Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== A Keresztény Egységtitkárság Ökumenikus Direktóriuma és Lelkipásztori Instrukciója Fordította: dr. Diós István Lektorálta: dr. Sólymos Szilveszter OSB Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék Elôszó Elsô rész: Az ökumenizmus általános teendôi Elôszó I. Ökumenikus bizottságok szervezése 1. Egyházmegyei bizottság 2. Területi ökumenikus bizottság II. A különvált egyházak és egyházi közösségek keresztelésének érvényessége III. A lelki ökumenizmus a katolikus Egyházon belül IV. Közös részesedés lelki javakban 1. Általános tudnivalók 2. Közös imádságok formája, helye 3. Közös részvétel szent cselekményekben A) Katolikus és ortodox hivôk közös részvétele a szentségekben B) A többi különvált testvérrel való szentségi közösség Második rész: Az ökumenizmus a felsôoktatási intézményekben Elôszó I. Általános elvek és segédeszközök az ökumenikus neveléshez 1. Az ökumenikus kezdeményezések célja 2. Eszközök a kitűzött cél eléréséhez II. A vallási és teológiai képzés ökumenikus jellege 1. A lelki nevelés 2. A tanítás 3. Az összes teológiai tárgyak ökumenikus jellege általában 4. Az egyes teológiai tárgyak ökumenikus jellege 5. Az igazi ökumenikus lelkület feltételei a teológiában 6. Az ökumenizmus mint önálló tantárgy III. Az ökumenikus nevelés részleges szabályai 1. A keresztények közötti dialógus a felsôoktatási intézetekben 2. Az ökumenizmus szakértôi 3. A lelkipásztorkodó papság 4. A felsôfokú teológiai intézetek elöljárói és professzorai IV. Személyes és intézményes együttműködés a katolikusok és a többi keresztények között A Keresztény Egységtitkárság Instrukciója azokról a különleges esetekrôl, amikor nem katolikus keresztények a katolikus Egyházban az Eucharisztiához járulhatnak 1. A kérdés 2. Az Eucharisztia és az Egyház kapcsolata 3. Az Eucharisztia mint lelki táplálék 4. Általános szabályok az Eucharisztiához bocsátás különbözô eseteire 5. Különbségek a keleti és a többi keresztények között 6. Kinek a hatáskörébe tartozik egy-egy konkrét eset elbírálása A Keresztény Egységtitkárság közleménye az 1972. június 1-én kiadott Lelkipásztori Instrukcióhoz Jegyzetek ======================================================================== Elôszó A Pápai Megnyilatkozások jelen kötete a Keresztény Egységtitkárság ökumenizmussal kapcsolatos okmányait tartalmazza. Elsô helyen a II. Vatikáni Zsinat Ökumenikus Dekrétumának gyakorlati végrehajtásához szóló Ökumenikus Direktóriumot tartalmazza. E Direktórium két részbôl áll: elsô része 1967-ben jelent meg és az ökumenizmus általános teendôit írja le. Második része a katolikus oktatási intézményekben megvalósítandó ökumenikus teendôket körvonalazza és 1970-ben jelent meg. A kötet második felében a Titkárság két, kisebb dokumentuma található: egy lelkipásztori instrukció a nem katolikus keresztények áldozásának lehetôségérôl, (1972) és egy ezt követô közleményt, amellyel néhány félreértést akartak eloszlatni (1973). ======================================================================== Elôszó Általános teendôk 1. ,,Az egység szorgalmazása az egész Egyház gondja -- a híveké és a pásztoroké egyaránt -- és mindenkit a maga adottságainak megfelelôen érint.''[1] Ezen egységre való törekvés támogatása érdekében tesszük közzé az Ökumenikus Direktóriumot, hogy az egész Egyházban egyre jobban meg lehessen valósítani mindazt, amit a II. Vatikáni Zsinat e kérdésben tanít. Természetes azonban, hogy a gyakorlati tevékenységnek az Egyház szellemében kell történnie. ,,Az ökumenikus tevékenység -- híven az apostoloktól és az egyházatyáktól kapott tanításhoz -- csakis teljesen és ôszintén katolikus lehet, azaz összhangban kell állnia a katolikus Egyház mindenkor vallott hitével. Ugyanakkor arra a teljességre is kell törekednie, amelyre az Úr az idôk folyamán Testét, az Egyházat el akarja juttatni.''[2] 2. Tiszteletben tartva a Pátriárkák és Szinódusaik jogait, és számolva a helyi körülményekkel, az Apostoli Szentszékre és a Püspökökre tartozik annak eldöntése, hogy az ökumenikus kérdésekben hogyan járjanak el, amint errôl az Ökumenikus Határozat ismételten rendelkezik.[3] E kérdésekben ugyanis okosan kell eljárni, nehogy a megfontolatlanság magát az ökumenizmust károsítsa. De a hívek sem láthatják kárát akár a minden áron való békülékenységnek (az ún. irenizmusnak), akár a közömbösségnek. Ez a lelkipásztori okosság annál hatásosabb lesz, minél teljesebben és megalapozottabban megismertetik a hívôkkel a katolikus Egyház és a tôle elkülönült egyházi közösségek tanítását és hiteles hagyományaikat. Az esetleges károkat és veszedelmeket jobban el lehet kerülni a tanítások és hagyományok helyes megismertetésével, mint a tudatlanság fenntartásával, amely arra hivatkozik, hogy félni kell bizonyos hasonulásoktól. A II. Vatikáni Zsinat szelleme és határozatai szerint azonban az Egyház megújulása bizonyos alkalmazkodást feltételez. Az ökumenikus mozgalom abból a megújulásból származik, amelynek következtében az Egyház teljesebben és tökéletesebben fejezi ki az Úr Krisztustól kapott igazságot és szentséget. Az igazságban és szentségben történô megújulásban minden hívônek, mint az Egyház tagjának, részt kell vennie, úgy, hogy növekedjék a hitben, a reményben és a szeretetben és keresztény életével tegyen tanúságot Istenrôl és az üdvözítô Jézus Krisztusról. Mivel e mozgalmat a Szentlélek hívta életre,[4] a következôket úgy és azért adjuk közre, hogy az Ökumenikus Határozatban foglaltak megvalósításánál segítséget nyújtsunk a Püspököknek, hogy ,,semmi akadályt ne gördítsenek a Gondviselés útjába, de elébe se vágjanak a Szentlélek jövendô ösztönzéseinek''.[5] ======================================================================== I. Ökumenikus bizottságok szervezése Általános teendôk 1. Egyházmegyei bizottság 3. Nagyon hasznosnak ígérkezik, ha több egyházmegye közösen -- vagy ha a körülmények olyanok, akkor minden egyes egyházmegye külön-külön -- ökumenikus tanácsot, bizottságot vagy titkárságot szervez, amely a Püspöki Kar, vagy a helyi ordinárius irányításával fáradozik az ökumenizmus ügyének elômozdításán. Azokban az egyházmegyékben pedig, amelyek saját bizottsággal nem rendelkeznek, legalább egy ilyen feladattal megbízott delegátus legyen. 4. Az egyházmegyei ökumenikus bizottság alakítson ki kölcsönös kapcsolatokat egyéb Ökumenikus intézetekkel és szervekkel, amelyek már működnek, vagy a késôbbiek során alakulnak meg. A megfelelô módon vegye igénybe ezek segítségét, ô maga pedig gondosan támogassa az egyházmegye minden ökumenikus természetű megmozdulását, úgy, hogy kölcsönösen informálja az összes résztvevôket és segítse elô a tapasztalatcserét. Eközben úgy járjon el, hogy tartsa tiszteletben az ökumenizmussal kapcsolatos általános normákat. 5. A bizottság tagjai közé az egyházmegyés papokon kívül hívjanak meg szerzeteseket és szerzetesnôket, de laikusokat (férfiakat és nôket egyaránt) is, hogy az egység létrehozása gondjának általános jellege világosan kifejezôdjék és hatékonyabb legyen. 6. Az ökumenikus bizottság feladatkörébe -- egyéb megbízatásai mellett -- a következôk tartoznak: a) A II. Vatikáni Zsinat ökumenizmust érintô határozatainak végrehajtása, amint ezt a személyek és a tárgyi körülmények megkívánják. b) Az Ökumenikus Határozat szellemében támogatja a lelki ökumenizmust, fôleg a nyolcadik pontban mondottak szerint, ahol a Határozat a keresztények egységéért mondandó nyilvános és magánimádságról beszél. c) Elômozdítja a kölcsönös megértést és kapcsolatokat a katolikusok és a különvált testvérek között. d) Gondoskodik a közöttük zajló dialógusokról és ezek irányításáról, továbbá arról, hogy a dialogizáló feleknek megfelelôen szervezzék a dialógust az Ökumenikus Határozat kilencedik és tizenegyedik pontja értelmében. e) A különvált testvérekkel együtt elôsegíti a keresztény tanúságtételt, valamint a közös tevékenységet pl. nevelésben, erkölcsi és szociális kérdések megoldásában, a kultúra, a tanítás és művészetek kérdéseiben az Ökumenikus Határozat tizenkettedik pontja szerint.[6] f) Szakértôket nevez ki, akik kapcsolatban állnak és tanácskoznak az egyházmegyében élô egyházakkal vagy különvált közösségekkel. g) Támogatást és javaslatokat ad mind a kispapok, mind a laikusok nevelése terén annak érdekében, hogy ökumenikus szellemben tudjanak élni. Nagy gondot kell fordítania a szemináriumi növendékek nevelésére, az igehirdetésre, a katekézisre és minden egyéb képzési formára, amelyekrôl az Ökumenikus Határozat tizedik pontja beszél. h) Ápolja a kapcsolatot a nagyobb területi egység ökumenikus bizottságával, amelyrôl alább lesz szó, s ennek javaslatait és észrevételeit a saját egyházmegye területén alkalmazza. Ezen túlmenôen hasznos információkat ad a Római Keresztény Egységtitkárságnak, melynek munkájához így jelentôs mértékben hozzájárulhat. 2. Területi ökumenikus bizottság 7. Minden ország Püspöki Kara -- vagy adott helyeken több ország Püspöki Karai közösen -- hozzon létre egy püspökökbôl álló ökumenikus bizottságot, amely vegyen maga mellé szakértôket.[7] E bizottság a Püspöki Kar irányítása mellett törôdjön az ökumenikus ügyekkel és határozzon a gyakorlati megoldások módjáról a helyi tárgyi és személyi lehetôségek figyelembe vételével. Döntéseiben tartsa szem elôtt az Ökumenikus Határozat, az általános rendelkezések és a törvényes jogszokás normáit, és vegye tekintetbe az egyetemes Egyház javát is. E bizottságnak segítségére lehet egy állandó titkárság is. 8. A területi ökumenikus bizottság feladatköréhez tartozik mindaz, amit a 6. pontban felsoroltunk, amennyiben a kérdésben a Püspöki Kar illetékes. Ezen kívül gondoskodjék más ügyekrôl is, melyek közül csak példa kedvéért említjük meg a következôket: a) A Szentszéktôl eddig kiadott, vagy ezután kiadásra kerülô ökumenikus törvények és instrukciók végrehajtása. b) Tanácsadó szerepet tölt be a Püspöki Kar mellett és segítséget nyújt az egyes püspököknek abban, hogy saját egyházmegyéjük ökumenikus bizottsága megfelelôen tudjon tevékenykedni. c) Lelki és anyagi támogatást nyújt a már meglevô ökumenikus intézményeknek és segíti az ilyen irányú kezdeményezéseket, amelyek a tanítás kidolgozására, kutatásokra, vagy a lelkipásztorkodás, illetve a keresztény élet elômozdítására irányulnak az Ökumenikus Határozat 9-11. pontjai szerint. d) Dialógust és tanácskozásokat kezdeményez olyan különvált közösségek és egyházak ökumenikus tanácsaival vagy moderátoraival, amelyek és akik az egyházmegyék területén kívül, de az országban tevékenykednek. e) Kijelöl olyan szakembereket, akik hivatalos egyházi megbízás alapján folytatnak megbeszéléseket és tanácskozásokat az említett közösségek képviselôivel. f) Speciális albizottságot szervez a keleti egyházzal való ökumené problémáinak megoldására -- ha a körülmények így kívánják. g) Ápolja a kapcsolatokat az egyes területek hierarchiája és az Apostoli Szentszék között. ======================================================================== II. A különvált egyházak és egyházi közösségek Általános teendôk szolgái általkiszolgáltatott keresztség érvényessége 9. Az Egyház gyakorlatát e kérdésben a következô kettôs elv vezérli: a keresztség szükséges az üdvösséghez és csak egyszer szolgáltatható ki. 10. A keresztség szentségének jelentôségét az ökumenizmusban világosan mutatják a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai: ,,Jézus Krisztus világosan megmondta, hogy szükséges a hit és a keresztség (vö. Mk 16,16; Jn 3,5) és ezzel azt is hangsúlyozta, hogy az Egyház is szükséges, hiszen a keresztségen mint ajtón át az Egyházba lépnek be az emberek.''[8] ,,Az Egyház tudja, hogy a kapcsolatok sok szála köti össze azokkal, akik megkeresztelkedtek ugyan, de nem vallják a teljes hitet, vagy nem tartják fenn az egységet és a közösséget Péter utódával.''[9] ,,Akik hisznek Krisztusban és szabályszerűen részesültek a Keresztség szentségében, már bizonyos -- jóllehet nem tökéletes -- kapcsolatba kerültek a katolikus Egyházzal... Akik hitbôl megigazultak a keresztségben, máris beiktatást nyertek Krisztus Testébe. Jogosan ékesíti tehát ôket a >>keresztény<< megjelölés, a katolikus Egyház gyermekei pedig méltán ismerik el ôket testvéreiknek az Úrban.''[10] ,,Másrészt szükséges, hogy a katolikusok szíves-örömest elismerjék és értékeljék mindazokat az igazán keresztény javakat, amelyek a közös örökségbôl forrásoznak.''