Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 778-4263 e-mail: felso@home.com A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.katolikus.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Barlay Ö. Szabolcs Prohászka -- Interjú I. Lektorálták: P. Naszályi Emil O. Cist. Dr. Szappanyos Béla rektor A borítót Balvin Nándor iparművész készítette Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Nyílt levél az olvasóhoz Isten szerelmese I. A Prohászka-jelenség II. A prohászkai egyéniség erénye III. Prohászka alázatossága IV. Prohászka aszkézise, kereszthordozása V. Tökéletesebb, erôteljesebb életre törekvés VI. A tűz mindig égni akar VII. A Gondviselés és a történelmi realitás VIII. Prohászka lelkiségének energiája IX. Papi eszménykép X. Isten-közelség XI. Oltáriszentség Emberek barátja -- Vallomások Prohászka Ottokárról (Horváth Kálmán plébános gyűjtése, I. rész) Bilkei Ferenc plébános 1-22. [*] Dömötör István plébános 23. Kovács Géza plébános Mócsy Gabriella nôvér 24-25. Angela nôvér 25-30. Dr. Dienes Valéria (Dienes V.: Hajnalvárás Bp. 1983. 34.) 30-32. Krieg-Sau Emil plébános 34. D. n. a. visszaemlékezései 35-40. Potyondi Imre püspöki irodaigazgató Kuthy István prépost 41. Sikora Andrea Mayer József c. prépost Büttner Ferenc apát A Szeminárium inasának szavai 45. Dezsô István volt karmelita 45-48. Langhammer János plébános Luttor János egy. tanár 49-52. Kuthy István rektor, kanonok Mócsy igazgató 52-54. Dr. Kátay Béla apát-plébános 55. Shvoy Lajos püspök 61. Dessewffy Aladárné 62-66. Székely Ottokár ciszterci tanár Radnich Imre plébános Balogh Károly esperes-plénános Doym Béla ny. esperes-plébános 71-72. Laczó Lajos plébános Dr. Metzger József 75. Somogyi Lajosné Kovács Dénesné Szakváry Károlyné Plávics Mária Fremiota nôvér 86-89. Kovács János prelátus 123. Lendvay Zoltán plébános 125. Turzó Antal plébános 130. Csontos Márton 125. Szabó József villanyszerelô 126. Turzó Antal plébános Dr. Luttor János 127. ____________________ * Horváth Kálman kéziratának I. részének oldalszáma ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv negyedik kiadásának elektronikus változata. A könyv 1999-ben jelent meg Budapesten, a PANAX Kft. Nyomdaüzem készítésében (felelôs vezetô: Nagy József), az ISBN 963 550 180 3 ö azonosítóval. Az elektronikus változat a szerzô, Barlay Ö. Szabolcs, engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a szerzô tulajdonában marad. A nyomtatott kiadvány kapható a szerzônél a következô címen: P. Barlay Ö. Szabolcs 8000 Székesfehérvár Petôfi utca 2. Telefon: 06/30976-4800 ======================================================================== Nyílt levél az olvasóhoz Úgy gondolom, hogy aki ezt a könyvet kezébe veszi, aligha tudja letenni anélkül, hogy ne fogalmazódnék meg benne néhány kérdés. Például: hogy lehet ,,interjút'' készíteni olyan személlyel, aki hetven éve halott? De különben is, a könyv második részében nem is az illetô beszél, hanem mások beszélnek róla... Vagyis ,,rendhagyónak'' tűnik ilyen értelemben is ez a könyv. Nem szólva tartalmáról, hiszen olyan személy mondja el vallomásait legbensôbb titkairól, akit ez a generáció már nem is ismer. Érdekel is valakit ebben az önmagával eltelt világban, hogy mit jelent ,,szerelmesnek lenni az Istenbe''?! Ilyen és ehhez hasonló kérdések minden bizonnyal bôven felmerülnek majd az olvasóban, akit semmiképpen sem kívánok válaszaimmal befolyásolni. Célom épp az, hogy ,,interjú-alanyom'', vagyis az a ,,bizonyos'' Prohászka Ottokár maga válaszoljon a rázúduló kérdésekre. Ô ugyanis azon kevesek közé tartozik, akinek nincs szüksége tolmácsra. Gondolatai, kimondott vagy leírt szavai oly világosak, egyértelműek, stílusa annyira jellegzetesen csak az övé (annyira ,,prohászkás''), hogy még az ,,utolsó szó jogán'' sem kívánom a magam szerkesztôi vagy riporteri korlátai közé terelni az Olvasó figyelmet. Legfeljebb olyan nélkülözhetetlen életrajzi adatokat közlök, melyek segítenek eligazodni térben és idôben, mert ez a száz év -- különösen kortársaim életében -- alapjaiban változtatta meg a világot. Már nem elegendô ,,a víz halad'' analógiája, hiszen a mi századunk ,,vize'' sodor, árad, tör, zúz és legtöbbször magával ragadja a ,,követ is'', és váratlanul új mederbe tereli megdönthetetlennek képzelt ideáinkat. Viszont elgondolkoztató, hogy bár kereteiben és tartalmában egészen más és sokak számára idegen az a világ, amiben Prohászka Ottokár él és lobog, mégis lenyűgözi a ma emberét is. Imponáló tudásánál csak személyiségének varázsa nagyobb. Ezt még azok az olvasók is elismerik majd, akik az Interjú elsô részével nem nagyon tudnak mit kezdeni, de az Emberek barátja fejezet minden sorát lélegzetvisszafojtva ámulják, és úgy járnak, mint a filozófus Dienes Valéria vagy számos nem hívô, akik mind legszívesebben letérdeltek volna elôtte. A vele való találkozás puszta ténye, a személyiségébôl feléjük sugárzó harmónia, egyéniségének ,,íze'' még ellenfeleit is lenyűgözte. * * * Az Isten szerelmese című fejezet jobb megértéséhez az alábbi életrajzi adatokat látom szükségesnek megjegyezni: A német származású tisztviselô család elsô gyermekeként 1858. okt. 10-én Nyitrán született Prohászka Ottokár. Egyik Felsôház-i beszédében maga vallotta, hogy iskolás korában tanult meg magyarul. Családjával mindvégig németül levelezett. Míg húga és öccse a szülôkkel együtt Ausztriába költöztek, ô a nyitrai piaristák, a kalocsai jezsuiták, majd az esztergomi bencések gimnáziumának tanítványaként elsajátította a magyar nyelv mellett a görögöt, latint és franciát. Minden bizonyítványa kitűnô volt. Ekkor már feltűntek tanárainak a gyönyörű stílusban írt magyar dolgozatai. -- Simor János hercegprímás Rómába küldi filozófiai és teológiai tanulmányainak elvégzésére. A jezsuiták Collegium Germanico- Hungaricumában tölt hét évet: 1875-1882. Ezekben az években már rendszeresen vezet naplót, -- élete végéig kisebb-nagyobb kihagyásokkal feljegyzi gondolatait. Minden késôbbi kutatás alapja, kiindulópontja az a három kötetben közreadott Napló, melyet most jelentettünk meg. Az olvasó is meggyôzôdhet arról, hogy a Prohászka-Interjúnak nevezett munkám elsô részét is ezekbôl a Naplókból állítottam össze. Az egyes idézetek, hosszabb-rövidebb reflexiók, leírások végén zárójelben mindig feltüntetem azt az évet, hónapot és napot, amikor ezeket Prohászka feljegyezte. Az Isten szerelmese című rész az 1877-1890 évek Prohászkájának lelkiségét tükrözi. Találunk közöttük Rómában írt sorokat, és 1882-tôl Esztergomban feljegyzett gondolatokat. A tanulásnak, a két doktorátusnak, a lelkiélet elmélyítésének, az aszkézisnek és az egyre elmélyülôbb misztikus élményeknek idôszaka ez a közel 15 esztendô. Közben a Kisszemináriumban latint, görögöt, majd 1883-tól erkölcstant és pasztoralist, 1888-tól legkedvesebb tantárgyát, a dogmatikát tanítja az esztergomi szemináriumban. Állandóan nyugtalanítja a gondolat, vajon ne lépjen be a Jézus Társaságába?! Mivel azonban lassan a kis- és a nagyszeminárium kispapjainak legtöbbje ôt választotta lelkivezetônek, képtelen elszakadni tôlük. -- Ugyanakkor átadja magát a természettudománynak, cikkek, tanulmányok írásának, hogy ezzel is művelje a papok és szeminaristák lelkét, emelje hiányos tudásuk szintjét. Tekintélye, hírneve egyre nô, -- példás életének tudható be, hogy közel kilenc évi várakozás után a prímás szabad kezet adott az esztergomi szeminárium lelkiéletének átalakításában. Tanártársai és kispapjai egy szívvel-lélekkel követték. Így és innét indult el a várva várt katolikus restauráció, melybôl született a máig élô Regnum Marianum. * * * A könyv második részének, az Emberek barátja címűnek törzsanyaga egy rendkívül értékes kézirat, melynek külön története van. Prohászka Ottokárt 1927-ben tanítványa, Shvoy Lajos követte a székesfehérvári püspökségben. Amikor látta, hogy a háború utáni ateista korszakban semmit sem tud tenni a Prohászka hagyaték átmentéséért, hiszen még nevét sem lehetett kiejteni, megbízta egyik plébánosát, Horváth Kálmánt, hogy személyesen keresse fel mindazokat, akik közelrôl ismerték elôdjét, és rögzítse írásba visszaemlékezéseiket, vallomásaikat. Ez a megbízatás 1954. januárjában történt. Húsz év elteltével, 1972 nagyböjtjén készült el a gyűjtéssel, mely három részbôl áll; a gépelt szöveg közel 500 oldalt tesz ki. ,,Beszéltem sokakkal, akik elmondták azt, amit szívükben hordoztak Ottokár püspökrôl. A gyűjtés az utolsó pillanatban történt''..., írja a nélkülözhetetlen dokumentum gyűjtôje és sok száz emlék megmentôje. A dokumentum címe: Ottokár püspök a szívekben. Alcím: Prohászka-riportok. Könyvem második részének minden mondatát ennek a dokumentumnak elsô 135 oldalából válogattam. A vallomások hitelességét a nevek feltüntetésével akartam jelezni, utalva Horváth gyűjteményének lapszámaira. * * * Végül köszönetet mondok lektoraimnak. Naszályi Emil O. Cist. egykori novicius mesteremnek különösen azért, mert 1938- ban ô adta kezembe Prohászka püspök Elmélkedések az Evangéliumról című könyvét, és ô oltotta lelkembe a meditálás igényét. És tôle, mint az országos Prohászka Egyesület egykori elnökétôl örököltem e szentéletű, csodálatos apostol felbecsülhetetlen szellemi hagyatékának átmentését az utánunk jövô nemzedéknek. Dr. Szappanyos Béla kanonok úrnak, a székesfehérvári Országos Papi Otthon rektorának különösen segítôkészségét és bölcs tanácsait köszönöm az Isten szerelmese fejezet megszerkesztésében. Mennyi figyelemmel és éjszakákba nyúló beszélgetésekkel csiszoltuk a 11 csoportba osztott szöveget és a bevezetô kérdéseket, intonációkat! Bizonyára megakad mindenkinek a szeme a könyv borítóján, melynek tervezôje és kivitelezôje Balvin Nándor iparművész; itt nem csupán egy ismert fénykép reprodukciójáról van szó, hanem a fényhatásnak és az árnyalatoknak mesteri szintézisérôl. Köszönet illeti a Panax nyomda szakmai munkáját és hogy soronkívül megjelenhet karácsonyra a mindössze 500 számozott példány. Isten áldását kérem minden közreműködôre és minden olvasóra. Székesfehérvár, 1997 Ádvent Barlay Ö. Szabolcs ======================================================================== I. A Prohászka-jelenség Isten szerelmese A ,,Prohászka'' névre már az egész ország felfigyelt: a legkülönbözôbb vélemények pergôtüzébe került. -- Kérem, hogy a sok irányból támadt kérdéseket, bizonytalanságokat valamelyes személyi vallomással válaszolja meg. Lángoló szívvel kívánlak keresni Istenem; küzdve érted vagy bírva téged egyaránt szolgálok Neked. (NaplÓ elsô mondata, 1877) Én kész vagyok mindenre Istenért. Odaadom, ha kell, életemet. Tehát Istennek tetszeni: ez célom. (1878. febr. 2.) Aki biztos abban, hogy Isten segítségére támaszkodhat, soha nem lesz gyenge. (1878. márc. 20.) Én mindig valami erôs, lelkes, kritikus ember akarok lenni, aki Istent igazán szereti, és érte szenved, kinek lelke tűz, akarata érc, szava hajlítható, erôs gyengéd. A keresztény erény a férfiasság iskolája, az ismeret nemesítôje, a tudomány hasznosítója, az érzelem rendezôje... Az ember ereje önmagában van az isteni kegyelemmel. A súlypont belül fekszik. Ott keresd s ôrizd, addig jól állsz, különben bukol... (1883. febr. 22. -- ápr. 1.) A Szentlélek Isten adományainak teljessége, mint szeretet, eltölt; mindenbe önt valami szépet, jót... Gyenge a mezei virág, és Isten mégis felékesíti azt, s örül ékességén... gyenge a madárka s Isten áldja s neveli nagyra... gyenge a lélek, és Istennek telik öröme feldíszíteni azt... Azért, ha a Szentlélekre gondolok magasztos és gyengéd... lelkesülök... Veni Sancte Spiritus! (1883. máj. 9.) Drágán adom oda életemet; nem húsz törökért, hanem az egész istentelen táborért; miután mindent Istennek szolgálatára akarok magamban szentelni, s e szentelés, e fölajánlás egy életemben millió életet ad, s minden egyesben az egész világot ajánlja föl, Istennek hódolatára hozni törekszik... De a Társaságban élnék, mily könnyű lenne, -- s a világban támasz, segély nélkül mily nehéz!... (1883. júl. 4.) Ki vagyok? Isten gyermeke -- annyi kiváló jótétemények és a gondviselés különös szeretetteljes vezetése által kitüntetett -- jezsuitáknál neveltetett -- Rómában képeztetett -- templomban fölszenteltetett -- a szentek sírjain áldozatát bemutató -- nagyvilágra szóló férfiak körében szívesen látott -- sok kitűnô pappal összeköttetésben élô -- fönnkelt, nemes, nagylelkű gondolkozásra és érzésre törô -- szűk korlátokat, alacsony nézeteket, törpe fogalmakat, sovány tekinteteket ignorálni törekvô -- áldozatkész és fáradhatatlan, önmagát megvetô, Isten dicsôségét mindjobban elômozdító szolgája Krisztusnak. (1883. júl. 8.) Nem üvegházi növény, nem erôtlen, satnya cserje. Nincs ezekben szabadság! A szabadság óriásokat nevel, sablonokat gyűlöl; eszménye az Úr Jézus... ez iskolába állva hallgass a Mesterre... Mily más színben tűnik föl ô és minden szava; magadat is ez életben állva képezd rajta, s erôteljes és nagylelkű férfiú lesz belôled. Faxit Deus! (1884. júl. 10.) Nem szeretem a formákat. Minek az életet formákba és sablonokba szorítani... S ezt érzem én magamban: szabadon éreszteni a szív, a lélek belsô, plasztikus erejét, s levetni -- amennyire lehet a szokást, mely nézeteket és elveket is alakít, de nem mindig helyeseket s nem mindig olyanokat, mely az egyedeknek megfelelnek... Vétkezel, ha Isten képét magadon, szűz magadon egészen ki nem nyomod! (1884. szept. 26.) Mit tegyek? Terhemre vagyok önmagamnak... magamra húzom tehetetlenségem rongyait... Kitárom lelkemet, hogy belefolyjon a mennyei életet adó erô. Szeretném, ha megtestesülne bennem mindaz, amit sejtek... Szeretném, ha egyediségemmé válnék... (1885. jan. 7.) Szeretném kitágítani lelkemet; szeretném karjaival átfogni az eget és a földet. Miért tűnôdöl? Miért kúszol? Ó, ha sasszárnyakon keringhetnék a magasban... (1885. febr. 22.) Milyenné szeretne lenni, válni? Egy szabad, fönséges, önmagára mitsem adó, magával, kényelmével, reményeivel kilátásaival s az egész világgal rég leszámolt ember... Bogarakkal nem bíbelôdni... ezeknek oda sem nézünk; de annak a büszke áramlat föl-fölborzadó taréjainak mindig odavágunk. (1886. júl. 9.) Az óriási harcokra, melyek küszöbünkön nyugtatják már fegyvereiket, nagy erôre és méltóságra lesz szükség. Másrészt úgy vélem, hogy korán születtem, mert e harcok életemben (még) nem zúdulnak tájainkra; annál szükségesebb, azok, kik örökösei (lesznek), bôvebb, gazdagabb résszel legyenek ellátva. (1886. júl. 9.) Egyrészt erôteljesnek, ép egészségesnek érzem szívemet, ugyanakkor az a meggyôzôdés hat át, hogy az ilyen egyszerű, szerény, fiatal papocska sehol sem nyom latban. -- De ez utóbbi mesterkélt, nem egyenes. Az elôbbi tôsgyökeres! (1888. ápr. 4.) Nehéz kórók közt pálmának lenni! Valóban nehéz. Csak az istenes férfiú teheti! Akinek lelke valóságos fény, akarata valóságos szentség... Bennem megvan ez a forró vágy: tönkresilányítani ,,énemet'' az Isten nagyobb dicsôségére; ha tudnék elôtte kedvesebbet, megtenném, de eddig nem tudok... Édes Istenem, tégy vélem, mint jószággal szokás; rendelkezzél, használj, mint tetszik... (1890. júl. 3., júl. 5.) ======================================================================== II. A prohászkai egyéniség erénye Isten szerelmese A prohászkai egyéniség jellegzetesen ,,erényes''. Errôl sokat meditál, különösen fiatal éveiben. A papi eszmény egyre tündöklôbb fénye hívja, sürgeti, hogy az erényekben erôsödjék. -- Hogy lett erôs jellem? Életformálásának melyek legfôbb erényei? A jókedvet művelem, nagy emeltyűje ez az erénynek. (1878. szept. 29.) Néha oly féktelen hangulatot érzek magamban; biztos, határozott akarat uralma alá kell helyeznem érzelmeimet. Ezáltal érzelgésnek, haszontalan gondolatoknak elejét veszem. (1879. jan. 5.) Oly sokszor csalódunk a jó látszatban: tehát mind magam, mind mások iránt tartózkodva és okosan; mihelyt valami az erényt sérti, az rossz lesz. (.1880. jún. 15.) ,,Engedelmes volt''... Az engedelmesség alapja Isten rendelete és nem az elöljáró esze képessége... Isten gondoskodik, hogy emellett szégyent ne valljunk. (1881. okt. 21. Med. 16.) Maradj mindig Jézussal, szent sebeiben; Ô veled van, ha alszik is; Ô néz, ha hegyen áll is; ha küzdesz, ha buzogsz: né félj, ne rémülj: ego sum. Az erényben van az Ô szava; aki szeret és alázatos és erôs, az hallja ôt... Minden nehézségben ne inogjunk; nincs okunk; megbántanánk Istent, ha a nehézséget nagynak gondolnók. Nagy az nekünk, semmi neki; már pedig mi vele dolgozunk, -- ki ellenünk? (1882. febr. 8. és 13.) Ma reggel a katakombákban voltunk... Ó a kezek, melyek e folyósókat vájták... Ó, szent hit szelleme, lengd át lelkemet, -- ó tűz, mennybôl eredô, jöjj, szálld meg e szívet... Higgy, amint ôk hittek; tűrj nemesen, amint tűrtek egy elfajult ádáz világ közepette, hideg, közönyös, de üres műveltségben... Ó egy prezbiter e kriptákban nem lehet csak erôs és szent férfiú. (1882. febr. 18.) A keresztény erény a férfiasság iskolája, az ismeret nemesítôje, a tudomány hasznosítója, az érzelem rendezôje a világ taposója, szabadság, mely fölényt nyújt... (1883. febr. 22.) A kereszténység nem a tan, hanem az élet; valamint nincs elvont tanunk, hanem megtestesülésünk, a tan érzékesítve. Jézus tana az életben nyilvánul meg. (1883. febr. 27.) Az ember ereje önmagában van az isteni kegyelemmel. A súlypont belül fekszik... A súlypont a megfontolás, a jellem, a meditáció, az ima szellemében fekszik... (1883. ápr. 1.) Azt veszem észre, hogy nekem nagy erôre és erôteljes föllépésre van szükségem, mert látom, hogy az embereken ez fog... de erô nincs igazán szellemi és lelki erô nélkül... Ahol meditáció nincs, ott nincs teljes erô... (1883. ápr. 29.) Úgy érzem lelkemben, mintha még lenyűgöztetve lennék, -- még nem tud athatni, áttörni önmagán keresztül a lélek... nem lép föl belülrôl az alakító erô... Az élet belülrôl jövô, ható, hasonító erô; minél nagyobb, annál teljesebb, termékenyebb, annál nagyobbra terjeszkedik; s mindent magával tölt el. (1883. máj. 5.) Nagyság és nemesség mértékét Istentôl venni!... (júl. 10.) Csak az erény az érték. Én is az erényt becsülöm az egyesekben, mást nem... Tudom mi a káprázat... Én szeretem és tisztelem és becsülöm az egyes embereket, de azért utánanézek mit, hogyan tesznek, beszélnek. (1883. aug. 10.) A lélek könnyen elveszti önérzetét, szétfolyik tehetsége... De ha a szellemben az erény, a hit, az evangélium tana, bölcsesség, határozottság, jellemszilárdság uralkodik, akkor a lélek el nem veszti önmagát, -- akkor ô az úr a dolgok és események fölött... akkor kezdi fölismerni önmagát, érezni fölényét, s örvendeni, hogy örökre szól, hogy elévülhetetlen és megtörhetetlen. (1883. szept. 2.) A szeretet áttör a kisszerű nehézségeken, -- nem tapad, nem lapul. Mindig erôs és kitűnô (1883. okt. 8.)... Szeretni kell, ha érteni akarunk. Miért? A szeretet kitágítja a lelket, szellemesebbé, élesebbé, behatóbba teszi, aki szeret, annak lelke hasonul a szeretett tárgyhoz, s a tárgy benne élni kezd, egyesül vele, nemcsak érti. A szeretet által ,,bírni'' = új tehetséget (képességet) kap az ember, mintha egy új világ nyílna ki számára; nem tudja miképp, csak látja... (1883. okt. 28.) Istenem, ma megint forr és fô bennem s mint repesztô gôz tágítja mellemet a vágy, hogy bár lennék hatalmas, Istenben erôs!(...) Csak azt a boldogságot kívánom, hogy Isten világossága, Isten ereje legyen szívemen s lelkemen kifejezve; e vágy öli éltem perceit. (1886. márc. 8.) Ó, ha tudnám lelkemet élôbbé, termelôbbé, rügyezôbbé tenni. Ezt szeretném. Pedig messze vagyok tôle. Nem bírok kifejezést adni annak, aminek keresek... (1886. ápr. 1.) Mindig meghatódottsággal nézem a hegynek fölfelé sikló hajót; ami meghat az a hajó ereje, mely a hullámokat élesen és erôsen szeli. Még nagy hiányt érzek mind a gondolat metszô élét, mind a szó csattanós és bô és eleven és folyékony egymásutánját illetôleg. Remélem, hogy ez még megjön, mert különben nem tudnám okát érzékemnek ez irányban való tetemes kifejlettségének. (1886. ápr. 5.) Mindenekfelett meg vagyok gyôzôdve a hit hivatásáról, mely szerint annak erejét minden téren, az élet egész vonalán, hatásosan és sikeresen érvényesíteni kell(...) A hit exulál és a világ él, nem törôdik vele, és sok ember elhiszi, hogy ennek úgy kell lennie. Megbomlik bennük a hittel járó szükséges hit, önmagáról a hitrôl, hogy ez lelke és sava és életet-adó eleven ereje valamennyi történetnek, mert mind ami történik, a gondviselés tervébe foglaltatott. (1886. ápr. 5.) Ez a férfias szellem: nyugodt, bensô egyensúlyban érzelgô lágyság nélkül, -- az emberek elismerését, ítéletét, tetszését s annak hiányát nem érezve... nyugodt, biztos, körültekintô ítélet az iránt, hogy mit kell s hogyan kell tenni... Az erényt Istenért teszi. Szereti ezen szempontból a megaláztatást, a gúnyt s nem ámul el rajta. Minden áron- módon kerülöm én ez utolsót, azt érzem s azért van annyi bajom; fôleg a lehangoltság, kedvetlenség, s sok apró megháborodás abból bugyog. (1886. júl. 2.) Kitéptem volna, hogy kellene s ha lehetne szívemet (a barátok templomában) azért az ügyért, azon ügy lelkes, életerôs, ízig s sejtig ható kidomborításáért... s tehetetlen, mert szegény vagyok. Ó ha volna tollam, éles mint a kard, hegyes mint a tű, ropogós és tápláló... Mi másra használnám, mint Krisztus dicsôségére? Fölkelteni, fölkelteni a mámorból ezt a papságot, megmutatni neki: Íme árván állsz; fej vagy test nélkül. Fölkelteni az egyházias öntudatot, mely nem lapul... Kiöntöm lelkem apostoli szikráját; telítem és lövelem: újra telítem. Amim van Istennek ajánlom. (1886. szept. 