Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Szent Magyarság Versei Bujdosó Bálint A Piarista Tartományfônök 310.1998 sz. Engedélyével A Szent Magyarság Versei íródtak 66 hosszú év során, egy 86 éves hosszú életen. Legelsô a Püspökrôl, utolsók a Prímásról! Fôleg a poéta utolsó hazai éveiben -- érthetôleg, -- aztán '56 után és most búcsúzóban. Néha egyazon ihletbôl két vagy több vers is született, egymásról megfeledkezôn; a hang és képek ismétlôdnek -- hiszen olyan ismétlôdô a sorsunk is, oly hasonlók e hôsök is. Jobb apránkint olvasni egy-egy részt vagy egy-egy hôsrôl; a toll és szív akkor hozzájuk fordult újabb erôért, vigaszért és lelkelôért. Ezért is adjuk most át ôket, ahogy lettek, néha fésületlen, esetlen -- tán így is lelkelnek mást is. ======================================================================== Tartalomjegyzék A *-gal megjelöltek fordítások A könyv elektronikus változata -- Hibajegyzék Jesu redemptor omnium * A solis ortu cardine * Magyar vers Krisztus Királyról Boldogasszony Matyó Madonna Dal a Csíksomlyói Máriához ,,Boldogasszony hozománya'' Mégegyszer Nagyasszonyunkhoz: ,,Ex hac lacrimarum valle'' Boldogasszony vigíliáján Nagyboldogasszony égi búcsúja Mennynek Királyné Asszonya Sík Sándor: Ad Mariam in fano Andocs * Pázmány Péter: Óh dicsôséges (O gloriosa) * Júniusba öltöztek a kertek Pannónia Szabáriai (Szombathelyi) Szent Mártonról * Kr. u. 1000-es évek Vajk úr hôsi éneke Ave, Beate Rex Stephane Tusakodás a Szentkirállyal A Szent Koronához A Túsz megérkezik Látogatás a szentek hegyén (Szent Mór és Szent Imre) Utóhang Maurus szent barátról Öreg regös éneke Imre Úrról Szent Imre herceg sírfelirata * Himnusz Szent Gellérthez A Szentkorona követe A két nyitrai remete Magyar Szent Mózes A harmadik csodaszarvas A Kettôs-keresztű Ország legendája Vers a régi Lovagról Két ámuló szem Szent Piroska, avagy Iréne császárné, a ,,Béke'' 1100-as évek Boldog-emlékű Admonti Zsófia Boldog Bánfi Lukács éneke 1200-as évek Magyar Szent Erzsébet A kúnok apostola Üzentek Julián barátért A Hírhozó Boldog Buzád vértanú Az elsô magyar ferences: Boldog János Boldog Bosnyai János püspök A Szentsebek Ilonája (Veszprémi Boldog Ilona) Vasárnap esti óda Szent Margitról Az áldozat (Szent Margit) Szent Kinga A harmadik nôvér Szent Lajos püspökrôl, ,,Rendünk dicsôjérôl'' himnusz * Légvédelmi éj látomása Tavaszodik a Szenthegyen Régi remetékrôl elmélkedés a házsongárdi temetôben Boldog Magyarhoni Miklós, vértanú 1300-as évek Az utolsó Árpádházi Kína elsô vértanúja Boldog Csák Mór A Bodonyi Vértanúk: Miklós, Antal és társaik Boldog Hektor, a Gyógyító A lívek magyar vértanúi Egyiptom magyar vértanúja Péterváradi Boldog Istvánhoz Egy félig feledt névre Boldog Lukácsról bátorító vers 1400-as évek Pálos boldogok: Tíz szonett és egyebek Boldog Gergely, szentlôrinci pálos Boldog Jámbor Ferenc Boldog Thar-Ispán Albert Boldog Szombathelyi Tamás Boldog Csanádi Albert Boldog Zákoly János Boldog Ungvári Kálmán Boldog Szalánkeményi Péter Boldog Mihálykövi Bálint Boldog Lorándházi István Boldog Huszár Gáspár A bibliafordító A déli harangszó hôseirôl A nándori toronyról Déli harangszó, messzi pálmák Egy régi harci roham idézése (Kapisztrán Szent János) Kapisztrán és Szerém-Ujlak * Végvári küldöttség... A haldokló Hunyadi szavai Hunyadi gyulafehérvári sírfelirata * Boldog Temesvári Pelbárt 1526--1700 Végek dicséreti Kettôs hôseposz — két véres század vértanúiról Véres tercinák Kassa három hôsirôl Cardinalis Petrus (Pázmány Péter) Bosnyák Zsófia — új Szent Erzsébetünk Joannes Kelpius Transylvanus 1700-as évek Egy ,,barokk” püspök: Fitter Ádám Maria-Treui strófák Kelemen Didák Egy esztergomi kanonok: Ipolyi Gáspár 1900-as évek Madeira felé -- egy kiáltás! ,,Budapest apostola'' In mortem Episcopi Ottocari (Prohászka püspök halálára) Prohászka olvasásakor Bíró Ferenc S. J. Szabin testvér A Szent Orvos hívása Kaszap István S. J. Etelka-Margit nôvér ,,Brassó Szentje'' Születhettél-e volna drágább korba? Amiként írva áll... Aztán a Láng elkapta... ,,Csak testemen keresztül!'' Katona Anikó Éji Tedeum A Szövetség Szekrényét földúlták A mártír Ágnes nevenapján ,,Itt állok...'' Egy tiszta hôsi harc Az Ember kell ma... (A Prímás hôs nevének) Álom A címered most... Pesti kövön pirosult... Fél éve már... Mindszenty prímás sírjára ,,A nagy magyar szenvedô'' Két-három nappal Ítélet elôtt A Szentkirály országáról Függelék Betűrendes címmutató A magyar életszentség nevei Jegyzetek ======================================================================= A könyv elektronikus változata -- Hibajegyzék Ez a program az azonos cím@ könyv elektronikus változata. A könyvet az Egyesült Államokbeli Szent István R. K. Magyar Plébánia adta ki 1998- ban (ISBN 0-9651859-2-3). A könyvet korlátozás nélkül szabad lelkipásztori célokra használni. Minden egyéb jog Meskó Lajos piarista atya és a kiadó, a Szent István R. K. Magyar Plébánia (223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA) tulajdonában van. Hibajegyzék Ez a program az elektronikus változat második, javított kiadása. Az els~ kiadás (mind a nyomtatott, mind az elektronikus) nyomdahibáit és azok javítását az alábbi táblázat adja meg. Akinek tulajdonában van a nyomtatott könyv, kérjük, írja be abba a javításokat. Hibajegyzék az els~ nyomtatott és elektronikus változatban Oldalszám Hely Hibás szöveg Javított szöveg --------- -------------------- ------------------- ----------------- 26. 1. vsz. 5. sor nappalt nappal 33. próza, 3. sor pártpolitikai pártpolitika 35. 4. vsz. 3. sor `k Óh 37. 1. vsz., 4. sor keresztnél. keresztnél.'' 56. 2. hasáb, 2. vsz., Püsztulj Pusztulj 3. sor 62. 2. vsz., 3. sor s nádast s a nádast 73. próza, 3. sor thüringia Thüringia 82. utolsó sor küld küldd 96. 5. vsz., 4. sor lélékegységért lélekegységért 97. 2. vsz., 3. sor taln talán 97. 3. vsz., 4. sor nit mit 133. 2. vers, 1. vsz., ,,grófja: ,,grófja'': 1. sor 134. 4. vsz., 1. sor szólnák szólnék 145. 3. vsz., 4. sor évszázad évszázas 149. 2. vers, utolsó sor kereszteshadba kereszthadba 155. 1. vsz., 7. sor meg még 186. 2. vsz., 2. sor t@zvésszé t@zvészé 190. 1. vsz., 4. sor ki ,,pápa ki ,,a pápa 193. lábjegyzet regulation reguláció 209. alulról 3. vsz., h~zök h~sök 4. sor 210. 5. vsz., 3. sor hordták, homlokon- hordták homlokon- elölni elölni 214. 2. vsz., felülr~l ottnon otthon 7. sor 226. 2. vsz., 4. sor egy azon egyazon 227. 3. vsz., 2. sor fölzudoló fölzúduló 228. 1. vsz., 8. sor fölrendít~ földrendít~ 232. alulról 7. sor gépvegyferek gépfegyverek 239. felülr~l 12. sor ége éje 239. alulról 5. sor ,,Jézus ,,János tisztelend~'' tisztelend~'' 241. alulról 4. sor visele viselje 249. 1. hasáb, 14. sor Balassi Bálint -- [törlend~] ======================================================================== Jesu redemptor omnium Mindent megváltó Jézusunk, kit, -- míg világ sem kezdeték, -- önnön fensége képeként nemzett a legfôbb Alkotó. Atyád tündöklô fénye, Te, mindennek hű reménye, Te, hallgasd imánk, mit most eléd önt szerte sok kicsiny cseléd. Tudod, ki, létet alkotád, hogy hajdan testünk alkatát a Szüznek szentelt méhibôl magadra testvérként vonád. Mely év futásin visszatér, tanú ez ünnep, hogy jöttél Egyetlen, Atyád ölébül világ egyetlen üdvéül. A csillagok, föld, tengerek s az ég alatt itt mindenek mint új üdvösség szerzôjét, új dallal neved köszöntsék. Kiket a Szent Vér öntözött hű árral, nép a bűn között, mi szültöd napján mind együtt a hálahimnuszt hadd zengjük. Jézus, dicsôség Teneked, ki Szűztôl vettél életet, Atyádnak is a Lélekkel hálánk örökkön énekel. Amen Latin breviárium-himnuszból, karácsonyi zsolozsma, ismeretlen latin költô, a 4--8. századból. ======================================================================== A solis ortu cardine ,,Naptámadatnak sarkától mindez világnak végeig'' Krisztust hirdessük, a Királyt, Szüz Máriának szent Fiát. A mindenség nagy szerzôje im szolgatestbe öltöze, hogy testben váltson meg testet, s ne vesszen el, kit teremtett. Szüz anyja tiszta méhibe száll menny malasztja, szent Ige; titkot, mely elmét meghalad, egy halk leány hord szív alatt. Lett szűzi keble hajloka egy szóra Isten temploma. Ki férfit nem tud, Szeplôtlen, Fiat fogant ô méhiben. És ôt szülé a Szűzanya, kit Gábor megjósol vala, s kit anyja ölén rejtezve Keresztelô megéreze. Tétette szalmára magát, nem utált barmok-jászolát és egy kis tejen éldegél, kitôl madár és minden él... Körülrajongja ég kara, és Istenhez szól víg dala. Pásztornak angyal hirdet meg Pásztort, kin függnek mindenek. Jézus, dicsôség Teneked, ki Szűztôl vettél életet, Atyádnak is a Lélekkel hálánk örökkön énekel. Latin breviárium-himnuszból, karácsonyi zsolozsma, a szerzô valószínűleg Sedulius, a fordítás elsô két sora középkori, elsô magyar fordításából. ======================================================================== Magyar vers Krisztus Királyról A Koronánk szétfoszlott légbe, a Jogarunk is porba hullott. S hallod, testvér, hallod, hogy ujjong az Antikrisztus csôcseléke? De percre sem rendülj meg rajta, hisz nagy Királynak vagy te népe. Bár drága zászlód meg van tépve, de tiszta, gyôztes szellô hajtja. És Ô megmondta nyiltan-nyilván: ,,Az éj órája ez; de régtül én látom már: mint kormos villám, zuhant a Sátán le az égbül.'' ...Nincs még lezárva harc és ,,béke''. Elôre, testvér, s föl a szívvel! Nézd, mennybolton, lángokban égve hogy világít az ôsi Címer! ,,Emberfia jele'' ha feltünt: hű jelképe a szenvedésnek, tudod, nincs messze gyôzedelmünk, az angyalharsonák már készek. Hullik vörös cár, hullik láncunk, lesz atombomba hajnalködje, ha űrön tízezer ezüstkürt átzúg, hogy Ô: Király, Király örökre! (1949. október 13.) ======================================================================== Matyó Madonna Matyó Madonna, pártás, vállfűzôs az asztalomról szembe rámmereng, karján kis Jézus, pendelyes, tüszôs, kis ôsmagyar, kis borsodi gyerek... Matyó Madonna, pártás-rokolyás: egy magyar művész plexitbôl faragta, Némethon foglya..., s íme rombolás, omlás után velem jött Vadnyugatra... Óh repülôüveg, óh tardi szoknya! Óh Kis Jézus, ki kezed áldva tartod! Óh fogolytáborok és szétlôtt tankok!... Mi minden elfér egy asztalsarokra... (1954) ======================================================================== Dal a Csíksomlyói Máriához Táján se jártam soha Csíknak, emlékek mégis úgy belém hasítnak, fenyvek közt mintha ott születtem volna. Somlyóba hív a Mária, Ô szent Fiát imádnia. Jöttment szívemnek is szabad, amíg szobránál vén szavak hű székely méze ajkaimról folyna... Óh Mária, hű Csíki Szentem! Meghallod-é, ha távol zengem szent fenyvesid, havas-napos tetôid, a völgybe bújó sok mesét. a boldog betlehemes nép kántáló kucsmás angyalát? ...A honvágy édesbús dalát? (Mind úgy hordom, mint szívem drága tôrit.) Óh Mária, hét tôrrel átvert! Te is meglaktál nyomorlágert, s húzott a bűvös honvágy Názáretbe... S most nyolcadik tôr is betért: A Fiadért s a népedért, fatornyokért, erdôhűsért... S Te hallgatsz. Mert a halk hűség csak megy és szolgál, szenvedve, szeretve. Óh Székelyek Hű Királynôje! Beh' hozzá vagy e fajhoz nôve! Halálos törvény rendje tett Anyjává, s most tied sebe, ostora mely végigvág rajt' s űz tova, hogy rab légy otthon s rabja légy hún sorsnak, bármi partra lépj, s kelyhét ,,szabadság'' bármiképp kínálná... Tán tordai hegyaljba' láttam meg arcodat, néped arcában tán Körösfôtül nem tudom feledni hó-pártás, fenyves-fonatú, búzavirágos fátyolú borókacsipkés hű fejed? S csak bolygok s álmodom Veled, mióta Tôled vörös korbács vert ki... Óh Mária, most régi Pünkösd meleg fényét szívembe tükrözd! Hogy vígan járjam Szent Fiadnak útját. Nehogy a május bánatot, s vén Szervác-Pongrác rám fagyot zudítsanak! Víg góbéként jó dacot hordjak s jó békét, meglelve elhullt magyar éltünk kulcsát! New York felé robog most ,,trénem''[1] Távolvetôdtem Tôled vénen. S homályodik szememben ódon fenyves: Végvárad is oly rég izent, de szív ifjú még: mégis zeng egy somlyai, erdélyi dalt, megverten is víg diadalt: Neked, ki hű vagy s bújdosót meg nem vetsz, s most ránk mosolygol, Boldogasszony Kedves... (1952--1956) ======================================================================== ,,Boldogasszony hozománya'' Így hívta magát a középkori Anglia, melynek ,,Walsinghami Boldogasszony'' kegyhelyét VIII. Henrik rombolta le, s most építik helyre a vallási békülésben, mialatt a Kárpátok közt fogy-fogy Boldogasszony népe. ,,Boldogasszony hozománya'': dicsekedett az a föld... Jaj a kincse hol van már ma? elprédálták, szétömölt. Zsarnok, bűn-e vagy csak téboly? Érthetetlen düh zudul... S ronccsá lesz és minden szétfoly, mit Kezedbe tett az Úr. Csak a piros mártírrózsa, Néked ott csak az marad. Keresztútját ismét rója véres nyommal szent Fiad. Fa tövében újra állhatsz: ez lesz sorsod végnapig! Egyre gúnyol új pogány dac, s fut tanítvány, búj, lapít... Boldogasszony Hozományát szétdúlta egy ôrült nap: könnyű robbantani zárdát, mit századok állítnak: s jaj mily lassan épül újra, kô a kôhöz vérrel áll... Mennyi kínba kerül munka, vért hogy izzad a Király! Boldogasszony, égi Úrnô! Walsinghamnek Asszonya, hét tôrödre most újabb jô, nyolcadik tôr iszonya. Voltunk mi is hozományod, dicsekedtünk oktalan... hogy vagyunk a Te országod, homlokodon szent Arany: koronázott egykor István... Elfogadtad, el, ugye? S mire jutott, nézd ma sírván, árva népednek ügye... Angliában újra épül Walsinghamnek szent romja: Hozzád térô élô néptül lesz Fiadnak temploma. De ha kô nincs, s lélek sincsen: ki térjen meg Tehozzád? Uralkodol hideg kincsen? néptelen lesz az Ország? Üres romokon, Királynénk, legyen gyôztes Jézusod? Lélek s Igazság, nem árnyék, az Országa -- jól tudod! Lelkeket védj, Néki óvjad a jövendôk lelkeit! Népe elfogy, nézd, hogy sorvad! S lesz-e, kiben keljen hit?! Emlékszel: mig halni kezdett, így szólt poroszlók elôtt: ,,Ha én vagyok, kit kerestek, menjenek el élve ôk...'' Emlékszel, jaj, meginogtak, szétszóródtak övéi, de -- úgy kérte -- el nem fogytak! Megmaradtak megtérni! Bűnösben is, szétszórtban is érlelôdött a Pünkösd, foszlott Bűn, a hazug, hamis, s megtartotta a bűnöst... Most nem ,,konkolyt hint'', nem ,,rostál'', tönkre gázol most ördög! Tán eszesebb most Krisztusnál? Csirába fojt Pünkösdöt? Kelj Fiadért, Úrnônk, kelj fel koronázó Esküdért! Mutasd meg, hogy pokol tervel nyájad ellen száz fortélyt, mégis gyôz az Istenember, Övé lesz a hazatért... (1964. augusztus 19.) ======================================================================== Mégegyszer Nagyasszonyunkhoz: ,,Ex hac lacrimarum valle'' A ,,Siralomnak Völgye'': ,,Könnyek Völgye''; Mily vad regénycím! És valóság, véres! -- tudod, Királynônk... S jössz le; arcod könnybe! Meg-megjelensz és sírsz; hiszen megértesz, azért kiáltja neved', árnyak-födve a néped mélybôl: anyjának szivéhez... A szakadékból, -- már nem ,,könnyek völgye'' -- pokolfenékrôl, mely halálsötét, mély, ,,Jézust'' kiált, a Te ajkaddal küldve... Tán nem pokol még: ,,Jézust'' nyög ez éjfél. Királynônk! Néped kihaló, veszendô! Ezer esztendôn át akit úgy védtél, -- kiölni hagynád sátáni kezektôl? Elôbb a testét, most lelkét tiporják... Anyánk! Hiába volt ezer esztendô?! Alélt-halódik... Eltapossák csordák... Mint Zászlónk' rég már! Holt Fiad karodba'! Szent közös multunk, nézd, szemétre hordják! Óh ,,Memorare!'' -- idézzük jajongva: -- pénzünkön is, Szent Koronás, csillogtál a Kisdeddel -- (s pogány is kincsül hordta)! Hogy bárki Krisztus-hívônek szent voltál: csók hullt Madonnás lobogó selymére![2] Kezeddel nyújtott Jézust annyi oltár! Csak pénz? Csak zászló?... Hívôn, vágyva, sejtvén, melengôn minden szívek Anyát vártak: örökmécs, égtél éjeink keservén... Talán ma is még: káromló és ,,párttag'' ha megrendül benn, fölsóhajt Anyjához; hogy ,,nem hisz, ellök'': magát, mindenkit áltat. Ki hisz, szeret, -- csak az ,,csalódik'' s átkoz! Mert Szent Vér -- Tôled vett, -- az át-meg átjár... Vér ,,rajtunk s fiainkon!''... S még áldást hoz?! ...A szakadék-sötétbe, ugye még lelátnál, Anyánk szeme? -- bár könnyektôl homályos... -- s ,,romlott hazádért'' szót emelsz a Nagykirálynál!? (1987. november 30.) ======================================================================== Boldogasszony vigíliáján Ez játszi vers, csilingelô: rossz bánat, most ne jöjj elô! Most ünnepelni készülök. Hiába lep ma ôszi köd, a nyárra lesek most rimet, és hangolom e rossz szivet. Azt mondom néki: ,,Nyárközép.'' A tarló ontja énekét: ezernyi szöcske zsong, dalol, most messze-messze valahol. S mit mondok még, egy régi szó, titokzatos: ,,Assumptio'', s figyelem mellem, mit felel. Óh, él-e, él-e, van-e jel? Nagyboldogasszony ünnepe. Szívemnek van-e éneke? Új ének, soha nem hallott, mit senkinek ki nem vallok, csak csillagoknak s Ôneki, -- ha ugyan versem szereti... Királynô, mondd, e balga vers zenéjén, ugye, kedvet lelsz? Oly furcsa rím ez, hazai, nem szokott itten hangzani. Királynôm, mondd, e csöndes éj ezernyi titka mit beszél? Csillag csillagnak üzen-e: holnap kinek lesz ünnepe? A sápadt Hold, mely fenn bolyong, virraszt, mint régi jámborok? S csillag, kit látott Betlehem, ujúlt fényével leng-e fenn? E hajnalon a régi angyal köszönt-e újra piros arccal? S a Szent Fiú, egyetlened... de errôl szólni nem lehet... Királynôm, lásd, e balga vers tiéd. S tiéd e néma perc, míg betegágyon csöndesen az éji égboltot lesem; körös-körül csak éj s homály. A csillagaid bámulom a fényeidre tárulón, s a sötétségem nagyon fáj... (1949. augusztus 14.) ======================================================================== Nagyboldogasszony égi búcsúja[3] Boldog legyek zümmögtek a mezôbe, hol lekaszáltak már és széna illat járt. Katángok ultramarinja fönti testvér-kékbe örök vágyakkal égre adorált. Én arra jöttem. Lábamat a pitypang hízelgôn illeti s hogy elcsodálom a határt, könnyes panaszt a nyári csöndbe egy fűszál se csillant: mert itt gyémánt-kegyelmű tiszta harmat járt. E nap volt egykor, így tört fény akácon át, mikor Leány Atyjához, Anya hű Fiához lépett, s míg nászdalt búgtak orgonák: lángolva szállt a Lélek Mátkájához... Most az öröm telije csurran égbül. E Boldogasszony angyaloknak szent titkos nap, hogy ámuló mezônk a tárult kékbe szédült. Megálltam ott, elöntve gyöngyözô mézétül valami hű zenének. S kik búval futkosnak, a kárhozott emberfaj messze-távol. Ég-föld dalol, visszhangzik boldog citeráktól Most nyári mezônk a Királyi Leánynak ünnepélyt ül... (Václiget, 1944. július 15.) ======================================================================== Mennynek Királyné Asszonya ,,Mennynek Királyné Asszonya''... És május, szép husvét-utó! A föld ujjongva ünnepel, már sarjad liliom, kábitó: Mely hófehéren hirdeti, hogy mindennap fény, zöldelés, virágzó almafák sora és kandi bimbó: mind kevés lábához szórni Ôneki... Ki most ragyogva fölkel itt, fején királynô-korona, a karján gyermek mosolyog, s kettôjük édes mosolya szivet csordultig ugy telit, hogy öröm ömlik szerteszét; boldog sirásba megcsordul barackvirágok méze is; ittasan szürcsöli izét a döngô méh s mint óbortul, -- kábán a kerge sziv kereng, meleg hódoló gyermeki csodáló édes siró szót el-elismétel Ôneki: Nevet, nagy Titkot idelent... Óh méltón intonálnia liliom: égi harsona fehér ajkának kell Neved, hirdetvén: Holnap ünneped, Mennyek Királyné Asszonya, szép Mária, Szűz Mária... (1952., befejezve: 1956. március) ======================================================================== Alexander Sík: Ad Mariam in fano Andocs -- Sík Sándor: Az Andocsi Máriához (Magyar búcsújárók éneke 1920-ban) Mendicorum fracto stipe Koldusboton, törött mankón adimus Te sontes, Jövünk búcsút járni, Hungariae Marianae Szűzmáriás magyaroknak detrita suboles. Kopott unokái. Nox tenet nunc Danubium, Éjfél van a Duna táján. nocte nemo est Hungarorum Magyaroknak éjszakáján qui vigil stet nobis! Nincs más, ki virrasszon. Sine amico, sine fratre Baráttalan, testvértelen, prosternimur, compulsi ad Te Hozzád ver a veszedelem, periculo mortis Boldogságos Asszony! Subsannarunt, conspuerunt, Megcsúfolták, megpöködték, quod in nobis pulchrum. Ami bennük szép volt, Novem in partes disciderunt, Kilencfelé hasogatták, quod erat integrum. Ami rajtunk ép volt; Laceratum conculcarunt, Tépett testünk megtapossák, vultur raptat paucum carum, Ragadozók ragadozzák mordens avide nos. Édes-kevesünket, Bustum nobis fabricant nunc, Koporsónkat faragdálják. audi pupillorum planctum: -- Eléd sírjuk, magyar árvák, tristium flet Threnos! A mi keservünket. Alieni caram rident Idegenek megnevetik vernaculam vocem, Drága magyar szónkat, ab aliis mendicamus Idegentôl kéregetjük panem, salem atrocem. Kenyerünket, sónkat. Priscam terram novis heris Magyar kezek szántogatnak, monte-valle tuae plebis Régi rögön új uraknak, Hungari arant servi. Néped hegye-völgyén. Alter metit, at qui sevit, Más arat, hol mi vetettünk: patrum terra vagans servit! Jövevények, szolgák lettünk Vide tuos sperni! Úr-apáink földjén. O Beata, mille annos Boldogasszony, ezer évig quae matercula ante! Édesanyánk voltál, Exaudisti vocem patrum, Eleink, ha hozzád sírtak, si fleverunt ad Te. Hozzájuk hajoltál: Centum fligat nos flagellis, Száz ostorral ostorozzon, obtinere solum velis Csak ez egyért, Boldogasszony, a Filio tamen: A jó Krisztust kérd meg: Trino Monti, undae quaternae Négy-víz-parton, három-hegyen Hungarum sit sempiterne Mindörökké magyar legyen Marianum carmen! A máriás ének. (Scriptum ab A. Sík 1920 transl. a B. B. 1945 in exilio Bavariae) ======================================================================== Óh dicsôséges (O gloriosa) I. Vesperás Óh dicsôséges, gyönyörűséges csillag, -tündök-fényes! Világ Úrnôje, Anya, keggyel ékes! Angyali szózat, próféta-jóslat! Dávidnak magzatja! Salamon dalát Terólad hangzatta. Ég Királynôje! Bűnünk mentôje, égbolt erôssége, bimbózó tavasz szivárványos éke! Mécs a sötétbe, hajnal kikölte, szétáradt Nap fénye! Mindent beragyogsz éjtszakánk enyésztve. Szép ezüst Holdunk, lanyhaság hol fut! Segíts a bűnt oldnunk! Mert fullaszt börtön: vétekért zsoldunk. Nap vetélytársa, tömjén felszállta, szép szelíd leányka, Szeplôtlen Király szépséged kívánta! Ékszer aranyja, hűs szôlôlanka, Király ivortornya! Légy te szegényeid sisak-oltalma! II. Vesperás Erény pálmája, édes nektárja, nárdus illatárja! Vezesd tévelygôt Ölelô honába! Színbúza java, tárt fény sugara, ihletünk csillaga! Halld, hogy sír néped hozzád esdô dala! Harcunk bajnoka, örömünk oka, szent erény liljoma! Benned gyűl össze Égi kincsek soka... Liljom, fakadó! Rózsa, pirkadó. Szűz, egekbe ható! Arany csillagunk' öledben ringató! Égi Szűzanya, föld diadalma, vezess örök honra! Széjjelszórt néped térítsd nyugalomra! Vigasz veszélyben, fény a sötétben földnépre kitárt menny! Vert szegényidet éleszd újra! -- Ámen! III. Ad Laudes Óh hatalmas Szűz, mi Urunknak Anyja! hű magyar néped koronája, tornya! ôseink lelke amiként ajánlta: vedd a hüségünk! Mert alig vésé a szivébe népnek Szent királyunk Krisztusod áldott képét, már hazánknak híva Nagyasszonyául s gyámolitónkul. Így ha jobbunkat Tefeléd kitárjuk, partjainkról űzd tova, bármi bűn, -kór törne ránk, jaj tarts hiveidtôl távol ördögi ártást... Áhitat lelkét, igaz út-futást adj! Szerteronts mindent, fiaink' mi rontja, s mind, amik dúlnák öregink nyugalmát űzd, Menekítônk! Esdd ki, hogy bennünk hit örök tüzével, égjen! ôrizd, mit ezer év bizott Rád kincsbe': lelkit-földit! idôk-betelvén gyűjts a Fiadhoz!! Pázmány Péter latin himnusza Magyarok Nagyasszonya zsolozsmájában; Balassi-versszakok magyaros ütemre -- latinul! Sík Sándor is lefordította (lásd Hozsánna énekeskönyv) -- szabadabban. ======================================================================== Júniusba öltöztek a kertek Betűk, apródjaim, most gyertek! papírra örök jelnek ráverem, hogy itt volt újra velem... s hogy júniusba öltöztek a kertek. Ki rég nem szólt, a sárgarigó-fuvola e kora nyárba belefüttyögött, s bodros-fehéren Sátorhegy mögött kiballagott a bárányfelhôk gomolya. Minden fenyôkar ablakom alatt az égre tárult, mely kék volt, veszett-kék! S minthogyha vén-avas búkért fizetnék, csordultig telve állt a pillanat. A hamvaskék, szent boldogság felé remegve mutatott a perc-delejtű, kertünkben ezüsthúron szólt a vágy-nyirettyü, halk csendüléssel a nagy Nyár elé. Örömben elpirult bimbók fakadtak a rózsafán, az érkezô násznak nyoszolyói. Örök mesék születtek újra: holmi nemtô seregként csilingelt a szűz bimbócsapat. A kertben Argyirus járt s Tündér Ilonája, vagy tán, (az nem mese, az hűvös-forró szent titok!) az Énekek Énekének Pásztora siet: már ránknyitott, a ,,szarvasok fia'', ,,erdôk mosolygó almafája''... ,,A szôlômetszés ideje már eljött''[4], s halld, búg a gerle, fuvoláz rigó... Óh hogy' feledném! e tűzáldó égi hó mi ünnepünk, mi koszorús menyegzônk! Hét éve mult! S a kert ma is együnnep, Neved ,,kiöntött olaját''[5] idéztem, s ugy csordult ajkam édessége, mintha mézben és muskotályban fürdött dalt írnék nevünknek... Virágok zengtek, gyöngyözött madárszó, s ki hitte volna: valahol az ágyu, s gépsólymok ragadoznak, s hogy egy bárgyu varázsige feledtén holt marad szegény Leányzó: e nyűtt Európa... Harsogja fülébe: hogy ,,Nyár'', hogy ,,Béke'', ,,Tavasz''... Vagy a bűvös bölcs igét: ,,Pünkösd'' és ,,Kegyelem''! S a lövészárok-szántotta vidék virágot nyit: mentát meg szekfűt, s áldást orgonál... Betük, daloljatok! bimbókat bontogatnak örök kertek! Virágzó szôlôk illata árad, s vén bora dohos hordóknak szintén forr, ugye? tétova lábunk nekivág a füttyös utaknak... Gyertek, gyertek! Beteg nótácskák, gyujtson föl titeket Pünkösd ima-mámora! S nevétôl ittasan, inkább, mint a bortól, lázban esdem: ,,Utánad fussak hű kenetednek illatára! Vonj, óh vonj csak engem! Elmult gonosz teleknek zápora!'' Karmél, Libanon (s kicsi Érd[6]) hegyein sebesítve szállnak a szentek, s ujabb primíciák teli napja közelget... (Újhely, 1943. június 6.) ======================================================================== Szabáriai (Szombathelyi) Szent Mártonról Trierben fönnmaradt, 8. századi, klasszikus formájú himnusz fordítása. Toursi Szent Márton (+397) Pannónia szülötte, Sabaria, a mai Szombathely táján. Római katona, aki még hittanuló korában katonaköpenyét megfelezi egy didergô koldussal, ki éjjel megjelenik neki: Krisztus az, Márton köpenyével (,,Mit egynek a legkisebbek közül tesztek, Nekem teszitek.''). Gallia apostola Tours püspökeként: csodái évszázadokon vonzzák, tartják a frank-francia népet. Az egyetlen francia dinasztia, a Capet-ház, az ô palástját viselte (capetum = kappa, püspökpalást). E ház fiatalabb ágai az Anjouk, Valois-k, Bourbonok... Szent Királyunk, Krisztus: utunk és fényünk! Jámboroknak szent koszorút ki méltatsz! Add: e dalnok hű követôid zengô dalba' dicsérje! Bűnnek üzöd szennyit, e föld sötétjét. Bôven árasztasz kegyeket kicsinynek, ontod, Irgalmas! sziveinkre dúsan tiszta világot. Tündökölt úgy: nagy sugariddal, ô is: az kit itt tisztel ez a dal, hű Márton! Ôt, a fogyhatlan ragyogásút adta pannoni Város! Még nem újult, szent habok árja mosva[7] -- s már dicséret járt neki Mesterétôl! Kapta Ez, Koldus, dideregve: Márton félköpönyegjét. Lantra vennünk bíz bajosan lehetne mind a nagy tettét, ragyogón müveltet, mind, amit végzett magas ég Királytól szent adományán! Vad pogány törzsek dühe tôle békül. Ment ki latroknak kötelébül jámbort. Hitnek édes Hírnökit ám gyalázza vád, hamis, ádáz... Munka, ékesszó, eszes égi fortély vitte Krisztushoz a sötétben űlôt.[8] Három ízben holt-fagyu testbül űzte sárga halált ki! Mindeneknek bús panaszin vigasztal. Oldja bajt. Fáradt-kimerült üdül fel. Mind a nem, kor, nép -- idejön, s megy vissza friss-igazultan. Gyakran Ôskígyó leveretve kullog: Ejt ,,igényt'', lelken ,,jogot'' és remeg, fut! Bármily ármányos cseleket próbálgat ártani bármint! Óh te Szent Ember! Igaz, égi boldog! Égbe-láthatnod megadá Úr itt lenn... Földi még! s láttad vakitó fehérlôn égbe' lakókat! (1988. december 13.) ======================================================================== Vajk úr hôsi éneke Az ugor hôsdalok idézô modorában írva: Az idézô táltos ajkáról a Lélek beszél, kinek gyors érkezése ,,heve'', ,,tüze'', ,,réhe'', ha gyorsan, türelmetlen hívták, halálos ,,révületbe'' is ejthet. Az idézett a táltosajkról maga beszél, de nem kérkedést, hanem túlvilági örök igazat: másképp nem is szólhat. ,,Aj, milyen nagy khánnak nevemet mondjátok, milyen híres hôsnek hívását hívjátok... Ne nézzetek énrám; nevem ne ejtsétek'', vakító az orcám, izzó nevem éget: elégeti szátok az örökkön-örök. Ha lassan idéztek, mint vízhullám jövök, ha gyorsan idéztek, mint villám érkezem s mindent elsöpörök. Csak súgva mondjatok, sírva susogjatok, érkezésem lázán gyulongva gyuljatok. Ha lánggal hívnátok, agyatok szédülne, szégyentôl szívetek hamuvá hevülne, csillagzana nappal dél hullna homályba, ha rekkenô réhem révítve leszállna. Bányákon gyulnának vad lázadó lángok, s föltörne a tárna... Idéztetek... Íme, fehér lovon ülök Híremet hívtátok: Hadak Útján jövök. Északtul le Délig; Nyugaton, Keleten reszket a Föld végig, rázza lehelletem. Kicsi népek, nagyok, nézik a Csillagot, rettegve-ujjongva érzik, hogy itt vagyok. Tekintetem tüzén mert tűnik a tél is, futnak ádáz fagyok. Kilenc hajfonatom: kilenc kúszó kígyó: megmered a rabló, kôvé a bitorló. Hogy' fénylik az arcom: a Napfiak arca! Hogy' izzik a kardom: Etele úr kardja! Övemre övezte a Törvény-teremtô. Kezemben a korbács, kezemben a gyeplô, táltoslovam tombol, nincs folt a fehérin, nincs szôribe szeplô. Aj hogy' fuladoz mind kis vérszívó zsarnok. Vajk Úr Décse-fiát ha hívja a dalnok'. Emlékezzetek hát: ez az éles jó kard császárt megszalajtott, szétvert lázadókat. Elnémul a német, kullog Kelet réme, koronás homlokom emelkedik égre. De te: ne félj népem, ki elôttem sírsz ma gyászos öltözékbe... Emlékezz: ha szóltam, a szegények itták szavam, s kôbe rótták írástudó szittyák. Ha én igent mondtam, Öregatyánk ottfenn boltján acél-égnek, bólinta az Isten. Ha én nemet mondtam. örvénybeli ördög elsápadt s recsegve zúdultak a kürtök. Árváknak ártalmát, özvegy öldöklését: nem lehet azt türnöd! A lovam dobbantott, s lángot a Föld ontott. Az én szám sóhajtott: sírtak kobzok, lantok. Én, Vajk Úr, én láttam törvényt a levertnek, én, Vajk Úr, sirattam, kik porba hevertek. Kôszikla szemembül könny tudott ömölni, simogatott kezem, mely úgy tudott ölni. Enyém volt a szegény, a koldus, az árva, jövevény vagy földi. Óh nézzetek énrám, más-e ma az orcám? Ki egykoron érzett, kihült a szívem tán? Én mongolos arcom megmásult azóta? Nem vágja-e mellem a volgai nóta? Nem vagytok-e népem, nincs-e szavam, százszor s ezerszer igézôbb, mintsem soha máskor? Mert trónon ülök ma, Öregisten mellett, míg hívol a gyászból... És ime, vigyázlak, és ime, terellek. Gondviselô Ésszel érted ime perlek. Gyászos rongyaidban míg térdelsz elôttem, ôsz szakállon végig, lásd, ömlik a könnyem, Hisz az enyém vagy te, most inkább mint máskor: anyaibb az anya, féltve fiát láztól. Esett kicsi népem, ne félj, a vak éjben a tiéd egészen, s ôrködik a Pásztor... (1948. augusztus) ======================================================================== Ave, Beate Rex Stephane Idvezlégy, bódog Szent István király! Néped reménye, igaz gyámola! Idvezlégy, hitre térésünk oka, bizony[9] doktora és apostola! Idvezlégy, példánk: szentséggel kínálj! Igazság tükre: oktass és birálj! ...Idvezlégy, boldog Szent István király! Krisztus Jézusban miattad[10] hittünk, a mi Urunkban általad idvünk. Kérünk, imádj ez árva népedért, Egyház-, hivekért Istenünk megkérd! Ellenség egy se dúlja mi földünk', ragadozó[11] ne pusztítson köztünk: -- hiszen Jézusban miattad hittünk. Idvezlégy, boldog Szent István király! Néped siratván ma visszakíván. Boldog székedben Úr Isten mellett ostromold értünk égi kegyelmet! Szétverten világ végsô sarkinál romlott fogyó nép szólogat, híván: ,,Idvezlégy Bódog Szent István király...'' (1968. április 10.) A vers eredetije az Érdy-kódexban található: egy névtelen kartauzi fordította magyarországi latinból, melyet Boldog Temesvári Pelbárt, a nagy ferences hitszónok idéz (Sermo S. Stephani Regis) mint középkori magyar zsolozsma-himnuszt. Az itt közölt változat a mai helyesíráshoz van igazítva, ritmusban-rímben kiegyengetve és harmadik szakasszal megtoldva. ======================================================================== Tusakodás a Szentkirállyal Cum ceciderit Corona capitis nostri: Midôn lehullt a fejünk Koronája Jaj, egyre azt hittük, hogy nincsen mélyebb! A pokol bugyrain már bukni nincs tovább! Ha húsunk csontig véresen metéled, jaj, van-e kés, mely túl a csonton vág?!... ...István király, hát nem mi hagytunk Téged, Te hagytad el megvert és szétszórt néped! Nem adtál nékünk audienciát, se Te, se ég-föld, ez a hitetlen világ! Nagyúr! A koldus nemzedék itt állt... Kit ajtajáról ég-föld elzavar: sírt kapud elôtt maradék magyar... Nincs ezer éveden rugdaltabb nála, s most újra fölvonszolták Golgotára. Egy életen háromszor bujdosóvá, két világdúlás lökte semmibe; s megharmadolták hűlô véres csonkká... Volt vagonlakó, hajszolt vad, kibe szabadon döfött Kelet és Nyugat: mert nem imádta új bálványukat! Nyelvét vették, honát s már-már hitét is (a pusztulást láthatta szent helyen!) Velünk bujdostál, Vajk úr Kincse, mégis: ez valami vigasz volt, kegyelem... -- Csak messzirôl! És nem a szívnek, szemnek! Mert látod: nékünk nem adták sosem meg (vörös poroszlók szennyes keze kapta!) hogy újjunk megnyughasson Mágnes-Kincsen és -- Rajta át a véred melegítsen... Vagy csak elülni... Nézni szívszakadva Reá, ki nékünk: mult, jelen, jövônk (Krisztus Királynak hódolt benne fônk!) És nézni, nézni hosszan, könnyek fátylán; hogy végre élnénk: égô szemmel vágyván! Hogy: ez volt minden, hű Palást, hű Gazda, hogy -- ez volnánk mi! Életünk igazza! Oly szép lett volna! úgy tíz évben egyszer, egy befogadó város szentegyházán elôtted ülni, bús sugárzó Kegyszer, egy óra hosszat, némán, könnybe ázván! Hallgattak volna Téged, tízezernyi rossz hontalan; csak nézni és üzenni próbáltak volna odatúlra, -- Hozzád! míg aranyfénnyel ránk fénylik az orcád!... Hisz minekünk már mondanivalónk nincs, kegyes Király (mert koldust szived szánta!); ha ránk tekintsz, mi, sorra kihalók is egy jó emlékkel térnénk véghazánkba... Hát nem adatott! Így hozta a Végzés! Nincs megállás a zuhanásban... Vérzés nem csillapul, mely hatvan éve csak foly... Nem zsongította percre se sebünket egy jó szó, szikra, ,,úri magasakból''... ,,Ne sírjatok! Így kellett lenni!'' -- régi bűntett mártírja halt meg ezzel... Az is: István...[12] Egy másik[13] is a Te nevedet hordta, ki lázas kézzel, semmiben se bízván, naplóba írta -- az utolsó sorba! -- egy hôs magános élet végsorául: ,,Nem tudom magam megmenteni!'' -- S ráhull sötétség szívre; Sors lövése csattan... S mi, mindig egyre, nézünk csak riadtan egymás szemébe: Ez is kellett, jöjjön?! Vagy: ,,Benne bízom, ámbátor megöljön!?'' Zárt ajtókon keresztül koldusidnak tán ezt üzened, Vajk úr: akik sírnak hogy: Veled sírjanak! Végsô vereséggel kik megverettek, a pokollal s éggel viaskodók: Tehozzád hasonultak... ...Jaj mindig újak, nem mulnak a multak! Reményed: Imréd elvették! Tusázni fajoddal s Éggel kellett... könnyben ázni! Egy testvér tôr az éjtszakádba villog! És minden omlik... Már a Nagy Sír nyílott, míg útra keltél, egymagad, örökre... Hát ezért szorult vén Kezed ökölbe! A kínok görcse ezer évig hagyta e riadást az elárvult fiakra... S most azt üzened kinn-rekedt árváknak: -- ,,Az öklöd készen tartsd! mert harcok, vádak és bujdosás a sorsunk mindörökre! Nézd, Istvánod is: viszik börtönödbe! Te le nem nyergelsz soha-soha fajtám: élsz pogány gyepűn, innen s túl a Lajtán! Nem vigasztallak! Gyöngének kell vígasz! Velem vérezhetsz! Krisztusunkért víhatsz! Velem... Krisztussal: most is új Bizáncnak, a rongy Nyugatnak kapuit megráztad! -- Még jó-sok harc, sok drága vérzés is vár: de benned küzdök, vérzek én is: István!!'' (1978. március 12.) ======================================================================== A Szent Koronához De szép lett volna... Most mikor már elmégy, -- hadd mondjam meg neked, te égi Ékszer: -- ha maradt volna Rólad síró emlék! Egymás elé kirakni emlék: ,,Hogy összegyüjtött!? Mit szólt? Még emlékszel?'' Be szép lett volna: Ha rejtekedbôl olykor fölragyogtat, egy hűvös dóm s valahol trónt ad! Eléd járultunk volna fiaid, az Amerikán itthagyottjaid, -- Hogy ültünk volna hosszan ott Elôtted, hallgatva mélyen... Mit izen a csönded... Régmultakat? Jövôt is? Mennyi minden, mit egy-pár Fémpánt összefog!... És innen feltöltött szívvel ment volna ,,haza'', -- ki érti már, hogy néki hol is a Haza... ...Egy évet, kettôt...? Jó!... Csak tíz év -- magunkkal! Véled! Hidd el, néped tódul -- találkozóul a Dómba... néma audienciára... Mit súgtál volna, egyenkint? Mi szállna az égi csöndbôl lármás nagycsaládra?! Nem adtad meg a kegyelmet!... Nem gondolták a föld nagyurai, (vagy féltek?!): -- mit tudnál Te mondani! Mi már nem pörlünk mással; nézd, mily csöndbe türünk. Nem pörlünk már, csak: -- odaföntre! Elhagytál!... Uj arcul-csapásra hagytál... Vagy tán? -- A rab népnek ott jobban kellesz? hogy súgd nekik: az éj telik! hamar, hamar hajnal lesz... (1978 elején, befejezve: 1993. február 14.) ======================================================================== A Túsz megérkezik Boldog Gizella, elsô királynénk, ki a misekazulának készült koronázó palástot, keze munkáját, hagyta ránk, egyházak és szegények jótevôje. Halála után a krónikák besötétítik szent alakját, a Vazul-fiak -- pártpolitika bűnbakjaként rideg, önzô asszonynak mutatják: -- a korai németellenesség, a császárok (kiknek ô rokona) betörései magyarázzák ezt. Különben Gizella bátyja II. Szent Henrik császár (kinek neje, tehát Gizella sógornôje, Szent Kunigunda). Ô visszavonult Passauba, ahol szent zárdaélet után hal meg 1060 és 1090 között. Neve ógermánban ,,kezes, túsz''. Ünnepe május 7. Csillaghadak a vén Dunán remegtek. A gálya úszott békésen keletnek. És éj volt, csönd volt. Csak a nagyvitorla lebbent a puszta szelitôl sodorva. Ott állt magában hajó szélén. Leste a pásztortüzek jeleit nagy messze: Mit mond e föld? Tán jóbarát vagy ellen? S mit üzen néki ama titkos jelben? Mert jeladás ez! Most kigyúl, most tűnik... És hallod? Távol már bugatja kürtjit, mint álmában ha zümmögne a puszta. Vagy fenyeget?... Mert meglopják most kúszva?... Suhan hajójuk. Stephanus jön véle, a hôs és lelkes: hát mitôl is félne? Magyarok titkát tán egyszer megérti, jó anyjuk lesz ô: akarja, igéri! Üzenhet róla éji titkos jelben lovas nép, pogány hún a furcsa nyelven. ,,Megértjük egymást, várj csak, magyar népem! hisz értem Istvánt: s ott vagy te szivében...'' Hajóhoz akkor halk víz odacsobban. Üdvözli tán a puszta ama csókban... Nem látta még ott Gizella, hogy vérbe, jaj, sokba kerül az ô küldetése! Hogy gyermekeit, mint Izsákot hajdan, kell átadni! hogy örömnek meghaltan új népéért, a jövôért ég ô el, tüzesebben, mint hitte leányfôvel... Apácának az Isten nem fogadta, mert apostol kell, legfôbb áldozatra, Apostol mellé, igen, együtt-égni, az életet ôértük ronggyá tépni. Szentet nevel majd; s elveszíti égbe. Hazát épít és megy száműzetésbe. Pogányt keresztel, s keresztény lerontja a szenthitet s a hitelt, árva honba'. Nem tudtad akkor, Gizella, a gályán, hogy gyôzni könnyű puszták halk pogányán (akar gyôzetni!) -- de ki Istent vívja a lelkekért, jaj, véres annak díja! Esztergom, Veszprém míves házán készül sok díszpalást. Talán csak feledésül... Aranyfonallal kínod beleöltve vérrel veendô drága jövendôkbe. Nem láttad akkor, elsô szent királynénk, hogyan magaslik a turáni árnyék! Nem Imre holtán -- (óh az drága, fényes! --): a testvérharcon hogy lesz útad véres. Nem láttad akkor: Jézus Úr még rejté, -- magyar leszel, az övék! Ám németté hogy' ver majd vissza értetlen vad ármány a bolygol hazátlan, két hazán is árván. S hogy lesz palástod égi kincsünk: óvó anyapalást, hol meghuzódik kóbor: oly bujdosó, mint Te, oly megvert néped. István palástja, s Máriáé... Tépett s meghurcolt, mégis egyre alá bújva majd benne vár a néped Jézus Úrra: -- hogy Ég ne lássa rongyaink, csak ôket: ránk hímzett szenteket, boldog dicsôket! ,,Kezessé'' lettél ez napon, Gizellánk! a Krisztus túsza. S ô vigaszt izent ránk: megszerzôdött az Úr szegény magyarral, anyát adott, ki lenne ôrzôangyal. A gandersheimi zárdából szent útra így küld! Övé vagy!! S most Te leszel túsza, hogy szavát állja pusztáknak fiával, megôrzi égi s földi Anyák által! Palást takarja, láthatatlan végig, ha didereg. És hangja fölhat égig, ha segélyt hív a hún tülök... Óh akkor, Királyné-asszony, úgye hű szavad szól: -- ,,Jegyesnek Jézus, egykor engem vettél. Majd úgy tetszett, hogy anyjukká rendeltél. a Boldogasszony helytartója, képe Teérted voltam, míg emeltél égbe. Az ô Túszuk vagyok most, Jézus nálad! hogy mindörökre tiéd ôk, a nyájad...'' * Csillaghadak a vén Dunán remegnek. A gálya fut még útján vak szeleknek. Vitorla csattog: óriás angyalszárny. S ott áll Gizella, éjünkön virrasztván... (1965. január 28.) ======================================================================== Látogatás a szentek hegyén Szent Mór és Szent Imre A kicsi Imrét kolostorba vitték, nem végleg, nem, csak látogatni ôket: szent hallgatókat, békés éneklôket, s megnézni kôegyháznak annyi kincsét. Királyi atyja végig kalauzolta: toronyból néztek Rábamenti rónát, s mig búgtak titkos, édes antifónák, gyermekszív leste égi izgalomba'. Aztán kerengôn elsorjáztak mind ôk, a szent barátok kámzsásan, pilisben; vigyázta ôket feszületrôl Isten, s lengette Anasztáz a szentvíz-hintôt. Hogy leste Imre!... Mi volt, ami fogta? Ki volt? kitôl úgy elszorult a torka? Aztán az atyja fölemelte, búcsút hogy csókkal mondjon, mert a szava elfúlt. És Imre egy vagy két vagy három csókot lehelt az arcra, mely feléje bókolt. De volt néhány arc, karja hol kitárult, ölelte és csók négy-ötével ráhullt. És volt Egy ott a hallgatag sorvégen... Szeme veszett el tán a messzeségen? Nem látta Istvánt? Arca álmodó-halk, és Krisztusnak szán minden mosolyt, sóhajt Ott összezárult Imre kicsi karja szorosra, s hétszer hullt a csók a barna csöndes barátra, ki riadt-rettegve, s mégis testvérként néz a kis hercegre. És eltünt... Vacsorán egy messzi zúgba' fedezte István föl. S a perjel súgta: ,,Az elsô színmagyar az, Maurus testvér: Jó tollal, s még jobb térden a keresztnél.'' ...A szép nap elmúlt. Robogtak már messzi A hegyen épült kolostor távolrul int vissza, ha egy gyermekszem keresni még olykor sóvárgóan hátrafordul. István megszólalt: ,,Mondd, fiacskám, mért volt hogy pár barátnak egy-kettô, de hét csók jutott a végsô csöndes testvérünknek?'' És akkor mintha harangozna ünnep, a Gyermek hangja csengett atyaszívben: ,,Atyám, hogy tudnám? Így akarta Isten... Mert Ô volt benne hétszer, százszorossan: Jézust öleltem boldogan szorossan.'' ,,Ô Jézust soha, soha el nem hagyta; és Jézusé ô s minden gondolatja. Volt kinek egy vagy két ,,kis-csókot'' adtam, az Istent bennük kevésbé fogadtam... ,,Atyácskám, hogy tudnám? Az Isten mondja kit mennyire kell szeretni, s ki hordja szívében Ôt: nagynéha, sokszor, mindig... Atyácskám, minden csókok Ôt jelentik.'' ,,Ugye, hogy így van? Más szeretet nincs, csak mit Isten ád, ha néki szívet nyitnak. Hisz csók a szivet, szerelmet jelenti; és nem lehet, csak Jézus Urt szeretni.'' ,,Nem így van? Szólj, Atyuskám. Hisz te mondtad. S Gellért atya... S mig most harangok kongtak tudtam, hogy mind igaz. Hogy Jézus hívott...'' -- ...Nagy csönd lett... Rétrôl csak egy pásztor sípolt... S nagyokat zökkent, úgy futott a hintó. Szív elszorult egy boldogító kíntól. Tavasz volt. Távol lengett Gyôr két tornya. Pannónia nyarat várt, rügyet bontva. A kocsi zökkent. Eltünt már a Szenthegy. István nagy úrnak szeme könnyben úszott: nemcsak zárdától, többtôl is búcsúzott, Most áldozott, és fájt... és hálát zengett a Király szíve: Meglátta a Szentet. (1964. december 19.) ======================================================================== Utóhang Maurus szent barátról (Régi hiteles legenda nyomán) A sorvégi halk eltünô baráttal mi lett, hogy István, Imre elrobogtak? A kis hercegnek hét csókját ki látta a szent apán kivűl? s az: békét bontott? De Maurus eltünt már: csöndjébe surrant. ,,Silentium'' volt titkai palástja, s feledték újra... Vitatták nagyurnak jöttét-távoztát. S vajjon ki vigyázta az izgalomban, hogy egy éjjel István csak visszalopta magát kápolnába. A rács mögűl hallgatta szent zsolozsmán hogy' zeng föl éjben ôsidôk zsoltára... Majd csönd lett... Többjük elsiet, hogy álmát -- a megszakadtat -- hajnalig folytassa. Sok ott marad: lelkük tovább kitárják s a néma Úrnak szívbe-hat válassza. Most elôlépett István: sorra megszólítja imádkozókat; ezek ámultak, hódoltak: -- ,,Nagyúr, hát újra méltatsz?!...'' Ô pedig bólinta és ment! De Maurus úgy elmerült, szólhat király bár hozzá: mécs felé ragyog csak! Im lassan eszmél, -- látja ôt, -- de nézd: ujját ajkára nyomja! ,,Silentium magnum''-nak nagy-ura: csönd! Leköt az Ég s a Regulák István ,,megfeddi'' többieknek hallatán, hogy: ,,morcos, tiszteletlen, durva szerzetes''! A ,,morcos'' Mór csak hallgat, fejit lehajtván. S hull térdre: mint ki ,,diszciplinát'' érte les... Hogy kisfia hét szentcsókban jól vallott! meglátta szent zárdások legszentebbjét. Apát lett Mór. S mert fénylô fáklya: -- tartót kiván, s ne véka aljra, hanem tennék Fôhelyre Égtôl gyújtott égô gyertyát: -- lett pécsi püspökké a halk barát! Az elsô magyar író, -- szent legendák könyvét, s mi több: egy élet művét hagyta ránk... (1992. február 11.) ======================================================================== Öreg regös éneke Imre Úrról[14] 1. Szent kisurunk, Imre, jaj csak jaj kiméne, Végzet Vadkanára lándzsavasat mérne! ...Végzet-Vadkan régen vadonunkon leskel: évezrek agyargó Irigye, ki nyes fel hún vetést, ha zsendül; ha hajnalunk pendül: szaggatni a torkunk, tör ki rengetegbül! Szökell már virágba: Istvánnak oly drága Kert kél szíve vérén ôs Pannoniába'. Reszket égi remény, Vajk esdi imáján: Szent új nemzedék nô, jön végleg a Bárány: Megél az országa, nem jut hún sorsára: fián át világol örök Koronája! Kis herceg, az Imre, a Jézusi Hitbe vitézi erényt is, nézd, hogy egyesíte! Nagyúr negyven hosszú éve ül trónszéken: ,,Már jóhír szivében, már boldog a népem... ujabb emberöltô: szent leszen a század!'' (Jós -szíve lát Lászlót: tornyát hún Egyháznak!) Három ilyen lélek: fundámentom-szikla, pokoli Vadkanok örökre kiirtva! A szentatya Gellért könnybe súgta néki, a kicsi növendék: ,,Kincs, öröm az, égi! Hitbe', hadba' edzett, deákságban végzett. Kisúr a reménység, fut tôle a Végzet... Kisdedül a szent csók,[15] a Szerzettel váltott Jézustól jelül jött, s ô homlokán lángolt. Isten eljegyezte, földünkre menesztve: mélyre gyökerezzék népünk a Keresztbe!'' 