Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Paul Poupard: Bevezetés a katolikus hitbe Fordítás alapjául szolgáló mű: Initiation ŕ la foi catholique 1969, Librairie Arthéme Fayard Fordította: dr. Kemény Lajos Nihil obstat Paris le 8 janvier 1969. M. Brissaud Imprimatur Paris le 11 janvier 1969. E. Berrvaré Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Elôszó VI. Pál fölhívása Bevezetés: A keresztény ember hite 1. Az emberre jellemzô kérdésfeltevések 2. A keresztény ember hite 3. A hit öröme 4. Az isteni titok 5. Krisztus nyomában I. Hitbôl fakadó látásmód 6. A hit 7. Jézus Krisztus 8. A mindig élô 9. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek 10. Az Isten élete 11. A teremtés 12. Az ember 13. A bűn 14. A megváltás 15. Jézus titka 16. Az örömhír meghirdetése 17. Az Egyház 18. A pápa és a püspökök 19. A papok 20. A laikusok 21. A szerzetesek 22. Útban az örökkévalóság felé 23. Az örök élet 24. Az élet tétje 25. Karácsonytól húsvétig 26. Az ember végtelensége II. A hitbôl fakadó élet 27. Az Isten jelenvalóvá lesz a keresztényben 28. A szentségek 29. Kapcsolatok Krisztussal 30. Kapcsolatok az Egyházzal 31. Az Eucharisztia 32. Élet és hit 33. Az Isten akarata 34. A tételes törvény 35. A keresztény ember lelki küzdelme 36. Minden ember Isten gyermeke 37. Az Egyház missziós tevékenysége 38. Ökumenizmus 39. A világiak apostolkodása 40. Az egyetemes Szeretet útjai 41. Teljes emberség 42. Szívbeli megtérés 43. Megváltó szenvedés 44. Reménység 45. Az imádság 46. Az Egyház szeretete 47. Mária Befejezés 48. A hit haladása VI. Pál pápa imája a hitért Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus kiadása Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1980-ban jelent meg a Szent István Társulat kiadásában az ISBN 963 360 115 0 azonosítóval. Az elektronikus változat a Szent István Társulat engedélyével készült. ======================================================================== Elôszó Ez a kis könyv nem szolgál semmi újdonsággal. Számos kérdés megválaszolására íródott a Hitnek szentelt évben, amelyet a Szentatya, VI. Pál pápa meghosszabbított a II. Vatikáni egyetemes Zsinatot követôen. Auguste Valensin atya írt nem sokkal elôbb ,,Katolikus Bevezetés'' címmel egy könyvet, amely a keresztény tanítás rövid foglalata, s az a célja, hogy a művelt felnôttet vezesse be az Egyházban betöltendô feladatkörbe. (Hirondelle Kiadó, Párizs, 1950. 24 oldal.) Újabban a ,,Nemkeresztények Titkársága'' jelentetett meg egy másik kiadványt ezen a címen: ,,A bennünk levô reménység.'' Ez is a katolikus hit rövid elôterjesztése azok számára, akik nem keresztények. (Vatikáni Polyglotta kiadás, 1967. 38 oldal.) Ezen elôzô kiadványokhoz -- melyeknek igen széleskörű volt a hatásuk, mint pl. a ,,Körkép a Hitvallásról''', amely a felnôttek részére írt katekizmus, s szerzôje Gabriel-Marie Garonne, az idôtájt toulousi bíboros-érsek, (Desclée Kiadó Párizs, 1958. 118 oldal) és újabb műve: ,,Mit kell hinni?'' (ugyanaz a kiadó, 1967. 296 oldal) -- csatlakozik ez az általunk közrebocsátott könyv, egyszerű formában és minden megkeresztelt számára mintegy vázlatként, hogy segítségükre legyen hitünk alaposabb megismerésében, hogy helyesebben élhessenek és örömük legyen abban, hogy tanúságot tehetnek minden jó akaratú ember elôtt. A késôbbiek bizonyítják, hogy a könyv lapjai következetesen a Szentírásra és a legutóbbi Egyetemes Zsinatra hivatkoznak. A legtermészetesebb, hogy munkánk befejezéseképpen VI. Pál pápa imáját közöljük fordításban, s együtt szeretnénk imádkozni a hitért Krisztus földi helytartójával. Az elsô keresztényeknek Szent Péter ezt javasolta: ,,Legyetek mindig készen, hogy megfeleljetek azoknak, akik a bennetek levô reménység okáról kérdeznek titeket.''[1] Az Isten által adott mában Péter utódja a pápa, VI. Pál, az Úr nevében[2] ajánlja mindnyájunknak ugyanezt az imát, hogy ,,az egész világot járja át a szeretet és a hit lángja, amely minden jóakarata embert magához ölel''[3]. Ez az a tanúságtétel, amelyet ez a kis könyvecske a maga részérôl nyújtani akar. Róma, 1969. Vízkeresztje.[4] ======================================================================== VI. Pál pápa fölhívása: ,,Legyetek értelmes módon keresztények'' ,,Azt mondom nektek az Úr nevében, keressétek a módját annak, hogy értelmesen legyetek keresztények, készen állva arra, hogy mindent megértsetek... Keressétek az Isten szavának értelmét a vallásos oktatások keretében, kutassátok a földi lét és az élet tudományát, amely az örökkévalóságra ôriz meg bennünket. Fiaim, szomjazzátok a hitoktatást. Valójában legyetek képesek arra, hogy lelketek igényének eleget tegyetek, nemcsak néhány olyan katekizmusi felelettel, amely egy rövid oktatáson vagy vizsgán elegendô. Vágyakozzatok az igazságra, amely Istennel hoz benneteket kapcsolatba, aki az Út, az Igazság és az Élet; aki megmutatja rendeltetésünket, valamint korunk és társadalmunk értékeit is. Legyetek értelmes módon keresztények... Egyesek görcsösen a múltba kapaszkodnak, mások mindent meg akarnak újítani... Legyen kritikai érzékünk, tudjunk különbséget tenni a valódi és az álértékek között, tudjunk hívô emberekké válni, akik életüket teszik erre a választásra, akik ünnepélyesen és visszavonhatatlanul jelentik ki: ezt az utat választottam: hiszek. Biztos vagyok benne, hogy Krisztus szavára építve, amelynek az Egyház a biztosítéka és a tanítója, nem csalatkozom. Szabadítsuk meg az Egyházat mindattól, ami elavult, és dolgozzunk azon, hogy érintetlenül ôrizze meg lényegét, s mindazt a termékenységet, amelyben oly gazdag és olyannyira bôvelkedik. Ez a megújulás órája. Újuljatok meg, ahogy Szent Pál mondja, lélekben. Újítsátok meg szokásaitokat, erkölcsi életeteket. Törekedjetek arra, hogy vallásosságtok külsôleg is hiteles legyen és ebben a vonatkozásban éppen az ifjúság válhatik tanúságtevôvé, midôn eléje megyünk kívánságaiknak és jogos igényeiknek. Arról van szó, hogy ismerjük meg az igazságot és feleljünk meg feladatunknak. Ez minden tökéletesség teljessége, amely egészen biztosan jelzi a szív igényeit és legfôképpen hűségesen válaszol Krisztus üzenetére. Ha igazán így tudunk cselekedni, az az élet, amely körülöttünk folyik, a modern társadalom nyüzsgése, azok a gyötrôdések és félelmek, melyek gondterheltté teszik napjainkat -- a háború, az atombomba, a holnap bizonytalansága, hogy talán nem élünk tovább stb. -- mind eltűnnek, mert az Úr szava elhatol hozzánk, gyôzelmesen hirdetve a megváltás tényét, amit a Pápa is megismétel: ,,Ne féljetek! Ne éljetek szorongások között. A kereszténység nem élhet félelemmel a szívében. Gyorsan halad elôre és szeretettel, mi több, hittel, reménnyel és szeretettel osztja szét kincseit mindenhol.''[5] ======================================================================== Bevezetés: A keresztény ember hite 1. Az emberre jellemzô kérdésfeltevések Minden férfi és nô keresi az elméleti és a gyakorlati választ az emberi lét rejtelmeire, legalábbis azokra a problémákra, melyek személyes létére, és az ôt körülvevô világra vonatkoznak. Mi az élet értelme és célja? Hogyan érhetô el a valódi boldogság? Miért van a rossz és mi a szenvedés értelme? Mi válthatja meg az embert és az emberiséget ma és a jövôben? Van-e valami a halálon túl? Végeredményben mi az ember? Mit jelent az emberi lét és a történelem misztériuma? És ha létezik egy felsôbb lény -- akit a hívôk Istennek neveznek -- mit tudhatunk róla, mi az Isten igazsága és mi igaz az emberrôl? 2. A keresztény ember hite A keresztény nem menekülhet el ezen kérdések elôl, csakúgy mint a mindennappal együttjáró gondoktól sem. Mi az mégis, ami megkülönbözteti a többi embertôl? Valami nagyon fontos, rendkívüli és soha nem hallott dolog, ami egészen megmozgatja életét, gyökeresen átalakítva azt. Ô ugyanis hisz az élô Istenben, aki Jézus Krisztusban mutatta meg neki önmagát. Jézus Krisztusban tudja magáról, hogy személyében, önmagáért és mindörökre szeretett lény. A keresztény hitnek ez az alapvetô állítása: az Isten önmagát Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki. Jézus Krisztus valóságos ember, aki megjelent az emberi történelemben Augustus római császár uralkodása idején. Jézus Krisztus ugyanakkor élô és igaz Isten is. Benne -- s ez az emberi elme számára balgaságnak tűnik -- az Isten emberré lesz -- megtestesül --, hogy az ember, elszakadva a bűntôl, részese legyen az örök Isten életének, amely a Szeretet élete. Az ember, aki összes testvérével arra van hívatva, hogy Isten gyermeke legyen, felfedezi magáról, hogy az egész emberiséggel közösséget kell vállalnia, hogy megvalósuljon egy csodálatos elképzelés. Az élete átalakul, ez a jóhír, görögül euangelion = evangélium[6], amelyet Jézus Krisztus hozott. Ahogy Szent Ágoston mondja: ,,Krisztus fôként azért jött, hogy az ember megtudja, hogy mennyire szereti ôt az Isten.''[7] 3. A hit öröme Így válik érthetôvé, hogy a keresztény számára a hit öröme a szeretetnek ebben a megnyilvánulásában annyit jelent, hogy teljes bizalommal hagyatkozik az Istenre, aki azt akarja, hogy ,,Mi Atyánknak''[8] hívjuk és hogy az ember a földön abban munkálkodjék, ami rábízatott. Öröm az is, hogy Ôt imádjuk, ami nem egyéb, mint magunkról megfeledkezés és magányunkból való kilépés. Mert minden látszat ellenére az ember Isten nélkül végérvényesen egyedül és alapjában véve magára marad. Az emberek a vak természet ölén egyedül vannak és egyedül is maradnak a civilizációk megújulásában folytonosan újjászületô bálványok között az eszmék és az életmódok változásaiban. Ezzel szemben annak számára, aki hisz, a hit segítséget nyújt abban, hogy felülemelkedjék az illúziókon, a mítoszokon, a tévedéseken, a szorongást okozó mámoron és a teljes reménytelenségen. Lehetetlen az, hogy a hívô olyan nyomorúságos helyzetbe jusson, hogy megfeledkezzék létének lényegérôl. Számára a lényeges és pótolhatatlan biztosíték a hit, az a hit, amely belôle hitelesen szabad, teljesen élô embert alkot. 4. Az isteni titok ,,Az, ami kezdettôl fogva volt, amit szemeinkkel láttunk és szemléltünk, amit kezeinkkel érintettünk, az élet igéjét; -- mert az élet nyilvánvalóvá lett: láttuk, tanúságot teszünk róla és mi meghirdetjük nektek ezt az örök életet, amely az Atyánál volt és ami nekünk megjelent; -- ez az amit láttunk és hallottunk, ezt hirdetjük nektek... hogy örömünk teljes legyen.'' Ezek azok a szavak, amelyekkel Szent János elsô levelét kezdve meghirdeti Jézust. Elôttünk, szemünkkel érzékelhetôen az az ember Jézus áll, aki a láthatatlannak kifürkészhetetlen és kifejezhetetlen titka: ,,Amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szívbe föl nem hatolt, ezt készítette elô Isten azoknak, akik Ôt szeretik.''