19.) Az erény a legnagyobb teljesség, duzzadó, dudorodó, kifelé alakuló élet. Telve légy egészen, légy nagylelkű Isten és ember iránt. (1886. okt. 17.) Aki megvidámítja ifjúságomat (Qui laetificat juventutem meam). Velem legalább így tesz az Isten szelleme: felráz. Érzem, hogy alábbhagyott törekvéseim, feszerôm hôfoka; de újra nekimegyek, -- átkarolok mindent; minden gyakorlatot, minden gondolatot és eseményt úgy szövöm körül, úgy illesztem bensô kis világom sugárzó nyíló fái, virágai, kövei csillagai közé... (1887. aug. 22.) Igazi oltás a természet felé; nincs többé a merô természetesnek létjoga; mindennek fölfelé kell nôni, a kegyelem virágaivá fejlôdni. Ne gondolj természetet, gondolj mindig kegyelmet. Ez tükrözôdjék eszményeiden, erény csillogjon szemükben... (1887. okt. 2.) Lelkem éretlenségét érzem a kislelkű lehangoltságban saját és mások bűnei láttán... A hitnek boldogítani kell; lehetetlen, hogy sivárrá tegye a lélek mezôit. A túlzott visszavonultság beteges tünet. Szent Katalin mindig azt tanácsolta: ki kell tépni a búskomorságra és csüggedésre való hajlamot... (1887. nov. 2.) Nosztrán a Nôvéreknél voltam; ebédeltem, vacsoráztam; a szalvétán, a vánkoson ott volt rendjük jegye: +S. +V... Megismertem, (rádöbbentem!), hogy ott a börtönben gyilkosok meghalnak, mint szentek, mert a nôvérek áldozati szelleme kinyeri számukra ezt a kegyelmet. -- ...Máshol meg elvesznek a nem nagy bűnösök... (1888. febr. 11-13.) Ez a (nôvéri) szeretet mindenre képes; nagyon nagyon szeret, -- szerelme közel van hozzá, szívében lakik... nem hideg eszme, nem emberi képzemény, édes szent valóság. -- Hasonlíts össze egy zárdaszüzet valami filozófus emberbaráttal. Csak érzületüket vedd. Ez természetes vonzalommal Jézusát karolja át, és a szegényt is úgy tekinti, mint az imádottnak (Jézusnak) képét: szolgálja, enyhíti. -- És a filozófia? Terméketlen magva nem ébreszt követôket, nem bír melegíteni, boldogítani áldozat és kereszt által senkit. (1888. febr. 22.) Semmi esetre sem vagyok megelégedve magammal mióta (tegnap este ápr. 26.) a Herzberg által írt rethorikát lapozgattam... A lélek nyomorának, a bűnnek, a szeminárium hiányának, az erény szükségességének, a rethorika, dogmatika mivoltának éle világos fölismerése az akaratban határozott, elszánt irányt teremt... Nagy szemrehányást éreztem ekkor csüggeteg, félénk, elsimuló életemrôl, melyet folytatok. (1888. ápr. 27.) Az erény = virtus az erkölcsi világban az egyedüli valóság, igazság, erô... Az erény szuverén, örök, tudja, honnan ered. Azért nem imponál neki senki. Hát még ha Krisztusért való lelkendezését nézzük... hódít számára mindent, mert szereti Krisztust! (1888. nov. 23.) A megalkuvó róka történetének nagy tanulsága: a legbiztosabb veszedelem: türelem = a megalkuvásos türelem. Mihelyt az ember megalkuszik a maga lelkével, nem áll meg többé. (1888. dec. 1.) Az Isten szíve szerint nagyratermett jellem a világban rendkívüli nagy valóság. ...E nélkül nem leszünk képesek hatni, alkotni... Ha nem leszek vasból és acélból, hanem csak föld és hús maradok, szétmar egyben az isteni ítélet tüze... (1889. júl. 25.) ======================================================================== III. Prohászka alázatossága Isten szerelmese Prohászkára ország-világ úgy tekint fel, mint egy üstökösre. Gárdonyi ,,napba öltözött embernek'' nevezi. -- Tisztában volt másokat messze túlszárnyaló képességeivel? Jól látom, hogy lelkiéletének titka mégis az alázat? Megnyugtató érzés olvasni az Ön végleges elkötelezettségét az alázattal: mindig lehúzza magát a magaslatról! Ô.: P. O. nincs többé -- egy marok por, ez P. O. (1878. aug. 4.) A názáreti ház legyen többször elmélkedésem tárgya. Jézus bensô élete folytonos ima és Istennel való egyesülés volt. Az ima szelleme nem egyéb, mint az alázat és engedelmesség szelleme, -- keltsd tehát ezeket fel magadban. (1879. okt. 19.) Szent József magasan volt, de alázatos volt! A legalsóbb a szent családban, és ô parancsol; jobb szeretne mindannyiszor Jézus lábaihoz borulni, de más az Isten akarata, -- azért szeretni az alázatot, de elôször az Úr akaratát. (1880. okt.19.) Fussatok a hitetlenségtôl, mert utálatos forrásai vannak! Elsô a tudatlanság; mert aki tud, az hisz... Második a szenvedély utálatossága, mely a gyakorlati igazságok ellen tör. Harmadik a büszkeség. (1882. márc. 12.) Midôn a P. Spirituálissal beszélek, mintegy kiemelve érzem magamat ez eltörpült körbôl... Nem kell úttörônek lennem, legyek hű követô. De ez elszántan, hogy ki ne mozdítson minden parányi esemény! (1882. máj. 7.) Az alázat erô és nem gyöngeség. Az lenne, ha gyávaságból származnék. Ki ezt tartja forrásának, beszél arról, mihez nem ért. -- Aki öntudatában van fönséges hivatásának, az törhetetlenül feszíti meg magát, hogy oda elérjen, hová mindennek megvetésével célját tűzte; az tudja mit becsüljön, minek tulajdonítson becset és értéket. (1882. máj. 28.) Az apostolok megölettek; ki hamarabb, ki késôbb. Senkire sincs szüksége a végtelen Istennek, tervébe beleolvaszt minden tulajdont, minden tehetséget; de mindenki él, aztán meghal. Tehát működni e mély alázattal... (1882. szept. 21.) Ó, az alázat! Mily feneketlen örvényt nyit nekem, melybe mélyen kell alászállnom. Ha ott mélyen leszek, nagy erôm lesz... Semmiféle igénnyel nem lépek mások elé; én mélyen érzem érdemtelenségemet és jelentéktelenségemet mindennel szemben. (1882. nov. 11. és nov. 17.) A szenvedés a megváltás eszköze,... Jézus felvette alázatból; szeretett nyomorult lenni, hogy alázatos lehessen. Örülök, hogy gyönge vagyok, mert alázatos lehetek. -- Az alázat lélekerô, -- az alázathoz az akarat és ítélet erôssége szükséges. (1883. jan. 24.) Ismét forró vágy támad bennem az igazi alapos alázat után (febr. 22.). Jézus szelleme az alázat... Ki e szellemet nem bírja, annak nincs fogalma az Üdvözítôrôl... A szent papok alázatosak szívük mélyébôl. Isten elé csak az alázat kíséretében állhatunk; ha alázatosak vagyunk, nagylelkűek, rettenthetetlenek, lelkesek, igazi reális célokra törekvôk leszünk. Minden más foltozás és torzalak. Majdha ez habitusommá válik affektáció nélkül, akkor más élet küszöbén állok majd. (1883. júl. 6.) Isten akar valamit tôlem, bár tudnám, hogy mit? Akar papi életet és szentséget. Kész vagyok rá. Uram, itt az én szívem. Öntsd belém kegyelmed kincseit. Nagyon ismerem végtelen gyengeségeimet. Uram, segíts az én nyomorúságomon. (1883. szept. 21.) Az elvek szilárdsága együtt járjon az alázattal. E kettô megadja a szív szabadságát, ad lendületet, -- nem akad fönn másokon, ad tetterôt és a tudományos és erényes törekvésekbe irányt. -- A szabadság nálam összeesik a nagylelkűséggel... Mindjobban belátom az Isten és gondolatai ismeretének szükségét, ha hozzá közeledem nézeteimben, megerôsödöm. Legyek Istennel egyesült, emberekkel szemben szabad. (1884. máj. 25.) Az alázat társadalmi erény, mert ellene van az önteltségnek, ellene a lélek határolt nyegleségének, melynél fogva mindenben magát tolja föl központul, ítél, szeret, beszél, akar, de elôbb az ,,én''-nek inaszakadt, émelygôs bálványa elôtt hajlik meg. Mily gyönge és vaksi az ember! A nyitrai éhenkórász is csak azt gondolja, hogy ô tulajdonképp respektábilis jelenség. (1884. dec. 24.) A keresztény alázat, mely a kegyelemrôl szóló tanban kiváló tápot nyer, egyesítve pontos, lelkiismeretes imával, lesz biztosítékom a jövôre nézve. (1885. júl. 3.) Ma az én kis ministránsom megindított engem. Lám, ha Jézust úgy szeretnéd, mint ez a gyermek, oly szent tisztelettel, távol a szokás megfásult ridegségétôl. Mit taníts tehát? Hogy a gyermektôl tanulj gyermeki módon érezni, ami Krisztusnak úgy tetszett, hogy például állítá fel... Csak gyengéden és gyermekdeden, csak lágyan és érzékenyen; ó, aki lágy, aki gyermek Jézus szerelmében, az érez, az észrevesz, annak lelke folyékony, -- tűz és kékszín ég! (1887. márc. 14.) Ó, az alázat nem gyengeség, az férfias, komoly, higgadt gondolat, oly komoly, s oly erôteljes, amily mély igazság... Szánalommal, elnézéssel, részvéttel lenni a bűnösök, a lelki szegények, az elesettek iránt -- ez is alázat. (1887. aug. 24.) A szentek még a világot is azért hívták segélyül, hogy köpjék le, vessék meg, gyalázzák ôket... Ez megragadja lelkemet s én is kívánom, hogy megvessenek, megutáljanak, semmibe se vegyenek engem. (1887. nov. 19.) Szent József feledve, -- én is. S ez fáj... Buzgólkodom és nincs elismerés... A kegyelmet kell becsülni, s azt keresni, csak arra nézni; Istennek örvendeni... (1889. márc. 12.) Örülök, hogy alacsony állásban vagyok, pedig nem hiszem, hogy gyenge tehetségeim vannak. Az ilyen alacsony állású embernek könnyebb az alázat, mely különben oly nehéz. Istenem, hogy csalja magát az ember!... Valamiben kitűnni kíván, legalább a lelkiekben... (1889. ápr. 30.) Nem a pénzért dolgozom, nem tiszteletért és dicséretért. ,,Semmit Istenen kívül'', mondjuk sokszor; de ezt még nem bírjuk! Íme, ha jó példát adok és nem követik, zavarodom, nem egészen tiszta szeretet! Nem szeretünk kopott ruhában járni! (1889. máj. 6.) Jézus Szentséges Szíve! Minél magasabbra megyünk a mindenségben, annál kisebbek vagyunk, -- minél mélyebbre hatolunk Jézus szívébe, annál nagyobbak. Érzelmeiben megtanuljuk nagyságunkat. (1889. jún. 30.) A végtelen Isten miképp lett ember, hogy lehetett azzá, fölfogni képtelen vagyok... Csak érzem szívem dobogásán: csak ô maga képesít annak némi megértésére... Kezded majd sejteni az Urat, a Fölségest, a Mindent... A szellem éltet, a betű öl... A kevélység öl... Az ondovai vámost szemlélve kezdem érezni, hogy az emberi lét pókhálóján túlmérhetetlen utak és pályák vannak nyitva a boldogság felé! Ez az alázat szelleme és nem betűje. Új álomlátás! Megrendítô valóság. Ilyen is van a földi életben. Azokban a szegény emberi lelkekben. Fogalmam sem volt róla! Ez a hit hatalma és világa... (1889. júl. 25.) Meglepi lelkemet az alázatos imádás és az Isten fönségét hirdetô komolyság, mely a gót dómokban talált kifejezést... Sehol nem lehet tanulni alázatot, csak Jézusnál... ez az ô iskolája: tanuljatok tôlem! Szegénység, alázat, a mellôzés semmibevevése!... Világias érzelmű pap nem hathat... nem elég az elvek tudása. Kell az Úr Jézus szíve erényeinek élénk átérzése... Látni kell, hogy szenved. Min szomorkodol, Kedvesem? Tudom jól bánataid okait: irtani a bűnt... fôleg mi papok. Enyhítsük, hisz kér, hisz könyörög... (1889. júl. 28.) ======================================================================== IV. Prohászka aszkézise, kereszthordozása Isten szerelmese Sokszor írja: ,,a világot megvetem.'' Nincs ebben némi elidegenedés vagy elfordulás az élettôl? Igen szigorú volt önmagához egész életében. Sokat ír a szenvedésrôl, gyötrôdéseirôl. -- Mi motiválta aszkézisét és kereszthordozását? Nekem minden módon ki kell irtanom azt, ami az Úrnak visszatetszô, amit Ô kíván, hogy kitépjek. (1878. aug. 4.) Az Üdvözítô szabad elhatározásunkat várja. Azt mondom: Uram, Királyom, Te ne vérezz üdvömért, íme itt vagyok, küldj, vezess. Ó Uram, megyek, szállok. A jelszó: küzdeni mindig, mi ellen? Önmagad ellen. Íme a harctér és az ellenség csatazaja. Agendo contra! (1887. aug. 4.) El vagyok határozva, hogy határozatlan, félig-meddig való életet nem akarok folytatni. (1879. okt. 19.) Jézus katonája lettem. Szívem lelkesül követésére: hôsi lelkület, tettre buzduló alattvalói hűség késztet e lépésre. Jézussal fogok harcolni, ha magamat legyôzöm, megtagadom, ha a világot, a tiszteletét, gondolkozását megvetem, hasonlóan azon vezér katonájához, ki hideget, meleget, fáradalmat, éhet, szomjat, erôt, álmatlanságot tűr. (1879. okt. 21.) Határozott rendben és elvek szerint kell éltemet rendbe szednem. Szemeim elôtt tartom célomat s az idô rövidségét. (1879. jún. 2.) Jézus az Olajfák Kertjében imádkozik... Tűrô és fáradó férfiakat akar, olyanokat, akik elviselik ôt és saját nyomorúságukat; küzdenek siker nélkül is, mert ez az út vezet ahhoz, hogy lassanként kitépjük a gyökereket, és körültekintôen haladjunk elôre, mégha az Úr elrejtôzik is! (1881. okt. 21.) A Boldogságos Szűz hét fájdalmának ünnepe van... Áldozat csak szenvedéssel jár, a szeretet áldozattal, s minél nagyobb a szeretet, annál inkább él Ô, -- annál kevésbé élünk mi. A szeretet által okozott e lassú ,,gyilkolásunk'' fáj, vagyis szenvedünk... A Boldogságos Szűzben csak egy élet volt, az Úr Jézus Krisztus. Kedves Szent Szűz, jó Anyám, taníts meg szeretni, s akkor megértlek. (1883. szept. 15.) Meditációmban átéreztem azt, hogy az embernek dolgoznia és szenvednie kell. Fáradalomból és szenvedésbôl építi ki az isteni gondviselés terveit,... a dolog nyújtja az anyagot, a szenvedés a ragaszt, az összeforrasztást. (1885. márc. 15.) Jézus az Oltáriszentségben! Ma láttam ôt oly kicsinynek, oly megtörtnek. Lám mennyire szerethetett, aki érted ilyen ,,összeszorított'', ilyen megsemmisült lett. Lám mi a szeretet eszköze: a szenvedés, a megtörôdés. S viszont, ha szeretsz, akkor ilyen leszesz. Mert a szeretet szenvedésre tör. Miért? Azért, mert a szeretet a szenvedés könnye, s megenyhíti. (1886. febr. 25.) A Szentgyörgy-mezôi temetô felôl jön a harangszó. Mit sírsz lelkembe esti harangszó?... Sírok, de nem szomorúan; sírok, de nem fájdalomból; jól esik ez a néhány könny... sírok részvétbôl a testnek és minden anyaginak enyészete fölött. Sír (a lelkem) mint a menyasszony siratja szüzességét, melyet elhágy termékeny anyaságért, sír mint a virág, mely lehull, hogy szirmai tövén gyümölcs fejlôdjék. (1886. okt. 13.) Csendesen, zajtalanul nô a kagylóban a gyöngy, -- azután kihalásszák, mások köszörülik, mások aranyba foglalják, remek áldozati kelyheken, ragyogó szentségtartókon törik meg a gyertyafény... Ó, ki tudja -- szalmakunyhókban, emberi keservben sajtolódik a szenvedô szemekbôl a könny... de ez a könny Krisztusért fakadva, tiszta gyöngy, angyalok fogják föl és föltűzik a léleknek szánt mennyei koronába. (1886. okt. 27.) A szenvedés is édes. Mint a növénynek törzsét fölhasítja a hajtás, melybôl virág feslik, de a hasítás nem fáj: úgy a szenvedés fölhasítja a lelket, s feslik belôle remek erényvirág, de nem fáj, sôt édes, kedves. Nem történhetik semmi, ami fájna, ha Krisztus kezébôl jô és érte, hozzá tör. (1887. jan. 11.) Szeretem Jézust; lelkem mint tiszta, szentelt forrás, csörgedezik s azt suttogja: Szeretem. Párája eleven s termékenyítô, ha lelkemen átvonul, lelkesít. Mindig lelkesen, -- s mindig szenvedve; jaj de szép a piros rózsa, a vérpiros, ha a lelkesülés, a gyôzelem fehér hamva lehelôdik rá, akkor halványabb lesz, nem sötétül, nem ijeszt. -- Jézus drága vércsöppjeit amint a Getszemáni kertben legördültek, angyalok szedték föl, -- mit csináltak velük? csillagokat gyújtottak belôlük az égen; a földön pedig helyükön szép virágok nyíltak, azok a szenvedô virágok. Virág és csillag egyesült s lett belôlük virágzó, ragyogó lélek: Szent Katalin, Szent Teréz, Szent Limai Rózsa! (1887. jan. 18.) Nincs szó, mely leírja a tenger moraját; nincs nyelv, ha még oly ékesszóló, mely visszaadja a szív legszentebb s legmélyebb érzelmeit. Érezz: ezt akarja a szó valahogy elérni, hogy érts! (1887. márc. 13.) Szívem érez olyasmit, ami a kereszt szeretetéhez hasonló; azt a szabad, embert megvetô, minden világi dolgot mint komédiát szemlélô szellemet. Jaj, be szeretném, ha kinôné magát tiszta, szabad, lelkes érzelemmé. Csak add át magadat Jézusnak teljesen. (1887. márc. 13.) Nem panaszkodni! Ne jeremiáskodjál, hanem tedd meg buzgón azt, mit tehetsz s másokkal is e szellemben beszélj. (1887. aug. 23.) Keserves nap! Elkeseredés mások fölött többet árt nekem és nem használ senkinek... Szeretnék Krisztusnak feláldoztatni... önmagamat egészen megvetni; de nem találom módját. Keresek, de hiába. (1888. febr. 6.) Aki Jézusért egyre jobban lángol, annak szenvednie kell: oportet Christum pati!... De ne sajnáljuk Krisztust! Ó, hiszen, ha nem szenved, akkor mi nem szeretünk. Tehát szeressünk, forrón, szüntelenül... Így kell a kereszt alatt zokognunk, önmagunkat s bűneinket siratnunk... (1888. márc. 23.) ======================================================================== V. Tökéletesebb, erôteljesebb életre törekvés Isten szerelmese Meglepô az Ön erôs akarata! Nem nyugszik kibontakoztatni önmagát a tökéletesség legmagasabb fokáig Isten dicsôségére és a lelkek javára. Mintha minduntalan erre hívná fel a figyelmet: kibontakozni, kifesleni a rügybôl, fejlôdni, mindenben törekedni a tökéletesebb, erôteljesebb életre. Szívesen olvasnánk minderrôl újabb indítékokat. A pillangó fürgén repdes levélrôl levélre, kiterjeszti pompás szárnyait s megvilágíttatni engedi az üde sugaraktól: így tesz a keresztény lélek, -- lelkének pompás szárnyait kiterjeszti az örök világosság napja felé, s engedi magára esni ez üdítô fényt. A pillangó is akkor hirdeti az Isten dicsôségét, ha önmagán kimutatja keze remeklését, -- a keresztény lélek leginkább akkor dicsôíti az Istent, ha minden tehetségével feléje fordul és feltűnni engedi a beléje oltott szépségeket... (1884. szept. 6.) Tehát kitárom lelkem minden érzékét. Az az egész lélek olyan, mint a zárt rózsabimbó, -- lassan lassan feslik, lassan kinyílik. Ó, de ha majd kinyílt, csókolgatja az a rezgô fénynyaláb, mely a magas égbôl ömlik reá s kifesti bájait. (1884. szept. 26.) Ó bárcsak lennék én egy derültebb ég alatt, ahol nôhetnék, mint a pálma... Dehát e körben és ez életben az észak cserjéje vagyok, törpe és fejletlen... Minden azt mondja: nem ez az, amire lelked hivatva van; ne szunnyadj, ne töpörödjél. Ó bár lelkem életté és erôvé válnék... Nem vagyok otthon, szeretnék hazamenni, ahol úgy éreznek és szeretnek, mint én, ahonnét e meleget hoztam... Néha szúr, néha éget a szív eme kincse. Értlek lelkem lelke, ó csak sebesíts s ha beheged az emlékezés édes sebe, szakítsd fel újra. (1884. okt. 31.) Uram, nyilvánítsd ki elôttem, mi az én végem (feladatom) és elég lesz nekem. Istenem, kinek lelke képes átérezni ez igazságot? (1885. febr. 4.) Este a Kápolnából jövén elôvettem az én iskolatársaim fotografiáját, melyet nyolcadik osztályban készítettünk. Szerettem volna fejemet lehajtani és sírni... Íme Ottokár, ez voltál te tíz év elôtt... szeretném kitágítani lelkemet, szeretném karjaival átfogni az eget és a földet. Miért tűnôdöl? Miért lézengsz? Miért kúszol? Ó, ha sasszárnyakon keringhetnék a magasban. Nem tudom mit jelentsen e mélyen érzett, de célját és teendôit nem ismerô vágy. (1885. febr. 12.) Be jó, ha a lelken az új élet árama vonul végig; akkor kikelésre készti a sok eltemetett magot, mely benne nyugszik... Ma szép napom volt, mert nagylelkűen éreztem Jézus iránt a meditációban... Hogy is lehetnék kislelkű? Kinéztem a késô hajnalba; határozatlanul egymásba nyúlva emelkedtek fel az átellenes hegyek a tiszta, szűzi égrôl... (1885. febr. 27.) Néha semmi tudományos olvasmány nem ízlik, -- nem találok benne zamatot, nedvet... (Miért?) Az egyház, az Isten országa egy nagy, terebélyes lombbokrétás fa; gyökerében örök élet, minden íze és ága az életbe nyúlik, s egészen él. Ez a nagy emberiség él belôle és körülötte; ebben az emberiségben pedig minden konkrét. (1885. ápr. 25.) Valamint az Isten -- hogy megmutassa szépségét -- csillagokkal hintette be az eget és virágokkal a földet --, épp úgy az ember is, ha lelkesülve szíve mélyébôl emelkedik az Istenhez, egybegyűjti a színeket, egybehangoztatja a hangokat... Ezer szín és ezer hang támad mindenegyre lelkemben s fölragyog és fölzendül e pompában és harmóniában a szív temploma... (1885. ápr. 30.) Reggel a nyergesújfalusi plébánia kertjében sétáltam. Gyönyörű tavaszi díszben duzzadott minden. Akkor azt gondoltam: a föld legszebb éke és leggyengédebb teremtése a virág; a szív kis világában a szent szeretet felel meg neki. Amint a virág a gyümölcsöt rejti és fejleszti ölében, úgy a szent szeretet is ékességében a tetterôt rejtegeti, mely alkalomadtán elôlép hatásosan. (1885. máj. 3.) Lelkem olyan, mint a virágzó hársfa. Kellemet és illatot áraszt minden ágán és virágából, s nem törôdik a szomszéddal. -- Alkonyodik. Békét imádkozik a vár és Szentgyörgymezô harangja a földre. Ma temették Párizsban Victor Hugót... ismét egy nap múlt el, -- s ha sok vétket követetett el, az is elmúlt. Csak arra figyeljünk, hogy végre készen legyünk. (1885. máj. 31. -- jún. 1.) Nem akadok meg mások hibáin. Nem hat rám bénítólag: kinn vagyok a lôtávolból... Rendületlenül elôre. Ne törôdjél a nagy többség menthetetlenségével. Ne töprenkedjél a lehetetlen fölött. A lelkes, megközelíthetetlen, határozott, fáradhatatlan érzület, -- ez való nekem! (1885. júl. 6.) Eredetinek lenni! Valamint minden növény maga nô, s magából hajt ki és rügyezik, éppúgy minden ember a maga természetébôl (hajt ki). Aki a hit termékenységét kívánja önmagán kimutatni, magának kell a hit talajából kinôni, gyökereit (a lélek tehetségeit) e talajban elágaztatni. Minél inkább teszi ezt maga és magából, annál többet él... Ez az eredetiség nem lesz más, mint a természetében rejlô erô, melybôl többet bírni és a hit által megnemesítve bírni annyit jelent, mint a boldogsághoz közelebb állni... (1885. júl. 7.) Dorogra mentem reggel... friss vakondtúrásokat láttam. Nyirkos földben fúr ezen állat; örömtelen s világtalan útja. A növényeknek csak gyökereibe akad, virágukat és lombjukat nem ismeri. -- Ilyen az ember élete (is): az igazi szépséget nem látja; a csillagfény, a virág zománca, a gyengéd, finoman szôtt élet titkos remekei amennyiben ismertek, csak gyökerei az igazi szépségnek, a gyengéd szeretetnek. Milyen lesz ezek virága és színe és élete? (1885. nov. 1.) Ó, Istenem, szívemen ismét átnyilalt a vágy, az ébredés érzete. Szentnek lenni, kell!... Ami engem illet, penitens, szelíd, alázatos, szellemes. Jól imádkozni, gondolkozni, kutatni, ébernek lenni. (1885. nov. 8.) A természettudománnyal foglalkozom Jézus szíve dicsôségére... A tudomány olyan, mint a könyvtár: tudunk sokat, de minek? Hol marad az ember, a tevékeny, életre való teremtô erô?... Szóval hasznos a tudás, vezérfonala a tevékenységnek, -- de magában értéke nincs, csak ha igazán az élet, a tett nô ki belôle; valamint magában véve is a tettbôl származik, ti. vagy a teremtett dolgokból; vagy az Istenbôl. (1886. febr. 7.) Többre becsülöm a lélek bensôségét a tudománynál és minden egyéb birtoknál.