Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Prohászka Ottokár Naplójegyzetek I. (1877--1918) A kötetet szerkesztette és jegyzetekkel ellátta: Barlay Ö. Szabolcs Lektorálták: Nemeshegyi Péter Gyorgyovich Miklós A fedôlapot Szokoly György római grafikus tervezte Miletics Katalin Prohászka-érme fotójának felhasználásával Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Prohászka naplójegyzetei (Bevezetés) Prohászka életének fôbb állomásai Bevezetô az elsô kötethez Napló 1877 1878 1879 1880 1881 1882 1883 1884 1885 1886 1887 1888 1889 1890 1891 1893 1894 1895 1896 1897 1898 1899 1900 1901 1903 1904 1905 1907 1908 1909 1910 1911 1912 1913 1914 1915 1916 Jegyzetek Függelék: Prohászka naplójegyzeteinek kéziratai ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1997-ben jelent meg az Agapé Kiadó gondozásában, az ISBN 963 458 095 5 azonosítóval, a háromkötetes Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek elsô köteteként. Az elektronikus változat a kötet szerkesztôje: Barlay Ö. Szabolcs és a sorozat szerkesztôje: Szabó Ferenc engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog az elôbb említett szerkesztôké. ======================================================================== Bevezetés Két évvel Prohászka Ottokár halála után, 1929-ben Schütz Antal, az Összegyűjtött munkák 25 kötetének kiadója, két kötetben közzétette a fehérvári püspök naplójegyzeteinek jó részét, Soliloquia címmel. Nem az összes naplót, mivel akkor nem állt rendelkezésére minden kézirat (egyeseket késôbb fedeztek fel Némethy Ernô hagyatékában); ezenkívül Schütz úgy vélte, hogy a bizalmas részleteket el kell hagynia. Most , hogy újra szabadon elindulhatott ,,Prohászka ébresztése'' (lásd 1996-ban közzétett gyűjtôkötetünket, amelyre ezentúl így hivatkozunk: PÉ lapszám), egyik legsürgôsebb feladatunknak azt tartottuk, hogy a kutatók számára közzétegyük Prohászka összes naplójegyzetét. Egyelôre a fôcél a teljesség; egy késôbbi idôpontban fiatalabb kutatók majd gondolhatnak kritikai kiadásra, illetve közzé lehet tenni a nagyközönség számára egy szövegválogatást. Prohászka feljegyzéseit nem szánta ugyan a nagyközönségnek, mégis felbecsülhetetlen forrást jelentenek a naplók (a még feldolgozatlan levelekkel együtt) ahhoz, hogy megrajzolhassuk a nagy püspök teljes portréját, betekinthessünk a misztikus ,,belsô várkastélyába''. Napjainkban különösen is népszerű gondolkodók, írók, művészek önéletrajzainak és naplóinak közzététele/elolvasása. De már Szent Ágoston ,,Vallomásai'' óta, a középkori misztikusokon, vagy az újkorban Avilai Szent Teréz és Loyolai Szent Ignác ,,vallomásain'' át egészen Lisieuxi-i Szent Terézig, Gárdonyi Gézáig és Maurice Blondelig --, a megtérések, lelki élmények, megvilágosodások naplószerű feljegyzéseinek egész sora a lelkiségi irodalom legjavához tartozik. Prohászka feljegyzései kezdetben, Rómában kifejezetten lelki naplók: a részleges lelkiismeret-vizsgálat eredményeit Szent Ignác ajánlása szerint rögzíti; napi elmélkedései vagy az évi nyolcnapos lelkigyakorlatok ,,luminái'', jófeltételei szinte egész életén át -- kisebb-nagyobb megszakításokkal -- füzetekbe vagy cetlikre, hivatalos iratok vagy hozzá írt levelek hátlapjára kerülnek. Célja az, hogy így könnyebben ,,megkülönböztesse a szellemeket'', ellenôrizhesse lelki haladását. Részben ezt a célt szolgálták az olyan részletek is, amelyeket olvasmányaiból kiírt magának. De késôbb egyre tágult a jegyzetek látóköre: a mindennapi élet, az egyház és a politika idôszerű kérdéseire is reagált; feljegyzett olyasmiket is, amelyeknek hasznát vehette az esztergomi kispapoknak tartott esti elmélkedésekben (punctákban) vagy prédikációiban, elôadásaiban. Amikor 1910 körül akadémiai székfoglalóját készíti, hosszabb eszmefuttatásokat jegyez le filozófiai és teológiai kérdésekrôl; ezek a Svoy-hagyatékban található, jórészt kiadatlan részletek igen jelentôsek Prohászka eszmevilága fejlôdése szempontjából (vö. Szabó: Prohászka és a modernizmus, in: PÉ). Ugyancsak ebben a korszakban, 1911 körül, irodalmi szempontból is remek esszék születnek: egyeseket maga Prohászka kiemelt a naplóból és közzétett az Élet-ben. 1919-ben és utána pedig a vörös terror borzalmairól és a parlamenti politikáról találunk keserű és kemény kritikákat. Hangsúlyozzuk Schütz Antallal: A naplójegyzetek elsôsorban a misztikus Prohászka lelkébe nyújtanak betekintést. Fôleg az Eucharisztia iránti áhítata fejezôdik ki itt, miként elmélkedéseiben és a befejezetlenül maradt Élet Kenyeré-ben. Hála Istennek, a világegyház misztikusainak csodálatos tanúságtételébôl nem hiányzik a ,,vox hungarica'' sem. Schütznek igaza van: a naplók felbecsülhetetlen lelkiolvasmányul szolgálnak. De Bangha Béla szerint ezentúl páratlan történeti és lélektani értékük is van. Csakugyan nélkülözhetetlenek egy teljes és tárgyilagos Prohászka-életrajz megírásához. Bangha írta a Soliloquia recenziójában 1929-ben: Megtanuljuk e jegyzetekbôl ,,hogyan fejlôdött Prohászka, hogyan küzdött, vívódott magával ez a nagy lélek, hogyan ôrizte s tisztogatta magában a papi lelkület értékeit, hogy ítélt emberekrôl, dolgokról, mik voltak legmélyebb, legbensôbb benyomásai, mi hatott rá, mi keltett lelkében visszhangot, hogyan imádkozott, hogyan örült, hogyan méltatlankodott magában, hogyan öntötte ki szívét Teremtôje elôtt. E tekintetben Prohászka naplója éppen az ôszinteségével néha valóságos szenzáció. Itt nem kellett palástolnia gondolatait, nem kellett hangfogót tenni érzelmeire. Kemény szavak pattannak fel tollán, még esztergomi spirituális korában, de utóbb is, egyesekrôl, egyháziakról is, nemzeti nagyságokról, akiket kifelé kesztyűs kézzel kellett kezelnie. Szigorú, de igazságos és mindenképp beigazolt vádat emel ama keresztény politikusok ellen, akik csak szájaskodni tudnak s akik a kereszténységet nem élik. A parlament intézménye iránt mélységes megvetés árad nem egyszer feljegyzéseibôl; örül, mikor megszabadul a képviselôségtôl. Fôképp azonban balfelé, a vallástalan és erkölcstelen világ felé mondja el véleményét roppant világosan...'' (Magyar Kultúra, 1929, 461--465). Itt felmerül a kérdés: vajon az a tény, hogy Prohászka nem szánta a nyilvánosságnak naplóit, nem kötelez-e bennünket diszkrécióra? Vajon nem kellene elhagyni bizonyos részleteket, amint ezt Schütz tette, de még inkább Némethy Ernô, aki egyenesen kivágott, és részben elégetett bizonyos szakaszokat. (Errôl bôvebben az I. kötet függelékében írunk.) De igazában maga Schütz már közzétette a rendelkezésére álló naplójegyzetek túlnyomó többségét. Olyan részleteket hagyott ki, amelyek akkor még élô személyekre vonatkozó kritikákat tartalmaztak, vagy amelyek az egyházi reformokat sürgették (ezért ,,vörösnek'' is nevezték Prohászkát), vagy egészen bizalmas feljegyzéseket lelki vívódásairól. Ma már megvan a kellô történelmi távolság és távlat, hogy csonkítás nélkül közöljük és tárgyilagosan értékeljük ezeket a naplókat. A kérdéses személyek már nem élnek; a zsinat utáni nyílt légkör lehetôvé teszi, hogy kendôzés nélkül megvalljuk az egyháziak hibáit is, hogy a közel egy évszázados múltról hiteles képet alkossunk. Ide tartozik Prohászka életműve is. Különösen is az 1919-es és az azt követô évek eseményeinek, politikájának megítélésében kell körültekintôknek és tárgyilagosaknak lennünk. Tisztáznunk kell pl. Prohászka ún. ,,antiszemitizmusát'' és parlamenti szereplését, amit máris elkezdett Gergely Jenô (vö. PÉ 177-204.) Ehhez a naplójegyzetek nélkülözhetetlenek. * * * A naplójegyzeteket három kötetben tesszük közzé: az I. felöleli -- a pótlásokkal, kiegészítésekkel -- a Soliloquia. I. kötetét 1918-ig bezárólag. (Szerkesztôje: Barlay Ö. Szabolcs.); a II. kötet szinte teljes egészében eddig kiadatlan anyagot tartalmaz: az esztergomi puncta-füzetek részletei és a lelkigyakorlatos feljegyzések alkotják elsô részét, a másodikat pedig az ún. Shvoy-hagyaték. (Szerkesztôje: Szabó Ferenc.) Ez 1919-ig tart. Az 1919-tôl 1927-ig terjedô rész (a Soliloquia I. kötetébôl 1919 és a Soliloquia II. kötet végig kiegészítésekkel) a mostani III. kötet anyaga. (Szerkesztôje: Frenyó Zoltán.) Valójában minden anyagot átnézett mind a három szerkesztô. Az elsô kötet élén a bevezetô után közöljük Prohászka életrajzi adatait, a függelékben és lábjegyzetekben további tájékoztatást nyújtunk. Szerkesztési elveinkrôl az I. kötet függelékében adunk tájékoztatást. A szerkesztôk ======================================================================== Prohászka életének fôbb állomásai 1858. október 10. Prohászka Ottokár születése Nyitrán. -- Prohászka Domokos, 40 éves morva származású, osztrák pénzügyi felügyelô az elôzô évben vette feleségül a 19 éves Filberger Annát, a nyitrai német polgárlányt. A családi otthonban németül beszélnek. 1860 Prohászka Domokost 1860-ban Rózsahegyre helyezik át. Ottokár e Vág melletti városkában kezdi meg iskoláit. (Vö. 24, 141). 1866 A IV. elemit a magyar Losoncon végzi a kálvinista algimnáziumban az elsô két osztályt. 1869 A gimnázium III-IV. osztályában a nyitrai piarista iskola növendéke. 1871 Az V-VI. osztályba -- alapítványos konviktorként -- a jezsuiták kalocsai gimnáziumába kerül. (Vö. 23, 224) 1873 VII-VIII.-os gimnazistaként az esztergomi kispapnevelôben. 1875 A kitűnôen érettségizô diákot elöljárói hét évre, filozófiai és teológiai tanulmányokra Rómába küldik a Collegium Germanico- Hungaricumba. (Errôl lásd 1877-es hosszú élménybeszámolóját: 16, 158-271; továbbá 1882. aug. 12-i naplójegyzeteit: 23, 31-32.) 1877. dec. 2-án lelkiismeret-vizsgálattal kezdôdik az elsô napló. 1878. febr. 8.: IX. Pius halála. Aug. 17.: a bölcselet doktora. 1881. aug. 25.: diakónus lett. okt. 30.: Pappászentelése a Trinitŕ dei Monti-templomban. 1882. márc. 2.: Leó pápa koronázási napja. Prohászka mint a bölcselet és a hittudomány doktora jön haza Rómából. Aug. 18.: Esztergomban káplán. Szept. 10.: A gimnazista kispapok latin-görög tanára a kisszemináriumban. Pethô Rudolf álnéven elkezdi közölni cikkeit a Magyar Sion-ban. 22 éven át mintegy 2000 lapnyi terjedelemben kb. 60 értekezést és 160 könyvismertetést jelentet meg a lapban. 1883. júl. 3-10. Lelkigyakorlat Kalocsán. --Az a gondolat foglalkoztatja, hogy belép a jezsuita rendbe. Aug-tól: Morálist és pasztorálist kezd tanítani Esztergomban. 1884. júl. 5.: Kezdi a lelkigyakorlatot Kalocsán (Vö. 23, 54-57). 1885. aug. 19. Regensburg, Nürnberg, Münster. 1886 A természettudományokkal foglalkozik. 1887 Jézus-misztikája (Jézus Szíve, Eucharisztia) teljes kivirágzásban (Vö. 23, 103kk.). 1888 Ôsszel a dogmatika tanára lett az esztergomi teológián. 1889 ,,Kórház, iskola, gyóntatás otthon és künn, prédikálás mindenfelé: íme működésem. Szűk körű kis tavacska.'' (23, 145) 1890 Nyár végén Simor prímás kinevezi a szeminárium spirituálisává. Ettôl kezdve kevesebb naplójegyzet, inkább a szeminaristáknak elmondott elmélkedések pontjait (puncta) dolgozza ki. E punctákból születik az Elmélkedések az Evangéliumról. A kiadatlan füzetekbôl személyesebb feljegyzéseket közzéteszünk a Naplójegyzetek II. kötetében. 1891 Lefordítja és a Szent István Társulatnál kiadja XIII. Leó pápa beszédeit és leveleit. -- Leó pápa szociális tanítását hirdeti, igyekszik keresztény megoldást javasolni a munkáskérdésekre -- szemben a feltörô szociáldemokráciával. 1892 Megjelenik elsô önálló munkája: Isten és a világ. 1894. jan. 11.: A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat (a budapesti hittudományi kar által kitüntetett pályamű) megjelenése. 1894-1896 között aktívan részt vesz a Katolikus Néppárt megalakításában. 1895. dec. 25.: Megjelenik az Esztergom című politikai és társadalmi hetilap: Prohászka egyik alapítója és fômunkatársa, csaknem minden számba ír cikket. 1896 Zichy Nándor és Molnár János kérésére néppárti programmal lép föl a vágvecsei kerületben képviselôjelöltként, de a Bánffy-terror megbuktatja. 1899-1902: Lelkigyakorlatok, konferenciák országszerte; 1902-tôl az egyetemi templom lesz a férfikonferenciák helye. 1902 Föld és ég. Kutatások a teológia és a geológia érintkezô pontjai körül. 1903 A diadalmas világnézet. Az elsô 20 fejezet a Magyar Sion 1902-i évfolyamában jelent meg. -- Dominus Jesus: nyolc konferenciabeszéd az egyetemi templomban. 1903 Megalakul a Regnum Marianum. 1904 Prohászka 22 évet töltött Esztergomban a papság nevelésében. márc. 4.: Kinevezik Budapestre az egyetem nyilvános rendes dogmatikatanárává. Nyáron két regnumi paptársával amerikai misszióba megy; élményeit a ,,Képek az új világból'' című útirajzban örökíti meg. 1905. okt. 17.: Kinevezik székesfehérvári püspökké. Dec. 24-én X. Pius pápa szenteli püspökké a Sixtusi Kápolnában. 1906. jan. 21.: Püspöki beiktatása. 1907 A Modern katolicizmus című hitvédelmi füzet megjelenése. 1908 Elmélkedések az Evangéliumról. -- A kispapoknak tartott napi elmélkedések irodalmi leszűrôdése. Május: A Magyar Tudományos Akadémia levelezô tagja. Okt. 6. Zarándoklat Rómába: az 50 éves Prohászka köszönti a pápát. 1909. ápr. 16.: Megindul -- Prohászka segítségével -- az Élet című katolikus szépirodalmi folyóirat, amelynek fômunkatársa lesz. 1910. ápr. 11.: Felolvassa ,,Az intellektualizmus túlhajtásai'' című székfoglalóját. (Vö. 23, 246) A füzet az Athenaeumnál jelent meg. A kinyomtatott mű csupán egynegyede az eredeti fogalmazványnak. Karácsony: ,,Több békességet!'' (Ünnepi cikk az Egyházi Közlönyben.) 1911 június: Prohászka három írása (Az intellektualizmus túlhajtásai, a Modern katolicizmus és a Több békességet! című cikk) indexre kerül. (Vö. 23, 215kk.) 1912 Megalakul a Szociális Missziótársulat. Prohászka a sugalmazó, Farkas Edit az alapító. dec.27.: Megünneplik 30 éves írói jubileumát. 1913. márc. 19.: ,,Mehr Klarheit'' című, álnéven írt röpirat Prohászka ellen. Szept. végén X. Piusnál ad limina látogatáson. 1914 nyár: Kitör a világháború. 1915 nyár: Karlsbadban kúrálja magát. 1918. okt. 13.: Az Élet (jubileumi) születésnapi száma. (Prohászka 60 éves) 1919. jan. 15-16.: A Papi Tanács Budapesten megtartja egyetlen országos kongresszusát. A püspöki karból csak Prohászka jelenik meg. Márc. 29.: A tanácskormány rendeletével megtörténik az állam és az egyház szétválasztása, a nem állami nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vétele. Júl. 7.: Hosszú naplójegyzet az egyház reformjáról (hasonló gondolatokat vetett fel már a Modern katolicizmusban). (23, 309kk.) Nov. 16.: Horthy bevonul Budapestre. 1920. jan. 12.: Hívatja Horthy, ôt akarja miniszterelnöknek. A nemzetgyűlés tagja. 1921. febr. 6.: ,,Itthon vagyok; hazajöttem a nagy tragikomédiából, amit nemzetgyűlésnek hívnak...''(24, 69) Máj. 8.: Dante: Akadémiai rendes tagsági székfoglaló a MTA ünnepi közgyűlésén. Aug. 30.: A német katolikus nagygyűlés szónoka. 1923. ápr. 5.: Újra Karlsbadban. 1925 Élô vizek forrása. 1927. ápr. 1-én este az egyetemi templom szószékén agyvérzés éri. Ápr. 2-án, virágvasárnap elôtti szombaton déli 1 óra 45 perckor a Központi Papnevelde vendégszobájában meghal. Ápr. 6-án, nagyszerdán temetik a fehérvári Szentháromság-temetô sírkápolnájába. 1938. máj. 30-án este átszállítják a koporsóját a székesegyházba. Jún. 1-én délelôtt körmenetileg átviszik az új Prohászka- emléktemplomba. * * * Bôvebb életrajzi adatok: -- Schütz Antal: Prohászka pályája, in: ÖM 25, 1-152. -- Prohászka Ottokár: Modern katolicizmus, szerk.: Koncz Lajos, SZIT, Bp, 1990, 15kk: ,,Prohászka pályája és személyisége naplóinak tükrében''. (Koncz összeállítása Vass Péter nyomán.) -- Gergely Jenô: Prohászka Ottokár, ,,a napbaöltözött ember'', Gondolat, Bp. 1994. ======================================================================== Bevezetô az elsô kötethez A Naplójegyzetek elsô kötete idôben 39 esztendôt ível át. Az elsô római feljegyzések idôpontja 1877; Prohászka ekkor 19 éves. A kötet utolsó dátuma 1916. dec. 9. A római teológus ekkor már székesfehérvári püspök, és 58 éves. A két ,,hídfô'' térben és idôben is a kezdetnek és a teljesen kibontakozott életműnek szemkápráztató ívelését hordozza. Ez a magyarázata annak, hogy az olvasó bizonyára ezt az elsô kötetet fogja a legszínesebbnek érezni, hiszen itt a szivárvány minden színében gyönyörködhet. Az önmegszentelôdés elsô próbálkozásától kezdve az aggályos, majd egyre harmonikusabb lelkiség színárnyalatán át a napi többórás adorálás égi színpompájáig feltárul elôttünk egy szent férfi lelki fejlôdésének minden mozzanata, miközben tanúi lehetünk a szivárványt eltűntetô viharfelhôk, villámok és mennydörgések félelmetes robajlásainak is, amint végigviharzik az akkori ,,nagy'' Magyarország minden táján, hogy szóval, írással, lelkigyakorlatokkal rázza fel az Egyház és az ország népét, püspökeit, papjait egyaránt. Az utánunk következô kutatók számára egyszerűen nélkülözhetetlen lesz mindegyik kötet. De különösen az elsô negyven évet felölelô Napló nyújtja majd a legtöbb feladatot. Legyen szabad felhívni a figyelmet arra, hogy Prohászka életművének ,,gyökerét'', ,,hátterét'' ezekben a feljegyzésekben lehet megtalálni. Nem ismerek egyetlen olyan témát, melynek ,,magjait'', problémafelvetését, kritikáját, vajúdását, megoldását, bukását vagy gyôzelmét ne hordoznák a Naplójegyzetek lapjai. A tárgyilagos kutatásnak éppen ezért minden témánál itt kell kezdôdnie. Az eddigi bántó vagy tudatosan rosszindulatú félreértések éppen abból keletkeztek, hogy az írók vagy nem ismerték, vagy nem akarták megismerni Prohászka legbelsôbb világát, a Tabernákulum elôtt adoráló, Istennel folytatott megdöbbentô párbeszédeit. Barlay ö. Szabolcs Prohászka római lelki naplójáról bôvebben lásd: Barlay Ö. Sz.: Prohászka lelki élete Rómában, Távlatok 1996/1, 25-33 és uô.: Prohászka Ottokár tanulmányi évei, Prohászka ébresztése (=PÉ) 21-72; uô.: Prohászka-dolgozatok. Életrajzi adattár (=PÉA). ======================================================================== 1877 Laudetur Jesus Christus! A. M. D. G. Lángoló szívvel kívánlak keresni Istenem; Küzdve érted v. bírva téged egyaránt szolgálok neked! 1877 Nov. I. fele A napló elején négy oldalon keresztül kb. két évrôl részleges lelkiismeret-vizsgálatának feljegyzései találhatók vízszintes vonalakra írt rovásokkal. Ezek a rajzok késôbb is elôfordulnak az elsô naplófüzetben. {kép} A.M.D.G. December 2án 1877. a philos. 3ik éve mint bidell A lelkiismeret-vizsgálat táblázatai között található még 1878-ból. 1/ a lelkiismeret-vizsgálatban egyszerűen áttekinteni 2/ a formális kísértetekkel törôdni 3/ mindent az ima szellemében, nagy céljaim számbevételével végezni 4/ a studium érdekét félénk imahosszítás által meg nem rövidíteni 5/ a társalgásban egyszerű modorban kerülni a tüntetést, és barátságosan eljárni. Evégre egyszerű tartás, beszéd, taglejtés ajánlható. Jézus öt Sz Sebe az öt föltét felfogadója, rejtôje, sürgetôje! Dec. 30. 1/ A lelkiismeret-vizsgálat még nehézkes, hosszú, egyet szembentartó, a többit meg nem figyelô; ami nem jó. Nekem a bűnöket föl kell lelnem, bizton, de nem egyet hajhászni, s a többit a rostán átbocsátni. 2/ tehát egyszerű áttekintés, a bűnök felötlenek, ha tett - - v. kívánságban nyilvánultak. 3/ Nem oly lanyhán bánni a studiummal, a pontokkal. 4/ barátságosabb társalgás kívánható. ======================================================================== 1878 Jan. 13[1]. Fölötte gyengének érzem magam, oly bágyadt, oly tehetetlen minden életerôm; látom megnyílni rendeltetésem terét, megpillantom föladatom nehézségeit, megfontolom az eszközök minôségét, ezek nagy tehetségeket követelô voltát. Köröttem társaim, oly sokban pezseg az erô, oly sokban elôtérbe lépnek kitűnô tulajdonaik, különösen melyek a társas életben oly fontos szerepet játsznak: az érdekes, bô, soha ki nem fogyó társalgás, véleményeik, ötleteik megbeszélése, a mód, mellyel azokat fönntartani, begyôzni igyekeznek, az élénk szellemet eláruló kifejezés, a részvét, mellyel a fölvetett tárgyat követik, a bôség, melybôl mindenhez némit hozzáadnak, s mely épen az ész és szív érdeklôdését az élet iránt, s minden változatai, helyzetei iránt fogékonyságot mutat. Honnan mindez bennök? -- Mert élnek, mert nyíltak minden benyomásnak, mert fölfogadják mindazt, mi az ember világában elôadja magát. Ily közlékeny, ily fogékony lelkülettel nem bírok. De megalázva magamat beismerem hátrányaimat; amennyire pedig tôlem telik, én azon leszek, hogy nagyobb részvéttel lépjek az életbe. Xavéri Szent Ferenc utasításaiban a lelki vezetôktôl megkívánja a világ ismeretét, a szív ismeretét; pedig elzárkózottnak e tér sohasem nyílik meg. Ezt is azon magasztos célba, mely életföladatom, foglalom. Ó, a szeretet mily utat- módot nem jelöl ki s nem követ célja elérésére! Febr. 2. 1/ a fölgerjedô hangulatokat elnyomni 2/ az imát gyorsabban végezni 3/ a stúdiumra figyelni 4/ a lelkiismeretvizsg. szabadabban kételkedem. 5/ az elmélkedést jobban. 6/ szemeimet fékezni 7/ csak ha való rossz, akkor elfordulni, különben egyszerűen viseltetni.[2] Én kész vagyok mindenre Istenért. Odaadom, ha kell, életemet. Ha pedig ez elhatározásom ôszinte, akkor minden más mellékes s könnyű. Tehát Istennek tetszeni: ez célom; ezért el a bűnnel. Bűneimet ôszintén bánom, s hogy eltöröljem nyomaikat s biztosítsam magam azokba való visszaesés ellen, megragadok minden alkalmat, mely elégtételnek beillik. Vigyázok, hogy ne túlozzak, mert nem sanyargatni magamat jöttem ide; erôim a legnagyobb célra irányozvák, de a kellô határok közt ôszintén megvetem vágyaimat, kényemet, kedvtelenségemet s testemet. Mortificationem J.C. in corporibus circumferentes[3]. Különösen mi becsültetésemet, tiszteltetésemet s a gerjedô s ingó változékony szellôk gyanánt jelentkezô hangulatokat, azaz gyengélkedô s kényes figyelmet, melyet mástól személyem iránt kívánok, illeti, mindazt valamint utálom s megvetem, úgy kiirtását is ôszinte akarattal felfogom. Enni egyél, amennyit P. spir. elôszab, nem függök e hulladékokon. Itt- ott keveset a jó Jézus számára félreteszek. -- Fékentartom szemeimet, azonban ténylegesen csak határozottan kifejtett kísértésekre figyelek. Tehát nézhetsz bármerre, s ha nézesz rögtön eredt gondolatnál, melynek szemlélt tárgyban oka nincs, ne zavarodjál meg. Általában csakis tettet vagy kívánságot figyelj. Febr. 8. Szentatyánk meghalt[4]. Mennyit fejezhetnek ki e szók! Elnyomják már-már kitörô zokogásunkat, könnybe fürösztik szemeinket. A múlt kezébôl élvezett jótéteményei édesebbek, a jövô sejtelemteljes következményei súlyosabbak. A szív szorul, az ész határán múlt, jelen, jövô egyaránt remélik határozatlan elmosódott vonásokban. Ó mi mindez? A jövôben ô nem lesz, s mi árván állunk, a jelenben elhagyott megfosztott gyermekek gyanánt érzünk, s a múltnak csak fájdalma, csak keserű emlékezete van számunkra. A szeretet iránta nagy. Mért ne jelentkezzék!? -- Mindennek vége föloszlás, s komor éj, s minél szebb volt bája, minél mosolygóbb tekintete, annál komorabb, sötétebb hűlt helye. Keressük, de hiába, s elménkbe hat mind mélyebben az eltűntnek emléke. Legyen e sorokban kifejezve fájdalmam, mely szívemet zaklatja; ôszintén érzek s örvendek, hogy érezhetem azt, mit veszténk. Febr. 11. Ma reggel Szent Péterben voltunk a pápa ravatalánál. A nép folyton tolong az egyházban. A bemenettôl az Oltáriszentség kápolnájáig a kormány katonái két sorban utcát képeznek, hogy a rendet némileg fönntartsák. -- Nem tudom, mintha az emberi sors változatai legkülönösb kombinációját látnám magam elôtt. A férfiú, ki az egyesült Itáliát ékként hasítá s egyesülésében is mindig megóva bár szűk területet, melyet Itália magáénak vallott, most e kormány katonáitól ôriztetik. Ô, ki élve áthághatlan ürt vetett személye s a betolakodott elem közé, most mintegy megközelíttetik ez utóbbitól. A pápa vonásai rendesek, mosolyog és szenved. Rálehelte a halál élte jellegét: crux de cruce [kereszt a keresztbôl]. -- Megtartja ô a szenvedés kinyomatát, s azzal támad föl, hogy szenvedés okozta minden ráncát, igazságtalanság szántotta minden barázdáját egy rettenetes ítélet bosszúja elsimítsa. Nyugodj addig, Atyánk! Fiaid harcaid vívói. Márc. 3. 1/ Nincs még határozott, biztos szilárd modorom, sok habozásnak, sok megzavarodásnak van alávetve. 2/ A part. vizsg. tárgya nagyon oktalan, s még nem sikerült kitépnem. Ugyan nem törôdöm majd vele, ez kívánatos. Gyakori az ingerült kedélyállapot, s akkor jô a kapkodás. 3/ Csakis tett, szó, gondolat a vizsg. tárgya, s ne egy nemben. 4/ Az imát gyorsabban, tisztelettel. 5/ Az elmélkedést jobban. Márc. 14. Szent Ferenc mondá: Die festeste Stütze in allen Gefahren sowie in Versuchungen sei eine unerschütterliche Furchtlosigkeit vor dem Feinde unseres Heils: vereint mit Mißtrauen in uns selbst und einem unbedingten Vertrauen in Gott, daß wir unter dem Beistand eines solchen Schutzes nicht allein nichts fürchteten, sondern auch nicht einmal vom Siege zu zweifeln scheinen[5] Bizalmat az Úrban táplálni, ez biztosítja reményinket. Ha minden eszközzel élve mindig egyedül az Úrra kell vetnünk szemünket, nem ugyanaz-e, ha az Úrra vetjük szemünket az eszközöktôl eltekintve? Isten minden, az ember semmi; ha ennek szeretete kigyullad, Istenért lángra lobban ... akkor rajta, nincs akadály! Bár sohasem tántorodnánk el, kik Istenért fölhevültünk, bár mi sem akadályozna utunkon! Bár! bár! ó, Jézusom! Márc. 20. ,,Ich tröste mit dem Gedanken, daß die Fehler, deren ihr euch anklaget, und die ihr euch täglich vorwirft, dazu dienen werden, einen rechten Abschen gegen alle Anmaßung und wahrhaftige Liebe zu christlicher Vervollkommung in euch zu erzeugen, und daß jeder Lobspruch euch endlich ein Kreuz werden wird, das euch nur desto kräftiger an eure Fehler mahne[6].'' Ki sokat akar s nagyra tör, kicsinyekben gyôzze meg magát... ,,Wer es sicher weiß, daß die göttliche Hilfe seine Stütze sei, kann nimmer schwach gefunden werden.[7]'' Xavéri Szent Ferenc. Márc. 31. 1/ Az elsôben kevés haladás ez utolsó napokban jobban ment. Tehát most ôszinte feltétem e tekintetben jobbulnom, miután utálom az indulatok labdájának lenni.2/ A part. vizsg. ban nem haladtam; érdekem nem volt iránta. 3/ A lelkiis. vizsg. rossz, sokat keresek egyben, ezóta átnézem a napot, s mindenben. 4/ Az ima rossz, nem kell mindent értenem. 5/ Az elmélkedésben kevés megindulás, megfontolás hiányzik. 1/ Ki az, aki szenved? 2/ Mit szenved, s mit kívánna szenvedni, ha kellene? 3/ Kiért szenved, mily hálátlanságért? 4/ Miért szenved? a bűnért, s irgalmának engedve. 5/ Amit szenved, mily odaadás -- s bensô vággyal, mily erényekkel? 6/ Mi háramlik ránk e szenvedésébôl? Ápr. 28. 1/ Sim mitis, sine exaggeratione, et cum prudentia. 2/ De eodem exam. partic. 3/ Examen gen. melius, velis te emendare, ideo te poeniteat peccati, quod scire non sufficit. 4/ Puncta melius praepara. 5/ Noli quaerere te, sed Jesum in oratione, ideo considera te, ut non nimia sollicitudine in sensum. Quantum punct. habebis, tantum dapi. non ed[8]. Jún. 10. 1/ Nem haladtam társaim iránti viseletben. 2/ Gyorsabban a lelkiismeretvizsg. 3/ A meditációnak tűzzek biztos célt. 4/ Imáimat 1.) szolgálatom elismerésére 2.) bűnbocsánattal 5/ Gyorsabban imádkozzál. Júl. 7. Édes Jegyesem! akarok készülni; a te szereteted, a te buzgalmad edényének lenni készülök, hogy Te bennem hajlékodra, nyugalmad helyére ismerj s találj! Mindenem erre irányul: célom az Úr szolgájává lennem. 1/ Jobban ment a társakkali bánás s érintkezés. 2/ Biztosan tudva az utat és módot, mely abban áll, hogyha látom, hogy szükségük van valamire, mit kérnek, szíves leszek, ha látom, hogy gondatlanság, törekszem nyugodtnak maradni, de nem mutatok szívességet; elôre haladok. 3/ A lelkiismeret-vizsgálat könnyítésére a nap részeiben rövid átpillantást tartok s a bánatra fektetem a fôsúlyt. 4/ Semmiféle imát sem ismétlek. Csak e három pontot; könnyű, de bár kivinném létesítésöket!! Aug. 4. 1/ A társalgási modor jobb. Igen fontos ügy ez, hogy az ember hizelgés nélkül, egyszerűen s szívélyesen, gondosan s okosan társalogjon. 2/ A lelkiismeret-vizsgálatot egyszerűen intézem, átnézem a napot s bizonyosan felötlik, ha van valahol baj. 3/ A meditáció s az adorációk kincseit jobban használom. 4/ Az irigységgel nem törôdöm, mert figyelmem alatt naggyá nô. Légy nyugodt és egyszerű, látván mindent, ítélj tartózkodva, okulj figyelmesen; öntudattal helyzeted s a drága alkalmak iránt, melyekbôl kincseket szedj az Úrnak. Aug. 17. Mai nap volt a tudori koronázás szertartása. A Római Kollégium sok virágot hajtott az Isten dicsôségére. Mintegy hatvanan nyerték a koszorút. Mieink közül tizenegyen. A jó P. Ghetti izzadott a próbánál, s miután kicsinyes észrevételeit, melyekre más nem figyel, megtette, elégedetten megnyugodott. Következô nap felvirradt méltóságunk bíbora az ég hátán, s mi négyszarvú birétumainkkal vártuk az ajtó elôtt, mire behívnak. -- Bent Card. Franzelin elnökösködött, a tanárok és a sok vendég körében, s a hátul telepedett tiszteletes közönség érdekelten-e vagy sem, várta a történendôket. Megnyílik az ajtó, a doktorok kettecskén nagy szerényen bevonulnak. A sok ceremónia, körjárat, csók, bók, ölelkezés csupa gyengédség -- végre megteszi, fölavatja az ünnepelteket tudorokká. Régi jó szokás, melyet föl nem hagynak; emléke is szép. Doppelbauer azután a szokott értekezést olvasá föl, a jog tárgyalásának ferde irányáról, s az iskolák eszeveszett s eszevesztett rendszereirôl. Aug. 18. Tegnap azt mondák, fölhôs volt a bíbornok homloka és fösvény a beszéde. De az okát, meg tán azt is, hogy úgy volt és látszott, amint ma mondják, csak ma találták ki. A pápa elrendelte, hogy a peripatetikus rendszer elôadassék, s ez a Római Kollégium élét letöri, mert kosnak nézik e rendszereket vívó harcokban. Én nem tudom, úgy van- e, mint sokan mondják. De sok fecsegés a rendszer alapos ismerete nélkül nem válik dicsôségére senkinek[9]. Aug. 21. Ha az ember elôzékeny, megnyer bárkit is, s ha úgy látszik, hogy minden fáradsága semmis, akkor is éj fordultával a dacos szív trónján ül. Ez különös; kivált hol rosszakarat nincs, biztos az eredmény. A sok ellenszenv így nagy és érdekes tapasztalattal legyôzetik. Szept. 1. Minden tökély és haladás állásunk szerint, kötelmeink szerint megítélendô. Aki jól teljesít mindent, mit hivatása tôle megkíván, az mindent megtett. Azért: 1/ Az ima hiányos még a kitartásban s az érzékiestôli függésben, nem emelkedik túl ezen az ember hangulataitól függô nyomorúságon. A pontok, a meditáció, a bánat még sok kívánnivalót hagynak hátra. 2/ A stúdium több szorgalmat igényel. 3/ Társaim iránt táplálnom az ôszinte tiszteletet s nagyrabecsülést. 4/ Minden módon azon leszek, hogy mindig jókedvben legyek. Szept. 29. 1/ Az imában haladtam, nem mutatva külsôleg az áhitatot, és az Isten jelenlétében járva. A pontok, meditáció és bánat még igen hiányos. 2/ Nagy és folytonos nehézségem az esti lelkiismeret vizsgálat, oly bibelôdô és töprenkedô módon járok el benne. Félek a bűn hallatára, és félelemmel vizsgálva vész el az ôszinteség. Egyszerűen fogom magam kérdezni, mit tettem, mintegy eltekintve a bűntôl, s az én büszkeségemnek mely mindentôl menten hófehéren akar elôállni, nem nyújtok anyagot, közönséges cselekedetet látván mindenben. 3/ Szinte jobban ment a közlekedés másokkal, a partikuláris vizsgálatban ismét csak a tényleges gondolatokat jelzem, s a kétest nem vonom figyelembe. 4/ A jókedvet művelem, nagy emeltyűje ez az erénynek. Okt. 17. (Lelkigyakorlaton[10] a philosophia 3. éve után) Én semmi sem voltam, az Úr teremtett engem, ô adott nekem mindent. -- Semmi, -- az Úr akarata -- és én. Ô magáért teremtett, másért nem teheti, míg tehát fönntart, érte kell élnem, mert mindaddig azt kívánja, mit teremtésemkor kívánt. Tôle függ képességeim mennyi- és minôsége, tôle a hely, hová helyez, tôle a körülmények és idô, melyekbe tesz. Én nekem csak tennem kell, amit Ô akar, s csak azért, mert akarja. Magamat ki kell zárnom mindenbôl. Én = semmi. Én és az Úr akarata = személyem (létem), ugyanezen akarat, csak még terminatioban a parancs, tehát Én és az Úr parancsa: szolgálj dicsôségemre egyedül, tökéletes v. i. szolgaszemélyem. Én Uram, szolgálok neked! mást nem értek, mint szolgálni neked! I. 1/ Boldog vagyok, hogy létem, lényem Istenem szolgálata; én más nem vagyok, mint az Úr szolgája, mást tennem nem szabad, mint Istenemet szolgálni, ó, bár minden cselekedeteimben ez öntudatot bírnám, szállnék, repülnék! 2/ Alázatosan imádom Istenemet: a szolga édesen hordozza urát. Mást nem akar mindenben. Én és Istenem, ez minden; szívem és Uram! Ó, bár nem kellene kilépnem e körbôl, bár maradnék e szent kötelékben, ez összeköttetésben! Szolgálnék csendesen, másra nem figyelnék, haladnék egyszerűn! O si nunquam oporteret edere, bibere, conversari, sed soli Jesu uniri[11]. II. De a természet rendje más; minden kívülem szinte az Úrtól teremtetett értem; én mindevvel érintkezésbe jövök. De szolga lévén, lényegében, mindezt uramra kell viszonyítnom, kell vonatkoztatnom. Minden, mi utamba akad, jó, rossz, mindent az Úrért, mindent megbecsülni csakis ezen szempontból, vagyis minden eszköz lesz, vagy használva, vagy visszavetve azt az Úr parancsai szerint, és semmihez ragasztva szívemet, csakis Uramhoz. Amit ô tôlem kíván, azt teszem mindennel. 3/ Mily jó Istenem vagy Uram, ki szívemet feléd irányozva, mindenben ez irányt adtad, hogy én mindig veled legyek mindenben, és semmiben sem akadjak meg, én Édesem! III. Én Istenemé vagyok, ô föltétlen uram, mindenem az övé, ô le nem mondhat, miután nincs semmi, csak ô, s azért magáéról mondana le, de ez azonnal semmivé lenne. Ô tehát uram! én nem tekinthetek másra, mint szolgálatára, ez célom miután övé vagyok. Szolgálni, mily sokszor nem tettem azt, mindannyiszor ellenmondásba jöttem magammal. Hanem én belátom, hogy nincs más célom, mint szolgálni az Urat mindenben, miután mindenem az övé. Semmi sem láncoljon le, én ostoba lennék quid prodest homini, si aliud ponit sibi finem, quod vilius simul et ipsi damno est[12]. Másra nem figyelek, mint e kettôre: én és Ô. A többi közben fekszik és csak eszköz, és e kérdést vetem föl: quid haec ad servitium Dei!![13] IV. Amit itt mintegy a priori magamban elhatároztam, azt most a posteriori megvizsgálom. A szolgálat ellentéte a bűn. Mi ez? Mily rossz? A bűn az angyalokat, kik tiszta, nagy tehetségű és legnemesebb akaratú szellemek voltak, rosszakká változtatá. Elôbb fölismerték az Úr szépségét, jóságát és szerették ôt, vágyódtak teljesebb bírása után, szent örömmel csüggtek rajta. A teremtôt, a jótevôt szerették ôszintén. A jóért, a szépért, a nemesért buzdultak, innen mit szépnek, szentnek, nemesnek kitűnô fokon ismerünk, angyalinak mondunk. -- Angyali jóság, mely csak könyörület, szánalom, segély, gyógyír, vigasz, mely a nyomort enyhíti, a megszaggatott lelkeket keblére szorítja, mely az anya és gyermek gyengédségét bírja! Ha elôbb azon angyalok látták nyomorainkat, ó mily ima szállott volna föl lelkeikbôl e szegényekért, mily szánalommal tekintettek volna tévelygéseinkre, melyekben mint uszított megtépett árvák, epedô, kiholt tekintettel, sóhajjal szíveikben, nyögéssel ajkaikon kiaszadt tagokkal milliónkint az Isten atyai keblére vágyunk, és elveszünk; ó mint akartak volna segíteni, mint utainkat könnyítni, mint vezetni és ôrizni. De egy bűn, -- és mindennek ellentéte! Magok az aljasban és utálatosban, a piszokban lelik kedvöket, és az emberek rettenetes tetteiben, bűzös turkálásában, poshadásában örvendnek. A legszánalmasbb jelenetek, a nyomor, a szegénység, az ôrjöngô látogatás a szerencsétlenség minden nemeivel az emberiségnél gyönyörük. Letépik a vigaszt, a szeretetet, a szánalom és emberszeretet karjait levagdossák, vigasztalanul uszítanak űrrel szíveikben, hogy minden szenvedésre még több és rettenetesb jöjjön. Mindent le lábaink alá, csapást csapásra! pusztítani, ölni, rémíteni!! Ezt tette a bűn, ez lényeges hatása, ez természete! 1/ Ó, fiam, a bűnt mindeniket lábbal taposom, nincs közöm, mihelyt bűn, akkor ilyen; minden hiba ilyen, részt vesz annak természetében![14] V. A pokol azon helyérôl feltátongó örvény vagyok a bűn számtalan torzítása iszonyával, piszkával, rémítésével telve. 1/ Én tantillus puer, az eltűnô lény ez iszonyú bűnökkel terhelve, undok, torz alak vagyok, mely az Úrhoz emeli a bűzhödt, mérgezett, kiaszott karokat, kérve segélyt s bűnei bocsánatát. 2/ Istenem, én tudom, helyem a pokol, nekem kell másképp élnem, lehetetlen tovább így tengôdnöm, kell, kell, kerüljön bármibe is. 3/ Ha mások hibáit s tévedéseit látom, keltsek föl magamban egy elismerést, hogy én oly bűnös vagyok, ki csak töretik, s ki azért mást nem ítélhet, hogy oly árva vagyok, kinek elég baja s rémülete van magával. 4/ Fölkeltem többször magamban ez érzelmet: amily gyűlöletes elôttem az atyagyilkosság és a tehetlenségében olvadó paráznaság és tiszta szeplôtlen lelkek mérgezése, oly gyűlöletes vagy elôttem te, te bűn és kísértet! VI. Az én bűneimnek ki van jelölve a pokolban a helyök. E rémesztô hely, hol a rémület és iszony lakik. Itt látom magamat szenvedéseimben, vigasztalan, elhagyott, kínzott magányomban. A pokol képe és az én helyem megtekintése következôkre határoz: 1/ Vörös ruhám a pokol tüzét említi föl nekem. 2/ Mily ôszintének kell alázatomnak lennie, ki magamat ott látom, ott a pokolban: társaim iránt, tiszteletem, becsültetésem megfigyelésem iránt, a tudományban és disputációban, másoknak való alávetésemben, mások szolgálatában[15]. VII. Én magamat bűneim miatt a pokolban látom, elhagyva mindenkitôl, gyűlölve és átkozva mindenkitôl azon bűzös, rothadó, torz testek tömkelegében, összeütközve, kavarogva a tömegben, a kétségbeesés, a sírás, a jajgatás iszonyú körében, kiégett, holt, gyűlöletes tekintetek, utálatos lábbaltaposó megvetés; énmagam magányosan, szívem eped, de hiába, vágyódik, óriási erôvel tör Urához, de vissza, örökre itt bolyong, a lélek teljesen megzavarodva s ôrülten, a test rémes fájdalmakban. 1. Gondolnék ott azon kegyelmekre, imákra, áldásokra, körülményekre, melyekben éltem. Mint tenném azt ott? Én magamat most az Úr irgalmában visszatértnek gondolhatom a pokolból: a/ milyen lesz azért buzgalmam kötelmeim teljesítésében, b/ milyen az ima s a szentségek használata, c/ milyen másokkali bánásmódom, alázatom, türelmem, szeretetem, ha hibáikat látom is, milyenek bűneim, s hol lennék miattok, d/ mily örömmel veszem magamra a nehézségeket, a megalázódást, mások figyelmetlenségét, mások kinevetését, vagy valamiféle tiszteletlenségét magam iránt. Ima: Ó, én mindenható Teremtôm, tekints a te szolgád alázatos esdeklésére, ki látva helyét bűnei miatt, gonoszsága miatt ott a pokol örök kínjaiban, hálát ad neked türelmedért, mellyel még fönntartod és a lángokba nem meríted örökre; gyűlölöm a bűnt, minden legkisebbet egész életemrôl és bánom ôszintén, és reájuk hárítom mindazon gyűlöletet és átkot, mely rám hárulna minden teremtéstôl; örömest kívánok mindent tűrni, mit te türelmedben reám küldesz, és lábbal taposom személyemet alázatban és töredelmemben. Kérlek, add segélyedet. Amen. VIII. Én meghalok, s akkor minden földinek vége, eltűnöm teljesen, más követ mindenben. Én, én meghalok, ô P. O. nincs többé -- egy marok por, ez P. O. A halál mindent fölbont, mi mulandó. Nem lesz többé személyem föltűnése, nem tudományom, működésem, nem lesz mások behatása, mások tekintélye, mások tekintete, nem lesz szobám, könyvtáram, semmi mindebbôl; ez tehát mind semmi, mert a lélek lesz egyedül, amint dôlt, s mindez eltűnik. Minden tehát semmi és meg nem figyelendô, minden megvetendô, minden! Csak a lélek nem. IX. Erre jön az ítélet. Élet v. halál fog itt eldôlni számomra; igen, én fogok ott megállni, én amint itt írok s talán majd olvasok. Ítélni kell, ha élek-e vagy gyötörtetem majd? Én félni fogok rémítôen; várok, tekintek magam körül; de ó a bűn, fogyatkozások, a hűtlenségek, a mulasztások, a hibák iszonyú sokasága, és én árván, a végtelenül szent is tiszta Isten elôtt, kinél a legkisebb hiba lehelete oly rémisztôen büntettetik. Ez ítélet vár reám, minden bizonnyal, amint bizonyos a halál! 1/ Ó, mily ôszintén akarok lelkiismeretemmel bánni, mint akarok mindenre figyelni, mint mindent hűen elkerülni (gyónjál mindig jól!) 2/ Ó, mily szívesen akarok bűnhôdni alázatban és penitenciában, akarok vezekelni, akarok bűnbánatot, ôszinte bánatot!! 3/ Mily jól fog esni a jócselekedet! X. De filio prodigo [A tékozló fiúról] XI. Az Üdvözítô nem kívánja -- amint tehetné -- szolgálatunkat természetünknél fogva, mely szükségképen szolga, hanem mintegy szabad elhatározásunkat várja. Ô a mi jogos urunk és felkent királyunk, mi szolgái: s mégis ô, mint hozzánk leereszkedô, csatát kíván vívni társaságunkban; a teremtés ügyét, mely kötelmünk, mintegy fölvett, elvállalt vállalatot és tervet ki akarja vinni; azért kihirdeti a hadat: ,,nem érdekemben, de érdeketekben viselem a harcot, mert szeretlek, én vállalom el a legtöbbet magamra, de kérlek, jöjjetek velem, a ti üdvötök e harc, melyben a gyôzelem biztos.'' 1/ Azt mondom, ha e király ily fölhívásával is árván látja magát és megindult, tűrhetném-e ezt, nem! Uram, királyom, te ne vérezz üdvömért, íme itt vagyok, küldj, vezess; ellenkezôleg te, ha nem is adod át nemes lelked vállalatát senkinek, hogy azalatt te mint urunk nyugodjál, legalább vígy magaddal, adj hason bajvívót szemben nekem! 2/ Én Uram, már a pokol örök kínpadain hurcoltatnék, te megbocsátasz és fölhívsz, ó, Uram, megyek, szállok, éltemet neked, mert visszaadtad nekem, midôn még el nem kárhoztattál. I/ Küzdj, tűrj az erény útján, sohasem nyugodjál, a te zászlód, mely a küzdelemben forog, leng, hajlik, emelkedik, e jelszót bírja: agendo contra, semper! contra quem? contra te ipsum, íme a harctér és az ellenség csatazaja! agendo contra![16] II/ Az érzékiség elleni tervem: a/ -- mindig, minden bénulás érzetében kimondom Jézus szent nevét s egyszerűen továbbmegyek tekintetemmel. -- b/ az ülés vagy állásnál kényelmetlenebb helyzetet veszek, mi mintegy figyelmessé tesz. -- c/ tagjaimat és ruháimat mindig rendben tartom, -- d/ szemeimet fékezem és a lépcsôkön szemlesütve járok. Gondolom azonban, hogy nagyon félénk vagyok, és mint látom, mindenütt fönnakadok, ennek természetesen engednem nem lehet, hanem egyszerűen megtagadom neki a figyelmet[17]. XII. XIII. Amit az Úr elôször felém hangoztat, az: fili, praepara animam tuam ad tentationem, militia est vita[18], ezt nem szabad elfelejtenem, s ennek érzetében kell magamat fölajánlanom. A második az Úr születésében: a szegénység, az önmegtagadás és az alázat. -- Mindezt bôven nyújtja az élet. 1/ Collegiumunkban ingyen tartatom, ezért valóban koldus vagyok, de mint tesz s viseli magát a koldus. 2/ Az önmegtagadás tere a mindennapi élet, a türelem és a szeretet, különösen másokkali közlekedésemben. Alapos szeretet, tisztelet, elôzékenység úgy gondolatim, mint szavaimban s tetteimben, és általán. b/ c/ d/ (ez a szerénység). 3/ Az alázat, ezt nyomorom hozza magával. Ôszinte tisztelet mások iránt, készség vágyaikban ítéleteimben vigyázat másokról sohasem beszélek,elfojtom fölületes következtetéseimet vagy a látszat gerjesztette vélekedést. Az önmegtagadás: I. Isten iránt: a/ a bűn utálata és kerülése, akár bocsánatos is legyen. b/ a collegium szabályai és iskolai kötelmeim hű teljesítése. c/ az imák vigyázat- és tiszteletteljes, nemkülönben kitűzött idôközbeni elmondása (rózsafüzér, officium, asztali imák, meditáció). d/ a lelkiismeret- vizsgálat pontos, mindenre kiterjedô és határozott idôközre szabott elvégzése. e/ Sacramenta. II. társaim iránt: a/ fölületes vélekedés vagy ítélgetés elfojtása. b/ a tiszteletlen gondolatok ellenében becsülést s tisztel. felkeltése. c/ róluk nem beszélni, ôket illetlenül szóval nem illetni. d/ a társalgást, amennyire lehet, vígan folytatni. e/ ha ôk kissé sértenek vagy nem figyelnek vagy lefôznek, készséggel egyszerűen veszem. f/ utolsó, legnyomorultabb vagyok, azért elôzékeny. III. magam iránt: a/ azon határozatlan, mindent össze-visszahányó, mindenen felüllebegô, kritikus hangulat -- mely aztán csak úgy foghegyen veszi az imát, a stúdiumot, s nem egyéb szórakozottságnál -- elfojtása, s egy szerény, határozott, készséges hangulat megszerzése. b/ az evésen nem csüggni. c/ szerénység feszesség nélkül. d/ a számtalan alkalmat penitenciámra, a türelem, a kényelmetlen, a hideg és a társaim részérôl. e/ keress megaláztatni. XIV. 1. Az Úr példájára engedelmeskedem: a/ a szabályok b/ az elöljárók (spirit. praef. bidel.) úgy hogy közönyös dolgokban tüstént, kisfontosságúakban szinte csakis a sz. engedelmességért; különben lehet valamit megjegyeznem alázattal, ha elfogadják. -- c/ a társak iránt készségesen, kéréseikben, kívánságaikban, s ha nem tehetnék eleget, akkor nyugodtan adom elô. -- (ez a tettre vonatkozik) Nagy hatást gyakorol rám, hogy az Úr oly soká maradt a magányban; ez fölötte fontos, mert én csak magasra, csak nagyra gondolok, pedig ez valóban csak büszkeség; minden állás szent, hol az Úr akaratát tesszük, bármily kicsiny legyen, bármily eldugott s eltűnô legyen. Tehát én minden állásban az Úr akaratát kívánom teljesíteni s az állással magával nem sokat törôdöm. Ó, Istenem! bár emelnél annyira engem, hogy szent egyházadban az utolsó helyet is méltán betölthetném. Alázzam csak meg magamat s ne gondoljam, hogy én reám van ott szükség; ez ostoba gondolat, hogy énnekem kell föltörni. Hol az Úr kívánja, hogy legyek, ott szívesen megállok; s erre indul minden törekvésem az erény és tudomány útján. Egy általános föltétem és elhatározásom: Jó az Úrnak szolgálni, jó mindig mindent reá viszonyítni. Jó vele mindig összeköttetésben lenni és semminek magát úgy átengedni, hogy tôle idegenedjünk. Nagy és folytonos kegyelmek folynak akkor számunkra, s erô tölti el lelkünket mindennek férfias elviselésére s megtevésére. A társalgás ebben nem ad nagy nehézséget, mert Istent tartva szem elôtt, az határozott, szerény és szívélyes lesz; hanem igen, nehézség a stúdium. Nekem ez összeköttetés szükséges, ezért szent ôrangyalommal szent ligát kötök. Én bízom benne, tudom, hogy ô tényleg, épúgy mint társ társának segítend; tiszteletére mindig teszek valamit. -- Ily öntudattal akarok járni utaimon, ez nagy segítségem lesz! XV. XVII. De tribus humilitatis modis[19], ezen meditaciot üdvös többször tennem, mert nagy nyomorunkat szemünk elé állítva észrevesszük, hogy dacára utálatunknak gyűlöletünknek, oly gyönge akaratunk, hogy mindig esünk. Ezzel az Úrra vetjük szemünket, s csak tôle várunk jó sikert s kimenetelt. Istenem, bár lenne mindig szívemben tehetlenségem öntudata, s benned való bizalom, reményeim, törekvéseim segélyedtôl, kegyelmedtôl eszközölt sikere. Én itt mintegy tervrajzát adom lelkem jövendô dispozíciójának, melyet üdvösen elintézni akarok.[20] Prohászka eredeti rajza: Prohászka eredetije után: {kép} {kép} Elsô Kerék (a legkülsô körön ez a felírás fut végig:) tehetetlenségem, erôtlenségem, elégtelenségem, másra való szorulásom mély, alapos meggyôzôdés érzete. (az alatta való körön:) Istentôl várni segélyt erôs bizalommal, és félelem nélkül nézni az ô irgalma és könyörülete elé (a belsô körben:) az ima (a belsô kör körül:) Folyton kérni és esdekelni: Domine, in adjut. (a felsô küllôket keresztezve:) Humili f(ide) (a felsô küllôkön:) (sorjában) ôket segít. becsül. hibáik nem figyel. társai elnézés. ellenszenv v. sértéseik kész. leküzd. examen conscient. regularum observant. meditare d. novissi. humilitation quaer in disputation. Crucem in pector. portas B.M.V. et Ang. Custod confide modest. composita adversa pati in paenitentia Sacrament. usus[21] {kép} Második kerék A kisebb kerék közepén: ora (négy küllôjén:) B.V.M. -- pract. pia extraordina, önmegtag. engedelmes. XVI. Nekem minden módon kell kiirtanom azt, mi az Úrnak visszatetszô, mit ô kíván, hogy kitépjek. Szívesen, Istenem. Szégyenteljes tapasztalatom a lelkiismeret-vizsgálat, mely annyira hátrál, s melyben mindig engedtem. 1. Semmi módon sem fogok többet mint negyed órát a tökéletes vizsgálatra fordítani. Ha pedig gondolnám, hogy ezzel keveset javíthatok éltemen, akkor inkább mindjárt a hiba elkövetése után gerjesztem föl a bánatot, s ígérek javulást. Már öt éve, hogy e nyomorban fölötte nagyon sinylôdöm; Kalocsán is jól emlékszem kérdezém P. Uhlarikot, min vehetem észre, hogy beleegyeztem-e valami gondol.[22]? XIX. Az Üdvözítô mint szegény ember jelenik meg elôttem, fél kínzástól, fél megbecstelenítéstôl. Gondol bűneimre s szörnyek ott állnak az alsó sorban, látja aljasságomat s a végtelen szeretet mely engemet átkarol, mely megérti, hogy mi a bűn s mely itt a szegény érzô s szánakozó szívre lejti mintegy azon rémületet, mely ott fájdalomra változzék. Egy bocsánatos vétek mily rémítô, mily fájdalmas tehát az Úrra, ki rémítô sorsunkon bánkódik; egy halálos bűn, ezer millió, számtalan! Ó részvéttel legyünk e jó Jézus iránt, ki itt oly tehertôl elnyomatik, mert szeret minket, s mi ôt nem; segítni akar, s mi megvetjük, mert szán, s mi megvetjük. I. Mit hoz tán nálam a jövô? nagy az én nyomorom! Tartsak szivósan, kitartóan, alázatban tervemnél. Ima! Ima! Én édes Jézusom, a te szenvedés. II-ik tervrajz.-- Ego moriar, volo mori in Domino [Meghalok, az Úrban akarok meghalni]. 1. Az én tapasztalatom, mely nagyon gyászos, tanít engem arra, hogy életemet, erôimet, az Úr drága kegyelmeit, az Úr vérét szétfolyni ne engedjem, hanem biztos, határozott elvek szerint igazgassam. Fôhiányom a természetes erények egyikének nélkülözése, amely az okosság. Én élem napjaimat fölületesen, veszem a dolgokat, amint jônek, lelkem valódi alapos és rendszeres művelése nélkül. Hibáim: a/ a lelkiismeret-vizsgálat oktalan, fölületes és gyerekes módja. b/ az imáról táplált fogalom, mely feszes, bizalomnélkülivé teszi s rideg kötelemnek láttatja. c/ az emberek fölületes megítélése s ismerete (másoktóli befolyásoltatás, másokszerinti igazodás). d/ az erényes törekvések alaptalan, a jó színével beérô gyakorlata minden bíráló, ítélô, intézô tapintat nélkül, mérséklet nélkül. a.b./ Az elsô kettô szűkkeblűség, az utóbbi kettô a tulajdonképpi okossághiány: azok ellen tudom, hogy mit tegyek; kell a határozottság, bizonyosság, mit tettél? ez a kérdés, ha nem tudod, hadd! c/ az utóbbi ellen, egészen elnyomni azokat a vélekedéseket, s a hajlamokra mit sem adni, s a tetszésre és látszatra. d/ az utolsót P. Spiritualisnak kell átengednem, itt ez a kérdés, mit kíván tôlem az Úr? Figyeljek én életemben elôkerülô szükségekre, az imák jó elvégzése, a recreatio egyszerű nyájas s való szeretettel töltése, a tanulásban a jó szándék és szorgalom. e/ figyelj a körülményekre gyakorlatidban, beszédedben okaidra -- és akkor nem függsz majd másoktól. A pokol rémítô helye, mely nekem szánva van, lebeg elôttem! Rossz Ellenszere Szenvedély 1/4 óra és a kérdés: mit tettél? (Félénkség) Veszély öntudatos és megfontolt felülállás és nem oly túlzás (a lelki vizsgál.) mások megtekintése, megijedés (az érzékiség) az olvasásban (az erényes törekv.) az odaképzés megfigyelése (mások utánzásában) itt a kérdés vezet: mit kíván tôlem az Úr? (mások befolyása) Itt az okok ügyes megfontolása (ítéleteinkben, példáinkban) mi szavaimnak irányt ad. Jó Önsemmiségem érzete a pokol elmélkedésében É az önmegtagadás K C az engedelmesség O L Isten (sacram, ima L O szívesség D T examen. rosar.) U L föl nem indulás S E emberek (alázat) S L szeretet szolgálat Á M magam vide supra iránt G E G Ima, és Istenbeni bizalom!! Meggondoltam: Az Úr apostolának választ; küld; mire? amire ô jött végtelen szeretetben, végtelen irgalomban, mindenhatósága teljes fölhasználásával. Ami szent, lángoló, szeretô, epedô, jótevô szíve akart, azt akarja általam is. Tehát: valamint ô reám ruházza küldetését, úgy magamra kell öltenem érzelmeit, az ô szándékát, az ô buzgalmát, az ô szelíd alázatos szeretetét. Dec. 2. S. Franciscus Xav. o.p.n. Én apostolságom érzetében kívánok járni s éppígy társaimban is apostolokat látni, kik egy sanyarú jövônek édesítôi, bajainak, szenvedéseinek lánglelkű enyhítôi, harcainak lelkes vívói lesznek; hol lesz akkor a balvélekedés, az önzô vetély, az érzékies arcvizsgálat? 1/ Haladás az érzékiesnek leküzdésében. 2/ Éppúgy a lelkiismeret- vizsgálatban, azonban jobban a gyakorlatira kell bánatomat irányozni. 3/ Az imát nem kell oly szűkkeblű idônyerés s méréssel végeznem. 4/ Férfiasan kivánom magam viselni, határozottan gondolkozni másokról, nem oly gyermekies modorban. 5/ Az irigység ellen harcra kell kelnem. 6/ Az adoratioban az exercitiumi fölajánlást. ======================================================================== 1879 Jan. 5. A lelkiismer. vizsg. még nem jó: amennyiben bánat kevés, b/ a jobbulás, jobbítás nem igen lép elôtérbe c/ még kiterjesztem 1/4-nél [negyed óránál] tovább 2/ Az ima sem jó: mert a/ feszes b/ érzéki c/ nem öntudatos d/ nem meggyôzôdésteljes e/ idôvel bíbelôdô, f/ nem ment pedantizmustól. 3/ Társaimmal még némi balítélet, ellenszenv, gyermekszerű befolyásoltatás, képzelôdés. 4/ part. exa. nem csináltam. 5/ Néha oly féktelen hangulatot érzek magamban; ezt el kell fojtanom, s biztos határozott akarat uralma alá helyezem érzelmeimet, hangulataimat. Ezáltal egyszersmind úgy a gyengélkedô érzelgésnek, mint haszontalan gondolatoknak elejét veszem. Az imának oly öntudattal kell elvégeztetnie, hogy ez Isten imádása, hálaadás, kérés, hogy ettôl függ mindenem sikere, ez öntudattal egyszerűen elvégzem, külsôleg mit sem mutatva, bensôleg mitsem függve, egyszerűen elmondani. Febr. 2. Én egészen a jó Jézusnak áldoztam föl életemet, halálomat; egészen rendelkezésére állok. Mit adhatnék ez isteni kisdednek? Ó, Jézusom, tied akarok lenni! Ima és tanulás és társalgás. a/ Lelkiismeret-vizsg. a bánatot és e hármat általános tekintet alá fogni. b/ elmélkedést buzgóbban c/ a particular exam. jobban ment: rajta! d/ nem szabad oly zsugorinak lennem. (áldozatkészség) e/ meggyôzôdnöm kell, hogy ez az Úrnak kedves szolg. II. a/ csakis az Üdvözítôért tanulok, gondolom, föltűnéstôli félelem b/ repetitio nehézségem semmi. III. a/ némely társaimtól idegenedem. b/ a recreatioban szabadabban. c/ a képzelôdést lábbal taposom. d/ föntartom az ítéletet, nem ejtem. könnyen túlkapok, jóakaratomban elvesztem az okosság és mérséklet ösvényét. az alázat, az áldozás Márc. 9. a/ A lelkiismeret vizsgálat jól megy, csak még nem kell tartózkodnom tovább mindennek latolásában. b/ a part. examen nem ment jól. c/ az elmélkedés jobban. d/ idômet mindig meghatározom, bôven adok az Úrnak idômbôl adoratiomban. e/ némely társaimtól idegenedem. f/ fölötte fölületes, gyerekes képzelôdésekben lelem kedvemet, én megvetem ezeket, és nevetem, de megaláztatásomra veszem, amelyet keresni akarok társalgásomban, és tiporni lábbal énemet. Ápr. Zöldcsütörtök. 1/ a lelkiismeret-vizsgálat jól megy. 2/ Az ima szinte eléggé jó. 3/ A meditatioban a reflexio nem rendezett. 4/ Gyerekes képzelôdés még mindig rabjaként parancsol velem, csúfot űz velem. 5/ Ne legyek áldozatkészségemben az Üdvözítô iránt ismét mások szolga követôje. Megvannak mindenkinek saját elvei, melyek szerint igazodik szükségeiben. 6/ A szorgalom nemcsak vállalkozó, fölhevülô lelkesedésben áll, hanem igen, a megkezdett tanulmánybani hű kitartásban. Máj. 3. 1/ Haladjak utamon öntudatosan, szemeim elôtt tartva célomat, közeledését, működésem nagy fogyatékosságát; haladok pedig ez úton akkor, ha okosan figyelve beszélek, intézkedem, társalgok s közlekedem másokkal, alázatosan föléjök nem emelkedve, és férfias körültekintés és elôvigyázattal. 2/ A meditatiot jobban, reggel az additiokat. 3/ a part. examen nagyobb ítélettel. 4/ a ház szabályait meg kell jobban figyelnem. 5/ másokkal szívélyesen, de nem igen gyengéden és engedékenyen. 6/ a képzelôdés, hiúskodás, irigykedés. Jún. 2. 1/ Azon öntudatos, megfontolt elôhaladás igen jó. -- Határozott rendben és elvek szerint kell éltemet rendbe szednem. -- Szemeim elôtt tartom czélomat, s az idô rövidségét. 2/ a társalgásban semmi személyválogatás, mely a szabállyal is ellenkezik. Semmi ítélgetés, mely fölületes, s nevetséges. 3/ az imában kijelölöm idômet, s ez által nyugtalankodni megszűnöm. 4/ A képzelôdés ellen újra föl (part exam). 5/ másokkal szívélyesen. 6/ figyelj a félénkségre. 7/ a lelkiismeret-vizsgálatban talált tévedéseket a jövô napon elkerülni törekedjem. Jún. 6. Az ember lénye az Úr akaratából van létrehozva, a létbe hívatva. Ez akarat adja neki mindazt, ami; ez akarat tartja fönn mindazt, ami. Magában tehát semmi. És mások iránt? Semmivel sem emelkedhetik mások fölé, egyetlen tette sem tökéletes, s ami jó van bennök, Istentôl van. De megvethetô, gyalázat s megaláztatás méltó része-e? Aki vétkezett, mindent megérdemelt; örömmel kell azért vennie minden gyalázatot; aki a pokol kínjaira méltó, az az emberek gyűlöletében rettenetes kárhoztatás árnyékát látja; ne fogadja-e el ezt, midôn attól megóvatott? Mindenkiben Jézust látja, tehát tiszteli, mindenki kényében bűnhôdése könnyítését, tehát szívesen fogadja. Júl. 6. Aki az életbe tekint, annak a gyerekes, fölületes képzelgôs gondolatok nevetségesek. Tudom, hogy fölséges és komoly hivatásnak leszek hordozója, áldozata, minek tehát azon hiú fölfogás és cselekvésmód? 1/ Az ima: a meditatio, és minden ima, az Úr imádása, hódolatunk, segélykérés, harczkészület. Végezzem ez öntudatban. 2/ Mire való a látszat, a föltűnés, ha nem felel meg a való? Nem törôdöm tehát a képzelt nagyságommal, megjelenésem hathatós föltűnésével. 3/ Az érzékiség ellen harczolok, ha nincs is tüstént sikerem, legalább megaláztatom. 4/ Egyszerűen és alázatosan kell mindig gondolkoznom, s e tekintetben magamat féken tartanom. 5/ az önmegtagadás. 6/ a házszabályok. Aug. 3. 1/ Különösen felteszem magamban, hogy öntudatosan bizonyos terv szerint, vizsgálódva, reflektálva akarom művelni lelkemet; egyes foglalkozásaim után számot kérek magamtól. 2/ A meditatio és a bánat éppúgy a partic. examenba. 3/ a part. ex. ugyanarról még továbbra is. Ez az erény is, melyet keresek. 4/ Az ítélgetést másokról elfojtom különösen QH ellen. 5/ Egyszerűen és fontolóra véve ügyeimet haladjak, nem pedig gyerekes, fölületes, határolt gondolkozásban. 6/ Szerényen és Istenre és szenteire függesztve lelkem tekintetét, mindig minden alkalmat üdvösségem könnyítésére. (önmegtagadás, alázat). Aug. 31. 1/ a colleg(ium) (szabályait) separatio cam(erarum) silentium, promtitudo. 2/ a meditatiót minél nagyobb érdekkel, és a vizsgálatot jobb rendben; a bánatot; az imákat különösen az adoratiót; ebben mindig más és más gyakorlatot végezhetek. 3/ a part. exam. ugyanaz, még nem megy jobban. 4/ az érzékiség támadásai hevesek; más nem segített, mint a meg nem figyelés. -- 5/ a felebaráti szeretet jó. 6/ Különös alkalmak: az áldozás utáni ingerültség, az ének, a recreatio com; a lármás pranzo; a délutáni alvás. Szept. 28. 1/ az ima: meditatio, adoratio, evés, tanulás elôtt, bánat, olvasó, officium, mindezt a legnagyobb készség, alázat és szeretettel, a gyónást és sz. áldozást alázattal és hô vággyal. 2/ a bánásmódban vígan, és készséggel; de nem túlhajtott elôzékenység is bókolással. 3/ még sokszor ingerült vagyok és akkor ellenszenves. 4/ a part. exam még nem hatolta át valómat. 5/ amennyire lehet tartsam szemeimet az Üdv. sz. sebein, a szórakozottságot kerülve[23]. Okt. 7. Ma Tivoliban voltunk Niemoeller prefektussal. Én Sándorffyval mentem majdnem az egész úton. A Nobilik villájába szálltunk, szépen az Anio fölött. Nem hinném, hogy oly kevéssé lehet csak a hízelgésekben bízni, minden alapot nélkülöznek, s a hiú embert mégis jégre vihetik. Visszafelé magyar nótákat húztunk, és a P. Zanpieri a passerano mögött fekvô csordást meg akarta téríteni. Acta martyr. sincera (Ignat.) vinctus(sum)decem leopardis, quod est militaris ordo. In injustificationibus autem eorum magis erudior, sed non propter hoc justificatus sum. -- Hostias bestiis mihi esse paratis, et oro promtas mihi inveniri, quibus et blandiar cito me devorare, non quemadmodum quondam timentes non tetigerunt. Ignis et crux, bestiarumque congregationes, dispersiones ossium, concisio membrorum, molitiones totius corporis, malae munitiones diaboli in me veniant, solum ut J. Ch.to fruar; Non delector cibo corruptionis, neque delectationibus vitae huius. Panem Dei volo, quod est caro J. Ch.ti, ejus qui ex genere David, et potum volo sanguinem ipsius, quod est caritas incorruptibilis[24]. {kép} A Napló 1879. okt. 19-i bejegyzésébôl Okt. 19. A.M.D.G. 1879. [Lelkigyakorlatok.] a th. 1. éve után a másod. meditatióból. A dolgokat a hitben kell felfognom, mely azokat mind egyet sem kivéve eszközöknek mondja az Isten szolgálatában. Szükség azért, hogy én is a hit fényében tekintsem a jót vagy rosszat, akár anyagi, akár erkölcsi, akár szükséges akár szabad okból eredt. És mindez eszköz 2. Isten kezébôl folyó eszköz. Tehát 1/ mindegyikkel úgy kell élnem, mint eszközzel, ha jô betegség, megaláztatás, hiába való esés, kevés haladás, ez mind eszköz, élj vele az illetô dolog v. esemény természete szerint. 2/ ne tedd az eszközt célnak, amit az által teszesz, ha úgy irányzod vagy használod, hogy többé nincs irányozva egyedül Ist. szolgálatára, ut me juvet, p. mennyisége által (evés, ivás) önczél esetében (hiú mutogatása jó oldalainak). 3/ Ha eszköz mindez, akkor ezen tekintetet kell a dolgokban tekintenünk, és csak erre figyelve köztük válogatunk. -- Melyik eszköz jobb: megvetés vagy dicsôítés? az alkalmasat válaszd. 4/ Tehát akaratom erôtlensége a hiúság megvetésében, tehát testi hiányom, tehát antipathiáim mások ellen, néhai rosszullétem, mind az Isten kezébôl eredô eszköz. Tehát menstrában, vagy másféle kudarcz, tehát fitymálás, éppoly eszköz, és éppúgy studium, ima, önmegtagadás, siker csakis eszközök. Jó Jézusom, mindig ez lesz imám: Ami itt és most engem nyom vagy emel, ami kedvez vagy akadályoz, ami gyengeségem vagy erôm, az 1. kezedbôl jô és 2. eszközként jô; ó, én megragadok mindent ezen oldalról, hogy ez vagy az eszköz, hogy használnom kell úgy, amint használhat nekem, az Úr szolgálatában. Ez a szent meggyôzôdés és a látszaton túli bölcsesség. Med. 4. 5. Önsemmiségemet semmi sem tünteti föl oly mérvben, mint a bűnrôli elmélkedés. Alig merek az Úr elôtt megállni, alig hozzá szemeimet emelni. Itt bizalom és bánat kell. I. Jó lesz, ha idônkint a földön térdencsúszva mondom el a Veni S. ez önsemmiség és a bűn rémítôségének belátására és a De profund. bánatom kifejezésére. II. A gyűlöletet és az irtózást keltsem föl magamban a lelkiismeret vizsgálatánál, amidôn ha nem is élénk az érzelem, mégis éri a bűnt, mint melyre irányul és sújtja gonoszságát, jóllehet világosan nem látja. III. Az is válhatik hasznomra, hogy a bűnt utálva és gyűlölve ne tartsam azt szemeim elôtt ily elvontan, hanem fejezzem ki mindig tárgyilagosságában; tehát inkább meghalni, mint szemeimnek most szabad gyeplôt vetni, utálom a hajlamot, e vonzalmat, a test e nehézkedését ezen ítélet hozására, ezen tárgy megtekintésére, ezen tétlen idôtöltésre. Med. 6. Igen kívánatos a pokolról többször elmélkedni sz. Borg. Ferencz példája szerint. A pokol buzdítni fog: 1/ türelemre minden eshetôségben. 2/ türelemre minden még oly ellenszenves ember iránt. 3/ buzgóságra minden kegyelemeszköz hű felhasználására. Gyakoroljam magamat e gyakorlatba, hogy idônkint bár néhány perczre is tekintek azon elkárhozott lélekre, mit csinál, mit gondol, mit vár! és én itt a refectoriumban, itt a kápolnában, itt a sétán, itt a mulatásban. Med. 7. 8. Jó, ha keresztem elôtt, melyet halálomban kezemben remélek tartani, kezdve stúdiumomat, elmélkedve, vizsgálódva, ezeket a halál fényében és megvilágításában végezem. Ha gyónom, törüljem le homlokomról (a kereszttel) a bűnt, hogy végsô órámban a remény kecsegtessen, hogy ezzel többet nem számítok. El vagyok határozva, hogy határozatlan, félig-meddig való életet nem akarok folytatni. Okt. 21-én délután gyóntam; jó gyóntatóatyám azt mondá: Nun also müssen Sie nicht nur die schwere Sünde meiden, wie Sie ja auch gewillt sind, sondern auch die läßliche[25]. Ó Uram, mondám magamban, ne vond el irgalmadat és könyörületedet tôlem, mert íme bármi színt játsszék is büszkeségem és sötétségem elôttem, hogy elámítson, életem egy harmadikra azon hatást és benyomást teszi, mintha én nem igen lennék hangolva és áthatva a bűnnek mindenekfölötti kerülésére. És ebben látom mélyen és csalhatatlanul a mélységet, melyet bennem az ördög és a bűn bír. Ez vagy, mert ennek ismernek föl mások, kiknek szemét nem takarja az önszeretet hályoga. Tehát valóban igaz az: csak az irgalom és az Úr szánakozása lehet részem, és ezen igazságon meg kell törnöm büszkeségemet, dölyfömet. Legyen az Úr irgalmas nekem. Az Úr próbára tett fölötte nagy vigasztalanság által; pedig gyónásom után volt. Isten kemény atya, ô nem is atya, mi az ô bocsánata, kegyelem-e, ér-e valamit -- ... efféle gondolatok nehezedtek súlyosan lelkemre, s én a székbe dôlve fölsóhajtottam; oh wie elend fühle ich mich, oh wie elend[26]! És jóllehet az Úr kegyelmével nem tudom, vajon beleegyeztem-e azok egyikébe, mégis e lelkület megmaradt. Elgondolom, gyónás után az ördög összeszedte erejét, hogy e szegény partra vergôdött lelket azon iszonyú örvénybe taszítsa, hogy letépje ismét lelke díszét, hogy megrontsa és tönkrejuttassa lelke nyugalmát, boldogságát. Ó, Úr Jézus, mily gyenge, szegény vagyok. Med. 9. Jézus katonája lettem. Szívem lelkesül követésére; a természetes nemesség, azon nemes szolgai hódolat, azon nagyra lelkesülô hôsi lelkület, azon tettre buzduló alattvalói hűség késztet e lépésre. I. gyónásaimon áttekintve látom, hogy a sz. tiszt. és a felebaráti szeretet elleni kísértetek és a büszkeség uralnak. -- Ennyi világos. -- Nem vezethetô-e egyik a másikra vissza? -- és melyik a fô? melyik ad legtöbb dolgot? Vajjon a természetben van-e gyökere vagy az ördög csele? II. Jézussal fogok harczolni, ha magamat legyôzöm, megtagadom, megvetem, ha a világot, a tiszteletét, gondolkozását megvetem; Ha vigasztalatlanságot, kemény kísérteteket, lelki dermedtséget elviselek, hasonlóan azon vezér katonájához, ki hideget, meleget, fáradalmat, éhet, szomjat, erôt, álmatlanságot tűr[27]. Med. 13. A názáreti házban rejtôzô Jézusom példát szolgáltat: 1/ mint kell mindenben az alázatot gyakorolnom. Elvonulni, elzárkózni, ha tôlünk függ és az Úr nem kívánja elrejtve maradni tudásunknál, képességeinkkel. -- Tehát a beszédben a názarethi Jézust, az iskolában ôt, a mulatságokban ôt, a vállalatoknál ôt kell utánoznom. 2/ az engedelmességben, mely nálam még sokban tökéletlen, rajta! engedelmeskedni gyermeki odaadással! Általában a názarethi ház legyen többször elmélkedésem tárgya. Med. 14. Jézus Krisztus szent élete következô határozatokat ébresztett bennem: 1/ J. K. bensô élete folytonos ima és Istenneli egyesülés volt. Az ima adja a világosságot, az erôt. Az egész napi munkát az ima szakítja meg, ha ez imát mindig bensôséggel és a foglalkozásra vetett tekintettel végezem Istennek ajánlva azt föl, akkor fölindíthatom magamban azon lelkületet, mely a cselekedet pontos és alázatos végrehajtására szükséges. -- Így p. Istenem, én most ezt akarom és kell törvény szerint ezt akarnom, érezve erôtlenségemet és nyomoromat, hozzád sietek, neked ajánlva e föladatot, kérve a te kegyelmedet, ha adsz sikert jól van, ha nem adsz, az is jó. Legyen legszentebb akaratod. Az ima szelleme nem egyéb, mint az alázat, az engedelmesség szelleme, keltsd tehát ezeket föl magadban. 2/ Nem lehet pedig az ima szelleme bennem, ha nem tartom féken érzékeimet, úgy látás és hallásban, mint beszédben. 3/ J. K. tehát mindig az imából indult ki mindannak elvégzésére, onnan vette a jó tanácsot, onnan a buzgalmat. II. A külsô viselet legyen egyszerű nyájas, nemes, mint kik legatione Christi fungimur. [Krisztus követségében járunk.] -- Ebben szintén sok akadályt találok korlátoltságom miatt. Gondoljam meg emellett, hogy férfiasnak is kell lennem.-- Készséggel tehát, de nem udvarolva, szívesen, de nem bókolva. Ha beszélek, ne tegyem azt bizonyos fönnhatóság kifejezésével: legyek elnézéssel, és bizonyos tartózkodással mások tettei iránt. -- E tartózkodás magával fogja hozni, hogy itt-ott tulzás nélkül valami szívességet teszek majd másnak. -- Mindent összefoglalhatok ekképpen: Van különféle jellem, változó hangulat, nem várhatom, hogy mindenkinek minden kedves és alkalmas lesz, azért szükséges egyszerű, nyájas, nemes viselet és modor, melyet az Úr kegyelmével megôrizni törekedjem; ezenfelül nem kell másra figyelnem, mert ez maga után vonja a tartózkodást, a tiszteletet, a mérsékelt figyelmet. Med. 15. De duob. vex. [a két zászlóról] ez iránt jobban mondva csak ôszinte vágyamat jegyzem föl. Szolgálni az Urat alázatban és önmegvetésben. Semmi sem szükségesebb büszkeségem legyôzésénél. Nagy ez bennem, s nyilvánul egyszersmind a megvetéstôli félelemben az elôli irtózásomban. -- Csak megalázódni csak megalázódni, erre, erre térj. -- Imádkozzál, hogy az Úr megvilágítsa lelkedet, mert ez ügyben mi sem könnyebb a tévedésnél. Med. 16. Az elôbbi ismétlése. 1/ Jézusomhoz bizalommal és nyomorúságom bevallásával kell közelednem, lábaihoz borulva hűtlen gyenge szolgájának bemutatnom magamat. 2/ Az ô jelszava alázat, szegénység, önmegvetés. I. Föltéve, a/ hogy bűneim s tehetetlenségem alapján én vagyok a legutolsó ember. b/ hogy mindegyik az Isten képe, Jézus testvére, vérével megváltott drága lelke. c/ hogy nyomorai vannak mindenkinek, melyeket szeretnünk nem szabad, és lehetnek szenvedélyei is, melyekrôl mit sem tud, vagy nem bűnös. E világításban a/ tisztelni fogok mindenkit, alábbvalónak tartva magamat, b/ hibáit elvetem, c/ róla ítéletet nem hozok, d/ ha többször látom azt a hibát, és engemet illet a személy, mondom: meglehet, ez árny van Isten azon képén. Tehát nem ítélni, hanem óvatosan és tartózkodva gondolni: meglehet, ez árny van azon képen; tűnjék el, igen. II. Az önmegvetés... Ebben sok hibára akadok. Ismerem nyomoromat, így a hajnyírásnál; az olvasásnál az ebéd alatt, ha magyar olvas; nem akarok föltűnni mellékesnek, meg nem figyeltnek, hanem igen elôtérben lenni. -- Ez mind helytelen. 1/ És azért: érzelmeid és gondolkodásodban szokj nyomorodnak megfontolásához, különösen másokról tartózkodjál ítélni, hanem azon óvatos figyelemmel légy irántok. 2/ Ha valami megaláztatás lesz mások részérôl vagy bárhonnan részed, fogadd egyszerűen és zavarodás nélkül. 3/ Imádkozzál, borulj le, más nem jut eszedbe Jézus táborában és keresztjénél; gondolj az alázatra, az önmegvetésre, a szegénységre. 4/ Külsô viseleted egyszerű, tartózkodó jellege sokat segít ebben. -- 5/ Vigyázz a repetitiókban és a disputálásnál. -- Ez mind nehéz, azért figyelem. Med. 18. Hogy az oltáriszentség iránt azon szeretetet mély vonzalmat és tiszteletet lelkeinkben ébresszünk, szükséges, hogy Urunk szeretetét fontolgassuk; mikor helyezi be e szentséget, miért a kenyér színe alatt, hogy ölelhessük, hogy csókolhassuk, mi több, hogy véle összeforrjunk. I. Vágyódnom kell e végtelenül jó barátom, megváltóm után, mint szoktam volt atyám, anyám után; nézzem meg a naptárban, mint van azon ünnepek sora, melyeken ôt magamhoz vehetem, s eszerint azután vágyakozzam, kívánkozzam utána. II. A sz. misét becsüljem magasra, egyesüljek alatta az Úr Jézus szándékával, vágyaival, törekvéseivel, és fektessem ezekbe minden érzelmeimet törekvéseimet, jó szándékomat, kéréseimet. És jó ima lesz, ha úgy a sz. mise mint az adoratio alatt colloquiumot tartok Jézusommal e sz. titok fölött. III. Buzduljak e gondolatoknál Jézus szeretetére, és kívánjak érte tűrni, ôt nehézségek közt is imádni, neki áldozatokkal is szolgálni ily szerelméért. IV. Hogy mit tegyek az adorat. körül, azt nem is említem. V. Nagy szívvel és buzgó lélekkel kell a szent misét hallgatnom, azt mint a napi munka alapját és az áldás forrását tekintenem. VI. Mily vágyakat és érzelmeket táplál az Úr Jézus a bűnösök megtérítése, a bűn kiirtása, a hitetlenek megvilágítása iránt. Med. 19. Az Úr Jézus aggódott értem az olajfák kertjében, magára vette bajaimat, azonosítá magát velem, és szenvedett helyettem. I. Jézus szeretete az, mi bennem a bűn gyűlöletét ébreszti, mi szolgálatára indít jobban, mint minden más; ó mint lehetnék is oly érzéketlen az Üdvözítô iránt. Egyesüljek vele bűneim gyűlöletére és bánatára, s ugyanazt tegyem mások bűneivel. II. Zárom különösen imáimba a haldoklókat, nagy ezek szüksége és a lépés élet és halálról dönt. III. És ez apostoli szellem növelésére ajánljam föl e szándékból egyes jó tetteimet, szenvedéseimet, önmegtagadásomat. Med. 20. Jézus K. ostoroztatása és töviskoronáztatása a megaláztatás legrettentôbb (hogy úgy mondjam) példája. -- Ô megsemmisült ott a szó szoros értelmében; midôn ôt az utczákon hurcolva mint valami sihedert ott vesszôzték. I. A példa tán elégséges lesz nagy gôgöm, nagy büszkeségem legyôzésére. Magamat lábbal kell taposnom, szigorúan lábbal taposnom, lehetetlen oly büszkén gondolkodnom magamról, ítélni társaimat, mindenütt szerepelni, elôtérbe lépni. Jézus példája ez elegendô ok lenne arra, ha a legkitűnôbb ember lennék is, hát ha még utolsó vagyok. II. Legelhatározottabb akaratom az Úr kegyelmével gondolkozásmódomat, érzékenységemet becsültetés és figyelem iránt, de különösen másokról való gondolataimat leküzdeni. Ó Istenem a te lábaidhoz! Ott van nyugalmam, ott mások lábai alatt. III. És imádkozni alázatosan és folyton e kegyelemért. Med. 21. Jézus bebizonyítja, hogy szeret szenvedései, gyötrelmei által; én beszélek sokat szeretet-buzgóságról és ha tekintem magamat valóban szégyenkezem. Ó legyen ez is nagy silányságom fölismerésére, és buzduljak Jézusban a tettek szeretetét föllelni, szívében, melybôl a vértanúk merítettek. 1/ Szégyen az oly kis dolgokban, milyen az étel, ital, az ellenszenv meg nem tagadni magát! Mily szeretet az? Nemesítsük!! 2/ tettben, igen tettben szeressük az Úr Jézust! Med. 22. 23. Jézusunk kegyesen tekint le ránk, kik itt harczolunk, miután az emberek is szeretik becsülik azokat, kik értük a tűzben állnak. Tartsam a paradicsomot szem elôtt s meggyôzôdöm hogy: 1/ Itt a földön a tűzben állok, nyomoromban, mindig küzdve, s azért férfiasan, egyszerűen, és alázattal kell lennem. 2/ Féken kell magamat tartanom mindig, és társalognom nemes, nyájas, mindig tartózkodó modorban. A.m.D.g. [Ad maiorem Dei gloriam = Isten nagyobb dicsôségére.] Erônk Istentôl van, mindenünk onnan veszi eredetét: az Istennel való egyesülésbôl; amiért is ezt kell szívünkben híven megôrizni. -- Tartsuk mindig ez életmeleget magunkban, és intézzük minden körülmény közt akkép éltünket, hogy el ne tűnjék -- Megvalósítom pedig e vágyamat elsôben is a jó szándék által, melyben mindent végzek. 2or az által, hogy kezdve az elsô adoratiotól, melyben az alapot vetem, minden imámban Istenbe hatni törekszem, elôállítva ôt magamnak, mint vezéremet, kinek zászlójához borulok, melyre e szavak irvák: alázat és engedelmesség. 3or hogy érzékeimet féken tartom, tartózkodva lépek föl. 4er hogy a megalázott Jézust tartom szemeim elôtt 5ör hogy azon lélekre tekintek. A második pont illeti az alázat utáni törekvést; ezt illetôleg Istenneli egyesülésemet rá irányzom, hogy magamban nyomorultságom és hitványságom öntudatát ébresztem és föntartom, a gondolkozásban magamról erôsen tartva az elvet: Servus inutilis sum és én vagyok utolsó helyen, mert legbiztosabb nekem. -- 2or Másokról nem gondolkozom, hanem tartom azt, mit elôbb írtam. 3or imádkozom, megaláztatásomért. 4er fölhasználom a meg nem figyeltetést, az egyszerű modort, a háttérben való okos tartózkodást. 5ör a názarethi magányban rejtôzô Jézus példáját követem tartván, a legutolsó maradjon rejtve. -- 6or erre vonatkozik az, mit a külviseletrôl jegyeztem és az önmegvetésrôl. 7/ gondolkozzam csak férfiasan, hagyjak másokat nyugton, 8/ az imában különösen alázat és önmegvetéssel. 9/ a lelkiismeret- vizsgálatban egyszerűen és pontosan (idôre vont). Nov. 30. Ami az Istennel való egyesülést illeti: a./ a jó szándék megvan és törekedjem 1/ mindig nyugodtan végezni sürgôs teendôimet is. 2/ csendesen leborulva az Úr lábaihoz kérni segélyét. 3/ ha járok-kelek gondoljak ôreája és imádkozzam. b/ az adoratiokat jobban és éppugy a lelkiism. vizsg. átvevén elsôben is röviden az egész napot s aztán utánanézve mi s hol volt a hiba. c/ az officiumot nyugodtan, nem tekintve aggódva az idôre d/ nem kell soká imádkoznom, mert nem mindig lehet, de ôszintén. e/ Elôre a part. vizsg. még nem állapodhatom meg. f/ Az irigy gondolatoknál csak arra kell figyelnem, ha valjon kívántam, hogy ne legyen másnak. Nem kell mindent dicsérnem. ======================================================================== 1880 Jan. 4. A lelkiismeret vizsgálat nem jó, csakis egyre figyelek; az ima legyen nagylelkű; a part. exam. nincs kellôen határolva: a képzelôdésben. 2/ Az adorat. és refect [Szentségimádás és étkezés]. Emlékezzen meg a sz. áldozásról. 3/ a studiumot buzgóbban. 4/ az irigy gondolatok túlzottak. 5/ figyelnem kell a köznapi egyszerű életre. Ezt kell vizsgálnom, valjon az alázat az engedelmesség, a hit szellemében élek-e. Febr. 1. 1/ Tartsam általában lelkem elôtt a hitet, melyben életemet mint Isten szolgálatát tekintem, s minden csekélységet buzgóan, megadással és nagy bizalommal végzek. 2/ A bánatot jobban; az imát gyermeki bizalommal, s mint való szükséget, egyszerűen, nyugodtan. 3/ A szeretet jobbra fordult, a fô az alázat és a szelídség, készség, nagyrabecsülés. -- 4/ Mértékletesen éljünk, és mindent a penitencia szellemében. 5/ A stúdiumot buzgón, tettre buzdulni és az istentelenségen el nem csüggedni, el nem bátortalanodni. 6/ Kis ájtatossági gyakorlatimat buzgón. Febr. 29. 1/ Az alázatot valóságában gyakoroljam, mely az isteni akaratban való megadás, ha buzgó kötelemteljesítés, kész szolgálat. 2/ legyek táglelkűbb, ne oly szorultszívű az adoratiokban, az idôben, társai szeretetében. 3/ Az imát meggyôzôdéssel és buzgón. 4/ okos elôvigyázattal figyelni tetteimre, szavaimra, -- másokéval összevetni. -- 5/ Jézus képét magamban lenyomni. Márc. 27. A két lelkiismeret-vizsgálatot jobban. 2/ vessem meg magamat hajlamaimban. 3/ különösen figyelek az alázatra és feleb. szeretetre. 4/ a társalgásban, tanulásban és imában határozott férfias szellemet. Utálni magamat, mint a bűn mirigyét, és nagy szívvel járulni az Úrhoz! -- Föltámadunk! Ápr. 7. Szándékom akkor volt tiszta, ha minden eshetôségben az isteni akarattal egybeesik. Ellenkezôleg pedig gyanús a szándék tisztasága, ha mást várva, mint ami elôadta magát, nyugtalankodunk, elégedetlenek vagyunk, némi keserűséggel csalódunk. Szent, tiszta szándékot táplálok szívemben, érte imádkozom; legnagyobb szüksége van reá a papnak! Ápr. 10. Mi az Isten akarata? személyem, tetteim, törekvéseim körül? ez a fô ennek megismerése sz. Ignác szerint. -- Azért ima és diplomatikus vigyázat a szívre, a körülményekre mások viseletére, szavaira. Ápr. 14. Imádkozzál Jézusod elébe árasztva szívedet, lelkedet! mint sz. Magdolna. Máj. 2. 1. A lelkiismeret-vizsgálatot szabadabban és gyakorlati módon. 2. a part. exam. a bánatot határozottan. 3. a felebaráti szeretetet férfias erôvel, ne oly finnyásan, érzékenyen, hanem egyszerűen és jellemesen, és az ellenszenvet minden erômbôl megvetni. 4. A bánatot napközben, önmegtagadást, regulákat, okos vigyázatot magatartásomra. Bizalmas szeretetet a sz. Szűz iránt. Egy év még! Máj. 5. Jézus K. hálásnak és figyelmesnek mutatkozott, midôn Bethániába ment mennybemenete elôtt. -- Legyek hálás iránta!! 1/ már közelg fölszenteltetésem 2/ minél hálásabb én, annál negylelkűbb ô 3/ eddig oly hálátlan voltam. Máj. 9. Az imát minél buzgóbban, és ájtatosabban, tisztelettel és vsszeszedettséggel, és azt mindenek fölött és minél behatóbban szívembe vésem. Mint egy cherub, úgy kell testemben lelkemben Uram elôtt állnom. Máj. 11. Nekem is meg van ígérve a Sz. Lélek. 1/ Ô ugyanaz, aki akkor volt 2/ Az egyház szentelôje 3/ a lelkek üdvözülése most is missiója 4/ ô szívesen ad. Máj. 12. Meggyôzôdve, hogy Ô eljô részemrôl az egyedüli föltét: a kitartó ima, mily hatalom ez, melynek kétségkívül a Sz. Lélek meg van ígérve. Ez folytonos kérelem az Úr pecsétjével ellátva (ígéretével), melyet átküldünk. Máj. 13. Járjak a közös és közönséges úton. Ami mások fölé emel gondolataimban, törekvéseimben, az rossz. Ó, legyek buzgó, de ne emelkedjem ezáltal mindenek fölé, mintegy kicsinyelve ôket. Ime a szív büszkeségének új redôje. Jó káplán, jó plébános, az Úr dicsôségének elvonult és csendes munkálója! Máj. 14. Szeretni és tisztelni akarom társaimat, mint Jézust. Okos tartózkodás és alapos szeretet, és jóakarat üdvök, szerencséjök iránt, e háromban áll a fel. szeretet. Máj. 17. A zúgás utasít a házhoz, minket más jelek az egyházhoz, melynek hű alázatos, ragaszkodó tagjai legyünk 1o mert a Sz. Lélek teste 2o mert sok kegyelem szülôje 3o mert biztos hű anya. Itt szó van, de regulis ad sentiendum vere cum Eccl[28]. Máj. 19. A nyelv a bensônek nyilatkoztatója. Ne beszélj, hol nem kell; 2or ne másokról 3or elvetôleg ne ítélj 4/ vigyázz megjegyzéseidre mások beszédéhez 5/ tartózkodva, okosan, figyelve, S 1o sok hibának ez oka 2/ sok idegenkedésnek, sértésnek 3/ a papra mind figyel 4/ hallgatva sokat látsz 5/ ez tetszik és igen nemes. Máj. 21. Mi a malaszt! Szebb minden földi szépségnél 2o minden észnél 3o Istenhasonulás; és mi a bűn! Hasonlat: egy viruló köztársaság s egy enyészô rom! Máj. 26. A teljes Szentháromság valami csodálatos és megsemmisítô módon nyújtja nekünk a szentáldozást. Az Atya Fiát, a Fiú lángolva önmagát, a Szentlélek pedig hív és sürget. Mindennapi kenyérként ajánlja magát az Isten, önti, kommunikálja magát, valami összehúzó módon; a megdöbbent, az ájuldozó ember étke lesz. Isten, mit csinálsz? Ember, ó, mily méltatás! felelôsséged rémítô. A végtelen, örök Isten szubstanciája belénk forr, ó Jézusom...! mint a refektórium kenyere, hogy élj belôle! Máj. 28. Az Oltáriszentség egy emlék, nem szobor, nem irat; a szeretet emléke, maga a szeretet ... mintha egy férfiú szobrában élne ô maga, és szeretne, mint szeretett egykor, és amiért most e szobra állíttatott. Máj. 30. 1/ A lelkiismeret-vizsgálatot irányzom az egyes foglalkozások egészbeni áttekintésére. 2/ a part. ex. semmi haladás. Mindig oly gyerekes, változékony, kislelkű fölfogás; pedig a fô az alázat, magamat nem lehet becsülnöm. -- A többi hiba a szeretet ellen is könnyen tér vissza. -- Nem hangoztatok mást, mint férfias alázatot, tekints czélodra, hivatásodra, akkor tűnik a gyerekes, elfogult képzelôdés. 3/ a fel. szeretetben figyeljek folyton, hogy ne sértsek, hogy készséges legyek. -- 4/ a studiumot buzgón, tekintve az életre 5/ az imát is e meggyôzôdésben. Jún. 2. Jézus sz. szíve összezúzva, lesújtva, keserűen bánkódva eseng az olajfakertben. -- Ha az Oltáriszentség elôtt megjelenve mondjuk: Jézus, íme én bűnös, emlékezzél meg, láttál a kertben. Jézus egyesíti bánatunkat bánatával, a cseppet a tengerrel örömmel. Jún. 5. Féken tartva ítéletemet, nem mondom ez vagy az rossz, mert meglehet, személyes nézetem, hangulatom, a benyomás indulata 2or ki tudja, miért teszi, 3or ha rosszra magyarázom, miért nem jóra. Okosan, tartózkodva sohasem ítélni, így a legjobb véleményben mindenkirôl okosan fogod magad viselhetni, mert ehhez nem kell ítélni, annál kevésbé rosszra magyarázni. Jún. 7. Borzasztó gondolat: a pokolban én magányosan, lenyomva fájdalmaim önterhétôl állnék, minden résztvevô szívtôl megfosztva, sôt mindentôl gyűlölve, átkozva, üldöztetve. Ó türelem, ó szenvedés, ó földi büszkeség, mik vagytok ti a pokollal szemben!? Jún. 9. Az ima elôtt gondold meg, hogy koldusként állsz az Úr elôtt könyörögve, állhatatosan esedezzél: az ima tüzes ajkakról folyjon, mélyen érzô szívbôl, állhatatos lélekbôl. Csak jól imádkozni, csak jól! ez támaszunk, ez hidunk, ez erônk. Jún. 15. Attendite a falsis profetis.[29] Oly sokszor csalódunk a jó látszatban: tehát mind magam, mind mások iránt tartózkodva és okosan: mihelyt vlmi az erényt sérti, az rossz lesz. Jún. 25. Természetem egy mű, melynek járnia kell, rendeltetésem szolgálni, minden cselekedetem köteles. Tehát dolgozzál, munkálkodjál, emészd magad, ha czélodnak meg akarsz felelni; s ô uram alkotóm ó e természetes rendű igazság mint hangoztatja: servus in omnibus, omnia perficiens, inutilis tamen[30] -- Sz. megadással imádjuk Urunkat szolgaságunkban! Jún. 26. Sok jogczím a megváltás, mely nemesített polczunkra oly verejtékes áron visszahelyez, ô megvette minden cselekedetünket (övé tehát), de visszaadta nekünk: ó annál kötelesebbek azok neki, s mit tesz a rabszolga, kit egy úr oly áron szabadon vesz, sôt szép birtokba helyez: nemde szegénysége iparkodása zsengéivel áll meg szerényen és igénytelenül a hatalmasnak palotája elôtt? Júl. 4. 1/ Másokróli gondolataimat fékezem, mindig tisztelettel gondolkozom. Különösen, ha látom, hogy önmodoruk szerint viselik magokat, s azon nem lehet megütközni. 2/ A beszédben több vigyázatot, néha sértek. 3/ A föllépésben természetesen, egyszerűen és uralva magát. 4/ a part. exam. verjük a vasat. 5/ az egyes cselekedeteket buzgón, megtörôdve. 6/ a legpraktikusabb szentség a fel. szer. [felebaráti szeretet], azért ezt mindenütt. Júl. 14. Volt egy angol ábrándozó, ki a halált az emberek rossz szokásának tulajdonítá; mintha csak gnósztikus fantáziája lenne. Tűrni, megvettetni, szenvedni, ezek szivem vágyai, ezek után kell kívánkoznom, vágyódnom.-- Nem szabad meghökkennem, megütköznöm ez alkalmakon. -- 1o mert ez éltem rendes folyása, ki a tökély után török. 2o S Jézust követem 3o S a boldogító szeretet kifejezése ki szeret, az szenved. Júl. 23. Az Isten szeretetét mindenben kívánom 1o mert a legmagasztosabb, 2o S oly könnyű, nem lyukakban való félholt tengödés, 3o S oly sokat tűrnek mások semmiért: a katonák, 4o S a legboldogítóbb, nyugtatóbb, -- azért iparkodni hibáid leküzdésében nehézségek közt is. Aug. 1. 1/ Ha látok hibát, vessem el, de a személyt ne becsméreljem. -- Az irigységet ne túlozni éppúgy a büszkeséget. 2/ a part. exam. buzgón, jobban megy. 3/ a fel. szeretet mindenben, ellenszenv ellenében is, áldozat kell itt -- 4/ vigyázva, egyszerűen, tartózkodva. Prudentiae stude[31]. -- 5/ lehet-e mindenkivel kijönni. A paps. készület. Aug. 27. Át meg át kell hatva lennünk az evangéliumi elvektôl; megfogamzanak, nôjenek, ápoltassanak, akkor hoznak gyümölcsöt -- az alázat, a szeretet, a buzgalom, -- s oly erôsen, hogy a köznapiság ne rontsa meg, meg ne ingassa. Ne induljak ebben mások után, hanem önállóan gondolok a szentekre. Aug. 29. 1/ Az ima jó: a reflexio offic. 2/ A társalgás a/ egyszerű, b/ nyájas, c/ ne sérts, d/ ne tartózkodjál és ne vonulj vissza 3/ Ebben találsz önmegtagadást, ha alázatosan viseled magad, ha oldalra tolnak 4/ bánj az emberekkel szeretetben, de természetök szerint 5/ a par. exam. csakis büszke képzelôdést. 6/ rózsafüz. offic. séta, penitenciám 7/ légy alázatos, szerény de erôvel párosítsd. Szept. 4. Jézus jó pásztorként jár el velünk, szeret, ôriz, táplál, vezet, vállaira vesz, ha eltévedtünk, s hazahozva örvend szerencséjének; jó, jó szíve van Jézusnak; mi sugallta volna is e példabeszédet neki, mint önfeláldozó, leereszkedô szeretete a bűnösök iránt. Példát nyújt a papnak, mint kell érzenie a bűnössel, mint kell hangolva lennie, mit kell reménylenie minden bűnnel szemben az Isten irgalmától. Nem adunk jó pásztorunknak semmit, nem tejet, nem gyapjút, hozzásimulva melegíthetjük lábait, térdeit; ó igen, támasszuk, helyezzük fejünket pásztorunk térdeire, lábaihoz omolva, és kérjük, hogy szent kezével simítsa el gondjainkat, s öntsön világos nyugalmat lelkünkbe. Szept. 16. A kereszt hatalma: a szegénység, az alázat, a megvetés, az önmegtagadás. Becsüljük e világhatalmat, mely oly nagy titkot rejt; mert titkos és rejtélyes az, hogy a kereszt, mely a világ elôtt balgatagság, ugyannak hódítója lôn. Becsüljük azt, mit a világ elvet, mit kicsinyel, és tiszteljük ez erények művelôit. -- Megszakadva a világgal, vessük magunkat teljesen az erény megszerzésére! Mily sajnálatos látvány, hogy azok, kik a világtól megváltak, az erényben nem törekszenek igen elôhaladni, és oly gyermeteg erényök van, hogy az elsô ütközésre szétoszlik, mint délibáb; oly érzékeny, mint a csiga bogái, melyek mihelyt hozzá közeledünk, máris visszahúzódnak. -- Törekszem ma érzékenységemet alázatban és szeretetben megtagadni. Szept. 19. Mária a kereszt alatt! A legnagyobb anyai szeretet a legnagyobb kínban! Jézus szenvedése az ô szívében nyomja le magát, mint a pecsét a viaszban; a lélek ott van, ahol szeret, s azután ahol él: Mária lelke a kereszten; az ô szenvedésének jelképe maga az Üdvözítô keresztje. Ó anyám, a bűn a karjaidban nyugvó testet még ostorozza, még döfi; ó anyám, én, János vegyem az ostort, és töltsem dühömet rajta? Ó bűn, ó mint kell irtóznom tôled! Szept. 22. Sáfárjai vagyunk az Istennek; övé az ég és a föld, övé maga az ember. A sáfár gazdálkodik elôször nem magának, hanem másnak (intentio), gazdálkodik (opus) jól és híven (modus). Nem töprenkedik azon, hogy kicsi, nagy-e a jószág, hogy köves-e vagy nem, hogy van-e másnak több, mint urának, pláne ha mind egy s ugyanazé. Éppúgy mi alázatban, szeretetben, messze minden rendetlen vágy és versenytôl, minden irigységtôl... Műveljem csendesen a földet, melyet Uram rám bízott, s más érzelmeknek szegjem el útját. Szept. 28. Talán utolszor rándultam ki Mondragonéba, a szíves fogadtatás és a hosszú idôzés is arra utalt. Mintha utoljára tovább élvezni kívántuk volna a hely szépségeit. Az esô már Tusculum tetôjén nem kímélt meg, a tenger felôl fekete felhôket hajtott felénk a szél, mely elseperte az esôt; egy fa oldalán kerestem oltalmat; különös látvány a hamvas felhôk, a gyönyörű kilátás, s elôttem a tusculumi színház. Az ebédnél zene, este színház, mibôl senki sem értett semmit, éjjel bivak[32], Fischer kísértet alakjában emelkedett fel nyughelyébôl, egész nap locskos ácsorgás. Okt. 3. 1/ Természetemet sokban kell legyôznöm, mi a szenvelgést, ítéletet, hangulatot illeti legyek egyszerű és érdekelt a körben, melyben éppen találom magam, és mással ne törôdjem, ha más sok szelet csap, ha dominál, hagyjam. 2/ legyek nyájas, de egyszersmind férfias, különösen azok iránt, kik többet engednek meg magoknak. 3/ Gyôzzem meg hangulataimat, türelmetlenségemet. 4/ Lássam mindenkiben Jézust, és bánjak velök akképp, de egyszersmind okosan. 5/ a part. exam.-t még egy kissé. Okt. 3. A bold. Szűz maga jelölte ki a rózsafüzért, hogy ôt vele megtiszteljük és hozzá esedezzünk, maga jelölte ki az utat, melyen hozzá menjünk; tette ezt nagy nyomor és zaklatások közt, és segítségünk belôle származott. Imádkozzam mindig a belsô meggyôzôdéssel és a nyomor, meggyôzôdés éleszti a hitéletet és a kereszt. erényeket. Okt. 5. Az üdvözítô Istent mint jó házigazdát tűnteti föl, s minket szolgái, béresei gyanánt. A mindenható tehát egy jó szívű, egyszerű, gondos házigazda, ki csakis minket gondoz, mintha mása nem volna! quam dilecta tabernacula tua Dmne virtutum concupis[33]...! Okt. 8. A munkások elnyerték béröket egyaránt, de némelyek irigykedtek a többiekre, kik késôbb jöttek [Vö. Mt 20,1--16]; ezáltal kimutatja Jézus, hogy a boldogok, tekintve az örökkévalóság kincseire, irigyelnék mások buzgóságát, ha lehetne, sajnálva, hogy néhol restek voltak; ó örökkévalóság, és ti jó alkalmak az önmegtagadásra és érdemes tettekre: zúzd össze súlyod alatt a lelket! Okt. 9. Et mittet id, quod salvatum fuerit de domo Juda et quod reliquum est radicem deorsum et faciet fructum suum[34]. Úgy tette Jézus is, ki tanítása kezdetén a keresztségben mélyre vetette művének alapját, én is mélyen alázzam meg magamat ítéletemben és a társalgásban. Okt. 11. Et tu venis ad me? [És te jössz hozzám? -- Vö. Mt 3,14] Mily érzelemben mondá ezt Szent János Jézus keresztelésénél, úgy kell mondanom azt nekem. Jézus hozzánk jô a szentmisében, az áldozásban s velünk marad az Oltáriszentségben; ó ki ez, kit itt bírunk? A világban annyi nyomor, annyi vajúdás, annyi zavar és gond, szocializmus, revolúció, adók, kivándorlások, éhség; pillantsunk azonban az oltárra; ki misét olvas, az többet tesz, mint a kormányférfi, a szociálista, nagy tervek és vállalatok vezetôi, mert kezeiben a Mindenható, a Gondviselô, és mindehhez a végtelen Szeretet. Ó mit bírunk benne! Becsüljük e kincset; a legkisebb falusi templom többet rejt, mint az egész világ nagysága erejében és szenvedéseiben. Becsüljük azért Jézust és a szentmisét, és alázzuk meg magunkat ily végtelen kincs bírásában. Okt. 15. Jesu baptisato et orante[35] ... megnyílt az ég, leszállt a Sz. Lélek. Csodálatosan tanít ebben az Úr az ima hatalmára, ha ugyan megalázódunk; aki megveti magát és imádkozik, aki megtagadja magát és imádkozik, az hathatósan eljár dolgában. Okt. 16. Mily imádás, hálaadás, megalázással kell a szentségekhez járulnunk, melyekben az isteni kegyelem és malaszt mennyei fénye és nemessége ömlik lelkeinkre. A gyónás, az áldozás, a hit világában mily fölfoghatatlan intézmények! Okt. 19. [Lelkigyakorlat] A theol. 2.k éve után, 1880. I. Egészen Istenemé vagyok, ô belôle való, tôle származó és eredô, és egész lényemmel és valómmal.-- Mint a patak vize nincs szoros összeköttetésben a parttal, az ágak és kavicsokkal, hanem a kútfôvel, éppúgy én Istennel; az ô jószága. Ô végcélom is, hogy neki éljek és a halál után benne fölleljem magamat. Mint az ô műve, mely csakis azt birja és abból áll, mit az Isten belefektetett, nincs lényegi tekintete önmagára, hanem Istennek él, mint a fűrész és kalapács nem magának, hanem a mesternek szolgál és arra való. II. Isten és lelkemmel szemközt eltűnik minden; és azért nem veszem tekintetbe, amit a milyent a mennyit, hanem csakis Istent és magamat, aki itt és így vagyok. Legyek Istenembere az észben a szívben hordva ôt. Isten és én, ez minden, e viszonyba bele nem vegyül sem vér, sem név, hír, kincs, kín, vágy, sem ész, erô, akár enyém, akár másé. + Ebbôl következik a jó szándék, mely mintegy megaranyoz mindent de 2o a törekvés a keresés Isten nagyobb dicsôsége után. Keresünk mint mozdíthatjuk elô az Úr dicsôségét. Oda állunk és behatolva az Istenbe válogatjuk az eszközöket, melyek egy nagyobb dicsôségre szolgálhatnak. Ez adja a férfias és kitartó iparkodást tenni vmit Istenért. + A pillantás szolga, mert lényében van hogy általa Isten szolgáltassék, épúgy a hallás, a lépés, a gondolat, a szó, a mozdulat. + Mennyire kell tehát keresnem Isten akaratát, s a szolga teszi Ura akaratát, az egész reformom. Isten akarata a dolgokban, melyeken nem változtathatok, és ugyanaz szabad törekvésemben szolgálatára, melyek milyensége, módja, ideje, helye a sz. közönyösség szerint meghatározvák: így a tanulás módja, ideje, a könyv, a tanár, az óra. Isten embere kérdem, mi Uram ebben és itt akaratod. IV. Borgiai sz. Ferenczczel megtekintem helyemet és arról meggyôzöm magamat, hogy nem lehet rossz néven venni, ha az átmenô egy bűzös örvényben lát valami szörnyfélét, mélyen, mélyen, leköp, ha ignorálja, ha elfordul tôle, ha a tisztátalanságot odadobja. Ó e meggyôzôdés e mély igazság, melyet az elkárhozott lélek kevesebb bűnei mellett felém hangoztat. V. Férges nyelvem, szemem, fülem a testet emésztik rágják, bűz és genny tör ki a mirigyeken, íme én az ember, jaj, ha mások látnának, és az Úr felségében hatalmában, de egyszersmind szeretetében! hogy össze nem zúzott, csodadolog: nem, ô oltárához vezet. + A bűn gyűlölése és megbánása a biztos út a szentségre, mely a szívet kis tövis gyanánt szúrja és kelti, és oda mutat az iszonyú teherre: a bűnre, mely minket oly nyomorultakká tesz: azért a lelk. vizsg. ezt keltem föl magamban és napjában többször a szentelt víz hintésénél; és amikor másokkal beszélek bűneim rothadását és bűzét képzelem magamon viselni: e két actus sokat segít. VII. Vétkezhetem, meghalhatok, s elkárhozhatom, én amint ha az Úr nem irgalmas most már a pokolban égek, már ott látok e szemekkel, hallok e fülekkel, tapintok. Ott magamra hagyatva, ha arra képes vagyok, mire nem lennék, mily elszánt, mily önálló, mily rettenthetetlen az Isten dicsôsége és üdvöm ügyében. -- Ott kellene már szenvednem, tehát legalább most vértezem föl magamat. + Az irgalmas Samaritánus az Úr Jézus, aki a penit. szentségében oly sokszor és oly szeretôen felfogad, a bűn megrongált, Jézus vérével mos minket, és azt ismételten, ó becsüljem nagyra nagyra e szentséget, melyben sz. vére mossa és gyógyítja lelkemet. Élô hittel kell azért hozzá járulnom, és tisztelnem a szentséget sz. elôkészület és helyes fölvétele által. IX. A lélek kikelve a testbôl látja magán minden undokságát, nem kell hasonlítania magát rohadt gennyedt férges nyives bűzhödt zsákhoz, hanem látja a mindent meghaladó valót. -- És e foltokban e rettentô vntudatban lép Jézus elé, kinek sebeibôl kegyelmeket nyert a jövô perczben pedig kezdi a rémitô valóságot érezni, az Isten átka, a pokol kínja és örök szenvedés zúzzák össze a reménytelen kétségbeesettet.-- Percz percz után, most most s így lesz mindig ... O timor Dei confige carnes meas[36]. Imádkozzunk esedezzünk e félelemért. ó ha birnálak Isten sz. félelme, de eltűnsz hamar az elmélkedéssel, ó, mint tartsalak vissza! Ó sz. Lélek! X. Jézus hív, von magához, mint azt éltemben tapasztaltam. Mi lesz velem, ha Losoncon maradok, ha Feldkirchbe megyek? Hív a legnemesebb harcra, melyet ô velem együtt vív, a harcra önmagammal és azután az Úr ellenségeivel: agendo contra propriam sensualitatem, mundanum et carnalem amorem[37], hogy fölszabaduljunk minden nyűg alól az erényben. XI. A bold. Szűz ott jô elôször említésbe, hol az irgalom és a kegyelem áramlik az emberre; azért simuljunk az édes Anyánkhoz, benne leljük örömünk okát, benne a hit titkait. -- A Szűz oly alázatos, nem ismeretes, nem híres, egyszerű, senki sem törôdik vele; látod, mire való a vágy tisztelet, becsülés után? Én szegény, vézna gennyfakadás szégyenkezem P. Spirituális elôtt, ki tudja vétkeimet. Az oltáron Jézus -- de hová vetemedtem én tôle? Nézek az égre, mit látnak bennem szentek? Nézek a földre, -- az emberek ha tudnák bűneimet, nem mernék szemeik elé kerülni, mint a P. Spirituális elé! A teremtmények -- és én pap legyek? Ó Isten, Mária! A Szűz mondá: Ecce ancilla ... midôn szent volt; mit mondjak én? ... Ha az ördög kibeszélné bűneimet! XII. Az Úr Jézus születésében csodálatos alázatban, szegénységben és önmegtagadásban indul a hadjáratra, melyet hirdetett; én tehát utána megyek. De egy bajom van: oly hamar kifáradok, elapad lelkesülésem s meggyôzôdésem; azért mert promptus quidem sed non diligens [kész vagyok ugyan, de nem serény]; vigyáznom kell, állhatatosnak kell lennem, azzá válnom -- harcról van szó --, akkor nem jô mindig vissza ugyanazon büszke gondolat; tehát alázat... Mindig jobban érzem semmiségemet a törekvésben, a gondolkozásban. Ó Úr papja, mi lesz veled? Mindig e gondolat sarkantyúz... Alázat elôször meggyôzôdésemben 2or másokkal szemközt, mely ugyan nem mutatkozik holmi furcsa huzakodásokban, hanem a tiszteletben gondolatom és szavaimat illetôleg nem veszekedni, nem önfejűen vélemény mellett megállni, nem ítélni másokat, róluk nem beszélni 3or a repetitiokban egyszerűen és nem genirozva 4or a társalgásban barátságos tisztelettel, ez a tett szava. Megtagadás 1o compunctioban 2o az étkezésben 3o szenvelgésemet és hangulatomat ez iránt, más iránt itthon és a sétán 4er különösen ha nem szerepelek valahol legyôzni azt az oktalan féltékenységet és fölfuvalkodottságot, ez utóbbi 2 pont a fô. Ó tegyek vmit Jézusért, menjek vele, ne hagyjam magán ô hív, Ó Uram, húzz teljesen, odavetem magamat neked! Isten akaratát! ezt! ezt! XIII. Lássam az Úr kezét mindenben, ami történik, bárhonnan eredjen a dolog, és nyugodjak csendesen mint az Egypt. futó Jézus. -- De az Úr hív, alázd meg magad, tűrj, szenvedj, dolgozzál értem, szorosabban egyesülsz majd vélem, én átkarollak örüljek, kérem, keresem a megaláztatást, nem kerülöm. Jézushoz akarok, oda! oda. Ó hol tolnak majd oldalra társaim, hol löknek meg, ignorálnak, hol kicsinyelnek engem bűnfekélyt, gennyfakadást, undok férges bolyt. -- Mit kivánok, mit várok, mitôl félek? -- Mindenben látom az Úr akaratát, a napirendben, a társalgásban, a rendeletekben ... a tanár, a rendszer circul. Cap. 14. L.3 XIV. S. József a legalsóbb a szent családban és ô parancsol, jobb szeretne mindannyiszor Jézus lábaihoz borulni, de más az Isten akarata, azért szeretni az alázatot, keresni az elvonulást, a megvettetést, az ignorálást ... de elôször az Úr akaratát. Engem is fölemel az Úr, oltárához, és én nem tudok hová lenni. Ha jól meggondolom, és kérem ôt fölvilágosításért, s mit tegyen az, kiben annyi nyomor, annyi fölületesség, a gondol. az ítéletben, és érzelemben, kiben oly kevés erô és férfias szellem, s kiben fôleg a mult élet bűnei csupa fekély, rothadt átrágott és dögletes kórtól átjárt lelket mutatnak, egy nyomorék, egy eltorzított megbénított koraszülött álljon-e oda az Úr oltárához, ki ha mutatná magát, amint van nem találna embert, ki visszaborzadó szánalommal nem tekintene rá és szemétdombot, mely méltányosan hordhatná. Istenem érzem a te hívásod óriási fenségét, és a roppant felelôsséget és annak igényeit, követelményeit, de uram ebben is nyomorom, olyan vagyok mint a víz, a rázuhanó szikla le nem nyomja, de odább maga mellé tolja. Ó alázat, ó érzet, mikor semmisítsz meg, ó ha megaláztatom az isk. a rep[38]. imádkozzam, imádkozzam, hogy úgy legyen, ha ignorálnak, ó imádkozzam, legyen úgy. S. József magasan volt, de alázatos volt, én nem vagyok alázatos. Hol az alkalom, hol az Úr akaratával megaláztathatom hol? hol? kapkodjam utána, fussak. sürgessem! + A nyugtalanságot az imában legyôzhetem 1o ha kijelölöm már elôre az idôt 2o ha alkalmas ez az idô 3o ha addig behatóan és szorgalmasan tanulok. -- A tanulásban pedig rendszer, tanár, könyv, adva van, tekintsem practice és férfiasan az egészet, mint ki föl akarja használni emberekkel szemben. XVII. De 3. hum. mod. [Az alázatosság 3. módjáról] Ha magamba tekintek, nincs semmi, mit az Úrnak föl ne ajánlanék, ha akarná: látom vélekedésemet itélgetésemet, másokról tetteikrôl eljárásukról. figyelmemet minderre, elhatároztam ezt ajánlom föl 2o a társalgásban az elsô szerepet 3o a körömrágást 4o az ellenszenvet mi különben az 1o foglaltatik: de nem csak akarnék, ... indulattal de akarok erôvel. -- Imádkozzam, hogy az Úr akaratát mindjobban megismerjem. XVIII. Rossz: a szeretet ellen: 1/ aemulatio a társalgásban 2/ az ellenszenv 3/ a vélekedés és figyelemmel kísérés 4/ az elzárkozódás s komorúság; az alázat ellen: a képzelôdés; az imában: a nyugtalan törôdés másokkal. Jó: compunctio; conformitas mindenben a napon át; fortitudo a beszéd, bánásmód, gondolkozás, föllépés, intézkedés, ima, lelk. vizsgálat, tanulás, társalgásban tekintve az életre; humilitás a gondolkodásban magam s másokról, a társalgásban: szerény, figyelmes egyszerű modorban, a tettben szolgálatkész, illedelmes, elnézô, alkalmas (opport.) meghúzódás visszalépés; a szóban kímélô, másokról nem ítélvén és nem beszélvén, -- poenitentia[39] minden alkalommal. A hivatás megmarad nyomorom daczára -- Van bennem bizonyos határozatlan félénk önszeretô szellem (fortit.) Jó föltételeimet a szobában asztalomon, a templomokban a tabern. az iskolában az IHS. a rekreációban a szent. víz és a missio v. Bonifatius ujság S. Sabán ugyanott és a loggián egy keresztnél. XXII. Jézus, az Isten óriási alázata tulajdonkép nevetségessé teszi még az alázatos föltételeimet is. Ó, tegyem lánglélekkel, ahol szerét tehetem, ragadjam meg az alkalmat, és azt annyi szívvel, érzelemmel, amennyire lehet! Társaimmal összejôve leomlok lábaikhoz, de hevülô meggyôzôdéssel hallgatom türelmesen tudományukat, csókolom a földet, nem veszekedem, futok minden hiú gondolattól vagy ítélettôl. És a hajnyírásnál férfias egyszerűség. + Most a pokolban szenvednék magamra hagyatva, szükség, hogy az erény útján tanúsítsam azt a férfias erôt s fölülemelkedést, melyet egy magánálló magára utasított s legfôbb érdekektôl buzdított férfiúnak tanúsítania kell; azért határozott egyszerű, nyugodt gondolkodás; a legôszintébb alázat társaim iránt; a compunctio és comformitás pedig eredjen szeretetbôl, mely liberabit nos ab angustiis et anxietate[40]. -- Férfias alázat: a társalgásban; az imában; a lelk. vizsgálatban; a tanulásban; és az Isten akaratából vett eseményekben. XXIV. Érted kívánok valamit tenni, Jézus, mert tied vagyok, teremtményed, szolgád, gyermeked, én e szív, e lélek, e szemek, e kezek a tied, neked élek, Jézus! Amint tied vagyok, bár oly kis szív és kis lélek, mégis én és senki más az, ki neked e csekélységemben szolgálhatok; nem kell tekintenem mások nagy tehetségét és erejét, mások nemességét; szép ez, szép, de én e szív, e lélek, ily kicsinységben vagyok tied és szolgálok neked. Fordulok ekként magamba, járok betérve magamba, hol találom Uramat és a szív és lélek erôit, melyekkel neki teljes szeretetben egyedül szolgálhatok. Sokat segít ez a meditatban ez a betérés, a szívnek a lélek a szemek a kezek megjelenítése önmagok elôtt, hogy elvesszünk e kicsinységünkben, dolgainkban, -- e kis körünkben az Úrban, -- 2o nap közben járok az Úr akaratában és jelenlétében nem figyelve másokra, mi sok kisértéstôl megment és minden cselekedet elôtt merülök kis körömben az Úrban habár röviden, -- ez a conformitas mirôl szól egy föltétem. -- Conpunct. erga Deum, humilitas erga proxim. conform. erga me dirigitur[41] Compunc. szenteltvíznél, úrfelmutatás alatt, lelk. vizsg. Conformi. minden cselekedetnél Isten jelenlétével egyetemben, különös alkalmakat elôre látva: a séta, a recreat. a studi. a repetit. [felüdülés, tanulás, ismétlés] Humil: minden összejövetelnél; napjában 4.: a társalgásban; a vélekedés; az illem és készség; másról nem beszélni; nem veszekedni; Poenit: mindig vmi keveset szeretetbôl! Fortit [udo]. Nov. 17. A büszkeség mások fölé való emelkedés, nem pedig helyes, igaz ítélet a valódi tehetségek-, erényekrôl. Ha látom, hogy van valamim, mi másnak nincs, nem mondhatom: nekem nincs, hanem csak: abból semmi sem következik; nem adom magam mások megítélésére, hanem ha látok rosszat, nem mondom, hogy jó. Másokkal ne törôdj, magadat, az észt vesd meg; akkor van béke és nyugalom. Nov. 24. Jézus gyenge egyszerű embereket választ apostolaivá, hogy művébe semmi emberit, hanem csak istenit befektessen, természetfölötti mű az egyház, minden benne malaszt kegyelem és isteni hatalom, azért szolgáinak e szellemet kell magukra ölteni, a gyakorlati életben a gondolkozás és érzésben a hitet, a hitet, különösen az Úr akaratát mindenben látni, és reá vetni bizalmunkat semmi más eszköz vagy közegre. Elég nyomorult vagyok arra, hogy az Úr papjának válasszon! Dec. 6. Hibázom a szeretet ellen: alkalom a hallgatag komorság, mások elütô modora; hibákra akadok a vélekedésben, a féltékenységben, mi jobb mint a mély megalázódás lábaik alatt. Ne törôdjél semmi gondolattal másokról. 2/ A part. ex. semmi jót sem mutat, bánat hiányzik; ne légy hiú, hanem mozogj szabadon, ne függj másoktól 3/ esto fortis non respiciens dependens ad alios; 4/ buzdulj föl újra a: conpunctio conform. hum. fort. poenit.-ra, dominus enim prope est.[42] 5/ a gyónás, az ima, a társalgás, a poenit. ez! ez! Dec. 10. Gondold meg, ha az egész világ pusztaság lenne, semmi út, sem falu, kert, csak bozót, haraszt, erdôk, mocsárok, csúszó-mászó vadak, s itt alacsony kunyhók, bennük szegény, ronda, kiszáradt emberek, kiütés- és fekélyekkel borítva, hallgatagon, mogorván, szeretet és béke nélkül, megtámadva és nyugtalanítva minden lénytôl: képe lenne ez a bűnbe esett emberiségnek; de ha lenne emellett Istene, boldog volna; de Istene nincs, és hiányát semmi sem ábrázolhatja. És az embernek ily végtelenül szegény állapotában az Isten önmagát atyává, testvérré, orvossá, megváltóvá tette az irgalom és szeretet legfôbb nyilatkoztatása által, mert a megtestesülés az Isten legfôbb nyilvánulása, legnagyobb dicsôsége, s azért legnagyobb javunk; glorificamus te, gratias agimus tibi! [Dicsôítünk Téged, hálát adunk Neked!] Ó menynyire, mennyire! hálát! hálát! nyissuk meg szíveinket e jó Isten kegyelmeinek és szeretetének, és ne engedjük, hogy összeszoruljon kislelkű aggodalom és bizalmatlanság által! Dec. 14. Jézus a mi testvérünk lett, és mi természetének részesei, ô reparator naturae, de terra et de stercore. Cognosce o homo dignitatem tuam[43]! Ó mi lesz belôlünk, ha Jézus nem nemesíti elkorcsosult természetünket, de ô nemesíté, és ismét a testben az ördög uralói lettünk, ne adjuk meg magunkat, ily elsôszülöttnek egyvérű testvérei!!! Dec. 15. Jézus a mi tanítónk, tanít szeretni és ismerni Istent, mily tanok, mily igazságok áramlanak sz. Szívébôl az egész emberiségre! mi lenne nélküle, ó mily könnyű és dicsô miránk nézve követni a mestert, szívvel és fölvilágosított lélekkel. Nézeteim a szeretetrôl kicsinyek alacsonyak az erényrôl fölületesek, legyünk az Úrban erôslelkűek, ismerveit, és nem törôdve mással. Fac domine, ut sciam et faciam tuam SSS. voluntatem! Illumina![44] ======================================================================== 1881 Jan. 2. 1/ A part. ex. nem halad, sok emberi tekintet, másoktóli függés, nincs megállapodás jellememben. 2/ A szeretetben még több hiba van; légy barátságos és figyelmes mások szavaira, tetszésére, benyomásra, melyet a szavak önmagadra tesznek 3/ a lelk. vizsg. legyen tárgyilagos érdekkeresés. -- 4/ Járjak elvek szerint külviseletemben, másokróli ítéletemben tanulásomban. 