Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t
továbbadja. Köszönjük.
========================================================================
A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban,
a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában!

A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus
formában terjeszti Isten Igéjét.


A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása
------------------------------------------------

Célkitűzés
----------
     A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy
mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus
egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka
támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást
és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését,
terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen
rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi
intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot.

Állomány
--------
     Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi
és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás
(többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai
dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák,
szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok,
imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás-
könyvek, lexikonok, stb.

Irányítás, központ
------------------
Központ:  St. Stephen's Magyar R.C. Church
          223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA
              (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent
              István Magyar Római Katolikus egyházközség)

Levelezés: Felsôvályi Ákos
           322 Sylvan Road
           Bloomfield, NJ, 07003, USA
           Tel: (973)338-4736
           Fax: (973)778-4263
           e-mail: felsoval@email.njin.net

A Könyvtár használata, a könyvek formája
----------------------------------------
Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges
könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki
a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A
hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját
személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv
pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek
Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a
könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a
kikölcsönzött könyveket visszaadni!

     A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre:
1.   formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást
     (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára
     és
2.   a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának
     keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé
     mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy
     gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol
     azután szabadon alakíthatók).

A Könyvtárban található file-ok neve
------------------------------------
     Minden kiadvány négyféle file formában található meg a
Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó''
formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden
help file-hoz tartozik egy ikon file.
     Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a
verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének
kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát:
     txt: text file,
     zpt: sűrített text file,
     hlp: help file,
     zph: sűrített help file és
     ico: a Help file-hoz tartozó icon file.

     Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'')
négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH;
az ikon file pedig: VASKAL01.ICO.

     A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP
2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a
file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A
file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell
visszaállítani eredeti formájába. (Például a  "PKUNZIP  VASKAL01.ZPH"
utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.)

A file-ok felhasználási módjai
------------------------------
Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô
kétféle felhasználási mód lehetséges.

1. A text file felhasználása
Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó
betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése,
szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk
nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható),
akkor ebbôl a text file-ból könnyen  elô tudjuk állítani a nyomdakész
változatot.
     Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik,
     ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a
     formálást elkezdenünk.
     A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô
     idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két
     egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára
     vonatkozó megkötéseket késôbb).
     Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok
     választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést
     tartalmazza a Könyvtárról.
Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez
természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra.

2. A,,súgó'' file felhasználása
Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé
a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok
formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.)

     Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg
elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol''
gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a
szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste]
paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a
Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes
szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a
,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a
fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A
kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad]
viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát.

     A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a
,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg
formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg
betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra,
betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a
szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt
formátumot, és utána nyomtassunk.

     Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket
kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a
lépéseket).
1.   A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a
     VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk
     ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett
     letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor
     letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01"
     utasítással.)
2.   Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben
     kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű
     programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk
     végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután
     válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a
     menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be:
          Megnevezés:    Vasárnapi Kalauz
          Parancssor:    WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP
          Munkakönyvtár: C:\PAZMANY
     Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a
     C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t.

Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul,
és olvashatjuk a könyvet.

A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása:
A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és
,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt
gépeljük be:
          Megnevezés:    Pázmány Péter E-Könyvtár
Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt.

Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni?
-------------------------------------
     A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból
(lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a
postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük
el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak
megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség
megtérítésére.

A Könyvtár használatának jogi kérdései
--------------------------------------
     Az általános elvek a következôk:
1.   A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy
tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják
fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát:

     ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a
     magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.''

2.   Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is
ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a
kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár
fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül
egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a
Könyvtárat.

3.   Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy
kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás
feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára
átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira
használjuk föl.

Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak,
mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az
állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de
kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű
korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek
elektronikus változatáról szóló fejezetet!)

Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni?
----------------------------------------------------
     Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre
kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az
önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk.
      Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az
egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen
támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már
használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne.

Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni?

     A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való
bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással),
automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az
önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk:

1.   Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem
     esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár
     számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a
     Központtal.
2.   Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni.
     Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár
     állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról.
3.   A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással
     elkészítik a nyers szöveget.
4.   A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a
     könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô-
     formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai
     beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor
     az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie.
5.   Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka
     legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg
     helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó
     megállapodásokat (lásd a következô részt).
6.   A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak.
7.   A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet
     behelyezi a Könyvtár állományába.

Megkötések a szöveg formájára
-----------------------------
     Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket
tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy
semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a
billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A
szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani:
1.   Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt.
2.   Betűtípus: Arial, 10 pontos.
3.   Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül,
     felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül,
     gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül,
     idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként
     egyaránt).
4.   Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz
     1.27 cm távolságra kell  egymástól beállítani).
5.   Semmilyan más formálási kód nem megengedett.
6.   Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások
     száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file
     legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve.

Érdeklôdés/Javaslat
-------------------
     A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az
önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a
következô címeken lehet tájékoztatót kapni:

1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church
          223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA

2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net

3. elektronikus hálózat (World Wide Web):
   http://www.piar.hu/pazmany

Minôség -- állandó javítás
--------------------------
     A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és
újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két
karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden
tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A
levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új,
javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a
szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és
javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a
Könyvtárba, a régit töröljük.
     Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos
észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét
hálásan köszönjük.

A könyvtár mottója egy szentírási idézet
----------------------------------------
     Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem,
hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!
Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak
megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17)
========================================================================
========================================================================
Szappanos Márta Mária

Ösvény, Olthatatlan lángok
========================================================================
Szappanos Márta Mária: Olthatatlan lángok -- Tartalomjegyzék

A könyv elektronikus változata

Elôszó
     Egy résnyi villanás!
     Egérfogak
Fatima üzen, figyelem, figyelem!
     Fatima üzen: figyelem, figyelem!
     Csöppnyi óriások
     Titkok tengere
     Fatimai gondolatok
     Immaculata -- Conception
     Ne keresd
     Élô hanglemez!
     Távoli villámok
     Miért?
     Mi a biztos?
Csodálatos kettô
     Csodálatos kettô
     Az a kicsi hajszál
     Bűn és erény
     Betűk világa
     Csillog a föld!
     Égi látomás...
     Villanó percekben
     Krisztus, vagy Barabás?
     Megmérettetés
     Három kakas szó
     Lucifer álma!
     Orkán szele zúg
     Vigyázz!
     Riasztó ének kobzos lanton!
     Rózsák és tövisek
     Tiszta szívek
     Sátán almája
     Fiastyúk
     Éjszaka árnyai
     Aki gyönge, elveszett
     Perc
     Extázis
     Van-e még szó?
     ,,Kályha, honnan elindulunk''
Isten bűvkörében
     Nem kell tudás
     Vízcsepp a tengerben
     Csönd hullása hallik
     Porszem vagyok
     Mindennap elmegy...
     Csodákban élünk
     Alfa, omega
     Hangyák lázadása
     Mert a szív hatalma
     Lisieu rózsák, kötényébôl
     Vissza Istenhez!!!
     Hitvallás
     Kerted ágyacskája
     Vakond ablakán...
Ôsi rög
     Nyárfás utak mentén...
     Idegen áfium
     Ôsi rög
     Mennék
     Máté gazda
     A falu lelke!
     Kenyér és verejték
     1949 Bremen
     A megcsúfolt ,,gyermek''-jogok -- 1957
     Széchenyi után
     Hujj Tonuzóba
     Koszorú kalács
     ,,Ecce sacerdos magnus''
     Régi hazám
     "Justice for Hungary'' -- Igazságot Magyarországnak
     Ne féld a vészt...
Orgona virágok
     Piros tulipánok
     Virágot öntöztem
     Májusi reggel!
     Orgona virágok
     Tavasz oktatás!
     Rózsákat ültettem
     Az ôs törvény marad!
     Tavaszi ébredés
Örök ideál
     Liszt, ,,Szerelmi álmok''
     Mesék világa
     Virágzó almafa
     Örök ideál
     Hulló levél nyomán
     Farsangi ábrándok
     Bolondos kis szellô
     Walzer
     Kakukk!
     Milyen jó
     Hosszú nyárfás úton
     Fordított törvény?
     Sátor embertôl...
     Keretben éltem
     Reszket a csönd
     Kinek, mikor, meddig?
Banyakemence
     Koldus, vagy király?
     Banyakemence
     Édes, aranyos, kisbaba vagy
     Karácsonyi kis angyalok
     Legszebb csoda!
     Nagy volt anyám
     Élt, dalolt, szeretett...
     Meggyógyított a szeretet
     Lacika
     Az, ki anyává lett
     Anyákért sóhajt e nagy beteg világ
     Meghal a gyümölcs
     Könnyezô Cherubok
     Apák napjára
,,Elsô és legnagyobb parancs a szeretet"
     Nehéz parancs
     Csillogjanak fénysugarak
     Mindenki szívért könyörög
     Mérleg serpenyôjén...
     Apró szív-titok
     Sebaj
     Elmúlt a nyár
     Levél Ilonkához
     Vissza kell menni...
     Csillogó kardvágás
A költônô arcképe
========================================================================
A könyv elektronikus kiadása


  Ez a program két verseskötet elektronikus változata. A könyvek 1962-
ben (Ösvény) és 1977-ben (Olthatatlan lángok) jelentek meg az Egyesült
Államokbeli Clevelandben a szerzô kiadásában. Az elektronikus változat
Szappanos István engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra
a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet
használni. Minden más szerzôi jog Szappanos István tulajdonában van.
========================================================================
Elôszó                                                Olthatatlan lángok


                             ,,Isten, Haza, Család'' olthatatlan lángok,
                                     E három tűzoszlop tartja a világot.

  Kedves Olvasó!

  Ebben a könyvecskében olvasható iások, a minden ember szívében
feltóduló érzelmeknek és gondolatoknak papírra vetései csupán, a
ritmus szerelmének lüktetésében.
  Az emlék, az érzelem, a gondolat ereje gyújtotta meg a lángot, hogy
testetlen világok tengerén, megtaláljam azt a kis szigetet, ahol már
csak az álmok és vágyak szárnyain repülhetek.
  Igen, ez a rejtett kis sziget, az én birodalmam, melynek vérrel és
könnyel áztatott földjébôl legendák nônek, pipacsok égnek, csennek
hullanak az égbolt kékjébôl a búzatenger virágaira, hol a gólyahír
csókot lopkod az égô napsugártól, hogy sárgára fesse szirmait. Hol
énekelnek a búzamezôk és vágtató ménes dübörög végig a forró
pusztaságon. Hol ôseimet látom, az apámét is meg az uramét is, kik
megcsókolták a földet, mely apáról fiúra, fiúról fiúra szállt.
  Föld, föld, mindig a föld! Barna, sárga, fekete, szikes, humuszos,
omlós, porhanyós, kemény, fekete föld! Göröngyös, drága, édes
anyaföld!
  Igen, ott járok én a tarlók kesernyés illatában, hol rozsdás szeder
indák szúrós levelei közt, savanykás szeder kínálja magát. Bujkál az
apró kis eper, mit halványra érlelt az ôszi nap, míg húzó vadludak
éles gágogása figyelmeztet arra, hogy itt az ôsz. Ennek a halkan
surranó hangulatnak késô párájába belekoppan a hazatérô nyáj kolomp
szava, bele koppan a szív is. Fajón, sírón, dallá, ritmussá formálódik
a gondolat. Így formálódtak írásaim. Így tódult fel szívemben a
vesztett paradicsom fájó emléke. Nem, nem a kényes orchideák hivalgó
pompája nem hívogat engem. Nosztalgikus szerelemmel ott, és arra járok
én, ahová a küldetésem szólt. Ott, ahová beépített és beillesztett
engem egy megmásíthatatlan felsô akarat. Vérem, húsom, csontom oda
épült bele. Apáim szívét is az a föld táplálta. Anyám tejével szívtam
be azt a világot, melybôl vétettem. Ami az enyém. Ami nekem
rendeltetett. Mint kiszakított húsdarab, soha be nem gyógyuló sebként
sajog bennem a hontalanság üres gyökértelensége. Ez a fájdalom indít
el arra az útra, hol gyógyírt keressek az örök igazság erejében.
Múlandóság helyett keresem azt ami örök (mert igazság az örök, mert az
maga az Isten), Istent keresem, mert tudom, hogy Aki fájdalmat adott,
az vigaszt is ad, erôt is, lángot is, tüzet is, hogy égjen, parazsat,
hogy gyújtson, hogy soha ki ne aludjék a lélek, mely képes arra, amit
fegyverek, rakéták, misszilek nem tudtak megtenni. A lélek, s benne a
szeretet, a legnagyobb erô, a legnagyobb hatalom, mely Egekbe nô.
  ,,ÖSVÉNY'' című verseskötetem 1962-ben látott napvilágot. Jelen
könyvecskét folytatásként ajánlom fel a Fatimai jelenések 60. és a
clevelandi ,,Magyar Fatima Családok'' 10 éves évfordulója alkalmából.

                                                           Szeretettel
                                                             Sz. M. M.

Egy résnyi villanás!

Egy pillanat
egy lobbanás.

Létünk ablakán
egy résnyi villanás.

Ennyi csupán
e könyvben olvasás.


Egérfogak

Költôi nagyságról
sosem álmodoztam,
csak apró egérfogak
élét próbálgattam,

Elrágni kötelét
megkötözött jónak,
s szárnyát kibontani
megsebzett valónak.
========================================================================
Fatima üzen: figyelem, figyelem!                      Olthatatlan lángok


            ,,For those who believe,                A hivô embernek
            no explanation is necessary             nem kellenek érvek,

            for those, who not believe,             ám akik nem hisznek,
            no explanation is possible.''           érvek sem segítnek.


Fatima üzen: figyelem, figyelem!

Ki tudja vajon hol,
s mikor üt az óra,
s a szent égi szózat,
hogy válik valóra?

Amint jött kénesô
és jött vízözön,
jöhet most az atom,
mely mindent elsöpör.

De jöhet még valami
ezeknél is rosszabb,
út, mely tévtanoknak
világába halad.

Ezért volt ,,Fatima''
s ez hát az üzenet!
hogy a bűnös világ,
bűnébôl térne meg!

Nem lehet sokáig
kettônek áldozni,
Isten, vagy sátán
közt kell most választani!

Ne próbálkozzunk
hát új ideálokkal,
és ne cimboráljunk
Antikrisztusokkal,

vesszen és pusztuljon
minden mi bomlasztó,
minden ami közönyt
és kételyt fakasztó.

Veszélyben van a hit!
a világ, nem felel,
csak ,,Fatima'' üzen
figyelem, figyelem!!!


Csöppnyi óriások

          A két kicsi kis halott

Míg legelészett vígan
a csilingelô nyáj,
nagy tettek lapjait
jegyezte Portugál.

Nem vérrel íródtak
e tettek lapjai,
itt lélek nagyságnak
vívódtak harcai.

Itt lélek honából
írtak történelmet,
Hannibál seregnél
több csataküzdelmet.

Mert, akik legyôzik
a test kívánságit,
mintázzák azok,
a hôsök legjobbjait.

S mert a ,,Szeplôtelen''
tiszta szívre vágyott,
Ferenc és Jácinta,
lett a kiváltságos.

Történt ugyanis,
hogy Fiú s egy kisleány,
Istennél, bűnökért,
vezekelni kívánt.

S bár e történetet
mindenki tudja már,
de vajh, ki gondolt arra,
s ki tudja miben áll?

mit meg nem magyaráz
a földi tudomány,
mit tagadni kíván
e modern új világ,

hogy anyag felett a
lélek magasabban áll,
s e magaslat tetején,
maga az Isten áll.

Nézzük csak a gyermek
robogó világát,
mindenik tükrözi
mohó kívánságát.

Mert cukrot, narancsot,
kenyeret vagy sajtot,
kicsi éhes gyomor,
dehogy is hagyna ott.

S ôk mégis ott hagyták,
bárányoknak adták,
s kínzó éhségüket
magukba tiporták.

Egyszer a fiúcska
gyötrô lázban égett,
cserepes ajakkal fel,
az égre nézett

s míg lázas szemekkel
az italt kívánta
csuporból a kislány
vízzel megkínálta.

Reszketô kezekkel
már nyúlt is utána,
s a hűsítô forrásvíz
már ajkát nyalábolta,

patak vizét mégis,
magától ellökte,
s a gyönyör mámorát
messzi elvetette.

Kérdem, kik ismerik
gyermekek világát,
hogyan magyarázzák,
e tettek nagyságát?

Honnan ily hatalmas
önkéntes áldozat,
apró gyerekszív,
s e rettentô akarat?

Itt kell, hogy érezzük
,,Fatima'' csodáját,
ez életáldozatok
pecsételt nagyságát.

Ó törpe nagy-világ,
jólétben tobzódó,
Tudod? hogy e szív
már Egekbe nyilazó,

s fáklyákkal világít
óriás berkeket,
mert ennél többet
már alig bír szeretet.

Így lettek törpékbôl
csöppnyi óriások,
megváltás mezsgyéjén
csöppnyi útirányok

Kövessük mi is
e csepp óriásokat,
s áldozatainkkal
törjünk égi utat.


Titkok tengere

Ó mily titokzatos
ez a mi világunk,
rejtély az életünk,
rejtély a halálunk.

Nem értjük a múltat,
nem látjuk a jövôt,
nem ismerjük meg
a velünk szembejövôt.

S jaj, mekkora titok
szívünk dobbanása,
vágyak s gondolatok
futó villanása.
Ily titkok rejtekét
senki nem találja,
egy rejtett más világ,
titkok pattanása.


Fatimai gondolatok

Ha nem tudnál hinni
S nem értenéd meg Isten szavát,
Könnyes szemekkel tekints az égre
S keresd az Istenanyát!

Isten trónusa magas,
Agyaddal elérni nem tudod,
Istent felmérni, titkait elérni,
Véges, emberi elméddel, úgysem bírod!

Csak egyetlen egy út van számodra ideát,
Ürítsd ki fenékig, az alázat poharát
S mint fénylô napsugár,
Kévékben ömlik a kegyelem tüze rád!

Mert Isten a szelíd s tiszta szívűeknek
Magát megmutatja,
De a dölyfös, álnok világ elôtt
Arcát eltakarja.

Azért született Jézus rongyos istállóba,
Hogy legyen szív, mely magát megalázza,
,,Mert az én útaim, nem a ti utatok''
Én a földre szállt szeretet égô lángja vagyok.

Isten, sohasem kereste
A ,,nagyok'' asztalát,
Az Úr szôlôskertjében szegény halászok,
S pásztorok voltak a diplomaták.

S követnek ó hányszor, de hányszor,
Leküldte a földre Égi-édesanyját,
Hogy szivárványhídon eljusson hozzá
E bűnös, nagy világ.

S most, remegve félik embermilliók
A megjósolt jövendô titkát,
Az égbôl földre szállt Fatimai Szűz
Figyelmeztetô jóslatát.

Mert így üzent az Úr:
A döntés rajtunk áll,
Vajh, kitűzitek Isten zászlaját,
Vagy porrá, s hamuvá lesz a világ?


Immaculata -- Conception

Mint rózsaszirom, hullt az égen át,
Egy sziklabarlang mélyén, leszállt,
Égi lebbenését nem láthatta senki,
Valaki Ôt, az ég honából küldi.

Így kezdôdött e történet, bús téli délután,
Rôzsét szedegetett egy vézna kisleány.
Vállait szegényes kis kendô takarta, csak a sors
Volt nálánál mostohább, mely tova sodorta.

Sírt a szél, mostoha sorsával együtt sírdogált,
Mígnem jártában-keltében egy sziklabarlangot talált.
Telt az idô, múlt, a fák lombos ága hosszúra nyúlt,
De nicsak ott! a barlang mélyén Valaki megmozdult!

Óh, ha valaki látott már földi csodát?
Bernadett színét váltotta, mint fehér hóvirág,
Remegô térdekkel a föld porába hullott,
Arca mennyei fényben fürdött, ragyogott.

,,jer közelebb Bernadett, ne félj!''
Intett a fényözönben úszó égi Lény,
,,Ki vagy Te?''  kérdé Bernadett remegô hangon,
Felelt az égi Fény: ,,Immaculata Conception''

Aztán Bernadett s az égi Tünemény,
Beszélgetésben, mélyen elmerült.
S amint szívet cseréltek egymás között,
E két szív, eget és földet összekötött.

Sok csodát ígért a lourdesi Szűz,
Hogy csodákon keresztül, az ember üdvözül,
Templomot kívánt a jelenés helyén,
S forrást fakasztott, hol a szív felderül!

Így száll le a földre az égi üzenet,
S ez üzenettôl, a világ megremeg,
S egy évszázadon át, a lourdesi Szűz,
Testet, lelket gyógyítni, meg nem szűnt.

De egyet ne feledjünk, a legnagyobb talányt,
Isten, vajon miért küldi e földre szállt csodát?
Nem, nem azért, hogy a világot bajától megóvja
Hisz Bernadett baját, földi nyomorát is bíz mind meghagyta.

Sokkal többet ad Isten a csodákkal
Titkaiból látni enged egy-egy pillantással.
Mert a csodák Isten kezébôl hullott fáklyafények,
Tüzek, melytôl halott emberszívek új életet élnek.

Vakoknak szemeit megnyitja,
Hogy a mennyei gyönyört, megláthassa.
A bénát, járni megtanítja,
Hogy mindig az Isten útait járja!

S kinek hallása nem adatott,
Meghallja most a mennyei szózatot.
Ki mind mostanáig néma volt,
Istent dicsôítni, megtanult.

Százak, ezrek, és embermilliók
Szemérôl, szívérôl a hályog lehullt.
Óh, könyörögj értünk Drága Szűz Anyánk
Hogy szent Fiadnak irgalma hulljon ránk!


Ne keresd

Ne keresd, ne keresd
a földi hívságot,
szíved köré fon,
a hívság rabláncot.

Könnyeid sem hullnak
jajszó hallatán,
hiába zörgetnek
holt szíved ajtaján.


Élô hanglemez!

Van egy furcsa társad,
észre sem veszed,
tetszik vagy nem tetszik,
együtt él veled.

Járatlan berkekben
hangtalan vezet,
cipô kopogását
észre sem veszed.

Nem kíván mutatós,
hívó levelet,
hívatlan vendég ô,
így rendeltetett.

Nem láttál hűbb ebet,
kísér és követ,
és vitázik veled,
szóra szót követ.

Ô még álmodban is
hű emlékezet,
vigyázz, hogy el ne dobd,
él, e hanglemez.

Kérdezed, hogy honnan,
ily bátor vitéz,
ki ôrt áll ajtódban,
s folyvást harcra kész.

Egy hang, odaátról,
nyomban megfelel,
vagyok a szívekben,
óvó intelem!

Hallgass hát e szóra,
Valaki vezet,
szívedben él e szó,
Lelkiismeret!


Távoli villámok

Mondd, úgy érzed te
is a jólét pamlagon,
nem száll már a szív
s nincsen bô vigalom?

Valami hiányzik
a lelki frontokon,
a szív, a szeretet is,
szárnyak nélkül oson?

Kristály, tele borral
lakomás asztalon,
de lélek lantjain,
a húr már meglazul?

Valami nagy titkos,
szent jelrôl álmodom,
szent, nagy közösségrôl,
mely mindent átkarol.

Egy jóságos szigetrôl,
ha volna valahol,
hol minden igaz szív
egymással hű rokon.

Lelki közösségek
fonalát kutatom,
de a gyönge fonál
elszakad valahol?

Jaj, úgy érzed te is?
Vagy csak én gondolom,
mintha kongó űrben
járkálnék valahol?

Valahogyan érzem,
egek morajlását,
távoli villámok,
viharok zúgását.

Egy mesterséges
világ ízzé porladását.


Miért?

Ó mondd Uram miért, ó mért is születtünk,
igazán boldogok, ha mégsem lehetünk?

Ó mondd Uram miért, ó mért is szeretünk,
ha délibáb a szív, mit el nem érhetünk.

Ó mondd Uram miért, ó mért is harcolunk,
ha gördül a szekér, és mindent itt hagyunk.

Ó mondd Uram miért, ó mért is vígadunk,
az élet alkonyán, ha elszáll kacajunk.

Ó mondd Uram, miért, ó mért is tanulunk,
az élet titkából, ha semmit sem tudunk.

Uram, ugye egyszer feleletet kapunk?
S az út végéhez érve, Nálad maradhatunk?


Mi a biztos?

Nem biztos az, ki sokat él,
bölcsessége, hogy égig ér.

Nem biztos az, ki sokat fut,
sok rossz közül a jóba jut.

Nem biztos az, hogy katedrán,
dönthetetlen a tudomány.

Nem biztos az, hogy sokra jut,
ki betűk halmazára fut.

Nehéz, nehéz az igazság,
mit ködbe borít az álnokság.

Zugban, ha mégis megleled,
értelmet kap, az életed!

========================================================================
Csodálatos kettô                                      Olthatatlan lángok


                                                 ,,Mert vala kezdetben''
                                                       Isten és a sátán.

Csodálatos kettô

Küzdés szellemében
élünk e föld hátán,
mert ,,Vala kezdetben''
Isten és a sátán.