[9] Tény, hogy a mi ismeretünk az isteni dolgokról mindig egyenlôtlen és csak hasonlóságra épülô, mert ,,a Teremtô és a teremtmény között nem lehet azonosság, mint ahogy nincs köztük nagyfokú meg nem egyezés sem'',[10] minthogy az Isten kimondhatatlanul fölötte áll mindannak, ami van, vagy ami rajta kívül elképzelhetô.''[11] Minden elképzelésünk fölött és a legnagyobb lelkesedésünket és a legnagyobb vágyainkat meghaladóan, az egészen Más ragyog az ô kimondhatatlan teljességében. A keresztény ember létének legmélyébôl adódóan tartozik hozzá Istennek ehhez a titkához, amely Jézus Krisztusban vált jelenvalóvá. Nélküle a hit semmivé válik. Mert ha testi szemeivel látná, vagy értelmi szemlélettel foghatná meg, az már nem hit lenne többé, hanem belátás. Mindazonáltal eléggé megragadja a hitigazságok értelmét, hogy azok vezérelhessék gondolkodását és viselkedésmódját Szent Ágoston ezen szavai szerint: ,,Hiszek, hogy értsek.'' A ,,Credo''[12] az ô számára világító fényesség. 5. Krisztus nyomában Megismerve Krisztust azon az Egyházon keresztül, mely tanítását továbbadja, titkát a történelemben megtestesíti és állandósítja, látjuk, hogy a keresztény ember számára Ô a fény és az erô, az igazság és az élet felé vezeti. Jézus maga mondta: ,,Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.''[13] Szent Péter arra tanít minket: ,,Nem adatott más név az embereknek, mely által üdvözülhetünk.''[14] Végülis a keresztény életnek a szabálya, vagy ahogy mondják, a keresztény erkölcs, abban áll, hogy mindenestôl Krisztust követjük. Azok az igazságok, amelyekre tanított, sohasem választhatók el az ô személyétôl, mindenek elôtt arra valók, hogy általuk Istent érjük el.[15] Hitbeli látásunk egészen egyszerűen a hit életére jut el: amely élet egyúttal gyümölcs és jel is lesz mindenki számára, aki Jézus tanítványa akar lenni az általa meghatározott és elválaszthatatlan két út szerint: ,,Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedbôl, teljes lelkedbôl, teljes elmédbôl és minden erôdbôl; felebarátodat pedig, mint önmagadat!''[16] ======================================================================== I. Hitbôl fakadó látásmód 6. A hit Az Isten minden embert szeret és meghív az istengyermeki életre. Amint azt Szent Pál tanítja: ,,Az Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön.''[17] Az üdvösség az ember számára azt jelenti, hogy elfogadja az Isten üzenetét és aszerint alakítja életét. Természetes, ha nincs errôl elegendô ismerete, a maga részérôl nem hibás abban, hogy nem fogadja el az Istennek ezt az adományát. Tudjuk, hogy az isteni Gondviselésnek megvannak a maga csodálatos útjai, hogy ilyeneken is segít, de ugyanaz a Gondviselés szigorú lesz azokhoz, akik tudtak róla, de az igazságot elfojtották tunyaságból vagy önzésbôl. [18] A keresztény az, aki hozzá tartozik a hit által és megkeresztelkedik, amely láthatóan is Krisztushoz kapcsolja és arra teszi képessé, hogy Egyházában ebbôl a krisztusi életbôl éljen. Ez az Egyház a maga élô hagyományának folytonosságában arra kapott küldetést, hogy tanítson, és hitelesen magyarázza a krisztusi kinyilatkoztatást, amelyet a megszentelt Hagyomány és a Szentírás -- a Biblia -- származtat át, ,,az Isten megszentelt Igéjének egyetlen letéteményét képezve, amely az Egyházra van bízva''. (A II. Vatikáni Zsinat tanítása az Isteni Kinyilatkoztatásról.) A hit nem egyéb, mint az értelem és az akarat teljes odakapcsolódása az Isten eme Jézus Krisztusban közvetített kinyilatkoztatásához, akit a próféták elôre hirdettek, s akinek üzenetét az apostolok adták tovább. A hit a történelemnek jól megkülönböztethetô jeleire támaszkodik, amelyek számára ésszerű motívumok ugyan, anélkül azonban, hogy olyan kényszerítô erôvel rendelkeznének, mint a tudományos nyilvánvalóság. Bizonyos gesztusokon és szavakon keresztül megmutatkozik az a jelenlét, amely eltölti a szív titkos vágyát, s amely úgy nyilvánul meg a kutató elme számára, mint az Isten személyétôl hitelesen megkülönböztethetô nyom. A jóakaratú ember felfedezi benne a teljesen ingyenes szólítást, amelyre szeretettel válaszol. Isten segítségével -- ami a kegyelem -- ragaszkodik hozzá teljes valójával. Ezentúl pedig a hitbôl él. (Róm 1,17) 7. Jézus Krisztus Amint Pascal mondja: ,,Nem csupán Istent, hanem sajátmagunkat is csak Jézus Krisztus által ismerjük meg.''[19] ,,Nem ismerjük az életet és a halált, csak Jézus Krisztus által. Jézus Krisztus nélkül nem tudjuk, mi az életünk, mi a halálunk, mi az Isten és mik vagyunk mi magunk.''[20] Embersége szerint Jézus Izrael népéhez tartozó. Anyja Mária, csodálatosan foganta ôt, miközben szűz maradt. A judeai Betlehemben született, melynek Heródes volt a királya,[21] a galileai Názáretben nevelkedett 30 éves koráig, amikoris hirdetni kezdte az örömhírt: Isten minden embert atyai szeretettel szeret, a bűnösöket -- mindnyájan azok vagyunk -- meghívta a bűnbánatra és a megtérésre, hogy a szeretet nagy közösségébe, az Isten országába mehessenek. Krisztus úgy beszélt, mint aki meg van gyôzôdve arról, hogy neki isteni küldetése van: ,,Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki engem küldött.'' (Jn 7,16) Minden megnyilatkozásában olyan kiváltságokat tulajdonít magának, amelyek Isten sajátjai: a bűnök megbocsátása, a szívek legbelsejének ismerete. (Jn 2,25) ,,Új tanítás, amely tekintéllyel rendelkezô'' (Mk 1,27), gyökeres elutasítása a törvénynek, s a törvény erkölcsi parancsainak (Hegyi beszéd, Mt 5: ,,Hallottátok... én pedig mondom nektek..''), valamint olyan szabályainak, mint a szombaté is (Mt 12,8), meghívás arra, hogy mindent áldozzanak fel érte és minden fölött szeressék (Lk 18,29-30), az a nyilatkozat, amely alapját képezi az Utolsó Ítéletnek, amikor Jézus azonosítja majd magát az éhezôvel, szomjazóval, ruhátlannal (Mt 25,31- 46). Ugyanakkor, midôn szavai, (ráhatásai, állításai, ígéretei és jövendölései) csodás tettei és beteggyógyításai, halottfeltámasztásai tanúsították, hogy az Isten jóságos hatalma érkezett el az emberekhez, és arra hív, hogy higgyenek benne. Így lassankint feltárta szavainak és tetteinek tekintélye által személyének titkát: az Isten küldötte, Messiás, az Emberfia, Isten Fia, aki mindent megoszt Atyjával: ,,Én és az Atya egy vagyunk.'' (Jn 10,30) Végülis a zsidó nép körébôl származó hatalmaskodó személyek és csoportok ellenséges magatartása miatt elfogták, megkínozták, Jeruzsálemben kereszthalálra ítélték a római birodalom helytartója, Poncius Pilátus idején, miértis kiérdemelte a nevet: ,,Ô a Krisztus, az Áldott (Isten) Fia.'' (Mk 14,61-63) Ô maga mondta: ,,Az életemet senki sem veszi el tôlem, magamtól adom azt oda.'' (Jn 10,18) A harmadik napon feltámadt halottaiból, egyesült istensége emberi testével és lelkével, egészen új életállapotban. Többször megjelent tanítványainak 40 napon át, mielôtt Atyja dicsôségébe emelkedett volna (Mennybemenetel) és mielôtt elküldötte volna nekik, a híveknek, elsô ajándékul a Szentlelket (Pünkösd) ,,aki az Ô munkáját folytatja a világban és minden megszentelést teljessé tesz''. (Új Eucharisztikus imádság.) 8. A mindig élô A jövôben már szellemi testben mindig élô, vagyis romolhatatlanul és a Szentlélekkel tökéletesen egyesülve, Jézus az Úr, a mi Üdvözítônk. Csodálatos Tanácsadó, a Béke Fejedelme, az Elsô és a Végsô, Örök Világosság, a Hűséges Tanú, az Út, az Igazság és az Élet; a Szentírás tanítása szerint ,,Krisztus a népek világossága'', ahogy a legutóbbi Vatikáni Egyetemes Zsinat is nevezi Ôt. Jelen van szavain keresztül az evangéliumokban, Szentlelke által minden keresztény és az Egyház szívében, melynek ô a láthatatlan Feje, valamint az Eucharisztiában, amelyben felajánlja önmagát az Atyának végleges és tökéletes áldozatul a ,,világ életéért'' (Jn 6,51). Ha a keresztény úgy hallgatja és követi ôt, mint ,,akinél az örök élet igéi vannak'' (Jn 6,68), minden és mindenki, ha kell, egészen a vértanúságig fogja szeretni. Egyedül általa, mint közvetítô által jut az ember Istenhez: ,,Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú és az, akinek a Fiú ki akarja ôt nyilatkoztatni'' (Mt 11,27). ,,Senki sem megy az Atyához, csak általam'' (Jn 14,6). 9. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Emberségében, Jézus egyedülvaló fiúi viszonyban él azzal, akit Ô így nevez: ,,Atyám''. Mindenben keresi annak akaratát. Maga Jézus mondja: ,,Vagyok én és az, aki küldött engem. Ha ismernétek engem, ismernétek Atyámat is. -- Mindaz, ami az enyém, a tiéd is, és mindaz, ami a tiéd, az enyém.'' (Jn 8,16-19; 17,10) Beszél a Szentlélekrôl is. A Szentlélek az, aki megismerteti velünk mind az Atyát (Gal 4,6), mind a Fiút (1Kor 12,3). Ô beszélt hozzánk a próféták által, Ô, akit az Atya küldött hozzánk Jézus nevében, annak feltámadása és mennybemenetele után, amiként megígérte tanítványainak: ,,Kérni fogom az Atyát és megadja majd nektek... hogy mindig veletek legyen, az Igazság Lelkét... Ô megtanít benneteket mindenre és emlékeztet is mindarra, amit mondtam nektek... rávezet benneteket a teljes igazságra'' (Jn 15., 16., 17. és 16,13). Az ô tevékenysége az, amely megvilágosítja és élteti az Egyházat, miközben behatol a lélek legmélyébe és alkalmasakká teszi a keresztényeket arra, hogy válaszoljanak Jézus hívására: ,,Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes.'' (Mt 5,48) 10. Az Isten élete A földi életben az a titok, amely az örökkévalóság Istenében él, elfátyolozott marad: Isten, aki természete szerint egyetlen, nem magányos. Három, teljesen egylényegű személyben él, s ezek az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Az Atya elküldte a Fiát, aki Jézus Krisztusban emberré lett; a Fiú küldi a Szentlelket. Mert az Atya az élet örök forrása, amire a csipkebokor képe utal, amely ég és sugárzik a fénytôl anélkül, hogy elégne, Mózes szeme láttára. (Kiv 3. fej.) A Fiú -- vagyis az Ige -- öröktôl fogva születik, kicsit úgy, mint a szellem által a gondolat. Ez a szó -- az Ige -- fejezi ki a Fiú titkát, aki kezdettôl az Istennél volt, -- ,,minden általa lett és nála nélkül semmi sem lett'' -- és akiben élet volt és az élet volt az emberek világossága''. ,,Az Ige testté lett.'' ,,Az egyszülött Isten, aki az Atya keblén nyugszik, Ô nyilatkoztatta ki.'' ,,Hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen, annak, aki hisz ôbenne.'' (Jn 1. fej.) És ez a szó az egyedüli, hogy kifejezése lehessen annak, aki azt kimondta olyannyira, hogy egy másik személlyé váljék, amely tökéletes képmás. Az, aki beszél és a szó, amit tökéletesen kimondott, nem tehetnek egyebet, mint hogy teljes szeretettel szeretik egymást. A Szentlélek -- a Vigasztaló -- az Atyát és a Fiút egyesítô szeretet kölcsönös szeretet, amelyet egyik ugyanúgy feléleszt magában, mint a másik és örökre egyesül ebben a kölcsönös ajándékban. Így, az ô életében, olyan módon, ahogy az meghaladja az értelmet, vagy birtokolhatnék mi magunk, valósul meg, hogy ,,Isten a szeretet''. (1Jn 4,16) Amint a Szeretet megnyilatkozik a teremtésben amit az Atyának tulajdonítunk szokás szerint -- a megváltás által, ami a Fiú saját műve -- lelkünk megszentelése által, amely a Szentlélek különleges műve.