Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Gabriele M. Roschini: A Szűzanya Valtorta Mária írásaiban Kézirat gyanánt Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata II. János Pál pápa köszönete A szerzô bevezetése Összefoglaló a Kiadó: Emilio Pisani szavaiból Elsô rész: Általános bevezetô I. A misztikusok jelentôsége a mariológia számára II. Valtorta Mária élete és írásai III. A magánkinyilatkoztatások 1. »Nyilvános« Kinyilatkoztatás és »magán« kinyilatkoztatás. 2. A magán kinyilatkoztatások jellemzôi 3. A magán kinyilatkoztatások értéke Második rész: A Valtorta-féle mariológia áttekintése I. A Valtorta-féle mariológia jellemzôi 1. Sok tekintetben ,,új'' Mariológia 2 ,,Élô'' Mariológia különbözô okoknál fogva 3. Kiváltképpen ,,bibliai'' Mariológia II. Öt máriás ábrázolás 1. Az elsô kép: »Ez az én Anyám!« 2. A második kép: »Te milyennek látod Anyámat?« 3. A harmadik kép: »Az arany Frigyszekrény« 4. A negyedik kép: Názáret »magányos Virága« 5. Az ötödik kép: »Isten tökéletes Szolgálóleánya« III. Máriás kisugárzások 1. Ragyogó sugarak a »Jézus az Istenember« c. műben 2. Ragyogó sugarak más Valtorta írásokban 3. »Mária egész teológiájának« kulcsszava Harmadik rész: Kicsoda Mária. a Valtorta-féle mariológia összefoglalása I. A Szentséges Szűz az örökkévalóságban 1. Mária »az Atya Másodszülöttje« 2. Mária »a Szentháromság Tabernákuluma« az örökkévalóságtól kezdve II. A Szentséges Szűz az idôben A) A Szentséges Szűz az idô kezdetén 1. Mária ott szerepelt minden dolog megteremtésénél is 2. Mária jelen van mind az angyalok, mind az emberek próbatételénél B) A Szentséges Szűz az ôt megelôzô idô folyamán 1. A Protoevangélium »Asszonya« (Jn 3, 15). 2. Izajás jövendölése »az Emmánuel Szűz Anyjáról« (Iz 7, 14). 3. Izajás jövendölése »Jessze gyökerérôl« (Iz 11, 1) 4. Jeremiás jövendölése »az Asszonyról, aki magába zárja majd az Embert« (Jer 31, 21-22). 5. Az Énekek Énekének »Menyasszonya« C) A Szent Szűz az idô teljességében 1. A Szentséges Szűz páratlan »funkciói« Krisztus misztériumával kapcsolatban I. A Szent Szűz az Istenember igazi »Anyja« II. A Szent Szűz »Társa« Krisztusnak, az Isten és emberek közti Közvetítônek 1. A Szentséges Szűz az emberi nem Társmegváltója. 2. Szűz Mária minden kegyelem közvetítôje. 2. A Szentséges Szűz egyedi »funkciói« az Egyház Misztériumával kapcsolatban I. A Szentséges Szűz az Egyház »Anyja« II. Mária az Egyház »Királynôje«. III. A Szent Szűz az Egyház »Elôképe« 3. A Szent Szűz páratlan »kiváltságai«. I. Földi életének elsô pillanatában: a Szeplôtelen II. Földi életének egész folyamán: örökös szüzesség. III. Földi életének végén, lelkével és testével felvétetett a mennyei dicsôségbe. D) A Boldogságos Szűz az ôt követô idô folyamán 1. Mária és az Emberiség. 2. Az Emberiség és Mária E) A Szentséges Szűz az idôk végén Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című, 1986-ban megjelent olasz nyelvű könyv elektronikus változata -- kézirat gyanánt. Az elektronikus változatban Valtorta látomásainak idézeteit beljebb írtuk. A címoldal egy magyar falusi templomban található, az 1500-as években hársfából faragott Pietŕ-szobor képének felhasználásával készült. Néhány lábjegyzet (39., 59., 76., 81., 91.) túlságosan hosszú, és külön oldalon mutatja a program. Ha az aktuális képernyôbeállítás mellett más lábjegyzet is hosszúvá válik, és nem lehet teljes terjedelmében olvasni, ugorjan a Jegyzetek fejezetre, ahol egészében olvashatja. ======================================================================== II. János Pál pápa köszönete Vatikáni államtitkárság N. 250075A Vatikánból, 1974. jan.17. Fôtisztelendô Páter! Finom és megtisztelô gondolattal Ön el akarta juttatni a Pápa Ôszentségéhez a nemrég megjelent könyvének egy példányát, melynek címe: ,,A Szűzanya Valtorta írásaiban''. A Szentatya, értékelve az Ön kegyességét és buzgalmát, melynek a könyv megjelentetése ezeknek evidens bizonyítéka és becses eredménye, szívbôl köszönetét nyilvánítja Önnek megtisztelô gesztusának ezen újabb bizonyságáért, és azt óhajtja, hogy fáradozásai bôséges és vigaszt nyújtó lelki gyümölcsöket teremjenek. Ezekkel az atyai jókívánságokkal és az Isteni Megváltó kegyelme elnyerésének zálogaként szívbôl adja Önre jóindulatú apostoli áldását. Nagyon hálás vagyok a jókívánságokért és a mintapéldányért, amit figyelmesen elküldött nekem; szívesen élek az alkalommal, hogy ôszinte és tiszteletteljes üdvözletemet kifejezzem Önnek. Mély tisztelettel Fôtisztelendôséged iránt: P. Benceri Rev. Padre Gabriele Roschini Pontificia Facoltá Teologica ,,Marianum'' Róma ======================================================================== A szerzô bevezetése Fél évszázada, hogy Mariológiával foglalkozom: tanulmányozva, tanítva, prédikálva és írásos formában. Ezért számtalan témát kellett elolvasnom, melyek Máriával foglalkoztak, és minden fajtából; egy valóságos »Mária-könyvtárra« valót. Kötelességemnek érzem azonban ôszintén bevallani, hogy az a Mariológia, ami Valtorta Mária kiadott vagy kiadatlan írásaiból ered, számomra valóságos kinyilatkoztatás volt. Semmiféle másfajta máriás irodalom, még az általam olvasottak vagy tanultak sem voltak képesek Máriáról, Istennek e Remekművérôl olyan világos, olyan élô, annyira teljes, oly fényes és vonzó képet adni, mint ezen Mű. Egyszerű és ugyanakkor fenséges! Az általam és mariológus kollégáim által megjelenített Madonna, és a Valtorta Mária által bemutatott Madonna között -- nekem úgy tűnik -- akkora különbség áll fenn, mint egy papírmasé és a valódi Szűzanya között, egy többé-kevésbé jól megközelített, és egy teljességében, minden téren érdemben bemutatott Szűzanya között. Ezen alapvetô oknál fogva a Valtorta-féle írások Madonnáját bemutatató könyvemben jobbnak láttam, hogy maga Valtorta szóljon szinte folyamatosan, arra korlátoztam az én munkámat, hogy koordináljam az általa különbözô helyeken és felülmúlhatatlan módon leírtakat. . Ebben az én cselekvésmódomban talán vannak, akik hiányosságot látnak, én viszont örömmel tekintem ezt elônynek. Azonfelül még jó tudni, hogy én nem voltam Valtortának valami könnyen behódolója! Egy idôben tényleg én is azok közé tartoztam, akik valami lenézô mosollyal fogadták az ô írásait, anélkül, hogy azokat kellôen tanulmányozták volna. De miután elolvastam és mérlegeltem ôket, ôszintén be kellett ismernem -- mint annyi másnak --, hogy túlságosan elsiettem a dolgot. És így erre a következtetésre kellett jutnom: »Aki meg akarja ismerni a Szűzanyát (egy olyan Máriát, aki tökéletes összhangban áll az Egyház Tanítóhivatalával, különösen a II. Vatikáni Zsinattal, a Szentírással és az egyházi Hagyománnyal), az olvassa el a Valtorta-féle Mariológiát!« Annak meg, aki ebben az én állításomban a szokásos reklámozási túlzások »szlogenjét« akarja látni, annak csak ezt az egy választ adom: »Olvassa el, és azután ítélkezzék!...«. Róma, 1973 P. Gabriele M. Roschini O.S.M. ======================================================================== Összefoglaló a Kiadó: Emilio Pisani szavaiból Alessandro Roschini Itáliában, a Viterbo melletti Sant'Ella településen született, 1900-ban Fiatalon belépett a Szerviták Rendjébe, ahol a Gabriele Maria nevet vette fel. 1924-ben pappá szentelték, majd filozófiából és teológiából doktorált, s egész életét a Szűzanyának szentelte. Mária iránti tiszteletét mély áhítat hatotta át, akirôl több mint ötven éven át tanított és prédikált rendületlenül, alapos mariológiai felkészültséggel, és számos írást jelentetett meg róla. Fontos kezdeményezések jelzik életútját. 1939-ben ô alapította a nemzetközi ,,Marianum'' folyóiratot, melyet 30 éven át szerkesztett. Majd 1950-ben megalapította Rómában a ,,Marianum Teológiai Fakultását'', melynek elnöke volt az elsô 15 évben. A Rendben is fontos munkaköröket töltött be, és a Római Dikasztériumokban is néhányat. A II. Vatikáni Zsinaton mint ,,szakértô'' volt jelen. * * * 1946 és 49-ben volt alkalma betekinteni a Valtorta-féle ügyekbe. 1946- ban Generálisa megbízásából átnézte az elsô kötetet, mivel Rendtársai közül kerültek ki Valtorta Mária lelkivezetôi: P. Romualdo. Migliorini és P. Corrado Berti (V.Mária a Szerviták Harmadrendjébe tartozott.) Az elsô kötetek megjelentetése kapcsán ô adott tanácsokat P. Bertinek, és ô irányította a pátert a Pisani Kiadóhoz. Akkor még tartózkodó volt az üggyel szemben, majd -- amint ô is bevallja-- ,,miután elolvastam és fontolóra vettem az olvasottakat'', véleménye megváltozott, és teljesen az ügynek szentelte magát tanácsolva, írva, prédikálva, tanítva róla. Emilio Pisani szavai: »A velünk való kapcsolata egyre szívélyesebb és elmélyültebb lett. Minket bízott meg egyik könyvének a sajtó alá rendezésével, majd a II. Vatikáni Zsinat fényénél átdolgozott négy kötetes saját ,,Mariológiájának'' a kiadásával. Nem mulasztotta el sosem, hogy érdeklôdjék a Valtorta Mű kiadásának haladását illetôen, de lelkesedése iránta mindig mérsékelt volt. 1972 augusztusában egyik délután ismét becsengetett a Viareggio-i ház kapuján, hogy váratlanul meglátogassa a még élô Diciotti Mártát, V. Mária hűséges gondozóját. Nem kevés elcsodálkozással fogadtuk (ti. én és feleségem is, szerencsés közbeesés kapcsán, éppen ott tartózkodtunk). A nyári vakációjáról volt éppen visszatérôben, amit a szép Dolomitok vidékén, rendtársainál szokott eltölteni. Ezt az idôt ekkor teljesen a Valtorta Mű vaskos köteteinek a tanulmányozására fordította, beleértve éjszakai pihenésének jó részét is. Épületes alázattal kért elnézést tôlünk a múltban tanúsított bizalmatlanságáért. Beírta nevét a látogatók könyvébe, miután kifejezte benne a ,,saját megbecsülését és csodálatát'', és már terveiben szerepelt a Valtorta M. írásainak tanulmányozása, és azoknak terjesztése. Tervei közt szerepelt még a közelgô tanévben a ,,Mariánum''-ban, hogy utolsó elôadásait azon a kurzuson a ,,nagy misztikusok máriás felismeréseirôl'' fogja tartani. A következô évben (1973. július 2-án) ô volt az egyedüli pap, aki elkísérte V. Mária exhumált földi maradványait Viareggioból a Firenze-i Annunciáta bazilikába, és ô szentelte be a helyet, ô vezette a koncelebrált szentmisét és mondta a homíliát. Még az év december 8-án is eljött velünk Firenzébe, ahol egy zsúfolt összejövetelen, melynek résztvevôi ekkor ünnepelték a július 2-i eseményt, hogy bemutassa elkészült könyvét: ,,A Szűzanya Valtorta írásaiban'' címmel. Ekkor még aktivitásának teljében volt: a Lateráni Pápai Egyetem és a Pápai Teológiai Fakultás ,,Mariánum'' professzora, továbbá a Hittani Kongregáció és a Szenttéavatási Kongregáció konzultori tisztjét is betöltötte. Egy könyörtelen betegség törte össze még ereje teljében pár hónap alatt. 1977. szeptember 12-én halt meg Rómában, pontosan a Szűzanya nevének ünnepén. Négy év múlt el azóta, hogy ennek a könyvének elsô kiadásához a vázlatokat útjára bocsátotta, és fennhangon felolvasta nekem a bevezetôjét, és kvázi ünnepélyesen rám bízta. Ez tekinthetô gesztusai legbátrabbikának.« Isola del Liri, 1986. május Emilio Pisani ======================================================================== Általános bevezetô I. A misztikusok jelentôsége a mariológia számára Az Egyház nagy misztikusainak a tanítása Máriáról, melyet kinyilatkoztatásaik tartalmaznak, azt lehet mondani, hogy olyan terület, amely szinte teljesen felderítetlen. Ez súlyos hiányosságot képez a Mariológia terén. A nagy misztikusok magán-kinyilatkoztatásai is, valójában, megannyi értékes elemet tartalmaznak a Mariológia építményének a megalkotásához. Sôt, elérkezhetnénk odáig, hogy megalkothatnánk egy olyan Mariológiát, amely ezt a címet viselné: »Mariológia a nagy misztikusok szerint«. Egy új vagy sok tekintetben megújult Mariológia, friss, eleven, igézetes. A mi nagy misztikusainkat, írásaikkal, nem szabad alulértékelni! Isten, a mi Atyánk nemcsak a Próféták által beszélt és beszél továbbra is hozzánk, nemcsak Szent Fia által (aki a végtelen Bölcsesség, a Megtestesült Ige), nemcsak az Apostolok és az Evangélisták által, (az egyházi Kánonoknak megfelelôen), nem csupán az Egyház és annak látható Feje által, aki a római Pápa, nem csupán az ô »Tanítói« által. Hanem szólt hozzánk, és továbbra is szól a misztikus lelkek által, vagyis azokon keresztül, akiket Ô rendkívüli adományokkal gazdagított, vagyis az ún. »karizmák által« (gratiae gratis datae), amiket egyeseknek ad, de mindenki javára. Ezen misztikus lelkek révén Isten szólt és szól hozzánk nemcsak Önmagáról, és az Ô felülmúlhatatlan titkairól, de beszélt és beszél nekünk az Ô Szentséges Anyjáról, az ô páratlan méltóságáról, az ô egyedüli küldetésérôl és az ô egyedüli kiváltságairól. Kik ezek a misztikusok, akiken keresztül Isten beszélt nekünk a Szentséges Szűzrôl? Sokan vannak. De mivel lehetetlen valamennyirôl szólni, így azt gondoltam, hogy a nôi misztikusokról szólok, kezdve az egyik legnagyobb kortárs misztikussal: VALTORTA MÁRIÁVAL. II. Valtorta Mária élete és írásai Valtorta Mária írásaiban található ,,máriás meglátásainak'' fejtegetésekor mint bevezetést, elôre vesszük Valtortának, mind személyének mind művének, egy rövid bemutatását. 1. Elsôként röviden bemutatjuk Valtorta személyét. Ez a rendkívüli, Istentôl gazdagon megajándékozott egyéniség élôben jelenik meg gazdag adottságaival és hibáival regényszerű Önéletrajzában. Földi életét két nagy szakaszra oszthatnánk: születésétôl alsó végtagjainak elgyengüléséig, ami 37 évet ölel fel, (az elsô szakasz), és azok lebénulásától (amely ágyhoz szegezte) a haláláig: ez életébôl 27 és fél évet tett ki (második szakasz). Elsô szakasz (1867-1934). Valtorta Mária 1897. március 14-én született Casertában (Itália), ahol édesapja (a Könnyűlovasság Major Marsalljaként) tartózkodott. Az orvosok elmondása szerint Máriának halva kellett volna születnie, és anyja számára (művelt, de kemény nô), annyi volt, mintha meg se született volna. Szoptatódajka nevelte fel. 18 hónapos korában családjával Faenzába települt át. Másfél év múlva, 1901 szeptemberében családjával Milánóba költözött, ahol, alig négy évesen, az Orsolita Nôvérek óvodájába járogatott. »Itt találtam rá Isten arcára és szeretetére«, mondja ô, »és többé nem szakadtam el tôle.« (Önéletrajz, 22 és 24. o.). 1904 szeptemberében, hét évesen, a Marcella Nôvérek elemi iskolájába íratták be. 1905. május 30-án a Bérmálás szentségében részesült, Isten Szolgája, Ferrari kardinális által. »Ez volt az én Pünkösdöm!« mondja uo. (25. o.). 1907 szeptemberében családjával átköltözött Voghera-ba, ahol 1908. október 5-én elsô szentáldozáshoz járult, de ez még nem volt ,,teljes egyesülés'' Jézusával (uo. 72. o.). 1909. május elsején, 10 évesen lépett be a Bartolomea Capitanioról nevezett Nôvérek kollégiumába, Monza városában, ahol négy évig (öt tanulmányi év) maradt. Példás magatartása mindig és mindenki számára jelül szolgált. Ott beiratkozott a Mária Leányai Kongregációba. 1911- ben fejezte be műszaki tanulmányait. A rákövetkezô években (1911-1913) kiegészítô tanulmányokat folytatott Irodalomból és a különbözô népek Történelmébôl. 1913. március elsején a 16 éves Mária átköltözött szüleivel Firenzébe, ahol élete hasonlóan folyt le, »akár a kollégiumban«. 1914 és 1919-ben, anyja, merô önzô szándékból, kegyetlen és brutális módon tönkretette két komoly jegyességét két jóravaló fiúval. 1917. november 1-jétôl 1920 szeptemberéig V. Mária nagylelkűen és önmegtagadó lelkülettel csatlakozott a háború folyamán, honvédkórházakban tevékenykedô ún. ,,Szamaritánus Ápolónôk'' csapatához. Ô is elkapta a ,,spanyolnáthát'', és súlyosan megbetegedett. Amikor felépült betegségébôl, 1920. szeptemberében Reggio Calabriába utazott, ahol egyik unokatestvérénél töltött hosszabb idôt. Majdnem két év múlva, 1922-ben tért vissza Firenzébe. 1923 tavaszán Mária teljes valóját felajánlotta Istennek. 1924 októberében, az övéivel együtt elhagyta Firenzét, és végleg Viareggio-ban telepedett le. Majd itt, 1925. január 28-án, kis szent Teréz példájára ,,Áldozatul'' ajánlotta fel magát az Irgalmas Szeretetnek. Ezt a felajánlást naponta megújította. 1929 decemberében belépett az Actio Catholica soraiba, ahol három éven át komoly tevékenységet folytatott. A Katolikus Leányifjúság Kulturális delegáltjaként sok elôadást és konferenciát tartott. 1930. július 1-jén V. Mária felajánlotta magát áldozatul az Isteni Igazságosságnak. És ez az Isteni Igazságosság nem volt iránta kímélettel: fizikai és lelki szenvedések zúdultak rá. És oly módon fokozódtak, hogy 1933. január 4-tôl, képtelen volt többé otthonát elhagyni. 1934. április 1-jétôl egészen a haláláig (27 és fél évig) ágyhoz kötötten volt kénytelen élni. Második szakasz. Ezt az a 27 és fél év képezi, amely alatt ágyhoz volt szegezve a különbözô betegségek folytán, miképpen Jézus is a Keresztre volt szegezve. Értékes lelki segítséget talált P. Romualdo Migliorini O.S.M. Szervita atya személyében, aki 1944. március 25-én felvette ôt a Szerviták harmadrendjébe. Mária tagja volt már a Ferencesek harmadrendjének is. Ebben a második szakaszban virágoztak ki az általa leírt művek. 1949 tavaszán V. Mária kiegészítette az elôzô felajánlásait, és nagylelkűen felajánlotta Istennek mindazt, ,,ami kizárólagosan az övé volt, és amit Istentôl kapott: az értelmi képességet, és a lemondást a Mű elismerése felett érzett elégtételrôl'' (a Szent Józsefrôl nevezett sarutlan Karmelita, Mária Terézia anyának írt levélbôl 1949. ápr. 28.). Isten szaván fogta ôt. Valóban megtapasztalta a Mű elgáncsolását. És 1956-tól kezdôdôen fokozott szellemi leépülés ment benne végbe egészen a haláláig, ami 1961. október 12-én történt. Alighogy P. Innocenzo M. Rovetti kiejtette ezeket a szavakat: ,,Távozz, ó keresztény lélek ebbôl a világból!'' -- Mária engedelmeskedett, ahogyan azt mindig tette, és elhagyta az Égért a földet. Megjegyezték, hogy jobb keze -- mellyel annyi csodálatos dolgot leírt, -- bal kezétôl eltérôen élônek, hajlékonynak és szépnek hatott: s ezek inkább élôre, mint halottra jellemzô tulajdonságok. 2. És most pár szót Valtorta Mária műveirôl. Csupán 8 év leforgása alatt (1943-1951-ig) V. Mária jó 15 ezernyi oldalt írt tele (több mint 120 füzetbe) ágyhoz szegezve, anélkül, hogy bármely hasznos könyvhöz tanácsadásért fordult volna, és mindezt háborús idôben, menekültként, bombázások alatt, éhínség közepette. És mindezt egyhuzamban (elôzetes szkémák készítése nélkül, nyers megfogalmazás és bárminemű belejavítást mellôzve, és még át sem olvasva azt, amit leírt). Vannak ott jelenet leírások (ezeket a saját szavaival írta le, a szerint, amit látott és hallott), és diktálások (Jézustól, a Szent Szűztôl vagy valamelyik angyaltól). Szembeötlô az a különbség, ami az általa leírtak és a diktálások stílusa közt fönnáll. Egy olyan jelenséggel találjuk szemben magunkat, ami úgy tűnik, felülmúlja a forrást (V. Máriát). Már 12 kötet került kinyomtatásra, vagyis: 1) a Mű: ,,Jézus, az Istenember'' 10 kötetben; 2) az Önéletrajz; 3) Azariás könyve; és még másik öt kötet van nyomtatás alatt. Annyi kötet, amit csupán 8 év alatt írt meg a már leírt körülmények közepette. III. A magánkinyilatkoztatások Három pontot fogunk megvilágítani: 1. melyek azok, 2. azok jellemzôi, 3. jelentôségük. 1. »Nyilvános« Kinyilatkoztatás és »magán« kinyilatkoztatás. A Kinyilatkoztatás (a latinból revelare = levenni a leplet, kinyilvánítani egy rejtett dolgot), szorosan értelmezve azt a természetfeletti aktust jelenti, amellyel Isten tanításait és akaratát közli az emberrel. Ez történhet közvetlenül (maga Isten a közlô), és közvetett módon (egy isteni módon meghatalmazott közvetítôn keresztül). A katolikus Teológia mindig világos különbséget tett a nyilvános-- és a magán Kinyilatkoztatás között. A nyilvános Kinyilatkoztatás az, amely az egész emberiségnek szól, mint az egyetemes hit tárgya. Ez az emberiség hajnalán vette kezdetét, a mi ôsszüleinkkel. Isten valóban -- miképpen a II. Vatikáni Zsinat tanította -- »meg akarván nyitni a természetfeletti üdvösség útját, már a kezdetektôl kinyilatkoztatta magát ôsszüleinknek. Bűnbeesésük után a Megváltás ígéretével újra felemelte ôket az üdvösség reményében (vö. Gen 3, 15), és szakadatlanul gondoskodott az emberiségrôl. Azelôtt Isten a Próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt ôseinkhez, ebben a végsô korban... Fia által beszélt hozzánk (Zsid l, l-2). Isten valóban elküldte Fiát, vagyis az örök Igét, aki minden embert megvilágosított, és ezt azért, hogy az emberek között lakozzék és megmagyarázza nekik Isten titkait... Ô [Krisztus] beteljesíti, és kiegészíti a kinyilatkoztatásokat, és isteni tanúbizonyságával megerôsíti azt, hogy Isten velünk van, hogy megszabadítson bennünket a bűn és a halál sötétségétôl, és feltámasszon az örök életre. A keresztény üdvrend (öconomia) tehát, miután új és végleges szövetség, nem múlik el többé, és nem várható semmiféle nyilvános Kinyilatkoztatás a mi Urunk Jézus Krisztus dicsôséges megnyilatkozása elôtt (vö. 1, Tim 6, 14; Tit 2, 13;)« (Dei Verbum dogmatikai konstitúció, cap 1. nn. 3-4). A nyilvános Kinyilatkoztatás következésképpen két nagy periódusra oszlik: a zsidóra, vagyis az Ószövetségire, és a keresztényre, vagyis az Újszövetségire. Mindezt a Szentírás és a Szent Hagyomány tartalmazza. A magán kinyilatkoztatások ellenben azok, amelyek egyetlen léleknek szólnak, vagy egy bizonyos számú léleknek (nem pedig az egész emberiséghez, mint a nyilvános Kinyilatkoztatás), anélkül, hogy az egyetemes hit szükséges tárgyát képeznék. Ezek történhetnek jelenések közvetítésével, hang által stb. (a külsô érzékeket érintôen), vagy pedig látomások, kinyilatkoztatások stb. (a bensô érzékeket érintôen).[1] 2. A magán kinyilatkoztatások jellemzôi A katolikus Teológia szerint ezek a magán kinyilatkoztatások: lehetségesek, valóságosak, viszonylag ritkák, és szükségszerűen alá vannak rendelve a nyilvános Kinyilatkoztatásnak, nem képezik részét a Kinyilatkoztatás Letéteményének, és hasznosak. 1) Elôször is, lehetségesek. Magából a ténybôl, hogy az Egyház aláveti azokat ítélkezésének, az következik, hogy nem veti el ôket »a priori«, épp ezért lehetségesnek tartja ôket. Sôt, néhányat engedélyezett is, és elismeréssel illetett. Valóban magától értetôdô, hogy Isten, abból a ténybôl eredôen, hogy nyilvános Kinyilatkoztatást adott az emberiségnek, általánosat, nem tett le arról a szabadságáról, hogy tetszése szerint hozzáadjon néhány magán kinyilatkoztatást, melyek kevésbé kiterjedtek, és némelykor teljesen egyénre szólóak. Isten misztériumainak a gazdagsága kimeríthetetlen. És Isten sosem tett le róla, hogy direkt módon érintkezzék a lelkekkel, azért, hogy tanítsa ôket. Erre vonatkozóan jól ismert Joel próféta jövendölése, midôn a messiási országról beszél: »És ez történik majd azokban a napokban: kiárasztom Lelkemet minden testre, és fiaitok, meg lányaitok prófétálni fognak, álmokat álmodnak majd a vének, és ifjaitoknak látomásaik lesznek« (3, 1). Tehát a fent leírtak lehetségesek. 2) Másodsorban pedig valóságosak, legalábbis néhány esetben, azon egyszerű oknál fogva, hogy maga az Egyház engedélyezi, hogy közülük néhány kinyilatkoztatás elterjedjen a hívek körében (pl. a Jézus Szívérôl nevezett Alacoque szent Margité) amely egyenesen alapul szolgált egy liturgikus kultusz kialakulásához, és ezért hivatalos. Azok a kritériumok, melyek egy kinyilatkoztatás valódiságát bizonyítják, és amelyek észrevehetôvé teszik az emberi elemet, amelyek beszűrôdhetnek, háromra tehetôk: a személyre vonatkozóak, aki a kinyilatkoztatást kapja; a témára vonatkozóak, melyre az egyén rámutat; a belôle eredô hatásokra vonatkozók. a) Mérlegelni kell a kinyilatkoztatást élvezô személy természetes és természeten feletti tulajdonságait. A természetes tulajdonságon értendô annak temperamentuma (hogy kiegyensúlyozott-e vagy pszichoneurotikus, hisztérikus); szellemi kvalitás (hogy józan, megfontolt személy-e, avagy csapongó fantáziájú, egzaltált); morális kvalitás (hogy teljesen ôszinte-e, vagy hajlamos-e túlozni, vagy dolgokat kitalálni). Természet feletti tulajdonságok, vagyis erényekben megalapozott-e, engedelmes-e, és különösképpen, hogy ôszintén és mélyen alázatos-e (vagy igyekszik feltűnést kelteni). Mindezek az elemek (az egyénnek természetes és természet feletti jellemzôi) ha pozitívnak bizonyulnának, bizonyára nem igazolnák a kinyilatkoztatások valódiságát, ám érvényes segítséget nyújtanak az egyén állításainak a megítélésében, aki a kinyilatkoztatások kedvezettjének mondja magát. Ellenben, ha a fent említett elemek negatívnak bizonyulnának, a kinyilatkoztatás valódisága nem lenne hitelt érdemlô. (vö. Lambertini, De Servorum Dei beatificatione et canonizatione, L. III. cap. 51, n. 3). b) Egy másik kritérium, hogy megbizonyosodjunk egy kinyilatkoztatás valódiságáról, maga a matéria, melyre a kinyilatkoztatások vonatkoznak. Minden kinyilatkoztatás, amely tényleg (nemcsak látszólag) ellenkezik a hittel, a jó erkölcsökkel vagy a tisztességgel, könyörtelenül elvetendô, mert Isten nem mondhat ellen Önmagának, annak ellenkezôjét tanítva, amit az Egyház, a Hit Letéteményének hivatalos ôre tanít. Ugyanez mondható azokról a dolgokról, melyek ellenkeznek az Egyházatyák és a Teológusok tanításával (persze, nem akkor, ha vitatható nézetrôl van szó). A lehetetlen dolgok teljesítését se lehet Istentôl eredônek tartani[2]. Ellenkezôleg, ha a magán kinyilatkoztatásban szereplô dolgok nem csupán minden tévedéstôl mentesek, de felülmúlják az író természetes adottságait, pozitív kritériumnak kell tekinteni annak a természeten kívüli valódiságát. c) Harmadik kritérium, hogy egy kinyilatkoztatás valódisága felôl megbizonyosodjunk, annak hatásaiból vezethetô le. Ugyanis, gyümölcseirôl ismerjük fel a fát. A valódi, az igazi kinyilatkoztatások velejárója derű és béke; a hamisak zavart, szomorúságot és csüggetegséget stb. keltenek, melyek az ördögi működés gyümölcsei. A valódi kinyilatkoztatások a lelket megerôsítik az erényekben, fôképpen az alázatban, míg a hamisak a gôgöt táplálják (vö. Jézusról nevezett szent Teréz: A belsô várkastély, VI. és VIII. szoba). És mégis szükséges szem elôtt tartani, hogy egy kinyilatkoztatás valódi lehet, vagyis lényegét tekintve igazi, ám hamis annak járulékos részeiben. Ez elsôdlegesen annak tudható be, hogy a látnok emberi természetes tevékenysége (anélkül, hogy észrevenné) keveredik az Isten természetfeletti működésével, és ez abban az esetben igazolódik be, ha az írott kinyilatkoztatások rendkívül gazdag fantáziával rendelkezô személytôl erednek. Az ilyen beszűrôdés okán a magán kinyilatkoztatásban -- némelykor -- tudományos tévedések találhatók, pl. a fizika, a történelemtudomány[3], a gondolati, elôítéleti vagy teológiai következtetések[4], stb. terén. Így olyan dolgokat minôsítenek isteni kinyilatkoztatásnak, melyek a fantázia szüleményei. Isten ugyanis nem köteles kiigazítani azokat az elôítéleteket és tudományos tévedéseket, amelyek a látnok elméjében találhatók, mert Ô a személyek lelki hasznára, és nem értelmi formálásukra[5] törekszik. 3) A magán kinyilatkoztatások (azon túl, hogy lehetségesek és valódiak) harmadsorban viszonylag ritkák. Ugyanis rendkívüli természetfeletti beavatkozásokról van szó, ezért renden kívüliek, tehát ritkák. Ezért az Egyház az ilyen állítólagos magán kinyilatkoztatásokkal szemben mindig tartózkodó volt, és mindig nagyon óvatosan haladt elôre, és nagy körültekintéssel. Ezért az ô jóváhagyása, ha az engedélyezett, inkább negatív módon értendô, mintsem pozitívan (vagyis abban az értelemben, hogy ezen írásokban, általában, nincs semmi, ami a hittel és az erkölccsel ellenkeznék). 4) A magán kinyilatkoztatások szükségszerűen alá vannak vetve a nyilvános Kinyilatkoztatásnak. Ugyanis, a nyilvános Kinyilatkozatás fényénél kell azokat megítélni: ha azzal megegyeznek, akkor valódiak lehetnek. Ellenkezô esetben, ha azoktól eltérnek, hamisnak kell tartani ôket; ha kétség merül fel megegyezôségükkel kapcsolatban, akkor kétesnek kell tartani ôket, vagyis, se nem szorosan véve valódinak, se nem szorosan véve hamisnak. Az, ami bizonytalan vagy vitatható (miként a magán kinyilatkoztatás), annak a fényénél ítélendô meg, ami biztos, és vitathatatlan (miként az, a nyilvános Kinyilatkoztatás). Nem a nyilvános Kinyilatkoztatás függ a magán kinyilatkoztatástól, hanem a magán kinyilatkoztatások függnek a nyilvános Kinyilatkoztatástól. 5) A magán kinyilatkoztatások kívül állnak a nyilvános Kinyilatkoztatások hitletéteményén (Depositum Fidei), amelyhez semmi lényegesen újat nem adhatnak. Abban az esetben is, amikor a magán kinyilatkoztatások nagyon is jól ellenôrzöttek, az Egyház mégsem kötelezi a hívôket hitelességük elfogadására (mint teszi azt a nyilvános Kinyilatkoztatással), amiért is az Egyház sohasem ítélte eretneknek azon hívôket, akik azokat visszautasítják. Ez azonban nem menti fel ôket, mivel némely esetben oktalanul és vakmerôen visszautasítók. A magán kinyilatkoztatások -- feltéve, ha valóban isteni eredetűek -- csak azokat kötelezik, akiket Isten ezzel kitüntet, úgyszintén azokat, akik számára azoknak történelmi és teológiai bizonyossága igazolt. Arról van szó, azonban, hogy csupán »emberi« hitelt érdemlôn lehet ôket elfogadni (és nem »egyetemes« módon), amint azt XIV. Benedek pápa kijelentette. »Mit gondoljunk -- mondotta -- az Egyház által elfogadott magán kinyilatkoztatásokról, amelyeket -- például -- szent Hildegárd, szent Brigitta és sziénai szent Katalin kaptak?...« És ezt a választ adja rá: »Az említett kinyilatkoztatásokat, mégha az Egyház el is ismerte ôket, nem kell és nem is lehet az egyetemes hit alapján elfogadni, csupán emberi beleegyezéssel, az okosság szabályai elvén, mely szerint, a fent említett kinyilatkoztatások valószínűek és áhitatos tisztelettel olvashatók« (De Servorum Beatificatione, L. III. e. 53, n. 15). 6) Hatodik és utolsó sorban, a magán kinyilatkoztatások hasznosak. Ámbár semmi lényegesen újat nem adnak és nem is adhatnak hozzá a »nyilvános« Kinyilatkoztatáshoz (amely Krisztusban már teljes), ám ezért nem kell ôket hasztalannak tekinteni. Azok ugyanis nagyon hasznosak azon lelkeknek, akik e kinyilatkoztatásokat kapják. És többféle módon: vagyis táplálva és fejlesztve az Egyház hitét és ájtatosságát; még jobban megvilágítva a nyilvános Kinyilatkoztatás igazságait és dokumentumait. A magán kinyilatkoztatásokkal Isten hozzásegít minket, hogy nagyobb hasznot merítsünk a nyilvános Kinyilatkoztatásból. 3. A magán kinyilatkoztatások értéke A magán kinyilatkoztatások értelmezését tekintve három irányzat létezik: két egymással ellentétes szélsôséges vélemény, és a középúton haladó. Az elsô szélsôséges irányzat a protestáns Magdeburgoké, akik minden magán kinyilatkoztatást elvetnek, megtagadva azoktól minden hitelességet, még a csupán emberi síkon adhatót is. Az ellenkezô irányzat viszont azt tartja, hogy a misztériumokra vonatkozó magán kinyilatkoztatások nemcsak emberi hitelt érdemlôk, hanem isteni eredetüket is el kell ismerni egyedül a valószínűség elvének alapján.[6] A teológusok azonban általában a két szélsôség közötti középutat követik, és azt tartják, hogy azok a magán kinyilatkoztatások, amelyek úgy a dogmatikára, mint a morális igazságokra vonatkoznak, emberi hitelt érdemlôk (ám nem istenit). ======================================================================== A Valtorta-féle mariológia jellemzôi A cikk, amellyel az Osservatore Romano 1960. január 6-án keményen bírálta Poema dell'Uomo Dio (Jézus, az Istenember c.) művet, ôszintén elismerte, »hogy abban a máriás teológiának szerfölött naprakész elôadásai találhatók, egészen a témában jártas szakemberek legvégsô tanulmányai szerint. Teológiai elôadások ugyanolyan terminusokkal, melyeket napjaink egy professzora alkalmazna«. Azon túl még azt sugalmazta, hogy az Írónônek lehetett egy tapasztalt »máriás« teológus segítôje. Ezen oknál fogva még azt is elfogadta (az O. Romano), hogy a Mű szerfölött naprakész mariológiai tanulmányt tartalmaz; és ez tagadhatatlan tény! Ám az is tagadhatatlan, hogy V. Mária sosem olvasott olyan könyvet, ami Mariológiával foglalkozott volna; sosem járt e témát tárgyaló kurzusokra, elôadásokra. És sosem volt mellette olyan tapasztalt »máriás« teológus, aki e téren súghatott volna neki arról, amit ô a Szent Szűzzel kapcsolatosan leírt. Az biztos, hogy Valtorta Mariológiája nem az ô ,,fáján'' termett! És még kevésbé hihetô, hogy »az ördög terméke lenne«, amint azt szellemesen mondja S. E. Mons. Carinci, a Szent Rítusok Kongregációjának Titkára, »mert az ördög vajmi keveset foglalkozik a Szent Szűzzel!« (Poema IX. köt. 219. o. 69. megjegy.). És, amint látni fogjuk, V. Mária írásai a legdallamosabb himnuszt alkotják, amely a Földrôl száll az Ég Fenséges Királynôjéhez. »Leányom, [-- így szólt a Szent Szűz Valtortához --] rólam írj! Így minden bánatodra vigaszt találsz.« (Poema, I. köt. 9. o.) (És Jézus hozzáfűzi:) »Az én Anyámban gyönyörködj!« (Quad. 43. 699. o.). És engedelmeskedett. Írt, és gyönyörködött Máriában. Ezt elôrebocsátva gyorsan kifejtjük a Valtorta-féle Mariológia jellemzôit. Ezek háromra tehetôk: 1) sok tekintetben egy új Mariológia; 2) különbözô okoknál fogva élô Mariológia; 3) kiváltképpen bibliai Mariológia. 1. Sok tekintetben ,,új'' Mariológia Sok tekintetben új Mariológia, ezért nem tesz mást, mint jobban megvilágítja és kiegészíti a régi Mariológiát, azt megújítja, (azonban mindig azonos vonásokkal: »in eodem sensu eademque sententia«). A különféle »indokok« között, melyek isteni Mesterünket arra indították, hogy e Művet nekünk adja, ez is ott van: »Helyreállítani az Emberfiának és Máriának igazi alakját, akik Ádám igazi gyermekei test és vér szerint, de egy ártatlan Ádáméi« (Poema, X. köt. 362. o.). Arról van szó tehát, hogy helyreállítsuk nemcsak Krisztus, hanem Mária alakját is. Hogy helyreállítsuk Mária alakját, annak oka azokban az evidens hiányosságokban keresendô, melyekkel a kánoni könyvekben találkozunk Máriával kapcsolatban. »Engem [-- így mondta Jézus Valtortának --] már eléggé megjelenítettek, olyan fokban, ami elégséges a szívek üdvösségéhez. A Szent Szűz kevéssé volt ismert; az ô alakja éppen csak körvonalazva jelent meg, hiányosan, melyek túl sokat elfednek belôle. Íme, most Én felfedtem elôttetek. És Én neked adtam Anyámnak ezt a tökéletes történetét, ó, Szerviták Rendje, aki Anyám nevével díszelegsz... (holott) ez a Szerviták dicsôsége...« (1949. jan. 6-i diktálás). Ennek az utólagos Mária-ismeretnek a célja az iránta való szeretetben rejlik. »Gyermek vagy, [-- így mondja a Szűzanya Valtortának --] aki keveset tud a Mamáról. De, ha majd annyi mindent megtudsz rólam, és megismersz, akkor majd úgy szeretsz engem, miképpen Fiamat szereted, egész lényeddel. Nem mint messzi csillagot, melynek csak egy sugarát látjuk vagy a nevét tudjuk. Nem mint valami ideális és idealizált lényt, hanem mint valóságos és szeretô lényt az én istenanyai szívemmel, és Jézus Anyjának a szívével, az anyáéval, aki megérti a nô fájdalmát, mert a legkegyetlenebb fájdalmak ôt nem kerülték el, és hogy másokat megértsen, csak azt kell tennie, hogy a sajátjára emlékezzék.« (Quad. 43. 639. o.). Ezért maga V. Mária, az Írónô nem kímélt fáradozást és áldozatot. »Én nagyon rosszul érzem magam -- vallotta meg -- és az írás nagyon nehezemre esik. Utána hasznavehetetlen vagyok. De csakhogy megismertessem Ôt, hogy jobban szeressék, nem fontolgatok semmit. A vállaim fájnak? A szívem megállni készül? A fejemet fájdalom gyötri? A lázam növekszik? Nem tesz semmit! Csakhogy Máriát megismerjék, olyan szépnek és kedvesnek, miképpen én ismerem Ôt Isten és az Ô jósága folytán. És nekem ennyi elég« (Quad. 44, 381. o.). A Valtorta Művet igazában hívhatnánk ,,Il poema dell'Uomo Dio'' (,,Az Istenemberrôl szóló hôsköltemény'') helyett ,,Az Isten Anyjáról szóló hôsköltemény''-nek. Mert azon felül, hogy helyreállítja és kiegészíti Krisztus evangéliumi alakját, kiegészíti és helyreállítja Mária evangéliumi alakját is. (Az olasz cím magyar fordítása: Jézus, az Istenember hôskölteménye, de késôbb Valtorta megváltoztatta a címet: ,,Az Evangélium, ahogy azt nekem elbeszélték.''(Il Vangelo come mi é stato raccontato.) Azonfelül Valtorta Máriája »újnak« mondható, mert új fényben mutatja be nekünk Máriát, vagyis mint »új« teremtményt, aki látszólag ugyanolyan, ám a valóságban különbözik minden más teremtménytôl. Teremtmény, aki mindig el van merülve Teremtôjének végtelen világosságában, a Hármas és Egy Isten fényében, teremtmény, akit egyedülálló fényár övez, ami az ô egyedi küldetésébôl, az ô egyedi kiváltságaiból, az ô egyedi kultuszából ered. »Isten benne halmozott össze minden kellemet. Ô a Szűz. Az Egyetlen. A Tökéletes. A Teljes. Isten ilyennek gondolta el. Ilyennek nemzette. Ilyen maradt. Mint ilyent koronázta meg. Mindörökre ilyen. Ô a Szűz. Ô az érinthetetlenség, a tisztaság, a kedvesség mélysége, amely belevész abba a Mélységbe, amelybôl fakadt: Istenbe, aki a legtökéletesebb Érinthetetlenség, Tisztaság, Kedvesség« (Poema, I. köt. 37. o.). Valtorta Mariológiája végül még azért is mondható »újnak«, mert új formában mutatja meg nekünk Máriát, új kifejtésekkel[7], új, vonzó képekkel. Példának okáért: »Amint a kör alakú halasmedence, amelyben a víz állandóan folyik anélkül, hogy bármikor is a torkolathoz érne, úgy jött ki Mária, a lepecsételt forrás kristálytiszta vize, az Örök Gondolat fehér izzásából, és folyt végig a békés partokon, magával vivén békét és tisztaságot, és visszatért Istenbe, hogy befogadja Istent, és megszülje Isten Fiát. Majd visszatért a vad fövenyre, hogy átadja a sivár szíveknek a Világosságot, az Igazságot és az Életet. És miután betöltötte küldetését, mint a naptól felszívott víz, felvétetett a titokzatos Ölbe, amely ôt szülte nektek, hogy megszülje számotokra az Üdvösséget. És most már ott van: az egyetlen méltó tükör a Tökéletesség számára, Aki minden megbántást elfelejt, amikor a Szeplôtelenre néz.« (Rómaiaknak, 35-36 o.). Itt egyfajta körforgásról beszélhetünk: Istentôl Istenhez. 2 ,,Élô'' Mariológia különbözô okoknál fogva Vagyis egy olyan Mariológia, amely a Szent Szüzet nem valami elvont, fagyos légkörben szemléli, hanem nôiségének teljes valóságában (nô, legyen bár egyedülálló jelenség, ideális és reális együttvéve), szűzi jegyes és szüzességre ösztönzô, gyengédséggel, szeretettel és fájdalommal teljes anya. Olyan Mariológia, amelybôl egy élô és tevékeny Madonna tűnik elô, olyan Madonna, aki gondolkodik, elmélkedik, beszél és működik az élet különféle helyzeteiben. Olyan Madonna, akinek elméje isteni fénnyel telített, szíve teljesen emberi szív, amely túlárad az isteni szeretettôl. Olyan Madonna, aki bármerre jár, bármit cselekszik, égi illatot hagy maga után: erényeinek illatát, kiváltképpen finom jóságát, határtalan irgalmát. Asszony, aki látszólag nem különbözik a többitôl, ám a valóságban -- mind fizikailag, mind erkölcsileg -- csodaszámba megy. Olyan földön járó nô, aki szívével és elméjével mindig az Éghez kötôdik. Csodálatos asszony! Inkább a Mennyé, mint a Földé. Isteni Fiának állandó gyönyörűsége, támasza és vigasztalása, és ugyancsak méltó Ôhozzá. Valtorta, azon felül, hogy megismerteti velünk Máriát, közel hozza ôt hozzánk, szinte megláttatja velünk, mintegy lehetôvé teszi nekünk, hogy mellette éljünk a legmelegebb bensôségben. Ez a Mária és a Mariológia, amely elôtűnik Valtorta írásaiból egy eleven Mária, aki élô, lüktetô Mariológiát ad nekünk. Élôt és éltetôt. 3. Kiváltképpen ,,bibliai'' Mariológia De azon túl, hogy »új« (sok tekintetben) és »élô« (különbözô okoknál fogva), a Valtorta-féle írások Mariológiája kiváltképpen bibliai Mariológia. A Valtorta-féle Mariológia lelke, szövete, veleje a Biblia, legyen az Ó- vagy az Újszövetség. Elég annyit mondani, hogy mintegy a teljes Biblia szerepel a Poémában, vagy a szövegben, vagy a lábjegyzetekben; a Bibliának mind a 73 könyve, annak 1166 fejezete (az 1334 fejezetet egybefoglaltan, beleértve a 150 Zsoltárt) megtalálhatók kifejezetten vagy bennfoglaltan a Poémában. Hogy meggyôzôdjünk felôle, elég egy gyors tekintetet vetni a füzetre, Indice biblico dell'opera »Il Poema dell'Uomo-Dio« (A nevezett Mű bibliai indexe), ami E. Dusio türelmes munkája (Pisani, Isola del Liri, 1970). A Mű folyamatosan bibliai nyelvezetet használ: magának Istennek a nyelvezetét. Az Ó- és Újszövetség máriás vonatkozású helyei (az elsôtôl az utolsóig, vagyis a Genezistôl [3, 15] a Jelenések könyvéig [12]) kiemelten megtalálhatók a Valtorta-féle Mariológiában. Ott találhatók, az ún. »luoghi antimariani« (a Mária elôtti korszak helyei), azoknak magától értetôdô tolmácsolásával, készen arra, hogy eloszlasson minden homályt Mária fénylô alakját illetôen. »A századok [-- olvassuk Valtortánál, megelôzve magának a II. Vatikáni Zsinatnak a kifejezéseit --] egyre érthetôbb hangon adják tovább, egyre tisztább részletességgel az isteni Ígéret hangját a Megváltó Messiásról és a bűnös vágy nélküli Asszonyról, aki megbünteti majd a Törvényszegôt, mert megszüli a Bűn és a Halál Legyôzôjét. Sok jelkép és hang ismétli meg a századok folyamán az ígéretet [Ter 3, 15]...« (Rómaiaknak, 97. o.). Különösen figyelemre méltók, az ún. »Mária ellen szóló részletek« a négy evangéliumban. Azok elegyengetik az utat a máriás tanítás rendszeres kifejtéséhez. Három van belôlük: 1) Szent Máté és szent Márk egy szövege, az Anyát ért állítólagos elutasítás Fia részérôl. (Mt 12, 46- 50; Mk 3, 31-35); 2) Szent Lukács egyik szövege az »elcsodálkozásról«és az »értetlenségrôl« Mária és József részérôl mindazért, amit a Gyermek Jézusról mondtak nekik. (Lk 2, 41-52); 3) Szent Lukács egy másik szövege a válasszal kapcsolatban, melyet Jézus adott annak az asszonynak, aki ôt magasztalva valójában Jézus Anyját magasztalta (Lk 11, 27-28); 4) És szent János egy szövege, Jézus válaszáról, melyet a kánai menyegzôn adott Édesanyjának. (Jn 2, 2-4). 1) Szent Máté szövege (12, 46-50) és szent Márké (3, 31-35). »Mária így szól [a Látnokhoz]:... ,,Két másik mondat található az evangéliumokban, amely rám vonatkozik, s amit ti többé vagy kevésbé jól értelmeztek. Én megmagyarázom neked. Máté ezt mondja: 'Amíg beszélt a néphez, megálltak kint anyja és rokonai, s beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: Anyád és rokonaid kint állnak és beszélni szeretnének veled! De ô megkérdezte azt, aki szólt neki: Ki az én anyám és kik az én rokonaim? Aztán kitárta tanítványai felé karját s így szólt: Ezek az én anyám és rokonaim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nôvérem és anyám!'[8] Anyja visszautasítása? Ó, nem! Sôt, édesanyja dicsérete, aki tökéletesen teljesítette az Atya akaratát. Jól tudta az én Jézusom, miféle akaratot teljesítettem én! Olyan akaratot, melyet magamévá tettem, s amely elôl nem hátráltam meg még akkor sem, ha minden múló perccel hallani véltem, mint valami kalapácsütést a szívembe vert szeg fején: 'Mindez a Kálvárián fog végzôdni!' Jól tudta Ô, hogy az Istenanyaságot azért érdemeltem ki, mert teljesítettem ezt az akaratot, és ha nem teljesítettem volna, nem lettem volna az Ô Édesanyjává. Tehát, azok közt, akik Ôt hallgatták, én a vérségi köteléket felülmúlón tartoztam hozzá, természetfölötti kötelékkel. Én voltam az összes tanítvány között az elsô idôben és ismeretben -- mert az Isten Igéje már akkor oktatott engem, midôn méhemben hordoztam --, s a tanítványok között én az Ô anyja voltam abban az értelemben, amellyel Ô ruházta fel isteni szavait. Ekkor egyesülve a hallgatóság emberi elismerésével, Ô isteni módon igazi Anyjának ismert el, mert életet adtam az Ô és az én Atyám akaratának.'' « (Quad. 43, 631-632)[9]. 2) Szent Lukács szövege az »elcsodálkozásról« és az »értetlenségrôl« Mária és József részérôl (2, 41-52) Jézusra vonatkozóan. Mária ezt mondja a Látnoknak: »A Templomban történt Bemutatásról beszélve Lukács ezt mondja: ,,Az apa és az anya csodálkozva hallgatták, amit a Gyermekrôl mondtak nekik.'' A házastársak, akik két különbözô okból csodálkoznak. Én, akinek az Isteni Jegyes felfedte a jövôt, természetfeletti módon csodálkoztam, imádva az Úr akaratát, aki megtestesült, mert meg akarta váltani az embert, és Aki a lélekben élôknek kinyilatkoztatta magát. Én másodszor is elcsodálkoztam, hogy Isten engem, az Ô alázatos szolgálóleányát választotta ki, hogy a Megtestesült Igazság Anyja legyek. József emberi módon is elcsodálkozott, mert ô nem tudott másról, mint amit az Írásokból ismert, és amit az angyal kinyilatkoztatott neki. Én hallgattam róla. A Magasságbeli titkai úgy voltak bennem, mint a Szentek Szentjének a Szekrényében, és egyedül én, a fô papnô ismertem azokat, s amit az Isten dicsôsége eltakart az emberek szeme elôl, számunkra elviselhetetlen Fénye miatt. Fény- örvények, és csak a szűzi szempár, melyet Isten Lelke megérintett, egyedül az volt képes e Titok szemlélésére. Íme, elcsodálkozásunk oka, úgy az enyém, mint Józsefé; különbözô módon, de mindketten csodálkoztunk. Hasonlóan kell tolmácsolni Lukácsnak egy másik szövegét: ,,Ám ôk nem értették meg, amit mondott nekik'' (2, 50). Én megértettem. Már elôbb tudtam róla. És ha az Atya meg is engedte az én anyai aggodalmamat, nem leplezte azonban elôttem Fiam fenséges szavainak a jelentését. De hallgattam, hogy Józsefet meg ne alázzam, akinek nem adatott meg a kegyelem teljessége. Az Isten Anyja voltam, de ez nem vont ki az alól, hogy becsületes feleségként viszonyuljak Józsefemhez, aki nekem szeretô társam és ôrködô testvérem volt. A mi családunk nem ismert hamis magatartást semmilyen okból és semmilyen területen. Szerettük egymást, és egyetlen ügy foglalkoztatott szent aggodalommal minket: a Fiú! Ó, Jézus mindenért kárpótolta a halál órájában Józsefet, ahogyan arra egyedül Ô volt képes, annak emlékére, amit Ô kapott attól az Igaztól. Jézus a fiak példaképe, amint József a férjeké. Sok fájdalmat okozott nekem a világ, és sokat szenvedtem miatta. De az én Szent Fiam és az én igaz Társam miatt nem ejtettem könnyet, hacsak nem az ô szenvedéseik okán. Amikor József már nem volt mellettem, és Fiam számára én voltam az elsô földi felsôbbség, hallgatásommal nem mutattam többé a dolgok nem értését, mert már senkinek sem kellett magát megalázva éreznie, hogy a másik felülmúlja ôt a tények megértésében...« (Quad. 43, 627-628.). 3) Szent Lukács szövege az asszonynak adott válaszról, aki a Fiút magasztalva az Anyát dicsôíti (Lk 11, 27-28). »Lukács elbeszéli, hogy midôn Jézus beszélt, egy asszony felkiáltott: ,,Boldog a méh, mely téged hordozott, és az emlô, amely téged táplált!'' Amelyre Fiam ezt válaszolta: ,,Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják Isten szavát, és hűségesek is maradnak hozzá!'' ,,Jézus Anyjának lenni [-- mondja Mária a Látnoknak --] olyan kegyelem volt, ami nem engedte meg nekem, hogy magamat dicsôítsem. A millió és milliónyi lélek közül, akiket az Atya megteremtett, kifürkészhetetlen elhatározása folytán Ô az enyémet választotta, hogy bűn nélküli legyen. Az Örökkévaló nem akarja, hogy én az Igben leboruló alázattal idôzzem Fölsége elôtt, mert Királynôvé koronázott abban a boldog pillanatban, midôn a földet elhagyva, Fiam ölelô karjai fontak körül. Fiam távollétének ideje folyamán annyira vágyakoztam ölelése után, hogy ez a vágy lassan elégette életem olaját. De ha megengedné nekem, én örökké ragyogó Színe elôtt tartózkodnék, alázattal leborulva és jóindulatára emlékezve, hogy engem elônyben részesített az összes lélek fölött azzal, hogy elôre megkeresztelt lelket adott nekem, ám nem vízzel és sóval kereszteltet, hanem Szeretetének Tüzével. Hogy a keblembôl tápláltam, az sem kelthetett bennem kevély érzelmeket. Igazából, megtehette volna, hogy Istenségének lealázása nélkül jön a földre, oly módon, hogy beletestesül egy csecsemô természetes szükségleteibe és így lett volna az Evangélium hirdetôje és Megváltó. Ahogyan küldetése után az Égbe szállt, ugyanúgy jöhetett volna le a földre, hogy e küldetést egy felnôtt és tökéletes testtel kezdje el, amire a ti emberi nehézkességetek miatt volt szükség. Mindent megtehet az én Uram és Fiam, és én csupán eszköz voltam ahhoz, hogy tapinthatóbbá és érthetôbbé váljék számotokra Isten valóságos megtestesülése, aki teljesen szellemi Lény, és ez a megtestesülés Jézus Krisztusban, a názáreti Mária Fiában valósult meg. Ám az, hogy Isten Szavához tartottam magam, és kicsiny koromtól fogva teljes tisztasággal csiszolgattam lelkem érzékeit, az igen, az értékkel bírt. És hogy hallgattam az Igét, aki nekem Fiam volt, hogy (életem) kenyerévé váljék, és hogy egyre jobban eggyé forrjak az én Urammal, ez valóban boldogság volt!'' « (Quad. 43, 632- 633).[10] 4) Szent János szövege, melyet Jézus adott a kánai menyegzôn Édesanyjának: »Asszony, mi van még köztem és közted?« (Jn 2, 4). »Jézus megmagyarázza nekem e mondat jelentését [-- írja a Látnok --]: ,,Ez a még, amit sok fordító kihagy, a mondat kulcsa, és megadja annak igazi értelmét. A Fiú voltam, aki addig a pillanatig Anyámnak voltam alárendelve, amelyben az Atya jelezte, hogy elérkezett az óra, hogy a Mester legyek. Amint elérkezett küldetésem kezdete, nem voltam többé az Anyának alárendelt Fiú, hanem Isten Szolgája. Elszakadtak a Szülôanyámhoz fűzô erkölcsi kötelékek, átalakultak más, magasabb rendűekké, és teljesen a lélekbe húzódott vissza mind. A lelkem mindig 'Mamám'-nak szólította Máriát, az én Szentemet. A szeretet nem ismert sem pihenést, sem lanyhulást, sôt, soha sem volt annyira tökéletes, mint amikor -- mintegy második szülés által -- ô engem a világnak adott a világért mint Messiást, mint a Jó Hír hirdetôjét. Harmadik felséges, titokzatos anyasága akkor következett be, midôn a Golgota gyötrelmében, a Keresztnél megszült engem, és így tett Engem a világ Megváltójává. 'Mi van még köztem és közted?' Elôbb a tied voltam, kizárólag a tied. Te parancsoltál nekem, s Én engedelmeskedtem. Neked voltam alárendelve. Most a küldetésemé vagyok. Talán nem megmondtam-e: 'Aki, miután az eke szarvára tette a kezét, hátrafordul köszönteni az otthonmaradtakat, nem alkalmas az Isten Országára' (Lk 9, 61-62). Én rátettem a kezem az eke szarvára, hogy megnyissam az ekevassal, nem a rögöt, hanem a szíveket, s így beléjük vessem Isten szavát. Csak akkor vettem le kezemet, amikor letépték róla, hogy felszegezzék a Keresztre, és kínzó szegemmel megnyissam Atyám szívét, hogy abból bocsánat aradjon az emberiségre. Az a még, amit legtöbben kihagynak, ezt jelentette: 'Mindenem voltál, ó, Édesanyám, amíg kizárólag a názáreti Mária Jézusa voltam, és mindenem vagy a lelkemben. Amióta azonban a várva-várt Messiás vagyok, az Atyámé vagyok. Várj még egy keveset, és amint véget ér a küldetésem, újból egészen a tiéd leszek. Ismét karjaidban tarthatsz majd, mint amikor kisgyermek voltam, és akkor senki sem fog többé elragadni tôled engem, a te Fiadat, akit az emberiség szégyenének tartottak. Kihűlt testemet oda fogják vetni neked, hogy téged is gyalázattal illessenek, amiért egy gonosztevô anyja vagy. De azután újból a tied leszek, mert te is diadalmaskodni fogsz az Égben. Most azonban mindezeké az embereké vagyok. És az Atyáé vagyok, aki engem hozzájuk küldött' '' « (Poema II. köt. 76. o.). Megkérdezhetjük hát magunktól: mi »Mária-ellenes« (antimariano) van a négy fent leírt szövegben?... Kellôképpen tolmácsolva azok valódi himnuszként és dicséretként szólnak Máriáról. Befejezésül Jézus ezt mondja Valtortának: »Anyámban gyönyörködj!« (Quad. 43, 699. o.). És miután felszólította, hogy merüljön el Mária »mennyei azúr fényében«, hozzáfűzte: »Olyan felfrissült lélekkel kerülsz ki belôle, mintha az Atya éppen most teremtett volna téged... Fénytôl elárasztott lélekkel kerülsz ki, mert Isten Remekművébe merülsz el. Egész lényedet betölti majd a szeretet, mert megérted, Isten mennyire tud szeretni« (Poema I. köt. 29. o.). Hasonlóképpen fog történni velünk, ha elmerülünk Máriában, ahogy azt Valtorta leírja nekünk. Érezni fogjuk, hogy a lelkünk felüdül, megvilágosodik, átmelegszik tôle. ======================================================================== Öt máriás ábrázolás Mielôtt hozzákezdenénk a Valtorta-féle Mariológia egységes felvázolásához, fontosnak tartom, hogy elôször általánosságban vessünk tekintetet Mária páratlan alakjára, amely a Valtorta Műbôl elôtűnik. Ez öt máriás ábrázolásból áll és sok fényességes sugárból, melyek Mária érzékek fölötti alakjából áradnak. A Poémában, elszórtan több helyen is, rátalálunk öt valóban szuggesztív ábrázolásra, melyek visszaadják Mária morális szemszögbôl fontos arcvonásait, az ô teológiai-aszketikai arculatát. Az elsô négy képet magának az ô Isteni Fiának a keze festette, a legfôbb művészé; az ötödiket egy fiatal héber prófétanô, a Kármelbôl származó bizonyos Sabea tárta elénk. 1. Az elsô kép: »Ez az én Anyám!« Nyilvános fellépésének harmadik évében, a szerény názáreti kis házban, az apostolok, pásztorok, nôtanítványok és mások (összesen olyan negyvenfônyi hallgatóság) elôtt, Jézus Édesanyjáról beszél, és úgymond, lefesti az ô erkölcsi alakját. Ezt mondja: » ,,... Azért akartam, hogy ide jöjjetek, mert meg akarom ismertetni veletek Máriát. Közületek sokan ismerik Máriát, az 'anyát', néhányan mint 'feleséget'. De nem ismeri senki Máriát, a 'szüzet'. Ebben a virágokkal teli kertben akarom ôt veletek megismertetni, ahová szívetek kívánkozott a kényszerű messzeségben, s ahová úgy jöttök, mint valami pihenôhelyre az apostoli munka fáradalmai között. Hallgattam, ahogyan ti, apostolok, tanítványok és rokonok beszélgettetek, és hallottam, milyen benyomások, emlékek élnek bennetek Édesanyámról. Én mindezeket a nagyon csodálnivaló, de akkor is csak emberi tényezôket természetfölötti ismeretté fogom változtatni. Mert Édesanyámat -- elôbb mint Magamat -- meg kell dicsôítenem a legérdemesebbek színe elôtt, hogy olyannak mutassam meg ôt, amilyen valóban. Ti egy asszonyt láttok. Egy asszonyt, aki szentsége folytán elôttetek másnak tűnik, mint a többi asszony, de a valóságban úgy látjátok, mint egy testbe burkolt lelket, mint minden hozzá hasonló nô lelkét. Én azonban most Édesanyám lelkét akarom felfedni elôttetek. Igazi és örök szépségét''.« (Poema V. köt. 268-269. o.). Ezt mondva Jézus Anyjához fordul, és így szól hozzá: » ,,Jöjj ide, Anyám! Ne pirulj el. Ne húzódj vissza ijedten, Isten szelíd galambja! Fiad az Isten Szava, s így beszélhet rólad, a titkodról és titkaidról, ó, te Istennek fölséges Titka! Üljünk le ide a virágzó fák lenge árnyékába, a ház mellé, szent szobád mellé. Így ni! Emeljük fel ezt a hullámzó függönyt, hadd áradjanak ebbôl a szűzi szobából a szentség és a Mennyország hullámai, hogy mindnyájan töltekezzünk veled... Igen. Én is! Hogy a te illatod töltsön el, ó tökéletes Szűz, s így elviselhessem a világ bűzét, és hófehérség lebegjen elôttem, minthogy szemem telítve lesz a te ragyogó Tisztaságoddal... Jertek csak ide Marciám, János, István, és ti, nôtanítványok, egészen szemben azzal az ajtóval, amely az összes asszonyok közt a Legtisztábbnak tisztaságos hajlékába vezet. Mögéjük pedig ti, barátaim. És ide mellém, Te, szeretett Anyám! Az imént ezt mondtam nektek: 'Édesanyám lelkének örök szépsége'. A Szó vagyok, és ezért tévedés nélkül tudom használni a szót. Azt mondtam: örök, nem pedig halhatatlan. És ezt céltudatosan mondtam. Halhatatlan az, aki -- miután megszületett -- többé nem hal meg. Így halhatatlan az igazak lelke az Égben, halhatatlan a bűnösök lelke a Pokolban, mert a lélek, ha egyszer meg van teremtve, többé nem hal meg, csak a Kegyelem számára. A léleknek azonban van élete, létezik attól a pillanattól fogva, hogy Isten kigondolja (Isten gondolatában létezik). Isten gondolata teremti meg. Édesanyám lelkét Isten öröktôl fogva kigondolta. Ezért örök ô (az Isten gondolatában) a maga szépségében, amelybe Isten beléöntött minden tökéletességet, hogy benne lelje örömét és vigaszát. Salamon ôsünk könyvében -- aki téged elôre látott, és ezért a te prófétádnak mondható -- ez áll: ,,Alkotó munkája elején bírt engem az Isten, kezdettôl fogva, a teremtés elôtt. Öröktôl fogva (ab aeterno) elhatározott engem, a kezdetkor, mielôtt megalkotta volna a Földet... (Pél 8, 22-31) Igen, ó Anyám, akivel Isten a Végtelen, a Fölséges, a Szűz, a Teremtetlen viselôs volt, és úgy hordozott, mint végtelenül édes terhét, ujjongva, hogy saját magában érzi mozgolódásodat, megadva neki (e tehernek) ugyanazokat a mosolyokat, amelyekkel a teremtett világot alkotta! Te, akit a fájdalomra szült, hogy a világnak adjon, te végtelenül gyöngéd lélek, aki a SZŰZ-tôl születtél, hogy a 'Szűz' legyél, a teremtett világ Tökéletessége, a Mennyország fénye, Isten Tanácsa, Aki rád tekintve megbocsáthatta az Ôsbűnt, mert csak te, egyes-egyedül te tudsz úgy szeretni, ahogyan az egész emberiség együttvéve sem tud szeretni. Benned van Isten Bocsánata! Benned van Isten Orvossága, aki az Örökkévaló simogatása vagy azon a seben, amelyet az ember ejtett Istenen! A világ Üdvössége benned van, Anyja a Megtestesült Szeretetnek és a kegyelembôl kapott Megváltónak! Az Én Anyám lelke! A szeretetben Atyámmal eggyéolvadva Én önmagamban néztelek, ó Édesanyám lelke!... És ragyogásod, imádságod, annak gondolata, hogy te hordozol majd Engem, örökre megvigasztalt fájdalmas sorsomért, és annak embertelen megtapasztalásáért, hogy mi is az a gonosz világ a végtelenül tökéletes Isten számára. Köszönöm, ó Anyám! Én már a vigasztalásaiddal eltelve jöttem el. Egyedül téged, a te illatodat, énekedet, szeretetedet érezve szálltam alá [az Égbôl]... Kincsem, én örömöm! De halljátok ti, akik most már tudjátok, hogy csak egyetlen Asszony van, akiben nincs a bűnnek szeplôje, egyetlen Teremtmény, akiért a Megváltónak nem kell sebekkel fizetnie, halljátok hát Máriának, az Isten Választottjának második megdicsôülését! Adar (február-március) egyik derült délutánja volt. Virágoztak a fák a csendes kertben, és Mária, József jegyese levágott egy virágos faágat, hogy kicserélje azzal, ami a szobájában volt. Mária csak nemrég érkezett Názáretbe. A Templomból hozták, hogy egy szentek által lakott házat ékesítsen. És lelkével, amely háromfelé irányult: a Templom, a ház, az Ég felé, nézte a virágos ágat. Arra gondolt, hogy egy ugyanilyen ággal, amely szokatlan idôben kivirágzott, Isten adta tudtára akaratát. Ág, amelyet ebben a kertben vágtak le tél közepén, és úgy kivirult, mint tavasszal, ott, az Úr Ládája elôtt. Talán Isten, az Örök Nap melegítette át, Aki ott ragyogott Dicsôsége fölött... És arra is gondolt, hogy a menyegzô napján József másfajta virágokat is hozott neki, de egy sem hasonlított ahhoz, amelynek vékony szirmaira ez volt ráírva: 'Azt akarom, lépj frigyre Józseffel!'... Sok mindenre gondolt... Is gondolkodás közben Istenhez emelkedett föl. Keze fürgén dolgozott a rokkával és az orsóval, és olyan fonalat font, amely vékonyabb volt, mint ifjú fejének egy hajszála... Lelke szeretet-szônyeget szôtt, miközben -- mint cséve a szövôszéken -- serényen haladt a földtôl az Égig. A háztartás, a jegyes, a lélek gondjaitól az Isten ügyéig. S közben énekelt és imádkozott. A szônyeg pedig készült a titokzatos szövôszéken, gördült a földtôl az Égig, föl, föl, hogy belevesszen a magasságba... Mibôl készült? Erényeinek finom, tökéletes, erôs szálaiból, a cséve repülô fonalából, melyrôl azt hitte, a 'sajátja', holott Istené volt. (Igazában) Isten akaratának a csévéje volt, melyre rá volt tekerve Izrael kicsi, kiváló Szűzleányának, a világ elôtt Ismeretlennek, ám Isten elôtt Ismertnek az akarata. Akarat, amely rátekeredett, és eggyé vált az Úr akaratával. A szônyegen ott virultak a szeretet, a tisztaság, a béke pálmafáinak, a dicsôség pálmafáinak a virágai, jázminok, gyöngyvirágok... Minden erény ott virult a szeretet-szônyegen, melyet Isten Szűz Leánya göngyölt szét hívogatón, a földtôl az Égig. És mivel nem volt elég a szônyeg, ô a szívét röpítette föl, így énekelve: 'Jöjjön Kedvesem a kertjébe, és egye almafáinak gyümölcsét... Kedvesem jöjjön le kertjébe a balzsamágyáshoz, hogy élvezze kertjét, és liliomot szedjen. Én a Kedvesemé vagyok, és Kedvesem az enyém, Ô, aki a liliomok közt találja kedvtelését!' [Én 5, 1; 6, 2-3]. És a végtelen messzeségbôl, a fényözönbôl jött egy Hang, melyet emberi fül nem képes meghallani, sem emberi torok megformálni. És ezt mondta: 'Mily szép vagy, Barátnôm! Mily szép vagy!... Ajkadról méz csorog... Bezárt kert vagy, lepecsételt forrás, ó húgom, én mátkám!...' [Én 4, 1 és 11-12] És a két hang egyesült, hogy együtt énekelje az örök igazságot: 'A szerelem erôsebb a halálnál! [Én 8, 6-7] A mi szerelmünket semmi sem olthatja ki, és rajta semmi sem vehet erôt!' És a Szűzleány mindjobban átszellemült, még... még... még jobban, miközben Gábriel leszállt, és a belôle áradó hévvel visszahívta ôt a Földre, lelkét újra egyesítette testével, hogy Mária megérthesse és fölfoghassa Annak kérését, Aki ôt 'Húgomnak' szólította, de 'Mátkájának' akarta. Nézzétek, ott történt a titok!... És a szemérmes leány, az összes nôk között a legszemérmesebb, Az, aki a test ösztönös ingerét sem ismerte, zavarba jött Isten angyala elôtt. Mert egy angyal is zavarja a Szűzleány alázatosságát és szemérmességét. És csak akkor nyugodott meg, amikor ôt beszélni hallotta, és hitt, és kimondta azt a szót, amely által az ô szerelmük Testté lett, és le fogja gyôzni a Halált, és nincs az a víz, amely ki tudná oltani, sem gonoszság, amely erôt vehetne rajta...'' Jézus gyöngéden Mária fölé hajol, aki a lábaihoz csúszott le, szinte elragadtatásban, annak a régi órának a felidézésekor. Mária különös fénytôl ragyog, amely mintha a lelkébôl áradna ki. Jézus halkan megkérdi tôle: ,,Mi a válaszod, ó Tisztaságos, annak, aki biztosított arról, hogy Isten Anyjává válva sem veszíted el tökéletes szüzességedet?'' Mire Mária, szinte álomban, lassan, mosolyogva, boldog könnyektôl kitágult szemmel suttogja: ,,Íme, az Úr szolgálóleánya! Történjék velem szavaid szerint'', és fejét imádóan Fia térdére hajtja. Jézus befödi ôt köpenyével, elrejtve ôt mindenki szeme elôl, és így szól: ,,És megtörtént. És így fog történni mindvégig. Újabb és még újabb színeváltozásáig. Mindig 'Isten Szolgálóleánya lesz!' Mindig azt teszi majd, amit a 'Szó' (Isten Igéje) mond neki. Anyám! Ez az én Anyám! És így van rendjén, hogy kezdjétek ôt megismerni teljes szent alakjában... Anyám! Anyám! Emeld fel újra arcodat, Kedvesem... Hívd vissza tisztelôidet a Földre, ahol még egyelôre vagyunk...'', mondja, miközben kitakarja Máriát, mialatt a méhek zümmögésén és a kis forrás csobogásán kívül semmi más zaj nem hallatszott. Mária fölemeli könnyektôl nedves arcát, és így suttog: ,,Fiam, miért tetted ezt velem? A Király titkai szentek...'' ,,De a Király akkor fedheti fel, amikor akarja. Anyám, azért tettem, hogy megértsék az egyik próféta kijelentését: 'Egy Asszony magába zárja majd az Embert' [Jer 31, 21-22], és egy másik prófétáét: 'Íme a Szűz fogan, és Fiút szül' [Iz 7, 14]. És azért is, mert ôk túl sok mindentôl elborzadnak, ami szerintük megalázó az Isten Igéjét illetôen. Ellensúlyozásként kapjanak sok olyan más dolgot, amitôl megerôsödnek abban az örömben, hogy ôk az 'enyéim'. Így soha többé nem fognak megbotránkozni, és ezáltal is elnyerik az Eget...'' « (ibid., 268-273). A szentséges Anyának ebben a csodálatos bemutatásában Jézus négy »színeváltozásról« beszél Édesanyjára vonatkozóan: ezek négy alapvetô ecsetvonásai a »Képnek«. Az elsôben Mária úgy jelenik meg elôttünk, ahogyan ô Isten elméjében és szívében létezik, ab aeterno, mielôtt valóságosan létezett volna. A másodikban úgy jelenik meg elôttünk, midôn Isten (a megtestesült Ige) megkezdte benne földi életét a Megtestesülés pillanatától. A harmadik és negyedik »színeváltozásban« (épp csak érintve) Mária a Kálvárián áll elôttünk, és utána az Égben: a Szent Szüzet a Társmegváltó Fájdalmas Anya képében mutatja be (harmadik színeváltozás). És végül a testben és lélekben megdicsôült Királynôt mutatja be (negyedik színeváltozás). Ez az elsô ábrázolás. Valóban isteni! Méltó a legfôbb Művészhez. 2. A második kép: »Te milyennek látod Anyámat?« A Szent Szűznek ez a második képe, miként az elsô is, Názáretben készült, Jézus nyilvános fellépésének harmadik évében. Az eset így folyt le. Júdás-Tádé, Jézus unokafivére és Mária unokaöccse, Jézushoz fordul, és hirtelen ezt kérdezi tôle: » ,,Testvérem, mondj meg nekem valamit, amit régóta szeretnék tudni: Te hogyan látod Máriát? Mint Édesanyádat, vagy mint alattvalódat? Neked anyád, de asszony, Te pedig Isten vagy...'' -- mondja Tádé. [És Jézus válaszol neki:] ,,[Úgy látom ôt] mint nôvéremet és jegyesemet, mint Isten gyönyörűségét és pihenôhelyét, és mint az (Isten-) Ember vigaszát. Én, mint Isten és Ember mindent látok benne, és mindenem megvan Máriában. Ô, aki az Égben a Szentháromság második Személyének gyönyörűsége volt, gyönyörűsége az Igének, úgyszintén az Atyának és a Léleknek, éppúgy gyönyörűsége most a megtestesült Istennek, és az lesz majd a megdicsôült Istenember számára.'' ,,Mekkora titok! Isten tehát kétszeresen vonta meg magától az örömet?... Benned és Máriában, mivel a Földnek adott titeket...'' -- elmélkedik a Zelóta. ,,Inkább azt mondd: Mekkora szeretet! A szeretet ösztönözte a Háromságot, hogy Máriát és Jézust a Földnek adja'', mondja Jakab. ,,És -- nem miattad, aki Isten vagy, hanem a Rózsája miatt -- nem félt ôt az emberekre bízni, akik mind méltatlanok az oltalmazására?'' -- kérdi Tamás. ,,Tóma [válaszolja Jézus], az Énekek Éneke válaszol neked [8, 11- 12]: 'A Békeszerzônek volt egy szôlôje, s azt vincellérekre -- a Meggyalázótól feltüzelt meggyalázókra -- bízta, akik nagy összeget adtak volna érte, csakhogy megszerezzék maguknak, vagyis mindenféle csábítással éltek, hogy elcsábítsák. Az Úr szép Szôlôje azonban maga ôrizte meg magát, és gyümölcseit sem akarta másnak adni, csak az Úrnak, és csak számára megnyílni, világra hozva a felbecsülhetetlen Kincset: az Üdvözítôt.' '' « (Poema, VI. köt. 946. o.). Ez a második kép is egyszerűen gyönyörű! A Szent Szűz: 1) a Szentháromság gyönyörűsége; 2) a Megtestesült Ige és Istenember öröme és vigasza; 3) a mindig jól ôrzött Szôlôskert, amely csak az Úr számára termett gyümölcsöket, és megfoganta a felmérhetetlen Kincset, az Üdvözítôt; 4) a megdicsôült Istenember gyönyörűsége. 3. A harmadik kép: »Az arany Frigyszekrény« Egy másik képet Jézus nem sokkal az után festett Édesanyjáról, hogy a kafarnaumi zsinagógában a »Mennybôl alászállt élô Kenyérrôl« beszélt. Hallgatósága e szavaira megbotránkozott, és zúgolódni kezdett. Jézus ekkor így szólt: »Folytatja a beszédét: ,,Miért zúgolódtok egymás között? Igen, én a názáreti Mária Fia vagyok, aki a Dávid törzsébôl származó Joakim leánya, a Templomban felszentelt Szűz, és utána a Dávid törzsébôl származó Jákob fiának, Józsefnek a jegyese. Közületek sokan ismerték az igaz embereket, akik életet adtak Józsefnek, a királyi származású ácsnak, és Máriának, a királyi törzsbôl származó leányörökös szűznek. Emiatt kérditek: 'Hogyan mondhatja ez az ember, hogy a Mennybôl szállt alá?!', és kétely támad bennetek. Emlékeztetlek benneteket azokra a prófétákra, akik az Ige Megtestesülésérôl jövendöltek. És emlékeztetlek benneteket arra, hogy számunkra, izraeliták számára jobban, mint bármely más nép számára, hittétel, hogy Az, Akit nem merünk nevén szólítani, nem adhat magának Testet, az emberiség, méghozzá a bukott emberiség törvényei szerint! A Tisztaságos, a Nem-teremtett, ha már annyira megalázta magát, hogy Emberré lett az ember iránti szeretetbôl, akkor csak egy liliomnál tisztább szűzi méhet választhatott, hogy Testbe öltöztesse Istenségét. A Mennybôl alászállt kenyeret Mózes korában elhelyezték az aranyládában, befödték az Engesztelés táblájával, s kerubok ôrködtek fölötte a Szent Sátor függönyei mögött. És Isten Szava is ott volt elhelyezve. És illô volt, hogy így legyen, mert Isten ajándékainak és Szentséges Szava tábláinak a legfôbb tiszteletet kell megadni. De akkor mit készített Isten a saját Igéje és az igazi Kenyér számára, aki a Mennybôl jött?... Egy olyan 'ládát', amely sértetlenebb és értékesebb, mint az arany Frigyszekrény, amely a saját, önként vállalt feláldozásának értékes Engesztelô Táblájával van befödve, fölötte Isten kerubjai ôrködnek, és el van takarva a hótiszta szüzesség, a tökéletes alázat, a magasztos emberszeretet és az összes legszentebb erény fátylával. És akkor? Még mindig nem értitek, hogy az én Atyaságom a Mennyben van, és ezért én onnan jövök?...''.« (Poema, V. köt. 325- 326. o.). Itt van nekünk összefoglalva a Mariológia három alapvetô komponense: 1) Mária egyedülálló küldetése (ô a Testté lett Igének Anyja), az emberek üdvösségéért Mennybôl alászállt élô Kenyér Anyja; 2) Mária egyedülálló kiváltságai, szűzi Frigyszekrény, értékesebb annál, amely a Mannát és a Törvény Tábláit tartalmazta; 3) az a páratlan kultusz vagy tisztelet, ami ezt a Frigyszekrényt megilleti. A három kép, melyet Jézus isteni keze akkora fiúi szeretettel festett meg, egyetlen képbe egészülnek és állnak össze, mely tele van égbe ragadó fénnyel. 4. A negyedik kép: Názáret »magányos Virága« A Szent Szűznek egy másik kicsiny »képe«: »Ott Názáretben van egy Virág! Egy Virág, amely magányosan él, tisztaságot és szeretetet árasztva magából Istene és az ô Fia számára. Édesanyám van ott! Majd megismered Simon, és megmondod nekem, van-e a földön hozzá hasonló teremtmény, csupán emberi báját tekintve? Szép, ám mindent felülmúl az, ami az ô bensejébôl árad. Ha egy kegyetlen ember megfosztaná ôt minden öltözékétôl, elcsúfítaná és száműzné, ô akkor is Királynônek tűnne, mert szentsége fogná körül palástként, és tenné ragyogóvá. A világ minden rosszal elhalmozhat, s én mégis mindent meg fogok bocsátani a világnak. Mert hogy a világba jöhessek, és azt megválthassam, megkaptam ôt, a világ alázatos és nagy Királynôjét. Azt, akit a világ nem ismer, de aki révén övé lett a Jó, és mindinkább birtokolni fogja a századok múlásával... Bizony, mondom neked, hogy az Isten igazi hajléka, a szent Frigyszekrény valójában az ô szíve, amely elôtt az ô tisztaságos teste szolgál függöny gyanánt, s amelyet az ô erényei hímeznek át.« (Poema, II. köt. 293. o.) Ebben a kicsiny »képben« három dolog is kiemelkedik. Elôtűnik Mária páratlan volta, az ô transcendens valósága az összes teremtmény fölött: »nincs hozzá hasonló teremtmény«. Elôtűnik az ô páratlan szépsége, legyen az külsô, de fôképpen belsô szépség... Elôtűnik az ô fenséges Királysága: egy teljesen szentségbe öltözött Királynô. Elôtűnik az ô mindenekfölötti jótékonysága: az, hogy a világnak adta magát a Jót, az Üdvözítôt... Elôtűnik az ô jótékony, üdvözítô hatása a századokon át... Ô az »Isten Városa«, a »Szent Frigyszekrény«, melyet minden erény díszít. 5. Az ötödik kép: »Isten tökéletes Szolgálóleánya« Ez a kép egy fiatal, harminc év körüli héber prófétanôtôl származik, aki a Kármelbôl való, a betlechi Áron törzsébôl. Még mindig Jézus nyilvános fellépésének harmadik évében járunk, Zakeus egyik birtokán, Jerikó mellett. Jelen van néhány apostol, írástudók és néhány tanítvány. Egy fiatal nô, akit Isten inspirál, miután csengô hangon és ragyogó szemekkel a legnagyobb dicséretet zengi Krisztusról, a Megváltó Messiásról, azzal folytatja, hogy annak Anyjáról kezd el beszélni. »A hangja ismét felerôsödik ellentmondást nem tűrôn, parancsolón: ,,Nézd Királyodat, ó Isten népe! Ismerd meg az arcát! Isten szépsége van elôtted! Isten bölcsessége ajkat formált magának, hogy oktasson téged. Már nem a próféták azok, akik a Megnevezhetetlenrôl beszélnek neked. Ô maga teszi ezt. Ô, aki ismeri Isten titkát, Ô beszél neked Istenrôl. Ô, aki ismeri Isten elgondolását, a kebléhez emel téged, aki még mindig kisded módjára élsz annyi évszázad után, és Bölcsességének tejével táplál, hogy felnôtté tegyen Istenben. Hogy ezt véghezvigye, testet öltött egy anyaölben, Izrael egy asszonyának méhében, aki minden más asszonynál nagyobb Isten és az emberek színe elôtt. Ô elragadta Isten szívét galamb-szívének egyetlen dobbanásával. Lelkének szépsége elragadta a Fölséges Urat, aki belôle készítette el trónusát. Áron nôvére, Mária vétkezett, mert bűn terhelte [Szám 12]. Debora tudta, mit kell tennie, de nem önkezével cselekedett [Bir 4-5]. Jáel erôs volt, de vérrel szennyezte be magát [Bír 4, 17-23; 5, 24-27]. Judit igaz volt és félte az Urat, és Isten ott volt a szavaiban, és megengedte neki, hogy tettét véghezvigye, hogy Izrael megmeneküljön, de a haza iránti szeretetbôl ravaszul kigondolt emberölést követett el [Jud 8-16]. Ám az Asszony, aki Ôt foganta, felülmúlja ezeket az asszonyokat, mert ô Isten tökéletes Szolgálóleánya, és bűn elkövetése nélkül szolgálja Ôt. Egészen tiszta, ártatlan és szép, Isten szépséges Csillaga felkeltétôl lenyugvásáig. Egészen szép, ragyogó és tiszta, hogy Csillag és Hold legyen, Fény az embereknek, hogy megtalálják az Urat. Nem elôzi meg és nem követi a Szövetség Szekrényét, mint Áron nôvére tette, mert ô maga ez a Szent Frigyszekrény. A bűnök özönétôl elborított Föld zavaros hullámain ô végigsiet és megment, mert aki ebbe a Bárkába jut, az Urat találja meg. Szennyfolt nélküli Galamb, aki kirepül, és viszi az olajágat, a béke olajágát az embereknek [Ter 8, 11], mert ô a kiváló Olajfa [Sir 24, 14]. Hallgat, és hallgatásában többet mond és művel, mint Debora, Jáel és Judit, és nem harcot tanácsol, és nem öldöklésre szólít fel, vért sem ont, csak a saját legbecsesebb vérét, azt, amellyel Fiát alkotta meg. Ó, boldogtalan Anya, ó, Fenséges Anya!... Judit félte az Urat, ám az ô virága egy férfié lett [Jud 8, 1-8]. Ez az Asszony az ô sértetlen virágát egyedül a Fölséges Úrnak adta oda, és Isten Tüze leszállt a kedves liliom kelyhébe, és egy asszonyi méh tartalmazta és hordozta az Isten Hatalmát, Bölcsességét és Szeretetét. Dicsôség az Asszonynak! Énekeljétek, ó Izrael asszonyai az ô dicséretét!'' Az asszony elhallgat, mintha kimerült volna a hangja. Tényleg nem tudom, hogyan képes ilyen erôs hangszínt tartani... Az írástudók így szólnak: ,,Ôrült! Ez egy ôrült! Hallgattasd el! Bolond vagy megszállott! Parancsolj az ôt fogvatartó szellemnek, hogy távozzék belôle!'' ,,Nem tehetem. Csak Isten szelleme van benne, és Isten nem űzi ki saját magát.'' ,,Azért nem teszed, mert Téged dicsér, és dicséri Anyádat, és ez csiklandozza a büszkeségedet!'' ,,Írástudó, fontold meg, amit rólam tudsz, és meglátod, hogy Én nem ismerem a büszkeséget.'' ,,És mégiscsak ördög beszélhet benne, hogy így ünnepeljen egy asszonyt!... Az asszonyt! Izraelben és Izrael számára ugyan mi az asszony?! Mi más, ha ô nem a bűn Isten szemében? Az elcsábított és a csábító! Ha nem ellenkezne a hittel, alig lehetne lelket elképzelni a nôben! Tisztátalansága miatt van neki megtiltva, hogy a Szentélyhez közelítsen. És ez itt azt mondja, hogy az Isten szállt belé!...'' mondja megbotránkozva egy másik írástudó, és a barátai kontráznak neki. Jézus, senkinek az arcába sem nézve, mintha önmagához beszélne, ezt mondja: ,,Az Asszony szét fogja tiporni a Kígyó fejét [Ter 3, 15]... A Szűz fogan, és Fiút szül, és Emmánuelnek fogják hívni [Iz 7, 14]... Vesszô kél majd Izáj törzsökébôl, virág sarjad ennek gyökerébôl, és rajta pihen meg az Úr Lelke [Iz 11, 1-2]. Ez az Asszony az Én Anyám! Írástudó, tudásod iránti tiszteletbôl emlékezz, és értsd meg a Könyv szavait!'' Az írástudók nem tudnak mit válaszolni. Azokat a szavakat ôk annyiszor olvasták már, és igaznak ismerték el ôket. Most megtagadhatják-e? Így hát hallgatnak.« (Poema VII. köt. 1700- 1702.). Ezen az 5. és utolsó képen Mária az »Isten tökéletes szolgálójaként« jelenik meg elôttünk, akár az Isten Fiának Megtestesülésében, akár az ember megváltásában, az örök és tündöklô tisztaságban -- mind a lelket, mind a testet illetôen -- és éppezért méltó a dicséretre és a dicsôségre. És Jézus, különbözô jövendölésekkel támasztja alá az írástudókkal szemben azt a magasztos dicséretet, mellyel a fiatal prófétanô adózik Szentséges Anyjának. ======================================================================== Máriás kisugárzások Az elôzô fejezetben megszemléltünk néhány valtortai »képet«, amelyek visszaadják nekünk a Szent Szűz emberfeletti, mennyei, annyira vonzó arculatát. A jelen fejezetben viszont azokat a ragyogó »sugarakat« fogjuk szemlélni, amelyek a »Napba öltözött Asszonyból áradnak« (Jel 12, 1). Sugarak ezek, melyek mérhetetlen fényt lövellnek a Szűz emberfeletti alakjára, kiemelve az ô egyedüli küldetését, majd páratlan kiváltságait, végül azoknak különféle aspektusait. Ezek a ragyogó sugarak, amelyek A Valtorta-féle különbözô írásokban található ragyogó sugarak, amelyek a Szent Szűz személyébôl áradnak, a jelentôs számú, impozáns titulusából vagy elnevezésébôl tevôdnek össze. Ezek a titulusok elôkelôen költôiek és mélységesen teológiaiak, ragyogó gyöngyök esôjének élvezetes látomásával szolgálnak nekünk, melyek Annak a lelkét és testét díszítik, aki Isten Remekműve. Olyan titulusok, melyek valami véget nem érô máriás litániát alkotnak, amelyben megcsodálhatjuk a legszebb és legillatosabb virágok összefonódását, miközben alázattal meghajtjuk homlokunkat a Föld és az Ég legszebb Virága elôtt. Soroljuk fel itt azokat, melyeket sorrendben, a tíz kötetben megtalálunk a Poemában és a többi írásokban. 1. Ragyogó sugarak a »Jézus az Istenember« c. műben Vegyük sorra a Mű tíz kötetét, egyiket a másik után. Az I. kötetben: A Szűz az, »aki szeretett« (4. o.), »élô Mennyország« (19. o.), a Föld Virága, »az igazi, az egyetlen Virág, az örökké nyíló Virág: liliom és rózsa, illatos ibolya és jázmin, napraforgó és ciklámen, s ezekkel együtt a föld minden virága egyetlen virágszállá olvadt össze: Máriává, akiben minden erény és kellem egyesül« (20. o.), »Isten örömének Gyermeke, napjának Napja, kertjének Virága« (30. o.), »az a Nô, akit tökéletességben csak Isten múl felül« (57. o.), »Isten Kedveltje« (61. o.), »Isten Templomának Virága« (73. o.), »Isten élô Frigyszekrénye« (91. o.), »Forrás, amelybôl a Megváltás fakad« (139. o.), »Isten hatalmának Székhelye és a világ örömének Oka« (140. o.), »Jézus örök Hordozója« (153. o.), »a lélek Napsugara« (177. o.), »a teremtés legnagyobb Asszonya«, és az, akinek »Isten színaranyból való szívet adott, hogy kibírja a fájdalmak tengerét« (217.o.). A II. kötetben: A szent Szűz »az emberiség elsô Jótevôje«, »jóságban a második Isten után« (77. o.), az, »akinek bájossága elôtt Engaddi legszebb rózsái is elhalványodnak, és a királyi kertek liliomai éktelennek tűnnek« (244. o.), »Isten Lilioma« (653. o.), »virággá testesült hópehely, aki felajánlja magát Istennek« (654. o.). A III. kötetben: A Szent Szűz »tájékozódást segítô Szent Csillag, szentek kedves Tanítónôje,... a betegek üdvöt hozó Gyógyítója« (84. o.), »Názáret Virága ... Galilea Gyöngye ... Isten Békéje ... az Ég és a Teremtés Virága ... a Mennyország Drágagyöngye« (372. o.). A IV. kötetben: A Szent Szűz »a keresztények Anyja és Tanítónôje« (1186 o.) és úgy mutatja be mint »minden nôtôl különbözôt... a nô illata, de a szent nô illata« (1224. o.). Az V. kötetben: »A keresztények igazi Anyja« (24. o.), »a hajnal Csillaga... az Én egem aranyos Holdja« (49. o.), »lelke mennyei virágokkal borított kert... megjelenése valódi költemény« (180. o.). »Isten kedves Galambja... Isten fenséges Titka« (269. o.), az a Valaki, ;akiben Isten összegyűjtött minden tökéletességet, hogy gyönyörűségét és vigasztalását találja benne«, akinek »lelke a Szűztôl [Istentôl] született, hogy ô legyen a Szűz, a Teremtés Tökéletessége, a Mennyország fénye«. Ô az, aki egymaga képes úgy »szeretni, ahogyan az egész Emberiség együttvéve sem képes szeretni« (270. o.). Ô »az Örökkévaló Simogatása«, a »világ Üdvössége«, »az Isten Választottja« (271. o.), »a liliomnál is tisztább Szűz« (325. o.). Ô »a gyermeklelkű nô... az angyali lelkű Nô«, »aki sértetlen szűzi lényének illatával betölti az Eget és a Földet« (540 o.). Ô »az egészen Szép: tota Pulchra, aki a Földet égi kertté változtatja«, »élô Liliom, akinek keblében ott van a Szentháromság isteni Tüzének három bibéje«, s akinek tisztasága »drágagyöngyként fogja a Paradicsomot ékesíteni« (541. o.). A VI. kötetben: A Szent Szűz az a lény, akinek a lelke »az Isten és a Világegyetem gyönyörködtetésére lett teremtve« (741. o.). Ô az »élô víznek felbuggyanó forrása, amely a szép hegybôl [Libanon] hevesen tör fel, és az Élet Vizét adja a Földnek, és szépségének illatával szökell az Ég felé« (945. o.). Ô »az Istennek szóló élô Dicséret«, és »az Örök Szeretet boldog Jegyese« (1107. o.). A VII. kötetben: A Szűz »szent Tabernákulum« (1407. o.). »Csillag, aki visszavezeti a Magasságoshoz az eltévelyedetteket« (1582. o.). »Ô rabul ejtette Isten szívét galamb-szívének egyetlen dobbanásával«, »és lelkének szépségével elbűvölte a Magasságost« (1700. o.). »Ô Isten szépséges Csillaga felkeltétôl egészen lenyugtáig... Fény az embereknek, hogy az Urat megtalálják« (1701. o.). A VIII. kötetben: A Szentséges Szűz az, »aki nem akar mást, csak bocsánatot, akkor is, ha neki bocsánatra nincs szüksége«, mert »egy anya mindig megbocsát« (336. o.). Mária az »aki minden fajta állapotot megismert a saját megtapasztalásából azonfelül, hogy természetfeletti bölcsesség útján ismerte azokat«. »Ô az Élet Fája, az Isten élô Frigyszekrénye, Isten megjelenési formája, akit a Bölcsesség lakóhelyéül választott, s akiben a Kegyelem Testet öltött« (420. o.). »Szüzesség árad mindabból, ami általa végbemegy,... és szüzességre serkentenek mindazok a dolgok, melyek Mária révén valósulnak meg« (455. o.). A IX. kötetben: Mária »Isten Rózsája« (60. o.), »a Kegyelem Anyja és a Bölcsesség Trónja« (133. o.), »szentséges tanúsága annak, amit Isten megtehet« (219. o.). »Liliom ô, telve égi harmattal« (248. o.). »Isten Kincstárnoka« (303. o.). »Ô a szüzek és a szentek Édesanyja, de Anyja a bűnösöknek is« (304. o.). »Ô az új Éva« (305. o.), az, »akinek meg kell semmisítenie Évát« (308. o.). A X. kötetben a Szűz úgy van bemutatva, »mint élettôl lüktetô Mennyország,... a papság Királynôje és a keresztények Anyja« (29. o.). »Ô a Szentháromság óceánjában született Drágagyöngy, hogy a második isteni Személyt a Földre hozza«, »sértetlen Tisztaság« (101. o.), »az isteni Bölcsesség Székhelye«, aki »arra hivatott, hogy az Ige Frigyszekrénye legyen« (283-284. o.). Mária »a legnagyobb Szent« (285. o.), »az angyali üdvözlet és a ,,Fiat'' Asszonya« (287. o.). Mária »az elsô keresztény« (332. o.), »a völgyek Lilioma, kedves Rózsa, szépséges Olajág, termékeny Szôlôtô, szent Kalász« (339. o.). »Ôt egyedül Isten múlja felül szentség terén« (351. o.). »Királynô ô, akinek teste az egyetlen a halandó testek között, amely a végsô feltámadás és az utolsó ítélet elôtt megismerte a megdicsôülést« (353-354. o.). Ô »Krisztus után a legszentebb Teremtmény« (354. o.), az, aki »az Égben a szeretet óceánjaként kiárad gyermekeire..., ô, aki minden ember egyetemes Édesanyja« (355. o.). Mária »annak bizonysága, amit Isten elgondolt és akart az embert illetôen«, »ô a Teremtô tökéletes műve..., a Világegyetem Csodája«, »embert Istennel összekötô Gyűrű,... az, aki visszaadja az Idônek az elsô napok arculatát« (356. o.). 2. Ragyogó sugarak más Valtorta írásokban Az 1943-mas Füzetekben (Quaderni) a Szent Szűz úgy van bemutatva »mint élô Tabernákulum« (25. o.), »élô példa gyermekei számára« (53. o.). Mária az, »akinek tökéletessége olyan, hogy az egész Mennyország meghajol trónusa elôtt, amelyre a Szentháromság örök mosolya és örökös ragyogása árad« (68. o.). Ô a »kiváltképpen Alázatos« (103. o.), »a Szent a szentek között«, és »az egész Menny öröme« (184. o.), akinek az élete »a legfôbb örömnek és a legfôbb fájdalomnak volt odaszentelve« (190. o.). Mária az, »akit csak Isten múl felül«, ô az Asszony, »akit semmiféle fájdalom nem került el«, habár »ô volt az egyedüli, akit a szenvedés nem sújthatott volna« (298. o.). »Ô az Atyának Leánya, a Fiúnak Anyja, a Szentléleknek Jegyese...: az ô egyesülése a Szentháromsággal tökéletes; ebbôl eredôen ô részesedik Urának hatalmából, értelmébôl és bölcsességébôl« (301. o.). Ô »az egyetlen, az emberek fiai között, aki mindig tökéletes volt« (305. o.), az »aki sosem szakadt el Istentôl«, és vele egyesülve maradt »a szeretet szoros kötelékében, ami a Mennyben érte el csúcspontját«, és »megsemmisült Istenben, annyira csak Belôle élt« (306. o.). Ô »az, akinek áldozatával kezdetét vette a Megváltás«, és »ô az egyetemes Teremtés Remekműve« (307. o.), »az, aki bizonyságot tesz Isten mindent felülmúló szeretetérôl az emberrel kapcsolatban« (308. o.). Ô »a Szűz, akinek megteremtésére gondolva Istent mennyei öröm töltötte el, mielôtt a világ lett; ô a Szűz, akiben az Atya teremtôi tökéletessége összpontosul,... a Teremtés Virága, a legszebb a teremtett világ összes virága között« (309. o.). Ô »az egyetemes Egyház Szülôje«, »a Szűz, aki nem ismer más csókot, csak az Úrét«. »Az asszonynak és az asszony fiainak Megváltója«, aki »megsemmisíti Évát, és oltóág gyanánt a helyébe lép, hogy az életet hozza létre ott, ahová az ellenség a halál magját helyezte«. Ô az, aki miatt »a Megtestesült Igének nem kellett visszasírnia az Eget és az Atya ölét«, mert benne megtalálta »azt a másik Mennyországot, amely nem különbözött attól, melyben a Szentháromság isteni műveit végbeviszi« (310. o.). Ô »Isten Igéjének igazi Frigyszekrénye« (331. o.). »Anya, akinek hatalma van Isten szívén az ô hármas jogcíme révén, mint Isten Leánya, Jegyese és Anyja«, aki »a sátán Legyôzôje« (416. o.), az, »aki Krisztust hordozta az emberek között« (440. o.). Ô »a Forrás, melybôl az élet Vize árad, mely az Ég felé szökell, és eszközt ad nekünk, hogy az Égbe juthassunk« (455. o.). »Ô a földön élô összes teremtmény között a legszentebb« (591. o.), »a Társmegváltó, aki várja az órát, hogy [misztikusan] meghaljon a Kereszt lábánál, hogy nekünk adja az Életet« (614. o.). »Csendes Szűz, sugárzó Szűz« (617. o.). »A Megváltó Anyja, vagyis a fájdalom Asszonya« (642. o.). »Az elsô Hívô«, akinek az anyasága »olyan finoman törékeny volt, mint a havas téli tájon fakadt rózsaszálé, tiszta, mint egy áprilisi hajnal, szent, akár egy angyali kiáltás, alázatos, mint lennie kell annak, aki az örök Kevélység Legyôzôje lesz« (698. o.). Füzetek 1945-1950. (Quaderni) Ezekben Mária hívatik még »a Hármas Egy Isten szent Szerelmének«, és »Gyógyír minden betegségre, amelyek megölik a lelkeket, és kioltják a Hitet, a Reményt és a Szeretetet az emberekben« (484. o.). »Az Atya elsôszülött Leánya a kiválasztás címén«, és »mindig Kegyelemmel teljes« (572. o.). »Krisztus Elôfutára az Ô utolsó eljövetelében«, és »az élet Tanítónôje« (579. o.), akinek »a sarka arra hivatott, hogy a pokoli Sárkányt mindörökre eltapossa« (580. o.). Ô »az Asszony, aki hajlékul szolgált Istennek, és aki az Ô örök dicsérô éneke«, »Isten tökéletes Képmása és Hasonlósága«, »akit Isten keze alakított ki, hogy a Megtestesült Istennek mintául szolgáljon«, »tisztaságos Tükör, amelyben visszatükrözôdik Isten Képmása, Aki a végsô Szépség és Tökéletesség« (593. o.). »A Teremtô Isten Remekműve«, »az, aki leleplezi elôttünk Isten boldog gyermekeinek a sorsát«, és az, »aki a gyakorlatban megmutatta nekünk, hogyan kell élnünk, hogy Isten gyermekei lehessünk« (594. o.). Azariás könyvében (íródott 1946-1947) a Szent Szűz úgy van bemutatva, mint »az egészen Szent« (106. o.), »a Kegyelemmel teljes, a Kegyelem Leánya, Jegyese, és a Kegyelem Anyja; az apostolok és a Küzdô Egyház Királynôje, s az Egek angyalainak Királynôje« (108. o.). Ô »a Szentlélek megkoronázott Mátkája« (111. o.), »Isten után a legnagyobb Teremtmény,... a Szent, akit csak Isten múl felül tökéletességben« (118. o.). »Ô az, akit az áteredô bűn szennye nem érintett,... az, aki kiérdemelte, hogy Isten Anyja legyen« (130. o.). Mária »még a Mennyországnál is szebb« (154. o.). »Az Érintetlen, akin sem az esküvô, sem a szülés, sem a halál nem volt képes nyomot hagyni, rajta sérelmet ejteni, vagy a halál porába hervasztani, ellentétben a többi halandóval« (169. o.). »A szent Anya és az Emberiség Dajkája, kiváló Magtár, virágokkal és aranyló méhekkel teli Kert, bezárt Kert és kellemes Forrás«, az »akiben az Ige emberré lett, hogy ô odaadja az emberek megváltására és táplálására« és még az, »aki testének tisztaságos anyagával és szívének mézével megalkotta Jézust« (170-171. o.). Ô »az egészen Tiszta«, aki »égi hajlékot formált magában, égi trónust, hogy Isten még tovább élvezhesse az Ég örömét, mielôtt megismerné a szenvedést, melyet a világ tartogat számára« (176. o.). Ô az, »akinek egész Lénye Kegyelem« (200. o.), »aki a lelket elôkészíti a Jézussal való gyümölcsözô találkozásra« (262. o.), »az egyetemes Szülôanya«, aki »kegyelmének tejét árasztja szegény bűnös gyermekeire, akik gyengék, betegek, félénkek, megcsömörlöttek, fáradtak«. »Ô a tökéletes Ciborium«, mert »az Élet Kenyere és a Kegyelem szüntelen benne vannak« (263. o.). »Az élôk Fája és Gyökere« és »az Élet igazi Fája« (264. o.). Ô »a Titokzatos Rózsa«, »akinek patyolatfehér szívébe fúródik a világ végtelen rózsakertjének minden tövise, és vérpirossá teszi« (274. o.). »Az Úr Műveinek kedves és szent eszköze« (324. o.). »Mindazon lelkek Királynôje és Tanítónôje, akik az Urat szeretik« (336. o.). Mária »szentség Öle« (347. o.), »az Ég Drágagyöngye«, »aki áldott minden asszony között«, »élô Szeretet, akit a Szeretet alakított ki jegyeséül a Szeretetnek, és a Szeretet Anyja« (348. o.). Szent Pálnak a Rómaiakhoz írt levelérôl adott tanításokban (1948- 1950) a Szent Szűz úgy áll elôttünk mint aki »Szeráf volt, bár testtel rendelkezett«, »a legkedveltebb Frigyszekrény, mely színtiszta aranyból áll« (45. o.). Mária »az Élet Anyja, az Üdvösség Forrása« (46. o.). »Élô Mennyország, ahol a Szentháromság kedvtelését találja« (92. o.). »Királyi Papnô«, »a legtisztább és legerôsebb szeretet hevétôl lángoló Szűz, amivel emberi teremtmény sohasem rendelkezett« (93. o.). Ô »második földi Éden, ahol Isten kedvteléssel társalgott az Ártatlansággal az esti szellô fuvallatában«; »szép, bájos, tiszta kert, telve gyönyörűséggel« (94. o.). »Ô az anyák legszentebbje, akinek a legtöbb fájdalom jutott« (230. o.), »az Élet Anyja« (231. o.). És ezen felül Mária az, »aki Istent hordozta magában, nemcsak lelkileg, hanem élô testi alakjában«; az, »aki a Kereszt lábánál misztikusan elszenvedte a halált«; »aki eljutott az alázat csúcspontjára« (1943. okt. 12.), »az ember reménységének hordozója« (1944. jan. 10.). Ô »a Teremtés legnagyobb Asszonya, az Anya« (1944. febr. 2.). »Az elsô, aki áldozattá lett Jézus iránti szeretetbôl« (1944. febr. 9.) »az, aki úgy élt a földön, hogy lelke mindig az Égben röpdösött« (1944. nov. 6.). Mindezen hosszú, litánia-szerű megtisztelô szólongatás után, mely ugyanakkor költôi és teologikus, spontán fakad két megfontolás: 1) Az Egyházatyák, Egyházdoktorok és Írók egyikénél sem lelhetô fel a máriás jelzôknek ennyire gazdagon burjánzó virágzása; és talán együttvéve sem található meg az említett személyek műveiben. Nos, ez megmutatja a Valtorta írások zsenialitását. 2) Mindezek a jelzôk együttvéve alkotják meg azt a sugárözönt, amelyek -- mint fényforrásból -- Mária transcendens személyiségébôl indulnak ki, és leleplezik az ô rendkívüli anyai küldetését, legyen az Krisztus Anyjáé vagy a keresztényeké; leleplezik még az ô Közbenjárói küldetését Isten és az emberek között, azonfelül azokat a rendkívüli kiváltságokat, amelyekkel Isten felruházta ôt, hogy méltóvá tegye egy ilyen páratlan küldetésre. 3. »Mária egész teológiájának« kulcsszava Egyetlen szó alkotja: Szeretet. »Ezt mondja Mária [Valtortának:] ,,Ó, az én teológiám! Nem áll az másból, csak egyetlen szóból: Szeretet! Azért vagyok én az Ég Királynôje, mert a teremtmények közül én megértettem, mint senki más, ezt a teológiát.'' « (Füzetek 44. 348. o.). Vagyis az a Teológia, melynek kulcs-szava a legszebb az összes szavak között: ez a szó a Szeretet. Mária volt a legjobban szeretett és a legjobban szeretni tudó lény; az Isten által legjobban szeretett, és az Istent legjobban szeretô lény. Akinek lényege a Szeretet, Az úgy szerette Máriát egymagában, mint az összes teremtményt együttvéve, egészen rendkívüli kiváltságokkal feldíszítve (tekintettel az ilyen küldetésre) és egy egészen egyedülálló kultusz tárgyává téve ôt (tekintettel e páratlan küldetésre és egyedi kiváltságaira). És következésképpen Mária is szerette Istent és mindenkit Istenért, egymaga azt a szeretetet nyújtva, amit az összes, tisztán teremtmény nem volt képes Istennek nyújtani. Az Isten iránti és a felebarát iránti szeretete arra késztette, hogy abszolút tisztaságát megôrizze, s arra, hogy elfogadja az összes küldetés között a legfájdalmasabbat: az Anya hivatását, és hogy Társa legyen a Megváltó Istenembernek; hogy teljesen feláldozza magát Isten dicsôségéért és az emberek üdvösségéért. Így hát a Szeretet az igazi kulcsszava »Mária egész teológiájának«. ======================================================================== Mária »az Atya Másodszülöttje« A Szent Szűz volt az elsô Isten elméjében és szívében a világegyetem összes, tisztán teremtményi mivoltú létezôi között. Vagyis ô volt az, Akit Isten elsônek elgondolt mindazon személyek és dolgok közül, melyeket meg akart teremteni. Mária volt az, Akit elsôként szeretett az Örökkévalóság kezdetétôl. Ebben az értelemben lehet a Szent Szüzet úgy nevezni mint-- ahogy azt valójában Valtorta nevezte -- »az Atya Másodszülöttje«, és »Elsôszülött« is az összes teremtmény között. Az Atya Másodszülöttje, ha a Szüzet Fiával, Krisztussal hozzuk kapcsolatba. Elsôszülött az összes teremtmény között, ha az összes, tisztán teremtett lényeket vesszük számba. A Szűzanya a »második« (Krisztus után), és az »elsô« (az összes többi között), vagyis a tisztán teremtményi mivoltúak között[11]: a) az Örökkévaló elgondolásában, s Akiben Ô kedvét találta; b) a természetes és természetfeletti tökéletességben; c) a világ Megváltásában (mint Megváltott és Társmegváltó); d) a Feltámadásban; és e) Isten örök szeretetében. a) »Második« Krisztus után az Örökkévaló elgondolásában, s Akiben Ô kedvét találta. Az Ige, azonfelül, hogy »az Örök Atya Egyszülötte«, úgy is hívatik, hogy »Elsôszülött«, nem mintha az Atyának más isteni természetű fiai lettek volna, hanem azért, mert »Általa és Benne teremtetett minden« [Jn 1, 3], mert az Atya Krisztusban, az Ô Fiában egyesített mindent [Ef 1, 10] és benne látott mindent, az Örök Igében és az eljövendô Krisztusban..., amiért is Ô az elsô minden személy és minden teremtett dolog között. Mindezek az Ô dicsôségére lettek rendelve. De közvetlenül Krisztus után, minden teremtett lény és dolog elôtt Mária következik, az Ô Anyja. Ôt tehát teljes joggal hívhatjuk »az Atya Másodszülöttjének«, ahogy azt Valtortánál látjuk, miután »az Isten (ujj)lenyomata [-- írja Valtorta --] oly tisztán jelent meg Máriában, hogy azt csak az Atya Elsôszülöttjében levô múlta felül[12]« (Poema I. köt. 3. o.). »Mária [-- írja Valtorta egy D2-es megjegyzésben --] itt ,,másodiknak'' van nevezve az Isten gyermekei között, aki öröktôl fogva (ab aeterno) jelen volt, cselekedeteivel együtt, az isteni Gondolatban, Krisztussal, aki Általa ölt majd testet, hogy végbevigye a Megváltást. Miképpen az eljövendô Krisztus ott áll az érzékekkel fel nem fogható világ teremtésének kezdetén -- próbatételként az angyaloknak, hogy megszilárduljanak a kegyelemben --, így az eljövendô Mária ott áll az érzékelhetô teremtés kezdetén, ígéretként az embereknek, és büntetésül az Ellenfélnek: ,,Ellenkezést vetek közéd és az Asszony közé, a te ivadékod és az Ô ivadéka közé. Ô széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.'' [Ter 3, 15]... [Mária] Második Krisztus után az Örök Elme terveiben, s abban, hogy Annak benne kedve telt, s Aki ujjongón szemlélte e két gyermekének tökéletességét: az elsôt, aki természet szerinti Fia; a másodikat, aki fogadott Leánya. Az ember fiainak megszámlálhatatlan sokasága csak két olyan lénnyel rendelkezett, akikben az Atya mindig megtalálhatta örömteli megelégedettségét. Csupán két lelket, akiken tekintetét megpihentethette, gyönyörködvén az ô örökös érintetlenségükben, mentesek lévén minden köteléktôl az áteredô és az akarattal elkövetett bűnöket illetôen. E két lélek: Jézus -- Mária...