Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Barlay Ö. Szabolcs Prohászka gyermekkore Prohászka a szívekben Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Tájékoztató Prohászka gyermekkora 1858. október 10. Rózsahegy 1861--1866 Losonc 1866--1869 Prohászka a szívekben Képek Prohászka keresztlevele Prohászka gyermekkorában 1867-es iskolai bizonyítvány 1869-es iskolai bizonyítvány Prohászka szülei A Prohászka-család ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című füzet elektronikus változata. A könyv 2002-ben jelent meg Székesfehérvárott, a Prohászka Kiadó gondozásában, a PANAX Kft. Nyomdaüzem készítésében (felelôs vezetô: Nagy József). Az elektronikus változat a szerzô, Barlay Ö. Szabolcs, engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a szerzô tulajdonában marad. A program tartalmazza a könyvben szereplô dokumentumokat, fényképeket, amelyeket csak megfelelô képernyôbeállítás esetén (256 szín) lehet torzításmentesen látni. A nyomtatott kiadvány kapható a szerzônél a következô címen: P. Barlay Ö. Szabolcs 8000 Székesfehérvár Petôfi utca 2. Telefon: 06/30 976-4800 e-mail: inditlakűdatatrans.hu ======================================================================== Tájékoztató A most megindított sorozat célja más, mint az ezzel párhuzamosan közreadotté. Az úgynevezett ,,barnafüzetekben'' Prohászka Ottokár egy- egy tanulmányát, cikkét adjuk az olvasó kezébe. A mostani, úgynevezett ,,kékfüzetekben'' olyan írásokat adunk közre, melyeket nem ô írt, de róla szólnak. Ez a sorozat tulajdonképpen folytatása annak a gyűjtômunkának, mellyel Shvoy Lajos püspök bízta meg ötven évvel ezelôtt Horváth Kálmán plébánost, aki felbecsülhetetlen anyagot hagyott ránk. Kéziratban ôrzött feljegyzéseinek címe: Prohászka a szívekben, eleve elárulja, hogy mi is volt a feladata. Vagyis Horváth atya azt akarta felmérni, hogy milyen emlékeket ôrzött meg az utókor a magyar egyház egyik legnagyobb apostoláról. Ez a sorozat arról gyôzheti meg az olvasót, hogy Prohászka még ma is él a szívekben. Nincs egy hónap, hogy ne kapnék hírt, családi feljegyzést, levelet vagy egy történetrôl szóló beszámolót vele kapcsolatban. A gyűjtés tehát folytatódik. Épp az a célunk, hogy az Írások Prohászkáról című új sorozatunkban ezeket közzé is tegyük. Van azonban egy másik célunk is: közreadni életrajzának eddig feltárt lapjait. Ez ugyanis a Prohászka-kutatás egyik legnagyobb adóssága. Az elmúlt 70 év is egyik oka ennek, de valljuk meg ôszintén, ez az életrajz tele van fehér foltokkal. Tudomásom szerint egy teljességre törekvô monográfia megírására eddig senki sem vállalkozott. Érthetô, hogy nyolcvanadik évében e sorok írója sem tűzhet ki célul maga elé mást, mint közreadni azt, amin jelenleg is dolgozik, vagyis a kékfüzetekben a monográfia elsô fejezetének elkészült oldalai olvashatók. Igyekszem történetírói hivatásom szigorú törvényei szerint feltárni a még ismreretlen adatokat, vagy a már felkutatottakat idôrendi sorrendbe elhelyezni. Elöljáróban mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy az eddig megjelent vagy kéziratban maradt életrajzi vázlatok a tudományos kutatás számára szinte használhatatlanok. Ennek legfôbb okát abban kell keresnünk, hogy azok írói még túl közel voltak a prohászkai életműhöz mind térben, mind idôben. Lenyűgözte ôket ennek az üstökösnek látása, élvezése, és inkább saját víziójukat írták le, mint magának, a valóban egyedülálló életműnek realitásait. A történész másként jár el: adatokat, biztos fogódzó pontokat keres, és ezeket a mozaikdarabokat igyekszik tárgyilagosan összerakni, vagyis rekonstruálni magát az életet. Prohászka esetében azért is igyekezni kell kiküszöbölni a szubjektív felhangokat, mert maguknak a mozaikdaraboknak a megtalálása is nagy élményt jelent. Ez az élet valóban varázslatosan szép, és apró részleteiben is magával ragadja a kutatót, az írót és --gondolom -- az olvasót is! + + + Ehhez az utolsó mondathoz még annyi kiegészítést kivánok tenni, hogy az olvasót ne zavarja meg, ha az idôrendi sorrendet, a kronológiát elég gyakran kiegészítem Prohászka késôbbi visszaemlékezéseivel. Mivel Naplójegyzeteiben, különösen idôsebb korában, gyakran jutnak eszébe fiatalkori emlékei, és ezek felett szeret eltűnôdni, meditálni, úgy gondoltam, hogy az ezekre való utalás még hitelesebbé teszi az iletrajzíró kutatásait. Ezért ezzel a módszerrel élek is, és épp ezeknek az apró ,,utórezgéseknek'' beépítése juttatta eszembe a mozaikdarabkák egybeillesztésének hasonlatát, illetve művészetét. Így érzem élethűnek mindazt, amit az olvasó elé tárok, és ennyiben nevezhetô ,,újszerűnek'' ez az életrajz. Eddig ugyanis inkább az írók mondták el, hogy ki is az a csodálatraméltó ember, akit Prohászka Ottókárnak neveznek. Én megkísérlem, hogy hacsak lehet, ô mondja el nekünk ki is volt ô gyermekkorában, min törte a fejét, hogyan fedezte fel a világot, a földet és az eget és benne a Teremtô Isten művészi zsenialitását, mely egész életében elbűvölte. Természetesen jól tudom, hogy mindez szerény kísérlet, és bizonyára lesz majd olyan vállalkozó szellemű író, aki kiegészíti és tovább fejleszti ezt módszert. Meg vagyok gyôzôdve, hogy Prohászka esetében ez a legjárhatóbb út. Ennek azonban van egy feltétele: nagyon kell ismerni az eddig oly mostohán kezelt naplóit. Mióta közreadtuk a sok ezer új sorral és új adattal kiegészített három kötetes Naplójegyzeteit, ezt a kincsesbányát fel kell tárnia önmaga számára annak, aki a Prohászka-életműhöz érdemben hozzá akar szólni. És hogy az olvasó könnyebben tudjon eligazodni, ezért ezeket a Prohászkától származó késôbbi reflexiókat dôlt betűkkel (kurzív szedéssel) fogjuk nyomtatni. ======================================================================== Prohászka gyermekkora Kezdjük a forrás egyik ágánál, a nyitrai Filberger András és felesége Ehrengruber Anna otthonánál. Ôk voltak ugyanis anyai ágon a nagyszülôk. Filbergerék Svájcból bevándorolt németek voltak, és az 1800-as években, tekintélyes polgári családként németajkú magyarnak vallották magukat. András nagyapa fiatalkorában pékmester volt. Ôt tekinthetjük a jómódú nyitrai polgárcsalád fejének. Öt gyermekük született, három lány, két fiú. A második lánynak, Anna Máriának sorsa közelebbrôl érdekel minket. 