5/ buzgó az ájtat. gyakorlatokban. Mindent akarok tenni, de íme itt a mindennapi eszközök; az Isten akaratával való egyformaság, a poenit. a szabályok... Jan. 2. Jézus sz. neve: a hatalom az üdv a vigasz kifejezése, mindezt merítjük e névbôl, e név által, ha tehát szükségem van ilyesmire, ím hangoztassam Jézus sz. nevét, és legyek erôs, bizalomteljes, vigasztalt! Jan. 5. Jézus menekül, nem tesz csodákat, tanít természetes eszközökkel is élni. A hit elôször mindent Istentôl jönni lát, az okosság mindig utána néz, mi most itt az Úr akarata. De erre nézve imádkozzál alázattal és folyvást és hôn. Domine illumina et perfice me![45] Jan. 14. Mily örömmel mentek föl Jézus, Mária, József Jeruzsálembe, az Úr házába! Mily házunk van nekünk, mily közel, mily kinccsel! A kereszténynek mindig ujjongva kellene erre gondolnia; köznapi élete is csupa áldás, csupa kegyelem; s ha a templomba lép, megfoghatlan öröm. Jan. 16. Jézus kérdez: kérdezzünk inkább, mint oktassunk; különösen a jártasokat szakukban; szerényen, alázatosan figyelve szavaikra álljunk társaságukban; az illedelmes viselet 1/ tiszteli Jézust másokban 2/ önmagát becsmérli, 3/ megóv soktól, mit a hamarkodó, elôretolakodó modor magával hoz. Jan. 17. A Bold. Szűz és Szent József hibájok nélkül elvesztették Jézust; vigyázz ítéletedben; minél rejtettebb a tárgy, melyrôl ítélnél, annál inkább vigyázz. Látunk sokat; 1/ nézz utána, hogy úgy van-e; 2/ ha úgy van, ne következtess abból a szándékra, a lélekre; 3/ ha ezt is teheted, alázd meg mélyen magadat! Ó, inkább semmi ítélet, mint Istent megbántó egy ítélet. Jan. 18. Jézuson csodálkoznak az írástudók, mily szerénység, mily angyali egyszerűség! Vide, fac! [Nézd, tedd!] A sz. Szűz mondja: atyád és én; ô az alázat példánya fölhasznál minden kis alkalmat; ó, annyi az alkalom a szeretet, türelem -- alázat, megtagadásra ... csupa kis szemek és nagy kincsek gyűjtôi, hic et nunc ... keltsd föl magadban a szándékot az egyes erényeket gyakorolni, kezdve reggeltôl egész estig. Jan. 24. Aki szeret, az elégtételt kíván nyujtani Istennek, annak a szüksége, vágya; azért elsô a szeretet, aztán az elégtétel, különben nincs alapja. Nem érzi az ember azt magában a tettben, mert ez keserű. Azért szeressünk, és gyűlöljük a bűnt, és törekedjünk Istennek dicsôségét helyrehozni, akkor mindenütt találunk alkalmat. Ó, ha az Isten szeretete gyullasztana, mindenütt lenne tér és alkalom az alázatra, a szeretetre, az önmegtagadásra, a megnyugvásra! Fiat! Jan. 30. Van ôszinte vágyam Istent szeretni, a dolog nagyon gyakorlati 1/ a szeretetben legyek erôsebb nem ingerlékeny 2/ az alázatban, S a part. ex. még hiányos 3/ eltökélt szándékkal haladok magamnak számot adva mindenrôl csendesen és gondolkozva 4/ az ima lelk. vizsg. medit. buzgóbban. -- 5/ isteni elvek, erény, szerény beszéd, alázatos gondolkodás. -- Most a szeretetre figyelek és az ima buzgó végzésére. Febr. 7. Jézus helynöke leszek, qui est sanctus innocens; [aki szent ártatlan] ha angyal képviselné jó, de ha ember, mily kis igény hogy szent és ártatlan legyen! de én? mint sirathatom gyászos esetemet. -- Ha a zürichi betegápolóval történt, hogy el kellett hagyni állását, mi lesz velem? Fogjam erôs kézzel határozottan az alázat eszközlését!! Ez a hencegôre rábizonyult vlmi természetellenes bűn! Febr. 13. Agitur nunc de vita aeterna, mily gn ez! és minden lépten nyomon lép elôtérbe megoldása, minden foglalkozásom megoldására van irányozva; minden gondolat, szó, érzés ennek befolyása alatt álljon, agitur enim semper ubique de vita aet[46]. Meglátszik-e ezen nagy igazság rajtam és éltemen! Febr. 20. Jézus a kafarnaumi csodatétel után Péter házában száll meg, nem csodálóinál, nem a gazdagoknál, nem ünnepelve stb. Ô szabad, ô felül van minden emberi tekintetnek, ôt semmi sem köti meg. Ilyen az Isten igéjének hirdetôje, non est alligatus nec respectu, nec beneficiis, nec salutatione, obsecratione etc.[47] Febr. 23. Fructum afferent in patientia, in caritate, devotione[48]... S tűrni kell mindenben, tűrni várva soká, tűrni szenvedve. De Jézus koronáját viseljük, ha tűrünk, ó szorítsam fejemre ez édes töviseket, nagy szívvel, az alkalmaknak örülve, a kisértésben, az ellenszenvben stb... Márc. 3. Összehasonlítom magamat Júdással a kegyelem bôségében, ki nem kaptam kevesebbet, mint a mártírok itt a katakombák fölött, és oly sokkal többet, mint egy koldusgyermek a Pinción. Használjam, érvényesítsem, költsem magamban a keresztény szellemet, mint hajdan élt. Márc. 3. Midôn pezsegni érezzük erôinket, lássunk utána, hol és mikép használhatjuk fel buzgalmunkat; oly tényezô a lelkesülés, melyet számba kell venni mindenkinek. Elôttem áll a fölszentelés napja, a kegyelem bôven áll rendelkezésemre, széttekintek s látom a nagy hivatást, föladatot, a tért, mely munkálkodásomat várja. A tudományt gyakorlati szempontból tekintem, mert jelen idôben mindent az életben érvényesíteni kell, a lappangó meleget is kell fölszabadítani, mert a fásult, az elhaló, a lankadt korszellemnek minden életerôre van szüksége; ha máskor az éléskamrákba halmozhatták kincseiket, most mindent a vásárra kell hoznunk, mert válságos, inséges, bizonytalan idôben, amikor nem tudunk a holnapról semmit, menteni kell ma, amennyit lehet. Márc. 6. Part ex. a dolgokat a hit világában, -- 2/ a medit. és ájtos. gyakorlatokat is úgy. 3/ figyelj a csüggedésre, az ingerültségre, a türelemre, a meghunyászkodásra 4/ ne vizsgálj csak idején. Legyen a tettben, a szóban, a lelkesült szeretet tüze. A böjtöt a vezeklés szellemében. Ápr. 1. Bajulans sibi[49] ... mily gyengédség, mily vonzalom, >>sibi<<, magának az ölelést, magának a hô csókot, másnak nem ... >>Bajulans<<, édesen fogadva a halált, mert szeretett, gyötrelmet, a gyalázatot, a kereszt terhét. Íme elöl a zászló, szeressük Jézust, ki a kereszthez simul, menjünk utána, nagy dicsôség van a jelben, melyet az Istenfia választott címerül. Ápr. 6. Jézus szenvedése felülmúlja a martyrokéit; különösen a belsô, melyet a bűn terhe okoz sz. szívének. Ó, ez a Megváltó a bűnök myriádjaival tetézve, az Isten haragját viselve! -- Mi is bűnökkel dolgozunk és bánunk, ó vegyük a mértéket a keresztrôl ... a bánatban, a pásztorkodásban, a buzgalomban Isten dicsôségéért! Ápr. 8. Jaj de ritka nálam a körmölés, ritka a jóravaló gondolat, kiszáradt az a kis ér is, mely néha megeredt. Az újság az, hogy betegfajtájú embernek néznek, valódi borjúnyúzó péntekekbôl sorakozik a nagybôjt; valami carciofoli nevű beafsteakkel gondoznak, vándorlom szobából szobába, máris az ötödikét illusztrálom. Az infirmiere a campagna szülöttje; disputálok és vitatom neki, hogy a föld forog; nem hiszi, pedig vele forog. Azt a tanúságot szedtem ki az égetô vitákból, hogy ha az egyszerű embernek az Isten nagyságának megmutatására akár a természetbôl általa nem értett dolgokat (csillagtávolt) hozunk, nem kapósak az érvelések. Ápr. 10. 1/ part ex. humilitatis sensus cum fortitudine in conversatione[50] 2/ nem vizsgálni 3/ medit. és bánatot. 4/ szégyenlôsséget irtsd ki egyszerűség- és szerénységben 5/ az érzékiséget illetôleg ne félj különösen a testi szépség iránt 6/ a társalgásban Szeretet és erôsség. Ápr. 24. Este halt meg P. Patrizi; sokat áldozott, mindenrôl lemondott, mindent megvetett; bár úgy lenne, hogy a jövô nap evangéliumának üdvözlete neki is szólhatott: Pax vobis! Ily példa magas útra terel, messze alacsony hiúságtól. Ápr. 25. Némely ember oly annyira kedves nekem, s ha gondolom, hogy elkárhozik, éles fájdalom nyilal át lelkemen. Jézus sok szép, nemes, kedves lelket elkárhozni elôrelátott, tán milliókat ... mély fájdalom szaggatá szívét, s készté imádkozni üdvünkért?! Ápr. 25. Sz. Magdolna keresi Jézust, és a szeretet nem hágy neki nyugtot; nem törôdik akkor mással, nem függ, nem igazodik más szerint, csak a szeretet irányadója. Lát angyalokat, de nincs meglepetve, nincs kielégítve, semmi teremtményen nincs megakadása... Máj. 1. Szűz Mária segíts! 1o a bánatot serényebben 2/ az érzelgést és hiuságot 3/ a szeretet jobban megy. 4/ a part. ex. továbbra is. 5/ több bizalom és nyugalom a gyónást illetôleg. Szeretnék a hitben járni, mint erôs férfiúhoz illik, a hitben másokkal bánni, egyszerűen és vigyázva, kímélettel. Máj. 15. Ma két zarándok látogatott meg minket, temeriniek; a Szentföldrôl jönnek s hozzánk beláttak. Egyszerű, hívô emberek, földmívesek. Mély meggyôzôdéssel mondták: Adjunk hálát az Istennek, az ebéd végén; elbeszélték, hol s merre jártak, hol hullatta az Üdvözítô könnyeit, hol állott jászolya. Arcaikra függesztém könnybelábadt tekintetem, mert oly érzéssel, oly vággyal, mintha lelkem ki akarna kelni szűk határaiból, föláldozni magát e szegény, zaklatott, szorongatott népért; mint tehetek valamit érted, magyar nép? Nép, nép, nem a művelt világ vágyaim tere, hol verejtékben kívánnék segíteni, vigasztalni, üdvözíteni! Ó, bár az Úr áldása borítná el lelkemet, melyre nemsokára a papság fölkenése vár, a kezeket, melyeket a krizma a szeretet és kegyelem osztogatóivá ken. Máj. 17. Azt a szegény két parasztot éjjel egyszerűen az utcára kergette az Anima[51] rektora; a templom tornácában húzták meg magukat, de csakhamar a csôcselék faggatta ôket. Történt pedig ez, mert magyarok. Mily igazán énekli Vörösmarty, hogy a magyarnak hazáján kívül nincs helye. A nemzetiségi ellenszenv csúnya kinövés az emberi lelken: falják, marják egymást; vész itt humanitás, természetegységen épülô szeretet; s milyenek az egész népek elôítéletei, bárgyúságai, rossz szokásai, embertelen, szívtelen hibái! Humanitás, természetes szeretet, mely a bôrbe, szép orrba, szép hajba, melyet holnap a borbély elsöpör, szeretsz, mi vagy! Egy-két napra gyűlöletté válsz; ma szeretetteljes, kedves, édes modorú valaki irántam, közbejô valami, látom a lelket hibáiban, határoltságában, más vélekedésben, s gyűlöletet találok helyeden. Mert nincs erény, tehát szeretet sem; csak a hitben gyökerezhetik. Csak Krisztusban igaz, hogy in eo neque Scytha, neque Graecus[52]... Máj. 18. Habetis pulmentum? Jézus kérdez, vagy kér valamit, hogy többet adjon. Keveset kér, hogy örök életet adjon, erényt kér, hogy koszorút adjon. Van-e fönségesebb pályabér, van-e messze kihatóbb törekvés: számomra örökélet, s híveim számára áldásthozó, sikerdús működés. Ó egy pillantást e halhatatlan végcélra, és lábtoppanásra itt a jókedv, öröm, buzgalom, bátorság! Máj. 29. 1/ az érzelgés és hiúság 2/ a part. exam. 3/ a buzgóság a vezeklésben, imában ... 4o a társakkal óvatosan bánni, okulva 5/ vigyázz a csüggedésre. 6/ sokszor lehang bátortalan, -- szégyenlôs (unbeständig sie und her morgend?[53]) Jún. 10. Spir. S. disciplinae effugiet fictum, et auferet se a cogitationibus quae sunt sine intellectu. Sap[54]. Az egyszerű alázatos -- és okos szívben van sz. Lélek. -- Ó mint kell magamba térni, ha sz. Lelket akarom, mint kell okosan, óvatosan gondolkoznom és beszélnem. Félelem járja át lelkemet e gondolatnál, mily alkalmatlan edénye vagyok én neki. -- Minden idô és hely vádol hűtlenségemrôl. Jún. 22. Széttekintve a világban, eszmélôdve az uralkodó eszmék, elvek fölött a közéletben és a kormányzásban, a legszomorúbb jövônek néz elébe a hit, a vallásosság. Nem gondolhatunk valamiféle, a tömegeken átható reformokra, míg a romlottság és a rombolás csatornái szabadon hordják dögletes vizeiket; inkább egyesekre kell kiterjednie a lelkipásztor mentô törekvéseinek. Lemondani mindenrôl, mi nagyot, dicsôt, feltűnôt mond, ez az evangélium és a jelen körülmények követelése. Hivatal, rang, kitüntetés, értetek kezdve a legelsô föllépéstôl és a papi rendbe való belépéstôl egy tapodtat sem mozdulok. Jún. 23. Mily kedves, édes, békés érzelmek ömölnek el lelkemen! Mily kegyes volt irántam Szent Alajos; alig fejezhetem ki, eltöltött a béke az Istennek való szolgálat édességével. Hozzá fohászkodtam lelkem mélyébôl, átkarolva tartám szent lábait, édes szerelmet rebegett ajkam; Ó, Alajosom, én hódolva szeretlek s bízom benned, hogy meghallgatsz, hogy el nem hagysz; el nem válok tôled, míg ki nem eszközlöd lelkiismeretem tisztázását! S ô békét öntött szívembe; én megnyugodtam, nem dúlt bennem az aggály; honol a szeretet. Ó szép, rendkívül szép ünnepnap 1881. jún. 21.; három énekkar zengett Szent Ignác tágas boltjaiban. Jún. 27. Az evangélium szelleme az egyszerű szegény nép közé vezeti a buzgó papot; más körökben nagy a kétszínűség és tettetés. Szerezzünk magunknak nyugodt, egyszerű és férfias külviseletet, mely kifejezi a belsô alázatot, szelídséget, szeretetet. Az bizonyos, hogy az alázat és eszesség dacára soknak nem tetszünk; ez ne zavarjon, mert bennünk van minden törekvéseink iránytűje és indítóoka: Jézus szeretete. A kereszténynek mi sem lehet nehéz, mert minden nehézség és szenvedés kedves neki, és szeretetbôl viseli és kívánja! Jún. 28. Édes Istenem! Mily világ ez, melyben a hívô él; mily méltóság, melyre a hit emel; mily tudomány, mellyel fölékesít. Ó szent hit! Ki emelkedhetik fölénk, hol a gôg, hol a fölfuvalkodottság? Ki gazdagabb nálunk, az utolsó anyóka rózsafüzérrel tudósabb, emelkedettebb, méltóbb minden egyetemnél! Éljünk e szent hit fölfoghatatlan világosságában, öntudatában, nemességében! Erôsen a sziklán állva, a római székhez ragaszkodva, melyet sziklának emelt az Úr, mely ellen apró gyerekek támadnak. Óvjuk e hit világosságát, sugallatát szívünkben és uralmát a hívekben. Jún. 30. Sz. Péter elsô prédikácziójában minden isteni, mindent a sz. Lélek tesz és végez, legyen ez bennünk is, szívjuk e szellemet mindenütt magunkba az imában, az egyház tana és erényei és jellegei tanulásában, a szentek példájában. Júl. 3. 1/ az érzelgés még zavar, gondolom, hogy oktalanságomból ered 2/ a szeretet még kislelkű, könnyen bántható, szavaimra figyelek. 3/ buzgóság az áhítatban és a bánatban, a szentséglátogatásban 4/ erény [egy szó olvashatatlan] hamar fogy erôm, az alázat nem alapos, észreveszem magam, hogy itt és ott a baj. A földiekkel jól állok, s töreksz. Penitencz. buzgóságban. Júl. 4. [Következik egy és egynegyed oldalnyi szöveg; a második része X szent imája. Mivel az eredeti kézirat eltűnt és a másolat sok helyütt olvashatatlan, lehetetlen átírása. -- Szerk.] Júl. 19. Szent István diákonus nagy kegyelme: Ecce video coelos apertos, szenvedésének oka volt. Kegyelmet nyerünk, hogy szenvedhessünk; mennyi kegyelem irányul erre; ha nem használom, hiányát érezem nehéz bús napokban: ideo particula boni doni non te praetereat. Éppúgy Szent Pált elönti az Úr kegyelmével, hogy szenvedhessen: ego ostendam illi, quantum oportet (te) pro nomine meo pati[55]. Szenvedés -- kegyelem, és viszont. Aug. 7. Erény: alázat még fölületes, sokat akarok s ha nem bírom, csüggedek. Még hiú és emberi tekintetekre figyelô 2o a szeretet könnyen sérthetô. -- 3o ítéletemben nem állhatatos. -- 4o az önmegtagadás és bizalom Istenben -- sz. gyónásaimban a szeretet és alázat ellen, ítélet és bizonyos féltékenys. (intés) (alázatos meghúzás) Aug. 11. 1/ Isten kezdetem és végem; amit nem érte teszek, hiábavaló, vagy káros; az ô jószága levén, szolgálatára rendeltetem, s nem keresek semmi mást, semmit, csak ôt; gyermeki szívvel és bizalommal fontolgatom mindig e szavakat: Isten és én, és én... Szorosan hozzá, hozzá és erôvel e célomhoz... Ez az ember, a koldus és király célja. E célt keresem: Ad majorem Dei gloriam. Fáradalmaim, önmegtagadásim, törekvéseim mind e célra törnek... Nagyobb célom nem lehet; forróbb, alázatosabb, gyengédebb törekvést sem akarok nélkülözni. 2/ Mindent eszközként használok, mert semmit sem akarok Istenen kívül; de mint kell erre törekednem, mily erôfeszítéssel ezután járnom! Mert ez a szentek tudománya és ereje, hogy nem mozdultak, csak mikor az örökkévalóság követelte, csak annak fejében. Imádkozni és meditálni sokszor e fölött! 3/ Az örök élet elérése egyedül szükséges; nem szükséges itt élnem, egészség, becsület; én érzem azt, és mindenütt és mindenben kell utána törekednem... Csakis ezt ... élve és halva. 4/ A bűntôl való iszonyodást fölkeltem magamban, és ahol csak tehetem, fékbe verem hajlamaimat és csúnya érzelgésemet; a bűnt irtom magamból és másokból. Aug. 13. Berchmans Szent János ünnepe: gyóntam egész életemrôl... Deo gratias et Sancto suo! [Hála Istennek és Szentjének!] Meghalok mindig, mindenütt, itt és most: e gondolat édes vigasz; másodszor jó kánon. Mily boldog, aki szent megnyugvással mondja magának: tán meghalok, és azért nem keresek semmit, csak egyet: szeretem Istenemet. Fölajánlom: Istenem, nincs más vágyam kívüled, Te vagy mindenem, fölajánlok neked bármily állást, pályát, javadalmat; ha úgy akarod, amint én köteleztetem, akkor elvonulok valami csendes helyre, hogy vezeklésben és imában töltsem napjaimat. Ó nehézségeim lesznek ezentúl is, de a halál gondolata elôzzön meg minden elhatározást, minden mozzanatot. Amen. 6. A halálos bűn: a megszentelô malaszt elveszése 2/ Isten átka 3/ egy szívtelen zsarnok befogadása 4/ a lélek halála, hulla vagyunk, van szemünk, nem látunk, fülünk ... 5/ minden érdem elvesztése. 7. Discedite a me 2/ maledicti 3/ in ignem aeternum 4/ qui paratus...[56] 8. meghalni = mindent elhagyni 2/ én halok meg 3/ hol, hogy, mikor, mint. 9. A rossz, a lanyha, a buzgó pap halála; ez örvend; mert minden nap estéjén örvendett, hogy céljához közelebb ért. A rossz halál lehetôsége gazdag bányája az alázatnak; én rosszul meghalhatok, ó, mily gyenge vagyok tehát. A breviáriumot alázattal végezem, az egyik intenció: a tisztaság, melyet kérnem kell. Az elsô perctôl kezdve kívánok mindent szentül és buzgón végezni, hogy halálom óráján vigaszom legyen. A meditációban kérnünk kell mély alázattal és 2or fölbuzdítani önmagunkat; az a mi kemencénk, arra való, hogy melegedjünk. 10. Az ítélet: magányosan, tetteivel 2/ a bíró Sanctus, Justus, Omniscius [Szent, Igaz, Mindentudó] 3/ a cselekedetek, az okiratok, hozatik az ítélet. Hilarion remeg halálos ágyán: 17 éves koromban vétkeztem, Sz. Terézia, Ágoston. 11. A végítélet: körülmények 2/ a bíró megjelenése ... József: ego sum 3/ a válás. A partikuláris examen oly fontos, amilyen fontos a haladás és nemesbülés a lelki életben és az erényben; mert ez a hathatós eszköz minden bűn kiirtására és az erény megszerzésére. E partikuláris exámen igázza le az embert és hajlamait, és az Isten igája alá hajtja teljesen. Azért a pap nem tehet kedvesebbet az Úr elôtt, mint ha kérlelhetetlen szigorral nyes magán a partikuláris exámen késével, állhatatosan és elszántan tör elôre. Jegyezni kell, mert anélkül nem csinálunk partikuláris exáment. Aug. 14. Nyugodjunk meg csendesen az Úr karjaiban; elfeledve népünket és atyai házunkat; fátyolt borítva a múltra, mely oly búsan sötétlik mögöttünk. Ezen a napon az Úr szent megnyugvást öntött lelkembe, hogy reá vetve bizalmamat megnyugodjam, et requiescam, oly hosszú tövises út után, mely megszaggatott és megviselt. Feledd a múltat és nézz bízvást a jövôbe! Aug. 15. Ó, én alig jöhetek eszméletemhez, mert impetus laetificat civitatem Dei[57] az én lelkem az Úr szent városa, és az ô szeretete és édessége áradozik benne. Ki hitte volna, hogy ily boldog lehetek; elôíze ez a mennyei örömnek! Alleluja! Haec dies, quam fecit Dominus, exultemus et laetemur in ea[58]. -- Alleluja! Alleluja! Aug. 16. A szívekbôl kiveszett a meleg, a mély érzelem; oly törpe, elkorcsosult szellem uralg bennök, minden eredeti száműzve van az egész világ rendezett sorokban, mintegy dobszó mellett, egyenlô lépést tartva nyílt, tág országutakon halad; aki a sorokból kiugrik, aki kényinget leveti, sokszor meg nem értik. Ó, mily majom-ruhát szabtak az emberi szellem- és szívnek, mely nem él, nem hajt; s ha valahol kihajtana, lenyesnék tüstént, mert abban eltérne a többitôl. Hol van a vallásos népélet? Tűnik. Hol a polgári élet? Nincs. A szabad polgári elem a középkor virágzó századaiban a hitélet termékeny talaja volt, melyen termett művészet, tudomány, nagy erô és tevékenység. Nagyban származik e baj a politikai rendszerbôl, az állam istenítésébôl, az egyház elnyomatásából, a hitetlenség támadásaiból. A népet oktatni kell, de nem szabad együgyű hitét elvenni. Az ôsrégi, erôteljes egyesületi szellem az egyházban meghozza mindig gyümölcseit; ez képes felkarolni és létrehozni valami kitűnôt és nagyot. Aug. 22. Ismét a kikötôbe hajóztam, csendesen megpihenek, édesen megnyugszom. Ó, kedves Jézusom, lángoló szívvel karollak át téged; véredbe mártom lelkemet, hogy termékeny talaja legyen a szeretetnek, hogy gyümölcsöt hozzon, édeset és tetszôt neked! Ó, hogyha szerethetnélek, hogyha érted élhetnék s halhatnék, Kedvesem! I. meditáció. Quid prodest homini ... 1/ Ad aeternitatem natus sum[59]; örökké élek, éveim el nem fogynak. Mit gondolok majd százezer év múlva? Min örülök majd? Ó, hitvány mulandóság, élet, pálya, dicsôség, hír, tehetség, siker, gazdagság! Mit ér ezer év múlva, hogy ez vagy az 20, 40, 80 éves lett és meghalt. -- Mily utálatos valami mindez, mily undorító; mily bohóc és mégis rettenetesen komoly ködképek. Ó mit akarsz ember? Mit nézesz csak oda és neki? És szíved itt ragadjon? 1540--50-ben így gondolkozott Xavéri Ferenc, és most erôsíti-e, helybenhagyja-e? De utálnom kell mindezt, nemcsak megvetnem; erôs lélekkel, határozottan; egy tapodtat sem földi valamiért; ad Deum, káplány leszek ... igen egy tapodtat sem teszek magamért, szegény leszek ... igen, keresek-e kényelmet ... soha ... Istenem, imádkozom-e hô buzgalomért, jó szándékért a szentmisében, fölajánlok a paténán mindent neki -- magamnak semmit. 2/ Küszöbén állok. Mint egy éji szállás, olyan az élet az örök élethez képest. 3/ Én készítem elô magamnak... Szent Ignác lassan és kimerítôen és hosszasan beszélt egy tárgyról; nem szökött hamar másra. II. meditáció. Si poenitentiam non egeritis, omnes similiter peribitis[60]. 1/ Számtalan bűneimért; mint bűnhôdtek a szentek... Tán az Istennek mondjam: jaj, Uram, ki bírja ki ezt az éhet, szomjat, ezt az embert? Ó nyavalyás, gyáva lélek! -- 2/ Mert szükséges az erények gyakorlatában: a szeretet, alázat, türelem, érzékiség, vidor készség. - - 3/ Az áldás és isteni malaszt gazdag forrása... Kell mindennap bűnbánatot tartani: az ülésben, az szemlesütés- és gyengéd cilicium-, holmi kellemetlenség eltűrése, valami szívesség megtevésében. A szeretetellenes és érzéki benyomást (érzelem, vonzalom) vagy idegenkedést minden áron, módon és a lélek minden áldozatán: el! Tartani kell magát mindig úgy mintha mások néznének, megfigyelnének. 3a Fontos hivatal van vkire bízva óriási mennyiségekkel számol, itt-ott ügyei nincsenek tisztában, van ellensége fondorkodó ... mi lesz vele? és velem? reméljek ... a múltról ... de a jövôben? Élet, pokol, elégtétel, öröklét mint fognak szemeim elôtt állni, mint fogok kárpótolni, figyelni, tisztázni, Uramat bizalomra ébreszteni?... Aug. 23. A bocsánatos bűn is rettenetes és borzasztó, rosszabb minden baj- és nyomornál; menj a kórházakba, mondd: ez csekélység ... dögvész, háború, éhhalál -- mind semmi. Mint áldozópapnak rettenetes harag kíméletlen lélekkel kell minden bűn iránt viseltetnem... És mennyi van lelkemen! Bűnbánat ... irgalom ... gyűlölni és sírni! 2a A bocsánatos bűnt szívem mélyébôl gyűlölöm (eddig oly gyarló voltam) a/ tekintettel Istenre: megvonja különös gondviselését, b/ különös malasztját c/ eltávolít színétôl. És mennyire kell nekem a malaszt; akarok-e ily bô forrást elretezni [sic!]; az Úr karjaiba, az Ô malasztja árjába!... b/ tekintettel magunkra: elhomályosítja a halhatatlan lélek természetfölötti szépségét; ó az a lélek, a paradicsom szülötte ... ki szúrná ki egy tiszta, ártatlan, angyallelkű gyermek szemeit? Bénítja erônket a szokás ... az értelem elhomályosul; c/ készíti a halálos bűn útját. Ó, ha valaha halhatatlan lelkekre lesz irányozva munkásságom, tanítva, intve, oktatva, mily hivatás! Ó, mit tegyek számtalan bűneimmel szemben, melyeket oly könnyen elkövettem? ... Minden héten ... ó elszántan ... itt az irigy, itt a féltékeny, tisztelethajhászó, ... érzéki gondolat. A ... püspök mondá, hogy a soká tartó alvás sok pap romlásának kezdete. VI. Piushoz jött egy plébános, hogy mentse föl a breviárium alól, mert nagy paróchiája van; mondja a pápa: nekem nagyobb van. Van egy kép: két sorban recitáló papok: köztük ördögök kosarakkal, kik az elnyelt, elhadart szókat szedik. 3o Az a való kath. szellem, ha a bocs. bűnt a szív mélyébôl gyűlölj, és undorodom az akarat ily rendetlenségétôl, mely oly gyarló, hitvány engedékenység által, olyasmit elkövet. A bocs. bűn büntetése Lóth, David, ... egy máglya ... miseremini ... [irgalmazz!] Aug. 24. Az érzékiség a nézésben és a büszkeség sok hiba forrása. Volo mundari [meg akarok tisztulni]: akarj és tégy; vedd komolyan az alkalmakat, tartsd ott rendben ránczban szavaidat, érzelmeidet, viseld férfias egyszerűséggel magadat. A büszk: ott van a p.e. de szívvel érzelemmel és határozottan ... különben semmire sem mész... E nap estéjén, melyen az Úr nagy kegyelmének végét veszem, annyi bizonyos és világos elôttem, hogy csak akkor haladhatok elôre, ha külsô viseletben nyugalmas, méltó, szelíd modort ; belsôleg: az alkalmakat elôrelátó, a halál gondolatában rendelkezô, hol tehetem, Istennel foglalkozó, bűnbánó életet élek. -- Harc és önmegtagadás az én sorsom. Aug. 25. Ma diákonus lettem. Hála az Úrnak, kinek szolgájává avattattam; buzgó, szent, hű szolgája leszek, készen szolgálatára test- és lelkemmel, vérig, véglehelletemig. Deo gratias; Mariae laus; Sancto Stephano et Laurentio, Ignatio et Francisco Xaverio honor et gloria!!! Aug. 28. A Szűz tisztasága tekintetébôl romlatlanul föltámadt; ó mily romlás és fölosztás mutatkoznék rajtam, ha bűneim szerint történnék. Ez a med. 1ik neme, ha erényrôl elmélkedünk: megtekinteni, hiányát bennünk és azért megalázódni, utána törekedni, az eszközök után nézni, kérni, imádkozni. Szept. 11. a/ Az imát és gyakori áldozást; b/ az alázat (particulare examen); c/ társalgás. Még 49 nap, és pap vagyok. Szent, hű férfiú. Használj föl mindent, hogy a hitnek embere légy, az imá, a gondolatmenet-, a szemléletben, a véleménycserében. Amily szerény, époly érdekes társalgó, vigyázva a szóra és érzelemre. Okt. 1. A hitben látjuk, miért kell alázatosnak lennünk. 1o mert magunkban semmi sem vagyunk, s mindent Istentôl nyertünk, ki többet, ki kevesebbet; ô adhatott volna kevesebbet 2o S a kegyelem rendében élve tehetetlenek vagyunk, a kegyelem mértéke, a visszaélés, a bűn, a kárhozat és vétkezés lehetsége semmiségünk érzetét kelti, és az utolsó helyet választja 3o s testvérek közt gôg nincs, hanem egyenlôség és szeretet, mely szolgálatkészséget szül, 4o S a halál gyermekei vagyunk, csakis Isten irgalmából fölemelve, -- A büszkeség szenvedély, s ki büszke, nem üdvözül, aki nem az, azért nem alázatos, az alázat erény, mely az Isten fönsége és az önsemmissége megfontolásából, önmagát teljesen megveti és Isten gyermekei hasonképű teremtései alá helyezkedik, tisztelve, szeretve, szolgálva bennök az Istent. Minél alázatosabb vagy, annál alkalmasabb az Isten szolgálatára; s Isten dicsôségére teremté az embert, és valamint ô semmi, úgy neki nem jár semmi, hanem minden Istennek, neki ellenkezôleg gyalázat és büntetés, ez az alázat alapja, és ha nem is vétkezett, akkor is e semmisége föltüntetésére illeti a megaláztatás. Okt. 2. 1/ Imádkozni és a Sz. áldozáshoz elôzô napon elkészülni. 2/ A fölszentelt. gondolni 3/ kis penitencziát. 4/ a szeretetben erôsödni, elôzékeny, alkalmazk. ne hadd magad lehűteni, lesodorni a jó útról 5/ a part. exam. 6/ külsô viselet és okos beszéd 7/ türelem és nyugalomban mindent 8/ Istennel egyesülve, reá gondolva, hozzá fohászkodva etc. etc. Okt. 9. Tisztában van minden, néha-néha átvonul lelkemen valami sötét árnyék, de én nem figyelek rá; én szent és tiszta vagyok. Visszaemlékszem mindig föltétemre, midôn confessio generalisomat megégettem, hogy többé ne számoljak vele. Úgy is lesz; én nyugodt vagyok, nincs semmi lelkemen, mindent meggyóntam ... boldog vagyok... Ó, higgyek, reméljek ... esto fidelis ... bonus est Jesus Dominus meus[61]. Olvassam át ezt újra meg újra, nem mostani felhevülés műve ez, hanem régi emlékezet elôtűnése. Okt. 18. Elsô napja a lelkigyakorlatoknak. Szent akarok lenni minden áron; utamról még nem határoztam. Istenemért valami nagyot akarok tenni, s egészen érte élni. 2. med. Jó az én Uram, ô maga teremtett saját kezűleg, -- minél inkább lemondok semmiségemnél fogva mindenrôl, annál kedvesebb leszek, ez az alázat kulcsa .-- 2or ô így teremtett, nyugodj meg tehát, minôségedben 3or övé vagyok teh. ô gondoz. Deus, a D. in D. propter D... [Isten, Istentôl, Istenben, Istenért.] minden por és füst, csak ez nem. 3., 4.m. Nagy igazság az, hogy minden eszköz, hogy mindent közönyösen vegyünk -- és különben oktalanul fáradunk, ostobául becsülünk, köz-köz minden melyen áthaladunk -- Verjük le szívünkben a rendetlen vágyat, azt a félséget, mely a világgal kaczérkodik -- nem, törjön az egész világ, hiú délibáb után nem megyek az Úr segélyével a szokás útján. -- Jó Istenhez simulok, ó uram, mily jó téged mindenben szolgálhatni. Okt. 19. 5. med. Mélységes megszégyenülés, és teljes megzavarodás tölt el bűneim szemléleténél: ily iszonnyal lelkemen az Isten elôtt, annyi bűn -- bocsánat -- ismételt esés után mint állok ott, mily szemrehányás, mily tehetetlen gonoszság, és mennyiszer -- gyenge lélekben; és a kárh. lélekkel szemben -- bűne, nekem ..., ott az Isten haragja, itt a kegyelem, ott a kárh. itt az öröm in spe -- mily szégyen. -- Alkalmazd ezt az emberek közti hason ügyekre. Consid. Ó, Jézusom, szúrd szívembe a töredelem tövisét, hogy érezzem mindig ezt a kedves kínt ... Magam állok bűneimmel, itt nincs társ, nincs barát, amit én teszek, az számít, az használ; ha sokat áldozok, nagy leszek, és másokat elhagyok; magad haladsz, magad érdemelsz, magad dicsôülsz ... én, én! Ó, tehát én penitenciát akarok tartani ... különösen papi életemben ... ott az oltár lépcsôjén, ott e leölt bárány vérében, melyet kezeimben tartok; egyesítsd pap, a szentségi Jézussal töredelmes fájdalmadat, könnyeidet... De peccatis propriis. [A saját bűnökrôl.] Oly bánat, oly fájdalom vonul át lelkemen, mely a magányba vonszolna, hol minden teremtés alatt, csendben és szeretetben bánnám a bűnt és szeretném Istent. Dio ed io [Isten és én] ... ó, én a semmi. Alázat, alázat! Ne tartsak magamra semmit, ne törjek holmi óriásra. Istennek nem kellek, és bűnös lévén semmire sem vagyok méltó. -- Szent és egyszerű pap. Med. 7,8,9. A pokol indít hálára Isten iránt, ki bele nem taszított és tanít hatályosan az önmegtagadásra, ott tanulsz szerénységre, óvatosságra, kíváncsiságod fékezésére. Ó, hogy én még itt élek, ha találkoznám lelkekkel, kik kevés bűnök miatt kárhozottak, kiket tán ismerek, ha több bűn miatt is, ... ó én még itt élek és imádkozom és remélek. Med. 10,11. Tartsam erôvel azt az ítéletet, melyet a végsô dolgok szemlélete kelt, megvalósítására a világgal és fölfogásával és a közvéleménnyel szemben sok erô kell; s azért kell tartanunk erôszakolnunk magunkat elsôben a végsô dol. szemmeltartására azután a szerintök való intézkedésre. Gondoljak a Szentekre, én azokkal állok és másokkal nem törôdöm. 2o Álljak magam és állhatatosan, szokjam Sustinere fortiter etiam solus Dominum. [Megtartani erôsen egyedül is az Urat.] Okt. 21. Ma délelôtt gyóntam; két év elôtt is e napon gyóntam. Ma törültem le az utolsó mocskokat, az utolsó árnyat. Most tehát minden rendben, amennyire azt nagy nyomorom engedte. Ó, Uram, irgalmas Jézus, ó, most meghúzódom lábaidhoz, hogy ezentúl halljam szavaidat és figyelek minden sugallatodra, és szívembe térve élek neked. Elég, ha azt jól teszem, mi elôttem fekszik, erre irányul figyelm. Tudom, hogy hol hibázom, figyelek tehát azon alkalomra: Ó ... Sz... Refector. Másokról való vélekedés. Med 12. 23 évet éltem és elmúltam, hamar múlik minden, s mindig válunk, semmi sincs mindenbôl, csak az Istenért élt idôbôl, van-e unalom? nincs, csak dolgozzál. Jövô perczben meghalhatsz: nehéz-e ily élet. Csak ezt most jól ... a többi semmi. Átmegyünk és elköltsünk mindent, mire odaérünk és élni kezdjünk. -- Most tehát más az én életem -- új ember -- új gondok -- új bátors. -- erô és különösen el a bűnnel ... imázó és penitencziás áldozó élet ... az érzékek ... a töredelem ... a hangulat ... az éberség. Med. 14. Jézus országa az alázat, a szenvedés, a küzdelem országa. Könnyen buzdulunk harczi eszméknél, de ne felejtsük a valót: az önmegtagadás ez mindenek alapja és vége -- a hiúság -- a becsvágy -- a becsületpontok -- a látszani és tűnni vágy -- a szórakoz. -- a kapkodó túlzás megfékezése; egy napnak a más utáni buzgó átélése ez a föladat. Med. 15. Ch nascitur. [Krisztus születik.] Engedelmesség ez hasonulás a világba Isten és a világi hatóság iránt. -- Szegény végképpen de ahol ô van ott gazdag mindenki, ez a mi kincsünk, mely örömmel eláraszt in omni tribu [minden törzsben] és arra büszkék lehetünk, tartsuk ezt öntudattal a világgal szemben. Med. 16. Erat subdit. [Engedelmes volt.] Az engedelm. alapja Isten rendelete és nem az elöljáró esze képessége ... Isten gondoskodik, hogy emellett szégyent ne valljunk. Jóvátehetem hűtlenségemet, ha ez utolsó évben hű és pontos leszek, ó drága erény bár lenne mindig alkalom gyakorlásodra. Med. 17. Az Isten akarata ezt tartsam szem elôtt cselekvés. ez -- itt -- az Isten akarata 2/ az imában mindig: az alázatot és penitencz. és áldozatkészséget ... a Szents. elôtt különösen. Med. 19. -- Erat pernoctans in oratione [Az éjszakát imádságban töltötte.] -- ez nekünk szól, jó az ima, ott van édelgésünk -- míg ez jól megy mind jól van -- tehát nagy meggyôzôdéssel. -- Quis arguet me ... mily jelenség ez? mily tünemény? mily csodaalak ... Jézus ... mi tanítványai ily mesternek. Med. 20. Jézus az olajfa kertben imádkozik... íme ima! de mint kell azt tennem, nem kislelkűen, nem sokallva minden nehézséget, nem kétségbeesve és sopánkodva ... ó törpe lélek ... tűrô és fáradó férfiakat akar az Úr viros sustinentes eum et miserias proprias, dimicando etsi sine successu, quia haec est via, ut eradicemus paulatim, ut purgemus de novo, ut procedamus caute circumspecte etsi Dom se abscondat[62]. És félt a haláltól ... én is félek és félni fogok ez régi dolog ... de tudom, hogy ez természetes, emiatt nem kell lamentálni, de az Úr szelleme mindig öntudatos szabad küzdô akaratban van. A bűnt kell utálni és törleszteni és az erényt ültetni ... ez az exerc. czélja. Arra segít: a bánat többszörös fölkeltése, különösen az olt. Sz. elôtt, és a mortific. S a test valódi bestia, s tartani kell: a szemek, fülek, nyelv fékez. az ételben keveset. az alázat fölkeltése, a buzgó ima. Az erény: a valódi alázat, minden földi hiúság megvetésével, az utolsó hely keresésével, a társalgásb. másokkali érintkezésben. -- a szedettség nyugalomban és egyszerűségben férfias erény és méltós. ut minister Chti [mint Krisztus szolgája] nem félve, hanem öntudattal kincsérôl, figyelve reá mindig és kívánva, hogy megfigyeljék. -- okosan és fontolva beszélve és intézked. függetlenül. Okt. 24. Jézusomnak hozva csekély önmegtagadást az Oltáriszentség élénken éreztem bűneim és nyomorom nagyságát, és gondolva fölszentelésemre, elfogott a fájdalom, hogy oly erôszakot követnek el rajtam, mintha egy alvó kisdedet arany bölcsôbe és selyembe és koronákkal ékítnének. Ó, de mi ez mind a kegyelemhez képest, és mi vagyok én a gyermekkel szemben! Med. 21. Jézus a kereszten a megvetett fájdalom embere ... ó, ezt tartod majd kezedben, mit fogok tôle kérni mást, mint alázatot, szenvedést, mit fogok eltanulni mást, mint ezt ... ó ne legyen ellenmondás életem és professióm közt. Med. 23. Jézus szenved, de szeretettel az emb. és Ist. iránt, de hát hisz én is szenvedek J.ért ... ô megédesíté ... gondold, hogy J. mondja minden visszás érzetnél: most ... most szenvedj értem, ó hogyne én pap, ki az Úr áldozatát hozom ... hozzam személyemben is. Ô szerzett erôt és különösen közel álltak szívéhez papjai ott véres áldozatánál. Med. 24. Jézus érzelme nagy szeretete hô vágya készsége nyilvánul a 2. szóban -- ó mit ne tennék érte! tanuljam el ez érzelmeket e hô vágyat és imát és gondoljak rá midôn letérdelek a fölmutatás után. Erôsen kell hozzáfognom e nagy műhöz, nem kímélve határozottan semmit, mi akadályoz, mert egyszer élek, egyszer vagyok, és minden perc gyors. Mindent visszaviszek a szentmisére, mely forrásom lesz mindenre. Ekkép az ima emberének kell lennem, és belsô életet élnem, hogy Jézus érzelmeit magamra öltsem, és a haldokló érzelmeivel áldozzak, a szórakozást kerülve, a szobát ôrizve, szerényen kint, vigyázva beszélek, elôre megfontolva; a breviárium és adoráció jól, a töredelmet keltve és az alázatot magamban; (különös eszköz erre a szemek fékezése) Jézusért fáradnom kell, dolgoznom; ezt ne felejtsem; a test bestia. 2. hogy az önmegtagadás embere legyek, bűneimért mindenütt erre figyelve, magamat J.-sal áldozva, és szellemét a keresztrôl az oltárra átvive, hol ô érez, imádkozik eped éppúgy 3. hogy a büszkeséget és hiúságot és más hibákat a szeretet ellen határozottan leküzdjem gondolva a szenvedô J.-ra, ki minden alkalommal mintegy arra fölhív. lelkesülve buzdulva és beszélve az evang. szellemében. 4. hogy a társalgásban okos és buzgó legyek a jó példa és szemes buzgalom által a jót elômozdítva: a semin. Panz. haf. a magy. egyesü. az erény. az exerc. a brev. a phil. magyar. tudakolva. Okt. 28. J. a bűnnel terhelve hozza az áldoz. töredelmes alázattal imádva, eleget téve, meghajolva, megsemmisülve, másrészt öntudatában nagy tettének hô vággyal az emb. üdve iránt. Íme alázattal és bizalommal hozd, J. imád érted, J. tisztít a bűntôl, örömmel J. dicsôségére és annyi áldás és erô leesdésére. Okt. 29. Egész nap sírnék, midôn az Úr méltatására és nyomoromra gondolok, magasztalnám ôt az egész világ elôtt... Ó, mily fönséges és csodálatos és nagylelkű; bár szeretnélek, bár véreznék érted! De erôs határozatom mindennel szemközt; Deus Deus meus... [Isten, én Istenem] és minden lépten-nyomon vigyázz! Jézussal hozom áldozatomat, de egyszersmind az egyházzal, minden szent papjaival, a szentek és angyalokkal... Accedamus cum fiducia ad thronum gratiae[63]. {kép} A Napló 1881. okt. 30-i, Prohászka pappá szentelésének napjának bejegyzésébôl Okt. 30. 1/2 7--10-ig pappá szenteltettem. Jézus, csókolom lábaidat földre terülve, csókolom kezeimet, e szentelt kezeket; szívemben áradozik a boldogság, szemeim könnyekben úsznak, lelkem megszűnik magának élni, mert szeret; szívem tágul. Ó, hű barátom, kebleden pihenek; ne folyjanak e percek ... ne múljék az idô; hisz boldogabbat nem lelek, hisz magamnak ez utolsó kedves örömöm. Az isteni kegyelem ékítse lelkemet és ôrizze meg szívemet a szent szeretetben. Trinitŕ dei Monti[64] áldott emlékű hely, melyre meghajlott az ég, és lenézett a mennyei udvar. Nem akarok pihenni, aludni, nehogy elmulasszam az idôt. Nov. 6. Jézus csodálatosan eltűri tanítványait, ez biztat; (Délután volt) ô választott, ô ismert; azért: szeretet és bizalom iránta, s ne a merev félelem. Nov. 7. A kegyelem lassan, lépcsôzetesen, alkalmazkodva, nemesítve, vagy irtva halad, azért minden morzsáját használd, mert nem tudod, mi függ tôle ... a tanítványok választ ... az Úr. Nov. 8. A kánai menyegzôben az Úr tanít kegyességre az emberek iránt; át kell hatva lennünk a végsô dolgok rémítôségétôl; de annál meg ne állj, hanem légy praktikus szent. Bizalom és biztatás sugárzik a Szűz szavaiból és érdeklôdésébôl. Nov. 9. In silentio et spe erit fortitudo vestra[65] ... Szenvedni kell; tehát rajta! Hisz annyi az alkalom. Jézus szenved, érte én; ez sorsunk, ez dicsôségünk, ez örömünk; minek azt restelni, sokalni -- a kegyelmet. Nov. 13. Szent Szaniszló megszégyenít ... Quousque [Meddig]... Ó, én szent lehetek; de fogjak ma hozzá lángszeretettel necsak tudni a jót, de tenni ... tenni ... Alázat, megvettetés, türelem, szeretet ...! Nov. 14. Jézus kívánja megbocsátani vétkeinket, mintegy meg sem figyeli személyes sértéseit, Pater, dimitte illis -- hát még nobis, qui amamus, etsi peccamus! Nesciunt quid faciunt; et ego?[66] Én sem tudom Jézus szeretetét, szellemét, különben nem lennék oly hiú... Nov. 19. Sal et lux mundi, nincs hátratérés, elôre kell törnöm a szentségben, hogy magamat és másokat megszenteljek. Ez a papi szellem, a mentô szeretet, a buzgó feláldozás, a könyörgô irgalom! Ó, ha feloldódom mint a só, ha fölemésztôdöm -- mily élet, mily halál! Nov. 20. Qui ergo solverit unum ex mandatis[67]... Én az Úr hirdetôje, ajkaimon az igazság -- és a szívemben? Ha hódolunk a bocsánatos bűnnek, mily gyenge és nyomorult tekintetek igazgatnak: a hiúság, az érzékiség, az ellenszenv. Nem, égnem kell a szeretetben, utána néznem, elôre látnom. Ha aggály elfogott, akkor Uramhoz lépek és mondom: Uram, add tudtomra, ha valamit kívánsz, és bizalmasan élek, szeretetbôl teszek mindent és gyôzöm le magamat. Nov. 24. Isten atyám, bizalmas, ôszinte szívvel járulok hozzá. Mit gondol a gyermek, mit érez ezen -- azon körülmények közt! S miért nem én annyi bajban, mint a szentek? Szalézi Szent Ferenc... Dec. 4. Sursum corda 1/ part. exam. 2/ ne törôdj az érzékiséggel 3/ türelmet és alkalmazkodást, szorítsd formába hangulatodat a/ töredelem és megalázás b/ öntagadás és az érzék fékez. 4/ ne légy oly összezsinórozott, hanem dülleszd ki melledet mély és lelkes lélekzéssel[68]. Dec. 8. Kedves anyámnak, a Szeplôtelen Szűznek ajánlom bűnbánatomat, az eddigi gyónásokat és a partikuláris exáment, mit ezentúl sub titulo Immaculatae Conceptionis [a Szeplôtelen Fogantatás alatt] gyakorolni kívánok; örömtôl ujjong lelkem e fönséges napon; bizalommal lépek hozzá, ha ôt tisztelem, biztosan állok. És mint akarom azt tenni késôbb is, ahol csak alkalom nyílik! Dec. 8. Ma négy boldog szentté avattatik; él tehát Isten, és él az egyház; a szentesítés mennyei lelke élteti! Minden küzdelmei és viszontagságai csak a külgátokat érik, belül pedig pezsg az erô és élet; nyissunk ez életnek a lelkekbe utat, ez erônek rést és tért a világ rothadásában, és fölvirágzik a korhadt gyökér. Le nem rontatott az aranyhíd a föld és ég közt, nem rabolták el kezeink közül a boldogságot zálogosító gyöngyöt; itt e földbe van temetve, adjunk el mindent, és vegyük meg e telket, és ássunk, és míveljük és öntözzük. Boldog, ki az egyház szentesítésén, kincsei érvényesítésén fáradozhatik. Dec. 25. A kisded Jézusnak mutattam be lelkemet, hogy tisztítsa és szentelje ... megnyugszom csendesen, ô jó és kegyes irántam nagyon, lelkes szívvel török elôre és buzgón mindenben: a part. exam, az érzékiség... Dec. 26. Mily nehéz harcokat küld az Úr Jézus nekem! Tegnap minden csendes, édes, ma harc és keserv. Mily nyűg e kedves iga, de nem a súlya, hanem önnyomorom miatt, mert ez nem enged odamenni, hová vágyok; ez bilincs lábaimon, és az a vigasztalan száraz sötét hangulat ijedelmeivel, aggályaival, oly holt és íztelen, oly puszta, kopár; oly sikertelen és kiaszott törekvésnek látszik törekvésem ... Domine, Domine, non recuso laborem, oro gratiam![69] Dec. 27. Ó, ne hagyj föl az Úr szolgálatával, végy egy napot, egy órát, mondd most, most -- aztán meglátom; és szeress és buzogj és figyelj, alázatos fogékony szívvel minden iránt. Dec. 29. Öntsünk minden kellemetlenségbe, minden szenvedésbe lelket: szeretetet, mely eleget tesz, mely törleszt. Mennyi gyöngy; mindegyikén Jézus képe tükrözôdik! Dec. 31. 1/ p. ex: Buzgóan Jézusért mindent 2/ a szeretetben hibák 3/ méltóságosan szóban és tettben 4/ az érzékiséget nem eltúlozni 5/ a szmisét lassan 6/ szemesen Isten dicsôségét munkálni társaimban. ======================================================================== 1882 Jan. 1. Mindent Jézusnak engedelmesség és alázatban, szedve a gyöngyöt, átérezve az erényt, figyelve minden nyomára, nagylelkűen mindenben, hogy kipótoljak és jól kezdjek. Jan. 6. Az Úr mindenkit hív a maga módján, mert minden megállás és foglalkozás Jézushoz vezet, és neki hódol. Az egyszerűeket maga az angyal, a bölcseket tudományuk, mindnyájokat a kegyelem vezeti a jászolhoz, hol hitben egyesülnek és egyenlôk lesznek. Ó, hódítsunk Jézusnak mindent, mert övé minden; és feleljek meg neki életemben, ki választottja, szeretett gyermeke vagyok. Jan. 8. Aki szereti Jézust, az lángjára szenvedést rak, hogy lobogjon, gyengéden szemel ki mindenütt szenvedhetést, és mily vigasztaló epedés tölti el, midôn mindinkább elválva magától Jézusba tér. Jan. 31. Jézus elküldi tanítványait a tengerre, ô imádkozik; azok küszködnek, ô nézi. Mi vigasz ez nekem: tudni, hogy velem érez, hogy segít, hogy vigyáz. Maradjak mindig vele; legyen szent oltára szívemben; öt rózsa illatozik rajta, a szeretet ég benne. Febr. 8. Maradj mindig Jézussal, szent sebeiben; ô veled van, ha alszik is; ô néz, ha hegyen áll is; ha küzdesz, ha buzogsz: ne félj, ne rémülj -- ego sum: Az erényben van az ô szava; aki szeret és alázatos és erôs, az hallja ôt. Febr. 13.[70] Modicae fidei, quare dubitasti [Mt 14,31]? Legnagyobb érdekünkben, az örök üdvben bízunk az Istenben; miért nem bíznánk a kisebbekben, hol ugyanegy Jézus és szeretet honol? Minden nehézségben ne inogjunk; nincs okunk; megbántanók Istent, ha a nehézséget nagynak gondolnók. Nagy az nekünk, semmi neki; már pedig mi vele dolgozunk -- ki ellenünk? Febr. 18. Ma reggel Monsignore Duval vezetése alatt a katakombákban voltunk, meglátogatva elôbb a Via Appián fekvô Columbariumot. Szent Callixtus katakombáiban voltunk; onnan a velök összekötött Soter és Lucina temetôiben. Megálltunk a pápák sírjainál: Fabianus episcopus martyr, Anicetus episcopus martyr ... a vérben fürösztött egyház elsô fôpapjai; mily fönséges csöndben alusszák álmukat, millió hívek körében; és a kezek, melyek e folyosókat vájták, és a hívôk, melyek itt összegyűlve a csodálatos áldozatban erôt merítettek, akik itt egymást követve szent zsolozsmákat zengve hozták halottaikat a föltámadásra. Itt az egyszerű festésekben, hol a hal hátán kosárban kenyér és bor látható, itt Mózes, ki Pétert jelképezi, a sziklából kegyelemforrást fakaszt, mely az egyház hajójába helyezi át a hívôket, melyen kívül veszély és enyészet -- a halál szörnye elnyeli ugyan a halandót, de a hit a föltámadásban visszanyeri prédáját; s mindenütt ismét a jó pásztor alakja és jegyese: az orante. -- Ó, szent hit szelleme, lengd át lelkemet, ó, tűz, mennybôl eredô, jöjj, szálld meg e szívet! Hol vannak nyomorúságunk és gyöngeségünk jajai e fönséges szent egyház bölcsôjében? Csak a hit és egy nagy, de édes szenvedés lengenek rajta át. Kell erô, kell önérzet, kell megvetés; ó, borulj lélekben a hűvös vértanú sírokra, testvéreid emlék-körülfogta nyughelyeire, higgy, amint ôk hittek, tűrj nemesen, amint tűrtek egy ádáz elfajult világ közepette, hideg, közönyös, de üres műveltségben. Mindig nagy, mindig lélekemelô gondolatot gyujtanak ez emlékek bennem, mely eltörpülni, mely gyerekessé válni nem enged. Ó, egy prezbiter e kriptákban nem lehet, csak erôs és szent férfiú. Febr. 20. >>Tu es Christus, filius Dei.<< [Mt 16,17] Szent Péter felel, nem várva másra, ô buzog. Ime nem kell mindig csak mások után indulni, s a semmittevésben követni; a buzgó férfiú, kit szeretet hevít, lát mindenütt, buzdul mindenen, hasznosít mindent, itt is, ott is talál célszerűt. -- Jellem képzôdik kicsiben; aki ezen buzgóság jeleit adja, áldást hoz, aki ezt nem teszi, nem jogosít különösre. Febr. 26. Az evangélium szép és egyszerű; a mennybôl jô, az Isten ajkairól foly; fönsége nem a szó és képzelet ékessége -- elveszne a fönség szép szavakban; csak az igazság áll elôttünk, a szó elvesz. És ez azért van, mert a hit, a gyermeki egyszerűség és készség erénye, a hit és együgyűség együttjár; s innen a szó, az együgyű kifejezés, mely nem gyönyörködtet, nem foglalkoztat, csak hirdet, hogy értelmének hódoljunk. -- Overbeck képei. Az evangélium mindent nemesít; mi tanában a házasság és a gyermek, mi minden ember, a szegény, a torz; mi a társaság! Mindenütt az Isten keze köt össze, mindent valami isteni szépít. Márc. 2. Leo pápa koronázása napja. A Sixtinában voltunk; a pápa a trónusán, a bíbornokok fenséges szenátusa körben; a falakról az emberi ész és művészet örök hódolata -- csak Jézus megjelenése lett volna magasztosabb. Itt láttam a legcsodálatosabb emberi méltóságot, mely fényét mennybôl nyeri. Nagy és emelô mindez. Márc. 5. 1/ fôhiba, hogy nagyon gyerekes vagyok gondolat. ítélet. 2/ ha valóban alázatos és férfias lennék, ilyesmi meg nem esnék. -- 3/ ugyanazt mondom a Szeretetrôl is, ha nyugodt és szilárd vagyok, nem gondolkozom 4/ gyôzd meg tehát magadat a/ medit -- b/ az imában c/ nyafogó hangulatodban. Gondolj, hogy pap vagy, mi tévô, mire törsz, kitôl (Istentôl) függsz! Lehet-e, hogy egy férfiú csakis merô képzelet- és leányos szégyenkezésben találja fônehézségét? Ne engedj egy fölületes gondolatot sem magadnak. Magad állsz, igen is; tehát mindig csak majmolni, csak együtt szenvedni, vagy dolgozni akarsz?! Márc. 12. Fussatok a hitetlenségtôl, mert utálatos forrásai vannak. Elsô a tudatlanság; mert aki tud, az hisz: aki tudja a hit méltányosságát, mely Ádámtól minden koron át oly fönségesen átragyog. Második a szenvedély utálatossága, mely a gyakorlati igazságok ellen tör. Harmadik a büszkeség: Salamon mikor imádta az Urat... Márc. 31. 1/ Jézus Krisztus szenved, mert káromolják a latrok, a nép, az átmenôk, a papok, ôt a tanítót, a prófétát ... megsemmisül minden tanítása, fáradsága, milliók üdve. 2/ A papok részérôl jô mindez, kik ôrzik a messiási hitet, reményt. 3/ Jézus pedig csendesen szenved... Az emberi gonoszság a két latorban mintegy asszisztál az üdvözítésnél. -- Mindenünk a kereszt: váltság, oktatás, vigasz, mély bölcseség, dicsôség, gyönyör; mert Jézusban eltompult a kereszt kínja, a kereszt fájdalma, a kereszt gyalázata. -- Rettentô embertelenség a szenvedô elôtt ruháira kockát vetni, ecettel itatni. Egli ci mostra la croce senza spaventarci, ce ne carica senza opprimerci e invita a seguirlo, ma ce ne appiana la strada[71]. Ápr. 2. Ó, ha lelkes és törekvô, elszánt és kitartó, okos és nyugodt lennék! Eamus et nos et moriamur cum illo[72] -- ah, ha nem itt csíp, ott viszket, itt fáj, ott szorít! Mily gyávaság ez; elefántot nyelünk és rovarral vívunk. Isten velünk! Máj. 1. Be kell hatnunk a titkok és tanok mélyébe. Aki fölfogja, mily erô és valóság lakik bennök, az képes helyesen ítélni és tenni. Amit a példa tesz, azt a tan hirdeti ..., fölfogni mindkettôt! Máj. 7. 1/ part. ex. Szégyenkezés. 2/ a Szeretetben mily engedékenységet, mily elnézést kell tanúsítanom 3/ méltóságos viselet. Sokszor elérzékenyülök, látva a nehézségeket vagy lehangoltatom, látva mások fölényét 4/ a Sz. Szűz tiszteletére meggyôzöm magamat és forrón kérem, hogy segítsen. [...] 7/ Fölbuzdítom magam sokszor. 8/ Jézus sz. szívébe zárkózva élek. 9/ Máriára emlékezve sz. érzelmet keltek magamban. 10/ a hiúság megvetése /egyes actusok/ 11/ bűnbánat fölkeltése /egyes actus/ 12/ bizalommal fordulni többször a sz. Szűzhöz. 13/ Mária képeit csókolom 14/ szerényen fékezem szemeimet 15/ kérem hôen a sz. Szűz segélyét. 16/ sz. vágyakat keltek a bölcsesség után. 17/ megtagadom magam vlmiben. 18/ az officiumot buzgón tiszteletére. 19/ szeretem társaimat. 20/ kérem a Sz. Lelket. 21/ szeretem társaimat. 22/ üdvözlöm a Szeplôtl. fogant. 23/ erôs vagyok és nem siralmas. 24/ szeretem társaimat. 25/ bánom bűneimet. 26/ bánom bűneimet (hiányos). 27/ hívom a Sz. Lelk. 28/ megtagadom hangulataimat. 29/ buzgón végzem ájtatosságomat. 30/ megvetem a hiú gondol. 31/ fohászkodom a Sz. Szűzhöz. Midôn P. spirituálissal beszélek, mintegy kiemelve érzem magamat ez eltörpült körbôl -- ô a szerény, alázatos szerzetes. Ó, Istenem, minek ismerek ily kitűnô férfiakat? Mire szolgáljon csak szemrehányásul? Nem kell úttörônek lennem, legyek hű követô. De ez elszántan, hogy ki ne mozdítson minden parányi esemény! Máj. 23. Albanoban voltunk[73] P. rektor, spirituális és P Schneider kíséretében. Mily fönséges nap, oly forró, mint a marinói bor, oly kellemes, mint a sötétkék tó tekintete, oly vidám, mint a lebegô pacsirta éneke. Ott a tó fölött van egy kis keresztút, háttal a tóhoz; ott ültünk és gondoltunk az örök szépségre; és érte elhagyjuk ezt a sok szépet is, és még szebbet. Máj. 28. Az alázat erô és nem gyöngeség. Az lenne, ha gyávaságból származnék. Ki ezt tartja forrásának, beszél arról, mihez nem ért. Ki öntudatában fönséges hivatásának lép ki a világba, az nem fogékony a világ eszméi és vélése iránt; az tudva, mit bír, tudva, hogy mindent bír, törhetlenül feszíti meg magát, hogy oda elérjen, hová mindennek megvetésével célját tűzte; az tudja, mit becsüljön, tudja, minek tulajdonítson becset és értéket. Jún. 1. 1/ Jézus sz. szívéhez fohászkod. 2/ elégtételt adok neki részvétemmel. 3/ 4/ csókolom képeit. 5/ tartom magam fegyelmesen. 6/ különös buzgósággal végzem teend. 7/ 8/ szerényen. 9/ forrón szeretni az Úr Jézus szívét. 10/ kérni tôle a sz. Lélek ajándok. 11/ mindent Jézusnak különösen fölajánlni. 12/ tisztelegni 4szer Jézus Szíve képénél modestia: aspect. habitu, loquela. 1/ part exam még nem megy fôleg szégyenk. 2/ a szeretetben gyönge 3/ könnyen kimozdulok irányomból 4/ örvendjek, ha a világ megvet ... ebben most erôt érzek. 5/ a meditatiót buzgóbban -- kívánva elôre haladni. -- 6/ ne gondoljak sokat holmi nehézségekkel, melyek lehangolnak, hanem ellenkezôleg. -- 7/ tartsam magamat állásomhoz illôen -- ez ad önérzetet olyat, hogy nem hederítek hiúságra, szeszélyre, vonzalmakra. Aug. 12. Átlapozgattam irataimat ... forró hála emelkedik szívembôl s még forróbb csókot nyomnék azon kedves atyai kézre, mely oly csodásan vezetett. Ó, Uram, mi varázsfényben tűnik föl elôttem a Kollégium csendes és békés helyiségeivel, Szent Pásztor[74] ragyogó színekben pompázó naplementével! Az elsô években nagy teher nehezedett lelkemre s elfojtá az ifjú kedvet ... de a szenvedés alatt nem satnyultam el, de tanultam tűrni és ismerni az emberi szívet, megfigyelni mozzanatait; számítni. Aug. 12. Visszaemlékszem, mint vidultam föl olykor, midôn P. De Mariával beszélgettem,[75] az a természetes erôteljes beszéd és szabad vidám gondolat fölelevenített s mindig visszhangra talált lelkemben. E férfiak emlékezete ébresztôm lesz. Aug. 12. Szívesen fogadnak Nyitrán. -- Nagy érdektelenség uralkodik a jobbakban is minden nemesebb törekvés iránt; a parasztok helyzetérôl beszélgetve egy fiatal ügyvéddel, azt a fölvilágosítást vettem búcsúzóul: >>tudja a fene, mi lesz<<.[76] Aug. 18. Elsô napja pásztorkodásomnak; tegnap délután jöttem Esztergomba, a királyvárosi plébániához. Ma mise volt asszisztenciával[77]. Nekem minden fáj, mi tiszteletlen, hanyag, rendetlen az Úr oltára elôtt; s oda gondolok a kedves Germanicumba, ahol angyali áhitat és tisztelet vezeti kedves testvéreimet, ôk szolgálnak Isten színe elôtt; tekintetök földre szegezve, menetök halk, lassú és figyelmes; csak néha néznek a ragyogó oltárra, s arcukon lelkesülés fénye siklik el. Ó, ha nem érzem a szent tüzet, ha minden hideg és megszokott, zarándokolj gondolatiddal Szent Machutba[78]; ott az áhitat tömjéne, ott a szeretet hevülése, ott az istenneli társalgás titokteljes csendje. Aug. 19. Egyszerűn és mégis méltóságosan kell föllépnem, jóllehet jobb szeretnék elvonultan, csendesen a tudománynak élni; de ezt is csak Isten dicsôségére. A népnél szükséges a tekintély, mely fékezze és vezesse. Figyelek és reflektálok magamra folyton. Aug. 20. Megkezdtem a gyóntatást. Féltem; de nem voltam megelégedve. Kevéssé veszik szívökre a legfontosabb dolgot -- minden még elôtérben van, az üdv ügye, az élénken áll szemeik elôtt; kevés a lelkiismeret gyengédsége, az a kedves töprengô félelem, mely oly közel vezeti Jézus szent Szívéhez a lelket; s azért: kalapálni a vasat! Aug. 22. Ma három olaszt gyóntattam; esô szakadt, de szakadt a kegyelem is reám! Szeretem Jézust mindenek fölött, vigaszom, örömöm ô! Figyelek, nehogy nagyon elvonult legyek; beszélek a tárgyhoz, melyrôl szólnak, de szerényen és fitogtatás nélkül. Aug. 23. Jézusom elôtt tisztán akarok megjelenni; ne legyen köztünk válfal, ne legyen köz. -- Én nem csüggedek, kitartóan kívánok elôretörni; mondom másoknak: imádkozzunk és tűrjünk; ha egy bűnt megakadályoztunk, sokat tettünk, eleget éltünk. Néha elgondolom, mit tesznek most Rómában, s egy keveset velök vagyok, tiszta derült körükben. Aug. 24. Ma szent érzelmek töltik el kedves társaim lelkeit a diakonátus-szentelésen. Én pedig az ispitály kápolnájában miséztem, és ott a csendben, a szent szűzek áhitatában éreztem újra méltatlanságomat, éreztem, mily alázatosnak, mily gyengéd szerelműnek kell lennem Jézusom iránt. Ne hűtsön le a környezet hidege, ó ne; hisz Jézus szíve nyílt, oda beléphetek, ott tanulhatom a szeretet, az áldozatkészség, az önmegvetés, az alázat, a hűség érzelmeit; mint kell tűrnöm, mily titokteljesen szeretnem, mint hallgatnom a sugallatot, mint észrevennem szózatát, és a csodás nyelvet, melyen beszél minden szellô suhogásában, minden virág mosolyában, minden csepp, minden hullám csevegésében, hogy szeresd, hogy szeresd alázattal. Aug. 25. A szentmise után indultam az elsô beteghez... Jézust tartva keblemen, készen ôt bevallani mindenütt, mindenkor; mily bizalmas vagyok Jézusommal! Ma több pappal beszéltem s reám mindig azt a hatást teszik, hogy finom és nem eléggé határozott lelki emberek , kiknek homlokán ez a fönséges jelleg diszelegjen, ellenségei a világnak, kikrôl tudják: ime ezek azon edzett határozott férfiak, kik azért élnek, hogy minél elôbb betérhessenek hazájukba. Én nem engedek ennek a finom szabásnak; én tudom, hogy pap, hogy Isten szolgája vagyok. Isten velünk! Aug. 26. Az elsô keresztelést végeztem; látva a hitben ténykedésemet, nem gondolhatok fönségesebb végzést, eget nyílni, a lélekbe drágábbnál drágább keneteket önteni. Mi egy arany korona, drágakövei fényében ez ékszer mellett, melyet e kisded fejére tűztem! Mi a kincs, a tudomány és természetes erény a theológiai erények és a Szentlélek ajándékaival szemben! Nagy és megérdemetlen adományokat nyujtottam annak kincstárából, ki vérével fizetett meg a menny Atyának. Aug. 27. Elôször prédikáltam. Elôször mint Isten fölkentje intéztem szavaimat a néphez; szavaimat kísérte a kegyelem, mely a szívekbe vezeti, mi fülekben cseng; és minél szentebb az ajak, minél lángolóbb a szív, annál mélyebbre fog lehatni a lelkekbe. Ó, Jézusom, milyen volt a te prédikációd? Én téged hirdetlek, minden szó és hang, mely ajkaimról ellebben, csakis feléd, dicsôségedre tör. Aug. 29. Exerciciumokat tartok amint lehet; Istenemnek föláldozom életemet egészen; legyen áldozat, nagy és teljes. Ó, az a szeretet, mely Jézushoz forraszt, képesít tettre is; sôt nem akar szeretni, csakis szenvedésben. Nehéz nekem most megszokni; magam állok, idegen szokások és emberek közt; föláldozom ezt is! Utálom a bűnt, s mint hű pap megutáltatom. Élénken érezni a bűn iszonyát, hogy másokba is csepegtethessem ezen érzelmeket, és mélyen szívembe vésni, hogy ki ne vesszen! Hallottam, hogy X. elveszté magas véleményét rólam; jól van, ez nem akadályoz. Jézusom, tovább megyek, rosszabb azért nem vagyok. Aug. 30. Ha valami lenyom, gondoljak az Úrra: ipse faciet [ô megteszi]; van mindenféle baj és kellemetlenség: ipse faciet... Nincs okunk félni, sopánkodni: ipse faciet. Ó, Jézusom, én kedvesem, lelkem, akarok naponként egy órát meditálni, lelkiolvasást tartani, megtagadást gyakorolni, jól a breviáriumot elmondani, az adjutoriumnál fölserkenni, a glóriánál hálát adni, a szentmisét híven és buzgón elôkészülve, a partikuláris exáment a papi szellemben folytatott beszélgetést. Ó, Istenem, mindezt, mert a hit éltet, édesít, áld, buzdít, könnyít. Szept. 1. Többször sírok, ha Jézus szeretetére gondolok, melyet azon gyengéd, tiszta, derült angyali körben, a Collegium Germanicumban éreztetett velem. Akkor fölbuzdulok, s midôn vágyódva tekintek vissza a lefolyt hét évre, melyek a béke és áldás csendes és kedves ligetein vezettek, meg akarom hálálni, ki akarom pótolni mulasztásomat. Nem akarok visszatérni, mert méltó nem vagyok, de Jézust akarom lángolón szeretni és szeretetére méltónak bizonyulni. Szept. 10. Itt vagyok az esztergomi szemináriumban. Nem veszítem szem elôtt az életszentséget, melyre török; most, nyugalmasan rendezem életemet: 1/ partikuláris exámen: az érzékek fékezése; 2/ méltóságos viselet mindenki iránt; 3/ híven az egy órás meditációt, examen conscientiae-t, gratiarum actio-t félóráig; 4/ szíves mások iránt; 5/ törekedô szorgalom. Magas eszmény lebeg szemeim elôtt, nem hagyom elragadni. Szept. 17. Szolgálom az Urat mindig jó szívvel, gyermeki örömmel. Mindig könnyen mozdítható a jó ösvényen, s ne morózus, vagy nehezen indítható... Látok itt is, ott is jó példákat, tegyek szerintök mély meggyôzôdéssel és buzogással. Szept. 21. Senkit sem tartott meg életben az Úr, hogy működjék tovább is óriási erôvel, mély bölcsességgel, ha még annyira is bôvelkedett e kettôvel; az apostolok megölettek, ki hamarább, ki késôbb. Senkire sincs szüksége a végtelen Istennek; tervébe beleolvaszt minden tulajdont, minden tehetséget; de mindenki él, aztán meghal. Tehát működni e mély alázattal, teljesen elvetve önmagát, csakis Istenért fáradva! Itt a Seminariumban is jó emberek vannak, de törpék; kik nem emelkednek, v. nem lebegnek oly magasan, mint azt az egyház fönsége és a nagy világharcz megkívánná; nincs itt erô az ellenségnek ellenállni; észreveszem azt a beszédben, mikor ily kérdésre kerül, akkor oly sovány és legföllebb holmi jámbor fohászkodás jobb idôk után. Van itt egy folyóirat,[79] azzal elôször tudni kellene valamit elérni, az legyen szerve egy közös érzelem és gondolatnak -- míg nincs papi élet, nincs magas gondolat! Okt. 7. Nem kívánok semmit annyira, mint hogy áthatva legyek a keresztény igazságoktól, és oly élénken érezzem azokat, hogy lelkem és szívem minden moccanatát vezéreljék. Mily rettenetes a gondolat a jövô életre; vele szemben minden tűnik. Mire való a betegség, a szükség, a sok baj és nehézség? Hogy szenvedjünk 1/ érdemelve 2/ törlesztve, 3/ tiszta szeretetbôl a hasonlatosságra Krisztussal. -- Két fáklya világít iszonyúan a bűn éjjelében: a pokol és a tisztítótűz. Az ember, ha a szemébe világítnak, megrendül; e rendítés nagy erôt és bölcsességet nyújt a törekvônek, hogy elôre haladjon törhetlenül, meg nem tántorítva az emberek fölületes élet- és cselekvésmódjától. E világosságban jól ítélünk, e világosságban tűnik fel aztán a jobb és nemesebb fény; de csak miután izzóvá lett az érc, lesz verôfényes tiszta lángja: éppúgy a bűn fáklyája űzi az éjt, és a pitymallatban kél a szeretet napja. Okt 12. Isten tudatja velem, hogy érezzem a papi szellemet, mely a tökéletességre tör, hogy fogékony legyek a gyengéd áhítat és a szorgos törekvés gyakorlatai és érzetei iránt: mert a világban könnyen törpülünk, nem értjük az önmegtagadást, a szerénységet, a test szerény tartását, a röpimákat, a kedves kis áhítatgyakorlatokat, az isteni Szent Szívnek való kedveskedést, azt a buzgóságot, mely mindig forr, mely nem hideg, mely minden után kap, hogy Istent szolgálja, mi a kezdôk szép jellege; a gondolkozást és érzést a hitben, a beszélgetést ájtatos lelki dolgokról stb. Az Úr tudatja, figyelmeztet erre, és én szívembe veszem a figyelmeztetést; jól van, Uram, máskor is. Okt. 13. Az Úr irgalma -- az ô nagysága, mely a szíveket vonzza. Irgalomból van ezen világrend, a megváltás, irgalomból az élet a bűn után; irgalom az egész világ, irgalom az egyed élete; méltán: misericordia eius super omnia opera eius. [Az ô irgalma minden műve fölött.] Az isteni jellem nagysága legfényesebben nyilvánul az irgalomban; nem a mindenhatóság, nem az igazság, hanem az irgalom tünteti legfönségesebben az Isten nagyságát. Ó, hogy e nagyság megrendítené lelkemet, s én imádkozni megtanuljak! Okt. 17. Ma a fundamentumról elmélkedtem. Én szívemben elolthatatlan vágyat érzek életemet Istennek szentelni, mert világos elôttem, hogy minden perc veszteség, ha nem az övé. Csakis Istenért -- nincs, amit érte nem tennék. De ezen elhatározás érvényesítése a változatos életben nehéz, és szükséges, hogy az ember kivetkôzzék hiúságából, mely férgessé teszi a gyümölcsöt, büszkeségébôl, hogy csakis Isten legyen támaszom, s magamat elvessem. -- Kész vagyok minden percben belépni Jézus-társaságába, mert lelkemet a tökéletességre akarom vezetni bármely áron; de ha ez most nem történik, akkor legalább fölajánlom Istennek e jó vágyamat és foglalatosságomat és munkáimat, hogy bírjon bennem egy nagy, egy kitűnô férfiút (értek erényes embert). Okt. 29. Ma (vasárnapot tekintve, melyen ordináltak, és kedden mindenszentek) van 52 hete, hogy ordináltak. Ott állok a szentélyben, jelen van a Kollégium, az apácák; fejemre teszik kezeiket: P. Schröder, Wertenberg, Hüninger, Leonardi, talán Cornely vagy Schneider. Ma van egy éve; ó, tehát ma gyengéden emlékszem meg arról. Mit tegyek? -- Ó, dolgozzál! Miképp, Jézusom? -- Bizton és bátran! De fogy a szellem; -- Fiam, ott a szentmise! De lehangolt vagyok, törpe szellemem; -- Fiam, ott az erô és kincsek tára. De soká kell várnom; -- Fiam, hiszen sietsz. De mit tegyek? -- Fiam, emlékezzél meg, hol voltál hét évig, mit várnak tôled; scimus quia simus origine nati![80] Nem vagyok-e büszke? -- Légy méltóságod érzetében! Nem vagyok-e törpe? -- Ne fogjon rajtad üres gondolat és szó. Istenem, Te nagy és tűrô vagy, én kicsiny és türelmetlen: de excelso mitte ignem in ossibus meis et erudi me!!!!![81] Nov. 4. Beszéltem P. Schlickkel: ajánlotta a szelídséget, a szívnek azt a nyugalmát, mely képesít egyesülni Istennel, szeretni az embereket, megérteni az Isten legszentebb akaratát; a szelídség a szentség zománca, mely megnyeri a szíveket. Nov. 6. Isten a boldogs. Sz. Máriát szeplôtlenül teremté: elôször, mert Isten anyjának kell lenni 2or mert anyját különös irgalommal akarta megváltani praeservend. 3or mert ô hozzá hasonlónak akarta. Nov. 11. Jól tudja Isten, mint kell rólunk gondoskodnia, tudja ô megegyeztetni az anyaságot a szüzességgel. Adjam magamat neki át, et ipse faciet. Semmiféle igénnyel nem lépek mások elé; én mélyen érzem érdemtelenségemet és jelentéktelenségemet mindennel szemben. Ó, az alázat, mily feneketlen örvényt nyit nekem, melybe mélyen kell alászállnom. Ha ott mélyen leszek, nagy erôm lesz. Nov. 17. Jézus szenvedô testet vett, mert a szenvedés a megváltás eszköze; minden embernél épúgy, mert a szenvedés a szeretet izzító kályhája. Azért azon kell lennem, hogy jól és szívesen szenvedjek.-- Jézus fölvette alázatból, szeretett nyomorult lenni, hogy alázatos lehessen; örülök, hogy gyönge vagyok, mert alázatos lehetek. Látod, minden kincs és gyöngy, mit a világ tapos és fél. Dominus nobiscum! Nov. 19. Ma kaptam Esterházy úrtól levelet, melyben bocsánatot kér. Én szívesen megbocsátok, nem is haragudtam, jóllehet fájt. Nov. 22. Rómából Ludwig, Hilgers, Sándorffy, Thill, Rosentreter megköszönték a gratulációt a primiciára. Én a leveleket onnan külsô kegyelemnek tartom, mert fölbuzdítanak, megszentelnek, szerénnyé és buzgóvá tesznek. Isten veletek, kedves öcséim! Nov. 24. Jézus sz. Szíve jósága orgánuma, Isten mindent jóságból teremtett Jézus mindent jóságból tett; az ember hálát adva és imádva Jézus sz. Szívét a legtisztább és legfönségesebb gyakorlatot végzi. ======================================================================== 1883 Jan. 1. Márianosztrára vezetett az Úristen, hogy a kolostorban fölüdüljek azon enyhe, édes légkörben, melyet ott az áhitat és ártatlanság terjeszt. Mindez az Isten szelleme, mely oly telve van mindennel, és kiömlik és kiárad, de a papi szívben van elôször, mert innen ömlik ki hódítva mindenfelé, hol ajkai nyílnak, hová kezét teszi. -- A papok elôtt is idegen a vallásos élet, a természetfölötti erény, a hitrôl való élet. Itt beteg a Zlatényi úr, de nem mernek neki beszélni a halál- és Istenrôl, mily szomorú látvány, hogy oly kevéssé van meghonosítva e gondolat és érzelemkör! A collegiumban az természetes volt, és semmikép sem hiányzott volna. A spirituális hivatala olyan, melyet mások magukhoz tartozónak nem gondolnak, pedig ez nem egyéb mint a buzgó papi szellem működése, s ezen szempontból mindnyájunknak spiritualisoknak kell lennünk. Jan. 6. A csillag jelenti a kegyelmet, mely feltűnt a pogányoknak és elvezeti a jászolhoz. Ez a kegyelem napja! A kegyelmet csak Isten adja; az ember közreműködik. Ma a gratiarum actióban mélyen éreztem, hogy a kegyelmet kérni kell, miután oly mindent meghaladó jó. Az oltárszekrény fölött áll a csillag. Hic Deum adora. [Itt imádd Istent!] Itt kegyelmet kapsz. Ez a kegyelem napja. A legfôbb kegyelmet közli az Úr, a hitet. Ez a hit ünnepe, meghívó a hitre! Jan. 6. Nem ítélek el senkit, hanem arról képezek ítéletet, hogy mi jó, mi okos, mi illô stb. Tennem kell ezt saját érdekemben. Minek is lenne akkor az elvont igazság, ha nem felel meg neki a való. 1/ Mondjuk, hogy aki nem meditál, az fásult, érdektelen, kevésbbé buzgó, kevésbbé megbízható nagy szeretetet és bensô hitéletet követelô dolgokban. 2/ Vannak igazságok, az exerciciumokban meditáltatnak, ezeknek nem szabad fontosságukból semmit sem veszíteniök. 3/ Az ájtatosság a szív zsengéje, akiben az nincs, nincs meg az utóbbi. 4/ Lehet nagyon sokról véleményt cserélni és változtatni; de bármin essék az ember keresztül, ezen pontok megváltoztathatlanok, és szerintök helyes lesz az ítélet. Jan. 6. Többször van alkalmam fölszólalásra, de én nem igen teszem. Tekintélyem nincs, de szerényen és okosan viselve magam megjön. Én akarok sokat és nagyot, de szavam nem bírja; érzem, de a kifejezés hiányos. Itt [ti. a szemináriumban] nincs silentium ami elkerülhetetlenül szükséges a lelkiélet kezdeményezése és gyarapítása miatt. Gyónás és áldozás igen ritka s a lelkiismeret-vizsgálat nem helyes naponként, mert kevés és nem értenek hozzá, s azért a gyónási elôkészület nehéz és sok idôbe kerül. A hálaadás nem rendezett; mindegyik megy, amikor akar... A meditáció nem az, aminek mondatik. Lectio spiritualis nincs. Rózsafűzér egyszer szombaton, -- az adoratio gyakorlatibb lehetne. Ha nincs törvénybôl hát szokásból... Aszketikus műveltség nincs, honnan is? A példa nem indítja, mert nincs sem adoratiora, sem gratiarum actiora! Jan. 11. Föl kell tartanom a szent élet elveit és követelményeit, kell tudnom, mi illik, mi nem, mi kívánatos, mi szükséges, hogy szentek legyünk. Jan. 21. Ma a prímásnál voltam, kápolnáját szentelte. Az ebéd alatt beszélt sokat Rómáról; ott a csalhatatlan Szentszék körül csoportosul a tudomány és művészet, és magasztos köreibe vonja a legtehetségesebb férfiakat. Ott uralkodik a szellem s háttérbe lép minden, amit a világ fölületessége magával hoz. Róma, Róma, mi sokat vársz tôlem; meg fogok- e felelni azon várakozásnak, melyet a te neved, a te szellemed, a te nagyságod ébreszt? Jan. 24. 1/ Az alázat lélekerô, mert nem marad és nem függ a látszattól; behat a dolog lényegébe, és miután fölismerte a semmiségét, nem mozdíttatik helyébôl a külbenyomások által; ha valaki szegényes-, oktalan-, hibásnak látszik, azért ô nem veti meg: tudja, hogy nyomor, de nem lát benne mást, mint következményét azon gyöngeségnek, melyet maga is bír. A lélek hangulata sem változtatja meg ítéletét, ô erôs. Tehát az alázathoz az akarat és ítélet erôssége szükséges. 2/ A szilencium leginkább zárja el a lelket minden külsôtôl, s azért hangzik benne saját érzetei és gondolatai szózata; akkor figyelheti meg magát leginkább és nemesbül. 3/ Én mindent föl akarok használni, hogy bennem s ott, hol tôlem függ, határozott hitélet és törekvés legyen a jóra. Ezt sohasem vesztem szem elôl, és mindenütt a hit mérvvesszejét alkalmazom. 4/ A hit szerint élônek oka van nemes büszkeséggel eltelni; sajnálhatja inkább, mint szégyellheti azt, aki különben tesz; sajnálom, ki az utcán harangszókor nem imádkozik, ki a hiúságnak hódol, ki világi elveket vall. Ez érzelem mellett biztosítva van a bátorság és erôsség. Jan. 30. Ó, ha volna barátom, ki támaszom lenne. Ha társalgok, azt veszem észre néha, hogy hűlök vagy semmi sarkalást nem találok. Ha nem, akkor is magamra hagyatva nélkülözöm a nemes ösztönzést. Ma itt volt egy svájci pap. Az asztalnál mondá: tisztelem a germanikusokat! Ó, mint emelkedett szívem! Mily férfiak ezek a germanikusok! Istenem. Méltán okom lehet önérzetre, okom lankadatlan hevülésre. Domine, pauper sum et in laboribus a iuventute mea![82] Mit tegyek, hogy el ne veszítsem ezt a fönséges eszmét, hogy megfeleljek neki? Hol találok tápot e fényes eredetemnek, hol erôt minden hátrány leküzdésére? Ki tanít majd? Ki vezet és igazgat? Egyedül Isten és a hit szelleme, a buzgóság; ez ôrzi meg a szent tüzet! Febr. 1. Az igazi szeretet nem kislelkű, nem sopánkodik lehangolva a mások hibái fölött; ezt az érzetet öntötte az Úr szívembe, hogy elnézô legyek mások hibái iránt; és ha szent buzgalom tüzel is azok irtására, mégis egyesítsem vele a nagylelkű engedékenységet. Febr. 13. Ma levelet kaptam P. Rectortól. -- Leírja a P. Wertenberg halálát, ez naplót vezetett, ahol mind föl van jegyezve az erényes actus. Istenem sírtam a rózsafüzért imádkozva, Istenem még én gyűjthetek sokat: még ma. (És feljegyzem magamnak külön a szándékból véghezvitt cselekedeteket: 13. Van egy kis Jézus Szíve képem, többször fohászkodom hozzá ostoroztam m. és leküzdöttem egy érzetet. 14. megtagadás az evésb.) Febr. 16. Jézus szemei elôtt hordá fájdalmait és mindazt, ami öröme, ami fájdalma volt. Ó, mily iszonyú érzet. Kedves Jézusom, de mint viselhetted azt? Sohasem nevettél? Mily undor volt elôtted minden, amit a világ tisztel, becsül! És a bűn, és a kárhozat? Bár minél mélyebben behatolnék Jézus érzelmeibe; én nem tudok tôle elválni, mindig erre gondolok. Mily mély és titkos és csodás minden! Ha valamit hozhatnék Jézusnak, ha életemet föláldoznám neki, ha valami csekély vigaszt nyújthatnék neki! Febr. 17. A szenvedô Jézus szemlélete mélyen meghat, és elszomorkodnám vele soká, soká! Igen, qui addit scientiam, addit et dolorem[83]; ha lelkemre veszem csak részben azt, amit Jézus a lelkén hord, akkor sírva fakadnék keservesen. A komoly hangulat vesz rajtam erôt; örülök, ha a társaságból szabadulok, hol Jézusról és ügyeirôl szívem szerint nem beszélhetek. Emitte lucem tuam[84]. Mint nevethetnék valamin, mi Jézus szent szívébe tôrt döf, ami Jézus keserve, ami az ô súlyos gondja? s azért megütközöm azon, ha könnyelműen beszélnek dolgokról, melyek Jézust érdeklik, akár örömé, akár fájdalmára legyenek. Febr. 22. Ismét forró vágy támad bennem az igazi alapos alázat után. Mily erô van ebben, mely megdönthetlen, nyugodt, mélyenható tekintettel néz a zűrzavarba, a világ tarka játékába, s ha minden dôl, inog, ô áll, mert Isten által erôs. Én mindig valami erôs, lelkes, kritikus ember akarok lenni, aki Istent igazán szereti, és érte szenved, kinek lelke tűz, akarata érc, szava hajlítható, erôs és gyengéd. A keresztény erény a férfiasság iskolája, az ismeret nemesítôje, a tudomány hasznosítója, az érzelem rendezôje, a világ taposója; szabadság, mely fölényt nyújt minden földi eszmény, minden emberi tekintet fölött. Elimádkoznám este órahosszat is az oltár elôtt, mert akkor érzem, mennyit kell kérnem; és sajnálom a percet, mely eltűnik, látszólag fáradozásom, munkám nélkül; ó idô, örökkévalóság bölcsôje, csodálatosabb mintha kis forrásból bugyogna a mérhetetlen óceán! Febr. 27. Szükséges Jézus képét magán az életben föltüntetni, hozzá hasonulni, az ô szellemét kinyomni. Jézus tana az életben nyilvánul, mint maga a személy Jézus Krisztus. Azért mindenben az életet kell szem elôtt tartani, úgy a magamnak való élést, mint a másokkal való érintkezést. Ez kereszténység -- nem a tan, hanem az élet, valamint nincs elvont tanunk, hanem megtestesülésünk, a tan érzékesítve. Márc. 18. Az Úr ma édes vigaszt öntött lelkembe, hogy bátorítson. A Királyvárosban gyóntattam, és jól hatott reám. Nem akarok szenvedéseimmel fontoskodni, nem emelem ki azokat, meg sem figyelem, csak az Úr akaratja történjék velem. Az az akarat szentté akar tenni, hôssé, naggyá, a világ megvetôjévé; csak az nagy, ki magában nagy, nem ki mások véleménye, állása, szerencséje által az. Ápr. 1.[85] De mennyire szeretem én az Urat! hogy jóllehet oly kicsiny vagyok a mindenségben és oly gyenge, hozzájárulhatok a szférák Urához, és hogy ô oly közel van, hogy bennem van, hogy átkarolom, szívemhez csatolom, szeretem, csókolom, kebelén pihenek oly édesen, oly kedvesen, hogy ô úgy szeret, hogy én ôt szolgálhatom, hogy mi oly egyek vagyunk! Bár lennék nálad, kedvesem! Minek csalogatod szívemet, minek kínzod szerelmemet? nézz a lángra, mely érted lobog. Ápr. 1. Az ember ereje önmagában van az isteni kegyelemmel. A súlypont belül fekszik; ha kihajlik, elvész az. A súlypont a megfontolás, a jellem, a meditáció, az ima szellemében fekszik; ez mind a szív bensejében van. Ott keresd s ôrizd;addig jól állsz, különben bukol. Valamint minden életre bensô erô kell, úgy a lelkiekre is; támaszok csak akkor segítnek, ha ez ép. Erôtlen testnek támasz nem sokat segít. Ápr. 17. Névnapomra többen írtak; legkedvesebbek a rómaiak; a Kollégium tiszta szent szellemét lehelik, olyan mint illatos esti fuvalom a tavasz virányaiból, éltet és nyugtat, homlokomat csókolja, figyelmeztet elsô szerelmemre. [Vö. Jel 2,5] Ó, mily szépen egyesül az ártatlanság az apostoli buzgalom s erôvel; mily forrón lebben el a rózsás ajkakról az ima értem is; mennyi édes érzelmet s emlékezetet takar el e vörös ruha, véresebb szerelmetek tüze. Ó, kedveseim, szívembe rejtettelek, mert tiszták vagytok, tiszták, felhôtlenek, virítók. Ha kimegyek délelôtt és látom a pezsgô, rügyezô, zöldelô természetet és azt a dagadó kis madártorkot, melybôl csak úgy tolong az a csengô ének, és a nap játszi sugarait, melyekben az árny is kedves és meghívó, rátok gondolok, lelketek tavaszára, mely oly teljes, oly vidám, oly reménydús és gondnélküli. Szeretlek titeket, ti is engemet. Ápr. 18. Nagy levelet kaptam Rómából, Esterházy úr szorgalmazására. Olvastam, hogy Hilgers jezsuita lesz. Ó, te kedves ifjú, fáj nekem, hogy elmész tôlünk. De én is testvéred szeretnék lenni; csakhogy visszatart az a nagy nyomor, melyet itt látok, s melyre valami írt adni biztat az isteni gondviselés. De jó és buzgó akarok lenni, hogy halljam Isten szavát és menjek tán utánad. Ápr. 29. Azt veszem észre, hogy nekem nagy erôre és erôteljes föllépésre van szükségem; mert látom, hogy az embereken ez fog, a többi semmit sem ér velök szemben. De erô nincs igazán szellemi és lelki meditáció nélkül. Ma voltam Süttôn, mit láttam? Szellem- élettelen lapályt. Ó, hogy lapulhat el a magasröptű szellem, mint mállik szét, aminek erônek kellene lenni. Életerô, kiható lendület hiányzik, minden elsimul és ellapul. Ami szent, az oly íztelen és oktalan dolog lesz, hogy az ember beleún. Dehát mi fog majd megragadni és lendületet adni, hogy a porból fölemelkedjetek; mely roham veri föl lelketeket; mely sas von föl nagy nemes ellenállhatlan iramodással? Ahol meditáció nincs, ott nincs telj és erô, ott párolog a folyadék ereje. Beszédetek, cselekedetetek málészájból, lomha kézbôl ered; ha nem ront, nem javít senkit. Máj. 3. Az Úr mennybemenetén tartottam tavaly nagymisét Szent Machutban (1882). Fényes és megható volt. Ezidén Piszkén voltam. Szükség, hogy az apostol nagy bizalom- és bátorsággal bírjon, s midôn mindent Istentôl várt, semmitôl se féljen, ne hagyja magát holmi nehézségek által háttérbe szorítni, hanem mozogjon igyekezzék tevékenyen, szemesen; fölvállaljuk mi a harcot, bármit hozzon is miránk, csak ne hagyjuk a lelket bezsinóroztatni. Azért kell buzduló és lelkes, nem félénk s bizalmatlan hangulat. Ne félj az emberektôl; tudod, hogy mindenik szívében vannak húrok, melyek közé bizton nyúlhatsz, hangozni fognak, az Isten feszíté ki azokat. Máj. 6. Úgy érzem lelkemben, mintha még lenyűgöztetve lennék; mintha elborítana szikla és törmelék; még nem bír áthatni, áttörni önmagán keresztül a lélek, nem bírja maga-magát; nem lép föl belülrôl az alakító erô; még többnyire a külsô benyomások adnak neki alakot, nem ô nekik. Az élet belülrôl jövô, ható, hasonító erô; minél nagyobb, annál teljesebb, termékenyebb, annál nagyobbra terjeszkedik s mindent magával tölt el. Máj. 9. A Szentlélek Isten adományainak teljessége mint szeretet, mindent eltölt, mindenbe önt valami szépet, jót; egyrészt tehát az a kábító gazdagság, másrészt a tehetetlen, erôtlen nyomor ... és íme közbelép a Szeretet Lelke, és ad minden jót. Gyenge a mezei virág, és Isten mégis fölékesíti azt, s örül ékességén; gyenge a madárka, és Isten áldja s neveli nagyra; gyenge a lélek, és Istennek telik öröme földíszíteni azt. S e gondolatban a tehetetlenség által keltett részvét és szánalom összefoly az Isten végtelen gazdagsága csodálatával, aki gyengéd kézzel osztogatja javait. Azért az érzelem, ha a Szentlélekre gondolok, magasztos és gyengéd; sírok és lelkesülök is, ha áthatva imádkozom: Veni Sancte Spiritus! Júl. 3. [Exerciciumok Kalocsán; elsô nap.] A bűn következményeiben, a büntetésben és közvetlen hatásaiban nyilvánítja iszonyát. A bűn ugyanis 1/ az angyalokat, a legmagasztosabb- és fönnköltebb fölfogású, nagylelkű, nemes akaratú szellemeket ördögökké változtatta; 2/ magában véve a lélek halála, tehát bűz, genny, piszok, rémület; 3/ a rendetlenség legnagyobb foka; következôleg pusztulás, rombolás, nélkülözés, megfosztatás; 4/ és mindez ellentétben áll a legtökéletesebb, a legfönségesebb, a végtelen Lényhez, mellyel osztozkodott a szépségben; azért most nyomorultan sínyli rettenetes sorsát. S mindezen iszony, mást nem mondhatni, van a lelken! Mily látvány Isten szemében! fölfoghatlan; az ember félig képzeli, és reszket és ájuldozik. Nehéz-e az alázat bárkivel szemben? Istenem! ha az ember csak keveset lát ebbôl, máris elveszne szégyenében! hát még ha másnak szemébe néz! S ki teheti azt önhittem, ha e meditáció áthatotta. Csak, aki nem tartja hatalmában e gondolatot, az lehet kihívó, hiú, szerénytelen; hogy egyébrôl ne is szóljak. Júl. 4. Nagyon száraz és nehézkes vagyok. Van sok kisértetem, de azon örülök; én csak Istenemet tartom szemeim elôtt, s minden egyéb jöhet, mehet, csak örömömre szolgál; bár lennék erôsebb, és függetlenebb jellem. Szeretném, az exerciciumot minél nagyobb buzgalommal végezni, mert epedve kívánom és várom az Isten kegyelmét, s mit ne tennék érte? Ó, a halál mire tanít? Nem akarok élni, csak egészen Istenért; minden perc az idôben, minden tett a tevékenységben legyen övé; nemcsak, de törjön az ô nagyobb dicsôségére. Ha van e mellben lehellet és a szívben lüktetés, minek legyen az másra, csak a legmagasztosabbra?! Drágán adom oda életemet; nem húsz törökért, hanem az egész istentelen táborért, miután mindent Istennek szolgálatára akarok magamban szentelni, s e szentelés, e fölajánlás egy életemben millió életet ad, s minden egyesben az egész világot ajánlja föl, Istennek hódolatára hozni törekszik. De ha a Társaságban élnék, mily könnyű lenne ez, s a világban támasz, segély nélkül mily nehéz! Társaim közül ez évben (1883) Thill, Hilgers, Schwab, Wessel beléptek; ôk szentek s nagylelkűek lesznek, de mi tart engem? Uram, Te látod, semmi, ami tôlem függ! Ne késsünk, kedvesem! Siessünk, minek oda késôn érkezni, hol majd sok nagyot és szépet tehetünk? Addig, Uram, legyen akaratom a három szent fogadalom helyett, mely minden cselekedetemet drága gyöngyfüzérrel köti oltárodhoz. A halál közeleg! Légy üdvöz! Ó, de vannak még perceim, legyenek 1/ fönnkölt gondolkozás, 2/ nagylelkű áldozatkészség által gyümölcsözôk, 3/ legyenek a hit világában és 4/ a keresztény, tiszta együgyű erények ékesítsék azokat. Júl. 6. Jézus szelleme az alázat. Mindhiába, ki e szellemet nem bírja, annak nincs fogalma az Üdvözítôrôl; e szellem pedig mély és mérhetetlen, a haladásnak nincsenek korlátai. A szent papok alázatosak szívük mélyébôl; Isten elé csak az alázat kíséretében állhatunk; ha alázatosak vagyunk, nagylelkűek, rettenthetlenek, lelkesek, igazi reális célokra törekvôk leszünk. Minden más foltozás és torzalak; azért ahol lehet, ezt indítsd föl magadban szüntelen; majd ha ez habitusommá válik affektáció nélkül, akkor más élet küszöbén állok majd. Júl. 6. Lelkes, szellemes élet nem lehet áldozatok nélkül; mert mindig a földön csúsztunk, mert soha ki nem keltünk magunkból, azért nem kellett áldozni, de azért nem is lettünk férfiak; az áldozó magára vállal sok nehezet, de úgy, hogy mindenben erôs lelkű és ne oktalan engedékeny és gyáva legyen. Nézd ügyeidet, melyeket másokkal szemben elintézesz, és értsd meg, mit tesz az. Júl. 7. Szent pap: mily szó! pedig, Uram, az akarok lenni, a szó teljes értelmében; azt a szellemet akarom magamon teljesen kifejezni, azt mindenben föltüntetni; Krisztusnak papja vagyok. Legationis munere fungor [követségben járok]; Krisztus ügyésze. Törekvésem az emberi megváltás; e szempontból ítélem a világot, elveit, eszméit, egészen ellenkezem szellemével, mert ezt kell megváltani; a rabság szelleme. A mulandóság, a szűk határok, a fölület tüneményei, a látszat, az érzék okossága, a test hajlamai rabláncra verik a szellemet; a pap szabad a lánctól, nincs kötve azokhoz. Sua libertate Christus nos liberavit[86]. Krisztus fölszabadítá a szellemet, azért az Isten fiai szabadok. De a világ rab, rabok közt élünk; amint rabnak meri magát mutatni a világ, épúgy nyilvánítom én szabadságomat: a szóban, a tettben. Merítem e szellemet bôven az imából, a meditációból, szabad férfiak lelkébôl. Júl. 7. A fundamentumról szóló meditációban nem jött Istentôl arra való indítás, hogy ne írjak dolgozatokat; én tehát rendezve szándékomat, tovább folytatom azt, az Isten nagyobb dicsôségére. Júl. 7. Az apostolok tanítottak hit szerint élni, hitbôl való életet. Ebben foglaltatik 1/ a hit, 2/ a malaszteszközök használata. In abstracto ezekrôl is van hit. Júl. 8. Isten gyermeke -- annyi kiváló jótétemények és a gondviselés különös szeretetteljes vezetése által kitüntetett -- jezsuitáknál neveltetett -- Rómában képeztetett -- templomaiban fölszenteltetett -- a szentek sírjain áldozatát bemutató -- nagyvilágra szóló férfiak körében szívesen látott -- sok kitűnô pappal összeköttetésben élô -- fönnkelt, nemes, nagylelkű gondolkozás és érzésre törô -- szűk korlátokat, alacsony nézeteket, törpe fogalmakat, sovány tekinteteket ignorálni törekvô -- áldozatkész és fáradhatlan, önmagát megvetô, Isten dicsôségét mindjobban elômozdító szolgája Krisztusnak.[87] Júl. 10. Ma van utolsó napja az exerciciumoknak. Én szeretni akarom Istenemet; e vágy bennem oly erôs, oly heves, oly természetszerű, hogy nem kétkedhetem rajta: én szeretem Uramat. Jaj, de nagyon gyengén teszem azt, ha a tetteket szemlélem; több estére emlékszem, midôn Szent Pástorban, a villa csendjében végeztük a meditációt ad amorem spiritualem[88]. Ó, Kedvesem, oly közel vagy, s mégis oly messze; oly erôvel vonzasz, és ismét magadhoz nem engedsz. Istenem, Kedvesem, lelkem olvadoz; miért ne legyünk egyek, miért ne adjak neked annyit, mennyit akarok adni, hogy szomjamat csillapítsam. Tett, fiam, tett! 1/ Tégy és közel lész; maradj velem, jelenlétemben, necsak meddôn, érzéketlenül; e termékeny, e gazdagító szent igazság és vigasz öntudatában. Ez part. vizsgálatom júl. 11-tôl fogva. Azután 2/ nem szabad semmi földi dologra valamit adnom: gazdagság, tisztelet, dicsôség, hatalom vagy szépség, tehetség, erô, megelégedés, tudomány, ékesszólás; mert a kegyelem legalsóbb fokával sem hasonlíthatók össze. És a nagyság és a nemesség mértékét Istentôl venni. 3/ Nem szeretni a vagyont, a méltóságot, a mulatságot, és nem használni, csak Isten akaratából. 4/ Minden magában közömbös foglalkozást vagy dolgot csak a végcél tekintetébôl, töprenkedés, aggódás nélkül megtartásuk, elérésök iránt. 5/ Miután minden eszköz, azért mindent egykedvűen, mérsékelten, a rendes idôn kívül arra ne gondoljon és a siker iránt közömbös legyen, és ezt nemcsak az érzéki és földi javak iránt, hanem a szellemiek iránt is: forró áhítat, világos ismeret, irgalmassági és felebaráti tettek. 6/ A törekvés rohamossága rendetlenség. 7/ Örömöt, szomorúságot, félelmet, ellenszenvet tartsd távol magadtól, amennyire lehet. 8/ A gondolatok is ne idôzzenek kelleténél tovább Istenen s az istenieken kívül.[89] Aug. 10. Néha lehangoltatom jelentéktelen esetek vagy megjegyzések által. Igy ha a társalgásban valaki a fôkolompos, s engem mintegy elnyom óriási roppantságával. Ma lelki vigaszomra írhatom, hogy az szóra sem érdemes. Mi az a szereplés, mely nem boldogít, mely egy hajszállal sem tesz jobbá? Mi az az uraskodó, fontoskodó, hencegô modor? Semmi. Vedd az embereket, amint vannak. Csak az erény az érték; mint gyermek olvastad, most értsd meg. Én is az erényt becsülöm az egyesekben, mást nem. Tudom, mi a káprázat, meg tudom különböztetni, épúgy, mint a gazdag sörfôzôt aranyláncától vagy a parasztot bocskorától. Igy kell tisztán és okosan látni és ítélni mindenben; különben összefut, összeszűrôsödik minden. Én szeretem és tisztelem és becsülöm az egyes embereket, de azért utánanézek mit, hogyan tesznek, beszélnek. Aug. 10. A jó létben elvész a léleknek a szellemiekre irányzott határozott törekvése. Midôn jó neki, nemcsak hogy elveszti erejét, hanem nincs fogékonysága fölismerni a szellemieket, és buzdulni a fensôbb érdekekért. Ilyen lelkek lelketlenek, és a szoba kényelme s megrakott asztal meghívó látványa lecsendesíti a pezsgô buzgalmat s elveszi élét. Élj nehány hónapig ily körben, s már nem érzesz hevesebb, nemes indulatokat. Szept. 2. Tartottam a reformatiót [életreformot] ezen pontokban: 1/ A tiszt. és szeretet ellen támadó kísértésekben még nagyon gyönge vagyok, nem fejlôdött még ki a férfiú határozottsága, ereje, átható tekintete és jó critériuma. Sokszor megzavarodom mindebben. 2/ A beszédben törekedjem szabatosságra, a viseletben egyszerű, nyílt, de határozott, és okos. 3/ Az áhítat gyakorlatait szükség a szellemnek áthatnia, mely magasabb törekvésekre irányozza és egyesíti a különálló gyakorlatokat. 4/ a part. exam. erôvel és kitartóan. Szept. 2. Akarom naggyá tenni lelkemet, szilárddá. Nem akarok fönnakadni a köznapi élet alacsony nézetein, ítéletén, nem akarom szem elôl téveszteni a legmagasb érdeket, mellyel lelkem bír; minden hiány és fogyatkozás szinte elemel a polcról, melyre állunk, ha rendeltetésünk, lelkünk örök érdeke szerint határozzuk el magunkat a ténykedésre. Az apró-cseprô egymást váltó foglalkozásokon végig a lélek elveszti fensége önérzetét, szétfolyik tehetsége folytonos, de érdemtelen törekvésében. Hanem ha a szellemben az erény, a hit, az evangélium tana s az abból származó bölcsesség, a bölcsesség által támogatott határozottság, jellemszilárdság uralkodik, akkor a lélek el nem veszti önmagát, akkor ô az úr a dolgok és események fölött, akkor ô szorítja azokat rendszerbe, alkalmazza tevékenységéhez, indul el rajtok fönsôbb elvek szerint. Akkor kezdi fölismerni önmagát, érezni fölényét, s örvendeni, hogy örökre szól, hogy elévülhetlen s megtörhetlen. Szept. 11. Hallgattam az elsô pap gyónását. Ó Uram, hogy lehetséges az, hogy kezeiben hordjon téged valaki, s oly keveset szeressen, hogy lehetséges, hogy zárt és elfödött a kincs, mely naponkint ereszkedik a lelkébe, s ô nem érez, ô nem hevül, ô vétkezik. Nagy titok az ember, vak is, béna is, alávaló, gyöngélkedô; pedig a lélek egy örökkévalóságra vár, halhatatlan, fönséges, képes egy szépség- és tökélyre, melyrôl fogalma sincs. Hanem meg kell törni, be kell vezetni, at kell hatni; különben idegen, néma, mely nem tud szólni, süket, mely nem érti a nyelvet. Szept. 14. A rektor úr panaszkodott a szemináriumban nyújtott elégtelen szellem miatt; jót akar, Isten adja neki az erôt, s nekem a belátást, hogy jól és ügyesen adjam tudtára azt, amit a kitűnô Kollégiumból ide átültetni lehetne. Szept. 15. Vasárnap van, a Boldogságos Szűz hét fájdalmának ünnepe. Az Úristen megsegített és megvigasztalt a szent meditációban. A Szent Szűz fájdalmai mind Jézus szeretete miatt vannak rá mérve; mert édesanyja az Üdvözítônek, azért szenvedett. Boldog, aki szenved azért, mert Jézusé, akár anyja, akár testvére, társa, szolgája! A Szent Szűz szívében a gyengéd és lobogó szeretet tengere mélyed; és mit érzett, midôn éjjel kebelére zárta szent fiát, vele álmodhatott; és mit érzett, midôn szamárháton ülve a kisded Jézus szemléletében elveszett! És fölajánlta; s az Úr, hogy a szenvedés forrását fakassza lelkében, s hogy fölajánlását drága fűszerrel fűszerezze, lelkébe helyezte a világot, mellyel megismerte fia szenvedését, és szenvedni kezdett azonnal ôvele. Áldozat csak szenvedéssel jár, a szeretet áldozattal; s minél nagyobb a szeretet, annál inkább él bennünk a szeretô; s minél inkább él ô, annál kevésbbé élünk mi, s a szeretet által okozott e lassú gyilkolásunk fáj, vagyis szenvedünk. Végre a Boldogságos Szűz gyengéden szeret, mert neki fáj, mi szent Fiától elválasztja, mert benne csak ez az egy vágy élt, csak egy élet volt, az Úr Jézus Krisztus. Kedves Szent Szűz, bocsásd meg, ha édesanyai szeretetednek mélységét csak fürkészni is merem; ó, kedves jó Anyám, taníts meg szeretni, s akkor megértlek! Szept. 18. Forrón szeretni az Istent, vagyis tenni mindenben szent akaratát. Én germanikus vagyok; az elsô, amiben kimutassam ezen jogcímen lekötelezett szeretetemet, az Isten akaratának hű teljesítése legyen; keressem buzgóságom kifejtésére a tért. Íme, ezt nyujtja az Isten mindennap; ha ezen fényeskedem, biztosítom magamnak az ô kegyelmét minden nagyra s teszem azt, ami a legfontosabb, s mi nélkül minden egyéb működés üres. Szept. 20. Ki érti azt, hogy van különös ismeret, különös érzelem, melyet csak az Isten önthet a lélekbe. Pedig úgy van; az ember magától azt meg nem szerezheti. Íme ez az Isten drága ajándéka! Látom, hogy Jézus oly gyengéd, oly figyelmes és türelmes irántunk, elviseli nyomorainkat és hálátlanságunkat. Nemcsak gyengéd, de bensôséggel teljes: so lieb und so innig; [olyan gyengéd és bensôséges] s a szegény ember botorkál és kapkod, vak és süket is; nem látja szerelmét, nem hallja bensô intelmét. Kedvesem, ma értettelek a gratiarum actioban, ma oly jó és gyengéd voltál, s én láttam fásultságomat; láttam, hogy a pusztaságba irányzom lépteimet, s elmegyek szereteted illatos, fűszeres, fényteljes, csöndes, zsongó, árnyékos berkei mellett. Ó, Kedvesem, zárj kebledre, tanítsd ezt a szívet, képezd ki; alakítsd egy gyönyörű szentségtartóvá, egy drága fűszer- és tömjénfüstölôvé! Szept. 21. Isten akar valamit tôlem; bár tudnám, hogy mit. Akar papi életet és szentséget. Paratum cor meum! Akar-e kívülre való hatást? Ó, Uram, hogyan? Vagyok-e elég erôs? -- gondolom. Szívemben nincs az az ónsúly, sokban gyenge, elnézô, határozatlan... Domine, ecce cor meum, infunde illi charismata gratiae! Scio infinitam carentiam meam! Domine adiuva miseriam meam[90]! Szept. 22. Lehetetlen itt valamire menni; gyónnak nálam többen, de nem tudom, mennyiben lehetek segítségökre, mert a vezetés annak a kezében van, ki a szellemet uralja, nekem nincsenek eszközeim, amit mondok, hiányos, kevés, foltozás. Okt. 7. A prímás beszéde a kor rémületes nyomorának bajainak öntudatára ébresztett. Rettenetes és vészthozó az ár, mely elnyomással fenyeget. Messze elestünk az elmúlt korok vallásosságától, mindenfelé a hitetlenség kísért; az olvasó nem köríti a fôvezér kardját, nem imádkozik olvasót a törvénythozó testület; ó, de mennyire van csak a gondolatjától is. Messzire estünk az Isten-feledés és feledettség sötét, vigasztalan zűrzavarában; elvesztettük majdnem az ismeretet, a fogalmat arról, aminek lennie kell; pedig a fogalom, az reményeink horgonya és szikra az enyészetben. De messze vagytok a fogalomtól, idegenek tôle; hisz ha lelketekben támad, akkor elborzadtok hozzátartván a jelen állapotokat, a kötelességet az Isten irgalmának állapotaihoz. Sötét felhô ül ónnehézséggel lelketekre; azt búgja felétek: mi lesz belôlünk! hova rohanunk? Avagy nem is tudjuk, hogy a vigasztalan elhagyottság örvényébe ragadtatunk? Én a kor rettenetes állapotát fölfogni törekszem, s annak borzalmas veszélyeit, melyekben máris milliók el-elsüllyednek, lelkem elôtt tartom. Íme a te munkád, a te föladatod! Szívedben fölébredt a borzalom; öntudatod elé idéztetett a rémületes helyzet. Segíts magadon, segíts társaidon, annyi millió lelken. Tudod, mennyire távoztatok Isten és a parancs útjától? Tanuld azt, nézd azt, ne felejtsd, hogyan kellene lenni, és szólj úgy, ne gyáván, de ültesd a meggyôzôdést homlokod- és ajkaidra. Imádkozzál és tűrj lelkedben. Ez a tűz a forró kívánság heve lelkemben; száll belôle az ima; de a tűz éget és emészt! Ó, csak emésszen; ily nagy célokért e pillanatban áldozom föl életemet. Mint a háborgó tengeren, a halál öntudatával állok a veszély elé; látom, amint süllyed millió lélek, s mennyi menthetô. Egy örökkévalóságra szóló műhöz fogtam. Keresztülviszem az utolsó pontig, éltem végsô leheletéig, az utolsó csepp föláldozásáig. E célból fölajánlom a rózsafüzért: Én meg vagyok gyôzôdve a helyzet iszonyú veszélyei és a társadalmi romlás bekövetkezésérôl. Tudom, hogy idegen a hit és az erény a földön a világ és a papság elôtt. A papság elveszté a fogalmakat az életrôl, amint annak lennie kellene, és tréfába nézi a rengeteg pusztulást s még nagyobb vészt, mely közeleg. A papság az ima szellemével s önfeláldozó és önmegtagadó, lélekmentô és a világot gyűlölô szellemmel teljék el. Szakítania kell a világgal s azon elemekkel, melyek elaltatják, vagy minden törekvését bénítják. A papság föladatáról azon fogalmam van, hogy az a világ megmentése. Ezen föladatot akarom megismertetni mindenkivel. A rossz körülmények miatt elvész ezen öntudat óriási nyomása, s azért beszéd és társalgásban résen állok, hogy ezen fontos elem bennem ne sérüljön. Fölajánlom a Bakács-kápolnában tisztelt Szűznek az imát, a szót, az írást, a szenvedést; övé ez. Kérem, hogy tökéletesítse; amennyiben akarja, hogy használjon. Minden héten külön egyszer ott fölmegyek elmondani a rózsafüzért, melyet mindennap e szándékokból fölajánlok: A pápa és püspökök, a papok krisztusi szelleme; a szeminárium, az irodalom, a tudomány, a nekem nem tetszôk tökéletesítése és szentesítése; az én mélyen áthatott, a dolgok fontosságát átértô szellemem, ehhez illô buzgó alapos törekvés a lelkek mentésében minden téren; szent, világiatlan, nagylelkű és áldozó szellem. Okt. 8. A szeretetben ne szatócs ... áttör a lelkes lélek kisszerű nehézségeken, nem tapad, nem lapul; mindig erôs és kitűnô. 2/ A társalgás deprimál, keltsem ott föl magamban a lelkes szellemet. 3/ végy részt a társalgásban, erôvel és szelíden, 4/ minden erényes tett, v. alkalom iránt serényen. 5/ a part. ex.t megváltoztattam. Okt. 28. Szeretni kell, ha érteni akarunk. Miért? A szeretet kitágítja a lelket, szellemesebbé, élesebbé, behatóbbá teszi. Aki szeret, az ért, annak szemei megnyílnak, azt nem kerüli el a dolog jó oldala, érzékkel bír, észrevesz. Lelke hasonul a szeretett tárgyhoz, s a tárgy benne élni kezd, egyesül vele, nemcsak érti. Ó, ki tudja elmondani, mit tesz a szeretet által bírni; miképp történik, hogy a lélek annyira emeltetik, mintha új tehetséget nyerne, mintha egy új világ nyílna; nem tudja mikép, csak látja. Zwischen Amboß ja und Hammer wird Gefäß zur Zier der Kammer ausgewirkt; doch muß es glühen, sonst ist eitel Künstlers Mühen Käm' es kalt unter den Hammer, spränge das Gefäß, oh Jammer, Und zu gänzlichem Verderben, würfe man hinaus die Scherben. Drum sollst du vom Herrn nur Gluten [?], Kreuz, und Not, und Pest und Ruten Dir erflehn und Pein, die der Welt so schrecklich scheinen.[91] Nov. 4. Part. exam: szeretetlen gondol. 2/ Még sokszor kislelkű és nyomott hangulatú vagyok; pedig csak a lelkes igazán erényes. Ne akadj föl mindenen; örülj, hogyha mások elôtt háttérbe szorulsz. Szedjem örömmel alkalmat az igazi erényre, önmagam megvetésére; ne becsüljem a mellékes dolgokat, csak az örökkévalóságnak élek! 4/ Végezzem buzgón az imákat, a sz. misét, a lelk. olvasást. Dec. 31. 1/ a szeretet még tökéletlen 2/ épp úgy az alázat, mint azt sok tény bizonyítja. 3/ Nagy vágyat érzek szigorú rendbe lépni, hol Istennek ajánlhatom föl erôimet. 4/ keresztény érzelmeket kell mindenben táplálnom, hogy mély gyökereket verhessenek lelkemben. 5/ Nem engedem magam befolyásoltatni a világias gondolkodás által, a beszédre sem ügyelek, melyben nem látom Isten bölcsességét. 6/ Állásomhoz képest mindent teszek, hogy az Isten dicsôségét elômozdíthassam; kell pedig ahhoz mindenekelôtt a keresztény igazságokat mélyen fölértô lélek és a keresztény erények gyakorlatában élô szív. Amennyit e két tekintetben érünk, annyit élünk, különben nem vagyunk önmagunké, hanem hasonlók az élettelen vászonhoz, melyre az ecset rakja a színeket, majd egyöntetűen, majd tarkán. ======================================================================== 1884 Jan. 2. Egy derék, nyíltszívű, egyszerű, alázatos passzionista látogatott meg e napokban. Tetszett nekem ez ember; benne a természet összefolyt mély vallásos érzettel, minden erôltetés nélkül keresztény volt s ember maradt. Sok szenvedés és tapasztalat s különösen az embert megtörô mély alázat türelmessé s nagylelkűvé tette; nem akadt fönn a kemény bánásmódon, mellyel mások iránta viseltettek. Egyszerűségében szeretett és tisztelt mindenkit, és szívélyes volt és gyermekded volt, dacára hogy mindig ingatlan, hajthatlan férfi maradt. Adott jó példát és fölébresztette bennem a vágyat, hogy ne vesztegessem idômet, midôn mások oly magasra emelkednek. Febr. 24. Tegnap nagyon levert voltam; magam mentem ki a Szamárhegy felé, s a sok jóakarat bánattá változott, miután másképp kielégítést nem nyert. Ma az Úristen megvigasztalt az elmélkedésben. Én az elmélkedést az erô és üdeség forrásának tartom; ha távol állunk a forrástól, akkor a víz, mely belôle árad, könnyen elvész a fövenyben, beissza a száraz homok. De a forrásban mindig van víz, itt merítek. Úgy tetszett ma a meditációban, hogy az Úr Jézus az oltáron már nem érezheti a sok keserűséget és bánatot, melyet különben érezne, ha még földi életet élne; de e keserűséget érzi a morális Krisztus, érzi Krisztus misztikus teste, akik szívéhez közelebb állnak, azok bôvebb mérvben. Ó, tehát míg az Úr bántalmai, míg a közöny, míg a vakság nehezemre esik a világban, addig egy-egy mirrhaszemet hullat az Úr az ô szent Szívébôl! Ki ne akarna többet szenvedni, ha az annyi, mint Jézushoz közelebb állni. Veni Domine Jesu! [Jöjj, Úr Jézus!] Febr. 28. 1/ Erôsen, mindenben az erény, a feddhetlen erkölcs szempontjából; kellemes bájt önt ez mindenre, s az ember sohase bánja meg. 2/ A tapasztalat erôsséget önt belém másokkal való viseletemre nézve; de lelkem és szívem forrása az Oltáriszentség. Ott tanulok, ott okulok, éppen azért, mert nincs más tanítóm. Márc. 4. Szép az a Wolkonsky-villa sötéten benôtt vízvezetékeivel és kellemesen mosolygó rózsavirányaival; szép az a mennyei regg a Pincio Mózese mellett a sinistra ilex gumós ágai alatt; szép az az út az albanói örökszép lejtôkön a Campagna fölött a ködben úszó Róma körvonalaival a háttérben; ó, de szebb a szív, melybe mint drága élô kehelybe a legszebb regg, a legtündöklôbb fény, a legpompásabb színjáték díszességét összefoglaló kegyelem balzsamcseppje ereszkedik, és az Oltáriszentség szíve visszatükrözôdik. Márc. 21. Sokszor egészen határozatlan a buzdulás érzete, átfogja a világot, ég, lángol; s midôn gyöngeségét veszi szemügyre, akkor aléltan, tehetetlenül visszarogy a tehetetlenség érzetének tág karszékébe. Nem úgy -- a papi buzgalomnak ki vannak szabva határai, meg van adva tere, megvannak egyes művei, Isten, lelkek s azok minden állása, rangja, és a lelki és hitélet elômozdításának számtalan eszközei. Ápr. 15. Elôbb is lehetett volna ugyan írni, de nem történt, mert csak most determináltattam, midôn a Tokodról hazatérve, hol a nagyhéten plébánoskodtam, e jegyzeteken végigfutottam. S mit érzek? Nem úgy, mint akkor, midôn azokat írtam! De értsem meg jól! Semmi változás sem történt az elvben, hanem az élet, a közlekedés a törekvô és elszánt léleknek erejét veszi, mint az idôjárás változatos behatásai a szikla is az acél keménységét! De Uram, én mindig egy vagyok! Odaadnám szívemet az Üdvözítô kezébe, hogy formálja bármily fájdalmak és keserűségek árán, csakhogy legyen belôle egy nagy érzelmekkel átjárt, és az igazság átváltoztató, megkapó, legyôzô erejével fölruházott szív és lélek. Forrjon a szívben az élet, mely nem a külvilág hullámázásából egy sarokba vetett habarék, hanem tiszta, üde, éltetô forrás vize; a szívbôl a lélek mélységes bensejébôl fakad az élet teljessége; s minél mélyebben van forrása, annál bôségesebben árad, s annál erôsebb, behatóbb, átjáróbb, élesztôbb, hasonító s nem hasonló -- csakis ahhoz hasonul, ami természetének megfelel; s akkor vigan egyesül s egyesülésében erôsbül, mint két gyorsan elsíkló kristálypatak testvéri ölelése. De ha az élet bensôséget mond, lépj a bensô világba s ápold azt: suum solem, sua sidera norunt! [saját napját, saját csillagát nem ismerik!] A meditáció és az ima, e sötétkék égbolt napja-holdja, körülöttük ezer pislogó csillag: a szép ismeretek s gondolatok szikrái, lenn pedig milliónyi virágcsa nyitja kelyhét a szende sugarak játékára; az Istent s embert szeretô szív virágcsái az érzelmek, melyeket ama magas égbolt melege sarjaszt. Ime a teremtô eszményi világnak, mely az Istenben, végtelenségében rejtôzik, kis hű képe; szinte némi elôképe, causa exemplarisa a teremtésnek. Máj. 25. 1/ A hit elveit életemben, nézeteimben, ítéleteimben kifejezni, s e tekintetben egészen szabadnak lenni más befolyástól. 2/ Ezen elvek szilárdsága együtt járjon az alázattal, melynél fogva magamat nem becsülöm; ismerve középszerűségemet, igényeket nem táplálok. 3/ Az elvszilárdság és alázat megadja a szív szabadságát, ad lendületet, nem akad fönn másokon, ad tetterôt, és a tudományos és erényes törekvésekbe irányt. 4/ Ezekkel nem ellenkezik, hogy szabad ítélettel bírjak másokról, legalább hogy mások cselekvései, beszédei, modora ne legyen reám nézve, ami a hitbôl való életet és világnézetet illeti, bénító visszahatással. 5/ Tehát a szabadság nálam összeesik a nagylelkűséggel, melyben megvalósul a szó: sicut aquilae iuventus renovabitur, assument pennas aquilae, volabunt et non deficient[92]. 6/ Mindjobban belátom az Isten és gondolatai ismeretének szükségét; ha hozzá közeledem nézeteimben, megerôsödöm. 7/ Különben legyek nyugodt, törekvô, állhatatos és super omnia Istennel egyesült s emberekkel szemben szabad. Júl. 5-én kezdtem a lelkigyakorlatot Kalocsán. Júl. 6. A pokolból merítem az életerôt, az önállóságot, a törhetlen bátorságot és buzgalmat. Mi is kell nekünk más, mint ez; mély alázat, usque ad inferos! Nonne veritas est, quia inde sumus?