« b) »Második« Krisztus után tökéletességben. »... És második természetes és természetfeletti tökéletességben Isten Fiához és az övéhez viszonyítva, aki végtelen, miként Isten, és második minden egyes tökéletességben...« (ibid.,). Lényegében minden tökéletesség két csoportot alkot: természetes tökéletességek (a lélek és a test tökéletességei), és természetfeletti tökéletességek (megszentelô kegyelem, a belénk öntött tökéletességek, a Szentlélek ajándékai, a karizmák). Mindezek az adományok Krisztusban elérik a legvégsô tökéletességet. De Krisztus után a hozzá legközelebb álló, hozzá leginkább hasonló pontosan az Ô Édesanyja, Mária. »A teremtmény tökéletessége ôbenne elérte teljességét« (Azariás, 357. o.). c) »Második« Krisztus után a Megváltásban. »És második [-- olvassuk ugyanott a D2-es megjegyzésnél --] a megváltásban, mivel ô a Társmegváltó, aki azonnal Krisztus után következik, példaképül mindazoknak, akik ,,szenvedéseikkel ki akarják egészíteni, ami hiányzik Krisztus szenvedésébôl'' [Kol 1, 24]« Ugyanis a Szent Szűz -- ahogy mondani fogjuk --, bensôségesen társult nemcsak a Megváltó személyéhez, (mint az Ô Anyja), hanem a Megváltó művéhez is, mind annak véghez vitelében, mind annak alkalmazásában, az emberiség valahány tagjára alkalmazva azt. Az emberi nem megváltásában tehát, azonnal a Megváltó után jön. Ô minta mindazok számára, akik a maguk módján testvéreik felé »társmegváltók« akarnak lenni, lévén ôk is Krisztus misztikus testének, az Egyháznak tagjai. d) »Második« Krisztus után a Feltámadásban. »... És második a feltámadásban, mert -- bár alávetett a fájdalomnak, mivel ô Társmegváltó -- nem lehetett alávetve a halálnak, amely minden embert egyformán érint. És ebben az ô szeplôtelenségének és Istenanyaságának kiváltságaként részesült. Ebbôl eredôen az ô halála nem ismerte meg a sírbolt sötétségét és a test felbomlását, ha halálnak lehet nevezni a lélek elválását a testtôl, ami nem betegség, hanem a legmagasabb extázis következménye volt. Itt a test gyors egyesülése történt, melyet az angyalok az Égbe vittek, azzal a lélekkel, melyet a háromságos Örök Szeretet elragadott a csillagos szférák magasságába...« (ibid.,). A »feltámadás« terminusa, amint látni fogjuk, amikor Mária mennybe- fölvételérôl értekezünk, tágas értelemben veendô, mivel a valóságban -- Valtorta szerint -- nem ment végbe a Szűz lelkének elválása a testtôl, csupán a szellem vált el a testtôl a »legmagasabb elragadtatás« következtében. [Jézus mondja másutt: »A szellem a lélek jobbik része; a lélek az a szellem számára, ami a test a lélek számára.« A fordító.] Ezért Mária szellemének a testtel való újra egyesülése ment végbe, (nem pedig a léleké). Éppezért csak tágan vett értelemben van itt szó feltámadásról. A Szűznek ilyetén való »feltámadása« a Megváltóhoz és |dvösségünk minden művéhez való társulásának erejében történt, mint Társmegváltóé. Elválaszthatatlanul egyesültek a küzdelemben (vagyis a Megváltásban, amely harc a sátán uralmának a megdöntésére, aki a bűn és a halál révén uralta a világot), ezért a sátán, a bűn és a halál felett aratott gyôzelemben is egyesülnie kellett a Megváltóval. e) »Második« Krisztus után Isten örök szeretetében. »Második végül [-- fejezi be a D2-es jegyzet --] a Hármas- Egyisten örök szeretete által, Aki szerette ôt, aki majd Leánya, Jegyese és Szentséges Anyja lesz, s akit a három Isteni Személy öröktôl fogva és az örökkévalóságon át végtelen szeretetében hordozott.« A Szentséges Szűz egészen egyedülálló nagyságának, páratlan tökéletességének a kulcsa abban a rendkívüli szeretetben keresendô, mellyel az Egy- és Háromszemélyű Isten öröktôl fogva szerette ôt. A három Isteni Személy mindenekelôtt egymást szereti végtelen módon. Ez a Szentháromság elsôdleges szeretete. E végtelen szeretet után, mely az Istenség három Személye között fennáll, következik Mária iránt tanúsított szeretete. A Szentháromság e második szeretetének oka Mária iránt abban a tényben keresendô, hogy a felséges Szentháromság mindenegyes Személye, Máriában az összes lény között a legkedvesebbet látta. Az Atya ugyanis benne látta jövendô kedvelt Leányát; a Fiú benne látta az ô eljövendô nagyon szeretett Édesanyját; és a Szentlélek benne látta az ô eljövendô szeplôtelen Jegyesét. És ehhez az egyedi páratlan szeretethez viszonyultak az adományok is, melyekkel a Szentháromság három fenséges Személye felruházta ôt. Éppezért joggal alkalmazható a Szent Szűzre az, ami a Bölcsességrôl szól a Példabeszédek Könyve VIII. fejezetében (22-31 vers.). »Jézus mondja: ,,Jöjj és olvass az Ô dicsôségérôl [a Szent Szűz] Ôsünk Könyvében [Salamon]: 'Alkotó munkájának kezdetén teremtett az Úr, ôsidôktôl fogva mint legelsô művét. Az idôk elôtt alkotott, a föld születése elôtt. Amikor létrehozott, még ôsvizek sem voltak, és a forrásokból még nem tört elô a víz. Korábban hívott létre, mielôtt az óriástömegű hegyek keletkeztek volna, elôbb, mint a halmokat, amikor a földet és a mezôket még nem alkotta meg, és a föld elsô rögét sem. Isten még nem alkotta meg a földet, a folyókat és a világ négy sarkát, és én már léteztem. Ott voltam, amikor az eget teremtette, és megváltoztathatatlan törvénnyel az ôsvíz színére a kört megvonta, amikor szilárddá tette a magasban az égboltot, és amikor a felhôket felerôsítette, amikor kijelölte a tenger határait, és az ôsforrások erejét megszabta; amikor a vizeknek törvényt szabott, hogy ne csapjanak ki, amikor megrajzolta a föld szilárd részét, ott voltam mellette minden dolog elrendezésénél. Mindig örömmel játszadoztam Elôtte, játszadoztam az egész földkerekségen...'. A Bölcsességre alkalmaztátok [-- mondja még Jézus --], ám ôróla beszél: a szépséges Anyáról, a Bölcsesség szűzi Anyjáról, aki Én vagyok, aki hozzád beszélek. Azt akartam, hogy e himnusz elsô versét annak a könyvnek az elejére írd, amely róla beszél, hogy mindenki megismerje és szemlélje Isten vigasztalását és örömét. Mária a Háromszemélyű-Egyisten állandó, tökéletes, bensô öröme. Azé az Istené, Aki benneteket fönntart és szeret, s Akinek az ember annyi szomorúságot okoz. Mária miatt tartotta Isten életben az emberi nemet akkor is, amikor pedig az elsô próbatételnél már pusztulást érdemelt volna. Ehelyett Mária miatt megbocsátott neki.''.« (Poema, I. köt. 29-30. o.). A Példabeszédek Könyvének szavaiban megerôsítést nyer, hogy a Bölcsesség megelôz minden teremtett lényt. Exegetika szempontjából nézve kicsoda ez a »Bölcsesség«?... Talán Krisztus? Mária talán? Mindenekelôtt Krisztus, és tágabb értelemben véve, Mária. Krisztus, a megtestesült Bölcsesség van itt kijelentve, és Mária, az Ô Anyja van itt, vele együtt kijelentve. Agostino Bea kardinális (egyike napjaink /1970-es évek/ legjelesebb exegétáinak) a Bölcsességrôl szólva (a Péld VIII. 22-31.) ezt mondta: »Mi itt az ô alakját pillantjuk meg [Máriáét], és vele egyidôben [Krisztusét] mintha -- úgymond -- vele, az ô Isteni Fiával egyetlen valóságot képezne.« (Mariológia, P. Straeter S.J. gondozásában, I. Köt. 39. o. 1952) És kiemeli, hogy »az Egyház már létének kezdetén különleges figyelmet szentelt a Fiú és Édesanyja eme közös feladatának és sorsának, és igazolva látta, hogy kiterjessze az Írás szavait, melyek mindenekelôtt a Fiúra vonatkoznak, annak szentséges Anyjára, Máriára is. És tette ezt fôképpen a szentmise és az Officium Divinum liturgiájában.« (ibid., 28. o.). Krisztus, a megtestesült Bölcsesség, el sem gondolható ônélküle, Aki által testet öltött. Máriára való átvitele annak, amit Krisztus-Bölcsességrôl mondunk, arra a szoros kapcsolatra épül, amely Fiú és Anyja közt fönnáll az Istenanyaság erejében. Bea kardinális, miután idézte a Példabeszédek könyvének részletét: »Alkotó munkájának kezdetén teremtett engemet az Úr...« (8, 22), majd Sirák könyvébôl: »Én a Magasságbelinek szájából jöttem elô, elsôszülöttként az összes teremtmény között« (Sir 24, 3), kiemeli, hogy »az a gyakoriság és állhatatosság, mellyel az Egyház megismétli Liturgiájában ezeket a szakaszokat, Máriára alkalmazva azokat, nem megengedett ezen alkalmazásokat valamiféle akaratlagosan önkényes társításnak vagy értelmezésnek tulajdonítani. Imádságaira vonatkozóan is, és mindenekelôtt a Liturgiában alkalmazottakra vonatkozóan, az Egyház aláveti magát a Szentlélek vezetésének. Egy régi mondás megerôsíti, és teljes érveléssel, hogy a törvény, amely az imádságot szabályozza (lex orandi), ugyanaz a törvény, mint amely a hitet szabályozza (lex credendi). Az ilyen vonatkozás okainak szükségszerűen jóval mélyebbnek kell lenniük, és a fennálló kölcsönösség viszonyában keresendôk, Isten határozott akarata által, Mária és az ô isteni Fia között. És Isten elhatározása ténylegesen megjelölte az emberré lett Fiúnak a helyét a világegyetemben és az emberiségben, és egyidejűleg arra is kiterjesztette, Akinek mellette kellett lennie annak küldetésében és küldetésének megvalósításában, és akinek Ôt oda kellett adnia a világnak, és vele kimagasló helyzetben együttműködnie a mi Megváltásunkban. Ha az Úr ezt mondja Jeremiásnak: ,,Mielôtt megalkottalak az anyaméhben, már ismertelek... és prófétául rendeltelek a nemzetek javára'' (Jer 1, 5), még nagyobb indokkal kell biztosra venni, arra vonatkoztatva, Aki minden prófétánál kiválóbb, és sokkal szorosabban vesz részt a Megváltásban. Továbbá, hogy a Háromszemélyű Egy Isten az örökkévalóságtól fogva szeme elôtt tartotta Mária személyét, küldetését és a világban elfoglalt helyét -- ha szabad ilyen kifejezéssel élni az Urat illetôen -- ahogyan soha senki mást, összekötve ôt isteni Fiának személyével, küldetésével és helyzetével. Végeredményben ez az indoka annak -- fejezi be Bea kardinális --, hogy az Egyház aggodalmaskodás nélkül alkalmazza a ,,Bölcsesség Széke'' kifejezést, azaz Máriára vonatkoztatva a Szentírás szavait, melyek az örök Bölcsességre vonatkoznak... Ílymódon az Egyház kiegészíti és kibôvíti -- mindig a Szentlélek vezetése alatt -- Isten Anyjának alakját azzal, ahogy az Ószövetség révén megnyilatkozik nekünk, és hozzájárul, hogy tekintetünkkel behatolhassunk az ô titokzatos létezésébe úgy, ahogy Isten elgondolásában már megfogant... A Szentlélek -- Aki a Biblia írói által beszél hozzánk -- úgy határozott, hogy a testté lett Isten Bölcsességének ôstörténete egyúttal az Ô Anyjáé is legyen, aki emberi síkon és a legszorosabban együttműködik isteni Fiával. És ezen felül még nagyobb fénnyel töltötte el az Egyházat, hogy egyre világosabban megérthesse, és egyre mélyebben behatolhasson ezek titokzatos összefüggéseibe.« (ibid., 30-31). Jézus, a Látnokkal beszélve, ki akarta fejteni az indokokat is, melyek által Isten birtokolta Máriát »alkotó munkájának kezdetén, mielôtt a földet megalkotta«. Ezek az indokok négy pontban szerepelnek: Elsô indok: »hogy mindenki elôtt ismertté váljon Isten vigasztalása és öröme«. Ezen oknál fogva Krisztus után Mária képezte Isten legnagyobb örömét és vigaszát. Második indok: »hogy ennek az Egy- és Háromszemélyű Istennek állandó, tökéletes, bensôséges öröméül szolgáljon, Aki fönntart és szeret titeket, és Aki az embertôl annyi szomorúságban részesült«. Mária (Krisztus után) a legnagyobb öröme volt Istennek, (»állandó, tökéletes, bensôséges« öröme; »állandó«, egyetlen megszakítás nélkül; »tökéletes«, a legkisebb hiányosság nélkül; »bensôséges«, éppezért nem felületes). Mária olyan mérvű indoka volt Isten örömének, hogy kárpótolta »mindazért a szomorúságért«, melyet az ember okozott Istennek. Harmadik indok: mert »Mária miatt tartotta életben Isten az emberi nemet akkor, amikor már az elsô próbatételnél pusztulást érdemelt«. Tehát az emberiség a Szent Szűznek köszönheti, ha a bűn elkövetése után Isten nem pusztította el, miként azt megérdemelte. Máriának Isten iránti szeretete bôségesen kompenzálta Ôt az emberiség minden szeretetlenségéért. »Jézus mondja: ,,... Birtokolni Máriát, hogy szeresse [Istent]! Ó, érdemes volt az embert megteremteni, életben hagyni és elhatározni, hogy megbocsát neki, és így megszülessen a Szép Szűz, a Szent Szűz, a Szeplôtelen Szűz, a Szeretettel teljes Szűz, a legkedvesebb Leány, a legtisztább Anya, a leggyöngédebben szeretô Jegyes! Sokat, nagyon sokat adott nektek Isten és még többet is adott volna, csakhogy övé legyen örömének Gyermeke, napjának Napsugara, kertjének Virága. És ezentúl is sokat ad néktek az ô kérésére, hogy örömet okozzon neki, mert az ô öröme beleárad Isten örömébe, s azt vakító fénnyel megnöveli. Ez a ragyogó fény tölti be új meg új csillogással a Mennyország tündöklését, és minden egyes csillanása új meg új kegyelmet jelent a világmindenség számára, az egész emberiségnek, maguknak a megdicsôült üdvözülteknek is, akik ujjongó allelujával válaszolnak minden isteni csodára, amit a Háromszemélyű Isten azért művel, hogy lássa a Szűz túláradó örömtôl sugárzó mosolyát''.« (Poema, I. köt. 30. o.). Negyedik indok: mert »Máriában kellett lennie a megbocsátás indítóokának, amit elnyertetek«. Azonfelül, hogy ô volt az indítóoka annak, hogy Isten megkímélje az emberiséget a pusztulástól, tehát a bocsánat elnyerésének is ô, a »Szűz volt az indítóoka«. »Jézus mondja: ,,... A legfôbb Értelem, amely mindent tud, már az ember létezése elôtt tudta, hogy az ember önnön tolvaja és gyilkosa lesz. És minthogy az Örök Jóság nem szab határt jóságának, már a Bűn létezése elôtt kigondolta a Bűn megsemmisítésének eszközét. Az Eszköz Én vagyok, az Ige. A műszer, amely által az eszközbôl munkaeszköz lesz: Mária. És Isten megalkotta a Szüzet fönséges gondolatában. Minden érettem, az Atya szeretett Fiáért lett teremtve... De nekem Testté kellet lennem szellemi lényemen felül. Testté lenni, hogy megmentsem a testet. Testté lenni, hogy méltóságot adjak a testnek, az Égbe vivén ôt a meghatározott századok elôtt. Mert a lélek által lakott test Isten remekműve, és az Ég érette lett teremtve. Hogy Testté legyek, Anyára volt szükségem. Hogy Isten legyek, arra volt szükségem, hogy az Atyám Isten legyen. És ekkor alkotta meg magában Isten a Mátkát[13]. Majd a Megtévesztô után a Bűntelent csodálva így szólt: 'Jöjj hozzám, te, aki eltörlöd az emberi engedetlenség, a sátánnal való emberi bujálkodás és az emberi hálátlanság okozta keserűséget. Veled fogok diadalt aratni a sátán fölött!'.'' ... ,,Sivíts csak gyűlöletedben sátán, mialatt Mária születik! Ez a kicsiny csecsemô legyôzött téged! Mielôtt te a Lázadó lettél volna, az Álnok, a Megrontó, már legyôzött voltál, és a Legyôzôd, Ô!'' « (Poema, I. köt. 32-35. o.). ======================================================================== Mária »a Szentháromság Tabernákuluma« az örökkévalóságtól kezdve Mária öröktôl fogva (ab aeterno) ott található -- nemcsak a Legfôbb Értelemben, hanem a Szentháromság szívében is, és részesedik Annak hatalmából, bölcsességébôl és szeretetébôl. 1947. október 24-én a Látnok látja annak szimbólumát, ami Mária (jelenléte) Istenben: (lát) egy izzó háromszöget, melyben ott van Mária. »Az Örök Atya hangja szól: ,,Így van Mária Bennünk. Értsék meg a teológiában bölcsek azt, amit ez a látomás mondani akar, azt, amit ez magában foglal Mária tudásáról és hatalmáról, akinek az egész Szeretet odaajándékozza magát, s akinek az egész Bölcsesség kinyilatkoztatja magát, s akinek az egész Hatalom készséggel meghajol''.« (Quad. 45-50. 486. o.). Néhány napra rá, hogy leírta ezeket a szavakat, 1947. nov. 9-én 10 órakor az ôrangyala megjelent Valtortának, és ezt mondta neki: »A Magasságos Úr meg akarta értetni veled Mária szavait, melyeket a ,,Tre Fontane'' mellett mondott neked: [,,Én vagyok az, aki a Szentháromságban a Kinyilatkoztatás Királynôje vagyok!'']. Így van Mária körülfogva (mondhatnám: tartalmazva) a Szentháromságban, akiben ott volt már az idô kezdete elôtt, s akinek Tabernákuluma volt, méhében hordozván az Atyát, a Fiút és a Szentlelket azáltal, hogy magában hordozta szűzi méhének Gyümölcsét, Jézust, akiben megvolt az Ige egysége az Atyával és a Szentlélekkel. Ílymódon ô a Háromszemélyű Egy Isten szeretettje, a Kinyilatkoztatás pedig az ô kincse, és ô ennek szelíd és szeretett Királynôje, a Bölcsesség osztogatója, s ô adja az Igét nekünk. A Bölcsességnek és a Szónak Jegyese és Anyja, az a szűzi Forrás, melyet Isten termékenyít meg, s aki az élô Víz folyóit adja, ami az örök Életet jelenti annak, aki belôle oltja szomját« (Quad. 45- 50. 486. o.). Itt van elôttünk egy igazi isteni »Elôjáték« a legnagyobb emberi Remekmű történetéhez. (Emberi, vagyis az emberek között a legnagyobb remekmű. Egyszerre isteni és emberi remekmű. Isten az alkotója és emberek közül való. -- a fordító megjegyzése) ======================================================================== Mária ott szerepelt minden dolog megteremtésénél is Azonfelül, hogy Máriát megfontolás tárgyává tettük az örökkévalóság szempontjából nézve, aki a Szentháromság elméjében és szívében az Atya »Elsôszülöttje« vagy »Másodszülöttje«, ugyanúgy tesszük most ezt az idô szempontjából nézve. Az idô a világegyetem megteremtésével vette kezdetét. A teremtés pontosan az idô kezdetén történt: »kezdetben«. A Szentséges Szűz alakja nemcsak akkor lebegett a teremtô Isten szeme elôtt, midôn mindeneket létre hívott, hanem ô ott volt mind az angyalok, mind az emberek próbatételénél is. A világegyetemben létezô minden dolog megteremtésénél Isten Máriára gondolt, vagyis háromféle módon tartotta ôt szeme elôtt: a) mint azok modelljét (azok mintapéldányát), b) mint azok célját (a teremtés végsô céljának okaként), és c) mint elsôt azok között, mint az egész teremtés Remekművét oly módon, hogy a teremtetlen isteni hatalomnak, bölcsességnek, és jóságnak ô teremtett legnagyobb tanújeleként szolgáljon. a) Isten mindenek megteremtésénél Máriára tekintett, mint modellre. »Nézlek [mondja az Atyaisten a Szűznek], és szemed kék színét adom a tengernek és az égboltnak, hajad színét a szent búzának, fehérségedet a liliomnak, rózsás színedet, amilyen a te selymes bôröd, a rózsának, apró fogaidról másolom a gyöngyöket, szádat nézve alkotom meg az édes földiepret, a fülemüle torkába a te dallamaidat teszem, a vadgalambéba pedig panaszos hangodat. Jövendô gondolataidat olvasva, szíved dobbanásait hallgatva máris kész a vezérmotívum az alkotáshoz... Jöjj, és nézd, hogyan teremtem a juhokat és a bárányokat, a sasokat és a galambokat! Légy mellettem, amikor a tengerek és a folyók medrét vájom, amikor a hegyeket magasítom, és rájuk havat meg erdôket festek, amikor gabonát, fákat és szôlôtöveket hintek szét... és megalkotom az olajfát érted, én Békességem, a szôlôtôkét érted, én Szôlôvesszôm, aki majd az eukarisztikus Szôlôfürtöt hordozod. Fuss, repülj, ujjongj, ó Szépségem, és a világmindenség, amely óráról órára[14] teremtôdik, tôled tanulja meg, Szerelmem, hogy Engem szeressen, és a te kacagásod nyomán szépüljön mindjobban, aki Fiam Édesanyja, Mennyországom Királynôje, Istened Szerelme vagy!« (Poema I. köt. 33-34. o.). Mindezekkel a költôi kifejezésekkel Jézus meg akarta velünk értetni, hogy a Szűzanyát modellként választotta a Teremtô mindenek megteremtésében. b) Isten valamennyi dolog megteremtésében Máriát tartotta szeme elôtt, mint azok célját. Máriát és az ô dicsôségét tekintve (miután Krisztusét és az Ô dicsôségét tekintetbe vette), Isten megteremtette a világmindenség minden létezôjét. [Azariás angyal mondja a Látnoknak:] »Mindenek az Igéért teremtettek. [Jn 1, 1-3; Kol 1, 15-20] De a legnagyobb műveket az Vrök Szeretet, Máriában és Máriáért is alkotta« (Azariás, 349. o.). Isten minden létezôt megteremtett (az ásványokat, a növények és állatok megszámlálhatatlan családját) az emberért, »a mindenség Királyáért« (vö. Poema, I. köt. 30-32. o.), aki a világegyetem szintézise. Ám maga az ember is Krisztusért, a Megtestesült Ige miatt lett megteremtve, és az Ô dicsôségére. Minthogy azonban a Megtestesült Ige elképzelhetetlen a nélkül, Aki által (vagyis Mária), megtestesült ebbôl következik, hogy minden teremtett dolog, az emberrel az élen, Máriáért is teremtetett. Ezért mondja neki az Atyaisten: »Jöjj, Örömöm! Játékszereid legyenek a világok, amíg gondolatomban mint táncoló fény létezel, legyenek a világok nevetésed okai, tiéd legyen minden csillagfüzér és a bolygókból álló nyakék. Tedd kecses lábad alá a holdat, csillagokból álló sál gyanánt burkold be magad a Tejút csillagaiba. Érted vannak a csillagok és égitestek. Gyere, és örvendj a virágok láttán! Ezek lesznek majd Gyermeked játékszerei és a párna méhed Fiának... Légy mellettem, amikor a tengerek és folyók medrét vájom, amikor a hegyeket magasítom, és rájuk havat meg erdôket festek,... és megalkotom az olajfát érted, én Békességem, a szôlôtôkét éretted, Szôlôvesszôm, aki majd az eukarisztikus Szôlôfürtöt hordozod« (Poema I. köt. 33-34. o.). c) Isten Máriát tartotta szeme elôtt mindenek megteremtésében, mint az elsôt azok között, mint »az egyetemes teremtés Remekművét«. Éppezért Mária az a teremtett lény, aki a legmagasabb fokon juttatja kifejezésre az Isten teremtetlen hatalmát, bölcsességét és jóságát. Ô egymagában olyan nagy és tökéletes, hogy egyedül elégséges ok lett volna a világegyetem megteremtésére. Jézus ezt mondja ugyanis a látnoknak: »Még akkor is, ha az Atya minden működése, hogy a semmibôl megteremtse a földet, nem szolgált volna másra, csupán arra, hogy befogadja Máriát, a teremtôi munka elérte volna létének értelmét. Mert ennek a Teremtménynek tökéletessége olymérvű, hogy ô tanúbizonysága nemcsak Isten bölcsességének és hatalmának, hanem Isten szeretetének is, amellyel a világot megteremtette«. A Szent Szűz »a legszebb virág a világmindenség összes virágai között, élô csillag, aki elôtt kihunytnak tűnnek a teremtett égitestek« (Quad., 43. 307 és 309. o.). ======================================================================== Mária jelen van mind az angyalok, mind az emberek próbatételénél A Szent Szűz jelen volt a próbatételnél is, azonfelül, hogy jelen volt mindenek megteremtésénél, mind az angyalokénál, (akik tiszta szellemek), mind az emberekénél (akik testbôl és lélekbôl állnak). a) Isten elsônek az angyalok végeláthatatlan seregét teremtette meg, azután megteremtette a két emberi lényt: Ádámot és Évát. Máriára királynôi és tanítónôi szerep várt mind az emberek, mind az angyalok tekintetében. b) Miután megteremtette ôket (angyalokat és embereket), hogy a világegyetem Királynôjének alattvalói legyenek, Isten kegyelemmel ruházta fel ôket istengyermeki méltóságra emelve, akik részesednek az isteni természetben. Majd a gyönyörűségek Paradicsomába helyezte ôket: az angyalokat az égi Paradicsomba, az embereket (az elsô kettôt) egy földi Paradicsomba, hogy szeretetben éljenek, Isten barátságában, s miután kiállták a próbát, s »miután megadták Istennek az általa igényelt és az Ôt megilletô szeretetet«, ennek jutalmaként bebocsátást nyerjenek az égi dicsôségbe, a teljes és tökéletes boldogság honába. Az angyalok »próbatétele« abból a ténybôl állt, hogy Isten bemutatta nekik imádásra az »isteni Igét« (a Szentháromság második isteni Személyét), aki majd megtestesül és emberré lesz, vagyis hogy imádón fogadják el »az Örök Gondolatot«. (ibid., 338-340. o.)[15] A két emberi lény próbatétele pedig ebben állt: engedelmeskedni az isteni szónak, vagyis tartózkodni a tiltott fa gyümölcsének az evésétôl. c) Az angyaloknak egy bizonyos száma és a két emberi lény (a mi ôsszüleink) nem állták ki a próbát, nem hajoltak meg Isten szava elôtt, és így elveszítették az Ô kegyelmét. Az angyaloknak egy serege, Luciferrel az élükön, kevélységtôl hajtva nem hajolt meg imádón az »Isten Igéje« elôtt, és így megrendült az »égi Paradicsom rendje«, ahonnan Isten azonnal kiűzte ôket, és valamennyit letaszította a pokolba. »Amikor Lucifer bűne [-- így beszéli el Azariás angyal a Látnoknak --] felforgatta a Paradicsom rendjét, és magával sodorta a rendetlenségbe a kevésbé hűséges lelkeket, nagy borzalom töltött el mindenkit, mintha valamit széttéptek, leromboltak volna, és semmi remény sem maradt, hogy azt ismét feltámadva lássák. Valóban ez történt. Szét volt rombolva az a teljes szeretet, amely a kezdetben egyedül létezett ott fent. Leomlott egy örvénybe, amelybôl felszállott a pokol bűze. Elpusztult az angyalok teljes szeretete, és létrejött a Gyűlölet. Mi, az Úrhoz hűséges angyalok megrémültünk, amennyire ez lehetséges a mennyben, sírtunk Isten szenvedése és haragja miatt. Sírtunk a Paradicsom békéjének tönkretétele miatt, a megsértett rend miatt, a szellemek gyarlósága miatt. Nem éreztük többé biztosnak magunkat azt illetôleg, hogy nem vagyunk képesek bűnt elkövetni, mert tiszta szellemeknek voltunk teremtve. Lucifer és a hozzá hasonlók bebizonyították nekünk, hogy az angyal is képes vétkezni, és ördöggé lenni. Éreztük, hogy a kevélység -- amely bennünk lappangott -- kifejlôdhet bennünk. Féltünk, hogy Istenen kívül senki sem képes ellenállni annak, ha Lucifer engedett neki. Féltünk ettôl a sötét erôtôl, amelyrôl nem tételeztük fel, hogy belénk tud hatolni. Azt mondhatnám: nem tudtunk létezésérôl, és arról, hogy durván megnyilvánulhat. Leverten kérdeztük magunkban, reszketô fénnyel: ,,Hát akkor nem segít, hogy oly tiszták vagyunk? Ki képes akkor majd szeretni Istent úgy, amint Ô kívánja és megérdemli, ha mi is alá vagyunk vetve a bűnnek?'' Íme, akkor felemeltük szemünket a mélységbôl és a levertségbôl az Istenségre, és nézve az Ô tündöklését, addig még nem ismert félelemmel, szemléltük az Örök Gondolat második kinyilatkoztatását. És ha az elsô megismerése révén jött a kevélyek által teremtett rendetlenség, akik nem akarták imádni az Isteni Igét, a második megismerése által tért vissza belénk a béke, amit megzavartak. Máriát láttuk az örök Gondolatban! Látni és birtokolni ezt a bölcsességet, amely megvigasztal, biztonságot és békét ad, egyet jelentett. Üdvözöltük jövendô Királynônket fényünk énekével, és szemléltük ôt ajándékba kapott és szándékosan megôrzött tökéletességében. Ó, annak a pillanatnak a szépsége, amelyben az Örökkévaló, angyalainak megvigasztalására bemutatta nekik Szeretetének és Hatalmának gyöngyét! És láttuk, hogy az ô alázatossága oly nagy volt, hogy egyedül azzal jóvátette minden teremtmény kevélységét. Megtanított minket attól fogva, hogy ne tegyük az ajándékokat romlásunk eszközévé. Nem az ô testi alakja, hanem szellemi lénye beszélt hozzánk szavak nélkül, és a kevélységnek minden gondolatától megôrzött minket az, hogy egy pillanatig szemléltük Isten Gondolatában a Legalázatosabbat. Idôtlen idôkön keresztül működtünk annak a ragyogó kinyilatkoztatásnak kedvességében. Idôtlen idôkön, az örökkévalóságon keresztül örvendeztünk és örvendezünk és örvendezni fogunk annak birtoklásának, Akit lelkileg szemléltünk. Isten Öröme a mi örömünk, és mi megtartjuk magunkat az ô fényében, hogy átjárjon minket és megörvendeztessük és megdicsôítsük Azt, aki minket teremtett.« (Azariás, 337-341. o.). Miként a lázadó angyalok, úgy a két elsô emberi lény (az ôsszülôk) sem állták ki a próbát, és kevélységtôl hajtva, amit a sátán keltett bennük (Istenhez akartak hasonlóvá lenni), nem hajoltak meg Isten parancsa elôtt, nem engedelmeskedtek neki, és így elveszítették a kegyelmet és a természetfölötti ingyenes adományokat (erkölcsi feddhetetlenség, halhatatlanság), és kiűzettek a földi Paradicsomból. Miképpen az égi Paradicsomban a jó angyaloknak -- társaik eltévelyedése után -- Isten kinyilatkoztatta a Szent Szüzet, mint üdvösségük eszközét (ami a Megtestesült Ige imádásában és a neki való szolgálatban állt), így ôsszüleinknek is a földi Paradicsomban, azonnal, bűnük elkövetése után Isten kinyilatkoztatta Máriát, mint üdvösségük elsôdleges forrását Krisztusban és Krisztus által. Hozzátehetjük, hogy miként az angyalok megteremtésénél Isten gondolatában már jelen volt Mária, az ô jövendô Királynôjük, ugyanígy Ádám megteremtésénél Krisztus volt szeme elôtt, (aki majd az új Ádám lesz), és miképpen megalkotta annak oldalbordájából Évát, szeme elôtt volt már Mária is (aki majd az új Éva lesz a Krisztustól kapott kegyelem erejében). Az Ádám-Éva ellentétes párhuzam, ami erôsen van illusztrálva a Valtorta-féle írásokban, megkívánja annak kifejtését. Mindez az idô kezdetén valósult meg, midôn mindenek létezni kezdtek. A történelemnek attól az ünnepélyes pillanatától Mária Királynôként jelenik meg elôttünk: az egész teremtés Királynôje. ======================================================================== A Protoevangélium »Asszonya« (Jn 3, 15) Ebben a második periódusban (ami az idô kezdete és az idô teljessége közt lefolyt a Szűzanyának a világ színterén való megjelenésével) Isten és a próféták bejelentették Máriát, és a népek várták ôt. A következôkben kifejtjük a Protoevangéliumot; Izajás jövendölését az Emmánuel Szűz-Anyjáról; Izajás jövendölését »Jessze gyökerérôl«; Jeremiás jövendölését az »Asszonyról, aki magában hordozza a férfit«; és a »Menyasszonyról« az Énekek Énekében. A Szentséges Szüzet az ún. Protoevangéliumban, Isten azonnal ôsszüleink bűnbeesése után bejelentette, akik a pokoli kígyó hatására bűnbe estek: »Ellenségeskedést vetek közéd és az Asszony közé, a te ivadékod és az ô ivadéka közé. Ô széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba« (Ter 3, 15). Errôl a neves jövendölésrôl (»minden krisztologikus és mariologikus jövendölések királynôje«) Valtorta M. írásainak több helyén is beszélt (Poema I. köt. 35. o., 115. és 119. o.; II. köt. 207-208. o.; III. köt. 469. o.; VI. köt. 855. o.; VII. köt. 1582. és 1702. o.; IX. köt. 307. o.; X. köt. 360-361. o.; Azariás, 264. o.; Rómaiaknak, 215. o.). » ,,A Könyv elejétôl [a Szentírás] beszélnek róla, és beszélni fognak a jövendô könyveiben...'' ,,Az új Évát a paradicsomi almafa lábánál foganta meg a Legfôbb Gondolat [Ter 3, 8-15], hogy az ô nevetése és sírása menekülésre késztesse a kígyót, és hogy elvegye a mérgezett gyümölcs halálos hatását...'' « (Poema III. köt. 469. o.). Jézus abban a beszédében, melyet nyilvános fellépésének elsô évében tartott Betlehemben (a Heródes által megölt asszony házának romjain, akinek az volt a bűne, hogy szállást adott annak a két személynek, akik a Messiás szüleinek mondták magukat), a bevezetésben utalt a Protoevangélium jövendölésére. »...Jézus erôteljes hangja azonban betölti a teret:... ,,A Teremtéstörténetben [3, 15] ez áll: 'Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé... ô széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba'. És az is írva van: 'Megsokasítom terhességed kínjait..., és a föld bojtorjánt és tövist terem majd' [Ter 3, 16- 18]. Ez az ítélet szól az embernek, az asszonynak és a kígyónak. Messzirôl jöttem, hogy lerójam tiszteletemet Ráchel sírjánál, és az esti szélben, az éjszaka harmatában, kora reggel a fülemüle panaszos énekében hallottam újra fölhangzani az egykori Ráchel zokogását, amit megismételt a sok-sok betlehemi anya szája lenn a sírok mélyén, vagy a szívek mélyén. És hallottam Jákob fájdalmának sikolyát az özvegy férjek fájdalmában, akiknek nincs többé hitvesük, mert megölte a fájdalom... Ter 35, 19-20; Jer 31, 15; Mt 2, 16-18]. Együtt sírok veletek. De halljátok, szülôföldem szerinti testvéreim. Betlehem, ez az áldott föld, amely a legkisebb ugyan Júda városai között, de Isten és az emberiség elôtt a legnagyobb, mert bölcsôje a Megváltónak, ahogy Mikeás [Mik 5, 2] mondja, és pontosan emiatt -- s mivel arra rendeltetett, hogy az a szent sátor legyen, amelyre leszáll Isten Dicsôsége, Isten Tüze, Testet-öltött Szeretete -- pontosan emiatt szabadult rá a Sátán gyűlölete. 'Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé. Ô lába alatt tartja a fejedet, te meg a sarkát veszed célba.' Van-e nagyobb ellenséges érzület annál, mint amelyik a gyermekeket, az asszonyi szívek szívét veszi célba? És van-e erôsebb láb az Üdvözítô Anyjának a lábánál? Íme, ezért volt természetes a legyôzött sátán bosszúja, aki nem, nem az édesanyák sarkára, hanem -- az Édesanya miatt -- az anyák szívére támadt. Ó, sokszoros gyötrelmet jelent a gyermekek elvesztése, miután megszülték ôket! Ó, iszonyú kín utód nélkül maradt apának lenni, miután vetett és verejtékezett a gyermekért! De ujjongj, Betlehem! A te tiszta véred, az ártatlanok vére, készített utat a Messiásnak lángból és bíborból...'' A tömeg, amely mind zajongóbb lett attól kezdve, hogy Jézus kiejtette a Megváltó nevet, majd az Ô Édesanyját is megemlítette, most fokozott izgatottságot árul el. ,,Hallgass el, Mester!'' mondja Júdás. ,,És menjünk!'' Jézus azonban nem hallgat rá. Így folytatja: ,,... a Messiásnak, akit az Atya Kegyelme megmentett a zsarnokoktól, hogy megtartsa Ôt népe üdvösségére...'' « (Poema, II. köt. 207-208. o.). A Teremtés könyvébôl idézett jövendölésnél is bôvebb kifejtést találunk mariológikus szempontból abban a beszélgetésben, melyet Jézus nyilvános fellépésének harmadik évében tartott. Miután megszabadított egy ördögtôl megszállott férfit, aki kicsapongó életű volt, Jézus megerôsíti: » ,,...A test révén hatolt be a sátán az emberbe, és boldog, ha megteheti, hogy ismét annak révén újra visszatérhet...''. [Majd megmagyarázza:] ,,A nô arra hivatott, hogy Isten édességét testesítse meg a Földön, hogy élô szeretet legyen, megtestesülése annak a tűznek, amely Azt mozgatja, Aki van; annak a szeretetnek a megnyilvánulása, tanúbizonysága...''. ,,A sátánnak [-- folytatja Jézus --] tudomása volt errôl a tökéletességrôl... A sátán fortélyos, alattomos és kegyetlen, belopakodott ebbe a tökéletességbe [a nôbe], és éppen ott marta meg, és benne hagyta mérgét. Így a nô tökéletessége a szeretet-adásban a sátán eszköze lett, hogy uralkodjék a nôn és a férfin, és terjessze a rosszat...'' ,,De akkor a mi anyáink?'' kérdezi János megrökönyödve. [És Jézus válaszol neki:] ,,János, félted ôket? Nem minden nô a sátán eszköze. Érzelmeikben tökéletesek, cselekvéseikben mindig szélsôségesek: angyalok, ha Istené akarnak lenni, ördögök, ha a sátáné akarnak lenni. A szent nôk, és a te anyád ezek között van, Istené akarnak lenni, és így ôk angyalok'' ,,De nem érzed igazságtalannak a nô büntetését, Mester? A férfi is vétkezett!'' [jegyzi meg az egyik tanítvány]. ,,És akkor hol a jutalom? Megmondatott, hogy az Asszony által tér vissza a világba a Jó, és lesz legyôzve a sátán'' [vélekedik egy másik]. [És Jézus válaszol:] ,,Soha ne bírálgassátok Isten műveit! Ez az elsô dolog. De gondoljátok meg, hogy miként a nô által jött a Rossz, úgy igazságos, hogy a Nô által jöjjön a világba a Jó. Meg kell semmisíteni egy lapot, amelyet a sátán írt. És ezt teszi majd meg egy Asszony sírása. És amikor majd a sátán örökre üvölti a maga szavait, nos, akkor egy asszonyi hang énekelni fog, hogy elfödje azokat a hangokat''. ,,Mikor?'' [kérdezik tôle]. ,,Bizony mondom nektek, hogy hangja már alászállt a Mennybôl, ahol mindörökké zengedezte az ô allelujáját'' [feleli Jézus]. ,,Nagyobb lesz Juditnál?'' [kérdezik tôle]. ,,Minden asszonynál nagyobb lesz!'' [feleli]. ,,Mit csinál majd? Vajon, mit tesz?'' [kérdeznek rá]. ,,Az ellenkezôje lesz a háromszorosan bűnös Évának. Tökéletes engedelmesség. Tökéletes tisztaság. Tökéletes alázat. Ezen magasztosul fel királynôként és gyôzedelmesen...''. ,,De Jézus, nem Édesanyád az, Aki a legnagyobb, mivel téged szült?'' [kérdik tôle]. ,,Nagy az, aki Isten akaratát cselekszi. És Mária ezért nagy. Minden más érdeme Istentôl ered. De ez egészen az övé, és legyen áldott érte!'' « (Poema VI. köt. 853-856. o.). A Rómaiakhoz írt Levél magyarázatában is van egy ragyogó utalás a Protoevangéliumra: »... És az ember ismét az elvesztett Égre emelte szemét. Kereste azt, Aki igazságosan kivetette ôt onnan. Ismét érezte, hogy csak Isten tudja ôt megvigasztalni fájdalmában. Csak Isten képes betölteni szeretet utáni vágyát. Csak Isten képes feltámasztani erkölcsi erôit az örök reményekkel és az ígérettel, amit Ádámnak az elítéléssel adott. Isten megígérte, hogy csábítója vereséget fog szenvedni. Megszabadul szigorú jogfosztottságától, azaz visszanyeri majd a Kegyelem állapotát, és ennek következtében a Mennyország örökségét. Ez az Asszony által következik majd be, aki szűzként megszüli az Emmánuelt, az Üdvözítôt és Megváltót. A hiúságnak alávetett teremtett világ, azt mondhatjuk, meg volt gátolva abban, hogy elôre haladjon végsô tökéletessége felé, amelyben a lélek mindinkább uralkodik az anyag felett. Ekkor a teremtett világ (az Ígéret bekövetkezte után) ismét folytathatta útját a fény, a magasság, Isten, az ô Végcélja felé, amelynek hátat fordított, rálépve arra a lejtôre, ami a földi Paradicsomból nemcsak a földre, hanem onnan a sötétség és a bűn birodalmai felé vezet« (Rómaiakhoz, 215. o.). A Szentséges Szűz tehát ,,az átkozott Sárkány Legyôzôje'' (Poema X. köt. 360-361. o.). ======================================================================== Izajás jövendölése »az Emmánuel Szűz Anyjáról« (Iz 7, 14) Mialatt Jézus Názáretben tartózkodott Édesanyjánál, nyilvános működésének harmadik évében, egy szombati napon, nyílt utalást tett közelgô halálára. Alfeus felesége, Mária, a Szűzanya sógornôje ezt hallván elcsodálkozik és megrémül. » ,,Jézus!'' kiáltja Alfeus felesége felállva, ijedten körülnézve, mintha attól félne, hogy istengyilkosokat lát felbukkanni a kert sövényei és fatörzsei mögül. ,,Jézus!'' ismétli meg, és fájdalmasan néz rá. ,,Hogyan? Talán már nem ismered az Írásokat, hogy annyira csodálkozol azon, amit mondok?'' kérdi tôle Jézus. ,,De... de... Nem lehetséges!... Ezt nem szabad megengedned!... Édesanyád...''. ,,Üdvözítô, mint én, és tudja. Nézz rá! És utánozd.'' Mária tényleg komoly, királyi a maga nagy sápadtságában. És mozdulatlan. Két kezét összekulcsolva ölében tartja, mint imádkozáskor, és fejét fölemelve tekintetével a távolba mereng... Mária, Alfeus felesége ránéz, majd ismét Jézushoz fordul: ,,De akkor nem szabad beszélned errôl a szörnyű jövôrôl! Tôrt döfsz a szívébe!'' ,,Harminckét éve van benne ez a tôr!'' ,,Neeem! Az nem lehet!! Mária... aki mindig olyan derűs... Mária...''. ,,Kérdezd meg tôle, ha nem hiszed el, amit mondok''. ,,Meg is kérdezem. Igaz ez, Mária? Te tudod?...'' Mire Mária, színtelen, de határozott hangon mondja: ,,Igaz. Ô negyven napos volt, és már akkor megmondta nekem egy szent ember... De már elôbb is... Ó!... amikor az angyal azt mondta, hogy szüzességemet megtartva, fiút foganok, akit majd isteni fogantatása miatt Isten Fiának mondanak, és valóban az, amikor ezt mondta nekem, meg azt is, hogy Erzsébet terméketlen méhében gyümölcs érlelôdik az Örökkévaló csodája folytán, azonnal Izajás szavai jutottak eszembe: 'Íme, a Szűz fiút szül, és Emmánuelnek fogják mondani'... Mindent, mindent megmondott Izajás! És ott, ahol az Elôfutárról beszél... meg ott, ahol a fájdalmak Férfiáról beszél, aki egészen piros a vértôl, felismerhetetlen... egy leprás... a mi bűneink miatt... Attól fogva szívemben van a tôr, és minden arra szolgált, hogy még mélyebbre nyomja: az angyalok éneke, az agg Simeon szavai, a Napkeleti királyok érkezése, és minden, minden...'' « (Poema, VI. köt. 966-967. o.)[16]. ======================================================================== Izajás jövendölése »Jessze gyökerérôl« (Iz 11, 1) Ez a jövendölés nem tesz mást, csak kifejti és kiegészíti az elôzô próféciát az Emmánuel Szűz Anyja (Iz 7, 14) körül oly módon, hogy azzal egy egészet alkot. Az a »Jessze törzsökébôl kihajtó vesszô« (vagyis Dávid apjának, Izájnak vagy Jesszének a vesszeje) nem más, mint Mária, akitôl a Virág (Jézus) fakadt, akin megpihent az Úr Lelke ajándékaival. A mi Urunk az idézett Műben (Poema) Máriát ismerte fel a Jessze törzsökébôl fakadt »hajtásban«, és önmagát a »virágban«, amely azon a hajtáson fakadt. Egy írástudónak ugyanis megemlíti » ,,a Könyv szavait [a Szentírás]: 'Hajtás kél majd Izáj törzsökébôl, s virág fakad ebbôl a gyökérbôl. Az Úr Lelke nyugszik rajta'. [És hozzáteszi:] Ez az Asszony [itt van kijelentve]. Ô az én Anyám!''.« (Poema, VII. köt. 1702. o.)[17]. (Ajánlott itt újra elolvasni a ,,Máriás ábrázolások'' 5. pontját, ahol a fiatal özvegy, Betleki Szabea jövendölése olvasható. A fordító.) ======================================================================== Jeremiás jövendölése »az Asszonyról, aki magába zárja majd az Embert« (Jer 31, 21-22) Nyilvános működésének harmadik évében Jézus Názáretben tartózkodik. Miután negyvenfônyi baráti személy jelenlétében a legmagasabb dicséretben részesítette Édesanyját, felfedvén így a »Király titkait«, így igazolta ezen megnyilatkozását: » ,,azért tettem, hogy érthetô legyen a próféta mondása: 'Egy Asszony magába zárja majd az Embert.' ''.« (Poema, V. köt. 273. o.)[18]. ======================================================================== Az Énekek Énekének »Menyasszonya« Nem sokkal az eljegyzési rítus elôtt szent József, miután biztosította Máriát afelôl, hogy teljesen »osztozik« szüzességi fogadalmában, ezeket a szavakat intézi hozzá: » ,,... lábaid elé helyezem egyetlen kincsemet: teljes szűzi tisztaságomat, hogy ezáltal méltón élhessek melletted, Isten Szüze, 'húgom, mátkám, elzárt kert, lepecsételt forrás' [Én 4, 12], ahogyan Ôsünk [Salamon] mondja, aki talán téged látva írta az Énekek Énekét... Én leszek az ôre ennek az illatozó kertnek, ahol a legértékesebb gyümölcsök teremnek, s ebbôl a kertbôl lágy sodrással tűnik elô egy vízér: a te édességed, ó mátkám, aki hótisztaságoddal meghódítottad a lelkemet, ó, te gyönyörűséges! Szebb vagy a hajnalnál, tündöklô nap vagy, mert a szíved ragyog, ó, te, aki csupa szeretet vagy Isten és a világ iránt, amelynek az Üdvözítôt akarod adni nôi áldozatvállalásoddal. Jöjj, kedvesem!'' és gyöngéden kézen fogva az ajtó felé vezeti. A többiek követik, kívül pedig csatlakoznak hozzájuk Mária ujjongó társnôi, mind fehér ruhában és fátyolban«. [És mennek az eljegyzési rítusra.] (Poema, I. köt. 86-87. o.). Agostino Bea kardinális helyesen emelte ki, hogy »miképpen egy megtervezett útvonal, úgy vezet az Énekek Énekének allegóriája az Isten Anyjához, elsô és legbensôbb jelentôségének vonatkozásában. Az Énekek Énekében megénekelt kegyelmi és szeretet-kapcsolat [Isten és az ô népe között, Isten és az Egyház, Isten és a lelkek között, akik az Egyház tagjai] Isten és az ô népére vonatkozva találja meg elsô megvalósulását. Azután Krisztus és az ô Egyházára vonatkozóan, azonfelül Krisztus és a lélek kapcsolatában, és mindez Máriában és Krisztusban, és Máriának Istenben való létében van -- úgymond -- tökéletesen kifejezve és vált tökéletessé. Ílymódon az Énekek Énekének utalása Máriára, teljesen megfelel annak alapvetô céljának és körvonalainak. A Szentlélek, aki sugalmazta az Énekek Énekének költôjét, elôre elrendezte a szálakat, melyekkel az ô ünnepi öltözetének szövôdnie kellett. Kiválasztotta a színeket, melyek harmonikusan álltak össze a Szeplôtelen fenséges ábrázolásához. A Lélek, Aki által az évezredek tűnô pillanat lüktetésének hatnak, mindezt sokkal elôbb cselekedte, minthogy Mária, az Ô választott Jegyese és Isten Fiának Anyja megjelent volna a világ küszöbén.« (Mariológia, P. Straeter gondozásában, I. köt. 34. o., Marietti, 1952). Bájos az az alkalmazás, mellyel János apostol utal Máriára az Énekek Énekének egy szövegével (Én 2, 10-14) egy idillikus virágos környezetbe foglalva. A Mester nyilvános működésének harmadik évében járunk. Jézus az apostolokkal a Szent Városban tartózkodik. »... tavaszi napsütés, amely eljátszadozik a frissen sarjadt lombokkal és a virágos, vékony ágacskákkal, és mindenfelé új meg új virágot bont ki. ,,Johanna [Kúza felesége] kertjei biztosan mind csupa virág'', jegyzi meg a Zelóta Simon. ,,A názáreti kert is biztosan olyan, mint egy virágkosár! Kedves méhecskéje, Mária, aki rózsafától rózsafáig jár, ezektôl pedig a hamarosan nyíló jázminig, meg a liliomokig, amelyek szárán már megjelentek a bimbók. És Mária levág egy virágos mandulafa ágat, ahogyan mindig teszi, sôt, most levág egy körtefa vagy gránátalmafa ágat is, hogy kis szobájában az amforába tegye. Amikor kisgyermekek voltunk, minden évben megkérdeztük tôle: 'Miért egy virágos faágat tartasz ott, ahelyett, hogy az elsô rózsákat tennéd bele?' Ô így felelt: 'Mert egy parancsot látok írva azokra, amely nékem Istentôl jött, és a mennyei levegô tiszta illatát érzem' [evidens utalás a virágos ágra, mely jel volt, hogy József lesz a választott jegyes]. Emlékszel rá, Júdás?'' kérdi testvérétôl Jakab, Alfeus fia. ,,Igen. Emlékszem. Arra is emlékszem, hogy amikor felnôtt ember lettem, izgatottan vártam a tavaszt, hogy lássam Máriát, ahogyan kertjében járkál, virágzó fáinak felhôje alatt és az elsô rózsák sövényei között. Sohasem láttam szebb látványt az örökké ifjú leánynál, aki tovalibben a virágok között, galambok röpdösése közepette...'' ,,Ó, menjünk oda mielôbb, hogy lássuk ôt, Uram! Hadd lássam én is mindezt!'' könyörög Tamás [Mária rajongója]. [Jézus beleegyezik Tamás kérésébe.] ,,... Vége a télnek'', mondja Jézus.[19] ,,Igen [-- folytatja János --]. Mi pedig megyünk, hogy így szóljunk a Galambhoz: 'Kelj fel, siess, ó kedvesem, és gyere, mert elmúlt a tél, elállt az esô, a föld színén immár virágok nyílnak... Kelj föl, ó barátnôm, és gyere, rejtôzô galamb, mutasd meg arcodat, és hadd halljam hangodat!'[20] ''. ,,Brávó, János! Olyan vagy, mint egy szerelmes ifjú, aki éneket zeng szép hölgyének!'' mondja Péter. ,,Az vagyok! [-- feleli neki János --]. Máriába szerelmes vagyok! Nem lesznek más nôk, akik felkeltik szerelmemet. Egyedül Mária az, akit egész valóm szeret!'' ,,Én is ezt mondtam egy hónappal ezelôtt. Igaz, Uram?'' mondja Tamás. ,,Én azt hiszem, mindnyájan szerelmesek vagyunk belé. Oly magasztos, mennyei szerelem ez!... Ilyet csak ez az Asszony ébreszthet. S a lélek egészen szereti az ô lelkét, az elme szereti és csodálja értelmét, a szem bámulja, és gyönyörködik tiszta bájában, amely örömöt ad, de remegést nem okoz, mint mikor valaki egy virágszálat néz... Mária a föld szépsége, és -- azt hiszem -- a Mennyország Szépsége!'' mondja Máté. ,,Igaz, igaz! Mindnyájan azt látjuk Máriában, ami a legédesebb a nôben. A tiszta leányt, és a végtelenül édes anyát. És az ember nem tudja, az egyik vagy a másik kecsességéért szeretjük-e jobban...'' mondja Fülöp. ,,Azért szeretjük, mert ô 'Mária'!'' mondja Péter. Jézus végighallgatta a beszédjüket, majd ezt mondja: ,,Mindnyájan helyesen szóltatok. Igen jól mondta Simon Péter: Máriát azért szeretjük, mert ô 'Mária'!'' « (Poema, V. köt. 246- 248. o.). Majd abban a látogatásban, melyet Jézus az övéivel tett valamivel késôbb Názáretben, Szentséges Anyjánál: »... Júdás, Alfeus fia mosolyogva kérdi meg Máriától: ,,Ma is vágtál ágat az amforádba?'' ,,Természetesen, Júdás. És amikor megérkeztetek, éppen azt szemléltem...'' ,,És újraálmodtad, Anyám, régi titkodat'', mondja Jézus bal karjával átölelve, és a szívére vonva. Mária fölemeli bíborszín arcát, és felsóhajt: ,,Igen, Fiam... újraálmodtam, amikor a szíved elsôt dobbant bennem...'' « (Poema, V. köt. 268. o.). Egy másik látogatás alkalmával is, melyet Jézus néhány apostolával tett Názáretben, az Énekek Énekének különbözô szakaszait Máriára alkalmazták. » ,,Zárt kert az övé!''«[21] kiált fel Júdás, Alfeus fia. ,,Igen. És ô annak a rózsája!'' mondja Tamás. ,,A liliom a tövisek között''[22], mondja Jakab. ,,A lepecsételt forrás''[23], mondja a Zelóta. ,,Helyesebben: a felbuggyanó élô víz forrása, mely nagy erôvel tör elô a szép hegybôl[24], az Élet Vizét adja a Földnek, és az Ég felé szökell a maga illatos szépségével'', mondja Jézus« (Poema VI. köt. 945. o.). És hozzáfűzi, hogy számára Mária »nôtestvér és jegyes«[25]. Kifejezetten a kántikumra utalva mondja, hogy »Mária, az Úr szôlôje«, melyet a Békességes a szôlôművesekre bízott, és az nem akarta másnak odaadni gyümölcseit, csak az Úrnak[26]. Majd a ház ajtajához érve, »Alfeus fia, Júdás ezt a magyarázatot fűzi hozzá: ,,Most lenne itt az alkalom ezt mondani: 'Nyiss ki, nekem, nôvérem, mátkám, kedvesem, galambom, szeplôtelenem!'[27]''.« (Poema, VI. köt. 946. o.). Azonfelül még a Szűzanyára alkalmazza a »galambom a szikla hasadékában«[28] képet is és »a völgyek lilioma«[29] képet ugyancsak. Az apostolok megkérdezték Jézust, hogy a virágok közül miért a »völgyek liliomát« kedveli leginkább (a gyöngyvirágot)? »... ,,Íme, a válaszom ez: szerénysége miatt. Benne minden alázatról beszél. A helyek, amelyeket szeret... a virág tartása... Édesanyámat juttatja eszembe... Ez a virág... oly pici! És érzitek, mekkora illatot áraszt egyetlen szál is? Illatossá válik körülötte a levegô... Édesanyám is alázatos, tartózkodó, ismeretlen, aki csak azt kérte, hogy ismeretlen maradhasson. Szentségének illata mégis oly erôs volt, hogy magába szívott engem az Égbôl...'' ,,Édesanyád jelképét látod ebben a virágban?'' ,,Igen, Tamás!'' ,,És úgy gondolod, hogy amikor ôseink a völgy liliomát (gyöngyvirág) dicsérték, Ôt érezték meg elôre?'' kérdi Jakab, Alfeus fia. ,,Akkor hasonlították Ôt még más fákhoz és virágokhoz is. A rózsához, az olajfához, meg a legkedvesebb állatokhoz: gerlicékhez[30], galambokhoz[31]...'' ,,Mindenki annak nevezte Ôt, amit a teremtett világban szépnek látott. Ô valóban az ,,Egészen szép''![32] De én Ôt a Völgy Liliomának és békés Olajfának hívnám, ha dicséretét akarnám zengeni'', és Jézus arca földerül és ragyog, ahogy Édesanyjára gondol, lépéseit pedig megnyújtja, hogy elkülönüljön...« (Poema, VI. köt. 785. o.). ======================================================================== A Szentséges Szűz páratlan »funkciói« Krisztus misztériumával kapcsolatban Midôn elérkezett »az idô teljessége« -- amint szent Pál kifejezi (Gal 4, 4) -- a Szűz, aki az örökkévalóságtól fogva kiválasztatott, elôre kijelentetett az idôben, amely ôt megelôzte. Majd megjelent az ô elbűvölô valóságában, hogy Krisztus »Anyja«, és Krisztus »Társa« legyen. Nemkülönben azért, hogy az Egyház, Krisztus misztikus teste számára »Anya«, »Királynô« és »Mintakép« legyen. Az ilyen páratlan »funkcióra« vagy küldetésre Isten rendkívüli »kiváltságokkal« látta el, melyek egész életét ékesítették annak kezdetétôl a végéig. Ily módon vegyük fontolóra a II. Vatikáni Zsinattal Máriát, úgy Krisztus misztériumának, mint az Egyház misztériumának világánál. Éppezért két nagy kérdésre osztjuk fel, amit ebben a pontban elôadunk: Mária páratlan »funkciói« úgy Krisztus, mint az Egyház misztériumában: Mária egyedülálló »kiváltságai« (melyeket ezekre a páratlan »funkciókra« tekintve kapott). Hittétel, hogy Krisztus Istenember (a Megtestesült Ige), és Közvetítô az ember és Isten között. Ezt leszögezve Mária az Istenember »Anyja« és »Társa« a Közvetítônek Isten és ember között, üdvösségünk egész művében. Máriának ez a két alapvetô »funkciója« Krisztus irányában, úm. »Anya« és »Társ«, kiválóan van illusztrálva Valtorta Mária írásaiban. És nem ok nélkül. A Megváltó Istenember »Anyja« és »Társa« funkciójában található meg ugyanis Máriának és nevének teljes nagysága. Maga Jézus mondta ezt, az apostolokhoz beszélve: » ,,... csak azok jutnak el e szavak igazi megértésére: 'Jézus, a Krisztus, az Ige, az Isten Fia és az Emberfia', akik tökéletes hitet tökéletes szeretettel egyesítenek...'' « (Poema V. köt. 248. o.). És hozzátette: » ,,De most azt is mondom, hogy van egy jelentésekben gazdag név. És ez az Édesanyámé. Ám csak azok jutnak el 'Mária' nevének igazi megismerésére, a névnek, amely Isten Fiának az Anyjáé, akik tökéletes hitet tökéletes szeretettel párosítanak. És annak igazi jelentôsége csak a borzalmas szenvedés órájában kezd majd világosan megmutatkozni az igazi hívôk és a Mária iránt szeretetre gyulladt lelkek elôtt, amikor az Istenszülôt együtt kínozzák majd Szülöttjével. Akkor, midôn a Redemptrix[33] a Megváltóval együtt viszi végbe a Megváltást az egész világ szemeláttára, és örökre szólóan. ,,Mikor?'' kérdi Bertalan...« (ibid.,). Jézus kitérô módon válaszol. Ám egy szerény étkezés után az apostolok »...afelôl kérdezgetik még, amit az imént Édesanyjáról mondott. [Jézus válaszol:] ,,Igen. Mert már az nagy dolog lenne, hogy ô test szerint anyám. Gondoljátok meg, hogy Hannát, Elkána feleségét úgy említik, mint Sámuel anyját [1 Sám 1; 2, 1-11]. Pedig ô csak próféta volt. És mégis megemlítik az anyját, mert ô szülte. Ezért emlegetnék -- méghozzá fölséges magasztalásokkal -- Máriát, mivel a világnak adta Jézust, az Üdvözítôt. De ez kevés volna ahhoz a sokhoz viszonyítva, amit Isten megkíván tôle a világ megváltásához szükséges mérték kiegészítéséhez [Kol 1, 24]. Mária nem fog csalódást okozni Isten óhaját illetôen. Soha nem is okozott neki. Kezdve attól, hogy teljes szeretetét kérte, egészen a teljes áldozat vállalásáig Mária átadta magát, és át fogja adni. És amikor majd meghozta a legnagyobb áldozatot, Velem, Érettem, és a világért, az igazi hívôk és a Mária iránt szeretetre gyúltak akkor értik majd meg, Nevének igazi jelentését. És nemzedékrôl nemzedékre minden igazi hívônek és az ôt szeretôknek megadatik, hogy ezt megtudják. A Nagy Anya, a Szent dajka nevét, aki nemzedékrôl nemzedékre a saját könnyeivel fogja táplálni Krisztus gyermekeit, hogy a mennyei Életre nevelje fel ôket''.« (ibid., 248- 249. o.). ======================================================================== A Szent Szűz az Istenember igazi »Anyja« Négy dolgot fogunk elôadni: az isteni anyaság 1) tényét, 2) természetét, 3) szükségességét, 4) következményeit illetôen. 1. Az isteni anyaság ténye. Mária fenséges anyasága olyan volt, »mint téli havas tájon született törékeny rózsaszál, tiszta, miként az áprilisi hajnal, szent, mint valami angyali kiáltás, alázatos, amilyennek lennie kellett annak, akinek Fia gyôzedelmeskedik az örök Kevélység fölött« (Quaderni 43, 698. o.). »A Megváltás korszakának kezdetén [-- mondja Jézus Valtortának - -] Isten új és teljes formában kívánta magát kinyilatkoztatni az emberek elôtt. Trónjául nem az ég valamelyik csillagát választotta, sem egy hatalmas uralkodó palotáját, mégcsak nem is angyali lényeket lába zsámolyául. Egy szeplôtelen anyaölt akart« (Poema I. köt. 4. o.): Mária tisztaságos ölét. Abban lett az Ige Testté. »Én vagyok [-- mondja Mária --] az Igazság Anyja, aki bennem Emberré lett... Én a Bölcsesség Székhelye vagyok, aki magáévá tett engem, és az Isten Fia Anyjává«. »Én az Anya vagyok. Az az Anya, akit a Szeretet alakított a Szépszeretet Anyjává« (Quad. 44, 40. o.). Maga Jézus emelte ki azt, ami a kilenc hónap alatt történt, melynek folyamán a Szűzanya Ôt a méhében hordozta. Ezt mondja: »Mária az Egészen Szent volt, és a Szentek Szentjét hordozta magában. Tehát birtokolta az emberi életszentséget, ami már annyira kimagasló volt [...]. Birtokolta az isteni Tökéletességet, aki emberi testbe öltözött, azt kérve tôle, hogy szűzi vérével táplálja, hogy alakítsa, hogy menedéket adjon neki a kilenc hónap folyamán, mialatt emberré alakulása végbemegy. Isten Máriából táplálkozott. Az Istenember Máriából lett, és az én végtelenül gyengéd Anyámtól vettem fizikai és erkölcsi jellegzetességeimet: a kedvességet, szelídséget, türelmet. Az Atya meghagyta nekem a Tökéletességet, de Én az Áldottól magamra akartam venni a testi formát, és jellemének legértékesebb erkölcsi vonásait, tôle, aki az én tisztaságos hajlékom volt« (Quad. 43, 591. o.). 2. Az isteni anyaság természete. »[Jézus mondja:] ,,... Ti azt mondjátok: 'Ô Názáretbôl való. Az apját Józsefnek hívták. Anyja meg Mária'. Nem. Nekem nincs test szerinti apám! Nincs anyám, aki engem Istennek fogant volna. És mégis van testem, és azt a Lélek titokzatos működése által vettem magamra, és jöttöm közétek egy szent tabernákulumon áthaladva történt''...« (Poema, VII. köt. 1407. o.). »Nekem nincs test szerinti apám«, vagyis amennyiben az az apa ember. József ugyanis csak védelmezôje és növekedését elôsegítô atyja volt Krisztusnak. A férfi közreműködését Krisztus foganásában a Szentlélek helyettesítette. Éppezért Krisztus anyától született ember apa nélkül. »Nekem nincs anyám, aki engem Istennek fogant«, vagyis nem anya szült engem Istennek. Mária ugyanis nem Krisztus Istenségének a foganásában működött közre, hanem Istent foganta meg, amennyiben Az emberré lett. Éppezért Krisztus az Atyától született Isten, anya nélkül. Krisztus az Istenember, és Mária az Isten Anyja. 3. Az isteni anyaság szükségessége. »,,... szerintem az Igének nem kellett volna annyira megaláznia magát, ahogyan tette -- szól közbe a karióti Júdás -- azáltal, hogy úgy született, mint minden más ember, alávetve magát a gyermekkor nyomorúságainak, és így tovább. Nem jelenhetett volna-e meg, emberi alakban, már felnôttként, felnôtt külsôben? Vagy ha már mindenáron anyát akart, nem választhatott volna nevelôanyát, ahogyan az apával tette? Úgy emlékszem egyszer ezt már megkérdeztem tôle, de nem válaszolt részletesen, vagy én nem emlékszem rá.'' ,,Kérdezd meg tôle, tekintve, hogy ennél a tárgynál vagyunk...'' mondja Tamás. ,,Én nem! Gondot okoztam neki, és még nem érzem, hogy megbocsátott volna. Ti kérdezzétek meg helyettem.'' ,,Már bocsáss meg! Mi mindent elfogadunk sok magyarázat nélkül, de mégis mi tegyünk fel kérdéseket? Ez így nincs rendjén!'' vág vissza Jakab, Zebedeus fia. ,,Mi nincs rendjén?'' kérdi Jézus. Csend következik, majd a Zelóta szólal meg mindnyájuk helyett, és elismétli a karióti Júdás kérdéseit és a többiek válaszát. ,,Én nem tartok haragot [-- válaszolja Jézus --]. Ez az elsô dolog. Megteszem megjegyzéseimet, amelyeket meg kell tennem, szenvedek és megbocsátok. Válaszom annak szól, aki fél, ez még mindig zavarának az eredménye. Ami az általam véghezvitt valóságos Megtestesülésemet illeti, ezt felelem: 'Helyes, hogy ez így történt!' A jövôben sokan, nagyon sokan esnek majd tévedésbe megtestesülésemmel kapcsolatban, és éppen azokat a téves megjelenési formákat kölcsönzik majd nekem, amelyeket Júdás is szeretné, ha magamra vettem volna. Egy olyan ember alakját, ami látszat szerint testében szilárd, de a valóságban olyan légies, mint a fény játéka, s így test is lennék, meg nem is. És Mária anyasága is anyaság lenne, meg nem is. Én igazán testtel rendelkezem, és Mária igazán a Megtestesült Ige Édesanyja [...]. De számomra nem volt megalázó, hogy ôbenne pihentem. Vajon megalázott volt a Frigyládába zárt manna? [Kiv 16; Szám 11, 4-9] Nem, sôt megtisztelô volt reá nézve, hogy abban a hajlékban lehetett. Lesznek majd, akik azt mondják, hogy én nem öltöttem valóságos Testet, ezért földi tartózkodásom alatt nem szenvedtem, és nem haltam meg. Igen, mivel nem tagadhatják, hogy én a földön éltem, ezért valóságos Megtestesülésemet vagy igazi Isten-létemet tagadják majd. Nem, mert valójában én mindörökké Egy vagyok az Atyával, és egyesülve vagyok Istennel, mint Test. Mert bizony el lehet mondani, hogy a Szeretet elérte az elérhetetlent a maga Tökéletességében, midôn Testet öltött magára, hogy megmentse a testet. Mindezekre a téves nézetekre válasz az én egész életem, amely vérét adja születésétôl a haláláig, s amely mindennek alávetette magát, ami közös az emberben, a bűnt kivéve. Igen, Tôle születtem! A ti javatokra. Ti nem is tudjátok, mennyire mérséklôdik az Igazságosság, amióta az Asszony a munkatársa! Kielégítettelek, Júdás?''.« (Poema, III. köt. 470-471. o.). Másutt Jézus azon kérdésekre, melyeket Júdás vetett fel (és azóta annyi Júdás ismételte meg!), ezt a magától értetôdô választ adta: »Mindent megtehettem volna, ez igaz. De fontoljátok meg, hogy a rendnek és a jóságnak milyen törvénye van abban, hogy én megalázkodva halandó testet vettem fel! Az ember által elkövetett bűnt az embernek kellett jóvátennie, és nem a meg nem testesült Istenségnek. Miképpen tehette volna meg az Istenség, ez a test nélküli Szellem, hogy Önmaga áldozatával megváltsa a test bűneit? Szükséges volt tehát, hogy én, az Isten, egy ártatlan Test és Vér gyötrelmeivel fizessem meg, melyek egy ártatlan lénytôl születtek, a test és a vér vétkeit. Az én elmém, érzelmeim, szellemem, szenvedtek volna a ti elmétek, érzelmeitek és lelketek vétkeiért. De hogy a Megváltás mindenfajta érzékiségre kiterjedjen, melyet a Kísértô Ádámba és leszármazottaiba oltott, a mindenekért Feláldozottnak a tiétekhez hasonló természettel kellett rendelkeznie. Ám hogy ez a váltságdíj Istenhez méltó értékű legyen, a benne rejtôzô Istennek kellett azt véghezvinnie. S ez (Istenség) mint végtelen, természetfeletti értékkel rendelkezô drágakô rejtôzött a mindennapi és természetes külsô köntöse alatt. [...] Tehát szükségszerű volt, hogy asszony foganjon engem a test szerint, miután a test törvényein túllépve már megfogant engem...« (Quad. 43, 308-309. o.). 4. Az isteni anyaság következményei. Valtorta M. írásaiban, fôleg a »diktálásokban«, nem annyira az Istenanyaság dogmáját illetôen történik taglalás, ami hitigazság (az Efezusi Zsinat szögezte le 431-ben), hanem -- s ami inkább ritka dolog Mariológusok között -- annak felmérhetetlen következményei felett történik az elidôzés. Melyek azok? Hatot sorolok fel belôlük. Elsô következmény: Mária egyesülve van az ô isteni Fiával, egy valóságos, állandó, isteni viszony köti hozzá, és az ô isteni Fiát Máriához. »Mária mondja: ,,[...] Egy anya csak erôszaknak engedve mond le gyermekérôl. Kérje bár szívétôl a haza, egy jegyes iránti szerelem, vagy maga Isten, az anya mindig berzenkedik az elszakadás ellen. Ez természetes is. Gyermekünk a mi szívünk alatt fejlôdik, és teljesen sohasem szakad szét az a kötelék, ami az ô személyét a miénkhez kapcsolja. És ha el is vágják az éltetô köldökzsinórt, mindig megmarad egy idegszál, amely az anya szívébôl indul ki, egy lelki idegszál, és ez össze van kapcsolva a gyermek szívével. Az anya kínpadra feszítve érzi magát, ha Isten vagy egy teremtmény szeretete, vagy a haza úgy kívánja, hogy elviszi a fiút mellôle. Ha pedig a halál tépi el a fiút anyjától, úgy érzi, megszakad a szíve fájdalmában« (Poema, I. köt. 192. o.). Az a »lelki idegszál«, amelyrôl beszél, nem más, mint az a valóságos, permanens viszony (melyrôl a Teológusok beszélnek), ami összeköti az anyát a gyermekkel és a gyermeket az anyával. Ez az a megalapozott viszony, mely a valóságos foganásra utal. Okkal mondhatta tehát Jézus a Látnoknak: »A mi szíveinket lelki szálak kötötték össze, és mindig egy ütemre dobogtak...« (Poema, IX. köt. 20. o.). Második következmény: az isteni anyaság Máriát páratlan nagyságra és méltóságra emeli. A Szent Szűz ennek a fenséges funkciónak (annak, hogy az isteni Ige személyét az emberi természet szerint foganta) erejében lett »Annak Anyjává, akihez nincs senki hasonló« (Quad., 45-50, 484. o.), vagyis Annak Anyjává, Aki nagyságban és méltóságban végtelen. Ezért hát »az isteni és szűzi anyaság [-- mondja Jézus a Látnoknak --] Máriát csak Istennek helyezi alá« (Quad. 43, 311. o.). Ezért kiálthatja Gábriel arkangyal: »Isten után ki van hozzád hasonló, Mária?« (Quad. 45-50, 484. o.). Harmadik következmény: az isteni anyaság Máriának lehetôvé tette, hogy mindent más szemmel lásson, mint azelôtt. Vagyis minden dologban és azok mindegyikében ô, az Isten Anyja, Istent látta, fôképpen isteni Fiát, aki által, és akiért minden teremtetett, s éppezért azok az övéi is voltak. »Mária mondja: ,,Attól kezdve, hogy Gyermekemet a méhemben hordoztam, mindent más szemmel láttam. A levegôben, ami körülvett, a napban, ami melegített, a holdsugárban, ami leszállt kis szobámba, hogy éjszakai elmélkedéseimben társam legyen, a csillagok ragyogásában, a názáreti kis kert és mezô virágaiban, a József által készített kis forrás csacsogó hangjában -- amelyet azért készített számomra, hogy megkíméljen a fizikai és erkölcsi fáradságtól, hogy ne kelljen feladni a már megszokott magányomat - -, a gyermekek hangján bégetô bárányokban, én az Urat láttam, Fiam Atyját, szűzi lelkem Jegyesét. De fôképpen Gyermekemet láttam, akiért mindez megteremtetett. Az Ô szemei nyitottak voltak bennem, s így én az én Istenem szemével láttam, aki az én Teremtményem volt. Az erények erejükben növekedtek bennem, akár a tenger dagály idején, és minél inkább növekedett bennem az én Teremtményem, tökéletessége annál inkább átjárta Édesanyját, mintha csak az Ô testének hatalma áradt volna szét bennem szellemi sugárzás gyanánt, miként áradt majd belôle a három év folyamán, küldetése idején. Ó, leányom, az Isten az ô jóságában így szólított engem: 'Kegyelemmel teljes!' De a teljesség akkor hágott tetôfokára, midôn egészen eggyé lettem Fiammal. Akkor a lelkem, mely eggyé lett Istenemmel, az Ô teljességét hordozta. A szeretet uralkodott akkor bennem. Habár elôbb is szerettem, ám késôbb felülmúltam a teremtmény szeretetét, mert ekkor már az Isten Anyjának a szeretetével szerettem. Lángoltam! A bennem lángoló szeretethez viszonyítva a téli tájon támadt tűzvész csak zúzmarafátyolhoz hasonlítható. A teremtményeket többé nem a nô elgondolásával láttam, hanem a Magasságos Jegyesének és a Megváltó anyjának elméjével. Azok a Teremtmények már az enyémek voltak. Az én lelki anyaságom már akkor kezdetét vette. Nem kellett, hogy Simeon fedje fel elôttem a rám váró jövôt! Én már annak a tudatában éltem, mert birtokoltam a bennem lakó Bölcsességet. Az Ô teste formálódott bennem, és szavai a vérkeringéssel járták át lényemet, és a szívembe áramlottak, ahol én megôriztem azokat. Az Anya elôtt, aki Fiát hordozta, nem voltak titkok Annak jövôjét illetôen. És ha ez gyötrelmet jelentett is számomra, mivel asszony voltam, ám boldogságom is hasonló volt Teremtményeméhez, mert az Isten akaratát tenni, és megváltani, hogy az Istentôl elszakadtak visszatérjenek, és elérni, hogy az Ôsbűn eltöröltessék, és Isten dicsôsége növekedjék, ezek alkotják Isten igazi gyermekeinek a boldogságát. És az Atya jóvoltából az én édes Jézusom és én, az Ô Édesanyja, az emberiség családfôit alkotjuk''.« (Quad. 43, 605- 606. o.). Negyedik következmény: az isteni anyaság a Szűzanya számára elmondhatatlan örömök, és szóval ki nem fejezhetô fájdalmak forrása volt. Elsôsorban elmondhatatlan örömök forrása. »Az Úr szeretete után nincs nagyobb öröm annál [-- mondja maga a Szűz a Látnoknak --], mint anyja lenni egy kis teremtménynek, aki a sajátunk, és ezt mondani: ,,Én alakítottalak, én tápláltalak, és hordoztalak, véremet és tejemet adtam neked, ezért a te tested az enyém, és az én gondolataim a tieid, mert te, anyádnak a gondolata és az ô célja vagy''.« (Quad. 43, 666. o.). »A Szentéj boldog elragadtatása úgy követett engem egész életemen át, mint élô szívbe zárt virág tömény illata. Leírhatatlan öröm, emberi és emberfeletti. Tökéletes!« (ibid., 692. o.). Ám azonfelül, hogy kimondhatatlan öröm forrása volt a Szűzanya számára az isteni anyaság, ugyanakkor a szóval ki nem fejezhetô legnagyobb fájdalom forrása is volt. »Minden egyes este érkeztével [-- mondja bizalmasan a Szent Szűz a Látnoknak --] az emlékezés fájdalmasan mardosta szívemet: ,,Egy nappal megrövidült a várakozás, egy nappal közelebb került a Kálvária órája!'' -- ebbôl az emlékezésbôl a lelkem úgy került ki, mintha a gyötrelmeknek egy hulláma rázúdult volna. Elôzetes hulláma annak az áradatnak, ami majd a Golgotán elborított engem. (Ekkor) én a lelkemmel átadtam magam annak a boldogító elragadtatásnak, amely oly élénken élt a szívemben. [...] Ez adott nekem erôt az életem folyamán. És fôleg ebbôl merítettem erôt a Kereszt lábánál elszenvedett misztikus halálom órájában is. Mindez az erô arra adatott, hogy az ember ne jusson el arra a pontra, hogy azt mondja Istennek (akinek büntetése alatt álltunk, én és az én édes Fiam, az egész világ bűneiért): nagyon kegyetlen volt a büntetés, és hogy ítéletvégrehajtó keze túlságosan szigorú volt. Ezért én a legkeserűbb könnyeken át, melyeket asszony valaha is ontott, arra a boldogító, ragyogó, szent emlékezésre szegeztem tekintetem, amely abban az órában vigasztaló látomásként szállt fel a szívembôl, hogy elmondja nekem, mennyire szeretett az Isten. Felszállt, hogy elibém jöjjön, nem váratva magára, hogy én kutassam fel, mert szent öröm volt. Mert mindaz, ami szent, azt szeretet hatja át, és szeretet élteti azokat a dolgokat is, melyek élettelennek tűnnek... Így kell cselekednünk, amikor Isten büntetô keze érint bennünket«. (ibid., 692-693. o.). Ötödik következmény: az isteni anyaság lehetôvé tette Jézus valóságos jelenlétét az Eukarisztiában. »Túlságosan kevéssé emlékeznek rám ezen az Ünnepen (Úrnapján) [- - mondja a Szent Szűz a Látnoknak 1953. június 4-én egy bizalmas, ki nem adott beszélgetésben --], amelyhez én annyira hozzátartozom. Ugyanis, ha én nem lettem volna, sosem birtokoltátok volna az isteni Igének, Jézus Krisztusnak, az Úrnak, Királynak, Megváltónak és Üdvözítônek a Testét. A tengerek nem létezhetnének, ha nem lenne víz. Az égbolt nem ragyogna, ha nem lennének csillagok. A föld nem teremne gyümölcsöt, ha a magok hiányoznának. De még inkább az Eukarisztia, amely századok, és évezredek óta megsokszorozza magát, nem lenne, ha én nem fogantam volna meg Jézust. Szeretném, ha úgy ábrázolnának engem, miképpen most megmutatkozom elôtted: Szeplôtelen szívemmel, mely mennyei fénytôl ragyog, s amelyben elôtűnik a Szentostya, s abban az Istengyermek. És alul ezzel a felirattal: ,,Máriának szűzi vérébôl és szívébôl lett a legfôbb Szeretet ajándéka!'' «. Hatodik következmény: egy szeretetteljes, gyengéd, kellemes, szóval ki nem fejezhetô intimitás az Anya és Fia közt, az Isten Fia és az Isten Anyja közt. Ez az intimitás annyira evidens módon nyilatkozik meg a Mű számos oldalán, hogy esetleg megbotránkoztat valakit. Persze, kishitűek botránkozása!... Jézus, fiúgyermek-mintakép volt; és Mária Anya-mintakép volt. Szívüknek bensôséges érzelemnyilvánításai ezek, a legtökéletesebb, az egyedül tökéletes szíveké. »Majd ezt mondja Jézus: ,,[...] Nem volt szükségem senkinek a tanácsára. De amikor magunk voltunk -- mivel a tanítványok szerte a baráti családoknál, vagy a közeli falvakban idôztek--- názáreti tartózkodásaim alatt mily kellemes volt elbeszélgetnem édes Barátnômmel, és tanácsot kérnem tôle, a Mamától, és megerôsítést nyernem az ô kegyelemmel teli, bölcs szájából arra vonatkozólag, amit Én már láttam. Vele sohasem voltam más, csak a 'Fia'. Mert asszonyok szülöttei között nem volt nála 'anyaibb' anya, az anyai erények minden emberi és erkölcsi tökéletességével. És nem volt 'fiúibb' fiú nálamnál tiszteletadásban, bizalmasságban, szeretetben''.« (Poema, II. köt. 396. o.). Ebben a Műben számos oldalt találunk a Fiú és az Anya bensôséges kapcsolatáról. Most, itt csupán egy jelenetnek a bemutatására szorítkozunk. Ebben arról a találkozásról van szó, melyet Jézus, tanításának elsô évében tett Édesanyjánál. Názáretbe érkezve Jézus néhány asszonnyal találkozik a kútnál, akik üdvözlik ôt. »Jézus megy elôre és mosolyog. Fölér egy magaslatra... és még derűsebben mosolyog. Íme, ott van Názáret... amely szinte remegni látszik a napsütésben, annyira elborítja a nap heve. Jézus még gyorsabban halad lefelé. Leér az útra, de most már nem törôdik a napsütéssel. Oly sebesen megy, hogy szinte repülni látszik köpenyével, amelyet a nap ellen a fejére húzott, és most kidagad két oldalán és mögötte. Az út néptelen és csendes az elsô házakig. Ott néhány gyerek- vagy asszonyi hang hallatszik ki a házak belsejébôl és a kertekbôl. A kertek fáiról a lombos ágak kinyúlnak az út fölé. Jézus kihasználja ezeket az árnyék-foltokat, hogy megmeneküljön a kérlelhetetlen napsütéstôl. Befordul egy kis utcába, amelynek fele árnyékos. Ott már vannak asszonyok, akik egy frissvizű kút körül tömörülnek. Majdnem mindegyik köszön neki éles hangon egy ,,Isten hozott''-tal. ,,Békéség mindnyájatoknak!... De maradjatok csendben! Meg akarom lepni Édesanyámat.'' ,,A sógornôje épp az imént ment el egy korsó friss vízzel. De vissza kell jönnie. A vízér kiszáradt vagy a vizét fölissza a forró talaj, mielôtt a kertbe érne. Nem tudjuk. Az imént mondta Mária, Alfeus felesége. De már itt is van.'' Júdás és Jakab anyja közeledik egy amforával a fején, egy másikat pedig a kezében tart. Nem veszi azonnal észre Jézust és így kiált: ,,Így gyorsabban megy. Mária nagyon szomorú, mert a szomjúságtól elpusztulnak a virágai. Azokat még József és Jézus ültette, és most, hogy mindet fonnyadni látja, szinte meghasad a szíve.'' ,,De ha most meglát Engem...'', mondja Jézus elôjôve a csoport mögül. ,,Ó, az én Jézusom! Te áldott! Megyek, szólok neki...'' ,,Ne! Én megyek. Add ide az amforákat!'' ,,Az ajtó csak be van hajtva. Mária a kertben van. Ó, milyen boldog lesz! Ma reggel is Téged emlegetett. De ilyen forró napsütésben jönni! Csurom víz vagy! Egyedül vagy?'' ,,Nem. Barátokkal. De elôre siettem, hogy mielôbb lássam Édesanyámat. És Júdás?'' ,,Kafarnaumban van. Gyakran átjár...'' Mária nem mond többet, de mosolyog, és közben kendôjével törölgeti Jézus vizes arcát. A korsók megteltek. Jézus összeköti ôket az övével, majd kettôt, az egyensúly kedvéért, a vállára vesz, egyet pedig a kezében visz. Gyorsan megy, befordul, odaér a házhoz. Benyomja az ajtót, belép a kis étkezô szobába, ahol a külsô erôs napfényhez képest sötét van, óvatosan megemeli a kertre nyíló ajtóra függesztett függönyt, és figyel. Mária egy rózsabokor mellett áll, háttal a háznak, és szánakozva nézi a szomjas növényt. Jézus a földre teszi az edényt, és a réz hangot ad, ahogy a kôhöz koccan. ,,Már itt vagy, Mária?'' kérdezi az Anya meg sem fordulva. ,,Gyere, gyere ide! Nézd ezt a rózsatövet! Meg ezeket a szegény liliomokat. Mind elpusztul, ha nem segítünk rajtuk. Hozzál vékony karókat is, hogy megtámasszuk ezt a lehajló szárat.'' ,,Mindent hozok neked, Mama!'' Mária hirtelen megfordul. Egy pillanatig tágra nyílt szemmel áll, majd felkiált és kitárt karokkal szalad Fia felé, aki már szintén széttárta karjait, és végtelen szeretô mosollyal várja. ,,Ó! Fiam!'' ,,Mama! Drága!'' Hosszú és édes ez a forró érzelem-nyilvánítás. Mária annyira boldog, hogy nem látja, nem érzi, mennyire ki van melegedve Jézus. De aztán észbe kap: ,,Fiam, miért ilyen órában? Ki vagy pirulva és csurog rólad a víz, mint egy szivacsból! Gyere, gyere be! Hogy Édesanyád megtörölgessen és felfrissítsen. Most hozok neked másik ruhát és tiszta sarut. De Fiam! Fiam! Miért jársz-kelsz ilyen napsütésben?'' ,,Hogy mielôbb eljussak hozzád, Mama!'' ,,Ó! Drágám! Szomjas vagy? Egész biztosan. Most készítek neked...'' ,,Igen, a csókodra, Mama! A simogatásaidra. Engedd, hogy így maradjak, fejemmel a válladon, mint amikor pici voltam... Ó!... Mama! Mennyire hiányzol nekem!'' ,,Csak szólj, Fiam, hogy menjek, és megyek. Mid hiányzott távollétem miatt? Étel, amit szeretsz? tiszta ruha? jól vetett ágy? Ó, mondd csak meg, Örömöm, mid hiányzott?! Szolgálód, ó Uram, igyekszik mindenrôl gondoskodni.'' ,,Semmi, csak Te...'' Jézus, aki Édesanyja kezénél fogva bement és leült a fal mellett lévô ládapadra úgy, hogy elôtte áll Mária, akit karjával átölelve tart, fejét a szívére hajtja, s akit idônként megcsókol, most azonban erôsen nézi. ,,Engedd, hogy nézzelek. Hadd teljék meg látásom veled, szent Édesanyám!'' ,,Elôbb a ruhát. Nem jó ilyen vizesen lenni. Gyere!'' Jézus engedelmeskedik. Amikor friss ruhában visszajön, folytatódik a kedves beszélgetés. ,,Tanítványaimmal és barátaimmal érkeztem. De a melkai erdôben hagytam ôket. Holnap hajnalban jönnek majd ide. Én... már nem bírtam várni. Én Édesanyám!...'' és megcsókolja a kezeit. ,,Alfeus felesége, Mária is elment, hogy egyedül hagyjon minket. Ô is megértette, mennyire szomjazom utánad. Holnap... holnap Te a barátaimé leszel. Én pedig a názáretieké. De ma este te a Barátnôm vagy. Én pedig a tied vagyok[34]. Elhoztam hozzád... Ó, Mama, megtaláltam a betlehemi pásztorokat! Kettôt közülük el is hoztam neked, árvák, te pedig az Anya vagy. Mindenkié. De fôleg az árváké. Elhoztam még valakit, akinek szüksége van rád, hogy legyôzze önmagát. És egy másikat is, aki igaz ember, de szomorúsága volt. Meg Jánost... Elhoztam neked Illés, Izsák, Tóbiás, akit most Mátyásnak hívnak, János és Simeon üdvözletét. Jónás a legszerencsétlenebb. Elviszlek hozzá. Megígértem neki. A többieket még megkeresem. Sámuel és József már Isten békéjében nyugszik.'' ,,Voltál Betlehemben?'' ,,Igen, Mama. A velem lévô tanítványokat is elvittem oda. Ezeket a kis virágokat hoztam neked. A bejárat kövei között nyíltak.'' ,,Ó!!'' Mária átveszi a kis száraz virágokat és megcsókolja. ,,És Anna?'' ,,Meghalt Heródes mészárlásában.'' ,,Ó, szerencsétlen! Hogy szeretett téged!'' ,,A betlehemiek sokat szenvedtek. A pásztorokkal valóban nem bántak igazságosan. De sokat szenvedtek...'' ,,De Hozzád jók voltak annakidején!'' ,,Igen. Ezért érdemelnek szánalmat. A sátán irigy az akkori jóságukra és rosszra ingerli ôket. Voltam Hebronban is. Az elüldözött pásztorok...'' ,,Ó, egészen odáig?!'' ,,Igen. Zakariás segítette ôket, és általa jutottak gazdához és kenyérhez, bár kemények ezek a gazdák. De a pásztorok igaz lelkek, akik az üldözésekbôl és a sebekbôl az életszentség építôköveit készítették el maguknak. Egybegyűjtöttem a pásztorokat. Meggyógyítottam Izsákot és... és a saját Nevemet adtam egy pici babának... Juttában, ahol Izsák betegeskedett, és ahonnan most erôre támadt. Most van egy ártatlan csoport, amelyet így hívnak: Mária, József és Jezái.'' ,,Ó, a te Neved!'' ,,És a tied, meg az Igazé. Kariótban pedig, egyik tanítványom hazájában, egy igaz izraelita a szívemen halt meg. Az örömtôl, hogy megtalált Engem... S ezen kívül... ó, mennyi mondanivalóm van, tökéletes Barátnôm, gyöngéd Édesanyám! De elôször arra kérlek, légy nagy könyörülettel azokhoz, akik holnap érkeznek. Hallgass rám: szeretnek engem, de nem tökéletesek. Te, az erények Mesternôje,... ó, Anyám, segíts nekem, hogy jókká tehessem Ôket... Én mindegyiket meg szeretném menteni...'' Jézus leroskad Mária lábaihoz. Mária most Anyai méltóságában mutatkozik meg. ,,Fiam! Ugyan tehet-e többet a te szegény Mamád, mint Te?'' ,,Megszentelheted ôket... A te erényed megszentel. Ezért hoztam ôket hozzád. Édesanyám... egy napon ezt fogom mondani: 'Gyere', mert akkor sürgetô lesz a lelkek megszentelése, hogy találjak bennük akaratot arra, hogy akarjanak megváltottak lenni. És Én egyedül nem tudom majd... A te hallgatásod olyan hatékony lesz, mint az én szavam. A te tisztaságod segíti majd az én hatalmamat. A te jelenléted távol tartja majd a sátánt... és Fiad, Mama, erôt merít abból, hogy a maga közelében tud. Eljössz majd ugye, édes Anyám?'' ,,Jézusom! Drágám! Fiam! Nem érezlek boldognak... Mi bajod van, szívem Gyermeke? Kemény volt Hozzád a világ? Nem? Megenyhít engem ennek tudata... de... Ó! igen. Elmegyek! Ahová Te akarod. Amikor Te akarod. Akár most is, a tűzô napon, a csillagok világánál, fagyban éppúgy, mint zivatarban. Akarod? Készen állok.'' ,,Nem. Most nem. De majd egy napon... Milyen édes az otthon! és a te simogatásod. Engedd, hogy így aludjak el, fejemmel a térdeden. Annyira fáradt vagyok! Most is a te kicsi Fiad vagyok...'' És Jézus valóban elalszik, fáradtan és kimerülten, a gyékényen ülve, fejével Édesanyja ölében, aki boldogan simogatja a haját.« (Poema, II. köt. 316-320. o.). ======================================================================== A Szent Szűz »Társa« Krisztusnak, az Isten és emberek közti Közvetítônek A Valtorta írásokban Szűz Mária bensôséges és elszakíthatatlan társnak mutatkozik, aki Krisztushoz, a Közvetítôhöz társul üdvösségünk egész művében, mind annak véghezvitelében (elsô fázis), mind annak alkalmazásában az emberiség egyedeire vonatkoztatva a századok folyamán (második fázis). Társulásának erejében, ami az emberiség Megváltásának művét illeti, Szűz Mária úgy áll elôttünk mint Redemptrix cum Redemptore (Társmegváltó a Megváltó mellett). De miközben e társulásának erejében a Megváltás művét alkalmaza az emberiség egyedeire, a Szent Szűz minden kegyelem osztogatójaként (Dispensatrix) tűnik elénk. Ezt a két alapvetô kérdést fogjuk tárgyalni: Szűz Mária az emberi nem Társmegváltója (vagyis közreműködik minden kegyelem elnyerésében); Szűz Mária minden kegyelem kiosztója: Dispensatrix. 1. A Szentséges Szűz az emberi nem Társmegváltója.[35] A Valtorta írásokban a Szent Szűz úgy áll elôttünk, mint a Megváltó Krisztushoz társult Társmegváltó az emberiség üdvösségének művét illetôen, vagyis a Megváltás minden kegyelmének elnyerésében. Ott elénk tűnik: a) a Társmegváltó megnevezés; b) Mária társulása mint Társmegváltó, a Megváltó Krisztushoz; c) egy ilyen társulásnak a módozata (mint új Éva, egységben az új Ádámmal); d) ilyen társulás hatása (a bűn és a halál rabszolgaságából való szabadulás); e) a Társmegváltás alapja; f) a Társmegváltás legfôbb indítóoka; a) Az emberi nem »Társmegváltója« elnevezés. -- Ez a dicsôséges máriás titulus bizonyos gyakorisággal fordul elô a Valtorta írásokban (Poema, I. 125, 153; II. 16; IV. 718, 719; VI. 1008; VII. 1582; IX. 308; Quaderni 43, 16, 190, 313, 584, 618 o.; Rómaiaknak, 86, 98, 144. o.;). Azonfelül, hogy gyakran használja a »Társmegváltó« elnevezést, megtaláljuk nála annak pontos jelentôségét is. Azt mondja: »Társmegváltó lett, és ebbôl eredôen a Föld megszabadítója« (Quad. 43, 618. o.). A Társmegváltás ugyanis együttműködés a Föld felszabadításában (az emberi nemre vonatkoztatva) a bűn és a halál rabszolgaságából, (melyet az ördög irigységbôl indított el a Földön), váltságdíj fizetése ellenében, (Krisztus és Mária áldozatának és elégtételeinek révén). b) Máriának, mint Társmegváltónak társulása a Megváltó Krisztushoz[36] -- Ô is, mint isteni Fia, Krisztus »Istentôl kapott meghatalmazást a megváltó küldetésre« (Quad. 43, 311. o.). Emiatt »az Ô szíve is, miként Fiának, Jézusnak a szíve megszakadt [az emberiség miatt] az emberiségért« (ibid., 312. o.). »Ô éppen úgy Üdvözítô (Salvatrix) [-- mondja Jézus --], mint én vagyok« (Poema VI. 966. o.). »Ti azért birtokoltok engem, [-- mondja Jézus --], mert Mária elôttem harminchárom évvel korábban elfogadta, hogy kiigya a keserűség kelyhét. A kehely szélén, melyet vérverejtékezésem közepette ittam ki, ott találtam már Anyám ajkainak ízét, és sírásának keserűsége eggyé olvadt áldozatom epeitalával. És higgyétek el, az sújtott engem leginkább, hogy szenvedni kellett hagynom ôt, aki nem szolgált rá a fájdalomra... Emlékezetemben ôrzöm az ô Társmegváltó életének vértanúi gyötrelmét, amely nélkül én nem lettem volna Ember az emberek között, és nem lettem volna a ti örök Megváltótok« (Quad. 43, 313. o.). »Az Üdvözítôk küldetése [-- mondja Jézus Valtortának --], kemény küldetés. A legkeményebb az összes között. A szerzetes és szerzetesnô életéhez viszonyítva, még a legszigorúbb regulák mellett is, egy virágszál a halom tövishez hasonlítva« (Quad. 44, 178. o.) »Mária tanúsítja Isten mindent felülmúló irgalmas szeretetét az ember iránt, mert Márián, a Megváltó Anyján keresztül valósította meg Isten, az emberiség üdvösségét« (Quad. 43, 308. o.). »Minden Kegyelem egyetlen Nôben egyesült [-- mondja Jézus --], és Ô megszülte azt a világnak, hogy meg legyen váltva« (Poema, III. 79-80. o.). A Szent Szűznek a Megváltó Krisztushoz való társulása arra kötelezte ôt, hogy lemondjon minden anyai jogáról, melyek ôt megillették. Életének minden pillanatában emlékeznie kellett arra -- miképpen mindig is emlékezett --, hogy »a küldetés felette áll a vérségi köteléknek« (Poema IV. köt. 777. o.). Érdemes megjegyezni a párbeszédet, ami Jézus és az Iskarióti között folyt le egy szigorú beszéd után, melyet a galileai Betlehemben tartott. Júdásnak nem volt ínyére a beszéd. És világosan megmondta Jézusnak, mert -- amint mondta -- »árthatott« volna neki. » ,,De látod, mi történt a Keresztelôvel?'' mondta Júdás Jézusnak. ,,... A mártír mindig dicsôséges'', feleli neki Jézus. ,,De a halálával önmagát akadályozza meg abban, hogy tanító legyen. Fájdalmat okoz tanítványainak és családtagjainak [világos utalás az Anyára, Máriára]. Az ô számára ugyan megszűnik a szenvedés, de annál többet szenvednek a többiek...''. ,,... A hivatás felette áll a vérségi köteléknek!'' ,,És a negyedik parancsolat?'' kérdezi Júdás. ,,Azok után jön, amelyek Istennek vannak szentelve'', feleli Jézus. ,,Tegnap te is láttad, hogy egy anya mennyire szenved a fia miatt...''. [Erre az utalásra Jézus hátrafordul, és ezt mondja Máriának:] ,,Anyám, jöjj ide!'' Mária odaszalad Jézushoz és megkérdezi: ,,Mit akarsz, Fiam?'' ,,A karióti Júdás védelmedre kelt, mert szeret téged, és engem is szeret.'' ,,Védelmemre? Miben?'' ,,Nagyobb óvatosságra akar engem rábeszélni, nehogy rám is úgy sújtsanak le, mint rokonunkra, a Keresztelôre. És azt mondja nekem, hogy tekintettel kell lennünk az anyákra, érettük óvakodnunk kell a veszélytôl, mert ezt kívánja a negyedik parancsolat. Te mit szólsz hozzá?...'' ,,Én azt mondom [-- válaszolja a Szűzanya --], hogy akkor nem Istent látnám és szeretném többé a Fiamban. És odáig jutnék, hogy kételkednék természetét illetôen, miszerint mindig becsaptam magamat, ahogy engem is becsaptak; kételkednék, ha azt látnám, hogy megfogyatkozik tökéletességében azzal, hogy lealacsonyodik gondolkodásában a szegényes emberi fontolgatás síkjára; ha elveszítené szeme elôl a természetfölötti szempontokat, vagyis a megváltást: az emberek megváltását akarni, mert szereti ôket és mert meg akarja dicsôíteni Istent akkor is, ha ez neki szenvedésbe kerül és gyűlölik miatta. [...] Az Ô küldetése a legnagyobb, amely valaha is volt, van és lesz a Földön. És biztosan megkapja Istentôl a küldetéssel arányos segítséget'' Júdás kifogy az érvekbôl, lehajol, hogy megkösse egyik szandálját, s így hátramarad« (Poema IV. köt. 777-778. o.). Mária társulása Krisztushoz, kiterjedt Jézus egész megváltói életére, kezdve kifejletétôl egészen ennek végéig vagy lezárásáig. »Szeretném [-- mondja Jézus --], hogy midôn Máriára gondoltok, elgondolkodnátok ezen az ô lelki haldoklásán, amely harminchárom évig eltartott, és a Kereszt lábánál érte el csúcspontját. Tiértetek szenvedte el« (Poema IX. köt. 16. o.). »Mi, anyák [-- mondja a Szűzanya --] szakadatlanul egyesítve maradunk gyermekünkkel« (Poema, IV. köt. 765. o.). Kiterjedt Krisztus megváltói életének kezdetére, vagyis neki magának az elsô belépésére a világba, hogy megváltsa, ami belépés Mária által ment végbe. Ekkor történt meg, hogy » ,,áldozatával elindította a Megváltást'' [mondja Jézus]« (Quad. 43, 307. o.). »[És Mária:] ,,Én lemondtam Fiamról attól a pillanattól, hogy bennem emberré lett. Istennek adtam Ôt. Nektek adtam Ôt!'' « (Poema, I. köt. 192. o.). Miután az angyal átadta az üzenetet[37], ezt mondta neki: »A világ, az Ég, az Örökkévaló szavadra vár [beleegyezésedre]« (Poema, I. köt. 105. o.). És a Szűz kimondta azt a szót. Ám mekkora fájdalom árán!... »A fájdalom, a nagybetűvel írt Fájdalom, [-- mondja Jézus --] a legfôbb, és feltétel nélküli Fájdalom hatolt belé, mint az égbôl becsapódó meteor, abban a pillanatban, midôn az elragadtatás alatt megismerte a Teremtô Lélek ölelését [vagyis abban a pillanatban, midôn megfoganta a Megváltót, a Megtestesült Igét a Szentlélek közreműködése által]. Boldogság és fájdalom egyetlen szorításba ötvözve fonták át Mária szívét az ô magasságos ,,legyenjének'' a kiejtése, és tisztaságos menyegzôjének egyazon pillanatában. Boldogság és fájdalom úgy ötvözôdtek egymással, miképpen ô egészen eggyé lett Istennel. Miképpen megváltói feladatra kapott küldetést, így a fájdalom már az elsô pillanatban felülmúlta a boldogságot. Ez a boldogság csak a Mennybe fölvételekor következett be. Mivel egyesült a Bölcsesség Lelkével, Aki felfedte Mária lelke elôtt azt a jövôt, ami az ô Teremtményére várt, és ezért Mária számára nem létezett többé öröm a szó megszokott értelmében véve. Ahogy múltak az órák, mialatt szűz-anya-vérébôl merítettem életet szűzi méhében rejtôzve, elmondhatatlan szeretet- csere játszódott le közöttünk. S válaszként a szeretetnek és fájdalomnak hasonlíthatatlan hullámai tornyosultak Mária szívében, mint viharos tengeren, és hatalmas csapásokat mértek rá. Anyám szíve attól a pillanattól ismerte a fájdalom tôrének marcangoló hasítását, midôn a Fény -- amely a Hármas-Egy Tüzébôl kipattanó szikra -- behatolt Máriába, és így kezdetét vette az Isten megtestesülése, és az ember megváltása. És ez a fájdalom óráról órára növekedett benne áldott állapotának ideje alatt: Isten vére, mely emberi vér-forrásból alakult, a Fiú szíve, mely az anya szívének ritmusával dobogott együtt, örökkévaló Test, amely a Szeplôtelen Szűz testébôl alakult[38]. Még nagyobb volt a fájdalom születésem pillanatában, hogy Fény legyek a sötétségbe merült világban. Az Anya boldogságát, aki megcsókolja Teremtményét, Máriában a mártír bizonyossága váltotta föl, aki ezzel közelebbinek tudja mártíromságát... De abba az áldott kebelbe, amely az ártatlan Ádám minden örömének a megízlelésére hivatott, nekem be kellett vinnem a fájdalom minden formáját, és mindezt tiértetek. Érettetek kellett Józsefnek elviselnie a gyötrelmeket. Érettetek volt a gyermekágy idejének sivársága. Érettetek az agg Simeon jövendölése, amely megforgatta a tôr élét a sebben, megerôsítve és kiélezve annak mardosó fájdalmát. Érettetek a menekülés idegen földre, érettetek egy egész életnek minden aggodalma...« (Quad. 43, 311-312. o.). »Sorsomról tudomásom volt [-- mondta a Szűzanya Valtortának --]. Tudtam, mert nem volt elôttem ismeretlen a Megváltó sorsa. A Jövendölések az Ô nagy szenvedésérôl szóltak. Isten Lelke, aki velem egyesült, még annál is jobban megvilágosított engem, mint amit a jövendölések tartalmaztak. Éppezért, attól a pillanattól kezdve, hogy kimondtam: ,,Íme, az Úrnak szolgáló Leánya!'', a Fájdalmat a Szeretettel együtt öleltem magamhoz. De mekkora fájdalom volt az nekem, érezni, és látni már, hogy az emberek a Testté lett JÓT nem a javukra, hanem kárukra fordítják« (Quad. 44, 359. o.). Maga Jézus mondja: »A ,,Fiat'' az a szó (Mária ,,legyen''-je), amely lehívott engem az Égbôl Mária ölébe, felvitt engem a Keresztre, hogy megváltsam a világot« (Quad.43, 111. o.). Maga a Szűzanya fedte fel a Látnoknak szűzi lelkének bensô gyötrelmét, látva József ,,kínszenvedését'', melyet az ô titokzatos anyasága láttán érzett (Mt 1, 16-25). »Az volt a mi ,,elsô kínszenvedésünk'', ami napokig tartott«, [mondja a Szűzanya] (Poema I. köt. 165. o.). »,,Talán, ha Ô [Isten] nem mondta volna nekem: 'Hallgass!', meg mertem volna mondani földre sütött szemmel: 'Áthatott engem a lélek, és Isten Magzata van bennem.' Ô pedig elhitte volna nekem, mert ô, mint azok, akik sohasem hazudnak, nem volt képes elhinni, hogy valaki hazudik. Igen, hogy ne okozzak neki fájdalmat, legyôztem volna húzódozásomat attól, hogy ilyen dicsérettel illessem magam. Azonban engedelmeskedtem az isteni parancsnak. Ettôl a pillanattól fogva hónapokon át éreztem az elsô sebet, amely bevérezte szívemet. Társmegváltói sorsomban ez volt elsô fájdalmam. Fölajánlottam és elszenvedtem engesztelésül...''.« (ibid., 125. o.)[39]. Mária társulása kiterjedt Krisztus egész földi életének tartamára is, úgy az egyéni, mint nyilvános fellépésének idejére. »Jézus mondja: ,,...a fájdalom hűséges társunk volt, és a legkülönbözôbb formákat és neveket vette fel''.« (Poema I. köt. 245. o.). Egyéni életéhez való társulás. »Miként egy nyaklánc [-- mondja Jézus a Látnoknak --], amelyhez napról napra hozzáadnak egy gyöngyszemet, úgy kezdôdtek el Mária fájdalmas napjai. A Golgota volt az utolsó szem« (Quad. 43, 618. o.). A legszükségesebb dolgok hiányában Mária »tejet és könnyet, tejet és szeretetet adott Gyermekének...