Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Mária-Teofila O.S.B.M. Ôexcellenciája Fôtisztelendô Romzsa Teodor munkácsi görögkatolikus püspök atya halálának története Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Bevezetés Ôexcellenciája, Fôtisztelendô Romzsa Teodor munkácsi görögkatolikus püspök atya halálának története Kiegészítés Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program Mária-Teofila O.S.B.M. nôvér teljes kéziratos visszaemlékezését tartalmazza a vértanú püspök haláláról. A kéziratot annak ôrzôje, Mária Teofila nôvér unokaöccse, Ósz István görög katolikus esperes (a szlovákiai Nagykaposban) bocsátotta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár rendelkezésére. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog Ósz Istváné. ======================================================================== Bevezetés Mivel közeledni érzem földi életem befejezését, kötelességemnek tartom, hogy leírjam elhunyt görögkatolikus püspök atyánk, Romzsa Teodor ôexcellenciája, halálának történetét, aki nemes lelkét 1947. november 1-én adta vissza Teremtôjének a munkácsi (Ukrajna Kárpátalja részén) kórházban. Drága vértanúnk halála után legendaszerűen terjedtek el különbözô téves verziók a történtekrôl a kétségbeesett és elkeseredett árva kárpátaljai nép körében. Halálának igazi okát alig ismerte valaki. Azok a kevesek, akik tudták, nem szólhattak róla. Elégtételül a kemény és hosszú hallgatásunkért, negyven nehéz év elmúlta után határoztam el, hogy mindazt aminek szemtanúja voltam, aprólékosan leírom. Annak tudatában, hogy minden itt papírra vetett szavamért az Úr Isten elôtt, a szent, katolikus, apostoli Anyaszentegyház elôtt és saját lelkiismeretem elôtt is felelek. Kérem a Szentlélek Úristen segítségét a tragikus események hű és pontos felidézéséhez. Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Amen. Mennyei Király, vigasztaló, igazságnak Lelke, ki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden jónak kútfeje, az élet adója! Jöjj el, lakozzál bennünk és tisztíts meg minden szennytôl. Lelkünket, jóságos, üdvözítsd. ======================================================================== Ôexcellenciája, Fôtisztelendô Romzsa Teodor munkácsi görögkatolikus püspök atya halálának története 1947. november 1-én moszkvai idôszámítás szerint fél egy órakor, rózsafüzérrel a kezeiben, mosollyal az ajkán, drága vértanúnk visszaadta tiszta lelkét Teremtônknek. 1947. október 27-én hétfôn 12 óra 30 perckor (m.i.sz.) szállították be Teodor püspököt súlyos állapotban a munkácsi kórházba. Vele együtt hozták be Bacsinszky Dániel lelkipásztort súlyos sérülésekkel és Bereznay Andrást könnyebb sérüléssel. Két teológus, Bugir Mihály és Maszlej Mihály kisebb sérüléseket szenvedtek. (Ôket késôbb titokban szentelték pappá.) Ugyanakkor szállították be a kórházba azt a falusi fuvaros bácsit, aki a püspök atyát és kísérôit vitte Lohovó faluból az Ivánovci autóbusz állomásra, ahol fel kellett volna szállniuk az ungvári járatra. A történtek, melyek püspökünket kínhalálba sodorták, a következôk. Az említett Lohovó a munkácsi járás egyik községe. Parókiájának Lovki nevű filiáléjában, ahol is a hívôk befejezték a templomuk tatarozását, templomszentelésre készültek. Ennek idôpontját vasárnapra, 1947. október 26-ra, Krisztus Király ünnepére tűzték ki. Ôexcellenciája nem engedte, hogy a veszélyeztetô körülmények megfélemlítsék. Még Kapitula anya óvó intése sem tudta elhatározását megváltoztatni. Püspök atyánk, mint valaha szent Jozefát, elhatározta, hogy személyesen fogja a templomot felszentelni. Ungvárról a papság autóbusszal indult célja felé. Püspök atyánk az egész úton Ivanovci falu megállójáig a rózsafüzért imádkozta. Ott már várta ôket Vaszkó Péter atya, a lohovói parokus, lovas kocsija. A szentelés ünnepi szertartását zavartalanul fejezték be. A vendégek részére a lohovói plébánián rendezett ebéden a hűséges falusiak elmondták, hogy már napok óta áll a falu határában egy katonai teherautó, ismeretlen egyenruhába öltözött emberekkel, akik figyelik a települést, különösen a parókia épületét. Péter atya és felesége, Margaret, aki Bacsinszky Dániel atyának volt édestestvére, kérlelték a drága vendégeket, maradjanak náluk éjszakára Lohovón. Mivel esteledett, püspök atyánk beleegyezett, hogy ott maradjon. Másnap, október 27-én reggel Teodor püspök a lohovói templomban asszisztenseivel celebrálta a Szent Liturgiát. A hírek a katonai teherautó ottlétérôl nem változtak, sôt nem messze tôle megjelent egy dzsip is, amelyet elôzô nap az emberek, a templomszentelés ideje alatt többször láttak a lovki templom környékén. Mindezen hírek ellenére püspök atyánk reggeli után határozottan kijelentette: ,,Indulunk.'' Amikor lovas kocsival elindultak, a teherautó lassan követte ôket. Ivanovo elôtt, amikor egy kisebb dombról ereszkedtek le, a dombtetôn megjelent az ismeretlen teherautó, és nagy sebességgel rohant le a lejtôn. Az autó vezetôje kiugrott a kocsiból, az autó pedig teljes sebességgel belerohant a lovas kocsiba. A teherautó nyomában jött a dzsip a gyilkosokkal, akik figyelték a balesetet. A kép szörnyűséges volt! A teherautó roncsolt mindenkit, aki és ami utjában volt, amíg bele nem rohant egy árokba. Teodor püspök a jármű két elsô kereke közé szorult. Bacsinszky Dániel atya és Homa, a fuvaros, a lovas kocsi alá kerültek és súlyos sérüléseket szenvedtek. A lovak, halál elôtti agóniában félelmetesen nyerítettek és rövid idô múlva kimúltak. Bereznay András atya és a két teológus, Bugir és Maszlej, az összeütközéskor a hirtelen ütéstôl kirepültek a a rétre. Még sokkos állapotban azt látták, hogy a gyilkosok Teodor püspököt, Bacsinszky atyát és a fuvarost vasrudakkal verik. A három fiatalember felállt és ordítva Ivanovci felé iramodott. ,,Emberek, segítsetek!'' - - kiáltozták. A gyilkosok kénytelenek voltak otthagyni áldozataikat, hogy utolérjék a kiáltozókat. Ez sikerült is nekik. Ott ütötték a szerencsétlen védtelen embereket vasrudaikkal, ahol érték. Szerencsére nem tudták elvégezni feladatukat, mert egy postaautó tűnt fel az úton Munkács felôl. Sietve