2. ...Figyel is lám István! ...S fölneszel egy éjbe: Mi ez a palotán? Zsolozsma zenéje? Hang iránt kisurran. ,,Furcsa zaj, ,,halk dana''... A kis cella felôl, fiától hangzana? Éjbe aki mécsel! (S lesi ajtórésbe:) Zsoltárzümmögéssel csattog szíj verése! -- Sírt újra királyunk: örvend a jövendôn ,,ezer év'' (örök) jön[16], Bárány bizony eljön! Bárány, igen, Ô volt, aki eljegyezte. István sajgó szíve tán azt is érezte?! (Elsô, a ,,kis István'' halálos sebet vôn, bús öreg király már mereng új jövendôn) 3. ...Vadászott egykor, s tűnt társitól el Imre... Veszprémi szentélybe hullni térdeire: -- ,,Óh mindent, óh mindent!... Jézus, Uram, Néked!... Boldogasszony, szólj Te! Mit adjak az Égnek? Hogy óvjon-e minket? Nem! Átvegyen mindent S mindenben uralljon! Ôt, Jézust, az Istent!'' -- És hallatik szózat... (Hallgatja legény kint: utána lopózott a szentély sövényig) És hallatik Szózat, halkan-áthatólag: -- ,,Nagy kincs a szüzesség! hogy Jézusnak tessél, ezt add. Elégô nagy áldozat a szentség!'' ...A fáklyavilágnál lángol kisúr arca: Azonnal ,,Igent'' mond, hív Jézusa, hajtja! (Mint fölkele Máté váltópadot döntve, mint Simon és János, ha hangzik a ,,Jössz-te!'') Ország, jövô, trónfi!?[17] Jézus szólt! s megóvni ki tud Nála jobban? Mondta: ,,Ezer-annyi s Ország rá-adásul'' De ilyen s más érvre gondol is ô?! Mondta: ,,Igen'', az Igére! 4. Tervez a jövônek félig-földbe bízván lengyel nászt tervezget, unokát is István. Mily harc sebe volt az, a Krónika hallgat, Imrét bátyja holtán trón vár, trón meg sarjat! ,,Vissza talán vegyem szavamat az Égtül, avagy Szűzanyámként: ''Legyen!'' -- bár Föld s Ég dűl! Gondviselést vakon szabad-e követni...? Nem szabad, de kell is! Hegyi Beszéd-beli ,,vak'' hit, -- ugye Jézus! -- ,,mezei virágé'', jó egy egész népre! Jöjjön a ,,királyné''... Szent esküvôt ülnek: Vajk, Mieskó sarja. S este hitvesnek a nagy Titkot megvallja... Szent a lány, jött ô is friss Hitnek honából s József-Mária hite-hűsége föllángol. Érti, vagy nem érti mi korunk, e meddô! Jövôt hajt szűz-erô, sarjakat szent kettô! 5. Ezt akarta akkor a Vadkan kiölni? vagy csak hôs kalandra Imrét ösztökölni? Férfitettel tenne hogy eleget földnek? Hitszegôt aztán is -- ha elbukott, -- ölhet? Mint Etele útját Ármány egykor állta, kihívó agyarat lát a Herceg álma: e vadhajtás nem Föld, hanem Égnek ügye: lándzsát a Sötétre: századokra küldje! Áldozatot: sok-sok vértanút lát szállni jövô emberöltô -- s Imre útját járni...[18] ,,Békés-szent'' utókor ,,véres-szent'' lesz! Imre mondta látomásod, vadűzni készítve?... -- ,,Amott jô-jôdögél Égi Fejér Bárány Napot-Holdat fején, csillagot hord vállán'' -- koszorút is hozva, szűznek, vértanúnak jövendô ezreknek, kik Tôled tanulnak... Egymagadba ott állsz, szembe csak a Vadkan (Koszorú, Bárány is köd-erdôben lappang...) hitszegni és reményt veszteni! gyűlölni!'' Tajtékzó agyarral ezt-csak-ezt kürtölni! Kiröpült a lándzsa Szent Imre kezébül, mellén verte a Kant, tántorul az, szédül s ôrjöngve rohanja az Útjába-állót: lovat dönt, torkot tép: -- azt a szent zsoltárlót! Pokol dühe, hajtja, élteti, de elhull; elhull végül Vadkan! Mind, Pokol itt: elmúl... ...Meglelték a Szentet. S lándzsanyélen testet sírva vitt táborba a sok reményvesztett. Vér, szűzi vér festett egy Földet, egy erdôt termékenyít: -- puszták-lelkek tôle termôk. Vér áztat azóta mennyi sok évszázat, Vér kell, hôsi-szűzi, építni a Házat..[19] 6. ,,Elhagyott Korona kire szálljon?'' -- sírván sírva kérdi öreg megtört atya, István... S Kinek fején csillog? Tudjátok azt mind ti! Évezrede Onnan áldó fényit hinti: a Nagyasszony kapta Imre koronáját. Szűzi Boldogasszony vette át országát: Így akará István, így akará Isten: Magyar senki másban: Jézusába' higgyen! Boldogasszony karján Elsô Szent Családból második szent család népin is országol ,,a mennyei harang húzatlan szólalék'' -- Az Örök hív! add át mind-magad: óv az Ég! (1987. november--december) ======================================================================== Szent Imre herceg székesfehérvári sírjának felirata volt Hic divi Stephani quondam sanctissima proles: DuxEmericus noscitur esse satus[20]. Itt kegyes István úr szentéletű egykori sarja, hercegi Imre pihen, vár szüzi teste Hivást! ======================================================================== Himnusz Szent Gellérthez Magyar Mártírok elseje, Gellért, ne vesd meg versemet, bár földi dal csak, emberi, fönn szebbet zeng angyalsereg. De tudom: egykor kedveltél öreg ,,magyar szimfóniát'', paraszt virágdalt, míg gúnyolt az értetlen német diák. Hisz megszeretted ,,hún néped'', Szentföld helyett szent földed lett Magyarhon. S lett e pogány táj szent Betlehem, hű Názáret. A tiszta Szűznek szép nevét a hún szivekbe ültetéd, s örök Nagyasszonyunkká lôn: tanú legyen a mindenség! Szentet neveltél mennyeknek, s királyfit földnek... Föld: vesztett... De égben Imre, örök hôs, ifjú uralmat elkezdett. Istvánnak voltál jó tanács, a népnek szelid hű atya, zsarnoknak voltál ostora, vertek, szegények vígasza. Magyar erdôkön remete, magyar püspökök remeke, magyar szivekben ereklye: hited, nagyságod, tűzedet méltón dalolnom lehet-e? Jutalmad íme siet már: István rég elhunyt s vén viszály a hún mezôkön újra kél... Feléd már angyal, égi száll... Kezében pálma és kehely, hogy omló véred fogja fel, s hogy homlokodat körítse, mig mennyei kar ünnepel. Jutalmad ez lesz: véredet a drága földre onthatod, ha Kelen hegyén vad csapat farkasüvöltve rádcsapott... A véred értük folyhat ím, s mint példát hagyott ránk az Úr: kezed áldást szór, s a szekér a meredélyen lezudul. Pirosra festesz vén sziklát[21], tört testeden egy csont se ép, s míg szíved kopja járja át, az ég borong, a föld setét... Örökre vér jegyez követ; fejed szétverték szirt fokán, ereklyéd tatár szórta szét... Mit hagytál, nagy Lángszító, ránk? ...Didergünk télben, kell a láng! szibériás vak éjszakán, mikor mártírok hullanak s grasszál az idegen pogány... Hitetlen mosta mindazt el, mit kôben s lelken épitél... Ám bízva haltál, -- jól tudom, -- egy szent varázsban mert hittél: Hogy Déva várba vér kellett, és fogyhatatlan fennmaradt. A Magyar Egyház sem dôlhet: örökre Vér forraszt falat... (1962) ======================================================================== A Szentkorona követe Szent Asztrik, -- Ascherik, -- német-cseh születésű bencés, Róma neveltje, Szent Adalbert barátja és István király barátja, egészen magyarrá lévén választatott ki az elsô Szent Királytól a Korona követéül. Vele küldi II. Szilveszter pápa a kettôskeresztet és Koronát, mely eredetileg a szintén ekkor megtérô lengyeleknek készült. Ô koronázta Istvánt, s visszament utána alföldi magyarjai közé, akiknek legendája beszéli róla, hogy holtat támasztott érintése, s hogy kalocsai sírjánál csodákat művelt Isten. Meghalt 1044-ben nyolcvan egynéhányadik életévében. Ünnepe november 12. Szilveszter Úr Szent Péter székén azonnap ült gondterhes arccal. Töpreng az éjnek követségén: mit is jelentett amaz angyal? Mert furcsa volt az éjjel álma: az Arkangyal elôtte álla és mondá: ,,Isten másképp rendelt. Ne várd ma reggel azt a lengyelt.'' ,,Egy ifjú nép szent ifjú hôse küldi követjét ma a Székhez. Félelmes nép, de ne félj tôle: szivet az Úr szelídit, fékez...'' ,,A gyöngysoros arany-fejéket nekik adod; és szövetséget örökre Krisztus köt ma vélük: Ôérte foly majd egyre vérük...'' * És íme ajtó máris tárul... ,,Úr Aszterik, pogány határrul, s kik szavát hozzák Vajk vezérnek, meghallgatást Atyjuktól kérnek...'' Szent Benedek fiai jönnek; mint illik, trónnál térdre hullnak; de kik velük bedübörögnek, új illemet még nem tanultak. Kar-fonva, emelt fôvel állnak, csimbókos, kardos vad vitézek. S ô bólint: Isten így intézett a Kincs tehát jut -- Hunniának. Beszél már érsekük, jó Asztrik... És pápa messze néz: magaslik elôtte távol titkos Bástya, a vértanúi vérben ázva... ,,Megadjuk mind, mit uratok kér.'' -- szól és lelép, hogy átölelje -- ,,E csók felel testvéri csókér': köszönt Apostolt Péter lelke!'' ,,Mert Istvántok apostol és szent. Kicsiny vagyok én jóváhagyni. Pecsét rá Jézusától lészen, s végig meg fog a mű maradni...'' ,,Apostol ô: Krisztusba épít; örök sziklára rakta népit. mert nem homokra, hanem Kôre épült a Ház, minden idôkre.'' ,,E Koronát vidd, eljegyezvén ifjú országát Jézus úrral. Változhat kor, de nem az Eszmény, mit Apostol és Vértanú vall...'' * Pannónia felé nyargaltak csöndes barátok, víg vitézek. Ôsz volt, fönn zúgtak már a darvak, aranyos fénnyel ôsz igézett. Szeme elôtt, az Érsek nyergén Jézusnak Kincse bársony tokban. S a magyar gyepün általkelvén: valami mély Szív mélybe' dobban... Ki mondta néked: szállj le, Asztrik? Ott lenn ezüstös Mura csillog; még madárhimnusz itt visszhangzik és messzi füttyök, Télbe sírók... Október aranyszônyeget hint, kincsét elébe szórva Kincsnek; távol harang szól, s óh tekintsed: Pannónia, a Szent, feléd int... Ô -- térdelt hosszan... Majd fölállott, a Jelvényt tartva föl, magasba, Pannóniának megmutatta, s hegy-völgyet véle ott megáldott. Mélységes csönd lett. Mozdulatlan, lélegzet-fojtva várt a tájék; -- a Duna-völgy, a Kárpát-katlan vett áldást most, örök Királyét... * Már véget értek ünnepségek. Harangzúgások elhalkultak. A puszta napja tüzzel éget: köznapok jönnek, szentek... untak... Hajó suhan Dunán le délnek; papot, apostolt visz pogánynak, jó mestert balgának, ledérnek, szent érseket kis Kalocsának. A tatnál áll. Partot néz bízva; és pásztorbotján napfény villan. Egy evezôs súg: ,,Szent a krizma, az ujján ott, gyógyító ír van...'' ,,Amelyrôl csurrant szentkenetje királytételnek: tesz csodákat; Mely Jézus kincsét érinthette, attól a kéztôl halott támad...'' Pusztánk fölött, nézz ott a partra: fekete fölhôk tornyosodnak, boszorkány-szél a port kavarja: jászessô jön, vihar lesz holnap... A Föld dübög a ménesektül, kik nyugtalan száguldnak, nézd csak! Hullámzik ott a föld és rendül; s lovasrohamra zúdul Észak... Az Érsek áll. A Bot kezébe'... Szemét árnyazza másik karja: sólyomként les távol veszélybe posztján, miként az Úr akarja... Feledt hazát ez új hazáért. Magyar lett, ifjú magyar néppel együtt születve ama délben, Mikor Homlokhoz Kincs hozzáért... Várost növelt a puszták szikjén, Jézust sugárzott a sötétbe... (Hogy' kell majd Ô a hosszú éjbe', ha nem lesz Ország és Frigyszekrény!...) De bízzál, Alföld! Él az Érsek! S a Korona óv láthatatlan, az érintésén gyógyul mély seb, beforr a tépett Kárpát-katlan... Az Érsek áll. S király-tevô kéz, a halottkeltô, koronázó, lebeg fölötted, mondd, mitôl félsz? Hű Puszta, Pusztám, télbe fázón... Az Érsek áll ma is fölötted, a Jézus-küldte Kincset tartván, mely éltet ad, mely hôssé fölkent lét, nemlét közt, vén puszták partján... (1965. február 11.) ======================================================================== A két nyitrai remete Szórád Szent András és Szkalkai Szent Benedek Életüket elsô magyar írónk, Szent Mór örökíti meg. Még az ifjabb, Benedek élt, mikor bencés rendtársuk, Mór elkezdte gyűjteni életük adatait. Szórád András (meghalt 1009-ben) Lengyelhonból jött, s lépett be a zoborhegyi magyar bencések közé. Benedek már ezek közül való (meghalt 1011-ben). Szentté avatásuk egyidôben történt István király, Imre herceg és Gellért püspökével, 1083-ban. Szórád Szent András ünnepe július 17., Szkalkai Szent Benedeké május 1. I. A hithirdetôk hôsi harcra mentek, de ôk maradtak, -- két barlangi szentek, -- mély erdôcsöndbe' néma sziklatájba' az Istent, Istent térdelôn csodálva... Szórád Szent András, mit szólt Jézus néked? Míg bencés társid szórtak szent igéket, tereltek Hozzá pogányt lelkesedve, te: Jézust nézted, elmerülten Benne... mert van, ki kardot forgat, s van, ki kardhoz jókedvet, izmot égbül imával hoz. Van fényadó láng; de tüzét Ki adja? Kitôl jön, hogy sötétség befogadja? Apostolok mögött az ima népe egy láthatatlan örök kötelékbe'. András barlangja áram-osztó központ, tán azért van, hogy éjjel titkos fényt ont. II. Ifjú barát, Benedek, eljön olykor, és újabb tűz gyúl öreg zsarátnokról. Zoborhegyi zárdából hű tanítvány elégni látja ôt a vági sziklán. Csontbôr már András, csak két nagy szem izzik; csak Jézust látja... És a mennynek ízit árasztja, hordja... S jaj a földi szemnek, mely Napba néz! Jól tudják azt a szentek... Elégett András izzón istenhôbe'; imán egy este elomlott; s felhôbe szökött a börtönébôl végre lelke. Angyalkéz testét barlangba emelte. ...Jött Benedek és jöttek halk barátok. Arc könnyben, lélek kegyelemben ázott. Mert fény és illat töltött el barlangot... S a hű tanítvány utódul maradt ott... III. Három futott el röpke év. Új szentet látott a Vág, zord sziklák, szúrós fenyvek. S ott Szkalkán túl, hol szikla nyúl az égig, ott érte el Remete útja végit. Cseh rabló tört át Szentkirály gyepűjén, gonosz pogány nép, gyűlölettôl fűlvén, s a szentegyháznak kincseit sovárgón surrant egy éjjel át a kékes Vágon. ,,Nosza, pap, hol van arany-ezüst marha? Hallgatsz? Majd pörkölés rávesz szavadra. Nincs drágaság? Te népámító koldus, csak azt lesed, hogy mennybe Krisztushoz juss?'' ,,Hát elküldünk... S üzenjük néki tôled: mindég remetét tartson határôrnek, ima-sövénnyel István földjét szegje... S most pusztulj, ôr, merülj a mély vizekbe...'' A balta csattan. Szétzuzva a szent fej, a vére sziklát, drága gyepüt szentel... Követ kötöttek akkor testre, s dobták legmélyre, hol sötéten kavarog Vág. IV. Az idô tellett. Barátok keresték... Vitézek is... Vért láttak... Ámde testét seholse. Műrôl ráismertek: zsebrák! És hallgat mélyen erdô, hegy, a szent Vág. De estetájt, mikor a Nap pirosba megfest folyót, és vérzô arany mossa a partokat, és máglyaláng a felleg, sötét gyertyákul állnak zordon fenyvek: -- ott akkor este vijjog, -- (nézd csak, nézzed, baráthad és ti, gyepülô vitézek, --) hogy; vijjog sas, lebegve Vágnak föntjén, Turul-madár, hol legmélyebb az örvény! Le-fölszállong. S viz tükrén piros szikrák im alkonyon a folyót hogy' izzítják! Ott köztük: fénylô teste nyugszik Szentnek, nagy ravatalján fenyveknek, vizeknek... Körötte messze kárpitot von Kárpát, sötétes zöldben vén testôrök állják a díszôrséget... S patakok csobognak... Vagy zizegése a szentolvasónak? V. Fölvették aztán félô tiszteletbe'... S Nyitra egyházán kettôs szentereklye ôrizte észak magyari gyepűit: István hona s a vérrel megépült hit pogány rablóknak martalékul többet ne essék! Hogyha ártók reátörnek, kudarcot valljon végül orvmerénylet! Föladjon Testet föld, víz, minden mélyek! Te szirti Szkalka Benedekje, hű szent, ki Turullal és Vág vizével üzent! S te Szórád András, remetéink ôse! Igen, kérjétek: újra egybekösse István abroncsa, Asszonyunk Fej-éke szentek honává boldog ezerévre a rabló-dúlta széttört édes Földet, kiért folyt annyi vér, imák és könnyek. (1965. április 4.) ======================================================================== Magyar Szent Mózes Meghalt 1074-ben. Szent Borisz fejedelem szolgálatában ment Kiev földjére 1054-ben, a Skizma évében, valószínűleg I. Endrénk Rurik-házi nejének, Anasztáziának rokonságával. Szent Borisszal együtt mindketten római katolikusok, és egyaránt szentjei a Keleti és Nyugati Egyháznak. Szent Mózes ünnepe július 26. Lásd Holweck, Msgr. F. G., Biographic Dictionary of the Saints, London, 1924. Hogy honiföldrôl elzarándokoltál, Magyar Szent Mózes, ten-hazád felejtett. Hűséges apród, szolga s példa voltál: Borisz nagyúr lelt benned társat: szentet! Ruténok fejedelme Szent Borisz, S hogy Péter székihez hű, te ihletted. Míg szakadást Bizánci fôpap kezdett,[22] -- Te legfôbb Papnak imáján[23] okítsz! Gyuladsz és gyujtsz: Hogy mind eggyé legyen Ôbenne, értünk Ki a vérit önté, s tüzet hozott: világ e Tűzön éledjen; míg hontalant s kóbort be egy Akol vesz, -- s a Pásztor ôriz minket mindörökké! Esengj ezért fönn értünk, Magyar Mózes! (1991. december 2.) ======================================================================== A harmadik csodaszarvas Boldog Vác remete legendája A vers híven követi Boldog Vác, a szentéletű remete (meghalt 1050 táján) legendáját. Ünnepe november 26. Igaz vajon, hogy Enéh ôsanyánk volt, ki Hunort, Magyart ünô képben hívta? s kóbor utód céltalan zalámbolt, Enéhnek szűk lett ázsiai kripta? Csak ,,pogány monda''? Vagy lett ég hírével, hogy anyaszivet nem temet a sír se? Istentôl van, hogy ôs figyelje éber hű szemmel: útját utód ne veszítse...? A Honszerzéskor (írva Névtelennél) Bors úr elôtt is ott futott a szent gím, hogy tátrai gyepükre kirendelné, ôrt állni végleg Kárpát-bástya fentjin. * S mikor idôknek teljessége eljött, újabb útjelzô járta meg az Erdôt... Hívô a nép már, példa: szent Királya; de sok vadon még hit fényét kizárja... Pogány is lázad, német is reáront; kunok, testvérharc dulják a zilált hont. Ment ,,Pannonföld Kertésze''[24] jutalomra; s mit plántált: megtépve a szent Fa lombja... Lesz vagy nem lesz-e zsengô folytatása? Vagy pokoli Vad gyökerit kiássa, s virágig sem jut, nemhogy gyümölcs-jöttig?... Sok, föl sem épült, s már a dómot döntik... ...És akkor történt: Décse, László herceg, vadászni egynap frissen fegyverkeztek. Ez ,,Szent'', az ,,Istenes''[25]: egyszív két testvér gond, harc közt egy kis pihenôt keresvén... Zajt unják? Tán a csönd is ôket vonzza? Tanácskoznának erdôn táborozva... Északra Pesttôl rengetegbe jutnak; Dunától beljebb nyoma sincs ott útnak. Szót szóra vetve járnak másodnapja, vadat ha lônek: hadd legyen látatja. ...,,Hazugregékre hogy' fut nép...'' -- szól Décse -- ,,Mikép kelhetne István Úr vetése? A múlt lehúz, hát jövô föl nem szárnyal... Nézd: erdô is zsong vén pogány varázzsal... Szól László: ,,Egy a Krisztus tegnap és ma. Övé a múlt, jövô. S mindenbe példa Ôróla rejlik; Néki, Érte minden... s vadonban is utat jelez az Isten...'' És akkor történt, ciheresnek[26] mélyin nagy zördüléssel fölszökött a Vén Gím. Arany, -- mint régen; -- Napot hord agancsán és fut, -- mint régen, -- Végezés parancsán... Ragyog szôrében minden szál szikrázva, mint szentmisén ha gyulna gyertyák száza. Lebegve földet alig éri lába; ...Nap és Hold szarván: kettôs égi lámpa. De ott fölül... ,,Nézd, László, hangot vesztek: -- Hord homlokán egy nagy Kettôs Keresztet...'' Fejét magasba szegve, szinte hívón, suhant elôttük napsugárú hídon... ,,Csodába nincs pogány, csak örök égi! A csoda, Décse, válaszunkat kéri! Akarjon bármit, igent mondjunk rája, s kövessük, testvér, erdôk bozótjába...'' Sötétbül fénybe, fénybül a sötétbe, futott a Gím; nyomán, csapzottan, tépve (ahogy az Úr örökre szabta útját) az ösvényt szent lovagok híven futják. S még csörtetett elôttük, bukdácsolva... Egyhelyt letoppant, visszanézett; s nyomba': ott semmivé lett, fénysugárt is oltván... Egy tisztás ott! Rá vén tölgy tátog odván... S odu elôtt, mint mesék erdôréme, ím aggastyán -- a gím helyett cserébe... Ezüst-szakállán minden szál szikrázik (visszfény lehet az, küldi az a másik...) ,,Óh Décse, nézd!''... S az összerótt keresztre mutat rá László -- ,,Bárha utat vesztve, Hozzá találunk vissza, és e Szenthez... Kövesd a hívást: s kívül-belül rend lesz...'' A remete most föltekinte rája. Fölállt s köszönté: ,,Eljött hát királya... ,,Itt kellett Erdô Egyházában várnom az Eljövendôt, csöndes adorálón...'' Most elbocsássad szolgád békeségben... Az erdô szent lesz... Tüzek bujnak mélyben Sok istenlátók... Lármatüzek erdôn... Tudom már: Krisztus hozzátok közel jön...'' Megtántorult. Fölfogta, lefektette jó Décse... És ô folytatá pihegve: ,,Ne féljetek: az Ige látogat majd. Nem! Megszáll itt... És végleg gyökeret hajt... ,,Itt épül majd föl István rendelése: a Székesegyház. Építteti: Décse,[27] te, jó királyom... S én: utamra lépek; már hívnak ott túl hófehér hadnépek...'' Egy kevés szót szólt, titkos, drága szentet, az égbôl földnek, érettünk üzentet... Aztán szemét lefogta László... Ástak egy sírt a testnek és Föltámadásnak... * Király lett Décse, (Géza mai névül), s parancsán rögtön ott a szent dóm épül. Szent dóm köré az iskola: s a házak, a nevezteté a remetérôl: Vácnak... Istvánnak trónján Istenes jó Géza ült három évig. Korona nehéz a keresztény fôn, ha testvérharc az ára... Jutott az aztán László homlokára... Ahogy szent gímben: egybeforrt a múltunk s jövônk Ôbenne. Tôle megtanultuk, hogy Krisztus rejlik vén regéknek alján; mert hun, magyar kard villogott a karján... Reáismertünk ôseinkre benne, s reáismertünk az igaz Istenre... Fut, fut azóta Rengetegünk titkán a Csodagím, az Ég útját tanítván. Sötétbül fénybe, fénybül a sötétbe: ahogy az Úr örökre fenn kimérte, az Utat híven, ugye, futjuk híven, mert Isten üzent azon Aranygímben... (1964. december 24.) ======================================================================== A Kettôs-keresztű Ország legendája Egyszerre csak megállt, s visszanézett a vadgím. Hosszú tévelygôben, bozontos erdôben rég űzték már, s ,,megvan'' im! ...Hányszor eltünt ködként, s feltünt hányszor tündérmód! Talán az a régi, rege-mondta égi aranyszôrű ünô volt!? Géza szólott: -- ,,Testvér, nem lehet ez más, csak ô! Mit akarhat vélünk? Pogány múltunk, vérünk elmerült, mint kútba kô...'' László mondta: -- ,,Bátyám! csodálatos az Isten! Útja ezer vagyon, mágusi csillagon s pogány gímmel is izen...'' ...Pára lett és ködkép, majd ragyogott aranylón. A fűhegy lábától épp hogy rezdül, s távol vén jegenye mind hajlong... Észak fele messze zümmögô mély rengeteg kékes-hűvös ölén, hol busong a bölény s bozót varázst rejteget, -- hol a szôke szlávok (halk-merengô emberek) népe sem jár, félôn kerüli az élô, mert az babonás berek! -- ott felbukkant a gím! Géza nyilát ajzotta: ,,Pusztulj, pogány bűbáj! Keresztény e hü táj, nem kell táltos vak csoda!''... László szólott: -- ,,Jézus: mindeneken Ô király! Szent a táltos-berek, az Isten-embernek lépte mindent végigjár! Bus babonás népek, tágszemű és halk tótok, horvát, vend és rácok, havaselvi vláhok: Benne lészen mind boldog! Higy ma nékem, testvér! A vágtató Vág mellett, iszapos Temesnél, római limesnél, s hol a hunok szél-ellett száguldó ménese a Nagy Pusztán elzúdul, keleti gyepükön a dalmata víztükrön: Mindenütt majd Ô lesz úr! Ô lesz itt a béke! Egymást ölô fegyverek Benne nyugosznak el. Ô lesz itt a nagy Jel, melytôl áldott e berek... Ô rendel itt egybe kardot, lándsát, vasnyelüt, s az ördögi hordák zúzzák hun, tót, horvát s besnyô Bástyán a fejük! Táltos, gím, oroszlán, Turul, sólymok, keselyük -- egybe szelidülvén a Krisztus gyepüjén együtt ôrzik szent Jelük.'' -- S László arca mint a Napban égô kristályok... S akkor történt, íme: megállt Isten gíme, s visszanézett ôrájok: a két Árpád-vérre, a Királyra s Öccsére... Géza nyila elhullt, arca fényre sárgult: vak zólyomi ösvényre arany-tündöklettel föltámadt a Nap talán? Évezredünk hajnalán ragyogott a szent Jel, mely jövendôt szentel, a Gím emelt homlokán. (1947. május 14.) Forrás: Kálti Márk krónikája Géza vadászatáról: Szent Lászlóról és testvére, Gézáról. ======================================================================== Vers a régi Lovagról Szent Lászlóról, akihez futott véres kezével a kiközösített lengyel király (Boleszló, Szent Szaniszló püspöknek kiközösített gyilkosa); aki ott hagyja diadalát, hogy megmentsen még egy magyar leányt; kúntól- besenyôtôl-görögtôl, testvérharctól aki védett; s holta elôtt akire bízta Európa a Szentföldért induló elsô keresztesháborút... 1095-ben, s amit ô már nem ért meg. (Bodrogon 1095. áprilisában nyugati követség ajánlotta föl neki a vezérséget, hazai adatok szerint. Ez a piacenzai zsinat után volt, melyen II. Orbán elindította a mozgalmat. De László 1095. július 29-én meghalt. Ôsszel a clermonti zsinat Bouillon Godofrédra bízta a vezéri kardot.) Ez akkor volt... ott messzi ködös multban... Álmodtam-é vagy igazán tanultam? Hogy élt egy ország, boldog, hívô, gazdag, s volt becsületje jónak és igaznak... Királya hôs. Nyugat tisztelte, félte; az üldözöttnek ô volt menedéke: ha bünös is, de hontalan. S ölelte László magához. S annak árva lelke már nem volt bünös... Kelet hogyha rátört, a szent király olyankor vasruhát ölt. Fegyverre áldást, igen, égi áldást kér Jézusától... Mert a jajkiáltást nem tudja süket fülre venni (mint sok mai ,,szent'', aki gyáván békét vinnyog!) Akkor kezében villog csatabárdja, és öl és hal a drága szent csatába... Mert aki szeret, az szeret halálig! S ki volt ,,igaz'', majd odatul elválik: tán az, ki szeret mindent, ám csak félig, és nem jajdul föl, csak ha ôt metélik? Vagy a Lovag, ki Krisztus messzi hívét fut menteni s nem tud kimélni hű vért, ha lélekért, tiportért kell kiszállni? ...Meddig terjednek szívednek határi: csak tôle függ, hogy küzdeni hol kezdesz: Szamosnál? Donnál?... Észt, reményt ha vesztesz végsôkig-békés kapud elôtt egyszer, családodért, kezedben lessz a fegyver! ...Keménykezü Lovag, ha törvény kellett szegényért, vertért a Krisztus ügye mellett. De simogató, hogyha árva félénk, s hazátlan fogta szent palástja szélét. Most: Cserhalomnál vív egy hurcolt lányért, mert ez a dolga, amit Isten rá mért... Szabolcsnál küzd most papjai lelkéért...[28] Bármerre nézz: csak harcért adnak békét... Az élet ugyis elfogy gyorsan, lassan. Nagy semmire? Vagy szent ügyért folyassam? Ki bujt atomtól: egy tégla lesujtja; s hogy mért élt, mért halt: csak a Lovag tudja. László, te szent, te harcos csatabárdu, jaj nézd, e kort, mely béna, ,,békés'', bárgyu. Mely úgy szereti földi puha létét, hogy elveszteget érte égibékét... László, idézlek! Állj elénk s vezess még! ujabb csatákra, hogyha hívnak eszmék, ha föld sikolt, a messzi elfelejtett, ha menteni kell csak egy árva lelket! Hivô világ a Kereszteshad Kardját, -- tudod, -- Tenéked szánta, s Fönn akarták, hogy -- elmaradt... De lovag-becsülettel a reádbizott Kardot, László, vedd fel! Egyetlen lélek, tudtad Te, megéri. S most tizmillió néma kínba' kéri, hogy csatabárdod újra szertevágjon e hitvány, áruló pogány világon! (1964. december) ======================================================================== Két ámuló szem Iréne-Piroskához, Szent László szent lányához Szent Lászlónak (+1095) leánya, Piroska, született 1088 tájt. 1108-ban Komnén Jánoshoz, a késôbbi II. János bizánci császárhoz (uralkodott: 1118--43) ment nôül. Új nevén: Iréne császárné (,,Béke''). Bizáncban sok-sok templomot, kolostort épített Pantokratór: a Mindenható tiszteletére. Meghalt 1134. augusztus 13-án, a Keleti Egyház szentje. Három fiú, négy leány anyja; s nem érte meg, hogy egyikük, Mánuel császár (1143--80) ,,anyja jogán'' mint trónkövetelô rátört Magyarhonra! Faragott kôkoporsója egy nagy sztambuli dzsámi (mecset) elôtt ma víztartó mosdómedence; a közeli kis nyolcszögletű szoba: az ô egykori könyvtára (Révai Lexikon). A híres Hagia Sophia (Szent Bölcseség) kupolája kis mozaikzománc körökben a szent uralkodókat ábrázolja: itt van ô is, halvány sovány nagy égôszemű szent testvérünk (lásd Konstantinápoly bizánci emlékeit Maclagan Mich.: City of Constantinople, képes művében). Ünnepe augusztus 13. Piroska a latin Priscából a magyar Piros névhez keveredve alakult. Régi Piriska alakja a latinra is utal. Szent Szófia dómján egy kép tekint le ránk. Nagy tágra nyilt szem mily titokra tárul? A messziségbe elmereng? Ott minket lát? Mert szállott ô már csodához csodárul... Szegény dult honból fönséges Bizáncig! De jelkép mindez! Nagy titok, a Fönti látszik! S a Végtelen lett otthonod, Piroska, nagyobb császárság -- (s rend, rangok tilossa!) Jut benne hely egy szabad kis zugolynak, hol Körös-parti nádasok suhognak? A könyvesházad -- (mert az kellett néked!) -- még áll... De minden-minden ott kiégett, min szemed egykor gyönyörűn ámulhat... Kiégett itt is. Fultak mélybe multak! a könyvesházba' volt-e hártyán ,,vésett'' honi betű is? Régi szenvedések, s jövô elé futó szív? -- sose tudjuk! Piroska! Útunk gyorsan át-befutjuk akárhol... Marad könyvtár, vízmedence (koporsód egykoron! -- s már repedezve...) Marad egy kép. Két gyermekül-tárt réveteg hű szem. És sose tudjuk, haza? égbe néz? vagy valamit üzen...? (1990. január 8.) ======================================================================== Szent Piroska avagy Iréne császárné, a ,,Béke'' ,,Piroska'' -- halk Marosnál mondták otthon; mig piros-pozsgás lányka ott futostál, mosolygó virgonc! S minden -- mosolyogjon: kincsekkel, dallal, szívvel adakoztál... Hisz Szentnek lánya s vidám harcu Hôsé! Szórj örömet, s hordj, mint az Ur, keresztet... Szent sarját így neveli Ég erôssé: hétéves, atyját, a husz: hazát vesztett! S nevét! Vig ,,Piros'' égett oltáron mint ,,Béke'' Szentélyek, zárdák, menhelyek kezébôl nôttek Pantokratór: Minden-Szív-Gyôzô nagy nevére. S tôrtôl-cselektôl hét kicsinyt megvéd jövôknek. A Bölcseség dóm zománcán hazátlan népre néz sápadt arc: ,,Járd Útad, bár szived öld meg!!'' Utóvers Most nagymecsetnél mosdókutnak szolgál a koporsód, szent Nyugtalan, ,,Iréne''! S tiporja csontjaid' utaknak széle... Bizánci Szent, biztass, Rokon: Vár utast Béke... (1987. december 11.) ======================================================================== Boldog-emlékű Admonti Zsófia Szegény Vak Béla király leánya, Henrik német hercegnek, III. Konrád császár fiának jegyese. Vôlegénye korán meghal, s ô Ausztriában (Bécsországban a régiek szerint) marad; belép az admonti ôsi bencés apácazárdába. Egyszer királyi családja érte küldött. Ô égre nézett s fejet rázott a hazahívogató szókra. Meghalt 1180 táján hôsi önmegtagadásokban, szeretetszolgálatokban töltött élet után. Ünnepe április 30. Admontba ment és eltünt ott örökre a bécsországi szirtes messzi földbe. Egy kolostornak csöndje befogadta, és hallgatott benn holtig... Tán nyugatra tekintett mindig, este hogyha Nap húnyt, felejteni akar -- tán messzi Vak Húnt, a széles rónát, vadludat s a nádast...? Mert vissza nem néz, aki Istent választ. Admonti bencés Szűz, hű Zsófia kinek meghalt jegyese, nagy császár fia, s eltünt hazája, kicsi Magyarország: -- tanítsd viselnünk bujdosóknak sorsát! Királyleány! ha szívre honvágy ül, tanítsd, ki fontos: Jézus egyedül! * Nekünk is vaksi, látod, a szemünk... Bús vak királynak lánya! szenvedünk mi is. Bolyongunk tapogatva árván Fogj kézen most! Vezess Ôhozzá, jó királylány... Amen (1964. december 18.) ======================================================================== Boldog Bánfi Lukács éneke Boldog Bánfi Lukács érsekprímás Krisztus, Egyház, haza és közműveltség bajnoka. Született 1115-ben, 1157-tôl egri, majd 1158/60-tól esztergomi érsek. A ,,magyar Becket'', bár királydacló hôsi ellenállása megelôzte Becket Szent Tamásét (1162--), ki aztán vértanú lett ezért 1170-ben; Lukács -- diákkori barátja! -- többszöri börtönt, üldöztetést viselt. Mivel személyes ismeretség köti össze a kettôt, bizonyos, hogy Becket tudott Lukács érsek harcáról és ez ihlette okvetlen. A vers forrása Meszlényi Antal: Magyar szentek és szentéletű magyarok (Auróra, München, 1976), melyet szorosan követ, a jelenetek olykor színezve. I. Invocatio[29] Szólalj, ének, Esztergom nagy érsekének! Ébreszd multból Lukács atyánk, s dicsérjed! Mert a kettô: régi és új szent Prímás értünk vívott, imádkozott, -- légy hálás! Megidézünk, régi bajnok-püspökünk! Nagy utódod tegnap lángolt közöttünk. De kell: kettôs prófétai lélekkel töltekezzék árva Hon, s tán szárnyra kel... * Bánfi Lukács érsek atyánk, nézz le ránk! Rajtunk újra ármányságok férge rág. Kiskirályok még mind dúlnak népünkön, ideje, hogy szent-erôs kar szétüssön! Űzve Sátán, de fattyai maradtak, Szót és jogot mind magukhoz ragadtak. Kiskirályok (pártitkárok) trónusunkba ülének. Ifju kábul, szűz elcsábul, -- s a vének?: szólni-tenni nem mer senki, ,,nem illik''... ,,Népuralom'' -- új fogalom -- nékik nyit Ôk a ,,nép'': a hangostorkú -- idegen. Gyáva fôpap, sunyi fôúr: ,,Ám legyen!'' Bitorlókkal teli a te országod: hit, böcsület tüntén mi lett, most látod! * Rád emlékszem, rég felejtett Szikla-Pap, ki korbácsos Krisztusként, ha kell, lecsap! Volt akkor is fölfordulás, dúlt Haza, a szegénynek, jognak nem volt igaza. Ott se tudták, ki király ma, ki holnap, zavarosba, rend-foszolva, bitornak áll a világ, párt jön pártra; köpenyeg ide-oda fordul, mint jár förgeteg. Ki útban állt, rágalommal döfeték, volt-rabló, új-cinkos közt állt szövetség. Hogy hallgattál volna itten, hű Igaz? Kell a Honnak, hogy javáért küzdj, virrassz! II. Educatio[30] Jézusodért küzdô, kôszirt-hű Lukács! lépj elénk, hogy elkullogjon árulás. Emeld fôdet, szúró szemed ránk szögezd: s tolvaj, fosztó, alkudozó fázni kezd! Az alázat szilárdul áll vész elé, csak Egyet lát, ki ôt harcba rendelé. Add papoknak lángoló nagy példádat, elnyomottat lelkeld, éleszd, felrázzad! Ôsi nembôl, -- mely majd ,,Bánfi'' névre vált, -- szent pályára hívott Isten s, elmeláng... Így Párizsi ,,Schola'': Alma Matered; ott tudásvágy forrt, s a vita, -- harctered! egy norman-fit Gondviselés társul ád, még világi: Tom Becket a jóbarát. (Hôsi harcod majdan ô is követi, nem börtönök, hanem vér azt fizeti!) Mapes Valter is veled járt: ,,pénzt megért''[31] gúny-poéta, klérust vívta, -- s volt, miért! Téged nem bánt, sôt megcsodált: Alázat, csöndes hangod; leple gazdag tudásnak s gazdag szívnek; asztalodnál mindig űl éhes-rongyos, nem koldusként, -- vendégül! Pénzed elfolyt, szív és tudás gyarapult... Hazatérô csak gondot lát, sanyarút! III. Caesari confrontatio[32] Hazajöttél. Hasznod' venné jó király, Géza hamar egri székkel megkinál -- majd prímási! Éppen jókor! Tör ki harc; Rôtszakállú pápa ellen kelt vihart![33] A hű Géza kihez álljon? Új ,,pápát'', zsinatokat rendelt császár, eszkábált... Lukács óv, küzd: Salzburg, Frankhon püspökit Rómának meggyôzi, -- Egyház egységit féltve, érvel, ír, vitáz; -- s fogy császár-párt. Aki ellenpápák mellett agitált: cseh Dániel, Prága fondor püspöke szégyent vall mint Rôtszakállú ügynöke! Gézára néz négy országnak királya[34] tanácsért! s ez szívbôl hallgat prímásra. Kinek küntrôl köszönik hôs kiálltát, s ô válaszol: csak úgy ,,harcolt, mint sánták, fürge futó bajnokok közt sántikált''... ,,Gyönge vagyok én, testvérek! Bizonyos ennyi csak, hogy örök hűség, oly szoros, köt Krisztushoz: sem kard, sem tűz, sem halál el nem választ, mindig Jézussal talál!''[35] Rôtszakállú baltaszemmel nézte ôt: császár ellen holmi hún pap felkelôt! (Bánfi besnyô faj! s ad majd labancverôt!) IV. Patriae defensio[36] Hát Bizánc! Még ez is sorra ütközött Szegény Magyarhon, te árva! Vivódsz, mindig állva két pogány között... Hű barátja meghalt, Géza, második; s félig gyermekfiú koronáztatik: István, e szent néven Harmad, s ,,tizennégy!''[37] ,,Kiskorú!'' -- rikolt fôúri nemzedék. Géza (s Lukács, tanácsosa) kordába fogta ôket. Rablás-dúlás korlátja rég nem tetszett: ,,Kéne saját királyunk, kinek rendjit, a madzagát mi rántjuk!'' Készen is van: István, László nagybátyák: görög palást alól lesik a zsákmányt! Fogat fen rád úgyis Bizánc császára, gaz rokon földed' hübérűl ajánlja! Nyugat után Kelet majd rád telepszik, cifra zsarnok, büszke skizma úr lesz itt! Komnen-fi, hataloméhes Mánuel (Szent Piroskánk fia: hullott távol el!) -- lelt ürügyet; és országos ,,fôbbjeink'' kegyencit, a Lászlót trónra fölteszik. Kinek nem kell -- hallgat (mindig így járja!) Bár hull vér is, hűségesé -- hiába! Fruzsina, özvegy királyné, fiával Bécsbe fut! Az álnok bátyák gyilka tán Bizáncba fent: ott jártak ôk iskolán. * ,,Non coronat!'' -- Nem koronáz a Prímás! Mikó érsek teszi! S László -- koronás.[38] bitorló lett, törvényeket megtörve... Dördül ekkor Bánfi Lukács mennyköve! -- ,,Jogtalanul koronázott Kalocsa: Egyház-kívül vetve episkopusa! Trónbitorló, Szentkirályt meggyalázó, kivettetik szintén a jöttment László! Ország, amíg jóvátéve nincsen bűn Interdiktum alatt sírjon keserűn.'' V. Regni raptor reluctatur[39] Kiment kemény, de igaz szó: jogtevés. Lett fôrangon, királynál fölhörkenés! ,,Másod László'' ment maga is ôérte, tömlöcébe lándzsák között kísérte. Feltörette templomok zárt ajtait ,,Királyt követ Egyház:: Bizáncilag itt! Lecsapjuk a hamis papot tisztjérül, sötét fagyon éhezzék, míg megtérül...'' S imák fényén tölti Lukács börtön-éjt, mikor Sándor pápa küldi levelét. Sok nyugati püspök, -- régi baráti, -- nem röstellnek tiltakozni, kiállni. Írja pápa: László rögtön szabadon bocsássa a Prímást, maga meg adjon elégtételt, ha Szent István utódja lenni vágy' s nem világ földönfutója! * -- ,,Király marad? Lukács szabad! Jó! Legyen!'' Szabad, éppen szent karácsony-ünnepen. László, udvar készül a Várkápolnán nagymisére... -- s kapu csattan; tárulván: Lukács lép be, s gyűrött tépve -- börtöntül. Lép oltárhoz: ,,Tart tilalom!'' -- rádördül -- nincs mise! Nincs isten-áldás: Átok űl bitorlókon!'' -- s rámolja le gyertyákat, le virágot, terítôket lerángat! ,,Ki mindenki! Egyház-átka bűnössel egy födél alatt maradni -- ördög mer! Ki mindenki!''... Megfagy a lég... Fuldokol László... S két perc, nincs ott más: ô s a Fogoly! Kinek szeme szúr szemébe, farkas szem néz, vagy bárány? Nem! Oroszlán! László fúl, rámered, majd kapkod, hátrál, kilódul. * Újra börtön? Lukács, tudtad! Így kellett. Kell valaki, igazságért végigmegy, hogy vég-igaz tétessék a szent Hitnek! VI. Vaticinium[40] Király jön és poroszlók, hogy lefogják: Ô király szemébe mondja jóslatát: -- ,,Isten megúnt! Nem vár tovább. Pár heted, s bűneidben ér halál s itéleted! Fölsokasult minden bűnöd, titkos-tárt! Egy országért fogsz felelni. Gaz példád: rossz, mit példád hozott, jó, mi sose jött... Özvegy, árva! nem született csecsemôk! Egy hónap és mindért állsz az Úr elôtt...'' Újra börtön. Folyton imák... S Lászlónak feldúlt éjek, lelki ölyvek... Egy hónap: hatvanhárom januárban, hô láztól, fogvacogva, csontra-fagyva hal László... Ô hát szabad! Tehát rend lesz! Kiskirály, visszaadod, amit loptál s raboltál. Megjön ifjú hálás István[41] ezalatt. Mindent tesz, mit ô kér: épít, rendel, ad... -- ,,Nyughatsz, Lukács!''... ,,Fegyvernyugvás a bűnnel?'' Sátánnak ki hadat üzent, nem szün el zaklatástól, szent csatáktól, ég s tüzel! VII. Secunda invasio[42] Ime újra, Mánuel is ,,igényel'': betör! S másik bátyja[43] jön be igénnyel. Érsek üzen: ,,Isten kardja fönn lebeg. Bitorló, ki kardot vontál, életed' csatasíkon veszi Isten, kard levág s eltipornak, szertedúlnak lópaták!'' (S úgy lôn! Mikor Mánuel még utolszor Zimonynál vív, István elhull pallostól...) Mind a fôúr most lapúl, nem ád segélyt; ,,uj király'' veszt, szétverék a seregét. Foglyul esik a bitorló s rács mögött! Ki oly lágy, hogy megkönnyezi s könyörög? ,,Im szentkirály, László, oltárra kerül: épp az, ki a rossz rokonán könyörül.