« (Poema I. Köt. 208. o.). Gyermekem elsô tekintete -- közli a Szűzanya a Látnokkal -- Édesanyján pihent meg, és elsô szava ez volt: »Mama«! »És az elsô lépések azokkal a rózsaszínű lábacskáival, melyeket az anya és a hívô imádatával simogattam, csókolgattam, s amelyeket majd keresztre szegeznek, és én látni fogom görcsös rándulásaikat, majd látni fogom elkékülni, és fagyosan megmerevedni... Majd az elesései, midôn már egyedül lépegetett. Akkor odaszaladtam hozzá és megcsókoltam a horzsolásokat... Ó, akkor még megtehettem! De midôn a Kereszt súlya alatt esett el és már haldokolt, megtépetten, vértôl és a kegyetlen tömegtôl rádobált szennytôl borítva, nem siethettem hozzá, hogy felemeljem és megcsókoljam véres, zúzott sebeit, Én, a kivégzésre ítélt szegény Fiúnak szegény Édesanyja!... Majd az Ô elsô kedveskedései: a kertben vagy az út szélén szedett kis virág, amit odahozott nekem... Egy kis zsámoly, amit odahúzott a lábamhoz, hogy nekem kényelmesebb legyen, vagy amikor fölemelt egy leejtett tárgyat és odaadta... És a mosolya! Otthonunk napsugara: szegényes otthonunk egyetlen gazdagsága. Aki látta Fiam mosolyát, az már itt a földön megtapasztalta a Mennyországot! Derűs mosoly, amíg gyermek volt, majd egyre eltűnôdôbb, egészen a szomorkásig, ahogy haladt a férfikor felé. De az mindig mosoly volt mindenki számára. Ez volt isteni vonzerejének egyik oka, amiért a tömegek úgy vonzódtak hozzá. Az Ô mosolya már a szeretet hangja volt. Majd amikor a mosolyhoz a hang is társult -- amelynél szebb nem volt a világon! -- akkor még a rögök és a búzaszálak is megindultak, mert Isten hangja hallatta magát. És ez misztérium, amit csupán az Isten kifürkészhetetlen érvei magyarázhatnak meg, miképpen lehetett, hogy Júdás és a Zsidók, miután hallották Ôt, odáig jutottak, hogy elárulják Ôt és megöljék... Majd Gyermekem értelmének egyre nagyobb nyitottsága, ami elérte a tökéletességet: csodálatot és tiszteletet ébresztett bennem. De az annyira át volt hatva jósággal, hogy soha sem alázott meg senkit. Édes Fiam, mindenkihez kedves voltál, fôleg a te Édesanyádhoz! Majd ifjú legényke lett, amikor én már tartózkodtam attól, hogy olyan szabadon csókoljam meg, mint amikor még kicsi volt. Ám sosem nélkülöztem az Ô csókját és simogatását. Ô volt az, aki erre késztette Édesanyját, akinek megértette szeretet-szomját, tudva, ha szent testét csókolja, az öröm forrásaiba merül« (Quad. 43, 635- 636. o.). Leírhatatlan »Mária aggodalma« a tizenkét éves Jézus elvesztése miatt, ami a húsvéti zarándoklat ideje alatt történt. Három napig tartó halálos gyötrelem volt az. (Poema, I. köt. 293-294. o.) Leírhatatlan Mária szívfájdalma József halála miatt is, »aki huszonöt évig apa, jegyes, testvér, barát, védelmezô« volt számára. (Poema, I. köt. 302. o.) József halálával ô »olyan egyedül érezte magát, mint a szôlôvesszô, amely mellôl elfűrészelik a fát, amibe kapaszkodott« (ibid.,). Nyilvános életéhez való társulás. Szívet tépô az a pillanat, midôn a Fiú elszakad Édesanyjától, hogy megkezdje megváltói működését. Jézus a kertben van Máriával, vacsora után. »Jézus Máriához beszél. Eleinte nem értem a halk szavakat, amelyekre Mária a fejével bólint. Majd ezt hallom: ,,És hívd ide a nôrokonokat. Ne maradj egyedül. Nyugodtabb leszek, Anyám, és te tudod, mennyire szükségem van nyugodtságra, hogy teljesíthessem küldetésemet. Szeretetem nem hagy el. Gyakran visszajövök majd, és értesítést küldök, amikor Galileában leszek, de nem jöhetek haza. Olyankor Te jössz Hozzám. Mama, ennek az órának el kellett érkeznie! Itt kezdôdött el, amikor neked megjelent az Angyal, és most ér a végéhez, nekünk pedig át kell ezt élnünk, ugye, Mama? Azután, a kiállott próbára következik majd a béke és az öröm [...]''. Jézus föláll és Vele Mária is, és arcukat az égre emelik. Két élô ostya, amelyek világítanak a sötétben. Jézus elmondja lassan, de tiszta hangon és tagoltan ejtve ki a szavakat, az Úr imáját [...]. Ezután bemennek a házba és Jézus, akit soha nem láttam bort inni, egy kevés fehérbort tölt a kupába a polcról levett korsóból és leteszi az asztalra, Máriát pedig kézen fogva kényszeríti, hogy üljön Mellé és igyék abból a borból, amelybe egy pici szelet kenyeret márt, s ezt megeteti Máriával. A kényszer oly erôs, hogy Mária enged. Jézus megissza a maradék bort [...]. Már nem beszélgetnek. Várakoznak. Mária Jézus jobb karját és a térdeit simogatja, Jézus pedig Mária karját és fejét. Ezután Jézus föláll és Vele Mária is, átölelik és szeretettel többször is megcsókolják egymást. Olyan, mintha többször is el akarnák engedni egymást, de Mária újra magához szorítja Gyermekét. Ô a Madonna, de elvégre is anya, anya, akinek el kell szakadnia fiától, és aki tudja, hová vezet ez az elválás. Senki ne mondja nekem, hogy Mária nem szenvedett! Elôbb se nagyon hittem, de most már egyáltalán nem hiszem. Jézus veszi sötétkék köpenyét, a vállára teszi, és csuklyaként a fejére húzza. Majd átveti nyakán a tarisznyát úgy, hogy ne akadályozza a járásban. Mária segít neki, és csak nem bírja abbahagyni a ruha, a köpeny és a csuklya igazgatását, újra és újra csak simogatja. Jézus a kijárati ajtóhoz indul, miután áldást adott. Mária követi Ôt, és a kitárt ajtóban még egyszer megcsókolják egymást. Az utca csendes, kihalt, és fehér a holdfénytôl. Jézus elindul. Még kétszer hátrafordul, hogy Édesanyjára nézzen, aki az ajtófélfához támaszkodva áll a holdnál is fehérebben és halk sírástól fénylô arccal. Jézus egyre távolodik a kis fehér utcán, Mária még mindig az ajtóban sír. Azután Jézus eltűnik egy útkanyarulatnál. Útja, mint hithirdetôé, elkezdôdött, és majd a Golgotán fejezôdik be. Mária sírva lép be a házba és becsukja az ajtót. Számára is elkezdôdött a Golgotára fölvezetô út. És miértünk is...« (Poema II. köt. 12-13. o.). »Jézus mondja: ,,[...] Máriának, ennek a kedves, a tökéletességig gyöngéd asszonynak is -- hisz Benne, a Csupa Kegyelemben, az érzelmi és érzô képességek is tökéletesek voltak - - csak egyetlen java és egyetlen szerelme volt a földön: a Fia. Csak Ô maradt meg neki. Szülei rég elhaltak, József pedig néhány éve. Egyedül Én voltam, hogy szeressem és éreztessem vele, hogy nincs egyedül. A rokonok Miattam, akinek isteni származásáról mitsem sejtettek, egy kicsit ellenségesek voltak vele szemben. Olyan anyának tartották, aki nem tudja akaratát rákényszeríteni a fiára, aki eltér a józan közfelfogás normáitól, aki elutasítja a házassági ajánlatokat, amelyek pedig fénnyel öveznék a családot és segítséget is jelentenének. A rokonok, a józanész, az emberi ész hangja -- ti ezt józan felfogásnak hívjátok, holott csak emberi gondolkodásmód, vagyis önzés -- azt szerették volna, ha ezek a szokások megvalósulnak az én életemben is. A tudatuk mélyén azonban mindig ott volt a félelem, hogy egy szép napon bajba kerülhetnek miattam, aki máris túlzottan idealista eszméket mertem hirdetni, szerintük, amelyek fölizgathatták a Zsinagógát. A héber történelem tele van a Prófétákról szóló tanításokkal. Nem volt könnyű a próféta küldetése, gyakran okozta a halálát, a rokonságnak pedig kellemetlenségeket szerzett. Végsô fokon mindig bennük élt a gondolat, hogy egy napon majd törôdniük kell Édesanyámmal. Ezért bosszantotta ôket annak látása, hogy Édesanyám engem semmiben sem gátol, és úgy tűnt nekik, hogy szüntelen imádásban csüng a Fián. Ez az ellenséges érzület csak fokozódott háromévi működésem során, annyira, hogy nyílt szemrehányásokban csúcsosodott ki, amikor az embertömegben odajöttek hozzám. Szégyenkeztek az én, szerintük, mániám miatt, hogy sértegetem az uralkodó osztályt. Szemrehányással illettek Engem és Ôt, szegény Édesanyámat! Mária, aki ismerte rokonai hangulatát -- mert nem mind olyanok voltak, mint Jakab, Júdás és Simon, vagy az anyjuk, Mária, Alfeus felesége -- és aki a kedélyek alakulását is elôre látta, Mária, aki ismerte a saját sorsát az alatt a három év alatt és azt, ami annak végén vár reá, és az én sorsomat is, mégsem berzenkedett, mint ti teszitek. Sírt. De ki ne sírt volna, amikor olyan gyermektôl kellett elválnia, aki úgy szerette, ahogy Én szerettem ôt, olyan napok bekövetkezése tudatában, amelyek majd nélkülem telnek el a magányos házban, Fia jövôjének ismeretében, akinek sorsa az, hogy összeütközésbe kerüljön a vétkes emberek gonoszságával? A gonoszság úgy áll bosszút -- mivel vétkesnek tartják --, hogy bántalmazza a Bűntelent, sôt meg is öli! Sírt, mert Társmegváltó és az Isten számára újjászületett emberi nem Anyja volt. És sírnia kellett minden anyáért, akik anyai fájdalmukból nem tudják megfonni az örök dicsôség Koronáját. [...] ... a mi 'mindennapi kenyerünk az volt, hogy napról napra teljesítettük küldetésünket [...]. A látomás elbeszélését e szavakkal fejezted be: 'És miértünk is...', és ezt akartad mondani: 'miértünk is, akik oly hálátlanok vagyunk e kettô iránt, akik értünk mentek föl a Kálváriára'. Jól tetted, hogy leírtad azokat a szavakat. Mindig írd le, amikor megmutatom neked valamelyik fájdalmunkat. Legyen ez olyan, mint a harang, amely megkondul, és amely elmélkedésre és bűnbánatra hív''.« (ibid., 15-18. o.). A rokonok nemtetszése Jézus evangelizálásával kapcsolatban nem sokáig váratott magára, kimondhatatlanul megkeserítve úgy az Anyát, mint a Fiút. Júdás Tádét, Jézus rokonát a Szűzanya elküldi Betszaidába, hogy meghívja ôt a kánai menyegzôre. »Anyám óhaja számomra törvény!« mondja Jézus. (Poema II. 64. o.). De Júdás Tádé, hozzátartozói felbujtására, megpróbálja Jézust jobb belátásra bírni az óvatosságot illetôen...: » ,,Azt akartam neked mondani... Jézus,... légy óvatos... van Édesanyád... akinek rajtad kívül nincs senkije... Te más 'rabbi' akarsz lenni, mint a többi, és nálam is jobban tudod, hogy... hogy a hatalommal bírók osztálya nem tűr meg semmit, ami eltér az általuk bevett szokásoktól. Ismerem gondolkodásmódodat... szent az... A világ azonban nem szent... és elnyomja a szenteket... Jézus,... Te ismered unokatestvéred, a Keresztelônek sorsát [...]. Te..., mit fogsz tenni? Milyen sors felé igyekszel?'' ,,Júdás, ezt te kérded Tôlem, aki oly sokat ismersz gondolataimból? A saját elhatározásodból beszélsz? Nem! Ne hazudj. Küldtek, és biztosan nem az Édesanyám! -- hogy ezeket megmondd nekem...'' Júdás lehajtja a fejét; és hallgat. ,,Beszélj, unokatestvérem!'' ,,Apám... és vele József és Simon... tudod... a te javad miatt... Irántad és Mária iránti szeretetbôl... nem nézik jó szemmel, amit tenni szándékozol... és... és azt szeretnék, ha gondoskodnál Édesanyádról...'' ,,És te mit gondolsz?'' ,,Én... én.'' ,,Te ôrlôdsz a Föntrôl és a földrôl jövô hangok között. Nem mondom, hogy a mélybôl. A földrôl, ezt mondom. Jakab is így van, még nálad is jobban. De Én azt mondom nektek, hogy a föld fölött van az Ég, Isten ügye pedig a világ érdekei fölött áll. Szükséges, hogy megváltoztassátok gondolkodásmódotokat. Amikor ezt meg tudjátok tenni, tökéletesek lesztek.'' ,,De... és Édesanyád?'' ,,Júdás, kizárólag Neki lehetne joga, hogy figyelmeztessen Engem gyermeki kötelességeimre, a földi megítélés szerint, vagyis hogy kötelességem Érte dolgozni, gondoskodni anyagi szükségleteirôl, kötelességem támogatni Édesanyámat, és vigaszt nyújtani Neki azzal, hogy mellette tartózkodom. Ô viszont semmi ilyet nem kér Tôlem. Amióta megszülettem, Ô tudja, hegy el fog veszíteni, hogy aztán újra megtaláljon sokkal kiterjedtebb vonatkozásban, mint amilyen egy kis családi kör. És azóta készül erre. Az ô vérében nem új keletű az Istennek való önátadásnak ez az abszolút akarása. Anyja a Templomnak ajánlotta föl, már mielôtt rámosolygott volna a világra, ô pedig számtalanszor elmondta nekem, amikor szívére ölelve tartott a hosszú téli estéken vagy a csillagokkal teli, világos nyári éjszakákon, és szent gyermekkoráról beszélt nekem, hogy ô már akkor Istennek adta magát élete hajnalán, amikor értelme nyiladozott. És méginkább odaadta magát, amikor megszülettem, hogy ott legyen, ahol Én vagyok, a küldetés útján, amely küldetést Én Istentôl kaptam. Eljön az óra, amikor mindenki elhagy Engem, ha csak néhány percre is, mert hitványság lesz úrrá mindenkin, és arra fogtok gondolni, saját biztonságotokért, bárcsak sohase ismertetek volna. De Ô, aki megértette és tudja, Ô mindig velem lesz! Ti pedig Ôáltala lesztek újra az enyéim. Szilárd, szeretô hite erejével szív magába benneteket, és ezáltal Énbelém szív be újra, mert Én az Anyában vagyok, és Mi Istenben. Szeretném, ha ezt megértenétek ti mind, akik a világ szerint rokonaim vagytok, természetfölötti értelemben pedig barátaim és gyermekeim. Te, és veled együtt a többiek, nem tudjátok, ki az Én Édesanyám. Ha tudnátok, szívetekben nem bírálgatnátok ôt, amiért nem tudott Engem erôsen fogni, hanem úgy tisztelnétek, mint Isten legbizalmasabb Barátnôjét, a Hatalommal Bírót, aki mindent elnyerhet az Örök Atya szívétôl és szívének Gyermekétôl. Kánába biztos, hogy elmegyek. Boldoggá akarom ôt tenni. Attól az órától fogva majd jobban megértitek.'' Jézus tekintéllyel bíró és meggyôzô. Júdás figyelmesen néz rá. Gondolkodik, majd így szól: ,,Én is minden bizonnyal elmegyek Veled, ezekkel együtt, ha megengeded,... mert érzem, hogy igaz dolgokat mondasz. Bocsásd meg az én és testvéreim vakságát. Jóval szentebb vagy, mint mi!...'' « (Poema, II. 65-67. o.). Nyilvános működésének elsô évében. Nyilvános működésének elsô Húsvétja után Jézus elsô tanítványaival (Péter, András, Jakab, Natanael, Fülöp, János és Júdás Tádé) visszatér Názáretbe, és velük együtt meglátogatja Édesanyját. Mária füléhez már eljutott a szomorú hír, hogy Jézus komolyan összeütközött az írástudókkal és farizeusokkal, miután kiűzte az árusokat a Templomból (Poema II. köt. 104-107. o.). Szép a Buzgó Simon észrevétele, mialatt Jézust az elkedvetlenedés keríti hatalmába: » ,,Édesanyád az, akire neked most szükséged van, hogy sok mindent elfelejts...'' ,,Ó, igen! Édesanyámra!'' [feleli neki Jézus].« (Poema II. köt. 282. o.). Másodszor is visszatér abban az évben, mert az Édesanyja utáni vágy készteti Ôt erre, a »szomjúság« az ô csókja és anyai simogatása után. Ezt nyíltan meg is vallja neki: » ,,... Ó! Mama! Mennyire hiányzol nekem!'' ,,Csak szólj, Fiam, hogy menjek, és megyek. Mid hiányzott távollétem miatt? Étel, amit szeretsz? tiszta ruha? jól vetett ágy? Ó, mondd csak meg, Örömöm, mid hiányzott?! Szolgálód, ó Uram, igyekszik mindenrôl gondoskodni.'' ,,Semmi, csak Te... [...] Engedd, hogy nézzelek. Hadd teljék meg látásom veled, szent Édesanyám! [...] Tanítványaimmal és barátaimmal érkeztem. De a melkai erdôben hagytam ôket. Holnap hajnalban jönnek majd ide. Én... már nem bírtam várni. Én Édesanyám!...'' és megcsókolja a kezeit.« (ibid., 318. o.). A következô napon tanítványaival beszélget a kis kertben arról, mennyi »veszély« les a lélekre, aki a világban él, majd Édesanyját hozza fel ragyogó példaként. »Jézus ezt mondja: ,,[...] Nézzétek: ott van Édesanyám! El tudnátok képzelni Benne rosszra való hajlamot? Nos, jóllehet szeretete sürgeti Ôt, hogy kövessen Engem, csak akkor fogja elhagyni otthonát, amikor majd az Én szeretetem úgy akarja. Ma reggel, miután ezt a kérését újra megismételte, Ô, az Én Mesternôm, így szólt hozzám: 'Fiam, tanítványaid között Édesanyád is ott legyen! Meg akarom ismerni tanításodat!'. Ô mondta ezt, aki ezt a tanítást már a testében birtokolta, de még elôbb a lelkében, Istentôl kapott ajándékként,[40] amelyet Isten adott Megtestesült Igéje jövendô Édesanyjának. Majd így folytatta: 'Azonban... ítéld meg te, elmehetek-e én is anélkül, hogy az Istennel való egyesülést elveszíteném. Anélkül, hogy az a világ, amelyrôl Te azt mondod, hogy bűze belénk hatol, megrontaná a szívemet, amely mindig Istené volt és most is az övé, és egyedül Istené akar lenni. Vizsgálom magam, de bármennyire fürkészem is bensômet, úgy érzem, megtehetem, mert... (és itt akaratlanul is a legnagyobb dicsérettel illette önmagát), mert nem találok különbséget akkori hótiszta békém között, ami templomi virág-koromban volt meg bennem, és a most bennem lévô között, most, amikor több mint hat lusztrum óta háziasszony vagyok. Én azonban csak méltatlan szolgáló vagyok, aki rosszul ismeri, és még rosszabbul ítéli meg a lélek dolgait. Te vagy az Ige, a Bölcsesség, a Világosság! És lehetsz világosság szegény Édesanyád számára is, aki inkább elfogadja, hogy ne lásson többé Téged, mintsem hogy ne legyen kedves az Úr elôtt.' És Nekem, csodálattól remegô szívvel, meg kellett hogy mondjam neki: 'Mama! Én mondom neked, nem téged ront meg a világ, hanem Te balzsamozod be a világot!' Édesanyám, amint hallottátok, meg tudta látni a világban való élettel járó veszélyeket, amelyek veszélyt jelentenek számára, az Ô számára is. És ti, férfiak, ne látnátok azokat?...''.« (Poema II. köt. 333-334. o.). Jézus nem sokkal azután, nyilvános fellépésének elsô évében harmadszor tért vissza, hogy meglátogassa Szentséges Anyját. Elôször azonban Alfeus háza felé veszi útját, aki Júdás Tádé és Jakab édesapja. Valaki felvilágosítja, hogy Alfeus ôrülten dühöng amiatt, hogy két fia Jézus követésére szánta el magát..., és mekkora a Szent Szűz fájdalma ezen magatartás láttán. Így hát le akarják beszélni a látogatásról. De Jézus, miután megtudta, hogy Édesanyja ott tartózkodik, sebesen útnak indul. »Máris Alfeus kertjénél van. Odáig hallatszik egy nô sírása [Alfeus feleségéé], és egy férfi [Alfeus] összefüggéstelen ordítozása« (Poema, II. köt. 390. o.). Alfeus házának küszöbén Jézus összetalálkozik Édesanyjával, aki lebeszéli arról, hogy belépjen. Ám Jézus mégis belép. A házat feldúlva találja, és »... a másik szobából kihallatszik egy öregember panaszos hangja. Átkozódik, vádaskodik, jajgat az igazságtalan és tehetetlen szenilis öregek haragjával, amelyet oly kínos látni, és fájdalmas elviselni: ,,... Tessék, a házam fel van dúlva, egész Názáret ezen nevet, én pedig itt vagyok egyedül, segítség nélkül, megtépázva szívemben, becsületemben, nagy szükségben!... Látod Alfeus, mi maradt neked, amiért igaz hivôként viselkedtél! És miért? Miért? Egy ôrült miatt! Egy ôrült miatt, aki megôrjíti ostoba fiaimat!...'' [És kifakad az ellen] ,,a gyenge asszony ellen, [ez a Szent Szűz], aki nem képes a Fiát rávenni az engedelmességre'' « (ibid., 390. o.). E pokoli zűrzavar ellenére Jézus belép, és üdvözli: » ,,Béke veled, Alfeus!'' Az öreg [...] hirtelen megfordul: ,,Itt vagy? Itt vagy, hogy nevess rajtam? Még ezt is?!'' « De Jézus, Édesanyjával együtt végtelen jósággal és kedvességgel segíti ôt lefeküdni. Alfeus valamennyire megnyugszik, de szemrehányást tesz Jézusnak, amiért ô »egész Názáret elôtt gúny tárgyává« tette »lázadó« fiai miatt, akik elhagyták apjukat. » ,,... De hogy olyan valaki miatt hagyjanak el, aki csaknem olyan, mint egy megháborodott, aki úgy járja a világot, hogy gyűlölet és gúny tárgya, egy szegény a szegények között! Haj, ki ne nevetne?! Szegény családom! Dávid szerencsétlen háza, hová jutottál?... Ah! Szerencsétlenség szakadt ránk attól a naptól fogva, hogy az én mulya testvérem [szent József] hagyta, hogy összeházasítsák azzal a bamba, de mégis zsarnokoskodó nôvel, aki aztán uralkodott rajta... Átok a leány-örökösök törvényére! Átok a sorsra! Átok az ilyen házasságokra!'' A ,,leányörökös'' Szűz visszajött a teafôzettel, még idejében, hogy hallja a sógora siránkozásait. Most még sápadtabb. De türelmes kedvessége változatlan. Odamegy Alfeushoz, és szelíden mosolyogva segít inni neki. ,,Igazságtalan vagy, Alfeus. De annyira beteg vagy, hogy mindenre bocsánatot nyersz'', mondja Jézus, miközben föltámasztja Alfeus fejét...« (ibid., 391-392 o.). Jézus minden módot felhasznál, hogy jobb belátásra bírja, de Alfeus kegyetlenül ingerült és felszólítja Jézust a távozásra. És Jézus ott hagyja, mondván: » ,,A békémet hagyom neked, Alfeus. Ha óhajtasz engem, üzenj értem, bármely órában és eljövök'' « (ibid., 393. o.). Jézus számára itt » ,,egy szegény betegrôl van szó, akit a fájdalmak elviselhetetlenné tesznek'' « (ibid.,). Jézusnak gondja volt rá, hogy kiemelje a Megváltó fájdalmát és a Társmegváltóét, amit az apostolok hibái fölött éreztek[41] és különösképpen Júdás magatartása miatt, aki »kétszínű, ravasz, kapzsi, parázna, tolvaj...« (ibid., 399. o.). »A szeme nem tiszta [-- mondta az Anya a Fiának --], és a szíve még kevésbé. Félelmet kelt bennem [...] Alkalmasabb egy földi király udvaroncának, semhogy a te apostolodnak...« (ibid., 398. o.). »A Tiszta, az Alázatos, a földi gazdagságoktól elszakadt Asszony [-- mondja Jézus --] csak undort érezhetett e kígyó iránt. Én is irtóztam tôle. Egyedül én, az Atya és a Lélek tudjuk, mekkora önlegyôzést kellett tanúsítanom, hogy el tudjam viselni magam mellett« (ibid., 399. o.). A Megváltó és a Társmegváltó szíve számára az aggodalmak másik bôséges forrását a »papok, írástudók és farizeusok« ellenállása képezte, »ravasz rókák«, akik azon voltak, hogy »odújukba« csalják, s így széttéphessék. »A véremre szomjaztak. Mindenütt csapdát próbáltak állítani nekem, hogy megfogjanak, s hogy legyen bizonyítékuk, amellyel vádolhatnak, s így lehetetlenné tegyenek. Három éven át tartott ez a fondorkodás, és csak akkor csillapult le, amikor halottnak tudtak. Azon az estén boldogan aludtak [...]. Mennyi fájdalmat viselt el ômiattuk Édesanyám! És én azt a fájdalmat nem felejtem el« (Poema, II. köt. 400. o.). Miközben Jézus egy tengerparti városban tartózkodott, megjelent elôtte József, az egyik pásztor, belepve az út porától. Három levelet ad át neki (három kis pergamentekercset): kettôt Lázártól és egyet Édesanyjától. Ez utóbbi két dolgot kér tôle levelében: ígéretére emlékezteti, amit Jézus tett neki, hogy meghívja ôt, és »tanítja neki az Igét«, és arra kéri, ne jöjjön Názáretbe anélkül, hogy elôbb vele beszélt volna. Bejelenti neki Alfeus halálát, aki »az utolsó órában szerette volna, ha mellette van«; és hozzáteszi, hogy »nagy volt a részvétnyilvánítás a városban...«, amely Alfeus iránti szeretetbôl megneheztelt Jézusra (Poema, II. 421-422. o.). Jézus gyengéd jósággal közli a hírt Alfeus két fiával. Azután, Édesanyja tanácsa ellenére tanítványaival elindul Názáret irányába. Belép Alfeus házába; Simon és József -- Alfeus másik két fia -- amint megpillantják, felkelnek »komoran és megdöbbenten«. Jézus azt mondja, azért jött, hogy velük sírassa a halottat. De József keményen a szemébe vágja: »Apánk miattad halt meg nehezteléssel a szívében!«. Simon, aki megértôbb, elmondja, hogy halála elôtt az apjuk aggódva kereste Jézust: »Édesanyád utánad küldött, de nem találtak Kafarnaumban. Apánk pedig nagyon sírt, és utolsó erejével megfogta Édesanyád kezét, és azt akarta, hogy a közelében maradjon. Csak nehezen tudott beszélni. De ezt mondta: ,,Az anya egy kicsit a Fia is. Én az Anya kezét tartom, hogy kapjak valamit belôle (a Fiából), mert félek a haláltól!'' Szegény apám!« (ibid., 426-427. o.). Jézus csendesen sír, míg a többiek hangos kiáltásokkal és sírással fejezik ki fájdalmukat. Jézus megmagyarázza a két testvérnek, hogy azért nem gyógyította meg apjukat, mert az »nem hitt benne«, és szívében »neheztelést táplált« Jézus iránt. Lelkükre köti, hogy hagyjanak fel a gyűlölettel és nehezteléssel irányában, és a két fivérük: Jakab és Júdás Tádéval szemben. Simon végülis megadja magát, bár nem teljesen, majd békecsókot vált Jézussal és a két fivérrel. De József..., Jézus szívélyes felszólítása ellenére megmarad neheztelésében (Poema, II. köt. 428-430. o.), Jézusnak e látogatása alkalmával történt, hogy azt a híres beszédét tartotta a názáreti zsinagógában a bibliai szöveget magyarázva: »Az Úr Lelke van rajtam...« (Iz 61, 1-3). A názáretiek, akiket ez érzékenyen érintett, feldühödnek, és a városon kívülre űzik, és egészen a hegy pereméig üldözik; de Jézus mágneses tekintetével mozdulatlanná teszi ôket, »majd sértetlenül áthalad köztük« (ibid., 433. o.). Ez a fájdalmas eset tôrként járta át Mária szívét, s ezért arra inti a Fiát, kerülje Názáretet, ahol mindenki »rossz szemmel nézi ôt«, és ahol még a »rokonok« is »bolondnak« tartják, kötekedônek... »Akkor Ô ezt feleli: ,,Anyám, ha az Emberfia csak oda menne, ahol szeretik, akkor irányt kellene változtatnia, hogy a földrôl visszatérjen az Égbe. Mindenütt vannak ellenségeim. Mert gyűlölik az Igazságot, én pedig az Igazság vagyok! [...]. Én azért jöttem, hogy megtegyem atyám akaratát és megváltsam az embert. Édesanyám, te vagy a szeretet, az én szerelmem, aki mindenért kárpótol [...]. Egy ideig távol maradok, hogy örömet szerezzek neked. Amikor a közelben leszek, majd elküldök valakit, hogy értesítsen''.« (Poema II. köt. 433-434. o.). A Szűzanya azt feleli neki, hogy Jánost küldje, mert ha ôt látja, úgy tűnik neki, mintha egy kicsit a Fiát, Jézust látná. És egy utalást tesz a Kínszenvedés rettenetes órájára: » ,,Még nem érkezett el az az áldott óra, amelytôl annyira, de annyira félek [-- mondja --], noha az Isten és az ember iránti szeretetbôl kívánom, s amelyben te majd megsemmisíted a bűnt. Ó, az az óra! Mennyire retteg attól az órától Édesanyád szíve! Mit tesznek majd veled, Fiam? Megváltó Fiam, akinek oly sok gyötrelmét a próféták megjövendölték?! [És Jézus:] ,,Ne gondolj erre, Anyám! Isten megsegít téged abban az órában...''.« (ibid., 434. o.). Jézus Názáretbôl Kánába tart, Johanna házába, aki Kúzának a felesége, hogy ott bevárja Édesanyját. » ,,... Názáretbôl jövök... [-- mondja --], és egy idôre magammal kell vinnem Édesanyámat. Kafarnaumba megyek majd vele [...]. Édesanyám fáradt [-- teszi hozzá --], és az utóbbi idôkben sokat szenvedett. Félt engem, és én meg akarom mutatni neki, hogy itt van valaki, aki szeret engem''. ,,Ó, akkor hozd ide! Úgy fogom szeretni, mint leánya és szolgálója!'' kiált fel Johanna. Jézus beleegyezik.« (ibid., 435- 436. o.). És Kúza, Heródes intézôje, azonnal kocsit küld Názáretbe, hogy elhozza a Szűzanyát és Alfeus feleségét, Máriát, aki az ô megözvegyült sógornôje. Estére megérkeznek, és a tiszteletadás legmagasabb kifejezéseivel fogadják ôket. »Johanna kézen fogja Máriát, és rámosolyogva ezt mondja: ,,Megengeded, ugye, hogy szolgáljalak?'' ,,Ne nekem! [-- mondja Mária. --] Neki, mindig neki szolgálj és szeresd ôt! És ezzel már mindent megadtál nekem. A világ nem szereti ôt... Ez az én fájdalmam''. ,,Tudom. Miért van ez a szeretetlenség az emberek egy részében, míg mások az életüket adnák érte?'' ,,Mert sokak számára ô a Jel, amelynek ellene mondanak. Mert ô a tűz, amely megtisztítja a fémet. Az arany megtisztul. A salak leülepedik, és eldobják. Megmondták ezt nekem, amikor ô még pici volt [Lk 2, 33-35]... És a jövendölés napról napra valóra válik...''.« (ibid., 437. o.). Jézus Édesanyjával együtt egy tóparti vidékre megy, két idôs házastárs gazdag birtokára, akik meghívják, hogy térjen be hozzájuk. Biztosítják Jézust felôle, hogy a szüret végeztével mindannyian eljönnek majd, hogy meghallgassák ôt. » ,,[...] Az ott az Édesanyád?'' kérdezi a házigazda. ,,Igen, ô az. Elhoztam hozzátok, mert most már ô is tanítványaim csoportjához tartozik. A csatlakozás sorrendjében az utolsó, de hűség dolgában ô az elsô. Ô az apostol! Már születésem elôtt tanított engem... Édesanyám, gyere! Nézd, egy napon, még igehirdetésem elsô idejében, ez az anya oly kedves volt a te fáradt Fiadhoz, hogy nem kellett utánad sírnom'' « (ibid., 438. o.). Az asszony, többek között, megkérdezi tôle, mit érez, midôn ôt hallgatja. És Mária válaszol: » ,,Kedves elragadtatást. Elmerülök semmiségemben, és a Jóság, aki ô maga, magához emel engem. Olyankor egyszerű tekintetemmel meglátom az Örök Igazságot, és ez lelkem részévé válik''.« (ibid., 439. o.). A nyilvános fellépés második évének ideje alatt. Jézus ebben az idôszakban is többször visszatért Názáretbe, Édesanyjához. Miután Ennonban meglátogatta Keresztelô Jánost, Jézus egyedül indul Názáretbe. Amikor szerény kis otthona közelébe ér, látja ám, hogy Édesanyja is arrafelé tart »az unokatestvérével, Simonnal, aki egy köteg száraz rôzsét cipel. Megszólítja: ,,Anyám!''. Mária megfordul és felkiált: ,,Ó, áldott Fiam!''. Mindketten egymás felé sietnek. Simon is ledobja a földre a rôzsét, és Máriát követve szintén Jézus felé siet, és szívélyesen köszönti. ,,Édesanyám, megjöttem. Örülsz most?'' ,,Nagyon, Fiam! De... ha csak az én kérésemre tetted, azt mondom neked, hogy se nekem, se neked nem szabad jobban követni a vérségi kötelék szavát, mint a küldetését.'' ,,Nem, Anyám. Más dolgok miatt is jöttem.'' ,,Tehát valóban igaz, Fiam? Azt hittem, azt akartam hinni, hogy hazugok a híresztelések, s hogy nem gyűlölnek téged annyira...'' Könnyek gyűlnek Mária szemébe és hangjába. ,,Ne sírj, Anyám! Ne okozz ilyen fájdalmat nekem. Szükségem van a mosolyodra!'' ,,Igen, Fiam, igen! Igaz. Te annyi mogorva ellenséges arcot látsz, hogy sok szeretetre és mosolyra van szükséged. De itt, látod? Itt van, aki téged mindenki helyett szeret...'' Mária könnyedén Fiára támaszkodik, aki átkarolja ôt vállánál, és lassan mennek hazafelé. Mária igyekszik mosolyogni, hogy minden fájdalmat kitöröljön Jézusa szívébôl. Simon, aki újra vállára vette a köteget, Jézus mellett halad. ,,Sápadt vagy, Anyám! Sok fájdalmat okoztak neked? Beteg voltál? Túl sokat fáradoztál?'' ,,Nem, Fiam, nem! Nekem semmi fájdalmat nem okoztak. Egyetlen bánatom az, hogy te távol vagy, és hogy nem szeretnek. De itt, hozzám mindenki nagyon jó. Máriáról és Alfeusról nem is beszélek, róluk te is tudod, milyenek. De Simon is, látod, milyen jó? Mindig ilyen. Segítôm volt ezekben a hónapokban. Most fát hord nekem. Nagyon jó ember. És József is, tudod? Oly sok kedves gondolattal vannak Máriájuk iránt.'' ,,Isten áldjon meg, Simon, és áldja meg Józsefet is! Hogy engem még nem úgy szerettek, mint a Messiást, megbocsátom nektek. Ó, eljuttok majd oda, hogy szerettek engem, a Krisztust! De hogyan tudnám megbocsátani nektek, ha ôt nem szeretnétek!?'' ,,Máriát szeretni illô, és békét adó, Jézus. De téged is szeretünk... csak, nos, mi túlságosan féltünk téged.'' ,,Igen. Emberi módon szerettek engem. Majd eljuttok a másik szeretetre.'' ,,De te, Fiam, te is sápadt vagy, és lesoványodtál!'' ,,Igen! Idôsebbnek látszol. Én is úgy veszem észre'', jegyzi meg Simon. Bemennek a házba és Simon, miután helyére rakta a rôzseköteget, tapintatosan elköszön. ,,Fiam, most, hogy egyedül vagyunk, mondd meg nekem az igazságot! A teljeset! Miért űztek el?'' Mária úgy beszél, hogy kezeit Jézus vállán tartja, és erôsen néz Jézus lesoványodott arcába. Jézus szelíd, fáradt mosollyal mondja: ,,Mert igyekeztem elvezetni az embert a tisztességhez, az igazságossághoz, az igaz valláshoz.'' ,,De ki vádol téged? A nép?'' ,,Nem, Anyám. A farizeusok, az írástudók, kivéve azt a néhányat, aki köztük igaz.'' ,,De mit tettél, hogy magadra vontad vádjaikat?'' ,,Megmondtam az igazságot. Nem tudod, hogy ez a legnagyobb vétek az emberek szemében?'' ,,És mit tudtak felhozni vádjaik igazolására?'' ,,Hazugságokat. Azokat, amiket már te is ismersz, és még másokat.'' ,,Mondd el ezeket is a Mamádnak! Minden fájdalmadat helyezd anyai keblemre! Az anyai kebel hozzá van szokva a fájdalomhoz, és boldog, ha azt magára veszi, csakhogy megszabadítsa tôle gyermeke szívét. Add nekem a fájdalmadat, Jézusom! Ülj ide, mint amikor kicsi voltál, és helyezd ide minden keservedet!'' Jézus leül egy alacsony padra édesanyja lábaihoz, és mindent elbeszél, ami azokban a hónapokban történt vele Judeában. Harag nélkül, de semmit sem leplezve. Mária gyengéden simogatja a haját. Ajkának hôsies mosolya küszködik a könnyekkel, amelyek kék szemében csillognak. Jézus beszél arról is, hogy mennyire szükséges volna megközelíteni a nôket is, hogy ôket is megváltsa, és mennyire fáj neki, hogy az emberi rosszindulat miatt ezt nem teheti meg. Mária egyetért vele, majd kimondja: ,,Fiam, nem szabad megtagadnod tôlem, amit annyira akarok. Mostantól fogva veled megyek, amikor elmész innen. Bármilyen idôben, évszakban, és bárhová. Én megvédelmezlek a rágalmaktól. Puszta jelenlétem is lesöpör minden sarat. És Mária is velem jön (Alfeus felesége). Annyira óhajtja! Erre van szükség a Szent mellett, meg a sátán és a világ ellen: az anyák szívére''.« (Poema, III. kötet 47-49. o.). Jézus unokatestvéreivel együtt elhagyja Názáretet, és Kánába megy, Zsuzsanna házába (a kánai menyegzô menyasszonya), aki beteg. Zsuzsanna férje kéri Jézust, hogy gyógyítsa meg. Jézus beleegyezik azzal a kikötéssel, hogy az tanítványként kövesse ôt. » ,,Te gyötrôdsz asszonyod miatt, és ha én egészségesen visszaadnám ôt neked, azonban örökre megnyerném ôt tanítványomnak, mit szólnál?'' ,,Azt, hogy... hogy jogod van hozzá, és hogy... és hogy követni fogom Ábrahám példáját a készséges áldozatvállalásban.'' ,,Helyesen mondtad. Halljátok mindnyájan: Áldozatom ideje közeledik. Mint a folyó, úgy szalad gyorsan, megállás nélkül a torkolat felé. Teljesítenem kell mindazt, ami a kötelességem. Az emberi keményszívűség azonban oly sok területet elzár küldetésem elôl. Édesanyám és Mária, Alfeus felesége velem jön, amikor eltávozom innen, hogy olyan népek közé menjek, amelyek még nem szeretnek engem, vagy amelyek nem is fognak szeretni soha. Bölcsességem tudja, hogy a nôk tudnak segíteni engem, a Mestert, ezen a számomra elzárt területen [...]''.« (ibid., 51-52. o.). És Zsuzsannát befogadja a nôtanítványok közé, akik követik ôt. Azonnal utána befogadja Mária Szalómét is, Jakab és János anyját, aki férjének, Zebedeusnak a beleegyezésével lesz tanítvány. Jézus innen Názáretbe indul, ahol elfogadja a tizenhat év körüli Annaliának a fogadalmát, aki Istennek szenteli magát; ô az elsô keresztény szűz. (ibid., 72-77. o.) A második húsvéti zarándoklat alkalmával, igehirdetésének második évében Jézus Édesanyjával találkozik Betániában, Lázárnál. »Megcsókolják egymást, de Mária csókjában benne van annak aggódása is, aki hosszú idôn át félelemben élt. És most, hogy feloldódott az ôt fogvatartó rémület, most érzi csak a kiállott erôlködés okozta fáradtságot, és most méri fel teljes nagyságában a kiállott veszélyt.« (ibid., 380. o.). Jézus megerôsíti, és gyermekien elbeszélget vele, »hallgatva, egymást szeretve, és megpihenve egymás szeretetében« (ibid., 388. o.). Jézussal és az apostolokkal együtt a Szűzanya meglátogatja Betlehemet, a barlang-istállót, ahol Jézus született, elbeszélve a benne történt dolgokat, » ,,... Fiának a végtelenül egyszerű és végtelenül fenséges születését...'' « (ibid., 465. o.). Majd a többiekkel együtt Betszurba megy, ahol Mária egy kis idôt tölt Elizánál, aki társa volt a Templomban, és most beteg (ibid., 472. o.); utána Kariótba megy, Júdásékhoz, (ibid., 519. o.) majd visszatér Betszurba. Onnan Beterbe indul Elizával, aki Krisztus követôihez szegôdik (ibid., 593-595. o.). Mária visszatér Názáretbe, ahol Magdolnát fogadja, aki ekkor már megtért, s aki ezzel a kéréssel fordul hozzá: » ,,Taníts meg rá, mit kell tennem, hogy Jézusé legyek!'' « (Poema, IV. köt. 694. o.). A Szűzanya oktatgatja ôt, majd elkíséri Kafarnaumba Jézushoz és a tanítványokhoz. Innen Jézussal és a tanítványokkal, Mária Magdolnával és Mártával együtt Betszaida felé veszik útjukat, majd Magdala, Tibériás, Kána és Názáret következik. Názáretbôl a galileai Betlehembe indul, majd Cezáreábe és újra vissza Názáretbe. Magdolna jelenléte, aki Jézus csoportjával tart az ôt ismerô városokon át, kegyetlen kritikát és érdes megjegyzéseket vált ki a városok lakóiból Magdala bűnbánója irányában, fôképpen Tibériásban. Persze, ez a kritika Jézus ellenségei részérôl és Krisztus ellen irányul, ami mélységes gyötrelmeket kelt Szentséges Anyjában, aki nem késik ezt mondani: » ,,Olyan a szívem, mintha szúrós tövisekkel volna körülfonva. Minden lélegzetvételnél érzem a szúrást. Csak ô meg ne tudja! Azért nem mutatom fájdalmamat elôtte, hogy támogassam ôt derűmmel. Ha az Édesanyja nem vigasztalja, ugyan hol talál vigaszt az én Jézusom?...'' « (ibid., 718. o.). Ezután követi Jézust a tanítványokkal Jeruzsálembe a Sátoros ünnepre. A Fia iránt tanúsított ármánykodás láttán Mária sír... de Jézus ezt mondja neki: » ,,... Az emberek iránti szeretetbôl jóakarattal isszuk ki a kelyhet. Nem igaz?'' Mária lenyelve könnyeit, ezt feleli: ,,Igen!''. Ez az ,,igen'' gyötrelmesen hangzik és szívszaggató...« (ibid., 1036. o.). Néhánynapos betániai tartózkodás után Jézus és Mária, néhány apostollal és nôtanítvánnyal, Jerikó felé veszi útját a Jordánon túlra, Gerázába. Itt történik meg, hogy Jézus egyik beszéde után, egy névtelen asszony csodálattól eltelve, Máriát, Jézus Anyját ,,Boldognak'' mondja (ibid., 1082-1083. o.). Ez után Jézus »kis idôre« elválik Édesanyjától, aki Péterrel és a nôtanítványokkal visszatér Názáretbe (ibid., 1107. o.). Búcsúzás közben ez a kölcsönös felkiáltás hangzik el: » ,,Mennyi gyűlölet, Fiam!'' ,,Mennyi szeretet!'' ,,Mennyi keserűség, drága Jézusom!'' ,,Mennyi édesség!'' ,,Mennyi meg-nem-értés, Gyermekem!'' ,,Mennyi megértés, Édesanyám!'' ,,Ó, kincsem, drága Fiam!'' ,,Édesanyám! Te, Isten öröme és az enyém! Édesanyám!'' « (ibid., 1108. o.). A Fény ünnepe alkalmával, decemberben, Jézus hazatért Názáretbe a két unokaöccsel együtt, Péter és Tamás társaságában. Ez utóbbi számára Jézus Anyjának a »közelében lenni olyan édes örömöt jelent«, amelyet nem lehet »szóval« kifejezni (ibid., 1180. o.). Egynapi otttartózkodás után Jézus az övéivel Tibériás és Kafarnaum felé indult. Az igehirdetés harmadik évében. Nyilvános működésének harmadik évében, tavasszal, Jézus Názáretbe indul. Vele vannak az apostolok, Mannaen, néhány férfi és nôtanítvány (olyan negyvenfônyi együttvéve). Jézus Édesanyjával óhajt találkozni. Ez alkalommal történt, hogy Jézus olyan csodálatos módon mutatta be Édesanyját a jelenlevôknek (Poema, V. köt. 268-273. o.). Miközben Jézus apostolaival Jeruzsálembe tart Betániából, ahol a Szűzanya is tartózkodik, Magdolna megtudja egy Heródes-párti embertôl, hogy súlyos cselvetések vannak készülôben a Mester ellen. Magdolna azon nyomban útra kel, hogy Jézussal találkozzék, és a veszélyre figyelmeztesse. Jézus visszafelé veszi útját, Kánába, és meghívja Magdolnát is, hogy ô is jöjjön oda a Szűzanyával együtt. Az útnak egy bizonyos pontján Édesanyjával és a nôtanítványokkal találkozik, akik egy kocsin utaznak. Az Anya nem bírja megállni, hogy fel ne kiáltson: » ,,... Fiam! Mennyire gyűlöl téged mindenki!''... ,,De látod, hogy az Atya gondunkat viseli! [-- feleli Jézus --] Ne sírj tehát! Én bátran szembeszállok az egész világ gyűlöletével. De egyetlen könnyed lesújt engem...'' « (Poema, V. köt. 404. o.). Mannaen biztatására azonban Jézus elhatározza magát, hogy visszatér Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre. Ezalatt az Anya »csupa szeretet és aggódás üldözött Fia iránt« (ibid., 545. o.). Jézus folytatja igehirdetô munkáját. De egy diszkrét körút után szükségét érzi, hogy visszatérjen Názáretbe, Édesanyjához, és vele marad egy hónapig (Poema, VI. köt. 990. o.). » ,,... Milyen édes a hazatérés... [-- mondja neki --] az otthonunkba, és fôleg tehozzád, ó Anyám, az emberek között való annyi járás-kelés után!'' ,,Akik mind jobban megismernek téged, és e megismerés által két ágra szakadnak: azokra, akik szeretnek, és azokra, akik gyűlölnek... És ez az utóbbi ág a vastagabb...'' ,,A Gonosz érzi, hogy közeledik veresége, és ezért dühöng... és másokat is dühtôl tombolóvá tesz...'' [...] ,,... Olyan bús vagy... Megértem... és annyit szeretnék tenni érted!...'' ,,És oly sokat teszel Anyám! Köszönöm mindazt, amit teszel!...'' ,,Ó, igen szegényes az én segítségem, Fiam!'' [De Jézus ellene veti, mondván:] ,,Anyám! Anyám! Ne mondd ezt! Erômet a te imádságaidból nyerem. Elmém megpihen, ha rád gondolok, és lám, most vigaszt talál a szívem, ahogy így a te áldott szívedre hajthatom fejemet... Édesanyám!...'' [...] Majd csendes pillanatok következnek, telve szeretettel.« (Poema, VI. köt. 947-948. o.). Názáreti tartózkodása alatt Jézus, a Szűzanya jelenlétében, az övéivel beszélgetve nagyon világos utalást tesz megszégyenítô halálára. Jót tesz újra elolvasni azt a részletet, melyet már korábban leírtunk a 41. oldalon (a III. rész II/B/2. fejezetben), és kiegészíteni az alábbiakkal: » ,,De miféle más minden, Máriám? Jézus diadalmaskodik, Jézus csodákat művel, Jézust egyre nagyobb sereg követi... Talán nem igaz?'' kérdi Mária, Alfeus felesége. Mária pedig, változatlan testhelyzetben, minden kérdésre ezt válaszolja: ,,Igen, igen, igen,'' fájdalom nélkül, öröm nélkül, csupán nyugodt jóváhagyással, mivel így van... ,,S akkor? Mi az a többi minden, ami még mélyebbre döfi szívedbe a tôrt?'' ,,Ó!... Minden!...'' ,,És ilyen nyugodt vagy? Ilyen derűs? Mindig ugyanolyan, mint amikor harminchárom évvel ezelôtt jegyesként érkeztél ide, és mintha csak tegnap lett volna, annyira emlékszem rá... De hogy bírod így elviselni? ... Én... én olyan lennék, mint egy ôrült!... És azt tenném... nem is tudom, mit tennék?... Én... De nem! Az nem lehet, hogy egy anya tudja mindezt, és ilyen nyugodt legyen!'' ,,Istennek elôbb leánya és szolgálója vagyok, s csak azután az anyja... Nyugalmamat hol találom? Isten akaratának teljesítésében. Derűm honnan ered? Ennek az akaratnak a teljesítésébôl. Ha egy ember akaratát kellene megtennem, nyugtalan lehetnék, mert egy ember, a legbölcsebb is, mindig ránk kényszeríthet helytelen kívánságokat. De az Isten akarata! Ha Ô azt akarta, hogy Krisztusának anyjává legyek, azt kellene talán gondolnom, hogy ez kegyetlenség, és e miatt a gondolat miatt el kellene veszítenem derűmet? Annak elgondolása, hogy mi lesz számára a Megváltás, és számomra, igen, számomra is, zavarjon meg azzal a gondolattal, hogy mit teszek majd, hogy túléljem azt az órát? Ó, borzalmas lesz!''... és Mária önkéntelenül összerezzen, mint akin hirtelen borzongás fut végig, és kezeit összeszorítja, mintha remegésüket akarná megakadályozni, vagy hogy még forróbban imádkozzék. Arca még jobban elfehéredik, finom szemhéja szenvedôn ereszkedik le hirtelen a szelíd, kék szemekre. De egy mély, szenvedô sóhaj után erôt vesz a hangján, és ezzel fejezi be: ,,De Ô, Aki eljegyzett engem akaratával, s akit én bizalommal teljes szeretettel szolgálok, megadja majd segítségét arra az órára [...]''. ,,Igen, Anyám! A Szeretet segít majd bennünket, s a szeretetben kölcsönösen segítjük majd egymást. És a szeretetben fogunk megváltani... [...] A szeretetben és a fájdalomban... Igen. És együtt...'' Tovább egy szót sem szól senki... A Golgota majdani tragédiájának két Fôszereplôje körül a körben ülô apostolok és nôtanítványok gondolatokba merült szobroknak látszanak... Aurea megkövülten ül kis zsámolyán... De elsônek ô ocsúdik fel, és... anélkül, hogy felállna, térdre ereszkedik, és így közvetlenül Mária elé kerül. Átöleli a térdét, fejét pedig ölébe hajtva mondja: ,,Mindezt értem is!... Milyen sokba kerülök! És mennyire szeretlek titeket azért, amibe kerülök nektek! Ó, Istenemnek Anyja, áldj meg engem, hogy ne legyen hiábavaló a ti mérhetetlen áldozatotok!...'' ,,Igen, leányom! Ne félj! Isten téged is megsegít, ha mindig elfogadod akaratát'', feleli a Szűzanya« (ibid., 967-968. o.). Egy názáreti tartózkodás alatt, bizalmas beszélgetésben Jézus és Mária rokonairól is szó esik, fôleg Józsefrôl, Alfeus egyik fiáról (az elsô a négy fiú közül, akik szent József unokaöccsei), »aki mindig önfejű, önkényeskedô... és nem enged a saját nézeteibôl, akár néhai apja« (Poema, VI. köt. 970. o.). Majd Jézus ezt mondja Édesanyjának: » ,,... Azt akarom, hogy kis ideig velem maradj Kafarnaumban. Anyám... Azután te visszatérsz ide, én pedig elmegyek a szír- fônícia határvidék felé, és mielôtt lemennék Judeába, Izraelnek e csökönyös juha felé, majd visszatérek, hogy üdvözöljelek téged...'' « (ibid., 971. o.). Érdemes kiemelni a Szűzanya szavait, melyet Aureához intézett (egy pogányságból megtért fiatal lányhoz), aki arra vágyott, hogy vele maradjon: » ,,Leányom, nem lehet mindent megkapni! Látod, én sem lehetek Jézusommal. Nektek ajándékozom ôt, és távol élek tôle, nagyon távol, mialatt ô bejárja Palesztinát, hogy tanítson, és meggyógyítsa és megmentse a kisleányokat...'' ,,Igaz! ...'' [feleli Aurea]. [És Mária hozzáfűzi:] ,,És ha azt akarnám, hogy csak velem legyen, a ti lelketeket nem menthetné meg. Arra gondolj, milyen nagy az én áldozatom. Fiamat adom nektek, hogy feláldozzák a lelketekért. Azonkívül te és én mindig egyesülve leszünk, mert a nôtanítványok mindig Krisztus körül egyesülnek, most és a jövôben, egyetlen nagy családot alkotva, melyet az iránta való szeretet egyesít''. ,,Igaz!''... « (ibid., 983-984. o.). » ,,... Én [-- mondja majd valamivel odébb --] mindenkinek az anyja vagyok... és nem szabad csak egy valakié lennem. Nem vagyok kizárólagosan még Jézusé sem... Te is látod, hagyom ôt elmenni, és nem tartóztatom... Szeretnék vele lenni, igen. De ô úgy látja jónak, hogy itt kell maradnom addig, amíg ô azt nem mondja: 'Jöjj!' És én maradok. Az itthon tartózkodásai? Azok az én anyai örömöm! Vele való vándorlásaim? Azok a nôtanítvány örömét képezik. Itteni egyedülléteim? A hívô ember öröme, aki megteszi Ura akaratát.'' ,,Az az Úr neked Fiad, Mária! [mondja neki Alfeus felesége]. ,,Igen! De akkor is Uram ô...'' « (ibid., 995. o.). Egy hónapi názáreti tartózkodás után Jézus a galileai Betlehembe és Tibériás felé indul övéivel, majd Kafarnaumba megy, ahová Édesanyját is elhívja (Poema VI. 1025. o.), aki követi ôt Magdalába is és más helyekre (1046. o.). Jézus jelentôséggel bíró kifejezésekkel fordul hozzá: » ,,... az, hogy veled lehetek hazatérésem elsô óráiban, számomra azt jelenti, hogy rögtön újra erôre kapok kedves társaságodtól ahhoz, hogy kiigyam az összes kelyhet, amelyet a világ kínál nekem... s amelyek oly undorítóak és keserűek...'' « (ibid., 1171. o.). Emlékezetes Jézus találkozása Édesanyjával Matatiás erdejénél, a téli évszak idején. Egy tökéletes pár: Jézus szent fejét Mária térdére hajtja »mint egy fáradt és szomorú gyermek, aki ahhoz menekül, aki ôt egyedül képes megvigasztalni. És Mária a fejét simogatja, megérintve Jézus sima homlokát. Úgy tűnik, mintha el akarná űzni mindazt a fáradtságot, mindazt a bánatot, melyek Fiát nyomasztják...« (Poema VII. köt. 1331. o.). Majd arról a kísérletrôl beszélnek, amikor Jézust királlyá akarták tenni, és Édesanyja kifejezi neki azt a hô vágyát, hogy mindig vele lehessen, » ,,... sárban, szélben, a szabad ég alatt, üldözötten, fáradtan, hajlék és tűzhely nélkül, ahogyan sokszor te, semmint a saját házamban [...]. Te velem, én meg veled, s így kevésbé szenvednél, és én sem szenvednék annyira... És mindig [...] megvédhetnélek a hidegtôl, a kemény kövektôl, és fôleg a kemény szívektôl szeretetemmel, keblemmel és karjaimmal...'' « (ibid., 1335. o.). De Jézus értésére adja, hogy egyelôre nem viheti magával. El kell mennie Judeába, Szamariába, hogy evangelizáljon. Ezért azt tanácsolja neki, készüljön rá, hogy a tavasz kezdetén utolérje, és Jeruzsálemben lakozzon. És reméli, hogy idônként majd viszontláthatja. »Jézus a szívére vonja, és ô ott sír Jézus szívén...« (ibid., 1336. o.). Azután elválik Édesanyjától, miközben könnyei folynak. A megváltó Kínszenvedés folyamán. A három évig tartó tanítói körútjának a végén kezdetét veszi »a Kínszenvedés idôszaka«. Húsvét elôtt egy hónappal, Lázár kocsijával Názáretbe indul, hogy felvegye Máriát és a galileai nôtanítványokat, hogy onnan Efraimba szállítsa ôket, Jákob feleségének házába, ahol Jézust apostolaival együtt vendégül látják. A Szűzanya szomorú, mert közeleg az ô ideje... » ,,... elmondhatom, hogy nincs többé Fiam, [-- így beszél Jákob feleségével --] mert ô Istené és a küldetéséé...'' « (Poema VIII. köt. 258-259. o.). Útra kelnek Betánia felé (ibid., 344. o.), hogy kezdetét vegye a megváltó Kínszenvedés. » ,,Amikor Máriára gondoltok [-- mondja Jézus a Látnoknak --], szeretném, ha elmélkednétek errôl az élve haldoklásról, amely harminchárom éven át tartott, és a Kereszt tövében érte el tetôfokát. Ezt ô értetek szenvedte el. Értetek a tömeg gúnyolódásait, amely ôt egy ôrült anyjának tartotta. Értetek a rokonok és fontos személyek szemrehányásait. Értetek az én látszat szerinti megtagadásomat: 'Azok az én anyám és testvéreim, akik megteszik Isten akaratát'. És nála jobban ki tette meg azt az akaratot -- éspedig rettenetes akaratot --, amely rákényszerítette annak gyötrelmét, hogy kivégezve lássa Fiát. Értetek fáradt, amikor ide-oda jött utánam. Értetek hozta az áldozatokat, kezdve attól, hogy elhagyta kis házát, és a tömeg közé vegyült, addig, hogy elhagyta kis hazáját Jeruzsálem zajáért. Értetek vállalta azt a kötelességet, hogy kapcsolatban legyen azzal, aki szívében árulásra készült. Értetek vállalta azt a fájdalmat, hogy hallja, miként vádolnak engem megszállottságról, eretnekségrôl. Mindent, mindent értetek. Ti nem tudjátok, mennyire szerettem Anyámat! Ti el sem tudjátok képzelni, mennyire érzékeny volt a szeretô érzelmek iránt Mária Fiának a szíve... És azt hiszitek, hogy megkínzásom kizárólag testi volt, és legfeljebb az Atyától való végsô elhagyatás lelki gyötrelmét teszitek hozzá. Nem, gyermekeim! Én átéltem az ember szenvedését is. Szenvedtem, mert szenvedni láttam Anyámat, mert -- mint kezes bárányt -- el kellett ôt vezetnem a kivégzésemre. Szenvedtem, mert meg kellett gyötörnöm ôt az egymást követô búcsúzásokkal, elôször Názáretben, az igehirdetés megkezdése elôtt, amit megmutattam nektek, és amely megelôzi közeli Kínszenvedésemet az utolsó vacsora elôtti búcsúzással, amikor az Iskarióti éppen azon volt, hogy eláruljon engem és a végsô kegyetlen búcsúzással a Kálvárián.'' « (Poema IX. köt. 16-17. o.). Ezenfelül Jézus beszél még az ô pszihikai szenvedéseirôl, » ,,melyek úgy hozzátartoztak, összefonódtak, és eggyé olvadtak Édesanyám szenvedéseivel, mint az Egyenlítô ôserdôinek kibogozhatatlan liánjai, amelyeket nem lehet úgy szétválasztani, hogy csak egyetlen szálat vágnak ki belôle, hanem egyetlen fejszecsapással át kell vágni ahhoz, hogy utat nyissanak benne, s ezáltal egyszersmind el is pusztítva azokat a liánokat. Hasonlóképpen egy test ereihez, amelyek közül csak egyet nem lehet megfosztani a vértôl, mivel azokban egyetlen nedv kering. Hasonlóképpen, nem lehet megakadályozni, hogy az anya méhében formálódó kis lénybe ne jusson be a halál, ha az anya meghal. Mert az anyának az élete, melege, tápláléka, vére az, ami az anya szívének dobogásával, zengô ritmusával áthatol a belsô burkokon egészen a születendôig, és teljessé teszi az életre. [...] Részvétet kelt bennetek az az anya, akinek fiát gyógyíthatatlan betegség halálra ítélte, vagy az, akinek fiát az emberi igazságszolgáltatás szigora kivégzésre ítélt. De gondoljatok az én Anyámra, aki attól a pillanattól fogva, hogy engem megfogant, remegett arra a gondolatra, hogy én a halálraítélt vagyok! Gondoljatok erre az Anyára, aki midôn az elsô csókot adta Újszülöttjének puha, rózsás testére, érezte gyermeke majdani sebeit! Gondoljatok erre az Anyára, aki tízszer, százszor, ezerszer is odaadta volna életét, csakhogy megakadályozzon abban, hogy (felnôtt) emberré váljak, és eljussak a Feláldoztatás pillanatához. Gondoljatok erre az Anyára, aki tudta, és kívánnia kellett azt a szörnyűséges órát, hogy elfogadja az Úr akaratát, az Úr dicsôségére, jóságból az emberek iránt! Nem, nem volt hosszabb haláltusa, és olyan, amely nagyobb fájdalomban végzôdött volna, mint az én Édesanyámé!'' « (ibid., 20-21. o.). A Lázártól való búcsúzáskor (öt nappal a Kereszthalál órája elôtt), Jézus többek között ezt mondja neki: » ,,Az Anyám!... Ó, micsoda szívet tépô fájdalom ôróla beszélni!... Édesanyámnak már úgyis annyi gyötrelme van! Ô is olyan kimerült, szinte már haldoklik... Már harminchárom év óta halódik ô is, és most annyi seb borítja, mint egy kegyetlen kivégzés vétlen áldozatát. Esküszöm neked, hogy küzdöttem az elme és a szív, a szeretet és a felelôsség között, hogy eldöntsem, vajon nem lenne-e helyesebb eltávolítanom, visszaküldenem otthonába, ahol mindig visszaálmodja a Szeretetet, Aki Anyává tette ôt, ízleli tűz-csókjának ízét, elragadtatásba esik attól az emléktôl, és lelki szemeivel mindig látja az angyal megjelenésének vakító fényétôl megrezdített levegô hullámzását. Halálom híre szinte ugyanabban a pillanatban érkezik majd meg Galileába, amikor ezt mondhatom majd neki: 'Anyám, én vagyok a Gyôztes!'. De nem tehetem, nem tehetem ezt. A világ bűneivel megterhelt szegény Jézusnak szüksége van vigaszra! És ezt Édesanyám nyújtja majd nekem. A még szegényebb világnak két önkéntes Áldozatra van szüksége. Mert az ember az asszonnyal együtt vétkezett, és az Asszonynak épp úgy meg kell váltania, ahogyan megvált az Ember. De addig, amíg nem üt az óra, én megnyugtató mosolyt ajándékozok Édesanyámnak... Ô remeg,... tudom... Érzi a kínzás közeledtét. Tudom. És természetes irtózattal és szent szeretetbôl retteg tôle, úgy, ahogyan én is irtózom a haláltól, mert 'élô ember' vagyok, akinek meg kell halnia. De jaj lenne, ha megtudná, hogy öt nap múlva... Nem jutna el élve ahhoz az órához... Én pedig azt akarom, hogy éljen, hogy erôt nyerjek az ô ajkairól, ahogyan méhébôl nyertem életet. És Isten ott akarja ôt az én Kálváriámon, hogy belevegyítse szűzi könnyeinek vizét az isteni Vér borába, és bemutassa az elsô Misét. Tudod, mi lesz a Mise? Nem tudhatod! A Mise az én halálom örök alkalmazása lesz az idôk végezetéig, az élô vagy szenvedô emberi nem számára[42]. Ne sírj, Lázár! Anyám nem sír. Ô erôs. Mint anya, egész életében sírt. Most már nem sír. Megfeszítette arcán a mosolyt... Láttad, milyenné lett az arca ez utóbbi idôben? Mosolyt erôltet az arcára, hogy engem megerôsítsen. Kérlek, utánozd Anyámat!'' «. (ibid., 36-37. o.). » ,,A Megváltó vagyok [mondja Lázárnak]. A Megváltónak be kell teljesítenie az áldozatot egészen a végsô feláldoztatásig [...]. Én már halott vagyok. Halott, akit inkább a szeretet hiánya ölt meg, mintsem a kínzások [...]. Én vagyok a Bárány, aki tiszta öntudattal mond 'Istenhozzád!'-ot az életnek, az Anyának és a barátainak...'' « (ibid., 40-41. o.). Ezen a ponton a Látnok nem bírja megállni, hogy meg ne jegyezze: »Mennyit szenvedtem! Egész éjjel, csütörtökön 23 órától, március 1-én, péntek reggel 5 óráig. Olyan gyötrelemben láttam Jézust, ami alig volt alatta a Getszemáni gyötrelmeinek, különösen, amikor Édesanyjáról beszél, valamint az árulójáról, és kimutatja a haláltól való iszonyát...« (ibid., 42. o.). A Betániától Jeruzsálemig tartó úton Jézus megparancsolja az apostoloknak, hogy el ne mondják Édesanyjának, amit nekik mondott az immár közeli Kínszenvedésérôl és kegyetlen haláláról. » ,,Túlságosan szenvedne miatta! Akire a kivégzés vár, megissza a kegyes italkeveréket, ami elkábítja, hogy képes legyen bevárni a kivégzés óráját anélkül, hogy minden pillanatban beleremegne. A ti hallgatástok lesz ez a kegyes ital az ô számára, a Megváltó Anyja számára!...'' « ?(ibid., 56. o.). Ezt mondja még az apostoloknak: » ,,Nézzétek, ott van a távolban Sion! Menjetek, hozzátok el a szamárkancát és csikaját! Ezt mondjátok az embernek: 'Jézus Rabbinak van szüksége rájuk!' És mondjátok meg Édesanyámnak, hogy hamarosan megérkezem. Ott van fönn, azon a kiugró teraszon a Máriákkal együtt. Vár engem. Ez az én emberi diadalom lesz... Legyen az övé is. Mindig együtt! Ó, együtt!... És kié a szív, az a hiéna-szív, amely karmos patája egyetlen csapásával kitépi az anyai szívbôl az ô szívének a szívét? Kit? Engem, az ô Fiát! Kié az a szív, egy emberé talán? Nem! Minden ember asszonytól születik. És ösztönbôl és morális megfontolásból nem támadhat így rá egy anyára, mert 'saját' anyjára gondol. Tehát nem ember az, aki ezt teszi. Akkor hát ki? Az ördög! De bántalmazhatja-e az ördög a gyôzedelmes Asszonyt? Hogy bántalmazhassa, meg kell ôt érintenie. A sátán pedig nem tudja elviselni Isten Rózsájának szűzi fényét. És akkor? Mit mondotok, ki az? Nem beszéltek? Akkor hát én mondom meg! A legfondorlatosabb ördög eggyé olvadt a legromlottabb emberrel, -- és miként az áspiskígyónak fogába van bezárva a méreg, -- ôbelé zárkózott be, ôbelé, aki odamehet az Asszonyhoz és, alattomosan, így marhatja meg. Átkozott legyen az a hibrid-szörny, aki sátán és ember keveréke! Megátkozom? Nem! Ez a szó nem méltó a Megváltóhoz. [...] Nincs az enyémnél nagyobb szeretet!'' « (ibid., 60-61. o.). Az apostolok megütközötten kérdezik maguktól, kirôl is beszél... Júdás ravaszul, hogy elterelje magáról a figyelmet, különbözô neveket sorol fel... Jézusnak »hamis« barátait. »Jézus nem hallja, mert elôre ment, és utolérte Édesanyját, aki a Máriákkal és Mártával meg Zsuzsannával együtt várakozott rá...« (ibid., 61. o.). A tömeg eközben értesült Jézus érkezésérôl, és »nagy ünneplésre« készülôdik, olaj és pálmaágakat vágva le a fákról. De Jézus úgy rendelkezik, hogy az asszonyok menjenek Jeruzsálembe. » ,,Fiam... és egyedül mész? Nem maradhatok a közeledben?'' kérdi Mária, oly szomorú arcát és égi tekintetét édes Fiára emelve. ,,Arra kérlek [-- válaszolja Jézus --], maradj elrejtôzve. Miként a galamb a szikla hasadékában. Jelenlétednél nagyobb szükségem van az imádságodra, kedves Anyám!'' ,,Ha így áll a dolog, Fiam, akkor mi imádkozunk. Mindannyian. Éretted!''.« (ibid., 62-63. o.). Miután üdvözölte Édesanyját, elôreküldi a nôtanítványokkal, hogy Lázárnak a Sionon lévô házából nézzék végig ünnepélyes »bevonulását« Jeruzsálembe. (ibid., 63. o.). Jézus, a tömeg ujjongó hozsannája közepette halad elôre. A Templomhoz vezetô egyik utca sarkánál, amely a Mória hegyére vezet fel, megpillantja a házat, amelyben Édesanyja tartózkodik az asszonyokkal: Jézus rámosolyog Édesanyjára, és továbbhalad... (ibid., 73. o.) A Templomhoz érkezve kiűzi onnan a kereskedôket. Majd az apostolokkal visszatér az Olajfák Hegyére, Betánia felé, a Galileaiak területére. Hétfôn reggel a Jeruzsálembe történt ünnepélyes bevonulás után, a korareggeli órákban Jézus a városba tart, hogy Édesanyjával találkozzék. Belép a Sion dombján levô házba, ahol Édesanyja szállást kapott. Bejelenti neki a fiatal Annalia halálát, ami nem sokkal az »ô bevonulása után történt.«. » ,,A szeretet túlcsordulása okozta halálát. Akkor tudtam meg, amikor már a Templomhoz vezetô emelkedôn haladtam''. [És meghívja Édesanyját, hogy menjen el vele megvigasztalni] ,,egy anyát, akinek karjai közt halt meg leánya, a természetfeletti örömtôl''. [És hozzáteszi:] ,,Az elsô szűzi lélek, aki a miénk! Az, aki azért keresett fel téged Názáretben, hogy eljusson hozzám, és ezt az örömet kérje tôlem...'' « (ibid., 87. o.). Innen indulnak el Annalia édesanyjához, és igyekeznek megvigasztalni ôt. Ám ô Máriához fordulva többek között ezt mondja neki: » ,,... Te nem tudod, mi az én fájdalmam, te, aki élvezed Fiad diadalát, és ô egészségesen és erôteljesen a tiéd. Miért nem tért vissza (a halálból)? Miben vétett ellene, és vele együtt én is, hogy nem volt könyörülettel kérésem iránt?'' [De Mária ezt feleli:] ,,Elíza! Elíza! Ne mondj ilyet!... A fájdalom vakká és süketté tesz téged... Elíza, te nem ismered az én szenvedésemet. És nem tudod, milyen mély tengerré válik majd az én szenvedésem. Te nyugodtnak és szépnek láttad lányodat, amint békésen megmerevedett. A te karjaid között. Én... Én több mint hat lusztrum óta (30 éve) szemlélem Gyermekemet, és sima, tiszta teste mögött, amelyet szemlélek és simogatok, a Fájdalmak Emberének sebeit látom, akivé válik majd Gyermekem. Tudod te, te, aki azt mondod, hogy én nem tudom, mit jelent látni a gyermekünket kétszer a halálba menni, és abban megmerevedni az elszenvedett kínok után a holtak békéjével, és ezt tapinthatóan megvalósulni látni? És tudod te, mit jelent ezzel a látomással élni egy anyának harminc éven át?! A Fiam?! Nézd, máris mintegy bíborba öltözött, mintha a vérfürdôbôl lépne ki! És hamarosan, nemsokára -- gyermeked arcán még fel sem sejlik az elmúlás, -- én látni fogom Fiamat saját ártatlan vérének bíborába öltözve! Annak a Vérnek a bíborába, amelyet én adtam neki! És ha te halálakor szívedre ölelted a leányodat, tudod-e, mekkora lesz az én fájdalmam, amikor úgy látom meghalni Fiamat a fán, mint egy gonosztevôt? Nézzed ôt, minden ember Üdvözítôjét, nézd ôt szenvedô lelkében és testében! Mert az általa megváltottak teste romolhatatlan és boldog lesz az ô Országában. És most nézz rám! Nézd meg ezt az Anyát, aki óráról órára elkíséri és vezeti, -- ó, én egyetlen lépését sem tartanám vissza! -- vezeti Fiát az Áldozatra! Én meg tudlak érteni téged, szegény anya. De te is értsd meg az én szívemet! Ne gyűlöld Fiamat! Annalia nem bírta volna elviselni Urának haláltusáját. És Ura boldoggá tette ôt az örömujjongás órájában''. Erre a kinyilatkoztatásra Elíza abbahagyta sírását. Mereven néz Máriára, akinek sápadt mártír-arcát könnyek áztatják, és nézi Jézust, aki viszont ôrá tekint szánalommal... és sóhajtozva Krisztus lábaihoz csúszik [...]. [Jézus bátorítja ôt, és ezt mondja neki többek közt:] ,,... Örökké él, mert hitt az Életben [...]. Fájdalmad vakká és süketté tesz téged. Jól mondja Anyám. De hamarosan azt mondod majd, amit ma reggel üzentem neked: 'Az ô halála valóban Isten kegyelmébôl történt'. Hidd el, asszony!...'' « (ibid., 89-91. o.). Jézus elköszön Elízától, majd Édesanyját hívja, hogy kövesse ôt. De Mária kéri, és el is nyeri Jézustól, hogy még ott maradhasson annál a vigasztalan anyánál, hogy erôt öntsön bele (ibid., 92. o.). A Húsvét elôtti szerdán Mária találkozik Jézussal. Alva találja az egyik lugas alatt és... nyugtalan az álma... Az Anya hagyja aludni ôt, szeretetteljesen virrasztva mellette. Azonban »valami Mária szívébe markol. És pedig az, hogy hallja, Jézusa sír álmában, és zavart suttogásban... Júdás nevét mormolja...« (ibid., 140. o.). De egyik pillanatban Jézus »... fölriadva felébred, mintegy menekülni akarva valami borzalmas dolog elôl. De Édesanyjának keblén találja magát, az Anya mosolyát látja, az Anya kellemes hangját hallja, csókját, simogatását érzi [...] Jézus rámosolyog: ,,Mindig az Anya vagy! Az, aki megvigasztal, aki mindenért kárpótol. Az én Anyám!'' Maga mellé ülteti...« és beszélgetnek. Többek között megkérdezi tôle: » ,,Édesanyám, amikor egyedül leszel, kivel fogsz lakni?'' ,,Akivel te mondod, Fiam. Engedelmeskedtem neked, mielôtt még az enyém lettél, Fiam. Továbbra is azt fogom tenni, amikor majd elhagysz.'' Hangja remeg, de ajkán hôsies a mosoly. ,,Te tudsz engedelmeskedni. Mekkora pihenést jelent veled lennem! Mert látod, Édesanyám? A világ képtelen felfogni, de én az engedelmeseknél lelek pihenésre... Igen, Isten az engedelmeseknél pihen meg. Istennek nem kellett volna szenvednie, fáradoznia, ha az engedetlenség nem jött volna a világba. Minden azért történt, mert az ember nem engedelmeskedett. Ezért van szenvedés a világon. Ezért szenvedünk mi.''. ,,De a mi békénk is, Jézusom. Mert mi tudjuk, hogy a mi engedelmességünk megvigasztalja az Örökkévalót. Ó, fôleg számomra, mit jelent ez a gondolat! Nekem, a teremtménynek megadatik, hogy megvigasztaljam a Teremtômet!'' ,,Ó, Isten öröme! Te nem tudod, ó, mi Örömünk, mit jelent számunkra ez a szavad! Felülmúlja a mennyei kórusok harmóniáját... Te áldott! Áldott Asszony, aki megtanítasz engem az utolsó engedelmességre, és ezzel a gondolattal megédesíted számomra annak vállalását!'' ,,Neked nincs szükséged arra, hogy én tanítsalak téged, Jézusom. Tôled tanultam mindent!''. « (ibid., 141-142. o.). Mária elmegy, és visszatér az asszonyokkal, akik ételeket hoznak Jézusnak. Étkezés közben Jézus beszélget velük, majd elbocsátja az asszonyokat, és csak Édesanyját tartja vissza. » ,,Az est beállta elôtt [-- mondja neki --] Lázár palotájában leszek. Szükségem van rá, hogy lássalak még téged. És velem lesz János. De nem akarok másokat, csak téged, Édesanyám, és a többi Máriát, Mártát és Zsuzsannát. Annyira fáradt vagyok...'' « (ibid., 145. o.). Mária eltávozik. A Húsvét elôtti csütörtökön a Cönákulumban, este felé vesz »búcsút« Édesanyjától. A Szent Szűzzel együtt ott van Mária Magdolna és Alfeus Máriája. Jézus belép a szobába, ahol Édesanyja a két asszonnyal tartózkodik, akik tapintatosan azon nyomban eltávoznak. »Jézus átöleli Édesanyját, és homlokon csókolja. Mária elôbb Fiának kezét csókolja meg, majd a jobb arcát. Jézus leülteti Máriát, és ô is leül mellé egy másik zsámolyra. Kézen fogva kísérte oda, és továbbra is fogja a kezét, amikor Mária már ül. Jézus is gondolataiba merül, gondterhelt, szomorú, bár igyekszik mosolyogni. Mária aggódva tanulmányozza arckifejezését. Szegény Anya, aki a kegyelem és a szeretet révén megérti, mit jelent ez az óra! Fájdalmas összerándulások futnak végig Mária arcán, és szemei tágra nyílnak a kínos bensô látomások hatására. De nem rendez jeleneteket. Méltóságteljes, mint a Fia. Jézus beszél. Üdvözli Máriát, és imáiba ajánlja magát. ,,Édesanyám, azért jöttem, hogy erôt és bátorítást nyerjek tôled. Olyan vagyok, mint egy kisgyermek, Édesanyám, akinek fájdalmában Anyja szívére van szüksége és anyja keblére, hogy erôt nyerjen. Ebben az órában újra a te egykori kis Jézusod vagyok. Nem a Mester vagyok, Édesanyám. Kizárólag a Fiad vagyok, mint Názáretben, amikor csöppnyi gyermek voltam; tied, mint Názáretben, mielôtt elhagytam magánéletemet. Senkim sincs rajtad kívül. Az emberek e pillanatban nem barátai a te Jézusodnak, és nem ôszinték hozzá. Nem bátrak még a jóban sem. Csak a gonoszok tudnak állhatatosak és erôsek lenni a rossz elkövetésében. Te azonban hűséges vagy hozzám, és az én erôm vagy, Édesanyám, ebben az órában. Támogass engem szereteteddel és imáddal! Azok között, akik engem többé-kevésbé szeretnek, csak te vagy az, aki tudsz ebben az órában imádkozni. Imádkozni és megérteni. A többiek örvendeznek, elmerülve az ünnepi gondolatokban, vagy a gonosztett kigondolásában, mialatt én annyi mindentôl szenvedek. Ezen óra után sok minden meghal majd. Többek között meghal bennük emberi gyengeségük, s azután majd meglesz az a képességük, hogy méltókká tudnak válni hozzám, mindnyájan, kivéve azt, aki elveszett, és akit semmilyen erô sem képes rávezetni legalább a megbánásra. Most azonban még csak lassú felfogású emberek, akik nem érzik, hogy a halálomon vagyok, mialatt ôk ujjonganak, abban a hiszemben, hogy a diadalom sosem volt közelebb, mint most. A pár nappal elôbbi hozsannák megrészegítették ôket. Édesanyám, ezért az óráért jöttem, és érkezését természetfölötti örömmel látom! De az énem fél is tôle, mert ennek a kehelynek a neve: árulás, megtagadás, kegyetlenkedés, gyalázás, elhagyatottság. Támogass engem, Édesanyám! Mint amikor imáddal levonzottad Isten Lelkét, és Általa a világnak adtad Azt, akire a népek várakoztak, úgy vonzzad le most Fiadra az erôt, hogy segítsen engem annak a műnek a teljesítésében, amelyért jöttem. Édesanyám, Isten veled! Áldj meg, Édesanyám, az Atya nevében is! És bocsáss meg mindenkinek. Bocsássunk meg együtt, bocsássunk meg már most annak, aki megkínoz bennünket!'' Miközben beszél, Jézus térdre ereszkedik Édesanyja lába elôtt, és úgy néz rá, hogy közben átöleli a derekát. Mária hangtalanul sír, arcát kissé felemelve, bensôségesen imádkozva Istenhez. A könnycseppek végig gurulnak sápadt arcán, és ölébe hullanak és Jézusa fejére, amelyet végül Anyja szívére támaszt. Majd Mária Jézus fejére teszi kezét, mintegy hogy megáldja ôt, és azután lehajol, hogy megcsókolja. Simogatja a haját, megsimogatja a vállát, a karját, keze közé fogja arcát és maga felé fordítja, s a szívére szorítja. Könnyek között újra megcsókolja a homlokán, orcáin, szemein, ringatja azt a szegény, fáradt fejet, mintha kisgyermek volna, úgy, ahogy a Barlangban láttam ôt ringatni az isteni Újszülöttet. De most nem énekel. Csak ezt mondja: ,,Fiam! Fiam! Jézus! Jézusom!'' De olyan hangon, ami a szívemet szaggatja. Majd Jézus feláll. Megigazítja magán a köpenyt, s állva marad az Anyával szemben, aki még mindig sír, és megáldja ôt. Majd az ajtó felé indul. Mielôtt kimenne, ezt mondja: ,,Édesanyám, még eljövök, mielôtt elfogyasztanám a magam Húsvétját. Várj reám imádkozva!'' És kimegy.« (Poema IX. köt. 191-192. o.)[43]. Elkezdôdik a Nagycsütörtöki szenvedés. Miután megalapította az Eukarisztiát, és kiosztotta apostolainak, Jézus fogott egy konszekrált kenyérdarabkát és a kelyhet, benne a konszekrált borral, kilépett a Cönákulum termébôl, és Anyjához ment, hogy megáldoztassa; ezt követôen visszatért a Cönákulumba, kezében az üres kelyhet tartva (Poema, IX: köt. 213-214. o.) Majd ezt mondja: » ,,Én mindent elmondtam nektek, és mindent odaadtam''.«(ibid., 214. o.). Vacsora után az apostolokhoz szólva Jézus Édesanyját ajánlja figyelmükbe. Ezt mondja nekik: » ,,Gondoljatok az Anyára!... Még ô sem jöhet el oda, ahová én megyek. Pedig én elhagytam az Atyát, hogy ôhozzá jöjjek, és az ô szeplôtelen méhében Jézussá legyek. Pedig én a Szűztôl születtem meg, Születésem fényes elragadtatásában. És az ô tejjé vált szeretetével táplálkoztam. Tisztaságból és szeretetbôl vagyok megalkotva, mert Mária a Mennyben élô tökéletes Szeretettôl megtermékenyített szüzességével táplált engem. És én általa növekedtem és sok fáradságába és könnyébe kerültem... És most mégis olyan hôsiességet kérek tôle, amilyet nem vittek még végbe, és amelyhez viszonyítva Judit és Jael hôstette csak olyan asszonyok szegényes hôsiessége, akik a falu kútjánál szállnak szembe vetélytársnôjükkel. Senkit sem lehet hozzá hasonlítani, és senki sem szeretett engem nálánál jobban. És mindezek ellenére elhagyom ôt, és oda megyek, ahová ô csak hosszú idô múlva jöhet. Reá nem vonatkozik az a parancs, melyet nektek adok: 'Szentelôdjetek meg évrôl évre, hónapról hónapra, napról napra, óráról órára, hogy hozzám jöhessetek majd, amikor elérkezik a ti órátok'. Ô minden kegyelemmel és szentséggel teljes. Ô az a Teremtmény, aki mindent megkapott, és aki mindent odaadott. Semmit sem lehet hozzáadni, sem elvenni. Ô a legszentebb tanúbizonysága annak, hogy mit tehet meg Isten''.« (ibid., 219. o.). Az Utolsó Vacsorával kapcsolatban Jézus több dologra ráirányította a figyelmet, többek között a »Szűzanya imájának hatalmára«. Ezt mondja: » ,,Én a Testté lett Isten voltam. Testem, hogy szeplôtelen legyen, rendelkezett azzal a szellemi erôvel, hogy uralma alatt tartsa a testet. És mégsem utasítottam el, sôt kértem a Kegyelemmel Teljes segítségét, aki a kiengesztelésnek abban az órájában -- igaz, hogy -- bezárva találta feje fölött az Eget, de nem annyira, hogy ne lett volna képes onnan lehívni egy angyalt, ô, az angyalok Királynôje, Fia megerôsítésére. Ó, szegény Anyám, nem a maga számára! Ô is megízlelte az Atyától való magára hagyatottság keserűségét, de ezen fájdalma által, amelyet a Megváltásért ajánlott fel, elnyerte számomra az erôt, hogy kiálljam az Olajfák Kertjének gyötrelmét, és mindvégig elviseljem a Kínszenvedést annak teljes, sokféle kegyetlenségében, amelyek mindegyike arra irányult, hogy lemossa a bűn valamelyikének formáját és eszközét''.« (ibid., 232. o.). Egy másik elmélyedés alkalmával Jézus kiemeli annak az irtózatnak az átélését » ,,hogy [Júdással, az árulóval] meg kellett osztanom a rítusnál használt kelyhet, és ajkaimnak érinteni kellett azt a részt, ahová az áruló a magáét helyezte, és hogy azt Édesanyám ajkainak is érinteniük kellett...'' « (ibid., 233. o.). Majd a Getszemániba tart, ahol kezdetét veszi az ô rettenetes haláltusája. Haláltusája alatt néhány gyöngyvirághoz hasonló kis virág, amely annak a sziklának a nyílásában született, ahová karjait helyezte, Édesanyját juttatja eszébe. »Beszél hozzájuk: ,,Ti tiszták vagytok!... Ti felüdülést nyújtotok nekem! Édesanyám kis barlangjában is voltak ilyen kis virágok... és ô szerette ôket, mert így mondta: 'Amikor pici kislány voltam, apám ezt mondta: Te is ilyen pici liliom vagy, és színültig telve mennyei harmattal'... Az Anya! Ó, Édesanyám!'' És felzokog. Fejét összekulcsolt kezére hajtva sarkára roskad, és hallom és látom, hogy sír, és kezeit tördeli. Hallom, hogy ezt mondja: ,,Betlehemben is... és elvittem neked, Anyám. De ezeket már ki viszi el neked?...'' Majd folytatja az imádkozást és elmélkedést. [...] Jeruzsálem felé mutat. Majd újra az ég felé tárja karjait, mintegy segítséget kérve. Leveszi köpenyét, mintha melege volna. Nézi... De mit lát? Szemei nem látnak mást, csak saját kínjait, és minden arra szolgál, hogy fokozza ezt a kínt. Az Édesanyja által szôtt köpeny is. Megcsókolja, és így szól: ,,Bocsáss meg, Anyám! Bocsáss meg!'' Mintha az anyai szeretetbôl font és szôtt anyagtól kérne bocsánatot... Újra magára veszi. Gyötrôdik...« (ibid., 248-249. o.). »Jézus valóban haláltusát idézô hörgések, és sóhajok között vergôdik: ,,Semmit!... Semmit!... Takarodj! Az Atya akaratát! Azt! Csak azt! A te akaratodat, Atyám! Egyedül a tiédet! ... Csak egy Uram van: a végtelenül Szent Isten! Egy törvényem: az engedelmesség! Egy szerelmem: a Megváltás!... Nem, már nincs Anyám! Már nincs életem! Már nincs Istenségem! Hiába kísértesz engem, te ördög, az Anyámmal, az élettel... Az Emberiség az Anyám, és annyira szeretem, hogy meghalok érte!...''.« (ibid., 251. o.). Jézust nemsokára elfogják. Különféle peres eljárásoknak vetik alá, végül kereszthalálra ítélik. Tragikus Júdás találkozása Máriával, Fia elítélését követôen. Miközben magánkívül rohangál, ezt üvöltözi: »Vér! Vér!« és megáll a Cönákulum épülete elôtt. »A házat teljesen bezárták. Elhagyatottnak látszik. Júdás megáll. Nézi. ,,Az Anya!'' mormogja. ,,Az Anya!''... Habozva áll... ,,Nekem is van anyám! Megöltem egy anya fiát!... Mégis... Be akarok menni!... Újra látni akarom azt a szobát... Ott nincs vér...'' Egyet koppant az ajtóra... Majd még egyet... és még egyet... A háziasszony jön, és kissé megnyitja az ajtót. Egy résnyire csak... És amikor meglátja azt az eltorzult, felismerhetetlen embert, elkiáltja magát, és megpróbálja újra bezárni az ajtót. Júdás azonban egyik vállával belöki, és kitárja az ajtót, elsodorva a rémült asszonyt, majd bemegy a házba. A vacsoraterembe vezetô kis ajtó felé fut. Kinyitja. Belép. [...] Júdás az asztal felé megy. Megnézi, hogy van-e még bor az amforákban. Van. Mohón iszik, közvetlenül az amforából, két kézzel tartva azt. Majd lerogy egy ülôhelyre. Egy ideig mozdulatlan marad. Majd felismeri, hová ült. [...] Szinte rémülten áll fel. De a kehely megbabonázza. Az alján még van egy kevés vörösbor, és a nap sugara, amely a kehelyre vetôdik (ezüstnek tűnik), fellobbantja a bor színét. ,,Vér! Vér! Itt is vér! Az Ô Vére! Az Ô Vére!... 'Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!... Vegyétek és igyátok! Ez az én Vérem... Az Új Szövetség vére, amely értetek ontatik!...' Ah, én átkozott! Érettem, bűneim bocsánatára már nem omolhat ki! Nem kérek bocsánatot, mert ô nem bocsáthat meg nekem! El, el innen! Már nincs olyan hely, ahol Isten Káinja nyugalmat lelhet! A halálba! A halálba!...'' Kimegy. És Máriával találja magát szemközt, aki annak a szobának ajtajában áll, amelyben Jézus hagyta ôt. A zaj hallatán kinézett, talán azt remélve, hogy Jánost fogja látni, aki már órák óta távol van. Sápadt, mint aki sok vért vesztett. Szemét a fájdalom még hasonlóbbá tette Fia szeméhez. Júdás szeme találkozik tekintetével, amely ugyanazzal a csüggedt és a dolgokat ismerô tudattal néz rá, amellyel Jézus nézett rá az úton, és egy rémült ,,Óh!'' kiáltással a falhoz támaszkodik. ,,Júdás!'' szól Mária, ,,Júdás, mi végre jöttél?'' Ugyanezek voltak Jézus szavai is, fájdalmas szeretettel kiejtve. Júdás visszaemlékszik erre, és felordít. ,,Júdás'', ismétli meg Mária, ,,mit tettél? Annyi szeretetre árulással válaszoltál?'' Mária hangja remegô simogatás. Júdás szökni akar. Mária olyan hangon szól hozzá, amelynek még egy ördögöt is meg kellene térítenie. ,,Júdás! Júdás! Állj meg! Állj meg! Hallgass meg! Az Ô nevében mondom neked: bándd meg bűnödet! Ô megbocsát!...'' Júdás elmenekült. Mária hangja, tekintete a kegyelem felajánlása volt, amelyet ô nem használt fel, mert ellenállt neki. Rohanva távozik. Jánossal találkozik, aki a ház felé szalad, Máriáért. A halálos ítéletet kimondták. Jézus hamarosan indul a Kálváriára. Itt az ideje, hogy az Anyát a Fiához vezesse. János felismeri Júdást, bár -- a nemrég még szép -- Júdásból igen kevés maradt. ,,Te itt?!'' mondja neki János látható irtózattal. ,,Te itt?! Átok rád, Isten Fiának gyilkosa! A Mestert halálra ítélték! Ujjongj, ha tudsz! De menj az utamból! Az anyáért megyek... Menj! Hogy ô, a te másik Áldozatod ne találkozzék veled, te csúszómászó!'' Júdás menekül. Köpenye rongyaival körültekerte a fejét, és csak egy kis nyílást hagyott a szeme számára. Az emberek, az a kevés ember, aki nem ment a Helytartóság felé, úgy kerüli ki, mintha egy ôrültet látna, mert annak néz ki...« [És elmegy, hogy felakassza magát.] (Poema IX. köt. 297-298. o.). »Jézus mondja: ,,[...] Ha Anyám lába elé vetette volna magát e szavakkal: 'Könyörülj rajtam!', ô, a Könyörületes fölemelte volna, mint valami sebesültet, és sátáni sebeire, amelyeken át a gonosztettet az Ellenség beléoltotta, megmentô könnyeit hullatta volna. Majd elhozta volna ôt hozzám a Kereszt tövéhez, kezét fogva, hogy a sátán ne tudja ôt elragadni, és a tanítványok ne tudják ôt bántalmazni. Odahozta volna, hogy Vérem legelôbb ôrá hulljon, a bűnösök között a legnagyobbra. És ô a csodálatos Papnô lett volna, az ô oltáránál, a Tisztaság [Krisztus] és a Bűn [Júdás] között, mert ô a szüzek és a szentek Anyja, de a bűnösök Anyja is. De Júdás nem akarta...'' « (ibid., 303-304. o.). Nagypénteken, 10 óra 30 tájban János apostol Máriához indul. Belép a Cönákulum termébe, »ott térdre rogy a kerevet elôtt, amelyen Jézus ült, és sír, miközben fájdalmasan hívja ôt. [...] Majd ezt mondja: ,,Ó, magasságos Isten, segíts engem! Segíts megmondani az Anyának! Az én szívem nem bírja el!... Márpedig meg kell mondanom. Nekem kell megmondanom, hiszen egyedül maradtam!'' « (ibid., 317. o.). Majd hallatlan erôfeszítéssel Mária szobájához megy, kinyitja az ajtót... Máriával találkozik... Ömlô könnyek között alázatosan bocsánatot kér tôle, mivel »aludtak, miközben Jézus megerôsítést kért tôlük«, és azért, hogy elmenekültek, amikor ôt elfogták... A Szűzanya ezt kérdi tôle: » ,,Hol van a Fiam?'' ,,Anya... én... Anya, ô... Anya...'' ,,Halálra ítélték, tudom. Tôled azt kérdem, hol van ebben a pillanatban?'' ,,Megtettem minden lehetôt, hogy meglásson engem... megpróbáltam olyan valakihez folyamodni, akinek van hatalma ahhoz, hogy könyörületet nyerjek el számára, hogy ôneki... hogy ôneki kevesebbet kelljen szenvednie. Nem bántalmazták nagyon...'' ,,Ne hazudj, János! Még egy anya iránti könyörületbôl se! Nem sikerülne neked. És hiábavaló is lenne. Én tudom! Tegnap este óta követtem ôt szenvedéseiben. Te nem látod, de az én testem össze van zúzva az ôrá mért ostorcsapásoktól, a homlokomon ott vannak a tövisek, éreztem az ütlegeléseket... mindent. De most... már nem látom többé. Most nem tudom, hol van az én keresztre ítélt Fiam!... a keresztre!... a keresztre! Ó, Istenem, adj nekem erôt! Neki látnia kell engem! Nem szabad éreznem a magam fájdalmát, amíg ô érzi a magáét! Amikor majd... minden befejezôdött, akkor, ó Istenem, ha akarod, tedd, hogy meghaljak! Most ne. Miatta ne! Hogy lásson engem. Menjünk, János! Hol van Jézus?'' ,,Pilátus házából indul el. Ez a lárma a tömegé, amely ôkörülötte kiabál, aki megkötözve, a Helytartóság lépcsôin várja a keresztet, vagy már halad a Golgota felé''. ,,Szólj anyádnak, János és a többi asszonynak! És menjünk! Fogd azt a kelyhet, azt a kenyeret, azokat a vásznakat... Tedd ide ôket... Vigaszunkra lesznek... majd... és menjünk!'' János fölveszi a földön maradt tárgyakat, és kimegy, hogy hívja az asszonyokat. Miközben Mária várakozik, arcához érinti azokat a vászonkendôket, mintegy megtalálva rajtuk Fia kezének simogatását. Megcsókolja a kelyhet és a kenyeret, és mindent egy polcra tesz. Majd jó szorosan beburkoja magát köpenyébe, mélyen az arcába húzva, a fejét takaró és a nyakán körbetekert fátyol fölött. Nem sír. De reszket. Nyitott szájjal, lihegve lélegzik, mintha alig kapna levegôt. János visszajön, nyomában a síró asszonyokkal. ,,Leányaim! Hallgassatok el! Segítsetek nekem, hogy ne sírjak! Menjünk!'' És rátámaszkodik Jánosra, aki úgy vezeti ôt, mintha egy vak asszony volna.« (ibid., 319-320. o.). Az útnak egy bizonyos pontján, amely a Kálváriára vezet, Mária, az asszonyok és János Jézussal találkoznak, aki »felkiált: ,,Anyám!'' Ez az elsô szava, amelyet kínjai között kiejt, s amely szenvedését fejezi ki. [...] Mária a szívéhez kap, mintha tôrdöfés érte volna, és enyhén megtántorodik. De összeszedi magát, lépteit meggyorsítja, és miközben tárt karokkal megkínzott Gyermeke felé indul, felkiált: ,,Fiam!'' De oly módon mondja, hogy akiben nem hiéna szív lakik, úgy érzi, meghasad a szíve attól a fájdalomtól... [...] De Mária nem csókolhatja meg Gyermekét... Még a legenyhébb érintés is kínokat okozna a megszaggatott testnek, ezért Mária tartózkodik tôle. [...] Csak a két meggyötört lélek vált csókot egymással... (ibid., 336-337. o.). Eközben az Anya ki van téve »az egész nép csúfolódásának...«. Egy »rövidebb úton keresztül, a hegycsúcs felé indul, nem törôdve a csôcselék kannibáli gyalázkodásával«. Longinusz parancsára a római katonák eltávolítják a csôcseléket a hegycsúcsról. »Mialatt a kivégzés végrehajtására kirendelt férfiak elôkészítik szerszámaikat, és befejezik a gödrök kiürítését, az elítéltek a katonák négyszöge közepén várakoznak. A Máriákkal átellenes szögletbe szorult zsidók sértegetik a Máriákat és kísérôiket. Az Anyát is sértegetik: ,,Halál a galileaiakra! Halál! Galileaiak! Galileaiak! Átkozottak! Halál a káromló galileaira! Szögezzétek a keresztre a méhet is, amely hordozta! Takarodjanak innen a viperák, akik ördögöket szülnek! Halál rájuk! Tisztítsátok meg Izraelt a bakkecskékkel közösülô nôstényektôl!...''. Longinusz, aki leszállt a lováról, megfordul és meglátja az Anyát... Megparancsolja, hogy hagyjanak fel ezzel a lármával. A fél század, amely az elítéltek mögött volt, megrohamozza a csôcseléket, és teljesen kiüríti a maradék kis teret, a zsidók pedig egymást taposva menekülnek a hegyen keresztül. [...] Fönn minden készen van. Fölvezetik az elítélteket, és Jézus még egyszer elhalad Édesanyja mellett, aki feljajdul fájdalmában, de igyekszik elnyomni hangját azzal, hogy szájához kapja köpenyét. A júdeaiak látják ezt és kinevetik, gúnyolódnak rajta. János, a szelíd János, aki egyik karjával Mária vállát tartja, hogy támogassa, vad tekintettel fordul meg. Szinte villog a szeme. Ha nem kellene az asszonyokat oltalmaznia, azt hiszem, torkon ragadna néhány hitvány alakot. Amint fönt vannak az elítéltek a végzetes helyen, a katonák három oldalról körülfogják a kis teret. Csak a kiszögellô kis rész marad üresen. A százados parancsot ad a Cirenei embernek, hogy távozzon. És ô elmegy, pedig most már szívesen maradna, de nem mondanám, hogy szadizmusból, hanem inkább szeretetbôl. Oly annyira, hogy megáll a galileaiak mellett, és osztozik velük azokban a sértegetésekben, amelyeket a tömeg szór Krisztusnak e csekély, hűséges követôire. A két lator káromkodva löki a földre a maga keresztjét. Jézus hallgat. A fájdalmas út véget ért.« (ibid., 340. o.). Kezdôdik a keresztre feszítés. »Egy ösvényrôl négy izmos ember ugrik a kivégzés helyére. Külsejük után ítélve, nekem júdeaiaknak tűnnek, éspedig olyan júdeaiaknak, akik méltóbbak a keresztre, mint az elítéltek, és biztosan az ostorozást végzôk kategóriájából valók. Rövid, ujjatlan tunikát viselnek, kezükben szegeket, kalapácsokat és köteleket tartanak, melyeket bohóckodva mutogatnak a három elítéltnek. A tömeg valami kegyetlen ôrjöngésben, izgatottan viselkedik. A százados odanyújtja Jézusnak az amforát, hogy igya meg a mirhával kevert bódító italt. Jézus azonban elutasítja. Ellenben a két lator sokat iszik belôle. [...] Parancsot adnak az elítélteknek a levetkôzésre. A két lator ezt a legkisebb szégyenérzet nélkül teszi meg. [...] A hóhérok három rongydarabot nyújtanak oda az elítélteknek, hogy kössék az ágyékukra. És a latrok a legocsmányabb káromkodások közepette fogadják el azokat. Jézus, aki lassan veti le ruháit a sebek okozta fájdalmak miatt, elutasítja azt. Valószínűleg arra gondol, hogy magán tarthatja rövid alsónadrágját, mint tette azt az ostorozás alatt is. De amikor rászólnak, hogy azt is vegye le, kinyújtja a kezét, hogy elkérje a hóhérok rongyát mezítelensége befödésére. Ô valóban az a Megalázott, akinek a gonoszoktól kell kérnie egy rongydarabot. Mária azonban meglátta mozdulatát, és leveszi hosszú, puha, fehér fátylát, mely sötét köpenye alatt fejét burkolta és amibe már annyi könnyet ontott. Leveszi magáról anélkül, hogy köpenye lecsúszna róla, s odaadja Jánosnak, hogy nyújtsa át Longinusznak a Fia számára. A százados átveszi a fátylat, nem akadékoskodik. Amikor látja, hogy Jézus közel van ahhoz, hogy teljesen mezítelen legyen, odanyújtja neki az anyai kendôt. Jézus a tömegnek hátat fordítva, a néptôl szabadon hagyott terület felé fordulva, állva vetkôzik. Így látni lehet zúzódásokkal, kék foltokkal, hólyagokkal sűrűn beborított hátát, megnyílt sebeibôl vagy a sötét hegekbôl folyó vérétôl csíkozottan. Felismeri és átveszi a kendôt. Többszörösen körültekeri vele csípôjét, erôsen megköti, hogy le ne essen. És az addig csak könnyek áztatta vászonra ráhullanak elsô vércseppjei, mivel sok sebe, amelyeket még alig vont be az alvadt vér, újból megnyílt, amikor lehajolt, hogy lehúzza sarúját és letegye ruháját, és vére ismét folyni kezd[44]. [...] A tömeg szinte kórusban csúfolja: ,,Ó, szépfiú! A legszebb az emberek fiai között! Jeruzsálem leányai imádnak téged...'' [...] is nevetnek és ordítoznak... ,,... Ó! Ó! A Tökéletes! Isten Fia vagy? Ugyan már! A sátán torzszülöttje vagy! Ó, a Mammon legalább nagyhatalmú és erôs! Te... egy tehetetlen és undorító rongy vagy!''. A latrokat rákötözik a keresztekre, és a helyükre viszik ôket, - - a Jézus számára kijelölt helyhez viszonyítva -- egyet jobbra, egyet balra. A latrok üvöltenek, szitkozódnak, átkozódnak. [...]. Jézuson a sor. Szelíden végigfekszik a fán. A két lator annyira ellenkezett, hogy keresztre kötözésük elvégzéséhez a négy hóhérnak szüksége volt a katonák közbelépésére is, hogy lefogják ôket, nehogy rúgásaikkal ellökjék maguktól a hóhérokat, akik csuklójuknál kötözték oda ôket. Jézusnál nincs szükségük segítségre. Lefekszik, és fejét oda teszi, ahová mondják. Karjait kitárja, ahogyan mondják neki, lábait kinyújtja, ahogy parancsolják. Csak arra ügyel, hogy a kendôje el ne mozduljon a helyérôl. Most hosszú, nyúlánk és fehér teste élesen kiválik a sötét fa és a sárga talaj alkotta háttérbôl. Két hóhér a mellére ül, hogy mozdulatlanul tartsa... Egy harmadik megragadja a jobbkarját, és egyik kézével az alkarja elején szorítja le a kezét, a másikkal pedig ujjai végénél. A negyedik már kezében tartja a kihegyezett, hosszú szeget, amelynek a szára kerek és lapos lapban végzôdik, és olyan nagy, mint a régi idôk szoldója (régi olasz váltópénz. A ford.). Megnézi, vajon a fában már elkészített lyuk megfelel-e az orsócsont singcsonthoz tartozó ízületének. Megfelel. A hóhér a szeg hegyét Jézus csuklójára teszi, fölemeli a kalapácsot, és ráméri az elsô ütést. Jézus, akinek eközben csukva volt a szeme, az éles fájdalomtól feljajdul, és összerándul, és tágra nyitja könnyben úszó szemeit. Kegyetlen fájdalom lehet az, amit érez... A szeg behatol, elszakítva izmait, ereit, idegeit, összetörve csontjait... Megkínzott Gyermeke jajkiáltására Mária egy felnyögéssel válaszol, amely szinte a torkánál átvágott bárány hangjához hasonlítható, és meggörnyed, fejét két keze közé fogva, mint akit kettétörtek. Jézus, hogy tovább ne kínozza, többször már nem kiált. Pedig jönnek az ütések egymásután, szakszerűen, durván, a vas üt a vasra... és gondoljuk meg, hogy alatta egy eleven végtag kapja azokat az ütéseket. Jobb keze oda van szegezve. Áttérnek bal kezéhez. Az elôre kivájt lyuk nem felel meg kéztöve helyzetének. Ezért fognak egy kötelet, rákötik bal csuklójára, és annyira erôsen húzzák, hogy kificamítják izületeit, eltépik inait és izmait, azonfelül, hogy roncsolják a bôrét, amelyet már megfűrészeltek az elfogatás kötelei. Természetesen a másik keze is szenved ettôl, mert miközben a megfelelô távolságig húzzák bal csuklóját, a szeg körül kitágul a sebe. Még most sem ér el egészen a lyukig a csuklója. Beletörôdnek, és ott verik be a szeget, ahol tudják, vagyis hüvelykujja és többi ujja között, pontosan a kézfeje közepén. Itt könnyebben hatol be a szeg, azonban nagyobb kínt okoz, mert bizonyos, hogy fontos idegszálakat vág át, annyira, hogy ujjai mozdulatlanokká válnak, míg jobb kezének ujjai összerándulnak és remegnek, ami jelzi, hogy még érzékelnek. De Jézus többé már nem kiált, csak rekedt jajgatás tör elô erôsen összezárt ajkai mögül, és kínjának könnyei a földre hullanak, miután elôbb a fára estek. Most a lábai vannak soron. A kereszt végétôl körülbelül kétméternyire, vagy némileg többre, van egy kis kiálló ék, amely alig elég az egyik lábának. Erre teszik rá a lábait, hogy lássák, megfelelô-e a méret. És tekintve, hogy az ék kissé lentebb van, és lábai alig érnek el odáig, a bokájánál fogva meghúzzák a szegény Vértanút. A kereszt érdes fája így horzsolja a sebeit, mozgatja fején a töviskoronát, amely elmozdulva, újabb hajszálakat tép ki, és leeséssel fenyeget. Az egyik hóhér egy erôs ütéssel visszanyomja a fejére. Most azok, akik Jézus mellén ültek, felállnak, hogy átüljenek a térdeire, mivel Jézus akaratlan mozdulattal visszahúzta lábát, amikor az igen hosszú szeget megcsillanni látta a napfényben. Ez a szeg kétszer olyan hosszú és kétszer olyan vastag, mint amilyeneket a kezeinél használtak. És ránehezednek lehorzsolt térdeire, és nyomják szegény zúzódásos lábszárait, mialatt a másik kettô hozzálát egyik lábának a másikra történô rászegezéséhez, ami jóval nehezebb művelet, mert egymáshoz kell illeszteni lábfejének ízületeit. De bármennyire mozdulatlanul tartják is lábfejeit, a bokájánál és az ujjainál fogva a kiálló ékhez szorítva, alulra helyezett lábfeje elmozdul a szeg ide-oda mozgása folytán. Ezért a szeget majdnem egészen ki kell húzniuk, hogy miután a lágy részeken áthatolt, jobban a közép felé tegyék. És a szeg hegye már letört, amikor átfúrta a jobb lábfejét. És ütik, ütik, ütik... Nem hallatszik más, csak a kalapácsütések kegyetlen zaja a szeg fején, mert az egész Kálvária csupa szem és csupa fül, hogy figyelje és élvezze a műveletet és az ütések zaját... A vas durva pendülésének hangját galambéhoz hasonló panaszos hang kíséri: Mária rekedtes nyöszörgése, aki minden kalapácsütésre egyre mélyebbre hajlik, mintha a kalapács ôt, a Vértanú Anyát sebezné meg. És valóban, úgy látszik, közel van ahhoz, hogy kettétörjön ettôl a kínzástól. A keresztre feszítés iszonyatos. Gyötrelme egyenlô az ostorozás kínjával, de kegyetlenebb a látványa, látni, hogyan tűnik el a szeg az eleven húsban! De ahhoz viszonyítva ez rövidebb ideig tart, míg az ostorozás idôtartama miatt kimerítôbb... Most a gödörhöz vonszolják a keresztet, és az az egyenetlen talajon ugrál, rázva a szegény Megfeszítettet. A kereszt, felállítása közben, kétszer is kicsúszik azok kezébôl, akik emelik. Elsô alkalommal a hátsó oldalára zuhan vissza, másodszor meg a kereszt jobb ágára, éles kínt okozva Jézusnak, mivel a hirtelen rázkódás elmozdítja megsebzett izületeit. Amikor aztán a keresztet végre beleejtik a gödrébe, és mielôtt még kövekkel és földdel rögzítenék, minden irányban kileng, állandó ide-oda mozgásra kényszerítve szegény, három szegre felfüggesztett Testét. A szenvedése kegyetlen lehet! Teste egész súlyával elmozdul elôre és lefelé, és a szegek ütötte lyukak kitágulnak, fôleg a balkezén lévô nyílás, és eközben erôsebben folyik a vére. És ha a lábfejébôl folyó vér az ujjai mentén a földre csorog és végig a kereszt fáján, a kezeibôl csörgedezô vér az alkarokon ár a bordáira és a csípôje köré tekert kendôre. Amikor rögzítése elôtt a kereszt még ide-oda leng, elmozdul a töviskorona is, mert a feje hátracsapódik, beleütve a tarkójába azt a nagy töviscsomót, amelyben a szúrós koszorú végzôdik, utána megfordul, és ismét ráborul homlokára, és karcol, karcol, karcol kíméletlenül. Végre rögzítették a keresztet. Magasba emelik a latrokat is, akik, midôn függôleges helyzetbe kerülnek, úgy ordítnak, mintha elevenen nyúznák ôket, a kötelektôl a csuklójuknál okozott kín miatt. Mert a kötelek belevágnak csuklójukba, és kezük elfeketedik, ereik kötélvastagságúra dagadnak. Jézus hallgat. Bezzeg a tömeg már nem hallgat! Hanem újra kezdi a pokoli lármát. [...] [Longinusz] miközben figyel, meglátja Máriát, aki megkínzott arccal néz fel Fiára a távolból. Magához hívja az egyik kockázó katonát, és ezt mondja neki: ,,Ha az anya fel akar jönni a fiával, aki vele van, jöjjön. Kísérd föl és segíts neki!'' És Mária fölmegy Jánossal, akit ,,fiának'' hisznek, az azt hiszem tufa-szerű, sziklába vájt kis lépcsôn, és a katonák sorfalán át a kereszt tövéhez megy. De egy kissé távolabb áll tôle, hogy Jézus láthassa ôt, és ô is lássa Jézusát. A tömeg rögtön a legundorítóbb sértéseket zúdítja rá, együtt emlegetve ôt a Fiával a gyalázkodásban. De ô, remegô és elfehéredett ajakkal csak arra törekszik, hogy mosolyával vigaszt nyújtson Jézusának. Könnyek áztatják meggyötört arcát, könnyek, amelyeket semmilyen akarattal sem képes visszatartani. A nép, kezdve a papokon, írástudókon, farizeusokon, szadduceusokon, heródespártiakon és a hozzájuk hasonlókon, azzal szórakozik, hogy -- eleven körhintaként -- fölmegy a meredek úton, végighalad a legszélsô emelkedôn, és lejön a másik úton, vagy fordítva. És miközben elhaladnak a hegytetô alatt levô második kis téren, nem mulasztják el, hogy oda ne kínálják istengyalázó szavaikat, hódolatként a Haldoklónak. Minden aljasságról, kegyetlenségrôl, gyűlöletrôl és ôrültségrôl, amire csak képesek az emberek nyelvükkel, bôségesen tanúságot tesznek ezek a pokoli szájak. A legacsarkodóbbak a Templomhoz tartózók, segítve a farizeusoktól. [...] Egy tömeg kórusban: ,,Szállj le a keresztrôl, és hiszünk neked! Te, aki lerombolod a Templomot... Ôrült!... Nézd, ott van Izrael dicsôséges és szent Temploma! Érinthetetlen az, ó, te gyalázkodó! Te pedig meghalsz!'' Más papok: ,,Istengyalázó! Te, Isten Fia?... Akkor hát szállj le onnan! Sújts le ránk villámaiddal, ha Isten vagy! Nem félünk tôled, és köpünk rád!'' Mások fejüket csóválják, amikor elhaladnak elôtte: ,,Mást sem tud, csak sírni! Szabadítsd meg hát magadat, ha igaz, hogy a Kiválasztott vagy!'' Mire a katonák: ,,Szabadítsd meg hát magad! Égesd porrá ezt a hitvány söpredéket! A Birodalom söpredéke vagytok, zsidó csôcselék! Tedd meg! Róma a Kapitóliumra helyez majd téged, és úgy fog imádni, mint egy istent!'' A papok, cinkostársaikkal együtt: ,,A nôk karjai kellemesebbek voltak, mint a kereszt karjai, nem igaz? De nézd, már ott vannak, hogy fogadják a te... (és egy ocsmány kifejezést mondanak). Egész Jeruzsálem itt van, hogy a násznagyod legyen!'' És füttyentenek, akár a kocsisok... Mások köveket hajítanak feléje: ,,Változtasd át ezeket kenyérré, te, kenyerek szaporítója!'' Ismét mások meg a virágvasárnapi hozsannákat majmolva faágakat hajítanak feléje, és ezt kiáltják: ,,Átkozott, aki az ördög nevében jön! Átkozott az ô országa! Dicsôség Sionnak, amely eltávolítja ôt az élôk közül!'' Egy farizeus megáll a kereszttel szemben, és öklét föltartva szarvakat mutat e szavakkal: ,,'Rábízlak téged a Sínai Istenére!', így mondtad egykor? Most a Sínai Istene téged készít elô az örök tűzre! Miért nem hívod Jónást, hogy visszaadja neked a jó szolgálatot?!'' Egy másik: ,,Ne rongáld a keresztet fejed ütésivel! Követôid számára szükség lesz még rá! Egy egész légiónyi fog meghalni közülük a te fádon, Jahvéra esküszöm neked! És elsônek Lázárt teszem rá! Majd meglátjuk, hogy kihozod-e most a halálból?''