[93] és fáradhatlan, törhetlen buzgalom a szent életre. Ezt teszem ki; nem azt, hogy az Isten dicsôségére, mert ez csak kisugárzása a bensô hônek. A pokol nem törpít, hanem óriásivá növel; a pokol nem bátortalanít, hanem erôsít, és határozottságot ad. Ugyan honnan szedjük ezt az élet tompító, lanyhasztó, langyos élvei, a világ lágy, kellem és elnézést követelô nézetei, gyönge s azért nyomorult ítéletei közt? Agitur de vita aeterna[94]. Íme egy lángnyelv végigcikázik a sötétségen, a pokolból a földön; megvilágítja a kétes ügyet, az ítéletet és nézetet, a hajlamot; ó, de más irányba terelôdik az ész és a kedély! Halálos merevség, égi sötétség, azután a pokol örjöngô zúgása és kivillanó tüze környezik az ész diktátumát és az akarat velleitásait, midôn szó van az örök érdekekrôl. Pedig hol nincs róluk szó pályámon és gondjaim és eszményeim után való törekvéseim közt? Hideg legyen a kéz minden baráti kézszorítás közt, rideg az arc minden csábító mosolyra, rettenthetlen az ész ítélete a rosszra, a slendriánra, mély hallgatás a felelet minden könnyelmű, gyöngyöt és makkot összekeverô beszédre. Pap és papság ... ezekrôl vonom le ezen gondolataimat. Júl. 7. (De regno Christi.) Az Isten országa lesz bennem, s legyen is, mert különben minek élek. Christus rex aeternalis [Krisztus örök király.]; én vagyok a harcosa. Az Isten országában folyik a harc, vagyis a szív- és lélekben. Minél többet teszek e harcban, annál közelebb állok Krisztushoz; ha végleg gyôztem, akkor bennem él Krisztus. Krisztus és én egyek vagyunk; akkor elérem az élet teljét. Tehát add oda ami a tied, s vedd ami Krisztusé. A folytonos önmegtagadás, az élet szünetlen fokozása, a testi ember hátrálása, a lelkinek elôlépése; az eszme uralma, a szeretet kidomborodása ... s határ nincs e haladásban. De gyötre élet! mint a legszentebbért küzdô lovagé; ha nem -- mocsár. Júl. 7. A fôdolog Istennek szentelni magát minél tökéletesebben. Ezt tanulom e meditációból. Célja Istennek lánglelkű szolgákat toborzani. Akit áthatott, azt kérdi: mit tegyek, hogy Istennek tökéletesen szolgáljak. Jézusra való gondolkozás szent buzdulást önt a szívbe: ó, Jézus; és ki mondhatna többet, és ki gyújthatna jobban; hanem érezni kell azt mélyen és bensôséggel. Jézus sokat tett értünk, s nekem meg kell hálálnom; ô érdemel lángoló szeretetet. Vegyem csak emberileg mindazt, amit Jézus tett, és ki ô; s hogy föl fogok buzdulni! Ha pedig Jézust szeretem, akkor vagyok azon dispozícióban, melyet e meditáció kíván. Szent Ignác mellôzi a szeretetet, csak a nemes szív- és nagylelkűségre utal. Júl. 7. A Szentírásban és mindenben, ami Istenre vonatkozik, mély értelem van és igazi bölcsesség. De nem vagyunk mindig disponálva nemcsak megértésére, de annak belátására sem, hogy mély. Mély ismeret, ó, ha el nem távoznál tôlem! Példa: in decreto inarnationis [a megtestesülés elhatározása]. A Szent Szűz semmit sem foly be a világ dolgaiba ... a Szentírás csak mellékesen említi a történteket az ó- és újszövetségben; mert mindez hiúság ... el akarod-e veszteni talán? tégy mindent Istenért, azt is, ami nem az üdv ekonómiája. Júl. 8. A názáreti házban minden szeretetet és kedvességet lehel; ott a Szent Szűz a ház rendezésével elfoglalva; nézem soká ôt és áthatóan; mily kedves, mily bájos. Most belép az Úr Jézus; ah mily ifjú ez, szemeiben a legszebb lélek ragyog, homlokán az isteni fönség, minden mozdulatát a kellem uralja; s ha találkoznak tekinteteik, a Szent Szűz imádja ôt, s az Úr Jézus tudja, és megáldja édesanyját. Van-e szebb ennél minden eszményi kép és lehetôség közt? Ismerjem csak, de szemlélhetôen, s szeretni fogom! Júl. 9. Jézus táborából való vagyok. Az alázat, a megvetés, a szegénység háromszínű lobogója... A legnagyobb revolúció és a leggyôztesebb mozgalom e trikolor alatt indult meg. Dux generalis Christus Dominus[95]. S mindig ebbôl kell kiindulni minden újjáteremtô áramlatnak. A harc mezején állunk, velünk szemben a tábor: a pénz, a tisztelet, a gôg. Inimicus capitalis humanae nostrae naturae. [Emberi természetünk legfôbb ellensége.] Nincs-e így? Csak azt add Jézusom nekem, hogy e két tábor rettenetes, elkerülhetlen, kiolthatlan, mindenütt egymásra bukkanó ellentétét fölfogjam; hogy az idôk szükségét mélyen átérezzem, hogy a lélek e váltóútjait átértsem. Hic Christus, hic Belial. Csak Krisztus erejében gyôzünk. -- Amennyi erôt veszünk, annyival harcolunk és gyôzünk. Krisztus ereje a szegénység, a megvetés, az alázat; anélkül nincs értelem. Próbáld meg és tapasztalod. A többi fuserozás! Júl. 9. Az élet, melyet eddig éltem, nem felel meg fogalmaimnak és vágyaimnak. Pálmakerteket képzelek buja virágbokréták közt; kopár, tengôdô, sivár hegyszakadékokon vezet át utam; az óriási bükk helyett, mely a Vaduzzi vár lábát beárnyékolja, csak törpe cserjére akadok, melynek csúcsa letörve, kórós ágai gyarlón és gyötrén terpeszkednek. Ez a benyomás, melyet nyerek, ha e lapokat olvasom. Mindig több az, amit a lélek óhajt; sokszor fölismerhetlen a valóság és a fentszárnyaló eszmény közt a hasonlóság viszonya! Csak a lélek bensejében fejlôdhetik az erô, mely a cserjébôl pálmalombokat hajt; csak ha fokozódik a bensô tűz és termékenység, akkor lehet életteljes, üde virágzást várni a lélek talaján. Adná az Isten, hogy úgy legyen. Addig is festem magam tovább. Bár visszajönne vagy el nem tűnnék a kor, mely a tavasz fogékonyságát és minden hajtás gyengédségét bírja s legalkalmasabb, hogy beléje oltsuk a nemesebb élet ágát. De tribus binariis: [a három emberpárról] Semmit sem találok, amit Istennek adni vonakodnék; úgy van alkotva szívem, hogy legalább a fölajánlásban, az áldozatkészség ívének körözésénél gyűlöli a kislelkűséget és borzad a tunya és lemondó lelkület elôl. Mire éreztem magam mégis indíttatva? Hogy vessem meg a világot, s mindent, mi benne van, a tudomány-, a művészet-, az emberi erénnyel. Mily kevés mindez, mily silány, mily lézengô ... vanitas vanitatum! Írunk művet, alapítunk iskolákat, kórházakat; hát azután? Csak egy van, ami elôtt meghajlom: ez az Isten és az Istenért dolgozó emberi lélek. Nem hajlom meg a lélek eredményei elôtt, mind törpe ... legalább nagyrészt s kevés a kivétel ... meghajlom azért, mert Istenért vannak s lettek. Tehát megvetni mindent, csak Istent s Istenért nem és semmit. Ez is emel, fölmagasztal -- nem bénít, mert dolgozom Istenért. Iskola, az alumnusokkal való társalgás valamely lelki eredmény kivívása reményében, tanulás, irkálás, kisegítés, másokkal érintkezés -- íme egy kis, törpe világ, s az ember majdnem képtelen fölfogni, hogy innen adatik átlépés az örökkévalóságba. Megvetem mindezt; ez az önérzet ó, hogy emel az égig! Hisz megértem egy más világ számára, ha az itteninek törpeségét mindenben áttekintem. S így teszek, mindent megvetek, semmi sem méltó hozzám, s az utóbbinak polipkarjai tartanak, kötnek a világhoz, s amint azok állítanak a világba, úgy állok. Júl. 10. Nem üvegházi növény, nem erôtlen, satnya cserje, nem összezsugorodott, csak félni tudó, ütött-kopott koldus az Isten fiainak elôképe... Nincs ezekben szabadság; a szabadság óriásokat nevel, sablonokat gyűlöl; eszménye az Úr Jézus, iskolája az emberek és a nyílt természet; ez iskolában jár-kel a mester és tanít, a tana csak itt bír életerôvel; ha innen kiveszed, elméletté senyved, elfonnyad. Ez iskolába állva hallgass a mesterre; meglátod, mily más színben tűnik föl ô és minden szava; s magadat is az életben állva képezd rajta, s erôteljes és nagylelkű férfiú lesz belôled. Faxit Deus! Így kell meditálni! A pontok ne theorizáljanak; kár volna a fáradságért. Az evangélium kontempláció. Júl. 11. Semmivel sem hagyok föl a körülmények mostohasága miatt. Lelkem elôtt feltűnnek papságom elsô hónapjai, az az élet, mely egészen a hit mennyei fénytôl körülsugárzott oszlopain emelkedik. Nemde germanikus vagyok? Mit tehetek róla, hogy lelkembe a fönségesnek, az erôteljesnek a csíráit rejtették, hogy a romlatlan élet és a kegyelem termékenységét biztosították! Hit, hit! Ember, ki az örökkévalóságnak él, ki az egész világot kiemelheti, ki úgy néz le környezetére és az eseményekre, mint Szent Péter kupolája és obeliszkje a Porta Cavallegeri mellett fekvô trattoriának iddogáló és verkli mellett mulató népére, mint Szent Márk és a dogék sötét palotája egy arra elmenô komédiás társaságra. Júl. 12. Mi lesz tehát a kitűzött irány, melyben haladni akarok? Jézus Krisztus, aki alázatos és fölülemelkedett minden emberi, vagyis világias gondolkozás- és érzelemmód fölött, mindig nagy, a bajban úgy, mint a köznapi életben. Alázat és férfias, a világot megvetô érzület, ez nem enged gyerekessé, az dölyfössé lennem. Nézd, amit júl. 9-én de tribus binariis éreztem. Az a hiány, melyet sokszor férfias és fölülálló érzületben érzesz, tény; de csak úgy távolítod el, ha magadba szállsz, ott eszméidet és törekvéseidet világosan kifejted, s ezeknek élve erôs leszesz mindennek megítélésére, ignorálására, vagy megvetésére. Tudom, hogy e sorok nyerseknek látszanának, ha érzelmeimtôl eltekintenék, s mások elébe adnám. Sed in se non sic -- ecce coram Deo! [De önmagában nem így -- íme Isten elôtt!] Szept. 16. A pillangó fürgén repdes levélrôl levélre, midôn a kora reggeli nap fölkel és megindul az ég széles boltján. Kiterjeszti pompás szárnyait, s megvilágíttatni engedi az üde sugaraktól: így tesz a keresztény lélek, lelkének pompás szárnyait kiterjeszti az örök világosság napja felé, s engedi magára esni ez üdítô fényt. A pillangó is, valamint minden teremtmény hirdeti az Úr dicsôségét, ha önmagán kimutatja keze remekelését: éppúgy a keresztény lélek leginkább dicsôíti az Istent, ha minden tehetségével feléje fordul, s a tôle nyert világosságban föltűnni engedi a beléje oltott szépségeket. Ó, csak ez kell! Van a lélekben sok letéve, ami csak akkor fejlôdik ki, csak akkor lép elô, ha az Isten világossága és heve folyik le rája. Szept. 26. Tehát kitárom lelkem minden érzékét. Az az egész lélek olyan, mint a zárt rózsabimbó, lassan-lassan feslik, lassan nyílik; ó, de ha majd kinyílt, csókolgatja azt azután az a rezgô fénynyaláb, mely a magas égbôl ömlik reá, s kifesti bájait. Nem szeretem a formákat; minek az életet formákba és sablonokba szorítani; nemde nem így teszesz a fával, mely az ágakat és leveleket arányosan fejleszti magából, nem így teszesz a testtel, mely minden tagnak kiszabja arányait. S ezt érzem én magamban; szabadon ereszteni a szív, a lélek belsô, plasztikus erejét, s levetni az egész emberbôl amennyire lehet a szokást, mely nézeteket és elveket is alakít, de nem mindig helyeseket, s melyek ennek az élô egyednek megfelelnek. Lázas izgatottságban tartatom most azért, mert meztelenül mosakodom, mi van azon? Hogy mentek a szentek a vérpadra? Csak szokás! Le kell törni a szokást nagy, fönnkelt egyszerű és észszerű gondolkozás által. Gondolod, hogy vétkezel? S tudod-e okát adni? Igen, vétkezel, ha Isten képét magadon, szűz magadon egészen ki nem nyomod! Ha ettôl a gyengeségtôl is megszabadulsz, jobb leszesz. Szept. 26. Ha az Oltáriszentség elé lépünk, s szívünkbe betérve jól és mélyen elgondoljuk, ki elôtt állunk: akkor érezzük egyoldalúságunkat, érezzük, mily törpe, önhitt, összetöpörödött fajzat vagyunk. Mint a messze faluból Rómában megfordult egyszerű pap, aki fejvesztetten hallgatja a Gregoriana disputációt, betekint a kongregáció forgalmába, hallja a fülét eltompító sok nyelvet, sejti a nemzetközi összeköttetések hálózatát, és csak ámul és bámul: Jézus elôtt a világ ügyei, milliók kérelmei, milliók lánglelkei, milliók csodálatosan szép szívei, melyek majd az ártatlanság, majd a vértanúi szeretet, majd az alázat s önföláldozás és az erény számtalan árnyalatának színpompájában és zománcában égnek! Szept. 26. Ha tükörbe nézek, oszladoz a titkos önszeretet és büszkeség szűk, öntelt páraburkolata, mint mikor a nap ragyogva a lomha ködsávokba néz. Kiemelem, kevésre bár, önmagamból a súlypontot. Okt. 4. A proletár sokaság egyre nô számban és nyomorban az ethikus materializmus befolyása alatt. Az ipar és kereskedelmi szabadság és a magánérdek korlátlan uralma természetszerűen szaporítja és nyomorítja. Egy végtelenbe menô szétforgácsolásnak és szétporlásnak nézünk elébe, mely miután meglazítá az összetartozás inait, miután egy szellem és jog nélküli arisztokráciát ültetett pénzeszsákok halmazán egy kiszivattyúzott sokaság nyakára, a társadalom összeomlását eredményezi. Az ethikus materializmus az egoizmus; természetes következése, hogy uraságot és szolgaságot teremt. Az uraság együtt jár az azt teremtô elvek védelmével és telhetôleg jogos színezésével, brutálisabb kedélyekben erôszak és könyörületlenséggel; a szolgaságot pedig követi tehetséges lelkekben az ily helyzet jogtalan és tarthatlan voltának ismerete, mely egyesül intézô és vezetô szereplésben a tömeg sóhajai- és jajával, esetleg bosszújával. Hanem az uraság elégedett; gondolja, hogy kedvezô körülményeit az emberiség fensôbb érdekeibôl, melyek művelésére magát hívatva látja, kimagyarázhatja; különben ki ápolja a művészetet, a tudományt? A kereszténység is hozzászól e viszonyokhoz, hanem inkább általános elvekben, melyek részletezése és alkalmazása eszméitôl áthatott és fölvilágosított férfiakra vár. Szent Ferenc nagy szociálista volt; könyörögj értünk! Okt. 31. Ha a lélek útra kél a testbôl, úgy festi az szenvedô arcát, oly bágyadt fényt önt a szemekbe, mint a búcsúzó nap, ki hűlô sugarait szórja ki a tájra. Amily lágy és enyhe a fuvalom, mely a természet és a tavasz ébredésekor végiglejt a gyengéden zöld vetésen s elsusog az ifjú lombok közt: olyan az isteni kegyelem és a megnyugvás, lágy és enyhe és gyengéd a szívben fölkeltett érzelme. Mint mikor az ôszi sugár az élet szikráját föléleszti a halványuló növényben, úgy látszik, hogy fejlésnek indul és még virágot hajthat, de csakhamar megdermed, mintha ifjúság, hajlékonyság, gyengéd szív nélkül nagyra nôni s kifejlôdni nem lehetne. Ó, bárcsak lennék én egy derültebb ég, egy sötétebb kék mennyország alatt, ahol virágzóbb a környék és enyhébb a szellô fuvalma, ahol nôhetnék mint a pálma s messzire kimagaslanám az esti alkony aranyhátterén. Dehát e körben és ez életben az észak cserjéje vagyok, törpe és fejletlen; ki tehet róla? Lelkemben a legszebb virány, a legragyogóbb szín, a legderültebb fény, egy csendes és mély vágy, egy célját elérni nem tudó megnyugvás űzik játékukat. Mind azt mondja: nem ez az, amire lelked hívatva van; ne szunnyadj, ne töpörödjél! Ó, bár lelkem életté és erôvé válnék! Szép, örökké szép vágy ez, a legszebb borostyánkoszorú a halhatatlanságra törô ifjú lélek hajtásaiból; elzarándokolom vele, s leteszem holnap Szent Ignác sírjára, ahol három év elôtt az elsô szentmisét mondtam. Nem vagyok otthon, szeretnék hazamenni, ahol úgy éreznek és szeretnek, mint én, ahonnan e meleget, melyet féltékenyen szívemben rejtek, hoztam s járok vele hideg és közönyös emberek között. Néha szúr, néha éget a szív eme kincse; értlek lelkem lelke, ó, csak sebesíts, s ha beheged az emlékezés édes sebe, szakítsd fel újra. Nov. 4. Minden emberi lélek olyan elôttem, mint az Úristen szeretett gyermeke. Ha eltévedt is, ha bűnbe süllyedt is, ha undok piszok takarná is, átcsillog mindenen a test takarójába rejtett kincs: a halhatatlan lélek. Én szeretek minden embert, különösen a bűnös, de nem rosszakaratú embert. Ha letörülhetem fekélyeit, ha nemes érzelmeket önthetek lelkébe, sokkal inkább lettem atyja és anyja, mintha testét tôlem vette volna. De erre mély belátás s gyengéd anyai érzék kell, mely oly tapintattal és természetes ösztönnel tapintja és megfogja, érinti a beteg, a fájó lelket, mintha sajátmaga lenne. Magán tanulta ezt. Nov. 12. A szenvedô s magába vonult lélek érzelme oly mély, mint a drágakövek fénye; a lélek egész bensôségét sugározza ki, ha átizzítja ôt a fájdalom heve. Az én lelkemben is meggyűl millió emberek keserve, s miután átjárt, fohászokban tör ki; minden ily fohász a szeretet sötétvörös rubinjának mély fénye. Nov. 22. Miért oly szép a szemérmes szűz, kinek szemeibôl a szív tisztasága ragyog, s talpától álláig redôs ruha borítja? Nemde szépnek mondják a testet? Takard le tehát, szebb lesz ragyogása. Mint a fény, ha letakarod s csak szűk nyíláson bocsátod ki, ragyogóbb és meglepôbb: éppúgy a szellem szépsége az arcról ragyog feléd annál élénkebben, minél szorgosabban takargatod a testet. Az arcról ragyog a lélek, az élet, az erény, a testrôl nem. Olyan a test, mint a liliom gyökere és szára, elragadó szépsége virágában van kifejlôdve, gyökerét a föld, szárát lecsüngô levél borítja. A növényen is csak akkor fakad virág, ha a levelek dísze takarja csupaszságát. A testet is csak akkor díszíti a liliom virága, ha szűzies, ha be van takarva. Nov. 29. A lélek szárnyai az érzelem, a lelkesülés, a szeretet; tehát rendén van, hogy szárnyaljon és repüljön. De sok emberi lélek hasonlít a tyúk- vagy lúdhoz, melyeknek szinte vannak szárnyaik, de majdnem csak a nevük. Más lelkek meg sólymok, sasok; mások kedvesen csicsergô énekes madárkák; száll, repül mindenik tehetsége szerint, s bár úgy volna, hogy a természet késztetné minél többször a lelkesült áhitat, az áldozatkész szeretet szárnyaira kelni! Nov. 30. Szívem buzog, hevül, forr, mint a lázongó erô, mely cselekedni akar. Az advent elsô napján íme jó föltételeim: 1/ Szívem az Úr kertje, gyönyörűségének zárt ligete; csak vele gondolkozom, és vele érezek; csak elôtte járok és jelenlétében beszélek. Mint a kristálypatak mindent partra vet, ami tükrét zavarná vagy homályosítaná, épp úgy az én lelkem csak Jézusomat tükrözi vissza, s mindent mi zavarná, kilöki. 2/ Mindennap önmegtagadást végzek valamiben. 3/ Cselekedeteimet egészen a szenvedô lelkekért ajánlom föl. Dec. 24. 1/ Amit már sokszor írtam, ismétlem: Bár ne hagynám magam oly könnyen lehangolni, vagy másképp befolyásoltatni, különösen az apostoli buzgalomra nézve; ebben nincs tekintély elôttem, csak az, aki ég, s nem aki füstölög, -- beszéljen bár, amint akar, s legyen, aki akar. 2/ Tanulni, tanítani, írni mindig tekintettel a célra s ne összevissza! 3/ Az alázat társadalmi erény, mert ellene van az önteltségnek, ellene a lélek határolt nyegleségének, melynél fogva mindenben magát tolja föl központul, ítél, szeret, beszél, akar, de elôbb az >>én<<-nek hektikus, podagrás, inaszakadt, émelygôs bálványa elôtt hajlik meg. Mily gyönge és vaksi az ember! A nyitrai éhenkórász is csak azt gondolja, hogy ô tulajdonképp respektábilis jelenség. Dec. 27. Az ember befolyásoltatik környezete által; sokszor hamisítja ítéletét is oly dolgokban, melyekrôl elôbb biztosan s tétova nélkül mtélt. Gondold meg, hány környezetet cseréltél, kedveset is, kellemetlent is; most távol vannak, kik elôbb életeddel összenôttek, kik a szálakat nyújtották életed szövetéhez. Te pedig itt állsz, talán ismét, hogy a játékot újra kezdd. Mily baj volna az, ha ily változó, jöttment elemek vésnék s idomítanák tervük vagy ügyetlenségük szerint életed épületéhez a köveket. Ha máshol lennél, ugyanôk úgy tűnnének el, mint a füst a láthatáron. Sokszor miattok ítéletünket hamisítjuk; gondoljuk: jó lesz, mert ôk teszik. Ez a gyöngeség szellemi fattyúja. Ó, be kár volna, ha mindez bénítólag hatna és nyomorítólag. Azért kell a lélekbe természetes életerô, mely az isteni kegyelem üdítô sugaraiból és az életkörülmények és események és az alanyi érzelem s gondolatvilág alaktalan s értéketlen földébôl szövi testét s növeli termetét. Ó, menjek gyorsvonaton föl az égbe; ki fog föltartóztatni? Hivatalos gravitással lépkedô hivatalnokok, szurtos, tompalelkű bakterek, a peronon feszítô idegennézôk? Dec. 28. A világ nekem suvix; és beszédei, ítéletei, törekvései a kefe, mellyel azt alsó végtagjaim borjúbôrös hüvelyeire kenem. Nem akadok fönn minden gondolaton és ítéleten másokról, nem tartok mindent jónak, amit tesznek, azért mert reverenda borítja csontjaikat, hátha kicsapták volna ôket, amint bizonyos, hogy úgy sokkal kellett volna tenni. Tehát fölöttük állni, szeretni és szolgálni Istent; a többi mind semmi. Ezen tekintetben, mint világos, nem vagyok a tekintély-imádásnak barátja. Temperanter sed independenter! Dec. 29. Csak tudnék mit tenni e szeminárium érdekében. Mi függ tôlem? Az ima, a jó példa, a leereszkedô nyájas viselet, jó szó és buzdítás az egyesekkel való érintkezésben, tanítás az iskolában és gyónásban. Van-e más? Van-e valami vállalat? Ajánljak-e másoknak egyes rendszabályokat? Mindez elégtelen. Programmom, ha spirituális lennék: meditáció, szilencium, direkció! Dec. 31. Este a bazilika oszlopcsarnokában sétáltam. Fönt az égen ezüstfelhôk közt úszott a hold, s kísérteties fénye finoman szôtt lepelt borított a kétes körrajzokban mélázó vidékre. A hatalmas sugároszlopok mély árnyéka nemcsak testi szemeimre, de lelkemre is esett. Sokszor föltekintettem az oszlopfôk közt letetszô akanthus levelek által határolt darab égre; úgy látszott, mintha az erôteljes, impozáns oszlopsor az egekbe nyúlna. Azután megszólalt a harang és nyugalmat imádkozott le a földre, s miután elhallgatott, a csend még mélyebbnek látszott. Az én lelkemben is sok hang, sok vágy, sok bánat szólalt föl, mintha életre ébredne a lélek mélyében nyugvó, eddig ismeretlen életerô. Úgy éreztem magam, mint a fa, midôn a tavasz éltetô csókjára megrezzen benne minden sejt, és az élet folyama kezdi benne útját. Ki állhat ellent a bensô, alakító, teremtô erôknek? Mindent szétfeszítenek, mindent megrepesztenek; az emberi kebel is befolyásuk alatt tágul és feszül, kitárná ha lehetne szárnyait, s menne, menne a végtelenbe. A bensô, teremtô erô a lélekben a hit, az igazság, a szeretet, ha testet és életet öltött. Karjai mintegy mindenhatók, titáni erôvel emelnek, egyesítenek embereket, viszonyokat, teremtenek új állapotokat, képesek nélkülözni barátot, társaságot, civilizációt, minden szükségest, elôvarázsolnak templomokat, csarnokokat, múzeumokat; s ha kifáradnak, lehanyatlanak a kövekre, fölismerik bennök azokat, melyekbôl Isten templomát, a természetet alkotta. Domine doce me! [Uram, taníts engem!] ======================================================================== 1885 Jan. 1. Valamint a napközben kifáradt, lármá és sürgéssel eltöltött, a nap hevétôl átizzott föld a csendes éjben az égre leheli forró leheletét s az ég részvéttel könnyűt sír és üdítô harmattal hűsíti ábrázatját: épp úgy a világban halálra uszított, megtépett, elnyűtt lélek az éj csendjében az égbe küldi szíve fohászát, és a kegyelem éltetô harmatában megtisztul és megújul. Jan. 7. Mit írjak, Kedvesem, mint hogy szeretlek téged! Mit tegyek? lelkemet öntöm ki elôtted; mint a polip ezer szemölccsel kapaszkodom beléd. Ó ki fog elválasztani tôled? Jézusom, miért kell oly messze, oly hidegben vándorolni, magamra húzom tehetetlenségem rongyait, hogy ki ne repüljön a szív melege! Ó, hidd el nekem, nehéz és undorító életem, terhemre vagyok, mennék hozzád közel, minél közelebb. Kitárom lelkemet, hogy belefolyjon a mennyei éltet adó erô; szeretném, ha megtestesülne bennem mindaz, amit sejtek és homályosan hiszek. Szeretném, hogy egyediségemmé válnék; jaj mily erôvel s mily önállósággal léphetnék föl akkor! Sokat, sokat szeretnék; lelkem, szívem békét nem hagy nekem; miképp csillapítsam vágyaikat? Könnyemmel oltom. Febr. 2. Az Úr lelkemet világával tölti el, s kérdem: mit akarsz? Tudomány, ragyogó eszme, lángérzelmek kifejezései, tervek, nagy tettek kívüled vannak! Belôled kell kiindulni a nagynak. Igazán a szív, a lélek, a szeretet megtestesülése legyen; akkor van kincse, van értéke, önmagában, maga magának. S ezt éreztem: Viszontszeretetet akar az Úr; az Oltáriszentség és a kereszt ugyanazt követeli. Ha ez a szellemed lesz, bölcs és tapintatos és leleményes leszesz. Ez a formája minden gyakorlatnak, melyet mellesleg említek: 1o alázat a társasági életben, mindenképpen 2o buzgóság a tanításban és lelkipásztorkodásban 3o ima, s az Úr mindjobban fölvilágosítson. Febr. 4. Uram, nyilvánítsd ki elôttem, mi az én végem, és elég lesz nekem. Istenem, kinek lelke képes átérezni ez igazságot? Annyi az, mint egész létünk; annyi az, mint maga ez a lélek amint él, törekszik, eped, bánkódik. Lénye mélyébe van az Istentôl az örök élet és boldogság tüzes üszke rejtve, mely pihenést és elhamvadást nem ismer. -- Ma jöttem egy szegény olasz halálos ágyától. Már nem gyónhatott. Fölkeltettem elôtte a haldokló és hívô emberhez illô érzelmeket. Ó bárcsak értett volna. Sajnáltam szegényt. Mennyire igaz e szó! De kire nem alkalmazható? Mindenki szegény akkor, csak az nem, ki meg nem halhat. Febr. 4. Igen szép a sopánkodás; sok jóakaratra mutat, sed quid hoc proficis? Ki kell magunkból lépnünk, kivetkôznünk, tennünk; s akkor helyesen lesz. Így érzek a Majer-estély után; tudom, hogy nem sokat adok a világ mulatságaiból merített lelkesülésre, hanem mért nem használhatná föl ezt is az igaz erény céljaira? Febr. 19. Folyton és erélyesen kell dolgoznunk, s én is úgy akarok. A kitartó munka szívósságot kölcsönöz az akaratnak, hogy ne legyen olyan mint egy gummidarab, melyet húzni-vonni lehet, amerre tetszik. Az Úristen pedig alkalmat fog adni, hogy az ô dicsôségéért folytatott lankadatlan igyekvést hasznosítsuk. Hacsak a szorgalom tudományt és ismeretet fölhalmozott és az akaratot kidomborította, a többit Istenre bízhatod; jacta sollicitudinem tuam in Dominum, et ipse faciet!. [Vesd gondjaidat Istenbe, és ô gondoskodik!] Febr. 22. Este a szacellumból jövén elôvontam az én iskolatársaim fotografiáját, melyet a nyolcadik osztályban készítettünk. Szerettem volna fejemet lehajtani és sírni. Íme Ottokár, ez voltál te tíz év elôtt; és mért hagyott az Úristen annyi ballépést, annyi csalódást rád? Miért nem vezetett tiszta, derült, nagylelkű szívek útján, miért úgy fejlehajtva, mintha egy kôszénbánya alacsony folyosóiban haladnék? S ez a gondolat már sokszor jött reám. Szeretném kitágítani lelkemet, szeretném karjaival átfogni az eget és a földet. Miért tünôdöl? Miért lézengsz? Miért kúszol? Ó, ha sasszárnyakon keringhetnék a magasban! Nem tudom, mit jelentsen e mélyen érzett, de célját és teendôit nem ismerô vágy. Légy szent és erényes! Akkor lelkedben az Isten ereje lakik, s összefoly benne a végtelen e selejtes, nyomorult földi léttel! Febr. 26. Lelkemet elborítja bánat, ha oly disputációkat kell végighallgatnom, mint ma este... Hogy értik, mi a buzgó pap kötelme s mi nem. Természetes, mindenik a maga lelkét szólaltatja meg a szavakban. Pedig ez, egyik-másikban a buzgóságot illetôleg oly szegény és árva, sicut radix in terra sitienti [Mint, a gyökér a kiszikkadt földben]. S én nem beszélhetek, fulladozik szavam, a szenvedély hulláma elnyeli azt. De máshol kimondom, amit érzek, -- s ami még hálásabb, -- máshol megteszem, amit érzek; hadd ôket buzgóságukkal, evvel a szurtog, füstög faggy gyertyalánggal, és szeress. Azután a szacellumba mentem, s lelkem kiderült, mint a nap a megtisztult, üde égen. A sötét felhô messze szállong, itt-ott átnyilal még valami hevesebb érzelem, de azután csend van és andalító béke. Kioltom a lámpát, mely a szacellumban égett, s amely sötétségen át az oltár felôl pislog az öröklámpa fénye; mily bizalmas, mily békés, mily szelidítô e szende piros sugár. Kilépek a szacellumból, bezárom az ajtót s egy forró csókot nyomok rá, pecsétül; benn hagyom szívemet és szeretetemet, ôrül hagyom ott a csókot; ezt a pecsétet nem töri meg hatalom. Febr. 27. Be jó, ha a lelken az új élet árama vonul végig; akkor kikelésre készti a sok eltemetett magot, mely benne nyugszik. Oly derült a lélek, mint a nap a felhôtlen nyári égen; akkor ömledez belôle minden tehetségébe, minden ízébe ébredés s élet; akkor tarkázza, akkor színesíti képzeteit, érzelemvirágait; akkor szô gondolatainak étheri szárnyakat, s a legszebb harmóniában nyugszik egymásba folyva a harc s a nyugalom, a dárda az eke mellé szúrva. Ma szép napom volt, mert nagylelkűen éreztem Jézus iránt a meditációban, társaim iránt a nap folyamán. Hogy is lehetnék kislelkű? Kinéztem a késô hajnalba; határozatlanul egymásba nyúlva emelkedtek el a átellenes hegyek a tiszta szűzi égrôl, a szobi hegyet a hajnal pírja vette körül, s mint széles ezüstszalag kanyarult a Duna a félhomályban merengô völgyben. Márc. 5. Reggel rendszerint ingerült vagyok, könnyen visszatetszést szül bennem mások viselete, s a visszatetszés ítéletben gumósodik össze. A szentáldozás után azonban a szív megint tágul, s magától eltűnik a visszatetszés s az ítélet. Ilyenkor belátom, hogy a visszatetszés az alanyi korlátoltság gyermeke; visszatetszik valami, mert én nem úgy teszek, mások másképp tesznek; mert a szubjektív érzület önmaga mértékét akarja másokra szorítani;nézetei olyanok, mint a csiga bogái, terpeszkednek, mások felé tapogatnak, s mihelyt kellemetlenül éretnek, elérzékenyülve nyálkás >>én<<-ük házába vonulnak vissza. De a nézet, a gondolat, az elv, az ítélet követelése ne legyen érzékenykedô, hanem szellemi, alapos. Minden ember, kivel találkozunk, élünk, új meg új látkört nyit szubjektív felfogásunknak; bele kell nézni abba az új tájképbe; ekképp életünk virányok, lombos erdôk, bozontos üstökű sziklafalak mosolygó rétek, hullámzó tavak, sietô folyamok közt bírja útját, s nem siet tova füstös s félelmesen zúgó alagutakban. Márc. 15. 1/ Eddig nem éreztem részvétet a szenvedô Jézussal, ma igen. Némi keserűség, félreismerés, visszautasítás emlékezete, mi akkor lett részem, midôn jót akartam, s attól, akinek akartam, utat nyitott érzelmeimnek az Úr Jézus szenvedô Szívéhez. Saját tapasztalatunk és életünk marad mindig minden szív megismerésének kulcsa. Meditációmban átéreztem azt, hogy az embernek dolgoznia és szenvednie kell; fáradalom és szenvedésbôl építi ki az isteni gondviselés terveit, melyekhez semmi közünk; épp annyit teszesz, ha dolgozol, mint ha szenvedsz, a dolog nyújtja az anyagot, a szenvedés a ragaszt, az összeforrasztást! 2/ Beláttam, hogy minden szenvedésemet az Úr Jézus Szívéhez emeljem, hogy közelében nagylelkűvé, lemondóvá csüggedetlenné váljak. A reformatiót összekapcsolom ez elmélkedéssel: 1o tartsam össze lelkem erôit, ne szórakozzam nagyon, a Szenv. J. lebeg szemeim elôtt, akivel együtt szenvedek, dolgozom. 2o fölkeltem s élesztem magamban a dolog és szenv. vágyát, és törekszem ennek a kettônek tápot s alakot adni! 3o reggel 5kor kelek, medit. part. exament tartok arról, s megcsókolom többször a keresztet, s kérem J. s vele egyetérezzek. 4o e törekvéseknek öntudatában minden elterelô befolyástól ôrizem lelkemet, s kidomborítom rajta ezen eszméket. Márc. 21. Lehangolva éreztem magam, mert láttam másban valamit, amim nincs, s amit nagyra tartok. De azután elhaladtam egy koldus elôtt, aki a szegletben fejét a falhoz támasztá; ez is ember, ifjúsága, reményei voltak, szíve van, óhajokkal teljes, és mit kell tennie: jó koldusnak kell lennie! Az ily lehangoltság tehát erôtlen, beteges hangulat! Krisztus Urunk a világ gondját viselte! mit jelent ez? ô egyedül, mint a született közbenjáró, mint fôpap, mint király -- mint szeretô, gondos atya... Márc. 30. Ma ismét sírva vágyódtam oda, hová szívem vonz. Azután azt gondoltam, hogy ha most meghalnék, csendesen magamba zárnám ezt a kedves édes fájdalmat lelkemben: Secretum meum mihi [ez az én titkom], s hogy e forró sajgó fájdalom lelkemet könnyebben oldozná ki a test kötelékeibôl, fakasztaná benne az áhitat és lángoló szeretet sebeit, s édesen keserű volna az érzelem, mely lelkemen e sebekbôl átvonulna; hevesebben szeretnék, lángolóbban hevülnék, s lelkem mintegy égre, Jézus Szent szívére csapó láng emelkednék ki innen a jobb hazába.[96] Ápr. 8. Táthon tartottam a nagyheti és húsvéti ájtatosságokat. Új erôt érzek lelkembe öntve; a melankolikus honvágy a szemináriumba meglágyította ugyan lelkemet, mikor a táthi úton rázott a kocsi; de >>Isten is így akarja<< gondoltam és elűztem ez érzelgést, e beteges hangulatot. Táthon a nagypénteki prédikáció után az Isten Igéjének és hirdetésének örök, fontos, életbevágó, világot mozgató ereje és hatalma emelte öntudatomat. Aki Krisztust hirdeti a kereszten, annak ki kell bontakozni a pólyákból. Ez az öntudat bennem ép, erôteljes, s úgy érzem magam, mintha kicseréltek volna. Evvel az öntudattal jöttem haza a szemináriumba, s még két nap múlva sem simultak el e benyomás határozott élei. Nem vagyok >>tekintetes<<; nem a tekintet szabja elémbe az utat, nem lavírozok. Lelkem, nézeteim, elveim, minden a hitbôl van, s megvetek mindent, ami e magaslatokig föl nem ér. Csakhogy ebben a Sem.ban sokszor eltompult, és elsimult, és ellapult lelkem erôszakosabb érzelme vagy benyomása. Mert kivül nem talált nem találok neki tápot, pusztaság, érzéketlen, sivár, holt, éktelen ür és messzeség. Hanem azért evezünk, sűrűn szórt csapásokkal a hínáron és bozóton keresztül.[97] Ápr. 8. A húsvéti öröm magas árján úszom. Lehet-e nemesebb és boldogítóbb öröme a szívnek, mint mikor az emberi szívbôl fölszabadul a szenvedés által letartott életöröm, megzendül az ajkról a dicsôítô himnus: föltámadt Krisztus, és a lélek ünneplése és a bensôséges öröm derűje és a boldogító, gyôzelmes hit mosolyogni s örvendezni látja maga körül a sötétzöld vetések hosszú sorait, a rügyeikben dagadó, vörösbarnás fákat, a zsongó habokat, a felsôbb légáramokban méltóságosan úszó fehér fellegeket. Csupa ébredés, csupa megújulás, vagy legalább törekvés a föltámadásra. Ápr. 15. Fáj a szívem, 8 derék fiú búcsúzott ma tôlem, fölszenteltettek és mentek. Cs. is elment, én forrón szeretem ez ifjút, mily tiszta, egyszerű, igénytelen, ôszinte, derült lélek, -- ha okos is lesz, akkor nagy örömömre válik. Ápr. 18. Nagy szárazság van; szaporodik a bolha, a hernyó, az egér, a ciniphes és bruchus; ha pedig az embernek szíve vágya teljesednék, ha oly kedvesen és éltetôen mosolyogna rá a szerencse és jólét napja, mint azokra az állatkákra az áprilisi nap, akkor a szív bujaságában is bôven megteremne a könnyelműség, a megszólás, a csapodárság, a tiszátalan, a szív virága gyökerén rágódó féreg és állat. Ápr. 19. Ma Óbudán voltam Barach primiciáján. Cselka mogorva, nyers, de buzgó, erélyes, jószívű úr. Utazásom, ha magam vagyok, fölér egy reformatio menstruával[98]. Igazi morális tűnôdés, magamra hagyatva egészen idegen emberek közt és azon tudatban, hogy rokonérzésre nem találok, mert tévúton járnak, megrohanja lelkemet a természetes rokonszenv: segíts rajtuk. Elvész a gyengéd és érzékeny vonzódás ezen vagy azon kedves klerikus iránt. Az élet valóság; nem borongás, nem tűnôdés, nem mámor, csak tény és tett számít benne. Ápr. 25. Néha semmi tudományos olvasmány nem ízlik, nem találok benne zamatot és nedvet. Utóvégre minden termékenységnek talaja az élet, melybe gyökerezzék a tudomány is és fölhajtson egész az égbe. Különösen a theológiában érzem ezt, ha valami a végletekig elfinomított, az eltűnésig szétködlô kérdést tárgyalnak, vagy a jus canonicum valamely szaván rágódnak. Az egyház, az Isten országa egy nagy, terebélyes lombbokrétás fa; gyökerében örök élet, minden íze és ága az életbe nyúlik, s egészen él. Ez a nagy emberiség, mely a társadalom rétegeit tölti be hemzsegve, él belôle és körülötte; ebben az emberiségben pedig minden konkrét![99] Ápr. 30. Valamint az Isten, hogy szépségét megmutassa, csillagokkal hintette be az eget és virágokkal a földet, a szárnyas dalosoknak elképzelhetlen, bűbájos melódiákat kölcsönzött, hangot adott a zsongó ligetnek, és lágy zengést a fuvalomnak, egy csendes majd elhaló, majd emelkedô harmóniát a déli nap hevében hullámzó virányoknak, zengést a jégnek is, mintha húrok pattognának le a citaráról, üvöltô zúgást és harsogó bömbölést a szélvésznek, recsegô csattanást a villámnak, és még millió színt és hangot rejtett el a leleményes ember elôl, melyeket az kicsal a természetbôl s elbájoltatik a nem sejtett gyönyör által: épp úgy az ember is, ha lelkesülve szíve mélyébôl emelkedik az Istenhez, egybegyűjti a színeket, egybehangoztatja a hangokat, és a kellem és gyönyörérzet puha szárnyain fölér az égbe. Ó azért van kápolnánkban az a színpompás rózsa az oltárképnek szolgáló üvegfestmény fölött, hol a színek játékában eltéved a tekintet, s míg eltéved, azt gondolja: ennyi színben, mint ez a rózsa, borul lelkemre az Isten kegyelme; azért van az ajtó fölött az orgona, számos sípja egy-egy szelep, melyen kioson a holt fém hangja és oly érthetôen szól szívünkhöz, oly szendén és fölségesen, oly enyhén és harsogón, oly kedvtelten és borongón, oly játszin és komolyan. Ezer szín és ezer hang támad mindenegyre lelkemben s fölragyog és fölzendül e pompában és harmóniában a szív temploma: Veni Domine Jesu, és ismét: Ecce habitatio Dei cum hominibus[100]. Máj. 1. Örülök rajta, ha valamit szenvedhetek; lelkem átszellemül, szívem ruganyossá válik; minden szenvedésemet gyöngy gyanánt rejtek el lelkemben. A szenvedés az alázat és bölcseség iskolája, hatalmas faltörô az önzés kínai fala ellen. Szűz Anyámtól fogadom a szenvedést, s hálásan csókolva kezét kérem, adjon többet. Kis bajom, hogy a kertben énekelnek trágár dalokat a papok. Lelkemben ha erre gondolok, úgy mozdul keresztül-kasul a sok érzelem, mintha kígyófészekre ütnék bottal; s mégis lelkem nyugodt lesz csakhamar, nem közönybôl, de a szenvedés édes megadása csillagos szárnyain felülemelkedik mindenen: papi kocsmaszagon, meggondolatlan sértô szón, satöbbin. Máj. 3. Reggel a nyergesújfalusi plébánia kertjében sétáltam. Gyönyörű tavaszi díszben duzzadott minden; akkor azt gondoltam: a föld legszebb éke és leggyengédebb teremtése a virág; a szív kis világában megfelel neki a szent szeretet; s valamint a virág míg levele és szirma fonnyadozik, a gyümölcsöt rejti s fejleszti ölében: épp úgy a szent szeretet is ékességében a tetterôt rejtegeti, mely alkalomadtán elôlép hatásosan. Máj. 10. Korinthusi sugároszlopok tartják könnyen s mégis méltóságosan a halhatatlanság templomának csarnokát, a mindig kelô, soha hanyatló nap derűje és fénye sugározza körül; bevonul lelkesülten és emelkedetten lelkem -- így érzem magam. Reformatio: 1/ Az önszeretetet gyűlöld, csúnya reves gyökér az; a kellemetlenségekben látom, mily nagy része van bennem; a szenvedés kibont belôle, örülj tehát ha szenvedsz; pedig most sokat szenvedek; ez az epikurosz szellemi hasalás, ez az élet lágyság, mely itt dívik, sokszor elkeserít. Patientia vobis necessaria est. [Türelemre van szükségtek.] 2/ ne hangold le magad, az Úr példája kedves symphonia. 3/ part, exam. ítélg. másokról. 4/ nyílt fej és szív, reflexió, akkor majd megy. Máj. 22. Csak ne engedj! Nem én! Itt az ítélet éle, nem hagyják elcsorbulni, köszörülôdik az egyházi szellemen! Érzékeny is a papi élet minden elônye és hátránya iránt! Itt ôrt állok! Vigyázz! Isten élesítse tekintetemet, hogy jól különböztessek. Máj. 24. Ma ismét egy értelmes intést vettem arra nézve, miképp kell a fiatal kedélyekkel bánnom. Sok nehézségekkel küszködnek ezen kifejletlen fiatal lelkek, melyek talán rájuk mélyebb benyomást tesznek, mert egészen lefoglalják ôket. A fiatal szív a körülmények lenyomatát viseli magán. Mit akarok én rájok nyomni: nem mást, mint ôket szeretô nemes és lelkes ember képét. Máj. 27. Keresem a bölcsek kövét. Szeretném leköszörülni lelkem szögleteit, kelletlen éleit, s egyszersmind mások lelkébe nyúlni hatásosan. Nagy mesterkedés szállja meg s járja körül néha lelkemet; kívánnám kitudni a módját, hol kell a lélekbe markolni. Mindig önmagamban találom az akadályt, karom inaszakadt vagy inkább eltörpült mint egy fenyű, melynek koronáját levágták; fejetlenül terjeng vastag, bamba karokkal szerteszét. Ha aztán a lourdes-i Szűz szobra elé térdelek, mint ma este, midôn a nyitott ajtón az élettelen hold fénye jött be imádkozni és az éj illatos lehelete a tömjént pótolta, akkor megint érzem lelkesen: Fiam, tégy! lelkem megembereli magát, mellem és vállaim is erôsödnek a harcra. Szűz Mária, minden porcikám Istené! Nem kívánok e világon semmit, s nem törôdöm semmivel, csak azt kívánom és azzal törôdöm, hogy amit Isten adott, azt tisztán és egy végben neki szenteljem! Máj. 31. Lelkem olyan, mint a virágzó hársfa, kellemet és illatot áraszt minden ágán és virágából, s nem törôdik a szomszéddal. Visszamentem gyalog Táthról, s a hídról a patak mentében fölujjongott lelkem; úgy vigadott. Különben csak mosolygok a világ ostobaságán; nyugalmas, csendes mosoly arcomon visszatükrözi az isteni gondviselésbôl származó öntudatot. Jún. 1. Alkonyodik. Békét imádkozik a vár és Szentgyörgymezô harangja a földre. Ma temették Párizsban Victor Hugót; ki tudja mi történt? De az alkony és a harangszó békét és édes nyugalmat sugall; hiszen ismét egy nap múlt el, s ha sok vétek követtetett el, az is elmúlt; csak arra figyeljünk, hogy végre készen legyünk. Jún. 22. Minden nehézség utaimon csak gyerekjáték, mert a lélek, mely Istenben elmerül, vígan lejt ez ideiglenes akadályok körül, körülszövi azokat a mulandóság délibábja, s miután elmúltak, csodálkozunk, hogy valaha lehettek. Istenem! Szívem olyan, mint az az üvegrózsa fönn a szacellum homlokzatán; változatos sok színt játszik benne az érzelem; csak oda föltekintek és elveszek benne. Jó az, szeretem az Istent. Örülök, hogy az öröklámpára a szám: 1875 van vésve, ifjú szívem forró vágyai és lángoló érzelmei száma. De most is úgy érzek! Nem is gondolhatom, hogy másképp érezhetek, s miért is? Nemde az örök, szent idealizmus, vagyis a tökély s az Istenszeretet mezôin járok, játszom, enyelgek -- mert szeretek. Júl. 1. Ma kezdtem meg az exerciciumot, mégpedig lelkesen és bátran, nem félelemmel, hanem örömmel; hiszen az Isten nagy kegyelmeket ad bennök énnekem. Különösen a második meditációban éreztem, hogy erôre, lankadatlan, kitartásra, szemes okosságra van szükségem, hogy mindent a világon lelkem üdvére használjak föl. Az imelyes-ámolyos hangulat, a beteges lemondás, a csüggedés nem lécei a tökéletességre vezetô lajtorjának. Sed fortiter et firmiter! [De erôsen és szilárdan!] az órarendben, a társalgásban, a nézetcserében etc. Júl. 1. A harmadik meditáció. A lélek indifferenciája az, ami a szirt hajthatlansága. A legfönségesebb önérzet, oly magas, mint az ég. Mindennel szemben indifferens leszek, quantum libertati nostri liberi arbitrii licet. [Amennyire szabad akaratunknak megengedett.] Ez aztán hatalom a lélekben: törekedni és fáradni, lángolni és lelkesülni, de egyszersmind indifferensnek lenni! Ez az erény kiveszti belôlünk az érzékiséget, a világ zsidó, számító szellemét, nem tűri a bizakodást és elhittséget; hanem mindent csak Istenben lát és boldogan elôreront. Júl. 3. Annyit imádkozol, amennyit eszeddel és akaratoddal működöl. Eltérdelhetsz órahosszat, ha csak merengsz, nem tudni, lesz-e hasznodra; de ha értelmed és akaratod magára ölti azon érzelmeket, melyek a tabernákulumban vagy a meditált tárgyban rejlenek, akkor lesz hasznod. A keresztény alázat, mely a kegyelemrôl szóló tanban kiváló tápot nyer, egyesítve pontos, lelkiismeretes imával, lesz biztosítékom a jövôre nézve. Az exerciciumot igazi érdeklôdéssel és érdekbôl kell tartani; várjuk ugyanis általuk az Isten malasztját és áldását, és törekszünk fokozni képességünket az Isten dicsôségére végzendô nagy tettekre! Júl. 4. Mindenekelôtt nagylelkűnek és fentszárnyalónak kell lennem. Ez az egyedüli megengedhetô lelkület és érzület, mellyel az Úr Jézushoz közeledhetem; mindig ruganyosnak, mindig késznek, soha pigra massának [lusta tömegnek] kell lennem! A test, a kényelem, az emberi tekintet, a kellemetlenség, mások nézete, szokása, tétlensége -- apró-cseprű jószágok --, nem akad fönn azon, aki elszánt, s aki magára veszi Krisztust. Nemde azok a középkori dómok, azok a verôfényes korinthusi oszlopcsarnokok, az a nap, az a hold és a méltóságos csillagos ég, az a kereszt és számtalan fegyveres népe nem tűr kis, törpe lelket!? Az ifjúság emlékezetébôl, melynek javarésze még csak néhány (10--8) évnyire van a mult ködében, és igen élénk elôttem, úgy hogy összehasonlításokat tehetek és öntudattal követhetem a buzgóság és tűz fogyását vagy más változatait, és növekvô belátásom- és tapasztalásomból állítok össze magamnak viseletem és törekvéseim számára módot és mértéket. Életem ekkép egyöntetű, egyfolyású lesz, mint a folyamé, mely egy marad, de mindig más, és mindig nagyobb, hatalmasabb és szebb! Júl. 5. Naplómat olvasva szégyenkezem. Istenem, csodálom, hogy ennyi türelemmel viseltél el engem. Mily erôtlen, fejletlen, belátás és tetterô nélküli voltam; de ne mondjam, voltam; meglehet, most is csak az vagyok. Másokkal való érintkezésemet szeretném különösen jobb karba helyezni. Erre nézve kell keresztény alázat, türelmesség, függetlenség, szabad, nemes nyílt szív és lélek. Másokkal közlekedni jó és hasznos, ha objektív szívességgel és okossággal tesszük. A szavak és bókok mézesmadzagát huzogálni mások szájára, vagy mit tudom én minô tekinteteknek hódolni a beszédben és bánásmódban, méltatlan viselkedés. Isten! szeretet Istenért, buzgóság Istenért, Isten ügyéért: ezt tartsd szem elôtt; a többin túladhatsz, nem veszíthetsz vele semmit. Júl. 6. Istenért ! más gondolatra képtelen az, ki a de tribus binariis [a három emberpárról] meditáció után szíve mélyében érzi, hogy egészen Istené, nincs amit kívánna, amit óhajtana, nincs tekintet, mely vezérelné, csak Istenért ! És én egészen így érzek. Ez fölemeli lelkemet, s nem akadok meg mások hibáin vagy éppen vétkein. Nem hat reám bénítólag; kinn vagyok a lôtávolból. Kérdezem magamtól, mit kíván az Isten az iskolában, a gyóntatásban, a klerikusokkal való bánásmódban, a legényegylet körül, a lelkészek kisegítésében, elöljárók- , egyrangúak-, alattvalókkali viszonyomban? És rendületlenül elôre; ne törôdjél a nagy többség menthetetlenségével. Ne töprenkedjél a lehetetlen fölött. Hanem ez a lelkes, mérsékelt, fölülálló, megközelíthetlen, határozott, fáradhatlan érzület, ez való nekem! Júl. 6. A buzgóságnak mindenfelé tág tere van. Programmja egy: a halálos bűnnek kiirtása és az Isten szeretetének elômozdítása. Ha pedig ez szemeim elôtt lebeg híven, akkor talál sokféle alkalmat: Istennel az imában és az emberekkel szemben minden másfelé. És sokat fog tenni; mert már a fáradhatlan és a csüggedetlen törekvés is Isten elôtt nagyon kedves. Júl. 6. Jézus szíve az enyém! Több nem kell. Nem kell más tűzoszlop, más felhôoszlop, más tudomány, más kincs. Ó a végtelen, a nagylelkű, az isteni szív az enyém! Ezt fogom tanulmányozni meditációimban, róla beszélek prédikációimban. Mily kedvesek a percek az Oltáriszentség elôtt! az az adoráció, gratiarum actio, szentmise! Istenem, nincs bú, nincs bánat, nincs keserv, nincs csüggedés, mert Jézus van velem, mert misézem, mert adorálok, mert mindannyiszor hozzá futhatok! O dilecte, adorate, anhelate! [Ó szeressetek, imádjatok, lelkesedjetek!] Éreztem is mondtam én azt Rómában klerikus koromban: hacsak misézhetek naponkint, a többi jöhet, mehet, semmit sem tesz. Júl. 7. A hit adja legteljesebb és legerôteljesebb gondolataimat és érzelmeimet, úgy, hogy a természetes ész minden termékeivel mögötte áll. S méltán; mert a hit az ember szövétneke, s nem az ész; az ész elégtelennek bizonyult. Aki eszével és szívével egészen a hit talajára költözködik és annak termékenységét hajtatja és virágoztatja gondolataiban és érzelmeiben, az úgy cselekszik, mintha fűzfába a legnemesebb pálmát oltaná, föltéve, hogy a nemtelen gyökér a nemes törzshöz hasonulna. De valamint minden növény maga nô, s magából hajt ki és rügyezik, éppúgy mindenki természetének, ki a hit termékenységét kívánja önmagán kimutatni, magának kell a hit talajából kinôni, gyökereit, melyek a lélek tehetségei, e talajban elágaztatni; magának kell szívni a nedvet, s vele fejleszteni a gondolat rügyeit s az érzelem bimbóit. Minél inkább teszi ezt maga és magából, annál többet él s annál inkább lesz övé az a lombbokréta s az a virágfüzér, mely lelke köré simul. Ez az eredetiség nem lesz más, mint a természetében rejlô erôtelj, melybôl többet bírni s a hit által nemesítve bírni annyit jelent, mint a boldogsághoz közelebb állni. Szükséges ahhoz, hogy a lélek magába vonuljon, s hogy bensejében uralkodjék, hogy amit lát és hall, s ami érzelmet tűr, azt hatalmával sajátos gondolat- és érzelemvilágába vonja s úgy megvilágítsa, amint a hitbôl eredô gondolat és érzelem magával hozza. Ne emelje ki az erôteljes, bôven termékeny lelket a tapasztalat tarka játéka, ne tompítsa el kelletlen benyomásaival érzékeny életét, ne meszelje be a közönséges, átlagos ember színére azokat a tôrôl metszett, sajátos formációkat, melyek a legtulajdonabb kincse az öntudatos, törekvô, s hitbôl élô léleknek. Az érintkezés a világgal, a közforgalom, a közész és közbeszéd azt teszi, amit a természet körforgalmának elemei, a víz, a szél, a meleg, a hideg, az esô, hó, fagy stb.: nivellírozzák az Alpesek csúcsait, tompítják a gótikus faragványok éleit, egyenlôvé, közönségessé tesznek mindent! Júl. 7. Az Úr Jézus kitépi szívemet mellembôl. Ó, végtelen szeretet, jöjj, eméssz föl engem. Az a szenvedés, az a kín s az a nagy, hatalmas, tüzes szív, qui proposito sibi g[audio], sustinuit crucem[101]. Értem, hogy vannak nemes lelkek, kik szenvedni akarnak, mert Krisztus szenvedett. A hasonlóság hozzá fölér a boldogsággal, ha keresztrôl is van szó! Jézusom, szívem öröme és élete, ó, add e tüzes érzelmet belém; szenvedhetni veled, szenvedhetni érted. Ó, én csak Krisztusnak élek, mást nem ismerek; nekem élni annyi mint Krisztus, és meghalni nyereség. Azért az Úr szenvedéseirôl sokszor kell meditálnom nyugodtan és szenvedve. Ami szenvedés kínálkozik, ó, add, Jézusom, hogy versengve átkaroljam: dilectus meus mihi [szerelmesem nekem]; és az önmegtagadás Krisztusért édes-kedves csendes örömöm lesz. Amit pedig érzek így Krisztusról, ó annak szót és hangot és lelket keresek, melyek érzelmeimet lemásítsák! Csókolom szent lábaidat. Júl. 8. Nagy mérséklettel és felháborodás nélkül menj tovább útadon, miután itt ismét pihentél keveset. Dominus est; tôle függ minden szív és minden törekvés, és lutea vasa portantes, quae sibi invicem angustias parant [cserépedényt hordozva, egymásnak szorongást okoznak]; türelem az emberekkel és nagy lélek! Faxit Deus. Amen. Júl. 8. Istené vagyok, jelenlétében járok; mindenen, ami ér, örvendek, semmin sem bánkódom; s magamat mindenben megtagadni akarom, vagyis érte fáradni, dolgozni, hogy így neki mindent bôven viszonozzak, jobban mondva, hogy övét visszaadjam, amit nélkülem is elvihet. Exam. part: Isten jelenlétében élni. Legközelebbi meditációim: ad amorem obtinendum [a szeretet elnyeréséért], és Jézus Szent Szíve érzelmei. Aug. 11. Ima, mely a szív mélyébôl forrásozik, édes kellemmel önti el a lelket; oly jól esik, mint a csendes békében ringatódzó léleknek a gyönyörű tavaszi reggelen mélázó tekintet; és önkénytelenül és kenetteljesen árad a szívbôl, s az egész szív melegszik, föléled, kitágul. Minden szó mélyebbre hattatja a tekintetet, s a mélységgel nô a bensô tűz, az édes, vigaszos egybeforrás Istennel s a boldogsággal; így érzem magam, midôn e szavakat imádkozom: Domine Pater et Deus vitae meae, ne derelinquas me in cogitatu maligno: extollentiam oculorum meorum ne dederis mihi et desiderium malignum averte a me Domine; et animo irreverenti et infrunito ne tradas me Deus. Ne derelinquas me Dominus, ne accrescant ignorantiae meae, nec multiplicentur delicta mea.[102] Aug. 19. A kereszténység által áthatott földön állok (Regensburg); érzem, lelkemben izeg-mozog valami otthonias, jótevô érzet. A vallásos mély érzelem az, mely ébredezik és villog bennem, mint a rézsodronyban az a titkos, rejtélyes erô, midôn hozzá közel a villanyfolyam elsiklik. Az a gyönyörű sok emlék, az ósdi tornyok és templomok, Emmeranus és Wolfgang impozáns sírkövi alakjai, a dóm, a régi, komoly, tiszta erkölcsű utcák -- mind a tiszta erkölcsöt és a lángoló hitet ébresztik bennem. Ha feltekintek a dóm magasra meredô oszlopaira, ha szemmel kísérem a falak tekeredô, majd kinyúló, majd ismét összegomolyodó gerinceit, amint végre fönt a csúcsív rózsájában elenyésznek, mintha elvékonyodva oly magasra törtek volna, hogy eltűntek: ó, akkor az én lelkem is tágul és nyúlik, mintha az a sok karcsú, anyagtalan, nyúló oszlop lelkemet nyújtaná, hívná; szinte erôszakot vet el rajtam. De a Walhalla! ó, ez ott állhat miattam márvánnyal kirakva. Hideg vagy, lapos vagy, pogány vagy, alkatodban és szellemedben egyaránt törpe vagy! Hiába nézesz keletre; te nem vagy az élet és a halhatatlanság temploma! Engem nem emelsz egy cseppet sem. Ó, mi a mi szerelmünk, a mi buzdulásunk, a mi reményeink és félelmeink tárgya, mi az Isten veled szemben, aki csak eszményt adsz, oly elégtelent, mely az életre hatni sohase fog emelôleg, csak lohasztólag, mely a művészetben megörökíthet szép alakokat, de amelyek, ha ugyan méltók rá, csak akkor válnak lelkesülésünkben a szépért életerôssé és hasznossá, tehát akkor valósítják meg a művészet praktikus föladatát, ha belénk a szellem és az erô azon forrásból beszivárgott! Aug. 20. Nürnberg. Egész délután lábon vagyok; nyakamba vettem a várost kívül, belül. A középkor utcáin járok, újkori emberek közt, a dómok sötéten meredeznek, gyászol Szent Lôrinc és Szebald temploma. Megcsókoltam Szent Lôrinc remekül taglalt oszlopait, s a fôoltár hátsó falára vésett kereszthez érintettem rózsafüzéremet: olvastam a sacramentarium ajtaján: Ecce panis angelorum! [Íme, az angyalok kenyere!] de nem láttam, amit nézzek. Aztán mentem föl-alá az utcákon, a várban tisztelegtem a vasas szűznél. Most ver az óra Szent Lôrinc tornyán féltizet, komoran és mélységesen. Mennyi és mily háztetôkön jár végig az ünnepélyes hang, mennyi kôpárkányzatba, oszlopba, arabeszkbe, díszítménybe ütközik; s most úgy mint a végzet teljes reformációban. Istenem, mit tudna nekünk elmondani Szent Lôrinc templomának védszelleme az Isten ítéletérôl és megengedéseirôl; itt a consol-alakok igazán nehezen tartják a boltív gerinceit; gondolják, minek tartsuk?! Az ipar igen virágzó, minden ház házias gyár; a ház itt gyár; máshol a gyár nem ház, nincs stílje, nincs házias alakja, itt a ház az elsô, azután alkalmazkodik hozzá belül a gyár. Auch Wurstfabrikation! Lauter Fabrikationen! Szept. 15. Münsterrôl újult erôvel és nagy bátorsággal fölszerelve jöttem haza; többször volt alkalmam e lelkületet magamban tapasztalnom, ha e szeminárium légkörébôl egyidôre távoztam. Ma van nyol- cadik napja, hogy itt vagyok; s elôször vettem észre magamon az erôtlenséget, mintha a fa törzsét fűrészelnék, s az inog, leng, nem bír magával. Ez érzet oka úgy látszik azon körülmény, hogy félretolva mint utolsó hallgatok s cselekvés és működés nélkül veszteglek. S viszszataszító nyersessége is hat rám. Ezek az eddig észlelt érzületi ingások. Nov. 1. Dorogra mentem reggel; ködös, barátságtalan idô volt, jól illett hozzá az ôszi lomb és a legelô fakó színe, az útszéli akácokban zörgött a szél. Mily jól esik a természet elhaló élete, oly megnyugtató, oly csendesítô. A nichtsbrodi pusztán friss vakondtúrásokat láttam. Nyirkos földben fúr ezen állat, örömtelen s világtalan útja, a növényeknek csak gyökereibe akad, virágukat s lombjukat nem ismeri; olyan az ember élete: nyirkos s sötét falak zárják, az igazi szépséget nem látja; a csillagfény, a virág zománca, a gyengéd, finoman szôtt élet titkos remekei amennyiben ismertek, az igazi szépség-, a gyengéd szeretetnek csak gyökerei; milyen lesz ezek virága és színe és élete? Nov. 8. Ó, Istenem, szívemen ismét átnyilalt a vágy, az ébredés érzete. Szentnek lenni, kell! Különösen: 1/ mindent, ami a hitre és az üdvre vonatkozik, nagyratartok; ezen dolgokban határozott, kemény, szúrós, hegyes leszek; 2/ ami mások üdvét illeti, nagyon buzgó és szemes; 3/ ami engemet illet, penitens, szelíd, alázatos, szellemes. Jól imádkozni, meditálni, gondolkozni, kutatni, ébernek lenni. Nov. 15. Ôszkor a természet életsugara halványpirosra festi a növényzet leveleit, mint a leáldozó nap a nyugati láthatárt. Szívem legmélyebb érzelmébôl szeretnék írni valamit a szentekrôl. Néha érzem, mily áthatott lehet az ô lelkük a túlvilági valóságoktól, mily szabad, mily fönséges, mily elszánt. Én tiszta akarok lenni gondolataim és érzelmeimben; arra indít az alba, arra corporale, arra némely átszellemült, tiszta, angyali tekintet; s a testre is kiárasztanám a szellem szépségét és ragyogását. A Duna másik partján robog a vonat; hosszú, fehér füstfelleget vonszol maga után, mely lassan oszladozik és eltűnik, mint átlátszó fátyol szétfoszlad: szétszedik szálait a szellôk -- olyan az emberi indulat és érzelem: hiába csitítod, midôn elôtör; várj, majd eloszlik, mint a sóhaj. Nov. 22. >>Látván Jézus hitüket, mondá az inaszakadtnak: bízzál, fiam, megbocsáttatnak bűneid.<< [Mt 9,2] Ó, milyen a prédikáló Jézus alakja, és fönséges szívébôl forrásozik a beszéd árja! S mit beszél mást, mint bűnrôl, megtérésrôl, lélekrôl, Isten szereteté és irgalmáról? Mások hite segített az inaszakadton; az én hitem is fog segíteni sok szegény emberen. S mint felelhetnék >>hitemrôl<<, >>reményemrôl<<, >>szeretetemrôl<<, ha buzgó nem volnék? Látok öreg embereket s mondom: szegények, minek éltetek, ha nem volt szívetek tűz, lelketek ragyogó hô, karotok emeltyű? Dec. 1. Hogy nálunk az egyház ellen való harc nem lesz akutabb, azt nem kell tulajdonítanunk elvi barátságos érzületnek, hanem a tehetetlenségnek, s azon mély erkölcsi bajoknak, melyeken a magyar társadalom bűzlik. A lusta, energiátlan, korrumpált, henye élet adja e bamba türelemnek kulcsát. Dec. 8. 1/ Kérem hogy az ifjak szellemét éltessem és az életben a hitet alkalmas intézmények fölállítása által ébresszem. 2/ Élek a hitbôl. A hitbôl. A hit életfrissé tesz, lelkessé fortyanások nélkül, emelkedetté, érdeklôdôvé, méltányossá, kivetkôztet a tepsi lemondásból, kiemel az önszeretet nyálkás csigaházából; a hit elszánttá tesz, nem nézi, mit kellene másnak tenni, hanem maga lép hatalommal a küzdtérre, s porzik a fövény. A hit nem hagyja lehangoltatni magát, ismeri, hogy együgyűnek tartják, pedig szíve édenkert, s ereje a csillagokat mozgatja; de elnézi mások oktalanságát, mint az esztelenek hóbortjait. A hit keres módot, hogy férkôzzék az elhagyott szívekbe, hol elôbb temploma állt, és az egyedüli fényt, leborítva az éretlen kor vékája alá, a hit képezte. Nem érinti mások hidege és tétlensége, legföljebb azt látja, hogy hiányzik bennük azon erô, mely szívét lükteti, mint látja az aranyos hajnal, hogy az éj fénytelen, és a bíboros ajkakkal kifeslô rózsa, hogy a szikla élettelen; nincs benne sem bíbor, sem szirom, sem illat sem mosoly. A hit mint pajzsos sziklafal nem sérzik ostrom és gúny által, nem veszi föl a megszóló szót, lepattan róla ártalmatlanul, mint a nyíl a kôfalról, s hever a fal elôtt; a fal bizony nem bánja. A hitnek nehézségei nincsenek, csak egyenesen néz az ég felé; megfürdik reggel az isteni világosság hajnalában; feje fölött kél a bárány világossága, és az Üdvözítô vérének kelyhe. Ó, mily túlvilági hajnalt fest az minden nap reggelére! A hit körülnéz és Jézus szívébôl szedi elhatározását; azt mondja: ezt teszed, mert Isten akarja; az emberi körülvevô akaratok mint szalmaszálak, mit akarnának az üdv sisakja és a hit páncéla ellen! A hitnek elsô ihletôje Isten, s az emberi gyarlóságon föl nem akad, szeme tiszta ragyogású, s mintha érzéketlen volna a földi viszontagságok iránt, úgy világít le rájuk, mint a nap az óriás, a széles égboltról; midôn mérhetetlen a pálya s az égre írva, megállhat-e az ember sóhajánál, émelygésénél, nedvzavarodásánál? 3/ A meditációt jól akarom végezni, és törekvésemet mint az acélt folyton izmosítani, hogy legyen mindenütt ahol föllép, oly sújtó és éles, oly metszô és átható, mint a damaszkuszi kard! 4/ A Boldogságos Szent Szűz megközelíthetetlen báj és fönséges egyszerűségbe öltözködött; lelkében az áhítat csodálatos aranyos levegôje és rózsás illata: oly erôs minden erôltetés nélkül: >>miképp lesz ez, mert férfiút nem ismerek?<< Szíve gyönyörű szentély, nesztelenül és zavartalanul világít hit és az erény sérthetetlen és igénytelen, de annál bájosabb, annál ragyogóbb világa. A csendes Názáret rejti hite fönségét; ki tudja, hogy ez az Isten anyja, ki érzi, hogy az? Ó ragyogó, ó bűbájos, ó szende és méla, ó mosolygó kert az Isten csodáiból alkotva! Mert csodák is képesek mosolyt terjeszteni magukra; ez leplük, mert az Isten játéka és az ember alázata. A természet remeklése is mosolyog sokszor jóllehet mélységes tavakból, millió élô, lihegô fá s növénybôl, ragyogó égboltból, aranyos derült légbôl, óriási hegyekbôl rakja össze a tájt, s mégis mosolyog. Gigászok emelik a hegyeket, és a föld oszlopai nyögnek a tavak terhe alatt, beláthatlan bölcsesség élteti a végtelen sejteket, színezi a lombot, zörög a targalyban, zeng a habok s a lég zsongásában. Dec. 13. Szellem! Fönséges hatalom; apostoli szellem, testnek, kényelemnek, fájdalomnak, emberi tekintetnek, mások lenyomó példájának leküzdése. Az apostoli szellem elôre tör, romoknak nézi az ember dolgait, él benne az eszme, lángol, sugárzik, sziporkázik, villan és villog. Meg nem állíthatod, mert a szellem, ha kiemelkedik a testi létbôl, úgy száll, mint a sas; nézzünk utána, némelyiknek tán ott vesz tekintete azon fönségen, mellyel a magasban nyugalmas méltósággal kört kör után ír le s szárnyat sem legyint; úgy az apostoli szellemű lélek, miután kiküszködött, s áttörte a törmeléket, mellyel a világi élet elborítja a lelket, nyugalmas méltósággal fönt kering; aki utána jöhet, el nem tiltja, de maga bizonyára nem száll le, hogy szűk utcákon és elzárt udvarokon bicegjen szárnyszegett csóka gyanánt. ======================================================================== 1886 Jan. 7. Midôn az Oltáriszentség elôtt álltam ma 140 papnövendék jelenlétében, a fehér alba és kazula jelentôséges öltözékében, s szemeimet a Szentostyára s a tabernákulum csillagaira emeltem: akkor éreztem, hogy ne sokalljak semmit; éreztem szemrehányásképp, hogy tán bizony az az óra is soknak látszanék az Oltáriszentség elôtt? Ha hideg is volna?! Jan. 24. A nap az égrôl lövelli forró fénysugarait, s ahová a fénysugár el nem jut, oda is elhat a napfény visszaverôdô világossága; épp úgy a lelki világban; a kegyelem a napsugár, s az ész pedig mintegy viszszaverôdött, megtört fény; mindkettô Istenbôl van, s övé minden fény: signatum est super nos lumen vultus tui Domine[103]. Valamint a forró égöv alatt pompásabb és változatosabb az állatok és növények alakja és színe, gazdag, buja az élet, de annál több a veszély, a vihar, az ellenség, mely a gazdagságot fenyegeti, épp úgy az ifjú szív és kedély termékeny és gazdag földjén az érzelem és föllobbanó szeretet virágai díszlenek, kedvesek, mosolygók; de annál nagyobb az enyészet és a rombolás is; annál állhatatlanabb a pompa s az élet is. Febr. 2. A december 8-i reformáció pontjainak megfelelôleg 1/ Nem hagyom magamat lenyomni, szívem világát elhomályosítani, színeit s életét elfojtani az ifjak vagy mások közönye, érzéketlensége, mosolya s talán egészen elütô belsô világa által! 2/ Legyen a szív teli, akkor kicsordul élete, ereje, kicsap lángja, szerelme; nem bántja ôt semmi, nem sérti, nem kínozza. Szárnya nô, nem csapdosódik a porban, föllendíti magát s úszik a lég magasságában. Ó, ha tudnátok papok, hogy honnan szedjétek ezt a buzgó, ezt a hevülô, ezt a szárnyaló szellemet, mely oly fönséges szabadságban meg nem indul a nagy világ fölfogásán és viselkedésén, melyen a példa nem fog, sem a hideg, sem a közöny, sem a gúny, mely fönsége és szellemi nemessége önérzetében, telve lelkesüléssel és megrendítlen meggyôzôdéssel halad a néptelt utcákon a kétkedô, a hitehámlott, a gúnyos, a megvetô emberek sorai közt, mintha a bôség haladna homokpusztákon át, mintha a teljesség kongó ürességben, mintha az élet és a bensôség festett alakok és a látszat hiú karikatúrái között! Nem értik ôt; maguk szerint mérik; a különbséget sem látják, talányt gondolnak s nevetnek. Ó, de a bensôség, vagyis a belülre fordított termékeny, buja élet millió érzelmet s új érzékeket ébreszt, mint a tavasz éltetô csókjai alatt a fa, rügyezik s föltöri ott is a kérget, hol zöld hajtást senki nem várt volna. 3/ De hogy ellentétben élj a világgal s annak meddô sóstengerével -- ennek mondhatod a korszellemet --, máshonnan kell merítened: belsô forrást kell nyitnod, midôn a külsôket betömted, vagy jobban mondva midôn kiszáradtak; itt van a meditáció, ima. Ó, szent tűz- s hônek örökké sugárzó forrásai, ti napok a szellemi égen; belôletek merítek, rajtatok örvendek s függök téveteg tekintettel. 4/ Mindent a hitbôl kiindulva ítélek, a bűnt gyűlölöm s üldözöm s kívánom, bár az Isten gyámolítaná érzéketlenségemet. 5/ Üreges, kivájt, mosott, kitaposott lesz a lélek a világ hiú szelleme folytán; teljességét s teltségét veszti s kap helyette filigrán külformákat, mint a tölgy, melyet duzzadó élettôl megfosztottak, s holmi finom arabeszkeket faragtak belôle; életével elvették erejét, s idegen mesterséges alakokká dermesztették deli törzsét. 6/ Ennek a termékeny, bensô életnek legbôvebb forrása a hit; aki ebbôl él, magában él, magából indul ki erôteljesen, hathat, éltethet, teremhet. 7/ A természettudománnyal foglalkozom Jézus szíve dicsôségére; jóllehet a tudománytól sokszor vissza-visszahajtatom a bensô érzelem s hitvilág délövi kertjeibe, életet szívok magamba, édes gyönyört s új lendületet. 8/ Kitartó akarok lenni munkálkodásomban, s legyôzöm a természetes restséget vagy inkább azon ízetlenséget, mellyel a hosszabb munka és fáradság eltölti az érzelmes lelket! Febr. 7. A tudomány olyan, mint a könyvtár; tudunk sokat, de minek? Hol marad az ember, a tevékeny, életre való teremtô erô? Mint a kiszáradt pók hálózatán terped, úgy az elvont tudós tudományán mereng! A fiziológ nem lesz életképesebb, az anatóm nem tagosabb, az archeológ nem öregebb; úgy látszik, hogy az élet s a tudomány két külön határolt szak. Az Isten tudása, vagyis az Isten maga -- mert tudása: lényege -- képezi alap- s létokát a létnek és ténynek; ez a lét s ez tény megvalósítható anélkül, hogy az ember életét a tudományba ölje; elég, hogyha a természet és az okosság, vagy az isteni kegyelem világossága nyomán halad. Szóval jó, hasznos a tudás, vezérfonala a tevékenységnek; de magában értéke nincs, csak ha igazán az élet, a tett nô ki belôle; valamint magában véve is a tettbôl származik, ti. vagy a teremtett dolgokból, vagy az Istenbôl. Febr. 8. Semmivel sem törôdni, ami mások irántam való viseletében tükrözôdnék: akár tisztelet, akár megvetés. Nem is akarok az effélével lélekben foglalkozni, azt konstatálni, oka után nézni. A világ rám nézve jelentôséggel nem bír. Ugyanez lesz részletes lelkiismeret- vizsgálatom tárgya. Nem törôdni, vagyis nemcsak föl nem venni, de a gondolatot ettôl egyszerűen elfordítani. Febr. 25. Jézus az Oltáriszentségben régi szerelmem legédesebb tárgya. Ma láttam ôt a hófehér ostya alatt oly kicsinynek, oly megtörtnek. Lám, mennyire szerethetett, aki érted ilyen kicsiny, ilyen összeszorított, ilyen megsemmisült lett. Ha te ilyen leszesz, akkor te is szeretsz. Lám mi a szeretet eszköze: a szenvedés, a megtörôdés. S viszont, ha szeretsz, akkor ilyen leszesz. Mert a szeretet szenvedésre tör. Miért? Azért, mert a szenvedés a szeretet könnye, s megenyhíti. A szentek tanulás közben is szorosan Istennel egyesültek. Szoptak mindig az isteni bölcseség emlôin. Istent látták mindenben. S e mély tekintet megvilágosította a dolgok természetét! Febr. 27. A klerikusokon nem veszek észre javulást. Nincs meg a szívben a rugó, mely hajtaná. Tudja fene, hogy miféle gyúrmányok! Nem vesznek észre lendületet, lelkesülést. Magamra e tekintetben emlékszem; mennyire hálás lettem volna az iránt, ki engem úgy fogna föl, mint én néhányat itt és most! Vagy talán nem markolok eléggé szívükbe? De ha nincs érdeklôdés és szent vesd-el-magad, mit csináljak én ott! Vagy nem mutatják, tán nem tudják mutatni; mert hisz az akarat bukfenceibôl nem lehet kiható ítéletet hozni! No de ismétlem, az a hév, az a lelkes, epedô, pihegô, dobogó, kebel hol van? Márc. 7. Elöli lelkemet Jézus nagysága. Olvadozik szívem, a >>Szent vagy<< énekben sírni való lágy melódiákat lát. Ma prédikáltam Szent Ignácban, s mondtam lelkemben, hogy kérlelhetetlenül s kegyelem nélkül Istennek élek; úgy éreztem magam, kinek ellent nem állhat ég és föld. Fülembe cseng prédikációm egyik helye a szegénységrôl: >>Jézusom, ki Betlehemben szalmán feküdtél, íme én is szalmán fekszem; s ki ott szalmán feküdtél, szeretetbôl értem, íme én is szalmán fekszem szeretetbôl érted; s ki a keresztfára elterültél szeretetbôl értem, add, hogy én is elterüljek itt szeretetbôl türelemben.<< Ilyenkor világos lesz elôttem a szentek ereje, és Xavéri szent Ferencet értem. Az Isten végtelen fönsége és szerelme a földi kicsinység pólyáiba s a nyomorúság szenvedéseibe zárva! Ó Istenem, ez imádandó nagy, ez csodálatosan könnyekre indító; ez fullaszt, ez olvaszt, ez lelkesít, ez hevít. Domine! O Sanctissima Trinitas! És én így írnék tovább, tovább; csillog kezemen könnyem, szemembe mosolyog csillogó sugára. Ha a szó tartalmát bírnám, lelkemet kikiáltanám, halálom hadd legyen ordítás, dörgés, mely a világon végiglejt. Istenem, forrón szeretlek tégedet! Márc. 8. Istenem, ma este megint forr s fô bennem; s mint repesztô gôz tágítja mellemet a vágy, hogy bár lennék hatalmas, Istenben erôs! S nem akarok a világ elôtt föltűnni, mert megvetem; hanem csak azt a boldogságot kívánom, mely abban áll, hogy Isten, Isten világossága, Isten ereje legyen szívemen s lelkemen kifejezve; e vágy öli éltem perceit. Aztán megint csodálkozom, hogy lehetek oly bágyadt, oly tehetetlen, hogy oly kevés haladást teszek Krisztus életének szívembe való átültetésében. De nagyon törékeny és silány az én lelkem; hamar összeroskad; ha éleszti is darabig valami eszme, nemsokára lehűl. Mindegy, föl nem hagyhatok. Márc. 17. Bakunin katekizmusában olvasni: >>a forradalmár szent. Nincs semmije, ami személyes birtoka lenne, nincs érdeke, nincs érzelme, nincs birtoka, neve sem. Benne mindent elnyel egy tárgy, egy gondolat, egy szenvedély: a forradalom<<. Ó, mintha szívembôl szúrták volna a talajt, melyen ez érzület terem. Csakhogy nem a forradalomra alkalmazom, hanem az igaz, a való, az égbe nyúló s igazán szent törekvésre. Kérdezem magam: ugyan hát nem termettél te az ilyen érzületre? Minden oda késztet, hogy igen. Ó kincsem! mint zárjalak szívem rejtekébe, hogy ki ne ragadjon semmi, ki ne szárítson semmi? Oly kicsiny körülöttem a világ; ó, én nem akarok, nem, soha kicsiny lenni! Az Isten is naggyá, lelkessé teremtett. Jaj, de hogyan? Hát nem villant át szíveden s lelkeden az érzet, az ismeret, mint szenteld magadat fönntartás, kivonás nélkül Isten szent ügyének? Ami erô van karodban, s ahol maroknyi tér nyílik: jaj, karold, markold át, ne engedj. Ami körülvesz apró-cseprű jószág, ne nézz oda neki; nem való a reflexióra. Az ilyen ember pedig nem ismer kíméletet! Nem sinli, nem bánja, ha nincs nyugalma! Csak az eszmét érezze kezei alatt testet ölteni, akkor mindenütt föltalálja magát. Ilyenkor aztán mindig a társadalmi tér nyílik meg szemeim elôtt: Kell tudni s kell beszélni ... mindkettônek határozottan s elszántan életet, létet teremteni. Ápr. 1. Ma megnyílt szívem, midôn a Táthnak szánt prédikációt írtam. Éreztem, hogy a bánat fájdalma egy csendes, békéltetô, lassan a lélekre boruló fájdalom, ellenkezik az érzéki fájdalommal, mely rohamos, erôszakos, kínzó. A lélek a bánat fájdalmában derült s mégis könnyez, mint a virág, melyen a harmatcsepp reng. Nem bírom leírni azon bánatos, mély érzelmet, mely lelkemet elfogja; nyugalmas is, s mégis átható; békés, mégis erôteljes; csendes, s mégis mintha fölébresztene minden képzô s alakító erôt; mintha életet lehelne oda, ahol az elôbb érzéketlenül lappangott. Mindenesetre mély érzelem, mely megrezzenti az iletet az egész szív- s az egész lélekben. Éppen azért fogékonyabb, elevenebb, kifejezôbb ily állapotban a lélek; érzelmei alá a természetben és az életben mindenütt termékeny talajt talál, melybôl a gondolat és gerjedelmek virágait neveli. Ez az élet; csak ami mélyen belülrôl jön, az érdemli meg ezt a nevet. Ó, ha tudnám lelkemet megolvasztani, élôbbé, termelôbbé, rügyezôbbé tenni. Ezt szeretném. Pedig messze vagyok tôle. Nem bírok kifejezést adni annak, aminek keresek. Sok lélek jégtükör, nem víztükör; tükröztet mindkettô, de benyomást magára egyformán nem enged; a víztükör mindent kitölt, s mindent fölfogad s tarka játékban emlegetik hullámai, karikái, fodrai azt is, mit habjai elnyeltek. A másik csak visszataszít vagy magára fagyaszt, siklik s elsiklik róla gyorsan minden. Ápr. 5. A nép az élet százféle bajai által van nyomva, melyek mivel a jelen óra égetô szükségével lépnek föl, lefogják minden gondolatukat és érzelmüket. Ezek mind praktikusak, mind azt nézik ki, hogy mi fogni, markolni van a dolgon, a munkán, a pörön, az adás-vevésen; mind közvetlen a betevô falat; mind találók, mind érdekesek, mert az életbôl nyúltak ki, s oda nyúlnak vissza. Aki ily praktikus, közvetlen gondolat- és érzelemkörbe valami irányzó gondolatot akar állítani, jól találja el a környezet által szabott föltételeket. Legyen az erôteljes, velôs, közvetlen, az élet szükségére irányult. Ami nem ilyen, az célját veszti. Azt az ember sallangnak, papolásnak, értelmetlen szószaporítás- és habaréknak nézi. Akkor nem lesz üres a gondolat és a szó, ha az élet gondjainak és közvetlen zaklatásainak ellenében tudja a hit ellenerejét és hatalmát kifejteni. A művészet mindig abban fog állni, hogy valaki a hallgató szívében a hitet oly reális gondolattá, oly mozgató indokká, oly eleven érzelemmé varázsolja, milyen a többi gondolat, mely ott tért talál; ha olyannak tünteti föl, hogy az ide szól, mostanra, a jelen szükségre. A népben megvan a hit; meg kell rezzenteni a hit erejét s fölébreszteni azt azon gondolatban, mely itt és most a bűn ellen vagy a csüggedés ellen gyôzelmesen megáll. De a hitnek különféle fokai, mintegy magaslatai vannak. El kell találni azt, melyen a nép áll. A nép a kereszténységbôl legjobban érti a keresztfát, Krisztust, akiben a hit minden fölfogása a nép eszéhez mérten, élô kifejezést talált. Krisztus élete, példái, a keresztény dogmák megtestesülése. Azért adott testet, mert tudta, hogy a szellemhez, ha elszigetelten áll, nehéz emelkedni. Szent Pál csak Krisztust hirdeti. Úgy látszik, hogy minden gondolat Krisztusról közvetlen. Azután pedig meggyôzôdünk, hogy az életben a legközvetlenebb és bevilágítóbb indok ez: Isten parancsolja, Isten tiltja. A filozófok valóban kiszáradt pókok; de azután minden, ami egyszerű, ami az életbôl való, ami ott termett az ô mezejükön, csakhogy mi oltjuk be, az mind alkalmas és találó. Azért van bennem mindig az oly vágy, hogy a hit bennem és szavamban erôs, velôs, zúzó hatalommal találjon kifejezésre. Mindig oly merengô álmélkodással s szinte maghatottsággal nézem a hegynek fölfelé sikló hajót; ami meghat, az a hajó ereje, mely a hullámokat élesen és erôsen szeli. De eddig nagy hiányt érzek úgy a gondolat metszô élét, mint a szó csattanós és bô és eleven és folyékony egymásutánját illetôleg. Reménylem, hogy ez még megjön; mert különben nem tudnám okát érzékem ez irányban való tetemes kifejlettségének. Mindenekfölött meg vagyok gyôzôdve a hit hivatásáról, mely szerint annak erejét minden téren, az élet egész vonalán, hatólag és sikeresen érvényesíteni kell. Reám e tekintetben nem tesz tántorító benyomást az ilet meddô érzéketlensége a hittel szemben és a benne uralkodó szükséges lebonyolódás s szenvedély és a bűn kerekein. A hit exulál és a világ él, nem törôdik vele, s sok ember elhiszi, hogy ennek úgy kell lenni. Megbomlik bennük a hittel járó szükséges hit önmagáról a hitrôl, hogy ez lelke és sava és életet-adó eleven ereje valamennyi történetnek, mert mind ami történik, a gondviselés tervébe foglaltatott. Máj. 20. Többre becsülöm a lélek bensôségét, mely magába mélyed s ott fölleli boldogságát, új színpompás, harmatüde világot, a tudománynál s minden egyéb birtoknál. Nagyon változatosak levén az emberi jellemek, sokan érzékkel eziránt nem bírnak; de nekem ez fölér mindennel! S jóllehet én jobbára csak sejtem, s nem tudom, mi azon bensôséges élet gazdagsága, teljes virágzása, mégis a sejtelem nyomán is találok sok élvezetet, s nincs más kívánságom, mint a sejtelmet, a lélek kivirágzásának rügyét és bimbóját teljes kifejlésében érezhetni. Máj. 20. Ma sötét ólomszínű égen fönséges kettôs szivárvány szövôdött millió cseppekben megfürdött sugarakból; egyik szarva a városi temetôbe nyúlt, színeitôl a fák s a sírok gyenge ragyogásban rezegtek, képezték a mennyei híd fejét. Ily hídon léphetnek be a lelkek a mennyországba, ha szélvészek után tiszta lelkükben megtörik a szenvedés égetô sugara s fölragyog az érdem és az erény szebbnél szebb s többféle színeiben. Máj. 24. Hogy a világ nyomorát és szükségeit élénken átérezzem, Krisztus szempontjára kell állnom; onnan néznem a lélek értékét, rendeltetését, veszélyét, az örök kárhozatot, a bűnt és bocsánatát, a bánatot és önmegtagadást, a testet és hajlamait. Ezek élénk és meggyôzôdô fölfogása a lélekben érzôvé teszi tehetségeit, mindmegannyi szívó gyökér indul ki a lélek észrevevésébôl bele az életbe, a történetek, események, életek és lények csodás ölelkezésé és váltakozásába. Ma kigyúlt szívem a gratiarum actioban, s úgy éreztem, hogy nem akarom az Isten legdrágább ajándékait, kegyelmeit, a tudományt, a munkát, a sikert azért, hogy többet tegyek másoknál s felülemelkedjem; nem imádkozom most is itt azért, hogy többet nyerjek másoknál, képesebb legyek náluk, hanem tiszta szeretetbôl, hálából; trahit me mea voluntas, amor Christi mei. [Vonz akaratom, Krisztusom szeretete.] Máj. 25. Az erdôben sétáltam; a legszebb s legelevenebb lomb- bôségben; oly jótevôen szólt lelkemhez az a duzzadó, millió alakulásban illatozó élet. Úgy látszott e gazdag élet által keltett sejtelmek és érzelemdagadás közben, mintha erôtlen s energiátlan lennék, s nem volna bennem az, amit a fák, cserjék és füvek szapora, egymásnak nyomában kelô élete folyton hangoztat: fejtse ki minden lény egyedi természetében rejlô életét, hajtson, alakítson; önmagát ismétli minden levélkében, minden rostjában; ne akarjon a mellette termô karcsú vagy alacsony, pajzsos vagy kardos, csipkézett vagy éles levelekre figyelni. Van neki is virága, neki is illata. Föltettem magamban, hogy szemembe szökô, a városok járdáin nem, de az erdô élettôl illatos fuvalmában föltűnô léhaságot leküzdöm. Mintha lombbá változnék az élet hullámos, taréjos hegyvölgyön elsikló árama. Máj. 30. Ma tudnék szónokolni, szívet lágyítani, forró lávabeszéddel melegíteni fôt és szűt. Az iskolában azt mondanám: Két forrásunk van: az Oltáriszentség és a tudomány! Azután sürget a szeretet, hogy lelkükbe öntsem azt, amit semmi könyvben nem találni: a buzgóságot. Ha egyszer elszélednek, hiába keresem. Ó, pedig attól függ az élet termékenysége! Ó, dolgozz; mert egyszer virul ez élet tavasza! Prédikáltam a Királyvárosban! Júl. 4-én Jézus szívérôl beszéltem. Klerikusok is hallgattak; azután egy olaszt gyóntattam Velenczébôl. IV. exercicium Kalocsán Júl. 6-án este kezdtem az exerciciumokat. Jó kedvben. Az elsô nap (júl. 7.) azon gondolat lelkesít, hogy Istenért dolgozzam; hogy buzgón elôretörtessek. S komolyan; mert könnyen képzôdik az emberi szívben a lelkület olyatén bozótja, melyben a nehézségek szemlélete fönn- akasztja a törekvést; a lemondás, a reménytelenség, a szkepszis, a bizalmatlanság, a meghúzódás, a gyávaság dudvája, hínárja mindjárt hurkot vet a léleknek és a tétlenség árnyékában sóhajtja meg véle az elköltözött jobb idôket. Érzem nagy megelégedéssel, hogy ez a kegyelem ideje; hogy itt verhet a lélek gyökeret, melybôl sudártörzs és büszke korona emelkedik; hogy itt gyűl a lélek erôtelje, mely eltölti és megtelíti minden tehetségeit; boldoggá tesz, teljessé tesz; nem kell más; semmit sem nélkülöz. Íme a bensô paradicsom, azzal az egyetlen egyszer pompázott növényzettel. De a lélekben folyton pompázik minden érzelem tökéletes s másra nem támaszkodó alakban; önmagából nô fel. Törvénye élete, tevékenysége összhang, vágyai a bensô fénynek elôsugárzása a sötétségbe. Júl. 8. Mit várod az exercicium végét? Mit számítod napjait? Vita brevis, vita longa[104] ... minden iránt közönyösen. Az ember mint pillangó repdes, csatangol, játszik, kering; egyszerre leütik, kettôt rándul, vége van. In omnibus respice finem! [Mindenben figyelj a célra!] Jövô nincs, csak jelen; ha a jelen kitűnô, büszke jövôt emel. {kép} A Napló 1886. július 8-i bejegyzésébôl Júl. 8. Az örök igazságokba elmélyedô lélek erôteljes s mérsékelt önállóságra s állhatatosságra vergôdik. Ítélete ezen villanyfénynél izzóbb fényben tisztult, s kiveszett belôle az érzékiség rothasztó penésze. S amilyen az ítélet, olyan a hajlam s az érzelem termékeny, de egyszersmind nemesített gyökere. E kettô lassú, biztos s lankadatlan tevékenységben kinöveszti magából az isteni kegyelem s az emberi józan és hathatós fáradozás gyümölcseit. Sokat kell törôdni és bajlódni, míg az öntudat föltalálja jellemünk gyengéit s tudja reájuk visszavezetni a mindennapi bajok tekintélyes ágait. Most is úgy tűnik föl, mintha gyönge volnék, mintha jellememben az önálló, szilárd, egyedi vonás gyönge, halvány pontozat lenne. Talán tulajdoníthatnám a gyámságos vezetésnek, mely életemet szabadjára sohasem engedte, s legnagyobb kincseimnek hű fönntartója volt. Folyton érzem az ösztönt, hogy ezen kiskorú, ingerlékeny, összerogyó minden szónak vagy nézetnek odatekintô lelkületnek véget vessek. Nagyrészt a társalgás hiányának tudom be a félénk, túl szerény viselkedést. De a társalgás után nem járok, mert ha ezt nyerném, mást vesztenék. A lélek súlya külre nyom; önállósága mindennek (pláne jött-ment embernek) elébe áll; sokkal magasabb és magasztosabb mint bármi, ami a szellemi élet s az önmegtagadás iskoláján át nem ment. Az emberek durvák, nyersek, hidegek, szabadok és kihívók, de nem önmeggyôzôk, tisztaértelműek, értôk és képzettek. Júl. 9. Fölteszem magamban különösen, hogy önálló, határozott és emberi tekinteteknek oda nem nézô leszek. A klerikusokkal szemben is; nem eltarisznyázni az idôt, hanem okosan fölhasználni alkalmas tárgyról való társalgásra. A kétes exisztenciákkal szemben pedig sine misericordia ad salutem eorum et aliorum. [Irgalom nélkül, az ô és mások üdvösségére.] Az a gondolatom jött, hogy leírom a pokol borzalmát az öt érzékre tett benyomásokból. Ha ez nagy draszticitással történnék, kimondhatatlan hatása volna. Új lendületet ad a buzgóságra és az isteni kegyelemnek leesdésére a gondolat, hogy az óriási harcokra, melyek küszöbünkön nyugtatják már fegyvereiket, nagy erôre és méltóságra lesz szükség. Másrészt azonban úgy vélem, hogy korán születtem, mert a harcok nem zúdulnak tájainkra életemben; annál szükségesebb, hogy azok, kik örökösei némileg szellemnek, bôvebb, gazdagabb résszel legyenek ellátva. S ha ezen végzetes, közel jövôbe nézek, akkor érzem csak át, hogy mennyire nincs éltem a pillanatnak szentelve, s mennyire kívánnak azon elvek, melyeken az ellentmondás éle súrlódik majd s csorbul, egy szabad, fönséges, önmagára mit sem adó, magával, kényelmével, reményeivel, kilátásaival s az egész világgal rég leszámolt lelket. Gondolataim és törekvéseim mindig célban tartják a korszellemet, a világjárás áramát, mint a vadász a lesen. Bogarakkal nem bíbelôdtek. A köznapi élet találkái, esetei, történetkéi apró bogarak,ezeknek oda nem nézünk; de annak a büszke áram föl-fölborzadó taréjainak mindig odavágunk. ...Mily duzzadó érzelemár, mily Isten-gondolat és szeretet, mily teltség! mi ehhez képest a mi lapos, üres, színtelen érzelmünk vagy gondolatunk! Júl. 10. Mi az igazi boldogság? Valami szívet töltô ... tehát bensô. S mi töltheti a szívet? Érzem jól: lelkesülésünk, hitünk, reményünk kidomborodó, bôven sélesen kifejezett eszméje, mely él szívünkben. Semmit sem várni, kolerától nem félni, semmi által sem zavartatni a bensô élettelj által mozgatva hatni és alkotni. Csak a bensô életnek van termelôereje; ha szórakozom, érzem, hogy ürülök; hogy vész az eredeti fölfogás és gondolat. Az örök igazságokba merülve, teljességükben résztvesznek gondolataim, támadnak ötleteim, szándéklataim, terveim; érzem a szükség kiterjesztett száz kezét; mind akar, mind kér, mind sürget. Júl. 10. Luk. elsô fejezete két, Istennel telt léleknek gyönyörű képét tárja elénk: Szűz Mária, Szent Erzsébet. Aki az egyszerű, tiszta, alázatos, okos, szilárd, megfontoló, harmattiszta, rózsás, liliomos, szerelmes lelkű Szűz Máriának minden báját, mely ez elsô fejezetbôl sugárzik, összefoglalná, a legkedvesebb képet nyújtana, egy ragyogó lélek képét. Csak ide térj vissza s fontold meg újra. Jézus születése a megsemmisülés állapotába mélyeszt. Mellemre kulcsolom görcsösen kezeimet, s forró, mély, erôteljes fohásszal mondom: Jézus született. Ó mit kell érezni, aki átérzi, hogy Isten született szegényen, szenvedés és alázatban. Volna csak a szív hevétôl izzó képzeletem, volna csak színes pompás nyelvem, tükrözôdnék csak rajta vissza minden szín, minden kép, minden izzó, hevülô érzelem, mikor errôl beszélek. De hiszen minden titok ilyen: tűz kell hozzá, élet, szépség, bensôség, ragyogás! Szolgálni akarok másnak (Szent József a Szűznek); és zsebredugni alkalomadtán a sértést vagy méltatlan támadást. Lehetetlen másokat erényekben nevelni, ha azokat a nevelô nem gyakorolja. Mert a gyakorlat élettel jár, ez pedig érzékkel. Alázatosnak lenni, akkor aztán könnyű mondani: így tedd, erre figyelj, ezt gyakorold. Szűz Mária lelkesült, elragadott Szűz. Olvasd csak a Magnificatot, megtudod, hogy mit jelent gratia plena; és Zakariás énekét, megtudod, hogy mit jelent Szentlélekkel telve. Mily duzzadó érzelemár, mily Isten- gondolat és szeretet, mily teltség! mi ehhez képest a mi lapos, üres, színtelen érzelmünk vagy gondolatunk! Júl. 11. Bár tudnám mindazt, ami lelkemben megrezdül, megzörren a gondolkozásnak és elmélkedésnek mintegy legyintésére, nem annyira a világos ismeretnek, mint inkább a sejtelemnek gyenge derűjében erôteljesen, markos, érzéki alakokban kifejezni, hogy az a szellemi fönség s gyengéd szépség érzéki valóságban az események és a nyelv plaszticitásában éljen, indítson, hasson. A művésznek márványa van, eseményei, történetei vannak, ezekben rejlenek az eszmék, melyeknek ô kifejezést ad; a mi márványunk a szó, a nyelv; a természetben, az eseményekben, a történetekben föl kell keresnünk a gondolatot, az eszmét és plasztikus közvetlenséggel kell azt kifejeznünk. Júl. 12. Jézus ügyének szentelni minden erôimet: ez tiszta, világosan fölfogott célom. Ezért leszek jezsuita, ha Jézusnak úgy tetszik. Addig úgy dolgozom és részt veszek mindenben, mint az idegen, aki tudja, hogy holnap elutazik; még mindent megjár, fölmegy erre a lejtôre, benéz abba a házba, szorít kezet barátságosan mindenkivel. Ez a gondolat, hogy talán ez az utolsó év, buzdítson. Csak azokon a klerikusokon tudnék valahogy lendíteni. Szabok nekik föltételeket, melyek alatt elfogadom ôket gyónóimnak. Ez a férfias szellem, melyet a tribus binariis nevű elmélkedésbôl szedtem: nyugodt, bensô, egyensúlyban, melyen a külvilág legyinteni sem képes, érzelgô lágyság nélkül, az emberek elismerését, ítéletét, tetszését s annak hiányát nem érezve, dolgos, s a nagy célok öntudatában önmagából verbuválva munkakedvet és nyugodt, biztos, körültekintô ítéletet az iránt, hogy mit kell s hogyan kell tenni; (a gyerekes szégyenlôsség kereket old, nézi távolról, hogy ott megszűnt országa); egyszerű, határozott, meg nem ijedô s nem érzékenykedô magaviselete az embereket nem tekinti, mert az erényt Istenért teszi. Szereti ezen szempontból a megaláztatást, a gúnyt, s nem ámul el rajta. Minden áron-módon kerülöm én ez utolsót, azt érzem, s azért van annyi bajom; fôleg a lehangoltság, kedvetlenség, s sok apró megháborodás abból bugyog. Júl. 13. Ó, Jézusom! Te annyit tettél értem; kell, kell nekem is tennem, fáradnom, küzdenem, szenvednem érted. Ha mindennap egy ostorcsapás hullna hátamra, egy a te ostoroztatásod gyötrelmébôl -- mint érzeném át, hogy szeretnem, hogy lángolnom kell érted. Fogadd böjtömet, és a csütörtöki adorációt, s add kérlek, hogy érezzem, mily sokat jelent az a szent, csodálatos óra az Oltáriszentség elôtt ... késô este! A szent kereszt láttára mindannyiszor földre szegzem szemeimet jeléül a fölfoghatlan mély titoknak. A bűnt bánom, törlesztem, másokban pusztítom és szívesen akarok szenvedni is, megaláztatni is, hogy Jézushoz hasonló legyek. Csak a mély, gyakori elmélkedés, ima és olvasás képes minket a kereszthez s a szenvedô Jézushoz illô gondolatokra hozni. Júl. 14. Gyóntam ma is és az Úr békét adott. A mennyország mindent ér: a bajt, kínt, megtagadást, törekvést. Mindent oda érte. Nagy szabadsággal és jó kedvvel akarok járni-kelni, örülvén, hogy közeledik, s élvezvén az elszórt jót és szépet, melynek nyomán az Isten minket magához vezet. Tehát jó kedvvel mindenben s mindenkivel, de okosan és tartózkodva is. Tanulni nyakra-fôre a korunkban elkelô tudományokat. Hadd nyíljék most föl szívem, lelkem huszonnyolcadik évében. Amen. Szept. 12. Kritikám P. prédikációjáról meddô homokbuckák, melyeket meggondolt gyors készülés v. is készületlenség hadart egymáshoz. Szept. 17. Lelkem kifeslik ragyogó színekben, mint az ôszi georginák fodrozott virága. Ó, ha meghalhatnék Krisztusért? Ó ha lelkem minden érzete mélyen belefúródnék, ezer gyökeret bocsátana Jézus szívébe, mint a repkény a falon. Ó, ha szívna, szívna tiszta, hôsi szellemet, mint azok a vörös fenyűk Almás fölött a néma, patakmosta völgyben; s ha minden érzelme illatoznék, mint azok lombja, és tűkoszorús ágai s keresztjei. Minden fenyô keresztben végzôdik, onnan szabadul föl illata; midôn feljebb nô, új keresztet hajt s csupa keresztezkedô keresztbôl épül föl az az örökzöld, a télben is zöldelô, mintegy halhatatlan fa. Lelkem is úgy nô: érzem azt édesen. Azért vonz oly ellenállhatatlanul a hatalmas s mégis oly gyengéden mélázó fenyô. Szép ez a 17. napja szeptembernek, talán olyan volt sok száz és tíz év elôtt Alvernia körül. Van napsugár, van lomb, van illat; de van hűs lehellet is. Nincs az a melengetô reggeli lég, mely a virágzás és az ezerszerű élet takarója. Ó emberi szív, te is érzesz s virágzol; de van- e annyi meleged, mint volt ifjúságod hevében? Bár adtad volna azt Istenednek. Szept. 19. (Jubileumi processzió) Ó, ma mély, nagyon mély indulattal, mintegy elkeseredett lelkesüléssel, mintegy tehetetlen önfeláldozással emeltem föl szemeimet föl az oltárra a barátok templomában. >>Önfeláldozással<<, mert kitéptem volna, ha kellene s lehetne szívemet azért az ügyért, azon ügy lelkes, életerôs, ízig s sejtig ható kidomborításáért, azon ügy gyôzelmi jelének mindenek fölött való emeléséért; s >>tehetetlen<<, mert szegény és gyönge vagyok. Ó, ha volna tollam, éles mint a kard, hegyes mint a tű, ropogós és tápláló; ha volna nyelvem, mely oly hajlékony és gyengéd s oly erôs és alakító volna! Mi másra használnám, mint Krisztus dicsôségére? Fölkelteni, fölkelteni a mámorból ezt a papságot, megmutatni neki: Ime árván állsz; fej vagy test nélkül, vezér sereg nélkül. Fölkelteni az egyházias öntudatot, mely nem lapul, és a férfias lélek édenkertje, melynek öröme telik, ha művei közt járhat s bizalma támad önerôihez, hogy valamit mégis csak tehet, mégis csak létesíthet. Kiöntöm lelkem apostoli szikráját; telítem és lövelem: újra telítem! Amim van, Istennek ajánlom! Ráférne már ránk is, hogy föltámadna köztünk, aki a lelketlen s rendetlen emberaprólékba szellemet öntene, és a szétszórt csontokban az egység öntudatával életerô. Ráférne közéletünkre, melynek darabosságát és ziláltságát a társadalom különbözô rétegeiben egymást űzô vajúdások, kapkodások érvelik; ráférne a közélet ezen tehetetlen szellemébe merült egyházunkra is, hogy támadna kebelébôl a német Görreshez hasonló! Szept. 20. Jézus szerelme ihlet, azt szívom, azt lehelem. Úgy piheg keblemen. Ó, mézédes érzelem, hogy az Isten szeret engem. Boldogító tudat: Isten szeret engem. Hogy élek, s vagyok, onnan van, mert Isten szeret engem. Ó tüzes boldogság! Értsük meg egymást! Mit akarunk? Harcot? Nem harcot, életet! A magyar egyházi élet az indifferentizmus és a vallási lethargia karjaiban fekszik. Midôn ezt a mondatot e lapra írjuk, teljesen átéreztem jelentését és keserűségét. Nincs itt szó a köznéprôl, melynek nincs nálunk öntudatos szerepe: hanem szó van azon rétegekrôl, melyeknek van. Bátran fölhívom: nézzen szét szűk vagy tágas körben, s számítsa el ujjain a katholikusokat, értem a praktikánsokat, >>catholiques pratiquants<<, nem a terített asztal- vagy kirándulásoknál -- ott mind >>pratiquants<< és hálás vendég, hanem a hitben, a vallási és erkölcsi elvekben. Az ujjakon való számolás után néhol csak törtszámok jelentkeznének. Szomorú jelenség a katholikus öntudat ébredésével szemben Német-, Angol-, Francia- Olaszországban. A katholikus elvek igazságát és jogosultságát a tudományos, a társadalmi élet, az erkölcsi haladás terén az iskolák s fôleg a theológia, azután a sajtó tanítja s terjeszti. A lelkes theológia, melyben nemcsak szentírási citációk és zsinati dekrétumok szoronganak, hanem melybôl szellem is csordul, sokszorosítva lép be az ifjúság iskoláiba a papi tanárokban s különösen a hitoktatókban, kiknek elsôrendű befolyás van nyitva az ifjak férfiasodó lelkébe. A sajtó pedig míg egyrészt ébresztôen s lendítôen hasson az érdeklôdô körök gondolkozására, másrészt a fölébredt gondolatnak alkalmas orgánummal szolgál, hogy közkinccsé legyen, ha kincs, s közelvvé a válvetett törekvésekben, ha elv. A katholikus ébresztésre még sok irányban és sok téren van szükség: parlament, iskola, irodalom, társadalmi élet. Szept. 25. Mélységes jelentése van a keresztképnek, melyet a hívô nép rétjei s szántóföldjei közé ékel. Ha letérdel kövére az ember, mintegy visszhangban hallja Jézus szívérôl a kapáló, szántó nép nyögését, panaszát, fohászát, reményeit, félelmét, szenvedését, örömét. Oly ékesszólóan folyik mindez össze a keresztben, s az alatta térdelô a kereszt jelentésében találja föl, ami szívének jól esik. Elgondolja, mennyi szorongó, mennyi bánatos, mennyi ártatlanul szenvedô lélekbe sugárzott be már ez a kereszt itt: mennyiszer tűzött a fölfeszített lábaihoz mezei virágot az, aki itt dolgozott, vagy erre tért útjában; tán gyermek volt, s romlatlan szíve súgta neki: tűzd oda Jézusod sebéhez a virágot: sokat tett ô érted, mutasd, hogy szereted; tán ifjú, tán hajadon kellemben; tán kapás volt érdes, ráncos kézzel, tán munkásasszony volt törôdéssel, tán egy vén anyóka, kinek szeme egyre a földre szegzôdik, s hajlott nyakán nehezebb lesz egyre feje. Okt. 13. Ó, mit sírsz lelkembe esti harangszó, mely onnan a Szentgyörgy-mezôi sírhantokról szállsz hozzám? Ó, mily csodás, olvadékony, könnyes az a visszhang, melyet szívemben keltesz? Sötét az est; hűvös, nedves; ôszi lankadással méláz a vöröslô vagy sárguló lomb. Nézi sírját lekonyulva; érzi, hogy hamar hull bele. Tán ez az az olvadékony könnyes visszhang értelme, hogy gondolat nélkül elmerengünk, s dermedve nézünk abba a sejtett életôszbe; bánatos, csendes, enyhe, de mély, nagyon mély a fájdalom, melyet az enyészet kelt. De nem fájdalom, nem bánat! Sírok, de nem szomorúan; sírok, de nem fájdalomból; jól esik ez a néhány könny. Csendes és békéltetô; nem annyira bánat, mint annak lehelete, fátyola, árnyéka, melyet a lélek magára ölt részvétbôl a test és minden anyaginak enyészete fölött. Sír, mint a menyasszony siratja szüzességét, melyet elhágy termékeny anyaságért, sír mint a virág, mely lehull, hogy szirmai tövén gyümölcs fejlôdjék. Okt. 17. Tegnap estefelé a kertben járkáltam; sötétszürke felhôket kergetett a szél; egyes apró cseppeket söpört arcomba. Körülöttem a csendes s mégis életteljes természet. Szomorú voltam, pedig nem tudtam, miért. Azután szemem az ôszi növényzeten akadt fönn. Most is hajt, most is lombosodik, most is kényszerít magának alakot, formákat ... s mennyit! Minden fa fölemeli sötétzöld lombját, dacol széllel, faggyal, esôvel. Él, él, nem enged. Úgy akarnék én lelkileg élni, külvilággal nem törôdve, egy életteljes gondolattal eltelni, s annak tôrôl növô, természetes, közelfekvô, szemhez szóló s mégis mélyen az élet forrásából kiindult kifejezést adni. Mint ez a fa, mely a kivágott vén törzs oldalához forrva erôsen fejlôdik, mint ez a bojtorján, az a gyökönyke. Telve légy egészen: nagylelkű Isten és ember iránt. Az erény a legnagyobb teljesség, duzzadó, dudorodó, kifelé alakuló élet! Okt. 21. Lelkem olyan, mint a magányos szűz; elvonultan, hajlékába zárkózva szövi szíve édes érzelmének fonalát, megaranyozza a napsugárral, megszínesíti valamennyi természetadta színnel. Amit kint a fák lombján a haldokló napsugár, a hűs éj és a csípôs szél fest, minden színük, minden árnyalatuk rálehelôdik lelkem érzelmeire. Tegnap este a tabernákulum elôtt térdeltem, reszketô, mélységes vággyal sóhajtottam föl lelkem Istenéhez. Fölajánlottam magam neki: hatna át, áztatna át, rengetne át!!! Ó, szívemnek egyetlen, gyengéd és szellemes, teremtô és vajúdó érzelme: Isten-szeretet, ó, virágozzál föl valamennyi érzésem s érzékem rostjából. Élet kell nekem; nem öröm, de élettelj; ha fájdalom, se baj; ó, hiszen a fájdalom, mint a sziklafúró feneketlen mélységbôl vízsugarat szökeltet. Fáj nekem mélyen, szinte senyveszt, szinte emészt, hogy vétkeztem. Ma áldoztattam egy kis fiút a kórházban, ki most vette elôször magához az Úr Jézus Krisztust. Tisztább volt a lelke, mint az enyém! Ó, bárcsak szállna föl mielôbb öntudatlan törekvése s vágyódása hazájába, ahová én is elmegyek, a csillagvirágos mezôkre, hol a szín és a fény magából szövôdik, és nincs nap, mely színesít, hanem az Isten világossága tündöklik minden boldogon varázsteljes pompájával. Ó, mily ragyogó lehet egy olyan szem, ó, mily kellem- s bájteljes egy oly megdicsôült arc, ó, mily fönséges egy oly tündöklô márványhomlok, melyre lágy árnyékot vet az örök dicsôség babérjának füzérje. Ó, halhatatlan szépség, ó, csókolj meg engem, ajkaid szellemi érintése elbájol, elábrándít és egy ily csók titkos rezzenéssel fölébreszt szívemben ismeretlen tündérvilágot. Sírnék, s mégis tudom, hogy boldog vagyok, hogy ujjonghatnék, hogy tombolhatnék, mert az Isten szerelme körülfoly engem. Vegyen hát egészen magába föl ez a tündérvilág. Jó, nagyon jó! Mint a patak, mely csevegve siet, játszva szökik, örvényt s karikát ír, fénytölcséreket rajzol, simogatja a kavicsot s enyeleg a parti fűszállal, meg nem áll, de nem tudja hová megy, hová ér: olyan minden ember, ki törekszik, de nem a hitbôl él; fut, siet a perc röppenésével, folyton sürög, folyton forog, s ki tudja hová ér -- mocsárba, vagy a tengerbe, abba a sejtett, de soha föl nem értett jóság tengerébe. Okt. 24. A szentgyörgyi temetôbôl elvezetô dűlôn sétáltam; a földeken már kibujt a téli vetés, itt-ott már tavaszi zöldben pompázott, máshol meg még nagyon is aprócska volt; úgy látszott, nem találta bele magát a gyengédtelen, szeles világba. A szürke, vörhenyes, zöldes, rozsdás, szóval minden színben játszó lapátkák izegtek-mozogtak a szellôben, fáztak szegénykék, mint az imént született gyermek. Majd a napsugár önt s olvaszt beléjük erôt és színt. Ott pedig kiránduló társasággal találkoztam. Hisz vasárnap délután volt. Három kutya fölkereste a földekre kihurcolkodott szemétdombot. A barátság sérthetetlennek látszott. A nagy, fekete kuvasz, mely már ballagás közben is viselte a hegemóniát, a >>restaurációba<< érve, nemsokára kikapar nagy csontot, lefekszik s alapos megdolgozáshoz fog. A másik kettô most kezdte csak érezni, hogy vannak privát dolgok is, s két hátsó lábaikra leülepedvén, tisztes távolból nézték az operációt. Így vannak kirándulások, partik a vasárnapos közönségben. Kivándorolnak valami kocsmába, s azután privát nézeteik óvásának dühében összemarakodnak. A másik kutyaparti reggeli órákban szövôdik s bonyolódik le. Midôn ugyanis a vasárnapi tűzoltó, bajtársait fényes pályájuk ideáival szaturálandó, trombitaszóval harsogtatja körül a Szent Tamás meredélyeit, valamennyi szomszédos kutya csatlakozik kíséretéhez, mely azután vágtatva iramodik az olasz hegyi faluk nyaktörô közlekedési utait föltüntetô tamáshegyi kapaszkodókon. Azután a temetôbe mentem. Itt-ott a vasárnapi csendben térdeltek a sírhantokon azok, kiknek egy darabjok testükbôl vagy lelkük fele porlad a porondban. Én is imádkoztam. Azután néztem a megfakult, az elrongyolt szalagokat, az összekuszált, megtépett, elázott sallangokban lelógó papírkoszorúkat, melyeket az emberi emlékezés a keresztre aggat. Egy mulandó, romladozó emlék nevetségessé teszi a hűnek látszani akaró emlékezetet. Ki állít füstoszlopot kedvese emlékeül? Okt. 26. Az igazi értelem rajzolja a képet, melyet a szeretet, az irgalom, a mindenhatóság szô ki a természetben. Mint apró moszatok kiemelkednek a szervetlen világból, úgy az emberi ész az érzékek országából. De mily kevés változatot engednek meg azok, s mennyi sokat a gondolat! Párákból is, nézd, mi fényes és kápráztató sátort von magának az Úr! Okt. 27. A szentek érdemei mint áldástelt felhô az egyház felett: hull belôle esô mindenkire. Mint a ragyogó nap, besugároznak mindent. A búzának köszöni a konkoly, hogy ki nem tépik; a szenteknek köszönik sokszor a gonoszok, hogy élnek. Mélyen a tenger titkos völgyeiben rakódik bizarr bokorrá a korál; senkitôl meg nem figyelve, csendesen, zajtalanul nô a kagylóban a gyöngy, azután kihalásszák, mások köszörülik, mások aranyba foglalják, remek áldozati kelyheken, ragyogó szentségtartókon törik meg a gyertyafény s az epedô szem ájtatos sugarát. Ó, ki tudja -- szalmakunyhókban, emberi keservben sajtolódik a szenvedô szemekbôl a könny, kristálytiszta vizében eltéved, elmereng a mélázó tekintet, azután lepereg a halvány, kiaszott arcon, harmatos útját írva le, s eltűnik... De ez a könny Krisztusért fakadva, tiszta gyöngy; angyalok fogják föl és föltűzik a léleknek szánt mennyei koronába. Ó, ki tudja, -- sorvasztó fáradalmak közt, az izzó napsugár alatt vagy a lelki küzdelmek hevében, az afrikai missziókban, a szántó eke és pengô kasza mellett olvad le a homlokról a verejték, érdes kéz, poros, fakult ruha fogja föl... De ez a verejték a hitben tüzes, véres, szeretetet gyujtó koráll, mely e földön rejtve van, de majd az ég fölszínére kerül, s fölragyog majd rajta is az örök dicsôség! Az ôszi nap pirosra festi a fák leveleit, majd élénken, majd halványan, majd élesen, majd sötéten, meleg színnel s hideggel is... Lám, mennyit dolgozik nemcsak az ifjú tavasz menyegzôs ruháján, hanem a haldokló ôsz szemfödôjén is. Az ôszi napsugár melegen süt a tájon, de a pirosló vagy sárguló lomb nem fejlik már, csak melegszik, dédelgeti szűnô életét: az öröm, a lelkesülés késô életünkben nem fejleszti a szívet, melengeti kissé, de nem indítja meg a dermedt életet! Nov. 7. Az Isten mindenhatósága kitűnik azon gondolatban, hogy ô minden; de nem is lehet róla szó, mert nincs kívüle semmi. Az örök végtelen szükségesség; nem a semmi, hanem a minden van, volt. Ha sarat sárra teszek, aranyat nem kapok: épúgy, ha földi hatalomból akarnám konstruálni az Isten hatalmát. De ez a meditáció mélyen szívembe vágott. Tiszta, nyugtató fényét kiönti minden törekvésre, ád nyugalmat, alaposságot, útbaigazít, elmélyeszt! Nov. 8. A hit igazságai mindmegannyi bujtvány, keresztül-kasul járják át a lelket; szellemi lendítés által, mint ébresztô tavasz leheletre, kihajtanak erôteljjel. Nov. 15. Mindig könyörületesen, fôleg az emberek tudatlan gonoszsága és gyöngesége iránt! Ha nem az egyéni benyomás szűk karikájába szorítom lelkemet, mindig nagylelkű leszek. A kislelkű szűk egyéni fölfogás deszkafalas ketrecében dühöng, rugdalódzik. De ne hadd azért soha lelkesülésedet leoltani. Lelkesülésed a villanytelep; ha szikrája nem is gyujt, hát nem villám marad azért mégis?! A rossz siker, vagy bármi más, külsô, mellékes. Nov. 24. Diadalkocsin vitetik a gyôzô, erényes lélek. Homlokán a hajtatlan törekvés borostyána; alatta a bátorság és az elszántság tiszta, szeplôtelen ragyogása. A diadalkocsi elé valamennyi szenvedély van fogva, Krisztus a kocsisa. Ez a lélek behajt az égbe a diadalív alatt. Mi köze lehetne a bűnhöz, mely ott lenn sötétlik, rothad és senyved. Nem lázadna-e föl lelke ragyogó, nyugalmas ereje, ha valaki csak gondolatban is összekötné a bűnt a Krisztust szeretô, Krisztusban megdicsôülô lélekkel? Dec. 7. A három isteni erény a kegyelemnek, mint az ifjú, életteljes léleknek hármas varázsa és külre való fölragyogása. A hit tudás, fensôbb bölcseség, mennyei világosság, minél mélyebb, minél ragyogóbb, minél tüzesebb, annál szebb; oly szép mint egy magasztos, mélyérzelmű, átszellemült léleknek szempárja. Szép-e az ifjú sötét, tüzes szeme, melybôl a legmelegebb érzelem sugárzik, vagy a gyermek nyilt, ôszinte tekintete? Ki birná a szem minden báját és kellemét ecsetelni, mely reá olvad a lélekbôl? A remény az ifjú élet zománca, a lélek és szív üdesége; amilyen tett a tavaszi hajtás a fán, olyan az ifjú lelke, s minden gondolata, jövôje virágzás. A természetfölötti remény is egy szentelt pihegés, a törekvô lélek mély, fohászos lélekzése. Üde és friss, telt és várakozó. Hajt, hajt -- folyton keres, hol bujtathatna, hol feselhetne virágot. A szeretet a lélek lelkesült forró érzelme. Néha csak forró és csendes, máskor forró és kitörô. Valamennyi szenvedély szolgál neki, királynéjuk. Szép, fönséges, nemes és nagylelkű, áldozatkész. Az ifjú tekintete, pihegô keble, lelkesen dobogó szíve, mely gyujt színeket az arcán, oly eleveneket, nemcsak, hanem oly élôket, mintha maga a lélek színe volna! Ime a hit, remény, szeretet! Dec. 8. Mit tanít a Szűz? Az Isten műveit, műveiben örök, hű gondolatait! Tiszta, bűntelen teremtést tanít! Az Atya szeretni akarta; hogy gyengéden, hogy édesen, hogy behatón szerethesse, bűntelenné tette. A Fiú, hogy édes gyermeki vonzalmának, a legédesebbnek semmi sem álljon útjában, bűntelenné tette. Ugyanúgy a Szentlélek. Ó, ami rajta tetszik: az a ragyogó szem, az a mosolygós ajk, az a kellem, az a báj - - a páratlan Szűzön: az a szemérem, és mélybevonuló érzelem, az a liliomos homlok, az a rózsás arc, az a bíboros ajk! Ó, mily szép vagy barátném! Szent Szűz, vonzzad lelkemet, ó hadd szeresselek! Dec. 9. Ma ismét keserűség fogta el szívemet, midôn a papság elégtelen képzettségére, szellemi élete tátogó hiányaira gondoltam. De midôn lelkem nyomorúságaira, multam és jelenem, lelkem ezen törzse és ágai bajaira, törékenységére, azokat körülnyüzsgô féregre, petére gondoltam, a férfias megnyugvás és rendületlen, Istenben nyugvó áldozatkészség fuvalma üdített föl. Tegnap Szobon voltam az apácáknál. Reggel a csavargôzös túlsó állomásáról néztem szét a tájon. Sötét, bizarr alakokban váltak el a kövesdi sziklák az égboltról, túl a messze elnyúló hegyoldalon bodros felhôk kóboroltak, itt-ott is szállt föl fehér lepelben a mélyebb völgyekbôl valami kísértet. Csendes elvonultságába a természetnek csak Esztergom valamely harangja tévedt, s néha, ha a légáramlat el nem kapta, a malmok kelepelése. Keleten bágyadt rózsaszínben úsztak a felhôk; néhol világosabb sáv, máshol sötétebb vonal bujdosott köztük. Ave Maria! Dec. 24. Ó, édes szent bensôség, lelkem paradicsoma, illattal telt mezô, kifeslô piros rózsa, romokon kúszó repkény, sötétzöld lombon ragyogó narancs, mennyire szeretlek. Hogy boldogítsz, midôn Jézussal összekötsz; hogy törsz magadnak utat lelkemben! Elôször egyszerű lánggal égsz: azután emelkedik hôd, s dôl a szívbôl szín szín után, egyik a másikból ömlik mint Itália nyugati tengere fölött az egymásból olvadó szín! Krisztus Jézus szívet hozott a szegénységbe, a szenvedésbe, az alázatba. Szív nélkül ezek tűrhetlen állapotok. Csak ahol ez a szent Szív él, ott boldogító a szegénység, a szenvedés, az alázat is. Szeretlek, szeretlek, lelkem lelke: akarok ezentúl: 1/ a meditációt pontosan megtartani, 2/ önmegtagadást gyakran gyakorolni -- fôleg azt, mely az emberek részérôl akad elém, 3/ az embereket hôn szeretni; a szegény, zsíros, piszkos, gubancos embereket is, 4/ a lelkiolvasmány. Ó, akkor az örök szép való költészet fogja lelkemet hevíteni; melynek lángja most is ég ... csak tudnék szavakat hozzá! Ó, gyönyörű kis világ, Lelkem édenkertje, Hol nyilik mezei virág, Szűzi tiszta kelyhe. Hol csattog a csalogány, Jézus szerelmérôl, Hol a pompás szivárvány, Színt hint a kék égrôl. Rózsák közt járt föl-alá, Szerelmetes lelkem. Illatuk vigasztalá, árnyakban megpihen. ======================================================================== 1887 Jan. 11. Dec. 31-tôl jan. 7-ig Márianosztrán voltam az én édes testvéreimnél. Azóta folyton édes örömben élek, szívem Jézusért halni- élni vágyik. Mindig csak csitítom, csak mondom: édes lelkem, lám, hisz folyton sietünk, folyton közeledünk Jézushoz. Mindent érte teszünk. A szenvedés is édes. Mint a növénynek törzsét fölhasítja a hajtás, melybôl virág feslik, de a hasítás nem fáj: úgy a szenvedés fölhasítja a lelket, s feslik belôle remek erényvirág, de nem fáj, sôt édes, kedves. Nem történhetik semmi, ami fájna, hisz Krisztus kezébôl jô, s érte, hozzá tör. Jan. 18. Szeretem Jézust; lelkem mint tiszta, szentelt forrás, csörgedezik s azt suttogja: Szeretem; párája eleven s termékenyítô, ha lelkemen átvonul, lelkesít. Mindig lelkesen, -- s mindig szenvedve; jaj be szép a piros rózsa, a vérpiros; ha a lelkesülés, a gyôzelem fehér hamva lehelôdik rá, akkor halványabb lesz, nem sötétül, nem ijeszt. Jézus drága vércsöppjeit, amint a Getszemani-kertben legördültek, angyalok szedték föl, mit csináltak velük? csillagokat gyújtottak belôlük az égen; a földön pedig helyükön szép virágok nyíltak, azok a szenvedô virágok. Virág s csillag egyesült s lett belôlük virágzó, ragyogó lélek. Szent Katalin, Szent Teréz, Szent Limai Rózsa! Febr. 17. Édes Jézusom, forrón szeretlek. Ne hagyj szűk körben ellapulni, hanem mindig nagyra, tágra, magasra törni. Szép, de kissé élesfuvalmú délután volt ma; elmentem a dédai kocsmáig. Visszafelé kis preparandistát szólítottam meg, ki ékes, választékos nyelven beszélt el különfélét. Így azt is, hogy az ô öccse, >>tejbôl készült anyagokat szeret<<, e helyett: ételeket. Pilis-Marótról való, Patasinszki-féle neve van. Három fiútestvér tanul ott. Anyját kísérte, ki élelmet hozott fiainak. Febr. 23. Ma mélyre hatolt lelkembe a gondolat a szentekrôl: erejükrôl, hatásukról, hódításaikról. Gondoltam azt is, hogy ez erôt el nem veszthetik. Ha volnának most, hatnának úgy mint máskor. Ha a szenvedô Krisztus minél több szívben öltene emberi erényt, áldozatot, megújulna a föld. >>On se prend ŕ croire, que le sens moral des peuples n'est pas aussi profondément affaibli qu'il le paraît, et qu'il suffisait peut-ętre de la présence de quelques saints dans cette société décrépite, pour y renouveler la foi, qui sauve le monde.[105] << Ezek a gondolatok, melyek nem tűrik a skepticizmust, a tétlen bánkódást a vallástalanságról. De csak egy hadsereget lehet ellenük állítani. Márc. 2. Szinte csodálom, hogy minden áldozásom új föléledés. Oly édes és tüzes, oly kedves, szerelmes, oly mély és erôs, oly gyengéd és átható, oly bensôséges és késztetô, oly felforrasztó és oly nyugodt, oly kemény és oly kellemes, oly bájos és oly követelô, oly engedékeny és engesztelhetlen. Azt suttogta ma: légy buzgó és tüzes fôleg az ifjak iránt. Ne engedj, ne csüggedj. Lám, nem hagylak el. Ó, ne hagyj el. Lelkem olvadt ezüst, szívem mennyei tűz. Úgy jött le ma Jézus, hogy láttam ôt fenn a csillagok felett, ahol sötétség van; onnan vette útját, leszállt a mindenség régióiba; mind üdvözölte ôt mint átvonuló királyt s végre a föld körébe jött, s nézett végig rajta, s ím hozzám lejött. Mennyi szívet látott, mennyi tüzes üszköt, mennyi szivárványos ragyogó égboltot, s mégis hozzám jött! Márc. 13. Szívem érez olyasmit, ami a kereszt szeretetéhez hasonló; azt a szabad, embert megvetô, minden világi dolgot mint komédiát szemlélô szellemet. Jaj, be szeretném, ha kinôné magát, tiszta, szabad, lelkes érzelemmé. Csak add át magadat Jézusodnak teljesen! Nekem a magyar jellem átható, szellemi életre képtelennek látszik; a szellemi törekvések sziklás, gyéren földdel bevont talajra akadnak, nincs benne tápuk. Mikor nekem a mély és a gyengéd, az átható és kitartó, az elszánt s Krisztusban élô lélek tetszik. Nincs szó, mely leírja a tenger moraját; nincs nyelv, mely kifejezze az erdô zúgását; nincs szó, nincs nyelv, ha még oly ékesszóló, mely visszaadja a szív legszentebb s legmélyebb érzelmeit. Érezz: ezt akarja a szó valahogy elérni, hogy érts! Márc. 14. Megcsókolom germanikus keresztemet s rálehelem szívem hô vágyát, hogy úgy maradjak, amint illik egy élet-, virágzó lélekhez, oly fennkölt, oly édesbús, oly magasztos felfogással, mint a bárkás felhô langy esô után a mai reggeli égen. Csak gyengéden és gyermekdeden, csak lágyan és érzékenyen; ó, aki lágy, aki gyermek Jézus szerelmében, az érez, az észrevesz, annak lelke folyékony, -- tűz és kékszín ég! -- Ma az én kis ministránsom megindított engem, egyszerű gyermekdedségével, virág gyengéd áhítatával, harmat-üde tekintetével. Lám, ha Jézust úgy szeretnéd, mint ez a gyermek, oly szent tisztelettel, távol a szokás megfásult ridegségétôl. Mit taníts tehát? Hogy a gyermektôl tanulj, gyermeki módon érezni, ami Krisztusnak úgy tetszett, hogy például állítá fel. Hogy oly felhôzetlen legyen szívünk viránya, hogy oly szűzi legyen földje; mint a természet gazdagságában érintetlenül pompázó berek, mint a Senki szigetje. Ápr. 2. Mennyire kell ápolnunk magunkban az egyházi szellemet, a gyengéd érzéket minden iránt! Hisz az érzék az élettel, a gyengédség a szeretettel jár. Bír-e érzékkel az egyház iránt liberális újságíró? Tartja-e Szent Ignác reguláit ad sentiendum cum ecclesia.