Kettô a sugallat
szívünknek sóhaján,
az út ketté válik,
szívünk sugallatán.

Mint ahogy két felé
hullámzik a tenger,
ellentét harcában
vívódik az ember.

Csodálatos kettô
az egész világunk,
fényben, sötétségben,
váltakozva járunk.

Így lett elrendelve
kettôbôl a világ,
van egy földi élet,
s van egy másik hazánk.

Vérben, testben élünk,
de van szellem világ,
van szív és szeretet,
és van gyűlölet láng.

S amíg ember jóság
magas tornyot épít,
gonosz ármánykodás
gyehennába szédít.

Igazság fonalát
hogyha megtaláltuk,
pártütôk hadával,
nyomban szemben állunk.

Mi kettôt elválaszt
olykor, kicsi hajszál,
vajh drága igazgyöngy
avagy, hamisítvány.

Két nagy ellentétnek
ezer változatán,
megpróbál az Isten,
megcsábít a sátán.

Ôrjít ez a világ,
ôrjít e kettôsség,
mert választásában
rejlik az örök lét.

Ezt mondja a vallás,
ezt mondja az ész,
nem futhatsz elôle
akármerre lépsz.

     __________________________________
     Hol nincsen igazság és nincsen bizalom,
     kupád borában sem rejlik vigalom.

     Ám igazság ereje, ha egyszer átitat,
     szirtek felett jársz, mint röptében a sas.


Az a kicsi hajszál

Álnok az igazhoz,
néhányszor közel jár,
olykor alig látszik
az a kicsi hajszál,

mi nem a valódi,
csupán csak hasonmás,
mint futtatott arany
mely szemeket kápráz.

Mi nem valódi gyémánt
csupán, üveg korong,
csak viaszból rózsa,
mely illatot nem ont.

Nem az élet bora,
csupán csak bájital,
nem a szív mosolya,
... ördögi kacaj.

Mi kettôt elválaszt,
olykor kicsi hajszál,
mégis benne rejlik
pokol vagy mennyország.


Bűn és erény

Vétek s erény
mindig voltak,
bajok csupán
ott akadnak,

hol bűn s erény
kezet fognak,
s Belzebubbal
együtt futnak.


Betűk világa

Ó mily furcsa világ
a betűk világa,
ó mennyi gondolat
glédába állítva.

Rendre sorakozva
mennek a csatába,
mindenik harcot vív
a maga számára.

Vannak igazságnak
zengô lármafái,
vannak bűnnek, zűrnek
kakafóniái.

Van betű, mely épít
hatalmas műveket,
vagy rombol és pusztít
tornyot és szíveket.

Betűk nagy garmadát, ma
tűzre vetheted!


Csillog a föld!

Istennek világát meglelni nem könnyű.
Csillog, villog a föld, és csábja gyönyörű.
Vakít a káprázat, s mert ördög kínálat,
kelletlen gyümölcs a Krisztus alázat.

Ó, balga nagy világ, vaksággal tetézett!
föld szemekkel mikor föld gyönyörét nézed!
Mert sárból van a föld és fénye mulandó,
míg lelked halhatatlan, örökkévaló,

de minden, minden ami más, az csupán mulandó!


Égi látomás...

Bábel zűrzavarban
ôrlôdik a világ,
tótágast állnak
az eszmék és ideák.

Összekuszált mindent
tagadás szelleme,
s ezer furcsaságot
cipel a szekere.

Agymosó gépeknek
morzéja fut, szalad,
füledbe kattogja:
add fel harcaidat.

Ne keress, ne kutass,
bűnt vagy igazságot,
gyomor és a gyönyör
váltsanak világot.

Freudok és Pikassók
ezrével születnek,
tiszta látásodba
vakságot kevernek.

S mert estetikának
mércéje elszakadt,
,,Pietát'' sepernek
absztrakt vonalak.

Nem tiéd már többé
szív és a gondolat,
kézen fogva vezet
egy furcsa akarat.

Ez új forradalom
nem tűr harmóniát,
s a zűr ha elborít,
nincs égi látomás.


Villanó percekben

Villanó percekben
Krisztus arcát látom,
gyarló földi utak
göröngyeit járón.

Felbukkan a szent Arc
éjnek sötétjében,
mikor lángot hordoz
barlangok mélyében.

Megvillan e szent Arc,
ezer évek óta,
minden Pilátusok
Kaifások óta.

Ha utcán hömpölygô
sokaság kiáltoz,
hol üvöltnek dôrén,
Barabást kiáltók,

hol dúl, halál felett
heródesi átok,
hol gyáván kezet mos
rengeteg Pilátus,

ahol vért csattognak
gyűlölet korbácsok,
szegény szenvedôben
Krisztus arcot látok.

     ____________________
     Krisztus eszményképe,
     kopott reverenda,
     mely a szív jóságát,
     kincsét takargatja.

     Aki szűk agyában
     mindent összekever,
     ily zavaros agyból,
     menekül az Isten.

     Káoszban, zűrben
     ki tisztán lát,
     égi fény hevíti
     lámpását.

     Szent igazságokból
     ha egyszer engedtél.
     ingoványba süllyedsz,
     s a jó célnak elvesztél.


Krisztus, vagy Barabás?

Van egy kép,
mely útmutatva lángol,
egy Krisztus Arc,
a népek piacáról,

egy Megkötözöttrôl,
egy véres Koronáról,
egy szörnyű választás,
az átkok szájából,

a Barnabást kiáltók
örök táborából.
Legyen hát e kép,
mely útmutatva lángol.


     _______________________________
     Olykor kudarcba fullad minden elmélet.
     Teóriák tengerén, az ember eltéved.
     Mint Niagarából omló zuhatag,
     eloszlik, semmivé válik a gondolat.
     Ilyenkor láthatod, mily véges az agy,
     hol az Isten-tagadó egyedül marad,
     s a labirintusból... nem talál kiutat.


Megmérettetés

Uram, göröngyös utadon
én tovább ballagok,
e korban bár üvöltnek
divatos szólamok,

de másra süket füllel
csak Reád hallgatok,
régi szent hűségbôl
semmit fel nem adok.

Tudom, reszket a föld,
új szózatok alatt.
Hullnak, omladoznak
ezredéves falak.

Ádáz üldöztetés,
régen megíratott.
Most is zúg a tenger,
s dúlnak viharok.

Ôsi Egyházadban
mégis megmaradok,
mert él a nagy Mester,
a szikla bárhogy mozog.

Nehéz nagyon az út,
de tovább ballagok,
s míg mellettem
haladnak új Antikrisztusok,

érzem, hogy eljöttek
a megpróbált napok,
s a ,,megmérettetés''
mely megírattatott.


     ______________________
     ,,Ízzé porrá zúzom
     Rómát és Vatikánt''
     Jegyzé a kor...
     Napóleonnak szólamát!

     ,,Hogyha nem zúzhatták
     rossz papok és pápák,
     Ön se zúzza porrá'',
     Krisztus várfalát.

     Válaszolt a követ,
     mielôtt tovább állt.


Három kakas szó

Van egy csodálatos
égig érô fáklya,
amely olthatatlan
mint a szívünk lángja.

Van egy csodálatos
vihar verte bárka,
amely minden idôk
viharát kiállja.

Van egy elô sírhant,
egy szegény halász legény,
Mennyeknek kulcsával
halotti csontkezén.

Van egy vég nélküli
láthatatlan sereg,
mely a lelki csodák
csatáját vívta meg.

Van egy csodálatos
liliomos Virág,
Ki szűz méhében szülte,
Csodálatos Fiát.

Van egy ezüstverte
klasszikus aranyház
mit Istennek épített
a forró ember láz,

Vérben és bíborban
tündöklik ez a ház,
mely vért és dicsôséget
Mesterétôl mintáz.

Ez a földi csoda,
ez a lelkünk vára,
Liliomos szentek
szeplôtlen oltára.

Koszorús mártírok
véres vonulása,
csontjaik porlásán
lelkünk újulása.

Szikla, melyen átzúg
idô s történelem,
harcoknak dúlása
vér, könny és gyôzelem.

Mennyi életszentség,
ó, mennyi példakép,
mely igazság oltárán
csodálatos pecsét.

ó, szenteket avató
véres, édes Egyház
Ostya, mely kenyérrel
hôs lelkeket táplálsz.

Ostya, mely lemossa
bűnök áramlását,
mindenkori ember
vétkes gyarlóságát

utódló Péterek,
kakasok szólását,
hirdeti a Mester
csalhatatlanságát,

irgalmas szívének
atyai jóságát,
s értünk kihullatott
vérének csorgását.

Évszázadok óta,
ó, mennyi tôrvetés,
De Krisztus nyomában
fogjon kezet a kéz,

Ébredjen a világ,
kakas szólására,
mely rút árulások,
kukorékolása,

Legyen a szent Kereszt
üdvösségünk fája,
s az egész világnak,
térdre borulása,
végsô összefogás
romlás kapujában.


     ______________________
     Amit olykor elhibáztak
     gyarló papok s pápák,
     Szent seregek légiói,
     vérrel betapasztják.


Lucifer álma!

Majd eltűnik lassan
a gyűlölt régi világ,
a báj, a pír, a könny,
a fehér mirtusz virág,

Lassan majd elfakul
a szív és a lélek,
sóhaj, mely imába
téve Istené lett.

A láng, amely égve,
lelke volt a mécsnek,
majd kifolyt olaján
fekete éjfél lesz.

Majd lassan eltűnik
a gyűlölt régi világ,
hol századok pergették
régmúlt fonalát.

a puha fészek,
a meghitt boldog órák,
s lesznek majd helyettük
tanok, s teóriák!

Majd eltűnik a harc,
s nyomán egy új világ,
újra csak Bábelnek
építi fel ormát.

Majd eltűnik lassan,
ami szent és szellem,
s a lélekfalakból
már ha semmi sincsen.

Egy rettentô világban
felsír majd az ember...
Kit magára hagyott,
a megcsúfolt Isten.

Ezekrôl álmodik
az örök Lucifer.


Orkán szele zúg

Tartó oszlopokat
fűrészelünk mostan,
s bástya-falainkat
döngetjük bomoltan.

Sziklákat mozdítunk,
kôtáblát döngetünk,
törvényt, igazságot
hamuvá égetünk.

Csákánnyal döngetjük
az Egyház falait,
régi pápaságot,
szent hűség tanait.

A rend bontogatóknak
küldöm e sorokat,
Szent Istvánt kövezô
sámán imádóknak.

Mert bálvány-imádók,
új pogányok lettünk,
s az Úr Isten ostora
csattog most felettünk.

A történelem olykor
ismétli önmagát,
Koppányok, Vazulok,
ütöttek fel tanyát.

S Ki voltál valaha,
,,Magyarok Istápja'',
lettél most firkászok
zűrzavaros tápja.

Mintha ez a világ,
talajt vesztett volna,
önhúsába marván
az ellent szolgálja.

S van, ki most olybá lett
mint arcátlan pribék,
ki Isten-anyának
szennyezi köntösét.

Mert Magasságbeli
a Szűz, a habfehér,
s nevéhez fűzôdik
millió csillagfény,

Kinek neve áldott
az asszonyok között,
Akinek szívéhez
bűn sose férkôzött.

Vajh, Tót Lászlókká lett
már erény s tisztaság,
mely barbárok dühével
tör és zúz Pietát?

Ó, ti Vágó Pálok és
társutas vezetôk,
ti tollforgatásban
ügyes tôrvetôk,

István királyt űzvén
a szent Törtetôt,
az Ország-alapítót,
a Krisztust követôt.

Az utolsó nimbusz
míg hamuvá nem porlad,
ó, lehet hát magyar,
ki ilyet akarhat?

A múlt szent titkaiba
vájjátok körmötök,
hogy sírjában forogjon
magyari ôsötök.

Táltosok világát
siratnátok vissza,
ó, balga okfejtés,
torzkép a falakra

Hisz évszázados fának,
vágjátok gyökerét,
s évezredes sziklát
zúztok szerteszét.

Láttál-e már zsidót,
ki Mózesét gyalázza?
Vagy népet, mely fajtája
legjobbjait ártja?

Vagy láttál már embert,
ki sosem tévedett?
Hát bocsáss meg Néki,
ha netán vétkezett.

Tökéletes ember s
társadalom nincsen,
mert ki tökéletes,
egyedül az Isten.

Most orkán szele zúg
és gátak szakadoznak,
s mi ármányos kelettôl
várjunk bizodalmat?

Keletre nézünk,
mert Nyugat nem segített?
Ám kerékfordulásnál
nincs más, csak önérdek!

Nem volt elég nekünk
tatár, török dúlás?
Régi kamarilla,
s annyi viszálykodás?

Hagyjuk csak egymásnak
a küzdô feleket,
legyen egyetértés
bennünk a szeretet!

,,Életünk és vérünk'',
már sokszor áldoztuk,
idegen sorsokért
kardunkat rántottuk!

Vissza a Kereszthez!
Vissza, tehát vissza!
Nem elcsúszottaké,
Mesteré a példa!

A világ végéig,
állni fog e szikla,
s legyen áldott a szív,
mely a hűség borát issza!


Vigyázz!

Vigyázz, ha nagy vizek
suhanását járod,
vigyázz, mert az örvényt,
szemmel alig látod.

Gondolatnak is van
sebes suhanása,
s örvény, mit nem mutat
irányító tábla!


Riasztó ének kobzos lanton!

Hej kobzosok, hej lantosok,
itt az idô, hogy szóljatok!
Pendüljenek meg a húrok,
zendüljenek meg a lantok.

Énekeljetek hangosan,
szélviharnál hangosabban.
Ébredjenek füvek és fák,
ébredjen az egész világ.

Borzongjanak meg a hátak,
reszkessenek kezek, lábak,
mielôtt az éjfél leszáll,
s felettünk a végzet kaszál.

Énekeljetek riadót,
hogy felkapják szelek a szót,
lebukó nap sóhajába,
csillagok birodalmába.

Ország világ határába,
menjetek be minden házba,
zsúpfedeles kicsi házba,
fehér házba, piros házba.

Piszkosokhoz, rongyosokhoz,
torzonborz szakállasokhoz,
menjetek az óvodákba,
Kis Jézus hol olyan árva.

Nincsen neki jászolkája,
se dunnája, se szalmája.
Menjetek a tudományba,
félelmetes új világba,

Egyetemre, katedrákra,
van amikor bűntanyákra.
Siessetek és mentsetek,
szeressetek és üssetek.

Oltsatok el és gyújtsatok,
szíveket forrósítsatok.
Ének szóval térítsetek,
hitehagyott bűnösöket.

Hol a szívek nesztelenek,
virágaik meztelenek.
Igric lábakon fussatok,
minden mi él, vészben forog.

Üssétek a lármafákat
fussanak a bocskor talpak,
hogy a jog, helyére jusson,
minden más, gödörbe jusson.

S ahol énekelve jártok,
konduljanak a harangok,
sírjanak a vadgalambok,
amikor zúgnak a lantok.

Menjetek el a templomba,
hol a pap az Igét mondja,
Zengessétek a lantokat,
hogy a fülek megnyíljanak.

Hogy a szívek lángoljanak,
sírjanak és zokogjanak,
térdeikre roskadjanak,
bűnbánatot úgy tartsanak!

Mit mondjak még, mit tegyetek,
kinek mit és hol zengjetek?
Elmondani úgyse tudnám,
elfújná a sebes orkán.

Így hát szálljon égbe zsoltár,
dôljön össze hazugság-vár.
Kérjétek az igazságot,
fogja kézen a jóságot.

Ezt énekeljétek folyton,
igric lábon, kobzos lanton,
hogy a szívünk meg ne fagyjon,
hogy a lélek meg ne kopjon,

hogy az élet el ne fogyjon,
s a szeretet lángra kapjon!


Rózsák és tövisek

Rózsák és tövisek,
kacajok és könnyek,
kézen fogva járják
ezt a kerek földet.

Egy csokorba kötve
békében megférnek,
elválaszthatatlan
szövetségben élnek.

Rózsák és tövisek,
kacajok és könnyek,
isteni bölcsesség
útjára terelnek.


Tiszta szívek

Csak a tiszta szívek
szállnak fel az égbe,
az, ki sárban fürdik,
lent marad a mélyben.


Sátán almája

Ne mondd, hogy nem érzed
ízét az almának,
melyet a sátán nyújt
lelked világának!


     __________________________
     Elcsépeltük már e szócskát,
     nem. érezzük kincses voltát,

     Diktáljuk a szeretetet
     szól a száj, de szív, nem szeret!


Fiastyúk

Régi szent hűségrôl
szól most az énekem,
mert régi dicsôségek
fátylát ha emelem;

inkább maradok a
hűség dalnoka,
megtépázott múltból
a jónak védszava,

Leszek hát kürt szava
és kongó lármafa, f
elejtett hűségnek
zörgetô ajtaja.

Leszek ôrtoronyban
a kiáltó ember,
alvók világában
egy hulló csillagjel.

Leszek messze kiáltó
hang, a pusztában,
leszek fiastyúk
az alvó éjszakában.

Leszek vészmadár,
mely halált kuvikol,
vagy ôrzô eb leszek,
mely ordast szimatol.

De leszek hangos tó,
mit szélvész felkavar,
vagy űzött vad leszek
mit kopó had zavar.

Leszek tisztavizű
tónak csobbanása,
ôs örök anyáknak
éber vigyázása.

Leszek apadatlan
ôs vizek forrása,
mely ágyasokat mos
kôzetek gyomrában.

Leszek térden állva
imádkozó ember,
hittel, reménnyel
és telve szeretettel.

Mert voltam, vagyok,
leszek Isten akarása,
benne és általa
vakságom látása,

göröngyös utakon
az élet járása,
de sohasem leszek
hűség elhagyása.

Téves tanítások
papagáj szólása,
ôrült divatoknak
verseny futtatása,

s egy kavargó világnak
vesszôparipája.


Éjszaka árnyai

Kotródjatok tôlem
rút fekete árnyak,
ti kibérelt lakói
sötét éjszakának.

Ragyogj felkelô nap
reggel hírmondója
rút fekete árnyak
kerékbe tiprója,

remény sugaraknak
áldott fényszórója!


Aki gyönge, elveszett

Bűn zúdult a világra,
tépi, zúzza, cibálja.
Söpör, mint a fergeteg,
aki gyönge elveszett.

Minden nyitott ablakon,
bezúg, besöpör a por,
Minden ami tiszta volt,
rátelepedett a folt.

Bűn zúdult a világra,
ördögöknek módjára,
láncát tépi dobálja,
míg csak bírja a lába.

Minden oszlop megremeg,
minden szikla megreped.
Szél fújja a szemetet,
aki gyönge, elveszett.

Bűn hullik a világra,
minden élô vigyázza,
minden földi halandó
út porában vándorló.

Mert az Isten ,,nem halt meg'',
igazsága nem csalt meg,
csak az ördög cikázik,
örömében bokázik,

ha a lábát megveti
hamis szóval megveszi,
s gyehannába viheti,
mindazt, aki engedi.


Perc

A perc, mit futni hagytál,
örökre elveszett,
s van perc, mit megragadtál,
s benne jó született.


Extázis

A megszállott lelkek ôrült szenvedélyével
gyűlöljük a bűn sötét világát.

A kígyómérget fröccsend viperák szisszenése
undort és émelyt keltsen fel bennünk.

Lényünknek minden atomja, forró lávaként
ömöljék el rajtunk, ha a tisztaság, fehér
köntösére, százlábú hernyók vizenyôs
puha testei tapadnak.

Lelkünkben a kínok teperjenek földre,
az ártatlanok csapdába zuhanásán.

Vértôl legyen piros az arc, a nôi meztelenség
határt nem ismerô szégyentelenségén,
hol csöndes mosollyal vagy méltó kacajjal
megelégedetten vidul a sátán.

A kard hűvös pengéjének érezzük az élét,
ha a hitetlenség és hamisság gyilkos
szavakba ömlik, s fekete lávaként hömpölyög,
hogy mérges gázokat lehelvén szedje
áldozatait a hivôk sorából.

Isten angyalainak az égô pallósát kívánjuk
látni ott, ahol az egység áldott körében
a bontás szelleme fúródik, hogy ízzé porrá
zúzza az eszmék és ideálok lenge fátyolát.

Titkos labirintok sötét útain, keressük, kutassuk
az igazság fénylô kapuját, hol jelzô táblák helyett
csapdákat állított az ôs örök hamisság.

Mert szakadék szélén, hegycsúcsok tetején,
láthatatlan testben, vég nélküli lesben,
mindig készen áll az ôs kígyó csábítása,
hogy mélységbe zuhanjon az emberi jó szándék.

Mint ahogy a sivatag számum szelétôl cserepes
ajkú vándor szomjazik az élô víz után,
vágyódjunk mi is a jobb ember, a Krisztusibb
ember képének kialakulásán.


Van-e még szó?

Van-e még szó, mely
hegyeken áthatol?
Van-e még hang,
mely szívekben zakatol?

Van-e még hit, mely
hegyeket megmozgat
és van-e remény,
mely lelket megnyugtat?

Van-e még parancs,
mit ember meghallgat?
S lángol-e szeretet,
mely égig felcsaphat?


,,Kályha, honnan elindulunk''

Van nekem egy öreg kályhám,
hová szívem visszajárkál,
Apám szava régi portán,
s egy akácvirágos utcám,

hol vittem a palatáblám,
reá nagy tudományt írván!
Anyám szíve, az is kályhám,
gyertyafény, virágos oltár!

Világban, ha botorkálok,
s ha szív tüze nem ad lángot,
kályhám, hozzád visszamegyek,
rejtett parazsat keresek,

lángra gyújtom a szívemet,
s parazsadból, tovább viszek!

========================================================================
Isten bűvkörében                                      Olthatatlan lángok


                                                Ha földi életünk lámpása
                                                    kialszik, odafenn...
                                                          kigyúl a fény.

Nem kell tudás

Uram, nem kell tudás,
hogy megismerjelek,
szórtál virágot, hogy
láthassam Képedet.

Adtál ember szívet,
hogy szerethesselek,
s vállamra keresztet,
hogy követhesselek.


Vízcsepp a tengerben

Csupán egy csillogó
vízcsepp az életem.
Majd elnyel a hullám,
s a tengert képezem.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Istennek Kezébôl
teremtett lény vagyok.
A világmindenség
örök foglya vagyok.

Ôrjít ez a tudat,
e rettentô szerep,
s míg lét és nem lét felett
titkok árnya lebeg,

lassan... reám hull a
falon függô Kereszt,
kitárt karjaival
bátorít és vezet,

a világmindenség Ura,
s nagy Teremtôje...
szeret.


Csönd hullása hallik

Jaj, ki vagyok én
miféle jövevény?
e forgó bolygó pontra,
hogy kerültem én?

Ormok tornyok között
mit keresek én,
Vándor lábnyomában
hová jutok én.

Csönd hullása hallik,
nem száll felelet,
Nem szólnak a völgyek,
nem szólnak a hegyek.

Hallgatnak némán
erdô rengetegek,
zúgnak, háborognak
hullámzó tengerek.

Hiába minden,
csönd szava mit sem ér,
A hangos tudomány
ily útról nem beszél,

Nincs, nincs a teremtésben
máshol felelet,
egy jel mutat csupán
egy ácsolt Fakereszt,

Ha felnézel reá
és lehajtod fejed,
reád hull egy csepp,
megdobban szíved,

Ott, abban a Csepp Vérben,
ott van... a felelet!


Porszem vagyok

Porszem vagyok csupán
sivatag peremén,
mit számum szele perget,
s visz, tovább a szél.

Ma itt, e gyötrelemmel
szántott földtekén,
holnap, a végtelenség
tűnô szekerén,

de mindenképp az Isten
áldó tenyerén,
ez értem átszegezett
irgalom helyén.


Mindennap elmegy...

Mindennap elmegy
közülünk valaki,
Csillagcsodákban
eltűnnek nyomai.

Száll, száll a könnyű
testnélküliségben,
soha nem látott
ismeretlenségben,

a vágyak misztikus
vonzerejében,
a felmagasztosult
örök szerelem teljesülésében.


Csodákban élünk

Ne légy csodaváró,
csodák rég itt vannak,
csodákban élsz folyvást,
csodák körülfognak.

Minden csoda, a sziklás
hegygerinc,
s szikrázik az égbolt,
a szem, ha feltekint.

Minden csoda, mit
létnek hív a száj,
legyen bár óriás,
vagy atomnyi parány.

Nem csoda a szív,
mely szerelmet záporoz,
s millió spórából
egy élôt létrehoz?

Ha szállunk rakétán
éterek honában,
nem más e hatalom
mint agynak csodája,

műtô asztalon,
az ember koponyája,
melynek rejtekét a
tudás bár feltárja,

de elbukik hogyan
és miértek honában,
mert lelni sosem fogja
anyag világában.


     _____________________
     ,,A vizek felszínén
     semmi sem látható,
     minden tartalom,
     a mélyben található.''


Alfa, omega

Isten a mindenség
egyetlen tudója,
kezdet, s vég hatalmát,
egyedül Ô bírja.

Isten a teremtett élet
alkotója,
aranyló kelyhekbôl
mézek csorgatója.

Isten az életünk
fényes napkorongja,
Ô a középpont, az
élet fényszórója.

Isten a mi létünk,
vitorlás hajója,
Ô a szelek s vizek
fôparancsolója.