. [...] A baloldali lator folytatja a sértegetéseket keresztjérôl. Úgy látszik, mintha a többiek összes gyalázkodása felduzzadna benne, és most kiokádja magából. És így fejezi be: ,,Szabadítsd meg magad, és minket is szabadíts meg, ha azt akarod, hogy higgyenek neked! Te a Krisztus?! Egy bolond vagy! A világ a ravaszoké, Isten pedig nem létezik! Én pedig vagyok! Ez igaz, és nekem mindent szabad! Isten?... Mese! Arra jó, hogy minket nyugton tartsanak. Éljen a mi énünk!! Egyedül ô a király és az isten!'' A másik lator, aki jobb felôl van, és akinek majdnem a lábánál áll Mária, akit szinte jobban néz, mint Krisztust, pár pillanat óta sír, ezt mormolva: ,,Az Anya!''. Most így szól: ,,Hallgass! Még most sem féled Istent, amikor ezt a kínt szenveded?! Miért sértegeted azt, aki jó? Nagyobb a kínszenvedése, mint a miénk... Pedig semmi rosszat nem tett!'' De a lator folytatja szitkozódásait. Jézus hallgat. [...] A kis téren túlra szorított zsidók nem hagynak fel a sértegetésekkel, a megátalkodott lator pedig elismétli azokat. A másik, aki most egyre nagyobb szánalommal nézi az Anyát, és sír, nyersen visszafelel neki, amikor hallja, hogy sértegetéseibe az Anyát is belefoglalja. ,,Elhallgass! Jusson eszedbe, hogy te is asszonytól születtél! És gondolj arra, hogy a mi anyáink is sírtak fiaik miatt. És azok a szégyenkezés könnyei voltak... Mert mi gonosztevôk vagyunk... Bárcsak bocsánatot kérhetnék tôle... De megtehetem-e majd?... Szent asszony volt... A neki okozott fájdalommal öltem meg... Én bűnös ember vagyok!... Ki bocsát meg nekem? Anya, haldokló Fiad nevében imádkozz érettem!'' Az Anya egy pillanatra fölemeli elgyötört arcát, és ránéz erre a szerencsétlenre -- aki az anyjára való emlékezés és az Anya szemlélése által halad a bűnbánat felé --, és mintha megsimogatná galamb-tekintetével. Dizmász még erôsebben sír. Ettôl aztán még inkább elszabadul a tömeg indulata és zúdul rá társa gúnyolódása. A tömeg ezt üvölti: ,,Bravó! Vedd csak anyádul ezt! Így két gonosztevô fia van!'' A lator meg rádupláz: ,,Azért szeret téged, mert fiatalabb mása vagy hônszeretett fiának!'' Jézus elsô ízben szólal meg: ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!'' Ez a könyörgés minden félelmet legyôz Dizmászban. Most rá mer nézni Krisztusra, és így mer megszólalni: ,,Uram, emlékezz meg rólam, amikor Országodban leszel! Igazságos, hogy én itt szenvedjek. De adj nekem irgalmat és békét az életen túl. Hallottalak egyszer beszélni, és én ôrült, elutasítottam a szavadat. Most már bánom! És bánom bűneimet elôtted, te, a Magasságbelinek Fia! Én hiszem, hogy te az Istentôl jössz! Hiszek hatalmadban! Hiszek irgalmadban! Krisztus, bocsáss meg nekem, Anyád és végtelenül Szent Atyád nevében!'' Jézus odafordul, és mélységes könyörülettel néz rá, és még most is gyönyörű mosoly jelenik meg szegény, elkínzott száján. Így szól: ,,Én mondom neked: még ma velem leszel a mennyei Honban!'' A bűnbánó lator megnyugszik és, mivel már nem tudja a gyermekként megtanult imákat, ezt ismételgeti, mint valami fohászt: ,,Názáreti Jézus, zsidók Királya, könyörülj rajtam! Názáreti Jézus, a zsidók Királya, én remélek benned! Názáreti Jézus, a zsidók Királya, én hiszek Istenségedben!'' [...] Jézus vészesen elkékülni látszik, mintegy a felbomlás kezdeteként, mintha már halott volna. A feje kezd a mellére hanyatlani. Ereje gyorsan elhagyja. Reszket az ôt égetô tűz ellenére. És gyengeségében azt a nevet mormolja, amelyet elôbb még csak a szíve mélyén mondott: ,,Anyám! Anyám!'' Halkan, szinte sóhajként ejti ki, mintha már enyhe kábulatban lenne, ami megakadályozza, hogy magában tartsa azt, amit az akarat szeretne visszafojtani. És Mária mindannyiszor visszafoghatatlan mozdulatot tesz, önkéntelenül feléje tárja karját, mintha segíteni akarná. A kegyetlen népség meg nevet annak a kínján, aki haldoklik, és azén, aki gyötrôdik. [...] És ebben az alkonyi és félelmetes fényben adja Máriát Jézus Jánosnak, és Jánost Máriának. Lehajtja fejét, mert az Anya közelebb ment a kereszthez, hogy jobban lássa a Fiát, és így szól: ,,Asszony, íme a te fiad! Fiú, íme a te Anyád!'' Mária arca még feldúltabb e szavak után, amely Jézusának a végrendelete, aki semmit sem tud adni Anyjának, csak egy embert; az emberek iránti szeretetébôl megfosztja Édesanyját attól az Istenembertôl aki tôle született. De a szegény Anya igyekszik csak némán sírni, mert nem tud, képtelen nem sírni... A könnycseppek kicsordulnak, hiába is erôlködik, hogy visszatartsa. Akkor is, ha száján ott van az elkínzott mosoly, amit miatta erôltet ajkaira, hogy erôsítse ôt... A szenvedések egyre fokozódnak. A világosság pedig egyre csökken. Ebben a mélytengeri világosságban bukkan föl a zsidók mögül Nikodémus és József, és így szólnak: ,,Álljatok félre az útból!'' ,,Nem lehet! Mit akartok?'' kérdik a katonák. ,,Odamenni! A Krisztus barátai vagyunk!'' A papok vezetô emberei feléjük fordulnak. ,,Ki merészeli magát a lázadó barátjának mondani?!'' kérdik ingerülten a papok. Mire József határozottan válaszol: ,,Én, a Fôtanács nemes tagja: az arimateai József, az Öreg, és velem van Nikodémus, a zsidók vezetô embere!'' ,,Aki a lázadó pártján áll, maga is lázadó!'' ,,És aki a gyilkosok pártján áll, maga is gyilkos...!'' [...] Jézus teste egy bizonyos pillanatban elernyed, egészen elôre és lefelé dôl, mint aki már halott. Tovább nem zihál, feje erôtlenül lóg elôre, teste csípôjétôl fölfelé, teljesen elszakadt a fától, és karjai szöget alkotnak a kereszttel. Mária fölkiált: ,,Meghalt!'' Ez a tragikus kiáltás tovahangzik a fekete levegôben. És Jézus valóban halottnak látszik.« De még nem halott. Kevéssel késôbb ugyanis »Nagy hangon felkiált az akarat erejével, lelke szükségletével legyôzve a megmerevedett állkapocs, a megduzzadt nyelv, az ödémás torok akadályát: ,,Eloi, Eloi, lamma scebacteni!?'' (én így hallom kiejteni). [...] És ez a végsô gyötrelem. Az, ami sietteti halálát, mert kipréseli pórusaiból az utolsó vércseppeket, mert összezúzza szíve még ép rostjait, mert azt fejezi be, amit elkezdett ennek a magára- hagyásnak elsô felismerése: a halált. Mert elsôsorban ettôl hal meg az én Jézusom, ó Istenem, Aki Ôt miattunk sújtottad! [...] A sötétség még sűrűbbé válik. Jeruzsálem teljesen eltűnik. [...] És ebben a félhomályban hallatszik Jézus panaszos hangja: ,,Szomjúhozom!'' [...] Egy katona... fogja a folyadékba mártott szivacsot, rátűzi egy vékony, de merev nádszálra, amely már elôre oda van készítve, és felnyújtja a Haldoklónak. Jézus sóváran nyújtja magát a közeledô szivacs felé. Olyan, mint egy éhes csecsemô, aki anyja mellbimbóját keresi. Mária, aki látja ezt, felnyög, mert biztosan ô is erre gondol. És Jánosra támaszkodva azt mondja: ,,Ó, keblem, miért nem adsz tejet? Ó, Istenem! Miért hagysz így el bennünket? Tégy egy csodát Gyermekem számára! Ki emel föl oda engem, hogy véremmel oltsam szomját, ha már tejem nincsen?...'' Jézus, aki mohón szívta a fanyar és keserű italt, undorodva elfordítja szent fejét. Az ital túlontúl olyan lehetett sebes és berepedt ajkain, mint valami maró folyadék. Visszahúzódik, összeroskad, elhagyja magát. Egész súlya a lábfejeire nehezedik, teste elôre dôl. Sebzett végtagjai szenvedik el a kitágult sebek kegyetlen kínját, egy magát elengedô test súlya alatt. Már egyetlen mozdulat sincs, ami enyhítené ezt a fájdalmat. Csípôjétôl fölfelé teljesen elszakadt a fától, és így marad. [...] És a kilégzések közti idôszak egyre hosszabbá válik. A hasa már mozdulatlan. Már csak mellkasa emelkedik meg, de nehezen, kínnal... Egyre jobban mutatkoznak a tüdôbénulás jelei. És egyre gyengébb, újra a kisded sírásához hasonló a szólítás: ,,Mama!'' És a szerencsétlen Anya ezt suttogja: ,,Igen, kincsem, itt vagyok!'' És amikor elhomályosodó látása ezt kérdezteti vele: ,,Mama, hol vagy? Már nem látlak! Te is elhagysz?!'' -- ez már nem is szó, hanem halk mormolás, ami csak annak hallható, aki inkább a szívével, mint a hallásával fogja fel a Haldokló minden sóhaját. Mária így válaszol: ,,Nem, nem, Fiam! Én nem hagylak el! Hallj engem, drágám... Édesanyád itt van, itt van... és csak az gyötri, hogy nem mehet föl oda, ahol te vagy!...'' [...] Csend. Majd a teljes sötétségben tisztán kivehetôek szavai: ,,Minden beteljesedett!'' és utána egyre hörgôbb zihálása, a hörgések között egyre hosszabb, néma szünetekkel. [...] A Máriák mindnyájan sírnak, fejüket a földes sziklafalnak támasztva. És sírásuk jól hallható, mert most újra hallgat az egész tömeg, hogy hallhassa a Haldokló hörgését. Újra csend. Majd végtelen szelídséggel, forró kéréssel ejti ki a könyörgést: ,,Atyám, kezeidbe ajánlom a lelkemet!'' Ismét csend. Hörgése is gyengül. Alig egy sóhaj, ami az ajkaira és torkára korlátozódik. Majd elérkezik Jézus utolsó kínja. Egy kegyetlen görcs, amely mintha ki akarná szakítani fölszegezett testét a három szeggel együtt a fából. Háromszor is fölhat a lábfejétôl a fejéig, végigfut az összes megkínzott idegszálon. A görcs abnormális módon háromszor emeli meg a hasát, majd miután kitágította belsô részeinek felfújásával, abbahagyja, és hasa visszahúzódik, és behorpad, mintha kiürült volna. Most megemeli, és összerántja a mellkasát oly erôvel, hogy bôre bemélyed megfeszült bordái közé, megjelenve bôrének felhám-rétege alatt, és újra megnyitva az ostorozás okozta sebeit. Az összerándulás hevesen hátracsapja a fejét egyszer, kétszer, háromszor, s feje keményen ütôdik neki a fának. Most egy görcs összerántja arcának minden izmát, kiemelve szájának elferdülését jobbra, felnyitja és kitágítja szemhéjait, amelyek alatt látható szemgolyóinak forgása, és elôtűnik szaruhártyája. Teste teljesen kinyúlik. A három összerándulás közül a legutolsóban teste olyan, mint egy kifeszített, vibráló ív. Látni is szörnyű! Majd egy hatalmas kiáltás -- ami fel sem tételezhetô ettôl az erôtlen testtôl -- tör elô ajkai közül, belehasít a levegôbe, az a ,,nagy kiáltás'', amit az Evangéliumok is említenek, és ami a ,,mama'' szó elsô része... Édesanyját akarja hívni, de csak annyit tud kiáltani: ,,Ma...'' És tovább semmi. Feje mellére hanyatlik, teste elôre dôl, reszketése megszűnik, s megszűnik lélegzése. Meghalt! A Föld félelmetes bömböléssel válaszolt a Megölt kiáltására. [...] Majd hirtelen, -- és miközben még tartanak a villám-özönök, -- a föld ciklonszerű forgószélben megrendül. [...] Longinusz, János, a katonák megkapaszkodnak, ahol tudnak, ahogyan tudnak, hogy el ne essenek. De János, miközben fél karral a keresztet ragadja meg, a másikkal Máriát tartja, aki mind a fájdalom miatt, mind pedig az ide-oda rengéstôl szívére hanyatlott. A többi katonának, fôleg azoknak, akik a meredek oldalon vannak, középre kell menekülniük, nehogy lesodródjanak a hegyoldalról. A latrok üvöltenek a rémülettôl, a tömeg még erôsebben ordít, és menekülni szeretne. De nem tud. Az emberek egymásra esnek, egymást tapossák, belezuhannak a talajban képzôdött repedésekbe, megsebesülnek, gurulnak lefelé a hegyoldalon, félôrülten a félelemtôl. Háromszor ismétlôdik meg a földrengés és a heves légmozgás, és utána csend következik: egy halott világ tökéletes mozdulatlansága. [...] Mária fölemeli a fejét János mellérôl, és Jézusra néz. Szólítja, mert rosszul lát a gyér világosságban és szegény könnyekkel telt szemeivel. Háromszor szólítja: ,,Jézus! Jézus! Jézus!'' Elsô ízben szólítja nevén, amióta a Kálvárián van. Végre, egy villámlásnál, amely mintegy koszorút képez a Golgota orma fölött, meglátja ôt, ahogy mozdulatlanul, elôreesve függ, annyira elôre és jobbra hajtott fôvel, hogy orcájával a vállát, állával pedig a bordáit éri. És megérti. Remegô karjait kitárja a sötétségben, és felkiált: ,,Fiam! Fiam! Fiam!'' Majd hallgatódzik... A szája nyitva van, mintha azzal is hallgatózni akarna, szemét is tágra nyitja, hogy lásson, hogy lásson... Nem tudja elhinni, hogy Jézusa nincs többé... János, aki szintén nézi és figyeli Jézust, és megértette, hogy minden véget ért, átöleli Máriát, és megpróbálja távolabb vezetni e szavakkal: ,,Nem szenved többé!'' De mielôtt az apostol befejezhetné a mondatot, Mária, aki felfogta, maga körül megfordulva kibontakozik ölelésébôl, kezével elfedi szemét és ívben a föld felé hajlik, és így kiált: ,,Nincs többé Fiam!'' « (Poema IX. köt. 341-363. o.). A világ megváltása befejezôdött. Az ember meg van mentve. Ám ehhez a Megváltáshoz -- amint azt láttuk -- mindvégig bensôségesen társult a Fiához az Anya: a kezdettôl a befejezésig. » ,,Te a szívedben haltál meg vele [-- mondja majd neki egy napon János --], látva az ô kegyetlen gyötrelmeit és a halálát. Már mindent elszenvedtél ahhoz, hogy Társmegváltó légy!'' « (Poema X. 284. o.). c) Mária Krisztushoz való társulásának körülményei. -- Miután feltártuk Mária bensôséges és felbonthatatlan társulását Krisztus személyéhez és az emberiséget megváltó egész Művéhez, a Valtorta írásokban rámutatás történik eme társulás körülményeire is, vagyis: miképpen Éva Ádámmal együtt vitte végbe Isten parancsának az áthágását, így Mária (új Évaként) Krisztussal (az új Ádámmal) együtt vitte végbe az emberi nem megváltását. Ez az ún. »megtorlás« principiuma, ami által a Megváltás az isteni parancs áthágásának a fordítottja: »Így torol meg az Isten!« (Poema I. köt. 35. o.). » ,,Én [-- mondja az Úr annak (Máriának), akiben nincs helye a tévedésnek --] Veled fogok újra gyôzelmet aratni a sátán fölött!'' «[45] (Poema I. köt. 34. o.). »Jézus ezt mondja: ,,A Jézus-Mária pár ellentéte az Ádám-Éva párnak. Feladata, hogy semmisítse meg Ádám és Éva minden cselekedetét, és vezesse vissza az Emberiséget abba az állapotba, melyben megteremtésekor volt: gazdagon a kegyelemben és minden adományban, melyekkel a Teremtô elhalmozta. Az Emberiség teljesen újjászületett a Jézus-Mária pár által, akik így az Emberiség új Családfôi lettek. Az egész megelôzô idô el lett törölve. Az ember ideje és története attól a pillanattól számítódik, amelyben az új Éva a teremtés megfordításaként, az Úristen műve folytán, sértetlen méhébôl világra hozza az új Ádámot. De a két Elsô tetteinek megsemmisítéséhez, a két Másodiknak mindenben és minden által, a két Elsô cselekedeteivel ellentétes módon kellett cselekednie. Az elsô Kettô tettei okozták a halálos betegségeket, az örökös csonkaságot, elszegényedést, ezenfelül a szellemi nyomorúságot, mert a bűn elkövetése után Ádám és Éva meg lett fosztva mindattól a végtelen gazdagságtól, amit nekik ajándékozott a Szentséges Atya. Ezért a két Másodiknak az engedelmességben el kellett jutnia a tökéletességnek arra a fokára, amelyben önmaguk számára meghalva feláldozzák magukat testükben, érzelmeikben, gondolkodásukban, akaratukban, azért, hogy elfogadják mindazt, amit Isten akar. Vagyis: olyan tökéletes szűzi tisztaságig fokozni a tisztaságot, amely által a test... ugyan, mi volt számunkra, a két Tisztaságos számára? Vízfátyol a diadalmas lelken, szél simogatása a királyi uralkodó szellemen... [...] Mi szerettünk, ahogyan senki más nem szeretett. A szeretetet a tökéletesség legmagasabb fokára emeltük, hogy szeretetünk óceánjával színültig megtöltsük azt a szakadékot, amelyet az Elsôk szeretetlensége vájt ki, akik önmagukat jobban szerették, mint Istent. [...] Nekünk fáradhatatlanul kellett véghezvinnünk mindazt, ami ellentétben állt azzal, ami az Ádám-Éva pár cselekvésmódja volt. [...] Máriának meg kell semmisítenie Évát. Mária látja a második Káint: Júdást. Mária tudja, hogy Júdás az ô Jézusának, a második Ábelnek Káinja. Tudja, hogy ez a Káin a második Ábel vérét eladta, és hogy ki fogják ontani. De nem átkozódik. Szeret, és megbocsát. Szeret, és visszahív...''.« (Poema IX. köt. 305-308. o.). Még ez: »Jézus mondja: ,,[...] Az asszony által lépett a bűn a világba, és az Asszony által gyôzetett le. Az Asszony Gyümölcse hatástalanította az emberekben Lucifer nyálának mérgét...'' « (Poema X. köt. 42. o.). » ,,Mária az új Paradicsom Évája'' « (Poema VI. köt. 1109. o.). Az a körülmény, hogy Mária új Évaként Krisztushoz, az új Ádámhoz társul, abban a neves jövendölésben lett kijelentve, melyet »Protoevangélium« néven ismerünk (Jn 3, 15). » ,,... Megmondatott, hogy az Asszony által tér vissza a világba a Jó, [miként egy asszony által lépett a világba a bűn], és le lesz gyôzve a sátán [aki egy asszonyt, Évát, felhasználva gyôzött]''. ,,... miként a nô által jött a rossz [-- bizonyítja Jézus az apostoloknak --], úgy igazságos, hogy a nô által jöjjön a világba a Jó. Meg kell semmisíteni egy oldalt, melyet a sátán írt meg. És ezt viszi majd végbe egy Asszony sírása. És mivel a sátán mindörökké üvölteni fogja a maga szavait, az Asszony azonban énekével elfedi majd azokat a hangokat.'' ,,Mikor?'' [kérdezik az apostolok]. ,,Bizony mondom nektek, hogy hangja már alászállt a Mennybôl, ahol öröktôl fogva énekelték már az ô allelujáját.'' ,,Nagyobb lesz Juditnál?'' ,,Minden asszonynál nagyobb lesz?'' ,,Mit csinál majd? Vajon mit tesz?'' ,,Ellenkezôje lesz a háromszorosan bűnös Évának. Tökéletes engedelmesség. Tökéletes tisztaság. Tökéletes alázat. Ezen magasztosul fel mint királynô és gyôzedelmes...'' « (Poema VI. köt. 855. o.). Másutt is ismétlésre kerül ugyanaz a gondolat, egyenértékű meghatározásokkal. » ,,Az új Évát az Édenkert almafájánál foganta meg az Örök Elme, hogy nevetésével és sírásával hatástalanítsa a mérgezett gyümölcsöt. Belôle fakadt a Megváltás gyümölcse...'' « (Poema III. köt. 469. o.). »Én [-- így mondta a Szűzanya a Látnoknak --] legyôztem magamban a sátánt, és ebbôl a gyôzelembôl részesednek az emberek. Így a Gonosz a lábam alatt van« (Quad. 44, 40. o.). Szent Pálnak a Rómaiakhoz írt levelében is találunk e klasszikus Éva- Mária párhuzamot tárgyaló részletet. »Két hang, ám mekkora a különbség köztük! Az egyik a magasságokból jön, amelyek az éter áttetszô tisztaságát uralják, és napfénytôl ragyognak. A másik a mélybôl jön, a földrôl, a félhomályból. Az Isten hangja: Fény, Bölcsesség és Igazság. A sátán hangja: Sötétség, Sár, Hazugság. Az elsô Éva megnyitotta fülét és tekintetét a sötétségre, a sárra és a hazugságra. A második Éva -- a második földi éden, ahol Isten kedvét lelte elbeszélgetni az Ártatlansággal az est hűvösében, vagyis egy olyan lélek békéjében, aki számára ismeretlen a bujaság láza és heve -- tehát a második Éva, a Világosság, a Bölcsesség és az Igazság elôtt nyitotta meg fülét. [...] Az elsô Éva, hogy olyan legyen, ,,mint Isten'', elveszítette azt, ami a testi embert Isten gyermekévé teszi. Te [Mária], a bárminemű mohóságtól mentes, mivel csupán szolgáló akartál lenni, isteni nagyságra emelkedtél az isteni szeretet eljegyzése és az Istenanyaság révén...« »A nô hűtlensége folytán az emberi nem megismerte a bűnt, a szenvedést és a halált. Az Asszony hűsége folytán az emberi nem elnyerte a Kegyelemben történô újjászületést, s ebbôl eredôen a bocsánatot, a tiszta örömet, az Életet« (Római Lev. 94, 95, 143. o.). » ,,... Annak a fának, amely Éva bűnét jelképezte, [-- mondja Mária a Látnoknak --] négy ága volt: kevélység, fösvénység, torkosság-mohóság, bujaság. [Négy ág, amelynek gyümölcse az engedetlenség volt.] És e fának mind a négy ágát [Éva bűnének ezt a négy ágát] le kellett törnöm, mielôtt a fát gyökerestül kiirtottam volna'' « (Poema I. köt. 191. o.) Ezt a négy ágat Mária törte le, aki Évának ellentéte. Letörte a kevélység ágát. » ,,Mélységesen megalázva magamat [-- mondja Mária --], legyôztem a kevélységet. Mindenki elôtt megaláztam magamat... Milyen megaláztatásokat kellett elszenvednem az emberek részérôl, anélkül, hogy bármi módon védekeztem volna...'' « (ibid.). Majd megemlíti a megaláztatásokat, melyeket az »igaz« József részérôl (itt Szent József unokaöccsérôl, Alfeus legidôsebb fiáról van szó. A forító. megjegyzése) kellett elszenvednie. » ,,...A végtelen sok megaláztatásból ezek voltak az elsôk. Azért kaptam a megaláztatásokat, mert Jézus és az emberi nem Anyja voltam. Ilyenek voltak a szegénység okozta megaláztatások, a menekülés magaláztatásai. Majd a rokonok és a barátok által okozott megaláztatások, akik -- mitsem tudva az igazságról -- gyengének tartották anyai módszeremet fiatalemberré cseperedett Jézusommal szemben. Majd az ô háromévi működése alatt elviselt megaláztatások, a Kálvária órájában elszenvedett kegyetlen megaláztatások, s végül még az a megaláztatás is, hogy be kellett ismernem, hogy nincs mibôl vennem Fiam temetéséhez helyet és fűszereket.'' « (ibid., 192. o.). Letörte a fösvénység ágát. » ,,Ôsszüleink fösvénységét azzal gyôztem le, hogy azonnal lemondtam Gyermekemrôl. Egy anya csak erôszaknak engedve mond le gyermekérôl. Kérje bár szívétôl a haza, egy feleség iránti szerelem, vagy maga Isten, az anya mindig berzenkedik az elszakadás ellen. Ez természetes is. Gyermekünk a mi szívünk alatt fejlôdik, és teljesen sohasem szakad szét az a kötelék, ami az ô személyét a mienkhez kapcsolja. És ha el is vágják az éltetô köldökzsinórt, mindig megmarad egy idegszál, amely az anya szívébôl indul ki, egy lelki idegszál, ami elevenebb és érzékenyebb, mint a fizikai idegszál, és ez van összekapcsolva a gyermek szívével. Az anya kínpadra feszítve érzi magát, ha Isten, vagy egy teremtmény szeretete, vagy a haza úgy kívánja, hogy elviszi a fiút mellôle. Ha pedig a halál tépi el a fiút az anyjától, úgy érzi, megszakad a szíve fájdalmában. Én pedig, abban a pillanatban, amelyben megkaptam, lemondtam Fiamról. Istennek adtam. Nektek adtam. Megfosztottam magam méhem Gyümölcsétôl, hogy helyrehozzam Éva bűnét, aki meglopta Istent a tiltott fa gyümölcsében'' « (ibid.). Letörte a mohóság ágát. » ,,A mohóságot, vagyis a tudás és az élvezet mohóságát, szintén legyôztem, mert elfogadtam, hogy csak azt tudom, amit Isten akarja, hogy tudjak, és a nekem mondottak felôl nem kérdezem sem magamat, sem Ôt. Hittem, de az okot nem kutattam. Legyôztem az élvezet mohóságát, mert megtagadtam magamtól minden érzéki ízt. Testemet a lábam alá helyeztem. A testet, amely a sátán eszköze, a sarkam alá utasítottam a sátánnal együtt, hogy (testem) lépcsôül szolgáljon, amelyen közelebb jutok az Éghez. Az Ég! A végcélom! Ahol Isten van! Egyedül Ô utána éheztem. Ez az éhség azonban nem torkosság, hanem Istentôl megáldott szükségesség. Mert Isten akarja azt, hogy Ôreá vágyakozzanak'' « (ibid.). Letörte a bujaság ágát. » ,,Legyôztem a kéjvágyat, amely nem más, mint kielégíthetetlenségig fokozott mohóság. Ugyanis minden bűn, amelyet nem fékeznek, még nagyobb bűnre vezet. Évát mohósága -- ami önmagában véve is elitélendô -- a kéjvágyhoz vezette. Már nem volt neki elég, hogy egymaga legyen kielégült. Gonosztettét a tökéletesség fokára akarta emelni, ezért ismerte meg, és társának oktatója lett a bujaságban. Én fölcseréltem a távlatokat és ahelyett hogy lefelé mentem volna, mindig csak fölfelé haladtam. Nem lefelé vezettem, hanem mindig fölfelé vonzottam társamat, és a becsületes embert angyallá alakítottam. Most, hogy enyém volt Isten és Vele együtt végtelen gazdagsága, sietve megfosztottam magam Tôle ezt mondván: 'Íme, a Te akaratod történjék Érte és Általa!' Szűztiszta az, aki nemcsak testében, hanem érzelmeiben és gondolataiban is megtartóztatja magát. Nekem Tisztaságosnak kellett lennem, hogy megsemmisítsem a testében, szívében és elméjében Szemérmetlent (=Évát). És ehhez a viselkedéshez mindig tartottam magam, mert még Fiamról sem mondtam, aki a földön egyedül az enyém volt, ahogyan az Égben kizárólag Istené volt: 'Ez az enyém és magamnak akarom.' Pedig ennyi még nem volt elég, hogy visszaszerezzem a nônek az Éva által elvesztett békét. Ezt a békét a Kereszt tövében nyertem vissza. Amikor Azt láttam meghalni, akit te születni láttál. Amikor Gyermekem felkiáltott közvetlenül halála elôtt, azt éreztem, hogy kiszakad a belsôm és ezzel együtt, mint nô, kiüresedtem: többé már nem test voltam, hanem angyal. Mária, a Léleknek eljegyzett Szűz, meghalt abban a pillanatban. Megmaradt a Kegyelem Anyja, aki a maga gyötrelmébôl szülte számotokra a Kegyelmet és nektek adta. A nôstény, akit Karácsony éjjelén újra nôvé szenteltem, a Kereszt tövében kapta meg újra az eszközöket, amelyekkel a Mennyországra méltó teremtéssé válhat. Ezt tettem én értetek, megtagadva magamtól minden kielégülést, még a legszentebbet is. Titeket, akiket Éva nôsténnyé fokozott le, s akik nem többek, mint a hímállatok párjai, Isten szent asszonyaivá alakítottalak, feltéve, ha ti is akarjátok ezt. Értetek haladtam fölfelé. Titeket is egyre följebb vezettelek, mint Józsefet. A Kálvária sziklája az én Olajfák-hegyem. Innen emelkedtem föl, hogy a Mennyekbe vigyem a nô újból megszentelt lelkét a magam testével együtt. Mert testem megdicsôült, mivel Isten Igéjét hordozta, és mivel öntestemben semmisítettem meg Éva utolsó nyomát. Öntestemben irtottam ki annak a fának az utolsó gyökerét, amely fának négy mérgezô ága volt, gyökere pedig abba az érzékiségbe nôtt bele, amely romlásba döntötte az emberiséget. És ez az érzékiség az idôk végéig, és amíg nô lesz a földön, mardosni fogja zsigereiteket...'' « (ibid., 192-193. o.). Miképpen Éva Ádámmal együtt hozott romlást a világba a kéjvágy révén, így Mária, az új Éva Krisztussal, az új Ádámmal, a fájdalom révén váltott meg: a fájdalmak közt a legnagyobbal, az elmondhatatlan fájdalommal. » ,,... mert Isten Anyjának lenni boldog sors, [-- mondja a Szűzanya --] de a Megváltó Anyjának lenni! Az , minden bizonnyal kegyetlenül fájdalmas sors! Imádkozz értem, mert érzem, hogy fájdalmaim terhe növekszik. S ezt egész életemen át hordoznom kell. Ha részleteiben nem is látom, érzem, súlyosabb lesz, mintha a világ nyugodna asszonyi vállaimon, és ezt kellene fölajánlanom az Égnek. Nekem, nekem, szegény asszonynak, egyedül! ...'' « (ibid., 157. o.). Azt mondani, hogy »a Megváltó Anyja«, annyi, mint azt mondani: »a Fájdalom Anyja« (Quad. 43, 642. o.) » ,,Nekem, aki a Bűntelen voltam, [-- mondja a Szűzanya --], meg kellett ismernem a fájdalmat és a szomorúságot, mert a Társmegváltó voltam''.« (Poema I. 153. o.). A fájdalom ugyanis az áteredô bűn következménye; ám a Szűzanya mentes volt az áteredô bűntôl, ezért hát mentesnek kellett volna lennie a fájdalomtól is. De mint Társmegváltó alá volt vetve a fájdalomnak odáig, hogy ezt mondta: » ,,... Olyan érzés, mintha a szívemet tüzes töviskoszorú venné körül. Minden lélegzetvételnél belém hatol''.« (Poema IV. köt. 718. o.). Miképpen Éva és Ádám engedetlenségükkel romlást hoztak az emberiségre, úgy az új Éva és az új Ádám engedelmességükkel meghozták az emberiség számára a megváltást. »Mária mondja: ,,... Ó! Levenni Isten szívérôl az Éva engedetlensége által okozott keserűséget! [...] Ezt a vétket azzal semmisítettem meg, hogy a fölemelkedés érdekében az ô lecsúszásuk szakaszain ellenkezô irányban haladtam végig. A bűn oka az engedetlenségben rejlett. 'Ne egyetek arról a fáról és ne is érintsétek', mondta az Úristen [Ter 2, 17]. Azonban a férfi és a nô, a teremtett világ királyai, -- akik azon az egy fán kívül mindent megérinthettek, és mindenrôl ehettek, mivel Isten nem akarta ôket alacsonyabbrendűvé tenni, mint amilyenek az angyalok, -- nem törôdtek ezzel a tilalommal. A fa: eszköz, hogy próbára tegye gyermekeinek engedelmességét. Mi az Isten parancsa iránti engedelmesség? Jó, mert Isten csak jót parancsol. Mi az engedetlenség? Rossz, mert a lelket az engedetlenség állapotába juttatja, amelyben aztán működhet a sátán. Éva odamegy a fához, amelyrôl -- ha távol tartja magát tôle -- számára jó származott volna, vagy a rossz, ha odamegy hozzá. A gyermekes kíváncsiságtól vonzva odamegy megnézni, mi különös van rajta. Odahúzza az oktalanság, ami Isten parancsát fölöslegesnek tünteti fel, hiszen ô erôs, tiszta, az Édenkert királynéja. Az Édenkertben minden engedelmeskedik neki, és semmi sem árthat neki. Elbizakodottsága okozta romlását. Elbizakodottsága már a kevélység erjesztôje. A fánál ott találja a Csábítót, aki Éva tapasztalatlansága, gyönyörű szűzi tapasztalatlansága, rosszul leplezett tapasztalatlansága láttán elénekli a hazugság dalát. 'Azt hiszed, rossz van ebben? Nincs! Isten ezt csak azért mondta, mert azt akarja, hogy hatalma alatt rabságban tartson titeket. Azt hiszitek, királyok vagytok? Annyira se vagytok szabadok, mint a vadállat. Azoknak meg van engedve, hogy igazi szeretettel szeressék egymást. Nektek nincs! Annak meg van engedve, hogy teremtô legyen, mint Isten. Az állat fiakat fog nemzeni és örömmel látja majd családja szaporodását. Ti nem! Tôletek megtagadta ezt az örömet. Akkor hát mire volt jó, hogy férfivá és nôvé alkotott titeket? Legyetek istenek! Nem tudjátok, micsoda öröm kettônek lenni egyetlen testben, amely abból egy harmadikat, és még sok-sok harmadikat teremt! Ne higgyetek Isten ígéreteinek, amelyek szerint örömötök lesz majd utódaitokban, és látni fogjátok, hogy fiaitok új családokat teremtenek maguknak, s ezekért elhagyják apjukat és anyjukat! Az élet árnyképeit adta nektek: az igazi élet viszont az élet törvényeinek megismerését jelenti. Akkor majd istenekhez hasonlók lesztek és így szólhattok Istenhez: Veled egyenlôk vagyunk!' A csábítás pedig folytatódott, mert hiányzott belôlük az akarat annak félbeszakítására, sôt, folytatni akarták, mert ismerni akarták azt, ami nem volt az emberé. Lám, a tiltott fa valóban halált-hozó lett az emberi nem számára. Gyümölcsöt érlelô ágain a sátántól származó keserű tudás gyümölcse csüng. S a nôbôl nôstény lesz, aki -- szívében a sátáni tudás kovászával -- megy megrontani Ádámot. A test lealázása, az erkölcs megrontása, a lélek megszégyenítése által megismerték a fájdalmat, ezen kívül a Kegyelemtôl megfosztott lélek és a halhatatlanságtól megfosztott test halálát. Az Éva sebe által létrehozott szenvedés nem csillapul, amíg az utolsó emberpár ki nem hal a földrôl. Én ellenkezô irányban jártam végig a két bűnös útjait. Engedelmeskedtem. Minden elképzelhetô módon engedelmeskedtem. Isten azt kérte tôlem, legyek szűz. Engedelmeskedtem. Amikor megkedveltem a szüzességet, ami oly tisztává tett engem, amilyen az elsô nô volt, mielôtt a sátánt ismerte, Isten azt kérte tôlem, legyek hitves. Engedelmeskedtem, és a házasságot a tisztaságnak arra a fokára emeltem, ahogyan az Isten elgondolásában volt, amikor megteremtette a két Elsôt. Meg voltam gyôzôdve, hogy a házasságban magányosság lesz a sorsom és az, hogy szent terméketlenségem miatt megvetnek az emberek. S most Isten azt kérte tôlem, legyek Anya. Engedelmeskedtem. Elhittem, hogy ez lehetséges, és hogy az a szó Istentôl ered, mert hallatára béke áradt szét bennem. Nem ezt gondoltam: 'Kiérdemeltem.' Nem így szóltam magamban: 'Most majd megcsodál a világ, mert hasonló vagyok Istenhez, amikor megalkotom Isten testét.' Nem. Megsemmisültem az alázattól. Az öröm, viruló rózsaszálként fakadt a szívembôl. De nyomban hegyes tövisektôl lett ékes, és a fájdalom szövevénye szorította össze, mint azokat a faágakat, amelyeket körülfon a folyondárok szulákja. Jegyesem fájdalmán érzett fájdalmam: ez volt örvendezésem présszorítója. Fiam fájdalmán érzett fájdalmam: ez jelentette örvendezésem töviseit. Éva az élvezetet, a diadalt, a szabadságot akarta. Én elfogadtam a fájdalmat, a megsemmisülést, a szolgaságot. Lemondtam nyugodt életemrôl, jegyesem megbecsülésérôl, a saját szabadságomról. Semmit sem tartottam meg magamnak. Isten Szolgálóleánya lettem testemben, erkölcsömben, lelkemben. Reá bíztam magam, de nemcsak a szűzi foganás miatt, hanem hogy Ô védelmezze meg becsületemet, vigasztalja meg jegyesemet, adja meg azt az eszközt, amelynek segítségével ôt is eljuttassam a fölmagasztosult hitvestársi állapotra, és magunkból olyan embereket formáljak, akik visszaadják a férfinak és a nônek az elvesztett méltóságot. Elfogadtam az Úr akaratát a magam, a jegyesem és a Gyermekem számára. 'Igen'-t mondtam mindhármunk nevében, mert biztos voltam, hogy Isten nem hazudtolja meg ígéretét, vagyis hogy segítségemre siet hitvesi fájdalmamban, amikor vétkesnek ítélnek, és anyai fájdalmamban, hisz tudom, azért szülök, hogy Fiamat átengedjem a fájdalomnak. 'Igen'-t mondtam. Igen! S ennyi elég volt. Ez az 'igen' semmissé tette a 'nem'-et, amit Éva mondott ki Isten parancsa ellen. 'Igen, Uram, ahogy Te akarod! Azt ismerem meg, amit Te akarsz. Úgy élek majd, ahogy Te akarod. Örvendezek, ha Te akarod. Szenvedek, ami miatt Te akarod. Igen, szünet nélkül igen, Uram, attól a pillanattól fogva, amelyben sugarad Anyává tett, addig a pillanatig, amelyben Magadhoz szólítottál. Igen, mindig igen! Testem minden megnyilatkozása, minden lelki szenvedésem örökös igen-em súlya alatt van. És ezek fölött, mint valami gyémánt talapzaton, ott van a lelkem, amelynek hiányzik ugyan a szárnya, hogy Hozzád repüljön, de ura megzabolázott és szolgáddá lett egész én-jének. Szolgád az örömben, szolgád a fájdalomban. De mosolyogj, ó Istenem! És légy boldog. A bűn legyôzetett! Elvétetett, szét van rombolva! Sarkam alatt hever! Lemosta az én könnyem, szétzúzta az én engedelmességem. Az én méhembôl születik majd meg az új Fa. Ez a Fa termi majd azt a Gyümölcsöt, aki minden rosszat megismer -- mivel önnön testében szenvedi el, -- és aki minden jót megad. Ehhez a Fához odajöhetnek majd az emberek, és boldog leszek, ha szakítanak róla, bár közben eszükbe sem jut, hogy tôlem született. Csakhogy az ember üdvözüljön és szeresse Istent, tegye csak szolgálóleányával azt, amit abból a földbôl készítenek, amelyen egy fa nô: lépcsôfokot a feljutáshoz.' ''.« (Poema I. köt. 112- 115. o.). Még Jézus mondja: »... hogy visszakapjátok az elveszített Kegyelmet, két tisztaságos Lénynek, két teljesen Ártatlannak, két mértéken felül álló Jónak [Jézusnak és Máriának] kellett a túlcsordulásig teljesíteni az engedelmességet. Az emberi nem üdvössége az idôben Mária ,,Legyen''-jével kezdôdött, melyet Arkangyalom elôtt mondott ki, és Jézus ,,Beteljesedett!'' kiáltásával fejezôdött be a kereszten. A két legfájdalmasabb engedelmesség, és a két legkevésbé kötelezô, mert én és anyám felette álltunk a bűnért az engedelmességgel való jóvátétel szükségességének. Mi, akik nem vétkeztünk, a ti bűneiteket az engedelmességgel tettük jóvá« (Quad. 43, 294. o.). »Mária, aki bűn nélkül volt,... minden más nônél többet szenvedett, hogy Társmegváltó legyen...« (Poema VI. köt. 1008. o.). »Az ô hôsies ,,igen''-jére lehajolt az Ég, hogy benne a Megváltó Mártírt tisztelje meg.« (Quad. 43, 618. o.). Tehát a Szűzanya jogosan kiálthatott fel: »Milyen nehéz a Megváltó Anyjának lenni!« (Poema IV. köt. 879. o.). Joggal mondta Jézus a Látnoknak: »Te láttad, mennyibe kerül Üdvözítôknek lenni! Rajtam és Anyámon láttad ezt. Ismerted valahány gyötrelmünket, és láttad, mekkora nagylelkűséggel..., mekkora lelkierôvel viseltük el azokat, hogy titeket szeretetbôl megmentsünk« (Quad. 44, 177. o.). d) Mária Krisztushoz való társulásának a hatása (a bűntôl és a haláltól történô megszabadulás). -- Mária (az új Éva) Krisztushoz (az új Ádám) társulásának a hatása, az emberiség objektív megváltásában áll, vagyis az emberiség megszabadítása a bűn és a halál rabszolgaságából, úgy Krisztusnak, mint Máriának az érdemei és az ô elégtételük által. (Bár Mária érdemeinek és elégtételének minden hatását Jézus megváltó érdemeibôl és elégtételébôl nyeri.) Ugyanis maga a Szűzanya bizonyítja, hogy ô volt az, aki által a béke visszaállt az Ég és a föld között, melyet ôsszüleink bűne dúlt fel, ô ugyanis átélte azt az örömet: » ,,Öröm töltött el, hogy Az vagyok, aki által helyreáll a béke az Ég és a föld között. Ó! Kívánni ezt a békét Isten és emberek iránti szeretetbôl, és tudni, hogy általam, a Hatalmas egyszerű szolgálóleánya által jön a világba! Ezt mondani: 'Ó emberek! Ne sírjatok tovább. Magamban hordozom a titkot, amely boldoggá tesz titeket. Nem beszélhetek ugyan róla, mert úgy le van pecsételve bennem, a szívemben, ahogy a Fiú van bezárva sértetlen méhembe. De máris közétek viszem, és minden elmúló órával közelebb kerül a pillanat, amelyben meglátjátok Ôt és megismeritek Szent Nevét!'.« (Poema I. köt. 112. o.). A Megváltás annak különbözô aspektusaival úgy jelenik meg elôttünk, mint Krisztus (új Ádám) megváltói Művének és Mária (új Éva) társmegváltói cselekedetének együttes hatása, ami Krisztus Vérébôl és Mária könnyeibôl, Krisztus fizikai halálából és Mária misztikus halálából tevôdik össze. Íme néhány részlet: »[Jézus mondja a Látnoknak:] Jézus Vére által és Mária könnyei által lettetek megváltva« (Quad. 44, 747. o.). Ezért »Mária könnyeinek értéke csupán egy ponttal marad alatta az én Vérem értékének« (ibid.), mert Krisztus Vérébôl nyerték hatóerejüket. »Én, Krisztus, a fájdalommal és a Véremmel váltottalak meg titeket; Mária pedig a fájdalommal és a könnyeivel« (Quad. 43, 302. o.). Szent Pálnak a Rómaiakhoz írt Levelében Jézus bizonyítja, hogy a kilencedik órában, »melyet az isteni Vér utolsó csordulása jelzett, a Megváltás leszállt az Égbôl, s úgy tört elô a Fiúnak és Anyjának ártatlan, megsebzett Szívébôl, mint az üdvösség folyama. Valóban az isteni Életben nemcsak Jézus érdemei által részesültök, hanem Mária érdemei által is[46]. Ô, az Élet Anyja, a Szűzanya, a tiszta, ártatlan Anya, aki nem ismerte meg a szülés metszô fájdalmait -- a bukott test törvényei szerint -- amikor Jézusát megszülte, megismerte azonban, és ugyancsak milyen mélységesen megismerte, a legfájdalmasabb szülés metszô fájdalmait, megszülve titeket, bűnös emberiség, az Új kegyelmi Életre. Egyetlen ember által ismerte meg az ember a halált. Egyetlen Ember által ismeri meg az ember az Életet. Ádámon keresztül az Emberiség a Bűnt és annak következményeit örökölte. Jézuson, Isten és Mária Fián keresztül az Emberiség újra örökli a Kegyelmet és annak következményeit. Amely Kegyelem segít titeket, jóllehet nem semmisíti meg az eredeti bűn minden földi következményét -- mert a szenvedés, a halál és a csábítások megmaradnak, hogy nektek szenvedést, félelmet és küzdelmet okozzanak -- mégis erôsen segít titeket a jelenlegi szenvedés elviselésére, az égbe vetett reménnyel. Segít titeket szembeszállni a halálfélelemmel, az isteni Irgalom megismerése által. Segít a csábításoknak vagy gerjedelmeknek való ellenszegülésben, és azok megfékezésében, a természetfeletti segítségek által, Krisztus érdemei és az általa alapított szentségek révén.«[47] (Rom. Lev. 144-145. o.). » ,,... az én megváltásomhoz [-- mondja Jézus Máriának --], szükséges volt ez a te fájdalmad is''.« (Poema X. köt. 28. o.). » ,,... Ô [a Megváltó]... meghalt az ô szentséges Emberségében. És te a szívedben haltál meg, látva az ô kegyetlen gyötrelmeit és halálát. Te már mindent elszenvedtél ahhoz, [-- így mondja neki János Jézus dicsôséges feltámadása után --], hogy megváltó légy vele együtt...'' « (ibid., 284. o.). » ,,... te [-- mondja Lázár a Szűzanyának, aki köszönetét fejezte ki a Krisztusnak megvásárolt Lepelért --], te, anyai fájdalmaddal és anyai szereteteddel... nem egy leplet vásároltál meg, hanem az egész keresztény világot...'' « (ibid., 297. o.). Ezért a világ megszabadításának »árába« -- Krisztusén túl -- Mária fájdalmai is beletartoznak. Az Égben levô boldogok azok -- mondja Jézus, -- »akik a mi áldozatunk árán üdvözültek« (Quad. 43, 307. o.), vagyis Krisztus és Mária áldozata árán. » ,,... Mária nevének igazi jelentôsége [-- mondja Jézus --], az igazi hívôk és a Máriát igazán szeretôk elôtt a borzalmas szenvedés órájában kezd majd világosan megmutatkozni, amikor az Istenszülôt együtt kínozzák majd Szülöttével, midôn az egész világ szemeláttára a Megváltóhoz társulva ô is részt vesz mindenki megváltásában, és örök idôkre szólóan''.« (Poema V. 248. o.). Majd emlékeztet arra a » ,,... 'sokra', amit Isten elvár tôle a világ megváltásához szükséges mérték kiegészítéséhez. Mária nem fog csalódást okozni Istennek elvárásában. Soha nem okozott neki csalódást! Kezdve attól, hogy teljes szeretetét kérte, s vele életének teljes áldozatáig. Mária átadta magát, és mindvégig átadja. És amikor majd meghozta a legnagyobb áldozatot, velem, általam és a világért, az igazi hívôk és Mária igazi szerelmesei akkor megértik majd Nevének igazi jelentését...'' « (ibid., 249. o.). Egy utolsó szöveg: »Titeket [-- mondja Jézus --] a legtisztább és a legszeretettebb vér fed be: az a vér, ami az ô Szeplôtelen Szívébôl áradt... hogy megmoshasson benneteket az ô vérében, melyet teljesen kiontott értetek. És rajtatok van Máriának, az én és a ti Édesanyátoknak könnye, a Megváltás egy másik folyama. Azon természeténél fogva, hogy ô az Üdvözítô Anyja, megvan neki a hatalma, hogy üdvözítsen. Hívjátok hát ôt igazi hittel, és ô megment titeket most és a halál óráján«. (Nem jelzi, honnét vette az idézetet. a fordító.) e) A Társmegváltás alapja. -- Ilyen alapot megtalálunk a Szentírásban, úgy az Ó-, mint az Újszövetségben. Az Ószövetségben megtalálható a Társmegváltóról szóló jövendölés (Megváltó a Megváltó Krisztussal együtt); az Újszövetségben viszont megtaláljuk az ilyen jövendölés megvalósulását. A Társmegváltás az Ószövetségben. A Társmegváltásról szóló jövendölést a Teremtés Könyvének 3, 15. pontján találjuk, az ún. »Protoevangéliumban«: »Ellenségeskedést vetek közéd (ó, ördögi kígyó) és az Asszony közé, a te és az Ô ivadéka közé: Ô széttapossa fejedet, te meg a sarkát veszed célba«. A »Poéma« (= Jézus, az Istenember) c. Műben, az igehirdetés harmadik évében Jézus így fejezi be, miután felmagasztalta a nôt (akit igazságtalanul tartanak »alsóbbrendű lénynek«): » ,,... És mondom nektek, hogy megváltozóban van a nô helyzete a szokásokat illetôen éppúgy, mint sok más dolgot illetôen. És helyes lesz ez, mert ahogyan én az összes ember számára, úgy egy Asszony kiváltképpen a nôk számára fog kegyelmet és megváltást nyerni''. ,,Egy asszony? És hogyan akarod, hogy egy asszony megváltson?!'' nevet a karióti Júdás. ,,Bizony mondom neked, hogy ô máris megvált! Tudod te, mit jelent megváltani?'' ,,Persze hogy tudom! Megszabadítani a Bűntôl.'' ,,Igen. De a Bűnbôl kiemelni nem sokat használna, mert az Ellenfél örök, és visszatérne cselvetéseivel, hogy tôrbe csaljon. De a földi Kertbôl egy hang jött, Isten hangja, és ezt mondta: 'Én ellenkezést vetek közéd és az Asszony közé... Ô széttapossa fejedet, te meg a sarkát veszed célba.' Nem több, mint cselvetés, mert az Asszonyban meglesz, megvan az, ami legyôzi az Ellenfelet. És ezért megvált attól fogva, hogy létezik. Cselekvô Megváltás, bár rejtett. De hamarosan színre lép, és a nôk meg fognak erôsödni Benne.'' ,,Hogy te megváltasz... rendben van! De hogy egy asszony képes legyen rá... Nem fogadom el!'' ,,Nem emlékszel Tóbiásra? Az ô dicsôítô énekére?'' [Tób 13, 10- 18, ahol Jeruzsálemet arra buzdítja, hogy kérje Istentôl, állítsa vissza abban az ô Hajlékát]. ,,Igen. De Jeruzsálemrôl beszél.'' ,,Van talán még Jeruzsálemnek Tabernákuluma, amelyben Isten lakik? Szemlélheti-e Isten dicsôsége helyérôl a bűnök elkövetését, melyek a Templom falain belül történnek? Egy másik Hajlékra volt szükség, amely szent, és vezérlô csillag, s visszavezeti a tévelygôket a Fölségeshez. És ezt birtokoljuk a Társmegváltóban, aki a századokon át örvendezni fog annak, hogy a megváltottak Anyja lehet. 'Tündöklô fénytôl fogsz te ragyogni. A Föld minden népe leborul elôtted. Messzirôl jönnek hozzád a nemzetek, ajándékokat hozva, és imádni fogják benned az Urat... Segítségül hívják nagy nevedet... Akik nem hallgatnak meg téged, az átkozottak között lesznek, és áldottak lesznek azok, akik köréd tömörülnek... Boldog leszel fiaidban, mert ôk lesznek az Úr mellett összegyűlt áldottak'. Ez a Társmegváltó dicsôítô éneke. És az angyalok, akik látják ezt, már éneklik az Égben... Az új és mennyei Jeruzsálem ôbenne veszi kezdetét. Ó, igen, ez igazság! És a világ nem tud Róla! És nem tudnak Róla Izrael elsötétült rabbijai...'' Jézus elmerül gondolataiban. ,,De kirôl beszél?'' kérdi az Iskarióti a mellette levô Fülöptôl. Fülöpöt megelôzve Elíza válaszol, aki éppen a sajtot és a fekete olajbogyót teszi az asztalra, és meglehetôsen kemény hangon mondja: ,,Az Édesanyjáról beszél! Nem érted?'' ,,De sohasem tudtam, hogy a próféták ôt vértanúként említik. Csak a Megváltóról beszélnek, és...'' ,,És azt hiszed, hogy csak testi mártírium létezik?! És nem tudod, hogy egy anya számára ez semmi ahhoz képest, hogy a fiát meghalni látja? A te elméd -- a szívedrôl nem is beszélek, mert nem tudom, milyen irányban működik -- a te elméd, amellyel dicsekszel, nem mondja neked, hogy egy anya tízszer és tízszer is alávetné magát a kínzásnak és a halálnak, csak hogy ne hallja fia jajgatását? Ember, te férfi vagy, és ismered a tudást. Én csak azt tudom, hogy asszony vagyok és anya. De azt mondom neked, hogy tudatlanabb vagy, mint én, mert még anyád szívét sem ismered...'' ,,Ó! Te megsértesz engem!'' [kiált fel Júdás.] ,,Nem! Öreg vagyok, és tanácsot adok neked. Tedd erôsen érzôvé a szívedet, és el fogsz kerülni sírást és büntetést. Tedd meg ezt, ha képes vagy rá!'' Az apostolok, fôleg Júdás, Alfeus fia, Jakab, Zebedeus fia, Bertalan és a Zelóta összekacsintanak, és lehajtják fejüket, hogy elrejtsék az ajkukra kiülô mosolyt, Elízának az apostolhoz intézett nyílt szavai miatt, aki magát tökéletesnek tartja. Jézus továbbra is elmerült gondolataiban, nem hall semmit.« (Poema, VII. köt. 1581-1583. o.). A Valtorta írásokban a Szent Szűz ismételten, mint »a sátán Legyôzôje« van megnevezve, (például: Quad. 43, 416. o.) világos utalással a Protoevangéliumban levô jövendölésre (Ter 3 15. o.). A Társmegváltó az Újszövetségben. A Társmegváltóról szóló jövendölés megvalósulása az Ige Megtestesülésének hírüladásakor ment teljesedésbe, alig hogy Mária ajkán felhangzott a »Legyen!«, amellyel szabadon, akaratának beleegyezésével adta a világnak az Üdvözítôt. Mária az ô egyszerű kis názáreti otthonában tartózkodik. Imádkozik: » ,,Fölséges Úristen, ne késlekedj tovább, küldd el Szolgádat, hogy békét hozzon a földre! Támassz kedvezô idôt s add meg a tiszta és termékeny szüzet Krisztusod eljöveteléhez. Atyám, Szent Atyám, engedd meg szolgálódnak, hogy e célért fölajánlja életét. Engedj meghalnom, miután megláttam a földön Világosságodat és Igazságodat, és megtudtam, hogy teljesedésbe ment a Megváltás. Ó Szent Atyám, küldd el a földre azt, Aki után a Próféták sóhajtoztak! Küldd el szolgálódnak a Megváltót, hogy amely órában véget ér életem, megnyíljék számomra hajlékod, mert Krisztusod már megnyitotta azoknak, akik Benne reméltek. Jöjj, ó jöjj el, Urunk Lelke! Jöjj el reád várakozó híveidhez! Jöjj el, Béke Fejedelme!...'' Mária így marad elmélyedve... A függöny erôsebben libben meg, mintha lenne mögötte valaki, aki legyezné valamivel vagy megmozdítaná, hogy félrevonja. Színezüsttel kevert gyöngyfehér fény teszi világosabbá a falak kissé sárgás színét: élénkebbé válik az anyagok színe, átszellemültebbé Mária fölfelé tartott arca. A fényességben, anélkül hogy a függönyt félrevonták volna a titokról, amely bekövetkezik -- sôt, már nem is rezeg ez a függöny, hanem a falnál is merevebben lóg le a szemöldökfáról, és elkülöníti a belsô és a külsô részt, -- földre borul az Arkangyal.[...] Szükségszerűen emberi külsôt öltött. Azonban átszellemült ez a külsô forma. [...] ,,Üdvözlégy Mária, Kegyelemmel teljes, üdvözlégy!'' A hang édes hárfazengés, mint amikor gyöngyszemeket szórnak drága fémlapra. Mária összerezzen, és lefelé fordítja tekintetét. Még jobban meghökken, amikor megpillantja a tôle körülbelül egy méternyire térdelô tündöklô teremtést, aki -- mellén keresztbe tett kézzel -- határtalan tisztelettel néz Rá.« (Poema I. köt. 103-104. o.). Ám az angyal megnyugtatja, bátorítja, és bejelenti neki, hogy ô lesz »a Magasságbeli Fiának« az Édesanyja, akit majd »Jézusnak« nevez el, s akinek »uralma nem fog véget érni.« Végül még biztosítja szüzességének megôrzése felôl, (mivel a Szentlélek erejébôl fogan), majd rokonának, Erzsébetnek a példájával is bátorítja ôt, s várva Mária szabad beleegyezésére, így szól hozzá az arkangyal: » ,,... a világ, az Ég, s az Örökkévaló várja szavadat!'' Mária kezeit mellén keresztbe téve mélyen meghajol, és így szól: ,,Íme az Úrnak Szolgálóleánya! Történjék velem szavaid szerint''. [És az angyal eltávozik.]« (ibid., 105. o.). Mária tisztaságos méhében -- az Ige megtestesülésével -- kezdetét vette az emberi nem megváltása. Ennek következményeként a Szűz »áldozatával kezdetét vette a Megváltás« (Quad. 43, 307. o.). Melyet úgy indított el, hogy nekünk adta Fiát, az Üdvözítôt, »fájdalmas örömmel a mi megváltásunkért« (Quad. 44, 40. o.). A názáreti jelenet szemben áll az édeni jelenettel, vele párhuzamos ellentétben. A »nem«, melyet Éva Istennel szemben ejtett ki a sötétség angyalának a felbujtására, Máriának, az új Évának »igent« mondó szavára semmisült meg, a világosság angyala nyomán. »Mária mondja: ,,... 'Igen'-t mondtam. Igen! S ennyi elég volt. Ez az 'igen' semmissé tette a 'nem'-et, amit Éva mondott ki Isten parancsa ellen. 'Igen, Uram, ahogy te akarod! Azt ismerem meg, amit te akarsz. [...] Szenvedek, ami miatt te akarod. Igen, szünet nélkül igen Uram, attól a pillanattól fogva, melyben sugarad anyává tett [...]. A bűn legyôzetett! Elvétetett, szét van rombolva! Sarkam alatt hever [utalás a Protoevangélium szavaira: 'Ô széttiporja fejedet']; lemosta az én könnyem, szétzúzta az én engedelmességem. Az én méhembôl születik meg az új Fa [utalás az Éden fájára]. Ez a Fa termi majd meg azt a Gyümölcsöt, Aki minden rosszat megismer, -- mivel önnön testében szenvedi el, -- s Aki majd minden Jót megad''.« (Poema I. köt. 114-115. o.). » ,,... Én [-- mondja Mária --] méricskélés nélkül adtam át magamat Istennek, bár azonnal megértettem, mennyi fájdalom forrása lesz az számomra. A próféták elôttem voltak gondolatomban, és az isteni fény teljesen megvilágította elôttem szavaik értelmét. Így hát az angyalnak mondott elsô 'igen'-em után tudtam már, hogy a legnagyobb fájdalomnak szentelem oda magamat, amelyet egy anya csak elszenvedhet''.« (Poema X. köt. 329-330. o.). » ,,...nekem [-- a Szűzanya Kleofás feleségével, Máriával beszélget --] az ajándékot [Jézust mint Fiát] szabad akaratból kellett elfogadnom, és minden velejáró következményével. Mint minden isteni ajándék nagy boldogság, de nagy kötelezettség is. És Isten senkit sem kényszerít ajándékai elfogadására, hanem megkérdezi a teremtményt. És ha a teremtmény a hozzá szóló lelki hangra azt feleli: 'Nem!', Isten nem kényszeríti''.« (Poema VI. köt. 1099. o.). Feltehetnénk a kérdést: az Angyali Üdvözlet pillanatától fogva ismert volt-e a Szent Szűz elôtt Fiának végtelenül fájdalmas sorsa, melyhez elháríthatatlanul társult az ô sorsa, és ismerte-e annak eseményeit?... A válasz, erre vonatkozóan, nem lehet kétséges. Sok utalást találunk erre Valtortánál. Így ír errôl: »És Mária... ezt mondja: ,,... amikor az angyal azt mondta, hogy szüzességemet megtartva fiút foganok, akit majd isteni fogantatása miatt Isten Fiának mondanak, és valóban az, s amikor ezt mondta nekem, meg azt is, hogy Erzsébet terméketlen méhében gyümölcs érlelôdik az Örökkévaló csodája folytán, azonnal Izajás szavai jutottak eszembe: 'Íme, a Szűz fiút szül, akit Emmánuelnek fognak mondani'... Mindent, mindent megmondott Izajás! És ott, ahol az Elôfutárról beszél... Meg ott, ahol a fájdalmak Férfiáról beszél, aki egészen piros a vértôl, felismerhetetlen... egy leprás... a mi bűneink miatt... Attól fogva szívemben van a tôr, és minden arra szolgált, hogy még mélyebbre nyomja: az angyalok éneke, az agg Simeon szavai, a Napkeleti Királyok érkezése, és minden, minden [...]. Istennek elôbb leánya, és szolgálója vagyok, s csak azután az Anyja... Nyugalmamat hol találom? Isten akaratának teljesítésében. Derűm honnan ered? Ennek az akaratnak teljesítésébôl. Ha egy ember akaratát kellene megtennem, nyugtalan lehetnék, mert egy ember, a legbölcsebb is, mindig ránk kényszeríthet helytelen kívánságokat. De az Isten akarata!...'' « (Poema VI. köt. 967-968. o.). » ,,A próféták [-- mondja Mária egy másik helyen --] elôttem voltak gondolatomban, és az isteni fény teljesen megvilágította elôttem szavaik értelmét. Így hát az angyalnak mondott elsô 'igen'- em után tudtam már, hogy a legnagyobb fájdalomnak szentelem oda magamat, amelyet egy anya csak elszenvedhet''.« (Poema X. köt. 329- 330. o.). Másutt Valtorta még bôvebben taglalja a témánkat. Ezt mondja: »... továbbra is a benne meglévô isteni adomány teljessége folytán... [ami a ,,Kegyelem teljességének'' a következménye, mert a Szentlélek ajándékai, ezek közt a Bölcsesség és a Tudomány, mindig a kegyelemhez társulnak]... Fiának szenvedését Mária már Fia szenvedését megelôzôen vagy egyidejűleg -- értelmével -- teljes mélységében ismerte. Szeplôtelen lelkére mindig rávetôdött a Kereszt és mindazon küzdelmek és akadályok árnyéka, amelyek megelôzik majd a Kínszenvedést, és amelyek annyira megkeserítik Jézusát. Attól fogva, hogy Isten Fiának Anyjaként elkezdôdött küldetése, ô egyedül volt az Egyedülivel, a nagy Meg-nem-értettel. Egyedül Ôk ketten néztek szembe szeretet-küldetésüknek és a világ gyűlöletének óceáni méretű nagyságával. Mindketten engedelmesek voltak, az Egyik a kereszthalálig, a Másik minden anyai jogáról való lemondásig[48] és anyai jogának elhalásáig. Így haladtak együtt az Isten kifürkészhetetlen akarata által kijelölt úton, a hôsök és szentek biztos lépteivel. Ám az út göröngyösségén túl elszenvedik a világ megnemértését is. És az Anya egymaga jelentette a ,,világot'' Fia számára, olyannyira, hogy ô egymaga elég volt arra, hogy megerôsítse és gondozást nyújtson Gyermekének. Egyedül ô fogta fel Gyermekének egész titkos és sokrétű szenvedését, amely Krisztus földi életébôl hosszú Getszemánit és hosszú kínszenvedést szôtt, amely aztán tetôfokát az igazi Getszemániban és a Nagy Kínszenvedésben érte el. A bölcsôtôl a Keresztig Mária egészen Jézusért élt, és Jézus mindent megkapott Máriától. Nyugodt, szinte derűs volt, mintha nem ismerné a jövôt. Mindig volt bátorító, kedves mosolya és szava Jézus számára, amelyek bátorították a szomorú Mestert, és vigasztalták az isteni Vértanút. Hasonlóan a tengerhez, amely nyugodt vizének áttetszô kéksége alatt a mélység viharait és harcait rejti, ô is méltósággal, erôs de ugyanakkor gyöngéd támogatásával nyújtott segítséget Fiának, amíg ,,minden teljesedésbe nem ment''. Csak azután hagyta, hogy összeomoljék erejének minden gátja, és elborítsa anyai és hívôi fájdalmának óceánja, amilyen mértékben Isten ezt megengedte, hogy még inkább Társmegváltó legyen. Mária volt Jézus mellett a folytonosan erôsítô Angyal. Valóságos vagy lelki jelenlétével. Az angyalok -- és errôl az Evangélium is említést tesz -- csupán két alkalommal helyettesítették az Anyát, hogy szolgálják és megerôsítsék a Krisztust. És ez Jézus Krisztus földi életének két döntô pillanatában történt (Mt 4, 11; Lk 22, 43). Ez sem az Anya hanyagságából történt, hanem Isten akaratából, fôleg a Getszemániban, mivel akkor volt az ideje a nagy elhagyattatásoknak, hogy kínszenvedését teljessé és tökéletessé tegye. E két alkalommal Mária -- gondolják csak el az olvasók, Mária, a sátán örök Legyôzôje, és mindenki nagy örömének, s köztük elsô helyen az Istenember nagy örömének Oka -- messzire volt. Ekkor a sátán meg tudta kísérelni Krisztus megkísértését. Elsô ízben közvetlenül (Mt 4, 1-11), másodjára a ,,halálos nagy szomorúság'' által (Mt 26, 38), azért, hogy ne teljesítse a végtelen Irgalom tervét Ádám gyermekeinek javára. De legyôzetett [a sátán], mert Mária -- noha távol volt isteni rendelésbôl -- imádkozott, és imájával támogatta Jézusát a végsô harcban. Mária valóban támogatója és résztvevôje volt a Fiú küldetésének és Kínszenvedésének. Az ô Szeplôtelen és Fájdalmas szíve préselte ki magából a balzsamot, hogy azzal gyógyítsa meg Gyermeke minden sebét. Fájdalmas a szíve, mert ilyenné tette a megnemértések, rágalmak, gyűlölködések és árulások okozta rengeteg gyötrelem, amelyek egyidejűleg sebezték meg az Anya és a Fiú Szentséges Szívét. Jézus számára az Ô jelenléte valóban a ,,fűszeres bor'' volt, amelyrôl az Énekek Éneke beszél (8, 2). És ,,a Kereszt mellett állva'' (Jn 19, 25) -- ahogyan ott állt a bölcsô mellett, vagy az Ács gyalupadja mellett, a Mester lábainál vagy kíséretében, hacsak tehette -- hôsies volt gyötrelmeiben, csakúgy, ahogy tökéletes volt a maga kétszeres anyai és hívôi szeretetében, és Ô volt a legfôbb Vigasza a vértanúnak utolsó leheletéig. Miután ô is befejezte a saját vértelen, de nem kevésbé kegyetlen kínszenvedését, a kilencedik óra után, szabad folyást engedett az iszonyú istengyilkosság feletti végtelen fájdalmának, az Isten és az ô Fia kínnalteli megölése feletti fájdalmának, mivel Jézusnak nem volt tovább szüksége az anyai vigaszra.« (Poema IV. köt. 718- 719. o. 2. megjegyzés). A Szent Szűz »a Kereszt lábánál misztikus halált szenvedett« (Quad. 43, 692. o.), mialatt Krisztus a Kereszten testi halált szenvedett. f) A Megváltás legfôbb indítéka: Krisztusnak és Máriának irántunk való szeretete. -- Ami a Megváltót és a Társmegváltót arra késztette, hogy annyi fájdalom árán véghezvigye az emberi nem megváltását, az a Szeretet volt. Egyszerűen: szavakba nem foglalható szeretet. A Szűzanya Szent Fiával beszélgetve az immár közeli gyötrelmes Kínszenvedésérôl, azzal fejezte be, hogy az Atya, akinek az akaratát szeretettel hajtják végre, biztosan segítségükre siet abban a rettenetes órában. És Jézus így felel neki: » ,,Igen Anyám! A Szeretet segít majd bennünket, s a szeretetben kölcsönösen segítjük majd egymást. És a szeretetben fogunk megváltani...''. Jézus odaállt Édesanyja mellé, és kezét a vállára teszi, ô pedig fölemeli arcát, hogy ránézzen szép, egészséges Jézusára -- aki arra van szánva, hogy eltorzítsák a kínzások, ezernyi sebtôl haldokoljon --, és ezt mondja: ,,A szeretetben és a fájdalomban... Igen. És együtt...''. Tovább egy szót sem szól senki... A Golgota majdani tragédiájának két Fôszereplôje körül a körben ülô apostolok és nôtanítványok gondolatokba merült szobroknak látszanak... Aurea [egy rabszolgaságból megszabadított kisleány] megkövülten ül kis zsámolyán... De elsônek ô ocsúdik fel, és... anélkül, hogy felállna, térdre ereszkedik, és így közvetlenül Mária elé kerül. Átöleli a térdét, fejét pedig ölébe hajtva mondja: ,,Mindezt értem is!... Milyen sokba kerülök nektek, és mennyire szeretlek titeket azért az áldozatért, amit hoztok értem! Ó, Istenemnek Anyja, áldj meg engem, hogy ne legyen hiábavaló a ti mérhetetlen áldozatotok!...'' « (Poema VI. köt. 968. o.). Ez az, amit minden megváltottnak el kellene ismételnie a Megváltó és a Társmegváltó elmondhatatlan gyötrelmei elôtt, melyeket érettünk való szeretetbôl szenvedtek el: »Milyen sokba kerülök nektek! Ó, hogy ne eredménytelenül kerüljek nektek ilyen sokba«, vagyis ne legyen hasztalan az áldozatotok!... » ,,... Jézus életét, [-- mondja a Szűzanya --] és az enyémet is mindig a szeretet vezette és mozgatta''.« (Poema X. köt. 328. o.). Végkövetkeztetés: Nem vagyunk többé a magunkéi -- ahogy szent Pál mondta (Kor 6, 19) -- hanem Jézuséi és Máriáé, akik drága áron váltottak meg bennünket, az ô elmondhatatlan és érdemszerzô fájdalmaikkal és engesztelésükkel. 2. Szűz Mária minden kegyelem közvetítôje. A Szent Szűz, azonfelül hogy felbonthatatlanul társult a Megváltóhoz, mint Társmegváltó, a Megváltás Művének véghezvitelében, vagyis a Megváltás minden kegyelmének elnyerésében (elsô fázisa a Közvetítésnek), a Valtorta írásokban még Krisztushoz társultként jelenik meg abban is, hogy a Megváltást az emberi nem egyedeire alkalmazza, vagyis a Megváltás minden kegyelmi kincsének a kiosztásában, minden embert érintôen (a Közvetítés második fázisa). Ezért nemcsak alanyi egyetemességrôl van szó, (vagyis minden emberre kiterjedôen), hanem annak tárgyi oldalát is tekintve (minden kegyelemre vonatkozóan). Jézus mondja a Látnoknak: »[Mária] Isten Ajtaja, Belôle hit, remény, szeretet árad; Belôle mértékletesség, igazságosság, erôsség, okosság; Belôle a Kegyelem és kegyelmek; Belôle üdvösség, Belôle jön nektek a Testté lett Isten. Ó, Anyám! Úgy a Pápa számára, mint a legkisebb hívô számára te vagy a Szent Edény, amelyben az Eukarisztia arra vár, hogy annak adják, aki hittel bír. Minden kegyelem a te sértetlen testeden, a te Szeplôtelen szíveden keresztül árad. És titkokat és igazságokat és szentségeket és adományokat csak azok lesznek képesek igazi bölcsességgel felismerni, és gyümölcsöt hozón megismerni, akik képesek arra, hogy tôled kérjék, eléd járulva. Te vagy a védôpajzs a Nap és a lelkek között, a lelkek és Isten között, ekképpen az ember szemlélheti az Istenséget, és megjelenhet a Tökéletes színe elôtt. Te, Anyám, aki az embernek adtad Istent, és Istennek adod az embert, miközben mosolyoddal és szereteteddel oktatod. Kis Jánosom [-- így hívja Jézus a látnokot --], mindig Mária által jöjj hozzám! Ez a szentek titka. Ô a bezárt Ajtó, amely nem nyílt ki, és sosem fog kinyílni emberi erôszakra -- szent Ajtó, melyen csak Isten haladhat át -- ám kinyílik Isten egy gyermekének szeretô érintésére. Jóságosan nyílik ki. Minél alázatosabb és egyszerűbb az a lélek, aki hozzá fordul, ô annál inkább megnyílik és befogad benneteket. Befogad, hogy megtanítsa nektek a Bölcsességet és a Szeretetet, miközben anyai karjai között tart benneteket.« (Quad. 44, 560-561. o.). A Valtorta írásokban három dolog van kiemelve: a társulás ténye, alapelve és a társulás módja az összes kegyelem kiosztásában. a) Mária társulásának a »ténye« az összes kegyelem kiosztásában A Napkeleti Bölcsek látogatásáról beszélve, a Látnok többek közt elmondja, miképpen búcsúzott el a három Bölcs a Gyermek Jézustól, miközben imádták ôt, és ajándékokat adtak át neki. »... mindhárman búcsút vesznek, de még egyszer letérdelnek, hogy megcsókolják Jézus lábacskáit. Mária, a Csöppség fölé hajolva, megfogja pici kezét és vezeti, az áldás jelét rajzoltatva vele mindegyik Bölcs fejére...« (Poema I. köt. 231. o.). Jézus maga fűz magyarázatot az anyai gesztushoz, ezt mondva a Látnoknak: » ,,... utolsó kedves, iránymutató tanulság. Mária az, aki megfogja Jézus kezét, hisz még nem tud áldást adni, és vezeti a szent kézmozdulatban. Mindig Mária az, aki megfogja és vezeti Jézus kezét. Most is. Jézus most már tud áldást adni. Egyszer- egyszer azonban Jézus átszúrt keze fáradtan, reményvesztetten hanyatlik le, mivel tudja, hogy fölösleges áldást adnia. Ti szétromboljátok áldásomat. A haragtól is lehanyatlik, mivel átkoztok engem. Ilyenkor Mária tünteti el a haragot kezemrôl azzal, hogy megcsókolja. Ó! Édesanyám csókja! Ki tud ellenállni ennek a csóknak! Ezt követôen pedig vékony, de erélyes ujjaival megfogja a csuklómat, és kényszerít, hogy áldást adjak. Nem tudom elutasítani Édesanyámat! Kell, hogy ôhozzá menjetek és megkérjétek, legyen Szószólótok. Ô az én Királynôm, mielôtt a tiétek lenne, és irántatok való szeretetében olyan türelem van, amilyet az én szeretetem sem ismer. Ô szavak nélkül is, de könnyeinek gyöngyszemeivel és Keresztem emlékével, amelynek jelét velem a levegôbe rajzoltatja, védelmébe veszi ügyeteket, és így int engem: 'Az Üdvözítô vagy. Üdvözíts!'...'' « (ibid., 237. o.). Maga a Szűzanya így határozta meg magát: »Én minden kegyelem közvetítôje vagyok.« (1953. május 13.). Ezen megerôsítés, ismételten elôfordul a Valtorta írásokban, egyenértékű szavakkal. Jézus nyilvános működésének elsô évében, Lévi azaz Máté, Jézus elé térdel, s így szól: » ,,... szolgád egy kéréssel fordul hozzád. Vigyél el engem Édesanyádhoz... hogy megláthassam egy anyának az arcát...!'' [És Jézus ezt válaszolja.] ,,Amit Édesanyám nevében kérnek tôlem, azt Édesanyám nevében megadom!'' « (Poema II. köt 316. o.). Ennyire hatalmas nála Édesanyja neve!... De több is van ennél! Jézustól kegyelmet elnyerni, annak éppen az a titka, hogy használjuk »az anyai szó fegyverét«. Bájos, idillikus és jelentôséggel bíró erre vonatkozóan egy epizód, ami Jézus nyilvános fellépésének második évében történt. Péter, bár megházasodott, nem volt gyermeke. Azonban abban reménykedett, hogy lesz egy fogadott gyermeke, akit majd feleségére bízhat. És megkérte Jézust, adná neki a kis árva Marciámot. De Jézus megtagadta tôle. Péter ekkor Máriához folyamodott, kérve ôt, hogy járjon közben érte Fiánál. Mária beleegyezik. Íme, mi módon. Jézussal beszélgetve, Mária ügyesen Péterre tereli a szót, bizonyítva, hogy » ,,...minden tiszteletre méltó.'' ,,Igen [-- feleli Jézus --]. Bármit megtennék érte, mert megérdemli.'' ,,Ha hallana most téged, jóindulatú, ôszinte mosolyával ezt mondaná: 'Ah, Uram! Ez nem így van!' És igaza lenne.'' ,,Miért, Édesanyám?'' De Jézus már mosolyog, mert megértette, mire céloz. ,,Mert nem elégíted ki a vágyát azzal, hogy gyermeket adsz neki. Elmondta nekem minden reménykedését, óhaját... és a te elutasításaidat.'' ,,És nem mondta el neked az okokat, amelyekkel megindokoltam azokat?'' ,,De igen. Elmondta, és még hozzátette: 'Ez igaz... de én ember vagyok, egy szegény ember. Jézus makacsul egy nagy embert lát bennem. Pedig én tudom, hogy nagyon is jelentéktelen ember vagyok, és ezért... adhatna nekem egy gyermeket. Azért házasodtam meg, hogy gyermekem legyen... De meghalok anélkül, hogy lenne'. És rámutatva a gyerekre -- aki a Péter által vásárolt ruhában boldogan megcsókolta ôt e szavakkal: 'Szeretett apám!' -- ezt mondta: 'Látod? Amikor ez a kis emberke, akit tíz nappal ezelôtt még nem is ismertem, apjának nevez engem, érzem, hogy puhább leszek, mint a vaj, és édesebb, mint a méz, és sírok, mert... minden eltelt nap távolabb viszi tôlem ezt a gyermeket...' ''. Mária elhallgat. Jézust figyeli, arcát tanulmányozza, egy szavára vár... Jézus azonban térdére könyökölve, állát kezére támasztja, és hallgat, miközben a távolba néz, a nagykiterjedésű gyümölcsös felé. Mária megfogja a kezét, megsimogatja, majd ezt mondja: ,,Simonnak ez a nagy kívánsága... Amíg vele mentem, csak errôl beszélt nekem, és olyan helyesen érvelt, hogy... semmit sem tudtam mondani, amivel el tudtam volna hallgattatni. Ugyanazok voltak az érvei, amit mi, nôk és anyák, mindnyájan gondolunk. A gyermek nem erôs. Ha olyan lenne, mint te voltál!... Ó, akkor félelem nélkül nekivághatna a tanítványi életnek! De olyan vézna... Nagyon irtelmes, nagyon jó... de semmi több. Amikor egy galambfióka gyenge, nem lehet korán repülésbe lendíteni, ahogy az erôsekkel teszik. A pásztorok jó emberek... de akkor is csak férfiak. A gyermekeknek szükségük van az asszonyokra. Miért nem engeded át Simonnak? Amíg megtagadsz tôle egy olyan gyermeket, aki az ô vérébôl született, megértem az okát. A saját gyermekünk ugyanis olyan, mint egy kis horgony. És Simonnak, aki olyan nagy feladatra van szánva, nem lehetnek olyan horgonyai, melyek visszatartják ôt. De azért el kell ismerned, hogy ô 'atyja' kell hogy legyen minden embernek, akiket te bízol majd rá. Hogyan lehet atya, ha nem gyakorolta egy gyermekkel? Egy apának gyöngédnek kell lennie. Simon jó, de igazán nem mondható gyöngédnek. Hirtelenkedô és kérlelhetetlen. Csak egy kis teremtés tudja ôt megtanítani az elnézés kényes művészetére a gyengékkel szemben... Légy figyelemmel Simonnak e rendeltetésére... Rendben van, ô lesz a te utódod! Ó, mégis ki kell mondanom e rettenetes szót! De arra a nagy fájdalomra kérlek, amibe ennek a kimondása kerül nekem, hallgass meg! Soha nem tanácsolnék neked olyat, ami nem jó. Marciám... te tökéletes tanítványt akarsz belôle faragni... De még gyermek. Te... te elmész, még mielôtt ô felnône. Akkor pedig, hogy kialakulását befejezze, kinek adhatnád jobbnak, mint Simonnak? Végül, szegény Simon, te is tudod, mennyire gyötörte az anyósa, miattad is, mégsem vesz vissza egy szemernyit sem a múltjából, az egy évvel ezelôtti szabadságából, hogy békén hagyja anyósa, akit te sem tudtál megváltoztatni. És a felesége, az a szegény teremtés! Ó, mennyire vágyik arra, hogy szeressen, és hogy szeressék! Az anyja... ó! A férje? Egy kedves erôszakos... Soha egy kedveskedés, hogy ne követelne érte túl sokat... Szegény asszony!... Add neki a kisfiút... Hallgass rám, Fiam! Most magunkkal visszük. Judeában én is veletek tartok. Elviszel magaddal egyik társnômhöz, akit a Templomból ismerek, s aki szinte rokonom, mert Dávidtól származik. Betszurban lakik. Szívesen meglátogatnám, ha még él. Utána Galileába visszatérve, odaadjuk a kisfiút Porporának. Amikor Betszaida közelébe érünk, Péter majd átveszi. Amikor mi ilyen messzire jövünk, a gyermek majd az asszonnyal lesz. Ó, hiszen már mosolyogsz! Így hát boldoggá teszed a Mamádat. Köszönöm, Jézusom!'' ,,Igen, legyen úgy, ahogy te akarod!'' Jézus feláll, és hangosan leszól: ,,Simon, Jónás fia, gyere ide!'' Péter hirtelen nekilendül, és rohan fel a lépcsôn: ,,Mit kívánsz, Mester?'' ,,Gyere ide, te zsaroló, te megrontó!'' ,,Én? Miért? Mit tettem, Uram?!'' ,,Megrontottad Édesanyámat! Ezért akartál hát egyedül lenni vele. Mit tegyek veled?'' De Jézus mosolyog, s így Péter megnyugszik. ,,Ó,'' mondja, ,,igazán megijesztettél! De most nevetsz... Mit kívánsz tôlem, Mester? Az életemet? Már csak ez maradt meg, mert mindenemet elvetted... De ha akarod, neked adom.'' ,,Nem elvenni akarok tôled, hanem adni akarok neked. Azonban ne használd ki gyôzelmedet, és ne add tovább a titkot másoknak, te nagyon furfangos ember, aki az anyai szó fegyverével gyôzöd le a Mestert. Megkapod a gyermeket, de...''. Jézus nem folytathatja, mert Péter, aki letérdelt, most felugrik, és olyan hévvel csókolja meg Jézust, hogy elvágja a szavát. ,,Neki köszönd meg, ne nekem! De azért ne felejtsd, hogy ez segítôd kell hogy legyen, és nem akadályozód...'' ,,Uram, nem lesz okod megbánni ajándékodat!... Ó! Mária! Örökké légy áldott, te szent és jóságos!...'' És Péter, aki újra térdre ereszkedik, tényleg elérzékenyül, és sírva csókolja meg Mária kezét...« (Poema III. köt. 398-400. o.). Ennek a »titoknak« a valóságos hatása, helyesebben: elbűvölô hatása világosan kitűnik a különbözô epizódokból, melyeket a Poéma elénk tár. Idézzünk itt a leginkább kiemelkedôk közül. Egy alkalommal Jézus elôtt megjelenik egy szegény asszony, karján bénult kisfiával. Mária megszánja, és elébe megy, karjaiba veszi a szegény gyermeket és megjelenik vele Fia elôtt. »... Letérdel, és ennyit mond: ,,Fiam! Ezért az anyáért!'' Nem mond semmi mást. Jézus [...] mosolyog [s a béna gyermek anyjához fordul], és így szól: ,,Asszony, gyere ide!''. Az asszony közvetlen Mária mellé áll. Jézus a fejére teszi egyik kezét, és csak ennyit mond: ,,Örvendj!'' és még be sem fejezte a szó kimondását, amikor a kisfiú, aki eddig súlyos teherként nyúlt el Mária karjain, élettelenül csüngô lábakkal, hirtelen felül és boldogan kiáltja: ,,Mama!'' És gyorsan anyja keblére veti magát. A hangos hozsannázás mintha föl akarna hatolni az alkonyatban már tűzvörössé vált égbe. Az asszony, fiát szívére szorítva, nem tudja, mit mondjon, csak ezt kérdezi: ,,Mit, mit tegyek, hogy kifejezzem neked boldogságomat?'' És Jézus, újból megsimogatva, ezt mondja neki: ,,Légy jó, szeresd Istent és a felebarátodat, és ebben a szeretetben neveld fiadat!'' Az asszony azonban még többet szeretne. Szeretné... szeretné... és végül kimondja: ,,Egy csókodat és Édesanyádét gyermekemnek!'' Jézus lehajol és megcsókolja a gyermeket, Mária szintén. És mialatt az asszony boldogan elvonul az éljenzô barátok hosszú sora között, Jézus megmagyarázza a ház asszonyának: ,,Nem volt szükség többre. A gyermek Édesanyám karjaiban volt. Kérés nélkül is meggyógyítottam volna, mert ô akkor boldog, ha megvigasztalhat egy szomorkodót, és én boldoggá akarom tenni ôt.'' Jézus és Mária olyan pillantást vált egymással, amit csak az képes megérteni, aki látta, mert annyira mély értelmű.« (Poema II. köt. 444. o.). Egy másik epizód. Jézus nyilvános működésének harmadik évében vagyunk. Nyolc apostol, az Endorból való Jánossal és Szintikával együtt (akiket azzal bíz meg, hogy Kis-Ázsiát elôkészítsék az evangelizálásra) felszállnak egy bárkára Tolemaisz kikötôjében, és Tirusz felé veszik útjukat. Miközben a bárka egyre távolodik a parttól, esni kezd... és szűnni nem akaró szél gyötri a szegény hajósokat... és a közeli part szirtjei felé hajtja ôket. Mihelyt odaérnek, úgy gondolják, hogy megszakítják az utazást... »De gyôz az a gondolat, hogy ,,engedelmeskedniük kell a Mesternek a józanész ellenére is. Ô ugyanis azt mondta, hogy egy teljes nap alatt el kell jutniuk Tiruszba''. Így aztán tovább mennek... A tenger hirtelen lecsendesedik. Ezt a jelenséget észre is veszik, és Jakab, Alfeus fia kijelenti: ,,Az engedelmesség jutalma!'' [Folytatják útjukat Tirusz felé.] János, Zebedeus fia, a csillagos ég felé fordítja fejét, nézi és fölvidul. Majd hirtelen énekelni kezd, a strófával az evezô mozgását követve, és azzal egy ütemben rákezdi: ,,Üdvözlégy hajnal Csillaga, -- Éjszakának Jázminja, -- Egem arany Holdja, -- Jézusnak szent Anyja. -- Benned remél a hajós, -- Rólad álmodik, ki szenved s halódik. -- Szórd sugaraid, szent, kegyes csillag, -- Arra, aki téged szeret, ó Mária!...'' Emelt tenor hangon énekel, boldogan. ,,Mit művelsz? Jézusról beszélgetünk, te pedig Máriát emlegeted?'' kérdezi Jakab, a testvére. ,,Ô Máriában van, Mária pedig Ôbenne. De Jézus azért van, mert Mária már létezett... Hagyj énekelnem!'' És újra rákezdi, magával ragadva a többieket is... Így érkeznek meg Tiruszba, és kényelmesen szállnak partra a kisebbik kikötôben...« (Poema V. köt. 48-49. o.). Tiruszban egy Nikomédesz nevű pogány krétainak a hajójára szállnak, és a tomboló szél ellenére Szeleucia felé tartanak. A tenger egyre rútabbul viselkedik... »Félelmetes dübörgéssel leválik az árbóc egy darabja [...]. ,,Sohasem láttam ilyen vihart!'' [...] ... egy újabb hullám söpör végig a fedélzeten, és elborítja, aki rajta van [...]. Egy újabb szélroham, és egy újabb árbocdarab szakad le, megütve egy embert...« (ibid., 56-57. o.). mély sebet nyitva a halántékától a tarkójáig. Péter a vállára veszi, és a fedélzeti lejárón át a hajó gyomrába viszi, ahol Szintika anyai gonddal ápolja, a »Szűzanya kenôcsét« alkalmazva és imádkozva. Erre a kezelésre a vérzés csökken. »Eközben folytatódik a vihar tombolása, a hajó pedig egyre jobban elmerül...« (ibid., 58. o.). Nikomédesz, a krétai ember elhatározza, hogy áldozatot mutat be Vénusznak!... Péter erôteljesen ellenáll. De Nikomédesz meggyújtja a tömjén-rudacskákat, majd a tengerbe dobja a folyadékkal együtt, amit elôtte felajánlott Vénusznak... A hullámok azonban, ahelyett, hogy szelídülnének, egyre dühösebben és fenyegetôn tornyosulnak, »és elsodorják a szertartás összes üvegfedeles kellékét, és kis híján magát Nikomédeszt is... ,,Szép választ ad neked az istennôd! [-- kiáltja Péter --]. Most mi következünk! Nekünk is van valakink, aki tisztább, mint ez a tajtékból való istennô, de... Énekelj, János, mint tegnap, mi is veled énekelünk! És lássuk csak!'' ,,Igen, lássuk csak! [-- válaszol Nikomédesz --]. De ha még rosszabb történik, a tengerbe doblak benneteket engesztelô áldozatul!'' ,,Hát jól van! Kezdd el, János!'' És János rázendít az énekre, [melyet föntebb már leírtunk: ,,Üdvözlégy, hajnal Csillaga!''] és vele énekelnek a többiek is, még Péter is, aki nem nagyon szokott énekelni, mivel hamis a hangja. A krétai karbatett kézzel, arcán dühös-gúnyos mosollyal nézi ôket. Majd az ének után széttárt karral imádkoznak... Utána még hangosabban énekelnek. És így váltogatják félelem nélkül, megszakítás nélkül, hiába csapkodják ôket a hullámok... szilárdan állnak... S a hullámok lassan-lassan veszítenek hevességükbôl... A krétai ábrázatán költeménybe illô ámulat... Péter a szeme sarkából figyeli, de nem hagyja abba az imádkozást. János mosolyog, és még hangosabban énekel. A többiek vele énekelnek, egyre jobban túlharsogva a tenger és a szél zúgását, miközben fokozatosan csendesül mozgásában a tenger és szelídül megfelelô erejűvé a szél. ,,És most? Mit szólsz ehhez?...'' kérdezi Péter. ,,De hát mit mondtatok? [-- kérdezi a krétai --]. Milyen szöveg ez?!'' ,,Az igaz Istené, és az Ô szent Szolgálóleányáé. [...] ,,... Különös! [-- válaszol a krétai --]. De ki az a csillag, akit imádtok? Vénusz az, nem?'' ,,Akit tiszteltek, így kell mondani. Csak Istent imádjuk. De ô nem Vénusz! Ô Mária. A názáreti Mária, a héber Mária, Jézusnak, Izrael Messiásának az Édesanyja!'' « (ibid., 59-60. o.). b) A társulás alapja. -- Dupla: bibliai és dogmatikus. A bibliára épülô társulás. Mária közvetítô szerepének a hatása evidens módon kitűnik az Evangélium két jelenetébôl: Mária látogatása rokonánál, Erzsébetnél, és Mária közbenjárása Fiánál a kánai menyegzôn. Erzsébet, midôn az Úr Anyját köszönti, többek között ezt mondja, arra utalva, hogy a méhében levô gyermeket a kegyelem megszentelte: » ,,... Áldott vagy, mivel elhoztad a Szentséget a fiamnak, aki, érzem, úgy repes az örömtôl méhemben, mint ujjongó gidácska, mert érzi, hogy megszabadult a bűn terhétôl. Fiam arra hivatott, hogy megelôzze azt a Szentet -- megszentelve tôle már a Megváltás elôtt --, aki benned növekszik!'' « (Poema I. köt. 135. o.). És Mária megerôsíti, mondván: » ,,jelenlétem megszentelte a Keresztelôt...'' « (ibid., 153. o.). Erzsébetnek ahhoz a felkiáltásához, hogy: »... Mennyit kell szenvedni azért, hogy valaki anyává lehessen!... Mária! Engedd meg, hogy kezeimet anyai öledre tegyem!« (ibid., 149. o.) a Szűzanya ezt a kommentárt fűzi hozzá: »Ó, ha szenvedéseitekben mindig ezt kérnétek tôlem! Én vagyok Jézus Örök Hordozója. Úgy van Ô a méhemben -- s ezt te láttad a múlt évben -- mint Ostya a Szentségmutatóban. Aki hozzám jön, Ôt találja meg. Aki rám támaszkodik, Ôt érinti. Aki hozzám fordul, Vele beszél. Én az Ô Köntöse vagyok. Ô az én Lelkem. Sokkal, sokkal inkább egyesülve van Fiam a Mamájával, most, mint volt a kilenc hónap alatt, amikor méhemben növekedett. Minden fájdalom elpihen, minden remény kivirul abban, és ahhoz árad minden kegyelem, aki hozzám jön, és fejét keblemre hajtja. Én imádkozom értetek, ezt ne feledjétek. A boldogság, hogy a Mennyben vagyok és Isten fényözönében élek, nem feledteti el velem a földön szenvedô gyermekeimet. Én imádkozom. Az egész Mennyország is imádkozik. Mert a Mennyország szeret. A Mennyország élô, irgalmas szeretet. S ez a Szeretet szánalmat érez irántatok. De ha egyedül lennék is, az én imádságom elég lenne annak szükségleteihez, aki remél Istenben. Mert én nem szűnök meg mindnyájatokért imádkozni: szentekért és gonoszokért egyaránt, hogy a szenteknek örömet szerezzek, a bűnösöknek pedig megadjam a megmentô bűnbánatot. Jöjjetek, ó jöjjetek, fájdalmam gyermekei! A Kereszt tövében várok rátok, hogy kegyelmet juttassak nektek!« (ibid., 153-154. o.). Említésre méltók a szavak, melyeket Zakariás mond a Szűzanyának a Keresztelô János születése után: » ,,... Minden kegyelmet elhoztál nekünk jöveteleddel. Mert ahová mész, ó Kegyelemmel Teljes, Isten csodákat művel. Szentek azok a falak, amelyek közé te belépsz, szentté válnak a fülek, amelyek hangodat hallják, és a testek, amelyeket megérintesz. Szentté lesznek a szívek, mivel kegyelmeket közölsz Te, a Fölséges Anyja...'' « (ibid., 156. o.). A lelki kegyelmek sorában az elsô -- a Keresztelô megszentelése -- tehát Mária közbenjárására következik be. De az anyagi jellegű kegyelmek sorában is az elsô Mária közbenjárására történik, midôn a kánai menyegzôn, nyilvános működésének a kezdetén, Jézus a vizet borrá változtatja. Egyik napon, amikor Jézus Betszaidában tartózkodik, Péter házában, elébe toppan Júdás Tádé, Jézus unokaöccse, és ezt mondja neki: » ,,Kafarnaumból jövök. Bárkán mentem oda, ide is azzal jöttem, hogy gyorsabban ideérjek. Édesanyád küld engem, és azt üzeni: 'Zsuzsanna férjhez megy. Holnap lesz a lakodalom. Kérlek, fiam, légy jelen ezen a menyegzôn!' Mária részt vesz rajta és Vele együtt az én anyám és fivéreim is. Minden rokont meghívtak. Egyedül Te hiányoznál, és ezért kérnek a rokonok, örvendeztesd meg az ifjú párt.'' Jézus könnyedén meghajtja magát, karjait kissé széttárja és így szól: ,,Édesanyám kívánsága számomra törvény. De elmegyek Zsuzsanna és a rokonok miatt is...'' « (Poema II. köt. 64. o.). És Júdás Tádéval meg Jánossal útra kél. Mosolyogva mondja: »Menjünk, hogy Anyámat megörvendeztessük!« Megérkeznek. A házigazda és Édesanyja nagy örömmel fogadják. Belép a lakodalmas terembe. A középen álló asztalnál foglal helyet, ahol a vôlegény és a menyasszony ül, meg a tekintélyesebb személyek. Az asszonyok közül csak Mária ül annál az asztalnál, és Jézussal szemben foglal helyet, a menyasszony mellett. Eszeget, de az ételek helyett inkább Jézusán pihenteti anyai tekintetét. »Mária észreveszi, hogy a szolgák a násznaggyal sugdolóznak, ez pedig zavarban van, és megérti, hogy valami kellemetlenség adódott. ,,Fiam'', szól halkan, és e szóval hívja föl Jézus figyelmét. ,,Fiam, nincs több boruk''. ,,Asszony, mi van még (piú = még, ezentúl, többé; a ford. megjegyzése) köztem és közted?'' Jézus, amikor ezt a mondatot mondja, még édesebben mosolyog, és mosolyog Mária is, s abból, ahogyan egymásra mosolyognak, sugárzik, hogy mindketten tudnak egy igazságról, ami az ô örömteli titkuk, de amirôl a többiek nem tudnak. Mária meghagyja a szolgáknak: ,,Tegyétek meg, amit Ô mond nektek!'' Mária ugyanis kiolvasta Fia mosolygó szemébôl a beleegyezését, amely ott el volt rejtve -- nagy tanítás minden ,,meghívott'' számára. Jézus pedig megparancsolja a szolgáknak: ,,Töltsétek meg vízzel a korsókat!'' Mária újra Fiára néz és mosolyog; majd elkapva Fiának egy mosolyát, kissé elpirulva lehajtja a fejét. Boldog. A teremben moraj fut végig. Minden fej Jézus és Mária felé fordul. Van, aki föláll a helyérôl, hogy jobban lásson, van, aki a korsókhoz megy. Csend áll be, majd utána kórusban magasztalják Jézust. Ô azonban föláll és csak ennyit mond: ,,Máriának köszönjétek!'', majd eltávozik a lakomáról...« (ibid., 74-75. o.). Jézus megmagyarázza a Látnoknak, mit jelent az a pici ,,többé'' ,,még'' (ám nagy jelentôséggel bíró) »piú« szócska. Ezt mondja: »Amikor így szóltam a tanítványokhoz: ,,Menjünk, szerezzünk örömet Édesanyámnak!'', e mondatnak jóval magasabb rendű értelmet adtam, mint látszott. Nem azt az örömet, hogy lásson Engem, hanem hogy ô legyen csodatevô tevékenységem Elindítója, és az emberiség Elsô Jótevôje. Erre mindig emlékezzetek! Elsô csodatettem Mária miatt történt. Az elsô. Annak jelképe ez, hogy a csoda kulcsa Mária. Édesanyámtól Én semmit sem tagadok meg, és az ô kérésére hozom elôbbre a kegyelem idejét is. Ismerem Édesanyámat, jóságban Isten után ô a második. Tudom, hogy kegyelmet adni nektek annyi, mint neki örömet szerezni, mivel ô a Csupa-Szeretet. Ezért mondtam Én, aki tudtam: ,,Menjünk, szerezzünk neki örömet!'' Ezen kívül ki akartam nyilvánítani a világ elôtt az ô hatalmát is az enyémmel együtt. Arra rendeltetett, hogy összekapcsolódjék Velem testileg, hiszen egy test voltunk: Én ôbenne, Ô pedig úgy vett körül Engem, mint ahogy a liliomszirmok az illatozó, élettel teli bibéket. De összekapcsolódott Velem a fájdalomban is -- hiszen mindketten ott voltunk a Keresztfán, Én a testemmel, Ô a lelkével, ahogyan a liliom illatozik, mind a kelyhével, mind a belôle kivont illóolajjal -- és ezért úgy volt igazságos, hogy összekapcsolódjék Velem a hatalomban, amely megnyilvánul a világ szemeláttára. Nektek is azt mondom, amit azoknak a vendégeknek mondtam: ,,Máriának mondjatok köszönetet, ôáltala kaptátok meg a csoda Urát, és kapjátok meg kegyelmeimet, elsôsorban a megbocsátás kegyelmeit'' « (ibid., 77. o.)[49]. Néhány nap múlva Jézus újból megmagyarázza övéinek, mi volt az indítéka annak, hogy elsô csodáját Édesanyja kérésére vitte végbe. A Kánában történt csoda után Jézus ugyanis Jeruzsálembe ment övéivel a húsvéti ünnepekre. Ott gyógyította meg a leprás Simont, a Zelótát. Ezt követôen András Jézushoz fordult és ezt mondta neki: » ,,Szeretnék valamit kérdezni.'' ,,Mit, András?'' ,,János elbeszélte nekem a Kánában művelt csodát... Annyira reménykedtünk, hogy Kafarnaumban is teszel egyet... Te pedig azt mondtad, nem művelsz csodát, amíg nem tettél eleget a Törvénynek. Akkor viszont Kánában miért? És miért itt [Jeruzsálemben], és nem a Te szülôföldeden?'' « (Poema II. köt. 89. o.). Jézus azt feleli neki, hogy mint »a Törvény fia« -- mert ekkor annak ismerték ôt -- neki »jó példát« kellett adnia magatartásával. De András nem tágít: »És akkor Kánában?« Ám Jézus felel rá, kihangsúlyozva Édesanyja közbenjárását: » ,,Kánában Édesanyámnak kellett örömet szereznem [-- mondja Jézus --]. Kána az elôleg, ami Édesanyámnak köszönhetô. Ô az, aki a kegyelem óráját sietteti. Itt [Jeruzsálemben] a Szent Várost részesítem tiszteletben, benne nyilvánítom ki messiási hatalmam kezdetét. De ott Kánában, az Isten Szentjének adtam tiszteletet, az egészen Szentnek. Általa nyert el engem a világ. Úgy igazságos, hogy ôt illesse meg a világban végbevitt elsô csodám.'' « (ibid., 89-90. o.). Eddig bibliai alapokon illusztráltuk Mária társulását Krisztushoz minden kegyelem kiosztásában. Most térjünk át röviden a dogmatikus alapon történô bemutatásra. Minden kegyelem kiosztása dogmatikus alapjának ténye, Máriának Krisztushoz fűzôdô anyaságában keresendô, továbbá a keresztények felé gyakorolt anyaságában, a Jézusnak való teljes odaadottságában, és az ô egyedülálló életszentségében. Elsô alap a Krisztussal szemben gyakorolt anyaság. Ami a Fiúhoz tartozik, az az Anyához is tartozik. A Fiú kegyelmi kincsei az Anya kincsei is. Jézus azért hívta ôt így: »az én Kincstárnokom« (Poema IX. köt. 303. o.). »Az ô Szeplôtelen Szívéért, amely nem ismerte a bűn legkisebb foltját sem, én megnyitom a Menny kincseit« (Poema X. 357. o.). Második alap, az összes keresztény felé gyakorolt anyaság. »Jézus ezt mondja: ,,... Anyát adtam nektek azon felül, hogy Atyát adtam. [...] ... van Édesanyátok az Égben... Olyan Anya ô, akinek hatalma van Istennél, ami az ô háromszoros jogcímében rejlik: Isten Leánya, Jegyese és Anyja'' « (Quad. 43, 416. o.). »Jézus mondja: ,,... Mária velem van, ô mindenki Édesanyja, [ezért] mindenki Segítôje. Ô mosolygott a mártírokra, hogy lelket öntsön beléjük az Ég elnyeréséért. Ô mosolygott a szüzekre, hogy segítséget nyújtson nekik az angyali hivatásban. Ô mosolygott a bűnösökre, hogy bűnbánatot ébresszen bennük. Ôrá van szüksége mindig az embernek, fôleg a legnyomasztóbb helyzetekben. Az Anya ölén erôsödtök meg, és találtok meg engem és bocsánatomat, és a bocsánattal az erôt. Mert ha ti bennem vagytok, részesedtek a Krisztus adományaiban, és akkor nem ismeritek meg a pusztulást'' « (ibid., 318-319. o.). Mindenki Anyja lévén, ebbôl eredôen, Mária mindenkinek a Dajkája is: ô táplálja a lelkekben a megszentelô Kegyelem életét a segítô kegyelmekkel. » ,,Látod, Anyám? [-- mondja neki Jézus --]. Itt van a világ. A holnap világa a tisztalelkű kis izraelitában, aki észre sem fogja venni, hogy ,,krisztusivá'' válik; a világ, Izrael ôsi világa a Zelótában; az emberiség Jánosban, a pogányság Szintikában. És mindnyájan hozzád jönnek, szent Dajka, aki a Bölcsesség és az Élet tejét adod a világnak és az évszázadoknak. Hány ajak vágyakozott arra, hogy te tápláld ôket! És hányan teszik ezt a jövôben! Utánad sóvárogtak a pátriárkák és a próféták, mivel a te termékeny méhedbôl származik az emberiség Tápláléka. És téged keresnek majd az ,,enyéim'', hogy bocsánatot nyerjenek, oktatásban részesüljenek, megvédd, szeresd ôket, mint megannyi Marciám. És boldogok lesznek azok, akik ezt teszik majd! Mert nem lesz képes kitartani Krisztus mellett az, akit nem erôsít meg a kegyelem a te segítségeddel, Kegyelemmel teljes Anya!''.« (Poema IV. 1186. o.). c) A társulás módja. -- Mindenki elfogadja, hogy Mária befolyása minden kegyelem kiosztásában morális vonalon történik, vagyis imája és közbenjárása által (amellyel Istent a kegyelem megadására indítja). De ezen a morális befolyáson kívül fizikai befolyását is jó néhány teológus elfogadja, és a kegyelem eszközét látja benne (mint Krisztusnak a szentséges Emberségében, akitôl ô elválaszthatatlan), olymódon, hogy ô maga osztja ki Krisztussal a kegyelmeket, miután közbenjárásával elnyerte azokat. A Valtorta írásokból világosan kitűnik a Szentséges Szűznek nemcsak a morális befolyása, hanem fizikai befolyása is, mint Isten eszköze (elsôdleges ok), Krisztus emberségével együtt (causa instrumentale) minden kegyelem kiosztásában. Mária »morális« befolyása. »Jézus mondja... ,,Mint gyermekek az anya fátyla alatt, Mária imája úgy védelmez pajzs gyanánt titeket az érzékek tüze és az ördög ellen; segíti a Krisztusban való növekedést és a bejutást Országába'' « ?(Quad. 43, 416-417. o.). És miután kihangsúlyozta, hogy Isten mennyit adott nekünk Mária révén, Jézus így folytatja: » ,,És ezen túl is sokat ad nektek az ô kérésére, hogy örömet okozzon neki, mert az ô öröme beleömlik Isten örömébe, s azt vakító fénnyel növeli. Ez a ragyogó fény tölti be új meg új csillogással a Mennyország tündöklését, és minden egyes csillanása új meg új kegyelmet jelent a világmindenség számára, az egész emberiségnek, maguknak a megdicsôült üdvözülteknek is, akik ujjongó allelujával válaszolnak minden isteni csodára, amit a Háromszemélyű Isten azért művel, hogy lássa a Szűz túláradó, örömtôl sugárzó mosolyát'' « (Poema I. köt. 30. o.). Én imádkozom értetek, ezt ne feledjétek. A boldogság, hogy a Mennyben vagyok és Isten fényözönében élek, nem feledteti el velem a földön szenvedô gyermekeimet. Én imádkozom. Az egész Mennyország is imádkozik. Mert a Mennyország szeret. A Mennyország élô, irgalmas szeretet. S ez a Szeretet szánalmat érez irántatok. De ha egyedül lennék is, az én imádságom elég lenne annak szükségleteihez, aki remél Istenben. Mert én nem szűnök meg mindnyájatokért imádkozni: szentekért és gonoszokért egyaránt, hogy a szenteknek örömet szerezzek, a bűnösöknek pedig megadjam a megmentô bűnbánatot.'' « (ibid., 154. o.). Jézus végül azt mondta, hogy »Mária imáiban rejlik a világ üdvössége« (Poema X. köt. 360. o.). De ezen a »morális« befolyáson keresztül (hogy Istent imájával a kegyelmek kiosztására indítja), Máriának »fizikai« befolyása is van (hogy ô maga osztja ki ezeket a kegyelmeket, amelyeket imájával nyert el). Mária »fizikai« befolyása abból a módból látszik, amellyel a Keresztelô megszentelôdésérôl beszél, (még mielôtt az a világra jött volna). Mária megerôsíti, hogy az ô »jelenléte« (személyének jelenléte, s nem csupán az ô közbenjárása) »szentelte meg a Keresztelôt« (Poema I. köt. 153. o.). És az 1943-mas Füzetben [Quaderni], Jézus ezt mondja: »Ha a Keresztelô felujjongott anyja méhében a Máriából áradó kegyelmi hullám hatására és megszentelôdött -- annyira hathatós volt ez a kiáradás, hogy felülmúlta a test korlátait, amely mögött Zakariás és Erzsébet gyümölcse érlelôdött, hogy majd az én Evangéliumom hirdetôje lesz -- akkor azok, akik Máriát megközelítették, nem maradhattak közömbösek hatása iránt. Szentsége nyomán az életszentség gyümölcsei fakadtak, hacsak nem talált a szívekben ellenállásra, akkor a Kegyelem hatására az általa megközelítettek elnyerték a szentségre meghívottak kiváltságát. Amikor majd minden kiderül az emberrôl, meglátjátok, hogy Fiának az elsô követôi között mennyien vannak azok, akik csak esetleges kapcsolatban voltak vele, s akik a belôle áradó Kegyelem által megtisztultak, és átitatódtak. Akkor majd sok csodálatos dolgot megismertek, melyet az Egészen Szép és a Csupa-Kegyelem művelt.«[50] (Quad. 43, 592. o.). ======================================================================== A Szentséges Szűz az Egyház »Anyja« Az Egyház Krisztus titokzatos teste, Krisztus Országa, Krisztus követôje. Ebbôl eredôen Mária Krisztus Anyja és Társa, Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak is »Anyja«, az Egyház »Királynôje«, az Egyház »Mintaképe«. Máriának ez a három »funkciója« (mint az Egyház »Anyja«, »Királynôje«, és »Mintaképe«) kiválóan van illusztrálva a Valtorta írásokban. 1. Mária anyaságának a ténye az Egyházat tekintve. Mindenek elôtt és mindenek felett, a Szentséges Szűz mint Anya tölti be »funkcióját« az Egyházban, vagyis Krisztus titokzatos testének Anyja, s Anyja minden kereszténynek. »Én [-- mondja Mária --] Fiam minden gyermekének Anyja vagyok« (Quad. 45-50, 70. o.). Ô -- mondja Valtorta -- »a Kegyelem Szülôje... az egyetemes Egyház Szülôje« (Quad. 43, 310. o.). Ô »minden ember egyetemes Anyja« (Poema X. 335. o.). Az »Anya, aki szeretetével és fájdalmával folytonosan fiakat szül Jézusa Országa számára« (Quad. 43, 310. o.). Ô »az Istennek újjászületett emberiség Anyja« (Poema II. 16. o.). » ,,Én [-- mondja a Szűz --] mindenki anyja vagyok... és nem lehetek csak egy emberé. Még Jézusé sem vagyok kizárólagosan'' « (Poema VI. 995. o.). » ,,Az égben az én anyai szívem, az emberek Anyjának a szíve aggódó szeretettel dobog igazakért és bűnösökért, arra vágyva, hogy valamennyit ott tudja maga mellett a boldogság Honában, az örökkévalóságon át'' « (Poema X. 349. o.). »Az emberiség Szent Anyja és Dajkája!« (Azaria 170. o.). Jézus rábízza Máriára mint Anyára, az ô Egyházát. Az igehirdetés harmadik évében vagyunk. Jézus a Szent Szűzzel, az apostolokkal és a nôtanítványokkal Gamalában tartózkodik. Míg az apostolok és a nôtanítványok pihennek, ô Édesanyjával idôzik fiúi szeretetben. Miután említést tett a már közeli végsô áldozat órájára, így kiált fel: » ,,Igen. Ezek [az apostolok és a nôtanítványok] közül senki sem érti meg... Nem az ô hibájuk. A sátán homályosítja el ôket, hogy ne lássanak, és olyanok legyenek, mint a részegek, és ne értsenek, és ezáltal felkészületlenek legyenek... és könnyebben legyôzhesse ôket... De én meg te, megmentjük ôket a sátán fondorkodása ellenére. Mostantól fogva rád bízom ôket, Anyám. Emlékezz e szavaimra, rád bízom ôket! Neked adom örökségemet. Nincs semmim a Földön egy Anyán kívül, és Ôt felajánlom Istennek: Áldozatot az Áldozattal; és Egyházamon kívül, ezt meg terád bízom. Légy Te a Dajkája. Az imént végiggondoltam, hogy a századok folyamán hány emberben éled majd újra a karióti ember minden hibájával. És elgondoltam, hogy az, aki nem Jézus, eltaszítaná ôt, ezt a terhelt embert. Én azonban nem taszítom el. Jézus vagyok. És Te azalatt, amíg a Földön maradsz, ne taszítsd el magadtól a sok Júdást, hanem siess a segítségükre, Te, aki Péter után következel az egyházi rangsorban. Ô a Fej és te a hívô. Te, mint az Egyház Édesanyja, mindenkit megelôzöl, mivel te szültél engem, a titokzatos Test Fejét, tanítsd meg Péternek, a testvéreknek,... hogy ne utasítsák el, hanem segítsék ôket. Védj meg engem követôimben. És védelmezz azok ellen, akik szét akarják szórni, és fel akarják darabolni a születô Egyházat. És a századok folyamán, ó, Anyám, mindig te légy az, aki közbenjár Egyházamért, és pártfogolja, védelmezi, segíti Egyházamat, papjaimat, híveimet, aki megvédi ôket a Gonosztól, és a büntetéstôl, önmaguktól... Hány Júdás lesz, Anyám, a századok folyamán! És hányan lesznek hasonlók azokhoz a fogyatékosokhoz, akik nem képesek a megértésre, vagy a vakokhoz és süketekhez, akik nem képesek látni és hallani, vagy a nyomorékokhoz, akik nem képesek hozzád jönni... Anyám, a Te a palástod alá! Egyedül te leszel képes megváltoztatni az Örökkévaló büntetô határozatait egy, vagy sok ember számára[51]. Mert a Háromságos Isten soha semmit sem tud majd megtagadni az ô Virágától''. [És az Anya ezt válaszolja]: ,,Így teszek, Fiam, amennyire rajtam áll. Menj békével célod felé. Édesanyád itt van, hogy megvédjen téged Egyházadban, mindig!''