[106] Semmit sem tanulhatok tôle. De engem nem visz a jégre! Az ô felfogása a nagylelkű heroizmusról, melyet a hitét bevalló mutat, nevetséges; nem méltányolhatja. Szaturálva van feje a kor legfelületesebb eszméivel, eszerint választja ki az anyagot, eszerint ítél, eszerint megvilágít. Folyton azzal traktál, hogy az olvasó benne él, a csapodár, ledér, frivol gondolatok, elbeszélések, események közt. Érdeklôdése mindig csak ez irányban srófoltatik fel. Az a világ -- ô arról akar tudni, mit tesz, mint él; de nem hogy megtérítse. Nem, hiszen látja, hogy az egyházra azok semmit sem adnak, hogy parancsait megvetik. Ô az egyházat köznapi olvasmányaiban csak mint tehetetlent ismeri. Azért nincs bizalma, nincs öntudata hatalmáról. De mi a Krisztus szelleme? Csak ez? Nemde a leghôbb szeretet; az önmegvetés; a buzgóság? Nem ütközik-e meg folyton azon a bitangoló szemtelenségen? És a világ élvezeteinek pora nem lepi-e be lelkét? Nem hajlik-e folyton oda? Élénk, szoros összeköttetés az egyházzal, érzelmei-, gondolatai-, kenetessége-, bensôségével -- ez kell a papba; különben massa iners [Erôtlen tömeg]. Jobban hisznek az ellennek, mint a katholikus lapnak, s mély benyomást tesz rájuk, amit azok írnak. Ápr. 2. Jövök P. Tomcsányi elmélkedésérôl. Elvek, azok a túlsok metafizikus elvek! Jaj, ha kinônék magukat bennünk életté, vérré, erôvé. Hogy fölhasítanák lelkünket legislegmélyéig, hogy csak úgy pezsegne és sarjadna belôlünk az erô! Mikor csak ezúton lehet elôremenni. Anélkül rendetlenség, féktelenség, szemtelenség, zűrzavar. Az ész racionalizmussá lázad, a szabadság liberalizmussá; az Isten az vrök elv; a dulakodó zűrzavarból, a harcok füstgomolyaiból fölvillan az örök ,,elv'', a Deus, Szent Mihály zászlója: Quis ut Deus? [Ki olyan, mint az Isten?] Csupa tévtan, de Isten az elv. Csupa ledér, frivol könnyelműség, >>Isten<< a fenéksúly; az a teremtô! Mily elv? Minden ízed, minden parányod, minden mozdulatod: minden Istené. Isten bírás, jog, kényúri hatalom! Minden! Ime e gondolat gyökerén sarjad az a sok lánglélek, kik Istenért élnek; ebbôl mint tűzszivárvány ragyog az >>Omnia ad maiorem Dei gloriam<<. [Mindent Isten nagyobb dicsôségére.] Ó, hogy égeti velômet, mintha csak izzó görög tűz olvadott le volna rá. S hogy szeretném magamban s másokban világrendítô hatalommá tenni! Isten -- Dominus; igazságai -- dominans, regens; fölénye -- vele szemben közhódolat: ész, tudomány, művészet, kormány, politika, intézmények. Ó, suhanc, rongyos, kiéhezett, megevesedett racionalizmus! Ó, aposztázia Istentôl hitben, észben, életben! Ó, borzasztó örvények, mily titáni karok fognak ismét kitölteni! Ó, fönséges isteni, emberi harmónia! Ó, mű, melyet Krisztus létesített a földön, leomolva, romban, dísztelenül, ki fog fölemelni? Elv, elv! Mivel zúzhatnók és mállaszthatnók össze ezt a nemtelen, nyomorult korcsszülöttet, a racionalizmust? Ime az elvvel! Hatolj át ezen! Ne engedj! vérig! Minden Istené. Ó, mily méltóság és bensôség és teljesség tölti el majd lelkedet! Mire jó a filozófia? Elveket kutat, azokra utal: csak azt! Könnyű portéka az ész elvek nélkül, Velence sárra építve, cövek, cölöp, karók nélkül! Máj. 12. Ma a pokolról meditáltam. Rettenetes az a hely; megfagyott a vérem. Hanem hát a szegény világ mit csinál? Úgy látszik, nincs tájékozva; nem ismeri veszedelmét. Ó, elôször a papi szívben kell az igazságnak életté s érzelemmé változnia, s úgy kihatnia; elôbb nincs megtörve, nem táplálja a népet. Mi a pap? Igazi sacramentale. Argumentuma a vallás isteni eredetének. Benedictio! S milyen óriási hatása. Vonz magához mint a mágnes. A kegyelem van vele. Máj. 22. Veni Sancte Spiritus! Ha kimutatod azt a nyomort, mely az észben s a szívben lakik, ó, hogy fog kitörni lelkedbôl a Veni S. Spiritus! Ó, a szívnek gyengéd, zsenge hajtása, áhítat és istenfélelem! Oly gyengéd mint a kétnapos hajtás a fatörzsön; tele van élettel; világoszöld s vörösbarnás; illatos kenet ragyog rajta, rezeg minden fuvalomban. Ó, ápold bennem hatalmas s mégis bizalmas, messzirôl jövô s mégis otthonos Lélek azt, ami jót találsz. Ne engedd, hogy elcsenevészedjék, hogy fonnyadjon, hogy lankadjon. Mikor én jól kiérzem, hogy hol van az élet, hol a teljesség, hol a bensôség, hol a boldogság. Mintha fénysugárban övezne s folytonos változatban kigyúlna a fénygyűrűbôl ragyogónál-ragyogóbb szín, sziporka tűz, pezsgô szikrázat, s játszaná a fény játékait: olyan az érzelem a boldog, Szentlélektôl telített szívben; változatos pompa, érthetetlen bűvölet; Veni S. Spiritus! Máj. 28. Pünkösd van; nem piros, de izzó és fönséges. A Szentlélek valóban lejött; szélzúgás, tűz, csodás nyelvek, ezek jelei. A Szentlélek uralkodik, nincs vele ellentétben semmi, sem tudomány, sem művészet, sem ügyesség, sem ipar, sem civilizáció; sôt tökéletes összhang. Hisz mindez az Ô műve. De hogy öntheti ki lelkét az ily fenséges művész >>minden testre<>Se suaque omnia laeto corde Deo offerat...<< [Önmagát és mindenét vidám szívvel ajánlja fel Istennek.] Valaki gondolhatná, hogy ha nagy hivatalra tesz szert, többet fog tehetni Isten dicsôségére. Úgy látszik, hogy ez nem isteni gondolat. Minden isteni mű (csak errôl lehet szó) az Isten lelkében fogamzik, s csakis általa érheti el befejezését. Azért gyökere, eredete, célja a szentség. És pedig ismét (csak errôl lehet itt szó) mindenkinek saját szentsége. Erre vagyunk a földön. Mások megszentelése csak eszköz. A termôgyökér az egyedi kis világ. Az exercicium csakis ennek szól. Ego et nemo alius homo et creatura et accidens.[Én és nem másik ember, teremtmény és járulék.] Ó, zárkózzam jó be, jó el! Aug. 18-án este. Az Úr Jézus kiválasztott és fölkent; ó, mennyire vágyódom, hogy azon áldásdús hatalmat a lelkek üdvére fordítsam. Szépen misézni s a szentségeket ájtatosan kiszolgálni nem nehéz; lesz is bennük erô, mert nem a mi cselekvényeink; de ahol a mi cselekvényünk lép elô s az Isten csak concurrens, ahol a szubjektív gondolat külsô alakja, a szó lép föl, ó, ott kell szentség, mely levonja az Isten segélyét. Akkor lesz hatásos a szó is, ha az Krisztus szava lesz, mint hatásos a szentség, mert Krisztus cselekvénye. Szentnek lenni, ez a valódi hatás forrása; áldozni, megtagadni, megvettetni! Aug. 19. Szeretnék úgy írni, amint érzek. Vastollal sziklalapra; oly erôvel, oly mély vonással. Mit? hogy a bűn utálata, undora, förtelmes pártütô gyalázatossága, vért lázító és minden tehetségünket megdermesztô alávalósága oly szúrósan, mint a tűz, s oly élesen mint a villám lebeg lelkem elôtt. Erre valók az exerciciumok: kipréselni az alvó, fonnyadó lélekbôl azt az életerôt, melyet Isten adott természetes érzületébe, markos öntudatra hozni benne mindazt a kötelmet és tartozást, mellyel Istenhez fűzôdünk láncos kötelékkel, melyet bármely életvihar sem tép el. Ez az, a férfias, nem, az isteni elszántság, mely a mély belátás és kegyetlen önmeggyôzôdés kötelén húzódik s tekerôdzik a lélek köré, s mintegy sodronytekercset képez, melyen a bűntôl való irtózás, mint sötét felhôs égen leszakadó villámtűz átrobog; s lelkünk a delej -- jaj, hogy izeg-mozog, szinte kikelne, szétolvadna, megszakadna; új meg új folyam, tűzfolyam; igen, mert tűzfolyam a gondolat fénye s a rajta felcsillogó érzelem. Mit csinálsz, szegény lélek? csikorog valód! de nem bírsz megszabadulni; nem! Hiszen szabadulni nem kívánsz; nem bírsz megsemmisülni, hogy ne kelljen látnod, érzened, hogy életed valóján borzalmas élô kifejezést ne találjon a bűn rémületes, csúf, irtózatos, borzasztó valósága. Jaj, bár halálommal jóvátehetném! Ó, hisz lázad, bomlik bennem ész, értelem, képzelet, emlékezet; mintha fogyna erôm, mintha ájuldoznám; hiszen úgy látszik, megsemmisülök. De nincs, nincs kifejezve! Erôteljes élô ébredése, a bűnt utáló léleknek! Mintha acélsodronnyá változnának idegei, s vaspálcákká izmai, mintha áthatlan pajzzsá domborodnék melle, mintha tűz gyúlna szívében, mintha villámok indulnának a szívbôl s a szemekbôl kicikáznának; mintha valami varázslátomásba merülne az ész, és minden tehetség, minden sejtje végerôfeszítéssel egy teljes, mindent záró aktussal foglalkoznék, mely a szív s az észbôl fonódnék, s koszorú gyanánt kinôjön a mindent szépségéért és fölvirágzásáért feláldozó s önmagát szétbomlasztó test- és lélekbôl, melyet az ember nyomora és bűne jóvátételére, tehetsége s jósága romjaiból kikeltet és felajánlt. Ó, a bűnt utálni gyűlölni oly mélyen, hogy a gyűlölet gyökerét ki ne szakíthassa orkán, mely a Tátrát is kidöntené! És tenni, tenni, mindenütt tépni, mindenütt irtani! Gyermeteg érzékenységgel, de acélizmos karral. Úgy mint elôbb, úgy mint régen! Megegyeztetni a gerlice búgását az oroszlán törtetô, méltóságos hatalmával. Sírni, sírni a kápolna csendjében minden bántalom felett s keresni, kutatni fáradhatlanul dolgozni; oly szívvel mint egy kedves galambja az Istennek, mely fátyollal fején, angyali arccal, csókra késztetô szépséges szemekkel imádja Jézust valamely román szentély csendjében, s oly lélekkel, melyen a könny foltja nem látszik, melynek, úgy látszik, forrása benne ismeretlen, mely a szemekbôl csak pillantást lövel, mint a hadvezér a romok és testroncsok labirintján. Szeresd tehát az Istent! Értem, elég! Aug. 19. Mint liliputnépség, mely fölcifrázott póznákra mászkál, az egyik a másik nyakán, közbe még rúg is egyet a felsô az alsóbbra, töri magát, hogy ki ér föl elôbb, s aki már valahol megvetette lábát, az önérzetes duzzadozással néz szerteszét, sürgôsebb dolga sincs, mint hogy megmutogassa magát: olyan a világias, karriérben ügetô emberiség. Igazi Reitschul, cirkusz; olyan keserű is a mosolya, mint annak a galoppírozó komédiás leánynak a dunaparti cirkuszban (1887. aug. 9-én). Az ezt megvetô emberek pedig mindig erôteljesek; de hogy boldogok is legyenek s ne legyenek másféle bolondok, Istenért való munkálkodásban vessék meg mindezt! Aug. 20. A langyaság [sic!] jele, hogy az ember a meditációt, a szentséglátogatást, a lelkiismeret-vizsgálatot lassankint kiirtja, közben abba is hagyja; hogy a meditációt és az imát bensô lelki érzelem és haszon nélkül végzi; hogy a lelkek üdvében lanyhul és apad; hogy a külsô élvezetek és szórakozásokra szívesen fanyalodik; hogy könnyen ítélget; hogy csinyán és tiszteletes bánásmódra nagyon rátartós; s hasonlók. Magamról érzem, hogy ez iskolai év 1886--7 második felében gyorsan alábbhagytam; midôn elhagytam a meditációt, az a gondolatom támadt; no lám, hisz jó lehetsz te meditáció nélkül, nem érzesz semmi hiányt, s másokat is helytelenül ítélsz meg, ha a meditáció hiánya miatt ôket kevésbé buzgóknak gondolod. Mindez lári-fári és szemfényvesztés. Ôrizd a bensô meleget s ne engedj. A bensô, termékeny és alkotó erônek száz meg száz fokozata van. Gondoskodjál, hogy teli légy, s hogy e bensô feszerô minden tehetségeidet mozgásba hozza; ez a normális állapot. Megvan, ha mozgat; ha pedig a sok gondolat, tehetség és erô úgy lóg mint kukoricatörés után a megtört levél a törzsön (a száron); akkor baj van. Gyónni, bűn nélkül lenni, jót olvasni, templomot, egyházat szeretni -- ezeket sürgesd, bárkivel beszélsz. Aug. 20. Este van, ablakomból látok egy közel, hosszú magaslatot, szélét erdô borítja, szántóföld, szôlô, kertek, villák váltakoznak rajta. A nap búcsúsugarait önti gerincére. Lám, itt ez íróasztal mellett evvel a tollal kezemben, mellyel kiírhatom, hogy nekem nem kell semmi, csak az Isten, e ketyegô óra elôtt, melynek szökcse percmutatója a halálba rohanó idô futását percegteti fülembe, e négy fal közt, hol nincs bársony, selyem, szônyeg, garnitura, komfort, érzem az erény fönségét, mely belém önti szeretetét. Nyugodj meg; dolgozzál szakadatlanul Istenért; amit bírsz, akármit, de azt teljes, áradó szívvel. Mindig nagy az, ki az örökkévalókból él; minden lélek arra termett, de nem mindenik bírja ki. Aug. 20. A keresztény szeretet impozáns eredetiségben fölvillan a szamaritánusról szóló példabeszédben. Ott merevül oldalt a zsidó felfogás, hogy kit szabad szeretnünk, s hogy tán nem lesz bűn, ha a zsidón kívül mással is jót tesz a zsidó. S a keresztény szeretet? >>Kein Abwägen zwischen Freund und Feind, kein Unterschied des Stammes, des Glaubens besteht vor der christlichen Liebe, welche immerdar denjenigen als den ,Nächsten' erkennt, welchem sie den Dienst des Erbarmens leisten muß, wenn und weil er ihn bedarf.[108] << A tudomány mindig letromfolva és lefülelve áll, valahányszor Jézus Szíve szeretetének, a keresztény erkölcs szellemének hatalmába belekötni, avval disputálni készül. Aug. 21. Követni akarom Krisztust az önmegtagadásban, a kellemetlen sokfélének eltűrésében az erény útján. Alakja mindig imponál. Ellentmondás, akadék, lustaság, massa iners, közöny, csupa ellenség mások részérôl, külrôl. Hogy felelj e támadásokra? Pattantsd vissza a csapást; parírozz! Vagy tán támolyogsz, görnyedsz, roskadsz? Akkor hát jól találtak. Ez roppant fontos megjegyzés: Krisztussal tartok; utam tehát az önmegtagadás, a szenvedés, az alázat, a megvetés. Ez még mindeddig írott malaszt. Még nem értem jól. Aug. 21. Éljen Jézus, szívem ura, lelkem jegyese! Éljen a Szűz, a szeplôtelen mennyei királyné! Éljen Szent József, az áldott, ôszbeborult, patriarkák patriarkája. Ma gyóntam. Lelkem fölszabadult; kikelt nyomora, tehetetlensége bilincseibôl, fejletlensége gubójából; fellélekzett a lelki szabadság tavaszi fuvalmán. Ez az a fennkölt gondolat, mely nagyot fogalmaz, kôben, ércben, ecsettel, tollal; ez az a boldogító béke, mely Jézus Szíve sebébôl árad éltetô csermely gyanánt, virágos diadalkapukat csókol útjában, cseveg az árnyas part tekervényei közt, mindenütt kering, mindenütt szökik, nem erôszakos, nem búskomoly; csak vidám szava van, s nem fogy ki ajkán: reggel a hajnallal, éjjel a csillagos éggel, nappal a hozzá lehajló finom zöld, kék, piros, szôke virágfejecskékkel elfecseg. Ó, ha a szív tele van, hogy hímezi ábrándjai fátyolát, hogy szövi boldogsága menyasszonyi ruháját, hogy köti csendes mezei tiszta örömei koszorúját; azután újra kezdi s mondja: boldog vagyok. Tartsd meg e teli, tiszta szívet, melyet édes béke, szent szeretet koszorúz, s nyomd magadba e virágfüzér tövisét, a szent élet nehézségeit, küzdelmeit; minden sebzés új forrást nyit, s minden seb új virágot kelt a Jézus-szeretet s az érte küszködô s törô lélek önérzetén. Csók alakjában nyomom egész ártatlanságom s boldogságom tengerét a keresztre, rálehelem ezt a telidesteli lelket, s azt mondom: Magasztalja az én lelkem az Urat; mert nagyot tett velem s rajtam s bennem az, ki hatalmas. Ez volt penitenciám is! Széttéptem bűnjegyzékemet; három általános gyónás volt benne; az elsô végén ez áll: 1884. júl. 8-án: Christo vivam, mihi moriar. Vivo ego, jam non ego. [Krisztusnak éljek, haljak meg önmagamnak. Élek, de már nem én. Gal 2,20] A második végén: 1885 júl. 3-án, a hó elsô péntekjén gyóntam, mély lelki nyugalom követte a gyónást, érzem az Isten kegyelmét! A harmadik végén: 1887. aug. 21-én volt s fentebb olvasható dícsérete: a szabadság lehelete! A Nagyboldogasszony ünnepi elsô noct. elsô lectiójának responsoriuma fönséges képet nyujt a Szűzrôl: patak partjáról felszálló galambnak mondja, illatpárázat veszi körül, a tavaszi nap eleven pompáját öntik köré a rózsa- és liliomberek. Aug. 21. Mélységes minden hittitok; kell magábamélyedô lélek, hogy feltalálja értelemgazdag nyitját. Ilyen a megtestesülés titka. Valami rendkivüli nagy, világ folyását megakasztó esemény; minden történetnek központja. Hol pörölyökkel, hámorokkal dolgoznak, ott veszszôparipát és sipos lovacskát ne keress! Az Isten-tanács a mindenhatóság műveinek színhelye. Nagy, világot roppantó emeltyűk. -- Ezt kell kifejteni! Aug. 22. Qui laetificat juventutem meam! [Aki megvidámítja ifjúságomat!] Velem legalább úgy tesz az Isten szelleme; felráz. Érzem, hogy alábbhagyott törekvéseim, érzelmei, szóval lelki feszerôm hôfoka; de újra nekimegyek; átkarolok mindent; minden gyakorlatot, mely melegített, minden gondolatot és eseményt úgy szövöm körül, úgy illesztem bensô kis világom sugárzó, gyengéd, csirázó, nyíló fái, virágai, kövei, csillagai közé, mint régen; oly buzgó, oly epedô, oly érzékeny, oly sürgölôdô, csakhogy erôsebb, mint régen. Oly ájtatosan imádkozó, oly gyermekdeden, isteni félelem- s szerénységben tündöklô, mint régen; új föltételek, új aspirációk hasonló termékenységgel, mint régen. Ó, Jézusom, alázat, szegénység, önmegtagadás példaképe! Aug. 22. Rábízás az isteni gondviselésre, készséges engedelmesség, megnyugvás az Isten akaratán, -- íme erények, melyekhez gyermeki kedély, egyszerű hit kell. Örvendek és sietek gyermekké lenni, hogy rábízhassam magam az Isten gondviselésére, hogy az Istent lássam minden eseményben legalább mint olyat, ki azt megengedi. Kapaszkodás, számítás, kalkulálás, intrikák félre, csak nagy, lángoló Istenszeretet és tettre szánt buzgalom. Ezen erények az életbôl száműzettek s velük jár a boldogság és a megnyugvás édes anyja. De másrészt küzdeni azon polcon, melyre állított az Úr, pl. a szegénységben a megélhetésért. Aug. 22. Bárcsak élhetnék a szent engedelmesség és az elvonultság csendes falai mögött. Szeretem az egészen Istennek felajánlt életet; ha most felteszem magamban, hogy az elvonult életet kedvelni fogom, nem zárom ki a tevékeny munkásság terét; nem is lehet, de tudom, hogy az út sikamlós. Hogy válasszak pl. spirituális állást; vagy pláne utána járjak?! Vagy Esztergomban maradjak-e? Máshol mégis csak többet tehetek. Ha tôlem függne, egyet gondolnék, s mennék jezsuitának. Dolgozni Istenért; áhitozásról szó sincs! P. Steinhuberrel is beszélek. Aug. 23. Mint életet lehelô tavasz, úgy üt be a lélekbe a gondolat derűje s az érzelem duzzadó életkedve a >>duo vexilla<<, a két zászlóról tartott elmélkedés alatt. Szegénységet, megvettetést, fájdalmat szeretni, szóval a nyomorból paradicsomot varázsolni, s mindenbôl, ami a világon csak lenyomhat, gyúrhat és tűrtethet, abból égbe emelô gépet alkotni: aki ezt birja, az ugyan megemberelte magát, s bátran nézhet bárkinek szemébe. Az ilyen lélek óriás; nem beteges, nem zihál, nem hektikus, hanem talpratermett hôs aspiráns. Csak e fuvallatot a lélekbe s úgy hasítja a küzdelmek s ellenkezések tengerét, mint a háromárbocos hajó, mikor valamennyi vitorlája feszül. Nem lehet jobb iskola a jellem képzésére a theóriában, bölcseséggel való eltöltésére, az emberi tekintetek alól való felszabadítására, mint ez az egyenes, szilárd, nyilt utánjárás a szegénység, a megvettetés s a szenvedés világot váltó s Jézustól fölszentelt zászlója után. A szégyenlôs, a bátortalan -- fôleg, mert emberekkel nagyon is számoló -- lelkület a nagy gondolatok e kohójában úgy pereg le, úgy szivárog le, mint a salak a nemes ércrôl. Most, midôn e gondolat férfitalkotó benyomása alatt érzem az igazi fönség szívlüktetését, behelyezkedem egy kanonia vagy püspöki palota termébe, szônyegen állok, selyembútorok kitárják karjaikat, művészi órák mozognak különféle tempókban, csillárok színesítik a beáradó fényt, az asztalon szép illusztrált munkák pompáznak, az inasok lábujjon recsegtetik a parket-padlót -- nézek s érzem a semmiséget, mely sok szívet eltölt, véletlenül az arannyal hímzett ezüstlapú tükörbe tekintek s azt veszem észre, hogy gúnyosan mosolygok a -- komédiára. Aug. 23. Számtalan személy, dolog, szó, esemény, tett -- mindmegannyi szál, kötôdik bele az értelmi, bensô világ szövôszékébe; kellemes, kellemetlen, amint jön. A szenteken bizonyos egyszerű észrevevését látjuk azon jónak, melyet itt, e személyeken, ezen körülmények közt tenni lehetne. Ez az egyszerű felfogása az Isten érdekeinek nagy tökélyre vezet. Arra az apró, szakadatlanul ránk befolyó benyomásra jól reagálni -- ez az erôs lelkek jellege. Reagálni Krisztus szellemében -- ez a keresztény tökély jellege. Reagálni a kellemetlenre, a kínra, a sértésre, a hamis állításra, a könnyelmű szóra, az ellenszenves személyre, a hízelgésre, a tolakodásra, a szerénytelenségre, a szemtelenségre a hitbôl; felvenni s feldolgozni ezt, akkor lesz anyag fényre (a gondolatban), tűzre (a szeretetben), törhetlenségre (a buzgóságban), színre (az érzelemben), kiapadhatlan szófolyamra (a szónoklatban), pompára és bôségre (az érzelmi kis világban). >>Azt a kis patakot, mely a szívet hajtja, ha egyszer kiapadt, ki nem pótolhatja tengereknek árja.<< 1/ Ne bosszankodjál oly állításokon, melyek Krisztus szellemét nélkülözik. 2/ Iskolában ne dörögj. 3/ Imáidat mind buzgón végezd. 4/ Csendes, megfigyelô pozicióba helyezkedjél, mikor valakivel érintkezned kell. 5/ Az ülésben, a viseletben nyugodt, s emberi tekinteteket megvetô légy. 6/ Ne jeremiáskodjál, hanem tedd meg buzgón mindazt, amit tehetsz, s másokkal is e szellemben beszélj. Aug. 24. A keresztrôl meleg lehelet száll meg; enyhe, andalító, nyugtató. A kereszt élô fa; mintha csak érezne, úgy hat miránk. Minden exerciciumban nagyon jótevôen hatott reám a kínszenvedés megfontolása; vonzott, s midôn belévetettem magam, édesen átölelt. Támadtak akkor bennem édes vágyak, máskor nem érzett, nagylelkű érzelmek. Azért mindannyiszor feltettem magamban, hogy a kínszenvedésrôl többször elmélkedem. Most is úgy akarok. Hogy a kereszttôl igen távolesem, hogy inkább áhitat mint élet a keresztben való hit, észreveszem nagy érzékenységemen a külsô tisztelet iránt. Mily gyerekes s egyszersmind beteges lelkület! Szívd magadba Krisztus kínszenvedéses szellemét s örvendeni fogsz, ha megvetnek. Ez a lelkület a fönségesnél magasabb, az éggel határos. Tehát 1/ édes-keservesen siratni az Üdvözítô kínszenvedését, járulni ahhoz valami csak sejtett, még át nem értett szívteltséggel, s kopogni nagy alázatosan; tán egyszer csak megnyílik az az édes forrás nekem is. 2/ A keresztrôl hôsi szellem is leng; az, hogy Krisztusért szívesen elviseljünk bántalmat, megvetést, fájdalmat, sôt, hogy ezek után vágyva kapjunk. Krisztussal szenvedni, ó, ez az a varázsszó, ez az az ihletes gondolat, ez az a felfoghatlan termékenységű gyökér, melyet nem bír sarjadzásában, hajtásában elfojtani hôség és fagy, közöny és gyűlölet; csak maga ölheti meg magát, azáltal, hogy nem akar többé lenni; vagyis a szeretet halála csak akkor áll be, ha nem akar többé szeretni. Aug. 24. Jézus Szíve töviskoszorúja édes szemrehányás, mely buzgóságra gyullaszt. Ó alázat! Hol, merre jársz, távol lelkemtôl? Szánalommal, elnézéssel, részvéttel lenni a bűnösök, a lelki szegények, az elesettek iránt -- ez is alázat. Borzadni a bűntôl s ugyancsak abban a borzalomban leereszkedni a szegényhez -- mindkettôt egyesítsd. Ó, az alázat nem gyengeség; az alázat férfias, komoly, higgadt gondolat, oly komoly, s oly erôteljes, amily mély igazság. Jézus szeretete keresztet tűz ki lángjai taréjára; ily szeretet kell, mely szenvedni s tűrni tud. De ez a szeretet nem érzelmes, kopár, szikkadt, mint a szikes pusztabucka? Nem; szeretet kell, mely megtöri a szenvedés, a kellemetlenség fulánkját; gyôzelmes szeretet kell! Ilyen szeretet kell belém, ez egybeforr az alázat férfias nyiltságával s a lélek erejét alkotja. Jézus Szívét megismerem 1/ az evangéliumból, 2/ az imá és elmélkedésbôl, 3/ az erények gyakorlatából. Jézus Szíve lehelete: az elszánt, buzgó, lelkes, nem engedô, érzékeny lélek, mely alázat és szenvedéssel koszorúztatik. Csodálatos ellentét-; ezt az ellentétet csak az élet önti át összhanggá. Aug. 25. Az Isten mindent adott, s magát is akarja egészen átadni. Mindenben művel és dolgozik, fogdos engem, ha valahogy elragadhatna-e. Az Isten csodálatos közelségét a teremtményhez, s e közelség szeretettôl telített melegét csak mély megfontolás után érthetjük át; akkor aztán szívünk felszökel, égni, szolgálni kíván. Ha Isten folyton mindenben, személyesen örök szeretettel gondoz és melenget, minden tehetséget neki adni, minden erôt érte megfeszíteni, ez kívánatos, nem -- ez dicsôség. O sacer status religiosi famulatus! [Ó szent állapot az vallásos ember szolgálata!] Tehát égj s buzgó légy. Légy harmatcsepp, mely virágon reng, s felszívja a napsugár. Ha erôteljes akarsz is lenni, maradj gyengéd. A törzsökös hársnak is csak oly virága van, mint csemetéjének. A lélek, mely férfiasságán alulvalónak tartja a gyengéd, figyelmes szeretetet, talán haldoklik. Légy kicsiben mindig buzgó s mindig fogékony. 1/ Járj az Isten jelenlétében, s gondold meg néha, mint tesz, cselekszik körötted. Aranyport hint a verôfényes légbe, tiszta kegyet. 2/ Légy áldozatrakész. Minden, ami kellemetlen, ami sért, gyöngy, mely az égbôl lepereg. 3/ Légy gyengéden ájtatos, a kis önmegtagadásokban, a röpimákban, a természetnek Istenben való szemlélésében. 4/ Légy nagy- buzgó, ahol a lelken valami jót tehetsz, fôleg a tanításban s a gyóntatásban. 5/ Légy tartózkodóbb a fiúkkal való társalgásban, de csak azért, hogy komoly, szent dolgokról beszélj 6/ Egészen Istennek, aspirációimban is; jó szeretnék lenni; megpróbálom elszántan, mert múlik az idô. Aug. 30. Szívem nagyon tele van, oly forró, mint a nap tüze, mely a magas égrôl rezeg és hullámzik rám. Jót tesz ez nekem, hogyha éget, hogyha hevít, mert hisz ez a külsô érzés a bensônek megfelel. Ó, én szeretem Jézust, lelkesült szívem egyetlen szerelmét; a bokor suttogásában, a virág színében, a tágas égboltban, a leveleken áttündöklô fényben, a mindenben ôt. S hacsak találnék szót, oly égôt, ha találnék gondolatzsarátnokot, oly izzót, s ha akadnék fergetegre, mely a villámmal versenyt fut: akkor gyujtanám fel a világot s kitárnám elôször mellemet, hogy ez a tűz reámcsapna! Szept. 15. Ó, bár sírhatnék mindig szívem bensô megilletôdésétôl; oly jól érzem abban magam; midôn Krisztus szívembe jön, suttog nekem minden gondolatom, minden vágyam, érzelmem, félelmem ô róla, hogy mily gyengéd, mily enyhe, mily szelíd, mily édes, mily lágy, mily kedves; s akkor olvadozom; úgy szeretem ezt a lehet, mely a lélek szerelmes illata. Ó, de a bűn! az a harc, mely ott kezdôdött vívatni a csillagok közt. Az az enyészet, mely hollószárnyakon ereszkedett felénk. Ó dölyf, ó szellemek lázadása. Romjaitokat siratjuk s borzadunk. Az az elsô harc teljes volt, részetekrôl teljes bűn, s Isten, a gyôztes részérôl teljes büntetés, teljes átok, teljes szenvedés. Ó, sírjunk, hisz szeretnôk ôket, ha ismernôk! Szept. 18. A Szent Szűz lelkébe merülni, hogy megismerjük fájdalmait... Milyen volt anyai szeretete, melybe beleszövôdött egész hite, reménye, lelkesülése, az egész nép s emberiség hite, érdeke, üdve?! Azok a hangok, melyek a Magnificatból átcsengenek; azok a nagy, magasztos nézôpontok! Benne minden tiszta, hevülô, szűzies, anyai szeretetté változott. S ez a szeretet hogy értette meg Fiát? Hogy értette meg fájdalmát, bánatát, keservét. Arra a tiszta, gyengéd lapra, lelkére, mily éles vonásokban szállt minden egyes benyomás! Mit lehelt, mit suttogott lelke? minô képeket? mennyi gyengédség, bensôség volt bennük, mily színváltozat? S abba a fájdalomba nem vegyült keserűség -- nem volt bosszú. Az a fájdalom önmaga fölött is volt; mert érte is szenvedett Krisztus. De ô azt a Krisztust már szerette, ezek pedig még nem. Ô apostola akart volna lenni; ô minden bűnöshöz külön akart volna menni. S ez a pietŕ oly mély, oly meleg jelenet, oly factum, melybôl ki nem fogy az érzelem. Minden művészet megpróbálkozik! Elismeri minden ember, hogy ez páratlan s egyetlen. Tiszta és érintetlen mint reggel az ég s a levegô, csak úgy reszket; oly teli van, oly bôven van, s mégis egészen átlátsz rajta. S az a pír vagy az a napsugár, mely a hegy mögül arad bele, az is oly gyengéd leheletszerű rajzban festi útját. A Szent Szűz lelkén, azokon a liliomszövésű gondolat- és érzelemszálakon, hogy rajzolódik a fájdalom, a könyörület, a szánalom. Azon a szemsugáron, hogy veszi észre ezt a bánatos fátyolt! Ó édes, csendes merengésem, ábrándozásom, mély érzésem, forró lelkesülésem lelke, forrása, gyökere, édes, bánatos Szűzanya! Hogyha csak felfoghatnám, ami szívedet tölti, azt a kegyelmetes, azt a résztvevô, azt az olvadozó fájdalmat, melyet a kereszt alatt éreztél; annak minden árnyalatát, mely a teremtmény mély imádásából és hálájából és a teremtô szerelmes áldozatkészsége megcsodálásából eredt -- ez volt a mélységes, hódolatos, alázatos érzelem, mely az >>Isten szolgálója<< elsô dísze! azután, mely az anya résztvevô lelkébôl, de minden anyáéból, abból az Isten lelkesítette anya lelkébôl, kinek szeretetét minden érzelem, a nép, az ôsök, az emberiség nagy reményei, hite, vágya, minden nagy és nemes fokozta, s annak a szerelmes fiúnak szenvedései megtekintésébôl eredt; azután, mely az Istent szeretô s hozzá legközelebb álló lélek, Krisztus fenséges mély értelmének és érzelmének a keresztfán részesülésébôl eredt! Szept. 22. Csak a Krisztust! Hol vagy szerelmem lángoszlopa; célom, mely felé szállok, rohanok, siklom, evezek! Ó cél, cél! vággyá válik minden ízem, s feszül s kinyúl utánad. S mennyi fény, mennyi erôtelj tölti el lelkemet. Hozzá vagyok kötve vasláncokkal; minden földi érzelem, tett és gondolat csak vízfodor, mely ingerli, de mozgatni nem bírja. S ó, ez az öntudat, mily erôs, mily bátor, ahol keblében maga az Isten ég! Mit neki a teremtés szikrája! Mily nemes az a lélek, melyen csak az örök gondolat és érzelem képes csillámot gyujtani, képes tükrözni, minden egyéb fény tehetetlen, hideg sugár. Ó, tehát átadni magát. Minden szenvedélyt, minden erôt Krisztusba. Mily boldog a hadvezér, ki minden erejét, amennyije van, s amennyi elég, kifejtheti, kinek minden szolgál: nap, szél, idôjárás, völgy, hegy, fa, bokor, árok, s a döntô pontra szegezheti biztos szemmel golyóit, ágyúit, lovait, embereit. Úgy vagyunk mi! Szép a hajó, midôn vitorláit feszíti szél, halad csendes, erôs méltósággal: úgy én is, én is. Krisztus szelleme feszíti lelkem erôit! Okt. 2. Nem hiába van ma rózsafüzér vasárnapja. Valami leheletszerű, tiszta, gyengéd érzület tölti el szívemet. Úgy tudom elképzelni, hogy mint kell mélynek s bensôségesnek lenni; hogy a hitnek csak úgy van gondolat- és érzelmi tartalma, mint bármely más fogalomkörnek, csakhogy sokkal bensôségesebb, s azután mennyei, étheri, sugárzó, a természetet átszellemítô. Igazi oltás a természet fölé; nincs többé a merô természetesnek létjoga; mindennek fölfelé kell nôni, a kegyelem virágaivá fejlôdni. Ne gondolj természetet, gondolj mindig kegyelmet. Ez tükrözôdjék eszményeiden, erény csillogjon szemükben. Okt. 15. Semmit sem várni, nem kivánni, pénzt nem keresni, semmi cafrangot, semmi zsuzsát; csak egyet: Jézusom édes szellemét. Ó, ezt nem lehet beszívni Szent Péterben, nem lehet leolvasni a márványról s a díszrôl; nem, csak a szív olvadásakor lehet édes sejtelmét percekre érezni. Forrón szeretlek; önmegtagadás, önmegvetés, ó fönséges két mennyei szárny, vágtatok föl városok, mezôk fölé, a csillagok közé! Okt. 23. Ó, édes Jézusom, boldogok a tiszta szívűek, vagyis telik, egészen csordultig. Az Úr kegye telíti, nincs semmi ür; a gondolat is teli, nem pöfeteg gomba. Én is szent mélázással vágyom ez után. Ó szívtisztaság érintetlen báj, rezgô zománc, lehelet, harmat, ó honnan vegyelek? Ugye a bűnt gyűlöljem: de nem csak a bűnt. Vigyázok a megbánt bűn nyomában is kellô érzéketlen, vak, fásult állapotra, s tisztítom lelkemet a bánat vizében s az önmegtagadásban. Mi szebb mint a tiszta szem, melyen nincs tisztátlan csillogás, melyen nincs testi benyomás, melyen a testi dolgok csak gyönge árnyként lebbennek el?! Okt. 30. Fölszenteltetésem hatodik évfordulója. Borús, ködös a nap, de verôfényes, színpompás lelkemben. E napokban érzem a kegyelem erôfeszülését, mely sürget és szorít, hogy buzgó legyek; fôleg az Úr Jézus iránt az Oltáriszentségben. S kitépném szívemet s letenném az oltárra tűznek. Örülök, s itt az Isten akaratát teljesíthetem; nem kivánok semmit, mindent hiúságnak nézek. Megnyugszom teljesen; nyugtatnom nincs mit; mert ez a normális állapot: lángolni Jézusért mindenütt. Evviva Gesů e Maria! Nov. 2. Lelkem éretlenségét érzem a kislelkű hangulatban, mely néha elfog, ha saját bűneimet s másokét bánni szándékozom. Ez az üdvös szomorkodás nálam lehangoltságba, kislelkűségbe olvad át. Szent Katalinról olvasom: ,,Catharina mußte stets bedacht sein, ihn (Neri di Laudoccio ) seiner Neigung zur Schwermut und Verzagtheit zu entreißen und ihm die ihr selbst eigene starke und hochherzige Hoffnung einzuflößen''.[109] A hitnek boldogítani kell; lehetetlen, hogy sivárrá tegye a lélek mezôit. A túlzott visszavonultság beteges tünet. Nov. 10. Ma az a gondolatom jött: ó karolnám föl jobban gyónó fiaimat. X-nek tegnap azt mondtam: vagy rendkívüli szenvedélybôl vagy könnyelműségbôl vétkezik folyton; mit gondol melyikbôl? Felelte: Könnyelműségbôl. Azon csak maga segíthet, válaszoltam, s ez hatott. Gyónás után hozzám jött s tanácsot kért: mondtam hogy olvasva elmélkedjék Kempis Tamás megrendítô fejezetein; kellett volna ajánlanom: a szentséglátogatást, a gratiarum actiót, az önmegtagadást. Nov. 19. Lesujtólag, mintegy összezúzólag hatott rám az Isten fölségének gondolata, mely nem válthat ki kellô megsemmisülést, megalázódást a lélekben. Azért hívták a szentek segélyül a világot: hogy köpjék le, vessék meg, gyalázzák ôket. Azért karolták át elleneseiket. Ó, hisz ezek segítették ôket alázatra. Ezek megkönnyítették nekik, hogy kellô mélyre szállhassanak. Ez megragadja lelkemet s én is kívánom, hogy megvessenek, megutáljanak, semmibe se vegyenek engem! Dec. 8. Szobon voltam. Prédikálni akartam; szívem oly teli volt. Szerettem volna kiönteni, szeretném most is tűzárrá változtatni. A plébános beszélt valamit Amata t.-rôl; mélyen megrendültem. Tavaly karácsonykor a márianosztrai iskolában oly mennyei benyomást vettem tôlük, s most mindkettô kint van a paradicsomból. Ó fölfoghatatlan átka az emberi szívnek! Leborultam volna lábaikhoz, megcsókoltam volna lábnyomukat, úgy becsülöm, úgy szeretem az Isten lelkét s annak az emberi szívben való kinyomatát. S most, most! Ó, lelkemet fájdalom szúrja át! Ó csak elôbb föl, föl az égbe! De jönnek-e utánam? jaj! nem jönnek? Ó rémület. A bűn által a lélek és a test halála, a lélek és a test rothadása, a lélek és a test végzetes gyengülése és a semmiségbe való hajlása lépett a világba. Hogy mi a lelkek rothadása s a semmibe való hajlása, azt a szívek keserves s örök végzetes története illusztrálja. Valamint meghal szép és csúnya, itt úgy romlik szép lélek és csúnya.Valamint meghal fiatal és öreg , úgy romlik ifjú és vén. Még Istennek rendelt szűzek is esnek! mint Lucifer az égbôl ! ó rémületes sorsa ez az embernek! Ez az a ,,fomes peccati'' [a bűn ,,vírusa'']. Egyedül a Szűz áll szeplôtlenül! Ôt tartja az Isten ereje. Ô választott, elsô köve a kegyelem remek szentegyházának. Nincs benne semmi természetes romlás, nehézkedés, hajlás a rosszra. Ô áldott Szűz! Ó mit tegyek én! Nov. 27. Dec. 4. Márianosztrán voltam. Dec. 11. Ó pihegô, boldogító lelkesülés! Erôteljes érütéssel lüktet benned a legédesebb örömérzet! Ime lelkem! Szentségeid mint az égben sziporkázó s égre fölcsapó tűzkohók! s én egyikbôl a másikba rohanok. Naponkint szentmise! fönséges szentség! Naponkint elmerülök az izzó lángtengerbe! Ó áldott, ó áldott a keze remeklése. Ez az áldozatos élet boldogító élet. Ó be boldogság, égni, lángolni, szétbomlani, átszellemülni. Hogy szeretnék mindenkit belevonni! Különösen a papokat; mennyi tűzfolyam indulna ki szívükbôl szerteszét, hogy lobogna föl itt is, ott is lángjuk, mint a kiégett prairieben, ha a szélvész szétszórja a zsarátnokot. Krisztusom, én szeretlek! Dec. 13. Te vagy édes Jézus, mindenünk. Ó, mennyi bűn van a földön; mennyi kötelék, rablánc: te oldod! Mennyi tehetetlenség: te gyámolítod. Lelkünk ájul, ha belenéz e borzalmas esés örvényébe. Te hordod a bűnt! Ó mily szó! Hová lennénk e nélkül? Hogy el ne rothadjunk, hogy meg ne haljunk, téged eszünk, te mélyedsz belénk. Beléd vagyunk oltva. Nélküled nem létezünk. Hogy kell szeretnem Krisztust, s hogy dobogjon szívem, hogy rajongjak érte. Ó, szent testvéreim, valahogy értlek. Csak meg tudnám tartani ezt az energiát! Dec. 15. A kis Jézus karácsony napján szopta elôször az édesanyai tejet Szűz Mária kebelén; adjon nekünk szerelmi édességet, hogy érte éljünk, haljunk csupa édes élvezetbôl. Ó, szívem rajongó, árasztó, özönlô mézfolyama! ======================================================================== 1888 Jan. 29. Mint a tavaszi esôben mállik a göröngy s csendes élvezettel szívja magába a mennyei éltetô vizet: úgy mállik szívem göröngye az isteni kegyelem szelíd benyomása alatt; ó, mennyei boldogság, szolgálni Jézusnak. Csak ne lobogna, ne ingadoznék lelkem szerteszéjjel: 1/ Buzgóság: belsô tűz; áhitat; gyengéd szerelem; jegyesi figyelem; bűntôl irtózás. 2/ Önmegtagadás; bűnért elégtétel; képesítés nagyobb kegyelemre; hasonlóság Jézushoz. 3/ Munkásság, mely Istennek szól. A módja, a neme különbözô, de a cél egy. Gyóntatásban, prédikálásban, tanításban! Jézus, szívem szerelme, ne szakadj el tôlem! Febr. 6. Ismét egy keserves nap! Az elkeseredés mások fölött többet árt nekem s nem használ senkinek. Pedig szívem mélyébôl fakad; szeretnék ugyanis Krisztusért föláldoztatni. Ó de oly hitvány, gyönge az én erôm. Pedig oly ôszintén szeretnék Istennek élni, és önmagamat egészen megvetni; de nem találom módját. Keresek, de hiába! Febr. 11., 12., 13. Édes napok, mert ismét az édes testvéreknél[110] voltam, még pedig vendégszámban. Náluk ebédeltem, vacsoráztam, reggeliztem; a szalvétán, a vánkoson ott volt a jegy + S. + V, megcsókoltam. Azután föltűnôen megismertem, hogy ott mérgezôk, gyilkosok meghalnak mint szentek, mert a testvérek áldozati szelleme kinyeri számukra ezt a kegyelmet. Ime mily eredmény! Máshol meg elvesznek a nem nagy bűnösök! Ó édes testvérek! mennyi kegyelem háramlik körötökben mindenkire, ki szellemetek szelíd, enyhe, szeretetreméltó leheletét érzi. (Lásd Schlôr II. 392.) Febr. 22. Szerdai nap van, most jövök a keresztútról. Ó, a kereszt alatt arcraboruló Jézus, ó, megalázott, fönséges Megváltó, már csak hadd sírjak. Nem gondolhatok csodásabb és lezúzóbb s amellett édesebb és vonzóbb szellemet, mint mely a te keresztedet szeretô lelket eltölti, melybôl ez a lélek teli szívja magát. Az az önmegsemmisülés, mely csak >>szegény<< lelkével gondol; mely csak üdvözülést, irgalmat keres, s midôn a kereszten találja, akkor fájdalomban elbódul. Az a gyengéd szeretô szellem tölti el akkor minden ízét, minden sejtjét. Ezt a szellemet találom a rendekben. Csodálatos légkör: megsemmisülés és teljesség, alázat és hódítás, gyengédség és szigor. Mikor az a kereszt úgy bevilágol, úgy belesüt; és a >>szegény<< emberi lélek átszegeztetik, átveretik. Penitenciát tart, keserűen sír, mert az összeroskadó Jézus elôl nem tud kitérni; fölveszi azt a fölfoghatlan valót, hogy ô érte szenved. Ó, mily áldásthozóan és megnyerôen vonult e gondolat: keservesen édes szeretetté változott egyes kiváló lelkekben, ezekbôl kilépett s maga köré választott népet gyűjtött, férfiakat, szűzeket, nôket s szentekké tette. Ez a szeretet mindent képes; ez bírja, ez teli van s csak önmagával nem bír; érzi teltségét; folyton sóvárog, folyton eped, folyton reszket, nagyon nagyon szeret; szerelme él, közel van hozzá, szívében lakik, ösztönzi, sürgeti; nem hideg eszme, nem emberi képzemény, édes szent valóság. Hasonlíts össze egy zárdaszűzet, egy kedves testvért valami humánus, filozófikus emberbaráttal. Csak érzületüket vedd. Az a közvetlen, természetes vonzalom, mely lelke szerelmét, kincsét, Jézusát átkarolja, kiben szíve minden vágyát s örömét összesítve látja, egyszerű, természetes vonzalommal karolja át a szegényt is, kiben az imádottnak a képét, testvérét látja, szolgálja, enyhíti. És a filozóf? Az az emberi nem egységességének öntudatából indul ki a tettre, tényre. Terméketlen magva; nem ébreszt követôket; nem bír melegíteni, boldogítani áldozat és kereszt által senkit. Febr. 23. Hogy sokan a buzgón kezdett életet nem folytatják, annak oka az önmegtagadás félbenhagyása. Nem lehet az evangélium szellemét bírni önmegtagadás gyakorlata nélkül. Hány szép ifjú lélek korhad el késôbb papi pályán, mert nem gyakorol alázatot, nem szentséglátogatást, érzékfékezést, gyakori gyónásra nem jár, röpimáktól elszokik, a bűnt irtani megszűnik és az édes affektálást, mely a szeretet jellege (plus affectat quam valet), elhagyja. Azért kell mindenkit ahhoz szoktatni, hogy Krisztus keresztjét saját szenvedésében megszeresse! Febr. 24. A tudás, az ott duzzog, irígykedik, kutat, ítél, kevélykedik a farizeusokban, ezekben a legcélszerűtlenebb, tökmaglelkekben, kiknek Krisztus, malaszt, üdv semmit sem használ. A hit pedig a kapufánál hagyja az önérzetes tudást s leborul Jairussal és üdvöt talál. A tudomány vak ablak, üvege birja reflektálni a fényt, de nem nyujt kilátást a túlvilágba. Márc. 7. A fiúk föl nem melegednek, ha nálam gyónnak is. Látom azt némelyikén, ki már a szemináriumot elhagyta s kinn a legprimitivebb pigra massa. Ma az egyik buzdításomra azt felelte, hogy könnyű azt mondani! Igaza van! de nem is azt mondtam, hogy nehéz. Öntevékenység kell a meditációban, imában, lelkiolvasásban stb.; az pedig nincs, s így nem fejlik ki bennük a lélek. Márc. 21. Tegnap este olvastam, hogy Dom Guéranger bús megsebzett szívvel költözött át az örökkévalóságba, s mivel ma én is bús hangulatban voltam, azért a szentáldozás után az a gondolatom jött, hogy ez sem bírja tehát föllendíteni a lelket. De én azt el nem hittem; nem, nem! Mint tűz-kemence, lobogó, ropogó lángokkal, vakító, szétözönlô fénnyel állt elôttem az oltár. Mit merítettek ebbôl az angol vértanúk! Mennyi tüzet és odaadást! Mit merítettek az apostoli férfiak? Hogy-hogy nem adták meg magukat! Nem mondtak le, nem keseredtek el, nem hagytak föl semmivel. Lemondás nem volt, mert ahol tűz és vér, tüzes vér, véres tűz özönlik, izzik, ott ilyesmit nem ismernek. Azt a képet, hogy Jézus szíve töviskoszorús tűzkohó, soha el nem felejtem. Nem, nem! tűz, tűz, tűz és vér, vér és tűz! Most, fél 8-kor reggel ragyog fel szobám falán a napsugár! Az örök élet, az örökös föltámadás képe! S az oltáriszentség ugyanaz, csakhogy nem kép, hanem valóság! élet és föltámadás! És itt minden van! Számunkra és másoknak! Azért nem engedünk. Márc. 23. A Szent Szűz fájdalmát bájos gyengédséggel futja be azon körülmény, hogy ô ott a kereszt alatt Krisztust önmagáért szenvedni látja. Nem kárhoztat nem vádol hóhért s nagytanácsot! Nem; hisz Krisztus értünk szenved s legelôször értem. Lelke ragyogásáért, nagy fönséges szerelméért. Ne mond Szent Szűz: ne szenvedj Fiam! vagy tán kívánod Krisztust nem szeretni? Vagy nem inkább érte mindjobban lángolni? Ó akkor szenvednie kell: oportet Christum pati! [Szenvedni kell Krisztusnak.] Igy marad mindenki szegény lelkére utalva, mely a kereszt alatt nô, erôsbül, nemesbül. A Szent Szűz is szegény lelkével áll Krisztus keresztfája alatt, s látja a kínt, mely által lelke szerelmet és részvétet nyert -- végtelent! Azért az ô fájdalma oly természetes, oly bensôséges; sír benne a szeretet, Krisztus szeretete; sír benne a legtisztább, s legvalódibb hangon, saját bűnös nyomorult voltának beismerésén, s beismerésén annak, hogy mindent e kínok által nyert. Mindent, még szeretetét is. Pedig szeretetet, még nagyobbat, még többet kíván. Igy kell a kereszt alatt zokognunk, önmagunkat s bűneinket síratnunk. De ne sajnáljuk Krisztust! Ó, hiszen ha nem szenved, akkor mi nem szeretünk; s minél többet szeretünk, onnan van, mert mindent meghaladva szenvedett. Tehát szeressünk; szeressünk forrón szüntelenül; miután Krisztus minden szeretetre már elegendô szenvedést tôkésített! Ezt a gondolatot, hogy a Szent Szűz Krisztus szenvedésében önmagunkra, szegénységünkre ezáltal a legvalódibb öntökéletesedésre fordítja figyelmét, fejtem ki a kórházban. Ez az elsô a szentekben. Csak így lehet az egyensúlyt fönntartani a jó élet s a világ bűnössége közt! Hogy el ne bízzuk magunkat, a mérleg rúdját saját semmiségünkre illesszük, melyet Krisztus szenvedésében látunk. Ezáltal lesz mély, hamisítatlan, valódi, bensôséges, ki nem fogyó! Ellenkezôleg, mily hamar kiszárad. Ápr. 4. Tegnap este jöttem haza Zebegénybôl. Gyönyörű tájon legszebb ünnep a húsvét. Rügyezett az erdô, szivárgott a fákban az élet nedve, nyíltak az ibolyák, a tavaszi kikerics, s a levegôn átszűrôdött a tavaszi illata. Ó húsvét, ó teli szív! Fölkelt a nap, szemembe tűzte sugarát, ó isteni jóság! Hogy mentem a zöldelô vetések közt, a kanyargó Duna ezüst tükre fölött! S este, mikor az erdôk sötétlettek csak nyugat felül, hol nyílt a völgy, ragyogott hozzám az alkony lohadó tüze, s a Dunában tükrözött. Ö örök szép képe Istennek! Hogy áldozhatnám föl magam! Zebegényben egyszer-kétszer a gyóntatásban kifogyott türelmem. Másnap semmit sem türelmetlenkedtem, s éreztem, hogy így van jól. Ápr. 12. Erôteljesnek, ép egészségesnek érzem szívemet, midôn azon meggyôzôdés hat át, hogy az ilyen egyszerű, szerény, fiatal papocska sehol sem nyom latban. Különben egészségtelen, gyengélkedô, mert hazug csalfa, szemfényvesztô az én hangulatom. Ez az utóbbi mesterkélt, nem egyenes, -- ez elôbbi tôsgyökeres, -- bírja azt a szépséget, melyet a harmattól megesett tavaszi rét, s azt az illatot, melyet az esô után áraszt az erdôszél. Ami egész képzettségünk s lelki alkotmányunkból alapjában hiányzik ez az erôteljes, valóigaz, félreérthetetlen természetesség. Ez nálunk nem jön meg, csak akkor, ha már kiterítve vagyunk. Nálunk az apáca sem az a minden világiast levedlett, minden kiméletet, figyelmet, bókot megvetô Isten-szolgáló, hanem valami érzelgôen befutott jó lélek. Nem tudom, mi ez; azt sem, vajjon amit itt írok, igaz-e, hisz szót sem találok rá. De úgy látszik. Olaszországban például nem oly szégyenlôs, nem oly gyengélkedô ez a fajta sem; nálunk mindenütt sok a bók, a fucus, a szemfényvesztés, az önámítás, a galantéria. Máshol nagyobb a szabad frank föllépés, de kétségtelenebb az erény is; nálunk minden takaródzik szavak, elmésségek bókok, galantériák mögé, s úgy látszik az erény helyén is inkább gyengédség s érzelmes devóció ül. Ápr. 27. Tegnap este a Herzberg által küldött rhetorikát lapozgattam s élénken fölfogtam a logikus célukat élesen fölfogó tanulmányok nagy be- folyását a lélekre; szemembe is tűnt néhány mondat a dogmatikus tanulmányokról s az elszánt törekvésrôl, mint kelljen a gyónókban felkeltenünk azokat a legmélyebb gondolatokat: nagy szemrehányást éreztem ekkor csüggeteg, félénk, elsimuló életemrôl, melyet ott folytatok. Semmiesetre sem vagyok megelégedve magammal. Ime meditációm: az éles, világos, logikus ismeret eo ipso határozott, s az akaratban elszánt, erôteljes cselekvést kivált. Pl. a bűnnek, a lélek nyomorának, a szeminárium hiányának, az erény szükségességének, a rhetorika, dogmatika mivoltának éles, világos fölismerése az akaratban határozott, elszánt irányt teremt. Bírja tehát parirozni mások helytelen vagy semmilyen fölfogását, nemtörôdését. Tehát megragadni; anélkül nincs. A világos ismeretnek még prezentnek, jelenlevônek, hatónak, nem pedig elfiókozottnak kell lenni. Ez egy új momentum! A gondolat jelenléte! a többinek hátraszorulása, bizonyos hegemónia; ellentétben a szórakozott lélek piaci tarkaságával. Ethikus momentum, mely lelkes szeretetbôl ered! Ezt elérjük, ha a gondolattal foglalkozunk, s érzelmeinkben bevezetjük. Az ilyen megragadás energiát ad, fensôbbséget mindazok fölött, kik ezt nem teszik. Innen a lelkesnek hatása másokra. Száműzi a gyerekes félénkséget, tartózkodást, bujdosást, mely lehetetlen, hogy vonzzon. Máj. 18. Ó, gyönyörben túláradó szív; ó élet Jézus Szíve lüktetésével; ó bensôséges friss, üde életkedv, oly gyors tempóban dobbansz! Forrón szeretlek téged Szent Szív! Ó, varázsszó: Szent Szív! ébredésem, illatfelhô, erdôpárázat, árnyékos berek, melyben millió virág lehel, suttog, titkosan reszket szeretettôl; pirul, halványul, méláz; ó, mennybemenet és pünkösd egyszersmind! mily gazdag és királyi a te szellemed! Csak Jézus Szívéhez, mindent belôle, az embereket is csak benne, érte, vele szeretni, tűrni, megnyerni. Oly nagy szívvel, oly független, fönséges érzelmekkel, meg nem csökönyösödve, mindig hajlékonyan, ruganyosan, frissen, üdén! Érted-e már? Mindent Jézus szívében! Mily jót tesz néha a meditáció Jézus Szívérôl! Jézus Szíve nagy szív! minden szívnek benne helye; akármilyen kinövéssel, dudorodással, bibirccsel: mindenikét érti, de nem hajlik hozzá, hanem magához hajlítja; nem töri, de tűri! Nagy, mert sokoldalú, alkalmazkodó, vezetô, lelkesítô! Jún. 17. Forró lélek szállt meg ma s felnyitotta szerelmem sebét; e pontokba foglalom reformációmat: 1/ Bensôséges hitszellem kell; nem politikát, nem sakkhúzást, -- hanem Istent s tiszta szeretetet látni a dolgokban, mint Assisi szent Ferenc látta. 2/ Meditációt és imát buzgón; Magyarországban nincs élet, mert keveset imádkoznak. 3/ Minden buzgalmi tényt hitbôl: legényegylet, gyóntatás, prédikálás. Anélkül szürke, kopár a vidék; azzal s azáltal üde, virító, derült, teljességes. Nincs szkepszis, nincs lehangoltság; van dal, van ének, van virág; van csók, van gyúló szív! Ha kinézek a virágokon, az égen, ó, minden sugárzik, duzzad, fakad, lehel, illatozik. Mit akarok? Semmit. Deus meus et omnia! [Istenem és mindenem!] Mindenem van, mert semmi sem kell; s nem kell semmi, mert Krisztusom van. De ki adja nekem azt, hogy Jézussal elteljek?! Jézust lehelni, látni, Jézust beszélni! Lám a bensôség mily metamorfozist létesít! Krisztust bennünk! Hálát rebegek, hogy látok, hallok, élek, -- s kigyúl lelkem, hogy nekem süt a nap! O Francesco, fattore del mondo nuovo per lo Spirito di Dio, a cui piacque spirar in te![111] Jún. 28. A Szent Alajos-ájtatosságot minden gyónómtól fogom követelni. Júl. 6. Úgy kell Jézus Szívét szeretnem, hogy tôle sohase távozzam. Mindenben csak változatát, csak funkcióját kell látnom azon csodaszeretetnek, minden színben csak változatát azon fénynek, azon tűznek, mely csakhamar átcsap abba. Ó, úgy érzem, hogy szívem tele van, s mivel tele van, boldog! Júl. 10. Nánán voltam, prédikáltam is; de mivel nem írtam le a prédikációt, nem éreztem azt az erôt és kenetet rajta, mely különben nagy megnyugtatásomra szolgált. Föltettem magamban, hogy a prédikációt, amikor csak lehet, leírom. Júl. 11. Ecce nos reliquimus omnia! [Íme, mi mindent elhagytunk!] Ki hagy el mindent? Aki meghal. Borzasztó kegyetlen válás! csontig-velôig. Krisztusért így kell válni, de szeretetbôl! A papokat buzdítani kell exerciciumok tartására. Júl. 18. Este a Vitéz-út Szűz Mária-szobránál álltam. Szerteszét néztem a gyönyörű vidékre, azután érzelmeim távolába merült tekintetem. Mozdulatlan állt a falevél, élesen rajzolódott bele a tiszta alkony egére. Pók szôtte nagy kedvteléssel a levelek közt hálóját, leereszkedett, fölhúzódott, majd ide, majd oda illesztgetett egy szálat. S én Szent Vincére gondoltam, Vince szellemére; gondoltam, hogy hány szív dobban fel ez estén forrón, lelkesen emlékezetére, hogy mennyi bensôségest, mennyi gyengédséget vált ki emléke Isten és ember iránt. Az Aranyszarv kellemes paradicsomában, Szaloniki- és Kairóban, Párizs- és Teheránban, nem néznek vidéket, népeket, csodákat; nem mennek nézni, mennek szeretni. Szűzies szívvel, tüzes lélekkel! -- In fide vivo filii Dei, qui dilexit me. [Isten Fia hitében élek, aki szeretett engem. -- Gal 2,20.] Nem akar megcsalni, hiszek benne, mert szeretett; reménylek benne, mert hű hozzám, hisz szeretett. Júl. 19. Zebegényben voltam, jöttem le 6-kor a kis kápolnából, hol a Karmelhegyi Szűznek tiszteletére miséztem; árnyékot vetett a hegy, csak lenn ért a napsugár, s amikor ért, fölvidított, átrezgett lelkemen; azt gondoltam, no lám, úgy újongott föl Szent János, mikor a Szent Szűz beköszöntött Erzsébethez! -- Ó, csak teli, teli szívvel; nem tudok hová lenni?! Ma (júl. 19.) a kedves testvéreknél miséztem! Istenem, virágok közt, csengô, gyengéd hangok lágy zengésében. Elfelejtettem megcsókolni lábuk nyomát. Majd holnap! Aug. 1. (Nagyszombat, P. Flodung.) Édes Jézusom, ismét veled vagyok egymagamban; közel vagy hozzám, jól tudom, s édes illatos örömöt szívok belôled. Én mindig szerettelek; de ha Oltáriszentség nem volna, nagyon félnék tôled, nyomorúságunk válfala emelkednék közénk; így azonban nem. Azért szeretem Jézust az Oltáriszentségben... Neked ajánlom szent gyakorlataimat, dolgozom, töröm magam, buzdul szívem, elmélyedek; valamennyi szép lélek, mely a lelki élet izgó-mozgó tömkelegébôl szedi erényei, jelleme, fejlettsége, szépsége szálait, -- ott szövôdnek, ott ízülnek, ott alakulnak. Vonzalmas példaképül szolgál; ó, bár követném ôket a hôsi önmegtagadás és áldozatos, komoly fáradozás útján! Óriási riadalmat reprezentál azon gondolat, mely az egész embert mindenestül mélyen fölrázni, és erôit egy célra indítani képes. Ily gondolat eltölti a lelket, uralkodik érzelmeinken, s igazgatja külsô cselekvésünket. E lelkiállapot mellett a külsô cselekvésben mély érzelem, lelkesülés, zamat és édesség rejlik, mit nem ért az, ki e lelkiállapotot nem bírja. E lelkiállapot mellett elszántak vagyunk, tűrôk, alázatosak, engedelmesek mindhalálig. E lelkiállapotban emelkednek ki az élet lapályából a szerzetesrendek, impozánsabban mint a Tátra -- nem elhaló, de folyton növekvô s életteljesebb viránnyal, flórával; napjuk a >>Bárány<<. Aug. 1. Már érzem az eltökélt szellem fuvalmát; ez az az erôs, férfias, hatalmas szellem, mely a lélek szabadsága. Nô benne, fejlôdik s kifejti lénye legmélyében is szunnyadó erejét s érzi, ez az, hol naggyá lehetsz. Az exerciciumokban ne exkuzáljuk magunkat, hanem lebbentsük föl a fátyolt mindenrôl. Még ha oly látvány tárulna is föl elôttünk, hogy megmerednénk. Azután sokat imádkozzunk mély alázattal, hogy levonjuk magunkra s napjainkra az Isten áldását. Rettenetes a bűn; sírok mint a gyermek édesanyja koporsója fölött, midôn ezt megfontolom. Rémületes, fekete átok, mindennek mi van, mi jó, mi igaz, mi szép, tagadása; egy iszonyú ellentét, gravitálás a semmiségbe. Ó, mi tartsa meg bennem ez iszonyt élénken, elevenen? A meditáció, az exercicium! Exerciciumokat ajánlani papjainknak; ó, szegény papok, mennyit kell értük imádkoznunk! Elszántan kell a világ gondatlanságával szemben, melynél fogva a bűnrôl fogalmai hiányzanak, a mi fogalmainkat állítanunk fel; anélkül bankrottok vagyunk. Ez a gondatlanság tért foglal a papok közt is; hányszor vesznek tréfába valamit, amin sírni kellene. Ez ellen tehát rendíthetlen elszántsággal. Ó, be gyenge, férfiúhoz nem méltó fölfogásunk volna a bűnrôl, tehát leglényegesebb elvekbe vágó dologról, ha ez mások vicceivel, bonmot-jaival szemben mindjárt elmosódnék. Nekem igazán más fogalmam van az exerciciumok kerekei közt megtörôdött férfiúról; az komolyba veszi, s érti dolgát, midôn bűnrôl szól, s épen úgy, midôn bűn ellen tesz. Nemde kiviccelése volna ez egész föladatunknak, lelkesülésünknek, aspirációinknak? Hogy e fogalmak megtartsák élüket, ne koptasd kardodat pelyván, pozdorján, taplón, kövön; vagyis kerüld a szószátyár társalgást. Aug. 13. Édesanyám meghalt aug. 2-án, csütörtök éjjel 11-kor. Dörgött, zengett az ég, iszonyú zivatar tombolt az országon végig; nagyon félt, utolsó szavai voltak: >>ich ergebe mich in den Willen Gottes mit Leib und Seele<<[112]. Azután meghalt. Nôvérem kérdezte: >>Hogy megy föl a lélek a villámok, zengések, sötét felhôk közt az égbe? nem történik baja?<< Ó, nem! nem! nem éri semmi, nem fér hozzá semmi, hisz lélek. Többször akartam sírni, de visszafojtottam; csak mikor szombaton, aug. 4-én, bold. atyám névnapján a nyitrai temetô kápolnájában, hol ki volt terítve, a fekete zsámolyon letérdeltem, s a hamvas selyemszemfedôt félrehajtottam, ó, akkor igen, igen zokogtam. Megcsókoltam kezét. Lám, itt van élted fája, melynek érett gyümölcse te vagy; itt van szíved vérének forrása, innen csergedezett élted kis patakja. De azután imádkoztam, s többé jóformán nem sírtam. Amikor este magányosan voltam a kihalt csendes szôlôben, szinte sírni kezdtem; de fölnéztem az égre, s oly szendén, oly kedvesen mosolygott rám az esti csillag, mintha édesanyám nézett volna le belôle. Kételkedni se tudok, hogy ô a boldogok sorában van, annyi bizalommal tölt el az, hogy oly szépen szólt utoljára. Ha pedig arra gondolok, hogy az elsô péntek elôestéjén, éjjel, a virrasztási szent óra körül halt meg, eszembe jön: no, talán e jó halál kiérdemléséhez te is hozzájárultál, s akkor fölkiáltok: >>es ist eine Lust zu leben<< [Élvezet élni!]; annyit érhetünk el még mások számára is, annyit! -- magát az örök életet! Aug. 13. Közeledik Szűz Mária dicsôséges napja. Izzik lelkem, ég már szívem! Tótmegyeren soká vártam a vonatra; elmentem az izzó nap alatt a vasutat szegélyezô sövény és fák mögé, s ott leborultam és imádkoztam. Körülöttem mezei virágok hallgattak, suttogtak. Nézd, mily nemes, nagy, hatalmas az emberi lélek, mely miatt a test is föltámadt. Mert közelébe jutott s érintkezett e szent tűzzel, e lánggal áthat rá is a halhatatlanság. A test elporlik s porából virág nô, csodálatos élet, kellem és szépség alakul az alaktalan porból. De ez nem elég, halhatatlan megdicsôülés kell neki: föltámadás. Mindez a szépség arról a szépségrôl szól, én a virágcsákra mosolygok s intek fejemmel, hogy értem. Szeretem az Isten e kedves teremtményeit, mert mintegy életet érzek, midôn a pázsitra lépek. Húsvéti prédik.: mily nagy, becses, az emberi lélek, következik a föltámadásból! Szept. 12. Szűz Mária nevenapján nagyon korán reggel fölkeltem, hogy Zselizre menjek, ahol prédikáltam. Öntudatom ébredésekor egész lelkem, egész szívem mintha fölnyílt volna s titkos, édes élvezettel kilehelte volna azt, ami egészen eltöltötte, csak azt rebegte: ó, bár sohasem vétkezném. Ezt pedig nem azért, hogy be ne piszkítsam lelkem tisztaságát s elrondítsam az Isten képét bennem,-- nem, hanem csak azért, hogy Istent szeressem. -- Ma a kórházban ez a párbeszédem volt: ,,Nem gyónnék meg?'' ,,Majd, ha ráérek.'' ,,Most nem ér rá?'' ,,Nem, dolgom van.'' ,,Mi dolga van?'' ,,Ülök.'' Hazamentem, de nem szomorkodtam; hanem édes csókot nyomtam engesztelésül Jézus Szíve szent sebére. A megbántásban is csak az Isten megbántását látom, s mindjárt sietek jóvátenni azt gyengéd részvétem által, mit piszkos száj és durva szív vét. ,,Ki rekesztette be a tengert ajtókkal; ... midôn a felhôt ruházatul adtam neki és azt homállyal mint a gyermeket pólyákkal betakartam''. (Jób 38.) Szept. 16. Mily bensôséggel írom e sorokat. Ma van a Szent Szűz hét fájdalmának ünnepe. Nagyon belehatott lelkembe szeretete, gyengédsége, fönsége. Litániába szedtem minden kedvességét. Szép lélek! Tiszta szeplôtlen! Tavasz lehelete, árnyékos liget illata! Tündöklô lélek. Harmat arc! Érintetlen lehelet! Liliomkehely! Színekkel játszó gyöngy! Fátyolos mély kellem! Ó, igazán elgondolom, ma annyi szép tiszta lélek ébred s emelkedik pihegve a Szent Szűz keblére, tisztább szívvel, mint én, nagyobb egyszerűségben, szeplôtelenebb gondolatban, rózsásabb, üdébb ajakkal, nem profanált testtel, nagyobb áldozatok után, kolostorok izzó buzgalmában, nagy küzdelmekbôl kiemelkedett lemondással, -- ó, tudom, hová gondolok, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Anglia, Németország vallásosságának bensôséges hitéletének pompájára, csodáira, gyôzelmeire. De én is jövök ôszintén a Szent Szűzhöz, s azt mondom: édesanyám, a hívô lelkesülés eszménye, valamennyi emberi küzdelmek gyôzelmi jelvénye, minden nemes, izzó, nyögô, s amellett mosolygó áldozatos lélek édes nagyasszonya, ó gyámolíts; ne hagyj parlagon, ne hagyj pusztában, ne hagyj eltapostatni, ne hagyd nyomorogni, mit Isten oltott, mit keze ápolt, mit szíve szent szeretetében óhajtott; hanem segíts, tégy szentté, tégy áldozatossá, tégy áldozattá; úgy kívánom én azt. Tegnap írtam elôször rejtélyben öcsémnek; édesanyám, most kapja a levelet; áldd meg! Szűz Mária szenvedett, mert Isten-anya volt s Jézust szerette! Csak azért szenvedett. Én is szenvedek, s mert Istent szeretem: magamtól, a világtól. Két ellenkezô szeretet tövist szúr lelkembe, az önszeretet és a világ! Ettôl a kettôtôl nem szabadulhatok. Az Istent szeretô lélek mindig töviskoszorús, két mezôrôl szedi: saját szívébôl, a másikat kapja a világ parlagáról. Mindkettô alatt sajog a szív, sír, reszket. De ez a tövis el nem hagyja, véges tökéletlen létünk határoltsága ez a töviskoszorú; számtalan visszaesés, lemondás, nemes föllobbanás, bűn, hiba ... csupa tövis. A másik a világ érzéketlensége az Isten iránt, ami nekem fáj. De ez a töviskoszorú csak emeli a lélek báját, szenvedéseiben tisztítja szerelmét. Szűz Mária Betlehemben. -- Az Isten szeretete, mellyel Fiát adta, s a Fiú szerelme, mellyel magát adta, kiváltotta Szűz Mária lelkében az emberi szív legmélyebb, legizzóbb érzelmét, a leghôbb anyai szeretetet, s a tiszta léleknek Istenbe összeforró lángját. Akart az Úrnak édes, kedves helyet készíteni; de az emberek érzéketlenségén, hidegségén megtört. Hogy ment ez a szent Szűz végig Betlehemben? Úgy menj végig az emberek közt! És csak ne hadd kioltani, mi benned ég, eszméidet, szeretetedet. Ne gondold, hogy nem férfias! Hisz igaz! Bemártod a kenyeret, s gondolod, Isten adja az ízét, ô van benne, ô tartja, ízleled édességét, szíved felforr. A katonatiszt nekiül és fal; monoklin mustrál s gondol mást. Kinek van igaza? Angyalod van, Isten vezet, ô ölel, ô csókol. Ó, hevülj, mert így kell. Szűz Mária a templomban. -- Teszi negyedik fogadalmát: az áldozatot. Itt felavattatik, megerôsíttetik valamennyi fogadalma. Itt kapja a lelket, a bájt, az illatot. Eddig virág volt: most kapja termékenységét. Eddig csak szép volt, most kapja kifejezését; eddig fiatal, erôtlen volt, most kapja nyomatékát; eddig szeme tiszta fény volt, most kapja tüzét. -- Minden fogadalom ennek szolgál! Arra való, hogy áldozatos lelkeket teremtsen. Az áldozat a szeretet mániája; nagy szeretet, mely magát elveszíti. A fogadalmak is azért vannak, mert szeretünk, s azért, hogy áldozzunk. Valamint gyökerük áldozatos szeretet, úgy befejezésük szintén az áldozat, s tökéletességük az önfeláldozás. Okt. 2. Heute war ich in heller Freude nach der hl. Kommunion, wie ein Kind, welches bekommen hat, wonach es sich sehnte[113]. Az Üdvözlégy Máriába foglaljuk a titkokat: Máriába, szívébe, lelkébe, hogy kiemelkedjék és kidomborodjék az is, amit csak az anya érezhet ki, amit csak ô födözhet fel. Ó, mily találékony, elmés bensôség! Az örvendetes rózafüzérnél elgondolom, hogy Szűz Mária erénye, szeretete képezi Krisztus méltó fogadását e világban! Hogyan kellett volna méltón fogadni Krisztust? Talán összecsôdíteni a népet s ünnepélyesen lejönni a mennybôl? Mily harsogás, öröm, áldás?! Valamint ha a világ valamennyi gyermeke csinálna alakokat, nem volna benne több művészet, mint Mózes szobrában, és ha verseket, mint Petôfi vagy Arany költeményeiben; valamint sok lúdvirág nem szebb egy gyönyörű rózsánál: épúgy millió tökéletlen, erôtlen szív nem oly fönséges, mint egy nagy csodálatos lélek; érzékenysége, bensôsége, gyengédsége, finom árnyalatai, színezése, pompája, remeklése, az az olvadó szeretet, az a harmatgyengédség, az a bájoló illatár. Minden erény volt benne; magas mint a Montblanc, fehér, érintetlen, szűzi fölmeredése a teremtésnek; vele közlekedett az Isten; Mózest fölhívta a hegyre: a Szent Szűz föl volt magasztalva kezdettôl. Parádé mily holt és lelketlen valami; mi ahhoz egy izzó, tiszta szív, -- egy szeretô szív! Az örvendetes rózsafüzérben mint tiszta, szeplôtelen édesanya, kihez lehajol az ég, és az Atya szűz szívébe önti Fiát. A fájdalmasban az erôteljes, keresztes, küszködô, erôs asszony; a dicsôségesben a naptól környékezett Istenanya; ragyog tiszta, szent örömben. A Szent Szűzért szomorkodott legfôkép Krisztus; s vérébôl készíté a koronát számára; virágja belôle szívta életét, s hogy a Szent Szűznek legyen élete, Krisztus elhalt. Ez a gondolat az áhitat mélyes mélységébe merité a Szűzanyát. Ostorozása által lettek szűzek, s az elsô szűzek; mintegy a szenvedés elsô melegében hajtott ki közvetlen szemei elôtt; magába vette e kín valamennyi érdemét s kifejezte magán, hogy bűn nem lehet benne, mikor Krisztus úgy szenvedett. Koronáztatása által szülte az alázatot, s aki leginkább fölfogta szenvedését, az lett legalázatosabb: Szűz Mária. Okt. 29. Jókai >>Eppur si muove<< elsô fejezetei parasztos durvasággal telvék; úgy látszik, ô ott azt tartotta, hogy a magyaros írmodor csak oly specialitás, mint a kostök, szalonna, makrapipa, nadrágszíj, paprika; azután a kálvinista káromkodások fűszerezik, hol malaszt, Krisztus, egy zsákba dobvák házasságtörô szépekkel, csókokkal. Egyetlen morális motívum nincs benne, ami az emberben nemes érzelmet ébresztene, mind aljasít; vigyorog mindenre, s azért nincs elôtte semmi, ami komoly, mert csélcsap képzelettel képtelen megérteni valamit; speciem habet, cerebrum non habet. [Szép arca van, agya nincs.] Nagyobb fölfogást találok az élet komoly kérdéseiben egy jóravaló birkapásztornál, mint nála. Tanulni tôle szókat, de vesztünk gondolatokat. Az ilyen olvasmány ifjú, meg nem állapodott lelkekben a vallási gondolatot beteges halványsággal futtatja be, erôtleníti, hülyéket nevel. Okt. 31. Ma ismét szép ébredésem volt. Múltkor, Szűz Mária nevenapján, mintha virágkehelybôl egyszerre kiáradna minden illat, úgy éreztem, hogy csak vétket ne! Ma az ifjú pap lelkét úgy éreztem, mint mennybe iramló tűzárt, mint a Karszt szikláiból elôtörô, pezsgô, eleven, szabad, természetes folyamot. Hogy ragad mindent magával, mint a fölcsapó láng a pozdorját, mint a nyilaló vízár a falevelet. Tehát újítsd föl magadban e hevet, e lelket, ez ifjú, szent, zsibbadást nem ismerô életet. >>Resuscita gratiam Dei!<< [Éleszd fel Krisztus kegyelmét!] Krisztus és kegyelme, áldozatos heve, mely az égbe s az örökkévalóságba nyúlik és ragad -- és a pap szeretete, buzgalma, mely ragadtatik; íme ez a primicia szentelt emléke! Nov. 23. Az erény az erkölcsi világban az egyedüli valóság, igazság, erô. Ha valaki jól tud latinul és jól szónokol s más ôt fitymálja, de nem tarthat vele lépést, mit törôdik azzal az elôbbi? övé az erô, s elôre juthat vele! Az erény ilyen értés a sértéssel, a kicsinyléssel, a megvetéssel szemben, az erény legyűri ezeket s mén tovább. Az erény szuverén. Az erény örök. Scit, qua sit origine. [Tudja, honnan ered.] Azért nem imponál neki semmi. -- Hát még ha szerelmét tekintjük, Krisztusért való lelkendezését! Nemcsak mert erôs, gyôz; hanem mert szereti Krisztust; azért hódít számára mindent. Dec. 1. Júdás elhagyja Krisztust; a farizeusokhoz áll s mondja: >>mit akartok nekem adni?<< Mi a becsület, ez az erô, ez az érték, Arábiában s a sarkon? Mit adtok nekem? -- ó, mily szegény lész, ha ezt eladod. Fényes palotád suttogó selyemredôi titkában, bíborpalástod alatt nemde hitvány ember maradsz? Miután látogatóid elmentek, s a mámor a csendbe merült, ha visszavonulsz s lámpád fényénél egy keveset eszmélsz e borzalmas mulandóságról ... s mégis >>mit akartok nekem adni?<< Mi az erény? ez isteni fönség, ez örök, halhatatlan élet? >>Mit akartok érte adni? borzasztó!<< Mi az Isten? lelked minden íze hozzánôtt, belôle szívja létét! Mit akartok adni? ,,Volt egyszer egy róka, aki megvénhedett, ekkor lemondott a vadászatról és kalandokról, hanem ehelyett esténkint be-bejárós lett egy vackával szomszédos ketrecbe. Ott hízlalta magát veszély, fáradság nélkül. Egy alkalommal megfeledkezett a vigyázatról és csak akkor távozott, mikor már a nap az égen, és mindenki munkában vala. Lakását felkeresni veszéllyel járt; hogy tehát a világos veszedelmet elkerülje, a róka elterült az úton és halottnak tevé magát. >>Türelem<<, úgymond, >>türelemmel megmenekülhetek<<. Az elsô, ki a dög mellett elhaladt, rá sem hederített; a második fölrúgta lábával, hogy meggyôzôdjék, vajjon csakugyan kimúlt-e; a harmadik -- egy gyermek -- azzal mulatott, hogy bajuszát szálankint kiszedegette. >>Türelem<<, mond a róka, >>e gyermek nem tudja, mit teszen. Meggyalázni nem akar, és okosabb dolog az ily bosszantást eltűrni, semmint magát a bizonyos halálnak kitenni<<. Utána vadász jött puskával vállán. >>Ez állatnak körme<< mond, >>nagyon jó szer körömgyulladás ellen<<. Azzal kihúzta kését. >>Türelem<<, mond a róka, >>okosabb dolog három körömmel járni a világon, mint néggyel meghalni...<< És megcsonkíttatá magát egyetlen szusszanat nélkül. Végül egy asszony ment el arra, gyerekkel a karján. >>Ez állatnak fogaiból -- mond a nô -- fűzért készíttetek gyermekem nyakára, mely megóvja gyermekemet ránézés ellen<<. A róka megfosztatta magát fogától, mondogatván: >>türelem, türelem<<, s addig várakozott, míg utoljára egy tolvaj szívét tépte ki. Csak akkor vette észre, hanem már késôn, hogy a legbiztosabb veszedelem -- a türelem. Mihelyt az ember megalkuszik a maga lelkével, nem áll meg többé.'' Dec. 30. Krisztus testét enni és vérét inni -- mily odaadást, elmerülést, kellemes lefoglaltságot mond ez. Hozzáülni, és azzal a természetes jóízű funkcióval egészen eltelni. Az emésztés sokféle ezer mozgás, működés, fölszívás, kiválás, kombináció, alkalmazás; épúgy a hasznos áldozás az ész és akaratnak apróra szétszedô, méregetô, összevetô, simító, alkalmazó, idomító működése. Azzal a belátás, lelkesülés, izzással, melyet az Úr nyujt, szét kell szedni szükségleteink, hibáink, gyengéink szálait, és Krisztus szerelmé és világosságával összefűzni, illeszteni, alakítani, ami hibás és rossz! Például a tisztaságban a szót, gondolatot, érzelmet, külérzékeket illetôleg, belevilágítani mindenhová Krisztus szellemével, azután a távolabbi alkalmakat, viselkedést, foglalkozást átnézni. Hozzávetni, hogy mit kíván és gondol errôl Krisztus, s mily fönséges az ô fogalma errôl, s mit kell tennem. Ez igazi emésztés, vagyis ezerféle mozgás, szétszedés, összefűzés stb. Nekünk foglalkozni kell az Úrral; mások foglalkoznak piszokkal, s csoda, hogy ha mi halljuk ezt, televesszük ezzel képzeletünket és gondolatainkat; én úgy gondolok, hogy ki piszkot lát vagy hall, az kérlelôleg emelkedik Jézus szívéhez, de azután saját isteni gondolataihoz fordul, azokba elmerül. Ez imádás értelmünk s emlékezetünk részérôl. ======================================================================== 1889 Jan. 4. Nyitráról jöttem, hideg volt; fagyos szél csapkodta arcomat; de alig hogy megláttam a szobi vidéket a párkányi útról, oly édes kellem, oly illatos lehelet, oly bájos igézet vett rajtam erôt. Mit érzek? Érzem a hevülést a liliomtiszta lélek vonzalmas arcán. Hevülést és gyengéd tisztaságot; egyikét a másikban. Arra, ott a Duna partján s tovább a tölgyerdôkön át, le a Nosztra csendes, mélázó völgyébe; az égen izzott a nap, a földön virult sok virág, illat, szín, báj, kellem, szépség környezett; s szívem! Ó, hogy olvadt rá mindez a szépség; hogy gyúlt ki benne a Szent Szűz szerelme, az a szerelem, mely a tiszta arcon piroslik, mely a galambszemben csillog, mely az ájtatos skarlát- ajkakon suttog, mely az örök dicsôség babérja által beárnyékolt homlokon dereng! Ó szép, ó édes Szűzem! Olvasómat tartva kézben megyek. Úgye szökelt szívem a Szentlélek örömében? S ott voltam az édes testvéreknél! Angyalok ezek, azért szeretem; oh, Isten látja lelkem! S hogy vonz ez a szende, ez a szelíd, gyermeki, nôi báj, kellem a ker. erény foglalatában! Ahol elsurran egy mellettem, mintha villanyfolyam nyilalna át rajtam. Jan. 9. Folyton a szentáldozásról elmélkedem; hogy kell ezt a kincset hasznomra fordítanom. Enni kell, vagyis szétszedni és mindenhová juttatni az isteni erôt. Ó, szívem izzó tüze! Hányszor visszaéltem veled! Azután gyakorlati mély hódolatot mutatni az Oltáriszentség iránt, minél több misét hallgatni, minél többet adorálni. Azután törni magát, mert szenvedve értjük meg Krisztust; önmegtagadásban, kényelmünk lehorzsolásában, a lelkek üdvének tüzes elômozdításában. Szeretlek, Szerelmem! Jan. 20. Ma van Jézus nevenapja! Titkos tűz, szent folyam éleszt! Ó, bár tudnék Krisztusé lenni egészen; úgy keresem, úgy szeretem a lelkeket! Ezzel föl nem hagyok, ahol csak szerét tehetem, oktatás, utánjárás, rendtartás, figyelmeztetés, büntetés által; valóban értem, mit tesz: importune opportune [alkalmatlan alkalmas idôben], és pedig minden emberben. Jézus folyton üdvözít! Az egész vonalon minden üdv tôle vonja a lelkeket magához, hatalmas mély áramban. Az emberiség színe-java, ereje és kelleme hozzá... Ó, szent lelkesülés és áldozatos szellem! Folyton működik a szentségekben, hosszútűrô tanító, mester. Az egész emberiség kiáltása >>Jézus<<; bánkódása és reménye! A Szent Szűz elsô, ki a kereszt mellé térdelt! Azóta sokan térdeltek oda. Vezette ôket egy mély meggyôzôdés és egy érzelem: a hit és a szeretet. Minden lelken s minden szíven van a kereszt, rálehelve eltörölhetetlenül. Ahol áldás van és élet, ott van a kereszt. Ahol remény van, a bűntôl való szabadulás reménye: ott a kereszt! Ahol sok a jó törekvés, sok fönséges ihlet: ott a kereszt. Mind oda simul s tanul, lelkesül és ég, tűr és örvend. A gyermek csókolja ártatlan ajakkal, és az, ki más mindenen átesett s kinek szíve mint kiégett vulkán. Megmoccan-e még benne nemes tett s nemes tűz? Képes-e még bízni, nem engedett s nem mállt-e szét? Ó, ha odatérdel, akkor nem. Febr. 24. A papnak úgy kell lelke hevét munkává változtatni, mint a gôznek, mely mozgat és lök mindenütt, hol alkalmat talál. Mindenütt, hol alkalom nyílik inteni, biztatni, kérni, hogy misére járjanak, gyónjanak, botrányokat elhagyjanak. Ó, Istenem, ki a vak, ha nem a pap; ki az érzéketlen, ha nem a te szolgád, hogyha észre nem veszi a bűnt, ha nem érzi Szent szíved forró leheletét, mely azon hevül és forr föl, hogy szeretné a halhatatlan lelkekrôl letörülni, levenni. Sokat kell imádkozni a lelkekért, kik kezünk ügyébe esnek, kik szemünkbe tekintenek. -- Tegnap egy itteni cipész leánya, ki már régen szolgál, azt mondta, hogy még sohse mulasztotta el szolgálatában a misét, hogy az csak szóbeszéd, hogy nem lehet misére menni. S hozzátette, hogy mióta a gróf Csáky plébánoskodott Esztergomban, azóta az asszonyok engedik a cselédet a misére! Lám, szent buzgalom, utánjáró szeretet! Ezt kell tennünk! Febr. 26. Ezek gyöngyeim, gondolataim, érzelmeim, melyeken kigyúl Jézus szerelme, tündöklôk a piros izzásban, vakítók a fehér izzásban. Ma a szentmisében mintha szétömlött volna a lelkem, s széttört volna szívem. Mert ugyanazon nagy titok, az az izzó nap, s az a tüzes bor, mely által egyesegyedül imádjuk Istent, egyesegyedül kérünk, hálát adunk, megkérlelünk, az a titkos hostia pura, hostia sancta, hostia immaculata, az az áldozat, melyet megvilágít valamennyi áldozat, valamennyi szeretô seb, valamennyi pezsgôen omló vér, melyet megvilágít Ábel ártatlan, Ábrahám hívô, Melchizedek áhitozó, s valamennyi szenvedô, áldozatos lélek heve, mély tüze, ragyogó sugárzása, titkos, bensô kínja, hevülô epedése, bűvös napkeleti, tropikusan gazdag lelkivilága; akiben, aki által és akivel az Atyának a Szentlélekkel van minden dicséret és tisztelet; aki által van szabadulás a rossztól; van béke mindennek; akire ráruházzuk az egyház békéjét, és minden menekülést és kegyelmet alapítunk: az végre ránkborul, tüzes fénye ránk borul, vére, tüzes vére ránk omlik. Ó, mennyire bízhatunk, menynyire megsemmisülhetünk: mikor Krisztus minden! De mennyi tűz, Uram, és mennyi bensôség, mennyi örvény, mennyi hegy és csúcs, mennyi kellemes, hűs, titokzatos berek, mennyi napos, izzó vadszekfűvel behintett hegyoldal, mennyi dongó-zsongó rét, mennyi mélázó alkonyat, mennyi tiszta, leheletgyengéd, harmatos, titokzatos, érintetlen hajnalhasadás, mennyi csillagos égbolt, mennyi végtelen, kimondhatlan, az öntudatot kéjbe borító lángolás; a kéj, az öröm, a lelkesülés, olvasztó vágyódás, boldogul elemésztô egyesülés, ezer életet föltaláló megszűnés édes nirvánája[114]. Márc. 3. Volt-e nagyobb ellentét a látszat és valóság közt valahol s valamikor, mint midôn Jézus Krisztus állt Kaifás elôtt s mondá: Én vagyok, s meglátjátok az Isten Fiát jönni a felhôkben. Oly közel, oly velünk született a vakság, a megátalkodottság, hogy a legfontosabb mozzanatában a világnak borzasztóan tévedtünk. Lám, kegyelem nélkül semmi! Folyton ugyanaz az átok a hit és a világ közt. Nevetséges, ami fönséges; gúnyra ingerel, ami imádandó. Sola fides potest viam monstrare. [Egyedül a hit tud utat mutatni.] Izzom, lelkesülök, vágyódom, imádkozom a hitért. Ez reformációm ütere: Hitbôl irtózni a bűntôl. Hitbôl szeretni minden lelket. Hitbôl elômozdítani, ami a bűnt irtja. Hitbôl magamat megtagadni. Ó, csak gyujthatnék szent tisztaság szerelmére itt, a szemináriumban lelket! Egyet sem eresztek el a kórházban. Semmit sem szokom meg. Ájulok és bágyadom, ha annyi bűnt és annyi bűnöst látok; hogyan, hogyan segítsek? Imádkozom többet; mindent Jézus szívébe rejtek; Szent Istvánt, Szent Imrét, Szent Alajost, Szent Tamást tisztelem kápolnánkban, hogy könyörüljenek. Domine miserere! Márc. 12. Szent József feledve, én is a/ a világ elôtt; b/ kis körömtôl; s ez fáj; buzgólkodom, s nincs tisztelet, elismerés; alkalmas gondolat, hogy fölhagyjak jobb vággyal; másnak nagyobb sikere; feledjek in is, vessek meg én is; Istenért minden, szorosan hozzá, tisztít a megvetés, bölcseséget ad; a kegyelmet becsülni s azt keresni, csak arra nézni; Istennek örvendeni; mily bensô tekintet, kívül nincs alapja; örvendeni a különös gondviselésnek, az angyalok oltalmának, a békének, az elômenetelnek. Ápr. 9. A Szent Szűz az én hölgyem, én vagyok szerelmese; az én úrnôm, én vagyok a szíve választottja. Oly nemesen érzem magam, oly fönséges fennköltségben! Piros mint a vér, fehér mint a tej, kedves, kellemes, mint az arcon egybefolyó vér és tej. Oly bensôséges, és oly zsenge, gyengéd. Már megdicsôült, távol minden érzékiségtôl. De ez mind nem érzékiség, ez csak kép, hasonlat, mely éleszti a hevülô gyengéd szív szerelmét. Virgo gratiosa, singularis, tenerrima, virentissima virgula! [Bájos, páratlan, gyengéd szűz, zöldellô ágacska!] Ápr. 30. Örülök, hogy alacsony sors- és állásban vagyok; jóllehet még nem hiszem, hogy gyenge tehetségeim vannak. Az ilyen alacsony állású embernek könnyebb az alázat, mely különben oly nehéz. Istenem, hogy csalja magamagát az ember! Valahol csak lehet, kapaszkodik, valamiben kitűnni kiván; legalább a lelkiekben. Pedig semmit sem akarni, csak azt, mit Isten akar, ez az egyedüli bölcseség. Nem lehetünk szentek mindnyájan; jól van: tehát nem akarok lenni. Rien refuser, ni demander! Servus inutilis[115]; de újra mondom, hogy e szavak értelme olyan, mint a hieroglif; én ugyan még nem értem utol. Biztos, hogy mindig fölfelé vágyom, hogy a földi érdekekkel törôdöm: pedig meghalunk elveszünk, tönkrejutunk. Az ördög mindenbôl kovácsol fegyvert s azt mondja: az igaz alázatost használja föl az Isten; az alázatos pedig azt feleli: amit az Isten tesz, az mind Istené, s nem a mienk! Futni a kitüntetések- és dicséretektôl! Máj. 6. Tiszta, világos ész; annyi szál van a lelken, amennyi a fűzfán vizigyökér. Nem a pénzért dolgozom; nem tisztelet- és dicséretért; >>Semmit Istenen kívül<< mondjuk sokszor; de ezt még nem bírjuk. Befolyásol minket sok tekintet: a siker, mások tétlensége, jutalma. Márta mit szól Máriáról? Mindenütt van felsôbb, alsóbb. Aki megzavarodik, mert kevés a fizetése, vagy mert másnak nagy az elismerése, vagy mert más kommodizál s ô dolgozik s jól esik neki, ha ôt is jutalmazzák vagy ha elismerik, vagy hogy van neki mégis valami elônye, ami másnak nincs: ime, ha jó példát adok, s nem követik, zavarodom; -- nem egészen tiszta szeretet. Nem szeretünk kopott ruhában járni! Jún. 28. Jézus Szíve ünnepe! Jézus szíve az a szív, melybôl emelkedett az Istent engesztelô bánat. Ezen Szívbôl szállt föl az az erô, mely megnyitotta az eget. Az engesztelés színtere tehát a S z í v! Ezen Szív erejében emelkedünk, e nélkül nem emelkedünk. Az aspiráció a boldogság felé ezen szív érzelmeiben nyer hathatós alakot; >>Ó, örök szeretet<< midôn ezt a lágy, édes dallamot hallottam, ó mi mély alázattal és tisztelettel gondoltam Jézus szívére, mily titokzatos mélység, olyan mint az égbolt csillagmezeje. Mi minden szeretet áradt belôle! Ó, örök szeretet!... Jún. 30. (Prédikációra.) Minél magasabbra megyünk a mindenségben, annál kisebbek vagyunk, minél mélyebbre hatolunk Jézus Szívébe, annál nagyobbak. Érzelmeiben megtanuljuk nagyságunkat. Ld. >>Duilhé de S. Projet<< utolsó fejezetét! Júl. 23. [Lelkigyakorlat] (Kalocsa, P. Hippich.) Ó Istenem, mint a fenyôfa, mely kinyujtja örökzöld, keresztes ágait, s hogy pompásabb életteljjel álljon ormon, illatozva fakad új meg új hajtása: olyan az in lelkem. Fölébred bennem elsô, gyengéd szerelmem, az a kedves gyermekarc, melynek jellemzôje szépsége -- határozatlan, még ki nem fejlett báj. A szív Isten-szerelme ily elmosódott; gyöngéd, inkább sejtett, mint átértett érzelem; melynek annyi szála, annyi ága, annyi tűje, s annyi illatozó keresztje van; szeretne kifejlôdni, szeretne kifakadni! Ó, Uram, hidd el nekem, hogy minden rólad regél, s oly édes örömmel látom mindenben szellemed rejtôzô erejét! Mély alázattal vetem le magam ma; kivetkôzve minden vágytól, csak avval a reális törekvéssel eltelve, hogy szeretnék pompázni s kifejlôdni, s hogy a lelkem, ha rózsa, bájoljon mint a legszebb május rózsája a nagymarosi parton; ha fenyô, ezer karját új keresztben fakassza s oly hervadhatlan szépségben álljon szíved elôtt! Minden dícsér téged, a visegrádi erdô épúgy, mint a vad >>Malom-patak<< és az a gôz, mely a hajót hajtja; minden egy örökös >>glóriában<<; -- csak az ember!... Pedig kell, kell! Szívünk késztet, lelkünk vágyik: kell! Ne fojtsd meg ezt az angyali lelket magadban; nézz gyönyörű szemébe s karold át! Mikor te oly nagy és dicsô lehetnél s egész az Istenig, nem a virág-, nem a fenyű-, nem a csillag szépségéig -- hanem az Istenig van szabadságod, s halhatatlanságod? A föltámadás is neked szolgál! Ó fundamentum! Hogy az ember az Isten szolgája! Mily dicsôség és szükségesség! Mily törhetlen vaskényszerűség s gyengéd rózsakötelék; iszonyú rablánc és a jegyes gyengéd nefelejts-füzére! Júl. 23. délután. Csakis Istenért tenni mindent; ez az aranyelv elveszti színét, fényét a világban. Pedig oly megdönthetlenül áll kezdetben: ott az olajfás San Pastore alkonyati magányában, amikor még nem hatott rám az a sok erkölcsi romlás, szellem- és eszménytelen zűrzavar, össze-visszakuszált szálai az érdekeknek, hanem a lélek tisztán s szabadon tárta föl keblét, mint egy erdei rét, mely illatosan és hűsen rejtôzik az erdô homályában s egyedül az égre mosolyog. Csak Istenért dolgozni, csakis a szent szeretet impulzusából; veszett, céltalan minden egyéb munka. Tanítani, prédikálni, gyóntatni csakúgy, ahogy Istennek tetszik. Ekkor meglesz bennünk az a tôsgyökeres, zamatos teltség. Különben mit akarunk? Miféle fintorítás után lódulunk? Bátran mondhatni, hogy' lehet valaki oly kicsiny, hogy a nagyravágyás vagy mások fénye képes legyen leszorítani lelkében a vezérlô szereprôl e célt, e hatalmat: Isten?! Hogy' bódulhat meg annyira, hogy e fönség, mely csakis az Istent szeretô lelket illeti, benne vak, süket, tehetetlen lényt talál? Ó tuskó! Ó báb! Buta vagy tompa, érzéki vagy frivol, vagy blazirt! Hol van erôd? Júl. 24. reggel. Iszonyú a bűn; aki súlyát érzi, az tudja, mit tesz alázatosnak lenni; mert annak lelkében nyílik egy mélység, melybôl a meggyôzôdés és az erô árja ömlik. A többi mind férfiúhoz méltatlan. Mondják, hogy' lehet Krisztus Isten, mikor nincs foganatja megváltásának? Ez a megváltás a hit által működik, de ez bensôséges világ. Mert ezt nem ápolják, mert fölületesek: akkor nincs foganatja. Elsô a papság: élnie kellene e gondolatokban; akkor kevesebb bűn volna! Júl. 24. délben. Mintha ájuldoznám s kimerülne erôm, mintha szétfolyna szívem s kiömlenék mint a pohár víz: úgy érzem magam most >>de propriis peccatis<< [a saját bűnökrôl] nevű meditációban. Annyi tény, hogy rettenetes a bűnös valósága s nincs az a gyalázat, hova nem meríthetné ôt méltán az Isten. Azért kell neki alázat és a lélek megtörôdöttsége mérték nélkül. Látja a bűnben mindazt, mit megvessen, mit utáljon, látja a fönség karikaturáját, az erô eltespedtségét, látja az erkölcs, az életerô blazirtságát, látja az eszmény szilánkjait. Ó, is mégis lehanyatlik a nekihevült alak, csuklik a lába, lelóg a keze: a szegény ember! Gyönge vagy, nem bírod el ezt a súlyt, mellyel az Isten fönsége nyom rád; gyereknek, bábúnak születtél, vasárnapi piaci sétára termettél; de hogy kitartsd a hozzád közeledô Istent, ó, arra rég elfajultál. Életed és körülményeid, szokásaid úgy tűnnek föl, mint egy füstös, szurtos vityilló; lelked az a nyomorult pimasz paraszt, ki a vityillóban ül, feje fölött füst kóvályog, piszok és nyomorúság takarja az Isten hasonmásának vonásait, bámul s lomhán hordja szét szemét. Szegény ember! Mikor fogsz te lakni márványpalotában, s mikor ítélsz majd a világról az angyal gondolataival! S úgy vagyunk mindnyájan; mereven rögzítjük azt a darab helyet, azt a néhány embert, azt a forgó kerekét az eseményeknek, melyet idônek hívnak; de szemünket a darabos tudatlanság, a századok oktalanságával naggyá teremtett elôítéletek hályoga födi; nem mozgunk szabadon, csak tétovázunk az emberi tekintetek pórázán; szabad önelhatározásunk kezdet óta egy gyászos gyámság alá van helyezve; fölületességünk a dolgokat csak a praktikus élet posztulátumául szemléli; az eseményekben a pillanatnyi öröm és baj meleg és hideg színeit szemléli. Úgy élünk azzal a cók-mók gondolatokkal, mit úton-útfélen összeszedtünk, mint egy hóbortos leány, aki magára aggat mindenféle rongyot. Beleéljük magunkat tévelyekbe, erôtlen nézetekbe, melyek az idôk forrásának piszkául szerepelhetnek. S amellett elsatnyul az ember lelke, mint egy gyermek, kit koldusok nyomorékká illesztenek. Az Isten gondolatai kellenek nekünk; az az erkölcsi élet, mely belôlük szövôdik, az a verôfényes tekintet, az a nyilt, nemes föllépés az ész és szív isteni öröksége körül! De odaadás nélkül semmi sincs. S nagy elszántság nélkül nem törünk át ezen a bozóton, mellyé apai kertünk, paradicsomunk fajult. Júl. 24. este. Az iszonyú nyomor a pokolban és a földön hirdeti a bűn borzasztó átkát. A földön mindaz a baj a >>misererét<< hangoztatja. Könyörülj, Istenem! Az a beteg ott a kórházban, aki úgy nyögött és csuklott, a keserű szegénység, a sorvasztó gondok hirdetik a bűnt. Nagy nehézség, hogy az az irgalmas Isten ennyi bajt bocsát ránk; de ime, ott sötétlik a bűn éjféli vaksága, ott cikázik véres és lángoló pallosa az angyalnak; megfejti nyomorunkat a bűn. Hiába! Innen kell kiindulni, ezt kell irtani, Istent engesztelni, nevét és napját szentelni. Mélyen megrendülök, s imádkozom a Szent Szűzhöz, Krisztushoz, az Atyaistenhez. >>Hunc humiliat et hunc exaltat, quia ... faex eius non est exinanita, bibent omnes peccatores terrae<<.[116] Júl. 25. reggel. Hiányos fölfogás, mely szerint most mindenkinek a világban kell működni s a kolostorokat mintegy terhet tekinteni. Most is áll Krisztus szava: si vis perfectus esse... [Ha tökéletes akarsz lenni...] De különben is elsô az Isten-szeretet, s csak ez úton lehet elôretörtetni; ennek a szeretetnek melegével lehet hatni és alkotni: tehát inkább azt mondjuk: minél nagyobb tüzet, minél több kigyulladó lelket a kolostorokba, hogy azután a világ könnyebben melegedjék. Júl. 25. délben. Rettenetes az ítélet gondolata. A magára hagyatott egészen árva lélek föl fog-e küszködni a bűn és a nyomorúság örvényébôl az isteni irgalom révpartjára? Isteni ítélet -- mily távol van minden emberi ítélettôl. Hogy járja át a fénye, szúró tüze a lelket; hogy rengeti meg alapjaiban sárból épült házát, földi igazságát és erényét. Stabit conflans; mindent átnéz, mindent ítél; hisz Isten a mi bírónk, s most van a számadás. Minden egyéb vizsgálat és ítélet átmeneti, efémer, de ez az örök, a változatlan sors fölött ítél. Most akar az igazság valósulni, most az, vajjon van-e Isten az égben; most az mi az erény; most az, hogy vajjon a jó vagy a rossz az, mely gyôzzön? Igazság napja! Borzasztó nap! Hol vannak cselekedeteim, melyeket bizvást raknék világossága elé! Hol vannak? Hogy merném, mikor a priori gondolhatom hiúságom, büszkeségem- és érzékiségemnél fogva, hogy jócselekedeteim papirfoszlányok, rongyok és cafrangok? Hát még a bűnökkel mi lesz?! Mi lesz ezzel az egész élettel, mely ceremónia, tekintet, olcsó dicséret, pillanatnyi impulzusok, kíméletességek, s nincs benne egy hatalmas szellemi irány, mely mint vasrúd, összetartsa a napi apróságok összehordott köveit? Iszonyú; s ez lelki élet? Ez fölszentelt, áldozatos lélek? Mélyen megalázom magam s mondom: szívem keservében bánok minden bűnt, minden rendetlenséget s minden világiasságot! Ó, mi sokszor sírtam kápolnánkban este! Hogyne sírnék, mikor ez a szellem bevallott lelkületemet képezte; most is úgy legyen! Borzadok a bűntôl s reszketek, mint a nyárfa levele! Ha nem leszek vasból és acélból, hanem csak föld és hús maradok, szétmar egyben az isteni ítélet tüze. Ezt akarom tehát tenni: Bűneimet és hajlamaimat az Isten fényébe állítom; s látom, mind foszlad szét eszem, vágyaim, tetterôm szövedéke. No, hát azért dolgozol? De jó cselekedeteimben is határozottan csakis Istent keresem s minden mást explicite kizárok; azért senki se tudja meg azokat, dicséretet utálok és visszautasítok. Mostani lelkületem szerint valóban terhemre van s utálatos minden dicséret. Bár az Isten lelke megmaradna bennem továbbra is! Bujdokolni kell az Isten szellemének, hogy az emberi bárgyúság ne rontsa s ne piszkítsa. Nehézségeink roppant nagyok, s az Isten szíve szerint nagyratermett jellem a világban rendkívüli nagy valóság. A jellem bizonyos éles, pregnáns és imponáló oldalai nélkül nem leszünk képesek magunkban az Isten képét úgy kifejezni, hogy távol tartsuk tôle az emberi nivellirozás, blazirtság és szemtelenség tolakodásait, melyek megszólásba, irigykedésekbe, hiuságokba sodorják az embert, s tele tömik lelkét a világi dolgok és érdekek becsülésével s erôtlenítik az eszmény lendítô hatalmát. Az ember úgy kezd pénzért dolgozni, mint mások; úgy szeret elismerést aratni, mint mások; úgy tetszik meg külsôségekben, mint más; áhitata úgy vész, közönye úgy nô, buzgalma úgy hemzseg a kivételektôl, mint a kalendárium idôjóslatai. Ó eszménye, ifjú ereje lelkemnek, miért mész el tôlem? Tán öreg lett szívem, s nem gyullad ki lelkemen szerelmed? Tán terméketlené lett kedélyem, s nem nyilnak rajta gyöngéd érzelmeid virágai? Nézz, most is oly gyengéd, oly vágyó, oly bánatos vagyok; most is úgy reng lelkemen szikrád, mint csillag a mélységes ég kékjében; most is oly érintetlenül ôrzöm szerelmed gyöngéd gyöngyét, mint a rét a korány [hajnal?] harmatcseppjeit. Most is érzem, mint szúr, ahol nem szeretnek, nem tisztelnek téged, s kitárnám lelkem melegét ott, ahol látom, hogy hideged van, s véremmel festenék neked szerelmes hajnalpirt ott, ahol látom, sötétek a lelkek. Csak ne hagyj el, ne vess meg, szent, boldogító isteni kegyelem; kegyelem és szerelem; szerelem és kellem; kellem és lelkesülés; lelkesülés és megsemmisülés. S azért nagy alázatosan akarom bánni bűneimet, s könyörögni s esdekelni bocsánatért. Sírva járok s megalázom magam, mély bánatba merülök és bánkódom és sóhajtozom: jöjj el, jöjj el, kegyelem. Mindenütt keresem, mindenütt kutatom, s fölismerem. Ó, irtsd ki szenvedélyem rettenetes átkát! Júl. 25. délután. Kórház, iskola, gyóntatás otthon és künn, prédikálás mindenfelé: ime működésem. Szűkkörű kis tavacska, akár a Zugi- vagy Sarneni tó, de kedves és kies, mélázó és mosolygó; a kellem és egyszerűség finom, lágy keze alkotta, rendezte, színezte. Csak fönséges és Isten lelkével telt legyen szívem, mely e kis tavon jár, ide-oda méláz, bolyong; teljék meg az Isten kellemével, hogy áraszthassa szét a tiszta szeretet áldását; hasson és áldjon minél több lelket s boldogítson minél több embert. Ó, mily gyönyörteljes az ilyen szív, minden árny üdvözli a benne járó Krisztust, és a Duna és a patak vize egyre lejtnek, mintha szökkennének, mintha ujjongnának. Elhalad a völgyek mellett, üdítôleg mélyed bensôségükbe tekintete, a mezô illata kedves felhô gyanánt leng ösvényei s az országút fölött. Az útmelléki keresztkép édesbánatosan borul lelkére, elmondja, hogy reá vár és hogy tovább is itt áll majd, tovább is áldani s édesíteni fogja útját. Csak teli legyen a szív! Ó, ez kész boldogság. Júl. 26. reggel. Amint méltán rásüthetnék a tyütyüske emberre az >>ignavus milest<<; épúgy nyomoréknak mondanók az olyat, ki nem akar Krisztus után indulni, még pedig a komoly önmegtagadás és áldozatok útján. Meg kell indulnunk Krisztus után, ha már lejött a földre az az Isten-adta király, ki szívünknek, lelkünknek, kedélyünknek eszménye! Rajta, rajta! Föl! Agendo contra![117] Júl. 26. délben. A végtelen Isten mikép lett ember, hogy lehetett azzá, fölfogni képtelen vagyok. Csak érzem szívem dobogásán s mellem pihegésén, hogy csak ô maga képesít annak némi megértésére. Tagadok minden emberit: dicsôséget, nagyságot, hírnevet, tudományt, fényt és trónt, mindent, mi imponál, mindent, mi elragad: s megtalálom a megtestesült Istent. Akarom tagadni; de fölhív: ne tedd; vesd el elôbb magadtól az emberit, korlátoltságodat az észbôl, kislelkűségedet a szívbôl; csak amit én állítok, azt állítsd: kegyelmet, malasztot, Isten- megalázódást, imádást s mindezt mélyen, szívedbe rejtsd: kezded majd sejteni az >>Urat<<, a >>fölségest<<, a >>mindent<<. A szellem éltet, a betű öl; az alázat, az imádás, a megadás betűk, undorítók s utálatosak, mert emberiek; de a szellem, melyet Isten lehel abba, kiben alázat, imádás, megadás van, isteni s boldogító. Hogy akarod fölfogni kevélységben Istent, mikor a kevélység Istenhez hozzá nem férô gondolatkorcs, s mikor ez undorítóvá teszi az alázatot, melyet nem értesz, miután nincs benned. Csak betűje van benned; s ez a baj, mert ez megöl. Az evangélium betűje undorító, alacsony, méltatlan csúszás- mászás, gyönge, érzelgôs fogalmak, természetellenes, kiélt lemondás, effeminált lelkek halavány világnézete; sápadt, zúgba, rongyba kívánkozó ájuldozás! Ó, de mennyire öl a betű, megöli a hitet végsô csírájában, s undorodó tehetetlenség légkörét hagyja bennünk, melybôl a XIX. század szelleme kivágyik, föl a szabad cselekvés mezejére, a haladó, finomodó élet piacára, a magán segítô emberiség csodatettei közé, melyek hódítanak s diadalra juttatják az eszmét, hogy az ember az úr, s ez úré a világ. De a kevélység nem boldogít; izgat, igen -- hevít, tombol, érzéket tompít, mámorban hullámzik végig a világon, diadalszekeren csörög végig fôvárosokon és kápráztat színházakban múzeumokban, de a gondolkozó emberben utóvégre is le kell csillapulnia, nem zaklathatja végig. Nincs-e más nagyság, mint ez a lázas küszködés, s ez az a boldogság, mely után kívánkozunk? Nem hajolhatna le Isten hozzánk, s nem lehetnénk- e arra valók, hogy e Fölségeshez való járulásban nyugodjék izgalmunk? Nincsenek-e a szívnek biztosabb és áldásosabb hatalmai, mint azok, melyek az embert csak önteltté teszik és mellét s idegeit túlfeszítik? S nem lehet-e azokra a csendes, mély gondolatokra és vigaszos érzelmekre bízva a boldogság aranyálmának megvalósítása? Vajjon a zajgás, pezsgés, az izgatott, az embert kevélységbe s önmagával való megelégedésbe kergetô szenvedélyek nagyobb zálogot és biztosítékot nyujtanak-e boldogulása iránt, mint azok, melyek az emberi lélek mély csendjében, legfönségesebb sejtelmeiben, legnemesebb vágyaiban, leghajlékonyabb s jóra legalkalmasabb pillanataiban lépnek elébe? Szóval vajjon az öntelt emberiség vagy egy fensôbb hatalom alá meghajló elismerés révén jut hozzánk a boldogság? Mialatt nézem a fergetegben a nyugodó ondavai vámost[118], kezdem érezni a fölséges Istent, ki leszáll irgalmasan hozzám s eltölt csodálatos, bűvös mély hódolattal, méltatlanságom megsemmisülô érzetével; kezdem érezni, hogy az emberi lét és természetes képesség pókhálóján túl mérhetetlen utak és pályák vannak a boldogságnak nyitva: s ez az érzet a legmélyebb hódolat s önmegsemmisítés súlyával meghajlítja lelkemet; ime, ez az alázat szelleme és nem betűje! Fönséges világ! Új álomlátás! Megrendítô valóság! Ilyen is van a földi életben! Azokban a szegény emberi lelkekben! Fogalmam sem volt róla! Ime, ez a hit hatalma és világa. Júl. 26. délután. Tiszta akarok lenni Szent Pál szava szerint: elegit nos Deus, ut essemus sancti et immaculati in conspectu eius[119]. Következôleg mind a három concupiscentiát legmélyebb gyökerében utálom és üldözöm, s bármit látok másban, ami ezzel ellenkezik, az nem változtat felfogásomon. Ilyen pontok: a megszólás, kritizálás, debachálás, a fölös és világias bútor, ruha, pénz, az asszonyokról, fôleg mint szépségekrôl való beszéd, az illetlen tréfák. >>Quid qaueris inter mulieres, qui in altari conversaris.<< Hieronym[120]. Ó, minél világosabban látom a romlást, melyet nem is sejtettem, annál fönségesebb lelkem hevülése, s annál lelkesültebben kelek szárnyra oda eszményem felé, mely változatlanul ragyog, int, hív. Édes Jézusom, elsô szerelmem félénk gyöngédségével, méltatlanságom szégyenpirjával kívánok hozzád lépni; mindennap oltárodhoz. Júl. 27. reggel. Egészen beletalálom magam azon édes, buzgalmas, alázatos hangulatba, melyben mint germanikus exerciciumaimat végeztem. Ó, szent engedelmesség, alázat és rejtett élet, jöjjön el mennyországotok. Meglepi lelkemet az alázatos imádás s az Isten fönségét hirdetô komolyság, mely a gót dómokban talált kifejezést. Azért sírok én mindig a gót templomokban. A testté lett Ige, mely mint csecsemô fekszik szalmán, körötte egyszerű szűzies anyja és az együgyű ács kimondhatlan mély alázatba merítik a lelket, mely ez egyszerű alakokban szemléli a végtelent: s ez a gyermekded egyszerűség, mely játszik, mely mosolyog, s melynek szemléletében elveszve magad is egyszerű gyermek lettél, körötted átfolyik a gót stíl magasztos és komoly alkotásaiba. Sehol sem lehet tanulni alázatot, egyszerűséget, engedelmességet, csak Jézusnál; ez az ô iskolája; maga mondta: discite a me [tanuljatok tôlem]; de mily megvilágítást nyernek e szavak a testté lett Igében! Adoro te devote latens deitas! [Rejtôzô Istenség, hittel imádlak!] Júl. 27. délben. Akár mindig ugyanazt írhatnám; megragadó Krisztusnak, az Ember fiának szeretetreméltósága, kedvessége és alázata. Ez a szellem mintegy drága kenet, mely a lelket Krisztussal való szoros összeköttetésben tartja. Ez az ô szívének illata, mely elillan legmélyebb valójából, mintegy lelke. Ó, tehát egyre fontolgatni ezt a hármat: 1/ szegénység, akár tényleges, s nemcsak szándék szerint való; 2/ a mellôzés, figyelmetlenség, kevésbe-vétel szíves fogadása; 3/ igaz, szív szerint való alázat. Lehetôleg nem törôdni mással; az embereket tisztelni, becsülni, nekik jót akarni, de emberileg velük keveset foglalkozni; istenileg s Istenért sokat, sokszor, amikor alkalom van rá. Júl. 27. este. Rákényszerítem magam a bensôséges életre, hogy t.i. foglalkozzam Istennel, Krisztussal, s azokkal, mik a hitbôl valók. Lelkem mindig szertecsapongni vágyik, az érzéki dolgok, a napi események, a mulandók iránt érdeklôdik. Ime a fölületesség öröksége, melyet magunkkal cipelünk. Pedig természetes volna önmagunkkal foglalkozni, magunkba behatni, lelkünk ügyeit vizsgálni, érzeteinket tisztítani, gondolatainkat a hithez idomítani, az Úr Jézust, lelkünk eszményképét egyre, folyton megtekinteni; ôt magunk elé állítani s párhuzamot vonni közte s köztünk. Édes és sok dolgot adó foglalkozás: mert jól kell behatni az egyes érzelmekbe, például az alázatba vagy engedelmességbe, folyton beleillesztgetni lelkületünket, melyrôl nagyjában tudjuk, hogy mije nincs, mije hiányzik. A szellem az egy maradandó, kezünk ügyébe fekvô lelki állapot, és az állapotot megteremteni, ahhoz hosszas szoktatás, illesztgetés, próbálgatás kell. Például, hogy az Úr Jézus alázatát, ezt a pregnáns, éles jellemvonását átértsem, sokáig kell vele foglalkoznom, míg jól kezdem látni, érezni jelentôségét, gyakorlati hatását észlelni, gondolkozásmódomba átvenni. Már ezáltal is megnyílik valami mélyebb belátás, betekintés az Úr Jézus szívébe evvel együtt a lelki életbe. Ez a lelki élet együtt jár a világtól való elvonulással; a lelkiekkel való foglalkozás magunkba mélyeszt, összeszedettebbekké tesz, az imát és a komoly munkát megszeretteti. Ó, bárcsak haladnék ez irányban; világias érzelmű papság nem hathat, a világias érzelem kikerülésére pedig nem elég az elvek tudása; kell az Úr Jézus szíve erényeinek folytonos, élénk átérzése, szívünknek hozzájuk idomítása; a szegénység-, alázat- és engedelmességhez való gyakorlati affekcionálása. Nekem is jobban kell ezt gyakorolnom: vájnom a kôsziklába a csendes megvonulás barlangját. Júl. 28. reggel. Mindig szerettem az Oltáriszentséget; ó, legyen ez a szeretet jellemvonása lelkemnek. Két pont a szembeszökô: 1/ Az elôkészület. a/ Krisztus mondja: desiderio desideravi hoc pascha manducare vobiscum[121]. Mily tekintet mélyed e szavak által Krisztus szívébe; látom azt a felcsapó vágyat ezen szentségi állapot után: kedves az Krisztusnak; kedves elôtte szeretettjeinek az a bensôsége, lángolása, hevülése; b/ vizet önt a tálba s kezdi mosni tanítványai lábait: alázat és tisztaság; Krisztus alázata valósuljon meg bennünk, Krisztus tisztasága; ó, akkor értjük meg, mi az Oltáriszentség. 2/ Maga a rendelés. >>Ez az én testem.<< >>Ezt cselekedjétek ...<< Krisztus elôször velünk van; másodszor áldozatot hoz; harmadszor, szorosan egyesül. Velünk van mint mester, vigasztaló, buzdító, példát adó; a magányba, az imába és az áldozatra hív; ezt kell utánozni. Másodszor áldozatot hoz, vele áldozunk... Harmadszor szoros, bensôséges, titkos egyesülés! -- Ezt fôleg mások miatt írom, hogy kellôen elôadhassam.[122] Júl. 28. délután. Krisztus szenvedésének imádandó kezdete az Olajfák kertjében. Hogy szomorkodik Krisztus! Ime az ember fia! Ó, be közel áll hozzánk, ó, be jól érezzük, s ô a mi testvérünk. De sohasem meríthetem ki ezt az összetartozási és testvéri érzetet, kedves, szomorkodó Megváltóm! Érzem azt a közelséget, melyben tiszta, galamb lelkeidhez állottál, kik úgy sirattak, vigasztaltak, enyhítgettek téged. Ó, én is mindjárt odasietnék az oltárhoz, elgondolni ezt az egy, nagy, csodatényt, hogy te szomorkodol. S min szomorkodol, kedvesem? Tudom jól okait bánatodnak. Lám, mind, mind enyhíthetem; ó, hogy fogok dolgozni, a bűn irtásán, hogy pusztítom vadonját, hogy bátorítok fel másokat is tisztaságos szerelmedre. Fôleg mi, papok, mit tehetünk, ha Krisztust úgy mint testvérünket szeretjük, ha a bűnt oly eleven élénk borzalommal látjuk. Ime ez az érzülete a Jézust szeretô szívnek. Enyhítsük, hisz kér, hisz könyörög. Nagyszerű gondolat: Krisztus imádkozik! Ó mit? Kér irgalmat: >>Atyám, ha lehetséges... << [Lk 22,42] Összezúzó ima! Ó, szívem Istene, hogy imádkozhatol te, hogy könyöröghetel? Fáj tehát valamid? Terheli, kínozza szentséges szívedet, s te szabadulni vágysz? Tehát te szereted a te kedves életedet? Szorongatott lelked fölsír az égre? Ó, mi lesz velünk, szent, irgalmas Isten, mi lesz velünk? Krisztus, a mi életünk, szorong és sír! Ó, hogyha a teremtés elsôszülöttje és királya így vergôdik, Istenem, mily baj érhet minket? Hogy küszködik föl ebbôl az áldott szívbôl az a hang, mily könyörületre s könnyekre indító, melybe az édes Jézus szíve vágya, félelme, szomorúsága rejtôzik! Mily gyengéd, édes érzelem, mily mély és rokonszenves, ó hogy hatja meg az édes Isten lelkét?! S nem hatotta meg, nem; -- sírhat tovább; ó, ki segíthet rajta? Én, én ... fôleg a pap. -- Krisztus nem hallgattatik meg! Ez a legborzalmasabb vonása az evangéliumnak, az Isten ekonomiájának. Sötét marad, engesztelhetlen; nem veszi el a kelyhet. Ó, ime a legjobb felelet minden szenvedônek, aki panaszkodik, hogy Isten meg nem hallgatja! Ime Krisztust meg nem hallgatta. Mily mély hódolattal, alázattal s megsemmisüléssel imádkozott, s mégsem hallgatta meg. Részünkrôl a megadás, a szolgai hódolat az, ami Istennek jár. Krisztus mondotta, hogy sok elvész, multi sunt vocati ... lata est via et spatiosa porta ... et multi sunt, qui ambulant in illa[123]. Krisztus imádkozott, hogy ne vesszen el egy lélek sem; de nem hallgattatott meg. Kérdezzük miért? Feleletül csak azt nyerhetjük: a hit által akarta Isten üdvözíteni az embert; mély alázattal kell hinnünk s benne mindenekfölött bíznunk: így akart ô üdvözíteni minket. Aki nem akarja eszét és akaratát ez útra terelni és a dolgok fölfogása után jár, az már nem a hit ösvényén halad. Placuit Deo per fidem salvare mundum. [Úgy tetszett Istennek, hogy a hit által üdvözítse a világot.] Ahelyett, hogy azt mondják, az nem lehet, hogy annyi ember elvesszen, és Isten oly kevés eredményt elérjen, hinniök kell; amit megtehetnének, ha Istennek hódolni akarnának; mert mihelyt valaki ezt erélyesen és következetesen megteszi, az már üdvözül. Tehát aki akar, az üdvözül; aki nem akar, az nem üdvözül. De lehet-e csodálni azt, hogy csak azt üdvözíti Isten, aki üdvözülni akar, s nem inkább azt kellene-e csodálni, hogy Isten üdvözíti azt is, aki üdvözülni nem akar? Belátjuk ebbôl az óriási kötelezettséget: hinni és másokat is mindenáron hitre vezetni, a hit érdekeit mindenütt óvni, fôleg a mai világban, hol minden lerontására tör. Júl. 29. délben. Jézus szíve koszorújával, mely nem borostyán, sem virágkoszorú, fôleg pedig keresztjével és sebével hirdeti, hogy mily nagy és hatalmas erô az az ô szenvedô szeretete. Az a kereszt a világ üdve úgy, hogy minden a világon általa, belôle; hiába prédikálnak, tanítanak; hiába erôlködnek: minden Krisztus által. A kereszt által, s azon mély seb által, mely megsemmisíti, tönkreteszi, kimeríti; olyan legyen a mi szeretetünk: lángoló, igen hevülô és lelkes s egyszersmind megtörô, kimerítô, tönkresilányító. Legyen Krisztus áldozatos szeretete mindennek Ura. S ezért hevüljünk: hisz minden éren hajókázunk, s e hömpölygô, áradozó folyamot megvetnôk? Minden lendületen örvendünk, s e mélységes impulzust használatlanul hagynók? Tehát ez a férfias odaadás kell; mely nem inog meg ellenkezô benyomások alatt s mely fáradhatlanul tör egy célra! És pedig ne felejtsem: áldozatok árán; nincs más szeretet, mely krisztusi, mint a szenvedô szeretet; azáltal, hogy keresztjét magam ügyévé teszem, szellemét vallom; majd gombamódra kelnek a nehézségek és a bajok: ezeket szeretetbôl, szívesen eltűrni s rajtuk át Krisztus ügyét gyôzelemre vezetni! Júl. 29. délután. Az a bús, érzelemteljes alkonyati kép van szemeim elôtt, melyet a Szent Szűz nyujtott, midôn a kereszt alatt ült, az édes Jézust tartván ölében. Ismét öledben van, Szentlélek mátkája, ismét -- hej, azóta, hogy tengernyi kegyelemtôl elárasztva azt mondtad: ime az Úr szolgálója, s méhedbe fogadtad, be sok lett máskép! Életed is, kedves Szent Szűz, ugye csalódás és keserűségek változata, s most kifogyott végleg szívednek vigasza; mint kettétört pálma hajlol a földre, pihenni vágysz. De máskép kell felfognom nekem, édesanyám, töméntelen kínodat, -- úgy mint az Isten kegyelmét, úgy mint leszakasztott ágat arról a keresztfáról, melyen Szent Fiad szenvedett. Krisztusban legyen életünk és halálunk, benne örömünk és kínunk, sôt több kínunk, mint örömünk: akkor jó és édes lesz minden. Ezt én még nem értem: azt az elrejtett életet Krisztusban. Az életnek értéke annyi, amennyit Krisztusért tettünk; más itt nincs elszámolni való. Tehát belsô izzás, nagy buzgalom, forró ima-magány, önmegtagadás, alázat; mást nem tehet senki, legyen a pápa vagy miniszter, lángész vagy kukkó. S ez adja azt a nyugodt, férfias jellemet, mely megállja helyét Istenért, s mással nem törôdik. Különben csak a nagyok és szereplôk lehetnének boldogok; pedig a nyolc boldogságban ezeknek nincs helyük. Júl. 30. este. Most fejezem be szentgyakorlataimat. Nincs sehol annyi mélység és bensôség, mint itt; s ezek formális óvszer az ellapulás s a modern fölületesség ellen. Bár megmaradna, ami úgy megragad ott a lélek elevenjén, hogy ugyan hiába vergôdik. Legalább habitualiter biztosítom ez érzületet, ha mondom: akarok minden bajt, kellemetlenséget, gúnyt és félreismerést szívesen tűrni és akarok >>agere contra sensualitatem, carnalem et mundanum amorem<<.