Isten az ember-lét
egyedüli célja,
Ô az egyetlen út,
ki elvezet a célba.

Sehol nincs nélküle
szívnek nyugovója,
partot sem érhetne
életünk hajója.

Ô tévedhetetlen
s végsô Igazság,
vérzô szív sebére
egyetlen orvosság!
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Kétkedôk szívében
elvész az igazság,
az igaz hivônek
Isten az Igazság!


Hangyák lázadása

Teremtett világunk
óriás mestermű,
Szerkezetében
hatalmas óramű.

Még annál is több,
mert hibát nem követ,
nem késik, nem áll,
nem fut és nem siet.

A rugószerkezet
soha meg nem áll,
s nincs az a mester,
ki rajta reparál.

Méreteiben utol
nem érheted,
számolni sem tudod
már a fényéveket.

És nincsen óra,
amelyen megmérjed,
az idô elôtti
nagy mindenséget.

Meddig az a térség
amelyen belül,
arasznyi csöppnyi
lényed érvényesül.

S hangya lábakon
ki rajta járdogál,
Nagy Teremtôjével
mégis szembeszáll.

Próbálja ellopni
gigászi műveit,
ellesni véli
nagy titkok titkait,

ám nagy titkok ajtaja
nyithatatlan zár,
kapuját nem nyitja más...
csak a halál.


Mert a szív hatalma

Lejöttél a földre,
hogy köztünk lehessél,
s mint betlehemi kisded
szívünkbe költöztél.

Harminchárom évig
tanítást hirdetvén,
szóltál emberekhez,
az emberek nyelvén.

A megfoghatatlant
lehoztad minékünk,
s a megérthetetlent
megértetted vélünk.

Gyatra tudásunkat
megvilágítottad,
három-istenséged
kinyilatkoztattad.
Az élet kapuját,
s útját megmutattad,
az igazság fényét
nekünk meggyújtottad.

Gyötrelmek poharát
érettünk kiittad,
szörnyű bűneinkért,
véredet csorgattad!

Ácsolt fakereszten,
karjaid kitártad,
s megbocsátást kértél,
a kín okozóknak.

Halál borzalmain
emberként átmentél,
s feltámadásoddal,
hitet pecsételtél.

Az örök-haláltól
minket megmentettél,
s paradicsom-kertben
helyet készítettél.

Mindezt, csupán azért
mert végtelen szerettél,
s most:
hatalmas folyammá

duzzad a kifolyt vér,
mert a szív hatalma
véget sosem ér!
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Kis hegyi pataknak
kiszáradt az ágya,
ilyen lesz a szív is
ha elfogy imája.


Felhô záporozza
patakocska ágyát
Isten záporozza
a szívnek fohászát.


Lisieu rózsák, kötényébôl

Olykor nehéz a hit,
s vannak hitetlenek.
Csodák azért vannak,
hogy hitben segítsenek.

Ezért hát leírok,
egy igaz történetet,
mikor tífusz gyötört
egy apró kisdedet.

Tik-tak, éjfélt ütött
falon a kis kakukk,
de nem kacagták most,
a megnyílt kis kaput.

Ébren volt a házunk,
az álom messze szállt,
csak az éj hallatta
bölcsô halk dalát.

A párnás kicsi arc,
most lázrózsákban égett,
sziszifuszi harcát,
vívta rajt az élet.

S mikor fogyni kezdett
a remény sugára,
Szegedre vittük,
gyermek klinikára.

Ott vérátömlesztéssel
élt a tudomány,
s e pillanatban
a vér már folydogál.

Ám a baj nem javult,
inkább súlyosbodott,
s az ember-tudomány
már-már cserben hagyott.

S hogy gyötrött szívemnek
más vigasz nem jutott,
égi nagy hatalmak
forrásához futott.

Ám tépett anyaszívem,
gyors segélyt nem kapott,
gyönge volt az ima,
tán égig sem jutott?

A kórház teremben most,
néma csend honolt,
most élet, és a halál,
egymással osztozott.

Jött hát a professzor,
s szólt édes-anyámhoz,
,,A gyógy-ír elfogyott,
nincs, ami reményt hoz.''

De az Édesanyám,
tovább imádkozott.
Belôle az ima,
soha el nem fogyott.

S most bennem is egyszerre,
megmozdult valami,
s a kaszással akartam
egyre megbirkózni.

Hej, de a kaszással
birkózni nem lehet,
egyedül az Isten,
ki mindent megtehet!

S most, óriás erôvel
futottam, futottam,
míg ama kápolna
kövére zuhantam,

hol Terézke elôtt
a földre roskadtam,
s szétkuszált agyammal
szavakat mormoltam.

Kis Terézke segíts,
eljött a pillanat,
kékülnek a körmök,
kékül már az ajak.

Imádkozz Terézke,
mert én gyenge vagyok,
erôtlen az imám,
a remény cserbenhagyott

Terézke mosolygott,
s tüstént szárnyra kapott,
szárnyak suhanása
fentrôl lehallatszott.

A szív a szeretet,
s a hitben élô remény,
csodákat szikrázott
mint millió csillagfény!

S míg roskadva térdeltem
a templom kövén,
betegünk ágyánál
a csoda megtörtént.

Az emésztô forró láz
tüstént szertefoszlott,
s a drága kicsi ajak
szelíden mosolygott.

Így segített rajtam,
ez áldott Kis Teréz,
Istent hozott hozzám,
ez apró égi kéz!

Mert a hit a remény
s óriás szeretet,
gyarló ember vállon
próbára tétetett.

Istennek kedveltje,
hatalmas Kis Teréz,
égi köténykédbôl,
míg rózsa hull felénk,

szeretet kertjébôl ó,
 ragyogj le reánk,
s hullass továbbra is
rózsákat reánk!


Vissza Istenhez!!!

Isten nélkül a világ elveszett,
De Istent keresvén, újra megleled.
Vissza Istenhez! Ez hát az üzenet,
Lánggal lobogjon benned a szeretet.

Tüzes csóváknak fényében hirdessed,
hogy Isten nélkül a világ elveszett.
Hogy két Úrnak szolgálni tovább nem lehet,
a bűnbánat ideje immár elérkezett.

Igen, Fatimából is jött égi üzenet,
hogy emberek, a bűnbôl megtérjenek.
Vissza Istenhez más út nem vezet,
csak a bűnbánatban elsírt, könnyes szeretet.


Hitvallás

Dús fekete földbe,
magot ha vetettél,
a hit szent titkáról,
bizonyságot tettél.

Elhitted mit ember,
szeme sose látott,
csírák rejtekén,
a fakadó virágot.

Mért nem hiszed hát,
hogy lelked szentélyében,
isteni gyökerek
fakadnak ilyképpen.

Mért nem öntözöd hát
a lélek- csírákat,
hogy virág boríthassa
szeretet-portádat!


Kerted ágyacskája

Ahol virág nem nô,
ott bízvást gaz fakad,
kerted ágyacskája
üresen nem marad.

Nagy most a gazvetés,
olyan az aratás,
verejtéket hullat
most a tisztogatás.


Vakond ablakán...

Nagy egésznek csupán,
kicsiny részét látom,
amikor a lelkem,
kalitkába zárom.

Mint vakond ablakán,
hold, ha bevilágol,
majdnem annyi csupán,
az egész világom.

Ám hogyha a lelkem,
onnan kiröpítem,
mint a víg madárka
szívem úgy röpítem.

Meglátom a világ
csodás birodalmát,
s benne a Jó Isten
végtelen hatalmát.

     ________________________
     A világteremtés, s benne
     az ember, oly nagy csoda,
     hogy teremtett lény, azt
     fel nem foghatja soha.

     ______________________________
     Ha nem hiszed az Istent;
     tekints fel az égre,
     s majd lámpát gyújt a csillag
     biliárdok fénye.
========================================================================
Ôsi rög                                               Olthatatlan lángok


                                                      Hazaszökött lelkem
                                                      titkot ôrzô esten,
                                                     nyárfás utak mentén
                                                    barangolok csendben.

Nyárfás utak mentén...

Hazaszökött lelkem
titkot ôrzô esten,
nyárfás utak mentén
barangolok csendben.

Nyárfa leveleknek
sóhajtását hallom,
kolomp szavú nyár van,
szomjas esti alkony.

Frissen kaszált rétek
illata szálldogál,
itthon vagyok érzem,
itt van az én Hazám.

Távol, valahonnan,
harang szava csendül,
átzúg a téren és idôn keresztül.
Nekem fáj a szívem...
vérzik, kegyetlenül!


Idegen áfium

Szeretnék még egyszer falvak között járni,
hol füstöl a kémény s virít a muskátli.

Embert is szeretnék még látni, egyszerűt,
pipázgatva lócán, házacskája elôtt.

Valahol szeretnék, igaz embert lelni,
csalfa ragyogástól, messze menekülni.

Szeretnék magam is, emberként örülni,
idegen áfium ízét... elfeledni.


Ôsi rög

Mindegy, arany serleg
vagy cserép kis köcsög,
nádfedél vagy kémény,
mely lustán füstölög.

Hív, magához hív a
göröngyös ôsi rög,
idegenbôl a szív csak
vissza, vissza nyög.

S ereidben a vér
míg fájón hömpölyög,
benned a sors szekér
lármája dübörög,

mert távol tengereknek
zajló peremén,
az Ôsi Rög felett
süvít az ôszi szél.

Maroknyi föld csupán
a drága ôsi rög,
s idegen a lárma,
mely rajta dübörög.

Üres lett a bölcsô
és úgy, a kis köcsög,
s a forró anyaszív,
fészkébôl elszökött,

s Hunornak Magornak
késô unokái,
csal álmok mezején
járnak már csatázni.

S tépázott fáról
míg hullik a levél,
az ôsi rög felett
csak süvít a szél.

De míg a szél süvít,
a magvak porba hullnak,
tavaszkikeletkor
újra megfakadnak,

és bennük hevülô
vágyak domborodnak,
feszülnek új,
erôs életakaratnak.

Egyszer tán szárnya nô
új gondolatoknak,
tán izmok feszülnek
új akaratoknak,

s mert reményét keresem
vigasztaló szónak,
törvényét elhiszem
kerékfordulónak.

Hiszek halál felett
egy új feltámadást,
hiszek Ôsi Rögben
új... virágfakadást.


Mennék

Mennék én is mennék,
mennék, ha lehetne,
utakat vágnék
a sűrű rengetegbe.

Mennék, nekivágnék,
utat nem ismerve,
sebes patak vizét
szívemmel átszelve.

Mennék, s elindulnék
úttalan utakon,
keresztül vágnék
a zuhogó habokon.

Torony-irányt mennék
a harang szavára,
míg vágyódó lelkem
csak hazatalálna.

Mennék Hazám! mennék,
szívem majd megreped,
de zúgó szél ha támad,
azt súgja... nem lehet!

Hívnak emlékeim
a vér ösztönével,
három királyoknak
töretlen hitével.

Mennék csapzott fôvel,
mint Julián barát,
mint fiukat keresô
síró édesanyák.

Fák és füvek hívnak,
s jó szagú virágok,
Koppányok, Vazulok,
s felkent szent királyok.

Kürtök, trombitások
harci lármája,
templomok csöndjének
áhítat imája.

Hívogat Budapest
a Bazilikával,
Gellért-hegyoldal
a szikla kápolnával.

Királyi vár udvar
a ,,Szép Ilonával'',
zörgô macskakövek,
lovak patájával.

Búg bennem a vágy
és zúg, zakatol minden,
mégis itt maradok
tépett szerelemmel.

Ami szép volt, rég volt,
az már álom csupán,
s régi seb marjulna
régi sebek nyomán.

Egyszer azonban én,
mégis menni fogok,
tán holtak lelkével,
de haza látogatok.

Mert bárhol éljek Hazám,
sorsoddal egy vagyok,
s a harang hívó szavára,
innen, vagy más világról is
de útnak indulok!


Máté gazda

Valamikor régen,
Úr volt Máté gazda,
Minden porcikáját
az Isten faragta.

Bô gatyában járt,
lovát megnyargalta,
dübörgô hangjától,
reszketett a puszta.

Valamikor régen,
úr volt Máté gazda,
széles nagy pusztaság,
királlyá avatta.

Gulya s puszta ménes
volt a királysága.
Legelôk, itatók
jó füvek tudója.

Valamikor régen,
így szólt a bölcs Máté:
nem kell a pástétom,
nem kell csokoládé.

Szalonna kell, füstös,
érces búzakenyér,
jó bor a kupában,
pirosló, mint a vér.

Valamikor régen
ha szólt Máté gazda,
szavát jól megfogta
apraja és nagyja.

Asszony! feleség!
dübörgött a hangja,
villával a szénát,
míg boglyába rakta.

De mikor az alkony
rôt bíbort hasított,
kaszájával Máté,
utolsót suhintott.

S a jó szagú réten
míg haza ballagott,
bohoncos pulija
melléje baktatott.

Adj Isten jó estét,
köszönt Máté gazda,
pipáját csizmája
szűk szárába dugta.

Jó vacsorát Örzse
szaporán behozta,
míg asztalhoz kuporgott
háza pereputtya.

Majd vágott a kenyérbôl.
s az áldást osztotta,
valamikor régen,
ez volt Máté gazda.

Én Uram Istenem,
hol vagyunk azóta?
Űrhajón utazik
Úr Máté utóda...

Adta teremtette
eburafakója!!!


A falu lelke!

Elôbukkant bennem
egy régi szép emlék,
hogy szerettem én
a jó Sziládi Örzsét.

Nem tudom miért volt,
nékem oly nagyon szép?
Hiányoznak nékem,
most az öreg Örzsék.

Velük így érzem
a falu régi lelkét,
békén, ahogy vitte
mindennap keresztjét.

Sohasem korholta
mindenek végzését,
vidáman hordozta
sorsok rendelését.

Így kondul meg bennem
ez a régi emlék,
mint szomjas nyárhevén
az esô cseppecskék.

Vélük így érzem át,
faluk tiszta lelkét,
templom-kondulások
rorátés emlékét,

az áldott kegyelem
balzsamos vetését,
melyhez hozzásimult
lágyan a reménység.

Így érzem igazán
a falu régi lelkét,
pünkösd vasárnapok
tulipános kedvét,

mézes bábukat
tükrös szív szerelmét,
Betlehem járások
pásztorköszöntését.

Mert én csak így érzem
faluk édes lelkét,
a békét harangozó
csöndes téli estét,

mint havas tájakon
elfekvô fehérség,
lelkemben sajog,
s él a régi emlék.

Ez a drága falu,
mint buggyanó forrás,
mint anyaméh ölén
az új gyermekáldás,


kínálta magából
az új erôforrást,
bűnös városoknak
a megfrissült váltást.

Duzzadó rügyekben,
a gyümölcs fakadást.


Kenyér és verejték

Mint forró kemence
kitátott szájából,
szikrázik a hôség
nyárnak sugarából.

A gémes kút ága
békésen nyikorog,
megloccsan a kútvíz,
vályúba csobolyog.

Pattant a karikás
kurjongat a kondás,
köröskörül csahol,
futkároz a bundás.

Odabent a házban,
friss kenyerek sülnek,
lángossal a kézben
gyermekek csücsülnek.

Delet harangoznak
most Jakabszálláson,
aratók megállnak
a búza táblákon.

Vadkörte lombjának
árnyékát keresve,
isznak csobolyóból,
fűre telepedve.

Idôt méregetnek
felhôk állásából,
s falatok terülnek
kendô bontásából.

Hullámzik az élet,
verejték cseppekkel,
mégis tele vannak,
megbékélt örömmel.

Minden a helyén van,
ember, és természet,
mosolygott az Isten,
fentrôl, ha lenézett.

Kenyér és verejték,
az ember földi jussa,
mert Ádám ôs bűnét,
csak verejték mossa.

     ____________________
     Mit ér a kultúra
     és minden tudomány,
     ha minden ami szent,
     azt magából kidobál.


1949 Bremen

Koldusbotra jutott
földönfutók lettünk,
idegen világban
más kenyerét ettük.

Új hazát kerestünk
s eljött a pillanat,
hogy útnak induljunk
mint vándormadarak.

Anyámtól búcsúztunk
a germán fák alatt,
Ô mosolygott akkor is,
ha a szíve szakadt.

Lengettük utána
a fehér kendôket,
míg látásunk lassan
a ködben eltévedt.

Ez volt az életem
elsô búcsúzója
azóta nincs annak
se vége sem hossza.

Akkor még nem tudtam,
azóta már tudom,
lettünk mint madár,
mely fészkébôl kihull.

A hajó dudált,
a sorsunk ott maradt,
eltűnt, mint bíborban
úszó esti hangulat.

Vajh lesz-e még tavasz
a hosszú tél után,
lesz-e még kémény
a régi dűlt tanyán,

hová a gólya
fészkére vissza száll?


A megcsúfolt ,,gyermek''-jogok -- 1957

Nyugat mázsányi lapjain
apró cikk lapult.
,,Kivégeztek százötven
fiatalkorú magyar vértanút.''

Rövidke cikk,
alig pár soros,
e borzalmas, véres világcsalás
nagy betűt nem kapott.

Százötven gyermek,
kit a láz heve elkapott,
bátor tüzes szívek,
bohók meggondolatlanok,
gyermekszív, mely a
szabadság vágyától
megmámorosodott,

hát ki tudná nyomon követni
a gondolatot, hogy anyát,
hazát védeni,
fegyvertelenül is
fegyvert fogott.

A séma megszokott,
a hôs ügy, elbukott,
újra patakban folyt
a drága magyar vér,
mint ahogyan az már
lenni szokott.

S míg száguldnak agyamban
rémült gondolatok,
kiáltok a nagy világ felé:
Hol vannak most
az igazság nevében
dobra vert ,,Emberjogok''?

Néma csönd, hiába hallgatok,
feleletet sehonnan,
semerrôl nem kapok.
Világ... hát nem hallod?
hogy százötven anyaszív
hogy zokog,
hogy százötven gyermekszív
többé már nem dobog?

Sehol semmi hang,
csak a szél zokog,
ablakom párkányán
bús esô kopog,
de mégis...
a messzeség...
valami zajt hozott,
úgy érzem a világ minden
tájáról harangot hallgatok,
s most... Krisztusra gondolok,
Ki meghalt, de harmad napon,
a halotti sírból, dicsôségesen
feltámadott.


Széchenyi után

,,Meghalni tudsz,
de élni nem!''
E jelben élsz
ó, nemzetem!

Míg ostor csattog
a testeden,
csodákat mívelsz
szüntelen.

Ám ha a jólét
elvakít,
nincs, ki lemossa,
a szégyenpírt!


Hujj Tonuzóba

Ha nem tudnád mi az,
magyarnak születni,
Véred és a csontod
fel fogja derítni!!

Dalban és a táncban
a szív ha megkondul,
ereidben a vér
majd pezsdülni indul!

Ha forog már a világ
és forró lesz minden,
ha duhaj gyönyörűség zúg,
kavarog benned.

Az egész világot
majd ha átölelted,
ha dallá s szerelemmé
válik majd a lelked,

Akkor érzed majd,
hogy magyarnak születtél
ha szívben és ritmusban
porrá keveredtél.

Ha ujrázik a párod
,,húzd a ragyogóját''
húzd, míg szétrepesztjük
a világ négy táját.

Hej hunor magorok
besenyôk avarok,
kunok és kabarok,
itt vérség kavarog.

Itt minden pillanat
megannyi vallomás
szóljanak ha tudnak
gének s kromoszómák

plazmás sejtjeikben
Hujjj Tonuzóbák,
Hujjj a csatakiáltó
kopjázó hátszázát

Sok csizma dobogás
cipellô kopogás,
Csárdás! ez a csárdás,
hadd hulljon az áldás!

Borvendég csárdában
és palotás-házban,
buzog a magyar vér
e neki való táncban.

Szakad a mennyezet,
gerenda megreped,
tüzes a lehelet
forró a kis kezed,

Recseg a padozat,
hullik a vakolat,
omlik szakadatlan
könnye a magyarnak!


Mert sírva vígadunk
és vigadva sírunk,
s rettenetes vérrel...
történelmet írunk!


Koszorú kalács

Kovászt készítettem én is mint nagyanyám,
S anyám tanította kelesztett tésztából
Koszorút fontam.

S úgy ölelt át a koszorúba font puha
Foszlós kalács a szeretet
Gyolcs asztalán,

Ahogy a kis Jézus ölelô karjával átfogta
Szűz Anyát
Máriát.

Kelt a kovász, valamikor rég
S míg anyám a sok fehér néppel bajoskodott,
Szorgos kezével, száz munkát folytatott.

Szívét kitárva dolgozott,
Így gondolok Rá most,
Hogy én is dolgozok.

Ó, mit nem adnék én,
Ha itt volna most is velem,
S mazsolát szórna a kalács közé,

Megkenné tojással a szép
Kelesztett tésztát,
S örülne Ô is velem.

Mindig Rá gondolok, ha Jézust várom.
Forró szívébôl egy darabkát
Kezeim közt, ha elmorzsálom,

Zokogva reá borulok.
Ízekre bontom, szétszedem, szétosztom
S darabjából az enyéimnek

Kik hozzám, szívemhez oly közel élnek,
Szétosztom, szétkínálom.
Vigyétek!

Ez ízekre bontott,
Százfelé osztott,
Édes anyamorzsát.

Jézus bölcsôje ringat
Ennyi szeretet fakasztott
Édes morzsát.

Mindig anyámra gondolok, ha Jézust várom.
Harangfoszlányok, ha szívemre dôlnek
Ôt látom.

Ijedt szívemmel, tétován,
E bozontos utat, ha járom,
Sűrű bozótban elveszett

Kis Jézus lábanyomait, ha nem találom,
Anyám tudja, hol, merre kell járnom,
Véle együtt az utat megtalálom.

Magam rajta kapom,
Ha kovászos kézzel a tálat fogom,
Zúg az orgona hangja bennem.

Így készítem a koszorú kalácsot,
S unokámnak adok egy darabkát belôle,
Hogy megszeresse,

Szívébe vésse,
Pici nyújtófával forog apró keze,
Lisztes a tenyere,

Így adott nékem is anyám
A kalácstésztából,
Így tanultam tôle Jézust várni,

Szorgalmas kezekkel koszorút formálni,
Míg a harangok zúgtak.
Így kell,

Szíved puha kalácsát szétosztani,
Jézus kicsi kezébe adni,
Szalmapárnáját megsimogatni.

Így készült otthon a kalács.
Sok házi nép között szétosztotta anyám
A sok örömet.

Most is látom karácsony este,
Ahogy áldott kezét megcsókolta
A sok fehér nép.

De mióta hazám elveszett,
Hazámmal együtt anyám is elveszett,
Apám is elveszett.

Apámmal együtt kihalt egy régi világ.
Anyámmal együtt meghalt
Az élet virág.

De a koszorúba font, édes foszlós kalács
Mint szívekbôl összefont
Szeretetlánc,

Amíg élek
Áld, és megbocsát.

     _____________________
     Sok-sok emlék néz a
     múlt honából vissza,
     lenge fátyolát az ég,
     míg fel nem issza.


,,Ecce sacerdos magnus''

Harsona zendül
fújják a trombitát,
zászló leng a szélben
a szív üdvöt kiált.

,,Ecce Sacerdos''
zúgják a harsonák
mert Ige jár közöttünk
s Ige száll reánk.


,,Ecce Sacerdos''
zúgják a harangok,
s a ,,Homo sapiens''
a földig meghajolt!

Eltörpült a világ,
a földi horizont,
magasság és mélység
eggyé magasztosult.

,,Ecce Sacerdos''
zúgják az orgonák,
mártírok kezében
babér és pálmaág,

magasba vezetnek
lelki hídon át,
kapuk kitárulnak
s a szív, üdvöt kiált.

Bíborszín palástban
lépked az aggastyán,
acél és akarat
megtört alakján.

Lelkébôl sugárzó
vonzások fakadnak,
s mert Istent hordoz
a térdek, meghajolnak.

Bűnöket szánunk
és felnézünk Reád,
rózsák permeteznek
illat hull reánk,

ó, zengjen hálát a szív
égi Hatalmaknak,
mert közöttünk jár most
a Krisztusi alázat.

Van, Kire felnézhet
a huszadik század!


     ______________________________________
     Az óramutató éjfélfelé halad,
     Uram, Ki létünk alkotója vagy,
     fordulj felénk és mutasd meg magad
     hitünk lámpásába, önts egy kis olajat.


Régi hazám

Ó, ha én egyszer még
hazámba mehetnék,
régi tornácunkra
hogyha kiülhetnék,

arcomra borulva
tán sírva fakadnék,
ha régi múltamból már
semmit nem találnék.

Felzúdulna bennem
sok szomorú kérdés,
Apám, s Édesanyám,
jaj, hová lett innét.

Sok nyíló virágot
ugyan hová vitték,
hová, merre szálltak
a kacagó gerlék?

S ha egy sárgarigó
füttyét meghallanám,
víg napok emléke
sajogva hullna rám,

felidézné bennem
ifjúság varázsát,
víg örömöknek
tovasuhanását.

Felidézne bennem
ezernyi emléket,
vajh, hová lettek
a régi hű emberek?

