Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Mona Ilona és Szeghalmi Elemér: Salkaházi Sára élete és munkássága Krisztus mai tanúi Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek bevezetôje I. rész: Salkaházi Sára élete (Mona Ilona) I. Küzdelem a hivatással II. Belépéstôl a fogadalomig III. A hivatásos munkatéren IV. A ,,jók üldözése'' V. Sára testvér lelkiélete és eszketikus gyakorlatai... VI. Missziós tervek VII. Az ,,Elsô bécsi döntés'' után VIII. A Dolgozó Nôk és Leányok szolgálatában IX. ,,Felajánlom magam, mint a Társaság áldozatát'' X. Az elfogadott áldozat Források Jegyzetek Sára testvér életének idôrendje Sára testvér munkássága a korabeli hírlapok tükrében.. Sára testvérrôl szóló publikációk 1945 után Sára testvér műveinek bibliográfiája II. rész: Salkaházi Sára munkássága (Szeghalmi Elemér) I. Templom épül a lélekben Salkaházi (Schalkház) Sára szépirodalmi munkássága II. Megbocsátás és szeretet 1. ,,Csodaút'' (széppróza a hírlapok hasábjain -- 1919--1944) 2. Fekete furulya (novellák -- 1926) 3. Mindennapi kenyerünk (kéziratos regény -- 1927--1933) 4. Szent Margit (misztériumjáték -- 1943) 5. Ének és sóhaj (Krisztus-legendák -- 1947) Képek Szerzôk ======================================================================== A könyv elektronikus kiadása Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. Az eredeti könyv 1990-ben jelent meg az Ecclesia kiadásában az ISBN 963 363 974 3 azonosítóval, a ,,Krisztus mai tanúi'' című sorozatban. Az elektronikus kiadás a szerzôk engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más jog a szerzôk tulajdona. A könyv szövegét Munka Margit vitte számítógépbe. ======================================================================== Bevezetô ,,Értük szentelem magamat, hogy ôk is szentek legyenek az igazságban.'' (Jn 17,19) Jézus halála elôtt az utolsó vacsora fôpapi imájában így ajánlotta fel életét a mennyei Atyának. Tudta, hogy mi vár rá, mit kell elszenvednie, hogyan kell meghalnia. Mindezt emberi akarattal elfogadta, szenvedését és halálát az emberek üdvösségéért felajánlotta. Krisztus követésének tökéletességéhez már az apostoli egyházban hozzátartozott a teljes önfelajánlás: ,,Adjátok testeteket élô, szent, Istennek tetszô áldozatul'' (Róm 12,1), tanította Szent Pál. Egyházunk hagyománya mindvégig ôrizte Krisztus példája és az apostoli tanítás alapján a teljes önfelajánlást, mint Krisztus követésének tökéletes formáját. Sokak elôtt ismert egyik megnyilatkozása, Loyolai Szent Ignác felajánló imádsága: ,,Fogadd el, Uram, egész szabadságomat, fogadd el emlékezô tehetségemet, értelmemet és egész akaratomat... Mindezt visszaadom neked és mindenestôl átadom szent akaratodnak, hogy rendelkezzél vele...'' Ennek a könyvnek az olvasói ilyen életfelajánlásnak a tanúi. Sok vívódásban, küszködésben bontakozott ki az a teljes önfelajánlás, amelyet Isten neki tetszô áldozatul elfogadott. Ez az életpélda adjon indítást minél több léleknek a teljes önfelajánlásra és Istentôl elfogadott kedves áldozatként szolgálja egész Egyházunk javát. Esztergom, 1989. december 3-án, Advent 1. vasárnapján. † PASKAI LÁSZLÓ bíboros, prímás, esztergomi érsek ======================================================================== I. Küzdelem a hivatással Élete A történelmi Magyarország északi részében ,,Sáros és Abaúj-vármegye határán találkoznak a gömör-szepesi érchegység keleti ágai az észak-- délrôl vonuló eperjes--tokaji hegylánccal. Egyedül akkora völgynyílás maradt a két hegység között, melyen a Hernád keresztül törhet... A Hernád völgyét szabályozó geológiai alakulás jelölte ki tehát Kassa fekvését.'' Így ír a Magyarország vármegyéi és városai c. monográfia az ország ezredéves fennállásának évében Salkaházi Sára szülôvárosáról. A hatalmas mű elsô kötete Jókai Mór elôszavával jelenik meg. Ebben többek között ezt olvashatjuk: ,,A magyar földnek isteni ereje van magyart teremteni. Magyarrá lesz, ki e földre lép... Ennek az isteni erônek egyik csodálatos tanúsága Abaúj-Torna vármegye és érdekes, szép, régi dicsôségű fôvárosa Kassa. Germán telepítvény volt Kassa és magyarrá lett nagy részében...'' [1] Salkaházi Sára családjának története igazolja Jókai idézett szavait. Nagyapja Ausztriában, Dosendorfban születik, 1836-tól mint pincér, tanulóidejét különbözô magyarországi városokban tölti. Elôbb pesti, majd vidéki szállodákban és fogadókban dolgozik. 1842-ben telepszik le Kassán, ahol bérbeveszi a régi színházépületet, a Vigardát és ott nyit vendéglôt. Késôbb, amikor a városrendezés ezt az épületet lebontásra ítélte, új helyen épít egy fogalommá vált vendégfogadót, a kassai ,,Schalkház''-at. [2] Ahogy Sára írja 1943-ban, amikor a doni katasztrófa után [3] a hazai sajtó a polgári vagy népi származású, ôsmagyar vagy idegen eredetű honfitársainkat állítja egymással szembe: ,,Egy hetilap került valahogy a kezembe. Abban hosszú cikkben oktatja ki a szerkesztô az 'idegenbôl jött', nem magyar származású kassai polgárokat a magyarok tiszteletére!... Persze, hogy berzenkedett erre a kassai öntudatom! Mit tudja azt az a jó kritikus, hogy mi az a Kassa?! És kik azok az 'idegenbôl ideszakadt' kassaiak!... Azt csak az ôslakos kassaiak tudják, hogy Kassa és a kassai magyarság -- sôt a felvidéki magyarság is! -- mit köszönhet például a ... Fischer-Colbrieknak..., Grosschmidteknek, Münstereknek..., Rozmannoknak... és a számtalan többi 'idegenbôl ideszakadt' polgároknak, akik gyárat építettek, üzleteket alapítottak, harangot öntöttek, vasat kovácsoltak, jogot védtek, tanítottak, várost igazgattak és hirdették az Isten igéjét... Nagyapám, a múltszázadbeli, valóban 'idegenbôl ideszakadt' kassai polgár épített egy -- hotelt! Vagy nem is hotelt, hanem ... vendégfogadót. A vendégfogadóból hotel lett de ez a hotel sem az ma, ami még ezelôtt harminc esztendôvel is volt... A szálló mellé azonban épített egy olyan termet, amely azóta is a művészet hajléka mindmostanáig. Mert nem a fényes bálok, sem a nagy bankettek lényegesek annak a teremnek az életében, hanem a művészi estek, hangversenyek, nagyobbnál nagyobb művészek játéka... Templom lett az is, a művészet temploma, ahol a művész múzsájának, a közönség a művésznek hódol!... [4] (Ez a vendégfogadó 1873. augusztus 14-én nyílik meg, az alapító ugyanazon év novemberében meghal. Fia, az ifjabb Schalkház Lipót 15 éves, éppen ebben az évben kezdi Pozsonyban pincér-tanulóidejét. A szállodát az egyik vô vezeti nem túl szerencsés kézzel. Mire az örökös visszajön és kézbeveszi a dolgokat, már nem sokat tud segíteni. A Szálló 1894-ben részvénytársasággá alakul. A nagyapára, aki egy szót sem tudott magyarul, úgy emlékezik vissza Sára, hogy csak magyar ruhában járt -- a reformkor, a szabadságharc és az elnyomatás korának szelleme mélyen érintette, lélekben magyarrá változtatta. Fia, az ifj. Lipót ezt kapta örökül és ezt fejlesztette tovább. Az 1880-as években ô szervezi meg a Rákóczi ereklyekiállítást Kassán, majd kezdeményezi, hogy a Szabadságharc hôseinek emlékére a város emeltessen egy Honvéd szobrot. Ennek a leleplezését már nem éri meg. [5] Ránkmaradt képe ugyancsak magyar ruhában örökíti meg, valamint a feleségét is, aki született osztrák (Graz-i) leány volt. 1887-ben tartották esküvôjüket. Az ifjú házasok életét beárnyékozta elsô gyermekeik halála (Klotild 1888. november 10--december 10., Bertalan 1890. január 27--30., Constancia ?), csak 1897-ben születik meg a várt fiúörökös, a legifjabb Lipót, 1899. május 11-én Sára Klotild és 1901- ben Jolán. Sajnos az apa ekkor már betegeskedik, szívbeteg, 1901. december 9-én Velencében -- ahová gyógyulni ment -- meghalt. Az árvaság, az apa nélküli gyermek- és fiatalkor nyomot hagyott Sára életében, szellemi- és érzésvilágában. Egy 1941--1942-ben fogalmazott imában így fohászkodik: ,,Ó szent József... bizalommal és gyermeki szeretettel ajánlom magam a Te... pártfogásodba. Látod, én atya nélkül nôttem fel, családunkban sohasem érezhettem az atyai gondoskodás melegét és az atyai szigor bölcsességét...'' Igen, a korán megözvegyült anya, akit beválasztottak a Schalkház Szálló Rt. igazgatóságába, kora reggeltôl késô estig (6--22 óráig) dolgozott, és közben családjának az ebédet is meg kellett fôznie, hiszen fizetéséhez csak reggeli és vacsora tartozott, (így nem a szálló ebédjét, hanem saját fôztjét osztotta meg a szegény sorsú diákokkal is). [6] Mindenek ellenére pontosan betartotta az elhunyt apa óhaját, és habár ô csak törte a nyelvet, gyermekeivel csak magyarul beszélt. Sára így emlékezik róla: Ott ülünk a kályha elôtt, mi testvérek: három kisgyerek és egy feketeruhás, nagyon szép és nagyon jó, a legjobb és legszebb asszony a világon ott ül mellettünk és mesél, mesél kifogyhatatlanul. Kicsit kerékbe töri a magyar szavakat, kicsit összekeveri a kifejezéseket... És vajon mi gyerekek észrevesszük-e, hogy ez az osztrák anyanyelvű asszony... épp így szerzi meg a magyarsághoz tartozandóság szent jogát? -- Hiszen mi most ott szaladgálunk a mezôn a mesebeli engedetlen barikákkal. És együtt izgulunk a barika-mamával. ... Mert volt egyszer egy barika család. Három kis barika-gyermeke volt a barika-szülôknek... A barika-gyerekek még egész picinyek voltak, mikor a barika-apuka elment az erdôbe. Mert a barika-apuka beteg volt és sokat köhögött, hát elment sétálni az erdôbe... finom jó füvecskét keresett... És a barika- mama várta a barika-apukát, és a barika-gyerekek is várták... Itt a mese megszakad... Mi gyerekek meg sürgetjük: -- Hát aztán? ... A feketeruhás nagyon szép és nagyon jó asszony hallgat egy kicsit, aztán sokára, lassan és csendesen mondja: Aztán nincs tovább... Barika-apuka nem jött... és ezért sírt sokat a barika-mama... -- és ezt már sírva mondja ô is. Én nem sírtam a mesén... Én akkor még nagyon kis gyerek voltam. Nem tudtam, nem értettem meg, hogy volt apám, akinek a szíve fájt és aki elment messze, messze Olaszországba meggyógyítani a szívét és onnan nem jött vissza. Nem jött vissza, csak hozták...'' [7] Hazahozták, hogy a kassai temetôben nyugodjon; a kis család vasárnaponként kijárt a sírjához, sôt, Sára leírja, hogy feltámadási körmenetre is ennek a temetônek a kápolnájába jártak, ahol a körmenet a sírok között vonult. Bátyja visszaemlékezései [8] szerint inkább fiús, mint lányos gyermek volt. Minden fiús játékból kivette részét, sôt, mikor egyszer a fiúk indián-búr háborút játszottak, Lipót -- mint írja --, ô bizony fedezéket keresett a repülô nyilak elôl, Sára viszont ezekkel mit sem törôdve fiúkat megszégyenítô bátorsággal rohant az ellenséges tábor felé. De azért illedelmesen viselkedô kislány is tud lenni a tánciskolában, mert oda is járt 1910-ben. A ,,Schalkház'' nagyterme Kinszky bácsi tánciskolája: ,,Fényes terem, ragyogó parkett, tükrös falak, nagy bársony fotelekben a boldog mamák, fehér és rózsaszín, kékruhás leánykák, sötétruhás fiúk... emlékkönyvcserék, barátkozások... Kinszky bácsi öreges, fáradt hangja: ein, zwei, drei, ein, zwei, drei... no még egy hölgyválaszra is emlékszem, mikor nem mertem felkérni a kiszemelt ifjút, hanem valami megnevezhetetlen jótékonyságból a legügyetlenebb táncos és a legcsúnyább fiú elé álltam szép elôírásos pukedlivel... [9] Az életnek szabályos mederben kell folynia, elôbb elemi iskolába kerül, majd 1909-ben megkezdi polgári iskolai [10] tanulmányait a kassai Orsolya nôvéreknél, majd folytatja ugyanott a tanítóképzôben. Visszaemlékezôk magatartásának ismét fiús vonásait emelik ki: ,,meghatottan gondolunk a kedves, mindig mosolygó kis iskoláslányra, ki fiús egyszerűséggel vitte könyveit a hóna alatt és vidáman, jó hangulatban készült az élet nagy útjára.'' [11] A polgári iskolában ismeri meg késôbbi legjobb barátnôjét, bizalmasát, Forgách Erzsikét, [12] akivel életreszóló barátságot kötnek. Erzsike 1945 után így emlékezik vissza erre az idôre: ,,.. .mihelyt alkalmam volt kiismerni mélyen érzô szociális lelkiségét, és mindig tréfálkozó aranykedélyét, valóban kitüntetés volt számomra az ô végig kitartó, hűséges barátsága.'' Nyolc évet töltöttek együtt az iskola padjaiban, ,,...mókás természet volt, szellemes ötleteivel sokszor az egész osztályt képes volt becsapni -- de ez sohasem volt bántó... az egész osztály szinte rajongásig szerette ôt... nagy Rákóczi tisztelô... volt. Szinte tékozlóan jószívű és mindenkihez nagyon gavalléros...'' [13] Ami a vallásosságot illeti, a család átlag ,,jó katolikus'' volt. Mamuska vasár- és ünnepnap templomba vitte a gyermekeket. Sára leírja, hogy legkedveltebb ünnepe már gyermekkorában a húsvét volt. Bár az akkor még latin nyelven folyó liturgiából semmit sem értett, de mégis megragadta a liturgia szelleme... A templomban hűségesen utánozta Mamuskát, aki megcsókolta a rózsafüzér keresztjét és keresztanyját, aki imakönyve egyik szentképét csókolta meg. -- Nagyhéten, illetve a szent három napon de. a templomban voltak (akkor a szertartások még délelôtt voltak), és nem volt szabad otthon énekelni és lármázni. Böjtöset ettek, és a kis Sára epedve várta azt a pillanatot, amikor elkezdhették végre énekelni: ,,Feltámadt Krisztus e napon...'' [14] Édesanyja nem gátolta zárdaiskolás buzgóságait; míg más lányoknak küzdeni kellett családjukkal, ô akadály nélkül mehetett hétköznap is szentmisére és áldozhatott. Bátyja leírja, hogy sokszor látta szobájában, ágya elôtt térdelve, fejét a kezébe hajtva imádkozni. [15] Tagja volt az iskolai Mária Kongregációnak [16] és egész életében hűségesen ,,renovo''-zik [17] minden december nyolcadikán. Diploma után pedig a kassai leányklub buzgó tagja és vezetôje volt. [18] Elsôéves képzôs, mikor kitör az elsô világháború, 1917 júniusában diplomázik. Bizonyára azért végezte el a tanítóképzôt, mert a városban ez volt a legmagasabb képzési lehetôség egy leánynak. A tanítást igazán nem érezte hivatásának. 1932-ben, mikor mint fogadalmas Komáromba kap beosztást, és elsô munkája ott a hitoktatás, ezt írja naplójába: ,,Azt küldöd nekem édes Jézusom, amitôl a legjobban féltem. Tanítanom kell. Te tudod legjobban, mennyire nem szerettem tanítani.'' [19] Mégis tud szép emléket innen is: ,,Mikor tanítónô voltam, fiúkat tanítottam. II. elemit. A ,,tábori'' (cigánytábori) gyerekeket, napszámos- és cigánycsemetéket... Egy tízpercben az egyik rongyos, kopott kisfiú egy hosszú harisnyát húzott elô a tarisznyájából... A harisnyából nagy halom gombot szórt ki a padra. A többiek körülállták s úgy csodálták kincseit. Odamentem én is megcsodáltam a kis vacak, értéktelen, de neki mindennél többet érô gombokat. Mikor visszamentem a katedrára, kijött hozzám: -- Ezt a két gombot a nénikének adom! -- mondta büszke örömmel, az ajándékozás megmagyarázhatatlan büszke örömével és kis maszatos tenyerén két gombot nyújtott felém. Egy másik fiú... önkéntelenül is felkiáltott: A két legszebb gombod, Gyuri! -- Valami nagy-nagy boldogságot éreztem... ma is úgy ôrzöm, ... mint életem egyik legszebb emlékét. A kis Kovály Gyuri két legszebb, legértékesebb gombját nekem adta!'' [20] A legnagyobb pedagógiai sikernek könyvelhetné el... Ez az iskolaév már 1917--1918-ban volt, az elsô világháború befejezése, a központi hatalmak [21] összeomlása évében. 1918 ôszén a magyarországi ôszirózsás forradalommal egyidôben megkezdôdött a történelmi Felvidék megszállása. ,,Négyéves világháború lelki és anyagi pusztítása után, a vesztett háború erkölcsi sokkja után... emberi és nemzeti erkölcsében meggyalázva szakadt el a Csehszlovákiába került magyarság a nemzettôl s a nemzet államától... 1919. július 24-én bezárult a csehszlovák határ a Felvidék körül.'' [22] A terület magyarsága -- mert kb. egy milliónyi magyarság egy tömbben élt -- nagyon megszenvedte az impériumváltozást. Ennek adott hangot Sára például a Mindennapi kenyér c. regényében. Az új államalakulat elôször az állami tisztségviselôktôl és a pedagógusoktól kívánta meg a hűségesküt. Sára boldogan szabadult meg a tanítói pályától, s mivel édesanyja megmaradt a Schalkház Szálló Rt. igazgatóságában, átmenetileg a szálló irodájában helyezkedett el tisztviselônek. (A trianoni béke magyarországi becikkelyezéséig remélték, hogy a magyarlakta területeket Magyarországhoz fogják csatolni.) -- 1919. február 19-én Sára és két barátnôje (G. Anci és Forgách Erzsike) elkezdenek egy közös naplót írni, úgy, hogy mindenki egy hétig vezeti, azonban csakhamar végeszakadt a hármas vezetésnek, mivel G. Anciék 1919. március 13-án megkapták a kiutasításukról szóló végzést. Onnantól ketten vezetik Erzsikével. A napló rendkívül részletesen mutatja meg életüket: A három lány -- tipikus leánymódra -- a naplóban állandóan ugratja egymást az ,,ideálokkal''. A fiatalemberek ilyen ,,beceneveket'' viselnek: Csucsu- szemű, Hüvelyk Matyi, Mes-mes mesterpótló stb. Elsôsorban a kassai színház művészeit illetik ezekkel a nevekkel. Minden délelôtt igyekeznek ,,korzózni'', hogy találkozzanak a művészekkel, de igazi céljuk az, hogy a színház igazgatójával beszéljenek, mert Sára benyújtott egy drámát, és arra vár választ. Sajnos a drámáról többet nem tudunk meg, csak azt, hogy mivel nem kapott választ, visszakérte a kéziratot. Egyébként rendszeresen járnak angol, német és francia órára. Forgách Erzsike bátyja, Forgách Géza az Esti Újság segédszerkesztôje. Az Ô révén nyilvánosságot kaphattak Sára elsô írásai. 1919. február 2- án jelent meg az elsô ismert; ez az erdélyi kisebbségi helyzettel foglalkozik, de tulajdonképpen a további cikkek allegorikus képeivel saját kisebbségi helyzetüket festi. Jellemzô álnevet választ: Syphax, aki a karthagóiak szövetségese volt a rómaiak ellen. 1919. március 15- én a következô bejegyzést találjuk a naplóban Sára tollából: ,,A csehek megtiltották az ünnepélyeket és a jelvényeket. A diákok éjjel feldíszítették a Honvéd szobrot és reggel egy fiú elszavalta a ,,Talpra magyar''-t. A csehek elkergették a tömeget... Kilenckor a dómba mentem... mise után elkezdték a diákok a Himnuszt és a Szózatot énekelni. Az utcán az emberek piros szalagos fehér hóvirágos zöld fenyôt tűztek ki. Délután félháromkor a Dómba mentünk Rákóczi koporsójához, fenyôvel, virággal teleszórtuk. Majd én tartottam egy rövid beszédet; szólva arról a megváltozott idôrôl, hogy földalatti sírboltba jövünk ünnepelni, de mégis ünnepelünk. Délután már mindenki mellérôl leszedték a jelvényeket a cseh katonák...'' Március 17-én reggel 4--5 óra között ledöntötték a Honvéd szobrot (amit Sára édesapja buzgólkodása állíttatott föl). A szobor egy 48-as honvédet és mellette egy kuruc vitézt ábrázolt. A honvéd fejét elfűrészelték, a kuruc szemét kiszúrták. A ledöntött szoborhoz búcsújárás ment, a csehek belelôttek a tömegbe, két halott. A tömeg maradt és Himnuszt, Szózatot és Kossuth- nótát énekelt. A temetôben a csehek kereszteket és síremlékeket döntöttek ki, sok halottat hánytak ki. A hangulat feszült. Másnap már 30--40 cseh katona ôrizte a szobrot, a városban gépfegyveres, rohamsisakos cseh katonák járôröznek. Délben 12-kor a házakra gyászlobogót tűztek ki... Sokakat internálnak (magyarokat), a kassaiak beosztják: naponta más-más utca soros az internáltaknak élelmet küldeni... Március 21-én Magyarországon kikiáltották a Tanácsköztársaságot, május végén már harcok vannak a csehek és a Tanácsköztársaság katonái között. Június 6-án a Vörös Hadsereg bevonul Kassára. A város boldog zászlódíszben fogadja ôket, de a bevonuló katonák azt kiáltják: Be a nemzeti zászlókkal és ki a vörös zászlóval! -- A Schalkházból ,,Szovjetház'' lesz, Mamuskát megtartották üzletvezetônek. -- Ez a hadművelet a Sátoraljaújhelytôl Zólyomig foglalta vissza a megszállt területeket, és lehetôvé vált a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása is. Ugyanekkor a román csapatok is megindultak Magyarország felé, a Vörös Hadseregnek sikerült ôket a Tiszántúlra szorítani, sôt a terv az volt, hogy a csehszlovákok legyôzése után a Vörös Hadsereg a románok ellen fordul. Ekkor beleszólt az eseményekbe a párizsi békekonferencia: ,,... a Clemenceau által küldött június 13-i jegyzék következtében megfontolás tárgyává vált, hogy a Vörös Hadsereg csapatait visszavonják, mivel a Clemenceau- jegyzék megígérte: 'A román csapatokat abban a pillanatban visszavonják, amikor a magyar csapatok kiürítik Csehszlovákiát'...'' [23] Ebben a reményben a Vörös Hadsereg július 4-én elhagyja Kassát. (A románok természetesen nem vonultak vissza.) Ez év július 12-én azt írja Sára, hogy Mamuska okvetlen azt akarja, hogy mindhárman egy mesterséget sajátítsanak el: ,,a cukrászatot indítványozta, viszont nekem inkább van kedvem a könyvkötészethez, Jolánnak pedig a kalapcsináláshoz. Elhatároztuk hogy én Pintérhez [24] állok be tanulónak, a bizonyítvány megszerzése után pedig Jolán megy az egyik kalapüzletbe. -- Augusztus 20 ismét alkalom a város magyar érzelmének kifejezésére. ,,Már napokkal elôbb megjelent a rendelet, ami tiltja Szt. István megünneplését. A kereskedôk nagyrésze mégsem nyitott ki, az emberek ünneplô ruhába öltöztek, 9-kor volt a nagymise a Dómban, énekeltük: ,,Ah hol vagy magyarok...''. A végén a Boldogasszony anyánk-at. Vissza-visszatérô motívum: hol ezt az újságot tiltják be, hol amazt, kiutasítják a szellemi elit tagjait, bezárják például ,,karhatalommal'' a premontrei gimnáziumot. Ötventagú küldöttség sok száz szülô aláírását viszi Masaryk elnöknek, mindhiába, a premontreiek nem taníthatnak, bezárják az Orsolyiták iskoláját is, illetve, csak akkor maradhat meg, ha szlovák nyelvű lesz... Október 24-én rendelet jött ki, hogy a magyar lapoknak a magyarországi híreket csak a harmadik oldalon és csak apróbetűkkel szabad hozni... 1919. október 25-én állami részrôl elmentek felkérni a püspököt (Fischer-Colbrie Ágostont), hogy ,,tartson egy díszmisét az egyéves Csehszlovákia fennállásának örömére.'' A püspök kijelentette, hogy gyászmisét nagyon szívesen mond. Továbbá azt is kijelentette, hogy Szlovenszkó katolikus lakosságát annyi sérelem érte, hogy ne várjanak tôlük aktivitást. Például az evangélikus polgári iskola már megnyílhatott magyarul, de a katolikus iskolák még zárva vannak és egyetlen lapunkat is betiltották... [25] Ezek és ezekhez hasonlók az események, mégis ekkoriban Sára 1919. november 11-én kap újságírói igazolványt: ,,Ezentúl tehát, mint az Esti Újság munkatársa járhatok büszkén.'' Beiratkozik egy képzôművészeti tanfolyamra. ,,Tökéletesen el vagyok határozva -- írja --, hogy könyvkötô leszek. S végzem ezt a tanfolyamot, hogy a művészi munkát is kitanuljam...'' Ebbôl a naplóból még egy igen lényeges dolgot tudunk meg Sáráról: hogy erkölcsi ideálja rendkívül határozott, katolikus és alkutlan. Egy kassai paptanár, akit a napló ,,Sósborszesz'' néven emleget, írt egy színdarabot, amit benyújtott a kassai Színházhoz és a Színház elfogadta, és 1919. május 2-án elô is adta. A naplóban akkor éppen Sára a soros az események megörökítésében: ,,Ma este félhatra mentünk Vécsey, illetôleg Erdélyi Zoltán darabját megnézni... A darab felépítése nagyon jó, stílusa -- leszámítva az erôs kifejezéseket -- ami gyakran fordul elô s amit paptól nem szabadna hallanunk -- kellemes és folyékony... én tagadom, erôsen tagadom, hogy a dolgozó nô ne tudja becsületesen, tisztességesen megállni a helyét. Egy nônek nem kell a testébôl megélnie, mint Erdélyi úr mondja. -- Szerintem az lett volna az ideális megoldás... ha a szerzô bemutatja: íme mennyit kell küzdeni egy magas polcról leesett úrinônek, kit elhagynak barátnôi, mennyit kell szenvednie, mennyi kísértésnek van kitéve, mily óriási erejébe kerül, hogy megküzdjön az elôítéletekkel, a férfiak nô-lebecsülésével, mennyi alattomos támadást kell visszavernie, hogy megélhessen -- becsületesen, tisztán! De meg kell állnia! Mert ha a munkát választja, hát dolgozzék, de becsülettel, ne reagáljon a testét megfizetô könnyű keresetre. Mert a becsület szent dolog és drága. Azért meg kell küzdeni, birkózni az egész társadalommal... Inkább ilyen küzdelmet mutatott volna és ilyen gyôzelmet... [26] Ezt megírták a szerzônek is. Elveit majd saját regényében fogja művészi módon kifejteni. Az események tovább folynak. A napló beszámol sok keserű kisebbségi eseményrôl, reményrôl, hátha mégis érvényesülni fognak a ,,Wilson-i elvek''. [27] Bámulatosan hamar megismerik az erdélyi magyar fájdalom irodalmat, kéziratban járnak kézrôl kézre a nemzet testétôl elszakítottak fájdalmának hangot adó versek. Kárpáti Piroska versét: Üzenet Erdélybôl címmel 1920. július 14-én közli az Esti Újság, azzal a megjegyzéssel, hogy: ,,Az ungvári 'Határszéli Újság' f. h. 4-iki számából közöljük.'' Jellemzô, hogy Végvári: ,,Eredj, ha tudsz'' c. versét megtaláljuk a Naplóban, azzal a megjegyzéssel, hogy olyan valaki írta, aki a Szepességbôl volt kénytelen elmenni, vagyis az azonos fájdalom hangját a szlovenszkói magyarok is teljesen magukénak érzik. A közös napló 1920. június 4-én, a trianoni béke magyarországi becikkelyezésének napján zárul, szívbemarkoló fájdalmas sorokkal. 1920. január másodikától Sára könyvkötô tanonc a Pintér-féle műhelyben. A naplóban errôl már nem esik szó. 1934-ben, a Komáromi Egyházi Értesítô említi, mikor elbúcsúztatja az onnan távozó Sára testvért, hogy ,,A kis tanítónô, aki oklevelének megszerzése után beállott könyvkötôinasnak, és a munkásoknak szívesen elment tíz zóráért (!) (tízóraiért) és húsz filléren kenyérért, felszabadult, és tudja azt is, hogy mi a fizikai munka.'' [28] Mások arra emlékeznek, hogy: ,,...a leányklub néhány tagjával elmentünk ôt meglátogatni műhelyébe, a Srobár- uccai (!) sarokház szuterén-helyiségébe. Néhány értelmes szóval, szemében csillogó lelkesedéssel magyarázta a könyvkötészet nehéz és nagy pontosságot igénylô mesterségét, közben szakavatott kézzel simította a papíríveket, csomózta a zsinórokat, forgatta a préseket.'' [29] Tanoncideje alatt is folytatja irodalmi tevékenységét, rendületlenül jelennek meg a ,,Syphax'' aláírású cikkek. A cikkeknek szinte nincs kapcsolatuk a való élettel... Ahogy a terület magyarsága küzd a megmásíthatatlan ténnyel, hogy egyik napról a másikra más állampolgárok lettek, ugyanúgy küzd, szenved tôle Sára is. Egy idôre szinte álomvilágba menekül, vagy inkább allegóriákban fejezi ki azt, ami lelke mélyén kavarog, és még nem öltött elfogadható formát. Lassan érlelôdik ki benne, hogy a szeretet, az adó-ajándékozó, a másokért élô szeretet a fontos. (A boldogságot keresô herceg, Ködfi.) A nehéz fizikai munka és az irodalmi működés mellett rendületlenül jár a leánykörbe és részt vesz munkájukban. 