[44] Irgalom -- királyi erény, Istvánom! Fiam! (az lehetnél, jó királyom) béke legyen végre! Kudarc: tanulság: fölhagy görög, fölsóhajt majd az ország!'' -- Szabad! S megyen gonosz bátyó Bizáncba Mánuel a rokon, így-úgy ,,jól látja'' Vég-kudarcra más terv készül: Királyfi Béla jöjjön! trón itt várja, Bizánci! Nem szereti Lukács ezt a nagy tervet, dehát István nem ifju már -- így enged. Jól ütött ki, Béla nem lett göröggé: cselt megtanult s óvatosság lett övé. VIII. Regni renovatio[45] Békén most már gyarapulhat nép és hit: Krisztus, István törvényei építik! Lukács irtja simóniát... István úr ilyesmibe maga is lesilányul! Prímás lecsap -- s fáj neki is! Ami járt: ,,Közki-veté'', ,,Egyház-kivé'' a királyt![46] ,,Szentség-üzlet'' átkos kapzsi gonoszság. Apátság, kegy, malaszt: mind pénzért osztják?! Mint a dudva, fölnôl újra, irtják bár; s ,,rokonosdi'': nepotizmus együtt jár Lukács ismét egyházból-űz, közkivet S leghívebbjét, a királyi jó hívet!... -- ,,Rendbe szedni, az uraknak példa kell: király-példa!'' -- S István sírva vezekel: le is borul Prímás elé: -- ,,Bocsáss meg! Oldozd föl a tilalmad e bűnösnek!'' Rend űl honon. Szentül ország. Szent Prímás hit jogára, nép jogára felvigyáz. Vidám is volt. Lelkelt, tüzelt, prédikált; országlátót királyúr ebédre lát. Gyakran pedig! Tervek vagy víg szók alatt, -- egyszer történt: Lukács sápad, elhallgat. Szelíd arca falra mered, komorul. Szeme megtör, íme, könnyekbe borul! -- ,,Mi lelt szent atyám?! Mi bánt? mért ijedél? Minden jól van: Egyház, ország. Örvendjél!'' -- ,,Nem örülök... Látnom adta Úristen: készülj útra! Egy éved még, több nincsen! Gyászolunk majd jó egy évre ilyenkor! Koronázzuk Bélát, tavasz el nem foly...'' Készült István! Óh hogy készült! Szent kalauz irányítván! Hajtja útján -- föl, malaszt! S meghalt István: Hetvenkettô Böjt haván,[47] Friss tetterôt földnek,-égnek! -- föladván. IX. III. Béla-Lucas: Hunniae mira elatio[48] Béla úrról Érsek tudta, jó magyar! Művelt fortélyt kitanult, hasznúl csavar. Szent Korona elôtt mégis esküjét térden adta: Hitnek-népnek sose vét! Minden más ügy eltörpül, ha Lélekrűl van szó! Erkölcs álljon örök érdekül! * Frankhonból jön új szerzet, a Bernáti[49] Zárdák nônek: nép-nevelni; felszántni a parlagot; s lovagrendek: védeni Hont, a Szentet; kórosat segíteni... Ispotályok, kancellárház, s mesteri, -- könyvek gyűlnek mult-jövônek! Oly teli tervez Béla s hajtja Lukács; -- isteni Lélek árad benne! Felhoz ôsi kort: -- Péter árnya egykor gyógyít;[50] itt a kórt Lukács űzi, Isten benne oszt kegyet... Fölírattak sok csodái, szent jegyek, mikor elment ô a földrôl... Próféta: elragadva? Zengve halt-e? Alélva? nincs adat rá! Összeírták, s -- eltünék! Pör megindult, ég ,,pöre'' a ,,Szent'' névért. Gyógyulások sírján! S áldott sír enyész... Holta után csoda árad! -- s híre vész... X. Posteritati missio[51] Róbert érsek (szent maga is) összegyüjt élô tanút; s okmányt mind Rómába küld. Szentszék-követ, Rajnald, jegyzett. Bizottság kihallgatott, s meggyôzôdve informált. Gergely[52] pápa üzent: ,,Két nagy szentje kész Hunniának; jövôre lesz ünneplés! Erzsébet és Lukács együtt tündököl magyar égen -- új csillagként tünve föl.'' Harmincegyben Erzsébet: szent! Lukács -- vár... Forma, talán politika -- útat áll. Frigyes[53] -- a ,,Rôt'' rút utódja -- harcra kelt tán ôt bántja, holt Ellenfél hogyha ,,szent''! Új sürgetés... Tatárjárás... Írás mért izgassa most nyomor népét s Prímásét? * Jó száz éve késô utód, Szcitovszky[54] járt utána: kész ügy hol pang, kitudni! Róma kutat. Irattárak nem tudják! Egykor Frigyes, majd új kényúr megdúlták... Napóleon népe Rómát rabolta, műkincseket, iratokat elhordva. Okiratot Párizs rejti, -- azt tudják, -- mely Lukácsunk szentségérôl tanuság! * Uj szent Prímás mi Urunknál kijárja, megkerüljön nagy elôdje okmánya! S Esztergom ád két Oszlopot: püspököt, Igazságért aki végtig küszködött. Isten végre indítsa el szent pörük: Félpogány hont térítni vágy Kettôjük! Hogyha szent volt a két Prímás, akarják, fönt akarják: mély nyomorból magyarság szót nevükben emeljen az Istennél! a cinikus, mitse kérô -- mit remél? Szálljon imánk új csodákért, hogyha kell Viaskodjunk (azt akarja!) -- Istennel. Ôt dicséri, s lelki üdv! -- nem ,,hivalgunk'', majd ha kigyúl égen két új csillagunk! (1991. október 28--30.) ======================================================================== Magyar Szent Erzsébet Magyar (vagy Árpádházi) Szent Erzsébet (1207--31), a jótékonyság nagy szentje, II. Endre király és a tragikus végű Gertrúd leánya. Kislányként kerül Lajosnak, leendôbelijének udvarába, Thüringiába. Férje, IV. Lajos, Thüringia ôrgrófja, szintén szentéletű, aki a kereszteshadban halt meg (1227). Három gyermekével özvegyül maradva, Erzsébetet kiűzi a várból anyósa és német rokonsága. A kezdô franciskánus mozgalomhoz csatlakozott mint harmadrendi. Már holta után három évre szentté avatta a pápa. Egyik lányát Boldog Altenburgi Gertrúd néven tiszteli a német egyház. I. Tavasz Jószívü Endre úr s a zordon Gertrúd figyelte, hogy fut gyermekűl a szent út... A palotából udvarra kilátni: ott játszik Erzsi, sok gyerek s királyfi. A ,,sántaiskolán'' ott botladoznak, s ,,véletlen'' Erzsi templomfalnak roskad, és csókot lehel mindnek szeme láttán, és észrevétlen mégis, a királylány a falmögötti láthatatlan Úrnak... Gyerekjátékban szentek így tanulnak... Hamar hazátlan, kis Erzsébet elmegy, de válaszcsókot visz, a hű kegyelmet: hogy fal mögé, a látszatoknak túlján, el tudjon érni, Tüzrôl tüzre gyúlván... II. Nyár Nyár izzik már. A lángoló szív árad: melenget országot s egy hideg várat... Türingi Zsófia marad fagyos csak, férjének anyja, a szelíd Lajosnak. De most dühödt Ez. Vén koldust, egy tépett poros vént vitt szobába föl Erzsébet. Föltámogatta vállán, s annak vére ráfolyt a termek tarka szônyegére. Így mondják néki. S fut Lajos föl bôszül. Nejét taszítja korsóstul-kendôstül, ,,Ez sok már...'' -- s rántva kárpitot most félre: megdermed... Torka fúl és fagy a vére... Tövis-seb homlokon. Két kezin szegnek mély sebhelye... Szakállán még rezegnek a vércseppek, mik arcát végig szántják... S az Oldalát, tudod: nyitotta lándzsánk... Ott Lajos térdre hullt. A kárpit omlott. Elfedte ôt, a koldusan Bolyongót... Kit itt a földön senki sem fogad be, mert sárral, ronggyal, rút sebekkel fedve... Te lásd, Erzsébet, te lásd bennük Ôt meg. És bennünk is, mig minket itt löködnek... Hisz bűnösben is (gôgös korbács kit vág) -- te meg tudod tán látni azt a Stigmát... III. Ôsz Jött hamar ôsz is. Emberi nyomorba' megzúzott szíve ezrek sebit hordja. Már lággyá ért a kegyelemre. Búgott nagypéntek passiója, s nem lelt nyugtot. Könny-ázott arccal elhanyatlott földre. ,,A Krisztus-homlok tövisekkel födve!'' -- fejét az aranyabroncs égeti parázsként: ledobta... Lassan mindent tett ô másként, mint palotások házanépe... S azok rágták, szapulták csöndjét, szavát, ,,gôgjét'', szíve lángját... Sokáig fájt. De egyszer eltelt mély derűtôl: olvasta: ,,Engem gyűlölt... titeket is gyűlöl: Szeretne téged világ, hogyha övé volnál: de nem vagy... Krisztus már magának formál...'' S a Vésô vágott. Kínja csontvelôig markolt, szörnyű döféstôl ô is akkor megvonaglott: Meghalt Lajos, kereszteshadnak messzi földjén! Féltékeny Isten! szívbôl mindent elsöpörvén, most már tiéd egészen ô, a porba vetve... S ájultra zúzva: fölkelt és keresztjét vette. (Ferenc, hogy is volt? Útján véle járni jó... És hullni... Vár a kilencedik Stáció.) Erzsébet, nézd, hisz mi is hullunk egyre. De újra kelni, neki gyürekedve, kereszt-ölelve, tovább: nyomdokát megszállva; ez MINDEN. S itt kezdôdik mennyeknek országa. IV. Tél És tél.. S karácsony téli fagyos estje. És öt árvával út szélére esve. Kilökve várból és kifosztva végleg. Tizedik stáció: idáig érnek, akik Tiéd... De jaj, karácsony-ünnep! Erzsébet, mért sírsz áradt örömkönnyet? Lám, betlehemi istálló tiéd lett: most szalmán nyugszik drága öt kis véred. Most hallasz búgni angyalkórust halkan. ,,Dicsôség ott fönn...'' magunknak meghaltan, a fölszabadult ujjongás és béke, a ,,Pax et Bonum'':[55] miénk Jézus végre. Ott felölelte öt kicsinyjét s futva könnyes vigaszban, éjben ment az Útra. A zárdaajtón csöngetett Erzsébet: ,,Mondd, rossz nôvérük kér most zárda-népet: Templomba gyűljön, adjon Urnak hálát szent Tedeumban, mert méltatlan lányát a betlehemi sorsra méltóztatta, koldus-sorába végre befogadta. Ujjongjon hála, mert ez amaz este, mely pásztorokat jászolhoz vezette, s az édes Kisded magát és minden sorsát minékünk adta. S ez, csak ez: boldogság...'' És frátereknek Tedeumja zúgott, és minden szembôl meleg könnyár csurgott, és Erzsébetnek legszebb napja ez volt. Ég mézzel áradt, megnyílott a mennybolt: lenézett Jézus rá s magához vonta... Hol van az éj, fagy, nyomor minden gondja? ...Ô Jézust látta jönni tárult karral, szeráfi szentként, míg ujjongott kar-dal. És látott minket... Téged is, te megvert, hazátlan testvér, és az Istenembert, amint magához ölel kicsi jászlán... Mert az csak övé, aki bolyong fázván, kifosztva, kínba', sebbe, étlen tengve: csak az talál el hozzá Betlehembe... V. És túl idôn És túl idôn és földnek zürein túl, Mindnyájunk útja egyszer messzi indul. Neki: november lett az idôk telje. Valahogy: fecskék gyűltek csevetelve az ablakhoz, hol ô bucsúzni készült. A tájon csöndes, vérzô boldog ôsz ült. ,,Vox turturis'':[56] a Gerle hangja szól tán? S tavasz fecskéje ujjong, válaszolván. ,,Im hamar jövök...'' Csak huszonnégy évvel átfut a Szent és Anya, Özvegy s élô Mártir, jöttödre kész kezében hű mécsével... Még azt suttogta: ,,Ferenc köpönyegjét, a Szegénységet borítsák rá''... S legendát ír már Föld. S fogadja Ég a kedves szentjét. * Erzsébet, szálltál két kitárt karoddal az Úr elé. És szerte hullámzott dal, mit énekelnek a megváltott népek. Hogy veled együtt tudjunk úgy repesni: koldusszegény fajodnak végre esdd ki, irgalmas Szent, te Magyar Szent Erzsébet... (1964. december 25.) ======================================================================== A kúnok apostola Magyarhoni Boldog Pál, Domonkos elsô magyar fia, kit maga a szent vett a rendbe, s küldött hazánkba. Ô alapította Fehérvár, Veszprém, Gyôr, Buda, Pest, Esztergom, Nagyszombat domonkos zárdáit, ô tanítá népünket a Szentolvasó imájára. S ô ment megtéríteni a kunokat; Memborcot (Meng- Barc = a Nagy Párduc), a havasalföldi kúnok királyát ô nyerte meg Krisztus buzgó hívének s vele a nép zömét. S akkor átengedte a teret, Róbert érsekprímás végezte a nagy keresztelôket, avatta az új kúnországi dömés zárdákat. Ô újra elhagyott lelkek után kóborolt. Végre 90-ed magával vértanúhalált halhatott a betörô tatároktól 1240- ben. Ünnepe február 10. Kora Dux Verbi-nek, Ige Fejedelmének hívta. Meg kell jegyeznünk, hogy újabb kutatók szerint valószínűleg Boldog Magyar Pál dömés kettô volt: a bolonyai jogász talán nem azonos a magyarhoni nagy népmissziós apostollal, ki a kunok térítésekor halt vértanúhalált. A vers e szerint egyszerre hódol két hôsünknek! Fagyos éjjel.. Sátorponyvát ráz a pusztai szél. Guzsba kötve Pál, a Barát, Jézusához beszél. ,,Hála Néked, jó Királyom, végre válaszoltál... Halhat érted, nem élt meddôn a Te csavargód, Pál. Egy nap márcsak. Holnap látlak. Elismersz tiédnek... Áldj meg érte mongol hóhért... S védd a fajtám, védd meg! Báránykáim, szegény kun nép, most halni megy vélem: fölajánlom, -- ha tán érték, -- fogadd értük vérem...'' * Havaselvi vad hideg szél sátrát meg-megrázta. Öreg Pál, a szent domonkos, hánykolódott lázba. És elszunnyadt... Látta magát, ahogy egykor történt. ...Bolonyában nagy jogtudós; a római törvényt katedráról magyarázza; egyetemnek ,,dísze''... Mért hogy szívet be nem tölti híres-fontos tisztje? ,,Magyar Pál a Tudós'' egynap meglátta a Szentet: Jog helyett az Igazságot... S Értelem, Cél zengett... Szent csókkal maga Domonkos fogadta szerzetbe. Jézusé lett. Mily boldog volt. S hogy nézett a Szentre! S Annak hangja csend: ,,Pál, fráter (a haja már ôszes) elsô magyar Prédikátor, s a Választott ô lesz...'' A ,,választott''? Mire gondolt a Szentatya vajjon? Rázta a szél a rossz ponyvát. Felriadt a zajon... * Most újra lát: Endre, Béla, püspökök, királyok... Zárdák nyílnak. Harangzúgás. Pál közöttük állott. Jó Endre úr megölelte, ország ünnepelte; mért fájt akkor, miért is volt nyugtalan a lelke? Az ,,Igének Fejedelme'', fejedelmi sorba', épült, virult egymásután hét szent kolostorja. Szent Olvasót térden tanul tôle a magyarja (Kis falukra nagy vihar jô, de ez élve tartja...) Dömés rendnek dicsôséget, magyar népnek üdvöt ôrajta át Jézusa ád... De néki mit küldött? Ürességet, szomjat, üzôt, messze menni innen... ,,Adhassak már én is érôt, Néked, Isten... Isten...'' * Akkor este jött Budáról levéllel a testvér, s meglelted, Pál, a választ, mit évekig kerestél. Elsô voltál jelentkezvén, Jézust vinni kúnnak. Hírnév, tudás, könyv, építés, mind Elébe hullnak... Hogy is szólt ô, Domonkos, rég (Az a szó űz, érlel): ,,Menj keletre, hirdess Igét élettel és vérrel...'' * Látja magát, egymagában, kiégett mezôkben, tábortól jár vad táborig, öreges erôtlen... Julián is valahol most így jár Jézus urér'... Keresztelve hull Keletre forró vértanú-vér... Azt hitte ô akkor: eljô már a várva-várt nap: összerogyott... Kun lovasok este rátaláltak. Kardot szögeztek mellének, vallatták, miféle. Kúnul felel: s ránevettek ,,magyari testvérre''... Összefolynak lázas képek... Csapkod a szél sátron... Viták, vadak,... Egy merénylet... (,,Mégse mártírságom...'') Tivornyák is. Ott kell ülni... ,,Hogy figyel a Párduc.'' Mén-Barc király, éles, ravasz,... Írást, érvet bár tudsz: szó nem segít! De vezeklés s imák Eget furták; s íme egy nap jön Róbert Úr, ujjongnak a jurták. Keresztapja Endre király: Víz foly Barc fejére... Térdelt akkor kún fôváros Krisztusnak elébe. Háromnapig ének, ünnep. Ittak is, de módján. Hallgatag volt öreg Barc kán s Pál barát a jobbján. Zárdák nônek, püspökség is: Ô -- megfutott tôle. Detre barát lett kún püspök, hívôk méltóbb ôre. Ô: megmaradt csavargónak; táborokat járja. Messzi erdôk integetnek, lelkeket ajánlva. * Emlékszel Pál? havas alján ért a követ téged: Barc haldoklik, s a Nagy Útra tôled kér Szentséget. Lóhalálba és zihálva értél idô- korán. Kezet szorít s nem enged el jóbarátod, a Kán. Hogy' beszéltél! Folyt az édes kún ige, Igérül! Hogy' itta be egy öreg szív, mely már hazatérül. Vette még a drága Testet, s karjaidba eldôlt... Sírtál akkor... S boldog voltál... De vártak az Erdôk... Vén kicserzett férfi lelkek, csíkszemű kis aprók: kedves népek, kún testvérek... Jaj de Nap hanyatlott. ...Olvasós est. Máriáról még az ének zengett; S odasúgta Alpra kopjás: ,,Jásziból[57] üzentek: Véres kardot Kötön hordat... Szereden[58] túl lángol, vérbe-tűzbe fullad minden. Itt van, itt a mongol...'' * Hidegrázós éj! A guzs vág; reszket sátorponyva. Eljött hát, el ez a nap is: készülsz mártiromra... Kakas szólal. Messzi kürt szól: hív már, hívogat, Pál... Hajnalodik. Itt a végnap... Este Jézusod vár. Már üvöltnek; kivonszolnak; ezer szemek néznek; ezer száj zúg... Jaj az arcuk: az arcukat nézd meg. Mily ismerôs annyi... Talán kun, besenyô testvér...? Tér közepén oszlopsor áll. S ô íme föleszmél: Bernát az ott, Márk és János, a kilencven mind ott... S ki is kezdte? Egyszer ajkuk Tedeumra nyílott. Elhallgatott a pogány zaj csodálkozva-félve, csak az övék, az ô szavuk zúgott, áradt égre... Aztán nyilak suhogtak és lelkek szálltak szállva. Lassu tűzön némely égett s imán rezgett szája. Ô maradott utolsónak, minden kínt hogy hordjon, útraküldve a seregét, hôs lelkeket oldjon... Keresztet tart haldoklóknak üveges szeméhez, ,,Jézust'' kiált búcsúzóba... Jézus, Hozzád éhez, vágyik, eped; tudja most már: ezt a napot várta Bolonyában, Gyôrött, Oltnál... S most szívét átjárta egy mongol nyíl... Még akkor is emelte keresztjét: Tán áldást ad? Jézushoz int? ,,Együtt lesz az esténk...'' * Együtt Vele, Pál, tekints le, kúnodra, magyarra. Hideg mongol szél fúj most is, sátraink sodorja... Járj utána: szétszóródott, látod, mindkét néped: teste-lelke elnyüvôdött, hite foszladt, tépett... Nincs, ki közénk Jézust hozza, a vigaszos Olvasóra nincs, aki tanítson... Szállj le közénk, példád, lelked távolból is hogy melenget. Mikor nincs hit, nincs hon... Jézusodhoz vezess vissza, Máriádat kérjed bízva: palástja borítson... (1965. január 17.) ======================================================================== Üzentek Julián barátért ,,Távolban jelent meg nekem az Úr...'' (Jer 31,3) Ah, menni, menni kell ma innen messze valami új, nagy, szent dolgot keresve! Azt nem tudom, mi; -- csak, hogy hívogat benn valami, s arra, csakis arra lettem. Üzentek távol földek, belsô titkok: ,,Meghódításra ért az ôsi birtok, Öröknaptól néked rendelt ország! A kül-csodák mind tôle hullott morzsák.'' Most conquistador légy... Nem! -- Julián pap, ki indul, -- bot-sarutlan, -- Ázsiának, s ki hogyha késik: minden végleg veszve! Sárgán felhôzik ködlô Kelet alja. Ma hívnak kívül s benn, menni arra, hol lélektitkok várnak, -- messze, messze... (1937. január) ======================================================================== A Hírhozó Furcsa vitéz lovagol be a rácsos várkapu hídján. Félszeme átkötözött, jobbját hevederrel a vállán lógva cipelgeti rongyként; balkeze fogja a kantárt. És maga és lova véres... Sár, lucsok inge-ruhája... Néze nagyot alabárdos; mert az kérdi rekedten: -- ,,Itthon-e Endre király?'' (Hisz az András sírban öt éve!) -- ,,Béla urat kérded? Mit akarsz te, rongyos, az Úrral?'' -- ,,Csak vele! Nagy hírrel vagyok! Ország szent ügye hírem!...'' S akkor a felházból[59] lekiált a parancs: -- ,,Alabárdos, küldd a vitézt! Gárdista kisérje fel!... Úgy, ahogy ott áll!!'' -- ,,Béla uram!'' -- jövevény rogy elébe alélva-lihegve. -- ,,Béla uram!... Szent földön, Endre atyád seregében küzdtem... Foglyul esék a töröknél... Évekig űnje[60] töröknek... Hurcolt s harcoltat... Keleten mert Hétfejű Sárkány, -- Sárgafejű -- zúdult... Törököt szétdúlni kizúdult. Mindennél szörnyebb! Szabadítva, magyar rabok, álltunk volt uraink seregén. Mer' a Sárga: ördögi átok! Rak hegyeket koponyából; mind aki népet elôl lel, öldököl, eltipor az! Aki hódolt, azt se kiméli! Volga vizén átkelt... Üte ránk és -- elsöpör, elszór. ...Foglyul esém ott is... Kétévi pokol, de kiszöktem, küzdve vadul... Nagyuram! Sárkány jön!... Földek elégnek! Hírül adom... Készülj! Avagy inkább: már sose készülj... Harcolsz? Elbukol ott! Hódolsz? Uzsoráz, kaszabol, fojt... Asszonyaid: prédák. Gyerekeid: poklok seregébe. Isten- s ember-utálók, s földnek utálata lesznek! Hódolsz? Sátán-fia léssz? Gyanus ott! Szemed, arcod, a színed: -- ,,más faju''! Nem bizik abban!... Béla kerál! Mi teendô? -- Mástul kérdd!! Én láttam, nyögtem, éltem azoknál: ôk kicserélik a rabnépeknek agyát is, a lelkét! Mind ami van, az ,,övék''! E Világ Ura: ôk! -- Ez a fajta! Nem tudok én, csak a hírt: hogy jönnek az Emberi Sáskák! ...Isten akarja talán? Megtisztul ilyenbe világunk? -- Béla, tudod most már! Ez a szörnyű teher: neked adtam! ...Hallgat már jövevénye... S hallgata hosszan az úr is. Arca merev. Vélnéd, hogy acél. És messzibe néze, s -- fölfele... Végre nehéz hangon: ,,Jó! Ellene állunk! Ellene Sátánnak! Jó! Végletig álljuk a harcunk...'' ...Ujra hosszú csönd... S Jövevény megtántorul, omlik... Könny a nagyúr szemein: ,,Föl az ágyasházba vigyétek!'' -- ,,Kéretem Érsek urat, Dénes palatínust!'' S mind a kolostort, zárdák szüntelen esdekelését...! Mert ez a háború -- lelki... Irgalmazzon az Úr, mi szegény, rossz balga fejünknek...! (Eleje: 1979., befejezve: 1993. február 6.) ======================================================================== Boldog Buzád vértanú Elôbb kemény fegyelmű katona, gazdag fôúr, majd domonkos szerzetes, szentéletű nagy szónok. Meghal 1241. április 30-án; a Pestet elfoglaló tatárok istentisztelet közben, az oltárnál ölik meg, akkori dömés szentegyházban, a késôbbi váci utcai angolkisasszonyok templomának helyén. Ünnepe április 30. Harcos Buzád bán, gôgös Hahót-nembül, elsôk közt volt jó Endre úr országán. Mily titkos áram érte, hogy megrendül világa s lesz vad oroszlánból Bárány? Perjel parancsát térden lesi, s csókol földet, ha vét. A fehér gyapjukázsma sebeket rejt a szöges szíjostortól: Elérte Magyarhont a Lélek támadása... Most prédikál. A szava mélyekig hat, mert mélybôl tör föl; éget, mert a szív ég... Szegénység úrnô hívta harcosinkat: S Kereszt a Kardtól kapja legjobb hívét... Mint Pannon Márton, László, hű Sebestyén, Ferenc, Ignác... Lovagból vértanú, szent -- az Ég nyilát hordván szivén vagy testén, -- hamar lesz, nagyobb úr ha érte üzent. Boldog Buzád, a mongol hozta Néked el Ázsiából Jézus hű hívását... Tavasz volt, vérzô Templom gyűjt be népet, mert ég a város, ég szegény magyarság. Zsufolt falak közt zeng beszéded; készít egy országot, hogy Istenéhez lépne, a mártírságból bátran venné részit, s oly vígan mint Te, hullna Ôelébe... Mert szentegyháznak kapuját bezúzva, mészárlani magyart a mongol ott áll. Nagy fehér szárnyat: két karod Jézusra nyitottad s szálltál hozzá oltárodnál... Vérrel virágzott szent magyar Sebestyén nyílverte mellin hófehér szép kámzsa. Némult tömeg s az Úr keresztrôl lesvén, haldokló még kezet emelt áldásra... Aztán a csorda rátört... Fejét zúzta... Aztán ezer száj egekig sikoltott; halálraszánt szív rátapadt Krisztusra, s ezernyi mellbôl vértanú-vér folyt ott... Recsegve égett fölöttük az Egyház, sötét füst, vér közt pálmás lelkek szálltak, míg magyar égbolt kormos lánggal szikráz: fehér csuháját követik Buzádnak... Omolj megint ma Jézusod elébe, hű Bánfia Buzád! Esengve kérjed! Lásd: újra tombol tűz, vészek telébe: jelezzen népednek nyomot az Égbe véred... Ha halni kell, az oltár mellett tudjon, meghalni néped. Míg dühöng a Káosz, pogánnyal szembe-nézzen s égi úton fehéren, - bátran, mint Te, fusson Jézusához... (1965) ======================================================================== Az elsô magyar ferences: Boldog János Meghalt 1287-ben. Szent Ferenc vette föl a rendbe; Magyarországon IV. Béla gyóntatója lett, barátja és lelkelôje: így nagy része van IV. Béla családjának életszentségében s az országépítés szellemében a szomorú tatárjárás után. Béla az esztergomi ferences templom Mária- oltára alá temetkezett korábban elhunyt fia és elsô trónörököse, ifj. Béla mellé. Az ugyancsak szentéletű Királyné, Görög (Laszkaris) Mária is idekerült. Mivel Boldog János Esztergomban volt ferences tartományfô, a vers nem ok nélkül tulajdoníthatja neki, -- vagy legalábbis közreműködésének, a királyi család szép latin verses sírfeliratát. Ide akarták temetni ôt is, de a csodásan elinduló koporsós szekér, -- a legenda szerint -- a maga-kivánta kis vidéki zárdába vitte nyugovóra: a szerémi Nagyolasziba, latinul Francavillába, mai Mangjelosba, a Fruskagora hegy, akkori nevén: Álmos- hegy lábához. Az ereklyeként tisztelt testet a török elôl a bajai zárdába mentették. De a török oda is eljutott, s mint annyi kincsünk, az ô ereklyéje is szétszóratott... Ünnepe: február 23. Asszízi Nagy Szegénye küldött elsô magyar fiául, Boldog Koldus János! S épp jókor, mert az Ostor: Vad Kelet jô, s egy koldus népre kínnak malasztját hoz... Tanítád akkor: ,,Verten és kifosztva az Úr keresztjét vígan kell viselni, (írjad Leone[61]...) mely úgy vígadozna, Kereszten kívül nincs e földön semmi...'' S tanulta újabb szentcsalád s egy ország mohón a szent szegénység örömhírét. Felölté Ferenc drága szôrdarócát király, királyné, Margitok s uj Imrék... Mert Mohi után volt az ország akkor... Mohi után!! Tudjátok, mit jelent ez? Föld semmi lesz, kezünk az Éghez markol, s az Akarat itt mindent újra rendez... * Esztergom... Franciskánus oltár alján Már ott pihen szent Béla, kicsi herceg, S hü Mária... a Szüz oltalmát vallván. S Te fölvésetted János azt a verset. És sírtál ott, sok éjtszakán imába barátodért, ki kámzsás szent Barát volt s Király is egyben. S talán ô kivánta: királyok közt verj te is végsô sátort. De szegény Ferenc fia, te hű tanítvány, rejtôztél élve s el akartál tünni a sírban is: ott messzi Francavillán halk fráterek közt halk falun feküdni. Halálod napját híven jövendölted, ám sírodat, lásd, majdnem eltévesztéd, mert Béla mellé ásták végsô földed (dicsôségrôl furcsák a földi eszmék...) ,,A vers alatt, mit nékik te szereztél, s vele, kit fiadul s barátul sorsolt az Isten, itt nyugodjál a keresztnél...'' S magától akkor: útrakelt koporsód... Kocsistalan, lovatlan angyal-hintó lenn Francavillán állt meg, Álmos-hegynél; hogy méhdöngés, kakukvirág és ringó füvek közt templom oldalán pihennél. ...De jaj, de mégse, mégse tudtad jól azt... Török, rác dúlás, egyház égô romja jövendölésre egykoron ha szólaszt: maradtál volna mégis Esztergomba. Koporsód útra kelt, hogy megszentelje Bajának álmos homokját is: vitték ferences templomon egy új szent helyre, de ott is sorsod űzött egyre, ismét... Mert bujdosunk ugye, e földi téren? S egy lettél vélünk, Bujdosók Barátja! Esztergom, Olaszi, s minden szentélyen csak utolér a ,,magyar sorsok átka''... Királyi sírt pogányok mind földúlták s a szentekét is, hamvaik szétszórva: s igy szentelôdtek meg az árva puszták, hintett ereklyén füzesek bozótja... Igy vésheted ma eltört fölirásod Nagy Sír fölé, mit Kárpát-lánc kerít be, s hol elsülyesztenének vad sirásók egy nemzetet mély pokoli setétbe... De üzend nékik, János, szent Barátunk: -- Temettek minket sokszor már pogányok, s fölkeltünk sírból egyre, visszajártunk! mert menedékünk Ô nekünk és zálog: Kit versed egykor vésett királysírra, -- s ma Háromegyet tanuságul hívom, -- mig elidézem reménykedve, sírva, hogy Boldogasszony ôrködik a Síron...! S hogy egy lesz minden, amit összetörtek, mert egybefogják ôket szétszórt hamvak, s hogy Egy Akolba kóborok begyűlnek, mert védik ôket Anyai Hatalmak... Mert: ,,Hárman, nézd, ideszálltak képe alá Szüzanyádnak: székfi[62], király s a nagyasszony! Háromegy üdvre bejusson!'' Aspice rem caram: tres cingunt Virginis aram: Rex, Dux, Regina, quibus adsint Gaudia Trina.[63] (1965. január) ======================================================================== Boldog Bosnyai János püspök Meghalt 1253-ban szentség hírében, a ,,Szegények Atyja'' röpnévvel. Ünnepe november 4. Elsô domonkosaink közül, harmadik tartományfô, majd boszniai püspök. Mindkét szentéletű János: a ferences (lásd . oldal) és dömés IV. Béla király jóbarátja. Bosnyai János, másképp Német János szenttéavatása folyamatban volt, mikor az itt leírt, egykorúan megörökített látomás történt 1262. december 1-re virradólag. Ez a nap hozta meg a kibékülést IV. Béla és lázadó István fia közt, aki Poroszlónál a keleti hadakat apja ellen vezette. A részletek a vers színezése. János, domonkos rendnek magyar dísze, ,,szegények atyja'', rend feje és Bosnyák föld püspöke: nevedet dal zendítse, s emléked mának könnyei ne mossák... Te voltál azon ,,második szent János'', fehér barát, ki híven a királyhoz, még holtod után is segítni jöttél... Sötét egy nap volt. Mindent lep a köd, tél... Jó Béla ellen ön-népe most lázad, s jaj, fájóbb: fia gyújtja rá a házat. Ez: testvér-harc... És holnap megütköznek. Nyulak szigetjén Margit könnyre könnyet ont lázasan és véres vezeklésben. Komor Ég hallgat, meg nem nyílik mégsem. S tul, palotán a szent királyné térdel. Szivét szorítja szörnyü kín és kétely: Ki gyôzzön? Jaj, jaj, vérontást ki szüntet? Poroszlón harc lesz... Atyagyilkos bűntett... ,,Emlékezz János (Kilenc éve sírba') Emlékezz, kérlek vergôdôn és sírva... Hogyan szeretted ôt, a kicsi Istvánt... Hogy futott hozzád... jaj, az emlék is bánt. Mert elborultál akkor, s mondtad, hü szent, hogy kis szivében ég a büszke tűz bent... Emlékezz János, hisz ma vár rád oltár, hogy fölemeljen Egyház, hisz szent voltál... És könyörültél mindenen, Szegények jó Atyja... Hallgasd szavát e szegénynek...'' És földön vergôdött és sírt... S alélva elszunnyadt... Látott: Angyalok karéja; fönn Hármasegy... s fények, tömjénfüstök... És akkor onnan lelépett a Püspök; s mint tegnap: hangja ismerôsen zengett, s vigasztalón (mint szokták mind a szentek). Csak annyit mondott: ,,Fiad visszaadjuk...'' Szavak még csengtek s gyógyitott visszhangjuk. Teljes-imedten[64] Mária föltérdelt. A sötét termen még egy titkos fény vert, s kialudt lassan... ,,Nem, még nem virradhat... December egy... Reggelre vért aratnak... De ô mondotta: Észre térül István...'' S átsírta napját édes könnyel bízván. Öreg az este. S lovon katona fut, fáradtan-vígan döngeti a kaput. ,,Meglett a béke. István s hada hódolt. Igen, Királyném, készen csatasor volt, kürtöt emeltek már s a Nagyur sápadt; s most furcsán riad: ilyen trombitákat nem fúj csatára magyar. S várva néztek. A tulsó sorbul kiváltak vitézek, egy tucatnyi és István úr közöttük s felénk repülnek... Dárdánkat szögeztük. Királyhoz értek, mi is összébb tartunk: tán csel. De akkor Istvánék a kardjuk ledobták fűbe Béla úr elôtt és az ifjukirály szólott: ,,Hát a döntés megeshet így is... Tárgyaljunk, atyám-ur...'' Két karral Béla átölelte. S ámul mindkét sereg: mert sír a vén király ott. Ködökbôl akkor Nap is kiviláglott. S csak azt mondotta Béla: István... István... S mink néztük, néztük, nevetvén és sírván...'' * Az égbül, János, te figyelted sorsát, és le is léptél, ha hivott az ország. És most, ha hívnánk? ,,Fiad visszaadjuk''? (Hány vén sziveknek zengene visszhangjuk.) És most ha nézünk vont karddal és bôszen magyar magyarra gyűlölt-ismerôsen (mint annyiszor): apára fia, testvér, -- a népedért, János, ha térdre esnél...? Nem mondaná Ô, kitôl szívek függnek? ,,Fiad megadjuk... Néped visszatérül, a veszni indult, halál ösvényérül...'' Nevetnénk... sírnánk... zengve zengne ünnep, ha mondaná Ô, kitôl szívek függnek... (1965. január 5.) ======================================================================== A Szentsebek Ilonája (Veszprémi Boldog Ilona) Ferenc testvér tanítványa, a jézusi sebek hordozója. Így a nagy Assziszi Szent után az elsô, kinek az a csodás kegy jutott. Szent Margitunk mesternôje, ki egész életét a veszprémi begina majd dömés zárdában tölti nagy misztikus kegyelmek közt, aminôk titkos fények a feje körül, levitációk, a Szentsebek és a belôlük kiragyogó liliom, a gyógyító érintés, s nem utolsó sorban, hogy korán Budára szakadt kis tanítványát, Margitot, holtáig látja, kíséri lelki útjain a nagy távolságban is. Ô meghalt 1270 táján (a régi adat szerint), Margit 1271 januárjában. Ünnepe november 9. Új kutatással Ilona halálát sokkal korábbra teszik, s tán Margit nem volt személyes tanítványa, csak a lelkének követôje. Az adventi halál így több évvel korábbi, de az égi találkozó és a földi-égi ,,távközlekedés'' nem lehet téves! A Boldog Ilona legenda késôi kiadású, de rendtársnôi vallomásaiból áll, az Árpád-kori Magyar Legendák kiadója szerint, részben közvetlen 1241- i halála után (?), részben a toldás 1270 tájt, a hivatalos eljárás számára. A halálának dátumát Ilonának egy mondatára építik, melyben apácatársának megjövendöli: ,,Én nem látom a tatárok jöttét, de te igen, és túléled.'' Ami be is következett. De következik-e ezen szakaszból, hogy Ilona a halála miatt nem látta meg -- talán mert a közösséggel elmenekült; a másik valahogy belekerült a viharba. Mert a tatár 1241/2 telén kelt át Dunántúlra. Szent Margit ekkor születik és tán öt éves korában jut a veszprémi zárdába: 1246/7 tájt. Te is, ki Jelét hordtad árva magyar honban, s tudtad, ki Jézusé, az égjen egyre jobban fajáért, Mesteréért, lelkekért sebezve, s hogy minden kín: kegyelem -- Tôle, Érte, Benne, -- Te is, Veszprémi Boldog Ilona, imádjad a Krisztust értünk: küldje ránk is azt a vágyat, mely benned ég s fejed lángokkal jegyzi sokszor... (Riadtan némán leste akkor a kolostor...) Jézussal jár a nappalod s virrasztó éjed. A vágy imában föld fölé emel... Sebének varázsa ver szívet, vérzô kezet és lábat... Ferenc fenn ujjong... S téged földre sújt alázat. Űzötten bujsz, s hogy rejtse, Jézust sírva kéred. De aranyfénnyel tündököl a véres bélyeg a jobbodon s fehér virág szikrázik benne. Te arcra hullsz s nyögöd: ,,Ne ezt, jaj Mesterem, ne.'' Tűnik a Jel. De ahol jársz, a zárda kertjén, érintésedre kivirul a rózsa, repkény, s madár gyül ott... Celládra visszafutsz remegve Valaki ott fenn oly büszke a kis jegyesre... Sebzett kezed sebet gyógyít és kórt és lázat. (Ím mennyi kór ma is, jaj, nézz le ránk és lássad!) A fônöknô, hogy furcsa árját kegyelemnek s alázatot próbálja, áldozni nem enged; de akkor Jézus közbeszól, s ki az, ki gátol? Száll hűs kehelybôl forró ajkadig magától... És egyszer, míg a látomás tüzén lebegnél, a bronzfeszület szögekrôl szakad, meleg vér nyomot jelez: száll, s karjaid közt karját zárja. megrendült akkor, sírt, vezeklett mind a zárda... Nem enged bronz nekik hajnaltól délig; akkor te eszmélsz, sápadt orcád nyeri fényit, s a Corpust visszateszed halkan keresztjére, mint egykor Anyja tette sír hideg estjébe. Minden mise a könnyek árja reszketô tusákkal, mig csengô nem szól... Jézus él, Ilona ,,meghal'' a Nagy Sziven... Beata Passio, s ki él ott, csak Jézus, Út, Öröm, a vágy és minden célok... Valaha rég a kis tanítvány, Margit, elment: te adtad Mesterének ezt az égô lelket. Fájt elszakadni. S íme, ott a Szívben látod, évek során Margittal együtt Ôt imádod. Minden lépését láttad-tudtad, Jézustokba... S egy kora-télben Ô az, aki este súgja: ,,Csak kevéssé, s jô a várva-várt, az Advent. A Pásztorok Miséjét magad zenged ott fent. ,,És 'egykevéssé'. Hogyha föltűnik a Bárány,[65] a kicsi Nôvér fehér hó közt várva vár rám... Mikor sebem tűz-vérre, böjti könnyel jár át zárdákat, akkor testét földbe zárják ott lenn; és átvert hű Szivemre lelkét itt fenn. Lesz minden együtt, s mindenben mindég az Isten...'' És úgy lôn. Stigmák Szüze égben ült karácsonyt, s egy hamvazókor ünnepelte ,,Margit Asszonyt''... A menny új szentjét, akit ô tanított szentnek... Tüzet hozott az Úr, s azóta fut tüzeknek lángvésze: tűzrôl új tűz lobban, csap az égbe: Ôs Tűzhöz vissza, vissza Jézus Nagy Szívébe. A kis láng eltünt, ahogy mindig tünni vágyott. Világ feledte, ahogy egykor ô egész világot... S hazád is elfeledt már, Stigmák Ilonája, de ott fenn ugye emlékeznek? S volt honára lenéz az égi: az a Tűz vajon még lángol? S kik sebet hordnak: Jézus megnyílt oldalából vették-e? Vére élteti sebünket? A Szív, a Szív a véráramban lüktet? Kik egyek égben: Jézus, Margit s Ilonájuk... S Istvánok, Lászlók... S Úrnônk, ki hordod Koronájuk, és mind ti Ôrzôk, szóljatok most földnek-égnek: Meddig az éj? A fagy? Kihúnyt a Tűz már végleg? (1965. október 23.) ======================================================================== Vasárnap esti óda Szent Margitról ,,Beata Margarita ex Hungaria'': egy régi képed és neved idéztem én ma... A hóba mélyült utcán szán csilingelt és január volt, ünneped' hirdette már a téma. ,,Beata Margarita'' -- az anyám neve. Nekem oly otthonos, mint régi meleg emlék, már évek, századok során benn hordozom, s most mintha ódon aranyfüstölôt lengetnék. Öreg utcákon, kolozsvári bástyán végigviszem leányos szép neved, Királylány! Csilingelj, szán, és ropogj frissen, hüs hó! Hadak-utján sereggel jö az égi Bárány! S mik tiltva énekelni földi szájnak: füleld!: az estbe új szók muzsikálnak, a Canticum novum ezüst-szopránja gyöngyöz; s hallod? kizeng a hangja Szűz Margaritának. ,,Szent Margit asszony'' Az anyám meleg nevével köszöntlek Téged itt a kósza esti utcán, mikor a tél ül háztetôn s a lelken: a pálos szentek helyett ma rémek járnak a vén magyar pusztán. Lenézel-é ide, hol hétszáz éve állt kápolnád? Hol Krisztus vérzô ,,öt sebét vérzôn apolnád''[66] ujult könnyek közt; s szeme rajta a Jegyesnek hol egykor megakadt: hü tájaid bebarangolnád? ,,Elméne az ô imádság-helyére -- (zsongj csak szép legenda, mig a hó ropog!) -- ki vagyon kar és kôfalak közében, s hol gerjedez vala az égi szerelem tüzében, s imádkozik vala szünetlen''... Emlékszel még fenn az égben? Mert hazajárunk egyre, hol a kedves emlék vár ránk... De életed zálogját ha keresnéd, szép Királylány: kolostorok kövén a gyom nô, s föld alatt már, mi titkot hivna még le, minden kô, torony és párkány... Mi kötne hozzánk? Vérünk-e vagy bús uráli nyelvünk, amelyre rokonidra ismersz? Vérünk szétömölt... nyelvünk dadog csak, szent terméskövekbôl szikes pusztán csak málló, tört göröngyöt vet föl ez a meddô föld. Most tél van, hó... Kuporgó barna, megvert rossz tanyák magános éjbe reszketô gyerekként most ,,anyát'' kiáltanak. Te égi lány, ki gyermeket szivedre lenn nem szoritottál, rekedt hangjuk meghallanád? Anyás-nevü szüz Margarita! ki anyás hü gonddal szegény paraszti véreid ápoltad... mért nem furdal neved ma minket?! s mért rovom az utcákat ma én ily esengô szivvel, s neveddel, mint titkos zengô súllyal?! Melynek terhét meghordozom sok árva kapuboltnál, s a Farkas-utca ódon egyházánál... Hallod, bug a zsoltár! a háromezeréves dal a gót kövek közt, Margit! ki lélekegységért, magyarok lelkeért elvérzôn voltál hü áldozat, Margit, magyar Királylány!... Sir a zsoltár s ropog a hó a mély estébe... Milyen, milyen este! Orjási vállal állt a Bethlen-bástya, sötét ormait ezernyi-csillagu és mozdulatlan égre festve. Mázsás vén szikláin az ifju friss hó hogy ragyog, fehérlô égi hó! Látjátok csillagok, ti csillagok?! S mint hajdan Athénnak a bôszült Sulla, szórtok-e kegyelmet: ,,holtakért az élôknek''?[67]... S mig ballagok szikrázó égbolt és fehérlô föld között, a Szüznek mormolja ajkam szép nevét, mit századokon át betüztek elszorult szivvel, könnyáztatta ajkkal régi lektorok, s mit drága Gyöngyként fajtám koronázott homlokára tüztek: ,,Beata Margarita ex Hungaria'' fölvésném vén kapukra s pusztánk halott fáira, hogy lélek keljen és rügyezzen szétszórt romokon az égi testvér jó varázsa, tiszta mágia... Nézd, mekkora a csend itt! óráink mily lassuk! Földünkön üla nagy Szilencium. S a perceket olvassuk, melyekbe ágyu döng talán... S a csend, a csended hol van mitôlünk, tiszta lány! Nekünk csak holt tavasz jut. A Csend, a Jó Csend hüs kolostoroknak boldog kék virága, a balzsamöntô Béke égôarcu hü mátkája, ki Jézus Urral váltott gyürüt, s lelke tükrén már a menny örök kéksége..., mit égi Nap tüztengere borit csak lángba! És ime zeng már, zeng ódon legenda, verset csöndre halkit... Rótták ,,magyari Béla királynak leánya, Szűz Szent Margit'' elragadtáról hü kezek, s próbálgatod magadban... Térden idézzed, kikhez fel nem érsz: ôsöktôl ránk üzent szavait: -- ,,Egy szombat-napon komplétának utána, elô tikszó-koron[68] körülállván frátereknek és szóroroknak sokasága, Krisztus születésének utána ezerkétszáz hetvenegy esztendôben, meggyullada e méltóságos szüz a mennyei Jegyesnek szerelmében, kit kiván vala, kit mindenek felett szeret vala, kinek szerelméért mind atyját, anyját és e világi országnak birodalmát elhagyta vala. Az Ô ártatlan lelkét ajánlván az ô Teremtôjének, az ô édességes, kivánatos Jegyesének, elnyugovék az Úrban.''[69] (Kolozsvár, 1944. január 16.) ======================================================================== Az áldozat (Szent Margit) Miként szigetnek régi szűze, Margit, ki tömjénként elégett áldozatba', -- egyetlen értelem e kába-zagyva világban, -- emlékével csöndre halkít. -- Jaj mit szavalsz?! -- lásd úgy kell élni, mint ô: Viták nélkül, mosollyal és -- elégve: mert élet mindig élet legszebb érve! S kérik vagy se, a kezünk: segítô... -- Látják vagy se, a munka Érte, s értük. Az Ô munkája, Szôlôtôé! -- ágba' a Vér kering. S mi hagyjuk, résszé válva, hogy Szív ott lüktet pulzusokban s vért küld... -- Eszünk: Értelmet érteni szomjazza! Szavunk: Szavát (jaj nem magunkét!) mondja! szívünkbe Szív a melegét kiontsa! az Ént magába, ugye, Ô olvassza! * -- Margit -- engesztel; van, miért! S ki érti, nem szónokol, csak megy! A Lélek űzi, keresztet venni, tüskés övet fűzni: ,,A Szív gyötrôdik!...'' -- S aki itt azt kérdi: -- Miért? Mikor? vagy: mennyit? S kezdi mérni kis áldozatját alkudozva... Margit! ugye nincs abban Vérbül egy szemernyi! a hite, léte, ugye, csupa semmi! -- Mert hű igazt is csöndre halkít a Szó: ,,Én választottalak. Én indítlak menni''[70] Hát jársz magad, ha nincs, ki támogat?! Elveszt a Tô! óh gyáva szív, fukar hit: Hívásra nem mersz nagy Igent üzenni! (-- Jaj, taníts, taníts, szégyeníts meg, Margit!) (1972. március) ======================================================================== Szent Kinga IV. Béla leánya, Szűzi Boleszló lengyel herceg felesége, ki testvér- házasságban élt szentéletű férjével. Külhonba mente elôtt történt a gyűrű bedobás a mármarosi bányába, s évek múlva, Krakkó mellett az újonnan fölfedezett lengyel sóbánya visszaadta a gyűrűt. Kún László kora, újabb tatárjárás magyar földön: errôl Kinga csak messzirôl értesült. Meghalt 1291-ben, soká túlélve férjét, mint a szandéci lengyel klarissza zárda alapító fônöknôje. Ma Lengyelhon és Magyarföld közös védôszentje. Ünnepe július 24. (Magyarok tévesen Boldognak tisztelik, holott a lengyel király a XVIII. század elején a pápánál kieszközölte a Szent jelzô jóváhagyását.) Bedobta gyűrűjet mély sóaknába királylány Kinga mármarosi földön... (Hol az a föld! S hol én, ki versem költöm!? Tudod, Királylány, fenn a fény honába'...) Bús, sötét akna fogadta a gyűrűt. S te elmentél, jegyesként, Jézust hordva, mentél a víg, gondűzô Lengyelhonba. Otthon: testvérharc, tatár, pogány zűr ült... ,,Jézus: egyetlen Jegyesed... Föld: semmi!'' S Boleszló nyitott akkor Vjelicskán új bányát s föladta gyűrűdet a Föld, a messzi... Jézus üzent! bár multad Érte mélybe hányád, -- ahogy Ô megszeretett, végig úgy kell menni, hűséggyűrűknek nem szabad elveszni! (Óh Kinga, kit a távol földrôl is a haza csak visszahívott s nincs ki elszakassza az égi-földi láncot, Isten mit kovácsolt: kérd Jézusunk, hogy magunk azt ne vessük el, -- szent vagy gonosz, de balga-bús dühvel, -- mit tôlünk nem vehetnek el sohase mások!) (1964. december 18.) ======================================================================== A harmadik nôvér Boldog Jolánta (két Szent testvére közt ,,csak'' Boldog) 1239-tôl 1298. június 11-ig élt. Szentéletű szülôk: IV. Béla király és a görög császárlány, Laszkáris Mária gyermeke. Testvérnénje: Szent Kinga, húga: Szent Margitunk, két nagynénje: Magyar Szent Erzsébet (+1231) és Boldog Prágai Ágnes (+1282), unokatestvére, Erzsébet lánya: Boldog Gertrúd (+1297), sógornôje: Boldog Salóme (+1268), aki a szentéletű és Mohi után hôsi halált halt Kálmán hercegünk neje (+1241). Négy éves a tatárdúláskor, melynek rémségeitôl Kinga nénje a már védett Lengyelhonba menekíti, s második anyja lesz. Jámbor Boleszló Kalis-Gnézna hercege veszi nôül: három lány gondos anyja. Lányai Erzsébet, Anna és Hedvig (akit a lengyelek Boldognak tisztelnek, +1340). Hedvignek lánya anyja a mi Nagy Lajosunknak, ki viszont az 1997-ben szentté avatott Hedvignek atyja (+1399, mint magyar föld szülötte, lengyelek szentje, litvánok apostola -- kit Vörösmarty verselt meg). Jolánta özvegységében Kinga mellé kolostorba vonul klarisszának. Élete, napi ihletôje Krisztus kínszenvedése, mint Asszízi Szent Ferenc hű követôjének. Ünnepe június 11, és 16. Schütz- Balanyi: Szentek élete a forrásunk. Jolánta -- és Margit -- görögbôl jött keresztnevét görög anyjuk adta, de Iolanthé (=ibolyavirág) jól összecsengett az ôsmagyar Jóleán(ka) nônévvel. Margaréta ,,gyöngyöt'' jelent. Hat szent rokon: nagynénék, lánytestvérek, sűvek[71],... S egy szent atya: kínszenvedô királyunk, Béla... Ha ily sok izzó ihlet nem gyujtná a szívet, -- így is, bölcsôtôl kísért lélekmélyi példa: szülôk a napi áldozat termébe tették kisded Jolántát, nap-mint-nap Krisztus árnyéka az Ostya-Test, a hívó csengô, vonzó Szentség[72] -- ivódott kicsi szívbe! S eljegyezte Ég Jolántát. Hogy nénje Kinga, húga Margit s ô jelentsék -- (s Ferenc, Özséb, Domonkos új hada): Palántát százával hajt a Pannonkert. Az Ég irgalmas! Mert kell: szentség, ha közöny, bűn, vérözön járják e szegény földet... Négyéves leányka! hallhatsz tatárüvöltést, vég-sikolyt és tornyok dôltét... Oltár csilingelt?! Bôg most vészkürt, sárga farkas! ...Jött Kinga, mentett Lengyelhonba. Szentté nôttél két Tölgy között Jolán: ,,Ibolyka'', rejtett boldoggá. Szent Keresztért, -- hisz benne élsz és tôle jöttél, -- Heléna új neved: ki Keresztet lelt s hordozá! A ,,zárdanévnek'' szánt új név jövôbe jóslana? A Fán-Emelt sziveket vonz, tiéd is vondozá...