[124] Aug. 21. >>Kegyelmet találtál, Mária<<, vagyis nagyon megtetszettél, Szűz Mária, az Úrnak, s ô szeretett téged nagyon, nagyon; azért az a sok dicséret, melyet rád alkalmaznak, hogy elömlött rajtad a kellem, hogy mint királynô, úgy díszeskedel. S miért szeretett meg téged? Mert szíved oly bensôségesen volt berendezve Krisztus Jézus számára; szívesen pihent volna ott; húztad ôt, vontad ôt. >>Dum esset Rex in accubitu suo, nardus mea dedit odorem suavitatis.<<[125] Itt is föltűnik erényed: alázatod, gyengédséged, bensôséged, okosságod, egyszerűséged. Ego flos campi, et lilium convallium[126]. Nem lehet ezt lefesteni, sem kimondani, csak az Istenért hevülô szívben a dagadó hit tudja sejteni. Azért gondolom, hogy a lelki férfiaknak és a festôknek ezekben kell élniök; mert oly bô a tárgy és oly vonzó, kellemes annak, ki megízlelte. Szept. 5. Mindenütt korlát és tehetetlenség, -- nem élhetünk s nem biztosíthatjuk életünket, csak kicsiben és kevésben, -- a nap, ha nem süt; az esô, ha nem esik; a szél, ha nem fúj ... sine me nihil potestis facere. [Nélkülem semmit sem tehettek.] -- Mindent Jézusért, jól tanítni s tisztán élni. Dec. 18. Mi a tevékenység rugója? Az élet! Csak élni kell, örvendeni, ó, akkor megy minden. Minden könnyű és kedves. Nehéz köd, sűrű ború a lelken, az örömtelen nap: hasonlít a halálhoz. Szent Szűz, izzó lelked, lángoló szíved hogy telt meg szeretô, ömlengô bensôséggel! Az Üdvözítô szellemének inspirációját szívtad, nemes nagy lelkének szárnyalása altal lendültél föl az Isten tiszta ege alá. Ô adott neked gondolatokat, neked érzelmeket; ô beszélt, s te magértetted; Surge amica mea, speciosa mea et veni; ecce jam hiems transiit[127]. Hogy örültél, hogy szegényen, csak a szív bôségében fogadhatod; hogy magányban, csak az érzelmek dagadó árjával üdvözölheted. Jól értetted te ôt; jól szellemét, azt az euangeliont, hogy boldog az, ki mindent odaad, ki mindenrôl lemond Krisztusért. Te lested el ezt az ébredezô jó hírt; te voltál suttogásának egyetlen tanúja. Téged talált elsô tanítványának; tiszta szívedrôl visszhangzott elôször; az rebesgette vissza: >>értlek, értlek, szerelmem! Gyerünk a magányba; ott, hol ember nincs, ott legyen pihenésünk. Hol a szív gyullad, szeretettôl, midôn mindent elvetett, hogy tisztán égjen lángja!<< Örvendtél, nem búsultál; repesett a szíved, nem volt borúban; ruganyosan, hajthatatlanul néztél, mentél, tűrtél; boldog, igen boldog voltál. Hisz ez Krisztus! Ó, hogy gondoljuk mi, hogy szomorkodtál: mikor az Isten keze, szíve voltál ... édes édesanyja! S mikor nem kívánhattál forró vágyadban mást, mint tűrni, engedelmeskedni, áldozni! E szíven fölcsillámlott az Isten bölcsesége, s lett belôle evangélium; -- az Isten tökélye s lett belôle emberi erény! Ezen szívben összegyűlt az érzelem, s megtört úgy, hogy irgalmat talált. Ezen szívben megemberelte magát a biztatás, melyet Isten hangoztatott, s ment utat törni. ======================================================================== 1890 Jan. 5. Vasárnap van. Kora reggel léptem az oltárhoz. A holdvilág a gyönyörű üvegfestményekre szórta sugarait, szürkés fényben emelkedtek ki az ónlécecskék. A tölgyfaoltár erdei erôben állt elôttem, széles tündöklô lenkendô takarta. Elfogott egy mélyen hódoló, bensôséges érzés, gondoltam erre a magikus erejű és termékenységű körre, melynek középpontja az Oltáriszentség. Gondoltam, hogy aki térdelt volna egész éjjel e delejes fényű, halványszínű ablakok alatt s aki szívébe fogadta volna sejtelmét és bensôségét ennek a szentségnek, melybôl Krisztus annyi szívet gyujtott s vonzott ide, hogy az elmerült volna kerubini imádásba. Hol a titkos, képzelhetlen színek szivárványos íve? Hol az ismeretlen erôk sziporkázása? Hol az a termékenyítô, új színeket gyujtó, új alakokat fejlesztô magnetizmus? Hol az az erôközpont, melybôl a szívek kivirágzásának árama indul; melybôl a lelkekbe az érzelemvilág pompája hinti szét magvait; honnan az a titokzatos élet- melege rezeg szíveinkbe, melynek érintésére a szellemek megnyílnak s szeretnek s hevülnek, s izznak, és az alázat s a szemérem étheri fátyola alatt az emberi gyöngeségben nyilvánuló dicsôségét a teremtô s megváltó Istennek rejtegetik!? Nincs-e itt másvilági hangok harmóniája, nem cseng-e itt szűzi lelkek ezüsthangú éneke? Nem szabadul-e itt föl a lélek varázsszépsége az anyag békói közül? Nem kezd-e élni s érezni úgy, ahogy ott túl? Ó élet, ó titkok, ó másvilág, a halálban megújuló bájvilág! Miért nem mutatod meg magad a halandó szemnek? Miért nem ízlelteted meg édességét teljességednek és boldogságodnak? Ó, miért korlátol öt érzék? Hisz annyi szépség és fönség, annyi erô és alak, annyi nyugvó, alvó alakulás rejtôzik körülöttünk! S minden titkok közt, az az Oltáriszentség! Hit titka; mily fények, mily színek, mily villámlások, mily derűk, mily sziporkázások, mily lángok, mily visszfények vannak a mindenségekben, s hogy nem jönnek ide? Mily erôk, mily hatalmak, s hogy nem jönnek ide? Mily mérhetlenségek, s hogy itt hagyják piciségben az Oltáriszentséget? Miért nem nyílnak meg szemeink elôtt s nem mutatják csodáikat? Hit titka, ó imádlak! Azért kell tehát kutatnunk s néznünk a végtelenségbe s lehozni azt e tölgyfaoltár elé! El kell lesni a színeket, az alakok kecsességét, az illatok hullámait, a fénynek fátyolait, s el kell ide hozni az Oltáriszentség köré; föl kell kutatni az anyag titkait s fönséges valóságukból kell alakítani az oltáriszentségi monstranciát! Jan. 10. Kifeszítettem a mellemet, ropogott a csontom bele, úgy kívánkoztam az örökkévalóságba. Áztattam Krisztus vérében idegeim gyökereit, hogy egy új virágzás fejlôdjék ki rajtuk; s nem akartam látni, érezni, hevülni -- csak az édes javamért, Jézusért. In foraminibus petrae, in caverna maceriae![128] Nem féltem semmitôl, járványtól, háborútól. Mint gyönge délibáb látszott a francia forradalom átélt remegése, borzalma. Semmi sincs, minek oda nézz! Csak a Krisztus szerelme! Ó, legyen szenvedésben is oly életerôs a lángom, mint most. Tegyek, tegyek! Mit? Szeress. Pá! Pá! Febr. 4. A bűn elborítja egünket, mint a felhô az égboltot; cikázik belôle az Isten haragja, máskor száraz borongással függ fölöttünk. Legjobb, mikor megnyílik csendes esôben; ez az édes bűnbánat. Termékenyítô áldás! Febr. 5. A halál eltorzítja az arcot, mint mikor a csinált virágok leheletszerű szirmaiból, levélkéibôl, ágacskáiból kiszakítjuk a sodronyt; kifacsarva, összetépve, összezsugorítva, ronggyá szakadva erôszakról panaszkodnak. Úgy húzza ki a fájdalom a lelket azokból a szövetekbôl, azokból a finom rostokból, azokból a pillákból. Márc. 23. Ó, nagyobb részvétem nem lehet az édes szenvedô Jézus iránt, mint ma volt, midôn elgondoltam, hogy ô az én kiváltó levelem, ô az én nemességi, vigasztaló, szerelmes levelem. Mindent benne bírok, ezen megtört, szétzúzott csontok alatt dobogó, és szeretô szívben. És azután az az Oltáriszentség, avval a megsemmisült Jézussal. Hát keresztem, édes szent keresztem, csak szeressek, ha szenvedek, és sohase hangoljam le lelkemet. Nagy, édes szeretet, mely tűrni vágyik, szomjazik! Mi sok neki? Perboire, Kuya, Czimmermann lassú haldoklása? Ó, dadogó szív, mikor mondod már: >>elég<<. Úgye soha! Ó, és nincs hatalmam megtagadni valamit tôled! Nincs, hisz neked adni annyi, mint élni. Fogadj hát mindent. Ápr. 21. Mi emberibb, emelôbb, lelket s életet adóbb, mint az áhitat? Ó, ez tesz egész emberré! Mily puhák és tiszták e kezek, melyekbe arcunkat borítjuk; mily könnyű ez a test, mely itt mint a sudár liliom díszelg az Úr elôtt; mily tiszta, magasan úszó felhô ez a hangulat, mely érintetlenül áll a világban s érzi magát egészen; oly boldog, oly csendes, oly elég magának! Ó, nagy bölcseség, ó mély filozófia, Regnum Dei in vobis! [Isten országa bennetek van!] Szívem kifeszül, mint a festôvászon, hogy felfogja minden ecsetvonását annak a színnel, fénnyel, élettel, alakkal telt kezeimre bízvák, teljes megnyugvással lévén a bajok és a nyomor láttára is! Van udvarunkon egy pár gerlice; búg magában sokat, fölhallatszik csendes estéken a kápolnába: lelkem is elbúg mindenrôl Krisztus elôtt. Ah, mi csak elôre, csak ki a mélyre; nem be? Uram, segíts meg engem! Alázattal és gyermekileg kell imádkoznom, maradjunk a külsôségben gyermekek s a belsôben legyünk férfiak; tegyük össze kezeinket szépen s imádkozzunk! Térden, fejlehajtva, lesütött szemmel! Meditációt, lelki olvasást el nem hagyni! Klerikusoknak vakációra: legyen gondjuk, hogy kikkel érintkeznek, azokat a templomba vigyék. -- A primiciánsok áldozást kívánjanak rokonaiktól. Köszönteni, szóba állni a néppel! Ápr. 22. Ó, mily mély bepillantást engednek az Úr Jézus fájdalmas Szívébe a szentségtörésektôl romban heverô oltárok, az eldugult kegyelemforrások ... a régi papi erény füstölgô szilánkjai. Egy rettenetes átok pusztít a szent helyen, a tisztátlanság kísértete ... hallani a kitombolt, de ki nem elégített szenvedély tördelt panaszát... Elsuhognak gyászos árnyak gyanánt az elcsábított fiatal, gyenge lelkek... Halotti sápadtságban lézengenek a hajdan erôteljes eszmények... Ó élet, hová lettél? Hova lett lelkesülésed; mily fertôbe estek rózsáid; mily szennybe fúlt bele lelked?! A tisztaság, a szűzesség védangyala az eucharisztiának, ôrszelleme az oltároknak ... a liliom címere valamennyi áldozatos műnek. Máj. 2. Mit kívánnék? Pénzt és javadalmat? Ah, mily boldog vagyok, hogy szívem ôszinteségében azt mondhatom, hogy nem. Micsoda édes, boldogító tudat ez; >>nekem nem kell!<< Püspökséget? Nagy szónoki nevet? -- Ah, mily boldog vagyok, hogy azt mondhatom, >>nem!<< Ez a szív, ez az ottokári szív, ez volna ott is, -- s tán nem volna neki oly virágos Mária-oltára, nem oly szikrázó eucharisztiája? Tán nem mosolyogna felé úgy a lomb és virág; tán nem illatoznék neki oly édesen az erdô?! Ó, Jézusom, régi ifjú szerelmem! A boldogság a szív gyengédsége; -- az a mély forrás az, mely a szívet mindig öntözi, s benne mindig tavaszt fakaszt. Csodáljuk, hogy nincs ember, ki a tavasznak nem örül; mind, még a keserű lélek is fölrezdül; lám, mi való neki? Tavasz és élet! S miért nem szerzi meg? Miért téved más örömök felé, hol csalódás vet véget bolyongásának? Miért nem marad azon eszméknél, melyek mindig virágoznak, azon reményeknél, melyek ki nem vesznek? Siratja késôbb ifjú üdeségét, bánatosan föléleszti emlékeit, panaszkodik az élet küzdelmeire és kegyetlenségére, melyek kiapasztották forrásait; szegény lélek, én is sajnállak; de látom, hogy fonnyadásodnak te vagy oka; te fölmondtad az engedelmességet; lásd szegényke! Ó, Jézusom, add, hogy szeressünk téged. Jún. 9. Mitto vos oves inter lupos[129]. Új hadakozás ... a lélek ereje. Csakis az! Sokszor nem tudjuk, mit képzeljünk az alatt >>sicut oves<<, de hozzá kell gondolni Jézus szívébôl kivált lelkeket, s minden érthetô. -- A lélek Istennel telt, s akkor mert nagy, csakis >>ovis<< lehet. A nagyság nem erôszakos, csak hódító, nem éri be, ha szétmarcangolja ellenét, hanem ha szívét meghódítja; s meghódítani szíveket csak az Istentôl kiinduló s Istenért lelkesülô szeretet, a lelkek üdvét munkáló, rugalmas türelem képes. Hisz ez csupa szellem, csupa élet; ha az erôszak a sziklához csapja, mint gyöngyözô hullámtaréj törik meg, pezseg, hűs leheletet, harmatos párázatot lehel s tovább siklik; ha sebet ütsz rajta, nem seb az, hanem édes hasadás, melybôl illat, az erény illata árad! Alakokat támaszt benne minden ütés, csapás ... legszebbeket a nagy szenvedés! Ó, tehát valóságos harc; de milyen! Amilyennel az esti csillag harcol a tobzódó ellen, a csillagos ég a kétkedô ellen, a virág a bús lélek ellen, a gyermekszem és arc a bukott leány ellen!... Júl. 2. [Lelkigyakorlat] Este negyedik meditáció[130] a papi buzgóságról. Kicsordult a szívem, leszállt az Isten angyala és fölzavarta a vizet, azt a vizet, mely a szív titokzatos mélyeibe húzódik, melyrôl sokszor úgy látszik, hogy kiszáradt. Gyógyító víz, szívet gyógyít, új életet, buzgalmat kelt; ó mily lágy és mily tiszta, gyöngyharmatos, égbôl való! Gondolom néha, elrekedt, elhányódott szellemembôl már sok elkallódott, elpárolgott; drága lelkem, szívem sugárzó melege, ne menj. Maradj az ifjúnál, ki már férfiúvá válik! Az áhítat virágos kelyheibôl öntlek össze, tiszta harmat; összeszedlek, felszívlak, hogy szívemben enyhe balzsammá változzál. Millió lélek vár rám; ó Jézusom segíts! Júl. 3. Ha elôbbi exerciciumaimat olvasom, nem érzek mindig jó benyomást. Van abban folyton valami fejletlen, erôtlen fajulat. Ez az észrevevés, valamint mai harmadik meditációm a bűnrôl felébreszti bennem a vágyat erôteljes, megállapodott, határozott jellem után. De hát száz szónak is egy a vége: ezt a jellemet az örök igazságok törzsérôl kell törnöm. Ha valaki ma is kész elhagyni a földet s örvend, amikor megtudja, hogy ütött órája; ha valaki a teremtményeknek egyáltalán oda nem néz; ha valaki teljesen kizárja szívébôl a káprázatot, mely szerepléssel, lendítô kihatással reformokkal tartja pezsgésben reményeit és életkedvét: az férfiú. De hogyan egyeztessük meg evvel a működést a világban? Azt mondanám, hogy a szolid, örökkévalósággal számot vetô működés nem veszi a >>férfiú<< eszét, aki belsô életében kellô ellensúlyt találhat a hiúság szele ellen. Az ember szenved s vajúdik testében; csiklandozza, égeti, bántja, szúrja, a férfi ennek dacára kitart: épúgy a szív hangyabolyában, ahol annyi nyüzsög, sürög, az erényé lesz a béke jogara[131]. A halálról. Nem lesz egyszer többé idôm. Rettentô szó. Hová lesz? Eltűnik. A semmiség vesz körül; mintha üres koponyának két szemgödrébôl ijesztô semmiség bámulna s az suttogná hangtalan hangon: semmi, semmi! Bánom szívem mélyébôl a bocsánatos bűnt is. Látom, hogy csak a halál fénye az igaz világosság. Ó, hol fényeskedik hát? Csak az Istenért lelkesülô szívben. Azok a mulatozások, azok a murik, (most ép ez órákban adja Cs. a szemináriumkertben a névnapjáról elmaradt mulatságot) azok a disputák, azok a pártérdekek, folyóirat-versenyek, műkiadások -- csupa füst; s mennyit áldozunk e füstért! De hát Istenem, mit tegyek? Úgye nehéz kórók közt pálmának lenni? Valóban nehéz. Csak az istenes férfiú teheti! Akinek lelke valóságos fény, akarata valóságos szentség, akinek tapintata, ítélete, diszkréciója finom, mint a lélek. Hogy lehet azt másként, mint teljes bennélés által e gondolatokban? A többinek eldudvásodik érzéke. S lám, ezek az exerciciumok valóságos új életre ébredések. Lelkem elfordul a legkisebb bűntôl, fájdalmasan szorul, mintha meg kellene halnia, látván azt a tömérdek bűnt. Ki segít, ha a papok nem? Júl. 4. délután negyed négy. Kezdem érezni ismét a régi kollégiumi szellemet: csendesen Istenben élni, csakis a belsô világnak. Boldognak érezni magát abban a bensôséges körben. Hisz ez az életcél. Lelki emberré kell válnom; akkor tudom, miért élek. Ezt a paréja az életnek elfedi. Az ember működni akar; de másrészt látni, hogy nincs bensôsége. Lelkekre hatni nem fog. A Társaságban [Jézus Társasága = jezsuita rend] ez a fô: az ember Istennek él. Foglalkozik reggeltôl-estig ... önmagával, Istennel, haladásával. Júl. 5. délután, szombat, 3 óra 36 perc. Amily nagy elhatározással kész vagyok a Jézus-társaságba lépni s mindenrôl lemondani, sôt amily ôszintén fölajánlom magam Istennek akár erre, akár másra, amint szent felségének tetszik: oly rideg valósággal, oly hideg józansággal, oly leplezetlen keménységgel, milyen a halálé, bánom és utálom a bűnt magamban és másban. Forrón kívánkozom oly lelkiállapot után, melyben folyton és állandóan dolgozhatnám önmagam és mások megszentelésén; kívánkozom folytonos önlegyúrás után, folytonos és kivételetlen önlemondás után, hogy életem minden perce telt pillanat legyen, nem pedig üres lengés, melyre gúnyt és gyalázatot szór az örök valóság. Lám, és a világ mindenütt mosolygó, üres hiúságával nehéz megküzdeni kint a világban; nehéz védekezni csókjai ellen, midôn ölében ülünk; szakítani akarok vele s kötelékeivel. Bennem megvan ez a forró vágy: tönkresilányítani >>én<<-emet az Isten nagyobb dicsôségére; ha tudnék elôtte kedvesebbet, megtenném, de eddig nem tudok. Az Istenhez legközelebb hoz az alázatos szeretet, mert ez a legtisztább és leglángolóbb: ezt keresem; s mivel ezt a Jézus-társaságban meghozni remélem Istennek, azért akarok belépni. Édes Istenem! Te látod, hogy szentigaz mindez, amit írok, vedd, kérlek, szent neved dicsôségére ez érzelmeimet. Tégy velem, mint jószággal szokás; rendelkezzél, használj, mint tetszik, csak add meg azt a kegyelmet, hogy neked teljes kimerültségig szolgálni: ezt tartsam legdicsôbb életfeladatnak s legnagyobb szeretet-zálognak. Amen. Júl. 7. Rendkívül érdekes nap! Ma examináltak hivatásomról[132]; P. Dengel keményen ostromolt; szurkom nem volt, tehát le sem önthettem. A kérdés mindent dönt: mi az Isten akarata? Én kint azt gondoltam, hogy ez; talán bizony nem ez? Honnan tudjam? Mindenre a föld hátán kész vagyok, szívem repes áldozatok után az Isten dicsôségére, szeretnék tűzoszlop lenni az Isten szeretetében; gondolom, hogy a Jézus- társaságában elérem ezt. Quid juris? Le akarom gyúrni >>én<<-emet szeretetbôl; kint ezt nem tehetem. Quid ergo? Gondolom, hogy lelkes jezsuita lennék. Nem hivatás-e ez? Künn rendkívül sok akadály! Igaz, hogy én künn is gondolok boldogulni; mert el vagyok szánva még a vasba is harapni s valamennyi fogamat benne hagyni s teljesen célra vezetni föltételeimet az Isten segítségével. Kívánok nem csüggedni, nem elbátortalanodni és lelkiéletemet illetôleg a teljes önmegtagadás és teljes önmegvetésen alul meg nem állni. Vasszigorúsággal ragaszkodom az órarendhez és a szelíd alázatossághoz másról és más iránt. Júl. 8. reggel. Mélységes, édes bensôséggel rezdül meg szívem Jézus emlékezetén. Ha a misében imára kulcsolt kezeimet mellemhez illesztem, mindjárt távozik tôlem minden szórakoztató gondolat, s kedves otthonlét, Jézussal egyedüllét érzete csitít el mindent. Ez a régi szellem, a bensôséges szeretet, mely oly lágy és gyengéd vonzalommal fűzött az Oltáriszentséghez; mely oly ékesszólóvá tette csendjét, s oly gondolat- és érzelemdússá minden szimbolumát, oltárait titokzatos langyos világokká, fáját s köveit színt, hangot, életet szóró túlvilági valóságokká, oly sokat láttam rajtuk -- visszasugárzott róluk tiszta szellemi lelkek áhitatos tekintete; szemeké, melyek tüzét ecset nem utánozhatja; arcoké, melyekbôl a lélek kisziporkázik; hallottam visszhangját mindannak a suttogásnak, mely a tiszta szívek titokzatosságából Jézus szívébe áramlott; azoknak a hangoknak, hangtalan hangoknak, melyeken a szeretet szól, mikor olvad; mikor szinte foszlik élete, mikor átmegy szellemi, égi szférákba, s mikor léte édességét elénekli; mikor életét, annak gazdag mélységét elsírja - - örömiben. Csodálatos Oltáriszentség, csodálatos még abban a búzamagban is, melybôl liszted készül, mely kint lengett s esti csillagokból megtudta rendeltetését; mely a kék búzavirággal ölelkezett s beszélt örök szeretetrôl és hűségrôl; melynek kalászát lengette a szél s alázattal s vidám készséggel hajolt meg hullámaiban. E hullámokon evezett a szentelt harangszó, mely a kegyelem áldását viszi szerteszéjjel mezôn-erdôn s elvegyül a zsongásba, az énekbe, kalász- és lomb-suttogásába. ======================================================================== 1891 Júl. 20. Még szeretni sem lehet határtalanul; ha édes és lelkes érzelmeiddel embereket karolsz át, -- ha bíboros, szemérmes fénnyel árasztod el azokat a hegyeket és völgyeket is, melyek lejtôin és kígyózó ösvényein szeretettel küszködô szívedet hordoztad, s mosolyogtál minden fűszálra s színt és kellemet szívtál minden virágból, fényt kölcsönöztél az égbôl és árnyat a bokrok és erdôk hűs homályaiból: hiába, határt szabnak szeretetednek az emberi szívek, gyarlóságaik, óvakodásuk, sôt még szárnyalásuk is oda, fölfelé. Pedig szeretetbôl élnek a lelkek, -- szeretet az ô édes anyai tejük; szeretetben fakadnak a virágaik, szeretetben legédesebb hangjaik ... s e szeretetben nagyok, oly nagyok, mint az égi csillagok; hisz a Szent János bogárkái is, midôn mint tündöklô virágok lejtenek az erdô sötétségében, nem kisebbek, mint a csillagok. A szeretet az élet; a szeretet által lesz rokonszenves az ember, drága, édes a lélek, otthonná válik a hegy és völgy, kiessé és ékesszólóvá a magányos, völgyi út; nem más által, csak a szeretet által; valamint csak a ragyogó szemben nyer a sötét rezgés színt és életet, a fülben a léghullám hangokat, melódiát. A liliom szép és illatos, de ha szobádba viszed, fejfájást okoz; hagyd a maga helyén s ne közeledjél hozzá nagyon. ,,Laisser faire, laisser aller'' [Hagyni cselekedni, hagyni menni.], erény és bűn is, függ az indító októl; szeretet vagy kegyetlenség, türelem vagy nembánomság. Tele van korunk individualizmussal; az ipartörvények mind azt akarják a ,,létért való küzdelem'' állatias törvényével érvényesíteni; és mégis soha kevesebb egyediség, önállóság, jellemesség, mint most. Júl. 21. Van-e szánalmasabb ember annál, aki dicsekszik szellemi szegénységével s dülleszti mellét s mereszti nyakát, mikor érzi, leginkább érzi ürességét. Lám a világ oly jellemszegény, hogy sallangnak nézi a gyôzedelmes zászlót s elhagyja és száraz fűre font békanyálát, a sivár skepszis eszmeszegény jelét lóbázgatja. Nem meri bevallani, hogy most levitézlett, elôbb hôs volt; most éhes, elôbb jól táplálkozott; most szegény, elôbb szép riska-tehenek álltak a majorban, lomhán bámészkodva tarka borjaikra, a rekeszekben szép pejlovak álltak, melyek játszva beszolgálták a külsô jószágot; elôbb szeretettel, lelkesedéssel függött a rögön, melyet az erény bearanyozott, a hazaszeretet, most oly petyhüdt a szíve, hogy akár ki is vágná az elsô fiatal meggy-csemetét vándorbotnak; elôbb hittel, reménnyel bôvelkedett, mely szívébôl kicsordult s az idô köznapiságát az örök érdemmé; a sírban csak barázdát látott, melyet az ideiglenes halál ekéje ont, hogy a föltámadás tavasza rengesse a hanton bele a tavaszi légáramba a nagy >>családos ember<< vetését; s most oly szegény, ütött- kopott; szavakért odaadta érzelmeit, mesterkélt hajlongásért erkölcsét, bodros fejkötôért dús aranyhajzatát, ingerlôen rengô derekáért vett turnürt. Ó, mikor oly teli van az ember szíve, hogy ki se mondhatja, csak elénekelhetné, csak elregélhetné ragyogó csillagok integetésével, reszketô nyárfalevelek suttogásával azt, amit belehel s kilehel szegény, szerelmes lelke; mikor a nap beüti vidám arcát azokba a ragyogó ablakokba s megaranyozza azt a révedezô lelket, mely ott ül mögöttük... Minden oly regélô; hosszú szalagokban nyúlik ki a füst a kéménybôl, el-elkapja a szél, s a szalagok összetépôdnek a fák ágain...[133] >>Sírva vígad a magyar<<, >>szomorúan szól a magyar nóta<<; a népdal sokszor ingerkedik, pajkoskodik, de csak olyan, mint a mosoly a fájós arcon; édesmézű pálinkát hajtogat, de az alján keserű üröm van. Bor és szerelem el ne kapjon, abból meg nem élünk; nemcsak -- de ne is terjengjen az erôteljes erkölcs rovására, mint az aranka a lóherésben. Júl. 28. Kelcsével átellenben fönt a hegyen álltunk. Petôfalva felôl, amily széles a völgy, bodrosan fel voltak gyűrve sötét, gomolygó felhôk mint óriás színpadnak kárpitja; jobbról-balról vörhenyes fényben ijesztettek a magaslatok bükkerdôi...[134] Aug. 7. Pozsonyban tartott lelkigyakorlat. 1/ Istentôl vagyok, -- hogyan függök, -- mily föltétlenül, mondhatnám kegyetlenül, mert szükségesen, mert akaratom nélkül. Itt nincs mit akarnom; itt elnyel mindent az Isten. Tehát itt csak fejet konyítani s hallgatni, mert >>sine nobis de nobis<<. Ebben egyforma a víz, a növény, a kô, az állat, az ember. Az isteni akarat mint a tenger; -- benne úszik a lét. Ô teremtett; mintha a bányász fúrna, ásna; még egy kalapácsütés, s amit akkor kiszed, azt fölviszi, hogy törjék meg rajta az alkonyodó napsugár; s az a jegeces lap, mely évezredek óta a sötétségben fázik, most fölvillan és szikrákat hány ... Akarat... Hol akasztja föl a szél a léghajózó békanyálat? Akarat ... ô, ô -- ipse fecit nos [Ô teremtett minket.] ... Teremtett ... erôvel... Nincs ki ellenálljon. Ez erô tere: elfárad a villám, a gondolat; elvész s eltéved, elveszti lábai alatt a talajt; nem tér vissza, nem találja meg a földet, mint mikor a szél beletáncol a pehelyes dunnába s szétfújja s karikázik velük; nem találod meg s nem ismered meg azt, melyre elôször tekinteted esett. Ez erô nagysága: fegyvere a semmiség, ezt forgatja. A nagy, hatalmas emberiség hogy bukdácsol e hullámokon. 2/ Istenért vagyok. A célt rám nyomta, mikor tett azzá, ami vagyok. Leginkább a tükör mutatja, mi a célom? Tükrözni. Szépnek, jónak lenni, -- fölfogni a fényt, a színt, állni remek alakokban. Nézd, hogy méláz a csillagos éjben a kelcsei kastély, trónálló fenyôje, hársa; várja míg ráfordul a nap, míg bele nyög a szél, s zúgássá válik bozontossága, érdessége, homálya, bólingása. 3/ Isten saját dicsôségére teremtett; ebben is egyforma az állat, az ember, csak magasabb fokon áll a formális dicsôség miatt. De föl villan az ember elôtt az >>én<<; s ez ént az Isten megint lefoglalja; ennek is szolgának kell lenni, de szolgálnia boldogság azért. 4/ Isten boldogságra teremtette az embert. Boldogságában rejlik az Isten dicsôsége! Aug. 7. De ami a vaslánc a jégárban ide-oda lökdösôdô kompnak: az a léleknek annak a hatalmas szónak átértése: ut salvet animam suam. [hogy üdvözítse lelkét] A végcél úgy pattan föl e mondatban, mint mag a hüvelybôl, mint a vasszögek és roncsok a bombából. Körülötte keringenek álomképek -- a világi és egyházi pályák; tevékenység, tervezgetés, működés... Pázmány Péter alkotásai, tolla, a Collegium Germanicum, a Jézustársaság ... de ez mind semmi, ez mind vaktöltény; ez bont, kiéget, fölforgat, kirág, kiétet mindent; mert tiara, mitra, biretum, - - a csákó, a tiszti sapka, a generális kalpag, -- a paraszt zsíros kalapja vagy a fônemes bogláros kucsmája -- esetékes különbségek -- mind elmúlik... Salva! Salva! Ez mint egy hideg kéz érinti a világ lázában égô homlokot; lám, világosan ítélek: hanyatlottam lelkiismeretem gyengédségét, a tökéletességre való törekvést, a lelkek üdvének keresését, egyes gyakorlatok folytatását (meditáció, lelki olvasás, penitenciák) illetôleg. -- Ó, de mennyire kell ragaszkodni mindehhez s nem engedni soha. Csak amennyit én égek, annyit égetek; azért az embert össze nem nyomorítani, mert annyival vész ereje; etetni kell a gépet, mert megáll; nem szabad vékonyítani ellentálló falait, mert szétrobban. Ó, magamba veszem e jótékony szellôt: kedves és éltetô; életemet szívom benne. Én tehát úgy járok ... nagy önzéstôl hajtva ... egy gondolatnak élve: salvem animam! Ha nekilendülök, ott lebben el ez az árnyék, ez a kérdés: quid hoc ad aeternitatem? [Mi ez az örökkévalósághoz képest?] Ha tervezgetek, ha harcra készülök, ha tollamat hegyezem, ha a jövôbe mélázom: egyszerre összerezzenek, mint kit rajtakaptak valamin, ami nem egészen jó, nem rossz, de resteli: salvet animam suam. No, ezek aztán erôk! Iszonyú ez a tisztulási folyamat az emberben. -- Majláth a kézdi fiúról, ki meggyógyult, azt mondta, hogy éles fájdalmat érzett, mikor a vér a megdermedt tagokba nyomult: ez az élet fájdalmat okoz; éles, bensôséges, egészséges. Aug. 7. Ó, Istenem, tedd gyengéddé szívemet; lám hisz a vén gumóstôkén is hogy kicsordul a nedv: úgy legyen az én szívem is; gyengéd, s lebbenjen el rajta a buzgalom és indulat pírja; piruljon s halványodjék; izzék és lankadjon -- mindezt szeretetbôl. Köszönöm Jézusom, már ez elsô napon e világos ismeretet: tenni mindent Isten nagyobb dicsôségére! folyton és soha pihenni! Hol lehet jót tenni és hogyan?! ajánlani fűnek-fának a lelkigyakorlatokat; rajta lenni keményen, hogy Guszti gyónjék; Alfonznak Goffinet! És más papokat rávezetni a jóra: M. M., a káplánok, legény-, Vinceegylet. Semper aemulari... De hisz meg van ez írva Szent Pálnál, s olvassuk is; de a kegyelem adja az érzést; ez pedig egyedül az élet. Már én megint alázatban, forró vágyban, gyengéd érzésben ringatódzom: Deo gratias! Igy kell mindig odaállnunk, megtörôdve, fohászkodva, bensôséggel: akkor megnyílik a szív! Aug. 8. Mint olyan szegény koldus, aki igazán talpig van és torkig van, aki csak úgy szedi magára a rongyot, mert szégyeli kiaszott, csontos testét, aki már nem sír és nem zokog, nehogy fájjon neki jobban a fájdalom; csendesen zizzen, hogy föl ne keltse és meg ne zavarja azt a sötét, mély tengert: úgy állok én elôtted, Uram; kérlek, bánjál velem könyörületesen; látod, csupa seb vagyok, s az ilyen beteget türelem kezelheti csak. Irgalmazz nekem, s mert sajnálom s fájlalom mindazt, amit tettem. Aug. 8. Átérezni a bűn undokságát! Ó, hisz annyi undor van a földön, s minden undorban a bűn az a sötét lélek! Undok a pocsolyában, a bűnfertôben hentergô ifjú, aki leszakítja a liliomokat, melyeket lelkes, gyengéd kezek s harmatos szemek ôriztek; undok letiporni a könyörület és szeretet alkotásait; undok és kény, undok Báthory Erzsébet (?), csejthei úrnô tette, ki ártatlan gyermekek vérében fürdött; undok a lazultság, a szétmállás; csupa erkölcsi bűz és rothadás. Lám mindezt látni a bűnben, mely az élet, az erô, a szépség, a lelkesülés, szóval az >>isteninek<< ellentétje, tagadás, tehetetlenség, restség, betegség; vigyorogva falják, emésztik, amit mások áldozatos, mirrhás kezei alkottak, azután kihányják; s mikor végigrágták és taposták a szenvedély ösvényeit, akkor aztán megtörve, hörgô mellel, kiaszott arccal, keskeny, szederjes ajkakkal, az üszök s a rák bűzét lihegve, ismét csak a tiszta, áldozatos szeretetre szorulnak, nála koldulnak. Azért hát ez ér legtöbbet: utálni a bűn utálatát, megvetni a bűn gyalázatát, reszketni gyűlöletétôl, megrendülni az utolsó ízig közeledténél. Ez mind bensôség, élet, egészség... Ah, ez oly erô, mit az erdô; csendes, homályos, de hatékony, éltet szövô, illatot lehelô. Minden egyéb nem ilyen, a tudás, az értés, félélet, de az érzés egész élet. A lélek erôs és nagy, mely derekassága, önérzete, indulatainak tisztasága és bôsége által él, nô, s azon irányban fejlôdik, melyben minden érzelme, ösztöne, alakja kifejezést talál. A lélek akkor nô, mikor Istennel egyesülve mindig arra tör, hogy lehetne neki jobban szeretni, hogy telhetnék el jobban, hogy csalhatná ki azt a sok ragyogó színt, azt a sok édes lágy hangot, azt a sok gyengéd, kellemdús, sugár, rengô alakot, mely benne rejlik. S mikor van az? Mikor sír, mikor szenved, mikor vágyik, mikor küzd; vagy amikor örül? Itt a földön mindannyiszor; mert megfeszül, mert belétör, átnyilallja az indulat s fölhasítja kérgét, hogy kihajtson belôle az új ág, feseljen rajta az új virág ... szélesedjék a világ! Aug. 8. Pokol! Mit látok? alakok ... arcok ... szemek ... embereké; de érzés, vigasz, remény nélkül. Mi van utálatos? Kórház, hol rák eszi az arcot, a tüdôt? De mennyi szépség és nemesség ez arcokon, mennyi erény és gyôzelem e romokon! Csatamezô? De itt nincs már érzés, nincs kín! Ah, csak itt van, hol a szeretet búcsút vett, hol nincs otthona, itt nem jár ... mily fagy, mily sötétség, mily idô, mily jövô! Hol nem esik jól semmi, hol nem szeretünk senkit, semmit, csak gyűlölünk. Ily ellentmondás a kárhozat; élni a halálban, halni az életben. S én ott legyek? Szemeim, melyeket szegfűn s búzavirágon legeltetek, lássák a poklot? Jaj, nekem! kinek bölcsôjét édesanya ringatta, kinek atyja verejtékkel édesítette kenyerét; az a pokolba temetkezzék?! De a világ, hic autem quid? Quid ad te? [Itt pedig mit? Mi köze hozzád!] Éljek e gondolatokkal eltelve: ô is hamarább eszmél, ha én égek! -- Nincs hazája, nincs otthona, hol szeretik, hová vágyik, amire örömest gondol. Hát hiába, tagadni kell mindent ... fôleg a szívet ... azután kész a pokol; de mi az, ami kész, ha nincs benne s vele szív?! Aug. 9. Elmegy a lélek, mert nem idevaló. Hová való? Hol a lelkek otthon vannak! Itt nincsenek otthon; itt rájuk aggatnak mindent, betapasztják földdel gunyhóját, földi szemeket adnak neki, földi füleket, érzékeket; ezt leveti magáról s megy. Idegen-e ô ott? Nem; kihámozódik a másvilág lakója, a szentek testvére, a mennyország örököse; itt elcsúfították, gubát, rongyot adtak rá, elnyomorították; de a halálban fölébredt benne az érzés, hogy ez az ô portája, át kell menni a kapun, mert ez diadalív, fölirata: aeternitas [örökkévalóság] ... atyai címerének jelszava fölébreszti azt az alvó, delejes erôt; s ô otthon van. A lélek ad színt és alakot... Mily nagy, mikor ennyit tehet! Amivel érintkezik, az él; oly forró, hogy melegít mindent; oly illatos, hogy illatot áraszt mindenre. S mert egyszer érintkezett, újra föltámad; s mivel a Szent Szűznek a lelke még fönségesebb, mindjárt föltámasztja a testet. Minél melegebb van, annál szebb a virág, a melegágyakban feselnek a legszebbek, s hamar kelnek... Míg levetközôdnek, kibonyolódnak testbôl, bűnbôl ... azután lesz föltámadás: itt mindjárt volt. Még a szentek testének is kell rothadnia; de ennek nem! Aug. 9. A társalgás és érintkezés a világgal eltompítja fegyvereink élét; aki hatni akar, annak eszményi irányban, mozgékonyan s élesen kell a dolgokhoz látni. Roppant sok pont van, mire gyámoltalanságunkban nem ügyelünk; a szemináriumban is sok semmirevaló van... Gézát nem szabad magára hagyni; a papokat mozgatni; panaszaik által ne üssön belénk is a hideg villám, mely rémít, de nem gyujt. Aug. 9. Elsôsorban állnak mindig az ember belsô érdekei: az a csatatér a szív, a vezér Krisztus, az ellenség a bűn, szenvedély stb.; másodsorban a világ. -- Az eljárás a vezéréhez hasonlít, aki tudja, hol, mikor, mikép, mily csapatokkal hajtsa végre a műveleteket, aki hathatósan és tapintattal vezeti a csatát. Azért tehát éber, érdeklôdô tekintettel méri végig a tért, s mindent, ami rajta áll, éles észrevevéssel rögtön oda is vág, s oda talál, ahová kell. Lásd a sok mindenféle művet, irányt, támadást, nehézséget az Isten országában; emeld föl magas álláspontra lelkedet: onnan fogod csak átlátni a csatatért. Krisztus mikor fölhív, hogy küzdjünk >>contra sensualem et carnalem amorem<< [az érzéki és testi szerelem ellen], valósággal legmagasabb szempontra emel. E körül forog beláthatlan változatban a jelen, készül a jövô, kísért a mult. Tehát ezt keményen szemügyre fogni, s ha habzik és hullámzik, ha tajtékzik s járja táncát az örvény, ha karikázik és tombol: tudni, hányadán vagyunk. Adjon az Isten erôt és kegyelmet, hogy ez óriási harcot mindig kellô éllel lássam, megismerjem és megítéljem s tudjam, mit tegyek ellene. Aug. 10. Este félhétkor gyóntam. Vértanúi lelkület szállt meg, higgadtan, zavar és kapkodás nélkül a lélek alázatos érzületében pihentem. Csendes, mély béke szôtte rám virágos takaróját, azt a takarót, mellyel a tavaszi virányokat borítja. Éreztem, hogy mily lelkülettel lehet a halálba menni, mikor az ember nem fél, csak örökkévalóságot remél. S ó, mit ér az a gyónás?! a gyónás, mely a szív redôit szétvonja, mely a képzelôdések délibábjaival játszó lelket egyszerre hideg számítóvá teszi, mely kezébe adja a kést, hogy kivágja a húst önmagából, saját testébôl. Valóban isteni gondolat a gyónás, s a szívbe bevonuló béke e hatalom isteni címere! Aug. 11. Ó, bár élnék kizárólag az örökkévalóságnak! Hogy ne volna soha szándékom, törekvésem, célom, melyet a hiú érdekek csevegô patakja visz el! Azt gondolom tehát, hogy összeszedettebbnek kell lennem, azután meg, hogy az önmegtagadásban (evés-ivás) folytonosnak. Aug. 11. Oltáriszentség! hogyne reszketne bele szívem, mikor kezeimen folyt az az olaj, mely az Úr könyörületének kenete, hogy méltóan kezeljem az Oltáriszentséget. Már hiába, az ôrültségig, a mániáig elragadott szeretet ez. Borzalmas ... és kegyetlen. Nem fogyok ki bámulatából. S ugyanakkor: ó, félreismert Szent Szív! hát hol szeretnek téged, s mit tegyek én, kit kiválasztani méltóztattál? Mindenütt imádni az Oltáriszentséget, emelni díszét, fényét, szemlesütve áldani, s éjjel azt az órát a szeretet édes enyelgésének szentelni. Aug. 12. Csak buzgón és rendületlenül kitartani az elmélkedésben; behatolni e bányába, melybôl színaranyat hozunk napfényre, melyben az ember elôször sötéten jár, de azután csillog-villog mindenfelôl, mintha fáklyával járna sóbányában. Arra való az adnotációk elolvasása, rendkívül nagy haszonnal jár. Ez újabb tapasztalatom miatt reménylem, hogy a meditációt el nem fogom hagyni ezentúl soha. Jézus föltámadása. Hogy lép ki az a lélek a keresztrefeszített testbôl, hová lép. Mily űr, mily köz ... mélység és magasság ... borong és sűrű sötét, s ott derű, örök fény! Lenn van a mag a sötétben, le van taposva, de már megrezzent benne az ôserô, már elsôt cirpelt az a csira, már megmozdult az a sejt, az a folyam, melybôl gyökér ered, gyökér, s abból törzs ... s lemegy a >>várókhoz<<. Várnak ... mást nem mond az Írás, a nagy érzelmek írása, a mélységes élet beszéde; várnak hát mást mit csinálnak? Minek emlegetni a vakondtúrásokat a Tátra körül? Úgy tesz, mint a festô, ki a pagonyt, a cserjést, a lábas erdôt egy-két ecsetvonással veti vászonra; hát az a töméntelen élet, -- hát az a harc, az a szeretet és gyűlölet? A pagonyból kiemelkedik egy száraz ág, azon madár ül, erre a madárra pazarolja művészetét, figyelmét; s ebbe a nagy, évezredes várakozásba belép Krisztus lelke... Ó, mint a meteorok, ragyogó, önemésztô tűzzel rohannak feléje, az élet felé ... ott, ahol nincs a világok óceánjában más, akit átölelhetnének; ahol nincs tapodásnyi hely, idegen, hideg minden. S az a föltámadt Jézus? Az az elsô tekintet, az az elsô érzet... S a Szent Szűznél hogyan? Mikor én Rómából júl. 30-án délután 5--6 óra közt a szöllôbe jöttem, anyám nem volt honn; érte mentek ... vörös lett, úgy örült. Kevésre van szüksége a szívnek, hogy örüljön[135]. ======================================================================== 1893 Aug. 12. Hideg a léleknek minden; világosság számára nincs, hiszen szeme ólmos; szeretet számára nincs, hiszen szíve elakadt; bensôség számára nincs, hiszen vére megaludt; szegény és árva lett. Háza nincs, otthona nincs, lerombolták falait. Mint a száműzöttnek proscribálták birtokát és lerontották házát, jeléül, hogy >>non est inventus locus ejus<< [nem találták helyét], szegény lett. Igazán szegény! Csak a beteg ember szegény, mondta húsvét hétfôn március 26. nekem egy asszony! Hallottam, hogy mondták: meghalt a szegény prímás! Szegény a halott ember s a lelke! Szept. 27. Az öreg vértanúk napjain mindig valami mély s nagyszerű érzés vonul át lelkemen; olyan, mint a tenger lehelete, az a balzsamos, enyhe, s mégis friss tiszta fuvalom, mely hôsöket s szenteket éltet. S akkor aztán egyszerre könnybe lábad szemem és sírok édes-fájdalmas könnyeket. Miért sírsz? Van egy nagy szentelt fájdalmam. Siratok nagy romokat, nagy sírt; s azután siratom az otromba együgyű népet, nemzedéket, mely e sírok s e romokon jár érzéketlenül. Siratom az egyház sorsát, az örök gondolatok telét és éjét; siratom, hogy miért születtem én most, mikor minden törpe, miért nem akkor, mikor itt is pálmák virágoztak. A grönlandi lapp hallgatja a meséket a paradicsomról, mely elôbb ott volt, aztán jéggé lett, bánatosan és érdeklôdve, nagyokat néz az olajlámpa lobot vetô lángjába s összekuporodik még jobban medvebôrös gunyájába. ======================================================================== 1894 Aug. 1. I. Ma kezdtem meg exerciciumaimat s kérem rájuk az Isten áldását. Csendes, kedves villa derült szobájába vonultam; lábaim elôtt a szép felsômagyar síkság, a zöld Csallóköz villogó Dunájával; ebbe a zöld, széles szegélybe belenyúlik Pozsony, koronás tornyával és várával[136]. Szél zúg a gyümölcsös terhes gallyai közt, itt-ott leválik az alma az ágról s nagyot koppanva a földön elgurul. Esôs felhôk vonulnak a Kárpátok felôl az áldott síkságra, s ködös keretbe zárják az összeszorult látóhatárt. Most esik, a fák kérges levelei közt szinte zörög az esô; már fehérlik a zöld Csallóköz is, -- árnyalatai elenyésznek. Milyennek gondolt engem az Isten, ki öröktôl fogva gondolt engem? S mi minden rontott azon a képen, kezdve a paradicsom átkától, az emberek, a családfák, a korok, a szülôk, a nevelôk, a társaságok, a benyomások pusztításain át egész a személyes bűnök erdejéig? Istenem mi lett ebbôl? Ha egy gyönyörű szobrot, melyet művész faragott, eltorzítva, puszta vidéken valami váló-út szegletkövéül használnak, hogy néz az ki? Kocsitengely lehorzsolta, sár és por lepi. Művészi kéz kell hozzá, hogy kijavítsa és kiegészítse. Olyan a lélek; emeljük ki rajta az istenit! II. Reliqua[137] ... az a kis gmundeni bogár jutott eszembe, smaragd- gyöngyös hátával, melyet a mikroszkópban néztünk; az a csodás, titokzatos világ; az a misztérium, melyben utunk kígyózik mint ezüst fonálka remekművű szövetben; az az ország, mely körül húzódik vízerecske gyanánt életünk. Ez az a reliqua! Létünk amennyiben öntudatlan és a lények skálájának felsô fokán áll, e csodás világ betetôzése; öntudatos életünk pedig egy vonzó középpont, amely gyöngyökkel, csodákkal, misztériumokkal ingerkedik, magához húzza, megkoppant- ja, mint az aranyhalacska a vízbe hullatott gyémántot, anélkül, hogy tudná mi az? Ó, be csodás világ az, melybôl kinövünk. S valamint a forma fölépíti a földbôl, a párából s az esô cseppjeibôl leveleit, szirmait, forralja olaját, s széthinti illatát: úgy az emberi léleknek is kell a >>reliquá<<-ból az Isten szép képét a természetes és természetfölötti rendben kiépíteni. Építsük, tanuljunk ismerni; használjuk föl, élvezzük, tartózkodjunk; de mindig azért, hogy ész szerint és azután Krisztus szerint hatalmasakká, teljesekké váljunk. Ime a reliqua -- az a kuszált, hálós világ; szívünk gyönyöre színpompás, verôfényes, ragyogó gondolat-kifejezéseiben; erônk forrása fensôbb célok szolgálatában; élvezeteink titkosan megtelô s egyre kicsorduló kelyhe; igazán, mily s mennyi áldás! Reliqua ... reliqua ... egyre suttog ez körülöttem, zúg, búg, hajlong, vakít, felhôkben dudorodik az égen s virágokból illatozik a földön. -- Majd anyai, puha karokkal ölel; majd a szükségesség vaspántjai közé szorít; a betegségben, szegénységben, nyomorúságban ... mert hát hatalmas és végtelen. A reliqua tehát a hatalom és a szükségesség is; a világ zordon és végtelen pályákon sodró hatalma. Csendesen megvonulok a szellô suttogásában s reszketve gyönyörködöm a villám csattanásában; simulok a levél bársony pelyhéhez és megnyugodva vonaglik a párnán fogfájásomban. Reliqua propter hominem, hogy simogasson, vagy sebezzen. S valamint a fa nekem nyujt árnyékot, úgy nekem gyöngyözik tömjént is, ha megvágom: úgy kell nekem tennem az Úrral szemben. Reliqua ... a gyöngeség, a végesség, a tökéletlenség ... a mirrha, balzsam, olaj és tömjén; de ez mind vág, sebez. Úgy vágjon, hogy áldásul szolgáljon. Hát ebbôl a reliquából kinövök. Istenért, Istennek élek; csak ôt keresem. Reliqua ... amennyiben az ember a fizikában áll: csodálatos, gazdag, hatalmas világ; melyben csak mint a hópehely kergettetünk; egy erônk van, mellyel a reliqua fölött uralkodunk: a szellem. Mélységei vannak és magaslatai és aspirációi ... Betegség, csapás, fájdalom! Reliqua ... amennyiben az ember a morálisban áll: az erkölcsi lények viszonygazdag világában. S itt ô maga határolt észben, szívben, tehetségekben; a tendenciák erdejében áll. Emberek közt jár és él. Az egyik emeli, a másik lenyomja; az egyik melegíti, a másik hűsíti; az egyiket dédelgeti, a másikat sebzi; az egyik édes, a másik keserű. Kinô ezek közt az ember. Hát a liliomnak non sunt reliqua, ut juvent? Nem; mert nem cél és korona. Tönkre megy. Nincs lelke, oly erôs és gazdag, oly bô és sokoldalú. Ime a fundamentum nemcsak alázatunk alapárka, de trónunk, királyi hatalmunk zsámolya: Istentôl Istenért -- ott pedig >>reliqua<<. III. Quapropter necesse est nos facere indifferentes[138]. Ez alatt dispoziciót értünk, hogy egytôl sem idegenkedünk, mihelyt tudjuk: Isten ezt akarja, vagy ezt küldi, vagy megengedi. Nem azt jelenti, hogy az ember keresse a gyalázatot, hanem hogy, ha cél: az Isten dicsôsége ráhozza, hogy indifferensen eltűrje. Tehát az ész s az akarat indifferenciájával s nem máskép, pl. az érdem indifferenciájával. Ez tekintetbe sem jön. Jól értem, ha a P. Nádigra gondolok, aki indifferenciával tűrt, bár nem kereste a rákot. IV. Nekem a szívem dagad, ha angyalra gondolok; tiszteletem, szeretetem elrepül hozzá. S az Isten nem szereti ôket? ezt ismételgetem kétkedôleg. S egy feleletet találok csak rá: végtelen az Isten. Az angyal glóriája új világ szűrôdése, e világok fölött van az Isten. Az angyal fönséges magassága csak az Isten trónja zsámolyának illusztrálása. Deus magnus Dominus! [Isten nagy Úr.] Az a tudat, az az ismeret, az a kegyelem, az az életbôség az angyalban! de ez csak sejteti, hogy mi az Isten. Szerette tehát ôket, de mégis összetörte; lesöpörte. Én még nem láttam virágzó várost porban ... de mit éreznék? S jaj az a kegyetlen Isten! S gyűlölik ôt, mert örökre szerencsétlenekké lettek: pedig lettek, nem tette ôket azzá. Lettek ... ô csak elfordult tôlük ... Jaj bűn, hová tegyelek? Aug. 2. V. Lelkem már ájuldozik s érzi, hogy nagylelkűen kell magát megtörnie és föltétlenül Istennek odaadnia. Mi minden háborog ilyenkor lelkemben, hogy szinte nem találom el, mi a vezérgondolat. Szent sürgölôdés a lelki élet bensôséges összeszedettsége után; szívszorulás az Isten szent félelmének éber érzetétôl; elmélyedés az örök igazságok zúgó kataraktáiba; irtózás a fölületesség általánosságától. Istenem, hogyan tartsam és szedjem magam össze? Szent kötelességérzet hat át, hogy önmagamon kifejezzem e hitemet, hogy annak érvényt másokban is, kivált a klerikusokban törekedjem szerezni. A meditációt okvetlen ki kell nyujtanom; a lelkiolvasást megtartani; délben, este keveset enni; a kis- és nagypapokat a lelkiéletre buzdítani; szigorúbban a hivatás- kételyekben eljárni. Szegénykék, nagy bajuk van, hogy nem fogják föl az életet, mint Istenben való törekvést; hanem csak úgy, mint klérikusi, kápláni, plébánosi életszakok egymásutánját; s azért üres az életük s gyenge, megbízhatlan s vigasztalan a papságuk. Az exercicium fôcélja: az életet fölemelni és az örökkévalóság gondolatával megnemesíteni. Adni neki értéket önmagában, céljából s nem a körülményekbôl, vagyis az eszközökbôl. Az eszközök sokszor nehezek és sorvasztók; mi lesz akkor az életbôl? üres dió; nem édes, semmifélérôl nem dicséretes. Mivel akarjuk megtölteni? Kellemes háziassággal, mulatozással, jó jövedelemmel; vagy pedig a fegyelmezettség, a szellemi élet gyakorlataival? Alacsony köznapisággal, vagy magas gondolatokkal? Szórakozással vagy bensôséggel? Én Istennek akarok szolgálni egyszerűségemben, beosztom napomat, soha el nem mulasztom lelki olvasásomat, elmélkedésemet. Ha lazaristák jönnének e plébániára, hogyan élnének? Csendben rendben, megtagadásban, buzgalomban, a lelkipásztorság munkái közt. Úgy látom, hogy hamar lehangolódnak, kiszáradnak, nincs forrásuk. (Semmi lelkiélet.) Nem gyôzik le magukat, hanem sokat panaszkodnak, hogy mások ilyenek és olyanok. Ha biztosíthatnók magunkat a pokol elôl, mit nem tennénk? Vedd szemügyre Júdást. (Manning) Vezuv, az irtózás hazája ... szétmálló lávájából tüzes bort forral a nap. VI. Most megint fölbugyogott bennem az exercicium quintesszenciája: a vágy a szentség után; minden egyéb csak eltérés. Ezt a gondolatot a szívembe égetem s a többit csak úgy tartom, mint rostját az ô szöveteinek. A többi mind csak gyapjú és minta, de a szövet, a posztó az a szentség, s én vagyok a fonója is, szövôje is. Ez gyakran háttérbe szorúl, fôleg spirituálisnál. Tehát ezentúl mindent csak azért, hogy szentebb legyek; hogy alázatosabb, tűrôbb, szeretôbb, bűnbánóbb legyek. Aki ezt szem elôtt tartja, az gyôz. Nem fogy ki se gyapjúja, se el nem szakad fonala. Csak magunkat tekinteni; az élet ezt kívánja. Ezzel fegyelmes, szelíd, igyekvô, kimért, bensôséges, buzgó, lelkeket keresô lész. Otthon, magányodban, székeden, pulpitusodnál körülleng a spiritus disciplinae. Ez nem marad partikuláris examened. Ügyes lész és körültekintô. Lám én azt veszem észre, hogy túlságosan kiömlöttem. Azért ezt ajánlom klerikusaimnak is: szigorúan lelkiéletet élni s csak ezt tekinteni: Én a királyi széken... Istenért ... alattam a reliqua tarka szônyege. VII. A halál biztos. Borzasztó sor ez, úgy eltűnni és megszűnni. A kereszténység is odaáll a sírhoz; az áldozatos, szakító, erôszakos voltát el nem veheti; de mit érez? Krisztus és a szentek, hogyan állnak a sírnál s hogyan halnak? vegyük ki ebbôl számunkra az áldozatot s készüljünk jó halálra a fölajánlás, az indifferencia által. Ki tudja, hogyan leszünk halálunk elôtt, milyen betegség váj ki minket? Aug. 3. Jól festeni a meditációban. A készület adja a hangulatot. Hangolni kell a lelket; ez kelti föl tehetségeit. A hangulat termékeny föld. Nézd a cikláment, mindene van ott abban az erdôben, látszatra, s mégis kivész; tán valami kicsiség hiányzik. Semminek sem szabad hiányozni. -- Itt a húsvét; de hó takarja a földet; nem igen van húsvéti hangulatunk. Azután akarni, fölkavarni az érzelmeket. Aki ezt nem teszi s csak gondolkozik, hasonlít ahhoz a festôhöz, aki a képet nagy gonddal lábainál kezdi, de a fejhez amikor ér, észreveszi, hogy nincs helye. P. Lancicius az uborkát nem szerette; megtagadta magát azáltal, hogy evett uborkát, jó nagyot. A háziasszony, mikor azt látta, hogy Lancicius az egész nagy uborkát megette, hozott egy másikat, s azt is le kellett gyúrnia. Szent Terézia azt mondja, hogy az ördög jobban fél a szentelt víztôl, mint a keresztvetéstôl, mert hogy a keresztvetés után visszatérhet; de a szentelt víz után nem szokott visszajönni. X. Szívem a legbensôbb hálától túlcsordul s nem fejezheti szóban lángoló érzelmeit azon jótétemény fölött, melyet az Úr nekünk az inkarnációban juttatott. Oly közvetlenül velünk s élünkön lenni mint vezér, mint tanító, mint atya és megváltó; kicsoda képes ezt felfogni s átérteni? Azért az a fönséges nagy érdek, melyet nemes lelkek megvalósítani küzdenek és égnek, aranyos glóriába öltözik az inkarnáció fényében. Istenem, ily nagy kegyelem: a Krisztust, az Isten képét bírni köztünk, a leereszkedett, a mézzé vált Úristent, a testvért. Boldog barátságban közeledni hozzá és meghitten hallani szavát: ti értitek csak ezt, kik küzdötök nagyért, kik az emberiség nyomorát átéreztétek, kik sötétségét látjátok, s segíteni nem birtok. Ti üdvözlitek ezt a Megváltót a próféták ihletett ajkával, a lélek tüzével; ti nem tudjátok ôt hová tenni, s legjobban tesztek, ha szívetekbe zárjátok, ott ôrzitek s szavait hallgatjátok. A nagy nehézség az, hogy ez az érdek, melyet Királyunk fölsegíteni jött, lelki; nem a sikerek külsô mércéjén mutathatni föl elôhaladását és térfoglalását; ha valami táborbaszállás volna, ó, akkor mint sürögnénk körülötte; de így a lelki tér, a lelki harc ezernyi bizonytalansága, a nézetek kavargó szétágazása csökkenti a fölébredt buzdulást. Mégis tisztán látni, hogy mibe öltözködött az Úr s mikép akarja legyôzni a világot. Uram, add, hogy ezt értsem. Bold. Juvenal Ancina, solazzói püspök az idôrablókat piócáknak mondta; mert az idô neki élet és vér. Neri Szent Fülöp ajánlja, hogy este lefekvéskor úgy helyezkedjünk el egy-két percre, mintha ki volnánk terítve. Aug. 4. Szombat, délután fél 5-kor gyóntam. Deo gratias! Rendkívül és kifejezhetlen indításokat nyertem papi buzgalmam föllendítésére. Mi úgyis jégcsapok vagyunk szemben azon buzgalommal, mely az olasz szenteket eltölti, és ép ezt is, akinek életét most olvasom: Juvenal Ancina. Az Úr arra figyelmeztet, hogy buzgalmat a lelkekért folyton kell szítani és jelentkezéseit ellenôrizni; azért fölteszem magamban, hogy mindennap vigyázok s most a partikuláris exáment is erre intézem, hogy észreveszem-e az Úr Jézus érdekeit: a bűn csökkentését, az emberek megtérését, exerciciumnak tartását mások által. Mikor mással összejövök, arra vigyázok, nem szenvedett-e lelkesülésem, nem vett-e rossz benyomást tisztaságom, bizalmam, törtetésem? Este megvizsgálom magamat, nem hagytam-e alább az Isten dicsôségének elômozdításában? A káplánokat jobban kell gondoznom; leveleimmel fölkeresnem. Konferenciákat a papoknak a szemináriumi kazus megoldásával kapcsolatosan. -- Szolgálók menhelye. XIII. Kiváló figyelemre méltattam a két zászlóról való meditációt. Az apostoli szellem jellegei vannak ott kidomborítva, a szegénység s a megvetés szomjazása. Én, aki papokat nevelek, csak itt merítsem eszméimet és színeimet. A szegénység alatt a szív teljes elcsatolását értem: étel, lakás, bútor, könyv s hasonlókkal szemben. A megvetés elviselésében kivált közelállóinkat kell tekintetbe vennünk. Ime tehát az én régi ideám: szegényen és megvetetten, a világtól nem ismerve és esetleg félreismerve: ez a dolog rendje az apostoli férfiúban. Aug. 5. Az Úr Jézus apostoli élete mindjobban elôtérbe lép, a szegénység s a világtól való megvettetés jellegeivel. Ezt a klerikusok szívébe is kell csepegtetnem; nagyon szükséges. Minden évben jobban érzem, hogy nem teszek eleget e részben. Igaz, hogy ez a legnehezebb is, s a belsô ember megtörésével jár karonfogva. Kivetközôdni az apostol szerint. Láttuk ifjú papjainkban, hogy nem állhatnak ki a gátra, mint megbízható katonák; tántorodnak és szédülnek. Leveleik panaszosak és nem hôsiesek. Élni tanuljunk ... szerényen ... magunknak ... Názáret. Ebbôl lesz egy generáció, mely Istennek s az egyháznak él. Mi mindenféle embert láttunk ... tisztességes, művelt, komoly egyházi férfiakat, kik csak azért nem ülnek püspöki széken, mert a régi egyház püspökeit utánozzák. Fôleg, ha szegények atyái; mert ez kell a püspöki tiszthez. Látom a hullámzó vetést, némely még fázik, más zöldül. Mi lesz? Szigorúbban követelni az egyházi szellemet. -- Mit lássanak bennem? Atyát, tanítót, ôrt (silentium). B. Juvenal Ancina a kártyát széttépi. A káromlókat pofozza. A remete ásítozni látott egy ördögöt a város elôtt, s izzadni több százat a kolostor elôtt. Szent Ignác egy laikus fráterje beletartotta a kezét a tűzbe, hogy hogyan ízlik a pokol? Szent Ignác keresztvetéssel meggyógyítja. XVI. Én az Úr Jézus töviskoszorús Szívét választottam magamnak címerül s eszményül. Itt tudok legjobban felolvadni és könnybe lábbadni. Kérem alázattal az Istent, hogy adja megismernem Jézus szent Szívét. -- Ez az ismeret kétfélekép közelíthetô meg: a gyakorlat által, a szentek életében való föltüntetése által. Ez az a ,,sancta'' Ecclesia; kell az egyháznak krisztusinak lenni; mert ezen jellegeinek önmagán hordozása által lesz nekünk közelebb a Krisztus. -- Kézzel fogjuk s látjuk Krisztust. A Krisztus élete a szentekben százados és ezredes kiadásokat ér meg. Lám, mily illusztrációja ez a thézisnek az egyház nótáiról[139]. A vágyódó szívnek eligazításra van szüksége Krisztushoz is, Istenhez is, s ez az egyház; de ezen az egyházon kell neki föltalánia s kiéreznie a krisztusit. -- Lourdes is ide tartozik. Csak lennének köztünk, kik az összeköttetést az Úr Jézussal önmagukon kifejeznék, vagyis bár volnának szentjeink. Azután az Oltáriszentség szellemét is legjobban az Úr fôpapi beszédébôl vélem kiismerhetni. Krisztus szinte érezte, hogy szíve az üdvösség központja, az örök üdvözülés sarkköve; érezte, hogy belôle születnek a lelkek. -- Érezte, hogy mikép szôlôtöve ô minden Istenben élô léleknek, s hogy mindnyájan benne, vele s általa egy test vagyunk; érezte, hogy a kereszténység mikép forr össze az egy Krisztusban való összeszögelésben. Krisztus köztünk s bennünk, s mi mindnyájan egyek benne s belôle kinövünk! Ó ki adja ezt értenem?! XVIII. Nekem a passió az én rózsám és virágom. Kiolvasom azt belôle, ami leginkább kell ebben az életben a léleknek: Szenvedni és szeretni és szenvedve szeretni. Lám, ez az a párás, gôzös légkör, melyben az élettôl duzzad s pompázik minden. S oly biztos ez az út, ez a mód; oly biztos; s a szívnek ez kell különösen, hogy a keresztbôl, mely úgyis nô úton-útfélen krisztusi keresztet faragjon. Azért fölséges Úr, Király és Isten Krisztus Jézus, térdenállva kérlek, végy engem szolgáddá a megvetésben, gyűlöletben, kicsinylésben. Add, hogy gyöngyhalász legyek ... s ezek legyenek szememben a gyöngyök. Be szeretnék menni, elémenni valami olajfás, izzó levegôjű, csendes olasz zárda falai közé, hol Alc. Péter szigorú, szerafi szelleme leng; messze, valahol a Földközi-tenger sziklái fölött vagy Apulia, Calabria csupasz, kukoricás terraszain emelkedô, szegényes zárdába. Ott szeretnék és szenvednék, sírnék és vigadnék, és senki sem ismerne; csak az Úr! XIX. Ép most végeztem be exerciciumaimat a szeretetre segítô meditációval. Sokat sírtam tegnap és ma, jól kisírtam magamat. Nehéz nekem az élet; mert szenved az, akit szeretek. De mivel tettekben kell hogy megnyilvánuljon a szeretet: azért fölajánlom magamat föltétlenül az Úr Jézusnak; s hűségem által a meditációban, a lelki olvasmányban, part. examenben, breviáriumban, gyónásban, lelkiismeret-vizsgálásban, buzgalmam által az Isten érdekeinek elômozdításában, kivált a bűnök megakadályozásában, okos, körültekintô viseletem által a papok valamiféle elômozdításában, kívánok egészen az Úr áldozata lenni. Dec. 18. Ó, be rejtett Isten az Úr Jézus; ó, mennyire elrejtôzött! Deus absconditus! Bármerre közeledünk feléje, köd borul utainkra; s midôn a tónak azon helyére evezünk, melyben képét láttuk, ép mi zavarjuk föl a síma tükröt, s a képet nem látjuk. Vágyaink pedig keresik az Urat. Ime, mily alakokat ölt! Ugyancsak nem istenieket. Ész és szív tépelôdve jár körül; nézi, fontolgatja, hol van ezek nyitja? S ha el is fogadta: mennyi kísértet, mennyi elterelô irány! Hűtik a herezisek a keresztény meleg gondolatokat. Szocin a szenvedô Krisztust mint erényhôst szerepelteti, s nem mint Megváltót. A Megváltónak halk meleg vérét értünk kellene ontania, értünk dobognia; értünk könnyeznie; ó, ez a fölséggel ellenkezik. Mutatta a Megváltó, hogyan kell meghalni az igazságért; de hogy az embert sirassa fájdalmai láttára, hogy azt mondogassa: értem tűrsz -- az nem járja. S végül is az ember elfárad. Könnyű pihentetni a szemét a hegyeken; de járni rajtuk kifáraszt. A jászol gyermeke az isteni kinyilatkoztatás telje; küzdelmeinkkel, nemesebb vágyainkkal, beteges értelmiségünkkel megállunk elôtte: itt kellene hódolnunk; ennek a gyermeknek a kezébe le kellene tennünk szívünket, lelkünket; itt kellene horgonyt vetnünk s azt mondanunk: megtaláltam s megnyugszom. De a vállalat merész; gondoljuk meg: mernôk- e megtenni. Kérdezzük meg, megtettük-e öntudattal, nem szokásból? Lemondtunk-e, elfogadtuk-e normának? Hódoltunk-e a gyermeknek -- szívvel, ésszel, akarattal? Eszünk nehézségeivel, szívünk vágyaival állunk meg elôtte. Keressük az Istent, elfátyolozva látjuk mindenütt. Hideg az Isten; messze van, titokban. -- Meleg az Isten; kicsiny, mint az Isten művei; de jól esik. Erôs, lendületes akarattal kell megállnunk. Mint a márványba vésett pálma oly gyönyörű dísz a férfiú sírján, úgy mint a mi Krisztushoz való ragaszkodásunk. In hac voluntate sanctificemur. [Ebben az akaratban megszentelôdünk.] Ezt a voluntast kifejezni! Ezt a meleg bensôséget ôrizni! Akarat! ======================================================================== 1895 Jan. 11. Bementem a kollégiumba; a porta külsô ajtaja, mely az udvarra szolgált, ki volt nyitva, s mivel sürgôs dolgom nem volt, szinte ténferegve kiléptem a befásított udvarra, inkább kert volt, mint udvar; hátul pláne egész erdô. Az egyik fán a középsô csoportban P. B. állt egy gallyon s fűrészelte a száraz ágakat. >>Mit csinál<<, szólítottam meg ôt. >>Hát csak faricskálok.<< Ez az ember oly benyomást tett rám, mintha nem volna hivatása komoly dolgokra, hanem el kell piszmognia az életét. E képpel többször foglalkoztam. Megszáll az erély s a működés vágya: Menj ki a világba és lázíts; áldozd fel magad és mozgasd az embereket. Bejárhatnád a vidékeket s tarthatnál beszédeket az evangélium megújhodásáról, s szellem fölelevenedésérôl. -- Azután megint úgy tetszik, mintha ez a működés hasonlítana Nebukadnezár szobrához, melynek cserép lába volt. Csak a lelki életet ébreszd a papságban s magadban; ez a fô; minden egyéb csak játék. S úgy látszik nekem, hogy annak a P. B.-nek a fán még sincs nagyon igaza. Csak napról- napra mindent híven és pontosan megtenni! Jan. 12. Az Isten ember lett, az isteni emberi lett; fény de tejes üvegen átszűrve s minden ily átszűrt fény tulajdonságaival. Ez az >>Isten-ember<<, ez a központ, a kiindulás és a korona. Az isteni egészen hozzá alkalmazkodik a világban, ehhez a boldogító szövetséghez. Miatta van a kegyelem; a kegyelem nem egyéb, mint az isteninek beleelegyedése az emberibe. Krisztusban substantialiter; bennünk accidentaliter. Mint mikor a cukor olvad, legédesebb és egészen cukorképes maga, de azután ez az édesség kiszivárog a víz rétegeibe: olyan a kegyelem szivárgása az Úr Jézusból. Azért teremtetett már az elsô ember kegyelemben, mert Krisztus képe, Krisztusról levett kép volt. Az istenemberi az Istenség megnyilatkozásának dominanteja a mostani teremtésben! A gratia csak leolvadás az édes szubstanciából, Krisztusból. Azért gondolom, hogy Krisztus az elsô, a primogenitus s hogy miatta minden van, s hogy eljött volna, ha nincs is bűn a földön. Jan. 14. Kövesden este beszéltem; 15-én Szobra és Nosztrára; 16-án Szobra és Esztergomba... Gyóntattam is. Nagyszerű fölvilágosodásokat nyertem Z. s más gazemberek garázdálkodásáról. A felsôbbek még nagyobb és alávalóbb gazemberek, mocsárban áll a társadalom. S ez a társadalom farizeus; törvényszékeket állít föl és parádézik; elítél néhányat s milliókat futni enged. Legfôbb emberei piszok és métely. Z. O.-nak ajánlt E. 1500, Sz. 4000 frtot, ha hozzá jön. Nem ment; elesett; rokonai eltaszították; >>adjatok 200 frtot, mentsetek meg;<< nem. Lopott. Fölment a Rathausra Bécsben, kérdezte kis fia: >>Mama, minek megyünk oly magasra?<<; le akart ugrani; fiára nézett; nem tehette. Egy szegény varrónô fölfogadta a fiút, ki az anyját is tartja, s az ingyen tartja; azt mondta Z.: majd ha lesz pénze, megfizet! Más, a szobi gazdaasszony, kitagadva rokonaitól, kiült a fajkürthi erdôbe, télen éjjel gyermekével, hogy megegyék a farkasok; de a farkasok nem jöttek. Nagy szenvedôk; ne dobjatok rájuk követ![140] Markovicsné meghalt; gazdag asszony, a férjét elhagyta; a jezsuiták temploma lépcsôjén ült, koldult; meghalt egy kis kuckóban, feje alatt megtalálták cselédkönyveit. Simonyiné, Csernoch úr gazdaasszonya beszélte, hogy a Reiter- kávéházban kulcsárné; 2000 frt napi bevétel; minden reá bízva. Az asszonya szerette; sokszor mondogatta: >>Megint imádkozik; templomba jár. Minek az?<< -- >>Lássa szegényül fog meghalni maga is és nem visz el majd magával semmit; jó lesz, ha átküldjük Istennek tett szolgálatainkat.<< Ha valaki meghalt, bezárkózott Reiterné a szobába és nem akart senkivel beszélni a halálról. Egyszer kérdezte a gazdaasszonyt: >>Miért imádkozik?<< >>Jó halálért.<< >>Ó, be hóbortos; még halálért is imádkozik<<. Nem jön eszembe, hogy hívják azt a jó asszonyt, aki az öreg Vignét magához vette; ágyába fektette, maga a földön hált; ápolta, szobácskáját s mindenét megosztotta. Talium est enim regnum caelorum [Ilyeneké ugyanis a mennyek országa.]. Jan. 18. A belsô lelki élet csupa kis apróságokból áll, mint a májusi rét csupa virágból, mint az email remekei kis, pici szemekbôl, levelekbôl, rügyekbôl; s bámulják s drága pénzen veszik. >>Mit kell itt a kereszten bámulni<< -- mondá Czibulka az esztergomi kincstárban. >>Ezt a pici oroszlánt két oldalt.<< -- De bár kicsi: gyôz. A természet mindig ez úton jár; remekel a kicsiben. Hegységeit porszemekbôl, finom iszapból alkotta, gyönyörű virágait szirmokból, szirmait sejtekbôl, jégmezôit jegecekbôl; sziporkázó üveghasábjait finom tömecsekbôl. S ami a legfinomabb, az a legerôsebb; azt összezúzni nem lehet. Erôszakot nem ismer, csak vonzalmakat! Mily halkan és csendben jár és dolgozik; ha a Rossberg leszakad, nem képes súlyával úgy összetörni a cukrot s az anyagot, mint a csendes vízfolyás! S mily átható az a finomság, mily szellemi! Mily utakon jár, vonzalmai nyomában! Mint szivárog, mint illan! 100 kiló rózsasziromból 5--8 gramm rózsaolajat, 100 kiló violavirágból 3--4 gramm ibolyaolajat ... Mily finom az illat s az élet! Jan. 27. Azt tapasztalom, hogy rendesen azok tolonganak kifelé, akik rosszul érzik magukat befelé; kiknek nincs belsô életük. Ott kint akarnak érvényesülni; ez természetes; de csakis természetes; a hitbôl nem folyik buzgalmuk, és könnyen kivész. Csak aki szigorúan belsô életet él, az lehet támaszunk! Tenni, tegyünk! Lassan a testtel! Elôször is a mi legfôbb tennivalónk a lelkek üdve; másodszor a külsô védfalak emelésében is mindig erre befelé kell húzni. Febr. 2. A szeretet Aristoteles szerint hasonló édes esszenciához, mely azon mértékben vész, melyben diluáljuk és föloszlatjuk. Igazán a szeretet zárt kör, kevésre terjed ki; már egy családban is igaz ez! Minél több a gyermek, annál kisebb az anyai szeretet része egyiknek- másiknak. -- Gondolj most a tengernyi édességre, mely Jézus szívébe zárkózik; oly nagy, hogy szét nem oszlik. Márc. 13. Ó, be imádandó belátásra vezet az a szó: amice ad quid venisti? Jézus nagy szívének szeretetreméltó készségét mutatja. Elemezd, ízleld e szót, s meggyôzôdöl: szeret téged. Ha bűnbánóan jössz hozzá, ez szinte több, mint a tékozló fiú és Péter esete; ah, itt nincs bűnbánó szív, nincs könnyes szem! Itt csak az Úr és vágyódó szeretete szól! Mily nagy, mily olimpusi fönség és béke van ezen Úr Jézuson árulás és bántalom közt is! >>An non putas, quia possum rogare Patrem meum et exhibebit mihi plus quam duodecim legiones angelorum?<<[141] Márc. 14. Haec est hora vestra et potestas tenebrarum[142]. Az Úr Jézus viszi be az igazságtalanság, a zsarnoki elnyomás sötétségébe a fényt: a hit fényét. Aug. 3. [Lelkigyakorlat] Nagyszombat. (P. Schleicher.) Mélyen belefúr a lelkembe az az >>omnia propter hominem<< [,,Minden az emberért'' -- az ignáci fundamentumból.]. Az ember a cél; minden neki hódol. Istenem! mily hódolat!? hol az a hódolat? Küzdelmet, keservet, kínt, csalódást ad! Bizonyára ez való az embernek! Különben tönkre megy. Sült galamb nem repül! Tehát >>propter hominem<<, hogy eszét, akaratát, kedélyét, erejét kihívják. Az ember a cél, nem hogy minden hódoljon, hanem, hogy ô meghódoltasson mindent! eligazodjék. Célja, mint a lomnici csúcs a turistának: Fölmászik rá! -- Célja, hogy az ember a világban erényre jusson! De ha a világ rendje föl van dúlva, s romjai alatt nyög az ember! Ha a küzdelem elnyomja s érvényesülni nem engedi! Ime Isten akarata ellen az >>omnia<<. Különben tudom, hogy a fizikai rendben, mely át van járva a természetfölöttivel, Isten különös segítsége szerepel. Jártassuk át minél jobban ez aranyszálakkal! s ahol eszem megakad, gondolok az elkínzott vértanukra! A rossznak rendkívül nagy szerepe van a világrendben! Szóval: megtenni mindent s függni, bízni Istenben! Hiszen ez a minden is csak egy melegebb sóhaj, s vége van. Mert senki sem érti az embert, aki halhatatlannak el nem fogadja, s mihelyt elfogadja, akkor a >>minden<< is kellô világosításban áll! Millió baj, szenvedés, bűn, aggódás, kétely: ezen keresztül (propter, per, cum, contra, juxta, infra, supra) áll föl az ember! Valóban nem ismeri az embert, aki a testi szükségleteit veszi csak tekintetbe, s csak ez oldalról gondozza! Homo materia et spiritus est! [Az ember anyag és szellem!] Hogy végleg megnyugodjék: testen, bajon, kínon át Istenben. Tehetségeit érvényesíteni, mind teljesebben kifejteni és boldogulni. E küzdelmekben sok a tökéletlen, kezdetleges, széttört exisztencia; de >>relative ad se<< egész lesz, ha ezt tartja: >>omnia propter hominem<<. A műveltség terasszain küszködünk és meghalunk. Mások följebb jutnak! Tehát a célt tartva a világfolyás különbözô változataiban mindig elôre! Aug. 4. Este van; borult az ég; esett, s most kellemesen hűs a levegô; csend van, csak a verebek csiripelnek a hárs- és gesztenyefák lombjában, azután az orgona búgása is hallatszik az esti litániáról. Megint itt vagyok avval a vágyódó, tenni és segíteni kész szívvel. Mit tettem eddig? a papnevelés terén? valamit; nyit-e ez nekem valami különös sikerekre kilátást? nem hiszem. Mit tettem más téren a nyilvánosságban? Egyáltalán semmit! s mégis folyton ez feszít, ez hív! ha ez nem volna, egészen megnyugodnám bármely cellácskában. Egy év olyan mint a másik. Bármint is legyen, szívem ifjú, vágyik, hevül és sír; ezek szárnyaim; ez erôm és bátorságom. Senkitôl sem félek; senkinek sincs többje, ami a kincsek faját illeti, nálamnál. Ó szent boldogság! Hogy akarok belôle és benne élni. -- Tehát buzgón és lelkesen és gyermekdeden és kedélyesen. Igy van az jól, nagyon jól! Édes Jézus segíts meg, hogy szerethesselek. Este. Feltörtem szívemet a pokol gondolatával. Csak ez az örökkévalóság, ez a szemfödél az örök szomorúságból és kínból szôve óvhatja meg az embert. Nincs hatalom, mely vele síkra szálljon. Ez vindikálja az eszmét, az erényt, az Istent, a tiszta szívet. Nélküle elvész minden: erény, szív! Megbarátkozunk a bűnnel, a kísértéssel: de ime a pokol gondolata szétszedi a mámort. -- Eszméink halványak, nincs mozgató erejük, vértanuik hiányoznak; de a pokol teremt. -- Börtön, kín, kassai vértanuk fájdalma, rákfene -- kicsiny játék vele szemben. Kell buzgalom a lelkekért: ime itt. Ó, ha meditálnék a pokolról többször! Kell könny és penitencia? itt a forrása. Kell elvonultság és belôle cikázó erô? Kell bátorság és önmegvetés, gyávaságunk, kényelmünk, elszonytyorodásunk letörése? Kell férfias egyéniség Isten műveire? Ime itt! De mily színeket ölt az érzéki csáb, a bűn?! Összetörve minden ereje, s egy fegyver zúz és öl: a pokol örökkévalósága. Kivált a szegény embereken esik meg a szívem; mit velük? poklot nekik prédikációban, szentbeszédben! Aki az ajtón bemegy, az üdvözül. Aki szenved, az érti. Ha az Aggteleki barlangban egy hétig voltam volna, hej, de erôsebb ember volnék! A kín, az edz. Azok a vasas emberek a kín gondolatából valók, minket az érzéki megtör gondolatainkban elôbb, aztán kívül is tettleg. -- Nem vagyunk erôsek; a rozsda megette páncélainkat és dárdáinkat; míg vérrel itattuk azokat, fénylettek; most a nyugalomban megvékonyodtak, s gyermek is összetörheti ôket. Azért ismét föl evvel: >>ego memet in ardua fixi.<< [Én a keményet céloztam meg.] Aug. 5. Ismét estefelé van; a Havi Szent Szűz tiszta, hófehér rózsaszirmai hullnak ilyenkor M. Maggiore kis kupolájából; reám is hullottak ma. Az inkarnációról való elmélkedés megérteti velem, hogy a remek szép léleknek nem kell bámuló nép; neki az Úr kell! Ezer és százezer évig áll az Aggteleki barlang világító (csillagvizsgáló) tornya, szem nem látta; százezer évig áll a jégjegecek bűbájos világa a dobsinai hegyben, nincs szemlélôje; különben is minek csattog a csalogány az erdô sűrűjében, minek nyílik a virág a sziklacsúcsokon: élet-örömbôl, sugártól és harmatból. Úgy kell az emberi szívnek is tenni! Az erény nem a piacé, nem az emberiségé; hanem az Úré. Néhány szirom le is esik közénk s nagy lármát csapunk vele! Egy-két illat-atom ellejt felénk is s elbűvöl; de mi ez mind ahhoz a nagy valósághoz képest?! Hány oly tiszta leány volt a domremyi erdôkben mint Jeanne d'Arc? Ki tud róluk. Domino stat quisque. S ez tetszik nekem is, ez a rejtett, elvonult, önmagába zárkózó lelkiség; a többit, ami a világon él s áll, elsöpri mind a mulandóság árja; nem lesz különbség a plebejus s a gracchusok háza közt; de az erény örök, lámpája ki nem alszik. Már hétre jár az idô; este van igazán. Ismételtem az inkarnáció meditációját. Mélyen belevágott lelkembe. Kivált az a remek, az az ismeretlen szűz. Istennek élni, az inkarnáció kegyelmében... Hátha a világban való foglalkozás még jó dolgokkal is hiú! S igazán hiú, ha nem történik Istenért. Szocializmus, irkálás ... mi ez? Már 37 éves vagyok ... már! lelkemet ismét kifeszítem! Istennek élek bensôségesen, ájtatosan, könnyezve, alázatban, sejtelemben, tiszteletben a Szentek s a kedves testvérek iránt. Szívesen visszatérnék Esztergomba imádkozni, elmélkedni, szolgálni Istenért betegeknek, vakoknak, érzéketlen népnek. De teli szívet kell hordozni, hiszen különben szegény leszek, nem lesznek szárnyaim. S lehetek-e külsôséges és semmit mondó? Lehetek-e sima és könnyen elosonó? Lehetek-e világias, naprólnapra élôsködô, az emberek bajai fölött szemeimet lehunyó?! Nem! Ki kell emelni a nagy jelet s megvilágítani vérrel és szívlánggal. Sokszor gondolom: nem vagyok arra való. De mélyebb életre igen is; a többi ennek nyomában jár. Aki az evangélium szerint radikális, de belsô, lelki életben, annak lesz lelke. Aki csak ezt az evangéliumot tartja s hozzá méri a világot, azt megértik mások is. Az élet gazdagabb az evangélium alapján, mint nála nélkül; így szegényes és koldusos. Alakjai árnyak és ostobák, jellemei maszkok, se szívük, se velejük. S minek ez a komédia? mind abba az árokba siet; sokat beszél és képzelôdik s azután szétfoszlik! Ha a lelket lehetne megfogni s érvényesüléseit megörökíteni s megszerettetni, mily fogás volna ez. Hát ezt a lelki irányt, a gondolat, a szellemi szépnek irányát, az erény, a belsô érték örömét, a hitnek és szeretetnek való világát föl kell tüntetni. Hallgassatok nekem ezentúl másról. Ami rosszat s nyeglét látok, csak azért nézem, hogy értsem, ez nem az, amit én tisztelek. Így vagyok az egész világgal. Aug. 6. Ma kezdôdik a Nagyboldogasszony novénája. Lementem a kertbe, s eszembe jutott, hogy nekem ezt kiváló áhítattal kell megtartanom: úgy mint otthon a szôlôben, mikor este fölsétáltam Urbankóhoz s körülnéztem réten s lejtôn le Esztergomig; úgy mint ott a gesztenyefák alatt, mikor izzott a napsugár s leszegezte az asztalra s a papírra a levelek árnyékait, s minden azt suttogta: szeresd a Szent Szűzet. Nézd itt hagyta saruit, s a nefelejtsben rád tekint; a virágok szemeivel néznek rád a lelkek; kedves maszk, ki magácska? mondhatod mindegyiknek. Délután. Jól vigyázzunk, semmi mást nem szabad akarnom, mint azt, hogy az Úr Jézus éljen bennem. Ez elôttem világos. Tehát, hogy minél szentebb, buzgóbb, lelkesebb legyek. Más tendenciákat, milyenek a nagyobb siker, a kihatóbb működés, gyerekes gondolatoknak kell tartanom. Mit használ mindez nekem? Ez az indító ok a pályaválasztásban is. Én tehát mindenképen arra törekszem, hogy az Úr Jézushoz hasonlóbb legyek; magamat minél jobban megtagadjam; az ô keresztjét hordozzam. Igaz, hogy ott kísért a kérdés: lehet-e azt ott tenni, ahol most vagy? hasonló-e ott életed Jézus életéhez? Megvan-e ott az a bensôség, összeszedettség, fegyelmezettség, melyet az Úr Jézus követése megkíván? Azért tehát mindig igaz marad, amit eddig is fölismertem: engem kiváltkép a működésben való szabad mozgás tart vissza, melyet a szemináriumban föllelek. Ha künn a világban is az ima s az önmegtagadás férfiává válhatom, nincs pályám ellen kifogásom; de ha azt el nem érhetem, határozottan cserélek. Azért tehát ezt kellene kimutatnod; mert mások kedvéért a tökéletességben elmaradnom nem lehet. Ez igazán nonsens volna. Lehetséges-e, hogy az Isten ezt akarja? nem lehet. Tehát tökéletesség ... Jézusi élet ... imádságos és önmegtagadó élet, ez a jelszó; a többi mind alárendelt. Este. Választom az aktuális szegénységet és megvettetést, ha az Úr Jézust ebben utánoznom szabad. Mert Jézus utánzása, ez az Isten dicsôsége. >>Ubi major imitatio Christi, ibi major gloria Dei ..., major Dei gloria exigere potest, ut divitias et honores retineam<<[143]. Vagyis akkor az Isten kívánja, hogy ebben az Úr Jézust ne utánozzam! Tehát megint: mit akar az Isten? Jézusi életet mindig ... a külsô körülmények változatos alakulásaiban is. Aug. 7. Ah, ich muß den lieben Heiland besser lieben [Ó, nekem jobban kell szeretnem a szeretô Üdvözítôt.] ... e szavakban törtem ki s könnybe lábadtak szemeim. Kell! Kell! ó nagy kegyelem! Kell! Hála neked Úr Jézus, én édes Jézusom, édes és illatos mint a méz, melyet az ég virágaiból, a csillagokból szívnak angyalok. Édes Jézus ... édes Jézus! S hogyan >>jobban szeretni<>jobban szeretni<>veritas<<. S ez az egyik fô lumen: egészen átvennem Krisztus érzelmeit és elveit; csak ez igaz. Belemerednem, belekövülnöm. Azután minél többet értek és érzek Krisztus szenvedésébôl, annál melegebb, forróbb, termékenyebb lesz bennem Krisztus vére. A passio által lesz meleg; a szent szenvedélyben felforr. Akiben a >>passio<< van, akiben az él, abban forr a Krisztus vére! Van igazság! A Krisztus az. Körülötte khaosz és skepszis. Ezért az igazságért vérét ontotta; vérével s a szentek vérével és könnyeivel van ez a fala az igazságnak összetákolva. Melege a szent szíveknek olvasztotta egybe köveit. Ó boldogság! S ez a mienk. Azonkívül a boldogtalan kételkedéssel együtt jár a jellemtelenség. A jellem a lelkek nemes alakja, a belsô valónak kialakulása, megállapodott erényessége, erélye, elve; mi a tengelye, mi a sudártörzse? Az igazság. A jellem vezérvonása a meggyôzôdés; hol van ez igazság nélkül? Aug. 8. Este. >>Domine, si in tempore hoc etc.<< (Ap. Csel. 1.) Az ember sokban nyugtalankodik, küszködik. Új idôk után néz s azok jônek is; de mit mond az Úr! >>Non est vestrum ... sed accipietis virtutem, et eritis mihi testes.[145] << A szent lelket, azt várjátok; azon legyen iparkodásotok, hogy azt elvegyétek: akkor jó lesz minden. Itt is mint az elôbbiben kidomborodik a gondolat: Krisztus minden, ôt birni, neki élni; aki ezt teszi, mindent elér. Ezzel zárom ez évi exerciciumomat. Hálát adok Jézus szent Szívének. Ha magamat veszem, szívesen maradnék itt. Van bennem lázas, izgalmas tettvágy; a modern idôk gyermeke vagyok én is, aki meg nem gondolom eléggé azt: Martha, Martha, sollicita es [,,Márta, Márta, sokmindennel törôdöl...'' Lk 10,41]. Hatalmas kereszténységet fölkelteni a világban; ez a világ üdve. Minden tehetségeinket ennek szenteljük, Isten segíts! Aki ettôl fitymálva elfordul, kimutatja, hogy felületes ember. A nagy kérdések mind a kereszténység gyökerén élednek, vagy ha arról leváltak, elfonnyadnak. -- Egészen nyugodtan maradnék itt; nem aggasztana a szeminárium sem. Mert ha ott találnám föl hivatásomat, képesnek kellene lennem arra, hogy radikálisan változtassam meg az irányt. Pax Christi! Nov. 12. Tegnap lahangolt voltam, mert a prédikáció nehezen ment, s nem láttam eredményt, sôt valami hanyatlást; de azután nagy kihatásomról szóltak, s ez megint föllendített. E körülményben láttam, hogy nem vagyok alázatos. Az alázat a/ önismeret, hogy mi vagyok, mit bírok, mit érek; b/ helyzetemnek alapos fölismerése; tehát Istennel s emberrel szemben való elrendezkedés, objektív alapon. Azért az emberek sem nem imponálnak, sem nem vetjük meg ôket. Tehetségeiket elismerjük, de nem juhászodunk, nem hunyászkodunk meg. Elôttünk az érték az Isten, s ezt az értéket kis vagy nagy tehetségekben megóvjuk. Az alázat tehát nagy erô; az erkölcsnek, a jellemnek, az isteninek preponderálása az értelmin, az efemeren, a látszaton, az emberin. Fintor és békéltetô belátás! Az alázat függetlenség; tudja, hogy a fák az égig nem nônek; nem veszti el a fejét a sikerekben épúgy, mint balsorsban. In secundis non extollar, in adversis non deprimar. Humilis sine fictione; hilaris sine dissolutione; agilis sine levitate[146]. Ha a dicséret lükteti szívemet, úgy hogy könnyen kibicsaklik az ész, az rossz. Dec. 24. Leszállnak az angyalok a mélybe; ott ragyog a gyémánt; csillagokon, réteken, levegôn át, felhôkön, földre; csupa Isten- gondolat. Ezeket az isteni gondolatokat régen mutatta meg, mikor a Verbum indult világokat teremteni, s kisérték az angyalok. Most újra kinyilatkozott: eum iterum introducit primogenitum ... dixit: et adorent eum omnes angeli Dei[147]. Ime nézni való, új Jákob létrája ereszkedik a mélységbe: a szegénység, a megvetés, az alázat mélységébe. Éj van, hideg van, rideg minden; de ime, ez éjben fény gyullad; e hidegben a szív melege fejlik; e rideg sziklában a legédesebb méz rejlik: et petra melle saturavit eos. E sziklahasadék az Isten kinyilatkoztatásának szent helye! Süllyed a föld; a nagyság, a pompa lelki lapálynak bizonyul, s a mélység kiemelkedik. A másik leszáll; a pogányság világa! Új alap -- lapidem pretiosum, electum ponam in Sion![148] a/ No hát nézzétek e leszálló, angyali kisérettôl körülvett Krisztust; ezt a szegletet, alapkövet: leszáll a mélybe; tamquam lapis! Ami a világ elôtt mélység, alacsonyság, amit elnyel a feledés és mulandóság árja; amit elborít s aminek nincs története, és neve: szegénység, feledettség, szenvedés ... Lejönnek az angyali szellemek nézni ez új teremtést. Ez új teremtés kihirdetése az elvnek: Isten fiai vagytok, örökkévalóra született lények! Jászolát letette a paloták és kunyhók közé; élvezet és kegyetlenség közé; két világ, két élet, két polgárosodás közé. Kihirdeti az individuum egyenlôségét és szabadságát: ez az evangélium. S mi történik? a mélység emelkedik, a magaslatok szállnak le: az új világ, új civilizáció! Épen úgy a szívben: aki e mélységekbe áll, a szellem függetlenségére tesz szert. b/ Azután nézd az angyalt: claritas Dei circumfulsit eos![149] Szárnyai a vágynak szárnyai, melyeken lejött régen 1900 év elôtt: Dániel ragyogó angyala? cito volans![150] ... Szemein, ajkain, arcán, homlokán az Annuntiata szűzies szépsége sugárzik; beköszönt most is azzal a pihegô mellel és szívvel, azokkal a gráciával körülfolyt ajkakkal, azokkal az Isten-szeretettôl s könyörülettôl megilletôdött szemekkel. Legszebb útja! Lesz neki még egy, mikor a sírhoz száll s leemeli a követ! ======================================================================== 1896 Szept. 1. Félre, félre világ; ismét itt vagyok ... Istenben! Beleáztatom egész valómat, föloldódom benne. Gondolataim, vágyaim, gyökérszálai mind belenyomulnak; hatalmában, fönségében, végtelenségében éldegélek. Ó, Úr! hála, hála neked, hogy te vagy az Úr! Megpróbálom kötelékeimet, vashengereimet; tartanak-e eresztékeikben, nem oldódik-e föl a viszony köztem s az Úr közt; az ontológiai nem; s a logikai? Ó, az sem! ... Dominus! Bánt, hogy oly keveset teszek érte s gondolom hogy többet tehetnék, s nagyobb kihatásom volna; de ez mind lidérc és álom! Esztergomban nem lehet; s a papokkal közvetlenebb érintkezés nincs! Az aula hajó szárazon; a püspökök érzik gyöngeségüket; mikor emberek hiányoznak, kitűnôt tenni nem lehet. Élni lehet; másokat mozgatni és megszentelni, saját meggyôzôdését kiárasztani, azt lehet; hogy aztán mit érünk el, az megint más lapra tartozik; pl. Szentgyörgymezôn semmit! Legszívesebben mennék, járnék- kelnék szerteszéjjel, buzdítanék, dolgoznám, nem nyugodnám; faluról- falura, papot s hívôt fölráznék. Ahhoz is kell mélységes, de önálló, s célját élesen fölfogó s kivivô törekvés! Szept. 1. délután. A közönséges meditációkat is mély alázattal kezeld; örvények szélén jársz; mit akarsz? -- A bűnrôl gondold meg, s hogy mint szereted önmagadat, gondolataidat, könnyeidet, lelkesültségedet ... s Isten a bűn következtében azt mind összetöri, mind!!! Kialszik minden szikra, sárrá lesz minden könny! Mi tehát a bűn? Valami, minek folytán én már nem az Isten gondolata, nem az Isten gyermeke vagyok, azért tör össze; azért gyűlöl; már nem Krisztus vérének gyöngye! Kérlek, édes Jézusom, add, hogy forrón utáljam s gyűlöljem a bűnt; add, hogy iszonyodjam tôle! Ez kell; így igaz, hogy delicta quis intelligit; a peccatis meis munda me et ab alienis parce servo tuo![151] Szept. 3. Jó föltételek: másokról ne beszélni debachálva; meditációt és lelkiolvasást tartani; magadhoz ne nyúlj; másokat érzékileg ne illess; lehetôleg elvonulj, de ahol vagy, végy részt; gyerekes szégyenkezést félre; lelki javakra komolyan buzdíts; fogd keményen a kispapok lelki elômenetelét; a visszatérô fiatal papokat kérdezd ki. Délután. Arról is meditáltam az imént, hogy nem kell nekem dicsôség és tisztelet. Konstatáltam, hogy némi klerikusi jóindulaton kívül nem is kerül igen e fajtából, s hálát adok érte az Úrnak! Pompás! Csakhogy hasznosítsd e boldog függetlenséget a lélek diadalra juttatására! ======================================================================== 1897 Júl. 25. Ôszintén mondom, inkább könnyeimmel szeretném ezt megírni, mint tintával. Szemem most is könnybe lábad. Istenem, mit tegyünk, mikor az inkarnáció valósága borul ránk? Hová futamodjunk? Ha a zsarnok kizsarol, eladja ruhánkat, szétveti galibánkat s annak köveit s azt a letapasztott sárga anyagot is eladja s mégsem futja ki, csodáljuk kegyetlenségét s sajnáljuk szegénységünket; de midôn Isten emberré lesz, hogy minket magához vonzzon vasnál vasabb lánccal, hogy lelkünk elôtt égjen, mint emésztô tűz s belevegye magát velônkbe; hogy a tökély magaslataira hívjon s szédítô s köves, lábat szaggató utakon kerget, míg lihegve össze nem roskadunk: kérdem, ki a nagyobb zsarnok, az erôszakosabb hatalom?! Nem lehet azt érteni, azt a kötelezettséget, mely ránk hárul; azt az adósságot, melyet elvállaltunk; azt az égetô, sarkunkban ügetô szükségességet, hogy magunkat s mindenünket neki odaadjuk. Az Isten lett emberré! Rémséges és ész-zavaró tény; mily radikálisok leszünk; mily áldozatosak, mily vigyázók, mily törekvôk, szenvedély- maniakusok, zelózusak -- az Isten, az Isten lett ember! Ó, imádjuk, hálálkodjunk, tenyerünkön hordjuk, minden szavát aranygyöngy gyanánt fölfogjuk, vonásait élvezzük; kellemeibe, szépségébe, áldott lelkébe, szívébe merüljünk. Értem annak az alázatos, bűnbánó középkornak szellemét: az inkarnált Isten tette gyermekivé, hódolóvá, lággyá vaslelkét! Az a Kinga, Klára, Jolánta, Erzsébet, Margit ... azok a búgó galambjai a megtestesülésnek, azok tanítanak szeretni, hódolni, megsemmisülni engem is! Ez az egy gondolat szentté tesz. Alázatossá, szegénnyé, Krisztussal síróvá, igénytelenné! Jaj, édes Uram, hát tégy engem is azzá. Ki ne hajtana itt térdet? Istenem, be kár, hogy az angol tudomány oly emberek fejébe került, kik a kereszténységet nem ismerték s e részben valóságos hígvelejűeknek bizonyultak ... Macaulay, aki kifogásolja a térdhajtást! Ha tudnád, ki és mi elôtt hajtottak azok az Eduárdok és Kolumbánok térdet! Papság kell nekünk, mely az elsô szent karácsony-éj szellemét fölfogja, édességét, áhitatát ízlelje; imáját, áldozati füstjét, az Isten örömét s a Szent Szűz boldogságát átérezze; mely az elsô nagypéntek szomorúságát, fájdalmát részvéttel taglalja, térden állva, szégyenpírral arcán, szemében könnyekkel; mely irtózzék s kiáltson: elég, elég, Uram, könyörülj Fiadon! mely az elsô húsvét-reggel diadalmas, csendes apotheózisát lihegô, de megnyugodni térô szívvel szívja magába. Papság kell nekünk, mely ismét gót dómokat építsen s a román stíl alakjait oleo laetitiae [az öröm olajával], a lélek kellemével kirajzolja; mely ezen alakok belsô szellemét s illatát érezze; mely a gazdag, fönséges, nyugalmas s egyre törekvô gondolatnak és érzésnek -- ha lehetne -- még egy új stílt teremtene. Ha templomai a keresztény gondolat mélységét tükröztetik, gondolom, akkor a templom építôinek a lelkét is átjárják. A betlehemi barlang szebb, mint bármely szentély Kölnben, Limburgban, Lainzban; a Szent Szűz áhitata s öröme s édes élvezete szövi ott a legharmonikusabb vonásokat s illesztgeti egymásba. Dec. 22. -- Gyermek szeme! -- mélység! Jézus tekintete. -- Mit lát? Lelke elôtt egy fönséges világ. S ahol all, fekszik, jár, ott a mélységek s magasságok. Judea s Galilea elôttem egy világ, melyben egymásra rakvák a hegyek, a magaslatok Himalaya! máskor tengereket látok ott; mélységet. Jézus lelke, élete, azok az égbe meredô magaslatok. -- Lát széles világot! Világ-véget ... ítéletet ... Vére mint folyam, mely elömlik ... Oriens, splendor Patris [Felkelô nap az Atya ragyogása.] ... s ez mind a gyermek szemében. -- Mit lát rólam?! Jézus mosolya. -- Benignitas et humanitas [Jóság és emberség.]. -- Az emberi élet kifejezi, de kivált a gyermek. -- Karácsonyfák körül! a jóságos lélek ... Innen a parabolák a tékozló fiúról, innen a szamaritánusról. -- Innen az ,,emberség'' példái! -- Isten az ô szeretô gondolatait így fejezi ki. Jézus könnyei. -- Oly közel feküsznek forrásai s oly mélyre nyulnak. Siratja apró bajait ... és nagy keresztjét. Itt kezdôdik az a szent résztvevô, s a világot váltó fájdalom ... Qui in diebus carnis suae preces suppl... cum lacrymis offerens, exaud[152]... Megindulástól is sír. A legfönségesebb áldozatra kilép ... a gyermek elsô léptei a Szent Szűz is ... én is! -- Örömtôl sír a Szent Szűz! ======================================================================== 1898 A bűn és a pap[153] Júl. 13. a/ Méreg a bűn. Csunya. Szétrág, eltorzít, elforgat mindent! Elrontja a vért. Víz, poshadt -- genny lesz belôle. In terra sanctorum iniqua gessit non videbit gloriam Domini[154]. -- b / A szervezetet erôtlenné teszi, a gyomor elfásúl, a belek nem váltanak ki tevékenységet: épúgy a bűnös pap: erôtlen; a természetfölötti élet eszközei mintha nem volnának. -- c / elfojtja az életet; tagadja; halál a vége. Hát mit jelent egy Feh. tallósi pl. papsága. Kispapi buzgóság, ordináció! primicia! a/ vér: a kegyelem, a hit; Mocchus vén papok! b/ szervek: bánat, erôsfogadás istenfélelem. ,,Nem tudok bánni bűnt''. c/ denudabunt te vestimentis tuis, tollent vasa gloriae tuae et dimittent te nudum[155]. II. Mily pusztulás. Szomorúság. Szomorú az angyal; tenyerére hajtja fejét ... amare flebunt [Keserűen sírnak]. Szomorú Jézus Szíve, mennyi kegyelem földúlva. -- Nyomorúság. Decidit corona capitis nostri [Leesik fejünk koronája.].-- Egy szifilis ifjú, gyönyörű szeme néha még föllobban; finom ajka néha még a régi alakba tér. -- Temetés. Firmis tuum ... portas! [?] -- Minden érdem oda! Kialszik a természetfölötti élet és végsô szikrája.-- Szolgaság. -- Valerián. B./ Lánc a bűn. Rab vonszolja; hánnyal terhes vagyok! -- Ultimus quadrans. Ezt soha nem fizetem meg... Jogtalan, sértô bántalom! /Unrecht/ s ha így tovább megyek: mi lesz. Most még legalább másnak nem ártottam. Bűn Isten ellen: hitetlenség, káromlás, bizalmatlanság, zúgolódás. Bűn önmagam ellen: mértéktelenség, fegyelmezetlenség, érzékiség, állhatatlanság restség, gyávaság, önzés. Bűn mások ellen: kritizálás, megszólás, rágalmazás, csacskaság ... irigység, gyűlölet, látszat, hiúság, erôszak ... Hol szedjem a belsô meghatottság kenetét? virágokból? a devóciót? bagdadi rózsákból? gyöngyvirágokból? Szívbôl? Áss mélyebbre ... Ott források vannak; de a forrás seb ... a megtört szívbôl jön a kenet... 1/ Mélyen érezni bűnösségünket: Nézzünk végig életünkön ... nincs-e igaza Szent Pálnak ... Magdolnának ... Cortonai Margitnak? Infelix ego homo! [,,Én szerencsétlen ember!'' Róm 7,24] a 10 parancsolat ... ha hallatná szavát ... s a szentségek, a mulasztások ... a titkos bűnök. Néhány lélek ott túl! -- Mennyi bűn! Özönvíz! Non permanebit spiritus meus, quia caro est.[156] 2/ Izlelni a bűn keserűségét s utálatát, Isten ízlésével. Ész ellen: kivetkôzni az észbôl ... Az állati jegynek kiverôdése ... dacára a csipkének, parfômnek ... frakknak ... A lupus kivetkôzteti az embert ábrázatából; a hitetlenség a világosságból; a reménytelenség örökös télbe állít ... más a világ. -- Servus ... Nemo potest duobus dominis servire [Senki sem szolgálhat két úrnak.] ... a test evangéliuma! Az eldurvulás ... ez elszakadás Istentôl: hej, mikor az Isten szeretetének napja világított rám! ... liberalizmus ... élni Isten nélkül, élvezni s fejbelôni magát: a Magasságbelit elfelejteni. A kultúra is látszat. Leroy Bermdi[?] szerint nem erkölcs, bécsi Reichsrath, Hobocken. 3/. S ki az, ki vétkezik? Jóllehet csillagokba nézett, de mily hitvány vagyok, lelkemben ... mily parányi s mily nagy az Úr ... érzem tehetetlenségemet ... test szerint elhervadó. A tisztaság, a szentség Istene tisztít lelkeket! Conflans! Mily fogadalmat ad a tisztítóhely. - - Törôdjünk a lelkünkkel! ékesítsük azt föl, töröljük el az állatit, a rosszat = megtisztulni. Érezni bűnösségünket ... Mindenki érzi, aki Istenhez közel tér. Megnyílnak szemeink; fogd meg, ne félj! A bűn romlás: vannak szép lelkek, fiúk, leányok: mint a hajnal; alakúlnak; alakúlásukat a fegyelem, a mérték, a szám, a szépség, a gondolat vezeti: kialakúl a blazírtság, a tagadás ... a másikban a szerencsétlenség, elégületlenség, meghasonlás. -- Vagy egy szép arc ... lupus. Aug. 7. [Lelkigyakorlat] Piliscsaba, 1898 aug. 6--13. (Lollok.) Ismét legfontosabb az indifferencia, mert fölülkerekedésével úgy érzem magam, mint mikor a kocsi a kerékvágásból kihajol s azután abba visszahanyatlik. Irányt kapunk az indifferenciában. Én is nyerek irányt, melyet így fejezek ki: én tökéletes keresztény akarok lenni. Most spirituális vagyok; nem ragaszkodom állásomhoz egy percig sem; ha letesznek ma, nem lágyulok, nem sóvárgok, nem sírok. Mit csinálnak a jó káplánok? mit a plébánosok? mit lazarista szomszédaim itt jobbra-balra szobáikban? mit csinálok én, ha öregebb leszek s letesznek? Mily szívvel és lélekkel kell dolgoznom? Józanul, hívôn és buzgón. a/ Józanul, nem képzelôdve, délibábos terveket fôzve, nagy sikereket várva; még pedig azért, mert ez téves nézet, s hozzá elfogulttá tesz. A nagyzás jól mondatik hóbortnak. Majomszeretetre is vezet, érzékiességre, és kivetkôztet férfiasságunkból. Nem vagyok gyáva és nyárspolgárias, szégyenlôs és fajankós. Egy idegen városban sokkal egyediesebben és férfiasabban viselkedem! Nekem jó volna mindig egy nagyobb utazás; ott érintkezem sok férfiúval, kik falun, városban, hivatalban, lelkipásztorságban oly önálló, alakzatos, erélyes jellemet tüntetnek föl, amilyet én alig. b/ Hívôn vagyis hitbôl. Mindent a hitben látni s másért semmit sem akarni. A hit fénye a nap; a világ kôszénbánya; hiába okoskodunk a kôszénbányában a napvilágról, s mutogatjuk a sima törésű fényeslapú szénkoloncokon a nap erejét, borzasztó messze vagyunk. Csak hitbôl s hitért. Fölhasználni utazást, újságot, könyvet; írni, olvasni, cikkezni, de csakis azért, amik fönn vannak. S elveket honnan? Onnan! Nem önzést, nem hajlamokat, nem érzéket; lelket és életet! Sebeszta, Jezsó, Jaross. c/ Buzgón. Tudva, hogy jó papokat akarunk, s az nagy dolog. Azután, hogy ezt sok utánjárással, fölkarolással, sokoldalú szemességgel kell mozgatnunk. Gyönge személyes érintkezésem is hallgatag, nem érvényesülô egyediségem akadályul szolgál. De nem engedek. Be kell folynom! Mozgatnom, irányt adnom. Művelni, fölvilágosítani kell az ifjakat; nem fák ôk az erdôn. Pedig e részben nem teszek eleget. Érzem, hogy ez bibém, s kifogás alá esem. A bocsánatos bűnök. a/ Istennek megbántása; nem öl, nem átkoz, nem kárhoztat: de fáj. b/ Nehéz a gyógyítása; a kétség miatt, hogy mi halálos, mi bocsánatos bűn; hol kezdôdik a megszólásban, a sikamlósságban. Isten, aki parancsol, ugyanaz; csak hitbôl ismerjük, hogy van különbség bocsánatos és halálos bűnök közt. c/ Isten iránt való szeretetünk csökkenése. Ellenszere: finom lelkiismeret és erôs föltét. A réznek, bronznak patinája van, s az emeli értékét, pedig ez élegülés rozsda. A léleknek patinája nincs, csak foltja, melybôl lupus lesz s elcsavarodik alakja. A bocsánatos bűn beleveszi magát a lélekbe s alig vesszük észre: hanyagság, lustaság, érzékiség, mindenféle szeretetlenség stb. Aug. 8. Dacára nagy, kiáltó nyomorúságaimnak mégis új, friss erôt ér- zek. Ma a lanyhaságról elmélkedtem. Caecus--secus viam--sedens-- mendicans[157]. Caecus: akár belsô életemre, akár külsô kihatásomra alkalmazom. Tudom, hogy caecus vagyok; anélkül nincs. Csak a mérték iránt van ignoranciám. Valóságos szembekötôsdit játszunk. S úgy szeretném egyszerre lerántani a szememrôl ezt a tarka fejkötôt. Mégis csak sok. Szeminárium! jaj Istenem, csak tudnék annak a Wiplinger és Czeinzinger és Csambál lelkébe bújni s onnan kikukucskálni s megnézni azt a spirituálist. -- Azután saját belsô életemen ott van a fejletlenség kocsánya! Ajánld a bocsánatos bűn utálatát; a foeditás utálatát, a mindenféle tetű-járást, ragyát és penészt! Hogy ellepi a lelket! Istenem, Istenem! mi lesz velem! Szívem megint megolvad, s a világias érzület salakjától kitisztult; ismét tüzes, izzó láva! S mikor ilyen, akkor telítve van; gondolatok, tervek, érzelmek világa borítja. Ha itt lehetne maradnom, milyen teljes lélek volnék én; érintetlen és magas! mint a hegycsúcs a vrátnai völgy fölött. Azért egyre azt gondolom, hogy ne maradj ott, hanem jöjj, jöjj az elveszett paradicsom megkerült kis úszó szigetére. Tudom, hogy erôs, teljes, hatalmas egyéniségrôl álmodozol, egy mozgó lélekrôl, mely a teremtés bájait magára szedi s gondolattá váltja ki, mint a sündisznó töviseire szedi az elszórt gyümölcsöt. De a világban lekopnak tüskéid, süneid, s szegényesen döcögsz tovább a poros utakon. Olyan vagyok, mint ki meg nem találja helyét; de azt gondolom, hogy inkább ott van a helyem; ott a Jézus társasága tiszta, fönséges légkörében, ott az izzó szellemi magaslatokon, ott az elôkelô elvonultságban. Hát Vrátna büszke-e azért, mert csendes és magas? Bocsásd meg Uram bűnöm, ha rosszul hangzik, amit ide írtam; de a te evangéliumod szerint értem. Aug. 11. Jézus a Getszemáni kertben. Tristis [szomorú] ... milyen az Isten sorsa, az erény állása a világon; a lelkek szomorú állapota; a hit, a szeretet? De Jézus szívét izzó, buzgó szívnek nézd. Milyen Sámuel éje; milyen Szent Ferenc éje: Deus meus et omnia! [Én Istenem és mindenem!] Néri Szent Fülöp éje a katakombán. Jézus szíve mint egy izzó kôszénbánya; tűz a talaj, a fal, tűz az a szénpor is, mély tűz, nem lobog. Különbség van tűz és tűz között. Más a dorogi, más a porosz szén foka. Szeretni Jézust, jó példát adni; a lazaristák megtérítettek sok papot jó példájukkal. Nekem is így kell járnom. Aug. 12. Mater dolorosa [Fájdalmas Anya.]. Jézus nyomaiban járt. Bosnyák Zsuzsanna Sztrencsó várából Teplickára ment templomba télen, mezítláb, s övéinek, kik fáztak, mondá: nyomaimba lépjetek. Csak az izzó lelkek hagynak nyomokat maguk után fagyban, jégben, ködben. Omnes sancti, quanta passi sunt! [Valamennyi szent mennyit szenvedett!] Dec. 15. Die Religion ist die höchste Betätigung unseres Geistes. [A vallás szellemünk legmagasabb rendű tevékenysége.] Mikor nagyot, fönségeset gondol, melynél feljebb semmi sincs, vallást alakít. Bármi szoríthatja az embert tehetségének primitív gyakorlására, akár ösztön, akár szükség, akár az életharc, tény, hogy építôművészetté a kôrakosgatás a templomokban lett; ha az ösztön enyelgett az ember harmonikus irányzatával s hangokat dallamokká olvasztott, csak a kultusz szolgálatában lett művészetté; a keresztény áhitat olvadozó bensôsége alakította át a syrinxet orgonává s a csengôt haranggá. Bár a népének, a mithosz, a rege a beszélô tehetség ösztönszerű megnyilatkozásai, melyeken a természet benyomásai s a szociális szükséglet tükrözôdik: littera-kultúrának polcához akkor lépnek a népek, mikor szent hagyományaikat, himnuszaikat, kultuszuk tanait jegyzik föl. A templomok csarnokaiban fekszenek a tudomány elsô okiratai, s kezdetben mind szent tudományok; a grammatika szentiratok magyarázásán ébred; a szent helyek tájékoztatása, kimérése, az oltár fölállítása a mathematikai tudományokat hívja létbe, s ezek exakt jellegét szinte a >>religiozitás<< támogatta, mely pontosságot kívánt; a legrégibb természetrajz a hierofizika; a legrégibb asztronómia az aszt- ráltheológia. A jogtudomány s a történet templomi tudományok ... Ime, a vallás a tudomány bölcsôjét ringatta. Lehet szomorkodni, de nem úgy, hogy lenyűgözzön, leteperjen; s nem fog leteperni, ha látjuk a végleges harmóniát s kimenetelt. A szomorúság, ha a lelket ellepi, gyöngévé tesz, ha ráborul s elfogja a kilátást. Pl. Anglia elszakadása mily szomorúságot hozott a XVI. század katholikusaira; de ha láttad volna a végleges fejlôdést, már az a szomorúság nem olyan; nem dekomponál, nem gyöngít. Az örök tudásban a függetlenséget; igazán szeretek egy buzgó lelket, de nem függök rajta, mint célomon. A lélek szabadsága nem engedi színezni szürkén a szomorúságtól a lelket. ======================================================================== 1899 Aug. 29. [Lelkigyakorlat] Délelôtt fél 12 órakor. A halálról. a/ Föl kell magam ajánlanom, hogy bármikor kész vagyok meghalni. Tehát nem függök az életen; az örökkévalóságnak élek. b/ A világ az Isten teremtménye; gyűlöljem? Distinguo: amennyiben visszatart, vagy lehetetlenné teszi az örökkévalóságot, igen. De hogyan teheti ezt, mikor az Úré? Amennyiben tükörkép s megzavarhat. Képekkel telerakott fal mellett vízszintesen fektetett tükörben látjuk a képeket, de úgy, hogy ami a falon fölfelé irányul, az a tükörben lefelé halad; ezt szem elôtt kell tartanom; a tükörkép gyakran elvon a helyes iránytól. A teremtmény elvonhat az Istentôl; hozzájárul a rossz természet, mely ónsúllyal húz el tôle. Ezt a kettôt szem elôtt kell tartani. A világ gyönyörű, szép, Isten remeke. Élvezni, használni szabad; meg kell ragadni mindazon vonatkozásokat benne, melyek a boldog örökkévalóságra vezetnek; így a tudást, műveltséget, anyagi jólétet, nemesbülési, finomodási eszközöket. Gazdasági szabadságot, az elnyomást megszüntetô kellékeket törvényben, népéletben, kereskedésben. Szóval a világot föl kell használnunk, hogy nemesebbek, jobbak legyünk. De a/ a cél az örökkévalóság; érzelmünk a vágy utána; kézségünk odajutni, mert a világ eszköz csak; b/ amily igazán buzdulunk a világ kihasználásáért, oly óvatosaknak kell lennünk, nehogy eltérítsen az örök iránytól vagy becstelenül kielégítse alacsony vágyainkat. Örülhetek az életnek, mint Isten vonásaiban gyönyörködöm benne; de ép oly eréllyel leküzdöm minden vágyaimat s bajaimat. Tehát per mundum ad aeternitatem [A világon át az örökkévalóságba.]. S lesz a világban is sok vonás, mely erre az irányra utal; ezeket ki kell emelnünk. Ilyen a geológia, mely az élet viszonylagosságát nagyszerűen kimutatja[158]. Aug. 30. De regno Christi. [Krisztus királyságáról] Jézus áll itt a maga hódító egyéniségével s annak összes bűbájával. Isten Jézust küldte, kompendiumául összes nekünk való bölcseségének. Ô áll elôtérben, minden más helyett. A példa, a fölszólítás, a késztetés hatalma belôle sugárzik; viszont a visszhang bennünk, a buzdulás, a fölajánlás mije s mikéntje, ez mind reá vonatkozik. Hogy mit lehetne tenni, ezt róla olvasom; hogy mi a több, a kevesebb, azon rajta igazodom el. Ô a programm! Ô az eszmény! a harcot szükségesnek mondta s a harc fokozására, a lelkesülés tüzelésére nógatja híveit. Ez eljárás ésszerűségeért ô a felelôs, ô a jótálló. Az ember -- s a test -- s a jólét-kultusz, mely napjainkban fejlôdik, okvetlenül az Úrral állítandó szembe -- szembesítésre. Este. Incarnatio. Alázat; a Szent Szűz okos, hogy nem adja oda méltóságáért tökéletességét. Gyönyörű példa a fundamentumra. Quomodo fiat ut sim mater Dei, etsi mater Dei, cum virgo esse velim[159]! Hány szűz nem akarna királynô lenni; Szent Ferenc nem akart pappá szenteltetni a szent alázat szerelmébôl. Az erényt szeretni szabad minden méltóságon fölül, még az Istenanyaságon fölül is. Virgo prudentissima [Legokosabb szűz!]! S honnan ez okos megfontoltság, ha nem a fundamentum mély átértésébôl és habituális áthatásából?! Ô is beszédbe ereszkedik, mint Éva: ô is akar tudni; de alázatos akar maradni; fél Isten anyjává lenni. Az meg Isten akart lenni. Ez ôrzi azt, amije van; az nem. Mit vittünk ki s mit hoztunk be ? Lelket, testet, szellemet, világot. Miért jöttünk újra be? hogy pályánkra készüljünk. Ezt a pályát egy szóval jellemzem: Krisztus szorosabb követése. Ideálok szolgálata ... hivatás. Az ideálok szolgálatára csak hivatások képesek. Mi a hivatás? az élet odaadása egy gondolatnak. Mindnyájan jöttünk-e vissza? nem; egyik-másik meggondolja magát. Egyik átment az örökkévalóságba. Mindnyájan akarunk-e sokat? Ne tegyünk egy szalmaszálat sem keresztül! Sok akadályt gördítenek egyesek utunkba. Ha a negyedik év kimegy, örülök; azt mondom: már ideje; mert az öregebbek az akadályok, akiken nem fogott a jó szó; akik kezdetben vonakodnak s huzakodnak különösen tôlem. Kívánom, hogy jól járjanak, de többnyire az ellenkezôjét látom. Ezek azok, kik a dolgot nem fogják föl komolyan, kik a szószátyársággal akarnak tetteket pótolni. Akarok ideális életet élni egészen az Úr Jézus példája szerint. Elmondhatom az evangéliumi ifjúval, hogy ezt akartam mindenkor. Más célom, más eszményem nincs; nem is akarok szeretni semmit, ami engem az Úr Jézustól elidegenít. Azért most megint úgy indulok ki erre az évszámra (á la napszám), mint aki dolgozni, fáradni, tűrni akar Krisztusért, vitam veram vivere [igaz életet élni]. -- Ha missiókba mennék, világos volna ez a célom, minden léptem-nyomom azt hirdetné; de ha nem is megyek, mégis élénken akarom átérezni: vitam veram vivere. -- Ha kolostorban élnék, akkor is érezném azt; de ha nem is vagyok kolostorban, az ôskereszténység kizárólagossága, égbetörése pótolja ezt nekem. Evvel szemben áll a >>fraus diaboli<< [az ördög csele]; mindaz, ami földhöz tapaszt, ami leköt, s következôleg fáraszt, lohaszt. Ily emberek elfáradnak, már azáltal is, hogy robotban dolgoznak s reménytelenségük úgy környezi ôket, mint a bérmunkást a gyárak poros légköre és zakatolása. Nem; mi mindig nagyot akarunk; nem lohadunk; mi úgy érzünk, mint Krisztus Urunk. Ô pedig >>heri et hodie, ipse et in saecula<<; >>quorum spes immortalitate plena est<<.[160] A fôdolog tehát megtudni, mi az a >>vita vera< és a szegénységben s megvettetésben (penitencia, szeretet, önfeláldozás, bátorság, nagylelkűség, buzgóság) való hozzá-hasonulás. Miért mész Esztergomba? Hogy >>vitam veram vivas<>Domine verae contritionis et condignae satisfactionis<< [Uram, add nekem az igazi töredelem és a méltó elégtétel szellemét!]; de egy kereszt az, hogy gyönge vagyok az adminisztrációban; a bántó gondolat, hogy nem teszek eleget, arra vitt, hogy kérjem e kereszt elhárítását; ismét fölvilágosodtam, hogy ez a >>condigna satisfactio<<. ======================================================================== 1900 Jan. 2. Egyre törekszem: az élet harmóniájára. Istentôl erôt kérek, de nem hogy adjon minél többet, hanem hogy amit ad, akarata szerint használjam! Akarata mint a ködös tenger, mint az új év; begombolt valaki, akiben sok nyugszik; mennyi kiindulás, kilendülés, képesítés és képesülés! -- Mérsékelt lelket, derűt és temperamentumot a kellemetlenségekben! Az, hogy kizökkenek, az se baj; a tenger telefröccsenti a groteszk partok szikláit, a keserű hullám nem vész el; a lélek csapkodásai nem vesznek el; ne sirassuk, csak fröccsenjen! Seien wir nicht zuwider; keine Knaufereien vor dem heiligen Gott! Nicht fade, süßliche Ergüsse ohne Kraft; die Kraft ist das Maß[161]. A bánat se sopánkodás; s másért való imánk is nyugodt, ne hisztérikus, ne emésztô, sötét vérmes álmoktól uszított . Ne ijedôsen, ne komikusan. Az nem erény! Nem hidegen; de nem is, mint egy aggodalmakban várakozó vén lány: hogy hát mi lesz vele, hogy nem jön a mámi, a táti, a Feri, a Kari s a Bora. Temperata durant! S elnézôen s kímélettel! Öröm kell és tartalom! A tartalomból az öröm magától fakad; szegény lelkeknek nincs örömük. Telítsük ôket: akkor örvendenek! A világtól eltorzul az ember; mert könnyen helytelen viszonyba helyezkedik; életének szabadsága, gazdag tartalmassága, sokfélesége elôny is; de biztosan hátrány, ha nem jó irányt választ. Olyan, mint a tenger, mely mindenfelé út, tágabb, símább, mint bármely országút; de irány nélkül enyészetet hoz ránk. Az életet is lehet eltörpíteni, elnyomorítani, silányítani! ránk borul a helytelen irány, mint a számum porfelhôje; lélekzünk halált! Az egész társadalmi rend olyan lehet, hogy nagy rétegek számára halálthozó, elsenyvesztô, a dolgokhoz való viszonyunk miatt. Az egyes ember is helytelenül fejlôdik a világ nyomása alatt. Ennek illusztrálására mondom: mi különbség van az állat s az ember fejlôdése és eszközei között. Az irányt egy szóval jellemezhetem: az állatban minden az organikus tökély alatt van; az ember pedig ép ezt elhanyagolhatja: önzése dacára nem ô, hanem a világ kerül a központba. a/ Nézd a küzdelmet: az állat organikus szerekkel, erejével, tagjaival küzd; az mind ô, az övé; az ember intelligenciájának révén a technika segédszereivel. A sánta ember elôbb ér vasúton valahová, mint az arabs mén; a béna, egyszemű, gödhös tüzér embersorsokat, csupa szálfa-magas hôsöket tehet tönkre. Jó, ha használja a technikát, de ne senyvedjen el. b/ Nézd az öröklést. A természet szervezeti tökéletességeket ad a szervezeti összefüggés révén; az ember a szervezeti összefüggésen végbemenô öröklésen kívül örökbe ad a jog révén sok mindenfélét. Gyönge természet kaphat sok eszközt; erôt keveset. c/ A verseny az állatvilágban a legtökéletesebbnek a reprodukciója; az emberben a profit. A versenyt ismét természetessé kellene tenni, mely az ember kulturális hivatásának megfeleljen! Az embert fejleszteni! Ô az Úr és nem szolga! Minden a természethez való visszatérést sürgeti. S tagadhatatlan ez lévén elsô és fôtényezôje, hordozója mindennek; s ha nincs hozzá okos, észszerű kapcsolatunk, nincs szemünk: erre kell a legfôbb súlyt fektetnünk. -- Fejleszteni, fejlôdni a jelszó; helyes; tehát az irányt eltalálni. Ha nem értjük önmagunkat, ha nem értjük célunkat, ha rosszul akasztjuk be törekvéseinket: mi lesz akkor!? Ha kô borul a fűre ... ha csont dudorodik agyunkra... A fôdolog, hogy nem magát, hanem mást szolgál az ember, s ezen elcsenevész. Nem lelkét, nem életét, tökélyét tekinti, hanem a jogilag hozzáfűzôdô dolgokat; nem én, hanem tárgy; nem az élet s annak ereje, hanem minél többet bírni, minél inkább tiszteltetni, mások fölött állni. Ez elsôsorban a rossz társadalmi szervezettôl függ, mely munkára szorít és nem fejleszti az embert. Másodszor a rossz neveléstôl. A természetben (oroszlán, liliom, rózsa) az alak a fô; kialakítani a konceptust; teljessé tenni; azért variál és tentál. Mindent az alakba fektet (erôt, tehetséget), mindent a természetes átöröklésben átszármaztat másra; mindent reprodukálás miatt tesz, hogy az alak legyen jobb, erôsebb késôbb. Jan. 9. Gazdag az ember: Isten elôtt ajándékokkal jelenhetik meg; ez ajándékai lelkiek; a súly a lélekben van. Nagy az ember: Istennel érintkezhetik, s nem vonatkozhatik el tôle. Érteni kell tehát, hogyan járuljon az ember gazdagon az Isten elé: szeretetben, az ima szellemében és áhitatban és önmegtagadásban élvén; s ô rekompenzál: >>In omnibus operibus tuis esto velox (szabad, készséges, nagylelkű, fürge) et omnis infirmitas non occuret tibi<<. >>Vidi virum velocem in opere tuo; coram regibus stabit<< (Eccl. 31, 27; Prov. 22, 29). Jan. 10. Sokan sürgetik a művészetet: értelmi, erkölcsi, művészeti kifejlôdést. Mindig valami félbemaradt templom, az anconai, homlokzata jut eszembe; valami megakasztott mű, valami leszakított lendület, összezsugorított terv, midôn ezt hallom: a szemet fejlesztik, hogy lásson, a fület, hogy halljon; a szimfóniák tengerébe merülnek; a hangok finomságával az érzelmeiket festik; művészi japáni képek, a napkelet országának derűjével, színeivel a lelket látni, szeretni; harmóniáján gyönyörködni? Mi lesz abból? Jolau panasza, hogy az élet sekély; >>az mindenütt sekély, ha nincs mély lélek hozzá <<. Das Ziel der Kunstbetrachtung: >>Die Gewöhnung, eingehend und ausdauernd zu beobachten und das Erwecken der Empfindung, nicht die Mitteilung oder Aneignung des Wissens ... Wie überall ist das Wissen auch hier Mittel, nicht Selbstzweck<< (Lichtwark: Übungen zur Betrachtung von Kunstwerken). Sein, ein volles Sein ist der Zweck des Lebens. Die Harmonie und die daraus erstehende Freude; die Freude ist der Abglanz der Seeligkeit; die Fülle der Seele ist der Abglanz der Vollkommenheit; das Bewusstsein der Freude und Fülle der Seele ist die Gottähnlichkeit. A tudomány nem cél; mert a valóságokat nem éri föl; korlátolt; csak eszköz az életre; tapogató szervek, a világnak hozzánk való viszonyát jelzik; ezen mértékeken és kereteken túl nem mehetünk. Tenni és örvendezni: ez az élet! Was ist schauen anders als sich füllen; hören als füllen; emfinden als voll sein? Sein und voll sein, vollkommen sein ist der Zweck des Lebens.