beszálltak a dzsipbe és gyorsan elhajtottak. A mi vérben úszó megkínzottainkat a jóérzésű postai dolgozók autójukon a munkácsi kórházba szállították. Abban az idôpontban, amikor ezek a tragikus események történtek, az országúton egyetlen átutazó sem volt. Ez ideális lehetôséget nyújtott a gonosztettre. Szerintem ebben is a jóságos Isten beleegyezését kell látnunk. Lehet, hogy a Mindenható ezt az áldozatot azért fogadta el, hogy szerény szülôföldünk vértanúink vérével való megpecsételése megszentelje és megerôsítse Egyházát az elkövetkezendô megpróbáltatásokra és az azt követô dicsôségre. A munkácsi kórházban azonnal elsôsegélyben részesítették megkínzottjainkat. A sebészeti osztály vezetôje abban az idôben a nagytudású Fedinec Sándor doktor volt. Sebész kollégáival együtt mindent lelkiismeretesen megtett, hogy a szenvedôk életét megmentse. Fáradtságot nem ismerve késô éjjelig műtött a mi jólelkű, a mindenkor mindenkinek segíteni kész Fedinec doktorunk és sebész társa, Dr. Vitenberger Miklós. Legjobb tudásuk szerint mindent megtettek. Teodor püspök atyánknak leginkább a feje sérült meg. Alsó állkapcsán kétszeres törést szenvedett, és szájüregében csupán hét foga maradt meg egészségesen. A többi részben kitört, részben meglazult. Az egyik lábszárán hosszanti sebek voltak, az ütlegelések kék foltjai egész testét beborították. A megboldogult Bacsinszky Dánielnél koponyaalapi repedést, jobb lapocka repedést, négy vagy öt borda törést és a jobb lábszár mindkét csontján zárt spirális-szilánkos törést állapítottak meg. Lábát gipsz pólyába helyezték. Késôbb a gipszkötés alatt tályog képzôdött, mely jelentôsen nehezítette a beteg állapotát. Dániel atya az elsô három hét alatt eszméletlen volt, csak amikor magas láza kissé alábbhagyott, nyerte vissza idônként eszméletét. Hômérséklete általában 39 fok volt. A szegény fuvaros megmentése teljesen reménytelennek látszott. Arca a felismerhetetlenségig szét volt roncsolva, mély koponya sebébôl velô szivárgott. Hiábavaló volt rendkívüli tehetségű és híres sebészünk, Dr. Fedinec Sándor minden igyekezete. Háromhetes kórházi kezelés után, a család kérésére Homát hazaszállították, ahol egy hét múlva meghalt. Bereznay András atya, Bugir Mihály és Maszej Mihály teológusok megúszták sebészeti varratokkal a fejükön. A műtét utáni éjszaka mind a betegek, mind az egészségügyi dolgozók részére csendesen és nyugodtan telt el. Október 28-án kedden reggel a fôorvos, Dr. Bergman, bejelentette, hogy arra az idôre, amíg ártatlan püspökünk és kísérete nálunk tartózkodik, felvett segítségnek egy fiatal lánykát ,,szanitarka''[1] beosztásban. Neve Odárka vagy Odotia volt. (Pontosan nem emlékszem.) Ezt az emberséges lépést azzal indokolta, hogy a területi ügyészségtôl, sôt Kievbôl és lehet, Moszkvából is hivatalos személyek érkeznek majd, akiknek a lehetô legnagyobb rendben kell találniuk pacienseink szobáit. Dr. Bergman utasításait azzal fejezte be, hogy határozott kívánsága, hogy betegeink ételeit a konyháról ez a kedves leányka vigye be személyesen. Megjegyzem, mindez a sebészet fônôvére és az adminisztrációs fônôvér (akinek feladatait én láttam el) tudta és megkérdezése nélkül történt. Üresedés a sebészeten ,,szanitarka'' részére nem volt, ezért a fôorvos úr döntése gyanúsnak tűnt. Kételyeinket erôsítette Dr. Bergman azon parancsa, miszerint ennek a szegény lánynak a sebészet gyógyszerraktárában kell fekhelyet biztosítanunk, amíg lakást nem talál magának. Bárhogy is próbáltunk jólelkűsége ellen érveket felhozni, igyekezetünk hasztalan volt. Így maradt a lány a sebészet dolgozója. Nem tudván hová is soroljam, megkértem a gazdasági nôvért, adjon neki kellékeket, hogy a folyosó ablakait megtisztítsa. Ez nem felelt meg Odárka kívánalmainak. Kényszeredetten törölgette az ablakokat. Közben erôsen figyelt mindenre, ami az osztályon történt. A fôorvos úr is dühös volt, mert a lányt nem az ô utasításai szerint foglalkoztatjuk, nem a püspök atya és társa szobájában jelölünk ki számára feladatokat. Ôk ketten feküdtek egy kis kórteremben, a többiek a szomszédos nagyobban. Dr. Bergman fáradhatatlanul látogatta betegeinket. Este alvás elôtt már vagy negyedszer szaladt be megnézni ôket. Püspök atyánkhoz fordult és megnyugtatta: ,,A második éjszaka nyugodtabb lesz, mint az elsô.'' Bacsinszky atya felett elnevette magát, mert az csodás baritonján felkiáltott: ,,Áldj meg, Uram!''. Püspök atyánk szintén elmosolyodott, s akkor még nagy nehezen suttogta: ,,Megáldalak Danika.'' -- és kereszt alakú mozdulattal valóban megáldotta. A fôorvos ezután Dániel atya feleségéhez fordult és suttogva kérte, hogy az éjszakákat ne töltse a férje mellett. Azzal nyugtatta, hogy a mi súlyos állapotú betegeink úgyis személyes felügyelet alatt vannak. Vagyis, legyen szíves vegye tudomásul, ezentúl férjét csakis nappal látogathatja. Szegény asszony, Bacsinszky Mária, keservesen elsírta magát. Én rögvest nyugtatni kezdtem, nem megyek el Dániel mellôl addig, amíg ô reggel vissza nem tér. Dr. Bergman kihívott a folyosóra és kérdôre vont, hogy mi szükség van arra, hogy én is ott maradjak éjszakára, amikor a két ügyeletes nôvéren és az éjjeli szanitarkán kívül még itt van az új lányka is, akit kizárólag a betegek mellé vett fel. Én hirtelen, más magyarázatot nem találva, ezt feleltem: ,,Ô az unokabátyám. (Bacsinszky atyához valóban rokoni kapcsolat is fűzött.) A fôorvos úr és Dániel atya feleségének távozása után vissztértem a betegszobába. Pár perc múlva csendesen kinyílt az ajtó, Odárka nézett be. ,,Szüksége van valamire Odárka? Miért nem alszik?'' -- kérdeztem felé fordulva. ,,Szeretnék ôszintén beszélni a nôvérkével.'' -- felelte. ,,Arra holnap is lesz idô.'' -- mondtam én. ,,Nem ilyen nyugodtan, mint most, nappal nem beszélhetünk! Nagyon kérem hallgasson meg!'' -- mondta követelôen. Éreztem, nem szabadulhatok meg tôle egykönnyen. Más kiutat nem látván elküldtem az egyik ügyeletes Bazil rendű nôvér után, hogy távollétemkor is legyen valaki súlyos betegeink ágyánál. Ezután szobájuk közelében a folyosón ültem le Odárkával, aki a következôket mesélte: ,,Lembergben születtem. Öt éves