1838-ban született. A család egyik legszebb lánya volt. A rokonság körében az a hír járta, hogy a szülôk a 18 éves Annát olyanhoz szerették volna férjhez adni, akihez viszont ô nem vonzódott. Hogy mennyire hiteles ez a hír, nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy a feltűnôen szép leány 1857-ben egy Pozsonyban rendezett bálon sokat táncolt Prohaszka Domokos nevű vadásztiszttel. Itt kezdôdik a forrás másik ága. Az eredetileg Prochaska néven ismert család cseh-morva-német származású volt. A családtagok között találunk földművest, hivatalnokot. Domokos elôtt még szebb jövô állt: az Osztrák- Magyar Monarchia hadseregének tisztjeként haladt a rangfokozatok létráján. Egy vadászezred hadnagyaként került Magyarországra, de magyarul nem beszélt. 1857-ben ô is résztvett Pozsonyban azon a táncmulatságon, melyen Filberger Anna Mária is megjelent. A családi krónika úgy tudja, hogy a jó megjelenésű vadásztiszt azon a bálon többször felkérte és feltűnôen sokat táncolt Annával... Egymásra találtak, és megszerették egymást. Domokos Nyitrára utazott és a szülôktôl megkérte lányuk kezét. Ezzel nagy változás állott be Domokos életében. A hadseregnél ugyanis egy tiszt esetében csak akkor jöhetett szóba a házasságkötés, ha az illetô elôbb egy nagyobb összeget, kauciót tesz le, vagyis igazolni tudja, hogy megvan az anyagi fedezete a rangját megilletô élethez. A Prohaszka család azonban ekkora összeggel nem rendelkezett. Domokos tehát kilépett a hadseregbôl, jelentkezett a pénzügyôrségnél, ahol nem volt szükség kaucióra. A szülôk ebbôl is láthatták, hogy a kérô nagy áldozatokat is kész meghozni, tiszti rangjáról is lemond Annáért. Az esküvôt az ország akkori fôvárosában, az országgyűléseirôl, diétáról híres Pozsonyban tartották, és itt is telepedett le az ifjú pár. Az eddig elmondottak alapján láthatjuk, mennyire igaz, hogy minden élet misztérium. Már maga a találkozás is ebbe a kategóriába tartozik. Ki nem fogalmazta meg már önmagában a kérdést, mi lett volna, ha apám, anyám nem találkoztak volna? És hogy ezt a titkot Prohászka is feszegette, érdemes elolvasni ötven éves korában írt sorait. Az élet titkáról elmélkedik; eleinte francia mondatokban fejti ki gondolatait, majd ezek a sorok következnek: ,,Mindig jobban meggyôzôdöm, hogy az erkölcsi rendben igazodhatunk el a világ, lét, cél iránt. Így: teremtést nem értek, de függést igen... az Absolut áll velem szemben; Ezt imádom... ...Anyám mással, más dispozicióban más t szülhetett volna! Nem értem, de a hálát megértem; hogy vagyok, Isten felé fordulok'' (1908. dec. 21.) Tény, hogy szent titok volt számára saját élete is! Prohászka Ottokár családfája {kép} ======================================================================== 1858. október 10. Prohászka gyermekkora A titok továbbra is titok marad, de feloldódik abban a tényben, hogy -- idézve a saját élete misztériumán elgondolkodó Prohászkát -- anyja nem más dispozicióban, hanem a fent említett pozsonyi bálon megismert Prochaska Domokossal kötötte össze életét. És ebbôl az Isten által megtervezett és az egyház által megszentelt házasságból származik mindaz, amirôl a következôkben írni szeretnék. E házasságnak elsô gyümölcse az esküvô utáni évben született a világra. A 19 éves Anna asszony haza utazott Nyitrára, mert bizonyára otthon, édesanyja közelében nagyobb biztonságban érezte magát. Egészséges fiú gyermeknek adott életet, és OTTOKÁRNAK nevezték el. Prohászka Ottokár keresztlevele {kép} A mellékelt keresztlevél adatai szerint a szentséget Nécsey András káplán szolgáltatta ki a Nyitra-alsóvárosi plébánia templomban. Keresztszülôknek Anna asszony öccsét és feleségét kérték fel; névszerint Filberger Rezsôt és Császka Máriát, aki Császka Györgynek, a késôbbi kalocsai érseknek volt a nôvére. Van néhány fontos megjegyzés a keresztséggel kapcsolatban A hely pontosításában maga Prohászka nyújt segítséget. Késôbbi naplójegyzeteiben többször is megemlíti Szent Mihály fôangyal iránti tiszteletét. Ennek oka abban keresendô, hogy a keresztelés a templom Szent Mihály kápolnájában történt. Keresztelését megörökítô emléktábla a kápolna falán ma is látható. A latin szöveg jelzi, hogy az, akit itt 1858. október 13-án kereszteltek, késôbb Székesfehérvár püspöke lett, és az egyház soha nem fog megfelejtkezni róla. Érdemes a Dum spiro spero jelmondatos címer két oldalán olvasható mondatokat szívünkbe vésni: ,,Virtute vixit! Memoria vivit! Gloria vivet''. Szabadfordításban így lehetne visszaadni a tömör latinsággal megfogamazott üzenetet: erényesen élt, emlékünkben ma is él, megdicsôülten örökké élni fog! Keresztelésérôl tehát két dokumentumunk is van: a keresztelési anyakönyv hatodik kötetének hatodik lapjáról készített másolat és a Szent Mihály kápolna falán található emléktábla fényképmásolata. Ami az említett erôs érzelmi kötôdését illeti Szent Mihály fôangyal tiszteletéhez, a szálak a nyitrai keresztelô kápolnához vezetnek. Fiatal klerikus korától kezdve mindig elôszeretettel kereste fel azokat a teplomokat, melyekben Mihályt, az Isten harcos fôangyalát ábrázoló képek találhatók. 