[73] Elôbb hű feleség és szent családanya Jámbor Boleszló Gnézna (s az Ô) hercegje mellett. S mert Krisztus, Passió: kenyere-itala s ,,kisanyja'' Kinga példakép, -- Asszízi lelkelt! Segít Boleszló, -- nônek zárdák, ispotályok: koldus-, beteg-, szegényre szívbôl-kincsbül tellett! De Egyház: Krisztus jegyese, a Véren-váltott, s család: kis Egyház-mag, hol férj ,,Krisztusnak képe''[74] (Apostol mondja!) -- s Boldogunk ily szemmel látott, ha férjét nézi, hallja: hajlad[75] szóra, mint Igére! Nem ,,újkor nôje''! S boldog család és boldog férj nem is tudták, a halk nô lett házuk vezére... De harcok folytak; és a könny! A magyar holtakér'! Tatárhad, belviszály; tör rossz fiú apára![76] gyász híre jár... Szász szélen is csak folyt a vér. Könny, ima, kín: Urához szögzi keresztfára... ó-, új s örök: három hazát sajogva érze... (Sok év, -- Kingával magyarúl folyt, s három fáj ma!) Szász, litván háborún a herceg küzdve-vérze... S mért esd a nô? Csatán igaz ügyért se vétsen igazság, jószív ellen az ô jámbor férje! ...Ki megjön egyszer... Nem! Hozzák, vérázott vértben... Szent-hôs lelkét egy gyászba-kábult karján adta ki! -- ,,Hogy voltál: szívbôl köszönöm!... Imádkozz értem...'' * ...Három lány: férjnél-zárdán... Özvegyet vár Valaki? A néne Fônöknô. Jön, elviszi -- Hozzája! Poprádnál Ószandéc; ha csúcsra néz, nem hallja ki: Int Kárpát; szele hív? ,,Ott is van, túl van, zárda!'' ,,s ki Poprád vízét issza...'' -- mondják... Hajt-e honvágy? Itt Kinga: s Ô van Keresztjén! naponta: kitárt szárnya Húz sebekhöz: vért-könnyet ketten ontják... -- Tizennyolc síró boldog év: Szandéc és Gnézna! Itt ,,fônöknô''... (,,Benn is Rang járja Föld bolondját?!'') * S nagy-égô szem lát szív-sebet.. Két kar, a vézna, keresztként tárva: haldokló felűl és reszket, ráng! -- ,,Oszlophoz láncolt! Korbácsolják! Vértócsák! Óh nézd a cafattá vertet!! Vér bakókra árad; frecskel ránk! Te, Máriám, ott vagy! Salómé, látod!? S mindennap Bárány öletve áll ott! Nézd: mily véres e világ!''[77] ... A lázas látomás: a Korbácsolt, -- ma s tegnap, -- s közöny halálra gyötri! Sír: ,,csupán két nô, csak az követte Útját!'' -- S örök Jelennap virradt, Jolánta könnyes két szeme, az égô, a légbe meredt. Síró ajka felmosolygott, mert: ,,Eljövök hamar!'' Imitt jô, a Hűség jô! * Temették Gnéznán. Ezer, százezer tolongott ,,Heléna'': Kereszt Szentje sírjához sok századon. Porosz jött aztán és orosz... Világközöny már torlott gyülölségig föl égig! üvöltô-sivár vadon s Keresztek ezre! Senkisem sír: Jolánka! sírj helyettünk! a család, Fölfeszített Hűség -- kínozhat nagyon... Kérd, ostort, vigaszt, életet hozzon a mi Keresztünk... (1987. november 29.) ======================================================================== Szent Lajos püspökrôl, ,,Rendünk dicsôjérôl'' himnusz Latin himnusz (Plebs fidelis jubilat / quia sidus rutilat / novae caritatis) fordítása. A himnusz kézirata egy 15. századi misekönyvben maradt fönn Neuhausenben, Pforzheimnél. De a szöveg valószínűleg az 1300-as évekbôl való, friss ihletű franciskánus mű -- ahogy címe is jelzi ,,Ordinis nostri''. ,,Szent'', hivatalosan Boldog Lajos Toulouse (Tolosa, régi magyarul Tolozsa, Tolozsna) püspöke, Szent Ferenc rendjének kültagja. Fiatalon, 1297-ben halt meg (született 1274-ben). ,,Királyi sarj'', atyja a nápolyi Anjou II. Károly, kinek apja I. Károly, a híres IX. Szent Lajos francia lovagkirály öccse. Anyja Árpád- házi Mária, V. István leánya. A szent püspök bátyja, Martell Károly Nagy Lajos királyunk nagyatyja. Örvendez a hívô nép: új csillagunk föltünék, égbolt-világítva! Lajos püspök: hív atya, szegényeknek támasza: szent szeretet szítja. Királyoknak sarja te, szentség áradt kenete: tölti szent Otthonját! Egyház pompás virága, lelk'ösméretnek drága tornya, mélyre fundált! Tolozsának városa! Örvendj! benned állt tusa Úrért -- ily vezérrel! S Marszély[78], boldog vagy te is; megkaptad, hogy fényt deríts hôssel szerte-széjjel... ,,Kisebb Testvérek'' Rendje gazdagulsz dicsô szentbe', s ott fönn szól ma Érted! S kiváló kegyért adj hálát édes Krisztusnak! Hű légy Hozzá végleg! Tündököl szent csodákkal, mit a sok tanuság vall: beteg gyógyul, lábbad... Tér ki bűnbôl kértire; Szent példáján kél szíve egy sebzett világnak... (1988. december 3.) ======================================================================== Légvédelmi éj látomása[79] Az óra este nyolcat vert a Nagytemplomban. Meleg tavasz volt, rügykibontó április... Az ég már szürke, csak halvány pilis: a Hold dereng rajt'. S nyolcat vert a Nagytemplomban. És akkor halkan, senkisem hallhatta, mélyen felelt harangütésre Szent Domonkos tornya, csilingelt rá egy másik (rég lehullt a porba!) s cseri barátok is kongattak halk-szerényen. (Sosem volt még ily szent kisértet-éjem...) A légveszély kioltott minden fényt, csak néha koppantak léptek... Holt utcák fölött a Véga csillagja lengett. Debrecen kisváros lett: távol egy hazatérô lámpája vereslett. Úgy jött ott szemben akkor este... Arcát kámzsa takarta s megszólított: ,,merre van Szent Miklós?'' A hangja békés volt és kissé tompa, mint jós vátesz szólt hajdan vagy egy régi rekedt strázsa. Kezébe' bot, az oldalán nyütt szeredása[80]... És éj is volt, Kedvem jött kérdeni, hogy: ,,Ôrzô, ôrzô, az éj hogyan van? mennyire haladt?''[81] De ,,látomás völgyének'' terhe üldözôn nô, hogy pinceféregként hallgattam fojtó éj alatt. S ô újra szólt: ,,Hol van Ferenc atyánk klastromja?'' Három-négy éve járt itt, szürcsapók utcáján, igérte lelkes rendtársak között megszállván, hogy szép imát hoz újra, erre vándorolva... A hangja kongott, mint egy messze muló emlék... ,,Strigóniumtól eddig tíz nap, húsz monostor. S mindnél zsolozsmaszóra szántó istenes nép, sok kis falu és hangos gyermek csapatostól...'' (Hogy' nézett rám a számonkérô vén apostol!) A hangja kongott, mint egy messze muló emlék: ,,Hová tettétek öt zárdátok Debrecenbôl? A táj mért puszta, mintha besnyô földre mennék? pár falvatokban árva csönd és lándzsás csendôr... Hová lett, mondd, kacajtok? Víg-szent ének zeng még? Hová a tornyok, kis kolostorok s a Gyermek? Mily istenátka járt itt, mily pogány szem vert meg?'' A hangja kongott, mint egy kútba hulló emlék... (Valahol mélybe' sírtak vén ereklyék) És én feleltem: ,,Testvér, jaj ne menj el innét! Tudom, ki vagy! S hogy látlak, még jövôbe hinnék. Testvér, a múlt: az roncs, az semmi, sívó puszta! (alatta hét monostor itt álmát alussza!) Ez kúnok földje! Éhes, vert, pogány lovasnép tanyázik itt: hiába lángolt érte jó Özséb, s kutatta Julián! Szent romjaink úgy rúgja, mint kecskés móc Erechteion kövét, nem tudva, hogy járt itt Lélek, szentség, hol ma gôgöl dudva... Maradj itt! Néma, szürke s halk cseri-barátok[82] hadával jöjj, hogy tünjön rólunk csontos átok! Napáldozatkor békés vesperástok búgjon, mint Asszíziban, Melkben s áldott Pilis-csúcson. Szentlélek-zárdák csöndje hadd remegjen újra, csalj még zenét a dermedt magyar húrra!... Kongasson föl mélységtek, mert sekély a pusztánk: süllyedt Eszmén káromló új nép ,,józanul'' szánt. Volt égighúzó lángokból nem lelsz egy foszlányt!'' ...Éjjel volt. Vén kövek velem panaszra sírtak... ,,Kámzsás arcodba, jaj, hadd nézzek, titkod izgat, ne csüggeszd fôdet! Nézz, tekints ránk! '' -- így kiáltok, s csuklyáját fölrántottam... Csak üresség állt ott! Csuhája, árnya foszlott; köd volt... Negyedet vert zömök kis kettôs tornyunk és egyetlen embert nem látni szerte... Légveszélyes, harcos este borult ma Debrecenre, Pécsre és Temesre. A Nagytemplomban már elnémult, az óra nem vert. Vakon egy gép suhant fönn: tán a gyilkosunk' kereste. A régi lelket szólogattam akkor este... (1941. április 6.) ======================================================================== Tavaszodik a Szenthegyen A sok névtelen szent pálos emlékének, kik a rendalapító Boldog Özséb látomásában mint apró lángok gyültek össze nagy, istenszeretettôl lángoló máglyába Pilis-hegyén. E látomás indította Özsébet rendalapításra, összegyűjteni a szétszórt ezernyi magyar remetét... Ez a tatárjárás utáni Magyarhonban történt, s a vers az új tatárjárás elején íródott. Boldog Özséb ünnepe január 20. Pilishegyi lángokra gondolok ma, -- míg légveszélytôl minden lámpa eltünt. -- tüzekre, mik szikráznak a vadonba', s Özsébre, kiben égre tört a lelkünk. A régi fák utódja már rügyezget; ,,primícia'': a föld zsengéje zöldül; de lombján hű parasztok már e földrül nem látják Máriát, s hogy hív a Gyermek... Hármas barlanghoz, nézzétek: éjünkben mégis szikrák szent tábora most nokturnusra felgyűlt; most térden áll imával értünk hű Özséb is... Mert bár sötét fojt, s minden szentséget feledtünk, de tavasz van: ôsbükkök vére újra indul... S most új-örök dalt kezd Pilis a földi kínbul... 2. Itt jártak ôk, táltos erdôknek hű magányán, hol téli-nyári vesperásoktól a régi sárkány, pogány bozótok pikkelyes zöld szörnye megszelídült, s az Arany-asszony: Boldoganyánk sarka alá szédült. Itt jártak ôk, magyar Bükkök, kitárt karokkal. Fehér csuhájuk lobogott a szélbe s áradt ajkukon dal mi ázsiás nyelvünkön, vérünk-lökte szent magyar ütemben, szárnyalt magyar szentség az égnek, mint a tűz, ha lebben magyar máglyákról kútfôknél és tölgyek hűs tövén... S az igaz Isten küldte szép futárunk erre szintén eljárt: az aranygím, ôsberkek-erdôk-mélyi titkot jövendölvén. Két szarva közt az égi jel: aranykereszt és égô gyertyák. 3. Özséb atya, nagy égi testvér, tudtad jól a vén regös dalt. ,,István szent királyunk vadászni ment és nem talált mást csak az ôs futárunk': csodafiú-szarvasunk', ki fennszóval így szól: Szent István, jó királyom, ne keresd halálom. Én sem vagyok a vadlövô vadad, vagyok Tehozzád az Atyaistentôl követ. A homlokom a fölkelô Napot, az oldalam az árdeli szép Holdnak arcát, s amennyi szál az-annyi égô csillagot viszek. Szarvam ezer bogán ezernyi misegyertya... a gyujtatlan gyuladjon, alvandó tüzek aludjanak: égi Király, az igaz Isten így üzent ma...'' 4. S gyuladt a gyujtatlan. Az erdôt lánggal teliszórták magyar szívek... Szent tűz ömölt szét; rengetegben máglya melegje áradt, ezernyi tűz egyláncba fogódzott, hogy világolt tôle az a Magyarország. Boldog Vác csodagímje, íme, Szent Özsébnek elhozta titkos lángját. És mint lármafák (mi hármashalmunk) csúcsán ha gyúl a tűz és szétfut szerte, s mind a végek lángolnak tôle: úgy borult egytűzbe birodalmunk... ,,Szentek hazája'' lett a sárgult steppe, a hun tarló, s tüzet fogott Pilis vén erdeje, s a kun haraszt. Hol annyi nép és század meddôn elhullt, égi Sarló gazdag kalászt szedett: munkálta fonthajú magyar paraszt... Fehér kenyér lett Urunk asztalára a vén hun titok, fehér, miként az Ostya, vagy a Jézuslátó remetéknek magyarparaszttal testvéri csuhája... S mint amit most tiprok: Pilisnek késô hava... Ím világít a sötétnek... A Hold már fölkelt. Szép fehér a táj, s ahogy dereng fény, multat idéz talán, ébresztvén minden élô holtjainkat... S én jöttem el, a régi szentelt csontokon töprengvén, s hogy szent e föld, amely ma sártól, könnytôl és közönytôl tikkadt... (1943) ======================================================================== Régi remetékrôl elmélkedés a házsongárdi temetôben 1. Nézd odakinn az utcán mily sötét nyár! Tornyok körül fekete had: a varjunép jár, csattog-csörög a gyászdal, s pusztul már a szűz hó, lucsok, lucsok a város, s minden ajkon keserű szó... S nézd: este lesz már, árva, ôszies, vad, melynek csöndjébe messzi rémek járnak. Jaj, nem kell a nyütt, kifáradt, vén est! óh hogy szeretnék más kort, halkat és fölényest! Csordákban zugnak csattogón a varjak (vagy messzi géppuskáknak csattogása zaklat?) Békét szeretnék, békét, mely nem gyilkos, álnok, mely bentrôl nô, s nem fojtják hazug, unott jármok. Hiszen nekem a csöndet kell dalolnom, túl minden esôverte, varjú-lepte tornyon az örök békét, szent varázst, mit látni adtál egykor... Uram, hová is meneküljek, ha a közöny gyilkol?... 2. Ott fönn még mély a hó, a csendet fáról szitáló hópelyhek zizzenve olykor ha megszegik, s a lelked alján íme csenget, akit kerestél, itt a Béke, s halkan korhol... Milyen mély hó alatt alusznak sírjaink, s a békénk milyen fullasztó gödrökbe sülyedt! De béke mégis, mélyekrôl is fölzeng és tanít: rossz bánataink hogy mitôl is szünnek. Valahol most a gépkutya ugat kinn, orosz mezôkön, s a hó fölött szörnyü embervetés hever ezerszám: meddô mag, a téli temetés. Szökik-e szent virágba majd e sok vér s fulladt kín? A temetôben régi, békés holtak új hullatábor hült vérére áldást mondtak. Volt itt vetés már, gyilkosan meg békén, virágba szökve vagy elhullva végképp... 3. És régen-volt monostoroknak temetôit jártam kigyulladt szemmel sóvárogva. Mert szentelt csontokon barangolunk! Mezôink süllyedt kolostorok cintermét rejtik mély sarakba. Fenyôk is álltak... Házsongárdi szép fenyôfák! ti még tudjátok! zengjétek az ég felé a vén magyar erdôkben megbuvó sok drága strófát, volt antifónák ritmusát, magyar bükköknek énekét! ...Ím este lett. A házsongárdi erdôszöglet sok kis keresztje áldást, békét hintett, és erdômélyén, nézd, egy templomrom vár, tán fehér remetéké. Hull a hó... s te itthon volnál! 4. Izmos ôstölgyek állnak, mint a nagy khagánok, és Ázsiát idézô bükkök, szelid szép titánok, kik tudják jól a táltosdalt, égvívó sok titkunkat: smaragdos szentegyházuk magyar imákat bújtat. S ha tél jön, szikkadt és csontbôrre száradt öreg karok repesnek föl az égre. Rekedt, didergô, lázas énekek fölszállnak csikorgó varjudal között is megbékélve! Bükkök gyanánt kérgesre asznak: ,,Égnek fái'', kikrôl turáni szép regénk szól: Kérgükre fölírva sorsok, voltak és jövendôk, népünk tükre... Úgy állnak, mennykövet kivédni s kínunk égbe tárni. Egyik sem fonnyadt földi harcok gyáva szökevénye, bennük az erôs fegyveresnek tölgykemény békéje, s ôrzik az Erdôt, hűnek önmagához és Urához, (a népükért Kivel szent harcot állnak, mely vért is áldoz!) 5. Pilis és Házsongárd és Beszkidek és Tátra földje! Ti fenyvek, bükkök, szívós mély gyökérrel kik örökre idekötöztök, -- mélybe és magasba húztok, ömöljön szét szegény szívünkre szent himnusztok! Valahol mélyben ott remegnek áldott csontok; nem alvadt meg a vérözön, ki mélybe csorgott! Egy titkos földrengést még fölküld magyar mélység, a forró vérszökôkút föltör még, csak véss még gyökérig, sebzô kínnal! s a száradt fenyéren[83] széjjelfut Tűz, mit ,,Ô hozott s akarja, hogy az égjen!'' (Kolozsvár, 1944 eleje) ======================================================================== Boldog Magyarhoni Miklós, vértanú A két Miklós vértanú: dömés és ferences ,,eretnek'' nép közt térít a Balkánon. E néven a perzsa-manikeizmus itt túlélô hitét kell általában érteni: a kétistenű bogumil (és átszármazó albigenzis) hitét. Lelket a Jó, testet a Gonosz alkotott. Halál elôtt áttér, a vén vagy vének kézrátételével ,,vigaszt'' = consolamentumot kap és üdvözül. Ha épp késik a halál, a vének ,,tesznek róla''. Franciákhoz származva bogumil- bolgár nevük összefoly a bougre (buzer) szóban máig ôrzi perverz gyakorlataikat. Tehát korántsem a protestánsok elôfutárjai, inkább az anarchista-kommunistáké. A dömés Miklós 1230-ban hal meg, megnyúzva, kínozva; ünnepe július 7. -- ,,János'' néven is szerepel és ,,püspökként'' is, valószínűleg Boldog Bosnyai János püspökünkkel összevétve. Vö. Új Magyar Sion 1880:773 és 1883:825. Két Miklósok szent emlékét mondjuk áldva! Vértanúkét: Mesterükért külországba magyar népünk küldte ôket Jézus Úrnak. Bosnyaságba ment az egyik; bogumílok ottan az Úr aklát dulják, lelken-irtók... Két istennek egyaránt ôk leborulnak. Egy: léleknek, más: a testnek alkotója. Fényt öl Sötét -- s ki ezt szolgál, marcangolja magzatot, dúl nászt; mert erény: bármilyen bűn! Fôpap, Törvény hasztalan küld jó szót, öklöt: kô-hazájuk kövült vadja mindent föllök! Sôt: hívôt irt, templomot gyújt ördög-lelkűn. ,,Jézus a Fény! Testté nem lôn; nem szenvedett: Ál-Krisztus halt ál-tanokkal -- igaz helyett! ,,Jóhoz''-álló testet öl -- magát gyilkolván Amíg élne -- minden vétke szabad annak; napján, -végsôn, -- sötét vén jön és ,,vigaszt'' ad! Áldást fejre, hurkot nyakra, -- Káin-formán. (Szent ez! Ábel rossz. S a Könyv: zsidó koholmány!) Sodomás bűn, magzatfojtás, gyilok: kegybôl[84] (mind ,,új'' ôs bűn!) Délkeletrôl folyton feltör Bosnyaföld is ,,bolgár-buger'' bűn prédája... Dúsan élô papok szava, fegyver-törvény már nem használ -- árad a bűn gátat törvén... Mezétlábas új ,,barát'' kell, népet járva... Domonkos és Ferenc eljut rejtett zugba: szavuk lángol, szent példától lágyul durva. A vakhitű bosnyák kezdi Krisztust látni! De vadabbja még vakabb lesz -- bosszút forral. Miklós atya térít, áldoz, küzd nyomorral, békít, buzdít: Rajta kell hát bosszút állni! Szurdok-erdôk közé hatol, -- talán hívják, -- s rátörnek ott lesvetôk, a haramiák. Rugás, ütleg, bunkó zúdul -- s megy ,,bírákhoz'' (Kik sok testvért már leöltek) -- ,,Itt a Fôbbje!'' Testet-öltött Megváltónak hirdetôje! -- ,,Keresztedet tipord! Hamis Testit átkozd!'' Térdre hullva Miklós csókot nyom keresztre. ,,Megváltott Ô, gyôz Sötétet Ô e testbe'!'' -- ,, Ô gyôz? Akkor lásd, Ô milyen védelmet küld!'' Kopott csuhát lehúzták, rá késsel estek. Metélik, hogy önti vérit, hús-gerezdek hullnak; aztán: ,,Lássuk húsát, hogy megszentült?!'' Szörnyű szokás ôs Iránból: bôrit vonják! mint mészáros, megnyúzzák, de nem a hullát! Elevenen! Nyöszörög. Tán: ,,Jézus... Kereszt...'' ,,Sót hintsetek rá s ecetet! Ál Megváltó keresztfáján azt kapott a hóhérjától...'' Ô - elvérez. Mindent mártírvérbe fereszt... Vörösre fest bűnösöket -- mint rég Bárány egyiptomi kapufélfát; hogy megváltván Jézus Vére szálljon rájuk; Ármány fusson! Miklós testvér! ,,Bogumil'' had most is ott van: tombol szerte, dúl és fertôz, dúl honodban! Kérd a Bárányt: tiszta Vére mentsen, mosson! (1991. november 16.) ======================================================================== Az utolsó Árpádházi Atyja, III. Endre, 1301-ben halt meg. ,,Letört az Árpádok utolsó aranyágacskája'' benne, siratta a krónika. De leánya, Ifjabb Boldog Erzsébet, egy messzi svájci domonkos zárda falai közt sokáig túlélte, s küldte Istenen keresztül az Árpádok legnagyobb ajándékát, a kegyelem- áradatot, távoli nemzetének. Meghalt 1338-ban. Ünnepe május 6. A tössi zárdán, helvét hegyek zugán, ha néhány tudta, honnan jött az ,,új lány'' (vad pusztákról, ,,a húnok nagyurától'') de egy se sejté, mily kegyelem-zápor zuhog rá titkon (rá s kolostornépre)... Ki is tudhatta: hajdanvaló Nénje nemcsak nevét, de lelkét is ráhagyta, s nem ,,bujdosni'', ô hazajött nyugatra... Mert otthon van, ki lakik Istenénél. A pirosmécs, a hosszú órák s éjfél tanui: boldog volt Erzsébet ottan, a nagy magányban, Jézusra hagyottan. Kik azt hiszitek, bús reményvesztettnek kell zárda: ,,menhely'', amit boldog megvet, nézzétek ôt, ha áldozórács várja... Ha társnôi közt megcsendül tréfája... Hogy fölcsattan a kacagás, ha ô szól, a ,,hún hangsullyal'' mit halálig hurcol.. Komor sváboknál ,,víg magyarnak'' hívják, s csak lassan értik meg derüje titkát: az áldozatot. egyre magasabbra mely szökken égig, Jézusáig csapva, vezeklést messzi vergôdô hazáér' (akkor sírás is, igen, az is ráfér...) De vigasz mécsnél, vigasz önfeledve oly bôven árad: csordul tôle lelke. Hisz Hunnián is csillapul a harc már. Mondják, a Károly bölcs uralma használ. (Atyját e Károly, jaj hogy ostromolta: de üldözôkért ima jár naponta...) S Lajos, az Anjou szent fia, már serdül. Mily titkos szálak futnak ki Istentül: ostor s ima hogy' nyit kegyelmek kútját! A történelmet, angyalok, kik tudják... * Óh Aranyágunk végsô szép Virága, sosem hervadtál el Helvéciába. Ne hervadj bennünk, mosolyogj reánk is, imádbul jusson nékünk is vidám kincs. S a testamentum, Árpád végsô sarja, amit Te hagysz a szerteszórt magyarra: Hogy hontalan honát szivében hordja: az Istenét, Azért derűs a gondja, keze erôs (az értük összekulcsolt), hisz Véle visel boldog avagy bús sort. Hogy messzi népért harc, a térden vivott, sosem pihen. S ki mindent égre bízott, hát azt is bízza Rá, segitni hogy kell ôket, az otthonmaradt drága szenvedôket... (1964. december 25.) ======================================================================== Kína elsô vértanúja Boldog Budai Máté: Eskandéli Máté Kína elsô vértanúja, meghalt 1309 tájt, Távol-Keleten. Némely régi jegyzék 1001-re teszi halálát (és olykor Mátyás néven, a Matthaeus-t Matthias-ra vétve) -- elég tévesen; mert a már virágzó Budán született; Eskandéli Máté neve provánszi eredetre vall: escandel, escandill dél-franciában ,,mérleg, a kövecs, ékkô stb. mérésére''. Így kereskedô apja, nagyapja onnan jöhetett; ô már ,,Budai!'' És gyermek-, ifjúkorát Szent Margitunk nyulak-szigeti ihletése formálta: Margit áldozatja folytatodik ôbenne. Látták-e egymást valaha? Ünnepe december 8. és június 17. A Révai Lexikon szerint Alves Du Caillaud régész 1886- ban a Francia Földrajzi Társaságnál igazolta a róla szóló hagyományt. Az Új Magyar Sion 1879--85 évfolyamai ,,A magyar egyház napjai'' sorozatban két helyt is említi emlékünnepét, régi magyar forrásokat idézve, sajnos kevés adattal. Terólad is ki tud ma, Boldog Eskandéli Máté? Gyermekkorod a kalmár, nyugtalan és szent Budáé. A Mérleges ôs mit ,,mért''? Hogy jött Szent-Szigethez? hol Margit gyujtott, s más Gyöngy ég! ,,Ne méricskélj! Feledkezz a Földrôl!'' -- Nemrég Sárga Kán lovassit küldte hozzánk. Ki sugta? ,,Add azt vissza! Barlangján téríts Oroszlánt,[85] s tereld Bárányhoz Napkeletjét''!? S Buda harca mig dult,[86] im ô zarándok-botját vette, Világvégnek indult... Ôs-Kína elsô vértanuja, boldog Boldog Máté! Mint ama Régi, -- váltópadja-lökve, hont feledve, -- apostolul ment s mártirul: hogy ,,visszafizet'' volt honáér'! Hol kihunyt Árpád-csillag,[87] vérpirosló fényt Keletre vetett Budánk!... Meglátjuk vagy sem? Jászoli Sugáré! S hív pásztort, bölcset, egyre Krisztus megjöttét jelentve... (Utóvers: Mily kinzás: tüz, bot, kard, fürész, -- küld halni, Máté? Kutassa más! Röpültél. Várt a Szentek Szentje; szállsz hírrel: rózsa-díszben Út nyilt, Nagykirályé! Elébe új rózsáit most a Kelet szórja, de Nála Napkölték felróva, -- s Elsô Elvérzettje...) (1987. december 11.) ======================================================================== Boldog Csák Mór Meghalt 1336-ban. Ünnepe március 20. A Csák nemzetségbôl származik, melynek ôse Szabolcs vezér, Árpád honfoglaló társa és valószínüleg unokatestvére; a hatalmaskodó Csák Máté s az újkorban a Kisfaludyak is e nemzetség tagjai. Egy évet élt szűzi házasságban nejével, a hatalmas Amadé nádor lányával, aztán Szent Elek legendás példáján buzdulva, neje Szent Margit klastromában apáca, ô apósa börtönébôl megszökve Pesten dömés vagyis domonkos szerzetes. Szüzi élet, a test tökéletes legyôzése szinte angyalivá tette, csodái a feltámadott test tulajdonságait mutatták. Középkorunk nagy szentje, de kanonizációja mégis elmaradt, sôt lassan mint ,,Boldog'' is feledésbe merült -- nem az ô hibájából...) Te büszke hódítók és hideg nagyurak, te édesszavu Himfyk, forró költôk nagy nemzetsége: hozzád ím talált utat az Úr is, és kegyelme színig töltött. Az ugodvári bán fia, kit Szent Elek példája hívott, látod, szűzi házas, majd Domonkosnak hófehér-hôs híve lett, hogy büszke faj, szent mélyekig aláztass!... Börtönt lakott meg, csakhogy boldog szerzetes lehessen; szent neje, az Amadé-lány Margit-szigetnek szűze, s hordtak vas-szeges övet és arany-szívet égi példán... Éjente zárt ajtókon vitte Lélek át Jézust imádni; szűzi teste fénye ugy lángba borit templomot és éjszakát, hogy futnak oltani, mert égett égve. Az érintése gyógyit: angyali erô belôle árad (élteti a Szent Test)... S halódó ajkán hálahimnusz tört elô: köszönve életét; csupán Istent esd lihegve vágyón, hozzá futni készülôn... Szigetre küld imát még... És elszálla... ...Pap rekviemjén Úrat fölmutat. És lôn, hogy holtnak szeme nyílik Jézusára: egész szent lelke mégegyszer kiáradt Rá és visszahullott... kialudt a két szem. Ahhoz, ki érte földi létét vállalá, most végleg átsuhant, Övé egészen. Óh Boldog Csáki Mór, szent boldogságodat tanítsd nekünk is tiszta szívbe' lelnünk. Mert Istent itt lenn csak a szűzi szív fogad, s csak Istennel lehet mindent felednünk, és mégis mindent Ôbenne szeretnünk. Gyujtsd bennünk is föl tűzvész-lángodat, hogy égjen magyar Egyház, égjen a magyarság, és tűzben összeforrva, e hideg álnok korba' egymást örökre Krisztusnak megtartsák. (1965. január 6.) ======================================================================== A Bodonyi Vértanúk: Miklós, Antal és társaik Boldog Magyar Miklós, Szász Antal, a dalmát Tragori Gergely, az olasz Folignói Tamás s más ferencesek +1369. február 12. Egy skizmatikus szerzetes uszította rájuk az oláh-kún fejedelmet. Lásd Book of Saints by Ramsgate Benedictines (sok új kiadásban) ez legmegbízhatóbban! Mert az Új Magyar Sion naptárában: 1879:931,395 és 1882:582 -- eltérô adatok, három helyütt is: május 26-ra, szeptember 12-re és éve 1396, de Nagy Lajos alatt (!). Gregorius de Tragurio = Tragori (Trau, mai Trogir). Személyek jellemzése Lászlót kivéve (kirôl nincs jellemzés): de Henrion, Histoire gén. des Missions, 674. Csak a párbeszédek s a színezés költöttek. Ünnepük: február 12. (Book of Saints-ben); de az Új Magyar Sionban Tamásra: február 21., Miklósra (+1396): május 26. és szeptember 12! Ez utóbbi elírás lesz: II. helyett IX. A ferences Miklós atyát új mártírnak sok társával bolgárföldi lelkek hívnak, -- mint Macedón Férfi Szent Pált: ,,Jöjj át, téríts!''[88] ...Dunakanyar Bodonyja[89] a missziós telep: Jóhírt bolgár-, oláhnak itt szétküldenek. Hív pogányság, várja skizma, vén herézis! Rumán föld még Kumán: kún is; félpogányság! Íly eredet Bazaráb úr, kettôs bánság hódítója, kún-rumánok s lelkek ura! Szúrja szemét a bodonyi szent fellegvár, honnan ,,jóváhagyás nélkül'' szét Ige száll! -- ,,Kóbor kámzsást, ahol láttok, lándzsa fúrja!'' Szent Királytól nemrég rabolt Szörénységbe[90], mártíroknak bôven földet öntöz vére. Átcsap nagyúr a Dunán is: Bodony várba. Foglyul esik mind a barát... Sorsa rabnak: kínzás, halál, -- ha hitükhöz hűk maradnak. Szentek-hôsök hódolását de csak várja! Magyar Miklós lelket-ragadó apostol. Mert sanyaröv[91] rajta, s napi társa: ostor. Karja, combja kínzó vasba beszorítva. Lángol ajka, Jézust mondva; s tér a bolgár boldogan a szent akolba, Krisztust szolgál... Nem egy ,,nagyúr'', de az Ég, ki most szólítja! Másik: Boldog Szász Antal is tűzes szónok, tömegeket sodort szava, -- s mind meghódolt az Igének! Mit vársz ettôl, Bazarába? Tudós és szent vitán metszôn éles elme; Szentlélekkel, Jézusával szíve telve! Ô hódoljon egy kis ,,nagyúr'' egy szavára?! Magyar László, hathatós a szóban s lelkes; mind a népnél, mind Istennél. Ért sok nyelvhez. Sok rumánt, kúnt hoz Akolba szent példával Bazarába fogát rája fôleg feni: dupla bilinccsel s igával megterheli. Tűri némán László s vidám csöndje rávall! Aztán Gergely, a Tragori: Szent Írásban gyôzhetetlen, fogyhatatlan tudománya. De ami több: alázatban -- Ferenc fia! Mivel csábítsd, vagy fenyegesd? Vesz semmibe kínt és kincset; ,,minden övé!'': a szent Ige! Koldus ô, de Istennél, -- van miben híja? Gergely dalmát; Tamás olasz, Folignói. Kún-magyar-szláv nyelven egyként tudnak szólni, de leginkább Lélek nyelvén, az Istennél... Tamás tizenhat év óta nincs más étken, csak kenyér s víz! -- És a Szentség, szentmisében! Mondd, te zsarnok, ilyen hadon hogy gyôzhetnél?! És még hányan? Nevük nincs a krónikába': kötve-tépve mind a ,,bíró'' elôtt álla... S ott a vádló, egy szakadár kézre-játszó Bizánc híve, zárdás barát, mégse átall paktálni a semmihitű Bazarábbal. * Tűz is kigyúl; csipkedô vas, kínnak: parázs, fűrész, ostor, kard, -- egyik tán majd megaláz, és a ,,hunyász barát-népség'' szót fogad majd! S nem jár körbe, kun vagy Bizánc hitét törbe! Csak ne Róma s ,,térítés''! Lám, meggyötörve máris; -- okos szóra: okos majd fejet hajt! Három nyelven a bizánci s Bazaráb is magyarázta... s az összevert bilincselt mind fejét rázta: ,,Nem teheti! Engedelmes Jézusának!'' -- Hát tüzes vas! pörköld bôrük! Kés, csipeszek húst messetek! Ostor, csattogj! (óh hisz ezek ismerôsek már ostorral...) -- Máshoz lássak! Vérbe, törve, földön nyögve ott fekszenek mind a szentek s nem engednek. Már Istennek felelnek csak: ,,Jöjj el! Jöjj el! s: Téríts vétkest!'' -- ,,Álnok monákus bizánci! kotródj innen! ,Könnyű préda' -- ígérted? de kár volt hinnem! Szép ige kell, finom étel! Nosza élvezd! ,,Mind szabad légy! De hazamégy! S tudasd otthon: Kún és magyar -- jó barát; de békin hagyjon! Ne zavarjon az a Lajos térítgetve''! -- ,,Isten küldött!... Ferenc atyánk s jó király csak Nála eszköz!... Ô hív, Jézus!... fogadd, áldjad!!'' -- nyögte térden Miklós félholt révületbe'... -- ,,Pallost, hóhér! Hadd folyjon vér!'' -- üvölt zsarnok megvadultan... S hajkoszorús, mélyre-hajlott fejek hullnak! Galambsor húz... (lelkek szállnak!) -- hófehéren, de a szárnyak piroslanak... Hatvan-kilenc, február est égbe boldog új rajt ereszt! Felragyogón leáldozik: arannyal bíboros a Nap... A magyar hon pártfogókat, s diadalt kap a Szent Kereszt! (1991. november 17.) ======================================================================== Boldog Hektor, a Gyógyító Meghalt 1333-ban. Özséb tanítványa, csodás gyógyítások adományával rendelkezik. Emléknapja január 21. A ,,Boldog'' jelzô itt nem hivatalos, vagyis nem boldoggá avatásból ered, hanem hagyományos része a névnek. Forrás: Kisbán Emil: A magyar pálos rend története, két kötetben, 1938 és 1940. Az elsô pálos nemzedék! Özsébnek elsô tanítványai, ti lángolók! hogy tudtok gyujtani! Szent öngyôzôk, zord remeték! Forró imák, hôs példák, szeretet: tüzet fogott egy ország! Erkölcs-, hit- átjárta föld csodáktól ég-izzik. Ím Hektorhoz tódulnak betegek. Megmondta Mester: ,,Érintéstek gyógyít, Nevemre mozdul béna nyelv vagy láb! Kit Lélek átvett, evilág ártóit elűzi.'' S Hektor ujján árad szent kenet. Ô tudta: semmi! Csak, hogy Jézus járta át, s az Úr kezében sár is nyithat vak szemet. (1991. december 2.) ======================================================================== A lívek magyar vértanúi Oldor-Uldrik, Márton s társaik, ferencesek (+1340) A kicsi lív nép a finnségi rokonoknak délre szakadt ága, a balti-szláv lettek közé, Livland = Livónia és Kúrland földjére. A század elején ez utóbbin még 14 falut számláltak. Uldrik -- magyarosan Oldorik, Oldor és Márton ferences csoportját, a lívek vértanú hithirdetôit: ld. de Henrion: Histoire générale des missions, 1850. A magyar ferences missziósokkal szerepelve -- joggal magyarnak vesszük, bár gyér adatokkal rendelkezünk. Itt bôvítve színez a versíró, az ôsnyolcas kalevalai magyar-balladai stílust követve. Szállj ránk Lélek, lendíts szóra, dalmondáshoz ódon módra, testvérek közt térítôkrül, kiktôl Észak Éghez térül. Észak fia Ferenc fiát mint fogadta, s finn-észt világ! hitért hogy' halt hirdetôje, megváltás hű magvetôje! * Kis nép a lív, -- törzs ez inkább, -- finn nagyfátul elszakadt ág. Balti lettek félszigetjén falvaik' tán meg se lelnénk... Az idôben Lívland, Kúrland vitéz lívet vallá úrnak. Krisztus hitét hogy fogadja, hívta szászok szava -- s kardja! ,,Kardlovagok'': ez volt nevük; hitvédôk hát; de túlhevült buzgalmuk a bálványokra, s balti pogányt vassal ,,vonzza''... Észak észtje, vad lív vére Hakkapélli harcos népe![92] Kardra kardot von ki, szablyát, szögzi kopjára a kopját... Szelíd igét szilaj tusák gyűlöltetik! S vas-Krisztusát teutonnak![93] Vér a válasz! -- S jöttek akkor mezítlábas koldus papok... (egy-egy ,,táltos'') Fegyvertelen bévonultak; s lívek vendég-látók voltak! Ôsi törvény: szent a vándor, szíves szállást kap akárhol... Holmi lettül ezek tudtak (deákkal nem boldogúltak!) Szomjan: ,,kérek... víz'', s mutatják! Összenéz lív: tán rokonság? Vész... kérja[94] ez!? S and-ja vizet! ...Törik lettet: honnan jöttek? Megyeri törzs?... Eszmél táltos -- messzi-ködlô vén mondákhoz! Mangyi hôs nép, atty regékbe, atya-dalban: mentek Délre... Márton mohón most kérdezget, írja ónnal, gyűl a jegyzet. ,,Szem'' náluk szilm, ,,hal'' itt: kala... Kéz-fej kész-pé, s megmutatja, ,,négy nyíl'' néj-nyól - sebtôl tarka... Észtül-lettül s lívül -- értik Dél követjét, lív testvérit! Küldte léjl: lehellô Lélek: Ég Atyja küld hírt népének! Fián át üzen, s Lehellôn: ,,Fölhôn élô Atyától'' jön! ,,Pölvin élev Att''? s mutatja. Értik: üzen fönti Atya. S így maradnak. Oldor, Márton Pál s a többi lív tanyákon. (Nyilván jegyzik testvér szókat, nyelvük edzik szent tanoknak: hová múlt az érô emlék? ...Halni jöttek. Ez a szent vég!) Hívek Lélekhez a lívek, keresztvízre sorra lépnek. Keseregnek Kereszt fáján, árad Szentség, szívbe szállván! * De: ott is volt Koppány, Vata, ,,új istenre'' uszítgata! ,,A mennydörgô Iszé-Istent:[95] Ukkót bántja újhit, jöttment! Tűzavató helyett kastol:[96] loccsant, kastos víz keresztel; tovisz-vetés a tavasztól majd elmarad! Talv-tél veszt el mindent, mert mennydörgô bosszús, másult-hitűt ménkôvel zúz! ...Kereszt házát, kis templomját egyszer vadul megrohanják. Nádtetôre tüzet vetnek, összetörik a keresztet. Barátokat kihurcolják: ,,falut-vetést meg ne rontsák!'' Künn az erdôn kötik fához. Tápjónak[97] embervér áldoz! Erdôistent, erdôvadat vér engesztel: Hadd járjanak szíveket át lándzsák-nyilak! Mint a Mester a keresztre, haltak fához ôk szegezve. * Oldor-Uldrik s Márton testvér meg más mártír nem halt hiába: Termékenyít hűséges vér; lélek tárva Livóniába'... Jámbor többség várta Mestert, juhokkal szent Akla megtelt... A Vértanúk Urát kérjük, maradjon is védve vélük! S Déli Testvér dúlt templomát: építse mártírok honát! (1991. november 22.) ======================================================================== Egyiptom magyar vértanúja Boldog Magyar Tamás és három ferences társa Forrás: Baron de Henrion Histoire général des missions című műve (spanyol fordításban: Barcelona, 1863., I. kötet, 233--234 oldal). 1250-tôl jó kétszáz évig a kúnokkal egy eredetű ,,mamluk-törökök'' Egyiptom urai. Mozlimmá, arabbá lettek, majd az oszmán-török gyôzi le ôket 1517-ben. Boldog Magyar Tamás és három ferences társa 1358-ban szenvedtek vértanúhalált. NB. Más adat szerint Boldog Magyar Tamás ferences társai olaszok voltak. Szentföldre mentél, dicsôségre szomjazón, Magyar Tamás, lovag Lajos király honából. Már béke otthon? Nyugtalan szív valamivel vádol? Kaland vagy kincs hajt? Vagy sorsod vélünk egyazon?! Egyiptomig jutott a gályád... Temür szultán ott kegyes. A mamluk-kuné volt Egyiptom azontájt. Temür s Tamás szót értett: -- ,,Másutt mért is hajszolnád, itt nálam rangra jutsz...'' -- Vakít a fény, legyez hiúság... És Tamás, a keresztény lovag, lett -- mozlim! Lett fôtiszt, úr! De valami zaklatta mélyben: -- ,,Mi végre jöttem? Nem a Szent Sírt látni; téli éjben: karácsonyt Betlehemben? Nincs abba semmi gonoszszín, ha ,,mór vitéz'' tesz látogatást Jézus Úrnál...'' És útrakél. A Szentvárosba Ferenc fiai szivessek, ime, szállással ôt fogadni! a vendégházban csönd és béke... Mért hogy úgy fáj a testvér-jóság, Golgota és Jászol; mind a multak! ...Seb fölszakadt, a legmélyekre fojtott. Mozlim nagyúrnak forró könnye folyt ott, s egy este, fráterek közt, zokogásba fulladt... * Hát keresztény ô? Volt-keresztény? Sírtak a testvérek, mind együtt sírtak. Biztatás, vigasz s a Lélek kiárad... (Barátok közt: magyar nem is egy!) Tamás úr megfogadja: jóvátenni visszamegy! És gyámolítni, hit-hirdetni -- (van kúnban is tudós!) -- még három veletart: a Montecorvino Miklós, Ferenc és Péter, -- honfitárs Tamásnak?... Szultán elôtt ahogyan bátran állnak, a Lovag (újra: lovag!) mindent visszavon most: (Judásod volt; most hitvallódat, Jézus, oldozd!) Temür nem kegyben úszik, hanem ôrült dühben: -- ,,Hitetlen eb! te álnok kígyó, hűtlen! Meglátod! S meglátják, akik most elcsábítnak! Hűségre térsz még, kétszínű, te kegyvadász bitang!'' Kezelni Tamást, más börtönbe különítnek: Három barátot ostor, bunkó, tűz terítget. Lovagnak: csáb és kéj... És ököl és fenyítés... Majd égetés, marcangolás: ,,Óh mind kevés -- azért mit elkövettem! Több jár nékem!'' -- fuldokolja. S már utcák-szerte látványt hirdet a szultán heroldja. A kikiáltott napra Kairó népe összefut: ,,gyaur lakóknak lesz most fényes husvétjuk: Tűz-szentelést négy máglya fényivel világosítjuk...'' A roncsolt testű Tamást fölvonszolják, és Miklós, Péter és Ferenc végsô föloldozót ád... A láng föllobban, fúl beléjük ének: 1358 husvétja négy mártírt küld égnek. Kairó keresztényi hasztalan könyörgenek, hogy szent maradványuk kaphasson nyughelyet. De ím a csontok izzanak harmadnapon is még, hogy izzó fényük áthatja Izlámnak füstjét! Megrendül Szultán: ,,Vigyétek csak innen, még megingatja Kairót az ôsi hitben!'' * Magyar, olasz testvérek vértanúi csontja -- máig pihen soktitkú, ódon Egyiptomba', mint csira mélyben. Tudja tán a zajgó nagyváros? vagy ott is elfeledték: halt közöttük, ki mindent föláldoz hogy bűnt letudjon, tisztuljon, újuljon Élet... -- Tamás, taníts távolból egy széthullott nemzedéket! (1991. október 26.) ======================================================================== Péterváradi Boldog Istvánhoz A volt kunok térítôje, szörnyű kínok közt egy pillanatra megrendülô, aztán bátran halálba menô magyar vértanú, 1334-ben a Havasalföldön, a Magyar Birodalom Kunországában. Ünnepe április 22. Eltünni bár a messzi kún pusztákra mentél, szegény ferences István, ódon hôs: newyorki vad ,,pusztámba'' mégis most izentél, s a hangod ím oly furcsán ismerôs... Még mintha förgeteg a havaselvi rónán pogány kun nótát zúgna makacsul... Ott látlak, bottal-kámzsásan az utat róván; sodorja szél csuhád, s fölmagasul: Égboltra nô a Vándorló Barátnak árnya. Egy fegyvere csupán: az ôs Ige. Bárányt keres, terel a Testvéri Karámba, mint István Úr örökre épite. És ott látlak állni, véres oszlophoz kötött rab, ahogy próbál az izzó szénparázs; a vasfogó ahogy testedbe élô rubintot rak, s a szíjostor ájultig lealáz... Jaj, ember vagyunk... Hôsül mily sokáig állunk? Egy percre te is, jaj megtorpanál... A kábulatos kín (vöröslidérces álmunk) mirajtunk is vasfoggal boronál... A néped is, -- óh nézz le, Könnyekkel Vezeklô, -- a néped is pogány kíntól remeg... A Te csatádat mégsem érte sár vagy szeplô, mert végül ajkad hűséget rebeg: Nem áruló, kit harc sebez vagy küzdve téved, s nem gyáva az, ki halálosan fél. De áruló, de gyáva az, ki megfut végleg; és hôs az, aki harcba visszatér. Szabad a véres úton bukdácsolva járni. (Háromszor hullott Ô is arcra, Ô, kinek a lelkén nem volt bűnszenny bármi...) De újrakezdeni legyen erô... Mártír, tekints le népedre, kit árva pusztán vörös vihar marcangol, szétgyötör... Egy be nem végzett térítô-művet letudván: mentsed pokolnak minden rémitôl. Hogy miként Te, ha ájult-gyöngén, el-elhullva, és tántorgóan, rettegôn, -- eljusson végül is a hű, a drága Útra, melyen a Mester véle szembe jön... (1964. május 12.) ======================================================================== Egy félig feledt névre Egy vén oltárkép Krakkón hűs templomban, s a fölírása mint ó szenté, bárkié. Betűzzük s magyar mellünk furcsát dobban, mert: ,,Sanctus Ludovicus, Rex Hungariae.''[98] Óh Lajos, Nagyurunk, jaj mennyit veszténk: a tengereid, fénylô szent határid, a Krisztus-vívó harcaid keresztjét, s a diadalmas lovagság csatáit... Ôs magyar dómok, paloták letüntek s az Isten egyre-egyre tovább büntet: már azt se tudjuk, honnan jöttünk, kik vagyunk... Nagyok nagyja! lengyel még ismer névrül! S nekünk, ha szemünk veszett multba révül, csak félnevedre dereng vissza rossz agyunk... (1956. július) ======================================================================== Boldog Lukácsról bátorító vers Boldog Nosztrai Lukács, pálos perjel, Nagy Lajos lelki barátja, ki megjövendöli neki a török fölötti gyôzelmét... (Lajos király maga is szentéletű hôs, Lengyelországban oltárképe áll, s uralma alatt Magyarhon neve külföldön: ,,szentek országa''.) Lukács ünnepe december 5. Ne hidd! A lélek most is azon harcot kavarja, melytôl tűzre gyúltak itt az arcok... És az a harc, az sose lehet meddô! Ki küzd a Lélekért, azé ország s jövendô. Mikor Lajos, a szent király csatába szállott, imás két karját új Mózesként tárta égnek Lukács, a látó aggastyán ott Nosztrán, s a gyôzelmet kivívta, testét ostorozván... Hol vért kell adni, otthon van e fajta; és vannak nagy testvérek, kik most egyre tartva imás karjuk, ,,legyôzik'' hadak hű Urát is... Még élnek ôk, akiktôl volt az ország: ,,szentek hona''... S a véres kardot meghordozzák ott fenn, ha Pannonföldbe mar a dühös Áspis... (1943) ======================================================================== Pálos boldogok: Tíz szonett és egyebek A ,,Boldog'' jelzô itt nem hivatalos, vagyis nem boldoggá avatásból ered, hanem hagyományos része a névnek. Forrás: Kisbán Emil: A magyar pálos rend története, két kötetben, 1938 és 1940. Boldog Gergely, szentlôrinci pálos Meghalt 1479-ben. Pálos rendfônök 1472-tôl, Mátyás király kedveltje. Emléknapja június 11. Kisbán Emil: A magyar pálos rend története, I. 133, II. 146. Azt hinnéd, zordon mind a ,,pálos remete''? Csak látogasd meg Szentlôrincen Gergelyt! Ki kanonok volt, ,,stallumos''! -- s kit rendelt egy égi hívás: ,,Mindent elvess, követve Keresztnek balgaságát!''... Szent -- s nagy élc-mester... Bár rendfônök már, mindenkit ô szolgált, vitákat altat el, s virraszt kápolnát; hogy legszentebb is rája nézhet fel. Közel Budáról Mátyás ide el-eljön, világ zajából megtérôn hogy épüljön; és -- Gergelyével összemérjen egypár élcet. ,,Atyám, mi boltbul vetted azt az elme-sót? Ez kén' Budára!'' -- ,,Van, Király, egy csendes bolt, ád ingyen az; s bent hordod...'' -- Némán összenéztek. (1991. december 2.) ======================================================================== Boldog Jámbor Ferenc Nosztrai pálos házfônök, meghalt 1433-ban. A szelídség, szerénység felebaráti szeretet példája, ki Krisztust vendégelte meg egy szegény koldus képében, s kinek sírján titkos virág és pálma nô. Székely László pálos rendfô azonban levágatja: ,,Az utódok ne kevélykedjenek ôseik erényeivel'' -- mondja. Talán ezért nem sürgették a pálosok nagy szentéletű hôseik szenttéavatását. Ünnepe március 18. 