voltam, amikor a bolsevikok letartóztatták drága szüleimet. A jó emberek, vagyis személyesen Septickij metropolita atya megfogta a kezemet és a Bazil rendű nôvérekhez vezetett. Rájuk bízta taníttatásomat és neveltetésemet. Gyerekkoromban sokat sírtam, de késôbb egyre közelebb kerültem hozzájuk. Fôleg Mária Viter anyát szerettem meg nagyon, aki anyám helyett anyám volt. Tizenhárom éves múltam amikor a bolsevikok feloszlatták a zárdákat Lembergben és Ukrajnában. A fônôvéreket letartóztatták, a nôvéreket szélnek eresztették. Az én Mária anyám is börtönbe került. Egy csoport merész leánnyal és fiúval az erdôbe menekültünk, hogy ne kerüljünk bolsevik gyermekotthonba, és hogy megbosszuljuk szüleink és Ukrajna elvesztését... Lassan barátnôim mind meghaltak és én nem maradhattam egyedül a fiúk között. Átkeltem a Kárpátokon. Így kerültem Munkácsra. Hallottam a munkácsi kórház Bazil rendű nôvéreirôl, akik egészségügyi nôvérként dolgoznak itt, s elhatároztam, hogy idejövök. Igazán nagyon jó a maguk fôorvosa. Meghallgatta kérésemet és maguk közé helyezett engem. Ismét otthon vagyok. Igazán mégis akkor leszek csak boldog, ha ön úgy fog szeretni, mint ahogy Mária anya szeretett. Biztos vagyok abban, hogy akkor ugyanúgy, mint ô, ön sem tagad meg tôlem semmit.'' Igyekeztem nem kimutatni, hogy reszketek a meséitôl. Nem tudtam megakadályozni beszédét. Odárka gyorsan és szünet nélkül folytatta. ,,Anyám, mennyivel könnyebb lenne nekem, ha el tudnám felejteni erdei jó barátaimat. Szegény fiúk! Nem egyszer véresek, nincs már kötszerük, vattájuk, orvosságuk, amelyek a mindennapi életben szükségesek, különösen az erdôben. Nagyon kérem, adjon nekem gyógyszereket, kötszert a megsegítésükre!'' Elgondolkoztam és megpróbáltam nagyon komolyan feltenni Odárkának a kérdést: ,,A Bazil rendi nôvérek nem tanították meg Isten tíz parancsolatára?'' ,,Dehogynem.'' Kezdte azonnal sorolni. ,,Hogyan kívánhatja, hogy bármit is kihozzak a kórház gyógyszertárából magának?'' -- állítottam meg, amikor a hetedikhez ért. ,,Nagyon egyszerűen. A mi nôvéreink úgy értelmezték, Istennek tetszô dolgot cselekszenek, amikor bennünket segítettek.'' ,,Odárka, én nem vagyok kompetens tetteikért ítélkezni felettük. Én azonban nem azért léptem be fiatalon a Szent Bazil Rendbe, hogy most befeketítsem tiszta lelkületemet Isten tíz parancsolatának ilyen súlyos megsértésével. Életemben soha semmit el nem loptam és nem is fogok.'' Odárka igyekezett meggyôzni igazáról, de én határozottan felálltam és a kórterem felé sietve azt ajánlottam neki, menjen aludni. Közülünk senki sem aludt reggelig. Ôexcellenciája csendesen szenvedve a rózsafüzért morzsolgatta. Dániel atya többnyire a Szent Liturgia szövegébôl idézett egy-egy mondatot önkívületben. Én pedig gondolataimmal kínlódtam, mit is tegyek holnap? Tanácstalanul, a Jóisten akaratának ajánlva a következô napot, püspök atyánk példáját követve a rózsafüzér imádkozásában kerestem megnyugvást. Égi Anyánk oltalmába ajánlottam pácienseimet és a velük kapcsolatos összes problémáinkat. A fôorvos éjszaka még egyszer meglátogatott helyettesével együtt, aki a 2-es számú sebészeti osztály vezetôje volt. (A nevére már nem emlékszem.) Október 29-én reggel bevártam Bacsinszky atya feleségét. Suttogva elmondtam neki milyen volt az éjszakánk. Figyelmeztettem, hogy nappal senki segítségét sem fogadhatja el. Csak azzal szabad ellátnunk betegeinket, amit mi magunk hozunk be részükre. Sôt az étel felmelegítését sem lehet másra bízni. Különösen Odárkától óvtam. Ezután lementem a kápolnába szentmisére. Utána reggelizni készültem a zárdába, amikor a kórház kapuján belépett Chira Sándor prelátus atya és egyenesen felém tartott. Ô Ungvárról érkezett szenvedôink látogatására. Bickó András atya, a munkácsi parókia káplánja kíséretében. Megjelenésük fellelkesített. Megkértem ôket, jöjjenek be a fogadó szobába, ahol is elmondtam éjszaka összes titkait. A prelátus atya nagyon kért, hogy szombatig tartsak éjszakai ügyeletet betegeink ágynál. Akkor már hazaszállíthatjuk püspök urunkat. Bickó atya elgondolkozva hozzáfűzte: ,,Mindazt amit éjjel mondott önnek Odárka, minél elôbb el kell mondania a fôorvos úrnak, de föltétlenül két tanú elôtt. A megboldogult és mindnyájunk által szeretett prelátus atya, de magam is így találtuk helyénvalónak. Együttesen határoztuk el, hogy még aznap bemegyek a fôorvoshoz Hilária nôvérrel, a sebészet fônôvérével, lehetôleg akkor, amikor a titkárnô is ott lesz. Így is történt. Ebéd után Hilária nôvérrel (sajnos már nem él) elindultunk a hivatalos beszélgetésre. Dr. Bergman hellyel kínált és türelmetlenül érdeklôdött: ,,Mi újság?'' ,,Híreim nem a legjobbak'' -- feleltem. ,,No, mi történt?'' -- érdeklôdött. ,,Kötelességemnek tartom, hogy megmondjam önnek, hogy a segítségünkre felvett leány -- Odárka --, feltevésem szerint nem becsületes és ezért ittléte veszélyes.'' Semmit sem rejtegetve elôadtam az éjszakai beszélgetést. Hozzátettem azt is, ha továbbra is a fônôvér raktárában alszik, minden fáradság nélkül meglophat bennünket. A felelôsség a fôorvos urat és a fônôvért fogja terhelni. Ezért azt ajánlom, bocsássa el. Dr. Bergman hol elfehéredett, hol elvörösödött, nem tudott szóhoz jutni. Pár perc hallgatás után lesütött szemekkel kinyögte: ,,Ha így van, akkor még ma dupla zárakat kell felszerelni a gyógyszeres szekrényekre. Odárkát szemmel tartjuk, de pár nap próbaidôre had maradjon.'' E pár nap alatt a leány mást sem csinált, mint a folyosón szaladgált és port törölgetett, miközben figyelte, ki jön a püspök atyához látogatóba. Bergman szintén éjjel-nappal nyugtalanul járt- kelt. Betegeinél óránként megjelent. Odárka miatt nagyon haragudott ránk. Majd este azt ajánlotta, helyezzük át Bacsinszky atyát a teológusok kórtermébe, hogy püspök urunknak kellô nyugalma legyen. Püspök atyánk azonban arra kérte a fôorvost, ne tegye ezt, hisz számára így kellemesebb a kórházi lét. Dr. Bergman bosszúsan éjjeli vizitre indult helyettesével, amire sem korábban, sem késôbben nem volt példa a kórházban. Éjjel egy óra volt, amikor hozzánk betértek. Felületesen megnézték betegeinket, majd a fôorvos