[11] 11. Ebbôl következik, hogy a keresztség az egység szentségi köteléke, sôt, a keresztények közötti egység alapja. Így Krisztus minden tanítványa számára igen nagy jelentôsége van a keresztelés módjának és méltóságának. Azonban egy-egy konkrét esetben indokolt kétségek ébredhetnek a keresztség érvényessége felôl, s ez megnehezítheti a keresztség értékelését és az egymás közösségében kiszolgáltatott szentség elfogadását is. Éppen ezért néhány szabályt meghatározunk annak érdekében, hogy az ilyen nehézségek elkerülhetôk legyenek olyan esetben, amikor egy tôlünk különváltan élt testvér a Szentlélek kegyelmének és lelkiismerete szavának hatása alatt teljes közösségre akar lépni a katolikus Egyházzal. 12. A különvált keleti keresztényeknél kiszolgáltatott keresztség érvényessége kétségen felül áll. Elegendô tehát, ha bizonyítható a keresztelés ténye. Mivel azonban a keleti egyházakban a keresztséggel együtt a pap a bérmálás szentségét is kiszolgáltatja, gyakran elôfordul, hogy a bérmálásnak külön semmi nyoma nincs a keresztlevélen. Emiatt azonban nem indokolt a bérmálás tényét kétségbe vonni. 13. A többi keresztény közösségek esetében néha jogos kétség merül fel: a) A keresztség anyaga és formája körül. Az alámerítéssel, leöntéssel vagy meghintéssel és a szentháromságos formával végzett keresztelés elvileg érvényes.[12] Ha tehát egy egyház, vagy vallásos közösség liturgikus szertartáskönyve az említett módok egyikét határozza meg a keresztelésnél, kétség csak abból származhat, hogy vajon a keresztelô megtartotta-e saját közösségének elôírásait. Ebben az esetben a keresztség érvényességét bizonyítja, ha a keresztelôrôl bizonyítható, hogy a kereszteléskor megtartotta közössége szabályait. Ehhez általában írásos igazolást kell kérni a keresztségrôl, a keresztelô nevének megjelölésével. Sokszor az is megfelelô bizonyíték, ha a különvált közösség tanúskodik arról, hogy az illetô, aki a keresztelést végezte, általában betartotta az elôírásokat, vagy tudják, hogy a szóbanforgó esetben így járt el. b) A hit és a szándék kérdése. Mivel vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a keresztség érvénytelenségét okozza a keresztelô hitetlensége, vagy szándékának hiánya, a következôk megfontolandók: -- A keresztelô hitének fogyatékosságai soha nem teszik érvénytelenné a keresztséget. -- A kereszteléshez szükséges szándékot fel kell tételeznünk, hacsak komoly ok nem szól az ellenkezôje mellett, azaz bizonyíték szól amellett, hogy kétséges: akarta-e a kereszteléssel azt tenni, amit a keresztények általában tesznek.[13] c) A keresztelés anyagának alkalmazása. Ha amiatt merül fel kétely, hogy nem megfelelô módon alkalmazták a vizet, a szentség iránti tisztelet és a különvált közösség egyházi természete miatt komoly vizsgálatot kell folytatni az illetô közösség keresztelésére vonatkozóan, mielôtt a kiszolgáltatás módja miatt az érvénytelenségi ítéletet kimondanák.[14] 14. Nem lehet helyeselni azt a gyakorlatot, hogy minden megkülönböztetés nélkül feltételesen újra keresztelnek mindenkit, akit valamilyen nem katolikus közösségben kereszteltek meg. A keresztség szentsége ugyanis megismételhetetlen,[15] ezért feltételesen sem szabad megismételni, csak akkor, ha a keresztelés ténye, vagy érvényessége megalapozottan kétséges.[16] 15. Ha egy megtörtént keresztelést alapos kivizsgálás után kétségesnek kell tekinteni és feltételesen meg kell ismételni, annak érdekében, hogy a keresztelés megismételhetetlenségérôl szóló tanítás sértetlen maradjon, két dolog szükséges: a) A keresztelô pap mondja el, hogy mik azok az indokok, amelyek szükségessé tették a keresztség megismétlését; de azt is, hogy mit jelent a keresztelés feltételes módja. b) Egyszerű formában (forma privata) szolgáltassa ki a szentséget.[17] 16. A szentség iránti tisztelet miatt -- amelyet az Úr Krisztus az Újszövetség beavató szentségének alapított --, s hogy az érvényes kiszolgáltatás feltételei egészen világosak legyenek, nagyon tanácsos, hogy a megbeszélések ne szorítkozzanak csupán a szentség érvényességének elengedhetetlen feltételeire. A szentségi jel és a jelzett kegyelmi valóság teljességére is figyelni kell, amint ez az Újszövetségbôl kiviláglik. Így könnyebb lesz egységre jutni az egyházaknak egymás keresztsége elismerése kérdésében. 17. Az elkülönült testvérek által kiszolgáltatott keresztség méltányos elismerésének ökumenikus jelentôsége van. A keresztség elfogadása valóban kifejezi, hogy ,,a keresztség az a szentségi kötelék, amely egyesíti mindazokat, akik általa újjászülettek''.[18] Ezért remélnünk kell abban, hogy az Úr tanításának megfelelôen az összes keresztények napról napra nagyobb tisztelettel gondoskodnak a keresztelésrôl. 18. Az Ökumenikus Határozat tanítása szerint gondosan különbséget kell tenni az Egyház látható közösségén kívül megkereszteltek és azok között, akiket a katolikus Egyházban kereszteltek meg, majd késôbb tudatosan és nyilvánosan megtagadták a hitüket. A Határozat szerint ugyanis ,,akik most egy ilyen elkülönült közösségben születnek és Krisztus hívôi lesznek, nem vádolhatok az elkülönülés bűnével'';[19] éppen ezért, mert e bűn nem terheli ôket, ha önszántukból akarják a katolikus hitet vallani, nem szorulnak rá a kiközösítés alóli feloldozásra. Ha a helyi Ordinárius által meghatározott formában leteszik a katolikus hitvallást, a katolikus Egyház teljesjogú tagjai lesznek. A 2314-es kánon elôírásai csak azokra vonatkoznak, akik maguk szakították meg a közösséget a katolikus Egyházzal és késôbb kérik a kiengesztelôdést. 19. Amit a büntetés feloldozásáról mondtunk, nyilvánvalóan áll az eretnekség megtagadásáról is. ======================================================================== III. A lelki ökumenizmus elômozdítása a katolikus Általános teendôk egyházon belül 20. ,,A szívbéli megtérést és életszentséget, valamint a keresztények egységéért mondott magán és nyilvános könyörgéseket az ökumenikus mozgalom szívének kell tekinteni; s ezt joggal nevezhetjük lelki ökumenizmusnak is.''[20] Az Ökumenikus Határozat ezzel a néhány szóval határozza meg a lelki ökumenizmus mibenlétét és jelentôségét. Eszerint a keresztényeknek mind imádságaikban, mind a szentmisén, sôt mindennapi életükben is szem elôtt kell tartaniuk az egység ügyét. Minden katolikus kereszténynek része van az ökumenikus mozgalomban -- még ha nem is él elszakadt testvérek között -- már azzal a puszta ténynyel, hogy egész keresztény életét abban az evangéliumi szellemben rendezi be, amelyet a II. Vatikáni Zsinat annyira sürgetett, és semmit nem zár ki a közös keresztény hagyomány kincseibôl.[21] 21. Tanácsos, hogy az esztendô folyamán külön idôszakot szenteljünk az egységért való imádságnak. Ilyenek: a) A január 18-25. közé esô hét, amelyet a keresztény egység imahetének neveznek. E héten sok egyház képviselôi közösen könyörögnek Istenhez az egység ajándékáért. b) Mennybemenetel napjától Pünkösdig, amikor megemlékezünk a jeruzsálemi keresztényekrôl, akik kérték és várták a Szentlelket, aki megerôsítette ôket az egységben és egyetemes küldetésükben. De ezen felül is: -- a Vízkereszt körüli napokban, amikor Krisztusnak a világ felé történt kinyilvánulásáról, az Egyház küldetésének és egységének összefüggésérôl emlékezünk meg; -- Nagycsütörtökön, amikor az Úr Jézus Krisztusnak az egységért mondott imádságát idézve ünnepeljük az egység szentségének, az Eucharisztiának alapítását; -- Nagypénteken, vagy a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, amikor a kereszt misztériuma áll az ünneplés középpontjában, amely misztérium összegyűjti Isten szétszórt gyermekeit; -- a húsvéti ünnepeken, amikor az összes keresztényeket összekapcsolja az Úr feltámadásának ünnepe; -- olyan Összejövetelek és események alkalmával, amelyek az ökumenizmus ügyét szolgálják, vagy egyenesen ökumenikus céllal rendezik ôket. 22. ,,Katolikus szokás lett, hogy gyakran összejönnek és imádkoznak az Egyház egységéért, amelyet Üdvözítônk -- halálának elôestéjén -- kérve kért Atyjától: hogy mindnyájan egyek legyenek!''[22] Ezért, Krisztus imádságának megfelelôen minden kereszténynek imádkozni kell azért, hogy eljussunk ,,arra a teljes egységre, amelyet Jézus Krisztus akar''.[23] 23. A lelkipásztorok gondoskodjanak arról, hogy a katolikus hívôket - - a helyeknek és személyeknek megfelelôen -- készítsék fel az egységért való imádságra. Mivel pedig az Eucharisztia az a csodálatos szentség, amely ,,jelzi és megvalósítja az Egyház egységét'',[24] nagyon fontos felhívni a figyelmet a szentmise jelentôségére és a szentmisében könyörögni az egységért. Imádkozzak az egységért mondható votív misét is. Ezen kívül ajánlatos az olyan ájtatosságok végzése, amelyekben különleges liturgikus könyörgesek vannak az egységért. ======================================================================== IV. Közös részesedés lelki javakban a különvált Általános teendôk testvérekkel együtt 1. Általános tudnivalók 24. Az összes keresztények közötti egység érdekében nem elegendô, ha a keresztények csupán a felebaráti szeretetet gyakorolják a mindennapi életben, hanem meg kell engedni bizonyos lelki javakban való közös részvételt is. Azaz, lehetôvé kell tenni, hogy a keresztények együtt vegyenek részt közösen birtokolt javakban lelki javakban, de oly módon és olyan megindoklással, amely a jelen megosztottság állapotában megengedhetô. Azok közül az elemek és javak közül, ,,amelyeknek együttese élteti és építi az Egyházat, néhány sôt több nagyon értékes jó létezhet az Egyház határain kívül is''.[25] Ezek a javak, ,,amelyek Krisztustól származnak és hozzá vezetnek, joggal képezik Krisztus egyetlen Egyházának tulajdonát''[26] és jó szolgálatot tehetnek az egység kegyelmének megszerzésében: jelezhetik és megerôsíthetik azokat a kötelékeket, amelyek fennállnak a katolikusok és a különvált testvérek között. 25. Mivel azonban e lelki javak különféleképpen léteznek az egyes keresztény közösségekben, a bennük való közös részvétel e különbségtôl függ és a személyek, egyházak és közösségek sajátosságai szerint kell róla tárgyalnunk. E közös részvétel helyes gyakorlása érdekében adjuk a következô elirányítást: 26. Ügyelni kell a törvényes kölcsönösségre annak érdekében, hogy a lelki javakban való közös részesedés -- még ha nagyon szűk határok között mozog is -- a kölcsönös jóakarat és szeretet szellemében növelje a keresztények közötti egészséges összhangot. Ezért e kérdésben nagyon tanácsos megbeszéléseket és tanácskozásokat tartani a helyi, illetve területi katolikus hatóságok és más közösség megfelelô hatóságai között. 27. Ahol pedig a kölcsönösséget és az egymás iránti megértést akadályozza az, hogy bizonyos szekták körében és személyekben még nem ébredt fel a katolikus Egyházzal való kibékülés vágya és az ökumenikus mozgalom,[27] a helyi Ordinárius, vagy ha szükséges, a Püspöki Kar határozza meg az alkalmas megoldást, amellyel el lehet kerülni a hívôk körében az indifferentizmus (azaz vallási közömbösség) és a prozelitizmus (azaz jogtalan térítés) veszedelmét. Ez utóbbi olyan gyakorlatot jelent, amely nem egyeztethetô össze az Evangéliummal, mert tisztességtelen eszközökkel gyűjt tagokat a maga közössége számára, úgy, hogy visszaél az emberek tudatlanságával, vagy szegénységével.[28] Kívánatos, hogy a Szentlélek kegyelmébôl és az ordináriusok lelkipásztori gondoskodása következtében növekedjék az ökumenikus érzék mind a katolikusok, mind a különvált testvérek között, úgy, hogy végül is ne legyen szükség az említett óvó rendszabályokra. 28. A lelki javakban való közös részesedés magában foglalja a közösen végzett imádságokat, szent helyeknek és tárgyaknak közös használatát és a szentségekben való közös részvételt. 29. A szentségekben való részvétel azt jelenti, hogy valaki egy egyháznak, vagy vallásos közösségnek valamilyen liturgikus cselekményében, vagy szentségében vesz részt. 30. A ,,liturgikus cselekmény'' valamely egyháznak, vagy közösségnek szokásokkal, elôírásokkal és szerkönyvekkel szabályozott istentisztelete, amelyet az illetô közösség felszentelt szolgája, vagy megbízott tagja hivatalból végez. 2. Közösen végzett imádságok 31. ,,Szabad, sôt kívánatos, hogy a katolikusok különvált testvéreikkel bizonyos rendkívüli alkalmakkor imádságban egyesüljenek, például az egységért rendezett könyörgések, vagy ökumenikus összejövetelek alkalmával. Az ilyen közös imádság valóban hatékony eszköz az egység kegyelmének elnyerésére, s egyúttal találó módon jelzi, hogy van még olyan kötelék, amely összekapcsolja a katolikusokat különvált testvéreikkel''.