1920. április 9-én játssza el ismét a Leánykör Calderon: A szentmise titkai c. munkáját (1917-ben már bemutatták), majd még sokszor. A huszonötödik elôadás után a kassai püspök, a szentéletű Fischer-Colbrie Ágoston is kifejezi köszönetét a szereplôknek. Sára a ,,Zsidóság'' megjelenítôje volt; a kritika szerint: ,,elragadó drámai erôvel, túlzástól ment élethűséggel és kiváló mimikával játszotta. Minden szava és mozdulata a legmegfelelôbb volt.'' [30] 1920. december 18-án teszi le a könyvkötô szakvizsgát és folytatja ugyanannál a mesternél most már könyvkötôsegédi pályafutását. 1925-ig kis megszakítással a műhelyben él, késôbbi munkáiban színes-valós képet fest a munkáséletrôl. Meglátja a vele együtt dolgozó asszonyok nehéz sorsát, a műhely apró örömeit, és kis külön közösségi életét, a munka gyötrelmét. Az írásokból kiderül, hogy a műhelyben szokott rá a cigarettára is. [31] Mindamellett ez idôbeli írásai (rendszerint, a Prágai Magyar Hírlapban jelennek meg) még mindig a szimbolizmus talaján mozognak, de, mint egyik kritikusa mondja: ,,Minden írásában egész meglepôen hirtelen felcsendül egy ôszinte hang, egy váratlan szimfónia, amely minden gyengeségen túl érték és ígéret.'' [32] A ,,Fekete furulya'' összefoglaló cím alatt 1926-ban kiadott novellák 1922--1925 között keletkeztek. Salkaházi Sára belsô fejlôdése eddigelé az egyéni és közösségi összeomlásból kiemelkedô embert mutatja, aki meri vállalni az új helyzettel járó körülményeket, aki nem átall ,,úrileány'' létére beállani munkásnak és a munkáséletben is megmaradni értelmiséginek. Megfelel a kettôs feladatnak: össze tudja ötvözni a publikáló író és a kétkezi munkás életét. Ugyanakkor játszódik le életében még egy másik rejtett fejlôdés, és ez a hivatás. Barátnôje, Forgách Erzsike írja, hogy tíz évig harcolt a hivatása ellen. Ez a tíz év 1918--1928 között volt. Egyre erôsebben kezdi érezni a hívást, hogy Isten magának akarja lefoglalni. Nagyon nehéz az igent kimondani, fôleg akkor, amikor körülötte mindenki másfajta értéket akar megszerezni magának. Mamuska szeretné idôsebb leányát hagyományos módon ,,révbeértnek'' látni, addig duruzsol, míg Sára hajlik a szóra és igent mond Mamuska kiválasztottjának. A vôlegény régi ismerôs, egyike azoknak a szegény ifjaknak, akiknek tanulmányi idejük alatt Schalkház néni adott ebédet. Tehát Sára gyűrűs menyasszony lesz. Igen rövid ideig. Szakításának történetét így mondotta el egy bizalmasa: ,,Egyik nap bejött jegygyűrűvel, megtörtént az eljegyzés. Sára azt mondta, hogy a szülôk egyeztek meg, és ô elfogadta a szülôknek ezt a határozatát. Teltek, múltak a napok és egyik nap bejött jegygyűrű nélkül. Kérdezem 'Sára, hol a gyűrű?' -- Azt mondta: hát tudod, kimentem éjjel az erkélyre, néztem a holdat, sóhajtottam egyet. Semmi. Sóhajtottam még egyet. Semmi. És akkor azt mondottam: Sára, neked ehhez nincs tehetséged, és visszaküldtem a jegygyűrűt.'' [33] Az idôpontot egyik emlékezô sem tudta megjegyezni, ebbôl látszik, hogy teljesen ,,efemer jellegű'' volt, mint Schalkház Lipót megjegyzi. -- Lelkének állapotát, talán maga festette meg legjobban egy késôbbi cikkében: ,,És ha az Úr Isten foglalt le magának?... Az elsô szó már elhangzott, s Te ezt meghallottad!... És mégis bizonytalan vagy!... Mert az elsô szóra nem feleltél, az elsô indításra nem reagáltál, az elsô lépés után állva maradtál!... De azért bizonytalan vagy!... Nyugtalan, keresô, vergôdô... Mert van valami, ami miatt nem válaszoltál, ami miatt... nem tudod kimondani az elsô, talán nagyon halk, de mégis felelô szócskát... Mi lehet ez? ... Talán nagy dolog, talán csekélység!... Talán szereteted családod iránt... talán foglalkozásod, melyben annyi örömet találsz... talán csak az a néhány filléres cigaretta, melynek szétfoszló füstje mégis olyan áthághatatlanul burkol be...'' [34] Még nem tudta kimondani a döntô szót. 1936-ban is szemrehányja önmagának: ,,Elgondoltam az én meghívásomat, hogy mennyire nem akartam jönni, hogyan húzódoztam hogy ellenkeztem.'' [35] Hiszen annyi más igény mutatkozott iránta: Húga kitanulta a kalaposságot, üzletet nyitott és Sára segített neki, elsôsorban az eladásban. Komolyan dolgozik regényén, amiben a kisebbségi sorsot akarja festeni, igen sok önéletrajzi részlettel. Eddig megjelent novelláiból kezdi sajtó alá rendezni elsô kötetét. Neve egyre jobban cseng Szlovenszkó irodalmi életében. De ezen túl, népéért érzett felelôsségtudata beviszi ôt a keresztényszocialista pártba. A kisebbségi sors meglátott és megtapasztalt nehézségeit, anomáliáit nemcsak elviselni kell tudni, de amin lehet, azon segíteni kell, mégpedig nemcsak irodalmi, hanem politikai eszközökkel is. 1925 végén kilép a könyvkötészetbôl és a következô évtôl a keresztényszocialista párt kassai irodájának munkatársa és a párt lapjának (NÉP) szerkesztôje. Három éven keresztül szerkeszti a lapot. [36] Neve nem szerepel a kolofonban, ott változatlanul a két nem aktív férfi szerkesztô neve olvasható. 1926-ban megjelenik elsô kötete, novelláinak gyűjteménye: ,,Fekete furulya''. Lehetetlen nem gondolnunk Ady ,,A fekete zongora'' c. versére. A könyvnek igen jó a sajtóvisszhangja, még Babits is elmondja róla a véleményét. [37] 1926. novemberében a Szlovenszkói Kazinczy Társaság 500.-- koronával jutalmazza a megjelent kötetet. [38] Ekkor áll be a forradalmi fordulat életében: elhatározza, hogy ezentúl nagyrészt munkásnôkrôl, munkásokról, munkásgyerekekrôl, apró, szegény, rongyos proletárokról fog írni... mert ,,a munkásság olyan nagyon egyedül áll.'' [39] Teljesen megváltozik a stílusa; világos, tárgyilagos, tömör, lényeglátóvá válik. A munkástémákkal párhuzamosan és folyamatosan megjelennek a majd csak posthumus kötetben összegyűjtött Krisztus-legendák is. Feltehetôen a munkástémák hatására keresi a módját, hogy hogyan lehetne nekik szociális segítséget nyújtani. A városban 1927 márciusában a Hölgykongregáció meghívására két erdélyi illetôségű szociális testvér [40] négynapos kurzust tart. A hölgyek egyik vezetô egyénisége, Balassa Józsefné lépéseket tesz, hogy a testvérek telepedjenek le Kassán is. A dolog több szempontból is nehezen valósítható meg. A Társaság magyar alapítású, és alig hét évvel a trianoni béke után a csehszlovák állam nem látna szívesen magyar alapítású egyházi szervezetet, hiszen a meglévôket is korlátozza munkálkodásukban. Az Erdélyben élô testvérek még nincsenek annyian, hogy -- mint egy másik kisantant ország [41] állampolgárai -- megoldják a kassai letelepedést. Végül mégis megvalósul a terv: 1927. szeptember 12-én megáldják a Regina Pacis nevű egyházi épület kápolnáját, amit a Magyarországról érkezett két, és az egy Erdélybôl jött testvér otthonul és munkahelyül kapott. [42] A testvérek egyházközségi munkát végeztek és megkezdték a szlovenszkói Kath. Nôszövetség megszervezését. Mivel a Társaság célja ,,hivatásos és képzett munkásokat adni az egyháznak és a társadalomnak'' -- (ez esetben a hivatás szociális hivatást jelent) -- már a következô év tavaszára megszerveztek egy szociális és népgondozó tanfolyamot. Ennek hallgatói között ott találjuk Sárát is. Feltehetôleg önéletrajzi ihletésűek a következô sorok: ,,.. egyszer aztán... csak úgy barátságból elkíséred az egyik ismerôsödet valami gyűlésre... Valami mozgalomba cseppentél bele, ezt már látod. De veled mi történik, azt nem tudod. Máskor, hasonló körülmények között értelmesen szoktál viselkedni... De most csak hangfoszlányok jutnak el hozzád... csak nézed az elôtted beszélô testvért, mintha egyedül neked beszélne... Nem is tudod mi az, ami ide, ebbe a mai idôkben alakult társaságba vonz... Nem is valami, de Valaki... és egyszerre egészen megnyugszol, mint aki megtalálta amit keres...'' [43] Tehát 1928. április 16-tól június 28-ig elvégzi a szociális és népjóléti tanfolyamot. Sokat beszélget a testvérekkel, de mint az akkori vezetô testvér leírja, ateistának mutatkozik és vitatkozik velük. A testvérek próbálkoznak egészségügyi érvekkel hatni rá, hogy ne folytassa ezt az egészségtelen, füstös életmódot, de hasztalannak látszik, Sára azzal érvel, hogy a kávé, a tea és a cigaretta szükséges, hogy írni tudjon. Nem tudjuk, hogy mi volt rá döntô hatással. 1929. szeptember 4-én már a noviciatusban írja le ezeket a sorokat: ,,Érzem, [e mai nap] épp oly fontos ezentúl életemben, mint 1928. szeptember 17, vagy 1928. október 8.'' Sajnos nem jelöli meg, hogy mi volt ez a ,,fontos''. Némi eligazítást ad talán az, hogy 1928. szeptember 25-i keltezéssel egy Jeanne d'Arc-ról szóló francia könyvet ad Marietta testvérnek a következô bejegyzéssel: ,,Keresztül kellett gázolnom önmagamon, keresztül kellett lépnem önmagamon, meg kellett ragadnom önmagamat, hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráismerjek önmagamra, ráeszméljek énemre. Köszönöm, hogy velem voltál, köszönöm, hogy segítettél, köszönöm, hogy akartad, hogy szabad legyek! Hálás szeretettel: Sáry (!)'' Ebben az idôben határozta el, hogy leutazik Graz-ba. Az utat Budapesten megszakította. Ránk maradt Mamuska 1928. október 2-i keltezésű levele: ,,Nagy meglepetéssel kaptam ma reggel tôled kis levelet Budapestrôl... Már nagyon kíváncsi vagyok, mit végeztél Pesten...'' Tehát szeptember 25-e után (a tervezett Graz-i utat) Pesten megszakítja. Elôzôleg ugyan még Kassán beszélgetett az ottani fônöknô testvérrel, akitôl megkérdezte, hogy ,,föl kell-e hagynom a dohányzással, ha mély lelkiéletet akarok élni és afelé törekszem, hogy én is szociális testvér legyek?'' Etelka testvér némi gondolkozás után azt felelte, hogy a dohányzás önmagában nem ellenkezik a lelkiséggel, hiszen buzgó papok is dohányoznak, tehát Sára tegyen lelkiismerete szerint. [44] Sára még nem döntött, hogy mit tesz, bár Pestre a Szociális Testvérek Társasága anyaházába ,,háztűznézôbe'' ment. Egyik visszaemlékezô így ír errôl: ,,Sára testvért akkor ismertem meg, mikor ô elôször tette be lábát az Anyaházba. Akkor még mint civil újságírónô jött fel Kassáról... Sosem felejtem el, hogyan lépett be az ajtón, vonatról érkezve, kalap nélkül, elegánsan öltözve. Mikor bevezettem a fogadóba, megkérdezte, hogy rágyújthat-e...'' [45] Sajnos nem tudni, hogy kivel és mit beszélt akkor Budapesten. A rövid látogatás után Grazba ment, onnan haza. Ismeretlen kassai visszaemlékezô örökítette meg a következôket: A Schalkház Szállónak volt egy klubszobája, ahol szívesen tartózkodtak a város újságírói. ,,Egyszer, már ôsz felé járt az idô, hárman ültünk a klubszobában... az ajtóban megjelent Sára... mint mindig, ingblúz és harangszabású lódenszerű szoknya volt rajta, elôl vagy oldalt két... zsebbel. Lassú léptekkel közeledett asztalunkhoz. Ott megállt, elôhúzta zsebébôl tárcáját, kivett egy cigarettát és a szája felé kezdte emelni. De a mozdulat abbamaradt, összehúzott szemmel, tűnôdve nézett kis ideig maga elé... Aztán hirtelen visszatéve a cigarettát, az asztalra dobta a tárcát. -- Mától fogva nem dohányzom! -- mondta halk rekedtes hangon...'' [46] Döntô és nagyon nehéz elhatározás volt. Azt is kitalálta, hogy hogyan könnyítse meg magának ,,pótcselekvéssel'' a kínzó nikotin-éhséget. Egyik klubleány-társa, -- aki késôbb követte ôt a hivatás útján -- fogtechnikusként dolgozott. Ô mondta el, hogy Sára sűrűn megjelent nála a laboratóriumban, kaucsukot kért. A kaucsuk, amit a fogpótláshoz használnak, fôzés elôtt képlékeny, olyasmi halmazállapotú, mint a mostani rágógumi. Sára ezt a kaucsukot rágta, forgatta szájában, ezzel helyettesítette a megszokott cigarettát. [47] -- Ezzel mondott ,,igent'' immár véglegesen a hívó szóra. Hálával említi lelki naplójában: ,,hosszas hivatásom elleni küzdelmemet se untad meg, hazajuttattál engem...'' [48] Jelentkezését elfogadták, kitűzték a belépés idejét. A noviciátust Magyarországon fogja elvégezni. Az utolsó pillanatban még egy megtiszteltetés éri: a szlovenszkói Kazinczy Társaság 1929. december 31-én beválasztja tisztikarába. [49] De ez már nem tudja visszatartani, ahogy a Naplójában írja: ,,Amit szerettem és itthagytam: ...önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágba hajadonfôtt, zsebredugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene...'' [50] (1930. július 25.) és még valami, amit nem ír ide: itthagyja, pontosabban az oltárra teszi írói tehetségét, mert többet nem lesz olyan független nyugalma, ,,melyben a dal megfoganhat...'' [51] De ez egyelôre még nem tudatosult benne. Most már készülôdhet az új életre. ======================================================================== II. Belépéstôl a fogadalomig Élete A Szociális Testvérek Társasága 1923-ban alakult, de gyökerei a századfordulóra nyúlnak vissza. XIII. Leó pápa ,,Rerum novarum'' kezdetű körlevele a munkások helyzetérôl (1891) egy magyar grófnôt, gr. Pálffy Pálnét [52] indított munkára. Elôször osztályának hölgyeivel, majd az akkor már tekintélyes számban lévô értelmiségi nôkkel (tanítónôk, tanárnôk) megalapította, majd továbbfejlesztette a dolgozó nôket segítô patronage munkát, amibôl az Országos Magyar Nôvédô Egyesület fejlôdött ki. A patronage-ban vasárnap d. u. foglalkoztak a legkülönbözôbb munkákban dolgozó nôkkel (cseléd, gyári munkás, napszámos stb.). A szervezetet a fôváros után kiterjesztették a történelmi Magyarország egész területére. Ebben a munkában volt gr. Pálffy Pálné jobbkeze Farkas Edith, [53] aki értékelve ugyan az önkéntes munkatársak jóakaratát és áldozatos munkáját, mégis úgy látta, hogy szükséges volna egészen elkötelezett, egészen ennek a hivatásnak élô lelkekkel beállni a nôvédelem hatalmas területére. Miután többen voltak, akik magukévá tették a gondolatot, 1908-ban megalapította a Szociális Misszió Társulatot [54] Szent Benedek Reguláján alapuló lelkiséggel, egyházjogilag szabad szervezetnek (azaz olyannak, amit az akkori egyházjog ,,szerzetesek módjára élôknek'' nevez és sem életmódjukat, sem munkájukat nem szabályozza). A Társulat munkaterülete felöleli mind a karitatív, mind a szociális, mind a nômozgalmi munkát. Az új Társulat korszükségletet elégített ki, ezért hamar virágzásnak indult. 1923-ban az Alapító teljességgel megváltoztatta a Társulat arculatát, átvette Szent Ignác Szabályzatát, egyházjogilag kongregációvá szervezte át (ezzel megszűnt a mozgási szabadsága) és a munkateret a karitatív munkára szűkítette le. Azokat a nôvéreket, akik ragaszkodtak az eredeti elgondoláshoz, elküldte a Társulatból. Ezek 1923. május 12-én Szociális Testvérek Társasága néven újjáalakultak az eredeti szellemben, Slachta Margit [55] testvér vezetése alatt. Az elsô idôben -- részben Nyugat-Európába, részben az Egyesült Államokba és Kanadába mentek munkára, így összegyűjtvén az Anyaház megvételére szükséges pénzt, 1926-ban részben visszajöttek Budapestre. Lassan megindult itthon is a munka, mert az Egyesült Államokban és Kanadában már 1923--1924-ben megindult, a testvérek egy része ott maradt és belegyökereztette az ottani talajba a Társaságot. Erdélyben is élt a Társulat már 1920 óta, az ottani nôvérek szintén ragaszkodtak az eredeti irányzathoz, ezért szellemben és szeretetben a szociális testvérekhez csatlakoztak. [56] Mint említettük, az 1927-es kassai alakulásnál is Erdélybôl jött testvér segédkezett. 1929-re a magyarországi testvérek is megnyithatták állandó noviciátusukat, miután megkapták Szegváron a Károlyi--Kornis alapítványt. [57] Ide az Alföld szívébe érkezett 1929. február 6-án Schalház Sára, hogy megkezdje noviciátusát, azaz a próbaévét. Az Anyaszentegyház bölcsessége írja elô ezt az idôt, hogy mind a jelentkezô, mind a szerzetescsalád kölcsönösen megismerhesse egymást, és ha nem illenek egymáshoz, akkor minden következmény nélkül ,,szabadon távozhat'' az újonc. A noviciátus másik célja az, hogy a szerzetes-család lelkiségébe bevezesse az új tagot. E lelkiséget a Szociális Testvérek Társaságában így körvonalazták: ,,Bencés alapokon álló, modern formában megjelenô, szociális tevékenységet kifejtô szentlelkes élet.'' Még egy lényeges mozzanat: Margit testvér tanítása szerint a hivatás a döntô és nem a fogadalom. A fogadalom csak kimondása annak, ami a hivatás révén a lélekben létrejött. A hivatás pedig: jegyesi kapcsolat az Úristennel. Ezért a fogadalmakat is új néven nevezik maguk között a testvérek: tisztaság--jegyesi szeretet, engedelmesség--akarategység az Úristennel, szegénység--lelki függetlenség fogadalma. Sára elhatározó döntése nemcsak családját, hanem a magyarlakta terület irodalmi életét is érintette. Több dokumentum maradt errôl; az egyik Mécs László hozzáírt levele, Sára megírhatta neki, hogy követi felismert hivatását. A szerzetespap-költô válasza szinte önéletrajzi jellegű: ,,Kedves Sári! Már értesültem. (Tehát mielôtt még Sára megírta volna döntését, Mécs László már tudott róla, nyilván nagy visszhangja volt Sára lépésének.) -- Imádkozni fogok Magáért, hogy a noviciátus kegyelmeinek hímpora a lélek lepkeszárnyain ne szürküljön el soha. Mert a lélek is keresztülmegy hideg és sötét életdarabokon, mint a költözô madár. Néha viharba, néha földközelbe kerül míg eljut az állandó melegbe és fénybe... Szeretettel üdvözlöm: Mécs László.''[58] Belépési idejét a visszaemlékezôk hol 1929. február 2-ára, hol február 6-ára teszik. Valószínű magyarázata az, hogy feltehetôen február 2-án Kassáról Budapestre az Anyaházba 6-án pedig Szegvárra a noviciátusba érkezett meg. Sára Szegváron népes noviciátust talált, vezetôjük pedig egy olyan testvér volt, aki 1923-tól Franciaországban végzett cselédmunkát doktorátusával. Sára közösségi élete ideálisnak mondható, novicmestere is elismeri, hogy jó közösségi lény. Mégis ebbôl az idôbôl való az az elterjedt vélemény, hogy Sára ,,hisztériás, hisz ô maga is mondta''. A feltevés alapja a szegvári orvos véleménye. Sára ugyanis fájlalta a lábát, és az orvos nem találván meg az okot, a következô véleményt nyilvánította: ,,nincs semmi baj, itt egy kis hisztéria van''. [59] Az igazi hisztériás nem hagyja abba a dolgokat, és fôleg nem ismeri el, hogy hisztériás. Sára szó nélkül tudomásul vette az orvos véleményét, sôt, sokszor idézte is, pedig egész életében fájlalta a lábát. [60] Teljesen ellentétben áll a hisztériás magatartással [61] az, hogy Sára következetesen igyekezett önszeretetét legyôzni és önmagát teljesen háttérbe helyezni. Ellenben igaz, hogy éppen írói és alakító tehetsége révén érzelemgazdag, derűs és közvetlen, könnyen megnyilatkozik, gondolatait színes formában tudja átadni. Lelki naplóiból -- ezekben lelki történéseit írta le, az eseményeket, melyek kiváltották lelkének megrezdülését legfeljebb csak érinti -- tehát lelki naplóiból kiderül, hogy szorosan gyökerezik Krisztus szeretetében és ebbe állítja be emberszeretetét. Állandóan tanul abból, amit ismer és tapasztal. Önmagáról alkotott képe mélységesen alázatos, azaz az igazságnak megfelelô. ,,Emberközti viszonya'' adó és jóakaró szeretet, önmagának nem vár semmit. A noviciátusban írt lelki naplóiban tisztázni akarja magával, hogy miért is jött. A hivatás nagy kérdésével birkózik: ,,Miért jöttem?'' -- ,,Vizsgálom magam, egészen ôszinte akarok lenni a vérig. Hogyan jöttem? Miért? Elôször nem akartam jönni. Sokszor hívogattál, de mindig elhessegettem a hívó szódat. Utoljára személyt küldtél, aki vigyen Hozzád. Igen, most egészen ôszintén látom, volt személyhez való ragaszkodás is bennem, de azt Te is tudod, Uram, hogy a személyhez való ragaszkodás egyedül nem hozhatott volna. Hiszen én régi életemben boldog és elégedett voltam. Elértem mindazt, amit szívem mélyén kívántam. Arról az életrôl pusztán egy személyhez való ragaszkodás miatt sose tudtam volna lemondani. De adtad nekem ôt, hogy megmutassa az utat, hogy kedvessé tegye a lemondást. Igen, kerestem boldogságot is, a százannyit. És most, Uram, Te látod, hogy boldog vagyok. Nem azért, mert boldog akarok lenni, hanem mert Te mindehhez adod még azt a nagy ajándékot is, hogy a Te akaratod teljesítése és keresése engem egészen boldoggá tegyen. Ments meg engem, Uram, a kevélységtôl! Most is felüti a fejét. Akarja, hogy bámuljam magam. Hogy bámuljam magamban azt, hogy régi életemrôl le tudtam mondani. Még így is idefurakszik a kevélység. Oh, mennyire kell vigyázni! Azt mondod: Nem jöttem hívni az igazakat, hanem a bűnösöket. Ez mintha egészen nekem szólna. Milyen nagyon jó ez! Azért hívtál Uram, mert nagyon bűnös vagyok, és meg akarod mutatni a világnak, hogy ilyen nyomorult eszközzel is tudsz dolgozni. Mert meg akarod mutatni, hogy így is ki tudsz emelni a bűnbôl, mint engem. Igen, kiemeltél engem. És nem csak kiemeltél, hanem azt is akartad, hogy jegyesed legyek.'' [62] Kevesektôl lehetett már megkérdezni, hogy milyennek is látták ôt akkoriban. De ez a néhány válasz is nagyon jellemzô: ,,visszaemlékszem... mikor a szegvári házat rendeztük be... Ô akkoriban jött be, én ott ismertem meg ôt. Mi erôs fizikai munkások voltunk (ti. Sára és az emlékezô), festéket ôröltünk, kevertünk, bútort festettünk... padlót, ablakot, ajtót... ô mindig derűs és jókedvű volt, öröm volt vele dolgozni.'' [63] -- ,,Sokat voltam vele együtt a kezdetnél... megláttam emberi tulajdonságait, de... felismertem lelki nagyságát is... Sára nem volt 'hiszti' ... 'hibái' sokkal egészségesebbek voltak... [Sárával kapcsolatban] nem csak azt kell kiemelni, hogy sokat imádkozott, de a hibáit is, mert éppen azon mérhetô le nagysága, önmaga átalakulása... Sáránál az volt a megkapó... ahogyan imádkozott... Szenvedélyes?! Indulatos?! Ezek leküzdésében vált naggyá és hasonlíthatatlan egyéniségé (!), [64] lett a ragyogó példakép... Ô (abban) volt nagy, hogy el tudott látszat-tévedést, egy abból eredô feszültséget oszlatni... (Késôbb, mikor már mint fogadalmas néha lelátogatott Budapestre, az elöljárónk) elengedett vele operába stb. Ez amit említek, egy vígjáték volt. Ahogyan önfeledten kacagott, mulatott a darabon!... Így csak a szentek tudnak nevetni... 'tetszôbb' volt az Ô nevetése, mint az én imádságom.'' [65] Feszültség-eloszlató képességérôl más testvér is megemlékezik, jóval késôbbi idôbôl: ,,Az étkezô asztalnál voltunk kettesben. Egy óvatlan pillanatban valami visszautasító megjegyzést tettem. Azonnal észrevettem, de már ki volt mondva. Nem csoda, hogy mint vesztett játékos ültem helyemen. De csak rövid ideig. Egészen váratlanul Sára Testvér meglepô kedvességgel mondott valamit A magam okozta seb mellett lelkemben szeretettel ôrzöm testvérem simogató melegét!'' [66] Ezt a képességét belépése elsô pillanatától tudatosan fejlesztette: ,,Könnyen tudok szeretni. A szeretetet az Úr adta nekem. Mennyivel nehezebb azoknak, akik nehezen tudnak szeretni. Sok az érzelmi szeretet bennem. A szeretetet kamatoztatni kell. Ott kell szeretnem, ahol nehéz. Ez a kamatoztatása a szeretetnek. Ahol könnyű, ott önmagamat keresem, így nem érdekes. De ahol nehéz, ott az Úr Krisztus. Szeretni akarok. Ma nagyon fogom vizsgálni magam ebbôl a szempontból. Akit nehéz elviselni, azokat hogyan szeretem? Milyen a beállítottságom hozzájuk? Nem szabad negatívnak lenni. Édes Jézus, segíts! -- Milyen kovász vagyok a közösségben? Jó-e, rossz-e? Teodóra testvér azt mondta, hogy jó. De ez nem az én érdemem. Tudom. De viszont az én hibám, ha savanyítom. Kettôzötten hibás, mert olyan adottságaim vannak, hogy kelesztenem kell. Duplán vagyok tehát felelôs a rosszért, vagy csak a rossz hangulatért is, amit árasztok magam körül. Sôt, kötelességem, ha más savanyít körülöttem, azonnal közbelépni. Igen, tisztán látom, ettôl húzódom leginkább, és hagyom, hogy a kínos csend befödjön mindent. A kínos csend ellen fogok küzdeni. Ott akarok lenni, mikor más árnyékot vet és akarok olyankor napsugárt szivattyúzni közéjük. Nagyon nagyra vállalkozom? Nem tudom, édes Istenem, de azt hiszem, kell tennem, mert Te adtál nékem olyan ajándékokat, amiket így is fel kell használnom. Beléd akarok kapcsolódni egészen, és akkor menni fog, ugye?'' [67] Jelölttársa emléke: ,,Sára mindig víg kedélyű volt. Ha valamin vitatkoztunk, ezt mondta: 'Szeretjük mi egymást, csak maga is egy mást és én is egy mást! ''' [68] Még egy nagyon jellemzô emlék 1929-bôl: Nagyböjtben az elöljáró a jelölteket bízta meg, hogy a keresztút egy-egy állomásánál hangosan elmélkedjenek. Sárának a 12. állomás jutott: ,,Jézus meghal a kereszten.'' ,,Amikor rá került a sor, csak állt egy kis ideig, azután hangosan mondta: 'Uram halált, nagy halált adj nekem!''' Társai nem értették meg, ,,mosolyogva egymásra néztünk, mert mindenen tudtunk nevetni''. [69] Már eddigi megnyilatkozásaiból is értjük, hogy mit értett a ,,nagy halálon''. Önmaga halálát, olyan értelemben, hogy elmondhassa, hogy ,,élek pedig már nem én, hanem Krisztus él bennem''. (Gal. 2,20) Azonban a szíveket vizsgáló Isten megértette Ôt, és nemcsak lelki értelemben, de valóságban is megadta neki a ,,nagy halál'', a vértanúság, a szeretetbôl fakadó vértanúság kegyelmét. Nemrég alakult Társaságba lépett Sára testvér, a noviciátusa tehát nem volt egészen szabályszerű. (Erre lehetôséget adott a ,,szerzetesek módjára élô'' egyházjogi meghatározás.) 