63 éves korában feltűnôen sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel. Lehet látni, hogy mennyire elkötelezte magát a nyitrai keresztelô kápolnaban kapott élménnyel. Néhány idézet naplóiból: ,,Elmentem Zircre... lelkem elolvadt a fények sziporkázásától s a fôoltár fölött elrepülô Mihály arkangyal fölségétôl... Mit látok itt is Szent Mihály alakjában? A nagy szellemi harcok frontjait, új erôk s hatalmasságok fölvonulását. Szemben a dekadencia, mely a poklok mélyeit kivájja... Jaj annak, ki Istent megunt, hogy aztán magát tépje. E nagy kontraszt a maga villámaival nemcsak prelúdiuma a szellemek csatáinak a földön, hanem összefoglalása minden harcnak, viadalnak, mely a világtörténelemben lefolytatódik. E sorokban küzdünk mi is! mi is fölnézünk a bajnokok elsejére, Szent Mihályra! (1921. szept. 28.) Néhány héttel késôbb újabb ,,találkozás'' Szent Mihállyal, éppen az 1858. okt. 13-diki keresztelés 63. évfordulóján: ,,Egy hete jártam a Gerecsén... Oly jól esett megülni az újjászületésem évfordulóját. A plébániatemplom Szent Mihály tiszteletére van szentelve; az oltárképen ott öli meg a sárkányt. Ahogy a gratiarum actióhoz letérdelek, a szentmise után, hallok a sekrestyébôl gyermeksírást; no -- mondom -- ez ugyancsak stílszerű a 63 év elôtti keresztségem jubileumára.'' (1921. okt. 20.) Mindebbôl jól látható, hogy számára a nyitrai keresztelô egész életére kiható élményt jelentett: itt kezdôdik az ô istengyermeki élete. Ez az az ôsforrás, melybôl elindul a prohászkai életmű. ======================================================================== Rózsahegy 1861--1866 Prohászka gyermekkora Prohászka Domokost gyakran helyezték át egyik városból a másikba. Fôbb vonalakban nyomon tudjuk kisérni a kis Ottokár kacskaringós életútját. Két éves volt, amikor a család a gyönyörű fekvésű Rózsahegyre költözött. A Vág partján épült, hegyekkel körülvett város háromszobás otthonában, a ház kertjében kezdte Ottokár megismerni a világot. Itt születtek testvérei, Irma és Gusztáv. És ennek a tájnak köszönhetô, hogy Prohászka egy életre elkötelezte magát a hegyeknek és a zuhogó patakoknak, a természet csodáinak. Valóban festôi táj veszi körül ezt a gyönyörű városkát. A Liptói- katlan legnyugatibb sarkában 480m magasságban fekszik; észak felôl magas hegyek, nyugatról a Nagy-Fátra, délrôl az Alacsony-Tátra magaslatai övezik. A Vág völgye a város közepén szűkül össze. A Vág és a Revuca patak összefolyásánál állt a kis vizivár, másnéven a Zsófia kastély, mely valamikor Likava várához tartozott. A 637m magaslatban épült középkori királyi védvár a város lakóinak és a turistáknak máig kedvelt kiránduló helye és büszkesége. Megfordultak itt a magyar történelem korszakainak ismert szereplôi és harcosai: husziták, kurucok, labancok, hegyi legények, betyárok. Revuca völgyében szemkápráztató ösvények és úttalan utak találhatók. Innét lehet a Sturec-hágón át Besztercebányába eljutni. A Rózsahegy körül fekvô kis szénégetôfalvak völgyeiben számtalan forrás tör elô a sziklák tövében, és néhány kilométerre folyik a Vágba az Árva folyó. Jó idôben szabad szemmel is látható a Nagy Kriván 1708 méteres csúcsa. Szándékosan számoltam be minderrôl, mert a kis Ottokár -- vagy ahogy édesanyja hívta -- Ottó lelkébe mindez mélyen belevésôdött. Érdemes lesz ismét fellapozni késôbbi naplójegyzeteit, hogy saját szavaival mondjuk el gyermekori élményeit, melyek Rózsavölgyhöz kötôdnek és valóban kitörölhetetlen nyomokat hagytak benne. De azt is meg kell jegyezni, hogy ezek a késôbbi korszakból (élete alkonyán) fel-feltörô emlékek egyúttal irodalmi remeklések is; talán karcolatoknak lehetne nevezni ôket, melyek nemcsak a gyermekkori élmények hiteles tanúvallomásai, hanem egyúttal tükrözik a magyar prózairodalom egyik mesterének stílusát. ,,Ó fölséges tájék, hegyek, kálvária, betlehemes város a hegyoldalon s a völgyekben! Most is az vagy, mint amikor öt-hatéves koromban Rózsahregyrôl Nyitra felé jövet bedöcögtünk fiákeren macskaköves kövezeteden a vendéglô kapuján... erre az egy dologra: az esôben villogó kövezetre és a nagyvendéglô kapujára, a behajtásra emlékszem... Deo gratias'' (1914. okt. 25. egy selmecbányai lelkigyakorlatról hazatérôben). Gyermekkorában kezd egyre többet foglalkozni a hegyekben fakadó forrásokkal, a patakok vizének tisztaságával. Nemcsak a természetet csodálja, de analógiát lát már akkor a természet és a természetfeletti világ mélységeiben. Rózsahegyen volt elsô áldozó, és erre emlékezve fölséges meditációt ír le naplójába. Íme néhány részlet: Prohászka gyermekkorában {kép} ,,A rózsahegyi templomban voltam elôször az Oltáriszentség elôtt, az elsô szentmisén. Hát a lelkem a hegyen találkozott a misztériummal; nézte azt naív gyermekszemmel, nem értette, hogy mennyire veszi bele magát az a szeretet, mely hegyekrôl jön s a hegyeket nem felejti; sôt megérezni rajta a legunalmasabb laposságban is a hegyek tempóját. Azért megyek bátran s bízvást -- mint aki hegyrôl jövök lendülettel s a hegyek energiáját érzem... Oly jó, ha a hegyi vizek a hegyek temperamentumával s zöld vizes színeikkel a Dunába érnek... ha a fenyvesek emléke zöldel mélységükben, s ha a szökellô hegyi patak tempóját megérezni még rajtuk. A Vág már nem ilyen, de a Garam inkább az! Ah temperamentum, ifjúság, szeretet, formaszépség, üdeség, föl nem ôrlött életerô... Szent misztérium, édes kenyér, te ilyen lelkeket nevelsz... és segíted az ifjú temperamentumokat... És ahogy tovább vágtat neki a Zsebrádnak a Vág...''