halkan, de parancsolóan arra kért, tartsak velük, bár két szolgálatban lévô nôvér kísérte ôket. Én határozottan ellentmondtam. Arra hivatkoztam, hogy éjjeli pihenésemet unokabátyámért áldozom fel, aki magas lázban hol jobbra, hol balra hánykolódik, s minden ilyen mozdulat halálos lehet számára felügyelet nélkül. Nem mentem velük. Október 30-án, csütörtökön a fôorvos haragja már reggeltôl nem ismert határt. Korán reggel átadtam betegeinket Bacsinszky Dániel feleségének védelmébe, majd szentmise után gyorsan végig látogattam minden osztályt, felügyelve a rendre, amint azt általában szoktam. Odárkát megdicsértem az ablakok megtisztításáért és megbíztam a folyosón levô virágok gondozásával. E napon tekintettel a betegeinket körülvevô egyre félelmetesebb veszélyekre Dr. Fedinec hazaengedte Breznay András atyát, Bugir Mihályt és Maszlej Mihályt. Ebéd után püspök urunkat meglátogatta Vaszkó Péter atya, akit a tragikus események után többször kihallgattak a rendôrség és a belügyi szervek emberei. Az érdekelte ôket, miért nem kísérte el ô is a vendégeit, kik voltak a gonosztevôk, milyen a hangulat a faluban, mit beszélnek az emberek stb. Elmesélte, hogy a tragédia utáni héten szinte állandóan zaklatták. A parochus megsemmisítése a kezükre játszott volna a bűnös nyomok minél gyorsabb eltűntetésében. Péter atya elsírta magát, amikor meglátta püspök atyánkat szájában a fém kapcsokkal. Mint jó gyermekét, úgy nyugtatta Ôexcellenciája a kétségbeesettet: ,,Ne sírj Péter, tűrni és vért ontani az Istenért, a hitért, a szent katolikus Egyházért nagy kegyelem és megtiszteltetés.'' Már elmenni készült, amikor püspök atyánk megbízta: ,,Légy szíves Péterkém, kérd meg nevemben az apósodat, az idôs Dániel atyát, látogasson meg bennünket a legszentebb Oltáriszentséggel. Nagyon hálás lennék érte.'' Péter atya, miután megígérte, hogy a püspök atya kívánságát teljesíti, elbúcsúzott és Dániel atya feleségével együtt elhagyta a kórházat. Este meglátogatott bennünket Dr. Bergman, bár ez az éjszaka sokkal nyugodtabb volt az elôzônél. Október 31-én, pénteken korán reggel megérkezett Dániel várva várt édesatyja a legszentebb Oltáriszentséggel. A betegszobában nagy ünnep volt. Püspök atyánk meggyónt és magához vette az Oltáriszentséget. Dániel atya továbbra is olyan állapotban volt, hogy Isten akaratában megnyugvást keresô édesapja csak megáldani tudta. (Nem sokkal késôbb az idôs Dániel atya is az ungvári börtönben halt meg.) Ebédidôben megérkezett püspök atyánk két leánytestvére Nagybocskóról. A beteg azzal vigasztalta aggódó testvéreit, hogy már sokkal jobban érzi magát. Üvegcsövön keresztül megitta az otthoni kakaót, érdeklôdött hozzátartozói felôl és megígérte, amint felépül, ha az Úr is úgy akarja, hazalátogat egy kicsit megpihenni. Miután elbúcsúzott tôlük, nyugodt álomba merült. Ekkor én is a zárdába mentem egy keveset pihenni, hogy az éjszakai ügyeletre felkészüljek. Visszatértemkor egy jogászt találtam betegeim ágya mellett, aki püspök atyánkat kérdezte, hogy mire emlékezik a tragédiából. Püspök atyánk azt válaszolta, hogy semmire. Az utolsó emléke az, hogy beült a lovas kocsiba, a következô a kórházi ágyon való ébredés. A jogász távozása után nedves törülközôvel felfrissítettem megizzadt testét és segítettem megvacsorázni. Dániel atyát drága felesége látta el és gondozta. Ô késôbb ismerôseihez ment éjszakára. Én betegeimmel egyedül maradtam. Püspök atyánk homlokáról patakzott a verejték. Alig töröltem le puha gyolccsal a csillogó gyöngyszemeket, máris újak borították a homlokát. Eltűnôdtem és meghökkenve gondolkoztam, hogyan lehetséges ez, hiszen idáig még nem láttam ôt így verejtékezni. Nem tudtam felfogni mi történt. Késôbb megértettem. Ezek a ragyogó, apró kis verejték cseppek utolsók voltak a tiszta, szent, türelmesen szenvedô mártírunk homlokán. Közben kopogtattak. Szerzetünk tisztelendô fônöknô anyja -- Gerevics Ignácia -- jelent meg az ajtóban. Nagyon csodálkoztam, hogy ilyen késôi idôpontban érkezett Ungvárról, hogy betegünket meglátogassa. Ezt szóvá is tettem. Ô üdvözölte püspök atyánkat és szerényen bocsánatot is kért. Késését azzal indokolta, hogy Bergman fôorvos tartotta fel az udvaron. ,,És mit akart?'' -- bátorkodtam megkérdezni. ,,Elmondta, mennyire sajnálja betegeinket, szeretne segíteni, de hogy Teofila nôvér nem fogadja el ajánlásait. Panaszkodott, hogy egyszerűen figyelembe sem veszi utasításait. Kérte, hogy legalább egy éjszakára váltsam fel önt nôvéreinkkel, akik szívesen virrasztanának püspök atyánk és Dániel atya ágyánál. Ki kell pihennie magát, hogy nappal el tudja látni feladatait.'' ,,Mit válaszolt neki, drága anyám?'' ,,Megígértem, teljesítem kérését.'' -- válaszolta csendesen Ignácia anya. ,,Anyám! Nagyon kérem, ne tegye! Tessék elhinni, nem fáradok el e türelmes betegek mellett.'' Biztos voltam abban, hogy fônöknô anyánk mit sem tud a fenyegetô veszélyrôl, mely egyre nyilvánvalóbbá vált számomra. Kedves fônöknô anyánk a püspök atyához fordulva kérdezte: ,,Mit tegyek? Kire hallgassak excellenciás atyám?'' ,,A fônöknô anya akarata számunkra parancs. Igaz nôvérke?'' -- volt a válasz. Mintha megbénultam volna, egy szót sem tudtam kipréselni magamból. Megértettem, nincs többé jogom alkudozni. Lehajtottam fejemet, hogy ne lássák könnyeimet. A mi jó, rendszeretô és szigorú atyánk így folytatta: ,,Igaz nôvérke, menjen és pihenje ki magát. Mi pedig megpróbálunk egy kicsit szunyókálni. Áldja meg az Úristen önfeláldozó ápolásáért, irántunk tanúsított figyelméért. Megáldott, én pedig meghatódottságomban térdre borulva csókoltam meg rózsafüzérrel átfont áldó kezét. Majd felállva halkan suttogtam: ,,Dicsértessék a Jézus Krisztus.'' Fônöknô anyánk is búcsút vett, akit püspök atyánk szintén megáldott, és kimentünk a szobából. A folyosón már várt a két Bazil rendi nôvér, akik engem jöttek felváltani. Sajnos nem beszélhettem velük bôvebben. Súgva kértem ôket, vigyázzanak, ne hagyják magukat befolyásolni, óvakodjanak a fôorvos fondorlataitól, egy percre se hagyják magukra szenvedô betegeinket. Mint késôbb elbeszélték, amint bementek a kórterembe, leültek csendesen