1929 pünkösdjén beöltözik, és máris megkapja ,,elsô szürkeruhás beosztását'': [70] június 26-tól szeptember 1-ig Fonyódra kell mennie, ahol elôször a Magyar Katholikus Nôegyesületek Országos Szövetsége egy kurzust rendezett, majd utána a KLOSZ [71] nyaraltatott. Tehát egész nyáron szolgálatban volt, a kurzushallgatók és a nyaralók szolgálatában. Közben Kassán nagy dolgok játszódtak le: 1929 július elején kiutasították a csehek a két magyar vezetô testvért, akik egyengették Sára útját. Ezért egy erdélyi -- tehát román állampolgár -- testvért küldtek Kassára fônöknônek. Sára jelölt -- mert most már ez a hivatalos neve -- Fonyódon augusztus 22-én megvonja itteni tartózkodásának mérlegét: ,,Két hónapig voltam itt. Amit sikerült elérnem, az Úr kegyelmébôl sikerült. Az Úr megnyitotta szemeimet és most teljes világossággal látok. Torkos voltam és mértéktelen, veszekedôs és ideges, másokat nem tudtam elviselni, kevély, önzô és hiú. Sok szorgalmas munkámat lerontja az, hogy a rugója ez volt: lássák, értékeljék, dicsérjenek. Óh Uram, hogy fogok elszámolni ezzel? Segíts, segíts, én Istenem, uram! Én kevély vagyok, tehát alázatosnak kell lennem. Hogyan kezdjek ehhez? Azt kell vizsgálnom, hogy miben nyilvánul a kevélységem. Nem akarom elfogadni, amit mások mondanak nekem, hogy például valamit nem jól tudok, vagy nem jól csinálok. Ilyenkor mindjárt felágaskodik bennem a kevélység és azt gondolom, hogy hogy mernek nekem ilyet mondani? Nekem, aki olyan jól tudok mindent. Oh édes Istenem, hányszor voltam dacos kevélységbôl, hányszor voltam haragos kevélységbôl, hányszor beszéltem szeretetlenül kevélységbôl, hányszor vitatkoztam kevélységbôl! Ha így vizsgálom magam, lassan rájövök, hogy minden minden cselekedetem rugója a kevélység. Még a jót is hányszor csak kevélységbôl tettem! Most hogy ezeket így látom, elôször is hálát adok Istennek, hogy megláthattam. Ha látom az ellenséget, könnyebb küzdeni. Most látom, hát küzdjek. El kell fogadnom másoktól mindent, örömmel és készségesen. Lehet, hogy van bizonyos dolog, amit talán jobban tudok, mint más, de mennyi, mennyi van, amit nagyon rosszul, vagy sehogyse tudok! Tudatosan akarom kialakítani magamban az igazi alázatosságot.'' Sára jelölt 1929 szeptemberében visszamehet a noviciátusba, ismét együtt lehet a szeretett közösséggel. Rövid idô után, novemberben újra külsô munkára osztották: Stadler Friedá-val [72] körutat tesz (Szentes, Csongrád, Szeged), és gyakorlatban tanulja, hogyan kell leánycsoportokat szervezni. Majd újra kedves novíciátusi idô következik, 1930 februárjáig. Ekkor az emberhiánnyal küzdô kassai házba küldik, hogy ott segítsen a külsô munkában. Közvetlenül a fogadalomtétel elôtti idôt már külsô munkában tölti. Kassán -- mint említettük -- az Erdélybôl jött Olga testvér irányítja a közösség életét, aki csak három évvel idôsebb Sáránál. Voltaképpen görögkeleti vallású volt, közvetlen belépése elôtt, Temesváron tette le a katolikus hitvallást, 1922-ben. Még ideiglenes fogadalmas (a Társaságban csak tíz év után tehetô örökfogadalom), de mert a magyarországi testvéreket kiutasították, szükség volt valakire, aki ezt az alig kétéves, fejlôdô közösséget vezeti. Az egykori Olga testvér, késô öregségében így vallott: ,,sem lelkileg, sem semmiképpen sem éreztem magam felkészülve erre a feladatra''. [73] De nem volt más választás, és rövid ,,kiképzés'' után elment Kassára. Sára 1930. február 7-én érkezett szülôvárosába. Olga néni így mondja el az elsô találkozást: ,,nagyon helyes, kisebb termetű, [74] barna mosolygó szemű, barna hajú. Némi elfogódottsággal lépett be... én akkor bekísértem ôt a kápolnába... Ô egyenesen az oltár elé térdepelt. De nem is térdepelt úgy, ahogy mi szoktuk. Valahogy úgy odavetette magát, mintha a lába elé borulna Valakinek. ...Sára ott maradt a kápolnában hosszabb ideig...'' [75] Munkabeosztásnak a Karitasz-szolgálatot kapta, ami azt jelentette, hogy együtt kellett dolgoznia a város jótékony hölgyeivel a felnôtt szegények gondozásában. Május 17-én már ismét Szegváron írja lelkinaplójába: ,,Itt egyszerre tele lettem lendülettel, szárnyalással, repkedéssel!... Itt szárnyaim nôttek s úgy éreztem messze szaladt tôlem minden kísértés és szárazság. ...milyen más élet ez itt, mint az ott kint. Igen ez egy erôs vár és meleg, édes puha fészek. Tele szeretettel, fegyelemmel, renddel, rendezettséggel, tisztasággal, ragyogással! -- Igen ezt kell magamba szívni... Oh milyen hálás vagyok Istenem, hogy hazamehettem, hogy fogadalom elôtt végigcsinálhattam mindazt, amit Te kegyességed szerint rám bocsátottál. Hálás vagyok a kísértésekért, ... mert így megpróbáltál engem én Istenem s a Tied lehetek mindenek mellett és mindenek ellenére is! -- És én mindig és mindig a Tied akarok lenni!'' Június elsején kezdi nyolc napos lelkigyakorlatát. Elsô fogadalmát június 12-én, Pünkösd ünnepén teszi le. Ez alkalommal választott jelmondata csak ennyi: ,,Alleluia''. Pünkösd hétfôn, fogadalomtétele másnapján ezt írja: ,,Tegnap utolsó percben valaki visszalépett a fogadalomtételtôl. Jó, mondtam, hogy nem két nappal hamarább, mert biztos, hogy még vagy három-négy-öt ember is visszalépett volna. Én is azt mondtam, hogy biztos visszaléptem volna. Azt mondtam tegnap fogadalomtétel után. Ma pedig, miután letettem a fogadalmat, az Úristen kegyelmébôl botorkáló, földönjáró lélekkel ezt mondom: nem, én csak úgy léphettem volna vissza, ha mindjárt elmegyek a Társulatból is. Mert az nekem annyit jelentett volna, hogy nincs hivatásom. Hát méltó vagyok a fogadalomtételre? Méltó vagyok a jegyesi iletre? Jegyesi szeretetre? Méltó vagyok a hivatásra? Nem, és százszor nem! El vagyok készülve a fogadalomra? El vagyok készülve a hivatásra? Nem, és százszor nem! Két évvel elôtt még cigarettázó, mulatozó, cigánnyal huzatós könnyelmű ember voltam. Hát mit akarok most, néhány hónap múlva? Egy éve, hogy beöltöztem, pontosan tizenhat hónapja, hogy a társulatban vagyok, húsz hónapja, hogy a hivatásomra ráébredtem. Tehát nem is két év. Nos, akkor beszélhetünk elôkészültségrôl? Nem, nem, nem! És lám, tegnap mégis ott térdeltem és mondtam, kicsit akadozó nyelvvel, kicsit meghatottan, kicsit mégis szárazon: édes Megváltóm, Uram Jézus! Nem a magam erejébôl mondtam, nem a magam elhatározásából, hanem azéból, aki kiválasztott és meghívott. És ma már nem mondhatok semmi mást, csak azt, hogy áldott legyen az Isten? Alleluja, alleluja, alleluja!'' Pünkösd után van a Társaságban az évi közgyűlés, amikor visszatekintenek a múltra és elôregondolnak a jövôre. Ezen a közgyűlésen javasolta, az alapító Margit testvér a negyedik fogadalmat: ,,Nekünk tudnunk kell, hogy mi a turáni fajhoz tartozunk, melyre pedig jellemzô, hogy egymás ellen dolgoznak, harcban vannak egymással, ezért a Társaság érdekében ... vezessük be a 'szeretet fogadalmat'''. 85 jelenlévô közül 79 igennel fogadta el a javaslatot. [76] Margit testvér még így is nyomatékosította indítványát: A Társaság életéhez szükséges külsô tényezôk megvannak (Anyaház, noviciátus, hivatásos munkák), de voltaképpen az igazán szükségesek a lelki tényezôk. Nem elég tudatos bennünk, hogy mennyire lényegesek az erények az életünkben és mennyire észrevehetô a hiányuk. Fôleg nem gondoltuk volna, ,,hogy egyes erényeket -- például a szeretet, a hűség -- meg kell szereznünk hogy azért küzdenünk kell, hogy áldozatok árán lehet csak megôriznünk...'' [77] A közgyűlés után a többi testvérrel együtt Sára testvér is ,,a Társaság és a testvérek iránt hűséges szeretetet'' fogadott egyelôre egy évi próbaidôre. Amikor letette, még nem tudta, hogy ennek a fogadalomtételnek a szelleme határozza meg hátralévô életét és halálát. ======================================================================== III. A hivatásos munkatéren Élete ,,1930. VI. 29. Ismét itthon Kassán. Ismét a mindennapi, hétköznapi életben. Alleluja! Milyen nehéz megint beleilleszkedni ebbe és milyen jó, hogy nehéz! Milyen gyötrô gondolataim támadtak? sivárnak és üresnek láttam a következô életemet! Pedig dehogy is az! Hiszen tele van Krisztussal és Krisztus szerelmével! Ez az, ami éltet, ami erôsít! -- Igen a múltamért is meg kell fizetni. Uram Isten milyen jóságos vagy, hogy így gondolsz erre is, így hajtod be az adósságot. Akár hogyan is fáj, akarom ezeket is. Csak azt kérem, azért könyörgök, hogy a Társulatra ebbôl semmi, semmi hátrány ne háruljon! Sem a testvérekre... Most ha igazságtalan... talán rosszakaratú és ártani akaró a vád, tudom, hogy megérdemlem, mert rászolgáltam régi könnyelmű életemmel! Fogják rám, hogy részeg vagyok, ha nem igaz most, megérdemlem, mert voltam akkor...'' Az is megfordul a fejében, hogy esetleg kéri, hogy helyezzék el Kassáról, de megérti, hogy ez kísértés. Isten akaratából van ezen a helyen, tehát engedelmeskednie kell. A kassai ház tagjainak változatos a feladatköre: a testvérek dolgoznak az egyházközségben, a karitászban, a ,,barakk'' óvodában és lakótelepen. [78] A ház egy része idôs hölgyek otthona, ezek ellátására is kell munkaerô. Sára testvér a karitászba kap beosztást. Magyarul és szlovákul vezeti a karitász gyűléseket, és miután rájött, hogy az emberek nehezen adnak ki pénzt -- pénzbôl mindenkinek kevés van --, ezért élelmiszergyűjtést szervez a szegények javára. Ez az ötlet igen jól bevált. De még mielôtt egészen a karitász- munkának adta volna magát, megszervezte a kassaiak részvételét a budapesti Szent Imre ünnepségekre. 1930. augusztus 16-tól 25-ig voltak Szent Imre herceg halála 900-ik évfordulójának ünnepségei. 600 tagú zarándoklatot vezetett Budapestre, szülôvárosából. Nemcsak a Karitász-munkával foglalkozik, megpróbál visszatérni az irodalmi életbe is. 1930 decemberében rendezett ,,Adventi esten'' felolvassa két novelláját, A gyermek (1929), Simeon (1930). A Társaság fôfeladata azonban a szociális és nômozgalmi munka: a nôket akarják ráébreszteni Isten-adta hivatásukra, feladataikra, méltóságukra. Sára tehát 1931 tavaszától megkezdi szervezô-elôadó körútjait: Ungvár, Munkács, Tornalja, Gálszécs, Rimaszombat, Beregszász... A szlovenszkói magyar sajtó tele van Sára testvér nevével: Nagysikerű... elôadássorozatot rendezett... Ismertette a katolikus leányifjúsági mozgalmat, beszélt a katolikus öntudatról, ... megjelölte azokat az utakat és módokat, melyekkel a nôk bekapcsolódhatnak a katolikus akcióba. [79] De nem feledkezett meg a legfontosabbról sem: a szó elrepül, az írás megmarad: 1931 novemberében szerkesztésében megjelenik a ,,Katholikus Nô'', Csehszlovákia egyetlen nômozgalmi lapja. Ugyane hónapban meghívják, hogy decemberben a Szent Erzsébet év alkalmából a prágai katolikus fôiskolások Prohászka-köre Szent Erzsébet ünnepélyén legyen az ünnepi szónok. (Szt. Erzsébet Te Deum-áról beszél.) Az egész december szervezô körúttal telik el. Most Szlovákia nyugati részét járja: Pozsony, Komárom, Somorja, Léva, Losonc; mindenütt az összefogásról, a pápa kívánta katolikus akcióról beszél, és lelkesíti az eddig csak helyi perspektívákban gondolkodó egyesületeket és köröket elfogadni a nagy átfogó katolikus nézôpontot. Közben azért menni kell a kassai karitász-munkának, és szerkeszteni kell a minden hónap 15-én megjelenô Katholikus Nô-t. 1932. július 20-tól 28-ig pedig megszervezi az elsô katolikus leányifjúsági kurzust Kassán. Errôl a kurzusról Esterházy Lujza [80] készített színes beszámolót: ,,Berobognak a kassai pályaudvarra Szlovenszkó minden tájáról a gyorsvonatok. A peronon mosolygósan üdvözlô arcok: Schalkház Sára testvér és a kassai clubleányok várják a vidéki érkezôket... Egy pár perc és már ott gyülekezünk a Regina Pacis kertjében. Rengeteg leány és még senki sem ismeri egymást... a Testvérek és a kassai leányok piciny cédulákat tűznek valamennyiünk blúzaira. Minden cédulán ott van az illetô leány neve...'' [81] Csárszky püspök vezeti a kurzus Veni Sancte-ját, másnap reggel közös szentmise, a szentmise után kis szünet... amikor is látják, hogy Sára testvér két férfival tárgyal az udvaron. Kiderül: a hatóság képviselôi, akik azonnali hatállyal követelik, hogy küldjék vissza az érkezetteket, mert ifjúsági kurzust csak a Minisztérium engedélyével szabad tartani, ilyen engedély nincs, tehát törvénytelen az együttlét. A problémát a püspök úr oldja meg; folytassák a kurzust lelkigyakorlat néven, ebbe nem szólhat bele a hatóság. [82] Így szépen befejezôdhet ez a ,,lelkigyakorlat'', a következôket pedig ,,tanulmányi napok, tanulmányi hét'' címszó alatt rendezi meg Sára testvér. A jól sikerült leányifjúsági hét után ismét rendes mederben folyik az élet. Szeptemberben meghívás érkezik Komáromból. Hitoktatót, karitász- és ifjúsági egyesületi vezetôt, valamint üzletvezetôt kérnek a ,,Liturgia'' könyv- és kegytárgykereskedésnek. Az elöljáró dönt: hagyja itt a keze alatt szépen fejlôdô munkákat és menjen Sára testvér. Komáromból folytatni tudja az eddigi nômozgalmi munkát, a karitászt Kassán is vezette, és a Társaság legalább új helyen telepedhet le Szlovenszkóban. Késôbb majd más testvérek is csatlakoznak, most azonban Sára testvér menjen le és rakja le az alapokat. Sára testvér engedelmesen vállalja a feladatot. 1932. november 18-án érkezik meg Komáromba. Addig is, amíg saját otthonuk lesz, az egyik zárda ajánlja fel vendégszeretetét. Sajátosan értelmezett ,,vendégszeretet''. -- A Sára testvérnek adott szoba ,,egy kis szűk oldalszobája egy nagyobbnak... (ahol) a nap legnagyobb részében zongoraórák folynak...'' [83] A szoba fűtetlen, csak a mellette lévô szobából kap meleget. A mosdási lehetôség: egy pici mosdótál van, vizet napjában csak egyszer kap. Sára testvér azt kérte, hogy tegyék lehetôvé, hogy mosókonyhában vagy hasonló helyen mosakodhasson, ,,de ebbôl olyan nagy krach lett, hogy legfeljebb kétszer egy héten merem megreszkírozni''. [84] Tehát a legelsô feladat: megoldani a lakáshelyzetet -- és közben már végezni a kívánt munkákat a karitászban és megtartani a hittanórákat. Eredetileg az egyházközség tulajdonát képezô ún. Szent Anna zárdába szándékoztak elhelyezni a testvéreket. Ez részben bérlakásul, részben szolgálati lakásul szolgál, részben 4--5 szegény otthona. A Prelátus úr most már a szegényház ellátását is kívánná. -- A komáromi hölgyek versengve hívják magukhoz lakni Sárát. De ô a közösség érdekét és saját függetlenségét tartja szem elôtt és így eléri, hogy egy lakrészt felszabadítanak neki a Szt. Anna zárda földszintjén, ahová október 25- én beköltözhet. Így van otthona, ahol független, és lassan, lépésrôl lépésre kialakíthatja a jövendô közös élet helyét. A kötelezô munkavégzés mellett hónapokon át tartanak a munkák: festés, mázolás, padlójavítás, takarítás, berendezkedés stb. stb. De végül is van otthona a testvérközösségnek, van helye a mozgalmi munkának, és a kis kápolnába is beköltözik az Úr. Emberfölötti terhek nehezednek rá. Hittanórák: heti 26 óra 13 osztályban, több iskolában. 50 gyerek közül csak négynek van hittankönyve. ,,Elsô gyónásra kell elôkészíteni és még a tízparancsot sem tudom velük megtanítani. Ez nagyon leköt és nem tudok másfelé annyit adni, mint szeretnék.'' [85] -- Másfelé, azaz más munkáknak. A karitászba bevezeti a már Kassán bevált élelmiszergyűjtést, abból hozza létre a gyermekkonyhát, ahol 500 gyermek kap ebédet a Gondviselés kegyelmébôl, mert biztos ellátási alapjuk nincs. Megkezdi a családlátogatást a ,,Werk''-ekben. Ez Komárom nyomortanyája, ahol a kiürített 1848--1849-es katonai erôdítményekben laknak a legszegényebbek. Változatlanul szerkeszti a Katholikus Nôt, szervezi a leányifjúsági mozgalmat, hozzá fordulnak a különbözô leánykörök tanácsért, eligazításért, meghívják elôadásokat tartani, és ott van az üzlet, beszerzés, könyvelés, anyagi nehézségek. Mindez egy ember vállán nyugszik. Igaz, hogy Kassáról segítségül kapta Emma testvért. Ennek a háztartási munka volna a feladata, de elég nehezen illeszkedik be az új helyzetbe, még nehezebben fogadja el, hogy Sára testvér az elöljárója. Sára testvér így ír errôl a kassai fônöknônek: ,,...Az engedelmességgel pedig? ...Az Úristen most általa százszorosan visszafizet nekem mindazért, amivel én Téged ezzel kapcsolatban megbántottalak.'' [86] 1933 januárjában a karitász-munkában és majd késôbb az üzletben segítségül kapja Erna testvért, késôbb erdélyi testvérek is érkeznek, de ezeket is csak ideig-óráig tűri meg a Csehszlovák állam. A segítségre jött testvérek azonban újabb nehézségek forrásai lesznek. Erdélybôl idôsebb és tapasztaltabb testvér érkezett, hivatalosan ô az elöljáró, de a komáromiak -- akik nagyon szeretik Sára testvért ezt egyszerűen nem fogadják el, és mindent Sára testvérrel intéznek. Rettenetesen nehéz helyzet alakul ki, amit csak tetéz a jó Mayer prelátus úr eljárása, mert ha a testvérek az ô szentmiséjén vannak, hiába térdelnek fogadalmi sorrendbe az áldozáshoz, a prelátus úr megkeresi Sára testvért, elôször neki nyújtja az Oltáriszentséget, s csak azután a többieknek. [87] A mellôzött testvér megérti a helyzetet, tudja, hogy Sára nem tehet róla, de a tövis csak ott marad a szívekben. További nehézségek forrása az is, hogy hivatalosan nem fordulhatnak a budapesti központhoz. [88] Ezen az általános fônöknô azzal segít, hogy az erdélyi fônöknô fennhatósága alá helyezi a szlovenszkói testvéreket. Erdélyben is fiatal, rendkívül energikus, tehetséges elöljáró van, de nem él Szlovenszkóban, és ez ismét nagyon fájdalmas eseményeknek lesz kiváltó oka. Az erdélyi testvérek már 1921 óta szerkesztenek egy nômozgalmi lapot (A NAP). Az elöljáró józanul azt gondolja, hogy minek egy és ugyanazon szervezetnek két lap? Elég lenne, ha az erdélyi ,,A NAP'' jelenne meg tovább, eszmei, gondolati cikkei megfelelnek Szlovákiában is, legfeljebb megbôvítik szlovákiai nômozgalmi hírekkel. Tehát úgy rendelkezik, hogy szűnjék meg a KATHOLIKUS NÔ. 1934 áprilisában meg is szűnik, az elöljáró azzal indokolja döntését, hogy a lap színvonala alacsony (!), az elôfizetôknek pedig továbbiakban küldeni fogják ,,A NAP''-ot. (A szlovákiai elôfizetôk viszont nem fogadják el, visszaküldik a feladónak.) Az eljárás mérhetetlen fájdalmat jelent Sára testvérnek, de most is teszi, amit tehet: stencilpapíron sokszorosít havi munkafüzetet a leányifjúsági csoportok vezetôinek. Ennek a színvonalát ugyanaz az elöljáró túlságosan magasnak minôsíti. [89] A lappal kapcsolatban már sokat emlegettük, de még eddig nem ismertettük magát a nômozgalmat. XI. Pius pápa 1931-ben két fontos enciklikát adott ki. Egyikkel a Katolikus Akciót indította el, a másikkal pedig a szociális kérdésben adott eligazítást. E két enciklika kartája és tankönyve lett a csehszlovákiai magyar katolikus társadalomnak. A kezdeményezés Prágából, a katolikus fôiskolások Prohászka-körébôl indult ki, meghódította a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesületekbe (SzKIE) tömörült munkás és parasztfiatalokat. Az SzKIE nôi vonalon is dolgozott. A csehszlovákiai püspöki kar 1933. március 3-án a Szociális Testvérekre bízta a nôk szervezését és kézbentartását, személy szerint pedig Schalkház Sára testvérre, akit országos moderatrixnak nevezett ki. Sára testvér hét tanulmányi hetet szervezett, vezetôket képezni erre a munkára: 1932: Kassa, 1933: Komárom, Érsekújvár, 1935: Komárom, Kassa, 1936: Bártfa, 1937: Bártfa. Munkatársaival, elsôsorban -- a csehszlovákiai magyar kisebbség legnemesebb egyéniségével, Esterházy Lujzával -- létrehozták a Katolikus Nôszövetséget. Ennek célja: katolikus nômozgalmat szervezni, irányítani és összekötô kapocsként szerepelni Csehszlovákia valamennyi katolikus magyar nôegyesülete között, s így: kialakítani a katolikus nôi ideált az egyéni életben, a családban, a kenyérkereseti pályákon és a közéletben, a katolikus világnézet alapján képviselni a nôi érdekeket erkölcsi, szociális, kenyérkereseti, gazdasági és jogi téren, a katolikus világnézet szempontjából tanulmányozni a nôket érdeklô kérdéseket, a magyar katolikus nô- és leányegyesületeket valláserkölcsi, szociális, karitatív, tudományos és gazdasági együttműködésre egyesíteni, közérdekű dolgokban biztosítani a magyar katolikus nôi tábor egységes eljárását. Ebben a szellemben íródtak a Katholikus Nô cikkei, ezekrôl hangzanak el elôadások a különbözô gyűléseken, tanulmányi napokon, kongresszusokon. Ez a munka önmagában egész embert kíván, Sára pedig túl van terhelve: ,,...az üzlettel foglalkozni, hitoktatás, az egész karitász-munkát vezetni... a népjóléti Központ munkája, most itt a házban a szegényeket is kicsit kézbe kell tartani, folytatni a levelezést vidékkel a Nôszövetséggel kapcsolatban, vezetni a Szívgárdát és a Leánykört, a Katolikus Nôt szerkeszteni és most még az adminisztrációt is megcsinálni s végül a megélhetésünkkel kapcsolatban is gondokat viselni, házat vezetni szóval sok-sok egy kicsit... azt hiszem nem bírom már tovább... Szégyellem is magam, mert íróasztalomon levelek hetek óta feküsznek és nem tudok válaszolni rájuk... de mit tegyek, mit tegyek?...'' [90] ,,Még várok, de nem tudom meddig fogom bírni... Rettenetes milyen helyzetben és állapotban vagyok. Ma írok M(arianne) [91] testvérnek is s megírom, hogy már soká nem bírom. Két hónapja nem tartottam lelkimagányt. Most akartam vasárnap s megint nem lehet... hogy vágyakozom egy kis nyugalom, külsô és belsô csend után. Mindent, mindent elvett tôlem az Úristen...'' [92] Még mielôtt ezeket a sorokat leírta volna Sára testvér, igen jelentôs esemény zavarta meg a szlovenszkói testvérek életét. 1933 júliusában a csehszlovák hatóságok kiutasítják az eddigi kassai fônöknôt, Olga testvért, aki mint már elôbb is láttuk, nem állt szilárdan a lábán, ezzel a kiutasítással teljesen elvesztette a talajt maga alól, és azzal, hogy Kassát is el kellett hagynia, a hivatását is otthagyta. Nem ment vissza a közösségbe, hanem kilépett, és mint civil szociális munkás élt ezután. Ez a kilépés nagy megrázkódtatás volt a szlovenszkói testvérek életében, Sára testvér is megszenvedte. Ezután az ottani lengyel állampolgárságú testvért nevezték ki az elárvult közösség élére, aki a kolozsvári testvérek kapcsolatai révén állandó tartózkodási engedélyt kapott Szlovákiában. Jóakaratú, de ismét csak tapasztalatlan és kisstílű lélek volt, teljesen ellentéte Sárának, ami már elôrevetette, hogy konfliktusaik lesznek egymással, bár Sára a maga részérôl teljes odaadottságot és engedelmességet igyekezett tanúsítani. [93] Az elôbb vázolt külsô nehézségekhez Sára testvér lelkiéletének igen nehéz periódusa járult. Az ôsi egyházi hagyomány az Úristenhez vezetô utat hármas útnak nevezi, mely a megtisztulás, a megvilágosodás és az egyesülés útjából áll ,,nem három egymással párhuzamosan haladó, vagy éppen egymástól eltérô útról van itt szó, hanem... a tökéletességnek arról a három fokozatáról, amelyet egymás után végigjár... a lélek... egyes fokozatnak különféle formája, jellege, változata lehet, az egyes lelkek jelleme, hivatása, gondviselésszerű rendeltetése szerint.'' [94] ,,Ez a három út nem különböztethetô meg mindenkor élesen a valóságban: észrevétlenül át lehet menni az egyikrôl a másikra... egyébként a haladás sem állandó:... ebben is vannak változások: áradások és apadások. Néha az ember elôre megy, máskor hátra, ismét máskor úgy tetszik, hogy egy helyben vesztegel.'' [95] Sára testvér a megtisztulás útját járja, ez világlik ki lelki feljegyzéseibôl: ,,Most kezdôdik ismét minden elölrôl. Az elsötétedés, a fekete csúnya indulatok, a szenvedélyek rombolása s a mindezektôl való szenvedés, mert szenvedek, nagyon szenvedek ezektôl. Most megint tele vagyok irigységgel, kritizálással, dacossággal, rossz kedvvel, összehasonlítgatással. Már szinte fuldoklom, annyira elönt. Pedig szeretnék menekülni. És mégis benne vagyok. Néha már úgy érzem, a hivatásomra megy. Hiszen jobb volt kint, de nem, nem. Itt kell maradnom, ebben is érzem, oh erôsen érzem a két törvényt. Miért, hogy a rossz erôsebb. Nem tudok jó lenni. Tudom, hogy ocsmány és aljas mindaz az indulat, ami bennem dúl, szeretnék is harcolni ellene, mégis egy hang bennem (vagy mellettem) folyton szítogatja az indulatokat, oh mennyi mindent fel tud hozni... Segíts Uram, mert elveszek!... Én édes Krisztusom, akarsz engem, így is akarsz? Kitartok! Kitartok! kitartok!'' [96] ,,Hogy segítesz édes jó Istenem! Tegnap megint olyan jó volt. Megengedted, hogy sok mindenen tudjak gyôzedelmeskedni. Nem nagy dolgokon, apróságokon, másoknak talán megmosolyogni való, de mi tudjuk, Te meg én édes Istenem, hogy az én lelkemben és lelkiéletemben ezeknek a csekélységeknek milyen nagy jelentôségük van. Hogy ez az apró gyôzelem mennyi sok harcnak az eredménye s milyen sok rámszakadó sötétségnek, indulatnak, elégedetlenségnek a megakadályozója. Ma is tovább akarok jó lenni azzal szemben, akit a legnehezebb elviselnem, kedves akarok lenni hozzá. Csak Te tudod milyen nehéz, segíts, hát segíts!'' [97] ,,Kísértésekkel, nehézségekkel teli idô után nyugalom és valamiféle lelki tétlenség. A lelkem most valahogy olyan közömbös is és teli is van örömmel.'' [98] ======================================================================== IV. ,,A jók üldözése'' Élete 1934 ôszén Sára testvért visszahelyezték Kassára. Komáromba másik testvér ment végezni az eddigi munkákat, a hitoktatást kivéve. Sára testvért a túlhajtott munka fizikailag és lelkileg is megviselte. Elöljárói hivatásbeli bizonytalanságnak ítélték az állapotát, ezért 1934-ben nem kapott engedélyt fogadalomújításra. (A fogadalomtételt írásban kell kérni a Társaságban, hétszer egy évre, egyszer három évre, és csak tíz év után tehetô örökfogadalom.) Ezzel megkezdôdött életében a legnehezebb próba, amit a lelki könyvek úgy neveznek, hogy ,,a jók üldözése''. Ezt az ,,üldözést'' a kilépett volt kassai fônöknô alapozta meg. Errôl késôbb Sára testvér is tudomást szerzett: ,,Meg vagyok egészen zavarodva... az alázatosság V. foka [99] miatt. Istenem, Te tudod milyen bizalmas voltam Olgához, feltártam lelkiismeretemet s mi lett! Kilépett és nem tartotta meg a dolgokat... nem újíthattam fogadalmat.'' [100] -- Ezt az üldözést Nagy Szent Teréz is megtapasztalta, Önéletrajzában írja, hogy Alkantarai Szt. Pétertôl tudta meg: ,,...hogy a földi szenvedéseknek egyik legnagyobbika éppen az, amely rám nehezült, tudniillik a jó embereknek elítélô véleménye.'' [101] Ebbôl bôven kijut Sárának is, de lélekben tökéletesen készen van: ,,Én nekem megadtad Uram Istenem, már egyszer, hogy félreismerjenek, ne értsenek meg. És már tudom a Te jóságodból (kiemelés tôlem -- M. I.), hogy ez mit jelent! Hozzám már voltál egyszer ilyen irgalmas. Igaz, hogy kimondhatatlanul szenvedtem, lázadoztam is, nehezen fogadtam el, keserves volt! -- És most, ha visszanézek rá, örülök, hogy ilyen jó voltál hozzám. Fel akarom vértezni a lelkemet az eljövendô nehézségekre. Nem kérem Uram, nem kérem, mert nem vagyok olyan erôs, hogy kérjem, de ha