.« (Poema VI. 1107-1108. o.). Bájos az az epizód, ami Jézus nyilvános működésének második évében történt Ofel népes külvárosában, ahol Édesanyja tartózkodott. Jézus meglátogatja,... s midôn megpillantja Máriát és Pétert, akik Marciámot vezetik kézenfogva, elbűvölô mosoly jelenik meg Jézus ajkán. Zebedeus fia, Jakab a mosoly oka felôl kérdezi ôt, mire Jézus ezt feleli: » ,,Mert egy nagy ígéretet látok abban a csoportban.'' ,,Milyet, testvérem? Mit látsz?'' kérdi Tádé. ,,Ezt látom: nyugodtan távozhatom, amikor elérkezik az óra. Nem kell aggódnom Egyházam miatt. Akkor még olyan kicsi és vézna lesz, mint Marciám. De ott lesz Édesanyám, aki ugyanúgy tartja majd kézen fogva, és az anyja lesz; és Péter is ott lesz, hogy az apja legyen. Az ô becsületes, kérges kezébe tehetem születô Egyházamat félelem nélkül. Ô majd a maga erôs pártfogását adja neki, Édesanyám pedig szeretetének erejét. Az Egyház így növekedni fog... mint Marciám... A gyermek valóban jelkép! Isten áldja meg Édesanyámat, Péteremet, és az ô és a mi gyermekünket!...'' « (Poema III. 396-397. o.). 2. Mária anyaságának a természete az Egyházra vonatkozóan. »... anya az, aki az életet adja...« (Rómaiaknak, 96. o). Az élet, amelyet Ô ád, nem csupán a természetes élet, hanem az isteni kegyelem természetfölötti élete, az »új élet«, mely Máriától vette kezdetét: » ,,Az új élet [-- mondja Jézus --] Máriától veszi kezdetét az Emberiség és annak egyedei számára'' « (Poema IX. 309. o.). » ,,... Mária, az új Éva, és ô is új fiat kapott Istentôl, a 'Káin által megölt Ábel helyett' [Ter 4, 25-26]. Ám nem a brutális gyönyör útján jutott hozzá, ami eltompítja a fájdalmat... A szenvedés teljességének órájában lett anyává, egy bitófa árnyékában, a Haldokló halálhörgése közepette, aki az ô Fia volt. Az istengyilkos tömeg átkozódásai közepette, és egy közvetlen és teljes elhagyatottságban (lett anyává), mert Isten sem vigasztalta többé'' « (ibid. 308-309. o.). » ,,... Mária a ti Anyátok [-- mondja az Isteni Szerzô (értsd: a Szentlélek) --], nem jelképes értelemben, hanem valóságosan, mert az anya az, aki az életet adja. És Mária az Életet adta nektek, és következésképpen a Szentlelket. Azt, aki fenntartja bennetek az Életet, és még inkább Krisztus hordozóivá tesz, még inkább Krisztus másaivá. Pál mondása szerint: 'Többé már nem én élek, hanem Krisztus él bennem' ''. [És ezt egy példával magyarázza meg:] ,,A kisebb elhalványul a nagyobb elôtt, felszívódik abban, és a nagyobb uralkodik és ragyog, megsemmisítve a kisebbet, nem erôszak által, hanem felemelve egy magasabb fokra, elnyelve, magáévá téve a csekélységet a Teljességben, a gyengeséget az Erôben, a korlátozottságot a Végtelenben. Ha egy király magához venne a trónra egy szegény, meztelen gyermeket, akit az út mentén talált, és annyira szeretné ôt, hogy megtenné örökösének és megéljeneztetné a nép által, királyi palástja alatt tartva ôt, a tömeg nem gúnyolhatná ki ezt a kis, szegény gyermeket, nem látná ôt, csak a királyt látná fenségében. A kisgyermek annyira odasimulna a jóságos királyhoz, hogy eltűnne a királyi palástban, és boldog lenne, hogy így eltűnik. Ez lenne a legpontosabb jelképe a keresztény ember állapotának, aki Krisztus másává vált. Hasonlóképpen megsemmisült teremtménynek érezte magát Mária, miután méhében megfoganta Istent, a Mindent. Nem magát látta, hanem Azt, aki ôbenne volt, Akit hordozott. Ôt adta oda az embereknek, hogy tiszteljék. A Lélek bennetek, keresztényekben is életet ad Krisztusnak. Ha a ti akaratotok megegyezik a szeretet akaratával, Krisztus bennetek él, és ti, vele egyesülve 'egy valamivé váltok vele'. Ti az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel úgy egyesültök, amint Jézus kérte az Utolsó Vacsora imájában: hogy a Hárommal, aki Egy, örökké együtt lakjatok és örvendjetek a szeretetnek, és utána Isten dicsôségének, és a boldog békének. Mindez azok jutalma, akik elfogadták a világosságot és a Szót, és a Szeretetben és Igazságban éltek, megszületve Istennek Istentôl, és tanúságot téve arról, hogy Krisztus él bennük, tökéletes élettel, Jézus parancsa és példája szerint''.« (Rómaiaknak, 96-97. o.). 3. Mária lelki anyaságának az alapja. A bibliai alap ott keresendô, midôn Jézus a kereszt magasából kihirdette Mária lelki anyaságát (Jn 19, 25-27) és a Jelenések könyvében (12, 17). a) A lelki Anyaság kihirdetése. -- Írásainak különbözô helyein Valtorta beszél errôl az ünnepélyes kihirdetésrôl. Jézus a nyilvános működés harmadik évének vége felé János apostolra bízza Édesanyját: » ,,... János [-- mondja neki --], megkérlek, már mostantól fogva nagyon törôdj a nôtanítványokkal, fôleg Anyámmal...''. ,,Uram! [-- kiált fel János --]. Mit adhatok én Édesanyádnak, amivel ô már ne rendelkezne oly bôséggel és oly túláradóan, hogy mindnyájunknak tud adni belôle?'' ,,A szeretetedet. Úgy szeresd, hogy számára olyan légy, mint második fia. Ô szeret téged, és te szereted ôt. Egyetlen szerelmetek van, ami egyesít titeket: az irántam való szeretet. Én, az ô test- és szívszerinti Fia, egyre többet leszek távol, elmerülve... foglalatosságaimban. És ô szenvedni fog,... mert tudja, mi fog bekövetkezni. Neked helyettem is vigasztalnod kell ôt, annyira barátjává kell lenned, hogy a szíveden sírhasson, és onnan nyerjen vigaszt. Édesanyám nem ismeretlen elôtted. Már éltél mellette. De más ezt megtenni, mint tanítvány, aki tisztelô szeretettel szereti Mestere anyját, és más fiaként megtenni ezt. Azt akarom, hogy ezt fiaként tedd meg, hogy valamivel kevésbé szenvedjen, amikor én már nem leszek vele.'' [És lentebb még hozzáteszi:] » ,,... Én hamarosan meg fogok halni. És Anyám egyedül marad. Tengernyi fájdalmamban egy cseppnyi vigasszal fogok meghalni, ha tudom azt, hogy te Anyám számára valóban a 'fia' leszel...''. ,,Ó, Uram! [-- kiált fel János --]. Ha képes leszek rá..., igen, meg fogom tenni! Gyermeki szívvel fogok ôrködni felette. De mit adhatnék neki, ami megvigasztalhatná, ha elveszít téged? Mit adhatnék majd neki, ha én magam is olyan leszek, mint aki mindent elveszített, aki eszét vesztette a fájdalomtól?...''. ,,Ne aggódj! Sokat imádkozz ezen idô alatt! Sokat tartalak majd magam és anyám mellett. János, te vagy a mi békénk! És akkor is az leszel. Ne félj, János! A szereteted majd elvégzi a többit.'' ,,Ó, igen, Uram! Nagyon tarts engem magad mellett! Én, tudod, nem kívánok kitűnni, csodákat tenni, én csak szeretni akarok, és csak szeretni tudok...''. Jézus ismét megcsókolja ôt a homlokán, a halántéka táján, mint a barlangban...« (Poema, VII. 1852-1854. o.). »Csak szeretni tudok...«. Jézus a kálvárián ezért fogja ôt bemutatni, mint Mária fiainak »mintaképét«. Hogy azok a szavak, melyeket Jézus Jánoshoz intézett a keresztrôl: »Íme a te Anyád!« túlmutatnak Jánoson, és kiterjednek Krisztus minden követôjére (az ô Titokzatos Testének tagjaira), evidens módon kitűnik Jézus szavaiból melyeket a Látnokhoz intézett: »Megtanítottam nektek [a Kereszt katedrájáról], kihez kell mennetek, hogy ne érezzétek magatokat egyedül: Máriához, aki nektek Édesanyátok« (Quad. 43, 457. o.). A szent Jánoshoz intézett szavak tehát nekünk is szóltak. Jánosnak ez az egyedülálló gyermeki szeretete Mária iránt, az ô fiainak »mintaképe«. Egy másik helyen Jézus a Látnokhoz beszélve ezt mondta, miután leszögezte, hogy »egy apa szeretete már másfajta«, mint egy anyáé: »Isten szeretete után egy anyának a szeretete: a ,,szeretet gyöngye''. Ezért adtalak benneteket a Kereszten az Édesanyámnak! Nem az Atyára bíztalak benneteket, akitôl halálommal kiváltottalak [értsd: a bűnbôl, a halálból, kibékítve benneteket Ôvele]. Édesanyámnak adtalak benneteket, mert még formátlanok voltatok vagy éppen csak megszülettetek, és még szükségetek volt az anyai kebelre...« (Quad. 43, 10. o.). Ezért szól így az ima a »Fájdalmas Anyához«, melyet ô diktált a Látnoknak: »Mária, aki gyermekeiddé fogadtál bennünket a Kereszt lábánál; Mária, aki Anyánk vagy, Anyja a mi Istenünknek és Testvérünknek, Jézusnak, halld meg gyermekeid kiáltását!«[52] (Quad. 43, 27). b) Mária lelki anyasága a Jelenések Könyvében. -- A Jelenések Könyvének egy pontját fejtegetve (12, 1) ezeket a szavakat találjuk: »... pár napja, Jézus olyan mondatot használt Mária lelki anyaságát illetôen, amelyben a Napba öltözött Asszonyt véljük felsejleni.« (Quad. 43, 261. o.). A Jelenések Könyve XII. fejezetében szent János valóban mondja, hogy a pokoli Kígyó (az »Ôskígyó«), miután hasztalan támadt rá Krisztusra, (az Asszony fiúgyermekére), és magára az Asszonyra, akit Isten elragadott, megtámadta, vagyis »harcba szállt a többi ivadékával, azokkal, akik megtartják Isten parancsait, és tanúságot tesznek Jézusról«. Vagyis harcba szállt a keresztények ellen. (17. v.) Tehát az Asszony fia ellen, Krisztus ellen éppúgy, mint a Keresztények ellen: Krisztus, (Mária) test szerinti fia, a Keresztények lélek szerint gyermekei, misztikus módon, mint Krisztus Titokzatos Testének fiai, ami az Egyház, és amelynek Krisztus a Feje. Magából a ténybôl adódóan, hogy a Szent Szűz Krisztusnak test szerinti Anyja volt, Krisztusnak, aki az újjászületett Emberiség Feje, Anyja volt lelki értelemben ezen Fô tagjainak is, vagyis az Egyháznak. Ô a teljes Krisztus Anyja, Anyja a Fônek és ugyanezen Fô tagjainak.[53] Idáig a téma Mária lelki anyaságának bibliai alapjáról. Egy ilyen anyaságnak a teológiai alapját az a misztikus-ontologikus azonosság képezi, amely -- Krisztus, mint Fô között és az ô tagjai, a Keresztények között fennáll, oly módon, hogy a teljes Krisztus (Fô és tagok, Krisztus és a Keresztények) Mária egyetlen fiának mondhatja, és kell, hogy annak mondja magát. Egy ilyen azonosság teljében a Keresztényeket (a tagokat) a Szent Szűz egyazon pillanatban foganta lelki értelemben, midôn Krisztust (a Fôt) megfoganta. Misztikus módon szűzi méhében hordozta ôket Krisztussal együtt (a Fôvel), és misztikus módon a világra hozta ôket akkor, midôn Krisztust (a Fôt) világra hozta. Mária misztikus módon táplálta ôket, midôn fizikai módon Krisztust (a Fôt) táplálta. Krisztusnak, a Fônek a befolyása a Keresztényekre (az ô tagjaira) akkor teljesedett be, midôn a Kálvária Megváltó Áldozatával eltávolította a bűn fegyverét, kiérdemelve számukra -- Máriával -- a kegyelmet. Valtorta írásaiban találkozunk egy jelentôséggel teli kifejezéssel. Ezt mondja Jézus Édesanyjának: » ,,Te... mindenkit megelôzöl mint az Egyház Édesanyja, mivel te szültél engem, a Titokzatos Test Fejét...'' « (Poema VI. 1108. o.). 4. Mária lelki anyaságának következményei. A Szentséges Szűz minden gyermeke számára páratlan, egyetlen, ideális és valóságos Anya együttvéve. Szent Péternek egy kifejezése szerint »... olyan Anya, amilyennel még az Ég sem rendelkezik« (Poema II. 395. o.). a) Az »Irgalom Anyja«. Anyai szívének vezérmotívuma az irgalom. » ,,Te [-- mondja Mária Szalóme a Szűzanyának --] mindig megbocsátanál. Annyira jó vagy! De szükséges az igazságosság is!''... ,,Igen, szükség van rá. De jó nekünk, hogy az irgalmasság a nagyobb...'' mondja Mária Magdolna. ,,Te elmondhatod, de Mária...'' feleli Johanna. ,,Mária nem akar mást, csak megbocsátást, akkor is, ha ô nem szorul megbocsátásra. Nem igaz, Mária?'' kérdi Zsuzsanna. [És Mária felel rá:] ,,Nem akarnék mást, csak megbocsátást. Igen. Csupán azt. Mert rossznak lenni, valami szörnyű szenvedés lehet...''. Szenved, miközben ezt kimondja. ,,Te mindenkinek, valóban mindenkinek megbocsátanál? Aztán helyes lenne-e így tenni? Ott vannak a rosszban megátalkodottak, akik megvetnek minden megbocsátást azzal, hogy nevetséges gyengeségnek veszik'' mondja Márta. ,,Én megbocsátanék'' [válaszol Mária]. ,,Részemrôl én megbocsátanék. Nem ostobaságból! Hanem mert úgy látok minden lelket, mint egy többé-kevésbé jó gyereket. Mint gyermekünket... Egy anya mindig megbocsát... akkor is, ha azt mondja 'Az igazságosság megfelelô jóvátételt kíván!'. Óh, ha egy anya meghalhatna, hogy egy új, egy jó szívet adhasson gonosz gyermekének, ti azt hiszitek, hogy nem tenné meg? De nem lehet! Vannak olyan szívek, amelyek minden segítséget visszautasítanak... És én azt gondolom, hogy a kegyelet nekik is megbocsát. Mert már akkora teher van a lelkükön: a saját bűneik, Isten szigora... Ó, bocsássunk meg a vétkeseknek, bocsássunk meg nekik!... Bár elfogadná Isten a mi teljes megbocsátásunkat, hogy az ô tartozásuk így csökkenhetne...'' « (Poema VIII. 336-337. o.). A Poema vége felé a Szent Szűz méltán hívatik a »megbocsátás mártírjának«, mivel mindenkinek nagylelkűen megbocsátotta gonosztetteit, sôt, még Júdásnak is nagylelkűen megbocsátott, aki isteni Fiának az árulója volt. Érdemes kiemelni a Szűzanya válaszát, melyet Zsuzsanna kevésbé irgalmas állítására adott: » ,,Én amikor látok valami nyomorúságot egy gyermeknél, ezt mondom: 'Milyen jó, hogy nekem nincs gyermekem!' '' ,,Ne mondj ilyet, Zsuzsanna! Ez nem szeretetteljes. Én is mondhatnám ezt, mert egyetlen anyaságom túlmegy a természet törvényein. De nem mondom, mert mindig arra gondolok: 'Ha Isten nem akarta volna, hogy szűz legyek, talán velem történt volna ez, és én lennék ennek a szerencsétlennek az anyja'. És ezért szánom mindegyiket... Mert azt mondom: 'Lehetett volna az én gyermekem is', és mint anya, azt szeretném, ha mindegyik gyermekem egészséges, szeretett és szeretetreméltó lenne, mert minden anya ezt kívánja gyermekei számára'', feleli szelíden Mária. És Jézus szinte fényárba vonja a tekintetével, annyira sugárzó szemmel nézi. ,,Ezért vagy hát szánalommal irántam...'' mondja halkan az Iskarióti. ,,Mindenki iránt. Lenne az akár a Fiam gyilkosa is. Mert úgy gondolom, hogy leginkább ô szorulna bocsánatra... és szeretetre. Mert biztosan az egész világ gyűlölné ôt.'' ,,Asszony, sokat kellene fáradoznod a megvédésével, hogy idôt adj neki a megtérésre... Én, legelôször is, rögtön eltenném láb alól...'' mondja Péter.« (Poema IV. 882. o.). b) A »bűnösök Menedéke«. -- az isteni fénytôl áthatott irgalmassága a Szent Szüzet a legtermészetesebb, a leginkább magától értetôdô módon a »a bűnösök menedékévé« tette. Jézus egyik nap ezt mondta Édesanyjának: » ,,... milyen édes [a Megváltó Anyjának lenni], amikor a Megváltóhoz jövô teremtés már Isten gyermeke, akiben egyedül csak az eredeti bűn foltja van, amelyet senki más nem moshat le, csak én. Az emberi gyarlóság minden más foltját lemosta róla a szeretet. De, édes Anyám, a lelkek legtisztább Vezetôje, Fiadhoz irányt mutató Szent Csillag, a szentek szelíd Oktatója, a legkisebbek könyörületes Dajkája, a betegek gyógyító Gondozója: nem csak ilyen teremtések jönnek majd mindig hozzád, akik nem keltenek undort szentségedben... Hanem leprások, hanem szörnyűségesek, hanem bűzösek, hanem tisztátalan dolgok körül tekergô kígyók tömege fog egészen a lábadig kúszni, ó, Királynôje az emberi nemnek, hogy így kiáltsanak hozzád: 'Könyörülj rajtunk! Segíts nekünk! Vezess minket Fiadhoz!' És tiszta kezedet sebeikre kell tenned, mennyei galamb-tekinteteddel le kell hajolnod a pokoli nyomorékokhoz, be kell lélegezned a bűn bűzét, és nem szabad elfutnod. Sôt, szívedre kell ölelned ezeket a sátántól megcsonkítottakat, ezeket az idétleneket, ezeket az erkölcsileg bomlásnak indultakat, és meg kell mosnod ôket könnyeiddel, és hozzám kell vezetned ôket... És akkor majd azt fogod mondani: 'Milyen nehéz a Megváltó Anyjának lenni!' Te azonban megteszed, mert az Anya vagy... Megcsókolom és megáldom ezeket a kezeket, amelyek által annyi teremtés jut el hozzám, és mindegyikük dicsôségemmé válik. De mielôtt az enyémmé válnának, a te dicsôségedre szolgálnak, Szent Anyám'' « (Poema III. 84. o.). Mély benyomást keltô az az anyai, gyengéd finomság, amellyel a Szűzanya fogadja Názáretben a Szirakuzából származó prostituáltat, akinek Aglae a neve. Ez a nô az est beálltával jelenik meg a Szűzanya elôtt, és ezt mondja neki: » ,,... most arra van szükségem, hogy az Irgalmasság kitárja felém karjait. És te vagy az Irgalom...!'' és elsírja magát. ,,De lépj be hát... És mondd el nekem... Eleget mondtál ahhoz, hogy megértsem, hogy sorsüldözött vagy... De még nem tudom, ki vagy. A nevedet, húgocskám...'' ,,Ó, nem! Nem testvéred! Én nem lehetek neked testvéred... Te a Jóság Édesanyja vagy... én... én a Rossz vagyok...'' és egyre erôsebben sír magára borított köpenye alatt, amely teljesen elrejti. Mária egy székre teszi a mécsest, megfogja a küszöbön térdeplô ismeretlen nô kezét, és kényszeríti, hogy álljon fel. Mária nem ismeri ôt... én igen. Ô az Acqua Speciosa-i (Kitűnô Víz) fátylas nô. Föláll, megszégyenülten, remegve, sírástól rázkódva, de még mindig nem akar belépni mondván: ,,Pogány vagyok, Úrnô! Elôttetek, héberek elôtt szenny volnék még akkor is, ha szent volnék. Kétszeresen mocsok vagyok, mert örömlány vagyok.'' ,,Ha hozzám jössz, ha rajtam keresztül Fiamat keresed, már nem lehetsz más, mint egy bűnbánó szív. Ez a ház befogadja azt, akinek Fájdalom a neve'', s ezzel behúzza, utána bezárja az ajtót. Visszateszi a mécsest az asztalra. Ülôhellyel kínálja, és ezt mondja: ,,Beszélj!'' A lefátyolozott nô azonban nem akar leülni. Kissé meghajolva tovább sír. Mária ott áll elôtte, szelíden, méltósággal. Imádkozva várja, hogy lecsillapodjék a sírása. Látni rajta, hogy egész lényével imádkozik, noha testtartása nem utal imádkozásra. Sem zárt ajkai, sem kezei, amelyek még mindig a fátylas nô kis kezét tartják. Végre szűnik a sírás. A fátylas nô megtörli fátylával az arcát, s azután így szól: ,,Igen. Beszélek! Elvégre nem azért jöttem olyan messzirôl, hogy ismeretlen maradjak. Ez az én megváltásom órája, és pôrére kell vetkôztetnem magam, hogy... hogy megmutassam neked, mennyi seb borítja szívemet. És... és te anya vagy... méghozzá az Ô Anyja... Azért irgalmas leszel irántam.'' ,,Igen, leányom!'' ,,Ó, igen! Mondj engem leányodnak!... Volt édesanyám... és elhagytam... Késôbb elmondták nekem, hogy a fájdalomba halt bele... Volt apám... megátkozott... és azt mondta a városbelieknek: 'Nincs többé lányom!'''... (újra heves sírás fogja el. Mária elsápad a szenvedéstôl. De azért egyik kezét bátorítólag a fejére teszi). A fátylas nô folytatja: ,,Senkim sem lesz többé, aki így szólítana: leányom!... Igen, így, simogass így, ahogyan a mamám tette... amikor még tiszta és jó voltam... Engedd, hogy megcsókoljam ezt a kezet, és töröld le vele könnyeimet! Az én könnyeim egyedül nem moshatnak tisztára engem! Mennyit sírtam, mióta megértettem!... Azelôtt is sírtam, mert szörnyűség csupán csak egy testnek lenni, amelyet a férfi kihasznál, bántalmaz. De azok csak egy olyan állat könnyei voltak, amellyel rosszul bánnak, s ezért gyűlöli kínzóját és fellázad ellene, aki egyre inkább beszennyezte, mert... gazdát változtattam ugyan, de állati életmódomon nem változtattam... Nyolc hónap óta sírok, mert megértettem... Megértettem nyomorúságomat, szennyes voltomat... Ezzel vagyok beborítva és telítve, és undorodom tôle... De az én könnyem, bár egyre tudatosabb, nem mos tisztára! Hozzákeveredik a szennyemhez, és nem mossa le! Ó Anya! Te szárítsd fel könnyeimet, és úgy megtisztulok, hogy Üdvözítôm elé járulhatok!'' ,,Igen, leányom, igen. Ülj le! Ide, mellém. És beszélj nyugodtan! Hagyd itt minden terhedet, itt, anyai térdemen'', és Mária leül. A Fátylas nô azonban a lábaihoz csúszik, mert így akar vele beszélni. Halkan elkezdi: ,,Szirakuzai vagyok... Huszonhat éves... Egy intézô leánya voltam -- amint ti mondanátok -- mi úgy mondjuk, hogy egy római fôúr vagyonkezelôjének a leánya. Egyetlen gyermek voltam. Boldogan éltem. A tengerpart közelében laktunk abban a gyönyörű villában, amelynek apám a gondozója volt. Idôrôl-idôre megérkezett a villa tulajdonosa, vagy a felesége a gyermekekkel. Jól bántak velünk, és hozzám is jók voltak. A leányok játszottak velem... A mamám boldog volt... büszke volt rám. Szép voltam... értelmes voltam... mindent könnyen tanultam meg... De a frivol dolgokat jobban szerettem, mint a jókat. Szirakuzában van egy nagy színház. Egy nagy színház... Szép... hatalmas... Játékok és komédiák céljára szolgál... Az ott elôadott vígjátékokban és drámákban sok szerep jut a pantomim színésznôknek. Ezek fokozzák néma táncukkal a kórus jelentôségét. [...]''. A Fátylas nô beszél, emlékezik, újra látja és álmodja a múltat, és sír. A zokogások jelentik elbeszélésében a választó vonalakat. ,,[...] Tanulmányoztam a táncot... és egy napon... egy napon...''A Fátylas nô még erôsebben sír... Majd erôt vesz magán. ,,Szép voltam. Ma is az vagyok. Nézd!'' Föláll, és hirtelen mozdulattal hátraveti a fátylat, és hagyja leesni a vastag köpenyt. [...] Újra térdre ereszkedik Mária elôtt: ,,Szép voltam, szerencsétlenségemre. És bolond voltam. Azon a napon fátylakba öltöztem. Uram leányai segítettek ebben, akik szerették látni, amint táncolok. [...] A kertben szedett rózsákból koronát tettem a fejemre... és táncoltam... Részeg voltam a napfénytôl, az illatoktól, s attól, hogy fiatal, ügyes és szép vagyok. Táncoltam... és megláttak. Láttam, hogy néznek. De nem szégyelltem, hogy mezítelenül mutatkozom egy mohó férfiszempár elôtt. Sôt, élvezettel növeltem a lendületeket... Az öröm, hogy csodálnak, valóban szárnyakat adott nekem... És ez lett a vesztem. Három nappal késôbb egyedül maradtam, mert gazdáink visszautaztak római otthonukba. De nem maradtam a házban... Az a két csodáló szem a táncon kívül mást is felfedett elôttem... Felfedte elôttem az érzékiséget és a nemiséget.'' Mária olyan mozdulatot tesz, amely akaratlanul is undort fejez ki, s ezt Aglae észreveszi. ,,Ó, hiszen te tiszta vagy! S én talán undort keltek benned...'' ,,Beszélj, beszélj, leányom! Jobb, ha Máriának mondod el, mintha neki. Mária a tenger, amely lemos...'' ,,Igen. Jobb neked. Én is ezt mondtam magamnak, amikor megtudtam, hogy neki van édesanyja... Mert elôbb nem tudtam volna megmondani, milyen teremtmény a Fiad, aki annyira mentes minden érzékiségtôl, noha férfi. Láttam, mennyire különbözik minden más férfitôl -- az egyetlen, aki egészen lélek --, (most már tudom, hogy van lélek, és hogy mi az), és magamban azt gondoltam, hogy nincs is anyja, hanem csak úgy leszállt a földre, hogy megmentse az iszonyú nyomorúságoktól az embereket, akik között én vagyok a legnyomorultabb... Minden nap visszatértem arra a helyre, remélve, hogy újra látom azt a fiatal, barna, szép férfit... És egy idô után ismét megláttam... Megszólított. Ezt mondta: 'Gyere velem Rómába! Elviszlek a császári udvarba, te leszel Róma igazgyöngye!' Így feleltem: 'Igen. Hűséges feleséged leszek. Jöjj velem apámhoz!' Gúnyosan felnevetett és megcsókolt. Ezt mondta: 'Nem feleségem, hanem istennôm leszel, én pedig a te papod, és felfedem elôtted az élet és a gyönyör titkait.' Bolond voltam, kislány voltam. De bárha kislány voltam is, tudtam, mi az élet... ravasz voltam. Tébolyult voltam, de még nem romlott... és undorodtam az ajánlatától. Kimenekültem karjai közül, és hazaszaladtam... De nem beszéltem róla anyámnak... és nem tudtam ellenállni a vágynak, hogy viszontlássam... Csókjaitól még tébolyultabb lettem... És visszamentem... Amint visszaérkeztem a kihalt tengerpartra, ô máris átölelt és szenvedélyesen megcsókolt, elborított csókjai özönével, szerelmes szavakkal, kérdésekkel: 'Nincs meg minden ebben a szerelemben? Nem édesebb ez, mint egy kötelék? Mi egyebet akarsz? Tudnál élni enélkül?' Ó, Anya!... Még akkor este elszöktem ezzel a szennyes patríciussal... és rongyává lettem, amire állatiasságával rátaposott... Nem istennô: sár! Nem igazgyöngy: trágya! Nem az élet tárult fel elôttem, hanem az élet ocsmánysága, a becstelenség, az undor, a fájdalom, a szégyen, az a végtelen nyomorúság, hogy már a magamé sem vagyok... És azután... a teljes elbukás. Hathónapi mámor után rámunt, és új szerelmek után ment, én pedig az utcáé lettem. Felhasználtam táncosnôi tudásomat... Akkor már tudtam, hogy anyám belehalt a fájdalomba, és hogy többé nincs sem otthonom, sem apám... Egy táncmester fogadott be iskolájába. Tökéletesítette tudásomat... engem kiélvezett... majd, mint egy az érzékiség minden fortélyában jártas virágot, bedobott engem Róma züllött patrícius világába. A virág, amely már piszkos volt, egy szennygödörbe esett. Tízévi süllyedés a mélységbe. Egyre mélyebbre. Azután ide hoztak, hogy vidítsam fel Heródes henyélô életét, és itt tett szert rám az új gazdám. Ó, nincs az a láncon tartott kutya, amely megláncoltabb volna, mint közülünk egy! És nincs az a kutyafalka tulajdonos, amelyik brutálisabb volna, mint az a férfi, akinek egy nô van a birtokában! Anya... te reszketsz! Irtózatot keltek benned!'' Mária úgy szorítja szívére a kezét, mintha szíven döfték volna. De így válaszol: ,,Nem. Nem te! Az a Rossz kelt irtózatot bennem, amely annyira uralja a földet. Folytasd, szegény teremtés!'' ,,Hebronba vitt... Szabad voltam? Igen, mert nem voltam börtönben. Gazdag voltam? Igen, mivel elhalmoztak ékszerekkel. És mégsem voltam szabad, mert csak azzal találkozhattam, akivel ô akarta, és már önmagam felett sem rendelkezhettem. Egyik napon Hebronba érkezett egy ember: az Ember! A te Fiad! Az a ház kedves volt neki. Ezt megtudtam, és hívtam, lépjen be. Sammáj nem volt otthon... és már az ablakból olyan szavakat hallottam, és egy olyan külsô megjelenést láttam, ami felkavarta a szívemet. De esküszöm neked, ó Anya, nem a test volt az, ami Jézusodhoz indított! Hanem az a valami volt az, amit ô tárt fel elôttem, s ami engem a köznép csípôs megjegyzései ellenére a bejárati ajtóhoz vitt, hogy ezt mondjam neki: 'Lépj be!'. A lélek volt az, amirôl akkor tudtam meg, hogy nekem is van. Ezt mondta nekem: 'Az én nevem ezt jelenti: Üdvözítô. Megmentem azt, akiben megvan a szabaduláshoz való jóakarat. Azzal mentem meg, hogy megtanítom, miként kell tisztának lenni, vállalni a fájdalmat a tisztaságért, a jóért, mindenáron. Én az vagyok, aki az elveszetteket keresem, aki az Életet adja. Én Tisztaság és Igazság vagyok.' Azt is mondta, hogy nekem is van lelkem, és hogy megöltem az életmódommal. De nem átkozott meg, nem gúnyolt ki. És egyszer sem nézett rám! Az elsô férfi, aki nem falt fel mohó tekintetével, mert az az iszonyú átok ül rajtam, hogy vonzom a férfiakat... Azt mondta nekem, hogy aki keresi ôt, megtalálja, mert ô ott van, ahol orvosra és orvosságra van szükség. És elment. De szavai itt maradtak bennem. És többé nem felejtettem el. Így szóltam magamban: Az ô neve annyit jelent, mint Üdvözítô, mintegy ezzel kezdve el gyógyulásomat. Velem maradtak a szavai és az ô pásztor barátai. S az elsô lépést azzal tettem meg, hogy adományt adtam nekik, és imáikat kértem... És azután... megszöktem... Ó, szent szökés volt ez! A bűn elôl szöktem el, hogy az Üdvözítôt keressem. A keresésére mentem. Biztos voltam benne, hogy megtalálom, mert megígérte ezt nekem. Egy János nevű emberhez küldtek, hogy talán ô az. De nem ô volt. Egy zsidó ember az Acqua Speciosa nevű forráshoz irányított. Abból éltem, hogy eladogattam az aranyaimat. Bolyongásom hónapjai alatt elfedve kellett tartanom az arcomat, nehogy elfogjanak, és azért is, mert Aglae az alatt a fátyol alatt valóban el volt temetve. Mert a régi Aglae meghalt. A fátyol alatt megsebzett, elvérzett lelke volt, amely orvosát kereste. Sokszor kellett menekülnöm a férfiak érzékisége elôl, amely üldözött engem ruhámban ennyire elrejtve is. Még Fiad barátainak egyike is... [a karióti Júdás]. Az Acqua Speciosa-nál úgy éltem, mint egy állat: szegényen, de boldogan. S a harmat és a folyó sem tisztított meg annyira, mint az ô szavai. Ó, egyet sem felejtettem el! Egy alkalommal egy gyilkosnak bocsátott meg. Hallottam... és már majdnem kimondtam: 'Nekem is bocsáss meg!' Egy másik alkalommal az elvesztett ártatlanságról beszélt... Ó, mennyire sírtam a késôi bánattól! Más alkalommal egy leprás férfit gyógyított meg... és már-már ezt kiáltottam: 'Engem a bűnömtôl tisztíts meg!'... Másszor egy ôrültet gyógyított meg, s ez római volt... és sírtam... és ekkor azt üzente nekem, hogy a földi haza elmúlik, de az égi megmarad! Egy viharos estén befogadott a házba... és azután, kérésére a majoros fogadott be... és egy kisgyerek által azt üzente nekem: 'Ne sírj!'... Ó, az ô jósága! Ó, az én nyomorúságom! Mindkettô oly nagy, hogy nyomorúságomat nem mertem elé vinni... Habár övéinek egyike éjszakánként arról tanított nekem, hogy Fiad irgalma végtelen. És aztán, minthogy ármánykodtak ellenem azok, akik bűnt láttak egy újjászületett lélek kívánságában, az én Üdvözítôm eltávozott... én pedig visszavártam... De várta ôt ezek bosszúja is, akik nálam is méltatlanabbak arra, hogy reá nézzenek. Mert én pogányként vétkeztem önmagam ellen, míg ôk, akik már ismerték Istent, Isten Fia ellen vétkeznek... és bántalmaztak engem... de a köveknél is jobban vádaskodásukkal sebeztek meg engem, testemnél is jobban pedig lelkemben sebesítettek meg, mert a reménytelenségbe kergettek. Ó, rettenetes harcot vívtam önmagammal! Tépett ruhában, vérzôn, megsebezve, lázasan, ismét Orvosom nélkül, fedél nélkül és kenyér nélkül, néztem hátra, elôre... A múltam azt mondta: 'Gyere vissza!', a jelenem így szólt: 'Öld meg magad!', a jövôm azt mondta: 'Remélj!' És reméltem... Nem öltem meg magam. Megtenném, ha ô elkergetne, mert többé nem akarok az lenni, aki voltam!... Egy faluba vonszoltam magam, ahol szállást kértem... De felismertek. Mint egy állatnak, úgy kellett menekülnöm egyik helyrôl a másikra, szüntelenül üldözve, állandóan gúnyolva, mindig átkozva, mivel tisztességes akartam lenni, és mivel csalódást okoztam azoknak, akik -- engem használva fel eszközül -- Fiadra akartak sújtani. A folyót követve feljutottam Galileába, és ide jöttem... Te nem voltál itt... Elmentem Kafarnaumba. Éppen azelôtt távoztál el onnan. De meglátott engem egy öreg, Fiad ellenségeinek egyike, és azt akarta, hogy tanúja legyek a Fiad elleni vádnak. És mivel én sírtam, anélkül, hogy választ adtam volna neki, azt mondta... azt mondta nekem: 'Minden megváltozhatna számodra, ha akarnál a szeretôm lenni, és cinkosom a názáreti Rabbi elleni vádban. Elég, ha annyit mondasz, a barátaim elôtt, hogy ô a te szeretôd volt...' Úgy futottam el, mint az, aki egy virággal teli bokrot lát, amely szétnyílik, és utat enged az alóla elôtekergôzô kígyónak. Így aztán megértettem, hogy többé nem járulhatok az ô lábai elé... ezért jövök hozzád. Itt vagyok: taposs rám, sár vagyok! Tessék: űzz el engem, bűnös nô vagyok! Tessék: nevezz nevemen: örömlány! Tôled mindent elfogadok. De légy szánalommal, te, aki anya vagy! Fogd meg az én piszkos lelkemet és vidd el ôhozzá! Bűnös tett az, hogy kezedbe teszem parázna lelkemet. De csak ott lel védelmet a világ elôl, amely magának akarja s így válik bűnbánóvá. Mondd meg nekem, mit kell tennem? Mondd meg nekem, hogyan kell tennem? Mondd meg nekem, milyen eszközt használjak fel, hogy többé ne legyek Aglae!? Mit kell megcsonkítanom magamban? Mit tépjek ki magamból, hogy többé ne legyek bűn, többé ne legyek csábítás, hogy többé ne kelljen félnem önmagamtól és a férfiaktól? Vágjam ki a szememet? Égessem össze az ajkamat? Vágjam le a nyelvemet? Szemem, ajkam, nyelvem, ezek szolgáltak nekem a rosszban. Nem akarom többé a rosszat, és kész vagyok megbüntetni magamat és tagjaimat azzal, hogy feláldozom ôket. Vagy akarod, hogy kitépjem sóvár ágyékomat, amely engem aljas szerelmekbe hajszolt? Ezt a ki nem elégíthetô bensômet, melynek újbóli felébredésétôl szüntelenül rettegek? Mondd meg nekem, mondd meg nekem, hogyan felejtsem el, hogy nô vagyok, és hogyan lehet másokkal is elfelejtetni, hogy nô vagyok?!'' Mária föl van kavarva. Sír, szenved, de fájdalmának egyetlen jele a bűnbánóra aláhulló könnyei. ,,Úgy akarok meghalni, hogy bocsánatot nyertem. Úgy akarok meghalni, hogy nem emlékszem másra, csak az Üdvözítôre. Úgy akarok meghalni, hogy az ô bölcsessége álljon barátként mellettem... de a közelébe már nem mehetek, mert a világ figyeli ôt és figyel engem, hogy vádolhasson minket...'' Aglae sír, teljesen levetve magát a földre, mint valami rongy. Mária föláll és ezt suttogja: ,,Milyen nehéz megváltónak lenni!'' Alig kap levegôt. Aglae, aki hallja a suttogást, és megérzi mirôl van szó, felnyög: ,,Látod, hogy te is undorodsz? Most már elmegyek! Számomra mindennek vége!'' ,,Nem, leányom! Nincs vége. Számodra most kezdôdik. Hallgass meg, szegény lélek! Nem miattad sóhajtozom, hanem a kegyetlen világ miatt! Nem hagylak elmenni, hanem fölveszlek, te szegény fecske, akit a forgószél az én falamhoz csapott. Én majd elviszlek Jézushoz, és ô megmondja neked, mi a megigazulásod útja...'' ,,Már nem remélek... A világnak van igaza. Nem nyerhetek bocsánatot!'' ,,A világtól nem. De Istentôl igen! Engedd, hogy szóljak hozzád a legfôbb Szeretet nevében, aki Fiút adott nekem, hogy én a világnak adjam ôt. Kiemelt engem nekiszentelt szüzességem boldog tudatlanságából, hogy a világ megkapja a Bocsánatot. Vért sajtolt ki belôlem, nem a szüléssel, hanem a szívembôl, amikor tudtomra adta, hogy Gyermekem a Nagy Engesztelô Áldozat. Nézz rám, leányom! Ebben a szívben van egy nagy seb. Több mint harminc év óta sajog, egyre tágul, és emészt engem. Tudod, mi a neve?'' ,,Fájdalom.'' ,,Nem. Szeretet! Szeretet ez, amelytôl vérzik a szívem és arra ösztönöz, hogy így a Fiú ne legyen egyedül a lelkek megmentésében. Szeretet ez, ami tüzet gyújt bennem, hogy megtisztítsam azokat, akik nem mernek a Fiamhoz menni. A szeretet ad nekem könnyeket, hogy megmossam a bűnösöket. Te a simogatásomat akartad. A könnyeimet adom neked, melyek máris olyan fehérré tesznek, hogy rátekinthetsz az én Uramra. Ne sírj ennyire! Nem te vagy az egyetlen bűnös nô, aki eljön az Úrhoz, és megigazultan távozik tôle. Voltak már mások is, lesznek még mások is. Kételkedsz abban, hogy ô megbocsáthat neked? Hát nem látod mindenben, ami veled történt, az isteni Jóság titokzatos akaratát? Ki vezetett téged Judeába? Ki a János házába? Ki állított az ablakhoz azon a reggelen? Ki gyújtott benned fényt, hogy világossá tegye elôtted az ô szavait? Ki adott neked képességet annak megértésére, hogy az adakozás, egyesítve annak imájával, akivel jót tettél, isteni segítséget nyer el számodra? Ki adott neked erôt, hogy megszökj Sámmáj házából? Ki, hogy kitarts az elsô napokban az ô megérkezéséig? Ki vezetett téged az ô útjára? Ki tett képessé, hogy vezeklôként élj, s így egyre jobban megtisztítsd a lelkedet? Ki adott neked vértanú lelket, hívô lelket, állhatatos lelket, tiszta lelket?... Igen. Ne rázd a fejed! Azt hiszed, csak az tiszta, aki nem ismerte meg az érzékiséget? Azt hiszed, a lélek soha nem válhat újra szűzzé és széppé? Ó, leányom! Hiszen az én tisztaságom -- amely teljesen az Úr kegyelme -- és a te tisztaságod közül, hidd el, a tied a nagyobb, mivel te hôsies felfelé indulással, visszafelé, elvesztett tisztaságod hegycsúcsa felé igyekszel. Te építed fel ezt a tisztaságot: az érzékiség, a szükség, a megszokás ellenére. Számomra ez olyan természetes adottság, mint a légzés. Neked ártalmatlanítanod kell gondolataidat, érzéseidet, testedet, hogy ne emlékezz, ne vágyakozz, ne kövesd szokásodat. Én... Ó! Egy párórás pici gyermek vajon megkívánhatja-e a testet? És van ebben érdem, hogy nem teszi? Így vagyok én. Én nem ismerem azt a tragikus éhséget, amelynek áldozatául esett az emberiség. Én nem ismerek mást, csak az Isten utáni legszentebb éhséget. De te ezt nem ismerted, és magadtól tanultad meg! Te azonban a másikat -- a tragikus és borzalmas éhséget -- megzaboláztad Istenért, aki most egyetlen szerelmed. Mosolyogj, te, az isteni irgalom leánya! Fiam azt műveli benned, amit Hebronban mondott neked. Már meg is tette. Te már meg vagy mentve, mert megvolt benned a jóakarat, hogy megmentsd magad, mert megértetted, mi a tisztaság, a fájdalom, a Jóság. A lelked újjászületett. Igen. Szükséged van az ô szavára, hogy Isten nevében mondja neked: 'Bocsánatot nyertél!' Ezt én nem mondhatom. De ígéretképpen, a bocsánat kezdeteként csókomat adom neked... Ó, Örök Lélek, egy kevés belôled mindig Máriádban van[54]! Megszentelô Lélek, engedd meg, hogy ô kiárasszon téged arra a teremtményre, aki sír és remél. A mi Fiúnk által, ó, Szeretet Istene, mentsd meg ezt a lelket, aki Istentôl várja szabadulását. Az a Kegyelem, amellyel -- miként az angyal mondta -- Isten teljesen eltöltött engem [Lk 1, 26-38], egy csoda folytán szálljon le erre a teremtésre, és erôsítse meg ôt addig, amíg Jézus, az áldott Üdvözítô, a Legfôbb Pap föl nem oldozza ôt az Atya, a Fiú és a Lélek nevében... Éjszaka van, leányom. Fáradt és rongyos vagy. Gyere! Pihenj le! Holnap majd elmész... Egy tisztességes családhoz foglak küldeni. Mert ide már sokan járnak. És adok neked egy ruhát, amely ugyanolyan, mint az enyém. Zsidó nônek fogsz látszani. És, minthogy Fiamat csak Júdeában fogom viszontlátni, ugyanis közeledik a Húsvét és az áprilisi újholdkor Betániában leszünk, akkor majd beszélek rólad. Gyere a Zelóta Simon házába. Ott megtalálsz engem, és hozzá vezetlek téged.'' Aglae még sír. De most már megnyugodva. A földön ül. Mária is leül újra. És Aglae fejét Mária térdére hajtja, és megcsókolja a kezét... Majd felnyög: ,,Fel fognak ismerni...'' ,,Ó, nem, ne félj! A te ruhád már túlontúl ismert volt. De én felkészítelek téged erre a Bocsánat felé vezetô utadra, és olyan leszel, mint menyegzôjére induló szűzleány: más és ismeretlen leszel a tömeg elôtt, amely mitsem tud errôl a szertartásról. Gyere! Van egy kis szoba az enyém mellett. Laktak abban szentek és zarándokok, akik Istenhez kívántak menni. Neked is szállást nyújt.'' Aglae fel akarja szedni a földrôl a köpenyét és a fátylát. ,,Hagyd! Azok a szegény, elveszett Aglae ruhái. Ô nincs többé... és belôle még a ruha sem maradhat meg. Túl sok gyűlöletet tapasztaltak... és a gyűlölet ugyanolyan ártalmas, mint a bűn.'' Kilépnek a sötét kertbe, bemennek József kis szobájába. Mária meggyújtja a polcon álló kis mécsest, újra megsimogatja a bűnbánót, és becsukja az ajtót. Majd a saját háromlángú mécsesével maga elé világítva körülnéz, hogy hová vigye Aglae szakadozott köpenyét, s így másnap egyetlen látogató se láthassa.« (Poema III. 149-159. o.). Mária alakja mint »az irgalom Anyja« itt élôn, lüktetôn megmutatkozik... Mária majd bemutatja Jézusnak a bűnbánó Aglaet, a Zelóta Simon házában, mondván: »Nézd, Fiam, ô az, aki téged oly régóta keres. Hallgasd meg!« És elvonul. Aglae »hangos zokogással Jézus lábaihoz térdel«. Jézus megvigasztalja, és Isten iránta való szeretetérôl és bocsánatáról biztosítja. Majd Jézus, az ô kérésére, azt tanácsolja neki, hogy »vonuljon a magányba«. Ott majd, mondja neki Jézus »lassanként meghal a tested, méghozzá elszánt akaratod folytán. Már majdnem egy év óta haldoklik. Amikor tested teljesen halott lesz, magamhoz szólítalak« Aglae lehajol, hogy megcsókolja Jézus lábait, majd elindul... miután néhány szót váltott Máriával. Jézus megáldja, majd Édesanyját hívja, aki belép, és így szól: »Boldoggá tetted, Fiam. Elment, megerôsödve és békével.« (Poema III. 402-405. o.) Magdolna is, éppen csak megtért, s miután illatszerrel megkente Jézus lábait, és miután »minden ékszerét lerakta« az ô lábaihoz, szaladt menedéket keresni » ,,... oda, [-- ahogy Jézus mondta Mártának --] ahol a lelkek újjáteremtôdnek, a Szeplôtelen Szülôanyához, ahhoz, aki annyira Élet, hogy kiérdemelte, hogy a világnak adhatta a Krisztust, aki maga az Élet. Testvéred Édesanyámnál van! Ó, nem ô az elsô nô, aki abban a nyugalmas kikötôben vonja be vitorláit, miután az eleven Csillag, Mária szelíd sugara Fia iránti néma, de tevékeny szeretetbôl arra a szeretô kebelre hívta. Testvéred Názáretben van!'' ,,De hogyan ment oda [-- kérdezi Márta --], hisz nem ismeri Édesanyádat, a házadat?... Egyedül... Éjszaka... Így... Pénz nélkül... Abban a ruhában... Akkora távolságra... Hogyan?'' ,,Hogyan? Ahogyan a fáradt fecske jut vissza születése fészkére, miután átkelt tengereken és hegyeken, dacolva viharokkal, köddel és ellenséges szelekkel. Ahogyan a fecskék mennek telelô helyükre. Ösztönük által, amely vezeti ôket, a langymeleg által, amely csalogatja ôket, a napsugár által, amely hívja ôket. Ô is ahhoz a napsugárhoz sietett, amely hív... az egyetemes Anyához. És látni fogjuk ôt visszajönni ide hajnalban, boldogan... örökre kijutva a sötétségbôl, egy anyával az oldalán, az enyémmel, s hogy soha többé ne legyen árva. El tudod ezt hinni?'' ,,Igen, Uram!'' Márta olyan, mint akit megbűvöltek...« (Poema IV. 688. o.). Hajnalban, tényleg megérkezik Kafarnaumba Mária Magdolna a Szűzanya kíséretében. »A meglepetés akkora, hogy Péter egy pillanatra megáll, mintha a földhöz szegezték volna, és ezt mondja [Jézusnak]: ,,Édesanyád és a magdalai Mária?!!! Együtt?!!! [...] De mióta?!''. Jézus feleli: ,,Amióta már nem más, csak Jézus Máriája...'' « (ibid. 691. o.). Eközben Kafarnaumba érkezik Márta, Magdolna nôvére. A találkozás és az ölelés a két testvér között igazán megható. Egyszer csak Márta megkérdezi testvérétôl: » ,,De hogy jutottál el Máriához?''. Magdolna lehajtja fejét. A Szűzanya segíti ki zavarából. Megfogja a kezét, és ezt mondja: ,,Úgy jött hozzám, mint egy vándor, aki arra a helyre megy, amelyrôl úgy mondták neki, hogy ott vezet az az út, amelyen eljut a céljához. És ezt mondta nekem: 'Tanítsd meg nekem, mit tegyek, hogy Jézusé lehessek!' Ó, mivel az ô akarata igazi és teljes, rögtön megértette, és megtanulta ezt a bölcsességet! S én nyomban annyira készségesnek találtam, hogy kézen fogtam, így, és elvezettem hozzád, Fiam, hozzád, jó Márta, hozzátok, tanítvány-testvérek, hogy így szóljak: 'Itt van az a nôtanítvány és nôtestvér, aki ezentúl csak természetfeletti örömöket fog nyújtani Urának és testvéreinek.' Kérem, higgyétek ezt el nekem, és mindnyájan úgy szeressétek ôt, ahogyan Jézus és én szeretjük.'' Ekkor az apostolok odamennek, hogy üdvözöljék új nôtestvérüket...« (ibid. 694. o.). A galileai Betlehem felé tartva a Szűzanya befejezi térítô munkáját a neves megtérôvel. » ,,Fiam az imában talál pihenést,'' mondja halkan Mária. Magdolna így válaszol neki: ,,Azt hiszem, számára nélkülözhetetlen is, hogy félrevonuljon a világtól, hogy megtartsa csodálatos önuralmát, amely ôt jellemzi, de amelyet a világ kemény próbára tesz. Tudod, Anya? Megtettem, amit mondtál nekem. Minden éjszaka, hosszabb-rövidebb idôre elvonulok, hogy visszanyerjem nyugalmamat, amelyet sok minden megzavar. Utána sokkal erôsebbnek érzem magam.'' ,,Egyelôre csak erôsnek, késôbb boldognak érzed majd magad. Hidd el, Mária, hogy az örömben éppúgy, mint a fájdalomban, a békében ugyanúgy, mint a harcban, a mi lelkünknek szüksége van arra, hogy teljesen elmerüljön az elmélkedés óceánjában, hogy felépítse azt, amit a világ és az események lerombolnak, és hogy új erôt nyerjünk a mind magasabbra szárnyaláshoz. [...] Az imádságnak, hogy valóban ima legyen, szeretetnek kell lennie. Különben csak az ajkak folytonos motyogása, amelybôl hiányzik a lélek.'' ,,De szabad-e Istenhez szólni akkor, amikor az ajkak még a sok közönséges szótól szennyezettek? Én, elmélyedésem óráiban, amelyet úgy végzek, ahogyan te tanítottad nekem, te, édességes apostolom, erôszakkal megtiltom a szívemnek, amely azt szeretné mondani Istennek: 'Szeretlek téged!'...'' ,,Neee! Miért?'' ,,Mert úgy érzem, szentséget sértô áldozatot hozok, amikor a szívemet kínálom fel neki...'' ,,Ne tedd ezt, leányom! Ne tégy így. Elôször is, a te szívedet megszentelte a Fiú bocsánata, és az Atya csak ezt a bocsánatot látja. De ha Jézus még nem is bocsátott volna meg neked, de te egy másoktól nem ismert magányos helyen -- amely ugyanúgy lehet fizikai, mint morális --, így kiáltanál Istenhez: 'Szeretlek téged! Atyám, bocsásd meg nyomorult tetteimet! Mert szívbôl sajnálom, hogy azokat elkövettem, a neked okozott fájdalom miatt' -- hidd el, Mária, hogy maga az Atyaisten oldozna fel téged, és kedves lenne neki szeretetteljes kiáltásod. Add át magad, engedd át magad a szeretetnek! Ne használj erôszakot vele szemben. Inkább hagyd, hogy oly erôssé váljék, mint a perzselô tűz. A tűz minden anyagi dolgot elpusztít, de nem pusztítja el a levegô egyetlen molekuláját sem. Mert a levegô testetlen. Megtisztítja viszont az apró szennyezôdésektôl, amelyek a szelek révén jutnak bele, és még könnyebbé teszi. Így tesz a szeretet is a lélekkel. Gyorsabban megszabadítja az embert a földhöz kötöttségtôl, ha Isten megengedi, de nem pusztítja el a lelket. Sôt, növeli annak életerejét, és tisztává, fürgévé teszi a lelket, hogy föl tudjon emelkedni Istenhez. Látod ott Jánost? Valójában egy gyermek. De ugyanakkor sas is. Az összes apostol között ô a legerôsebb. Mert megértette az erôsség, a lelki kialakulás titkát: a szeretô elmélkedést!''. ,,Csakhogy ô tiszta. Én... Ô egy gyermek. Én...''. ,,Akkor nézd a Zelótát. Ô nem gyermek. Élt, küzdött, gyűlölt. Ezt ôszintén be is vallja. De megtanult elmélkedni. És hidd el, ô is magasra jutott. Látod? Ôk ketten keresik egymás társaságát. Mivel egyformának érzik magukat. Elérték ugyanazt a tökéletes lelki életkort, és ugyanazzal az eszközzel: a szemlélôdô imával. Ezáltal a gyermek férfiassá lett lelkében, és ezáltal a már idôs és megfáradt ember újra férfias erejűvé lett. És tudod-e, van még valaki, aki bár nem apostol, nagyon elôre jut majd, sôt máris nagyon elôrehaladt, mert természetébôl kifolyólag nagy hajlama van az elmélkedésre. S ez benne, amióta Jézus barátja, lelki szükségletté vált. A fivéred!''. ,,Lázárom?... Ó, Anya, mondd meg nekem te, aki annyi mindent tudsz, hiszen Isten megmutatja neked, hogyan bánik majd velem Lázár az elsô találkozáskor? Azelôtt megvetôen hallgatott. De azért tette, mert én nem tűrtem semmiféle megjegyzést. Nagyon kegyetlen voltam a testvéreimhez... Most már megértem. De most, amikor tudja, hogy beszélhet, mit mond majd nekem? Félek nyílt szemrehányásától. Ó, biztosan eszembe juttatja az összes szenvedést, amit neki okoztam. Szeretnék Lázárhoz repülni, mégis félek tôle. Azelôtt meglátogattam, de nem volt rám hatással sem halott anyám emléke, sem az általa használt tárgyakon levô még eleven könnyek, a miattam, a vétkem miatt ontott könnyek. A szívem elfásult volt, szemtelen, bezárult minden hang elôtt, ami nem 'rossz' hang volt. De most már nincs meg bennem a Rossz ereje, és reszketek... Mit tesz majd velem Lázár?'' ,,Kitárja feléd karját, és szívével inkább, mint ajkával, 'szeretett húgom'-nak fog szólítani! Már annyira átalakult Istenben, hogy csak így viselkedhet. Ne félj! Egyetlen szóval sem említi múltadat. Ô, mintha csak látnám ôt, ott van Betániában, és igen hosszúak számára a várakozás napjai. Téged vár, hogy szívére öleljen. Hogy kielégítse testvéri szeretetét. Neked csak szeretned kell ôt, úgy, ahogyan ô szeret téged, s így megízlelitek annak édességét, hogy egy anyaölbôl születtetek.'' ,,Akkor is szeretném ôt, ha megdorgálna. Megérdemlem.'' ,,Pedig ô csak szeretni fog téged. Csak ezt teszi.''.« (ibid. 760-762. o.). Említésre méltó Mária búcsúja Magdolnától: » ,,Isten veled, Mária! Ne feledd, hogy az én keblemen ontottad elsô boldog könnyeidet. Ezért anyád vagyok, mert egy gyermek elsô könnyeit a mamája keblén sírja el. Anyád vagyok, és számodra mindig az maradok! Az, amit nehéz lenne elmondanod a legszeretôbb nôvérnek vagy a legédesebb dajkának, gyere, és mondd el nekem. Mindig meg foglak érteni. Amit nem mernél elmondani Jézusomnak, mivel az olyan emberi érzelemmel van átitatva, amit ô nem akar benned látni, gyere, mondd el nekem. Én mindig szánalommal leszek irántad...'' « (ibid. 825. o.). c) A »jó tanács Anyja«. -- Az Anyának sajátossága, hogy saját gyermekeit tanáccsal lássa el. » ,,Ô, az Édesanyám lesz veletek [-- mondja Jézus --]. [...] Ô itt marad, és vele marad a bölcsesség minden kiválóságában. Kövessétek mostantól fogva minden tanácsát.'' [És kissé lentebb hozzáfűzi:] ,,Kövessétek a szavait. Az én szavam az, de kedvesebbé formálva. Nem kell ahhoz hozzátenni semmit, mert az a Bölcsesség Anyjának a szava'' «. (Poema III. 84-85. o.). »Halljátok énekelni gyöngyfény hangján [-- mondja Azariás a látnoknak --]: ,,Boldogok azok, akik az én útjaimon járnak.'' Mária útjai Isten Szívében végzôdnek. ,,Hallgassátok meg tanácsaimat, hogy bölcsekké váljatok''. Ne utasítsátok vissza azokat! Egy Anya, és szent, mint ô, csak az élet szavait adhatja. De fontoljátok meg, hogy a kegyelemben már teljes, és azért a bölcsességgel teljes, hányszor fogja elhagyni az Igét, akit kilenc hónapon keresztül hordozott méhében, és sok éven keresztül keblén. Keblén kisdedkorában és gyermekkorában és halálában, legtisztább szívében 33 éven keresztül. Sose volt tétlen az Istenfia szeretett Anyja iránt. Soha, Ô, aki sosem volt tétlen még a bűnös emberekkel sem. Azért a teljes Bölcsesség összeforrott a teljes Tisztasággal, és Mária csak Isten szavait volt képes ismételni. Azokat a szavakat, amelyekkel Krisztus az Életet adta azoknak, akik hallgatták.« (Azaria, 345. o.). Az öreg és neves Gamáliel megvakultan keresi a fényt, és a »Bölcsesség Székéhez« indul tanácsot kérni, és kikönyörögni, nem a testi látást, hanem lelke számára »a sas éleslátását«, hogy megláthassa a »teljes Igazságot« és így képes legyen »látni Jézust« és szeretni ôt »egész valójával«. A Szűzanya, látva, hogy egészen le van törve, minden eszközt igénybe vesz, hogy bátorítsa: » ,,Gamáliel, el tudod-e hinni, hogy tudok jó tanácsot adni neked, én, aki a Bölcsesség Széke és a Kegyelemmel teljes vagyok, mind a Bölcsesség által, aki bennem öltött testet, mind a Kegyelem által, amit ajándékként kaptam és ami által birtoklom a természetfeletti dolgok teljességének ismeretét?'' ,,Ó, nagyonis elhiszem! [-- feleli Gamáliel --]. Éppen azért jöttem hozzád, mert hiszem, hogy te mindez vagy, s ezért jövök hozzád, hogy világosságot kapjak... Nagyonis tudatában vagyok tévedéseimnek, annyira összetör engem lelki nyomorúságom, hogy segítségre van szükségem ahhoz, hogy Istenhez merjek menni.'' ,,Amit te akadálynak tartasz [-- feleli neki a Jótanács Anyja -- ], az szárny gyanánt szolgál, hogy Istenhez emelkedhess. Ledöntötted a régi embert, megalázkodtál; aki elôbb még büszke hegy voltál, mély völggyé alakultál akaratodból. Tudnod kell, hogy az alázat hasonló ahhoz a talaj minôségét javító tápanyaghoz, ami a legterméketlenebb talajt is megjavítja, hogy bôséges termést hozzon. Lépcsôül szolgál a felemelkedéshez. Sôt, az alázat az a lépcsô, amelyen Istenhez jut fel az ember, aki látva alázatos hívét, magához hívja, hogy felmagasztalja. Hívja ôt, hogy lángra lobbantsa isteni szeretetével, és világosságát árassza rá, hogy gyermeke lásson. Ezért mondom neked, hogy te már a Világosságban vagy, Isten gyermekeinek igazi Útján, az igazi Élet felé.'' [És Gamáliel így fejezi be:] ,,Most, hogy Mária szavai és a tieid [Jánoséi] megvigasztaltak, azonnal be akarok lépni a Mester Aklába, még mielôtt öreg, meggyötört szívem megállna...'' Mária egy önkéntelen mozdulattal átöleli, és ezt mondja neki: ,,Isten adjon békét neked! [...] Isten legyen mindig veled! Isten adja rád áldását!'' Gamáliel újra Mária kezeit keresi. Kezei közé fogja és megcsókolja. Letérdel, és kéri, hogy áldott kezeit tegye az ô fáradt, öreg fejére. Mária eleget tesz kérésének... Majd... Jánossal együtt felsegíti, ... az ajtóhoz kíséri az emberi szempontból tönkrement embert, de aki természetfeletti értelemben újjászületett«. (Poema X. 316-318. o.). d) A »betegek Gyógyítója«. -- A Poémában a Szűzanyát úgy is nevezik: »Betegek üdvös Gyógyítója« (III. köt. 84. o.). Egy alkalommal, nyilvános működésének második évében, Jézus a karióti Júdás házában ebédel az apostolokkal és Édesanyjával. Júdás megemlíti Jézusnak, hogy a faluban van egy beteg, aki szeretne meggyógyulni. Azonban »nem lehet ôt elszállítani«, ezért hívja Jézust, hogy menjen el vele a beteghez. Jézus így válaszol: »Holnap, Júdás. Holnap reggel, egész biztosan! És ha vannak más betegek is, mondjátok meg nekem vagy vezessétek ôket hozzám«. Ebben a pillanatban a Szűzanya érkezik meg Simon Péterrel. Mária üdvözli Jézust, majd Júdás anyját, »aki mélyen meghajolva üdvözli, s akit Mária viszont felsegít és átölel, mintha egy rég nem látott barátnôt látna viszont«. A Szűzanya Betszúrból jött, ahova pár nappal elôbb érkezett Jézussal, hogy meglátogasson egy Elíza nevű özvegyet, aki társnôje volt a Templomi tartózkodása alatt. Elízának két fia meghalt, s e miatt súlyosan depressziós állapotba került. Szobájába zárkózott, s valami mély kétségbeesés prédájává vált. Jézus megvigasztalta ôt, és néhány napra nála hagyta a Szent Szüzet. (Poema III. 472-482. o.). A Szűzanya szeretô jelenléte életerôt öntött abba a hervadó virágba. Elbúcsúzva tehát Elízától, a Szűzanya ismét csatlakozott Fiához a karióti Júdás házában. Egy kis pergament-tekercset adott át neki mondván: »Íme, Fiam, Elíza üdvözlete«. »...Jézus... felbontja és elolvassa, majd így szól: ,,Tudtam én! Biztos voltam benne. Köszönöm, Anyám, a magam és Elíza nevében! Te valóban a betegek gyógyítója vagy!'' « (Poema III. 519. o.). Maga a karióti Júdás, egy súlyos betegsége alatt, megtapasztalta Mária szeretô, anyai gondoskodását. Júdás elmondta ugyanis Jézusnak, hogy »nem vágyakozott a saját édesanyja után, még a betegség legnehezebb óráiban sem -- mondta, -- ,,mert Édesanyád igazi anya volt számomra, kedves és szeretô anya, amit nem fogok soha elfelejteni'' « (Poema IV. 629. o.). e) Az »árvák Anyja«. -- Nyilvános működésének második évében Jézus meglátogatja Édesanyját a názáreti házikóban, és magával visz két betlehemi pásztort, akik árvák... » ,,Ó, Anyám, megtaláltam a betlehemi pásztorokat! És közülük kettôt elhoztam neked, árvák, te pedig az Anya vagy. Mindenkié! De fôleg az árváké.'' « (Poema II. 318. o.). És a következô napon elvitte ôket hozzá, mondván: » ,,Itt van két gyermek, aki anyát keres. Légy az ô örömük, Asszony!'' ,,Üdvözöllek benneteket! [-- kiált fel Mária --]. Te?... Lévi... te pedig? Nem tudom biztosan, de korodnál fogva te József lehetsz, Ô mondta nekem. Ez a név kedves és szent itt minálunk. Gyere, jöjjetek! Örömmel mondom nektek: otthonom befogad titeket, és egy anya a szívére ölel benneteket [...]''. A pásztorok teljesen el vannak bűvölve.« (ibid. 323. o.). Megható Mária találkozása a kis árva Jabéval. Jézus magához vette, és kézen fogva elvitte magával Betániába. Amikor megérkeztek, Jézus elengedte a gyermek kezét, és Édesanyja üdvözlésére siet. Jabé egyedül érezve magát »... a sírással küszködik... végülis nem bírja tovább, sírásban tör ki ezt nyöszörögve: ,,Mama! Mama!'' [...]. De még mielôtt Jabé újabb lélegzetet tudna venni nagy zokogása közben, odasiet Mária, a karjába veszi, és így szól: ,,Igen, fiacskám, a mama! Ne sírj tovább, és bocsáss meg, ha nem láttalak meg elôbb. Íme, barátaim, az én fiacskám!...'' Kiérzôdik, hogy a megtett pár méter alatt Jézus ezt mondhatta neki: ,,Egy kis árva gyermek, akit magammal hoztam.'' A többit már megértette Mária. A gyermek még sír, de már nem olyan keservesen, és tekintve, hogy Mária a karjában tartja, és meg is csókolja, végre mosolyog könnytôl áztatott arcocskájával. ,,Gyere, letörlöm ezt a sok könnyet. Nem szabad többé sírnod! Adj egy csókot...'' Jabé... csakis ezt óhajtotta, és a szakállas férfiaktól kapott sok-sok simogatás után nagy örömét leli Mária sima arcának a megcsókolásában.« (Poema III. 381. o.). A következôkben a gyermeket Mária elnevezte Marciámnak, »név, amely szeretetbôl és üdvösségbôl áll«, ami annyit jelent: »apró csepp Jézus megmentettjeinek tengerében« (ibid. 385. o.). Majd Mária közbenjárására a kisfiút Péterre és feleségére, Porfireára bízzák (Poema IV. 630-633. o.), és buzgó tanítvány lesz belôle, majd Jézus Evangéliumának lelkes hirdetôje. f) A »szomorúak Vigasztalója«. » ,,... én nem bírom látni mások szenvedését...'' « [mondja Mária]. (Poema IV. 765. o.). Nem nézhette még »egy bárány« megölését sem, mert az anya »gyötrelmére« gondolt, amit az átélhetett: » ,,... kínokat élek át [-- mondta a betlehemi pásztoroknak --] amikor egy anyát gyötrôdni látok...'' « » ,,De akkor nem lenne többé hely számunkra a földön [-- mondta neki az egyik idôsebb pásztor --], ha minden kisbárány életben maradna''... ,,Tudom [-- felelte a Szűzanya --]. De én a báránykák szenvedésére gondolok, és az anyajuhok fájdalmára. Annyira sírnak, amikor elveszik tôlük fiaikat. Éppen úgy anyának tűnnek, akárcsak mi... Az anyák fájdalma minden más fájdalomtól különbözik, mert nekünk nem csupán szívünket és agyunkat szaggatja meg a gyermekünk halála okozta csapás, hanem az egész bensônket is. Mi anyák mindig egyesülve maradunk gyermekünkkel. És mindnyájunkat megszaggatnak, ha elveszik ôket tôlünk''... « (ibid.). Éppen abban a pillanatban halad el »egy kis fegyveres csapat«, amely a galileai Betlehembe tart, hogy »elszakítson egy gyermeket az anyjától«, és megölje, mert azzal rágalmazták meg, hogy megölte a »gazdag Joelt«. Jézus nem akarja, hogy hasonló igazságtalanságot elkövessenek: » ,,... Menjünk, barátaim! Ti, asszonyok, csak maradjatok a pásztorokkal. Hamarosan visszajövök.'' ,,Nem, Fiam [-- mondja neki Mária --], én veled megyek!'' Jézus már sietve halad a város belseje felé. [...] Az asszony elkeseredetten védelmezi fiát a város ôrei ellen:... ,,Engedjétek el! Gyilkosok! Ô ártatlan! Azon az éjszakán, amelyen Joelt megölték, ô mellettem volt a fekvôhelyén!...''. [De az ôrök erôszakkal elszakítják a fiút anyjától, és a szegény anya ájultan zuhan a földre.] Jézus az elfogatást végzôk csapata elé áll: ,,Álljatok meg egy pillanatra! Parancsolom nektek!'' S arca nem tűr ellenkezést« (ibid. 766-768. o.). Erôteljesen támadja a tanúk hamis vallomását, miközben a Szent Szűz és Alfeus Máriája az eszméletét vesztett anyát élesztgetik. A vádlott megesküszik rá, hogy ártatlan. A vádlók hamisan esküdöznek... De azonnal utána, úgy a vádlott, mint a vádlók, felüvöltenek: a vádlott megdöbbenésében, a borzalom hatására pedig a vádlók. Az történt ugyanis, hogy arcukon késedelem nélkül megjelent a rettenetes lepra, miközben a vádlottat nem fertôzte meg! Jézus ekkor kézen fogja az ifjút, és elválasztja a leprásoktól, és gesztusát mind a többiek is követik, a katonákat is beleértve. Jézus meghagyja az ifjúnak, hogy térjen vissza édesanyjához. Majd a leprásoknak és a népnek adott rövid intelem után Jézus odamegy, ahol Édesanyja Alfeus Máriájával folytatja az asszony támogatását, aki lassan magához tér. Máriának, a szomorúak vigasztalójának szeretô arcát nézve, miközben fia anyjának fagyos kezeit simogatja és csókolgatja, a szegény anya magához tér. Miután anyai szívének felindult érzelmeit megmentett fiára kiöntötte, »megfogja Jézus kezét«, aki megmentette, »és csókokkal és könnyekkel borítja be«, és ezt mondja neki: »Az én életem és a fiamé a tied, mert te mentetted meg«. És Jézus ezt válaszolja neki: »A fiadat fogod követni, és vele együtt engemet. Légy boldog!« (ibid. 768-771. o.). Nehéz úgy befejezni ezt a szövegrészt Mária egyetemes anyaságáról, hogy ne kiáltanánk fel Jézussal, »a sok testvér közötti Elsôszülöttel«: »Ó, mennyire Anya vagy! Mennyire ,,az Anya'' vagy!« (Poema V. 429. o.). ======================================================================== Mária az Egyház »Királynôje« Krisztus misztikus testének -- ami az Egyház -- Mária nem csupán »Anyja«, hanem »Királynôje« is. Az Egyház miként Krisztus Országa, úgy Mária Országa is. A Szentséges Szűz Krisztussal együtt és Krisztusnak alárendelve (mint a Nyak alá van rendelve a Fejnek), nemcsak a természetfeletti életet közli Krisztus misztikus teste minden tagjával (mint ugyanazon testnek az »Anyja«), hanem valódi uralmat is gyakorol annak minden tagján. » ,,Az ô Szeplôtelen Szívére való tekintettel, amely soha semmilyen szennyfoltot nem ismert, még a legcsekélyebbet sem, megnyitom az Ég kincstárát, és fejére, amely soha nem ismert kevélységet, koszorút készítek ragyogásomból, és azzal koronázom meg, hogy ô legyen a ti Királynôtök, mivel ô számomra végtelenül szent'' « (Poema X. 357. o.). » ,,Az Égben nincsenek könnyek [-- maga a Szűzanya így magyarázta ezeket a szavakat megkoronázásának eseményével kapcsolatban --]. De az örömkönnyek helyett -- melyet a lelkek ontottak volna, ha az Égben lehetséges volna a sírás -- ezen isteni szavakat fények feltündöklése követte, meg azok átszínezôdése még élénkebb tündöklésekbe. Szeretet-tüzek lobbantak fel még izzóbb lángolásban, mennyei dallamok felülmúlhatatlan és le nem írható zengése, amelyekhez csatlakozott Fiam hangja, az Atyaisten és az ô mindörökre boldog Szolgálóleánya dicséretére'' « (ibid.) Valtorta Mária írásaiban a Szent Szűz nemcsak »az Egyház Királynôje« elnevezéssel van úgy általánosságban magasztalva (Azaria 108. o.), hanem Királynôje a különféle csoportokat képezô személyeknek is: Angyalok Királynôje, Apostolok Királynôje, szüzek Királynôje stb. 1. A Szentséges Szűz általánosságban vett »Királynô«. Szűz Mária »minden teremtmény... Királynôje...« (Azaria 336. o.). A következô szavakban mintha a »Salve Regina« visszhangját hallanánk. Jézus mondja ezt Édesanyjának: »... nem csupán ilyen teremtések... [ártatlan lelkek jönnek majd hozzád], hanem leprások, hanem szörnyűségesek, hanem (a bűntôl) bűzösek, hanem tisztátalan dolgok körül tekergô kigyók tömege. Egészen a lábadig fognak csúszni, ó, Királynôje az emberi nemnek, hogy így kiáltsanak hozzád: ,,Könyörülj rajtunk! Segíts nekünk! Vezess minket Fiadhoz!'' « (Poema, III. 84. o.). A betlehemi pásztorok elôtte leborulva mondják: »Parancsolj nekünk mint Királynônk, és mi boldogan szolgálunk neked!« (Poema, I. 203. o.). De az emberi nem legkiválóbb részét az Ég szentjei alkotják. Isten ezért hívja ôt a »Mennyországom Királynôje« elnevezéssel. (Poema I. 34. o.) Mi ennek az indoka? Ez: Mária az »Anyakirálynô«, »a királyok Királyának Anyja« (Quaderni 43, 590. o.). 2. A Szentséges Szűz a személyek különféle csoportjainak »Királynôje«. Hívatik ô ugyanis Angyalok Királynôje, Apostolok Királynôje, szüzek Királynôje néven is. a) »Angyalok Királynôje«. -- A Valtorta írásokban a Szent Szüzet többször is nevezik »Angyalok Királynôjének« (Azaria, 108, 336, stb.) és az angyalok többször is nevezik ôt »Királynônk« néven (Azaria, 262, 263, 341. o.). Nem sokkal dicsôséges átköltözése után a Földrôl az Égbe, a Szűzanya, mintegy emlékezve rá, hogy ô az angyalok Királynôje, hosszan beszél róluk János apostolnak. Ezt mondja: » ,,Mindenütt béke uralkodik. Legyen benned is béke! Csak az olajfák törik meg halk susogásukkal az idô tökéletes nyugalmát. De oly édes ez a lágy zaj, hogy angyalok röpdösésének tűnik a ház körül. És talán valóban itt vannak! Mert az angyalok mindig a közelemben voltak, egy, vagy több angyal, amikor életem egy különleges pillanatát éltem át. Ott voltak Názáretben, amikor Isten Lelke termékennyé tette szűzi méhemet [Lk 1, 26]. És ott voltak Józsefnél, amikor állapotom miatt zavarban volt, és bizonytalan volt, hogy miként viselkedjék velem szemben [Mt 1, 18- 25]. És Betlehemben újra meg újra, amikor Jézus megszületett [Lk 2, 9-15], és amikor Egyiptomba kellett menekülnünk [Mt 2, 13]. Majd Egyiptomban, amikor megparancsolták nekünk, hogy térjünk vissza Palesztinába [Mt 2, 19-20]. És, ha nem is nekem, mert hozzám maga az angyalok Királya jött el, amint feltámadt, angyalok jelentek meg a jámbor asszonyoknak a szombat utáni elsô nap hajnalán [Mt 28, 1-7; Mk 16, 1-8; Lk 24, 1-8; Jn 20, 12-13], és megparancsolták nekik, hogy mondják meg neked és Péternek, hogy mit kell tennetek. Angyalok és fény! Mindig ott voltak az én életem és Jézus életének döntô pillanataiban. Fény és a szeretet tüze egyesített engem Istennel és Ôt énvelem, leszállva Isten trónjától hozzám, Szolgálójához, és szívembôl fölszállva Istenhez, Királyomhoz és Uramhoz. Történt ez azért, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg volt írva. (Másik célja az volt), hogy mintegy fény-függönyt alkossanak, amely ráterül Isten titkaira, hogy a sátán és szolgái ne ismerjék meg, a megfelelô idô elôtt, a Megtestesülés titkának megvalósulását. Ma este is magam körül érzem az angyalokat, bár nem látom ôket. És növekedni érzem bensômben a Fényt, egy ellenállhatatlan fényt, hasonlót ahhoz, ami akkor burkolt be engem, amikor Krisztust fogantam, és amikor világra hoztam Ôt. Fény, amely olyan szeretet-hévbôl származik, amely hatalmasabb annál, amit magamban hordozok. A szeretetnek egy ilyen hasonló hatalmával ragadtam ki a Mennyekbôl az Igét, idô elôtt, hogy Emberré legyen és Megváltóvá. A szeretetnek ilyen hasonló hatalma által, amilyen ma eláraszt engem, remélem, hogy az Ég elragad és elvisz oda, ahová menni vágyakozom lelkemmel, hogy a szentek népével és az angyalok karaival együtt mindörökké zengjem Istennek meg nem szűnô 'Magnifikátomat' [Lk 1, 46-55] a nagyszerű dolgokért, melyeket velem, szolgálójával művelt'' « (Poema X. 334- 335. o.). Itt van nekünk az angyalok valóságos röpködése Királynôjük körül! A szolid kis názáreti házban meg »... az Arkangyal... köszöntötte Királynôjét.« (Poema III. 73. o.). b) »Apostolok Királynôje«. -- Annak tekintik ôt az apostolok Krisztus feltámadása után, és különösen Pünkösd napján. Mindjárt Mátyás apostollá választása után, akit Júdás helyére jelöltek az apostolok, elvezetik »Mátyást Máriához, aki összeszedetten imádkozik a szobájában, hogy az új apostol, Isten Anyjától is megkapja a köszöntés és a kiválasztás szavát.« (Poema X. 263. o.). És azért is, hogy hódolatukat kifejezzék az »apostolok Királynôje« elôtt (Azaria, 51, 108, 111. o.). De fôképpen Pünkösd napján ott a Cönákulumban, a Szentlélek eljövetelekor tűnik a Szentséges Szűz az apostolok Királynôjének. A Cönákulumban csak a Tizenkettô tartózkodik, »Mária felügyelete mellett.« (Azaria, 158. o.). Az ablakok be vannak zárva. »A Szűzanya egyedül ül a helyén. Mellette, a fekvôszékeken ül Péter és János, jobboldalán Péter, balja felôl János. Mátyás, az új apostol, Jakab, Alfeus fia és Tádé között van. A Szűzanya elôtt egy nagy, alacsony, sötét fából készült, bezárt láda van. Mária mélykék színű ruhát visel. A fején fehér fátyolkendô van, s erre borul köpenyének szegélye. A többiek mind fedetlen fôvel vannak. Mária lassan, hangosan olvas. De a kevés világosság miatt, ami odáig eljut, azt hiszem, olvasás helyett ô inkább emlékezetbôl ismétli a szavakat, amelyek arra a tekercsre vannak írva, amelyet szétnyitva tart. A többiek csendben, elmélkedve követik. Idônként, ha arra sor kerül, válaszolnak rá[55]. Mária arcát elragadtatott mosoly változtatja át. Ki tudja, mit lát, ami képes ennyire lángra gyújtani a szemeit, amelyek olyanok, mint két világos csillag? És mi képes úgy kipirosítani elefántcsont színű arcát, mintha valami rózsaszínű láng vetôdne rá? Ô valóban a titkos értelmű Rózsa... Az apostolok elôre hajolnak, kissé oldalra billent fejjel, hogy láthassák az arcát, mialatt oly édesen mosolyog és oly hangon olvas, mintha angyalok énekelnének. És Péter ettôl úgy meghatódik, hogy két fényes könnycsepp gördül ki a szemébôl, és pereg le az orra mentén húzódó mély ráncon át, hogy belevesszen szakálla bozótjába. János viszont tükrözi a szűzi mosolyt, és ô is lángol a szeretettôl, miközben tekintetével azt követi, amit a Szűz olvas a tekercsbôl, és amikor egy másik tekercset nyújt át neki, ránéz, és rámosolyog. Vége az olvasásnak. Mária hangja elhallgat. Megszűnik a széttekert és összecsavart pergamen susogása. Mária újból bensô imába merül kezeit a mellén összetéve, homlokát pedig a kis ládának támasztva. Az apostolok utánozzák... Igen erôs, kellemes zúgás hangzik fel hirtelen a reggeli csöndben, amely egyszerre szél és hárfahang, emberi ének és tökéletes orgonahang. Egyre dallamosabban és erôsebben közeledik, és rezgéseivel betölti a földet, szerteárad, és behatol a házba, a falakba és a berendezési tárgyakba. A csillár lángja, amely addig mozdulatlan volt a bezárt szoba békéjében, úgy lobog, mintha szél rohamozta volna meg, és a csillár láncocskái csilingelnek az ôket érintô természetfeletti hanghullámoktól. Az apostolok ijedten emelik fel a fejüket, és minthogy ez a gyönyörű zúgás -- amelyben benne vannak mindazok a legszebb hangok, amelyeket Isten a Mennyeknek és a Földnek adott -- egyre közeledik, néhányan felállnak menekülésre készen, mások a földre borulnak, kezükkel és köpenyükkel befedik a fejüket, vagy mellüket verve kérnek bocsánatot az Úrtól. Néhányan Máriához simulnak, mivel túlságosan ijedtek ahhoz, hogy megtartsák azt a bennük mindig meglevô, tartózkodó viselkedésüket a Tisztaságos iránt. Csak János nem rémül meg, mert látja az öröm sugárzó békéjét, amely egyre fokozódik Mária arcán. Mária fölemeli a tekintetét, és rámosolyog valamire, amit csak ô lát, majd térdre ereszkedik, karjait széttárja. Mozdulatától szétnyílt köpenyének két kék szárnya ráterül Péterre és Jánosra, akik ôt utánozva szintén letérdeltek. De mindaz, aminek leírása nekem percekbe került, az egy percnél kevesebb idô alatt ment végbe. És ez után, íme a Fény, a Tűz, a Szentlélek egy utolsó dallamos zúgással belép a bezárt szobába, rendkívül fényes, izzó gömb alakjában, ajtó vagy ablak megmozdítása nélkül, és egy pillanatig lebegve marad Mária feje fölött. Úgy háromarasznyira van a fejétôl, amely most fedetlen, mert Mária, meglátva a Vigasztaló Tüzet, föltartotta karjait, mintegy hogy könyörögjön hozzá, és fejét örömkiáltással és a határtalan szeretet mosolyával hátravetette. És e pillanat után, amelyben a Szentlélek egész Tüze, a teljes Szeretet, Jegyese felett összpontosult[56], a Szentséges Gömb szétválik tizenhárom zengô és tündöklôen fénylô lángra, olyan fénnyel, amit semmilyen földi hasonlattal sem lehet leírni, és leereszkedik, hogy érintse minden apostol homlokát. Azonban az a láng, amely Máriára száll le, a homlokára, hogy megérintse, nem egyenes lángnyelv, hanem korona, amely átöleli és körülfogja a szűzi fejet, mint valami koszorú, Királynôvé koronázva Isten Leányát, Anyját, Jegyesét, a Romolhatatlan Szüzet, az Egészen Szépet, az Örök Kedveltet és az Örök Leányt. Ô az, akit semmi, semmiben sem tud elcsüggeszteni. Az, akit a fájdalom öreggé tett, de aki kivirágzott a Feltámadás örömében, mivel benne ugyanaz a szépség nyer hangsúlyt, mint a Fiában, a testnek, a tekintetnek, az életerônek ugyanaz a frissessége... mert már elôre megvan benne Mennybe fölvett dicsôséges testének a szépsége, hogy a Mennyország Virága legyen. A Szentlélek, lángjaival tűzpirosan fénylik) a szeretett Szűz feje körül. Hogy milyen szavakat mond neki? Ez titok! Az áldott arc elváltozik a természetfeletti örömtôl, és szeráfi mosolytól ragyog, s közben a boldog könnyek az Áldott Szűz orcáin mint gyémántszemek gurulnak végig, melyeken meg-megvillan a Szentlélek fénye. A Tűz így marad ott egy ideig... És utána eltűnik... Leszállása emlékeként olyan illat marad vissza, amilyet egyetlen földi virág sem képes árasztani... A Menny illata ez!... Az apostolok magukhoz térnek... Mária megmarad elragadtatásában. Csak a karjait teszi a keblére, szemeit lehunyja, a fejét lehajtja... Folytatja beszélgetését Istennel... minden iránt érzéketlen... Senki sem meri megzavarni. János, reá mutatva így szól: ,,Az oltár ô. És az ô dicsôségén pihent meg az Úr dicsôsége...'' ,,Igen. Ne zavarjuk meg örömét! Menjünk inkább, hirdessük az Urat, és váljanak ismertekké művei és szavai a népek között'', mondja Péter természetfelettien heves buzgósággal. ,,Menjünk! Menjünk! Isten Lelke lángol bennem!'' mondja Jakab, Alfeus fia. ,,És cselekvésre sarkall mindannyiunkat. Menjünk, hirdessük az igét az embereknek!'' Úgy mennek ki, mintha tolnák ôket, vagy egy szél vagy valami hatalmas erô ragadná magával ôket.« (Poema X. 264-268. o.). Jézus maga nem ok nélkül méltóztatott a Szűzanyát a »a Papság Királynôje« címmel illetni (Poema X. 29. o.), Papság, melynek teljességével az Apostolok és utódaik rendelkeznek. c) »Szüzek Királynôje«. -- Betániában vagyunk, Lázárnál, azon délutánok egyikén, amelyek megelôzik Jézus mennybemenetelét. A Szűzanya körül, egy tágas szobában ott vannak a leghűségesebb nôtanítványok. Egyszer csak Bertalan apostol a szüzek csoportjára néz, akiknek az arcát lágy pír önti el, mintha a lenyugvó nap fénye áradna el rajtuk. »De a mélyen átélt lelki öröm lángja az, ami felgyújtja ôket. Mária, a szüzek Szüze, fehér lenvászon ruhájában, tisztaságba öltözött liliomként szótlanul lehajtja a fejét, miközben mosolyog...« (Poema X. 235. o.). »Szüzek Szüze«. A keresztény szüzek megszámlálhatatlan választott serege, azt lehet mondani, hogy Názáretben, Mária szerény kis hajlékában született, isteni Fia nyilvános fellépésének második évében. Jézus, Péterrel, Andrással és Jánossal kopogtat kis otthona ajtaján, és Mária azonnal ajtót nyit, »... arcát tündöklô mosoly ragyogja be, amint meglátja Jézusát. ,,Isten hozott, Fiam! Tegnap óta egy tiszta galamb van nálam, aki rád vár. Messzirôl jön. És aki idekísérte, nem maradhatott tovább. Mivel tanácsot akart kérni, én adtam neki, amint tudtam. De Fiam, egyedül csak te vagy a Bölcsesség. Titeket is Isten hozott! Jöjjetek, és azonnal frissítsétek fel magatokat!'' ,,Igen. Maradjatok itt. Én máris ahhoz a teremtéshez megyek, aki vár engem.'' A kíváncsiság élénk mindhármójukban, de különbözô módon. [...] Jézus azonban nem törôdik egyikükkel sem. Mialatt a három rászánja magát, hogy bemenjen a konyhába, ahol Mária ételt, a tűz pedig meleget kínál nekik, Jézus fölemeli a függönyt, amely a virágos- és konyhakertbe vezetô nyílást rejti, és kimegy. A kellemes napsütés még légiesebbé és valószínűtlenebbé teszi a kertben álló magas mandulafa virággal borított ágait. Ez az egyetlen fa áll virágban. Ez a legmagasabb a kert fái között. Ott áll gazdagon, rózsaszínes fehér selyemköntösében, a többi fa csupasz szegénysége között... [...] Jézus, mellén összefont karral, egyenesen áll a napsütésben, és rámosolyog édesanyja kertjének tiszta, nyugodt bájára, ahol a virágágyakban a liliomok már mutatják elsô levélkezdeményeiket, míg a rózsafák még levél nélküliek. Az olajfa is ott áll a maga ezüst leveleivel. Más virágcsaládok, szétszórva az egyszerű zöldséges és salátás ágyások között, még csak kezdenek kizöldülni. Tiszta, gondozott, kedves kis kert ez, mintha belôle is a tökéletes szüzesség tisztasága áradna. ,,Fiam, gyere a szobámba! Oda vezetem hozzád, mert amikor meghallotta a sok hangot, hátrafutott a kert végébe.'' Jézus bemegy édesanyja kis szobájába, ebbe a mindig tiszta, végtelenül tiszta kis szobába, amely hallotta az angyallal való beszélgetés szavait. Azonban még a kertnél is erôsebben árasztja Annak angyali, szűzi, szent lényét, aki itt lakik évek óta, és árasztja az Arkangyalét is, aki ebben a kis szobában hódolt Királynôje elôtt. [...] Mária keze óvatosan emeli fel a függönyt. Jézus, aki az ajtónak háttal állva elmerül ennek a tisztaságos fészeknek a szemlélésébe, megfordul. ,,Nézd, Fiam! Hozzád vezetem. Egy kis bárány. Te pedig a Pásztora vagy.'' Mária kézen fogva lép be egy fiatal, barna, karcsú leánnyal, aki erôsen elpirul Jézus elôtt. A Szűzanya tapintatosan visszavonul, és újra leengedi a függönyt. ,,Béke veled, kisleány!'' ,,Béke... Uram!...'' A kisleánynak a nagy megindultságtól elakad a szava, és csak letérdel lehajtott fejjel. ,,Állj fel! Mit kívánsz tôlem? Ne félj hát...'' ,,Nem félek... de... most, hogy itt vagyok elôtted... pedig annyira akartam ezt... mindaz, ami könnyűnek és fontosnak látszott, hogy elmondjam neked... most nem jut eszembe... és már nem is látszik annak... Ostoba vagyok... Bocsáss meg, Uram!...'' ,,Földi kegyelmet kérsz[57]? Csodára van szükséged? Vannak lelkek, akiket meg akarsz téríteni? Nem? Akkor hát mit kívánsz? Rajta, beszélj! Akkora bátorságod volt, és most eltűnt? Nem tudod, hogy én az vagyok, aki fokozza az erôt? Igen? Tudod? Nos, akkor rajta, beszélj, úgy, mintha apád volnék. Fiatal vagy. Hány éves vagy?'' ,,Tizenhat, Uram.'' ,,Honnét jössz?'' ,,Jeruzsálembôl.'' ,,Mi a neved?'' ,,Annalia...'' ,,Nagyanyámnak és Izrael oly sok szent asszonyának a kedves neve, és hogy csak egyet említsünk, Jákob jó, hűséges, szeretô, szelíd feleségének a neve. Ez jót jelent számodra. Példamutató feleség és jó anya leszel. Nem? Rázod a fejed? Sírsz? Talán elbocsátottak? Ezt sem? Meghalt a neked eljegyzett férfi? Még nem választott ki senki?'' A fiatal lány egyre csak a fejét rázza. Jézus hozzálép, megsimogatja, és kényszeríti arra, hogy felemelje a fejét és reá nézzen... Jézus mosolya legyôzi a leány nagy izgalmát. Nekibátorodik: ,,Uram, én boldog menyasszony lennék, a te jóvoltodból. Nem ismersz fel engem, Uram? Én vagyok az a tüdôbeteg, haldokló menyasszony, akit te gyógyítottál meg Jánosod kérésére... A tôled kapott kegyelem után... más testem lett: egészséges, az elôzôleg haldokló helyett. De más lett a lelkem is... Nem tudom... Már nem ugyanannak éreztem magam... A gyógyulás öröme és az a bizonyosság, hogy így már férjhez mehetek, csak az elsô órák alatt tartott. Pedig haldoklásom alatt azért keseregtem, hogy nem érem meg, hogy asszony legyek. És utána...'' A fiatal lány egyre nyíltabb lesz, eszébe jutnak azok a szavak és gondolatok, amelyeket elfelejtett abbéli zavarában, hogy egyedül van a Mesterrel... ,,... és utána azt éreztem, hogy nem szabad csak önzônek lennem, és csak ezt gondolnom: 'Most boldog vagyok', hanem valami többre kell gondolnom, olyan valamire, ami eljut hozzád és Istenhez, a te és az én Atyámhoz. Valami apróságra, de ami kifejezi, hogy hálás vagyok. Sokat töprengtem, és amikor a következô szombaton találkoztam a vôlegényemmel, ezt mondtam neki: 'Hallgass ide, Sámuel! A csoda nélkül pár hónapon belül meghaltam volna, és örökre elveszítettél volna. Most én, veled együtt, valami áldozatot szeretnék felajánlani Istennek, hogy kifejezzem, Ôt magasztalom, és hálát adok neki.' Sámuel pedig azonnal azt mondta, mivel szeret engem: 'Menjünk együtt a Templomba, és áldozzuk fel az áldozati állatot!' De én nem ezt akartam. Szegény és a nép körébôl való vagyok, Uram. Keveset tudok, és még kevesebbet tehetek. De a kezeden keresztül, amelyet beteg keblemre tettél, valami behatolt nemcsak roncs tüdômbe, hanem szívem belsejébe is. Tüdômbe egészség, szívembe bölcsesség. És megértettem, hogy egy bárány föláldozása nem az az áldozat, amit a lelkem akar, amely téged... amely téged szeret.'' A leány elpirulva elhallgat szeretetének e megvallása után. ,,Folytasd félelem nélkül! Mit akart a lelked?'' ,,Olyan áldozatot felajánlani neked, ami méltó hozzád, Isten Fiához! És akkor... és akkor arra gondoltam, hogy mivel az áldozatot Istennek ajánlom, lelki dolognak kell lennie, vagyis a menyegzôre való várakozásomat kell feláldoznom, irántad, Megmentôm iránti szeretetbôl. Nagy öröm ám a menyegzô, tudod? Nagy dolog az, amikor szeretjük egymást! Kívánság, vágy, hogy teljesedésbe vigyük!... Csakhogy már nem az voltam, aki néhány nappal elôbb. Így már nem a menyegzô jelentette számomra a legszebb dolgot... Megmondtam Sámuelnek is... és ô megértett. Ô is nazír akart lenni egy éven át, attól a naptól kezdve, ami menyegzônk napja lett volna, vagyis Adar elsô napja utáni naptól kezdve. Közben elindult keresésedre, hogy kimutassa szeretetét az iránt, aki visszaadta a menyasszonyát, hogy szeresse és megismerje ôt, vagyis téged. És sok hónap múltán meg is talált az Acqua Speciosanál. Én is odamentem... és szavad teljesen megváltoztatta a szívemet. Most már nem elégszem meg elôbbi fogadalmammal... Mint az a mandulafa odakinn, amely a nap fokozódó melegétôl kihajtott, miután hónapokon keresztül halott volt, majd virágba borult, és leveleket fog hozni, s azután gyümölcsöket, ugyanígy haladtam én elôre annak ismeretében, ami jobb. Legutóbb, amikor már biztos voltam önmagamban és abban, amit akarok -- mert ezekben a hónapokban csak ez járt az eszemben --, legutóbb, amikor ahhoz a forráshoz mentem, te már nem voltál ott... Elűztek... Annyit sírtam, és annyit imádkoztam, hogy a Magasságbeli meghallgatott, és így rá tudtam venni anyámat, hogy engedjen idejönnöm egy férfi rokonommal, aki Tibériásba ment, hogy beszéljen a Tetrarka udvari embereivel. A majoros mondta, hogy itt talállak. Édesanyádat találtam itt... és az ô szavai, maga az, hogy ôt hallgathattam, és mellette lehettem e két napon át, mindez teljesen megérlelte bennem kegyelmed gyümölcsét.'' A lányka úgy térdel le, mint egy oltár elôtt, mellén összefont karral. ,,Jól van. De pontosan mit akarsz? Mit tehetek érted?'' ,,Uram, én egy... én egy nagy dolgot szeretnék! És ezt egyedül te adhatod meg nekem, élet és egészség Adományozója, mert úgy gondolom, hogy amit te megadhatsz, azt el is tudod venni... Azt szeretném, ha az életet, amit nekem adtál, te elvennéd tôlem fogadalmam éve alatt, mielôtt az véget ér...'' ,,De miért? Nem vagy hálás Istennek visszanyert egészségedért?'' ,,Nagyon! Határtalanul! De csak egy dolog miatt: s ez az, hogy mivel életben maradtam az ô kegyelme és a te csodád folytán, megértettem, mi a legjobb.'' ,,Mi az?'' ,,Angyalként élni. Ahogyan Édesanyád, Uram, s ahogyan te élsz... ahogyan a te Jánosod él... A föld három lilioma, három fehér lángja, három boldogsága, Uram. Igen. Mert úgy gondoltam, hogy Istent bírni boldogság, és hogy Isten azoké, akik tiszták. A tiszta, úgy hiszem, egy kis Mennyország, közepén az ô Istenével, és körülötte az angyalok... Ó, Uram, ezt szeretném!... Kevésszer hallottalak, és kevésszer Édesanyádat és Izsákot. Másokhoz nem fordultam, hogy mondják el nekem szavaidat. De úgy érzem, a lelkem mindig hall téged, és te vagy a tanítómestere... Befejeztem, Uram...'' ,,Annalia, sok az, amit kérsz, és sok az, amit adsz... Leányom, te megértetted Istent, és azt a tökéletes állapotot, amelyre a teremtmény eljuthat, hogy hasonlítson a Végtelenül Tisztához, és hogy örömét találja benne a Végtelenül Tiszta.'' Jézus két keze közé fogta a térdeplô leány barna fejét, és fölébe hajolva beszél hozzá: ,,Az, aki Szűztôl született -- mert csak ott vehetett lakóhelyet magának, ahol liliomok vették körül --, megundorodott, leányom, a világ hármas kéjvágyától. És a temérdek undortól összezúzva roskadna le, ha az Atya -- aki tudja, hogy Fiának mire van szüksége -- nem lépne közbe szeretetének megnyilatkozásaival, hogy támogassa lesújtott lelkemet. A tiszták jelentik az én örömömet. Te azt adod nekem, amit a világ elvesz tôlem kifogyhatatlan alávalóságával. Áldott legyen ezért az Atya és te, leánykám! Menj nyugodtan! Történni fog majd valami, ami örökreszólóvá teszi fogadalmadat. Légy egyike a Krisztus véres útjaira hintett liliomoknak.'' ,,Ó, Uram!... még szeretnék valamit...'' ,,Mit?'' ,,Hogy ne érjem meg halálodat... Nem bírnám elviselni, hogy meghalni lássam Azt, aki az én Életem!'' Jézus szelíden mosolyog, és kezével letörli a két könnypatakot, amely lefelé csorog a barna arcocskán. ,,Ne sírj! A liliomok sohasem gyászolnak. Te ragyogni fogsz angyali koronád minden igazgyöngyével, amikor majd meglátod megkoronázott Királyodat belépni Országába. Menj! Az Úr Lelke legyen oktatód elsô és második eljövetelem között. Megáldalak téged az Örök Szeretet lángjaival.'' Jézus kinéz a kertbe, és szól: ,,Édesanyám! Itt van egy kisleány, egészen neked való. Most boldog. De merítsd még bele a te hótisztaságodba most, és ahányszor csak elmegyünk a Szent Városba, hogy mennyei hópehely legyen, amelyet a Bárány trónjára hintenek.'' Ezzel Jézus visszamegy övéihez, Mária pedig a leányt simogatja, és vele marad. Péter, András és János kérdôn tekint rá. Jézus ragyogó arca elárulja, hogy boldog. Péter nem tudja magát türtôztetni és megkérdi: ,,Kivel beszélgettél annyit, Mesterem? És mit hallottál, hogy csak úgy sugárzol az örömtôl?'' ,,Egy élete hajnalán levô teremtéssel beszélgettem; azzal, aki hajnala lesz sokaknak, akik majd utána jönnek.'' ,,Kik?'' ,,A szüzek.'' András halkan ezt suttogja magának: ,,Nem ô az...'' ,,Nem. Nem ô. De te, aki türelmes vagy, ne fáradj bele az imába. Imádságod minden szava olyan, mint egy hívó szó, mint egy mécsvilág az éjszakában, és ez segíti és vezeti ôt.'' ,,De hát kit vár a testvérem?'' ,,Egy lelket, Péter. Egy nagyon nyomorultat, akit ô nagyon gazdaggá akar tenni.'' ,,És hol talált rá András, aki sohasem mozog, sohasem beszél, soha nem kezdeményez?'' ,,Az én ösvényemen. Gyere velem, András! Menjünk el Alfeushoz, és áldjuk meg sok unokája között. Ti pedig várjatok meg engem Jakab és Júdás házában. Édesanyámnak szüksége van arra, hogy egész nap egyedül hagyjuk.'' És hogy így eltávoznak, ki erre, ki arra, a titok körülfogja annak örömét, aki elsôként kötelezte el magát a szüzességre Krisztus iránti szeretetbôl.« (Poema III. 72-77. o.). Majd nôtanítványaihoz szólva Jézus ezt mondta: » ,,Tegnap egy leányka azt kérte tôlem, fogadjam el életét áldozatul, mielôtt elérkezne menyegzôjének órája, mert érzi, hogy úgy szeret engem, ahogyan Istent kell szeretni: vagyis egész lényével, önmaga teljes odaadásáig. És én ezt meg fogom tenni. Ennek óráját elrejtettem elôle, hogy lelke ne remegjen a félelemtôl, és lelkénél is jobban a teste. Halála olyan lesz majd, mint a virágé, amely összezárja bóbitáját egy estén abban a hitben, hogy másnap majd újra szétnyitja, ám soha többé nem tárja szét, mert életét magába szívta az éjszaka csókja. És ezt megteszem kívánsága szerint, és halálos álomba szenderülése néhány nappal elôzi meg az enyémet. Hogy ne várakoztassam a Limbusban ezt az elsô szüzemet, s hogy halálom után azonnal megtaláljam... Ne sírjatok! A Megváltó vagyok... De ez a szent leányka mégsem kérte, hogy követhessen engem. Rögtön a csoda után nem elégedett meg a hozsannázással, hanem úgy tudta hasznosítani a csodát, mint kamatozás céljából odaadott pénzt, és az emberi hálálkodásból eljutott a természetfölötti hálaadáshoz, egy földi kívánságtól egy természetfölötti hálaadáshoz. Ezzel olyan lelki érettséget mutatott, amely majdnem mindenkiét felülmúlja. Azt mondom 'majdnem', mert köztetek, akik hallgattok engem, vannak ugyanolyan, sôt ôt felülmúlóan tökéletesek. És ez a leányka mégsem kérte, hogy követhessen engem. Sôt arra mutatott kívánságot, hogy leányból angyallá fejlôdését otthona rejtekében vihesse végbe. S én mégis annyira szeretem ôt, hogy azokban az órákban, amikor undort érzek mindaz iránt, ami világ, ezt az édes teremtést idézem emlékezetembe, áldva az Atyát, aki a szeretet és tisztaság e virágaival törli le könnyeimet és verejtékemet, aki olyan világnak vagyok a Tanítómestere, amely nem akar engem.'' « (ibid. 81. o.). Az Igehirdetés harmadik évében, Kuza Johannájának a házában történik egy másik epizód, amelyik teljes fényében mutatja meg a »szüzek Királynôjét«. Jeruzsálemben, a Húsvét elôtti csütörtökön, a Szűzanyával együtt jelen voltak Jézus nôtanítványai. Mindannyian Johannának és a férjének igyekeztek segíteni, hogy ebédet készítsenek a szegényeknek, sántáknak, vakoknak, árváknak, öregeknek stb. Az egyik pillanatban Jézus Annaliával találkozik, (az elsô Istennek szentelt leányka), és Jairus feltámasztott kislányával. Jézus hallja, hogy Annalia »Mirjámnak« szólítja Jairus kislányát, ezért megkérdezi tôle: » ,,... De mióta hívnak téged Mirjámnak, kisleány?''... ,,Mától kezdve. Mostantól [-- feleli a leányka --]. Édesanyád adta nekem ezt a nevet. Mert... igaz, Annalia? Ma nagy nap van négy hajadon számára...'' ,,Ó, bizony! Mondjuk meg az Úrnak, vagy bízzuk Máriára?'' ,,Máriára! Máriára! Menj, menj, Uram! Édesanyád majd elmondja neked'', és könnyedén elszaladnak...« (Poema V. 477. o.). Jézus felmegy a teraszra, és sok asszonyt üdvözöl, nôtanítványokat és nem nôtanítványokat, akik ott összejöttek. A Szűzanya Jézusa mellett van. »A nagy ponyván átszűrôdô arany-fényben, amely kissé zöldes színűvé válik ott, ahol -- hogy az arcokig jusson -- át kell szűrôdnie a lugasként felfuttatott rózsa- és jázminbokrok kusza szövevényén, Mária még fiatalabbnak és karcsúbbnak hat. Olyan, mint a legifjabb nôtanítványok alig valamivel idôsebb nôtestvére, és szép, mint a függôkertben virágzó legszebb rózsa. A függôkertben köröskörül hatalmas kôvázák vannak elhelyezve, és ezekbe vannak ültetve a rózsafák, jázminok, gyöngyvirág, liliom és más kedves növények. ,,Anya, a feleségem olyan furcsán beszélt!... Mi történt, hogy a feleségem azt mondja magáról, hogy egyszerre van megcsonkítva, és megkoronázva?'' kérdi Fülöp, aki ég a vágytól, hogy megtudja, mi történt. Mária édesen mosolyog, miközben ránéz, és -- ô, aki tartózkodik a bizalmaskodástól -- megfogja a kezét, és így beszél: ,,Oda tudnád-e adni Jézusomnak azt, ami számodra a legkedvesebb? Valójában meg kellene tenned... mert ô a Mennyországot adja neked, meg az utat, hogy oda eljuss.'' ,,Hát persze, Anya, amim csak van... fôleg, ha tudnám, hogy azzal boldoggá tenném ôt.'' ,,Igen, rendelkezel vele! Fülöp, a másik leányod is az Úrnak szenteli magát. Az imént mondta ezt nekem és anyjának, sok nôtanítvány jelenlétében...'' ,,Te?! Te?!'' kérdi Fülöp elképedve, mutatóujjával a bájos leány felé mutatva, aki Máriához simul, mintegy oltalomért. Az apostol nehezen nyeli le ezt a második csapást, amely egyszer s mindenkorra megfosztja attól a reménytôl, hogy unokái legyenek... Letörli homlokáról a hír hallatán hirtelen elôtörô verítéket... tekintetét végigjártatja a körülötte lévôk arcán. Küszködik... Szenved. A leány így eseng: ,,Apám... add bocsánatodat... és áldásodat...'' és a lábához csúszik. Fülöp gépiesen megsimogatja gesztenyeszín haját, és megköszörüli torkát, mert csomó szorítja össze. Végre megszólal: ,,A bűnt elkövetô gyermekeknek szoktak megbocsátani... Te nem vétkezel, amikor a Mesternek szenteled magad... és... és... és szegény apád csak ezt mondhatja neked: 'légy áldott'... Ah, leányom, leányom!... Mily szelíd és rettenetes az Isten akarata!'' és lehajol, felállítja, átöleli, megcsókolja a homlokán, a haján, sírva... majd, továbbra is karjai közt tartva, Jézus felé megy, és ezt mondja neki: ,,Tessék! Én nemzettem, de te vagy az Istene... Neked több jogod van hozzá, mint nekem... Köszönöm... köszönöm, Uram, az... örömöt, amelyet...'' tovább nem tudja folytatni. Térdre hull Jézus elôtt, és lehajol, hogy megcsókolja lábait, és így nyög fel: ,,Soha, soha nem lesznek unokáim!... Az álmom!... Öregségem felderítôje!... Bocsásd meg ezt a sírást, Uram... Szegény ember vagyok...'' ,,Állj fel, barátom! És légy boldog, hogy zsengéidet az angyali virágágyaknak adod. Jöjj! Jöjj ide, közém és Édesanyám közé! Hadd halljuk tôle, hogyan is történt ez, mert biztosítalak, ebben nincs se vétkem, se érdemem[58]''. Mária megmagyarázza: ,,Én is csak keveset tudok mondani errôl. Mi, asszonyok, egymás között beszélgettünk, és amint ez gyakran megtörténik, szüzességi fogadalmam felôl kérdezôsködtek. Arról is érdeklôdtek, hogy látom én, milyenek lesznek majd a jövô szüzei, mi lesz a feladatuk, milyen dicsôségben részesülnek. Válaszoltam nekik, ahogy tudtam... Jövôjüket illetôleg én úgy láttam, hogy életüket elmélyült imában töltik majd, vigaszt nyújtva azokért a szenvedésekért, amelyeket a világ okoz majd Jézusomnak. Ezt mondtam: 'A szüzek lesznek az apostolok segítôi, ôk mossák meg a beszennyezett világot, és öltöztetik fel saját tisztaságukkal, s ezzel teszik illatossá; ôk lesznek azok az angyalok, akik dicsôítô énekeket zengenek majd, hogy elfödjék a káromlásokat. S ettôl Jézus boldog lesz, és kegyelmeket fog adni a világnak, és irgalmat fog gyakorolni e bárányok miatt, akik szerte a farkasok között vannak...' és más dolgokat is mondtam. És Jairus leánya ekkor ezt kérte tôlem: 'Adj nekem, ó Anya, egy nevet szűzi jövôm számára, mert én nem engedhetem meg, hogy férfi élvezze azt a testet, amelyet Jézus támasztott életre. Egyedül övé ez a test, míg testem a sírba, lelkem az Égbe nem jut'. Annalia pedig ezt mondta: 'Én is úgy éreztem, hogy nekem is így kell tennem. És ma egy fecskénél is vidámabb vagyok, mert minden kötelék elszakadt!' És ekkor történt, ó, Fülöp, hogy a te leányod is így szólt: 'Én is olyan leszek, mint ti. Szűz, örökre!' Az anyja, aki ekkor jött oda, felhívta a figyelmét, hogy így nem lehet ekkora elhatározást tenni. Ô azonban nem változtatta meg döntését. És aki azt kérdezte tôle, régen támadt-e ez a gondolata, annak azt felelte: 'nem', annak pedig, aki azt kérdezte tôle, hogy jutott ez eszébe, így felelt: 'nem tudom. Mint valami fény-nyíl, úgy hasított a szívembe, és megértettem, milyen szeretettel szeretem Jézust' ''. Fülöp felesége megkérdi a férjétôl: ,,Hallottad?'' ,,Igen, asszony! A testem jajgat... holott énekelnie kellene, mert ez megdicsôülését jelenti. A test, a mi nehézkes testünk, két angyalt nemzett. Ne sírj, asszony! Az imént te mondtad: Ô (Jézus) megkoronázott téged... A királynô nem sír, amikor megkapja a koronát...''. De maga Fülöp is sír, és még többen a férfiak és nôk közül, akik körülveszik ôket. Mária, Simon felesége az egyik sarokban sír keservesen... Mária Magdolna egy másikban, s közben ruháját gyűrkéli, melyrôl gépiesen tépdesi a szegélyét díszítô fonal szálait. Anasztázika is könnyezik, és kezével igyekszik elrejteni könnyes arcát. ,,Miért sírtok?'' kérdi Jézus. Nem felel senki. Jézus Anasztázikát szólítja, és tôle kérdezi meg újra, mire ô: ,,Mert, Uram, egy undorító öröm miatt, melyben csak egyetlen éjszakán volt részem, elveszítettem a lehetôségét, hogy egyik szüzed lehessek.'' ,,Minden életállapot jó, ha abban valaki az Urat szolgálja. A majdani Egyházban szükség lesz szüzekre és asszonyokra. Mindre szükség van Isten Országának a világban való diadalához, és a paptestvérek munkájához...'' « (ibid. 478-480. o.). ======================================================================== A Szent Szűz az Egyház »Elôképe« Azonfelül, hogy Mária »Anyja« és Királynôje« az Egyháznak, ennek »Elôképe« is, vagyis az Egyház legteljesebb mintaképe, eszménykép, ami felé az Egyház folytonosan tör, a célból, hogy minden tagja eljuthasson arra a tökéletességre, melyet ez az egészen páratlan »tagja« immár elért. A Szent Szűz az Egyház »Elôképe«, vagyis mindenben mintakép, különösen az életszentségben, az erények gyakorlásában. Ôt »szentség tekintetében egyedül Isten szentsége múlta felül«, és »ô rendelkezik, Krisztus után, a legnagyobb életszentséggel«. (Poema X. 351 és 354. o.). »Mária a legszentebb lévén [-- mondja Jézus --] a Földön létezô összes teremtményt együttvéve, nem úgy árasztotta magából a szentséget, mint egy lezárt edény, melybôl illatmolekulák szivárognak, hanem mint egy lángoló égitest, természetfeletti hatalommal bíró ragyogást és sugarakat árasztva magából« (Quad. 43, 591. o.). »Az Emberiség és annak egyedei számára [-- mondja még Jézus --] az új élet Máriánál kezdôdik. Az ô erényeiben, az ô életvitelében van a ti iskolátok. És szenvedésében, amelynek ezer arca volt, még abban is, ahogy Fia gyilkosának megbocsátott, benne rejlik a ti üdvösségtek« (Poema IX. 309. o.). Mária úgy élt a Földön, hogy »lelke mindig az Égben repdesett« (Quad. 1944. nov.6.). Mária az egész Egyház mintaképe, de különösképpen az Isten és az ember iránti szeretetben, ami az egész keresztény élet összefoglalása. 