[29] Az Ökumenikus Határozatban olyan imádkozásokról van szó, amelyekben a különbözô vallásos közösségek tagjai, sôt szolgái, aktívan vesznek részt. A részvétel módjára vonatkozóan -- már ami a katolikusokat illeti -- az alábbiak figyelembevételével a helyi Ordináriusok intézkedjenek, és mozdítsák azt elô. 32. Kívánatos, hogy a katolikusok úgy legyenek egyek az imádságban különvált testvéreikkel, hogy valami olyan konkrét ügyért imádkozzanak, amelynek megoldásában közösen járhatnak el és közösen kell megtalálniuk a megoldást. Pl. a békéért, a társadalmi igazságosságért, az emberek egymásközti szeretetéért, a család és az egyes személyek méltóságáért és hasonlókért. Ehhez hasonlók azok az alkalmak, amikor egy nemzet, vagy egy kisebb közösség akar hálát adni Istennek, vagy könyörögni akar egy nemzeti ünnepen, sokakat sújtó katasztrófa idején, vagy a nemzet halottairól való megemlékezés napján. De az ilyen közös imádság ajánlott a lehetôségek szerint akkor is, ha a keresztények valamilyen konferenciára gyűlnek össze, vagy megbeszélést tartanak. 33. A közösen végzett imádságokban azonban elsôsorban a keresztények egységének helyreállítását kell szem elôtt tartani. Az ilyen jellegű istentiszteletek témája lehet például: az Egyház és az Egyház egységének misztériuma; a keresztség, mint a nem teljes egység köteléke; a személyes és közösségi élet megújítása, amely az egység útjának elengedhetetlen feltétele, és egyéb témák, amelyekrôl a 22. pontban volt szó. 34. Az ilyen imádságos összejövetelek formája a) A különbözô egyházak vagy közösségek minden képviselôjének közös megegyezésével és munkájával készítsék elô az ilyen összejöveteleket. Azaz így jelöljék ki a résztvevô személyeket, a témákat, az énekeket, a szentírási olvasmányokat, az imádságokat és egyéb anyagokat. b) Az ilyen istentiszteleten helyet kaphat minden olyan olvasmány, ének, imádság, amely az összes keresztények hitében és lelki életében közös elemeket fejezi ki. Ezen kívül hangozzék el szentírási szövegre támaszkodó buzdító beszéd, vagy meditáció a közös keresztény örökségnek megfelelôen, amely kölcsönösen jóakaratot ébreszt és elômozdítja a keresztények közötti egységet. c) Kívánatos, hogy az ilyen összejövetelek -- akár a katolikusok körén belül, akár a különvált testvérekkel közösen történnek -- feleljenek meg a hívek közös könyörgésére vonatkozó liturgikus elôírásoknak.[30] d) Ha olyan imádságokat készítenek elô, amelyeket keleti rítusú templomban fognak imádkozni, figyelembe veendô, hogy a keleti liturgia formái különösen is alkalmasak a kérô imádság kifejezésére. Ilyen esetekben tartsák tiszteletben a keleti rítus elôírásait. 35. Az összejövetel helye a) Olyan helyet válasszanak ki, ahová az összes résztvevôk szívesen elmennek. Gondoskodjanak arról, hogy a hely minden tekintetben méltó legyen és segítse a vallásos érzület megnyilatkozásait. b) Ámbár a templom vagy az imaház az a hely, ahol egy-egy vallásos közösség a maga sajátos liturgiáját végzi, mégis, annak semmi elvi akadálya nincs, hogy -- ha szükséges és a helyi Ordinárius beleegyezik -- az ilyen imádságos összejöveteleket (amelyekrôl a 32-34. pontban volt szó) egyik vagy másik közösség imaházában tartsák. Sôt, kellô figyelem mellett ez lehet a célravezetô megoldás. c) Ha a különvált keleti testvérekkel imádkoznak együtt, ügyelni kell arra, hogy az összes keleti hívôk elsôsorban a közösségi imádság helyének tekintik a templomot. 36. A résztvevôk öltözete Ha a résztvevôk közösen beleegyeznek, nincs kizárva annak lehetôsége, hogy ilyen alkalmakkor korális ruhákat használjanak. 3. Közös részvétel szent cselekményekben 37. ,,A szent cselekményekben való közös részvételt nem szabad olyan eszköznek tekinteni, amely válogatás nélkül alkalmazható a keresztények egységének helyreállítása érdekében. Ez a közös részvétel elsôsorban két elvtôl függ: az Egyház egységének kifejezésétôl és a kegyelemközlô eszközökben való részvételtôl. Az egység kifejezése általában tiltja a szentségekben való közös részvételt; a kegyelemközlés ellenben néha ajánlja.''[31] A) Katolikus és ortodox hívôk közös részvétele a szentségekben 38. ,,Mivel a keleti egyházak, ámbár elszakadtak, mégis valóságos szentségekkel rendelkeznek, s fôleg -- az apostoli jogfolytonosság révén -- birtokában vannak a papságnak és az Eucharisztiának, amelyek nagyon szorosan hozzánk kapcsolják ôket, bizonyos közös részvétel a szentségekben -- megfelelô körülmények között és az egyházi hatóság jóváhagyásával -- nem csupán lehetséges, hanem ajánlott is.''[32] 39. A katolikus Egyház és a tôlünk különvált keleti Egyházak között hit dolgában elég szoros közösség áll fenn,[33] azonkívül az Úr Eucharisztiájának ünneplése által ezekben az egyházakban Isten Egyháza épül és gyarapszik'' és ,,ezek az egyházak, ámbár elszakadtak, igazi szentségek birtokában vannak, fôleg -- az apostoli jogfolytonosság következtében -a papság és az Eucharisztia kincsét mondhatják magukénak''.[34] Ezért megvan az ekkleziológiai és szentségtani alap ahhoz, hogy ezekkel az egyházakkal szentségi közösséget gyakoroljunk; nem zárva ki az Eucharisztiában való közös részvételt sem, ,,és ha biztosítjuk a megfelelô feltételeket és az egyházi hatóság hozzájárulása is megvan hozzá'',[34] ez nemcsak megengedett, hanem egyenesen ajánlott is. A lelkipásztorok ez ügyben gondosan világosítsák fel a híveket, hogy ôk is lássák az ilyen szentségi közösség helyes indokait és megfelelô megvalósítását. 40. E szent cselekményekben való közös részvétel szabályait -- melyeket a Keleti Egyházakról szóló zsinati határozat fogalmazott meg (a 26-29. pontokban) -- azzal a bölcsességgel kell megtartani, amit ez a Határozat megkíván. Azok a szabályok, amelyeket a határozat a keleti katolikusok számára adott, érvényesek az összes -- beleértve a latinokat is -- katolikus rítusokra. 41. A gyónás, az Eucharisztia és a betegek kenete szentségének felvételénél és kiszolgáltatásánál nagyon fontos, hogy akár a helyi katolikus egyházi hatóság, akár a püspöki szinódus, vagy a Püspöki Kar csak akkor adjon engedélyt a szentség közös vételére, ha az illetékes keleti egyházi hatóságokkal tárgyalást folytattak és a tárgyalások pozitív eredménnyel végzôdtek. 42. A szentségek közös vételének engedélyezésekor nagyon kell ügyelni a kölcsönösségre. 43. Szükséghelyzeteket kivéve a szentségek közös vételének jogos indoka lehet az, hogy akár fizikailag, akár erkölcsileg lehetetlen valaki számára, hogy a szentséget a saját egyházi közösségében vegye fel. Így meg lehet akadályozni azt, hogy valaki hosszú idôn át a szentségek kegyelmi támasza nélkül maradjon. 44. Mivel a katolikusoknál és a keletieknél eltérô gyakorlat van az áldozás gyakorisága, az áldozás elôtti szentségi gyónás és a szentségi böjt tekintetében, ügyelni kell arra, hogy ha közösen részesülnek a szentségekben, a katolikusok ne keltsenek megütközést a keleti testvérekben azzal, hogy nem követik az ô szokásaikat. Az a katolikus hívô, aki a különvált keleti testvéreknél törvényes keretek között szentségekhez járul, lehetôségei szerint igazodjék a keletiek fegyelméhez. 45. A keletiek minden további nélkül elmehetnek római katolikus paphoz gyónni, ha saját papjuk nem áll rendelkezésükre. Ugyanígy a katolikus hívô is meggyónhat keleti rítusú papnál, ha saját papját nem tudja elérni. A kölcsönösség elvét ebben is meg kell tartani. Arra mindkét félnek ügyelnie kell, hogy a prozelitizmus gyanújába ne keveredjék. 46. Ha egy katolikus hivô az 50. pontban felsorolt okok miatt a különvált keleti testvéreknél vesz rész a szent liturgiában (azaz szentmisén) vasár- vagy ünnepnapon, eleget tett a szentmisén való részvétel kötelezettségének. Ugyancsak helyesen járnak el a katolikusok, ha az említett napokon a keleti tesvérek templomába mennek, amennyiben akadályoztatva vannak abban, hogy katolikus templomot keressenek fel. 47. Az 50. pontban említett szoros hitbeli egység miatt, megfelelô indokok esetében, lehet keresztszülô a keleti egyházhoz tartozó különvált testvér a katolikus Egyházban egy katolikus keresztszülôvel együtt, akár gyermek, akár felnôtt katolikus keresztelésénél, csak gondoskodjanak a keresztszülôk alkalmas voltáról és a katolikus nevelésrôl. Ugyanígy a katolikus hívô is elmehet keleti testvérekhez keresztszülônek, ha oda meghívják. Ilyen esetben természetesen arra a keresztszülôre hárul a nevelés feladata, aki a keresztelô egyházhoz tartozik. 48. A katolikus templomban történô katolikus esküvôn lehet tanú keleti egyházhoz tartozó hívô. S ugyancsak megengedett, hogy katolikus hívô tanúskodjék a keleti rítusban történô szentségi házasságkötésnél. 49. Római katolikus hívôk, megfelelô indokkal, részt vehetnek a különvált keleti testvérek liturgiájában: hivatalos küldetésben, rokonság, jóbarátság, ismerkedés címén. Ilyenkor bekapcsolódhatnak a vendéglátó egyház imádságaiba, a liturgikus szertartás hívôkre tartozó részeibe. Az áldozásra vonatkozóan azonban meg kell tartani a 42. és 44. pontban mondottakat. A 40. pontban említett kapcsolatok miatt a helyi Ordinárius engedélyt adhat arra, hogy a katolikus hívô lektori szerepet vállaljon a keleti testvérek liturgiájában, ha erre felkérik. Ugyanezeket a kölcsönösség elve alapján a keleti testvérek katolikus liturgiába való részvételérôl is el kell mondanunk. 50. Ami a nem szentségi természetű szertartásokon való részvételt illeti, a következô szabályokat tiszteletben kell tartani: a) Ha katolikus szertartáson vesz részt valamelyik keleti egyház hivatalos képviselôje, az a hely és liturgikus tiszteletadás illeti meg ôt, ami a vele azonos rangon levô katolikusnak jár. b) Ha katolikus pap, diakónus vagy püspök vesz részt keleti liturgiában, közös megegyezés alapján viselheti mindazokat a ruhákat, amelyeket a katolikus liturgiában visel. c) Igen nagy figyelemmel kell lenni a keleti testvérek -- mind a hívôk, mind a papság -- lelkületére és szokásaira, amelyekben idôk, helyek, személyek és körülmények szerint nagy különbségek mutatkozhatnak. 51. Mivel ,,a katolikusok és a különvált keleti testvérek közötti közösség a szent cselekményekben, helyekben és tárgyakban indokolt esetben megengedett'',[35] ajánlatos, hogy a helyi Ordinárius engedélye alapján a keleti testvérek használhassák a katolikus temetôt, templomot és felszerelési tárgyakat, ha -- saját dolgaik híján -- ezt igénylik. 52. A katolikus iskolák és intézmények igazgatói gondoskodjanak arról, hogy a hatáskörükbe tartozó keleti testvéreknek legyen módjuk a saját papjuknál kapni a lelki irányítást és a szentségekkel való ellátást. Az ilyen segítséget, ha a körülmények úgy hozzák, és a helyi Ordinárius is hozzájárul, a katolikus épületben -- a templomot is beleértve -- is adhatják. 53. A katolikus kezelésben levô kórházakban és ehhez hasonló intézményekben az igazgatóság alkalmas módon gondoskodjék róla, hogy a keleti szertartású pap tudomást szerezhessen hívôje ottlétérôl és módot kell számára biztosítani, hogy a beteget meglátogathassa és méltó körülmények között elláthassa szentségekkel. B) A többi különvált testvérrel való szentségi közösség 54. A szentségek kiszolgáltatása egy hívô közösségben a közösségnek olyan cselekménye, amely a hit, az istentisztelet és az élet közösségét fejezi ki. Ezért ha valahol hiányzik a szentségben való közös hit, tilos a különvált testvérek és a katolikusok közös részvétele a szentségekben, különösen a gyónásban, az Eucharisztiában és a betegek kenetében. Mivel azonban a szentségek egyrészt az egység jelei, másrészt kegyelemforrások, az Egyház kellô ok miatt megengedheti, hogy egy különvált testvér valamelyik szentségben részesülhessen. A szentség felvételét halálveszélyben, rendkívül súlyos esetben (pl. üldözés, börtön) akkor lehet megengedni, ha az illetô a saját egyházi közösségének pásztorát nem érheti el, önként kéri a katolikus paptól a szentséget, kifejezi az illetô szentségre vonatkozóan azt a hitet, amelyet a katolikus Egyház vall és megfelelô módon felkészült a szentség vételére. Egyéb, hasonlóan sürgôs esetben a helyi Ordinárius, vagy a Püspöki Kar döntsön. Hasonló helyzetekben katolikus hívôk e három szentséget csak olyan közösség lelkipásztorától kérhetik, amely közösségben felszentelt papság van! 55. Nem szabad megengedni, hogy különvált testvér az Eucharisztia ünneplésének liturgiájában szentírási olvasmány lektora legyen, vagy hogy prédikáljon. Ugyanezt el kell mondanunk a katolikusokról is, akik az Úrvacsora szertartásán vannak jelen, vagy részt vesznek valamelyik közösség igeliturgiáján. Egyéb, nem eucharisztikus szertartásokban a helyi Ordinárius engedélyezhet bizonyos fokú aktív részvételt, ha a másik közösség illetékes vezetôje is beleegyezését adja. 56. A 48. pont szerint liturgikus és kánonjogi értelemben a katolikus Egyháztól különvált keresztény hívô nem vállalhat keresztszülôi vagy bérmaszülôi tisztséget. Ennek magyarázata az, hogy e két tisztség viselôi nem csupán rokoni, vagy baráti minôségben vannak jelen, hanem a közösség hitének képviselôi és a keresztelendô vagy bérmálandó kezesei is. Ugyanígy katolikusok nem vállalhatnak ilyen tisztségeket a különvált testvérek közösségeiben. Azonban barátság, vagy rokonság alapján megengedhetô, hogy katolikus keresztszülô mellett másodikként valamelyik különvált keresztény közösség tagja is keresztszülô legyen. Ugyancsak ilyen formában vállalhat másodkeresztszülôi tisztet katolikus hívô a különvált közösségben. Ilyenkor azonban a keresztény nevelésre való felügyelet arra a keresztszülôre hárul, aki a keresztelô vagy bérmáló közösség tagja. A lelkipásztorok gondoskodjanak arról, hogy a hívôk megismerjék e szabályok evangéliumi és ökumenikus természetét és így kerüljenek el minden téves félreértést. 