küldöd, el akarom fogadni szeretettel. Elôre akarok készülni erre: bárki részérôl érjen meg nem értés: akit szeretek, annak részérôl, vagy akinek becsülésére sokat adok, tekintélyes vagy kis ember részérôl, úgy akarom elfogadni, amint küldöd, és mint mindenbôl, ebbôl különösképpen merítem azt, hogy a Tied legyek, hogy úgy fogadjam, mint olyan fordulatot, amely mindig jobban elválaszt az emberektôl, és mindig jobban és jobban kapcsol Hozzád!'' [102] A fogadalom nélküli évet mint fogadalmas éli végig: ,,Ó a lélek érzi lekötöttségét kimondott és leírt szavak nélkül is...'' [103] Még egy fontos dolog történik az 1934-es évben. Missziós-vasárnapon ébred fel szívében elôször a missziós vágy: ,,...lelkesedve vágyom ... a misszióba, szeretném, ha mehetnék...'' [104] Egyelôre hallgat róla. 1934 októberétôl Kassára helyezik át. Munkaköre a SzKIE és a Nôszövetség szervezése. Mint minden más munkát, ezt is kiválóan végzi. Mindamellett sokasodnak nehézségei a kassai közösségben. Ezen egy cseppet sem szabad csodálkoznunk, ahogyan Newman bíboros írja (neki is kijutott a jók üldözésébôl): ,,A legjobb emberek is bizonyulhatnak megbízhatatlannak. Nagyoknak mutatkoznak, kicsiknek bizonyulnak. Ma szilárdan állnak másnap meg elbuknak. Ilyen az emberi erény. Arra int, hogy senkit se tekintsünk a földön mesternek. Csak tökéletes Urunkra hagyatkozzunk. És alázkodjunk meg önmagunkban.'' [105] A közös élet nagy ismerôje, Marmion apát is így ír errôl: ,,A félreértések, félreismerések, vélemény- és nézetütközések -- amelyekkel telve van a szentek élettörténete -- a különbözô vérmérsékletbôl (temperamentumból), a jellembôl, a lelkületbôl, a neveltetésbôl és kinek-kinek a maga elé tűzött megvalósítandó eszményébôl fakadnak. Ha volna olyan kolostor, ahol csak és csupa kanonizációra érdemes szent élne -- azok is szenvednének a közös élettôl. Ez a szenvedés annál élesebb, minél finomabb a szellem és érzékenyebb a lélek. Minden közösség, legyen bármilyen buzgó, tartozzon bármely rendhez, alá van vetve ennek a törvénynek és a legnagyobb szentek sem mentesek tôle.'' [106] Sára testvérnek legnagyobb nehézsége a helyi elöljárója, ezt így fogalmazza meg: ,,.. .az egyetlen, a legnagyobb ellentét köztünk a két teljesen különbözô temperamentum. Én kolerikus vagyok, ô melankolikus. Én közlékeny vagyok, ô teljesen zárkózott; én hangos, ô csendes; én durva, ô finom; én erôs, ô törékeny; -- szóval a lehetô két legnagyobb ellentét. Persze, hogy nehéz. De honnan tudom, hogy ô nem szenved? -- Talán jobban szenved, mint én, éppen tôlem! ...'' [107] Éppen azért, mert ilyen világosan látja a helyzetet, tudatosan viseli: ,,Becsületem és jóhírnevem a Társaságban eléggé meg van tépázva... nem bíznak bennem... tudom, hogy sokban ártatlanul ítélnek el... Nem akarok tenni semmit becsületem visszaszerzése érdekében...'' [108] ,,Milyen kegyelmes és jó vagy hozzám Uram! A külsô sikerek mellé adtál olyan sok belsô elesést... látható hibát, hogy megóvtak a kevélységtôl. Össze vagyok törve és meg vagyok semmisítve.'' [109] ,,...hosszú idô óta engeded, hogy szenvedjek az igazságtalanságtól. Félreismernek, szavaimat, tetteimet, viselkedésemet félremagyarázzák...'' [110] ,,Én szeretem a Te Deum-ot. Szeretem olyankor is énekelni, mikor tele vagyok bánattal és fájdalommal... Nem akarok tenni semmit, hogy magam igazoljam...'' [111] ,,...dicséretben talán elöljáró részérôl soha sincs részem...'' [112] ,,...Most ismét nagy bajban vagyok. Nagy félreértések közepében... abban nem vagyok bűnös, amivel vádolnak...'' [113] ,,Kettô van ami nagyon fájt: 1) az a vád, hogy lazítok és 2) hogy nem dolgozom elég szorgalmasan... sohasem lazítottam... Szorgalmasan dolgozom. Ezt tudom...'' [114] 1937-es év a megszokott nôszövetségi munkával indul. Áprilisban az általános fônöknô, Margit testvér a Brazíliában élô magyar bencésektôl levelet kap, melyben magyar testvéreket kérnek missziós munkára. Sára missziós-vágyát már ismeri a fôelöljáró, tehát igenlôen válaszol. A helyi elöljáró kissé másként látja: ,,...Az a brazíliai terv egyelôre nagyon kalandos, arra... jó, hogy (Sára testvér) fantáziáját lekösse. Hadd örüljön Sára testvér neki, végül semmi sem lehetetlen Istennek.'' [115] Május 7-tôl lelkigyakorlaton van Magyarországon. ,,A mostani lelkigyakorlat szent idejét szeretném felhasználni arra, hogy véglegesen és visszavonhatatlanul megtegyem Szűzanyának való teljes odaadottságomat...'' [116] Ebben a lelkigyakorlatban történik meg lelkében a nagy fordulat, szinte befejezôdik számára a megtisztulás útja, és megkezdôdik a kevésbé szétválasztható megvilágosodás és egyesülés útja. ,,...valahogy úgy érzem, hogy amiért olyan sokat imádkoztam, most megkaptam: a megtérés kegyelmét... Új életnek kell kezdôdnie... fogadalmakban öntudatos, fogadalmakat átélô életnek!... Hisz ez semmi új... nekem mégis új lesz, nekem mégis több lesz, mert most új és több a kegyelmi meglátásom a fogadalmakról.'' [117] Lelkigyakorlat után visszamegy Kassára és folytatja a munkát. Közben folyik a levelezés Brazíliával. Onnan sürgetik, hogy induljon minél elôbb a testvér, de következetesen nem válaszolnak arra a kérdésre, hogy a testvér fenntartására milyen anyagiakat biztosítanak. A pannonhalmi fôapát (Kelemen Krizosztom) is erôsen pártfogolja az ügyet, az elöljárók úgy döntenek, hogy Sára testvér adjon át minden munkát és jöjjön át Magyarországra. 1937. augusztus 18-án ezt írja: ,,Végleg eljöttem Kassáról... A szívem majd megszakad befelé -- Misszióba megyek! Oda vágytam mindig.'' Elôször pihentetik. Ugyanis a túlhajtott munka következtében -- ez a bôrgyógyász Nékám professzor véleménye -- teljesen ártalmatlan, de igen keserves bôrbaj támadja meg: furunkulusai támadnak a testén a fejétôl a talpáig mindenütt. Ausztriában, Mönichkirchenben, magaslati levegôn tölti vakációját más testvérekkel, itt írja meg a következô levelet, válaszul egy beszélgetésre, amelybôl értesült, hogy milyennek látják ôt eddigi elöljárói. ,,Mönichkirchen 1937. okt. 1. Kedves jó Margit Testvér! Mielôtt ezt a levelet írni kezdtem volna, buzgó szívvel kértem a Szentlélek Úristen kegyelmét, erôsítését, megvilágosítását, hogy egészen ôszintén, gyermeki bizalommal írhassak, mindent úgy ahogyan kell, hogy semmiféle önszeretet, magam keresése ne vezessen félre, hogy úgy írhassak mindent, mintha szentgyónásban az Úristen színe és az Ô helyettese elôtt nyitnám meg szívemet. Mindjárt az elején meg kell írnom, hogy ez nekem nagyon nehéz, mert igen sokra tartom, ha értékelnek, ha szeretnek, ha becsülnek s nagyon fáj ennek az ellenkezôje. De most érzem, hogy egészen, a fájásig ôszintének kell lennem, még akkor is, ha elveszteném azt, ami után annyira vágyódom: a Te szeretetedet, kedves jó Margit Testvér. Mindenekelôtt legutóbbi találkozásunk alkalmával folytatott beszélgetéssel kapcsolatban szeretnék egyet-mást megírni. Még pedig a kedves Anitta Testvértôl kapott információval kapcsolatban. Ha jól emlékszem különösen négy pont volt, amely szóba került: 1) egyeseket jobban szeretek, 2) nyugtalanságot, zavart keltek a közösségben, 3) kritizálok, 4) elkeseredésemben többször emlegettem, hogy öngyilkosságra gondolok. -- Nem tudom, jól emlékszem-e, de én ezt a négyet jegyeztem meg. Mind a négy pontot komoly elmélkedés tárgyává tettem napokon keresztül. Isten kegyelmével minden oldalról jól meg akartam vizsgálni, szembe akartam nézni a kérlelhetetlen igazsággal s azt akartam és akarom most is, hogy minden szépítgetés és mentegetôdzés nélkül írjak meg ezekkel kapcsolatban mindent -- úgy, ha ez emberileg lehetséges -- mintha az igazságos Isten színe elôtt állnék. Világosan tudom, hogy e kettô mindig segít: az igazság és a jóakarat. Mindig be akarom látni hibámat -- bármennyire fájjon is ez -- én mindig kész akarok lenni a vezeklésre és hibáim megjavítására. Engedd meg kedves Margit Testvér, hogy pontról-pontra menjek, úgy amint átelmélkedtem ezeket. I. Pont. Egyeseket jobban szeretek. Igen, ez valamiféleképpen igaz. A kassai közösségben jobban szerettem Izuskát és Bernadette Testvért. Ennél a pontnál azonban a lelkiismeretem teljesen nyugodt, mert nincs semmiféle rendetlen szeretetrôl szó, s azután, a legjobb lelkiismeretem szerint, hogy ôket jobban szeretem, az nem vont el a többiek szeretetétôl. Izuskával való nagyobb egymásiránti szeretetünk és bizalmunk arra buzdított minket -- miután egy és más nehézségeinket egymásnak elmondottuk -- hogy sokat imádkozzunk közösben, közös szándékra, vagy egymás szándékára. Izuskával különösen sokat imádkoztunk a kassai közösségért, egyes testvérekért és a közösség jó szelleméért. A másik testvérrel különösen két évvel ezelôtt egymással való beszélgetésünk közben sokszor vétkeztünk a testvéri szeretet ellen, de ennek rendszerint én voltam az oka és nem ô. Egy év óta azonban mindketten mindent megtettünk -- különösen az ô buzdítására, hogy ezt többé ne kövessük el s kerültünk minden alkalmat, ami erre vezethetett volna. Az egyik testvérrel kapcsolatban általános nézet a közösségben, hogy mi nem szeretjük egymást, vagy jobban mondva, hogy én nem szeretem ôt, holott az igazság az, hogy mindketten ôszintén szeretjük egymást, de mindketten rendkívül heves természetűek vagyunk s így néha elôfordult, hogy egymással szemben indulatosan beszéltünk, illetve én beszéltem vele indulatosan és türelmetlenül s így a látszat az volt, mintha én ôt nem szeretném, vagy nem tudnám elviselni. II. Pont. Zavart, nyugtalanságot keltek a közösségben. -- Nagyon nyugtalan természetű vagyok. Ideges, gyors, kapkodó. Minél nehezebb és komolyabb munkám van, annál inkább fokozódik ez. Szellemi munkánál úgy nyilatkozik meg, hogy munka közben felugrom hirtelen kimosok egy pár harisnyát, azután ismét dolgozom, ismét felugrom, gyorsan végigsétálok a kertben s úgy megyek vissza dolgozni. Ez a nyugtalanság kihatott lelkiéletemre is s ezért lelkiatyám csaknem folytonosan nyugalomra intett s a nyugodtságot adta fel igen gyakran erénygyakorlatnak. A bennem rejlô nyugtalanság ellen examen particularéval is küzdöttem. Tudatosan törekedtem a nyugalomra, közömbösségre. Kedves Marianne Testvér is foglalkozott velem ilyen szempontból. Az Úristen kegyelmébôl úgy vettem észre, mintha az utóbbi félév alatt sikerült volna ezen a téren egy-két lépést tenni elôre. Lehet, hogy ez a nagy nyugtalanság hatott kifelé és nyugtalanította a közösséget, különben nem emlékszem, hogy mivel nyugtalanítottam a testvéreket. Ez a nyugtalanság azonban hivatásomat egyáltalában nem érinti. III. Pont. Kritizálok. Mikor errôl beszéltünk egészen határozottan és biztosan mondottam, hogy nem emlékszem erre. Azóta nagyon nagyon sokat foglalkoztam ezzel és vizsgáltam magam s szomorúan és bánatos szívvel kellett rájönnöm, hogy bizony nagyon sokat kritizálok. Rendszerint nem személyt, hanem egy-egy intézkedést, rendelkezést. Rájöttem arra is -- az Úristen kegyelmébôl -- hogy miért nem tudtam, hogy kritizálok. Mert nem figyeltem magam s nem vettem észre, hogy az elégedetlenség minden formájában kritika. Panaszkodás formájába is öntöttem a kritikát s azzal áltattam magam, hogy ,,csak'' panaszkodom. Miután nagyon erôs humorérzékem van s rendkívül tréfás természetű vagyok, nagyon sokszor egy-egy intézkedés, vagy más hibájának kitréfálása sem volt más mint kritika. S a tréfában bizony sokszor átléptem a határt s egészen a kigúnyolásig mentem. Hálát adok az Úristennek, hogy ezt megmutatta nekem, s remélem, hogy megadja a kegyelmet, hogy bármilyen formájú kritika ellen fel tudom venni a kérlelhetetlen, az Ô irgalmából remélem sikeres harcot. IV. Pont. Elkeseredésemben többször emlegettem, hogy öngyilkosságra gondolok. Öngyilkosságról két alkalommal beszélgettünk a közösségben. Egyszer, mint említettem, mosogatás közben, egészen tréfás módon, amelynek az egész beállítása komolytalan volt. Második alkalommal, mikor kedves Marianne Testvér arról beszélt nekünk egyszer, hogy néhány évvel ezelôtt a Tátrában olyan kényszerképzete volt, hogy le fog ugrani az emeletrôl. Ezzel kapcsolatban említettem, hogy az öngyilkosság gondolata gyermekkorom óta olyan sokszor felbukkant bennem, egészen öntudatlanul, de ekkor sem említettem azt, hogy elkeseredésemben akartam öngyilkos lenni. Egy alkalommal azonban tényleg megtörtént, hogy nagyon keserű hangulatomban -- mely rendszerint nagyon ritkán van, mert különben természetem derült és optimista -- k[edves] Anitta Testvérnek négyszemközt beszéltem az öngyilkosságról, de ez annyira nem volt tudatos és szándékos -- ugyanakkor rosszul voltam -- hogy még gyónásban sem említettem meg soha s ezt illetôleg lelkiismeretem ma is teljesen nyugodt. Kedves jó Margit Testvér, a jó Isten látja lelkemet, hogy igyekeztem teljes ôszinteséggel feltárni mindent Elôtted s most mielôtt befejezném levelemet nagyon alázatosan és bánkódó szívvel kell megvallanom, hogy bizony itt sem viselkedtem mindig úgy, amint kellett volna. Két, vagy háromízben nem gyôztem le indulatosságomat és hevességemet, türelmetlenül beszéltem, sértôdô voltam s ezzel rossz példát adtam. Kritizáltam is, hiszen itt és így jöttem rá -- amiért hálát adok az Úristennek -- elégedetlenkedésemmel önmagamban s kifelé is vagy kétszer- háromszor voltam elégedetlen, zsörtölôdô. Kedves jó Margit Testvér, mikor most így látom magam elôtt nyomorúságaimat s rettentô sok hibámat, nem tudok mást tenni, mint az evangéliumi adóssal felkiáltani: ,,Légy türelemmel irántam s én mindent megfizetek!'' legalábbis szívemlelkem teljes jóindulatával igyekszem mindent elkövetni, hogy olyan lehessek, amilyennek engem az Úristen és a Társulat látni akar. S ezért remélem, hogy mind az Úristen, mind a Társulat is irgalmasan megtűr engem a közösségben s megadják nekem a lehetôséget a vezeklésre, javulásra és haladásra. Ámen. Nem tudom, hogy ezenkívül még szükséges-e az a néhány sor, amit ittléted alatt kértél tôlem kedves jó Margit Testvér, vagy sem. Ha szükséges azt is el fogom küldeni. Magam irgalmas szeretetedbe ajánlva, maradok mély tisztelettel kezedet csókolva Krisztusban és szent Benedek Atyánkban hálás engedelmességre és alázatosságra törekvô leányod: Sára testvér'' [118] A pihenési idô után -- mivel kilátásban van a brazíliai út -- mindig olyan beosztást kap az anyaházban, amire éppen nincs ember. Egy év alatt 18 féle munkát kellett végeznie. De addig még át kell élnie a ,,jók üldözésének'' legsúlyosabb formáját is. 1937. XII. 12.: ,,Este Margit testvér hivatott. Brazíliáról volt szó... De magyar állampolgárrá kell lennem -- (eddig csehszlovák állampolgárként élt tartózkodási engedéllyel Magyarországon -- kiutazási elôkészületei is mint csehszlovák állampolgáré voltak. -- Magyar állampolgárrá azért kell lennie, hogy mint kisegítô tanítónô mehessen ki és akkor a magyar államtól kapna fizetést, kiutazást stb.), [119] és világi ruhában kell mennem... Döntöttem: vállalom. Utána jött e rettenetes beszélgetés. Megtudtam a Tanács döntését: kültestvérnek vagyok áthelyezve. A szívem majd megszakad!... Nagyon szeretsz én Krisztusom''. Másnap folytatta: ,,Éjjel alig aludtam. Sokat sírtam és sírok!... Rettenetesen szenvedek! Szeretnék tisztán látni! -- Vajjon tényleg minden úgy van, amint mondják --, vagy egy nagy összefogás ellenem? -- Talán nem is tudják: minden ellenem szól! S oly sokra nem emlékszem! Nem emlékszem! Hogy I testvért megráztam volna! (I testvér sem emlékszik ilyenre). Hogy H-t most nyáron öltem, gyötörtem... Nem emlékszem!... Úristen segíts! Mert el fogok veszni! Világi ruhát kell öltenem, -- ha el is megyek Brazíliába! -- Ó hát ezt is meg kell érnem! -- Legyen meg a Te akaratod!'' XII. 14.: ,,...Már kicsit nyugodtabb vagyok. Gondolataim néha még összevissza szaladnak, de már sokkal nyugodtabb vagyok.'' Ez után következik az az élmény, amit nem ír le a naplóba, ami a lélek titokzatos mélyén játszódik le, ami megvalósította benne a teljes önátadást a szeretett Jegyesnek, a teljes azonosulást a Jegyes akaratával. Felismerve ,,föltámadásának erejét, de a szenvedésben való részesedést is...'' (Fil. 3,10--13). Gyakorlatban képes élni a lelkigyakorlatban megtapasztalt 'új és több kegyelmi meglátást a fogadalmakról'. Csak ilyen belsô átélésnek tulajdonítható, ami ezután nyilvánvalóvá lesz életében, amire Mamuska 1937. december 21-én vagy 22- én kelt levele a maga kedves tört magyarságával a bizonyság: ,,...nekem kívánsz, hogy olyan boldog legyek a hogy te most vagy''. Alig egy hét alatt (december 12-tôl) jutott el a legmélyebb megalázottság állapotából a legtökéletesebb belsô boldogság és Isten akaratával való teljes azonosultság állapotába, és ez a boldogság, ami elömlik egész valóján, bámulatba ejti környezetét. Pedig a megpróbáltatások nem szünetelnek. Az egyik elöljáró rendeletére, éppen december 24-én délelôtt kellett megvenni a civil ruhát, amit karácsony után fel kellett vennie. Állta a megpróbáltatást; végzett minden munkát, amit rábíztak. Mamuska még két levelében, 1938. január 1-i és 11-i levelében visszatér a ,,boldogságra'': ,,leveled megkaptam és én is az új évre a legjobbakat kívánok. Plané hogy irtal, hogy nagyon boldog vagy...'' És: ,,...mikor karácsonykor nekem mindent jót kívantal és irtal hogy én is olyan boldog legyek mint te vagy...'' 1938 januárjában néhány hétre át kell vennie az egyik testvér munkakörét a Kath. Háziasszonyok Országos Szövetségében. Ez ismét hasonlít a nôszövetségi munkához, mert a Szt. Zita körökben szervezett háztartási alkalmazottakkal kell foglalkoznia. Már két hét múlva eljut a fôelöljáróhoz a hír, hogy meg vannak elégedve munkájával és nagyon szeretik. Január 15-én errôl tudomást szerezve írja: ,,...Elôször féltem ezektôl (ti. a dicsérettôl). -- Most már nem félek. Hálát adok ezekért éppúgy, mint a szenvedésekért, nehézségekért. Minden kell, hogy közömbös legyen! Csak Krisztus szeretete nem! Hála Neked Uram! -- Hála Neked Szűzanyám, Te édes, drága!!'' -- Február 27-én, a februári lelkimagány napon Margit testvér enyhíteni akarja Sára testvér kitaszítottságát, ráadja a kültag [120] ruhát, ezentúl tehát nem civilben jár, hanem mégis a Társasághoz tartozás egyenruháját viselheti: ,,Reggel Margit testvér adta rám az új egyenruhát: a kültag- ruhát. Nagy szeretettel ölelt meg. Egész nap jó volt. Még csendes, boldog. Este a kápolnába vonultam, bejött Margit testvér és behívott magához. Jól beszélgettem vele. Teljes bizalommal és nyíltsággal. Érzem, hogy szeret! Igazol az Úr! -- Hisz nekem! Nem hiszi, hogy ez az egész nyugalom, béke és boldogság csak önuralomból látszik. Hiszi, hogy így van. -- Nagyot lendített rajtam! Boldog vagyok!'' Március 3-án újabb esemény történt. Reggelinél a testvérasztalnál azt mondta a kerületi elöljáró, hogy: ,,most már a kültagokkal kell étkeznem (vagyis nem étkezhet a testvérekkel). Margit testvér mosolyogva nézett rám és azt mondta: 'Szerencse, hogy Sára testvér nincs puhafából faragva!' Örültem ennek a megjegyzésnek. -- Boldog vagyok, pedig fáj, hogy el kell mennem a Testvér asztaltól! -- De Te akarod édes Jézusom!...'' Ugyanaznap összegzi az eddig történteket: ,,Nagy megpróbáltatásokon mentem keresztül. Elvétetett tôlem a testvér-ruha. Vádak hangzottak el ellenem, melynek volt ugyan alapjuk, de valóságban mégis mások voltak, mint ahogyan ide kerültek. Olyan képet kaptak rólam az Elöljárók, h[ogy] csodálkozom h[ogy] azok után megtartottak. Azt hittem minden összeomlik, csak az Úr kezébe kapaszkodtam, semmi más reményem nem volt. És hallgattam. Nem próbáltam igazolni magam. Tudtam, hogy hiábavaló. Az Úrra bíztam mindent! S most milyen jó, milyen nagyon jó minden!! Az Isten felemelt! Igazolt! Már látom, hogy M[argit] testvér hisz nekem, szeret engem és másként lát, mint akkor a panaszokon keresztül ítélt. Milyen jó, ha az ember teljesen Istenre bízza magát. - - Mit ért volna, ha én akartam volna magam igazolni? Ha keresetem volna érveket igazolásul? Hittek volna? Csak tebenned bízom és mindig Rád hagyatkozom Uram Istenem!'' ======================================================================== V. Sára testvér lelkiélete és aszketikus gyakorlatai Élete Életének eddigi eseményei bebizonyítottnak mutatják, hogy magasfokú lelkiéletet élt, teljesen azonosulni tudott Isten akaratával, és a legnagyobb szenvedést is hôsiesen nemcsak elviselte, de szeretni tudta és boldognak érezte magát. Ez a csúcsa a hegynek, de hogy jutott fel ide? Már eddigi megnyilatkozásaiból is láthattuk, hogy milyen tudatosan figyelte önmagát, és mennyire azon volt, hogy helyes önismeretre tegyen szert, azaz alázatos legyen, mert az alázatosság: igazság, azaz az igazságnak megfelelô magunk megismerése és ennek megfelelô magatartás. Szent Benedek -- akinek a szellemét élte a Társaságban -- az alázatosságnak 12 fokát különbözteti meg; az elsô: tudatosan élni Isten jelenlétében --, a 12-ik pedig: ,,ha a szerzetes nemcsak szívében alázatos, hanem külsô magatartásában is alázatosságot mutat...''. [121] A ,,Megtisztulás útja'' Tanqueray [122] szerint (akinek könyvét Sára testvér buzgón forgatta) a bűnbánat és a vezeklés útja, három fô eszközzel: 1. A külsô-belsô érzékek és szenvedélyek megfékezése, az értelem és az akarat megrendszabályozása, azaz régi, teljesen félreértett szóval: az önmegtagadás útja. Voltaképpen úgy nevezhetnénk, mint a sportoló alapozó, bemelegítô gyakorlatait, amelyek erôsítik állóképességét és rugalmasan tartják izmait. 2. Harc a hét fôbűn ellen. Fôbűn: az ember fô rossz hajlama; nem önmagában bűn, hanem abból folynak mindazok a cselekedetek, amelyekkel megbántja Istent és embertársait. Az egyházi hagyomány hét ilyet ismer: kevélység, irigység, harag, -- a következô három az érzékiség tartományába tartozik: torkosság, bujaság, restség -- a hetedik a fösvénység. Egy- egy ilyen fô hajlam az ennek megfelelô cselekedeteket segíti elô, mint Sára írja is: ,,Nagyon kevély, gôgös és nagyravágyó és nagyra törô vagyok. Elsô akarok lenni... Nem akarok háttérbe szorulni... De hogyan küzdjek?... Még nem látok semmit.'' [123] 3. A kísértések, amelyek a lelkiélet ezen útján megrohamozzák az embert. ,,Micsoda viharok és micsoda szenvedélyek dúlnak mostanában bennem! Tele vagyok önzéssel, irigységgel, haraggal, indulatossággal, érzékenységgel, daccal, konoksággal, érzéki vággyal...'' [124] Hogyan indul harcba ezzel a háromfejű sárkánnyal, amely annyiban hasonlít a mesebelihez, hogy ha egy fejét sikerült éppen levágni, azonnal másik nô helyette, igaz, kicsivel gyengébb már. Folyamatos gyengítéssel elérhetô, hogy az értelem és akarat uralma alá kerüljön. Elsô eszköze az ima. A testvérek lelkiéletét a következô imakötelezettségek táplálják: napi fél óra elmélkedés, szentmise, reggeli-déli-esti ima, napi fél óra lelkiolvasmány, szentolvasó, havonta egy nap lelkimagány, évente nyolc nap lelkigyakorlat. Sára testvér nagyon komolyan veszi mindezt: ,,Egész napom olyan lesz, mint amilyen az elmélkedésem reggel...'' [125] Lelkinaplójából tudjuk, hogy milyen keserűen vádolja magát, ha saját hibájából elmulasztja valamelyiket, vagy keservesen panaszkodik, ha a temérdek munka miatt valamelyiket kénytelen elhagyni. A másik eszköze a fegyelem megtartása. Minden szerzetesháznak megvan a saját belsô életformája, ennek a kereteit mindenkinek be kell tartania. Sára testvér nemcsak a kereteket tartja be, de élettel akarja kitölteni. Természetesen, egy olyan szabadon mozgó, elsôsorban házon kívül dolgozó szociális testvérnek nem olyan kötött a napirendje, mint egy tanító, ápoló, vagy éppen kontemplatív nôvérnek, de éppen olyan komolyan, vagy még komolyabban kell vennie az adott napirendet, különben kisiklik. A testvérek közösségben megadott napirend szerint élnek, felkeléstôl lefekvésig szabályozott idôben. Reggel csengetésre ébredni, torna, mosakodás, reggeli ima, elmélkedés, szentmise, reggeli, munka, déli ima, ebéd, munka, lelkiolvasás, rekreáció, megbeszélés, esti ima, mosakodás, lámpaoltás. Bizonyos idôt hallgatásban (silentiumban) kell tölteni. Az esti imától másnap reggelig az ún. nagy szilencium, munkaidô alatt pedig az ún. kis szilencium van, ami azt jelenti, hogy csak a munkával kapcsolatos mondanivalókról szabad beszélni. ,,A fegyelmet és az engedelmességet kell különösen gyakorolnom, erre kell nagy súlyt fektetnem. Szilencium...'' [126] írja elô önmagának Sára testvér. Állandóan ellenôrzi és következetesen elmarasztalja magát, ha ebben hibázik. Újra és újra elhatározza és számon kéri önmagát: napirend, felkelés, torna, elvégezte-e? A szilencium, elsôsorban a munka alatti ,,kis szilencium'' betartását ellenôrizni, hiszen itt tág tere nyílik az engedményeknek: ,,...a kevésben való hűség... Mindennapi munkám... mennyi alkalom a hűségre és u[gyan]akkor mennyi alkalom a hűtlenségre!...'' [127] Harmadik eszköz a közösség maga. A közösség, mint elôbb láttuk Marmion apát szerint, akkor is szenvedéssel jár, ha csupa kanonizálásra érdemes ember él együtt, hátha még csupa kezdô és csetlô-botló, egy alig tíz éves, szinte tegnap alakult Társulat tagjai képezik! ,,Nehéz a közösség és nehéz a testvérekkel együtt élni... Jól tudom, hogy nem szeretnék közösségen kívül élni, nem tudnék már másként élni, mint így... hűséges akarok lenni és maradni mindhalálig...'' [128] ,,A közösség az utóbbi idôben oly nagyon nehéz volt... De nekem nem szabad megelégednem azzal, hogy a közösséghez közelebb jutottam. Küzdenem kell a bennem lévô irigység ellen.'' [129] ,,...valahányszor találkozom azokkal, akiket érzelmileg nem tudok szeretni, azonnal elmondani érte egy röpimát: Jézusom áldd meg ôt!... Jézusom... nem kérem, hogy könnyítsd meg érzelmeimet, de ne engedd, hogy kifelé hasson... ne engedd, hogy lássék rajtam... add, hogy tudjak eredményesen küzdeni önmagam ellen!'' [130] Melyek Sára testvér eszközei, ,,alapozó gyakorlatai''? Elsôsorban az engedelmesség, hogy alkalmazkodik a közös imákhoz és a ház napirendjéhez. Egész életében azon igyekezett, hogy több imaidôt találjon, nagyon szerette a szentséglátogatást, reggel azon volt, hogy elsô legyen a kápolnában (erre sokan emlékeznek, hogy ôt már ott találták, mire lementek), napközben legalább negyedóra szentségimádást