(...) Nincs más kívánságom, mint a sejtelmet, a lélek kivirágzásának rügyét és bimbóját teljes kifejlésben érezhetni (1886. máj. 20.) Az erdôben sétáltam... és elcsodálkoztam a duzzadó, millió alakulásban illatozó életen, mely azt hangoztatja: fejtse ki minden lény egyedi természetében rejlô életét, hajtson, alakítson... ne akarjon a mellette termô karcsú vagy alacsony, csipkézett vagy éles levelekre figyelni. Van neki is virága, neki is illata... Mintha lombbá változnék az élet hullámos, taréjos hegyvölgyön elsikló árama. (1886. máj. 25.) El a szkepszissel. Istenért dolgozzam! Buzgón és komolyan, mert könnyen képzôdik az emberi szívben a lelkület olyatén bozótja, melyben a nehézségek szemlélete fönnakasztja a törekvést, hínárja mindjárt hurkot vet a léleknek. (1886. júl. 6.) Most is úgy tűnik, mintha gyönge volnék, mintha jellememben az önálló, szilárd, egyedi vonás gyönge, halvány pontozat lenne... Folyton érzem az ösztönt, hogy ezen kiskorú, ingerlékeny, összerogyó, minden szónak vagy nézetnek odatekintô lelkületnek véget vessek. (1886. júl. 8., 9.) Bár tudnám mindazt, ami lelkemben megrezdül erôteljesen, markos, érzéki alakokban kifejezni, hogy az a szellemi fönség érzéki valóságban az események és a nyelv plaszticitásában éljen, indítson, hasson. (1886. júl. 10.) Volna csak szív hevétôl izzó képzeletem, volna csak színes pompás nyelvem, tükrözôdnék csak rajta minden szín, minden kép, minden izzó, hevülô érzelem... Minden titok ilyen: tűz kell hozzá, élet, szépség, bensôség, ragyogás. (1886. júl. 10.) A művésznek márványa van, eseményei, történetei vannak, -- ezekben rejlenek az eszmék, melyeknek ô kifejezést ad; a mi márványunk a szó, a nyelv. A természetben, az eseményekben, a történetekben föl kell keresnünk a gondolatot, az eszmét és plasztikus közvetlenséggel kell azt kifejeznünk. (1886. júl. 11.) Minden fenyô keresztben végzôdik, onnan szabadul föl illata; midôn feljebb nô, új keresztet hajt s csupa keresztezkedô keresztbôl épül föl az az örökzöld, a télben is zöldellô, mintegy halhatatlan fa. Lelkem is így nô: érzem azt édesen... (1886. szept. 17.) Szeretnék úgy írni, amint érzek. Vastollal sziklalapra, oly erôvel, oly mély vonással... Ó, a bűnt utálni, gyűlölni oly mélyen, hogy a gyűlölet gyökerét ki ne szakíthassa orkán, mely a Tátrát is kidöntené. Is tenni, tenni, mindenütt tépni, mindenütt irtani... Megegyeztetni a gerlice búgását az oroszlán törtetô, méltóságos hatalmával... Szeresd tehát az Istent! (1887. aug. 19.) Tegnap jöttem haza Zebegénybôl... Húsvét, ó teli szív. Gyönyörű tájon legszebb a Húsvét... Ó, örök szép képe Istennek! Hogy áldozhatnám fel magamat (Istennek). (1888. ápr. 4.) A világos ismeretnek még prezentnek, hatónak, nem pedig elfiókozottnak kell lennie. Ez egy új momentum! Ethikus momentum, mely lelkes szeretetbôl ered. A gondolatainkat érzelmeinkbe kell bevezetnünk. Az ilyen megragadás energiát ad, fennsôbbséget mindazok fölött, kik ezt nem teszik. Innen a lelkesnek hatása másokra... (1888. ápr. 27.) Hogy szeretnék pompázni s kifejlôdni, mint a fenyô, ezer karját új keresztben fakasztja és oly hervadhatatlan szépségben áll szíved elôtt... Minden dicsér téged... minden egy örökös glóriában... csak az ember... Pedig kell, szívünk késztet, lelkünk vágyik, kell! -- Az Istenig van szabadságod a feltámadás is neked szolgál!... Csak Istenért dolgozni, csakis a szent szeretet impulzusából. Különben mit akarunk?... Ó, tuskó! Ó, báb! Buta vagy tompa, érzéki vagy frivol vagy blazírt! Hol van erôd? (1889. júl. 23.) ======================================================================== VI. A tűz mindig égni akar Isten szerelmese Jól látom, hogy mikor az Istenhez, Jézus Krisztushoz fűzôdô kapcsolatát hozza szóba, kifejezéseibôl Szent Pál-i tűz érzôdik? Ilyenkor szuperlativuszokban szereti kifejezni önmagát: minden, semmi, egészen, szakadatlan, forrón... Ezek leggyakrabban használt szavai! Végsô fokon ezek abból a belsô tűzbôl fakadnak, melyrôl Szent Bernát azt mondja: a tűz mindig égni akar. Ignis nunquam dicit sufficit! -- Kérem, kaphatnánk némi betekintést ebbe a ,,kohóba''? Én egészen a jó Jézusnak áldoztam fel életemet, halálomat, egészen rendelkezésére állok. Jézusom, tiéd akarok lenni! (1879. febr. 2.) A dolgokat a hitben kell felfognom, mely azokat mind, egyet sem kivéve, eszköznek mondjam Isten szolgálatában. Mindegyikkel úgy kell élnem, mint eszközzel. Ne tedd az eszközt célnak. Jó Jézusom, mindig ez lesz imám: Ami itt és most engem nyom vagy emel, ami kedvez, vagy akadályoz, ami gyengeségem vagy erôm, az elôször is kezedbôl jô, és eszközként jô. Úgy kell mindent használnom, amint használhat nekem az Úr szolgálatában. (1879. okt. 19.) Isten kezdetem és végem; amit nem érte teszek, hiábavaló, vagy káros. Az ô jószága lévén, szolgálatára rendeltetem, s nem keresek semmi mást, semmit, csak ôt; gyermeki szívvel és bizalommal fontolgatom mindig e szavakat: Isten és én, és én... Szorosan hozzá, hozzá és erôvel e célomhoz... Ez az ember, a koldus és király célja: Ad maiorem Dei gloriam. Nagyobb célom nem lehet. -- Mindent eszközként használok, mert semmit sem akarok Istenen kívül. Ez a szentek tudománya és ereje. Csak akkor mozdultak, mikor az örökkévalóság követelte. (1881. aug. 11.) Istenem, nincs más vágyam kívüled. Te vagy mindenem, -- felajánlok neked bármely állást, pályát, javadalmat. Meghalni = mindent elhagyni! (1881. aug. 13.) Egy tapodtat sem földi valamiért; ad Deum, káplán leszek... igen, egy tapodtat sem teszek magamért, szegény leszek, igen... Keresek-e kényelmet?... soha... Istenem, imádkozom mindig e hô buzgalomért, e jó szándékért a szentmisében, felajánlok a paténán mindent neki, -- magamért semmit. (1881. aug. 22.) VI. Piushoz jött egy plébános, hogy mentse föl a breviárium alól, mert nagy parochiája van; mondja a pápa: nekem nagyobb van! (1881. aug. 23.) Nagy igazság az, hogy minden eszköz, hogy mindent közönyösen vegyünk. Verjük le szívünkben a rendetlen vágyat, azt a félséget, mely a világgal kacérkodik... hiú délibáb után nem megyek... A jó Istenhez simulok. Ó, Uram, milyen jó Téged mindenben szolgálhatni. (1881. okt. 18.) Én szívemben elolthatatlan vágyat érzek életemet Istennek szentelni, mert világos elôttem, hogy minden perc veszteség, ha nem az övé. Csakis Istenért! Nincs, amit érte nem tennék! (1882. okt. 17.) Én germanikus vagyok! Az elsô amiben ezt kimutassam: tenni mindenben Isten akaratát. Ezt nyújtja Isten mindennap. E nélkül minden működés üres. (1883. szept. 18.) Krisztus örök király, -- én vagyok a harcosa. Az Isten országában folyik a harc... Minél többet teszek e harcban, annál közelebb állok Krisztushoz, ha végleg gyôztem, akkor bennem él Krisztus. Krisztus és én egyek vagyunk. Tehát add oda, amid van, s vedd, ami Krisztusé... s határ nincs e haladásban... (1884. júl. 7.) Jézus táborából való vagyok. Dux generalis Christus Dominus = általános, egyetemes vezér (tábornok, vezérôrnagy). A harc mezején állunk. Velünk szemben a tábor: a pénz, a gôg. Emberi természetünk legnagyobb ellensége... Csak azt add Jézusom nekem, hogy e két tábor rettenetes, elkerülhetetlen, kiolthatatlan, mindenütt egymásra bukkanó ellentétét fölfogjam, átérezzem, átértsem... (1884. júl. 9.) Szűz Mária, minden porcikám Istené! Nem kívánok e világon semmit, s nem törôdöm semmivel, csak azt kívánom, hogy amit az Isten adott, azt tisztán és egy végben neki szenteljem. (1885. máj. 27.) Este van. Ablakomból látok egy közel, hosszú magaslatot. A nap búcsúsugarait önti gerincére. Lám, itt ez íróasztal mellett evvel a tollal kezemben írhatom, hogy nekem nem kell semmi, csak az Isten, e ketyegô óra elôtt, melynek szöcske percmutatója a halálba rohanó idô futását percegteti fülembe, e négy fal között érzem az erény fönségét, mely belém önti szeretetét. -- Nyugodj meg: dolgozzál szakadatlanul Istenért; amit bírsz, akármit, de azt teljes, áradó szívvel. Mindig nagy az, ki az örökkévalókból él; minden lélek arra termett, de nem mindenki bírja ki. (1887. aug. 20.) A tudomány mindig letromfolva és lefülelve áll, valahányszor Jézus Szíve szeretetének, a keresztény erkölcs szellemének hatalmába belekötni, avval disputálni készül. -- Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd jól mutatja, hogy hol merevül a zsidó felfogás, hogy ti. kit szabad szeretnünk, -- s hogy tán nem lesz bűn, ha zsidón kívül mással is jót tesz a zsidó. S a keresztény szeretet? Nos, nincs eltérés barát és ellenség között, -- nem létezik semmiféle megkülönböztetés származás és hit dolgában a keresztény szeretet számára, mely mindenkit felebarátnak ismer el, és akinek kötelessége teljesítenie az irgalmasság szolgálatát akkor és ahol ezt megteheti. (1887. aug. 20.) Alakja mindig imponál. De mindig támadják! Hogy felelj e támadásokra? Pattansd vissza a csapást, parírozz! Vagy tán támolyogsz, görnyedsz, roskadsz? Akkor hát jól találtak(?). Ez roppant fontos megjegyzés: Krisztussal tartok! Utam tehát az önmegtagadás, a szenvedés, az alázat, a megvetés. Ez (azonban) még mindeddig írott malaszt. Még nem értem jól. (1887. aug. 21.) Éljen Jézus, szívem Ura, lelkem jegyese... Ma gyóntam. Lelkem felszabadult... Széttéptem bűnjegyzékemet, három általános gyónás volt benne. -- Az elsô végén ez áll: 1884.júl. 8-án: Krisztusnak éljek, -- élek, de már nem én. Gal. 2,20. -- A második végén: 1885. júl. 3-án: irzem az Isten kegyelmét! -- A harmadik végén: 1887. aug. 21-én: a szabadság lehelete... ( 1887. aug. 21.) Mélységes minden hittitok... Ilyen a megtestesülés titka is. Valami rendkívüli nagy, világ folyását megakasztó esemény, minden történetnek központja... (1887. aug. 21.) Midôn Krisztus szívembe jön, suttog nekem minden gondolatom, minden vágyam, minden érzelmem, félelmem ô róla, hogy mily gyengéd, mily enyhe, mily szelíd, mily édes, mily lágy, mily kedves, s akkor olvadozom... (1887. aug. 30.) Minden szenvedélyt, minden erôt Krisztusba. Mily boldog a hadvezér, ki minden erejét, amennyije van és amennyi elég, kifejtheti, kinek minden szolgál: nap, szél, idôjárás... s a döntô pontra szegezheti biztos szemmel golyóit... Úgy vagyunk mi! Szép a hajó; midôn vitorláit feszíti szél, halad csendes, erôs méltósággal: úgy én is, én is. Krisztus szelleme feszíti lelkem erôit. (1887. szept. 22.) Semmit sem várni, nem kívánni, pénzt nem keresni, semmi cafrangot, semmi zsúzsút, csak egyet: Jézusom édes szellemét... Forrón szeretlek. Önmegtagadás, önmegvetés, ó fenséges két mennyei szárny, vágtatok föl városok, mezôk fölé, a csillagok közé! (1887. okt. 15.) Te vagy édes Jézus mindenünk! Mennyi bűn van a földön, rablánc, te oldod!... Te hordod a bűnt! Ó mily szó! Hová lennénk e nélkül? Hogy el ne rothadjunk, hogy meg ne haljunk, téged eszünk... Beléd vagyunk oltva. Nélküled nem létezünk... Hogy kell szeretnem Krisztust, s hogy dobogjon szívem, hogy rajongjak érte... Csak meg tudnám tartani ezt az energiát! (1887. dec. 13.) A varázsszó: Szent Szív... Mindent belôle, az embereket is csak benne, érte, vele szeretni, tűrni, megnyerni... Jézus Szíve nagy szív! Minden szívnek benne helye, akármilyen kinövéssel, dudorodással, bibirccsel: mindenikét érti, de nem hajlik hozzá, hanem magához hajlítja! Nem töri, de tűri. (1888. máj. 18.) ======================================================================== VII. A Gondviselés és a történelmi realitás Isten szerelmese Életében gyakran összeütközött az eszmény a valósággal. Szavaiból, írásaiból, vezércikkeibôl kemény kritika csap fel némelykor. Szeret kritizálni? Nem fél az igazságtalan ítélettôl? Úgy érzem, ilyenkor is keresi, kutatja az összefüggést a Gondviselés és a történelem reális fejlôdése között. Végül is Isten titokvilágába utalja minden megoldhatatlan kérdését. Minden állás szent, hol az Úr akaratát tesszük, bármily kicsiny legyen, bármily eldugott. Tehát én minden állásban az Úr akaratát kívánom teljesíteni s az állással magával nem sokat törôdöm. Ó Istenem! bár emelnél annyira engem, hogy szent egyházadban az utolsó helyet is méltán betölthetném. (1878. aug. 4.) Magatartásom mások iránt. Mindegyik az Isten képe, Jézus testvére, vérével megváltott drága lelke. -- Tisztelni fogok mindenkit, hibáit elvetem, róla ítéletet nem hozok. Tehát nem ítélni, hanem tartózkodva ezt mondom: meglehet, hogy árny van Isten azon képén. (1879. okt. 19.) Mindig több az, amit a lélek óhajt; sokszor felismerhetetlen a valóság és a fentszárnyaló eszmény közt a hasonlóság viszonya. Csak egy van, ami elôtt meghajlom: ez az Isten és az Istenért dolgozó emberi lélek... A lélek eredményei elôtt csak akkor hajlom meg, ha Istenért vannak és lettek. (1884. júl. 9.) A szabadság óriásokat nevel, -- sablonokat gyűlöl; eszménye az Úr Jézus, iskolája az emberek és a természet. Ez iskolába jár-kel a mester és tanít... Ez iskolába állva hallgass a Mesterre; erôteljes és nagylelkű férfi lesz belôled! (1884. júl. 10.) Nemde germanikus vagyok. Mit tehetek róla, hogy lelkembe a fönségesnek, az erôteljesnek a csíráit rejtették... Az ember, ki az örökkévalóságnak él, úgy néz le környezetére és az eseményekre, mint szent Péter kupolája és obeliszkje a Porta Cavalleggeri mellett fekvô trattoriának verkli mellett mulató népére, mint szent Márk és a dogék sötét palotája egy arra menô komédiás társaságra. (1884. júl. 11.) Szívem buzog, hevül, forr, mint a lázongó erô, mely cselekedni akar... (nov. 30.). -- Bár ne hagynám magam oly könnyen lehangolni, vagy máskép befolyásoltatni, különösen az apostoli buzgalomra nézve; ebben nincs tekintély elôttem, csak az, aki ég, s nem aki füstölög, -- beszéljen bár, amint akar, s legyen aki akar. Tanulni, tanítani, írni mindig tekintettel a célra és nem összevissza! (1884. dec. 24.) Az ember befolyásoltatik környezete által... Mily baj volna, ha jöttment elemek vésnék s idomítanák életünkhöz a köveket... sokszor miattok ítéletünket hamisítjuk: gondoljuk jó lesz, mert ôk teszik. Ez a gyöngeség szellemi fattyúja. (1884. dec. 27.) A világ nekem suvix... Nem akadok fenn minden gondolaton és ítéleten másokról; nem tartok mindent jónak, amit tesznek, azért mert reverenda borítja csontjaikat... Tehát fölöttük állni, szeretni és szolgálni Istent; a többi mind semmi. Ezen tekintetben nem vagyok a tekintély- imádásnak barátja. (1884. dec. 28.) A két zászlóról szóló elmélkedés benyomása alatt érzem az igazi fönség szívlüktetését, és belehelyezkedem egy kanónia vagy püspöki palota termébe. Szônyegen állok, selyembútorok kitárják karjaikat, művészi órák mozognak különféle tempókban, csillárok színesítik a beáradó fényt, az asztalon szép illusztrált munkák pompáznak, az inasok lábujjon recsegtetik a parket-padlót, -- nézek és érzem a semmiséget, mely sok szívet eltölt, véletlenül az arannyal hímzett ezüstlapú tükörbe tekintek s azt veszem észre, hogy gúnyosan mosolygok a komédiára. (1887. aug. 23.) Mit kívánok? -- Pénzt? Javadalmat? Mily boldog vagyok, hogy szívem ôszinteségében azt mondhatom, hogy: Nem! Micsoda boldogító, édes tudat ez: Nekem nem kell! -- Püspökséget vagy szónoki nagy nevet? Ah, mily boldog vagyok, hogy azt mondhatom: Nem! (Vö.: Shvoy visszaemlékezése 6.1/14) ======================================================================== VIII. Prohászka lelkiségének energiája Isten szerelmese ,,Apostolus et praeceptor Hungariae'', Magyarország apostola és tanítója! Ezzel a megtisztelô címmel azt kívánta kifejezni az ország hívô népe, hogy Prohászkát apostolának tekinti. Szeretnénk betekinteni abba a nap-izzású lelkiségbe, melybôl merítette energiáját az egyetemes és a magyar egyházért vívott harcában. Mi lehetett a titka annak, hogy ez a tűz soha nem aludt el? Meggondoltam: Az Úr apostolának választ; küld, -- mire? Amire Ô jött végtelen szeretetben, végtelen irgalomban, mindenhatósága teljes felhasználásával. Ezt akarja általam is. Tehát: valamint ô reám ruházza küldetését, úgy magamra kell öltenem érzelmeit, szándékát, buzgalmát, szelíd, alázatos szeretetét. -- Társaimban is apostolokat kívánok látni; hol lesz akkor önzô vetély, érzékies arcvizsgálat? (1878. aug. 4.) Tudom, hogy fölséges és komoly hivatásnak leszek hordozója, -- minek tehát a hiú cselekvésmód? (1879. júl. 6.) Jézus egyszerű gyenge embereket választ apostolaivá, hogy művébe semmi emberit, hanem csak istenit fektessen be. Természetfeletti mű az egyház; benne minden kegyelem és isteni hatalom; azért szolgáinak e szellemet kell magukra ölteni. (1880. nov. 24.) Midôn pezsegni érezzük erôinket, lássunk utána, hol és miképp használhatjuk fel buzgalmunkat; széttekintek s látom a nagy hivatást, föladatot, a tér, mely munkálkodásomat várja. Jelen idôben mindent az életben érvényesíteni kell. Ha máskor az éléskamrákba halmozhatták kincseiket, most mindent a vásárra kell hoznunk, mert válságos, ínséges, bizonytalan idôben élünk... menteni kell ma, amennyit lehet. (1881. márc. 3.) Ma két magyar zarándok látogatott meg minket, temeriniek; a Szentföldrôl jöttek. Egyszerű, hívô emberek, földmívesek... Elbeszélték hol és merre jártak, hol hullatta az Üdvözítô könnyeit. Arcaikra függesztém könnybelábadt tekintetem, oly vággyal, mintha lelkem ki akarna kelni szűk határaiból, föláldozni magát e szegény, zaklatott, szorongatott népért; mint tehetek valamit érted, magyar nép? (1881. máj. 15.) Az evangélium szelleme az egyszerű, szegény nép közé vezeti a buzgó papot... más körökben nagy a kétszínűség és tettetés. Az utolsó anyóka rózsafüzérrel tudósabb, emelkedettebb, méltóbb minden egyetemnél. (1881. jún. 27-28.) Jézus csodálatosan eltűri tanítványait; ez biztat... azért szeretet és bizalom iránta, s ne a merev félelem. (1881. nov. 6.) Jézus elküldi tanítványait a tengerre; ô imádkozik, -- azok küszködnek, Ô nézi. Mi vigasz ez nekem: tudni, hogy velem érez, hogy segít, hogy vigyáz. Maradjak mindig vele. (1882. jan. 31.) Ma az elsô keresztelést végeztem... nem gondolhatok fönségesebbet, mint eget nyitni, a lélekbe drágábbnál drágább kenetet önteni... Mi egy arany korona drágaköve ez ékszer mellett, melyet e kisded fejére tűztem.... (1882. aug. 26.) Elôször prédikáltam... Szavaimat kegyelem kísérte... Minél lángolóbb a szív, annál mélyebbre fog lehatni a lelkekbe. Ó, Jézusom, milyen volt a Te prédikációd? (1882. aug. 27.) A