. (1923. márc. 22.) De nemcsak a táj hagyott kitörölhetetlen emlékeket a kis fiú lelkében, hanem mindenekelôtt a család bensôséges élete is. Testvéreivel sokat játszott. Irma húga modta el, hogy Ottokár többször oltárt készített, és ,,misézett'' nekik. Máskor verseket szavalt, különösen, ha vendégek jöttek a házhoz. Arra a kérdésre, hogy vajon szüleitôl kapott-e kisebb, netán nagyobb fenyítést, Irma azt válaszolta, hogy ilyen nem fordult elô, csak egyszer, amikor a nagy játékozás közben nadrágja elszakadt. Tehát vígkedélyű, játékos gyerek volt, igazi fiú, és igen éleseszű. (Irma húgának visszaemlékezését vö.: Élet, 1918. okt.) A rózsahegyi gyermekévek azért is felejthetetlenek voltak számára, mert itt kezdte el elemi iskoláját. Rózsahegy híres volt iskoláiról, a tanítás színvonaláról. Az alsó tagozatosok legjobbjait az ottani piaristák gimnáziuma várta. Ottokár feltűnôen korán, ötévesen kezdte az elsô elemit. Minden jel arra mutat, hogy ekkor még nem tudott magyarul; a tanítás németül folyt. Késôbbi visszaemlékezéseibôl mindössze néhány adatot sikerült találnom. Az egyik kedvelt tanítóbácsijának a neve: Moisch, akirôl még idôs korában is tisztelettel és igen meleg hangon beszélt. A másik adat egy ferences atyáról szól, aki bizonyára hittanára volt, ô készítette elô az elsô szentgyónásra, szentáldozásra. Egy alkalommal arról is beszélt, hogy ez a ferences atya jelölte ki ôt arra, hogy az elsô szentáldozás ünnepi perceiben ô olvassa fel a hit, remény, szeretet imáját. Érdemes megjegyezni, hogy bizonyára szép gyermekkora miatt, élete végéig látogatta az iskolákat, még püspök korában is felkeresett egy- egy osztályt. Errôl a hozzá egyik legközelebb álló lelkigyermekének, Norberta nôvérnek naplójában találtam néhány felejthetetlen feljegyzést. Egy alkalommal bekopogott a legkisebbek osztályába és figyelte, hogyan fogják a gyerekek a palavesszôt, a ceruzát, meg a tollat. Egyszer felpanaszolta, hogy elemiben nem tanították meg erre. ,,Rossz a tolltartásom, kikapnék az iskolában'' (vö.: Prohászka interjú 1., 118. l. ) Hogy mi mindenre figyelt a kis Ottokár a rózsahegyi esztendôkben? Nos erre jó példát találtam Sikora Andrea tanítónô visszaemlékezésében. Székesfehérvári püspök korában évente kétszer meglátogatta a Ferenc József Papnevelô Intézet elemi iskoláját. Egyik évben épp akkor lépett be a tanítónô osztályába, amikor a len és a kender tilolásáról volt szó. Érdemes szó szerint idézni a beszámolót: ,,A püspök úr kedvesen hozzám fordult és megkért, hogy ezt a témát ô taníthassa meg a gyermekeknek, mert ô rózsahegyi fiú volt és ott a szlovákoknál van a len és kender feldolgozásának az igazi hazája. Készséggel átadtam a tanítás fonalát... A kalapját és esernyôjét, amit ô soha le nem tett a kezébôl, az én kezembe nyomta és hozzáfogott a tanításhoz. Színesen, élvezetesen, szemléltetve tanított. Mivel tilológép nem volt, a mutatópálcát léptette elô tilológéppé. A gyermekek soha nem felejtették el ezt az élményt. Ha felnôtt korukban beszéltem velük, kérdezték, emlékszem-e rá, amikor a püspök úr bepirosodott és izzadt abba, hogy megértsük a len és kender feldolgozását?'' Mielôtt tovább kísérnénk gyermekéveinek kacskaringós útját, figyeljük meg, mit csinál ez a kis fiú otthonuk kertjében. Házuk közelében, a kertek alatt folyik a Vág, amely akkor még ragyogó tiszta volt... A most következô sorokat 62 éves korában írta, amikor egy gyönyörű tavaszi napon visszagondol gyermekkorának nagy élményére: ,,Kiültem a kertbe s kinéztem magamnak egy kis májust. Már nagyon kellene nekem hegy, völgy, szikla, végtelen kilátás... Ha úgy visszatekintek, hogy gyermek lelkemre mi hatott leginkább, azt kell monanom, az áradozó víz, a Revuca, a Vág. Talán onnan a nagy elôszeretet a felséges áramló kontinuum iránt... Vidi aquam...elementum grande! Nem bírom eléggé kifejezni, hogy míly titokzatos szimpathiával nézek a vízre, a csermelyre, a kristályos folyásokra... Erôs és csendes munkásai az Istennek, ha piszkolódnak is, mindig sietnek tisztulni s vasárnapi tisztaságban szolgálni. (1920. máj. l--12.) És valóban így igaz. Akárhova ment, egy életen át mindig a vágtató vizek, a nagy folyók, kis patakok vonzották legjobban. És ezért utazott annyiszor Tirolba, ezért gyönyörködött órákon keresztül a fönséges Niagara-ban, de éppúgy tudta élvezni a Pilis kis patakját, a Derát, vagy ahogy az ottaniak nevezik: Gyerát. Gyermekkorában is azt élvezte a vízben, amit Szent Ferenc: az alázatot, amellyel mindent fölszed, mindent magával visz, de neki mindebbôl semmi nem kell, semmi, ô csak veszi, viszi, s leteszi (Prohászka interjú 3., 107. l., 1924. aug. 4.) És ez az elragadtatás már itt kezdôdik, Rózsahegyen! ======================================================================== Losonc 1866--1869 Prohászka gyermekkora A meghitt rózsahegyi tartózkodást megzavarta az édesapa újabb áthelyezése. Nyilvánvaló, hogy ebben is a Gondviselés működött. Az összegyűjtött adatokból mindez egyértelművé válik. Prohászka Domonkost, a Pénzügyminisztérium tisztviselôjét ugyanis 1866-ban Losoncba, abba a felvidéki városba helyezték, melynek