S én sírnék, siratnám
a vesztett puha fészket,
könnyek és kacajok,
nekem szép emlékek

kezébôl az Isten
szórja a világra,
könnyel és kacajjal
a szívet próbálja,

s egy egész világot
tesz most... tűzpróbára!

     __________________
     Legyen hited erôs,
     élô vallomás,
     Isten bűvkörében
     örök szárnyalás,
     utad végeztével,
     boldog számadás.


,,Justice for Hungary'' -- Igazságot Magyarországnak

Népek szabadságát
hirdeti a világ,
nyelvek rakétái
hangszórón harsogják,

nincs ezentúl gyarmat,
elnyomó hatalom,
afrikai törzsek,
élhetnek szabadon.

Komor ábrázattal
hirdetik a nagyok:
Kis nemzetek joga
törvénybe iktatott.

De jaj, most ez a törvény,
ezer sebbôl vérzik,
Potsdamnak, Yaltának,
míg gyümölcse érik.

S emberi jogoktól,
bár fülek süketülnek,
Magyarország testén,
bilincsek feszülnek,

s óriás csizmáknak
mázsás súlya alatt,
magyar millióknak,
sűrű könnye fakad.

S míg szabad prédát kaptak
mezítlábas törzsek,
ôsrégi kultúrák,
rabságot szenvednek ...

Így, a világbéke
végveszélybe jutott,
emberi számítás
holt vágányra futott.

Senki sem látja már
a jövô holnapot,
mert elvész a világ,
az Igaz, ha elbukott.

Harminc éve már,
a vesztett csatának,
harminc éve már
az elnyomatásnak.

Harminc éve már
a garázdálkodásnak,
idegenbe hurcolt
bornak és búzának.

Már harminc év óta
pusztulunk és veszünk,
testben és lélekben
megtizedeltettünk.

Elvették az Istent,
szétzúzták a Hazát,
s a pelyhes, puha fészket
elhagyta a család.

Nincs többé oázis,
csak lelki sivatag,
mely írott betűnek
is poshadt szagot ad.

S ha rázhatja bilincsét, m
minden elnyomatás,
hát hallják meg a fülek
a magyar tiltakozást.

Fújjon szét a vihar,
álnok papírokat,
pecsételt okmányt
és Bábel tornyokat,

S ha van még a világon
sírba hullt becsület,
nyíljanak a sírok!
Hadd kapjon szerepet!

Erôsíts meg Uram!
mikor imádkozunk,
nyisd meg a füleket,
mikor tiltakozunk.

Igazságot kérünk
az egész világnak,
s véle igazságot,
rab-Magyarországnak!


Ne féld a vészt...

Ne féld a vészt,
a véres csatabárdot,
féld, Ki megteremtette
e nagy világot.

Ki érted a magas
egekbôl leszállott,
s ácsolt fakereszten
érted kiáltott.

     _______________________
     Minden ember annyit ér,
     amennyit az igazság
     szolgálatában tett!

========================================================================
Orgona virágok                                        Olthatatlan lángok


                                                    Tanít, oktat, vezet,
                                                      az örök természet,
                                                   hogy szent csodáiból,
                                                    Istent kifürkésszed.

Piros tulipánok

Alusztok még
ti piros tulipánok,
hófehér dunnával
takar a tél,

nem érzitek az
anyaföld méhében,
hogy száguld a
zimankós bohoncos szél.

De várjatok csak,
majd másképp lesz minden
ha bokrétás kedvében
jô fel a nap,

majd buggyan a föld,
s ti égô tulipánok,
lángra lobbantjátok
az örök, tavaszt.


Virágot öntöztem

Virágot öntöztem
szeretet kannából,
visszamosolyogtak
piros szívhálából.

Égi harmatokkal
mindenkit öntözget,
egy soha meg nem értett
titkos nagy szeretet.

A gyökér dolgozik,
felszívja a nedvet,
ó, hadd szívjam fel
én is az örök szerelmet.


Májusi reggel!

Valaki titokban,
itt járt kelt az éjjel!
S gyönyörű csodákat,
mívelt szerteszéjjel.

Színes palettáról,
nagy mester-kezével,
kipingált, kifestett
mindent, rendre szépen.

A barna földhátat
smaragddal bevonta,
s tűzpiros lángokat
gyújtott az avarba.

Tündérkirály-lányok
dús arany hajából,
az álomvilágra
fényköntöst varázsolt.

Titokban Valaki,
itt járt-kelt az éjjel,
s Életnek magvait
szórta szerteszéjjel.

Öntözte csillogó
harmatok vizével,
ringatta kellemes,
zsongó lágy zenével.

Dús aranyesôket
a fákra hullatott,
s szórt kelyhek mézébôl,
bódító illatot.

Kezét végig húzta,
a nagy mindenségen,
s kedvét lelte titkok
ölelkezésében!

Nem tudom, nem tudom,
ki járt itt az éjjel?
Ki rózsaszín csodákat
hintett szerteszéjjel.

Senki nem ismeri,
gyarló értelmével,
csak a szív, csak a szív,
csak szív melegével.

     ____________________
     költészet a felhôk
     lelke felett lebeg,

     hol lehunyt pillákkal
     is látók a szemek,

     vágyódik, izzik,
     szárnyal és remeg,

     míg gondolat vágyának,
     társat keres.


Orgona virágok

Gyönyörű ábrándok
tündéri világa,
hová tűnt e kornak
lepkehálójában?

Hol vagytok, hol vagytok,
orgona virágok,
tavaszi zsongással
bontakozó álmok.

Hol van a rajongó
imádat varázsa,
hol szentté valósult,
a szív elsô csókja.

Hol vagytok, hol vagytok,
várakozó évek,
míg rózsákkal béleltünk
földi reménységet.

Mikor nap-nap után
vártuk a perceket,
mikor hoz a postás
rózsaszín levelet.

Naplóba beírtuk
az elsô kéz szorítást,
s szívszorongva vártunk
boldog viszontlátást.

S míg vázába helyeztünk
sok-sok piros rózsát,
Ég is meghallotta
szívünk dobogását.

Boldogság ösvényét,
halk léptekkel jártuk,
hogy fel ne ébresszük
a boldogtalanságot.

Ilyen volt régesrég
a mi mennyországunk,
hol vagy, ó hol vagy,
szép Magyarországunk?

     _______________________
     Tiszta szív szerelme
     csodákat szôtt álom,

     hogyha megérinted,
     elszáll pille szárnyon.


Tavasz oktatás!

Gyors angyal-szárnyakon
suhant be a tavasz,
érintése nyomán
ezer virág fakadt.

Megújult egyszerre
az alvó természet,
s lerázott magáról
mindent, mi enyészet.

Felrázta álmából
a lustálkodó fákat,
csókkal ébresztgetett
álmos madárkákat.

Varázspálcájával
csak egyet suhintott,
s duzzadó rügyekbôl
illatokat bontott.

Az ember is megszédül
fák, füvek kacagnak,
minden teremtett lény
ujjong a tavasznak.

A szív is ilyenkor
sebesebben dobog,
vágytüzek égnek
s a lelkünk is lobog.

S míg karjait kitárja
az örök természet,
Téged is átölel
s ölében becézget.

Tanít, oktat, vezet,
mindent megad neked,
hogy e szent csodákból
Istent, kifürkésszed.

     ______________________
     Teremtett világunk
     egy Isten - költemény,
     s az olvasni tudónak
     lobogó fáklyafény!


Rózsákat ültettem

Rózsákat ültettem
s tengernyi virágot,
hadd szálljon az illat,
bódítson világot.

Házunkat a repkény
sűrűn befutotta,
kertünket a sövény
békén átkarolta.

S mikor a madárhad
fészek után látott
az óriás juhar
tüstént kivirágzott.

Mert ki a világot
rendre megalkotta,
dalos madárkákról
feledkezett volna?

Dehogy feledkezett,
inkább úgy rendelte,
bokrétás ágakon
váljék lakóhelye.

Mindig gyógyító ír
az örök természet,
mert jótett helyébe
mindig jóval fizet.

Ha búban bánatban
megfárad a lélek,
cselekedvén a jót,
gond száll el felôled.


Az ôs törvény marad!

Hintázik a lelkem,
dús, virágos ágon,
tavasz van, s a világot,
álmodozva járom.

Nem keresek én most
földi valóságot
hadd szálljon a lelkem,
hadd lásson világot.

Szép tollú madárka,
fennen ha szállana,
szívesen ülnék fel
lebbenô szárnyára.

Fentrôl a magasból
néznék le a földre,
virágtengert látnák
szônyegül terítve.

Azt mondják felülrôl
másként látni mindent,
alig észlelni már,
a sok futkosó embert.

Ám akik lent vannak
alig- alig látnak,
eltakarják egymást
hosszú lábú árnyak.

És ha olykor mégis
összetalálkoznak,
sok-sok csetepatét
szörnyű bajt okoznak!

Jó volna, ha egyszer
megokosodnának,
fáktól, madaraktól
törvényt tanulnának.

Megtanulnák végre
hogy csalni nem lehet,
az ôs-törvény marad,
rozsda nem eszi meg.

     _______________________
     Felhô paripákon
     röpülnek vágyaim,

     s tört cseréppé válnak
     földön az álmaim.


Tavaszi ébredés

Ragyogott a tavasz
mikor felébredtem,
pompába öltözött
az élet körülöttem.

A nap is jókedvűen
ablakomra nézett,
kertünkben a pinty is
vígan fütyörészett.

Virágos bugain
vadmandulafának,
pompás öltözetű
pillangók cikáznak.

Barna domborulatán
az öreg földhátnak,
búja rózsatôbôl
bimbók kandikálnak.

Bontakozó vággyal
kínálják magukat
aranyban fürdô
nap sugarainak.

Pattanásig feszül
keblükben az élet,
illatárban úszik
kelyhükben a lélek.

Úgy vágyom e rózsák
bimbófakadását,
mint bűvös látomások
titkos pattanását.
========================================================================
Örök ideál                                            Olthatatlan lángok


                                                 Oly szép nekem az álom,
                                                  hintázom virágos ágon,

Liszt, ,,Szerelmi álmok''

Meghitt szobácskám pamlagán,
százötven évnek távlatán,
hallgatom mélázva
hallhatatlan dalköltônk dalát,
,,Szerelmi álmok'' zsongó himnuszát.

Hallgatom s idézem Ôt,
majd emlékek, álomszárnyakon
elszállnak velem, hol
rejtelmes ábrándok világa
suttogja nekem,
az igézet szárnyain lengô
örök szerelem dalát.

Oly szép nekem ez álom,
hintázom virágos ágon,
ó maradj velem
vendég világom,
hótiszta, zengô
mirtuszvirágom,

ó ne menj még, maradj itt,
töltsd be szívemnek
halódó vágyait,
hadd pihenni még
emlékek ködén, fátyolán
ez édes múzsát.

Egy kissé még maradj.
Aztán, úgyis jönni fog,
hogy elfelejtelek.
Kék szárnyú lepkék
ha elszállnak veled,
a valóság hűvös pamlagán
fátyolt borít a csend.
Valami fáj majd idebenn,
s míg szívem hárfája zeng,
tűnô ábrándok taván,
száll az életem,
valótlan valóság hintaján,
,,szerelmi álmok'' hattyúdalán.


Mesék világa

Ne jöjj közelebb.
Maradj az álmok s ábrándok
rózsaszín fellegén,

maradj mint csodákat
rejtô messze délibáb
a Hortobágy ölén.

Maradj elérhetetlen
messzeségben az ismeretlen
titkos csillagfény.

Maradj a boldogság sziget
mit embervalóság
soha el nem ér.

Maradj az élet értelemmel
soha meg nem írt
valótlan regény.

Maradj a tündérmeséknek
édes varázsa, mit öreg
dajkáknak ajka mesél.


Virágzó almafa

Olyan vagy mint nyíló,
virágzó almafa,
mit meg nem csókolt még
tűzô nap ajaka.

Oly édes, illatos, fehér,
mint hóesés,
ki reád néz abban,
megáll a szívverés.


Örök ideál

Ábrándvilágoknak
gomolygó, bolyhos fellegén,
az ôs örök férfi
álmainak egén,

maradva él a nô;
a báj, a pír, az eszmény,
a töretlen tiszta
alabástrom edény.

Ókorban ódákat róttak
ódon görögök,
s a nôi ideál esztétikája
isten-szoborba öltözött.

Ám jött egy új világ,
jött Freud, és ömlött bűnös ár,
s az isten-szoborban
eltűnt az eszmény, a varázs, a báj.

Eltűnt, mi egyedül vonz,
a nô, mint ideál,
s az ôs örök férfi,
az álmok összetört szekerén,

társtalanul, búsan
és egyedül jár
még felbukkan az Egy,
az ôsi ideál.


Hulló levél nyomán

Múltakban élek én,
s Te, jövôben élsz.
Hulló levél nyomán,
a friss rügyben kélsz!

Enyém vagy ezért
sóhajtásaimban,
mint utód, az ôsök
ivadékaiban.

Ringatlak ágamon
s úgy vigyázok Rád,
mint bimbót ha ringat,
termô rózsa ág.

Óvlak tövisekkel,
ha nyúlna feléd
hívatlanul bántó,
avatatlan kéz.

Vigyázok arra is,
mikor, merre lépsz,
virágok nyelvén,
ha mézekrôl mesélsz.

Vigyázom az egek
morajló zaját,
bontakozó szirmok
rózsaszín porát.

Vigyázok akkor is
ha madárka száll,
s méhet ha zümmögve
dús mézet kíván.

Vigyázok akkor is
jól vigyázok én,
hogyha fellegeknek
zúgó szárnya kél.

Ha lombok suttognak
feléd hajolnak,
erôs karommal mindi
fogva tartalak.

Mert ágon a bimbót
ha lomb takarja,
izzó nap csókjától
védi s megóvja.

Megvédlek én
a zúgó zivatarban,
oltárok fényénél
térdekre omoltan!

     ____________________
     Százmillió csillag
     ragyog fenn az égen,

     nekem is ragyognak,
     unokák szemében.


Farsangi ábrándok

Harminchárom kislány
öltözik a bálra,
zizegô selymeknek
hallik suhogása

Harminchárom kislány
patyolat fehéren,
álmait követi
boldogság-szekéren.

Harminchárom kislány
öltözik a bálra,
remegô szíveknek
hallik sóhajtása.

Csupa virágillat
csupa tündér fátyol,
tán véget sosem ér
ily gyönyörű álom,

pedig jönnek évek,
és múlnak a lángok,
s álmok helyett jönnek
gazdag valóságok,

zsongó báli éjnek
rôt kábulatából,
dobogó szíveknek
új kapuja tárul.

Mikor a szív nem vár,
már csak ad, magából,
s mindig másnak ad,
a szíve legjavából.

Amikor majd egyszer
asszony lesz a lányból,
s szívét elégeti
áldozati lángból.


Bolondos kis szellô

Meseszép kertünket
járom gondolatban,
s iszom az emléket
mosolygó magamban.

Mert volt a fák között
egy irtó magas hinta,
s rém szerettem rajta
szárnyalni magasba.

Pad is volt mellette
olyan régi fajta,
s egy pesti fiúval
üldögéltünk rajta.

Dehogy mertem szólni,
Ô is csak gondolta,
de jó volna most,
ha szívünk megszólalna.

Szív ugyan már szólott,
de száj nem mondotta,
s ahogyan ott ültünk
szótlanul hallgatva,

még a gerle madár
is kacagott rajta,
amikor fészkébôl
a fejét kidugta.

Úgy vélem ô szólt,
a szellôt biztatva,
s lenszôke hajamat
míg felé bodrozta.

Megtört a varázslat
egymásra kacagtunk,
s mindent a gerlice
listájára írtunk.


Walzer

A pesti ,,vigadó''
ragyogó termében
javában állt a bál.

S akkor, azon a régi bálon,
Strauss keringôt
játszott a cigány.

Ô meghajolt elôttem,
s táncolni hívott
e varázs-éjszakán,

a zene lágyan szólt,
és szívünk lángra gyúlt
a tánc varázslatán.

Valahogy azt hittük,
az élet jött el értünk
szerelem hintaján.

De szívünk míg dobogott
a hintó elrobogott,
s ott hagyott mindent

a báli éjszakán,
a távolba tűnô
ábrándok taván.

     _______________________
     Olyan voltál nekem
     mint lezárt zongora,
     mint néma billentyűknek
     hangtalan kacaja.


Kakukk!

Akkor azon a régi régi
nyáron, azon az elhagyott
út menti sétányon,
akác virult és madár dalolt
a ringó lombos ágon.

Daloltam én is lassan,
búsan andalogva, mert
az ifjú szívnek olykor
bolondos bús a hangja.

Ritkán jár a földön,
kôköves göröngyön,
szürke utak porát,
ritkán érinti lába,

csak vágyak ormait,
kéklô tornyait, messze
világok csábító távlatit,
álomszekéren, kék hegyekbe járja.

Én is tovaszálltam,
kék hegyekbe jártam,
valóság szekerén
világot bejártam...

nincsenek kék hegyek
hol titkok rejlenek,
sem virágtengerek,
sem tündér emberek.

Csak tornyos házfalak,
mint kormos bűnfalak,
mik lelket fojtanak,
de vigaszt nem nyújtanak.

Ó, ha szállni tudnék,
most már vissza szállnék,
kakukk madárnak hangos szavára
most már jól vigyáznék,

de tudom, göröngyös
utakon mindhiába járnék,
mert olyan régi, régi fehér
akácos utat, ezen a világon,
már sehol, de sehol,
többé nem találnék.


Milyen jó

Milyen kár, hogy az
élet mulandó,
minden ködbe vész,
mi benne szép és jó.

Az ifjúság az álom,
minden ködbe vész,
s marad a lepkehálóban
gyűjtött bús emlékezés.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Milyen jó, hogy
az élet mulandó,
minden ködbe vész,
mi bús és szomorú.

A csalódás, a bánat,
minden elenyész,
s marad a lélekbárkában
 gyűjtött bölcs örvendezés!


Hosszú nyárfás úton

Úgy jött mint szélvész,
s vihar sodorta fellegek,
jött, s léptei nyomán
a föld is reszketett.

Lova patái átléptek
évezredeket,
hisz benne szittyák ereje
s vére csörgedezett.

Jött, s Vereckén átlépte
a Kárpát hegyeket,
s egy hosszú nyárfás úton,
hozzánk megérkezett.

Jött, s pipázó apámmal
róttak bô beszédeket,
míg titkon, szemre vette
most, a házi tűzhelyet.

Fákról, lovakról, tavasz-
vetésrôl folyt a szó,
s koccintottak borral,
mert ez már így való.

Mesélné azt is, hogy
portája szépen, fedve áll,
s kitárt kapukon a ház,
már asszonyára vár.

Agyán csak átsuhant,
de szóval nem mondotta,
csak rövidke pipáját
tűzzel meggyújtotta.

Szikrát fogott a tűz,
s valami, lángra gyúlt,
s a szittyatűztôl égve,
egy másik tűz is kigyúlt.

Asszonyt kapott az új porta
kitárt kapuja,
s szívet kapott az ôs
szittyák, ifjú lovasa.

Tavasz virágzott, s benne
fütyült a víg sárgarigó,
ó mennyi ígéret, ezernyi
édes, tennivaló.

Lett áldás, kereszt palást
az esketô papon,
s elindult két forró szív,
a hosszú, nyárfás úton.


Fordított törvény?

Századunk világa
merôben új világ,
megfordítottak most
törvényt és bibliát?

E sáros földgolyó
nem tűr komédiát,
fordított törvénye
bosszúért kiált.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Férfié a porond,
az ember elsôé,
verejtékes juss,
a kenyér keresôé!

Fordított a világ,
mely törvényt megcserél,
valameddig él,
de sikerben elvetél.

     _____________________
     Hol a szív tanyázik
     ott fészkel a család,
     ott nyílnak a rózsák,
     ott nyílnak ibolyák.


Sátor embertôl...

A nagy teremtésben
Ádám lett az elsô,
s oldalbordájából
lett a csodás kettô.

Sátor embertôl az
atom korszakig,
Ádám az Évához
meg nem változik.

Legyen bár szerelme,
tűz, mely lángban ég,
reá hullathatja
csillagok egét,

lábához rakhatja
kincsek özönét,
de el nem tűrheti, a
másod szerepét!

     _____________________
     Senki sem lehet nagy,
     ki posztját elhagyja,
     ki terhét eldobja
     az kincsét ott hagyta.

     ,,Tanulj a szemek csillogásától
     mely mindent lát, de önmagát soha!''


Keretben éltem

Keretben éltem mint
falon függô képek,
melyek a keretbôl
soha ki nem lépnek.

Így állított ôrt a
kor s a világnézet,
amely bástyafalat
épített a nônek.

Mert a család szentély,
hol szív tüze éled,
s oltár, melyen hitek
s áldozatok égnek.

Ha kilépsz a keretbôl
falak összedôlnek,
,,Róma ledôl,
s rabigába görnyed''.
_ _ _ _ _ _ _ _ _  _ _

Család s társadalom
törvényt szab a nônek,
melyek pillérei
keresztény eszméknek.


Reszket a csönd

Reszket a csönd, mint
lepkeszárnyú végzet,
Élted óráján
percmutató lépked.

Rögzített idôben
gép órája lejár,
serceg a csönd,
lét órája... megáll.


Kinek, mikor, meddig?

Hetedhét országra
szóló lakodalom,
Gyönyörű menyasszony
násznép és vigalom

Templomi oltár és
harangok zúgása,
két keresô szívnek
eggyé dobbanása.

Terített asztalon
bôséges lakoma,
világos virradtig
szól a zenebona.

Mint hullámzó tenger,
csipke-szoknya lebben
andalogva lassan
majd mind sebesebben.

Suhannak a párok,
suhan a gondolat,
Mi is a boldogság
kinek mennyi juthat?

Kinek, mikor, meddig?
tengerben egy cseppnyit,
s ki meg nem becsüli
veszti valamennyit?

Olyanok is vannak
kik tenyéren hordják,
s apró forgószelek
mindig elsodorják.

Táncolnak a párok
csillognak a szemek,
s mégis, annyi ember
hord egy vérzô szívet.

Szomorút meg fájót,
vihartól dobálót,
Olyan ember szívet,
olyan földön járót.

Úr Isten, Te hallod
szívek dobbanását
valahogy intézd el,
emberszívek vágyát.

Valahogy így vagy úgy,
Te jobban tudhatod,
sorsoknak könyvébe
kinek mi íratott.

========================================================================
Banyakemence                                          Olthatatlan lángok


                                              Csengô bongó aranyalmákról
                                                    mondjunk szép mesét.

Koldus, vagy király?

Mindegy,
apró kis köntösben
koldus, vagy király,
az ember-szív fájni,
megtanul korán.

Legyen bár kunyhód,
vagy fényes palotád,
megreszket a kis szív,
ha surran az árny.

Mert lélek az ember
akármilyen parány, s
a szív, mindig fáj
egy másik szív után.

S e parányi darabka
könnyen megreped,
ha nincsen anyakéz,
mely törül könnyeket.

Ó vigyázd nagyon
ez igaz gyöngyöket,
jóság balzsamával
óvd e szívsebet.

Jaj ne hagyd magára
ki téged szeret,
öleld magadhoz a
kinyújtott kezet.

Óh jöjj, minden anyákba
oltott szeretet,
deríts mosolyt
és gyújtsál meleget.

Dalolj anyám, ó ringass
mint lenge nád,
az emberszív, jaj,
hogy az emberszív,
ne fájjon túl korán.


Banyakemence

Uram, hogyha egyszer engem megkérdenél,
ez árvult világban, vajon mit szeretnél,
akkor én sóhajtva, csupán annyit kérnék,
Adjál egy vén öreg búbos, banyakemencét.

Mert akkor én abba, tüstént befűtenék,
vállamon hoznám a rôzsét s a venyigét,
járnám az utcákat, házakat szerteszét,
s minden síró gyermeket összeszednék.

Vélük körül ültetném a vén banyakemencét,
hoznék kis csuporban, nádmézes tejecskét,
Tündér Ilonákról mondanék szép mesét,
s csengô-bongó aranyalmákról zengenék.

Mondanám, addig mondanám a szép mesét,
míg felszáradnának a könnyes szemecskék,
míg kisímulának a gödrös kezecskék,
s a mindent boldogító álom édes,
csorgó méze folyna szerteszét!


Édes, aranyos, kisbaba vagy

Az élet fájának termése vagy.
Titkos, láthatatlan, felséges akarat.
Virág, mit a napfény körül kacag,
Kehely, hol nektárok méze fakad.

A jóság fájának termése vagy.
Jóság, mit fel nem fog, emberi agy.
Jóság, mely mosolyt és könnyet ad,
Jóság, mely el nem fogy, mindig csak ad.

Szeretet fájának termése vagy.
Gyümölcs, mely szív dobbanásából fakad.
Nincs benne szándék, nincs benne öntudat,
Titkok erejének rejtelmes foglya vagy.


Karácsonyi kis angyalok

Sok-sok kicsi angyal,
röpköd mostanában,
szakállas télapó
zúzmarás havában.

Sok-sok kicsi angyal
azt suttogja éppen,
karácsony estének
közelgô hetében,

a legszebb ablakot
hagyjuk nyitva éjjel,
hogy szárnyas angyalkák
berepülve szépen,

szorgalmas kezekkel
halkan észrevétlen,
karácsonyt hozzanak
kis Jézus nevében.