1. Szakálla s köntöse fehér, mint lelke. Szelíd paulinus volt Ferenc, a Jámbor. Esett magyar nép, a bôségkarámból kizárt fajunk, atyját ôbenne lelte. ,,Az élés fogytán; s ez a perjel népe.'' -- míg téli este Nosztrán szólt a csengô, a kapus ezt dohogta. De frissen jô Ferenc kitárt karral a vendég elébe. Vert koldus. Egy-rongy. Keresztes a botja. Öreg magyar, ki végtelen robotba kopott koldussá, s keze-lába egy-vér... ,,Nincs több kenyér, Mind odaadta a perjel...'' De reggel vendég sincs... Csak öt bíbor Jel a leplén... S teli magtárt lelt a testvér. 2. Szobája falán kincse csak egy ostor. (Tarkáll a fal a régi vérnyomoktól; éjente cellájából tompán csattog a szent ,,zene'', mint vérig hôsi lantok...) Az arca sápadt, csak a szeme fénylik, szeme, mely lát a csontokig és veséig. A teste csont-bôr. Étke, mit a konyha elhullat... Ám mint napfény a mosolyja. Sírján az Úr két pálmafát növesztett és liljomot. De pálos lélek mondta: ,,Veszteg a lelki harctól, korcs utód, ne kérkedj ôsök erényivel...'' S a titkos pálma kidönteték... A régi fény hogy fáj ma, ugye, mikor se hit, se otthon, sem az égi Kegy... ...Néped bolyong világba, s nincsen egy falatja; üres szive, kamrája, s nincsen, nincsen atyja... Imádkozz érte, Ferenc testvér, égi Jámbor, és vezekelj, s táplálj a szent örök Magtárból. Amen (1964. december 6.) ======================================================================== Boldog Thar-Ispán Albert A legnagyobb pálos vezeklô. Meghalt 1492-ben. Lásd Kisbán Emil: A magyar pálos rend története. Emléknapja május 9. A kúnok ,,grófja'': Kúnságon kormányzó; királyi ember rangba-hatalomba'. ,,Comes Cumaniae'', te mindenben pompázó, hiányt hol láttál, szívedet mi nyomta? Elért egyszercsak lelki földrengés. a gôg, uralgás, lakomák, a birtok: lett mindez semmi, mindez oly kevés! Sôt veszteség!... Zord remeték, ti hívtok! S Thar-Ispán Albert kún nagyúr, Istenhez behívót kap. És bevonul. Lett Albert ur Rend ,,legfôbb vezeklôje'' -- mondták... Talán a Véres Fölfeszített függ elôtte? Tán régi nagy bűn? Ostor, böjt, szögekkel láncöv voltak: vigassza! Ágya föld. S imán viraszt-engesztel. -- ,,Kövess!''... Ôt látta, Ôt! Ki elôment kereszttel. (1991. december 5.) ======================================================================== Boldog Szombathelyi Tamás Pálos rendfô 1478--80 és 1484--88 között. Nagy hittudós és még nagyobb vezeklô, állandó szöges övvel testén. A jóslélek adományával kitüntetve. Mátyás király barátja, akinek megjövendölte Bécs bevételét. Halála éve bizonytalan, talán 1488? Vagy megérte királyi barátjának hamaros halálát, a rákövetkezô zűrt, lehanyatlást, Mohács elôszelét? Ünnepét március 7-re tették, vagyis nevenapjára: Aquinói Szent Tamás akkori ünnepére. Az Igazság kedveltje Tamás. Ha zárdatájt olykor vadászzaj rázta, konyhás és kapus testvér tudta: más az nem lehet, csak ,,fônökük barátja''. és élet sürgött akkor a rendházba'. Halk Szentünk kórusról mosollyal lépdelt. Arcán még más világnak Napja fénylett, de friss tréfán már villódzott a nyelve s lett Mátyás ,,víg diák'', gondját feledve... (Minden barátnak mért derüs a kedve?...) Arany ifjukor régi pajtássága: egy könyvtár, Várad, vén tanárok árnya... ,,Emlékszel?''... S lesték mind fehérbarátok az élcet, játszi szót, bús adomákat... ,,Be rég volt... Jaj, idô bolondul vágtat...'' ,,Soká nem érek rá... Tamás, négyszemközt szólnék...'' S egy templomfülkén halkan-hosszan folyt még a komoly tárgyalás... Egy fej lehajlott, igék susogtak, kéz keresztet rajzolt... S már menni kürtszó gondokba kihajszolt... Kapun Tamás megállt. Áldásra karja emelkedett, a nép térdén fogadta. Mint két fehér szárny, kar maradt a légbe... Szeme meredt a ködlô messzeségbe... (Megrendült Mátyás, nézte szinte félve) ,,Dörgés és füst közt... Soktornyú nagy város... Egy kétfejű SAS megsebzetten szálldos... Magas gót dómon Máriás a zászló... Jaj ködlô vár az. Hallgatok, mert fáj szó. Magyar jel dómon feketébe gyászló... Mátyás kiált: ,,Én értem. Az az álnok lakol majd. Teljesűl szent ébren-álmod. És gyász, mert harc jön... Lóra, jó vitézek!'' Patkódobaj közt gyorsan elenyésznek... (Sietnek mindig, kik jövôbe néznek) De korbács többet csattog azon éjtül, szöges öve is szorosabbra mélyül, oltárnál sokszor hajnal lelte ôt meg: meg kell fizetni drága jövendôket (s emelni evilági esendôket...) Futott sok év. S egy: véres harcot ontott, ágyudörgésben Mátyás elé omlott Bécs büszke vára... Fut, fut kusza évsor ô szellemként leng, megviselte Ostor, népéért vérzô-vezeklô apostol... Fehér az arca, szintehogy világol, s méginkább szeme, belsô titkos láztól. Mert jóslélek volt: jaj, jövendônk' tudta... (Kit Isten szeret, fájós annak utja, de bátran: teljes, egész szivvel futja...) Ott messzi, boldog Magyarország földjén, Tamás, már láttad: megnyílik az örvény. De láttál mást is? Láng és vész után még hogy élet kel? Hogy elvonul az árnyék? Az ostor, vérzés, annyi seb: használ még? ...Hallgattál akkor... Imádkoztál... Sírtál... Krisztusnak értük mély stigmákat írtál... És hallgatsz most is... s imádkozol. Írod az új stigmákat... Eljövend a Bírónk, kérleld meg: lássa Magáét a sebben, mit néped hord ma, egyre véresebben... (1964. december 23.) ======================================================================== Boldog Csanádi Albert A baranyai Bajcs pálos kolostorának hôse, szent versek költôje, nagy hitszónok, kinek a teste épségben megmaradt a nagy Török Dúlásig. Latin himnuszai máig ránk maradtak. Meghalt 1492-ben. Ünnepe május 28. Még áll-e Bajcson a vén Mindszent-zárda? Apró kolostor, szűk cellák s viharvert kápolna oldalában Boldog Albert kis síremléke... Vagy egy füstös csárda áll ott, hol egykor isteni szent lángba a pálos költô Jézust énekelte? ...A Mecsek lassan szürkült... Zárdakertre hűs esti köd szállt. És az öröklámpa úgy reszketett, hogy Albert szállni kezdett: az édes kín, az Úrnak láza, sebje, gondja szárnyat bontott; s mint óriási felhô, mely könnyözönnel, tűzzel, kínnal feljô: piros meleg Jel szállt a magyar horizontra. Mert Öt Sebed dalolt Albert és örök Kereszted... * (Óh Albert, költônk, aki érted nyelvünk. Jaj meddig kell még daltalan hevernünk? S mikor száll égig ez a sok kínnal vert magyar népünk? Imádkozz érte, Boldog Albert... Ámen (1964 nyara) ======================================================================== Boldog Zákoly János Másképp ,,Szakolyi'' János. Csanádon püspök 1466-tól 1493-ig. Meghalt 1495-ben Diósgyôrött. Lásd Kisbán Emil: A magyar pálos rend története. Emléknapja február 3. Csanádnak volt a püspöke Szent Gellért székén, míg Mátyás ült Budán, s a trón-elôdje áldott István! Oly nagy elôdök: ,,nyűgös'' példák, nyomnak ösztökélvén s oly könnyen lemaradsz: ,,Mesternél nem nagyobb tanítvány...'' A szent püspöknek jársz hát forró nyomdokába': igét szórsz, lelket öntesz -- s késik mártírpálma... S akkor, János, püspökséget ott hagysz, fényt és rangot. ,,Kifosztott Krisztust kövess kifosztottan'' -- hangzott! A barátnak állsz, hogy mezitláb az Igét hirdesd: egész eljuss a legrongyosabb-legkicsinyhez! De püspök lévén, im Diósgyôrre perjelnek s példának választ Rend... s te némán meghajoltál... Mint Mester: lábakat (és lelket!) térden mostál. Mert Véle jártál együtt, bárhová terelget... (1991. december 3.) ======================================================================== Boldog Ungvári Kálmán Meghalt 1510 táján. ,,Orvos, a csodás gyógyítás adományával, vak, sánta, leprások fölött; és művészi orgonista''. Kisbán Emil: A magyar pálos rend története, I. 133, 136, II. 149, 506. Emléknapja június 28. Ungvár kolostorán te Boldog Kálmán! Mily vígasz voltál nyomor bús hadának: a sánta, koldus, vak, leprás, -- mind árván feléd vonul és gyógyulást ott várnak. Mert orvos voltál, s pálosként tovább is tiéd beteg mind, -- hogy belsôbb tudással: csodás erôvel, lelkivel -- kórt háríts. Mi volt ,,orvoslás'' akkor!?... S itt: vak-siket lát-hall! Leprásod tisztul, csak kézrátéttel, a béna hálálkodva fürgén lép el!... S mert zene áldását is Úr megadta: a kórusban fönn zendítesz nagy hálát, az orgonán ujjad villódzva száll át! Örök Jósághoz búgsz-ujongsz magasba... (1991. december 3.) ======================================================================== Boldog Szalánkeményi Péter Pálos rendfônök, a szelídség, tűrés hôse. Meghalt 1495--1500 között. Lásd Kisbán Emil: A magyar pálos rend története. Emléknapja január 31. Szalánkemény! -- most szemben Újvidékkel -- szerb község... Akkor magyar Duna-menti Szerémség végvidéke! Nem emlékszel már szent fiadra! Dult világok rendi söpörtek át, -- csak hörgés, vér és átok! Egy Jézusába rejtôzött szent pálos járt nálad! Ô még gyógyított és áldott... Csak harminc év! És poklok dühe ránkhoz végpusztulást. Szeretet hôse, Péter tán már érzi s átvivódik annyi éjt imán... hulló világból hogy a menthetôt még mentse! Azért lett mindenkinek mindene a hôs-szelíd, hogy tudjuk: tűrés, kínok kora közelít. Imákra hív szolgálat, önfelejtés szentje! (1991. december 3.) ======================================================================== Boldog Mihálykövi Bálint Buda-Szent-Lôrinc egyszerű pálos frátere a XV. században, kinek a Szent Szűz megjelent. Ünnepe július 16. Bálintról írok, aki földi szemmel azt látta, mit nem láthat földi ember: az égi Szépet, Asszonyunknak arcát (kit sírva les most egy megtiprott ország...) A Szent Lôrincben volt együgyü fráter... Ez prédikál, az ír vagy szent hárfát ver, s tudós paulinus ott amaz... De Bálint nem, nem ért semmihez, mi gôgre csábít. Mert régimódi pálos. Imazsámoly, egy szôrcsuha, egy gyékény: gazdagságból elég ez néki. S az ô boldog kincse: szűk cellájába hogy a Szűz tekinte... Hogy eljôtt hozzá, karján égi Gyermek... Óh akkor túláradtak az örök Kegyelmek... * Imádkozz értünk, Bálint testvér, ott fent, hogy jöjjön ránk is boldog Advent, az Úr-jövése. És a hű Nagyasszony ránk is melengetô mosolyt fakasszon. Amen (1965. január 3.) ======================================================================== Boldog Lorándházi István Pálos rendfônök, Remete Szent Pál életrajzírója; meghalt 1512-ben a sümegi Szent Péterben. A Szűzanya látomásával kitüntette. Ünnepe november 6. Az ablakrácsra játszi napfény áradt, zöldes sugárba öltözôtt cellája. István fölnézett boldog örök nyárnak fényébe, mely szétfolyt a körtefára, hogy minden ága júliusban úszott... ,,Ilyen szép nyár volt messzi Egyiptomba', míg ôsatyánk, Pál, Antaltól búcsuzott, s az égi holló mély-zománcú tolla így szikrázott a sivatagi napban...'' S István tollat márt, kezdeni igaz legendát: ,,Beati Pauli Vita...'' De aranyra lobban a zöld derengés, s ím a Boldogasszony alakja fényli be a kis sümegi cellát, hogy a munkára égi áldást adjon... * Kiknek áldatlan nyarunk s minden munkánk-utunk, mivel nem ôsök, remeték nyomán indultunk, de sivatagban bolygunk, Szűzanyánkhoz sírván: imádkozz értünk, Lorándházi Boldog István... Ámen (1965. január 2.) ======================================================================== Boldog Huszár Gáspár ,,Óriás erejű féktelen katona, sok csata hôse; majd zordon vezeklô pálos 1521-tôl, véres ostorozás, ragályápolás hôse.'' Meghalt 1525 táján. Lásd Kisbán Emil: A magyar pálos rend története. Emléknapja december 29. -- ,,Kiáltott: 'Irgalom!' Süketre vettem... Kaszaboltam! 'Enyéim is ti gyilkoltátok!' -- esdeklôt tiportam s átdöftem! Dúltam, égettem -- 'Jézus nevében' -- hangzott sikoltás ott!... Karom erôtlen hullt alá... Viharzott a harc tovább, de nélkülem... Erôssé Istenem tôn: Atyám! Jaj öklöm ölni tud! Szolgáljon életmentôn...'' -- Fölvették. S ontott vért tovább! ostorral; önnön-vérit! Vezeklett zordul. Lágyul csak imán: Vasöklöt szétnyit, kereszthez simít, úgy susog (s mily fény dereng ajtón át?) ...Hord beteget a vállain... ,,Erôt áraszt!''' -- suttogják... Ragályos gyógyul, -- nem is egy! (,,Kórjuk' fölvállalom!'') Mert jóvátenni régi bűnt: minden kínt úgy karolt át mint keresztjét Urunk; s a vérzô Lábakat Magdolnák... Megkapta: kórba belehalt. Kedves szavát, mint vég sóhajt, még elrebegte: ,,Irgalom! óh Jézus, Irgalom!'' (1991. december 4.) ======================================================================== A bibliafordító Boldog Báthory László pálos, a nagy erdélyi Báthoryak közül, élt kb. 1420--1484. A budaszentlôrinci zárdában újoncmester, majd a hegyek barlangjában néma remete. Egy csésztokói lengyel pálos festmény szerint misézés közben halt meg hirtelen. Állítólag az egész Szentírást lefordította, belôle részleteket ôriz máig a Jordánszky- kódex. Innen idéz a vers majdnem szórul-szóra. A nagy pálos ünnepe február 27., bizonyára halála ideje... s a fenti hagyomány szerint ez erdei miséje közben érhette. A város zúg lenn, dübörög, csilingel... S csak negyedórát járj: mélységes csönddel az Erdô jô... És benn az Ô barlangja... S nagy néma hó... Tán ideér harangja Szent-Lôrincnek (ma rom...): ott volt Ô pálos... Tavasz volt... Mátyás kora... Nôtt a város... Ifjúság... élet... zaja hat hegyekbe: László az Írást, tollszerszámit vette, s tünt rengetegbe. Pintyek, ôzikék s tölgyek közt ,,testté lôn'' ott az Igénk... S új hó pilinkélt, újabb május zengett, újabb kis ôzek látogattak szentet: az Írás nôtt... S ím gyökeres hun nyelven egy este kezdték olvasni a rendben: ,,Kezdetben teremté Úr-Isten mennyet, földet...'' (Sok fehérbarát ámult szemet fölvet) ,,Ez föld kedéglen[99] vala üres és hiú. Sötétségek valának ezvilág szinén...'' (De kihez leszáll hófehérben a Fiú, az: lát, s mint János, nyugszik a Szívén...) ,,És Úrnak ô szent Lelke jára vízeken'' -- Hogy sötét fagy közt hazahíva izenjen, ki ,,kezdetben teremté mennyet és a földet...'' Künn hó volt, csönd... A lombtalan vén tölgyek tövén kihült ajakkal ott pihent, ki eget magyar szóra fogott, s maga néma maradt a Földhöz... Hó takarja s feledés ma: vén Remete, erdôn felejtett régi szent... (1964. december 22.) ======================================================================== A déli harangszó hôseirôl Békére szóljon déli hűs harangod, békét daloljon most izgága lantod: a lázadás hazug ige! Nem voltam sose rendes lázadó én, botló dalom se Dózsa György, se sovén Koppány módján még senkire öklöt nem rázott, csak morgott csupán vagy sírt, ha rágódott vak ostobán... De rá most cseng harangige. Tudom, hogy így van jól és így van rendjén. Nem volt rebellis semmiféle lendém[100] (legföljebb olykor bujdosó). Hisz minden délben gyôzelmet zeng tornyunk; s hogy gôg nyakára békésen tiporjunk, kongón csititgat titkos szó. Eszméd, fajod -- tudod -- nem lázadásért teremtett, hanem nagy messzi másért, akárhogy is szabadkozol. Nándorfehérvár késett Angelussza fölszór beomlott vádat: hogy alussza a hetedik mélységbe lenn romok közt álmát magyar Csipkerózsa: veszetthitű láz, egy halk, büszke Dózsa, akit nem ért facér jelen, ,,kuruc'' -- zászlójú, kopott, fonthajú pór, ki hadban Boldogasszony-nótát dúdol. (,,Kuruc'' mélyén a Crux izen!) Kerestem lelked s tôlem egyre bujtál, öreg Tiborc, te egyetlen hű bojtár, ki méltó Isten-kardja' lelni. Nézd: békén -- mint te hajdan -- olyan békén lesem már, mi jön minden cécók végén, s vén titkodnak ki mer felelni. Kérdô arcod vérembe' kisért egyre: Ki látott téged? Ki hitt szent seregbe? Elvesztett lelkedért perelni ki fog? S ha minden volt rajzásnak vége: (lélek a nép!) -- az elásott helyébe ki ád újlelkű új fajt? ... Békén, Tiborc, békén ki tűr, ha eltűnsz? Ôs fák alatt kitôl gyúl újra szent tűz? Ki oktat vinni búnkat hívôn, tűrôn, mint ,,cruciger'', s pehelynyi hunyászság nélkül sorsunk átölelni...? Harangod békét, egyre békét kongat, öreg, tűrô paraszti lelkek fognak, kik rebbenéstelen tudtak veretni-verni. Oly jó dacossan sorsuk átölelni... (1941. február 24.) ======================================================================== A nándori toronyról Az ottan volt, lenn Nándor tornyain... Kavargott füst, a rác végek felöl jött sok százezernyi handzsár s ottan ôrlött Nándor tövén magyar húst Mehmed, Ibrahim... Az égen apró bárányfelhôk úsztak, Európa fojtott csöndben olvasózott: Lenn szitkozódtak véres martalócok, s a falról vér folyt, ôrhelyén Titusznak. Hej, Dugovicsok messze tűnt jó vére, ki nem tágit a posztról, bármi érje, s ki nem szab árat; hal, miként az égi bárány. Zuhantál akkor, hogy hazád szilárdul égnek meredjen! Óh ha majd a vár hull (s fajunk!), ki kapja el kihulló vére árán?! (1939. január) ======================================================================== Déli harangszó, messzi pálmák Piros köntösben jött az angyal a vértanuknak ünnepén. (Mondd, mért nem békülsz már magaddal, mondd, mért kínlódol úgy, szegény?) Piros köntöse nem a vérnek, -- az égi diadalnak szólt! Szomoruság bűnébôl térj meg: figyeld a messzi harangszót. Nándor tövén akik elestek, a rabnak hurcolt milliók, pogány iga gyalázta testek, évszázas néma légiók: egy vértanunép körmenetje vonul! s már szól a csengetyű... Most térdre kell hullnunk remegve! Titok jön, égi méretü... A piros angyal harsonája áldásra intonál-e most? vagy füstölôk nehéz párája még rejti a csodálatost? A Duna-völgyén mostan Ô jár. Fehér ruhája úgy lebeg, mint egykoron Betezda-tónál s a Boldogság-hegye felett. (,,Kik üldözést szenvednek, sírnak, ti rágalmaktól görnyedôk, ti boldogok! tinéktek nyílnak piros rózsák az Úr elôtt!) A hangja tiltva, mégis zúgnak igazsági, s Ô jár, Ô úr a lelkeken, kik összebújnak, ,,míg a Gonoszság átvonul''... Pirosban mondtam szentmisét ma, s rájuk gondoltam szüntelen: kis népembôl a maradékra, ki elhull most tul tengeren... S most Angelusz szól: messzi, árván, a régi hôsök szép jele... Szellô borzong a királypálmán, mint kínlódó mell kételye... Tán sírtam volna. Ámde szólt, szólt az Angelusz, a messzi jel: és látást láttam: a vérpadra hurcolt mártirsereg hogy' énekel... (Kalifornia, 1951.) ======================================================================== Egy régi harci roham idézése Kapisztrán Szent János Zászlót emelt a Barát: egy keresztet... Vonaglik Végvidék; Európa reszket, az Antikrisztus végidôket készít, s lesi a Föld a Négy Lovasok ügetésit. Ô zászlót emelt. S hol szava fölhangzott, tódultak hozzá csimbókos parasztok. Lángolva ontott furcsa szent igéket, nem értik, mit mond s mégis égetôn igézett... ,,Ô mondta!'' S kasza karddá nô, a csépbôl lesz buzogány! s az elesett pórnépbôl Krisztus lovagja, ,,Két János hadába''...[101] Mert zászlót ôk emeltek! Ki maradhat hátra? Gátját-tört Tisza: zúdul a szegénység! Ott leng a barna csuha! Éhes vércsék: visongnak janicsárok harci lázba'; száz ágyu szörnyeteg Nándort tövében rázza. Titánok egykor hegyeket dobálón így dúltak égen, mint Sátán e váron: ki körmét vájja Hunnia testébe, Krisztus testébe, Rómát, Párizst, eget tépve... Zúdulj elébe, néma magyar jobbágy! Husoddal tömjed: átszakadt pokol-gát: Ott hol keresztet égre tart Kapisztrán, vesd lábad meg a végsô, véres Sziklán!... ,,Eddig s tovább nem!'' -- vágd a Sátán-arcba! Úr-Krisztusért most vess be mindent harcba! Kapisztrán száll, száll ott elôtted sodrón. S most -- megtorlad pokol, e szétdúlt üszkös ormon.... * Kit Ég pihenni hívott diadalmán: te hôsi János,[102] Erdély kripta-alján, s Te Szent János, egy dúlt szerémi síron: -- hogy' alhattok?! Hisz újra síp, a harci, vijjong! Ébredj, Barát! csapzott vén kereszted emeld! Nem látod? Föld rohamtól reszket! Nem látod? Jobbágy néped bús utódja hogy hull el! Sátán, jaj, hogy eltapodja! Sikoltson égig Jézus-kiáltásod! Nézd: Nyugat alszik most is... Senki másod most sincs, Kapisztrán, csak jobbágyok népe, s csak Jézus, Jézus! Ôt emeld elébe!... Magasra tartsd! Hogy tízmillió lássa! Aztán zendüljön szent Neve hívása... És zúdul újra, lelken-testen átzúg, mint gátszakadás, az ô áradásuk... (1964. december 21.) ======================================================================== Kapisztrán és Szerém-Ujlak Karácsonyi János történész-kanonok könyvébôl 1456. július közepén az itt lakó cseri barátok örömmel és nagy szeretettel fogadták pár napra vendégül Kapisztránói Szent Jánost. Innen indult azután a hôs szent a nándorfehérvári diadal kivívására, s azután ez év október havában teljesen elgyöngülve, halálos kórral küszködve, ide is tért vissza. Állítólag azért is hozatta magát ide, mert remélte, hogy ha itt hal meg, a szigorú ferencrendűek nem fogják a kolostort elhagyni, nem fogják az ô holttestének ôrizetét másokra bízni. Halálsejtése valóra vált. Október 21-én már megtette és írásba foglaltatta rendelkezését a nála lévô könyvekrôl, s két napra rá, 1456. október 23-án itt adta vissza nemes lelkét Teremtôjének. Kapisztrán Szent János testét nagy tisztelôje, Ujlaky Miklós, a kolostori egyház Szt. Katalin kápolnájában illendô módon temettette el. 3--4 napig a holttest nyitott koporsóban feküdt, hogy messze földrôl összejött tisztelôi mégegyszer láthassák. A szentnek arca vidám, mosolygó volt, keze mozgatható, hajlékony maradt. Azután a kápolnában lezárták a díszes, csukott fakoporsót, azt öt lánccal átkötözve megerôsítették, megpecsételték és a padozaton elhelyezték. Azon szoba fölé, amelyben meghalt, e verseket vésték be: Hic obit ille sacer celsá virtute Joannes Sede Capistrani toto celeberrimus orbe Mille quadringentis et sex centum medioque (?) Lux dum Octobris trina vigesima fulsit. Magyarul hozzáadva Karácsonyi szövegéhez, amely maga kérdôjelezi meg a kissé értelmetlenné romlott 3. sort: Itt halt meg, ragyogón sok erénnyel a Szent, az a János. Tette Kapisztrán szót hiressé szerte világon! Négyszáz ötvenhat, ezeren, Mindszent hava husz meg Három volt: Kialudt fénye... Ragyog odafönn! A kápolnában pedig e feliratot helyezték sírja fölé: Hic tumulus servat praeclara laude Joannem, Gente Capistrana, fidei defensor et auctor, Ecclesiae tutor, Christi tuba, tum ordinis ardens Fautor, in orbe decus, tum veri cultor et aequi Et vitae species, doctrinae maximus index Laudibus innumeris jam possidet astra beatus. Iste caduca sacer obit mutans, aeternaque mercans, Cruci assignatus, Crucifixo jam associatus. Magyarul, az utolsó két nem-egészen hexameteres rímes sort, rímes hexameterrel fordítva: Ôrzi e síremlék itt szerte-dicsô Jánost, -- csak a testét! Véde hitet, s gyarapíta; Kapisztrán-nemnek e sarja, Egyház támasza, Krisztusi Harsona, Rendje-ujitó, Dísze világnak e lángadozó szent, jognak, igaznak Bajnoka, Példa nekünk, szent Tannak hű Tanitója. Ôt dícsérni ki gyôzi? minek?... Már boldog az égben! Szentül meghala itt, múlókat örökre cserélve. Gyôz a kereszthadba, Keresztre-Feszült befogadja! Jámbor tisztelôi ezren meg ezren járultak sírjához és sokan-sokan meghallgatásra találtak. Maguk a szigorú ferencrendűek is annyira szerettek sírja körül összegyűlni, hogy 1465-ben, 1475-ben és 1509-ben itt tartották közgyűléseiket. Holttestét késôbb Nagyszôllôsre vitték, Istvánfy Miklós szerint. (Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. II. kötet, 176. lap) ======================================================================== Végvári küldöttség... A harangok zugtak boldog délutánba, mind zászlódiszt öltött Buda palotája, s csótáros méneken víg lovasok jöttek, Vizi-Kapun át a Várba dübörögtek. Kard-sisakon táncolt júliusi napfény, s utcára kitódult, sirván és nevetvén, Buda minden népe, gyerek, asszony, vének. Óh tudta jól mind-mind, mit is hirdetnének a kongó harangok, zászlók, lovak, kürtök, s a tépett vig hôsök, akiket Ô küldött: végvárak vitéze, Boldogasszony Hôse,[103] Omló Magyar Bástya vállon-viselôje... Lebegett a Holló zászlón, csapat-élen, s kocogtak katonák fáradt-vig kevélyen. Arcuk uti porát verejték öntözte, nem egynek a feje, karja bekötözve... És jöttek, csak jöttek. Királyi heroldok s harsonások között, csapzott, véres, boldog magyar hôsök jöttek, János vajda népe, kiket elnyütt-rongyolt Száva végvidéke, fizetetlen zsoldu szegénylegény hôsök... S ott kocogtak köztük örök ismerôsök: font üstökű jobbágy, temesközi pórnép. Kivert kasza és csép oldalukon lóg még, de a kezük mást hord: azt magasba tartják: félelmes vad diszek, lófark, tarka szandsák,[104] S egy-egy bibor standár, furcsa diszbetükkel. Ki van irva rájuk, jóslat, átok, bűvjel? Mily démoni rontás békés keresztényre? (Ott egy vörös rongyon mintha pokol égne!) S a boncsok,[105] a szandsák, zöld prófétazászló, arannyal, ezüsttel, selyemmel cifrázó, lóg tépett-porosan görcsös parasztkézben (leláncolt dúvadak, kitörésre készen). Kik értenek irást, a pogányt, olvassák: ,,Bécs''... ,,Velence''... ,,Frankföld''... ,,Róma-földi szandsák ,,Katalánföld'', ,,Burgund'', ,,Antverpa'' és ,,London'' S kocognak jobbágyok csontos mokánylovon... Kezükben a vészjel, pokoli jósjelvény, konyulva, letörve, foszlottan és ferdén... Most fordul a csapat Szent Háromság-térre. Csapong a keszkenôk ujjongó fehére, S a hószin galambok százait sodorják, körülrepesvén a Boldogasszony tornyát... Harangszó és napfény és az éljen harsog... ...S most leszállnak halkan porlepett lovasok. Most süveget vonnak. Benn a templomhüsön a szines kövön csak csizmalépésük csöng. A fôoltár felé lassan felhúzódnak, s most: zudul a kórus, falat ráz a szózat: ,,Téged Isten dicsérünk, Téged Urnak ismérünk...'' A boncsok, a lófark, veresrongyok hullanak, Ki gyôzelmet adott: elébe az Úrnak... Térdük görbül, hajlik dacos magyar válluk: Boldogasszony karján Jézus mosolyg rájuk. A Szüz és a Gyermek meleg szemmel nézi, míg szembe-merednek a Szent Név vitézi. Néma fogadalmuk sziklamellbe vésik: hogy harc és harc leszen, sose békülésig, holtukig-holtáig pokol-pogány ellen, minden mezôn, síkon, Budán és Egerben, Dunánál és Donnál, utcán, hegyen, bástyán, mig porba nem omlik Jézus-ölô sátán... Hű magyar szemekkel a Madonnát nézik s tán látnak Mohácsig, trianoni vészig... Fönn zúg-zeng az ének, búgnak a harangok... Átvette Óbuda, Pest átvette hangjok... Már zúgnak kinn Vácnál, Esztergomban kongnak, tornyai zengnek már Kolozsvár-Pozsonynak... ...Bécs is már, Varsó is csengô hála-jelt húz, ...Rómában, Párisban zeng az uj Angelusz. S valahol Nap felszáll ég zenitformára, köszönve, könyörgôn harang szól imára: hogy Isten segitse jó katona harcát, hogy jöjjön el végre a Béke, az Ország. Kongnak, zúgnak, zengnek Hunyadi-harangok, s valahol remegnek ôsi magyar hantok: Nándornál, Pozsonynál, Brassó-végkapunál a vén fogadalom harsog, sír, orgonál, hogy harc és harc leszen, sose békülésig, a vég-gyôzelemig vagy vég-kidülésig. a Jézusi névért, igaz igazságért, szegények, megverték magyar igazáért... (1956. június 8.) ======================================================================== A haldokló Hunyadi szavai (versbe szedve) Életem egy nagy készület egyre, fogadni Barátom, Ôt, ki az én nagy Uram trónja elé ma vezet. ======================================================================== Hunyadi János gyulafehérvári sírfelirata +1456. augusztus 11. Nándorfehérvár mellett, a nagy gyôztes harca után 20 nappal, az ott szerzett betegségben! NB. holta helye a nándori vár túlpartja, magyar oldala: Zimony volt! Joannes jacet hic, Turcorum ille horror in armis, Ille, gubernatae gloria Pannoniae! Huniadum creat hunc; Comitem Bistritia sumit. Nandoris Alba rapit, nunc tenet Alba Julae. János apánk pihen itt, törököknek réme a harcon, s Kormányzó tisztjén Pannoniánk öröme. Szülte Hunyad, Besztercénk fôuri sort, Gyula sirt ad... Kétszeri hószin[106] a vég: Nándori hôsi halott! ======================================================================== Boldog Temesvári Pelbárt Született 1430--40 közt Temesvárt, meghalt 1504-ben Budán. Ünnepe május 27. Híres magyar ferences hitszónok, szentéletű, bátran szókimondó igehirdetô. Művei, a könyvnyomtatás elsô termékei közt, egész Európában elterjedtek, a magyar szenteknek is dicsôségét hirdetve. Harangok zúgnak Buda ôsi várán; Szent Magdolnának vén egyháza kongat.[107] Pelbárt testvér, az ,,Oroszlán és Bárány'', lelkekre ontja égô magyar szónkat. Siess beférni, zsúfolódni, testvér, mert szentet látsz, mert Igét hirdet léte. Ferenc jelent meg újra a Temesnél, bár zordabb, magyar ércdarabba vésve. Bárányszelíd, ha ,,Pelbárt'', aki szólal; aszkéta-arcán tűzszeme melenget. ,,Jézust'' ha mond, meggyújt a puszta szóval. Ôs nyelvünk tôle tanul égi rendet. S ha ,,Istenért áll''[108] zúg oroszlán hangja: Uraknak dölyfét, céda rossz példáját, s király-udvart is bátran megtámadja; s mert lángot ont, még megégeti száját... Figyeld, hogy dörgi: ,,Szentkoronás fôvel megszentelt szív, istváni példa járjon! Mint fönti Nap süt, jó vetés úgy nô fel; de kéjvágy és gôg dúl a palotákon...'' ,,Olasz ha minta, mért nem a javából? Nézd Páduát, szent Sénát,[109] hôs Asszízit! Lelket keress, ha bölcs vagy s bölcsen jámbor; ne mérget, hanem Jézus édes izit...'' ,,Ne átok légy, de áldás a fajodra!'' -- kiált és karja rámered... Jaj, nézzed: kihez szólt? Ott ül, magába hajolva, Mátyás maga, mint zord, hatalmas Végzet. S ô fordít most szót Jézusra, keresztre. Könnyek lefutnak annyi arcon. Mátyás megrendül, arcát mélyebbre eresztve... S már végzi Pelbárt, száll a búcsú-áldás. Sekrestyén torpan lába-gyökerezve: Királya vár rá... Vetné tán bilincsbe? Óh nem, csak térdre hogy elôtte esne, s meggyónjék, esdvén: jótanáccsal intse. Leültek... ,,Pelbárt, én is intlek, kérlek, új mesterségre, nyomtatásra adjad beszédidet. Így háztól-házig érnek; mert nem gyilkost, de éltetô szent angyalt, -- tudod, Egyiptom földjit aki járta, -- küld útra sajtó, hogyha Jézust hirdet. Ám sötét angyal, öldöklô kard, dárda minden betűje, hogyha mérget hintett...'' Mátyás és Pelbárt békecsókkal vált el... Az ment, mert várta birodalma gondja; de térdelt oltár mécséhez a fráter, hogy hálakönnyét Jézus elé ontsa. Óh Boldog Pelbárt, elsô magyar írónk, ki nyomtatott betűvel gyôz világot, vigyázz ott fenn és ápolj drága lángot: Magyar Betűt, az igazságra hívót. Hogy fény legyen sötétre, borongósra; a fagyba lelkek jó melegjét ontsa; ne pusztítson, de égi-földi otthon tüzén, mint Te, az Igéért lobogjon... (1965. január 19.) ======================================================================== Végek dicséreti A roncsokért is végig harcoló Balassi Bálint emlékére Mi lehet magyarok, ha minden kavarog, jobb dolog a végeknél? Ha szivre méreg ül, végekbe menekül, aki tudja, minek él. Ami még kis érték, odamentve védték hajdan is, ha jött a tél. A pusztulás midôn népeket kerítôn gôggel áll a szent helyen, (ki olvassa, értse!): akkor szüzek mécse bomló kortól ment legyen. S kik különvonulnak, tán meglátják új nap hajnalát a végeken. Oh végbelieknek, nem-csüggetegeknek áldott, vidám serege! Vagdalkozva mennek a reménytelennek s nem töprengnek, virrad-e? vetnek évrôl-évre s nem lapulnak félve, bárha pogány arat le. Véresen, sebesen holtuk hitet teszen: hulló vér az egyigaz. Csak a halál: hűség -- s bár máskép hirdessék -- omló vér! nincs más vigasz! Ha holt magyar lelken élô tűz még serken: áldassék! a vérük az! Mindenek omoltán, -- mint Trójának romján ama régi Eneás, -- mentve ôsi kincsed (bár talán több nincs meg, pár törött kard, semmi más): végekbe vesd lábad, lehet: tavasz támad, vagy -- ,,szólitlan meghalás''. Ma, térülô kedvvel, mikor a szó-fegyver már hitetni sem elég, titeket idézlek, vérig-hü vitézek: az a vig dac él-e még? S nézlek régi módra: féltôn, elfogódva Végek, végsô menedék! (1936. május) ======================================================================== Kettôs hôseposz -- két véres század vértanúiról I. Jaj testvér! Vers lesz ez? Véres litánia? A szenteké, kiket úgy elfeledtünk hogy szégyenébe sírna más nép más fia!... E lista sírjon! Nevek! Rossz-helyettünk! Mert értünk haltak, hogy mi éljünk magyarul s mint Krisztus népe... Azt hitték, ha példát vagy bátorítást küldtek, majd jövô tanul... S mi -- azt se tudjuk, bús fajunk mit élt át! S kinek soroljam?! Ki hallgat még itt piarc utolsó igricére? ,,Hôs'' kinek kell? E vak regôs -- napfény felé szegülve arc -- magának búg Lélek-hívó énekkel. Ím ô emlékszik. Vériben száz éveket égô emlékül hordoz roskadozva -- lángokba álló ôsi Esztergomra, hol kányaarcú Szultán gyilka vérengzett. Vakult szem látja Baranyában Bajcsot,[110] hol tíz szent pálos kápolnába' várja, míg éhes karddal janicsár berajzott s meleg vér hull a veszendô oltárra. Ha egy kiáltja: ,,Prófétám Mohammed!'' vagy ,,Allah akbár'' -- kap ,,dervis'' kegyelmet... De mind: keresztként kitárt karral várta, hogy Krisztusához küldje szablya, dárda... Soroljunk krónikát Domonkos vagy Özséb, Ferenc hű csapatáról, véres százainkról? Kámzsás had, este most, kísértôn megjelensz bölcs-profán Jelen mindhiába titkol! Gályák úsznak délnek: Népünkön török irtása De elôbb gályák ezreit sirassam el! 150 évig úsztak-úsztak délnek! Panasz sikoltott, zengett rajtuk ének, szent himnuszok, zsoltár... vagy zihált csak a mell. Ne mondd: ,,nem vértanúk'' ôk; hogy ,,csak áldozat''... Ki turbánt föltesz, Prófétát magasztal: él békén, tölti Áfium ,,malaszttal'', mint bosnyák Balkánt, ki turbánt hozat[111]... Rác ,,pátriárka'': véd Bizáncbul -- Szultán! hódolj és hódíts: Budáig zúdulván[112]! Szent magyar jobbágy! Oh, te sarat állsz... (Nem hódolsz: hullasz. -- Gyôz Balkán s a rác.) Az Éghez s becsülethez híven mindig Mit tudsz dogmáról? -- csak szülôföld, s mint ,,hit'': ,,Jézus'': füledbe még Kapisztrán zengett. A szívben: Isten, Máriád s a szentek! ,,Rôt Csillagot a sarlós Holddal, lófarkat, kitűzhetnéd, jó népem?'' -- s pogány düh elhallgat... ,,Hidd bent hited! -- Légy kívül hű cseléd!'' (Sárkány is tiszteli Vadállat küljegyét[113]...) Százból ha egy akad, ki Balkán-példán ,,épülve mentené a menthetôket''. Egy ország: puszta lett és temetôkert s kétharmadunk elhullt-veszett a prédán... Budán, szultán barátja, János bús királyunk[114] egy vontatott sirámot hall a palotán: ,,Milyen nagy temetés? -- Kit kísér ily halál-út?'' -- ,,Sok száz rabot a török!!''... Lett ô halovány... Ablakból lesi: úsznak hosszan gályák; vonyító jajgató dal fojtja bábkirályát! félfához dűl, orcái könnyben áznak... ...Egy jelenet csak... Idézhetsz még százat! S mint Bajcsi Barát, az a pálos szent csapat, -- nem Mohamedet hív népem, csak ,,Jézus Úr'' zeng harcon, sír a gályán, kalapács alatt a ,,rabpiarcon''... (S Érte hiába búsul?!) * ...Kisázsiát Pozsonyi Polgár[115] jár mezôkben, hall mindenütt magyar szót, rabi ajkakrul! Miként Mohi után is; tízezrek Nagy Falon túl! (Jaj Rabok Rabja! láncaidtól merre szöktem!) Magyar vértanúk, kikrôl Róma s népünk mitse tud! S ti ,,hôsök föld alatt rejtôzô csontjai kik nyugton nem hagyátok''[116] hajdani nagy hôst sem! Hű csontok, kikkel szórva minden út. -- Budától Sztambulig! S azon túl, Nílusig tán[117]! Magyar csontok! felróva álltok-é az égi listán? Kiálttok sok százezernyi Ábel-vér: ,,Igazságot! Irgalmat!!'' -- végre Istennél?! * ...Mondá azonnap (kezdetén!) püspök Ferenc[118]: ,,Pápának írjunk''! ,,Augusztus Huszonkilenc!'' könyvébe rója: ,,26 ezernyi mártír''. (-- S azóta is csak ír népünk, száz új listát ír!!...) Jut-é s hová a véres névsor? (Égbe szánva -- míg ,,bételik a szolgatársak, halniszántak száma[119]! Behódolt: terpeszkedhet!... Hôs miért folyatta vérét? Széttépett szűz, tiport öreg s gyermek: tudod mér' élt? (...Míg bételik nem földi választottak száma...) Egyházon jatagán[120] dúl A kármelita Antal[121] testvért ismered? Magyar volt! Vértanú! s még elég új sereg: Ozmántól égbe küldött szentek eleje! Kövezve, feje zúzva, kitépve szíve s veleje! Óh, ne rémülj meg! követik hosszú századok[122] s a névtelen paraszt elhullók: ,,lázadók''! Nem Dózsa-névnek, csak Jézusnak átadott köntösük Bárány-vérbe mosva mint ragyog! ...Csak szórt nevek, följegyzett kikapott nehány[123]... Egy másik Antal, pálos, Várad-Kápolnán: Négy társával hull török jatagán alá. Még nincs Mohács, de szerte hôst gyűjt már halál. Hal Remetén: ,,Özséb a Remete'' huszonnégy híve[124] török kardélre hányva -- s hívén híve, hogy nem hiába! (Hallod, mai testvér? Rokon velük! hát bennünk nem repes vér?) Mohácsig hány más? Aztán jön: Mohács, a Kiszabott! és végig arat: Erdély húsz ferencest adott[125], és három évre rá újabb szent tizenegyet[126], 32-ben tizenketten ,,átsietnek''[127] -- a Bárányhoz! Hát elhiszed még szólamot: ,,világias'' volt, ,,félpogány'' a magyar Egyház?! Amelybôl Szent-Lôrincen több mint egy negyedszáz[128], csak Mohács évén Jézusához áramlott! Budán ferences hét[129] és Pesten öt,[130] ,,átköltözött'': Eszéky, Pesty, mások, kard és vér között, Esztergom küldi Vásárhelyi Bernátot, más kettôt... Kard úton érte Bernát öccsét, András költôt[131]. ...Hogy ne csak szented, -- vértanúd is hadd legyen, vak igric, magyar költô: örvendj ily kegyen! Boldog Csanádi Albert ,,boldog békekorba''[132]... babért csak, András mártírpálmáját is hordja. Már mondtam bajcsi tizennégyet... Patacs-iregit[133], versengôt számban (14) égbe átsegít a moszlim... S hogy' lehet, e Rendnek annyi jut, hogy brazilokhoz is küld tizenkét vértanút[134]?! Ám nincs tovább! Remete[135] ,,megszűnt'' végleg! Leöl tucatnyi maradék hôst, és föléget mindent a ,,tar''... Alföld, Dunántúl: nagy ugar! Alig lézeng tizedre fogva hivô és magyar[136]... (Csáktornyán már az ,,új hit'' ölte Simon perjelt a századvégén... Holocaustum ,,mára'' megtelt...), * Dunántúl, Alföld, Erdély: téli tarló; aratta Hit-uszító, Félhold-sarló. Ha földbe mag bújt, öntözést várt, újat: a Század fordul... Vérárak újulnak... II. Ezerhatszázak: Rómának új hit avatta vértanúi És mártírhad új légiókban indul: magyar magyart öl, saját kardjainktul atyánkfiától küldve, új had árad, az égi Bárány új zengôket várhat. Óh, testvér, testvér! nehogy megneheztelj, egy rómás igric jön most más kereszttel! A tieidrôl történelmet írtak[137], övéit rejti elsárgult papírlap... Tiszteljük gályák hatvan rabját, prédikátort, ki ahogy Jézust érti, halni kész hitért! Sajnáljuk véres dúlt-eszűt: korlátolt ököllel -- hiszi -- lélekmélyig ért... Csak elôbb jó száz év fordítva dúlt ám magyarnak magyar volt a ,,szpáhi'', ,,szultán'': Rómás ,,bálványzót'' két kaszás aratta s kopár a föld, de szent csontok alatta... ...Óh, annyi gálya, s mennyi rabok, mennyi láncok zörögtek, nyögtek át két vérzô századon! Hogy ,,semmibôl'' a holt hit kivirágzott! Nem nagyúr[138], szónok, kard, nem íráshalom -- az ôs ok: Sanguis Martyrum volt! Jól fakadt! Tarolt pápista parlag rejtett magvakat! ,,Elpuhult'' kanonok, pap százával lett mártír, ,,világias'' barátnép rohant másvilágra, önként, vak-hôsen, csak Krisztusát látva! (...Hogy' elfeledte, ki ma ,,krónikát ír...) Egy Barát Márton messzi német városon vén drámahôssel sírja: ,,Nem, nem ezt akartam!''[139] Mert nem hittem kényúri véres kardban, a Hit fölött akármi kézben vagdosson... Arat a hajdúszablya: hituszítás Kolozsvár, Farkas utca, Boldizsár atya[140]! Mikola Boldizsár!... Kelyhéhez vére árada! Miséje közben tört a szentegyházba ,,bálványdúló'' had -- s oltár: ô vérén is áza. Átdöfött teste a szent Testre hullik, E vér fölött hirdet igét ma ,,új hit''. Lesz áldás, ugye, mint új Ábel vére, mely testvérekért kiált föl az égre[141]. Beregszász minden domonkos barátját[142] egyszerre végzik ki s halomra hányják, alig-fehér, mert vérázott csuhákba -- hisz' ,,Nagy Meretrix'' Rómát mind csudálta... Ferenc csuhásait már halni küldték ottan[143]: elôre mentek zengô csapatokban... A Névtelen Ferences ,,ment át'' Egri Hôsül[144], félévre rá, hogy Egri Név[145] dicsôül! Keresztre vonva éhen-szomjan, holt-fagyottan egy hétig -- Jézust hirdet hangosan vagy holtan... -- Tapolca, századvég... bencés apátot[146] nagy úr földbe ásat, szétzúzza fôt, mert földtül is az ,,Máriát'' kiált csak... Erdély, 1550--1600 közt ,,megtisztul'' ,,Szabad Hit!'' Tordán -- György barát már meghirdette[147]: ,,Lélek szabad, hite-követni! De ne ,,térítsen'', s erôltesse; ,,Szabad Hit'' Torda elve! Szent nagy... Ámde mielôtt törvénnyé lesz, akadnak itt-ott holmi teendôk... Köznép csuhása, meg nem térô -- ,,elbocsátva'' nyomba! S Várad sok kanonokja jut a bástyafokra. Egyetlen kényes nagy pap sem szól: ,,Újhitű leszek[148]!'' Taszítják mélybe hát mindnyáját ôrjöngô kezek. Jaj, századvégi Erdélyt vér elönti! Bécsbôl Básta, Keletrôl Mózes (,,Egy az Isten!'' -- kardjával kiáltja). Féléves fejedelmet, Délrôl Mihály vajda játszik. (S lopott ,,fél'', agyban ,,két és félezret'' burjánzik!)[149] Önnépe kerget, szabadul egy kerge bíborostól[150]! (Hol trón kell néki, hol nász, hol szerény kolostor.) Gyászt zúdít végül tündér kis Erdélyre Nos -- bűnbakul pápista jut kardélre! Árjános[151] Mózes Csíksomlyóban ,,tisztogat''. ,,Szappanja'' szablya. Vérrel ,,mos'' barátokat. Jó Váradi Jánossal sok más rendi társa Csíkból kikél, hogy Jézust, s Boldogasszonyt lássa... A másik János frátert[152] -- szomorú, de tény ez! -- szülôi nyakazzák le, hűséges hitéhez! ,,Tulajdon szakadár szülôi'' -- évkönyvem szerint... Nem ,,új'' de óhitű, ki dühöng s mennybe fölsegít! Iglódi István Kálvintól Rómához állott, sôt: minorita lett! S torkon döfött, szétvágott roncs-mártír. Két korábbi társa hitben érzik, hogy ,,Józsuék'', s ezt várja tôlük Isten[153]... Bôsz hajdúk Kassán gyôznek. Tud róluk mindenki, Kassának három mártírját[154] mind Egyház ünnepli. (Bôsz hadnak hármuk köszönjük és adnak ôk is hálát! Nem egy a hadból épp ezért ím Róma mellé áll át...) De még elôbb vitéz ,,önálló vállalatba'' (Ne tudja Gábor úr!) Jászót meglátogatta. Ott egri káptalannak zsúfolt menekültjeit Gyakorlatképp a kardjuk élén fölvetik... S hogy Gábor úr békít, fedd, jóvátételt ígér: -- nem hoz ki ,,sírból'' negyven éltet, a Hármat szennyes ,,sírból'' még kihantolák Fejét vakarta hajdú; s viselt el korholást... ,,Fel-Magyarország'': Királyi Magyarhon, 1650--1700 Új fölkelés! Pálos Balogh Ferenc[155] Apponynál -- erdélyi ,,protestáns vér'' térítô úton jár... Elfogják, mindent nyíltan vall és éltivel fizet. Hit új plántája ,,szomjas'', áhít vért az, nem vizet... Hatvan után bús hont új láng, új dühök dúlják.[156] A ,,Három Lovas'' száguld, törnek mélybôl fúriák... Magyar s olasz minoriták ,,beszentelik'' Felföldet: Lestár megfojtva, Teôry hull kútba, Kampánt, Bónist megöltek.