akkor még színtiszta magyar ajkú lakossága volt. A nyolcéves Ottokár itt sajátította el a magyar nyelvet minden mélységével, tisztaságával és színes kifejezô erejével, méghozzá oly mértékben, hogy egész életére meghatározó volt. Tudjuk, hogy otthon németül folyt a család élete és beszéde. A család tagjaitól a Prohászka Archívumban egyetlen magyarul írt levelet, sôt mondatot sem találtam azok között a levelek között, melyeket még püspök korában is szeretettel, színes szalaggal átkötve ôrzött. Ennek a köztudottan nehéz nyelvnek, a magyarnak, ilyen tökéletes elsajátításához nem volt elegendô Ottokár nyelvtehetsége. Többször szólt arról, hogy egy nyelv elsajátításához nem elegendô az iskolai nyelvtan megtanulása, hanem magának a környezetnek kell hatnia: a lakóknak, barátoknak, a városnak. ,,Hiszen ha az a gyermek tanul is az iskolában magyarul, ha nem hall a faluban soha magyar szót, akkor hiába, az csak kôtörés, a víznek szitába való meregetése, hiábavaló igyekvés...'' (ÖM. 13,314) ,,Lényegesnek tartom, hogy a gyermek ne csak a családbeliekkel érintkezzék, hanem idegenekkel is. Úgy gondolom, az ember szociális érzéke ezeken az elsô benyomásokon épül fel. Én például szerencsémnek tartom, hogy szüleim Losoncon akkora házban laktak, hogy több lakó élt ott, nagy kert és udvar is volt. Engem valahogy minden lakó szeretett, s így szüleim tudta nélkül is be-bejárogattam ide is, oda is... Például emlékszem, hogy az egyik lakásban luteránus család lakott; pékek voltak, nagyon szolid, jó emberek. Le is szögeztem akkor magamban: a luteránusok jó emberek. Viszont ugyanabban a házban lakott egy református család is... órások voltak talán; hát onnan minduntalan a fiúk viszálykodása hallatszott ki ...Az én gyerekfejem megállapította: a református emberek nyakasok. Lakott azután abban a házban egy nôtlen ember, aki igen gazdag volt, s az egész emeletet egyedül lakta. Nem tudom én azt elmondani, mennyit foglakoztatott engem a vágy: látni a sok szobát. Azt hittem, az olyan szép lehet, mint a paradicsom... Ekkor 8-9 éves lehettem''. (Prohászka interjú 3., Csobánkai Napló, 98, l.) Tény, hogy a losonci évek mély nyomokat hagytak Ottokár lelkében. Az eleven és minden iránt érdeklôdô fiú nyitott szemmel járt és figyelte az életet. Kezdett megismerkedni a várossal, környékével, történetével. Losonc sokszor cserélt gazdát. Történelme csatáktól zajos. Felégették, ostromolták, sarcolták hol a husziták, hol a törökök, hol a kurucok. Ennek ellenére mindig újra és újra felépítették. Lakóinak töretlen optimizmusát címere is jellemzi: a fiait saját vérével tápláló pelikán. A hajdani Losoncból csak a gótikus eredetű katolikus templom maradt meg, semmi egyéb. Annál nagyobb büszkeséggel ôrizték a város nagyjainak emlékét: Kármán Józsefét, akit a ,,nemzet tsinosítójának'' hívtak. Losonc szülötte volt Ráday Pál, Rákóczi fejedelem titkára, a Recrudescunt-kiáltvány szövegezôje. És innét 23 km-re fekszik Alsóstregova, melynek tornyos kastélyában írta 1860-ban Madách Imre Az ember tragédiáját, mellyel késôbb annyiszor vitába száll Prohászka. Ebben a környezetben él a három gyermekes család. Itt folytatja iskoláit Ottokár, aki negyedik elemiben ismerkedik meg egy jellegzetesen magyar város életével és a magyar nyelv mindennapos használatával. Errôl különben Prohászka még évtizedekkel késôbb is nyíltan beszélt. Egyik parlamenti beszédében ezt mondta: ,,én tisztelem minden nemzetnek a nyelvét. Magam sem beszéltem elôször magyarul... késôbb tanultam meg a magyart.'' (vö.: ÖM 13, 314) De azt is érdemes megjegyezni épp Losonccal kapcsolatban, hogy élete végéig szerette, használta a jellegzetesen felvidéki kiejtést, amit ô maga is ,,palócosnak'' nevezett. Ezt sokan félreértették, és elterjedt az a tévhit, hogy ,,tótos kiejtéssel'' ejti ki a magyart. Szlovákul (tótul) is tanult diák korában, de hogy mennyire nem volt járatos benne, mutatja az is, hogy a tót ajkú falvakban mondott prédikációit elôbb-utóbb magyarul folytatta. Pl. egy alkalommal megakadt a ,,gyónás'' szónál, nem tudta annak tót változatát. Mikor kiderült, hogy szlovák hallgatói sem tudják, ügyes fordulattal egész beszédét magyarul folytatta. (vö.: Csobánkai Napló) Ebbôl az idôbôl maradtak fent diák életének elsô bizonyítványai is. A Prohászka Archívumban találtam öt losonci keltezésű iskolai bizonyítványt. Ezek közül három a katolikus elemi iskola negyedik osztályának két félévére vonatkozik, és magyar nyelvű okirat, illetve egy latin nyelvű Testimonium, mely jogosítványul szolgál a gimnáziumi felvételire. 1867-es iskolai bizonyítvány {kép} Ezekbôl kiderül, hogy a negyedik elemi osztály 22 tanulója közül Ottokár az elsôk között van, és így ,,elsôrendű bizonyítványt érdemelt kitüntetéssel''. Az 1868. május 24-én keltezett latin nyelvű szövegben már azt tanúsítja Schlosserik József plébános, kerületi tanfegyülô, mint iskolai rektor és Glembai Barnabás tanító, akit az egyik bizonyítvány ferencesként említ, hogy 17 tanuló közül a második félévben már a legelsô helyet érdemelte ki (,,inter 17 scholares primo loco dignus judicaretur''). A praecellens és eminens osztályzatok mellett az exemplaris, a kitünô is felváltva szerepel a bizonyítványban. 1869-es iskolai bizonyítvány {kép} Ezeken kívül attól az iskolától is van két bizonyítvány, melyrôl lesujtóan emlékezett meg még idôs korában is. Mindössze két tanteremmel és négy tanerôvel rendelkezett ez a református gimnázium. Erre utal az is, hogy az elsô osztály fônöke is maga az igazgató volt, Tamás István. A minden tantárgyból kitűnô jegyeket megörökítô bizonyítványt még aláírta a mennyiségtan tanára, Szecsôdy József és a katolikus hittant tanító Fábián Ferenc is. Az egykori losonci gimnazistának még ötven évvel késôbb is elképesztô dolgok jutnak eszébe. 