imádkozni, mivel betegeink csendesen szunyókáltak. Mi Ignácia anyával a kápolnába mentünk imádkozni. Késôbb bezártuk a kápolnát és átmentünk a klauzurába. Alig kezdtünk beszámolni egymásnak aggodalmainkról, mikor a bejárati csengô megszólalt. Szaladtam ajtót nyitni. Szomorú hírt kaptunk: drága püspök atyánk haldoklik. Visszarohantunk a sebészetre, de sajnos hiába. Nem volt segítség. Dr. Fedinec és az ügyeletes Dr. Miskolci szintén odasiettek. Adrenalint fecskendeztek a szívizomba, de minden igyekezetük hiába való volt. A mi szeretett Teodor püspök atyánk örökre elaludt. Tanácstalanul kezdtük faggatni a nôvéreket a történtekrôl. Ôk sírva mesélték: alighogy elmentünk, megjelent a fôorvos és helyettese, éjjeli vizitet tartottak. Dr. Bergman parancsoló mozdulattal kitessékelte a nôvéreket a folyosóra és ott utasította ôket, hogy tartsanak vele. Hiába próbálták meggyôzni a fôorvost, hogy ôk önként vállalták a betegek melletti ügyeletet. Az szúrós szemmel elfojtott hangon förmedt rájuk: ,,Megparancsolom, hogy utánam jöjjenek mindössze öt percre!''. Visszatérve, valóban 5-8 perc múlva, besiettek a kórterembe. Megnyugvásukra a betegeket ugyanolyan helyzetben találták, ahogyan hagyták. Remegve súgták egymásnak: ,,Hála Istennek! Semmi sem történt.'' Abban a pillanatban sóhajt hallottak: ,,Oh Jézusom!'' és az ezt követô erôs, az egész testet megrázó görcs örökre befejezte a jóságos szív működését. Elkeseredve, lelkünk mélyéig elszomorodva vizsgáltuk végig kezét, lábát, egész testét, hogy nem látható-e rajta a halál okozója. Feleszmélve Bacsinszky atya kapcsolódott tanácskozásunkba mondván: ,,Volt itt egy lány és püspök atyánk orra alá tartott valamit.'' Nem volt idônk tovább kérdezôsködni, mert Dániel atya ismét elaludt. Dr. Fedinec feltételezte, hogy a méreg az orron, a nyálkahártyán került a szervezetébe. Ezt látszott igazolni a megboldogult orrától kezdôdô kékülés is. A két orvos (természetesen csak egymás közt) megállapította, hogy a gyilkos szer ,,cián kálium'' lehetett, melynek hatására bizonyos idô múltán (kb. 10 perc) fulladásos halál állt be. Bánatosan, szomorúan, de Isten akaratába beletörôdve virrasztottunk reggelig püspök atyánk mellett a kórteremben. Dr. Miskolci értesíteni akarta a fôorvost. Feltárcsázta Dr. Bergman telefonszámát és akaratlanul kihallgatta amint Bergman valakinek bejelentette: ,,A rámbízott feladatot teljesítettem.'' Az ügyeletes orvos csöndesen, gyorsan letette a kagylót és csak reggel jelentette a fôorvosnak: ,,Az éjjeli vizit után nem sokkal, azaz fél egykor Romzsa Teodor betegünk elhunyt.'' A szerencsétlen gyilkos -- Dr. Bergman -- bejött a sebészetre meggyôzôdni tettének sikerérôl. Nekünk kifejezte együttérzését és megengedte, hogy püspök atyánkat az ágyon reverendába öltöztessük, sôt azt is, hogy miután megkapjuk a koporsót, a püspök atyát a kápolnában felravatalozzuk. Azt is megengedte, hogy aki szeretne elbúcsúzni és végsô tiszteletét a halottnak megadni, azt kórházi kápolnánkban megteheti. Úgy látszik emberségességét kívánta ezzel bizonyítani. Így is történt. November 1-én, szombaton egész nap és a rákövetkezô vasárnap délig a mi kedves halottunk elárvult gyermekei között lehetett a munkácsi kórház kápolnájában. A kórház betegei szomorúan szorongtak a kis kápolnában. Odárka gyakran leszaladt körülnézni. Keserű könnyeket ejtett a ravatal mellett... November 2-án, vasárnap ebéd után összeült egy hét orvosból álló bizottság. Ezt a területi Egészségügyi Hivatal ungvári orvosaiból toborozták. Püspök urunk holttestét átvitték a kápolnából a boncoló terembe. Arra már nem emlékszem, ki végezte a boncolást, csak arra, hogy a mi orvosaink közül bekérették a sebészeti osztály vezetôjét, Dr. Fedinecet és az éjszakai ügyeletes orvost, Dr. Miskolcit. A bizottság megállapította, hogy a halál oka agyvérzés volt. Dr. Fedinec meggyôzôdése ellenére kénytelen volt aláírni ezt a hamis diagnózist, amiért aztán élete végéig kínozta lelkiismerete. Boncolás után felöltöztettük drága vértanúnkat püspöki rendjéhez méltó ornátusba, majd ezután nagy tömeg kísérte a görögkatolikus templomba. A hatóságok rendelkezése szerint egyenlôre a munkácsiba. Ungvárra sötétedés után engedélyezték az átszállítását. (Bizonyára azért tették ilyen késôi idôpontra, hogy minél kevesebb nép legyen a környéken.) A gyászkíséret püspök atyánk katafalkjával[2] az éjszaka kellôs közepén érkezett meg az ungvári görögkatolikus székesegyházhoz. Bár a hatóság mindent megtett annak érdekében, hogy minél csendesebb és észrevétlenebb legyen a hazatérés, a katedrális mégis megtelt a hívôkkel, akik sírva, zokogva várták a görögkatolikus hitért mártírhalált halt szeretett püspök urunkat. Munkácsról Ungvárra egy nyitott teherautón szállították a koporsót. Püspök atyánkat pap testvérei és Bazil rendi nôvérek kísérték. Az elôbbiek kezükben vitték be koporsóját a székesegyházba, a nôvérek pedig, miként az úton, a katedrálisban is égô gyertyákkal álltak a ravatal két oldalán. Kárpátalja elárvult népe nehéz szívvel búcsúzott egész éjjel és a következô napon (november 3-án, hétfôn) drága atyjától. A temetés november 4-én volt. A Szent Liturgiát a teológusok énekkara énekelte. Drága halottunkat lélekbe markolóan búcsúztatta Chira Sándor prelátus atya. Püspök atyánk földi maradványait a katedrális alatti kriptában helyezték örök nyugalomra. Emléke örökké élni fog! Nyugodjon békében! Rendíthetetlen erôs lelke örökké velünk van! A szerencsétlen Odárka elkéredzkedett a temetésre és soha többé nem tért vissza a munkácsi kórházba. Hogy valóban volt-e a temetésen, nem tudom. Én közben Ignácia anyámnak. valamint Chira prelátus atyának óhaja szerint Bacsinszky atya ágya mellett maradtam. A munkácsi gimnázium egykori hitoktatója, a fiatalok kedvence és barátja, a lelkipásztori tevékenységben buzgó és fáradhatatlan Bacsinszky Dániel még sokáig maradt kórházunkban. A lábtörés alaposan megkínozta. Három hét múlva a gipszkötésen genny szivárgott ki. A gipszpólya felvágása után szörnyű látvány tárult elénk. A ferdén tört csontok és csont szilánkok gennyben úsztak. Az isteni gondviselés segíthette Dr. Fedinec Sándort, hogy sikerült megmentenie ezt a lábat és betegünk életét. Doktorunk megszerezte az akkor még kísérleti penicillint, ami abban az idôben nem volt könnyű feladat. A seb szépen tisztult, ezután a lábat ismét gipszágyba helyezték. Egy hónap múltán a nyílt seb a lábon begyógyult. A beteg közérzete javult. Ekkor történt egy esti átkötözés alatt (amit eleinte Dr. Fedinec végzett, majd késôbb a műtôs nôvér) a következô baleset. Áramszünet miatt a nôvér, hogy munkáját folytatni tudja, gyufát gyújtott, s egy szikra lángra lobbantotta a vattát a beteg lábán. Az égési sebek jobban megkínozták Dániel atyát, mint a törés. Még kezén az ujjai is megégtek, mikor a nôvér az égô vattát próbálta a beteg lábán eloltani. Dániel atya csodálatosan tűrte szenvedéseit. A hitért, a hívôkért, a bűnösökért ajánlotta fel azokat. Csendes szenvedése mindenkit megrendített. Három hónapig feküdt kórházunkban. 