[162] Jan. 21. Szent Józsefet az angyal inti: surge [Kelj fel!]. Ki ne tenné a fönséges parancsot? Mily kegyelem, öröm azt tenni! Az élet telje, kifejezése, bôsége ... de le van fátyolozva: mindenkivel szemben létezik? de álomszerűen. Álom az élet, s a végtelen úgy érintkezik velünk. A világ egyik fátyol; a hit a másik. Videmus nunc in speculo [Most még tükörben látunk. Vö. 1Kor 13,12.]. -- Az öntudat abban áll, hogy az isteni akaratot értsük, hogy legyen érzékünk hozzá, mint szuggesztiós, ideges médiumoknak. De ne extravaganciákkal, hanem a köznek az ellenôrzése alatt. A kegyelem egyéni, de az irányzat, az alapelvek intézményes közjavak. Igy tenni boldogság, meleg érzés. Szept. 12. -- Ó édes élvezet, mely a szív teljes meghódólásából származik az Úr Jézus iránt! Teljes...! Nagy kegyelem mélyen imádhatni az Urat s nem botránkozni, hogy mások mit tesznek, mit nem; hanem önmagán érvényes az egész szent kereszt. Igen, csak magamon! hisz ez az élet; a másik szükség-gyengeség: Azután meg az élet is ráhajlít, mert tapasztaljuk, hogy másokon ki nem vasalhatjuk, de magunkon igen. Igen ... egészen. Nekem tehát lehet és kell égnem; Kell! s lehet is? Ó hogy ámulok e kedves igazságon. Áldott potencia! boldogít és hevít a lehetôség öntudata, mit fog tenni a valóság átérzése. Az az aktus igazán purus s mégis egyre fokozódó, törtetô, biztató!!!! Szept. 23. -- Aszkezis alatt a görögök a versenyküzdéshez és futáshoz szükséges testedzést és gyakorlatot értették. A küzdés és futás magában az arenában a tulajdonképpeni cél; de aki ezeket jól akarja megtenni, különféle óvintézkedéseket kell szem elôtt tartania: gyakorlatokat fog tartani; erôsíti, hajlítgatja, gyakorolja magát; evésben-ivásban mérsékeli magát, nehogy elgyöngüljön, elpuhuljon. A küzdônek elôgyakorlatai = aszkezis. Aszkezis van a keresztény életben, mert itt is pálma leng felénk s azt meg kell szereznünk. Krisztushoz hasonulni erkölcsi tökéletességben. Hogy ezt elérhessük, rá kell képesíttetnünk: Gyakorlat és szabályos küzdelmek két irányban. -- Aszkézis a rendezett és kitartó küzdelme a szabad akaratnak a tökéletesség akadályai ellen; aszkézis a fölhasználása az eszközök az önmegszentelésre és az erények megszerzésére. Amit az Írás mond: a régi embert levetkôzni, azt az újat fölölteni. -- Tehát az aszkézis: önmegtagadás és tökéletesség gyakorlata. -- Vagy mások szerint hármas idomítás: purgativa, illuminativa, unitiva.[Tisztító, megvilágosító, egyesítô út.] Purgativa: a mily nagy a bűn s a rossz hajlandóság tere, oly nagy ez az arena, hol a babérért küzdünk és futunk. -- De mikor futunk s küzdünk, már más nemes célokra törekszünk, átvillan lelkünkön az Úr Jézus alakjának ragyogó képe; ezt jobban megismerjük s nézeteinket s gondolatainkat tôle kölcsönözzük; mig egy valóságos lelki közösségben és egyesülésben Krisztussal, a szentekkel, az Egyházzal. S gyakorlatban erôsödünk meg, hogy a külvilágban el ne vesszünk! Dec. 6. -- Két vendég jött le a földre: a bűn és a halál. Sötét, utálatos alak! Ki hívta ôket? Az ember. Propterea sicut per unum hominem peccatum ... mors. [Vö. Róm 5,12.] a./ Mi az eredeti bűn? ,,el az Istentôl'' ennek megtestesülése! -- Az ember Istené: fecit ... creavit me ...hordozott méhében ... szült ... kegyelemben magához vonzott; gyermeke ... El! el! s jött a bűn. A kevélység s az érzékiség a teste neki.-- S ahová lépett, kialudt a kegyelem ... a lelkek elhulltak ... Istentôl elidegenedtek s jött... b./ -- a halál. A bűn nyomaiban. -- Iszonyú lába van, kifordít mindent. Fű nem nô többé; az életet kiirtja. Csunya ... hideg ... kíméletlen ... föltartóztathatatlan ... lehelete hideg, s fázunk tôle ... érintése borzongós, megfagy vérünk. S hogyan jön? a romlással. Elromlik a vér, -- az ideg ... a szervezet ... Mivel tehát mindnyájunknak egy célunk van, egy eszményünk, s kötelezettségünk ez eszmény követésére, mindnyájunknak törekednünk kell, hogy ez eszmény akadályait letörjük, hogy környezetünkben Krisztus szellemét bevigyük, hogy a társadalom javítását is elômozdítsuk. ======================================================================== 1901 Aug. 27. Itt vagyok megint ebben az udvari erdômben, ez udvari erdôre nézô szobámban; itt állok az ablakban s szívom a fák lehelletét, az nem öl. S jól érzem magam, mint a hal a vízben, még pedig nem úgy, mint az aranyhal az üvegtartóban, sem mint a csík a nosztrai völgyben ... macskának sem kell. S az így remekül van, Az ember egy darabja a természetnek, de azért még nem ismer mindent úgy, amint van, hanem a természet illuziókkal áll elô; érzelmi világot és fantáziát és érzést ad neki; az érzés színeket, hangokat; a fantázia új világokat, az érzelem tűnô puhaságot, lágyságot kölcsönöz ... Ezek a mi valóságaink, szubjektív világunk, mint a pehely a madárfiókon; de azért az ember léte, célja, észszerűsége stb. objektív valóságok; mert keretben vagyunk ... érezzük s különböztetünk! Aug. 28. Megint odavagyok s egyre sírok ... magam s a világ fölött. Mély sír, itt sírni lehet. Ádám bűne az oktalanság kolosszusa, melynek pszichológiája az, hogy parvae res crescunt [a kis dolgok növekszenek]. Engedünk kísérteteknek s leülünk. Röstség, lanyhaság, érzékiség... Továbbá az érzéki természet bomlása. Az érzéklés s az izgató képzelet rávetôdik az észre s elhomályosítja azt. Sie folgten den Lockungen einer reizenden Phantasie, und nicht den Aussprüchen der von Gott erleuchteten Vernunft[163]. Továbbá a gyávaság fölülkerekedésén. Ádám ellenállhatott volna tiszta eszével és szívével, nemes akaratával. Mi is nemes nevelésünkkel ... Továbbá megvetés és elvakulás, Verblendung, Täuschung. Ó, mily szörnyű harc a tévely s az elvakultság ellen! Hányszoros réteg ül a lelkeken ...mely elcsavar gondolatot, fogalmat! Hány kormozás, mely elvette tükrét ... phoszphorencia ... s rá sötét éj ... A szellemi világ fejlôdése is el van rejtve az ember elôtt: kerekeinek küllôi ... transzmisszióinak szíjjai ... lendületei ... feszereje ... Aug. 31. Ó kereszténység, mily kevéssé értünk téged! Valóságos hieroglifek nekünk az a töviskoszorús fej, az a kereszt. Nem értjük, nem fogjuk föl. Pedig hangosan kiáltják, hogy a szenvedés egy isteni mélység az ember számára, s hogy az jó lehet; sôt hogy be van véve az isteni tervekbe, mint végtelen jó. Tehát a baj, a betegség, nyomorúság hiányok ugyan, de tények egyrészt; másrészt jobbak, hasznosabbak lehetnek az örök célra, mint ellentétjeik. Aug. 31. 18. meditáció a keresztrefeszített Úrról. -- Én térdeltem elôtte s mondtam: >>Míg a térdem le nem szakad, itt maradok<<. S kértem igazi kegyelmet, igazi mélységet, s kivált hogy krisztusi legyek -- egészen ... egészen úgy, mint ô; mert ô a példakép s az Isten gyönyörűsége; >>dilectus<<; s nincs nagyobb kegyelem, mint hozzá közel állni s vele egyetélni. S valahogy rémlik, hogy ôt közvetlenül kell megfogni és a tapasztalatból meggyôzôdni, hogy ô az Isten-kép. Közvetlenül érzi az ember, hogy ez az; ezt kereste ô. Ezért az evangélium, s nem Kant! ne mondd azt, legalább az is annyi, mint ez, s maga lábán áll, fönségén áll! A tudománynak kritériumai vannak a revelációról, az inspirációról; de az életnek is vannak -- s ez az élet maga (Jn 7,17)[164]. Szept. 1. Reggel, vasárnap, csend, boldogság, ez mind együtt van szívemben, hát ünnep van. Nem hiába >>festum angelorum custodum<< [az ôrangyalok ünnepe], angyalok búcsúja; s én résztveszek benne. Édes és tiszta, rejtélyes és verôfényes; s ez mind együtt van s egybe van keverve a lélekkel; napsugár, méz, kristályhullám és erdei csend és az emberi lélek, ez mind összekeverve, ez tiszta boldogság. Ez angyali érzéssel adok hálát az Úrnak, az angyalok s az angyali lelkek kedvelôjének, s oly Te Deum-ot éneklek, amilyet a fiúk énekeltek a regensburgi dómban, hogy lélekben tapsolt föld és tenger és ember: Omnes gentes plaudite manibus ... flumina plaudent manu [Zsolt 46 és 97]. Amen. Teljesen Krisztusnak élek[165], semmit sem keresvén kívüle, csak lelkeket; teljesen szabadon állok s kész vagyok mindent elhagyni, hisz úgy is sziget vagyok az óceánban. Jézusban rejtett életet kívánok élni, s apostolit. Rejtettet, vagyis nekem nem kell s nem imponál semmi; sem Csernoch, sem Csajka, sem Fischer iránya; a világ bölcsesége gyerekes, mert térben és idôben kisszerű. Nem akarok színlelni, vagyis irányomon erôszakot venni emberek miatt; sem kereket kötni és taktikázni; én tudom, hogy csak ez az igaz. Hadd veszôdjenek s okosodjanak, hadd politizáljanak és diplomatizáljanak: az egyszerűség, az alázat angyalfejeitôl körülvéve élek, élvezek, ujjongok, lelkesülök, rajongok. Komolyba nem veszek a világon semmit úgy, hogy megzavarjon a Krisztussal való bensô egyesülésben. Szent Pál szerint: Christo affixus sum cruci [Gal 2,20]. A támadást, csípôsséget, a hetvenkedést, a szellemességet semmibe; ezt aláhúzom: semmibe. A világ bölcseségét s a tudományt is csak eszközül, merô eszközül. Ha Afrikába mehetnék, csakis az apostolságnak élnék. Inkább maradok Esztergomban spirituálisnak s azután megvonulok, mint egyetemi tanárnak Pesten. ======================================================================== 1903 Júl. 7. -- A rossz. -- A rossz az égben a közvetlenül s meztelenül szembeszálló hatalom a teremtô, a szenvedélyesen szeretô s boldogító Istennel. Rémséges ütközet! Borzasztó elgondolni. Azért törés (összetört egészen az angyali lény), zúzódás (eltorzult): most él mint ilyen és grasszál. A grasszáló rossz.-- A teremtô Isten elrontotta, a szeretô gyűlölet fészkévé, a lelkesülô, istenítô Isten a romlás és alávalóság és kín öntudatává. Nem szent. Szemeiben nincs jó-indulat; hangjában lágyság. Ront mindent. Megvet erényt, tisztaságot. Nem tör fölfelé, hanem csak le a szennybe gravitál. A temperált rossz. -- Az ember. Jézus vére szivárog itt. S mégis mit hozott rá? a/ szégyent, Denudabunt te vestimentis tuis, auferent vasa gloriae tuae [Ez 16,39] ... b/ nyomorúságot, Penészflórát a testen s a lelkeken!... c/ szomorúságot, ... d/ halált. A lehetô rossz. -- Ha egy lelken látna bűnt, egyet s meghalna ez, mi volna? Még ha Caecelia, Alajos vagy Szűz Mária volna? Szerettek s Isten szerette ôket. Hisz sokkal magasabban álltak ... szellemi frigyben ... Legszebb teremtményei ... Ô tündökölt s remekelt rajtuk ... Ez az Ô műve. A teremtést oda kapcsolta magához bennük! Itt tört szét a remekmű! Eltorzult szépség ... Elromlottak. -- Ha egy jó család fia elromlik ... Ha egy tiszta primicians elromlik ... Ha egy jó leány... Nem szeret ... Ront ... Nov. 2. A tisztuló lelkek. -- Jézus szenvedélye: ut faceret sibi Ecclesiam sine macula et ruga [Ef 5,27] ... vért adott, Qui lavarent stolas suas in sanguine [Jel 7,14] ... Csak ott túl nem akar piszkot látni ... a szép lelkek régiója ... tiszta verôfény. Bizonnyal ez a fejlôdés útja. S ôk a virágai. S ezekbôl koszorút. Lesz egy isteni zóna, a boldogságé, inkább az istenülésé. -- Az élet telje oda siet, mint itt az ázalagból a pálmába! Méltán: itt a tisztulás a tökéletesbülés. Sok a szenny. Csak egy életen is. Elfogultság, látószög, mely parányi. S az egyéni szinezés ítéletben. Korlátoltság és kizárólagosság a rokon- s ellenszenvben! Gyöngeségek, nemcsak erôszak. Gyávaság és makacsság. Engedékenység és a kevélység. Lágyság és keménység. Hogy jönnek arra az örök révpartra?! hajótörötten, szegényesen. Int a város, a gazdag, az erôs s ôk. Hogy jönnek gyalog, porosan ... Betegen ... Quarantaine ... Pusztában kivesznek a rosszak: úgy itt az alja. Jézus hogy tisztít itt szenvedésben! Szentek! Mily érzékennyé teszi szíveiket. Az Isten igényei a tisztaságra, mi lélek. Nihil inquinatum! Qui est ter sanctus [Semmi szennyezett! Aki háromszor szent.]. Mint hegyeknek a fecskék s a vadgalambok, úgy a lelkek feléje. Végtelen óceánja a fénynek, angyalok fürödnek, úsznak, szellemek! Sedebit, conflans, purgabit... [Mal 3,3] Elvész a révedezô lelkület a végtelenben! A napban! Hogy jöjjön feléd a test és vér? A lélek átérzi, mint a tűz nyilalja ôt át az érzés: O Lux inaccessibilis [Ó megközelíthetetlen fény.]. Azért félelem járja at, tisztelet. Dec. 22--25. -- Gloria = angyalok világa; Cherubim / Qui sedes ... Thronus tuus Deus ... Serafim ... égsz! Gyuladjatok meg! throni ... jászol ... Dominantes ... parvulus servulus... Principatus ... szegénység ... Potestates ... alázat ... Virtutes ... gyöngeség ... Archangeli ... hic Deus missus ... Angeli ... ezt ôrizzétek![166] Pax hominibus. Pásztorok! Jó szívek. Nem gazdagok ... elôkelôk ... tudósok. Nem a kultúra intézményei, de a kultúra lényege: a nemes szív! Betlehem. -- Méltó bevonulást készített az Úr! Szorgoskodott = anyát teremtett; most születést rendezett. Sok vár, ház közül ezt, -- sok szetim és cédrus bölcsô közül ezt a jászolt; a nagyok, az óriások házai közül ezt az odut ... Az ember ludbôrt kap; ahová ér, nyirok, fázékonyság; minden szúr. Zórád barlangjában keret volt s korong függött fölülrôl: csupa szeg! Befelé álló élekkel. Úgy itt szúr, bök minden ... Az érzéknek semmit sem ad ... De az érzésnek örvényeket nyit ... Isten irgalma ... A Szent Szűz érzelme ... örök Betlehem ... Szegénység. Minél kevesebb a világból, kultúrából: ijesztôen kevés, ,,kínosan kevés''. Munka itt nem volt; itt csak víz dolgozott elementáris és szekuláris erôkkel. Vájta a barlangot; s ami aztán van? Szálfák az erdôbôl. De mily gazdagság; minden van a szívnek, békéje, szeretete, öröme, vigasza. Alázat. -- A gyermek alázata. A gyermek az alázat szimbóluma. Oly igénytelen, egyszerű ... Köztünk oly idegen érzéseinek himezetlensége és közvetlenségével. -- Kicsiny, kis ember, ... a világból nincs rajta semmi. Cherubim a végtelen bölcseség villámlásai; az a szem látta meg ôket, qui intuetur abyssos. Annak a sapientiának apródjai, mely az ég párkányán jár ... s most lejött. O sapientia ... Villámlások valók-e nektek? Nem nagy hasznát veszitek ... De a sapientia Dei igen ... a gyermekszem tekintete az való, igen! Serafim, kik égnek, kik meggyuladtak a tűzvésztôl; a végtelen szeretet lángjaiból kipattant szikrák; kiket a viharzó spiritus, mely az Istenség szeretetének lángjait szítja, korbácsolja s a végtelenbe kinyujtja ... az a spiritus vehemens, mely végtelen lángokat gördít ... Ide jöjjetek: itt melegedjetek. Ez a Megváltó szinte szárnyra kel majd, szeráf szárnyra; két karjából szárny lesz: fölrepül, föl a keresztfára: elzengi énekét, azt a legnehezebb harmóniát szenvedés és jóság közt = leiden und doch gut sein, ist schwer, ja göttlich [szenvedni és mégis jónak lenni, nehéz, sôt isteni.] (Martinsklause). Throni: trónállók, kik az Isten trónja elôtt állnak s most a jászol elôtt, az irgalom trónja elôtt; kik a diadalszekér elôtt, s ime a jászol diadalszekér lett. Dominationes: az úri lelkek, kik a szolgaságot nem ismerik s az Isten uraságának képviselôi ... nézik elragadtatással ezt a Dominus ,,servulust'', ki majd Úr lesz. Principatus: az elôkelôségek; koronás szellemek, az Isten királyságának szimbólumai, sövényezik e kiáltó szegénységet, mely által oly gazdagok lettünk. Princeps noster szemben a Princeps mundi hujus... Potestates: a mindenhatóság fegyveres népe. Harcok élén járni tudunk; Szenacherib, Macchabeusok ... nézik a meztelen kis Heroszt, aki megküzd az ellennel ... Vir potens ... Ego autem constitutus sum Rex... Virtutes: a csodálatos erôk, melyeket az Isten ..., melyek termékenyítenek, fejlesztenek ... itt körülállják a gyöngeséget. De jelképezik a vis, quae exit ... Archangeli ... Missus a Patre, ... angeli sicut spiritus ... a gyors angelus az engedelmességben. Angelus: a védô szellemek; nekünk ôrangyalunk ...! Mi a jele? a címere? Nap? Medve? Egyszarvú? Szív? Nem; pólyákba takart, jászolba fektetett gyermek. Tehát? a szegény gyermek. Bámulatosan szegény gyermek. Hoc vobis signum! Tehát nem jelen ismerjük meg az égen; villám vagy lángbaborult ég? vagy földön a tenger zúgása, virágok nyílása, harmóniák a légben. -- Nem, a szegény gyermek. Azok a jelek nagyok, szépek, bámulatosak: ez a jel az Isten emberségességének jele, szívünkbe nyúl! Az emberi érzés útjaira állít; az alázatos, igénytelen, ôszinte, jó érzés ösvényeire; mint gyermek jön felénk, hogy azon kezdjük, amit a gyermek inspirál, amit az hoz, amit az kelt bennünk. Ez a gyermek az embert tehetetlenségére figyelmezteti, mert a világban nem is boldogul ... azután lelkülete alázat, egyszerűség ... Anyja mindene ... karjai gondviselése ... keble élte forrása. Mily gyönge, mily gyönge ez a Megváltó ... Mily gyönge az ember ... De benne az Isten ereje. Ez az erô úgy hat mint az erjesztô, mint a plazma. Kicsiny szemre, de belül konstruál, belülrôl alakít kifelé. S tényleg, hogy állította meg vagyis inkább, hogy fordította meg a világ folyását. Krisztusi mű. Embert gyúrt át. Hódított meg! Odaadás lett viszonzása odaadásának! Pál, Ágoston, Ferenc... A pihenjetek meg itt. Ô megnyugtat. A Theologia örvény. Az élet is örvény; titok; ti bámultok a sötétségbe, de ime a gyermek arca mosolyog felétek! Mintha örvénybe néznétek, s ime a párkány szélén egy bájos harangvirág harangoz felétek! ======================================================================== 1904 Szept. 29. Ecce sto ad ostium [Íme, az ajtóban állok. Jel 3,20]. Ecce! ó mennyire helyén való ez az ,,ecce''. Kiáltó szó az egész világ figyelmeztetésére: Ecce ... ecce ... áll itt valaki, zárt ajtók elôtt és vár és zörget. Jött, nem hívták. -- Jött, keres, kér. Tán koldus, s kér kenyeret; tán szerelemes s kér szívet? Tán hű szolga s szolgálni jön. Tán gyermek s atyai házának küszöbén ül. Tán vándor? ... Ó, ne találgassátok! Ne! Nincs kísérete, s nincs elôhírnöke ... Ô nagy úr! Ó, akkor álruhában járhat csak s állhat itt. Nagy Úr, de nem álruhában. Nagyságának hatalmában; nem is leereszkedésbôl: de a dolgok természetébôl, de szeretettel; a természetszerűséggel készséggel; s a spontaneitással égô vágyat párosítva. Ô a ,,praeveniens principium''. Praevenit gratia! Bámuljuk; de ne mondjuk: mit akarsz? minek jösz? Ne mondjuk a napnak, minek kelsz? az esônek: minek esel? a csirának: mit tolakszol? Domine, praevenisti eum dulcedine [Zsolt 20,4] ... Hívunk: veni, veni ... et jam praevenisti ... Megelôztél! De minek hívunk, ha már itt vagy? Minek? hogy jöjj hathatósabban... Tehát bámúlj, s alázódjál! Igy kell lenni. Ego deberem venire ad te: gôgös szó; sine impleamus omnem justitiam. Sine me nihil potestis agere...[167] De ne várass: ó, igen, tárom kapuimat! attolite portas ... elevamini portae... [Zsolt 23,7 és 9.] Et pulso. Várok s be nem török, ,,cum magna reverentia disponit nos.'' Sap. 12.18. Tiszteli a szabadságot. Si vis! A pribék betör büntetni; az Isten kér bebocsáttatást s vár. Ó mily közel van! ,,ad ostium''. S kitart! Értsük meg. A furdalás = pulsat. A belátás = pulsat. A fölségesnek benyomásai = pulsat! Si quis audierit vocem meam et aperuerit mihi januam, introibo et cenabo...[168] Csak kinyitni ... a többi az én dolgom. Azt majd én teszem! Ó hisz mindent teszesz Uram! S én mit? eléd menjek ugy-e? Nem várod; de lehetetlen, nem tennem. Et cenabo. Nem elégszel meg ,,ut intres'' mint Úr és áldást hozol ... de édesen átkarolsz: szeretet kell neked. Nagy követelései vannak: az egész szívet; a készséget szolgálatban, mint Úr hódoló akaratot: komolyan ... Szívtisztaság ... gondolat ... akarat ... ahhoz fegyelem kell ... nevelnem kell magam. Mit hoz ilyenkor? áldozatot kér; egész szívet áldozatban; kopogása erôszakos ... Ilyenkor mint szenvedô, mint résztvevô, mint jóbarát jelentkezik... figyelmeztet, buzgalmat kér... II. Et pulso, be nem török ...A szenvedély betör ... Az Úr nem. A szolga, a rabló, a tolvaj igen ... Ó mily közel van: ad ostium! III. et introibo ... Szeretete nem lágy: erôs ...áldozatot, odaadást, szolgálatot kíván...[169] ======================================================================== 1905 Dec. 14. Konszekrációm[170] lelkigyakorlati kegyeleme a mély átérzése Krisztusnak, adventi vágy, szinte vihar utána, s édes birtoklása. E vágy s vihar, mely végig borzong lelkemen, mely megráz s megrendít, mely a tespedést elűzi, a tiédeur-t, kigyujtja lánggá a pislogó szikrát, lángtengerré a lobbanó tüzet, s azzal tisztít, izzít, a poklot akarja tisztára égetni, a profanált vagy blazirt szíveket. Sok dolga van, míg a salakot kiveszi, míg annak az öntudatlan kínnak, mely a jobb után a lelket ismeretlenül gyötri, értelmes szolgájává, erôskarú Herkulesévé válik. Sok a salak a lelken, fôleg bent, a mélyben, a rejtekben, melyet az elôbbi lelkigyakorlatok bennt hagytak, mely fölgyülemlett elhanyagolt, tekintetbe nem vett zugolyokban. Most bele, oda is, az éles tűzlángot; oda ezt a nyaldosó, rettenetes söprűt, végigsöpörni rajta, hogy csak úgy szikrázzék. Lesz dolog elég; 47 év alatt bütykök, gumók, csomók megkötésére, elég a lélek összefonására; 47 év alatt megszentesíttetik tán a hiba is, s a szemhunyás preskripciója erénnyé emancipálja a hibát. Ó, tüzet, Uram, tüzet az égbôl a mélybe, in ossibus, in repagula, mindenhová! Nem lehet itt bízni, csalárd a szív; csak aki bizalmatlan s kivetkôzik belôle, az jár jól, jár biztosan. Ó vizet, Uram, vizet a mélybôl az égbe; vizet, mely a mélységbôl bugyborékol s fölemel minden piszkot, szemetet, mindent; s elfojt minden csirát és petét, s fölemeli a bizalom, az Istenvelünk bárkáját, völgyek, dombok, hegyek fölé. Borzasztóan hatott rám a Laodiceai ,,angyalnak'' küldött panasz: Utinam frigidus esses [Jel 3,14--20] ... Ó jaj, mikor az Isten szelleme szinte a bűn jeges sírjába kívánja a lelket s reméli, hogy onnan elôbb lesz kikelet és föltámadás, mert erôs, ébresztô reakciók járnak ott; ellenben az ernyesztô lágymelegben szétfolynak a lelkek s nem bír velük kegyelem, eszmény, rendülés...! Ó angelus, te szellemi erô, te suhogó, te szárnyaló fölség! Ce mal, plus commun peut-ętre, qu'on ne pense, parmi les personnes de communauté, et qui peut s'allier avec une certaine régularité extérieure, fait qu'on n'attache pas assez d'importance ŕ ce qu'on est toujours content de soi, n'aspirant pas ŕ devenir meilleur, et qu'enfin on devient d'une insensibilité désolante pour les choses de Dieu[171]. Az Istenben így ellenszenv, undor lakik a lágymeleg lélekkel szemben, (mint az élet, a tevékenység, a haladás lelke, a szépség géniusza!) Teljesen tisztában vagyok aziránt, hogy konszekrációm újabb köteléket fűz közém s Krisztus közé, s így nagyobb a kötelmem megérteni ôt s hasonulni hozzá. Ez a fô, ez minden! Jézust bírni és élni. Az új dísz s új munkakör csak eszköz rá. Mindenesetre. Igaz, nem azért lesz valaki püspök, hogy tökéletesebb legyen; de ebben is a püspökben is, ez az érték reám nézve. A funkció más; az érték a régi. Színaranynak kell lenni, ha arravaló is, hogy gyertyatartó legyen. A színarany az én értékem. Kristálypatak legyen, ha malmot is hajt. Magas hegyrôl jöjjön, ha lapályba indítják is. S maradjon magasan, ha le is kell nyúlnia. A régi irány, a régi szenvedély: a patak magasról jöjjön s tengerbe siessen ... kristályosodjék, tisztuljon ... a tenger hullámozzék, dagadjon, ha flottákat is kell hordoznia; a villám száguldjon s feszüljön, ha sodronyokat is kell izzítania: ez mind másodrendű, az ott elsôrendű. Azért az én föladatom: Krisztust megérteni és jól kifejezni az ô >>pia animáját<<, azt a mély kegyeletét az Úr iránt. Kimondhatlanul méltatlannak tartom magam e díszes tisztre; protestálok Isten színe elôtt: Domine, vim patior! S hogy protestációm mekkora s mily elszánt, legjobban jellemzi az, hogy a dísz s a dicsôség szétfolyik, mint a milliagyertya széle a láng körül, mint a vízcsepp a befuttatott ablaktáblán a nagy s egyetlen feladattal: a szép lélek kialakításával szemben. Segít e részben azok nézete, kik gondolják, hogy a püspök sem imponál, hanem inkább a szabad, nemes apostoli munka, hogy az inkább egy középkori keretezéssel csillogó valami s mint tartalom minden igénytelen, buzgó papban föllelhetô -- gondolatok, melyek nekem nagyon rokonszenvesek, s melyek engem is segítenek arra, hogy a káprázat mitse vonjon le ebbôl az örök vonzalmú s végtelen áramú haladásból -- a szép lélek felé. Tehát közös alapon állunk, közös törekvések alapján, hol fokozatok tekintetbe nem jönnek. Ma dec. 14-én tartottam adorációmat sicut angelus Albaregalensis. E nagy szót mélyen érzem, érzem fölségét, s egyszersmind terhét. Tényleg úgy állok itt, mint ki ex officio elsô adorátora vagyok itt az eucharisztiának, megbízva szeretetével, dicsôítésével, ôrzésével. S ami még rémületesebb, megbízva az engesztelés borzalmas terhével. Hány oltárt kell újra fölállítanom, hányra lelkemet kenetül ráöntenem, hánynak mécsesét meggyujtanom... Ó Uram, ime itt a te adorátorod, engesztelô arcra boruló angyalod! A fôpap megmosakodott, aztán megkenték olajjal, fölöltöztették, ut sit sicut stella matutina in medio nebulae [hogy olyan legyen, mint a hajnalcsillag a felhôk között]. Én mosakszom könnyeimben s kérem térdenállva Jézus fôpapi kenetét. Az Istenség az a kegyelem lesz nekem, de a Szentlélek is, caritas ejus diffusa est in cordibus nostris per inhabitantem spiritum ejus in nobis[172]; s aztán ép ma egy hét múlva megkoronáz. Pravenisti eum in benedictionibus dulcedinis, posuisti in capite ejus coronam.[173] -- Szószerint igaz. Nem tudom, miféle mélység tárul föl lelkemben, de bizonnyal ez Jézus édes, sacerdotalis animae [papi lelkének] kegyelme; érzem, hogy mélységes tűzű tekintettel, melyben lélek ég, kell ez egyházmegyén átnéznem, a hitnek szellemében kell falvait, városkáit bejárnom, a régi apostoli, a mindig új krisztusi nyomokon. Mécsesem van; Istenem, hogy világít az; sugarai hitbôl s szeretetbôl olvadtak meg; hogy világít, mily vidéket mutat, mily foltokkal, mily füstölgô romokkal, mily siralmas bánattal telítve. Ó mécsem, embert keresek, s te azután világíts, embert, krisztusi érzések emberét... Szívem van, isteni érzésekkel telve, nevezetesen isteni szeretettel. A szeretet emberi s isteni lehet; én az utóbbit ápolom. Ez dagad, ez tágítja lelkemet. Isteni! De ha isteni, hisz akkor úgy-e virágos, kenetes, tüzes, fényes... Ah ez a szó >>isteni<< csak azt mondja, hogy olyan, amilyen az Istené, de azért a kereszt is, a kin is, az Olajfák kertjének küzdelme is isteni. S lángoló lelkem van, s tényleg lángot eresztek magamból, fénysugárt, villámot, napvilágot. Tűzoszlopot a pusztában, áldozati tüzet Gedeon tölgyfaalatti oltáráról ... Illési tüzet a Karmel- hegyérôl. Anima Christi piissima -- adorans -- sacerdotalis -- hostia -- pura - - uncta -- florida -- nitida -- luminosa -- poeta -- intuitiva -- genialis -- humilis -- absorpta -- perdita -- dilecta -- dulcis -- fragrans -- solitudinaria -- montana -- nocturna -- speciosa -- angelica -- viator -- silentiosa -- meditativa -- medium -- dilatata -- alata -- ignita -- candida -- amorosa -- cordata -- vernalis -- abyssis inclamans -- cataractis concinens -- stellis colloquens -- choros ducens coeli et maris -- gemmata, -- apostolica -- prophetica -- martyrea -- palmis coronata -- juvenilis -- infantilis -- siderea -- coelestis -- primogenita, -- idealis -- typica -- harmonica -- jubilans, -- exultans -- heroica -- victoriosa -- evangelica -- triumphans -- gaudens -- sympathica -- contristata -- umbrosa -- luctuosa -- fatalis -- contrita -- confixa -- infremens -- immortalitatem bibens -- paschalis -- hortulana -- ludens -- alauda -- velata -- excelsior -- anhela -- abyssalis -- dominica -- nuda -- formosa -- lucida, electa -- rosea -- suaviflua -- affectuosa -- vigorosa -- pretiosa -- praerupta -- oblectata -- lactea -- melliflua - - energica -- vehemens -- afflata -- inspirata -- delicata -- regalis - - valida -- exundans, exiliens, liliosa -- sanguinosa, lacrymosa -- balsamea -- mystica -- germana, -- exstatica -- liquata -- profunda -- amabilis -- ardens, argumentosa, laboriosa, gemebunda -- medullata -- compassiva -- devota -- limpida, sublevata -- serena -- laeta, deliciosa -- sobria, casta, patiens -- grandis -- immaculata -- elegans, nobilis -- insignis -- praecellens -- studiosa -- aspirans -- amoena -- passiflora -- sensitiva -- profusa, suavis -- prospera -- consolata -- placida, reverentialis -- psallens -- religiosa -- radicata, exultans.[174] Krisztus lelke -- bensôséges -- adoráló -- papi -- áldozati -- tisztaságos -- fölkent -- virágbaborult -- töretlen fényű -- tündöklô - - költôi -- intuitív -- zseniális -- alázatos -- Istentôl felivott -- beléveszett -- szeretett -- édességes -- illatos -- magányos -- hegyvonulatos -- éjszakában virrasztó -- szépséges -- angyali -- vándor -- hallgató -- elmélkedô -- Istentôl illetett -- tárt -- szárnyaló -- tüzes -- hófehér -- szerelmes -- húros -- tavaszias -- mélységekbe kiáltó -- zuhatagokkal zengô -- csillagokkal társalgó -- ég és tenger kórusait vezénylô -- drágakövekkel ékes -- apostoli -- prófétai -- vértanúi -- pálmakoronás -- fiatal -- gyermeki -- csillagok küldötte -- égi -- elsôszülött -- eszményi -- példaadó -- harmonikus -- lelkendezô -- ujjongó -- hôsi -- gyôzelmes -- evangéliumi -- diadalmas -- örvendezô -- együttérzô -- megszomorodott -- árnyékbamerült -- gyászbaborult -- sorsának kiszolgáltatott -- összetört -- átvert -- feljajduló -- halhatatlanságot ivó -- húsvéti -- öntözött kert -- játékos -- pacsirta -- fátyollal fedett -- magasságok felé törô -- repesô -- örvényes -- ünneplô -- mezítelen -- hibátlan -- napsugaras, választott -- rózsákat fakasztó -- csendesen csobogó -- gyengéd -- erôtôl duzzadó -- drága kincs -- kitörô -- megenyhült -- tejjel tápláló -- mézzel folyó -- tetterôs -- heves -- lélektôl meglehelt -- ihletett -- finom -- királyi -- hathatós -- túlcsorduló, szökellô, liliomos -- vérzô, könnyezô -- balzsamos -- misztikus -- édestestvér -- extatikus - - felolvadt -- mélységes -- szeretetreméltó -- lángoló, buzgolkodó, fáradozó, sóhajtozó -- teli -- szánakozó -- odaadó -- kristálytiszta, felmagasztalt -- derűs -- vidám, gyönyörűséges -- józan, szűzi, türelmes -- nagy -- szeplôtelen -- elôkelô, nemes -- kiváló -- páratlan -- gondos -- sóvárgó -- üde -- golgotavirág -- érzékeny -- tékozlóan bôkezű, szelíd -- boldogító -- vigaszos -- békés, tisztelettôl áthatott -- zsoltározó -- vallásos -- Istenbe gyökerezett, ujjongó. Summa omnium exercitiorum internorum haec est, ut abstracti ab omnibus rebus, solum Deum in nudo indepictoque animae fundo amorose amplectamur et nos totos in amabili humanitate Christi abscondamus eique conformemur. Blosius[175]. Miért nem térünk meg? nem hatolunk szívünkbe: öntudatunkba (az örökkévalóságról, a bűnrôl, a szebb életrôl, az örök vágyról, a hiúságról, a világmegjavítás hiábavalóságáról enélkül). Híres emberek észrevették, hogy imádkoznak, ha lecsendesülnek. Precatio exterior, quae ore tantum funditur, palea est, interior oratio granum est, illa et haec simul Deo grata est.[176] Egészen különös, mert titokzatos s misztikus összeköttetésbe léptem Jézussal. Mélységes hódolatban járultam hozzá s ô megértette velem, hogy ô természetfölötti erôforrás, s következôleg, hogy hozzá, ily új, kikezdô, abszolut erôkkel dolgozó tényezôhöz úgy kell járulnom, mint akin ô majd segít, akiben ô majd teremt, ô majd pótol. Fiat, fiat! ======================================================================== 1907 Okt. 27. Exercitia spiritus[177] -- pour affermir nos convictions surnaturelles, pour changer des habitudes regrettables, pour combattre des inclinations mauvaises. Il me faut apprendre ŕ me détacher de tout ce qui déplaît ŕ Dieu. Je laisse agir Dieu, sans m'opposer ŕ la grâce, ętre de toile d'attente. -- Föltétlenül kidolgozom magamban az alázatos, hívô, ragaszkodó lélek lelkületét s érvényesítem azt a tudomány s az elváltozott érzések által kitágított, belsô lelkivilágomban. Értem a XX. század tudományának s érzéseinek befolyását a lélekre, s mégis gyermek vagyok; mert függök, vágyódom, imádkozom; továbbá, mert fejlem, növök, több-léleknek s embernek készülök. Deo gratias! Okt. 30. Que de douceur inéffable je sentis au souvenir de mon ordination ce matin. Il me regrettait, qu'étant la derničre fois ŕ Rome, je n'ai pas fait mon adoration en l'église de la trčs-sainte Trinité; mais je le reparerai bientôt. Je veux faire ma confession toujours avec des sentiments saints et profonds.[178] j'exercerai en trois maničres la pénitence, c'est-ŕ-dire a/ la pénitence affective en me repentant de tout mal, que je fais, b/ afflictive, la satisfaction, pour obtenir la rémission de la peine contractée et due au péché męme pardonné. Cette peine est une dette contractée envers la justice divine, que doit ętre payé par la souffrances, dans cette vie ou dans l'autre. Or nous avons tout intéręt ŕ nous acquitter ici-bas, en unissant nos souffrances ŕ celle de N. Seigneur, aux mérites desquelles elles empruntent tout leur valeur. c/ effective, l'amendement de la vie[179]. 1/ penitencia általában 2/ három módja 3/ a penit[encia] szentsége... Olt[ári] Szentség[180]. a/ Vezetô gondolat: intime union ... habet vitam aeternam, et ego resuscitabo illum. Ez az édessége, az intimitás ... az Istenközelség... az Isten erô bennünk... az örök élet lendülete... a föltámadás csírája...! S ép azért; elle répare la vie, soutient et augmente, en nous enivrant des plus pures délices! b/ Ezért ... mécsesünk... -- Ez erônk. Nous retrouvons dans la sainte communion un sage conseiller, un puissant allié. Caro mea vere est cibus... Cette table victorieuse: ,,parasti in conspectu ... adversus est, qui bibebant me, Caro ... demon. -- Ez barátunk; l'ami dévoué, qui saura comprendre sa douleur, y compatir sincčrement, verser sur les plaies le baume, qui adourica sa douleur... In pace in idipsum... c/ Comment se préparer? Se bien disposer: 1/ Préparation éloignée consistera [dans] une grande pureté de conscience 2/ prochaine... ,,Panis iste requirit famem (Aug.) Nous n'en goutons toute la saveur qu'autant que nous savons l'aroser de nos sueurs 3/ Préparation im médiate aura pour but de produire en nous la dévotion actuelle. L'Enfer.[181] Sz. Teréz! Quels sont les tourments? a/ Le péché crée une opposition, un état violent... Cet état constitue ici-bas le remors. Le ver rongeur ne meurt pas. b/ Le péché produit dans l'âme une tache hideuse. c/ Le péché implique une préférence donnée sur Dieu ŕ la créature... ,,ultio creaturatum''. d/ Le pécheur se détourne de Dieu, ,,aversio a Deo''. Sentiments qui doivent nous inspirer les damnés?[182] a/ un cri de reconnaissance enveres la bonté de Dieu b/ prendre tous les moyens pour échapper aux flammes c/ le sentiment de l'apostolat. Chercher le Seigneur. a/ avec l'épouse: Oů est celui que chérit mon âme? avec Madeleine ... avec le prophčte: Chercher le Seigneur et prener courage ... avec votre mčre... b/ oů chercherai Vous? pas parmi les parents ... pas dans le lit de l'oisiveté ... pas dans les rues et sur les places publiques... Veux-tu savoire oů est Jésus? il converse avec les petits; il évangélise les pauvres, il se retire dans la solitude; on le trouve dans une étable, dans la maison d'un artisan, parmi ses disciples, sur la croix. Cherche l'humilité, la douceur, patience, l'obéissance, simplicité. c/ nehézségek közt pl. betegs[égben]: 1/ remercier de ce qu'il se daigne me visiter; 2/ demander la grâce de ... supporter; 3/ je m'approcherai du sacrement de la réconciliation; 4/ je m'offrirai comme une victime d'amour; 5/ je lui parlerai avec confiance: voilŕ celui que vous aimez, est malade; 6/ je prierai mes amis de me lire les principaux endroits de la passion... Je répéterai: afinque le monde connaisse, que j'aime Jésus, levez-vous, marchons. d/ halálban; en recevant le Saint-Viatique, je chanterai: Nunc dimittis contre toutes les embuches; mais je lui demanderai, qu'il me fasse l'onction de son amour. Sur la perfection de nos actions ordinaires.[183] Elles doivent ętre faite en Dieu, en état de la grâce, -- avec Dieu, avec le secours de la grâce actuelle ... sans elle nous ne pouvons agir que par le mouvement de la nature, -- pour Dieu, avec grande pureté d'intention ŕ Dieu rapporter tout ce que nous pensons, agissons. L'intention, que Dieu exige de nous. ======================================================================== 1908 Dec. 21. In laetitia cordis! Il ne suffit pas de laisser agir Dieu dans notre âme, il faut de plus, que nous agissions avec lui, que nous coopérions ŕ sa grâce. Celle-ci ne purifiera notre âme des mauvaises humeurs du péché que si nous faisons une généreuse pénitence. Elle n'allumera notre intelligence que si nous adhérons par une foi vive ŕ ses lumičres surnaturelles. Elle ne nous unira ŕ Dieu dans un parfait amour que si nous nous déterminons ŕ conformer plainement notre volonté ŕ la sienne.[184] Mindenütt vannak energiák, s ki kell bontakozniok; az erkölcsi világ energiái a hit, az eszmény, a törvény, a kötelesség, a felelôsség. Nem írni, de élni! nem vágyódni, de lenni! Az életben a gazdasági fejlôdésnek, a pénzforgalomnak törvényei, útjai vannak, s azok alatt szenvedünk. Meneküljünk az erkölcsi energiák világába, magaslataira! Mindig jobban meggyôzôdöm, hogy az erkölcsi rendben igazodhatunk el a világ, lét, cél iránt. Igy: teremtést nem értek, de függést igen; az Abszolut áll velem szemben; imádom. Vagy nem értem a lélek teremtését. Anyám mással, más dispozicióban mást szülhetett volna; nem értem; de a hálát megértem; hogy vagyok, Isten felé fordulok. Dec. 22. Ajánlják, hogy cselekedeteinket azzal a kérdéssel tegyük: qu'en dira Dieu? [Mit mond róla Isten?] Ó, igen, ezt szeretném tudni: Qu'en dira Dieu -- arról a sok elnyomorodott, elfajult, eltorzult formáról, arról a sok betűrôl, természetellenes, eunuchgondolatról és felfogásról? Ha így az ô ítélete érvényesülne, az övé! Hogy törne össze sok minden, hány történeti forma, békó és kaloda pusztulna el újjáteremtô lehelletétôl! S ô elviseli ezt az unalmas világjárást, ezt a hájas parasztészt, ezt a gondolat-lustaságot, ezt az energiátlanságot! Adveniat regnum tuum! [Jöjjön el a te országod!] A te ítéleted is jöjjön! Veni et considera! [Jöjj és lásd!] Dec. 23. Nekünk kell Isten; nélküle elszárad a lelkünk; erôtlen és céltalan, üres és fáradt, sötét és kedvetlen. Nekem , az én erkölcsi életemnek, melyrôl tudom, hogy az nem ethikai kifejezése szociális szükségleteknek, hanem igenis kifejezése az én szükségleteimnek. Ezek vannak, azoktól függetlenül; vannak, mert én vagyok elôbb és én feltartom a szocietást is. Mindig elfonnyadok s elsötétülök, ha Isten nélkül gondolom magam. Nekem ez az Isten Jézus ... az eucharisztiában; s jól mondja, hogy aki bírja, eszi, az >>habet vitam aeternam<< [annak örök élete van.]. Miféle energia ez? Megnyugvás és öröm, rendületlen bizalom és béke; a rend bírása és élvezete. Mikor vele össze vagyok kapcsolva, akkor érzem ez energiákat ... szivárognak; enthuziazmusom van, s az eszményi javaknak örülök. Mondják, hogy illuzióim. Szó sincs róla; erôs s biztos, mint a szirt. Ez a vita (élet) nagyon erôs, semmi sem pótolhatja -- mélybôl fakad s titokzatos mint a vitis s palmites összeköttetése; Isten közel, s eligazodom rajta bűneimmel, nehézségeimmel. Etenim passer invenit... [Zsolt 84,4: ,,A veréb is otthont talál magának...] Más értékek: Jézus vére, az üdv, a barátság, az eljegyzés... Jó barát s hű jegyes. Mi a hozományom? S mi az ô szeretete? S mibe került neki az eljegyzés? Dec. 24. Úgy látszik, az erény statikus erô, s nem fejleszthetô, mert kötött, de nem ad új alakot. Pl. a rabszolgaság megvolna a kereszténységben is. Az öntudat megállja helyét, azért beéri önmagával mindenütt. Nem tör, nem zúz, s így a hatalmat nem készteti. Részvéttel igen, viseltetik; gondolom, hogy enyhít, könnyít; de új világot, jogot, politikát nem teremt. De ha bátorságra, szabadságra van beállítva, ha Isten gondolatait megérti, ha ezek törtetô, törekvô gondolatok, akkor, igen, megy elôre. De nem mehet tovább, mint amennyire az elváltozott, a munka által elváltozott világ engedi. Azért a munka csinál új világot ... s az erkölcs kitölti azt.[185] ======================================================================== 1909 Dec. 26. Hogy miért nem mutatod meg magadat jobban, Isten, Krisztus ..., miért nem jössz közelebb ... miért nem felelsz ..., miért nem veted le fátyolodat s nem omlasz keblemre. Ezen csodálkozom; te meg azon, hogy én ezt hogy mondhatom, azon, hogy honnan veszi magát ez az egyenes, merész vágy bennem, honnan vesz szót, színt? Én rád nézek mint titokra,-- te rám mint kinyilatkoztatásra; mert vágyam kinyilatkoztatás, kitörô fénykéve, valami közvetlen, nem közvetített adat; valami gondolatba öltözködött sejtelem. S méltán, csodálatos beszéd ez, hogy én látni akarlak, -- hogy édes türelmetlenséggel szinte toporzékol lelkem, s hajtogatja: mikor, mikor már, mikor végre?! Hát nem volna csodálatos beszéd, ha egy csipkerózsa mag, mely az útszélen didereg, a pocsolyaszélen, novemberi ködben, kezdene beszélni, álmodni és félrebeszélni szépségrôl, elegáns formákról, a vadrózsa szirmairól, napsugár szôtte pártákról s hogy az emberek meg-megállnak, s megbüvölve nézik, s azt mondják: Salamon király pompájánál szebb vagy. Ha a vadrózsamag így beszélne, útszéli kövek, s a széles országút, a nyikorgó szekér s valamennyi keréknyom kacagna s mondaná: bolondul szegényke; álmodik, s csalódik ... Pedig a csipkerózsamag vadrózsavirágból, szépségbôl, szirmos gyöngédségbôl való s valahogy emlékezhetnék, hogy ehhez köze van s valamikép övé lehet még; de hát korán, nagyon korán gondol rá; várjon, temetkezzék, rothadjon, csírázzék, mélyedjen a földbe, s ha majd a napsugár fölhúzta, szinezte, kifestette és kibontotta, akkor, igen; de elôbb nem! De mit szólnék hozzá, ha Donau-Eschingennél a csermely arról álmodnék, hogy ô hajókat visz majd, és hogy lánchidakkal kötik össze partjait; azt mondanók, ha csak ott látnók s nem ismernôk királyi futását, hogy idejekorán töri magát ezen, s igazunk volna; mert ilyesmit nem lehet elrendelni, sem kierôszakolni, az lesz, ha lesz; s mit szólnánk hozzá, ha a pesti föveny ezer év elôtt arról álmodott volna, hogy arany lesz itt minden talpalatnyi föld, hogy ezek a fűzfás buckák kincseket érnek s hogy sok római légiót lehetne eltartani rajtuk, s hogy Attila kincse homok vele szemben: hát erre is azt mondanók, hogy álom, s ha a jövôben hinnénk, azt mond[anánk]: várni kell, ahhoz sok-sok idô kell! Hát az ember Isten elôtt áll: azt mondja: miért nem mutatod arcodat, miért nem szólsz? Az Oltáriszentség elé térdel, s azt mondja: ha én volnék itt, szólnék, vigasztalnálak, fényt lövelnék a szemedbe. Lélek, ne beszélj félre, édes csipkerózsa magom, igen, van benned erô és képesség, de még nem bontakozott ki, hogy mi vagy ... még pocsolyák közt, ködben dideregsz, meg kell halnod ... földbe jutnod ... S beszélsz s kérded, miért nem lépek érintkezésbe, miért nem töltlek el hatalmammal, teljével az igazságnak, valóságnak? hát mert csermely vagy: a hajót nem birod és a lánchíd nevetség és nem tisztelet rajtad, hóbort tôlem, s kérded, mit érsz, hisz homok vagy, föveny vagy, arena maris, foenum est populus[186]; hát az, de a fejlôdés más értékeket termel benned. Ne mondd: mikor? ne türelmetlenkedjél, várj, és bízzál. Igy állok az én Uram, Istenem elôtt, én a csipkerózsa, a szépség magva, én a hatalom és erô kikezdése, én a parlag, melyet világtörténelemnek kell taposnia, fölszántania, megforgatnia. Amen! Én alázatosan várok, hiszek, bízom; de azért vágyódom! Veni, veni! Dec. 28. Jézusom elôtt leborulok, s imádom a titkot, mely keblében rejlik: az Istenség. Vele egyesült, hogy mi az, azt nem tudjuk; nem forrasztás, nem egyesülés; hanem mint mikor a réti csatornát s zsilipjét árvíz födi; nem viszi el, minek vinné, ott van, lenn van; fölötte víz, alatta víz, körötte víz, a zsilip vele, körötte az Isten; nem hordja magában, nem fér el benne, de azért valahogyan vele. Nincs erre grammatika, nincs kifejezés. Mondjuk ugyan, hogy egyesült vele; jó, hisz jelent ez sokat, nagyot, de nem mondja meg, hogy mi az. Annyit mond, hogy velünk van, közel van, testvér lett, tejen [sic!] egyek, de azért végtelen nagy és fölséges...! Dec. 29. Isten, Jézus nekem világosság, tűz, élet az nem tudás, az valóság és hatás, az erô. Látni vagy emlékezni, -- tudni, hogy mi a tüz (jaj, de mit is tudunk!) s érezni azt. Tudni, mi a szülô s belôle lenni, életet osztani ... élni! O Jesu lux mea, ignis meus [Ó Jézus, világosságom, tüzem] ... ======================================================================== 1910 Jan. 2. A barlang sziklafalai angyalfejekkel voltak bélelve, angyalarcokkal kitapétázva, a jászolon az alomszalmán szônyeg gyanánt angyalmosoly ömlött el, s a nyirkos levegôben lelki feszültség, telítve volt izgalommal és vággyal, imádás[sal] és elragadtatás[sal]: a szellemi világ mennyi energiájával, itt cikáznak, gondolatok (cherub), itt gyulnak ki villanások, lángok, lelkek tüze (szeráf), itt ajánlkoznak föl, itt hódításra indulnának ki ... (potestates, virtutes throni), itt emelik e jászolt szárnyaikra, itt tüzes kezekkel lelkek viszik: éppúgy az Oltáriszentség[nél is]; minden oltárszakramentum kitapétázva (a) ker(ubok) lelkének szépségével angyalmosollyal, a szeráfok áhitatával; ha kôbôl van is az oltárszekrény vagy fából, de egy áradó szeretet lágysága, áhitatvíziói vannak rálehelve, -- ha puszta is a szemnek, de a szellemi szépség, fölség fátyola van ráborítva,-- ha csupasz és szegényes, de mily tropikus világ, pálmák és virágok környékezik. Lélek, ezt a meglátást, ezt a tavaszt neked kell idevarázsolnod, az belôled való, hitedbôl, szeretetbôl. Ne várd azt, hanem teremtsd meg. Hitedben, hogy Isten itt van, megvannak e varázsos világ elemei és színe -- hiszen a szép világhoz mindig szép világot látó szem kell s a kegyes helyek és vidékek legnagyobb szépségbe a szép lelkekbôl öltözködtek. Milyen szép és szent lett Palesztina Jézus szemeitôl, -- milyen szép és szent lett a náz[áreti] ház Jézus lelkétôl; hogy változott el ott fénnyé a homály, s zenévé a zaj, s istentiszteletté a munka, -- s mint virított az izzó parázs azon a tűzhelyen, s hogy csobogtak a názáreti hegyi források, mintha túlvilági mélységek eleven vizei fakadtak volna föl bennük, s hogy festett ott az a gyermek, mint az Isten kertjének a siralom völgyébe átültetett palántája, melyet a názáreti ház mint üvegcserépburok védett meg a téli fagyoktól ... Hogy nézték ott a szegényt s a beteget, mily világításban állt az egész világ, mintha a napsugár láthatatlan szinei itt ... De honnan mindez? Hát a lélekbôl. Az Isten lelkébôl való a világ is ... a művész lelkébôl a mű ... az én hívô, szeretô lelkembôl az én világom és életem. És ezt a hitet akarnám fölkelteni: hinni a hit, az eszmény, a szeretet erejében, azokban az alkotó, teremtô, alakító, szinezô erôkben. Hinni, hogy ezek erôk, melyek a lélekben fakadnak Istenbôl, s hogy ezeket Isten a teremtett világ kialakítására adja nekünk. Hát ezt hinni ... oly öntudatra szert tenni, ily lélekkel járni s ily szemekkel nézni. Odaadni a törekvô lelket: bele kell állni erôkkel az életbe. Nincs készen semmi, hanem ki kell fejleszteni ... törekedni, erôt kiadni ... kicsíráztatni ... kell akarni, kell törekedni, nem csüggedni! Már most honnan merítünk? van sok forrás: természetes kedv, természetes erély, törekvés, családi érzés, becsületérzés: ellentállni a rossznak, a csábításnak ... ha sikertelenséggel küzd, s kitart ... vagy nehézségek, emberek, körülmények részérôl ... -- odaadás: Istenhez simulok, a/ akaratához ... b/ erôt, indítást ad, c/ vigaszt. Odaadni a szeretetben magát. Jézus szeret, én is ... simulni, megnyugodni,... eltelni, örvendezni ... Minden oltárszekrény, ahol az Oltáriszentséget tartják, nekem egy titokzatos szent hely, ahol a léleknek Istennel sajátos kapcsolatai vannak, egy misztikus szent barlang, ahol a lélek, ahol a lélekre ingerek hatnak, s a homály fényes lesz, s a csend némasága beszédes. Ez azért van, mert Krisztus van itt, s vele sok-sok szellemi energia. Gondoljunk a betlehemi barlangra, mily csupasz és dísztelen volt az is, de hogyan festett az a hívô, imádkozó léleknek. Az aktivitás e szellemét s a világítás s a meglátás e bizalmát önti belénk Jézus Szíve. ... május[187] Ma szétroncsolt lélekkel mentem ki a világba. Tinnyén kiszálltam s nekivágtam az erdônek és mezônek. Fölséges virágos s napsugaras tájékon jártam. Vadrózsa- s akácfaillat kíséret a berekben s a mezôn a virágzó árpa illata áradozott körülöttem, s én megint elmerültem e csoda- szépségbe: ez öntudatlan szépségben, hogy a szenvedô, csúnya lét öntudatát kijavítsam. Ott öntudatlan szépség, itt csúnya öntudat. A forma megvan, de az alakítás elmarad, mert nem értjük az öntudatos, szép életet. A szépség erô, tökéletesség kifejezve. Erô és tökéletesség így fejezi ki magát, mert a természet tele van ez alakító erôkkel. -- A pitypalaty éneke kísérte ez éneklô gondolatot. S honnan e gyöngélkedés? Onnan, hogy mi nemcsak individuumok, hanem szociális lények vagyunk; nemcsak az individuum bajait, hanem a világfejlôdés kínját is érezzük. De kint végre is a nemes individuum gyôzi le magában, s segíti legyôzni a világban! A természet azért is hat nyugtatólag, mert folytonos munkás történésben leplezi le méltóságos nyugalmát ... in der majestätischen Ruhe ihres Seins die Geschäftigkeit eines beständigen Werdens...[188] Abból az Oltár s templomerôtérbôl és (ebbôl a) néma töltött felhôbôl kitör a Krisztus csókja ... Minden szeretet fölcsap a Szent Lélekhez, s istenszeretetté válik. ======================================================================== 1911 Máj. A vonat vágtatott Szob felé, kibontakozott elôttem az ismert látóhatár; a Dunán a Lázkereszt sziklája, s jobbra-balra tôle a magaslatok vonalai, -- itt szemben velem jobbra nézve a sátoros hegyek s a Kovácsipatak trachit-vonala. A kálvária alatt vágtatunk, azután jobbra-balra a szobi házak; udvarok rongyos dísztelensége; azután a Sághegyet látom, kikezdett trachithomlokával, erdôs övével s lent a dolinával. Érzelmek árjai ömöltek el rajtam, éreztem, hogy a lelkem térdelt áhítatban s hálában mindattól s azért, amit e hegyoldalakon s a völgyben átéltem jósággal, érintetlen lelkiségbôl, naiv izoláltságból, egy édes lelki világ gazdagságából. Nostra, mila Nostra... én így énekelhetnék; de hát mi van rajta szép és behízelgô? Istenem, csupa lélek s lelkiség virágzik itt; embereket s eseményeket a tisztelô s áhítatos lelkület temperamentumával néztem. Néztem a kedves nôvéreket, lebegô kornetjukat, esetlen alakjukat s élveztem édes, evangéliumos lelküket. Láttam ôket holtan (Leontina), betettük a sírba, le nem födtük, el nem hantoltuk; maradjon úgy, míg megjönnek rokonai, hogy lássák még egyszer s utoljára. Bakternak leánya Zalából. Láttam ôket dolgaikban, munkában, imában, a hivatástól, szentségétôl átitatva. Láttam e szent leányokat, mint kelyheit az Úrnak, melyeket megtölt mézzel, akác- és hárssziruppal, démutka[189] illattal és keserű fűszeres ízekkel. Mindegyiknek megcsókoltam volna a kezét! Boldogok, kik ezt meg is értenék, azaz hogy leányosan elpirulnának s elfutnának. -- Nosztra, Nosztra... hogy is volt az, mikor elôször szent karácsony estéjén talán 1882-ben vagy 83-ban kerültem ide parasztkocsin, bundába temetve, s a jó Brühl Tóni feküdt az ágyban, de tárt karokkal fogadott, s aztán vacsoráltunk, én lefeküdtem, s éjfélkor értem jött a fegyôr, lámpással s nagy, csörgô kulcscsomóval s elvezetett a fegyházba, s én a folyosókon úgy mentem végig, mint szent helyen s kezdôdött a mise s fölcsengett az ének: Krisztus Jézus született... Ah, nem írni való s nem tintának való ez mind; ez léleknek, lírai lelkületnek, karácsonyi áhítatnak, ember- istenülésnek, Krisztusba eltávozásnak motívuma, -- ezt csak a lélek tudja énekelni s elpihegni magában ... hangtalanul! -- S mi mindent tettem, élveztem s lelket vittem s lelket leheltem s suttogtam testvéreim, az egyszerű nép fülébe s szívébe itt gyóntatva aug. 14-- 15., május 2--3-án! Ki jött volna ide, hogy én itt ne legyek? A jó Böhm és Steinhübl segítségére, P. Felicián, kóspallagi adminisztrátor s Poliákovics Náci jóízű, mezei fuvalmú eszmecseréire? S ha mind szétmentek, s én még itt maradtam s felmentem a >>Kopaszra<<, élvezni napnyugtát, természet álomba-ringását, bíborlila eget, -- leereszkedô illatfátyolokat, kékséget, szürkületet, kialvást?! Sírtam s énekeltem, hogy ez mind mily szép és tiszta, olyan máriás s olyan nosztrás, s hogy úgy a >>mienk<< lehet, ami az >>övé<<, sôt ami valamiképen >>Ô<>ad maiorem Dei gloriam<< elvet fôleg a lelkeknek Krisztushoz való vezetésében, a hit s szeretet uralma alá hajtásukban kell érvényesíteni. Ezt a XIX. században is kell megtenni; ezt nekünk kell megtennünk. A világ változik; a szellemi áramlatok, az uralkodó eszmék, a nézetek úgy változnak és váltogatják egymást, mint a kalendárium lapjai; ezeket az áramlatokat megérteni, ezekbôl tanulni, a világ igazsági tartalmát a történet föltárt lapjairól leolvasni, igényeit úgy az igazság beállítására, mint a helyes metódusra nézve, melyen vezessük, megismerni: ez a mi feladatunk. Nemcsak a Szentlélek >>res delicata spiritus<< Szent Vazul szerint, hanem minden lélek olyan; érzékeny, s van sajátos ízlése és érzéke, s úgy kell ôt fogni és kezelni, ahogy azt elviseli. Aki máskép fogja, az rosszul fogja, s ha betegnek nézi, rosszul kezeli; ha pedig neveletlennek, mint kihez missziója volna, akkor csak az ellenkezését s durva kamaszságát ébreszti fel maga ellen. Meg kell tehát érteni a szellemet, irányát, pszichológiáját, orientációját, hogy azután azt, ami téves vagy egyoldalú vagy rosszul orientált, kijavíthassuk s kipótolhassuk. Így akartam én is megismerni, fölérteni és megérteni azt, ami elfogadhatatlan a korszellemnek a kereszténységbôl, s fôleg megismerni és megérteni azt az utat, melyen nem tudom miféle befolyások rossz s jó érzések s tapasztalatok benyomása alatt fejlôdött oda s fejlôdött azzá, amivé lett. Mindenféle alakban foglalkoztatott a probléma, hogy mi az oka a mai kor vallástalanságának, s fôleg az egyháztalanságának? Úgy láttam ugyanis, hogy a mai nemzedéket kiválóan jellemzi a vallásos érzés hanyatlása s a vallásos élet csôdje. Mi hát ennek az oka? A fölfogásban, az érzésben, a magatartásban, az életben van-e? Arra a meggyôzôdésre jutottam, hogy az oka elsôsorban a szellemi anarchia, mely az egész művelt világot sivataggá, mondjuk úttalan, de össze-visszataposott mocsaras sárrétté változtatja. A lelkek elvesztették az orientációt; nem tudják, hol az igazság, mi a cél; s így zűrzavarban vannak, s ténfergés, blazirtság, közöny s apathia jellemzik ôket. Az anarchiát a filozófia hozta ránk, mely teljesen kompromittálta az észt, mely sarlatánokat s száj-akrobatákat léptetett változatos műsorban a deszkákra, s rendszerekben, egymás fölött bukfenceket hányó filozófiai tanokban oda juttatta a jámbor közönséget, hogy ennek nemcsak szája, de a szó szoros értelmében az esze is elállt. Mi hát az igazság? Ez, vagy az ellenkezôje? Kinek higgyünk? Mit állítanak, amit mások kétségbe nem vonnak; mi szent és imádandó, mit mások nem káromolnak? Itt a nagy akrobata Nietzsche, a nyelvművész, kinek úgy látszik, minden azért van, hogy feldöntse, mint ahogy a Rontó Pálnak is azért akad meg valamin a szeme s a keze, hogy szétszedje; neki minden, vagy mondjuk akármi, vörös posztó; s ô, a filológ az a bika, mely majd a zápult papiros-világba lyukakat szakít. Azután jött a szalonfilozóf, a spiritualista, vagy nem tudom mi, Bergson, s az bájolt s bűvölt, s nagyszerű frazeológiával bizonyítgatta, hogy ami van, az nincs, s ami áll, az folyik, s ami különálló, az mind kontinuum, s más egyéb paradoxonokat produkált.[191] Azután a sok eredeti gondolkodó, kiket nem feszélyez semmi; kik a régi szofisták bűvész-céhét sétáltatják el szemeink elôtt nem görög tógákban, hanem klakkban és frakkban. Könyv százezer számra jelenik meg, s mindenféle új megváltók, új világ- és igazság-felfedezôk, ész- és értelem-mentôk törnek a színre. Ezzel a termékenységgel fordított arányban áll a lélek fogékonysága, s rohamosan vész a hit a szívekben; üresség, elégedetlenség, kétségbeesés... Ezt a bajt s a baj-okozót intellektualizmusnak hívják. Az intellektualizmus a fogalmi világnak önkényes elszigetelôdése és despociája az emberiség élete és sorsa fölött. A fogalmak világába zárkóznak el filozófusaink, s ott abban a híg miliôben karikáznak s csinálják akrobata ugrándozásaikat és szökelléseiket. Az igazság komoly szolgálata helyett az újdonság ingerli és vezeti ôket. Ôk az utat mindenütt s mindig új útnak gondolják; ami régi út, azt útnak nem tartják, s így természetesen minden ügyeskedésük az útvesztôk geográfiájának minôsül. Hogy az igazság csak egy, bár bemutatkozása változatos lehet; hogy az igazság szolgálatának stílusa, keresésének liturgiája van; hogy a logikában s dialektikában e szolgálatnak valami illemtana s udvartartása van; hogy az egész nagy világ kapcsolatai s az élet szükségletei s tapasztalatai nemcsak ellenôrzôi, de árgus szemű testôrei; s hogy ennek a nagy, hierarchikus szolgálatnak, bármily bravurral s zsenivel végezzék, folyton a nagy valóság, az egész lét tükrében kell magát megnéznie s vigyáznia, hogy rendben van-e egész magatartása, s hogy nem hagyta-e magát megzavartatni a folyton jelentkezô ötletek, népszerű, de igazsági tartalomra nézve ellenôrizhetetlen elemekbôl -- ily lelkiismeretesség, józanság, szolídság, nincs a szellemi áruk forgalmában; ott a nem tisztességes kereskedés egészen zsidó erkölcsű, s ezért azután a filozófia telekitéri zsibvásárrá fajul. S a művelt intelligencia, mely adorálja a zsenialitást s hódol a szellemi kiváltságnak, e tarka-barkaság, e vásári reklám s megbízhatatlanság benyomása, disszolváló behatása alatt lelki beteg lesz, beleesik az intellektualizmus betegségébe összes következetlenségeivel, blazirtságba és skepszisbe. Az intellektualizmus egészségtelen állapota abban nyilatkozik, hogy az emberi értelem megzavarodik a szuverén és isteni igazság iránt, s maga egy általános tohuvabohu-ba kerül bele. Nincs talaj a lába alatt, biztonsági érzete elhagyja; feje szédül, mintha tengeri betegség gyötörné agyvelejét. Sôt ennél is nagyobb a baj; mert nemcsak a talaj mozog, hanem az ég is szakad; az eszmék csillagai leesnek, s a célok sarkpontjai kiszakadnak. De egészségtelen az intellektualizmus azért is, mert hibásan aktuálja az észt: egy tehetséget minden más tehetség, tehát az egész emberi szisztéma rovására; mindent csak az ésszel, tehát absztrakciókkal akar eligazítani, s egyoldalú (absztrakt fogalmi) életreakciókkal akar eleget tenni az élet sokoldalú s a valósággal sokféleképpen érintkezô s a valóságnak sokféle befolyása alatt álló emberi természet igényeinek és szükségleteinek. Az intellektualizmus a világot csak levonásokban s elvonásokban tartja és fogja; köze van azokhoz a higított, az absztrakció s elkülönülés ollóival kivágott részletekhez, azokhoz a desztillált, ad usum delphini, abstracte preparált képekhez s azokon át a valósághoz. Ez a valóság a substantia prima; az a gondolati, fogalmi világ s a substantia secunda; s az emberi ész bizonyára arra való, hogy a fogalmak által az eligazodást megtalálja; de betege lesz, ha az absztrakciókat eligazodásra, a konkrét, nemes élet s az egész természet aktuálására fel nem használja. A teljes, igazi tudás csak a fogalmaknak a valósággal, a gyakorlattal való kapcsolatából lesz; ellenkezôleg pedig ködbe s felhôk tengerébe vezet s az embernek az önmagából csúfot űzô ember bolond csörgô sipkáját nyomja fejébe. Az ész magában véve csak orgánum, s ha ez orgánum sajátos tevékenysége a többitôl elkülönül s az egész életet, annak minden tartalmát, az élet filozófiáját s értelmét minden mástól, az ember valóságától s a világ s az élet megtapasztalásának valóságától elszigeteli s ezek kooperációja nélkül a fogalmak pókhálószálaiból akarja kifonni: ostobául, képtelenül s az organikus együttműködés szabályai ellen cselekszik. Józanítsuk hát ki a modern emberiséget; lássa be, hogy nem agyvelô csak, hanem szem, szív, kedély és akarat is; hogy nemcsak ott érintkezik a világ benyomásaival, hanem mindenfelé vannak egyensúlyi, magatartási motívumai, vannak a cselekvésnek nevelô, eligazító tapasztalatai. Ha ez sikerül, az intellektualizmust kétféleképen gyôzi le: úgy is, hogy a filozófiák hóbortja helyett azokat a szinthéziseket fogja tisztelni, melyek az egésznek, az életnek mértékhitelesítô jegyzéseit viselik; úgy is, hogy maga is skepszis s blazirtság helyett a harmonikus cselekvés programmját teszi magáévá, s nem az értelmi, fogalmi világnak mint célnak szolgálatában, hanem a fogalmi világot csak eszköznek nézvén, az egész ember ethikai fölépítésében adja ki erejét. Ez utóbbi épen oly szükséges az igazi szellemi gyógyulásra, annál is inkább, mert hiszen az értelmi nevelés s műveltség túlhajtásában s a jellemnek, az erénynek, a belsô ember legnagyobb értékeinek elhanyagolásában látjuk a látszatos kultúra tévedéseit, s ezt sínyli nevelésünk s nemzedékünk. A lelkek mind el vannak torzulva; s ahogy a kínaiak a nôk lábait, úgy az európai kultúra a jellemet, a belsô embert, az akaratot, a lelkiséget torzította s alaktalanította el. Mély meggyôzôdésem, hogy az intellektualizmust nem megint intellektuális disputákkal s az intellektus erôinek emelésével s fokozásával gyôzhetjük le, hanem az egész lélek szerkezetének erôsbödésével s az életnek a valósággal való kapcsolódásával. Kifelé az absztrakcióból! Érintkezni, élni az egész vonalon a valóság életét, való célok felé törni; a valóságokon, >>an der Wirklichkeit<<, a realitáson, annak jó megfogásán, kezelésén erôsíteni a lelket! Az intellektualizmus azért betegség, mert egyoldalúság, mert túlhajtott részkultúra (májdaganat); ha a való, egész életre állunk be s igazodunk, akkor >>egész<<-ségesek leszünk. Átvinni a valóságba, az életbe, az alacsonynak s a legfelsôbbnek harmonikus aktuálásába! Ami itt megállja a helyét, az igaz. Igazság -- nem az elgondolható ige, hanem az az Ige, mely testté, életté lesz. Csak az élettel, a valósággal való folytonos kapcsolat képes minket azt intellektualizmus hóbortjából kivezetni. A filozófiának megint oly tájékozódásúnak kell lennie, mely megtanít élni, mely ráképesít a célok hierarchikus fokait tisztelni s azoknak akaratunkat alávetni. (Van aztán a vallásosság eltűnésének más oka is, az az élet materializmusa; de arról itt nem szólok.) Világosan látom, hogy az intellektualizmus az európai szellemi dekadenciának fôoka; azért ellene fordult figyelmem mindenképen s választottam akadémiai székfoglalóul e témát. Elhiszem s beismerem, hogy van abban a füzetben sok egyoldalú megjegyzés; több mondat, melyet kár volt oly élesen kifejezni, s kellett is volna félreértések elkerülése végett máskép fogalmazni. No, dehát >>in Ecclesia catholica loquebatur et ideo catholice intelligebatur<< [A katolikus Egyházban beszélünk, ezért katolikus értelemben mondottuk.]. Szent Ágoston Aranyszájú szent Jánosról való szava szerint, félni nem tudtam; eszem ágába sem jött; hogy itt baj lehet; dehát lett. -- Én megtettem, amit meg kellett tennem, alávetettem magamat. Júl. No hiszen van most dolga a postásnak; repül felém mindenfelôl a megsajnáló s vigasztaló levél; levelek, melyek mély bepillantást engednek az általános felfogásba s a közérzésbe[192]. Mind botránkozik, hogy ilyesmi történhetik, -- hogy az egyház így fizet, hogy a buzgóságot így honorálja, etc. Nagyon megindított Schütz doktor ragaszkodása. -- ...Különben ez az általános vélekedés a német theol. körökben is X. Pius pápa állásfoglalásáról, a modernistáknak kikiáltott s egy szakajtóba dobott irókról, mihelyt valami gondolatnak adnak kifejezést, mely nem egészen ósdi és kopott. -- Isten ments, hogy a tulajdonképeni modernizmust, mint filozófiai szisztémát, -- ha ugyan ilyen, védjem; én szabadabb mozgást, a reakciók élénk és érdekes megvilágítását kivánom, semmi egyebet.-- Mi is hát az a modernizmus? ha valami szisztémát csinálunk belôle, akkor az a filozófiában Kant ismeretelmélete s a tört. felfogásban a hegeli fejlôdéstan alkalmazása; a teológiában az ezen nézôpontok szerinti eljárás. -- Nekem ez mind nem kell, s távol állok a reális alapoknak s elveknek ilyetén elvetésétôl; hiszen épen ez volna a ,,purus et purus intellectualismus''. A német theológusok -- hallom -- azt mondogatják: Wir werden uns doch nicht compromittieren'' [csak nem fogjuk kompromittálni magunkat] s hallgatnak nagyokat! Apponyi Albert gróf is írt, Fischer-Colbrie, Mailáth Károly gróf is, ezek tiszteletüknek és sajnálkozásuknak adnak kifejezést, -- fôleg Apponyi nagy örömének és épülésének adott kifejezést, hogy alávetettem magamat. -- A többi jó barát mind hallgatott, bizonyára a lelkiismeretük félt, hogy a gondolat- s érzelem-csere valamiképen sértené a ,,sentire cum Ecclesia'' [együttérezni az Egyházzal] jellegét; dehát ,,sentire cum amico'' [együttérezni a jóbaráttal] is lehet, s ezt a két ,,sensust'' meg lehet egyeztetni. Legközelebbi hiveim, a patronage, a Szoc. Missz. formálisan el voltak képedve s egyáltalában alig tudtak magukhoz térni; az Ecclesiát, mely engem sújt, nem tudták megérteni. Úgy fogták fel ésszel, hogy hát mi is az a veszedelem, mely belôlem áramlik. Én mindenütt csitíttam a lelkeket s hivatkoztam más megindexelt exemplárisokra is, s egyáltalán feltettem magamban, hogy éppen úgy dolgozom. Konferenciázom, lelkigyakorlatozom ezentúl is. -- A leveleket mind megsemmisítettem; nem maradt hírmondónak sem belôlük. Júl. 22. Tragösben (Balschof-villa) vagyok, a vizek völgyében, a zöld tó, az opálos tavak, a kristály-folyások gyönyörű vidékén, s járok föl a hegyekre s szállok csúcsról-csúcsra, s fürdik a lelkem, fôleg a vizekben. Ezek tisztítják az érzéseket s mossák le s viszik el a folyóvíz örökösen megifjuló s minden ponton újra kiváltott mozgási energiájával a piszkot, ami ránk száradt, az állott gondolatot, a fájó s megavasuló érzéseket, mindazt, ami nem lélek, hanem aludt vér s aludt s holt érzés. Jaj, azért szeretem úgy a vidéket s a hegyeket, a helyzet- energiák ez égbemeredô szimbólumait s azokat a mindig friss, soha ki nem fáradó lejtéseket, szökelléseket, a hullámok játékát, kivált, ha az oly tiszta, hogy fenekére látunk. Az ilyen vidék kongeniális a szellemmel, a lélekkel; a hegyeken fölnyúlik s fölegyenesedik, égbe tör, a vizeken pedig fölfrissül, tisztul, s a nimfák elomló, hajlékony körvonalain hajlékonnyá, széppé s tisztává lesz a lélek. Itt vagyok én otthon! Itt lihegek s lélekzem s eltelem, itt gyullad ki szemem s érzésem, itt omlik rá lelkiségem, mintha végtelenbe nyúló s nedves selyempapír s annál is finomabb volna, hogy lekopirozzam magamba a hegyek-völgyek vonalait, az erdôk s sziklafalak árnyalatait, hogy felszívjam az áfonya s a páfrány leveleinek harmatát. S azután megint hallgatózó lant a lelkem, de nem hogy szóljon, hanem hogy kifeszült s érzékeny húrjaiba fölvegye azt, ami hangból, zúgásból, panaszból, mámoros élvezet-lélekzésbôl leng, lejt erdôn, réten, fönt a Sennerinen, lent a Klamm fölséges sziklaszorosában; hogy eltanulja és elraktározza mindenütt e nüánszokat, a hangok e töredékeit, e le nem kottázható törtjeit, e néma, csak itt-ott felcsengô, ünnepélyes szimfóniát. Azt te tudod, Uram, hogy szeretlek és szívlak s élvezlek kimondhatlan; s hieroglif nekem minden bokor s minden ködfoszlány s minden úszó, fehér, kékes, bíboros felhô; csodálom palett-táblád színgazdagságát s ünneplô bemutatkozásod garderóbját; te Úr és Úrnô, >>decorem indutus<< regina in vestitu deaurato, circumdata varietate! [Zsolt 45,10] Te nem-etlen szellem, férfi és nô, anya és szűz egyben, te Isten, Istenem, Amor et Caritas; vér, harmat és spiritalis unctio! Ma van a templom búcsúja. A templom csúnya, a védszentje szép. A lelke piszkos lett, de azután megmosakodott könnyben s az Úr szeretô Magdolnája lett. Itt tiszteljük. -- Nem tetszik nekem itthon valami, amit meg nem írok, csak egy szép mesével jellemzek: Es war eine Bergfrau, die sich bisweilen von einem Menschen freien und heimführen ließ. Aber in der Nacht breitet sie ihr langes Haar, daß wie Mondschein leuchtet, über ihr Lager aus, daß es bis zum Boden herunterwallt wie ein Fluß, und dann darf niemand danachgreifen sonst geht sie auf der Stelle davon, unter Jammer und Klagen zurück in den Berg.[193] Tehát ha utána nyúlunk, elvesztjük. Ezt bizonyos érzelmekre s magatartásokra alkalmazom. Aki magasabb küldetésben jár, annak az alacsonyabb s ösztönösebb érzéseket nem szabad mutatnia, ha nyilvánítja ezeket, elveszti a missziót. Aki másoknak ideálisan parancsolni akar, annak nem szabad önszeretetét, egoizmusát elárulnia; aki másokat nevel, annak nem szabad ebbôl a stílusból kiesnie s hozzájuk úgy símulni, hogy nem fölényes többé. Júl. 25. A stiglbaueri kocsma mellett sokszor elmentem, ahol 1905-ben laktunk; jobb is volt ott, mint ahol az idén vagyunk, itt fönt az új villában, az erdô alatt. Ezen a hosszú, sokszor poros országúton baktattunk akkor mindennap a misére. Kár volt; ott a Stiglbauer mellett áll a kápolna, elvégezhettem volna ott a szentmisét. No, azóta sok víz folyt le itt is a tragösi völgyön, s nem álmodtam volna róla, hogy ha hét év mulva itt leszek majd, annyi minden történt légyen velem; püspök is lettem s az indexre is kerültem. Püspök, kit a pápa szentelt -- igaz, hogy nem köszönhetem ezt a kitüntetést, csak annak, hogy Zichy Gyulával együtt neveztek ki; és a pápa bélyegzett meg[194]. Ez semmit sem von le mély hódolatomból s alázatos tiszteletembôl a szentszék iránt. Júl. 26. Jaj, de fölséges a Pribicz s a Sennerin közt nyíló Klamm, a mennydörgések e fölséges csapása! Hogy zeng és zúg és recseg és csattogva dörög itt az isten nyila, ha úgy megered! Nem az idô, hanem az aevum [örökkévalóság] néz le ránk e száz és száz méter magas, meredek sziklafalakról, melyek le nem szédülnek magasságukból, mialatt mi elszédülünk, ha töprengésünkbôl reájuk fölnézünk. Itt sétálgatok s merengek s fölmászom a Pribicz meredek útjain, föl, föl, tiszta magaslatú levegôbe! Elkel nekem. Május 31-én nagyon meghűltem. A budapesti Szent Anna-templomban este 6-kor kongregáció-tagfelvételt végeztem; izzadtam s szakadó esôben elértem a nyolcórás gyorsvonatot; köhögést kaptam, s akkor tört meg erôs álmom. Addig este letettem fejemet s elaludtam rögtön s csak reggel ötkor ébredtem. Azóta ez az erôteljes álmom eltűnt! Csak a lelkem erôs legyen s bátor, s merész s égbe meredô, mint ezek a sziklafalak tornyaikkal, ormaikkal, erkélyeikkel, bástyáikkal a ciklopszok vértjeivel s finom kôcsipkézetükkel. Nürnberg s Rottenburg s valamennyi vár kômotívumait látom bennük. Júl. 27. Az intellektualizmus egyoldalúságának a gondolata egyre kísért; szinte bosszankodom az emberi értelem e hóbortján, hogy úgy tudja a fogalmat jelentôségében fölfújni, hogy attól a valóságot szemünk elôl veszítjük. Az igaz filozófia szerint a fogalom csak kapcsolat a valósággal, a zaftos, eleven, meleg valósággal; a racionalizmusnak[195], vagy ahogy most hívják, az intellektualizmusnak sikerült az embert a gondolat elé állítani, s a valóságot mögötte elsanzsírozni. Hát aztán megvan a baj; a gondolat játsza a fôszerepet - - a gondolatból szôjük a szálakat; a szálakból szôjük a világot, a csinált világot; a szerint akarjuk kezelni, szabni a valóságot, s kezelni az életet, az embert. Ott a német gondolati pókászok, azaz pókok az elsô díjat érdemlik ki. Kant, Hegel! A többi utánuk törekszik, míg az egész csinálmány leszakad; a földre pottyant emberiség kidörgöli majd az intellektuális mámort a szemébôl. Júl. 28. Sokat merengek a vizek fölött. Valami mélységes szimpathia húz ez elem felé, a föld vére, a tisztulás eleme felé! Kövek és vizek együvé valók; ahol föld van, ott a víz nem uralkodik, nem pompázik, nem tündököl; jó az Ipolyban is, de nem a hazája: nincs fénye, nincs kedve, nem szökik és nem cseveg; néma, lomha, unott! Ott a hegyek közt! Ott, ott van a víz otthon! ott fiatal és életkedve van! S fôleg ezek a tragösi vizek, mily bűbájosak, ily opálosak, zománcos szivárványosak!... S ah, mily piszkos a vize, a szennyvize, a kloakáinak a szivárgása, ez a patkány lábvíz! Egy angol író a népműveltség szomorú esélyeire mutat rá, a sajtóra irányítva a figyelmet. A sajtó -- ez a kirakata minden alávalóságnak, ez az arénája minden kegyetlenségnek, kegyeletlenségnek, önzésnek, csalásnak, ez a porondja a canaille-nak. A régi rómaiak lelkére, mondja ô, durvító, tompító, elerkölcstelenítô volt az aréna, ahol kegyetlenségen és véren éldelegtek, mások kínján, rémületén mulattak, s az embert fájdalmában csak a kiváncsi szemek legelôjének tartották; nohát, világ, nép itt az új aréna, a sajtó! Nézd azt a homokot: mit kényszerül elviselni, mily lábak, mily szörnyek nyomát; mily vérontást, mily könnyet, piszkot, szennyet nyelni; mily belek kigyúrását s bűzét rád lehelni; nézd a gladiátorokat, mily piszkos, nem tintába, de méregbe mártott tollakkal hadakoznak, mit fecskendeznek szemeid közé, lelkedbe; nézd, mit tárnak föl, nem sebeket, de kelevényeket, rákokat, varokat, melyeket a primitív érzés is inkább takar, de a szenzációs, no meg a pénzéhes bérenc nem kímél. Mi lesz belôled, népműveltség? Ilyenné lesz erkölcsi érzéked; lelkiismereteden mily kérgek, mily bütykök nônek, durva utak s rossz cipôk utálatos tyúkszemei; tyúkszemek nem a lábakon, de ahol a finom érzés lakik, azaz laknia kellene, a lelkiismereten, a kegyeleten!? Mikor testvérnek kellene magad érezned, arra nevelnek, hogy az embert megvesd s ne bízzál benne egy cseppet sem! Júl. 29. Gyönyörű kiránduláson voltunk; a frauenmaueri barlangon át Preuchlbe, onnan Vardenbergbe s Haselegen át haza. Napsugár, virágdísz s a sziklaormokon éldelgô, szökellô tekintet. Gyôzelmes, elégedett öröm. A Frauenmauer felé emelkedve szemeink elé tárult egy nagy, felénk leereszkedô lejtô, a lavinák csuszkája; sok fát kidöntött s a soká fagyoskodó magas hó a fenyôk lombját alul megperzselte. Alfonz sógorom vígan gyôzi; remek ember, maître de plaisir. Soha senkinek kedvét nem rontja, mindenkinek szívességet tesz; a vakációkban mindig élveztem ôt. Filozófiát nem tanult; nincs dunsztja az intellektualizmus hóbortjairól, de annál gyakorlatibb, nemes érzelmű ember. Filozóf is, amennyiben az életet a hit s az erkölcs szempontjából nézi, s a nagy célok szerint igazítja életét, testét a léleknek, lelkét az Istennek hódoltatván meg; megvan benne a természettudományi műveltség iránya is, mely az okok s hatások láncáról meg van gyôzôdve s annak szemén tapogatózik el a gyakorlatban; ugyancsak nem éri be ezzel, hanem az emberi közösségben jóindulatú; fegyelemre, rendre s jó sorsok megteremtésére érzéke van; ez pedig a szociális igazság műveltsége. Ez utóbbi lesz majd a jövendô korszaknak s műveltségének a jellege; művelt ember az új korban az lesz, kinek a szociális igazság s közösség, kooperáció iránt oly érzéke van, milyen van a technikusnak a természettudományos, oksági nézet iránt. Az elôbbi a mechanizmus, az utóbbi az organizmus jellegét viseli. Júl. 29. Magam is voltam a Sennerinen; fönt kecsketejet ittam egy Almon. Azután még feljebb, feljebb, sokáig emelkedô hegyi réteken a csúcsra. Alattam a Klamm örvénye; átellenben a Pribicz; körülöttem virág, élénk, tüzes szemű, színpompás flóra. Ilyenkor kitör belôlem mindig a magaslati, hegyvidéki lélek szenvedélye: Ich bin ein Hochländer -- a magaslatok vonalain nyúlik el lelkem! No hát csináljunk egy bukfencet, de ne a Klautzba, hanem a magyar közéletbe, Tisza István Gróf önkényének, erôszakoskodásának szakadékaiba! Istenem, mily törpe, csunya, erôltetett, hazug világ; a hatalmi önkénynek, s az imperialista bálványozásnak tatárjárása. Hadsereg kell, pénz kell, -- az öreg Ferenc Jóskára megint ráparancsoltak Berlinbôl, hogy hát így, úgy, az európai egyensúly megszakad, az orosz kilöki pánszláv csizmájával Austria fenekét! Hát én nem vagyok politikus, de ezt a köntörfalazást élvezem, mely a pp-kar [püspöki kar] egyezkedéseiben, a pártokhoz való ide s tova elhajlásaiban, néhány ellenzékinek s azután a mungó -- többségnek dörgölôzésében folyt...Mennyivel tiszteletreméltóbb, aki a követ veri szét az országuton, vagy az utolsó bérmunkás is! Mentek is hát deputációk: Csernoch, Glattfelder vezetésével hol ide, hol oda; a prímás otthon ült; Csernoch pedig teljesen tisztában volt, hogy itt csak a Sacratissima Maiestas felé illik orientálódni. Úgy is lett; én nem mentem szavazni a fôrendiházba; magam nem akartam ott tüntetni, pedig aztán tudtam meg, Batthyány Vilmos Gróf, ott volt s szavazott az ellenzékkel. Nekem nyakamra járt Batthyány Lajos, nejével, -- Zichy Aladár Gr. is igyekezett rávenni, hogy szavazzak és szólaljak fel; ott is járt a Szent Imre budai kollégiumban, ahol Csernoch, kalocsai érsek lakásán volt a konferencia. Nekem meg Tisza István üzente: kért Almássy Dénesné, Grófné utján, hogy azt ne tegyem! Belátom, hogy nem jól tettem, hogy hallgattam. Ha az ember fôrend, beszéljen, amikor kell, vagy ne legyen fôrend. Én a politikához nem értek, a házba néha napján megyek, polit. körökbe napot-lopni nem járok: igy azután csak egyet érdemeltem s velem sokan, hogy a Fôrendiházból kidobjanak. Cseppet se bánnám; sôt örülnék neki. Az embernek elromlik a karaktere, ha nem lehet igazán, aminek lennie kell s mégis úgy szerepel, mintha az volna. Mi vagyok én? politikus? ...Pedig hát annak is kellene lennem. Nem, nem, amik nem lehetünk, annak a színét ne viseljük! Mindenesetre sajnálom, hogy életem tulságosan négy fal közt folyt le s igy jellemem, annak elszánt, lovagias, egyenes, küzdô s irascibilis oldala ki nem fejlett. Megtapasztaltam, hogy ,,ein Character wird gestaltet in der Welt'', kell a teljesen nemes, bátor karakter kialakításhoz a világban való élet. Júl. 30. Sokat sétálunk; arrafelé is jártunk, hol 1905-ben, a hasstegi erdôtôl a Stiglbauer felé. Emlékszem, itt egy esti sétán szóba került, hogy én püspök leszek. Oly idegen, érdektelen, unalmas szóbeszéd volt ez nekem s teljes meggyôzôdéssel elütöttem azt, hogy gondolhatnak ilyet? Itt vannak s várnak esztergomi, nagyváradi stb. kanonokok, Csernoch, Walter, etc. Hát ki hitte volna, hogy 3 hónap mulva kineveznek: No, hát ez megint buta dolog volt, de jó szív csinálta, Majláth G. Károly gróf. Fejérvári bírónál szóba került a püspöki kinevezések ügye, s ô engem Székesfehérvárra proponált s azt mondta, hogy ezzel kedves dolgot csinál a katolikus egyháznak! No, kapott is rajta a mindenkor kapkodó miniszterelnök s az öreg ,,Prohászka'' is, (így hívták a királyt) belement. -- Akkor Majláth nem akart kalocsai érsek lenni, pedig lehetett volna; most (Városi halála után) sem akart, hanem Csernoch lett. Júl. 31. Szent Ignác napja! Mennyire szeretem, tisztelem az Istennek e legracionálisabb, legdialektikusabb munkálóját, ezt a self-made-man szentet, ki a szentségbe a lovagias érzést, a férfias erôt, a gazdag természetet vitte bele s azontúl a Szentlélek iskolájában önálló stílusban fejlôdött. Elsô misémet is sírján végeztem; mindig tisztelem s szeretem. Fölséges oltárának vonalai lelkemben vannak meghúzva; óraszámra térdeltem elôtte, s tudtam, hogy mily drágakövekbôl, mozaikokból, hegyi kristályokból áll. Akarok hű fia maradni! úgy szeretem a Jézus-társaságot is; hálás vagyok a Kalocsán töltött két évért is. Mennyi kegyelmet kaptam ott és Rómában! Az ilyen hálás, lelkes érzés illik ide, a hegyek közé! Föl, föl a lelki emelkedettség magaslataira!... Azért szeretem a hegyeket; kimondhatatlanul húznak, emelnek, ragadnak. Csajka Ernô barátunk ugyan azt mondta, hogy minek menni föl a hegyre, hiszen lent is van sok szép vidék!? Hogyne volna, de nincs az a másik szépség, mely itt fönt tárul elénk! Azért megyünk a hegyekre, hogy azt a fönti szépséget élvezzük! És az aztán páratlan, fölemelô szépség és lobogó, lángoló lelkesedés. Más ám a világ, ha béka- szemmel alulról, vagy sas-szemmel fölülrôl nézzük a világot. Ó, nézzük, nézzük a színek, az árnyalatok, a láthatatlan s látható fátyolok, a vonalak s domborulatok hullámzó tengerét; nézi azt az ég nyílt s álmélkodó szeme is, attól merevült meg, a szépségtôl. Aug. 1. Valahogyan úgy tetszik, hogy hegyen állni fönt, mikor fejünk fölött csak az ég, mikor kiemelkedünk mindabból, ami szorít, ami nyom, ami ránk akarna borulni, szimbóluma annak, ahogyan az ember áll az Istennel szemben. Fönt a Pribiczen álltam s kiemelkedtem mindenbôl s néztem a végtelenbe s szembenállónak éreztem magamat a hatalommal, a végtelennel, a szuverénnel, a szelek szárnyán járó Szentlélekkel, a fergetegekben hatalmát megéreztetô Istennel. Igen, itt éreztem, hogyan kell állnom lényem közvetlenségében, lelkem kendôtlen meztelenségében Istenem elôtt, e világ ura s az én Uram elôtt; hogyan kell megnyitnom lelkem kapuit s minden redôit s mélységeit; hogyan kell állnom s kapitulálnom kegyelemre! Ezt azért, hogy ôt tudjam befogadni, hozzá hasonulni, vele azonosodni! Azért, hogy vele szemben igazán fehér lap legyek, melyre ô ráírja akaratát, szeretetének énekét, lelkének ritmusát, melyrôl kiérezzem kegyelmét s hálásan észrevegyem s élvezzem tetszését! Itt állok, hogy vegyem ôt, vegyem, fogadjam, hogy mint vihar jöjjön, s lelkem lobogó s csattogó zászlaja legyen; hogy mint tenger, köd, felhôk hullámzó tengere jöjjön felém, s én dagadó s rohanó s lengô vitorlása legyek, s ragadjon, ahová, s amerre akar. Hát itt van tér, van távlat, itt van a meredés, szárnyalás, rohanás nagy stílusának világa! Hol járjon az Isten lelke, hol járjon a szél, ha nem itt a magasban, e sima, akadálytalan rónaságban? Ott lent a háztetôk, fák, bokrok, dombok hepehupáján elmegy a kedve; minden szeglet, ág és cafat belekapaszkodik; minden torony, kémény métajelzô oszlopul tolakodik fel. Tán az utcák, sikátorok görbeségein kergetôzzék s emelje ritkahajú leányok kalapjait? Beálljon utcaseprônek és füstszaggatónak, szúnyog- és légykergetônek, ô, a szférák lovasa?! Vagy az országúton kanyarítson föl port s pozdorját s szeles szoknyákat forgasson s röpítsen szét szemétté?! Ah, jöjjön fel ide; szélnek, Szentlélek, fergetegnek fönt van a hazája; s mi is iparkodjunk mindnyájan fel, fel! Végtelen látóhatár kell nekünk, hogy igaz, tiszta, nagystílű, isteni emberek legyünk! Aug. 2. Ezt a tegnap leírt lelkületet iparkodom magamban megteremteni. Elfogulatlan, megértô, szívbôl jóságos akarok lenni az emberek iránt, de nem akarom ezzel a biztos ítéletet elhomályosítani s az egyéni jellemességet gyöngíteni. Ezen temperamentumon kell nézni mindig mindent, s ez a lelkület az egyedüli interprese minden nyilatkozatomnak másról is, más egyénekrôl, kikrôl itt-ott megemlékezem. Lehetne mindent magunkba fojtani; igen, s talán ezt is mint finom, gyöngéd szeretetgyakorlatot végezni; igen, ezt lehetne; de az élet így elvesztené színeit, s az emberek sémák, nevek, fogalmak, de nem innervált temperamentum-keverékek, sokféleképen köszörült, többé- kevésbbé átlátszó üveg-, azaz lélek-hasábok; akkor nem lelkek, erôk, ösztönök, érdekek szövedékei. Pedig ôk ilyenek s ilyeneknek kell ôket látnunk; szívbôl kell ôket szeretnünk; de jól kell jellemzô körvonalaikat észrevennünk s azokról helyes képet alkotnunk. Én ezelôtt átlag nem alkottam az emberekrôl magamnak képet; tiszteltem s szerettem ôket, s ha tetszett vagy nem tetszett valami, azt elônyükre iparkodtam magyarázni, vagy az utóbbit semmiesetre sem hátrányukra. De visszatekintve azután az én vélekedéseimre, sokszor láttam, hogy nincs igazam, s hogy ha szerettem s tiszteltem is, de az igazság megismerése, a jellemek meglátása, az illetôk helyes értékelése csak gazdagította volna lelkemet s nem húzott volna le eo ipso a felületes ítélkezés vagy épen a vakmerô ítélet tévútjaira. Az ember oly kombinációkat talál lelki sajátosságokból, jellemzô állásfoglalásokból, megfeneklésekbôl, egyoldalú orientációkból, hogy megdöbben; s egyrészt az egyéniségek gazdagsága s másrészt kiszámíthatatlan, ötletes s irracionális aktuálásuk s formájuk önmagunk iránti lelkiismeretes fegyelmezésre s a lélek mélységeinek s az Isten ítéleteinek megsejtésére figyelmeztet és segít. Aug. 3. Nagy igényem megfürödni, lebukni, elmerülni, kiterpeszkedni; de nemcsak ezt, hanem kilocsolni, kiöblíteni s azután a folyó víz áramait átbocsátani s lelkemen. Igen, hiszen csak lelki fürdôt értek. Sok a lélekben az üledék, a fenékiszap, az a sokféle érzelmet festô s elváltozásokat felidézô lerakodás. Fájós lesz ettôl a szívünk; izületeink közt ott ül az idegen test, s mint köszvény és csúz és gyulladás gyötör. Ah, ki, ki vele! Villámló vízsugarakkal üssünk szét, ami belénk száradt s avasodott; hogy ez az, mit mondott, hogy mint érez, hogy pretereált, hogy kicsinyel; hogy ez hogyan működik, mily sikeresen etc. etc. Korrekt, objektív, erôteljes, szívélyes, minden jóban s akcióban nem tartózkodó, közreműködô, érdeklôdô, egyenes, csip- csup dolgokon fönn nem akadó, mindenkinek szabadságát fergunáló [?] ember akarok lenni; hogy ez ideszalad, odaszalad, hogy ez ebben vagy abban a csillagzatban hisz, hogy ez itt vagy ott nyeri inspirációit, hogy nem nekem hódol -- üsse kô, ki törôdik ezzel? Padrone -- mondom mindenkinek: mulassa magát, s élvezzék egymást -- ganz nach Belieben. Elismerem azonban, hogy vannak e részben gubacok és gombócok, melyeket le kell nyelnem, s akkor bizony megfekszi a gyomromat, míg legyűröm. Azért kell hát fürdô; kell a természet Isten-adta, nem emberi, más elemeiben elmerülnöm s kimosnom a lélek edényét! Hej, mennyire teszem ezt itt! A lelki szabadságért, a biztos ítéletért, a független, nemes egyéniségért égek. Ami igaz, abból nem engedni! De fesztelenül! Liszt elôtt játszott egyszer egy szép fiatal lány; Chopint játszotta, közönséges dilettantizmussal. Liszt föl-alá járt s morogta: Heiliger Bim-bam, heiliger Bim-bam. Mikor vége lett a játéknak, a leányhoz lépett, megcsókolta a homlokán s mondá: Heiraten Sie bald, liebes Kind! Adieu! Pompás! Ez az elfogulatlan, biztos tekintet! Tu sanctus es, ora pro nobis -- mondotta ily stílben P. Ballerini, mikor Szent Alfonzot hozták fel, hogy az máskép gondolkodik. Szent, de hibázik a tudományban. Szép, de rosszul zongorázik; nos, ez az egész világ egy ilyen potpourri; vegyes kereskedés, tarkaság (pot-putrida)! Aug. 4. Atyám névnapja. Ritka név [Domonkos]; azért a losonci kálvinista gimnázium másodosztályú bizonyítványomban e név mint ,,Dominikán'' szerepel. Rettenetes egy elmaradt intézet volt ez; a magyar kultúrának kálvinista gyökvonása! Mi volt ezzel szemben Nyitra, Kalocsa! Losonc csak karikatura-rajzokat szolgáltathatott épen alacsony színvonala miatt! Például egy losonci vizsga, amelyen a kurátor beleszólt a der-die-das-ba s vitatott lehetetlenségeket, die helyett das-t. Atyám a hasát akarta fogni; de hát az ünnepélyességhez ez nem gesztus! No, hiszen ünnepély és érzés s az ehhez való gesztus mily sokszor esnek távol egymástól: az ünnepség Jeruzsálem, a gesztus a hagymás Makó! Volt ilyen diszharmónia máshol is, Rómában is, mikor a doktor- avatásnál a kardinális víg olasz nótázás mellett vonult be a San Ignazio-ba; a németek azt mondták, hogy >>Du bist verrückt, mein Kind<< [Bolond vagy, gyermekem] dallama volt. Si licet parva componere magnis [Ha szabad kis dolgokat nagy dolgokhoz hasonlítani.], a porosz Frigyes császár, a száznapos uralkodó naplójában olvasok ily komikumot: >>Ich erfahre -- írja -- Delbrücks Vorbringen der Kaiserfrage, das über alles Mass schwach, matt und trocken war; es war kläglich, als ob er die Kaiserkrone in altes Zeitungspapier gewickelt aus der Hosentasche gezogen<<[196]. Remek! De a szegény Delbrücknek is elmehetett a svungja, ha a császár-koronát a nadrágzsebében hordta. Jobb az ilyen üres nadrágzsebekkel kószálni hegyen-völgyön! Aug. 5. Havi Boldogasszony! Rossz magyarság! Legyen havazó, vagy havas, de nem havi! Hát itt a tájon nem oly paradoxon augusztusban a Havas Boldogasszony. Ah! Aki oly hűvösen s üdítôleg lehel ránk a Dachstein-i gleccser szélén s öt lépésre ránk néz az encián kék mélységébôl az igézet erejével! Van más is, ami hűvössé és fázóssá tesz még aug.-ban is. Ilyen pl. az ,,Alkotmány''-nak az a száma, mely közli, hogy Samassa József egri érsek óvja papjait s híveit emberektôl, kik ha jó életűek is de ... de ... indexre kerülnek; ezt nem mondja így ki, sem engem nem nevez meg; de hát óvja híveit tôlem... Ô, a bunkóság gróbiánban való megtestesülése. Vir mirae rusticitatis[197], ezt írta róla Zalka gyôri püspök; -- ezt Roskoványi püspöknek Rómából P. Ballerinirôl, de az finom ildomos alak evvel a talárisba bújt paraszttal szemben. XIII. Leó pápához borotválatlan arccal ment be. P. Steinhuber kard(inális) mondta nekem: Er auch bei mir, hat sich gefallen an einer langen Rede die er hier losliess[198]. Ez a gróbián annak idején jóindulatot mutatott irántam s 1893-ban vagy 4-ben magához hivatott Budapestre s jó tanácsokban részesített, melyekre nem emlékszem. 1896-ban a kath. autonómia gyűlésén teljesen kiestem a gráciából[199] [...] Hát csak játszanak tovább; reform itt nem lesz, de majd ököl és fejbeverés lesz. Isten mentse a magyar Egyházat attól a nagyúri fôuri oligarcha episcopatustól; ez egy legyôzendô és elmaradt berendezkedés. Aug. 6. Meleg, száraz a nyár. Esténkint a verandán ülünk s nézzük az aranyos, méla hold eltűnését a hegyek közt! Igazán, mily titok a hold; mily figurákat csinál a föld lakóinak! Kihívhatja-e figyelmünket? Természetesen az égi technikával az asztronómok hamar elkészülnek; de aki érez, az nem készül el; már én is Hoerbigerrel érzek s szeretem a holdat, pedig a világ veszte; leesik s végigloccsant a kultúrföldön ily vízözönt. Mi az, 360 000 kilométer a fényévek birodalmában? Ah, ez a méla szépség a mi fátumunk. Ahogy sok embernek a szépség a veszte, úgy a földnek is az! -- Nézzük a felhôket is s mondogatjuk: no, ezek Magyarországból jönnek; tehát ott már esett! Dehogy is esett; ott sem esik. Reggel a templom s a plébánia alatti völgyben fészket s körülötte ágon-bogon öt darab parti billegényt, fölborzolva, mintha anyjuk mosdatta volna; pufók kis gombolyagok, naiv sárgacsôrök s durcás kelletlenségek; alig kelnek szárnyra, ha feléjük megyek. Már több napja nézem ôket, s fôleg a madárpsziché rövid szálai, fonalai lepnek meg; az, hogy most még anyjok rájok ismer, egy hét mulva elszakad a kapocs, s nincs közük egymáshoz. Sok gondolatom van errôl; írok cikket e címmel: Milyen, jobban mondva, mekkora mélység az üres madárfészek![200] Aug. 11. Sokan mondogatják -- hallottam egy gazdag zsidóról is --, hogy nekik nem kell közvetítô a lelkük s Isten közt. Ez egy zsidónál pláne zöld beszéd, mikor népének egész története közvetítôkkel való tárgyalás, üzenet-hozásaik megvetése s az azokért való felelôsség s illetôleg bűnhôdés váltakozása. Úgy látjuk, hogy Isten kiváló egyéniségek által közlekedik velünk, amennyiben irányítja az egész emberiséget. Ilyen, azaz hogy egyetlen, de azután küldetéssel megbízott egyéniség Krisztus. Nem lehet ezt tagadásba venni, hiszen akkor Isten ki nem nyilatkoztatná magát s nem nyúlhatna bele egyéni küldetésekkel a történetbe. Krisztusban ô maga lépett közénk s emberi életben átadta s elénk adta, amit Isten nekünk adott és küldött, s ami oly végtelen sok, hogy az egyes ember azt a maga lényébôl s lelkébôl soha ki nem tiporhatta s ki nem kaparhatta volna. Saját lelkében is vannak logoi spermatikoi [rationes seminales eszmecsírák], vannak fények és csipetek, verébcsôrökre való fogások, s értékek mennyei özönét önti ránk -- új napokat gyujt, új bensôségeket nyit, új motívumokat s az életnek mélységes forrásokat, melyekkel szemben azok a szikrák buggyanások, azok a csirkesipogások édes-kevés és alázatos, koldus garnitura. Van tehát az emberben Istent megközelítô képesség, de az istenit nem ebben a természeti adottságban s nem ebben az ember természetszerűségében bányásszák; annak más tárnái vannak. Az az ember- kiemelte isteni nem méri ki azt, amit Isten ad, mikor nem emberi pszichék korlátoltságából, hanem ôseredeti szuverén megnyilatkozásából lép elénk. Ilyen ôseredeti szuverén s legfölségesebb adat s adomány: Krisztus (Hebr. 1,1.). Azután az egyház, mint >>columna et firmamentum veritatis<<, ily intézmény lelkek irányítására. Aztán a szentségek. Van isteni, örökifjú egyéniség; az egyház természetfölötti karizmákkal ellátott történeti intézmény; a szentségek a lelki élet külön fakadó krisztusi forrásai és bôségszarui. Azután meg: élni, élni, ez a fô, nem pedig keresni az utat, a módot, hogy hogyan éljünk. Akkor élni rá nem érünk; az egész élet nem elég arra, hogy az élet helyes módját megtaláljuk; azért tehát itt az Isten nagy ajándéka: az egyház az élet iskolájával, kitűnô rendszerével, segítségeivel! Aug. 15. A Szent Szűz, a Nagyboldogasszony napja. Itt még a rozskalászok aranytengere hullámzik s benne mint arany háttéren a pipacsok lobogó lángjai égnek, a nyár utolsó lámpái... Hat év elôtt is itt jártunk s akkor örültünk a jó Pálffy Geraldine grófnô intézkedésének, mellyel Editet ... felmentette az iskolábajárás nem neki való nyűge alól! Isten nyugosztalja a jó lelket. Neki is voltak fülében taplói, izzó taplói, a jeles pátertôl beadva! Iparkodtam azokat kiszedni, azelôtt is; dehát nem sikerül; égnek azok benne most is! Gyönyörű foglalkozás ez az okvetetlenkedô bakterozás Ohrenbläserei, még pedig az izzó taplót fujják! Sajátos naplopás, ha egy embernek ez a dolga, hogy óvja a híveket mástól, még a gyóntatószékétôl is. A Szent Szűz vágya s elhalása a nagy szeretettôl, az Istenbe olvadó élet, átnyúló s átfolyó lélek -- valahogy így halt meg! Amore langueo, cupio dissolvi! [Szerelemtôl lankadok, vágyom feloszlani!] ... Ez az érett lélek vágya: a feloszlás; a megéréskor a mag kihull, nem kell csépelni; a jövô szép tavaszok méhébe vonzódik, oda siet! Képzelem, hogy angyal jön s köszönti: Ave ... et benedictus fructus ventris tui Jesus. S ez most nem jön, de téged vár; nem száll, de téged emel, s engem küld követségbe: én a megtestesülés angyala, készítettem az örök Ige útjait, s én viszem s kísérem át a megtestesülés frigyszekrényét... Jöjj, veni! Ez kell, hogy minden valódi lelki tudatban legyen; vágy a több élet, a jobb élet után! Mi úgy vagyunk szerkesztve, beállítva, a több életbe! De azt mondhatnák: iszonyodunk az elmúlástól, a haláltól. Igen, az elmúlástól; azt jól tesszük, nem való nekünk! Nos, és a haláltól is? Csak úgy, ha elmúlásnak hisszük. Van azonban a halálban is valami erôszak, elszakadás, fölbomlás, test-lélek elválás; s ezt le kell gyôzni; Szent Pál: >>nolumus exspoliari, sed supervestiri, ut absorbeatur, quod mortale est a vita<< (2.Cor. 5,4). Nem akarunk levetkôztetni, de felöltöztetni. Vagyis természetes nekünk a testi lét; a lélek ruhája az; de hát rongyos lesz, kopott, elnyűtt idôvel. Mi lesz belôle, ha százéves? Gyűrött, ráncos, foltos; hát le kell vetni s ki kell vetni s ki kell reparálni. Az idôk, a századok forgandóságában leválik a test poráról minden; ami szenny, piszok, emberszag, izzadság, verejték tapadt hozzá, >>absorbetur, quod mortale est<<, ami halandó s romlandó, azt a >>vita<<, az örökélet ereje eltünteti, s akkor kész lesz a ruha. Tehát félünk levetkôztetni? s akarunk felöltöztetni a romlatlan testbe! Nagyszerű theológiája a föltámadásnak. A Szent Szűz Krisztus után ennek is elsô fakadó virága, primula vernalis, tavaszi kankalin, szôkefejű, arany-glóriás virág! Húsvétja augusztus 15-én van! Aug. 16. Most meg a visszaútra kell gondolnunk! Dolci memorie, adio! Bár itt hagyhatnék mindent, ami bántott, s tudnék feledni minden rossz benyomást. Ez az év tele volt fölborzasztó érzésekkel. Auszt- riában a Christlich-sozialek júniusban húsz mandátumot veszítettek! Tehát sem itt nálunk, sem ott nem megy a kereszténység elôre! Az oka ennek az, hogy a politikában nem boldogulhat a keresztény programm; ha megadják a szabadságot, vegyük fel a munkát a lelki életben, ott van s lesz boldogulás; de hát ehhez is alkalmas idô kell, mely még nem érkezett meg. Talán másféle szenvedések s átalakulások tesznek a lelkiségre s az evangéliumra alkalmasakká! Az kell, hogy mélyebbekké s igazabbakká legyünk; hogy lehiggadjunk s a lelkünk nagy igényeit és szükségleteit megérezzük. Nem fiatalos buzdulásra, nem szalmatűzre, hanem emberekre van szükség, kik a szívük mélyén megôrzik ideáljaikat s azok tiszteletére s megvalósulására ôszintén reklám nélkül egyesülnek. Még valamit, amit meg nem írtam. 12-én fent voltam egymagam a Pribiczen s ott felkeltettem magamban a bánatot általános évi gyónásomra, melyet Grácban végzek. Ott fönn elvégeztem Istennel lelkem ügyét, rendbe hoztam aggodalmamat. Jól lesz, jól; nagyon jól! Ah, az a magasság ott fönn a Pribiczen s az a feltörô himnusa a bánkódó s szeretô léleknek, mily élvezet! Schwind (festô) azt mondta: >>Jeder Mensch braucht zur wohlgedeihlichen Existenz täglich mindest einen Mundvoll von Musik<<[201]. Hát nekem a >>wohlgedeihliche Existenz<<-hez évenkint kell >>einen Mundvoll von Höhenluft<<, egy harapásnyi, egy jóllakásnyi lendülés a végtelenbe! Igy a hegyekrôl véve azt! Különben pedig naponkint akarunk egy harapásnyit Istenbôl, lelkiségbôl s zenét, olyat, amilyet Fra Angelico angyalai csinálnak. Lendületes lélekkel mentem le a hegyrôl, az Isten közelébôl, mert: >>Nicht Malen und Meisseln stillt meinSehnen; -- Die Liebe nur, die selbst den Tod nicht scheuend -- Vom Kreuz die Arme uns entgegenbreitet!<< (Michelangelo.)[202] Aug. 17. Most pedig megint szépen visszaosonunk hivatalos helyünkre. Szépen, szerényen. Nem akarok reagálni a sok ingerre, melyet másoktól veszek, sem pedig nem akarom kielégíteni mások kíváncsiságát, akik hát ugratni akarnának. Ki is térek alkalmaknak, hol beszélni s félreérteni lehet. Azért nem tartottam meg a Katholikus Sajtóegyesület gyűlésén az elnöki beszédet. Concha volt szíves elnökölni. Igy teszek majd a katholikus gyűlésen is. Bene vivit, qui bene latet et -- non latrat! [Jól él, aki jól rejtôzködik és -- nem ugat.] Mily fölséges emlékek fűznek ezekhez a katholikus nagygyűlésekhez is! Ah, mennyi lélek, tűz és lángolás a keretük. Emlékszem, az elsôn Budapesten (gondolom 1897 januárban) nem voltam; de gondoltam rá délután a szentgyörgyi mezôn a Duna partján sétálván; hideg volt; beállt a Duna. Akkor a polgári házasság stb. járta; nem az én témám; nem is hittem, hogy késôbb majd engem is elôrántanak. Aug. 26. No majd pensioba megyek, S. Ruprecht am Kulm-ba vonulok; fölséges hegyei mutatják, s az a csodálatos harmonikus visszhang az Izabell és nem tudom hogy hívják azt a csúcsot, az én misztikus indulóm. Okt. 17. A nagygyűlésen voltam, de nem beszéltem; kivéve, hogy elnököltem a Schulbruder-egyesület gyűlésén a szemináriumban Tóth Károly dr. kedvéért. Jó is volt egyszer a könnyebb végét fogni. Okt. 18. Okt. 6-án volt a Szekszárd-Tolnamegyei Nôegylet ötvenéves jubileuma; azt írják, hogy verôfényes, szép ünnep, emlékezetes és tüneményes. Gróf Apponyi Géza fôispán hívott meg; én tartottam az ünnepi beszédet. Ott volt természetesen Bezerédj Pál, a selyemtenyésztési megbízott is és sok más derék vendég. Ebéd is volt s unalmas utazás Sárbogárdra! Okt. 21. Sokat járok Kallós Ede szobrászhoz, aki márványba vés. Ôszintén mondva, nem látom a szerencsés meglátást s eltalálást s -- ami különös -- még a hasonlatosságot se, vagyis e szobron nincs meg sem a test, sem a lélek formája; pedig mily jó s lelkes emberem ez a jó Kallós s Madonna-arcú neje! Nov. 23. Megyek esketni Berlinbe; Sz. M. leányát Ch. gróffal. Este hat óra után indulunk Budapestrôl s az esti homályban az >>én hazámon<< át (Nagymaros-Köbölkút) fel a Vág-völgybe. Még erre nem voltam Németországban, de mélyen érnek a rokonszenvek a német pszichével mindenfelé, akár a Rajna partján, akár itt Sziléziában. Bármely elemekkel egyesült, magát el nem vesztette, lelkét meg nem tagadta; azt a lelket, mely aktivitás, tudás, filozófia és mélységes érzés. Ez a kettô együtt. Mily különös! S hogy ezt a kettôt könnyelműen szét nem szakította s egymástól el nem különítette. Igaz, hogy a reformációban a szakadás megtörtént: a szellemit, a kinyilatkoztatást, Krisztust, az igét közvetlen leereszkedésekbôl akarták venni, az érzések s tapasztalatok útján, s a megismerést, mely az utat az Isten- leereszkedés elé csinálja, hogy azután az általa elért végponton alázattal megálljon s az új fény beszürönködését, a Logost vegye, el nem fogadták. Az észt és ismeretet megvetették, kiutasították, s maradt a kedély, a vonzalom, a grácia. Minden a grácia lett: nyelvünk, inyünk ízében, vigaszaink s könnyeink édességében. S Kant ott tart: Isten, lélek, szabadakarat megismerhetetlenek, s csak az erkölcsi ember talál el hozzájuk igényei, követelményei, vágyai útján. Ez az ôs lutheránus filozófia. Megindító, megható s egy darab nagy igazság, csak ne legyen tagadó s kizáró! Igazság a pozitív részében, t.i. abban, hogy az ember tényleg vágyai és igényei folytán biztos, elér oda, Istenhez, lélekhez! Van érzékünk, érzésünk; van lelki igényünk, gravitációnk, s oda hajt, arra hajlít a szellemi, ethikai világ; van kilátásunk a végtelenbe, ülünk tengerpartján s érezzük, hogy húz és vonz a végtelen. Ah, úgy függ a lelkünk rajta! Úgy lóg, belôle nôtt ki, bele kapaszkodik... De ne legyen ebbôl tagadás, hogy a transzcendentálisba csak az érzés útján s nem az ész útján érünk, hogy tehát nem tudunk róla[203]. A modernizmus e részben túloz; valahogy kisajátítja, száműzi a szellemi világból az észt; erôs földszag s matérianehézkesség van okoskodásaiban; fölismerésein megérzik a kantizmus, a lutheránizmus filozófiája. Ezzel sohasem szimpatizáltam; már csak azért sem, mert nem láttam be, mért szorítsuk az értelmet az anyagi világra, az exakt mechanika útjaira. Hiszen minden igazság szupermateriális, az is, hogy minden okozatnak oka van, vagy bármely ilyen; nincs az >>igazság<< térben s idôben, hanem a tér- s idôben levôrôl is egy szellemi valóságot mond ki. Azért mégis objektív s a valóságról van mondva s a valóságban érvényesül: ezek azok a >>rationes essentiales<<. Tehát szabad utat a szellem felé az észnek! félre az örvényekkel, melyeket szakítanak anyag és szellem a szépen, egységesen konstruált mindenségbe; nem, nem! Értem én, hogy az értelem orgánum, csakhogy ad hoc: ad vitam; de ez a >>vita<< átér anyagból szellembe, s vonala a mindenségen áthúzódik; azért nem tagadunk! A másik dolog, mit szem elôtt kell tartani, a kereszténység sajátos és specifica differentia-számba veendô jellege, t.i. természetfölötti kinyilatkoztatásból folyó volta. Ezt a jelleget elmossa a hegeli fejlôdéstörténeti magyarázat s minden oly történelmi s filozófiai fejtegetés, mely azt leszakítja s a többi vallással egy színtájra hozza. Ha a kereszténység csak ilyen vallás, akkor végre is az élet- s a léleknek ethikai eszmék alá foglalásává válik, amilyen lehet sokféle; de bizonyára ezzel elveszti azt az egyetlen s páratlan pozíciót, mely ôt azzá teszi, ami, s mely a theológiai fakultásoknak ad létjogot az egyetemeken. Más létjoguk nincs! A természetfölötti kinyilatkoztatási alap az a sibolet, melyen megérzôdik s melyen fordul minden. A racionalizáló theológia, a Straussok, Pfleidererek, Drewesok túrják ki a theológiai fakultást s állítják a kereszténységet egy színvonalra a többi vallással, tehát átteszik a theológiai fakultást a történetibe, a filozófiaiba. Ilyen alapon modernizmusnak, akár mely a kanti alapon áll, akár mely a hegeli útirányba indul, híve sohasem voltam[204]; de modern eszmék fölszívását mindig megszomjaztam, s lelkesültem a tudományért s roppant súlyt fektettem a theológiai fakultásokra, a pestire is, melynek derekassága büszkeségünk s vigaszunk is. Azért hát éljenek; éljen Breslau is, bár ez nem sok jelességet adott. Reggel 5-kor pöfögött itt gépünk! Nov. 25. Ma volt az esküvô a Szent Hedvig-templomban; beszéltem, hogy az életben, egymásban hinni, bízni kell, hogy krisztusi szeretettel szeretni kell! Utána a követségen ebéd. Ebéd után jött Bethmann-Hollweg is; a császár vadászaton volt. Lukács Gézával s Viszotával Potsdamot néztük meg; igen tetszett. A kastély mintha II. Frigyes lelkének kopott mauzóleuma lenne! Hamar elkészülünk s megyünk innen. Dec. 16. [Lelkigyakorlat] a/ Az erôs élet vágya tölt el; az a gondolat, hogy az életet mint örökkévalóságot kell élnem, vagyis arra törekednem, hogy megállapodott s isteni legyek. Ez az élet Isten mértékei szerint alakítandó. b/ Valamint Istent az emberekben kell szeretnem, úgy az istenit a világban látnom s a világ alakításában, a világba való munkásság befektetésében kell az isteni mértékeket kidolgoznom. Aki embert nem szeret, az Istent sem szeret: épúgy, aki a világon nem dolgozik, az az istenit nem fogta meg. c/ Mindennek megvan a tevékenysége; a mi tevékenységünk a világ esztergájához s a világfejlôdés tempójához van kötve. Kell dolgozni, mert benne vagyunk; jóllehet tudjuk, hogy a formák elvesznek. Az a nagy ember, aki a maga idejének formáiban szolgálja az ideált. Ha hiszi, hogy örökkévalók, téved; ha nem hiszi, mégis megteszi, amit kell, Istenhez közelebb áll. Tehát a fejlôdés miatt kell újat hozni, régit letörni, jobbat keresni. d/ Én nem hiszem a mai formák megmaradását; tehát nem a formáért, hanem a tartalomért, az örök, szép, nemes lelkiségért dolgozom. Ez lesz a világ magva. Amit a fejlôdés burkot készít, s ahogy sorba dolgozik a burok változatain, az mind leválik, leszárad, s csak a lélek marad. e/ >>Egy lélek elég püspökség egy léleknek<<; s ez lelkesítsen, nem az, hogy sok lelket, hanem, hogy lelket szolgálok, emelek. f/ Azért mindig örülni kell. Istenem, mennyi ok az örömre! Tömérdek. Ha úgy hegyen állok, a szép világgal harmonizáló szép, erôs öntudatban; ha ások a kertben s jól érzem magam s átérzem, hogy az élet tartalma: testi egészség s lelki teltség, vagyis jóság; ha úgy tudom, hogy az emberek szeretetére átlag semmit sem adhatok, de hiányával semmit sem nélkülözök, legfeljebb illuziót; azt pedig nélkülözni annyi, mint pozitívnek, reálisnak lenni: fölemelkedem s tapsolok s énekelek s hirdetem; hát természetesen kell örülnöm, kell, kell. Ne felejts el örülni; ne felejts el az élet egyes öntudatainak örülni. Dec. 17. Édesen vonzódom a Szentlélekhez; kérem, vegyen át, szálljon meg, tisztítson, neveljen, változtasson át. Tudom, hogy missziója van lelkemhez; Krisztusnak is van. A Szentlélek missziója az, hogy érzéseimbe, vágyaimba, lelkem kedvévé, örömévé vezesse be s változtassa el, hogy életté változtassa, ami eddig ismeret, hit ... Több öntudatos közvetlen átélést! Belém olvasztani, velem azonosítani. Az ô missziója olyan, amilyen ô. Ô akarat és érzés... Az ô szentségei: a keresztség, bérmálás... Lelket ad: a hit lelkét, hogy erô legyen; a szeretetét, hogy tűz legyen. Erô, ami állít, épít, alakít a világba! Szeretetét, mely a törvényt, mértéket készséggé, örömmé, kedvvé változtatja. Dec. 18. Ma ismét gyóntam X. óta, s ahogy ott a kathedrális dombján széttéptem bűnlajstromomat: úgy most a kályhába dobtam. Nincs szükségem, hogy ezekre visszatérjek; a ma fölvett szentség erejében akarok a halálba menni. Deo gratias! Dec. 18. Keresztség az a szentség, melyben vízbôl s Szentlélekbôl születünk. A szellemi világ úgy alakul, amint a fizikai alakult: vízbôl; s valamint az Isten Lelke a vizek fölött: úgy itt a Szentlélek. A keresztvíz kiárad a földre, a pogány népekre, újjászületnek, új történetre, új életre, új feladatokra születnek. Szellemük változik el, más, új élet lesz részük. Természetesen ezt nem magában, egyoldalú tevékenységgel, hanem kölcsönös tevékenységgel. A Szentlélek újjászül; de aztán nekem kell kifejlesztenem az életet. Milyen khaosz enélkül! A régiségben, bűnben senyvedve; s íme, egy nagy tény s az új rend, új stíl: novus ab integro sanctorum oritur ordo. Penitenciatartás. S hány halott! Halott lelkek! Halott értelmek, kiken nem fog gyökeret az igazság ... kopár sziklák ... savanyú talajok... halott szívek... kedélyek. Nincs súlypontjuk s nincs orientációjuk! Mi segítse a beteg embereket? Vér, egészség, ruganyosság ... Nem parlament, a szociális viszonyaink javulása, nem iskolareform, hanem a vágy s a bánat. Élet kell beléjük. Nagy érzék, hallgatás, s engedelmesség, a nagy motívumok, a hívó szózatok iránt... Mily kvalitásokat kell a Szentlélekbôl vennie a jó gyóntatónak? Krisztus szellemét: nagy szeretetet a bűnösök iránt, de nagy gondot, komoly akaratot is ... Behatolást az önámításba, önszeretetbe; rámutatást az élet-elfolyásokra, kötelességeink lanyha kezelésére, nehézségeink pepecselô legyôzése folytán ... Rávezetni. Néha villám a szó, mely megvilágít mocsarat, szétszakítja az önalélt lélek ködét, burkolatát ... Konkrét, egyéni, hathatós emelés s rátanítás, hogy fogja meg gyökerén a bajt ... Tényleg kiemelni, lábra állítani, komoly lelki önművelés munkájára kényszeríteni ... Ime, az alakító Lélek kegyelme. Azután mennyi bátorítás, vigasz, biztatás vagy rémítés! Dec. 27. Adonyban voltam temetni Zichy Nándort. Ott volt Csernoch, Radnai, Várady. Ráterítettem a keresztes-hadi lobogót; ezt mondtam beszédemben. Apponyival is beszéltem, említette, hogy összehoz a zeneakadémia igazgatójával (Mihalovits Ödön), aki egyáltalában nem hívô, pedig, hogy művész. Ezen nem csodálkozom, hiszen a művészet valami tehetség kisugárzása, mely azonban a belsô harmóniának s a kiegyensúlyozott léleknek a művészetétôl messze eltér. ======================================================================== 1912 Jan. 21. Dehát Alba Regia mégis díszpolgárrá választott s ma volt az ünnepély. Szép volt, s hálás vagyok érte; amit mondtam, az igaz; úgy érzek s úgy fogok érezni. Az ünnepély a Szt. István-teremben volt, de ki csinálta az ünnepet? nem tudom. -- Hat év alatt igazán nem szereztem érdemeket e kitüntetésre. No mindegy, díszpolgár vagyok s szeretnék önzetlen szolgájának lenni e társadalomnak, flastromot adni számtalan sebére. Febr. 2. M. Józsi írt, itt a levele. Kedves, derék barátom; van benne sok tehetség; problémái vannak s jó lelkipásztor, művelt, szellemes. Hej, de szép volt a primiciája 1888. július 15-én (vasárnap) Nagymaroson; mily meleg, érintetlen eszményiségben, melynek még nem volt sárguló levele, nem elvirágzott virága. Pünkösdi, erôs, ép nyár! Én prédikáltam; délután átmentünk Visegrádra, ott Metzker, Koperniczky, Kereszty kvartettet énekeltek. Fönt jártunk a romok között. Másnap Zebegényben ültük a Kármeli Szüzet. Szimboluma, a nap ragyogóan kelt föl a visegrádi erdôkúpok fölött. Mily kegyelem az ily papság, melyet ki nem kezd sem kétely, sem lanyhaság, s mely a lélek izzását a karakter egyöntetű erôs vonalaival kommentálja. Világnézete oly szép, mint a kozmosz, s legsötétebb vonásai ennek is, annak is: az emberek; nem a virágok a koszorúban, hanem a kövek a hálóban; holt teher, mert kevés a lélek bennük. Sohase nézzük ôket mint példákat, s forrásaink is lélek és szellem s energia tekintetében ne a miliô legyen; a miliô az igazi léleknek >>materia circa quam<<. Ily hang cseng e levélbôl is felém! Febr. 6. Berlinben járván, Foerster Fr. V. édesatyját is meglátogattam. Ma ezt a levelet vettem s fotografiáját is megküldte. Kedves öreg úr. Ô annak idején az Ethische Kultúr-mozgalom élén állt s távol a kereszténységtôl. Fiát is úgy nevelte. Mikor ez iskolába jött, akkor hallott elôször Krisztusról. Azután is ez irányban haladt, s így tapasztalhatta meg magán a pozitivizmus s esztétizmus üres gondolati világát. Freiburgban (Breisgau) is tanult s elmondta nekem, hogy ablakából látta a dómnak a tornyát, s hogy az égbetörô finomság, mely a követ feledtette s a formával játszott a levegôs magasban, szinte kihúzta s magasba emelte a lelkét! Ez is matériával játszik s formát ad neki; de hogy azt bírja, esengô léleknek kell lennie! Isten áldja az apát, mint ahogy a fiút megáldotta! Keresztény pedagógiai tanár a német világban, aki az ethikai kultúrából jött s örül, hogy az élet forrásait meglelte! Máj. 2. Tegnap kaptam a székesfehérvári nôktôl szép ajándékot, ezüst virágtartót a szalón asztalára: >>Dr. Prohászka Ottokár püspökünknek, hálás szeretettel tisztelô hívei, Székesfehérvár, 1912. május 1.