prímás beszéde a kor rémületes nyomorának, bajainak öntudatára ébresztett. Rettenetes és vészthozó az ár... Messze elestünk az elmúlt korok vallásosságától... Szentolvasó nem köríti a fôvezér kardját, nem imádkozik olvasót a törvényhozó testület... elvesztettük majdnem az ismeretet, a fogalmat arról, aminek lennie kell... Mi lesz belôlünk! Hova rohanunk? Avagy nem is tudjuk, hogy a vigasztalan elhagyatottság örvényébe ragadtatunk? Én a kor rettenetes állapotát fölfogni törekszem, s annak borzalmas veszélyeit, melyekben máris milliók el- elsüllyednek, lelkem elôtt tartom. Íme a te munkád, a te feladatod! Szívedben fölébredt a borzalom... Segíts magadon, annyi millió lelken... Ne felejtsd, hogyan kellene lenni, és szólj úgy; ne gyáván, de ültesd a meggyôzôdést homlokodra és ajkaidra. Imádkozzál és tűrj lelkedben... Ez a tűz éget és emészt... Ily nagy célokért e pillanatban áldozom fel életemet. Mint a háborgó tengeren, a halál öntudatával állok a veszély elé; látom, amint süllyed millió lélek s mennyi menthetô. Egy örökkévalóságra szóló műhöz fogtam. Keresztülviszem az utolsó pontig, éltem végsô leheletéig, az utolsó csepp föláldozásáig. E célból felajánlom a rózsafüzért... Én meg vagyok gyôzôdve a helyzet iszonyú veszélyérôl és a társadalmi romlás bekövetkezésérôl... Fölajánlom a Bakács-kápolnában tisztelt Szűznek az imát, a szót, az írást, a szenvedést, övé ez. Kérem, hogy tökéletesítse; amennyiben akarja, hogy használjon. Minden héten külön egyszer ott fölmegyek elmondani a rózsafüzért, melyet mindennap e szándékokból fölajánlok. (1883. okt. 7.) A proletár sokaság egyre nô számban, nyomorban a materializmus befolyása alatt. Az ipar és kereskedelmi szabadság és a magánérdek korlátlan uralma természetszerűen szaporítja és nyomorítja... Miután egy szellem és jog nélküli arisztokráciát ültetett pénzes zsákok halmazán egy kiszivattyúzott sokaság nyakára, a társadalom összeomlását eredményezi... A materializmus szükségképpen egoizmushoz vezet, s természetes következése, hogy uraságot és szolgaságot teremt... A kereszténység is hozzászól e viszonyokhoz... Szent Ferenc nagy szocialista volt; könyörülj értünk! ( 1884. okt. 4.) Este a bazilika oszlopcsarnokában sétáltam... Sokszor feltekintettem az égre; úgy látszott, mintha az impozáns oszlopsor az egekbe nyúlna. Azután megszólalt a harang és nyugalmat imádkozott le a földre s miután elhallgatott, a csend még mélyebbnek látszott... Az én lelkemben is sok hang, sok vágy, sok bánat szólalt fel, mintha életre ébredne az eddig ismeretlen életerô. Úgy éreztem magam, mint a fa, midôn a tavasz éltetô csókjára megrezzen benne minden sejt... Ki állhat ellent a bensô, teremtô erôknek? Mindent szétfeszítenek, mindent megrepesztenek. Ha lehetne, az a lélek kitárná szárnyait, s menne, menne a végtelenbe... Domine doce me, Uram, taníts engem! (1884. dec. 31.) Igazi morális tűnôdés; magamra hagyatva egészen idegen emberek közt és azon tudatban, hogy rokonérzésre nem találok, mert tévúton járnak... Megrohanja lelkemet a természetes rokonszenv: segíts rajtuk! Az élet valóság, -- nem borongás, nem tűnôdés, nem mámor, csak tény és tett számít benne. (1885. ápr. 19.) Csak ne engedj! Nem én! Itt az ítélet éle... köszörülôdik az egyházi szellemen! Itt ôrt állok! Vigyázz! Isten élesítse tekintetemet, hogy jól különböztessek! (1885. máj. 22.) Hogy nálunk az egyház ellen való harc nem lesz akutabb, azt nem kell tulajdonítanunk elvi barátságos érzületnek, hanem a tehetetlenségnek, s ama mély erkölcsi bajoknak, melyeken a magyar társadalom bűzlik. A lusta, energiátlan, korrumpált, henye élet adja e bamba türelemnek kulcsát. (1885. dec. 8.) Ma prédikáltam Szent Ignácban a szegénységrôl: ,,Jézusom, ki Betlehemben szalmán feküdtél szeretetbôl értem, íme én is szalmán fekszem szeretetbôl érted (...)'' És én így írnék tovább, tovább; csillog kezemen könnyem, szemembe mosolyog csillogó sugára. Ha szó tartalmát bírnám, lelkemet kikiáltanám, halálom hadd legyen ordítás, dörgés, mely a világon végiglejt. Istenem, forrón szeretlek tégedet! (1886. márc. 7.) Bakunin katekizmusában olvasni: ,,A forradalmár szent...'' (...) Kérdezem magam: ugyan hát nem termettél te az ilyen érzületre? Minden odakésztet, hogy igen (...) Oly kicsiny körülöttem a világ. Ó, Kincsem! én nem akarok, nem, soha, kicsiny lenni. Az Isten is naggyá, lelkessé teremtett! (...) Ilyenkor mindig a társadalmi tér nyílik meg szemeim elôtt: Kell tudni s kell beszélni... mindkettônek határozottan s elszántan életet, létet teremteni. (1886. márc. 17.) A nép az élet százféle baja által van elnyomva... Ezek mind praktikusak... munka, betevô falat... Aki ily praktikus, legyen erôteljes, velôs, közvetlen. Ami nem ilyen, az célját veszti. Azt az ember sallangnak, papolásnak, értelmetlen szószaporításnak és habaréknak nézi... A népben megvan a hit! Meg kell rezzenteni a hit erejét, mely itt és most a bűn ellen, vagy a csüggedés ellen gyôzelmesen megáll (...) A nép a kereszténységbôl legjobban érti a keresztfát (...) Azután pedig meggyôzôdünk, hogy az életben a legközvetlenebb indok ez: Isten parancsolja, Isten tiltja. A filozófok valóban kiszáradt pókok... Azért van bennem mindig oly vágy, hogy a hit bennem és szavamban erôs, velôs, zúzó hatalommal találjon kifejezésre. (1886. ápr. 5.) Ma tudnék szónokolni, szívet lágyítani (...) Az iskolában azt mondanám: két forrásunk van: az Oltáriszentség és a tudomány! Aztán sürget a szeretet, hogy lelkükbe öntsem azt, amit semmi könyvben nem találni: a buzgóságot. (1886. máj. 30.) Tanulni nyakra-fôre a korunkban elkelô tudományokat. Hadd nyíljék most föl szívem; lelkem huszonnyolcadik évében. Ámen. (1886. júl. 14.) A magyar egyházi élet az indifferentizmus és a vallási lethargia karjaiban fekszik... Nincs itt szó köznéprôl, melynek nincs nálunk öntudatos szerepe... Ujjainkon megszámlálhatjuk a praktikánsakat, ,,catholiques pratiquants''... néhol csak törtszámok jelentkeznének... A katholikus elvek igazságát és jogosultságát a tudományos, a társadalmi élet, az erkölcsi haladás terén az iskolák s fôleg a theológia azután a sajtó tanítja s terjeszti... A katholikus ébresztésre még sok irányban és sok téren van szükség: parlament, iskola, irodalom, társadalmi élet. (1886. szept. 20.) A dédai kocsmáig mentem. Visszafelé kis preparandistát szólítottam meg... az ô öccse ,,tejbôl készült anyagokat'' szeret (ételek helyett!). Pilismarótról való, három fiútestvér tanul ott. Anyját kísérte, ki élelmet hozott fiainak. (1887. febr. 17.) Az ember hajlamos azt hinni, hogy a népek erkölcsi érzéke nem gyöngült el annyira, semmint látszik, és hogy néhány szent jelenléte elég lenne ahhoz, hogy megújuljon a hit, amely megmenti a világot... De ehhez egy hadsereget lehet (kellene) állítani ellenük! (1887. febr. 23.) Az érzék az élettel, a gyengédség a szeretettel jár... Mi a Krisztus szelleme? A leghôbb szeretet, az önmegvetés, a buzgóság... Élénk, szoros összeköttetés az egyházzal, érzelmeivel, gondolataival, bensôségével... Ez kell a papba; különben massa iners (erôtlen tömeg). Ha nem ezt tapasztalja a közönség, akkor jobban hisz az ellennek, mint a katholikus lapnak, erôsebb benyomást tesz rájuk, mint mi, katholikusok... (1887. ápr. 2.) Ó suhanc, rongyos, kiéhezett, megevesedett racionalizmus! Ó, aposztázia Istentôl hitben, észben, életben! Ó, borzasztó örvények... Az ész racionalizmussá lázad, a szabadság liberalizmussá. Az Isten az örök elv; a dulakodó zűrzavarból, a harcok füstgomolyaiból fölvillan az örök elv, a Deus, Szent Mihály zászlója: Quis ut Deus?... Minden ízed, minden parányod (porcikád, sejted), minden mozdulatod: minden Istené. Íme e gondolat gyökerén sarjad az a sok lánglélek, kik istenért élnek... Omnia ad maiorem Dei gloriam... Ó, hogy égeti velômet, mintha csak izzó görög tűz olvadott le volna rá! S hogy szeretném magamban s másokban világrendítô hatalommá tenni! Isten-Dominus; igazságai -- dominans, regens; fölénye -- vele szemben közhódolat: ész, tudomány, művészet, kormány, politika, intézmények... Mivel zúzhatnók és mállaszthatnók össze ezt a nemtelen, nyomorult korcsszülöttet, a racionalizmust? Hatolj át ezen! Ne engedj! vérig! Minden Istené! (1887. IV. 2.) Azért viselkedik a liberális sajtó olyan ,,bitangoló szemtelenséggel'', mert látja, hogy a közönség az egyházra semmit sem ad, hogy parancsait megveti. Ô az egyházat köznapi olvasmányaiban csak mint tehetetlent ismeri. Azért nincs öntudata hatalmáról. Folyton azzal traktál, hogy az olvasó (a keresztények olvasó tábora is!) benne él a csapodár, ledér, frivol gondolatok, elbeszélések, események közt, -- és a világ élvezeteinek pora lepi be lelkét, -- folyton odahajlik... Semmit sem tanulhatok tôle! De engem nem visz a jégre. (1887. ápr. 2.) Örvendek és sietek gyermekké lenni, hogy rábízhassam magam az Isten gondviseléséré, hogy az Istent lássam minden eseményben legalább mint olyat, ki azt megengedi... Másrészt küzdeni azon polcon, melyre állított az úr, pl. a szegénységben a megélhetésért. (1887. aug. 22.) Ma kórházban ez a párbeszédem volt: ,,Nem gyónnék meg?'' -- ,,Majd, ha ráérek.'' ,,Most nem ér rá?'' -- ,,Nem, dolgom van.'' ,,Mi dolga van?'' -- ,,Ülök''... Hazamentem, de nem szomorkodtam, hanem édes csókot nyomtam engesztelésül Jézus Szíve szent sebére. (1888. szept. 12.) Forró lélek szállt meg ma és felnyitotta szemem sebét... Magyarországon nincs élet, mert keveset imádkoznak. Minden buzgalmi tényt hitbôl! Anélkül kopár, szürke... Jézust lehelni, látni, Jézust beszélni! Lám a bensôség mily metamorfózist létesít!... Ne legyen lehangoltság, szkepszis: Van dal, van virág, van ének, van csók, van gyúló szív... Mit akarok? Semmit. Deus meus et omnia (Szent Ferenc). Mindenem van, mert semmi sem kell, mert van Krisztusom... De ki adja nekem azt, hogy Jézussal elteljek? O, Francesco, fattore del mondo nuovo per lo Spirito di Dio, a cui piacque spirar in te! Ó, Francesco, akivel a Szentlélek Úristen új világot hozott létre, hiszen benned a Lélek lehelt (1888. jún. 17.) Ó, úgy érzem, hogy szívem tele van, s mivel tele van, boldog! (1888. júl. 6.) ======================================================================== IX. Papi eszménykép Isten szerelmese Naplójegyzeteinek legmegrázóbb része annak a kilenc évnek (1882-1891) ,,vészkiáltása'', szellemi, kegyelmi küzdelme, hogy jezsuitának menjen- e, vagy vállalja az esztergomi szeminárium reformját? Menni akart, de a Gondviselés keze nem engedte! Kérem, engedje meg, hogy betekinthessünk ebbe a vívódásokkal teli belsô világába, mely -- most már tudjuk -- a magyar egyház megújulásának, a Regnum Marianumnak a bölcsôje volt. -- Milyen volt papi eszményképe? Sokat követelt? Tudott engedékeny is lenni, látván a gyengeségeket??? Utálom a bűnt és mint hű pap megutáltatom. Élénken érezni a bűn iszonyát, hogy másokba is csepegtethessem ezen érzelmeket. -- Ó, Jézusom, én kedvesem, lelkem; akarok naponként egy órát meditálni, lelki olvasást tartani, megtagadást gyakorolni, a breviáriumot jól elmondani, az adjutoriumnál felserkenni, a glóriánál hálát adni, a szentmisét híven és buzgón elôkészülve, a lelkiismeretvizsgálatot elvégezni... Ó, Istenem, mindezt, mert a hit éltet, édesít, áld, buzdít, könnyít. (1882. aug. 30.) Itt vagyok az esztergomi szemináriumban. Nem veszítem szem elôtt az életszentséget, melyre török... nyugalmasan rendezem életemet. 1/ Lelkiismeretvizsgálat: az érzékek fékezése. 2/ méltóságos viselet mindenki iránt. 3/ híven az egy órás meditációt... a hálaadást. 4/ szíves mások iránt. 5/ törekedô szorgalom. -- Magas eszmény lebeg szemem elôtt, nem hagyom elragadni. (1882. szept. 10.) Isten tudatja velem, hogy érezzem a papi szellemet, mely a tökéletességre tör, hogy fogékony legyek a gyengéd áhítat és a szorgos törekvés gyakorlatai és érzetei iránt. Mert a világban könnyen törpülünk. Nem értjük az önmegtagadást, a test szerény tartását, a röpimákat, a kedves kis áhítat gyakorlatokat, az isteni Szent Szívnek való kedveskedést, azt a buzgóságot, mely mindig forr, mely nem hideg, mely minden után kap, hogy Istent szolgálja, mi a kezdôk szép jellege... Az Úr tudatja, figyelmeztet erre, és én szívembe veszem a figyelmeztetést; jól van, Uram, máskor is. (1882. okt. 12.) Az Úr irgalma... az ô nagysága! Irgalomból van ez a világrend (is)... a megváltás, irgalomból az élet a bűn után, irgalom az egész világ, irgalom az egyed élete... Az isteni jellem nagysága legfényesebben nyilvánul az irgalomban. Nem a mindenhatóság, nem az igazság, hanem az irgalom tünteti legfönségesebben az Isten nagyságát. Ó, hogy e nagyság megrendítené lelkemet, s én imádkozni megtanuljak! (1882. okt. 13.) Szent pap: Mily szó. Pedig Uram, az akarok lenni, a szó teljes értelmében. Krisztusnak a papja vagyok, követségben járok: Krisztus ügyésze!...[2] A világ rab; rabok közt élünk... A látszat, a szűk határok, a fölület tüneményei, a test hajlamai rabláncra verik a szellemet; a pap szabad a lánctól... Krisztus saját szabadságával szabadít fel minket. (Gal 5,1) (1883. júl. 7.) A papság elveszté a fogalmakat az életrôl... A papság az ima szellemével és önfeláldozó és önmegtagadó, lélekmentô szellemmel teljék el. Szakítania kell a világgal s azon elemekkel, melyek elaltatják vagy minden törekvését bénítják. A papság föladata a világ megmentése. Ezen föladatot akarom megismertetni mindenkivel. (1883. okt. 7.) Egy egyszerű, nyíltszívű; alázatos passzionista szerzetes látogatott meg. Tetszett nekem ez az ember, mert benne a természet összefolyt mély vallásos érzettel; minden erôltetés nélkül keresztény volt s ember maradt... Nem akadt fönn a kemény bánásmódon, mellyel mások iránta viseltettek. Egyszerűségében szeretett és tisztelt mindenkit, és szívélyes volt. (1884. jan. 2.) Minden emberi lélek olyan elôttem, mint az Úristen szeretett gyermeke. Ha eltévedt is, ha bűnbe süllyedt is, ha undok piszok takarná is, átcsillog mindenen a rejtett kincs, a halhatatlan lélek. Én szeretek minden embert, különösen a bűnös, de nem rosszakaratú embert. Ha letörölhetem fekélyeit, ha nemes érzelmeket önthetek a lelkébe, sokkal inkább lettem atyja és anyja, mintha testét tôlem vette volna. - - De erre mély belátás s gyengéd anyai érzék kell, mely oly tapintattal és természetes ösztönnel tapintja, érinti a beteg és fájó lelket, mintha saját maga lenne. Magán tanulta ezt. (1884. nov. 4.) A szenvedô, magába vonult lélek érzelme oly mély, mint a drágakövek fénye... Az én lelkemben is meggyűl millió ember keserve: s miután átjárt, fohászokban tör ki; minden ily fohász a szeretet sötétvörös rubinjának mély fénye. (1884. nov. 12.) Csak tudnék mit tenni e szeminárium érdekében. Mi függ tôlem? Az ima, a jó példa, a leereszkedô nyájas viselet, jó szó és buzdítás az egyesekkel való érintkezésben, tanítás az iskolában és gyónásban. Van-e más? Van-e valami vállalat? Ajánljak-e másoknak egyes rendszabályokat? Mindez elégtelen. Programom, ha spirituális lennék: meditáció, szilencium, direkció. (1884. dec. 29.) Ma ismét egy értelmes intést vettem arra nézve, miképp kell a fiatal kedélyekkel bánnom. Sok nehézségekkel küszködnek ezen kifejletlen fiatal lelkek... Mit akarok én rájok nyomni? Nem mást, mint ôket szeretô nemes és lelkes ember képét. (1885. máj. 24.) Keresem a bölcsek kövét... szeretnék hatásosan mások lelkébe nyúlni. Kívánnám kitudni a módját, hol kell a lélekbe markolni. Mindig önmagamban találom az akadályt... Ha aztán a lourdesi Szűz szobra elé térdelek, akkor megint érzem lelkesen: Fiam, tégy!... (1885. máj. 27.) Fölteszem magamban, hogy önálló, határozott és emberi tekinteteknek oda nem nézô leszek. A klerikusokkal szemben is! nem eltarisznyázni az idôt (...) A kétes exisztenciákkal szemben pedig (a jelszó): ,,sine misecordia ad salutem eorum et aliorum'' (irgalom nélkül az ô és mások üdvösségére). (1886. júl. 9.) Szolgálni akarok. Lehetetlen másokat erényekben nevelni, ha azokat a nevelô nem gyakorolja. Mert a gyakorlat élettel jár, ez pedig érzékkel. Alázatosnak lenni, akkor aztán könnyű mondani: így tedd, erre figyelj, ezt gyakorold! (1886. júl. 10.) Olvasd csak a Magnificatot, megtudod, hogy mit jelent a gratia plena... mily teltség! mi ehhez képest a mi lapos, üres, színtelen érzelmünk vagy gondolatunk. (1886. júl. 10.) Elôször a papi szívben kell az igazságnak életté és érzelemmé változnia, s úgy kihatnia... Mi a pap? Igazi sacramentale. Argumentuma a vallás isteni eredetének. Benedictio. S milyen óriási hatása. Vonz magához mint a mágnes. A kegyelem van vele. (1887. máj. 12.) Valaki gondolhatná, hogy ha nagy hivatalra tesz szert, többet fog tehetni Isten dicsôségére. Úgy látszik, hogy ez nem isteni gondolat. Minden isteni mű az Isten lelkében fogamzik, s csakis általa érheti el befejezését. Azért gyökere, eredete, célja a szentség. És pedig ismét mindenkinek saját szentségé. Erre vagyunk a földön... Szentnek lenni, ez a valódi hatás forrása; áldozni, megtagadni, megvettetni! (1887. aug. 18.) Ôrizd a belsô meleget s ne engedj... Gondolkodjál, hogy teli légy, s hogy e bensô feszerô minden tehetségedet mozgásba hozza: ez a normális állapot... Gyónni, bűn nélkül lenni, templomot, egyházat szeretni, -- ezeket sürgesd, bárkivel beszélsz. (1887. aug. 20.) Szent állapot az egyházi szolgálat. O sacer status religiosi famulatus. Tehát égj, és buzgó légy. Légy harmatcsepp, mely virágon reng, s felszívja a napsugár. Ha erôteljes akarsz is lenni, maradj gyengéd! (1887. aug. 25.) Kórház, iskola, gyóntatás otthon és künn, prédikálás mindenfelé. Íme működésem. Szűkkörű kis tavacska... Csak teli legyen a szív! (1889. júl. 25.) Csak amennyit én égek, annyit égetek! (1890. aug. 7.) ____________________ 2 Krisztus ügyeinek intézôje: apostola ======================================================================== X. Isten-közelség Isten szerelmese ,,Nem tudjátok, hogy lelketek Isten temploma?'' -- Elôbb legszűkebb környezete, majd kispapjai saját szemükkel meggyôzôdhettek, hogy Spirituálisuk a misztika karizmájával megáldott ember. Betekinthetnénk ,,legbensôbb Várkastélyába'', az Isten-közelség szentélyébe? Mint egy kerub, úgy kell testemben lelkemben Uram elôtt állnom! (1880. máj. 9.) Jézus jó pásztorként jár el velünk. Nem adunk jó pásztorunknak semmit, nem tejet, nem gyapjút. Helyezzük fejünket pásztorunk térdeire, és kérjük, hogy szent kezével simítsa gondjainkat s öntsön világos nyugalmat lelkünkbe. (1880. szept. 4.) Érted kívánok valamit tenni, Jézus, mert tied vagyok, teremtményed, szolgád, gyermeked: e szív, e lélek, e szemek, e kezek a tiéd, neked élek! Bár kis szív, kis lélek, mégis én és senki más az, ki neked szolgálhatok. Nem kell tekintenem mások tehetségét és erejét... én ily kicsinységben vagyok tiéd és szolgálok neked, és járok betérve magamba. Sokat segít ez a betérés e kis körünkben az Úrban. (1880. okt. 19.) Legyek Isten embere az észben, a szívben hordva ôt; Isten és én, ez minden; e viszonyba bele nem vegyül sem vér, sem név, hír, kincs, kín, vágy, sem ész, erô, akár enyém, akár másé. (1880. okt. 19.) Ma délelôtt gyóntam... Most tehát minden rendben... Ó, Uram, irgalmas Jézus, most meghúzódom lábaidhoz, hogy ezentúl halljam szavaidat és figyelek minden sugallatodra, és szívembe térve élek Neked. (1881. okt. 21.) Mit tegyek? -- Ó dolgozzál! -- Miképp Jézusom? -- Bizton és bátran! - - De fogy a szellem. -- Fiam, ott a szentmise! -- De lehangolt vagyok, törpe szellemem. -- Fiam, ott az erô és kincsek tára. -- De soká kell várnom. -- Fiam, hiszen sietsz. -- De mit tegyek? -- Fiam, emlékezzél meg, hol voltál hét évig, mit várnak tôled; scimus qua simus origine nati! -- Nem vagyok-e büszke? -- Légy méltóságod érzetében! -- Nem vagyok-e törpe? -- Ne fogjon rajtad üres gondolat és szó! -- Istenem, te nagy és tűrô vagy, én kicsiny és türelmetlen. Tüzet küldj a magasból csontjaimba és oktass engem. (1882. okt. 29.) Jézus szerelme ihlet, azt szívom, azt lehelem. ...Ó, mézédes érzelem, hogy az Isten szeret engem. Boldogító tudat: Isten szeret engem. Hogy élek, s vagyok onnan van, mert Isten szeret engem. Ó, tüzes boldogság: Értsük meg egymást. Mit akarunk? Harcot? Nem harcot, életet! Én szeretni akarom Istenemet; e vágy bennem oly erôs, oly heves, oly természetszerű, hogy nem kételkedhetem rajta: én szeretem Uramat. Ó, Kedvesem, oly közel vagy és mégis oly messze; oly erôvel vonzasz, és ismét magadhoz nem engedsz... Istenem, miért ne legyünk egyek, miért ne adjak neked annyit, amennyit akarok adni, hogy szomjamat csillapítsam. Tett, fiam, tett! (1883. júl. 10.) Ó, Kedvesem, zárj kebledre, tanítsd ezt a szívet, képezd ki, alakítsd egy gyönyörű szentségtartóvá, egy drága fűszer- és tömjénfüstölôvé. (1883. szept. 