[22] Ugyanaz az egyetlen Isten az, aki Mózesnek kinyilatkoztatja magát, mint a Létezô (Vö. Kiv 3,14.), vagy mint a Szeretet, ahogy Szent János tanít bennünket (Vö. 1Jn 4,8). Ô az, aki ,,megközelíthetetlen fényben lakozik'' (1Tim 6,16), aki minden név fölött való, minden dolog és minden teremtett értelem fölött, nem csupán megismerteti magát velünk, mint Atya, Fiú és Szentlélek, de meghív bennünket, hogy osztozzunk vele örök életében, már itt, a hit homályában, s majd a halálon túl, az örök fényességben. 11. A teremtés Mindaz, ami létezik, az Isten teremtménye és tôle kapja minden pillanatban a létezést és az életet, amint azt Pál tanítja az athénieknek: ,,Benne élünk, mozgunk és vagyunk'' (ApCsel 17,27-28). Mert semmi sem szükségszerű rajta kívül: vagyis, rajta kívül semmi, ami létezik, nem hordja magában létének magyarázatát. És a hit pontosan körülírja, amit az értelem feltételez: ,,Ingyenes szeretetbôl teremtett az Isten, hogy a létezôket dicsôségéhez kapcsolja, azaz életébe és boldogságába.'' Ezért is szereti a keresztény így kifejezni nagy örömét: ,,Valóban méltó, hogy hálát adjunk néked, és igazságos, hogy dicsôítsünk, Szentséges Atyánk, téged, mert egyedül te vagy az igaz és élô Isten; az idô kezdete elôtt létezel, mindörökké megmaradsz és el nem érhetô fényben rejtezel. Te, egyetlen jóság és minden élet kútfeje, azért alkottál mindent, hogy teremtményeidet áldásoddal töltsed el, és mindenkit boldogíts világosságod fénye által.'' (Új Eucharisztikus imádság.) 12. Az ember A természetben, az élôlények között, az ember sajátságos helyet foglal el, ôt Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette, férfivá és nôvé. (Ter 1,26-27) Uralkodik az egész anyagvilágon, hogy azt irányítsa és befejezettséghez segítse, aki arra van hívatva, hogy az Istennel való bensô kapcsolatban, jelenlétébe helyezkedve éljen. Miértis egészen természetes a keresztény számára, hogy Teremtôjét dicsérje: ,,Dicsérünk téged, Szentséges Atyánk, mert hatalmas vagy; bölcsességed és szereteted alkotta minden művedet. A magad képmására teremtetted az embert, és gondjára bíztad az egész világot, hogy csak neked, a Teremtônek szolgálva uralkodjék minden teremtményen.'' (Új Eucharisztikus imádság.) S ami még több, ,,Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda'' (Jn 3,16), hogy benne az emberek ,,Isten gyermekeivé válhassanak'' (Jn 1,12) és az örök üdvösségre így jussanak el. Egyszerre mindent meghaladó és egészen közeli, ,,jelen van a rejtekben'' (Mt 6,6), végtelenül szent és irgalmas, Isten a ,,Mi Atyánk''. Az örök tulajdonképpen az, hogy ,,megismerjük ôt'' (Jn 17,3), azaz szeretetében élünk és színrôl színre látjuk a halál után. (Vö. 1Kor 13,8,12) 13. A bűn A szabadságra teremtett ember elveti a szeretetnek ezt a tervét: ez a bűn, amit eredeti bűnnek nevezünk, mert Ádám követte el az emberiség életének kezdetén (Vö. Róm 5,12-17). Akarattal fordulva el az Istentôl, aki minden élet változatlanul örök forrása, az emberiség megfosztja magát az ô barátságától és belekeveredik egy kiegyensúlyozatlanságba, a baj forrásába. Minden ember -- kivétel nélkül -- részese a bukás eme állapotának. Mi több, ezt a bűnt a történelem egész folyamán még személyesen is jóváhagyja mindegyikünk azáltal, hogy a tetszetôs függetlenséget elébe helyezi a hivatáshoz való szabad ragaszkodásnak. A keresztény ebben a bűnben ismeri fel a világban levô rossz alapvetô forrását és azt az igényt, amit az üdvösség embere hirdetett a próféták által és amit Jézus Krisztus hozott el. Emiatt van, hogy testvéreivel együtt így ad hálát az Istennek: ,,Amikor pedig engedetlenségével barátságodat elveszítette, nem hagytad ôt a halál hatalmában, hanem irgalmasan segítségére siettél, hogy minden téged keresô rád találjon. Újra meg újra szövetséget is ajánlottál az embereknek, és tanítottad ôket a próféták által, hogy várják az üdvösséget.'' (Új Eucharisztikus imádság.) 14. A megváltás A rosszban való emberi sorsközösség nem érthetô meg igazán csak akkor, ha szemügyre veszünk egy másik, pozitív jellegű sorsközösséget, amely Krisztus, az új Ádám által, egy bizonyos fiúi és testvéri emberséggel jellegzi meg ezt a kapcsolatot. Szeretete által az Isten ,,visszavásárolja'' az ô népét, magára véve ,,a régi ember állapotát'', hogy megmentse ôt (Róm 6,6). Legyôzôjévé válik a bűnnek és a halálnak, melynek önkéntes áldozatává lesz a kereszten. A féktelen lázongást a szeretetteljes engedelmességgel helyettesíti; a magába zárkózást a határtalan adakozással, a bűnben való halált a szeretet életével: a történelemnek ez a tulajdonképpeni csúcspontja, Jézus halála és feltámadása, a húsvét titka, mely hitünk középpontja. Ahogy Szent Pál oly erôteljesen tanítja: ,,Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek is.'' (1Kor 15,14) Ezért jogos a keresztények nagy hálálkodása: ,,Úgy szeretted a világot, Szentséges Atyánk, hogy amikor elérkezett az idôk teljessége, Üdvözítôt küldtél nekünk. Egyszülöttedet. Megtestesült a Szentlélek erejébôl, született Szűz Máriától és közöttünk élt; mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. Örömhírt hozott: üdvösséget a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, vigasztalást a szomorkodóknak. Hogy pedig akaratodat teljesítse, halálra adta önmagát, majd föltámadva a halálból, legyôzte a halált, és újjáteremtette az életet.'' (Új Eucharisztikus imádság). 15. Jézus titka A tanítványok, a Szentlélek fényétôl megvilágosítva, lassankint megértették mindezt. Feltámadása, és különösen Pünkösd után a Lélek, megvilágította számukra a jövendölések értelmét csakúgy, mint Jézus szavainak és cselekedeteinek értelmét is, melyeknek kiváltságos tanúi voltak. Az ô titka ettôl kezdve kibontakozott számukra az üdvösség teljességében: élete ,,az Atya keblén'' (Jn 1,14), életének feláldozása a bűnök bocsánatára (Róm 5), feltámadása, hogy mindnyájan Krisztusban élhessünk (1Kor 15,22), az Egyház alapítása, melyben éltetô tevékenysége bontakozik ki (Kol 1,18), az idôk végén való visszatérésének meghirdetése, amely az üdvösség művének betetôzése lesz, élôk és holtak megítélése és Isten népének a boldog örökkévalóságban való összegyűjtése. 16. Az örömhír meghirdetése Ez az üdvösség jóhíre, melynek a tanítványok ,,mindenütt'' tanúi lesznek (Mk 16,20) az Úr szavai szerint: ,,Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet, megkeresztelve ôket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében'' (Mt 28,19). Ez volt és marad is mindig az apostolság kimeríthetetlen kútforrása és mindig feltörô ereje, amit számunkra így világít meg a Pál apostol szíve mélyébôl feltörô kiáltás: ,,Mi hiszünk, ezért beszélünk'' (2Kor 4,14). ,,Az öröm hírvivôje'' (Iz 52,7), a keresztény, Krisztus evangéliumát hirdeti (Vö. Lk 8,1) -- ez a Kérügma -- ,,Isten ereje minden hívô üdvösségére'' (Róm 1,16). 17. Az Egyház Így történik azután, hogy ,,Jézus Krisztus felépíti a szent Egyházat, küldve apostolait csakúgy, mint ahogy ôt is küldte az Atya (Vö. Jn 20,21), akikkel -- élükön Péterrel, akit Jézus, mint a hitnek és közösségnek örök, de ugyanakkor látható alapjává is tett... Krisztus helytartója és az egész Egyház látható feje.[23] Az Egyház, maga ,,Jézus Krisztus, de a kiterjedt és mindenki számára közölt Jézus Krisztus''.[24] Nem olyan emberi csoportosulás ez, amely valami általános, ideológiai, politikai vagy kulturális eszményre épül mint alapra, hanem azoknak a közössége, akik Krisztusban hisznek, és akik, amint ezt Szent Pál óta tudjuk, az ô élô testét alkotják, melynek ô a feje, s melynek lelke maga a Szentlélek. (Róm 12,3-6, 1Kor 12) Természetes változatos képekben jelenik meg elôttünk, s ezek lehetôvé teszik számunkra, hogy belehatoljunk gazdag mivoltába. Az Egyház az akol, melynek Krisztus az egyetlen és szükséges bejárata, a nyáj, melynek Isten a pásztora, a szántóföld, az Isten mezeje, a választottak szôleje, az Isten alkotása, az ô háza, melyben saját családja lakik; szentegyház, melyben a hívek az élô kövek, a mennyei Jeruzsálem, a mi Anyánk és Jézus Krisztus jegyese, akit ô úgy szeret, mint saját testét, és amelyet betölt a kegyelem és az igazság isteni ajándékaival. (Vö. Lumen Gentium 6-7.) Látható társaság, amelyben ,,szent uralom'' van, az Egyház alapítójától, Krisztustól ígéretet kapott arra, hogy a csalatkozhatatlanság támogatását kapja meg tôle. ,,Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.'' (Mt 28,20) Tôle kapják meg a lelkipásztorok a szolgálat hatalmát, hogy a kegyelmet közvetítsék a híveknek, s hozzá vezessék ôket, végsô soron azon parancs értelmében, melyet tôle kaptak: ,,Bármit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is.'' (Mt 18,18) 18. A pápa és a püspökök Szent Péter utódjaként Róma püspöke, a pápa a feje a püspöki kollégiumnak vagy testületnek, melyet azok a püspökök alkotnak, aki az egyetemes felelôsségben vele egységben vannak.[25] Az apostolok utódai, a püspökök, akiket a papok és a diakónusok segítenek, az Isten népének felelôs pásztorai. Különös feladatuk, hogy saját egyházmegyéjükben tanítsák, kormányozzák és megszenteljék a híveket a Szentlélek erejébôl. Szent Péter utódja, akit Jézus a ,,bárányok és juhok legeltetôjévé tett'' (Jn 21,15-16), viseli az összes részegyházak gondját s ôrzi az egész Egyház egységét, hogy azt kormányozza a Szentlélek különleges segítségével, az Úr akarata szerint, akinek ô a legelsô szolgája: ,,Te pedig megerôsíted majd testvéreidet.'' (Lk 22,32) Az Ószövetségben Isten úgy mutatja meg magát mint népének sziklája (Vö. Zsolt 18., 27., 30., 70., 72., 77., 80., 93., 117). Eddig hallatlan dolog Jézus minden állítása, mellyel önmagának tulajdonítja az Újszövetségben[26] mindazt, ami az Ószövetségben az Istenrôl hangzik el. (ApCsel 4,11 és 1Kor 10,4) Ô az igazi Szikla, a szegletkô. Különleges feladattal bízza meg tanítványát, Simont, és új nevet ad neki, a szikla nevet, hogy ezzel is jelezze sajátos feladatkörének alapjellegét. ,,Én mondom neked, te Péter vagy és erre a kôsziklára építem Egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erôt rajta.'' (Mt 16,18) Ez az alapja a pápai csalatkozhatatlanságnak, amelyet az I. Vatikáni Egyetemes Zsinat hirdetett ki: ,,nem csalatkozhatik a pápa, amikor ünnepélyesen (ex cathedra nyilatkozik, azaz, amikor az egész kereszténység legfôbb pásztora és tanítójaként szerepel, legfôbb apostoli tekintélyének erejénél fogva határoz meg egy tanítást, ami a hit vagy az erkölcs dolgaira vonatkozik -- azon kegyelmi segítség révén, melyet Szent Péternek ígért meg Üdvözítônk --, hogy azt az egész Egyház megtartsa.'' (Pastor Aeternus konstitúció, 1870. júl. 18.) 