Az egyik angyalka
Ágicát keresi,
arany skatulyában
hű szívet hoz neki.

A másik Angyalka
Palikára gondol,
s arany skatulyában,
szeretet dorombol.

Aztán jön sorjában
Csöpi angyalkája,
arany-szívet akaszt
annak is nyakába.

Majd pici Annuskát
ölelik csókolják,
s játszadoznak vélük
rózsaszín Angyalkák.

Karácsonyi fények,
szikráznak az éjben
s a boldog szülôknek
könny csillog szemében.

S amíg álmodoznak
vigadoznak szépen,
kis ablakot nyitnak,
odafenn az Égen.

A Kicsi ablakban
ott áll a Jézuska,
apró kis kezével
a földet forgatja.

Benéz, bekukucskál,
minden kis ablakba,
meglátni, érezni
hallani akarja,

él-e még a földön,
szeretet hatalma,
mellyel a világot
megajándékozta.


Legszebb csoda!

Úgy nézd a kisdedet
mint a legszebb csodát,
mint Isten titkainak
legszebb ajándékát!

Nézz csak a szemébe,
s Ô, visszanéz reád,
s meglátod benne
a legszebb csodát.

De jaj, ki megzavarja
egynek is álmait,
irtózatos bárddal
az Isten visszaüt.

Szeresd a gyermeket
ez égi szent csodát,
s vigyázd az álmait,
lelkének halk dalát.


Nagy volt anyám

Nagy volt az én Anyám,
mert kicsiny tudott lenni,
gazdag, mert szívének kincsébôl,
mérték nélkül hagyott merítni.

Erôs, mert gyönge vállain
a szenvedés súlyát,
jóság mosolyával
tudta elviselni.

Szent volt anyám,
mert hótiszta szívének
aranyló kelyhében hűen,
s igazán tudott szeretni.

Okos volt anyám, mert
hitté vált benne minden tudomány,
nem fogott rajta hamis szó,
s nem a settenkedô ármány.

Szép volt anyám,
mély tüzű szemének tükrében
élet, s boldogság fénye
sugárzott reám.

Ó, az egész világot oda adnám,
ha reszketô kezét csak egyszer,
csak még egyetlen egyszer
megcsókolhatnám!

     ___________________
     ,,Isten megfoltozza
     tépett ruháidat,
     ha átadod néki
     a nyűtt darabokat.

     Édesanyjánál van
     a tű és a cérna,
     segítsél Neki, mert
     nagyon sok a dolga.''


Élt, dalolt, szeretett...

Valamikor úgy néztem én
az Édesanyámra,
mint házunk elôtt nyíló
legszebb rózsafákra.

Ám kertünkben az ôsz,
lassan belopakodott,
s halkan, egy-egy rózsaszálat
a szél elkapkodott.

Aztán, mindig sűrűbben
jöttek a gond-napok,
Anya volt ô, kinek bô
s szent áldás adatott.

Eljött az ôsz, s dér
csillogott már fekete haján,
míg halk furulyaszóval
köszönt el tôle a nyár.

De Ô szép volt nekem
így is, élte alkonyán,
nem torzult benne lázadás
múló tavaszok után.

Hiszem, ki dalolva szeretett
és hitt, ahogy Ô tette,
arra soha nem múló boldogság
vár már mindörökre.

     ______________________________________
     Hivô ember a csapások alatt is él,
     a hitetlen: a jólétben is elégedetlen.


Meggyógyított a szeretet

Az ágyamat megvetettem,
orvosságot is bevettem,
lázas szívem nem csitult el,
mindig csak hevesebben ver.

Hoztak másik orvosságot,
felírtak sok jó tanácsot,
se nem használt, se nem ártott,
szenvedéstôl meg nem váltott.

Egyszer aztán úgy álmodtam,
Anyám járt itt míg aludtam,
fejem alját megvetette,
kezét homlokomra tette.

Rendet rakott a szobámban,
szôlôt hozott asztalkámra,
halkan tett-vett míg aludtam,
szemét le nem vette rólam.

Mikor aztán felébredtem,
Ô csak mosolygott mellettem.
Olyan volt mint régi nyáron
elfelejtett édes álom.

Egyszeriben meggyógyultam,
lelkét mikor nálam tudtam,
szívem tovább nem szenvedett,
meggyógyított a... szeretet.

     __________________________________________
     Nagy nagy bánatokra, nincsen más orvosság,
     egy csupán a vigasz, mikor elfogadják,
     s bűnük törlésére, az irgalmas Isten,
     lába elé rakják.


Lacika

Mamika kapott egy piros brokát ruhát,
Bálba mentek,
S megkaptam tôlük kis Lacikát.

Lehoztuk a kicsi, hófehér ágyacskát,
Tejes üveget, mackót.
Meg sokféle portékát.

Ámde, hogy alvásra került a sor,
Nem volt az egyéb,
Csak mosoly!

Meséltem néki tücsköt, bogarat,
Ágyába tettem
A selymes kis nyulat,

Sóhajtva kértem a csillagokat,
Küldjenek bársonyos
Álom pillangókat,

De Lacikánk csak játszott, nevetett,
 Gúzsba kötötte a lusta
Álom szekeret.

Kivettem hát a kicsi ágyacskából,
S térdemre ültettem, mintha csak tréfából
Kergetném az álompillangókat,

Dúdoltam néki, régi öregdajkák dalolta
Altató dalokat.
Tik-tak, s mire az óra éjfélre haladt,

A bársony pillangók
Sűrű kárpitból
Szôttek álomfalat!

Aludj Kicsim! apáid késô unokája,
Kitépett, vérzô gyökereknek
Átültetett Fája.

Aludj, csicsikálj Te édes
Te drága!
Jöttödet egy édes Haza,
Örökre visszavárj a.

Délibábos rónák világa hívogat,
Fürtös hajadnak kalászos
Fénye simogat.

Ringó búzatáblák ölén kéklô búzavirág,
A távolba tekintô ábrándok világát
Csókolta benned édesapád!

Éjfélt ütött az óra, kongatja a múló perceket,
A báli éj csalfa varázsa suttogva kérdi:
Szeret, nem szeret?

Emitt a hálószobák
Csöndes homálya,
Szent áhítatnak ad helyet,

S a piciny kacsók szorosan kezükben tartják,
Az életet adó édes,
Langyos meleg tejet.

A kék hajnal opál homálya
Derengve suttogja
Közelgô üdvözletét,

A báli éj varázsa szertefoszlik,
Szétpattan, mint szivárvány színekben cikázó
Szappanbuborék,

Aztán mamika szekrénybe akasztja
A lágy dalokat zengô
Piros brokát ruhát,

És szívére szorítja, e pelyhes életcsodák
egyetlen igaz szívszózatát,
Az élet e kacagó, duzzadó,

Édes rügyfakadását :
Lacikát!


Az, ki anyává lett

Emlékek könyvének
míg lapjait forgatom,
megáll kezemben a könyv
egy jelzett oldalon.

December volt,
elsejét írtunk e napon,
s vidám piros vasárnapot
hófehér hajnalon.

Nagy volt nekem e nap
s szép volt nekem nagyon,
mert anyává lettem én
ezen a szent napon.

Semmi sem volt többé
körültem a régi,
valami szent csoda jött,
a régit kicserélni.

Ám telt az idô múlott,
sok levél lehullott,
s madár a fészkétôl
sokszor elbúcsúzott.

Kiröpült az egyik,
utána a másik,
s a gyönge fiókáknak
röpülése látszik.

S én, tűnôdve nézek
az élet ablakán,
s csak nézem röptében,
ha száll egy kis madár.

Mert táncol az élet,
vihar zúg valahol,
az, ki anyává lett
többé nem szabadul.


Anyákért sóhajt e nagy beteg világ

,,Adjatok százezer
igaz édesanyát,
hogy újra szülessen
egy haldokló világ!''

Anyákért kiált
ez új kornak embere,
tán forró anyaszív
még csodákat tehetne,

parazsat, lángokat,
tüzeket élesztve,
hogy egy halott világ
felébredne tôle.

Anyát rimánkodnak
bús árva gyermekek,
tárt karokkal várnak
dús anyaszerelmet.

Vajh feledve van már
a nôi hivatás?
és helyébe lépett
egy bôsz versenyfutás?

Mert a tudományok
dübörgô szekerén,
valahogy eltűnni
látszik az ôs erény.

Mit ér a világnak,
tengernyi tudomány,
ha dús életcsírák
elpusztulnak nyomán.

Ha üres lesz a bölcsô
és üres a ház,
ha nincs többé mosoly
és nincsen kacagás!

De ha olykor mégis
az élet megéled,
s parányi kacsók már
ölelésre készek,

Ôk anyákat várnak,
és anyát remélnek,
vajh, csak részét kapják
a puha kenyérnek?

Pedig ôk az egész
anyaszívet kérik,
nem elég csak morzsát
vetni oda nékik.

Bizony nem elég,
a pompás gyermekszoba,
hiába játékok
óriás halmaza.

Anya nélkül nem szól
a fényes trombita,
szemét sem csukja le,
síró hajas baba.

Nem kell itt a párfôm,
a selyem kimonó,
semmi sem kell itt,
mi nem a szívbôl való.

Anya kell Anya!
Kit szeretni volna jó,
karjain aludni,
álmodni volna jól

Anyát, anyát kiált
e beteg új világ!
S nyomán virágos kertté
válna a világ.

Nem is volna többé,
bús, szomorú ember,
ki szeretni tanult,
az mind boldog ember!


Meghal a gyümölcs

Az ajtó megnyílik,
ifjú nô a soron,
majd műszerek zaja,
a műtô asztalon.

,,Rövid leszek, nem érez
semmit asszonyom'',
s Ég felett ítélt most,
egy földi hatalom.

A végszó elhangzott
egy élni akarón,
s egy apró szív megáll
a boldogság tavon.

Az orvos meghajol,
s figyel szívhangokat,
mert élet lüktet ott
egy anyaszív alatt.

Igen, egy új élet,
a szeretet helyén,
egy boldog hitvallás,
egy boldog új remény.

Egy áldás a csodák
szent birodalmából,
titkos akarat,
a titkok világából.

Élô valóság,
a szeretet álmából,
mennyei ajándék,
az Isten karjából.

Egy titkos szent csoda
most vette kezdetét,
ó áldott anyaméh,
mely hordozza örömét.

Ám, ki most ott fekszik
a műtô asztalon,
vérben szövetkezett
egy élô magzaton.

Meghalt a gyümölcs,
letépték virágát,
meghal a nemzet is,
ha szívét kivágják.

     _____________________________________
     ,,Ne felejtsük el, hogy akik
     a születéskorlátozást hirdetik --
     jóval elônyösebb helyzetben vannak:
     ôk már megszülettek.'' (Betty Jerome)


Könnyezô Cherubok
(,,An Angel’s Epitaph'' by Katie Collier -- fordítás angolból)

Puha kis fészekben
békésen pihentem,
míg Cherub angyalkák
könnyeztek mellettem.

Piciny vagyok még
és meg nem értettem,
mért nem foghatja meg
anyám, a kis kezem.

Kevéssel ezelôtt még
apró kis Mag voltam,
de édes szüleimtôl
életre hívattam.

S most mégis úgy hallom,
hogy arról beszélnek,
hogyan vethetnének
életemnek véget.

Valamit kell tenni,
mondta édesapám,
s valahová elmegy
az én édesanyám.

Azt mondják ,,abortusz'',
vajon, mit jelenthet?
Talán, hogy ôk ketten,
engem nem szeretnek?

Tôlem telhetôleg
én mindent megteszek,
ne okozzon létem
fájdalmas perceket.

Annyira szeretném
megmondani nekik,
csupán csak annyit,
hát hogyha megértik,

hogy az én kis szívem
szeretettôl vérzik,
hogy élni szeretnék,
élni, ahogy ôk is.

Jaj, de mi történik?
jaj, édes Istenem,
úgy hallom ítélet
hangzott el felettem.

Halálos ítélet, ó
miért, mit tettem,
hogy élni szeretnék,
hogy ôket szeressem.

Jaj, mit teszel anyám?
Égbe kiált e bűn.
Meg nem bocsát az ég,
bűnhôdsz kegyetlenül!

Életet adtál, és
ha most elveszed,
véres lesz a kezed
s vértôl ázik szíved.

Ez hát az ,,abortusz''
mit meg nem értettem.
Ezért könnyeznek hát,
Cherubok mellettem!


Apák napjára

Jaj ne feledkezzünk
az Édesapákról.
A cipôcskét, ruhácskát
feladni tudókról.

A lábujjhegyen járó
betakargatókról,
a viharban szélben
megállni tudókról.

A minden földi rongyot
eldobni tudókról,
az állhatatosakról
a csodálatosokról,

a minden bajok között
Éghez fordulókról,
a minden bántásokat
feledni tudókról.

Egy egész életet
csak ,,Nekik'' adókról
áldja meg az Isten
szívek trónusáról.

     ____________________
     Drága Édesapám,
     amíg gyermek voltam,
     gyatra kis eszemmel,
     szavad panaszoltam.

     Nagy idôk intését,
     szívem fel nem fogta,
     bölcs szavad most,
     az élet igazolja.

========================================================================
,,Elsô és legnagyobb parancs a szeretet''             Olthatatlan lángok


                                                 ,,A szeretet parancs'',
                                                     így mondá a Mester,
                                                   mert ha e parancs él,
                                              több parancs már nem kell.


Nehéz parancs

Nehéz parancs a szeretet -
,,szeresd azt is, kit nem szeretsz,
szeresd ellenségeidet!''
azt, ki átkot szór ellened.

Uram! hogy kívánhatsz ilyet,
szívet megcsalni nem lehet!
Tudom fiam, nagyon nehéz,
de nélküle semmit nem érsz.

Ha szeretni könnyű volna,
érted meg se haltam volna,
vérem se hullattam volna,
meg se váltottalak volna.

E parancsot azért adtam,
mert a szív, nem csalhatatlan.
Egyszer gyűlöl, máskor szeret,
kit ma feled holnap szeret.

Látod ilyen a szív titok,
mikor benned ajtót nyitok.
Meglelem kit elgáncsoltál,
és akit kôvel dobáltál.

A szeretet nehéz kereszt,
de a legtöbb, mit megtehetsz.
Dölyfôs szíved megalázni,
és minden nap megbocsájtni.

Önmagadat legyôzetni,
értem tudod csak megtenni!
Ez a földi élet titka,
ez a szeretet hatalma.


Csillogjanak fénysugarak

Amikor a jeget vágom, csákányt,
baltát kell használnom.

Ám a napnak egy mosolya,
arany folyammá duzzasztja.

Ömlik, árad, zúg a patak,
benne ficánkoló halak,

csillogják a fénysugarat,
felejtenek jeget, havat.

Szív is ilyen, mikor szeret,
dalol, mosolyog és nevet.

Így dolgozik a szeretet,
mikor begyógyít sebeket,

tépett, összerongyolt szíveket!

     ______________________
     Mit ágyúk és misszilek
     megtenni nem tudnak,
     megteszik a szív és
     szeretet hatalmak.

     Ha szíved kôbôl van,
     s nem aranyból való,
     csak olcsó árucikk,
     mit nem vesz meg a zsidó.

     ____________________________
     Szeress szeretettel,
     szeress szerelemmel,
     szeress értelemmel,
     szeress gyötrelemmel,

     de szeretni kell,
     mert így lehetsz csak ember!


Mindenki szívért könyörög

Ha nem kapnál szeretetet,
adjál másnak, hogyha lehet.
Nem kell érte messze menned,
csak egy lépésre van tôled.

Mind mi él, szívért eped,
ember, állat, fák és füvek.
Gazdag, szegény, mind egyre megy,
mind szeretet után piheg.

Szeress kutyát, kis verebet,
Embert, kit a sors kivetett.
Szeress szurtos kisgyereket,
kit a bűnös utca nevelt.

Szeress zúgó patak vizet,
folyásának készíts helyet.
Tedd el útból a köveket,
óvd a megsebzett szíveket.

Szeresd, kit a sors ostoroz,
kiben fajtád vére csorog,
kit cudarul földre vertek,
s nagyhatalmak félre tettek.

Homlokodra kereszt vizet,
pap tenyere ezért hintett!
Keresd a szenvedô szívet,
s bennük saját magadat felleled!


Mérleg serpenyôjén...

Segíts Uram! mert embernek
lenni oly nehéz,
folyvást küzdésben élünk
s hidd el, az öröm, oly kevés.

Hányattatásban élünk,
habzó hullámok vizén,
vágyaink magasba törnek,
majd újra elmerülnek
az élet tengerén.

Majd özönével hullnak
reánk, bô kívánságaink,
s ha miénk lett a vágy, már
miénk lettek dôre csalódásaink.

S mégis tovább futunk,
s szeljük a hullámot
új partok felé,
ködlô délibábok s gomolygó,
bolygó fellegek fölé.

Uram segíts hát, mert
embernek lenni oly nehéz,
világra jöttünket ismerni,
s a holnap zárt kapujában
éket verni, megint csak oly nehéz.

De legnehezebb mégis
emberek közt élni,
nyájas szavak mögött
szíveket szemlélni,

torzított tükrökben
magunkat megnézni,
mérleg serpenyôjén
sorsunkat lemérni,
hidd el Uram ez mind, mind
nagyon, de nagyon nehéz.


Apró szív-titok

Mi történt ma velem,
hogy ily boldog vagyok,
csillagok állásán,
semmi sem változott.

Dal van a szívemben,
s a lelkemben béke,
mint mikor nap süt le
a virágos rétre.

Vajon szeszély csupán,
szív bodros játéka?
Apró kicsi hullám,
mely egymást felváltja?

Tán valami fény,
mint velencei lámpa?
Csillagragyogásban
az árnyat nem látja?

Egyszer csak fény derült
e titkos játékra,
mint váratlan ajándék,
úgy jött birtokomba.

Nem, nem lehet ez más
e boldog szívtitok,
mindössze csak annyi,
hogy szeretni tudok,

hogy Istent átkarolva
felejteni tudok.

     ______________________
     Vigyázzunk nagyon
     az emlékeinkre,
     belôlük él, vagy
     hal az ember lelke.

     Ami szén volt, jó volt,
     rámázzuk keretbe,
     s ami szomorú volt,
     takarjuk lepelbe.


Sebaj

Ne bándd,
ha mostoha sorsod
jóra sose fordul,
nézd a sziklás
hegyláncokat,
helyük, sose mozdul.

viharok megrázzák,
villámok pásztázzák,
sebaj,
a nap megcsókolja
gyopárral tarkázza,
csuhaj.

Ne bándd,
ha mostoha sorsod
jóra sose fordul,
így akarja Isten
a sziklás hegyekkel,
s int, hogy te se mozdulj.

Rágalmak nyaldosnak,
tűznyelvek mardosnak,
sebaj,
ez Isten hatalma,
szíved Ô akarja,
csuhaj.


Elmúlt a nyár

Ködben úszik
már a határ.
Életembôl
elszállt a nyár.

Szél fújja az
ôszi lombot,
nyár hevének
búcsút mondott.

Messzirôl már
ballag a tél,
havat szitál,
zizeg a szél,

s szívek lángjának
melegén,
a hulló csönd
békét mesél.


Levél Ilonkához

Ilonkám, jó lenne
Hozzád elröpülni,
s szívünket egymásnak
újra kiönteni.

Milyen jó is lenne
kávét gôzölgetni,
kandalló tüzénél
múltakon pihenni.

Idôk tengerében
halványuló képek,
mélyen a rejtett szív
zugában henyélnek,

jó lenne vigaszul,
mostani idôknek!
S míg lapjait forgatjuk
álmok emlékének,

idôk múlt hárfái
halkabban zenélnek,
hullása is hallik
zizegô levélnek.

Szeptember végén
a fák is mesélnek,
izzó csókjáról
napsugár kévéknek.

Így ízlelem mézét
piros cseresznyének,
zamatát ifjúság
bohókás szívének.

S míg szállnak felettünk
múltak és emlékek,
hallom suhanását
száguldó idôknek,

s gördülô kerekét
nyár szekerének,
végtelenbe tűnô
véges földiségnek.

Jó lenne még egyszer
átölelni téged,
emlékvirágokból
csokrot kötni, szépet,

asztalára tenni
új idôk népének,
gépek világában,
a búsan élôknek!


Vissza kell menni...

Vissza kell menni
a régi, régi házba,
fundamentumiknak
ôs talapzatára.

Vissza kell menni
a régi portához,
szent családi fészek
tiszta oltárához!

Vissza kell menni
a kitaposott úton,
a verejték taposta
szűkre szabott úton.

Vissza kell menni
a Teremtés Urához,
lángbetűkkel vésett
parancsolatához.

Vissza kell menni
a sivatag porába
a szegény Jézusnak
lába nyomába.

Vissza kell menni
a régi karámba,
az egyedüli Pásztor
ölelô karjába.

Vissza kell menni
a Golgota csúcsához,
megszaggatott ruhánk,
megfoltozásához!


Csillogó kardvágás

Tanuljunk mindennap
új életet élni,
mi tegnap összedűlt,
ma, újra felépítni!

Nap is minden reggel
szétárasztja fényét,
elfelejti dúló
viharok szeszélyét.

Tanuljunk mindennap
új szívvel ébredni,
vesztett csaták után,
új harcot kezdeni.

Új kardot rántani,
új lantot pengetni,
régi bút feledve,
új szívvel szeretni.

Tanuljunk mindennap
új életet élni,
tanuljuk a rosszat
jóval kicserélni.

Földi világunkban
nem lehet megállás,
legyünk a bozótban
csillogó kardvágás,

tépett fa gyökerén,
új tavaszi hajtás.
De jaj! sose legyünk,
vétkes megalkuvás!
========================================================================
Szappanos Márta Mária: Ösvény -- Tartalomjegyzék

A könyv elektronikus változata

Elôszó
Regina Patrona Hungariae
Templomépítô magyarokhoz!
Ne mondd!
Nincs más utunk!
Valaki kopogott
Ösvény
Fatimai gondolatok
Immaculata Conception
Fatima csodája
Csodák világa a stadiumban
Isten világa
Karácsony éjjelén
Isten is így szeret
Vigyünk Jézuskának báránykát
Koszorú kalács
Zúgnak a harangok
Olvasd a szentek életét
,,Nem hiszek csodát!''
Higyjetek, mint a gyerekek
Földi létünk
Agyagcsinálta korsó
Hazámban vagyok
Tavasz
Tavasz van
Szúnyog hegedű
Üveg furulya
Hétvégi szív-tánc
Rongy baba
Ôsz van otthon is
Messzire hullott levelek
Szüret
Hová lett
Mi a szeretet
Úgy tűnik néha
,,Anyám én nem ilyen lovat…''
Álmatlan éjszakák
Vigyázz
Cseléd vagyok!
Megállj
Döntesz, vagy épitesz?
Az űrhajós
Rend
Születésnapon
Gyermek cipôben járunk!
Vigadni vágyunk
Én, Te, Ô
Édesanya
Bölcsô himnusza
,,Széthullott kévék''
Apró messiás
Kis Kató, Télapó
Lacika
Sas szárnyakon
Jó Munkát!
Kalász
Emberek, fák, madarak
Ki tudja?
Ne csüggedj!
Szíved
Nem gazdag
Megmondom ki vagy
,,Talita kum!'' -- ,,Kelj fel és járj!''
========================================================================
A könyv elektronikus kiadása


  Ez a program két verseskötet elektronikus változata. A könyvek 1962-
ben (Ösvény) és 1977-ben (Olthatatlan lángok) jelentek meg az Egyesült
Államokbeli Clevelandben a szerzô kiadásában. Az elektronikus változat
Szappanos István engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra
a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet
használni. Minden más szerzôi jog Szappanos István tulajdonában van.
========================================================================
Elôszó                                                            Ösvény

+----------------------------------------------------------------------+
|  E könyvnek teljes tiszta jövedelmét a Fatimában készülô Szent       |
|    István kápolna javára óhajtja fordítani a szerzô.                 |
|  Fatimai kegyhely, a széles nagy világon szétszórt magyarok lelki    |
|    találkozója és búcsújáró helye lesz.                              |
|  E szent kegyhely építéséhez, Isten dicsôségére, vigyünk             |
|    mindannyian egy téglát.                                           |
|  Építsünk régi, szent-Istváni hagyományokból Új Magyarországot!      |
+----------------------------------------------------------------------+

  Minden embernek vannak pillanatai mikor lüktetô gondolatainak
szeretne formát adni. A gondolat megvan! De a forma ?
  Valamikor gyermekkoromban láttam egyszer, hogy készül a cserép
korsó. Egy marékagyag a forgó korongon, s pillanatok alatt kecses
vonalak születnek a kéz finom érintésébôl. A képzelet színes
vágyaiból...
Új gondolatok születnek, színek és formák gyúlnak a képzelet izzó
kohójában, a gondolat és a szellem titokzatosan elrejtett tárházában.
Most már csak egy kívánság él bennünk, formát adni a képzelet...
cserép korsóinak, vagy kristály vázáinak.
  Vágy tüzek minden emberben égnek. Isten, a szeretet kristály
vágyából alkotott embert, katáng virágot, orchideát. Én parányi ember
porszem én is vágyból a hűség vágyából írtam verseket. Formák, színek
lángoltak bennem, hogy az Ég magasságának szeretetérôl, hozzánk
leküldött csodáiról, szegény meggyötört Hazánk fájdalmából a vajúdó
világ erkölcsi szomjúságából edényt formáljak, cserép korsót, vagy
kristály vázát, katáng virágot, vagy orchideát? nem tudom. Csak azt
tudom, hogy a szív, minden virágát szeretném csokorba kötni... hogy ne
fájjon úgy a tövis-koszorú.