1. A Szent Szűz az Egyház »Elôképe« az Isten iránti szeretetben. Mária egész élete úgy tűnik elénk, mint Istennek állandó imádása. Valtorta Mária ezt írja: »A Jézus által meggyógyított betegek vagy megtérített lelkek között egyet sem látok, hogy úgy imádnák Üdvözítôjüket, még a legbuzgóbbak sem, még azok sem, akik a szeretet hevében akaratlanul is színpadiassá válnak, nincs, amelynek valamelyike is hasonlítana ehhez. Ezek teljes valójukkal szeretnek, de mégiscsak emberként, akikbôl mindig hiányzik valami ahhoz, hogy tökéletes legyen. Mária, ki merem jelenteni, isteni módon szeret. Jobban szeret, mint egy teremtmény. Ó, ô valóban Istennek bűntôl mentes Leánya! Ezért tud így szeretni!... És arra gondolok, mit veszített az ember, az eredeti bűnnel... Arra gondolok, mit rabolt el tôlünk a sátán az ôsszülôk félrevezetésével. Elvette tôlünk azt a képességet, hogy Istent úgy szeressük, ahogyan Mária szerette... elvette tôlünk azt a képességet, hogy helyesen szeressünk...« (Poema VII. 1331. o.). » ,,Ó, Mária! [-- vallja meg nyíltan a Szűzanya Kleofás Máriájának --]. Fôleg egy valamiért mondok köszönetet a Fölséges Úrnak: hogy megengedte elérnem a tökéletes szeretetet, amely olyan tökéletes, amennyiben ez teremtményben tökéletes lehet. Ez segít abban, hogy ilyen szavakkal gyógyítgassam és erôsítsem a szívemet: 'Az ô és az én fájdalmam hasznos testvéreimnek, ezért legyen áldott a fájdalom'...''. ,,De hát milyen szeretet a tied? Milyen szeretetnek kellene lennie bennünk, hogy ilyen szavakat mondhassunk? Hogy... hogy... hogy ne meneküljünk el gyermekünkkel, csakhogy megvédjük ôt, és hogy a felebarátnak azt ne mondjuk: 'Az én elsô felebarátom a gyermekem, és ôt mindennél jobban szeretem?' ''. ,,Istent kell mindenekfölött szeretnünk!'' ,,És ô Isten!'' ,,Ô az Atya akaratát cselekszi és vele én is. Milyen szeretet az enyém? Milyen szeretet legyen bennünk, hogy ilyen szavakat mondhassunk? Az Istennel eggyéolvadt szeretet, a teljes egyesülés, a teljes ráhagyatkozás. Ôbenne elveszni, nem lenni több mint egy kis rész Ôbelôle, ahogyan a kezed a te egyik részed és azt teszi, amit a fejed parancsol. Ilyen az én szeretetem, és ilyennek kell lennie a szeretetnek, hogy mindig jóakarattal tegyük meg Isten akaratát.'' « (Poema VI. 1098-1099. o.). Az isteni akarat hűséges és állhatatos teljesítése volt Mária változatlan nyugalmának és derűjének az oka. » ,,Nyugalmamat hol találom? [-- felelte a Szűzanya Alfeus Máriájának --]. Isten akaratának teljesítésében. Derűm honnan ered? Onnan, hogy teljesítem ezt az akaratot. Ha egy ember akaratát kellene teljesítenem, zavarban lennék, mert egy ember, a legbölcsebb is, mindig ránk kényszeríthet helytelen akaratot. De Istené!... Ô, aki érvényesítette fölöttem akaratát, s akinek én bízó szeretettel szolgálok, megadja majd segítségét arra az órára...'' « (Poema VI. 967-968. o.). »Mária sosem szakadt el Istentôl. (Isten) és Mária lelke egyesülve maradt egy szeretô ölelésben, ami az Égben érte el csúcspontját. Ez az egyesülés volt Mária elsôdleges erôforrása, mint Ádám leányának, mert abban találta meg lelki mellvértjét, hogy érinthetetlenné tegye magát a Kísértô marása ellen.« (Quad., 43, 306. o.). A Szentséges Szűz -- mondja szent János -- »egymaga annyi szeretetet adott Istennek, amennyit az összes Fôpap és a Templom minden más tagja nem adott Istennek a századokon át. Lángoló és tisztaságos szeretetet« (Poema X. 335. o.). És Mária szeretete Jézusa iránt!... Egyszerűen elmondhatatlan. Bájos az az epizód, amikor Mária átadja Jézusnak »a holmikat, melyeket a téli idôszakra készített neki. Tartósak és melegek, képesek megvédeni a hidegtôl és az esôtôl... ,,Mennyi munka, Édesanyám! [-- kiált fel Jézus --]. De hát még megvannak azok, amiket a múlt télen használtam...''. ,,... semmi sem ment veszendôbe. Ez a köpeny, amit viselek, a te köpenyed, megrövidítve és megfestve. Nekem még megfelel. De neked már nem. Te Jézus vagy...'' Lehetetlen elmondani, mi van ebben a mondatban: ,,Te Jézus vagy!''. Egyszerű kijelentés. De ebben a pár szóban benne van az Édesanya szeretete, a nôtanítvány szeretete, az ôsi héber asszony szeretete a megígért Messiás iránt, és az áldott idô héber asszonyáé, aki Jézust magáénak mondhatja. Ha az Anya imádással borult volna le Fia Isten-volta elôtt, akkor is csak korlátozott formában nyilvánította volna ki hódolatát. De ezekben a szavakban több van, mint meghajtott térdek, meggörbített hát, a földet érintô homlok külsôleges imádása. Ebben benne van Mária egész lénye, teste, vére, elméje, szíve, lelke, szeretete, amely teljesen tökéletes módon imádja az Istenembert« (Poema VII. 1330- 1331. o.). A Szentséges Szűz szeretettel végezte a legmindennapibb és a legegyszerűbb dolgokat is. De különösen említésre méltó a szeretetben történt három elragadtatása, és a szeretet három csókja, ami Mária életében megvalósult. A három szeretet-elragadtatás. Maga Mária fedi fel elôttünk. Ezt mondja: » ,,Elragadtatás volt a Fiam fogantatása. Még magasabb elragadtatás volt ôt világra hozni. Az elragadtatások elragadtatása volt átmenetelem a Földrôl az Égbe! Csupán a Kínszenvedés alatt semmiféle elragadtatás sem tette elviselhetôvé kegyetlen szenvedésem'' « (Poema X. 351. o.). A szeretet három csókja. Az elsô volt az Atya csókja abban a pillanatban, midôn kedvelt leányának a lelkét megteremtette, és testével egyesítette, megôrizve ôt az áteredô bűntôl, és elárasztva kegyelemmel. A második a Fiú csókja volt abban a pillanatban, midôn kis szíve megkezdte működését Édesanyja szíve alatt. És a harmadik csók a Szentléleké volt, az Atya és a Fiú Szeretetének (egyesült) csókja, abban a pillanatban, midôn a Szent Szűz testével és lelkével felvitetett a Menny dicsôségébe (vö. Poema X. 353. o.). Jézus joggal mondhatta, hogy »Máriának akkora szeretete volt, mint a tenger« (Poema IV. 740. o.). A Szent Szűz, Istennek ez a Szerelmese, joggal intézheti az Egyház minden tagjához ezt a hévvel teli felhívást: » ,,Jussatok el, ó, keresztények erre a teljes szeretetre! Minden, ami földi, veszítse el értékét. Csak Isten legyen a cél! Amikor gazdagok lesztek ennek a szegénységnek a kívánásában, ami megmérhetetlen gazdagság, akkor Isten a lelketek fölé hajol: elôbb azért, hogy oktassa, majd hogy magához vegye, és ti azzal a lélekkel fogtok följutni az Atyához, a Fiúhoz, a Szentlélekhez, hogy megismerjétek ôket; hogy a boldog örökkévalóságon át szeressétek ôket; hogy birtokoljátok az ô kegyelmi vagyonukat testvéreitek számára. Senki sem annyira tevékeny a testvérek érdekében, mint amikor már nincs köztük, hanem az isteni Fénnyel van újra egyesülve mint fény'' « (Poema X. 353. o.). 2. A Szentséges Szűz az Egyház »Mintaképe« a felebarát iránti szeretetben. Máriának a felebarát iránti szeretete az Isten iránti szeretetére volt méretezve, akit ô a felebarátban szeretett. Élete a felebarát iránti szeretetnek, jóságnak, gyengéd finomságnak illatától elárasztva tűnik elénk. »Szűz Mária abba tudta hagyni az elmélkedést, az imádságot, az Istennel való kedves beszélgetést anélkül, hogy a zavarnak jelét adta volna -- és elképzelheted, micsoda magasságokban járt a lelke --, és úgy tudott foglalkozni felebarátjával, hogy Istent nem tévesztette szem elôl, és anélkül, hogy a felebarát tudtára adta volna, hogy megzavarták ôt. Mária legyen a példaképed!« (Quad. 43, 53. o.). »Az élet [-- mondja Jézus --] mindennapi dolgokból áll, de szeretetbe öltöztetve azok kiváló dolgokká változnak át. Az én Édesanyám éppoly nagy volt és méltó az angyalok csodálatára az ô ,,Legyen''-jének a kiejtése pillanatában, mint amikor a legmagasabb titkokról elmélkedett és arról a fájdalomról, ami majd gyermeke révén sebzi meg ôt; amikor az asszony legszerényebb tennivalóit végezte, amikor szeretettel kis pelenkáimat mosta, vagy a házastársa ételét készítette, vagy rendet rakott a házban. (Nagy volt éppúgy) amikor szeretettel meghallgatta a szomszédok szükségleteit. A szeretet mindig készséges, hajlékony, kedves, vidám, nagylelkű, türelmes...« (ibid. 19. o.). A Poémában a szeretettôl illatozó különbözô virágokra találunk a felebarát irányában. Itt a legmeghatóbbak leírására korlátozzuk magunkat. Jézus nyilvános fellépésének harmadik évében vagyunk. Jézus a Getszemániban tartózkodik Édesanyjával. Míg beszélgetnek, a kis Marciám futva érkezik, és ezt mondja a Szűzanyának: » ,,...Itt van egy asszony... Egy asszony, aki téged akar látni, ó Anya! Azt mondja, Betlehemben ismert meg téged... Noéminak hívják''. ,,Akkoriban sok asszonyt ismertem meg! De menjünk...'' Megérkeznek arra a kis térségre, ahol a ház áll. Egy csoport ember várakozik ott, és amint meglátják Jézust, a földre borulnak. De egy asszony azonnal újra feláll, hogy Máriához siessen és a lába elé vesse magát, és nevén szólítva üdvözli. ,,Ki vagy? Én nem emlékszem rád. Kelj fel!'' Az asszony feláll, és éppen meg akar szólalni, amikor kifulladva megérkeznek az apostolok. [...] Mindenki odatódul, hogy hallja [az asszonyt]. ,,Te nem emlékszel rám, ó betlehemi Mária. Én viszont harmincegy év óta emlékszem nevedre és arcodra, mint a könyörület arcára. Én is messzirôl, Pergébôl érkeztem oda az Összeírás miatt. És várandós voltam. De azt reméltem, idôben hazaérek. Férjem útközben beteg lett, és Betlehemben egyre csak sorvadt, és végül meghalt. Halála elôtt húsz nappal szültem meg gyermekünket. Jajkiáltásaim átfúrták az eget, s következtében elapadt a tejem, vagy méreggé változott. Tele lettem gennyes pattanásokkal és a kisfiamat is gennyes pattanások borították... Ezért egy barlangba dobtak bennünket, hogy ott haljunk meg... Nos... te, egyedül te jöttél, elôvigyázattal, sűrű idôközönként, egy hónapon keresztül, és ennivalót hoztál nekem, gyógyítgattad sebeimet. Velem sírtál, tejet adtál gyermekemnek, aki neked, egyedül neked köszönheti, hogy él... Kitetted magadat annak a veszélynek, hogy agyonköveznek, mert engem 'leprás asszonynak' neveztek. Ó, kedves csillagom! Soha nem felejtettem el ezt! Gyógyulásom után haza indultam. És Efezusban hallottam a mészárlásról. Annyit kerestelek! De annyit! Nem tudtam elhinni, hogy Fiaddal együtt megöltek azon a borzalmas éjszakán! De soha nem találtalak meg. A múlt nyáron egy efezusi ember hallotta Fiadat, megtudta kicsoda, és követte egy ideig. Másokkal együtt kíséretében volt a Sátoros ünnepeken. És hazaérkezése után elbeszélte. Én azért jöttem, hogy lássalak téged, mielôtt meghalnék, ó szent Asszony! Hogy annyiszor áldjalak, ahány csepp tejet adtál Jánosomnak, hiszen azt áldott Fiadtól vetted el...'' Az asszony sír, kissé meghajolva, tiszteletteljes testtartással állva, és két kezével Mária karját szorítja... ,,A tejet soha sem tagadjuk meg senkitôl, nôvérem... És...'' ,,Ó, nem! Én nem vagyok a te nôvéred! Te az Üdvözítô Édesanyja vagy, én meg csak egy szegény, tönkrement anya voltam, távol otthonától, özvegyen, egy gyermekkel a keblemen, a keblemen, amely olyan kiszáradt volt, mint nyáron a patak... Nélküled meghaltam volna. Te mindent megadtál nekem! És én a te jóvoltodból tudtam visszatérni fivéreimhez, akik kereskedôk Efezusban.'' ,,Két anya voltunk a világ számára, két szegény anya, két kisgyermekkel. Te szenvedtél özvegyi fájdalmad miatt, én pedig azért, mert Fiamban engem is átszúrnak majd, ahogyan az agg Simeon mondta. Csak testvéri kötelességemet teljesítettem, amikor azt adtam, ami neked nem volt. És a fiad, él?'' ,,Ô ott van. A te szent Fiad gyógyította meg nekem ma reggel. Legyen áldott érte!'' És az asszony ezt kiáltva leborul az Üdvözítô elôtt: ,,Gyere, János, mondj köszönetet az Úrnak!'' Társait otthagyva egy Jézus korabeli férfi jön elô. Teste izmos, arca becsületes, ha nem is szép. Csak mély kifejezésű szeme szép. ,,Békesség neked, betlehemi testvérem! Mibôl gyógyítottalak meg?'' ,,A vakságból, Uram! Egyik szemem világát már elvesztettem, a másik is közel volt a megvakuláshoz. Zsinagóga-vezetô voltam, de már nem tudtam elolvasni a szent könyvtekercseket.'' ,,Most nagyobb hittel fogod olvasni.'' ,,Nem, Uram! Mostantól téged foglak olvasni. Veled szeretnék maradni mint tanítvány. De semmi elôjogot nem akarok magamnak követelni a tejcseppek miatt, amelyeket abból a kebelbôl szívtam, amelybôl te táplálkoztál. Egy holdhónap napjai kevesek ahhoz, hogy szoros kapcsolatot teremtsenek. Viszont mindent megszilárdított Édesanyád akkori könyörülete, és a te ma reggeli könyörületed.'' Jézus az asszonyhoz fordul: ,,És te, mit gondolsz errôl?'' ,,Hogy fiam kétszeresen is a tied. Fogadd el ôt, Uram! És akkor beteljesedik a szegény Noémi álma.'' ,,Rendben van. Te Krisztusé leszel. Ti pedig fogadjátok társatokat az Úr nevében'', mondja az apostolokhoz fordulva. A prozeliták lelkesednek a meghatottságtól. A férfiak rögtön maradni szeretnének. Mind. Jézus azonban határozott hangon kijelenti: ,,Nem! Ti maradjatok azok, amik vagytok. Térjetek vissza otthonaitokba, ôrizzétek meg a hitet, és várjátok a hívás óráját. És az Úr legyen mindig veletek! Menjetek!'' ,,Megtalálhatunk még itt téged?'' ,,Nem. Mint ágról-ágra szálló madár, úgy változtatom tartózkodási helyemet megállás nélkül. Itt nem fogtok megtalálni. Nincs kötött útirányom és lakóhelyem. De ha úgy lesz helyes, még találkozunk, és hallani fogtok engem. Menjetek. Az asszony az új tanítvánnyal maradjon itt!'' Bemegy a házba, nyomában pedig az asszonyok és az apostolok, akik meghatottan tárgyalják az eddig ismeretlen esetet és Mária mély emberszeretetét. És Jézus gyors léptekkel Betániába megy. Mellette egyik oldalán a Zelóta Simon, a másikon Marciám. Boldogok, hogy ôk ketten a kiválasztottak erre a látogatásra. Marciám, aki teljesen megnyugodott, rengeteg kérdést tesz fel az Efezusból jött asszonyra vonatkozóan. Azt is megkérdezi, Jézus tudott-e errôl az esetrôl, és így tovább. ,,Nem tudtam [-- feleli Jézus --]. Édesanyámnak végtelen sok jótette van, és ezeket oly finoman, csendben végzi, hogy általában ismeretlenek maradnak.'' ,,Pedig nagyon szép ez az eset'', mondja a Zelóta.« (Poema V. 430-433. o.). Lehet valakinek ellenvéleménye?... Egy másik epizód, ami akkora szeretettôl illatozik, Názáretben történt a karióti Júdás egyik látogatása alkalmával, melyet Máriánál tett. Az egyszerű názáreti kis ház ajtajához érve Júdás kopogtat, kopogtat, egyre kopogtat... de senki sem nyit ajtót. Meglátja ôt Sára férje, Alfeus, és ezt mondja neki: » ,,... Hiába kopogtatsz! [Mária] egy szegény öregasszonynál van, aki haldoklik. A harmadik ôrváltáskor hívták el''. ,,De nekem [-- feleli Júdás --] beszélnem kell vele!'' « (Poema VI. 1004. o.). Akkor Alfeus szolgálatkészen lejön, és Máriához siet mondván neki, hogy valaki keresi. Júdás bosszús, hogy Alfeus meglátta, s ezért méltatlankodva felkiált: » ,,... Mintha egy baj nem is lenne elég!'' és egy sor szidalmat szór Názáretre, a názáretiekre, Máriára, Alfeus feleségére, és még a legszentebb Máriának a haldokló asszony iránti könyörületességére, és magára a haldoklóra is... Még be sem fejezi, amikor kitárul a kertre nyíló étkezô szoba ajtaja, és a küszöbön ott áll a nagyon sápadt és szomorú Mária. ,,Júdás!'' ,,Mária!'' mondják egyszerre. ,,Akkor kinyitom a bejárati ajtót. Alfeus csak annyit mondott nekem, hogy: 'Menj haza! Valaki vár!' és idesiettem. Annál is inkább, mert a szegény asszonynak már nincs rám szüksége. Véget ért rossz fia miatti szenvedése...'' Júdás, mialatt Mária beszél, végigszalad a sikátoron és a ház elé kerül... Mária ajtót nyit. ,,Békesség neked, karióti Júdás! Lépj be!'' ,,Békesség neked, Mária!'' Júdás, tétovázó. Mária szelíd, de komoly. ,,Hosszasan zörgettem hajnalban.'' ,,Tegnap este egy fiú miatt meghasadt egy anyának a szíve... És eljöttek Jézusért. De Jézus nincs itt. Neked is ezt mondom: Jézus nincs itt. Késôn érkeztél.'' ,,Tudom, hogy nincs itt.'' ,,Honnan tudod? Hisz alig most érkeztél...'' ,,Anya, ôszinte akarok lenni hozzád, aki annyira jó vagy. Már tegnap óta itt vagyok...'' ,,És miért nem jöttél be? Társaid csak egyszer nem jöttek el ezeken a szombatokon...'' ,,Eh, tudom! Elmentem Kafarnaumba, de nem találtam ott ôket.'' ,,Ne hazudj, Júdás! Te egyszer sem mentél el Kafarnaumba! Bertalan mindig ott maradt, és soha nem látott téged. Bertalan csak tegnap jött el ide. De te itt voltál már tegnap... És így... Miért hazudsz, Júdás? Nem tudod, hogy a hazugság az elsô lépés a lopás és a gyilkosság felé?... A szegény Eszter azért érkezett el a halálhoz, mert megölte a fájdalom fia viselkedése miatt. És Sámuel, a fia, apró hazudozásokkal kezdett Názáret szégyenévé válni, amelyek késôbb mind nagyobbak lettek... Ezektôl jutott el az összes többihez. Ôt akarod utánozni, te, az Úr apostola? Azt akarod, hogy anyád meghaljon fájdalmában?'' A dorgálás halk hangon, lassan történik. De mennyire talál! Júdás nem tud mit felelni rá. Hirtelen leül fejét kezébe fogva. Mária figyeli. Majd megkérdezi: ,,Nos? Miért akartál találkozni velem? Amíg a szegény Eszter mellett voltam, imádkoztam édesanyádért... és éretted... Mert szánalmat keltetek bennem, te is, ô is, de két különbözô ok miatt.'' ,,Akkor, ha szánsz engem, bocsáss meg!'' ,,Sohasem haragudtam rád.'' « (ibid. 1004-1005. o.). Majd anyai szeretettel arra inti az álnok apostolt, hogy térjen meg, hogy legyen könyörülettel anyja iránt, akit úgy megvisel az ô romlott magaviselete. És sírva így fejezi be: » ,,... De oktalan vagyok, ha könyörületet várok tôled, akiben saját édesanyád iránt sincs könyörület!... Sôt, nos, kimondom: egyetlen döféssel szúrsz majd át engem és ôt, ó hálátlan fiú, akit két anya imái sem képesek megmenteni!...'' « (ibid. 1007. o.). És Mária az »átvirrasztott éjszaka után« pihenni küldi Júdást, ô meg hozzáfog, hogy fájdalmas szeretettel ételt készítsen neki (ibid. 1008. o.). ======================================================================== Földi életének elsô pillanatában: a Szeplôtelen Az ô páratlan szerepkörének betöltése érdekében, és hogy arra alkalmas legyen, Isten ritka »kiváltságokkal«, pazar bôkezűséggel árasztotta el Máriát. Ezek a ritka »kiváltságok« díszítették egész földi életét, annak elsô pillanatától a legutolsóig, annyira, hogy Máriából »Isten igazi Remekművét« alakították ki. Életének elsô pillanatában Szűz Mária, a Szeplô nélkül fogantatott: az Immaculata. Vagyis Ádám minden más leszármazottjától különbözôen, akik a szokásos fogantatás által születnek, Mária ment volt az áteredô bűntôl, és következésképpen az érzékiség ösztönétôl, ami a jelenlegi bűnök oka. Földi életének egész folyamán, páratlan kiváltság révén, Mária mindig szűz volt: a szülés elôtt, a szülés alatt és a szülés után. Földi életének utolsó pillanatában, minden más embertôl különbözve, testével és lelkével felvétetett az Ég dicsôségébe. Három kiváltságról beszélünk (Szeplôtelen Fogantatás, szűzi Anyaság, és Mennybevitel), melyekben csak Mária részesült. Mindezeket a páratlan kiváltságokat Valtorta Mária nagyszerűen illusztrálta írásaiban. Itt most egy magasan szuggesztív témát tárgyalunk meg, amely ellenállhatatlan hatású nem csupán önmagáért (mert ez adja, úgymond, Mária egész földi életének dallamához a »vezérmotívumot«), hanem annak módjáért is, amint az a Valtorta írásokban kezelve van. Jézus ezt mondta a Látnoknak: » ,,Mária fogantatásáról beszélni, a Szeplôtelenrôl, annyi, mint elmerülni az azúrkék tisztaságba, a fénybe, a szeretetbe'' « (Poema I. 29. o.). Elmerülni az azúrkék tisztaságba: valami tisztaságos azúr- végtelenbe... Elmerülni a fénybe: egy csillogó-ragyogó, határtalan, a legparányibb sötétség nélküli fénybe. Elmerülni a szeretetbe: egy mámorító, magával ragadó, isteni szeretetbe. Hogy teljesen elmerüljünk ebben az azúr-óceánban, fényben, szeretetben, elôrebocsátunk néhány gondolatot bevezetôként, azután megfontoljuk a Szeplôtelen Fogantatás páratlan kiváltságát három szempontból: önmagában, alapjaiban és következményeit tekintve. 1. Bevezetés. Négy dolgot járunk körül: a) az áteredô bűnt; b) azt, hogy Máriára is vonatkozott az áteredô bűn; c) az áteredô bűntôl való »megôrzés« egyedülálló kiváltságát (a megváltás elhárító hatalma); és d) ennek a kiváltságnak a tudatát Máriában a Megtestesülés elôtt. a) Az áteredô bűn. -- A közérthetôség kedvéért jó lesz megkülönböztetni az eredeti bűn eredendô voltát (vagyis miképpen ment végbe ôsszüleinkben), az eredeti bűn áteredt voltától (vagyis miképpen ment végbe, és miképpen megy végbe leszármazottaikban a testi nemzés útján). Az áteredô bűn eredendô volta. Elôrebocsátom, hogy ôsszüleinket Isten három fajta adománnyal ajándékozta meg: -- természetes adományok (dona naturalia), melyek lényegbevágók, szükségesek ahhoz, hogy egy emberi lény kialakuljon, vagyis értelmes lelke és teste legyen; -- természeten kívüli adományok (dona praeternaturalia), amelyek kiegészítik az emberi természetet, de nem járnak ki neki. Ez a három: a) a concupiscentiától való mentesség, vagyis az érzéki vágyóképesség (appetitus sensitivus) rendetlen hajlamaitól való mentesség; b) a test halhatatlansága, és a betegségektôl való mentesség; c) az ô állapotukhoz méretezett beléjük öntött tudomány (scientia infusa); -- természetfeletti adományok (dona supernaturalia): a megszentelô kegyelem (részesedés az isteni természetben), a hozzá tartózó erények és belénköntött adományok. Az áteredô bűnnel ôsszüleink elveszítették, önmaguk és leszármazottaik számára, a természetfeletti és a természeten kívüli adományokat; és csak a természetes adományok maradtak meg nekik (az értelmes lélek és a test). Büntetésük -- írja Valtorta -- »az attól való megfosztottság volt, amit az ember önszántából megvetett: a Kegyelem, az integritás, a halhatatlanság, az immunitás, a tudomány.« (Rómaiaknak 141. o.). Spontán vetôdik fel itt egy kérdés: milyen természetű volt az eredeti bűn? Erre a kérdésre szent Tamás felel meg mondván, hogy az eredeti bűnben »különféle deformitások voltak (fuerunt plures deformitates)«, ami annyit jelent: »kevélység, engedetlenség, torkosság, és hasonlók« (S.Th., I-II, q. 82, a. 2, ad 1). Épp ezért nem egy egyszerű bűn volt, hanem összetett. Pontosan ezt tanítja Valtorta az ô írásaiban. Az eredeti bűn eredendôségében -- Valtorta szerint -- különféle deformitások voltak: a kevélység (Istenhez akartak hasonlókká lenni az élet átadásában); az engedetlenség (Isten parancsa iránt, a kevélységtôl ösztönözve); a mohóság, vagy concupiscentia spirituale (annak mohó vágya, hogy megismerjék az élet átadásának a titkát); és a bujaság vagyis a szexuális gyönyör mohósága. Figyeljünk -- Valtortánál -- ezeknek a rendbontó tényezôknek a rendjére, amelyek ott találhatók az eredeti bűn eredeténél »[Ôsszüleink] elkövették az elsô bűnt [Isten] szeretete ellen a kevélységgel, az engedetlenséggel, a bizalmatlansággal a kétkedéssel [parancsának és uralmának az ésszerűségét illetôen], a lázadással [az isteni parancs ellen], a mohó bűnös vágyódással (concupiscentia spirituale), és végül a testi bujasággal. Azt mondom: végül. Egyesek azt gondolják, hogy a testi bujaság volt az elsô bűn. Nem... Az isteni törvény megsértésében is az ember elôször Isten ellen vétkezett, mert hasonló akart lenni Istenhez: ,,isten'' a jó és a rossz megismerésében, és a teljes, és azért tiltott szabadságban, hogy kedve szerint cselekedjék és akarjon, Azután a szeretet ellen, rendetlenül szeretve magát, megtagadva Istentôl a tiszteletteljes szeretetet, ami kijár neki, saját énjét helyezve Isten helyére, gyűlölve majdani hozzátartozóját: saját ivadékát, akinek megszerezte a bűn és a büntetés örökségét. Utolsóként saját királyi-teremtményi méltósága ellen vétett, aki részesült az érzékei fölötti tökéletes uralom adományában. Az érzéki bűn nem következhetett volna be addig, amíg tartott a kegyelem állapota és tartottak a többi, ezt követô állapotok. Lehettek kísértések, de nem az érzéki bűn elkövetése, amíg tartott az ártatlanság, és így az értelem uralma az érzékek fölött.« (Rómaiaknak 138-139. o.). Összefoglalva ez az eredeti bűn eredendôsége, »az elsô láncszeme [-- írja Valtorta --] annak a láncnak, ami az Atya Igéjét a halálba, az isteni Bárányt a vágóhídra vitte[59]« (Poema I. 118-119. o.). Az eredeti bűn áteredt volta (vagyis az, amit Ádám és Éva révén a testi nemzés útján minden leszármazottjukra átterjed) lényegében abban áll, hogy az ember megfosztatott a Kegyelemtôl, (Kegyelem, melyet Ádám volt hivatott átadni utódainak, ha nem veszítette volna el azt önmaga és utódai számára az eredeti bűn áteredt volta által). »Mint az emberi család feje [-- írja Valtorta --], Ádám átadta [»mint örökséget«] gyengeségét leszármazottainak. Nem történik ez másként, amikor egy terhelt ember gyermekeket szül [: azok is terheltek lesznek]«. »A Kegyelem [melyet a keresztség nyújt az embernek], jóllehet, nem semmisíti meg az eredeti bűn minden földi következményét..., mégis erôsen segít titeket a jelenlegi szenvedés elviselésére az Égbe vetett reménnyel... Segít a csábításoknak vagy gerjedelmeknek való ellenszegülésben, és azok megfékezésében a természetfeletti segítségek által, Krisztus érdemei és az általa alapított Szentségek révén« (Rómaiaknak 141 és 145. o.). Esetleges ellenvetésekkel számolva szükséges emlékezni rá, hogy »az ember önmagától, szándékosan és tudatosan sebesült meg« (ibid.). Így hát ezen sebeknek a következményeit magára kell vállalnia. b) A Szűzanya és az a tény, hogy rá is vonatkozott volna az eredeti bűn áteredése. -- Ádám és Éva, az ôsbűnnel terhelt ôsszülôk bűnnel terhelt utódoknak adtak életet. »Emberi módon születtem« (Poema X. 286. o.), vagyis ahogy minden ember születik. Így mondta a Szűzanya János apostolnak. És mivel úgy jött a világra, mint mindenki más, vagyis Ádámtól származva, mint a többi ember (a természetes nemzés útján), Máriának is örökölnie kellett volna az eredeti bűnt, mint a többieknek, melyet Ádám, az emberi család feje követett el Éva közreműködésével. »Különleges [isteni] akarat nélkül Mária, aki férfitôl és asszonytól született, akik a természet törvénye szerint egyesültek, nem különbözött volna az összes többi teremtménytôl, akik az Ádám által megfertôzött gyökérbôl származnak. Egy kimagaslóan ,,igaz''-életű lény lett volna, mint annyi más az Ószövetség korában, de semmi több« (Quad. 43, 133-134. o.). Nem örökölte hát az áteredô bűnt, mert megôriztetett tôle. Térjünk rá, tehát a Megváltás megóvó voltára. c) A Megváltás oltalmazó (ereje). -- Ugyanis kettôs Megváltás létezik: az, amelyik megszabadít a bűntôl, amelyet valaki elkövetett, s ez a már végbement Megváltás erejében történik. A Megváltás másik aktusa, amely sokkal kiválóbb, az, amely megóv a bűnbeeséstôl az eljövendô Megváltást tekintve. Az elsôt szabadító Megváltásnak nevezzük, (amely Ádám minden leszármazottjára vonatkozik), a másodikat ellenben oltalmazó Megváltásnak nevezzük (amely a Szentséges Szűz Mária kizárólagos sajátsága). Egy érdekes dolog: sok és neves középkori Teológus (akik között ott van Aquinói szent Tamás, szent Bonaventúra stb.), megváltásnak vagy üdvösségnek csak a bűntôl szabadító megváltást értelmezték. És Mária is -- mint a fentebb dicsért doktorok --, mielôtt három éves lett volna, nem volt képes más Megváltást elgondolni a bűntôl szabadító Megváltáson kívül. A Poémában azt olvassuk ugyanis, hogy a Kicsi, miután azt mondta édesanyjának, hogy »szűz« akar lenni, hozzátette: » ,,... Bűnös is szeretnék lenni, nagyon bűnös, ha nem félnék, hogy megbántom az Urat... Mondd csak, mama, lehet bűnösnek lenni Isten iránti szeretetbôl?'' ,,De miket beszélsz, kincsem? Nem értem!'' ,,Azt akarom mondani: vétkezni, hogy szerethessen engem Isten, aki Megmentôvé lesz. Azt mentik meg, aki elveszett. Ugye? Azért szeretném, hogy megmentsen az Üdvözítô, hogy elnyerjem szeretô pillantását. Emiatt szeretnék vétkezni, de olyan bűnt nem szeretnék elkövetni, ami benne undort kelt. Hogy tud engem megmenteni, ha nem leszek elveszve?'' Anna meg van rökönyödve. Nem tudja, mit szóljon. Joachim segíti ki, aki a füvön lépkedve hangtalanul lép elô az alacsony vesszô-sövény mögül. ,,Téged már elôre megmentett, mert tudja, hogy szereted, és egyedül ôt akarod szeretni. Ezért te már meg vagy váltva, és lehetsz szűz, amint akarod'', mondja Joachim. ,,Igazán, édesapám?'' Mária a térdeihez simul, és úgy néz rá az apjáéhoz annyira hasonló csillag-szemével. Végtelenül boldog, amiért apja reményt keltett benne. ,,Igazán, pici szerelmem! Nézd csak! Ezt a kis verebet idehoztam most neked. Elsô kirepülésében a kút mellé szállt. Elengedhettem volna, de gyenge szárnyacskái és selymes kis lábai nem tudták volna újra repülésbe lendíteni vagy megtartani a csúszós, mohos kövön. Beleesett volna a kútba. Nem vártam be, míg ez megtörténik. Megfogtam, és neked ajándékozom. Azt teszel vele, amit akarsz. Tény az, hogy megmentettem, mielôtt veszélybe került volna. Isten ugyanezt tette veled. Most mondd meg nekem, Mária: azzal szerettem jobban a verebet, hogy elôre megmentettem, vagy akkor szerettem volna jobban, ha utólag mentem meg?'' ,,Most szeretted jobban, mert nem engedted, hogy baja legyen a jéghideg víztôl.'' ,,Isten is jobban szeretett téged, mert megmentett, mielôtt vétkeztél volna.'' ,,Én pedig mindenért fogom ôt szeretni. Mindenért! Szép kis veréb, olyan vagyok, mint te. Az Úr egyformán szeretett minket, mert megmentett... Én most majd fölnevellek, s azután elengedlek. Te az erdôben, én pedig a Templomban fogom énekelni Isten dicséretét, és így mondjuk: 'Küldd, küldd el, akit megígértél annak, aki várja!' Ó, édesapám! Mikor viszel el a Templomba?'' ,,Hamarosan, drágagyöngyöm. De nem sajnálod majd elhagyni apádat?'' ,,Ó, nagyon! De te majd eljössz... meg aztán, ha nem fájna, milyen áldozat lenne?'' « (Poema I. 47-48. o.). Ami ebben az elbeszélésben a megváltás megóvó aspektusára vonatkozik, azt Krisztus, az ô Szent Fia visszhangozta egyik beszédében, melyet a Getszemániban tartott apostolainak, nyilvános fellépésének második évében. Jézus így beszélt: » ,,... Egy alkalommal, halljátok csak, beszélt nekem pici lányka koráról. Hároméves sem volt, mert még nem a Templomban volt, és kis szíve szinte elolvadt a szeretettôl, kiadva minden olaját és illatát mint a présben kipréselt és összezúzott virág és olajbogyó. És szeretetének egyik hevületében azt mondta édesanyjának, hogy szűz akar lenni, hogy így kedvesebb legyen az \dvözítô elôtt, de bűnös is akar lenni, hogy megmentett lehessen. És majdnem sírva fakadt, mert az édesanyja nem értette meg ôt, és azt sem tudta megmondani neki, hogyan tudná megtenni, hogy egyszerre legyen ,,tiszta'' és ,,bűnös''. Az apja nyugtatta meg, odahozva neki egy kis verebet, amelyet ô mentett meg, amikor az veszélyben forgott a kút peremén. Egy példabeszédet rögtönzött neki a madárfiókáról, és azt mondta, hogy Isten ôt már elôre megmentette, s ezért kétszeresen kell áldania Istent. És Isten e kicsi Szüze, a kiválóan nagy Szűz Mária elsô lelki anyaságát azon a kis fészeklakón gyakorolta, amelyet ô adott vissza a szárnyalásnak, amikor az megerôsödött. De a veréb mégsem hagyta el többé a názáreti kertet. Röpködésével és csipogásával vigasztalta Anna és Joachim szomorú otthonát és bús szívét, amikor Mária már a Templomban volt. Kevéssel Anna elhunyta elôtt múlt ki... Bevégezte feladatát...'' « (Poema III. 367. o.). d) Egy elegáns kérdés: tudatában volt-e a Szentséges Szűz, hogy ô az áteredô bűn nélkül fogantatott?... Erre a kérdésre, Valtorta szerint, maga a Szűzanya adta meg a negatív választ: » ,,Arról nem volt tudomásom [-- mondja --], hogy szeplôtelen vagyok. Nem is gondolhattam volna, hogy az vagyok. Ennek puszta elgondolása is beképzeltség és kevélység lett volna. Emberi szülôktôl születtem, ezért nem volt szabad arra gondolnom, hogy éppen én vagyok az arra kiválasztott: a Szeplôtelen[60]'' « (Poema I. 111. o.). Csak az angyali Üzenet hallatán értette meg. Hozzá kell még tennünk, hogy még a szülei (Joachim és Anna) sem értették meg azt az egyedülálló kiváltságot, amellyel Isten az ô leánykájukat felruházta. A Poema ugyanis arról beszél, hogy a karióti Júdás ezzel a kérdéssel fordult Jézushoz: » ,,... Joachimnak és Annának volt tudomása róla, hogy ô (Mária) az elôre kiválasztott Szűz?...'' [És Jézus ezt felelte:] ,,Nem tudták.'' ,,És akkor [erôsködött az Iskarióti] hogyan mondhatta Joachim, hogy Isten ôt elôre megmentette? Ez nem az ô bűntôl való mentességére vonatkozik?'' ,,Arra vonatkozik. Joachim azonban Isten szavait mondta, mint minden próféta[61]. Ô maga sem értette meg ezt a fölséges természetfeletti igazságot, amit a Lélek adott az ajkára. Mert Joachim igaz ember volt. Annyira igaz, hogy kiérdemelte ezt az apaságot! És alázatos ember volt. Valóban nincs ott igazság, ahol kevélység van. Ô igaz és alázatos volt. Megvigasztalta kisleányát apai szeretetbôl. Oktatta ôt papi bölcsessége által, mert ô ez volt, lévén Isten Frigyszekrényének [Máriának] az oltalmazója. Mint Fôpap, a legkedvesebb címmel szentelte fel: 'a Szeplôtelen'. Eljön majd az a nap, midôn egy másik ôsz hajú Fôpap fogja mondani a világnak: 'Ô a Szeplôtelenül Fogantatott'[62]! És úgy hozza a világ tudomására ezt az igazságot, mint megtámadhatatlan hittételt, hogy az akkori világban -- mely mind mélyebbre süllyed az eretnekségek és a szokássá fajult bűnök ködös szürkeségében -- ragyogjon, teljes fényében táruljon fel az Isten Tota Pulchra Leánya, csillagokkal megkoronázottan, holdsugárba öltözötten, lábai alatt az égitestekkel, amelyek kevésbé tiszták, mint ô, ô, a teremtett és a Teremtetlen világ Királynôje. Mert Isten-Király Országában, Mária a Királynô.'' ,,Akkor hát Joachim próféta volt?'' kérdez rá Júdás. ,,Igaz ember volt. Lelke visszhangként ismételte azt, amit Isten mondott lelkének, amelyet (Isten) szeretett.'' « (Poema III. 373- 374. o.). Bármennyire is nem volt tudatában, a Szentséges Szűz mégis tapasztalta annak hatásait. » ,,Én Isten minden adományával rendelkeztem Szeplôtelen állapotomban. Nem tudtam, hogy szeplôtelen vagyok. De a lelkemben ezek az ajándékok mind aktívak voltak, és lelki erôvel töltöttek el'' « (Poema I. 211. o.). Miután illusztráltuk a bevezetést, térjünk rá az alapvetô kérdések bemutatására: a szeplôtelen fogantatás ténye; a dogmatikus alapok és ugyanannak a következményei a Valtorta írások fényénél. 2. A Szeplôtelen Fogantatás ténye. A Poema elsô kötetében, miután kiemelte, hogy a Szentséges Szűz inkább mondhatta magát Istenhez tartozónak, mint a szüleihez, mert Ôáltala fakadt Mária a »kiszáradt törzsön«; amiért is édesanyja »Isten leányának« nevezte ôt; miután kiemelte, hogy az áldott állapot idôszaka nem okozott semmi gyötrelmet az anyának, hanem csupán békét és áldást, amelyek Isten gyümölcsei, aki az ô igazi Atyja (Poema I. 18. o.); a Mű rátér a Szeplôtelen Fogantatás kiváltságának a tárgyalására, vagyis Mária lelkének az eredeti bűntôl való megôrzésére abban a pillanatban, amikor Isten megteremtette, és egyesítette Mária lelkét a testével. Jézus, ugyanis, azt mondja a Látnoknak, hogy Ô -- (a Szó) az Ige -- miután csodát tett azzal, hogy termékennyé tette azt, ami terméketlen volt, most Édesanyával ajándékozza meg Önmagát, » ,,... olyan Édesanyával, aki mint két Szentnek [Annának és Joachimnak] a leánya, származása szerint tökéletes emberi természetet örököl. Nemcsak nemes a szíve, mint még sok másnak is, és nemcsak szüntelenül gyarapodott benne ez a jóság saját jóakarata folytán, és nemcsak szeplôtelen a teste, hanem egyes- egyedül neki szeplôtelen a lelke az összes teremtmény között''. ,,... gondold csak el [-- mondja még Jézus --], milyen kellett hogy legyen annak a léleknek a szépsége, akit az Atya gyönyörűséggel szemlélt már az idôk kezdete elôtt. Annak a léleknek a szépsége, aki a Szentháromság örömét jelentette; azét a Szentháromságét, aki égett a vágytól, hogy felékesítse ôt ajándékaival, és Önmaga számára készítsen belôle ajándékot... és majd az emberek üdvösségére rendelte... Ezt a lelket azért teremtette meg, hogy Isten Anyjának a lelke legyen! Amikor a Hármas Szeretet egyik leghevesebb lüktetésébôl kipattant ez az élet-szikra, felujjongtak az angyalok, mert ennél tündöklôbb fényt még nem látott a Mennyország! Mint egy mennyei rózsa szirma, anyagtalan virágszirom, egyszerre drágakô és láng, jött Isten lehelete, hogy életet öntsön egy testbe, de egészen másként, mint a többi emberi lénybe. Isten lehelete a maga tüzében oly hatalmas volt, hogy a bűn nem szennyezhette be ezt a lelket. Ez a lélek átsuhant a légi tereken, és bezárkózott egy szent anyaölbe. A Föld megkapta Virágát, de még nem tudott róla. Az igazi, az egyetlen, az örökké nyíló Virágot. Liliom és rózsa, illatos ibolya és jázmin, napraforgó és ciklámen, s ezekkel együtt a föld minden virága egyetlen virágszállá olvadt össze: Máriává, akiben minden erény és kellem egyesül. Áprilisban Palesztina egyetlen óriási virágoskertnek látszott, melynek illatai és színei megörvendeztették az emberek szívét. A legszebb Rózsa azonban még ismeretlen volt elôttük. De Isten számára már virágzott az anyai öl rejtekén, mert Édesanyám, amióta megfogant, szeretett. Amikor a szôlôtôke kiadja vérét, hogy bort készítsenek belôle, és a cukros, sűrű must illata betölti a szérűskerteket és az orrcimpákat, csak akkor jelent meg kisded arcán az elsô mosoly, akkor mosolygott elôször Istenre, majd a világra, és végtelenül ártatlan mosolyával ezt mondta: 'Nézzétek, itt van, köztetek van a Szôlôtô, amely majd a Fürtöt termi nektek, hogy a présben kisajtolva örök Orvossága legyen betegségeteknek'...'' ,,Addig is gondolkodj el azon a puszta tényen [-- mondja még Jézus a Látnoknak --], hogy egy anya, Anna, minden szeplôtôl mentes teremtményt hordoz méhében, a szíve alatt. A bűn szeplôje foszt meg Istentôl. Ez az anya -- aki pedig gyermekét természetes, emberi módon foganta -- magasabb rendű ismeretben részesül, ami prófétává teszi ôt, leányának prófétájává, akit 'Isten Leányának nevez. És gondold el, mi lett volna, ha az ártatlan ôsszülôktôl ártatlan gyermekek születtek volna, mert ez volt Isten akarata! Ó, emberek, ez lett volna az eszköz, ami által 'felsôbb rendű' emberré váltatok volna, ti, akik azt gondoljátok, hogy a 'felsôbb rendű' ember kialakulása felé haladtok, holott bűneitekkel kizárólag a 'tökéletes démon' állapotára juttok el. Érteni kellett volna hozzá, hogy mentek maradjatok a sátáni rontástól, és Istenre bízni, hogy Ô rendelkezzen az életet, a megismerést és a javakat illetôen. És nem kívánni többet, mint amennyit Isten adott volna nektek, s ez alig lett volna kevesebb a végtelennél. Hogy ily módon olyan gyermekeknek adhassatok életet, akik szüntelenül a tökéletesség irányában fejlôdve, testükben ugyan emberek, de lelküket tekintve az Értelem gyermekei. S mint ilyenek, az Ô diadalmaskodó gyermekei, akik erôsek és óriások a sátánnal szemben, aki így sok ezernyi évszázaddal elôbb legyôzetett volna, -- mint ahogyan le lesz gyôzve, -- és vele együtt minden gonoszsága is'' «. (Poema I. 19-21. o.). Szent János apostol is, a Szűzanyával beszélgetve, emlékeztette rá, hogy »Ô eredeti bűn nélkül született«. » ,,Én szegény, tudatlan halász vagyok. A tanokból és az írásokból csak azt ismerem, amit a Mester tanított meg nekem. [...] Mármost a te lelkeden soha nem volt semmilyen foltja a bűnnek! Még a nagy, közös bűn -- minden ember öröksége Ádámtól -- sem érintette a lelkedet, mert Isten egyedülálló, egyedi kiváltsággal megôrzött tôle, mivel te öröktôl fogva arra rendeltettél, hogy az Ige Frigyszekrénye légy.[63] « (Poema X. 282- 284. o.). Jézus, nyilvános működésének harmadik évében, néhány pogány rómaival beszélgetve Joppéban megerôsítette, hogy »az embernek az Istenhez való hasonlósága a lélekben gyökerezik«, mert Isten » ,,... végtelenül tiszta Szellem, örök, tökéletes, örök változatlanság, fáradhatatlan a munkálkodásban [...]. A lélek -- amelyet minden egyes ember számára a hatalomnak és jóságnak ugyanaz a Forrása teremt meg -- nem ismer különbözôségeket a kezdeti tökéletességekben. Egyetlen egy a Teremtetlen és végtelenül tökéletes Szellem, és ilyennek is maradt meg. Három tökéletes teremtett lélek van[64] ...''. ,,Az egyik te vagy, Mester!'' [mondják neki.] ,,Én nem [-- válaszolja Jézus --]. Én testemben olyan lelket hordozok, amely nem teremtetett, hanem az Atyától származik, Szeretetének túláradásából[65]''. ,,Tehát kik azok?'' ,,A két ôsszülô, akiktôl az emberi nem származik. Ôk tökéletesnek voltak megteremtve, de azután önakaratukból estek tökéletlenségbe. A harmadik lélek [evidens utalás az ô Szentséges Anyjára], aki Isten és a Világmindenség örömére lett megteremtve, túlságosan felülmúlja a mostani világ képzeletének és hitének lehetôségeit ahhoz, hogy bemutathassam nektek...'' « (Poema VI. 741. o.). Tehát csupán hárman voltak, akik megteremtésükkor tökéletesen ártatlanok voltak: Ádám, Éva és Mária; az elsô kettô azonban elveszítette ezt az ártatlanságot; ellenben Mária mindvégig megôrizte. Tehát a Szűzanya nem ok nélkül hangsúlyozta a Látnok elôtt Krisztus és az ô emberségének páratlan voltát, így szólva: » ,,Én asszony vagyok, Jézus pedig férfi. De a mi emberi Valónk különbözött, és különbözik minden más emberi valótól, mert mentes volt a bűntôl, az eredeti bűntôl is, és a Hármas Egy Istennel való kapcsolatai miatt. Mi az egyetlenek vagyunk ezekben a dolgokban a múltbeli, mostani és a majdani összes teremtmény között'' « (Poema X. 278-279. o.). Isten tehát joggal mondhatta, Szentséges Anyjáról beszélve: » ,,Ô az, aki által az idô visszatér az elsô napok szépségéhez, ô okoz örömet isteni szemeimnek, hogy egy olyan Évát szemlélhetnek, amilyennek én azt megteremtettem. És most még szebbé és szentebbé lett, mert Igémnek ô az Anyja, és mivel ô a nagy megbocsátás Mártírja'' « (Poema X. 356-357. o.). » ,,A bűn nélküli Mária sohasem nélkülözte Isten emlékét, az ô közelségét, szeretetét, fényét és bölcsességét'' « (Poema I. 21. o.). 3. Az egyedülálló kiváltság alapjai. Hangsúlyozni kell, hogy a Poema szerint szent János apostolnak és evangelistának, amikor a Szűzanya még a földön volt, már akkor tudomása volt a Szeplôtelen Fogantatás egyedülálló kiváltságáról. Földi életének a végén a Szűzanya ugyanis megemlítette és kifejezte azt a kívánságát, hogy ott szeretné befejezni az életét, ahol Jézus felszállt az Atyához. Szent János apostol ezt mondta neki: » ,,Te is fel fogsz szállni, ó, Anyám!'' ,,Nem! [-- hangzik Mária válasza --]. Nem vagyok Jézus! Én emberi módon születtem.'' ,,De az áteredô bűn foltja nélkül!'' « feleli erre szent János, kimutatva ezzel, hogy ismeri az egyedülálló kiváltságot, amellyel Mária ki volt tüntetve. Miképpen tudta meg? Milyen forrás nyomán bukkant rá?... Kézenfekvô a tény: Maga Jézus adta tudtára. Ezt mondja ugyanis: » ,,Én szegény, tudatlan halász vagyok. A tanokból és az írásokból csak azt ismerem, amit a Mester tanított meg nekem. Azonban, mivel tiszta vagyok, olyan vagyok, mint egy gyermek. És talán ezért többet tudok, mint Izrael rabbijai. Mert, ezt ô mondta, Isten elrejti a dolgokat a bölcsek elôl, de felfedi a kicsinyeknek és a tisztáknak. És ezért gondolom, helyesebben mondva, úgy érzem, hogy neked az lesz a sorsod, ami Éváé lett volna, ha nem esett volna bűnbe. És még inkább az lesz, mert te nem egy földi Ádám jegyese voltál, hanem Istené, hogy megadd a Földnek a Kegyelemben hű új Ádámot.'' « (Poema X. 282-283. o.). Mindenképpen hittétel, hogy Mária szeplôtelen fogantatását »Isten nyilatkoztatta ki«, ahogy azt IX. Pius meghirdette 1854. december 8-án az Ineffabilis Deus kezdetű Bullával. Ez három szilárd alapon nyugszik (melyek nagyon jól vannak bemutatva a Valtorta írásokban), vagyis: a biblia alapján, a hagyomány alapján (Mária az új Éva), és a dogmatika alapján (Mária Isten Anyja). a) Az egyedülálló titok bibliai alapja -- az Ineffabilis Deus kezdetű Bulla szerint -- az ún. Protoevangéliumban található: »Ellenkezést vetek közéd és az Asszony közé, a te ivadékod és az ô ivadéka közé: ô széttapossa fejedet, te pedig a sarkát veszed célba« (Ter 3, 15). A Szűzanya itt fiával együtt jelenik meg (az ô ivadéka), az ellenkezés (a küzdelemben) és a kígyó felett és az ô művei felett aratott gyôzelemben, amelyek pontosan a bűn és a halál (ez utóbbi a bűn következménye). Máriának ezek a gyôzedelmes »ellenkezései« az ördög felett, evidens módon megmutatkoznak a Poemában. Mária »az átkozott Kígyó felett gyôzedelmeskedô Asszony [Krisztussal]« (Poema X. 360-361. o.), és ezért (a Kígyó) sosem gyôzte ôt le, és Mária sosem volt neki alávetve. »Szeplôtelen Fogantatásom pillanatától fogva mindig bűn nélküli sarkam alatt tartottam a sátán fejét« (Quad. 43, 638-639. o.). Ez Máriának a bűn felett aratott gyôzelme fogantatásának elsô pillanatától kezdve. Meg kell figyelni a sátán dühét, melyet az ôt Legyôzô születésekor kimutatott. Mária születésének közeledtén egy soha nem tapasztalt erejű zivatar támadt. »Leszáll az este, amelyet rendkívül heves, dühöngô vihar elôzött meg. Szakadó esô, forgószél, villámlások, minden van, kivéve a jégesôt, ami talán máshol csapódott le. Az egyik legény észre is veszi ezt a különös hevességet, és megjegyzi: ,,Mintha a sátán szabadult volna ki a gehennából minden ördögével együtt! Nézd, micsoda fekete felhôk! Érzed, micsoda kénszag van a levegôben, meg üvöltô fütyülések, sziszegések, jajgató és átkozódó hangok? Ha ô az, akkor ma este nagyon dühös lehet!'' A másik legény nevetve mondja: ,,Biztosan nagy zsákmánytól esett el, vagy pedig Mihály döngette el Isten villámával, és megcsonkult, megégett a szarva meg a farka!'' Futva jön egy asszony és így kiált: ,,Joachim! Épp most született meg! Minden gyorsan és szerencsésen ment végbe!'' Ezzel eltűnik a kezében tartott kis korsóval. A vihar hirtelen elül egy utolsó, de oly heves villámlás után, hogy a három embert a falhoz vágja. A ház elôtt, a kert földjében ott marad emlékként egy fekete, füstölgô lyuk. Ekkor Anna ajtaja mögül fölhangzik a csecsemôsírás. Pici vadgalamb panaszához hasonlít. De elsô alkalommal sem csipog, inkább turbékol. Ezalatt hatalmas szivárvány tűnik fel színkévéjével az égbolt teljes szélességében. [...] ,,Ilyet még sosem láttam!'' ,,Odanézzetek! Odanézzetek!'' ,,Mintha egyetlen ívbe foglalná Izrael egész földjét! Nézzétek csak! Máris ott látható egy csillag, pedig a nap még nem bukott le. Miféle csillag ez? Úgy ragyog, mint egy óriási gyémánt!...'' ,,És a hold, ott, már telihold, pedig ehhez még három nap hiányzik! Nézzétek, hogy fénylik!'' Az asszonyok ünnepi örömmel jönnek ki egy hófehér gyolcsba bugyolált pufók, rózsásarcú kisbabával. Mária az [...]. Az asszonyok is a viharról beszélgetnek, a hold, a csillag és a szivárvány csodájáról...« (Poema I. 25-27. o.). »[Jézus így szól az ördöghöz:] ,,... most le vagy gyôzve egy Asszonyban és egy Asszony által''. [És hozzáteszi:] Isten felséges diadala a sátán bosszúján abban állt, hogy a szeretett teremtmény tökéletességét a tökéletesség legmagasabb fokára emelte, hogy legalább egy teremtményben semmisüljön meg a sátán mérge iránt fogékony emberi természet minden emléke, s így ne a férfi tiszta ölelésébôl, hanem isteni ölelésbôl -- amely az (isteni) Tűz elragadtatásában izzásba hozza a lelket -- származzék majd a Fiú'' « (ibid. 36. o.). » ,,Sivíts csak gyűlöletedben, sátán, mialatt Mária születik! Ez a csecsemô legyôzött téged! Mielôtt lettél volna te, a lázadó, az álnok, a megrontó, már legyôzött voltál, és a legyôzôd Ô! Ezernyi hadrendbe sorakozott hadsereg is tehetetlen hatalmaddal szemben, ó, te örök Lázadó. Szikládnak ütôdve kihull az emberek kezébôl a fegyver, és nincs az a szél, amely szét tudná oszlatni leheleted bűzét. És mégis, ez a csecsemô-sarok -- amely oly rózsaszín, mint egy rózsaszínű kamélia belseje, oly sima és puha, hogy hozzáképest a selyem is darócnak hat, oly pici, hogy elférne egy tulipán kelyhében is, és bársonyos szirmából cipôcskéje kitelne -- félelem nélkül tapos rád, és visszakerget barlangodba. Lám, csecsemôsírása menekülni kényszerít téged, aki nem ijedsz meg a hadseregektôl, és a világot majd az ô lehelete tisztítja meg a te bűzödtôl. Le vagy gyôzve! Az ô neve, tekintete, tisztasága az a lándzsa, villám és kôszikla, amelyek téged átdöfnek, földre sújtanak, és bezárnak odúdba, a Pokolba, ó te Átkozott, aki megfosztottad Istent attól az örömtôl, hogy minden teremtett ember Atyja legyen! « (ibid. 35. o.). b) Az eredeti bűntôl való mentesség második alapja -- az, amelyik a Hagyományokban található -- abban a tényben keresendô, hogy Mária az »új Éva«, Évának az ellentéte, az a Mária, aki »megsemmisítette Évát«, annak ellenkezôjét téve, amit Éva tett: Mária felfelé haladt azon az úton, amelyen Éva elbukott. » ,,Én ellenkezô irányban haladtam a két bűnös útján...'', mondja a Szűzanya.« (Poema I. 114. o.). A Valtorta írásokból, gyakorlatilag, a következô ellentétes párhuzam tűnik elô: 1) Máriának a világosság angyala jelent meg, miképpen Évának a sötétség angyala mutatkozott meg; 2) Máriának az angyal isteni foganásról beszélt, míg Évának a sötétség angyalának szava emberi nemzésrôl szólt; 3) Mária, az isteni foganás révén, Istenhez lett hasonlóvá, megfoganva emberi természete szerint az Igének ugyanazt a személyét, akit az Atya nemzett isteni természete szerint; Éva ellenben, a Kegyelem hiányában az ördöghöz lett hasonlóvá. 4) Mária, a világosság angyalának az ajánlata elôtt, mélységesen megalázkodott; míg Éva, a sötétéség angyalának ajánlata elôtt, gôgössé lett, s az Istenhez akart hasonlóvá lenni; 5) Mária Istennek engedelmeskedett, beleegyezését adva a világosság angyalának ajánlatához; Éva viszont engedetlen volt Istennel szemben, és beleegyezett a csábító angyal ajánlatába, aki, Isten parancsa ellenére, felfedte neki az emberi élet átadásának titkát. 6) Mária szüzességében termékennyé lett, míg Éva, a csábító angyal hatására, lelkében és testében elveszítette sértetlenségét. 7) Mária, a Kegyelemmel teljes, hallatlan fájdalmak árán az Élet és a Kegyelem hordozója lett önmaga és az emberiség számára; mialatt Éva, a gyönyör szédületében vétkezve, Ádámmal együtt elveszítette a Kegyelmet önmaga és leszármazottai számára. Ezért a Szentséges Szűz ment maradt a sátánnal való bárminemű köteléktôl, és így mentesült az eredeti bűnnel való beszennyezôdéstôl. c) Az eredeti bűntôl való mentesség harmadik alapját Mária Istenanyaságának kiváló méltóságában kell keresnünk. Az Anyának méltónak kellett lennie a Fiához, aki a teljes tisztaság. Ilyen érvet, összefoglaló módon kifejezve Erzsébet szavaiban találunk meg, melyet, Valtorta szerint, ô intézett Máriához: »... tebenned nincs a bűnnek foltja, ha Isten téged az ô Anyjának választott ki « (Poema I. 138. o.). Azonfelül a Szentséges Szűz »az élô Isten élô hajlékává lett« Istenanyaságának erejében, hajlék, amely csak tiszta lehetett. Maga Jézus emelte ki a következôket: »Minthogy elérkezett a Kegyelem ideje, Isten elôkészítette Szüzének megszületését. Ti igazán megérthetitek, hogy Isten nem vehet lakást ott, ahol a sátán eltörölhetetlen jelet hagyott [az eredeti bűnt annak következményeivel]. Ezért hát a Hatalmas azon munkálkodott, hogy jövendô Frigyszekrénye a bűn szeplôjétôl mentes legyen. És két igaz embertôl [Joachim és Anna] öregségükben és az emberi élet továbbadásának általános szabályai ellenére[66], megfogant Az, akin nincs a bűnnek egyetlen szeplôje sem! Ki helyezte azt a lelket a magzati testbe, amelytôl kivirult az Áron törzsébôl származó Annának, az én nagyanyámnak a méhe? [...] Isten Ereje [Gábriel fôangyal] volt mindig az a gyôzedelmes [...], aki azonnal végrehajtotta Isten parancsát. Ô a Hírvivô -- aki már ismerte a Föld útjait, minthogy leszállt, hogy szóljon a prófétákhoz [Dn 8-9] -- ujjongó kiáltással vette át az isteni Tűztôl azt a szeplôtelen szikrát, amely az Örök Hajadon lelke volt, és angyali lángok gyűrűjébe zárva (az ô szellemi szeretetének lángjaiba) lehozta a földre egy otthonba, egy anyaméhbe [Annáéba]. És a világ attól a pillanattól fogva birtokolta az Istent imádó nôi Lelket. Isten pedig attól a pillanattól kezdve letekinthetett a földnek egy pontjára anélkül, hogy csalódást érzett volna« (Poema II. 652-653. o.). 4. A bűntôl való megóvás következményei. Háromra ilyen van: az értelem idô elôtti használata; a concupiscentia (ézéki vágyódás) táptalajától való mentesség; és mentesség a személyes bűn bárminemű árnyékától. a) Az értelem idô elôtti használata. -- Mária létének elsô pillanatában a szentség negatív aspektusán felül (mentesség az eredeti bűntôl), ott szerepelt a pozitív aspektus is (hogy megkapta a megszentelô kegyelmet). Mi módon kapta meg Mária a kegyelmet, vagyis miképpen történt meg az ô megszentelôdése?... Mint a gyermekek (az én- tudat használata nélkül), vagy mint a felnôttek (az én-tudat használatával, az értelem idô elôtti megnyílásával, a fôerények gyakorlása révén...)? A Valtorta Mű szerint a Szentséges Szűz az én- tudattal kapta meg a kegyelmet, értelmének idô elôtti használatával. » ,,... Anyám [-- mondja Jézus a Látnoknak --] fogantatásának pillanatától fogva szerette Istent[67]'' (Poema I. 20. o.). ,,Azt mondtam: 'Mária, amióta megfogant, szeretett'. Mi az, ami fényt és ismeretet ad a léleknek? A Kegyelem[68]. Mi az, ami megfoszt a Kegyelemtôl? Az eredeti bűn és a halálos bűn. Mária, a Szeplôtelen, sohasem volt híján Isten emlékének, közelségének, szeretetének, fényének, bölcsességének. Ezért képes volt érteni és szeretni már akkor, amikor még csak parányi test volt egy szeplôtelen lélek körül, és ez a szeretet soha meg nem szakadt nála.'' (ibid. 20-21. o.). ,,Alázatosságában nem tudta, hogy már az övé [a Bölcsességé] volt születése elôtt, és hogy a Bölcsességgel való egyesülése nem volt más, mint a Mennyország isteni lüktetéseinek folytatása[69]. Ezt elképzelni sem tudta. S amikor a szív csöndjében Isten felséges szavakat mondogatott neki, alázatosan azt gondolta, hogy ezek kevély gondolatok, és ártatlan szívét Istenhez emelve így könyörgött: 'Irgalmazz szolgálódnak, Uram!' Ó, valóban igaz, hogy az igazi Bölcsnek, az Örök Szűznek, élete hajnalától fogva csak egyetlen gondolata volt: Isten felé fordítani szívét élete reggelétôl kezdve, és az Úrért virrasztani a Fölséges elôtt imádkozva...'' « (ibid. 57. o.). Ha egy ilyen adomány megadatott a Keresztelônek (az értelem idô elôtti használata a megszentelô Kegyelem elnyerésének pillanatában, ami megszabadít a bűntôl), annál erôsebb érv szól amellett, hogy ez megadatott a szentek Királynôjének a Kegyelem elnyerésének pillanatában, amely megôrizte ôt az eredeti bűntôl[70]. Annak evidens jelét, hogy Mária továbbra is rendelkezett az értelem idô elôtti használatával, megtaláljuk a Poemában, ahol a három év körüli kisleány viselkedésérôl beszél. Ott azt olvassuk, hogy egyik nap a Kicsi az apja által gondozott kertbe lépett, és ott különbözô virágokat szedett le, majd édesanyjához szaladt velük. »Apró kezeiben [a Kicsi] pipacsot, búzavirágot és más, a búza közt termô pici virágokat tart, de ezek nevét nem ismerem. Jön, majd amikor már édesanyja közelébe ér, rövid futásba lendül örvendezô hangot adva, mint valami gerlice, hogy röptét az anyai térdek állítsák meg. Anna kissé szétnyitja térdeit, hogy fogadja, s közben varrását már maga mellé tette, nehogy a kislány megszúrja magát, és karjait is ölelésre tárja. ,,Mama! Mama!'' A kis fehér galamb teljesen az anyai térdek által formált fészekbe bújt, pici lábaival a füvön, arcocskáját pedig az anyja ölébe hajtva. Nem látszik más, csak sápadtaranyszínű kis haja a vékony tarkón, amely fölé Anna lehajol, hogy szeretô csókkal illesse. Majd a kis galamb fölemeli fejecskéjét, és átnyújtja apró virágait. Mindet a mamájának adja, és minden virághoz egy magaköltötte történetet mond. Ez a nagy kék virág egy csillag, az égbôl szállt le, hogy a mamának elhozza az Úr csókját. Tessék, csókolja meg itt a közepén, a szívén, ezt a kis mennyei virágot, és megérzi Isten ízét. Ellenben ez a másik halványabb kék, olyan, mint édesapa szeme. Ennek a leveleire az van írva, hogy az Úr nagyon szereti édesapát, mert jó. Ezt az icipicit, amelybôl csak egyet talált, (egy nefelejcs ez), azért alkotta az Úr, hogy elmondja Máriának, mennyire szereti ôt. És tudja-e a mama, mik ezek a pirosak? Dávid király ruhájának darabkái, átitatva Izrael vérével, majd szétszórva a harc és a gyôzelem mezején. A hôs király ruhájának darabjaiból nôttek ki, amely (ruha) az Úrért folytatott csatában szakadt szét (vö. 2 Sám 5-8). Ezt a kedves fehér virágot, amely hasonlít hét, selyembôl készült, illatokkal teli kehelyhez, s amely a forrás mellett nôtt, édesapa szakította ki a tövisek közül. Ez abból a köntösbôl való, amelyet Salamon király viselt kislány-unokája születésének hónapjában. Ekkor, sok-sok évvel ezelôtt -- ó, milyen, milyen régen is volt! -- ebben a pompás fehér ruhában haladt a király Izrael sokasága között, a Frigyszekrény és a Szent Sátor elôtt, és ujjongott, himnuszt és imát mondva fejezte ki örömét, mivel a felhô ismét beburkolta dicsôségével. (vö. Kir 1, 8). ,,Én mindig olyan akarok lenni, mint ez a virág, és mint a bölcs király, egész életemben úgy akarom énekelni a himnuszt és az imát a Szent Sátor elôtt'', fejezi be Mária csöpp szájával. ,,Örömöm! Honnan tudod ezeket a szent dolgokat? Ki mondta neked? Apád?'' ,,Nem. Nem tudom, hogy ki mondja. Olyan, mintha mindig is tudtam volna. De talán mondja nekem valaki, akit nem látok. Talán egy angyal, akit Isten küld, hogy szóljon a jó emberekhez. Mama, mesélsz még nekem ilyeneket?...'' « (Poema I. 44-45. o.). És a Kicsi itt feltárja mamája elôtt azt a szándékát, hogy szűz akar maradni Istenért, hogy egészen neki adja magát, és így az ô »szolgálója« legyen. Említésre méltó ebben az elbeszélésben az a felelet, amit a Kicsi adott édesanyjának a kérdésére: »Honnan tudod ezeket a szent dolgokat?«. »Olyan, mintha ezeket mindig is tudtam volna« -- válaszol a csöpp leány. Magától értetôdô, hogy senki emberfiától nem tanulta azokat. Értelmének idô elôtti használata erejében a Szent Szűz nemcsak érdemszerzôn működött közre a saját életszentségének építésében, hanem egyre magasabbra jutott, egyéni létezésének elsô pillanatától, az Istennel való egyesülés állandósulásáig. Ez a Szeretet igazi birodalma. A Szentlélek, Mária lelkének a Lelke, kezdettôl fogva magáénak tudhatta ôt, vagyis »Mária lelke teljesen szabadon átalakult Isten akaratába«, oly módon, hogy akaratában nem volt többé »semmi, ami ellenkezett volna Isten akaratával« (vö. Keresztes szent János: A Kármelhegy útja, III. c. 2, n. 10, L., II. c. II. n. 2). Az, ami minden más szent számára a csúcspontot jelenti, Máriánál a kezdet volt. b) A bujaság ösztönétôl való mentesség. -- Magánál a ténynél fogva, hogy mentes volt az eredeti bűntôl (amelytôl megôriztetett), Mária ment volt a bujaság ösztönétôl is, ami az eredeti bűn következménye és jele, amely az embert nem csupán a kegyelem természetfeletti adományától fosztotta meg, hanem a természeten kívüli adományoktól is, és ezek között szerepel a feddhetetlenség adománya, vagyis az érzéki vágyak (a lázadó szenvedélyek) alávetése az értelemnek. Ennek következtében a keresztény ember élete egy folytonos küzdelem a test és a lélek között, amelyek olyanok, mint a mérleg két serpenyôje: mennél jobban felemelkedik az egyik, annál inkább lefelé húz a másik. »A jelenlegi ember [-- helyesen írta a Látnokunk --] nem egy felfelé haladó fejlôdés eredménye, hanem egy lefelé haladó visszafejlôdés fájdalmas eredménye, amennyiben Ádám bűne mindörökre megsértette az eredeti ember testi-erkölcsi-lelki tökéletességét. Annyira megsértette, hogy még Jézus Krisztus szenvedése -- amelynek célja minden megkeresztelt emberben visszaállítani a Kegyelem életét -- sem semmisítheti meg a Bűn maradványait, a nagy seb forradásait, vagyis a testiségnek azokat a lázongásait, amelyek azok pusztulását okozzák, akik nem szeretik, vagy csak kevésbé szeretik Istent. Az igazak számára pedig gyötrelmül szolgálnak, akik a bűn e táptalajának jelzéseit még futólag sem kívánnák megtapasztalni, és egész életükön keresztül hôsiesen küzdenek azért, hogy hűségesek maradjanak az Úrhoz« (Rom Lev. 128. o.). A Szentséges Szűz, Ádám minden más leszármazottától eltérôen, egész élete folyamán a legkevésbé sem szenvedett »a bujaság ösztönös zaklatásaitól«, amely zaklatásnak szent Pál annyiszor ki volt téve. (Gal 5, 16-25. o.). » ,,A Szűzben [-- mondja Jézus Valtortának --] semmi nyoma annak, hogy a bűnnel valaha is kapcsolata lett volna. Lelke oly szépségben és érintetlenül jelenik meg, mint volt, amikor az Atya kigondolta, és benne halmozott össze minden kellemet. Ô a Szűz. Az Egyetlen. A Tökéletes. A Teljes. Ilyennek gondolták el. Ilyennek nemzették. Ilyen maradt. Mint ilyent koronázták meg. Mindörökre ilyen! [...] A Háromszemélyű Egy Isten így torol meg: a meggyalázott teremtmények ellen ezt a tökéletes Csillagot emeli magasba. [...] Benne nemcsak a lealázott szerelem nem-ismerése van meg: ô nem ismeri a rosszra való hajlamot, ami a bűn következménye'' «. (Poema I. 37. o.) Máshol ezt olvassuk: » ,,Zsenge koromtól Istennek szenteltem magamat, mert a Magasságbeli világossá tette elôttem a világ gonoszságának okát...'' [A D2 hozzáteszi harmadik személyben: ,,és mert az ô (= az én) én-je, mentes lévén az érzéki vágy ösztönétôl, nem érezte a testiség gyümölcsei utáni vágyat, hanem csak a mennyei szeretet utáni hajlamot''] « (ibid. 111. o.). Mi volt a test Mária számára (s ugyanúgy Jézus számára)?... Csupán » ,,vízfüggöny a gyôzelmes lelken, szellô érintés a királyi lelken, kristály, amely beburkolja a test királyi lakóját, és nem rontja meg; lüktetô erô, ami felemel, de nem súly, ami nyomaszt. Számunkra ez volt a 'test' [úgy Mária számára, mint Jézus számára]. Könnyedébb volt és alig érzékelhetô, akár egy könnyű lenruha. Könnyed valóság, ami a világ és a természetfeletti én közé helyezkedett, eszköz, hogy Isten műveit végbevigye általa. Semmi más.'' « (Poema IX. 305-306. o.). Bájos az a mód, ahogy maga a Szűzanya közli ezt a kiváltságát egy megtért világi nônek (a pogány Aglae). » ,,Azt hiszed [-- mondja a fiatal lánynak, hogy bátorítsa a jóban való kitartásban --], hogy csak az tiszta, aki nem ismerte az érzékiséget? Azt hiszed, hogy a lélek soha nem válhat újra szűzzé és széppé? Ó, leányom! Hiszen az én tisztaságom -- amely teljesen az Úr kegyelme --, és a te hôsies fölfelé indulásod közül, melyet visszafelé teszel meg elvesztett tisztaságod hegycsúcsa felé --, hidd el, a tied a nagyobb! Ezt a tisztaságot te építed fel az érzékiség, a szükség és a megszokás ellenére. Számomra ez olyan természetes adottság, mint a légzés. Neked össze kell törnöd gondolataidat, érzéseidet, testedet, hogy ne emlékezz, ne vágyakozz, ne kövesd szokásodat. Én... óh! egy párórás pici gyermek ugyan megkívánhatja-e a testet? És van ebben érdem, hogy nem teszi? Így vagyok én. Én nem ismerem azt a tragikus éhséget, amely az emberiségbôl áldozatot csinált. Én nem ismerek mást, csak az Isten utáni legszentebb éhséget. De ezt te nem ismerted, és magadtól tanultad meg...'' « (Poema III. 158. o.). c) Mentesség a bármiféle személyes bűn árnyékától is. -- A »testiség lázongásaival« szorosan társulnak a nem tudatosan elkövetett bocsánatos bűnök is (az erkölcsi tökéletlenségek), a testiség rendetlen indulatai, azon egyszerű oknál fogva, hogy ha el is kerülhetôk az egyes rendetlen indulatok, általában nem kerülhetô el valamennyi, és mindez a fent említett romlottság következtében (vö. Szent Tamás, I- II. q. 74, a. 3, ad 2). A Szent Szűz, aki ment volt a testiség megnyilvánulásaitól, »aki mindig Kegyelemmel teljes volt« (Quad. 45-50, 572. o.), elkerült minden erkölcsi tökéletlenséget, és minden arra irányuló megmozdulást. » ,,... ez a kisleány [-- ahogy már apja mondta prófétai látással, mielôtt még Mária megszületett volna --] sohasem fog vétkezni az Úr ellen, és egyedül Neki fog énekelni...'' « (Poema I. 18. o.). Mindenki mástól különbözôen »ô úgy élte le életét a földön, hogy lelkével mindig az Égben röpdösött«, (Napló, 1944. nov.6.); »az egyetlen az emberek gyermekei közül, aki mindig tökéletes volt«. Ô mindvégig egyesülve maradt Istennel, és Isten ôvele »a szeretet átfogó gesztusában, ami az Égben érte el tetôfokát«, ezért »ô volt a legszentebb teremtmény, akit a föld valaha is hordozott«. Mária »a szentek Szentje volt« (Quad. 43, 305, 306, 591 és 184. o.). » ,,A Megváltás korszakának kezdetén Isten új, tökéletes módon kívánta magát kinyilatkoztatni az emberek elôtt. Trónjául nem az ég valamelyik csillagát választotta, sem egy hatalmas uralkodó palotáját, mégcsak nem is angyali lényeket lába zsámolyául. Egy szeplôtelen anyaölt akart. Isten Évát is szeplôtelennek alkotta, de ô szabad akarattal saját romlását akarta. Mária, aki romlott világban élt -- Évát tiszta világ vette körül -- még bűnre irányuló gondolattal sem akarta ártatlanságát beszennyezni. Tudott a bűn létezésérôl. Látta különféle megnyilvánulásait, szörnyűségeit. Mindet látta! A legeslegborzalmasabbat is: az istengyilkosságot! Egyedül azért ismerte mindet, hogy azokért engeszteljen, és hogy mindörökké Az legyen, aki szánalmat érez a bűnösök iránt, és imádkozik megtérésükért.'' « (Poema I. 4. o.). » ,,... a tökéletes Kisleány, akinek szíve olyan, mint a galambé: egyszerű és tiszta, ... Nézzétek, itt van Ô, akit sem az évek, sem a világgal való érintkezés nem durvított el, lelke nem vált kegyetlenné, romlottá, álnokká vagy hazuggá. Mert ô nem akarta. [...] Te, aki látod ôt [-- mondja Jézus a Látnoknak --], mondd meg nekem, kisdedkori tekintete nagyon különbözik-e attól, amit a Kereszt tövében vagy a Pünkösd ujjongásában láttál, vagy abban az órában, midôn gazella-szemét utolsó álomra hunyta le?... Itt most bizonytalan és csodálkozó kisbaba-tekintet, míg az angyali Híradás Máriájáé álmélkodó és szemérmes. A betlehemi Anya boldog tekintete után következik a Golgota gyötrelmétôl magkínzott tekintet, majd a Feltámadás és a Pünkösd ragyogó tekintete, s végül az utolsó látomás tekintete, amelyet fátyolossá tett az elragadtatott álom. Nyíljék meg bár az elsô nézésre, vagy záruljon le fáradtan az utolsó fényre, miután oly sok örömet s borzalmat látott, ez a szempár mindig olyan marad, mint az égbolt derűs, tiszta, nyugodt darabkája, amely mindenkor ugyanúgy csillog Mária homloka alatt. Harag, hazugság, kéjvágy, gyűlölet, kíváncsiság sohasem szennyezte be füstös felhôivel. Ez a szempár szeretettel tekint Istenre akár sír, akár nevet. Isten iránti szeretetbôl simogat, bocsát meg, és visel el mindent. Isten iránti szeretete óvta meg a gonoszlélek támadásaitól, aki gyakran a szemet használja fel, hogy bejusson a szívbe.'' « (ibid. 42-43. o.). Eddig Mária szeplôtelen fogantatásának a »következményeivel« foglalkoztunk. De a Valtorta Műben kiemelten találkozunk még néhány »következménnyel« magában Mária édesanyjában, szent Annában, amelyek ugyanazon kiváltságot hordozzák. » ,,... gondolkodj el azon a puszta tényen [-- mondja Jézus a Látnoknak --], hogy egy anya, minden szeplôtôl mentes teremtményt hordoz méhében, a szíve alatt. Ez a szeplô foszt meg Istentôl. Ez az anya -- aki pedig gyermekét természetes, emberi módon foganta - - magasabb rendű ismeretben részesül, ami prófétává teszi ôt, leányának prófétájává, akit 'Isten Leányának' nevez.'' « (ibid. 21. o.). Egy másik következmény az anyában az volt, hogy nem terhelte meg azzal, ami állapotának velejárója volt, annyira, hogy Anna boldogan mondhatta Joachimnak: » ,,... én nem hordozom ôt, nem szenvedek tôle. Ô hordoz engem kék, virágos ösvényen, mintha szent angyalok támogatnának, és a föld is messze eltávolodna tôlem... Az asszonyoktól mindig azt hallottam, hogy a foganás és a kihordás szenvedéssel jár. Csakhogy nekem nincs fájdalmam! Erôsebbnek, fiatalabbnak és frissebbnek érzem magam, mint amikor régmúlt ifjúságomban neked adtam szüzességemet. Isten leánya -- mert ô inkább Istené, mint a miénk, hisz kiszáradt törzsbôl sarjad -- édesanyjának nem okoz gyötrelmet. Neki csak békét és áldást hoz: az ô igazi Atyjának, Istennek gyümölcseit''. ,,Akkor Máriának fogjuk hívni [-- feleli neki Joachim --]. Tengerünk csillagának, gyöngyünknek, boldogságunknak. Izrael elsô kiváló asszonyának neve ez [vö. Kiv 15, 20-21; Szám 12, 1-15]''.« (ibid. 18. o.). Arra a kérdésre, hogy »szenved-e«, Anna ezt a választ adja: » ,,Nem. De ugyanazt a nagy békességet érzem, amit a Templomban éreztem, amikor megtudtam, hogy anya leszek. Olyan ez, mint valami elragadtatás. A test édesen elpihen, a lélek ujjong, és semmi emberihez nem hasonlítható békében nyugszik el. [...] Amikor elmerülök benne, csak fokozódik ez a békesség. Olyan, mintha a kék világűrben szállnék... és, nem tudom, miért, de amióta bennem van ez a békés öröm, hálaének kél szívemben: az öreg Tóbiásé [Tób 13, 1-23]. Mintha erre az órára íródott volna... erre az örömre... az ôt befogadó Izrael földjének... a bűnös, de most bocsánatot nyert Jeruzsálemnek. De... de ne nevessetek egy anya mámoros beszédén... de amikor ezt mondom: 'Adj hálát az Úrnak javaidért, és áldd az örök idôk Istenét, hogy újra fölépítse benned lakóhelyét', én arra gondolok, hogy aki újra fölépíti Jeruzsálemben az igaz Isten Házát, az lesz, aki nemsokára megszületik... Meg azt is gondolom, hogy nem a Szent Városról, hanem az én gyermekem sorsáról jövendölték, amikor (Tóbiás) Hálaéneke ezt mondja: 'Tündöklô fénnyel fogsz ragyogni, a föld minden népe eléd borul, eljönnek hozzád a nemzetek ajándékokat hozva, és imádni fogják benned az Urat, és szentnek fogják tartani földedet, mert benned hívják majd segítségül a Nagy Nevet. Boldog leszel fiaidban, mert mind áldott lesz, és az Úr köré gyűlnek. Boldogok, akik szeretnek téged, és örülnek békédnek!'... és az elsô, aki ennek örül, én vagyok, az ô boldog anyja...''. Anna arca kipirul, amikor kiejti ezeket a szavakat, színét váltogatja, és hol kipirul -- mint amikor valamit a holdfényrôl lobogó tűz mellé visznek --, hol meg elsápad. Édes könnycseppek peregnek végig arcán, pedig észre sem veszi, és örömében mosolyog« (ibid. 23-24. o.). Annának nem voltak »... szülési fájdalmai, hanem az elragadtatás állapotában volt, mert a Bűntelent hordozta[71]« (ibid. 61. o.). Arra az ellenvetésre, hogy miért nem kellett szenvednie, lévén ô is (Anna) Ádám leánya, maga Jézus adja meg rá a választ: » ,,Van, aki ezt kérdezi: 'Miért nem kellett szenvedniük szüléskor és halálukkor, holott ôk is Ádám gyermekei voltak?' A válaszom ez: Ha a Keresztelô, aki Ádám gyermeke volt és eredeti bűnben fogant, már anyja méhében megszentelôdött azáltal, hogy a közelébe kerültem, akkor semmilyen kegyelmet nem kapott volna az az anya, aki szent édesanyja volt annak a Szentnek[72], akiben nem volt Szeplô? Anyja annak, akit Isten megóvott az áteredô bűntôl, annak, aki Istent hordozta majdnem isteni lelkében és embrionális szívében, és Istentôl soha sem vált el, amióta az Atya ôt kigondolta, megfogant egy anyaméhben, majd visszatért[73], hogy teljességében birtokolja Istent az Égben a dicsôséges Örökkévalóságon át?'' « (ibid. 61-62. o.). ======================================================================== Földi életének egész folyamán: örökös szüzesség » ,,Kelj föl, siess, kis barátnôm! [-- így mondta Jézus Valtortának --] ... Ég bennem a vágy, hogy magammal vigyelek Mária szüzessége szemlélésének mennyei kékségébe. Olyan felfrissült lélekkel kerülsz ki belôle, mintha az Atya éppen most teremtett volna téged is, kicsi Évát, aki még nem ismer testet. Fénytôl elárasztott lélekkel kerülsz ki, mert Isten remekművébe merülsz. Egész lényedet színültig betölti a szeretet, mert megtudod, hogyan kell majd szeretned Istent''.« (Poema I. 29. o.). » ,,... A tisztaság értéke olyan nagy, hogy egy (szeplôtelen) teremtmény méhe be tudta fogadni a Befogadhatatlant, mivel tisztasága a legtökéletesebb volt, amilyen Isten teremtményében egyáltalán lehetséges. [...] A Megváltás korszakának kezdetén Isten új, tökéletes módon kívánta magát kinyilatkoztatni az emberek elôtt. Trónjául nem az ég valamelyik csillagát választotta, sem egy hatalmas uralkodó palotáját, még nem is angyali lényeket lába zsámolyául. Egy szeplôtelen anyaölet akart''.« (Poema I. 3-4. o.). » ,,A Szűz szüzessége!... amelynek szemlélése oly szédületet okoz, mint amikor valaki szakadékba tekint! Ehhez viszonyítva [-- kérdezi Jézus --] mi annak a nônek a nyomorúságos, kényszerű szüzessége, akit egy férfi sem vett nôül? A semminél is kevesebb! Vagy annak a nônek a szüzessége, aki szűz akart maradni, hogy Istené legyen, de csak testében tud az lenni, lelkében azonban nem. Mert lelkébe beenged oda nem illô gondolatokat, élvezi és elfogadja a hízelgô emberi gondolatokat. Fokozatosan a szüzesség árnyképévé válik. De még ez is kevés. Mi a kolostorban élô apáca szüzessége, aki csak Istenbôl él? Sok. Az én anyáméhoz viszonyítva nem tökéletes ez a szüzesség sem. [...] Ô: a Szűz! Az Egyetlen. A Tökéletes. A Teljes. Ilyennek gondolták el. Ilyennek nemzették. Ilyen maradt. Mint ilyent koronázták meg. Mindörökre ilyen. Ô a Szűz! Ô az érinthetetlenség, a tisztaság, a kedvesség mélysége, amely belevész abba a mélységbe, amelybôl fakadt: Istenbe, aki a legtökéletesebb érinthetetlenség, tisztaság, kedvesség. Íme, a Háromszemélyű Egy Isten így mutatja meg gyôzelmét...'' « (ibid. 36- 37. o.). A Szűzanyát »a Szűz« tulajdonnév illeti meg, szűz volt lelkében, és szűz volt testében, életének mindhárom szakaszában: a szülés elôtt, a szülés alatt és a szülés után. » ,,Szűz volt, mielôtt megfogant, szűz volt egy anyaméh homályában, szűz volt újszülötti sírásaiban, szűz, elsô tipegései alatt, a Szűz Istené volt, egyedül Istené, és nyíltan kimondta jogát ahhoz -- amely jog fölötte állt Izrael rendelkezéseinek --, hogy sértetlen maradjon a menyegzô után is --, és a hozzájárulást el is nyerte az Istentôl neki adott jegyestôl''.« (Poema II. 653. o.). Mária szűzi tisztasága!... Olyan dolog, ami meghaladja a legélénkebb elképzelést! A mi Urunk, a Valtorta írásokban, »a Hermon csúcsához« hasonlította, az éppen kinyílt liliomhoz és a legértékesebb »drágagyöngyhöz«. De Mária az ô szűzi tisztaságával felülmúlja -- mondja Jézus -- mindezeket a hasonlatokat, melyek rendkívüli tisztaságot sugároznak. » ,,Figyeljétek meg [-- mondja Jézus --], milyen tiszta a Hermon csúcsa, amikor még be van burkolva a téli hó fátyolába. Az Olajfák Hegyérôl liliomszirmok halmazának vagy a tenger habjának tűnik. Miként valami fölkínált áldozat, úgy emelkedik föl a másik hófehérséggel, a felhôkkel szemben, amelyeket az áprilisi szél sodor az ég kék mezôin át. Figyeljetek meg egy liliomszálat, amely most nyitja ki bóbitájának száját illatos nevetésre! És mégis, mindkét tisztaság [a Hermon csúcsáé és az éppen kinyílt liliomé] kevésbé eleven annak a (szűzi) méhnek a tisztaságához viszonyítva, amely számomra Anyám méhe volt! [...] Még inkább: nézzétek meg a legtisztább igazgyöngyöt, amelyet a tengerbôl kiragadott gyöngykagyló belsejébôl vettek ki, hogy egy király jogarát díszítse. Tökéletes a maga tömör szivárványszínekben játszó színében, amely nem ismeri semmilyen test szennyezô érintését, mivel az osztriga gyöngyház-mélyében alakult ki, elszigetelten a tengeri mélységek folyékony zafírjában. És mégis kevésbé tiszta, mint az az anyaöl, amely engem befogadott. Annak az igazgyöngynek közepén egy homokszem van: egy igen piciny kis test, de akkor is csak földi. Ôbenne (Mária), aki a Tenger Igazgyöngye, nem létezik a bűn homokszeme, még a bűnre ösztönzô vágy sem. Igazgyöngy ô, aki a Szentháromság Óceánjában született, hogy a földre hozza a Második Személyt. Ô szűzi szilárdsággal tömörül létének sarkpontja köré, amely nem érzéki vágy magja, hanem az Örök Szeretet Szikrája. Szikra, amely -- mivel viszonzásra talált benne- létrehozta az isteni Meteor örvényeit, aki most magához hívja és vonzza Isten gyermekeit: ez én vagyok, a Krisztus, a Hajnalcsillag''. [És hozzáfűzi:] ,,Ezt a tisztaságot adom én nektek példaképül''.« (Poema X. 100-101. o.). 1. Mária »szűz volt lelkileg«. Mária testi szüzességét megelôzi lelki szüzessége. Honnét vette benne kezdetét ez a tökéletes tisztaság utáni vágy, ez az Istennek való teljes és örökre szóló odaadás? Ezt ô maga mondta el. Ezt mondja ugyanis Látnokunknak: » ,,Zsenge koromtól fogva Istennek szenteltem magam, mert a Magasságbeli világossá tette elôttem a világ gonoszságának okát [az eredeti bűn, a rendetlen szexuális élet], és tôlem telhetôleg ki akartam törölni magamból a sátán nyomát[74]. [...] Isten Lelke tudtomra adta [még mielôtt tudtomra adta volna, hogy ment vagyok az eredeti bűntôl], hogy mekkora volt az Atya fájdalma Éva romlása láttán, aki önmagát, a kegyelem állapotában élô teremtményt, egy alsóbbrendű teremtmény színvonalára akarta lefokozni. Az a szándék élt bennem, hogy e fájdalom enyhítésére megôrzöm a testemet angyali tisztaságban azáltal, hogy sértetlenül megóvom minden emberies gondolattól, kívánságtól és kapcsolattól. Érte lángoljon szerelmem, övé legyen egész valóm. Bennem ugyan nem volt meg a test égetô szomjúsága, de megvolt annak az áldozatnak a vállalása, hogy nem leszek anya'' « (Poema I. 111. o.). A mondottakból kitűnik, hogy az alig hároméves kis Mária Istennek akarta ajánlani szüzességét egész életére. Megkérdezte ugyanis édesanyjától, aki Dániel jövendölésérôl beszélt neki Krisztus eljövetelének idejével kapcsolatban: » ,,... Mondd csak, ha én nagyon, nagyon, nagyon sokat imádkoznék, nappal és éjjel, éjjel és nappal, és egész életemre egyedül Istené akarnék lenni, ezért a célért [vagyis, hogy elôrehozza a Messiás eljövetelét], vajon megkapnám-e az Örökkévalótól a kegyelmet, hogy elôbb adja meg népének a Messiást?'' « (ibid. 46. o.). Édesanyja igenlô válaszára a Kicsi így felel: » ,,Akkor hát imádkozni fogok, és ezért a célért szűz maradok!'' ,,De tudod-e [-- feleli neki az anya --], mit jelent ez?'' ,,Azt jelenti, hogy nem ismerem meg az emberi szerelmet, csak egyedül Istenét. Azt jelenti, hogy nem gondolok másra, csak Istenre. Azt jelenti, hogy testemben kislány maradok, lelkemben pedig angyal. Azt jelenti, hogy szemem csak Istenre tekint, fülem csak ôt hallgatja, szám csak ôt dicséri, kezem csak arra való, hogy önmagamat áldozatul kínáljam fel, hogy lábam csak ôt kövesse gyors léptekkel, s hogy neki adjam szívemet és életemet.'' ,,Te áldott leánykám! De így sohasem lesznek gyermekeid, pedig annyira szereted a gyermekeket, a kisbárányokat, a galambfiókákat... Tudod, a nô számára a gyermek olyan, mint egy fehér, göndörszôrű kisbárány, mint egy selymestollú kisgalamb, s akit korallpiros szájával lehet szeretni, meg lehet csókolni, és hallani, hogy így szólít: 'édesanyám'! '' ,,Nem számít! Én Istené leszek! A Templomban imádkozni fogok. És talán egy napon majd meglátom a fölkent Fejedelmet. A Szűz, aki az anyja lesz, -- így mondja a próféta [Iz 7, 14] --, már biztosan megszületett, és a Templomban van... Én társnôje... és szolgálója leszek. Ó, igen! Ha Isten megvilágosítása folytán megismerhetném, szolgálni szeretnék e boldog teremtésnek! Majd elhozná hozzám a Fiút, engem meg elvinne a Fiához, és neki szolgálnék. Gondold csak el, mama!... A Messiásnak szolgálnék!!...''[75]. Máriát magával ragadja ez a gondolat, amely fölemeli, de ugyanakkor porig is alázza. [...] Majd így folytatja: ,,De megengedi-e Izrael Királya, Isten Fölkentje, hogy szolgáljak neki?'' ,,Ebben ne kételkedj! Nem így mondja-e Salamon király: 'Királyné van hatvan, ágyasasszony nyolcvan, és a szolgálólányoknak se szeri, se száma'? (Én 6, 8). Látod tehát, hogy a Király palotájában nem lesz se szeri, se száma a szűz leányoknak, akik Uruknak szolgálnak.'' ,,Ó! Látod már, ugye, hogy szűznek kell lennem? Kell! Ha ô anyjául szüzet akar, ez annak a jele, hogy a szüzességet mindennél jobban szereti. Azt akarom, hogy engem, szolgálóját szüzességem miatt szeressen, mert ez egy kicsit szeretett anyjához tesz hasonlóvá... Ezt akarom...''[76] « (ibid. 46-47. o.). Máriának ezt az elsô teljes odaadottságát az Örökkévalónak, és csak neki, az Isten iránti szeretete sugallta, melyet ennek a szeretetnek a lángja tartott folytonosan égô állapotban. » ,,... viszont ha a szívembe nézek [-- ezt mondta tanítónôjének, Annának a Templomban --], nos, Istent látom ragyogni szeretet-dicsfényében, és ezt mondja nekem: 'Szeretlek'. Én is azt mondom neki: 'Szeretlek'. Szívem minden dobbanásánál elolvadok és újjáteremtôdöm ebben a kölcsönös csókban... Köztetek élek, kedves tanítónôim és társnôim. De egy láng-gyűrű választ el tôletek. A láng-gyűrűn belül van Isten és én. Isten tüzén át látlak és szeretlek benneteket... test szerint azonban nem tudlak benneteket szeretni. Test szerint soha, senkit sem leszek képes szeretni. Kizárólag Azt, aki szeret engem, de Ôt is csak a lélek szerint. Tudatában vagyok sorsomnak. Izrael sokszázados Törvénye úgy kívánja, hogy minden lány menjen férjhez, és minden hitves legyen anya. Eleget teszek ugyan a Törvénynek, de engedelmeskedem a Hangnak is, amely így szól hozzám: 'Én akarlak téged'. Szűz vagyok, és az is maradok. Hogyan tudom majd megtenni? Ez a bennem lévô édes, láthatatlan Jelenlét segít majd, mivel Ô akarja. Én pedig nem félek. Nincs már sem apám, sem anyám... és csak az Örökkévaló tudja, hogy ez a fájdalom minden emberit kiégetett belôlem. Kegyetlen fájdalommal égett el[77]. Istenen kívül már senkim sincs. Neki tehát vakon engedelmeskedem. Ezt megtettem volna apám és anyám ellenére is. A Hang engem arra oktat, hogy aki Ôt akarja követni, annak apja és anyja ellenére is mennie kell. Ôk ugyanis gyermeküket, mint szívének falai körül járkáló szeretô járôrök, a maguk elképzelése szerinti öröm útjára akarják vezetni... és nem tudják, hogy vannak olyan utak is, amelyeknek öröme végtelen... Nekik hagytam volna ruháimat és köpenyemet is, csakhogy követhessem a Hangot, amely így hívogat: 'Jöjj, ó kedvesem, ó jegyesem'. Mindenemet nekik hagytam volna: könnyeim gyöngyszemeit -- hisz sírtam volna, amiért engedetlennek kell lennem irántuk --, és vérem rubinjait, mert a halállal is szembeszálltam volna, hogy a hívó Hang után mehessek. Ezek majd elmondták volna nekik, hogy az apai és az anyai szeretetnél van valami nagyobb és édesebb is: Isten Hangja. Isten akarata azonban kiszabadított a gyermeki szánakozás béklyóiból. Tudom, nem lett volna az ô szeretetük ilyen hurok, hisz mindketten igaz emberek voltak, és Isten bizonyára bennük is úgy beszélt, mint bennem. Rájuk gondolva úgy képzelem el ôket, hogy a Pátriárkák között várakoznak nyugalomban, és én áldozatommal siettetem a Messiás eljövetelét, aki majd megnyitja számukra a Mennyország kapuit. A földön én irányítom magam, vagyis Isten vezérli szegény kis szolgálóját és közli vele parancsait. Én pedig teljesítem, mert megtételük jelenti számomra az örömöt. Amikor eljön az ideje, majd közlöm jegyesemmel a titkomat... s ô egyetért velem.'' ,,De Mária... milyen szavakkal tudod majd meggyôzni? Egy férfi szerelmével, a Törvénnyel és az élettel kerülsz szembe!'' ,,Isten velem lesz... Isten majd kitárja jegyesem szívét a világosság felé... Az élet elveszíti érzéki tüskéit és tiszta virágként emberszeretettôl fog illatozni. A Törvény... Anna, ne nevezz káromlónak. Úgy gondolom, a Törvény hamarosan meg fog változni. Ki teszi meg, gondolod, hisz a törvény isteni eredetű? Az egyetlen, aki megváltoztathatja: Isten. Közelebb van az idô, mint gondolnátok, én mondom nektek. Mert, Dániel olvasásakor [9, 24], nagy világosság támadt bennem, s ez a szívem közepébôl fakadt, és elmém felfogta a rejtelmes szavak értelmét. A hetven hét (=évhét) megrövidül az igazak imája miatt. Megváltozik az évek száma? Nem. A jövendölés nem hazudik. Azonban nem a nap futása, hanem a hold járása a prófétai idô mértéke, s ezért mondom: 'Közel van az óra, amely hallani fogja egy Szűz Szülöttjének gyermeksírását'. Ó! Bárcsak közölné velem ez az engem szeretô Fény -- hiszen annyi mindent mond --, hogy hol él az a boldog nô, aki megszüli a Fiút Istennek és a Messiást a népnek[78]! Mezítláb járnám be a földkerekséget, nem tartana vissza se fagy, se por, se hôség, se vadállatok, se éhség, hogy eljussak Hozzá, és ezt mondjam neki: 'Engedd meg szolgálódnak és Krisztus szolgái szolgálójának, hogy hajlékodban éljek. Forgatom majd a malomkövet meg a szôlôprést. Küldj, mint rabszolganôt a malomkôhöz, mint ôrzôt a nyájadhoz, küldj kemencéidhez... ahová akarsz, csak fogadj be. Hogy láthassam Ôt! Halljam a (Messiás) hangját, felfogjam pillantását!' Ha pedig nem akarna befogadni, koldusként élnék ajtaja elôtt alamizsnából, kigúnyolva, a szabad ég alatt, perzselô hôségben, csakhogy hallhassam a gyermek Messiás hangját, csengô kacagását, és lássam elôttem elhaladni... S egy napon talán kapnék Tôle kenyéradományt... Ó! Marná bár bensômet az éhség, vagy érezném, hogy egyre gyengülök, de akkor se enném meg azt a kenyeret! Mint igazgyöngyökkel teli zsákocskát, úgy hordanám a szívem fölött. Megcsókolnám, hogy érezzem Krisztus kezének illatát. És nem éreznék többé sem éhséget, sem hideget, mert érintése gyönyörűséget és meleget adna, gyönyörűséget és táplálékot...'' ,,Neked kellene Krisztus Anyjának lenned, aki Ôt ennyire szereted! Ezért akarsz szűz maradni?'' ,,Ó, nem! Én nyomorúság és por vagyok. Föl sem merem emelni tekintetem a Dicsôség felé. Ezért nézek szívesebben szívem belsejébe, mint a kettôs Függönyre, amely mögött, tudom, ott van Jahve (Jeová) láthatatlan Jelenléttel. A Sinai hegy félelmetes Istene van ott. Itt bennem, Atyánkat látom, egy szeretô Arcot, amely mosolyog rám és megáld, mert kicsi vagyok, mint egy kismadár, amelyet a szél -- súlyát se érezve -- tart fönn. Gyenge is vagyok, mint a vadon növô gyöngyvirág szára, aki nem képes másra, csak virágozni és illatozni, és nincs más fegyvere a széllel szemben, csak illatos, elbűvölôen kedves tisztasága. Számomra Isten a szeretet áldott szellôje! És mégsem emiatt. Hanem mert a legszentebb Szentnek, aki Isten és egy Szűz Szülöttje, csak az lehet kedvére, akit az Égben választott ki Anyául, és aki a földön a mennyei Atyáról beszél neki, vagyis: a Tisztaság. Ha a Törvény ezt megfontolná, ha a rabbik, akik megtetézték a Törvényt sok szôrszálhasogató tanításukkal, s eközben megfeledkeznek a legfôbb Célról, elhagynák belôle mindazt, ami emberi és az általuk hajszolt hasznot szolgálja, és ha tanításuk elsôsorban a Tisztaságra irányulna, akkor megérkezésekor ezt (a Tisztaságot) találná Izrael Királya. A Békesség szerzôjének olajágai, a Gyôzedelmes pálmaágai közé liliomokat, liliomokat, liliomokat hintsetek!... Mennyi Vért kell majd kiontania megváltásunkért az Üdvözítônek! De mennyit! Az ezer meg ezer sebbôl -- amelyeket Izajás látott a Fájdalmak Férfián [Iz 53, 5] -- nézzétek, miként balzsam a lyukacsos edénybôl, úgy hull a Véresô. Ne oda hulljon ez az isteni Vér, ahol megcsúfolják és káromolják, hanem a tisztaságtól kellemes illatú kelyhekbe, hogy azután ráhintsék a lélekben betegekre, a lelki leprásokra, azokra, akik Isten szemében halottak. Adjatok liliomokat, liliomokat adjatok, hogy a tiszta szirmok hófehér köntösével le lehessen törölni Krisztus verejtékcseppjeit és könnyeit! Adjatok liliomokat! Liliomokat adjatok vértanúi lázának forróságára! Ó, hol van az a Liliom, aki Téged hordozni fog? Hol van az, aki égetô szomjúságodat enyhíti? Hol van az, aki Véredtôl vörösre festôdik és [szívében] meghal a fájdalomtól, mert Téged meghalni lát?! Hol van az, aki majd elvérzett Testedre borulva sír? Ó, Krisztus! Krisztus! Utánad sóhajtozom!...'' Mária elhallgat, könnyezve, letörten. Anna ezután hallgat egy ideig, majd színtelen, megindult, fakó hangon megkérdi: ,,Van még valami, amire megtaníthatsz engem, Mária?'' Mária összerezzen. Alázatosságában bizonyára azt hiszi, hogy oktatója korholja, s ezért ezt mondja: ,,Ó, bocsáss meg! Te vagy a tanítónô, én meg szegény semmi vagyok. De ez a hang a szívembôl tör elô. Én vigyázok rá, hogy ne beszéljek róla. De miként a hullámok rohamára a folyó áttöri a gátat, úgy rohant meg engem és kiáradt belôlem. Ügyet se vess szavaimra, és büntesd meg önhittségemet. Tudom, a titokzatos szavaknak a titkos ládában, a szív rejtekében kellene maradniuk, amelynek Isten jóságában ezt a rendkívüli jótéteményét adja. De oly édes ez a Láthatatlan Jelenlét, hogy megrészegülök tôle... Anna, bocsáss meg kicsi szolgálódnak!'' Anna magához szorítja ôt, s közben csupa-ránc arca remeg, és könnytôl csillog. A könnyek úgy hatolnak be a ráncok közé, mint víz a barázdált földbe, kis ereket képezve. Nem nevetséges az idôs oktatónô, sôt! Sírása mély tiszteletet ébreszt. Mária Anna karjai közé zárva, arcocskájával az idôs tanítónô keblére simul. Így fejezôdik be minden.« (Poema I. 65-68. o.). Mária mikortól szentelte magát Istennek a szüzességi fogadalmával? Erre a választ a Poémában találjuk meg. Öröktôl fogva. Már tizenkét év telt el azóta, hogy a Templom[79] szüzei közé lépett. A kislány nôvé fejlôdött. Egyik napon a Fôpap magához kéreti, és ô megjelenik elôtte. A Fôpappal együtt ott van Zakariás Fôpap is (Keresztelô János apja) a Fánuel törzsébôl származó Annával. A Fôpap a fiatal lányhoz fordul, és így szól hozzá: » ,,... Leányom, ismerem kedvességedet és jóságodat. Tudom, hogy napról napra gyarapodtál tudományban és kegyelemben Isten és az emberek szemében. Tudom, hogy Isten hangja suttogja legnyájasabb szavait szívedben. Tudom, hogy te Isten Templomának Virága vagy, és amióta te itt vagy, harmadik kerubként a Kiengesztelôdés Táblája elôtt állsz. Szeretném, ha illatod minden újabb napon továbbra is fölszállna a tömjénfüsttel együtt. A Törvény azonban mást ír elô. Már nem vagy kislány, nô vagy. És Izraelben minden nônek férjhez kell mennie, hogy majd elhozhassa fiúgyermekét az Úrnak. Te is követni fogod a Törvény parancsát. Ne félj, ne pirulj el. Nagyon jól ismerem királyi származásodat. A Törvény is ôrködik felette, mert elrendeli, hogy minden férfi a saját törzséhez tartozó nôt vegyen feleségül [Szám 36, 6-9]. De ha ez nem is lenne elôírva, én akkor is eszerint járnék el, nehogy megrontsam elôkelô véredet. Mária, ismersz-e valakit a törzsedbôl, aki vôlegényed lehetne?'' Mária fölemeli a szemérmességtôl kipirult arcát, szempilláin megcsillan az elsô ragyogó könnycsepp, és remegô hangon válaszolja: ,,Senkit.'' ,,Senkit sem ismerhet, hiszen kicsi korában került ide. Dávid családját is túl sok csapás érte, teljesen szétszóródott, s ez nem tette lehetôvé, hogy a különbözô ágak a királyi pálmafa lombkoronájává egyesüljenek'', mondja Zakariás. ,,Akkor Istenre bízzuk a választást.'' Eddig visszatartott könnyei most kibuggyannak és lecsurognak remegô szájáig, miközben Mária könyörgô pillantást vet mesternôjére. ,,Mária az Úrnak ígérkezett el, az Ô dicsôségéért és Izrael üdvéért. Még gyermeklány volt, és a betűket is alig ismerte, amikor már fogadalommal kötelezte el magát...'' mondja Anna, hogy kisegítse. ,,Akkor hát emiatt könnyezel? Nem azért, hogy ellenszegülj a Törvénynek?'' ,,Emiatt... nem másért. Engedelmeskedem neked, Isten Papja.'' ,,Ez is igazolja, amit nekem mindig mondtak rólad. Hány éve is vagy [Istennek szentelt] szűz?'' ,,Öröktôl fogva, úgy hiszem. Még nem voltam ebben a Templomban, amikor már az Úrnak adtam magam.'' ,,Nem te vagy az a pici leány, aki most tizenkét éve jött ide, és azt kérted tôlem, hogy beléphess?'' ,,Az vagyok.'' ,,Akkor viszont hogyan mondhatod, hogy már akkor Istené voltál?'' ,,Ha visszatekintek, [Istennek szentelt] szűznek találom magam... Nem emlékszem az órára, amelyben születtem, arra sem, hogyan kezdtem el szeretni anyámat és azt mondani apámnak: 'Ó, apám, a te leányod vagyok'... Arra azonban emlékszem, anélkül, hogy tudnám, mikor kezdôdött, hogy szívemet Istennek adtam. Talán az elsô csókkal történt, amit adni tudtam, az elsô szóval, amit ki tudtam ejteni, az elsô lépéssel, amit meg tudtam tenni... Igen, ez az: azt hiszem, amikortól az elsô emlékem van a szeretetrôl, amikor megtettem az elsô biztos lépést... A házunk mellett... a házunk mellett volt egy kert, tele virággal... volt gyümölcsöskertünk, voltak szántóföldjeink... s a végében, a hegy lábánál volt egy patak, amely egy barlangszerű sziklamélyedésbôl tört elô... Tele volt ez a barlang hosszúra nôtt, vékonyszálú fűvel, amelyek zöld zuhatagként csüngtek le mindenhonnan, és mintha sírtak volna. A vékonyka leveleken és a csipkeszerű lombozaton ugyanis vízcseppek voltak, amelyek leperegve úgy szóltak, mint icipici csengettyűk. A patak is dalolt. Madarak is voltak a patak mellett magasodó olajfákon és almafákon, és fehér galambok jöttek fürödni a patak fényes tükrében... Már nem is emlékeztem ezekre, mert Istenbe helyeztem egész szívemet. Apámon és anyámon kívül, akiket szerettem életükben és szeretek holtuk után is, minden más kitörlôdött a szívembôl... De te, Fôpap, most elgondolkoztattál engem... Kutatnom kell, mikor is adtam magam Istennek... és felidézôdnek bennem elsô éveim emlékei... Én szerettem azt a barlangot, mert hallottam ott egy hangot, a víz és a madarak énekénél is édesebbet, amely így szólt hozzám: 'Jöjj, kedvesem!' Szerettem azokat a gyémántcsillogású fűszálakat zengô vízcseppjeikkel, mert bennük az én Uram jelét láttam, és folyton ezt mondogattam: 'Látod, lelkem, mily nagy a te Istened?! Ô, Aki a Libanon cédrusait teremtette az északi szélnek, ugyancsak Ô alkotta ezeket az apró leveleket is, amelyek egy pici légy súlya alatt is lehajlanak, szemed gyönyörűségére és kis lábad védelmére.' Szerettem a tiszta dolgoknak ezt a csendjét: a lenge szellôt, az ezüstfényű vizet, a galambok tisztaságát... Szerettem a kis barlang fölött ôrködô békét, amely a hol virágba borult, hol drága gyümölccsel megrakott olajfákból és almafákból áradt... És nem tudom, de nekem úgy tűnt, hogy ez a hang nekem, csak nekem, ezt mondta: 'Jöjj, te szépséges olajfa; jöjj, te édes alma; jöjj, te lepecsételt forrás; jöjj, te, galambom!' ... Édes volt apám és anyám szeretete, édes volt hangjuk, amellyel hívtak... de ez! Ez! Ó, a földi Paradicsomban[80], azt gondolom, így hallhatta az az asszony, aki bűnössé lett. Nem tudom, hogy volt képes jobban szeretni egy sziszegést, mint ezt a szeretô hangot. Hogy volt képes oly ismeretre áhítozni, ami nem Isten... Ajkammal, amelyen még ott volt az anyatej íze, de már mennyei méztôl megittasult szívvel, így válaszoltam: 'Nézd, jövök! A tied vagyok! Uram, testemnek nem lesz más ura Rajtad kívül, ahogy lelkemnek sincs más szerelme'... És amikor ezeket mondtam, úgy tűnt nekem, hogy már elôbb kiejtett szavakat ismételek el, egy már elvégzett szertartást végzek. A számomra kiválasztott Jegyes sem volt idegen elôttem, mert már ismertem lángolását. Szemem az Ô fényéhez szokott hozzá, és képességem, amellyel szeretni tudok, az Ô karjai között teljesedett ki. Mikor?... Nem tudom. Azt mondanám, hogy a földi léten kívül [a földi élet elôtt, vagyis a lélek megteremtésének villámgyors pillanatától fogva], mert úgy érzem, mindig is az enyém volt, és én mindig az Övé voltam, és én azért létezem, mivel Ô akart engem saját Lelke és az én lelkem örömére... Most engedelmeskedem, Fôpap. Azonban te mondd meg, miként kell cselekednem. Nincs se apám, se anyám. Te légy a vezetôm!'' ,,Isten adja majd neked a vôlegényt, aki szent lesz, mivel Istenre bízod magad. Te pedig majd megmondod neki, mit fogadtál.'' ,,De vajon elfogadja-e?'' ,,Remélem. Ó, leányom, imádkozz, hogy képes legyen megérteni a szívedet. Most menj! Isten kísérjen mindenkor.'' Mária Annával együtt távozik. Zakariás pedig a Fôpappal marad«.