végzett; hamar felébredt lelkében a vágy, hogy mondhassa az Egyház hivatalos imádságát, a breviáriumot. Népnyelven ilyen akkor még nem volt, latinul meg nem tudott. Kb. 1934-tôl végzi a Boldogságos Szűz kis Zsolozsmáját (1930 körül megjelent bilingvis fordításban). Halálosan komolyan veszi azokat az eszközöket, amelyekkel korlátok között tarthatja alaphibáját (fôbűnét) és annak kísérô jelenségeit. ,,Mindennap valami apróságot elhatározni s azt keresztül vinni...'' [131] Mi ez az ,,apróság''? Ilyeneket olvashatunk: Nem iszom kávét, amit szeretek, hanem tejet, amit utálok, vagy legalább kávét sok tejjel. Nem, sózom utána az ételt, mindent úgy eszem, ahogy az asztalra adják. Idôn kívül nem eszem. Nem fogadok el édességet (kínálhatták a külsô munkában). Nem akarok más hibájáról beszélni, vigyázok, hogy esetleges megjegyzéssel mást ne ingereljek erre. -- És megszerzi lelkiatyja és elöljárója engedélyét (mert engedély nélkül nem tehetné!), hogy ciliciumot, vezeklôövet viselhessen. (Ránk maradt két vezeklôöve.) ,,Önmegtagadás nélkül nem megy'' [132] -- írja egy helyütt, és vezeklési gyakorlatait másoktól észre sem véve végzi -- ugyanakkor a belsô önmegtagadást sem hanyagolja el, sôt felismeri azt, hogy mindent fel lehet használni a jóra: ,,...Tudom, hogy velem voltál. Milyen napokat éltem! Hogyan süllyedtem, és mégsem bánok semmit. Mindent fel lehet használni jóra. A gonosz gondolatokat és rossz indulatokat is. Ha nem másra, arra, hogy megállok és hűséges vagyok! És én fel akarok használni mindent. Ugye Tôled nem szakadtam el, pedig mi minden volt körülöttem és bennem! Hűség, szeretet, hűség! Hűség, szeretet, hűség! Hűség, szeretet, hűség!'' Egy szentírási rész alapján (Örvendeztem, mikor mondták nekem, az Úristennek megyünk hajlokába) [133] a következôket írja: ,,Mi minden visz engem az Úrnak hajlékába? Szeretet, hála, dicsôíteni akarás, kötelesség, [134] bűnbánat, de odavisz, oda kell, hogy vigyen a kísértés, a nyugtalanság, rosszra való hajlam, a bűn, a hitványságom, gyengeségem és minden negatívum ami bennem van... Minden ide kell vezessen engem! Ilyen szemmel kell néznem mindazt a rosszat, ami bennem van, megérteni, hogy az Úristen még ezt is csak azért engedi meg, hogy Hozzá jussak...'' [135] Így fejezi ki, hogy megtapasztalta Szt. Pál szavainak igazságát: ,,...az Istent szeretôknek minden javukra szolgál''. (Róm. 8,28) Ezért tudott csak Istenben bízni és Rá hagyatkozni -- és ezért tudta törés nélkül elviselni a ,,jók üldözését'' -- és ezért tudta késôbb önként vállalni a vértanúságot. ======================================================================== VI. Missziós tervek Élete Sára testvér eddigi életét áttekintve látjuk, hogy alig serdült fel, árvaság, háború, Trianon, kisebbségi sors volt az osztályrésze, majd a hivatás mindent betöltô élménye foglalta le. 1929-tôl 1938 elejéig az ôt foglalkoztató legfontosabb kérdések mind a hivatásával, lelkiéletével kapcsolatosak, szinte eltörpülnek mellettük a kitűnôen végzett és különösen a kisebbségi magyarságnak rendkívül fontos munkák. A világpolitikai kérdések nem érnek el tudatáig, elég neki a kisebbségi sorsot viselni. Igen jellemzô erre 1937 ôszén Mönichkirchenben írt levelének háttere. Ebben ugyan derűs hangon számol be a nyaralás mozzanatairól, és még arról is tud tréfálkozni, hogy ,,németül gyóntunk''. Itt van egy figyelemre méltó mondat: ,,H. (aki a nyaralók közül egyedül tud anyanyelvi szinten németül) mindig szörnyülködik, ha kérdezek valamit.'' [136] Szerzônek alkalma volt megkérdezni az egykori nyaralótárstól, és késôbbi munkatársától, hogy min kellett szörnyülködnie? ,,Hát Sára testvér azt kérdezte, hogy kell azt mondani, hogy bosszúvágyó gondolataim voltak. S mikor azt mondtam, hogy egy szociális testvérnek hogy lehetnek bosszúvágyó gondolatai, azt felelte: 'látszik, hogy nem éltél kisebbségi sorsban'.'' Az elôbb említett ,,jók üldözésén'' túl ebben az idôben Sára testvérnek csak egy gondja van: hogyan intézôdik el brazíliai útja. Ez ügyben folyik a levelezés, mindig újabb nehézségek merülnek föl, sôt úgy látszik, hogy mégsem lesz Brazíliából semmi, és inkább Los Angelesbe küldik. Sógora már el is jár a csehszlovák hatóságoknál, hogy hogyan kérhet útlevelet Amerikába. -- Ebbe a gondolatvilágba robban bele ,,bombaként... a hír, hogy Ausztriába bevonultak a németek és megtörtént az Anschluss. Mindenki ennek a hatása alatt áll. Mindenki ezt tárgyalja és találgatják: mi lesz ebbôl?'' [137] Többször említi a napló az ausztriai eseményeket. Március 17: ,,Az önálló Ausztria megszűnt...'' Március 20: Kirándul Máriaremetére, és keresztül megy Pesthidegkúton, ahol ,,a leventék ekkor vonultak, és 'Heil Hitler'- eztek''. [138] Április 26: ,,Rettenetes zavaros idôk vannak!'' Egyelôre azért mégis az Eucharisztikus Világkongresszus a fontosabb, és saját brazíliai útja, ami hirtelen nagyon jó irányba látszik fejlôdni. A Kongresszusra hazalátogat az a bencés atya, aki várja a kiutazó testvért és reméli, hogy elintézôdnek a formaságok és már együtt utazhatnak vissza júliusban. A Kongresszushoz kapcsolódik munkabeosztása is. A Cserkészbolt kapta meg a kongresszusi emléktárgyak árusítási jogát; Sára testvér a bizományosaikat szervezi, elszámolásukat intézi. Egy könnyű, de mégis fekvésre kényszerítô betegség alatt még irogatni is tud: ,,Lélek a hétköznapi arcok mögött'' és ,,Húsvéti emlék''. [139] Elkövetkeznek az Eucharisztikus Kongresszus gyönyörű napjai. Három eseményen vehet részt: a megnyitáson, a pápai Legátus miséjén és a záró körmeneten. Errôl Forgách Erzsikének írt levélben számol be: ,,Kimondhatatlanul hálás vagyok az Úristennek mindenért, ami így jutott nekem, mert minden olyan mély és fenséges élmény volt... A Kongresszus megnyitásán ott voltam, de persze csak a távolból hallgattam, így is gyönyörű volt. A két legszebb ünnepségen... résztvehettem, s ez a kettô: a legátusi mise és a délután[i] szentséges körmenet... Kimondhatatlan élmény volt ez a szentmise, nem is lehetett másként, mint repesô szívvel, szárnyaló lélekkel hallgatni. Százezrek aldoztak. Az Úrjézus (!) járkált közöttünk, minden sorban végigment... minden áldoztató pap két-két ministránssal járkált a padok között s áldoztattak. ...ott álltak a gyóntatószékek a padok között s mindenki szemeláttára folyt a szentgyónás... Kimondhatatlanul szép volt. És a korona a Pápa beszéde... A délutáni körmeneten is résztvettem. Már maga a gyülekezés a Bazilika elôtt. Ahogy jöttek a különbözô ifjúsági és felnôtt egyesületek, apáca és szerzetes rendek, majd a világi méltóságok a gyönyörű pompás ruhákban. A püspökök és bíborosok... Elképzelhetetlenül és leírhatatlanul pompás és gyönyörű... Látni a sok abesszin papot, négert és kínait, törököt, mindegyiket a maga sajátos viseletében s boldogan lelkendezni azon, hogy az Egyházban milyen csodaszép harmóniában és szeretetben van együtt minden. Látni felvonulni különbözô nemzetiségeket. Valóban... az Eucharisztia a szeretet és egység köteléke... Ezen a legvégsô ünnepségen bôrig áztam, de nem baj, azért gyönyörű volt minden s a nagy zápor ellenére senki sem mozdult helyérôl, míg az áldást meg nem kaptuk. Azután pedig a hangszórók bemondták, hogy engdejék (!) [engedjék] elôször azokat távozni, akiknek sem ernyôjük, sem kabátjuk nincs s a százezres tömeg úgy engedelmeskedett, mint egy ember... Kongresszus után kezdôdött meg a Szent István év. A megnyitó ünnepélyen nem voltam, hanem a körmenetet a Szent Jobbal láttam, mert erre vonult el a munkahelyünk elôtt... A másik nagy örömöm, hogy az elmúlt napokban fent voltam a Várkápolnában és láthattam a szent Jobbot egészen közelrôl. Mondhatom, hogy ez is olyan mélyen a lélekbe szántott, hogy le sem írhatom, csak térdre borultam és imádkoztam, meg sírtam...'' [140] A Kongresszus szép napjai befejezôdnek, ezzel befejezôdik a bizományosi munka is. Átmenetileg ismét ott segít, ahol szükség van rá. Kedves munkája is akad: a kétnyelvű ünnepi zsolozsmáskönyv korrektúrája. A Társaság ugyanis szeretné tagjai kezébe adni, legalább részben, az Egyház imádságát. Bokor Erzsébet testvér Sík Sándor Zsoltár- és himnuszfordításait felhasználva lefordítja 16 ünnep teljes zsolozsmáját a római breviáriumból. (Szeplôtelen Fogantatás, Karácsony, Újév, Vízkereszt, Szent Család, Szent József, Húsvét, Mennybemenetel, Pünkösd, Szentháromság vasárnapja, Úrnap, Jézus Szent Szíve, Szent Péter és Pál, Nagyboldogasszony, Krisztus Király, Mindenszentek). A Szent István Társulat adja ki. Bizonyára korrektúrázás közben fogalmazódott meg lelkében a Lélek Szavában közzétett cikk: ,,...öröm és boldogság járta át lelkemet, mikor a Zsolozsmás-könyvet kezembe vettem... Tartom kezembe, lapozgatom... Olvasgatom, próbálgatom kikeresni... tanulgatom, hogyan is kellene mondanom, ha mindennap mondhatnám... Mindennap? ... Hiszen csak tizenhat ünnep zsolozsmáját tartalmazza... Melyiket mondjam? mindennap ugyanazt?... Ki kell találnom valamit. ... Nézem a tartalomjegyzéket s lassan jegyezgetek... Lássuk hát. Vasárnap: Szentháromság ünnepe, hétfô: Szentlélek zsolozsma (...most nagyböjt van, húsvétig a Krisztus Király zsolozsmájával helyettesítem), kedd: Szent Család, szerda: Szent József, csütörtök: Oltáriszentség, péntek: Jézus Szíve, szombat: Nagyboldogasszony (adventben majd a Szeplôtelen Fogantatás:)... Csak tizenhat zsolozsma?... Dehogy is! Mindennapra! Áldott legyen az Isten, hogy mondhatom s akarom is mondani hűségesen mindennap. Psallam Deo meo quamdiu fuero!... Énekelek Istenemnek, amíg csak élek.'' [141] Mondta is hűségesen, a legtöbb visszaemlékezô ezt emeli ki: végezte az egész papi zsolozsmát temérdek munkája mellett. Késôbb az ,,Élô Rózsafüzér'' mintájára összeállítja az ,,Élô Zsolozsma'' imádságot, hogy nyolcan vsszeállva elvégezhetik a teljes zsolozsmát különösebb megterhelés nélkül. [142] A brazíliai missziós hivatás érdekében is megteszi mindazt, ami rajta áll. Engedélyt kap, hogy visszamenjen Kassára s búcsút vehessen nagy útja elôtt, sôt, próbálja meg összekoldulni útiköltségét. 1938. augusztus 16-án kerül erre sor a kassai Legényegylet nagytermében. Jelen van Csárszky József kassai püspök, aki beszédében ,,párhuzamot von Julián szerzetes és Sára testvér vállalkozása és útja között...'' [143] ,,Majd Sára testvér lépett a pódiumra. Ha eddig valaki közömbös volt vele szemben, most megszerette, ha pedig eddig szerette, most még nagyobb szeretetre és követésre indította. Sára testvér felelni akart sokak kérdésére, hogy miért megy Brazíliába, (mikor)... itt is szükség van rá! Egy szóval felelhetünk erre: megkapta az Úristentôl a hivatás kegyelmét! Mi, akik régebben ismerjük Sára testvért, hallhatunk Tôle akárhányszor a hivatásról beszélni, melyért imádkozni kell... de amit követni kell, mert ha a hivatás szava megszólal, nincs nehézség, nincs akadály! ...szavaiból kiéreztük, hogy nagy dolog a hivatás.'' [144] ,,Vezércikkben'' búcsúztatja ôt a ,,NAGYASSZONY'' is, a szlovákiai magyarság ,,társadalmi, szépirodalmi és háztartási lap ,,-ja [145] ,,Nagyon fog nekünk hiányozni, nélkülözzük szervezô erejét, erôs hitét, bizalmát, mellyel minden nehéz munkába fogott s lelket öntött a kishitűekbe.'' -- A cikkíró végigtekint Sára testvér életútján, majd így folytatja: -- ,,A kassai 'Regina Pacis'-ból indult ki a virágzó pozsonyi és komáromi házak (!), a kisebb városok katolikus leányegyesületeinek és jótékony intézményeinek megszervezése. Az elért eredmények oroszlánrésze Sára testvér nevéhez fűzôdik. Meglátta a mai szociális viszonyaink égetô problémáit... A serdülô lányok helyes szórakoztatásáról és lelki művelésérôl egyesületek és tanfolyamok létesítésével gondoskodott... Teljesen belehelyezkedett a leányok érzékeny lelkületébe s oly meggyôzô erôvel ismertette a nôi hivatások szépségét, hogy úgy az érettebb hölgyek, mint a kis bakfisok kipirult arccal, szívükben sok nemes elhatározással távoztak a komoly, súlyos elôadásokról...'' Az augusztus 16-i búcsúesten még Sára testvér egykori hittanára is beszélt, [146] méltatta egykori tanítványának vállalkozását, és felkérte az egybegyűlteket, hogy segítsék meg kézzelfoghatóan Sára testvér útját, s közadakozásból összejött az útiköltség. [147] Négy nap múlva, augusztus 20-án Sára testvér elhagyta Kassát, úgy vélte örökre. A Csehszlovák Követség hivatalosan kérte a Brazil Követségtôl a vízumot. Sára testvér október hó folyamán átesett a szükséges orvosi vizsgálatokon, és különbözô hajóstársaságokkal tárgyal, hogy minél olcsóbban mehessen ki: ,,Lengyel hajót is ajánlottak, meg teherhajót is. Szeretném, ha annyit tudnék megspórolni, amennyit csak lehet, hogy az ottani kezdethez legyen egy kis pénzem. Közben tanulok portugálul is eddig hat órám volt, súgy (!) veszem észre, hogy egészen könnyen megy...'' [148] Közben pedig Európában mind erôsebb lesz az erôszakos hitleri diplomácia hatása. Hitler Ausztria után a másik egy tömbben élô németséget akarja megszerezni, a Csehszlovákiában élô Szudéta- területet. A nagyhatalmak engednek, s 1938. november 2-án az Elsô bécsi döntés felosztja Csehszlovákiát. A Szudéta-vidéket a németek szállják meg, Szlovákia önálló állam lett, (de egy hét leforgása alatt a németekhez csatlakozott) és a Felvidék magyarlakta része visszakerült az anyaországhoz ,,... s így én most magyar állampolgár vagyok. Ez azonban azt is jelenti, h[ogy] útlevelem ügyében elölrôl kell kezdenem mindent. A pénzembôl kb. 200,-- pengô elmorzsolódott az átváltással, de azért van annyi, hogy kimehessek...'' [149] S kezd elölrôl mindent. 1939. február 13-án az olasz hajóstársaság, az ,,ITÁLIA'' Societa Anonima di Navigazione Magyarországi Fióktelepe igazolja, hogy Schalkház Sára 1655,-- Pengôt a hajójegyre befizetett, azután ugyanazon a napon a Magyar Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védô Iroda javasolja, hogy ,,hivatás'' címen adja ki az illetékes hatóság az útlevelet Sára testvérnek. De a bürokrácia malmai lassan ôrölnek, 1939. június 1-én adhatja csak be a magyar útlevél iránti kérelmét, s mire ez elintézôdik, kitör a második világháború. Brazília szép álom maradt, bár Sára testvér még sokáig reménykedett benne. Jellemzô egy elmélkedése Szent Vitus ünnepén. Visszaemlékszik, a Szent prágai templomára, amit sajnos csak kívülrôl látott, nem ment be. ,,A 14 segítôszent egyike. Segítségül hívják kutyaharapásnál és kígyómarásnál, örülök, hogy ezt is tudom. Tegnap egy kutya harapott meg -- (Sára testvér ekkor Kárpátalján járási szociális gondozó). -- Egyszer kígyókkal is lesz dolgom, adná a jó Isten, mert ez Brazíliát jelentené!'' [150] Öt nap múlva újra brazíliai terveirôl elmélkedik: ,,...Istentôl kaptam a hivatást, Brazíliát is. Megtettem mindent: útlevelet szereztem, útiköltséget, elöljárói engedélyt, kilencedeket végeztem, amit tehettem, mindent megpróbáltam. Most rábízom az Úristenre. Rám mutatnak, kinevetnek? Nem baj... Miután változatlanul érzem a hivatás kegyelmét ezzel kapcsolatban: egy percig sem hagyok fel a reménnyel, hogy kijutok... most újult erôvel, újult buzgalommal, újult lelkesedéssel... imádkozni... Szűzanya kezébe ismételten letenni.'' [151] Limai Szent Róza ünnepén így fohászkodik a Szenthez ,,...Szent Róza csak egy csöppet adj életedbôl! A kitartást a vezeklésben. A lendületet az odaadásban! ... Már nem kérem azt se, hogy kijuthassak Brazíliába, csak azt kérem hogy szentül élhessek, szentül szolgálhassam Istent!...'' [152] 1940. szeptember 16-án a kassai kápolnában ,,Elôször arra kértem az Urat, hogyha méltatlan vagyok a brazil misszióra, vegye el tôlem a vágyat az Úristen. De azután mégis arra kértem, hogyha méltatlan vagyok, hagyja meg a vágyakozást és ne teljesítse be soha, hadd égessen, még jobban fájjon életem végéig annak a tudata, hogy méltatlan, nagyon is méltatlan vagyok.'' Ezzel a lelkülettel tette oltárra missziósvágyát. Mint minden szeretetbôl fakadó áldozatot, az Úristen ezt is elfogadta és a Maga fölséges módján átlényegítette. ======================================================================== VII. Az ,,Elsô bécsi döntés'' után Élete A bécsi döntéssel a megnagyobbodott ország komoly feladatok elé került. A legfontosabb volt, felmérni a visszakapott területek lakosságának helyzetét, megállapítani, hogy mire van szükségük, milyen a hangulatuk, mi a legfontosabb teendô. Ezért létrehozták a ,,Magyar a Magyarért'' mozgalmat. Pénz- és egyéb adományokat gyűjtöttek a társadalmi szervek a visszatért terület lakosainak, és ezeknek a kiosztásával szociális munkásokat bíztak meg. Így a Vöröskereszt munkatársai mellett ott voltak a Szociális Testvérek Társasága, a Katholikus Nôi Szociális Képzô [153] elsô évfolyama és más egyházi és világi szociális szervezetek tagjai. Sára testvér is ebbe a munkába kapott beosztást. 1938. november 9-tôl 1939. január 10-ig Abaúj-Torna vármegye szepesi, ill. kassai járásában végzett szolgálatot. Ekkori munkájáról önmaga számol be a leghitelesebben: ,,Az elsô általános benyomásom, hogy a községek jómódúak, kifosztva nincsenek, s bár van mindegyikben szegény ember, mégis olyan nyomorgók, mint városban, nincsenek. Éppen ezért sok helyen még az elsô kiosztásra sem lett volna szükség, mégis meg kellett csinálnunk feltétlenül, mert itt is megindult a 'Magyar a Magyarért' akció gyűjtése és ezzel kapcsolatban az Egyesült Párt [154] emberei mindenütt összeírták a szegényeket, úgy, hogy a kiosztást már várták, arra számítottak. Nagy probléma azonban a menekültek kérdése. Három nap óta mind több és több menekült jelentkezik irodánkban, akiket nagyrészt a járási katonai parancsnokság küld hozzánk, hogy segítsünk rajtuk. Sárosból és Szepességbôl utasítják ki és toloncolják át az idevaló illetôségű családokat, amelyek jóformán teljesen kifosztva érkeznek ide, mert ott kellett hagyni vagyonkájukat: házukat, jószágaikat stb. Tekintve azt, hogy a visszatérés felett érzett elsô mámoros lelkesedés elmúlt és már egyes helyeken a valuta átváltással és más pillanatnyilag elônytelennek látszó dolgokkal kapcsolatban lehangoltság és pesszimizmus érzôdik, tervbe vettem, hogy az egyes községeket nemcsak mégegyszer végiglátogatom, hanem ugyanakkor megbeszélem az ott megrendezendô hazafias ünnepség idejét és programját, mely alkalommal össze szeretném hozni az egész falut, belekapcsolni gyermekeket, ifjúságot és felnôtteket és ezt az alkalmat felhasználni arra, hogy a kicsit felizgatott kedélyeket megnyugtassuk és fellelkesítsük. Ahol a kedélyek megnyugtatására nem lenne szükség, az ünnepségeket ott is megrendezném csupán azért, hogy a visszacsatolás feletti örömet tudatosítsuk és elmélyítsük.'' [155] 1939 január hóban visszakerül Budapestre, részben azért, hogy a Szociális Képzô ügyeit intézze átmenetileg, részben pedig -- mint láttuk az elôzô fejezetben -- brazíliai útját a fôvárosból könnyebben intézheti. 1939 márciusában Kárpátalja is visszakerült az anyaországhoz. Sára testvér már március 24-tôl a técsôi járás szociális elôadója, novemberben átveszi a rahói járást is, és 1941 februárjáig ebben a beosztásban marad. Illetékes felettesei szerint: ,,...Ezen beosztásban mind a hivatalos szegénygondozói munkában, mind a szociális közigazgatásban való közreműködésével, továbbá a társadalom szervezésében, mint elsôrendű munkaerô működik. Feltétlenül megbízható egyénisége, mindenkor pontos megbízható munkája, a felsôbb és társhatóságokkal való tapintatos magatartása mindenkor legnagyobb elismerésünket váltotta ki.'' [156] Pedig igen nehéz körülmények között kell dolgoznia: ,,A kárpátaljai szociális munkája közben szomorú tapasztalatokat szerzett a közigazgatás vezetôirôl és a tisztikar laza erkölcseirôl. A legénység káromkodási hajlamú, a tisztek mulattak és biztatták ôket. Hotelben lakott -- ebben a beosztásban vagy szállodában, vagy magánházban albérlôként kellett laknia, ez komoly nehézséget jelentett neki -- bátor fellépésével a dorbézoló tiszteket megszégyenítette. (Errôl sajnos nem mond többet a visszaemlékezô.) -- ... Técsôrôl elhozta K. Rózsikát, egy ottani neves ügyvéd rokonát, akit családja olyan házasságba akart kényszeríteni, amelytôl irtózott. Elhelyezte a Pacisban, [157] ahol Rózsika évekig otthont talált, saját keresetébôl tartotta fenn magát és késôbb férjhez ment. Sára testvér sokat beszélt a ruszin lakosság testi és lelki elhagyatottságáról és az unió szükségérôl...'' [158] Errôl beszámol maga Sára testvér is: ,,...Szinte azt sem tudom, hol kezdjem. Hogy hideg volt és fáztunk, errôl talán felesleges is már írni. Bizony Máramarosban vagyok s a máramarosi havasok ontják lefelé a hideget. Állandóan 20--25 fokos hideget mértünk s ha egy-egy délben felment a hômérô nulla alatt 6-ra, akkor azt mondottuk: milyen jó meleg van ma. A hideg talán a legnagyobb csapás. Irodánk maga is nagyon hideg volt, tüzelhettünk egész nap, alig vettük észre. A lakás is elég hideg, ablakomon úgy ujjnyi vastag volt a jég, az ablakot nem is lehetett kinyitni. Úgy felöltöztem néha -- különösen ha templomba vagy útra mentem -- mint egy jegesmedve. Mégis kezem-lábam elfagyott. S még mindig hálát kell adnom a jó Istennek, mert ha látom a szegényeket, akiken néha alig van valami, megállapítom, hogy nekem milyen jó dolgom van. Bejött egyszer az irodába -- nem minket keresett, hanem az orvost -- egy ruszin asszony. 25 fokos hideg volt. Nem volt rajta egyéb, mint egy háziszôttes ing, egy halina kabát cafatja és bocskor, le bokától térdig semmi sem volt a lábán. Szörnyű volt látni. Úgy állott szegény, mint egy jégcsap, ott melegedett fel nálunk egy kicsit. Középapsáról s Felsôapsáról négy legény gyalog indult útnak Rahóra, gyalog jöttek 70 kilométert. Kettônek lefagyott a füle, de úgy, hogy az orvos kötözte be s azt mondta, hogy nem lehet megmenteni. Kettônek a lába. Munkatársam azt mondta, hogy szörnyű volt még látni is. Hozzánk hozták be ôket s mi elláttuk útiköltséggel és étellel... Errefelé nagyon sokat dolgoznak az emberek. Télen is reggel négykor kelnek s indulnak... Kemény életük van, soha sincs pihenôjük... Karácsonykor szép nagy Mindenki Karácsonyfája állott a piactéren s 1200 gyermek kapott édesség csomagot...'' [159] Naplójában hitelesebb képet fest a négy legény esetérôl: Rahón voltam ,,Középapsáról és Felsôapsáról beidéztek 4 legényt Rahóra (valami levente mulasztást követtek el). A legényeket gyalog hozták Rahóra -- kb. 70 km távolság! -- A csendôrök váltogatták egymást, átadták ôket egymásnak, de a négy legény végig gyalog jött ebben a rettentô hidegben: 5 fok, népviseletükbe, melyhez a fejük búbján ülô szalmaalap tartozik. Mire Rahóra értek kettônek lefagyott a füle, kettônek a keze-lába... szörnyű látvány volt lógott a fülük, fehér ráncos volt és váladéktól csöpögött. Orvos kötözte be ôket, de azt mondta nem lehet megmenteni a fülüket! Szörnyű! Kit terhel a felelôsség? Milyen érzések kelnek majd ezek szívében a magyarok iránt? -- Útiköltséget és ennivalót adtunk nekik.'' [160] Barátnôjének, Forgách Erzsikének megvallja: ,,...ma nagyon nagyon tele van a szívem saját nyomorúságommal... arra kérlek imádkozz most nagyon értem, nagyon nehéz napokat élek. Rettentô sok a munkám, fáradt is türelmetlen vagyok... Ilyenkor látom csak, hogy, valóban, a fáradság mennyire ellensége a léleknek. Ne érts félre. Hála a jó Istennek birok mindent, megy is minden, de oly sokszor vagyok kénytelen megalkudni. Az imáimból engedek -- amiket magamra vállaltam, de sokszor még a kötelezôbôl is engednem kell. De azért olyan jó ez is, úgy látja az ember, hogy mit jelent a közösség ereje, a beosztott napirend, a fegyelem. Mennyivel nehezebb kint élni, szabadjára engedve és sokszor engedve a munka árjának, mely könyörtelenül elsodor... Talán tudod, hogy a rahói járást is átvettem. Szívesen csinálom, magam ajánlkoztam, de mégis érzem erôim gyengeségét... Pl. szombaton egész nap autón voltam, a négy legmesszebblevô községemben akartam Munkaközösséget szervezni, de csak háromban sikerült, a negyedikbe nem tudtam visszamenni, mert tengelytörés érte az autót. ... Hétfôn reggel 5 órakor indultunk Rahóra. Ott akartam 7-kor szentmisét hallgatni, de nem volt. Onnan aztán tovább mentünk egész Havasaljáig. A rahói járás összes körjegyzôit bejártuk mindenütt tisztelegtem, tárgyaltam. Gondolhatod, milyen munkát jelentett ez is. Az egyik közömbös volt, lelkesíteni kellett, a másik túllelkes, le kellett csillapítani, a harmadik elkeseredett, a negyedik bizalmatlan, az ötödik nem is akart szóbaállni, sok volt a dolga stb. stb. És mégis mindegyiket meg kellett nyerni, hála Istennek sikerült is... Mikor lefeküdtem, akkor már az ágyam is ment, mint az autó, mert 300 kilométert tettünk meg...'' [161] A következô levél már arról tudósít, hogy: ,,...A karácsony valóban rohamosan közeledik s nekem annyi munkám van addig elvégzendô, ami csak mind gyorsítja az idôt. Nagyon nagy hajszába vagyok most. Rendezés rendezést ér... három napi utazás a járásba... Ugye azt tudjátok, hogy karácsonykor Pestre megyek!... Tudod hogy maga k(edves) Margit testvér írt hogy várnak és azt is írta, hogy: 'a kis Jézus külön fog valamit hozni, aminek nagyon fogok örülni' ugye sejted, hogy mi lesz ez?...'' [162] 1939 karácsonyán visszakapta a testvér-ruhát. Rövid budapesti tartózkodás után még meglátogathatta Kassát is; 1940. január 11-én már Técsôn írja: ,,...Elmélkedésem anyaga Parsch Pius könyve. [163] Ma Vízkereszt nyolcadának hatodik napja. A bölcsek útjáról beszél... a mi templomba menetelünket hasonlítsuk össze ezzel. Bizony éppen most jól jött nekem ez. Rettentô hidegek vannak, 25--30 fok. A templom szörnyű hideg... De örömmel akarok járni templomba a csikorgós, síkos úton. -- Fáj, ha látom, hogy a papunk nem jön misézni s örülök, hogy ilyenkor elmehetek keleti [164] misére. Templomban való fázásomat felajánlom a papért, különösen kézfázásomat az ô kezeiért. Általában szeretném megszentelni fázásaimat. Szűz Anyám engedd meg [165] h[ogy] felajánlhassam azokért, akiknek nincs tüzelôjük és nincs meleg ruhájuk! Nem panaszkodni, nem sírni, nem nyögdécselni, hanem kimondhatatlan hálával lenni az Úristen iránt, hogy nekem mindenem megvan!'' 