móz. IV. 20). Istenben a kegyelem és igazságosság nincsenek ellentétben egymással. 372. minden földek: vö. Zsolt. 95. 1. 373. legelôjének bárányai: vö. Zsolt. 22, 1; 94, 7: Jób 10, 1-16. 374. jóságos az Úr: vö. Zsolt. 105, 1; 106, 1; 135, 1. 375. mikor jelensz meg nékem?: a zsoltáros kívánja az Istennel való együttlétet, az ô jelenlétét. 376. elveszítem: sokan így fordítják: ,,elnémítom''. A héber szó jelentése azonban: elpusztítani, megsemmisíteni. 377. mindennap: a király minden reggel igazságot szokott szolgáltatni a város kapujában (vö. Sám. II. 15, 2; Jer. 21, 12); egyetlen napon sem akar eltérni a helyes cselekvésmódtól. 378. Annyit szenvedett és panaszkodott, hogy már csak csont és bôr. 379. puszták pelikánja, a héber eredeti egy pusztai madarat jelent, a fordítások a pelikán szót használják. bagoly: a görög és latin fordításban: éjjeli holló. 380. átokszó lett nevem: amikor az emberek ellenségeiket átkozzák, az én nevemet használják: ,,történjék veletek ugyanaz, ami vele történt.'' 381. mivelhogy fölemeltél és elejtettél újra: mint mikor valaki magasra emel valamit, hogy annál nagyobb legyen a zuhanása. 382. elnyúlt árnyék: mely jelzi, hogy a nap hamarosan lenyugszik. 383. Indítsa Istent könyörületre az a szeretet, mellyel a száműzöttek az elpusztított Jeruzsálem felé fordulnak. 384. mindezek: vagyis Istennek a néppel szemben gyakorolt nagy jótéteményei. 385. Figyelemre méltó az itt megnyilvánuló univerzálizmus. 386. felemésztette: a nép szabadulásához vezetô út olyan hosszú, hagy a zsoltáros erejét már felemésztette, és idô elôtti halál fenyegeti. Ezért kéri a 25. versben, hogy ne vegye el Isten napjai felében (vö. Iz. 38, 10; Jer. 17, 11). 387. mint sasnak ifjúsága: vö. Sz. Jeromos (Iz. 40, 31-hez): ,,Gyakran mondogattuk, hogy sasok öregségét megfiatalítja a tollcsere''. 388. Ezeket a szavakat megtaláljuk Móz. II. 34. 6-ban, ahol az Úr maga szól, vö. 144. zs. 8. 389. többé helye sem ismeri: olyan mulandó az emléke, hogy ott sem fognak emlékezni rá, ahol lakott. Ugyanígy szól Jób (7, 10; vö. 8, 18). 390. sátor gyanánt... akárcsak az Ószövetség egyéb helyein, a Szentírás itt is úgy beszél a teremtett dolgokról, amint azok látszanak, s nem tanít természettudományi ismereteket. 391. a vizeken: ...azaz a ,,felsô vizek'' (Móz. I, 1. 7), az ,,égi óceán'' fölött. 392. A föld olyan, mint szilárd oszlopokon álló óriás épület. 393. Az ôstenger az egész földet beborította, de Isten szavára visszavonult s elôtűntek a hegyek és a völgyek (Móz. I. I, 2- 9). 394. műveid gyümölcsei: a felhôk, ill. az esôk; házad vize: a ,,felsô vizek'' (Jób 38, 22). 395. Leviáthán: a krokodilus; a régi pogány hitregében az istenekkel harcoló tengeri szörny; a zsoltáros szerint azonban Isten azért teremtette, hogy a tengerben játszadozzék, tehát az Isten hatalma alatt álló teremtmény. 396. lelked: Isten lelke minden életnek, fôleg az ember életének forrása. 397. a bűnösök: az Isten-teremtette világban egyetlen sértô hang a bűn; ez Isten haragjának oka, ezért kell pusztulniok a bűnösöknek. 398. Ábrahám sarja, Jákob fiai: az izraeliták. 399. fölkentjeimet, prófétáimnak: a patriarkákról beszél akiknek élete különleges módon Istenhez volt láncolva s akik Istentôl kinyilatkoztatásokat kaptak. 400. szava betellett: ... ti. József jövendölése (Móz. I. 41, 12- 14). 401. Kám földje: Egyiptom, népe Kámtól, Noé fiától származott. 402. A csapások költôi -- nem történeti -- leírása, melyben költôi, hyperbolikus kifejezések vannak. 403. A zsoltár tartalma a következô szentírási helyekre támaszkodik: Móz. II. 14, 9-31; 15, 1-18; Móz. IV. 11, 4-34; Móz. IV. 16, 1-35; Móz. II 32; Móz. IV. 13-14; 16, 1-35; Móz. II. 32; Móz. IV. 13-14; 25; Móz. 20, 1, 13. 404. és mégis nevéért... azaz saját dicsôségéért (vö Móz. II. 32, 11-14). Ezt a gondolatot erôteljesen domborítja ki Ezékiel próféta (20, 9, 14). 