19. A papok Krisztus minden egyes tagja részesedik a keresztség szentsége révén Krisztus királyi papságából Szent Péter apostol tanítása szerint: ,,Járuljatok hozzá... és eleven kövek módjára ti is lelki templommá, szent papsággá épültök, hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozatokat mutassatok be.'' (1Pt 2,3-5) De nem minden tagnak ugyanaz a feladata. (Vö. Róm 12,4) Az Újszövetség népe körében a papok azok, akik a legfôbb Pásztor, Krisztus nevében és a püspökök felelôs vezetése alatt gyakorolják a hívek tanításának, kormányzásának és megszentelésének feladatát, hogy a legteljesebben részesüljenek az eucharisztikus áldozatban, ami a papi szolgálat csúcspontja. Ezen hármas szent cselekmény -- melyben a papokat a diakónusok segítik --, Isten népe körében különleges helyzetet biztosít számukra, nem azért azonban, hogy elszakadjanak a néptôl, akár egyetlen embertôl is, bárki legyen is az: ez csak azért van, hogy teljesen annak a feladatnak szentelhessék magukat, amelyre az Úr hívja ôket. Miértis legelsô feladatuk az, hogy hirdessék az Isten evangéliumát minden embernek. Azután kötelességük, hogy a hitre nevelôk legyenek és táplálják is azt különösen a szentségek által ,,a püspökökkel egységben'', akik ôket úgy tekintik, mint ,,testvéreiket és barátaikat''. Kötelességük az is, hogy a papok között szoros együttműködés legyen, az igazság munkálásában, az Isten egyetlen népének körében, ,,akik úgy élnek, mint a testvérek a testvérek között, hogy mindenki a szeretet egységére jusson'' (a II. Vatikáni Zsinat határozata a papságról). Legyen ez állandó felhívás számukra az életszentségre és állandó imaszándék, amelyet egészen sajátos módon akkor fejeznek ki, amikor a breviáriumot végzik. (Vö. VI. Pál pápa üzenete a papokhoz; 1968. jún. 30.) 20. A laikusok Az Úr, csakúgy mint a lelkipásztoroknak, igen nagy bôségben adja meg az üdvösség hatékony eszközeit minden rendű és rangú kereszténynek; fel is szólítja ôket arra a tökéletesen szent életre, melynek teljessége az Atyában van meg. (Lumen Gentium 11.) A laikusok, miközben részesednek Krisztus bensô életében, Isten fiaiként élnek a társadalomban, ahol az evangélium szellemében elkötelezik magukat arra, hogy ott felépítsék -- az idôleges dolgok figyelembevételével -- Isten országát. A testté lett Ige hasonmásaként -- aki fiúi kapcsolatát az Atyával az emberi feladatok közepette és testvérei között élte meg --, a laikusok tanúságot tesznek hitükrôl a világban, s miközben munkálkodnak a földi élet felvirágoztatásán, a teremtô Isten szeretetének terveit is megvalósítják. Abban a hatalmas munkában, amelyet a civilizációk türelmes találékonysága kifejt annak érdekében, hogy a természetet emberközelbe hozza, s az emberiségnek teljes fejlôdését és egységét megvalósítsa, az Egyház fölismeri a teremtô tevékenységnek -- melynek megmentésére érkezett az Úr -- a fentiekben megmutatkozó folytatását, s abban a reménységben él, hogy az utolsó napon ez az egész történelem befejezettséget, megtisztulást és átalakulást nyer Krisztusában. (Vö. Róm 8,22) 21. A szerzetesek ,,Az Egyház történetének kezdete óta mindig voltak férfiak és nôk, akik az evangélium tanácsa szerint szabadabban akarták Krisztust követni és egyre hűségesebben akarták ôt utánozni, és akik -- mindegyikük a maga módján -- Istennek szentelt életet éltek.'' Ezek a szerzetesek. ,,Egyedül csak Istennek élnek. Életüket végsô soron teljesen Isten szolgálatára adták''-- azon sajátságos megszentelôdés által, amely bensôleg a keresztségi megszentelôdésben gyökeredzik, s azt a legteljesebben fejezi ki. Az ô ideáljuk az, hogy Istent keressék és mindenfölött szeressék ôt. Ez a célja annak, hogy az Istennek szentelt tisztaság, szegénység és engedelmesség tanácsait követik, s olyan zárt és biztosan kiegyensúlyozott életformában élnek, amelyre a Szentlélek hívta ôket, s amelyet az Egyház elismert. Különösen a tisztaság az, amely szabaddá teszi az ember szívét, hogy az Isten és minden ember szeretetétôl lángoljon. Az önkéntes szegénység a lemondás jele, amelyre Krisztus adott példát s bizonyítéka a Mindenhatóba vetett bizalomnak. Az engedelmesség az Üdvözítô példáján és szavain alapszik, s ezt akarják a szerzetesek a legközvetlenebbül utánozni. Így mindenkinek fölhívják a figyelmét arra, hogy az Úr mindenekfölött szerethetô és szeretni is kell. A jövôbeni Isten-országnak látható jelei már most nyilvánvalóvá teszik a lelki jelenlétét és azon munkálkodnak, hogy fölépítsék imádsággal és apostolkodással. Ha életmódjuk különbözô is -- elmélkedô, tevékenykedô -- ôk mindig példát adnak abban, hogy Jézust elsô helyen szeretik, az emberek szeretetében pedig nem vezeti ôket érdek. Egyesek közülük hivatásukat nem szerzetesházban, hanem a világban élik. (Vö. Lumen Gentium, 43 és a Perfectae caritatis c. határozat a szerzetesek életérôl.) 22. Útban az örökkévalóság felé Közreműködve a világi élet építésében, s ott a történelem során gyakran helyettesítô tevékenységeket is gyakorolva (tanítás, egészségügyi, kulturális, szociális, gazdasági, karitatív- és békeművek), az Egyház valójában nemzedékek során át az Isten fiainak közösségét építi, amely útban van az örökkévalóság felé az idôn és a múlandó civilizációk során keresztül. Ha az Egyház rádöbben az emberi nem és a saját történelme bensô egységére (Gaudium et Spes, 1.), ez azért van, hogy céljához vezesse azt, vagyis Istenhez, aki minden lesz mindenben (1Kor 15,28). Csupán akkor lesz teljessé kiváló módon az emberek szívében gyökeredzô reménység: ,,Ôk az ô népe lesznek, s az Isten velük lesz. Ô lesz Istenük. Letöröl a szemükrôl minden könnyet; halál nem lesz többé, sem sírás, sem jajgatás, sem fájdalom, mert a régi világ elmúlik'' azon prófétai látomás alapján, amelyet Szent János az Isten országáról a Jelenések könyvében ír le számunkra (21,3-4). Evangéliumában pedig határozottan közli: ,,Azok, akik jót tettek, föltámadnak az életre; azok, akik rosszat tettek, az ítéletre.'' (Jn 5,29) 23. Az örök élet Nem csupán az ég, a föld és a világmindenség (Jel 21,1 és 5), de minden ember is újjá lesz. Ebbe a túlvilági életbe minden személy halála által jut el, és az isteni ítélet fölfedi számára igazi arcát, bemutatja az embert sajátmagának. S akkor egyszeriben a különítélet után vagy az Isten boldogító színelátására jut el, amely meghalad minden elképzelhetôt, s együtt lesz ott a szentekkel és angyalokkal, s ez az állapot a menyország; vagy az engesztelô tisztulás helyére, hogy ott elôkészüljön, s ez az állapot a tisztítóhely; vagy éppen ellenkezôleg, miként azok az angyalok, akik föllázadtak Isten ellen, s akiknek démon a nevük, teljesen ki lesznek rekesztve a Szeretet birtoklásából; s ez az, amit pokolnak nevezünk. A természetfölötti élet, amely már idelent is lelkesíti a választottakat, a dicsôségben bontakozik ki. A halál megpróbáltatásán túl a föltámadt Krisztus az, akiben birtokolni fogják az örömet, a békét és a fényt (Római misekánon), hogy vele éljenek, szavai szerint: ,,Az, aki hisz bennem, mégha meghalt is élni fog.'' (Jn 15,25) Szent Pál is mondta már: ,,Hiszen tudjuk, hogy míg vándorként élünk a testben, távol járunk az Úrtól..., s jobban szeretnénk megválni a testtôl és hazajutni az Úrhoz.'' (2Kor 5,6-8) Ám a testtôl elválasztott lélek ezen állapota nem az utolsó szava az isteni szeretetnek és hatalomnak. Az általános ítéletkor, amikor Szent Pál szerint az idôk végén újra eljön Krisztus (Vö. Róm 14,10 és 2Kor 5,10), hogy helyreállítsa az Atya országát, (Vö. 1Kor 15,28) a föltámadt Krisztus dicsôsége fel kell, hogy ragyogjon a választottak testén, -- ezt mondjuk paruziának. Majd ez a szellemi és halhatatlan test lesz az, amellyel a választottak részt vesznek az Úr bensô életében olyan módon, amit mi el sem tudunk képzelni, de amit erôsen hiszünk, mert az Úr mondta, aki már legyôzte a halált: ,,Én vagyok a föltámadás és az élet... Hiszed ezt?'' (Jn 11,26) 24. Az élet tétje Életünk ára, szabadságunk komolysága ezután a maga teljességében jelenik meg. Az ember esetében nem egy kívülrôl csatlakozni kész tetszôleges humanizmus-pótlékról van szó. ,,Amennyiben elutasítja az Isten által a természetbe és a történelembe írt szeretet-tervet -- amit egyébként saját szívébe írtán is megtalál --, az ember nem döbbent rá arra, hogy nincs igazi humanizmus, csak az Abszolút felé nyitottan viselkedve, amikor felismerjük hivatásunkat, s amely az emberi élet igazi eszményét szolgáltatja.''[27] Ezen ismeret hiányában elveszíti saját sorsát. S bár arra van teremtve, hogy szeressen, mégis kiesik a szeretetbôl, sôt azt a kockázatot vállalja, hogy úgy éljen örökké, hogy közben képtelen a szeretetre: ez a második halál, a pokol, amely mint tragikus lehetôség, negatív módon ugyan, de szintén tanúskodik az ember nagyságáról és arról, hogy az Isten tiszteletben tartja ezt az emberi szabadságot. Az Isten felajánlja szeretetét az embernek, de ,,ha ez a szólítás kötelezi is az embert lelkiismeretben, nem kényszeríti mégsem''. A keresztény, ami ôt illeti, iparkodik teljes szívvel felelni erre a hívásra és törekszik megbízható tanúvá válni Isten ügyében: ,,Az Isten nem azért küldte el Fiát a világba, hogy elítélje azt, hanem hogy megváltsa általa a világot.'' (Jn 3,17) 25. Karácsonytól húsvétig Az Újszövetség evangéliumi kinyilatkoztatásának ez a lényege. Az Egyház, hogy segítse a keresztény embert behatolni ezen titokba, évrôl évre átelmélkedteti vele a liturgikus év keretében[28] ezt a misztériumot karácsony és húsvét között, a Megtestesüléstôl a Megváltásig. Mert a keresztény Titok oszthatatlan. Egy végtelen gazdagság távlata, ez a keresztény hit távlata: Krisztus eljött, hogy megszabadítson a bűntôl, s ugyanakkor az isteni élettel is megajándékozzon. Tudjuk azt, Isten szándékosan nem állít akadályt az emberi kutatás és a teremtésben éppen ôáltala rábízott munkája útjába, ám a rossz forrása mégis mindig újjászületôben van benne. S ez a végtelen nyitottság, amely ugyanakkor a hit tettei által ellentmondásos is, mert egyrészrôl haladó, másrészrôl állandóan kutató, elegendô ahhoz, hogy az ember szíve kicserélôdjék. Annak ellenére, hogy az ismeretekben folytonos a fejlôdés és ugyanez megtalálható a társadalmi rendben, a rossz mindig újraéled: s ezért van szükség az egyetemes megváltásra, hogy a bűn által okozott haláltól megszabaduljunk. 26. Az ember végtelensége Ahogy Nagy Szent Leó pápa[29] tanítja: ,,Isten azért lett emberré, hogy részesedhessünk isteni természetében.'' Ezért a Krisztusba vetett hit a legmaradéktalanabbul betölti az ember várakozását és lehetôvé teszi számára, hogy mélységes hivatása szerint bontakozzék ki. ,,Az ember végtelenül fölülmúlja az embert'' mondta Pascal.