1940 pünkösdjén teheti le örökfogadalmát. Az egy hónapos elôkészületet a 8 napos lelkigyakorlattal Szegváron töltheti ki. Örökfogadalomkor a testvérek új jelmondatot (mottót) választhatnak. Sára testvér elsôfogadalmi mottójához hozzáfűzi Izaias próféta feleletét az Úr kérdésére: ,,Alleluja! Ecce ego, mitte me!'' (Alleluja! Itt vagyok én, engem küldj!'') [166] Lelkigyakorlatos jófeltételei: ,,Legfontosabb dolgom az ima. A közösség ápolása a következô módon: a) a Lélek Szava gondos olvasása, átelmélkedése, b) lélekben kapcsolódni a közösség gyakorlataihoz, c) kapcsolatot tartani a Szentlélek Úristennel. Pontos napirend az egyedüliségben is. Visszatérni az önmegtagadásokhoz: cilicium, böjt.'' [167] Jelentôsége van annak, hogy a Lélek Szava gondos olvasását említi. Ez a lap ugyanis a Szentlélek Szövetség lapja, szerkeszti Slachta Margit testvér, és ennek a hasábjain küzd az országot mindjobban elárasztó náci ideológia ellen. [168] Sára testvér szellemi látóhatára kitágul. A kozmikus harc Krisztus és a Sátán között, egyre súlyosabban érezhetô valóság lett Magyarországon. Ez a gondolat elmélkedéseiben is felbukkan: ,,Nagy Szent Vazul... Az arianizmus [169] ellen küzdött, szembeszállt a császárral és a prefektussal... Ma is hány császár és prefektus (népvezér, államfô) hirdet új tanokat! milyen szilárdan ki kell tartanom az igazság mellett. Fenyegetéstôl sem megijedni. Vazult számkivetéssel, vagyonelkobzással, kínzással, halállal fenyegették. 'Egyik sem érint, válaszolta, semmim sincs, mindenütt otthon vagyok, kínzás csontjaimnak nem árt, a halálnak örülök!' Nekem is így, ne legyen semmim, legyek mindenütt otthon, kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket (lábfájás, szemgyengeség) fogadjam szívesen, a halálnak örüljek.'' [170] Sarlós Boldogasszony napján így elmélkedik: ,,mostani egész munkabeosztásom a mások, fôként a szegények szolgálata. Éppen ezért nem szabad lankadni. Ha mégoly fáradt is vagyok, meg kell tenni mindent. A látszólag legunalmasabb, legközömbösebb munkát is abban a tudatban kell végezni, hogy az szeretetszolgálat a szegényeknek, ha nem is közvetlenül, de közvetve...'' [171] Szent ôrzôangyalok ünnepén egészen mélyen betekint Isten ,,atyai kedveskedésének'' mélységébe: ,,...Mindenkinek van ôrzôangyala, ... jónak, rossznak, ... parasztnak, munkásnak, szegénynek.. Hitlernek, Mussolininek, Trockyjnak, Salazarnak, Rooseweltnek... Oh szent Ôrzôangyalom eleven, szép, hűséges kapcsolatot akarok tartani Veled...'' [172] Már kevés ideje van hátra Técsôn, de még bekapcsolódhat Margit testvér egyik embermentô munkájába. Ebben az évben, 1940. augusztus 30- án a második bécsi döntés Észak-Erdélyt és a Székelyföldet visszacsatolta az anyaországhoz. Ezeken a helyeken hosszú ideig katonai közigazgatás volt, és sajnos a Második Világháború történetébôl tudjuk, hogy a magyar tisztikar egy része meg volt fertôzve a nemzetiszocialista eszmékkel. Így történt, hogy 1940. november 8-án Csíkszeredáról 24 zsidó családot kiutasítottak és néhány óra alatt el kellett hagyniok a várost. Senki iratait meg nem nézték, senkit meg nem hallgattak, hanem csendôrkísérettel a gyimesi hegyek legvadabb részén áttették ôket a határon. Itt voltak a szerencsétlenek a szabad ég alatt november 14-éig, ekkor -- mivel a románok nem vették át ôket -- a csendôrök visszahozták a csoportot Csíkszeredára, két nap múlva pedig elvitték ôket Körösmezôre. A katonai parancsnok megkérdezte feletteseit, hogy mit tegyen a csoporttal. Azt a választ kapta, hogy tegye át ôket az orosz határon. Ez meg is történt éjjelente, kis csoportokban. Egyeseknek sikerült visszaszökniök és sorsukról hírt adni. A hozzátartozók Margit testvért is megkeresték, aki megtette, amit megtehetett. [173] Sára testvért is megbízta, hogy tegyen lépéseket a szerencsétlen Schultz Benôné érdekében, akinek leányát, vejét és unokáját tették át a határon, és ôket szeretné felkutatni. Sára testvér az elsô lehetôséggel indult Técsôrôl Körösmezôre. Sajnos vasárnap lévén, sem a katonai parancsnok, sem a fôszolgabíró nem volt a hivatalában, várni kellett másnapig. A szegény asszony azt szerette volna, hogy elmehessen a határra és ott az orosz határôrszervekkel beszélhessen, hogy megtudja, mi van a családjával. Sára testvérnek sikerült egy detektívvel találkozni, aki tudott az ügyrôl, és arról próbálta meggyôzni, hogy az oroszok átvették a csoportot és Staniszlausba vitték ôket. Másnap a fôszolgabíró azt mondta, hogy még katonai kísérettel sem mehet senki a határhoz, a külügy útján kell az emberek után érdeklôdni. ,,Pozitív adatokat írni én nem tudok, csak azt tudom, amit ôk mondtak nekem: hogy teljesen szabálytalanul tették át, miután megígérte nekik az ottani százados, hogy keddig vár, s azután váratlanul vasárnap éjjel áttette ôket, másnap reggel, hétfôn pedig megjött a rendelet, hogy szabadon engedhetôk... Mikor szekéren vitték ôket... még a katonák is megindultak, csak a százados volt irgalmatlan...'' [174] 1941. január 3-án ez olvasható a naplóban: ,,Új beosztást kaptam s nemsokára el kell mennem Técsôrôl. Örülök, mert Visszakerülök az Anyaházba, de fáj a szívem, mert szerettem itt lenni, szerettem munkakörömet, az embereket, a helyet... Most... szeretettel, türelemmel bevezetni utódomat. Jól felhasználni a még hátralévô idôt!'' [175] ,,Megjött az új Testvér [176] s benne vezércikknek idei jelmondatunk: [177] Quis ut Deus? Kicsoda olyan mint az Isten? Margit testvér rövid elmélkedése róla: a mai zűrzavaros világban, a romboló eszmeáramlatokkal helyezzük szembe az igazság pajzsán égô betűket: Quis ut Deus? Istenem add kegyelmedet, hogy mindvégig hű tudjak maradni Hozzád... Kicsoda olyan mint Te vagy? És én Téged szolgálhatlak!'' [178] ======================================================================== VIII. A Dolgozó Nôk és Leányok szolgálatában Élete 1941. február 12-én hagyja el Técsôt fájó szívvel, ,,...szerettem itt lenni, szerettem munkakörömet, az embereket, a helyet... Istenem: félek! Szent Teréz bizonyára örült volna! Én oly nyomorult vagyok! De ezt a nehézséget is fel akarom ajánlani a mozgalomért, melyben dolgozni fogok. Fogadd el Istenem! S végül is mit akarok? Ecce ego, mitte me! -- '' [179] Sára testvér új beosztása: A Katolikus Dolgozó Nôk és Leányok (DLN) Országos Szövetségének központi vezetôje. A mozgalmat Korányi Sarolta [180] kezdeményezése alapján Rónai Paula szociális testvér hívta életre az 1930-as évek elején. A mozgalom a dolgozó nô ,,ideigvaló és örök javát'' tartotta szem elôtt, ezért lelki, szellemi, szakmai, egészségügy stb. téren képviselte az érdekeiket, és segítette a tagokat hogy XI. Pius óhaja szerint saját osztályuk apostolai lehessenek. Mikor Sára testvér beáll a munkába, már tíz éves a mozgalom, és jól képzett vezetôgárda és egyre növekedô tagság várja az új vezetô irányítását. Több mint 200 Dolgozó Leány-csoport működik az országban, 6 Dolgozó Leány Otthon van a fôvárosban 210 hellyel, a mozgalomnak saját központi irodája van Budapesten (VII., Rákóczi út 4.). Korányi Sarolta hagyatékából üdülôje Balaton--Jankovich-telepen. [181] A mozgalom lapja ,,A Dolgozó Nô'' havonta jelenik meg, és kéthavonta a ,,Vezetôk Mappája''. Ezeket szerkeszteni kell. Sára testvér az eddig lerakott alapokon indul, ismerkedik, figyel. A munka nagyon hasonlít arra, amit otthon, Komáromban és Kassán végzett a SzKIE-ben. A jól lerakott alapokon folytatja a munkát. Jó vezetôként, ami jó azt megtartja, és próbálja még jobbá tenni, és saját meglátásait igyekszik az eddigi keretek megtartásával szépen beilleszteni. Három év adatik neki itt dolgozni, ezalatt 5 új otthont alapít (290 hellyel), a DL mozgalomból korábban kinôtt és az idôsebb munkásnô tagokat a Dolgozó Nô (DN) szervezetbe fogja össze (1942 márciusában tartották az elsô DN Vezetôképzô tanfolyamot). Elôkészíti és elkezdi az elsô magyar Munkásnô Fôiskola megépítését. 1943-ban kezdik el ásni az alapokat, 1944 nyarán készül el. -- Ezen túl a mozgalom mindennapi élete: az utazások a megnagyobbodott országban, tanulmányi napok, lelkinapok a tagoknak kurzusok és tanfolyamok, Szent József díszgyűlések. Legfontosabbnak azonban a tagság világnézeti nevelését tartja. A történelem -- Európa sötét és véres történelme -- 1941-tôl is újabb és újabb eseménnyel szolgált. Az eddigiek Magyarországon kívül történtek, bennünket csak az -- akkor még nem tudott, hogy ideiglenes - - országgyarapodások érintettek. Az új események már a mi biztonságunkat is veszélyeztették. 1941. április 3-án meghalt Teleki Pál miniszterelnök. A hivatalos jelentés: öngyilkosság, az ország közvéleménye pedig azt tartja, hogy meggyilkolták a németek. Néhány napra rá keresztül vonul hazánkon a Balkánt megszálló német hadsereg (Norvégiától Spanyolországig már az egész Nyugat-Európa meg van szállva). Nyomukban a magyar hadsereg: ,,Bácska visszatért''. -- Az ország öröme már korántsem akkora, mint az eddigi visszacsatolásoknál, lassan kezdik megérteni az emberek, hogy a Hitler-adta ,,ajándékok''- ért a nemzet drága árat fog fizetni. Júniusban megtörténik a német hadüzenet és egyidejűleg a támadás a Szovjetunió ellen. Négy nap múlva Magyarország is csatlakozik a német hadüzenethez, és a közéletben egyre irezhetôbbé válik a nácizmus szellemi befolyása. A kis DL újságban 1942 márciusában a vezércikkeket ,,Mozgalmi március'' címmel Sára testvér írja. Félreérthetetlenül szembeszegül a náci ideológiával, és azt próbálja a tagság számára érthetôvé tenni: ,,...Három nagy gondolat uralja a mi márciusunkat... 1) a Szent Család, ... most, amikor széttekintünk a mi csöpp országunkon s látjuk azt a szörnyű válságot, tragédiát, sokszor teljes csôdöt, melybe a keresztény Magyarország családjait az elpogányosodott közszellem juttatta... 2) hazafias indulót is dobol nekünk a márciusi tavasz. -- Csakhogy jaj, de másként hangzik ez most, mint azelôtt. Most már nemcsak körülöttünk dúl a harc, nemcsak szemlélôi vagyunk világnézetek apokaliptikus roppant mérkôzésének, hanem... mi is benne vagyunk a harcban... -- Ma itt is front van, belsô szellemi front, melyen éppoly hevesen, éppoly kíméletlenül folyik a harc a lelkekért, az elvekért, az igazságért s nekünk hitünk, meggyôzôdésünk a fegyverünk... Ezekkel akarunk gyôzni itt a belsô fronton, gyôzni úgy, hogy nemcsak gyôzelmet, de meggyôzôdést, nem csak diadalt, hanem békét is arassunk! 3) Mozgalmi életünk vonalán... kipróbált régi rögös úton járva... induljunk ... Szent József oltalma alatt Családunkért, Hivatásrendünkért, Hazánkért, Mozgalmunkért, Egyházunkért!'' 1940 októberében a következô sorok jelennek meg Honvédeinkrôl: ,,...Ha Európa országaiban megnövekedett a gyűlölet, ha politikai, diplomáciai tervek, elgondolások, ellentétek változtatják harctérré a világrészünket, a honvédnek nincsenek politikai tervei: csak megvédeni és visszaszerezni a Regnum Marianumot, Szent István országát...'' 1942 májusában a lapot kedves rajz díszítette: menetelô honvédek zászlóval (fegyver nem látszik!), és a kép alatt: ,,Hadd legyünk mi is tiszták, hôsök, szentek!'' 1943 októberi szám vezércikke: ,,...mindannyiunknak át kell éreznünk a b(oldogult) Szentatya szavát: 'Ma senkisem engedheti meg magának, hogy középszerű legyen.' A dolgozó nô sem akar az lenni. Otthont teremtô erejével ma is tud gondoskodni övéi ellátásáról, férfi-fegyelemben vállalja a termelô munkát, ha az ma nem is mindig nônek való, s tud várni szociális igényeinek és kívánalmainak kielégítésére, mert ma két dolog fontos csak számára: hitének és hazájának szabadsága... Szent István országát óhajtja az államéletben...'' 1943-ban ünnepli a mozgalom tízéves jubileumát. Az ünnepségeket a következô cikkel zárja Sára testvér: ,,...A múlt iránti mély hálával, a legnehezebb munkát: a kezdést végzôk iránt eltelt szeretettel tovább akarunk haladni azon az úton, melyet az úttörôk, a kezdeményezôk... mutatnak nekünk! Ma is, mint tíz évvel ezelôtt és mint a tíz év alatt, azon dolgozunk, hogy munkástestvéreinket, a munkás családokat visszaadjuk Krisztusnak! A munkás Krisztus a Dolgozók Nagyasszonya és a Szent Ács számunkra... komoly, minden napi életünket megszentelô valóság! Ma is, mint tíz évvel ezelôtt és a tíz év alatt, azon fáradozunk, hogy a magyar munkás-családok a nemzetnek és az országnak öntudatos tényezôi legyenek. Magyarok vagyunk, magyarságunkat a legegyszerűbb hétköznapi munkában is meg akarjuk vallani, azzal a tudattal és bizonyossággal dolgozunk, hogy a legcsekélyebb, de becsületesen és lelkiismeretesen végzett munka is országépítés! Ma is, mint tíz évvel ezelôtt és mint a tíz év alatt, mikor jogainkért harcolunk, ezt nem gyűlölettel, nem munkaadók és munkavállalók közé éket veréssel, a társadalmi osztályok közé mély árok húzással tesszük, hanem az igazságosság alapján állva, békés eszközökkel, megértést kérve, méltánylást keresve tesszük ezt abban a tudatban, hogy megértô, méltányos munkaadó és szorgalmas, derék munkás közös összefogása teremthet igazságosabb szociális életet. Ma is, mint tíz évvel ezelôtt és mint a tíz év alatt, tulajdonképpen csak egy célért dolgozunk, azért a mélyen vallásos, magyarságában öntudatos, szociálisan képzett dolgozó társadalomért, melyben az asszony és a leány felkészülve speciális hivatására még a bérmunka közben sem versenytársa, hanem megbecsült és szeretett munkatársa a férfinak.'' [182] 1943 decemberében a Dolgozó Nô címoldalán a jövôrôl elmélkedik Sára testvér: ,,Építsük a jövôt szeretettel, igazsággal, munkával... körülöttünk egy düledezô világot látunk romokban heverni... Nem a dinamit, nem az ekrazit, nem a bomba rombol, pusztít, hanem az ezeket irányító lelkület: a gyűlölet!... A gyűlölet gyászba, fájdalomba dönt, -- a szeretet könnyet töröl, megvigasztal... mi szeretetet akarunk. És igazsággal akarunk építeni. Nézzük az igazságtalanság roppant hatását a világ életében: Határokat töröl el, tűzzel-vassal pusztít, kiirtja népeit, határokat von, sorompókat állít fel!... Fajokat lázít egymás ellen s azt mondja: ...életteret teremtek magamnak!'' (Emlékezünk: a hitleri ideológia egyik jelszava az élettér volt, [Lebensraum] az árja fajnak.) A cikk folytatódik az igazság sarkalatos erényének magyarázatával. ,,Az igazság? Elismeri más országok jogát az élethez! Ledönti az elválasztó sorompókat. ... A különbözô fajok sajátosságaiban Isten különbözô gondolatait ismeri fel és azt mondja: egy Atyának vagyunk gyermekei, egyformán jogunk van élni s ezért összefogva kell támogatnunk egymást. Az igazságtalanság a nemzet életében a nemzetiségeket egymással szembe állítja, az igazság egymás mellé igazítja ôket.'' (Íme a kisebbségi sorsban eltöltött évek és a krisztusi szeretet összeötvözôdése a cikkíró lelkében!) -- ,,Az igazságtalanság a hatalom birtokosát elszédíti, zsarnokságra ragadtatja, az igazság a jog ôrévé, a gyengék védôjévé kovácsolja. Az igazságtalanság a szociális életben a társadalmi osztályokat elkülöníti, elválasztó falakat húz közéjük. A profit mindenekelôtt hamis elve alapján a kizsákmányolás, rablógazdálkodás módszereit követi. -- Az igazság a pápai szociális körlevelek alapján a 'Méltó a munkás a maga bérére' jelszóval küzd a dolgozók jogaiért... Mi úgy akarunk építeni, hogy ha harcolni is kell a méltó bérért, ha nem is kapjuk meg a méltó bért, akkor is mindenkor becsületes és tisztességes munkát végzünk, hogy méltánytalan bánásmód, csökkentett bérek mellett is nyugodt lelkiismerettel követelhessük: az igazságos munkáért járó igazságos bért.'' 1944 nyarán még elkészíti a Katolikus Dolgozó Nôk és Leányok Országos Szövetségének 1943--1944. évi munkajelentését. ,,15 egyházmegyében 230 csoport működött. A csoportokban... kerek számban 5000 összejövetel volt, amelyen elhangzott ugyanannyi lelki, szociális, kulturális, mozgalmi, nôi és családvédelmi elôadás. ...A munkaterv-jegyekben a vezetôk mappájának két füzetében 40 vázlatot dolgoztunk fel, ehhez járult az évnegyedenként megjelenô foglalkoztató rész 350 példányban... A Központ az idei megnehezült viszonyok között is 62 vidéki utat tett meg, nem számítva az általa állandóan vezetett 11 csoportot... A vezetôképzés érdekében 22-ik tanfolyamunkat Jankovich- telepen rendeztük 56 résztvevôvel nyolc napon át és 23-ik tanfolyamunkat Palicson 40 résztvevôvel egy héten át. Tanulmányi napunk központi 8, Szegeden 2, és a különbözô vidéki városokban 10 volt. Lelki síkon a csoportokban tartott lelkitanításokon, világnézeti elôadásokon kívül majdnem minden csoport évente két, de legalább egy lelkinapot rendezett. A nagyobb városokban sikerült a keretet a nem-tag dolgozó lányok és nôk felé is kiszélesíteni. Összesen kb. 300 lelkinap tartásáról számolhatunk be, átlag 30--100--200 résztvevôvel... A Hazáért való munkában folytatólagosan részt vettünk a Bajtársi Szolgálat gyűjtési, családgondozói, fronttal kapcsolatot tartó tevékenységében és az utóbbi hónapokban a légó [183] és a bombakárosultakért való munkában... Kulturális síkon ebben az évben... kb. 350 kultúrestet, műkedvelô elôadást és műsoros estet rendeztek a csoportok. A kedvezményes színház- és hangversenyjegy keretében kb. 5000 esetben jutottak tagjaink fillérekért nemes élvezethez... Mozgalmi síkon: nagyobb rendezéseink voltak a Magyar Művelôdés Házában, [184] októberben a Dolgozó Nôk ünnepi délutánja, január hóban három ízben a Pastor Angelicus [185] zsúfolt nézôtér elôtt való bemutatása, megfelelô kísérôműsorral. Március 19-én a Szent József ünnepség ugyanott. Utóbbira a nehéz körülmények ellenére [186] 200-an jöttek vidékrôl is. Minden vidéki város kivétel nélkül rendezett Szent József ünnepségeket, kisebb-nagyobb keretben. Kiadványaink közül lapunk, a ,,Dolgozó Nô'' elérte a 14 000 példányszámot, az ,,Én naptáram'' V-ik évfolyama 3500 példányban fogyott el. Megjelent a mozgalom szellemi alapítójának, Korányi Saroltának az életrajza, és ezenkívül számos értékes katolikus kiadványt propagáltunk az év folyamán. Központi irodánk naponta délelôtt, délután tartott szolgálatot és tagjaink számos ügyes-bajos dolgát, lakás- és állás szerzési ügyét intéztük. Irattárunkon átfutó ügydarabok száma egy év alatt a körlevelek nélkül 2950 Fô volt. Szociális síkon: számos lépést tettünk és memorandumot nyújtottunk be tagjaink és általában egyes szakmai csoportok és foglalkozási ágak érdekében. Így a Posta és a BSZKRT nôi alkalmazottainak különbözô ruha, villanyzseblámpa, nôi várószoba ügyében. Résztvettünk a Nôi Honvédelmi Munkaszolgálat törvénytervezetével kapcsolatos ankéton és fôleg munkásnô-szempontból szóltunk a kérdésekhez... Erkölcsi vonatkozásban ismételten felszólaltunk, és nem eredménytelenül a jó erkölcsöt sértô plakátok, reklámok és kirakatok ellen. Jóléti intézményeink közül a Balaton--Jankovich-telepen Sarolta üdülônkben 1943 nyarán ötödízben folyt le 200 tagunk nyaralása és megindult a Munkásnô Fôiskola építkezése, amely most teljesen tetô alá került. Palicson, Görgényszentimrén, Hollós-tetôn és a Kassa melletti Czékén szintén voltak DL nyaralások. Közös beszerzések terén kb. 50 000 P értékre tehetô, amit tagjainknak nyújtottunk az év folyamán...'' Ekkor -- 1944 nyarán -- már nagyban folynak a menekítések. A Sarolta üdülôben fôleg a fajüldözô törvények hatálya alá esô kisgyermekes anyák és gyermekek vannak. Róluk is Sára testvérnek kell gondoskodni, errôl a jelentésben természetesen nem szólhat. Valamint még arról sem, hogy az év végén, novemberben a DLN Mozgalom saját kezelésébe veszi a 150 férôhelyes Bokréta utca 3. szám alatti épületet, ahonnan Sára testvér majd utolsó útjára indul... ======================================================================== IX. ,,Felajánlom magam, mint a Társaság áldozatát'' Élete 1941-tôl erôsen megritkulnak a lelki feljegyzések. Már nincs szükség erre a segítségre? Fegyelmezett, Istenbe kapcsolt életet él. Akik ebbôl az utolsó idôbôl ismerik, legjellegzetesebb tulajdonságának az állandó imádkozó lelkületet és derűs, vidám lényét említik. ,,Egy alkalommal Anyám meglátogatott -- írja az egyik testvér. Az Anyaház bejáratánál összetalálkoztunk Sárával, aki írógéppel a kezében futott, de úgy megbotlott a vasrácsos ajtó küszöbén, hogy táskagépe elröpült, ô végigvágódott a földön. Aztán felállt, mosolygott és csak annyit mondott: 'Lám, ha az ember nem oda gondol, amit csinál...' Anyám megjegyezte: 'Nézd, hogy megüthette magát és hogy mosolyog!''' [187] A fegyelmezettséget igen nehéz harcban szerezte meg magának. Legvilágosabban a cigarettázással kapcsolatban mutatkozik meg ez a küzdelem. Tudjuk, hogy 1928-ban lemondott a cigarettáról, és állta is évekig. 1934. október 29-én feljegyzi, hogy munkatársa az íróasztalán hagyott egy fél cigarettát. ,,Elszívtam. 6 év után. Jól esett... Ma reggel a kápolnában megfogadtam egy évre, halálos bűn terhe alatt, hogy nem szívok cigarettát. Nevetséges fogadalom? Hiszen úgy sem szívnék... de nem jobb így?'' Két év után, 1936. március 23-án feljegyzi: ,,Tegnap vagy tegnapelôtt ismét erôsen és élénken egyszerre szinte fellángolt bennem ismét a cigaretta utáni vágy! Kísértés! Kísértés! Tudom. Most is érzem, néhány pillanatig tartott, de nagyon keserves volt. Lehet, hogy ismét visszatér...'' 1939. január 20-án Kassán volt; nem a testvérházban, hanem édesanyjánál lakik. Így történhetett meg, hogy ,,Mintha megbolondultam volna, 2--3 napon át 1--1 cigarettát szívtam el... S ma csak este 20-at szívtam el... És ízlett...'' A tanulságot már a nagyon higgadt, a nagyon alázatos Sára testvér vonja le folytatólag: ,,Ebbôl tanulni: 1) az ördög nem alszik, 2) nem szabad ingerelni, 3) a csúszás könnyű... tíz év munkája egy este tönkremehet... magam erejébôl még egy cigarettáról sem tudok lemondani...'' Majd két év múlva, 1940. december 2-én kerül sor a következô bejegyzésre: (ekkor Kárpátalján dolgozik) ,,...Ismét rágyújtottam. Két alkalommal. Egyszer méghozzá a kaszinóban, tehát nyilvánosan... tegnap gyóntam, s engedélyt kértem, hogy fogadalmat tehessek. Egy hónapra tettem...'' Egy hónap múlva, 1941. január 8-án ír utoljára errôl a problémáról: ,,Ismét kínlódtam a dohányzás miatt. Decemberben egy hónapra tettem fogadalmat. Tegnap... egész 1941-re, egy év múlva örökre akarom letenni.'' Errôl már nincs feljegyzés, bár nem kétséges, hogy élete végéig gyötörte ez a szenvedély. Nem csodálkozhatunk, hogy így volt, a lelkiélet mesterei egyértelműen állítják, hogy az egyesülés útjának kezdetén felújulnak lelkünk ellenségének támadásai [188] és mindenkit a leggyengébb pontján támad meg, de Isten segítségével legyôzhetô. Az 1942-es évben társulati kitüntetés éri Sára testvért, a pünkösd utáni választó közgyűlésen 1. póttanácstagnak választották meg a testvérek, egy év múlva már rendes tanácstag lett, tehát egyéb elfoglaltságai mellett a magyar kerület kormányzásában is szava van. Margit testvér ebben az évben hirdeti meg a Lélek Szava hasábjain [189] az intenzív világnézeti harcot, az országot elöntô német -- Margit testvér szavaival -- az újpogány ideológia ellen. A Lélek Szava hónapról hónapra hozza azokat a cikkeket, amelyekkel próbálja megértetni a megkeresztelt tömegekkel, hogy a ,,korszellem hatása alatt úgy dobják oda mindazt, amit a kereszténységben Krisztustól örököltek, ... mint annak idején civilizálatlan földrészek ôslakói adták oda aranylemezeiket a behatoló kapzsi idegeneknek üveggyöngyökért és pálinkáért...'' [190] A Világnézeti Hetek anyagát Sára testvér a Vezetôk Mappájának anyagához fűzte, hogy a DLN Mozgalom vezetôivel, és rajtuk keresztül a tagsággal megértessék a korszellem pogányságát és a krisztusi elvek örökérvényűségét. 