[157] Zord szómat nézd el! Grábja Antalt[158]: vasfűrész szel koncokká! ,,Angyala begyűjtse, ha fönn egész kell!'' Egy Schulcz Ferenc[159] Hungarus, Sárosba menet Eperjest sosem ért, csak vérúton mennyet... Burkhárd Szent-Györgynél, Angyelus, más három: Rád[160] földjén hal, szent edényt védôn: négy hôst kap Nógrád! Ôbennük nem volt ,,politika'' semmi... Csak Istennel társultak... ,,Pártot vallj!'' -- Felelsz, s az halni rendel... Csepellény György[161] a pálos mint apostol lángol: Félország: Trencsén, Heves, Zemplén gyúl szavából. Újjászületnek, mint Krisztus-vivô Pál fiai[162] Jaj, György atya, sok ez rováson! ,,El kell némítani!'' Merénylet itt-ott... Míg Egernél leshad ér sikert (Mert óvta nép! Elejtni, kell egy Gecsemáni kert...) Magános úton (ima közben?) törtek rája... S kik várták: másnap sírva lelték; teste összevágva. Sokan kísérték? Kevés merte? -- zárdához Újhelybe: (Dúl szerte harc: polgár-, hit-, pártharc, hol ô járna-kelne...) Kisoltár-zúg rejt sírkövet; a pálos, majd kegyes rend vigyázta: ,,Mártírtest!'' (S majdan oltári szent??) Hogy élj emlékbül -- vád, s panaszok nélkül! Ha ostromoljuk Istent érte: Szentért tesz csodát! Olvasd e hosszú listát értve! Ég gyújt még csillagát! Érdemled, szétszórt nép? hogy bár a nevük megtanuld! Közöny utáltabb ott fenn, mint ölni vértanút! Ki ölte, vad hitével hitte, jót tesz: ,,Eretnek, pogány, hitrontót'' nagy Mózes, a választott nép ,,Isten szent nevében'' irthat, hogy gonoszságból, szennybôl ne maradjon írmag! ,,Szolgálatot vél tenni Istenének'' sok hitharcos. (No van, ki birtokot nyer; kit vén bosszú mardos múlt sértés, mellôzés vagy tiszta törtetéssel gôg... De mivel mentesz vállvonót, fitymálva elmenôt?!) Nem védek gyilkost, de dühödt hajdút értek. Tán űzte földjirôl, s a zsoldos kéjenc, elfecsérltek: hitét, szűzlányát! Hontalan bitang! S mint férgek, vakultan ott vág vissza, ahol éppen érhet. ,,Mind ki okozta?!'' -- ,,Róma hát, s csuhásnép! Az ,,urak, császár!'' (S itt nem sokat hibáznék!) ,,Már vesszen minden, én is végleg tönkre vesztem! Dühöm az Égre, Földre, Poklokig eresztem!'' A cinikus! A gúnymosoly! ,,Nem-érdekem!'' S ,,mit-bánom!'' E sátán-önzés árad-dúl ,,nagy-szent modern világon. ,,Csak nekem menjen!'' Ez a fô-bitang, sötétlô! Gyűlölni ezt szabad; kell is tán! S tenger belôlük, ölnyi! Sok ezer ölnyi korhadt tüzifa: gyümölcstelen! Vagy itt kap lángra, mint a hôsök... Vagy ég -- odalenn... Ne bántsd a fanatikus ,,ósdit'', aki hitt! Sirasd, kit nem hit: kába hitközöny vakít! Ez ,,vakhitű'' valóban. Hitdühödt csak sanda: üt másfelé egy más ügyet, ,,bálványt'' bazsalva... (Higgy vaksinak!) Nincs szeme vaknak fényre! Tehetne róla? Nem!... De van, ki féltve Kényelmet, rangot, kéjt -- ,,süket'' (megjátssza) s ,,vak''! Ha Igazság hív, sürget -- s ragyog mint a Nap... -- Kitérô volt: pihenni! Modern fölényes úrnak, kit nem izgat már semmi (Hajh, csak zsebéhez nyúljak!) -- ,,Manapság!'' -- liheg. S ,,Holnap'' fültövön-orrba csapja! Semmit se hisz; de bárkinek legest, ha mondja lapja![163] -- ,,Írás beszél'' -- vakul hiszi, ha emberé az írás... Az Égi Könyv, apostolé? Hja ,,manapság''... S ,,vitás''... Ôk: haltak. S tudták, mért. Igazság az, min halni tudsz! Halálba küldesz, Hit! A Bárd alatt, kétely, csitulsz! A Kegyelem jött, szólít... Nem a Bánfi-féle[164] késô, nem földi úrtól, s Égbe hív, oly biztos hanggal! És ô: a Mártír mélyet bólint: ,,Igen!'' Teljesül a Jó Hír! Így mentek s mennek ma is át... Rossz korra drága gyógyír... Özséb, Ferencnek fiai, Domonkos, Ignác népe! ,,Új teológ'' rég ósdi már; s ôk rendjük büszkesége! Szűzek védelmén Püspök[165] hal, mint Krisztus kitárt karral, gépfegyver mellén végigszánt... S a Nagypénteki Angyal, mint lándzsadöfte Szívbôl -- vért kehelybe fog, a Grálba... S egy börtönben orvul veszejtett Szaléz[166] egy véres pálma! Gyónószék vértanúi közt ott lész te is, sok százzal! Az üldözô kor: áldozó! Ujjong, újul és szárnyal... -- Vak igric, állj! Te látnokul keversz jövendôt, múltat! Ôk nem gépfegyver, ôk csak kard s dorong kegyébôl hulltak... III. Kuruckor, 1670--1711: Dúl Thököly, dúl rác a pestis... S a légió ,,144 ezerje''[167] fölvonultak, a választott szám még telik... S ,,telik'' listádon is! Szent pálosok! Ne zárjatok még égô fényes múltat, Thököly dölyfe, rossz kuruc, rácok, bôsz Kollonits: -- jaj mennyi bajt áraszta rád -- vért-nyomort, szent hazánk! Ötödmagával Török Márton[168] -- mind pálosok -- menének Boldogkôrôl, hogy Kassának az Igét hirdetnék meg. Erdôbôl had kitör: ,,Csuhások! Állj!'' -- Áld öt kéz, holtra szánt, puskák ropognak választ... Varjak gyűlnek: megszoktak ily hívást. Hit-, testvér-, pártharc dúl; s e bú: öröme soknak! (Hollók, dúlók és markotány... s loboncos farkasoknak...) Jó ,,Kosztolányi Szvetenay Miklós''[169] nyűtt kámzsája alatt a szív nemes, nemcsak ,,vér''. Nyűtt népinek kápsálva[170] ápol, tanít és együtt sír. -- Elég, hogy foglyul ejtsék! Kiagyalt kínok, korbács, tűz: ,,No állja még a szentség?!'' Sok hétig állta, nyúzás, fog, köröm: mi ment rá? -- Élte! Hogy elfolyt mind a hű vére... S más Hadak jöttek érte! -- A Jézus zászlaja alatt vitézlô hôsi holtak[171] között Nagyszombat, Kassa fényei csillognak. Pihennek ott, hol díszük, Pázmány: -- haltak szerte-széjjel, ahol az ordas rájuk tört: szószéken, úton, éjjel. -- Almásnál Herédi Tamás[172] -- Brezován önt ki vért Végh Miklós páter Jézusa hitéért s Neviért. Spéráth Tamásban[173] Kegyesrend Tisztelendôt tisztel: Térít, vitáz, lelket-nyomort ment tűzzel, hittel. Majd Breznó, börtön. Ronccsá kínzott: ,,Hát vigyék!'' S elsorvad, éltit adva át kínzói lelki üdviért. Kuruc, hithirdetésen kapta Palugyay Györgyöt[174], ki azonhelyt e bűniért hű vérivel bűnhôdött. Korbéli István épp akkor, épp úgy veszett, s épp azon Névért két hôs együtt érkezett... Esztergom tizenhat papját Thökölyék avatják az Égbe. Bécsnek ostroma elôtt soruk követte öt, Konaczky, Bohus, Csermely, Hankai, Dobis[175]; ütött torkon, szíven kard; fröccsent piros vér, s öt szent suhant át! Az egyre tárt Kapun ,,petrinust''[176] Péter várta ,,oldón'': ha mit ki vétett, Bárány vére mosta fehérre folyton; patakzott bennük, s két tized föláraszt sereget tudják nevüket ott; s ha Hét Pecsét már nem rekeszt. Nemcsak ,,atyák''! Ezernyi jobbágy, roncsolt szűz, aggastyán, Rádgyújtott egyház zengô ezre! égetten, a nyakán kötéllel, vérrel, rongyos roncs, kigúnyolt, elfeledt! Vonulsz már, fölragyogsz, siratni-szép sereg... Rácok[177] A hithű Rákóczink elfojt hitdühöket: de most labancul tör Egyházra gyűlölet. Bécs rácot szabadít magyarra; ószláv rémség gát-törve irtja Baranyánk hű rómás népét... Ferenc, Ignác-rend: minden horvát s magyar pap halott! Templom-dúlás, Szentség-kiszórás áradott... Tíz mártírnév. Hány rejlik még: Pécs-, Siklós-, Gyűdbe'...? Bécs -- hallgatott! S a sok halott ment híven-,,küldve''... Pár magyar név (ti, pécsi nép: tiszteld a Hit vérig-hívét!) Szent Szűz Szodalitás[178], kit Móró páter vezet, s végig véd... (S többjük hal véle!); Borhy György ,,hit magyar szónoka''. Horváth Domonkos, Krapinay: a Ferenc-rend bajnoka... A kanonok Horváth György: magyar s pápás! ,,Döfje tôr!'' S ezt úgy hívják: ,,bűnhôdnek lázadók''. S Bécs összetör nép-egységet, hitbékét, aknázván önnön házát! Kétszáz év tűn' s fejedre dűl, ôrjöngô császár![179] Csak vértanú több! Nemzeté, vallásé... (Éltet vérük?) Vérátömlesztés, lelki kell! Síró imában kérjük! Mert fogyunk! Lelki-testi kór elsorvaszt. Akkor éltek, amikor piros vért ontani szent-nagy titkon, nem féltek. Szeretet vértanúi: rabváltók, pestishôsök A Szeretet is: hittitok. S ôk végletig szerettek. Rabváltók, pestis-ápolók (Mit számít: ,,hivô'', ,,eretnek''?!) Ezekrôl nem ,,zeng'' lista sem: sok száz háromságrendi,[180] ki önmaga megy váltságul: ,,magyar testvér! ki menti'' A Trinitás-, Mercedes-rend virágzott -- lásd -- hazánkba' Vigasztalan kor vigaszát föláldozásban látja!... Itt nincs névsor!... Itt töprengj, sírj: elmentek gályapadra! S családjához megtér egy jobbágy, egy gálya roncsolt rabja! A pestis-vértanúk[181] is némán süllyedtek gödörbe. -- Hôs nem szaval, csak tesz és hal, mit tenni kell, betöltve.[182] ,,Haszontalan ily szolga'' volt: a pálos Bessenyei Márk, Pethô István, Völcseczky... Mert a forró szent imák a szívbôl: tettre, s többre egyre: halni hajtanak... Sütô, Szörényi, Szűcsi György! (Hívjatok társakat!) Pozsonyi Kinczel piarista[183] is a pestis hôse: Dúl járvány Bécs ostromán. Ápol, nem riadoz ô se... Áld, prédikál, lesz áldozat, jár Mesterének útján, mint ,,ósdi'' pap ,,ego-önérzés'' zajról mitse tudván... Pestis, más járvány vértanúi, hosszú lista! s még nyitott, Mert köztünk járnak; halnak érte; s kik ôk, a Földnek az titok... Apácafátyol árnyaz arcot (ha Ôrá néz, fény és tűz) Mert a titok: ,,Jézus nevében''! ,,Jézus szerelme'' sürget, űz! Búcsúzó, köszönô ének Ne sajnáld ôket, kik fölmentek: ismerd, hívd, kövesd a szentet! Mióta elfogytak, halódunk! hit, nemzet, önvalónk: unt! Óh, üldözés: szent áldozás! Dehogy kívánlak vissza! Isten mentsen! ,,Hitetlen korba hôs''?! -- sírjak? nevessem?! Hitetlen ,,hôs'' a színpadon (s korunk az) Szerep megjátszás... ,,Igaz, Nagy'': csak untatsz! S mégis meg kellett ôket zengenem, tetszett, vagy sem a koldus-zöngelem... Köszönöm! Végighallgattad a véres-bús dalt, hogy kisírhatta könnyét itt hitünk, fajtánk, a rugdalt! Sok fojtó tényt, mi rég nyomott, mi szívet szurdalt, most ez a vén vak vátesz, -- hogy te se békélj --, súlyul rád tesz... (Fogyatkozó szemem világán, -- tán belül többet látva -- rímes szabad jambuspárba, három ,,könnyes'' nap komponálám. Egy kissé elhunyt jó Püspök barátom[184] eszméjét öntudatlan járom: ,,Magyar Múlt Siratót'' sugalla -- egy Évezred mártírjait a dalba... Most látom, meglett. De csak ,,harmada''...) (1987. július 24--26.) ======================================================================== Véres tercinák Kassa három hôsirôl Pongrácz Szent István S.J., Grodecz Szent Menyhért, S.J. és Körösi Szent Márk Kassán és környékén térítettek százakat vissza a katolikus hitre. 1619 szeptemberében Kassát elfoglalták a Bethlen-felkelés (1618- -1625) hajdúi, a nagy erdélyi fejedelem elôcsapatai, s ezek egy ideig szabadon dúltak. A három apostoli pap kezükre esett, s mivel hitüket bátran vallották, szörnyű kínzások után szeptember 7-én megölték ôket. A megérkezô Bethlen Gábor engedélyezi tisztes temetésüket. István és Menyhért jezsuiták, Márk esztergomi kanonok volt, mindhármuk Pázmány prímás nevelése. Pongrácz István 1582-ben az erdélyi Alvincen született, törzsökös magyar nemes családból, Grodecz Menyhért, aki 1585 körül született Teschenben, Siléziában, lengyel-német eredet, Körösi Márk az akkor magyar szlavóniai Körösváron (ma Krizevci) született 1588-ban. Pázmány neveltette ôt is, mint magyar anyanyelvűt magyar pasztorációra, ahogy Pongráczot is; viszont Grodeczet lengyel nyelvével a szlovák pasztoráció és térítés szolgálatába állította. (A Dráva szlavóniai, déli oldalán a XVI. században még nagy magyar népi tömbök éltek: a század végére, s utána a török nagyrészt kiirtotta! Márk magyar anyanyelvű, melyet bizonyít: Pázmány magyar szolgálatra szánta; Kassa vidékén magyarokat térített; és a vértanú-akták szerint a hajdúk arra hivatkoznak, hogy mint magyar és mint nem-jezsuita álljon át hozzájuk, és kegyelmet kap!) 1905-ben a három hôst boldoggá, 1995-ben pedig szentté avatták! Születésük és haláluk helye szerint ma öt ország hôsei: Erdély, Magyarhon, Horvátország, Silézia (Lengyelhon) és Szlovákia. Egy Tűzoszlop vet fényt tiport Keletre[185]: vagyunk nevére máig boldog-büszkék, fütôzvén nála százados telekbe'. Három tanítványt Kalauzol az ösvény; egyiket képzi új Kollégyiomba[186] (magyar Egyház számára kapzsi-fösvény!) Mert messzi lát Pázmány apostol-gondja: Márk Rómában tanul egyházmegyének, áll István, Menyhért Jézusi Hadsorba. Jó Pongrácz István!... Küldi bús Erdélyed, (ôsnembôl, mint Te!) s már ,,idôs'': huszonhét![187] Grodecz Menyhért silézi lengyel-német, Kit Magyarhonnak, szász- és tótnak szánt Ég. Márk ,,benjamin'', Körösrôl, végvárbul -- mégakkor magyar, nemcsak horvát tájék![188] S mert magyar: Péter átkérte tanárul székhelyre... Tán már Egyetem felcsillan![189] Márk, meg nem éred! Csak véred: falául; Új Déva-vár! Sok vér, sok könny elsírtan száll égre, míg lenéz, megszán az Isten s a büntetô Kéz: símít (...Márul írtam!) * Kassán maroknyi nyájba' pásztor nincsen. Kétszáz ,,pápista'', ostromolt sziget, Péter-pap, Reimer úr[190] parancsolt Hitben! Királyé Kassa most, már élednek hivek: a kard nem dúl, csak vád s viták fogyasztják... S jött István, Menyhért védeni hitet. Kis nyájnak Ige: szeretet, igazság -- gyógyít malasztja, bármi nyelven s hitben[191] S jön Kálvin-nép is, hogy titkon hallgassák... Jön Márk is most, hogy aratni segítsen! Kettôzik nyájuk: Lélek jár, új pünkösd Jaj ,,pünkösdi királyság?!''... Él de Isten! 19-es év, a véres![192] Új munkára gyürkôzz szent három! Homonnán ignáci nyolcnap[193] ujítja lángjuk s Dobokay. Tán üszkös Esztergomnál Bűnbánót Te oldoztad? Bús Bálintot! Jól emlékszel végszóra: ,,Uram, tiéd volt katonád... Te rosszad...''[194] Van, ugye Páter, sok olyan vén szolga, ki vértanút, hôst indít égi útra s ô nem mehet... Nincs ,,dimittis''[195] Simeonra... A Három ment. Mily végzetre, már tudta! Kórágyon Péchy[196] kérleli a papjuk: -- ,,Maradj atyám, itt, -- dühét harc kifutja... Erdély ura már támad! Törnek hajduk elôre; s nem tarthatja féken Bethlen! Szabad hit (s dúlás!) Minden újra zajdult!'' És István szól: ,,Hát béres vagyok én, ijedten ki elszalad, ha farkas nyájba ront?! Helyem hívôknél, ott, hová küldettem! S Kassára ment Menyhérthez, ,,szent bolond''! Krisztus bolondja, Márk is, siet be! nehogy lekéssen! hol marékkal ont halált a düh!... Mert Dóczy egyezkedve hamar kaput tár. Rákóczi hajdúja mindent igér: ,,A pápisták félelme ok nélkül! Hit mind szabad'' -- Ég tanúja! -- Nem bánt másvallást (...míg megvédik bástyák), aztán: betódul, rájuk szabadúlva. Már Jászón papságot kardélre hányták... de hitt kapitány Dóczy. S most kötözve s kifosztva húzza Fogarasba láncát... Rákóczi György (a Nagynak ôse, -- törpe!) szabad dulást hagy. S fogságra csuhások! Éheztetés... Márkot külön börtönbe! (Nem jézsovíta!): ,,Semmi bántódásod, tiéd lesz birtok... Csak fogadd el Kálvint!'' -- ,,Mondd György uradnak, másé föld, mit ácsong[197] Enyém csak lelkem! s Istené! Nem kábít el tôle ígéret, se kín! Lássátok, hogy Róma hitén van, ki hű halálig!'' ,,Magyar pap: férfi! Állja a tusákat, mert nagyot tenni, tűrni Róma ihlet...'' Belökték ,,más kettôhöz''...S himnusz szállott: A Tedeum. És szivük olyan víg lett (Tanú: sekrestyés, végig hallgatózván) Most fölajánlták: -- jöjjön bármi véglet -- Istennek, Szűzanyának. Halkan aztán egymásnak gyóntak (s életük még félnap). S most térdeltek a másnapi zsolozsmán. Már Égbe' lesz a vesperás-kompléta. Most kínzások: ,,Kincs hova ásott?'' S dúltak oltárt, padlókat. Zúzva Úr hajléka. De Lélek-szentélyük áll épen Úrnak s elszántan! ,,Pénzes zsáknak adsza titkát!'' Csak könyv! tépett talár! s ettül vadulnak! ,,Hát meghaltok!'' -- ,,De miért?'' -- ,,Pápisták: Pogányok vagytok!'' S hahotáztak... Ott túl: György úr is báloz: síp, muzsikák, vígság! Szomszéd ház, Lôcsey, vigan zeng zajtul. ,,S volt pedig éj...'' -- Péntekre éj fordult már, hogy Reimer ront be, Alvinczy, sok hajdu... Lesújtja Istvánt buzogány ájulttá! Verik föl. ,,Áttérsz vagy halsz!'' Tépik nyersen, pôrére fosztják. Fejre szíj szorul rá, hogy szeme dülled, vér csorog, csont reccsen... Tövis tán, korona? S Éj... Elsô péntek[198]... (Még nem tünt föl! De szent kell, hogy siessen...) És függ gerendán. (Fán!) S metélnek: husába tüzes kard, szitkok szivébe. Egy nevet suttog: ,,Jézus...'' Híva Téged. Majd: ,,József, Mária!'' Függ fán s aláfoly vére... Most Márk-, Menyhértre éppolyan düh támad. Nem fárad hóhér... Csak egy fordul félre: és rászól Márkra: ,,Hagyd te pápistákat! Magyar lévén, magyarhitűvel társulj! Élj igaz hitnek s a haza javának''... -- ,,Hazánk javát: azt vettem hivatásul, igaz javát! Szegény testvérek, balgák! Igaz hitet!'' -- S lehull feje -- egy kardcsapástul. Most Menyhértet is összekaszabolják. S megint a Fô: István kerülhet sorra: ,,Titkos írások konspirációját!'' Pápista hadsereg hová, mit forral? ,,Jézus seregje'', ugye nevetek? ,,Mit írtál, nékik ördögnyomta tollal? Hogy mitse tudsz? Folyton hazudsz? Neked, Fejüknek, tudnod kell!'' S az ujjait szétzúzták, testét sütik: ,,perkeltet'' pokolnak!... Aztán hóhérjuk hajít szent hármat, -- ki kell mondanom az undort -- pöcegödörbe, ganaj-szenny-aljig! Hogy ,,elevans de stercore''[199], Könyv úgy szólt, beteljék rátok: -- Legaljig taszítván -- most kínba, szennybe, megvetésbe fultok! De kettô: hulla. Lelkük égben. -- István még élve, fuldokol, okádtató bűz, férgek genny-sebmaró... ,,Löktek mártírt ily hitvány pokolba?'' -- nyögted... ,,Olajfák közt érzett ilyent is Ô, jövôt átfuldokolva? Minden-Bűn undorát... Aljig-egészet?! S akik befúlnak más szenny- és mocsokba és nem kínlódnak... Ôrült-kábolygóan tán ,,diadallal'' élvezik, mily ronda posványban ülnek s rothadt-jól van minden mocsok... Míg egyszer: ôrült -- ébred! Mint tűzbe rontó szegény pillangókban a lámpavágy! melyen korommá égnek... Imádkoztál ott mind a legaljáért? -- Mig fulladás, vérzés, utálat s -- véged, te legtiportabb mártír -- egyszer rádért... * Rémülten leste padlás-, ajtórésbe a szent tusákat hármuk sekrestyése[200]. Rémülten hallja Kassa polgársága -- a szent tusákat... Olyan síró-szégyen fulasztott máshitűt: ,,Jaj légyen már hit békéje! Országra, Kassára!'' Egy hôsi nô, Gádóczy Zsófia, kikövetelte mind; osonnia Reimer bíró szeretne, nem lehet! Fölemelé hóhér a testeket kiket tisztán, tömjén közt eltemet egy halk csoporttal Zsófia. Megjött bús Bethlen -- (lelkin minden rágott) Hajduktól ô is félt, szorult is rájok: soká vonódott... S Bécs már tárgyal békét... Katalin nádorné egy víg estélyen nem táncol addig -- ,,megkövetem szépen'' -- míg szent nem kapja teljes tisztességét! A Fejedelem úr, Gábor ônagysága: ,,Nagyasszony, tessék! Bármint rendelkezzék!'' A Forgáchné Pálffy Kata hármuk testét kihantolá Kulcsos Kassába. Piros selyem, a vértanúkhoz illô, takart el sok piros sebet; és hívô ezrek kísérték ôket új Kriptába. Nagyszombatban leltek vég-nyugodalomra szent klarisszáknak lettek féltett gondja, -- míg meg nem harsan kürtje Gábrielnek! Csodákkal tündököl ma Három Boldog s ha buzgóbbak imáink, s égbe rontók: -- már rég Három nagy Szentet[201] ünnepelnek: Kassán, Erdélybe, Körösvárt, Tessénybe[202], az akkor-egyföld eggyé váló népe! Mert Szent alkot, szent folytat, s ment Országot... István és Menyhért, Márk, -- Urunknál fenn! Egykor hit, erkölcs békéjét hozátok Hát mindezt: most is ránk-imádkozzátok! -- öntépô ,,hívô eretnekre''. Ámen. Ámen! (1986) ======================================================================== Cardinalis Petrus Pázmány Péter Sovány arcából éles szempár mered reménytelen jövôbe: Húsvét mikor derül a böjtre? s körötte omlik nemzet, oltár. Mikéntha tengerárak rabja kopár szigetjén dómot épít, jövendôk távol, boldog népit kémlelve, s száll-e tenger habja: -- Nagyszombat érsekablakából keletre nézel, hol a távol falvaknak lángja égre lobban. Tudod: Pokol küzd Krisztus ellen, s emelsz új dómot, ôsi jelben bízván s jövô szent Békekorban. (1935. augusztus 11.) ======================================================================== Bosnyák Zsófia -- új Szent Erzsébetünk Apja Magyarbéli Bosnyák Tamás füleki várkapitány, kinek nagybátyja, Bosnyák Márton, Szigetvárnál halt hôsi halált Zrínyivel (1566); és ki katolikus létére 1621-ben Bethlen Gábor mellé állt a jogot védve. Anyja Zádory Kata, öccse Bosnyák István veszprémi püspök (kevés ideig, mert -- mint Zsófia, -- már 1644-ben meghal). Zsófia a daliás Wesselényi Ferenc fôúr nejeként kerül Észak-Trencsénbe, a vidék népének új Szent Erzsébetéül. Meghal 1644. április 28-án. Sztrecsény kápolnájában teste máig épen nyugszik! Még e nyáron Wesselényi kivívta Murány várát, s a Murányi Vénusz, Széchy Mária szívét, s újra nôsült... Híres összeesküvése kudarcát, vérbefojtását már nem érte meg... (Tán Zsófiája járt közbe érte ott fenn...) Haladt a hóban mezítláb, mert kikhez jár, -- szegény mind. Élelmet hordoz, gyógyszert, jó szót, szent vigaszt. Hű kis cselédje hordja véle (s titkát) is esténkint; sok éve: nyílt rejtélybe környék népein virraszt... Most lépdel hóban. Szörnyű fagy dermeszti Vág völgyét. Sztrecsénybe, sok szegénye hogyan várja megjöttét! Elôl siet! Míg fölfigyel, vacog kis Ancsa ,,lánya''! Papucsban hólé szortyog: ,,Jaj szegénykém, kis árva!'' -- ,,Utat tör lábam: Nyomdokában: abba lépj csak!'' Szót megfogadta Ancsika s forró nyomon fagyot már mit sem érzett! Hôt a szív ont, láb is azt hagyott! Bizalmas ,,lánya'' s táj is meleng tôle: Észak... Fénycsillag, sôt hevítô Nap, Trencsénnek Zsófia ,,Új Szent Erzsébet'', jó tót népnek -- gyógyítgató szentje és angyala. De magyar ,,Délnek'', Végvárnak neveltje: vér, kínok, ostromok közt meg kell mindent szoknia! (Elfásul? Vagy, -- lesz egy-seb, sír török rabon; s magyarján!... Minden seb Jézust mond! Szív, vért buzogj! folyj könny, az arcán...) Tán azért küldték tótjai közé, a ,,béke tájra.'' Lett Wesselényi, daliás hôs, csöndes szent neje. Hôs: sok mosolyt kap (s elvárja, ha ,,csapodárka'') rajongott érte, -- sírt a szent! És némán szenvede. Divat volt ekkor (halld, modern kor): -- földesúrnôk kór- és menházat egymással versengve tartanak! A jótékonyság köt: ,,óhitben'', ,,újban'' bár haladj! (S most is szabad tán multon lelkesülnöd!) De Tornyok álltak: Erdély fölnézett Zsuzsannára:[203] sok iskola, Patak! és áldja koldus, árva és diák... Ma is éptestű, angyali Serédy Zsófiát:[204] türelmét, áradó szivét csodálta Krasznavára. S a szentség ormát ,,forrón gyors léptekkel'' vívta Végvár alázatos leánya. Bánatát mécseshez ontja. Békít családokat s övé: bomolva! Ô szívén vár mindenki gondja... övé senkién?! -- ,,Jézus bolondja''! -- ,,Ki rendez mindent? (hallja) mit aggódol?! nem tudod?!'' A Felvidéknek Angyalát egy Felsôbb Vidék várja. Egy belsô láza vitte fel? vagy felôrlött; elhullott szegényért járva ô hullt el, egy ölelô Végvárba''... (Talán már folyt Muránynál Wesselényi ostroma Kis lázasarcú Nagyasszony -- föl, messzi osona...) Sztrecsényben csöndben oltár alá tették örökmécshez örökre a testét. A kápolnán azóta két láng lobog pirosba -- ô lelke és az Úré; Romlástól ,,orozva'' Ki testét ôrzi! Ott pihen, nézd! Boldogult még! A sápadt halk-mosolygó mintha csak aludnék... S a népe ,,százados igát nyögô szlovákja'' föl-föloson: ijedt-merengôn lesni asszonyára. * ,,Talán fölébred. Talán múlik gonosz álom! Az Úr kegyelmez! Fölkelti, hogy újra köztünk járjon!...'' (1987. december 13.) ======================================================================== Joannes Kelpius Transylvanus Egy pietista szent magyarföldrôl A vers hôse így szokta magát aláírni: ,,Joannes Kelpius Transylvanus''. Az 1681-ben kezdôdô (tehát 1981-ben 300 évét ünneplô) Filadelfiának elsô kvékerei közt a leghíresebb volt: a ,,Remete''. Született Segesvárt, ahol testvére polgármester lett. Ô Németországban a pietistákhoz csatlakozott, így jutott ,,Filába'', Germantownba. Szent, de hiúságtól nem mentes élet után halt meg tanítványai körében, Illés próféta módján. Elôbb visszavonta korábbi jóslatát, hogy nem halál következik rája, hanem tüzes szekéren való elragadtatás. E helyett arra kérte haldokolván a tanítványát, égesse el minden írását és szórja a folyóba: így akart alázatosan eltünni még az emberek emlékezetébôl is. De a tanítvány, rajongó szeretetbôl, nem engedelmeskedett, s így iratai egy része ma a Filadelfiai Történeti Társulat levéltárában megtalálható. Schuykill (olvasd szkúkil) Filadelfia folyója. Fila helyi magyarul Filadelfia (angolnak Philadelphia, köznapiul: Philly) az Amerikai Egyesült Államok Pennsylvania államának legnagyobb városa. I. Vén Kelpius János mester, Erdély akit küldött, remetének, hogy te kezdj el irtani itt erdôt. Germantownnál, Schuykill parton ki barlangot ástál; hozott havat, hôt az alkony: ott hevültél, fáztál... Egyiptomi Thébaisz lett néked ez a tájék. Vén Kelpius, hogy is izlett új hazád? vagy fáj még, olykor síri rögnek alján nem fáj vissza Erdély? akit ifjan, vígan, balgán elhagytál-feledtél... II. De csak Isten szava áradt, csak a nagy Elhívás: Igét vinni indiánnak sürgetett az Írás. ,,Mindenkinek minden lenni'', ,,mindenki adósa''; ,,kényszer hajt'' és senki-semmi soha nem tapossa maga útját: elvégezték ott fenn, ugye János? Erdély -- eltűnt; s útat veszténk árva indiánhoz... Schuykill partján az ôserdô mint a küküllôi... Új nemzedék egykor felnô, s ki fog majd törôdni, hogy itt véred, verejtéked hullt filai földre? (Csak egy utcanév, mely téged emleget örökre...) De az erdôn, Schuykill vízen s Küküllôn ott messze, Ige susog, égbe izen Ôt, csak Ôt keresve... Küküllônél ôt kerested, s óceánon, erdôn, öreg kvéker, sose veszteg ajkad vallomást tôn: hogy nyugtalan a mi szívünk, hogy tenni, hogy menni, hogy feledve az ósdi bűnt, Érte kell szenvedni... Algonkinok között erdôn hányódni nevéért, hidegen, hôn, lázon, fertôn várni éltünk végét, -- míg a rossz szív megnyugoszik egy remetesírba... (,,Minden Rája várakozik'' -- mint meg vagyon írva...) Vén Kelpius, nagy becsvágyak, emberiek űztek, híveid ha megcsodáltak s a schuykilli fűzek. Jaj magadat is kerested, hogy látszanál szentnek. De meg vagyon írva: ested csöndesült... Üzentek... Az életünk alkonyára alázat a mentség; szűnik nyüzsgés, hôsi lárma, s jô a Csönd: a szentség... Vén Kelpius Transylvanus, írásaid vetted, s így szóltál a tanítványhoz: -- ,,Minden szó Ôeretnek'. Minden tettem pelyva, por volt. Sírj és imádkozzál! Szórd Schuykillba ezt a csomót: hiuság! mit használ?... Életrajz volt, Ôalapítás', vén emlékek rendje, veszett üres Ôerdôirtás'... Nem volt az Úr benne... Hogy szerettem, gyüjtögettem régi hazám képit! Látod, Uram, fölégettem! Hived már nem épit, késô kezdni. Jön az este... De még ég és éget: mindent éget, ami nem Te, s ég, meglelni Téged! Kerestelek, meg nem adott sem Erdély, sem Erdô; mindent, mindent Reád hagyok. Feledjen, ki felnô...'' IV. Vízbe tüntek a papirok s vadonba a sírja,... ,,Aki keres, találni fog'' -- ahogy meg van írva. Keresett élte s halála, s eltünt ômaga is! ,,Ki éltet veszt, megtalálja...'' Hű az Úr, nem hamis! Vén Kelpius Transylvanus! Nyugodj rejtekedben! Kényszer nem űz; s ha honvágy húz: lehet vágyni szebben? Harsonákra várva várni, melyek haza hívnak! Tart Küküllô, Tisza, bármi: eljön az a hív nap! Nagy Keresô, halk Remete, te már tudod ténynek: otthon marad? messze megy-e? ember sose ,,tér meg''. Marad magyar, aki magyar, árva, aki árva, keresô, ki hívást meghall Oltnál, s Filán járva... Te már tudod nagy Ámennel, hogy egy a mi dolgunk: lenni, minek az Úr rendel, míg Feléje bolygunk... (1955) ======================================================================== Egy ,,barokk'' püspök: Fitter Ádám Fitter Ádám 1679-tôl 1741. november 11-ig élt. Bars megyei jezsuita, majd Erdélyben püspök-helyettes, a zűrös széküresedés alatt (1734-- 43). Görög keleti rumánok tömeges térítôje. Szentség hírében halt meg a Pozsony megyei Szentgyörgyön, teste épen maradt! (Domanovszky: Magyar Művelôdéstörténet IV. 439.) Egy kis városkán, Szentgyörgyön, pihen a teste. A kegyesatyák templomában várja végnapot... De ép a test, ,,csak aluszik''; csak ,,tegnap este'' merült az Úrba, s örök Mába hajnalott: Volt Bars fia; a Jézus-Rendje küldi óhitűt térítni, Erdélyt s lelkét átölelni! A nagy Egységért lángol; hív románt, begyüjt a földi s lelki Egy Akolba; tódul százezernyi... Püspök helyén ragyog mint példa papnak-népnek: Sok áldozat, küzdés, viszály kit fölemésztett! ...Írással mondta: ,,Ha én miattam ez mind, vettessem ki!''[205]... Vonult Szentgyörgyre, új keresztit, alázatét is vállalón, az Úr kezébül. S hogy Égnek tetszô, -- jelt ad; ép testén a földi épül... (1991. november 21.) ======================================================================== Maria-Treui strófák I. Ódon rendház, vastag falak, nagy boltíves vén folyosók, s diófa az ablak alatt... Ki hinné, hogy még bújdosok? Mintha lenne Vác vagy Veszprém, korridorján kong a lábam, s Angelusz zeng minden estén: most magamra rátaláltam. Kóborlok a nagyvárosban, ezer csodát megcsodálok; s ha már túl sokat futkostam, haza könnyen eltalálok. A vén rendház sarkán ott áll néhány atya s elbeszélget. Nyugalomtól ki elszoktál, jó lesz hozzájuk betérned. Este hétkor hív a harang letenyére, vacsorára; s aztán, ami napi kaland, megbeszélni ház borával. Refektórium vén ívein eltéved a villany fénye. Ezüst ragyog ôszek fejin: mindegyik oly magamféle. Kilenc után (ki is hinné?) jójtszakáttal mondunk búcsut: vénné váltál vagy kicsinnyé (csak nekik van mennybe jussuk...) Ôriz és tart Mária-Treu éji csönddel, nyugtatóval. Elhal itt a város-zsivaj, s óraütés csak, ha szólal. II. Itt maradni, itt feledni messze lármát. S el se menni, mígnem nékem harangoznak nemsokára, ma vagy holnap... Mária-Treu, hű Királynô, védj meg itt, ha vad honvágy jô! Bástyafalú vén kolostor, védj magamtól, védj a rossztól! Törökverô, Bécs-felmentô Mária, pogány ellentôl óvjad minden fiad, néped... S holnap víg reggelre ébred. Vak éjszakát átal-alván költöget már szent harangján: hajnal, élet, Lélek indul, kelj fel, szegény, álmaidbúl! Mária-Treu! Ez valóság! Illatoznak fehér rózsák; ódon falak daltól zengnek: békét, életet izennek. III. Szép név a Hűségnek neve, anyának hűsítô keze a lázas szíven, homlokon: a jó meleggel is rokon. Állandó hô, mint égi Nap; nem tűzvészé, mely égig csap, rombol és lesz hamú, üszök. A Hűség tűzhelyláng, örök. A szerelem s a szeretet felé fut s tôle eredett; s ha jönnek válság napjai, az Ô mécse virrasztja ki. Hűsítô béke, élet, hô, és -- hôsiség is egyben ô: csak ami hôsi, az hűség, mert égbôl kapta ôs tüzét. Nincs nála hôsebb, erôsebb: áll bástyán végtig! Merô seb. Körüle vér és halál dúl: ô áll, szeret, halálon túl. Mária-Treunak szép neve tanított engem minderre. Az Ô hűségét mondta meg szegény gyanakvó szívemnek. Hogy beteg bátran csak bízzék, hogy igya keserű ízét az orvosságnak, amit ad: Anya sosem hagy el fiat. Anyahűségnél nincs nagyobb e földön; s égben úgy ragyog, csak Isten izzit több tüzet: Kitôl ered, s Kihez vezet... S most add Kezébe bús kezed: tanú az Isten, csillagok, hogy az a Hűség még ragyog! IV. Vasárnap este. Mária-Treu. Az ablakon még nap ragyog, de vérzik már. És harangok szólnak. Csitul a földi zaj. Diófán ugrál cinege. Szellô legyezget ágakat. Szívem egy lombján fennakadt s melegen csobog éneke. Titok e csönd, az Istené! Boltíves zárdai falak között Ô egykor áthaladt. Ma is remeg a kô belé. Évszázakon hány száz barát bolyongta be e folyosót! Míg rózsafüzért elmorzsolt s idézte Úrnak Angyalát. Jézus át annyiszor haladt, ahányszor hű pap itt átment. Örök karácsony, szent ádvent ujjongott boltivek alatt. A márványkôlap, halkan bár, léptét idézi sóhajon, a kôív féltôn ráhajol, mint fűzek árnyas folyamnál. Kegyelmek árja hogy sodort! Hány lélekcsónak átsuhant! S mint ez a harang bús kóbort, úgy hívta ôket Tulsópart. Tégláit tömjén járta át; vérrel kevert a fal mesze; s nem bírja idô vaskeze eldúlni múltak szent falát. Ma -- üres minden, néma, holt... De lélekben ha van erô, izmos kövekbe behatolt és egyszer tűzzel tör elô! Kihalt vulkán is mennyiszer tudóst megcsal, és tűzözönt, a hideg tájra lángot önt... Lélek-vulkánban nem hiszel? Vad zúgokon, hol gyilok ölt, sok századig a vér megáll, jár kísértet s bosszút zihál, míg ítéletje be nem tölt. Szentségben nincs-e több varázs? Az Áldozatvér nem kiált újabb vért, újabb hôs halált? Nem lobban föl a bújt parázs? E falat tartja Vér, a szent: mert Istenvér és hôsöké rejtôzik hideg kô mögé; de élô ár az, lüktet bent! És alkonytájt a csendbe' halld, a Vér, a szent Mult fölsóhajt; hogy testté lenne benned is: húz, vonz, epeszt és lázba visz. Az Angelusz -- mint régidôn -- megkondul most... sír... szárnyat ölt... Igével teljesül a Föld, s Ô újra köztünk testté lôn. (Bécs, 1966. július 9--10.) ======================================================================== Kelemen Didák A Tisza-vidék, Kelet-Magyorország apostola A lánglelkű, ,,új országépítô'' minorita-ferences született Barsafalván (ma: Kézdialmás, Háromszék vm.) 1683-ban, meghalt Miskolcon 1744. április 28-án. Pázmány hagyományával a 18. század egyik legnagyobb hitszónoka s egyben apostola. Tizenhárom kötetnyi beszéde, elmélkedése, imája maradt ránk. Életrajzát lelki gyermeke, Hallerné Károlyi Klára írta meg, aki a békekötô híres Károlyi Sándornak (+1743) és a szentéletű Barkóczy Krisztinának volt leánya: mindjük Didák atya lelkes híve és pártfogója, -- pályája második felén. Didák boldoggá avatási ügye 1800 után felejtôdött, majd 1939- ben újra indult, de a lengyel rendi kérelmezô, Topolinski, Lengyelországban, az 1939 ôszén kitört háborúban, az összes ügyirattal együtt német fogolytáborba került s nyoma veszett... A pör azonban folyik, Didák atya címe ,,Tiszteletreméltó'' (Venerabilis) ezért. Nyughatatlan, székely, jöjj öreg Didák! Ki holt pusztánk' egykor élni lázitád; fagyos rög talajunk tüzeden kisarjadt, magad fölégetted, ôk élve maradtak. Most is haldokolnak, nézzed, a tieid: testünk-lelkünk félholt, s nincsen, aki segít! Hozd el Ôt s kiáltsad szét az égi Igét: ,,Édes atyafiak, mind aki halni tért, -- egyhitű, máshitű, mind vagyunk egytestvér.'' * Alföldnek koldusi magyarja, a félholt: romok, rongyok, roncsnép -- vánszorog! Hol Félhold dúlt, zsarolt, elhurcolt még csak tegnapelôtt; s negyven év háború, dögvész, tűzvész elölt! Hihetetlen munkán ki adott kegyelmet, tömzsi, háromszéki falu szülte gyermek? Állottál diáknak Kézdi[206] iskoláján, Szent Ferenc rendjébe szólít be a Bárány -- aki nagy munkákra választ kicsi lelket! (,,Én választok, nem ti!'' -- s ,,hova küldök: mentek!'') Ki hajszol,Didák?, hogy siker sose tartott, ,,jól megy itt már'' -- s mentél keresni új harcot. Minorita atyák Eperjes tanárját -- tudós új barátot nemsoká csodálják! Építô kell pusztult szatmári vidékre, labanc-kuruc dúlta romlott ország-végre. Kizsarolt nép mit tud mást, csak gyűlöletet! Éhség, pestis köztük kaszál, dúl és temet. Didák a ragályost ápolja-buzdítja készíti nagy útra, hordja, gyámolítja. S koldul értük, éhez, csak hogy más ehessék, napok hosszan étlen, csak múljon éhinség. Falukat jár; s bottal tör rá újhit népe; kô zúdul; leül, vért lemos; s visszatérve utolsó falatját nekik odaadja... ,,Édes atyafiak! egy mindnyájunk Atyja; titeket úgy szeret, -- s én ne szeretnélek?! Egyétek... S üssetek!, ha rávisz a lélek.'' Elhalkul a harag, elcsitulnak vádak. ,,Szent ember'' -- susogják, szavához juháznak. Nagybánya után most nyírbátori egyház szintén tôle épül, sokasul a rendház. Háromszor rágyújtják rendházat, háromszor újra épít, sôt még gyarapul kolostor: iskola melléje! S hamarosan nála ,,másféle atyafi'' fiát bekinálja. Rendje is csodálja: lesz provinciális! de veszi a botját s vándorol tovább is! Tiszántúl, Erdélybe hozza Ferenc rendjét, Kolozsvár-, Szegednek zárdát ad és lelkét! Szent ember: Koháry Pozsonyba hívja ôt: ki átmegy Miskolcon s lel csak egy-két hívôt! (itt pápistát kinéz a város, a törvény, munkát se kap céhbe, ki ,,a pápa örvén''...) Pozsonyi szentbeszéd eléri: kegyosztón építhet egy romot templommá Miskolcon... Szerte jár, prédikál, szentséget osztja ott, hol kétszáz éve már nem lát a nép papot! Nem elég! Éhinség, új meg új dögjárvány: pestis dúl országon, ôhozzá kiáltván! Kéri egri püspök, jöjjön oda, sujtott népének missziót adjon, vigasznyujtót. Miskolc is (már híve!), járványtól gyötörve nem engedi ,,szentjét'', maga is letörve. Akkor egész éjjel Didák arcra hullva oltár elôtt esd, hogy Ég tervét kitudja. ,,Atyámfiai'' -- szól másnap a templomba' -- ,,Egernek, Miskolcnak nem kellek; lesz gondja rájuk az Istennek: nem jön két évig vész. más nyomorultakhoz küld az égi Küldés!'' Egerben püspöktôl áldást is kap rája: Mezétlábas Barát az Alföldet járja, pestis és éhinség, rongyok, koldus nép vár dúvad dúlta puszta mind a mai szép táj! Két évig gyalogol nyomortól nyomorig. Áld, áldoztat, -- koldul értük, és gyámolít. Ez utolsó útja nép Szent Vándorának! Elnyűtte virrasztás, síró gond, szolgálat. Beteg ágy a hona hétszáz-negyvennégyre; s nagykáptalan, Miskolc számot tart Fejére! Végig is vezeti lázasan és bölcsen, negyed nap haldoklik honvágytul, s letörten. A Szentséget vette, Kit annyiszor osztott, s Jézus szent nevével elhagyta a posztot, önáldozva híven amit holtig állott... -- azaz hogy gyalogolt, -- és Jézushoz vágyott. Mit hagyott rád, árva mai magyar testvér? Ki nevét felejted, ki oly mélyre estél! Mint ama hajdani dúlott Erdély-, Alföld- s Tiszántúlra, -- rád is új meg új ragály tört. -- Szólj Didák, hozzánk is: ,,Édes atyafiak! Induljunk Életre! Ég és a Föld hivat: küszködni, építni, -- áldozni! Az boldog, ki építôn, ha csak egy követ is hordott...'' Hullott magyar testvér, jó atyámfiai! Kezdjünk, kezdjünk! Kezdjünk élni, hinni,... adni! (1997. szeptember 13.) ======================================================================== Egy esztergomi kanonok: Ipolyi Gáspár Ipolyi Gáspár 1762. december 30-én halt meg. ,,Ruhája alatt állandóan szöges láncokkal összegúzsolva; csak végsô betegségében födözték föl ezt.'' (Révai Lexikon; Domanovszky: Magyar Művelôdés Története, IV. 431.) Jótékonykodása mély lelkiségbôl fakadt. Az Úrnak csöndes hűséges szolgája, nem több. Elvégzi munkáját; a karban mindig ott van. Mert kanonok. De jövedelmet folyton elkölt! ,,Hát valahogyan elfogyott...'' -- szól; -- s él nyugodtan. Így semmije sincs; nem is kell... Oly ,,feltűnôtlen'', -- ha társak közt van, avagy nincs, nem látszik egyként. (De várják ôt kültelki viskók estidôkben. Ott mindenét szétosztja, vagyonát és lelkét...) Végóráin, hogy ágynak hullt, az orvosa szent döbbenettel látja, -- köntös titkola vasláncokat, egy élten át vezeklést, hôsit! Szög húsba mart. Egy-seb az összeguzsolt test! Ô -- eszméletlen: ,,Jézust, Jézust.;; - susog, esd!... ,,Szent élt közöttünk!'' -- mondták temetvén... ... S emlékét vajjon ôrzik?... (1991. november 20.) ======================================================================== Madeira felé -- egy kiáltás! Utolsó királyunk utoljára a bajai Duna-kikötôben állt magyar földön. 1921. november 1-én az angolok rabja lesz, ezek a Glowworm monitorral Bajáról Madeira szigetére viszik számkivetésbe. Meghal 1922. április 1- én. A Száműzött fia mondta Béla öccsémnek Baján, hogy a Királynak mily vigaszt adott haláláig az utána küldött, utolsó, magyar kiáltás! Ott állt hajókorlátnál: partra nézve a Számüzôtt, s csak nézte-nézte a magyar katonáit. S ott álltak ôk! Világgal is dacolva áll itt a régi had tisztelgô feszes sorfalat; s valami ködlik mindnyájuk szemébe... Utolsó, muló pillanat... ...Országa lenne ez; mind lenne ez a népe, -- ha eltaposva nem heverne Igazság, Hűség, Béke! De egy diktátum: Trianon, -- ez öt népen is átok! ...Mit? Félre mind a reglama![207] egy bajai közkatona a sorfalból feléje fölkiáltott: -- ,,Viszontlátásra, Fölség!'' Ôserdôk jobbra, s ott mögötte Híd: Kelet-Nyugat között a Híd... Táj lassan tôle elhuzódik, hol három nyelven muzsikált a Hűség[208] (Félóra még s egy új határ von láncot itt. Errôl ki is kérdezte szerteszakadt fiait?) Önkény uralkodik, az istentelen gyülölet Önkénye! De visszafojtott csöndjébe mégis csak halld: belérivallt a dacos hűség: ,,Viszontlátásra, Fölség!'' Halálig hordta e vigaszt szivébe'. Tán könnyezett is ezen (mint elszórt népe), -- ha visszacseng a szó, a messzi ködbe fuló szó... Vigasz vagy kín ez? Óh szentkirályok során legutolsó! Amíg halálig országért vezeklett, s az életét ajánlja értük az Egeknek, -- egy Rendet hall: a legelsô Királyét: hogy Máriáé -- Szent Fiáé az Ország, Korona! a Koronázott Fô: Nagyasszonya! S kis földi Gondnoka, az él (vagy hal!): Országért! Kisfiainak el-elmondja: ,,Visszavár a népem: 'Viszontlátásra, Felség!' -- hogy utolsónak ezt üzenték! (Mert hűségesküt tettem ônekik; s ôk fölesküdtek rám, föl -- Istenig! Ki bont ilyent föl? Évezred esküjétöl ki Ôdispenzál'? Ki tépi szét, mit egybe Isten zár?!)'' Már nem gyötrôdött érettük sokáig: öl bánat, kór, idegen klíma: és nincs minderre orvosság itt, -- csak szenvedés, csak áldozat, ima... S felszállott távol szigetrôl a Magyarok Királya. De negyed-század mulva is sírjára valakik hordtak friss virágot: (s mit hontalan versíró maga látott:) magyar szavakkal a szalag rajta szól, hogy: ,,Hűséges magyarjaitól!'' Nem tudta akkor versíró, hogy föld alatt gyilkos talajban is: Ô teljes ép maradt! Tán alszik csak királyi test, s megmozdul, csak egy kissé várd ki! lesd! Mert valahonnan mélybôl-messzibôl a szétszaggatott népekbôl kitör -- (parázslik egyre roncsok alatt Hűség) -- ,,Ébredj, nagy Alvó! Hív esküd, és a sokat bünhôdött nép: Viszontlátásra hívnak, Fölség! (1992. július 5.) ======================================================================== ,,Budapest apostola'' Kánter Károly 1853. június 7-én született Tatán és 1920. november 20- án halt meg Budapesten. Forrás: Szent Magyarok Lapja (szerkesztette Endrôdy László, S.J.) 1942--44, 43:6. Itt élnek köztünk, csak szemünk homályos, hogy köznapi ruhán rájuk ismerjen, (vagy csuha az?); -- de bentrôl -- tűz sugároz, s tódul köré a bűnös, bús, esetlen... ,,Pest új apostola'' -- mondták Belváros szerény papjára... Háború veszetten dúlt szíven, sorson! Ô templom-szögletben éjfélekig csak gyóntat, lelkel -- s áldoz... Mert ostor csattog, mikor jut magányhoz. Kínzó öv testén -- titka, hogy a bűnöst Krisztushoz vonzza: romlás, vér és zűr közt Szegények, gyóntatószék, oltár mécse: ,,Náluk lakik jó Kánter Károly, önemésztve... S halkan mellé hull Trianoni Gyászhoz.[209] (1991. november 14.) ======================================================================== In mortem Episcopi Ottocari[210] -- Prohászka püspök halálára Nunc flete, gens orba Hungarica, Most sírj, elárvult népe dolens magyarnak és Ne parcat et mens, nequ' oculi ne hagyja lelked, sem szemeid velint sirást! unquam parcendo fletui, vos Sirasd magad most szüntelen, szegény: sorte nimis dolida subacti! fájdalom annyira rád szakadt ma! Nunc filii flent Patrem et Fiak siratják mert az Atyát, a amabilem, Jót. nunc Vate rapto, gens spoliata Most látnokán zokog, kirabolva, flet! nép! Nunc advocatum vox inops flet Most pártfogót kesergi inség maestitia atque orbitate vasta. végtelenül szomorún és árván... Ille est reversus, unde datus Ô Ahhoz tért, ki küldte nekünk fuit! kegyül. Beatus qui nunc ad meritum volat! Óh boldog ô, ki érdeme-venni száll, sed heu retentis quam dolorem, de otthagyottnak, jaj nyomasztó kínt hagy, gaudifer ante reliquit atrum. ô ki elôbb örömünk, Napunk volt! Pugnabat usque et cedere nescius Mert egyre vítta harcait; el nem állt pro Jure inermo, prima acie jó harctól; Hűség, szent Ige cadit: sarkalá! ut qui ante propugnaverit, sit Az elsô sorban küzde mindhalálig. perpete lumine Stella ducens. Csillag, örök ma! irányt sugárzó! Stellae sed est lux algida, nec De csillag messzi fény: hideg is prope: talán... amisimus flammae calidum focum, Hol van melengô otthoni tűzhelyünk? qui nocte fovit frigida, omnes ki éj fagyán didergôt gyüjti, conseruit miseros vagosque. szétszakadó, nyomorult testvérit?! Non est qui certet, qui doceat Nincs itt, ki helytáll s küzdeni micans, megtanít... qui nos regat! Quid grex tibi Nincs pásztor itt, nyáj orbe erit? széledezik talán?1 ...Genti, -- Deus det -- coelitus Add, Égi Úr, föntrôl is ôrnek astet Vir, álljon Tam dolidae sepelit quae Népin, amely temet egyre semper... sírván... (1931—32, magyar fordítása: 1992. december) ======================================================================== Prohászka olvasásakor Magas hegyekrôl hűvös esten a fenyveseknek száll lehe. Óh nem lehet a porba vesznem, hív messzi csúcsok éneke. A nagy hegyekrôl látók jönnek, jöttek próféták le közénk, válluk húzta foszlányát ködnek, s havasi eprek szent ízét, talárjukon hozták a Mindent, szemükben jött a csillagűr: ôk Sína hegyén látták Istent, s szavukba múlt-jövendô gyűl... A két kezükben törvénytábla, és arcuk égi látomás tüzében ég, míg a lapályra lázakat szórnak lángcsóvás szent kézzel, s torlasztanak vízárt, elmosni lomha port-sarat: hogy jövendônkben újra bízzál, s csillagok ki ne húnyjanak... -- Így jött Ô látó örök ôrként a hegyrôl jövôk ösvényén, szikrákat szórt szét, hegyi tömjént, s ma: láthatunk az Ô fényén. Így jött felém Ô mostan este (s ragyogtak vén könyv lapjai). Sas-szárnyát ég felé verdesve fiakat hívott szállani.