[30] Jézus Krisztusban az emberi hivatás rátalál a maga teljességére, az emberi méltóság teljes nagyságára, szabadsága pedig egész váltságdíjára: a keresztény hagyomány szerint Jézus Krisztusban, a Megváltóban válik képessé az Istenbirtoklásra. A Húsvéti mise prefációja[31] elmondja nekünk üdvösségünk e titkát: ,,Krisztus elvette a világ bűneit: meghalva legyôzte a halált, föltámadva a sírból megadta az örök életet nekünk.'' Ezért a keresztény hit meg nem szűnô forrása az örömnek, a reménynek és az életnek. ======================================================================== II. A hitbôl fakadó élet 27. Az Isten jelen valóvá lesz a keresztényben A keresztény ember meggyôzôdése biztos: ,,Hogy mik leszünk, még nem nyilvánvaló'', de mostantól fogva Isten gyermekei vagyunk'' (1Jn 3,2). És ez a bizonyossága rendíthetetlen, mert Krisztusnak arra a kifejezett ígéretére támaszkodik, amit akkor tett, amidôn visszatért Atyjához: ,,Én veletek vagyok mindig, mondta tanítványainak, a világ végéig'' (Mt 28,20). Abban a menetben, amellyel az örök élet felé halad, s amelyben Jézus megelôzte, a keresztény ember bizalommal jár, a hit szavának fényénél. Megvan már a biztosítéka. Isten megvilágosítja értelmét, megerôsíti akaratát, hogy Isten fiaként éljen, s ezt nevezzük ,,cselekvô kegyelemnek''. S ami még több, a keresztény máris bensô kapcsolatban van Istennel magával, miközben várja a színrôl-színre történô látás boldogságát, amikor majd ,,eltávozik ebbôl a világból Atyjához'' s követi Jézust (Jn 13,1) Mostantól kezdve az Isten a megkeresztelt ember szívében lakik, amely a Szentlélek templomává lett. Benne az az élô Víz van jelen, amely az örök életre szökellô vízforrás és amely lecsillapít minden szomjúságot mindörökre, amint azt Jézus kifejtette a szamariai asszonynak (Vö. Jn 4) S a keresztény ember hisz ebben a hallatlan ajándékban, amit ,,megszentelô kegyelem''-nek hívunk Jézus ezen szavai alapján: ,,Ha valaki szeret engem, megtartja igéimet, Atyám is szeretni fogja ôt, hozzá megyünk és nála lakunk.'' (Jn 14,23) 28. A szentségek Az Egyház biztosítja a keresztény ember számára Krisztus sajátos jelenlétét érzékelhetô szertartások eszközlésével, amelyek tekintettel vannak arra, hogy testbôl és lélekbôl állunk, és ugyanakkor az üdvösség gazdagságát is közölni képesek velünk. Ezek a szent jelek, vagyis szentségek, számszerint hét, azok a cselekmények és szavak, amelyek létrehozzák a láthatatlan Krisztussal való éltetô találkozást: megvalósítják azt -- éspedig valóságosan --, amit jelképesen fejeznek ki. Szó sem lehet arról, hogy mágikus szertartásokról beszéljünk velük kapcsolatban, mert gyümölcseik, amelyeket közölnek, kegyelemként adattak számukra, Krisztus akarata folytán, aki az alapítójuk; s az Egyház szándéka az, amely ilyenként alkalmazza e jeleket. S még az is szükséges, hogy a hívek hittel éljenek velük, azon vággyal eltelve, hogy tevôlegesen megfelelhessenek annak az életnek, mely bennük a Szentlélek működése alapján indult el. ,,Az Úr ilyen nagy bôségben adja meg az üdvösség hatékony eszközeit minden rendű és rangú kereszténynek és fel is szólítja ôket arra a tökéletesen szent életre, melynek teljessége az Atyában van meg.'' (Lumen Gentium 11.) 29. Kapcsolatok Krisztussal A szentségek, természetük legmélyénél fogva, azt célozzák, hogy a keresztényeket Krisztushoz tegyék hasonlóvá, s új viszonyulásokat építsenek ki vele életük jellegzetes viszonyai között születésüktôl halálukig. A keresztség által lesz az ember kereszténnyé, aki ettôl kezdve Krisztussal együtt, Neki él, mint Krisztus mása.'' (Róm 6,5) ,,A megkereszteltek ugyanis az újjászületés és a Szentlélek kenete által felszentelt lelki épületté és szent papsággá lesznek, hogy -- a keresztény ember minden cselekedetében megvalósuló -- lelki áldozatot mutassanak be és hirdessék annak dicsôségét, aki a sötétségbôl meghívta ôket csodálatos világosságára'' (Vö. 1Pt 2,4-10) (Lumen Gentium 10.) A bérmálás a megkeresztelt embernek azt az erôt közvetíti, amelyet a Szentlélek azért ad, hogy Isten gyermekeként tanúságot tudjon tenni és ,,építse'' az Egyházat. Az Eucharisztia Krisztus életének a teljessége, olyan táplálék formájában, amely hasonlítani fog: ,,Ahogy én az Atya által élek, úgy az, aki engem eszik, énáltalam fog élni'' (Jn 6,57) Krisztus az Eucharisztiában valóban önmagát adja nekünk éltetô táplálékként a kenyér és a bor külsô színében, miként az Utolsó Vacsorakor tette tanítványaival, halála elôtt, melynek emléknapja nagycsütörtök.[32] A bűnbocsánat szentsége annak a bűnbánónak, aki azért jön, hogy megvallja gyengeségét és bűnbánatot tartson, megadja bűnei bocsánatát a pap szolgálata által, aki feloldozza ôt, s ezzel újjáéled lelkében a mindennapos lelki harchoz szükséges keresztségi kegyelem.[33] A betegek szentsége, vagyis az utolsó kenet megadja azt az erôt és szükséges lelki békét, amellyel a beteg le tudja küzdeni a súlyos próbatételt és a nagy út elôtt Krisztushoz hasonlóan teszi életét Atyja kezébe, aki így kiáltott fel a keresztfán: ,,Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.'' (Lk 23,44) Az egyházi rend szentségében az Egyház papokat szentel, akik a püspökök segítôtársai a tanítás, a kormányzás és a megszentelés küldetésében. Végül a házasság a házasfeleknek adja meg azt a krisztusi kegyelmet, melyre mint szülôknek és gyermekeik nevelôinek van szükségük. ,,A házastársak egysége hozza létre a családot és a családban születnek a társadalom új polgárai, akiket a keresztségben a Szentlélek kegyelme Isten gyermekeivé tesz, hogy a századok folyamán fennmaradjon Isten népe. A szülôk legyenek ebben a családi egyházban gyermekeik elsô hithirdetôi szavukkal és példájukkal, és ápolják mindegyikük sajátos hivatását, különös gonddal pedig a papi hivatást.'' (Lumen Gentium, 11) A házasság szentsége megszenteli a hitvesi szerelmüket, s kapcsolatukat teljessé, hűségessé, felbonthatatlanná és termékennyé teszi[34], ahogy azt Krisztusnak és az Egyháznak egysége is szimbolizálja: ,,Férfiak, szeressétek feleségeiteket, amint Krisztus is szerette az Egyházat és életét adta érte.'' (Ef 5,25) 30. Kapcsolatok az Egyházzal Ez azt akarja mondani, hogy a keresztény ember bensô kapcsolatba lép Krisztussal az Egyházban, amely Krisztus titokzatos teste.[35] A megkeresztelt ember elkötelezi magát arra, hogy Krisztust az ô Egyházában akarja követni, hűségesen ragaszkodva lelkipásztoraihoz. Amikor a szentségekhez járult, azokat az Egyház nevében egy olyan személy szolgáltatta ki számára, aki erre hatalmat kapott. És a szentségek az Egyházhoz való tartozást megerôsítik. Amint azt egészen pontosan körülírta a Zsinat: ,,Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus lelkét hordozva magukban, elfogadják az Egyház egész rendjét és az üdvösségnek az Egyházban létesített minden eszközét; és a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékei által, vagyis látható szervezettségén át kapcsolódnak össze Krisztussal, aki az Egyházat a pápán és a püspökökön keresztül kormányozza.'' (Lumen Gentium 14) Ezért érthetô, hogy szentség nem szolgáltatható ki azoknak, akik a keresztény közösség elvi vagy gyakorlati hitéletén kívül rekednek, mint az elváltak és pusztán polgári módon újraházasodtak esetében általában fennáll. Az Egyház amikor ezt teszi, egyáltalán nincs semmiféle elôítélettel a keresztény ember bensô lelki állapotáról, s nem tagadhatja, hogy az Isten valami módon kegyelmet is ad számára, különösen az imádságon keresztül.[36] Ez a szabály magyarázza a katolikus magatartást az interkommunióval kapcsolatban. 31. Az Eucharisztia Krisztussal az Egyházban a szentségeken keresztül találkozunk, amelyek bennünket az ô mindig eleven jelenlétérôl biztosítanak, kiterjesztik misztériumát az idô kategóriájára és elôkészítenek arra, hogy ezt a misztériumot megéljük majd az örökkévalóságban is. Az eucharisztikus áldozat egészen kivételes módon emlékeztet a múltra és hirdeti a jövôt, mikor az Úr halálának és feltámadásának részesévé teszi a keresztényeket, abban az áldozatban, amely hálaadás. Az emberi élet egész értelme, csakúgy, mint a hit egész állaga, mivolta, az ô misztériumába foglaltak. A kenyér és a bor felajánlása nem egyéb, mint annak a természetnek a felajánlása, melynek az ember az ura, s aki azt visszaadja Teremtôjének. A pap szavai által, aki a szentmisén nem tesz mást, mint hatékony módon ismételi meg azokat a krisztusi szavakat, amelyek az Utolsó Vacsorán elhangzottak, a kenyér és a bor megszűnik testi táplálékunk lenni. Az, ami sajátosan kenyérré és borrá tette, átváltozik Krisztus Testévé és Vérévé, s ezt nevezzük átlényegülésnek. Így az emberek táplálékaként Krisztus az Élet és a Szeretet forrásává válik számunkra, s így válnak képessé arra, hogy az általa kapott parancsnak eleget tegyenek: ,,Szeressétek egymást, mint ahogy én is szerettelek titeket.'' (Jn 15,12) Bízva szeretetének hatalmában, a keresztények úgy fogadják ezt a nagy misztériumot, a maga egyszerűségének nagyszerűségében, hogy mitsem kicsinyítenek meg belôle. S miután imádták Krisztus Testét és Vérét, a misézô, illetve a koncelebrálók így kiáltanak fel: ,,Íme hitünk szent Titka!'' És minden jelenlevô hívô csatlakozik a papokhoz megerôsítve: ,,Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz''. A keresztények hisznek ebben a titokban, táplálkoznak vele, hiszen maga Jézus mondta: ,,Az én Testem valóban étel és az én Vérem valóban ital. Aki eszi az én Testemet és issza az én Véremet, az bennem marad és én ôbenne.'' (Jn 6,55) S evégbôl rendelt szolgálati papságot, az Egyház pedig Isten népe javára létrehozta az Eucharisztiát, miközben az Eucharisztia élteti az Egyházat, melynek Szíve és nemzedékrôl nemzedékre a szeretet és az élet forrása. 32. Élet és hit A keresztény a hit szentségei által Krisztushoz alakulva éli mindennapi életét abban a hitben, melyet az isteni élet táplál benne. Valóban ,,új ember'', ahogy Szent Pál mondja, aki ,,szünet nélkül megújul annak képére, aki ôt teremtette''. (Kol 3,10) A kegyelem erôt ad számára, s a reménykedés türelmét, s hite arra készteti, hogy mindig jobban megfeleljen az isteni szólításnak: ,,Buzdítalak benneteket -- mondja nekünk Szent Pál --, hogy életmódotok méltó legyen ahhoz a hivatáshoz, melyre meghívást nyertetek.'' (Ef 1,4) Az erkölcs, mint már mondtuk, a hit következménye. Tegyük hozzá, hogy szükségszerű következmény, annak elválaszthatatlan folytatása. 