405. sorvadást: a héber szó valamilyen betegséget jelöl. A Zsoltáros itt Móz. IV. 11, 20-ra utal. 406. dicsôségüket: az Istent, akinek dicsôsége kisérte ôket vándorlásukban. 407. lenézték: mikor a kémek visszaérkeztek Kánaánból (Móz. IV. 14). 408. ették áldozatját: a moabitákkal együtt (Móz. IV. 25, 2.) 409. Mózes csüggedéséért azzal bűnhôdött, hogy nem mehetett be az ígéret földjére (Móz. IV. 20, I-13). 410. kelepce: bűnre (gyermekeik feláldozására) csábító alkalom. 411. házasságtörôk: a próféták nyelvén a. m. bálványimádók, Izrael egyetlen legitim vôlegénye ugyanis Jahve. 412. lakó város: a szimbolikus magyarázat szerint hazájuk Palesztina. 413. Súlyos vétkeik miatt sújtja ôket a börtön; a számüzetés is a bűn büntetése volt. 414. igéjét: Isten parancsát. 415. A tengeri vihar eleven leírása annál meglepôbb, minthogy a zsidók nem voltak tengeri hajósnép. 416. a nép gyülekezetében: a városkapunál, ahol a vének ítéletmondásra szoktak összegyűlni. 417. E versek általában az isteni gondviselésre is érthetôk; mégis itt valószínűleg arra utalnak metaforikusan leírásokban, miképp segítette meg Isten a fogságból hazatérô és Palesztinában új hazát alapító népet. 418. Két zsoltárból (az 56., 8-12 és az 59., 7-14) olvadt össze. A szükséges magyarázatokat lásd ott. 419. E zsoltár tartalmi magyarázatát lásd a Bevezetésben. 420. dicsôségem: akit dicsôítek és mindig dicsôíteni fogok. 421. a vádoló: az ember jobbján áll a vádló, mint ahogy Zak. 3, 1- ben is a vádló a megvádolt fôpap jobbján áll. 422. emlékük: az egész nemzetség emléke. 423. mint a sáska: az összeszedett sáskákat egy helyre hordják és rázzák, hogy elpusztítsák. Vagy hatalmas szélvihar fölkapja s a tengerbe sodorja ôket (vö. Móz. II. 10, 19; Joel 2, 20). 424. a te kezed... te teszed: megengeded, hogy üldözést szenvedjek, de meg is szabadítasz. 425. az Úr az én Uramnak: Jahve az én Uramnak, a Messiásnak. Az Úr Jézus ezt a verset önmagára értelmezi (Mt 22, 42-46). jobbom felôl: a legnagyobb kitüntetésnek, a hatalom átengedésének a jele; ,,ülni'': isten elôtt csak isten ülhet az általános keleti felfogás és ábrázolás szerint. zsámolyt vetek: az ellenség teljes megalázása volt, mikor a király a legyôzött nyakára tette lábát; tehát ellenségei lesznek trónjának zsámolya. 426. A vers a maszoréta szövegnek a görög fordítás szerint történt kijavítása alapján a Messiásról megénekli, hogy a Messiás legfôbb és szent uralmat gyakorol a világ fölött; ez az uralom a Messiás isteni származásában gyökerezik. Ez az Istentôl való származás oly titkos, mint hajnalban a harmat keletkezése. 427. Melkizedek: papkirály Ábrahám korában, aki kenyeret és bort áldozott; a Messiás örök papságának elôképe (vö. Zsid. 7, 11- 28). 428. jobbod felôl: melletted hogy segítsen neked; a kifejezést tehát itt más értelemben kell venni, mint az 1. v.-ben. 429. tetemet halmoz:... metaforikus kifejezés: a Messiásnak súlyos harcokat kell megvívnia. De a kifejezés utal az ,,Isten napjára'', az ítélet nagy napjára is (vö. Iz. 2, 12; Joel 2 , 1. 2. 11; Ám. 5, 18; Szof. 1, 7 stb.). 430. omló-patakból: a harcban kifáradt Messiás ,,az ô útján'' Isten segítségével meríti erejét, ezért gyôz. 431. ételt adott: az Egyház az Oltáriszentségre alkalmazza, s ezzel az egész zsoltár értelme mélyebb és gazdagabb lesz. 432. mint fény a sötétségben: a jámbor ember mások számára az éjszakában utat mutató fényforrás. 433. szarva: hatalma, méltósága, tekintélye nagy tiszteletben áll mások elôtt. 434. szolgái az Úrnak: az Úr jámbor tisztelôi. 435. nevét: az Urat, ki nevét, természetét, azaz: saját magát kinyilatkoztatta népének. 436. alátekint:.. a zsoltáros az Istent emberi módra ábrázolja: Isten oly elérhetetlen magasságban helyezte el trónját, hogy mintegy le kell hajolnia az ég és föld megtekintésére. 