20.) Odaadnám szívemet az Üdvözítô kezébe, hogy formálja bármily fájdalmak és keserűségek árán, csakhogy legyen belôle egy nagy érzelmekkel átjárt, és az igazság átváltoztató, megkapó, legyôzô erejével fölruházott szív. Forrjon a szívben az élet... a szívbôl, a lélek mélységes belsejébôl fakad az élet teljessége, -- s minél mélyebben van forrása, annál bôségesebben árad... s akkor vígan egyesül, mint két gyorsan elsikló kristálypatak testvéri ölelése. (1884. ápr. 15.) Mit írjak, mint hogy szeretlek Téged!... Ó, ki fog elválasztani tôled? Jézusom, miért kell oly messze, oly hidegben vándorolni?... Szeretném, ha megtestesülne bennem mindaz, amit sejtek és homályosan hiszek. Szeretném, ha egyediségemmé válnék; jaj mily erôvel léphetnék fel akkor. Sokat, sokat szeretnék, lelkem, szívem békét nem hagy nekem! Miképp csillapítsam vágyaikat? Könnyeimmel oltom. (1885. jan. 7.) Lelkemet elborítja a bánat, ha oly disputációkat kell végig hallgatnom, mint ma este... S én nem beszélhetek... hadd ôket buzgóságukkal, evvel a szurtos, füstös gyertyalánggal, és szeress! -- aztán a Kápolnába mentem, s lelkem kiderült, mint a nap a megtisztult, üde égen... Kioltom a lámpát, mely a szacellumban égett s a sötétségben az oltár felôl pislog az öröklámpa fénye... Kilépek a kápolnából, bezárom az ajtót s egy forró csókot nyomok rá pecsétül; benn hagyom szívemet és szeretetemet. Ôrül hagyom ezt a csókot; ezt a pecsétet nem töri meg hatalom! (1885. febr. 26.) Szívem olyan, mint az az üvegrózsa fönn a szacellum homlokzatán; változatos sok színt játszik benne az érzelem. Csak oda feltekintek és elveszek benne. Jó az, szeretem az Istent! Örülök, hogy az öröklámpára a szám: 1875 van vésve, ifjú szívem forró vágyai (Róma!) és lángoló érzelmei száma. De most is úgy érzek! Nem is gondolhatom hogy másképp érezhetek. S miért is? Nemde az örök szent idealizmus s az Istenszeretet mezôin járok, játszom, enyelgek, -- mert szeretek! (1885. jún. 22.) Az Úr Jézus kitépi szívemet mellembôl. Ó, végtelen szeretet, jôjj, eméssz föl engem... Én csak Krisztusnak élek, mást nem ismerek... Amit pedig érzek így Krisztusról, annak szót és hangot és lelket keresek, melyek érzelmeimet lemásítsák! Csókolom szent lábaidat. (1885. júl. 7.) Istené vagyok, -- jelenlétében járok; mindenem, ami ér, örvendek, semmin sem bánkódom. Magamat mindenben megtagadni akarom, vagyis érte fáradni, dolgozni, hogy így neki mindent bôven viszonozzak; jobban mondva, hogy övét visszaadjam, amit nélkülem is elvihet. (1885. júl. 8.) Én tiszta akarok lenni gondolataimban és érzelmeimben; arra indít az alba, arra a korporale, arra némely átszellemült, tiszta angyali tekintet, s a testre is kiárasztanám a szellem szépségét és ragyogását. (1885. nov. 15.) A meditációt jól akarom végezni, és törekvéseimet mint az acélt folyton izmosítani, hogy legyen mindenütt ahol föllép, oly sújtó és éles, oly metszô és átható, mint a damaszkuszi kard! (1885. dec. 8.) Ó, Jézusom, te annyit tettél értem; kell nekem is tennem, fáradnom, küzdenem, szenvednem érted. Ha mindennap egy ostorcsapás hullna hátamra, egy a Te ostoroztatásod gyötrelmébôl -- mint érezném át, hogy szeretném, hogy lángolnom kell érted. Fogadd böjtömet, és a csütörtöki adorációt, s add kérlek, hogy érezzem, mily sokat jelent az a szent, csodálatos óra az Oltáriszentség elôtt késô este... A bűnt bánom, törlesztem és másokban pusztítom és szívesen akarok szenvedni is, megaláztatni is, hogy Jézushoz hasonló legyek. Csak a mély, gyakori elmélkedés, ima és olvasás képes minket a kereszthez s a szenvedô Jézushoz illô gondolatokra hozni. (1886. júl. 12.) Gyóntam ma is és az Úr békét adott. A Mennyország mindent ér... Mindent oda érte... Nagy szabadsággal és jó kedvvel akarok járni-kelni, örülvén, hogy közeledik s élvezvén az elszórt jót és szépet, melynek nyomán az Isten minket magához vezet. Tehát jó kedvvel mindenben s mindenkivel, de okosan és tartózkodva is. (1886. júl. 14.) Lelkem olyan, mint a magányos szűz; elvonultan szövi szíve édes érzelmének fonalát, megaranyozza a napsugárral... Tegnap este a Tabernákulum elôtt térdeltem, reszketô, mélységes vággyal sóhajtottam föl lelkem Istenéhez. Fölajánlottam magam neki: hatna át, áztatna át, rengetne át!!! Ó szívemnek egyetlen, gyengéd és szellemes, teremtô, vajúdó érzelme: Isten-szeretet, ó, virágozzál föl valamennyi érzésem s érzékem rostjából. Élet kell nekem; nem öröm, de élettelj; ha fájdalom, se baj; ó, hiszen a fájdalom, mint sziklafúró (artézi kút) feneketlen mélységbôl vizsugarat szökelltet... Ma áldoztattam egy kisfiút a kórházban. Tisztább volt a lelke, mint az enyém... Az üdvözülteken az Isten világossága tündöklik varázs teljes pompájával... Ó halhatatlan szépség, csókolj meg engem, ajkaid szellemi érintése elbájol... Sírnék, s mégis tudom, hogy boldog vagyok, hogy ujjonghatnék, hogy tombolhatnék, mert az Isten szerelme körülfoly engem. (1886. okt. 21.) A szentek érdemei mint áldásteli felhô az egyház felett: hull belôle esô mindenkire. Mint a ragyogó nap, besugároznak mindent. A búzának köszöni a konkoly, hogy ki nem tépik; a szenteknek köszönik sokszor a gonoszok, hogy élnek. (1886. okt. 27.) Pünkösd van... A Szentlélek uralkodik, nincs vele ellentétben semmi, -- sem tudomány, sem művészet, sem ügyesség, sem ipar, sem civilizáció; sôt tökéletes összhang. Hisz mindez az ô műve... Ó, csókolj meg engem Jézus: a Szentlélek a te csókod. (1887. máj. 28-30.) Úgy szeretem ôt, oly tisztán, oly ártatlanul, hogy édes méz és langy illat tölti el mintegy keblemet. Kitágul szívem, de nem erôlködve; nem, hanem vágyai kedvében, természetes kedvesen mint a virág kelyhe. Úgy szeretem ôt, hogy tiszta és alázatos kívánok lenni vérem árán... Minden silány, ahhoz képest, amit egy Istenszeretô szív rejt. Mond, miért adnád oda ezt az érzetet? Miért adnád oda azt a koronát, mely a föld királyává tesz? Légy hát tiszta és alázatos! Ha ez leszesz, mennyi lelket teszesz tisztává és alázatossá. Mint az édesanyában a szerelem éltetô tej-forrást fakaszt szíve gyümölcsének: úgy az isteni szeretet a küzdelmes bajvívásban és szenvedésben a kegyelem s az irgalom forrását fakasztja -- tán nagyon sok lélek számára. Legyünk anyák, a szerelem felfogadói és gyümölcsöztetôi. (1887. júl. 5.) Szívem nagyon tele van; oly forró, mint a nap. Tüze, mely a magas égrôl rezeg és hullámzik rám. Jót tesz az nekem, hogyha éget, hogyha hevít, mert hisz ez a külsô érzés a bensônek megfelel. Ó, én szeretem jézust, szívem egyetlen szerelmét; a bokor suttogásában, a virág színében, a tágas égboltban, a leveleken áttündöklô fényben, a mindenben ôt! S ha csak találnék szót, oly égôt, ha találnék gondolatzsarátnokot, oly izzót, s ha akadnék fergetegre, mely a villámmal versenyt fut: akkor gyújtanám fel a világot s kitárnám elôször mellemet, hogy ez a tűz reámcsapna! (1887. aug. 30.) A Kis Jézus karácsony napján szopta elôször az édesanyai tejet Szűz Mária kebelén; adjon nekünk szerelmi édességet, hogy érte éljünk, haljunk csupa édes élvezetbôl! (1887. dec. 15.) Ó, mennyei boldogság szolgálni Jézusnak... (Feladatok): Belsô tűz; gyengéd szerelem, jegyesi figyelem; önmegtagadás, hasonlóság Jézushoz; munkásság, -- módja, a neme különbözô, de a cél egy... Jézus, szívem szerelme, ne szakadj el tôlem! (1888. jan. 29.) ======================================================================== XI. Oltáriszentség Isten szerelmese Prohászka személye, szava, írása örökös lelkesültséget áraszt. Az Eucharisztia iránti megrendítô intim kapcsolata megfigyelhetô diákkora, de különösen római évei óta. -- Valóban az Oltáriszentség gyújtja fel, izzítja az Ön papi szívét? -- Úgy érzem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy egész élete az ,,Adoro Te devote latens deitas'' fölséges himnuszának élô megjelenítése! Az Oltáriszentség iránt szükséges, hogy Urunk szeretetét fontolgassuk; mikor helyezi be e szentséget, miért a kenyér színe alatt? Hogy ölelhessük, hogy csókolhassuk, mi több, hogy vele összeforrjunk! (1879. okt. 21. ) Aki misét mond, többet tesz, mint a kormányférfi, a szocialista; nagy tervek, vállalatok vezetôi, mert kezeiben a Mindenható, a Gondviselô és mindehhez a végtelen Szeretet. A legkisebb falusi templom többet rejt, mint az egész világ nagysága erejében és szenvedéseiben. ( 1880. okt. 11.) A teljes Szentháromság valami csodálatos módon nyújtja nekünk a szentáldozást. Az Atya a Fiát, a Fiú lángolva önmagát, a Szentlélek pedig hív és sürget. Mindennapi kenyérként ajánlja magát az Isten; önti, kommunikálja magát valami összehúzó módon. Isten mit csinálsz? Ember, felelôsséged rémítô. -- Az Oltáriszentség nem szobor, nem irat, hanem maga a szeretet... mintha egy férfiú szobrában élne ô maga, és szeretne, mint szeretett egykor. (1881. máj. 26., máj. 28.) Erôsen kell hozzáfognom e nagy műhöz, nem kímélve semmit... egyszer élek... minden perc gyors! Mindent visszaviszek a szentmisére, mely forrásom lesz mindenre. Ekképp az ima emberének kell lennem, és belsô életet élnem, hogy Jézus érzelmeit magamra öltsem... (1881. okt. 24.) Ma pappá szenteltettem. Jézus csókolom lábaidat földre terülve, csókolom kezeimet, e szentelt kezeket... lelkem megszűnik magának élni... Az isteni kegyelem ékesítse lelkemet és ôrizze meg szívemet a szent szeretetben. (1881. okt. 30.) Az Úr Jézus az oltáron már nem érezheti a sok keserűséget, bánatot, melyet különben még érezne, ha földi életet élne. De a morális Krisztus érzi, -- érzi Krisztus misztikus teste, és akik szívéhez közelebb állnak, azok bôvebb mértékben... Ki ne akarna többet szenvedni, ha az annyi mint Jézushoz közelebb állni? Veni Domine Jesu! (1884. febr. 24.) Ha az Oltáriszentség elé lépünk és mélyen elgondoljuk, hogy ki elôtt állunk: akkor érezzük egyoldalóságunkat, érezzük, mily törpe, önhitt, összetöpörödött fajzat vagyunk... Jézus elôtt a világ ügyei, kérelmei, milliók lánglelkei, milliók csodálatosan szép szívei, az ártatlanság, a vértanúi szeretet, az alázat s önfeláldozás számtalan árnyalatának színpompájában és zománcában égnek! (1884. szept. 26.) Annyit imádkozol, amennyit eszeddel és akaratoddal működöl. Eltérdelhetsz órahosszat, ha csak merengsz, nem tudni, lesz-e hasznodra. De ha értelmed és akaratod magára önti azon érzelmeket, melyek a tabernákulumban vagy a meditált tárgyban rejlenek, akkor lesz hasznod. (1885. júl. 3.) Jézus szíve az enyém! Több nem kell. Nem kell más tűzoszlop, más tudomány, más kincs. Ó, a végtelen, a nagylelkű, az isteni szív az enyém. Ezt fogom tanulmányozni meditációiban, róla beszélek predikációiban. Mily kedvesek a percek az Oltáriszentség elôtt! az az adoráció gratiarum actio, szentmise! Istenem, nincs bú, nincs bánat, nincs keserv, nincs csüggedés, mert Jézus van velem, mert misézem, mert adorálok, mert mindannyiszor hozzá futhatok! Ó, szeressetek, imádjatok, lelkesedjetek! Éreztem és mondtam én azt Rómában klerikus koromban: hacsak misézhetek naponként, a többi jöhet, mehet, semmit sem tesz! (1885. júl. 6.) Jézus az Oltáriszentségben régi szerelmem legédesebb tárgya. Ma láttam ôt a hófehér ostya alatt oly kicsinynek, oly megtörtnek. Lám, mennyire szerethetett, aki érted ilyen kicsiny, ilyen összeszorított, ilyen megsemmisült lett. Ha te ilyen leszesz, akkor te is szeretsz. Lám, mi a szeretet eszköze: a szenvedés, a megtörôdés. S viszont, ha szeretsz, akkor ilyen leszesz. Mert a szeretet szenvedésre tör. Miért? Azért, mert a szenvedés a szeretet könnye, s megenyhíti. (1886. febr. 25.) Felszentelésem hatodik évfordulója. Borús ködös nap, de színpompás lelkemben... Érzem a kegyelem erôfeszülését, mely sürget és szorít, hogy buzgó legyek; fôleg az Úr Jézus iránt az Oltáriszentségben. S kitépném szívemet s letenném az oltárra tűznek. Örülök és itt az Isten akaratát teljesíthetem... Megnyugszom teljesen... ez a normális állapot: lángolni Jézusért mindenütt. Evviva Gesů e Maria. (1887. okt. 30.) Ezt éreztem: Viszontszeretetet akar az Úr, az Oltáriszentség és a kereszt ugyanazt követeli. (1885. febr. 2.) Szinte csodálom, hogy minden áldozásom új föléledés. Oly édes és tüzes, oly kedves, szerelmes, oly mély és erôs, oly gyengéd és átható, oly bensôséges és késztetô, oly felforrasztó és oly nyugodt, oly kemény és oly kellemes, oly bájos és oly követelô, oly engedékeny és engesztelhetetlen. Azt suttogta ma: légy buzgó és tüzes fôleg az ifjak iránt. Ne engedj, ne csüggedj. Lám nem hagylak el... Lelkem olvadt ezüst, szívem mennyei tűz. Úgy jött le ma Jézus, hogy láttam Ôt fenn a csillagok felett, ahol sötétség van; onnan vette útját, leszállt a mindenség régióiba... mint átvonuló királyt üdvözölte a mindenség, s végre a föld körébe jött, végig nézett rajta... mennyi szívet látott, mennyi tüzes üszköt, mennyi szivárványos ragyogó égboltot, s mégis hozzám jött! (1887. márc. 2.) Naponkint szentmise! Fönséges szentség! Naponként elmerülök az izzó lángtengerbe!... Ó, be boldogság, égni, lángolni, szétbomlani, átszellemülni. Hogy szeretnék mindenkit belevonni! Különösen a papokat; mennyi tűzfolyam indulna ki szívekbôl szerteszét, hogy lobogna föl itt is, ott is lángjuk, mint a kiégett prairieben, ha a szélvész szétszórja a zsarátnokot. Krisztusom, én szeretlek! (1887. dec. 11.) Ha az Oltáriszentség nem volna, nagyon félnék Tôled... Mert nyomorúságunk várfala emelkednék közénk; így azonban nem! Mert vonzalmas példaképül szolgál... E lelkiállapotból emelkednek ki az élet lapályából a szerzetesrendek, impozánsabban mint a Tátra... (1888. aug. 1.) Édesanyám meghalt aug. 2-án, csütörtök éjjel 11-kor... ,,Testemmel, lelkemmel Isten akaratának adom át magam, -- ez volt utolsó mondata... Többször akartam sírni, de visszafojtottam, -- de aug. 4-én atyám névnapján, a nyitrai temetô kápolnájában a fekete zsámolyon letérdelten (holtteste elôtt) s a hamvas selyem szemfedôt félrehajtottam, ó, akkor igen, igen zokogtam. Megcsókoltam kezét. Lám, itt van élted fája, melynek érett gyümölcse te vagy. Itt van szíved vérének forrása, innen csergedezett élted kis patakja. De azután imádkoztam, s többé jóformán nem sírtam... Este kint a szôlôben szinte sírni kezdtem, de fölnéztem az égre, s oly szendén, oly kedvesen mosolygott rám az esti csillag, mintha édesanyám nézett volna le belôle. Kételkedni se tudok, hogy ô a boldogok sorában van... Ha pedig arra gondolok, hogy az elsô péntek elôestéjén, a szentóra körül halt meg, akkor felkiáltok: Élvezet élni! Mennyit érhetünk el még mások számára is, -- magát az örök életet. (1888. aug. 13.) Az ún. ,,emésztés'' sokféle ezer mozgás, működés, fölszívás, kiválás, kombináció, alkalmazás (asszimiláció). Éppúgy a hasznos áldozás az észnek és akaratnak apróra szétszedô, méregetô, összevetô, simító, alkalmazó, idomító működése... (1888. dec. 30.) Folyton a szentáldozásról elmélkedem, hogy kell ezt a kincset hasznomra fordítanom. Enni kell, vagyis szétszedni és mindenhová juttatni az isteni erôt... szeretlek Szerelmem... Ma van Jézus nevenapja! Titkos tűz, szent folyam éleszt. Ó, bár tudnék Krisztusé lenni egészen; úgy keresem, úgy szeretem a lelkeket. (1889. jan. 9., jan. 20.) ======================================================================== Bilkei Ferenc plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról ...Hirtelen feltárul az ajtó s mosolyogva jön felém sudár, szép, férfias alakja. Jobbját nyújtja felém és férfias, kemény fogással megszorítja kezemet. Én pedig meghajlok és melegen megcsókolom -- nem a gyűrűjét, hanem a kezét úgy, mintha az édesapám kezét csókolnám meg... Helyet mutat a bársonyszéken; leül velem szemben, és kezdôdik a beszélgetés, és folyik negyedóra, félóra, háromnegyedórán keresztül. A másik teremben várakozók nem tudják elképzelni, hogy mi lehet a fontos beszélnivalónk. Minden érdekli... egyházi aktualitások, országos dolgok. Sokszor gondoltam, hogy talán jól esik neki kiszellôztetni ilyenkor gondolatait, amik foglalkoztatták... Sokan kérdezték tôlem: milyen ember volt Prohászka Ottokár? Röviden ezt felelem: Nem olyan, mint más ember! ,,Antisablon'', vagyis olyan, aki mindenben különbözik a többi embertôl. Nagyobb, nemesebb náluk. -- Hogy mi alakította ki legjellemzôbb vonásait? Azt gondolom: a lelki tisztaság és az Oltáriszentség. Sokszor voltam vele együtt szentségimádáson. Ô a püspöki zsámolyon térdelt, én távolabb. Úgy térdelt, mintha márványból faragott ember lett volna. Nem mozdult negyedórán, félórán, egy órán keresztül. Nézte, itta, élvezte Krisztust. Krisztus pedig magába olvasztotta, magába faragta az Ô kedves fiát, hogy lehetôleg olyan legyen, mint Ô. Úgy tudjon szeretni, lelkesedni, dolgozni, magát odaadni, föláldozni, mint ahogy azt Krisztus cselekedte, amint azt egy embertôl elvárni lehet... Valamelyik Székesfehérvárhoz közelesô faluba vasárnapra misézôt kerestek a püspökségen. De már mindenki foglalt volt az aulában. Amikor ezt Prohászka megtudta, rögtön felajánlotta a maga szolgálatát. Kocsi nehezen került elô, így gyalog vágott neki az útnak egyszerű és a hosszú viseléstôl fényes reverendában, minden püspöki megkülönböztetô jel nélkül. A mise nagyon szép volt, és senki nem tudta, hogy a fiatal, most kinevezett megyéspüspökük misézett és prédikált nekik. Mikor aztán vége volt a szentmisének, az idôs kántortanító becsületbeli kötelességének tekintette, hogy az egyházközség nevében is köszönetet mondjon a fiatal papnak. ,,Köszönjük a tisztelendô úr nagy jóságát -- és közben megveregette Prohászka vállát --, nagyon szép prédikációt mondott nekünk, és ha így folytatja, idôvel még a legnagyobb plébániák vezetésére is méltó lesz''. -- Prohászka még ekkor sem mondta meg, hogy voltaképpen ki is ô, hanem megköszönte a szívbôl jövô szavakat, és -- mint késôbb ô maga elmondta -- nagyon büszke volt az öreg tanítóbácsi dicséretére. Dömötör István újmisés csak egy esztendeig káplánoskodott az ercsi plébánián, mert plébánosa meghalt. A kegyúr és a nép annyira kedvelte a fiatal papot, hogy szerették volna, hogy ô legyen a plébánosuk. Dömötör István szabadkozott: nem tud rácul és még nagyon fiatal. -- Az ügy Prohászka elé került, és pár szóval így vágta el a gordiuszi csomót: -- ,,Nem tud rácul? majd megtanul. -- Túl fiatal? A fiatalság meg olyan akadály, amely minden esztendôben egy egész évvel javul''. -- Így lett Dömötör István 29 éven át nagy és igen népszerű plébánosa Ercsi községnek. Nagyon ismerte egyházmegyéjét, és tudta, hogy melyik plébánia templomot tartják ragyogó tisztaságban. Egyszer egy erdélyi papot vitt ki Csórra látogatóba, és már elôre dicsekedett, hogy ott az örökmécs egészen bizonyosan égni fog. Amikor aztán a püspök odaért vendégével, ujjongva mutatta a Krisztusra mutató örökmécs világosságát. Egy öreg plébánosa régóta emlegette és célozgatott rá, hogy talán az ô érdemei is megvolnának a kanonoki stallum elnyeréséhez. Öreg nôvérei is buzgón kontráztak bátyjuknak, hogy bizony a sáros falu helyett a villanyra vágynak. -- Prohászka egyszer meglátogatta az önjelölt kanonok plébániáját, szentmisét mutatott be templomában, és ekkor megdöbbenve látta, hogy a korporálé, melyre a pap a kelyhet, a konszekrált ostyát helyezi, rongyos... Tény, hogy ebbôl a plébánosból sohasem lett kanonok! Az volt a meglepô, hogy valahogyan mindig megtudta, hogy hol vannak az élet legelesettebbjei. A felsôvárosi plébániával szemben lakott egy utcaseprô, -- ennek lánya tuberkulózisban sorvadt, -- már levágták a jobb lábát, a bal kezét; de a lány fogával és megmaradt jobbkezével gyönyörű kézimunkákat készített a templom számára. Plébánosa naponta áldoztatta otthonában. Amint errôl a súlyos betegrôl értesült a püspök, többször meglátogatta és hosszan elbeszélgetett az okos, mélylelkű leánnyal. ,,Ez az Erzsi -- mondta egyszer a plébánosnak -- olyan szép lélek, hogy a középkorban a nép már szentnek kiáltotta volna ki!'' Egy felsôvárosi szegény mosónô fiatal korában mosás közben nagyon megfázott, s a köszvény agyonnyomorította kezét, lábát, úgy hogy mozdulni sem tudott vagy 30 esztendôn át... Hozzátartozói munkábaindulásuk elôtt reggel leültették az ágy szélére és szegényke ott ült késô estig. Amikor a család este hazaérkezett, ágybafektették. Prohászka püspök ennek a betegnek is állandó látogatója volt, -- vigasztalta és amikor csak tudta, anyagilag is segítette. -- Azt is a püspöknek tudták be, hogy a beteghez havonta Pestrôl egy ,,méltóságosnak'' titulált fiatal hölgy jött, aki szépen kitakarította a 21 lépés széles és 4 lépés hosszú szobát, -- rendbehozta az ágyat, a ruhákat, ...aztán elbeszélgetett a beteggel, úgy mintha testvérek vagy régi barátnôk lettek volna... És még tegezték is egymást. Prohászka püspök titkárával, dr. Viszotával szokott sétálni a tanyasorban. Ott is voltak betegei. Röviddel püspöki kinevezése után történt a következô humoros