33. Az Isten akarata Az ember felfedezi az Isten akaratát a helyesen kialakított lelkiismeretével, mely jól motivált ítélôkészséget és felelôsségteljes viselkedési készséget biztosít számára. Már Jeremiás próféta meghirdette: ,,Törvényemet létük mélyére rejtem és szívükbe írom fel.'' (31,33) Jézus világosan megmondta: ,,Nem az, aki mondja nekem: Uram, Uram! megy be a mennyek országába, hanem az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi.'' (Mt 8,21) Ami annyit jelent, hogy a keresztény életet jellemeznie kell személyes erôfeszítésnek is, hogy megfeleljen az Isten akaratának. A keresztény ember minden körülmények között hűséges akar maradni hozzá. Az ebben való vonakodása bűn, ami halálos vétekké válik, ha súlyos dologban teljes öntudattal és akarva történik: ez már szakítás az Istennel. 34. A tételes törvény A keresztény ember, tudva azt, hogy a Szentlélek a fény és az erô forrása lelkében, törekszik alázatos és elôvigyázatos lenni, mert a kísértônek ezer alkalma van rá, hogy megzavarja és becsapja. Nincs a többé-kevésbé tudatos vakság biztonságában sem. Hiszen lelkiismeretét köteles a tárgyi kritériumok alapján alakítani, s cselekedeteit a külsô normákhoz igazítani. Ennek mindenek elôtt az ember szívébe írt természettörvény a forrása, melyet az összes nagy civilizáció elismert: a Teremtô felismerése, a test tiszteletbentartása, a szülôk szeretete, a családi érzés, más életének és javainak és az igazságnak a tiszteletben tartása. Az Isten szava (MTörv 5,6-22) ezt megerôsítette, amennyiben pontosan körülírta az üdvösség történetére vonatkozó akaratát. A Szentírást az Egyház magyarázta és a Tanítóhivatal valamiképpen mindig a megfelelô korokhoz alkalmazta, de mindig híven a természet és a kegyelem igényeihez. Mert senki, még a pápa sem változtathatja meg azt az isteni törvényt, amelyet nem ô hozott. Az Egyház ilyen tekintetben letéteményes és magyarázó, anélkül azonban, hogy valaha is szabadnak nyilváníthasson ki olyan dolgot, ami nem az. 35. A keresztény ember lelki küzdelme Ezen belsô és külsô fénytôl vezetve a keresztény ember nem vár arra, hogy a társadalom beleegyezését adja, amikor erkölcsi magatartásának irányát le akarja szögezni. Amint az illik, nem fél attól, hogy az uralkodó mentalitással szembe helyezkedjék, bár ez sokba kerülhet neki, amikor faji megkülönböztetésrôl, háborúról, vallásról, a gyermekáldás elleni védekezésrôl van szó. És kétsége nincs tovább afelôl, hogy mit kell tennie, ha egy ankét, vagy közvéleménykutatás, olyan módszerrel dolgozik, hogy általánosítson, és meggyôzôdésével ellenkezô módon, láthatóan nyomást gyakorol rá. A keresztény tudja, hogy széles a kapu, tágas az út, könnyű azon a lejtôn haladni, amely a pusztulásba visz. (Mt 7,13) Nem arról van szó, hogy minden változásnak ellene mondjon, sôt tisztában van vele, hogy köteles mindig megújulni, de csak azért, hogy rátaláljon újra az evangéliumi üzenetre, és hogy azt még hűségesebben élje meg. Azt a lelki harcot kell folytatnia önmagában, amely reprodukálása és folytatása annak a harcnak, amelyet Jézus folytatott a pusztában (Vö. Mt 4,1-11) és abban részt vállalva lelki módon, Krisztus halálában és feltámadásában vállal részt. Ilyeténképpen a keresztény ember távol minden emberi nézôponttól, nem fél attól, hogy nem-konformistaként haladjon elôre, Pál apostol figyelmeztetése alapján: ,,Ne szabjátok magatok e világhoz, hanem alakuljatok át gondolkodástok megújulásával'' (Róm 12,2) Ez a rettenthetetlen tanúságtétel prófétai kiáltássá lesz, amely az egész világ lelkiismeretét felébreszti. 36. Minden ember Isten gyermeke A keresztény ember világban való magatartását az a meggyôzôdés irányítja hogy minden ember az Isten képére van teremtve, az istenfiúi méltóságra van meghívva, s mint ilyennek, joga van a tisztelethez, az igazságossághoz, a szeretethez és a testvéri segítséghez. S minden féltékenykedô irigység nélkül iparkodik Jézus szavai szerint élni: ,,Amit akartok, hogy nektek tegyenek az emberek, ti is cselekedjetek velük,'' (Mt 7,12) Ezért szeretete nem tűri meg a fajra, bôrszínre, népcsoportra, társadalmi helyzetre és nemre vonatkozó kizárólagosságot. Azon gyönyörű eszmény szerint, melyet Jézus rajzolt meg, de amit János, Pál és a többi apostolok is hirdettek, utóbb pedig XXIII. János és VI. Pál pápák alkalmaztak a Pacem in terris és Populorum Progressio kezdetű enciklikákban, minden emberben felebarátját ismeri fel, s azon dolgozik, hogy a szeretet, az igazságosság, az igazság és a szabadság országa jöjjön létre. Szünet nélkül azon munkálkodik, hogy ,,Teljesen valóra váljék az igazi fejlôdés, amely a haladás minden és mindenki számára, s eljussanak a kevésbé emberi feltételek közül az emberibb helyzetbe.'' (Populorum Progressio, 20.) 37. Az Egyház missziós tevékenysége A keresztény ember jól tudja: emberibb módon élni, az ember számára azt is jelenti, hogy elismerjük a felsôbb értékeket. ,,Emberibb dolog végülis és legfôképpen a hit, Isten adománya, melyet a jóakaratú ember elfogadott és a Krisztus szeretetében való egység, amely arra hív mindnyájunkat, hogy részesedjünk fiakként az élô Istennek, minden ember Atyjának életében'' (uo. no 21.) Ez az Egyház sajátos küldetése ebben a világban; hirdetni az üdvösség örömhírét, közölni Krisztus szeretetét minden emberrel és minden néppel. Az Egyház be is tölti ezt a hatalmas feladatát nemzedékrôl nemzedékre, az Istennek a történelemben megvalósuló terve szerint. A pápa és a püspök vezetésével az egész Egyház az, a lélekadó Lélek erejében, amely missziónál és az elsô Pünkösd óta hirdeti az evangéliumot, Krisztus parancsa iránti engedelmességbôl. Így vezeti az embereket és a népeket ,,élete példájával, az igehirdetés által, a szentségek és más kegyelmi eszközök közvetítésével a hitre, a szabadságra, Krisztus békéjére olyan módon, hogy számukra nyitott legyen, mint szabad és biztos út, hogy teljesen részesülhessenek a krisztusi titokban.'' Így azután szerte az egész világon egyházak születnek abból az isteni üzenetbôl, amit számukra a misszionáriusok vittek el és lassankint saját hierarchiájukkal egyesülten hívô néppé lesznek és saját szellemüknek megfelelô megoldásokat alkalmaznak, hogy így folytassanak teljesen keresztény iletet. Mindaz, ami jó az emberi szívekben és a különféle népek civilizációiban, így megtisztulva és felemelve, -- miközben megmarad a keresztény közösségek különbözôsége és ugyanakkor mélységes egysége is, -- nagyszerűen tanúskodik az Isten hatalmas terveirôl, ugyanakkor kézzelfoghatóvá teszi az Egyház hivatását, amely abban áll ,,hogy egyetlen népet hozzon létre, melynek kebelében az Isten gyermekei, akik eddig szétszórtan éltek, most egységben gyülekezzenek össze''. (Vö. Jn 11,52.) (A Zsinat határozata az Egyház missziós tevékenységérôl.) 38. Ökumenizmus A keresztényeket, akik mindenféle nép soraiból érkeztek és az Egyházban alkotnak egységet -- nem különbözteti meg a többi embertôl sem nemzetiségük, sem nyelvük, sem a társadalomban vállalt életvitelük, hanem annak a Krisztusnak a szeretete, aki ôket egyesíti. Ám a történelem során a bűn bevette magát a keresztények szívébe és Krisztus akarata ellenére megosztotta ôket, amely megoszlás a világnak botrányul szolgált, ugyanakkor súlyos akadálya az Evangélium hirdetésének és az Egyház tanúságtételének, amely a próféta szavai szerint: ,,Egyetlen nyája Istennek, a nemzetek elôtt mutatkozó jelként'' (Vö. Iz 11,10-12). Mert, ahogy Szent Pál mondja, nincsen csak egy Test és egy Lélek... mint ahogy egyetlen a reménység is... Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség.'' (Ef 4,4-5). Igaz, hogy a Szentlélek kegyelmének sugallatára, sok erôfeszítés történik imádsággal, szavakkal és cselekedetekkel is, hogy a Jézus Krisztus által akart tökéletes egységhez elérkezzünk.[37] A Zsinat felszólít bennünket, hogy az idôk jelét lássuk ebben és azt kívánja, hogy tevôlegesen vállaljunk részt az ökumenizmusnak mondott erôfeszítésben, így nevezzük ,,azokat a keresztény egység érdekében létrehívott és szervezett vállalkozásokat és kezdeményezéseket, melyek az Egyház különféle szükségletei és körülményei szerint születtek'' a felelôs lelkipásztorok felügyelete alatt imádságban és szeretetben. Mert az ,,a lélek megújulása, önmagunk legyôzetése, szabad kiáradása a szeretetnek, amely az egység vágyát szüli és érleli''. ,,A hívek ökumenikus tevékenysége sem lehet másmilyen, csak tökéletesen katolikus, azaz hűséges ahhoz az igazsághoz, amelyet az apostoloktól és az Atyáktól vettek és megegyezô a katolikus Egyház által mindig vallott hittel: arra a teljességre törekszik, amelyben a korok folytonos egymásutánjában az Úr azt akarja, hogy Teste növekedjék.'' (A Zsinat határozata a keresztények egységérôl.) 39. A világiak apostolkodása ,,Minden világi a kapott adományok erejénél fogva tanúja és ugyanakkor élô eszköze az Egyház missziós tevékenységének, a Krisztustól nyert adomány mértéke szerint'' (Ef 4,7) ,,Ez olyan apostolság, amely kivétel nélkül minden hívôt megillet'' (Lumen Gentium 33.) ,,Végeredményben a keresztény hivatás, természeténél fogva egyúttal meghívás az apostolságra is.'' ,,Az Egyház és annak minden tagja köteles elôször is hirdetni a világnak Krisztus üzenetét szavaival és cselekedeteivel és közölni vele kegyelmét.'' ,,A felelôs lelkipásztorok körül a világiak azok, akik sokrétű apostoli tevékenységüket gyakorolják, mind az Egyházban, mind pedig a világban.'' A tettek mezeje nagyon változatos: egyházi közösségek, családok, az ifjúság, társadalmi környezet, nemzetiségi és nemzetközi csoportok. A nôk részvétele egyre tevôlegesebb a társadalmi életben, s egyre jobban mutatkozik az apostoli munkában is. Az apostolkodás módjai különfélék. Az elsô és elengedhetetlen, hogy az a valóban keresztény életbôl folyjék. Mindig és mindenütt termékeny és minden körülmények között az egyetlen alkalmazható és lehetséges mód. De, mivel az ember természete szerint társas lény, a jól szervezett apostolkodás nagyon is megfelel a hívek emberi és keresztény adottságainak. Ugyanakkor a közösségnek és az Egyház Krisztusban való egységének is jele: ,,Ott, ahol ketten, vagy hárman összejönnek az én nevemben, közöttük vagyok'' -- mondta az Üdvözítô. (Mt 18,20) Ezen apostoli társulások igen különfélék: ,,Egyikük azt tűzi ki magának feladatul, hogy az Egyház általános apostoli célját elérje, a másik a hithirdetést és a megszentelést, de sajátos szemszögbôl nézve, ismét más arra fektet súlyt hogy az evilági vonatkozásokat keresztény lelkülettel töltse meg, ismét mások a szeretet és irgalmasság sajátságos tetteivel tesznek tanúságot Krisztusról.'' A Zsinat fôként azokat ajánlotta, melyeknek Actio Catholica a nevük, ,,s ez leggyakrabban a hierarchia apostolkodásában való világi együttműködés. Testvéreik között így a világiak tevékeny tanúságtevôi annak a fénynek, amelyet kaptak, és annak a szeretetnek, amely élteti ôket.'' (Vö. a Zsinat határozata a Világiak apostolkodásáról.) 