437. a magtalant: a meddôséget átoknak és büntetésnek tartották. (A latin és görög fordítás egy zsoltárnak veszi a 113-at, a héber eredetiben azonban két különálló zsoltárként -- 114. és 115. -- szerepel. Valóban mind tartalom, mind költôi elôadásmód tekintetében eltérnek egymástól: az elsô himnusz, a második siralom, igy nem tekinthetôk egy költeménynek.) 438. barbár nép közül: betűszerint: ,,idegen nyelven mintegy dadogó nép közül'', vagyis az egyiptomiak közül. 439. Mintegy drámai módon adja elô a Vörös-tengeren és a Jordánon való átkeléskor és a Sinai hegynél tett csodákat. 440. A zsoltáros emlékeztet a sivatagban fakasztott víz csodájára (Móz. II. 17, 6. és Móz. IV. 20, 11), hogy megmutassa: semmi sem állhat ellen a mindenható Istennek 441. A zsoltár, úgy látszik, a fogság idején keletkezett, amikor a pogányok kigúnyolták a zsidókat és az igaz Istent, mivel az ô isteneik látszólag legyôzték ôt. A zsoltáros azért esedezik, hogy Isten maga gondoskodjék tiszteletérôl. 442. A mindenható Istennel szembe vannak állítva a pogányok tehetetlen és semmirevaló bálványai. 443. Izrael háza... Áron háza... akik félik az Urat: a nép, a papok, az áttértek (vö. 117, zs. 2-4; 134, 19). 444. Az Úr az eget magának tartotta fenn, a földet átengedte az embernek. 445. Mivel az alvilágban már nem lehet dícsérni Istent (vö. 6. zs. 6; 29, 10; 87, 11), a mi kötelességünk dicsérni ôt, akik még a földön élünk. 446. vö. 17. zsolt. 5, 6. 447. egyszerűeket: szó szerint ,,járatlanokat'' akik nem tudják magukat megvédeni. 448. A haláltól megmentve tovább élvezi ezt az életet. A héberben ez és a következô 115. zsoltár egy zsoltárt (116.) alkot, valószínűleg helyesen. 449. álnok az ember: vagyis az emberbe vetett minden bizalom csalárd (vö. 32. zs. 16; 59. 13). 450. Üdvösség serlegének hívja a zsoltáros azt a kelyhet, mellyel az italáldozatokat mutatják be hálaadásul az elnyert szabadulásért. Az ital-áldozatok kelyhérôl vö. Móz. II. 25, 29; 37, 16. Az áldozat fölajánlása közben az Úr nevét hívják segítségül. -- Az Egyház ezeket a szavakat a misézô pap ajkára adja a szent Vér vétele elôtt. 451. drága, vagyis nagyértékű, súlyos dolog; ezért Isten a jámborokat, s ezek közé tartozik a zsoltáros is, nem könnyen engedi meghalni (16. vers). Vö. 48. zsolt. 9. Szépen alkalmazza az Egyház ezt a kijelentést a vértanúságra. 452. szolgálód fia: a te szolgád vagyok, nemcsak saját megvallásom szerint, hanem származásom és nemzetségem alapján is. 453. adjatok hálát... irgalma: vö. 105. zs. 1; 106, 1; 135, 1; Jer. 33, 11. 454. vö. 113. zs. 9-11; 134, 19, sk. 455. Aki beszél, úgy látszik, a nép nevében beszél. 456. emberekben: Izrael számtalanszor tapasztalta, hogy fejedelmek és királyok nem tudtak segítséget nyújtani neki (vö. Iz. 30, 3-5; 31, 3). 457. A veszély és a harc metaforikus és hiperbolikus leírása. 458. az igazak sátrai: talán azokat a hajlékokat jelöli, melyekben az ôszi ünnepeken lakni szoktak az izraeliták (vö. Móz. III. 23, 42-43; Neh. 8, 14-17). 459. Az ünnepi körmenet már a templom ajtajáig jutott s a résztvevôk könyörögnek, hogy beléphessenek az Úrnak ajtaján (vö. 14. zs. 23). 460. Izrael népét Isten kiválasztotta, hogy a messiási ország szegletének feje és szegletköve legyen; azt az Izraelt, amelyet megvetettek és megtapostak a nagy világbirodalmak. Tökéletesebb értelemben Krisztus ugyanezt mondja magáról (Mt. 21, 42-44 és a párhuzamos helyek; vö. Ap. csel. 4, 11; Ef. 2, 20-21; 1 Pét. 2, 7). 461. ments meg: (héber: hozsanna) vö. Mt. 21, 9; a nép és az Urat követô tanítványok virágvasárnap a templomba való ünnepélyes bevonuláskor a szokásos ritusokat követték. 462. A papok megáldják azokat, akik a templomba lépnek (vö. a Móz. IV. 6, 24-beli áldás-formulát). Isten az Úr és felettünk ragyog (vö. Móz. IV. 6, 25). 