eset. Egy gyógyíthatatlan betegüket látogatták meg. Épp disznóölés ideje volt. Míg Prohászka beszélgetett és vigasztalta a beteget, Viszota a konyha elôtt az udvaron sétált. -- Egy jó idô után a család egy férfi tagja kijött a betegszobából, mondván: ,,Az okos ember ésszel gondolkozik. Az egyik, aki a beteget vigasztalja, olyan gyönyörűen beszél, mintha méz csorogna az ajka csücskén; én meg kigyűttem, hogy hátha a másik azalatt a konyha alacsony kéményébôl leakaszt egy sonkát vagy egy csomó kolbászt és odébbáll''... Prohászka egy meghűléses betegsége óta élete végéig álmatlansággal küzködött. Errôl többször is ír naplójegyzeteiben. Egy alkalommal egy fiatal leány kereste fel sírva a püspököt. Anyja egy ideje idegösszeroppanásban szenvedett és rettenetes álmatlanság gyötörte. Egy ilyen szörnyű éjszakája után beleugrott a ház mély kútjába, -- de kimentették. A lelke azonban beteg maradt. S ki lett volna a beteg orvosa más, mint a nagy lélekgyógyító, Prohászka püspök. Ezért jött a lányka, -- így is lett... Kiment a Szôlôhegyre, és megvigasztalta a beteget. -- Ekkor mondta a következô megdöbbentô mondatot: Ha valaki hosszú ideig álmatlanságban szenved, annál még azon sem lehet csodálkozni, ha reggel két revolvert vesz a kezébe, lemegy az utcára, és lelô mindenkit, aki az útjába akad... Ô igazán átérezte, hogy mit jelent éjszakákon át nem aludni! Egy hideg ôszi délután Prohászka püspök egy 5 éves kislányt látott ülni a gyalogjáró szélén az utca kockakövén. Szegényke nem tudta a módját, és csak úgy kuporodott le a jéghideg kôre. A püspök látta, hogy ennek nagy meghűlés lesz a vége. Fölállította a kislányt, megigazította a ruháját és arra ültette a picikét. ,,Így kislányom'' -- mondotta rámosolyogva. Az pedig tátott szájjal bámult a jó bácsira, aki olyan volt, mint a jó Jézus, akirôl az édesanyja szokott beszélni... ,,körüljárt, jó cselekedvén''... Treszka néni a fehérvári püspöki palotával szemben elterülô tér másik felén gyümölcsárulásból kereste meg a mindennapiját. Jó asszony volt. Olyan terebélyes asszonyság, hogy legalább 120 kilós volt. Prohászka püspök álló íróasztala mögül kinézve a térre, nem kerülhette el, hogy ne vegye észre a jó Treszka nénit. -- Egy téli napon, amikor süvített a szél és hordta a havat, a püspök látta, hogy a kövér asszonyság rendületlenül ül a posztján, mint a kôbefaragott kötelességteljesítés. Nagyon megsajnálta a viharral dacoló hôst. ,,Hogy fázhat szegény'', -- gondolta. Beszólította a püspökség alkalmazottját, Pistát, és leküldte Treszka nénihez egy bögre teával, jól megcukrozva és egy kupica kisüstön fôtt pálinkával felerôsítve. Pista azonnal végrehajtotta a parancsot; a püspök pedig szobája ablakából nézte, amint Treszka néni ünnepi fohásszal emelte kékre-zöldre fagyott ajkaihoz a bögrét és túlvilági gyönyörrel kortyolgatta az áldott nedűt az utolsó csöppig... Kitárta két karját, szemmel láthatólag tanúnak hívta az ég összes szentjét, hogy tudja meg mindenki: boldogság nemcsak a mennyországban van, hanem a püspök atya jóvoltából itt, Fehérvárott is, kint az utcán, a jéghideg aszfalton! Egy szegény család lánya elvégezvén a gimnáziumot, megfogadta egy jezsuita atya tanácsát, és Belgiumba igyekezett elhelyezkedni. Elutazása elôtt felment a püspök atyához, hogy vállalkozására áldást kérjen, na és valami kis segítségre is számított. Mivel semmi mást nem tudott hirtelen adni a nincstelen püspök a még nincstelenebb leánynak, hát odaadta egy elhasznált reverendáját, hogy szövetébôl kabátot készítsen magának... Nemsokára megmutatta plébánosának: ,,jól kivatelinoztattam, kiteremtettéztem, és megyek benne Belgiumba''... Pár év múlva bársony volt a ruhája selyem béléssel. Egy belga úrnak unokáit nevelte... Prohászka szerette a nehéz hegyi túrákat. Ilyen meredek út vezetett egyik kedvenc hegyére, Csór felé. Csúszós hegyoldalon kellett fölfelé kapaszkodni a tetôre, ahonnét széles, ragyogó kilátás nyílott a világ minden tája felé. Ez kellett Prohászkának! Amikor aztán jól kiizzadva, kifáradva megérkeztek a plébániára, kínálgatta a plébános borral, sörrel, de a püspöknek egyik sem kellett. -- ,,Talán egy köcsög aludttejjel szolgálhatnék'', döccent a szóba az öreg gazdaasszony. -- ,,Azt már igen!'', válaszolta a püspök. -- A hűvös pincébôl elô is került a finom tejföllel borított aludttej. A néni hozta is már a legszebb rózsás tányért, hogy a nagy vendég ebbôl kanalazza az üdítô ozsonnát... ,,Nem oda Buda! Az aludttej csak köcsögbôl az igazi.'' Szépen két térdre fogta a köcsögöt és nagy élvezettel kanalazta ki a rezgô aludttejet... Még a legegyszerűbb emberek is elmentek meghallgatni beszédeit. -- Víg bácsi, a fehérvári öreg keresztény (aki különben külön kivett a Takarékból ezer koronát, hogy a P. Bangha által hirdetett keresztény sajtót támogassa) így válaszolt, amikor megkérdezték tôle, hogy érti-e Prohászka püspök beszédeit: ,,Nem mondom, hogy minden szavát értem, de érzem, ha nem is értem!'' Ugyanakkor a tanult emberek is zavarban voltak, ha elôtte társalogni kezdtek. Ugyanis olyan szakértelemmel szólt mindenhez a püspök, hogy elfogta ôket az a bizonyos ,,csekélyértékűség tudat''. Például Széchenyi Viktor gróf egy alkalommal ezt mondta: ,,A mi püspökünk olyan okos ember, hogy a magamfajta ember a száját sem meri elôtte kinyitani''. Két újsága volt akkoriban a keresztény világnézetű fejérmegyeieknek: a Bilkei vezette Fejér megyei Napló és a dr. Vass József vezérsége alatt tüzelô 1 krajcáros Fejér megyei Újlap... Persze mindehhez némi pénz is kellett. Mindenki ingyen dolgozott a szerkesztôségekben, de propagandára, papírra és egyebekre mégiscsak kellett némi pénzecske... Volt aki szívesen adta, volt aki mérgelôdött. A legjobb azonban Prohászka püspök szellemes megjegyzése volt, amikor tréfásan mosolyogva ezt mondta: ,,Mindig fejik az embert, de bôgni nem szabad''... De mindig hozzátette: ,,azért ha megint szükségük lesz pénzre, csak jöjjenek!'' Íróasztala. Bilkei plébános maga mondja el, mit látott Prohászka dolgozószobájában. Rengeteg válaszra váró levélköteg. Szépen egymás fölé rakva az egyházi, a magánérdekű, külön a tudományos, a magas állású, a háború áldozataitól érkezett levelek, katonák, özvegyek levelei. Köztudott, hogy naponta több órát állt pulpitusa elôtt, és minden levélre válaszolt... Az ún. Tanácsköztársaság hónapjaiban megszállták a vörös katonák a püspöki palotát. Oly förtelmes beszéd és káromkodás folyt, hogy átköltözött Streit kanonok házába. Amikor elterjedt a hír, hogy ,,a püspökük éhezik'', (t.i. nem tudott összeköttetést biztosítani gazdasági igazgatójával), megindult az áradat: csirke, liba, tej, vaj, tojás, zöldség tömegben indult a püspöki konyhába. Rövid idô múlva üzent a híveknek: tovább is püspök akar lenni és nem pályázik az élelmiszer-kereskedô méltóságára, -- mondta tréfásan. Ugyancsak Bilkei plébános, mint szemtanú számol be arról, hogy mihelyt vége lett a vörösök uralmának, napról napra, hétrôl hétre egyre többen keresték fel Prohászkát az ország vezetô emberei. Streit kanonok lakása ebben az idôben valósággal centrumává vált az új utakat keresô országnak: külföldi attasék, európai diplomaták, politikusok, grófok, koronaôrök (Perényi) jöttek-mentek, hogy kivezessék az országot, a trianoni katasztrófa elôtt álló Magyarországot a kátyúból. -- Bilkei mindezt azért látta, tudta, mert Prohászka ôt kérte fel, hogy plébániáján némi reggelivel meg egyéb frissítôvel kínálja meg a magas vendégeket. Ô ugyanis Streit kanonok lakásán lévén, nem tudta semmivel sem megkínálni látogatóit. Hogy lett képviselô a megalakult Nemzetgyűlésben? A meghirdetett parlamenti választás heteiben Károlyi gróf azt tanácsolta Bilkeinek, hogy próbálják rávenni püspöküket a jelölésre. Ô szervezte meg a hatalmas tömeget, -- elmentek a püspöki palota elé, és a ,,nép nevében'' felkérték Prohászkát, hogy legyen képviselôjük. -- Ô hallani sem akart errôl, -- hiszen elég tapasztalata volt a húsz évvel elôbbi korteskedésbôl. A hangulat azonban egyre forróbb volt, és egyre hangosabban követelték, hogy ebben a rettenetes helyzetben segítenie kell. De ide tartozik az is, amit ritkán szoktunk hallani: Prohászka nemegyszer saját pártjának véleménye ellenében lelkiismeretére hallgatva szavazott, -- és megtörtént, hogy egyik másik indítványt néha ellenzéki oldalról terjesztettek ugyan elô, ô mégis megszavazta, mert jónak találta... Vagyis példát mutatott a politika frontján is! 1922 januárjában azonban hiába kértük, hiába érveltünk, -- akkor már nem volt hajlandó semmiképp sem elfogadni a mandátumjelölést. ,,Mondja kérem -- fordult Bilkeihez -- elmehetek én oda, a külvárosi kiskocsmába a kiabáló emberek közé? Megdöbbentem és dünnyögve mondtam: ,,Bizony nem!'' -- ,,Dehát akkor a képviselôházba sem mehetek. Nem nekem való levegô, nem az én ízlésem szerint való hang uralkodik ott. Uraim, nem akarom beszennyezni a reverendámat'' -- mondotta Prohászka. Sárpentelén történt. Titkárával, Potyondi Imrével vizes réten baktattak. Szénahordás ideje volt. Az egyik gazda is épp indulni akart megrakott szekerével, de elakadt a süppedôs talajban. Csattogott az ostor, egyre ,,sűrűbbé vált a gazda hangja, stílusa. -- Ekkor ért oda titkárával a püspök. ,,No, Imre úr, gyerünk segítsünk, mert ez a jó ember alighanem elkezd káromkodni.'' Ezzel nekifeküdtek mind a ketten, egyik jobbról, másik balról, nyomták, tolták. És végül mégis csak megmozdult a szekér. Amikor aztán szárazabb talajra értek, a gazda levette kalapját és szép illendôen Dicsértessék a Jézus Krisztus köszöntéssel honorálta a püspöki segítséget! ,,Gyónni voltam a Püspök úrnál'', mondja visszaemlékezését Bilkeinek egy hat gyermekes édesanya. Kétségbeesve mondtam neki, hogy már öt gyermekem van, -- most várom a hatodikat és férjem rettenetes hangulatban van; azt mondta, hogy csináljak valamit, különben végez velünk. A püspök atya erôs szavakkal magyarázta meg, hogy még gondolni se gondoljak magzatom elhajtására, mert odaát ô fogja mondani: Nem eresztelek a Mennyországba, mert anyám voltál és gyilkosom lettél... Pár pillanat múlva felém fordulva ezt mondta: ,,Tudja mit? annak a gyermeknek majd én leszek az atyja''. Azóta minden karácsonykor megjelent a püspök megrakott kocsija, -- hozott ruhát, élelmet, ajándékot, kalácsot. És nemcsak a legkisebbnek, hanem a többinek is. Ez a magyarázata annak, hogy amikor 1927. ápr. elsô napjaiban a ,,fekete vonattal'' hazahozták holttestét, a sínek mentén a falvak apraja-nagyja kijött és letérdelve búcsúzott egyházmegyéjének és hazája népének legnagyobb jótevôjétôl... ======================================================================== Dömötör István plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Az egyik Úrnapi körmeneten az erkélyrôl mondott beszédében a következôket mondotta: -- Egyesek azt állítják, hogy a vallás butít! Ekkor indulatosan a mellére ütött és ezt kiáltotta hallgatósága felé: ,,Hát buta vagyok én?'' ======================================================================== Kovács Géza vallomása Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Ô maga mondja el felvételének történetét. Szembaja miatt és a sikertelen műtét után nem akarták felvenni a szemináriumba. Prohászka püspökhöz fordult segítségért, aki buzdította, és elsôként azt tanácsolta, hogy sokat imádkozzék. -- Egyszer azt kérte a püspöktôl: az legyen a jel, hogy édesapja, aki csizmadiamester volt, el tudja adni a kirakott mind a 16 párt csizmáját. A vásár napján olyan nagy esô volt, hogy a legtöbb árus ki sem rakta portékáját. Apja azonban más fából volt faragva, -- és nemcsak kirakta, de mind a 16 párt el is adta... Ôt pedig felvették kispapnak! ======================================================================== Mócsy Gabriella nôvér Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Egyszer Budapest utcáin több elegánsan öltözött arisztokrata pappal találkozott. Prohászka csak ennyit jegyzett meg: Hol vannak a halászok? Tudta mindenki, hogy Prohászka ,,szívügye'' a Csobánkai Árvaház: Angela nôvért, a házfônöknôt tréfásan csak ,,kedves zsebmetszô-nek'' nevezte, mert minden alkalommal pénzt kért tôle. Állandóan szegényeire gondolt. A háború éveiben a folyosóján nem engedett világítani, a szobájában fűteni. Amikor megkérdezték, hogy miért teszi ezt? válasza rövid és érthetô volt: ,,Híveimnek nem mondhatom, hogy ki lehet bírni a hideget, ha magam is nem élem át. -- Ahol lehetett, takarékoskodott, -- szentmiséje után maga oltotta el azonnal a gyertyákat! A szegénységre nevelte övéit, a szoc. missz. nôvéreket. Balatonboglári házukban, ahol különben igen nagy volt a szegénység, egy alkalommal kijelentette, hogy a ház maradjon mindig szerény, mint amilyennek indult, és ne nôjenek ki a falu keretébôl. Szerinte a legtöbb szerzetes rend itt hibázik legnagyobbat: különb lesz, mint a környezete, mely szegény és nélkülöz. Ezzel elvesztik hitelüket a szegények tömege elôtt! Igen szerette Püspök atyánk a balatoni naplementét. Kitárta karját és zsoltárt énekelt és úgy gyönyörködött... Csobánkán észrevették a nôvérek, hogy megint lyukas cipôt visel... Míg cipôjét megtalpalták, elment a templomba adorálni. ======================================================================== Angela nôvér Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Amikor észrevette, hogy a csobánkai árvaház favágójának milyen embertelenül szűk és kicsi otthona van, utasította a nôvéreket, hogy nagyobbítsák meg. A következô évben egyenesen a favágó házába ment, hogy meggyôzôdjék róla, teljesítettük-e kérését? Egy 85 éves bácsit fogadtak be a nôvérek mindenesnek, a tüzelô fűrészeléséhez, vágásához. Prohászka ott tartózkodásakor mindennap segített a jó öregnek. Amikor meghallotta, hogy ,,segítôtársa'' meghalt, sírva fakadt és csak ennyit mondott: Ki segít ezután nekem? A fônöknô azzal büntette meg a minduntalan egymást maró veszekedô kutyákat, hogy kiadta a parancsot, meg kell verni a fôbűnöst. A jószívű püspök épp a gyerekek között volt, akik hallották ezt és nagyon fájt a szívük a kiskutyáért. Belekezdett az éneklésbe és oly hangosan énekeltette a gyerekeket, hogy ne hallhassák vonyítását. Egyszer 80 csirke kelt ki a keltetôgépbôl, mivel nem adta a megkívánt meleget, nem volt tolluk. Mikor meglátta a tollatlan csibéket, ezt mondta: ,,Ezek olyanok, mint az árvaházban nevelôdöttek!'' Nagyon szeretett a gyerekekkel együttlenni, játszani, énekelni. Egyszer megtanította ôket arra az énekre, melyet az esztergomi baktertôl hallott: ,,Már kilencet ütött az óra''-- és a gyerekek nagyon élvezték. Ha Csobánkán tartózkodott, éppúgy korán kelt, mint otthon. Hogy az alvó házat ne zavarja fel, harisnyában ment le mindig a kápolnába. Szentmise elôtt és után is mindig egy-egy félórát adorált. Egyszer a halála elôtti évek egyikében elhatározta, hogy egész napos sétát tesz a hegyekben és meglátogatja a környékbeli plébániákat is. Az út rendkívül fárasztó volt és senki sem örült a tervnek, de aggodalmát nem merte senki sem elmondani Prohászka püspöknek. A tervezett kirándulás útvonala: Csobánka, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisszántó volt. Este nagy esô esett. Akik aggódtak egészségéért, örültek, hogy elmarad az esô miatt a fárasztó út. Reggel azonban elôállott, hogy induljunk. Kettônket kért kísérôül. Az út elsô szakasza rendkívül rossz volt. Többet csúsztunk vissza, mint mentünk elôre. Amikor a kemény, sziklás, erdôs részhez értünk, azt mondotta: Látják, mégiscsak érdemes volt eljönni. Egész úton egyedül haladt elôl. Minden sziklát átugrott, minden bokrot könnyedén átlépett. Mi csak állandóan rohantunk utána, hogy le ne maradjunk. Amikor egy szép tájhoz ért, kitárta a karját, szinte magához ölelte a természetet. Amikor az elsô célponthoz megérkeztünk, bekopogott a plébánoshoz ezekkel a szavakkal: Ne féljen, nem maradunk itt ebédre, hoztunk magunkkal élelmet. Ebéd után minket pihenni küldött. Aludtunk is nagyot, mert igen fáradtak voltunk. Ô pedig átment ezalatt a templomba és elvégezte breviáriumát. Vissza más úton jöttünk. Egész úton énekelt. Mi azonnal lefeküdtünk, annyira kimerültünk. Hazaérkezésünkkor érkezett meg az általános fônöknô. Prohászka püspök mintha nem is gyalogolt volna egész nap, hosszú ideig sétált fel-alá az általános fônöknôvel. ======================================================================== Dr. Dienes Valéria visszaemlékezése Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Prohászka Ottokárral halála elôtt három évvel találkoztam elôször. Két dolog vitt hozzá. Férjem gyermekeimet el akarta vetetni tôlem azon a címen, hogy nincsen anyagi lehetôségem a neveltetésükhöz. Az Árvaszéknél közben járt és így gyermekeim továbbra is nálam maradhattak. A Püspök úr elvállalta lelki vezetésemet. Akkor, hogy megismerjen, megírtam életrajzomat és elvittem neki. Bevitte hálószobájába és ott olvasta el. Amikor kijött, megfogta a kezemet és e szavakat mondta: ,,Isten hozta, kedves lányom.'' Mielôtt Bergsont hallgattam Párizsban, mint istentagadó éltem idehaza. Hogy istenhivôvé lettem, Bergsonnak köszönhetem. Szerintem filozófiája a legjobb alátámasztója a keresztény hitnek. 1910-11 és 1919-ben hallgattam Bergsont. Filozófiájában a természetfölöttiig nem jutott el. Ez a fejlôdésnek a következô foka lett volna nála. Amikor a misztikusokról tárgyalt, mint akiknek kapcsolatuk van Istennel úgy beszélt róluk. Mint materialista mentem ki Párizsba. ,,A 20. századnak'' voltam a munkatársa. Bergsonnak ,,lélek és a test'' című elôadása térített meg. Mint Isten-hívô jöttem haza. Sokat sétálgattunk ezután régi munkatársaimmal: Jászi Oszkárral és Szabó Ervinnel. Ôszintén megmondottam nekik, hogy otthagyom ôket, mert már nem írhatok úgy, ahogy azelôtt írtam. Azt válaszolták, hogy jellemtelen emberek lennének, ha a gondolatszabadságot nem tartanák tiszteletben. Írjak úgy -- mondották -- ahogy akarok. Bergson halála után megjelent egy könyv, melyet tanítványai írtak. Címe: Henri Bergson Essais et Temoignages inedites. Magam is írtam ebbe a könyvbe. Fel van sorolva a kötetben mindazok neve, akik ugyanúgy tértek meg Bergson hatására, mint én. Prohászka Ottokár a Szent Tamás Társaságban a székfoglalás beszédét a következô címen tartotta: Bergson filozófiájának alapvonalai. Bergsonnak volt még egy utolsó munkája, mely nem jelent meg már nyomtatásban. Felesége mutatta meg nekem. Ebben a művében írta a következôket: Mielôtt elmennék errôl a planétáról, szeretném még elmondani a következôket. Itt következtek volna az Istennel kapcsolatos dolgai. Felesége kérésére azonban elégette ezt a művét. Bergson rendkívül szerény ember volt. Olyan valaki, aki megelôzte a korát. A jövô embere. * * * Belon pk. kérdése: ,,Elôbb még nem ismerte Ottokár püspököt?'' Nem. Se nem láttam, se nem olvastam tôle... Székesfehérvárra utaztam, és ekkor bejutottam hozzá. -- A legelsô, amit kérdezett, az volt, hogy ugyanaz a Dienes Valéria vagyok-e, aki az Atheneum folyóiratban az indukció problémájáról írt, mert ô azt olvasta. Mondtam, hogy igen, az vagyok. Akkor azt felelte, hogy jól van, ,,akkor már tudom, hogy kivel van dolgom''; erre a szóra úgy emlékszem! és hozzátette még azt, hogy ,,számomra igen nagy kegyelem az, hogy maga most itt van''. -- Ezt mondta. Én vittem magammal egy rövid életrajz-vázlatot és átadtam neki. Akkor ô átment a dolgozószájába, engem otthagyott, és addig senki se jöhetett be, míg azt el nem olvasta. Mikor elolvasta, bejött és két kezét felém nyújtva csak ennyit mondott: ,,Kedves leányom''. Akkor én kezet csókoltam neki, és volt egy beszélgetésünk, amirôl most már nem tudok semmit sem mondani, de attól kezdve én ôhozzá tartoztam. Éreztem, hogy én már ide vagyok véglegesen láncolva, életre és élet utánra, mindenkorra. Olykor megírta, hogy mikor és hol kereshetem fel. Néha tréfásan még Bergson nevét is belekapcsolta: ekkor és ekkor beszélhetünk Bergsonról. Az volt a rendszer, hogy amikor ô feljött Pestre, mindig elmentünk a Horánszky utcába, ahol az emeleten van az a szép nagy templom. Ott mondta ô mindig a félhetes szentmisét. Mise után lehetett nála gyónni. Ô nem szerette a hosszú gyónásokat. Olyan ragyogó dolgok voltak, amikor beszélhettem Ottokár atyával. Mert belôle sugárzott valami. Sokszor szó nélkül, beszéd nélkül is. Hogyha bejött a szobámba, amikor én Székesfehévárott voltam, és leült mellém a díványra és csend volt, semmi konkrétum nem jutott eszembe, de tudtam, hogy most olyan légkörben vagyok, ahol minden jól van. Ahhoz nem kell semmit hozzátenni, sem abból elvenni. Sokszor hosszan-hosszan maga a csend mondta meg nekem ezt, amikor ô bejött hozzám. A misztériumjátékok közül a Nyolc boldogságról annyit, hogy a Belvárosi Színházban mutattuk be 1926-ban, és ennek bevezetôjét Ottokár atya mondta... Egy szikla tetején térdelt a 12 éves Gedeon hófehér ruhában és imádkozott. Mikor a zene elkezdôdött, csupa fehér lelkek gyűltek köréje... szép volt! Mind a 8 Boldogságnak megvolt a maga saját képe. Azt mondta nekem Krieg-Sau Emil, aki egész elôadás alatt egy páholyban ült Ottokár püspökkel, hogy így hullottak a könnyei a püspök atyának. Soha életemben nem hálálhatom meg eléggé ezeket a könnyeket Istennek. ======================================================================== Krieg-Sau Emil plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Egyszer együtt mentünk gyónni Prohászka Ottokárral a pesti ferencesekhez. ,,Rámfér'', mondotta... Amikor gyónásunk végeztével útnak akartunk indulni, láttuk, hogy karjára dôlt és a falnak támaszkodva úgy kacagott, hogy még teste is mozgott a nevetéstôl. Nem tudtuk elképzelni, hogy mi történhetett. -- Kint az utcán elmondta! ,,Képzeljék el, az öreg ferences páter mit válaszolt, amikor elmondtam, hogy vádolom magam, mert egyik papommal goromba voltam. Erre ezt válaszolta: ,,Jól méltóztatott tenni, kegyelmes Uram, mert ha ezen esetben nem kegyeskedett volna ugatni, nem méltóztatott volna jó kutya lenni''... és miközben mindezt elmesélte, még mindig jóízűen nevetett. Ebéden voltunk Prohászka püspöknél. Amikor már mindenki jóllakott, kedvesen megkérdezte: Ugye nem kér többet? 