<< fölírással. Emlék és köszönet akar lenni a lelkigyakorlatokért. Ezeket a férfiaknak s nôknek külön tartottam éveken át s akarom tartani ezentúl is. Tettem, amit tudtam, a férfiaknál kevés sikerrel, néhányan jöttek gyónni; de a legtöbbje a nagy marhacsapáson jár. A nôk megértettek; az evangéliumot s a lelki élet nyitját s igényeit s föltételeit tárgyaltam. Hiszen ezt tettem már Esztergomban, ezt Budapesten s másfelé; hál' Istennek sok megértéssel. A nôk lelke sokszorosan morálisabb, mert érzékenyebb és tisztább; aki nem ilyen, az lesiklik s ily piszkosokkal nem volt dolgom; az egyetlen X. bárónô, tévedt utamba, egy hisztérikus s perverz asszony. Isten látja a lelkemet, hogy semmi közöm sincs hozzá! Abból a sekrestyébôl valók ismeretségeim sok szép, nemes nôvel, Madarassy Erzsi, Ellmann Anna, Korányi Sarolta, és sok más, kikkel részben azután is lelki viszonyban álltam. -- Kedves nekem ez a templom arról is, mert 1908-ban meghívott Kánter, a jó várbeli plébános, prédikálni az Olt. Egyes. 50-éves jubileumát s ez alkalommal ismerkedtem meg Farkas Edittel, aki csupa lélek és tűz volt, ki nekem pretiosa margarita s kinek élete és működése velem kapcsolódik. Buzgósága a patronage terére vezette ôt, ahol a jó Pálffy-grófné lett csillaga és anyja is. A patronage egyre szervesebb és egységesebb szociális tevékenység eszméjét érlelte meg benne s így alakult lassanként a Szoc. Misszió-Társulat, melynek termôföldje a kath. szociális érzés és a lelki élet. Ezt Editnek nagystílű, paedagógiai egyénisége eredeti s erôteljes megmarkolással alakította és sikerült! Deo gratias! Nagyon sok szép lelket ismertem meg széles e hazában, remek nôket, s Istennek hálát adok, hogy vannak, s kívánom nekik, hogy fejlesszék ki szép lelküket virágos pompában, s ne esse meg ôket az érzéketlenség s a lanyhaság hervadása, sem pedig más ragya vagy lisztharmat. Elsô benyomásaim e részben Esztergomból valók; amikor onnan elmentem (1904. április) adtak nekem ajándékba egy orosz keretben álló szép Madonnát >>Emlékül az esztergomi hölgyektôl<<. No, azután felejthetetlen az elsô lelkigyakorlat Budapesten az angolkisasszonyoknál, melyet az Oltáregylet rendezett, gondolom 1899-ben. Láttam ott, hogy mily mély benyomások s nagy, egész életre kiható kegyelmek verôfényei vetôdnek a lelkekbe s családokba apostolkodásuk folytán. Almásy Mária fônöknôt nagyon tiszteltem s sok szimpátiát találtam nála. Máj. 12. Sok fiatal kispapom volt, kiket lelkes irányukban fenntartani iparkodtam. Pl. Némethy Ernô, Jezsó, Jaross stb. Isten a megmondhatója, hogy imádkozom értük. No meg tettem s teszek, de fôleg tettem, ami tellett tôlem. Még missziót is tartottam magam a fô-templomban Elôadásokat a Kat. körben, l. gyakorlatokat, konferenciákat, -- gyóntatok, prédikálok! Ezt mások biztatására mondom, hogy ne hagyják magukat elkedvetleníteni, én sem teszem: az ilyenben a lélek lehülését és a lelki dekadencia tüneteit látom! Távol legyen tôlem; -- az nem isteni, krisztusi vonás! Máj. 15. A lelkigyakorlatokra nézve azt az utasítást adtam papjaimnak, hogy menjenek a szerzet-házakba lelkigyakorlatokat tartani, mert itt most nem tartok. Hát hiszen van nekem e részben sok tapasztalatom. Rómából hazajövet mindjárt belecsöppentem ily lelki gyakorlatokba Esztergomban. Megdöbbentett a fölületesség, mely e parlagi lelkekben nyujtózkodik. Adtam aztán magam is lelkigyakorlatokat. A legszebb eredményeket mint esztergomi spirituális értem el, mikor az ifjú lelkészkedô papságot hívtam össze július elején s én adtam nekik a pontokat. Jöttek azokra máshonnan is papok, Kalocsáról is. Azután jártam Csíksomlyón s Gyulafehérváron 1900- s 1901- ben. Mint püspök is adtam a székesfehérvári papságnak. Adtam itt kezdetben havi konferenciákat is, de aztán abbahagytam. Az esztergomi lelkigyakorlatozást semmi sem érte utól az én lelki tevékenységemben. Sok jó fiatal papom volt, akiket lelkes irányukban fenntartani iparkodtam. Az egyik késôbb azt mondta, mikor püspök lettem: >>Önnek mindig spirituálisnak kellett volna maradnia<<. Jobb lett volna; csak az bántott, hogy féltem, nem tudom majd nívón tartani a lelki életet. Az egyházmegyei kormánnyal is volt sok visszatetszésem, mert nem kooperálhatott mindig a spirituális szándékaival; más érdekek is beleszóltak a dispozíciókba. Ezt persze nem vehettem rossz néven, de mégis nagyon bántott! No mindegy; tele van áldással esztergomi életem, s mondhatom, hogy lelkem vetületeivel, fényeivel és színeivel van tele az a vidék; nekem szent föld, s ha a földet nézem, ez a darab föld az a termôföld, melybe lelkem gyökerei mélyedtek. Minden vonal, domborulat, minden szín és árnyalat, a hegyek foltjai, az erdôk fodrai a lelkembe vannak örökre rögzítve. Az a bazilika áhítatommal van tele; falain, aranyos boltjain, zúgó, zenélô kupolája fényes vonalain kúszott föl könnyes szemem tekintete, s az egyházi zene hôsies fuvalma vagy lágy elomlása lelkemnek tengerhullám volt; vitt, emelt, fölüdített, megtisztított. Mily érzésekkel sétáltam én a bazilika propileumában, nappal vagy este, holdfénynél; s ah, mily égbetörô lelkesülés feszítette szét lelkemet, s mint Sámson álltam ott a fölséges oszlopok alatt, nem hogy ledöntsem, hanem hogy erejükbôl erôs legyek. Szimbolum volt nekem az az oszlopsor s gyôzelmi diadalkapu! Az a szikla, melyen a templom áll, az a nagy ház, ott a hegyoldalon, otthonom, >>starrender Fels mein Aufenhalt<<; az a folyó, a maga méltóságos ôserejével, kultúra-megvetésével, megszentséghetetlen tisztaságával szimboluma volt az erôs, tiszta életnek, mely ha kloakákkal érintkezik is, folyton megy elôre ... hegyekrôl jön, tengerbe ömlik. Nem, nem lehet azt mind elmondani; de ami van bennem, az ott bimbózott bele az életbe, a piszkos világba! Mily vigasz nekem, hogy dolgozhattam, járhattam, prédikálhattam, gyóntathattam, írhattam és -- nevelhettem sok fiatal embert! Mint püspök folytattam e működésemet Budapesten, Szabadkán, Szegeden, Aradon, Szombathelyen, Pécsen, Kassán. A kassai püspök azzal is kitüntetett, hogy ez idén is meghívott lelkigyakorlatokra. Voltam Kassán 1904 decemberében is, amikor a Schalk-ház vendéglôjében volt a patronázs nagy ünnepe. Este aztán Eperjesre mentünk rettenetes hidegben; s még rettenetesebb hôségben beszéltem ott a katholikus körben! Deo gratias ... tele vagyok hálával! Jún. 5. Jaj, de kínos látni papok bukását s hanyatt-homlok rohanását a nô után. A világiak ezt keményen megítélik; azt várnák, hogy a papoknál ez a pont ne számítson, s ha látják, hogy épen ezen a légyvesztôn mennek tönkre, nagy kiábrándulás s közöny fogja el ôket azt egyház iránt. Igy járt Don Romolo Murri is; ez a nagy tehetségű pap, aki a Riforma-t s a Commento-t adta ki, sok jó ideával; most elveszi Ganghilde Lund norvég kisasszonyt. Igaz, hogy az egyház már kizárta közösségébôl, dehát a végsô konzekvencia egy szép (?) Hilda, die den Gang bestimmt, die Ganghilde! Úgy érzem ilyenkor, mintha sokminden kiemelkednék eresztékeibôl. Man geht aus dem Leim! S hány jeles pap járta meg. Igazán értem, hogy Zichy Nándor gróf (!) azt mondta, hogy csak egy emberért tenné tűzbe a kezét, s ez Molnár János! No, azért van több is, de sohasem tudni, hogy mi lesz belôlük. Célibátus -- hogy szidta ezt a különben tiszta életű Somogyi Károly esztergomi kanonok, aki sohase hivatott orvost, még halálos ágyához sem. No, de nem errôl van szó, hanem Murriról. Mi lesz belôle s a Democrazia cristianából? Jún. 14. Nyilvános vizsgám évfordulója. Mindig gondolok ilyenkor a jó Mazzellára, aki kardinális is. Ritka jó szívvel viseltetett irántam, mint ezt a levele is mutatja. Én sem feledkeztem meg róla s július 18- án, bárhol megyek-járok, róla emlékezem s. Camillus de Lellis, patronusának napján. Aug. 15. Jó darab idô, hogy nem írtam semmit e könyvbe. Azóta bekukkantottam Franciaországba. Svájcon, Genfen át voltam Chamberyben, onnan Avignonban, vissza aztán Briançonon át Turint, Milanót érintve vissza a Gotthardon át Svájcba. Sok érdekeset láttam. Mindenekelôtt meglepett az élet s a városok teljes olasz típusa; ezek mind egy kultúrának a gyermekei, piszkosak, rondák, jókedvűek és cinikusok. Rettenetes cinizmussal kezelik a kereszténységet. A híres hercegi kastély kápolnájának nagyszerű üvegfestményeit kívülrôl utcai gyerekek kövekkel ütik be; s ezt tűrik, sôt ez tetszik a hivatalos Franciaországnak. A kálvárián a stációk meggyalázva. Borzasztó nép, hogyan nézhet le Krisztus e Golgotákról, templomi oltárairól e modern életre? Mily düh, mily alávalóság, mily gyalázat éri épen ôt, ôt és jegyesét, az egyházat a legkeresztényibb országban! Ez a düh mutatja, hogy itt a démon van munkában, s onnan gondolom, hogy XIII. Leót fôleg a francia állapotok ingerelhették, hogy a >>Sancte Michael archangele, defende nos in proelio<<-t elôírja[205], s hogy az ördögöt a pokolba kívánja. Nálunk ez imán meg is botránkoztak, sôt kifogásolták, hogy a gonosz szellemeket a pokolba taszítani kéri; de aki látta, az tudja, hogy bizony ördög jár a keresztény kultúrában s vigyorog s gyűlöl kimondhatatlanul. Ez nem pogányság, ez nem hitetlenség, hanem ördögi düh s az >>écrasez l'infâme<<[206] fogcsikorgató, bestiális ordítása! Azt látni kell! Chambéryben nagyon tetszettek az adorálók; föl se néztek, ha elmentünk mellettük. Onnan kirándultam egy faluba; a templom nyitva, minden rendben; akartam volna már egy vicaire savoyard-t is látni. Csengettem a plébánián, de a Perpétua az elsô emeletrôl lekiáltott, hogy nem lehet a curé-vel beszélni. Azért aztán ott a vidéken láttam Rousseau-nak valamiféle villeggiaturáját. Nem Madame Warens-ét, hanem talán másik választottjáét, aki így írta alá a nevét: >>fameu deu gan gaque = femme de Jean Jacques<<; szép választás, amorális, szétfolyó zsenihez; egy szakácsné, aki a jeles filozóf halála után mindjárt Marquis Girardin kocsisával kelt egybe; s az talán jobban is szolgálta ki nemes nôiességét. Hát néztem merengve arra a házra s a júliusi napban táncoló tájékra; itt táncolt hát Rousseau erosza és fantáziája, itt járta bolondját. A francia szellem megkótyagosodott a XVIII. században s minden korlátot s mértéket vesztve ötleteknek s exlex eszeveszettségnek esett áldozatul. Az ilyen Jean Jacques is a maga amorális extravaganciáival, azzal a problémákat nem ismerô szemtelenséggel, azzal az Isten-kihívó szabadossággal! A teljes lelki, erkölcsi mértéktelenség és kihágás! S ilyen ember akar nevelni, pláne nôket is. Hát nem érzi, hogy aki ily nagyfokú neveletlenségben szenved, hogy nevelésre maga is alkalmatlan szubjektum; akit nem lehet kinevelni, az csak karikaturát termelhet. >>Lascia le donne, Zanetto e studia la matematica<< [Hagyd a nôket Z. és tanulj matematikát.] -- mondotta a velencei Julietta; de nem mondhatjuk-e Zanettoról ezt az egész vonalon: lascia le donne, le ragazze, i ragazzi e studia che vuole... bármit, de ezt ne! Mert ehhez ugyancsak nem ért! Mondják, hogy Strassburgban találkozott valakivel, aki dicsekedett, hogy [Rousseau] Emile-je szerint neveli fiát: >>Tant pis pour vous et votre fils, tant pis<< [Annál rosszabb önnek és fiának.] Szép vallomás... A Chartreuse nagy benyomást tett rám, fôleg az a vidék emberek nélkül, messze kanyargó hegység rejtekében. Írtam errôl is, Avignonról is missziós levelet! Avignon remek vára s izzó fehér napsütése, akárcsak Umbriában! Istenem, mily érzésekkel jár itt egy jó keresztény lélek; mennyi szimpátiával mindazon oktalan gôg, nagyzás s pompa s pénzvágy keretébe állott >>lelki hatalom<< iránt, s hogy borzadna el, ha az Isten angyala a történelem leplét lerántaná róla.[207] Roppant meleg volt, s Briançon-on át Itáliába mentem. Ez a fészek a maga padlásra szaladó létra-utcáival, jó mulatós népével -- éppen búcsú volt --, templomával, hol katonák -- klerikusok -- asszisztáltak, lendületes benyomást tett. A latrina publica pedig a francia kultúra külsôségét sem reprezentálta, mert az nemcsak belül volt szörnyű piszok s rondaság -- ez ellen legalább a latrinánál nincs kifogás; de kívül is. Ilyet nem lehet nálunk még szagolni sem. Mily szép ezzel szemben bármily szemétdomb. Gondolom, hogy a mi kultúrátlanságunk csak szemétdomb -- ez nem utálatos; de a francia kultúra ilyen kultúr- latrina; förtelem, utálat, iszony! Éjjel a postával mentem a hágón le Olaszországba. Hideg volt, de mégis fölséges út volt ez! Fönt a határon belénk világított a finánc s kérdezte, ki vagyok; >>maître<< -- mondottam. Hogy kit értett belôle, nem tudom; vajjon úrnak tartott-e vagy tanítónak? Altdorfban kiszállva a Klausen-Straßen mentem Canton Glarusba s Baumwaldba! Nagyszerű út; délután fél 2-tôl forró, rángatózó hôségben elindultam, mentem fél 8- ig; elvesztettem a jegyemet is, s nem jól aludtam a Pless-Höhen. No, de mily vidék, mily kirándulások, mily elém dobbanások, mily ölelések és elnyelések. Elnyelt engem ez a fölség! Ah, Uram Istenem csak egy ily vidékre kell kimenni s végig élvezni a te kinyilatkoztatásaid özönét, azt az egyre elôgomolygó s kiapadhatatlan gazdagságot! Tudod, imádlak! Hegyeid a te arcod vonásai nekem; s azután megint homlokomhoz kapok, mikor észreveszem, hogy ez is csak valami -- képeskönyv forgatása. Te nagyobb vagy. Baumwaldban lent laktam a hotel felé egy házban, hol a szobákat deszkafalak különítik el. Szomszédom egy zürichi fodrász volt, akik kis lányával lakott ott s tanította s becézte; franciára is oktatta; >>lavez votre figure<< [mossa meg arcát] -- mondotta; de soha Istenrôl, imáról szó nem volt. Borzasztó emberek, kik Svájcban is Istent felejtenek! Dec. 22. Ma ülték meg harmincéves írói jubileumomat. Hát hiszen nincs itt mit ülni; de végre is Kuthy József nyugalmazott fôigazgató ezt valahogy kisütötte, hogy harminc év elôtt írtam meg elsô cikkemet a Magyar Siónban, s lett hát ünnep. A jó Zádori bácsi nógatott arra, s bújtam egy-két könyvet Assisi szent Ferencre vonatkozólag. Dankó sógora kölcsönzött egyet. Hát szóval lett nagy jubileum. Sok illusztris vendég, s még egy domborművet is kaptam ajándékba. Concha is ott volt s méltányolt. E kitűnô embernek sokat köszönök, azt is, hogy két éve elôtt az Akadémiába választottak be! Szépen, nemesen méltányolt; amilyen szép, klasszikus a feje, olyan volt ez a beszéde. Nagyon jó benyomást tett. Ismeretségem vele voltaképen konferenciáimból datálódik. Már elôször (a királyi palota kápolnában, gondolom 1900-ban) is jelen volt s említette azután, hogy nem osztja véleményemet a magyar nép vallástalanságáról (a multra nézve is állítottam ezt). No, én meg ezt napról-napra jobban látom. Ez a nép nem vallásos nép. Nem azt mondom, hogy nincsenek vallásos magyarok; de azt, hogy a népjellemnek nem kiemelkedô vonása a vallásosság. Itt volt Alexander Bernát is; tósztozni is akart, de a vonatra való tekintetbôl csak én szóltam az asztalnál, s megköszöntem még egyszer a hódolatot! Dec. 30. Talán zárlatul írhatunk valamit tíz évrôl, ami konferenciáimat illeti. Tíz évet azért mondok, mert érdekes leveleim vannak úgy dr. Velics Antaltól, mint Tóth József postafôtiszttôl s attól a névtelen protestáns theológustól, melyek valamiféle kihatásról tanuskodnak. A jó Velics dr.-t, ki úgy hevült s kereste az idôszerű katholicizmust, azoknak a hangulatoknak a megpendítôjét, melyek visszhangoznának a modern lelkekben, azóta ismerem közéletünkben. Nekem sok becses levelet írt, ezekben kiterjeszkedik sokmindenre, amit az Egyházban kifogásolt, többi közt a Jus canonicum mozdulatlanságára is házassági akadályokat véve. -- Az orvostudomány szerint már sok idegbaj benne van a nôkben, vagy a férfiakban és ezeket a bajokat, melyek lényegbevágóak, s már a házasságkötésnél megvannak, akadályoknak kellene deklarálni; várhatja; majd talán az új jog, melyet várnak, megmozdul ezirányban. Kánter udvari plébános hívott meg a Zsigmond-kápolnába az elsô exerciciumok tartására a férfiak részére, gondolom 1900-ban. Azután az egyetemi templomban tartottam azokat, mondhatom, nagy sikerrel. Sok lelket ébresztettem, nem törôdve a baglyokkal, csuvikokkal és bakterekkel. Deo gratias! A jó K. Sándor s mások propagandát csináltak; meghívókat küldtünk szét s a hölgyek is buzgólkodtak. Ilyen konferenciákat tartottam Kolozsváron, Pécsett, Szombathelyen István püspök halála után a sedis vacantia alatt, Szegeden, Aradon; no meg Székesfehérváron minden évben. Istennek hálát adok, hogy hirdethettem örök szeretetének titkait s a lélek emelkedésének útjait! Reversus est Angelus ad me et suscitavit me! Dec. 31. Úgy látom, a bécsi eucharisztikus kongresszusról megfeledkeztem. Viszotával voltam ott s Wimpffen grófnál laktam am Hohen Markt. Borzasztó idô volt; zuhogott az esô; valaki azt mondta: ez olyan, mintha Ständchent adnának valakinek, s az ablakból nyakon öntene! Mint ahogy a franciáknál járja a >>Dieu et la France<<, úgy itt >>die Eucharistie und das Haus Habsburg<<. No, tessék e mixtum compositum-ért lelkesülni. A jó báróné az én tiszteletemre összecsôdítette a kiválóságokat a kapucinusokkal átellenes hotelben s uzsonnát adott; ott volt Faulhaber, Donders! Én prédikáltam a kapucinusoknál az unalmas P. K. után, akit lecsengettek a szószékrôl; addig nem végzett! A processzión nem voltam az esô miatt; örültem is neki, mikor a mitrás s pluviálés püspököket esernyô alatt lépkedni láttam -- fotografián. A gyermekek áldoztatása a Schwarzenberg-palota kertjében esôben történt; én is esernyô alatt végeztem be a misét... Nem, nem az Úristen lavórral öntött végig rajtunk!!! ======================================================================== 1913 Jan. 31. Tegnap volt a Pázmány ünnep, -- mondhatom, -- tulságosan Prohászka-ünnep; a mi derék Mihályfynk olyan beszédet tartott, hogy el kellett volna süllyednem, ha tehettem volna. -- No, de ilyeneket mondott --, gondolom, ha nem is bánja azokat, majd megkeserüli. Azt mondta, hogy én egymagam annnyit dolgoztam és tettem a katolikus hitélet élesztése körül, mint egész rendek. -- No, Ákos barátom, ez egy végzetes szó ... mint egész rendek, tehát a jezsuiták és dominikánusok is? Das schein gefärlich zu sein! [Ez nagyon veszélyesnek látszik] Jól spicceltem. Az ünnep után, melyen egy szép plakettet felajánlottak, volt a vacsora a Körben. S ott is tósztoztak rám is. No, itt már elsült a bomba. Babéraim piszkálták és szurkálták, elôször is Rakovszky Stefi. Ez kipattant egy állítmányok körül kapkodó és a közönséget is aggasztó tósztban, s vitatta, hogy bizony Prohászkáé a fô érdem. Aztán jött Barkóczy, s állította, hogy a kongregáció és a jezsuiták se kutya, azután a Nép-pártot ünnepelték. Szóval minden cigány a maga lovát dicsérte, s rólam leszedték a babérkoszorúkat. Én remekül mulattam ezen a nem is kendôzött irigykedésen és ezen a fügefalevél nélküli itt a teremben szaladgáló szemtelenségen. -- No, hát ilyen finom tapintat, s a parlam. érzék, a mi vezetô férfiainknál. -- Én pedig a dicsôség mámorát lemostam magamról a hüs tusokban s mentem aludni! Adieu csuf világ! Febr. 4. Gondolok arra a mi katholikus reneszánszunkra, mert méltán <így> nevezhetem azt, ami itt körülöttünk feszül s mozog s belebimbózik a világba. Mennyi mindenféle mű és vállalat és iparkodás! Igaz, hogy Isten lát sok hiúságot s hitványságot e mozgalmakban; de hát a polyva közt van sok mag is, s a történelem is így fogja azt megítélni. Én csak hálát adok az Istennek, mikor úgy végiglapozgatok meghívók, értesítések, konferencia- s beszédskémák közt; örül a szívem! Mi mindenrôl feledkeztem már meg; azután rájövök: hej, hát ez is volt, az is volt! Bizony volt. Az angolkisasszonyok lelkigyakorlatai után elkezdtem a Szent István-Társulatban morális értekezéseket tartani minden hónapban; ez nem tartott soká; egy-két foszlányát ôrzöm itt a caritas-ról szóló értekezésnek. Ez volt 1901-ben; azután Pálffy grófnénál (Esterházy u. 44.) tartottam egy-két konferenciát; ebbôl nôtte ki magát a patronázs havi konferenciája a Sionoknál az Elipszen s utóbb a Szent Margit intézetben. Ezek rendezésében és nyélbeütésében az inspiratrix Farkas Edith volt, ez a buzgó kedves lélek, aki szívvel- lélekkel hozzám csatlakozott s igazán leader-spirit. Most is látom a Fortuna utcai patronázs megnyitásánál; ô volt a lady-patronesse; szôke, szép haján a napsugár játszott és én csak soeur Rosalie-nak neveztem akkor. Ô vonzott Budapestre, lelkesített, dicsért, kért... Isten áldja meg! Pálffy grófnô ôt szemelte ki műveinek hordozójává és nagyszerűen bevált. Kanter Károly is nagyrabecsülte. A mi reneszánszunkat a világi papságban jellemzik a Regnum Marianum mozgalma a kongregációkkal s a Zászlónkkal. Nagyszerű szellemi támadás volt ez! a derék Sólymos, Krywald, Izsóf, Nagy Lajos stb. vezérlete alatt. Büszkék lehetünk rájuk. A másik emlékezetes mű az egyetemi konviktusok, a Szent Imre kör is, meg az internátusok. Jártam oda is, tartottam exhortációkat, gyóntattam... A sajtó terén a Katholikus Sajtóegyesület, a Pázmány- egylet. Kezdetben kicsinyek, aztán késôbb mégis csak számba mentek. Hát csak rajta! A fiatal piaristákat Schütz, Sík, Sebes stb. ki nem hagyhatom. Fôleg az elsô nagy súlyú ember, pap és tudós. Rendkívül sok fiatal embert neveltek az egyháznak s a keresztény társadalomnak. A Szociális Misszió-társulat fenomenális kiindulásában és tevékenységében párját keresi a katholikus világban. Kevés tagja s fôleg arravaló tagja van, de azok megszakadásig dolgoznak s egyre kihatóbban.Van azután számos más jó kikezdés, ilyenek a leány-panziók, a Collegium Marianum, a cselédintézet, a Katholikus Háziasszonyok törekvései. Örülök, hogy a katholicizmus vén törzse annyi sok hajtással kiváncsiskodik bele az új világba; azonban azt kell mondanom, hogy ezek szociális cseppek a tenger vagy -- mondjuk -- a pocsolyák felszínén! Mindebbôl kivettem a részemet. Deo gratias! Márc. 19. Megtörtént a nagy>>barát-attentátum<<; elsütötték a nagyágyút! Azt mondják, hogy ez a nagyágyú P. Szabó Szádok, egy portentum a Domonkos rendben. Ezt nekem már 1909-ben, ha jól emlékezem, a Pázmány egyesület közvacsoráján ujságolta Thym Adolf, hogyhát baj van, a derék Páter fészkelôdik. Ugy is volt! A jezsuita tehát és a derék germanicusok. És lett nagy zavarodás >>für nichts und wieder nichts<<. S ha nem bizonyos emberkék bemutatkozása végett talárban és pongyolában. Nekem mindenesetre ekkor mutatkoztak be a megbizhatatlan jóbarátok, s kivetkôztek az én szemeimben azokból az aranyos és himzett dalmatikákból, melyekbe az én véleményem öltöztette ôket. Nekem igazán >>Wurst<<, hogy ki írta azt a ,,Mehr Licht'' vagy Klarheit'' vagy mi a fene -címe van a füzetkének, mely a ,,Prohászka- kultusz'' ellen feni fogait s belém is vág, azaz hogy nem belém, hanem abba a Popanzba, amelyet képzeletének kócából csavart össze[208]. -- Hát, barátaim, maguk igazán azt gondolják, hogy erre van szüksége az anyaszentegyháznak, -- hogy maguk vadkant ölnek benne, aki az Úr szôlôjét fölturja és kiagyarazza? Furcsa lehet maguknak, ha azt néznék ki a világból! Csak elfogult s rosszul tájékoztatott emberektôl telik ki az ilyen Don Quijote-iáda. Tôlem ülhetnek a babérjaikon, ha azt gondolják, hogy szedtek s arattak ilyeneket. Bennem ugyan kárt nem tettek; vagy ha azt gondolják, hogy mégis csak átlyukasztották a felfujt hólyagot, hát ez a hólyag nem én vagyok, hanem azt önök preparálták, fujták is, meg át is lyukasztották; én legföljebb jót mulatok az egészen. De hát úgy-e kutya-természetem volna, ha csak haragudva fogaimat csattantanám a kôre, mellyel megdobnak, s a botra, mellyel ütnek, s nem néznék ugyanakkor magamba is, s nem volnék kész mondani mea culpa-t. Culpa-t én talán abban látnék, hogy prédikációimban újat akarok adni s a régit is nekünk való formában bemutatni, s így a szokásos sablónokat s matricákat kerülöm, vagyis azokat föltételezem, azt gondolván, hogy ilyet úgyis kapnak másoktól. Igy van ez írásaimban is. Lehetséges, hogy ezért aztán újítónak néznek. Különben szívesen elismerem, hogy ez úton kifejezéseim s a beállítás részletesek, s nem mondván itt-ott az egész igazságot, ignorálni vagy tagadni látszanak azt. De csak >>látszanak<<; mert hiszen a logikus tudja, hogy >>propositionis affirmativae praedicatum supponit partialiter<<, vagyis, ha valamit állítunk, azzal mást, sok mindenfélét nem tagadunk. Hát e részben a kritikus, pislogó szemű rágcsálók lelkiismereti skrupulusokba eshetnek; én a magam részérôl tudom, hogy az egyházi tant soha sehol sem tagadtam. Ápr. 2. Mennyire érzem, hogy a papságnak nemcsak lelkihatalommal, hanem krisztusi erényeivel is kell ékeskednie. Ez a tátongó űr az egyéniségekben a hatalom, a hivatás közt egyrészt, s a krisztusi élet közt másrészt óriási veszedelmet rejt a kereszténységre nézve; azt a veszedelmet, hogy de facto tagadtatik az isteni elem és erô, vagy úgy elhalványítják azt, hogy nem számít. Nézzük a protestantizmust; az voltakép kirúgta lábai alól a valóságos, köztünk élô tekintélynek az elvét s azzal elvesztette magát a kinyilatkoztatást. Mert ha az Irást mint kinyilatkoztatást vesszük, akkor annak természetfölöttiségét, vagyis kinyilatkoztatási voltát be nem bizonyíthatjuk. Bizonyítani akarjuk külsô és belsô érvekkel. A külsôk emberiek; s a belsôk? Megérzések. De ha megérzések, akkor a belsô kinyilatkoztatás, ezek a Szentlélektôl eredô megérzések a fôdolog; minek akkor még Irás? Hát a facit az -- s ezért írtam azt mind ide --, hogy a protestantizmus tagadja elvben vagy teszi tönkre elvben a kinyilatkoztatást; sok katholikus pedig tényleg, in actu exercito. Innen a katholikusokban a sok gyakorlati hitetlenség, az egoizmus, az a klasszikus, olasz közöny, a hitnek külsôség-számba vétele. Nézik mint instituciót; nem tagadják, de úgy élnek, hogy kompromittálnak vele és tagadnak gyakorlatilag isteni kinyilatkoztatást. Ez az én benyomásom, melyet az olaszokról s más műveltekrôl veszek. Az európai műveltségen azért van ez a jelleg kifejezve: a racionalizmus. A protestáns egyházak áttörték az elvet tannal, mely elvet sok katholikus gyöngített gyakorlattal. A hitbôl nem engedett, de Krisztus szerint nem élt. Ismétlem, a modern kultúra e két szabadosság erejében s szellemében fejlik s foglal tért. Mi segíthetne rajta? Csak az átélt kereszténység, a köztünk megnyilatkozó isteni erô; semmi más! Ápr. 14. Tegnap Budapesten voltam, rettenetes, ítéletnapi idô volt. Hózivatar vágtatott végig a vidéken s elborított mindent a halál szemfedôjével. A gyorsvonaton mentem föl, de nagyon szomorú voltam az idôtôl s a kártól, melyet ez az áprilisi vihar fában s termésben tesz. Virágzó cseresnyefák a menyegzôi sziromdísz pompájában lógatták törni- kész ágaikat! No, azután megtartottam a Petôfi-társaságban beköszöntô felolvasásomat az Akadémia üléstermében: >>Milyen mély az üres madárfészek?<< címmel. Ezt 1911-ben éltem meg Tragösben; megragadott a madár-lélek kurta lélekzetű élete, az a kurta fonál, mely mint az ôszi pókhálószál csak egy-két hétre köt össze madáranyát és fiókot, aztán elszakad; nincs szükség rá. Madarak megfigyelôitôl hallottam, hogy a cinege mihelyt repülni tudnak a fiókok, messzire elviszi, azután otthagyja ôket; talán hogy incesztus ne legyen köztük; nem a morális, hanem a higiéné miatt. Az Akadémiában >>Az intellektualizmus túlhajtásait<< 1910. április 11-én olvastam föl nagy, lelkes közönség elôtt! Máj. 3. Ein kleines Lied[209] Ein kleines Lied! Wie gehts nur an, Daß man so lieb es haben kann? Was liegt darin? Erzhäle! Es liegt darin ein wenig Klang, Ein wenig Wohllaut und Gesang Und eine ganze Seele. Marie von Ebner -- Eschenbach édes kis versét tűzöm ide. Mily egyszerű, mily kedves s mily drága darab életet tud hat sorocskájában elénk döbbenteni. Igen, >>ein wenig Wohllaut und Gesang<<, de mindig >>eine ganze Seele<<. S ezen az utóbbin múlik, ezen fordul minden! Erre emlékeztet ez a Goethe-i vers: >>Nur wo du bist, sei ganz und kindlich; dann bist du alles, bist unüberwindlich<<[210]. Azáltal vagyunk szubjektumok a nagy tárgyi valósággal szemben, hogy a világ központjába az eszmélô és szemlélô, magát adó s saját világát a külsô világon megfonó lelket állítjuk. Valamit belôlünk, magunkból! S azután az kell, hogy a világot magunkon áteresztve, megolvasztva s alakítva, szubjektíve stilizálva bírjuk. Mi az mind, ha nem én az mind, ha nem általam sajátosan elgondolva, megfogva, végigsímogatva, megszeretve s megcsókolva? Máj. 5. Egy sajátosan tragikus élet nekem ennek az Ében v. Káplárnak élete. Emlékszem rá 1874-bôl; prefektus s filozófiai tanár volt az esztergomi szemináriumban; néhány órát tartott; aztán azt mondták: grófhoz ment nevelônek (egy Károlyihoz). Benéztem kirámolt szobájába, lent az infirmárium oldalán a Duna felé esô sarkon; csak egy halálfejet láttam; azt itthagyta. Aztán a vadzsenik útjára tévedt; többször találkoztam vele Budapesten; járta a minisztériumokat számológépének patentálása végett. Ide is hívtam egy tanítógyűlésre, s nem váltotta ki itt sem a hozzáfűzött reményt, mert unalmas elôadást tartott -- megint a számológéprôl. Aztán megint eljött egyszer ide, s elmondta nekem hitben való kételyeit, melyek nem az észnek nehézségeibôl, hanem az isteni rendelkezés -- mondjuk -- irracionális adataiból valók. >>Omnia quaecumque voluit, fecit<< [mindazt, amit akart, megtette.] -- ezt lehet arra nézve mondani, ha kérdik, miért nyilatkoztatta ki magát Isten épen így, s csak ennyinek; miért engedte meg a bűnbeesést; miért követi a kegyelem elosztásában ezt az utat s nem mást, stb. Ezeket a kételyeket versekbe foglalta, le is kopogtatta s nekem megküldte. Mélyen lelkembe nyúl a >>Vének imája<<; nem volt nyugodt a hit kételyeiben; megnyugvást a hit odaadásában találhatott volna. Erre nem bírtam rásegíteni ôt! Hogy ezek a versek végre is kételyekrôl zengenek, azt utolsó szavai hozzám bizonyítják: adjon itt a földön és a mennyben örömtelt életet! Ó, adjon neki is, ha lépései az élet felé nem is bátrak, hanem gyávák, a letöröttek botlása is volt! Én nagyon tisztelek ily lelket s imádkozom érte! Máj. 14. Készülünk a római zarándokútra; Viszota teljes munkában; elég bajos dolog is ezt mind úgy rendezni, hogy >>klappoljon<<. No, de mi ez egy zarándoklat vezetéséhez képest, milyen volt az 1908-i! Mikor Pázmány-egylettel indultunk ad limina. Most magam indulok. Megvettem San Gimiano: Siena monografiáját, s éjjel, álmatlanul ülve >>auf meinem Bette<< olvasom. Hej, ez az álmatlanság! Máj. 21. Még valamit arról a mélységes madárfészekrôl, vagyis inkább azzal kapcsolatban. Azok a kurta psziché-szálak, melyek a madarak lelki világánál megragadtak, nem csak a madaraknál, hanem az embereknél is szerepelnek. Igaz, hogy az emberi psziché nagyobb, szellemi lévén; de azért a fogalmai, képzetei, emlékei mégis csak a lelkének pókhálószálai. Nagy pók a lélek; bele akasztja szálait a végtelenbe is, az álló csillagokba, a napba, a hegyek ormaira, a tenger szakadékaiba; de a fölértéstôl annyira esik, mint a pók a világ behálózásától. Kurta fogalmak, vagyis inkább ösztövérek; hosszúak, hiszen elnyúlnak de vékonykák,>>timidae providentiae<<, félénkek, rezgô kapcsolatok. Egyszer, gondolom 1901- vagy 1902-ben, Máriacellbôl Ambergen át jöttünk haza s egy útszéli kocsmában háltunk meg, irgend ein >>Hausen<< war's. Reggel kimentem, s a kis fenyvesen rengett s a napsugárban villogott egy tündéri gyémántos fátyol; harmatcseppes pókhálók szövedékével letakart bűbájos erdô volt. Az éj rája lehelte lelkét; az éjfél utáni harmat apró gyöngyökben rengett az ágakon s az ágak közt s a füvön s a virágon. Ime, az ember fogalmi gondolatvilága; a gyöngyök az érzések benne. Most dísz és szépség, mikor gyöngyös és villogtatja a napot; de ha száraz volna a pókhálózat, piszok és szenny volna! Azért a legfôbb parancs: diliges Dominum Deum tuum ex toto corde...et non: percipe ex toto intellectu![211] Miért? Es kommt wenig dabei heraus! Szépség csak az érzések tisztasága-, gyöngyös, villogó pompájától lesz. >>Deus in nebula habitat ...in caligine<<; míg a fogalmaknál maradunk, addig piszokba szántva pókháló szálakat eregetünk s feszítünk ki; csak ha a hit fényében érzésünk gyöngyei fűzôdnek rájuk, lesz elragadó szépség s gyémántos s drágaköves csillogás s ragyogás rajtuk. Ah, diliges diliges Dominum Deum tuum! Jún. 14. Érdekes levelet kaptam egy angol házbelitôl 1914. május 28-i kelettel[212]. >>Szépen<< lefesti a magyar cselédeket. Azt mondja, hogy ezek a világ legdurvább s kiállhatatlanabb szemetjei. Szegények! Pedig mennyi a derék közte! Ki tudja, milyen hisztérika az english Miss? Jún. 19. Es ist ganz schauerlich, was die Weiber treiben! No, de így belemászni s elolvadni a pletykás szószokba s azután tele lamentálni a világot, azt már csak nô tudja. Hiába beszél az ember, hogy így, hogy úgy, hogy az egész lamentálásnak semmi köze az Úr Jézushoz; hát az semmi; de annál több köze az érzékenységhez, a féltékenységhez és a hiúsághoz. Aug. 30. Hányszor vagyok magamnak probléma. Néha érzem, hogy mennyire le van borítva lelkem, úgy hogy az igazi, az eredeti, az a fenék- öntudat nem is jelentkezik a sok ránkszakadt gondolat- és érzéstôl; a ránk rakódó kultúrrétegtôl, szokástól, rutintól. Ah, ha egy igazi darabra akadnék magamban magamból; arra, ami én vagyok s voltam s volnék! Ah, ha úgy sikerülne levetkôznöm a sok ruhát, burkot; ha sikerülne kibujnom a burokból, a gubóból, mit rám szôttek fonalak! Ha a lelkem meztelen valóját látnám, valódi, szűzies meztelenségében, megpillanthatnám magamat, azt az ismeretlent! Mindenféle embertípusokat különböztetnek meg a filozófok: az igazi és ôsi ez: spirituális és animális; a lelki, a tisztult, a derült, a kivált, a kivirágzott ember, s az ösztönös, a mocskos, csatakos, agyagos kófic! A lelkiben lélek, szellem, tehát új csengésű kikezdés, intonáció és ének, új utak, új léptek, új nyomok, melyeken megérzik a szellem könnyedsége, s az, hogy nem tapodták bele a sárba, akik így járnak; a testiben az anyag, az ölelés, a haszon, a letapadás a sárhoz, s a fények is mint kifogások, harapások, kritikák villognak. Hát itt minden lefelé fordult, fej, szív, láb; megvannak ezek is, megvan alakjuk, s orgánumok volnának, melyek felsôbbet hordozzanak, de a felsôbb valahogy belenôtt, hozzánôtt a testhez, a gyomorhoz, a bélhez -- anyagias lett! S mennyi lehet az ösztönösségbôl, a számításból, a profitszomjból, az anyag-, a siker- imádásból egy-egy ilyen homo animalisban! Szent Isten, s hová lett a lelke, az az új, felsôbb világ? >>Es liegt eine Glocke tief unten im See, zwischen Geröll und Steinen, sie muss in die Höh', wo die Lichter der Ewigkeit scheinen!<<[213] Okt 15. No, hát megint megjártuk Rómát (szept. 26-án indultam). Sokan vészt sejtve kísértek az úton, azt gondolták, hogy megsütnek a Cancellaria Vecchia elôtt. Én nagy bátran mentem oda. Fiuméban a vonaton már várt Sándorffy s az Est riportere. Ez utóbbinak fricskát hánytam, mert Viszota segítségével a vonat más oldalán kiszállva rohantunk a hajóra, mialatt az bámult s rám leselkedett a tömegben. Ezek az éhenkórászok filléreikért meghurcolnák az embert! Éjjel szeltük at az Adriát; reggel voltunk Anconában, ahol egy olasz >>physician<< kiállított egészségünkrôl bizonyítványt s puó passare volt a grácia. Rómában a Hotel d'Angleterre-be mentünk; nagyon jó, tiszta ház, bárkinek ajánlhatnám. Itt voltam az 1908-i Pázmány-egyleti zarándoklattal is. Fel is köszöntöttek ötvenedik születésnapomon s ezüst keresztet adtak ajándékba. Egy ilyet a gútai esperes, Palkovich Viktor is adott 1908- ban, mikor nel fervore di Spirito Gútán Csepeyvel, Erdôsyvel missziót tartottunk! Deo gratias! No, aztán megvan még 1908-ból a Szent Péter- templom elôtti fényképfelvétel. Ugyancsak akkor a Scala Regián vonultunk föl a Sala regiába, s én ott felköszöntöttem a pápát. Bisletinek ketté állt a füle, mikor hallotta a pattogós beszédet. De hát most csak úgy szerényen Viszotával toppantam ide. A pápa fogadott; én megmondtam neki, hogy fájlalom az index-esetet; de nagyon kérem, hogy tudassák az emberrel elôbb, ha van kifogásuk. Rómában nem látogattam meg mást, mint Rampolla kardinálist s Wernz jezsuita generálist. A Kollégium a villán, San Pastoréban volt. Nekem nincsenek illúzióim. Én tudom, hogy a nagyság átlag csinált valami; kiveszem a tudományt, mely igazán olyan lehet, hogy omne tulit punctum. De azért a tudományos presztízs is sokszor csinált. Ez a presztízs leginkább intézmények révén szokott embereket körülglóriázni. Az intézmények multja, nagysága az embereket is nagyoknak lopja be a nagy tömeg lelkébe, de azok nem nagyok rendesen. A presztízs sok más nagyságból való, ami aztán hiposztálódik ebben is, abban is, akinek a nagysághoz semmi köze. Ezekben >>ce sont les morts qui parlent<<, a régi nagy emberek, a nagy események, a nagy hit s a szentség, mely a kis emberekre is ráveti örök sugarát. Én azért szeretem és tisztelem ezeket a férfiakat is, ha nem is aranyból valók, hanem csak be vannak aranyozva. Hazajövet Subiacoba, Sienába s Pádovába néztünk be. Itt a Santonál[214] misézve úgy raktam magamra a stólát, mint a püspök szokta: >>ah, non cosi -- mondotta az öltözô fráter -- cosi fanno i vescovi.<< No, hát megigazítom >>da semplice prete<<[215]. Hazajöttem; Rómában tiszteltem a pápát; hazahoztam Itáliából sértetlenül hitemet s szeretetemet. Okt. 15. Még valamit római emlékeimbôl: Nem volt tripicses kalapom, hanem csak puha szélesebb karimájú kalabrese-féle tökfödôm. Arra biggyesztettem rá az aranyos zöldes pántlikát, a szép kvasztlival. Hát nem föstöttem nagyon monsignore-nek, s vettem is észre, hogy a bronzkapunál a jó svájciak úgy megbámulták a kalabreset, hogy késôn vették észre, hogy az alatt püspök rejlik. Azután mégiscsak >>Gewehr heraus<< volt, dehát elkésve. Mégiscsak jó volna, ha itt még minden térdnadrágban s parókában feszelegne. Gondolom, hogy vén, borotvált inasok, kiket kardinálistól örököl, nagyon erôs mentsvárai a tradícióknak; azok tudják, hogyan kell itt forgolódni, legjobban. -- Gibbons baltimorei kardinálisnak is meg kellett ezt tapasztalni, mert gyalog járván Róma szent flaszterjén, kapott intelmet, hogy kardinálisnak a város falain belül csak kocsin szabad járni; ha lábon akar, menjen a falak elé. Hát eljött a Vatikánba egy konflisen. Akkor megint más intelmet kapott, hogy kardinális csak kétlovason járhat; hát felült az Omnibuszra. Nohát ilyen bandából nehéz kardinálist faragni. - - Rakovszky Stefinek azért mégis a kardinális imponál, s mondta nekem, hogyha valami, hát ez szeretne lenni. Szép is az, olyan bíbor harisnyában; hány ôcsényi lány irigyelné meg ô eminenciáik vádlitakaróit, s szép csattos-lakkos cipôben, nem is cipô az, hanem cipellô, aztán a fejen az az ásli, akarom mondani >>zuchetto<<. A Pater Ballerini vicce is meg Jókai barátunk humora ebben egyezne, mert P. Ballerini elmondta a morális órában a Collegium Romanumban, hogy volt egy kislány, aki nagy vétek tudatával jött gyónni, és nem bírta a nagy bűnt bevallani; a P. buzdította, hogy csak ki vele, akkor végre vallott; vallotta, hogy azt mondta a kandurnak, sei bello come un cardinale! [olyan szép vagy, mint egy kardinális] -- Jókai pedig elmondja: Egy vidéki mulatságon volt Scitovszky kardionális is, ezt meg Janónak hívták és egy rövidlátó írnok abban egyezett meg a babájával, hogy tegyen a hajába piros pántlikát, hogy azon fölismerje. Igy történt, hogy az írnok úr Scitovszky ôeminenciájába, mint szintén tulipános fejű táncosnéba akadt. Nov. 4. Mindig nagy érdeklôdéssel, s mondhatom, tisztelettel néztem föl a Regnum Marianum papjaira. Van bennük valami iram, a hôsiességnek, az Isten-hadseregének páthosza. Úgy törik magukat s dolgoznak s fáradnak s iparkodnak a kereszténységet a világba beállítani, még pedig úgy, hogy ne veszítsen semmit, hanem ellenkezôleg adjon az új miliôben. Az ilyen ifjú társulatoknak s közületeknek megvan ez a szellemük, a primitiae Spiritus, a pünkösdi rózsás hajnal, a szent tüzek, Szent György lándzsahegyének villogása, a bátorság, s a föltétlen hűség az eszmény mellett, minden kétség kizárása s a meggyôzôdés, hogy itt élünk s átvihetjük az eszményt az életbe, bár fúrni kell a sziklát csikorogva és szikrázva! Valami a hegyi patakok tiszta, friss ütemes- ségébôl s csobogásuknak a tisztásokon visszaverôdô visszhangjából. Futásuk az induló hangját s zenéjét adja; lépésüktôl zenés lesz a kô, a szikla! -- Hálát adok Uramnak, Istenemnek, hogy a fiatal papokra rányomhattam a lelkes papság karakterjét s közreműködhettem a gratia-ban, quae est illis per impositionem manuum presbyterii[216]. Adja Isten, hogy ne öregedjenek, ne lanyhuljanak; adja Isten, hogy az esztergomi szeminárium a szellem hegyláncos vidéke legyen, s hogy papjain megérezzék, hogy a hegyekbôl jöttek! Mi lesz azonban, ha ezek megöregszenek s nem lesz új folyam, mely törtet és muzsikál?! Accipe et redde! Accipe benignitatem, redde caritatem! Kaptam és adtam! Tán tovább kellett volna ott maradnom? Tán végleg ott maradnom? Nov. 11. A jó Marci nevenapja; érdekes Marci; olyan jó, együgyű, itatós-papír-lélek, mely nagyon jó arra, hogy fölszívja, amire borítják s megtartsa ezer szállal. Emlékszem, hogy azt mondtam neki, hogy az újítások az államokban s az egyházban is mind alulról fakadnak, hogy az alsóbb rétegek nyomják a felsôbbeket s kikényszerítenek tôlük, amit lehet. Újításokat a fiatal lélek, a tavaszi erôk ébredése, az élet s a történet iránti bizalom provokál, nem pedig a fáradt, öreg emberek, kik az öreg Téttey nagytétényi esperessel, mikor sorba jöttek jubileumán a felköszöntô deputációk, a hatodiknál már felsóhajtott, mondván: >>dabit Deus his quoque finem!<< [Isten majd véget vet ennek is!] Nov. 12. (Lelkigyakorlat.) Ó, ha megörökíthetném az érzést, az édes boldogság ízét, melyet érzek s élvezek, mikor e dátumot írom. Szürke, ködös nap, de édes és fölséges. A tegnapi siker ott reszket a lelkemben, mint ezrek öröme, s a szentek közösségének értékeitôl, a kölcsönös szimpátiától lesz különösen becses. Jó, jó nekem, hála érte Uramnak! Isten I. a több jóra hív. Ô maga jót szeret, ô a sugárzó, radikális szeretete a jónak. Aztán van az a vegyes, jót-rosszat sodró folyam, a lét, az a nagy probléma, hogy hogyan lehet belôle. Véges lévén, ô az, a jót véve; nem ô az, a végességet, a tagadást véve. De azért tudom, hogy ô sugárzó szeretettel szereti a jót. Diligis omnia... Szereti a testi jót, az erôt, a formát, a szépséget; a lelki jót, észt, belátást, emlékezést, akaratot, szabadságot, éneket, művészetet, egyéniséget, kellemet, erôteljt, finomságot, bájt, magatartást; a természetfeletti jót: hitet, reményt, szeretetet, alázatot, türelmet, engedelmességet, irgalmat, igazságot, mértékletességet, okosságot, tudást... Ellenkezik a rosszal, természetes ösztönszerűséggel s ellentéttel, mint a sötétséggel a fény s a tisztasággal a piszok. Mi is szeressük a jót. Szeressük mindenkiben, s a rosszat gyűlöljük. Ha valaki jól ír, prédikál, gyóntat: örülni neki ... hát nem tetszik a jó?! Ha valaki rosszat beszél, viselkedik: ne tessék, ne nevessünk ... hát tetszik a rossz? II. Ô az állandó jóra hív. Nem változik. Mi is. De tele vagy változékonysággal. Jóról rosszra, reménybôl félelemre, örömrôl gyászba, hallgatásból fecsegésbe, komolyságból könnyelműségre, szeretetbôl civódásra, szellemi vidámságból testi élvezetekbe... Aztán magaviseletünk fegyelmezetlen, csélcsap, tartásunk járásunk, közlekedésünk, társalgásunk fegyelmezetlen, ötletes, kiszámíthatatlan... III. Az istenileg értékes jóra. Ezt belénk nyomja az emberi javaknál mélyebben, hogy a súlypont az istenileg jó legyen; hogy ez, mint vízár, elárassza az emberi érzékenykedések pocsétáit; hogy a vezetô s irányító hatalom, mely hatalmas evezôcsapásokkal lökést is, irányt is ad, az isteni tekintet legyen. Oculi mei semper ad Dominum! Tehát, ha valami nem sikerül, az nem baj, hiszen én az istenit azért is bírom; s ha emberek nem dícsérnek, az nem baj, hiszen nem azért dolgozom! Istenért! Istenért! Isten engesztelékeny... nála >>plena redemptio<< és >>plena remissio<<; egy fohásszal rendet csinálhatunk. Nem tesz szemrehányást, nem szégyenít, nem neheztel, nem utal rá, nem idegenedik el, nem szeret kevésbbé, nem vonja meg bizalmas barátságát, hanem úgy van, mintha semmi sem történt volna. Kiment az isteni lelkiségbôl, lecsapódott az óceános folyamból; e kristály mélységekben fönn nem akadt, az átlátszó vízoszlopokban nem akadt fönn. Hát ezért vízhez hasonlít az isteni életefolyam, melyben minden lecsapódik, nem marad benne. Ha belekeverünk valamit a folyásba, ezer lépésnyire már a víz kivetette. Nem viszi az idegen, csúf csunyaságot, piszkot. Az idegen neki, tehát kiveti... Ott ezer lépésnyire már nem tud róla, nem cipeli. De jó, hogy nem cipeli, hisz ez az ô korrektsége, önmagában befejezett elegendôsége. Érintkezik sok olajjal, sok iszappal, de surran fölötte, s ami beléje keveredett, azon túlad. Igy nézem az isteni ethoszt, ezt a kristályságot; ezt az elôkelôséget. Hogy nézem! Van mélysége, fölénye, radikális jósága -- az az inkarnált távoltartás; rátartóssága -- az a fölötte-állása minden kisszerűségnek, ösztönösen zavarosnak, bűnösen piszkosnak... Ez akkor történik az isteni ethoszban, mikor én bűnhôdöm, vagyis mikor a lelkembôl kivetôdik a szenny; mikor bennem oszlik a kavargós, zavaros élethullám, s ahogyan bennem oszlik s ülepszik s kiválik: úgy benne... Az emberi ethosz magában csinálja, préludál; e folyamat benne kezdôdik, s az isteni ethoszban már tündöklik a jóság, a kivált kiemelkedett jóság, mely tudott válni, elszakadni, elkülönülni s friss szépségben önmagát megint bírni. Ah, ez a hegyi patak, mikor tisztul, megint a régi szépségében szökell, ugrik, játszik... Ah, mint a gejzirban a mélység letartott temperamentuma, a nagy terhek alatt vsszeszorult vízsugár szabadságvágya tör ki: úgy bennem az isteni ethosz vágya!... S mi hogyan bocsátunk meg; vagyis milyen ethosz, a jóság magához- térése, emancipálódása, tisztulása a beállt s átszenvedett sérelmek s zavarok után? Mily nehezen bocsátunk meg bántóinknak! Magunkkal visszük, cipeljük, mint egy piszkos folyás mindent! kavarog benne; minden, ami beleesett, szemét, rongy, hagyma, ami beszűrôdött az országútról, a csatornákból, azt el nem ereszti, viszi. Folyton zavarja, újra meg újra szétszedi, újra elhomályosul tôle; nincs az a fénykapacitása, az a tükrözési temperamentuma, az a kiválósága és az a rassz-jósága, mely a rossztól borzad természete szerint... Ah, nem! Ganajat, trágyát, szemetet nem szedek ... rongyot sem ... szemetesláda nem fejem, rongyszedô sem vagyok. Azért föl, föl, ki az érzékenység gyulladásaiból, ki a sérelmek túlfűtött pletykakuckójából, ki, ki! Szeretnek sleppel járni, de milyennel; mindenki sértett méltóságának foszlányait hurcolja... Ah, Schleppträger, du Dreckschlepper... Márványcsatornákban piszok-hó levét... rozsdás szegeket, ócskavasat, bársony étuikben! Isten beéri, csak annyit akar, mennyit adhatsz... beéri! Tetteket nem kíván, sem nagy penitenciát ... elég a könny... Ezechiás sírt (4Kir. 20; Iz. 38) s 15 évet adott életéhez; Péter sírt... De a lator nem sírt, csak kért... Isten könyörül. Minden emberi fogyatkozás iránt résztvevô: vakság, süketség, vagy hülyeség, belátáshiány, félkegyelműség... De nem könyörületes a rossz iránt, mi tôlünk függ; akarja, hogy ellene tegyünk: így ha fölösleges dolgok után vágyunk, ha szomorkodunk a jón, ha megszólunk, mások jó nevét elhomályosítjuk, ha önszeretet, fejesség..., ha az intelmet nem szeretjük, hanem a hízelgést, ha érzékiek vagyunk...Ime, ez ellen >>agere<<, akcióban van az Úr. Ez gondolata, ez törvénye, ebben adja magát ... a többet! A jobbat... Isten nyugalma. Fel nem indul. Nincs benne ellentmondó, küszködô elem; hanem csupa áttetszô erô és öröm. Indulat nélkül nem lehetünk, de kell korlátoznunk, mert kár a sok erôért s idegért. Ott lent, ahol az ember kavarog, érzékiségében s zavarában, ki nem kerülhetô; de mindig emelkedni kell, Istenbe beleakasztani magát, Istennel társalogni lebilincselôen, élénken, sűrűn, s ezáltal elfordulni, ellankadni a más oldal iránt. Kell a szimpathia által apathiába esni. Intentus in Deum sensus, s a többi elhaljon. Láthatjuk akkor ezt meg azt, de nem törôdünk vele; halljuk, mintha nem hallanók. Ego autem tamquam surdus non audiebam, et tamquam mutus non aperui os meum (Ps. 37, 14). Bízzuk az embereket végre is saját lelkiismeretükre, mi pedig Istenre; úgy élünk. Isten önzetlen, vagyis haszna nincs; nem az hajtja, hanem jósága a cselekvésre. Jót akar... a szándék fönséges tisztasága. A mienk is legyen: az ideális cél, itt és most a több lelkiség, szentség: az az Isten akarata! Istenem, mily kevés kerül ebbôl! Ha majd ô lapátaival szórja a szélbe kicsépelt jószágot, mennyi lesz a polyva benne! Ah, a tiszta szemeket, amelyekben az ethosz, a lelkiség csirái vannak, szeretem. Úgy nézek rájuk, mint tavaszra. Azután azt is, hogy jól tegyünk, jól; lelkünk iparkodásával, odafordulásával, úgy mintha üdvünk, Isten dicsôsége függne attól; mintha utoljára végeznôk. Ne gondoljunk egyesnél a másikra; ne legyen vágyunk, figyelmünk másfelé. Én a legfontosabb művemet öntökéletesedésemben ismerem föl: bennható ige: az átható a kisebb, a materiálisabb rész, de az értékesebb a bennmaradó! -- Szeretni, de az érzékit mindig kivetkezni. Fôleg a másik személy iránt. -- Ma, nov. 14-én gyóntam. Deo gratias! Nov. 22. Annyi tény, hogy az index-história után valahogy idegenül éreztem magamat az egyházban, idegenül, mint ki nem tartozom az egyházat képviselô, inkább a formalitások togáiban feszelgô emberekhez, akik az akták és trakták közt nem törôdnek sokat a világ problémáival. Ezek az emberek azt hiszik, hogy nekik csak repetálni kell, ami már meg van mondva, beleharapva mindenkibe, aki csak problémát vet is föl s aki azt gondolja: hát hisz, ha ez a ház öreg, vén, tiszteletreméltó ház, annál több reparálásra lesz szüksége. De meg azért is éreztem magamat idegenül, mert nem lehet biztonságosan és bátorságosan dolgoznom, azt kell hinnem, hogy félreértések hinárjába kerülök. Mily büszkén s bátran álltam én Samassa elôtt, aki azt mondta nekem, mikor mint püspök tisztelegtem nála, hogy indexre tétet: >>No, azt szeretném látni!<< S íme, meg kellett látnom, amit lehetetlennek s képtelenségnek tartottam. Dec. 3. A Bibliotheca Vitae jelentkezett s megterhelte számlámat 175 K-val. No, üsse kô, szívesen fizetek, mert nagyon örülök ennek a vállalatnak. Igaz, hogy a Révai-testvérek csinálják. A jó Toma[217] ezekkel állt össze. Az ô gondolata volt az >>Élet<< könyveinek több sorozatát adni. Igy összeállított dolgozataimból is valamit! Nagyon életrevaló ember s remélem, beválik a Kollégiumban is! Kollégium és Élet, ezek ott együtt megvannak a Fehérvári-úton. Még emlékszem a Kollégium fölszentelésére, gondolom 1908-ban, Apponyi Albert is ott volt; Kohl és én. Én szentbeszédet tartottam a kápolnában. Dec. 15. Nem tudom, minek tulajdonítsam, de az én lelkemben a legnagyobb hatalom a szépség, melynek teljesen hódolok. Nem értem az igazságtól s jóságtól absztraháló szépséget, hiszen ilyet nem is fogadnék el; de az igazság- és jóságnak elôttem a szépségbe kell öltözködniök, mert míg ezt nem teszik, azt érzem, hogy szegények s nincs ruhájuk, az ami jár nekik. Azt is gondolom, hogy az igazságnak s jóságnak nemcsak ruhája, formája a szépség, hanem hogy fegyvere, sajátos, fölséges felszerelése, kard és nyíl, kétélű, hegyes; igaz, hogy soha öldöklésre, hanem csak hódításra beállítva. A szépség a legnagyobb hódító erô. Kár, hogy az Isten szépségérôl semmi fogalmunk; de mi lesz velünk, ha az egyszer elénk lép, s a mi szépség-szomjas lelkünket elárasztja! Nekem a szépség ének és élvezet. Hát ki féltse a szépséget az utilitarizmus- s materializmustól? Lehet azt félteni? Lehet-e félni, hogy ütközéseknél a rövidebbet húzza? A szépség nekem érték; nem kell, hogy jogilag enyém legyen. Enyém az, minél jobban tudom élvezni. Azé leginkább, aki ittasan tudja nézni s magába szívni. Azé, akinek életszükséglete. Hogy aztán vannak Tolsztojok, orosz diáknôk, kik a slampet, piszkos fésületlenséget különb emberségnek nézik, ezek aberrációk, s gondolom, hogy onnan valók, abból magyarázhatók, hogy a szépséggel visszaéltek s azt tisztelni s elôtte tartózkodva visszahúzódni elfelejtették. Hát mit mondjak például Thorwaldsen sajátos nô-megvetésérôl, aki állította, hogy sohasem volt köztük szűz; hogy alázat és tisztaság abszurditások. Ime, az élô szépség megvetése egy szobrászban; de honnan van ez? Megmondja Schadow: >>Er hatte bei seiner Maitresse üble Erfahrungen gemacht. Ausgestattet mit hinreissender persönlicher Liebenswürdigkeit, gemütvoll, reich, schön und eigentlich gutmütig, gelang ihm alles und daß war sein Unglück<<[218]. Ezek az emberek nélkülözik a tiszteletet s a szeretetet s a tisztaság ütemességét s a fegyelem mértékét, s így a szépség kiesik a keretbôl s leesik a piedesztálról. A szépséget is tisztelni kell; csak annak számára marad kincs és érték, aki tiszteli. A tiszteletlenség a komisz emberség ösztönét fordítja ki s hozza felszínre; akkor fuccs, a nagy Pán meghal, a muzsák, s a nimfák elszaladnak a csôcselék csörtetése elôl. Dec. 20. Még valamit az elôbbi témáról. Schadownál olvasom, hogy némelyek mindent meztelenül akartak látni, sôt, hogy a hóbortos Bettina egyszer azt akarta, hogy a szentcsaládot meztelenül fesse. Mire való ez? De megint az ellenkezô véglet, mely még az Úr Jézust is kifogásolja, ha meztelenül feszítik keresztre. Jaj, jaj! odi profanum vulgus; hisz ez a csôcselék, az érzékiség, a kéj veszekedése. Amit Isten akart s teremtett, azt kell nézni! Azt! >>Beschau die Bilder, die Natur mit reinem Auge, so wie das Kunstwerk, Abbild und Ablganz derselben, so rein, wie dieselbe ursprünglich aus des Schöpfers Hand hervorging. Du trägst deinen eigenen, ob reinen oder verderbten Sinn in das Kunstwerk hinein und es wird, ganz abgesehen vom Gegenstand, ein keusches oder unreines Kunstwerk werden.<<[219] Tehát a lelki műveltség teszi! ======================================================================== 1914 Jan. 15. Csodálatos ember ez a Hörbiger Hans, Maschinen-Ingenieur! Mennyi levelet írt már nekem, s az ô Glazialkosmogoniája valóban fölséges s összefogó betekintést nyujt a világalakulás problémáiba![220] S az a nagy buzgalom, mellyel meglátását világ- világossággá akarja kigyujtani, hogy az egész szellemi világ az Isten ez új kinyilatkoztatásának fényében fürödjön, megindít! A fanatizmus ereje, az apostolság s a prófétaság lelke dolgozik benne! Tudom, hogy talán nincs igaza; s azért értem P. Fényi levelét is, mely szerint lehetséges, hogy >>teljesen eltévesztett, legalább alapnélküli elméletrôl van szó!<< Mennyire fáj ez a mi prófétánknak, aki gyönge oldalát, t.i. hipotetikus kiindulását háttérbe szorítja az ügyes s a dolgokra illô magyarázatok szenzációs sikerei mögé. Azzal már nem törôdik, hogy hát igaz-e az alapfeltét: az óriási ôsi csillagok pukkadása! Pedig ha ez nem pukkadt, akkor a theoria pukkad. Jan. 28. Nem mondhatom, hogy mi minden feszeng s feszül bennem, s hogy mily életigények jelentkeznek öntudatomban. Néha úgy szeretnék új életmódot stilizálni magamnak. Tudom, hogy az erkölcsi korlátokat sohasem szabad átlépni, mert az erkölcsi mértékek megállapítására egy emberi élet nem elég, s hogy az egész emberiség mily sokáig küszködött, míg valami világosságot teremtett az erkölcsi törvények kategóriái közé[221]. Ez sajátságosan megalázó s az embert szerénységre intô körülmény, s azután szinte megfélemlít, hogy öntudatunknak sok hegyen- völgyön, szakadékokon keresztül utána kell járnia saját természetünk törvényeinek; hogy egy örökös ködbôl sikerül néha-néha kiemelkedniök a természet legmagasabb géniuszainak, hogy megláthassák az igazságot, azt, ami szent, ami boldogító nekünk! A többi ember, akik ezt a tragikumot nem érzik, pökhendi módon túlteszi magát mindenen, ami szent, ami tilalomfa, ami lefátyolozott szépség, hogy aztán blazirtan bámuljon saját élete romjaira. A gazdag életek azok, melyek az általános elvek eligazítása mellett sok egyéni s eredeti s változatos adatot tudnak teremteni s azzal tarkítani az általános sablónokat. Gerely Józseffel egyszer-kétszer voltam vacsorán. Hazamenet elmondta nekem, hogy mi tűnik föl a >>Diadalmas Világnézetben<<. Az, hogy írójának nem voltak szenvedélyes problémái; a hit ütközéseit átélhette, de az élet, a vér, a társadalom nem ütközött benne; e részben elzárt öbölben élt. Kitűnô kritika, melyet én két kézzel aláírok; s okos, a mélybe ható kritika. Úgy van; én tapsolom meg. Az élet nem ütközött bennem. A szemináriumi élet az én öblöm volt, de nem nyilt tengerem. S ezt Gerely kiérezte. Neki tán más tapasztalatai voltak. Én tisztelem tehetségét, kitartását. Imponált nekem világlátott s világban forgolódott egyénisége. Hallottam róla több mindenfélét, de hát nem tudom, mi igaz abból, mi nem; ütközésnek s problémának mindenesetre való volt ez. Csakhogy most az a kérdés, honnan vegyük papjainkat? Azok közül-e, akik látnak, tudnak, de nem ütköznek; vagy azok közül, akik ütközésben állnak? Ez utóbbiak nem ébresztenek bizalmat a hívekben. A hívek olyan papokat akarnak, kiket a problémák erkölcsileg meg nem viseltek, s a kódex szerint kifogástalanok, s akikrôl inkább azt mondják, hogy az életet amúgy igazában nem ismerik. Akik meg vannak viselve s talán bölcsebbek, azokhoz nem tudnak föltekinteni; pedig ez az igény, hogy föltekinthessenek rájuk, ha nem is érdemük, hanem csak kegyelmük, hogy fönt állnak s le nem sodortattak. De hát a Szent Szűz is ilyen! Febr. 3. Hihetetlen, hogy mennyi tapasztalat van az élet széles s durva szövetébe szôve, amit az emberek nem igen becsülnek, s ami sehol sincs a könyvben. Igy például az a sok tudás a háziállatok körül, azok kezelése, azután az emberek s állatok gyógyítása körül. Van bizonyára sok tévely s babona köztük, de sok aranyszemer, mint a patakok homokjában. Például, hogy a tyúkoknak télen meleg vízben föláztatott zabot adnak s attól tojnak; hogy a hólyagbajoknál (kô) teát adnak, vizet, melyben napraforgó-magot fôztek ki. Máskor hallottam nagy meglepetésemre, hogy a tyúk petefészke különválva egyik oldalon hegyesebb, a másik oldalon tompább petéket mutat s hogy a hegyesek a hím, s a tompábbak a nôtojásokat adják. Péczelitôl hallottam, hogy ezek fölváltva érnek meg s jönnek termékenyítés alá, illetôleg elromlanak, ha nem termékenyülnek; s ô ugyanezt az emberrôl, az emberi ivarszervrôl is állítja. Azt is mondta, hogy ki lehet számítani, hogy mikor jön nôi, mikor hím-tojás létre. Ez igazán valami nagyon egyszerű rendszer; s hiszem, hogy a természetnek az az átlagos arányszáma hímek és nôk között valami nagyon egyszerű berendezésen alapszik. Ime, két részre osztott petefészek, kétféle tojásokkal, felváltva érnek meg s termékenyülnek. Ha ezt a rendszert Péczeli kidolgozza s tudományos mázzal ellátja, világhírű ember lesz. Pedig ez a tojás is csak Kolumbus- tojás. Egyszerűbben a folyamat, mely a hozzávetôlegesen egyforma arányokat biztosítja nôk és hímek közt, nem mehet végbe. Febr. 11. Sokszor elrémülök, ha a nagy hivatástalanságot szemlélem a papságban, melynek ijesztô kiadása azokban a kanonokokban s püspökökben látható, kik a mameluki pályán, a Tisza-kormány képviselôiül ültek be a stallumokba. Rettenetes, hánytató látvány! No, odi profanum vulgus hoc! Hát pl. az a jeles. Febr. 15. Dehát az egyház-anyáinkkal, mint az a Hunyadi Imréné özvegysége, nehéz volt boldogulni. Hát így Brühl Jóskának is elfogyott Ürményben a jókedve, s megkörnyékezte a jó Vaszary-t, hogy tegye vicerektorrá. Igy is lett, s azután a canonia ölébe evezett. Brühl Jóska, hallom, jól van, bár szemevilágát féltették. No, de adjon Isten neki sok napsugárt. Naiv, talpig becsületes, jó pap. Hej, az az Ürmény! Azok a szép napok Úrnapján s más ünnepeken, mikor ott voltam! Az a kedves kör s a jó tót falu, s Tóth Károly dr., ez a bronzarcú, magyar katholikus az ô nemzetmentô tervével, hogy a Schulbruderekkel helyettesíti a tanítóságot, s lesz megint új keresztény Magyarország! No, meg a k. Testvér Liliosa, süket volt, mint az ágyu, de mindig mosolygott, mint egy Allerheiligen -- Strietz, a jó mosolygós kalács. Tény egy ideális hely, plébánia és plébános! Kár, hogy elment onnan. Volt az ott gazdálkodás Ürményben, ahol a gazdaasszony naponkint tizenhét liter tejet elgazdálkodott; pedig öten voltak a háznép! No, mindegy. Brühl Jóska azt nem tudta, hogy mennyi az tizenhét liter. De másra emlékszem, amit mondott, arra a pompás dologra, hogy volt ott valahol két plébános, jó barát, kik minden hétfôn meglátogatták egymást. Az egyiknek az volt a szokása, hogy elmondta, mit prédikált tegnap, mármint vasárnap. A másik unni kezdte a dolgot s gondolt egyet. Legközelebb, mikor megint eljött a recitatore, a vendéglátó meregette a levest, s elkezdte mélységes hangon: >>Jöjj el Szentlélek Úristen...<< a kellô kántori tremulákkal. No, akkor bár kissé kesernyésen, észbe kapott a prédikátor, s nemcsak a levest, de a prédikációt is lenyelte s többé ott már nem szónokolt! -- Hát az nem volt pompás, mikor Jozsinkó Udvardon a Szent Anna-kápolnában misézett, s a gyerek nem találván a csengetyűt, úgy csengetett, hogy dalolta: cingilingi ... cingilingi? Igy Sanctus-kor s az Úrfelmutatáskor is; no, aztán mondja valaki, hogy a parasztgyerekben nincs invenció! Márc. 1. Ó, miért nem szeretünk erôs, bátor szeretettel, isteni szeretettel mindent, amit isteni mértékekkel szeretni lehet? Miért mássza meg lelkünket mindenféle hernyó, és csipdesi kellemetlenkedô szúnyog, azok a kétkedô, aggódó gondolatok, a gyöngeségnek a reflexei? Miért nem vágunk neki, s hagyjuk szétcsipkedni s szétcsipetezni lelkünket skrupulusokkal, reflexiókkal, a tehetetlenség s bátortalanság hajtásaival? Igen bátor, erôs szeretettel szeretni, egész odaadással, ex toto corde, anima, viribus! Morális csak ott van igazi, ahol ilyen lélek-egészség, integritás van! Márc. 3. >>Virginem castam exhibere Christo.<<[222] A leány átadja magát Krisztusnak, mert csak fél-szerű; keresi kiegészítését s egyesül Krisztussal. Biztos, hogy a szűzeknek más a lelkiállapotuk Krisztussal szemben, mint a férfiaknak; azt érzik; s nekem elôadta valaki, hogy igen is az ilyen fölajánlott máskép érez, mint férfi érezhet; mert Krisztusé, -- az övé. Dilectus meus mihi et ego illi [Kedvesem az enyém, és én az övé. Én 2,16] -- ezt csak a nô mondhatja, az Írásban is az mondja. Már most zárjunk ki minden vágyat a biológiai egyesülésre, - - az természetes; de megmarad a nôi psziché, ahogy van férfi psziché vele szemben, s a nô keresi felét, s a férfi is fele-ségét. A léleknek ez a vágya nyer kielégülést a szűznek önfeláldozásában. Ô már nem néz férfi után, van neki jegyese, Krisztus. Ez megállja a helyét. A férfi ezt nem teheti, de azért a Krisztussal való egyesülésben mint lépcsôfokot használhatja azt az igényét, hogy ô is fél-szerű, hogy kiegészítést keres, s hogy valamint mint ember az alkata s lelke szerint a nôre van beállítva: úgy e szükségletet s hajlamot a Krisztussal való egyesülésben érvényesíti, nem biológice, hanem sokkal elementárisabban, szenvedélyesebben, mert az ember hevesebben s vágtatóbban akar egyesülni Istennel, mint bárki s bármi mással. Az is egyesülés, ez is; de ez eminensebb s az örökkévalóság páthoszával telítve. Hát egyesüljünk Istennel mint örvénybe szaladó forgács, mint a ciklon által fölkapott falevél, s élvezzük ölelését. Már most az olyan Freud-féle orvosok azt fogják mondani erre, hogy íme a vallás is erosz. Az olyan, mintha valaki azt mondaná: Ime, a pálma is moszat, mert lélekzik az is, ez is. Ápr. 3. ... Felhozhatta volna az isztiméri esperest, (anno dazumal), aki ellen az volt a panasz, hogy nem gyóntat; a püspök megintette; na jól van, -- gondolta az esperes, -- majd gyóntatok. Hát mikor a gyónók kint voltak már a templomban, ô kinyitotta dühösen a sekrestye-ajtót s kiordított: ,,Also wer bei mir beichten will, der soll hinein kommen'', mintha hozzátette volna ,,dem werde ich die Lust nehmen''[223] Nem is jött hozzá senki, -- egy lélek sem. Ápr. 6. Március 11--16-án Újvidéken tartottam lelkigyakorlatokat a nôknek s este a fôgimnáziumban konferenciákat a férfiaknak. Sok-sok áldással járt ez a munka, s legnagyobb kegyelmeket talán én kaptam. >>Concupiscit et deficit anima mea in atriis Domini<<[224]. Nem tudom kifejezni azt a mélységes tiszteletet, hódolatot s imádást, melyet Urunknak s Istenünknek mindnyájunktól kapnia kellene. Néha tényleg teljesen szétfoszlik a lelkem, s érzem azt, amit naponkint a 118. zsoltárban imádkozunk. Ah, a te lelkedet, a szívedet, akaratodat, szent törvényedet nézem, áhítom, rögzítem, megkívánom, s az életemet adnám oda, hogy teljesítsük azt, éljünk érte, benne! Ámon Pál, a mons. plébános szívesen látott. Ô, vagyis szülei, atyja fehérvári. Én mindenkiben teljes naivsággal az egy ívás alapján (Coll. Germ.-ból való ô is) a testvért látom s percig sem kételkedem ôszinte s kritika nélküli jóindulatában! Mikor hazajöttem, már eltemették a jó Kiefler kanonokot. Ez is mint V.[értesacsai] plébános igazi pátriárkája volt népének; jó derék lelki. atya; de panaszkodott, hogy alig tud megélni; szó és szósz, minden igaz jelentés nélkül, de V. Acsán ugyancsak megél még a pap. Ápr. 8. Borzasztó a művészek tolakodása; hogy többen is le akarnak festeni vagy márványba vésni. Istenem, ez is a hiúság vásárából való! Ha az ember felkapaszkodott, illetôleg feltolták az uborkafára -- ezt Isten elôtt mondhatom, hogy én nem kapaszkodtam a székesfehérvári püspöki uborkafára, -- hát megörökítendônek ítélik. Természetesen nekik az kenyérkereset. Nekem azonban nagyon kínos s valóságos szenvedés, hogy a világban megörökítsenek. Az nekem nem dukál. Az Úr Jézus leplezze le az égben rajtam az ô vonásait; a Szentlélek az én művészem. Ah, Uram, én szegény bűnös, alázattal imádlak s kérlek, törüld le lelkem foltjait, mosd le rólam a hulla-vért, a hulla-szagot! tisztíts meg ... te, te alakíts, s nem márványból, hanem lelkiségbôl, dicsôséged tükrözésébôl! Mennyit jártam 1904--1905-ben a jó M. E. műtermébe, ahol ô festett engem Andor György barátunk akciója következtében, aki tanítványaim körében gyűjtést rendezett, hogy lefestessen az esztergomi szeminárium részére. Az azután rám uszította K. M. barátunkat, akinek itt a püspöki palota kertre nézô szobájában negyven, sage: negyven óráig álltam a pulpitusnál, s csinált belôlem oly kemény marcona alakot, hogy magam is megacélosodom rajta, ha ránézek. A kép kétezer márkáért tán még ma is kapható. Azután a jó Kallós Ede szobrászművész gyötört, jártam ki számtalanszor a Honvéd-utcába, a világ végére s ugyancsak el nem talált; kínos műremek! Nem is tudom, hol, merre van; ha alá nem írják, hogy ki ez, rám nem ismernek s felednek. No, de ez kell; ez nem én vagyok. Én csak Te akarok lenni, Te, ki vagy tôkém, forrásom, napsugaram, pálmám, Üdvözítôm; kinek vérét iszom, kinek áldozata, annak tüze, ritmusa bennem vibrál. Én örök Alkotóm! Ápr. 9. Nem sikereket, de gyôzelmeket -- vagy mondjuk inkább, tetteket akarjunk. Hát a siker nem tett? Igen, az is tett; de nekem egy magasabbrendű tett kell; az, mely akkor is tett, sôt azért nagyobb tett, mert nem siker. Ezek a nagy tettek az Isten akaratának teljesítése, akárhogy föst is a világ, akár rózsásan, akár sötéten, akárhogy pezseg a vér, s dagadnak a könnymirigyek. Ezek a legnagyobb tettek, azok a fölényes tettek, mert csalódások s sikertelenségek fölött állnak; ezek az erôteljes, hatalmas tettek, csupa izom s erô s lélek. Ide tartozik mint nagy tett a szenvedés, mely emel, tisztít s Istenhez közelebb hoz. Ez a szenvedés tett, melyben legyôzzük a rosszat: tehát valami pozitív aktivitás; es ist ein inneres Lachen, ein Aufjubeln, im Sinne des Heiligen Paulus und des Armen von Assisi. Und das höchste der Güter bleibt mir Leiden und Reifen[225]. (Philip Witkop). Ápr. 12. Mily csodája a kegyelemnek ez a Komáromi Erzsi. Ennyi fölény, ennyi emelkedettség s mélység. Szenvedéseiben nemcsak megadás, de jókedv s nagy szeretet Isten iránt. Az ô kezétôl veszi a szenvedést s hálát ad neki. Igazán tiszteletreméltó lelkiállapot, melyre szert tehet az egyszerű, szegény napszámosnak gyermeke. A lelki fölényhez s erényességhez nem kell értelmi műveltség, hanem kell az örök célnak erôs szembevétele s a nagy keresztény igazságok szerint beállított élet! Itt nem a fogalmak esnek latba, hanem az eszmények, a megtestesült fogalmak, a verba Dei! Ha egészséges lenne, szép nô volna; most bizonyos, hogy remek, szép lélek -- testben, melyet egyre vagdalnak, s mely csorog. Ápr. 15. Néha a jó Father Boehm is jelentkezik Amerikából. Kiváló, szögletes lélek, mely eszményi kiindulásokat vesz s azokat sok ügyetlenséggel s csalódással s keserűséggel véghezvinni iparkodik. Tiszta lélek, nehézkes kiejtéssel, durva hanggal; merô jóság, jóságos szemekkel, s egész nap pipával a szájában. A buzgóság vitte; nem bírt megmaradni Nosztrán; ôt is hívták látományok, mint Szent Pál apostolt; látta lélekben a szegény magyarokat s tótokat Amerikában, amint nyög a hitük s vész az erkölcsük, s készen volt elhatározása: megyek s segítek rajtuk. Elment; öccsét is elvitte; az szabó. Clevelandba került s hitközséget alakított; ott látogatta meg ôt 1904-ben Izsóf, Sebôk és én[226]. Éjjel is látogatta híveit a place-eken; mert nappal dolgoznak a gyárakban. Fából épített plébániája tele volt poloskával, úgyhogy én csak az elsô éjjel aludtam ott ágyban, mikor holtfáradtan jöttünk az Erie tavon hajón; azután prédikáltunk, gyóntattunk. Elsô éjjel aludtam, azután menekültem a viaszvászonnal áthúzott kanapéra. Sebôk s Izsóf pedig az asztalon feküdtek. Ha reggel kimentem a templomba, a jó Father Boehm az ô fekete, hosszú lebernyeges kabátjában ott feküdt lent a szobában a szofán; aludt, ki tudja, mikor jött haza. Nagy teológiai nehézsége volt, hogy honnan a nagy buzgóság és hithűség az eretnekségben, melyet az egyház annyira elítél, s Isten annyira kegyel, hogy csodálatos áhítatra és erényekre segíti. Erre a theológiának vannak fogalmai, de nincs cáfolata; mert annyi tény, hogy tömérdek sok heretikus százszor jobb, mint sokan közülünk, quorum primus ego sum. (elsôsorban én). Clevelandból Buffaloba ment, miután az a keserű s hálátlan lázadás és a front érte ôt, hogy Európából hazajövet (akkor nálam is volt) plébániáját mástól (gondolom Csemnitzkitôl) elfoglalva találta. Beleült az ipse, s a hívek Boehm bácsiról, az öregrôl semmit sem akartak tudni. A püspök nem védte meg jogait, mert azzal fenyegették, hogy kálvinistákká lesznek. Father Boehmnek ez borzasztóan fájt, s nem volt benne az a lelkiség, hogy lerázta volna cipôjérôl a port s azt mondta volna: >>könnt mich gern haben<<; hanem próbálkozott igazságot szerezni magának; nem sikerült. Engem is tribulált, hogy küldjem vissza az egyleti védnökségeket a clevelandi hitközségnek; de én ezzel nem zavartam a vizet. Jó, hogy nem kívánta, hogy küldjem vissza az amerikaiaktól nekem ajándékba küldött pásztorbotot (1907-ben vagy 1908- ban küldték). No, ezt nem kívánta. Most már ritkábban ír, de mindig a jó >>Karolko<< érzelmeivel. Sok-sok kegyelmet vettem a házában, a márianosztrai plébánián! Ah, mennyi áldás s kegyelem szövôdik a buzgó, jó papok életébe, ha igazán Krisztust keresik, s nem esnek ki a lelkipásztorok szerepébôl a béresekébe! Ápr. 16. Mennyi kegyelem nekem ezek az egyetemi templomban tartott konferenciák s a nôknek adott lelkigyakorlatok! Ah, Uram, míg szuszogok, addig add, hogy megtarthassam. Ezt a szép visszhangot vettem valakitôl, ki nem írt mást, csak ezt az egy kártyát küldte A. de Vigny szavaival: En verité, A voir ce que l'on fut sur terre et ce qu' on laisse, Seul le silence est grand ;tout le rest est faiblesse.[227] (A. de Vigny). Máj. 1. Szent, fölséges május; a mi szent Majánk, nem a pogány istennônek, hanem a Szent Szűznek az ünnepe! Kápolnám tündéri színeiben, mintha zöld lombsátoron át szivárognának fényei, áll oltáromon Krisztus, s oldalt a lourdesi Szűz! Szentségeim, Istenem s Isten-anyám, ti vagytok Májusom igazán! Máj. 4. A bérmálás hónapja. Szeretem s imádom a Szentlelket, s úgy szeretném kiszolgáltatni a szentséget, hogy viharozzanak s tüzet fogjanak a lelkek. Lélek-gyujtás, pünkösdi tűz, új világalakítás: ez a bérmálásnak az intenciója. Ezt nem tévesztem szem elôl. De az intenciónak olyannak kell lennie, mely a sacramentum-ot hordozza, a feladó, a kiszolgáltató részérôl alkotja. Ha az intenció megvan, akkor a tűznek gyúlnia, az égési rohamnak kitörnie kell. Ha tavaszkor a kertben égetem az orgona s bodza-, galagonyaágakat, s a tűz >>megfogamzik<<, mily ropogó s pattogó erôszakkal nyilal föl; ez a Lélek képe. No, de mi égjen? Mi égjen? Itt a baj. Egy hájas, földies, agyaggal, lim-lommal betapasztott, szellemileg >>kretin<< nép. Ha összehasonlítom a hindukkal, a boncokkal, a dervisekkel ... jaj, Uram, ez a nyugati kultúra az anyagiasság pondrója; azt bámulja, a pénzt s a nemi viszketeget s dürrögést kergeti. Társadalmunk fölött >>la caligine del mondo<<, >>insignis superbia<<; tele gôggel, pökhendiséggel a lelkek; a fizika itt szellemi füstté lesz; kormosak lesznek ezek az >>emberkék<< tôle. >>Vidit fumum superbiae similem<< -- írja Szent Ágoston! Mindig gyujtani szeretném a lelkeket s nem akarom csak rájuk hárítani a sacramentum hatálytalanságának okát; nem, nem! Az apostolok ráadták a lelket arra, akit bérmáltak, s a Lélek gyujtott, nem kérdezte a keresztényt, hogy akar-e égni. Hát mikor Japánban vagy Indiában a tűzön átmennek félméter vastag izzó parazson, s meg nem égnek! Ahogyan ott lekötik a tűz erejét, hogy ne égesse a lábakat, akár piszkos, akár tiszta emberek lábai; úgy itt is kellene gyujtani a tüzet, hogy égessen lelket, akár tiszta, akár piszkos; hiszen majd tisztul általa! -- A theológia természetesen magyaráz okosan s distingvál tűz és tűz, okság s alkalmasság közt... Nem, nem testvérek; én értem a theológiát, de a bérmálásban a Szentléleknek pünkösdöt kell csinálnia, a lelket átformálnia, új világot teremtenie. Hát hol van ez mind? S akarják-e ezt a püspökök? a papok? lelket váró keresztények? Nem szabad lesrófolnunk várakozásunkat, hanem ellenkezôleg fokoznunk kell azt úgy, ahogy Krisztus akarta! A vége mégis csak az, hogy ebben az ember-lápban minden szikra, a szent tűz is, sűrű, békanyálas fertôvé lesz; így történt az elsô tűzzel az elsô Jeruzsálem pusztulása után; így a második nagy leromlásban! Máj. 5. No, a jó Meszlényi püspök is elment már az égbe. Többször gondolok rá, jókedvére, ügyes társalgási modorára, valamiféle szellemességére, jószívűségére s amellett szeszélyességére s alaptalanságára. A szemináriumban Esztergomban nagyszerű elnöke s elôlülôje volt a társaságnak, huncutkodni s évelôdni tudott; de ha a kávé vagy a leves rossz volt, vége volt minden mulatságnak. Különben az akkori szemináriumi társaság a legszerencsésebb kollégium volt: egyetértés, megbecsülés, tréfa, jókedv -- no, meg nagyszerű asztal. Jún. 1. Nincs a léleknek oly reneszánszos kútfeje, mint a szeretet heve. Mitôl ifjuljon, ha nem saját buzgóságától? Mitôl húzódjék ki s egyenesedjék föl s kitárja karjait, lelkét, ha nem szíve gerjedelmeitôl? Az élet s az ének, az öröm s boldogság a szívbôl fakad, azt tölti el. Olyan >>duzzogó<<, mint a vér! Ah, szent Communio! Te vagy az én ifjúságom, tüzem s gerjedelmem; te vagy erjedésem, tisztulásom; benned s általad ifjulok s tisztulok meg! Te jössz s illetsz; s mikor érintesz, akkor megrendülök, s átfut rajtam a tűz, az élet, a meleg élet! S ha liliomos s illatos s mámoros az oltár, s ha az erdôk zöld árnyai s fényei szállnak végig a kápolnán; ha a szöglet homályában elbújnak s aztán észrevétlenűl s lassan megint kigyúlnak... Ah, Istenem Uram, mit csináljak? Hisz nem érti, aki nem éli. Csak az tudja, aki érzi. Nem is tudja , -- mit fogalmak matricái?! -- ha nem éli; ô az, az az élô ô, -- ô, maga. Ezt így ízelítôül s kimondhatatlan boldogítóul! Ah, Jesu mi... Jesu, quem diligo, in quo vivo! Jún. 2. Felicitas desideriorum quies (Szent Ágoston). Mikor csend van, de életbôség s életöröm s nem lemondás van! Nem buddhizmus, hanem chrisztianizmus! A >>quies<< az a gyôzelmes, muzsikáló szép élet. Az a szép, az a harmonikus, szépen megvonalozott s a lelket madonnás s apollós arcokon sugárzó élet! Honnan vegyük? Isten akaratát s szeretetét s szenvedélyét kell élnünk. Ezt úgy mondják: Isten akaratán való megadás. De e kifejezésen megérzik az iga szaga, a nyiszáló ökörnyak szaga! Nem jó az, hogy megadás, hanem ez a jó: Istennel egyet- akarás. -- egyet vele, azt az isteni nagyot és jót, egyet bele, azt a hatalmas szép vonalat; egyet vele, azt a monumentális, örök boldogságba vezetô indulatot. Az nagy is, világ- s betegség- s kellemetlenség- s viszontagság-fölényes. Ah, igen, az az a nem-emberi stílus, az az idegenszerű valami bennünk, ami nem mi, anyag és vér, hanem más, ami fölöttünk van. S ami mégis mi volnánk, mi mert az embert Isten a maga képére alkotta, s így az ôsarchoz s az ôsszépséghez kívánkozik s sír utána; de nem bírja a képet magából kiemelni, kiszínezni, kilelkezni! Ah, bennünk rejlô s kifelé vajúdó kezdetleges istenesség ... ah! Titok és tragikum! De rajta! Tegyünk, vajúdjunk, szűljünk ... szűljük magunkat! Jún. 9. >>Es gibt keine Glückseligkeit, die im Wiederspruche steht mit dem Seelenadel<<[228]. Ezt tartom, s nem is lehetséges, hogy máskép érezzek. Minden viszonyaimban a szépet, jót, nemeset igyekszem szemmel tartani, s lelkiismeretemet ez iránt úgy eligazítani, hogy minden szeretetemben azt vállalhassam: szent az a szeretet, mely hevít! Rólam el lehet mondani, hogy nagyon szeretem a nôt, de mindig úgy mint szent titkot, mint misztikus berket, mint tiszta forrást. S ez az érzés nem vész bennem, azért, mert nem nôsültem. Bennem az értintetlen, s ezért folytonos és nem vész ! Ah, akik örökké szeretni akartok, ne ereszkedjetek le; legyen szeretetetek mindig lelki, akkor is, mikor testet szeret! Ezt csak az érti meg, aki teszi; a többi olyan, mint az ökör; lelegeli a hímes rétet! Jún. 18. Foerster barátunk nyaralásra Wildhaust ajánlja Canton Sankt- Gallenben. Ô még mindig az a furcsa se hús, se hal keresztény; nem katholikus, s nem is protestáns. Igy nem jut el az igazsághoz, melyre csak nagy odaadással s átadással lehet jutni. Sok híve van köztünk is; az öreg Pálffy Geraldine is az, némi katholikus fenntartással. Mióta Budapesten 1911-ben az új városházán megtartotta elôadásait, melyeken Apponyi gróf is részt vett, azóta sokan tiszteljük s ajánljuk műveit. Megkaptam a ,,Mi lapunk'' júni 14-én kiadott számát. -- Báthory Nándorné szerkeszti. Ez egy kiváló finom érzésű pompás temperamentumú, kitűnô s könnyű tollú írónô. -- Az Isten hozta hozzánk. -- Oly ideális természetű s oly nyíltszemű s jószívű, hogy nem tartott ki a sivár, hitetlen, ledér s legalábbis léha körben. -- Elvetôdött Pálffy grófnôhöz s eljött s csatlakozott hozzánk. -- Edithez is hűséges, becsüli, bár megmondja a hibáit és kiböki kifogásait. Valóságos Madame Sans gęne, s ha van olyan, Madame Terrible. Mondtam neki írja meg memoárjait. Nemcsak a nagy politikusok irkáljanak, de a szellemdús lelkek is, kik köztünk és velünk élnek s kik szellemdúsak s naivok! ,,A mi lapunk'' közli beszédemet, melyet az Orsz. Kath. Nôvédô Egy máj. 20- iki Közgyűlésen tartottam. -- A gondolatok nincsenek kifejtve. Az nekem unalmas. Pedig Báthory mama nem szereti ezt a sűrű kását, mondta nekem, ô a pikáns szószokat szereti, a hígakat, -- nem ilyen túltömött, ki nem fejtett éppen azért valahogyan nyers gondolattálalást. A Szoc. Missz. t- nak van ,,Értesítôje'', ez fölhörpinti az én havi leveleimet, már t.i. úgy hogy ezek beszűnnek. Hát az Értesítôbôl mi lesz még? Denique ahol valami mozog, annak sajtótermék is kell, ez vetítôtükre a gondolatnak. Jún. 20. Tele a levegô mindenféle fülledtséggel, bizonytalansággal. No, nem képzelhetek magamnak lazább talajt, mint ezt az osztrák-magyar nagyhatalmat. Ilyet dirigálni nagy kín lehet; de minek is exisztál ez? No, de Isten veled, politika! Szebbrôl is írhatok. Van egy nagy tengeri csigahéj-szenteltvíztartónk a kápolna elôtt. Az ablak a folyosón mindig nyitva, s így egy szemfüles (inkább füles, mert buta) muscicapa[229] ott rakott fészket a szenteltvíztartóban ! Most ott fészkelôdik öt buksifejű fiók egymás hátán. Feljebb akasztottam a tartót. A muscicapa, gondolom, sok szívszorongást állt ki, mikor minket ott alatta járni- kelni látott ! Jún. 25. Hihetetlen, hogy mily kevéssé vagyok én az, aminek lennem kell. Úgy érzem, hogy az az idegenség, mely a püspöki palotát a mindenkori püspöknek csak haszonélvezetre engedi át s megérezteti vele, hogy voltakép nincs otthon, a lélekben öntudatlanul is mindenféleképpen érvényesül. Nálam t.i. az úgy van, hogy én az adminisztrációt nem becsülöm sokra. Tudom, hogy kell, s megteszem; de én azt hiszem, hogy aki tanít s gyóntat s szolgál személyesen szegényt s javít s jótanácsokat ad igazi lelki készséggel s érdeklôdéssel, az többet tesz, mintha firkál aktákat. Én tényleg idegenül járok mint püspök ez utcákon. Látom is, hogy a mi turáni közönségünk -- a közvetlen érdekköröket kivéve -- mily keveset hederít a püspökre: gondolom, hogy cifraságnak tartja, mégha nem is játszik viola-zöld papagáj divatszineiben. A mi bögöcseinket, a mi betyár legényeinket nem környékezte meg a tiszteletnek még megsejtése sem. Azt is gondolom, hogy én jobban tisztelem a papságot, mint az engem. Ezzel ugyan nem dicséretet mondtam magamról; de hiszem, hogy igaz, mert minden papnak lábát megcsókolnám. Azokat a nagy várakozásokat is, melyeket az egyénekhez, a trónra lépô királyokhoz s az egyházmegyékben a püspökökhöz kötnek, átlag a presztizs, a nimbusz játékainak tartom; mert amit legjobbat tehetnek, az, hogy új s -- adja Isten --, hozzáértôbb férfiúkat hozhatnak fölszínre, s hogy egyes elhanyagolt irányokat karolnak föl. Hát Istenem, akiben mákszemnyi érzék s érzés volt, az érezte, hogy azt a mágnáspüspök tempót, melyet örököltünk az ötvenes évekbôl, meg kellett reformálni, s hogy a papnevelôket szintén lélekkel s szellemmel kellett átjáratni; hogy kellett lelkipásztorkodó papságot a magyar egyházban nevelni. Nem tagadom, hogy sok történt az utolsó negyven év alatt; de haladunk-e úgy, hogy viszont sok erényt s lelki jót, melyet azok a korok bírtak, el nem veszítettünk? A tiszteletet, az engedelmességet, a szubordináció szellemét! Hány fiatal óriás mozog itt a színen, s hány szabadúszó hagyja el a régi gályát?! Szóval a külsôséget, a nagyuraságot, az örökölt elôkelôséget nem gusztálom; de a lelkiséget, a szolid egyszerű műveltséget, a munkát s lelkiismeretességet, a tetôtôl-talpig, s bôrtôl a velôig való becsületességet, azt szeretem. S kívánom, hogy ne fény s pompa s méltóság vezessen, hanem reális lelkiség. Ebben a szférában aztán nem érzem magamat idegennek. Végre is kimondhatom, hogy ami engem idegenszerűen érint mindebben, püspöki mivoltomban, fôrendiségemben s viszonyaimban is, az a nagy világiasság s a történelmi fejlôdés által túlságosan visszaszorított krisztusi élet hiánya. -- Tu autem Domine miserere nobis! Jún. 29. Ma este sétára indulva hallottam Ferenc Ferdinánd -- s hitvese lelövésérôl. Szerb összeesküvôk tették. No, most lángban a politika, s lángban talán a világ. Szerencsétlen Ausztria, mely népek törmelékébôl áll s brecciát, konglomerátumot akar képezni, ahelyett, hogy hagyná s ne nyomorítaná elvbôl, egy politikai agyrémbôl kiindulva, a világot. Ezek a mi oltott politikusaink s buta, naplopó diplomatáink hirdetik, hogy ez nemzetközi, világtörténeti szükséglet! Júl. 4. Tele a levegô, hogy lesz háború, s azt mondják, hogy nem lehet tartani a gazdasági helyzetet, olyan rossz. Azt remélik, hogy ha jól kiverekszenek s minél többet a levegôbe repítenek, ha minél többet fogyasztanak s rontanak s a Moloch száját s hasát tömik, annál jobb lesz. Ebbôl én ugyan semmit sem értek; legföljebb azt érthetem belôle, amit a rabló tesz, hogy ha nincs neki, hát elmegy rabolni s hoz haza. Hát ha nem hoz, s elverik, vagy ott hagyja fogát? No, de ily nemeslelkű vállalatnál ilyennel is kell számolni. Júl. 5. Elmegyek Lorchba Ludwighez. Meglátogatom. Jó, hű lélek. Aug. 4. Lóhalálában jöttem haza Brandból Vorarlbergben. Kapuzárás elôtt. Bludenzben már cipelték a nehéztestű s léptű lovakat. Háború, háború! A vonatok tömve. Salzburgban álltam éjjel 12-tôl 3-ig a rács elôtt táskámmal; mikor kinyílt a rács, vágtatva elfoglaltam még egy helyet a második osztályban. Lorchban jó volt, onnan Freiburgba mentünk a Pfalzon s Titisee-hez föl. Werthmann kalauzolt; Freiburg kedves szép, gemütlich város és a sokoltárú dóm és a Studenten, Bierhaus s a jó sör! Jaj, csak tudnék aludni! De hát mit nekem sör és vacsora, ha aztán nézhetem a holdat! Lorchból csak annyit, hogy rossz benyomást tett rám a sok kiránduló hajó vasárnap, a zene, tánc, dinom-dánom. Ki fog minket magunkba téríteni; vagy igazán nincs mit keresnünk magunkban? Lélek? Szépség? Szentség? Úgy jártam a Rajna-parton, mintha kultúránk teljes lezüllését éreztem volna. Gondoltam az áprilisi éjtszakára, mikor a Titanic elsüllyedt. A pompás hajó, mindennel fölszerelve a mélybe szállt kérlelhetetlenül, s táncoltak rajta. A jó Stead is leszállt, s a banda állítólag a >>Nearer o Jesus to you<< [Közelebb, ó Jézus, Hozzád] éneket harsogtatta. Hát igen, de mily butaság a vég, még ha vallásos zöngékkel hangzik el a sötétségben? Július 18-án, szombaton elvégeztem gyónásomat Bregenzben a kapucinusoknál. Eddig kísért Ludwig. Ott vasárnap aranyos napsugárban felültem a Sankt Margaretenbe iramló vonatra s két órakor már Buchsban voltam s vártam a póstakocsit Wildhausba. No, onnan csak elvágytam, s egy hét múlva elmentünk Brandba, gyönyörű helyre Bludenz mellett. Ott is sokat virrasztottam. Fel, a Lüner-Seehez nem értem. Egy hét mulva, uccu neki, haza iramodtunk. Jó volt. Aug. 18. Esik az esô, s a bakák fölvonulnak s ordítják: éljen a háború! Van-e rettenetesebb téboly s alávalóság? S ez mint hazafiság is fest. Egészen új mentalitás szállja meg az embereket; óriási megfeszülés, erôkifejtés, bátorság, áldozatkészség, hűség! De ez mind a bestializmus szekerén, mely emberhullák fölött hempereg! No, hát errôl én nem írok itt. Ezt nem dicsôítem.Tudom, hogy sok nagy érzés fakad a harcok s kínok között, de nem, nem, nincs közöm az öldöklô világhoz. Nem Istennek, nem Krisztusnak világa ez! Mi közöm hozzá?! E házakhoz s hazákhoz, melyeknek lakói egymást agyba-fôbe verik, srapnelezik, gránátozzák! Ah, mily igaz, hogy odi profanum vulgus! Favete linguis! [Gyűlölöm a profán tömeget. Fékezzétek nyelveteket.] Hallgassatok róla s nyelvöltögetéseire s frázisaira azt feleljétek, amit Krisztus mondott: nesciunt quid faciunt! [Nem tudják, hogy mit cselekszenek.] Gondolják, hogy kultúremberek, pedig kultúrából egy szikra sincs bennük! Szept. 23. Nincs kedvem írni. Körülöttem ugyan a lelkesedés Izvolszki kitörései fűtik a levegôt, s az embereket valami dühféle ragadja; de ha a mélyre nézek, s kérdem, hogy itt mi történik, hát megborzadok. Ilyen embermészárlást provokálni alávaló imperialista, angol hasakat s zsebeket féltô s cári hóbortokat szolgáló érdekekért: ez igazán ördögi. Lapjaink írnak Izvolszkij s más orosz s francia méregkeverôkrôl, s már folyik a harc, az öldöklés s a bestializmus. Az újságolvasó közönség izgatottan várja a híreket, mialatt a csontok törnek s a testvérgyilkosság dühébe beleheccelt katonák kilehelik lelküket. Nem, ezt elgondolni is borzasztó. Hol van itt a krisztusi szellem? De minek a pokolban Krisztust emlegetni? S ez a szégyen, ah, hogy ég a lelkem, melyben hit és érzés van! No, a >>princeps huius mundi<< [e világ fejedelme, ti. a sátán] erôsen ül székében s kormányoz ropogósan! S ezek a mi lapjaink mint ôrült dervisek ugrálják körül a hekatombákat! Ezeket kellene odakül- deni, de nem a fôhadiszállásra, hanem a gödrökbe! Az is jellemzô, hogy a dicsô Európa most a japánoktól tanulta meg az árkokat, gödröket ásó háborúskodást. Okt. 4. Már benne vagyunk a harci romantikában s hôsi halál fikcióiban. Hôsi halált szenved mindenki, akit ott agyonütnek vagy lepuffognak. Természetesen vannak hôsök is; de a hôsök nincsenek seregesen. Azt hiába hirdetik. Ez is szópuffancs és frázis. Hôs = nagy lélek. Hány van ilyen? Vagy ezek a felhajtott mezei hadak ilyenek? Ne vádoljon senki rossz- vagy beteg-májúsággal, de a józan eszemet nem adom ez áron. Hôsiesség nagyság, fölény, s azután hôsiesség üdv és béke. Hôs, ki békét nem vív ki, tulajdonképen csak erkölcsi akrobata; ezeket is elnyeli a halál, s az gyôz fölöttük. Hôs az, ki az életet s a halált is legyôzi. Ilyen csak az, aki Krisztusban hal meg s üdvöt talál s a béke olajágából köt magának koszorút. Vannak naturalista jó emberek, -- ezek jók, de a bűnt nem gyôzik le, sem a halált. Vannak, kik bátran halnak meg, de ha hitetlenül, úgy a semmiségbe indulnak s sem üdvöt, sem békét nem találnak. Fides victoria. Caritas expellit timorem. [A hit gyôzelem. A szeretet elűzi a félelmet.] Aki így nem fél, az igazán hôs. Okt. 24. No, a jó Kiefler kanonok talán megfordul sírjában, hogy a házából liszt-, rizs-, köles-raktár lett, a dicsô Armee-Intendatur kezei alatt. Valahonnan leszöktek ezek a trének; de jó lábuk lehet, hogy Galiciából ide értek. Ez már a jeles osztrák Rückwerts- Konzentrierung stílusában történhetik. Az újságokból az ember édes- keveset tud. Azok hazudnak napszámba s elhallgatnak minden kellemetlent. Jaj, de utálatos mesterség az újságírás, a legtöbb gazember e tollszár-Bakonyban cserkészget. Mennyit hazudtak s hazudnak ellenünk külföldön, s meny- nyit hazudnak a >>mi érdekünkben!<< Okt. 25. Hogy a sok keserűségbe athéni sót is keverjek, Kereszty bácsi (akit Kreuzernek hívtak -- mondják a rossz nyelvek) egy német versét örökítem meg: ,,Das erste ist des Schiffes größter Feind, Mit dem zweiten bin ich selbst gemeint, Das dritte ist der größte Fluß in Bayern, Mit dem vierten kannst du getrost feuern.[230] Mi az? Poliákovics bácsi szerint: >>das End vom per-du<< [a pertu vége]. Ezt valami híres énekestôl hallotta. Hej, Náci bácsi és Böske néni és a Luckenbacher fácánjai! Jó dolgunk volt Szobon s Nosztrán, mikor ott kisegítettem! Okt. 25. Kaptam egy fizikát... selmecbányai tanártól. Hívô, derék lélek, az anima Ecclesiae [az Egyház lelke] van s él benne. Ott tartottam a lelkigyakorlatokat április 29-e körül. A templomban az uraknak konferenciákat; onnan az ismeretség. Ó, fölséges tájék, hegyek, kálvária, betlehemes város a hegyoldalon s a völgyekben! Most is az vagy, mint mikor öt-hatéves koromban Rózsahegyrôl Nyitra felé jövet bedöcögtünk fiákeren macskaköves kövezeteden a vendéglô kapuján... erre az egy dologra: az esôben villogó kövezetre s a nagyvendéglô kapuba való behajtásra emlékszem, semmi egyébre! Most többre! Deo gratias! Nov. 2. Bájtalan s kietlen ez a székesfehérvári közvetlen környék. Legszebb ôszkor, mikor a napnyugta bűvös, izzó pompát kanyarít magának szemfödôül. Van ott minden szín és fény, zsarátnok és üszök, leheletek, olvadások, a forrasztó erô színpompája. Fôleg a lila s bíborszínek tengerei... gomolygó, majd réteges felhôk lépcsôi s magaslatai, bevonva s átjárva a minden színt és fényt egyesítô napsugár töréseinek lehetôségétôl. Ha pedig sétálunk ezen a száraz réten vagy azon a vizes réten, ha kalandozunk Mór felé, hol a Gaja s a Mór s Bodajk felôl jövô vízerek nyúlnak el, hát bájból itt kevés van. No, de miért van Tobakos- utca, s minek megy neki a rózsáskert alatt a bodajki víz a Tobakos- utcának? Hát ezek a vizek titokzatos erôt hordoznak, magnéziumot, a bodajki szent magnéziumos tóból jönnek, s ilyen víz kell a legfinomabb bôr (szattyán) kikészítésére. A Reé-család is tímár-család volt; Elzászból jött ide s felfedezte, hogy ez a csúf tobakos csatorna hathatós víz. Hát a csúnya vízbe is intelligens szemmel kell nézni; attól szebb lesz a táj. Mindenütt sok a titok; s a lélek ezeket nézze, szemlélje, csodálja s élvezze. Nov. 30. A rettenetes csatákról s veszteségekrôl, no meg a sajtó hazugságairól nem írok. Igazi boszorkánytánc a hatalom trónja s az aranyborjú körül. Rettenetes, az ember szégyenli magát, hogy ember! Odi profanum vulgus et arceo! Hanem az advent felé fordulok ... Ah, mily más, léleknek való levegô-ég van itt, s mily emberek! Emberek, kiket így jellemeznek: hic venit ut testimonium perhiberet de lumine [ô azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról -- Jn 1,7] ... A nagy hivatása az embernek, a prófétának: a tanúskodás a világosságról. A szellemi világban járnak a nagy éjszakák, mélységes sötétségek, fekete viharok, s ez volna a hivatásunk, hogy tanúságot tegyünk a világosságról ... mi mindnyájan! Tenebrae eum non comprehenderunt [A sötétség nem fogta föl -- Jn 1,5] ... azok nem értik; tanúskodnunk kell, hogy értsék. Azért akarta az Úr: sic luceat lux vestra, ut videant opera et glorificent [Úgy világoskodjék a ti világosságtok, hogy lássák jóttetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat. Mt 5,16.] ... Dec. 7. Tegnap meghalt Andor (Anhäupel) György esztergomi kanonok. Kedves szôkefürtű diákom volt 1883--84-ben Esztergomban. Rómába segítettem. Nagyon jó, igazi germán kedély, nem annyira mély, mint inkább szórakozott, de a szíve arany volt. Hetyey esztergomi irodaigazgató kiemelte ôt esztergomi szemináriumi tanárkodásából, s az aulába került: fölmászott a polcra. Azután a minisztériumba került. Szép volt tôle, hogy mikor indexre kerültem, eljött hozzám s szinte bocsánatot kért, hogy cenzúrázta az Intellektualizmus kinövéseit. No, de hiszen nem baj; s a skóla szerint az nekem dukált. A János- szanatóriumban halt meg. R. i. p.[231] Dec. 8. Dúl a harc, az átok: s a >>király ruháját<< viselô >>hôsök<< egymást ütik fejbe; amellett az ember-állat összes ösztöne! A háború nagy sötétség, de világító, vagyis útbaigazító s kinyilatkoztató sötétség; kinyilatkoztatja, hogy hányféle ember van: van vad ember s van szelídített, de vadságba visszahanyatló ember; s van lelki ember. Vakard meg az úgynevezett kultúrembert, s kiverôdik rajta a vadállat. Nekem már beszélhetnek kultúráról; a kultúra már letűnt, s maradt a szemétdomb, a vérbajos, szifilises, buta, gôgös erôszak. A kultúra megveszett, s dühösebb mintha farkas volna; kegyetlenebbül is pusztít. S végre is mi szimpatikusabb: a veszett eb vagy a farkas? Hej, Tolsztoj, ha ezt még láttad volna! Csakhogy tudod, mi a baj? Az hogy a te farkasaid is megvesztek. Szóval, massa damnationis! [Kárhozat tömege!] Dec. 19. >>Esik még a kutyára a dér<<, bunkózzák egymást az európai kultúra fiai. Az ember azt hinné, hogy a legrémesebb irtó harcot folytatják; nem robbantanak sziklákat úgy mint embercsontokat. Nekem egyáltalában megáll az eszem, s ha a háborúra gondolok, nem találok más megoldást, mint azt, hogy aki magát felmagasztalja, az megaláztatik. Az európai kultúra, melyet az értelmi fejlôdés szédülete hitetlenségbe sodort, voltakép mindannyiszor a nihilizmusba téved. A háború gyakorlati nihilizmus. A nihilizmus az a hazugság s blazirtság, mely a lelket megszállja; az a nirvána, melyben nem csak életcéltudatot, hanem eo ipso emberi méltóságunk tudatát elvesztjük. Nos, ha az elvész, nincs akadálya az egymásirtásnak. Nézzétek ezeket az ember vadászokat! Egy tiszt elmondta nekem, hogy biztos fedezékbôl hogyan lôtte le az oroszokat. Jó lövô volt; a bakák nyujtogatták neki a Manlichert s ô egymásután lepuffantotta az >>embereket<<. A kultúra tépelôdik a közjó fölött; tanult, művelt embereket nevel, de az Isten, vagyis a dolgok folyásában megnyilatkozó isteni akarat azt mondja rájuk: Non est mihi voluntas in vobis! [Nincs bennetek akaratom.] Elismerem, hogy van hôsies vonás a bátor katonában, az, hogy életét nem tartja legfelsôbb kincsnek; de ez nem a kultúrából való, sôt abból az ellenkezô való. Dec. 25. Laus tibi parvule Christe! [Dicsôség neked Kisded Krisztus!] Mi mindent gondoltam már rólad; de ahogy így fekszel, te édes csöppség, hát igazán csöpp vagy, s ha gyöngédségedet, titokszerű bájodat s tisztaságodat nézem, >>sicut stillae super granum<<. Milyen is volt az a harmatos >>Királyrét<< Murány vára körül? Mennyi virág s harmatcsepp! Hát édes Jézus, a te barlangod s a te szereteted engem arra a harmatos, még le nem kaszált, csupavirág rétre emlékeztet ... emlékeztet a hajnali harmatra. Olyan a te lelked s a te evangéliumod, oly naív, oly friss, oly szent, oly misztikus s oly bájos. Ah, gyermekem, emberem, Istenem! ======================================================================== 1915 Jan. 2. Már Roger Bacon nagy súlyt fektetett a tradiciókra abban az értelemben, hogy nagyon gyarlónak tartotta az értelmet, s azt hitte, hogy Isten a régieknek sok ismeretet adott a természet, s a csillagok, a növények, a kövek körül, s bár van értelmes ismeretünk (ô azonban ezt is per illuminationem és nem per abstractionem magyarázta), de azért a nagy folyama a tudásnak az ôsi tradició. Ez jut eszembe, ha Makfalvy államtitkár >>ôsipásztorára<< gondolok, meg egyáltalában arra az óriási tudás- és ismeret-kincsre, mely a népben van. Van itt sok babona is, de sok-sok ismeret. Azt is gondolom, hogy kiváló gyógyításoknál és az állatokra való behatásoknál nagy szerep jut a médiumos psziché kisugárzásának is. Vannak ráolvasások s kiolvasások (a mi losonci malacunknak is kiolvasta a férgeit egy kanász, és semmiféle terpentint nem használt ott); vannak csodás behatások juhászoknál, tradiciók, műfogások és lelkiségek. Ezt az orvosok nem veszik számba; csak ha néha- néha föltűnik valaki, akinek megvan a karizmája a >>curationum<<-nak (Kneip bácsi), aki a vízben, a papsajtban, pitypangban stb.