  Cleveland, 1970
========================================================================
Regina Patrona Hungariae                                          Ösvény




Ki templomot épít,
Földi hazát szépit,
Fényes mennyországban,
Lakóhelyet készít.

Egy-egy kicsi könyv,
Annyi mint egy tégla,
Szenvedô Hazánkért
Feltámadásunkra :

Vedd el, fogadd el
Ó áldott Szűz Anya
Szent István népének
Kegyes szószólója:
Regina Patróna Hungariae.
========================================================================
Templomépítô magyarokhoz!                                         Ösvény


Olympuszok csúcsán
Én nem járok.
Özönével, erdôben
Is nyílnak vadvirágok.

Apró nefelejcsbôl,
Máriás versekbôl
Bokrétát csinálok
S véle körbe, koszorúba járom
Ezt a széles, nagy világot.
Mindenütt, hol szétszórt
Magyarokat látok,
Asztalukra teszek egy szál
Mezei virágot.

Kicsi nefelejcsbôl,
Máriás versekbôl
Téglarakók leszünk mi is
Istenszeretetbôl.

Százezer magyarok,
Csak egyetlenegy dénárt,
De mindnyájan adjátok,
Mily nagy erô lesz majd
Százezer dollártok,
Hegy válik belôlük
Mint Magas-Kárpátok.
S véle fogjuk újraépíteni majd,
A régi Szent Istváni,
Új Magyarországot!

Építeni fogjuk
Piciny áldozatból
Buzgó imádságból,
Kálváriás magyaroknak
Golgotás utjából
Hitbôl, szeretetbôl
Összeforrt szívekbôl
Könnyeket hullató
Bűnbánat vizekbôl.

Áldja meg az Isten
Kardos Illés atyát,
Ki magyar szívbôl épít:
Krisztus Kálváriát.
Melléje sorolom
Gyôrfy Albert atyát,
S minden igaz Magyar
Buzgó áldozatát,
Lelkes, hivô Fatimások
Széles nagy családját.

Százezer Magyarok!
Most, ha összeforrtok,
Csak egy cipóra valót,
De mindnyájan adjatok!
Ne felejtsétek
Hogy Jézus Krisztus,
Egy apróka cipónál
Nekünk többet adott.

Adjatok! Adjatok!
Hazát vesztett Magyarok,
S higgyétek el,
Felépítjük Fatimában
A szép, magyar
Szent István templomot!
========================================================================
Ne mondd!                                                         Ösvény


Ne mondd hogy nincs,
Hisz nékem sincs,
Garmada számra
A földi kincs.

Mondd hogy van,
S add hamar,
Meglásd, tiéd
A végsô diadal,

========================================================================
Nincs más utunk!                                                  Ösvény


Évszázadoknak késô unokái,
Hitünket eljöttünk Hozzád megvallani.
Eljöttünk, hogy babért
S virágot szórjunk lábaid elé,
Hogy törhetetlen hűséggel adózzunk emlékedért.

Nincs más utunk
Melyen járni tudunk,
Csak szent hagyományaid
Ha élni akarunk!

Int a múlt, hogy tévelygô próbálgatásunk
A föld porába súlyt.
Egyetlen utunk!
Ha szent hűségben,
A tékozló fiú köntösében
Lábaid elé borulunk.

Közülünk sokan elhagytak
Tégedet Már réges-régen.
Királyi szent koronád fényét,
Porral hintette ádáz ellenséged.

S Te mégis élsz közöttünk:
Te dicsô, Te szent,
Te halott nagy király!
S védô palástoddal
Reá borulsz a rögre,
Mely vérben ázott
Egy ezredév nyomán.

S Te mégis élsz közöttünk:
S elôbb vagy az élôk világa felett,
Mert ott fent az égi magasságban
A teremtô megszabta küldetésedet.

Ó tekints reánk, Te dicsô, Te szent,
Te halott nagy király
S könyörögj érettünk,
Mert széthull nemzetünk,
Mint elsodort levél
A vihar után.

S könyörögj Te is érettünk
Istennek Szent Anyja
Boldog Asszony Anyánk,
S tartsd kezeid között
Ez ékes szent koronát,
Nemzeti létünk ez élô szimbólumát
Melyet Néked felajánlott

Apostoli, felkent, elsô nagy királyunk:

  ISTVÁN KIRÁLY!
========================================================================
Valaki kopogott                                                   Ösvény


Szegény lettem,
Az élet elhagyott.
Asztalomon leltem
Egy tépett papírlapot.

Egy kopottka ceruzát
Picurkát, nem nagyot
Vélem, hogy szívem ajtaján
Valaki kopogott.

Enyém a csönd,
Szegény már nem vagyok,
Most tudom igazán
Mégis gazdag vagyok!

========================================================================
Ösvény                                                            Ösvény


A hold, a föld, a bolygók
Pályája megszabott.
Tarajos hullámok játéka, apály s dagály
A tengerek törvénykönyvében megírattatott.

Ha ôszre hajlik a nyár,
Sárgulnak, sírnak az életrózsák
Tavasszal illatkelyhüket kibontják,
S így, térdet hajt elôttük a természet jóság.

A tél, dörmögô barlang lakója
Almos, bozontos fejét cammogva kidugja,
Szippant, megcsapja orrát a málnák fuvalma
S a zümmögô méhek tavaszcsókolta mézét,
Sóvár falásra csorgatja.

Ha átölel s megejt az erdô rengeteg,
Lépteid nyomát is óvd,
Mert alattuk életmag lehet.
Vigyázz, meg ne öld az életkelyheket.

Piciny parány a hangyák világa,
Ám halált oszt a testôr alabárdja,
Ha felségsértôre ront,
S veszélyben a királynô palástja.

Lapozd! a természetrótta ôsi könyveket,
Mely hegycsúcstól a hangyák világáig vezet,
Sehol sem találsz árulást, pártütô rémeket,
Törvény megszabta életük rend, jóság Istenszeretet.

S az ember a nagy, a bölcs,
A teremtés bajnoka,
Korlátok nélkül él
S bolyong, e széles földkorongba,

Korallok mélyére száll,
Kagylók ölében gyöngyöt halász,
Meglopja csöndjében a világűr titkait
S dölyfös kedvében Istent kotorász.

Agyát dicséri s gôgjében felfuvalkodott,
Felejté, hogy anyát, mellyel nagy dolgot alkotott
Teremtôjétôl rôffel mért pántlikán,
Rövidke idôre, csak zálogba kapott.

Agyát dicséri, hogy erônek használ atomot
S feledé, hogy nem ô készité, csak felfedé,
A csodák világában gyártott
Apró atom magot.

Valóban, csodákat mivel a tudomány,
Fényévek s bolygók hadával cimborál,
Világűr, tengerfenék, nincs többé akadály,
Szirtek felett röpül, mint szárnyat feszített
Pompás sas madár.

Ám ha kettévág egy érett búzaszemet,
Mikroszkópjával felleli az anyagrészecskéket,
Övé lesz, ha elemeiben rátalál
De életet! mely virágba szökken s magot ád,
Ily búzaszemet... ember nem csinál.

De eljô a vég, s ha ajtódon kopog a nagy kaszás,
Az óra üt, s közelg a végsô elszámolás,
Meglásd, nem érdekel már többé körülted
E pompát kínáló fényes, nagy világ.

Réveteg szemeid nem kutatnak többé tudást
S földi kincseket,
Apróka ösvényt keresel a sűrű bozótban Apróka ösvényt, mely az ég felé
vezet.

Mindegy, ha tudós voltál,
Reszketô kezeddel mappát hiába fogsz,
Az út elôtted egyre ismeretlen,
Csak a hit világit, s ha hited él,
Tévedni el nem fogsz.

Ne félj a haláltól, ha igaz ember voltál,
Az igazság ösvényét ott túl is megleled,
Lobogó fáklyafényekkel feléd intenek majd,
S megfogjak reszketô két kezed.

Élj úgy, hogy ez utolsó pillanat könnyebb legyen
Élj úgy, hogy egész életed
Ez utolsó szent pillanat jegyében teljen,
Mert hidd el, mulandó minden mi e földön terem,
Örök egyedül az isten, szívbôl sugárzó
Égi kegyelem!
========================================================================
Fatimai gondolatok                                                Ösvény


Ha nem tudnál hinni
S nem értenéd meg Isten szavát,
Könnyes szemekkel tekints az égre
S keresd az Istenanyát!

Isten trónusa magas,
Agyaddal elérni nem tudod,
Istent felmérni, titkait elérni,
Véges, emberi elméddel, úgysem bírod!

Csak egyetlen egy út van számodra ideát,
Idd ki fenékig, az alázat poharát
S mint fénylô napsugár,
Kévékben omlik a kegyelem tüze rád!

Mert Isten a szelíd s tiszta szívűeknek
Magát megmutatja,
De a dölyfös, álnok világ elôtt
Arcát eltakarja.

Azért született Jézus rongyos istállóba,
Hogy legyen szív, mely magát megalázza,
,,Mert az én utaim, nem a ti utatok''
Én a földre szállt szeretet égô lángja vagyok.

Isten, sohasem kereste
A ,,nagyok'' tárgyaló asztalát
Az Úr szôlôskertjében szegény halászok,
S pásztorok voltak a diplomaták.

S követnek ó hányszor, de hányszor,
Leküldte a földre Égi-édesanyját,
Hogy szivárványhídon eljusson hozzá
E bűnös, nagy világ.

S most, remegve félik embermilliók
A megjósolt jövendô titkát,
Az égbôl földre szállt Fatimai
Szűz Figyelmeztetô jóslatát.

Mert így üzent az Úr:
A döntés rajtunk áll,
Vajh, kitűzitek Isten zászlaját
Vagy porrá, s hamuvá lesz a világ?

Mert jaj nekünk, ha gyászos vétkeinkre
Bűnbánó gyógyfüvet nem lelünk,
Ha az igazság villáma sújt le ránk,
A kárhozat tüzében elveszünk.

Megment az Isten, két kezén, kitárja feléd,
Ne mondd, hogy nem látod Ôt,
Ezer virágban s szívedben láthatod jelét,
Csak vétkeid súlya takarja titkos jelenlétét.

S hidd el, mert isteni kívánság,
Hogy a Szűz-anyát tiszteld és szeresd,
Hogy égig-érô láncot képeznek
E titkokat ôrzô, drága, rózsafüzérszemek.

Mert a megtébolyodott világ felett
Csak egyetlen kiút vezet,
A bűnbánatban megtisztult szívek,
S az ég felé emelt, százezer kezek.

Imádkozz naponta rózsafűzért!
Így a bűnös világ megtér,
S ki ma, korbácsot emel feléd, holnap
Tán, zokogva könyörög szívet, szívért.

Mert végül is mondá a Szent Szűz
,,Szeplôtelen szívem diadalmaskodni fog''
S a vaklármát üvöltô hamis fények helyett,
Betlehem szelíd csillagja ragyog!
========================================================================
Immaculata Conception                                             Ösvény


Mint rózsaszirom, hullt az égen át,
Egy sziklabarlang mélyén, leszállt,
Égi lebbenését nem láthatta senki,
Valaki Ôt, az ég honából küldi,

Így kezdôdött e történet, bús téli délután,
Rozsét szedegetett egy vézna kisleány.
Vállait szegényes kis kendô takarta, csak a sors
Volt nálánál mostohább, mely tova sodorta.

Sírt a szél, mostoha sorsával együtt sírdogált,
Mígnem jártában-keltében egy sziklabarlangot talált.
Telt az idô, múlt, a fák lombos ága hosszura nyúlt,
De nicsak ott! a barlang mélyén Valaki megmozdult!

Óh, ha valaki látott már földi csodát?
Bernadett színét váltotta, mint fehér hóvirág,
Remegô térdekkel a föld porába hullott,
Arca mennyei fényben fürdött, ragyogott.

,,Jer közelebb Bernadett, ne félj!''
Intett a fényözönben úszó égi Lény,
,,Ki vagy Te ?'' kérdé Bernadett remegô hangon,
Felelt az égi Fény: ,,IMMACULATA CONCEPTION''

Aztán Bernadett s az égi Tünemény,
Beszélgetésben, mélyen elmerült.
S amint szívet cseréltek egymás között,
E két szív, eget és földet összekötött.

Sok csodát ígért a lourdesi Szűz,
Hogy csodákon keresztül, az ember üdvözül,
Templomot kívánt a jelenés helyén
S forrást fakasztott, hol a szív felderül ?

Így szállt le a földre az égi üzenet,
S ez üzenettôl, a világ megremeg,
S egy évszázadon át, a lourdesi Szűz,
Testet, lelket gyógyítni, meg nem szűnt.

De egyet ne feledjünk, a legnagyobb talányt,
Isten, vajon miért küldi e földre szállt csodát?
Nem, nem azért, hogy a világot bajától megóvja
Hisz Bernadett baját, földi nyomorát is biz mind meghagyta.

Sokkal többet ad Isten a csodákkal
Titkaiból látni enged egy-egy pillantással.
Mert a csodák Isten kezébôl hullott fáklyafények,
Tüzek, melytôl halott emberszívek új életet élnek.

Vakoknak szemeit megnyitja,
Hogy a mennyei gyönyört, megláthassa.
A bénát, járni megtanítja,
Hogy mindig az Isten útait járja!

S kinek hallása nem adatott,
Meghallja most a mennyei szózatot.
Ki mind mostanáig néma volt,
Istent dicsôítni, megtanult.

Százak, ezrek, és embermilliók
Szemérôl, szívérôl a hályog lehullt.
Oh, könyörögj értünk Drága Szűz Anyánk
Hogy szent Fiadnak irgalma hulljon ránk!
========================================================================
Fatima csodája                                                    Ösvény


Uram, hitet gyújtott bennem az égi üzenet,
Fatima csodája, feltárta szívemet.
Uram mondd, hogy tetszésed elnyerjem mit tegyek?
Mit tegyek, hogy vérré váljék bennem az égi üzenet.

Ha szívednek gyarló föld porát
Égi kegyelem sugározta át,
Áldozz az élet gazdag asztalán,
Hogy csordultig teljen az áldozat pohár.

Látod ? Krisztus Urunk is mennyire szeretett
Csordultig megtelt a pohár, mikor szenvedett.
Tövisbôl hordott királyi koronát,
S így járta értünk, a véres kálváriát.

S mi, golgotád nyomában járó szegény magyarok,
Látod Uram, a mi vérünk is, hányszor ontatott.
Elével Bíboros Atyánkkal rabszolga sorsra jutott,
S a hazugság ostorával megkorbácsoltatott.

Mégis, látod Uram, vétkezünk szüntelen,
Járjuk az utakat, hol bűn, hiuság terem,
Messzire jár tôlünk az égô áldozat,
Halál honában építünk múló légvárakat.

De vajon, lesz-e majd
Ki e vesztébe rohanó világnak álljt kiált?
Lesz-e, ki megállítja majd,
Az égbe kiáltó bűnt s a közöny lavinát?

Mert ó jaj, el ne felejtsük
A Fatimai szent Szűz szavait,
,,Nem tudom már soká visszatartani
Szerelmes fiamnak sújtó karjait.''

Áldozz! s takard be hanttal bűneid nyomát
Áldozz! hogy jobbá, igaz'bá legyen a világ.
Áldozz! s emeld magasra az élet poharát,
Segítsd építeni Fatima szent földjén

A bűnbánatért esdeklô Szent István kápolnát!
========================================================================
Csodák világa a stadiumban                                        Ösvény


A stadiumnak százezer betöltô karzatán
Ritka pompafényt kapott a nyári napsugár.
Mert a bajvívóknak, gyôztest kiáltó seregét
Égi harsonák zsongó zenéje űzte szerteszét.

Nem gyülekeznek most
Pompában öltözött torreádorok,
Csak égi zsolozsmát éneklô
Kolumbusz lovagok

S százezer torokból
Szűzanyát esdeklô, földi vándorok.
A cirkusz nagy porond, égô szívkorong,
S népek, csodakért könyörgô imája összeforrt.

Száz év, s dehogy halványult
A lourdi csoda,
Él ragyog, s pompában tündöklik
E virággal teljes csodafa.

Él, s pompával teljes virágát szerte szórja,
S rózsafüzér láncát
Hívô szíveknek kezében
Égi koszorúba fonja!
========================================================================
Isten világa                                                      Ösvény


Vigyázz! üdvösségedet el ne rabolja tôled a tudomány,
Sokan elégtek már e bűvös lombik forralta boszorkánykonyhán.
A gôg, felmorzsolja érzô ember szívedet
S szív nélkül... benned Isten világa elveszett.
========================================================================
Karácsony éjjelén                                                 Ösvény


Meg-nyílt az  Ég!
Pehelyspórákban hullt a szeretet fény,
Millió lámpa gyúlt
A sötétség titkos éjjelén.

Testet öltött s emberré lett
Az üdvöt sugárzó isteni lény,
S fehér gyolcsokban piheg, mint halvány
Rózsaszirom: a Szűz kebelén.

S gyúlt millió lámpatűz a sötétség éjjelén
S a föld minden zugába betört a 1ámpa-fény.
Úgy lángol azóta s patakzik szerteszét,
Hogy kétezer év sem olthatta el forró szív-tüzét.

E forró lávafénybôl
Harangot öntött a szeretet,
E harang zúgástól megittasult a föld,
A szikla megrepedt,

S meg-megkondul ember szívednek
Elrejtett zugában, halkan, csendesen,
S így szálldogál Karácsony éjjelen
A béke, s megszentelt szeretet.
========================================================================
Isten is így szeret                                               Ösvény


Mond! már öleltél magadhoz valaha kisdedet?
Ó, akkor tudod, ,mit jelent
E mindent betöltô szó,
Hogy: szeretet.

Isten is így szeret!
Ily mindent betöltô szívvel teremtett,
Ám ne feledd, ó jaj neked,
Ha e mindent betöltô szeretô szívet megveted.
========================================================================
Vigyünk Jézuskának báránykát                                      Ösvény


Néha verejték gyöngyözik homlokomon,
Ha szomorú szívvel azon gondolkodom,
Hogy folyton megújuló Isten csodákon
Lanyha unalommal, az ember tovább vonul.

Lehet isteni szívnek nagyobb fájdalom?
Mint szédült fajankók, ha futnak az aszfalton
S fitymálnak mindent, mit Isten alkotott,
S áldó két kezével asztalukra rakott!

Balgák, ôrültek s vakok módján járnak,
Kik ebbôl a világból egyebet nem látnak,
Mint mit a filléres boltok s nagyáruházak,
Üvöltô dervisek módján harsonáznak.

Habzsolnak mindent, mit falni lehet,
Felvásárolnak ócska divatcikkeket
Mindent, mi érzô szíveknek üres,
De érzékeiknek gyönyört szerez.

Így rombolt össze mindent, mi szívnek való,
A lelketlen, modern civilizáció,
Mindent, mit Isten, a léleknek rendelt,
Könyörtelenül a földre tepert.

A tudást, mely Isten kezébôl az élet számára kellett
Az ember ó ember! napjaink egén,
A halál szekerére ültet.
Kellett nekünk atom, hidrogén és sputnik:
Melytôl percek alatt a világ szertefoszlik.

Volnánk csak juhokat ôrzô pásztorok,
Vezetnének minket fentrôl a csillagok,
Betlehem jászolhoz így könnyen eljutnánk,
S vinnénk Jézuskának hófehér báránykát.
========================================================================
Koszorú kalács                                                    Ösvény


Kovászt készítettem én is mint nagyanyám,
S anyám tanította kelesztett tésztából
Koszorút fontam.

S úgy ölelt át a koszorúba font puha
Foszlós kalács a szeretet
Gyolcs asztalán,

Ahogy a kis Jézus ölelô karjával átfogta
Szűz Anyát
Máriát.

Kelt a kovász, valamikor rég
S míg anyám a sok fehérnéppel bajoskodott,
Szorgos kezével, száz munkát folytatott.

Szívét kitárva dolgozott,
Így gondolok Rá most,
Hogy én is dolgozok.

Ó, mit nem adnék,
Ha itt volna most is velem,
S mazsolát szórna a kalács közé,

Megkenné tojással a szép
Kelesztett tésztát,
S örülne Ô is velem.

Mindig Rá gondolok, ha Jézust várom.
Forró szívébôl egy darabkát
Kezeim közt, ha elmorzsálom,

Zokogva reá borulok.
Ízekre bontom, szétszedem, szétosztom
S darabjából az enyéméinek

Kik hozzám, szívemhez oly közel élnek,
Szétosztom, szétkínálom.
Vigyétek!

Ez ízekre bontott,
Százfelé osztott,
Édes anyamorzsát.

Jézus bölcsôje ringat
Ennyi szeretet fakasztott
Édes morzsát.

Mindig anyámra gondolok, ha Jézust várom.
Harangfoszlányok, ha szívemre dôlnek
Ôt látom.

Ijedt szívemmel, tétován,
E bozontos utat, ha járom,
Sűrű bozótban elveszett

Kis Jézus lábnyomait, ha nem találom,
Anyám tudja, hol, merre kell járnom,
Véle együtt az utat megtalálom.

Magam rajta kapom,
Ha kovászos kézzel a tálat fogom,
Zúg, az orgona harangja bennem.

Így készítem a koszorú kalácsot
S unokámnak adok egy darabkát belôle,
Hogy megszeresse,

Szívébe vésse,
Pici nyújtófával forog apró keze,
Lisztes a tenyere,

Így adott nékem is anyám
A kalácstésztábó1. .
Így tanultam tôle Jézust várni,

Szorgalmas kezekkel koszorút formálni,
Míg a harangok zúgtak.
Így kell,

Szíved puha kalácsát szétosztani,
Jézus kicsi kezébe adni,
Szalmapárnáját megsimogatni.

Így készült otthon a kalács.
Sok házi nép között szétosztotta anyám
A sok örömet.

Most is látom karácsony este,
Ahogy áldott kezét megcsókolta
A sok fehérnép.

De mióta hazám elveszett,
Hazámmal együtt anyám is elveszett,
Apám is elveszett.

Apámmal együtt kihalt egy régi világ.
Anyámmal együtt meghalt
Az élet virág.

De a koszorúba font, édes foszlós kalács
Mint szívekbôl összefont
Szeretetlánc,

Amíg én élek
Áld, és megbocsát.
========================================================================
Zúgnak a harangok                                                 Ösvény


Hozsannát zengett a pálmák illata,
Napfényben fürdött a kertek olajága.
Jeruzsálem kapuit a pórnép elállta
S utakat, kapukat illatos barkákkal
Tarka virágokkal teleszórta.

Hír futott szerteszét gyorsan a városba,
Hogy szamárháton közeleg a ,,názáreti ács fia''.
Szájról szájra a hír gyorsan szertefutott,
S aki csak élt s járni tudott
Jeruzsálem pálmával díszített kapuihoz futott.

Az út szélén álltak a tisztátlanok
Mankóval kezükben a bénák és vakok
Voltak ott sokan boldogtalanok,
Volt, ki az élet mézébôl semmit sem kapott,
Mindenki vitte a bánat batyuját,

Hogy a ,,názáreti'' vállára átrakják.
Mert a ,,názáretirôl'' az a hír futotta
Hogy bénákat, nyomorultakat,
Poklosokat, vakokat,
Gyógyítani megtudja!

Messzirôl már lehet is látni
Felhôkben úszva az út porát
Amint a nagy sokaságból elôtűnik: ,,az ács fia''
Fürtökben omlik vállara dús haja,
S a nép egy hangból kiáltja: Hozsánna, Hozsánna
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _

Sötét éj borul az agykoponyák hegyén,
Krisztus oldalából patakban foly a vér.
A nép fél, mindenki fél, üres a porta,
Csak a kereszt lábainál,
Zokog egy fájdalmas Anya!
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _

Hasadó hajnal, dereng virradóra,
Lassan halad a falon a napóra.
A sziklasírnál virraszt négy római katona,
S valahol, álmatlanul, fekszik egy fájdalmas Anya.

Valahol egy kakas hajnalt kukorékol,
A sziklasírnál lassan, egy szikla megmozdul.
A négy római katona a földre leborul,
Szemük a fénytôl, oh jaj, majd megvakul.

A föld morajlott, a sir megnyílott!
,,Jézus harmadnapon halottaiból feltámadott''
Fényözönbe úszott, ruhája hófehér,
S felszállott, égifényben úszva, lassan az ég felé.

A hozsánnázók szíve megmozdult,
Mert kit pálmaággal vártak: Isten fia volt.
A betegek, vakok szeme kigyúlt,
Ki rajtuk kezét húzta: Isten fia volt.

Az apostolok szíve megbizonyosult,
Hogy kakasszóra kit Péter tagadott: Isten fia volt.
Veronika is kendôjére borult,
Kinek verejtékét letörölte: Isten fia volt.