463. lombos ágakkal ünnepélyes sorokba álljatok: a körmenet résztvevôi kezükben virágokból és ágakból készített csokrokat vittek (vö. Makk. II. 10, 7). az oltárszarvakig: ti. az égô áldozatok oltáráig, mely a papok udvarában volt elhelyezve (Móz. II. 40, 29); az oltár négy sarka szarv módjára emelkedett fel (vö. Móz. II. 27, 2; 29, 12; 38, 2; Móz. III. 2, 25. 30. 34). 464. A Zsoltároskönyvnek ez a leghosszabb éneke, az isteni törvénynek, vagyis a természetfeletti kinyilatkoztatásnak a kiválóságát ünnepli, mint az életnek zsinórmértékét. A zsoltáros nyolc névvel jelöli a törvényt: 1. ,,törvény'', 2. ,,beszéd'' (olykor ígéret, mondás, szólás), 3. ,,ige'' (szó), 4. ,,kijelentés'', 5. ,,rendelkezés'', 6. ,,határozat'' (végzés, kötés), 7. ,,elôírás'', 8. ,,parancs''. A zsoltár alfabetikus, azaz a héber ábécé egymást követô betűi nyolc-nyolc versbôl álló versszakok élén állnak, mindegyik vers a törvény fenti nyolc nevét tartalmazza. A gondolatok nem kapcsolódnak egymáshoz szigorú logikai rendben, mint a többi ábécé-rendes zsoltárban sem, mégis az egyes versszakokban kiemelkedik egy-egy vezetô gondolat, de sosem úgy, hogy ahhoz más gondolatok is ne kapcsolódnának. 465. útja, mint igen sok zsoltárban (pl. 1), a cselekvés- és életmód; az Isten útjai (3, 37); az a cselekvésmód, melyet Isten törvényei követelnek meg. 466. a földön jövevény vagyok: tehát jól kell élnem a rövid életidôn át. 467. tanácsosaim: nem követi a hatalmasok tanácsait, akik az Úr törvényét megvetik. 468. ha szívemet kitágítod: ha bátorságot, örömet s erôt adtál (vö. Iz. 60, 5). 469. A törvény megtartását leginkább a fösvénység, azaz a gazdagság utáni vágy és a hiúság, vagyis a hiábavaló és üres dolgok akadályozzák, ezek mozgatják az ember kívánságát. 470. szégyen: ti. az ellenség gúnyolódásai és megvetése, vö. 22. v. 471. széles úton: tágas úton, melyen nincs semmiféle akadály. 472. nyújtom kezem: az imádónak és a tisztelônek a gesztusa. 473. dalom: vagyis a dal tartalma: énekekkel és dícséretekkel akarja az Isten törvényét ünnepelni. 474. kérlek: betű szerint: ,,kedvessé és jóakaróvá teszem számomra arcodat'' (vö. 44. zs. 13). 475. szívük... kövér lett: s ezért mintegy érzéketlen, s isteni törvényed ösztökéit sem érzi. 476. hozzám térjenek: vagyis csatlakozzanak hozzám és kövessenek barátaim és társaim. 477. mint tömlô a füst felett: a tömlô a régi keleti házakban a mennyezetre felfüggesztve és meleg füstnek kitéve, megszárad, és ráncossá lesz. 478. állnak: ti. az ég és a föld. 479. Bármit s nevez az ember tökéletesnek, határolva van, de az isteni törvény semmi korlátozásnak nincs alávetve. 480. édesek szólásaid ínyemnek, vö. 18. zs. 11. 481. ajkamnak áldozatja: az igéretek és könyörgések, melyeket fölajánl, amint fölajánlják az áldozatokat. 482. veszélyben (forog): betű szerint: ,,kezemben van'' (vö. Bir. 12, 3; Sám. I. 19, 5); az olyan dolgot, amelyet nyílt tenyéren visznek, mindig a leesés veszélye fenyegeti. 483. kétszívűek: akik ingadoznak az Isten iránti hűség és az elpártolás között; vö. Kir. III. 18, 21. 484. szemét: azaz értéktelen, elvetendô dolog. 485. szolgád javára vállalj kezességet: erôim fogytán vannak, te cselekedjél tehát helyettem. 486. levegôért szájamat megnyitom: oly égôn kívánom parancsaidat, hogy valamiképp leheléssel akarom magamhoz vonni. 487. úrrá a gonoszok ne legyenek: betű szerint: ne engedd, hogy uralkodjanak rajta. 488. Vö. 66. zs. 2.; 79, 4. 489. emészt: vö. 68. zs. 10. 490. próbált: betű szerint: ,,tűzben megtisztított'', mint az érc, azért a legtisztább (vö. 11. zs. 7). 491. igédnek veleje: vagyis fôajándéka, mások szerint: ,,szavaid legmélyebb tartalma igazság''; a párhuzamból inkább az elôbbi magyarázat ajánlható. 492. hétszer napjában: vagyis gyakran (vö. 11, 7). 