24 szegény gyermek vár ám arra, amit mi itt meghagyunk! -- A csobánkai árvaház lakóira gondolt! Egyszer olyan helyre hívtuk meg elôadásra, melyet nem ismert. Mondottam, hogy én majd elkalauzolom. Fiatal kisleány voltam. Megbeszéltük az idôpontot, a helyet, ahol találkozunk. Engem -- mondottam -- arról fog megismerni, hogy matróz sapka lesz a fejemen és szegfű a gomblyukamban. Jártam is nagy fontoskodva amíg csak meg nem látott a Püspök úr. Az elôadás után nevetve mondotta Turi Bélának: ,,Képzelje, randevút adott nekem piros szegfűvel az a Prötty''... * * * Egy pap mondta el idôs korában az alábbi esetet. Káplán koromban az egyik tanítónô kikezdett velem. ,,Régen láttam, Káplán úr, pedig maga nélkül nem tudok élni''... Megijedtem, és elmentem püspökömhöz, Prohászkához. Elmondtam neki, és megígérte, hogy a dispozíciókor áthelyez. Egy idô múlva valami más ügybôl kifolyólag felkerestem az aulában. Mosolyogva jött felém, és kedélyesen kérdezte: ,,Na, hogy van a tanítónô?'' Megdöbbentem, és látta zavaromat. Ô ezt észrevette, és bocsánatot kért tôlem. Rám óriási hatással volt, hogy tôlem, a falusi káplántól a püspököm bocsánatot kért. (A névtelen beszámoló) ======================================================================== Egy nôvér (D. n. a.) visszaemlékezései Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Utolsó pécsi lelkigyakorlata elôtt kopott cipôje helyett újat kapott. A szép, új cipô azonban hirtelen eltűnt. Nôvére lopásra gondolt, -- mire bevallotta, hogy egy szegény egyetemistának adta, aki teljesen lerongyolódott. Jó lesz nekem a régi is. De az annyira rossz volt, hogy gyorsan a cipészhez kellett vinni. Addig papucsban volt. -- Külön tanított minket, hogyan kell lyukas cipôben úgy járni, hogy senki ne vegye észre... Reverendája annyira kopott volt, hogy ô maga ,,zöldikének'' nevezte el. Kirándulni legjobban szeretett Viszotával, a titkárjával. Egyszer kifakadt. Schützzel nem jó kirándulni, mert mindig dogmatizál. Némethy unalmas, mert filozofál. De Viszota az igazi kiránduló társ. Az állomáson mindjárt fogja kis bôröndömet, és megy szállodát keresni. Sohasem elsôrendűt. Bemegy, körülnéz, megszagol mindent, és azonnal megérzi, hogy van-e poloska? Ha aztán egyet kiválaszt, ott nyugodtan alhatom.'' Egyszer egy pap jött Prohászkához, a püspökhöz. Nehézsége az volt, hogy beleszeretett egy leányba. Nem szidta le, a poklot sem emlegette, hanem a következôket ajánlotta neki: misézzen mindennap, végezze el pontosan a breviáriumot, és gyónjon gyakran. -- Egy év múlva visszajött, letérdelt Prohászka elôtt, megcsókolta reverendáját, majd kezét, és sugárzó arccal mondotta, hogy sohasem tudja elfelejteni amit érte tett. Az egyik nôvér úgy beütötte a fejét, hogy amint ment a kötözésre, a lépcsôn folyt a vére. Prohászka püspök utána ment, és minden vércseppnél letérdelt, feltörölte ezekkel a szavakkal: ,,Egy napiáldozó vérét úgy kell megbecsülnünk, mint Krisztusnak a vérét.'' Egyszer déli órákban jelent meg házunkban a Püspök Atya. Csengettek éppen az ebédre, és kértem, egyen velünk. ,,Köszönöm, már ebédeltem'', mondotta. -- Tudtam hogy a Várban volt kihallgatáson a Kormányzónál. -- Csak nem a Halászbástyán a padon ebédelt? -- kérdeztem. ,De igen'', válaszolta röviden. -- Nôvérétôl tudtam meg, hogy két kenyér közé sonkát készített egy zacskóban, -- azt fogyasztotta el az egyik padon az államfôi kihallgatás után. A nôvéreknél, a kápolnában 1927-ben, az utolsó szentmiséjén ministrált az a nôvér, aki beszámol az alábbi párbeszédrôl. -- Szentmiséje után szokatlanul hosszú ideig adorált. Már nem tudtam, hogy mit tegyek, -- csengessek vagy várjak? Az egész ház készenlétben volt. Arcán látszott, hogy egészen egyesült Istennel. -- Amikor befejezte adorációját, megkérdeztem: Püspökatya, nem azt gondolta felajánláskor, hogy Istenem, én három éves koromtól nem akartam mást, mint a Te akaratodat teljesíteni?! -- Ezt a választ adta: Ennyire belelát a lelkembe?'' ======================================================================== Potyondi Imre püspöki irodaigazgató Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Egyszer a Hármashíd felé sétált Székesfehérvárott egyik titkárával, Potyondi Imrével. Arról kérdezôsködött a titkár, hogy a fiatal kor problémái végigkísérik-e az embert az életen? -- Óh, nem, mondotta. Jön az öregkor, amelynek az a tulajdonsága, hogy felfelé néz. -- Amint ezt kimondta, a réten játszadozó gyerekekre kezdett figyelni. A lányok gyermekláncfűbôl koszorút fontak, a fiúk sárkányt eregettek. Az egyik fiúnak különösen jól sikerült a sárkányeresztés: gyönyörűen repült a magasba. Az egyik kislány annyira meglepôdött ezen, hogy kiejtette kezébôl a koszorút... Prohászka ezt észrevette, és visszatérve a témához, így folytatta tovább. Látja, öregkorban így engedi el az ember a földieket és szárnyal a lelke az Isten elé''. ======================================================================== Kuthy István prépost Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Nem szerette a ceremóniás szentmiséket. -- Hányszor parancsolja Kegyelmes Uram, hogy feltegyem az infulát? -- kérdeztem. Mire ô kedélyesen: ,,Minél kevesebbszer! Tudja Pista úr, a katonák azt számolják egész mise alatt, hogy hányszor teszik fel és hányszor veszik le a süveget''. ======================================================================== Sikora Andrea Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Közelünkben élt egy hitetlen béna ember. Prohászka Püspök rendszeresen eljárt hozzá és tanítgatta a hit elemeire. Megtért, gyónó, majd gyakori szentáldozó hívô lett belôle. ======================================================================== Mayer József prépost Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Synodalis vizsgája nem sikerült az egyik papnak. El volt emiatt keseredve. Ekkor vigasztalásként a következô -- eddig nem ismert -- történetet mondta el Prohászka. ,,Érettségimnél hárman ültünk a teremben. Húznunk kellett a tételt. Én is húztam, és döbbenve láttam, hogy semmit sem tudok belôle. Nézem a kisegítô tételt... Na, Ottokár ebbôl is vajmi keveset tudsz. -- Nézem a harmadikat. Ekkor már azt mondogattam magamban: Ottokár meg fogsz bukni. Semmi remény nem volt, hogy átmenjek. -- Közben megakadt az elôttem felelô. Mire az elnök felém fordult. ,,Segítsen Prohászka''. Szerencsémre azt a tételt tudtam. Amikor megint megakadt a társam, ismét nekem kellett folytatnom. -- És most jön a várvavárt megoldás. Amikor ugyanis végzett az elôttem felelô, az elnök váratlanul azt mondta tanáromnak: Ez nagyon érdekes tétel, folytassa csak Prohászka. És dicséretet kaptam. -- Látja, ilyen a feleltetés! Készüljön csak szeptemberre a hiányzó részekkel, és sikerülni fog''. ======================================================================== Büttner Ferenc apát Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Tanúk az index utáni elsô pápai kihallgatásnál. Az volt a szokás, hogy pápai kihallgatáskor a püspök magával vitte kispapjait is. Engem szemelt ki, -- felkerestem püspökömet, aki egy szerény szállodában lakott. Lovas kocsin mentünk a Vatikánba. Nagyon izgatott volt. A váróteremben fel és alájárt idegesen. Viszota, a titkára is jelen volt. Hogy eltereljük a figyelmét, germanikus csínytevéseinkrôl akartunk volna vele beszélgetni, -- de akkor sem nyugodott meg. Végre szólt az audencia csengôje. Kb. 25 percig volt bent X. Piusnál. Mi is bemehettünk a végén. Prohászka arca sugárzott a boldogságtól. A szentatya úi. ,,a teljes rehabilitációról'' beszélt neki. Késôbb barátai nem tudták, hogy miért olyan vidám, amilyennek soha nem látták eddig!!! ======================================================================== Az esztergomi szeminárium inasa Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról 1900-ban Dobogókôre kirándult kispapjaival Esztergomból. Elvitték magukkal a szeminárium inasát. Ô mondta el a következô epizódot 1932 ôszén Winkler József püspöknek: Prohászka spirituális úr jókedvűen koccintott mindegyikkel. Aztán komolyra vette a szót. ,,Volt idô, amikor a papok fakehelybôl miséztek, de arany volt a szájuk. Bátran hirdették az Evangéliumot és szembeszálltak még a császárokkal is. -- Ma viszont aranykehelybôl misézünk, de fából van a szánk. Nem emelünk szót a szegények érdekében. De a Jó Isten ezért meg fog büntetni minket, és ránk küldi majd a kommunizmust''. -- Én nem értettem akkor még, hogy mi az a kommunizmus, -- de 1919-ben megtudtam és visszaemlékeztem Prohászka szavaira, és arra, hogy megmondta a jövôt. ======================================================================== Dezsô István egykori karmelita Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról ,,Carissime, jól jegyezze meg magának, hogy a világ elsô parasztja a magyar paraszt. Különb a németnél, franciánál, angolnál, amerikainál... Kicsit rátarti, de aranyos szíve van. Csak az a baj, hogy a mi intelligenciánk elhanyagolta ezt a drága magyar népet. Carissime szeresse!'' Mi a titka a jó hittanárnak. ,,Carissime, csak szeresse nagyon a gyerekeket, akkor jó hittanár lesz''... Megemlítettem egyszer, hogy a város egyik végétôl a másikig kell iskolába loholnom a hittanóráim miatt. -- Mire a Püspök atya mosolyogva ennyit mondott ,,No, legalább nem kell külön sétálnia''. -- Tudta, hogy nagyon szegény vagyok. Egy hét múlva, karácsony elôtt levelet küldött, benne 20 korona: ,,mondjon egy misét, egy jó lélek küldi'' (A jó lélek ô maga volt!) -- Mi a legnagyobb művészet, tette fel a kérdést egy társaságban. Válaszok: szobrászat, festészet, zene... ,,Szerintem, mondta Prohászka, az ének, -- a többi ugyanis »holt« és érzéketlen, -- de az énekben benne van az élô ember minden érzelme. Ezért van annak legnagyobb hatása is az emberre.'' Egy séta alkalmával az utunkba esô köveket sétabotjával mindig átdobta a patak túlsó partjára. Miért teszi, kérdem, akkor, amikor egy kô miatt lehajolt és két kezével, nem a botjával, áthajította a túlsó partra. Miért? ,,Lássa Carissime, hogy valaki meg ne botoljék, -- mert a magyar ember mindjárt káromkodik. Hát hogy ne káromkodjék, inkább átdobom. Már tavaly is sokat áthajítottam''. -- Nemzetgyűlési képviselôk vártak rá az Ottokár Árvaházban. De nem sietett haza. Sôt még ültetett is. Lehajolt és felvett a földrôl egy tölgymakkot. ,,Látja, Carissime, az emberek irtják az erdôt, de senki nem ültet fát. Hát mi ültessünk nekik. De hová? Körülnézett, hol van napos hely az erdôben. Itt ni! Turistabotjával helyet készített a kis magnak, elföldelte... Most mehetünk. Ugye nem fognak megharagudni az urak, hogy megvárakoztattuk ôket? Menjünk!'' ======================================================================== Langhammer János plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Második realista voltam. Székesfehérváron a Szent István teremben találkoztam Prohászka Ottokár püspökkel. Térdére ültetett. Mondtam, hogy nyitrai vagyok és üdvözletet hoztam egykori dadájától, Kostyál Annától. Úgy beszélt velem, mint egy felnôttel... ,,Kegyednek'' nevezett, mint a többi felnôttet szokta. -- Egyszer szakadó esôben épp velem szembe jött, -- ki akartam térni útjából, hogy ne kelljen neki a nagy tócsába lépnie. Megszólított: ,,Álljon csak meg. Kegyednek rossz a cipôje'', -- és engem engedett a keskeny járdán elmenni... -- Hittanvizsga volt. Ô is eljött. Kovács János volt a hittanárunk. Amikor én kerültem sorra, azt kérdezte tôlem, hogy mit tudok mondani Szent Ferencrôl, a barátról? ,,Máshol is így hívják a ferenceseket?'' -- kérdezte! Nem, ez magyar specialitás... Ezek után 20 percig csodálatosan beszélt Szent Ferencrôl. -- Jókainak ,,Melyiket a 9 közül'' adtuk elô, Prohászka könnyezve hallgatta végig. ======================================================================== Luttor János jogász professzor Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról A Prohászka körül kirobbant szellemi, teológiai harcok ismerôje és elemzôje sok ismeretlen adatot közöl visszaemlékezésében az ún. index üggyel kapcsolatban: Prohászka püspök 1910. márc. 7-én az Aquinói Szent Tamás Társaságban ,,Fogalmaink speciális tartalma'' címén székfoglaló elôadást tartott. óriási vita robbant ki, melyet Zubriczky teológia tanár indított még ott Prohászka ellen. Egykori tanítványa Prohászka saját újságában (Esztergom című hetilap) éles kirohanást tett ellene, melyre Prohászka higgadtan válaszolt. -- Sok szó esik az Intellektualizmus túlhajtásai című írásáról, de kevesebb a Szent István Társulatnál 1908-ban megjelent ,,Modern katholizmus'' írásáról. Ebben a világi apostolkodásról ír: nem lehet a világiakat ,,másodrendű keresztényeknek'' tekinteni. Ennek háttere: Pécs! 1907! ,,Szabad kongresszus'' néven nagy szópárbaj volt Pikkler Gusztávval szemben, -- alig állt ki Prohászka mellé néhány világi! -- A harmadik téma: Egyházi Közlöny 1910 karácsonyi szám: ,,Több békességet'' = mindenkire azonnal rásütik a ,,modernista'' bélyeget, ha valami ,,újat'', modernet mer mondani, vallani az ó-konzervisták ellen!... Prohászkát, mint püspököt az egyházjogi törvények elôírása (XIV. Benedek) szerint elôbb meg kellett volna kérdezni: nyilatkozzék, és csak utána lehetett volna ellene megindítani az eljárást. (Ekkor Rómában dolgozott Serédi Jusztinián egyházjogász, -- meg is kérdezte az illetékes bíborost: ,,elôtte szóltak Prohászkának?'' -- ,,Nem, ezt elfelejtettük'', volt a válasz!!!). -- Különben nagy felhajtás veszi körül mindmáig azt a bizonyos ,,INDEX'' ügyet, -- a rosszalló szövegben szó szerint csak ez áll: ,,Quaenam sententiae sunt male sonantes'' (néhány kijelentés rosszul hangzik). Ezt különben Prohászka sem tagadta, ,,jobban kellett volna vigyáznom'', mondta és írta!!! Többen ezzel is lehetetlenné akarták tenni Prohászka esztergomi kinevezését. Majláth püspök azonnal Rómába ment a pápához: eredmény: X. Piusz saját kezével aláírt fényképet küldött Majláthon keresztül Prohászkának. - Shvoy püspök még egy fontos hírrel egészíti ki az esztergomi kinevezés ügyét: Prohászka amúgysem lett volna érsek és bíboros, mert József fôherceg felkereste ôt, hogy kinevezése elôtt mondjon propaganda beszédet a Tisza kormány mellett. Prohászka válasza: ,,Magyar ember ilyet nem tehet'', -- nem is lett esztergomi érsek-bíboros. Ezt viszont Csernoch megtette, így ô lett a bíboros!!! ======================================================================== Kuthy István rektor, kanonok Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Prohászka mesélte el egyszer: tót nénik Rómában elmentek a vatikáni képtárba is! Kezükben rózsafüzér, -- nézegetés közben imádkoztak is. A meztelen görög szobrok elôtt bámészkodva értetlenül álltak (azt hitték, hogy azok is szenteket ábrázolnak)... Bólogatták fejüket: ,,de furcsa szentek ezek'', mondogatták, de azért szorgalmasan morzsolgatták a rózsafüzérüket... ======================================================================== Mócsy igazgató visszaemlékezései Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Esztergomi epizódok. Mócsy tanítóképzôi igazgató sétapartnere volt Prohászka Ottokárnak. Mindig külön indultak el és egy megadott helyen találkoztak. De Mócsy nem bírta Prohászka tempóját... Sok mindenrôl beszélgettek. Tudja mi újság? -- kérdezte Prohászka -- ,,A Meghalt Palásthy püspök 450.000 forintját a Káptalanra hagyta, mintha nem lenne nekik elég az, amijük van. Pedig mily rengeteg a baj a szegények között''. Mócsy viszont arról a Kubinczkyrôl beszélt, aki segéd püspöke volt Haynald érseknek, más típusú fôpap, mint a fenti Palásthy. Ez a Kubinczky mindenét elosztogatta. Pénzt nem adott, de másként segítette a szegényeket, pl. egy nyolc gyermekes cigány TBC-és családon úgy segített, hogy levette nyakáról az aranyláncot (püspöki kereszt lánca!). Kanonokok meg voltak botránkozva: ,,amíg tudok venni egy másikat, addig rózsafüzért fogok a nyakamba venni és azon fog a keresztem függni''. -- Ez nagyon tetszett Prohászkának és ezt fűzte hozzá: ,,Magyarország akkor lesz igazán keresztény, ha az egyházi javakat elveszik és aranylánc helyett rózsafüzért lesznek kénytelen hordani a püspökök úgy, hogy nem lesz érdemes püspöknek lenni... Egyszer Csáky gr., Bárdos Remig és más fôpapok remek üveghintóra szálltak fel elôttünk, drága bundába öltözve... ,,Nézze a galileai halászok''. Kislányommal sokat játszadozott, -- lovagoltatta a térdén. ,,Pompás'' mondogatta a jókedvű Prohászka... El is nevezte kislányom ,,Pompás bácsinak''. Egyszer felmentem hozzá az esztergomi szemináriumba. Egy meggémberedett teológus jött velünk szembe. ,,Miért nem húz kabátot?'' -- ,,Mert nincsen.'' -- Új kabátját levetette és ráadta a kispapra, -- majd visszament szobájába, és felvette kopott, régi kabátját. ,,Most már mehetünk'', mondta... Egyszer bátortalanul, de mégis azt mondtam Prohászkának, hogy nem kellene 22 kanonok Esztergomban. Teljesen igaza van, mondotta, -- adnák inkább a javadalmakat a szegény plébániáknak. Sokat panaszkodtam, hogy a mi képzônk (egyházi tulajdon!) gyalázatos állapotban van, Kopács istállója volt, büdös, felszerelés? Se orgona, nyolc rossz hegedű. Válasz: Ó, mi lenne, ha Majláth lenne a prímás Esztergomban! -- stb. Budapestre kerültem. A világháború után jegyrendszer, -- lisztbizottság elnöke voltam. Levél érkezett tôle Münchenbôl: ,,Hogy van? Tartsa meg jókedélyét, mert azt nem adják jegyre!'' El akartam menni falura, -- menekültem az emberek, az adminisztrációs munka elôl. Prohászka válasza: ,,Tekintse magát gyertyának, és amíg él, világítson''. Vízzel írt utolsó levelében leírta élete utolsó (=1927 ápr. 2.) lelkigyakorlatának vázlatát, melynek mottója: Felkelek és nem nyugszom, amíg talpon nem vagyok... Készült róla egy film, -- levetítették Franciaországban. ,,Ilyen arc is létezik Magyarországon?'' -- kérdezték a franciák. A megtestesült tisztaság sugárzott arcáról. Amikor Eglis István a neves -- Auswitzot is megjárt munkáslelkész Prohászkáról beszélt, azt mondta: aki egyszer is láthatta Ottokár püspököt, olyan boldog lehetett, mert volt fogalma, hogy milyen lehetett Jézus! ======================================================================== Dr. Kátay Béla apát-plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Amit megláttam Prohászka Ottokárban, azt más is meglátta. Amit én észrevettem, azt más is észrevette. Szent volt! Korát 200 évvel elôzte meg. Belelátott a jövôbe. Számtalan jóslata teljesedett be. Olyan fordulatosan beszélni, ahogyan ô beszélt csak a Szentlélek ihletésével lehet. Hozzá kell vennünk azt is, hogy nem magyar anyanyelvű. Jelképesen szólva így búcsúzott tôlünk: Úgy vagyok most köztetek, mint a dalos madár, amely elcsicsergi az ô búcsúdalát fészke párkányán és elszáll messze. Én is messzire szálltam, felfelé szálltam és onnan nagyon jó lehet látni ide. ======================================================================== Prohászka Ottokár utódjának, Emberek barátja. Shvoy Lajos püspöknek Vallomások Prohászka Ottokárról visszaemlékezése a Regnumról Az ô keze alatt felnövekedett papi generáció tudatosan kereste a komolyabb papi életet. Ezért Kanter Károly királyi vár-plébános pártfogása alatt a Damjanich utca 28/b alatt egy Hitoktatói Otthont Philipinum név alatt Néri Szent Fülöp oratóriumainak mintájára létesített. Prohászka Ottokár meg-meglátogatta ezt a 15-20 tagból álló lelkes hitoktatói gárdát, tartott nekik konferenciákat s buzdította ôket a komolyabb papi életre. 