40. Az egyetemes Szeretet útjai A keresztény embernek komoly gondja, hogy megossza hitét embertestvéreivel, ez azonban nem kisebbíti szerepét abban a munkában, hogy velük együtt testvéri közösséget építsen fel világi értelemben. A közjónak ezen szolgálatában becsületesen együtt dolgozik a jóakaratú, békességes emberekkel. És minden bizonnyal nem fél azoktól a merész változtatásoktól, amelyek szükségesek a közösség java érdekében. De tudja azt is, hogy az igazságosság és a szeretet elválaszthatatlanok, s hogy a mennyek országa azoknak van fenntartva, akik ,,békességesek, mert ôket Isten fiainak nevezik''. (Mt 5,9) Ez az ország ,,erôszakot szenved és az erôszakosok ragadják el azt.'' (Mt 11,12) Az evangéliumi forradalom ilyen és nem olyan, mint a pogány erôszak, hanem ez a keresztény szeretet forradalma Jézus példája és parancsa szerint: ,,Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket, imádkozzatok üldözôitekért, hogy így legyetek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját a gonoszokra és a jókra egyaránt (Mt 5,44-45). Ezeket a szavakat kemény dolog hallani, ezt Krisztus is jól tudta (Vö. Jn 6,60), aki jól meghatározta számunkra: ,,Ha igazságtok nem fogja fölülmúlni az írástudókét és a farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába. Ha csak azokat szeretitek, akik benneteket szeretnek, nemde a pogányok is csak ennyit tesznek?'' (Mt 5,20 és 46-47). Befejezésül pedig egy nagy keresztény csodálatos szavai szerint ,,nemde könnyebb elpusztítani az ellenséget, mint baráttá tenni ôt?'' (Vö. Luther King: A szeretet ereje, 8. kiadás, Paris Casterman, 1964, 71. o.) A keresztény képes arra, hogy vállalja ennek a sajátos szeretetnek a kockázatát és Krisztus nyomába lépjen, egészen elszánva magát az ô végsôkig való követésére. 41. Teljes emberség Csupán Krisztus hűséges követésének eredménye, az evangéliumi üzenet igényei szerint, hogy a keresztény ember betölti a hivatását azáltal, hogy ,,a világ világossága'' (Mt 5,14), ,,a föld sója'' (5,13) ,,és kovász'' (13,33) lesz. Elégtelen az önmagunkba zárt emberség, a hívôt értékskálája a végtelen felé irányítja: ,,nem valósítja meg önmagát csak azáltal, hogy túllép önmagán, azaz megnyílva Isten ajándéka elôtt.'' Jézus erre a következôképpen figyelmeztet minket: ,,Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének azonban kárát vallja?'' (Mt 16,26), ,,keressétek elôször az Isten országát és az ô igazságát'' (6,33), ,,törekedjetek olyan eledelre, amely az örök életre megmarad''. (Jn 6,27) A keresztény teljes egészében ember akar lenni Krisztus képére, aki mindenkit arra hív, hogy fiúként részesüljön minden ember Atyjának, az élô Istennek életében. (Populorum Progressio, 21.) 42. Szívbeli megtérés A keresztény ember jól tudja, hogy nem képes megélni ezt az eszményt, hacsak meg nem változik belsejében: a szívnek ez a változása, a gondolatnak ez a megfordulása az, amit az Evangélium megtérésnek nevez. Az egész létnek ez a mélységes megváltozása a kegyelem hatására, az egész keresztény élet nélkülözhetetlen alapja. Ha ez nem így történik, csupán természetes bódultság illúziójába esünk, amely visszavet bennünket az ösztönök és a szenvedélyek rabszolgaságába és meghamisítva az Evangéliumot, tevékenységünket is terméketlenné teszi. Ez a megtérés sok ellenállásba ütközik bennünk és sokszor be nem vallott nehézségeket okoz, melyeket egészen soha nem lehet megoldani. A keresztény mindezt szünet nélkül érzi. Ebben segíti a személyes lelkiismeretvizsgálás és annak revideálása, hogyan is éli meg embertestvéri életét. A bűnbánat szentsége, ugyanakkor, amikor megbocsátja bűneit, mélységes támasz lesz számára, míg az eucharisztia hatékonyan erôsíti és segíti ôt a Pál apostoltól kölcsönzött program megvalósításában: ,,Az én számomra az élet Krisztus.'' (Fil 1,21) Ennek eredménye azután, hogy a keresztények lassankint engedik, hogy a Mindenható olyanná alakítsa ôket, amilyennek Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki és adta oda magát nekünk, melyre így zeng szívünkben hívása: ,,Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes.'' (Mt 5,48) 43. Megváltó szenvedés Ugyanúgy, mint bárki, a keresztény sem menekülhet a megpróbáltatások elôl. Ám Krisztus példája nyomán szívesen fogadja egészen addig, hogy még örömét is leli benne (Vö. Kol 1,24) ,,Ha valaki utánam akar jönni, mondja Jézus, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és úgy kövessen engem.'' (Mt 16,24) A keresztény hallja ezt a hívást és tôle telhetôleg felel is rá abban a rendkívüli bizonyosságban, amelyet Szent Pál apostol adott számára, nevezetesen, hogy az önként vállalt szenvedés által a Megváltó Kereszt húsvéti titkában részesedik ilyképpen. ,,Én kiegészítem testemben, ami hiányzik Krisztus szenvedésébôl.'' (Kol 1,24) Ezen megtisztító aszkézison túl, csakúgy mint minden ember, a keresztény is szembe találja magát, a rossz problémájával; pontosan tudja, hogy a rossz gyökere a bűnben van, amelyet Krisztus legyôzött, de a megpróbáltatás miatt nem kevésbé lehangoló. Hitének éjszakáján fogadja hát el ezt, Krisztus nyomán, ,,aki áldozata mi bűneinkért''. (1Jn 2,2) Miként Krisztus is, felajánlja a szenvedést az Atyának az emberek üdvösségéért, tudva, hogy a húsvéti titok által a halál fullánkja nem létezik többé és a látszólagos vereség is visszájára fordult: a halálból titokzatosan életre támadt. ,,A gyôzelem, amely gyôzedelmeskedett a világon, a mi hitünk.'' (5,4) 44. Reménység A keresztény ember a remény embere. Az Evangéliumnak csodálatos igényei ugyanis azok számára is nehezek, akik azokat komolyan veszik. Jézus nem titkolja: ,,Az ember számára ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges'' (Mt 19,26) A keresztény ember azonban nem tartja elviselhetetlen követelménynek, hogy saját erejébôl jobb legyen, mint mások. De azt is tudja, hogy az Isten irgalmas hatalma az, amely gyengeségének vermébôl szeretetéhez emeli. Ettôl kezdve sem a bukás, sem a halál nem képesek alázatos erôfeszítéseit elnyelni. Tudja, hogy úgy kell tenni a kis dolgokat is, mint a nagyokat Jézus Krisztus fölsége miatt, aki elindítja bennünk a cselekvést; s a nagy dolgokat csakúgy, mint a kicsinyeket és könnyűeket, mindenhatósága miatt'' (Vö. Pascal: Jézus titka) Az üdvözítô szeretet bizonyosságában már nincs többé kilátástalan helyzet, sem reménytelen lét. A reménynek ez az alázatos, de mégis szilárd biztonsága a kereszténynek olyan örömet kölcsönöz, amelyet soha semmi nem rabolhat el tôle. 45. Az imádság Ez a keresztény magatartás azt kívánja, hogy mélységes bensôségben éljünk Jézussal, elmélkedve róla az Evangéliumot olvasva, magunkhoz véve ôt a szentségekben, s találkozva vele az imádságban. Ahelyett, hogy felmentenénk a keresztényt az erôfeszítéstôl, éppen az imádság ad számára erôt. Imádkozik ,,csendben'' (Mt 6,6), de testvéreivel együtt is és szeret résztvenni az Egyház liturgikus imájában is, amikor az Isten népe az önmaga felajánlásra és a hálaadásra gyülekezett össze. Kér az imájában minden bizonnyal Jézus ezen szavai szerint: ,,Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.'' (Jn 16,23) De hallgat, csodálkozik, dicsér és szemlélôdik is. Már maga a hit imádság, hiszen egyenes válasz az isteni hívásra. És az egész keresztény élet ennek a hitnek soha be nem fejezett kibontása, a három isteni erény gyakorlásában.[38] Azok az imádságok, amelyekre az Egyház tanít, hitre való nevelést jelentenek. Ha ez a nevelés végülis nem táplálódik és fejlôdik az ima által, a hitet az a kockázat fenyegeti, hogy hovatovább már nem lesz ,,élô hit'', s amely nem létezhetik tovább normálisan a hitetlen társadalmi környezetben. A hívô keresztény ezzel szemben, mint a hit és imádság embere, vonzóvá válik a remény és öröm által, melyek sugároznak belôle és abból a szeretetközösségbôl, amelyet testvéreivel együtt alkot. 46. Az Egyház szeretete Az Egyház fia, a keresztény, Egyházát édesanyaként szereti és abban él testvéreivel közösségben, tanulékony lélekkel és tettrekészen figyelve lelkipásztoraira. Öröm és bajok váltakoznak itt is, mint a családban, ezeket vállalva részesedik egyháza bensô életében és missziós apostoli feladatában. Ahelyett, hogy befeketítené, együtt szenved emberi gyengeségeivel és mindent, amit megtehet, megtesz, hogy küzdjön azon bűnök ellen, melyek mindig újjáélednek tagjaiban. Tudja, hogy az Egyház gyenge és bűnös emberek egysége, olyanoké, mint ô is, de éppen ezeket akarja megszentelni és a szentség felé vezetô úton azok szemlélésébôl merít bátorságot, akik már elérték ezt az életszentséget. Mert az Egyház nincs azokra korlátozva, akik látható tagjai, sem azokra, akik a kortársakat jelentik. A keresztény ember a szenteknek ahhoz a hatalmas tömegéhez tartozik, akik elôtte éltek és testvéreik között nemeslelkűen járták a Krisztus-követés útját, s most már az ô boldog birtoklásában élnek. Példájuk a keresztény számára lelkesítô, imájuk segítség. 47. Mária A szentek között az elsô helyen Máriát tiszteli a keresztény ember; a Szüzet, a feleséget, az anyát, aki fogantatása elsô pillanatától kezdve szeplôtelenül és szentként élt, mindig az Isten kegyelmében. Valóban Isten Anyja és a mi anyánk is. Szorosan hozzátartozik Ô megváltásunk titkához attól kezdve, hogy Jézust szűzen foganta, egészen annak üdvözítô kereszthaláláig, mindannyiunkat megelôz lelkével és testével Nála. Az új Éva, az Egyház Anyja, akit Védelmezônek, Segítônek, Oltalmazónak, Közbenjárónak hívunk. Aki szent Fiához vezet bennünket, arra tanítva, hogy példája nyomán ,,érintetlen hitben, erôs reményben és ôszinte szeretetben éljünk.'' (Lumen Gentium 64.) Életének titkait szemlélve, a keresztény ember hálát ad a Mindenhatónak, aki ilyen csodálatos dolgokat művelt. (Lk 1,49: Ez az egész értelme a szentolvasó hagyományos imádkozásának) Ez a látomás segíti a bízó hitben élni azt, aki fonja mindennapi létének fonalát. ======================================================================== Befejezés 48. A hit haladása Így járnak-kelnek a ma keresztényei. Az egyházi közösség a támaszuk, mint az elsô jeruzsálemi testvéreknek is: ,,Akik állhatatosán kitartottak az apostolok tanításában, hűen a testvéri közösséghez, a kenyértöréshez és az imádsághoz.'' (ApCsel 2,42) A világ az a küzdôtér, ahol kifejlôdik szeretetük tanúságtétele. Semmi emberi dolog nem hagyja ôket érzéketlenül. Az Isten Fiának a követésében, aki emberré lett azért, hogy megnyissa az emberi szíveket az Isten ajándéka elôtt, megélik a maga teljességében emberi létüket, abban az örömben, hogy az Isten szereti ôket és hogy a szeretet teljessége felé haladnak. Ez a mai idôk keresztényének tanúságtétele a világban. Egy olyan társadalomban -- ahol gyakran allergia lép fel a hittel szemben -- semmiképpen sem hajlik arra, hogy félénk és lusta