493. A 119-133. zsoltárnál a lépcsôének felirat található, valószínűleg azért, mert a leviták énekelték azon a tizenöt lépcsôn, melyeken az asszonyok udvarából az izraeliták udvarába mentek fel. Mások szerint (s ez kevésbé valószínű) ,,felvonulási, zarándoklási ének''-nek kell a héber kifejezést fordítani, mert a templomba felvonulók, zarándokok énekelték, vagyis évenként háromszor a templomba felmenô izraeliták (vö. Móz. II. 23, 17; Móz. V. 16, 16). Egyesek közülük talán akkor keletkeztek, amikor Cyrus szabadonbocsátotta az izraelitákat, s a foglyok Babilóniából Palesztinába ,,felmentek'' (vö. Ezdr. 7, 9). 494. A zsoltáros, amint már gyakran tapasztalta Isten segítségét, most is azért könyörög. 495. mit ád... mit ád majd ráadásul? (ti. Isten): esküformulából vett beszédmód; ,,ezeket tegye neked Isten, és ezeket adja hozzá, ha...'' (vö. Sám. I. 3, 17; 14, 44; 25, 22 stb.). Tehát a legsúlyosabb büntetésról van szó, melyet majd Isten rájuk mér. 496. éles nyilak lesznek a büntetések, azaz a biztos halál, és a boróka-parázs, vagyis tűz; a boróka kemény fája erôs és állandó tüzet ad. 497. Mosoch, a Fekete tengernél lakó nép (vö. Móz. I. 10, 2 ); Cédár, a szír-arab puszta nomád népe (Móz. I. 25 13). E két nép metaforikusan a barbár és műveletlen népeket jelzi. 498. a hegyekre: ti. amelyeken a szent város és a templom épült. 499. nem ver meg a nap: vö. Kir. IV. 4, 19; Jud. 8 3. sem a hold éjjel: a keletiek némely betegséget ma is a holdnak tulajdonítanak, mások felfogása szerint az éjjeli hideg helyett mondanak holdat (vö. Móz. I 31.40.). 500. mentedet s jöttödet: jelenti az élet egész folyását (vö. Móz. V. 28 6; 31, 2; Sám. II. 3, 26.). 501. ékes városnak: azaz amint nagy városhoz illik. minden izében jól megépült: betű szerint: amely magában egybe van kapcsolva; vagyis alkalmasan és szépen kapcsolódnak egymáshoz az épületek. 502. bírói székek: itt van a nép legfelsôbb bírósága, azaz itt székel a dávidi király és a királyi bíróság. 503. Jeruzsálem békéje és biztonsága a testvérek javára válik, vagyis: a népnek és leginkább a templomnak. 504. Két metaforával, ti. a dagadó és mindent magával ragadó patakéval és a zsákmányát vadul felfaló vadállatéval szemlélteti a zsoltáros a veszélyt és a maga gyengeségét. 505. Milyen veszélyrôl szól a zsoltáros, nem tudjuk. 506. Isten gyakran megígérte hogy Sion hegye nem fog meginogni, vö. Iz. 2, 2; Mik. 4, 1. 507. Jeruzsálemet a mindenfelôl környezô hegyek bástya gyanánt védik. 508. nehogy... kitárja...: a gonoszok elnyomása könnyen a gyengehitűek elpártolásához vezet. 509. A hittôl elpártoló izraeliták sorsa ugyanaz legyen, mint a népet sanyargató gonoszoké. 510. olyanok voltunk, mint akik álmodnak: valószínűleg elmúlt eseményrôl van itt szó, nem mint egyesek vélik, jövôrôl, amit az ún. ,,perfectum confidentiae'' vagy a ,,perfectum propheticum'' fejez ki. Az izraeliták már visszatértek a számkivetésbôl, de körülményeik eléggé szomorúak és súlyosak voltak (vö. Ezdr. 3-6; Agg. 1, 6-11; 3, 4; 15-17). 511. mint délvidéket rohanó folyam: a déli vidék (Negeb sivatagja), mely száraz és kiégett, zöld és virágzó mezôvé változik, amint ôsszel a zivatarok esôvízzel árasztják el. 512. ifjú erôben született fiak: segítik és támogatják atyjukat, ha megöregszik. 513. tegeze: visszatérés a harcos hasonlatához. 514. a kapuban: itt szoktak lenni az ítélkezések (l. Péld. 31, 23); itt majd megvédik az ártatlanul vádolt atyát fiai. 515. kezed munkáját élvezni fogod, azaz amit kezed munkájával készítettél, azt élvezheted minden bajtól és gonoszságtól menten: épp ezért jól leszen sorod. 516. A már leírtakhoz a zsoltáros még két más dolgot fűz: a virágzó és békés városban (Jeruzsálemben) folyó zavartalan életet és a hosszú életet. Amit a zsoltáros itt ígér, az az Ószövetség természete szerint földi dolog (vö. Móz. III. 26, 3-12; Móz. V. 28, 3- 14); sokkal tökéletesebben valósul meg a jámbor ember jutalma az Újszövetségben. 