57. Katolikus házasságkötésnél megengedett, hogy hivatalos tanúként szerepeljen tôlünk különvált keresztény testvér. Ugyanezt kell elmondanunk a katolikusok tanúskodásáról más keresztény közösségek házasságkötésénél. 58. Ahhoz, hogy katolikusok jelen lehessenek megengedett módon különvált testvérek liturgikus istentiszteletén, megfelelô jogos ok kell. Pl. hivatalos küldetés, rokonság, barátság, a megismerés vágya, ökumenikus összejövetel stb. Ilyenkor -- a fent mondottak tiszteletben tartása mellett -- nem tiltott, hogy a katolikusok részt vegyenek minden olyan imádságban, énekben, mozgásban, amelyek nem ellenkeznek a katolikus hittel. Ugyanez érvényes a nem katolikus keresztény testvérek részvételére a katolikus liturgiában. Az ilyen liturgikus részvételnek -- amely azonban mindig kizárja az Eucharisztia vételét! -- tudatosítania kell a közösen birtokolt kincseket, és a résztvevôket rá kell döbbentenie a köztük levô elkülönülések súlyosságára. 59. Nem szentségi természetű szertartásokon, amennyiben más keresztény közösségek képviselôi is jelen vannak, közös megegyezés alapján azt a helyet foglalják el, amely saját közösségükben megilleti ôket. S ugyanígy, ha felszentelt katolikus személy van jelen más keresztény közösség szertartásán, a helyi szokások figyelembe vételével viselheti korális ruházatát. 60. Ha a különvált testvéreknek nincs megfelelô épületük, ahol saját szertartásaikat méltó módon végezhetnék, a helyi Ordinárius megengedheti, hogy a katolikusok temetôjét, épületeit, templomát is használják. 61. A katolikus iskolák és intézmények igazgatósága gondoskodjék róla, hogy a nem katolikus keresztény közösségek lelkipásztorainak legyen módja ott élô híveiknek a megfelelô lelki segítséget biztosítani. Ehhez alkalom adtán a 35. pontnak megfelelôen a katolikus épületet is rendelkezésre lehet bocsátani. 62. A katolikus kezelésben levô kórházakban és hasonló intézményekben a vezetôk gondoskodjanak arról, hogy a különvált testvérek lelkipásztorai alkalmas idôben tudomást szerezzenek híveik ottlétérôl, s legyen módjuk a beteglátogatásra és a lelki vigasz és szentségi segítség nyújtására. E Direktóriumot VI. Pál pápa a Keresztény Egységtitkárságnak 1967. április 28-án adott kihallgatáson jóváhagyta, saját tekintélyével megerôsítette és közzétételét elrendelte. Az ellenkezô rendelkezések hatályukat vesztik. Kelt Rómában, 1967. május 14-én, Pünkösd vasárnapján. AUGUSTINUS BEA JOANNES WlLLEBRANDS bíboros maurianai c. püspök a Keresztény Egységtitkárság titkár elnöke ======================================================================== Elôszó Felsôoktatás 63. Az Úr Szentlelke a mai ökumenikus mozgalomban azon munkálkodik, hogy ,,felül tudjunk kerekedni az Egyház tökéletes egységét akadályozó nehézségeken''[36] és végre helyreálljon az összes keresztények egysége, hogy az Egyház ragyogó jelként tudjon világítani.[37] Hiszen az egy hit megvallásában és az egy Eucharisztia ünneplésében az összes nemzetek egyetlen népbe nyertek meghívást az egyetlen Úr és Üdvözítô, Jézus Krisztus dicsôítésére, hogy -- miként az Úr mondta -- ,,elhiggye a világ, hogy te küldöttél engem''.[38] Az ökumenikus lelkületnek az összes keresztényeket lelkesítenie kell, de különösen azokat, akiknek a világban és a társadalomban az a feladat jutott, hogy gondoskodjanak arról, hogy a II. Vatikáni Zsinat dekrétumában lefektetett elvek megfelelô módon át tudják hatni a felsôoktatási intézményeket is. E dokumentumban a ,,felsôoktatási intézmény'' az egyetemeket, a fakultásokat, az akadémiákat, az egyházmegyei szemináriumokat és azokat a házakat vagy tanulmányi központokat jelenti, ahol a szerzetesek oktatása folyik. A középfokú iskolák tehát figyelmen kívül maradnak! Többfelôl kérték ezt a gyakorlati eligazítást, hogy minden pozitív erô együtt tudjon hatni mind a katolikus Egyház, mind a többi Egyházak és Egyházi Közösségek javára. 64. Az Egyház pásztorainak, a püspököknek különleges gondja, hogy elômozdítsák az ökumenikus mozgalmat és megteremtsék a megvalósításához szükséges szabályokat. Mivel azonban sokféle felsôoktatási intézmény van, nem is olyan egyszerű általános érvényű szabályokat meghatározni. Az ökumenizmus ügye ugyanis sokféle módon jelenik meg a különbözô nemzetek és területek körülményei között; a személyek érettségi fokától is függ, s természetszerűleg az Egyház belsô életének és a többi közösségekkel meglevô kapcsolatainak is függvénye. A püspökök és a Püspökkari Konferenciák feladata lesz, hogy az általános elveket lebontsák a gyakorlat számára (1. I. rész 2,6-9. pp.); alkalmazzák a javasolt dolgokat a helyi és személyi körülményekre, s ha szükséges, új kezdeményezéseket is tegyenek. E feladat megoldásához nagyon ajánlatos, hogy a püspöki szervek vegyenek maguk mellé megfelelô számú szerzetes- és szerzetesnô-elöljárót, intézeti igazgatókat, vallási nevelés szakértôit, professzorokat, sôt esetleg diákokat is. 65. Az ökumenizmus minden kezdeményezése abban a természetellenes állapotban történik, amikor az Egyház és az Egyházi Közösségek még egymástól elszakadottan élnek és csak most indulnak el az egység felé. Azokat az elveket tehát, amelyeket alább adunk, az illetékes hatóságoknak esetleg felül kell vizsgálniuk, s ha a körülmények úgy hozzák, újakat is kell majd közzétenni. Így lehet majd az elveket átvinni a gyakorlatba, hogy a kitűzött cél felé elôbbre jussunk. ======================================================================== I. Általános elvek és segédeszközök az ökumenikus Felsôoktatás nevelés számára 66. A szóba kerülô ökumenikus kezdeményezések egy része elsôsorban a fakultásokat és a teológiai felsôoktatást érintik. Mégis, van az ökumenizmusban néhány olyan tény, amely a felsôoktatásban általánosan alkalmazható. Figyelmeztetni kell mindazokat a növendékeket és tanárokat, akik az ilyen kezdeményezésekben részt vesznek, hogy serényen és nagylelkűen szerezzék meg azt a szilárd vallási műveltséget, lelki érettséget és szakértelmet, amely az ügyhöz természete szerint szükséges. 1. Az ökumenikus kezdeményezések célja 67. Az ökumenikus mozgalomban született kezdeményezések a következô célt szeretnék elérni: -- mind a növendékekben, mind a professzorokban növekedjék a hit, a lelki élet, a katolikus Egyház életének és tanításának ismerete, hogy lelkesen, és termékenyen tudjanak részt vállalni, ki-ki a maga lehetôségei szerint, az ökumenikus dialógusban; -- nagyobb figyelmet szenteljenek a katolikus Egyház belsô megújulásának, amely igen nagy segítséget jelent a keresztények egysége ügyének. De figyeljenek arra is, ami akár a saját életükben, akár az Egyház életében akadályozza, vagy késlelteti az egység kialakulását; -- hogy a tanárok és a növendékek egyaránt jobban megismerhessék a többi Egyházakat és Egyházi Közösségeket és így jobban ismerjék és értékeljék mindazt, ami a keresztények kapcsolataiban szétválaszt vagy összeköthet;[39] -- ezek a kezdeményezések ne maradjanak a puszta elméleti tudás szintjén, hanem a résztvevôk ébredjenek rá, hogy az ökumenizmus tevékeny munkásaivá kell válniuk, és el kell jutniuk oda, hogy valamennyien közösen tegyenek tanúságot a világ elôtt. 2. Eszközök a kitűzött cél elérésére 68. a) Mivel a felsôoktatás tantárgyai és az ökumenizmus között kapcsolatokat lehet találni, figyelemmel kell lenni a következôkre: -- Ahol külön elôadásokat tartanak a vallás különféle formáiról, akár az intézmény tanrendje szerint, akár különelôadás formájában, hasznos lesz, ha az elôadók ügyelnek arra, amit a teológiai tárgyak ökumenikus jellegérôl a késôbbiekben mondunk (l. II. fejezet 2-5. pp.). -- A filozófiai kurzusokon meg kell ismertetni a növendékekkel azt az ismeretrendszert, amely az örökérvényű filozófia hagyományában az Istenrôl, az emberrôl és a világról kialakult. Ugyanakkor, alapelveiket feltárva meg kell ismertetni a növendékekkel a modern filozófiai kutatásokat is.[40] Javukra válik, ha megismerhetik és kiértékelhetik azokat a filozófiai princípiumokat, amelyek gyakran teológiai és egzegetikai véleményeket alapoznak meg a különbözô Egyházakban és keresztény közösségekben. -- A történelemtanítás módszerét és útjait felül kell vizsgálni, hogy amikor a keresztény közösségek történetérôl van szó, kellô módon vegyék figyelembe a szóbanforgó közösségek teljes életét. A szakadások eseményeirôl és személyeirôl szóló traktátusok méltányosak legyenek: legyen szó az Egyház belsô megújulásáról és az egység helyreállítására irányuló régebbi törekvésekrôl is. -- A többi tantárgyakban figyelemmel lehet kísérni azokat a lelki értékeket, amelyek a közös keresztény hagyományból származnak, és az irodalom, művészetek, zene terén megtalálhatók a különbözô keresztény közösségekben. b) Ha vallásilag el nem kötelezett egyetemek hallgatóival akarják megismertetni a katolikus vallást, megfelelôen képzett katolikus hívôk nyújtsanak segítséget, hogy a hiteles katolikus tanítást ismerhessék meg. c) Az egyetemi oktatás formái között van néhány, amely nagyon jól megfelel az ökumenizmusnak. Csak példa kedvéért sorolunk fel néhányat, ilyenek: -- ökumenikus kérdésekkel foglalkozó tanulmányi nap, vagy megbeszélések, -- olyan összejövetelek, vagy csoportok, amelyek közösen tanulmányoznak bizonyos problémákat, közösen dolgoznak, illetve együtt végeznek valami szociális munkát. Egy ilyen csoport kedvezô az ökumenikus kérdések megbeszélésére, illetve a szociális tevékenység keresztény princípiumainak keresésére. Közösen kereshetik a gyakorlati megoldások módjait is. De az ilyen jellegű csoportok, akár csak katolikusokból állnak, akár más keresztények is vesznek benne részt, keressék a kapcsolatokat a már meglevô ifjúsági szervezetekkel, -- az egyetemi kollégiumokban alakulhat ki olyan helyzet, hogy a katolikus és más keresztény növendékek közös életük folyamán tapasztalhatják az ökumenikus problémákat. Ilyen esetben a katolikusoknak gondosan kell ôrizniük a hitüket és jó tanúságot kell róla tenniük. Ha megfelelô vezetés alatt állnak, igazán ökumenikus szellemben élhetnek együtt, -- az egyetemek saját újságjaiban és folyóirataiban helyet kaphatnak ökumenikus hírek, sôt komolyabb tanulmányokat is közölhetnek, amelyekben az ökumenizmus kérdéseit boncolgatják. d) A különbözô kezdeményezések között külön figyelmet kell szentelni az egységért mondott imádságnak, nemcsak a keresztények egységéért végzett imahéten, hanem évközben is, ha arra megfelelô alkalom nyílik.