-ben csodaszereket lát; akkor hajnalodik a doktor-éjjeleken is. De hát -- ami nincs a könyvben, az nem igaz. Quod non est in actis, non est in mundo [Ami nincs az aktában, az nincs a világban]. Hát az >>ôsi ember<<, aki gyógyít? Hát döngetik az Ôsibe való járkálás divatját papjaink; de Istenem; nemcsak babona s butaság lesz az, hanem valamiféle pszichés-sugárzás. No, de vissza Makfalvy ôspásztoraihoz. Ez karácsony éjjel a nagy akolban s a vele egy tetô alatti istállóban Isten-tiszteletet tart az állat-állománnyal együtt. Oltárt csinál, lámpásokat gyujt, oda jönnek aztán a juhászok, bojtárok, egy bizonyos ponton egyszerre bôg és béget az egész állatsereg. >>Már csak hárman vagyunk ôspásztorok<< -- mondja a somogyszéplaki ôspásztor. Mi mindent olvasni a minisztériumokról, az Orpheusok befolyásairól, a mithosz regéirôl, kövekrôl, csillagokról! Multa sunt in mundo, quae non sunt in libris! [Sok van a világban, ami nincs a könyvekben.] Jan. 5. Und willst du den Himmel auf Erden, so sollst du Kapuziner werden. [Ha mennyet akarsz a földön, akkor kapucinusnak kell lenned.] Nem is kell, hogy az légy, csak szentmisét-mondó vagy misére járó s áldozó keresztény légy, s mennyországod lesz. Hej, ez a sacramentum óriási erô és áldás! Néha sav nekem, mellyel kiöblíthetjük az avas edényeket, a záptojásízű s szagú fogalmak s érzések kategóriáit. Néha meg tüzes csóva, mely végigszalad lelkünk pókhálói közt; aztán olyan, mint az ekevas, mely hasítja az egérutas avart. Uram, mily buta a világ, hogy nem az élô vizek forrásait keresi, hanem másfelé jár s mást szaglász! Innen voltak a rugók, reakciók, a felfrissülések, az epedések, a lelkesülések s a hajlíthatatlanságok ifjúsága! Az örök ifjúság nagy stílusa, a megújhodás titka és ereje; a kedély tavasziassága, mely tele van virággal és készséggel. Ezt a világot hordozzuk magunkban s élvezzük s kiáltjuk: Io triumphe! Jan. 10. A jó Báthory mama idônkint meglátogat s mint a csevegô patak keresztülszalad a rezidencián. Emlegette Kacsóht, a János vitéz zeneszerzôjét. No, errôl én is tudok mesélni. Fölszentelésem alkalmából Rómában volt ô is (1905. december 26.) s a Primaverában lakott nôvéreivel, Etel s Micivel. Mikor sehogy sem sikerült neki jegyet szereznie a Sixtinába, gondolt nem nagyot, de érdekest. Kikölcsönzött magának egy lakáj-libériát, azt magára vette, fölpattant a mieink kocsi- bakjára s bevonult a hölgyek felöltôjét tartva karján a Sixtinába; ott a többi inas közt posztolt s vetette magára -- kálvinista létére -- balkézzel a kereszteket. Dolci memorie! Jan. 15. Természetesen a harc dúl. Szerbiából kiverték Potiorek s Frank Liboriusékat alaposan. A trottli osztrák generálisok remekelnek; az egyik fölszalad gyôzelmesen, nem tudom, Lublinba, hogy aztán lába se érjen földet, úgy inaljon visszafelé; a másik ôfelsége születésnapjára akarja letenni a fölség tyúkszemei elé Szerbiát; azután úgy ütik kupán, hogy még azt sem mondja: cupassz. S így megy ez az egész vonalon. Ezek mind a tehetetlenségek s copfok kretinjei! Mibe kerül ez?! Mennyi vérbe, kínba! Mennyi lelkiismeretlenség s fenékig való kegyetlenség kell az ily világtörténelem csinálásához. Azért igaz, én is irkálok s nézem a háborút sok mindenféle oldalról. -- A bolondos Izsóf Alajos is belerögzíti magát a háborúnak mint valami ôsi erôk megfeszülésének viziójába. Voltaképen ez mind állatiasság, alávalóság, ôrület s Isten átka. Mondják, hogy az ember imádkozni is megtanul. Hát hogyne kiáltana, mikor a vadállatiasság s kegyetlenség behemótjának a talpa alá kerül; de Isten ments, hogy a háborút a vallásosság iskolájának tartsam. A pokol nem az ima-tanítás helye; a háború pedig annak tornáca. Ezt tartom szem elôtt akkor is, ha írok a háború >>nevelô<< hatásáról. Uram, ne a dögvészben taníts a kellem szeretetére, s nem a kaini bélyegek szemléletével vezess be a gyermek Jézus arcának rózsái közé! Nem, nem, semmi köze Krisztusnak s az evangéliumnak a háborúhoz, a kartácsokhoz, a srapnelekhez s a nagy szomorú pusztításhoz. Hál' Istennek én sehol se szerepeltem mint hadbavonulók megáldója, mint zászlók szentelôje s mint a hôsök megbámulója; sehol, soha! Ez evangéliumi vigaszom is! Febr. 1. Az én képem a Fra Filippo Lippi imádó Madonnája. Az erdôszélen a virágos gyepen fekszik az Isten-adta gömbölyűségek kopkája, a mi Urunk Jézus, az isteni gyermek; a két kezecskéje a szája körül, nem hogy szégyenkeznék, de göngyölödik, jól érzi magát s nem tudja, hogy mi lesz. Azaz dehogy, ô még nem gondolkodik, hogy mi lesz, hanem idôn kívül áll s hempereg. Még pólyácskája sincs, úgy szereti a virágos gyepet. S mellette a fenyôszálak, a piniák állnak ôrt, no meg a kis pintyôke is érdeklôdik s nem fél. Mert kérem, ez egy darab paradicsom; bűnnek nyoma sincsen; hol is volna, a bambino s a Madonna itt az emberiség! S még a patak is, az oly tiszta, hogy világít; bizonyára onnan jött, ahonnan az ôsi Eufrát és Tigris, s oly jókedvű, hogy a másik oldalon fölszalad a hegynek. Közel van ide az ég; a fenyôgallyak közt kezdôdik a nyár, az ember elérné a kezével, s a nyílt égbôl lenéz a jó Isten; jaj, de milyen jó, csak az arcába kell nézni. A Szentlélek meg akárcsak vadgalamb volna s a piniák közt volna a fészke. Az élet kegyelmét s a lélek energiáit sugározza az édes, kis fűben- hempergôre. No, de az édesanya is tud róla, hogy mi ez itt, hogy ez a fia, de imádnia illik s a szíve térdre hullatja. Igy van ez minden oltárnál, ahol a szentmiseáldozat folyik. A gyertyák akárcsak fehér piniák volnának, s már lángjuk a nyilt égbe világít. Ott, hogy a kezed is eléri, már a nyílt eget láthatod, s az édes mennyei Atya néz le jóságos arccal arra a szent titokban, fehér korporálén hempergô kis jószágra, s a Szentlélek kiárasztja energiáit, az örök szeretet sugarait, a legfôbb égnek csillagsugárzatát; s attól van itt élet, kellem, szépség, virág, illat, égbeszökellô vizek, hegynek folyó patakok, s mély adorációba merült Madonna. Jó Steécz György barátunk Rómában felolvasott a >>magyar isko- lában<< egy theológiai dolgozatot, melyben fejtegette, hogy a Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben együtt jár a Madonna jelenlétével, mert hogy >>a dilectus-ra néz a kerítésen s a palánk deszkaközein át<<. Jó theológus a mi egylábú Gyuri bátyánk; csak azt nem mondta, hogy hol, merre van a Madonna? Én azt gondolom, az imádkozó Madonna az imádkozó hívô lelkében suttog s belôle néz; az Orante mi vagyunk, ha azt megértjük, hogy mi van itt. Hát szent oltárok, katholikus templomok, s ami fölöttetek van, nyílt mennyországok! fessetek nekem mindig úgy, mint Fra Filippo Lippi erdôszéle, virágos gyepűs, kiváncsi pintyôkés s imádkozó madonnás erdôszélei. Ez lengjen a misézô papnak s ez minden Oltáriszentséget imádó léleknek szeme elôtt! Hogyan nézzük akkor Pákozd, Sukoró, Dinnyés, Velence, Nadap, Pázmánd fel-feltünedezô tornyait! A Meleg-hegy s a másik Ördög-hegy, az a trachit-hegy Pázmánd felé, azok tölcsérek alulról fölfelé, úgy hogy a tölcsér vége a csúcs; de a katholikus templomok fénytölcsérek, a csúcsuk az oltárok, s fölfelé tágulnak s befogják az egész eget! Mily nagyszerű geológia az ott a hegyekben, de mily fénytölcséres s mennyeket nyitogató theológia az ott, az oltárokon kezdôdô s égbe nyúló s egeket hasogató csúcsok világa! Szem kell hozzá... Ah, Uram, tele van a szemem fénnyel s a lelkem ábránddal s pintyôkedallal s a patakcsörgéssel s piniák karcsúságával s gyepek selymével s a Madonna szerelmével! Hívek, áldozárok, anyaszentegyház, új világok, új geológiák, uranológiák meglátói; csak a karotokat emeljétek fel, ott kezdôdik a nyílt ég, az arany felhôzet; a templom boltját már nem látom, arrafelé már az Atyaisten, s a Szentlélek kifeszített szárnyai fogják meg a szemet, hát még a szívet. Van-e ily megvilágításban szentebb, nagyobb, titokzatosabb s mélyebb mint az Oltáriszentség? s van-e illatosabb, kedvesebb, égbegomolygóbb imádás, mint a szentmise? S van-e adomány, mit az Atya jóságosabb s a Szentlélek indulatosabb szívvel fogadna, mint a korporálé gyepjén gömbölyödô kis jószág, s a szeme s a szája s az arcocs- kája? Bizony úgy lesz, hogy az a majszoló kis gyermek a legközelebbi pillanatban tapsol majd s úgy szökik fel az Atya karjaiba. De mit csinál akkor a Madonnácska? Mit? Az is tapsol, s akkor megint lejön az istenadta édes kis felfujt! Hát így játszik ég s föld: Atyaisten és Fia; Isten-anya és Fia, s a szegény ájtatos áldozó hívô s Istene s Ura! Játsszunk, tapsoljunk, örüljünk, pintyôkézzünk, ugráljunk, repüljünk; itt az Isten! Olvadnak a szirtek, viasz lesz belôlük; ha olvadnak, akkor égnek is; gyertyaként. Tapsolnak a fák; ha tapsolnak, akkor táncolnak is; táncol minden, erdô, fa és bokor... Ha táncolnak, zene is van, az is van; énekel az ég, a szférák, a pintyek, a csobogó patakok -- minden énekel. Istenem! itt a lelkem, a gyepen fekszik s térdel, a fán ül s énekel, s nézi ezt a csodavilágot s a te másik teremtésedet: Fiadat, Madonnádat s titkaidat. Amen! Febr. 15. A régi bölcseséget szeretem, nem a tételeit, nem is az élesre csiszolt fogalmait, hanem vezetô nagy elveit, inkább mondom: ideáit s intuicióit. Például azt, ahol Sokratessel megmozdul a lélek s rendezni akar s érteni; de mily bölcsen, >>játszva<>ludit in orbe terrarum<<, hogy a világ is >>játszó, kedvtöltô művésznek alkotása<<. Ezek a bepillantások minden thézisnél többet érnek; a szellem fókusaiból pattannak ki. Hogy pedig eltalálják az igazságot is, az onnan van, mert a lélek is isteni. Isten teremtett, alkotott. A teremtés, a világ nem monista eszméinek dialektikai fejleménye, hanem mű; az ember is mű, [...] Isten játékszere! Be kell hatolni a műbe; azt tehát csak játszva, a művész játékát ismételve, meglátva, szeretve, csodálva! Mily buta, ki magába zsugorodik s egoista töpörtyű lesz; míg ellenben mily boldog, aki kitágul s lendül s olyan >>anima, quae fit quodammodo omnia<< [a lélek, amely valamiképpen minden lesz] de nemcsak intelligendo, hanem vivendo. -- Ez alatt pedig járják a haláltáncot a kultúr-nációk s ütik-verik fejbe egymást. Mint a fidzsi-vadaknak, nekik is vannak elôtáncosaik, harsonázóik, költôik. Febr. 18. Thuránszky bácsi, a nagymarosi esperes jut eszembe; Isten nyugosztalja. Hej, hányszor mentem ki hozzá s aztán a >>Fehérhegyen<< föl, neki Zebegénynek s Szobnak haza; gyalog. Jó séta volt! Utoljára ily sétám volt 1903 decemberében, mikor átmentem Visegrádra, hogy az ott lakó Kanyurszky egyetemi tanárnak ajánljam magamat, hogy szavazzon rám az egyetemi kathedra betöltésénél. Nem volt otthon, csak visszafelé találkoztam vele. No hát Thuránszky bácsi elkerült Nagyszombatba a jeles káptalanba, a nemcsiszolt-fogalmú, de ötletesfejű eredetiségek közé. P. Riesz tud róluk. Febr. 27. ... A nyitrai székesegyház Szt. Emmeránnak van szentelve! Miféle fölséges kanonokegyedek táboroztak már bástyái alatt: Nécsey, Marci, Gyurcsek... Hát ez a jeles ,,Hornyák'', aki az apáti misére készülve, mialatt csizmáját lehúzták s a fôpapi papucsot akarták lábára húzni, ájtatosan recitálta a ,,Quam dilecta tua...'' zsoltárt, közben nyögvén s figyelmeztetvén a kispapokat: ,,daju pozor, habeo enim oculus gallinaceos'' (tyúkszemem van), ,,Cor meum et caro mea exultaverunt...'' ,,Jaj, per amorem Dei, ale ved to boli''. ,,Melior est dies una in atriis tuis...'' ,,Ale nech mi daju pokoj, -- sem ti cizmi! -- s felhúzta a csizmát ... s rogyakodva énekelte: Gla...a...a...aria! -- ... De a reverentia az öreg Roskoványi s Palugyay iránt megvolt. Az ott trónolt s körülötte nyüzsgött az egymást tipró had ... kanonok ... barátok ...polgárok. Pán Susztek a konyhában s a pandurok a várkapuban s a harsonázó s doboló s sipoló zenekar a kóruson. Volt az csinnadratta-bum, mikor az öreg Roskoványi a fakó nagy kappában bevonult! Santa fé, nekünk szájtátó gyerekeknek még a lélegzetünk is elállt. S aztán nézni azt a majestatikus káptalant; mindegyiknek egy ,,lorgnett''-je s azzal mustrált püspököt és közösséget. A püspök a közérdeklôdés centrumában a lornyettek pergôtüzében ült; nem nézett föl. De mi történt? az egyik kanonok szól a másikhoz: musca illum persequitur: ej, a gonosz legye, mely a püspök orrára is ül; a káptalan figyelme oda fordul; a kis Krajcsik is oda néz, a nagyprépost! A püspök odacsap, nem találja el; végre sikerül. ,,Dobri jáger'' mondja Marci s a közfeszültség megoldódik. -- Hát bizony, ez így volt s jó volt![232] Márc. 1. Igen rosszul érzem magam a gyomrommal, s nem alszom; ez már 1911 május 31-tôl való. Akkor hültem meg a budai Szent Anna-templom májusi ájtatosságán. No, vigaszom, hogy onnan hoztam bajomat, a májusi ájtatosságból; igaz, hogy én voltam az oka. Most már tudom, mik az álmatlan éjek, mik a sötétségek, a nem embernek valók, az >>átaludandók<<. Bizony már én is mondhatom, hogy >>clovek sa občivi<<. Mert bizony >>kutya-élet<< ez a virrasztó élet. Deo gratias ezért is. Márc. 4. Úgy szeretném, hogy az én kápolnám, hol ezek a zöld s bíbor s sárga fények járnak s ahol a >>Buzenscheiben<<-ablakokon sajátos világossági körök s fénykarimák vetôdnek ki, volna a legtitkosabb erdei forrása a kegyelmeknek, titokzatos fények erdeje, bűbájos anemónák[233] selymes gyapja! Innen fakad a forrás, s szivárog és csobog s szalad sokfelé... Mikor imádkozom, az én >>asztrál<<-testem, az a fényes köd[234], kiterjeszkedik az egész egyházmegyére, Baracstól, Vajtától föl Szárig s Pilisszentlászlóig. Egyszer nagyon kér s esdekel, nem egy, de sok mélységbôl, sok emeletes pokolból... De profundis... Márc. 14. Pesszimizmusomat s megvetésemet a háború s minden iránt, ami katonai, nem úgy értem, mintha a háborúban semmi nagyot nem látnék; dehogy is nem; látom a nagy akarást, mely milliókat igazgat, s látok sok hôs akarást, mely magára parancsolja másnak parancsát s kitart hóban, fagyban, árokban, sárban hôsiesen. Das ist das große Wollen, wo das größere Sollen gebietet![235] Istenem, mily áldozattörvény és fenékhullám! Errôl könyvet lehet írni. Azután az oly megindító, hogy hogyan sír, aggódik s kapaszkodik a jövôt nem látó s végtelen távlatait fürkészô psziché! Imádkozik; ments meg ... azután bízik s megadja magát. Ez nem a fátum, hanem az Olajfák-hegyének homálya, az az éjtszaka, mely tele van vörös fényekkel, Krisztus világító vércsöppjeivel. Menjünk elôre, imádkozzunk s tűrjünk; egy nagy fátum vezeti a világot az Isten kalapácsa alá. Sirassuk-e, ha tönkremegy? Ugyan mit siratnék rajta? Kereszténységét? Márc. 15. E hét 8., 9., 10-én Sopronban voltam; Csukovics hívott oda; a bencéseknél laktam; a régi minorita-kolostorban s az orsolyáknál s a katholikus körben tartottam beszédeket. Jártam én már ott régen, 1900- ban s utána a jó Pauernénál, s épen akkor kerültem az orsolyák szép gót kápolnájába, mikor a Crescencia máter, a stigmatizált volt ott kiterítve. Isten áldja meg a jó lelket! S imádkozzék Crescencia Edithért, aki itt nevelkedett. Visszafelé Vanse Rosával utaztam, aki Sopronban meglátogatott. Egy jó hű lélek, Isten áldja ôt. Márc. 17. Egyre jobban érzem, hogy a filozófiát, a világnézetet a lélek sugalmazza. Istenem, hát fölfedezés ez? Dehogy is tartom annak; de jól esik azt látnom, hogy mennyire érzés s érzelem s -- mondjuk -- lélek, anima, az életfolyam e sajátos ága, a döntô elem. A lélek mindig metafizikus, mert az elérhetetlenre bukik rá, s azt valamikép állítja; s ez az elérhetetlen alapjában maga az Isten. S ezzel a metafizikával dolgozik mindenben, fizikában is, mihelyt a mélységet éri, az alapfogalmakat. Lévén pedig született metafizikus az anima humana, azért vallásos is. Onnan van, hogy minden tevékenysége, akár a tudományban, akár a művészetben, vallásos jellegű. Erre nézve kitűnô bizonyíték Terentinus Varronak a római religióról írt s Caesarnak dedikált műve, ahol három theológiát különböztet meg: theologia civica- t, a nyilvánosan elismert hitet; theologia mythica-t, a költôk s művészek képzeleti világát, s a theologia physica-t, a filozófiai spekulációt. S ez mind theologia, igen, az alapfogalmak mind lelki alakítások. Örvendek e titkon s e valóságon. Márc. 21. Meghalt a mi derék özv. Pálffy Geraldine grófnônk, a patronázs-anya, a csendes és fáradhatatlan apostol. Mi mindent tett?! Azt itt nem sorolom föl. Csak azt említem, hogyan talált rá Edithre, mint ismerte föl benne az alkalmas organumot, hogyan szabadította föl az iskolától, alapítványt tevén le részére! Imádságos, arisztokrata, lelkes s emberszeretô nô volt. Nagyon tiszteltem s szerettem ôt, bár velem szemben is többször hallgatott katholicizmusom kifogásolóira. Az volt panasza, hogy a lelkigyakorlatokban nem vagyok eléggé katholikus. Mondom neki: hát nem beszélek bűnrôl, gyónásról, szentáldozásról, kegyelemrôl, alázatról, bánatról? Igen, feleli, de nem a pápáról. No Istenem, mondom, a mi embereink ezért tartanak lelkigyakorlatokat, hogy a via purgativán Istenhez találjanak. De hát legyen; ezt is beleveszem; s meg is tettem. Márc. 22. Az Úr Jézus Annás elôtt -- hol az írástudók, a törvénymagyarázók, szóval a zsidó tudomány, a tradicionális műveltség ül törvényt Krisztus fölött. Azt mondhatni: Krisztus a tudomány fóruma elôtt. Édes, megkötözött Jézusom, ha anyád itt volna, azt mondaná: >>Fiam, mit csinálsz itt? Nem jó helyen vagy itt. Gyere!<< -- Hát igen, nem jó hely. Ez a gôg, s az elkapatott lélek parádés szalonja, s a te kínzóhelyed. Jézus a tudomány fóruma elôtt... az elôkelô zsidó világ, nemzeti öntudat, a vezetô osztályok elôtt! Szegény Úr Jézus, vádlott vagy te itt! Hogy néznek rád! Érdekled ôket, te idegen szellem, s mégis lenéznek. Ôk úgy érzik, hogy nyeregben ülnek erôsen, hatalmasan. Ôk szabadságot hirdetnek, de téged megkötnek s ide hurcolnak, te sas; sas a magasból! S itt ér téged a legrútabb megaláztatás; a szolga arcul csap -- s látszik, hogy úgy tartják, hogy jól teszi -- s megfedd téged, korrigál: >>Te nem tudsz viselkedni a zsidó elôkelôség színe elôtt!<< Édes Jézus, hogyan álltál a XVIII. századi felvilágosultság zsidós, hitetlen korifeusai elôtt, e véka alól kiszabadult kormos gyufalángok elôtt; s hogyan álltál a XIX. század hatvanas-hetvenes éveinek liberális nagy felfujtjai elôtt! A szenzualizmus nyelvöltögetései, a tintakulik arculütései közt! Ah, Uram, hogy ezt is elszenvedted értem, szabadságomért, lelkem nagy hitéért, az égi szférák szabad tengereiért; hogy így megszégyenítettél s azt akartad, hogy ne szégyeneljelek! Nem... soha! Márc. 30. Irok hébe-hóba cikkeket a háborúról. Van benne páthosz is, s az a rettenetes csak félig éber öntudat, hogy ez a halál útja. Mikor kiabálták az ablakaim alatt, hogy >>éljen a háború<<, mintha csak azt kiabálták volna: >>éljen a halál<<. De azért ezek nem vértanúk; hisz ezek ölni s nem meghalni akarnak. Egy vértanúban több elszántság van, mint az ármádiában. -- Nem Uram, a háború nem a te gondolatod! Igaz, hogy az Isten fogalmunkba be nem fér; azt folyton tapasztalom, s az emberélet a maga nemében olyan béka-, vagy denevér-, vagy futonc-, vagy nünüke-élet; tele van relativitással. Mikor így egy-egy gondolati s érzelmi strukturánk szétmegy, s hápogva s sápogva másfelé kapaszkodunk, akkor jön öntudatomra, hogy ez az egész filozofálás csak olyan, mint annak a jó tejes nénikének mondása: többször másfelé gondolok, s valami mást keresek, de aztán az ember visszatér megint ahhoz az ô Istenéhez! Különös, hogy hogyan szállja meg néha a lelkemet egy-egy halottam emléke (Tóth Jean-é v. Madarasy Erzsikéé); mintha eljönnének s a lelkembe szállnának. Ki tudja, szószerint is így lehet. Imádkozzunk! Itt a kápolnám, s benne az én Istenem; itt a zöldes színek s fények szent helye. Mindenféle zöld világosság rezeg ott, parkettrôl a szônyeg fénye, a Buzenscheiben-ek zöldes fénye, a Meergrün felszíne... Igen, az én forrásom fiatal s tavaszi bükkerdôben fakad, az én fényeim tükröznek rajta. Itt foglalom össze az én világomat, élôket, holtakat; innen árad ki telepathiával, tele-charissal s szárnyain a lelkem!... Ápr. 5. Bámulom az esôt; egyik legtitkosabb s csodálatosabb tüneménye a világnak. De bámulta azt Stolz Albán, aki esôben szeretett sétálni; sôt bámulta az ôsi Jób, akinek az Isten >>pater pluviae, et qui genuit stillas roris<< (38,28). Hát nem elragadóan szép: Én Uram, ki nemzed a harmatcseppeket. S bámulta, hogy a víztömegek nem jönnek le egyszerre, hanem cseppenként! Bámulta a zápor iramát s azt a csendes esôt, mikor az Úr számlálni látszik a cseppeket. >>Dabit vehementissimo imbri cursum... (3,25) et pluviae guttas dinumeravit<< (Eccl. 1,2). Ah, csak legyen szemünk a harmatcseppek isteni nemzedékének meglátására! Akkor értjük, hogy Emmerich Katalin fölemelte a harmatos réten szoknyáját, hogy ne üssön le virágról, levélrôl isteni gyöngyszemeket. Ápr. 6. S mi van a háborúval? Lázadásban vagyok, de nem az Úr, hanem az emberiség ellen, hogy erre tart, hogy ily bestye, ily vérszomjas ördög! Írok arról, hogy a háború hogyan hat a lélekre: a/ reményt élesztve; menedéket keres az ember s kiált a mélységbôl az Úrhoz; aztán b/ nagy kötelességek teljesítését, az áldozatot sürgetve, mert sok-sok fog elpusztulni, sok golyó talál; aztán c/ megadva magát a tragikus sorsnak, az [...] hatalmának, a megfeszítésnek. Deus meus, Deus meus, ut quid dereliquisti me?! [Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?] S mi történik a Kárpátokban s följebb, hová a német erô már kitolta a harcot, s áll az orosz fronttal szemben?! Rémséges küzdelem! Ápr. 15. A pokol kiszabadult s az emberek ördögök lesznek. >>Ecce gigantes sub aquis<<, mondja Jób (25,6), s Tárkányi jegyzi, hogy a vízözönkor föllázadt szörnyek ezek. Hát a szörnyek most a vérözönben lázadnak minden ellen, ami emberi és szent. Istenem, s ezt, amit háborúnak hívnak, az emberiség egy elfogadott fogalommal konstatálja, azt mondja: ez a háború; s tovább megy. >>Madame, c'est la guerre<<, mondotta egy generális a panaszkodó asszonynak! Emberiség, ez a bűn s annak átka! Ez a degradáció és az elfajulás. Milyen szende ezzel szemben az az ördög, >>ki árnyékban aluszik, a nád rejtekében s a nedves helyeken<< (Jób 10,16), a szelíd Behemót, de még a Leviathán is, a krokodil! Az ördög nem a Sárréten, nem a Velencei-tóban, hanem a királyi udvarokban, a diplomaták karosszékeiben fészkelôdik. Ápr. 29. Hány ember küszködik most a lét rémségeivel s az érthetetlenség éjtszakáival! Küzdô emberek s szellemek vagyunk. Gondolkozásunk éjtszakából éjtszakába, sötétségbôl sötétségbe téved. Borzasztó problémák, kétségek s nehézségek állják el utainkat Isten felé... a Gondviselés felé, az örök jóság és szeretet felé. Ezekbôl itt a földön keveset látunk. Az élet útjai keservesek, s az öntudatok képtelenségek szörnyűségeivel telnek meg. De úgy-e a bajok, az ellenségek, a szörnyek ellen kell küzdenünk, melyek ki akarják irtani a hitet, degradálni az elôkelô szellemiséget, lerontani a fölséget s az embert sötétté s komisszá tenni? Úgy-e ezek ellenséges hatalmak, melyek ellen elsôsorban kell küzdenünk? A hôsök azok, kik e küzdelmekben megállják helyüket, s magasba emelik a pajzsot, mely isteni fények ércsugaraiból van fonva. Nem arról van szó: van-e Isten, nincs-e Isten, hanem arról, hogy mily fogalmunk van róla, s hogy helyes-e; a modern világot elbíró s a problémákat megoldó fogalmunk van-e róla? Az igazság igazság; a kinyilatkoztatás kinyilatkoztatás; de kettôre kell figyelnünk: a/ hogy a kinyilatkoztatást meg ne hamisítsuk s el ne torzítsuk; b/ hogy a megfelelô modern szembeállást, a helyes elhelyezkedést az örök igazsággal szemben megtaláljuk. Ez az utóbbi a mi theológiai napszámunk, melyet a gondviselés ránk rótt, melynek nagystílű terve az erôket s tehetségeket folytonos akcióban tartani s azáltal az örök igazság kincseibôl újabb s újabb értékeket, új meglátásokat, új elragadtatásokat juttatni az emberiségnek. De e modern feladat-megoldásnak mindig kereszténynek, vagyis alázatosnak, tehát elfogadónak, felemelkedônek, Isten felé törtetônek kell lennie. Mi nem adunk hozzá a kinyilatkoztatáshoz, hanem kapunk tôle; mi nem húzzuk a krisztusi nagy tradiciókat le magunkhoz, hanem fölemelkedünk hozzájuk. Nekünk az egészet, a teltséget kell ambicionálnunk s a mi hiá- nyosságainkat kipótolnunk s a mi ferdeségeinket kiegyenesítenünk. Ez épenoly theológiai föladat, sôt ez az elsô. Igy például hinnünk kell, hogy van gondviselés, hogy Isten mindent tud és intéz, de hogy ez intézés a küzdelmet s a szenvedést épenúgy akarja, mint a békét s a gyôzelmet. Ez az intézés számol azzal, hogy az erôk s inak megfeszülésével menjünk elôre. Mint ahogy a hidak az örvények fölött csupa egymásba kalapált s kifeszített s ellenállásba beállított vasrudakból állanak: épúgy feszülnek s nyúlnak egymásba lelkek, életek, erôk s energiák. Az én küzdelmeim is ily kifeszített rudak. Én csak a feszülést, a szenvedést, a küzdelmet tapasztalom meg, de hinnem kell a történelem isteni technikusában s művészetében. Ha hiszek, már emelkedem; akkor már éjtszakáimat világosságba helyeztem bele ; akkor a rosszat már gyôzöm, mert jóvá változtattam. Hogy is mondja Szent Pál? >>Diligentibus Deum omnia cooperantur in bonum.<< [Az Istent szeretôknek minden a javukra válik. -- Róm 8,28.] Ime a vizet borrá, a könnyet édességek gyöngyévé változtatta. Az egész kereszténység a krisztusi csodaerôt ambicionálja, mert az élet posványos vizeibe lelket s a lapályos gondolkodásba hegyeket teremt! Ime tehát a hit állítás, teremtés, tett; a hitbôl való gondolkodás igazi alakítás, s mikor a kegyelem által Istenhez s igazságaihoz emelkedünk, akkor éjtszakáink helyébe fényeket állítunk s a tehetetlenségek szörnyűségeit leküzdjük. Csak feljebb-emelkedéssel válhatunk a helyzet uraivá. Máj. 10. Élni, élni, igazán, mélyen, természet, azaz istenadta közvetlenséggel, s amit bírunk a jóból, szépbôl, mértékesbôl ôseredetileg kialakítani, mintegy magunkból kigyűrűztetni: az legyen értékünk s örömünk. A természet az Isten kegyelme által, s a századok, vér, verejték, lélek s küzdelem keverékébôl: a nagy, szép és édes adat. Gyökerem fa, hát viruljon. Azt a fölemelt s lényegében megnemesített valóságot megélni a mi feladatunk; a valóságot (mily nagy szó!) a maga lét- és helyzetenergiáival, érzékeivel, ösztöneivel, intuicióival, érzéseivel, orientálódásaival; azt a mi rectitudónkat, a jó lelki növésünket, egyensúlyérzésünket; azt a csodálatos iránytűzését a léleknek a nagy dolgok, az ideálok, a nagy valóságok -- Isten felé! Ah, ez nem fogalom, fogalmi konstrukció; ez a lélek valósága! Errôl is van fogalom; mirôl nincs! de ez nem fogalom, nem az értelem reflexe, hanem az élet hulláma. S most kettôt mondok, ami a modern embernek kellene: a/ az, hogy élje meg önmagát; -- a lelkét, a nagyra hivatott s a végtelenbe eldelejezett lelkét; a mélységeket ... a jobbat ... a finomat! Élje meg magát arányossági, ethikai igényeiben ... miszticizmusát ... azt az érzést, hogy a nagy valósággal, a végtelennel szemben áll s megérzi azt, hogy ô csepp, az pedig mindenség. Megéli akaratát, mely isteni utakon jár s az emberre rádiktál, s melynek törvénye nem az, hogy alkalmazkodjék az emberhez, hanem hogy az embert fölemelje. Az emberre ez mindig megtisztelô: férfiúvá, hôssé avatja. Den Göttern Mann und Held bleiben. Ez tragikum, de fölséges s természetes. Tragikum valaminek s nem mindennek, embernek s nem Istennek lenni. Mily fölségesen van ez kifejezve Wagner operáiban. Sok szenvedéssel jár az emberi sors; hôsiesen elviselni s azt önmagunkban legyôzni. Ah, Demény Dezsô echt intellektualista, száraz embernek mutatta be magát, mikor Wagnert kritizálva fölhányta, hogy minek szenved Lohengrin és Selma? Minek? A nagyság súlyától s a hôsiesség végett és miatt. b/ a második, mit a modernnek ajánlok. Legyen élete mű, s nem munka; vagy jobban, legyen munkája mű. A munka az technikus szétszóródás, lelketlen gépszerűség, üresség, gépesítése az embernek! Művet ... művészetet! Magából alakítani, a méchané-ban magát a lelket keresni! Ezt nem értették Marx Károly s szocialisták s a nyomukban burjánzó munkaiszony és a lustaság. A XX. század teljes dekompozícióba rohan bele. A csavarok, a szegek, pántok lázadnak; bennük nem az egész él, hanem a rész, tehát az oszlás, bomlás! Csupa probléma, melytôl az embernek elmegy a munkakedve. Ez is dekadencia, ellaposítása az életnek, mely minden fokon önmagától dolgozhatnék s önmagának élhetne! Különös dolog, wo alles gemacht und nichts gewachsen ist, d. h. gar nicht organisch und ebensowenig historisch.[236] Máj. 11. Rettenetes világ; áttörték a poroszok az orosz frontot Gorlicénél, s pusztul az ember, mint a kora ôszi fagyban az erdô levele. Ez gyôzelem! No, mi lesz még? Igazán a világ csikorog a rettenetes megfeszülésektôl; most aztán szorítják vissza az orosz mángorlót, s ôk kerülnek maguk a kerekek alá. Nagy ujjongás mindenfelé. De hogyan hangzik ez Isten füleiben? Zene-e ez? Károgás? Visítás? >>Pulli corvi clamant ad Deum << ( Jób 38,41 ); ez is clamor ad Deum ... véres lelkek, néplelkek ordítása ... reng a föld. Mi is kiáltunk, de emberséges hangon: Domine miserere! Máj. 12. Az igaz, hogy valamit kimélyíteni csak az tud, aki megéli, akinek új megtapasztalásai vannak; pl. Istenrôl, lélekrôl, a számról, a zenében új irányokról. Nem hogy új tételeket nem találhat föl, azt teheti; de nem teremt új meglátásokat. A dolgokat át kell érezni, akkor bennük vagyunk[237]; s nemcsak nézni; akkor ugyanis kívül vagyunk! Ilyen kívülrôl való nagy tudomány esetében csak rendezni, de nem teremteni tudunk. Máj. 25. Most, hogy az orosz frontot áttörte Mackensen, kezdôdik az elônyomulás, s amit a buta osztrák tábornokok elrontottak -- no, ezek igazán Massenmörder -- azt a német pontosság, fegyelem, hűség és erô rendbe hozza. Hogy is lehet hadsereg, melynek nincs nemzeti öntudata, mely se nem német, se nem magyar, se nem tót! Értelmetlen állítás az, hogy ôk Österreicher, s azt akarni, hogy a magyar pusztai fiú ezért lelkesüljön. Ez is fikció, mint annyi sok más. A haladó idô azután szétfosztja ezeket, s a nagy fikció-csinálók mint fészekbôl kiesett verebek, tehetetlenül vergôdnek. Máj. 31. Nehéz kidolgozni a bibliás ember lelkét. Azt is ki kell vésni a természeti adatok nyerskövébôl, mint más szobrot a márványból. Alakot, más alakot; nem követ, nem kôalakot, hanem a szellem formáját kell ráönteni. Mi köze a kônek mosolyhoz, lélekhez, karakterhez? Ezt rákényszerítette vésô s kalapács; szakasztott így van az ember, az X.Y., aki született ilyen vérbôl, aki fakadt ilyen tôbôl, aki lélekzik ilyen levegôben, él ilyen miliôben. >>Conformes fieri imagini<<, = a Krisztus-archoz hasonlókká lenni, ezt elérni! Tehát a krisztusi, szellemi vonásokat kell átvinni, egyiket a másik után: a fényeket s az árnyakat (problémák), a kemény s a lágyabb kifejezést. Az egyik ilyen nehéz műtét: a providentia s az oratio hathatósságának hite. Mivel nehéz, azért a művész páthosszal, lélekkel, mondhatnám hévvel dolgozik ez átvitelen. Eddig nem akadtam föl azon a páthoszon: petite, quaerite, pulsate. Instat orator, vagyis inkább sculptor, fabricator... Megkezdi a vehementissima instantia szónoki műveletét. Mert van-e apa, ki kenyeret kérô fiának követ ad ... ? És a többi! A >>mester<< fárad, ügyekszik, erôlködik, megfeszül... Si ergo vos, cum sitis mali etc. Mily kalapácsütések ezek! Igen, higgyetek s kérjetek, s higgyétek, hogy a kéréssel célt értek. Istenhez akarlak segíteni. Ennek az útja a ráomlás; a léleknek rá kell omlania Istenére, teljes bizalommal. Nem mástól, természettôl s történettôl kell várnia, de Istenétôl. Annak keblén melegen, belefúrva magát! Istenem, Istenem...! S nem szabad megzavarodnia, hogy nem kapja meg azt, amit kér. Ne törje az le a krisztusit, amit a természethez ráadunk, mit fölébe, hegyébe átviszünk. Ez az elem nem tôlünk, ez a szellemi kifejezés nem a kôbôl van. Ez idegen, de isteni... isteni légy s ne kételkedjél, hanem kérj bensôségesen, melegen, hevesen! Éld magad bele a krisztusi >>Drängen<<-be, unszolásba, lázasságba! Ha pedig okoskodol, hogy miért nem kapod azt, amit kérsz, akkor így okoskodjál: Imádkozom, hogy így legyen; de volt-e gondom, hogy az ima föltételei meglegyenek? Például: >>Legyen meg akaratod, mikép a mennyben, azonképen a földön is? Bocsásd meg vétkeinket, mikép mi is megbocsátunk... Hallgass meg, mikép mi is meghallgatunk; segíts meg, mikép mi is megsegítünk<<. Hát a providenciánál mily lelkiséget, erôt, hevet visz ütközetbe az Úr? Mondhatnám, soha nem fejtett ki oly erôfeszítést, mint mikor pledíroz, szól, beszél, ágál a gondviselés mellett! Ah, ô tudta, hogy ezt a vonást átvinni az ember-terméskôre, a termés-emberre a legnehezebb. Azt a kifejezést odateremteni a bamba matériára, azt a szellemi tekintetet s fényt kicsalni az állati s világias emberbôl, az a legnehezebb. Mert, hogy világosságot öntünk ki magunkból, ez a mi tettünk, a mi adatunk s teremtésünk: a rosszban jól látni, a felsôbbet kinézni, s nem a ránk boruló természetességben elmerülni. Mikor Chantal bárót meglôtte társa halálosan, s neje, a kedves Szent Franciska kesergett, azt mondta a sebesült: >>Regardons le coup de plus haut<<. Ah igen, aus der Vogelperspektive -- nein, aus Ewigkeitsperspektiven; aus göttlichen Perspektiven -- nicht aus Frosch-, nicht aus Menschperspektiven![238] A providenciáról evangéliumosan érezni, a legnehezebb; ez lelkiség, fölény. Jún. 2. Sok mindenfélét írok a háborúról, s most az Élet kiadja dolgozataimat >>A háború lelke<< címmel. Tavaly ugyancsak az Élet kiadta dolgozataimat >>Világosság a sötétségben<< cím alatt. Magam ezt nem tettem volna, vagyis nem érdemesítettem volna e dolgozatokat arra, hogy külön kiadassanak. -- Még Hlatky Edérôl akarok emlékezni. Pauerné nekem adta >>Weltmorgen<< című könyvét. Érdekes, hogy Madách blazirt és értelmetlen Ember tragédiája bosszantotta s az ösztönözte, hogy tiszteletre tanítsa a blazirt, fenegyerekeskedô Lucifer tiszteletet kioltó mókáival szemben a világot. Volt egy damaszkusi élménye. 1878 nagyszombatján kisétált Pécsett, hol vasúti mérnök volt, a szôlôk közé nejével. Ünnep volt, húsvét elôtti este. Tavasz volt s visszafelé ballagva találkoztak a föltámadási körmenettel, s az Oltá- riszentséget vivô püspök épen feléjük adta az áldást; megrendült s megtért. Hát Ruffy Pál is beszélte, hogy Aranyosmaróton a megyénél volt tisztviselô s sokat olvasta a Természettudományi Közlönyt, mely mindig nagytudományú allürökkel léha hitetlenséget árult. Lehangolt kedéllyel olvasta egy tavaszi délután, bele az estébe s töprengett, hogy hát mi lesz, hogy lesz. Töprengésébe beleszakadt az utcáról fölhangzó néptömeg éneke: >>Föltámadt Krisztus e napon<< (ezt énekelték tótul), s akkor ô is megrendült s hagyta a piszokbogarakat mocskolni a papírt, s lelkes hívô lett; az most is. Igy lett húsvétja! Jún. 18. Folyton írhatnék, hogy ennyi esett el, máshol annyi, s a sok rémhírrôl, az elállatiasodásról, a piszokról s a szörnyűségekrôl, melyeket csinálnak a bestia-emberek. A halál s a pokol arat; egyetlen menedékünk az Úr irgalma és igazsága. Ô tudja, mily befektetés ez, hogy minek büntetése, s mily szántás egy jobb néptavasz felé. Bár ami azt illeti, szinte rámkényszeredik a gondolat, hogy a világ az ördögé. Krisztus nem a világot, az intézményt váltotta meg, hanem az egyest. >>Salvemus animas nostras<< -- ez a nagy föladat. Különben pedig a rossz gyôz, -- a rossz! Itt az gyôz, a materializált s eldurvított >>lélek<<. Azt gondolom, hogy minden lélek, kiben az erény s az Isten- szeretet kerekedett felül, ha soká él s megöregszik, ezt a kesernyés igazságot ízleli. Ez a bölcs élet szájíze; nem annyira az >>amara mors<<, mint inkább az >>amara vita<< ízével búcsúznak az érettek! Menjünk, mert sürget a lélek, mely ezt a kínt kitartja, de a problémát mégis a diadalmas Isten javára oldozgatni kívánja. Ez a >>malum triumphans; ezek az Istenség alól emancipált, tehát romoknak induló exisztenciák rémítenek. Mennyit kell imádkoznunk holtakért, élôkért, az elesettekért s a halált kerülô s minden gonoszságba elmerülô élô, bűzhödt holtakért. Ó Isten, mi lett teremtésedbôl, hogy azt az ördög így elrontotta, hogy a divina commediának ily diabolica tragediává kellett lennie. Rommá lett egek az angyalok bukásában, s rommá lett földek az emberek elördögösítésében... Minden, ami szent, ördögi lett, s ami szép volt, az dög lett. Jún. 19. Kezembe kerül a selmecbányai exkurzió emléklapja. Ott is jártam s adtam, amim volt. Ah, mily jó az, járni tele szívvel s a jó papokat felemelni s a híveket megerôsíteni. No, meg a hegyeket meglátni, s inteni nekik s tapsolni Szitnya felé s fölmenni a bazalt- kúpon, ahová az áhitat, a tisztelet s imádás stációit emelte a szenvedô édes Jézus meg-megállásának színhelyein. Jún. 30. Elmegyek Karlsbadba, mert egészségi állapotom olyan, hogy segítsek rajta így is. Manninger Vilmos tanárnál voltam a villában; de hát folyton azt hiszem, hogy fekélyeim vannak; dehogy is vannak. Köszönöm neki szeretetét. Jendrassik dr. ajánlotta Karlsbadot. Jól van, elmegyek. Hát itt mi van? Háború s vöröskereszti szeretet. Öldöklés nagyban s azután totyogás lavórokkal, vattával, gézzel... Hát nem komédia ez? Ölni s gyógyítani? Sebeket vágni s sebtapasz-kultuszt űzni; tiszta hóbort. S mi mindent adnak! Itt a Szent István-teremben vannak a Szociális Missziónôvérek s dolgoznak. Én nem bírok szabadulni attól, hogy az ördög a hasát fogja s úgy röhög a háborún és kultúrán és filanthrópián, s ami van még más divat. Május 30-án volt egy könyörgô körmenet is a Szent István-bazilikából. Én prédikáltam. No hát bennem nincs soviniszta páthosz. Azt hirdettem, hogy mit szenvedünk, s hogy Isten mitôl szabadítson meg. Legjobb volna, ha az egész hazug kultúrától tudnánk menekülni! Teljesen elfordult a lelkem az alávaló világtól. Annak az anonimusz-hölgynek, ki levelet írt nekem, melyet a >>Vallásosság jelentkezései a háborúban<< című cikkemben közöltem, érzéseit sokban osztom: utálattal s undorral van tele a lelkem. Azért ezzel a véres farsanggal nem törôdöm, s hogy májusban áttörték az orosz frontot, s szalad a muszka s hátrál, s hódít a német, nem nagyon érdekel; kivált, ha a hazug sajtó hadjáratát, ennek a zsidó kuli-tintahadnak a piszkát s agyváladékát nézem. Pfuj Teufel! De hát mit is álmodott Sokrates? >>Csinálj zenét, Sokrates, szeresd a zenét s ápold azt!<< S Sokrates aztán utolsó napján verset próbált csinálni: hátha ezt a zenét s nem a lelkek harmonizálását követelte tôle az istenség?! Én nem csinálok verseket és nem ringatom a nyirettyűt s nem kalapálok a zongorán; de azt a másik zenét szeretem. Ah, igen azt a zenét ... azt, azt; az Úristen harmóniáit... azt! Erre buzdít az ôrangyal, az angelus ... a Musa, kinek neve is muzsika. A muzsika meg a >>mo<<-törzsbôl való, mely mozgást jelent. Musa, aki mozgat, aki agitál... Ha nem teszi, nincsen mozgás, az a legszebb mozgás még kevésbbé: a muzsika! Hát angyalom, Múzsám, Szentlelkem, muzsikálj; s akkor ezt a csúfságot nem látom s a lármát nem hallom! Milyen Musatól jöhet a harc, a srapnel, a hörgés? Tudom! a >>Ronda körömtôl<>erotikus<<. Aug. 20. Szent István királynak nálunk semmi emléke. Gyüjtöttek itt valami szoborfélére, de az nem felelne meg a helyzetnek s kultusznak. Ide kápolna kellene, még pedig a mi kertünkbe bemenettel s kellô szép kerti keretezéssel az utcáról. -- Azalatt pedig az osztrák generálisok csinálják a bolondságokat. Jó, hogy most már német kézbe kerül a vezetés. Aug. 30. Mialatt öldöklés folyik s a sok frázis- és kartács- puffogtatás, mialatt a Vöröskereszt, hazafiság, kereszténység -- pardon -- mint kis dummer-augustok mozognak a sínen, s a kultúremberiség mint taraját tépett s egymást vérzô kakas lépeget s kukorékol, akkor az ember kérdezi: hát hol az isteni? Ah, az isteni! No, érdekes kérdés e zagyvaságban. Az isteni ott van, hová a nagyzó emberi nem ér. Mi legyen az? Az az élet, mely szeretetbôl tesz, s a jót úgy teszi, mint az Isten; nem érdekbôl, nem haszonból, hanem jóságból. Bonum diffusivum sui -- ez az isteni akció forrása és methodusa. Bonum agentes in gaudio... Isten végtelen örömbôl tesz... Akik szeretetbôl s az Úrban örvendezve tesznek, azok folytatják az isteni akciót. Isten bennünk s általunk tesz tovább. Ezek az isteni értékek, ez a gyöngyfodrokat hányó élet-folyó; ah, mennyi a zene benne s az öröm s a gazdagság! Szept. 1. A szociáldemokrácia nagy tévedés, nagy métely, nagy öldöklô méreg: tagadja a lelket. Mi lesz az emberbôl, ha lelke nélkül állítjuk a világba? Ha minden viszonyát tekintet nélkül a lélekre formáljuk? Mi lesz a társadalomból, ha az egyes s a lelke s a géniusza s a szabadsága >>sifli<>au fond de son esprit il sent la présence d'un esprit autre et s'il peut se défendre de cette vision, il ne peut s'en défaire<<[239] (Cochon). Nagy dolog, ha a természet, hit, hivatás mind egy vonalban feküsznek s egymást erôsítik. Voltakép csak az ilyenek az egész emberek; a többi meg van repedve. Okt. 10. Ismét születésnap és elöregedésem határköve. Megyünk tovább; nem akarom, hogy az Úr Isten azt mondja nekem: Ej, ez a jó szolgám, hogyan húzódik el tôlem! nem is akar az örök boldogság felé menni! Nem, nem úgy van! Készen vagyok, Uram, sôt vágyódom utánad. Készen, vagyis készségesen megyek, ha hívsz. Nem vagyok kész! De azért szívesen veszem öregedésem ez éveit, mert úgy látom, hogy az ember tisztul, higul, hogy a világfölény s az isteni hivatás sajátos jellege domborodik ki a lelken. Ily körülmények közt öregedni nagy kegyelemszámba megy. Ezt a kegyelmet kapom Istenemtôl. A világot nem szeretem; hisz annyi a komédia s piszkos benne! Az emberek testek inkább, mint lelkek; s kevés még a szép test is köztük. Néha mondom: Jó Istenem, engedd meg -- de ilyen rongyos a te országod! Ha ennek is vannak megfelelô periódusai, mint a geológiának, akkor igazán még csak a sárkányok s a szauruszok idejében tartunk. De ez könnyeket csal ki szemembe, mert Krisztus már itt járt, s az ország máris oly rongyos? Dolgozzunk s imádkozzunk! Ah, hogy telik meg a szívem, mint a gejzir tartálya, s hogy feszül meg bennem a lélek a vágytól, hogy emeljem s megszenteljem az országot! Belevágódom e sárba, mint a meteor a napba s alapokat akarnék rakni palotáknak. Nekilendülök, mint egy szétrobbant csillagzat roncsainak, a szellemi ürességnek. De hát munka ez, Uram? Munka? Ó, igen, mikor a lélek emelkedik s imádkozik egyházért s papságért s hívekért s a szétfoszlott nemzetért s a bálványok körül kutyálkodó emberiségért, s mikor kiáll megfeszülve s könnyes szemmel, nagy munkát végez s meghallgattatik. Amen! Okt. 21. Igaz, háború is van, rettenetes fazéktörésjárvány. Az elesettek koponyáiból rémes >>monte testaccio<<-t lehet föltorlasztani. Vas perditum, repedt tört fazék! Hamlet is, vagy a sírásó okoskodik a koponyák fölött, de inkább blazirtan. A repedt fazekakról azonban máskép is lehet okoskodni. Repedt, tört fazekak -- azelôtt szép, formás edények voltatok, s lôre is, piszok is, avas üledék töltött ki. Amennyiben piszok töltött ki, megérdemeltétek sorsotokat; de amennyiben tüzes, tükrös, igaz gondolatok és hitek forrtak bennetek, annyiban nagy rejtélyek -- nem, hanem misztikumok vagytok. Igen, azok vagytok. Hová lett a borotok, s mi lesz veletek? Hogy mi lesz, azt látom, de hogy minek voltatok, ez a misztérium. Ha tiszta, lelkes ifjaké, az eszmék apostolaié voltatok, ha igazán Krisztushívôk s vértanúk voltatok... ? Haj, a törött fazék zörög, ha a pajkos ember rúg rajta egyet; zörög, s a zörgése azt mondja: Itt titok rejlik, ... titok ... ti ... ti ... .tok ... tok ... tok. Hát nem a tartalomért van az edény? S mindegy, hogy mi a tartalom? Ha lôre, ha burgundi, ha tokaji, ha rózsamáli?! Nem mindegy! S ha nem mindegy, egy legyen-e a vég? A tört fazék sors legyen a vég? Nem, nem; itt nincs vég, hanem nagy célok feszülnek, egy más világ kezdôdik: veritas, bonitas, pulchritudo, virtus, vita aeterna! [igazság, jóság, szépség, erény, örök élet.] Okt. 28. A háború sok jóra is indít; népünk sokat ad a Vöröskeresztnek, s amint vallásos áhítattal fogadták tavaly az elsô sebesültek vonatát a pályaudvaron Budapesten, úgy kihat ez a szellem még most is. Van is sokféle mozgalom, ünnep, hangverseny, mely az áldozatkészséget éleszti. De aztán ilyen indián s zulukaffer kép... Pfuj, Teufel, mondom én rá! Ilyenre kár adni! Minek csinálnak sebeket? Ha nem csinálnak, nem kell tapasz rájuk[240]. Nov. 4. Valaki írt nekem s akart velem oly közösséget, amilyen tilos. Válaszoltam, hogy az bűn, s nem szabad azt tenni. Erre ô megint felelt, hogy zseniális emberekre nem kötelezô a közönséges morál. Tehát van zseni-morál, az, mely korlátokat nem ismer s nem ismeri az isteni mértékeket s nem méri le azokon a vágyak s ösztönök kitöréseit? Igen, a zsidó Salamon király s az ôrületbe esett Nietzsche, no meg sok fiatal óriás godolkodik így, de a fiatal Salamon mást kért az Istentôl: Tanulékony szívet, befogadóját az isteni gondolatoknak, nem fölcserélését az emberinek az istenivel. Akkor ô a nemi szeretetet is csak szimbolumának gondolta az isteninek, s költötte az Énekek énekét. Ez kikiáltása a szeretetnek s a szerelmek hierarchiájának. Minden szeretet, a szerelem is valamiféleképen az erosz, az a feltörô s tisztító s Isten-szeretetet megsejtô, tehát arra segítô áramlat! A nô, a jegyes, a szerelmes, a tisztuló, emelkedô s Isten szeretetében magát s mindenét feltaláló lelkület: íme, a fokozatok, melyeken a psziché felfelé tör, s oda ér. Nov. 11. Van még hôsiesség, vannak hôsök a világon, ebben a mészárlásban is. Hogy ezt kik indították, -- alávaló diplomaták, fanatikusok és nacionalisták s imperialisták s az ördög más fattya: Isten megfizet nekik. De jönnek a sebesültek vonatai, s az egyik német vonat berobog egy champagne-i pályaudvarra, szétszaggatott emberekkel. Ezek megtudják, hogy itt a császár s rágyujtanak a >>Wacht am Rhein<<- ra. Nagyszerű emberek, kik a komiszságot nem nézik s a fájdalom dacára a császárnak triumfusról énekelnek. Nem megrendítô vonás ez? Nov. 30. Megszégyenítô az emberiségre, hogy a háború nemcsak a lovagiasságot pusztítja, hanem szétszakítja egyesek közt a barátság szálait, sôt a tudósok közösségeit egymást exkommunikáló keleti zug- konciliumok nivójára süllyeszti. E részben is a franciák vezetnek. Julie-nek felmondták a barátságot francia ismerôsei, kiket Freiburgban megismert. A német tudósokat kizárják a francia tudományos egyesületekbôl. Itt tisztára a nacionalista fanatizmus végez kecskebakszökelléseket. Itt-ott felhangzik a vád, hogy hát a katholicizmus oly gyönge, hogy nem bír gátat emelni a szenvedélynek? Hát te, bizony oly gyönge, hogy nemcsak hogy nem emel gátat, hanem a francia papságban, kezdve a kardinálisokon végig az utolsó curé-ig, a gyűlölködés lángját szítja. Ez tehát nem katholicizmus. De különben is gondolom, hogy mikor keresztény népek vagy keresztény néposztályok állnak szemben, akkor az a kereszténység annyira nacionalista vagy osztályérzelmű, hogy döntô szerepet nem játszhat. Ilyenkor érzem azt, hogy a kereszténység feladata minket Istenhez s a túlvilágra vezetni, s hogy a földi, nevezetesen politikai vagy társadalmi kérdésekben más faktorok a döntôk. Azt úgy is mondhatnám, hogy bár érzület szerint a kereszténység a jobb s igazságosabb helyzetet sürgeti, de tulajdonképen bizonyos passzivitás jellemzi a társadalmi vagy politikai történés igazítására nézve. Ez volt úgy-e Szent Pál apostol állásfoglalása is a rabszolgák problémájában? A keresztény rabszolgák talán élénkebben érezhették, bizonyos emberségi irányt nézve, méltatlan helyzetüket; de ha sorsuk javítására egyesültek volna s Szent Páltól tanácsot kérnek, azzal a tanáccsal emancipációjukat elô nem mozdították volna. Magának a rabszolga állapotnak géniusza volt hivatva ez esetben a jobb állapotok kivívására. Úgy vagyunk, gondolom, a kereszténységgel a szociális kérdésben, a népszövetségben, a béke kérdésében. Mindezekben azt a mentalitást s azt az érzületet ápolja, mely az osztálynak s az emberiségnek javára válik, de faltörô kos, utat nyitó reform-hatalommá nem lesz. Talán ezt mondja az Úr: Az én országom nem e világból való. A világra okvetlenül nagy kihatása lesz, de nem lesz forradalmasító hatalom. Dec. 21. A legrövidebb nap. Tartunk ezen is mindenféle Mozart- rekviemet belépti díjjal. Van Auguszta gyors-segély, van aranyért vas, van mindenféle pumpoló készülék, s azalatt folyik kint a frontokon a csata. Rémséges dolgokat beszélnek a németekrôl is. No, a kultúra, az ugyan kirakatba teheti vívmányait! Ah, Monsieur Sulzer vous ne connaissez pas la maudite race, ŕ laquelle nous appartenons[241], mondotta Nagy Frigyes! No és nem a népvándorlás rémségei s a római dekadencia vetette-e azokat a sötét árnyékokat Szent Ágoston lelkére, melyekben a >>natura<< teljes megbízhatatlanságát s a >>gratia<< egyedüli értékességét látta meg? >>Mir graut's vor dem Menschen!<< ======================================================================== 1916 Jan. 1. Glorioso nomini Jesu adoratio et honor! [Jézus dicsôséges nevének imádás és tisztelet!] Nem védekezem a rémséges gondolat ellen s rámnehezedô borzalmas érzéstôl, hogy a magyar nem gyôzhet. Ez a káromkodó nép okvetlenül megadja az árát, akármit csinálunk, ha körmeneteket is tartunk; a magyar földrôl, magyar nyelven emelkedik az égre a legutálatosabb s legalávalóbb káromkodás. A pokol káromkodása után Magyarország káromkodása öltögeti rákfenés nyelvét Isten s az ô szentjei ellen. Nem a >>lovak nyelve<< ez -- állítólag V. Károly mondta volna --, hanem az ördög képviselôinek a földön nyelve. Úgy képzelem, hogy mikor ez a büdös és utálatos felhôt látják a szentek az égbôl, melynek bodraiban férgek, giliszták s kígyók nyüzsögnek, melybôl iszákos, rossz gyomrok gôze és szaga gomolyog szerteszét, az istenkáromlás összesűrített földi kigôzölgése; s mikor a hangokat hallják, a nyelvet, mely attól híres, hogy a végtelen Fölséget gyalázza, a ragyogó napsugaras szépséget piszkítja, s kérdik, milyen nyelv ez a rettenetes emberi nyelv, mely ég emberi, de teljesen ördögi sugallatok hangoztatója? ... Imádkoznak még e nyelven, mely az átok s ôrület diszharmóniáit csattogja a világba? Nem tanulnak más nyelvet, ha imádkozni akarnak, mikor annyira meg van szentségtelenítve a káromkodás által? E nyelven akarnak áldást fegyverre, védelmet ellenség ellen, gyôzelmet s életet? Ha káromkodást hallok vonaton, a rothadó lelkek s a rákfenés s vérbajos emberek bűzét érzem, s iszonyodom. Jan. 25. Hogy mi az Isten-félelem? Igen, félni az Istent s félteni lelket, örökkévalóságot, boldogságot. Félteni... Mi nem félünk Istentôl csak úgy, hogy büntet, hanem tele vagyunk féltéssel -- féltjük magunkat. Isten-félelem = érzékeny lelkiismeret; meg nem szokni a rosszat s el nem tompulni. Isten-félelem = érzékeny reakció; élet, finomság, tisztulás, kialakulás ... a művet féltem. Igy kell gondolkozni. Az Isten-félelem nélkül durvaság, hájasság, a finom szerkezet elromlása, lélek-elmeszesedés. Oh, be kár az ilyenekért! Istenfélelem nélkül = Isten nélkül, fények, meglátások, érzékenyülések nélkül élni, tengôdni; mikor már nem forr a lélek s minden seprűt elnyel, s abba fúl. Jan. 26. Kérdem, mit nem tartott már jónak az ember, ha szenvedélyei fűtötték? Nincs gyöngébb tehetség, mint az ész az érdekek s ösztönök ellen. Teljes trottli. Mindenre rámondja, hogy úgy van; igazi marazmusban szenvedô trottli. Azért nem lehet rábízni a nagy érdekeket. Neki csak a theória, a tudomány való; méregessen s szót fosszon; csináljon papiros világot, tépje össze s csináljon újat. Vasat is olvaszthat és ilyen meg olyan vegyi úton tisztíthat s jobb acélt is csinálhat, de az élet áramába ne ártsa magát s oroszlánokkal ne kössön ki, mert -- csúffá teszik. Trottlisága abból is nyilvánvaló, hogy egyszer ezt, máskor az ellenkezôjét tanítja. Azután az is fokozza a komédiát, hogy többnyire terhelt, perverz vagy egyoldalú, úgynevezett zsenialitások vezetnek, Voltaire, Rousseau, Kant, Nietzsche, Tolsztoj - - mindent összevéve mégis csak nem sikerült emberek, amikre a nagy valóság rácáfol. Vannak, kik finom érzéssel, esztétikával, hosszú, finom kezekkel s mandula-körmökkel tippelnek s billegetik az élet vad hegyeit s mohos durva szikláit. Ezek-e az Orpheusok, a népvándorlások megállítói, a titánok, kik a romlásnak parancsolnak; a parasztlázadások lefogói? Hiszen nagyokat lehet mondani, azt is, amit Horneffer: >>Wir brauchen keinen Christus, wir haben Kant<<. Ja, ja wir haben Kategorien und Postulate und einen deutschen Philister bei Sauerkraut und Leberwurst. Wir brauchen nicht mehr![242] Febr. 4. Nem tudom, hol mindenfelé ütik agyba-fejbe egymást az emberek; no és a sajtó és társadalom csinálja hozzá a muzsikát. A legvadabbak a franciák, kik a kultúra nevében harcolnak a barbár boche- ok ellen. Sehol annyi fanatizmust, mint e hűbele-balázs népnél. Cseppet sem védem a németeket; azok is úgy lopnak, mint a szarkák; de bizonyára majd a háború barbárságát mind rájuk fenik; van hátuk hozzá s a plon- plon s piu-piu hôsfiak tisztán kerülnek ki a vérfürdôbôl, talán mint az a Saint-Cyr-i hôs, aki fehér kesztyűt húzott még föl az ároktöltésen, s úgy indult neki a németnek gavallérosan -- három lépésnyire. Még a vén Szent Ferenc-tisztelô, de nem követô Paul Sabatier is háborús húrokat penget, s a másik umbriai zarándok, a dán Johannes Jörgensen is szurkálja a németeket. Szóval a pacifizmus szörnyhalállal halt meg, s egyelôre szegre akasztották az elveit. Ez is divat s ömlengés. Febr. 16. Ismerek egy tehetséges embert, aki mindenféle inaszakadtában szenved, s mikor beszéltem vele Istenrôl, lélekrôl, pantheistának mutatkozott be: minden isteni a földön, Isten realizálása a történés, nem tudom miféle istenülés felé halad a világ -- ez a szerencsétlen, aki csak akkor juthat el székétôl az asztalhoz, az asztaltól az ágyhoz, ha valaki nyakába veszi kihízott, szôrös testét s úgy cipeli. Biztos forrásból tudom, hogy ez a szôrös >>istenke<< a bordélyházba is cipelteti magát. Van-e undorítóbb s természetellenesebb helyzet s cselekvés? Az emberi rút szenvedély a maga izzadmányait isteneknek gondolja, mint az indiánok az ô fából faragott s rikítóan kifestett szörnybálványaikat isteneknek hiszik. Európában a szörny- kialakítás fogalmi világban grasszál; a filozófia az, mely emancipálta magát Istentôl, s következôleg az ötletes, a szertelen, a fajtalan s degenerált embert ott alázza meg Isten saját csúf alkotásában. Perdam sapientam sapientium. Ridebo in die novissimo. Lesz ez kiállítás, lesz ez műcsarnok, mikor az ember kitárja kegyetlen undokságait s káromkodó butaságait! Csak az isteni rend, mely a teremtményeknek kijelöli a helyét, magasztalja föl az embert. Ne azt higgyük, hogy istenek vagyunk, s mindent tehetnénk, amit akarunk, hanem azt, hogy e félszeg, csél-csap lelket Isten akaratához idomítsuk. Ez az út az istenüléshez. Márc. 5. Kaptam egy darab fekete márványt, valami hegyi patak gyaluja faragta s fúrta, s egy darabot símává tettek, s az áll rajta: >>Doberdoi emlék 1915--1916. 17. h. gy. e.<< Volt itt egy kiállítás a 17. h. gy. e. hôsi tetteibôl, s emlékül ezt vettem. Rettenetes dolgokat beszélnek a kavernákról, a gázkiömlesztésrôl, a rémes agyonszurkálásról s robbantásokról. Akik ott elestek, azokat ott temetik; kikrôl tudják, hogy mi a nevük, kikrôl nem. S.-né fiától is kaptam rózsát, szivartartót mindenféle lövedék-héjból formálva. Úgy látszik, De Maistre-nek van igaza, hogy a háború egy isteni világítélet, rémséges büntetés. Nekem az bevilágít, hogy a káromkodó népeket Isten így sujtja. Egymást gyilkolják ... bár meg is térnének! S mikor nem lesz háború? Talán, ha a népszövetség teremt békét? No, ez a 10%-ra szifilitikus társaság aligha fogja azt létesíteni! Ápr. 15. Nincs rémségesebb tapasztalat, mint élni e rettenetes világban s látni az >>emberek<< ôrjöngését. Százezrek s milliók pusztulnak el, rémséges szenvedések s rokkantságok, sötét sorsok szakadnak más százezrek nyakába; s mindez a pénzért, a gazdasági irdekekért, a népek gyűlölete, s utálatos barbársága miatt. Az ember a rémülettôl s utálattól szörnyet halhatna; magam sem tudom, hogy hogyan élhetek, hogyan nem sül ki a szemem, hogy nem nyel el a föld, hogy nem fagy meg a vérem, az a ronda, csúnya, ezer méreggel inficiált vér, mely végre is az emberiség vére. Hangzik felénk az isteni szó ... vigyorog ránk az ördög. Megkörnyékez néha az ég, Fölség, azután meg megnyílik a pokol s okádja émelyítô füstjét... Hallom a concupiscenciák rettenetes átkát; de hát a világ szalad elôre, s öl s gyilkol s poklokat kanyarít maga körül. Hát meddig tart a halál s gyűlölet e tatárjárása, s mikor fárad ki a fanatizmus? Mi lesz az, ami megfordítja az embert? Embert fordítani nem a külvilág, hanem a belvilág szokott; de a külvilágnak is meg kell fordulnia a jobb emberektôl. Azután meg, mily izzó kín és szégyen nekem, hogy ezek keresztények! Ápr. 24. Lehetséges, hogy azelôtt, a béke idején az ember jobban bízhatott magában s az emberiségben s az értelemben, s elhihette, hogy ez a haladás csillaga. Mióta azonban a világkatasztrófa ránk szakadt, mióta milliószámra pusztítják egymást, mióta nemcsak fiatalemberek, házasok, édesapák, tudósok, nagyreményű sarjak holttesteivel vannak megrakva harcterek, árkok, völgyek, hanem az özvegység, árvaság, a csonkaság s rokkantság ezerféle gyásza s gyötrelme üli meg Európát; mióta az állatiasság teljesen kiverôdött az emberiségen s az erény helyén a düh, a gyűlölet, a bosszú, a szifilis burjánzik: azóta az egész úgynevezett kultúra máznak, fityegô rongynak, tehetetlen flancnak bizonyult, s a jobb embereket is a bűn, a romlás, a züllés taszigálja lefelé. Mi lesz velünk, ha majd meglep a drágaság, ha nem lesz kenyér? Az emberiségnek a színtája az érzéseket, a jóságot véve egyre lejjebb száll, s a sok szenvedéstôl s az állati sorstól a jóindulat, a szívesség, a finomság a durvaságnak, komiszságnak ad helyet. Nos és mit csinál az ész? Összekunkorodik, mint a tüzes széndarabok gyűrűjében a skorpió; nem bír a helyzettel. Nem bír a dölyffel, a szenvedélyekkel, az önzéssel, a bálványokkal. Nem bírja megállítani a züllést, a romlást; s azért oly bizalommal nézek föl az egyházra, s Pál apostolra gondolok, aki >>introgressus in synagogam cum fiducia loquebatur per tres menses, disputans et suadens de regno Dei<< (Act. 19). Ápr. 25. Még azt sem jegyeztem föl, hogy elsütöttem a nagy ágyút az Omge [Orsz. Magyar Gazdaegylet] gyűlésén s beadtam a földosztásról indítványomat. Röviden jeleztem s okoltam meg, hogy miért. Örökbérletet gondoltam, mert másra nincs pénz; s ezt az örökbérletet úgy, hogy ne érezze a bérlô, hogy bérlettel hanem valami >>örök<<-ké övével áll szemben. Nekem ezeket a gondolatokat Malcomes Gyula, bécsi külügyminiszteri titkár vagy tanácsos adta; övé az egész terv; én csak egyházi szempontból tettem kifogástalanná. Máris megkezdôdött a sajtóvélemények árama; a Világ is borzasztóan kifent, s kapok iratokat s telegrammokat mindenfelôl. Igazán nagy követ dobtam a >>Velencei<< magyar tóba, ebbe a széles, sekély vízbe. Most kavarog s gyűrűzik. -- Lehet mindenféle kifogást emelni e javaslat ellen; de azt el kell ismerni, hogy a népet magyar keresztény irányban kell földdel megtámogatni, -- no és a latifundiumok igazán megértek a megosztásra már nálunk is. Ápr. 30. A féleszű kultúrdivatok közé számíthatom méltán a >>japán- kultuszt<<. Azt se tudtuk, hogy honnan egyszerre ez a hasonfekvés >>Nippon<< elôtt. Igen, a cseresznyevirágos, krizantémos bölcs emberkék, -- az a fölény mindenben a keresztény kultúra fölött, ez az örök fiatalság a lehervadt Európával szemben, és Kukuzo szentimentális erkölcsi tisztasága a döglôdô nyugati civilizáció bűzével szemben! Hát ez a bűbáj is szétfoszlott, s ahelyett a materialista, fölmetszett hasú, harakiri igazi kikiriki-szózat. Máj. 15. Jóllehet tele vagyok a háború iszonyatával, azért nem becsülöm alá azt az óriási erôt, mit a világtörténetbe állít bele a világháború; s bár most elállt a pacifisták nyávogása, s ôk is úgy tesznek, mintha bámulnának, én föltétlenül meghajtom pálmámat e rettenetes történésben megnyilatkozó lelki erô elôtt. Egymást leszúrni rémség; de gyôzni akarni s legyôzetni nem akarni, a nyers erôkkel, idôjárással, éhséggel, álmossággal megküzdeni tudni, -- helyén kitartani s azt soha el nem hagyni: az ugyancsak érdemel elismerést. A háború állati dühbe foglalja az ember hôsiességét. A kereszténység elismeri s tiszteli a kardot, a keresztény morális igazságos háborút ismer. Kinek lesz igaza? Vagy tán a háború is gyermekbetegsége az emberiségnek, s kultúrája kiveti belôle az erôszakot? Lehet-e ezt hinni annak, ki tudja, hogy a kultúra alatt ott lappang az eredeti bűn, a nagy bukás? Ezt a bukást meg nem szünteti semmi. Jún. 4. Father Boehm botránkozott, hogy hogyan adhat az Isten annyi kegyelmet, áhitatot és buzgalmat az amerikai szektáriusoknak, akik apostolkodnak, áldozatokat hoznak etc. Hát az Isten kegyelmet ad az egyház testén kívül állóknak is, de hogy ily túlzott mértékben is, az más kérdés. Nem akarom lekicsinyelni a szektáriusok buzgalmát; de szó, ami szó, ki tudja azt, hogy az Isten mily természetfölötti kegyelmet s mennyit ad? Úgy látom, hogy a kegyelem a lélek legbensôségesebb kialakulására adatik, a finom szövetekre, a világ elôtt esetleg sehogy sem latba esô lelkületre. Ami az embert tisztává, alázatossá, önzetlenné, áldozatossá teszi Isten elôtt, arra adatik a kegyelem. A többiben, ami a külsô hatásra vonatkozik, annyi lehet a természet, a természetes akarat, a szenvedély, a vállalkozási lendület, az egyéniség súlya, hogy igazán nehéz meghatározni, hogy mi van kegyelembôl, mi természetbôl. Vegyük az egyháztörténet nagy alakjait -- a nagyot úgy értem, hogy hatalmas -- például Marciont, aki a II. században már >>megreformálta<< a kereszténységet s fölfödözte >>az idegen istent<<, s oly >>egyházat<< szervezett végig az akkori világban, hogy a katholikus egyháznak szervezeti kiegészítésére agit adott. Ez bizonyára nagystílű organizátor volt. Nos, mit mondhattak róla a II. századbeli Father Boehmök? Nem értették a kegyelmek bôségét, a buzgalmat, a vértanúságot (ilyen is volt!). Azt gondolom, hogy a kegyelem az ember lélek-magvát szövi, az élet leggyöngédebb szálait, melyek összekötnek az Istennel. A >>rumli<<, az >>akció<< s agitáció, a >>népmozgalmak<<, még a Salvation Army utcai tüntetései, a prédikátorok sikerei is esetleg kevés természetfölötti, vagy mondjuk, túlsok természetes elemet foglalnak magukban. Ebbôl következik az objektív elemeknek, a tannak, az egyházi kereteknek szükségessége. Aug. 23. Stendhal azt írta Mezzofantiról: Quoique si savant, il n'était pas bęte[243]. Ezt azonban nem lehet minden tudósról mondani, sôt az elsôértelemben az: savant, donc bęte! Ilyen bęte sok tudós ember. Filozofál, de világtól s valóságtól elfordulva... Das reine Denken; okoskodás egy fejben, melynek minden salugáterje le van eresztve. Az ilyen tudománytól borzadok! Az életrevalóság jó elve az is, amit Karl von Löwenstein egyik nevelôjének mondott a nevelônek édesatyja; azzal bocsátotta el fiát nevelô szerepére: Mach, daß der Fürst sich nie vor einer guten Flasche Wein, aber auch nie vor einem Rosenkranz fürchte[244]. Német iletrevalóság! Aug. 26. Történt valahol, hogy sváb községben a plébános buzdította az embereket, hogy menjenek templomba, mert hisz az Isten látja ôket, mikép támaszkodnak neki a templom falának s ácsorognak a téren. Erre egy jó asszony azt mondta: Ja, Herr Pfarrer, die Männer gehn jetzt nicht in die Kirche, weil sie im Krieg eine grosse Pein gehabt, und da sagen sie: wird er uns auch vor der Kirche nicht sehen![245] Ime, a gyakorlati nagy botrány; a hit a szenvedésen hajótörést szenved. Már most olvasom, hogy az Isten hogyan dicsôíti meg szentjeit halálukban: vértanúságot vagy nagy szenvedéseket küld nekik. Pál apostol recitálja: sancti sunt, in occasionem gladii missi sunt. Be kell állni Santo Stefano római templom közepére s végignézni a vértanúk kínjait: die große Pein, az ott is volt. De milyen! De lélek volt hozzá, hűség, szeretet, nagy hit, nagy várakozás az örök kapuk elôtt, nagy hôsiesség; csupa éthosz! Ahová nyúlsz, éthosz fakad! A szenvedésben megmarad a tentáció, melynek az Úr kifejezést adott: Deus meus ut quid dereliquisti me [Istenem, miért hagytál el engem.]; s a kedves görög leány, Agatha: agonem suum Domino commmendavit [haláltusáját az Úrnak ajánlotta]; s Ágnes: expansis manibus ad Deum orabat [Kitárt karokkal Istenhez imádkozott.]... Érezték , de nagyon láttak más világot, s nagyon szerettek. No, a gondolkodónak nincs nehézsége abban, hogy a katonákat a vértanúkkal össze ne hasonlítsa. Dort ist die Pein ohne Licht und Gott; hier die Pein in der Liebe Gottes. Mily más fogás a szentek fogása, mellyel a kínhoz nyúlnak s Istentôl veszik, s azok fogása, akik épen Istent nem látják ott, s csak a rossztól kótyagosodnak meg. Hát természetes, hogy a lélek minden ... minden. A sötétségen át örök világosságot s a vértanúk kínjaiban az Isten dicsôséges kegyelmeit látja. Laus Deo! Itt az örök jubilus, a gyôzelmes élet hömpölygô folyamának a szépség s a bravúros művészet harsogó és vakító formáiba való lefogása ... az igazi barokk! A lelkek élete barokk stílban emelkedik, hullámzik, leng, lendül, táncot karikázik, cikázik s hömpölyög az Istennek látványosságul! ezen örülni, együtt lengeni, énekelni, tombolni, cikkázni s harsogni kell. Együtt, együtt... S ha szenvedek, akkor gondolok arra, hogy kigyulladt s fölzaklatott lelkem a szellemiség, a legyôzött anyag mesteri szépség-formáiba öltözik ... Io triumphe! Uram, szenvedésem, bajom ezután már csak a barokk-templomok mennyezetén nyiladozó mennyországok stílusában fejezhetô ki ... abba nô bele, úgy virágzik ki... Szept. 24. Aut mori, aut pati... non mori, sed pati -- az Úr Jézus jegyeseinek fölséges megnyilatkozásai... ez pedig mind voltaképen azt jelenti: aut mori, aut amare... non mori, sed amare[246]. Igen, valahogy ezt jelenti -- azzal a hozzágondolással, hogy azután még inkább szeressünk; örökké, nagyon. Mivel a szerelem az Istentôl való s az egész emberiséget leginkább egybekötô, összefűzô és boldogító kötelék, azt kell gondolnom, hogy az Isten-szeretetnek is a legédesebb s legérthetôbb szimboluma. Azért az Énekek énekében is a páros szeretet az Isten-szeretetnek a legfölségesebb s legbeszédesebb hasonlata. Ez az erosz azt a másik nagy eroszt ismerteti meg velünk. A materialisták ezt csak úgy magyarázták, hogy az égi szeretet csak travesztiája a földi szerelemnek. Nem így van; de a legédesebb szeretet a leghívebben világítja s közelíti meg a felsô eroszt. Ez még édesebb, ez még tüzesebb, még andalítóbb, emelôbb s kielégítôbb. Sokan botránkoznak az Énekek énekén. Miért? Hogy erosz? Hogy a jegyes atöleli a jegyesét? Hogy szívja ajkát s összecsókolja? Tény, ezt teszi a földi erosz; de ez mind csak analógiája annak az édességnek, bűbájnak, annak a közelségnek s meghittségnek, mely a lélek Istennel- egyesülésében bennünk áradozó boldogsággá lesz. Az ószövetség szerette a két eroszt egymáson nevelni; a keblen az Isten keblét, az ajkon az Isten ajkát, az édes ölelésen az ô ölelését merte elénk állítani. Igen, merte. Gondolom, hogy a tiszta szerelem Istenhez emelheti a szerelmeseket, lelkeiken a tűz fölfelé világít, ajkaikról Isten mézét szívhatják. Ha pedig egy leány Krisztus jegyese lesz, akkor ez nem az Énekek éneke esete, hanem az ilyen átviheti minden, a földi szerelemre irányítható érzését is az Úrra; azonban ezek a tendenciák csak lépcsôfokok, melyeken az igazi krisztusi szeretethez eljut, mely önmegtagadást, áldozatot, szenvedést, akar, mint az igazi s hamisítatlan szeretetnek zálogát, mondjuk fémjelzését! Amen! Jesu, rex virginum, miserere nobis! -- Nemcsak nem gondolom következôképen, hogy az égi erosz csak lenyomata és visszfénye legyen a földi erosznak, hanem mivel az égi az alap s a földi a funkciója, azt gondolom, hogy a földi erosz kimondhatatlanul édesebb, fölségesebb, tisztultabb lesz, ha az égi erosz járja azt át. Istenem, szeretni ... minden földi eroszt Istennel átjárni s áttüzesíteni! Dec. 9. Megtartottuk a megyei közgyűlést s elparentáltuk a királyt, Ferencz Józsefet, ki november 20-án meghalt. Én voltam a szónok. Mondtam sokat, ami minden szempontból elfogadható volt, s amivel tartozunk neki. Aki ilyen zúgban él, mint mi, annak kár okoskodnia, s bár kell hinni egy nemzeti hivatásban, azért lehetséges, hogy a hivatásnak már megfeleltünk s most még lézengünk. Isten nyugosztalja a királyt; nem ítélek, hiszen egészen más világban s más levegôben élek; mit tud a libella, mely a víz színén karikázik, a csíkok s a pontyok s a békák életérôl és indulatairól! Ah, csak föl a tiszta érzések s a hamisítatlan élet levegôjébe! föl, föl, az Isten átlátszóságába! ott van igazi élet, a többi labor et dolor et ... rubor! -- De meghalt az egyház fôkegyura Magyarországon s elôtte elmentek azok a Simorok, Samassák, Schopperek, Ranolderek, Kovácsok, Rimelik, Moizesek, Palugyaiak, Roskoványiak, Zalkák... no, meg a káptalanok, a Majtényiak, Feketék, Krajcsikok, Fertsekek, Marcik, Gyurcsekek, stb. óriási dependenciás, aranykeresztes sorai. Most ott van köztük a Sacratissima Majestas... Mondhatni, hogy a magyar egyház saturnusi korszaka bevégzôdött, s új korszak kezdôdik. Erre azonban, úgy látszik, lesznek elôkészítô tapasztalataink. Istenem, Istenem, hogy minket csak hátbaütésekkel s külsô megpiszkálásokkal lehet elôbbre vinni! Igy van az egyházi fejlôdés nem belsô erôk feszülésétôl, hanem külsô stimulusok behatásától függôvé téve. Az egyház talán azért is így van beállítva a világba, mert külsô dolgokkal, rendeletekkel úgy sem lehet rajta segíteni; az ô regenerációja a lelkek fölborzolása; az ô mótorát a szentek szelleme fűti. Ezt a hatalmat pedig nem korlátozza semmi. Azért hát Raum für die Heiligen, freie Bahn für die Helden! -- Requiescat Sacratissima Majestas cum tota sua curia episcopali et canonicali in pace![247] ======================================================================== Jegyzetek 1 Schütz itt kezdi a napló közlését. Itt hozza zárójelben: ,,A filozófusok bidellusa voltam akkor.'' Schütz megjegyzi: Lásd Utak és állomások, ÖM 16, 158--271: A Collegium Germanico- Hungaricumban, mely általában a legjobb kommentár az 1878--82 évek följegyzéseihez. 2 Dôlt betűvel szedtük a Schütz-kiadásban nem szereplô új részeket. 3 Jézus Krisztus szenvedését hordozzuk testünkben (2Kor 4,10). 4 IX. Pius pápa, 1846--1878. 5 Xavéri Szent Ferenc: Minden veszély és kísértés közepette legyen legerôsebb támaszunk az üdvösségünk ellenségével szembeni rendíthetetlen félelemmentesség. Ehhez társuljon önmagunk iránti bizalmatlanság és az Istenbe vetett feltétlen bizalom, úgyhogy ilyen védelem segítségével élvezve nem csupán ne féljünk semmitôl, hanem még ne is tűnjünk kételkedni a gyôzelemben. 6 Azzal a gondolattal vigasztalom magam, hogy azok a hibák, melyekkel vádoljátok magatokat és naponta meg is bánjátok azokat, végül is arra szolgálnak, hogy helyesen megvessétek önhittségeteket. Ez megteremti majd bennetek a keresztény tökéletesség szeretetét. Így minden dicséret keresztté válik számotokra, és egyre erôteljesebben figyelmeztet hibáitokra. 7 Aki biztos abban, hogy Isten segítségére támaszkodhat, soha nem lesz gyenge. 8 A jófeltételek pontjai: 1. Legyek szelíd, túlzás nélkül és okosan. 2. Errôl tartsak részletes lelkiismeret-vizsgálatot. 3. Legyen jobb az általános lelkiismeret-vizsgálat. Akarj megjavulni, ezért bánkódj a bűnökön, melyeket nem elég csak felismerni. 4. Az elmélkedési pontokat jobban készítsd elô. 5. Az imádságban ne magadat keresd, hanem Jézust. Ezért fontold meg, hogy ne figyelj túlságosan a dolgok megértésére. (Az utolsó mondat rövidítései érthetetlenek.) 9 Római tanulmányainak harmadik évében, 1878. aug. 17-én a filozófia doktorává avatja több társával együtt Giovanni B. Franzelin bíboros, aki a Gregoriána Egyetemen 1858--1876-ig a dogmatika professzora volt. Az itt említett pápai rendelet XIII. Leó Aeterni Patris enciklikájában olvasható, mely sürgeti a tomizmus érvényesítését az egyetemi oktatásban is. Vö. Barlay: ,,Prohászka O. tanulmányévei'', PÉ 63--64. 10 A lelkigyakorlatokra való gyakori utalás megértésére vö.: Prohászka: Szent Ignác lelkigyakorlatainak szelleme ÖM 8,259--322. -- Schütz e lelkigyakorlat bejegyzéseit nagyon foghíjasan közölte. 11 Ó, ha sohasem kellene enni, inni, beszélgetni, hanem csak egyedül Jézussal egyesülni! 12 Mit használ az embernek, ha más célt tűz maga elé, amely hitványabb és saját kárára van. 13 Mi ez Isten szolgálatához! 14 Ezután kb. 5 sor ki van vágva (Némethy), az V. elmélkedés kezdete is. 15 Ezt a bekezdést ollóval kivágták a kéziratból. 16 A Szent Ignác-i agere contra: Küzdeni mindig, mi ellen? Önmagad ellen. 17 Némethy itt törölt jó három sort. Olvashatatlan. 18 Fiam, készítsd fel lelkedet a kísértésre, katonáskodás az élet. 19 Az alázatosság három módjáról szóló ignáci elmélkedés. 20 Belsô gondolatait rajzban vetíti ki, ezzel is pontosítani akarja lelkiismeret-vizsgálatainak feladatkörét. Itt kinagyítva mellékeljük a két ábra egyikét, mely rávilágít módszerére. Az ábra (a belsô kör) jelzi, hogy Prohászkánál már ekkor az ima mindennek ôsforrása. Ez életének titka! Vö.: Barlay PÉ, Önmegszentelés 41-- 56. 21 Magyar fordítás: lelkiismeret-vizsgálat -- a szabályok megtartása -- elmélkedni a végsô dolgokról -- a megaláztatást keresni a vitákban -- bízz a Boldogságos Szűzben és ôrzôangyalodban -- összeszedett szemérmesség -- a nehézségeket penitenciaként elviselni -- a szentségek vétele. 22 Itt hiányzik a folytatás. -- A 14 éves Prohászka kalocsai lelkivezetôjérôl vö.: Barlay Távlatok 1996/1, 29 és PÉ 49. 23 Itt egy lap hiányzik a naplóból. Talán maga Prohászka vágta ki. 24 Antiochiai Szent Ignácnak a rómaiakhoz írt levelébôl: Vadállatokkal küzdök, tíz leopárdhoz kötözve, vagyis egy katonai osztaghoz. Gazságukban ezek mindig csak rosszabbakká válnak, -- de nem emiatt igazulok meg. Örvendek a vadállatok miatt, melyeket számomra készítettek. Kívánom, hogy röviden végezzenek velem; csalogatni is fogom ôket, hogy gyorsan faljanak fel, nehogy megijedve hozzám se érjenek, mint néhány esetben megtörtént... Jöjjön tűz és kereszt, harc a reám küldött vadállatokkal, tagjaim szétszabdalása, csontok összetöretése, a test tagjainak levágása, az egész test felôrlése, csak törjenek rám a sátán gonosz kínzásai, hogy egyedül Jézus Krisztusé legyek. Nem lelem örömömet semmi romlandó dologban, sem ezen élet gyönyörűségeiben. Isten kenyerét akarom, mely Jézus Krisztus teste, aki Dávid törzsébôl való, azt az italt kívánom, mely az Ô vére, ami a romolhatatlan szeretet. -- Prohászka emlékezetbôl idézte a latin szöveget. 25 Most tehát már nemcsak a súlyos bűnt kell kerülnie, hiszen ezt akarja is, hanem a bocsánatost is. 26 Ó milyen nyomorultul érzem magam, ó milyen nyomorultul. 27 Itt egy lap kivágva. 28 Az Egyházzal való igazi együttérzés (egyházias érzés) szabályairól. 29 Ôrizkedjetek a hamis próféktáktól (Mt 7,15). 30 Mindenben szolga, mindent teljesítô, mégis haszontalan. 31 Tanuld meg az okosságot. 32 Bivak (bivouac, fr.) táborozás szabad ég alatt. 33 Milyen kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura, Lelkem vágyakozva eped az Úr udvaraiba. (Zsolt 83,2--3) 34 És küldi azt, akik megmaradtak Júda házából -- azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn. Vö. Iz 37,31. 35 Mikor Jézus megkeresztelkedett és imádkozott... Vö. Mt 3,16. 36 Ó, Isten félelme szúrd át testemet. 37 Harcolva saját érzékiségemmel, a világi és testi szeretetemmel szemben. 38 Az iskola, az ismétlés által... 39 A szakaszban elôforduló szavak fortitudo = erôsség, -- humilitas = alázat, -- poenitentia = bűnbánat, -- aemulatio = vetélkedés, -- compunctio = töredelem, -- conformitas = megegyezés. 40 A töredelem és az [Isten akaratával való] megegyezés eredjen szeretetbôl, mely megszabadít minket minden aggályosságtól és aggódástól. 41 A töredelem Isten elôtt, alázatosság a felebarát elôtt, azonosság önmagammal szemben irányít. 42 3/ Légy bátor, ne tekingetve, függve másoktól, -- 4/ buzdulj fel a bűnbánatra, megegyezésre, alázatosságra, bátorságra, vezeklésre, mert az Úr közel van. 43 Ô a természet helyreállítója földbôl és szemétbôl. Ó ember, ismerd meg méltóságodat. 44 Add Uram, hogy tudjam és tegyem legszentebb akaratodat! Világosíts meg! 45 Uram! Világosíts és tökéletesíts engem! 46 Most az örök életrôl van szó, mily gn (gondolat) ez! -- Mert mindig és mindenhol az örök életrôl van szó. 47 Az Isten igéjének hirdetôje nincs összekötve tisztelettel, sem adományokkal, sem köszöngetéssel, sem könyörgésekkel, stb. 48 Gyümölcsöt hoznak türelemben, szeretetben, áhítatban. 49 Önmagának hordozva (ti. a keresztet). 50 Részletes lelkiismeret-vizsgálat az alázatosság érzületével, a társalgásban bátorsággal. 51 Anima: német kollégium Rómában. 52 Benne nincs szkítha, sem görög. (Vö. Gal 3,28) 53 Állhatatlan ma is, holnap is. 54 A fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól, távol tartja magát az esztelen gondolatoktól. Bölcs 1,5. 55 ,,Bizony látom a megnyílt eget'' (ApCsel 7,56). Ezért a drága ajándék legkisebb része se suhanjon el melletted észrevétlenül. -- ,,Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.'' (ApCsel 9,16) 56 Mt 25,41: ,,Távozzatok tôlem átkozottak az örök tűzre...!'' 57 (A folyam) rohama megvidámítja Isten városát. (Zsolt 64,5) 58 Ez az a nap, melyet az Úr készített nekünk, ujjongjunk és örvendezzünk benne. (Zsolt 118,24). 59 Mit használ az embernek ... Az örökkévalóságra születtem. 60 Ha nem tartotok bűnbánatot, ti is mindnyájan éppen úgy elvesztek. (Lk 13,5) 61 Légy hűséges, jó az én Uram Jézus. 62 Olyan férfiakat, akik elviselik ôt és saját nyomorúságukat, küzdenek siker nélkül is, mert ez az út ahhoz, hogy lassanként kitépjük a gyökereket és újra megtisztítsuk, hogy óvatosan és körültekintôn haladjunk elôre, mégha az Úr elrejtôzik is. 63 Bátran lépjünk a kegyelem trónusához. 64 A Trinitŕ dei Monti-templom a Spanyol lépcsô felett áll. 65 A csendben és a reményben lesz a ti erôtök. 66 Atyám, bocsáss meg nekik, -- hát még nekünk, akik bár vétkeztünk, szeretünk. Nem tudják, mit cselekszenek --, és én? 67 Mt 5,19: ,,Aki tehát csak egyet is elhagy a parancsok közül ...'' 68 Itt visszatér az ex. part. (részleges lelkiismeret-vizsgálat) rajzzal. (Ahogy Szt. Ignác ajánlja a lelkigyakorlatokban.) 69 Uram, Uram, nem vonakodom a munkától, kérem a kegyelmet. 70 Ez (Febr. 13) nincs meg a kéziratban, mert itt fölszabdalt laprészletek maradtak meg. Ezután több részlet hiányzik (kivágva) a kéziratból. Schütz jórészüket még látta és közölte. 71 Olyannak mutatja meg nekünk a keresztet, hogy ne féljünk tôle, úgy helyezi ránk, hogy nem nyom el, és követésére hív, de elegyengeti az utat. 72 Jn 11,16: Menjünk mi is és haljunk meg vele. 73 Vö. ÖM 8,1: Zinka halhatatlan. 74 San Pastore a Collegium Germanico-Hungaricum közkedvelt villája. Vö. 16, 252--267. 75 Michele de Maria a logika és a metafizika tanára a Gregoriánán. 76 Vö. ÖM 16,5. 77 Simor hercegprímás 1882. júl. 21. keltezéssel az esztergomi belvárosi plébánia káplánjává nevezi ki, -- szept. 2-án pedig a kisszemináriumba helyezi át. Prohászka esztergomi működésének elsô tíz esztendejérôl részletesen Barlay: PÉA, Útkeresés Sion hegyén 1883--1893, 20--39. 78 A Collegium Germanicum Szt. Machut kápolnájában misézett primíciája napjaiban. 79 Magyar Sion egyházirodalmi folyóiratot 1863-ban hozta létre Knauz Nándor (+1898). 1870--1887 között Új Magyar Sion címmel jelent meg. 1887--1903-ig ismét Magyar Sion volt a neve. A tényleges szerkesztést Prohászka végezte. Cikkei, könyvismertetése dr. Pethô Rudolf álnéven jelentek meg. 80 Tudjuk, hogy honnét származunk. 81 Tüzet küldj a magasból csontjaimba, és oktass engem. 82 Uram, fiatalságomtól kezdve szegény vagyok, és sokat bajlódom. -- Zsolt 88,16. 83 Aki gyarapítja a tudást, a gyötrelmet is fokozza. -- Préd 1,18. 84 Küldd el világosságodat. 85 Az elsô sor törölve, olvashatatlan. 86 Krisztus saját szabadságával szabadít föl minket, -- vö. Gal 5,1; 2Kor 3,17. 87 Ezt az önjellemzést a kéziratban végig aláhúzta Prohászka. 88 A szeretet elnyeréséért végzett szemlélôdés Szent Ignác lelkigyakorlatai végén. 89 Vége a kalocsai lelkigyakorlatoknak. 90 Uram, itt az én szívem. Öntsd belém kegyelmeid kincseit. Nagyon ismerem végtelen gyengeségemet. Uram, segíts az én nyomorúságomon. 91 A verssel azt kívánja érzékeltetni, hogy a szeretetnek izzania kell, mint a tűzbe tett vasedénynek, melyet az üllôn kalapálnak. Ellenkezô esetben a kalapács darabokra törne mindent és ki kellene dobni a szemétbe. ,,Igen, az üllô és kalapács között alakul ki az edény a kamra díszévé, ámde izzania kell, különben hiábavaló a művész fáradozása. Ha hidegen kerülne a kalapács alá, ó jaj, megrepesztené az edényt, -- s végsô pusztulásként kidobnák a cserepeit. Ezért az Úrtól magadnak csak tüzet, keresztet és ínséget és pestist és vesszôt kell kérned, és kínokat, amik a világ szemében oly borzalmasak. 92 Két szentírási hely egybekapcsolva: ,,Mint a sasé megújul ifjúságod''. Zsolt 103,5. -- ,,Szárnyra keltek, mint a sasok, repülnek, de nem fáradnak ki.'' Iz 40,31. 93 Egészen a poklokig! Nemde igazság, mivel innen vagyunk? 94 Az örök életrôl van szó. 95 Az általános vezér az Úr Krisztus. -- Szt. Ignác elmélkedése a két zászlóról. 96 Ez a márc. 30-i feljegyzés az eredeti naplóból kivágva. 97 A dôlt betűs rész kivágva a naplóból. 98 Havi lelki nap életreformmal. 99 Itt már megpendíti azt a gondolatot, amelyet székfoglalójában kidolgoz. -- Vö. Szabó PÉ 88 kk. 100 Jöjj, Uram Jézus; Íme Isten lakása az emberekkel. -- Ebben az ápr. 30-i jegyzetben már megjelenik Prohászka természetmisztikája. 101 (Jézus) ,,a rá váró öröm helyett elszenvedte'' a ,,Keresztet'', Zsid 10,2. -- Schütz a g. rövidítést gratia-ra oldotta fel, gaudium helyett. 102 Uram, Atyám és életem Istene, ne hagyj engem a rossz gondolatokban: ne verj meg engem nagyravágyó szemmel, és a rossz kívánságoktól óvj meg engem Istenem, ne engedd, hogy tiszteletlen és buja lelkület vegyen erôt rajtam. Ne hagyj el engem, Uram, ne növekedjék tudatlanságom, ne szaporodjanak vétkeim. (Sir 23,4--6.) 103 Ránkragyog arcod fénye, Uram. -- Zsolt 4,7. 104 ,,Rövid élet, hosszú élet'': Szt. Ignác szerint indifferensnek kell lennünk, hogy Isten akaratához igazodhassunk. 105 Az ember hajlamos azt hinni, hogy a népek erkölcsi érzéke nem gyöngült el annyira, semmint látszik, és hogy néhány szent jelenléte ebben az elagott társadalomban elég lenne ahhoz, hogy megújuljon a hit, amely megmenti a világot. 106 Szabályok az egyházias érzékhez. (Lelkigyakorlatos könyv.) 107 Jezsuita lelkigyakorlatos ház Bécs külnegyedében. 108 Semmi eltérés barát és ellenség között, semmiféle különbség a származás és a hit között nem létezik a keresztény szeretet számára, amely mindenkit ,,felebarátnak'' ismer el, akinek az irgalmasság szolgálatát kell teljesítenie, amikor az illetô erre rászorul, és mert rászorul. 109 Katalinnak ügyelnie kellett arra, hogy ôt (N. d. L.) kimentse búskomorságra és csüggedésre való hajlamából, kitépje és belé öntse erôs és nagylelkű reménységét. 110 Prohászka rendszeresen járt Márianosztrára, ahol 1854 óta nôi fegyház volt, amelyet a Szent Vince nôvérek vezettek. (Erre utal az S. V. monogram.) 111 Assziszi Szent Ferenc jelmondatához (Istenem és mindenem!) kapcsolódik ez az olasz szöveg: Ó Ferenc, akivel a Szentlélek új világot hozott létre, hiszen benned lehelt a lelke! 112 Prohászka szüleirôl lásd Barlay PÉ 21kk. -- A német mondat fordítása: ,,Testemmel, lelkemmel Isten akaratának adom át magam.'' 113 Ma ragyogó öröm töltött el a szentáldozás után, (boldog voltam) mint a gyermek, aki megkapta azt, amire vágyakozott. 114 Itt már egészen határozottan megjelenik Prohászka misztikájának kettôs vonása, amely élete vége felé teljesedik ki: az Eucharisztia iránti ,,szent szerelme'' és természetmisztikája, éspedig itt a kettô összekapcsolódik, kicsit ,,panteista'' színezettel. De igazában, miként Teilhard de Chardin-nél, Prohászkánál is inkább pan-en-theizmus-ról kell beszélnünk: Isten minden mindenben (vö. 1Kor 15,28). Lásd még Schütz A. jegyzetét (23, 363): ,,Amit Prohászka itt mond, azt a misztikusoknak sokszor még merészebben kifejezett állandó gondolata: a teremetménynek teljesen ki kell vetkôznie önmagából, egészen átadni magát Istennek, magának semmit meg nem tartani. Ez nem az én- megsemmisítô pantheizmus misztikája, amint mutatja Prohászkának nemcsak egész theológiája, hanem maga ez a hely is: >>ezer életet föltaláló megsemmisülés<<, voltaképpen az, amit az Üdvözítô mond: Aki elveszti életét, megtalálja azt.'' 115 Semmit vissza nem utasítani, sem kérni! Haszontalan szolga. 116 Zsolt 74,8--9: ,,Az egyiket megalázza, a másikat fölemeli ... még a seprôt is ... meg kell inniok a föld gonoszainak;'' 117 Ignavus miles = hitvány katona; agendo contra = szembeszegülve érzékiségükkel stb. -- Szent Ignác Krisztus Király hívásáról szóló elmélkedésére utal Prohászka. (Lgy 94. és 97.) 118 Vö. ÖM 8,26: ,,Az ondovai vámos.'' 119 Ef 1,4: (Isten) ,,Benne (Krisztusban) választott ki minket a világ teremtése elôtt, hogy szentek és szeplôtelenek legyünk elôtte.'' 120 Szt. Jeromos: ,,Mit keresel az asszonyok között, te, aki az oltárnál szolgálsz.'' 121 ,,Vágyva vágytam ezt a húsvéti vacsorát elfogyasztani veletek''. Lk 22,15. 122 Figyelemre méltó ez a megjegyzés. Prohászka egyre inkább majd arra gondol, amikor elmélkedései lumináit lejegyzi, hogy azokat felhasználhatja a prédikácóban, vagy -- amikor az esztergomi szeminárium spirituálisa lesz -- a kispapoknak adott punctákban. Az 1892-tôl 1898-ig terjedô idôszakban kevesebb a személyes feljegyzés; füzetei jórészt a szeminaristáknak adott elmélkedési pontokat rögzítik. Minderrôl lásd még a Naplójegyzetek II. kötetét. Ez magyarázza, hogy Schütznél nagyon hiányosak az említett évek naplójegyzetei. 123 Sokan vannak a meghívottak ... széles az út és tágas a kapu ... és sokan mennek be rajta. (Vö. Mt 7,13) 124 Szt. Ignác, Lelkigyakorlatok, 97: ,,Szembeszegülve érzékiségükkel, testi és világias szeretetükkel.'' 125 Én 1,12: ,,Míg asztalnál mulat a király, nárduszom jó illatot áraszt magából.'' 126 Én 2,1: ,,Én vagyok a mezôk virága, a völgy lilioma.'' 127 Én 2,10--11: ,,Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Nézd, elmúlt a tél.'' 128 Én 2,14: ,,Sziklák hasadékában, a fal mélyedésében...'' 129 Úgy küldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé. -- Mt 10,16; Lk 10,3. 130 Némethy Ernô feljegyzése (aki az eredeti kéziratot látta, -- ez ma nincs birtokunkban): Prohászka 1890. júl. 2--10. között Lainzban (Bécs) végezte a lelkigyakorlatot P. Kulcs(?) vezetésével. Errôl 16 oldalnyi kézirat van, sűrű, apró betűkkel. Sok benne az idézet P. Faber könyvébôl. Nyomtatásban (Schütznél, Sol. I, 157--160, az itt következô szövegrôl van szó) csak három oldal szerepel. 131 Ez a júl. 3-i feljegyzés nagyon jelentôs. Prohászka végigolvasva korábbi lelkigyakorlatos feljegyzéseit, megállapítja, hogy korábban milyen ,,fejletlen'', ,,erôtlen'' volt. Gyakran leírta, hogy férfias magatartásra kell törekednie. Úgy tűnik, 1890-re ,,beérik'', ,,megállapodik'' férfias jelleme. Ezután következik a szemináriumi spirituális, az író, az ország apostola ,,dialdalmas'' eszméinek szétsugárzása. A naplókban ritkulnak az egészen személyes feljegyzések. 132 Errôl (jezsuita hivatásáról) Schütz a következôket írja: ,,Fölvételért folyamodott, 1890. július 7-én ki is állotta Lainzban a szabályszerű vizsgálatot. Azonban valaha atyjának könyörgése, most püspök-atyjának, Simornak határozottsága tartotta vissza. Simor, aki nagyon tisztában volt Prohászka értékeivel, nem engedte el az egyházmegye kötelékébôl, hanem módot adott neki a Collegiumban [a római Coll. Germanicumban] kialakult papnevelési eszményeinek korlátlan érvényesí- tésére. (25, 31; vö. még 23, 224.) -- Errôl részletesen: Barlay: PÉA 29--30. 133 Vö. ÖM 8,9. ,,Ó áldott türelem.'' 134 Vö. ÖM 8.26: ,,Az ondovai vámos.'' 135 Schütz kiadásában (Sol. I. 168) mindjárt 1894 következik, tehát 1892-bôl és 1893-ból nincs naplójegyzet. Késôbb viszont elôkerültek Némethy E. hagyatékából azok a füzetek, amelyek ezekben az években íródtak. Jórészt szemináriumi punkták; személyesebb vonatkozású jegyzeteibôl mostani kiadásunk II. kötetében válogattunk. Ott közöltük az 1892-es és 1893-as lelkigyakorlat feljegyzéseit is. 136 Vö. ÖM 8,259 137 Reliqua ... ,,A földön minden más az emberért van teremtve...'' Errôl Szent Ignác a lelkigyakorlatok elsô hetében tárgyal az ún. alapvetés (fundemantum) részben. 138 ,,Szükséges ezért, hogy közömbösekké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben ...'' Lelkigyakorlatok, fundamentum. 139 Nota Ecclesiae: az Egyház ismertetô jegyei: apostoli, egy, szent, katolikus. 140 Vö. ÖM 8,.9: ,,Ó áldott türelem.'' 141 Jézus elfogatásának jelenete. A két latin idézet: ,,Barátom, miért jöttél?'' (Mt 26,50). ,,Vagy azt gondolod, hogy Atyám nem bocsátana rendelkezésemre rögtön tizenkét ezred angyalnál is többet, ha kérném?'' (Mt 26,53) 142 Lk 22.53: ,,De ez a ti órátok: a sötétség hatalmáé.'' 143 Ahol nagyobb Krisztus követése, ott nagyobb Isten dicsôsége... Isten nagyobb dicsôsége megkövetelheti, hogy a gazdagságot és a dicsôséget megtartsam. 144 ,,Én arra születtem ..., hogy tanúságot tegyek az igazságról'' Jn 18,37. 145 ,,Uram, tehát mostanában állítod helyre Izrael országát? -- ... nem rátok tartozik ennek ismerete. De mikor a Szentlélek leszáll rátok, erôben részesültök, úgyhogy tanúságot tesztek majd rólam.'' (Csel 1,6--8.) 146 A sikerekben nem fuvalkodom fel, a nehézségekben nem leszek levert. Alázatos tettetés nélkül; vidám szétszórtság nélkül; serény könnyelműség nélkül. 147 ,,Mikor aztán Elsôszülöttjét ismét bevezeti a világba, azt mondja: >>Imádja ôt minden angyala<< ...'' 148 ,,Nézzétek, egy követ helyezek el Sionon, egy értékes szegletkövet, egy erôs alapkövet.'' (Iz 28,16; vö. Iz 8,14 és Róm 9,33) 149 ,,Az Úr dicsôsége beragyogta ôket.'' (Lk 2,9) 150 ,,Gyorsan repülve.'' 151 Zsolt 19,13--14. ,,De ki látja meg saját hibáit? Tisztíts meg minden bűntôl, ami rejtve maradt! Ôrizd meg szolgádat...'' 152 ,,Krisztus halandó életében hangos kiáltással és könnyhullatással imádkozott és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól. Istenfélelme miatt meghallgatásra is talált.'' (Zsid 5,7) 153 Vázlat egy papoknak tartandó elmélkedéshez. 154 ,,Az igazak földjén is gonoszságot művel, s nem törôdik az Úr fölségével.'' (Iz 26,10) 155 Ez 16,39: ,,Megfosztanak ruháidtól, elveszik ékszereidet, s otthagynak teljesen ruhátlanul.'' 156 ,,Nem marad éltetô lelkem az emberben örökké, mivel test.'' (Ter 6,3) 157 Mk 10,46kk.: ,,Útjuk mentén egy vak koldus ... üldögélt...'' 158 Figyeljük meg a 41 éves Prohászka lelkiségének kiegyensúlyozottságát. A római germanikus, majd az esztergomi fiatal pap, tanár, spirituális fokozatosan jutott el a harmonikus szemléletig: sok szorongás, néha betegesnek tűnô bűntudat, az aszketizmus és a világmegvetés túlzó hangsúlyozása elôzte meg ezt a derűs egyensúlyt. 159 Hogyan lehetséges, hogy Isten anyja legyek, amikor szűz akarok lenni! 160 Krisztus ,,ugyanaz tegnap, ma és mindörökre'' (Zsid 13,8). ,,Reményünk tele volt halhatatlansággal.'' (Bölcs 3,4) 161 Ne ellenkezzünk; semmi zsémbeskedés a szent Istennel szemben! Ne ízetlen, édeskés, erôtlen ömlengéseket; az erô adja meg a mértéket. 162 A három bekezdés német szövegének fordítása: ,,A mély és kitartó megfigyelés szokása és az érzelem felkeltése, nem pedig a tudás közlése vagy elsajátítása... A tudás mint mindenütt itt sem végcél, csak eszköz.'' -- Lenni, teljesen lenni, ez az élet célja. A harmónia és a miatta érzett öröm; az öröm a boldogság tükrözôdése; a lélek teljessége a tökéletesség tükrözôdése; az öröm tudata és a lélek teljessége Istenhez tesz hasonlóvá. -- Mi mást jelent szemlélni, mint töltekezni; a hallás mint töltekezés; az érzés mint tele lenni? Lenni és tele lenni, tökéletesnek lenni -- ez az élet célja.'' 163 Követték a gazdag fantázia csapongásait, és nem az Isten által megvilágosított ész utasításait. 164 Vass P. bejegyzése: Aug. 31 és szept. 1. között három és fél oldalnyi szöveg (magány, kontempláció, Szt. Szűz, Szív) kiadatlan. 165 Vass P. lejegyzése: 5 nagy oldalnyi szövegbôl Schütz csak ezt a két bekezdést közölte. 166 Prohászka itt az angyali karok neveit értelmezve szembeállítja ôket a szegény, alázatos, gyönge betlehemi gyermekkel. Ezt a vázlatot P. a következôkben kifejti. 167 Utalások a Keresztelô és Jézus párbeszédére: Mt 3,14--15 és Jn 15,5. 168 Jel 3,20: ,,Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ô meg velem.'' 169 Schütz 1904-bôl semmit sem hozott. Lásd mostani II. kötetünkben az 1904. okt. 29. és nov. 1. között Piliscsabán végzett lelkigyakorlat jegyzeteit, valamint a Shvoy-hagyaték 1904-es feljegyzéseit. 170 Prohászkát X. Pius pápa 1905-ben székesfehérvári püspökké nevezte ki. Maga a pápa szentelte püspökké 1905. dec. 24-én a Sixtus- kápolnában. (Vö. 25, 64.) 171 ,,Ez a rossz, ti. a langyosság, amely talán gyakoribb, semmint azt gondolnánk, a közösségi személyek körében, és amely társulhat egy bizonyos külsô szabálytartással, azt erdeményezi, hogy nem tulajdonítunk elég fontosságot annak, hogy az ember mindig megelégedett magával és nem törekszik a jobbra, és hogy végül siralmas érzéketlenséggel viseltetik Isten dolgai iránt.'' 172 Róm 5,5: ,,Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által.'' 173 Zsolt 21,4: ,,Eléje siettél üdvözítô áldással, s fejére színarany koronát helyeztél.'' 174 Vö. Szabó F.: ,,Prohászka lelke és lelkisége'', Szolgálat 1977/4, ennek végén az itt közölt latin ,,litánia'' magyar fordítása. A misztikus irodalom páratlan remeke ez a szent szerelembôl fakadt költôi imádság. 175 ,,Minden belsô gyakorlatnak summája ez: elszakadni minden dologtól, egyedül Istent átkarolni szeretettel a lélek csupasz és egyszerű mélyével, és teljesen rejtsük el magunkat Krisztus szeretetre méltó emberségében és hozzá hasonuljunk.'' 176 A Külsô imádság, amelyet csak ajakkal mondunk, pelyva, a belsô imádság bizalmas, az és ez együtt kedves Istennek. 177 Exercitia spiritus -- hogy megerôsítsük természetfeletti meggyôzôdéseinket, hogy megváltoztassunk sajnálatos szokásokat, hogy harcoljunk a rossz hajlamok ellen. Semmi könnyelműség, engedékenység, nagylelkűség-hiány. Meg kell tanulnom elszakadni mindattól, ami nem tetszik Istennek. Hagyom, hogy Isten cselekedjék, anélkül, hogy ellenállnék a kegyelemnek, legyek várakozó vászon. 178 Schütz A. csak eddig közölte (Sol. I, 210) az 1907-es lelkigyakorlatos jegyzetet. A megtalált kéziratban folytatódik a francia szöveg (talán saját fogalmazás, talán egy könyv alapján), amelyet a továbbiakban közlünk. (Jegyzetben a magyar fordítás.) -- Mily kimondhatatlan édességet éreztem ma reggel szentelésemre emlékezve. Sajnálom, hogy amikor legutóbb Rómában jártam, nem végeztem el szentségimádásomat a Szentháromság-templomban; de hamarosan helyrehozom e mulasztásomat. Mindig szent és mély érzelmekkel akarom végezni gyónásomat. 179 Háromféle módon gyakorlom a bűnbánatot, vagyis a/ affektív penitencia, bánatot indítok minden elkövetett rossz miatt, b/ affliktív elégtétel, hogy elnyerjem ama büntetés bocsánatát, amelyet megérdemeltem és amely kijár a megbocsátott bűnért is. Ez a tartozás az isteni igazságosságnak jár, amit szenvedéssel kell megfizetni ebben vagy a másik életben. Minden érdekünk az, hogy itt tegyünk eleget, egyesítve szenvedéseinket a Mi Urunkéival, miert minden értéküket ezekbôl merítik. c/ effektív, az élet jóvátétele. 180 Oltáriszentség. a/ Vezetô gondolat: bensôséges egység ... annak örök élete van, és én feltámasztom ôt az utolsó napon. (...) helyrehozza az életet, támogatja, növeli, megrészegítve bennünket a legtisztább gyönyörűségekkel. b/ (...) A szentáldozásban bölcs tanácsadóra találunk, hatalmas szövetségest. ,,Az én testem valóban étel''. Ez a gyôzedelmes asztal. (A következô mondatok töredékesek, a kézirat olvashatatlan.) ... odaadó barát, aki meg tudja érteni fájdalmát és ôszintén együtt tud érezni, balzsamot önt a sebre, amely enyhíti a fájdalmat... c/ Hogyan kell felkészülni? Helyesen disponálni magamat: 1/ a távoli elôkészület a lelkiismeret nagy tisztaságában áll; 2/ a közeli készület. ,,Ez a kenyér éhséget követel'' (Ágoston). Csak annyiban ízleljük minden zamatát, amennyiben meg tudjuk öntözni verejtékünkkel. 3/ a közvetlen (elôkészület) célja az, hogy létrehozza bennünk a jelenlegi áhítatot. 181 Pokol. Sz. Teréz. Melyek gyötrelmei? a/ a bűn ellenállást teremt, erôszakos állapot. Ez az állapot alkotja itt lenn a lelkiismeretfurdalást. A rágcsáló féreg nem hal meg. b/ A bűn a lélekben utálatos foltot eredményez. c/ A bűn azt vonja magával, hogy Isten elé helyezzük a teremtményt, ,,a teremtmények bosszúja''. A bűnös elfordul Istentôl, ,,elfordulás Istentôl''. 182 Milyen érzelmeket sugallnak nekünk a kárhozottak? a/ a hála kiáltása Isten jósága miatt b/ megragadni minden eszközt, hogy elkerüljük (a pokol) lángjait c/ az apostolkodásra való felbuzdulás. Keresni az Urat. a/ a jegyessel. Hol van az, akit szeret a lelkem? Magdolnával ... a prófétával: Keressétek az Urat, legyetek bátrak ... édesanyáddal. b/ hol kereslek Téged? Nem a rokonok körében, nem a semmittevés ágyában ... nem az utcákon és a nyilvános tereken. Akarod tudni, hol van Jézus? A kicsikkel társalog, a szegényeknek hirdeti az örömhírt, visszavonul a magányba, istállóban találjuk, az ács házában, tanítványai körében, a kereszten. Keresd az alázatot, a szelídséget, a türelmet, az engedelmességet, az egyszerűséget. c/ Nehézségek között pl. betegségben. 1) megköszönni, hogy kegyeskedik meglátogatni, 2) kérni kegyelmét a tűréshez, 3) a kiengesztelôdés szentségéhez járulok, 4) a szeretet áldozataként ajánlom fel magamat, 5) bizalommal fogok hozzá szólni: Nézd, akit szeretsz, beteg. 6) Kérni fogom barátaimat, hogy felolvassák nekem (az Úr) szenvedésének fôbb szövegeit ... Ismételni fogom: Hogy a világ megismerje, hogy szeretem Jézust, keljünk fel, menjünk, d) halálban: a szent viatikumot magamhoz véve énekelni fogom: Most elbocsátod; minden kelepce ellen; de kérni fogom, hogy szeretetével kenjen fel engem. 183 Hétköznapi cselekedeteink tökéletességérôl. E cselekedeteket Istenben kell végeznünk, a kegyelem állapotában, -- Istennel, az ô segítô kegyelme segítségével. Nélküle csak természetünk indításai szerint tevékenykedhetünk. -- Istenért, nagyon tiszta szándékkal Istenre vonatkoztatni mindazt, amelyet Isten követel tôlünk. 184 A szív örömében! Nem elégséges az, hogy hagyjuk Istent cselekedni lelkünkben, több kell: az, hogy mi együtt tevékenykedjünk vele, hogy együttműködjünk a kegyelemével? A kegyelem csak úgy tisztítja meg lelkünket a bűn rossz indulataitól, ha nagylelkű penitenciát tartunk. Csak úgy lobbantja fel értelmünket, ha az élô hit által hozzátapadunk természetfeletti világosságához. Csak úgy egyesít Istennel tökéletes szeretetben, ha elhatározzuk, hogy akaratunkat teljesen az övéhez igazítjuk. 185 1908-tól Prohászka ismét folyamatosan vezet naplót. II. kötetünkben közöljük az eddig kiadatlan Shvoy-hagyatékot, amely néhány 1904-es feljegyzés után 1908-tól 1919-ig terjed. Ezt a füzetet Schütz nem ismerte. Tartalmi feldolgozását lásd Szabó F. tanulmányában: ,,Prohászka és a modernizmus'', PÉ 73--175. 186 Iz 10,22--23, vö. Róm 9,27: Iz 40,7: mint a tenger fövenye, mint (száraz) fű, olyan a nép. 187 Eredetije dátum nélkül egy kis papírdarabon tintával írva. 188 Az elôzô magyar mondat németül. 189 Többször elôforduló szó: kakukkfű. 190 Az index-ügyrôl bôvebben: Szabó F. ,,Prohászka és a modernizmus'' című tanulmányában, PÉ 119kk. Továbbá Schütz 25, 77--99. 191 Bergson és Prohászka viszonyáról, illetve az intllektualizmus (racionalizmus) bírálatáról lásd: Szabó F. ,,Prohászka és a modernizmus'' című tanulmányát. PÉ 88kk. -- Vö. még Prohászka 1911. júl. 27-i jegyzetét itt alább. 192 Schütz itt kihagyta a következô (dôlt betűs) részeket. 193 Volt egy hegyi tündér, aki néha megengedte, hogy egy férfi feleségül vegye, és házába vezesse. De éjjel kibontja hosszú haját, amely mint holdfény világít lakásukban, és a földig leomlik, mint egy folyó. Ilyenkor senkinek sem szabad haja után nyúlni, mert ha ezt valaki megteszi, nyomban jajgatás és sírás közepette eltávozik, visszamegy a hegyre. 194 Vö. ÖM 25,64. 195 Prohászka itt helyesen racionalizmusnak nevezi az ,,intellektualizmust'', amit bírált székfoglalójában. Ô maga a tettet, az intuíciót és az átélést sürgeti Bergson és Blondel nyomán, akiknek eszméit fôleg Ed. Le Roy közvetíti neki. Vö. Szabó F. in. PÉ, 131--137. 196 Hallom, hogy szóba hozza a császárkérdést Delbrück, aki minden mértéken túl gyenge, bolond és szemtelen volt; szánalmas volt, mintha egy régi újságpapírba begöngyölt császári koronát húzott volna elô nadrágzsebébôl. 197 Nagyon faragatlan férfi. 198 Nálam is ,,lenyomott'' egy hosszú beszédet. 199 Némethy a napló kivágott (és elégetett?) részébôl ennyit kigépelt. 200 Vö. ÖM 8,146. -- Elôször az Élet 1913-i évfolyamában jelent meg. 201 Minden embernek szüksége van a kiegyensúlyozott létezéshez naponta legalább egy harapásnyi zenére. 202 Nem festés és vésés enyhíti vágyamat, csak a szerelem, mely még a haláltól sem irtózik. A kereszt karjai kiterítenek bennünket. 203 Prohászka itt világosan visszautasítja a kantizmust, amellyel egyesek gyanúsítják. 204 Lásd még Szabó F. ,,Prohászka és a modernizmus'' című tanulmányát, PÉ, 123kk. 205 A zsinati reform elôtt a mise végén a pap mindig elmondta az ún. Leó-imádságot, amelyben Szent Mihály fôangyal közbenjárását, védelmét kérte az ,,ordító oroszlán'' módjára zsákmányát keresô gonosz szellemtôl. 206 Tiporjátok el a gyalázatost! -- Állítólag Voltaire mondta ezt az egyházról. 207 Prohászka itt nyilván a pápák ,,avignoni fogságára'' utal. 208 Lásd még Szabó F. in.: PÉ 119kk,170, 174--75. 209 Egy kis dal. Miért is van az, hogy az ember ennyire tudja e dalt szeretni? Mi a vonzereje? Mondd meg? Van benne egy kis hangzás egy kis dallam és ének és egy teljes lélek. 210 Ahol vagy, légy egész és gyermeki; akkor minden vagy, legyôzhetetlen. 211 E latin mondat -- és a következôk fordítása: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedbôl ... nem pedig: fogd fel teljes értelmeddel. -- ,,Isten a felhôben lakozik, a homályban.'' -- Ah, szeresd Uradat, Istenedet! 212 Schütz így közli az 1913-as év jegyzetei között. Valami tévedés lehet. 213 A tenger mélyén fekszik egy harang, törmelékek és kavicsok között, a magasba kell emelkednie, ahol az örökkévalóság fényei látszanak. 214 A Szentnél, vagyis Páduai Szent Antal oltáránál. 215 A testvér figyelmezteti: ne úgy tegye a stólát, mint a püspökök. P. nem vallja be, hogy püspök, alázatosan úgy teszi fel, mint az egyszerű pap. 216 Közreműködhettem a kegyelemben, amely a presbiterek kézrátétele által van bennük. 217 Toma István, Szt. Imre-konviktusi prefektus akkor. 218 Rossz tapasztalatokra tett szert szeretôjénél. T. magával ragadó, rendkívüli személyes szeretetre- méltósággal rendelkezett, melegszívű, gazdag, szép és különösen jólelkű volt, minden sikerült neki, és ez volt szerencsétlensége. 219 Szemléld a képeket, a természetet tiszta szemmel, úgy mint a műalkotást, annak hasonmását vagy tükrözôdését, oly tisztán, ahogy azok eredetileg a Teremtô kezébôl kikerültek. Te a saját tiszta vagy megromlott érzékedet viszed be a műalkotásokba és az, teljesen függetlenül a tárgytól, szűzi vagy tisztátalan műalkotás lesz. 220 Lásd ÖM 4,219.: ,,Jeges kozmogónia s lelkes világnézet''. (Phil. Fauth: Hoerbigers Glazialkosmogonie,) -- 239: Új Kozmogónia. -- Mindkét tanulmány újra megjelent a Föld és ég II. kötetében. 221 Vö: Schütz jegyzete: ÖM 23,363/16. 222 ,,Hogy tiszta szűzként vezesselek Krisztushoz.'' (2Kor 11,2) 223 Nahát, aki nálam gyónni akar, az jöjjön be, -- ... annak majd elveszem a kedvét. 224 ,,Lelkem vágyakozva eped az Úr udvaraiba.'' Zsolt 84,3. 225 És a legfôbb jó marad számomra a szenvedés és az érés. 226 Vö. 16,272kk. -- Boehmrôl: 291kk. 227 A. de Vigny: La mort du loup (A farkas halála): Valójában, látni azt, ami az ember a földön volt és amit itthagy, egyedül a csend nagy; minden más gyengeség. 228 Nincs boldogság, amely ellentétben áll a lelki nemességgel. 229 A muscicapa a légykapó (rigószerű, szürke, rovarevô, vonuló énekesmadár) tudományos neve. 230 Az elsô a hajó legnagyobb ellensége, a második énreám vonatkozik. A harmadik a legnagyobb folyó Bajorországban, a negyedikkel vígan ünnepelhetsz. 231 Vö. Szabó, PÉ 170--172. 232 Az egész szakaszban elôforduló szlovák és latin szavak fordítása: Vigyázzatok, tyúkszemem van! ... Jaj, Isten szerelmére, hisz az fáj! ... Dehát hagyjanak nekem békét, -- ide azokat a csizmákat! - - Szent hit -- légy üldözi ôt -- Jó vadász. 233 Anemona = kökörcsin. 234 Vö. Schütz jegyzetét: Sol. I. 363. Prohászka csak az ,,asztrál'' test kifejezést kölcsönzi a spiritizmustól. 235 Az a nagy akarás, ahol a nagyobb kell parancsol. 236 Ahol minden csinált és semmi sem növekszik, vagyis egyáltalán nem organikus és éppoly kevéssé történeti. (Itt Bergson szellemét érezzük.) 237 Ez Bergson intuíció-meghatározására emlékeztet. 238 Nézzük a lövést magasabbról... Madártávlatból -- nem, az vrökkévalóság távlatából; isteni távlatból -- nem pedig béka --, emberperspektívából. 239 Szelleme mélyén érzi egy másik szellem jelenlétét, és védekezni tud e látomástól, nem tud megszabadulni tôle. 240 Schütz megmagyarázza: ,,... propagandakép: a földön fekvô orosz, kibe egy fölötte álló magyar katona beledöfi szuronyos puskáját.'' ÖM 23,363/18 241 Ó, Sulzer úr, Ön nem ismeri azt az átkozott fajt, amelyhez mi tartozunk. 242 ,,Nincs szükségünk Krisztusra, nekünk van Kantunk.'' Igen, nekünk vannak kategóriáink és posztulátumaink és egy német filiszterünk savanyúkáposztával és májas hurkával. Nincs szükségünk másra. 243 Jóllehet olyan tudós volt, nem volt ostoba (barom). 244 A herceg sohasem féljen egy jó üveg bortól, de a rózsafüzértôl sem. 245 Igen plébános úr, a férfiak most nem mennek templomba, mert a háborúban sokat szenvedtek, és azt mondják: a templom elôtt nem fog látni minket. 246 Vagy meghalni, vagy szenvedni ... nem meghalni, hanem szenvedni ... vagy meghalni, vagy szeretni ... nem meghalni, hanem szeretni. 247 Teret a szenteknek, szabad pályát a hôsöknek. Nyugodjék békében Ô Szent Felsége egész püspöki és kanonoki kúriájával együtt! ======================================================================== Függelék: Prohászka naplójegyzeteinek kéziratai Prohászka Ottokár (1858--1927) Összegyűjtött Munkáinak 25 kötetét Schütz Antal rendezte sajtó alá tanítványai és rendtársai segítségével; az óriási munkát húsz hónap alatt végezte el. (Az I. kötet bevezetôje 1928. július 2-án, a XXV. köteté pedig 1929. július 31-én kelt.) A díszkiadást a Szent István Társulat jelentette meg. Azóta újabb gyűjteményes kiadás Prohászka műveibôl nem jelent meg, elsôsorban a kommunista cenzúra miatt. A Vass Péter piarista (+1982) és Belon Gellért püspök (+1987) által elôkészített, több kötetre tervezett antológia hányatott sorsát itt nem részletezzük. (Lásd: Prohászka ébresztése, bevezetô és Koncz Lajos: Jel, 1995. február.) A tervezett, de ki nem adott antológia a Schütz- féle kiadásból sokat átvett volna, a kiadatlan Prohászka-írásokból pedig több naplójegyzetet (fôleg a Shvoy-hagyatékot) és számos levelet közölt volna. Most, hogy újra szabadon kibontakozhat a Prohászka-kutatás, egyik legsürgetôbb feladatnak tartjuk a naplójegyzetek minél teljesebb kiadását, hiszen ezek vetnek fényt Prohászka belsô világára, személyiségére és apostoli buzgósága forrására, misztikájára. Ahogy annak idején Schütz Antal megjegyezte, Prohászka -- aki nyilvánosságra nem szánt följegyzéseiben ,,leírja lelke legrejtettebb mozdulásait, titáni szellemének vívódásait és felelet-kereséseit, a lelki embernek legtitkosabb problémáit és kínjait'' -- nem gyakorolta a ,,kettôs könyvvitelt'': ,,egészen evangéliumi arányokban egyenes és együgyű lelke nem ismer hátsó gondolatokat, szépítgetést, takargatást''. Ha ezt figyelembe vesszük, naplójegyzeteibôl ,,Prohászka nagy lelki tisztasága, gyermekded hite, egyháziassága, páratlan bensôsége új fényben ragyog.'' (23, VII) Mindenekelôtt idézünk abból a bevezetôbôl (,,Prohászka utóélete''), amelyet Vass Péter piarista a tervezett antológia elé szánt a 70-es évek végén: ,,Prohászka naplót vezetett, s naplóit budapesti famulusára, Némethy Ernô plébánosra hagyta, aki többféleképpen megcsonkította az eredeti följegyzéseket; két füzetet pedig elveszített. Schütz Augustinus nyomán Soliloquiának keresztelte el a naplókat, és jelentôs részüket kiadta. Több olyan részletet azonban nem közölt, amelyben Prohászka radikális hangon harcol a reformokért (pl. földreform), vagy kemény kritikával illeti az egyház és papság konzervativizmusának felelôtlenségét, vagy ahol Prohászka a maga emberi vívódásait, konfliktusait tárja fel. Ezeket a részleteket az olvasó a mi antológiánkban megtalálhatja. Köztudomású, Prohászka egyszerre több naplófüzetet is vezetett. Így elôkerült 8 naplófüzet, amely a múlt század utolsó évtizedét fogja át (1889--1901-ig) kb. 1000--1500 oldal terjedelemben, és bennük nyomonkövethetô az Elmélkedések születése. -- E füzetek minden valószínűség szerint a Némethy-hagyatékból származnak. A följegyzésekben Schütz több hézagot konstatált. Az egyik 1989 és 1911 között, a másik 1916 és 1918 között található. Mint láttuk, 1901- ig megkerült 10 év anyaga. Ellenben a nagy találatot a Shvoy- hagyatékban ôrzött 1904--1919 közötti jegyzetfüzet hozta, amely Prohászka egyik legérettebb alkotásaként itt a mi válogatásunkban jelenik meg elôször.'' A Horváth Kálmán plébános (+1975) által összeállított, még kéziratban levô Prohászka-riportok (Ottokár püspök a szívekben, 1972) 143--144. lapján ezeket olvassuk: ,,Prohászka püspök úrnak lelki gyermeke és szinte budapesti titkára és állandó kísérôje volt Némethy Ernô pápai kamarás. Ôreá hagyta Prohászka püspök úr szellemi hagyatékát. Egész lakását megtöltik a Prohászka-relikviák, kéziratok, emlékek, a reá vonatkozó irodalom. Évek óta dolgozott egy Prohászka-életrajzon is. Hatalmas anyagot gyűjtött össze hozzá. Lassan adogatja át az emlékeket. Érezni lehet minden alkalommal, hogy nehezen válik meg tôlük. A Soliloquiá-nak a hat füzetnyi kézirata is nála van. Ebbôl két füzetet már átadott Székesfehérvárnak, és megígérte, hogy a többit is hamarosan átadja. Amikor a füzeteket nézegettem, láttam, hogy áthúzás és néhány helyen kivágás van a füzetben. Megkérdeztem, hogy mik ezek. A válasz az volt, hogy olyan lényegtelen részletek, amelyek fölösleges, hogy nyilvánosságra kerüljenek. Hibáztatta Schütz Antalt is, aki szerinte többet közölt nyilvánosságra, mint kellett volna. Állítása szerint Széchenyi István is még a halálos ágyán is adott utasításokat, hogy mely részek maradjanak ki naplójából. Reám hagyta az egész hagyatékot - - mondotta Némethy Ernô --, tehát nekem kell eldöntenem, hogy mi az, ami nem a nyilvánosság számára való. Kértem, hogy ezeket a részeket se semmisítse meg. Egy másik alkalommal Shvoy Lajos megyéspüspök úr látogatta meg Némethy Ernôt, és szintén kérte, hogy ne semmisítse meg ezeket a részeket. Néhány helyen csípôs megjegyzéseket tesz, fôleg politikai vonalon -- válaszolta Némethy Ernô -- és felesleges, hogy ezek a részek nyilvánosságra kerüljenek. Shvoy püspök úr azt válaszolta, hogyha Prohászka csíp, az is szellemes. Eredményt tehát nem értünk el. Azonban mégis nyugtalanította Némethy Ernôt állásfoglalásunk, és egy következô látogatás alkalmával elôvette a kivágott kis szeleteket, és felolvasta ôket azzal a gondolattal, hogy én is látni fogom, hogy ezek teljesen fölöslegesek, és hogy helyesen járt el. Utána jelenlétemben el is tüzelte ezeket a részeket. Nem sok volt az egész, pár oldalt tenne ki.'' Belon Gellért feljegyzéseibôl tudjuk, hogy neki sikerült megmentenie a kivágott naplórészletek egy részét. Némethy ugyanis az ôt ápoló Szerényi Angéla nôvért (a Szociális Missziótársulat tagját) barbár módon esküvel kötelezte arra, hogy a kivágott részeket égesse el. De Belon az utolsó pillanatban kiragadta a papírszeleteket a nôvér kezébôl, és jórészt visszaillesztette ôket eredeti helyükre. Némethy Ernô Schütz Antaltól visszakapta az összkiadáshoz használt naplók kéziratait. A kutatások kiderítették, hogy Schütz nem látott minden naplófeljegyzést; pl. nem az ún. Shvoy-hagyatékot, ami a kiadatlan írások legjelentôsebb része (Koncz a Modern katolicizmus című antológiában nagyon keveset közölt belôle), és azokat a füzeteket sem, amelyek az 1890-es évekbôl valók. Ezek igazában nem naplók, ahogy Vass gondolta, hanem a sajátos ,,műfajhoz'' sorolandók: Prohászka mint esztergomi spirituális túlnyomó részben a kispapoknak punctáknak, esti elmélkedési pontoknak szánta a feljegyzéseket. Vass jól látta, hogy ezekbôl születtek meg késôbb az Elmélkedések az Evangéliumról kötetei. Prohászka reggel elmélkedett, elkezdte lejegyezni meglátásait (vannak egészen személyes jegyzetek is, amelyek naplójegyzeteknek tekinthetôk), majd pontokba szedve kidolgozta az elmélkedéseket, amelyeket a szeminaristáknak mondott el. Találunk ezek között lelkigyakorlatos feljegyzéseket is, valamint kidolgozott ünnepi beszédeket. Van olyan beszéd, amely már (átdolgozva) megjelent nyomtatásban is. Az ebbôl a korszakból való lelkigyakorlatos jegyzetek most jelennek meg elôször. Egészen más jellegű a Shvoy-hagyaték. Ez a naplófüzet valóban a Soliloquia anyagához tartozik; úgy látszik, annakidején nem került Schütz kezébe. A füzet az 1904--1919 közötti idôszakot öleli fel. Prohászka legérettebb feljegyzései személyes, lelkiségi és teológiai kérdésekrôl. Erre az idôszakra esik akadémiai székfoglalójának kidolgozása és az index-ügy is, ezért felbecsülhetetlen háttér- információt jelent. (Lásd: Szabó F. tanulmánya a PÉ-ben: ,,Prohászka és a modernizmus.'') Úgy döntöttünk, hogy a Shvoy-hagyatékot a Soliloquia II. kötetében tesszük közzé, mivel 1919-ig tartanak, tehát kiegészítik az I. kötetet. Hozzá válogatunk még személyesebb részleteket az esztergomi ,,puncta- füzetekbôl'', így a Schütz-féle kétkötetes Soliloquiát jelentôsen kiegészítjük, fôleg azoknak az éveknek a feljegyzéseivel, amelyek Schütznél nagyon hiányosak. Hálásak vagyunk Vass és Belon ,,elômunkálataiért'', hiszen ôk egyrészt legépeltették a most majd közzéteendô jegyzetek jó részét, és egybevetették a gépelést az eredetivel; továbbá összegyűjtötték a Schütz-kiadásból kimaradt (a fôleg Némethy által kivágott) részleteket, amelyeket a megfelelô helyre illesztünk. Az ÖM két Soliloquia-kötetét tehát nem bontjuk meg, csak a hiányzó részekkel kiegészítjük. Az általános bevezetés és a kiegészítések miatt az I. kötet túl vastagra duzzadt volna, ezért az I. kötetbôl az 1919-es jegyzeteket áthelyezzük a III. kötetbe. Köztudott, hogy ,,Prohászka az ô határtalan igénytelenségében és takarékosságában (...) nem költött papírra; nagyobb műveit és cikkeit általában elhasznált levélpapírosnak, beadványoknak stb. a hátlapjára írta; naplójegyzeteit is másoktól elhagyott, félig elhasznált füzetbe írta; ha ezekbôl kifogyott, akármilyen keze ügyébe esô ívpapírt hajtogatott össze. Késôbb lelkigyakorlati elmélkedéseit mindig ilyenekre írta, külön is tartotta, gonddal ôrizte, és szemmel láthatólag késôbb is sokat olvasta. Azért ezekbôl több is maradt meg: ellenben a rendes naplófeljegyzésekbôl nem egy elkallódott, hisz az itt közöltek akárhányát szintén úgy kellett kiásni a hagyatékból.'' (23, VI) Ahol létezik az eredeti kézirat, a Schütz által kiadott Soliloquia- szövegeket is ellenôriztük, javítottuk. (Ezt a feladatot részben elvégezte Vass Péter saját Soliloquia-példányán, ezzel nagy segítségünkre volt.) Több esetben viszont hiányzik kisebb-nagyobb szakaszok kézirata, amelyet Schütz használt, így az ÖM szövegét közöltük változatlanul. A kézirat átírásánál jórészt Schütz Antal módszerét követjük: Prohászka fogalmazását, nyelvezetét hűségesen megôrizzük, tehát stílus- vagy nyelvi retusálást nem alkalmazunk; viszont feloldunk bizonyos rövidítéseket, és jelöljük a szentírási utalásokat. A függelékben közölt tájékoztatón kívül még a lapalji jegyzetekben kap további magyarázatokat az olvasó. Az idegen szavakat, szövegeket általában lefordítottuk: ha néhány szóról van szó, akkor a szövegben szögletes zárójelben hozzuk a fordítást, ha a szöveg hosszabb, akkor a lábjegyzetben. A Naplójegyzetek I. és III. kötetében dôlt betűvel jeleztük az új szövegeket. A II.-ban erre nincs szükség, mivel itt szinte minden új, kivéve a Modern Katolicizmusban közölt rövid részleteket a Shvoy- hagyatékból. (Sz. F.)