A lakodalmas népség összebujt,
Kupáikat ki borral töltötte: Isten fia volt.
Lázár anyja is, sírva zokogott,
Ki fiát feltámasztá: Isten fia volt.

Magdolna is hosszú hajába bokrétát csatolt,
Kinek lábnyomát könnyekkel locsolta: Isten fia volt.!
Csak Annások, Kaifások szíve nem mozdult,
Mert a farizeusoknak szíve soh'sem volt.

Azóta kétezer esztendô elmúlott
Kétezer év óta zugnak a harangok!
S zugnak, zúgni fognak míg e föld mozog
Mert Jézus, Isten fia... Dicsôségesen feltámadott!
========================================================================
Olvasd a szentek életét                                           Ösvény


Sohasem éred el a túlsó partokat,
Ha nem olvasod a szentek életét, a nagyokat.
Mert süket az éj, sötét az ég,
S oly kevés, Ki fáklyát gyújtogat,
Olvass hát! mert e rettenetesen kihalt
Sivár világban, lelked virága elsorvad.
========================================================================
,,Nem hiszek csodát!''                                            Ösvény


Ki hisz, kételyt nem ismer,
Megérti Isten mindenhatóságát,
De nem hisz igazán
Ki nem hisz égi csodát,
Mert hite gyönge, S vaksötét utakon
Mankóval botorkál!
========================================================================
Higyjetek, mint a gyerekek                                        Ösvény


,,Ha nem lesztek olybá, mint kisdedek,
Az ég kapuján át, biz be ne jöjjetek''
E parabolát, ugye megértitek ?
Meg. Ha a csodák világát hiszitek.
Higgyetek úgy, mint a gyermekek!
Mert a gyermekek tiszták, hamvasak,
Mint a kisdedek.
========================================================================
Földi létünk                                                      Ösvény


Anyagban élünk, földi létünk
Gyökérhez hasonló
Mint hatalmas tölgy,
Mely életet ont,

Ha megkérded a föld felé
Törtetô gyökér szálat
A napsugár fényérôl,
Vajon mit mond?

,,Sötétben élek, sorsom robot
A napsugár fényérôl mit sem tudok
Életem rothadásból fakadt,
Magból mely a föld mélyén csirát fogott.''

,,Halálból, szemfedôbôl lett az élet
Erô, mely mag koporsóm fedelét feltöré,
Így lett, hogy tölgykoronámat kitárom
S a virágbokrétám ég felé kínálom,
S lerakom az élet osztó Alkotó elé.''
========================================================================
Agyagcsinálta korsó                                               Ösvény


Anyagban születtünk, porból lettünk,
S újra csak porrá, és hamuvá leszünk
Vajon, ki tartja számon, hogy vagyok és voltam,
Csak ennyibôl állna földi életünk ?

Porból és hamuból vagyok!
De Teremtôm! Te lelket leheltél belém
Érzem, mert a boldogság kiolthatatlan vágya
Bennem él.

Agyagcsinálta korsó vagyok Isten kezében,
Irgalma végig kísér az életen,
Kezében tart, világok felett átemel
De összezúz, ha törvényét megszegem.
========================================================================
Hazámban vagyok                                                   Ösvény


Mintha tündérmesék álomvilágában járnék.
Úgy tűnik s szál1 felém a régmúlt emlék.
Dallamok édes ritmusa szálldogál
Mint nyári alkonyatkor fészkére visszatért madár.

Szívemet hófehér hajógalambra ültetem,
S a kéklô óceánt, vágyim hevével átszelem.
Hazámban vagyok! kertünknek bűvös rejtekén,
Átrepült lelkem a szivárvány szôtte földtekén.

Kertünkben vagyok!
A kakukk üdvözlô hangja fogadott,
Kakukk, mintha csak mondaná: ,,Isten hozott''.
Látod? kertünk azóta mitsem változott.

Látod a platánt, az orgona bokrokat ?
A szépen gondozott utak s pázsitokat,
Amott a lugas mögötti hárs sorok,
Szorgosan ápolt, dolgos kezektôl gondozott.

A galagonya bokor vállamra borult,
Ô is, mintha ô is mondaná ,,Isten hozott''.
Ó, a májusfák illata bódító,
Harmat remeg a levélen, gyógyító.

Rigó füttyent a fákon, sárgarigó,
Hencegve rikkant, ,,kell e dió?''
Nini, a középsô ágy is kivirult
Kannák, muskátlik szíve égô lángra gyúlt.

Futásnak eredtem a kertek útain,
Sütött a nap, játszott a házunk falain,
A lépcsôfokokat nyargalva futottam,
S így, szívem kastélyába végre eljutottam.

Napfény táncolt a vadszôllô levélen
Mint hajdan szívem a nyár forró hevében,
Régi ház, régi szerelem,
Tanyát ütöttek újra árva szívemen.

Röpködve jártam régi otthonunk minden zugát,
Az oszlopos, hosszú folyosót, a nagy verandát,
A halvány; virágos falu fehér lányszobát,
S kitártam régmúlt boldogságom arany kapuját.

Aztán felnyitottam
Az álmaimban annyiszor visszasírt zongorát,
S ittam mámorosan a fehér billentyűk halk szavát,
Illattal, múzsákkal megtelt szívem dalát,
Régmúlt emlékeim boldog mámorát.
========================================================================
Tavasz                                                            Ösvény


Tavasz van,
Kidugja fejét a halvány hóvirág,
Ilyenkor szeretném látni
Az erdôk mosolyát.

Görbe botjával int
S hátat fordít a bundás télapó,
,,Isten hírével'' füttyent utána
Széles jókedvén a pajkos víg rigó.

Isten hírével,
Akár sohasem lássam Kenteket,
Kedvem szegi, ha nem dézsmálhatom
Hajnaltól napestig az epres kerteket.

Bezzeg, most semmi sem gátolja
Régi kedvemet, enyém a nagy világ
S a suttogó lombjait kínáló
Hűs berek.

Tavasz van!
Ilyenkor szeretném látni az erdô mosolyát
Szeretném látni az újraébredô
Természet zsongó himnuszát.

Lehajtanám fejem
S úgy hallgatnám az erdô sóhajtásait,
S ó, tán az erdô is meghallgatná
Az én szívem, tavaszt sajongó,
Zengô vágyait.
========================================================================
Tavasz van                                                        Ösvény


A föld és az ember kezet fognak.
Megágyazott az ember a vajúdó magnak
S melegével az elsô napnak,
Koporsót feszítenek az élet-magvak.
A duzzadó csirák megfakadnak
Meghajolnak a föld-akaratnak.
Sóhajt a föld, megszüli a magvat,
Millió hajtásán csillog a könny-harmat,
Énekével a víg pacsirta-dalnak
Ringó bölcsôje kalász-magzatoknak.
S a föld emlôjén míg érnek a tejes magvak,
Csűrt készít az ember az érett magnak.
A föld és az ember kezet fognak,
Meghajolnak az élet akaratnak,
Az élet meghajol Isten akaratnak,
Jaj ki pártütôje...
Az életfakadásnak!

========================================================================
Szúnyog hegedű                                                    Ösvény


Talán azért, hogy ne legyek egyedül,
Úgy érzem, sokszor egy kis szúnyog hegedül.
Párnámról felkelek s tollat fogok,
S a kis szúnyog hegedűjérôl kottázgatok.

Ne haragudjatok, ha néha hibát fogok,
Az élet hegedűjén játszani nehéz dolog;
Csak próbálgatok, szordínót fogok, s itt ott
Valamit az éj titkos csendjébôl elfogok.

Csókot dobok, ha káprázatos fénnyel
A hold mosolyog,
S ha megnyílnak fenn a bíbor kárpitok
Szállnak felém zsongó dallamok.

Messzirôl hallom a ,,Varázs fuvolát''
Wagner vezényli ,,Istenek alkonyát''
A hárfa zeng, zugnak az orgonák,
S kerubok fújnak óriás trombitát.

Aztán mind magasabbra suhanok
S szállok, szállok, feljebb, hol a csillag ragyog,
Elfog a gyönyör s vágyaim oly nagyok,
A föld-súly elhagyott csak lelkemmel szárnyalok.

Már nem félek, egyre bátrabb vagyok,
Egyet gondolok, egy merészet s nagyot,
S így ahogy vagyok már nem is aggódok,
A mennyország ajtaján bekopogok.

Nézek, hallgatok, mondom ki vagyok,
Hogy kottából tanítanak a szúnyogok
Vélem, hogy így hamarabb bejutok,
S tán az égi orchesztrában kapok egy kis zugot.

De bentrôl egy öblös hang visszaszólt,
Vigyázz fiam, mert éjfél már elmúlott,
Lásd, ott a Göncöl Szekéren hoznak egy nagy kulcsot,
Tudd meg fiam, én Péter, a kapuôr vagyok.

Menj vissza fiam, te még a földön vagy
Téged még a kis szúnyog hegedűje altatgat.
Várd, míg megszólalnak az égi harsonák,
S Péter, az Úr színe elé, akkor bebocsát.

========================================================================
Üveg furulya                                                      Ösvény


Anyámtól kaptam egy üveg furulyát, olykor
Furulyázgatom vele szívem víg dalát.
Távoli erdôk zengô visszhangja rámtalált
Lettünk erdô, fák elválaszthatatlan cimborák.

Leszáll az éj; pókháló fonálból szárnyat varrogatok
Gondok bús ablakán rejtelmek bársonyán kisurranok..
A hold ezüst fénye hívogat,
Langyos nyári szellô simogat.

Sellôk csókolják homlokomat,
Rózsák színével festik álmaimat.
Zizeg, susog a pálmák levele,
Titkos meséket suttog a fülembe.

De én a titkos mesékre nem hallgatok,
Sebzett szívemmel tovasuhanok.
Tépett álmaimat gyógyítgatom,
A hold ezüst fényével simogatom.

Sebzett szívemet hűs patak vizében ringatom,
Anyám tanította szeld furulyaszóval altatom.
Ringatom, altatom, s a tovatűnô habokon
Szertefoszlik bú és minden fájdalom.

De hallga csak... pitymallik a határ,
Fészkében rezdül a pinty madár,
Csilingel apró kelyhében a gyöngyvirág,
Piros kalapját emelve jóreggelt nevet a napkirály.

Ím letelt az óra vállamon megoldom az ezüst szárnyakat
S ott hagyom a harmattól csillogó lombok alatt.
Reggel, ha arra röpköd a szitakötô,
A megsebzett szárnyakon új szitafonalat szô.

Aztán megkérem sorban a csillagokat,
Anyám, a tejúton ha arra halad,
Köszönjék meg neki az üveg furulyát,
Mely álomba ringatta szívem dalát.

Mondják meg nem siratom többé régi kedvemet,
Kötényébe szórom a gyémánt könnyeket,
Aztán Isten tenyerébe hajtom fejemet
Isten volt, Ki anyám kezébe tette a vigasz kelyheket.
========================================================================
Hétvégi szív-tánc                                                 Ösvény


Szürke hétköznapok
Kábult iramában,
Tüzet okádó gépek torkolatában,
Kiszáradt torokkal, zakatoló aggyal,

Fásult akarattal inaszakadtan,
Szombatok reménye,
Biztató igéje
Ölünkbe pottyan.

Ünnep és vasárnap,
Templomi alázat,
Mint lobogó hatalmak
Szívmalmot hajtanak.

Fehér ladikon, kék vízhabokon,
Csobogó patakon, arany homokon,
Futunk fürge lábujjakon
Vasárnapokon.

Kék tavak zenéje, erdô sűrű mélye,
Kormot, várost feledtetô légi azúr kékje,
Tücsköt, bogarat csókol
A forró nyár hevébe. .

Fütyül a kasznár,
Aratni készül a nyár,
S a villogó kaszák, mint varázspálcák,
Asztalra röpítik a kenyér csodát.

S míg a gyárkémények tüzes torka ég,
Bornedűt lehelnek a dús venyigék,
S a pukkanó palackok vígsággal hevítik
A hétvégi zenét.

Bogrács gulyások illata párolog,
Éhes, házsártos népség izeg, mozog
Poharak, tányérok zenéje muzsikál,
Kacagó barackot, nedűt zamatot lehel a nyár.

A légen át remegve úszik az ökörnyál,
Forró, lüktetô szívet piheg a nyár
Élni, örülni, míg a rugó le nem jár,
Mígnem a szív! e hétvégi táncok forró zenéje:
Örökre meg nem áll.
========================================================================
Rongy baba                                                        Ösvény


Posztóból rongy-babát,
Fejének viaszfigurát
Öntött a művészi kéz,
Kedvesen s oly igen ügyesen
Hogy szinte megáll az ész.

Nézem, forgatom
S magam vígan elkacagom,
Eszemadta bolond kis figura,
Szárnyra kapta szívem
Mint víg, játékos labda,

S így öntöm szavakba
A gondolatfoszlányok halmazát
Rövidke sorokba:
,,Bohóc vagyok; vándor vagabond,
Sátor a tanyám,''

Kenyerem a cirkusz
Nagy porond,
Népek s emberek,
Kacagnak, nevetnek,
S úgy hívnak, Bolond!

Furcsa, hogy évszázadoknak
S minden koroknak,
Király uraknak, császárudvaroknak,
Kacajt fakasztó bolondja
Mindig volt...

Hol sűrűn kóborolt
S patakban folyt a gond,
Népek nyomorát,
Búját, batyuját
Vitte a bolond!

S míg megannyi púpos nyomort,
Kacajra vált a cirkusz bolond,
Szegény Bolond! ki tudja néki
Mennyi gondja volt, tán vérzô szívében
Csalódás, bánat, gyötrelem honolt.

Kacagj Bajazzo!
Üsse kô, derűre ború,
Élni, feledni, kacagni volna jó
Tapssal fizet a szív, ha bohó
Kacagj Bajazzo, bravó, bravó, bravó!
========================================================================
Ôsz van otthon is                                                 Ösvény


Ôsz van otthon is,
Lelkemnek fájó sóhaja hazaszáll,
Kertünkben a fákon
Bíbor színeket csókolt
A fáradt napsugár.

Házunkon a repkény fürtjein,
Búcsúzik lassan egy egy sárgult falevél.,
Mintha csak anyámat látnám
Könnyű szárnyakon lebegni
Kitárt karokkal röpülni felém.

Kertünknek útait járom
Lassú léptekkel,
Nem úgy, mint valaha rég,
Csak úgy, mint kinek szívét kitépték,
S vágyait, reményét összetörték.

Ôsz van otthon is,
Csordul a méz,
Mint ömlô ó-arany,
Úgy érzem mégis, hogy a hulló falevél,
Egy haldokló világot takar.

Zizeg a haraszt lábaim nyomán,
Bús, ôszi hangulat,
Mintha csak elárvult hazámat
Hallanám zokogni
E síró, sárguló lombok alatt.

Fejem felett darvak húznak,
Gólyák, fecskék, vándormadarak,
Itt, ott egy elkésett vadruca
Gágogva száll, csobban a tó,
Azután újra elhallgat.

Mégis, mikor merengve nézem
A húzó vándormadarakat
Szívemben kiolthatatlan remény
S vágyak fénye fakad.

Mert a búcsúzó vándormadarak
Tavasszal újra visszahúznak,
S a suttogó sárga lombok alatt
Duzzadó rügy,
S új hajtás fakad.
========================================================================
Messzire hullott levelek                                          Ösvény


Lehúnyott szemekkel
Régmúltak emléke tárul felém,
Mikor még kicsinyke gyermek
Voltam én.

Sokszor úgy érzem, e képek
Szenvedést okoznak nekem,
Máskor bennük az élet izét,
Zamatát, mézét ízlelem.

Sokszor könnyeim peregnek
Orcámon lefelé
Máskor meg kacagni vágyom
E boldogság szigetén.

Ó, mert a fájától
Messzire hullott levelek,
Sírva peregnek, mint anyát veszített
Hontalan, árva, gyerekek.

Érzem, ez új világ
Sohasem lesz már az enyém
Én a régit, a miénket gyászolom
Búsan feketén.

Mit bánom én
Kacaghat rajtam e furcsa idegen,
Mit tudja ô,
Mi fáj úgy nékem idebenn.

Sohasem kívántam ragyogó,
Fénylô dollár palotát
Csak még egyszer
Adjátok vissza minékünk:

A meggyalázott, meggyötört
Darabokra tépett
Édes magyar Hazát!
========================================================================
Szüret                                                            Ösvény


Apám, hosszú tajtékpipájából
Bodor füstöket ereget,
Az udvaron üres, pókhasú hordókat görgetnek
Itt a szüret!

Lányok, menyecskék, csapatba verôdve
Kasokat lengetnek,
Pörgebajuszos legények vállain
Puttonyok feszülnek.

Indul a menet. S a szôlôskertek
Mint zsongó méhkasok megtelnek,
Csurran a méz, s a részeg darazsak
Mámor ittas fôvel csókért hevülnek.

A duzzadó tôkék, kasokba ömlenek
Mint síró, kacagó, gránitkövek,
S mint anyától búcsúzó gyermek
A szôlôtôk ölében bús melódiák születnek.

Zeng a nóta, édes
Mint kacagó szôlôtô
Mint víg lányok ajkán a csók,
S kupákban a Tokaj vérnedű!

Óriás kezekbôl ömlik az áldás,
Roskadó súly alatt a kerék nyikorog,
A gránit szemekbôl buggyan a vér,
S a hordók ölébe pirosló méz csorog!

A boltíves pincék homálya
Pókhálós, hosszú csend
Mely titkát magába zárja,
Forr a bor, mint ifjú erében a vér.

S az idô örök malmát hajtó vasfoga,
Mint óriás erôket hajtó életcimbora,
Tanítómester és... érlelô alany
Megforr a bor, s megtisztul a vér,
Mint fénylô ó-arany.
========================================================================
Hová lett                                                         Ösvény


Hová lett? elmúlt, mi szép volt,
Hisz nem is oly rég,
A csöndet fakasztó, hófödte, borongó,
Hosszú téli esték.

Elmúlt. Minden másként lett
Mint volt azelôtt,
Ez új világ, fejünkre nôtt,
S a gépek lármája, lelket ölt.

Emlékszem, apám, úgy szerette nézni
Mint kavarognak a hópihék,
Míg halkan, a bamba alkonyatban,
Szétterült lassan a lámpafény.

Szelíden sütött a hold,
Bolondos, gomolygó felhô kóborolt,
Az árnyék mohón osont, s a falakon folt
Hátán folt furcsa. árnyékot rajzolt a gond.

Ült apám, mellette ült a csönd,
Alkonyán az évek mulandó árnya ült,
Pipából szállt, szállt, a füst
Gomolygó fodra mint ezüst.

Bohókás szívemnek fájt a gond,
Játékos kedvem víg paripákon lovagolt,
Átöleltem nyakát, s rajongó lelkem dalával
Ajkára csaltam a mosolyt.

Aztán, melléje ültem
S könyvvel a kezemben
Testetlen ábrándok világa
Osont körém.

Nagyok voltak ôk mind,
A szellem s lélek terén,
Kik kézen vezettek az élet, s irodalom
Színpompás mezején.

Felejthetetlenül azért volt nékem
Oly szép a csönd, az emlék,
A titkos lámpafény,
Az ifjú szívregény.

Mert az elérhetetlen vágyak tengerén,
Szívem sajkája úszott a boldogság felé,
E szú ette, csöndet fakasztó,
Csöngô bongó álomba ringó,
Hosszú, téli estén...
========================================================================
Mi a szeretet                                                     Ösvény


Rövidke szó, megértô pillanat,
Mosoly, mely gyógyít,
Kéz, mely simogat.
Mi a szeretet? éltetô napsugár,
Tikkasztó melegben
Árnyas lombos ág.

Mi a szeretet? virradat.
Fekete éjben, pirkadó sugarak,
Láz forró hevében
Forrás kutak,
Sóvárgó anyaszív
Mely mindig simogat.

Mi a szeretet ? Áldozat!
Magadat feledve, adni, másoknak,
Úgy hat, mint gyógyító, hasznos
Viola sugarak,
Ereidben, e piros glóbuszok, ha futnak
Áldozat tüzébôl, acélt kovácsolnak.

Mi a szeretet ? élet, vagy halál,
Mely ha szívet ad,
Szívet vissza kíván,
Így mond, ha ifjú, hitvese karján,
S apró élet csodáknak ad helyet,
A parázsban égô szeretet portán.

Mi a szeretet? égô fájdalom,
Rettegve féltô, aggodalom,
Ma itt, holnap elvihetik,
Játszik a sors véle, ahogy kedve telik,
Ragyogó gyémánt, de, ha lomnak nézik,
Sarlatán kezekben, elenyészik.

Ó, a szeretet, Nagyhatalom.
Nagyobb, mint ez ékes, roppant birodalom,
Nagyobb, mint az égbolt csillagvilága,
Nagyobb, mint Andesek hóval borított lánca,
Nagyobb, mint e csillogó világ minden pompája,
Mégis belefér szívednek csöppnyi, zugába,

Istenem! érte hálát adok naponta Tenéked,
Ó hol vagy hát ember! ki mindennél nagyobb
S drágább kincset,
Még mindig nem érted.
========================================================================
Úgy tűnik néha                                                    Ösvény


Úgy tűnik néha, hogy sorsunk hajója
Vihartól, széltôl ide oda fújva,
Tarajos hullámok habjain messze száll,
Várva várt partokat
Sohasem ér talán
Hej, sohasem ér talán.

Úgy tűnik néha,
Hogy szíved zenéje,
Furulyázó kedved Muzsikás meséje,
Szél fújta fergeteg fodrain tovaszáll,
Hej, talán örökre tovaszáll.

Úgy tűnik néha vágyak hevében
Keserű pohár vagy a sors kurta kezében
Italod mézét meglopják,
Méz tolvaj darazsak
Véredet kiszívják,
Hej, véredet kiszívják.

Úgy tűnik néha, szíved ha borong,
Nem más az élet, mint cirkusz nagy porond,
Erôsnek, dölyfösnek áll a világ,
Vágyad zenéjét, álmaid meséjét,
Mint ócska divatcikket, lomok közé dobják
Hej, lomok közé dobják.

Így küzdünk evezünk,
Vitorlánk dagad, ha van jó szelünk,
De ó jaj, sokszor csüggedünk,
,,Ébredj Uram'',  mert elveszünk,
,,Vihar-vert sajkával merülünk,
Hej, vihar vert sajkával elmerülünk.''

Ám így szólt az Úr a csüggedôknek:
,,Mért féltek ?
O, mért féltek, ti kicsinyhitűek,''
S szaván a tenger lecsendesül,
Víg a szív, a nagy halfogás körül.
Hej, víg a szív a nagy halfogás körül ?

Ám ne feledd, a hit világa nélkül
Agyad s szíved, a fergeteg
Zugába szédül,
Ember csinálta sajkád merül
Hej, ember csinálta rozoga sajkád
Örökre elmerül!
========================================================================
,,Anyám én nem ilyen lovat…''                                     Ösvény


Uram, én ragyogást, napfényt akartam,
Helyette ködfelhôt, olajmécset kaptam,
Életem titkával sötétbe maradtam,
Zátonyra futottam
Tarka, színes pillangók után szaladtam,
Tovaszálltak, mielôtt megfogtam.

Távoli, kéklô hegyekbe vágytam
Hol hűs a patakvíz, édes a madárdal,
Futottam, futottam,
De mikor odajutottam, sírva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam!
Uram, mért űzöd velem e csalfa játékot?

Nem látod, elfogyott már erôm, s két mankóval járok.
Kék hegyek, tarka pillangók tovatűntek
S az olajlámpamécs körül árnyak kerülgetnek.
Könnyeim elfogytak, szívem már alig dobog,
Mondd Uram? Ezen a világon
Senki sem lehet hát boldog ?

Gyermekem tudd meg, ha netán nem tudnád mi a való,
Ragyogás napfény, nem a világból való.
Egy kis mutatványszám, egy kis kóstoló
Csillagvilágából egy kis foglaló,
Gyarló mécsvilághoz szokott
Ember szemeknek való.

A sáros földtekén, ha virágra száll egy tarka pillangó,
Vágyaid lepkehálójával, elfogni volna jó.
Csalfa játékos tarka kép, idôt feledni jó,
De ne feledd, e színes tarka kép helyett
A Teremtô néked százszor színesebb,
Ragyogóbb képeket rejteget.

A kék hegyek,
Melyek a távolból feléd intenek,
Nem hoznak számodra mást,
Csak egy múló gyöngyszemet,
Két szemébôl kicsordult
Keserű könnyeket.

S a boldogság?
Szíved, e halk zenébe vágyó
Örök himnuszát, e nagy csodát,
Ne keresd ideát,
Mert a Teremtô bölcs és hatalmas kezében
Tartja számodra... Odaát!
========================================================================
Álmatlan éjszakák                                                 Ösvény


Mostmár tudom, ha kaján szemekkel
Rámdôlnek a sötét, álmatlan éjszakák,
Mostmár tudom, a vészt jósló fellegek
Merre sodorják, a békés szigetre vágyó
Lágy habok dalolta álom csónakát.

Mostmár tudom, hogy csontomban
Véremben lüktetô szív s az agy
A gyötrelmek kínzó hadában
Csatákat vív az ész,
S a roppant akarat.