517. A nép története kezdetén elnyomást szenvedett Egyiptomban, Palesztinában pedig súlyos harcokat vívott; azután is ellenségei állandóan kegyetlenül sanyargatták. 518. A régi palesztinai házak sáros agyaggal fedett lapos tetején az esôk után olykor fű nôtt, mely a nap hevétôl hamar elszáradt, mielôtt kigyomlálták volna s szinte semmi nyomot sem hagyott maga után. Így pusztuljanak el a nép ellenségei. 519. A bűnök, s nem a bajok mélységébôl; a bajokról a zsoltáros nem beszél. 520. hogy áhítattal szolgáljanak téged: a megnyert bocsánat gyümölcse az Istenre irányuló nagyobb jámborság és tisztelet. (Vö. Róm. 2, 4.). 521. Ugyanazoknak a szavaknak ismétlése a vágyakozás hevességét festi. 522. Izraelt megváltja, ti. a messiási üdvösség napján, amint a próféták megígérték (vö. Jer. 3, 21-23; 24, 7; 32, 37-40; Ez. 11, 17-20.). 523. Így reméljen Izrael az Istenben. 524. mint elválasztott kisded: a héber szó jelentése: ,,elválasztott''; a kb. három éves gyermek, aki már öntudattal rendelkezik, aki anyja ölében elhelyezkedve minden bizalmát belé veti és semmi mást sem kíván. 525. hogy mennyit fáradott, ti. a templom építésében, vö. Sám. II. 7, 2, 3. Kir. III. 8, 17. 526. Jákob Erôse (vö. 6. v.): így nevezi Istent Móz. I. 49, 24; Iz. 1, 24; 49, 26; 60, 16. 527. hallottunk róla: ti. a frigyszekrény (errôl szól a 7. v.) Jeruzsálembe való átszállításáról hallottak Efratában, vagyis Bethlehemben, Dávid városában; megtalálták Jáár mezejében, vagyis Karjatjarimban, ahol sokáig maradt (Sám. I. 7, 1-2; Sám. II. 6, 2; Krón. I. 13, 1-8.). 528. lába zsámolya: mert az Úr jelen volt a frigyszekrény fölött (,,Kerubok fölött ülvén'', vö. 79, 2; 98, 1), :, frigyszekrényt az Úr lába zsámolyának nevezték (vö. 98, 5.). 529. nyugalmad helyére: a frigyszekrénynek állandó nyugodt helye nem volt, mióta Silóból elvitték (Sám. 11. 4, 3 sk.). 530. fölkented: az a Dávid családjából való király, akinek uralkodása alatt készült a zsoltár. 531. Vö. 88, 4-5, 29-39. Sám. II. 7, 8-16. 532. támasztok: a héber -- sarjasztok; a Messiást sarjnak nevezi Jer. 23, 5; 33, 15; Zak. 3, 8; 6, 12 -- szarvat: hatalmas ivadékot, azaz a Messiást. -- lámpást: szimbolikusan az ivadék helyett, vö. Sám. II. 21, 17; Kir III. 11, 35; 15, 4; Kir. IV. 8, 19. -- fölkentemnek, vagyis Dávidnak. 533. elleneit... fején: a Messiásról van szó. 534. Áron szakállán: a fôpapot fejére öntött olajjal szentelték fel (Móz. II. 30 30.). 535. hermoni harmat: nem úgy értendô, mintha Hermon hegyérôl a harmat Jeruzsálemre hullana, hanem közmondásszerűen: ,,oly bôséges harmat, mint az, amely Hermonról szokott hullani''; az olaj kellemességet, a harmat elevenséget és termékenységet jelent; így: ott, ahol a testvérek egyetértôk. 536. Úr szolgái: papok és leviták (vö. Móz. V. 10, 8.). 537. Vö. 133. zs. 1. 538. Vö. Móz. I. 7, 6. A Szentírás gyakran emlegeti Izrael népét birtokként, mint olyan dolgot, amely külön tulajdonként az Úré (Móz. II. 19, 5; Móz. V. 7, 6; 14, 2.). 539. Tudom én jól: úgy látszik, a pap beszél a dicséretre szólító kórus után. 540. minden istennél: vagyis azoknál, akiket isteneknek hívnak (vö. 96. zs. 9) de valójában semmik (15-16.). 541. esô szakad villámlás és égzengés közben (vö. Jób 38, 25 sk.). -- csűreibôl hoz viharszeleket: vö. Jób 38, 22-24. 542. Vö. 113, 4-8. 543. Vö. 117, 1-4. 544. istenek Istenét... uraknak Urát: azaz az egyedüli legfôbb Istent és Urat. 545. kettészelte: a tenger mintegy két vízfallá vált szét, s ezek között mentek át az izraeliták. 546. A vers hosszabb mint a többi; valószínűleg törlendô belôle az ,,és hadát''; Fáraót, vagyis az egyiptomi sereget, melyet a fáraó vezényelt. E király pusztulására e költôi szövegbôl nem lehet következtetni; a királyon synecdochéval (szócserével) az egész birodalmat, vagy népet kell érteni. 