1948. január 24-25 körül felesége kivánságára hazaengedték Ungvárra, kedves családjához a ceholnyai parókiára. Késôbb. 1949. június 21-én letartóztatták és tíz évre ítélték. 1955-ben szabadult aláásott egészséggel. Ezután gyári munkásként dolgozott. 1968-ban december 12-én szívinfarktus következtében halt meg az Ungvári Városi kórházban. Az ungvári hívôk, fôleg az akkori fiatalság ma is szeretettel gondol szentbeszédeire, istentiszteleteire, jóságára. Emléke örökké élni fog szívünkben. Az örök világosság fényeskedjék neki, nyugodjék békében! Ungváron, 1989. november 1-én Sr. Mária-Teofila OSBM ======================================================================== Kiegészítés Ôexcellenciája Fôtisztelendô Romzsa Teodor munkácsi görögkatolikus püspök atya halálának történetéhez Ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk ellenségeink sötét terveirôl, úgy érzem, nem hiábavaló papírra vetnem az alább következô sorokat. 1948. január 26-án letartóztattak. A hatóságok e lépése meglepett, hiszen soha sem követtem el törvényellenes dolgot. A letartóztatási parancs szerint, amelyet aláírattak velem, szovjetellenes sajtótermék terjesztéséért vettek ôrizetbe. Ez a ,,sajtótermék'' mindössze egy ,,Jézus Szíve Naptár'' volt, melyet 1928- ban adtak ki a Szt. Bazil rendi atyák Zsóvkvában. Az említett könyvecskét kölcsönkérte tôlem egy munkácsi asszony, aki mint kórházunk sebészetének betege minden reggel lejött kápolnánkba. Rosszat nem tételeztem fel róla. A naptárban volt egy másfél oldal terjedelmű cikk ,,Bolsevikok'' címmel. Ezzel bizonyították bűnösségemet, holott én még a tartalmát sem ismertem, csak késôbb a börtönben olvashattam el, amikor a nyomozó bűnösségem alátámasztására megmutatta. Az írás szerzôje arra kérte, szólította fel a népet, buzgón imádkozzanak szegény orosz testvéreinkért, akik a kommunizmus igájában sínylôdnek. Ecsetelte az 1927-es évet, az éhezés évét, mely nemcsak Ukrajna, de az egész Szovjetúnió területén szedte áldozatait. Az ungvári börtönbôl rövid idô múlva, március 6-án, Nyikityin nyomozó és két civil ruhás ôr kíséretében, repülôgépen Kievbe szállítottak. Ott a Korolenko út 33-as számú épületének belsô börtönében egy pici, sötét cellának lettem egyedüli lakója. A nyomozó osztály fônöke, Haritonov, foglalkozott ügyemmel. Már az elsô éjszakai kihallgatáson kinevetett, amikor arról beszéltem, hogy egy könyv miatt tartóztattak le. Azt mondta: ,,Ez csak egy csali volt az ügyes halacska kifogására.' -- most fontosabb tevékenységeimrôl fogunk tárgyalni. ,,Arról meséljen, mi történt a maguk püspökével?'' Én ôszintén beszámoltam a járművek összeütközésérôl, a dzsipbôl kiugró gyilkosokról, akik a sebesülteket vasrudakkal igyekeztek a másvilágra küldeni. ,,Mit csináltak velük, miután a postaautó beszállította ôket?'' ,,Akinél arra szükség volt, megműtötték.'' ,,A püspök hol sérült meg?'' ,,Törést szenvedett az alsó állkapcsán, kiverték fogait.'' ,,Milyen állapotban vitték be Bacsinszkyt?'' ,,Nála koponyaalapi törést, lapocka- és bordatörést és a jobb láb két csontjának spirális-szilánkos törését állapították meg.'' ,,És a többiek?'' Aprólékosan, pontosan elmondtam amit tudtam. Majd arra is feleltem, hogy ki végezte a műtéteket. ,,Kik jártak be látogatni?'' ,,Püspök urunk édestestvérei, Chira Sándor prelátus atya, a mi munkácsi papjaink, de minden látogatót nem láttam, mivel nappal én az egész kórház területén láttam el feladataimat.'' ,,Mi volt a maga munkája?'' ,,Fôállásban adminisztrációs fônôvérként, mellékállásban a sebészeti osztály éjjeli ügyeletes nôvéréként dolgoztam.'' ,,Így éjszakánként is fél műszakot teljesített?'' ,,Igen.'' ,,Hát ennyire igyekezett, hogy püspökét a másvilágra segítse?'' ,,Hogy mer engem ennyire megsérteni, megbántani?'' -- kérdeztem. ,,Ez sértés? Be fogjuk bizonyítani magának, hogy ez a valóság. Rendben van, errôl majd késôbb beszélgetünk.'' Egy fél évet töltöttem magánzárkában. Csak éjjel vittek kihallgatásra, s minden éjjel a tragédiával kapcsolatban kérdezôsködtek. Haritonov kollégái is segítettek. Ketten, hárman, volt mikor négyen is. Mocskos, gúnyos szavaikkal, kétértelmű anekdótáikkal teljesen kimerítettek. Igyekeztek a beszédet arra a lányra terelni, aki a sebészeten olyan szokatlan módon jelent meg abban az idôben. Én nyilván nem akartam megérteni próbálkozásaikat. Elhatároztam, kivárom, amíg ôk említik elôször. A hatodik hónap végén, amikor már alig lézengtem az átélt tortúráktól, ismét éjszakai kihallgatásra vezettek. Haritonov szobájában rajta kívül három személy is ült. ,,Barátaim hallani akarják, hogyan halt meg a maguk püspöke. Beszéljen!'' ,,Nem tudom.'' -- válaszoltam. ,,Hogyan?'' ,,Püspök urunk halálának okát nem ismerhetem. Azt azonban tudom, hogy negyedik nap, amikor testvérei meglátogatták, dicsekedett, hogy már sokkal jobban érzi magát, mint az elmúlt napokban.'' ,,Hogyan lehetséges hát, hogy még azon az éjszakán meghalt?'' ,,Nem tudhatom, azon az éjszakán nem voltam ügyeletes.'' ,,Ki volt az ügyeletes?'' -- ordította Haritonov. ,,Többen voltak, név szerint nem emlékszem, de megnézheti az éjjeli ügyelet naplóját.'' ,,És hol volt az a lány, akit maguk segítségül felvettek?'' -- kiáltott közbe a három idegen közül