1942 utolsó hónapjában ismét Kassán van. Édesanyja súlyos beteg, és ô ápolja. Az akkori kassai fônöknô testvér így emlékszik erre az idôre: ,,Mamuska betegágyánál kézimunka és zsolozsmáskönyv volt mellette, még akkor is fel tudta használni a perceket.'' [191] 1943 januárja a doni katasztrófával, a II. magyar hadsereg pusztulásával köszönt be, immár nem kétséges a háború kimenetele. Minél súlyosabb a helyzet a frontokon, annál erôsebb a német nyomás itthon. A tengelyhatalmak hadihelyzete egyre rosszabb, a propaganda egyre hangosabb, egyre súlyosabb megtorlást helyez kilátásba ,,a gyáváknak, megalkuvóknak, angolbarátoknak és zsidóbérenceknek...'' Sára testvér lelkében megszólal a hívó Hang. Új áldozatra ösztönzi. Látja azt a sziszifuszi szellemi harcot, amit Margit testvér folytat, ismeri a nyilas lapok ôt támadó, meg-megújuló fenyegetéseit, [192] tudja azt, hogy mit tett a körösmezei deportáltakért, [193] s már elôbb a csíkszeredaiakért. [194] A szlovákiai zsidók megmentéséért Rómában járt XII. Pius-nál. [195] Sára testvér azt is tudja, hogy az Anyaházban már 1942 óta tartózkodnak szlovákiai menekültek [196] ... s tudja azt, hogy ha a hatalom ráteszi kezét Margit testvérre, ez azt jelentheti, hogy a Társaság minden tagja sorrakerülhet... Ezért megkérdezte egyik testvérét: ,,Mondd, ha az ember fel akarja ajánlani életét, kell ahhoz engedélyt kérnie? -- természetesen -- hangzott a felelet, hiszen a szerzetes sokkal kisebb ügyekben is engedélyt kér elöljárójától!'' [197] Mielôtt a felajánlás tényérôl beszélnénk, lássuk, hogyan alakult Sára testvér kapcsolata a Társasággal. Szándékosan fogalmaztunk így. A belépés egy szerzetescsaládba olyan, mint az eljegyzés, ezután kezdôdik az egymás megismerése. A fogadalom, az esküvô. Ezután már együtt kell élni, még akkor is, ha csak most tapasztalja meg az ember azokat az ellentéteket, amelyekre a mézeshetek alatt nem nyitott rá egyik fél sem. S minden azon múlik, hogy a felek ezeket az ellentéteket hogyan tudják feldolgozni, elsimítani, szintézisbe hozni. Nemcsak szerzetes társulást, minden emberi társulást egy eszme hoz létre és azok az emberek, akik ezt az eszmét meg akarják valósítani. Bizonyos idô eltelte után már így kell fogalmaznunk: egy társulás egy eszmébôl és azokból az emberekbôl áll, akik azt valósítják. Hajótörés akkor szokott bekövetkezni, ha az eszmét összetévesztjük azzal vagy azokkal, aki vagy akik azt képviselik. El kell ismerni, hogy sokszor nagyon nehéz felismerni az eszmét azokon, akik képviselik. Az eszme megköveteli, hogy mindig az egyén tegye magáévá, törekedjen teljes erejébôl az eszme szerint élni. Ebbôl a szempontból nézve, a Társaság és Sára testvér kapcsolata tanulságosan alakult. Kísérjük végig ezt a lélek mélyén lejátszódó szellemi folyamatot. A ,,mézeshetek'' után jöttek a belsô és külsô nehézségek, a hivatáselhagyás kísértése, a hűség próbája, míg eljutott az egészen természetfölötti látásmódra. Mint láttuk, belépésénél egyetlen szempontja volt: az Úristen akarja, hogy a szociális testvérek között élje meg hivatását. Komáromi tartózkodása idején írja: ,,Semmim sincs vagyonban... pénzben. És mégis milyen gazdag, nagyon gazdag vagyok. A gondtalan élet, rendes étkezés, fűtött szép szoba, rendes ruha, mindaz az anyagi elôny, mellyel a Társulat elhalmoz... Ki gondoskodott volna rólam ilyen szeretettel és aprólékossággal, mint a Társulat? És hol vannak a lelki kincsek, a lelki haszon? Mindennapi szentmise, szentáldozás, elmélkedés, lelkiolvasás, támasz stb. Az a gyönyörű munkakör, melybe a Társulat állít. Tudtam volna ennyi jót tenni, ha kint maradok?'' [198] Egy év múlva -- ez az év (1934) nemcsak neki, de az egész Társulatnak a megpróbáltatás éve volt [199] -- már így ír: ,,... Te tudod édes jó Istenem, hogy én hűséges, hűséges akarok lenni... Hozzád, hivatásomhoz és a Társulathoz... mely nekem sokszor oly idegen s néha azt hiszem, hogy nem szeretem... Hogy lehetnek ilyen ellentétes érzések bennem?...'' [200] A társulati nehézségeket okozó testvért az egyházi hatóság hozzájárulásával elbocsátották. Vele együtt többen -- köztük Sára nagyon szeretett újoncmesternôje -- elmentek a Társulatból. Sára ezt írja: ,,Ma délelôtt megtudtam, hogy Th. és G. testvéreket elküldték a Társulatból. Kimondhatatlanul szenvedek! Olyan vagyok, mint akiben meghalt valami...'' [201] 1934. november 8: ,,...Ma két nagy dolog történt: Mamuci d. e. kijött és egy levelet hozott nekem, A[ndrea] testvér írta. Kérte elbocsátását. -- Elôször kimondhatatlanul felizgatott és letört... Az elsô percekben annyi mindenféle jutott eszembe, én is megyek. Az hatott rám nagyon, mikor azt írja, hogy miután idegen nekik a Társ[aság] és nem érzi magát egynek a Társ[aság]gal, erkölcstelennek tartaná kihasználni az elônyöket, amelyeket a Társ[aság] nyújt... eszembe jutott, hogy én mennyire 'egyivású' voltam mindig Th. testvérrel és A[ndreá]-val... De azután megnyugodtam. Én Érted, Miattad és Neked jöttem Jézusom! Mikor akartad, hogy jöjjek, akkor behoztál, majd akaratom ellenére... Esti ima után ott maradtam a kápolnában. Elmondtam, hogy csak azt akarom, amit Te. Ha itt akarsz tartani, itt maradok, bármi történjék is. A Te akaratodat akarom és nem csak akarom, hanem élem is. És hiszem, erôsen hiszem, hogy Te mindig megadod a jelt arra, hogy mit akarsz. Ima után pedig... Anitta testvér lehozta Marianna testvér levelét. Nem engedélyezték a fogadalom újítást. Nyugodtan, egészen nyugodtan fogadtam a hírt... Ahogy akarod Uram! El? Lehet. Ha azt akarod, akkor... még világosabban add tudtomra... Parancsolj Uram, mert szolgád meg akarja tenni, amit parancsolsz!...'' Másnap: ,,...Sokat gondolok a tegnapi dolgokra. Mit érzek most a Társulattal szemben? Most nyugodtabb vagyok, de mi lenne, ha hirtelen Pestre kellene mennem. Mit éreznék megint? Én szeretem a Társulatot. Kell szeretnem, ha bármilyen rossz és kegyetlen lesz hozzám, szeretnem kell azokért a kegyelmekért, melyeket a Társaságon keresztül kaptam az Úristentôl. (Kiemelés tôlem -- M. I.) Nem tudok elmenni magamtól...'' -- Néhány nap múlva a rendkívüli gyóntatónak [202] ,,...mindent elmondtam hivatásomról, Társulatról. Tehát marad: hűség, hűség! Igen azt mondta: 'Maga nem mehet el. Ha elküldik az más, S ha a Társulat összeomlik, maga legyen az utolsó'... [203] ,,Szombaton, 24-én... ismét jött egy körlevél Pestrôl s valami nyilatkozat... ilyesmi: a Társaságot ért sok megpróbáltatás idején szükségét érzem, hogy fogadalmamat megújítsam s hűségemet a Társaság, Szabályzat, Margit t[est]v[ér] ... iránt kinyilvánítsam. Én nem írtam alá... csupán csak azért, mert Margit t[est]v[ér] neve szerepel benne. Nem, személyhez nem kötöm a hűséget!...'' [204] -- Mélységes lényeglátás tűnik ki ebbôl a megjegyzésbôl. A körlevél elküldôi kétségtelenül jót akartak, talán emberi vigasztalást adni Margit testvérnek, akit nagyon fájdalmasan érintett ez a szakadás, de aki -- amint tanította -- Isten kezébôl fogadta ezt a keresztet is: ,,Megengedte a jó Isten -- és a kezébôl elfogadjuk a keresztet... mi tudjuk Uram, hogy a jó és a rossz, a tévedések és a csalódások, a sikertelenség és megaláztatások minden, minden benne van a Te isteni világtervedben és a Te kegyelmeden és rajtunk fordul, hogy mindebbôl, igen EBBÔL IS, megtisztulva, megerôsödve, hivatásában megújulva keljen fel Társaságunk.'' [205] Sára testvér jellemszilárdságát és mélységes hivatástiszteletét mutatja eljárása: ,,nem, személyhez nem kötöm a hűséget''. Az elvekhez (Társaság, Szabályzat) kötötte, és igaza volt. Emlékezzünk, hogy hivatásáról mindig úgy beszél, hogy egy ember miatt sohasem lett volna képes elhagyni elôzô életét, amit elhagyott; azt Istenért tette, és az Istentôl kapott hivatás tudatában tart ki. Nagyon nehéz volt ez a kitartás, amit a további naplórészletek bizonyítanak: ,,milyen nagy kegyelem számomra, hogy Isten kiválasztott engem s a Maga jegyesének akart. Ezzel kapcsolatban gondolok mindarra a kegyelemre, melyet a Társulatba való belépésem által kaptam a Társulat révén. -- Mert lelkemben úgy érzem, hogy leszakadtam a Társulatról s úgy érzem, hogy csak külsôleg vagyok szociális testvér, éppen azért akarom tudatosan felidézni a kegyelmeket, melyet (!) a Társulat révén kaptam, (kiemelés tôlem -- M. I.) hogy... ha az idegenkedés, leszakadás hidege rémit, a hála melege kapcsoljon ide.'' [206] Az Úristent nem lehet nagylelkűen felülmúlni -- ez egyik sokat hangoztatott igazság a Társaságban. Ezt a becsületes, sok belsô szenvedéssel járó harcot az Úristen a lelki-szellemi horizont kitágításával jutalmazza: ,,...szebb, nagyobb... elôkelôbb hivatást kapott a karmelita... vagy bencés apáca mint én... A lényeg ebben is, mint mindenben: az Úristen akarata... Lehet, hogy ez nem olyan vonzó a világra, ... nekem mégis ez kell legyen a legszentebb, mert számomra ez az Úristen akarata...'' [207] ,,Szeretnem kell nemcsak a Tártságot, nemcsak a munkakört, hanem azt a helyet, ahová engem a Társaság állít...'' [208] -- Az 1935-ös lelkigyakorlaton Margit testvér is tanít. Ezzel kapcsolatban ismét feltámadnak a nehézségek: ,,...szenvedek attól, hogy mindezeket nem tudom átvenni, felértékelni. Hogy nekem idegen az egész gondolat világa, vagy nem, nem az egész, hanem nagyon sok. Hogy sok minden van, ami egészen taszítólag hat rám. Nem rettenetes gondolat: egy kezdô, most épülô Társulatnak vagyok a tagja, -- ide hívott az Úristen! -- s az alapító maga sokszor taszító hatással van rám. S mégis, miután ide küldött az Úristen, itt kell maradnom. Mindent el kell követnem, hogy megszeressem gondolatait...'' [209] Nagylelkűségre nagylelkűséggel felel az Úr: ,,Uram Istenem, mivel szolgáltam rá a Te jóságodra? Mivel érdemeltem meg, hogy nekem ilyen szép, mély, boldog, tartalmas életet adtál, hogy nekem a hivatásos életet adtad, hogy engem ilyen szép világba vezettél, míg mások önmagukban maradva, apró kis világi életükkel bíbelôdnek, boldogtalankodnak. Semmivel, semmivel... Tele kell lennem hálával és csodálattal az Úristen gondviselô szeretete iránt, mely az én életemet ilyen széppé tette... Hagyhatott volna engem is a világban... Meg akarom becsülni teljes tudatossággal a hivatásos életet a lelkemben, szívemben felszítani a legmélyebb hálát, hogy ebbe részem lehet. Minden nehézség mellett igen szép és jó ez... Deo gratias! Alleluja.'' [210] Egyre jobban és mélyebben hatol be abba a titokba, hogy a Társulaton keresztül Istennek adja át önmagát, a Társulat a legfontosabb eszköz arra, hogy teljesen Istenhez kapcsolja: ,,...Nem magamnak dolgozom! Még a Társulatnak sem! Hanem a Társulat Elöljárói (Isten) megbízásából Istennek: fáradhatatlanul. Szeretni mindent amivel dolgozom: gépeket, papírost, tintát, festéket!'' [211] (Sára testvér ekkor stencilgép segítségével készíti a Munkafüzeteket.) ,,Uram Jézusom, Te ismersz engem a legjobban, Te tudod, hogy milyen gyenge, gyarló, állhatatlan, bűnös, dacos, rossz vagyok! Meg akarok javulni! Irántad való szeretetbôl! Ami megalázás ezzel jár, felajánlom Társulatomért!'' [212] (Kiemelés tôlem. -- M. I.) ,,Szent Szabályzatunk és a Regula [213] ez a két könyv, amit nekem állandóan forgatnom kell! ... Erre mindenképpen idôt kell találnom... Társaságom és Elöljáróim iránti szeretetbôl akarom ezt tenni...'' [214] ,,A hivatásom! Hogy itt lehetek és éppen én. A Szociális Testvérek Társaságában. És szolgálhatom az Urat... Többet kapok, kapok! Mindig én vagyok a nyertes... én mirôl mondtam le? Nyomorúságról, gondról, rabságról, kötöttségrôl... cserébe kis szolgálataimért mit kapok: kegyelmet, jegyesi szeretetet, nyugalmat, békét, csendet, és I[sten] közelségét! Ó milyen jó nekem! Csak meg tudjam ezt hálálni és meg tudjam magam becsülni.'' [215] Nem a környezete, nem a körülményei változtak meg, benne történt meg a változás: természetes emberbôl természetfölöttivé lett, ahogy Margit testvér szerette mondani: ,,A természetfölötti legyen a természetes.'' Sára testvérnél már természetes a természetfölötti, ez indítja arra, hogy Jegyese példájára, Aki azzal ismertette meg velünk Isten szeretetét, ,,hogy életét adta értünk. Tehát nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért'', -- kéri elöljárójától az engedélyt, hogy a Társaságért felajánlhassa életét. Sajnos, ennek elôzményeirôl semmi feljegyzés sincs, s mivel a felajánlás ténye a legnagyobb titokban történt, ennél többet nem tudunk róla. Feltehetôen nem könnyen kapta meg az engedélyt, akkor is azzal a megszorítással, hogy ha Lelkiatyja is hozzájárul. [216] A felajánlási imát jóváhagyásra bemutatta az illetékeseknek. Fennmaradt egy 1947 januárjából való jegyzôkönyv, melyben Sára egykori lelkiatyja P. Domonkos úgy nyilatkozott, hogy a Sára testvér által írt önfelajánló szövegen, ô mint gyóntató annak idején nem eszközölt lényeges változtatást. Az életfelajánlást ô is megengedte, így került az 1943-as feljegyzéseket tartalmazó füzetbe szeptember 14-én a következô, sebtiben, ceruzával írott bejegyzés: ,,Tele van a szívem-lelkem lobogó lelkesedéssel! Az indítást, hogy életemet, ill(etve) halálomat ajánljam fel a testvérekért, követhetem. Elôterjesztettem az elöljárómnak, lelkiatyámnak, s engedélyt kaptam! A boldogságom elsô mámorában eltűnt az a természetes borzongás, ami eddig szorongott bennem. De arra rákényszerülök, h[ogy] újra elôjön. Nem baj. A fölajánlás imát már összeállítottam. Most még meg kell várnom Margit testvért. S akkor, akkor felajánlhatom magam. Hála Neked teljes Szentháromság!'' Nem tudjuk, hogy pontosan mikor volt a felajánlás. Szeptember 14-én azt írja Sára testvér, hogy ,,meg kell várnom Margit testvért''. Tehát a fôelöljáró nincs Pesten. A TESTVÉR c. lapban [217] azt olvashatjuk, hogy születésnapját (IX. 18.) Szegváron töltötte. Valószínűleg már elôtte is ott volt, tehát szeptember 19-e után jött haza. Feltehetôen még szeptember végén, vagy október elején történhetett, mikor ,,...Két fônöknôje -- Margit testvér, az általános fônöknô és Paula testvér, a magyar kerület fônöknôje -- jelenlétében a budapesti anyaház Szentlélek kápolnájában ,,letérdelt az oltár elé és hangosan elmondta felajánló imádságát'': [218] ,,Ó, fölséges Szentháromság! Legkegyelmesebb Atyám! aki engem végtelen szeretetedbôl megteremtettél s jóságos irgalmadból gyermekeddé fogadtál, ó édes Jézus Krisztusom! aki szent véreddel engem megváltottál s végtelen jóságodból jegyesednek választottál, ó drága Szentlélek! aki a kegyelmek bôségét zuhogtatod rám s aki nekem méltatlannak a hivatás kegyelmét és a Társaságot ajándékoztad, ó legteljesebb Szentháromság, én ma a Társaság és a Testvérek iránti hálából és szeretetbôl felajánlom magam, mint a Társaság áldozatát! azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és Testvérek üldöztetése következne be és legbölcsebb végzésed szerint gondviselésed tervében nem lenne benne halálom: fogadd el az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek -- különösen az öregek, betegek és gyengék életéért és bűnös, nyomorult életem fejében kíméld meg az ô életüket és kíméld meg ôket a megkínoztatástól, fenyegetésektôl, fôként pedig a hűtlenségtôl: Irántad, az Egyház, a hivatás és a Társaság iránt. Amennyiben pedig isteni végzésed terveiben az én halálom benne foglaltatik, ebben az esetben is fogadd el életemet-halálomat, mint értük való áldozatot. Ezt a felajánlást teszem Lelkiatyám és Elöljáróim engedélyével, édes Szűz Anyám keze által, Szent József, Szent Benedek Atyánk, ávilai Nagy Szent Teréz, Szent Sára és Szent ôrzôangyalom segítségét kérve, nem a magam erejében, hanem a teljes Szentháromság kegyelmében bízva. Ámen. Ó édes Jézusom, teljes megnyugvással és készséggel fogadom már most a halál azon nemét, amely Neked tetszik, az összes vele járó gyötrelmekkel, fájdalmakkal és szenvedésekkel együtt. Ámen.'' [219] A felajánló ima szövegébôl egyértelműen kiviláglik, hogy Sára testvér számára a legfontosabb értékek: Isten, Egyházhivatás, Társaság. Isten, Teremtônk, Megváltónk, Megszentelônk, létünk Oka, Értelme és Célja, Aki számunkra az Egyházat adta. Az Anyaszentegyház ,,minden hív keresztyénnek anyja... Nemde nem ô szült-e keresztvíznek miatta újonnan engemet... [220] Isten adja a hivatást is, és a hivatásos lélek otthona az a Társaság, ahová az Úr hívta. Ezért könyörög, hogy a Társaság tagjai soha ne legyenek hűtlenek sem Istenhez, sem a Tôle kapott értékekhez. Az 1943-as évet zárjuk le október 16-án írt soraival: ,,Odaadás Istennek! Azt hiszem, ez a titka mindennek. Teljes és egész önátadás. Hogy valóban azt tehessen velem, amit Ô szent Felsége akar! Mindig és mindenben Isten akaratát keresni. Ma is... Mit akarsz én Uram, Istenem? Ecce adsum, ecce ego mitte me! Ecce ego, suscipe me!'' (Itt vagyok, itt vagyok én, engem küldj! Itt vagyok én, fogadj el engem (Ter. 22,1; Iz. 6,8) ======================================================================== X. Elfogadott áldozat Élete Az 1944-es év Szent Margit ünnepségekkel kezdôdik. Az Eucharisztikus Kongresszus pápai Legátusa mint XII. Pius pápa beváltja 1938-ban tett ígéretét, és 1943-ban a szentek sorába iktatja Nemzetünk Áldozatát. A Róma-i ünnepségeken a hadihelyzet miatt magyar küldöttség nem lehetett jelen, annál melegebben és bensôségesebben ünneplünk itthon. Az ünnepi hét január 16--23 között volt, amikor az egész országban Szent Margitról emlékeztek meg. Sára testvér ,,szívének-lelkének lobogó lelkesedését'' valamiképpen ki akarta fejezni. Amirôl nem beszélhetett, arról misztériumjátékot írt: Fény és Illat címmel. Ráskay Lea [221] szövegét véve alapul lélekbeszántóan alkalmazta az 1944-es Magyarországra Szent Margit életének tanulságát: ,,Új vészben, új bajban, Új tatárdúlásban Új engesztelésre: itt vagyunk! Te könyörögj értünk Szent Margit.'' [222] A misztériumjátékot Sára maga tanítja be a leányoknak. Ez az év Szent Margit éve, ezért a központi Szent József-napi díszgyűlésen, ami ebben az évben éppen vasárnapra esik, ezt fogják elôadni. Az 1944-es év szomorú szenzációja, hogy Hitler parancsára a német csapatok ezen a napon szállják meg Magyarországot. A Szent József díszgyűlés Budapesten, a 2400 személyes Magyar Művelôdés Házában van (mai Erkel Színház). Meglepô módon az elôadás, az ünnepi beszéd, a zeneszámok mind szép rendben elhangzanak, mire a hatóság képviselôi berekesztetik a gyűlést. [223] A német megszállás következtében hadterületté vált az egész ország. Eddig is volt már légiriadó, de igazi légitámadás most éri a fôvárost. Április harmadikán kezdôdnek a szônyegbombázások. Sára testvér a bombakárosultak megsegítésének egyik pontjává teszi a DLN Mozgalom irodáját, itt jelentkezhetnek azok, akik hajlandók önkéntesen segíteni. Sára testvérnek és munkatársainak olyan igazolványa van, amivel a támadás lefújása [224] után azonnal bemehetnek arra a területre, ahol segítségre van szükség. Április 5-étôl kötelezô a sárga csillag [225] viselése. Az oltalomkeresôk elárasztják az Anyaházat és mindazokat a helyeket, ahol testvérek dolgoznak. Sára testvér Jankovich-telepre -- mint már említettük -- kisgyermekes anyákat és gyermekeket, mintegy 30-at fogad be. ,,A sok helyrôl összeszedett rémült, mindenféle korosztályba tartozó emberekbôl kitűnô szervezéssel, szeretettel de szigorral, összetartozó, egymást segítô csoportot szervezett.'' [226] Valahányszor lejött ,,szeretetet... derűt... hozott... a telepre. Hogy örültünk neki... a többi lakók is, menekítettjeink, s nem utolsó sorban a gyermekek, akik között igen népszerű volt. Igen jól tudott bánni a gyermekekkel, fôleg a fiúkkal...'' [227] Elkészült az elsô magyar Munkásnô-fôiskola épülete, tehát akadálytalanul folynak a nyaraltatások is, és a vezetôképzô kurzusok. Az elkészült Munkásnô-fôiskolát az Actio Catholica akkori igazgatója, Mihalovics Zsigmond áldotta meg. [228] Pünkösd elôtt Sára testvér a nagyváradi lelkigyakorlaton vesz részt. [229] Ezután élete állandó utazás az állandó légiveszélyben Jankovich- telep és Budapest között. Szeptember 6-án a nagyváradi bombázáskor a noviciátus házát több találat éri, az óvóhely egy része beomlik, 16 halott [230] Az elöljárók úgy rendelkeznek, hogy a noviciátus jöjjön azonnal Budapestre: Útközben átélik a rettenetes szajoli bombázást, minden csomagjuk odavész, a rajtuk valóval érkeznek meg az Anyaházba, ahová már két kibombázott DL otthon lakóit is befogadták az egyéb menekülteken kívül. Sürgôsen tovább küldik a noviciátust Jankovich- telepre. A szükséges ruhanemű és egyéb felszerelés hiányainak pótlására elsôsorban a budapesti, de másutt élô testvérek között is gyűjtést rendezett Paula testvér. Sára testvér hordta le Jankovich-telepre, és ô hozta a hírt arról is, hogy az elöljárók hogyan intézkedtek a noviciátus sorsa felôl. Kedves humorával fűszerezte a komoly mondanivalót: ,,Egy alkalommal (valószínűleg 1944 szeptember végén) azzal a hírrel jött le Pestrôl, hogy nagy áthelyezések vannak, készüljünk fel rá. Mikor már jól felcsigázta a kedélyeket, megmondta, hogy kedves Margit testvér a III. éveseket a székesfehérvári püspökségre, a II. éveseket a veszprémi püspökségre, [231] X. nénit Rómába, a Szentatya titkárnôjének nevezte ki.'' [232] A világháború eseményei pedig feltartóztathatatlanul gördülnek tovább. A Vörös Hadsereg eléri a Kárpátokat. Románia 1944. augusztus 23- án fegyverszünetet köt, ezzel Dél-Erdélybôl szabad útja van a szovjeteknek Erdély magyar részébe. Az ellenállás voltaképpen már teljesen értelmetlen. Szeptember 23-án a Vörös Hadsereg átlépi Arad felôl a magyar határt. Október 15-én elhangzik az elkésett és elôkészítetlen Horthy-kiáltvány, hogy ezt a háborút a németek elvesztették és fegyverszünetet kérünk. Délután már Szálasi veszi kezébe a hatalmat. Október 28-án a Vörös Hadsereg átkel a Tiszán. Sára testvér október 31-én a DLN mozgalom kezelésébe veszi a Bokréta utcai 150 személyes házat. Az eseményeket ezután a Bokréta utcai ház konyhafüzetébôl követhetjük. Ide ugyanis az ételsor mellé Sára testvér napi eseményeket is feljegyzett. Például: ,,Nov. 28. Ebéd: Rántott leves, babfôzelék. Vacsora: Köles hagymával. Éva kokszért ment. Hiába.'' [233] December 5: ,,Mikulásra minden lakó 2 drb. mákostekercset és 1 almát kapott.'' ... December 8.: ,,Szénszállítás. Erôs ágyúzás egész nap. Este litánia.'' -- Budapest bekerítésének hadmozdulatai sikeresen fejlôdnek, a szovjet ágyúk már a fôvárost lövik: ,,Dec. 9... Elsô fűtés. -- Nagyterembe magyar katonatisztek jöttek. Egész éjjel egész nap ágyúzás. Reggel Évával Haller téri piacon voltunk: négy belövés történt. Vásárlás nélkül rohantunk haza... -- másnap -- Vasárnap... mise közben nagy belövés. Estefelé és éjjel ágyúzás.'' (dec. 10.) -- Délelôtt Sára testvér Zugligetbe ment. Mivel az Anyaház menekítettekkel volt tele, a testvérek közül csak az a néhány aludt ott, akinek a jelenléte feltétlenül szükséges volt. A többiek az egyik jótevô zugligeti villájában aludtak. Ott voltak a megbeszélések és a közös lelki programok is. Ilyen lelki programra ment ki Sára testvér is. Miután hazajött: ,,Este 8-kor megbeszélés az Otthonlakókkal.'' December 11. ,,Reggel piacon. Du. otthonvezetôi (értekezlet) -- ezt Sára testvér vezeti -- ... Estefelé Pasarét bombázása. Éjjel szórványos ágyúzás. Reggelre erôs ágyúzás... Dec. 12. Este két menekült lányt fogadtunk be (konyhai alkalmazottnak). Dec. 16. Tekla testvér jött.'' Tekla testvér visszaemlékezései rendkívül jellemzôek: ,,Ketten voltunk a Bokréta utcában -- (fogadalmas testvérek) -- Nagyon vágyott a közösség után az utolsó idôkben. Idegenekkel kevésbé vágyott érintkezni. Nagyon készült a karácsonyra. -- S többször mondogatta, hogy már nem fog sokáig élni. Megkérdeztem: hogyan tetszik azt gondolni, mikor csupa élet és semmi baja, betegsége nincs, mire gondol, mit érez? -- Azt adta válaszul, az az érzése, hogy fejbe fogják ôt lôni. -- Most már jönnek az oroszok -- mondottam én --, azok már nem fogják bántani. [234] -- Ô pedig éppen azoktól félt, s azokra gondolt, mint halálának okozóira.'' [235] December 19-én lelkinapot rendez az otthon alkalmazottainak. (Nagyobb részük menekített.) December 20-án még felvesz két oltalomkérô leányt: ,,Ilit, Máriát fizetés nélkül felvettem...'' [236] A ház fűtése állandó problémát okozott. A közeli Gát utcában volt a KIOE [237] székház, több férfi menekítettel, innen kért fűtôt. December 22: ,,István megjött, 3-ig itt lesz.'' (István volt az egyik, akit Vele együtt elvittek 27-én.) ,,December 23-án kiment Zugligetbe karácsonyt ünnepelni. (Ott kint már akkor megkezdôdtek a karácsonyi ünnepségek.) Onnan nagyon boldogan jött haza és azt mondogatta, hogy milyen jó volt ott neki, hogy felüdült, s hogy tele van örömmel a lelke.'' [238] Sára testvér errôl annyit ír a konyhafüzetbe: ,,Zugligetbe voltam. Reggel indultam, este jöttem.'' Felvirradt december 24-e, karácsony vigíliája. Valóban felvirradt, mert ,,félnégykor keltünk. Brióst sütöttünk. Tekla tv Zugligetbe ment. D. u. jött meg a hírrel, hogy itt vannak az oroszok a Hűvösvölgyben.'' [239] Ugyanerrôl Tekla testvér: ,,...24-én engem bíztatott, hogy menjek ki Zugligetbe s hogy milyen jó lesz ott nekem is a közösségben. Akkor már nagy bombázások [240] voltak. Féltem is egy kicsit, de ô egyre biztatott. Mikor elbúcsúztam, csak annyit mondott, hogy 'aztán iparkodjon visszajönni'. Visszafelé tényleg az adott nekem erôt a legnagyobb bombázások közt, hogy ô visszavárt. Utólag kedvesen mondotta, hogy ô nem gondolt arra, hogy életveszély árán is visszatérjek...'' [241] A gyűrű 1944. december 24-én bezárult a fôváros körül, miközben az emberek errôl mit sem tudtak. A város élte, ahogy tudta mindennapi életét, sôt karácsony estét ünnepeltek mindenütt. Sára testvér este 6- kor rendezte meg a ,,személyzet'' karácsonyát (itt voltak a menekítettek is), 7-kor az otthon lakóinak a karácsonya következett. Félkilenckor megszólalt a telefon (meglepô módon a körülzárás után még egy ideig volt áram) -- Placida testvér telefonált, hogy kiindultak Leticia jelölttel Zugligetbe, de már nem tudtak kimenni a harci események miatt, elvergôdtek a DLN központi irodájába, a Rákóczi út 4- be, de innen már nem mernek tovább menni, kérik, hogy Sára testvér jöjjön értük és fogadja be ôket a Bokréta utcába. [242] ,,Sára testvér egyedül akart menni, de én kértem, hogy vele mehessek, együtt mentünk rózsafüzérezve, az utcán már senki sem járt, már óriási belövések voltak. Sára testvér semmit sem félt, kint mentünk az úttesten, nem a házak mentén, amit én ajánlottam. Csodálkozott, hogy Placida testvérék nem indultak neki egyedül. Azt mondta: 'nem bátor katonái az Úr Krisztusnak'. Hazavittük ôket, helyet készített nekik az asztal tetején, hely nem volt, zsúfolt volt a ház, a szomszéd házban már belövés volt 24-én este, egy nagy robbanás, úgy hogy Placida testvér és a jelölt egyszerre felugrottak, s kiszaladtak a folyosóra s akkor is megdorgálta ôket Sára testvér, hogy az Úr Istenben csak ennyire tudnak bízni? Megszégyenülve visszafeküdtek a helyükre a testvérek...'' [243] ,,A magyar püspöki kar megengedte, hogy az éjféli misét délután már elôvételezhessék az elsötétítés miatt, [244] de a Bokréta utcában kis kápolna volt, az ablakon vastag fatáblákkal, tehát el lehetett sötétíteni, így itt rendes idôben egy erdélyi újmisés mutatta be az éjféli misét, Sára testvér harmóniumozott és énekelt... fél kettôkor éjfél után volt a testvéreknek a karácsonyfagyújtás... Sára testvér azt mondotta: 'Szeretném megölelni a világot, olyan boldog vagyok'. -- Pedig rettenetes éjszaka volt. 25-én, 26-án egyáltalán tele volt a lelke boldogsággal.'' [245] -- 25-én a kis füzet tanúsága szerint egyik munkatársánál volt, ahová kenyeret vitt és meghívta, töltsön néhány napot a Bokréta utcában. 