[211] Könyv mellett ültem ámuldozva (a szikra, hál' Isten, még gyúladoz...) Hűs szélroham a Hegyet hozza, s a Hegyek Sasa csúcsra vonz. Királyom, hôsök, messzi szentek! mind, kik ma Véle így izentek -- hiába jaj ne várjatok! Én is, én is most szárnyat bontok, vidám és ifjú, régi boldog szárnyakkal én is, szállhatok. (1962) ======================================================================== Bíró Ferenc S. J. Munkács, 1869. okt. 10. -- Budapest, 1938. aug. 26. Nagy magyar jezsuita, a Szív című hetilap, a Korda Könyvkiadó, a Jézus Szíve Népleányai alapítója, a szegedi Teológiai Fôiskola elindítója, a Szent Szív lángoló apostola. Szikár arcából lázzal égô szem néz. Haja lobog ziláltan, mint ki hegytetôkrôl most jött, ahonnan nyirkos földre lángot csempész. Érzed, ha rád néz: belül mind izzás van! Úgy jött Munkácsról, mint az, ki ottan zászlót bontott: ,,Pro Deo et Libertáté!'' És megrengette e tunya porondot, és lengett zászlaja, miként a Kapisztráné! * Mikor jött, ,,liberális béke'' fojtott, alatta minden fuldokolt, poshadt és foszlott: -- lelkek meg ország, urak és parasztok... Ignác tüzelte: szerte borítsa tűzbe a nagy kiszáradt pusztát! Jézus Szívének lángja, hogy hadd verdesse széle-hosszát! A ,,Szívnek Hírnöke'' apostolául indul, ír, buzdít, lázít, -- kicsi seregin túl a jezsuitákra fölfigyel a hívô és ellenség! Bíró atya itt ,,új jelenség'' -- a gúnyt, a vádat, harcot állja: hiszen a Katona Ignácnak katonája. Kalocsán bátor kis sereget toborzott már, majd Szegeden a Hívô Hitnek várat fundál. A Szív újságnak lelkesítô hangja csendül hetente minden templomból és annyi tanterembül... A nép lesi, családnál megsürgeti sok-sok otthon[212], mint préritűz, oly gyorsan terjed, s oly szokatlan! És gyűlöli a ,,túlsó oldal'', mert kellemetlenül is igazat mond minden szóval. Jézus Szíve Népleányai is kicsiny seregje, velük vonulgat gyôzelemrôl gyôzelemre! A Korda kiadója új hang: csatakiáltás, vagy hívô szívnek éltetô esôként: áldás. Lesz tartományfô; lenne ünnepelt nagy! De elhuzódik s mindent másnak meghagy; ha úgy kívánja Rend: ô eltünik. Mint obediens szolga, hogy csak az Ura szavát hallja: ,,Euge serve bone et fidelis...[213] necsak vitázz, de jöjj, pihenj itt: Urad szivén is!'' (1997. november 24.) ======================================================================== Szabin testvér Scheibl Szabin 1895-ben született a szatmári Vállajon, és Kínában, Hankauban halt meg 1931. március 28-án. Szatmár megyei munkásfiú, majd ferences laikus testvér. Mély lelki életű vezeklô. Kínai misszióba küldve ott ,,áldozza föl életét a bűnösökért''. Vidáman kezdte! Evilág szerint vidáman. Egy bál után pajtások bűnre vinnék... Elfut! A Lélek megragadta, vitte! Szól magában: -- ,,Vezeklek holtomig ezért!'' És szüntelen dúlt rajt' szögesostor, szôröv -- a bűnveszélyért! s a társakért! Világért!... Lassan nem érdekli már más, csak Isten, örök dolgok: Istennél élt a furcsa kômiveslegény. Nem érti senki... * Csoportja falun munkál egyszer. Ott elfogta oly vágy, hogy este megy a református paphoz: ,,Beszélhetnénk-e Istenrôl, atyám?'' És meghatódva a jó pap véle hajnalig ,,égben kalandoz''... Ferenc fiának áll be: laikus testvérnek. Az önfenyítés, imalángolás most teljes... ,,Miért nem értenek meg itt se? Mért beszélnek egyébrül is?'' -- szól panasza jó magiszterhez. -- ,,Fiam, ki magas hegyre jut, lenn alig látszik. Sok úton vonz az Úr magához. Ne kívánjad, más is lebegjen felhôdben... A hű szolgálat elsô, s -- alázat!'' (Egyben sem hibázik!) Szolgája mindeneknek szótfogadva. S éjit Szentséggel társalkodva tölti. Ám nem érzik a virrasztását: másnap szolgál, friss, vidám. Halálos beteg egy atya. -- ,,Uram, a bajt reám ruházd át, haljak én! A pap kell! itt szükségtelen e földön (s messze Tôled) -- hitvány életem... Tifuszt kapott. Szentáldozástól elmaradt... És akkor Fehér Ostya jött hozzá, mind éj alatt a lebegô Szentséget ágyából ott imádta... (,,Jóságban Urunkat legyôzni nem lehet: itt visszaád sok vizitet''...) Most missziósként menni kell Kínába, hogy ott is gyujtson lelkeket a vezeklésre, a példa: téríteni jött a szenvedésre... A megtérendôkért ,,gyorsuló esésben'': égbe! meghalt önátadón, vágyódva tüzben égve. A Sárga Vihar már kavargott akkor... Szabin testvértôl, az önáldozattól hány lélek nyert erôt, malasztot: átvészelni az Úr miként árasztott. -- Ô tudja csak, hányat visz így az üdvösségre! (1991. november 15.) ======================================================================== A Szent Orvos hívása Batthyány-Strattmann László élt 1870 október 28. -- 1931. január 22. Körmendi ,,szent orvos'', szemész, a szegények gyámola és ingyen kezelôje. Szentté avatási pöre megindult. Ki annyi földi szemnek visszaadta fényit: a szent szemorvost ne köszöntse versem? e vaksi szemmel írott -- vaksi-lelkü nyersen; mert jaj e tétlen sok szó meg kit térít? Én belsô-külsô szemeket meg nem nyitván, csak átszavaltam életet -- egy hitványt, te új szent László -- orvoslója szegényeknek, a lelki koldust, (hát még ha égnek szentelt!) gyógyítsd, hogy lásson! Szólok Mesteredhez -- kit úgy követtél, hogy Nála feledkezz' s akármit Véle végezz, földit-égit, -- hát benned hívom Ôt: ,,Uram, hogy lássak!'' Hogy látva, ámuljak, vonzassam! -- bárcsak megszállna engem is -- és most már végig... * Letelt egy hosszu élet. Ne fecsegnék, hanem már végre, egyszer, valami jót is tennék! S Te, ingyen gyógyot-osztó, fönn a Kegyelemnél már dúsabb vagy, hát árassz Ô kincsébül egy vakult Honra -- ki csak földet szemlél (szemlél? nem! holt káprázatokba révül!) csak tapogat, fuldoklik pokol-árnyon: a Fényt, a nagy Tényt tárd ki rá, hogy lásson! * Az ,,irgalom-művekbôl'' hét-meg-hétbôl, melyik volt mit kezem, szivem tett? hogy ,,tett''? Nem! Gyakorolt! Jaj énnekem, kinek az élete is holt! Szent Orvos! itt e kóros inségest: ezt orvosold! S az Ország? Hol az irgalomnak csak koporsók, csak gúny jut?... Irgalom, igen, a megrögzötthöz, de beteg, áldozat, az semmi! Félrelökdöz a törvény, jog... Te Jézusnál vagy! Orvosold! (1991. november 15.) ======================================================================== Kaszap István S. J. 1916. március 25. -- 1935. december 17. Vonatra várt egy magyar pap a Nagy Dúlás után... 1945! Ha félórával is, az jött -- Bajorban akkor így is jó volt! Hát üldögélt sután s magának nagyot bókolt. Melléje ült egy kopott katona, s mert papon volt a fekete csuha, szóba kezdett, üldögélést unván. ...Hogy ô is hívô. Tán osztrák a Páter? -- Nem, ô magyar! -- ,,Ungarisch, ah!'' -- kapta szavát el. -- ,,Der gottselige[214] Stefan Kaszap'' -- az ôrzött engem: szívem fölött én ezt a képit viseltem... golyó is rajtam megakadt! Megmentett Der Kaszap! Most megyek haza Rajnaföldre (gyalog, vonattal, stopautón) hálásan néki mindörökre. A harctéren, rabtáboron mindnyájan mi ôt kértük. Vészben, s hazajutni, reményben nem fáradni...'' * A fehérvári ciszterci diákot, a Pistát szerették tisztelôn a társak, gimnazisták... Mert sportbajnok volt, nagy tornász meg minden... Mindnek barátja, társa vidám sok csínyen. A tanulásban eminens, a sportban nagy híres: írigylik ôt szeretve. S ki volt jobban meglepetve, mint ôk, mikor megtudták, Pista ment jezsuitának! a sok sikerbül kihívta az Úr. Beöltözött, Jézus Hadába újoncul. -- ,,Mit adjak át még? Sikert, karriért? az izmaim rugalmát, szív nyárspolgár-nyugalmát?! Jézus, akard! vedd, bármit, kérd!'' Mert hajszol, űz és lángol, mindent átadni evilágból ,,mindent betöltô nagy szerelmiért'' az Úrnak... És átad mindent Szeretetnek s egy bajnoki futással érkezett meg: a Szívnek bajnoka önfeláldozásban meghalt a párhónapos novícius; elégô lázban elvitte ôt az égi Juss! Halálos ágyon fogadalmat is tett (mit kezdettôl rég teljesített), s úgy halt meg szeretettôl István. Mint átfut üstökös, s elég futtában izzván! * A vonat befutott, István védence búcsúzott. S rég beérkezett a fehérvári diákbajnok, és hôse lett egy Világviadalnak... Vidám hű bajnokok végig hamar befutnak; de csüggedôk feléig sem az útnak, egy hosszú életen... A vén magyar pap elmerengett, s megírta, jókésôn, e verset... (1997. november 24.) ======================================================================== Etelka-Margit nôvér Bogner Etelka, majd rendi nevén Mária-Margit nôvér ,,a magyar Kis Teréz'', született 1905. december 15-én Melencén, Nagy-Becskereknél, meghalt 1933. május 13-án Érden. Vizitációs apáca Alacoque Szent Mária Margit rendjében -- és nevével -- az önátadás hôse. Idézetek, itt versbe szorítva, naplójából valók, amit lelkiatyja, Csávossy Lajos jezsuita, utasítására írt. -- ,,Mindenben úgy! ahogy tetszik Istennek! Jézus szerint minden választást tegyek!'' -- írta, szabta életútja jelszavát: -- ,,Jézus, Jézus, ne kímélj! vigy gyorsan át!'' * Etelkát a Délvidéken fogta láng... Víg, makrancos, csupa-tűz volt az a lány. Zárdán diák. S akkor egyszer -- változik. Jézust látta, míg buzgóbban áldozik -- ,,Egy hónapra bármi kicsi kis hibát Jézusért elkerülök, négy héten át...'' A négy hétbôl négy hónap lett -- évekig... ,,Rám vetíted arcodat a lelkemre, a tövissel koszorúsan vésted be! Tüzet gyújtasz. Szíved tüze ég benne. Hívó szódat hallom: Tu Me sequere!''[215] * Vezeklésbe fog a veszô lelkekér': ,,Mindent tenni, amit tôle Jézus kér!'' -- így fogadja, így megtartja, s ,,Ne kímélj! Kérj sokat, hadd tudjam: közel Szivednél tartasz engem... Megszületnem mit használ, ha nem lettem szentté -- ennyi malasztnál...'' Nem veszi be Kármel: oka testi kár hibás lábbal a hôs lányka -- sántikál. Bénult ina most lett kínja: sorra jár szerzeteket -- s alázatból ,,doktorál''. * Új rend tünik földünkön föl; Szent Margit vizitációs szerzete alapít Érden házat; Etelkának nyit kaput: Jézus Szive rendje ez, hát odajut! ,,Rád maradtam most egészen. Nem köt le semmi földi. Nem bánt, ami e földre vonatkozik. Csak lelkekre: üdvösség! Erre jöttem! Áldozz föl a bűnösért!'' Marad vidám, társai közt eleven; de valami átsuhan... És hirtelen arca kigyúl, -- Jézusról szólt a beszéd. Elful s arcára borítja két kezét... * -- ,,Számít ránk a mi Jézusunk! Ne hagyjuk, hogy csalódjon.. Hisz Neki csak bánat jut!... Magáénak akar minket teljesen; élet-halál Jézuséval egy legyen! ...S tüdôbajt kap. Egy májusi hajnalon kijelenti: ,,Ez az utolsó napom!'' Szinte ragyog. Délután agonizál... ,,Már nem látok!...'' S halkan azt rebegi száj: hogy: ,,Köszönöm. Köszönöm...'' S ment égbe fel. Ravatalon arca: angyal. Suttogják felvonuló népek: ,,Milyen szép halott!'' ...Hát az élôt hogy' ünneplik angyalok! (1991. november 15.) ======================================================================== ,,Brassó Szentje'' Csiszér Elek ferences 1856. november 6-án született Csíksomlyón és 1942. április 28-án halt meg. A gyóntatás hôse. Forrás: Szent Magyarok Lapja (szerkesztette Endrôdy László, S.J.) 1942--44, 43:1. ,,Brassónak szentje'' -- így hívták Csiszér atyát... Mint Ars-i papnak, mind lábához lerakják a bűnöket. S a gyóntatószék: otthona, hol évrül-évre vétket oldoz-oldozva... Mint Mestere, a ,,bűnösök barátja'' ô is, a csíki vén Barát így pásztorol és ôriz; a nagy Akolba gyüjt magyar, román juhocskát... (Míg szétszakítják ôket jelszók, ujdon-ócskák...) Egy földi jogtét Brassóját kivülre hagyta!... Nincs ,,Nunc dimittis''; hű a szétszórt nyájak atyja. Kettôz imát, fegyelmet, farkastól óvást! Agg Simeon így biztat, áll, és térít folyvást. S ha látnok: üdvre, -- vészt is búgott szózatja? Vagy hű szolgát -- az Úr kimélt, s magához fölhivatta... (1991. november 14.) ======================================================================== Születhettél-e volna drágább korba? Ne sirj, hogy mért ne éltél ,,boldogabb'' idôben, mellem, remegj meg inkább nyugtalan szent láztól! Apokalipszist emlegetnek és megdöbben szived: talán igaz, már nyáját gyüjti a nagy Pásztor. És jóslatok kerengnek véresôrôl, Róma omlik, száz gépmadár vonyit, vén Földünk szinte széjjel robban, Szent-Péter dôl, egy rekedt rádió bosszut tombol, mig siró anyák s árvák a romot turják bús rajokban. Az én koromban! e nagy huszadik században földönfutó népek százezrein koválygott a géppuskázó sportlövészhad, s nincsen szappan, amely lemosná tenyerükrôl ezt a vérfolt-vádat. Világnak fôpap-atyja[216] sirva, sápadt arccal térdel romok fölött. S a Sátán napkeletrôl Góggal s a sáskanéppel fölkelt már... Ne kérdezd, mért kell! Akarni sorsod, számolván bilincsekkel és bakókkal! Lehet, pár hónap mulva vakolat, kô mélyén, vagy egy bogáncsos, piszkos árok alján rothadsz de vállalod, ugye, te vállalod, mi félénk filiszterek szerint csak céltalan, bolond dac. Nem sirsz a ,,boldog'' békekorba vissza, melyben kérôdzô napjaid oly távol tudtad Tôle, nyugodtan jártad magad útját, s a Kereszten alig töprengve, dôltél kéjes pihenôre. De most naponta a füledbe harsonázza száz lap, hogy úgy kell élned, mint a katakombák szentje, kit tigris éhez, s jégszivű bakók ha kaput ráznak, tudja, nem más: az Úr hiv, most Ôvéle állhat szembe! Fejét olajjal megkeni s mirtusszal koszorúzza, mosolygón nyitni megy, s köszönt hóhért, liktort (vagy Gógot) Ünneplô kedvvel, zengô szivvel siet a cirkuszba, (vagy árokpartra) s nyom bilincsékszerre forró csókot. A végsô napok boldog szüzi lázát el ne szórjad, kis ócska riadások közt is lelked nászi fáklya gyanánt lobogjon; s mig szirénák vagy géppuskák szólnak, fehérre mosdva, mécs a kézben, készülj: jô a Mátka... Hát mitôl félni? Születhettél volna drágább korba? Lett volna harcod ily szép? s hogyha jô a vörös Sárkány (egy kort se kimél!) szent csatákért bárd alá hajolva, vérezhetnél-e boldogabban, vérpadról kiáltván: ,,Sok bűnöm volt, de most a vér (a Bárányért) lemossa! Nincs harc fajom-, hitem-, hazámért, újra mit ne állnék! Ifjulelkű magyar és Krisztusé voltam, habár bukdosva, most érte halni büszke ékszer, szép ajándék. Százszor születve, mindig ezen az uton járnék!'' * Most jóslatok kerengenek véresôrôl, földig omlott Róma (a földi!). Százezernyi bomba hull és roncsol! Álarcos Antikrisztus hoz hivôre, papra ólmot: a Hadak-utjára hôsök készülnek csapatostól! Szikrát hány, meglásd, a rozsdás, kopott acél még! Szentek villannak most föl, még aszott magyar pusztán is! Aki acél, e kemény korban adja ki szikrázó fényét! Ne sirj: e szép napokba' hôsöket terem a léha Páris. S bár omlik Róma, Berlin, London, száz sziréna bôg, üvölt, te gyôztes arccal üdvözlöd a sápadt, árva hóhért! ...Dacod ne hagyd, a harcot álld: most tisztul ez a sokbünű Föld, -- s naponkint mondj imát azért, ki ünneped már hozza: a bakódért... (Kolozsvár, 1943. szeptember 11.) ======================================================================== Amiként írva áll... Kommentár a Jelenések könyvéhez Vörhenyôbb újra Márs-csillag az égen, nyergelnek is immár a Lovasok négyen. Ama sápadt Angyal már emeli szárnyát: halálra szánt népek, jaj, kiteken száll át? Históriás ének ódon babonája mellünkbe ijedség mély kutait vájja. örülj-e vagy sirj-e, hogy telje idônek tán ma elérkezett s vajudnak a földek? Vajudnak a földek, s tán holtakat vetnek. Már kádjai kongnak a szörnyü Szüretnek. Készül keserüje Babilon borának, melytôl mámorosak a földi királyok. ,,Babilon a Magna Meretrix elomlik'' -- megiratott egyszer -- ,,s bünbe ha volt torkig, ha torkig lakatta csatlósait sorrra: Babilon, a vörös, hull mégis pokolra!'' Megadatott néki megverni a Szentet, sarka alá nyomni minden népet-nyelvet. Kik jelét nem hordták homlokon-elölni. Átadatott néki élet-halál (földi)... Vörös vadállaton ült a nagy Keritô... Homlokán a neve... S hogy betelt az Idô, mindenek olvassák: ,,Nagy Babilon: Rejtély'' (a gonoszság titka) ,,Selyembe hevertél; részegen a vértôl, a szentek vérétôl, Rákel fiáétól kezdve s Ábelétôl a börtöni Szentig, majdani Mártirig: a vérüket ittad, SIRJUKRA IS IRIGY... Írva vagyon (János Látása, tizenhét): Kik rádcsudálkoztak, s lelkük rajtadveszték, mind kitöröltetnek az Élet könyvébül, ha majd a fenevad a verembe szédül... Mert készen a Csapda, s a Vadász: az Isten. S mert lesben is ül immár, menekülés nincsen. Már készül az Angyal, vijjogni az égre: ,,Lezuhant, lezuhant! S Kalmár, Király véle...'' Irva vagyon ismét (Jelenés, tizennyolc): ,,Vele hull a Kalmár, a sok éhes Szatócs... s föld alól, a föld alól a seregek kelnek, sápadtan, véresen, ujra menetelnek... Amiként irva áll ó sárga betükkel: ,,Égre kiált vérük, s oltár alól tör fel hada mindazoknak, kik Érte ölettek, a félrelököttek, a hivek, a szentek...'' Mert Ô: igaz Isten, hü és igazlátó. Kik ittasak voltak megölt prófétáktól, szentjeinek vérét tobzódva kik itták: Ô is, felitatja vérükkel a pusztát... S vörhenyô, lássad, Márs-csillag az égen, nyergelnek, nyergelnek a Lovasok négyen. Ó látomás ujul, ó ige megifjul, s tán egyszer a szennyes vén bünitôl gennyes fekélyes és átkos kusza Föld is tisztul... (1949. április) ======================================================================== Aztán a Láng elkapta... (Salkaházy Sára vértanú 1899--1944. dec. 27.) Régi kassai patrícius család, a Schalk-ház sarja; a ,,Schalk-ház''- szálló a kassai magyarok kulturháza volt egyben... Apja korán meghalt, anyja részvénytársaságba változtatta az intézményt, és így nevelte három gyermekét. Sára született 1899. május 11-én, meghalt 1944. december 27-én. Boldoggáavatási eljárását 1997 januárjában engedélyezte a Szentszék. (Forrás: A Lélek Szava, Szociális Testvérek havi folyóiratai 1996--1997) Fiús leányka volt, ott Kassán... A híres Schalk-ház-szállón, magyarok lakásán. S ahol magyarság tartja fellegvárát, ott testvérek közt ô csak háborúsdin forgott, mókákat gyártott, kedvre gyujtott. -- S boldog szivével el-eltünt: imát keresve és magányát. * Lett tanítónô. De cseheknek nem tett hüségesküt, így hát ô állást vesztett... Lett könyvkötô. Majd munkatársa magyar ujságnak, riportereknek mása: egy ,,cigarettás, kávéházas és önálló, a nagyvilágot zsebretett kezekkel járó cigányzenés'' -- magáról vallja[217]... De mindig Istenének híve, népének magyarja: Riport, novella, vers folyik tollából frissen... * És egyszer halkan szólni kezd az Isten! Mert egyszer: ,,Mindez nem elég! Hát hogyha önmagának kíván engem Ég?!'' És keresett és választ hajszolt, szívével harcolt! Hisz' hű keresztény, hű magyar! hát mit akar? ,,Mit kérsz Te még?!'' -- A Szociális Testvérek jöttek, közéjük hozta Isten. No munka az javábul szegényekért, a népiért... A szikra éled s Láng gyúl! Aztán a Lélek, az a Láng elkapta! A fürge játszó lett Jézus kezébe' boldog labda. Jelszót a fogadalmas maga választ. Ô csak annyit: -- ,,Alleluja!'' Mert Urát megtalálta s rátalált Ura! Jön lázas munka Jézusért. Mert mindent Ôneki! A Felvidék Magyar Nôszövetségét vezeti, amit ô Esterházy Lujzával együtt szervezett. Jön feszült munka. Lelkel, épít és vezet. Sok lelki-napok, sok gyűlések: Égnek sok malasztja! Idegzete de ráment! S még végsô fogadalma is ezért halasztva! -- ,,Jézust szeretve mindent elviseljünk! Jövendô minden bajt és minden megnemértést! Egyetlen boldogság, hogy Jézusé lehettünk...'' De szinte elszalasztja égi végzést: Magyar bencések kérnek misszió munkást Brazilba, s nem tudta ô, Isten nagyobbhoz hívta! Jelentkezik. A fônök, Margit testvér[218] jóváhagyja, s ô tanul, tanul. Így Pestre jut és munka-munka, rászakadva, mert hát olyan ,,sokoldalú''... Egy év alatt munkája volt tizennyolc féle! * De háború kitör most! Tégy minden tervet most félre! ,,Itthon ragadt'' (itt nagyobbakra szánta Akarat!) 1938 -- a Hazatérés. Jár mindenhol a ,,visszatérteken'', és oktat, épít: forrnak újra lelkinapok lelkesen... Negyven Pünkösdje: örök-fogadalma! Teljesen Istené! Kiteljesül most jelige: ,,Alleluja! Ecce mitte me!''[219] S a nagy német világba magyarosít: ,,új'' neve, hogy Salkaházy. S így ír, új tűzet esdve le: ,,Add: kínzástól ne féljek! kis bajaim vegyem szivesen! Halálnak pedig, hogy örüljek!'' -- magam Szivedre vessem! A Munkásnô Fôiskolát építteti még (onnan megy halálba). Kap engedélyt, hogy életét a nemzetért s a bűnökért ajánlja, s elüljáró kezébe titkon leteszi e fogadalmat! Ez negyvenhárom ôsze! Gyülnek fölöttünk égi s alanti hatalmak. Negyvennégyben József napján[220] épp misztérium-játékát (Szent Margitról, ki hazáért áldozta föl magát!), e játékát adják elô, épp bevégezték, rendôrség bejô, és ,,minden tervezett gyülést feloszlat''... ...Mert német szállta meg hazánkat aznap... * Ezernyi zsidó üldözöttet ôk házaikba rejtegetnek; és száz talán, kiket csak maga ment meg. A negyvennégyes év december huszonhetedikjén (anarchiában Pest már, hatalmak kiürítvén!) a Munkásnôi Otthont ,,nyilas-karszalagosak'' körülállják, zsidót lefognak négyet, egy katolikus hitoktatónôt is![221]... De nem találják otthon ,,azt a Sárát''! ...Ki haza épp végszóra jön. (,,Ez itt az én idôm!'') S elébük áll! vihették ôt is! Így ment hatodmagával hurcoltatva csikorgó jeges télben ki a Duna-partra... Ruhátlan, fosztva, fázva álltak ott. Fegyver ropog. És hulltak; víz fölöttük átcsapott... De ô a dördülés elôtt letérdelt és az eszükvesztett bús gyilkosokra s önmagára följelölt egy nagy keresztet... Aztán a mélybe dôlt... (Ki rálôtt, késôbb sírva mondta ezt, rá emlékezve... Kegyelmet hívott le bizonnyal a Vértanú keresztje.) (1997. december 12.) ======================================================================== ,,Csak testemen keresztül!'' Gyôr vértanú püspökének, Boldog Apor Vilmosnak alázattal ajánlva Apor Vilmos 1945. március 30-án, Húsvét napján halt mártírhalált. Nagypéntek napján egy orosz katona lelôtte, mert a szent püspök védelmére kelt a vad katonáktól követelt asszonyoknak, lányoknak. 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta. ,,Csak testemen keresztül!'' -- két karját kitárva, úgy áll a Püspök-tilalomfa, feszület! Lenn: nôk zsufoltan s duruzsol az Olvasó imája. És kinn: pufajkás had, a géppuska mered -- a mellnek... Halk morajban messze dörgenek az ágyúk még. Ô áll, mint Golgotán a Fa: Azt vetíti árnya le a pince-gádorba. -- ,,Csak testemen keresztül!'' Mellen, árnyon a Keresztre ,,fölszabadító hôsök'' közt akad, ki emlékezne? Mert meghökkentek! Torz vad arcuk ámult. Golyószórók, gránát, a csorda ökle -- náluk, s egy ember, egy! -- hogy szembe állni merjen?! A furcsa moraj mélyrôl -- gyôzne fegyver ellen? Két kar: merev a láb: legyökerezve: egy égi Dacnak élô hű keresztje... * Hisz mindig állt ô. Látta ôt nyomortanyák mélye vigasszal és segéllyel -- Gyula sok szegénye. Kiállt fajáért, ki, az üldözöttért, bárkik... Ô szót emelt az Igazságért mindhalálig. És ,,ütközött''. És nem szerették.. És rajongtak érte... Esett fajáért hányszor, hosszú éjen, állott, igen, állott ô roskadt térden! Hullt arcra is: zord vezeklôn az eget vívta-kérte... Kilesték róla: puszta föld az ágya, s mije csak van, megy széjjel, az esettet szánja, s a szenvedôt mind... Állott: harcot és szavát emelte Igazságért, -- amint ô látta, -- látnia engedte a Mester. Szembe hát került ô mind a Hatalommal. Egy zordul nézi, más: hamarost tipor majd! De Kelet szögzi rája most golyószóróit: Nem azé minden, aki gyôz? ki dúl és hódít? Most nôkért jöttek. Kellenek ,,krumplit pucolni''. és áll itt útban egy sötétruhás rongy holmi, rongy utonálló: Értik értetlen szavát s a két tárult kart. Emlék moccan át, -- gyerekkori, -- a géppuskás kezek rándulnak: ,,pópa''! egy-kettô emlékezett... Úr népe, szűz-erény, erkölcs hű ôre: Tilalomfa. S harangszóként kongva a hangja rajtuk végig rezdül: -- ,,Csak testemen keresztül!'' De most sikoltás: ,,Püspök atya, védjen! Segítség, Vilmos bácsi!'' mert a másik végen orosz tiszt ráncigál egy síró lányt. Ott termett Vilmos atya. Félre ránt gaz támadót, karján ragadva, s nem lelve más szót szent haragba': ,,Hinausz, hinausz!'' * -- ,,Csuhás! Mit számít!'' Rikoltja mámoros hang. Csak egy csuhás! Fpirët![222] Csattannak fegyverek! Az eleven kereszt dűl... A furcsa varázs -- mint az Ország -- összeroskad. Inogva még elôbb, a karja tár nagy ölelôt, s mint Mesterének Fája, az új ,,Kereszt'' is vérrel áza... Valamit súg még. Iván, hallod?! ,,Jíszusz'' ,,Iszusz''? -- ,,Fpirët! elôre!'' Iván mitül bénulsz? -- Halálos csönd... A pincemély is hallgat... Tán vér csorgását hallják? Az dúl át nyugalmat? -- ,,El innen, el!'' Kiált rekedt hang vad iszonyba: dübörgôn egymást lökve kitolong a csorda... * Nagypéntek napja volt. A magyar honnak Nagyhete. Mely püspököt, Országot, népet: véres sárba fektette. Ôt -- fölvitték, kórházba; menthetetlen bár... A Nevet sugja folyton eszméletlen száj... Orosz parancsnok ,,vizsgálatot'' rendelt, s ,,talált'', kit éppen kifogott, tíz embert: ,,Ezek tették!'' -- és gyorsan lepuffantva, elintézôdött a mártír áldozatja. Húsvétnap eljött: Haldokló kivárta, hörögve, kínban, epedve égi lázba'. És átrepült. Eltiltva feltünô sír, temetés; de megmentett leányok, jó anyák szivébe ugye vés a Név örök emléket? És a Sír: egy ország! A roppant Temetésen milliók azt siratozzák! De haláloddal, Püspök te kivártad a Husvétot! A Te Husvétod már soká nem várhat! És ott leszel. Kitárult karral feszület s harangok visszatérnek. Ünnepekre készülnek... (1991. október 26.) ======================================================================== Katona Anikó Katona Anikó tizenkétéves vértanút a hitoktatás melletti szegedi diáktüntetésen vascsövekkel verték agyon kivezényelt vörös munkások 1947. március 20-án. Ezer gyerekhang zúgott-csengett szét tavaszba. Szegedi körutak megteltek ifjúsággal, hogy ,,Hittant akarunk'', hogy ,,Hittant akarunk'' szavazva a vallástipró tervek ellen, égre szárnyal: ,,Hittant aka-runk! Hittant aka-runk!!'' ...Pirosló arccal, Jézust hordó szívvel ment ô, Kis Anikó is vígan, hitvalló seregbe'. A Hittan szent szó, Jézusról tudást jelentô. Hegyi Beszédjét hallja ott, s Ôt kapja lelke! Zeng, ujjong-sír, kiált... És akkor -- kirendelve -- vasláncok-csövek fegyverével jött a Csorda: ,,szakszervezett'' vörös, hogy -- gyermeket tiporja! ,,Jézust'' kiált a kislány. S vasrúd lesújt fejére. Elhullt mint régi Ágnes, a követ festi vére... A hittan kis mártírja vonult egy fönti Sorba... (... A Bárány mellett zeng most, pálmája leng s liliomja!) (1991. november 14.) ======================================================================== Éji Tedeum Óh ez a kép! ez már vagy harminc éve kísértget: Egy teherautó éjjelen megáll egy ház mögött... Rendház... kolostor... Kijön sok sápatag kisértet... Álmából fölverten szedett-vedetten öltözött... És ülnek fegyverek, kôarcu katonák között, faládán, földön. A piszkos autó robog rázva. És melyik kezdte? Kinek gyult ki akkor lelke? A második sort mind harsogva énekelte: Gregóriánt, miként ujjongva szokta ünnep, a fogadalmat, szentelést megkoronázva... Egy ôr a puskatussal odavágott durván! A hangözön csak annál nagyszerűbb lett! A másik ôrnek riadt szeme elmered: Ôrültek itt az emberek?! A harmadik kiles az éjbe (vagy sír most elfordulván). Egy hajnali nagyvároson a siketült setétbe, robogtak titkos autók gyilkos kedvvel... Zengett belôlük álmot, éjet tépve ötven... száz... ötszáz vézna lázasszemü ember. S mint csodás ünnep csengett csengvén, csapongott röpködött egy piszkos romvárosnak hullacsendjén latin Gregórián: a Tedeum! Tulszállván minden ferde bún, fölívelô szivárvány nagy vizözönnek roncsai fölött... (1974--75) ======================================================================== A Szövetség Szekrényét földúlták Uram! Egy éjtszaka váratlanul a Frigy sátorba törtek! nem tudni kik! A Szövetség Szekrényit földulták, a kôtáblákat izzé-porrá zúzták! Reggelre egy-két vén pap sírt a dúlt Sátornál... a leviták, a többi pap s a nagy tömeg -- kiment a tábor-szélre; -- el Tôled! -- az aranyborju várta ôket. Zúgott a dob, a kürt is: ,,Szabadság! Szabadság!'' kiabáltak! ...Romok közt rettegtek a vének... Vártak... Estére részegen hevert a többség. S félt a józan... Oly gyorsan tört elô ez; -- s mulik gyorsan?! Rémülten néztek a vöröslô Holdra... Tudták, ez éjjel rájuk ronthat amaleki csorda! Nincs Frigyszekrény, ki védene... És Mózes nem jött, nem jött... a Völgybe le... Itt vész pusztába néped?! Mondják-e majd: pusztába csábította elveszítni ôket? Régi hatalmad nincsen-e? Hol az a ,,Mózes Istene''? Nem hallottad, hogy ellened ôrjöngnek? S Te hallgatsz, hallgatsz! Bűn jár körül az éjbe. Tombol ma, gyilkol gaz! S Te csak hallgatsz...! hallgatsz... (1975--80) ======================================================================== A mártír Ágnes nevenapján Hol van már cézár? Déciusról ki tud ma? Egypár sápatag diák. De kicsi Ágnes szép nevének évenkint hódol egy egész világ. A kicsi Ágnes vértanú lett, tizenkét éves gyermek-vértanú, két évezred elôtti lányka, s ma milliárd szív róla tud, tanul... ...A mártir Ágnes nevenapján az újság írja: Meg még nem törött a Prímás ott a Duna partján, bár kard lebeg ôsz homloka fölött. S bár egy hónapja minden fortély, kínzás, dühöngés rajta mind szabad: a Püspök áll. S tán nemsokára egy más Biró már vértanut avat... A Püspök áll. S most jô a ,,dózis'': a magas technikának fénykora, kényszermámor, vörös narkózis, a marxi módszer labdacsa-pora. De a ma megölt vértanútul föl Ágnesig a piros szentek, még nem tudod, te ôrült kényúr? mit mondanak, mit is üzennek: ,,A vértanú a ,technikádtól' dadoghat bármi kusza szót, mit, sápadt kényúr, úgy-úgy vágyol: a belsô titkos szép országból nem lesz tiéd egy huszad hold...'' S hogy lehet tankod százezernyi, hogy földre tudhatsz leteperni száz kicsi népet és nagyot, de sem ,,gyógyszer'', sem véres markod nem éri el a messzi partot, hol Én, a Lélek, úr vagyok. (1949. január) ======================================================================== ,,Itt állok...'' Szétkábelezték négy égtájra a Prímás tüzes végszavát: ,,Itt állok Istenért s az árva, legárvább népért...'' S éjtszakánk, a dunavölgyi mély sötét éj ragyogni kezdett mint a Nap. Bár dúvadakkal telt az éjfél, ne félj, nézd: fények gyúlanak. Egy égô szív, egy kemény homlok Sarkcsillag lesz, mely nem inog, acél-sarokkô; gyáva-bomlott korokben égi szent titok. Testvér, ugye, ronggyá foszoltak ,,Atlanti Charták'', papirok, mert nem papír, nem szó kell, korhadt, nem véresszájú népbirók. De Sarkcsillag, mely ÁLL, s világot tengelyként forgat, mert hitet mer az égre írni: ,,Hiszek. Állok.'' A Férfi kell, a teljes Ember! ...Ausztráliában vezércikk lett az új Fény. Jenki szóvivôk vizsgálják. S lesi néma ihlet s fuló remény közt messzi föld... Igaz, testvér, ki újra kitette ôs csillagunk, csak -- ember az: esendô fia ott keletre egy árva népnek: ez igaz... Egy múló mell (nem ifju-boldog) s két fáradt váll: ô tartja most e roppant súlyos vak égboltot, e dôlni-készet, viharost... Holnap talán ôt széjjelmarja -- mert éhes rá -- a Véres Rém. Megölheti, ha kedve tartja, ha bántja e hűséges Fény... Százmilliókat Moszkva mozgat: mi az az egy Fô s kicsi nép? Egy kardsuhintás, egy-két rossz tank, s kiürül Ipoly-, Olt-vidék... Az Ember elmegy, egy lehellet ha ráfuj... Ámde megmarad a Férfi, aki Tűz, s ki lelket gyújtott ki ólmos ég alatt. Papírcsillag, rôt lámpa, kárpit s ezer üvöltô száj mit ér? A hajnalcsillag fönn világit, s azt mondja: Nap kél, múlik éj! Szavalókórus szerte mállott, fegyver, hazugság mit sem ér. Mert Ô kimondta: ,,Állok, állok...'' S örökre áll. Bár teste vér, és élet nélkül, sebbel, zúzva heverhet pince rejtekén: lelke fölívelt messze útra, fénycsóvát húz és súgja-zúgja: ,,Megvertek árvák, kicsi népek, és kényurak e földtekén! Mit izgultok, és, óh, mit féltek? A Csillag ôrt áll... S állok én...'' (1949. január 24.) ======================================================================== Egy tiszta hôsi harc Mindszentynek Már nem vagy fáradt, szomorú, ki tegnap este voltál. Megtört a bánat, fut a bú, Pirossan ég az oltár. Örömláng: égô karmazsin lobbanjon égre bátran: a bűn és nyomor poklain a Férfit, Férfit láttam. Egy halni térô nép, aki most máglyaként föllángolt, s égboltra vérrel írta ki: ,,A hôs örök... habár holt...'' Egy tiszta szent eszmény felett így kéne, így elesned, hogy szép legyen az életed, s ne éltél légyen veszteg... Kis népek, nagyok! Néktek ez a lecke Tôle, most ki elindult sötét mélyekhez bitót vérével mosni... Egy tiszta hôsi harc! S oly szép elesni mind egyszálig... A néped boldog, révhez ért! Egyéb semmit se számít! Foglalj országot, gyarmatot, gyűjts százezernyi tankot, robbants atommal jégsarkot, vagy ekrazittal bankot: -- kis hangyaboly, nyüzsögj, zajongj! A Hôs felállt a porból. Felülnôtt minden ,,nagy fajon'', kinôtt a gyermeksorból... Elindult, célba ért: haza... S a népem, népem mostan követi útját lázasan és boldog-megszállottan... (1949 tavasza) ======================================================================== Az Ember kell ma... Prímás hôs nevének Nem adatok, és nem nevek, ami nekünk kell: emberek! Akikbe szív és agyvelô, élet-formálni van erô. Nem gépek és nem fegyverek: egész sziv, egész emberek! Csak ez gyógyszer, ez menedék; kevesebb: semmi, több: szemét! Ne könyvet olvass, szalma-szót, mit hangos torok igazolt! Keress vérré vált életet, mire minden rátétetett. Lelket keress a tett mögött: poklot csak az gyôz, s ördögöt! Nézz igazságot, mely vért iszik, s átélt szavakból átizzik. Az Ember kell ma énnekem, ki átalnôtt a végesen. Ki Istenébe belenôtt, mint égbe nyúló szent fenyôk. Posványokon a béka zeng, szó-bugybor, csürhe nád lézeng. Fönn némán áll magános szálfa, száll Felhôn, s Felhô körülszállja. Nem adatok és nem nevek, ami meggyógyít: emberek! Magukból akik föl-kinôttek, s az Éggel vasfrigyet kötöttek... (1951) ======================================================================== Álom Ez álmom egyre: nagymise, sok nép, hűs ódon egyház boltive... Gyűl hivô. Egy elsô sorban ünneplôsen sok magyar és csupa ismerôsök. Intek nekik, ha hátra felém tekint egy-egy. Kezemben régi zsolozsma-könyv (Csitt, ezt nehogy ,,liturgikus'' meghallja! Mert a parancs: recitálj tömeggel!) És állnak hátul régi atyák velem. Itt jaj mi készül? Mily mise? Rekviem? Nagysúlyú boltív, rámborulsz... -- Mondd: Mért vagyok én, -- s öregek, -- kizárva? Csak messzi várjuk búgni az orgonát, hogy búgja azt: ,,Kezdôdik az ének...'' Im de minden csöndes... Csak gyülekszik s hajtva fejét, meditál a hívô... Most változik kép: én magam állok ott a szentély-ajtóban; kazulám piros aranykehely kezemben: Vérnek, Vérnek arany, be kevés az is még! Nem kôcserép! Mert Vér, arany, izzó Kard kell vértanúnak... S Ôt, ki mögöttem áll: ,,Én prédikáljak?'' -- súgva kérdem: (Püspök-e, Bíboros?) -- ô fejet ráz. Nem! Majd beszélni Ô fog. A Dóm s Hivô Ôt hallja, hogy fülük belecsendül; ôs Kôboltok, messzi Népek, Egyház Sírva figyel... S mise lesz ma csöndes... (1986. augusztus 9.) ======================================================================== A címered most... A címered most sarló-kalapács. Padlásszobából áll az új lakás. A kenyered most sárga és kemény, S tán meghalás az egyetlen remény... Az éjtszakádban rémek ragadoznak, a nappalaid fáradt, vérzô, rosszak, utcáidon a fegyver les reád, a ha szólsz vagy hallgatsz: egyazon a vád, hogy bűnös: lépted, álmod, ébredésed, bűnös az inged, lámpásod, a mécsed, bűnös az ôsöd, jövendôd, sirásod, -- mosolyod, nótád; -- csecsemôd is vásott... Csak hajnal elôtt, szürkület után, akkor besurransz verten és sután te is, meg ô is, száz... ezer teféléd a piros Mécshez, sok-sok rongyos félénk -- Óh akkor lessz a rémbôl satnya törpe; padlásszobádba Napfény, Béke tör be, Nyomorod drága mélytüzű topáz, és ,,bűnöd'' dicsfény homlokod körül... Halk hálahimnuszt orgonál a gyász; -- s hogy irigyellek innen, messzirül! (1950 ôszén) ======================================================================== Pesti kövön pirosult... Pesti kövön pirosult fiatal vért sirva köszöntném! ...Nagyhangú ódát zengni ha tudna szivem... Nagyhangú ódák veletek ma fölérni be gyöngék, néma piros foltok messzi romok kövein! Mint az az ábeli vér, szavatokkal az égig elértek, s csengtek a föld kerekén gyermeki egyszerüen. Rég kimerült a dalom monoton vas-gépi világban, honvágy rég kimerült szürke-szegény szivemen. Hallgattak s robotoltak a fásult hontalanok mind; tompa-sötét sebhely: fájni se fájt az a kín. Azt hittem legalább: nem fájsz már régi hegedt seb, és a közönyhamu hullt, évekig egyre szitált. Mint ha Vezúv indul s hamvazza a távoli tájat: szörnyü keservetek itt langy hamuvá közönyült. S mint ha Vezúv indul, s a hamut követi csoda tüzjel: ugy lobogott égnek fölzúduló tüzetek! Ugy rengett a világ s lángolt a világotok égen, villám éjbe, tüzes oszlop a sívatagon. S aztán -- vér hullott, vérzápor az ifju szivekbôl, vérbe keresztelvén Földet, ez árva pogányt. Véres igézet az ámult, hittelen és üresült föld vén szeminek, véres drága kis áldozatok! Hullván, hulltatok egyre a harckocsi vaskerekéhez... S apró gyönge kezet, tankokat szertezuzó rongyos kisszoknyát, szakadott honvédi kabátból tákolt zubbonykát: föste pirosra a vér. Kócos szôke hajat hideg október sara fog be, sápadt vézna kis arc hány kövül égre fagyón?! Tág gyerekes szemetek mit látott messze-közelben? szörnyü vagy égi jövôt, míg a halál befogá? Szent üveges látást nektek mit adott az utolsó pillanat: -- Istenetek míg felölelt egekig? Kis tizenegy-éves lány, tanknak elébe ki hulltál, önnönszántadból fáklya gyanánt hogy elégj; áldozatul hogy elégj, s hogy elégess ördögi ármányt, szép kicsi vértanulány, poklokat elsöpörô! Tudtál ,,népi jogot''? A ,,szabadság'' nagy szava néked szó volt? Mondd, ki tüzelt, hogy hiv a máglyahalál?... Mondd, ki adott kicsi gyermeki szívbe világot alázó földrendítô nagy isteni halnitudást? Százak s ezrek a pesti sarakba hogy hulltak örömmel: megfizetôn a jövôt, emberit és magyarit... Ifju tüzes vérük melegíti tétova, hűlô, gyáva világunkat s hamvatag árva szivünk. Ifju tüzes vérük ne sirasd hiu könnyel üressen: nem feledik odafönn azt a kifolyt piros árt; gyermeki szivbül a vérfolyamot, tüzeset ha feledné Az, ki verébfiat is számbavesz istenileg? Fel vagyon írva a vérözön, írva örök kapufélen: Bosszú angyala jön s elkerüli ama hont... Bosszú angyala, kit gyűlô bűnéért vár a világ már (bűne: hunyászsága, mégha igaz vala is; bűne: a Sátánnal hogy a hívô szinte lepaktált) Mint ama szent Bárány vérén ha ki mosda fehérre: sok kicsi báránynak tisztul a vérin a Föld... Sok kicsi bárányunk lemosá most mind a bünűnket: tétlen, széthúzó, öngyülölô magyarok! Sok kicsi bárányunk pirosult hôs vére elért ím Földteke túlfelin is szürke közönyt lemosott! Nyűtt szivem új fiatalság szépmagyar ôsi dacában megmártózott: szent csejtei[223] vérfürödôn: Ujra magyar már, ujra tud ökle dacosra szorulni, már menetelni akar, hívja az ifjui cél! ...S verset is ír ujfent, aki dalt oly messze felejtett: Szent ifjúságot szomjaz a hült aszu föld... * Óh ti kicsiny hôsök, kiket ócska világ sosem ért meg és sosem érdemel (óh mennyire tudjuk is ezt!): versfaragónak az égbe' bocsássátok meg a vétkét, versbe keverni ha mert drága nagy égi csodát; tetteket s vért ha megirni merészlek: sok kusza szókkal s bús suta tettekkel én, ki csupán dadogok... (1957. március 30.) ======================================================================== Fél éve már... A csodás harc már régen eltiporva, halotti csönd ül újra Duna-tájon. Már nem emlitik neved itt ma fájón, amig heversz a szürke, véres porba'. Mert gyorsan felejt, aki boldog-gazdag... S már fél éve, hogy lelkesedtek érted: cifrán szavalva egekig dicsértek és álszent önhittséggel -- leszavaztak. Fél éve már, hogy véred hullni kezdett a gázolt földre, romok közé s égre... Az égig fröccsent Ábel hangos vére, s pirosan csordult taposott gerezded. Fél éve már, hogy vérrel keresztelted kiszáradt földünk, az unott, hitetlent... Fél éve piros gyermekvérben fetreng Heródes népe, a nagy ,,ünnepeltek''... De rég volt! Hosszu tél letünt azóta, most május zöldel, hittel-fénnyel telve, s mikéntha minden-minden volna rendbe', a jázmin, nárcisz illatát ugy ontja... A sok holt messzi porban hadd pihenjen, fejük fölött méh s tavasz tücske zugjon! Piros virág ezer kis vértanunkon tüntetve nyiljon szabad-büszke-fennen! Hisz ôk csupán még, akik szólni mernek a néma honban s néma Földnek gömbjén, hol ,,szabad népek'' bujnak gyáva-görbén, mig romok fölött zászlót ôk emelnek... Mint testvéreik: a kicsi lehulltak, derekuk égnek szegik bátran-büszkén, piroslik arcukon a lelkes tüzfény, s -- nem hánynak senkinek szemére multat... ,,Nagyoknak'' lelkiismeretje gyorsan begyógyul: szégyent egykettô leráznak, s gyilkosokkal újra paroláznak, s már nem segit más, csak ha végsôt harsan az Angyalkürt, az ítéletre hivó... S ha hóhért, cinkost, hallgatással vétkest, farkast és bárányt s elfutott rossz bérest a trón elé idéz az igaz Biró... Ha vétót Ô mond a hunyász világra, silány önzôkre s kótyagos idôkre, ha pontot ô tesz a mi veszett-dôre gyilkos és gyáva ,,demokráciánkra''... * ...De hallgat Ô is... Hallgat még... Csak méh döng. S piros virágok ontják illatárjuk, hogy Ég s mi: hitvány föld is csak csodáljuk, míg vert szivünk közöttük sírva ôdöng... (1957. május 3.) ======================================================================== Mindszenty prímás sírjára In Sepulchrum Mariae-Cellense Cardinalis Josephi (+1975) Conditur hoc tumulo patriarum Nyugszik e sír alján ég, föld: heros geminarum, kettôs haza hôse. quem genus humanum libera mensque Tiszteli emberiség, tiszteli hű colit. szabad ész! Non semel aut iterum: martyr Nemcsak egy- és másszor: végtig nitet usque[224] Josephus: mártir vala József! probris[225] carceribus, risibus Börtön, rágalom és gúny, cselek atque dolis. áldozata. Exilio patriae intus et extra, Kinn és benn ô hontalan, honja s terrae animaeque; a lelke kifosztva, spretus ab hostibus est, quin megveti gyülölet, sôt hányan etiam[226] propriis! ,,övéi'' között! Justitiae quoniam verique Amoris Mert az igazság és az igaz amator, Szeretet szeretôje... non nisi Christum imitans: osus Krisztusa útján járt: alkudozók erat tepidis! kivetik! Rejectusque suis rejectos exul Számkivetett: kilököttnek lett adibat, keresôje. fert animans maestis nuntia Lelkelt holt-szomorút, s hírt perpetua. vive, új-örököt! Montes Austriaci cui alme tecta Végre a Bécsi hegyek fogadák dederunt, jószívü magukhoz, ardens igne Dei, corditus[227] Istene tűzin elég, s ölte a atque hominum, honfiu gond, irrequietus agit bona tot! tennivaló mig hajtja, a sok jó, - totidemque malis est - s sok gonosz űzte. actus... Eum tandem, Christe, Nyugtalan élt! Jézus! haza: domo recipe! szivedre fogadd! (1984. június 12.) ======================================================================== ,,A nagy magyar szenvedô'' Így hívták Galgóczy Erzsébetet, e modern misztikust, ki a Szent Sebeket viselte itt miköztünk. 