az egyik ,,bezpekás''[3] ,,Mi senkit sem alkalmaztunk, de azokban a napokban valóban dolgozott nálunk egy ,,szanitarka'', akit a fôorvos létszámon felül alkalmazott.'' ,,Ô hol tartózkodott azon a kritikus éjszakán?'' -- ordított ismét Haritonov. ,,A fôorvos utasítására fekvôhelye a sebészeti osztály gyógyszer raktárában volt.'' -- válaszoltam. ,,Ô hol volt az éjjeli vizit alatt?'' ,Nem tudom!'' - válaszoltam. ,,Ezek szerint mi többet tudunk, mint maga. Ô ölte meg a püspököt!'' ,,Hogyan? mi módon?'' -- kérdeztem a meglepetéstôl, azt hallván, hogy ôk maguk is az igazat állítják. ,,Azt majd elmondja ô magának. Zárkája a magáéval szomszédos. Eléggé nyugtalan, hisztériás, nem ilyen nyugodt, mint maga, ezért vele nem lehetünk liberálisak, nem vehetjük le róla a bilincseket. Tudomásunk szerint nem egyedül ölte meg a püspököt.'' Hallgattam és készültem a halálra. Úgy éreztem, nem bírom elviselni tovább a hozzám vágott igazságtalanságaikat, elmondom, szemükbe vágom az igazságot. De használok-e ezzel drága mártírunk dicsôségének? Nem vonok-e sok ártatlan embert magam után? ,,Miért hallgat? Nem tudja, ki volt a lány segítôtársa? Ön, tisztelt anya! Igen maga, maga, maga!'' -- üvöltötték mindnyájan. ,,Nem kerül ki élve a kezünkbôl, amíg alá nem írja, hogy közreműködött a püspök meggyilkolásában!'' ,,Soha! Még ha itt élve darabolnak fel, akkor sem! Egy kis madárkától sem tudnám az életét elvenni és maguk azt akarják, hogy püspök atyánk meggyilkolásában részt vállaljak? Soha!'' ,,Nem akarja? Hát mi megtaláljuk a módját, bebizonyítjuk a gyilkosságban való résztvételét. Majd szembesítjük Odárkával.'' Haritonov felvette a kagylót és beleordított. ,,Hozzák be Odárkát!'' ,,Várjanak egy kicsit!'' -- adott újabb utasítást a telefonba kollégája! ,,Rábírjuk mi a beismerô vallomás aláírására anélkül is.'' -- tette hozzá harmadik társuk. ,,Nem hiszem.'' -- mondtam csendesen. ,,Nem? Odárka emlékeztetni fogja önt elsô éjszakai beszélgetésükre, amikor ôszintén feltárta lelkét magának.'' ,,Erre emlékszem, no és? Én is emlékeztetem válaszaimra, amelyek egyáltalán nem tetszettek neki.'' ,,Eddig miért nem beszélt róla?'' ,,Mert nem kérdezték.'' ,,Hogy hogy nem?! Én számtalanszor kérdeztem. nem volt-e maguk között idegen medikus abban az idôben?'' -- ordított Haritonov. ,,Igen, ilyen kérdést én valóban kaptam, csakhogy az a fiatal leányka nem volt és nem lehetett még medikus. Hisz ôszinte vallomásában elárulta, hogy tizenhárom éves korától az erdôben a Bonderócok között tartózkodott, hát hol végezhetett egészségügyi iskolát, vagy legalább is tanfolyamot?'' ,,Szóval megtudta, hogy ô 'Bonderovka', erdei szökevény, a kommunizmus ellensége, de hallgatott róla, tehát részese lett a gyilkosságnak.'' ,,Ez nem felel meg az igazságnak! (Határozottan és erélyesebben válaszoltam.) Még ugyanazon a napon Hilária fônôvérrel bementünk a fôorvos irodájába, ahol jelen volt titkárnôje is és én részletesen beszámoltam Dr. Bergmannak Odárka éjjeli vallomásáról. Figyelmeztettem a lány ottlétének veszélyeirôl is, hogy meglophatja a gyógyszertárt, stb.'' Ezt hallván a nyomozók rendkívül idegesen egymásra néztek, majd mérgükben a robbanásig zavartak lettek. Szinte tomboltak, amikor rájöttek, hogy elôre felépített tervük összedôlt. Úgy látszik Dr. Bergman nem számolt be nekik jelentésemrôl, s azért biztosra vették tervük sikerét. ,,Miért nem értesítette a milicista(-rendôri) szerveket errôl?'' -- kérdezték. ,,Nem tudtam az arra vezetô utat. Annak mondtam el, aki ôt munkára felvette.'' Haritonov olyan erôvel csapott az asztalra, hogy onnan minden lerepült. Ez után felvette ismét a kagylót és kiadta a parancsot: ,,Azonnal szállítsák Bergmant Kievbe.'' Majd tehetetlenségükben, azt hangoztatva, hogy sajnálnak, mert fáradt vagyok, visszavezettettek a cellába. Alig, hogy kiléptem a folyosóra, az ôrök jelezték egymásnak, hogy rabot kísérnek. Ilyenkor, hogy a foglyok ne lássák egymást, az egyiket rögtön a folyosón sűrűn elhelyezett fémszekrénybe tuszkolták. Ez alkalommal engem tuszkoltak az egyik szekrénybe. Alighogy bekerültem a ,,box''-ba, melyben csak egy ember férhetett el állva, rögtön elaludtam és különös szép álmot láttam. A munkácsi kórházban voltam. Valaki csenget zárdai lakásunk bejáratánál. Szaladok, hogy kinyissam az ajtót és meglepetésemre a mi drága Mártírunk, Teodor püspök áll elôttem, reverendában, egy levéllel a kezében. Tekintete bizalomkeltô, jóságos, valóban atyai volt. (Közben tudatában voltam annak, hogy nem él, s éppen az ô tragikus halála miatt szenvedek.) Kértem jöjjön be a társalgóba, de ô egy árva szót sem szólva kezembe nyomta a levelet, majd egy pillanatig fejem felett tartva kezeit, megáldott és karjait feljebb emelve, mint életében amint ,,Emeljük fel Szívünket'' soroknál tette a Szent Liturgiában, könnyedén felemelkedett a földrôl és eltűnt. Elkeseredve, hogy már nem látom, kinyitottam a levelet és az ô halálának értesítôje volt. Ugyanaz a nyomtatvány, mely a mi nyomdáink egyikében készült. A gyászjelentés a kezeimben nôni kezdett. Pillanatok alatt akkora lett, hogy széttárt karjaimmal alig tudtam megtartani. Végre megállott elôttem, mint egy fehér film vetítô vászon és a gyászjelentés szövege helyébe ragyogó, arany betűkkel ez jelent meg: ,,Dicsôsége hirdetését hagyjad a jövônek.'' Alatta püspök atyánk kereszttel ellátott aláírása. Ebben a pillanatban kinyílt a box ajtaja és a börtönôr tovább vezetett a cellám felé. A mai napig sem tudom elfelejteni azt a boldogságot, amit akkor éreztem. Gyógyír volt számomra ez az álom. Csodálatos lelki és testi erôt adott a börtönben lévô következô napokra és egész eddigi életemre. Akkor értettem meg, hogy az Úr nem kívánja tôlem azt a hôsiességet, hogy a hitetleneknek az igazságot bebizonyítsam. Megértettem, hogy addig kell hallgatnom róla, amíg az Anyaszentegyháznak lesz vallomásomra szüksége. Megerôsödve, mint az apostolok a Szentlélek Úristen eljövetelének napján, tudtam hogyan kell a továbbiakban viselkednem. Végtelenül megkínzott lelkemben felébredt a remény szikrája. Még élnem kell, mert eljön az idô, amikor tanúskodnom kell majd tiszta szívű