[41] A helyi körülmények és a résztvevôk figyelembe vételével -- megtartva a communicatio in sacris szabályait -- arra is mód van, hogy megfelelô vezetés mellett olyan lelkigyakorlatot szervezzenek, akár több napra is, amelyen közösen vesznek részt katolikusok és más keresztények. Ilyenkor azonban az illetékes helyi hatóság véleményéhez is igazodni kell (l. a 65. pontot). e) A közös tanúságtételre nagyon tág terület kínálkozik az emberi jótékonyság és a szociális tevékenység körében. A hallgatókat fel kell készíteni és ösztönözni kell az ilyenfajta tevékenységre. De nagyobb hatású lesz, ha az ilyen kezdeményezés nem marad meg a teológiai fakultás keretei között, hanem egyéb fakultások hallgatóival szövetkeznek (jogászokkal, szociológusokkal, közgazdászokkal stb.). f) Azok a papok, akik ilyen intézményeknél dolgoznak, mint káplánok, egyetemi lelkészek vagy professzorok, különös gonddal figyeljenek a hallgatók közötti ökumenikus kapcsolatokra. Ez a feladat sokat vár tôlük: nagyon jól kell ismerniük az Egyház tanítását; érteniük és ismerniük kell az egyetemi tantárgyakat; biztonságérzetet és okosságot kell sugározniuk, hogy a növendékek úgy tudjanak rájuk felnézni, mint akik teljesen hűségesek saját keresztény közösségük tanításához és fegyelméhez, ugyanakkor nyíltak a többi közösségek tagjai felé is. ======================================================================== II. A vallási és teológiai képzés ökumenikus jellege Felsôoktatás 1. A lelki nevelés 69. Mivel fel kell tételeznünk, hogy az ökumenikus mozgalomban a Szentlélek munkálkodik, az ökumenikus nevelésben elsôsorban a szív megtérésére és a lelki életre, illetve annak megújulására kell ügyelni. Ugyanis ,,a lélek megújulásából, az önmegtagadásból és a szeretetbôl születik meg és érlelôdik az egység utáni vágy''.[42] Ezt a megújulást azonban nagyon mélyen meg kell alapozni az Egyház életében, a liturgiában és a szentségekben; de magában kell foglalnia a keresztények egységéért és az Egyház tanúságtételéért végzett imádságot is. A katolikusok lelki életének hitelesnek kell lennie: középpontjában az üdvözítô Krisztus álljon, az Atya dicsôítésére irányuljon, s ennek megfelelôen adja meg minden vallási gyakorlatnak és megnyilatkozásnak a maga súlyát. Annak érdekében, hogy az Egyház katolikus és apostoli volta még nyilvánvalóbbá válhassék,[43] a katolikusok lelki életének nemcsak a saját hagyományból kell táplálkoznia, hanem olyan hagyományokból is, amelyek más Egyházakban vagy Egyházi Közösségekben élnek. Pl. abból a kincsesházból, amely a keleti ortodox keresztények liturgiájában, szerzetességében vagy misztikájában él, vagy evangélikusok imádságaiban és a protestánsok lelkiségében található. Ügyelni kell arra, hogy ez a más lelki hagyományokkal való kapcsolat ne csak elméleti síkon mozogjon, hanem gyakorlatban is mutatkozzék meg, ha megvannak rá a megfelelô kedvezô körülmények. Ezért az illetékes helyi egyházi hatóságok rendelkezéseinek megtartása mellett támogatni kell a közös imádságokat és a közös liturgikus szertartásokat (l. a 25- 63. pp.). 2. A tanítás 70. Az ökumenizmusnak, mint alapállásnak át kell hatnia az összes teológiai tárgyat, hogy Krisztus teljessége jobban ki tudjon fejezôdni.[44] Emellett természetesen külön elôadásokon is foglalkozni kell az ökumenizmussal, és külön figyelmet kell neki szentelni a dogmatika fôbb témáiban. 3. Az összes teológiai tárgyak ökumenikus jellege általában 71. Az ökumenizmusnak a következô szempontokat kell tartalmaznia: a) Azokat a hagyomány-elemeket, amelyek az összes Egyházakban és Egyházi Közösségekben közösek, akár a tanításban, akár a lelkiségben,[45] még akkor is, ha idôközben egymástól eltérô megfogalmazást nyertek. b) A keresztény közösségek saját lelkiségének és tanításának értékeit, amelyek az összes keresztényeket segíthetik abban, hogy jobban megértsék az Egyház természetét.[46] c) Mindazt, ami hitvitát váltott, vagy vált ki, de Isten Igéjének mélyebb vizsgálatára tud sarkallni. Ez hozzásegíthet ahhoz, hogy tisztázódjanak a valóban ellentétes, és a csak ellentétesnek látszó nézetek. 4. Az egyes teológiai tantárgyak ökumenikus jellege 72. A teológiai tantárgyakban érvényesülô ökumenikus szellem biztosítja a tantárgyak és az Egyház egységének misztériuma közötti kapcsolat figyelembe vételét. Ezenkívül a tárgyak elôadásával bele kell oltani a növendékekbe az érzéket a fegyelem, a tanítás és a lelki élet területén a keresztény hagyomány teljessége iránt. Ez a teljesség-érzék akkor tud kialakulni, ha a saját hagyományainkat kapcsolatba hozzuk a Kelet és Nyugat különbözô keresztény közösségeinek hagyományával, ezek régi és mai formáival egyaránt. A többi Egyházak és Egyházi Közösségek hagyományának figyelembe vétele különösen fontos a következô területeken: -- a Szentírás tanulmányozásában, amely az összes keresztények hitének közös forrása; -- az apostoli hagyomány tanulmányozásában, amelyet a keleti és a nyugati atyák műveiben lehet megtalálni; -- a liturgikus képzésben, amelyben tudományos módszerességgel lehet összehasonlítani a különbözô formákat, tanításokat és lelkiségi sajátosságokat; -- a dogmatika és a morális tanításában, különös tekintettel azokra a kérdésekre, amelyeket az ökumenikus mozgalom hozott felszínre; -- az egyháztörténelemben, ha az Egyház egységét és a különbözô korokban történt szakadásokat tárgyilagos pontossággal vizsgálják; -- az egyházjogban, ahol gondosan el kell különíteni az isteni jog anyagát a csak egyházi rendelkezések folytán hatályba lépett jogtól, amelyben idôk folyamán változások állhatnak be;[47] -- végül a lelkipásztori, missziós és szociális gyakorlat tanításában, ahol figyelemmel kell lenni azokra a követelményekre, amelyeket a mai világ az összes keresztényekkel szemben támaszt. Ily módon jobban kifejezzük az isteni kinyilatkoztatás teljességét és jobban teljesítjük azt a feladatot, amelyet Krisztus megbízásából az Egyháznak a világban végre kell hajtania.[48] 5. Az igazi ökumenikus lelkület feltételei a teológiában 73. Az ökumenikus tevékenység ,,híven az apostoloktól és az egyházatyáktól kapott igazsághoz, csakis teljesen és ôszintén katolikus lehet, összhangban a katolikus Egyháznak mindenkor vallott hitével''.[49] A katolikus tanítás hitigazságai között mindig megtartandó a hierarchia, mert az összes igazság hívô elfogadást igényel ugyan, de nem mindegyiknek azonos a jelentôsége és a helye Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának rendszerében,[50] mivel különbözô kapcsolatban állnak a keresztény hit alapjával. A növendékeknek meg kell tanulniuk különbséget tenni a hívô elfogadást követelô kinyilatkoztatott igazságok és a csupán teológiai tanítást jelentô tételek között. Meg kell ôket tehát tanítani, hogy különbséget tudjanak tenni ,,a hitletétemény (depositum fidei) vagyis a tiszteletre méltó tanításunkban levô igazságok'' és azok elôadási módja között;[51] a hirdetésre kerülô igazság és annak különféle felfogási és megvilágítási lehetôségei,[52] valamint az apostoli és az egyházi hagyomány között. A hallgatókat már a filozófiában képezni kell arra, hogy fel tudják ismerni egy-egy tétel lényegi tartalmát majd a teológiában, akkor is, ha a tétel különbözô formákban van megfogalmazva, mivel a teológusok más és más úton jutottak a tétel végeredményéhez, így rá fognak jönni, hogy olyan tételek, amelyek elsô látásra kizárják egymást, valójában egymásnak kiegészítôi.[53] 6. Az ökumenizmus mint önálló tantárgy 74. Ámbár az ökumenikus szemléletnek a teológia egészét át kell hatnia, mégsem felesleges, hogy önálló tantárgyként is szerepeljen. Ebben az esetben -- figyelembe véve a helyi körülményeket -- a következô elemekre kell ügyelni: a) Tisztázzák az ,,ökumené'' és az ,,ökumenizmus'' fogalmát, történeti kialakulásukat és mai jelentésüket. b) Tárják fel az ökumenizmus elméleti alapjait, különös tekintettel az Egyház és az egyházi Közösségek között fennálló kapcsolatokra. c) Ismertessék az ökumenizmus célját és módszerét; az egységnek és együttműködésnek sokféle lehetôségét; a megszületendô egység reményét; az egység feltételeit, a teljes és tökéletes egységet; az ökumenizmus gyakorlatát különösen szociális téren. d) Mondják el az okumenizmus történetet, azokat a kezdeményezéseket, amelyek a történelem folyamán már történtek az egységért. Legyenek figyelemmel a pozitív és negatív tapasztalatokra egyaránt. e) Ismertessék a különféle keresztény közösségek ,,intézményes'' és aktuális életét, a tanításaikban megmutatkozó különbözô irányzatokat, missziós törekvéseiket, lelki életüket és liturgikus formáikat. f) Foglalkozzanak az ökumenizmus kapcsán felmerült sajátos kérdésekkel; a hermeneutikával, a papi szolgálattal, az istentisztelettel, az ,,interkommunióval'', a hagyományokkal, a prozelitizmussal és az igazi evangelizációval, a hamis békülékenységgel (irenizmussal) a laikusok helyzetével, a nôk egyházi szolgálatával stb. g) Mutassanak rá a lelki élet és az ökumenizmus közötti összefüggésre, s hogy mennyire fontos az egységért végzett imádságban és a lelki dolgokban való egység. h) Ismertessék azokat a kapcsolatokat, amelyek a katolikus Egyház és más Egyházi Közösségek, ezek nemzetközi szervei, illetve a nem katolikus közösségek között vannak. i) Hívják fel a figyelmet arra, hogy milyen jelentôsége van az ökumenizmus szempontjából az Egyházak Ökumenikus Tanácsának és annak a kapcsolatnak, amely a Tanács és katolikus Egyház között fennáll. ======================================================================== III. Az ökumenikus nevelés részleges szabályai Felsôoktatás 1. A keresztények közötti dialógus a felsôoktatási intézményekben 75. Ha a keresztények között folytatandó dialógus általános elveit figyelmesen átvizsgáljuk, nyilvánvalóvá válik, hogy a szemináriumoknak, a teológiai fakultásoknak és a többi teológiai felsôoktatási intézményeknek milyen különleges szerepe van az ökumenikus dialógusban. De az is kiderül, hogy ez a dialógus nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a mondott intézmények teljesíteni tudják hivatásukat, az ifjúság nevelését. A dialógus, mint a nevelés egyik eleme, a következôket követeli meg: a) Ôszinte és szilárd meggyôzôdést a saját hitben és hűséget hozzá. Enélkül a dialógus olyan beszélgetéssé fajul, amelyben a felek igazában nem is vesznek részt. b) Nyitott lelket és készséget arra, hogy mélyebb vallási életet éljen miután a másikkal folytatott dialógusból -- akit tényleg kereszténynek kell tartani -- jobban megismerte a saját hitét. c) Az utak és feltételek keresését a kölcsönös kapcsolatok és az egység megtalálásához. De az így keresett egység nem azon alapszik, hogy egyetértenek a közömbösségben, a hamis békülékenységben vagy csak a világ kívánságaihoz való gátlástalan alkalmazkodásban, hanem az Evangéliumhoz való fokozott hűségre és hiteles keresztény vallásosságra épül, amely összhangban áll az igazsággal és a szeretettel. d) Kapcsolatokat és együttműködést az Egyház pásztoraival, püspökökkel, és kellô engedelmességet tanácsaik és rendelkezéseik iránt. A dialógus ugyanis nem magánszemélyek, vagy intézmények tárgyalása, hanem természete szerint az Egyház ügye.[54] e) Annak készséges elismerését, hogy a különbözô Egyházak és Egyházi Közösségek tagjai többnyire segítséget tudnak nyújtani ahhoz, hogy Közösségeik tanítását és életét helyesen lehessen érteni. f) Tiszteletet a másik lelkiismerete és meggyôzôdése iránt, saját Egyháza tanításának elôadásában, vagy az isteni Kinyilatkoztatás sajátos értelmezésében. g) Annak készséges elismerését, hogy a dialógusban való részvételre nincs mindenki egyformán felkészülve az értelmi képzettség, lelki érettség és a lelki életben való haladás különbségei miatt. Ezért az akadémiai rendtartások tantárgyakra és hallgatásukra vonatkozó részét úgy kell átdolgozni, hogy megfelelôk legyenek a jelen helyzetnek. 2. Az ökumenikus szakértôk 76. Az egyháznak szüksége van elegendô számú és megfelelô felkészültségű papokra, szerzetesekre, világi férfiakra és nôkre, akik teljesíteni tudják az ökumenizmussal kapcsolatos feladatokat. Ilyenekre még ott is szükség van, ahol túlnyomó részben katolikusok élnek. Feladataik közé sorolhatjuk a következôket: -- a helyi ordináriust és a papságot támogatniuk kell abban, hogy a híveket ökumenikus szemléletre tudják nevelni; -- támogatniuk kell az egyházmegyei, vagy területi ökumenikus bizottságot; -- megfelelô módon kapcsolatokat kell keresniük a többi keresztény közösségekkel; -- a szemináriumokban és más oktatási intézményekben tartsanak elôadásokat az ökumenizmusról; -- adjanak megfelelô eligazításokat a katolikus iskolák és intézmények ökumenikus tevékenységéhez, s támogassák a missziós- képzést, hogy teljesíteni tudják különleges ökumenikus feladataikat (l. 3-8. pp.). Megalapozott, általános teológiai műveltségük mellett ezeknek a szakértôknek rendelkezniük kell a következôkkel: a) Valamely részterületen egyetemi végzettséggel. Pl. teológiában, egzegézisben, egyháztörténelemben, filozófiában, vallásszociológiában. b) Kapjanak külön kiképzést a mai ökumenizmus alapelvei, kérdései, állása és teendôi körében. Az elôadások, könyvek és egyéb elméleti ismeretforrások mellett nagyon hasznos, ha erôikhez mérten személyesen is részt vesznek olyan ökumenikus kapcsolatokban, amelyekre kongresszusok, összejövetelek, központok, intézetek adnak módot. c) Jól ismerjék meg annak a területnek keresztény hagyományait, amelyen működni fognak. Ennek az ismeretnek a megszerzéséhez is a legjobb út az illetô hagyomány ismerôivel és művelôivel való kapcsolatfelvétel. 