Bilincsbe kötött sorsoddal, sajgó szíveddel
Vitákra kelni hasztalan,
Úszni, evezni,
Törött árboccal habokat szelni,
Ily kínok gyötörnek minduntalan.

Ha szíved bohó, tükre fényes mint hegyi tó
Nem hiszed, hogy a vészek rabsága millió
Nem hiszed, hogy csapdákat állit az alvilág
Számodra folyton, szüntelen,
Hogy kristály kupádnak gyöngyözô borába mérget kever.

Díszes csomagban, vattás burkolatban
Észrevétlen csempészi magát álmaid közé,
Nem hiszed, hogy káprázatos fények
Rózsás mámorában, varangyok gôzét
Fertôjét, árasztja feléd.

Ostrom alá veszik az élet pergôtüzében
Hófehér szíveknek ezreit, jól tudom,
Verejték gyöngyözik homlokomon, ha el gondolom,
Hogy e kísértésekkel teli áradatban
Szeretteimnek lelkét menteni hogy tudom.

Mostmár tudom, ha kaján szemekkel
Rám dôlnek a sötét, álmatlan éjszakák,
Most már tudom,
A vészt jósló fellegek merre sodorják
A békés szigetre vágyó álmok csónakát.
========================================================================
Vigyázz                                                           Ösvény


Vigyázz, mert Isten csókolta lelkedet,
Sátán koholta csapdába ejtheted,
Ha megejt a dáridó,
És nem vagy bajvívó.

Vigyázz, ha sikoltva robog a gyorsvonat
S nem állit tilosra a váltó gondolat,
Roncsokban heversz!
Egy múló pillanat.

Vigyázz, mert rejtett kis szobád szívzugán
Lapulva leskel a ,,Bonviván''
S a nyitva felejtett rések ajtaján,
Lábát megvetve így kiált: vivát!

Vigyázz, mert e hívatlan vendég
Szemtelen,
Egyeduralmat kíván,
S nyomában gaz terem.

Vigyázz, mert a gyenge hajtásokat letiporja,
A bimbót, s rügyezô fákat összezúzza,
S a mérges gyümölcsök italát,
Szívkelyhed ölébe lopja át.

Vigyázz, mert a mérges italok íze kellemes,
A mámor varázsa könnyű, s bút feled.
Vigyázz, mert a szemtelen vendégbôl így válik jó barát
Így lesz, hogy kebledre szorítod a mérges viperát.

Vigyázz, mert angyalbôrt visel e rút toportyánféreg,
Lóvá tett, s ha késôn veszed észre, biz nagy méreg.
Vigyázz, mert az élet zsongó zenéje lágy harmónia,
Övé a káosz, a kétely a zűr a diszharmónia.

Vigyázz, mert Isten csókolta lelkedet
Visszakéri egyszer, ki téged teremtett.
Vigyázz, s tipord el lábbal a viperát,
Hogy feléd nyújtsa Isten az égi koronát!
========================================================================
Cseléd vagyok!                                                    Ösvény


Lehúzott redônyök ablakán
Hűvös, távoli, titkos fény vibrál.
Egy idegen megáll,
Kopog a háznak ajtaján,
Kenyeret kér, s a gazda,
Kenyeret kínál.

Az idegen belép,
Kér... mert fontos a kenyér,
Forog a furcsa sorskerék,
Így lettem én,
Az élet különös álarcosbálján
Új cseléd.

Így jár most nékem a kenyér.
Túl, már az életem delén,
S a dúsan megrakott
Asztalok peremén
Morzsákat szitál
A balga sors felém.

Idegen ház, hűvös, nesztelen.
Lakóját e titkos falaknak
Nem ismerem.
Ijedt, puha szívemmel, fészket keresek
S fészek helyett egy furcsa,
Idegen világ... a szemembe nevet!
========================================================================
Megállj                                                           Ösvény


Megállj! mert ha nem vigyázol
E dollár világában könnyen
Eltéveszted lépteid nyomát.

Vigyázz! mert ki nagyon gazdag,
Az lehet ám csak
Szegény, igazán.

Mert ó jaj, ki sárból, porladó kôbôl
Épít magának földi palotát,
Könnyen elvesztheti a színaranyból készült
Égi örök Hazát.
========================================================================
Döntesz, vagy épitesz?                                            Ösvény


Vannak koreszmék,
Áramlatok s ideológiák,
Melyek ölnek s döntenek világot
Mint dúló termiták.

S vannak ég felé szálló fohászok,
Szívedben nyíló virágcsodák
Melynek hímporából mézet ád,
S kaptárt épít a dolgos méhcsalád.
========================================================================
Az űrhajós                                                        Ösvény


A tudás szalag, melyet
Az Isten rôffel mér
S mert rôffel mért szalag,
Bármilyen hosszú,
Egyszer véget ér,
Az égig fel nem ér!

Lám így járt napjaink hôse
Az ŰRHAJÓS
Szalagja bármilyen hosszú,
Mégis, rövidke volt.
Az űrön... .
Tovább nem hatolt.

Türelem ember! türelem!
Egyikünk sem marad,
Idelenn!!!
========================================================================
Rend                                                              Ösvény


A rend, erô, mely összetart,
Káoszban ?
Széthull az erô
S nincs, mi tart!
========================================================================
Születésnapon                                                     Ösvény


Ezen a szép napon, kívánok néked
Számtalan boldog, születésnapokat!
Teljesítse a jó Isten, legszebb vágyaidat!
Tudom, nagy kívánság, nehéz,
S talán csak nagyon kevésnek adatott,
Futunk utána mégis, mert a boldogság vágya
Szívünk mélyébe bele oltatott.

Sokat írtak már errôl filozófusok
Tudósok, írók és papok,
S mégis, nagyon kevesen találták meg,
E mélyen elrejtett, titkos kis boldogság kaput.
Vajon miért ? mert a boldogság
Furcsa kis jószág,
Csalfa játékot űz velünk,

Felbukkan itt is ott is ragyogva csillogva,
Aztán elfut, elmenekül.
Keressük a nagyvilágban szerteszét
Mindenütt, mindenhol,
S csak ritkán vesszük észre,
Hogy e furcsa kis jószág
Szívünkben honol!
========================================================================
Gyermek cipôben járunk!                                           Ösvény


Gyermek cipôben járunk.
Vajon mit ér számunkra lét s tudomány?
Gyermek cipôben járunk,
Mert Isten kezében az élet s a halál!

Ám Istennél kedves a gyermek topánka,
Ki benne jár, úgymond ,,övé a mennyeknek országa''
Vének, tudósok is járnak gyermek topánkába,
Szív kell! szív az Istennek virágos tanyája.
========================================================================
Vigadni vágyunk                                                   Ösvény


Vigadni vágyunk,
Szívünk vigasza sokszor
Mégis oly kevés,
A várva várt öröm
A valóság színpadán,
Olykor ködbe vész.

Szomjas ajakkal ürítni vágyunk
Bút feledni vágyó víg
Öröm kupát, ám az élet
Hosszú vándor út, mi vigaszt ígér?
Csak távolban rezgô
Csalfa délibáb.

Minden titok, mi rejtve van,
Isten fátyola takarja rejteket,
Dôre szemekkel, durva kezekkel
Senki ne sértse hamvas peremét.

Dajkameséknek álomvilága
Picinyke zár,
Anyám nyitotta e titkok fedelét
Nem, nem a két puccos dáma
Hamupipôke nyerte el
A daliás királyfi szívét.
========================================================================
Én, Te, Ô                                                         Ösvény


Minden ember egy külön tanulmány,
Sokszor tükör,
Melyben az okos
Magára talál.
========================================================================
Édesanya                                                          Ösvény


Mikor gyermek voltam s anyám mosolygott,
Rózsaszínnek láttam az egész világot,
Gyermekszobácskám ajtaján, ha benyitott,
Nem vártam már egyéb boldogságot.

Lelkébôl a jósán, úgy sugárzott,
Mint arany kévében égô virágok.
Lépteinek neszét, sohasem hallottam,
Úgy csókolt meg éjjel, amikor aludtam.

Mikor ébren voltam mindenben segített,
Vállamon a teher egyszerre könnyű lett.
Vihar zúgott, orkán tombolt,
Anyám, mellettem mindig ott volt.

Simogató kezét homlokomra tette,
Lidércek sikolyát messzi elkergette.
Anyám! e mai világban, ha most itt lennél
Rút divatokat, bűnöket megvetnél,

Hófehér lepellel betakarnád szívem,
Hogy ne lázadozna folyton, szüntelen,
Égi látomások kapuit megnyitnád
Lázadó szívem, így, elaltatnád.
========================================================================
Bölcsô himnusza                                                   Ösvény


Hívtalak, vártalak,
Hófehér párnákon megálmodtalak. ,
Ó hányszor megcsodáltalak,
S a képzelet szárnyán meglátogattalak.

S egy napon, mély tavak habjain mégis eljöttél,
A sejtésnek a csodálkozásnak rózsaszín tengerén,
Piciny kacsóiddal intettél felém,
Míg ringatott lágyan a lótusz levél!

S most itt vagy végre a valóság kezdetén,
Egy frissen elkezdett élet, új küszöbén,
S hogy remegô ajkadat ámulva nézegetem,
A csordultig megtelt boldogság mézét ízlelgetem.

Ennyire szépnek csodálatosnak mégsem képzeltelek,
Mikor halovány rózsaszín ajkadon mosoly rebeg,
Valahogy úgy érzem e boldogság szigeten,
Sohasem volt ily víg örömem nekem.

Piciny kacsóidat mikor simogatom,
Magamat a csodák világába álmodom,
Isten leheletét érzem körülötted,
S angyalok édes himnuszát dalolom feletted.

Szeretném százfelé osztani magamat,
Hogy ki tudjam párnázni földi utadat.
Minden rögöt elsimítanék lábaid alatt,
Hogy szárnyakon röpülhetnél a felhôk alatt.

Valahogy megszűnt, minden más körültem,
Más lett az is, minek eddig örültem,
Úgy érzem egyetlen vágyam csak ennyi,
Szeretném e kis fészek lakóit boldoggá tenni.

S ablakomon kévében ömlik a napsugár,
Alkonyatkor apád, ha mosolyogva ránk talál,
Gyengéden piciny kis bölcsôd fölé hajol,
S a csordultig megtelt boldogság mézével
Homlokon csókol!
========================================================================
,,Széthullott kévék''                                             Ösvény


Kecskeméti rónák széles határában,
Valahol bölcsôdal száll az alkonyatban,
Valaki bubázza az újszülött babát,
S hívja galambom, gerlémnek szíve friss virágát.

De száll az idô s peregnek az évek,
Galambom, gerlémbôl katona legény lett,
Az is elmúlt, változik az élet,
S Ó is, mint ôsei, búzát vetegetett.

Száll az idô s peregtek az évek,
Hangos lett a porta kacagott az élet,
Kacagott, mint gerle apróka fészkének,
S kenyeret aratott, jövô nemzedéknek.

Minden szép volt, jó volt úgy ahogy akkor volt.
Ki gondolta volna, hogy így össze omlott?
Házát, földjét, kertjét, mindenét feldúlták,
S szent hazatestét véresre tiporták.

Legszebb emlékeit máglya tűzre rakták,
Udvarán, könyveit, láng nyelvek mardosták,
Minden ami szép volt, szent volt, elégették,
S a szent Haza testét, keresztre szegezték.

Fel dúlták, szét verték családi szentélyét,
Magyar volt... idegen világok szolgáivá tették.
Kecskeméti harangok, zúgjatok, sírjatok,
Tisztes magyar családokat sírva sirassatok.

Mert fa, melynek törzsét kivágják... ledűl!
S vágott fa virágán gyász, halál hegedül,
Idegen világban küzdünk, szenvedünk,
,,Mint oldott kéve, szét hull Nemzetünk!''
========================================================================
Apró messiás                                                      Ösvény


Hajnalt ütött az óra,
Négyet kongatott,
Valahonnan a friss hajnali szél
Kakas szót bodrozott.

Lassan elnyúlt a hangja
S úgy kukorékolt.
Mint éj lakatján a kulcs,
Ha lustán csikordult.

Kaput nyitott a reggel,
Telet köszöntött s friss havat,
Lábunk alatt a süppedô puha hóban
Vágtunk magunknak új utat.

Anyámmal kettesben barangoltunk
Mint messiást váró apró karaván,
Mint kik hosszú, messzi utakra indulnak
Mentünk mi is a fényes hajnalcsillag után.

Nagy, rácsos ház elôtt a kocsink megállt,
Elnyelt a kapu, s bezárult mögöttünk
A külsô, nagy világ.
Hosszú kôkockás folyosók

Lehelték magukból az éter szagát
S jajszót feledni, simító kezekkel
Hajoltak felénk mosolygó szemek
S fehér fityulák.

Puha gyolcsban feküdt
A minden anyák szemében
Jövendôt ígérô
Apró messiás,

Liliom, s rózsából
Fontunk fejére glóriát,
S könnyeink peregte gyöngyökbôl
Kirakott, királyi koronát.

De oh jaj, a rózsák mellett itt ott
Apró tövis lapult,
Ember sors, a tövis koszorúból
Krisztusnak is jutott.

Mert öröm, s nyomában fájdalom
Kíséri az élet vándorát,
Mert örömkönnyekbôl s fájdalom cseppekbôl
Készítik odaát, az égi Koronát!
========================================================================
Kis Kató, Télapó                                                  Ösvény


Repül az idô suhanó szárnyakon,
Követem én is, szárnyát megkötni nem tudom.
A tél mint hívatlan vendég
Ajtómon bekopog,

Kezében bizarr ajándék
Hóból, zúzmarából font koszorút hozott.
Székkel kínálom s megkérdem tôle,
Mi járatban vagy nálunk télapó ?

Eltévesztéd ugye házunk ajtaját '?
Nem csoda, hisz odkünn
Kövér pelyhekben hull a hó.
Nem tévesztém el házatok ajtaját

A házszám jó
Unokáidnak kacaját hallgatom :
Gyí cocó, gyí fakó!
Bölcsôt ringat s az örök anyák dalával

Altatja bábuját kis Kató
Valamikor rég, te is így daloltál
Két szép fiadnak bölcsôje mellett
Csöndes altatót.

Fogadd szívesen, jó szóval
Télapót Meglásd, jó tett helyébe jót ád,
Megfizet néked gazdagon.
Szavad megfogadom s jó szóval;

Szívesen látlak Télapó,
Kávét fôztem, illata szobánkat betölté,
Rôzse pattog a kályhában,
Ugye jól érzed magad minálunk Télapó?

Kettyen az óra, Gyorsan
Sebesen halad a perc mutató.
Nézem az ablakot, olvadni kezd a tél,
A zúzmarás ablak s a hótakaró.

Bimbó kukucskál ablakom párkányán
A muskátli levelek közül
Csattanó csókkal, nyakamat átfogja kicsi unokám,
S a buggyanó tavasznak úgy örül.

Így örül velünk az élet,
S bárhogy suhan az idô s az óramutató,
Hóból, jégbôl, zúzmarás télbôl,
Elôbukkan a muskátli virág,

S bölcsôt ringat újra,
Unokám kis Kató.
========================================================================
Lacika                                                            Ösvény


Mamika kapott egy piros brokát ruhát,
Bálba mentek
S megkaptam tôlük kis Lacikát.

Lehoztuk a kicsi, hófehér ágyacskát,
Tejes üveget, mackót.
Meg sokféle portékát.

Ámde, hogy alvásra került a sor,
Nem volt az egyéb,
Csak mosoly!

Meséltem néki tücsköt, bogarat,
Ágyába tettem
A selymes kis nyulat,

Sóhajtva kértem a csillagokat,
Küldjenek bársonyos
Álom pillangókat,

De Lacikánk csak játszott, nevetett,
Gúzsba kötötte a lusta
Álom szekeret.

Kivettem hát a kicsi ágyacskából,
S térdemre ültettem, mintha csak tréfából
Kergetném az álompillangókat,

Dúdoltam néki, régi öregdajkák dalolta
Altató dalokat.
Tik, tak, s mire az óra éjfélre haladt,

A bársony pillangók
Sűrű kárpitból
Szôttek alomfalat!

Aludj Kicsim! apáid késô unokája,
Kitépett, vérzô gyökereknek
Átültetett Fája.

Aludj, csicsikálj Te édes
Te drága!
Jöttödet egy édes Haza,
Örökre visszavárja.

Délibábos rónák világa hívogat,
Fürtös hajadnak kalászos
Fénye simogat.

Ringó búzatáblák ölén kéklô búzavirág,
A távolba tekintô ábrándok világát
Csókolta benned édesapád!

Éjfélt ütött az óra, kongatja a múló perceket,
A báli éj csalfa varázsa suttogva kérdi:
Szeret nem szeret?

Emitt a hálószobák
Csöndes homálya,
Szent áhítatnak ad helyet,

S a kicsiny kacsók szorosan kezükben tartják,
Az eletet adó édes,
Langyos meleg tejet.

A kék hajnal opál homálya
Derengve, suttogja
A közelgô üdvözletét,

A báli éj varázsa szertefoszlik,
Szétpattan, mint szivárvány színekben cikázó
Szappanbuborék,

Aztán mamika szekrénybe akasztja
A lágy dalokat zengô
Piros brokát ruhát,

És szívére szorítja, e pelyhes életcsodák
Egyetlen igaz szívszózatát,
Az élet e kacagó, duzzadó,

Édes rügyfakadását :
Lacikát!
========================================================================
Sas szárnyakon                                                    Ösvény


Mondhatod már nékem
Le is út, fel is út,
Én a fényes csillagokkal
Kötöttem randevút.

Ne hidd, hogy különc vagyok
Csak szívem elszorult,
Mikor láttam, hogy a föld honában
Mennyi a nyomorult,

Magasba vágytam,
A bilincs lehullt,
S most, hogy szárnyra kaptam,
Látásom kitágult.

Sohasem szerettem a
Langyos partokat,
Anyám kötényébôl
Sas szárnyak fakadtak,

Magasba ragadtak,
Új kaput nyitottak,
S felhôparipákon nyargalódzva
Széllel futkároztak,

S most, szeretnék valamit
Üzenni azoknak,
Kik sohasem láttak még
Égi magasokat,

Felhôk felett úszó
Repülô s zárnyakat,
Mesék világában élô
Táltos paripákat.

Felhô lovagokat
Királyi lánykákat,
Kacsalábon forgó
Tündér palotákat.

Ám de most, változik a kép,
Magasra lendült a gép,
Istenem, de szép,
E túlvilági kép!

A gép zúgását hallgatom,
Körültem királyi csend honol,
Kristályok azúrok fénye dalol,
S belülrôl valahol a szívem zakatol.

Úgy érzem e magas birodalom,
Királyoknak való isteni nyugalom
Angyali vigalom,
Talán már nem is az én honom?

Vendég vagyok!
Magamat megadom
Mert itt a Úr, valaki nagy Úr
S elôtte... magamat mélyen meghajtom
========================================================================
Jó Munkát!                                                        Ösvény


Kürtszó hasítja át az éjszakát!
Cserkészek mondják az esti imát.
Tisztelegnek s a zászlót bevonják,
Aztán bekapják gyorsan a friss vacsorát.
Éjszaka suhan a sátrakon át,
Tücsök hegedüli az esti nótát,
S úgy alusznak ôk a tákolt fűpadon.
Mint akit táltosok csókoltak homlokon!

De alig hogy elhalkul a tücsök altatója,
Itt ott már pitymallik az erdô, a róna,
S mire megrezzen a sátrak lakója,
Ott piroslik már a reggeli nap csókja.
Megtelik az erdô hangos nótaszóval,
Itt ott szívderítô harmonika szóval,
Fűzfa furulyával, pásztortilinkóval,

Csattognak a balták a nyárfa husángon,
Loccsan a vödör a csobogó parton.
Megtelik a tábor zsongó gyermekhaddal,
Már csak a süveg hiányzik, fehér kucsmatollal,
Vezért választani... Honalapítóval.
De amint az est, a sátrak közé oson,
Úgy alusznak ôk a tákolt fűpadon,
Mint kit Árpádok csókoltak homlokon.

De másnap, már komolyra válik a bohó csapat,
Pattogó vezényszavakra sorakoznak,
Állj, pihenj, indulj, balra át!
Egyszer meg kell védni a Hazát!
S amint fáradtan elnyúlnak este a padon,
Az éjszaka ismét, a sátrak közé oson,
S úgy alusznak ôk tákolt fűpadon,
Mint kit Hunyadiak csókoltak homlokon!

S amint az éjszaka a táborra borul,
Elindulnak lassan, fent a csillagokról,
Árpádok, vezérek, királyok, katonák
S állanak ôrt, a nyírfakapunál!
Lángoló kardjával Csaba Királyfi,
Az ólálkodókat, messzire elűzi,
S úgy vigyáz a megmaradt maroknyi csapatra,
Mint széthullott kévék ivadékaira.

Megbirkózik értük a sárkány vérével,
Pokoli hadaknak ellenségeivel,
Mert, ha elsodorná ôket is az orkán,
Meglakolna értük, ki rosszban somfordál.
Ezért jól vigyázzon; ki a sátrak közé oson,
Mert úgy alusznak ôk, a tákolt fűpadon,
Mint, kiket ôsök csókoltak homlokon!
========================================================================
Kalász                                                            Ösvény


,,Mi magtalan, üres a kalász,
Fejét fennen hordja,
De mélyen hajol, ha dúsan megérett
S gazdag termését a földnek vissza adja.''
========================================================================
Emberek, fák, madarak                                             Ösvény


Tavasz volt, erdôben sétáltunk Te, meg én,
Víg madár dalolt a jegenyén
Piciny fészkét ahogy pelyhekkel kirakta
Remegô szárnyakkal meg-meg igazgatta.

Nyár volt, erdôben sétáltunk Te, meg én,
Vad gerle búgott a jegenyén,
Apró fiókáit ahogy etetgette,
Párja, édesdeden kacagott mellette.

Ôsz volt, erdôben sétáltunk Te, meg én,
Vándormadarak ültek a jegenyén,
Hosszan tanácskoztak, tervezték utjukat,
S oktatták tudatlan fiókáikat,

Tél volt, erdôben sétáltunk Te, meg én,
Hó párnák takarták a vén jegenyét,
S ágaikkal amint ringva hajladoztak,
Víg madarakról, csókról álmodoztak.
========================================================================
Ki tudja?                                                         Ösvény


Ma milliók ünneplik
A ,,space'' tudományt,
Ki tudja, holnap ?
Nem e siratjuk
Nyomán... . a pusztulást!
========================================================================
Ne csüggedj!                                                      Ösvény


Horkol az erény,
A bűn, ... arat!
Ne csüggedj!
Letiport rétek alatt,
Isten vetése
Mindig újra fakad!
========================================================================
Szíved                                                            Ösvény


Szíved, mint régen elavult ócska kabát
Egy darabig még fogason függni hagyják,
Aztán... eldobják.

Vesznek helyette újat, divatosat,
Nem oly rég meguntat, ócskát unalmasat,
S a sétautakon mutogatják.

Szegény szív mért ?
Hogy néki ezt a sorsot adták,
Nem kell senkinek.

Mint régen elavult lomkabát,
Kidobta magából az új világ,
S masszába gyúrva... gépek adagolják.
========================================================================
Nem gazdag                                                        Ösvény


Nem gazdag, ki palotában él,
Dôzsöl vagy henyél,
Nem gazdag, ki pénzét élére rakja
S számuk milliókat elér.

Gazdag, ki szívét kitárja,
Magát megalázva él,
Ki földi kincseit elosztja,
Sóhaja, imája, csillagokig ér!
========================================================================
Megmondom ki vagy                                                 Ösvény


Megmondom ki vagy,
Ha fátyol takarja arcodat,
De titokban elloptam
Rejtett mosolyodat.

Megmondom ki vagy,
Ha nem világ színpadán,
De rejtett kis szobád ablakán
Meglesem bánatodat ;
S ajkadról elszállt sóhajodat.

Mert oh jaj!
Mosolyod s bánatod
Lehet százféle forrásból fakadó,
Lehet a mennyekbôl,
S lehet a gyehenna tüzébôl való!
========================================================================
,,Talita kum!'' -- ,,Kelj fel és járj!''                          Ösvény


Mond Uram, ó mit jelent ez álom ?
Halottat láttam ravatalos ágyon.
Koporsó selymére írva volt:
Itt nyugszik a jelen, jövô és a múlt.

Itt nyugszik a jelen, jövô és a múlt
Hamuvá égett és porba hullt,
Mert a szív, lobogó lángja kialudt,
Meghalt a világ, mert szeretni nem tanult.

Irtózva nézem ez álmot, mely valónak bizonyul,
Meghal a világ, ha szeretni nem tanul.
Uram! jól tudom Tiéd a hatalom
Uram! ó mond e haldokló világnak: ,,Talita kum.''
========================================================================
Vissza Istenhez!                                                  Ösvény


Isten nélkül a világ elveszett!
De Istent keresvén újra megleled.
Vissza Istenhez! ez hát az üzenet
Lánggal lobogjon benned a szeretet.

Tüzes csóváknak fényében hirdessed:
Áll a világ, míg él a szeretet.
Áll a világ, ne mondd, hogy elveszett,
Míg él a hit, a remény, s el a szeretet.