547. Talán a babiloni fogságból való szabadulásról van itt szó. 548. Babilonnak folyóvizei: az Eufrátesz és Tigris sok és nagy csatornáikkal, melyeket a babiloniak is folyamoknak neveztek. 549. fűzfákra: a héberben egy bizonyos folyó mellett növô fa, valószínűleg a populus euphratica (eufráteszi nyárfa), nem kimondottan salix (babylonica), babiloni fűz, amint a fordításban szerepel. függesztettük: a fájdalom miatt nem tudtak játszani a hangszeren. 550. vágytak: akár kíváncsiságból, akár gúnyból, vagy játékból (vö Bir. 16 25.). 551. Az erôteljes kifejezés mutatja, mennyire felháborodtak a kéréstôl a száműzöttek; elôkészíti a 7-9. verseket. 552. A számkivetettek számára Jeruzsálem nemcsak földi hazájuk, hanem a szent város, az Isten székhelye. Ezért az ellene elkövetett gaztettet az Isten ellen elkövetett véteknek is érezték, amely bosszút kíván. A zsoltáros a ,,szemet szemért'' törvénye alapján beszél (vö. 108. zs.), amely az antik világban Keleten hasonló feltételek mellett szokásos volt. Édomnak Jeruzsálem elleni gyűlöletérôl a próféták gyakran panaszkodnak és szörnyű pusztulással fenyegetik; vö. Iz. 34, 5-15; Jer. 49, 7-22, Ez. 25, 12-14; Ám. 1, 11-12 stb. 553. odasújtja: az elfoglalt városokban a gyermekeknek ilyen kegyetlen módon való megölése azoknál a népeknél gyakori volt, vö Kir. IV. 8, 12; Oz. 10, 14; Náh. 3, 10. A zsoltáros azoknak a dolgoknak a leírásával, amelyek az elfoglalt városban történni szoktak, a város kiirtását jelzi. 554. az angyalok színe elôtt: a héber szó érthetô úgy is: a népek istenei elôtt, akik ettôl megzavarodnak, vagy azok elôtt a földfeletti teremtmények elôtt, akik Isten udvarát alkotják; ezért tehát a fordítás valószínűleg helytálló. 555. elvégzi... amit kezdett: ti. segítô és erôsítô művét. 556. álltom-ültömet... ahol járok s ahol nyugoszom, vagyis életem minden cselekedetében ismersz. 557. naptámadat: amit keletrôl pillantanak meg; tenger... szélein: a legtávolabbi nyugaton. 558. Az éj setétje nem setét neked: e szavak valószínűleg a szöveg szélére írt magyarázatból csúsztak be. 559. a veséket: belsô szerveimet (vö. 25. zs. 2.). 560. lényegem: szó szerint: csontjaim. 561. A versek értelme és szövege eléggé homályos. 562. ha érhetném is végét: még mindig teveled vagyok: te teljesen felkutathatatlan maradsz számomra, mintha csak semmit sem tettem volna. 563. Igen homályos ezeknek a verseknek az elôbbiekkel való összefüggése, talán csak a mindent kifürkészô Isten elôtt vallja meg a zsoltáros az istentelenek iránt érzett ôszinte és teljes gyűlöletét (22. v.). Más magyarázat szerint inkább csodálkozik, hogy Isten, aki mindent tud és lát, élni engedi az istenteleneket, vagy hogy a bűnös emberek Isten ellen olyan magasan hordják fejüket. A 22-24. versbôl az látszik, hogy az elsô magyarázat az ajánlatosabb. 564. az ôsi úton: azaz amelyen a régi idôk jámborai, mint Noé, Ábrahám és mások jártak. Vö. Jer. 6, 16; 18, 15. Az újabbaké a bűnök útja. 565. Vö. 54. zs. 22; 57, 5. 566. Ugyanez a hasonlat található : 9, 16 ; 30, 5 ; 56, 7 ; 63, 6-ban. 567. sebesen: a héber szó értelme nem egészen biztos; valószínűleg: gyors, sebes esemény. 568. édesillatú füstként: mindennap égettek az oltáron égôáldozatokat (Móz. III. 2, 1, 15, sk.) és illatáldozatokat (Móz. II. 30, 34-37). 569. Úgy látszik, az értelme: a jámbor ember nem utasítja vissza az igazak korholását és fenyítését (vö. Péld. 27, 6), sôt feddéskor és fenyítéskor imádkozik. 570. Ezeknek a verseknek összefüggése és értelme, a szöveg romlása miatt, egészen homályos; nem tudjuk, milyen eseményrôl van itt szó. Úgy látszik, hogy a gonoszok pusztulását írja le. Vagy talán a zsoltáros arra gondol, amit Sám. I. 24, 1-16; 26, 8-20 mond el, hogy ti. Dávid Sault a kôszikla mellett (a pusztában) sértetlenül bocsátotta el szelíd szavakkal? Vannak magyarázók, akik a 6, 7. vers szavait az ellenségeknek a jövôben bekövetkezô büntetésére értik. De egyik magyarázat sem teljesen kielégítô. 