3. A lelkipásztorkodó papságról 77. A püspököknek és a szerzeteselöljáróknak sokféle lehetôsége van arra, hogy papi gyűléseken, elôadásokon, lelkigyakorlatokon, elmélkedési vagy megbeszélési napokon az ökumenikus lelkületet kialakítsák és ápolják a lelkipásztorkodó papságban. Külön ügyeljenek arra, hogy megfelelô hangsúlyt kapjon az ökumenizmus és fontolják meg a következô pontokban mondandókat.[55] Készítsenek olyan útmutatásokat, amelyekben tájékoztatják az ökumenizmus pillanatnyi helyzetérôl a papokat, a szerzeteseket és a híveket. Ezzel módot nyújtanak arra, hogy az ökumenizmus szempontja hatni tudjon a prédikációkra, az istentiszteletre, a katekézisre és a keresztény életre. Ezenkívül, megfelelô körültekintés mellett, kérjenek meg egy-egy pásztort vagy szolgát más közösségekbôl, hogy ôk fejtsék ki a saját hagyományukat vagy beszéljenek olyan lelkipásztori kérdésekrôl, amelyek az összes keresztény egyházak közös gondját jelentik. Ahol pedig alkalmasnak látszik, és a helyi ordinárius is beleegyezését adja, a katolikus papság más közösségek pásztoraival együtt vegyen részt olyan megbeszéléseken, amelyeknek az a célja, hogy kölcsönösen jobban megismerjék egymást és megoldásokat találjanak közös lelkipásztori kérdésekben és a közös keresztény cselekvésben. Az ilyen kezdeményezések megvalósulását elô szokta segíteni bizonyos szervek létrehozása, mint pl. helyi vagy területi papi tanács, pásztorok társulata, vagy esetleg már meglevô szervezet ilyen jellegű tevékenysége. A teológiai fakultások, a szemináriumok és egyéb tanulmányi központok nagyon sokban tudják támogatni az ökumenikus törekvéseket akár úgy, hogy tanfolyamokat szerveznek a már lelkipásztorkodó papság számára, akár azzal, hogy saját professzoraikat bátorítják, hogy szívesen nyújtsanak másoknak segítséget. 4. A felsôfokú teológiai intézetek elöljárói és professzorai 78. A második fejezetben adott általános elveknek kell irányítaniuk, alakítaniuk és ösztökélniük mindazok kiképzését, akik arra lettek kiszemelve, hogy késôbb teológiát vagy vele kapcsolatos tárgyakat tanítsanak fiatal papoknak, szeminaristáknak, szerzeteseknek vagy laikusoknak. A helyi ordinárius, a püspökök testülete, a szerzeteselöljárók, a fakultások rektorai és a tanulmányi házak vezetôi valamennyien törekedjenek arra, hogy elômozdítsák az ökumenikus mozgalmat. Minden erejükkel azon legyenek, hogy tájékoztassák a tanárokat az ökumenizmus elméleti és gyakorlati eredményeirôl. Ehhez természetesen megfelelô irodalom -- könyvek, folyóiratok, újságok, egyéb írások -- szükséges mind katolikus, mind nem katolikus részrôl. Amikor a tanulmányi rendet meghatározzák, ügyelni kell a következôkre: a) Tanácsosnak látszik, hogy az ökumenizmus tantárgyát hamarosan a teológiai tanulmányok megkezdése után kapják a hallgatók, hogy az ökumenikus problémák ismeretében tanulhassák a többi tárgyakat. b) A tantárgyak megkedveltetése és a tanítás elevenítése érdekében nagyon hasznos lehet a hallgatókkal folytatott megbeszélés. A felvetôdött témákból disszertációkat és egyéb dolgozatokat írathatnak a professzorok. c) Kellô gondot fordítsanak a tankönyvek és a segédkönyvek kiválasztására, illetve megírására. Fontos ugyanis, hogy hitelesen lehessen megismerni más keresztények teológiai, történeti, lelkiéleti tanítását, mert mindezek az élet szerves összefüggésében és nem elvont igazságként hatnak. d) Igen nagy jelentôsége van annak, hogy a papságra és a szerzetesi életre készülôk megtanulják, hogy a többi keresztényekkel hogyan kell majd viselkedniük lelkipásztori munkájukban. Pl. hogyan kell rajtuk segíteni lelki szükségleteikben olyan formán, hogy tiszteletben tartsák lelkiismereti szabadságukat és a Szentlélek bennük levô kegyelmét. e) A szemináriumok és a többi teológiai felsôoktatási intézmény könyvtárait gondosan gyarapítani kell olyan könyvekkel és folyóiratokkal, amelyek általánosan tárgyalják az ökumenizmus kérdéseit, de azt az irodalmat is be kell szerezni, amely a helyi viszonyok részletkérdéseivel foglalkozik. ======================================================================== IV. Személyes és intézményes együttműködés a katolikusok Felsôoktatás és a többi keresztények között 79. A helyi körülmények és a III. fejezetben adott általános elvek figyelembevétele mellett nagyon hasznosak lehetnek a felsôfokú intézmények különbözô szintű kapcsolatai. Az intézmények, professzorok és a növendékek ökumenikus kapcsolatai növendékeknek és tanároknak egyaránt sokat segíthetnek magában az oktatásban is. 80. Az együttműködés gyümölcsei: -- segítséget nyújt a teológia teljesebb megértéséhez, fôleg a szentírásmagyarázat segédtudományai, de a többi tárgyak oldaláról is; -- magának a fakultásnak nyújt segítséget, ha közösen használhatnak könyveket, könyvtárakat; megnô azoknak a jól képzett professzoroknak száma, akikkel találkozhatnak a növendékek; az alább adandó normák szerint elhagyhatók lesznek haszontalan és önmagukat ismétlô kurzusok; -- az épületek, s fôleg a könyvtár közös használata növeli az intézmények anyagi lehetôségeit; -- a társadalom egészére nagyobb hatással lehetnek az egymás között kapcsolatban álló intézmények. Az emberek ugyanis szívesebben hallgatnak egy közös keresztény kezdeményezésre, mint ha sok keresztény intézmény egymástól függetlenül tesz dolgokat. -- hatásosabban tud tanúskodni az intézmény az egyetemi oktatás hagyományos formái mellett a többi keresztények felé. Ezt a tanúságtételt el is várják az emberek az egyetemi szintű oktatástól, ti., hogy többet nyújtson az elméleti képzésnél. 81. Ezek a kölcsönös kapcsolatok és együttműködések a professzorok számára új lehetôségeket nyitnak a tudományos kutatásban. A növendékek pedig, akik ilyen légkörben tanulhatnak, felkészülnek a jövendô ökumenikus tevékenységre, és megfelelô katolikus professzorok irányítása mellett megtanulhatják gyakorlatilag is, hogy ökumenikus területeken hogyan kell fölébe emelkedni az elméleti vagy lelkiéleti nehézségeknek. 82. Az együttműködésben résztvevôk között világosan meg kell különböztetni a már végzetteket s esetleg akadémiai fokozattal rendelkezôket a még alaptanulmányaikat végzô hallgatóktól. 83. A Püspöki Konferenciák, amikor az Optatam Totius dekrétum szellemében elkészítik a papnevelés irányelveit, az alább következô általános szabályok szerint intézkedjenek a katolikus szemináriumok és más keresztény intézmények kapcsolatainak részleteirôl. S ha valamelyik szerzet tanulmányi háza szintén részt akar venni az ilyen kapcsolatokban, a szerzet elöljárója vagy megbízottja vegyen részt a szabályzat megalkotásában.[56] Ha egy szeminárium, vagy intézmény esetében különleges kérdések vetôdnek fel, az illetékes ordinárius döntse el -- a püspöki konferencia szabályai szerint -- hogy milyen kérdések tartoznak az ô hatáskörébe, és mikrôl kell az intézmény vezetôinek dönteniük. 84. Az ökumenikus dialógus és együttműködés javát szolgálja, ha országonként vagy területenként ökumenikus intézeteket vagy központokat állítanak fel. A helyi illetékes egyházi hatóság jóváhagyásával alakítsák ôket. Szervezhetôk akár külön-külön, akár egy egyetem kebelén belül, akár több egyetem által közösen. E központok szervezete és célkitűzése sokféle lehet, de amikor megszervezik, az egész ökumenikus mozgalomra figyelemmel kell lenni. 85. Az ökumenikus intézetek fajtái: a) Ökumenikus kutatóintézetek, amelyekben egy-egy részletkérdést tudományosan dolgoznak fel az ökumenikus dialógus számára, és tudományos közleményekben publikálják az eredményeket. b) Ökumenikus teológiai intézetek, amelyekben a teológiát már befejezett hallgatók kurzusokon vesznek részt, és specializálódnak az ökumenikus teológiában. Az ilyen intézetek vagy az ökumenizmus egészével, vagy egy-egy részterülettel foglalkoznak (pl. a keleti egyházakkal, a protestáns, vagy anglikán közösségek kérdéseivel). De a specializálódó intézetek is tartsák szem elôtt az ökumenizmus ügyének egészét. c) Teológiai és lelkipásztori kérdésekkel foglalkozó társulatok, amelyekben különbözô egyházak szolgái és pásztorai találkoznak. Megbeszélhetik elméleti problémáikat, s közös jellegű gyakorlati teendôiket és a közös tanúságtétel kérdéseit. d) Egyetemek és más felsôoktatási intézmények szövetsége, amely biztosítja a könyvtárak és egyéb segédeszközök közös használatát, a szorosabb együttműködést a professzorok, illetve a hallgatók között, és segít a tanrendek összehangolásában. 86. e) ,,Interkonfesszionális'' (egyház-közi) intézetek: A helyi körülmények és lehetôségek szerint az ilyen intézetek, illetve ,,centrumok'' vagy katolikus irányítás alatt állnak, vagy több felekezet közösen irányítja ôket. A közös vezetés alatt álló intézetek különösen ott termékenyek, ahol az Egyházaknak vagy Egyházi Közösségeknek közösen kell mérlegelniük bizonyos kérdéseket (pl. a misszionálást, a nem keresztény vallásokkal tartott kapcsolatokat, az ateizmus és a hitetlenség kérdéseit, a tömegtájékoztatási eszközök használatát, a szakrális építészetet és művészetet, a teológián belül a szentírásmagyarázatot, az üdvtörténet tanítását, lelkipásztorkodás-tant stb.), amely kérdéseket ha meg tudnak oldani, igen nagy hasznára válik a keresztények egységének. Az ilyen intézetek felállítását és irányítását szokás szerint azokra kell bízni, akik részt vesznek benne, de tiszteletben kell tartaniuk az illetékes egyházi hatóság jogait is. 87. Ahol alkalmasnak látszik, a katolikus intézetek -- e fejezet 5. pontja értelmében -- csatlakozhatnak olyan intézményekhez, amelyek a teológiai képzés tökéletesítését, a lelkipásztori továbbképzést és a felsôoktatási intézmények együttműködését segítik elô. Ha ilyen társaságokkal, vagy intézményekkel egyesülnek, gondoskodni kell arról, hogy a katolikus intézmény autonómiája sértetlenül megmaradjon a tanterv, az egyes tantárgyak összeállítása és a növendékek papi és lelkipásztori felkészítése területén, már amennyiben ezek a kérdések az intézmény hatáskörébe esnek, és ahogyan az illetékes egyházi hatóság meghatározza ôket. 88. Azokról, akik még a teológiai alapképzést kapják E dokumentum III. fejezetének 1. pontja szerint különös figyelmet kell szentelni az ökumenikus együttműködésnek akkor, ha olyan résztvevôkrôl van szó, akik még általános és alapvetô teológiai képzésüket kapják. A más keresztényekkel való együttműködés ebben az idôszakban (közös tanulásban, imádságban, szociális tevékenységben) annál gyümölcsözôbb lesz, minél inkább ragaszkodik mindenki saját hitének hagyományaihoz, és tudatában vannak az ökumenizmus kitűzéseinek, az ökumenikus dialógus szükséges voltának. 89. A katolikus szemináriumok, a teológiai iskolák és a szerzetek tanulmányi házai kapcsolatot kereshetnek a többi keresztény közösségek hasonló természetű intézményeivel. A helyi körülmények és az intézmények jellege szerint az együttműködésnek sokféle formája lehet: pl. professzorok kölcsönös cseréje, bizonyos kurzusok egymásközötti elismerése, különféle szövetségek vagy egy egyetemhez való afiliálódás. Közben azonban ügyelni kell arra, hogy a katolikus intézmény eredeti természete épen maradjon, és el ne veszítse a jogát ahhoz, hogy növendékeivel, a 92. pontban felsoroltak szerint a katolikus igazság teljességét megismertesse. 90. Az illetékes egyházi hatóság meghívhatja más keresztény közösségek szakértôit, hogy a katolikus intézményben egy-egy elôadást, sôt kurzust tartsanak, csak az intézmények ôrizzék meg sajátos jellegüket. Viszont a katolikus professzorok is legyenek készségesek, ha ilyen természetű meghívást kapnak. 