püspök atyánk utolsó napjairól. Csodálatos álmom után rólam két hétig megfeledkeztek. Isten kegyelmével felbuzdítva, éjjel-nappal hálát adtam az isteni Gondviselésnek, hogy azon a bizonyos napon találkozhattam Chira Sándor prelátus atyával és Brekó András atyával a kórház udvaron, s tanácsot kérhettem tôlük Odárkával kapcsolatban. Okos tanácsukért életem végéig hálás maradok. Imáimban egészségükért fohászkodtam a Jóistenhez, hogy találkozhassunk és személyesen megköszönhessem közvetítésüket a bölcs isteni Gondviselés és az én gyarlóságom között. Kívánságom teljesült. Hála legyen égi Szűz Anyánknak, állandó segítségéért és gyámkodásáért, amit éreztem nehéz idôkben különösen, de egész életemen át. Két hét múlva meglátogatott a börtöni orvosnô az ápolónôvel. Figyelmesen megvizsgált és kedvesen elbeszélgetett velem egészségemmel kapcsolatos problémáimról. Megígérte, hogy mivel nagyon gyenge vagyok, fekvést rendel és táplálóbb kosztot is ír ki számomra. Súlyosbodó egészségi állapotomra való tekintettel javasolni fogja fônökeinek, hogy helyezzenek át hozzám egy fogoly asszonyt, aki ápolna és mozgásban is kissé segítene. Így került hozzám egy fiatal ,,Olja'' nevezetű fogoly. Bemutatkozott, mint a múltban, a munkácsi kórházban Odárka, hogy az Ukrán Nacionalista Mozgalom tagja volt, s emiatt került ide. Viselkedése velem szemben valóban nagyon elôzékeny, kedves és figyelmes volt. Makacsul ismételgetett kérdéseibôl azonban hamar rájöttem, hogy ô is besúgó, a KTB munkása, mint Odárka volt. Egy hónapi együttlét alatt minden igyekezete ellenére sem tudott meg tôlem többet, mint a nyomozók. Amikor elvitték tôlem, Haritonov még három napon át hivatott, de csak nappal. Elôvéve azt az ungvári vékony iratcsomót, amelyben szovjet ellenes irodalom terjesztésével vádoltak, gyors ütemben igyekezett ügyemet befejezni. Se az Odárkával való szembesítésrôl, se dr. Bergmannak Kievbe jövetelérôl, de még a megboldogult püspök atyánkról sem esett többet szó. Azt a vastag irattömböt, amely félévi kievi kihallgatásaim anyagait tartalmazta, szintén nem láttam többé. Egy pár nap múlva bejött cellámba a börtön fônök egy irattartóval és felolvasta az Öttagú Moszkvai Bíróság ítéletét. Eszerint tíz évre ítéltek a büntetô törvénykönyv 54/10-es paragrafusának 2-ik cikkelye alapján. Büntetésemet javító munkára alakított speciális táborban kell letöltenem. Aznap hordágyon elszállítottak a lukjánovói elosztó táborba, ahol még egy hónapig tartottak. Innen a mordovai táborokba szállítottak, ahol kórházban feküdtem fél évig. Hála a Jóistennek és égi, jóságos Szűzanyánknak, felerôsödtem után ugyanabban a kórházban alkalmaztak ápolónôként. Sztalin halála után ügyemet felülvizsgálták és a Legfelsôbb Bíróság 1955-ben hét év, hét hónap és egy nap börtön és láger után felmentett. Jelenleg rehabilitálva vagyok. A múltat idézve, mindég álmom jut eszembe, mely a legnehezebb helyzetben megerôsített és megmentette az én és rendtársaim szerzetesi becsületét a borzalmas rágalomtól, amit ellenségeink püspök atyánk meggyilkolásával kapcsolatosan felépítettek. Ezenkívül kötelességemnek tartom, hogy felhívjam egyházi elöljáróink figyelmét a halál elôtti jelenségre, amely apró igazgyöngyszerű és fényű izzadságban jelent meg püspök atyánk homlokán. Negyvenkét évig voltam kórházi ápolónôvér. Számtalan beteget láttam. Sok haldoklót ápoltam, de ilyen jelenségre nem emlékezem. Már akkor is éreztem, hogy nem mindennapi jelenségnek vagyok tanúja, amikor Ignácia anya belépett. Látván a szaporán ismétlôdô gyöngyszerűen csillogó verejték cseppeket, idáig ismeretlen aggódó töprengés fogott el. Nem sokkal késôbb, amikor tanácstalanul virrasztottunk megboldogult püspök atyánk felett, megértettem, hogy nem egyszerű földi halandót ápoltam. Ezen érzések közben vádolom magamat, amiért nem ôriztem meg a Mártírunk verejtékével átitatott értékes gyolcs darabokat. Ezért midôn felöltöztettük reverendába excellenciás atyánkat, összegyűjtöttem a halottas ágyról a maradék kötszereket. Kivágtam Mártírunk reverendájának belsô hajtásaiból kis darabokat, majd néhány tincset a hajából is. Temetése után ebbôl az anyagból szerzetes nôvéreimmel együtt szív alakú ereklyéket varrtunk és szétosztottuk a megboldogult legközelebbi rokonai, paptársai és a nôvérek között. Az én szívecskémet a börtönôr sajnos megtalálta és elvette. Felidézve a tragikus történelmi eseményeket, amelyek 1947-ben érték görögkatolikus püspökségünket, beszámolóm végére értem. Célomat elérve felkiáltok mint Simeon tette: ,,Most bocsásd el Uram szolgádat...'' Továbbra is égi, jó Szűzanyánk palástjának védelmébe ajánlva magamat és sokat szenvedett népünket, tiszta szívvel, fáradhatatlanul kérek teljes értékű vallásszabadságot a munkácsi görögkatolikus egyházmegyénknek, valamint minden egyes katolikus egyházunknak a nagy Szovjetúnióban. Mi hiszünk az ima mindenhatóságában. Azért megpróbáltatásaink kemény útján az ungvári Ceholnyai dombocskán, akár zuhog az esô, vagy tombol a tél, jó vagy rossz idôben a nyílt ég alatt buzgón imádkozzuk és énekeljük: ,,Édes jó Anyánk, mennyei Pátrónánk, Könyörögj érettünk szent Fiadnál, Hogy Kelet a Nyugattal egységben Zengje a hála énekét békében!'' Ungváron, 1989. november 1-én M. Teofila O.S.B.M. * * * Hálával, imáimmal s szeretettel gondolok Dr. Bártfay István hajdani ügyvéd és vármegyei fôügyészre, aki többször buzdított a visszaemlékezés megírására. Késôbb, halála elôtt nem sokkal, már betegen, fordította történelmi vallomásomat ukrán nyelvrôl magyarra. ,,Örök világosság fényeskedjék neki! Nyugodjék békében!'' ======================================================================== Jegyzetek 1 ,,Szanitarka'' sajátságos szovjet egészségügyi beosztott, aki mind a betegellátó, mind a takarítónô feladatait látja el. 2 Katafalk a holttest ünepélyes felravatalozásához használatos díszes, magasabb állvány. 3 ,,Komitet derzsavnoji bezpeki'': Állambiztonsági Bizottság. Az ukrajnai KGB, ÁVO. Rövidítve egyszerűen ,,bezpeká''-nak nevezték. Ezt a szót a kárpátaljai magyarok is átvették, az ávósokat ,,bezpekásoknak'', vagy kék parolijuk után ,,kékeknek'' nevezik.