1905. június 27-én született Szolnokon, meghalt 1962. március 27-én. Galgóczy Ferenc tisztviselô és Kovács Magdolna leánya. Apját korán elveszíti, tizenegy testvére közül csak három nô föl; anyját is fiatalon veszti, teljes magára marad, Máriával -- a Szent Szűzzel. Élt Szolnokon, Kisújszálláson, Veresegyházán, Máriaremetén. Sírja a Farkasvölgyi temetôben. Forrásmű: Kiss Mária- Hortenzia könyve: ,,Új idôk apostola: a stigmatizált Galgóczy Erzsébet''. Minden adat innen, legföljebb egy-két jelenet színezve. 1. (1919, Szolnok) ,,Fellángolt a vértanúság vágya, megmutatni Néki, hogy szeretem Ôt!'' Az ágyuzás folyt szüntelen a Zagyva hídra, Várra s templomára; a föld is tôle döngve reng. Lövik románok épp a tornyot, mert a magyar-vörös had a románra tart figyelôt fönn épp a tornyon ott. -- ,,De Szentség ott van és monstrancia, és mindent összelônek, nincs segítség! Kinek lehet a Várba felsurrannia?!'' A vézna kislány hallja ezt; megrendül: -- ,,Óh én mehetnék; és hátha vértanúddá is lehetnék... A vágy már régen erre úgy epeszt... Megmentlek én most, Jézuskám!'' Másnap a híd felé futott. Meglátták. Lôtték. Pattogott gépfegyverek golyója körülötte. Futott, futott, mitsem törôdve... Kiáltják: vissza, vissza! Ô csak fut. Elérte! Akkor katonák belökték; a kaput rácsukták. Mégis Jézusához eljutott... Mállott kövekre rak követ, és felkuszott a Szentségig. S a két aranyedényt miseruhákba göngyöli szent kincseként. Azután csak vissza, vissza! Új belövés. Tetô lehullik! -- de falba rést is vág, ott ô kibujik... Hazafelé rohan kincseit ölelve híven. -- ,,A hidat lövik! Át kell úszni vízen! Jaj sosem úsztam annyit! S ha befúlok! Mi lesz Veled, Jézuska?!'' De vállra vet ruhát-batyut s a folyót átalússza! Aztán lerogy, és sír és sír, a partrajutva -- örömbe, izgalomban; -- s bánatába: hogy elmaradt vértanúsága... -- Már este van. S van érte otthon izgatottság! Beront: ,,Elhoztam Jézuskát!'' -- és mind körülrajozzák. Rögtönzött oltár épül s imádás mind az éjben. De Erzsikét az ágyba visszadugták szépen, mert beteges, mert már vacog, és kiújulhat minden régi kórság... 2. (1920--1924, Szolnok, Pest) De felülmúlni nem tudjuk a Mestert mi: Ô százszorosan szokott visszafizetni. ,,Ki elhagy otthont, földet... Énérettem, -- kap százszorost és ráadásul -- Engem!'' Kap Engem itt: a Keresztemmel! Mert Jézus és Kereszt az egy! míg földön él az ember. -- Egy évre a kislány halálos lázban eszméletlen összerogy az iskolában; csak másnap otthon éled. Kórház, orvosok eltanakodnak: baja annyi sok... Mert igen: tébécé tüdôn, majd belekre, majd csontokra is terjedve, és annyi sok más ,,szövôdmény''... Járni nem fog tudni már soha, feküdni csak, halálos kínnal gyötrôdvén, -- 42 hosszú évig -- a halálig. (Hisz édesanyja Máriának adta ôt a születés elôtt S ki Máriának gyermeke, abból tudod, mi válik...!) Így lettél Erzsi ,,tan-célos'' beteg: Lep mindenféle kór, sebek! Lettél, Erzsébet, ,,tanulmány'' a klinikán! meg is halsz egyszer, a jégre hullaházba csupasz földön fekszel, hogy másnap, míg emelnek fölnyögj és ôk rémüljenek... -- ,,Jártál a másvilágon?'' -- kérdezik apácák, sok beteg... (Nem, nem, sehol, csak ottan én -- az Akaratnak kényén és kegyén.) 3. (1929--1930, Szolnok: a nagy kegyek) Ezerkilencszáz és huszonkilenc; egy júliusi szombaton valaki jött: egy csodaszép és kedves fiatalasszony. Jött látogatni ôt, mikor már otthon egymaga feküdt, vigasztalón és biztatón -- szenvedni Jézusért! ,,Hogy engesztelj, hogy engesztelj! Áldozzál Néki kínt és vért, és minden szenvedést és egész életed! Hisz szereted Ôt, ugye szereted?!'' -- ,,Ôt? igen, igen Jézust!'' -- ,,Hát Máriát vajon?'' (furcsán mosolygott rá a Hölgy) -- ,,A Szűzanyát?! Nagyon!'' ...És úgy érezte Erzsi akkor, hogy évek óta ismeri a vendéget, aki nevét se mondotta neki... Jött mindennap, ha senki sem volt nála, s tanítá szenvedni, Jézusnak mindent fölajánlva. ,,Óh mindent, mindent! nincs határ a szeretetben, az áldozatban'' -- ,,Igen, igen hiszek ebben! -- felelte Erzsi -- szenvedni mindent Jézusért, akarok mindent Jézusért!'' A házbeliek végre tudni vágyták; ki az, ki látogat!? (mert ôk sohase látták) -- Így Erzsi egyszer kifakadt: -- ,,De mondd már, Te ki vagy, Te kedves! Kinek hívjalak?'' -- ,,Csak úgy, hogy: Máriácska.'' S minden ebben is maradt. * Nagyboldogasszony elônapján Máriácska késve jött, de öt bimbózó bíborpiros rózsaszállal örvendítve ôt. -- ,,Az ünnepen majd felköszöntöd Jézust, Szűzanyát: a piros rózsát Jézuskának adjad át!'' Aztán szokásként együtt rózsafüzéreztek újra... De most a Vendég elmenôbe nemcsak simogatta, meg is ölelte betegét, meg is csókolta. Csodálva nézte a rózsákat Fábián, a lelkiatyja (ki évek óta minden reggel áldoztatta) és Erzsébetnek buzgó édesanyja, aki valami sejtelembe' magát elsírta rózsák láttán. Volt mindez ott Nagyboldogasszonynak vigíliáján. * Az éj imába telt, vendégét várta ô esengve. Ki jött is éjfél multán s karon fogva vezette... (milyen csodás: ô járni tud!) Egy fényes nagy téren haladtak. Hirtelen az tárult, kivirult: Ragyogtak körülötte szentek: Ez a mennyország itt!! Megsemmisülve áll ott egymagában, minden bámít, kábít! És ott fönn, ott fönn a Szűzanya! a Kis Jézussal! Int és hívja! Feléjük fut (és futni tud már) és rácsodál, hogy ér közelbe: -- ,,Óh Máriácska!'' -- ,,Hát megismertél?'' -- ,,Meg, meg'' -- rebegte vagy fuldokolta... -- ,,akkor virágaid a Jézuskának add át!'' Aki feléje tárva két kis karját mosollyal vette azt a vérpirosló öt virágot... És rakosgatta, nézegette és becézte, -- aztán: visszanyújtja! Hosszan szemébe nézve... Erzsébet kezét tövis megszúrta, de Jézus arca mindent elfeledtet: csak azt látta, Ôt, csak Ôt... Míg ott feküdt az ágyon: ámult lelke s tündökölt... És lassan reggellett... Mi is történt? Két keze fájni kezdett. Mozdítja és belévág éles kín. Véres seb tátog mind a két kezin! tenyérbe, kézfejen, égô véres, égôn sajog. S a lába is! Pirosló vére csorogva-csorog... * Jön anyja. Ô takaróba rejti ijesztô titkát: -- ,,Hívd, anyus, Fábián atyát, sietve hívd át!'' Az jön: ,,Mi baj? Még itt az öt piros virág?! Mi baj hát?'' Akkor ô kihúzza két kezét, -- mutatja: ,,mi bánt''! A páter kezet kézbe fog és reszket-reszket... Lelkében látja Szent Ferencet (hisz ô Ferenc fia[228]) s a Keresztet -- mit egyre küld örök Kálvária. -- ,,Ezt senkinek se mutasd, Erzsi! Tán elmúlik!'' * De anyja hamarosan rájön. Pár hét, és kitudódik az egész környékbe! Hisz minden pénteken kiújul az, vörösen, égve: -- olykor szivárog csak, de máskor ömlik-ömlik, és ájult kínban gyötrôn hánykolódik, vergôdik a Szenvedô... Kinn tudják ezt! És gúnyolják. ,,Farizeus! magát sebezte meg! Papok bolondja! Csak képzelôdés a sebek! Ki hiszi! Mind ez bolondgomba!'' Kevés a külsôk közt, ki megrendül, szívébe tér be: Jaj mit jelent ilyen ,,nagy Szenvedô'', a ,,kis Nôvérke''...! * S jön Máriácska mindennap, csakúgy, mint azelôtt. Felmossa vért, sebet kötöz, szívébe önt erôt. A kötözés után a sebek lassan el is tünnek, csak rózsaszín hegek már, azok is fehérülnek. (A jövô péntekig! vagy ünnepig!) Fábián atya -- mint sok-sok éve, -- naponta áldoztatja, lesi félve mit hoz a holnap, a holnap Istene... * Még azon év karácsonyán[229] a Szűzanya jött és elvitte betegét ,,haza'': elvitte Betlehembe! Ott rózsaszínűen derengve a Barlang volt; és Jézuska és József, Máriácska! És sírt, csak sírt keservesen karján a Kis Babája... -- ,,Jaj Szűzanyám, segíts Te Rajta! Tán tudod okát!'' -- ,,Nem látod, mért sír? Nézd a homlokát!'' ...Töviskorona volt a kis Fejen. És mondá Mária: -- ,,Csak az segít, ha merné valaki magára átalvallani; ne kelljen mindennek Ôbenne fájnia!'' (Jaj én? jaj én?! az eddigi mind nem elég?! Fejemen ,,azzal'' hogy is fekhetnék? De néz a Kisded, könnye-vére csak folyik és nyujtogat felém és szinte bátorít...'') -- Igen, igen: ,,Ôérte!'' -- Szól Mária: ,,Hát vállalod?'' -- ,,Igen, Ôtôle, érte mindent!'' És Mária szelíden intett. A kicsi Fejrôl tövis láncot Erzsébetre átrakott... Hasító kín. De Jézuskája oly biztatón néz rája. Még egy idôig ott volt... Aztán minden foszlott. Az ágyán fekszik és szaggat feje. Mozdulni sem tud, vérrel árad fejsebe... Jaj, nem tud imádkozni, az is csupa kín... Teljes kifosztatás! Csak messzi visszhang ajkain, hogy: ,,Érte, Érte, Érte...'' Jön anyja, rémül, sír, lerogy a térde! És fut el Fábián atyáért! Iszonnyal lát az is a párnán, padlón vért, csak vért... -- ,,Ez kezdet! -- rebegi. -- Elôkészítés többre! Tetôled többet kíván Jézus, mint másoktól -- (s a páter ott szentekre gondol) össz-áldozat[230], nem csak Keresztnek egy-egy csöppje...'' (Fejsebben késôbb tövis benn maradt, ott rekedt. Az atya hármat kivett -- mint emlékeket a váci püspök adattárába helyezett.) * Harmincas év nagypéntekén az oldalseb is megjelent. A teste csupa kék-vörös folt, zúzódás, fölszaggatott hosszú sebek: az ostorzás! S miként a Föltámadottnak, az ô sebei is soká maradtak. Húsvét-idôt így ünnepelt. 4. (Vizsgálatok, földiek) Faragó Fábián ferences az Ügyet jelenti Vácra, a püspöknél. Jött újra orvosoknak bölcs tanácsa: -- ,,Ne élje úgy magát be Ôlelkiekbe'! -- ez okozza!'' (Mert van hívô s van félhívô, és nemhívô is orvosokba'.) De végre azt jelentik, hogy nem értik, hogy nem értik. A földi válasz ez marad mind-végtig. Jött Hász István, a lelkiember püspök, hosszan beszél vele -- (míg könnyeivel küzdött) és utasítja: ,,Minnél kevesebbet a világból -- ahogy tudjuk: el nem térni soha égi vágytól... A földet kikapcsolni, és mindent eltitkolni. És mindent mi Urunk gondjára tolni!...'' * Naplót irattak, fényképezték (aktának vették a keresztjét). Mindenrôl, ami lett és lenni fog, irassék jegyzék, emlékirat és dokumentom... Nagy sürgés, riadottság: medikus-klérikus irodisták... És hallgat, hallgat fönt az égi Templom... 5. (1932. május 1., össz-áldozat) S mondotta Mária a Nôvérkének: ,,Te gazdag vagy még! mindent nem adtál oda! Tudod, mit ôriztél meg?'' -- ,,Mit, mit?!'' -- Nôvérke ekkép riada! -- ,,Hát anyácskád? hát otthonod? Anyád él, itthon, híven gondozód!?'' A válasz erre szörnyű lelki szenvedés, amíg fél-áldozatból lett teljes-egész... Az anyja súlyos beteg, s tudja: mért! elôször riadozva, aztán az égbôl szabott részt, a ,,bért'' -- vállalja, mind meghozza: a ,,teljeset!'' De ugye akkor Máriácska vegye át a tehetetlen szenvedô gondját!'' És Szűzanyának mindent átaladván, meghal májusnak elsô napján. Nôvérke egyazon egy évbe' veszti lelki atyját, és meghal anyja és Panni húga kitagadja! (,,Komédiázol?! Magad okoztál mindent! Te magad akartad!'') S elköltözik. A sebek is egy évig égô tártan megmaradtak... Új lelkiatyja, Odiló szigorúan fogja, szidja és korholja. A többi páter is gyanakszik, hántorog: hogy ,,annyi furcsaság, ez nem lehet igaz dolog''. Egy idôre a napi áldozástól is eltiltják! (,,Lelkeknek sötét éje'' fölötte is csak itt járt. És Máriácska nem jön, nem jön, hallgat...) Odiló Rendfônöknek és Pápának tesz jelentést: Milyen erôk működnek, mily hatalmak?! Pius, a tizenegyedik, ott gondolatba mélyed: ,,Csodásak Isten útjai! Ha Ô akarja, célhoz érnek... Ô teheti, amit akar!'' 6. (Szentek közt, pusztulás közt) -- ,,Új testvéreket hoztam, gondod' viselik.'' Egynapon Máriácska ezzel érkezik. És sorra bevezeti a két Katalint. Az égbôl egy: Stigmáknak szentje, a Sziénai! ki el-eljön lelkelni ôt, buzdítani. A másik földi, rokon lélek: Kiss Erzsi-Katalin, hamar a titkok bizalmassa s ápolója bajain. (És naplót ír a stigma-viselôrôl, égi gondba!) De Máriácska néki legfôbb ápolója, Szentséget is hoz! olykor többször naponta! Karácsonykor, mint papok, háromszor megáldozott, a Szűzanya kezébôl! A másvilági Katalin után el-eljô az a titokzatos pap, ,,János Tisztelendô''... (Így hívta Erzsi azt, kitôl a ,,Dicsértessék'' szent köszöntését tanulta a magyar nép és nemesség: Kapisztrán ez, ki ugye folyton sírból támad, mert véres napok fenyegetik jó hazánkat.) És Mária el-elviszi oly messzi tájra: Szentföldre, Golgotára vagy Itáliába. Nem turistának, hanem megélni, megszenvedni korokat és tájat! * 1944! az évek tornyosodnak, rémek-árnyak! Ô látja mind elôre, látomásban, vad lidérc-álmának! Jár hullák közt, dôlt kisvárosán, romokba'! És ,,Engesztelj!'', és ,,Engesztelj!'' -- a Hang kiált, sír, ostromolja. Lesz minden rémlátás való, mint mondta Mária! ,,Utolsó csöppnyi véredig kell engesztelni!'' -- dühöng gyűlölködési orgia: vériszony üvölt, vonaglik föld, tódulnak pokol minden ördögi. -- ,,Engesztelj, engesztelj!'' -- Hang sírja, kéri, dörögi -- a halmozódó szörnyű bűnökért, szörnyűbb jövôkért! Ki igazán szeret, nem szab határt, ont könnyet, munkát, vért! ,,Óh engesztelj!'' -- szegény, veszendô, édes hazádért!'' * Jött Szolnok ostroma: a város végsô pusztulása, véres sok romja. Óvóhelyén ô égô lázba' a haldoklók imáját mondogatja, és Máriát kiáltja: -- ,,Jöjj, jöjj, Reád van minden hagyva! Nem veszhet el! Hazánk Nagyasszonya maradsz örökké! Hol vagytok hazánk szentjei? Most jöjjetek megmenteni! Magyarok Asszonya, sírj értünk, könyörögjél!'' Sosem képzeltem, hogy lehessen ennyi szenvedés! De Máriácska mondta, hogy ,,Utolsó csöppig engesztelj!'' S a minden, minden oly kevés! 7. (1945 után, Kisújszállás, Veresegyház, Máriaremete) Szétdulva otthon minden; támasztalan és hontalan, ,,nincsen hová fejét lehajtsa'' -- azzal ím egy sorsa van): Kisújszállásra rokonokhoz viszik át, agyhártya-lob és más kórok ôrjöngô kínnal kínozzák. Az új helyen kelletlenül fogadják: ,,se ingjük, se galléruk,,, így mondják. (Élôsdi most; elôtte, ha fekve is, még a kézimunkán-min keresett valamicskét...) Plébániára végre jut: a jó Doroszlai[231] atya fogadja be a nyomorút, ki csontbôr, lázas, félholt; hordágyon hozza ôt Ilonka, új gondozója. S ha tud, ô kórágyról ír messzi Katikának, -- vigasztalón és oly vigasztalan maga. Csak napi áldozása boldog -- hozza a jó atya. (De két-háromszor újra a Szent Szűz áldoztatja, ki persze tôle el nem maradott: elhunyt anyától ,,megbízást kapott!'' Kálmán atya is kilesi: valaki jár ott, rendbe hoz és takarít, és inget varr, beteget-ágyat gondoz.) A ,,feketék'' sok gondot-bajt okoznak ôneki (az Ars-i Plébánost[232] kik szintén látogatták): az alvilág sötétjei! A földre dobják Erzsit, bútort döntögetnek, olyan zajt csapnak, hogy falak remegnek. De utánuk a Máriácska maga tesz rendet a szobába'... A föld sötétjei is dolgoznak serényen: zaklatva, rágalmazva, vádolva fönn az érsekségen. Az egri érsekség a vádra kap -- csupa vonalhű békepap! Letiltják onnan jó Kálmán atyát, hogy ne viselje nyomorultnak gondját. Huzavonák és végre utoljára a váci püspök, Veresegyházára átalveszi! Egy újabb buzgó pap Kálmánt beteggel-ápolóval befogad. S vigasztal Mária: ,,E válság mind elmúlik, egy új világ jön, Jézust mind elismerik, és Ô lesz Úr itt! Örülj, hogy rajta ti is dolgozhattatok: e munkán szenvedés a legnagyobb!'' -- A szenvedés! Most jön csak legjava; fenékig kiürítsd a kelyhét, lankadva s leggyöngébben is legsúlyossát hordozzuk! A szív, a mell, a csont, a láb, gyomor, az agy halálos kórban gyötrôn megszakad. Óránkint visszajô az orvos: ,,Él-e még? Meg kellett volna halni néki rég!'' A szörnyű ,,szomjúhozom'' kínját is megkapja Mesterétül, a szájpadlás nagy réssel fölreped -- az orvos rémül. De ô panasztalan; s ha jönnek vigaszért -- mert egyre több jön hozzá gondban és lesújtva -- csak ô vigasztal, halkan, el-elfúlva... Vagy átveszi magára másnak kínját!... És úgy halt meg: bíztatva, áldva -- egy teljes testi-lelki vigasztalan sivárságba'. Szobáját akkor újra rózsaillat lepte: kisért a régi öt piros rózsáknak lelke... * -- ,,Jézust'' -- kiáltott végszava? vagy ,,Máriácskát'' említett-e? A szíve csak! Mert torka fuldokolt, míg lelkét ellihegte... (1997. november 22--24.) Boldoggá avatási ,,pörét'' megindította a váci püspökség. Minden imameghallgatást, -- Erzsébet közbenjárására, -- jelentsünk itt: Vác, Római Katolikus Püspökség! ======================================================================== Két-három nappal Ítélet elôtt Mikor már minden kész: a romlás, átkok, áldás (a csészéket az angyal már önteni tartja). Szorong a hű. Tétet dupláz a kártyás... Hallgatva tűrnek vértanujelöltek (s már szállnak ki, hogy homlokon jelöljék ôket, a Szárnyasok: piros pecsétet tévén). A Tôzsde ,,jól áll''. Csupa jó hír tévén (Naponta harmincezret végez ki a Hóhér a csecsemôkbôl: de nem hir ez!) Az Elnök ma a szudáni diktátorral koccint pezsgôt! A világbéke csak napok kérdése! (S a Békeangyal kezén eltört a csésze, kiloccsan vér az elsô vaskehelybôl s mennyi ömlik, ha a többi eltör'?) A jók szorongnak: valamit üzen a távol! De csak fecseg hír, minden antennából... Mert hisz itt minden rendben! soha ilyen termés! A Párt uralmon! Glóbus-párthoz is minden kész! Uj Világrend most várja Megváltóját! Sionból jön? Vagy nagyhatalmak még titkolják a Nagy Nevet: ki fellegekben Új Istennek föllép, a megnyitja itt Örök Boldogság Földjét! A színfal mögött Rendezô, az égbeli, -- a függönyt készül ejteni! és bábjáték és ,,új világ'' -- csak két-három nap; -- hull, leállt! Tekercsét göngyöli az angyal és a vátesz! És kirepül az Elsô Szárnyas: és zúg. És minden-minden más lesz, ahogy megjô a nemvárt Felsô Válasz! (1993. július 10.) ======================================================================== A Szentkirály országáról Írjad, deák, most: Kivégezték! Meggyalázták és összezúzták, hét foszlányokra tépték-nyúzták, s hetvenhét szöggel leszögezték. Lebélyegeztek-lakatoltak koporsót-sírt: a gyászhalomra kilencszeres nagyátkuk mondva: ,,A holt maradjon örök holtnak!'' Írjad, deák: Neve lett átok. Kimondani is bűn a holtat. S be kell pörölni sápadt holdat, sírjára vetni mer világot. Kôbôl, papírból kivakarták emlékét, és szórták szelekbe. S az erôs gyôztesek remegve kifentek kardot, kést és baltát. Írjad, deák: Tankokkal, tôrrel, ekrazittal, kútmérgezéssel, hóhérkötéllel, vádbeszéddel, kínpaddal és szuronyerdôvel, hazugsággal és kénsav-gúnnyal, szennylapokkal, ,,népszavazással'', bélistákkal és toloncházzal, ,,érvekkel'' és gyűlölet-tájfunnal -- írjad, deák! -- új, nyiszledt eszmét bolondgombázó iskolával, vérbaj-zsúfolt tömegkórházzal, szabadszerelmet, Isten vesztét bôgvén, s mindennel szövetkezve, bôsz dühvel, sima vén pokollal, érvelvén pénzzel, ésszel, ,,korral'', és rágalmakkal fegyverkezve: -- írjad! -- vagdosták, marták, eltiporták, ölték, temették... S kidobolták, hogy nincs, nem is volt, holt az Eszmel! * Írjad, deák, hogy szótalan volt, mint hétpecsétes mély titok, hétölnyi mélyben hallgatott, nyugodt fönséggel várt a nagy Holt... S ím: tilthat, strázsálhat Sztalin! Szuronyok, ágyúk, tôr: hiába; a síron nôtt tavasz virága, a sápadt égi kankalin. Írjad, deák: Tornyok ledôlnek. Gyilkos acél és tank rozsdásul, csak a Tavasz, az sohse másul! S virága nô a temetônek... Diadalívek, oszlopok kivásnak... S bizony, le kell szemét csak hunynia, s lesz zsarnokból legföljebb múmia, rossz csont, mi nem kell, csakha tűzifának... De amit Isten gondolt, az örök! Telek, tavaszok visszajárnak, nem sztrájkol rózsa soha nyárnak, bolygók robognak, és csillagkörök. Írjad deák: Ôsrégi tétel: kikél a Mag, mert ez a Törvény! Kinô a fű sziklákat törvén, hiába tiltják száz pecséttel. És elmulandó mind a zsarnok, erôlködô vas: gyártva, ,,elvet'', míg azt hiszi, hogy történelmet ô ír, a vézna kis akarnok....A Sír fölött ott áll a dalnok, s írjad, deák, jövôket lát ma. Írjad: Bizonnyal fordul játszma! A zsarnokon férgeknek lesz hatalmok! Föladja Sír, mit mélybe rejtett: a halhatatlan drága Holtat, hét ölnyire kit lehantoltak. Kikél a Mag, mit Isten ejtett... Mert nem halott ô: aluvék csak, s a denevérek idejét átalván, a kelô nappal fölkel: édes-halvány az arca... S jô a számolás, a Végnap! Írjad deák: harmadnapon már, harmadnapon a síri dombnál kábult poroszlók földre hullnak. Piros a hajnal és piroslik orcánk, s az elparentált Szent István-i ország koronás fôvel feljön, mint az új Nap... (1947) ======================================================================== Betűrendes címmutató - A - A bibliafordító A Bodonyi Vértanúk: Miklós, Antal és társaik A címered most... A déli harangszó hôseirôl A haldokló Hunyadi szavai A harmadik csodaszarvas A harmadik nôvér A Hírhozó A két nyitrai remete A Kettôs-keresztű Ország legendája A kúnok apostola A lívek magyar vértanúi A mártír Ágnes nevenapján ,,A nagy magyar szenvedô'' A nándori toronyról A solis ortu cardine * A Szent Koronához A Szent Orvos hívása A Szentkirály országáról A Szentkorona követe A Szentsebek Ilonája (Veszprémi Boldog Ilona) A Szövetség Szekrényét földúlták A Túsz megérkezik Ad Mariam in fano Andocs * Amiként írva áll... Ave, Beate Rex Stephane Az áldozat (Szent Margit) Az elsô magyar ferences: Boldog János Az Ember kell ma... (A Prímás hôs nevének) Az utolsó Árpádházi Aztán a Láng elkapta... Álom - B - Bíró Ferenc S. J. Boldog Bánfi Lukács éneke Boldog Bosnyai János püspök Boldog Buzád vértanú Boldog Csák Mór Boldog Csanádi Albert Boldog-emlékű Admonti Zsófia Boldog Gergely, szentlôrinci pálos Boldog Hektor, a Gyógyító Boldog Huszár Gáspár Boldog Jámbor Ferenc Boldog Lorándházi István Boldog Lukácsról bátorító vers Boldog Magyarhoni Miklós, vértanú Boldog Mihálykövi Bálint Boldog Szalánkeményi Péter Boldog Szombathelyi Tamás Boldog Temesvári Pelbárt Boldog Thar-Ispán Albert Boldog Ungvári Kálmán Boldog Zákoly János ,,Boldogasszony hozománya'' Boldogasszony vigíliáján Bosnyák Zsófia — új Szent Erzsébetünk ,,Brassó Szentje'' ,,Budapest apostola'' - C - Cardinalis Petrus (Pázmány Péter) ,,Csak testemen keresztül!'' - D - Dal a Csíksomlyói Máriához Déli harangszó, messzi pálmák - E - Egy ,,barokk” püspök: Fitter Ádám Egy esztergomi kanonok: Ipolyi Gáspár Egy félig feledt névre Egy régi harci roham idézése (Kapisztrán Szent János) Egy tiszta hôsi harc Egyiptom magyar vértanúja Etelka-Margit nôvér Éji Tedeum - F - Fél éve már... - H - Himnusz Szent Gellérthez Hunyadi gyulafehérvári sírfelirata * - I - In mortem Episcopi Ottocari (Prohászka püspök halálára) ,,Itt állok...'' - J - Jesu redemptor omnium * Joannes Kelpius Transylvanus Júniusba öltöztek a kertek - K - Kapisztrán és Szerém-Ujlak * Kaszap István S. J. Katona Anikó Kelemen Didák Kettôs hôseposz — két véres század vértanúiról Két ámuló szem Két-három nappal Ítélet elôtt Kína elsô vértanúja - L - Látogatás a szentek hegyén (Szent Mór és Szent Imre) Légvédelmi éj látomása - M - Madeira felé -- egy kiáltás! Magyar Szent Erzsébet Magyar Szent Mózes Magyar vers Krisztus Királyról Maria-Treui strófák Matyó Madonna Mennynek Királyné Asszonya Mégegyszer Nagyasszonyunkhoz: ,,Ex hac lacrimarum valle'' Mindszenty prímás sírjára - N - Nagyboldogasszony égi búcsúja - O - Óh dicsôséges (O gloriosa) * Öreg regös éneke Imre Úrról - P - Pesti kövön pirosult... Péterváradi Boldog Istvánhoz Prohászka olvasásakor - R - Régi remetékrôl elmélkedés a házsongárdi temetôben - SZ - Szabáriai (Szombathelyi) Szent Mártonról * Szabin testvér Szent Imre herceg sírfelirata * Szent Kinga Szent Lajos püspökrôl, ,,Rendünk dicsôjérôl'' himnusz * Szent Piroska, avagy Iréne császárné, a ,,Béke'' Születhettél-e volna drágább korba? - T - Tavaszodik a Szenthegyen Tusakodás a Szentkirállyal - U - Utóhang Maurus szent barátról Üzentek Julián barátért - V - Vajk úr hôsi éneke Vasárnap esti óda Szent Margitról Vers a régi Lovagról Végek dicséreti Végvári küldöttség... Véres tercinák Kassa három hôsirôl ======================================================================== A magyar életszentség nevei Kattintson a névre vagy az azt követô számra, hogy a kívánt versre ugorjon. A név utáni szám azonos a nyomtatott könyvben megadott oldalszámmal, de itt a versre utal (innen származik egy-két eltérés a nyomtatott könyvhöz viszonyítva és az oldalszámokhoz helyenként csatolt ,,a'', ,,b'' toldalék). A vastaggal szedettekrôl külön vers. A névrôl is lehet ugorni, ha csak egy versben szerepel vagy ha csak egy különálló vers szól róla. Tisztm. = Tiszteletreméltó (akinek boldoggá avatási „pöre” hivatalosan megindult). - A - Admonti Zsófia 62 Albert, Bd. Csanádi 136, 160 Albert, Bd. Thar-Ispán 133 Anasztáz, Bd. 36 Andocsi Mária 18, 19 András, Szórád Szt. 48 Antal, Bd. Budai, kármelita vértanú 159 Antal, Bd. Szász 120 Antal, pálos vértanú 159 Apor Vilmos, Bd. 166, 215 Asztrik, Szt. 45 Ágnes, Bd. Prágai 100 - B - Balogh Ferenc pálos vértanú 164 Batthyány-Strattmann László, Tisztm. 202 Bálint, Bd. Mihálykövi 139 Bánfi Buzád, Bd. 84 Bánfi Lukács, Bd. 63 Báthory László, Bd. 142 Benedek, Szkalkai Szt. 48 Beregszászi domonkos vértanúk 162 Berkovits Vilma 214 Bessenyei Márk pálos pestis-vértanú 169 Béla, III. 70 Bíró Ferenc 199 Bodonyi vértanúk 120 Bogner Etelka-Margit, Tisztm. 23, 205 Bohus vértanú 168 Boldogasszony 9, 10, 12, 13, 15, 16, 17, 18, 20, 43 Boldogságos Szűz 9, 10 Borhy György vértanú 168 Bosnyai János, Bd. 89, 113 Bosnyák Zsófia 180 Braziliai pálos vértanúk 160 Budai Antal, Bd. 159 Budai Máté, Bd. Eskandéli 117 Budaszentlôrinci pálos vértanúk 159 Burkhárd Ugolin vértanú 164 Buzád, Bd. Bánfi 84 - C - Csanádi Albert, Bd. 136, 160 Csák Mór, Bd. 118 Csepellény György 164 Csermely vértanú 168 Csiszér Elek 207 - D - Décse (Géza) 53, 56 Didák, Kelemen, Tisztm. 188 Dobis vértanú 168 Dugovics Titusz 144 - E - Erzsébet, Ifjabb Bd. 115 Erzsébet, Galgóczy, Tisztm. 232 Erzsébet, Magyar Szt. 100, 73 Eszéky György ferences vértanú 159 Esztergom vértanúi 168 Etelka-Margit, Tisztm. Bogner 23, 205 - F - Ferenc, Bd. Jámbor 132 Fitter Ádám 184 - G - Galgóczy Erzsébet, Tisztm. 232 Gáspár, Bd. Huszár 141 Gellért, Szt. 37, 40, 44, 48, 137 Gergely, Bd. 131 Gergely, Bd. Tragori 120 Gertrúd, Bd. 100 Géza, I. (Décse) 53, 56 Gizella, Bd. 33 Grábja Antal vértanú 164 Grodecz Szt. Menyhért 172 - H - Hankai vértanú 168 Hedvig, Bd. 100 Hektor, Bd., a Gyógyító 123 Herédi Tamás vértanú 167 Horváth Domonkos vértanú 168 Horváth György vértanú 169 Hunyadi János 146-147, 150, 152a 152b Huszár Gáspár, Bd. 141 - I - Iglódi István minorita vértanú 163 Ilona, Bd. Veszprémi 92 Imre, Szt. 36, 40, 43, 44, 48 Ipolyi Gáspár 192 Iréne, Szt. 60, 61 István, Bd. Lorándházi 140 István, Bd. Péterváradi 128 István, Pongrácz Szt. 172 István, Szt. 25, 28, 29, 36, 38, 40, 44, 45, 48, 52, 108, 244 - J - János fráter vértanú 163 János, Bd. 86 János, Bd. Bosnyai 89, 113 János, Bd. Zákoly 137 János, Kapisztrán Szt. 146, 148, 157, 239 Jézus Krisztus 7, 8, 9 Joannes Kelpius Transylvanus 182 Jolánta, Bd. 100 Julián barát 82 - K - Kassai vértanúk 163, 172 Kaszap István 203 Katona Anikó vértanú 218 Kálmán, Bd. Ungvári 137 Kálmán herceg 100 Kánter Károly 195 IV. Károly 193 Kelemen Didák, Tisztm. 188 Kelpius János 182 Kinczel piarista pestis-vértanú 169 Kinga, Szt. 99, 100 Kiss Szaléz ferences vértanú 166 Koháry István 190 Konaczky vértanú 168 Korbéli István vértanú 168 Korona, Szent 29, 32, 45 Körösi Szt. Márk 172 Krapinay Mihály ferences vértanú 168 - L - Lajos, Szt. Nagy 100, 116, 129, 130 Lajos, Toulouse-i Szt. 104 László, Bd. Báthory 142 László, Bd. Magyar 121 László, Szt. 53, 55, 56, 58, 60, 69 Lorándházi István, Bd. 140 Lukács, Bd. Bánfi 63 Lukács, Bd. Nosztrai 130 - M - Magyar Szt. Mózes 51 Magyarhoni Bd. Miklós 113 Magyarhoni Bd. Pál 78 Magyarok Nagyasszonya 20 Margit, Szt. 89, 92, 93, 95, 98, 100, 117 Mária-Margit, Tisztm. (Bogner Etelka) 205 Márk, Körösi Szt. 172 Márton ferences vértanú 124 Márton, Szabáriai Szt. 24 Máté, Bd. Eskandéli 117 Menyhért, Grodecz Szt. 172 Mihálykövi Bálint, Bd. 139 Miklós, Bd. Magyar 120 Miklós, Bd. Magyarhoni ferences vértanú 113 Mikola Boldizsár, ferences vértanú 161 Mindszenty József 153, 221, 222, 223, 224, 225, 231 Mór, Bd. Csák 118 Mór, Szt. 36, 38, 48 Móró páter vértanú 168 Mózes, Magyar Szt. 51 - N - Névtelen ferences egri vértanú 162 Nolai Kampán minorita vértanú 164 - O - Oldor-Uldrik ferences vértanú 124 Özséb, Bd. 107, 123, 156, 166 - P - Palugyay György vértanú 168 Patacs-iregi pálos vértanúk 160 Pál, Magyarhoni Bd. 78 Pálos pestis-vértanúk 169 Pázmány Péter 167, 179 Pelbárt, Bd. Temesvári 28, 153 Pesty Mátyás ferences vértanú 159 Pethô István pálos pestis-vértanú 169 Péter, Bd. Szalánkeményi 138 Péterváradi Bd. István 128 Piroska, Szt. 60, 61 Pongrácz Szt. István 172 Prohászka Ottokár 196--197, 198 - R - Róbert érsekprímás 71, 78 - S - Salkaházy Sára, Tisztm. 212 Salóme, Bd. 100 Scheibl Szabin 200 Schlachta Margit 213 Schulcz Ferenc vértanú 164 Simon perjel 160 Sonnino Angyelus vértanú 164 Spéráth Tamás piarista vértanú 167 Sütô Lôrinc pálos pestis-vértanú 169 - Sz - Szabáriai Szt. Márton 24 Szabin, Scheibl 200 Szalánkeményi Péter, Bd. 138 Szaléz, Kiss, ferences vértanú 166 Székely László 132 Szkalkai Szt. Benedek 48 Szombathelyi Szt. Márton 24 Szombathelyi Tamás, Bd. 134 Szórád Szt. András 48 Szörényi Ágoston pálos pestis-vértanú 169 Szűcsi György pálos pestis-vértanú 169 Szűz Mária 8, 9, 10, 17 Szvetenay Miklós vértanú 167 - T - Tamás, Bd. Folignói 120 Tamás, Bd. Magyar 126 Tamás, Bd. Szombathelyi 134 Tapolcai bencés vértanú 162 Temesvári Pelbárt, Bd. 28, 153 Teôry László minorita 164 Thar-Ispán Albert, Bd. 133 Török Márton pálos vértanú 167 Toursi Szt. Márton 24 - U - Ungvári Kálmán, Bd. 137 - V - Vajk 25 Vác, Bd. 52, 109 Váradi János vértanú 163 Váradi vértanú kanonokok 162 Vásárhelyi András vértanú 159 Vásárhelyi Bernát vértanú 159 Veszprémi Bd. Ilona 92 Végh Miklós vértanú 167 ======================================================================== Jegyzetek 1. vonatom 2. mint Világosnál, 1849-ben 3. A költô utolsó verse Magyarországon. Az év végén a hadikórház vonatja messzi nyugatra viszi ôt. 4. Én 12 5. Én 1,2 6. Érd, a magyar ,,Kis Teréz'', a vizitációs szentéletű Bogner Etelka (+1932) sírjával 7. keresztség 8. Mt 4,16: Populum sedentem in tenebris et in umbria mortis. 9. a ,,bizony'' régi nyelvünkben ,,valódi'' 10. általad 11. ,,ragadozó''=,,rab-ló'' 12. Tisza István 13. Széchenyi István 14. Az Árpád-korban a trónörökös ,,herceg'' címe: Úr, a királyé: Nagyúr 15. lásd Látogatás a szentek hegyén című verset 16. István a millenáris lelki kor fia! 17. trónörökös 18. 1038--1060 közt pogány fölkelések, polgárharcok vértanúi 19. vö. Kômíves Kelemen 20. satus: elvetve mint mag, a föltámadásra utal 21. Sziklára ontott vérének vörösét esô le nem moshatta. Mint szent ereklyét ôrizték e követ a pesti belvárosi templomban, míg a törökdúlás ezt is el nem tűntette. 22. Cerulárius Mihály 1054-ben 23. Jn 17,22 24. Szent István 25. ,,Istenes Géza'' (régi néven) László testvére és elôdje a trónon; helyes egykori olvasású alakban: Gyécsa, mai helynévben élô alak: Décse 26. bozótosnak 27. Boldog Vác remetesége helyén épült, körülötte pedig Vác városa 28. Szabolcson az egyházi zsinaton elnököl, VII. Gergely reformjait Magyarhonban végrehajtatva 29. Segélyhívás 30. Nevelôdés 31. Walter Mapes (+1209): ,,megérte a pénzit'' -- mert a jeles költô jól nekiment világias papságnak és barát-népnek, ún. Goliard-verseivel. Írásban utal Lukácsra, szentségére is - - kapcsolata-híre volt róla, mert ô írja le Lukács 1171-i jóslatát III. István haláláról. 32. Császárral ütközés 33. Barbarossza Frigyes ,,invesztitura harca'' IV. Adorján, majd III. Sándor ellen; a császár antipápája IV. Viktor stb. 34. Spanyol, francia, angol, lengyel 35. Egykori levele a salzburgi Eberharddal levélváltásból 36. Honfi-küzdés 37. 14 éves 38. II. László 39. Trónbitorlóra szegülés 40. jóslat 41. III. István 42. Második betörés 43. IV. István 44. a német betörô, háromszor támadó Salamon királyon 45. országújítás 46. régies: köz-ki, köz-kivé ma ,,közön vagy közbül ki'' (kódex-nyelvi) 47. március 2. 48. III. Béla-Lukács: csodás honemelés 49. ciszterci 50. ApCsel 5,15 51. utókorra küldetés 52. IX. Gergely (+1237) 53. II. Frigyes császár: I. Rôtszakállú Frigyesnek (Boldog Lukács ellenfelének) unokája volt 54. bíboros hercegprímás (+1866) 55. ,,Békesség, jóság'' -- Szent Ferenc jelszava 56. Én 2,12 57. Jászi, Jászvásár, ma Iasi (Romániában) 58. Szeret folyó 59. emelet 60. rabszolgája (Árpád-kori szóval) 61. ,,Írjad Leone'', a Fiorettiból, Szent Ferenc legendájából a szenvedés ihletett dicsôítésének gyönyörű refrénje 62. ,,Székfi'': trónörökös (régiesen) 63. A vers elhagyta a sírfelirat elsô felét: Dum licuit tua dum viguit Rex Bela, potestas, Fraus latuit, Pax firma fuit, regnavit Honestas. ,,Míg gyarapult, erejébe virult, jó Béla uralmad: csel bújt, béke vidult, becsület ünneple uralmat.'' 64. imedten = ,,ébren'' -- régies 65. Agnus: Ágnes nap 66. apol=csókol (régiesen) 67. A gyôztes Sulla eltiporta a görögöt és Athént földig akarta rontani, de aztán ,,a holtak miatt (a régi dicsôkért) kegyelmet ád az élôknek'' (Kr.e. 86). 68. kakasszó 69. Ez az utolsó versszak szórul-szóra plagizál az ôsi legendából, Ráskai Lea kezeírásából. 70. Jn 15,16 71. sűv = sógor (ez új német jövevényszó) 72. omnia traham Exaltatus 73. Jn 12,32: Ego si exaltatus fuero... omnia traham 74. Ef 5,25 75. engedelmeskedik (régies szó) 76. István IV. Bélára 77. Jel 5,6: Agnus stans tanquam occisus 78. Massilia (Marseille) 79. Debrecenben a középkorban három (dömés, ferences, trinitárius) kolostor volt, a környékben falu-falu hátán apró zárdákkal 80. tarisznya 81. Iz 21,11 82. kartauzi, minorita, ferences 83. szteppén 84. Euthanázia 85. 1260 óta Dzsingisz kán unokája, a ,,mi'' Batu kánunk unokatestvére, Kublaj, Pekingben székel, melynek akkor neve Kan-baluk (Kán-községe, vö. a mi falu szavunkkal!). Boldog Máté vizitje tehát Kínának és a mongoloknak szólt! 86. Kun László, III. Endre 87. III. Endre +1301 88. Apcsel 16,9 89. Ma: Viddin 90. Szent Koronától Bazarát (v. Bazaraba) hódította el a Szörénységet = Olteniát Károly Róbert tôrbecsalásával 1330- ban. 91. cilicium 92. A késôbbi svéd hadak legvad-vitézebb része a finnségi ,,hakkapellita'': azaz hakká-pélle ,,vágj a fejre!'' (hogy meg ne sántuljon -- nyelvrokonsági bizonyíték!) 93. teuton = német 94. Finn-észt = lív szókat magyar hangokkal átírva adjuk. A ,,magyar'' név ôsi tôszavát -- amely a vogulok önneve is - - szintén így, mangyinak. Pontosan ,,manydzsji'', s ehhez a mangyi-nk közelebb, mintsem a finnugristák manysija; ne felejtsük, hogy a magyar az -ngy-t mindig ny-gy-nek ejti, pl. any-gyal. 95. Isä = atya, ôs 96. Kast, kastos magyar népnél: lucsok, locsolt, finnben ugyanaz: keresztel 97. Erdôisten 98. ,,Szent Nagy Lajos magyar király'' a lengyeleknél! 99. pedig 100. Rokonságom, atyafiságom (dunántúli szó) 101. Hunyadi és Kapisztrán János (a harmadik Jánosról, a kereszteshadat meghir-detô pápai követrôl, Carvajal Jánosról, hívták így is: ,,Három János hada'') 102. Hunyadi János 103. Hunyadi János 104. zászló és tartomány a törökben 105. lobogó, lófarkas zászló a törökben 106. két Fehér-vár! 107. Szent Magdolna temploma, a mai helyôrségi templom volt a budai Vár magyar egyháza. Az 1945-ös ostrom alatt pusztult el. 108. vö. Mindszenty 109. Siena a régies magyarban Séna (Sénai Szt. Katalin) 110. 1543. VIII. 2. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I--II., I. kötet, 171) 111. Salamon F.: Magyarország a török hódítás korában 112. A hazai bégek, basák nagy része balkáni szláv volt és szlávosított is! 113. Jel 12 114. Ami jön, Mindszenty János egykorú emlékirataiból való... 115. Auer János 1602/10 emlékei (l. Hóman--Sz. IV) 116. Zrínyi sorai az Áfiumban 117. Elarabosult magyar falu, ma Núbiában! 118. Perényi Ferenc, a vidám, ifjú váradi püspök Mohácsnál, a harc elôtt... 119. Jel 6,11 120. Széles, görbe, pallosszerű török kard 121. Bd. Budai Antal, +1399. IX. 19. 122. 1400--1700 (A napok kelte olykor kései naptárba iktatásból való.) 123. 1437. XI. 22. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I--II., I. kötet, 145, 177) 124. 1481. X. 19. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I- -II., I. kötet, 174) 125. 1526. IX. 18. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I--II., I. kötet, 174 skk.) 126. 1529. IX. 20. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I--II., I. kötet, 174 skk.) 127. 1532. VIII. 12. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I--II., I. kötet, 174 skk.) 128. Budaszentlôrinc 28 pálosa, 1526 (Rupp: Budapest helysz. tört. 206) 129. Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944, 250 skk. 130. Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944, 250 skk. 131. 1533. IX. 20. (Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944, 252) 132. +1492 133. 1543. X. 1. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I- -II., I. kötet, 171) 134. Az 1500-as évek pálos hithirdetôi Brazíliában (Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944, 142) 135. Pálos-Remetén, 1591. XI. 7. (Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944 248; Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I--II., I. kötet, 174) 136. Sôt Somogy 1490-es tízezer portájából 1595-re száz maradt (Hóman--Sz.). 137. Pozsonyi, eperjesi vértörvényszék. Gályarabok! (l. Révai nagylexikon) 138. A ,,Cuius regio eius religio'' elvét protestáns sürgetésre hozta az ágostai vallásbéke (1555). Visszafordítva is használta a katolikus ,,ellenreformáció'', megújulás. Erôszak alig volt ez oldalon a másikhoz képest. Pázmány és a többi...? A vértanúk már megelôzték...! 139. vö. Bánk bán mondatával 140. 1550. VIII. 24. Szamosfalvi Mikola Boldizsár ferences vértanú, kolozsvári gvárdián (Nagy Iván: Magyarország családai I--XIII, VII. 487; György J.: Ferencesek Erdélyben 243, 462) 141. 33 év múlva ugyanott tér meg az ifjú Pázmány, Kolozsvárott. 142. 1566. VIII. 17. (Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944, 238) 143. 1553. X. 27. Beregszász (Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944, 238) 144. ,,Egri Névtelen'' 1533. I. 16. (Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944, 238) 145. 1522. május--szeptember 146. Az apát neve ismeretlen. Bebek György a ,,nagy úr'', aki papi birtokok gyűjtôje volt, 1595/98. (Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944, 239) 147. 1544 tordai I. gyűlés, Fráter György érsek alatt. 1566-ban újabb gyűlés a négy bevett vallás teljes egyenlôségével (katolikus is, de ez hamarosan és végleg: ,,ad acta''). 148. Nagyvárad, 1566. VII. 20. (Hefele: Katolikus egyháztörténet II. 132) 149. Kr. e. 100 -- Burvista, Decebálig: Mihályból kórlista, mese válik... 150. Székelyek Báthori Endre ellen: megölik! Básta, Székely Mózes, Mihály vajda így jön. 151. Ariánus -- unitárius. Akkoriban népiesen: árjános. 1601. V. 8. (György J.: Ferencesek Erdélyben, 369) 152. 1603. VI. 4. hiteles dátum, nap szerint. (Új Magyar Sion, 1876--86 évf., 79: 846) 153. ,,Ki titeket megöl, szolgálatot vél tenni Istenének...'' Jn 16,2 154. 1619. IX. 6. ,,Kassai három boldog'' (1995-tôl szent) Bethlen Gábor fejedelem fölkelése elején az elôcsapataitól. 155. 1645. V. 22. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I- -II., I. kötet, 277) 156. 1660--1680 157. Vladiszlavszky Lestár (Euszták) 1666. IX. 12., Teôry László (csodásan túléli) 1666. IX. 12., Nolai Kampán, Taorminai Bónis 1655. 158. Grábja Antal 1680. IX. 23. 159. Schulcz Ferenc 1681. XI. 25. Eperjes 160. Burkhárd Ugolin 1681. X. 23. Szent-györgy, Sonnino Angyelus 1656. VIII. 23. Rádnál 161. Csepellény György 1674. V. 24. Egernél, sírja a sátoraljaújhelyi piarista templomban 162. ,,Krisztusban én nemzettelek titeket...'' 1Kor 4,45 163. Média, napisajtó, televízió 164. Vö. ugyanezt: 1674. dec., a nagyralátó Bánfi Dénes fôurat Erdély vérpadra küldte. Apafi Mihály pardonja késve, a temetésre jött. 165. Apor Vilmos 1945. IV. 2. 166. Kiss Szaléz ferences +1949/51 -- az új hódítók áldozataikat adat, hely nélkül teszik el láb alól 167. Jel 7,4 168. 1674. VIII. 4. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I--II., I. kötet, 239, 277) 169. 1679. XI. 12. (Kisbán Emil: A magyar pálos rend története I--II., I. kötet, 269) 170. Régi szó: kéregetve. 171. Jezsuiták (Pázmány: ,,A Jézus Név Zászlója alatt vitézkedôk Szerzetébôl'') 172. 1678 Duna?-Almás (Pehm József: Padányi Bíró Márton veszprémi püspök élete és kora, 104) 173. 1681. IX. 12. Körmöc 174. 1674 Brezova (Pehm József: Padányi Bíró Márton veszprémi püspök élete és kora 104), 1709 Budatics (uo.), 1709 Turóc? (uo.) 175. 1681. Nevük sorrendjében: Bodafalva, Mossóc, Tuhó, Rátka, Esztergom. (Karácsonyi János: Magyar egyháztörténet) 176. Egyházi röpneve a ,,világi'', egyházmegyei papnak. 177. 1704, Pécs, Baranya dúlása (Meszlényi Antal: Keresztény magyarságunk küldetésében, 1944, 278 skk.) 178. A Mária Kongregáció akkori neve 179. I. Lipót s utódai: ,,Divide et impera'' lett: ,,Divide et interi!'' 180. Trinitárius és Mercedes-rend (mercedárius) -- rabkiváltó szerzetesrendek. 181. Pálos pestis-hôsök, 1679, 1683/88, 1708/9 182. Lk 17,10 183. 1683. X. 3., Pozsony 184. Irányi László piarista, a külföldi magyarok püspöke (+1987. március 3.) 185. Pázmány 186. Róma: Collegium Hungaricum 187. a szenteléskor 188. Meszlényi magától értetôdônek veszi, hogy horvát (lásd Keresztény ma-gyarságunk küldetésében), pedig a) Pázmány magyar pasztorációra kéri át, b) a hajdúk épp erre hivatkozva csábítják, hogy hitükre álljon 189. Nagyszombat 190. Alvinczy Péter a másik Péter: Pázmány híres vitázó fele és Reimer kassai fôbíró 191. magyar, tót, német pasztoráció (NB. Kassa a 16. sz.-ban 70- -80%-ban magyar, a korábbi sok német beolvadt részben) 192. 1619: Bethlen fölkelése 193. Exercitia (lelkigyakorlat) 194. Dobokay Sándor S.J. 1594-ben Esztergomnál tábori lelkész, a haldokló Balassi Bálint gyóntatója is. De ez tkp. unokaöccse, Dobokay homonnai rektor (Sándor +1611!): ez írta le emlékeit 195. ,,Most bocsásd el szolgádat!'' (Lk 2,29) 196. Péchy Zsigmond sárosi várában, betegágyon 197. áhít (népi) 198. az elsô pénteki ájtatosság jó 60 év múlva indul, bár Hajnal Mátyás S.J. -- kit a Három ismert -- a Szent Szív kultusz elôfutárja ekkor már 199. Szegények ganéjból fölmagasztalója -- az Úr 200. Eperjessy 201. a vers 1986-ban, a szenttéavatás elôtt született 202. Teschen régi magyarul 203. ,,Erdély Zsuzsannája'' Lorántffy Zsuzsanna, a ,,kálvinista Szent Erzsébet'', Rákóczi György fejedelem neje 204. Serédy Zsófia a kuruc tábornok Andrássy István szent neje, lásd Jókai: Lôcsei fehér asszonyát (aki Istvánt hálózta be) 205. Jón 1,12 206. Kézdi-Vásárhely 207. régi katonai szó: reguláció 208. magyar, sváb, bunyevác -- ez utóbbit ma ,,bácskai horvátnak'' hívják 209. Meghalt 1920. november 20-án 210. ,,Ifjúkori kísérlet'' 211. Sicut Aquila provocans pullos suos (5Mz 32,11) 212. mint a versíróéknál gyerekkorában 213. Örülj igaz és hű szolga! (Mt 25,23) 214. gottselig = boldogult 215. Kövess Engem; 1925-i naplórészlet 216. XII. Pius 217. naplója 218. Schlachta Margit, az alapítófônöknô (1884., Kassa -- 1974. Buffalo) szintén szentéletű, hôsi harcú testvér, 1945-- 1949-ben a parlamentben is 219. Alleluja! Íme engem küldj! (Iz 6,8) 220. március 19. 221. Berkovits Vilma 222. Elôre! 223. Báthory Erzsébet (az ôrült) csejtei kastélyában vérben szokott fürödni (1600--10 táján) 224. usque=semper 225. calumnia 226. immo 227. toto corde 228. ferences 229. 1929 230. holocaustum 231. Doroszlai Kálmán esperes 232. Vianney Szent János