571. elébe tárom: vö. 41. zs. 5; 61, 9; 101, 1. 572. az én utamat: körülményeimet, sorsomat (a jelent és jövôt). 573. jobbra nézek: a bírósági tárgyalásoknál jobboldalon szokott állni a védô (vö. 15. zs. 8; 120, 5.). 574. a börtönbôl: akár a verembôl, melybe Dávid mint egy börtönbe, volt zárva, akár a súlyos csapásból melyet hasonlattal börtönnek mond; körém gyűlnek örvendezve, mikor hálálkodni a szentélybe megyek. 575. A zsoltáros tudja, hogy méltó a büntetésre, ha Isten ítéletében a szigorú igazság szerint mér, de kéri kegyelmét, minthogy minden ember bűnös. (Vö. 50. zs. 6, 7; 129 3 ). 576. Minden reménytôl és fénytôl megfosztva, hasonló a már rég eltemetett emberhez. 577. megemlékezem rég elmúlt napokról, azaz azokról a jótéteményekrôl, melyekben Isten az elmúlt századokban népét részesítette (vö. 76. zs. 4, 6, 12, 13.). 578. sima földeken: ahol lábamat már nem sértem meg s nem forgok életveszélyben. (Vö. 25, 12; 26, 11.). 579. A zsoltár elsô részének (1-11) kérései majdnem mind szerepeltek más zsoltárokban, leginkább a 8, 17, 32, 103 zsoltárban, ahol már az egyes hasonlatokat kifejtettük. A 12-15 versrôl az exegéták között nincs egyetértés. Vannak, akik úgy vélik, hogy ezekben a versekben az istentelen gonoszok szerencséjét írja le (11. v.) ezzel szembeállítja (15. v ) annak a népnek igaz szerencséjét, mely Isten népe. Mások szerint a 12-15. vers könyörgést tartalmaz, mellyel Isten népe számára szerencsét kér a zsoltáros. Az Ószövetségre való tekintettel inkább ez a magyarázat látszik helytállónak, mert az ígér a jámboroknak leginkább földi javakat. 580. fiatalságukban: a fiatal kor életerejében. oszlopok a templom elôtt: úgy látszik, hogy e kissé homályos szavak a leányok virágzó és szép külsejét írják le. Semmi ok a kariatidákra (nôalakú oszlopok) gondolni, mint egyesek ajánlják. 581. rés falainkon ne legyen: a város és a házak falai erôsen álljanak. ne legyen számkivetés: ti. a legyôzött város lakóinak tömege, akiket az ellenség számkivetésbe hajt. 582. A fiak bôsége, a gazdagság, a szerencse, a béke azok az ajándékok, melyeket az Ószövetség szerint az Isten megad az ô jámbor tisztelôinek. 583. Az öt utolsó zsoltár a héber szövegben Alleluja szóval (dícsérjétek az Urat) kezdôdik. Az Alleluja-zsoltárok kifejezés kiválóan jellemzô tartalmukra. 584. Jeruzsálemet felépíti újra: innét látszik, hogy a zsoltár összeállítás, hiszen a számkivetésbôl hazatértek már fölépítették a szent várost. 585. Bemutatja Isten hatalmát és bölcsességét, mely megújította népét. 586. gyepet... füveket; vö. 103. zs. 14. 587. hollófiaknak: vö. Jób 38, 41. A régiek azt tartották, hogy az öreg hollók gyenge fiaikat kizavarják a fészekbôl. 588. Istennek nem tetszik a hatalmasság és erô (pl. a nagy birodalmaké), hanem a jámborok hite és bizalma. Vö. 19. zs. 8; 32, 16-18. 589. mennyekbôl: zengjen Isten dicsérete az égbôl (2-6) és a földrôl (7-12). 590. mennyei seregek: itt az angyalok különféle rendjei értendôk. 591. egek egei: a legfelsô ég (vö. Móz. V. 10, 14; Kir. III. 8, 27.). 592. áthághatatlan parancsot: mely nem lesz érvénytelenné. 593. szarvat adott, magasat, azaz nagy hatalmat, képességet (vö. 17. zs. 13; 74, 11, stb.). 594. körtánccal, szent tánccal (vö. Móz. II. 15, 10; Sám. II. 6. 5, 14, 16.). 595. nyugvóhelyükön, ti. a kivívott gyôzelem után élvezve a nyugalmat. 596. Vö. Neh. 4, 16-23; 2 Makk. 15, 27, mely valószínűleg ezt a verset idézi. 597. Itt az Isten és a Messiás iránt ellenséges népekrôl és királyokról van szó. 598. a megszabott ítéletet: vagyis az Istentôl már régóta elhatározott és a prófétáktól meghirdetett ítéletet. Dicsôség: az izraeliták dicsôsége ilyen módon harcolni Isten ügyéért a végsô harcban. 599. Ez a zsoltár nemcsak az V. könyv, hanem az egész Zsoltároskönyv ünnepélyes záradéka (doxológia).