91. Katolikus szeminaristák engedélyt kaphatnak arra, hogy más intézményekben, esetleg szemináriumban hallgassanak bizonyos kurzusokat, a következô szabályok betartásával: -- fontolják meg, hogy egy ilyen kurzus hasznos-e, és jó hatással van- e a növendékek teológiai képzésének egészére; -- az elôadó általánosan megbecsült, szakértô és ökumenikus lelkületű legyen; -- a növendékeket elôre készítsék fel; -- fontolják meg lelki és pszichikai érettségüket; -- annál kényesebb az ilyen vendéghallgatás, minél inkább központi jelentôségű a tárgy, amelyrôl szó van. A rendszeres teológiát katolikus elôadóktól kell hallaniuk, fôleg az egzegézist, a dogmatikát és a morálist. A gyakorlati tárgyak elôadásait -- biblikus nyelveket, tájékoztatási eszközök használatát, vallásszociológiát -- hallgathatják más keresztény intézményben is. Néhány olyan elôadáson is részt vehetnek, amelyeken fontos teológiai kérdések közhasznú elôadása hangzik el, pl. egyháztörténelem vagy patrisztika területérôl. E kérdésben az elöljáróknak kell dönteniük, megtartva a szeminárium általános rendjét és az illetékes ordinárius rendelkezéseit. Hallgassák meg a növendékeik véleményét is. Annak érdekében, hogy az ilyen vendéghallgatás valóban gyümölcsöt hozzon, fontos, hogy a katolikus professzorok ismerjék annak a professzornak írásait, gondolkodását, tételeit, akihez növendékeik elmennek. S ugyancsak ismerniük kell a növendékeket vendégül látó intézmény szellemét és közösségének ökumenikus gondolkodását. Ebben nagy segítséget nyújt, ha a professzorok személyes ismeretségben vannak egymással. Ezen felül tanácsos, hogy a szemináriumok vezetôi folytassanak megbeszéléseket a professzorokkal és a lelki vezetôkkel arról, hogy a tanulmányi rendben nem kell-e valamit felülvizsgálni, változtatni, vagy bizonyos felmerülô nehézségeket megoldani. Ajánlatos, hogy ilyen tárgyalások a különbözô intézmények között is folyjanak. 92. A világ különbözô részén válságba került a felsôoktatás több formája és rendje. Sokfelé születtek olyan javaslatok, hogy a ,,vallási'' oktatási intézményeket be kell olvasztani az állami, vagy vallásilag el nem kötelezett egyetemek kötelékébe. Az illetékes püspökkari konferencia hatáskörébe tartozik, hogy megfelelô szervek és szakértôk tanácsainak meghallgatása után eldöntsék, hogy a szeminaristák mennyire vehetnek részt az ilyen kezdeményezésekben. Nagy gondot fordítsanak a szeminaristák, de a többi katolikus egyetemista lelki és értelmi képzésére is, amelynek katolikus irányítás alatt kell történnie; a katolikus professzoroknak döntô szerepet kell vinniük oktatásukban, és az Egyház hiteles tanításának hirdetési szabadságát mindenképpen biztosítani kell. Az ilyen közös kezdeményezések tevékenysége érdekében kívánatos, hogy az egyetemek vagy a fakultás vezetôségében kapjanak helyet olyan katolikusok is (laikusok, szerzetesek, papok), akik saját szakterületüknek és az ökumenizmusnak valóban szakértôi. 93. Azok a katolikus egyetemek, amelyek együtt oktatják a teológiára és az egyéb szakokra készülôket, ugyanilyen elvek szerint dolgozzanak, de alkalmazkodjanak intézetük sajátos jellegéhez, különleges körülményeikhez és a növendékek érdekeihez. Mindazt, amit a növendékek elôzetes vallási felkészítésérôl, lelki érettségérôl, a professzorok szakmai és emberi alkalmasságáról elôzôleg elmondtunk, itt is érvényesnek kell tekintenünk. E Direktóriumot VI. Pál pápa 1970. április 16-án, amikor kihallgatáson fogadta a Keresztény Egységtitkárság elnökét, jóváhagyta, saját tekintélyével megerôsítette és közzétételét elrendelte. Az ellenkezô rendelkezések hatályukat vesztik. Kelt Rómában, 1970. április 16-án. JOANNES WlLLEBRANDS HIERONYMUS HAMER OP. bíboros titkár a Keresztény Egységtitkárság elnöke ======================================================================== A Keresztény Egységtitkárság Instrukciója azokról a különleges esetekrôl, amikor nem katolikus keresztények a katolikus Egyházban az Eucharisztiához járulhatnak 1. A kérdés Mostanában gyakran felvetik a Titkárság felé a következô kérdést: MILYEN KÖRÜLMÉNYEK ÉS MILYEN FELTÉTELEK MELLETT ENGEDHETÔ MEG, HOGY MÁS EGYHÁZAK VAGY EGYHÁZI KÖZÖSSÉGEK HÍVEI A KATOLIKUS EGYHÁZBAN VEHESSÉK MAGUKHOZ AZ EUCHARISZTIÁT? A kérdés természetesen nem egészen új, mert már a II. Vatikáni Zsinat Ökumenikus Dekrétuma és késôbb az Ökumenikus Direktórium szólt róla.[57] Az itt közreadandó lelkipásztori szabályok nem megváltoztatni akarják az érvényben levô törvényeket, hanem csak magyarázzák azokat. Megvilágítjuk azokat az elméleti princípiumokat, amelyekbôl a szabályok következtek, hogy könnyebb legyen a végrehajtásuk. 2. Az Eucharisztia és az Egyház misztériuma Nagyon bensôséges kapcsolat van az Egyház misztériuma és az Eucharisztia misztériuma között. a) Az Eucharisztia valóságosan tartalmazza azt, ami az Egyház létének és egységének alapja: Krisztus Testét, amelyet az Úr áldozatul adott és híveinek az örök élet kenyereként adta át. Krisztus Testének és Vérének szentsége, amelyet az Úr megalapozásul Egyházának adott, természete szerint magával hozza a következôket: -- a szolgálati papi hatalmat, amelyet Krisztus apostolainak és utódaiknak, a püspököknek és a papoknak átadott, azzal a felhatalmazással, hogy szentségi módon vigyék végbe az Ô papi tettét, amellyel egyszer s mindenkorra felajánlotta magát az Atyának a Szentlélekben, és híveinek adta magát, hogy Benne egyek legyenek; -- e szolgálat egységét, amelyet Krisztusnak Egyház fejének nevében, s következésképpen szolgálati papság hierarchiájában kell végezniük; -- az Egyház hitét, amelyet az Egyház az Eucharisztia ünneplésében vall meg, s általa válaszol a Szentlélekben a Krisztustól kapott ajándékra. -- Ha e három elemével együtt csorbítatlanul szemléljük, akkor az Eucharisztia Szentsége a Krisztus által létrehozott reális egységet jelzi, Krisztus Egyházának látható egységét, melyet nem veszíthet el.[58] b) ,,A szentmise ünneplése Krisztusnak és Isten hierarchikusan rendezett népének cselekménye. Az egész keresztény élet középpontja mind az egyetemes Egyház, mind a helyi egyházak, mind pedig az egyes hivôk részére.''[59] A szentmise áldozatában az Egyház, amikor Krisztus misztériumát ünnepli, a maga misztériumát is megünnepli, és konkrét formában fejezi ki a maga egységét. Az oltár körül összegyűlt hívek áldozatot ajánlanak fel a pap keze által, aki Krisztus nevében cselekszik, és megjelenítik Isten népének közösségét, amelyet az egy hit megvallása kapcsol össze. Ily módon jellé és egy nagyobb közösség képviselôivé válnak. A szentmise bemutatása már önmagában hitvallás, amelyben az Egyház magára ismer és általa kifejezi önmagát. Ha ugyanis megfontoljuk a kánonok csodálatos tartalmát és azt a gazdagságot, amely a mise állandó és változó részeiben van; s ha nem tévesztjük szem elôl, hogy az igeliturgia és az Eucharisztia liturgiája egyetlen istentiszteleti cselekményt alkot,[60] akkor könnyen belátható, hogy mennyire igaz ez az axióma: ,,Lex orandi, lex credendi -- az imádság törvénye a hit törvénye''.[61] Így a misének kateketikai jelentôsége is van, amelyet az Egyház a liturgia megújulásában méltán ismert fel és hangsúlyozott. Egyébként az Egyház a századok folyamán gondot fordított arra, hogy a liturgikus ünneplésbe bekerüljenek a hit legfontosabb témái. Az új ünnepek és új imádságok ezt a célt szolgálták. c) Az Eucharisztia helyi ünneplése és az Egyház egyetemes közössége közötti kapcsolat azokból az imádságokból is kitűnik, amelyeket a kánonokban a pápáért, a helyi püspökökért és a püspökök testületéért mondunk. Amit az Eucharisztiáról, mint a keresztény élet központjáról és csúcsáról mondunk, az az Egyház egészére és az egyes tagokra egyformán érvényes. De különösen érvényesül azokon, akik tevékenyen vesznek részt a misében, s fôleg az áldozókon. A misében történô áldozás valójában a legteljesebb részvétel az Eucharisztiában, mert akkor teljesedik be Krisztus parancsa: ,,Vegyétek és egyétek!''[62] 3. Az Eucharisztia lelki táplálék Az Eucharisztia hatásai közé tartozik, hogy lelkileg táplálja azokat, akik az Egyház hitével veszik magukhoz, mert az Úr a Testét és Vérét az örök élet eledeléül adta.[63] A megkeresztelt emberek számára az Eucharisztia lelki táplálék, amelynek erejébôl magának Krisztusnak életét élik, egyre jobban tagjaivá válnak és egyre inkább belenônek az üdvösség misztériumába: ,,Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én ôbenne'' -- mondta az Úr.[64] a) Az Eucharisztia tehát, mivel a Krisztussal való elmélyültebb egység és a lelki élet tökéletességének szentsége, minden hívônek szükséges az Úr szava szerint: ,,Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ô vérét, nem lesz élet bennetek!''[65] Mindazok, akik komolyabban élik a kegyelmi életet, kényszerítô szükségét érzik annak, hogy táplálkozzanak ezzel a lelki eledellel. Az Egyház ezért ajánlja az Eucharisztia naponkénti vételét. b) Bár az Eucharisztia lelki táplálék, és hatására a keresztény ember szorosabb kapcsolatba kerül Krisztussal, mégsem lehet bármilyen magasrendű egyéni célok eszközévé. A hívôknek ugyanis Krisztussal, a misztikus Test Fejével való egységébôl egymásközötti kapcsolata is következik. Az Apostol szava szerint a hívôk egysége az egy eucharisztikus kenyér vételére épül: ,,Hiszen egy kenyér, egy test vagyunk mi sokan valamennyien, akik ugyanabból az egy kenyérbôl részesülünk''.[66] E szentség segítségével ,,az ember Krisztusba testesül és tagjaival eggyé válik''.[67] Az Eucharisztia gyakori vétele által a hívôk egyre inkább belenônek Krisztus testébe, és egyre jobban részesei lesznek az Egyház misztériumának.[68] c) Tehát az Eucharisztia lelki szükséglete nem csupán a személyes lelki élet gyarapodását érinti, hanem a lehetô legközvetlenebbül kapcsolatban áll Krisztus Egyházába való elmélyültebb tartozásunkkal is, mert az Egyház ,,az Ô teste és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt''.[69] 4. Általános szabályok az eucharisztiához bocsátás különbözô eseteire Ami a katolikus Egyház tagjait illeti, számukra az Eucharisztia misztériumának e két szempontja teljesen összefonódik: azaz, az Eucharisztia mint az egész, egységes közösség ünnepe -- amely közösséget egy és ugyanaz a hit kapcsol össze -- és az Eucharisztia mint az egyesek személyes és közösségi lelkiéletének igényeit kielégítô táplálék. Ugyanez általánosan majd akkor valósul meg, ha Krisztus minden tanítványa az egy Egyház tagjává lesz Isten akarata szerint. De mi van a keresztények mostani, megosztott állapotában? Az összes megkereszteltekben egyformán megvan az Eucharisztia iránti lelki igény. Akik nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, azok lelkiismeretük szava szerint a saját közösségük papjaihoz mennek. Mit tegyenek azonban azok, akiknek nem áll módjukban saját papjukhoz eljutni, vagy más meggondolások miatt katolikus pap kezébôl akarják magukhoz venni az Eucharisztia szentségét? Az Ökumenikus Direktórium már megmutatta, hogy hogyan lehet megnyugtató módon eleget tenni e két követelménynek: az egyházi közösség épségének és a lelkek javának. A Direktórium normái két princípiumból vezethetôk le: a) Semmiféle konkrét lelkipásztori helyzet nem lehet ok arra, hogy hűtlenek legyünk az Egyház misztériuma és az Eucharisztia misztériuma közötti szoros összefüggéshez. Az Eucharisztia ünneplése ugyanis természete szerint a hitvallásban és az egyházi közösségben való teljes egységet jelzi. Ezt a princípiumot soha nem szabad elhomályosítani, hanem ennek kell meghatároznia tetteinket. b) Az elôbbi princípium bizonyára nem kerül háttérbe, ha egyes esetekben olyan keresztény hívôket engedünk katolikus módon áldozni, akik kifejezik, hogy az Eucharisztiával kapcsolatban ugyanazt hiszik, amit a katolikus Egyház; éhséget éreznek e szentségre, de hosszabb idôn keresztül képtelenek eljutni saját pásztorukhoz. Ezért jószántukból kérik a szentséget, méltók a vételére és életük valóban keresztény emberhez illô. Lelkük éhsége annak az igénynek a kifejezôdése, amelyrôl az imént szóltunk: lelki fejlôdésük és az Egyház misztériumába és egységébe való mélyebb belenövés igénye vezérli ôket. De e feltételek megléte mellett is ügyelni kell arra, hogy más keresztények áldozása ne sodorja veszedelembe, vagy ne zavarja meg a katolikus hívôk hitét. 5. A fentebb kifejtett elvekbôl következô különbségek a keleti és a többi keresztények között Az Ökumenikus Direktórium az Eucharisztia vételének szabályozásánál különbséget tesz a keleti keresztények és egyéb keresztény közösségek tagjai között.[70] Ennek oka a következô: A keleti egyházak, ámbár elszakadtak, rendelkeznek a szentségekkel -- fôleg megvan náluk az apostoli jogfolytonosság, a papság és az Eucharisztia -- amelyek szoros kapcsolatban tartják ôket velünk. Ennek következtében kisebb a veszélye annak, hogy az egyházi és az Eucharisztikus közösség közötti kapcsolat elhomályosodjék.