1911. augusztus negyedikén ezeket a sorokat írja naplójába: ,,Atyám névnapja. Ritka név, Domonkos; a losonci kálvinista gimnázium másodosztályú bizonyítványomban e név mint »Dominikán« szerepel. Rettenetes egy elmaradt intézet volt ez; a magyar kultúrának kálvinista gyökvonása! Mi volt ezzel szemben Nyitra, Kalocsa! Losonc csak karikatúra-rajzokat szolgáltathatott éppen alacsony színvonala miatt! Például egy losonci vizsga, amelyen a kurator beleszólt a der-die-das-ba és vitatott lehetetlenségeket, die helyett das-t. Atyám a hasát akarta fogni, de hát az ünnepélyességhez ez nem gesztus! No, hiszen ünnepély és érzés s az ehhez való gesztus míly sokszor esnek távol egymástól: az ünnepség Jeruzsálem, a gesztus a hagymás Makó...'' Ezek a sorok jól érzékeltetik, hogy a losonci iskolában tényleg nem a német szellem uralkodott. A tanárok neve is elárulja, hogy a gimnázium német tanára sem a der-die-das-sal, hanem a magyar grammatikával volt tisztában. Tény, hogy Prohászka ezekben az években tanult meg szépen gondolkodni, helyesen írni, beszélni magyarul. A német nyelvtant már úgyis kitűnôen tudta, hiszen anyanyelve volt. Hogy milyen mély nyomokat hagyott a tíz éves Ottokár lelkében a losonci tartózkodás, jól jelzi, hogy idôsebb korában számos emlék jut eszébe. Ezekrôl szívesen ír jegyzeteket (mindmegannyi remek karcolat) vagy jókedvűen mesél másoknak. Ezekbôl ízelítônek néhányat közlök: Mint igazi fiú, szerette az állatokat. Abban a házban, melyben laktak, szintén voltak háziállatok Mindent megfigyelt, még azt is, hogyan gyógyította meg egy kanász az ô malacukat. Mindez akkor jutott eszébe, amikor a természetgyógyászatról olvasott Makfalvy ,,ôsipásztorával'' kapcsolatban. ,,Azt gondolom, hogy kiváló gyógyításoknál és az állatokra való behatásoknál nagy szerep jut a médiumos psziché kisugárzásának is. Vannak ráolvasások s kiolvasások. A mi losonci malacunknak is kiolvasta férgeit egy kanász, és semmiféle terpentint nem használt ott. Vannak csodás behatások juhászoknál, tradíciók, műfogások és lelkiségek. Ezt az orvosok nem veszik számba... mert ami nincs a könyvben, az nem igaz. Pedig sok van a világban, ami nincs a könyvekben.'' (1915. jan. 2.) Külön kis fejezetet lehetne összeállítani gyermekkori vallásosságáról. Losoncon kezdett ministrálni. Errôl is több kedves emléket ôrzött lelkében. 1924-ben, tehát halála elôtt három évvel, feltűnôen sok minden jutott eszébe losonci diákélményeivel kapcsolatban. Egyik alkalommal Csobánkán a következôket mondta Norberta nôvérnek: ,,8-9 éves lehettem. Legnagyobb kedvtelésem volt ministrálni. 4 krajcárt kaptam egy-egy ministrálásért. Az ,,egészért'' grójer sajtot vásároltam és vittem nagy boldogan a templomkertbe. Ide be lehetett jutni, mert a kerítésbôl már csak a kôoszlopok voltak meg, de azok is bedűltek a sok gaz közé, úgyhogy ki sem látszottak... Nohát egy ilyen kôre ültem a bozótban és hallatlan élvezettel ettem meg a grójert. Mondhatom, kevés volt. '' De nemcsak a templomban ministrált, hanem kikísérte a plébánost a temetôbe is. A halál már gyermekkorában sokat foglalkoztatta. Meghatódottan mondta el egyik emlékét: ,,Egyik temetésen nagyon siratták a halottat a hozzátartozók. Ahogyan sírtak, ez úgy megrázott engem, hogy alig vártam, hogy hazaérjek. A kertünk kapuján sietve mentem be, s midôn a kert útján ott láttam Édesanyámat és Atyámat, addig soha nem érzett ragaszkodás és hála töltött el, hogy még megvannak''. (E sorokat író Norberta nôvér még ezt fűzte az elmondottakhoz: ,,Milyen meleg, fényes szemmel mondta ezt el Atyánk! De nem is mondta, elém élte''. v.ö.: Csobánkai Napló, 98. l. ) Ugyancsak gyermekkori töprengéseirôl jegyez fel néhány mondatot hatvan éves korában: ,,8 éves koromban láttam egy ravatalt Losoncon, gondoltam: Istenem, mi lesz ezzel az emberrel, mikor házas volt? -- érdekes gyerek-morális, melyben mindenféle érzés és sejtelem kavarog'' (1919. nov. 22.) Így igaz! Ottokár igazi fiú volt: minden érdekelte, mindent megfigyelt és közben minden érzés és sejtelem kavargott benne... Búcsút véve Losonctól, elkísérjük a 10 éves gimnazistát a város korzójára: ,,Mély benyomást szereztem ebben az idôben. A tisztek akkor is a déli órákat a korzón töltötték. Ezek a tisztek derék emberek voltak, üldögéltek a sétány padjain. Arra ment a plébános. Ma is belevirít az emlékembe a rikító lila cingulusa, amint megy a korzón. Delet harangoztak. Azonnal leveszi a kalapját és áhítattal elmondja az Úrangyalát... Az a plébános akkor ott a korzón oly jó példát adott, hogy hitem szerint az Úr Jézus ezért megrövidítette az ô tisztítótüzét...'' Majd halkan, mintha magának beszélt volna ezt mondta: ,,1865--tôl 69-ig prédikációra nem emlékszem, szentáldozásra igen... Ebben az idôben tettem én már fogadalmat...'' E látszatra semmitmondó, mégis igen fontos mozaikszemek nélkül csupán rideg évszámokat tudnánk írni ezekrôl az évekrôl. Legtöbbjüket ismeretlen vagy eddig fel nem dolgozott jegyzetekbôl, levelekbôl gyűjtöttem. És mi mindent vitt magával az örökkévalóságba gyermekoráról! Ezt abból a beszélgetésbôl sejtjük, mikor önfeledten egyik történetet a másik után ,,mesélte'' egyik legkedvesebb lelkigyermekének, Norbertának, aki az imént leírtakat ezzel a váratlan