módon gettóba zárkózzék, még kevésbé hígítja fel meggyôzôdését annyira, hogy feloldódjék, pusztán csak azért, hogy jobban elfogadják azt. Alázatosan él hite szerint, ,,hordozva ezt a nagy kincset törékeny edényben'' (2Kor 4,7), de ,,állhatatosán kitartva, mintha látta volna már a láthatatlant''. (Zsid 11,27) Hűségben Krisztushoz, az Egyházhoz tartozás örömteli tudatában, sugárzóan lelkesedve keresztény közösségéért válik a Jézus által hozott örömhír hiteles tanúságtevôjévé. Amint Pál apostol mondja, szabadon halad a reménységben: ,,Minden a tiétek, de ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené.'' (1Kor 3,22-23) Ma, csakúgy, mint tegnap, a keresztények magukévá teszik Szent János örömteli üzenetét (Jn 1,3-4) ,,Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy ti is egységben legyetek velünk: mi egységben vagyunk az Atyával és Fiával Jézus Krisztussal. És ezeket azért írtuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.'' ,,A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek, mindnyájatokkal!'' (Jel 22,21) ======================================================================== VI. Pál pápa imája a hitért Hiszek, Uram: akarok hinni Tebenned. Uram, add, hogy hitem teljes legyen, fenntartások nélkül; hassa át gondolatomat, az isteni és emberi dolgokra vonatkozó ítéletalkotásomat. Uram, add, hogy hitem szabad legyen: legyen meg benne ragaszkodásom személyes közreműködése, fogadja el hitem a lemondásokat és azokat a kötelességeket, melyek vele együttjárnak, s ez a hit legyen személyiségem pontos rendeltetésének kifejezôdése. Hiszek Benned, Uram. Uram, add, hogy hitem biztos legyen, külsô bizonyítékok összeesése, a Szentlélek belsô tanúságtételei révén, a fény által, amelyet biztosítékul Ô ad, a végkövetkeztetések által, melyek békét kölcsönzôen Tôle valók, a hozzáilleszkedés által, mely nyugalmat ad. Uram, add, hogy hitem erôs legyen, hogy ne féljen a problematikus ellentmondásoktól, amelyek fényben szegény életünk tapasztalati vonalát betöltik, sohase féljen azoktól, akik vele vitába szállnak, támadják, visszautasítják, tagadják: hanem erôsödjék a te igazságod belsô megtapasztalása által; álljon ellen a kritikából eredô fáradtságnak, gyôzze le a dialektikus és szellemi nehézségeket, amelyek kellôs közepén folyik a mi idôbeni életünk. Uram, add, hogy hitem örömteli legyen, adjon békét és örömet lelkemnek, helyezze azt az Istennel való imádság és az emberekkel való beszélgetés helyzetébe, hogy ezen szent és profán gondolatcserékben sugározzék a te áldott jelenlétednek bensôre ható boldogító ereje. Uram, add, hogy hitem tevékeny legyen, olyan formában nyújtson a szeretet számára indokot erkölcsi hatékonyságából, amely valódi barátságot eredményez Veled, s ez mind a munkában, mind a szenvedésben, mind a végsô kinyilatkoztatás várásában folytonos Téged-keresés maradjon, szünet nélküli tanúságtétel, a remény meg nem szűnô tápláléka. Uram, add, hogy hitem alázatos legyen. ne legyenek elôítéletei, melyek gondolataim és érzéseim tapasztalatán alapulnak, hanem adja át magát a Szentlélek tanúságtételének, s ne legyen más és jobb biztosíték a számára, mint a hagyomány és a Szent Egyház tanítóhivatalának tekintélye iránti tanulékony lelkület. Amen ======================================================================== Jegyzetek 1 1Pt 3,15. Így idézzük majd a Szentírást. Az elsô szám mindig a levél számát, a második pedig a fejezetet és a verset jelöli, ahol az idézet található. 2 Ez VI. Pál jelmondata, amelyet pápaságának idejére választott magának. 3 VI. Pál elsô üzenete, 1963. június 22-én, megválasztásának másnapján. 4 Számomra ez a legpraktikusabb hely, hogy megköszönjem a lelkipásztoroknak, teológusoknak, nôvéreknek és laikusoknak, hogy könyvemet elolvasták és hasznos megjegyzéseiket hozzáfűzték. Baráti hálámat fejezem ki Abbé René Séjourné-nak, testvéri közreműködéséért. -- A fordító köszönetet mond a szerzônek, Paul Popuard püspöknek, aki irányította párizsi tanulmányait és aki készséggel hozzájárult ahhoz, hogy könyvét magyar nyelvre fordíthassa. 5 VI. Pál pápa szavai az Albanói egyházmegye híveihez, 1968. szeptember 3-án. 6 Azt a könyvet is evangéliumnak nevezzük, amely ezt a jóhírt tartalmazza. Négy van belôle: az elsôt Szent Máté írta, a vámos, a Jézus által választott 12 apostolból álló testület egyik tagja. A másodikat Szent Márk, Szent Pál és Szent Péter tanítványa; a harmadikat Szent Lukács, pogány származású orvos és Pál útitársa. Közöttük olyan sok hasonlóság van, hogy szövegeiket olykor párhuzamos oszlopokban hozzák, ezeket egy szempillantással átolvashatjuk, s ezért hívjuk ôket szinoptikusoknak. (Vö. La Synopse des quatre Évangiles en français, az Apokriphok és az Atyák összevetésével. P. Benoit és Boismard atyák szerkesztésében. 1. köt. szövegei. Paris, Cerf. 1965). A negyedik evangélium, amelyet Szent János írt, aki magát a tanítványnak nevezi, akit Jézus szeretett, rokonságban van az elsô keresztény hithirdetéssel és a Jézus Krisztus titkáról való elmélkedés eredménye. 7 Az észak-afrikai Hyppó nagy püspöke, Szent Ágoston (354-430) mélységesen jellemezte az Egyház életét. Éppen ezért néhány mással, egyházatyának hívjuk. -- Az idézett szövegrész egy katechézisbôl való, amellyel a keresztelendôket készítette elô: De catechizandis rubidus. 4,8. 8 Imádság, amelyre Jézus tanított meg bennünket (Mt 6,9-13; Lk 11,1- 4) 9 1Kor 2,9, Szent Pálnak a Korinthusiakhoz írt levelébôl vett részlet. 10 Az 1215-ben tartott IV. Lateráni Zsinat tanítása. Egyetemes Zsinatnak mondjuk a katolikus Egyház püspökeinek összejövetelét Róma püspökének vezetésével. Róma püspöke a pápa, akit a Zsinaton megbízottja is képviselheti. 11 Az 1830-ben tartott I. Vatikáni Zsinat tanítása. 12 A latin Credo szóból, ami annyit jelent: hiszek. Ez a keresztény hit kivonata a lényeges igazságokra vonatkoztatva, melyeket a hit cikkelyeinek nevezünk, s melyeknek együttese alkotja a ,,hitvallás''-t = a symbolum fidei-t. 13 Jn 14,6 14 Ezeket a sorokat Szent Lukács evangélista írta le, aki ránkhagyta az elsô keresztények történetét is az Apostolok Cselekedetei c. írásában. ApCsel 4,12. 15 G. M. Garonne bíboros: Mit kell hinni? Paris Desclée 1968. 16 Lk 10,2 17 1Tim 2,4 -- Részlet Pál apostol egyik levelébôl, amelyet Timótheus nevű tanítványának írt. 18 Róm 1,18 -- Részlet Pál apostolnak a római keresztényekhez írt levelébôl. 19 Az Egyház elismeri, hogy az Istenrôl van természetes ismeretünk, amely lehetséges az emberi ész számára. De egyedül Krisztus az, ,,aki a láthatatlan Isten képmása'' (Kol 1,15), aki számunkra feltárta Isten belsô életének titkát. 20 A keresztény hit védelmét idézzük itt, amely Pascal halálakor még nem látott napvilágot, Brunschvieg beosztása szerint: Gondolatok, 548. Ez a számozás a legelterjedtebb. Ma hitelesebbnek látszik a Lafuma által helyreállított számozás. 21 Ez az idôegyeztetés, mint más egyéb is, az evangéliumban található. Vö. Lk 1,5 és 2,1. -- A továbbiakban a szövegen belül hozzuk a vonatkozó helyeket. 22 A teológusok, akik minden értelmi igyekezetükkel kutatják a hit titkait és azokat kifejezô fogalmakkal és érvekkel akarják megvilágítani, hogy számukra érthetôbbekké tegyék, szívesen indulnak ki mindabból, amit az emberi személyekrôl tudunk, hogy megvilágítsák az isteni személyek titkát, mint közöttük levô lényegi viszonyulásokat. Megállapítják, hogy az Isten kifelé mutató cselekedetei a három személyben közösek, mégha azokat egyiknek, vagy másiknak tulajdonítjuk is. 23 Lumen Gentium. 18. A II. Vatikáni Egyetemes Zsinat ezen fontos szövege kifejtette mindazt, ami az Egyház bensô életére nézve fontos, míg a Gaudiem et Spes körülírta jelen idônk világában való jelenlétét és cselekvésének módozatait. Nyomatékosan javasoljuk e szövegek elolvasását és átelmélkedését. 24 Bossuet mélységes szavai szerint, akit egyébként a,,meaux-isas''- nak hívunk: Keresztény erkölcsi gondolatok. Bossuet szónoki műveibôl. Kritikai kiadás: J. Lebarq, melyet Ch. Urbain és E. Levesque nézett át. (Desclée, VI. k. 653. o.) 25 A II. Vatikáni Zsinat (1962-65) pontosan körülírta, mit nevez ,,püspöki kollégialitás-nak'', miközben a pápa és a püspökök közti viszonyt ahhoz hasonlítja, ami Szent Pétert és a többi apostolt összekötötte ,,egyetlen apostoli kollégiumban'', a Jézus által választott fô tekintélye alatt. Az Egyházról szóló konstitúció: Lumen Gentium, 22. 26 Így nevezzük az Ószövetséggel ellentétben, mely azon könyvek összessége, melyek isteni sugalmazásra, a választott nép, a zsidóság körében íródtak a Messiás, az Üdvözítô Jézus eljövetele elôtt. 27 VI. Pál: Populorum progressio címen 1963. márc. 26-án megjelent enciklikája, 42. -- Az enciklika a pápa ünnepélyes üzenete, melyet a lelkipásztorokhoz és a hívekhez intéz azzal a céllal, hogy segítse ôket a hit útján elôrehaladni a világ nehézségei között, az evangélium fényénél. Az enciklika a hivatalos latin szöveg kezdô szavait viseli címként, amely ugyanakkor az enciklika tartalmára is utal: jelen esetben a népek fejlôdésére, a feltámadt Krisztus húsvéti fényében. -- VI. Pál egyébként 1963 húsvétján adta ki ezt az enciklikáját. 28 Minden évben ôsszel, az advent készít fel bennünket a karácsonyra, azután tavasszal a nagyböjt a húsvétra, ezt követi a mennybemenetel és a pünkösd. Így újból átéljük Jézus titkait az idôben, mielôtt azokban részesednénk teljes egészében az örökkévalóságban. 29 Nagy Szent Leó pápa 440-461 között. 30 Gondolatok. -- VI. Pál idézi a Populorum progressioban, 42. 31 A prefáció ünnepélyes hálaadó imádság, amely a szentmise legfontosabb részét, a Nagy Eucharisztikus Imádságot vezeti be. 32 Ezt a lakomát, melyet Utolsó Vacsorának hívunk, gyakran ábrázolták a nagy keresztény művészek. E festmények között a leghíresebb Leonardo da Vinci alkotása Milánóban. 33 A katolikus, aki minden vasárnap köteles résztvenni a szentmisén, (vagy legalábbis szombat este egyes egyházmegyékben megadott engedély alapján), köteles minden évben meggyónni és megáldozni legalább a húsvéti idôben. 34 Vö. VI. Pál: Humanae vitae c. enciklikája 1968. júl. 25. 35 Misztikus testnek mondjuk, hogy megkülönböztessük attól, amelyet a Szűzanya szült, valamint az Eucharisztiától. 36 Az ima és az ökumenikus erôfeszítések nem tehetik semmissé a hit igényeit. Márpedig az interkommunió csupán eucharisztikus kenyérben résesít. 37 ,,Hogy mindnyájan egyek legyenek, amint Te Atyám bennem és én tebenned, úgy ôk is egyek legyenek bennünk és így elhiggye a világ, hogy te küldöttéi engem.'' (Jn 18,21) 38 A három isteni erény, mert Isten a tárgyuk: a hit, a remény és a szeretet. A négy sarkalatos erény a legfontosabb, mert rendezik kötelességeinket önmagunk és mások irányában: az okosság, az igazságosság, a lelki erôsség és a mértékletesség.