(Poema I. 73-76. o.). Az ismerten csodás módon kivirágzott ág után a Fôpap átadja a Szüzet a kijelölt (harminc év körüli) Józsefnek, így szólva hozzá: » ,,A menyasszony, akit Isten ajándékoz neked, nem gazdag, s ezt te is tudod. De minden erény megvan benne. Légy egyre méltóbb hozzá! Izraelben nincs hozzá hasonló bájos és tiszta virág...'' « (ibid. 79. o.). Mialatt Zakariás elmegy, hogy hívja a menyasszonyt, akit a többiek is követnek, a Fôpap, aki egyedül maradt Józseffel, ezt mondja neki: » ,,Mária szóba akarja hozni elôtted fogadalmát. Légy segítségére félénkségében. Légy jó hozzá!'' ,,Férfiúi mivoltomat az ô szolgálatába állítom, és érte semmi áldozattól nem riadok vissza. Ebben légy biztos!'' [válaszolja József]«. (ibid.). Bemutatják Józsefet Máriának, és a Fôpap Zakariással és Fánuel Annájával eltávozik, és »a két jegyes ott áll egymással szemközt«. József egy fehér virágokkal borított ágacskát ad át Máriának, melyet Mária kertjébôl hozott, és többek között felfedi elôtte, hogy ô »nazír« [vö. Szám 6], vagyis »Istennek szentelt férfi«, s épp ezért nem remélte, hogy ô lesz »a kiválasztott«. »Nem házasság utáni vágyból« engedelmeskedett a felhívásnak, csupán azért, hogy a Fôpapnak engedelmeskedjen. Elmondja neki, hogy »az ô szíve csak az Úrnak virított ez idáig« (ibid. 81. o.) Józsefnek e szavaira Mária arca »... csupa ragyogás lesz és nekibátorodik. ,,Én is egészen Istené vagyok, József. Nem tudom, megmondta-e ezt neked a Fôpap...'' ,,Csak annyit mondott nekem, hogy jó vagy és tiszta, meg a fogadalmadról akarsz elmondani valamit, és hogy legyek jó hozzád. Beszélj, Mária! Józsefed minden kívánságodban boldoggá akar tenni. Nem testemmel szeretlek. A lelkemmel szeretlek téged, szent leány, akit Isten ajándékoz nekem! A vôlegényen kívül láss bennem apát és fivért. Úgy bízd rám magad, mint apádra, úgy hagyatkozz rám, mint bátyádra.'' ,,Gyermekkoromtól fogva az Úrnak szenteltem magam. Tudom, ilyet nem tesznek Izraelben. De én egy hangot hallottam, amely szüzességemet kérte szeretet-áldozatul, a Messiás eljöveteléért. Oly régóta várja már ôt Izrael!... Nem túl nagy áldozat lemondani ezért az anyaság örömérôl!'' József oly erôsen néz rá, mintha a szívében akarna olvasni, majd megfogja két kis kezét, amelyek még ujjaik közt tartják a virágos ágat, és ezt mondja: ,,Én pedig egyesítem áldozatomat a tiéddel. Tisztaságunkkal annyira fogjuk szeretni az Örökkévalót, hogy hamarabb fogja megadni a földnek a Szabadítót, nekünk pedig megengedi, hogy meglássuk fölragyogni Fényét a világban. Gyere, Mária! Menjünk a Háza elé, és esküdjünk meg, hogy angyalokként fogjuk szeretni egymást! Azután elmegyek Názáretbe, hogy otthonodban mindent elôkészítsek számodra, ha oda szeretnél menni, vagy másutt, ha máshová kívánsz menni''.« (ibid. 81. o.). Még az eljegyzés napján Anna megkérdezte Máriától: » ,,Mit szólt a fogadalmadhoz? Ezt még nem mondtad meg nekem.'' ,,Nem volt ellenvetése. Sôt, amikor megtudta az okát, ezt mondta: 'A magam áldozatát egyesítem a tiéddel' ''. ,,Szent ez a fiatalember!'' jelenti ki Anna, Fánuel leánya.« (ibid. 85. o.). Miközben minden készen áll az eljegyzésre, József kissé félrevonul Máriával, és ezt mondja neki: » ,,Az eltelt idô alatt gondolkoztam fogadalmadon. Azt mondtam, hogy egyetértek vele. Azonban minél többet gondolok rá, annál inkább megértem, hogy nem elég az idôleges nazireátus, még többször meg is újítva sem. Megértettelek, Mária. Még nem vagyok érdemes a Világosság szavára. De valamit sejtenem enged, s ez segít megfejtenem titkodat, legalábbis fôbb vonalaiban. Egyszerű, tudatlan ember vagyok, Mária. Egy szegény munkásember. Nem vagyok tanult ember, és kincseim sincsenek. De a lábad elé helyezem egyetlen kincsemet: teljes szűzi tisztaságomat, hogy méltó lehessek melletted élni, Isten Szüze, 'húgom, mátkám, elzárt kert, lepecsételt forrás' [Énekek Éneke 4, 12], ahogyan Ôsünk mondja, aki talán téged látva írta meg az Énekek Énekét... Én leszek az ôre ennek az illatozó kertnek, ahol a legdrágább gyümölcsök teremnek, s ebbôl a kertbôl lágy sodrással tör elô egy forrás: a te édességed, ó mátkám, aki hótisztaságoddal meghódítottad a lelkemet, ó te gyönyörűséges! [...] Jöjj, kedvesem'', és gyöngéden kézen fogva az ajtó felé vezeti.« (ibid. 86-87. o.). József úgy volt Istentôl odahelyezve, mint »pecsét a pecsétre«, mint »láng pallosú angyal az Édenkert bejáratához«, mint »a lepecsételt Könyv fennkölt lektora«[81] (ibid 91-92. o.). Mária élete hajnalán tett szüzességi fogadalmának annyira világos visszhangját megtaláljuk az angyali híradás elbeszélésében. Midôn az angyal hírül adja neki a rendkívüli foganást, Mária aggódva kérdezi: » ,,Hogyan válhat ez valóra, hiszen férfit nem ismerek? Talán az Úr többé már nem fogadja el szolgálójának felajánlását, és nem akarja, hogy szűz maradjak iránta való szeretetbôl?''[82] [De az angyal bátorítja, és megmagyarázza neki, hogy szűzi anyaságról van szó].« (ibid. 104. o.). Ne gondoljuk, vagy ne higgyük, hogy a Szűzanya számára ez a szüzességi fogadalom nem járt áldozattal! De még mennyire! Ô feláldozta Istennek az anyasággal járó örömet és tiszteletet. » ,,Ha azt is végiggondoljátok [-- így mondta maga a Szűzanya a Látnoknak --], mekkora tisztelet övezte a zsidóknál az anyává lett nôt, akkor még jobban el tudjátok képzelni, mekkora áldozatot hoztam azzal, hogy vállaltam az anyaságtól való megfosztottságot [=a szüzességnek szentelve magamat]''.« (ibid. 112. o.). A szüzességi fogadalommal lemondva arról, hogy egy embernek legyen az édesanyja, a Szent Szűz felkészült arra, hogy szüzességében Isten Anyjává legyen. Életének hajnalától Mária végtelen gondossággal ügyelt rá, hogy szíve ártatlan tisztaságát megôrizze, egyedül az Isten iránti szeretetbôl. Annyira bájos az az epizód, ami Názáretben játszódott le, mielôtt Mária betöltötte volna harmadik életévét. Jézus nyilvános működésének második évében vagyunk. Az isteni Mester a Getszemániban tartózkodik apostolaival együtt. Máté megkéri ôt: » ,,... Mester, beszélj még nekünk Édesanyádról! Oly tündöklô az ô gyermeksége! Visszfénye a mi lelkünket is megtisztítja, és nekem, szegény bűnösnek, nagy szükségem van erre!''... ,,Melyiket mondjam el nektek, Annyi sok esemény van, és egyik bájosabb, mint a másik...'' ,,Ô mesélte el azokat neked?'' ,,Némelyiket. De a legtöbbet József mesélte el nekem gyermekkoromban, mint a legszebb történeteket, ezenkívül Alfeus, Sára fia is, aki csak néhány évvel volt idôsebb Édesanyámnál, és a barátja volt a rövid évek alatt, amíg Názáretben élt. ,,Ó, mesélj!...'' kérleli János. Mindnyájan leülnek körben, az olajfák árnyékában... ,,Elmondom nektek a szűzi tisztaságról szóló leckét, amit Édesanyám pár nappal a Templomba való belépése elôtt adott kis barátjának és sok más embernek. Azon a napon ment férjhez egy názáreti leány, Sára rokona, és a menyegzôre meghívták Joachimot és Annát is. Velük volt a kicsi Mária is, akinek más gyermekekkel együtt az volt a feladata, hogy virágszirmokat hintsen a menyasszony útjára. Mondják, hogy gyönyörű volt kisleány korában, és a menyasszony ünnepélyes bevonulása után mindenki ôvele akart foglalkozni. Nagyon ritkán láthatták Máriát, mert többnyire otthon tartózkodott. Minden más helynél jobban szeretett egy barlangot, amelyet még ma is az 'ünnepélyes eljegyzés' kis barlangjának nevez. Így történt, hogy amikor meglátták szôke fejecskéjét, kedvesen rózsás arcocskájával, elhalmozták simogatásokkal. Úgy nevezték: 'Názáret Virága', 'Galilea Igazgyöngye', vagy 'Isten Békéje', egy hatalmas szivárvány emlékére, amely akkor tűnt fel hirtelen, amikor Mária elôször felsírt. És ô mindez volt valóban, és most is az, és még több is. Ô az Ég és a teremtett világ Virága, a Paradicsom Igazgyöngye, Isten Békéje... Igen, a Béke. Én a Békességes vagyok, mert az Atyának és Máriának vagyok a Fia: a végtelen Békének [az Atyának] és a szelíd Békének [Máriának] a Fia. Azon a napon mindenki meg akarta csókolni, és az ölébe akarta venni Máriát. Ô pedig, aki idegenkedett a csókoktól és az érintésektôl kedves határozottsággal mondta: 'Kérlek benneteket, ne gyűrjetek össze engem!' Azt gondolták, hogy a len ruhácskájáról beszél, amelyet a derekánál, kis csuklóinál és a nyakánál kék szalag fogott össze... vagy pedig az apró virágokból készült keskeny virágfüzérrôl, amelyet Anna tett a fejére, hogy vsszetartsa vékonyszálú kis hajfürtjeit. Mindenki biztosította felôle, hogy nem fogják összegyűrni sem a ruháját, sem a virágkoszorúját. De ô, a határozott, hároméves kis hölgy a felnôttek gyűrűjében állva, nagy komolyan ezt mondta: 'Nem arra gondolok, amit helyre lehet hozni. A lelkemrôl beszélek, mert az Istené! És nem akarja, hogy Istenen kívül más is megérintse'. Ezt vetették ellen: 'De mi téged csókolunk meg, nem a lelkedet!' Mire ô: 'Az én testem a lelkem temploma, és abban a lélek a pap. A népet nem engedik be a papoknak fenntartott helyre. Kérlek benneteket, ne lépjetek be oda, ami Istennek van fönntartva!' Alfeust, aki akkor nyolcéves volt, és aki nagyon szerette Máriát, meghökkentette ez a válasz. És másnap, amikor kis barlangja mellett találta ôt, amint éppen virágokat szedett, megkérdezte tôle: 'Mária, amikor majd felnôsz, szeretnél férjednek engem?' Még benne volt az elôzô napi menyegzôi ünnepség pezsgése, amelyen ô is részt vett. Mire Mária azt válaszolta: 'Én nagyon szeretlek téged! De nem úgy látlak, mint egy férfit. Mondok neked egy titkot: Én az élôknek csak a lelkét látom. Azt nagyon szeretem, egész szívemmel. De csak Istent látom 'Igazán Élônek', akinek átadhatom majd magam'...'' ,,Igazán Élô!!! Hát tudod, ez aztán a mélyértelmű kifejezés!'' kiált fel Bertalan. Jézus pedig alázatosan és mosolyogva ennyit mond: ,,Hát ô a Bölcsesség Anyja volt!''. ,,Volt?... Hisz még hároméves sem volt!'' ,,Volt. Én már benne éltem fogantatásától kezdve, Isten lévén annak végtelenül tökéletes Egységében és Háromságában'' [83]« (Poema III. 371-373. o.). 2. Mária »testileg is szűz volt«. De azon felül, hogy »lelkében szűz volt« a szüzességi fogadalom kapcsán, Mária »szűz volt testileg is« a klasszikus hármas mondás szerint: a szülés elôtt, a szülés alatt és a szülés után. a) Szűz a »szülés elôtt« midôn Jézust megfoganta. »A Szeretet [a Szentlélek] nemzette Ôt [a századok óta elôkészített Áldozatot], olyan hajlékot készítve magának egy anyaöl mélyén, amely szeplôtlen volt« (Poema IX. 40. o.). » ,,... Jézus olyan szerelembôl született, amelynél magasztosabbat nem látott az Ég! Isten és egy Szűz szerelmébôl, a Tűz csókjából, a Fény ölelésébôl, amelyek Testet öltöttek, és Isten hajlékává tették egy nô méhét''.« (Poema I. 153. o.). Vajon mi célból történik ez a liliomvirágzás? Azért, hogy: » ,,A sátántól megrontott férfivel és nôvel szemben [-- mondja Jézus a Látnoknak --] Isten azt a Férfit akarta odaállítani, aki olyan Asszonytól született, akit Isten annyira felmagasztalt, hogy fogant anélkül, hogy férfit ismert volna. Virág, amely Virágot fogan, és nincs szüksége magra. Megtermékenyül csupán azáltal, hogy a Nap egyetlen csókot nyom a Liliom-Mária sértetlen kelyhére. [...] Isten fölséges diadala a sátán felett abban állt, hogy a szeretett teremtmény tökéletességét a tökéletesség legmagasabb fokára emelte, hogy legalább egy teremtményben semmisüljön meg a sátáni méreg iránt fogékony emberi természet minden emléke, és így ne egy tiszta férfiú ölelésébôl származzék a Fiú, hanem isteni vlelésbôl, amely a Tűz extázisában izzásba hozza a lelket. A Szűz Szüzessége! Jöjj! Elmélkedj errôl a mély értelmű szüzességrôl, amelynek szemlélése oly szédületet okoz, mint amikor valaki szakadékba tekint!...'' « (ibid. 35-36. o.). Tehát a Szent Szűz » ,,... megismerte az anyaság örömét anélkül, hogy megismerte volna érintetlenségének elvesztését. Hópehely, amely virággá lényegül, és így kínálja föl magát Istennek. [...] Isten pecsétje lezárta Mária ajkát. József pedig csak akkor tudta meg a csodát, amikor rokonának, Zakariásnak otthonából hazatérve, Mária anyaként mutatkozott meg jegyese szeme elôtt. [...] (József) keservesen szenvedett és elhatározta, hogy elhagyja Máriát, vállalva azt a vádat, hogy igazságtalannak nevezzék. Az angyal azonban leszállt, hogy megmondja neki: 'Ne félj magadhoz fogadni Máriát, jegyesedet! Hisz az, aki benne formálódik, az Isten Fia, és Mária anyasága Isten műve! És amikor majd a Fiú megszületik, a Jézus nevet adod neki, mert ô az Üdvözítô' ''.« (Poema II. 654-655. o.). b) Szűz a »szülés alatt«. -- Jézus »a liliom Máriától született« (Poema IX. 90. o.), vagyis csodálatos módon, szűzi módon, egy elragadtatásban: » ,,... elragadtatás volt Fiam születése [-- mondta a Szűzanya a Látnoknak --], és az Istenben való elragadtatásból, ami akkor elfogott engem, Gyermekemmel a karjaimban tértem magamhoz és tértem vissza a Földre...'' « (Poema X. 352. o.). Módfelett érdekfeszítô és elragadó a szűzi szülés elbeszélése. Miután nem kaptak helyet a szálláson, a két hitves, a boldog esemény közeledtén, egy barlangba vonult el ott Betlehem közelében. Mária teljesen elmerül az imádságban. József is buzgón imádkozik... »Egy holdsugár lopózik be a mennyezet egyik repedésén. Anyagtalan ezüst pengéhez hasonló, amely Máriát látszik keresni. Amint a hold mind magasabbra kúszik az égen, lassan-lassan megnyúlik a fénysugár, és végül elérkezik az imádkozó fejéhez, s dicsfénybe öltözteti. Mária, mintha valami mennyei felszólításnak engedelmeskedne, fölemeli a fejét, és térdelve felegyenesedik. Ó! Mennyire szép ebben a pillanatban! Fölemelt feje ragyogni látszik a fehér holdfényben, és természetfeletti szépségű mosolya átszellemültté varázsolja külsejét. Hogy mit lát, mit hall, mit érez? Egyedül ô tudná megmondani, mit látott, mit hallott és érzett anyasága tündökletes órájában. Én csak azt látom, hogy a fényesség egyre fokozódik körülötte. Mintha az Égbôl szállna alá, mintha a körülötte lévô szegényes tárgyak árasztanák, de fôleg, mintha ôbelôle áradna ki. Sötétkék ruhája most halvány nefelejcskéknek hat, és a keze és arca is olyan kékes árnyalatú lesz, mintha egy sápadt, csillogó, óriási zafírkô fénye vonná be sugaraival. Ez a szín, bár gyengébb, a szent Mennyország látomásaiban látott árnyalatra emlékeztet, és arra is, amit a Bölcsek érkezését bemutató látomásban láttam. Ez a szín egyre jobban szétárad a tárgyakra, a ruhákra, s megtisztítja azokat, és ragyogóvá varázsolja. Egyre több fény tör elô Mária testébôl. Magába olvasztja a hold fényét is, mintha magához vonzaná azt a fényt, amely az égbôl származik. Most már ô a Fény letéteményese, az, akinek ezt a Fényt kell a világnak adnia. S ez a boldogító, befogadhatatlan, megmérhetetlen, örök isteni Fény, amely már úton van, olyan hajnallal, ragyogó csillaggal, fényatomok kórusával jelentkezik, amelyek mindegyre csak nônek, duzzadnak, mint a dagály, szállnak, egyre fölfelé szállnak mint a tömjénfüst, folyamként lefelé hömpölyögnek, majd fátyolként szétterülnek... A mennyezet fekete, füstös, visszataszító, tele van repedésekkel, pókhálókkal és a statika csodájaként szilárdan álló kiálló kôdarabokkal, és most mégis mintha királyi palota mennyezete volna. Minden ormótlan kôdarab egy-egy ezüsttömb. Minden repedés opálcsillogás, minden pókháló ezüsttel és drágakôvel ékes drágaművű baldachin. A két nagy kôdarab között mély álomba merült hatalmas gyík olyan, mint egy királynô által ottfelejtett óriási smaragd nyakék. Az elkábult denevérek lelógó fürtje olyan, mint egy drága ónix-csillár. A felsô etetôbôl kilógó széna sem fű többé, hanem rengeteg ezüst-szál, amelyek hosszú, kibontott hajként kecsesen rezegnek a levegôben. A jászol a maga sötét fájával patinás ezüsttömbhöz hasonlít. A falakat fémszállal átszôtt brokát borítja, amelyen a selyem fehérsége belevész a kidomborodó, gyöngyházfényű hímzésmintába. A barlang földje pedig... hogy milyen is most ez a föld? Fehér fényben szikrázó kristály. Kiálló részei olyanok, mint hódolatból földre dobott fény-rózsák, a lyukak pedig drága kelyhek, amelyekbôl fűszeres illat száll föl. A fény egyre erôsebbé és erôsebbé válik. Már kibírhatatlan a szemnek. S mintha egy fényfátyol burkolná be, ebben a fényben eltűnik a Szűz... és az Anya tűnik elô belôle. Igen. Amikor a szemem újra elbírja a fényt, Máriát látom, karján újszülött Fiával[84]. Egy csöpp rózsás, pufók Gyermekkel, aki össze-vissza gesztikulál rózsabimbó nagyságú kis kezeivel, és rugdalózik apró lábaival. Lábfejei elférnének egy kinyílt rózsa belsejében. A Gyermek éppolyan vékony, remegô hangon sír, mint egy alig világrajött kisbárány, kitátja erdei epernagyságú pici száját, és megmutatja rózsaszín szájpadlásához remegve odaérô kis nyelvecskéjét. [...] ... az Anya ... imádattal nézi Gyermekét, könnyezve és mosolyogva egyúttal. Föléje hajol, hogy megcsókolja, de nem ártatlan kis fejecskéjén, hanem mellkasának közepén, ott, ahol pici szíve ver, dobog értünk... ott, ahol egy napon majd az a mélységes Seb lesz. Édesanyja már elôre gyógyítgatja azt a sebet szeplôtelen csókjaival...« (Poema I. 187-188. o.). Ez a szűzi szülés -- ennek következményeként -- mindenfajta fájdalomtól mentes volt, telve mennyei boldogsággal. » ,,Jelenlétem megszentelte ugyan a Keresztelôt [-- mondja a Szűzanya a Látnoknak --], de Erzsébettôl nem vette el az Évától átöröklôdô átkot. 'Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet' [Ter 3, 16], mondta az Örökkévaló. Egyedül én voltam mentes a fájdalmas szüléstôl, én, a szeplôtôl mentes, és aki nem éltem házaséletet [vagyis szűzen fogantam]. A szomorúság és a fájdalom a bűn gyümölcse. Nekem, aki a Bűntelen voltam, mégis meg kellett ismernem a fájdalmat és a szomorúságot, mert a Társmegváltó voltam. A szülés gyötrelmét azonban nem ismertem. Nem! Ezt a kínt nem ismertem! De hidd el nekem, leányom, hogy nem volt és nem is lesz soha olyan szülési fájdalom, ami felérne az én lelki anyaságom vértanúságával. És ezt a legkeményebb ágyon álltam ki: az én keresztem ágyán, haldokló Fiam kínpadja tövében...'' « (ibid. 153. o.). Józsefnek, az igaznak, nem volt tudomása Krisztus szűzi születésérôl, míg az meg nem történt. Jézus nyilvános működésének második évében, midôn hazalátogatott, Édesanyja elmondta, hogy »éppen az évforduló napján érkezett«, amikor ô és József Betlehembe indultak a népszámlálás alkalmából. » ,,Akkor is voltak itt [a házban] [-- mondja a Szűzanya Jézusnak --] ruhákkal, fôleg apró vászonholmikkal teli, nyitott tarisznyák és ládikák... egy Csöppség számára, aki, így mondtam Józsefnek, talán Júda Betlehemében fog megszületni; magamnak azonban azt mondtam, akinek Júda Betlehemében kell megszületnie... A szívemben ôriztem ezt, József miatt, mert József éppen ettôl félt, s ezért (az apró holmikat) alulra rejtettem... Még nem tudta, hogy Isten Fiának a születése nem lesz alávetve, sem nála, sem Édesanyjánál a születés és a szülés közös nyomorúságának. Nem tudta... és félt távol lenni velem Názárettôl abban az állapotomban. Én biztos voltam benne, hogy ott hozom ôt világra... '' « (Poema IV. 1181-1182. o.). Igaza volt a Szűzanyának, amikor harminchárom év elteltével így emlékezett vissza a tényre: »az a fénnyel teli édes óra, csupa ének, csupa hozsanna, az ô születésének órája...« (Poema VI. 969. o.). És másutt is nyomatékkal van kijelentve, hogy »Az, aki Szűztôl született -- mert csak ott vehetett lakóhelyet magának, ahol liliomok vették körül -- megundorodott... a világ hármas kéjvágyától...« (Poema III. 76. o.). c) Szűz »a szülés után«, miután Jézust a világra hozta. -- Ez egy »nagyon keményen vitatott« igazság. De... kik vitatják? És kinek a nevében?... Maga Jézus akarta ezt megvilágítani Látnokunknak. » ,,... olyan részletet világít meg, amely két helyen is elôfordul Máté evangéliumában, egy kétszer is megismételt mondatot: 'Kelj föl, fogd a Gyermeket és Anyját, és menekülj Egyiptomba!' [Mt 2, 13]; 'Kelj föl, vedd a Gyermeket és Anyját, és menj vissza Izrael földjére!' [Mt 2, 20]. És te láttad, hogy Mária egyedül volt szobájában a gyermekével. Akik maguk bűzös pocsolya lévén, nagyon támadják Mária szülés után is megôrzött szüzességét és József szűztisztaságát, azok nem akarják elfogadni, hogy közülük valaki lehet szárny és fény. Szerencsétlen, lelkileg annyira megromlott, elméjükben annyira a testhez lealacsonyodott emberek ezek, akik még elgondolni is képtelenek, hogy egy hozzájuk hasonló ember tisztelhesse a nôt, hogy a lelket lássa meg benne és nem a testet, és saját magát emelje föl azzal, hogy természetfölötti atmoszférában él, és nem arra éhezik, ami test, hanem arra, ami Isten. Noshát, Én mondom ezeknek, akik megtagadják a legszebbet, a férgeknek, akik képtelenek pillangókká változni, ezeknek a csúszómászóknak, akiket elborít saját kéjvágyuk nyála, akik képtelenek felfogni egy liliom szépségét, hogy Mária szűz volt és az is maradt, és csak a lelke volt József hitvese, amint kizárólag csak lélekben egyesült Isten Lelkével, és az Ô műve folytán foganta Egyetlen magzatát: Engem, Jézus Krisztust, Isten és Mária Egyszülöttjét. Ez nem csupán hagyomány, amely csak késôbb keletkezett a Boldogságos iránti szeretô tiszteletbôl, aki nekem Anyám volt! Ez igaz valóság, és az elsô idôktôl fogva tudott volt! Máté nem évszázadokkal késôbb született. Ô Mária kortársa volt. Máté nem egy egyszerű tudatlan ember volt, aki a vadonban él és könnyen bevesz minden kitalált mesét. Adótisztviselô volt, ahogy ma mondanátok, egy vámos, mondtuk mi akkor. Tudott látni, hallani, érteni, meg tudta különböztetni az igazat a nem igaztól. Máté nem harmadik személytôl elbeszélt dolgokat hallott, hanem Mária ajkáról hallotta, akihez Mestere és az igazság iránti szeretettôl indíttatva intézte kérdéseit. Nem hinném, hogy Mária sértetlenségének e tagadói azt gondolnák, hogy Mária hazudhatott. Maguk a rokonaim cáfolhatták volna meg, ha más gyermekei is lettek volna: Jakab, Júdás, Simon és József együtt voltak tanítványok Mátéval. Könnyű lett volna összevetni a változatokat, ha több változat lett volna. És Máté sohasem ezt mondja: 'Kelj föl és fogd feleségedet!' Ezt mondja: 'Fogd Anyját!' Elôbb ezt mondja: 'A Józsefnek eljegyzett Szűz' [Máté 1, 18]; 'József, az ô jegyese' [Máté 1, 16]. Ne mondják nekem ezek az illetôk, hogy ez a zsidóknál csak amolyan kifejezésmód, mintha gyalázó lett volna 'feleség'-et mondani! Nem ez rejlik benne! Tudjátok meg ti, akik tagadjátok a Tisztaságot! A Könyv elsô szavaitól kezdve ezt olvashatjátok: '... és egyesül feleségével' [Ter 2, 24]. 'Társnak' van nevezve, a házasság érzéki létrejöttének pillanatáig (conjugium), attól kezdve pedig 'feleségnek' hívja több-ízben és különbözô fejezetekben. Ugyanez áll Ádám fiainak hitvestársaira. Ez áll Sárára, akit Ábrahám 'feleségének' neveznek: 'Sára, a feleséged' [Ter 17, 15]. Majd: 'Vedd feleségedet és két lányodat', mondatott Lótnak [Ter 19, 15]. Rut könyvében így van leírva: 'A moabita asszony, Mahalon felesége' [Rut 4, 10]. A Királyok elsô könyvében ez van írva: 'Elkanának két felesége volt'; és tovább: 'Elkana aztán együtt volt feleségével, Hannával'; és még: 'Héli áldást adott Elkanának és feleségének' [1Sám 1, 1-2 és 19; 2, 20]. És ugyancsak a Királyok könyvében áll: 'Batseba, a hetita Urija felesége, Dávid felesége lett és fiút szült neki' [2Sám 11, 27]. És mi olvasható Tóbiás égi színezetű könyvében, amit az Egyház énekel esküvôiteken, s amelyben azt tanácsolja, legyetek szentek a házasságban? Ez olvasható: 'Amikor Tóbiás megérkezett feleségével és fiával...'; és még: 'Tóbiásnak sikerült elmenekülnie fiával és feleségével' [Tób 1, 9-10 és 19-20]. Majd az Evangéliumokban, vagyis Krisztus idejében, amelyben tehát modern nyelvezettel írtak az akkori idôkhöz viszonyítva, és épp ezért nem gyanúsítható meg téves átírással, ezt mondja, méghozzá éppen Máté a 22. fejezetben: '... és az elsô megnôsült (=feleséget vett), aztán meghalt, és feleségét testvérére hagyta' [Mt 22, 25]. Majd Márknál a 10. fejezetben: 'Aki elküldi feleségét...' [Mk 10, 11]. Lukács pedig négyszer egymásután Erzsébetet Zakariás feleségének nevezi [Lk 1, 5; 1, 13; 1, 18; 1, 24], és a nyolcadik fejezetben ezt mondja: 'Johanna, Kuzának a felesége' [Lk 8, 3]. Amint látjátok, ezt a nevet nem száműzték azok, akik az Úr útjain jártak, nem volt tisztátalan szó, ami nem méltó a kimondásra és mégkevésbé hogy leírják oda, ahol Istenrôl és csodálatos műveirôl esik szó. Az angyal, amikor ezt mondja: 'a Gyermeket és Anyját', azt bizonyítja elôttetek, hogy Mária igazi Anyja volt a Gyermeknek, de nem volt József felesége. Mária mindig 'a Józsefnek eljegyzett Szűz' maradt. Ezeknek a látomásoknak ez az utolsó tanítása. Olyan dicskoszorú ez, amely ott ragyog Mária fején és Józsefén. A Sértetlen Szűz! Az igaz és tiszta férfiú! A két liliom, akik között növekedtem, és akiknek közelében csak a tisztaság lelket üdítô illatát érzékeltem.''. « (Poema, I. 247-249. o.). Másutt ezt mondja Jézus, amikor némelyeknek arra a téves magyarázatára utal az »Elsôszülött« kifejezéssel kapcsolatban: » ,,... az akadékoskodó tudósoknak még azt is mondom, hogy használtam a zio és zia (nagybácsim, nagybátyám, nagynénim, néni, nagynéném, néném, a ford.) kifejezéseket is. Ezek a palesztinai nyelvekben nem használatosak. Azért tettem, hogy megvilágítsak és eldöntsek egy tiszteletlen vitát azon állapotomra vonatkozólag, hogy Egyszülöttje vagyok Máriának, és Édesanyámnak a szülés elôtti és utáni Szüzességére vonatkozólag, aki engem lelki és isteni egyesülés (connubium) folytán kapott, és újra megismétlem: nem ismert más kapcsolatot és több szülése sem volt! Sértetlen Test, amelyet Én sem roncsoltam meg, egy zárt szűzi öl tabernákuluma a Titok fölött. Ez a tabernákulum a Szentháromság és a Megtestesült Ige trónja volt''.« (Poema II. 396. o.). Máriának, az »örök Leány« szűzi tisztaságának fényes jele volt arcvonásainak üdesége, ami magát a Látnokot is erre a felkiáltásra készteti: »De lehetséges volna, hogy ez az Asszony az Édesanyja ennek a Férfinak? Hol van a tizenhat év korkülönbség? A szűzi arcnak és testnek üdesége és bája Máriát a fiatal férfiúságának ragyogó teljében mutatkozó Fiú nôvérének mutatja.« (Poema III. 381. o.). Földi életének vége felé is Mária külseje »üde és derűs... Az idô múlása nem hagyott nyomot azon a kedves arcon. És a kor sem volt hatással rá, hogy azt a tiszta és üde szépséget kikezdje« (Poema X. 312. o.). »Az idô és a szenvedés nem volt rá hatással. Külsejében és lelkében mindig fiatal maradt!« (ibid. 321. o.). ======================================================================== Földi életének végén, lelkével és testével felvétetett a mennyei dicsôségbe A Mennybevitel kiváltsága -- miképpen a Szeplôtelen Fogantatás és a szűzi Anyaság is -- egyedül Máriának adatott meg. » ,,Mária teste, az egyedüli a halandóké közül, még a végsô feltámadás és az utolsó ítélet elôtt megismerte a megdicsôülést''.« (Poema X. 354. o.). Mária testben és lélekben való Mennybevitelérôl, melyet XII. Pius pápa dogmaként kihirdetett 1950. november 1-jén[85], különbözô írásos beszámolóink vannak Valtorta Máriától. Ha összerakjuk ôket, mindezek a beszámolók egy ragyogó, történetileg és a teológia szempontjából teljes képet nyújtanak errôl az utolsó rendkívüli kiváltságról, amely megkoronázza az összes többi kiváltságot, és lehetôvé teszik, hogy a tényekhez hű ismeretet kapjunk három dologról: a Mennybevitel helyérôl, idejérôl és annak módjáról. A Szűzanya legnagyobb »elragadtatásáról« van szó. A Szűzanyának ugyanis három nagy elragadtatása volt, egyik nagyobb a másiknál: » ,,Elragadtatás volt Fiam fogantatása... Még nagyobb elragadtatás volt az, midôn világra hoztam... Az elragadtatások elragadtatása volt a Földrôl az Égbe való távozásom'' « (ibid. 351. o.). Elragadtatás volt a Szeretet Lelkének »harmadik csókja«, amit az ô páratlan Jegyesének adott a Mennybevétel pillanatában. » ,,Úgy mondják [-- így mondja a Szűzanya Látnokunknak --], hogy én mennyire örvendezhettem abban az órában, hisz a Fiam mellettem volt. De az én édes Jézusom már akkor jelen volt az Atyával együtt, amikor a Szeretet, azaz a Szentlélek, az Örökkévaló Szentháromság harmadik Személye harmadszor életemben szeretetének tüzével oly erôsen elragadott, hogy lelkem kilépett belôlem, miként a harmatcsepp, amelyet a nap szív fel egy liliom kelyhébôl, miközben belevesztem az Istenség szemlélésébe'' « (ibid. 353. o.). 1. Hol történt meg a mennybevétel? Vitatták és vitatják még, hogy a Boldogságos Szűz testben és lélekben történt mennybevétele Jeruzsálemben vagy -- ahogy azt sokan tartják --, Efezusban történt-e. Az ôsi hagyomány Jeruzsálem javára dönti el a dolgot. Számos, viszonylag régi tanúságtétel Jeruzsálemet jelöli meg, mint az átmenet helyét, és mint temetkezési helyet, a Getszemánit (vö. Barnabé d'Alsace O.F.M., Le tombeau de la Sainte Vierge á Jérusalemme, Jérusalem 1903). Ez a hagyomány Dionigi il Mistico-hoz kapcsolódik, a Sardi apocrif pseudo-Meliton-hoz a következô cím alatt: »Transitus Beatae Mariae virginis«, a IV. sz. (v. Bagatti B., Scoperte archeologiche alla Tomba di Maria a Getsemani, in »Marianum«, 34 [1972] 193-199. o.) és kapcsolódik még a jeruzsálemi Giovenale Pátriárkához (PG 147, 748-752), aki azt az Egyházat 399-457-ig kormányozta. Ez a hagyomány majd egészen elterjedt. Az Efezus javára szóló vélemény viszont nagyon új keletű (a XVII. századi Tillemont-ra nyúlik vissza, a »Mémoires pour servir á l'Hist. eccles.«, Parigi 1693, t. I. 73-74. o.); amelyet a XIX. sz. vége felé felújítottak a Ven. Anna Caterina Emmerich (1774-1824) kinyilatkoztatásai alapján. Szerinte a Boldogságos Szűz életének utolsó éveit (állítólag) Efezusban töltötte, Panaghia -- Capouli-ban, szent Jánossal együtt. (lásd: Panaghia -- Capouli ou la Maison de la Sainte Vierge prés d'Ephés, Paris -- Poitier 1896). Valtorta Mária Jeruzsálembe teszi Mária mennybevitelének a helyét, a Getszemáni egyik magányos kis házába, ahol egyedül János volt a szemtanú. A »teljesen bekerített« magányos kis házat Lázár ajándékozta a Szűzanyának, hogy megszabadítsa a kíváncsiskodók kíméletlen tekintetétôl, és hogy megoltalmazza Krisztus ellenségeinek rosszindulatától, és mindazoknak adományozta, »akiket rokoni, hitbeli, avagy baráti szálak fűztek hozzá« (Poema X. 277-278. o.). » ,,... biztosítlak felôle [-- mondta neki Lázár --], hogy Krisztus ellenségei, Rómától való félelmükben, nem merik háborgatni e helynek és a te lelkednek a békéjét'' « (ibid. 280. o.). A Boldogságos Szűz örömmel fogadta, lemondva így a Cönákulum helyérôl, és így kiáltott fel: » ,,Én és János! Magunkban! Csak mi ketten! Úgy tűnik majd nekem, mintha újra Názáretben lennék a Fiammal! Csak mi! Békében! Abban a békében! Ott, ahol az én Jézusom oly gyakran beszélt s amelyet az ô békéjének szelleme tölt be! Ott, ahol, igaz, annyira szenvedett, hogy vért izzadott, s ahol a legnagyobb lelki szenvedést okozta neki az a gyalázatos csók, és ahol az elsô...'' Felzokog. Egy igen fájó emlékezés szakítja félbe szavait... Majd összeszedi magát és így szól: ,,Ott, ahonnan visszatért a Mennyország végtelen békéjébe!...'' « (ibid.). Mária közli Jánossal ezt az elhatározást, és így fejezi be: » ,,Addig élek, amíg Isten akarja, és támogatni fogom Pétert és Jakabot, és mindnyájatokat, és segíteni fogom az elsô híveket, minden módon. Ha a zsidók, a farizeusok és a fôpapok nem lesznek hozzám éppoly vadállatok, mint a Fiamhoz voltak, ott lehelhetem majd ki lelkemet, ahol ô fölment az Atyához'' « (ibid. 282. o.). »Pontosan egy olyan egyszintes házikó [-- így írja le a Látnok - -], amelyen kis terasz emelkedik, miképpen az Keleten látható. Egy hófehérre meszelt és nagyon egyszerű kocka-épület, melyen egyedül az ajtók képeznek változatosságot, és adnak fényt a kis szobáknak. Kis szobákat mondok, miután oldalait tekintve olyan hatszor hat méteres kockának látszik, ezért a helyiségek sem lehetnek valami nagyok. A házikó vastag törzsű és sűrűn nôtt olajfák között áll. A fák törzse még sötétebbnek hat a házikó fehérsége mellett, amely kis tisztáson emelkedik a fák között, azoktól olyan kétméternyire. [...] Az a benyomásom, hogy a szeretett apostol a háznak olyan helyét választotta Mária elszenderedéséhez, hogy ne kelljen elválasztva lennie az Üdvözítô Édesanyjától, meg saját meggyôzôdésébôl adódóan is, Mária testének romolhatatlanságát tekintve« (Quad. 44, 613. o.). 2. Mikor történt meg a Mennybevitel. Nehéz pontos választ adni erre a kérdésre. A Valtorta írásokból nyert adatokból arra lehet következtetni, hogy a Boldogságos Szűz Mennybevitele Jeruzsálemben ment végbe, és nem elôbb, mint Kr. u. 50-ben, és nem késôbb, mint Kr. u. 57-ben. Hogy a Mennybevitel Jeruzsálemben ment végbe, abból a -- történetileg bizonyított -- ténybôl látszik, hogy János apostol élete, Krisztus mennybemenetele és a Pünkösd után, Jeruzsálemben folyt le Péterrel együtt (ApCsel 3, 1). Ugyanis együtt tanítottak, együtt tartóztatták le ôket (ApCsel 4, 1), és Szamariában együtt hirdették az Evangéliumot (ApCsel 8, 14). A jeruzsálemi gyűlés alkalmával (Kr. u. 49-ben) János nemcsak jelen volt, hanem ott meg is van nevezve (Péterrel és Jakabbal) mint az Egyház három »oszlopának« egyike (Gal 2, 9). Ez azonban az utolsó alkalom, hogy Jánost Jeruzsálemben találjuk. Majd amikor szent Pál oda visszatér 57-ben, Jakabot találja ott a presbiterekkel, de nem találja ott sem Jánost, sem valaki mást az apostolok közül (ApCsel 21, 18). Tehát jogosan feltételezhetô, hogy Kr. u. 57-ben szent János már elhagyta Jeruzsálemet, a Boldogságos Szűz dicsôséges mennybevételét követôen. A Mennybevitel tehát Kr. u. 57. elôtt történhetett (Kr. u. 50. és 57. év között). Nem tudni pontosan melyik hónapban, de április és szeptember között kellett történnie[86]. Az elalvás vagy az elragadtatott elszenderedés -- Valtorta szerint -- egy szombati nap késô délutánján történt, (Poema X. 334. o.); a testben és lélekben történt Mennybevitel pedig a harmadik nap hajnalán ment végbe (ibid. 344, 345. o.). 3. Hogyan történt a Mennybevitel. Annak módjáról, hogy miképpen ment végbe Mária dicsôséges Mennybevitele, bôséges anyagot találunk Valtorta írásaiban. a) Megsejtések... -- Az üldözések és csapdák elôl, melyek a farizeusok, írástudók és fôpapok részérôl érték a születendô Egyházat és annak vezetôit, szent Péter úgy határozott, hogy elküldi az apostolokat a pogány világ megnyerése céljából. Feltárta János elôtt ezt az elhatározását, de az apostol értésére adta, hogy részérôl ez nem lehetséges, mert nem hagyhatja magára Máriát, vagy nem kényszerítheti Palesztina elhagyására. Péter beleegyezett, és úgy határozott, hogy Jánost ott hagyja Máriával. » ,,... Én késôbb csatlakozom hozzátok [-- mondta János--]. Amikor ô [Mária] már nem lesz többé a Földön''. ,,Majd eljössz. Fiatal vagy... Sokáig fogsz még élni'' [mondja Péter]. ,,Mária pedig nagyon kevés ideig''. ,,Miért? Beteg talán, szenved, legyengült?'' ,,Ó, nem! Az idô és a fájdalom nem volt hatással rá. Ô mindig fiatal küllemében és lelkében. Derűs, sôt, boldognak mondhatnám''. ,,Akkor meg miért mondod...?'' ,,Mert érzem, hogy ez a szépségben és örömben való kivirágzása annak a jele, hogy közelinek érzi a Fiával való újra egyesülését. Akarom mondani, a teljes egyesülését[87]. Mert a lelki egyesülés sohasem szűnt meg közöttük. Én nem lebbentem föl Isten titkairól a fátylat, de abban biztos vagyok, hogy ô mindennap látja a Fiát megdicsôült külsejében. És ez jelenti a boldogságát. Hiszem, hogy amikor szemléli ôt, lelke megvilágosodik, és eljut minden jövendô dolog megismerésére, úgy, ahogyan azt Isten ismeri. Azt is, ami rá vonatkozik. Testével még a Földön van, de szinte azt mondhatnám, hogy lelke majdnem mindig az Egekben van [vö. Fil 3, 20-21; Zsid 11, 16]. Istennel való egyesülése akkora, hogy -- nem hiszem, hogy szentségtörô szót mondanék, amikor azt mondom -- úgy van benne Isten, mint amikor a méhében hordozta ôt. Még annál is jobban! Úgy, ahogy az Ige egyesült vele, hogy Jézus Krisztussá váljék, most úgy egyesül ô Krisztussal, hogy egy második Krisztussá váljék, mintegy új emberséget öltve fel: a Jézus Krisztusét [vö. Róm 6, 11; Gal 2, 19-20; Fil 1, 21; Kol 3, 1-4]. Ha eretnekséget mondok ezzel, Isten mutassa meg nekem tévedésemet, és bocsássa meg nekem! Mária a szeretetben él. A szeretetnek ez a tüze gyújtja ôt lángra, táplálja, világosítja meg, és ez a lángoló tűz fogja tôlünk elragadni a kijelölt pillanatban, számára fájdalommentesen, testének romlása nélkül... A fájdalom csak a mienk lesz... Fôleg az enyém... Nem lesz többé Tanítónônk, vezetônk, bátorítónk... És én valóban egyedül leszek...'' És János, akinek a hangja már amúgy is remeg a visszafojtott sírástól, szívettépô zokogásban tör ki. Úgy sír, ahogyan nem sírt még soha, még a Kereszt tövében és a temetés alatt sem láttam ôt így zokogni. Péter is, bár békésebben, sírva fakad, és könnyek között kérleli Jánost, hogy ha lehetôsége lesz rá, tájékoztassa ôt, hogy jelen lehessen Mária elhunytakor, vagy legalább a temetésénél. ,,Megteszem, ha megadatik, hogy megtegyem. De ezt nagyon kétlem. Bensômben azt mondja nekem valami, ugyanaz fog történni vele is, amint Illéssel történt, akit tüzes szekéren mennyei forgószél ragadott el [vö. 2Kir 2, 1-18; Sir 48, 1-11]. Észre sem veszem, hogy közel van halálának pillanata, s ô lelkével már az Égben lesz.'' ,,De legalább a teste itt marad. A Mesteré is itt maradt! Pedig ô Isten volt!'' ,,Számára szükséges volt, hogy így történjék. Mária számára nem. Jézusnak a feltámadásával kellett megcáfolnia a zsidó rágalmakat, és megjelenéseivel meggyôznie a világot, amely kételkedô, vagy egyenesen tagadóvá lett az ô kereszthalála miatt. De Máriának nincs ilyesmire szüksége. De ha megtehetem, értesíteni foglak. Isten veled, Péter, fôpapom és testvérem Krisztusban! Visszamegyek hozzá, már biztosan vár. Isten legyen veled!'' ,,Veled is! És mondd meg Máriának, hogy imádkozzék értem, és bocsássa meg újra a Per éjszakáján tanúsított gyávaságomat, amelynek emlékét nem tudom kitörölni a szívembôl. Olyan emlék ez, ami nem hagy nyugton...'' és könnyek csorognak le Péter arcán, aki így fejezi be: ,,Legyen Anyám! Legyen szeretô anyja szerencsétlen tékozló fiának!'' ,,Felesleges ezt mondanom neki. Jobban szeret ô téged, mint egy vérszerinti anya! Isten Anyjaként szeret téged, és Isten Anyjának segítô szeretetével. Ha kész volt megbocsátani Júdásnak, akinek bűne megmérhetetlen, akkor gondold meg, hogy ne bocsátott volna meg neked?! Békesség neked, testvérem! Én megyek.'' ,,Én pedig követlek, ha megengeded. Látni akarom ôt még egyszer mielôtt elmegyek!'' ,,Jöjj! Tudom az utat, amelyen be lehet menni a Getszemániba, anélkül, hogy meglátnának bennünket.'' Elindulnak, és sietve, szótlanul mennek Jeruzsálem felé. Azonban a felsô úton haladnak, amely a várostól legtávolabb esô részen ér az Olajfák kertjéig. Már hajnalodik, amikor odaérnek. Belépnek a Getszemániba, és Mária kis háza felé veszik útjukat. Mária fönn van a kis teraszon, és meglátja ôket, ahogy közelednek, s örömében fölkiált, és eléjük siet. Péter egyenesen a lábaihoz hull, arcával a földre borulva, és ezt mondja: ,,Anyám, bocsáss meg!'' ,,Vajon mit? Talán vétkeztél valamiben? Aki minden igazságot fölfed elôttem, semmi mást nem nyilatkoztatott ki nekem, csak azt, hogy méltó utódja vagy a hitben. Mint embert, mindig igaznak találtalak téged, akkor is, ha némelykor indulatos voltál. Mit kell hát megbocsátanom neked?'' Péter sír és hallgat. János megmagyarázza: ,,Péter nem tud megnyugodni, amiért a Templom udvarában megtagadta Jézust.'' ,,De hát az már a múlté! És el van törölve, Péter! Jézus talán megkorholt érte?'' ,,Ó, nem!'' ,,Nem volt olyan kedves hozzád, mint azelôtt?'' ,,Dehogynem! Sôt!...'' ,,És ez nem azt mondja neked, hogy ô és vele én, megértettünk téged és megbocsátottunk neked?'' ,,Igaz. Most is ugyanolyan ostoba vagyok!'' ,,Akkor pedig menj, és légy nyugodt! Mondom neked, hogy mi mindnyájan, én, te, a többi apostol és diakónus, mind az Égben leszünk, az Istenember mellett! Amennyire magadatott nekem, megáldalak'', és, ahogyan Gamáliellel tette, Mária Péter fejére teszi kezeit, és a kereszt jelét rajzolja rá. Péter lehajol, hogy megcsókolja a lábait. Majd feláll, sokkal nyugodtabban, mint amilyen elôbb volt. És Jánostól kísérve visszamegy a magas kerítésajtóhoz, kilép rajta és eltávozik. János pedig, miután jól bezárta azt az ajtót, visszatér Máriához.« (Poema X. 321-324. o.). »Mária fönn a teraszon lévô kis szobájában, [...] rendezgeti saját ruháit és Jézusét. Kiválasztja a legjobbakat. És kevés ilyen van. Saját ruhái közül azt a ruhát és köpenyt veszi ki, amelyet a Kálvárián viselt. A Fia ruhái közül pedig egy lenvászon ruhát, amelyet Jézus ünnepnapokon szokott viselni, és azt a köpenyt, amelyet a Getszemániban találtak meg, még foltosan attól a vértôl, amely abban a rettenetes órában serkent ki a véres verejtékkel együtt. Miután szépen összehajtogatta ezeket a ruhákat, és megcsókolta Jézusa véres köpenyét, ahhoz a kis ládához megy, amelyben már évek óta összegyűjtötte és megôrizte az Utolsó Vacsora és a Kínszenvedés ereklyéit. Mindezeket egyetlen rekeszben helyezi el, a felsôben, és minden ruhát az alsóban. Éppen a kis ládát zárja be, amikor János, aki nesztelenül jött fel a teraszra, bekukkantott az ajtón, hogy lássa, mit csinál Mária. Talán azért jött, mert már aggódott, amiért Mária hosszasan volt távol a konyhából, melyet bizonyára azért hagyott el, hogy a teraszon töltse el a reggeli órákat. János kérdésére: ,,Mit csinálsz, Anya?'', Mária hirtelen megfordul. ,,Helyére raktam mindazt, amit érdemes megôrizni. Minden emléktárgyat... Mindazt, ami végtelen szeretetét és fájdalmát bizonyítja''. ,,Ó, Anya, miért nyitod fel újra szíved sebeit azzal, hogy megnézed ezeket a szomorú dolgokat? Sápadt vagy, és remeg a kezed... Tehát te szenvedsz, amikor azokra nézel'', mondja János, odamenve mellé, mintha attól tartana, hogy Mária, mivel olyan sápadt és annyira reszket, esetleg rosszul érzi magát, és összeesik. ,,Ó, nem ezért vagyok sápadt, nem ezért reszketek! Nem is azért, mert újból megnyílnak a sebeim... Ezek, valójában, soha sem zárultak össze teljesen. És mégis béke és bensô ujjongás van bennem, és még sohasem volt annyira teljes, mint most''. ,,Soha annyira, mint most? Nem értem! Számomra azoknak a kegyetlen emlékekkel teli holmiknak a látása, felidézi azoknak a kegyetlen óráknak a gyötrelmét. Pedig én csak a tanítványa vagyok. Te az Anyja vagy...'' ,,És mint ilyen, jobban kellene szenvednem, ezt akarod mondani. És, emberileg helyesen mondod. De nem így van. Én hozzászoktam, hogy elviseljem a tôle való elválások fájdalmát. [...] Én most mennyei boldogságot érzek, olyan végtelen nagy boldogságot, amilyen végtelen nagy volt a kín, mert érzem, hogy életem beteljesedett. Mindent megtettem, amit meg kellett tennem. Befejeztem földi küldetésemet. A másik, az a mennyei, véget nem érô lesz. Isten a Földön hagyott engem, amíg én is, mint Jézusom, be nem fejeztem mindent, amit véghez kellett vinnem. És az a titkos öröm van bennem, amit Jézusom érzett, az egyetlen balzsamcseppet végsô keserves kínlódásában, amikor ezt mondta: 'Mindent elvégeztem!'.'' ,,Öröm Jézusban? Abban az órában?'' ,,Igen, János. Az emberek számára felfoghatatlan öröm. De érthetô a már Isten világosságában élô lelkeknek. Ôk látják ebben a fényben a mély értelmű dolgokat, amelyek azon fátylak alatt vannak elrejtve, melyeket az Örökkévaló terít az ô királyi titkaira. [...] Én is mindent elvégeztem, amit ab aeterno (öröktôl fogva) meg volt írva, hogy megtegyek. Attól fogva, hogy a világra hoztam a Megváltót, a nektek, papoknak nyújtott segítségig, hogy tökéletesen kialakuljatok. Az Egyház most már tökéletesen kialakult, és erôs. A Szentlélek világosítja meg, a vértanúk vére teszi szilárddá, és sokasítja meg. Az én segítségem működött közre abban, hogy belôle szent szervezet váljék, amelyet az Isten és a felebarát iránti szeretet táplál, és mindjobban megerôsít. [...]'' [...] János még jobban elsápadt és még zavarodottabb, mint amilyen sápadt akkor lett, amikor Mária megmondta, hogy befejezettnek érzi küldetését. Félbeszakítja ôt ezt kiáltva: ,,Anya, miért beszélsz így? Rosszul vagy?'' ,,Nem.'' ,,Akkor el akarsz hagyni engem?'' ,,Nem. Veled maradok addig, amíg a földön leszek. De készülj fel, Jánosom, hogy egyedül leszel.'' ,,Akkor hát rosszul vagy, de leplezni akarod elôttem!...'' ,,Nem. Hidd el! Soha nem éreztem magam ilyen jó erôben, békében, örömben, mint most. De bennem akkora ujjongás, a természetfölötti életnek akkora teljessége van, hogy... igen, azt gondolom, nem tudnám elviselni, ha tovább élnék. Különben meg, én sem élek örökké a földön. Ezt meg kell értened. A lelkem az örök, de a testem nem. És mint minden emberi test, alá van vetve a halálnak.'' ,,Ne! Ne! Ne mondd ezt! Te nem halhatsz meg, nem szabad meghalnod! A te szeplôtelen tested nem halhat meg úgy, mint a bűnösöké!'' ,,Tévedsz, János! A Fiam meghalt! Én is meg fogok halni. Nem fogom megismerni a betegséget, a haláltusát, a haldoklás kínjait. De a meghalást, azt igen. És különben is tudd meg, fiam, hogy ha van egy kívánságom, ami teljesen és csak az enyém, és amely azóta tart, hogy ô elhagyott engem, az pontosan ez. Ez az én elsô, nagy, nagy kívánságom, ami egészen az enyém. Sôt, azt mondhatom: az én elsô akaratom. Életemben minden más csak az akaratom hozzájárulása volt az isteni akarathoz. [...] De ez, hogy újra egyesülni akarok Jézussal, teljesen az én akaratom. Elhagyni a Földet az Égért, hogy vele legyek örökre, szüntelenül! Sokévi óhajom ez! És most közelinek érzem a megvalósulását. Ne zavarodj meg ennyire, János! Inkább hallgasd meg végsô akaratomat. Amikor az éltetô lélektôl már megfosztott testem békében fog feküdni, ne vesd alá a zsidóknál szokásos bebalzsamozásnak. Már nem zsidó nô vagyok, hanem keresztény, az elsô, akit Krisztusról neveztek el, ha jól meggondolja az ember, mert elsôként fogadtam magamba Krisztust, mint Testet és Vért; mert az elsô nôtanítványa voltam; mert vele Társmegváltó voltam, és az ô folytatója itt köztetek, szolgái között. Egyetlen élô ember sem látta a testemet, kivéve apámat és anyámat, és akik a születésemnél segédkeztek. Te gyakran hívsz engem így: 'Az igazi Frigyszekrény, amely az isteni Igét tartalmazta'. Mármost tudod, hogy a Frigyládát csak a Fôpap láthatja. Te pap vagy, és sokkal szentebb és tisztább, mint a Templom Fôpapja. De én azt akarom, hogy csak az Örök Fôpap láthassa testemet a megfelelô idôben. Ezért ne érints engem! Különben is, látod? Már megtisztálkodtam, és fölvettem a tiszta ruhát, az örök menyegzô ruháját... De miért sírsz, János?'' ,,Mert elszabadult bennem a fájdalom vihara. Megértettem, hogy hamarosan elveszítelek! Hogyan tudok majd élni nélküled? Érzem, hogy megszakad a szívem erre a gondolatra! Nem fogom kibírni a fájdalmat!'' ,,Ki fogod bírni. Isten megsegít majd téged, hogy még sokáig élhess, ahogyan engem megsegített. Mert ha ô nem segített volna a Golgotán és az Olajfák Hegyén, amikor Jézus meghalt és fölment az Égbe, meghaltam volna, ahogy Izsák meghalt. Segíteni fog neked abban, hogy élhess és emlékezz mindarra, amit az elôbb mondtam neked, mindenki javára.'' ,,Ó, emlékezni fogok! Mindenre. A tested számára is megteszem mindazt, amit kívánsz. És azt is megértem, hogy a zsidó szertartások rád már nem vonatkoznak, rád, a keresztényre, és rád, Tisztaságos, akinek teste, ebben biztos vagyok, nem ismer majd romlást. A te tested, amely megistenült, mint egyetlen más halandó test sem, és amely mentes volt az eredeti bűntôl, nem ismerheti meg a minden meghalt testre váró feloszlást, rothadást. És leginkább azért nem ismeri meg, mert a Kegyelemmel való teljességen kívül, magát a Kegyelmet tartalmaztad, az Igét, amely által te az ô legigazibb ereklyéje vagy. Ez lesz Istennek rajtad, benned művelt utolsó csodája. Te megmaradsz olyannak, amilyen vagy [88]...'' ,,Akkor hát ne sírj!'' kiált fel Mária, ránézve az apostol feldúlt, könnyáztatta arcára. És hozzáteszi: ,,Ha megmaradok olyannak, amilyen vagyok, nem fogsz elveszíteni engem. Ne gyötrôdj tehát!'' ,,Én akkor is elveszítelek, ha romolhatatlan maradsz! Érzem. És úgy érzem magam, mintha a fájdalom orkánja ragadna el, amely összeroppant, és a földre dönt. Te voltál az én mindenem! Fôleg a szüleim halála óta, és a vérszerinti és küldetésbeli testvéreim is messze vannak tôlem, a szeretett Marciám is, akit Péter magával vitt. Most egyedül maradok, éspedig a legerôsebb viharban!'' és János odaborul Mária lábaihoz, és még erôsebben zokog. Mária fölébe hajol. Kezét zokogástól rázkódó fejére teszi, és ezt mondja: ,,Ne! Ne így! Miért okozol fájdalmat nekem? Olyan erôs voltál a Kereszt alatt! Pedig az semmi máshoz nem hasonlítható szörnyűség volt az ô vértanúsága és a nép sátáni gyűlölete miatt! Akkor nagyon erôs voltál, te erôsítetted ôt és te bátorítottál engem. És ma, sôt ezen a szombat estén, amely oly derült és nyugodt, és énelôttem, aki örvendezek a közeli nagy boldogságnak, amit elôre érzek, te így megzavarodsz?! Nyugodj meg! Utánozd, sôt egyesülj azzal, ami körülöttünk és énbennem van! Mindenütt béke uralkodik... Legyen benned is béke! Csak az olajfák törik meg halk susogásukkal az idô tökéletes nyugalmát. De oly édes ez a lágy zaj, hogy angyalok röpdösésének tűnik a ház körül. És talán valóban itt vannak! Mert az angyalok mindig a közelemben voltak, egy, vagy több angyal, amikor életem egy különleges pillanatát éltem át. [...] Ma este is magam körül érzem az angyalokat, bár nem látom ôket. És növekedni érzem bensômben a Fényt, egy ellenállhatatlan fényt, hasonlót ahhoz, ami akkor burkolt be engem, amikor Krisztust fogantam, és amikor világra hoztam Ôt. Fény, amely olyan szeretet-hévbôl származik, amely hatalmasabb annál, amit magamban hordozok. A szeretetnek egy ilyen hasonló hatalmával ragadtam ki a Mennyekbôl az Igét, idô elôtt, hogy Emberré legyen és Megváltóvá. A szeretetnek ilyen hasonló hatalma által, amilyen ma eláraszt engem, remélem, hogy az Ég elragad és elvisz oda, ahová menni vágyakozom lelkemmel, hogy a szentek népével és az angyalok karaival együtt mindörökké zengjem Istennek meg nem szűnô 'Magnifikátomat' a nagyszerű dolgokért, melyeket velem, szolgálójával művelt.'' ,,Valószínűleg nem csak a lelkeddel [-- feleli rá János --]. És válaszol majd neked a Föld, amely népeivel és nemzeteivel dicsôíteni fog, és tiszteletben és szeretetben részesít, amíg a világ fennáll, ahogyan Tóbiás [Tób 13, 13-18], jóllehet burkoltan, elôre megjövendölte rólad. Mert az, aki valóban magában hordozta az Urat, te vagy, és nem a Szentek Szentje. Te egymagad annyi szeretetet adtál Istennek, amennyit az összes fôpap és a Templomhoz tartozó összes többi pap nem adott a századokon át. Égô és tiszta szeretetet. Ezért tesz majd Isten végtelenül boldoggá téged!'' ,,És teljesíti majd [-- folytatja Mária --] egyetlen kívánságomat, egyetlen akaratomat. Mert a szeretet, amikor annyira teljes, hogy majdnem olyan tökéletes, mint a Fiamé, Istenemé, akkor mindent elnyer, azt is, aminek elnyerése emberi megítélés szerint, lehetetlennek tűnne. Emlékezz erre, János! És ezt is mondd meg a testvéreidnek. Sok támadásnak lesztek kitéve! Sokféle akadály kelt majd félelmet bennetek; vereségek, mészárlás az üldözôk részérôl, elpártolások a hűtlenné vált keresztények részérôl, az Iskarióti-féle... erkölcsi élet nyomasztja majd lelketeket. Ne féljetek! Szeressetek, és ne féljetek! Szeretetetek arányában Isten segíteni fog titeket, és diadalra segít minden és mindenki felett. Mindent elnyer az, aki szeráffá válik! Mert akkor a lélek, ez a csodálatos, örök valóság, amely magának Istennek a lehelete, amelyet ô árasztott belénk, az Égbe lendül, lángként Isten trónjának lábához omlik, megszólal, és meghallgatást nyer Istentôl, és elnyeri a Mindenhatótól azt, amit akar. Ha az emberek úgy tudnának szeretni, ahogyan az ôsi törvény parancsolja, és ahogyan Fiam szeretett és tanított szeretni, mindent elnyernének! Én így szeretek. Ezért érzem, hogy megszűnök a Földön létezni. Én a szeretet túláradása miatt halok meg, úgy, ahogyan ô a fájdalom gáttalan volta miatt halt meg. Nos hát, az én szeretetre való képességem elérte a csúcspontját. Lelkem és testem már nem képes többet befogadni! A szeretet túlcsordul belôlem, amely elmerít engem, de ugyanakkor fel is emel az Ég felé, a Fiam, Isten felé. És az ô hangja ezt mondja: 'Jöjj! Jöjj fel! Jöjj trónusunkhoz és a mi hármas ölelésünkhöz!' A Föld, mindaz, ami körülvesz, eltűnik az Égbôl áradó nagy fényben! A zajokat elfedi ez a mennyei hang! Számomra elérkezett az isteni ölelés órája, Jánosom!'' János, bár még mindig zaklatott, kissé megnyugodott, ahogy Máriát hallgatja, s akit beszéde utolsó része alatt ámulva nézett, szinte ô maga is elragadtatásban. Arca ugyanolyan halálsápadt, mint Máriáé, azonban Mária sápadtsága lassanként hófehér fénnyé változik. János odasiet hozzá, hogy támogassa, s közben így kiált fel: ,,Ugyanolyan vagy, mint Jézus, amikor színében elváltozott a Tábor hegyén! Tested fénylik, mint a hold, ruháid úgy csillognak, mint hófehér láng elé helyezett gyémántlemez! Már nem is vagy emberi, Anya! Eltűnt a tested súlya, és nem vagy többé átlátszatlan! Te fény vagy! De nem vagy Jézus. Ô, lévén Isten is, nemcsak Ember, képes volt fenntartani magát a maga erejébôl, ott a Tábor hegyén, amiképpen itt az Olajfák hegyén is, amikor fölment a Mennybe. Te nem vagy képes erre; leroskadsz. Jöjj! Segítek, hogy fáradt és boldog testeddel lefeküdj kis ágyadra. Pihenj!'' És gyöngéden odavezeti a szegényes ágyhoz, amelyre Mária lefekszik, anélkül, hogy levenné magáról köpenyét.« (Poema X. 325-337. o.). b) Mária lelkének a Mennybe szállása. » ,,Amikor elérkezett az utolsó órája [-- így beszéli el Jézus a Látnoknak --], mint egy fáradt liliomszál, amely miután minden illatát kiárasztotta, lehajlik a csillagos ég alatt és összezárja hótiszta virágkelyhét, Mária, az Édesanyám magába mélyedve feküdt fekhelyén, és becsukta szemét mindaz elôtt, ami körülvette, hogy elmerüljön Isten utolsó, derűs szemlélésében. Pihenôhelye fölé hajolva, Mária angyala aggódva várta, hogy az elragadtatás elmélyülése siettesse lelkének elválását testétôl, az Úr által megjelölt idôben, és örökre elválassza a Földtôl, miközben a Mennyekbôl már érkezôben volt Isten szelíd és hívogató parancsa. János, a földi angyal, szintén e titokzatos pihenés fölé hajoltan virrasztott az Anya fölött, aki elhagyni készült ôt. És amikor kihunyni látta, tovább ôrködött felette, hogy sértetlen maradjon a profán és kíváncsi tekintetektôl, halála után is, Isten Szeplôtelen Jegyese és Anyja, aki oly békésen és szépségesen alszik'' « (ibid. 350. o.). De térjünk rá ennek a szeretet-elragadtatásnak a részleteire, az »extázisok extázisára«, amely megkoronázta Isten fenséges Anyjának a földi életét. »Karjait keblén összefonja, szemhéját leereszti szelíd, szeretettôl csillogó szemére, és így szól a föléje hajló Jánoshoz: ,,Én Istenben vagyok. És Isten bennem. Mialatt én ôt szemlélem, és érzem ölelését, mondd a zsoltárokat és mindazt, ami az Írásokban rám vonatkozik, fôleg ebben az órában. A Bölcsesség Lelke megmutatja majd neked azokat. Utána mondd el Fiam imáját! Ismételd el nekem a hírhozó Arkangyal szavait és Erzsébetnek hozzám intézett szavait; és az én Istent dicsôítô himnuszomat... Követlek téged azzal a (képességemmel), ami még a Földrôl bennem van...''. János, a szívébôl feltörô sírással küzdve, megpróbál uralkodni elérzékenyülésén. És gyönyörű hangján, amely az évek múlásával Krisztus hangjához vált hasonlóvá, amint Mária mosolyogva meg is jegyezi: ,,Mintha Jézusom volna mellettem!'', elkezdi a 118. zsoltár éneklését. Ezt majdnem végigénekli, majd a 41. zsoltár elsô három versét, a 38. zsoltár elsô nyolc versét, a 22. zsoltárt és az 1. zsoltárt. Utána elmondja a Miatyánkot, majd Gábriel és Erzsébet szavait, Tóbiás hálaénekét, Sirák 24. fejezetének 11-46 verseit. Végül elkezdi a ,,Magnificat''-ot. De amikor a kilencedik verséhez ér [felkarolta szolgáját, Izraelt...], észreveszi, hogy Mária már nem lélegzik többé, noha testhelyzete és külseje természetes maradt, mosolygós, békés, mintha észre sem vette volna életének megszűnését. János szívettépô kiáltással veti magát a földre a kis ágy szélénél, és szólítja, egyre szólítja Máriát. Nem tudja elhinni, hogy ô nem képes többé válaszolni neki, hogy testében nincs már ott az éltetô lélek. De meg kell adnia magát a valóságnak! Arca fölé hajol, amelyen rögzült a természetfölötti öröm kifejezése, és szemébôl egyre hullanak a könnyek arra a szelíd arcra, azokra a tiszta kezekre, amelyek olyan kedvesen vannak összefonva a keblén. Az egyetlen lemosás, amelyet Mária teste kap: a szeretet apostolának, és Jézusa akaratából az ô fogadott fiának a könnye. A fájdalom elsô rohamának elmúltával, Jánosnak eszébe jut Mária kívánsága. Felemeli Mária bô lenvászon köpenyének szárnyait, amelyek lecsüngenek az ágy szélérôl, és betakarja vele a testét. A párnáról lecsüngô fátylával pedig az arcát fedi be. Mária most egy hófehér márványszoborhoz hasonlít, amely egy szarkofág födelén fekszik. János hosszasan szemléli, és ahogy nézi, könnyei újra elerednek. Majd átrendezi a szobát, eltávolítva belôle minden felesleges berendezési tárgyat. Csak az ágyat hagyja ott és a kis asztalt a fal mellett, amelyre ráteszi az ereklyéket tartalmazó kis ládát. Meghagy egy zsámolyt, és a teraszra nyíló ajtó és az ágy közé helyezi, amelyen Mária fekszik, és egy állványt, amelyen a mécses van. Meggyújtja a mécsest, mert már közeleg az este. Ezek után lesiet a Getszemániba, hogy annyi virágot szedjen, amennyit csak találhat, meg olajfaágakat, amelyeken már kiformálódtak az olajbogyók. Újra fölmegy a kis szobába, és a mécs világánál elrendezi a virágokat és a lombokat Mária teste körül, úgy, mintha teste egy nagy koszorú közepén volna. Munkája közben úgy beszél az elszenderedetthez, mintha Mária hallhatná. Ezt mondja: »Te mindig a mezôk lilioma voltál, a kedves rózsa, a pompás olajfa, a termékeny szôlôskert, a szent kalász. Nekünk adtad illatodat, és az Élet Olaját, az erôsek Borát és a Kenyeret, amely megóvja a haláltól azok lelkét, akik méltón táplálkoznak vele. Illenek hozzád ezek a virágok, egyszerűek és tiszták, mint te, tövisekkel vannak ékesítve és békések, mint te. Most közel hozzuk ezt a mécsest. Így, az ágyad mellé, hogy virrasszon melletted és társam legyen, mialatt virrasztok melletted, legalább egyetlen csodára várakozva, amelyben reménykedem, s amelynek teljesüléséért imádkozom. Az elsô, hogy kívánsága szerint Péter és a többiek, akiket Nikodémus szolgája által értesítek, még egyszer láthassanak téged. A második, hogy ahogyan a te sorsod mindenben hasonló volt Fiadéhoz, mint ô, te is ébredj fel a harmadik napon, hogy ne legyek kétszeresen árva. A harmadik, hogy Isten adjon nekem belenyugvást, ha az, amit remélek, hogy megtörténik veled, mégsem történne meg, ahogyan Lázárral megtörtént, holott ô nem hasonlítható hozzád. De miért ne történne meg? Újraéledt Jairus leánya, a naimi ifjú, Teofil fia... Igaz, hogy akkor a Mester cselekedett. Ô azonban veled van, ha nem is látható módon. És te nem betegségben haltál meg, mint azok, akiket Krisztus feltámasztott. De csakugyan meghaltál? Meghaltál, ahogyan minden ember meghal? Nem! Érzem, hogy nem! A lelked nincs többé a testedben, és ilyen értelemben halottnak lehetne nevezni téged. De abból, ahogyan a te átmeneteled végbement, úgy gondolom, hogy a te bűntelen és kegyelemmel teljes lelked csak átmenetileg vált el végtelenül tiszta és szűzi testedtôl. Így kell lennie! Így van! Hogyan és mikor történik meg újra az egyesülés, és mikor tér vissza beléd az élet, nem tudom. De annyira biztos vagyok ebben, hogy itt maradok melletted, amíg Isten, vagy szavával vagy cselekedetével, meg nem mutatja nekem az igazságot sorsod felôl. János, aki befejezte a virágok és tárgyak elrendezését, leül a zsámolyra, leteszi a mécsest a földre, az ágy mellé, és imádkozva szemléli Mária fekvô alakját.« (ibid. 337-340. o.). c) Mária felvétele testben és lélekben a mennyei dicsôségbe. -- Eközben három nap telt el Mária elragadtatott álomba merülése óta[89]. De az ô szentséges teste »még ekkor is olyan, mint aki éppen akkor hunyt el. Arcán és kezein semmi jele sincs a halálnak. Semmilyen kellemetlen szag nincs a szobában. Sôt, valami meghatározhatatlan illat leng, amiben összevegyülve érezhetô a tömjén, liliomok, rózsák, gyöngyvirágok és a hegyi növények illata. János... aki [már három napja] virraszt, elaludt a zsámolyon ülve, legyôzve a fáradtságtól. Vállait a falnak támasztva alszik a teraszra nyíló ajtó mellett. A földre tett mécses fénye alulról fölfelé világítja meg, és látni engedi fáradt, igen sápadt arcát és sírástól kivörösödött szemeit. Épp hogy csak megkezdôdhetett a hajnalhasadás, mert gyenge világossága láthatóvá teszi a szemnek a teraszt és a házat körülvevô olajfákat, s az egyre fokozódó világosság az ajtón át behatolva kivehetôvé teszi a szoba tárgyait, amelyeket addig, mivel távol voltak a kis mécsestôl, alig lehetett felismerni. Hirtelen nagy fény tölti be a szobát, kék árnyalatú, ezüstös fény, szinte foszforos, és egyre erôsödik, elhomályosítva a hajnal és a mécses világosságát. Ugyanolyan fény, mint amilyen a betlehemi Barlangot árasztotta el Isten Fiának a születése pillanatában. Majd ebben a mennyei fényben angyali teremtmények válnak láthatóvá, s ezzel a fény még inkább fokozódik. Ahogyan már akkor történt, amikor a pásztoroknak jelentek meg az angyalok, sokszínű szikrák tánca szabadul ki finoman lengetett szárnyaikból, és egyúttal igen kellemes hárfaszerű hangot keltenek finom mozgásuk által. Az angyali lények koszorú alakban körülveszik a kis ágyat. Föléhajolnak, és fölemelik Mária mozdulatlan testét. Csodálatos módon nyílás keletkezett a tetôn, amint Jézus sírboltja is csodás módon nyílt meg, és a nyíláson át erôsebb szárnylendítésekkel, ami felerôsíti a hárfahang zengését, elrepülnek az angyalok, és magukkal viszik Királynôjük testét. Szentséges test, de még nem dicsôült meg és ezért még alá van vetve az anyag törvényének, amelynek Krisztus többé nem volt alávetve, mert már megdicsôült volt, amikor feltámadt a halálból. Az angyal-szárnyak keltette hang tovább növekszik, és most már oly erôs, mint egy orgonáé. János, még alvás közben, kétszer vagy háromszor is megmozdul a zsámolyán, mintha zavarná ôt az az erôs fény és az angyal-szárnyak hangja. Most már teljesen felébred ettôl az igen erôs hangtól és attól a nagy léghuzattól, ami a megnyílt tetôn és a nyitott ajtón át áramlik. A léghuzat mintegy légörvényt képez, meglengeti az immár üres ágy takaróját és János ruháit, majd eloltja a mécsest, s végül erôs csattanással becsapja az ajtót. Az apostol még félig álmosan körülnéz, hogy megértse, mi is történik. Észreveszi, hogy üres az ágy, a tetô pedig félig nyitott. Sejti, hogy csoda történt. Kiszalad a teraszra, és mintegy lelki ösztönzésre vagy mennyei felszólításra, felnéz. Kezével ellenzôt formálva védi szemét a felkelô nap fényétôl, hogy jobban lásson. És lát! Látja Mária még élettelen testét, amely mindenben olyan, mintha csak aludna, s látja, amint egyre magasabbra emelkedik az angyalok csapatától fenntartva. Mintegy utolsó üdvözletet intve leng köpenyének és fátylának egy-egy sarka, talán a hirtelen emelkedéstôl, és az angyal-szárnyak mozgása által támasztott széltôl. És virágok hullanak a teraszra és a Getszemáni földjére, azok, amelyeket János helyezett és újított meg Mária teste körül, és biztosan a ruhák redôi között maradtak. Az angyalok nagy erejű hozsannája egyre távolodik, és így egyre gyengébben hangzik. János továbbra is merôn nézi azt a testet, amely az Ég felé emelkedik. És biztosan csoda folytán, amelyet Isten vigaszként adott neki, és hogy megjutalmazza fogadott Anyja iránt tanúsított szeretetéért, tisztán látja, hogy Mária kilép az elragadtatás állapotából, amely elválasztotta lelkét a testétôl, újra életre kel, és felegyenesedik, mert most már ô is birtokolja a már megdicsôült testeket megilletô adományokat. Mária alakját teljesen beburkolják a felkelô nap sugarai. János csak nézi, csak nézi. Minden természeti törvénnyel ellenkezô csodaként, Isten megadja neki azt a képességet, hogy láthatja Máriát, amint most az Ég felé fölragadva emelkedik, körülvéve a hozsannázó angyaloktól, akik fölemelkedésében már nem segítik. És János elragadtatva szemléli ezt a szépséges látványt, amelyet semmilyen emberi írószerszám, semmilyen emberi szó, se művészi leírás nem lenne képes soha visszaadni, vagy művészileg megalkotni, mert szépsége leírhatatlan! János csak áll a terasz alacsony falának támaszkodva, és csak nézi, nézi szakadatlanul Istennek ezt a ragyogó és tündöklô alkotását, ezt az »Isten-formát«, mert Máriát valóban ennek lehet mondani, hiszen ôt Isten egyedülálló módon formálta meg és szeplôtelennek akarta, hogy a Megtestesült Ige számára »formául« szolgáljon. A drága test egyre magasabbra emelkedik. És még egy utolsó, fönséges csodát ad a Szeretet Istene az ô tökéletesen szeretô apostolának: azt, hogy láthatja, amint a végtelenül Szent Édesanya találkozik végtelenül Szent Fiával. Látja Jézust, ahogy sebesen száll le az Égbôl, és aki szintén ragyogó és tündöklô és leírhatatlan szépségtôl szép. Odaér Édesanyjához, a szívére öleli ôt, és két égitestnél is sugárzóbban vele együtt tér vissza a Mennybe, ahonnét jött.[90] János tovább már nem lát semmit. Lehajtja fejét. Fáradt arcán látszik a fájdalom Mária elvesztése miatt, de az öröm is dicsôséges sorsa felett. De most már az öröm felülmúlja a fájdalmat. Így szól: »Köszönöm, Istenem! Köszönöm! Elôre éreztem, hogy ez fog történni. És ezért akartam virrasztani, hogy egy részletet se mulasszak el Mennybe fölvételébôl... De már három napja nem aludtam! Az álmosság, a fáradtság a szenvedéssel együtt, elbágyasztottak és legyôztek engem, éppen akkor, amikor közel volt a Mennybevétel... De talán te magad akartad így, Istenem, hogy ne zavarjam meg azt a pillanatot, és ne szenvedjek túlságosan... Igen. Biztosan te akartad, ahogyan most akartad, hogy lássam azt, amit csodád nélkül nem láthattam volna. Megengedted nekem, hogy még egyszer lássam ôt úgy, mintha a közelemben volna, bár már csak igen távolról, de már megdicsôülten és dicsôségesen. És megengedted újra látnom Jézust! Ó, boldog, nem remélt, nem remélhetô látomás! Az ajándékok ajándéka Jézustól, az Isten-Jézustól az ô Jánosának! Fönséges kegyelem! Újra látnom Mesteremet és Uramat! Látnom ôt Édesanyja mellett! Ôt, Jézust, miként a nap, s az Anyát mint a hold, s mindkettôjüket végtelenül tündöklôen, dicsôségesen, és boldogan, hogy örökre együtt vannak! Milyen lehet a Mennyország most, hogy ti örökre ott ragyogtok, ti, a mennyei Jeruzsálem legnagyobb csillagai?! Mekkora lehet az angyali karok és a szentek öröme?! Oly nagy öröm számomra, hogy láthattam az Anyát a Fiával, hogy ez az öröm minden fájdalmat megsemmisít, kettôjük minden kínját és az enyémet is, elfelejteti velem és nagy béke lép a helyébe. A három csodából, amit Istentôl kértem, kettô teljesült. Láttam visszatérni az életet Máriába, és érzem, hogy belém is visszatér a béke. Minden aggodalmam megszűnik, mert láttalak egyesülni titeket a dicsôségben. Köszönet ezért neked, ó Istenem! És köszönöm, hogy módot adtál nekem, hogy ebben a végtelenül szent, de mégis emberi teremtményben szemlélnem engedted a szentek sorsát, hogy milyen lesz az utolsó ítélet után, és a testek feltámadása után, és hogy milyen lesz az emberi test újra találkozása és egyesülése a lélekkel, amely a halál óráján fölszállt az Égbe. Ahhoz, hogy higgyek, nem volt szükséges látnom. Mert mindig szilárdan hittem a Mester minden szavának. De sokan fognak kételkedni abban, hogy a porrá lett test újra életre kelhet évszázadok és évezredek múlva. Ezeknek elmondhatom, megesküdve a legmagasztosabb dolgokra is, hogy nem csak Krisztus nyerte vissza az életet, saját isteni erejébôl, hanem Édesanyja is, három nappal halála után, ha halálnak lehet mondani az ilyen halált, életre támadt, és lelkével újra egyesült testével elfoglalta örök hajlékát az Égben, Fia oldalán. Ezt mondhatom majd: 'Higgyetek mindnyájan, ó, ti Krisztus-hívôk, a test feltámadásában az idôk végén, és a lélek és a test örök életében, amely élet boldog lesz a szentek számára, de iszonyú lesz a megátalkodott bűnösök számára. Higgyetek, és éljetek szentül, ahogyan szentként élt Jézus és Mária, hogy nektek is ugyanaz a sors legyen osztályrészetek! Én láttam testüket az Égbe emelkedni! Ezt tanúsíthatom nektek! Éljetek igaz emberek módjára, hogy majd egy napon az új, örökkétartó világban lehessetek, lelketekkel és testetekkel, a Nap, Jézus mellett, és Mária, a minden csillagok Csillaga mellett.' Újra megköszönöm, Istenem! És most szedjük össze, ami tôle még itt maradt, a ruhája redôibôl kihullott virágokat, az ágyon maradt olajfa ágakat, és ôrizzük meg azokat. Szükség lesz rájuk... Igen, szükség lesz rájuk, hogy segítséget és vigaszt nyújtsanak testvéreimnek, akiket hiába vártam. Elôbb vagy utóbb, de majd csak találkozom velük...'' Fölszedegeti az aláhullás közben levált virágszirmokat, és köpenye sarkában tartva azokat visszamegy a szobába. Jobban szemügyre veszi a tetôn keletkezett nyílást, és felkiált: ,,Egy másik jele a csodának! És egy újabb csodás párhuzam Jézus és Mária életének csodái között! Ô, Isten lévén, önmagától támadt fel, és puszta akaratával döntötte le a Sírbolt kövét, és csak a saját erejébôl ment föl az Égbe! Önerejébôl! Mária számára, aki végtelenül Szent, de akkor is az ember gyermeke, angyalok segítségével nyílt út a mennybevételhez, és úgyszintén angyalok segítségével vétetett föl a Mennybe. Krisztusba akkor tért vissza a lélek, hogy ismét életre keljen, amikor még a Földön volt, mert így kellett lennie, hogy elhallgattassa ellenségeit, és hogy megerôsítse hitükben összes követôjét. Máriába akkor tért vissza a lélek, amikor a szentséges test már a Menny küszöbén volt, mert az ô számára másra már nem volt szükség. Ó, Isten végtelen bölcsességének tökéletes hatalma!!...'' János most összegyűjti egy vászonkendôbe a kis ágyon maradt virágokat és gallyakat, hozzáteszi a kinn fölszedetteket, és mindet a láda fedelére teszi. Azután fölnyitja azt, és beleteszi Mária kis párnáját, az ágytakarót, majd lemegy a konyhába, összeszedi az általa használt tárgyakat: az orsót és a guzsajt, az edényeit és a többi holmihoz teszi. Bezárja a ládát, és a zsámolyra ülve így kiált fel: ,,Most számomra is minden befejezôdött! Most szabadon mehetek oda, ahová Isten Lelke vezet engem. Elmenni! Hogy elhintsem az isteni Szót, amelyeket a Mester azért adott nekem, hogy én az embereknek adjam. Megtanítani nekik a Szeretetet. Tanítani ôket azért, hogy higgyenek a Szeretetben és annak hatalmában. Megismertetni velük, hogy mit tett a Szeretet-Istene az emberekért. Hogy megismerjék örök Áldozatát, a Szentségeket, a szertartásokat, amelyek által mi az idôk végezetéig egyesülve lehetünk Krisztussal az Eukarisztia révén, megismételhetjük a szertartást és az Áldozatot, ahogyan ô tennünk parancsolta. Mindezek a tökéletes Szeretet ajándékai! Megszerettetni a Szeretetet, hogy higgyenek benne, amint mi hittünk és hiszünk. Elvetni a Szeretetet, hogy bôséges legyen az aratás és a halfogás az Úr számára. A szeretet mindent elnyer, mondta nekem Mária utolsó beszélgetésünkkor. Nekem, akit ô úgy határozott meg találóan: az, aki szeret; az, aki az apostolok testületében kiváltképpen szeret, az Iskarióti ellentéte, aki a gyűlölet volt, amint Péter a hévvel teli, András a szelídség, Alfeus fiait a szentség és a bölcsesség jellemzi, amelyhez nemes viselkedésmódjuk társul, és így tovább. Én, a szeretô apostol, most, hogy már nincs velem a Mester és az Anya, akiket itt a Földön szerethetnék, elmegyek, hogy elhintsem a szeretetet az emberek között. A szeretet lesz az én fegyverem és tanításom. És azzal le fogom gyôzni az ördögöt, a pogányságot, és sok lelket fogok megnyerni. Így folytatom Jézust és Máriát, akik a tökéletes szeretet voltak a Földön[91].''« (Poema X. 341-346. o.). d) A »túláradó szeretet« szárnyain. -- Valtorta azt írja, hogy a Szűzanya »a szeretet hullámaiba merülve szenderedett át« a Földrôl a Mennybe (Poema X. 355. o.), vagyis a szeretet elragadtatásában. Ezt mondja a Boldogságos Szűz a Látnoknak: » ,,Miként elragadtatás volt Fiam születése, és az Istenben való elragadtatásból, ami akkor elfogott engem, Gyermekemmel a karjaimban tértem magamhoz és tértem vissza a Földre, ugyanígy az én helytelenül megnevezett halálom is Istenben való elragadtatás volt. Bízva a Pünkösd ragyogó délelôttjén kapott ígéretben, úgy gondoltam, közeleg a Szeretet utolsó eljövetelének a pillanata, hogy magával ragadjon engem, és hogy eljövetele a bennem mindig égô szeretet tüzének a fokozódásával fog megnyilatkozni. Nem tévedtem. Ahogy telt az életem, annál inkább növekedett bennem a vágy, hogy eggyé olvadjak az Örök Szeretettel. Erre ösztönzött az az óhaj, hogy újra együtt legyek Fiammal, és az a bizonyosság, hogy soha nem tehetek annyit az emberekért, mint ha majd értük imádkozva és közbenjárva Isten trónusánál leszek. És egyre fokozódó és gyorsuló hévvel, lelkem minden erejével kiáltottam az Égre fel: 'Jöjj el, Uram Jézus! Jöjj, Örök Szeretet!' Az Eukarisztia, amely olyan volt számomra, mint szomjas virágnak a harmat, igen, életem volt, de minél jobban telt az idô, annál kevésbé tudta kielégíteni szívem visszafojthatatlan vágyakozását. Már nem volt elég magamba fogadnom isteni Gyermekemet, és hordoznom ôt a Szent Színek alatt, ahogyan hordoztam ôt szűzi testemben. Egész valóm akarta a Hármas-Egy-Istent, de nem a titok fátyla alatt -- amelyet Jézusom azért választott, hogy elrejtse a Hit kifürkészhetetlen titkát --, hanem amint volt, van és lesz, az Ég bensô valóságában. Eukarisztikus találkozásaink hevében maga a Fiam gyújtotta fel lelkemet végtelenül vágyakozó szeretetének ölelésével, és ahányszor csak betért hozzám, szeretete erejének elsô fellobbanásában szinte kiszakította a lelkemet. Majd végtelen gyöngédséggel nálam maradt, csak annyit mondott: 'Édesanyám!', és én éreztem, mennyire vágyódik arra, hogy egészen nála legyek. Már nem vágyódtam semmi másra. Még arra sem, hogy mulandó életem utolsó idejében segítsem a megalakulóban lévô Egyházat. Minden megsemmisült abban a vágyamban, hogy birtokoljam Istent, mert meg voltam gyôzôdve róla, hogy az ember mindent elérhet, amikor ôt birtokolja. [...][92] Az Örök Szeretet eljövetelének az volt a jele, amit gondoltam. Minden elveszítette fényét és színét, hangját és jelenlétét a tündöklés és a Hang hatására, amely a Mennyekbôl áradt. A Menny kitárult lelki szemeim elôtt, s a tündöklés és a Hang leszállt fölém, hogy lelkemet elragadja testembôl. Azt szokták mondani, hogy én mennyire örvendezhettem abban az órában, amiért a Fiam mellettem volt. De az én édes Jézusom már akkor jelen volt az Atyával együtt, amikor a Szeretet, azaz a Szentlélek, az Örökkévaló Szentháromság harmadik Személye életemben harmadszor szeretetének tüzével oly erôsen elragadott, hogy lelkem kilépett belôlem, miként a harmatcsepp, amelyet a nap szív fel egy liliom kelyhébôl, miközben belevesztem az Istenség szemlélésébe'' « (Poema X. 352-353. o.). Másutt találunk még újabb kiemelt részleteket a szeretetrôl a Mennybevételt illetôen. Jézus mondja a Látnoknak: »... Az én tanítványaim halálát még az angyalok is megirigylik. Anyám már elmondta neked, hogy földi napjainak a vége felé úgy növekedett benne a szeretet, mint a medrébôl kilépô folyó, és miként tűzvész, amely mindent lángba borít. Mária élete teljesen az Úrban eltöltött élet volt. Az élet viszontagságai és elfoglaltságai nem jelentettek neki akadályt az Istennel való egyesülésben. Számára az élet imádság volt, az imádság pedig szemlélôdés. Imában eltöltött órái az imádás és a szeretet mélységeit érintették; felbecsülhetetlen igazgyöngyök voltak élete napjainak kincstárában. Az, ami mások számára a testi erô lankadását eredményezi az elragadtatott imában, az ô esetében életképességének növekedésével járt. Számára a pihenés nem az alvást jelentette, hanem az éjszaka csendjében az Istenben való elmerülést, miközben szelleme a szeretetben elragadtatva nála idôzött, míg a szellemtôl elhagyott test csendben pihent, arra várva, hogy a szellem, melyet Isten ölelése örömmel árasztott el és megerôsödött, visszatérjen belé. A harmat táplálékot jelent a virágok számára. Máriának a szeretet harmata volt a tápláléka. Úgy táplálkozott vele, mint isteni mannával. Midôn elérkezett életének utolsó estéje, akár egy megfáradt liliom, mely lehanyatlik a csillagok alatt és behunyja tisztaságos szemeit, Mária úgy pihent le fekvôhelyén és zárta le szemeit, hogy még itt a földön utoljára magába szálljon Istenének szemlélésére. Pihenése fölött ôrködve Mária ôrangyala aggódva várta, hogy az elragadtatás fokozódása végleg elszakítsa a földtôl azt a lelket, miközben az Égbôl Isten kedves parancsa hallatszott: »Jöjj, te Egészen Szép!« És az angyali fény még erôsebben ragyogott Mária fölött, más angyali fényeket híva az Égbôl, hogy hozsannájukkal kísérjék a Gyôzedelmes Asszonyt, aki diadalához elérkezett. Pihenô lénye fölé hajolva az angyali János is ôrködött az Anya fölött, aki most elhagyja ôt. És midôn elhunytát látta, továbbra is ôrködött, hogy profán tekintetek ne zavarhassák meg Istennek e Sértetlen (Virágát), aki oly békésen aludt az ô szépségében. János a szüzesség ajándéka révén megérezte Mária kívánságait, miképpen az irántam való szeretete képessé tette arra, hogy megértsen engem mint senki más. Ez a János nem hagyta, hogy bárki is érintse az áldottat, akinek a halála olyan volt, mint egy fehér virág még tündöklôbb fehérbe öltözése, mint liliom kinyílása egy áprilisi hajnalon. Az ô égi születésének hajnala volt ez. Legendátok úgy szól, hogy Mária sírboltjában, melyet Tamás kedvéért kinyitottak, csupán virágokat találtak. Mária sírboltja nem nyelte el az ô holttestét! Máriának nem létezett teteme! Mária nem halt meg! Ô testével csatlakozott a szelleméhez, amely megelôzte ôt. Megváltoztatva a szokott törvényeket, miáltal az elragadtatás akkor ér véget, midôn az ember szelleme visszatér a testbe, itt viszont Mária teste tért vissza szelleméhez a halottas ágyon történt tartózkodása után. Istennek minden lehetséges! Én a sírboltot mindennemű segítség nélkül hagytam el, abban csupán a hatalmam segített. Mária úgy érkezett meg hozzám, hogy nem ismerte meg a sírboltot annak borzasztó bomlásával. Ez egyike Isten legfényesebb csodáinak! Nektek nincsenek ereklyéitek Mária testébôl és sírboltjából! Az ô teste felvétetett a Mennybe! Ott vár rátok, és Fiánál imádkozik értetek.« [93] (Quad. 44, 22-24. o.). e) Igazi halál volt? -- Miként azt már mondtuk, XII. Pius midôn meghatározta a Mennybevétel dogmáját, hogy a Boldogságos Szűz Mária lelkével és testével a mennyei dicsôségbe felvétetett, szándékosan el akart tekinteni a halál és feltámadás kérdésétôl. A Szent Szűz földi életének végén igazában megtörtént a szétválás. Azonban szem elôtt kell tartani, hogy kettôs szétválás létezik: a lélek elválása a testtôl (ez a kifejezett értelemben vett halál lényegi felbomlással), és a másik a szellem és az azt éltetô lélek idôleges elválása a testtôl (ami nem mondható halálnak, hiszen ebben nem történik meg a test felbomlása). (Jézus szavai másütt: »Mi a szellem? A lélek jobbik része«. Egy másik helyen: »A szellem a lélek lelke«. A fordító.) » ,,Különbség van aközött [-- olvassuk Valtortánál --], hogy a lélek igazi halállal válik-e el a testtôl, és aközött, hogy a szellem pillanatnyi idôre válik-e el a testtôl és a testet éltetô lélektôl extázis vagy szemlélôdô elragadtatás következtében. Míg a léleknek a testtôl való elszakadása az igazi halált idézi elô, addig az elragadtatásban történô szemlélés, vagyis a szellem idôleges kitörése az érzékek és az anyag gátjai közül, nem okoz halált. És ez azért van, mert a lélek nem szakad el, és nem válik el teljesen a testtôl, hanem annak csak a jobbik részével teszi, amely elmerül a szemlélôdés tüzében'' « (Poema X. 354. o.). Így magyarázza majd ezt a misztikus jelenséget: » ,,Ez azt igazolja, hogy magában a lélekben, miközben az létben tartj a testet -- és ez a sajátosság egyformán megvan minden emberben --, létezik egy magasztosabb rész: a lélek lelke, vagy a szellem szelleme. Ez igen erôs az igaz emberekben, míg azokban, akik nem szeretik Istent és az Ô Törvényét, akik olyan se hideg, se meleg lelkek, ez a magasztosabb rész elgyengül, és megfosztja az embert a szemlélôdés és a megismerés képességétôl, Isten és az Ô örök igazságainak a megismerésétôl. A teremtmény minél jobban szereti és szolgálja Istent minden erejével és képességével, szellemének magasztosabb része annál jobban növeli azt a képességét, hogy az örök igazságokat megismerje, szemlélje, és azokba be tudjon hatolni. Az értelmes lélekkel megáldott ember olyan edény, amelyet Isten Önmagával tölt meg. Mária, aki -- Krisztus után -- minden teremtmény között a legszentebb volt, annyira színültig telt edény volt Isten kegyelmeivel, szeretetével és könyörületével, hogy az kiömlik a Krisztusban testvéreire, minden korban és nemzedékrôl nemzedékre'' « [94] (ibid.). Mindezt elôrebocsátva azt kell mondanunk, hogy a Boldogságos Szűz halála nem volt igazi halál: » ,,Hogy én meghaltam-e? [-- kérdezi magától a Szűzanya --]. Igen, ha halálnak akarjuk hívni a szellem magasztosabb részének az elszakadását a testtôl. Nem, ha halál alatt azt értjük, midôn az éltetô lélek elválik a testtôl, a lélek éltetô erejét nélkülözô anyag oszlásnak indul, majd a sírbolt gyászos valósága következik, és mindezek elôtt a haláltusa. Hogyan haltam meg, jobban mondva miképpen haladtam át a Földrôl az Égbe, elôbb a halhatatlan részemmel [szellem], majd a halandóval? Úgy, ahogyan az igazságos volt annak a számára, aki bűnt nem ismert''.« [95] (ibid. 347. o.). f) A Mennyekbe fölvett Istenanya égi dicsôsége. -- Errôl a páratlan dicsôségrôl a következô paradicsomi szikrákat találjuk a valtortai írásokban: mennyei hótisztaság, fény és harmónia. »Ma reggel [1944. aug. 2.] mennyei hófényű gomolyfelhôkbe merültem, és miközben írok, tovább szemlélem. Mintha végtelen, patyolatfehér hómezôkön lennék a legtisztább azúrkék éggel a háttérben. A patyolat hómezôt angyalok végeláthatatlan seregei alkotják: repdesô gyöngyökhöz hasonlók, melyek az ég zafírjában úsznak. Angyalok, angyalok, angyalok: fény és harmónia. Olyan fény, amelyhez hasonlítva a legfényesebb drágakô és gyémánt opálosnak, szennyesnek tűnik. Olyan harmónia, amelyhez viszonyítva a föld legtökéletesebb és legédesebb énekhangja is hamis lármának hat. Patyolatfehér, ünneplô örömben keringô fénykörök a náluk is hófehérebb és ragyogóbb fényben tündöklô Boldogságos Istenanya körül. Olyan tündöklô fény ez, hogy úgy látom Mária arcát és kezeit, mintha kicsiny, sugárzó napok lennének, melyek szinte elviselhetetlen fényt árasztanak magukból. Annyira tündöklô ez a fény, hogy Mária szeretett arca és imára kulcsolt kedves kezei alig kivehetôk számomra a belôlük áradó fénytôl, s amely egyfajta fényudvart képez körülöttük, valami tapinthatatlan fény-glóriát. És mégis, ha becsukom lelki szemeimet e hatalmas fényözön elôtt, érzékelem Mária boldog mosolyát, édes, alázatos és tiszta szemeinek annyira szeretetteljes tekintetét, amelyet a szegény Föld felé, és a szegény Mária felé irányít, aki én vagyok. A Szűznek alázatos és szemérmes tekintete, aki boldogan fogadja az ünneplést, de akit nem tölt el ezért semmi büszkeség. Úgy tűnik, mintha a Magnificatját énekelné, amely -- bár az Isten ajándékainak a felismerése, melyekkel felruházta ôt -- fôképpen Istent magasztaló éneke. Az ünneplô angyalokon és Édesanyánkon kívül mást nem látok. Királynônk egyenes testtartással áll azon a ragyogó fénybôl álló testetlen trónuson. Gyönyörű, gyöngyfénybôl szôtt ruhájában, amely fény még intenzívebb annál, ami ôt körülveszi, s az arcából és kezeibôl áradó fény felülmúl minden fényességet és ragyogást. Ó, mekkora fény és ragyogás az, ami anyánkból árad!... A lelkem patyolat tisztává és üdévé lett tôle, mintha -- ahogy az elején mondtam -- végeláthatatlan hómezôkön lennék, és nem látnék mást, csak makulátlan havat és a ragyogó, tiszta ég azúrját az aranyló napsütésben. Ó, Mennyország!!...« »[...] ,,Én megosztottam vele sorsomat [-- mondja Jézus a Látnoknak --], amely nekem, az Égben Élônek osztályrészem, hogy ezzel kinyilvánítsam nektek, mekkora is az ô dicsôsége! Egyedül Isten múlja ôt felül, mert Ô teremtette. De az ô Anyasága és Társmegváltói szenvedése minden teremtmény fölé emelik ôt kiválóságban''.« (Quad. 44, 559-560. o.). g) Most egy elegáns kérdés: tudatában volt-e Mária ennek a kiváltságának?... -- Amikor a Szűzanya azt mondta Jánosnak: »abban reménykedett, hogy ott lehelheti ki a lelkét, ahol Jézus felment az Atyához«, vagyis a Getszemáni területén, János ezt mondta neki: »Te is fel fogsz szállni, Anya [testben és lélekben]«. Mire a Szűzanya ezt válaszolta: »Nem! Én nem vagyok Jézus! Úgy születtem, mint minden más ember.« (Poema X. 282. o.). De János felhívta rá a figyelmét, hogy »Ô az áteredô bűn szeplôje nélkül született«, ezért »az a sors vár rá, amely Évára várt volna, ha az nem követi el a bűnt«, vagyis, más szóval: a testben és lélekben való azonnali mennybevétel, a halál sötét birodalmának megízlelése nélkül. A Szent Szűz kérdésére, hogy János ezt talán Jézustól tudta-e meg, az apostol azt feleli, hogy a »Vigasztaló Lélek adta tudtára. Ô, akirôl a Mester azt mondta, hogy majd mindent tudtukra ad, és elvezeti ôket a teljes igazságra« (ibid. 282-285. o.). » ,,Alázatosságom nem engedhette meg azt a gondolatot [-- mondja Mária a Látnoknak --], hogy akkora dicsôség várhat rám az Égben! Az én gondolatomban az a majdnem bizonyosság volt, hogy emberi testem -- amely attól vált szentté, hogy Istent hordozta magában - - nem ismer majd romlást, mivel Isten az Élet, és amikor Önmagával telít meg és tölt el egy teremtményt, ez a cselekedete olyan, mint a halál rontásától elôre megóvó illatos kenet''.« (ibid. 355. o.). Tehát egy »majdnem bizonyosságról« van szó; és ennek oka az ô alázata, amely megtiltotta neki, hogy elvitathatatlan bizonyossággal fogadjon el egy ilyen jelentôs kiváltságot. 4. A Mennybevétel dogmatikai alapja. Ez az alap fôképpen az Istenanyaság és a Szeplôtelen Fogantatás páratlan kiváltságának a »funkciójában« keresendô. Ezt Jézus szavai egységes módon bizonyítják, melyeket a Látnokhoz intézett: »Az ô számára a (földi) élet vége az azonnali dicsôséges Életben végzôdött, mert aki az Élôt (Istent) hordozta, az nem ízlelhette meg a halált, és akit nem alacsonyított le emberi (szenvedély), az nem ízlelhette meg a sírgödör megalázó valóságát« (Quad. 44, 560. o.). Az alap elsô része az Isten Anyjának »funkciójában« keresendô. » ,,Az én gondolatomban [-- mondja Mária a Látnoknak --] az a majdnem bizonyosság volt, hogy emberi testem -- amely attól vált szentté, hogy Istent hordozta magában -- nem ismer majd romlást, mivel Isten az Élet, és amikor Önmagával telít meg és tölt el egy teremtményt, ez a cselekedete olyan, mint a halál rontásától elôre megóvó illatos kenet. Én nemcsak hogy Szeplôtelen maradtam, engem nemcsak szűztiszta és termékeny ölelés egyesített Istennel, hanem lényem legrejtettebb részeiben telített voltam a méhemben rejtôzô Istenség kisugárzásával is, amely kész volt halandó embertestbe öltözni. Azt azonban, hogy az Örökkévaló jósága azt az örömet tartogatja nekem, szolgálóleányának, hogy saját tagjaimon ismét érezhetem Fiam kezének érintését, ölelését, csókját, és füleimmel hallhatom hangját, és szemeimmel láthatom arcát, ó, azt nem gondoltam, hogy ilyesmi megadatik nekem, és ezért nem is kívánhattam azt. Nekem elég lett volna, ha a lelkem kapja meg ezeket a boldogságokat, és ezzel az örömteli boldogsággal már beértem volna''.« (Poema X. 355. o.). A Boldogságos Szűz Mennybevétele kiváltságának másik alapja abban a tényben keresendô, hogy Mária a bűn elkövetése elôtti Évához volt hasonló. Megoltalmaztatott a bűntôl, ezért a Szentséges Szüzet a büntetés sem illette meg, vagyis mentesült a halál rontásától is. Egyik napon szent János megemlítette a Szűzanyának, hogy ô is Fiához hasonlóan fog a Mennybe menni. De a Szent Szűz ezt felelte neki: » ,,Nem! Nem vagyok Jézus! Én emberi módon születtem.'' ,,De az áteredô bűn foltja nélkül! [-- feleli rá János --]. Én szegény, tudatlan halász vagyok. A tanokból és az írásokból csak azt ismerem, amit a Mester tanított meg nekem. [...] És ezért gondolom, helyesebben mondva, úgy érzem, hogy neked az lesz a sorsod, ami Éváé lett volna, ha nem esett volna bűnbe. És még inkább az lesz, mert te nem egy földi Ádám jegyese voltál, hanem Istené, hogy megadd a Földnek a Kegyelemben hű új Ádámot. A Teremtô, aki megteremtette Ôsszüleinket, testüket a legtökéletesebbnek alkotta meg, és nem szánta ôket halálra, azaz testüknek a halállal történô feloszlására. A legnemesebb formát adta nekik a megteremtett testek között, mert értelmes lélekkel ruházta fel, és Isten ingyenes adományaival látta el ôket, melynek kapcsán Isten fogadott gyermekeinek nevezhették magukat. Tehát nem halálra szánta ôket, hanem azt akarta, hogy a földi Paradicsomból átszenderüljenek az égi Paradicsomba. Mármost a te lelkeden soha nem volt semmilyen foltja a bűnnek! Még a nagy, közös bűn -- minden ember Ádámtól származó öröksége -- sem érintette a lelkedet, mert Isten egyedülálló, egyedi kiváltsággal megôrzött tôle, mivel te öröktôl fogva arra rendeltettél, hogy az Ige Frigyszekrénye légy. És annak mindig a legtisztábbnak kell lennie. [...] Ezért érzem, hogy te, a második Éva, a Kegyelemhez hűséges Éva nem ízleled meg a halált!'' [Ám a Szűzanya azt feleli neki, mintegy ellenkezve (a valóságban meg puhatolózva):] ,,Fiam, a második Ádám, maga a Kegyelem, mindig tökéletes módon engedelmes volt az Atyának és nekem. (Mégis) meghalt! És milyen halállal!!" [De János ezt feleli:] ,,Azért jött, hogy a Megváltó legyen, Anyám! Elhagyta az Atyát, az Eget, hogy testet öltsön, és így váltsa meg Áldozatával az embereket, hogy visszaadja nekik a Kegyelmet, és újra felemelje ôket Isten fogadott gyermekeinek, a Mennyország örököseinek rangjára. Neki meg kellett halnia. És meghalt az ô szentséges Emberségében. Te a szívedben haltál meg, látva az ô kegyetlen gyötrelmeit és halálát. Te már mindent elszenvedtél ahhoz, hogy megváltó légy vele együtt. Én szegény, balga ember vagyok, de érzem, hogy te, az igaz, élô Isten igazi Frigyszekrénye, nem ismered, nem ismerheted meg a test felbomlását[96]! Ahogyan a tűzfelhô oltalmazta és irányította Mózes Frigyládáját az Ígéret Földje felé, ugyanúgy fog Isten Tüze téged is magához vonni a Középpontjába. Ahogyan Áron vesszeje nem száradt el és nem halt el, sôt, noha el volt szakítva a fától, rügyeket fakasztott, levelet sarjasztott és gyümölcsöt hozott a Frigyládában, ugyanígy te, akit Isten kiválasztott az összes asszony közül, akik a Földön laktak és lakni fognak, te sem halsz meg, mint valamely fa, amely elszárad, hanem teljes valóddal fogsz örökké élni a Mennyek örök Frigyszekrényében. Ahogyan a Jordán vize kettévált Józsue idejében, hogy a Frigyládát és annak hordozóit és az egész népet engedje átvonulni, úgy nyílnak majd meg számodra azok a gátak, amelyeket Ádám bűne emelt a Föld és az Ég közé, és te átvonulsz majd ebbôl a világból az örök Mennyei Honba. Ebben biztos vagyok. Mert Isten igazságos, és rád érvényes az a határozat, amelyet Ô annak számára alkotott, akinek lelkén sem áteredô bűn, sem akarattal elkövetett bűn nincsen.'' ,,Ezt Jézus nyilatkoztatta ki neked?'' ,,Nem, Anyám. Ezt a Vigasztaló Lélek adta tudtomra, ô, akirôl a Mester azt mondta, hogy majd kinyilatkoztatja nekünk a jövendô dolgokat, és elvezet minket minden igazságra. A Vigasztaló már most mondja nekem, a lelkemben, hogy elvesztésed kevésbé legyen keserű számomra, ó áldott Anyám, akit annyira szeretek és tisztelek, mint saját anyámat, és még nála is jobban, mivel annyit szenvedtél, mert oly jó és szent vagy, akit csak végtelenül Szent Fiad elôz meg szentségben, minden jelenlegei és jövôbeni összes szent között. A legnagyobb Szent vagy!'' És János megindulva, tisztelettel leborul elôtte.