fordulattal fejezi be: ,,Ekkor hirtelen bekopogtak. Istenem, mit »mesélt« volna nekem még Atyánk ezen a napon...'' Ekkor 1924. július 11. volt, este, Csobánkán, az Árvaház teraszán. Prohászka szülei {kép} A Prohászka-család {kép} ======================================================================== Prohászka a szívekben A most közreadott levél eddig a mohácsi Simon család ereklyéi között lappangott, melynek hitelességét a levél írójának, Simon Vendelnek fia: Simon Péter szavatolja. Az ô beleegyezésével adjuk közre az 1926 Húsvétján keltezett levelet. Tartalmának megértéséhez néhány nélkülözhetetlen adatot közlök. A levél írója 1925 ôszén mint esztergomi szeminarista felkereste Prohászka Ottokár fehérvári püspököt. A levélben szereplô ,,Péter bátyám'', vagyis dr. Sárdy Péter jól ismerte és nagy tisztelôje volt Prohászkának, hiszen egykor ô is Rómában végzett, és ezért írt a püspöknek ajánlólevelet Vendel unokaöccse érdekében. Van a levélnek még egy tragikus fôszereplôje, a szenyéri születésű Simon József marcali káplán, akit aljas feljelentés alapján ártatlanul megkínoztak és kivégeztek a Prónay különítmény katonái... A levél írója, Simon Vendel épp a kivégzett unokabátyjának tragédiája miatt határozta el, hogy pap lesz. Az esztergomi szemináriumi évek alatt azonban egyre jobban meggyôzôdött arról, hogy ez a szörnyű eset nem elegendô ahhoz, hogy necsak jó, hanem szentéletű pap is váljék belôle. A levél épp ennek a konfliktusnak másfél órás átbeszélésérôl és megoldásáról számol be, miközben betekinthetünk az idôs Prohászka egyéniségének, emberségének és életszentségének kimeríthetetlen gazdagságába. Édes Péter Bátyám! Minthogy legutóbbi szenyéri látogatásodkor az én photografálási kószálásaim miatt csak éppen a visszautazásod búcsúperceire tudtunk találkozni, ígéretemhez híven most részletesen beszámolok az akkor említett Prohászka-élményeimrôl: 1925 ôszén a te kedves ajánlásoddal leutaztam Fehérvárra, Prohászka püspök úrhoz. A vonaton gyümölcsös kofák serege között csak 10 percnyi idôre kaptam ülôhelyet. Az állomáson eligazítást kértem Ottokár atya címe felôl, és gyalog vettem nyakamba a várost. Jó félórás bolyongás után a csengetésemre egy idôsebb kapus (?) végighallgatott és mondta, hogy ezt elôbb a püspök úrral meg kell beszélniök, ezért jöjjek vissza egy jó óra múlva. Magamban úgy döntöttem, hogy addig nem érdemes messzire elkószálnom és az épület stílusjegyeit kezdtem nézegetni. Nem sokra mentem vele, mert nem több mint 5 perc múlva az egyik ablakból kedves hang szólt le hozzám: ,,Fiatalember, ugye maga keres engem? Jöjjön a kapuhoz, már nyitják is. '' Így kerültem a Nagy Ember, az ország legkitűnôbb valaha fölszentelt papja elé... és maradtam is ott vagy másfél órára hol a jobb, hol a bal lábamon ácsingózva. Mert igen melegen fogadott, átölelt (a szokásos kézcsókot finoman, de határozottan visszautasította és elhúzott kezével végigsimított az arcomon) ôszintén érdeklôdött,... de nem ült le és nekem se mutatott széket. -- Lássuk, mit hozott magával!? -- szólt kedvesen. -- Ha Püspök Úr nem veszi tolakodásnak... -- Ejnye, fiatal barátom, hát még el se mondta a mondókáját, és máris szabadkozik. Csak remélhetem, hogy a fölösleges modorosságnak ez a ragadáncsa még a szeminárium elôtt akaszkodott a ruhájába!? Vagy tán mégis ott? Vidéken vagy nagyvárosban született? Ez sokat elárul... Minden esetre gyorsan rázza le magáról ezt a fölösleges bogáncsot és csapjon a lovak közé! Ezt nem lehetett félreérteni: Bemutatkoztam és átadtam az általad írt ajánlólevelet. Komótosan végigolvasta. -- Ismerem, és sokra becsülöm a szintén Rómát megjárt nagybátyját, és most arról szeretnék meggyôzôdni, hogy önnek semmiféle ajánlólevélre sincs szüksége az ôszinte lelkiismeretén kívül. -- Két pontba foglaltam a magammal hozottakat: Az elsô a szintén unokabátyám, Simon József szenyéri születésű marcali káplán öt évvel ezelôtti mártíromsága: 1.) Jóska bátyám jó keresztény családból származó papként a krisztusi szegénységet élte meg és hirdette híveinek. Különleges szónoki tehetsége és szociális érzékenysége a háború utáni évek rajongott lelkipásztorává tette, mely beállítottság ellenkezett a tapsonyi esperes és a marcali plébános emberektôl elzárkózó stílusával. A tehetségtelen emberekre oly jellemzô irigységükben példátlan gazságra vetemedtek. Amikor Prónay számonkérô bizottmánya Marcaliba érkezett, úgy adták be följelentésüket fiatal paptársuk ellen, mintha ô az istentelen kommunista gyilkosok fôcinkosa és felbujtója lett volna. A szerencsétlenek nyilván azt remélték, hogy erre tehetséges társukat messze vidékre, eldugott helyre helyezik át. A helybéli lovaslegények egyvágtában szaladtak az akkor Siófokon állomásozó vitéz nagybányai Horthy Miklóshoz. A felmentô levél csak mintegy fél órát késett: a végzetes tévedéssel végrehajtott kivégzést már nem tudta megakadályozni. Anyám és nôvérem személyesen jártak el a holttest Szenyérbe szállítása és eltemetése ügyében. Én néhány hónap múlva fiatalos lelkesedésemben és unokabátyám iránti szeretetemben erôt vettem magamon és Göllébe hajtottam. T.i. ide helyezték át azt a Rumi nevű volt marcali plébánost, aki káplán bátyám egyik hamis vádlója és följelentôje volt. Szegény jó pár lovunkat habosra hajszoltam. A paplak elôtt söprögetô idôs embertôl tudtam meg a plébános még evilági elsô szörnyű büntetését. Az eset óta szinte elborult elmével szakadatlanul járkál szobájában, és hangosan kiáltja: ,,Gyere vissza Jóska!, én nem