[71] Legújabban VI. Pál pápa figyelmeztetett rá, hogy ,,Egyházunk és a tisztelendô Ortodox Egyház között majdnem teljes egység áll fenn, akkor is, ha még nem tökéletes az az egység, amely Krisztus és Egyháza misztériumában való közös részesedésünkbôl ered.''[72] Ha azonban olyan keresztény közösség tagjairól van szó, amely közösségnek az Eucharisztiára vonatkozó hite eltér az Egyház hitétôl, s amelyekben nincs meg a papság szentsége, ezeknek a katolikus Eucharisztiához engedése azzal a veszéllyel jár, hogy elhomályosul az a lényeges összefüggés, amely az eucharisztikus közösség és az egyházi közösség között áll fenn. Az Ökumenikus Direktórium ezért kezeli másként ezeket az eseteket, mint a keleti keresztényekét és tiltja az áldoztatást, kivéve a,,casus urgentis necessitatis''-t, a szükséghelyzeteket. Ilyenkor azonban meg kell kívánnunk az ilyen keresztényektôl, hogy fejezzék ki az Egyház hitével való közösségüket az Eucharisztiára vonatkozóan, azaz fejezzék ki, hogy úgy fogadják az Eucharisztiát, ahogy Krisztus alapította és az Egyház adja. Az ortodoxokkal szemben ilyen kérdést nem kell feltenni, hiszen az Eucharisztia körül ugyanazt a hitet vallják, mint a katolikusok. 6. Kinek a hatáskörébe tartozik egy-egy konkrét eset elbírálása? Az Ökumenikus Direktórium 55. pontja széleskörű lehetôséget ad a püspököknek arra, hogy eldöntsék: konkrétan megvannak-e a sürgetô szükséghelyzet feltételei. Kétségtelen, hogy ha egy adott területen gyakran ugyanazok az esetek ismétlôdnek, a püspöki konferenciák hozhatnak bizonyos általános szabályokat. Többnyire azonban a helyi Ordinárius feladata, hogy eldöntse, mi a teendô. Csak ô tudja mérlegelni az összes konkrét körülményeket, és ezek ismeretében dönt. A halálveszélyt leszámítva a Direktórium két példát hoz fel: a börtönben levôk és az üldözöttek esetét. De említést tesz ,,más, hasonló szükséghelyzetekrôl''. Ez pedig a lehetôségek körét tágabbra vonja, mint a börtön és az üldözések esetei. Elôfordulhat ugyanis, hogy keresztények súlyos lelki szükségben vannak, és képtelenek saját közösségükkel kapcsolatot teremteni. Álljon itt példaként a diaszpóra esete. Manapság sokan élnek távol otthonuktól, ezért sokkal gyakrabban elôfordul, mint régen, hogy nem katolikus keresztények katolikus területen tartózkodnak. Ezek a keresztények gyakran nélkülözik saját közösségük minden lelki támogatását, s nem tudnak onnan segítséget kapni, csak esetleg óriási áldozatok árán. Ha a Direktóriumban felsorolt egyéb feltételek adva vannak, az ilyen keresztényeknek meg lehet engedni, hogy az Eucharisztiát magukhoz vegyék katolikus módon. A helyi ordináriusok azonban esetenként vizsgálják meg a dolgot. E lelkipásztori instrukciót VI. Pál pápa 1972. május 25-én az Államtitkár bíboros úrnak a Keresztény Egységtitkárság Elnökéhez intézett levelével jóváhagyta és közzétételét elrendelte. Kelt Rómában, a Keresztény Egységtitkárság épületében, 1972. június 1- én. JOANNES WlLLEBRANDS HIERONYMUS HAMER OP. bíboros titkár a Keresztény Egységtitkárság elnöke ======================================================================== A Keresztény Egységtitkárság közleménye az 1972. június 1-én kiadott Lelkipásztori Instrukcióhoz 1. Az 1972. VI. 1-i instrukció megjelenése után különbözô értelmezések láttak napvilágot. Olyanok is, amelyek távol állnak az instrukció tartalmától és szellemétôl. Az ilyen téves értelmezések és káros következményeik megakadályozása érdekében, úgy hisszük, jó szolgálatot fog tenni, ha néhány dologra újra felhívjuk a figyelmet. 2. Ezzel a lelkipásztori instrukcióval a Keresztény Egységtitkárság semmiképpen sem akarta megváltoztatni azokat a normákat, amelyeket a II. Vatikáni Zsinat Ökumenikus Dekrétuma, és annak pontosabb kifejtése, az Ökumenikus Direktórium tartalmaz. Azt akarta elmagyarázni, hogy a ma érvényben levô szabályok a hit követelményeibôl fakadtak, éppen ezért hatályukat megtartják. 3. Az Instrukció alapelvei a következôk: a) Feloldhatatlan kapcsolat van az Eucharisztia misztériuma és az Egyház misztériuma között; az egyházi közösség és az eucharisztikus közösség között. Az Eucharisztia ünneplése önmagában kifejezi a hitvallás teljességét és a teljes egyházi közösségben való életet (l. 2. a, b, c pontokat). b) Az Eucharisztia a megkereszteltek számára lelki táplálék, amely lehetôvé teszi, hogy a hívôk Krisztus életét éljék, szorosabb egységbe kerüljenek Vele, és intenzívebben vegyenek részt az üdvösség misztériumában (3. p.). 4. A teljes hitbeli közösségen belül az eucharisztikus közösség fejezi ki ezt az összetartozást, azaz a hívek egymásközti kapcsolatát is, s egyúttal az az eszköz, amely fenntartja és erôsíti köztük az egységet. Ha viszont az Eucharisztiát olyan személyek veszik magukhoz, akik között nincs meg a teljes egyházi közösség, az Eucharisztia nem fejezheti ki annak az egységnek teljességét, amelyet természete szerint jelöl, hisz éppen ez az egység az, ami a jelen esetben hiányzik. Az ilyen gyakorlat nem tekinthetô olyan eszköznek, amelyet arra lehet felhasználni, hogy a teljes egyházi közösség megszülessen. 5. Mindemellett mind az Ökumenikus Direktórium, mind az instrukció -- a zsinat Ökumenikus Dekrétumának elveire alapozva -- megadja a lehetôséget arra, hogy kivételt tegyenek, mivel az Eucharisztia a lelki élethez szükséges táplálék. 6. A helyi ordinárius hatáskörébe tartozik, hogy az ilyen esetekben egyenként vegye vizsgálat alá és döntsön. Az instrukció (6. pontjában) emlékeztet rá, hogy az Ökumenikus Direktórium biztosítja az ordináriusoknak a fakultást, hogy konkrét esetekben eldöntsék: megvannak-e a szükséges feltételek, vagy sem? (l. 55. p.). A püspökök joghatóságát pontosan körülírják az Ökumenikus Direktóriumban megszabott, és az instrukcióban pontosabban részletezett feltételek. Az instrukció szerint: ,,Az alapelv nem kerül háttérbe, ha csak olyan hívôket engedünk egyes esetekben katolikus módon áldozni, akik kifejezik, hogy az Eucharisztiával kapcsolatban ugyanazt hiszik, mint az Egyház, éhséget éreznek erre a szentségi eledelre, de hosszabb idôn át nem tudnak eljutni saját közösségük papjához. Ezért saját jószántukból kérik az Eucharisztiát, felvételére méltók, és életük valóban keresztény emberhez illô (4. p.). Ezeket a feltételeket együttesen kell biztosítani. Ha tehát tárgyilagosan, lelkipásztori felelôsséggel mérlegelnek egy helyzetet, egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az is megjegyzendô, hogy az instrukció egyedi esetekrôl szól, amelyeket egyenként kell vizsgálni. Nem hozható tehát olyan általános rendelkezés, amely rendkívüli esetet tipikussá tesz, vagy régebbi esetre hivatkozva epikia alapján akar eljárni a továbbiakban. Mindazonáltal a püspököknek módjában áll, hogy általánosságban vázolják, milyen körülmények között lehet szó ilyen rendkívüli esetekrôl, és meghatározhatják, hogy hogyan tekintik igazoltnak a kívánt feltételek meglétét. Ha egy területen ugyanaz az eset gyakran ismétlôdik, a püspöki konferencia hozhat olyan általános rendelkezést, amellyel biztosíthatja, hogy minden egyes esetben meglegyenek a szükséges feltételek. Rendes körülmények között azonban a helyi Ordináriusoknak kell elbírálni minden egyes esetet. 7. Ahhoz, hogy más keresztények a katolikus Egyházban járulhassanak az Eucharisztia szentségéhez, az instrukció azt a követelményt állítja fel, hogy az illetôk fejezzék ki: az Eucharisztiáról ugyanazt hiszik, amit a katolikusok. Ez a hit azonban nem korlátozódik a ,,reális jelenlétre'', hanem magában foglalja mindazt, amit a katolikus Egyház az Eucharisztiáról tanít. 8. Megjegyzendô: az instrukció (5. p.) emlékeztet arra a tényre, hogy az Ökumenikus Direktórium (39-54. pp.) a keleti egyházak híveivel szemben más normákat állít, mint a többi keresztényekkel szemben. Például: a) Mivel a keleti keresztények olyan egyházhoz tartoznak, amelynek hite az Eucharisztiáról ugyanaz, mint a katolikus Egyházé, ha ôket áldoztatják a katolikusoknál, nem kell a hitük felôl kérdezni ôket, mert feltételezzük a közös hitet. b) Mivel a keleti egyháznak valóságos szentségei vannak az apostoli jogfolytonosság, a papság és az Eucharisztia következtében, a szentségek vételében a kölcsönösségre kell törekedni (43. p.). c) Végül az ô esetükben az okok, amelyek indokolják az Eucharisztia vételét (justa causa) jóval tágabb kört ölelnek fel, mint a többi keresztények esetében (44. p.). 9. Az Eucharisztia vételének kölcsönössége csak azokkal az Egyházakkal kapcsolatban merül fel, amelyekben megvan az apostoli jogfolytonosság, a papság és az Eucharisztia szentsége. Tehát katolikus hívô nem kérheti mástól az Eucharisztiát, csak ,,olyan pásztortól, aki érvényesen pappá van szentelve'' (55. p.). 10. Az Eucharisztia közös vétele utáni vágy alapjában az összes keresztény egyházak egységére irányul, ahogyan azt Krisztus akarta. A felekezetek közötti dialógus az Eucharisztia szentsége és áldozata, a papság és az Egyház teológiája körül az ökumenizmus keretében folytatódik; az Úr ígéretére és imádságára támaszkodik; a hit fényében zajlik; s a szeretet ösztökéli és lelkesíti, amelyet a Szentlélek áraszt a szívünkbe. Kifejezzük azt a reményünket, hogy az ökumenikus mozgalom végül el fog vezetni oda, hogy a keresztények között közös lesz a hitvallás, és lehetôvé válik az egy egyházi közösségben az Eucharisztia közös ünneplése is. Akkor majd beteljesül a Szentírás szava: ,,Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk'' (1Kor 10,17). A Szentatya mindezt tudomásul vette, jóváhagyta és elrendelte a közzétételét. Kelt Rómában, 1973. október 17-én. JOANNES WILLEBRANDS CHARLES MOELLER bíboros titkár elnök ======================================================================== Jegyzetek 1 Unitatis redintegratio 5. 2 Ua. 24. 3 Ua. 4, 8, 9. pp. 4 Unitatis redintegratio 4. 5 Ua. 24. SZIT 403. o. 6 Vö. Ad Gentes 15. p. 7 A Magyar Püspöki Kar Ökumenikus Bizottsága: Dr. Kovács Endre, mediai c. püspök, egri segédpüspök (elnök), Marosi Izidor, massulai c. püspök, váci segédpüspök, és Vági László, hatvani plébános. 8 Lumen gentium 14. 9 Ua. 15. 10 Unitatis redintegratio 3. 11 Unitatis redintegratio 4. 12 Vö. Codex Iuris Canonici (a továbbiakban: CIC) 768. c. 13 Lásd a S. Officium 1833. jan. 30-i válaszát: ,,Sufficit facere, quod faciunt christiani''; S. C. Conc. Decr. approb. a Pio VI. die 10. jun. 1570. cit. a Conc. Pov. Ebroicen. 1576. 14 Vö. CIC 737. c. 1. §. 15 Vö. CIC 732. c. 1. §. 16 Vö. Con. Trid. Sess. VII. 4. c. és CIC 732. c. 2. §. 17 Vö. CIC 737. c. 2. §. 18 Unitatis redintegratio 22. 19 Unitatis redintegratio 3. 20 Unitatis redintegratio 8. SZIT 396. o. 21 Ua. 6; Ad gentes 36. 22 Unitatis redintegratio 8. 23 Ua. 4. 24 Unitatis redintegratio 2. 25 Unitatis redintegratio 3. 26 Uo. 27 Vö. Unitatis redintegratio 4. 28 Dignitatis humanae 4. 29 Unitatis redintegratio 8. 30 Sacrosanctum Concilium 30, 34. p. 31 Unitatis redintegratio 8. 32 Ua. 15. 33 Ua. 14. 34 Unitatis redintegratio 15. 35 Orientalium Ecclesiarum 28. 36 Unitatis redintegratio 4. 37 Ua. 1. 38 Jn 17,21. 39 Unitatis redintegratio 4-7. 40 Optatam totius 15. 41 Unitatis redintegratio 22. 32-34. 42 Unitatis redintegratio 7. 43 Ua. 3. 44 Unitatis redintegratio 9-10. 45 Ua. 3. 46 Unitatis redintegratio 4. 47 Vö. Lumen gentium 13; Unitatis redintegratio 4, 16. 48 Unitatis redintegratio 12; Ad gentes 12, 36. 49 Unitatis redintegratio 24. 50 Ua. 11. 51 Unitatis redintegtatio 6; Gaudium et spes 62. 52 Unitatis redintegratio 17. 53 Uo. 54 Unitatis redintegratio 4. 55 Vö. Christus Dominus 16; Presbyterorum ordinis 9. 56 Christus Dominus 35. 5-6. a. 57 Unitatis redintegratio 8; Ökumenikus Direktórium 44, 55. 58 Lumen gentium 3; Unitatis redintegratio 4. 59 A Római Misekönyv általános rendelkezései I, 1. In: A Miseliturgia telje megújítása, Budapest 1972. Szent István Társulat, 21. o. 60 Vö. Presbyterorum ordinis 4. 61 Vö. XI. Pius pápa, Quas primas kezdetű enciklika; Presbyterorum ordinis 5; Sacrosanctum Concilium 2,6. 62 Sacrosanctum Concilium 55; vö. Unitatis redintegratio 22. 63 Vö. Jn 6,54-58. 64 Jn 6,56. 65 Jn 6,53. 66 1Kor 10,17. 67 Denzinger-Schönmetzer 1322. 68 Uo. 69 Ef 1,23. 70 Ökumenikus Direktórium 44, 55. 71 Ua. 39-40. 72 Az Athenagorasz pátriárkának írt levélbôl, amelyet 1971. febr. 8- án adtak át Melitó, kalkedoni pátriárkának.