« (ibid. 282-285. o.). Mária még ezt mondja a Látnoknak: » ,,... annak bizonyságául, hogy a Teremtô elsô gondolata az embert illetôen az volt, hogy éljen, és halál nélkül jusson át a földi Paradicsomból a mennyeibe, az örökkétartó Országba, Isten azt akarta, hogy én, a Szeplôtelen, lelkemmel és testemmel az Égben legyek, rögtön, amint megszűnt földi életem. Én biztos tanúbizonysága vagyok annak, amit Isten elgondolt és akart az ember számára: ártatlan és bűnt nem ismerô életet, és békés átjutást ebbôl az életbôl az örök Életbe, miképp valaki egy ház küszöbét átlépve belép a királyi palotába. Azt akarta, hogy az ember, testbôl és szellemi lélekbôl megalkotott egész lényével kerüljön át a Földrôl a mennyei Honba, Istentôl kapott én-jének tökéletességét megnövelve a testbôl és szellembôl álló teljes lényének tökéletesítésével, ami Isten gondolatában minden olyan teremtmény számára rendeltetett, aki hű maradt a Kegyelemhez. Tökéletesség, amelyet majd a Mennyek teljes Fényében érnek el, amely az Örök Naptól: Istentôl eredôen betölti és megvilágítja ôket. Isten a pátriárkák, a próféták és a szentek elé, az angyalok és a vértanúk elé állított engem, aki testemmel és lelkemmel vétettem föl a Mennyország dicsôségébe, és így szólt: 'Íme, a Teremtô tökéletes műve! Íme az, akit én az emberek összes gyermeke között legigazibb képmásomra és hozzám hasonlónak teremtettem, mint egy isteni és teremtôi mestermű gyümölcsét. A világmindenség csodája ô, amely (világmindenség) egyetlen lénybe zárva látja azt, ami isteni; abba a szellembe zárva, amely örök, mint Isten, és mint Ô, szellemi, értelmes, szabad, szent. És anyagból alkotott teremtmény, a legártatlanabb és legszentebb testben, aki elôtt minden más élô, a teremtett világ három birodalmában, köteles meghajolni. Íme, az én szeretetem bizonysága az ember iránt, akinek számára tökéletes testi alkatot akartam, és Országomban az örök élet boldog sorsát. Íme, a bizonysága annak, hogy megbocsátottam az embernek, akit a Hármas Szeretet akaratából visszahelyeztem jogaiba, és újjáteremtettem a szememben. Íme, a misztikus próbakô, íme, az embert Istennel összekötô gyűrű. Ô az az Asszony, aki által az idô visszatér az elsô napok szépségéhez, és megadja isteni szemeimnek az örömet, hogy olyan Évát szemlélhessek, amilyennek azt megteremtettem, és most még szebbé és szentebbé tétetett, mert ô Anyja az én Igémnek, és mert a legnagyobb megbocsátás Mártírja...' ''.« (ibid. 355-357. o.). ======================================================================== Mária és az Emberiség Ezt az idôszakot, amely Mária dicsôséges Mennybevételétôl kezdôdik, és egészen az idô végezetéig tart, két megszakítatlan tevékenység jellemzi: egyik Máriára jellemzô az emberiség iránt, a másik az emberiségre Mária iránt. Máriának az Emberiség felé gyakorolt tevékenysége: az Ô folytonos, jótékony jelenléte kegyelemekkel és minden fajta segítséggel. Az Emberiség megnyilatkozása Mária irányában: a dicsôítés, a hála, a gyermeki szeretet szakadatlan áradása Mária felé. Ezek a kölcsönös tevékenységek nagyszerűen vannak kifejezve és illusztrálva Valtorta Mária írásaiban. » ,,az Égben, a Szűzanya a szeretet óceánjává lett, és szeretetének hullámaival elárasztja a hozzá hűséges lelkeket, és kiárasztja azokat tékozló gyermekeire is, az egyetemes üdvösség érdekében...'' « (Poema X. 355. o.). Az a tizenkilenc évszázad, ami dicsôséges Mennybevitelétôl eltelt, jótéteményeinek édes súlyától megrakottan tűnik elénk, vagyis »szeretetének hullámverésével« jelenik meg elôttünk, az ô folytonos, számtalan kegyelmével, lelki és fizikai értelemben. Mindezeket a jótéteményeket ô kiosztotta, és folytonosan osztogatja nem csupán a »hozzá hűséges lelkeknek«, hanem »a tékozló fiaknak is«, így mutatva meg, hogy ô »az Irgalmasság Anyja«. Mária ezen szakadatlan anyai cselekvésének végsô és egyedüli célja, mely cselekvése kihat minden gyermekére, jókra és rosszakra egyaránt: az ô örök üdvösségük, az »egyetemes üdvösség«. Ô mindenkinek Édesanyja, és nincs, és nem lehet más ellenállhatatlan vágya, mint az, hogy minden gyermekét ott lássa az Égben maga mellett, anyai szíve közelében. » ,,... az Égben az én szívem, az emberek Anyjának a szíve [-- mondja a Szűzanya a Látnoknak --] aggódó szeretettel dobog mindenkiért, igazakért és bűnösökért, azzal a vággyal, hogy maga mellett tudjon benneteket a boldogság Honában, az örökkévalóságon át''.« (ibid. 349. o.). Azoknak a motivációknak az egyike, amely egyre fokozta a vágyat a Szent Szűzben, hogy ismét isteni Fiával lehessen, az »a bizonyosság« volt, hogy sosem lehetne »nagyobb hasznára az embereknek«, mint akkor, ha majd »értük imádkozva és tevékenykedve tartózkodhat Isten trónusánál«. (ibid. 352. o.). »Imádkozva és közbenjárva« az emberekért, az ô gyermekeiért. Itt van elôttünk összefoglalva Mária mennyei életmódja, dicsôséges Mennybevételétôl napjainkig, és napjainktól a századok végéig. Ugyanis bensôleg meg volt gyôzôdve róla a mi égi Közbenjárónk, hogy » ,,sosem tehetünk annyit testvéreink javát illetôen, mint amikor már eltávoztunk közülük, és beleolvadtunk az isteni Fénybe''.« (ibid. 353. o.). Ugyanis Isten végtelen fényében ô megláthatja az Egyháznak, aki az ô leánya, minden szükségét, és annak minden egyes tagjának szükségleteit, akik mind az ô gyermekei. Azonfelül ô segítségére siethet mindenkinek és minden egyes embernek, miután mint Isten Anyja, hatalma van Isten szívén. És végül mindenkin segíteni akar, mert mindannyiukat az anya szívével szereti, aki nem óhajt mást, mint gyermekeinek igazi javát. ======================================================================== Az Emberiség és Mária Az Emberiségnek ezt a megnyilatkozását csodálatos összefoglalásban megtaláljuk János szavaiban, melyeket a Szűzanyához intézett nem sokkal boldog elszenderedése elôtt: » ,,És válaszol majd neked a Föld, amely népeivel és nemzeteivel dicsôíteni fog, és tiszteletben és szeretetben részesít, amíg a világ fennáll, ahogyan Tóbiás [Tób 13, 13-18], jóllehet burkoltan, elôre megjövendölte rólad. Mert az, aki valóban magában hordozta az Urat, te vagy, és nem a Szentek Szentje[97]. Te egymagad annyi szeretetet adtál Istennek, amennyit az összes fôpap és a Templomhoz tartozó összes többi pap nem adott a századokon át. Égô és tiszta szeretetet. Ezért tesz majd Isten végtelenül boldoggá téged''.« (Poema X. 335. o.). Tóbiás jövendölése, amelyre János utalt, így szól: »Mint ragyogó világosság tündökölsz majd a föld minden táján; -- számtalan nép jön majd hozzád messzirôl; -- a föld minden tájának lakói -- eljönnek a szent név hajléka felé, -- ajándékot hozva kezükben az ég Királyának. - - Nemzedék nemzedék nyomába lépve megtisztel öröménekével, -- és a kiválasztott város neve fennmarad nemzedékrôl nemzedékre. -- Átkozottak azok, akik téged megátkoznak, -- átok lesz mindazokon, akik téged elpusztítanak, -- aki falaidat lerombolja, -- ledönti bástyáidat, -- felégeti házaidat. -- Ám örökké áldott, aki téged felépít! -- Kelj fel, és örvendezzél igaz fiaid miatt, -- mert a közeledben gyűlnek össze, -- és áldani fogják a századok Urát. -- Boldogok, akik szeretnek téged, akik örülnek majd felvirágzásodnak. -- Boldogok, akik siránkoztak pusztulásodon -- a csapások miatt, amelyek téged sújtottak, -- mert örvendezni fognak miattad -- és meglátják minden jövendô boldogságodat« (Tób 13, 13-18). Maga Jézus alkalmazza ezt a »kántikumot« Máriára a Jézus, az Istenember-ben. És ezt a feleletet adta az iskarióti Júdásnak, aki ellenvetette, hogy a kántikum Jeruzsálemrôl szól: » ,,Van talán Jeruzsálemnek még egy Tabernákuluma, amelyben Isten tartózkodik? Isten személyesen jelen lehet-e, dicsôsége helyérôl a bűnöknél, amelyeket a Templom falain belül elkövetnek? Egy másik Tabernákulumra volt szükség, amely szent, és csillagként visszavezérli a tévelygôket a Fölséges Úrhoz! És ez adatott meg nekünk a Társmegváltóban, aki a századokon át örvendeni fog annak, hogy a megváltottak Anyja lehet. [...] Ez a Társmegváltó igazi dicsôítô éneke. És már éneklik a mennyben az angyalok, akik látják (a jövôt)... Az új és mennyei Jeruzsálem ôbenne veszi kezdetét. Ó, igen, ez az igazság! És a világ nem vesz tudomást róla. És nem tudnak róla Izrael elsötétült rabbijai sem''.« (Poema VII. 1582. o.). Ôelôtte -- így mondotta Isten -- »minden élônek, a három birodalomban, meg kell hajolnia« (Poema X. 356. o.). Húsz évszázada már, hogy a világ tudomást szerzett az »új, égi Jeruzsálem kezdetérôl«... és meghajol elôtte... A 20 évszázad keresztény történelme nem más, mint élô és lüktetô magyarázata Tóbiás jövendölésének, amely egy másik jövendöléssel azonosul. Azzal, amelyet a Szent Szűz zengett el örömében, kevéssel az után, hogy anyává lett: »Íme, boldognak hirdet majd engem minden nemzedék« (Lk 1, 48). »Mint ragyogó világosság tündökölsz majd a föld minden táján«. Az egész földön ugyanis, ahol csak felragyog Az, Aki a »világ világossága« (Jn 1, 9), ragyog Ô is mint az isteni Hajnal, akinek ölébôl ez a »világosság« felbukkant. Mindenütt, ahol felragyog Krisztus, az Istenember, ott felragyog az ô fenséges Édesanyja is. Ahol csak tisztelik, szeretik, magasztalják Krisztust, ott tisztelik, szeretik, és magasztalják az ô Édesanyját is. A Föld öt kontinensével egy hatalmas katedrálishoz hasonlítható, melynek öt hajója van, s amelynek hátterén ez a felírás ragyog: ,,Krisztus Királynak és Máriának, a világegyetem Királynôjének (tiszteletére)''. Könnyebb volna a fényt elválasztani a naptól, mint Krisztust elválasztani Máriától és Máriát Krisztustól. »Számtalan nép jön majd hozzád messzirôl«. Minden nemzet, amely megnyitotta kapuit Krisztusnak, vele együtt befogadta Máriát is, Krisztus Édesanyját. És ahogyan versenyre keltek a Krisztus iránti tiszteletadásban, minden módon és lehetséges formában, úgy versengtek a Krisztus Édesanyja iránti tiszteletadásban is igazi »szeretettôl irányított értelemmel«, kihasználva minden adottságot: az irodalmat, a tudományt és a művészetet. A századok folyamán ugyanis, különbözô nemzetek szentelték magukat Máriának. Portugália a XII. századtól viseli a »Mária Földje« címet. Szent István, Magyarország Királya, Szűz Máriát: ,,Regina Hungariae'', nemzete egyedüli Uralkodójának jelentette ki. A XIV. században Angliát ünnepélyesen »Mária Hozománya« elnevezéssel jelölték meg. XIII. Lajos, 1638. augusztus 15-én egész Franciaországot a Fájdalmas Anyának ajánlotta fel. Egyidejűleg Írország is odaszentelte magát a Szent Szűznek. III. Ferdinánd, Ausztria császára 1647-ben az Ég fenséges Királynôjének szentelte magát, családját és birodalmát. János Kázmér, Lengyelország királya 1656-ban szentelte birodalmát Máriának, és a litániában felhangzó könyörgésekhez hozzáfűzte: ''Lengyelország Királynôje, könyörögj érettünk!'' És attól kezdve a Lengyel királynôk közül senki sem viselhette a Mária nevet, jelezve, hogy Lengyelország Királynôje pontosan a Boldogságos Szűz Mária. 1941. május 25-én S. E. Mons. Zanin, apostoli megbízott, XII. Pius beleegyezésével ünnepélyesen a Szűzanyának szentelte Kínát, és »Kína Királynôje« névvel illette. 1946-ban, a Pápa jóváhagyásával, a Szentséges Szűz »Brazília Patrónája« nevét is viseli. 1959. szeptember13-án, Catániában (Olaszország), a nemzeti Eukarisztikus Kongresszus záróünnepén, Marcello Mimmi kardinális, pápai Legátus, ünnepélyesen Mária Szeplôtelen Szívének szentelte Itáliát, aki »Itália (igazi) Királynôje«. Jelen volt az Olasz Egyházmegyék majdnem minden püspöke. Joggal énekelhette meg Manzoni: »Ogni popol superbo esser si vanta -- in tua gentil tutela« (Il nome di Maria: Mária neve) »Minden nép fennen büszkélkedik -- gyengéd oltalmaddal«. A századok folyamán impozáns az irodalom és a művészet tiszteletadása is a különbözô nemzetek részérôl. Mély benyomást keltô a Szent Szűz iránti hódolat az irodalom terén, amellyel Kelet és Nyugat nemzeteinél találkozunk. Azt lehet állítani, hogy a keresztény nemzetek költeményeinek jó egyharmada máriás ihletésű. Elég átfutni a Kelet irodalmának fôbb műveit: (görög, szír, kopt, etióp és örmény), vagy a Nyugatét: (latin, olasz, francia, spanyol, portugál, német, angol, magyar, lengyel), hogy a gondolat és szeretet elbűvölô képeinek rendkívül gazdag virágzása jelenjék meg szemünk elôtt, amelyek ragyogó gyöngy-esô gyanánt csillantják elénk Mária természetfölötti szépségének különféle változatait. A különbözô nemzetek és a különbözô századok művészetének hódolata sem kevésbé impozáns! Az építészet a legfényesebb bazilikákat emelte Máriának mindenfelé. A szobrászat számtalan szobrot alkotott róla. A festészet megörökítette ôt életének különbözô eseményeiben, misztériumaiban, az ô elbűvölô szépségében. A zene az égbôl elcsent melódiákba öltöztette a legszebb liturgikus, költészeti és történeti szövegeket, amelyek annak a legmelodikusabb teremtménynek szólnak, aki valaha is kikerült Isten teremtôi kezébôl. Különösképpen az Ave Maria, a Magnificat, a Stabat Mater zenéje egyedi szépségű. A föld legnagyobb művészei nem mulasztották el, hogy művészetük legjavát ajánlják fel Máriának. »A föld minden tájának lakói eljönnek a szent név hajléka (a Templom) felé, ajándékot hozva kezükben az Ég Királyának«. Annak a »szent névnek a hajléka« (vagyis a Templom) Máriának tisztaságos öle, a szellemi Jeruzsálem. »A föld minden tájának lakói«, miközben a Templom felé menetelnek, »ajándékot hozva kezükben az Ég Királyának«, hozzá, a Miasszonyunkhoz is mennek, vagyis Krisztushoz mennek, Istenhez, hogy Mária által, aki az Isten igazi »Temploma, az imádás és a szeretet hódolatát ajánlják föl «. »Nemzedék nemzedék nyomába lépve megtisztel öröménekével«. Ez az, ami fôképpen beigazolódik a számtalan Mária kegyhelyen, melyek a különbözô századokban emelkedtek a föld minden táján. Elég annyit mondani, hogy azok csupán Itáliában, épp úgy Franciaországban, és Spanyolországban, felülmúlják az egyezret. Mindezeken a kegyhelyeken a hívôk -- azon felül, hogy kifejezik a saját bizalmukat Mária közbenjárásában, hogy mindenfajta kegyelmet és jótéteményt nyerjenek el -- szakadatlan kifejezésre juttatják gyermeki öröméneküket is a kapott kegyelmekért és imameghallgatásokért. Ennek jelei azok a fogadalomi jelvények, márványtáblák, amelyek e szentélyek falait és környékét borítják. »A kiválasztott Város neve fennmarad nemzedékrôl nemzedékre«. Számtalan város neve eltűnik majd a népek emlékezetébôl, amelyek egy távoli napon nagyságba és dicsôségbe öltöztek, de sohasem fog eltűnni Isten »kiválasztott Városának« a neve, a Szentséges Szűznek, Isten és az emberek Édesanyjának, Máriának a neve. »Átkozottak azok, akik téged megátkoznak, átok lesz mindazokon, akik téged elpusztítanak, aki falaidat lerombolja, bástyáidat ledönti és felégeti házaidat!« Azok, akik merészelték megátkozni az »asszonyok között Áldottat«, ugyanazok a szegény és szerencsétlenek, akik ôt káromolják. Mennyi gyalázó káromlás -- a legarcátlanabbak -- hangzottak már el a mi égi Anyánk ellen sok hálátlan gyermekétôl!... Hány maréknyi sarat -- a legpiszkosabbat! -- dobtak már ördögi módon az ô hófehér alakjára!... Ezeket engesztelendô jött létre a »Máriás Engesztelôk« tábora. Azok ellenben, akik elpusztítani merészelték »Isten csodálatos Városát«, aki Mária, azok pontosan az eretnekek, akik a századok folyamán az ô esztelen tagadásaikkal megtagadták Mária egyedi funkcióit és rendkívüli kiváltságait, különösen az ô Istenanyaságát (Nestorius) és szűzi anyaságát (Elvidius stb.). Ezek az eretnekek, akiket az Egyház kiközösített, megpróbálták »a falait lerombolni« (vagyis Mária egyedi ,,funkcióit'', amelyek magának a létének okát alkotják); megpróbálták a »bástyáit ledönteni« (vagyis falainak védôbástyáit, az Egyház Tanítóhivatalát, a Szentírást és az Egyház Hagyományát); megpróbálták »házait felégetni« (vagyis a hívek szívében lerombolni a Mária- tiszteletet, a gyermeki tiszteletet az égi Édesanya iránt). »Ám örökké áldott, aki téged felépít. Kelj fel és örvendezz igaz fiaid miatt, mert a közeledben gyűlnek össze, és áldani fogják a századok Urát«. Azok, akik közreműködtek, hogy újraépítsék »Isten Városát«, amelyet az eretnekek leromboltak, azok mindenekelôtt a római Pápák, az egyházi Zsinatok, a teológusok, akik hűen követik tanításait. Az imént említettekkel együtt minden igazi hívô összegyűl a közös Anya mellett, és Ôvele együtt áldja a »századok Urát«. »Boldogok, akik szeretnek téged, és boldogok, akik örvendeznek felvirágzásodnak«. Aki szereti Máriát, azt szereti Isten. És akit Isten szeret, az boldog. Aki »örvendezik felvirágzásának«, vagyis a tiszteletnek, amit a világegyetem nyújt a fenséges Istenanyának, annak áldás és felvirágzás fakad munkája nyomán. Legyen példaképünk a szentek impozáns serege, amely minden században a legmelegebb és legiparkodóbb szeretetét mutatta meg Mária iránt. »Boldogok, akik siránkoztak pusztulásodon, -- a csapások miatt, melyek téged sújtottak, -- mert örvendezni fognak miattad, -- és meglátják minden jövendô boldogságodat.« Egy végsô áldás, egy egészen különleges áldás lesz fenntartva azoknak, akik tisztelik a Boldogságos Szűz Mária elmondhatatlan fájdalmait, a Társmegváltót, az emberi nem Megváltójával megváltót, az új Évát az új Ádám mellett. A fájdalmak -- »a csapások, melyek ôt sújtották«, -- képezik Mária érzékfölötti személyiségének jellegzetességét. Az ô egyedülálló funkciói és egyedi kiváltságai okán Mária ugyanis nem tett mást, mint mindent elfogadott Istentôl; ám elmondhatatlan fájdalmai okán, melyeket azért viselt el, hogy eleget tegyen bűneinkért, és hogy kiérdemelje számunkra az elveszített kegyelmet, Mária valami sajátságosat adott Istennek, valamit, ami fájdalmasan el nem idegeníthetô módon az övé, és ezt lényének teljes odaadásával, teljes összhangban az isteni akarattal. Elmondhatatlan fájdalmainak tisztelôi, azok, akik »gyászolnak« miatta, »a csapások miatt, melyek ôt sújtották«, talán ezért részesednek egy különleges áldásban, mert »örvendezni« fognak miatta és vele, és »meglátják minden jövendô boldogságát«. A Mária iránti -- kiváltképpen a Fájdalmas Anya iránti --tiszteletben nehéz meg nem látni az örömre és a mennyei dicsôségre való ,,kiválasztottság jelét''. ======================================================================== A Szentséges Szűz az idôk végén Ahogy a Szentséges Szűz jelen volt az idô kezdetén, vagyis a világ alakulásánál, úgy lesz jelen az idô végén, vagyis a világ végén, midôn az idô folyója beleömlik az örökkévalóság Óceánjába. Mária jótékony jelenlétérôl az idô végeztével, két nagyon ékesen szóló részletünk van a Valtorta írásokban. Az egyik így szól: » ,,Amikor az emberiség 99 %-ának szívében gonoszság és istentelenség uralkodik, és az értelmi vagy anyagi síkon megnyilvánuló hitehagyás és gonoszság már minden társadalmi osztályt hatalmába kerített, sôt még magába az Isten házába is behatolt az undokság -- 'a vészt hozó undokság', melyrôl a próféta szól [Dán 9, 20-27] és amit az Ige is megerôsít [Mt 24, 15-25; Mk 13, 14-23] --, ti persze a 'vészt hozó' szavát még nem értelmeztétek helyesen: Általa lesz közölve, hogy ezek a végsô idôk (elô)jelei, és így fog megtörténni -- akkor Isten már nem atyai büntetésekkel fog megdorgálni titeket, amelyek sajnos, de így igaz, keveseket mentenek meg, mert legtöbbjük már a sátánt szolgálja --, hanem ÖNNÖN-MAGATOKRA-HAGY. Ô visszavonul. Nem tesz többé semmit. Addig a pillanatig, amikor akaratának egy villanásával megparancsolja angyalainak, hogy törjék fel a hét pecsétet, és fújják meg a négy harsonát, kiszabadítva a három 'jaj' sasmadarát, és utána, ó, borzalom!, megfújják az ötödik harsonát, és az utolsó idôk Júdása megnyitja a mélység kútját, hogy kieressze azt, aki után inkább vágyódott az ember, mint Isten után [Jel 6; 8, 6-13; 9, 1-12]. Mikor? Mikor? Már ebben az órában éltek, vagy közel álltok hozzá? Féltek. Kérdezitek magatoktól... De nem tartotok bűnbánatot. Nem fogjátok megtudni, mikor! Meg van írva a jelenlegi próféták szívében, 'de le van pecsételve, amit a hét mennydörgés mondott nekik, és ôk nem árulják el'. [Jel 10, 1-7]. És akkor, mint békés csillag a rettenetes és viharos hullámok fölött -- az egész föld megmozdul, mint viharos tenger, és minden ember hajótörött lesz, mintha viharos tengeren lenne, kivéve Isten szolgáit, akik Péter bárkájában vannak összegyűjtve, mivel hűségesek a szent Kormányoshoz, -- és akkor feltűnik a Tenger Csillagának hajnalpírja, Elôfutáraként a Hajnalcsillag felkeltének, utolsó megjelenésének. Az Isten Bárányának, a Megváltónak, a Szentek Szentje második, utolsó eljövetelének elôfutára nem a puszta vezeklô embere lesz, akit megkeményített az önsanyargatás, és aki a bűnösöket is keményen megfeddte, hogy kigyógyítsa ôket nehézkességükbôl, és fürgévé tegye ôket az Úr befogadására. Hanem Mária, a mi Angyalunk lesz az Úr elôfutára, ô, aki jóllehet testi valóságban élt, de szeráf volt, ô, akiben lakóhelyet készítettünk, akinél kedvesebbet és méltóbbat nem találhattunk. Ô a színaranyból készült kedves Frigyszekrény, aki most úgy tartalmaz minket, mint ahogy mi tartalmazzuk ôt, aki átrepül az egeken, szeretetét sugározva, hogy elôkészítse a Királyok Királyának illatos és királyi útját, és hogy minél több kegyelem állapotában élô lelket felkészítsen, és minél többet megfoganjon, és megszülje az anyaság utolsó vajúdásával mindazokat, akik szeretnének megszületni az Úrnak. Nézzetek oda, az idôk keleten feltűnô hajnalára... A sötétség fölött, amely mind sűrűbben, mind átkozottabban beborítja a Földet, már felsejlik a hajnalpír, amelynél kedvesebb nem létezik''.« (Romlev 44-45. o.). Tehát a Szentséges Szűz mint »békés csillag tündököl a rettenetes és viharos hullámok fölött«; ô lesz a Tenger Csillaga, aki megelôzi »a Hajnalcsillagot«, Krisztust, a Bírót. Ô lesz az, aki elôkészíti a Királyok Királyának az útját, megfoganva és megszülve az utolsó választottakat. A második rész így szól: »És ha az mondatott a Jelenések Könyvében, hogy az utolsó idôkben egy angyal fogja a legszentebb tömjént Isten trónjánál felajánlani, mielôtt Isten haragjának tüze kiömlene a Földre, hogyhogy nem gondoltok rá, hogy a szentek imái között -- a Magasságbelinek felajánlott, el nem enyészô és hozzá méltó tömjén között -- ott ne lennének mindenek elôtt ennek az én Szentemnek a könnyei, melyek könyörgôbbek minden imádságnál? Az én legédesebb Mártírom könnyei, az Édesanyáméi, mely könnyeket az arkangyal gyűjtötte össze [Gábor angyal], aki az üdvözletet vitte, s aki átvette Mária ,,legyenjét'', s aki angyali tanúja volt a természetfölötti násznak, amely által az isteni természet frigyre lépett az emberi természettel felemelve a testet, és lealázva a Szellemet, hogy testté legyen, hogy létrejöhessen a béke Isten és az ember között. Gábriel és az ô égi társai, akik Jézus és Mária fájdalma fölé hajoltak, bár nem könnyíthettek rajta, mert az Igazságosság órája volt az, ám lényükkel jelen voltak, értelmük fényében összegyűjtötték annak az órának minden részletét, mindannyit, hogy majd bemutassák a feltámadtak elôtt, midôn az idô már nem lesz többé: az üdvözültek ujjongó örömére, és a kárhozottak ítéletére. Annak elôvételezése lesz ezek számára, hogy mit adhatok én, a végsô Bíró, és hogy az üdvözülteknek mit adhat a mennyei Király.« (Quad. 43, 345-346. o.). ======================================================================== Jegyzetek 1 Mindezeket a misztikus jelenségeket Keresztes szent János, misztikus doktor, részletesen leírta Salita del monte Carmelo (A Kármel hegy útja) c. művében. Opere, L.E.F., Firenze, II. 9-10; 14- 24; 25-30. A magánkinyilatkoztatásban háromféle látomást különböztetünk meg, amelyrôl az aszkétika és a misztika írói beszélnek, vagyis érzékelhetô látomások (testi v. szemmel láthatók, az érzékek útján felfoghatók, jelenéseknek is mondhatók); képzeletbeli látomások (vagy képzelt látomások, melyeket a képzelet érzékel, legyen az éber vagy alvó állapotban), valamint az értelem útján észlelt látomás (mind az álomban, mind ébrenlétben). Némely látomás két- három jellemzôvel is rendelkezik egyidejűleg. A szólások is (vagy természetfeletti szavak) háromfajták lehetnek: hallás útján (a fül révén), képzelet útján (a képzelet által felfogott), és értelmi szólások (az értelem útján, melyet az értelem közvetlen módon fog föl). Ezek a szólások, akárcsak a ,,látomások'', jöhetnek Krisztustól, a Szent Szűztôl, az angyaloktól, a szentektôl és az ördögöktôl. 2 Így például az ördög egyszer megjelent Bolognai szent Katalinnak a keresztrefeszített Krisztus alakjában, és a tökéletesség igényének látszatát keltve lehetetlen dolgokat kért tôle, azzal a szándékkal, hogy kétségbeesésbe taszítsa (v.ö. Vita altera, II. fejezet, 10-13. oldal). 3 Így például különbözô látnokok összetévesztik ájtatos elmélkedésüket (némelykor apokrif könyvekbôl) a kinyilatkoztatással, s olyan részleteket beszélnek el, melyek ellentmondanak a történelmi dokumentumoknak, vagy más magánkinyilatkoztatásoknak. Vagy példának okáért, az egyik Jeruzsálembe teszi a Szűzanya halálának helyét, a másik Efezusba; ki a temetés után három napra támasztja fel Máriát, ki pedig tizenöt nap múlva. 4 Így például némelyik dominikánus és ferences látnok a tomista vagy skotista rendszer szerint beszél kinyilatkoztatásaiban. XIV. Benedek (De beat., L. III. 53. fejezet, 16. lábj.) kétségbe vonta Szienai szent Katalinnak egy látomását, amelyben a Szűzanya állítólag azt mondta neki, hogy ô nem az áteredô bűn nélkül fogantatott (a szenttamási elmélet szerint). 5 V.ö. Tanquerey A., Compendio di Teologia ascetica e minstica, Roma, 1927. 922. o. 6 Ezt a véleményt XI. B. Ince pápa elítélte: »Assensus fidei supernaturalis et utilis ad salutem stat cum notitia tantum probabili revelationis, imo cum formidine, qua quis formidet, ne non sit locutus Deus« (Denzinger Schönmetzer, n. 2121). 7 Hogy csak egy példát is említsünk: a híres és klasszikus Éva-Mária párhuzam egyik egyházatyánál sem bontakozik ki annyira, sem az egyházi íróknál, még az egyházatyákat és írókat együttvéve sem találunk olyan lenyűgözô kifejtését a témának, olyan bôségeset és teljeset, mint Valtorta írásaiban. És mindez teljesen függetlenül az említettektôl, (akiket Valtorta egyáltalán nem ismert). 8 Jézus másutt is mondta: »Én mondom, hogy nincs szorosabban vett rokon számomra, mint az, aki megteszi Atyám akaratát« (Poema, II. 90.o.). 9 Egy másik írásban az epizód így szerepel: »Mária Józseffel és Simonnal nagy nehezen utat tör a tömegben. Mária csupa kedvesség, József csupa düh, Simon pedig teljesen meg van zavarodva. Jézus közelébe érnek. József azonnal nekitámad: ,,Bolond vagy! Mindenkit megsértesz! Még az Anyádat sem tiszteled! De most már itt vagyok én, és megakadályozlak ebben! Igaz, hogy dolgozni jársz ide-oda?... S ha ez igaz, akkor miért nem a saját műhelyedben dolgozol, hogy eltartsd Anyádat? Miért hazudod, hogy a te munkád a prédikálás? Munkakerülô vagy és háládatlan! Idegen házakba mész fizetésért munkát végezni?... Valóban úgy tűnsz nekem, mint akit az ördög szállt meg és rossz útra térített. Felelj!'' Jézus megfordul, és megfogja a gyermek József kezét. Magához vonja, majd fölemeli a hóna alatt tartva, és ezt mondja: ,,Azért dolgoztam, hogy enni adjak ennek az ártatlannak, és hozzátartozóinak, és arról gyôzzem meg ôket, hogy Isten jó. Ez volt a prédikálásom Korozainnak az alázatról és az emberszeretetrôl. De nemcsak Korozainnak, hanem neked is, József, igazságtalan testvér. De megbocsátok neked, mert tudom, hogy kígyó foga mart beléd. És neked is megbocsátok, állhatatlan Simon. Nincs mit megbocsátanom Édesanyámnak, és nincs, amit ô bocsásson meg nekem, mert ô igazsággal ítél. A világ tegye azt, amit akar. Én azt teszem, amit Isten akar. És boldogabb vagyok Atyám és Édesanyám áldásával, mintha az egész világ királynak kiáltana ki engem, a saját elgondolása szerint. Gyere, Anyám. Ne sírj! Ôk nem tudják, mit tesznek. Bocsáss meg nekik!'' ,,Ó, Fiam! Én tudom... Te is tudod... Ehhez nincs mit hozzátenni...'' ,,Ehhez nincs mit hozzátenni, csak az embereknek annyit, hogy: Menjetek békében!''. Ezzel Jézus megáldja a tömeget, majd jobb kezével Máriát, bal kezével a gyermeket fogva a kis lépcsôkhöz indul, és azon elsônek megy fel.« (Poema, IV. köt. 944. o.). 10 A Poémában Jézus visszatér a fenti témára a Geráza polgáraihoz intézett beszéde végén: » ,,Geráza polgárai: építsétek fel magatokban és városotokban Isten országát!'' Egy trillázó nôi hang, mint pacsirta éneke, tisztán hallatszik ki a csodálkozó tömeg zsibongásából, és elénekli az újfajta boldogságot, vagyis Mária dicsôségét: ,,Boldog a méh, amely hordozott, és az emlô, amelyet szoptál!'' Jézus az asszony felé fordul, aki a Fiú iránti csodálatból az Anyát magasztalja. Mosolyog, mert jól esik neki a szülôanyjának adott dicséret. De aztán így szól: ,,Még boldogabbak azok, akik hallgatják Isten szavát, és azt gyakorlatra váltják! Ezt tedd, ó asszony!'' Ezután áldást mond és elindul a mezô felé, apostolaitól követve, akik megkérdik: ,,Miért mondtad ezt?'' ,,Mert igazán mondom nektek, hogy az Égben nem földi mértékkel mérnek. És maga Édesanyám sem annyira szeplôtelen lelke miatt lesz boldog, hanem sokkal inkább azért, mert meghallgatta Isten szavát, is azt a gyakorlatban engedelmességgel valóra váltotta. Míg az, hogy ,,Mária lelke bűn-nélkülinek legyen megalkotva!'' a Teremtô csodája. Ezért tehát Ôt illeti a dicsôítés. De a ,,Történjék velem szavaid szerint!'' ez Édesanyám csodás tette. Tehát ezért nagy az ô érdeme. Annyira nagy, hogy csupán azért, mert készséges volt meghallgatni Istent, aki Gábriel szája által szólt hozzá, és azon akaratáért, hogy véghezvigye Isten akaratát, -- nem mérlegelve a nehézségeket, valamint ebbôl a beleegyezésbôl származó közvetlen és jövendô fájdalmakat -- jött a világba az Üdvözítô. Láthatjátok tehát, hogy ô nemcsak azért az Én boldog Édesanyám, mert engem világra hozott és szoptatott, hanem azért, mert meghallgatta Isten szavát, és azt engedelmességgel életre váltotta.'' « (Poema, IV. köt. 1082-1083.) 11 Krisztus nem csupán teremtmény, Ô felette áll Máriának, az Édesanyjának, ô Teremtô és ugyanakkor teremtmény is. 12 Az »Isten ujjlenyomata« kifejezés emlékeztet arra, amit Alessandro Manzoni írt róla: »...nui / chiniam la fronte al Massimo / Fattor che volle in lui / del creator suo spirito / piú vasta orma stampar«. »Mi meghajtjuk homlokunkat a Legfelsô Alkotó elôtt, aki ôbenne akarta teremtô szellemének leghatalmasabb ujjlenyomatát adni.« Krisztusban az Isten »nyoma« a legmagasabb szintet érte el! De Krisztus után Máriában található meg ez az »Isten alkotó szellemének« a nyoma vagy ujjlenyomata. Mária után számtalan fokozatával találkozunk. 13 »Crearsela«, vagyis »gondolatban«, miként azt föntebb mondtuk: »És a Szűz megfogant Isten fenséges gondolatában«. Ezért Isten így szól a Szűzhöz: »... olyannak látlak, amilyen majd leszel, ó Szeplôtelen Asszony«! (33. o.) És lejjebb: »Az ô lelke oly szépnek és érintetlennek hatott, mint amikor az Atya elgondolta ôt [nem pedig akkor, midôn megteremtette], minden kegyelmet egyesítve benne«. (37. o.) 14 IX.Pius az Ineffabilis Deus Enciklikában azt bizonyítja, hogy Isten a Szentséges Szüzet »mindenki másnál jobban szerette«. Mivelhogy Isten szeretete okozati (causativ) szeretet, (ami különbözik az egyik embernek a másik felé gyakorolt szeretetétôl), vagyis -- amint az ,,angyali Doktor'' kifejtette -- olyan szeretet, »amely nem feltételezi, hanem létrehozza a jóságot« azokban a személyekben vagy dolgokban, melyeket Ô szeret, ebbôl következik, hogy »a Szent Szüzet sokkal inkább elhalmozta mindazokkal a karizmákkal, melyeket az Istenség kincseibôl vett, mint az összes angyali szellemeket és szenteket együttvéve« (vö Tondini A., Le Encichliche Mariane, Roma 1950, 30. o.). És IX.Pius a Lux veritatis Eciklikában magáévá tette Cornelio a Lapide állítását, mondván: »Ô Isten Anyja: következésképpen bármely más kiváltság megadatott valamelyik szentnek, (a gratia gratum faciens vonalán), ô inkább birtokolta azt, mint bárki más« (vö Tondini A., Le Encichliche Mariane, Roma 398. o.). 15 Az a vélemény, amely szerint Isten már az angyalok megteremtésekor kinyilatkoztatta nekik az Ige Megtestesülésének titkát, és elrendelte, hogy imádják Ôt, annak javára felhozhatók különbözô bibliai idézetek: Lk 2, 8-15; Jn 8, 44; 1 Jn 3, 8; Zsid 1, 6; Gal 4, 4; 1 Tim 3, 16 és különösképpen Jel XII. fej. 3-4: egy másik jel tűnt fel az Égen: az »Asszony« elôtt, aki éppen szülni készül, egy nagy tűzvörös sárkány tűnik fel, melynek hét feje és tíz szarva van, és mindegyik fején egy korona (3.v.); Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát (vagyis az angyalokat), és a földre szórta (4.v.). Az a »sárkány« az ô lázadóival azt a gondolatot veti fel, hogy az ige Megtestesülésének titka az angyalok elôtt már megteremtésük elején kinyilatkoztatást nyert. Az angyalok azonnal két táborra szakadtak: némelyek (egyharmad részük), Luciferrel az élen (a »sárkány«) visszautasította az imádás aktusát, és letaszíttattak a pokolba; mások viszont, szent Mihály arkangyallal az élükön, imádták az Igét, és részesültek Isten boldog színelátásában. Ez a véleménye nem kevés teológusnak és exegétának, akik a Jelenések könyve XII. fejezetét veszik alapul. (vö Risi F.M., Sul motivo primario dell'Incarnazione del Verbo, vol. IV, Roma 1898. 128-148. o.) Azt a véleményt, hogy az angyalok részesültek az Ige Megtestesülésének kinyilatkoztatásában, bátran megvédte a »Dottore Esimio« Francesco Suarez (De Angelis tractatumában: VII. Könyv, XIII. fej. »Utrum peccatum Luciferi fuerit circa excellentiam unionis hypostaticae, illam suae naturae inordinate appetendo«, nn. 13-21, 508-510. o.) Miért az emberi természetet veszi magára az Ige isteni Személye -- kérdezték maguktól az angyalok --, és nem az angyalit, amely összehasonlíthatatlanul nemesebb?!... És fellázadtak, visszautasítva a jövôben megtestesülô Ige imádását. 16 Lásd még V. köt. 273. o.; VII. köt. 1702. o.; IX. köt 133. o. 17 Lásd még a IX. köt. 176. o. Izajás szövegének ez a magyarázata -- a neves exegéta Gasparo Sanzio szerint -- megfelel az Egyházatyák közös egyetértésének. Hogy kimutassa ezen állításának az igazát, P. Passaglia az Egyházatyáknak ötvenet kitevô tanúbizonyságát sorolja fel szent Jusztinusztól kezdve, szemben a tízet kitevô régi és néhány mostani exegétával. Ugyanis magától Izajástól tudjuk, hogy a Messiás emberi testet vesz magára, csodálatos módon egy szűztôl, aki Dávid Törzsébôl való. Az a gyökér tehát, melybôl a Virág (a Messiás) származik, nem lehet más, csakis Szűz Mária. 18 Jeremiás jövendölésének ezt a mariológikus magyarázatát többen is felvetették: szent Jeromos, szent Bernát, szent Tamás, szent Bonaventura, Maldonado, Sanzio, Cornelio a Lapide, Estio, Menocchio, Tirino; és mostanában Scholz, Meignan, Knabenbauer, Fillion, Herme, Closen S.J. (vö Verbum Domini, 1936. 295-304. o.) Knabenbauer szerint a mariologikus tolmácsolás tökéletes összhangban áll [»quam maxime«] a szavakkal, és a vele párhuzamos szöveggel és helyekkel (Commentarium in Jeremiam prophetam, Parisiis, 1889. 387. o.) És Filion nem habozott így határozni: »Mindaddig, amíg a hagyományos tolmácsolás [a mariológikus] értelmes válasszal szolgál, a legegyszerűbb és magától értetôdôvel, addig az összes többi [értelmezés] önkényes« (La Sainte Bible, t. V, 644. o. III. kiadás). 19 »Iam enim hiems transiit« (Én 2, 11). 20 »Surge, prospera amica mea, columba mea, formosa mea, et veni. Iam enim hiems transiit, imber abiit, et recessit. Flores apparuerunt in terra nostra... Surge, amica mea... ostende mihi faciem tuam, sonet vox tua in auribus meis« (Én 2, 10-14). 21 »Hortus conclusus soror mea sponsa« (Én 4, 12). 22 »Sicut lilium inter spinas, sic amica mea inter filias« (Én 2, 2). 23 »Fons signatus« (Én 4, 12). 24 »Fons hortorum: puteus aquarum viventium, quae fluunt impetu de Libano« (Én 4, 15). 25 »Soror mea sponsa« (Én 4, 9). 26 »Vinea fuit pacifico in ea, quae habet populos: tradidit eam custodibus, vir affert pro fructu eius mille argenteos...« (Én 8, 11). 27 »Aperi mihi soror mea, amica mea, columba mea, immaculata mea« (Én 5, 2). 28 »Columba mea in foraminibus petrae, in caverna maceriae« (Én 2, 14). 29 »Ego flos campi et lilium convallum« (Én 2,1). 30 »Vox turturis audita est in terra nostra« (Én 2, 12). 31 »Columba mea in foraminibus petrae« (Én 2, 14). 32 »Tota pulchra es, amica mea« (Én 4, 7). 33 Itt a Szűzanyát »Társmegváltó« helyett a »Redemptrix« névvel illeti; úgy hivatik azonban, hogy »Redemptrix cum Redemptor«, és Ôáltala (»velem és általam«) kifejezés ez, ami egyenértékű a »Conredemptrix«, azaz »Társmegváltó« titulussal. 34 »... te az én Barátnôm vagy és én a te Barátod vagyok...« szöveget az ószövetségi és patrisztikai tanítás szent világánál kell értelmezni, Jézusról, az új Ádámról, és Máriáról, az új Éváról szólva. 35 A »Társmegváltó« titulussal elôször egy XV. századból való himnuszban találkozunk, melyet egy Salzburg-i kódex tartalmaz. Azelôtt, meg még azután is, egészen a XVIII. századig a »Redemptrix« elnevezés volt túlsúlyban. A XIX. században a »Corredemptrix« legalább százszor fordul elô (miközben a »Redemptrix« eltűnôben volt). A XX. sz. kezdetén, aki mindenki másnál erôsebben élt a »Corredemptrix« titulussal, az Lépicier O.S.M. kardinális volt. Szent X. Pius pápasága alatt a »Társmegváltó« elnevezés a Szentszék három hivatalos iratába került bele, melyet az »Acta Apostolicae Sedis« lapjain publikáltak. A pápák közül, aki elsôként használta ezt a titulust, XI. Pius pápa volt (háromszor fordul elô nála). Ezt leszögezve, »a (Corredemptrix) megnevezés -- írta René Laurentin -- immár megköveteli, hogy tiszteletben tartsuk. Legalábbis, súlyosan vakmerô lenne megtámadni annak törvényességét« (Le titre de Coredemptrice, in »Marianum« 13 [1931] 418. o.). 36 Mária Krisztushoz való »társulásának« elvét a Megváltás egész művében különbözô pápák tanították: IX. Pius, XIII. Leo, X. S. Pius, XXIII. János, VI. Pál, és a II. Vatikáni zsinat (vö. Roschini G. »Mária az üdvösség történetében«, Isola del Liri, Pisani, 1969. I. köt. 179-183. o.). 37 Méltó rá, hogy kiemeljük az angyal megjelenését a Szent Szűznek. Ezt mondja: »... Földre borul az Arkangyal. Szükségszerűen emberi külsôt öltött. Azonban átszellemült ez a külsô forma. Ugyan milyen húsból lehet ez a gyönyörű, vakítóan fényes alak? Milyen szubsztanciát tett Isten anyagivá, hogy azt felfoghassák a Szűz érzékszervei? Egyedül Isten rendelkezhet ilyen szubsztanciákkal és használhatja fel ily tökéletes módon. [A fénybôl anyagot alkotni, hogy érzékelhetôvé tegye az emberi szem számára azt, ami szellemi.] Arca, teste, szeme, szája, haja és keze olyan, mint a mienk. Mégsem a mi átlátszatlan testünk. Fény ez, amely átvette testünk, szemünk, hajunk és ajkunk színét, olyan fény, amely mozog, mosolyog, néz és beszél« (Poema, I. köt. 103. o.). 38 Jézus így beszél Máriának iránta tanúsított szeretetérôl: »mihelyt megfogantam. Ó, micsoda simogatások értek Engem az ô szűzi testének falán át, a még formátlan, parányi Lényt, aki embrió szívecskémmel jeleztem neki jelenlétemet! Ó, micsoda szívdobbanásokkal kommunikáltam én az ô szívével a szervezet rejtekein át, annak az élô Tabernákulumnak a mélyérôl, ahol növekedtem, hogy megszülessek és meghaljak értetek, keresztre feszítve Anyám szívét a saját keresztemre, tiérettetek!« (Quad. 43, 25. o.). 39 » ,,Ó! A mi elsô Kínszenvedésünk! Ki tudná kifejezni annak bensôleg, csendben átélt erôsségét? Ki mondhatná el fájdalmamat annak láttán, hogy az Ég még nem hallgatott meg, és nem fedte fel József elôtt a titkot? Mert errôl még semmit sem tudott. Ezt abból értettem meg, hogy velem a megszokott tisztelettel viselkedett. Ha tudta volna, hogy Isten Igéjét hordozom magamban, oly hódoló tisztelettel imádta volna a méhembe zárt Igét, amilyen megilleti Istent. Ô ezt nem mulasztotta volna el, én pedig nem utasítottam volna el annak elfogadását, de nem magam miatt, hanem Ômiatta, Aki bennem volt, és akit úgy hordoztam, ahogy a Szövetség Ládája hordozza a kôtáblát és a mannával teli edényeket. Ki tudja kifejezni, mekkora küzdelmet folytattam a csüggedés ellen amely hatalmába akart keríteni? Az afeletti csüggedés, hogy hiába reméltem az Úrban! Ó! Azt hiszem, a sátán dühe volt ez! Azt éreztem, hogy a kétkedés áll a hátam mögött, kinyújtja fagyos csápjait, hogy körülfonja a lelkemet és megakadályozza az imában. A kétkedés, amely a lélek számára oly veszedelmes és halálthozó. Halálthozó, mert a 'kétségbeesés' nevű halálos betegség elsôszámú ügynöke, amely ellen minden erôvel küzdeni kell, nehogy elpusztuljunk lelkünkben és elveszítsük Istent. Ki tudná elmondani igaz valóságában József fájdalmát, gondolatait, és az érzelmeiben keletkezett zavart? Mint vihartól elkapott kis bárka, úgy hánykolódott ô is az egymásnak ellentmondó elképzelések örvényében, a megfontolások zűrzavarában, amelyek egyike mardosóbb és kínosabb volt, mint a másik. A látszat szerint feleségétôl megcsalt férfi volt. Egyszerre látta összezúzva a saját jó hírnevét és a világ becsülését. Azt érezte, hogy Mária miatt máris ujjal mutogatnak rá a faluban és sajnálkoznak rajta. Látta szétfoszlani irántam táplált szeretetét és nagyrabecsülését is egy vitathatatlan tény elôtt. Az ô életszentsége jóval magasabban ragyog, mint az enyém. Ezt hitvesi szeretettel tanúsítom, mert azt akarom, hogy szeressétek az én Józsefemet, ezt a bölcset és okosat, ezt a türelmes és jó férfit, aki nincs elválasztva a Megváltás titkától. Bensôleg kapcsolódik hozzá, mert fájdalmat állt ki miatta, önmagát emésztette el miatta, és a saját áldozata és életszentsége által megmentette számotokra a Megváltót. Ha nem lett volna annyira szent, emberi módon cselekedett volna. Följelentett volna engem, mint házasságtörôt, hogy megkövezzenek, és velem együtt pusztuljon bűnöm gyermeke is. Ha nem lett volna olyan szent, Isten nem adta volna meg neki Világosságát, hogy ez vezérelje e nagy megpróbáltatásban. De József szent volt. Az ô tiszta lelke Istenben élt''.« (Poema I. 165-166. o.). Az angyal által megismerte a titkot, ekkor szent József bocsánatot kér Máriától, de Mária ezt feleli: » ,,Nincs mit megbocsátanom neked, József. Inkább én tartozom köszönettel mindazért, amit itt nálam végeztél távollétem alatt, és a velem szemben tanúsított szeretetedért.'' József csak nézi, és látom, hogy két kövér könnycsepp képzôdik mély szeme sarkában -- úgy van ott, mint edény szélén a legördülni akaró vízcsepp --, s aztán végiggördül arcán és szakállán. ,,Bocsáss meg, Mária! Kételkedtem benned. Most már tudom. Méltatlan vagyok ekkora kincs bírására. Vétettem a szeretet ellen, megvádoltalak szívemben! Igaztalanul vádoltalak, mert nem kérdeztelek meg az igazság felôl. Vétkeztem Isten törvénye ellen, mert nem úgy szerettelek, mint magamat...'' ,,Ó, nem! Nem vétettél!'' ,,De igen, Mária! Ha engem ilyen váddal illettek volna, védekeztem volna. Te... Nem adtam neked módot a védekezésre, és dönteni készültem megkérdezésed nélkül. Vétettem ellened, mert egy gyanúsítással megsértettelek. A gyanúsítás is sértés, Mária! Aki gyanúsít, az nem ismer. Én nem ismertelek annyira, mint kellett volna. De a kiállott gyötrelemre... a háromnapi kínlódásra kérlek, bocsáss meg nekem, Mária!'' ,,Nincs mit megbocsátanom neked. Sôt, én kérek bocsánatot a neked okozott fájdalomért!'' ,,Ó! Igen, az fájdalom volt! Micsoda fájdalom! Nézd: ma reggel azt mondták, ôsz vagyok a halántékomon, s az arcomon ráncok vannak. Életembôl tíz évet jelentettek ezek a napok! De, Mária, miért voltál annyira alázatos, hogy elôttem, jegyesed elôtt, hallgattál dicsôségedrôl, és hagytad, hogy gyanúval illesselek?'' József nem térdepel, de oly mélyre hajlik, mintha térdelne, Mária pedig a fejére teszi kis kezét és mosolyog. Mintha feloldozná. Így szól: ,,Ha nem lettem volna az (=alázatos), tökéletes módon, nem érdemelten volna ki, hogy megfoganjam a Várva-vártat, aki eljön, hogy megsemmisítse a kevélység bűnét, mert ez tette tönkre az embert. Ezen kívül engedelmeskedtem... Isten kérte tôlem ezt az engedelmességet. Sok fájdalmamba került ez... miattad, az ebbôl származó, reád várakozó fájdalom miatt. De nem tehettem mást, mint hogy engedelmeskedtem. Isten Szolgálóleánya vagyok, s a szolgák nem vitathatják a kapott parancsokat. Teljesítik, József, akkor is, ha azok véres könnyeket okoznak.'' Mária csendesen sír, mialatt ezt mondja. Olyan csendesen, hogy József abban a testtartásban csak akkor veszi észre, amikor egy könnycsepp a földre hull. Ekkor József fölemeli a fejét és -- elsô alkalommal látom, hogy ezt teszi -- Mária csöpp kezeit a maga barna, erôs kezébe szorítja, és sorra megcsókolja a vékony, rózsás ujjak hegyét, amelyek mint megannyi ôszibarack virágbimbó, úgy bújnak ki József kezének gyűrűjébôl. ,,Most majd intézkedni kell, mert...'' József nem mond többet, de ránéz Mária testére. Mária pedig bíborpiros lesz, és hirtelen leül, hogy formáival ne legyen annyira kitéve az ôt figyelô tekintetnek. ,,Hamarosan meg kell tenni. Én ideköltözöm. Megtartjuk a menyegzôt... A jövô héten. Jól van?'' ,,Minden jól van, József, amit cselekszel! Te vagy a ház feje, én pedig a szolgálód.'' ,,Nem! Én vagyok a te szolgád! Boldog szolgája vagyok Uramnak...'' « (ibid. 169-170. o.). 40 Maga Valtorta M. így jegyzi meg a D2-nél: »Szűz Mária Szeplôtelen Fogantatásától kezdve birtokolta a Bölcsességet. Jó magasan ,,a Hegyen'' fogadta magába Isten titkait, és elmondható, hogy fogantatásának pillanatától benne lakott az Ige. Szentek és Egyházdoktorok is, akik között ott van Nagy szent Albert, erre a következtetésre jutottak, hogy -- Mária, mielôtt szeplôtelen és sértetlen méhébe fogadta volna az Isten Igéjét, hogy testbe öltöztesse, és így végbevigye a Megváltást -- már a szívében lakott, és szeplôtelen szívében birtokolta az isteni Szót attól fogva, hogy szeplôtelen lelke egyesült testével Anna méhében. És az Ige volt igazi Tanítója, még mielôtt Fiává lett volna.« 41 »Mennyire emberies gondolkodásúak voltak az apostolok! De mennyire! A karomban, amellyel az Égbe akartam ôket emelni, kôtömböket hordoztam, amelyeket a föld vonzása tartott fogva. Még azok is, akik nem egy földi király miniszterének látták magukat, mint az iskarióti Júdás, még azok is, akik vele ellentétben nem is gondoltak arra, hogy alkalomadtán helyettem trónra lépjenek, mégis mindig dicsôségre vágytak. Eljött a nap, amikor az én Jánosom és a testvére is megkívánta ezt a dicsôséget, amely benneteket, mint valami délibáb, megtéveszt a mennyei dolgokban is« (Poema II. köt. 400. o.). 42 A szentmise -- amint azt a Trentói Zsinat meghatározta, -- Áldozat, amely által a »kereszten egyszer megtörtént vérontással való áldozat újból megjelenítôdik, megemlékezésül egészen a világ végéig, a naponta elkövetett bűnök engesztelésére... nemcsak az élôk, hanem a Krisztusban meghaltak javára is« (Sessione XII, cap. 1 és 2. vö. Denzinger, Enchiridion Symbolorum..., n. 938 és 940, passim). 43 A Szent Szűz ezt mondja a Látnoknak: »Az Utolsó Vacsora elôtt Jézus eljött, hogy megerôsítést nyerjen Édesanyjától. És úgy pihent meg a szívemen, mint amikor gyermek volt. Anyai szeretettel akart töltekezni, hogy ellenállhasson egy egész világ szeretetlenségével szemben« (Quad. 43, 636. o.). 44 »Fájdalmas Anyám! [-- kiált fel Jézus --]. Születésemtôl a halálomig neki szenvednie kellett amiatt is, hogy Gyermekének nem adhatta meg azt az elsô és végsô vigasztalást, felüdülést, amellyel a legnyomorúságosabb ember is rendelkezik születésében és halálában, kendôjébe öltöztette újszülött Fiát, és verejtéktörlô kendôül adta oda kivérzett Fiának« (Quad. 43, 350. o.). 45 A »megtorlás« elvérôl III. Ince pápán kívül (P. L. 217, 581s) ismételten tanított XII. Pius pápa és más Egyházatyák ?(vö. Roschini G., ,,A Szent Szűz az Üdvösség történetében'', I. köt. 191-196. o.). 46 Ezt abban az értelemben kell felfogni, hogy megváltásunkhoz Isten nemcsak Jézusnak (az új Ádámnak) az érdemeit és engesztelését akarta, hanem Máriának (az új Évának) az érdemeit és engesztelését is olymódon, hogy Mária érdemei és engesztelése híján nem lenne többé az, miképpen Isten akarta azt, és elrendelte. 47 A Teológusok közös véleménye, hogy a Szent Szűz érdemei és jóvátétele »de congruo« (méltányosságból) járultak hozzá a Megváltáshoz, míg Krisztuséi »de condigno«, vagyis az igazságosság szoros okán. Így tartja ezt X. Pius pápa az Ad diem illum Enciklikájában: »A Szentséges Szűz, akit Krisztus társított üdvösségünk művéhez, de congruo kiérdemelte nekünk -- miképpen a Teológusok mondják -- azt, amit Krisztus de condigno érdemelt ki.« (Acta Apost. Sedis, 26 [1903-1904] 454. o.) 48 Máriának a Fiával szembeni »anyai jogairól való lemondásáról« a mi megváltásunk javára, világosan beszélt XV. Benedek pápa az Inter sodalicia kezdetű Apostoli Levelében, 1918-ban, és XII. Pius pápa a Mystici Corporis Christi kezdetű Enciklikájában, 1943-ban. (vö Acta Ap, Sed. 35 [1943] 247. o.). 49 A kánai menyegzô evangéliumi epizódját valaki úgy határozta meg, hogy az »a kánai menyegzô talánya«. Itt ténylegesen jó négy talányba ütközünk: az »Asszony!« megszólítás talánya »Anyám!« helyett; annak a kifejezésnek a talánya: »mi van még köztem és közted?...«; talány az a kifejezés is: »még nem jött el az én órám!«; talány az Anya által adott parancs a szolgáknak: »tegyétek meg, amit mond nektek!«. Nos hát a négy talány kielégítôen oldódik meg a Látnok által leírt elbeszélésben. Megoldódik az elsô talány: az »Asszony« terminus az »Anyám« helyett. »Attól fogva, hogy elkezdôdött küldetésem [mint Messiásé], nem voltam többé az Anyának alárendelt Fiú, hanem az Isten Szolgája.« Ebbôl eredôen a »lelki kötelékek« az Anya felé »elszakadtak«, jobban mondva magasabb rendű kötelékekké alakultak át, és mind a lélekbe húzódtak vissza. A lelki »Anyámnak« hívta továbbra is Máriát, ám az ajkak »Asszonynak« kellett hogy hívják, az új Évának, aki az új Ádámhoz társult a világ üdvösségéért (Ter 3, 15). Megoldódik a második talány: »Mi van köztem és közted?« [lásd: I. fej. 3. Kiemelkedôen bibliai Mariológia. c. pontnál] Megoldódik a harmadik talány, ami Jézus szavaiból származik: »Nem jött még el az én órám!« »Az Ô imájára elôrehozom a kegyelem idejét is.« Így hát a »kegyelem órájáról« van szó vagy a csodákról, melyet Mária kérése elôbbre hoz. Megoldódik a negyedik talány: Mária utasítása a szolgák felé, miután megkapta Jézus válaszát: »Miközben Jézus [ezt a választ adta,] még édesebben mosolyog, és Mária is mosolyog, mint akik ketten tudnak egy igazságról, ami az ô örömteli titkuk, de amirôl a többiek nem tudnak...« Mária kiolvasta a beleegyezését Fia szemébôl. 50 A Szent Szűznek mint Isten fizikai eszközének okozati viszonyáról már XII. Pius is tanított az Ad coeli Reginam kezdetű Enciklikájában: »Krisztus után a Szentséges Szűz nemcsak kíválósággal és tökéletességgel rendelkezett a legmagasabb fokon, hanem részesedett abban a befolyásban is, amelyet Fia és a mi Megváltónk gyakorol az ember értelmére és akaratára. Ugyanis, ha az Ige a magára vett emberségén keresztül csodákat művel és kegyelmet osztogat, ha felhasználja a Szentségeket és az ô Szentjeit, mint a lelkek üdvösségének eszközeit, miért nem használhatja fel Szentséges Anyjának a szolgálatát és működését, hogy a Megváltás gyümölcseit kiossza nekünk?...« (Acta Ap. Sed. 46 [1954] 636. o.). 51 Nyilván nem abszolute »elhatározásról« van szó, hanem ami Mária közbelépésétôl függ, melyet Isten öröktôl fogva elôre látott. 52 VI. Pál, a Signum magnum kezdetű Apostoli Buzdításában leszögezte, hogy »a Szent Szüzet (Jézus) nemcsak János Anyjának jelentette ki, hanem -- és ez legyen megengedve, hogy megerôsíthessük -- az emberi nem Anyjának is, melyet János valamiképpen megjelenített« (Acta Ap. Sedis, 59 (1967) 467-468. o.). 53 Ez a következtetés megerôsítést nyer VI. Pálnak a Signum magnum kezdetű Apostoli Buzdításában: »A csodálatos dolgot, amit az Apostol az égen látott: a Napba öltözött Asszonyt (Jel 12, 1), nem alaptalanul értelmezi a Sacra Liturgia (vö. Epist. Missae in festo Apparit. B.V.M. Immaculatae, die 11 mensis Februarii ) a boldogságos Szűz Máriára vonatkoztatva, aki minden ember Anyja a Megváltó Krisztus kegyelmébôl« (Acta Ap. Sed. 59 [1967] 465. o.). 54 Így magyarázza Valtorta M. az egyik D2-es jegyzetben: »Mária, aki birtokolta az Igét már azelôtt is és az után is, hogy megfoganta és a világra hozta, mintegy elôleget adhatott a feloldozásból és üdvösségbôl, a szegény, elesett gyermekek Tisztaságos Papnôje, arra várakozva, hogy Jézus, az örök Fôpap, teljhatalmával feloldozza és megmentse«. 55 Így jegyzi le P. Berti: »Ez olyan ,,lectio divina'': olvassák, hallgatják, elmélkednek rajta, aktívan belekapcsolódva. És a Szűzanya, az Egyház anyja ennek a Tanítónôje« (Poema X. 265. o. 5. lábjegyzet). 56 Ismét P. Berti jegyzi fel: »Ez a mű megerôsíti, hogy a Vigasztaló Lélek teljes Lángja a Jegyes szűzi feje felett gyűlt össze és állt meg, és onnan oszlott tizenhárom lángra. Talán azért tette ezt a Vigasztaló, hogy kimutassa a Szűz iránti jegyesi Szeretetét, és Máriáét az ô Ura iránt, aki a Földrôl lehívta és levonzotta a Szentlelket, és kiérdemelte annak bôséges kiáradását.« (ibid., 266. o. 12. lábjegyzet). 57 Így jegyzi fel Valtorta: »Jézus tudta és emlékezett rá, de azt akarta, hogy a lelkek a legnagyobb szabadsággal és bizalommal nyíljanak meg elôtte«. 58 Vagyis: ,,Én semmiképpen nem vagyok felelôs érte!'' 59 Az eredeti bűn valtortai tolmácsolása a bibliai szövegre épül, majd néhány rabbinikus magyarázatra, a patrisztikus irodalomra (különbözô keleti és nyugati egyházatyák), és ôket követi nem kevés illusztris exegéta és napjaink neves írói. 1) Ez a magyarázat a Teremtés Könyvének szövegére épül, miután magától értetôdô vagy benne rejlik. »A Biblia és az emberi tapasztalat szerint (hangsúlyozza Prof. Coppens, in Ephem. Theol. Lov. 24 [1948] 396. o.), a kevélység és az érzékiség karöltve haladnak. Az, ami a szellembôl indul ki -- a szent Ágostonnak tulajdonított megfontolás szerint --, a testben megy teljesedésbe. Úgy tűnik, hogy a szellem kevélysége az érzékiség zűrzavarába rántja áldozatait. Aki angyalt akar játszani, fôleg a lázadó angyalt, az állati nívóra süllyed«. Éva bűne, ami annak szellemi részében vette kezdetét, (a kevélység, hogy »olyan legyen, mint Isten: jónak és rossznak ismerôje«), valóban a testben fejezôdött be. Az asszony iránti szerelem -- ahogy azt szent Ágoston kiemelte --, hozzájárult, hogy Ádám vétkezzen (vö. De Genesi ad litteram, 42, PL 34, 452-454). Épp ezért egy nem rendezett szeretetrôl van szó, amely nincs egységben az Istennek járó legfôbb szeretettel, vagyis érzéki szeretet, tiltott (ami abból a ténybôl tűnik ki, hogy Ádám figyelmen kívül hagyja az Istentôl kapott parancsot). És Ádámnak ilyen rendetlen szeretete Éva iránt hozta létre Ádám bűnét, az eredeti bűnt. A bűn elkövetése után történt, hogy »mindkettôjük szeme megnyílt, és észrevették, hogy mezítelenek«, és siettek eltakarni mezítelenségüket (Ter 3, 7), vagyis zavart, felbomlott rendet észleltek érzéki zónájukban; azt a valamit, ami összeköti az eredeti bűnt a bujaság bűnével. Maga a büntetés, amelyet Isten kiszabott a nôre, felette áll annak, ami a férfit sújtja és magának a büntetésnek a jellege (»fájdalomban szülsz majd, és a férfi uralkodik rajtad« Ter 3, 16) úgy tűnik, megmutatja a bűn természetét. 2) Ez az értelmezés néhány régi rabbinikus hagyományra támaszkodik (vö. COPPENS J., La Connaissance du Bien et du Mal le Péché du Paradis, Bruges, Paris, Desclée de Brouwer, 1948, 24. o.). 3) Értelmezés, ami úgy a Kelet, mint a Nyugat egyházatyáinak irodalmára épül. A keletiek között ott van szent Jusztínusz, szent Epifániusz, Nissai szent Gergely, alexandriai szent Klemensz, szent Maximusz hitvalló, Damaszkuszi szent János. A Nyugat egyházatyái között van: szent Ambrus, szent Ágoston, szent Izidor. A Középkor írói között van: Alcuin, egy középkori Anonimus, szent Bernát, Szentviktori Hugo, Scotus, boldog Ruybroeki János (vö. COPPENS, op. cit.; »Eph. Theol. Lov.« 24 [1948] 402-408 o.). Szükséges azonban szem elôtt tartani, hogy a -- P Felix ASENSIO S.J. szerint (Tradición sobre un pecado sensual en el Paraíso?, in »Gregorianum« 30 [1949] 490-520; 31 [1950] 35-62, 162-191. o.), -- Coppens által felsorakoztatott -- úgy a keleti, mint a nyugati -- egyházatyák közül, egyik sem támasztja alá kellô bizonyítékkal az eredeti bűn szexuális tolmácsolásának törvényességét. Egy méltányos igazság okán szükséges szem elôtt tartani az eredeti bűn összetett, vagyis »többszörös deformitását«, miképpen az a Valtorta írásokból kiviláglik. A kevélység (a sóvárgás, hogy »olyanok legyenek, mint Isten« a Jó és a Rossz megismerésében) az isteni parancs megszegésére ösztönözte az ôsszülôket, az engedetlenséget, melynek közvetlen következménye volt az integritás elvesztése (a test lázadása a lélek ellen), az érzékiség bűne követte. 4) Végülis nem kevés kiváló exegéta és modern író által követett értelmezés. Az exegéták között van a Giuseppe COPPENS (a Lôveni Katolikus Egyetem professzora a két idézett helyen); P. Emanuele TESTA (O.F.M. a Genesis műben. Introduzione -- Storia Primitiva. Torino-Roma 1968, [La Sacra Bibbia, Mons. Salvatore Garofalo gondozásában] 307. o. ss.; 318 ss.); az írók közt találjuk a Francia Akadémia íróját, Jean GUITTON-t (a Le Développement des Idées dans l'Ancien Testament művében, a »La Pensée Moderne et le Catholicismee, fasc. 9, Aix en Provence, 1947, 89-130. o.), és Luigi BOUYER, Oratoriano, a Le Tróne de las Sagesse, Paris, Les Editions du Cerf, 1957, 21. o. 60 A D2--ben Valtorta hozzáteszi: »maga Isten sem nyilatkoztatta ki neki elôtte [az Ige megtestesülése elôtt, vagyis midôn megértette ,,küldetését'' , amelyre Isten meghívta ôt], és ezt több okból tette, s nem utolsó sorban elôrelátó cselekvése folytán a sátán gyanakvása ellen«. 61 Szent Tamás azt tanítja, hogy a próféta nem érti meg mindazt, amit az Isten mondat általa (vö. S. Th. II-II. q. 73, a. 4, 0). 62 Ez a pápa IX. Pius, aki 1854. december 8-án, a vatikáni bazilikában, dogmaként kihirdette a Szeplôtelen Fogantatás igazságát, mialatt odakinn félelmetes zivatar tombolt. »Azon a ponton, midôn Ôszentsége a dogmát kihirdetni készült, erôs szél lebbentette meg azt a függönyt, ami a Mária oltár fölötti nagy ablakot takarta, és a hirtelen elôtörô napfény teljes fényárba öltöztette a pápa alakját és a pápai trónust. A dolog sokakban nem kis csodálkozást keltett, mert olyan pillanatban ment végbe...« (vö. Sardi V., La solenne definizione del dogma dell'Immacolato Concepimento di Maria SS. Atti e documenti, vol. II. 428. o.). 63 Az említett Bolla: Ineffabilis Deus, elôszavában és másutt, pontosan az Istenanyaságot határozza meg nagyonis elismert okaként annak, hogy Mária megôrizetett az eredeti bűntôl, továbbá az életszentséget (amelyre hivatott), melyet csak Isten szentsége múl felül. (vö. DENZINGER..., Enchiridion symbolorum..., n. 2800- 2801). 64 »Tökéletes... lelkek« a D2-ben így módosul: »A lélek, amelyet egyazon hatalom és jóság Forrása teremt meg minden ember számára, nem ismer különbözôségeket a kezdeti tökéletességben, viszont sokat ismer a testtel történt egyesítés után. Egyetlen egy a Teremtetlen és végtelenül tökéletes Szellem, aki sohasem változott. Három lélek létezett, akik tökéletesnek teremtettek«. 65 »Én nem... a Szeretet« a D2-ben így módosul: »Én a testemben isteni Szellemet hordozok, amely nem teremtetett, hanem az Atya túláradó szeretetébôl (született) származik. És lelkem van, amelyet az Atya teremtett nekem, mivel én most ember vagyok: az Ember. Tökéletes lélek, amilyen az Istenemberhez illik. De én más lelkekrôl beszélek«, és a lap alján: »Itt Isten Igéjeként beszél, ,,aki által minden lett'', még az Ô emberi lelke is. Ha mint ember beszélne, azt mondaná, hogy Isten -- aki mindig ugyanô -- egyetlen tökéletes lelket teremtett, hogy egyesítse a Megtestesült Ige testével, amelyben minden tökéletesség összpontosul. És pogányokhoz beszélt, épp ezért alkalmazkodik az ô pogány tudatlanságukhoz.« 66 Valtorta ezt jegyzi le a D2-n: »Mária emberi egyesülésbôl született. De a ,,szokásos szabályok ellenére'', mert Anna meddô volt és korban elôrehaladt, s ezért Isten beavatkozása nélkül nem foganhatott volna.« 67 A D2-ben ez a magyarázat szerepel: »miután Kegyelemmel teljes volt. Márpedig a Kegyelem: szeretet, bölcsesség és minden! És Mária, mivel telve volt Kegyelemmel, létének elsô pillanatától kezdve szeretett«. 68 Hozzácsatolt lapon, a D2-ben ez olvasható: »Ádám és Éva attól kezdve, hogy Isten megteremtette ôket, rendelkeztek az Istent szeretô képességgel, mert ismerték az Ô tökéletességeit. A Kegyelem és más adományok, melyeket az élettel együtt megkaptak, erre képessé tették ôket. Mária, aki Kegyelemmel teljes volt lelkében, egész tisztaságos lelkével szeretett attól a pillanattól fogva, hogy ennek a léleknek birtokában volt. Ez a lélek minden isteni adománnyal rendelkezett, melyeket teljességükben és túláradó mértékben kapott meg, tekintettel az eljövendô küldetésre, amelyre hivatott. Megelôzve azt az idôt, amelyben majd teljes elméjébôl, teljes szívébôl és minden erejével szeretni fogja Istent -- Mária már ekkor szeretett. A szeretetnek ez a korai hatalma nem kell, hogy elképedést keltsen bennünk, ha átgondoljuk Lukács Evangéliumát az 1, 44 és 15. versnél, ahol a Keresztelôrôl beszél, aki az anyaméhben rejtôzve elôre megszentelôdött, vagyis megtisztult az eredeti bűntôl és rendkívüli módon elnyerte értelmének használatát. Ezt a tudomány adománya tökéletesítette benne, mely tökéletes értelemre mint természetfeletti életre hívott teremtménynek szüksége volt. A Keresztelô felismerte az ô Urát, felujjongott, szerette és imádta Ôt, akit Mária méhe magába zárt, így igazolva Gábor arkangyal szavait, melyeket Zakariásnak mondott: ,,János... anyja méhétôl eltelik majd Szentlélekkel''.« 69 A D2-ben ez van feljegyezve: »amikor Isten megteremtette Mária lelkét«. 70 Ezt a máriás kiváltságot sok teológus elismeri: elsô ízben félénk módon szinte átmenetszerűen, majd sokkal határozottabban és bôségesebben, olyannyira, hogy ilyen véleményt már a XVI. századtól kezdve ,,közös'' véleményként fogad el. (vö. Roschini G., La Madonna secondo la Fede e la Teologia, III. kötet, Roma 1953, 96. o.). 71 Alessio M. Lépicier kardinális azt tartotta: amint szent Anna Máriát ,,sine libidine'' foganta, úgy ,,fájdalom nélkül'' is hozta ôt a világra (Tractatus de Beatissima Virgine Maria Matre Dei, Ediz. IV. Parigi 1912, 353. o.). 72 D2 »... az afeletti elragadtatott öröm, hogy világra hozza Máriát, felülmúlta az anyának a nôi természetével járó szenvedést, annyira, hogy Anna az ilyen esetre jellemzô kínok és fájdalmak nélkül szült.« 73 »... majd visszatért«: D2, »majd aki végül testével és lelkével fölemelkedett« 74 »...tôlem ... a sátán nyomát...«: ez D2-ben, így van a helyesbítve »szabad akaratom korai elhatározásával meg akartam semmisíteni a jövôbeli minden lehetetséges alávetettséget egy hozzám hasonló testnek szüzességi fogadalmammal, amely az abban a korban és vallásban szokatlan volt.« 75 Egy másik helyen a Szent Szűz kijelenti, hogy ,,a szüzességi fogadalommal ellene mondott a házasságra irányuló minden elgondolásnak''. (Poema I. 191. o.) 76 Válaszul az esetleges ellenvéleményekre, megelôlegezve közreadjuk azoknak a megoldását. »Jézus szól: ,,Máris hallom a gáncsoskodó tudósok okoskodását: 'Hogy tudhat így beszélni egy három évét még be nem töltött kisleány? Ez túlzás!' Arra viszont nem gondolnak, hogy amikor gyermekkoromat felnôttekhez illô tettekkel mutatják be, engem visszataszítóvá tesznek. A felfogóképesség nem ugyanazon módon és idôben jelentkezik mindenkinél. Az Egyház úgy határozta meg, hogy az ember hétéves korától fogva felelôs tetteiért, mert ez az az életkor, amelyben a késôbb érô gyermek is képes különbséget tenni -- legalább kezdetleges módon -- a jó és a rossz között. Vannak viszont gyermekek, akik eléggé fejlett értelmükkel, sokkal korábban képesek különbséget tenni, megérteni és akarni. Ó, ti nehézkes tudósok, a kis Lambertini Imelde, Viterbói Róza, Organ Nelli, és Nennolina álljon elôttetek, hogy elhiggyétek: Édesanyám igenis tudott így gondolkodni és beszélni. Csak négy nevet említettem kapásból a sok ezer szent gyermek közül, akik Mennyországomat benépesítik, miután hosszabb-rövidebb ideig felnôttként gondolkoztak a földön. Mi az értelem? Isten ajándéka. Isten tehát oly mértékben adhatja meg valakinek, amilyen mértékben akarja, akinek akarja, és amikor akarja. Az értelem egyike azon dolgoknak, amely titeket leginkább hasonlóvá tesz Istenhez, aki értelmes és gondolkodó Szellem. Isten a földi Paradicsomban megadta az embernek az ész és az értelem kegyelmét. Milyen élénk volt mindkettô, amikor még élô, érintetlen és működô volt a Kegyelem az elsô Emberpár lelkében! Sirák fiának könyvében ez áll: 'Minden Bölcsességnek az Úr a forrása, és örök idôkre otthon van az nála' [Sir 1, 1]. Mekkora bölcsességgel bírtak volna az emberek, ha megmaradtak volna Isten gyermekeinek! Az értelmetekben meglévô hiányosságok természetes velejárói annak, hogy megfogyatkoztatok a Kegyelemben és a tisztességben. A Kegyelem elvesztésével végleg eltaszítottátok magatoktól a Bölcsességet. Ahogy a sok kilométer vastag köd mögé rejtôzött meteor, úgy a Bölcsesség sem jut el többé hozzátok tiszta csillogásával, hanem csak párás homályon keresztül, amelyet mind sűrűbbé tett sok törvényszegésetek. Majd eljött Krisztus, és visszaadta nektek a Kegyelmet, Isten szeretetének felséges ajándékát. De meg tudjátok-e ôrizni teljes tisztaságban ezt a drágakövet? Nem. Amikor nem töritek ízzé-porrá magatok akarta bűnnel, akkor beszennyezitek a megszakítás nélkül elkövetett kisebb bűnökkel, gyengeségekkel, bűn iránti rokonszenvvel, igen, rokonszenvvel, amely ha nem is hitvestársa a hétarcú bűnnek, mégis gyengíti a Kegyelem fényét és cselekvôképességét. Ezen kívül, az elsô Emberpárnak Isten által adott nagyszerű értelem világosságát gyengíti a sok-sok évszázadnyi romlottság is, amelyek a testre és az elmére egyaránt rombolólag hatnak. Mária azonban nemcsak a Tisztaságos, az Isten örömére újjáteremtett Éva volt: Ô a tökéletes Éva volt, a Magasságbeli Remekműve, a Kegyelemmel Teljes, az Ige Édesanyja volt Isten elméjében. 'Az Ige a Bölcsesség kútfôje', mondja Jézus, Sirák fia [Sirák 1, 5]. A Fiú nem adhatta-e Édesanyja ajkára a saját bölcsességét? Ha egy próféta száját izzó parázs tisztította meg, akinek az Ige, a Bölcsesség által rábízott szavakat kellett kiejtenie (Iz 6, 6- 7), a Szeretet miért ne tisztíthatta volna meg, és tehette volna fennköltté kisded Jegyese szavait, aki majd az Igét fogja hordozni, hogy már ne gyermekként és majd asszonyként beszéljen, hanem kizárólag mindig mint mennyei teremtés, aki eggyéolvadt Isten nagy világosságával és bölcsességével?! A csoda Máriánál, mint majd nálam is, nem a már gyermekkorban jelentkezô magasfokú intelligenciában áll. A csoda abban mutatkozik meg, hogy Mária a benne lakó Végtelen Értelmet olyan keretek között tartalmazta, amelyek lehetôvé tették, hogy ne ejtse ámulatba a tömegeket, és ne keltse fel a sátán figyelmét.'' « (Poema I. 49-50. o.). 77 »kegyetlen«: behelyettesítve D2-ben, »mély« 78 D2-es jegyzetnél a következô megjegyzést találjuk: Nem kell megütköznünk azon, amiért Máriának nincs tudomása arról a jövôjérôl, amit Jézus Anyjaként kell majd megélnie. Isten, aki egyedülálló kiváltságként, megadta neki a Szeplôtelen és a Megtestesült Ige kiválasztott Édesanyja állapotához méretezett bölcsességet, de -- számunkra kifürkészhetetlen okokból -- úgy akarta, hogy Mária bizonyos dolgokról ne tudjon addig a pillanatig, amikor helyes lesz azokat tudnia. 79 A hely, ahol a Templom szolgálatára rendelt szüzek tartózkodnak, így van leírva: »A kis csapat, vagyis a hajadonok hófehér csoportja, áthalad a hátsó udvaron, levonul a lépcsôn, végig megy egy árkádsoron, majd egy négyszögletes alakú kevésbé díszes udvarba jut. Ennek az udvarnak csak az az ajtaja van, amelyen át oda be lehet jutni. Bizonyára ez az az udvar, amelyre a Templom szolgálatára rendelt szüzek szobácskái nyílnak, mert minden leány a maga cellája felé indul, mint kis-galamb a fészke felé. Valóban olyan a kis sereg, mint az együttlét után szétszéledô galamb-csapat. Mielôtt elválnának, sokan, mondhatnám, mindnyájan csevegnek egymással, halkan, de vidáman. Mária hallgat.« (Poema I. 72. o.). Az elsô dokumentum, ami a hároméves Mária bemutatásáról szól a Templomban, a »Jakab-féle Protoevangélium« volt, melyet a II. sz. derekán írt meg egy keresztény ember, (vö. Bonaccorsi G., Vangeli Apocrifi, I. Firenze, 1948. 71-75. o.). Nem kevés Egyházatya és író beszélt róla a IV. V. VI. VII. VIII. IX. században. A XVI. századig nem tagadta senki sem, vagy nem vonta kétségbe ezt az epizódot (vö. Roschini G., Dizionario di Mariologia, Roma, 1961. 402-404. o.). 80 »a földi Paradicsomban«: amely javítás a D2-ben van elvégezve, mert az A-ban így szerepelt, »a Paradicsomban«. 81 A következô oldal tele van liliom-illattal, amelyen a Szűzanya felfedi a Látnok elôtt Józseffel való szűzi eljegyzésének eseményeit. »Ezt mondja Mária: ,,Az volt az én lelkem vágya, hogy ott maradjak a templomban szűzként egy életen át, hogy az Urat dicsérjem, és kérjem, hogy megadja az Emmánuelt azoknak, akik évszázadok óta várták az ô kegyelmi eljövetelét. Épp ezért, midôn a Fôpap bejelentette nekem akaratát, hogy engem a házasságra szánt, bensôm elôször tapasztalta meg a zaklatottságot. Másodízben az angyali híradáskor jöttem zavarba. Egy pillanatra zavar támadt lelkemben, csüggedés, mert... úgy tűnt nekem, hogy az Úr visszautasítja szűzi ajánlatomat, nem találva azt elég méltónak az ô tökéletességéhez. Megvizsgáltam magamat, hogy rájöjjek, miben is tetszhettem vissza az én Uramnak. Természetesen, még csak át sem villant az agyamon, hogy az isteni Igazságosság méltánytalan lehetne velem szemben. De alázatos önvizsgálatomban megtaláltam a feleletet és a békét. A Lélek szeretetének világos hangján azt mondta nekem, hogy az a fôpapi akarat megfelel az isteni akaratnak, és hogy Isten szemében nem visszakozást jelent, hanem elôhaladást lelki értelemben, lévén Isten akarata, és annak készséges engedelmességgel történô elfogadása áldásokkal és érdemekkel gazdagít majd engem, és bensôségesebben egyesít az én Istenemmel. Akkor vidám engedelmességgel mondtam Istennek az ô papja által: 'Íme, itt vagyok, Uram, hogy a te akaratod teljesítsem, s ne az enyémet!' Fiam szavai (voltak ezek), melyek sok évvel elôbb elhangzottak Édesanyja ajkán és a szívében. Engedelmességemért csak azt kértem Istentôl, hogy cserébe olyan jegyest adjon Szolgálójának, aki az Úrnak szentelt szüzességemet nem zavarja meg erôszakos tettel, és nem teszi gúny tárgyává. Kértem, hogy tisztelettudó társam legyen, akinek szívét az Isten félelme és szeretete irányítja fényével, hogy megértô lélekkel viseltessen asszonya lelkülete iránt. Mást nem kértem. Szépség, ifjúság, társadalmi rang, számomra annyira elhanyagolandó dolgok voltak, hogy tekintetre sem méltattam ôket. Az életszentséget kértem jövendô hitvesemben, és mással nem foglalkoztam. [...] Amikor megláttam Józsefet, úgy oszlott el minden természetes aggodalmam, mint amikor a felhô szivárványba megy át. Elég volt szemeibe mélyesztenem tekintetemet, hogy kiolvassam belôlük becsületességét, hűségét, tisztaságát, igaz férfiúságát. A kora, ami az enyémnek a dupláját is meghaladta, nem befolyásolta gyermekien tiszta tekintetét, bár a Rossz ôt is megkörnyékezte, ôt, aki a világban élt, de szívébe nem tudott behatolni, mert az telve volt Isten szeretetével. Mekkora bizalommal tettem a kezem az ô kezébe, megérezve, hogy szeretô apára leltem benne, hűséges jegyesre, tiszta társra! Éreztem, hogy olyan lesz, mint a kis házat beárnyékoló olajfa és fügefa, amelyek megvédik azt a szelektôl és a hôségtôl, miközben táplálékot és védelmet nyújtanak. Gyengéd hitvesem, aki sosem okozott nekem csalódást! Hitves, aki - - mivel valóban szeretett -- a látszat ellenére is hitt bennem, s aki eltitkolta elôttem könnyeit, hogy ne okozzon zavart bennem! Az áldott, akitôl csak mosolyt és segítséget kaptam, aki úgy vezetett engem, mint elsô gyámleányát, kezemet fogva, hogy éreztesse velem szeretetének közelségét, elhárítva az akadályokat utamból, s aki elôzékenyen nyújtotta nekem azt, amire szükségem volt; türelmes, csendes, és tiszta, tiszta, amilyen tiszta csak egy angyal lehet. Ó, igen! Legyen érte áldott az Úr! Nekem, akit az Örökkévaló az angyalok Királynôjévé rendelt, már a földön is két angyali alattvalóm volt: az egyik az én ôrangyalom, akinek láthatatlan jelenlétét állandóan éreztem fényének villanásaiból, égi illatából. A második meg az én angyali hitvesem volt, aki testével úgy élt mellettem, mint egyazon virágágyásban nyílt két liliom, amelyek illatukkal kölcsönösen felüdítik egymást, és az Úrért virágoznak. Példaadással voltunk egymás felé az egyre magasabbra szárnyalásban, hogy Isten és a hitves iránti szeretetbôl egyre növekvô illatot árasszunk. Két liliom, amelyek sohasem közelítik egymáshoz virág-ajkukat, hogy angyali selymük tisztaságát be ne szennyezzék viráguk hímporával. Szent és áldott Józsefem! Hogy Isten nekem adta ôt hitvestársul, szívem nem szűnik meg hálát adni Urának, hogy Szolgálóját atyai módon gondjába vette, és hogy a Templomból kiemelt szüzességem számára megteremtette ezt az élô védelmet. József volt az, akinek védôbástyája megállította a világ zajongását, s így annak zaja vagy bűze nem juthatott be oda, ahol az örök Szűz folytatta Istent dicsérô énekét, akárcsak az oltár közelében lett volna, a szentek Szentjén túl, ahol az Örökkévaló Isten dicsôsége ragyogott.« (Quad. 44, 49-51. o.). 82 Maga Loisy (racionalista exegéta) nem habozott ezt írni: »Mária állítása (,,férfit nem ismerek'') annyira abszolút tény, hogy a katolikus exegéták véleményét, akik ebben az örökös szüzesség megôrzésének szándékát látják, nem lehet önkényességnek nevezni« (Les Evangiles Synoptiques, I. 290. o.). 83 D2 a lap alján és a lap szélén: »Mária az örökös és legtisztább Szentély, ahol a Háromságos Egy Isten örök hajlékot készített, sohasem volt elválasztva a Bölcsességtôl: Isten Igéje mindig benne volt. Ô volt hordozója az Örök Igének, ô, az Igazi Frigyláda. Egyetlen teremtmény sem ismerte annyira, mint ô ismerte, ezt az Igét, aki az isteni Bölcsesség, Aki benne öltött testet, és Aki most is benne van, és benne lesz.« 84 A »Jakab-féle Protoevangélium«, melyet a II. század közepe felé írt egy keresztény, elbeszéli, hogy Jézus születésének a pillanatában »egy fényes felhô burkolta be a barlangot... És a felhô mindjárt eloszlott, majd nagy fény támadt a barlangban, annyira, hogy szemeink nem bírták elviselni. Nemsokára az a fény szétoszlott, majd megjelent a Gyermek...« (vö. Bonaccorsi G., Vangeli apocrifi, I. Firenze, 1948. 101. o.). 85 »Kinyilatkoztatjuk, kijelentjük és eldöntjük, hogy Istentôl kinyilatkoztatott hittétel, hogy az Isten Szeplôtelen Anyja, a mindig Szűz Mária földi életének befejeztével, testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsôségbe« (Costituzione Apostolica Munificentissimus Deus, »Acta Ap. Sed.«, 42 [1950] 753- 773. o.). 86 Ez az utólagos megvilágítás abból a ténybôl ered, hogy János apostol Mária elszenderülése alkalmából »olajfa ágakat szedett, már kialakult bogyókkal« (Poema X. 339. o.). Nos hát, az olajfa termése »a tavasz és a nyár közti idôben fejlôdik ki, és az ôsz és tél közti idôben érik be szüretre készen.« (Encicl. Treccani, XXV. 291. o.) Ezt leszögezve, ha az olajbogyók már kialakultak, akkor április és szeptember között járhatott az idô. Ezért hát nem lehet kizárni, hogy pontosan augusztus hónapja volt; sôt, valószínűnek mondható. 87 Vagyis, ahogy P. Berti megjegyzi: »Mennybevitele által, szűzi lényének teljességével, vagyis lelkével és testével« (Poema X. 321. o. 16. lábjegyzet). 88 A keresztény Hagyomány (liturgikus, patrisztikus, teológiai) erôsen ragaszkodott a Boldogságos Szűz testének romolhatatlanságához -- miképpen azt a Costituzione Dogmatica Munificentissimus Deus kiemelte, -- amely romolhatatlanság szűzi szülésének és Mennybevételének titkában rejlik. Ezt a romolhatatlanságot leszögezve szükséges szem elôtt tartani, hogy a halál, lényegében, felbomlás (ugyanis az emberi test elveszíti lényegi alakját, a lélek amely átadja helyét egy halálba merevült testnek és a formák különbözôségének, melynek következtében a test egysége eltűnik). Azt mondani tehát, hogy, romolhatatlanság és azt mondani, hogy halál, egyenértékű egy abszurd állítással (ami valódi contradictio in terminis). Ugyancsak különbözik Máriáétól Krisztusnak az esete; ez a hypostaticus egység erejében áll fönn. Krisztus teste (miután a lélek elvált a testtôl) folytatja a fennmaradást (akárcsak a lélek) az Ige isteni személyében, »s ezért ugyanaz marad a személy jogánál fogva« (vö. S. Th. III. q, 50, a. 5, ad 2), vagyis egyesülve marad az Igével, és ezért megôrzi az egységet, anélkül, hogy visszatérne a természet ciklusához, a pusztán sokféleséghez. De amit Krisztusról mond az ember, azt persze, nem mondhatja el Máriáról. Ezért, és más okokból kiindulva a Teológusok szép száma tagadja, vagy kétségbe vonja a Szentséges Szűz halálát. És a Szentatya, XII. Pius midôn Hittételnek hirdette ki a Boldogságos Szűz Mennybevételét testben és lélekben, ezzel el akart állni a Szent Szűz halálának vagy nem halálának a kérdésétôl. 89 Ez János szavaiból értelmezhetô -- amint látni fogjuk --, midôn a Szent Szüzet Égbe vinni látja; »immár három napja, hogy nem aludtam« (Poema X. 344. o.). A Szűzanya mellett akart virrasztani, de végül is az álmosság gyôzött rajta. 90 Valamivel lentebb a Látnok hozzáteszi még ezeket az említésre méltó részleteket, melyeket a Szűzanya beszélt el neki: »És én hozsannázó lélekkel szálltam a Szentháromság trónusához, Akit mindig imádtam. Majd a megfelelô pillanatban, az angyali szellemek hosszú sorától övezve, és segítve, akik eljöttek, hogy asszisztáljanak örök égi születésemnél, mint lángoló foglalatba zárt gyöngyszem, királynôként léptem be a véget nem érô boldogság honába, én, az Istennek szegény szolgálója, annyi fájdalom és annyi megalázkodás után. Jézusom már elibém jött, majd a Menny küszöbén az én igaz földi hitvesem várt rám, az én törzsembôl való Királyok és ôsatyák s az elsô szentek és mártírok. És az Ég bezárult azon öröme felett, hogy birtokolhatja Királynôjét, akinek teste, egyedüli módon a halandó testek közül, még a végsô feltámadás és a végítélet elôtt részesült a megdicsôülésben.« (Poema X. 353-354. o.) 91 Másutt Valtorta egy másik, még részletesebb leírást ad Mária Mennybevitelérôl. Ezt mondja: »... Nem látom, hol is kezdôdik ez a látomás. Azt mondanám, hogy egy ház látványával, mert mint külsô szemlélô, egy fehérre meszelt kockát látok, amit kis háznak vélek. A tetôn át, nevezzük így, végtére is a ház felsô részen át, egy angyali csapatot látok elôtűnni. Egy ragyogó, szép és meghatott csapatot. Nem énekelnek, nem beszélnek; s nekem úgy tűnik, hogy valamilyen szeretetteljes tevékenységgel vannak elfoglalva, ami örömteli ragyogást csal arcukra. Valamilyen nyílás fölé hajolnak, és befelé figyelnek. Majd gyöngyfényű szárnyaikat kitárják, és két táborra oszlanak. Mosolyuk egyre szélesebb, és nô a fényük is, liliom és gyöngy gyémánttá ötvözôdve. Ez a fény legyôzi azt a gyengén derengô hajnali fényt, amely a derűsnek ígérkezô nap ellenére oly bátortalanul mutatkozik. Talán azért, mert ez a mennyei fény jóval túlhaladja, mondanám, magába szívja, ahogyan a nap fénye magába olvasztja az utolsó csillagok és a hold végsô ragyogását, amely vékony kis sarlónak hat a világosodó égen. A fehérre meszelt kockából most intenzív ragyogás tör elô, és vele együtt angyali fejek, szárnyak bukkannak elô. Közöttük, karjukban tartva, Anyánkat látom békésen alvó állapotban, mint valami szépet álmodó teremtményt. Teljesen fehérbe van öltözve: ruhája, fátyla, és valami széles kelme, ami befedi -- talán a halotti leple lehet --, valami egyöntetű, gyöngyszínű, nagyon finom és teljesen új vékony lenvászon. Arca nem sötétebb színű a kelmék színénél. Úgy tűnik, magnólia szirmokból van megalkotva, és csak szemöldökének két íve képez két sötétebb vonalat azon a hószínű fehérségen. Kezei a gyomor táján vannak összetéve ujjaival lefelé mutató irányban, mintha el akarnák fedni a Megtestesült Isten által megszentelt anyaölet. A kezei is magnólia szirmokhoz hasonlítanak, melyek a ruhák fehérségén pihennek. Mária aludni látszik. A feje, melyet egy angyal tart akkora tisztelettel, akár valami értékes ereklyét, enyhén jobbra hajlott. Az arcán mosoly nyoma látszik. Talán az utolsó szeretô gondolat nyomát ôrizte meg... Az angyalok felemelkednek, magukkal hozva a szent terhet, a többiek meg hozzájuk csatlakoznak koszorút képezve körülöttük. Mária száll az azúrkék légben az utolsó csillagok és a halvány hold felé. És a világ nem tudja, hogy Királynôje most foglalja el a helyét mennyei trónusán... Képes vagyok követni az angyali csapat felfelé haladását, csapat, amely egyre növekszik, mert angyalok szállnak a derűs Égbôl valami szent sietséggel, hogy Királynôjüknek tiszteletüket kifejezzék. Látom, amint a Föld egyre távolodik és közeledik az Ég. Mennyire kicsiny is a Föld!... Egy maroknyi szennyes sár csupán!... Látom, hogy amint egyre inkább távolodik a Föld és közeledik az Ég, Mária teste veszít álmos nehézkességébôl, s úgy tűnik, közel van a felébredéshez. Arca is színesedni kezd, mint akié ájulás után visszanyeri színét, ajkai megnyílnak egy mélyebb légvételre, és színük halvány bíborba megy át. Amikor az égen, amely keleten egészen rózsaszínbe öltözött, felsejlik az elsô napsugár, az nem a Föld felé irányul, hanem Ôt csókolja meg, aki felfelé száll, melegíti elsô sugarával. Akkor Mária békésen kinyitja szemeit, amelyek kékek, akárcsak a körülötte levô és egyre közeledô azúrkék ég, amely körülöleli ôt azúr palástjával, mert a Föld, ez a maroknyi sár immár nem látható többé. Eltűnt minden nyomorúságával! Mária ekkor kinyitja szemeit, és meglátja az angyalokat... Elmosolyodik, és mosolyogni látja az angyalokat. Mária most felemeli a tekintetét, egyre följebb, egyre följebb, és megpillantja Isten dicsôségét!... Ekkor felemelkedik... Az angyalok épp hogy csak tartják, míg körülveszik ôt. Úgy tűnik, nincs többé szüksége támogatásra ahhoz, hogy felfelé szálljon. Ô már az Ég Királynôje, az angyalok pedig szellemi szolgálói, akik az ô szolgálatára vannak ott. Mária sebesen és boldogan száll, kezeit fölemelve kulcsolja össze mintegy imádás jeléül. És az angyali sereg most teljes fényével énekel, fény, amely ekkorra mindent túlszárnyal. Most már Mária is ragyogó fénnyé változott. Fátyla, ruhája, palástja nem lenbôl szôttek többé. Az az anyagtalan öltözet, ami gyöngy és gyémánt szövedékének keveréke, amelyet mindig látok rajta. Szépsége most fenséggel párosult, ami leírhatatlan. Úgy tűnik, hogy örök ifjúságba öltözött. Nem látszik idôsebbnek Fiánál és Uránál, és ômellette, Aki az angyaloktól körülvéve jön eléje, a Fenség mellé szegôdött Szépségnek hat. Az Ég e gyönyörű látomás fölött zárul, amint az ünneplô sereg a szeretet fényözönében és mennyei harmónia zengése közben oda belép...« (Quaderni 44, 496-498. o.). A dicsôséges elszenderedésnek még más körülményeirôl is olvashatunk egy másik leírásban: » ,,Azon az estén -- már megkezdôdött a szombati pihenés -- Jézusról, az ô dolgairól beszélgettem Jánossal. Az alkonyi óra telve volt békével. A szombat megszüntette minden emberi munka zaját. És abban az idôpontban elhallgatott minden emberi hang és madárdal. Csupán a ház körüli olajfák lombjai susogtak az esti szellôben, és úgy tűnt, hogy repdesô angyalok érintik szárnyaikkal a magányos kis ház falait. Jézusról, az Atyáról, a Mennyek Országáról beszélgettünk. A Szeretetrôl és a Szeretet Országáról beszélgetni annyi, mint meggyulladni a lángoló tűztôl, porrá égetni az anyag zárait, hogy szabaddá tegyük a lelket misztikus szárnyalásaihoz. És ha ez a tűz megmarad azon korlátok között, amelyeket Isten azért állított, hogy megôrizze a teremtményeket a Földön a saját szolgálatára, lehet még úgy is élni és égni, hogy az ember ebben a lángolásban nem az élet elemésztôdését, hanem annak kiteljesedését találja meg. Amikor azonban Isten eltávolítja a korlátokat, és szabad áradást enged az isteni Tűznek, hogy elborítsa, és magához vonja a lelket, mértéket nem tartva, akkor a lélek is, mértéket nem ismerve válaszol a Szeretetnek, elszakadva az anyagtól, és oda repül, ahová a Szeretet ösztönzi és hívja ôt. És ez a számkivetés végét jelenti, és a Hazába való visszatérést. Azon az estén a vissza nem fojtható hévhez, lelkem mérhetetlen életerejéhez valami kellemes bágyadtság társult, egy titokzatos érzés, hogy az anyag eltávolodik mindattól, ami körülveszi, mintha a test fáradtan álomba merülne, miközben az élénkebben gondolkodó értelem egyre inkább elmerült az isteni ragyogásba. János, kedves és okos tanúja minden tettemnek attól fogva, hogy egyszülöttem akarata szerint fogadott fiam lett, szelíden rávett, hogy pihenjek le a kis ágyra, ô pedig imádkozva virrasztott mellettem. Az utolsó hang, amit a Földön hallottam, a szűz János szavainak mormolása volt. Számomra olyanok voltak azok a szavak, mint egy anya altatódala a bölcsô mellett. És elkísérték a lelkemet az utolsó elragadtatásban, amely túl felséges ahhoz, hogy el lehessen mondani. Elkísérték lelkemet az Égig. János, egyetlen tanúja ennek az édes titoknak, egyedül rendezett el engem, begöngyölt a fehér köpenybe, nem cserélt rajtam ruhát és fátylat, nem mosott meg, és nem balzsamozott be. János lelke [...] már tudta, hogy testem nem bomlik fel, és kioktatta az apostolt, hogy mit kell tennie. És ô, a szűztiszta, a szeretetteljes, aki okosan viselkedett Isten titkaival szemben és a távollévô társai iránt, úgy gondolta, hogy megôrzi a titkot, és megvárja Isten többi szolgáját. Tette ezt azért, hogy még egyszer lássanak engem, és ebbôl a látásból majd erôt és segítséget merítsenek küldetésük gondjai és fáradozásai közepette. Várt, mintha biztos lett volna megérkezésükben. Ám más volt Isten döntése. Ez mint mindig, jó volt a szeretett tanítvány számára. Igazságos volt mint mindig az összes többi hívô számára. Jánosra álmot bocsátott, hogy az alvás megkímélje attól a fájdalomtól, hogy látnia kelljen, hogyan ragadják el tôle a testemet is. A hívôknek meg eggyel több igazságot ajándékozott, mely megerôsíti ôket, hogy higgyenek a test feltámadásában, egy örök és boldog élet jutalmában, amely megadatik az igazaknak. És higgyenek az Új Szövetség leghatalmasabb és legédesebb igazságaiban: az én Szeplôtelen Fogantatásomban, szűzi isteni Anyaságomban, a Fiam isteni és emberi Természetében, aki valóságos Isten és valóságos Ember. (Hogy higgyenek benne), aki nem a test akaratából született, hanem isteni nászból és isteni magból, mely mag szűzi ölembe tétetett. És végül elhiggyék, hogy a szívem, az emberek Anyjának a szíve az Égben féltô szeretettel dobog mindenkiért, igazakért és bűnösökért, és azt óhajtja, hogy mindnyájan vele legyetek a boldog Hazában, az örökkévalóságon át. (Vajon) amikor az angyalok kivittek engem a kis házból, a szellemem visszatért-e már belém? (Azt válaszolom:) Nem! A szellemnek már nem kellett visszatérnie a Földre. Ott volt imádón leborulva Isten trónja elôtt. De midôn elhagytam a Földet, a számkivetettséget, az idôt, és a helyet, s örökre megszűnt a Hármas-Egy Úrtól való elszakítottságom, akkor szellemem visszatért és ott ragyogott a lelkem középpontjában, kiemelve testemet elszenderült állapotából. Ezért úgy helyes mondani, hogy lelkemmel és testemmel vétettem föl a Mennybe, azonban nem a saját erôm folytán, ahogyan az Jézusnál történt, hanem angyalok segítségével. Fölébredtem abból a titokzatos és misztikus szendergésbôl, fölkeltem, végül repültem, mert a testem már elérte a megdicsôült testek tökéletességét. És szerettem. Szerettem újra megtalált Fiamat és Hármas-Egy Uramat, ahogyan az a rendeltetése minden örökké élônek'' « (Poema X. 347-350. o.). 92 Érdekes a Szűzanya buzdítása ennél a pontnál, melyet a keresztényekhez intéz: »Jussatok el, ó keresztények, erre a teljes szeretetre! Mindaz, ami földi, veszítse el értékét számotokra! Egyedül Isten legyen szemetek elôtt. Amikor majd eljuttok a vágynak erre a szegénységére, ami felmérhetetlen gazdagságot jelent, akkor Isten majd lehajol hozzátok; elôször azért, hogy lelketeket oktassa, másodszor meg azért, hogy magához vegye, és felszálltok vele az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez, hogy megismerjétek ôket és szeressétek a boldog örökkévalóságon át, és hogy birtokoljátok az isteni gazdagságot a testvérek javára. Sosem tehetünk annyit testvéreink javát illetôen, mint amikor már eltávoztunk közülük, és beleolvadtunk az isteni Fénybe''.« (Poema X. 353. o.). 93 Valtortának egy rövid feljegyzése következik, melyet P. Migliorini O.S.M.,-hez intéz, s amely ezt az összefoglalót nyújtja: »Mondtam Önnek, hogy tegnap este láttam a Boldogságos Szűz elszenderülését. Az egész jelenet csupa fehérség volt, összeszedettség, derű. Kezei keblén összetéve, jobb lába térdben enyhén behajlítva. Láttam, amint arra a kis ágy-félére leroskadt, és amint lehunyta a szemeit, mint aki békés álomba merül. Visszaadni a pillanat báját, teljességgel lehetetlen. Olyan látomás, ami megnyugtat és meghat. (ibid. 24. o.). 94 Valtorta M. állításai világosan feltételeznek egy bizonyos különbségtételt lélek és szellem között, ezek bármennyire is egy teljes egészet képeznek. Ez a megkülönböztetés megtalálható a Jézusról nevezett Szent Teréznél is, aki Egyházdoktor. »Lehetséges, leányaim -- írja a Szent --, hogy ez különösnek tűnik, de így van. Tudjuk, hogy egy lelkünk van, és mégsem mondok valami furcsaságot, hanem egy egészen mindennapi dolgot. Nem mondtam-e már nektek, hogy bizonyos belsô hatásokból világosan fölismerhetô, hogy a lélek és a szellem között léteznie kell valamilyen különbségnek? A valóságban egyetlen lényeget képeznek, de némelykor egy egészen halvány különbség figyelhetô meg, ami miatt arra kell gondolnunk, hogy az egyik (a szellem) így cselekszik, és a másik (a lélek) pedig más módon, aszerint, hogy az Úr milyen (lelki)-zamat megízlelésével ajándékozza meg.« (Castello interiore -- Belsô Várkastély, VII. szoba, I. köt. II. szám. Opere II. kiadás. Róma 1940. 900-901. o.). Majd az extázisban történô elragadtatásról beszélve, az ún. »szellem-röptérôl«, a Szent azt tanítja, hogy »ez oly módon jön létre, hogy az a szellem valóságos elszakadásának tűnik a testtôl. Bár az illetô nem hal meg, ám vannak olyan pillanatok, amikor ez a személy nem tudja, hogy lelke a testében van-e avagy nincs. Úgy érzékeli, hogy a miénktôl idegen vidékre röpítették át, ahol olyan fényben, ami nem hasonlítható a miénkhez, olyan nagyszerű dolgokat mutatnak meg neki, melyeket saját képzelô erejével még akkor sem tudna elgondolni, ha egy egész életen át veszôdne is vele... Nem tudom, hogy -- mialatt ezek a dolgok végbemennek -- a lélek a testben van-e avagy sem. Nem mernék megesküdni, sem arra, hogy a lélek a testben van, sem arra, hogy a lélek elhagyta a testet..« (op. cit. idézett mű, hatodik szoba, V. fej. 7-8. szám, 850. o.). A »szellem röptérôl« beszélve másutt ezt a hasonlatot használja: »Úgy tűnik, hogy a szellem madárkája megszabadult a test nyűgétôl, és kiszabadulva a test rabságából, szabadon átadhatja magát annak, amit neki az Úr felkínál.« (Relazioni spirituali V. 12. szám. Opere 436-437. o.). »Önéletrajzában« a Szent ezenfelül azt is tudomásunkra hozza, hogy »ezekben az elragadtatásokban úgy tűnik, hogy a lélek nincs többé a testben, olyannyira, hogy a test lassacskán, érzékelhetô módon kezdi elveszíteni természetes hômérsékletét, és kihül...« (Életrajz XX. fej. 3. szám. Opere 151. o.). Tartsuk szem elôtt, hogy Valtorta Mária számára a misztikusok művei (beleértve a Jézusról nevezett S. Terézét) teljesen ismeretlenek voltak. 95 A Látnok még másutt is bizonyít (Jézus szavait idézve, melyeket ôhozzá intézett:) » ,,Egy hagyomány úgy szól, hogy Mária sírjboltjában, melyet Tamás nyitott föl, csupán virágokat találtak. Puszta legenda! Mária holttestét semmiféle sírbolt nem zárta magába, mert neki -- emberi értelemben véve -- nem is volt soha holtteste, mivelhogy Mária nem úgy halt meg, mint bármely más halandó. Isten rendelkezésébôl ô csupán a szellemétôl (spiritus) vált el, és majd ugyanazzal a szellemmel (spiritus) egyesül szentséges teste, amelyik ezt a testet megelôzte a Mennybe. Felcserélve a szokásos törvényeket, amelyek szerint akkor szűnik meg az extázis, midôn véget ér az elragadtatás, vagyis amikor a szellem (spiritus) visszajut megszokott állapotába, ekkor Mária teste egyesült újra szellemével a halottas ágyon való hosszú tartózkodás után. Istennek minden lehetséges. Én a saját hatalmamnál fogva, minden másfajta segítség nélkül hagytam el a sírboltot. Mária úgy jött hozzám, Istenhez, az Égbe, hogy nem ismerte meg a sírbolt gyászos enyészetét. Ez Isten csodáinak egyik legtündöklôbbike. És nem az egyedüli, ha emlékszünk Henokra és Illésre, akik -- mivel kedvesek voltak az Úrnak -- elragadtattak a Földrôl, anélkül, hogy megismerték volna a halált, és máshová vitettek, egy olyan helyre, amely csak Isten elôtt ismert, és a Mennyek égi lakói tudnak róla. Ezért nincsenek ereklyék sem Mária sírjából, sem testébôl. Mert Máriának nem volt sírja, és teste fölvétetett az Égbe''.« (Poema X. 350-351. o.). Azok a tanúságok, amelyek Mária feltételezett sírhelyérôl szólnak Jeruzsálemben, a Getszemáni völgyében, nagyon késôi tanúságok. A legrégebbi írók nem írnak róla. 96 Ebben az értelemben fejezik ki magukat a liturgikus, patrisztikus, teologikus tanubizonyságok, amelyeket XII. Pius apostoli szabályzata hoz: Munificentissimus Deus, a Szent Szűz Mennybefölvétele dogmájának kimondásával kapcsolatban. 97 A »Szentek Szentje« a Templomnak az a része volt, ahol a Frigyláda volt elhelyezve, (oda az elôre megalkotott »Tabernákulumból (Hajlékból)« vitték át), és annak két oldalán két kerub volt látható (olajfából faragták és arannyal voltak befedve), 5 m 50 cm magasak voltak, kiterjesztett szárnyakkal. A »Szentek Szentjében«, mely misztikusan árnyékolt volt és különösképpen szent, csak a Fôpap mehetett be az engesztelô áldozat napján (vö. Ricciotti G., Storia d'Izraele (Izrael Története), I. Torino 1932. 354-64. o.; II, ivi, 1935. 108-20. o., 397-492. o.).