ezt akartam...'' -- Azért csak tudnék vele néhány szót váltani, -- erôsködtem az emberemmel. Ô azonban hamar lehűtött: -- Azzal, édes komám, már senki ember fia nem tud értelmesen beszélgetni, csak elvan, mint itt a fák a kertben. Csakhogy ezek annyival különbek, hogy nem rimánkodik, nem kiabál közülük egy sem... Ezt az esetet el kellett mondanom Püspök Uramnak egyrészt szűk családi tanúságtételként, másrészt azért, mert az Édesanyámmal együtt ez a mártír pap indított el engem a szemináriumba. És ide kapcsolódik a második pont: 2.) Jóska Bátyám többször említette, hogy csak úgy érdemes lelkiismeretes embernek az életbe indulnia, ha erôsen elhatározza, hogy az élet bármely területén a krisztusi eszmét tevôlegesen megvalósítja, vagyis mintegy szent lesz. Én töredelmesen bevallom, hogy idôközben (minden szerelmi történést kizárva) rájöttem: ezt az eszmét példamutató családapaként, többgyermekes családi apostolként Trianontól vérzô szegény hazánkban még jobban meg tudnám valósítani. -- Ôszinte voltam, tisztelettel várom a véleményét. Elmosolyodott, megfogta mindkét kezem és így szólt: -- Bizony itt még Krisztus Urunknak az a csodálatosan tömör elbocsátó válasza is túl hosszúnak bizonyulna: ,,Menj, és többé ne vétkezzél!'' Mert semmiben se vétkezett vagy vétkezne akkor, ha végképp emellett döntene. Olyan világot élünk, hogy sajnos még a maga életében bekövetkezik az áldozatot bemutatni jogos és az évszázados plébániai életet biztosító hivatalos papság számának soha nem látott csökkenése. Tehát már most szükség van civil pályán, meleg családi otthonokban, baráti és egyleti közösségekben valódi, elhivatott keresztényekre, mert a Simon Jóskák és a tapsonyi esperesek elôfordulási aránya sajnos évrôl évre a rosszabb irányba tolódik el. -- Van-e valami gondja a szemináriumi elômenetelével kapcsolatosan? Be kellene fejeznie tanulmányait akkor is, ha a civil pálya mellett döntött. A nagybátyja arról is ír, hogy kitűntetésbôl Rómába akarják küldeni. Ki mer olyat állítani, hogy Róma csak a papoknak feledhetetlen élettapasztalat. Siessen, nehogy csak a hűlt helyemet találja! Hanem azt a Jóska bátyjától örökül hagyott intést szívlelje meg. Mert valóban ez az egyedüli alternatívája létezik bármely komoly keresztény embernek, hogy elinduljon és végigjárja a maga helyén a saját szentesülésének útját. Nem az égre bámuló apostoli keresztényeknek jött el az ideje. Természetes, hogy én elsôsorban a papképzés helyes irányát igyekeztem szemináriumi munkám során a fókuszban tartani. Ezt élô szóval és belsô jegyzetekkel a szeminárium falai között is meg tudtam volna valósítani. Miért álltam akkor írói munkásságommal a köz elé? Mert az egyház soha se volt és ma sem csupán a pápaság vagy a klérus, mint ahogyan azt a liberális és szabadkômíves szófacsarók elhitetni szeretnék a gyanútlan közönséggel. Az élô és küzdô egyházba beletartozik mindenegyes ember ezen a földkerekségen, akiben az isteni hívás a legkisebb rezonanciát is elindította. A klérus és a laikusok aránya koronként változhat, de mindenkor egymásra utaltak. Korunkban a közös szent feladat nagyobb teherviselôjének mindenképp a laikusok mutatkoznak és a klérus hovatovább csak az eucharistia, a Legnagyobb Áldozat csak ôt megilletô bemutatását lesz képes ellátni. Így tehát jó szívvel adom áldásomat a döntésére. (Megilletôdve fogadtam tôle a formálisan is megismételt áldást.) Ezután még a szemináriumbeli állapotok felôl érdeklôdött és meleg hangon emlékezett meg az ô spirituális idôszakáról. Megköszöntem a velem eltöltött hosszú (mintegy 90 perces) idôt és búcsúzkodni kezdtem. Akkor belémkarolt és a kijáratig kísért. Közben szemlátomást még valamit szeretett volna mondani. Már a kapust is elértük, amikor megszólalt: -- ,,Maga vidéki, rontatlan, egészséges magyar fiatalnak tűnik, nagyra értékelem, hogy makulátlan keresztény érzelme nemzeti szeretettel párosul. Tudja ott Rómában én is majdnem teljesen katolikus életet éltem, ha leszámítom a magyar önképzôköri szereplésemet. Amióta hazajöttem és tájékozódtam a magyar egyházat kívülrôl és belülrôl egyaránt pusztító irányzatokról, egyre inkább a magyar egyházért dobog a szívem...'' Amikor Fehérvár utcáin a vasútállomás felé ballagtam, a szembejövôkkel se törôdve boldog mosollyal nyugtáztam, hogy a mai napon Prohászka Ottokáron, ezen az Istentôl nekünk adományozott igaz fôpapon, akit munkásságáért eddig is oly nagyra tartottam, két ízben is megütközhettem. Elôször a találkozásunkkor, amikor a szobában vele szemközt állva ez a Nagy Ember nem tűnt egy centivel se magasabbnak nálam, -- a körméretével pedig bizonyosan megszégyenült volna valamely plébánosi találkozón... Másodszor pedig a többszörösen summa cum laude római doktor minden ôszinte egyetemességén átsütô izzó magyarságszeretete ejtett jólesô ámulatba. Köszönöm neked édes Péter bátyám, hogy ajánló leveled megírásával elôsegítetted, hogy ebben a nem mindennapi élményben részem lehetett. Csak egészen ôszintén és részletesen tudtam mindezt megírni, mégha a civil élet melletti döntésem pár évig nem publikus is. Majd csak közvetlenül a szentelés elôtt fogom fölfedni elhatározásomat, melyet ez a szent pap még jobban megerôsített bennem. Biztos vagyok benne, hogy levelemnek ezt a részét teljesen bizalmasan fogod kezelni. Most pedig kívánok neked és az egész kedves családodnak áldásos és boldog húsvétot. Én máris újjászülettem! Sokszor csókollak Annuskával és a gyerekekkel együtt: 1926 húsvétján Vendel Közreadja fia: Simon Péter