1901 nyarán a Damjanich u. 50. alatt sikerült venni egy háromemeletes házat s rövidesen ide került át a Hitoktatói Otthon. Itt alakult meg 1903-ban a Regnum Marianum. Amikor a házvétel sikerült, egy háromtagú küldöttség ment Esztergomba Prohászka Ottokár spirituális úrhoz, és felkérte, hogy jöjjön Pestre, vegye át a ház vezetését, s legyen az enyházmegye fiatal papi generációjának vezére. A kérés meglepte ôt s kacagva hárította el mondván: ,,Hi ebri sunt et musto pleni' -- ,,Teleitták magukat édes borral!'' (ApCsel 2,13) Tényleg azt hitte, hogy a fiatalos hév ragadta el tanítványait. De ettôl kezdve, ha Pestre jött, mindig betért a Regnumba, ott is szállt meg, s melegen érdeklôdött a fiatal papi generáció problémái és nagyszerű munkája iránt, s állandóan irányította Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök úrral, a Regnum Marianum munkáját. Nagyszerű szellemi együttes volt akkor a Regnum Marianum, a fôváros középsikoláinak 14 hittanára élt itt együtt az ifjúság nevelésének és a férfipasztorációnak problémáit közösen megtárgyalva és földolgozva. Itt született meg a férfikongregációk gondolata. Itt alapította meg Prohászka Ottokár azt az elsô férfikongregációt még a legsötétebb liberális világban, amikor a Regnum kápolnája csak férfiak számára volt nyitva, mert művelt férfihoz nem illett akkor templomba járni. Itt született meg a Zászlónk, itt vett országos lendületet a középiskolai ifjúsági kongregáció teljesen Prohászka Ottokár szellemében. És itt született meg a magyar cserkészmozgalom a Zászlónk nagyszerű toborzása és világviszonylatban is elsôsrendű irányítása, vezetése nyomán. Amit 1901-ben Prohászka Ottokár még túlzásnak és kivihetetlennek talált, 1904-ben, amikor a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi karán a dogmatika tanárának kinevezték, maga tartotta elérkezett és szükséges dolognak, maga ajánlkozott, hogy átveszi a Regnum Marianum vezetését. Így lett ô a Regnum Marianum házfônöke és vezére s innen irányította Budapest és az ország fiatal hittanárainak és papjainak restaurációs munkáját egyetemi tanársága alatt. Az ô vezetése és szellemi irányítása mellett kezdôdtek meg azok a nagyszerű hittanári és prézesi konferenciák a Regnum Marianumban, amelyeken összejött az iskolaév végén az ország csaknem valamennyi hittanára és prézese, hogy megbeszéljék a diákpasztoráció, férfipasztoráció égetô problémáit s a fiatal papi élet nagy kérdéseit. A legkiválóbb elôadók, a magyar papság elitjének nagyszerű elôadásai világították meg a századforduló nagy szellemi problémáit az ország ifjúsági nevelôinek és a legszélesebb körben érdeklôdô komoly papok élénk részvétele és hozzászólása mellett. A tanácskozás fénypontja természetesen mindig Prohászka Ottokár beszéde volt. Mint fehérvári püspök is résztvett ebben a komoly szellemi munkában és az elsô világháborúig szellemi vezére lett ennek az eredeti, egyedülálló papi mozgalomnak és papi szellemnek. ======================================================================== Dessewffy Aladárné Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Újszerű az volt Prohászka Ottokárban, hogy a legszentebb tisztaságban közel tudott engedni magához lelkeket. Istenben tudta szeretni ôket. Érezte az ember a végtelen mélységet és szentséget. Rám olyan hatással volt, hogy természetesnek találtam, hogy le kell térdelnem, ha vele beszélek. Éreztem, hogy ami benne nagy, nem tekinti sajátjának. Itt jelentkezett nagy alázatossága. Érdekes volt az, hogy akinek a lelki vezetését vállalta, mind különbözô típushoz tartozó egyének voltak. Norbertában a lelki finomságot csodálta, Dönisz nôvérnek a gyermekdedsége hatotta meg, Wencze Rózsában az életszentséget csodálta. Dienes Valériának a zsenialitása volt rá nagy hatással, én pedig a misztikában találtam meg vele a lelki közösséget. Egyszer az Oszolynál sétáltunk. Egyik helyen a mohát szedte. Én is segítettem. Leszedjük -- mondta -- hogy szét ne repessze a sziklát. Ez az a hely, amely arra való, hogy egy nagy ember sírja legyen. Azt éreztem, hogy itt szeretne pihenni. Hiszen nem szerette a nagy temetéseket, -- ,,nincsen benne semmi csend'', mondotta... Egyszerű embereknek adta a legnagyobb tiszteletet. Ha ,,úriemberrel'' találkozott, csak normálisan köszönt. Minél egyszerűbb volt valaki, annál mélyebbre hajolt. Le lehetett írni a skálát... Nagyszerű volt az, hogy Schütz professzorral el tudott szórakozni: középkori regényeket vettek elô; az egyik idézett, a másik tovább vitte a gondolatot... ======================================================================== Székely Ottokár ciszterci tanár Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Többször meglesték tanítványai, hogy amikor már mindenki kiment a kápolnából, visszament imádkozni. Még éjfélkor is a kereszt elôtt térdelt. ======================================================================== Radnich Imre plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Igazi ember volt a szó nemes és keresztény értelmében: atya és nem generális. Ha egyáltalában volt hibája, az az volt, hogy mindenkit jónak tartott, de ettôl a legtöbbet ô maga szenvedett. ======================================================================== Balogh Károly bicskei Emberek barátja. esperes-plébános Vallomások Prohászka Ottokárról Sárbogárdon 1927-ben történt bérmálás utáni ebéd közben; az alapi esperes, néhai Szabó Gyula indignálódva mondotta el: méltóztassék elgondolni, hogy már két hónapja új református lelkész került a faluba és bár majdnem szomszédok vagyunk, mindezideig nem jutott eszébe, hogy a plébánián vizitet tegyen. -- Tudja mit, esperes úr -- mondotta Prohászka Ottokár -- menjen el hozzá maga vizitbe. Az adonyi dispozícióm után hivatalos ügyben 1924 ôszén az aulába mentem Kálózról. Találkoztam Prohászka püspök úrral is, aki melegen érdeklôdött hogylétem iránt és Fehérváron való dolgom végzése idejérôl érdeklôdött. Szokásához híven meghívott ebédre. Ebéd alatt a feltálaló inas másodízben is hozta a fogást és kínálta a vendégeket. Hozzám érve az elôttem ülô vendégekhez hasonlóan én is udvariasan nemet intettem. A nagy püspök kedvesen rámnézett és csak azt mondotta: ,,Maga csak vegyen, kis Balogh, maga úgyis kikoplalt Adonyban két év alatt. -- ,,Köztudomású, hogy az adonyi plébános ezidôtájt nem volt káplán -- jóléti intézmény. ======================================================================== Doym Béln ny. esperes-plébános; Emberek barátja. egykori tinnyei plébános Vallomások Prohászka Ottokárról Felszentelés elôtt álló kispap voltam Székesfehérvárott másik társammal együtt (1905-1906), amikor Prohászka Ottokárt X. Pius pápa 1905 decemberében Rómában püspökké szentelte. Ketten vártunk felszentelésre. (1906. június 11-én mi voltunk elsô felszenteltjei.) Installációja után hamarosan eljött a szemináriumba a kispapokat meglátogatni és jól emlékszem, Szűz Máriáról tartott számunkra elmélkedést, amelynek vezéreszméje volt: legyünk Szűz Mária lovagjai. Külön eljött még és külön tartott elôadást a társadalmi kérdésrôl. Felszentelésünk elôtt külön magához hivatott bennünket és alapos vizsgálatnak vetett alá. Végül azt kérdezte tôlem: mit felel erre? Azt, hogy nekem kedvem van a papi teendôkhöz, mire azt mondta: ezt a feleletet vártam. Mi ketten voltunk az elsôk, akiket pappá szentelt. A tinnyei hívek nagyon szerették püspöküket. Amikor megtudták, hogy nélkülöznek az aulában, a szegény, egyszerű nép gyűjteni kezdett Prohászka ,,asztalára''. Ô külön levélben köszönte meg a híveknek, -- de tett mást is. A felejthetetlen bérmálás alkalmával észrevette, hogy milyen sok szegény gyerek van a templomban. A plébános nemsokára egy csomagot kapott a fehérvári püspöktôl: ,,A bérmáláskor templomba menet észrevettem, hogy az egyik ministráns cipôje rongyos. Az itt küldött cipôt, kérem, adja át neki'', írta a plébánosnak. Egy alkalommal, mint tinnyei plébános, megpályáztam egy megüresedett plébániát. Nem sikerült. Ottokár püspök úr erre nagyon kedves, vigasztaló levelet írt, amely így kezdôdött: ,,Ne higgye, hogy megfeledkeztem Önrôl. Teszem ezt, ahol csak tehetem.'' Ezt a néhány sort ráragasztottam az Ô arcképére, breviáriumomban hordom. Valahányszor ügyes-bajos dologban hozzá fordulok segítségért, mindig így kezdem: egykori kedves leveledre hivatkozva bizalommal kérlek -- és nem hiába teszem. ======================================================================== Laczó Alajos sárkereszti plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról 1915/16. iskolaévben kispap voltam Fehérvárott. Egyik püspöki misén gremialista voltam. Gloriakor kifordítva tettem a nagy püspök térdére a gremiumot. A felajánlás utáni kézmosáskor színében. A titkár, Viszota úr idegesen rámszólt, de a püspök atya suttogta: úgy jó, amint a Carissime rátette. Kispapok nem figyelnek az egyik nagyhangú karkáplán prédikációjára. Szentmise után kérdezi az Atya a jelenlévô spirituálistól, hogy tanítja- e a kispapokat, hogy hogyan kell a székesegyházi prédikációkat hallgatni? És a kispapok fele mondja: Minden prédikációból tanulni lehet, a rosszból is azt, hogy hogyan nem szabad prédikálni. ======================================================================== Dr. Metzger József Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Nagy természetimádó lelke évtizedeken át, fôleg nyári szünidejében az Alpesek vagy Kárpátok hegyei közé és hegyeire vágyott. Isteni érzés -- úgy mondta -- a hegyek megmászásánál az, amikor befogjuk a sziklacsúcsokat és a nagy magasságból letekintünk, ahogy a zsoltáros mondja Istenrôl: ,,Kezében vannak a földnek végei és a hegyek magasságaira Ô tekint alá''. Amikor 1918-ban nyáron a Kárpátokban találkoztam vele, elmondta, hogy milyen nagyszerű volt az elôzô napja, amikor a Ferenc József hegycsúcsot megmászta és hogy a következô nap a Lomnici csúcsra készül. Kértem, hogy ezt a még veszedelmesebb túrát ne tegye meg. Gondoljon arra, hogy élete nemcsak az övé, hanem az Egyházé és országé. És nem ment föl. A kilencvenes évek elején sokat foglalkozott azzal, hogy a Jézustársaságba lép és elmegy a missziókba. Persze igen ellene volt mindenki, aki errôl a szándékáról tudott. Felejthetetlen jelenet volt az, amikor az Esztergom-Vizivárosi zárdatemplomban az egyik májusi ájtatosság után, melyen ô mondotta a szentbeszédet. A sekrestyében Sujánszky Antal, az aggastyán nagyprépost és Csernoch János, akkor prímási irodaigazgató kérve-kérte, hogy ne hagyja el az egyházmegyét. Egyik a jobb karját, a másik a bal karját fogta és úgy marasztalták, mert ,,olyan nagyon nagy szükség van rá idehaza''. Bizony nagyon örültünk, amikor nemsokára közölte elhatározását, hogy itthon marad. ======================================================================== Somogyi Lajosné Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról 1927. márc. 9-én a Szoc. Miss. Társulat számára tartott szokásos havi konferenciáján többek között ezeket mondotta: Szent József ,,szociális'' szent. -- A belsô életet nem lehet kinyilvánítani, ha valaki költô, író, próféta, akármilyen szent, abból a világ csak a minimumot tudhatja meg. Minden nagy élet kincse rejtve van... Végre is az életnek az a legfölségesebb feladata, hogy az ember belül legyen az Isten orgánuma? Mindannyian tudtuk, éreztük, hogy ô az volt! ======================================================================== Kovács Dénesné Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Egy beteg boldogan újságolta, hogy meggyógyult és mehet haza, de nincs cipôje. Prohászka, az esztergomi spirituális hazament, elküldte a kórházba saját cipôjét, s ô maga a régiben járt tovább. -- Máskor egy keservesen síró asszony azért panaszkodott neki, hogy meghalt édesanyja, és nincs pénz koporsóra. -- ,,Na jöjjön velem''. Elvitte magával a szemináriumba, és egyik paptársától kért kölcsön 10 koronát és leküldte az asszonynak. ======================================================================== Szakváry Károlyné Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Egyszer autóval jöttek érte a Várból. A kihallgatás után megkérdezték tôle, van-e valami kívánsága. Azt választolta, hogy mindössze azt kéri, hogy ugyanaz a sofôr vigye haza, aki hozta, mert szeretné folytatni vele azt a lelki beszélgetést, amit útközben elkezdtek. ======================================================================== Plávics Mária Fremiota nôvér Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról A nehéz évek zűrzavarában történt, hogy a nôvéreknek elfogyott minden tüzelôjük. Amikor ezt Prohászka megtudta, irodaigazgatóját, Viszota kanonokot magához hívta és ezt mondta neki: Vágjunk fát a nôvéreknek. Fejszét fogott, a parknak öreg fáit kivágta, és elküldötte a nôvéreknek. Egyik karácsonyi beszédének ez volt a gondolata: Az én karácsonyom az, Jézusom, hogy ha Te az enyém vagy, -- a Te karácsonyod pedig az, ha én a Tiéd vagyok. -- Amikor elismételtük neki, megörült, hogy megértettük a lényeget! Egyszer felpanaszolta, hogy nem tanították meg írni: ,,rossz a tolltartásom'', mondotta, ,,kikapnék az iskolában''. Nagyokat tudott nevetni a gyerektréfákon... Mindig fel is jegyezték ezeket... Egy alkalommal a nôvér, az osztályfônöknô, nagyon szomorú volt, mert a vizsga után semmit sem tudott adni a gyerekeinek. -- Miért szomorú? -- kérdezte. No, küldök ,,kárpótlást'', -- és délben nagy csomag érkezett benne 100 db csokoládé. Minden figyelmet viszonzott. Viszont fájt neki a tapintatlanság. Keményen elítélte, ha valaki a közösség és a szeretet ellen vétett. Egyszer kiment valaki és becsapta az ajtót. Ennyit mondott akkor Prohászka püspök úr: ,,Ebben nincsen szociális érzék''. Nemcsak nálunk, de Bécsben is özönlöttek beszédeire. Ennek is van egy furcsa epizódja, amit különben -- sajnos -- az Alkotmány című lap is szellôztetett. A dolog megértéséhez tudni kell, hogy Prohászkának osztálytársa volt az epizód másik szereplôje, Herbst kanonok, aki nehezen tudta feledni, hogy teológus korukban ô helyette Prohászkát küldték feletteseik Rómába. Nos, ez a kanonok jegyezte meg kesernyésen: ,,Én nem értem! Amikor én beszélek, özönlenek ki az emberek a templomból, -- amikor Prohászka beszél, mindenki befelé özönlik''... Amikor az Alkotmányban Herbst olvasta saját szavait, lemondta az újságot! ======================================================================== Kovács János prelátus Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Herbs plébánosról jegyezték fel ezt a szellemes szópárbajt''. Prohászka püspök címzetes kanonokká nevezte ki a perbáli plébánost, Herbs atyát. Amikor szerette volna megköszönni a kitüntetést, így kezdte beszédét: ,,Amikor engem Püspök úr kanonokká kinevezett''..., -- Téved szakította félbe a püspök, ,,címzetes kanonokká''. Erre Herbs így vágta ki magát: ,,A Kegyelmes úr tévedett, amikor engem csak címzetes kanonokká nevezett ki''... -- A szellemes ,,riposzt'' annyira tetszett Prohászkának, hogy nemsokára kinevezte tényleges kanonokká. ======================================================================== Lendvay Zoltán plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Zichy Líviát látogatta meg egy alkalommal Prohászka. Amikor elment, hirtelen hidegre fordult az idô. Mindenképpen szerette volna rávenni a püspököt, hogy fogadja el tôle a melegebb ruhákat. Ô azonban a következô szavakkal hárította el magától az ajánlatot: ,,Hogy gondolja, hogy én fázom, hiszen a Szentlélek tüzét viszem''. ======================================================================== Turzó Antal plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Püspöki kinevezése utáni hónapokban legtöbb papja még nem találkozott Prohászkával. Ezért történhetett meg a következô eset: Mindig harmadik osztályon utazott. Egy alkalommal Pestre utaztában leült a vasúti fülkében egy idôs pap mellé, aki nem ismervén fel, hogy saját püspökével van dolga, kedves leereszkedéssel így szólította meg: ,,Rigorózumra, Öcsém, rigorózumra''? Igen, felelte Prohászka, aki valóban az egyetemre ment, de nem azért, hogy ô vizsgázzék, hanem, hogy a szemeszter végén ô vizsgáztassa le saját hallgatóit a dogmatikából... Az idôs pap egyre jobban belemélyedt a beszélgetésbe, sôt az új püspökrôl is elejtett néhány keresetlen és nem éppen hízelgô szót. -- Valamelyik állomásnál felállt a jó öreg papbácsi, mondván, hogy ô már megérkezett; leereszkedve kezet nyújtott a következô szavakkal: ,,Hát szerencsés szigorlatot kívánok, öcsém! Én vagyok ...i pap''. -- A püspök tisztelettel elfogadván a parolát, szerényen ô is bemutatkozott: ,,Én pedig Prohászka Ottokár vagyok''. Ebbôl is látható, hogy semmilyen fôpapi megkülönböztetô distinkciót nem viselt ekkor sem; még püspöki gyűrűjét sem mutogatta, amibôl azonnal észre vehette volna az idôs pap, hogy kivel is beszélget. Csathó Kálmánnak, a neves magyar írónak Fehérvárott élt egy Gyula nevű rokona, -- testi fogyatékossága miatt is sokat szenvedô, magára hagyott ember volt. Prohászka sokszor felkereste, segítette Csathó Gyulát. -- Turzó Antal csepeli plébános akkor találkozott vele, amikor koszorút vitt Prohászka sírjához. Beszélgetés közben elmondta, hogy ôt tekinti legnagyobb jótevôjének; ennek bizonyítására kigombolta télikabátját, amelyben benne volt a P. O. -- Csathó is egyike azoknak, akiket saját ruháival öltöztetett. ======================================================================== Csontos Márton Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról A fehérvári ferences házfônök keservesen panaszkodott Prohászkának, hogy feltétlenül szükségük lenne egy lóra, de nincs rá pénzük. Kérte a püspököt, segítse ki ôket, és adja meg a ló árát. Mire Prohászka csak ennyit válaszolt: ,,Szent Ferenc sem járt lovon!'' -- Igaz, válaszolt a guardián, de Szent Péter sem járt autón! -- ,,Igaza van'', válaszolta Prohászka, -- mennyire van szüksége? -- Így lett lovuk a fehérvári ferenceseknek. ======================================================================== Szabó József villanyszerelô Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Egy alkalommal nem égett a villany a püspök dolgozó szobájában, de az íróasztalán sem. Amikor a villanyszerelô átvizsgálta a drótokat, észrevette, hogy az íróasztal lámpájának kb. félméternyi drótja elégett. Indulni akart az üzletbe, hogy megvegye és összeszerelje. -- Várjon csak, mondotta a püspök. Kérem, fogja meg az íróasztal egyik sarkát. Ô pedig megfogta a másik végét, és félmétert közelebb hozták az asztalt a vezetékhez... Így, mondotta mosolyogva, most már ugye nem lesz szükség a félméteres drótra? ======================================================================== Turzó Antal plébános Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Egy alkalommal Prohászka felkereste Hornig bíborost. Meglepôdve pillantott a kardinális íróasztalára, melyen csak tinta és toll volt. Meg is kérdezte, hogy mi ennek az oka? -- Hornig elég keserűen csak ennyit mondott: Az én egyházkormányzásom sem más már, mint toll és tinta, csalódtam. Amikor kijött a bíborostól, ezt mondta kísérôjének: Arra vigyázzon, hogy ne csalódjék. Ravasz László, a két világháború közötti évtizedek legnevesebb református püspöke és Prohászka között igen szoros kapcsolat, sôt barátság alakult ki. Ravasz pk. íróasztalán dedikált Prohászka arckép volt ezekkel a szavakkal: ,,Legkedvesebb barátomnak, Prohászka Ottokár''. Amikor Ravasz László vizitálta egyházmegyéjét, megkérdezte papjait: megvan a parochia könyvtárában Prohászka Elmélkedések az Evangéliumról című könyve? Ezen a legtöbb református lelkész elcsodálkozott, -- Ravasz ennek ellenére utasította ôket, hogy vegyék meg, és kijelentette, hogy a következô alkalommal utánanéz, hogy megszerezték-e? Amikor a Prohászka-szobor gondolata felmerült, Ravasz L. gyönyörű beszédet mondott, hogy hangsúlyozza: Prohászka mennyire az egyetemes kereszténységé volt. (Az elsô száz pengôt is ô tette le a szobor létesítésére!) ======================================================================== Dr. Luttor János Emberek barátja. Vallomások Prohászka Ottokárról Prohászka kortársa és sok vonatkozásban küzdôtársa volt Csernoch János hercegprímásnak, aki jól tudta, hogy valójában a fehérvári püspöknek kellett volna elfoglalni az esztergomi érseki széket. Amikor Prohászka meghalt, súlyos betegen feküdt, és titkárai késlekedve adták tudtára a hírt. Megrendülve fogadta, és bezárkózott egész nap. Ekkor írta meg cikkét a magyar katolicizmushoz: A vezér meghalt! -- Ezzel megvallotta, hogy bár ô ült a bíborosi székben, de a magyar egyház vezére Prohászka volt!