26-án ezt írja: ,,D. u. Honcinál.'' Honci így írja le a találkozást: ,,...késô délután váratlanul eljött hozzánk Sára testvér... azért jött, hogy kérje, menjenek el másnap a Bokréta utcai otthonba... Beszélgetni kezdtünk. Arról is szó esett, hogy milyen veszélyes a közlekedés az utcán. Tréfás hangon beszélgettünk a veszedelmekrôl. Egyszerre minden átmenet nélkül azt mondja Sára testvér: -- Tudom, hogy nem fogok természetes halállal meghalni! Anyám kérdezte meg: -- Milyen halállal gondolja, hogy meghal? -- Fegyver által -- mondta röviden...'' [246] Mivel a fôváros védelme minden felett állott, már fentebb olvastuk, december 9-én, hogy magyar katonák foglalták le a nagytermet. Tehát ,,katonák voltak a házban. Két szobalány többszöri figyelmeztetés után is bejárt hozzájuk, majd szobájukba vitték fel a katonákat. Tanúja voltam, mikor Sára testvér a legnagyobb szeretettel, ahogy csak egy aggódó édesanyától telik, beszélt velük. Megmagyarázta nekik, milyen lelki, erkölcsi káruk lehet belôle.'' [247] Nemcsak megmagyarázta, de 26-án beszélt az egyikkel és azt mondta neki, hogy elintézi, hogy átkerüljön egy másik otthonba, ugyanazokkal a feltételekkel, mint amelyekkel itt teljesít szolgálatot. A leány nem szólt rá semmit, de elment tanácsért az otthonlakók közül ahhoz, aki a novemberi átvétel elôtt az elôzô otthonvezetéshez tartozott. Elpanaszolta, hogy Sára testvér el akarja innen vinni. Ez tanácsolta azt, hogy menjen el a nyilas pártba és jelentse fel Sára testvért, hogy zsidókat rejteget, akkor majd nem kell innen elmennie. És a leány megtette. [248] 1944. december 27-én reggel a testvérek Sára testvér kis szobájába gyülekeztek, ahol elmélkedni szoktak. Ezen a napon Sára testvér adta az elmélkedési gondolatokat az ,,Üdvösség Éve'' c. könyvbôl: [249] ,,Sz. Bernát szerint az életszentség három fajának egy-egy képviselôje hódol itt az újszülött Király elôtt. Egy közülük vértanú, akaratban és valóságban is (István); egy, aki akaratával készen állt elszenvedni a vértanúságot, bár a valóságban nem volt az (János), s végre akik még nem akarhatták, de tényleg elszenvedték a vértanúhalált (az aprószentek)'' [250] ,,Csupa tűz, csupa szeretet, vágy volt a hangja.'' [251] Nyolc órakor volt a szentmise, reggeli, utána J. Hedviggel elindultak -- természetesen gyalog --, mert hiszen közlekedés nem volt a Bokréta utcából a Liszt Ferenc téri otthonba. Itt megegyeztek az otthonvezetôvel, aki szívesen vállalta a leányt, és indultak hazafelé újra az ostromlott városon keresztül, gyalog. Útközben még betértek egy kedves ismerôshöz néhány szóra, aztán folytatták az utat a Bokréta utca felé. Körülbelül fél egy--egy óra körül értek a házhoz. Hedvig -- amint a sarkon befordultak látta, hogy nyilas ôr áll a ház elôtt, megkérdezte: ,,Nem akarsz lelépni? Azért, hogy tovább tudd intézni az ügyeket. S majd én bemegyek a házba. -- Nem, én is megyek. [252] Elsô utunk természetesen a kápolna volt, de a lépcsôkanyarodóban ránk kiáltott egy zjabb ôr, hogy mit keresünk ott, -- le a bunkerbe! [253] volt a vezényszó, ott folyik az igazolás... Lementünk az egy szál gyertyával gyéren világított óvóhely elôtérbe, ahol egy fiatal, még gyermekarcú, de ördögi gonoszságú, golyószóróval felfegyverkezett nyilas vallatott; Sára testvér odament és megkérdezte: én vagyok az otthon vezetôje, mirôl van szó kérem? -- 'Maga a vezetô -- mióta van ez a nô a házban?' -- fordult a vallató most már egyenesen Sára testvér felé. -- Október végén vettünk át itt minden munkát, tehát azután jött pár nappal -- feleli nyugodtan. A gyér fényben a sok megriadt arc között most kezd tudatossá válni bennünk, hogy már jó néhány lakót félreállítottak azzal, hogy zsidók... Bernovics Vilmát, az áldozatos hitoktatónôt [254] is besorozták, aki valóban 'ôskeresztény' származású volt, régi kassai család sarja. Amikor a hosszantartó igazolás, faggatás, tárgyalás, vádolás véget ért, akkor a 7--8 fônyi nyilas csoport kijelentette, hogy Sára testvért és Vilmát elviszik, mert róluk jegyzôkönyvet vesznek fel s majd hazabocsátják ôket, a 'zsidókat' pedig szám szerint négyet, elviszik a Gettóba. -- A négy: dr. R.-né, egy orvosprofesszor felesége, egy másik idôsebb nô, majd egy anya a fiával, a 'fűtô' Pistával. -- Vagyontárgyaikért majd visszatérnek teherautóval és éjszaka eljönnek leigazoltatni azokat, akik most nem voltak odahaza...'' [255] Tekla testvér emlékezése szerint: ô kérte, ,,...hogy megebédelhessen Sára testvér, s megengedték, a konyhában megebédelt, átadta a nála lévô pénzt, és még ô mondotta, tegyenek termoszba forró kávét, mert valószínűleg pincébe fogják ôt rakni. Még intézkedéseket is tett. Visszament a zsidók közé, rózsafüzérezett. -- Vizet kért az egyik szobalánytól, mielôtt elindult, de már nem engedték meg. Én nem tudtam, csak utólag mondták, hogy Sára testvér szomjan ment el. Ötöt vittek el egyszerre, rajta kívül négyet. [256] Egy megszökött. A souterrain- helységben voltunk, mint óvóhelyen. Amikor bejött a pincébe, ahol gyertya égett, szokott kedélyével derűsen jött mint máskor. S mikor mondták, hogy elviszik, akkor árnyék vonult az arcára, halálos sápadtság ült ki rá és megnyúlt, egészen elváltozott, rózsafüzérért nyúlt, azt szorongatta s annyit mondott: Igen! -- Mielôtt elvitték (kb. fél öt), kértem... engedjék meg, hogy... az iratait magához vehesse... azt mondták, semmiféle iratra nincs szükség... Mikor búcsúztam... egy könnycsepp esett ki a szemébôl, kérte, hogy nagyon imádkozzunk érte...'' [257] A továbbiakban B. Laura számol be, aki nem lakott a házán, csak odajárt a kápolnába imádkozni, ,,...a katonabakancs lépések dübörögtek fölfelé a lépcsôn (az óvóhelyrôl jövet, a kápolna a földszinten volt)... Egyszercsak felpattan az ajtó s ott állt Sára, mögötte nyilasok. -- Ide engedjenek be egy pillanatra! -- szólt, de már ki is szakította magát közülük s elôre jött a tabernákulumig. Két nyilas utána... Sára féltérdre ereszkedett, s én oldalról láthattam, amint az örökmécs fénye az arcába ragyogott. Nem tudom szavakba foglalni, milyen benyomást tett rám, de határozottan emlékszem, hogy azt gondoltam: Istenem! Ez a Sára szent! -- A két nyilas is meghôkölt a látványra... Alig telt el néhány másodperc, az egyik nyilas, a marcona kinézésű megragadta és rákiabált: -- Gyerünk már! Majd még imádkozhatsz az éjszaka! És akkor ô felállt, de békével, az valami csodálatos jelenség volt...'' [258] ,,Aznapra már tehetetlenek voltunk minden intézkedésben, mert besötétedésen túl tilos volt az utcán járni... egy szál gyertya rejtett fénye mellett zsolozsmáztunk éjfélen túl... Egyre vártuk ôket vissza és a beígért éjszakai igazolást. Nem jött senki...'' [259] 28-án azoknak, akik Sára testvér révén jöttek a házba, el kellett azt hagyniuk. A kis konyhafüzetbe már 1945. január 20-án írta be a ház papja: ,,Azt mondják, hogy este kilenckor a Duna-parton agyonlôtték'' [260] (még aznap). Az 1967-es Zuglói nyilasperben elhangzott egy vallomás -- dokumentum sajnos nincs róla -- csak azok erôsítik, akik hallották, hogy ,,azon a bizonyos decembervégi napon a késô esti órákban a fôvámház elé szállították és levetkôztették ôket... Ekkor -- mielôtt a sortűz eldördült volna -- egy alacsonytermetű, rövid, feketehajú nô valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalommal kivégzôi felé fordult... majd letérdelt s égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára.'' [261] Fentebb Tekla testvér említi, hogy az elvittek közül az egyik megszökött. Pista, a fűtô, talán ezt a pillanatot választotta ki, hogy jó úszó lévén, bevesse magát a Dunába, -- kiúszott és megmenekült. [262] Mikor megmondták, hogy elviszik, Sára testvér csak annyit mondott: Igen. Nem a nyilas pártszolgálatosnak, hanem a körülmények álruhájába öltözött isteni Akaratnak. ,,Halálommal és annak minden körülményével a Te szent Akaratodat akarom beteljesíteni...'' [263] A rakparton eldördültek a fegyverek. Vértanúk teste hullott a Dunába. Vértanúké, kiknek egy része, mint az Aprószentek, nem akarták, csak elszenvedték a halált, és a Vértanúé, aki mint Szent István diakónus akarta és el is szenvedte a halált, hogy Jegyese példájára ,,váltságul adja életét sokakért.'' (Mk. 10,45) ,,Egy szociális testvér bizonyítja, hogy az üldöztetés, ...és az ostrom súlyos óráiban gyakran volt az a biztos belsô megérzése, hogy: ... 'Nem vész el közületek senki, csak aki maga akarja! '...'' ======================================================================== Források Élete Salkaházi Sára testvér életrajza a következô dokumentumok alapján készült: 1. Napló 1919. II. 19. -- 1920. VI. 4-ig. Sára két barátnôje, Forgách Erzsébet és G. Anci felváltva írják. 2. Salkaházi Sára testvér Lelki naplói 1929--1944-ig. Ezekben szinte kizárólag lelki jellegű feljegyzések vannak. Munkanaplója az 1937--1938-as évbôl. Ebben részletesebben ír a végzett munkáról, de lelki jellegű feljegyzések is találhatók benne. 1944. X. 31--XII. 27-ig vezette Konyhafüzet, rövid eseményjegyzéssel. Idézési mód: ,,Napló, keltezés.'' 3. Komáromban írt levelei fônöknôjéhez, 1932--1934. 4. Sára testvér levelei. 5. Sára testvérnek írott levelek. 6. A tervezett brazíliai úttal kapcsolatos levelezés és dokumentum. 7. Sára testvér publikált és kéziratban maradt írásai. 8. Sára testvér okmányai, fényképei. 9. Sára testvér munkásságáról megjelent hírlapi közlemények. 10. A Szociális Testvérek Társaságának egykori kassai házának irattára. 11. Schalkház Lipót (Sára bátyja) levelei Hetényi Varga Károlyhoz. Itt is hálásan köszönöm, hogy ezt a rendkívül értékes családi vonatkozású anyagot a rendelkezésemre bocsátotta. Jelzése: HVK, keltezés. 12. Különbözô visszaemlékezések (ismerôsök, munkatársak, szociális testvérek). 13. Palágyi Natália: Salkaházi Sára, Rákospalota é. n. 1947. 14. Hetényi Varga Károly: Akiket üldöztek az igazságért... Bp. 1985. Salkaházi Sárára vonatkozó dokumentum-anyag. ======================================================================== Jegyzetek Élete [1] Magyarország vármegyéi és városai. (Magyarország monográfiája) A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzôművészeti, néprajzi, hadügyi és természetviszonyainak ... Enciklopédiája... szerk.: Sziklai János--Borovszky Samu. I. köt. Abaúj-Torna vármegye és Kassa. Bp., 1896. 5--15. lp. [2] Az épületet sajnos lebontották, a helyén most ,,Slovan'' nevű vendéglátóipari létesítmény van. [3] 1943 januárjában 150 000 magyar katona pusztult el a Donkanyarban. Vö.: Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért, Bp., 1972. [4] Salkaházi Sára: Kassai gondolatok a ,,Kassai polgárok'' után. Felvidéki Újság, 1943. II. 12. Kassai polgárok: Márai Sándor színdarabja. [5] 1901. XII. 9-én meghal. A szobrot 1906-ban leplezik le. [6] HVK 1979. III. 13. [7] Schalkház Sára: Kályha elôtt. Prágai Magyar Hírlap, 1928. I. 15. [8] HVK 1950. X. 20. [9] Tánciskolában. Kézirat. Bp., 1941. [10] 1945 elôtt az általános tankötelezettség 6--12 éves korig tartott. Ez a hat osztályos elemi népiskola elvégzését jelentette. Akik tovább tanultak a IV. elemi osztály után kerültek a középiskolába: polgári, reáliskolába vagy gimnáziumba. A polgári iskola 4 éves volt. [11] Polinszky Kató: A búcsúzó Schalkház Sára testvér. Nagyasszonyunk. Társadalmi, Szépirodalmi és Háztartási lap. Prága, 1938. 10. szám. 217. lp. [12] Más néven a Vak Erzsike, 22--23 éves korában megvakult Sára testvér róla írta ,,A tanítónô'' c. jellemzését a ,,Lélek a hétköznapi arcok mögött'' c. írásában. [13] Forgách Erzsébet Sára testvérrôl. [14] Schalkház Sára: Húsvéti emlék. Prágai Magyar Hírlap, 1938. [15] HVK 1950. X. 20. [16] Elsôsorban középiskolákban működött ifjúsági egyesület. Tagjai komolyabb lelkiéletre kötelezték magukat. [17] Renovo = megújítás. A kongreganistákat általában dec. 8-án vették fel az egyesületbe, ezt a felajánlást újították meg minden évben, ezen a napon. [18] Napló, 1919. X. 19. [19] Napló, 1932. X. 6. [20] Publikálatlan kézirat, szerzô tulajdonában. [21] Ausztria--Magyarország, Németország és szövetségeseik. [22] A Felvidéki Magyarság Húsz-éve. 1918--1938. Szerk.: A Magyar Statisztikai Társaság Államtudományi Intézete. Bp., 1938. 9. lp. [23] A magyar munkásmozgalom története. 1868--1976. Bp., 1977. 54.1. [24] Pintér János könyvkötô-mester. [25] Napló, 1919. X. [26] Napló, 1919. V. 2. [27] ,,A népek önrendelkezési joga''. [28] Komáromi Egyházi Értesítô, 1934. [29] Nagyasszony, 1938. 10. sz. 217. lp. [30] Esti Újság, 1920. IV. 11. 3. lp. [31] ,,Hétfô reggel'', ,,Szombat felé'', ,,Munka után'', ,,Sorsjegy mutyiba.'' [32] Kassai Napló, 1926. X. 10. [33] Edina testvér emlékei. [34] A Lélek Szava, 1943. VII. 1. [35] Napló, 1936. IX. 21. [36] 1926--1929. [37] Prágai Magyar Hírlap, 1926. X. 1. Pesti kritika Schalkház Sára novelláskötetérôl. [38] Prágai Magyar Hírlap, 1926. XI. 17. [39] A Nap, 1930. II. 15. Címlap. Fogjuk meg a kinyújtott kezeket... [40] A Nap, 1927. IV. 15. 7. lp. [41] Az elsô világháborúban az Ausztria--Magyarországgal és Németországgal szembenálló hatalmak ,,Entente cordiale'' (Szívélyes szövetség) néven szervezôdtek. A Párizs-környéki békék után az utódállamok (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) gyűjtôneve volt ,,kis entent'', ennek a szövetségnek éle Magyarország ellen irányult. [42] Regina Pacis = Béke Királynôje. Magyarországiak: Tóth Etelka, Dezsényi Marietta, erdélyi: Báthy Aglája. [43] A Lélek Szava, 1941. IX. 79. lp. [44] Tóth Etelka testvér visszaemlékezései. [45] Erber Béláné visszaemlékezései. [46] Ismeretlen visszaemlékezô. [47] Erna testvér visszaemlékezése. [48] Napló, 1937. I. 9. [49] Prágai Magyar Hírlap, 1929. I. 1. 8. lp. [50] Napló, 1930. VII. 25. [51] Arany János: Epilógus. [52] 1836--1915. A magyar katolikus nômozgalom megalapítója. [53] 1877--1942. Gróf Pálffy Pálné munkatársa, 1908-ban megalapította a Szociális Missziótársulatot. [54] ,,Hivatásos szociális munkások egyházi és társadalmi szervezete.'' (A ,,Keresztény Nô'' ... XXI. Évf. 8--9. sz. 1933. X--XI. 13. lp.). [55] 1884--1974. Szociális munkás, nômozgalmi szervezô, az elsô magyar nôképviselô. [56] A Testvér, 1942. II. 46. lp. [57] Nemzeti Újság, 1929. IX. 11. [58] Eredeti kézirat, szerzô tulajdonában. [59] Veress Judit testvér visszaemlékezései. [60] Pl.: Napló, 1935. VIII. 30.: ,,Nagyon fáradt vagyok. Álmos, kifáradt. A lábam is nagyon fáj.'', Napló, 1936. I. 29. ,,Nagyon nagyon fáradt vagyok... Lábaim fájnak. -- Alleluia! Szenvedhetek!'' [61] A hisztériás magatartásának jellemzôi: 1. Érzelmi labilitás 2. Gondolkodásában megosztott (nem képes tanulni a tapasztalataiból). 3. Önmagáról alkotott képe pozitív. 4. Ember közti viszonylatában zsaroló. Vö.: Szentmártoni Mihály-- Benkô Antal: A lelkiélet lélektanához. Eisenstadt, 1984. 124 lp. [62] Napló, 1929. IX. 3. [63] Terezita testvér visszaemlékezése. [64] Eredetiben is helyesírási hibával. [65] Vilma testvér visszaemlékezése. [66] Alice testvér visszaemlékezése. [67] Napló, 1929. XI. 3. [68] Beatrix testvér visszaemlékezései. [69] Beatrix testvér visszaemlékezései. [70] A testvérek szürke színű egyenruhát viseltek. [71] Katolikus Leányok Országos Szövetsége, a középosztály leányait fogta össze. [72] 1899--1979. Pedagógus, író, szerkesztô, KLOSZ központi vezetô. [73] Hadzsy Olga visszaemlékezései. [74] Puskely Mária: Akik a jobbik részt választották, Róma. 1978. 177. lapon tévesen írja magas termetűnek. [75] L. 73. sz. jegyzet. [76] Veress Judit testvér közlése. [77] A Testvér, 1930. IX. Címlap. [78] A kiürült katonai barakkokat a legszegényebb emberek foglalták el. [79] Katolikus Akció (Actio Catholica, röviden: A. C.) lényege a világi hívek minél szélesebb tömegeinek részvétele a papság apostoli tevékenységében.'' Vö.: Szántó Konrád: A Katolikus Egyház története. II. Bp., 1985. 538. lp. [80] Esterházy Jánosnak, a kisebbségi magyarság képviselôjének testvére, egyházmegyei SZKIE titkár. [81] Esterházy Lujza: Beszámoló az 1932. júl. havában Kassán megtartott Katholikus leányifjúsági összejövetelrôl. Kézirat. Szerzô tulajdonában. Erôsen lerövidítve megjelent: Új Élet (Szlovenszko) 1932. 8--9. sz. [82] Schalkház Sára: Az elsô és a tizedik kurzus. Asszonyok-- Leányok, 1939. I. 10. lp. [83] Levél Olga testvérnek, Komárom, 1932. X. 20. Szerzô tulajdonában. [84] L. 83. sz. jegyzet. [85] Levél Olga testvérnek, Komárom, 1932. XI. 6. Szerzô tulajdonában. [86] Levél Olga testvérnek, Komárom, 1932. XII. 18. Szerzô tulajdonában. [87] Veress Judit testvér visszaemlékezése. [88] A ,,kis entent'' államok ferde szemmel néztek minden Magyarországgal összefüggô tevékenységet. [89] ,,A Kath. Nôt pedig egészen gyönge tartalmára nézve szüntettük meg...'' Kolozsvári levél Kassára, 1934. V. 10. -- ,,Sára testvérem szeretem a füzetedet -- (a munkafüzetet) -- csak azt gondolom, hogy haladóknak való, nem pedig olyan egyesületeknek vagy alakulatoknak, amelyek most keletkeznek...'' Kolozsvári levél Kassára, 1934. XII. 18. [90] Sára testvér levele Kassára, 1933. XI. 18. [91] A kerületi fônöknô aki Kolozsvárott volt. [92] Sára testvér levele Kassára, 1934. V. 4. [93] Sára testvér levele új elöljárójának, 1934. VIII. 19.: ,,mai ...szentmisében ...lelkemben ünnepélyesen ajánlottam fel ... az Úristennek... lelkemnek és szívemnek azt az ôszinte vágyát és törekvését: hogy Neked hűséges, engedelmes, alázatos alattvalód lehessek.'' [94] Tanquerey, Ad.: A tökéletes élet. Aszketika és misztika. Franciából ford.: Czumbel Lajos. Paris, 1932. 402. lp. [95] L. 94. sz. jegyzet, 407. lp. [96] Napló, 1932. aug. 29. [97] Napló, 1932. aug. 31. [98] Napló, 1932. szept. 12. [99] Szent Benedek Regulája szerint, az alázatosság 5. foka az, ,,ha a szerzetes a szívében felmerülô minden rossznak gondolatát és titkon elkövetett rossz cselekedeteit alázatos vallomásban nyíltan feltárja apátjának...'' Szent Benedek Regulája, sajtó alá rend.: Söveges Dávid. 1948., 59. l. A Szabályzat szerint: ,,Az elöljárók nem kívánhatják a lelkiismeret feltárását, de kívánatos, hogy a testvérek gyermeki bizalommal viseltessenek elöljáróikhoz.'' A Szociális Testvérek Társaságának Szabályzata, 1935., 32. lp. [100] Napló, 1935. IV. 24. [101] Jézusról nevezett Szent Terézia Összes Művei. 2. köt. Önéletrajz... ford.: Szent Teréziáról nevezett Ernô atya. 1928., 314. lp. [102] Napló, 1935. IV. 26. [103] Napló, 1937. V. 11. [104] Napló, 1937. XI. 21. [105] Magyar Kurír, 1989. II. 18. M/6. [106] D. Columba Marmion: Le Christ, Idéal du Moine... Paris, Lille 1923., p. 238. Szerzô fordítása. [107] Napló, 1935. VI. 4. [108] Napló, 1935. IV. 17. [109] Napló, 1935. XI. 22. [110] Napló, 1935. XII. 5. [111] Napló, 1935. XII. 7. [112] Napló, 1936. II. 22. [113] Napló, 1936. XI. 19. [114] Napló, 1936. XI. 23. [115] Keltezés nélküli levél Kolozsvárról Kassára. [116] Napló, 1937. V. 8. [117] Napló, 1937. V. 14. [118] Margit testvérrôl l. 55. sz. jegyzet. [119] Napló, 1937. XII. 12. [120] Kültagok: olyan világiak, akik a Társaság lelkiéletének szellemében élnek és szociális munkájában részt vesznek. Évente ígérettel kötelezik el magukat, formaruhájuk: szürke kötényruha fehér blúzzal, Szentlélek jelvénnyel. [121] Szent Benedek Regulája, 7. fejezet. Vö.: 99. sz. jegyzet. [122] Vö.: 94. sz. jegyzet. [123] Napló, 1931. X. 28. [124] Napló, 1931. VII. 11. [125] Napló, 1931. IV. 22. [126] Napló, 1931. VII. 2. [127] Napló, 1931. IX. 5. [128] Napló, 1931. IV. 13. [129] Napló, 1931. VIII. 29. [130] Napló, 1931. IX. 29. [131] Napló, 1931. IX. 25. [132] Napló, 1931. VIII. 25. [133] 121. Zsoltár, ,,Officium Parvum Beatae Mariae Virginis.'' A Boldogságos Szűz Mária Kis Zsolozsmája, 2. átdolg. kiad., Nagyvárad, Gálffy Sándor é. n. [1931] alapján idézi (174. 1.). [134] ,,Kötelesség'' alatt a Társaság tagjaira kötelezô imák elvégzését érti. [135] Napló, 1931. IX. 5. [136] 1937. szept. Sára testvér levele Kolozsvárra. [137] Napló, 1938. III. 12. [138] Pesthidegkút 1938-ban egyike volt a pestkörnyéki sváb falvaknak, ahol igen erôs volt a német befolyás. [139] Megjelent: A Dolgozó Nô, 1938. IX. sz. 3. lp., és Prágai Magyar Hírlap, 1938. III--IV. [140] Levél Forgách Erzsébetnek, 1938. VI. 20. [141] A Lélek Szava, 1939. 8. lp. [142] A Testvér, 1932. XII. 4. lp. [143] Kassai Újság, 1938. VIII. [144] Kassai Egyházi Tudósító, közelebbi megjelölést nem adhatunk, mert csak a vonatkozó cikk van meg, címlap nélkül. [145] Nagyasszony, 1938. 10. sz. [146] Cselényi István. [147] 4000,-- Cseh korona volt az eredmény, 569.12 Pengôt ért átváltáskor. [148] Levél Anzelm atyához Brazíliába, 1938. X. 5. [149] Levél Anzelm atyához Brazíliába, 1939. II. 18. [150] Napló, 1940. VI. 15. [151] Napló, 1940. VI. 20. [152] Napló, 1940. VIII. 30. [153] Katolikus Nôi Szociális Képzô, 1937-ben alapította Slachta Margit, szociális munkások képzésére. Alap- és középtagozata működött 1948-ig, ezután még 1953-ig mint Katolikus Nôi Szociális és Hitoktatónôképzô folytathatta tevékenységét. [154] 1938-ig a szlovenszkói magyarok Pártjának a neve. [155] Sára testvér felettes hatóságaihoz intézett jelentését közölte A Testvér, 1938. X. évf. 3--4. sz. 6. lp. [156] M. kir. Belügyminisztérium Szociális Szervezetének Központi Irodája által kiállított működési bizonyítvány, 1940. III. 20. [157] A szociális testvérek kassai házának a neve: Regina Pacis. [158] Filotea testvér visszaemlékezése. ,,Unió'' Kárpátalján, a görög keletiek egyesülése a Katolikus egyházzal. [159] Vö.: 155. jegyzet. A Testvér, XI. évf. 5. sz. 4. lp. [160] Napló, 1940. I. 3. [161] Levél Forgách Erzsébetnek, 1940. XI. 15. [162] Levél Forgách Erzsébetnek, 1939. XII. 5. [163] Parsch, Pius: Üdvösség Éve. Az Egyházi év liturgiájának magyarázata. I--III. köt. ...2. német kiad., ford.: Halamka Gyula, Bátky Miklós és Szamek József... Bp., 1936. [164] Görög szertartású katolikus misére (görög kat.). [165] Mivel minden érdemét, imáját, a Szűzanyának adta. [166] Sára testvér fogadalmi mottóinak ez a hiteles szövege. Palágyi Natália é. n. kb. 1946--1947-ben megjelent elsô téves közlésétôl az 1987-ben megjelent kis lapocskáig változatosan közlik ezt a rövid jelmondatot. [167] Napló, 1939. VIII. 29. [168] A Lélek Szava, A Szentlélek Szövetség közlönye, szinte minden számában található világnézeti jellegű írás. [169] Arianizmus Kr. u. 4. századi eretnekség, mely azt tanította, hogy a Fiú teremtmény, nem egylényegű az Atyával. [170] Napló, 1940. VI. 4. [171] Napló, 1940. VII. 2. [172] Napló, 1940. X. 2. [173] Majsai Tamás: A körösmezei zsidódeportálás 1941-ben. In: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve IV--V. 1984--1985. 64. lp. [174] Sára testvér levele, 1940. XII. 20. [175] Napló, 1941. I. 14. [176] A Testvér, a Szociális Testvérek Társasága fogadalmas tagjainak havi közlönye. Kizárólag társulati jellegű témákkal foglalkozott. [177] Margit testvér minden év elején közölt egy jelmondatot, ami annak az évnek a lelki programját meghatározta. 1941-ben a világnézeti harc idején ,,Ki olyan mint az Isten?'', 1942: ,,Áll a kereszt, forrong a világ.'' [178] Napló, 1941. I. 3. [179] Napló, 1941. I. 3. [180] 1868--1935, a Katolikus Munkásnômozgalom megalapítója, ô is gróf Pálffy Pálné (1. 52. sz. jegyzet) munkatársa volt. [181] Ma: Szabadság-üdülôtelep. [182] A Dolgozó Nô. 1943. Jubileumi szám. XI. évf. 5. lp. [183] ,,Légó'', ,,Légoltalom'' rövidítése, a szolgálattól a mentésig mindent jelentett. [184] A jelenlegi Erkel Színház a Köztársaság téren. [185] ,,Pastor Angelicus'' = Angyali Pásztor címmel portré-filmvetítés XII. Pius pápáról. A cím az ún. Malachiás-féle jövendölések szerint XII. Pius pápaságát jelöli. [186] 1944. III. 19-én az országot megszálló német csapatok miatt közlekedési nehézségek voltak. [187] Beatrix testvér visszaemlékezése. [188] Tanquerey, i. m. 815. 1. [189] 1942 februárjától 1944 ôszéig, míg a nyilas hatalomátvétel urai be nem tiltották a lapot. Vö.: Az 1944. év Históriája. História évkönyv, 1984. 47. lp. [190] A Lélek Szava, 1942. február, IX. évf. 2. sz. 10. lp. [191] Filotea testvér visszaemlékezése. [192] Szerzô ezeket emlékezetbôl idézi, a dokumentumanyag a könyv megírásának idején nem volt hozzáférhetô. [193] L. 173. sz. jegyzet, 59--86, 195--237. lp. [194] Actes et Documents du Saint Siége Relatifs a la Seconde Guerre Mondiale 9. Le Saint Siege et les victimes de la Guerre. Janvier- -Décembre 1943. Libreria Editrice Vaticana 1975, 23--24, 41, 178- -179, 299. lp. [197] Palágyi Natália: Salkaházi Sára szociális testvér... Bp., é. n. [3] lp. [198] Napló, 1933. III. 6. [199] Az egyik alapító testvér konfliktusba került Margit testvérrel, s végül is többedmagával elment. Ôt elbocsátották, a többiek kiléptek. [200] Napló, 1934. VIII. 1. [201] Napló, 1934. X. 11. [202] Egyházi elôírás, hogy minden szerzetesháznak legyen egy ,,rendkívüli gyóntató''-ja, aki évente négyszer jön, hogy akinek a rendes gyóntatónak nehéz feltárni a lelkiismeretét, annak legyen alkalma másnál gyónni. [203] Napló, 1934. XI. 8--24 között. [204] Napló, 1934. XI. 29. [205] A Testvér, 1934. okt.-- nov. Címlap. [206] Napló, 1934. XII. 20. [207] Napló, 1935. IV. 16. [208] Napló, 1935. VI. 1. [209] Napló, 1935. VI. 6. [210] Napló, 1935. VIII. 5. [211] Napló, 1936. X. 5. [212] Napló, 1936. X. 5. [213] Szent Benedek Regulája. Vö.: 99. sz. jegyzet. A Szociális Testvérek Társasága Szabályzatának 7. pontja szerint: ,,A Társaság lelkiéletét szent Benedek szellemében alakítja anélkül, hogy Reguláját átvenné...'' [214] Napló, 1936. XII. 4. [215] Napló, 1937. V. 9. [216] Palágyi Natália i. m. [3] lp. [217] A Testvér, 1943. X. 4. lp. [218] Palágyi Natália i. m. [3] lp. [219] Eredeti szöveg alapján készült hiteles másolat. Palágyi Natália idézett művében közölt szöveg, amit az eddigi közreadások másoltak, hibás olvasaton alapszanak. Az 1943. szept. 14-i bejegyzés utáni lapon található a felajánlási szöveg elsô fogalmazványa: ,,Ó fölséges Uram Istenem Legkegyelmesebb Atyám aki engem végtelen szereteteddel... megteremtettél s jóságos irgalmadból gyermekeddé fogadtál. Ó édes Jézus Krisztusom, aki engem szent véreddel megváltottál s végtelen jóságodból jegyesednek választottál. Ó drága Szentlélek, aki a kegyelmek bôségét zuhogtatod rám s aki nekem méltatlannak a hivatás kegyelmét és a Társaságot ajándékoztad, én ma a Társaság és a testvérek iránti szeretetbôl és hálából fölajánlom magam, mint a Társaság áldozatát: az esetben, ha Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be és legértelmesebb végzésed szerint gondviselésed tervében nem lenne benne halálom: fogadd el az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek -- különösen az öregek, betegek és gyengék életéért és bűnös nyomorult életem fejébe kíméld meg az ô életüket, kíméld meg ôket a megkínzásoktól és fenyegetésektôl. Amennyiben pedig isteni végzésed terveibe az én halálom benne foglaltatna, ebben az esetben is fogadd el mint értük való áldozatot. Ezt a felajánlást teszem Elöljáróim és Lelkiatyám engedélyével az édes Szűzanya keze által, szent József, szent Benedek Atyánk, avilai nagy szent Teréz, szent Sára és szent ôrzôangyalom segítségét kérve, nem a magam erejében, hanem a teljes Szentháromság kegyelmében bízva. Ámen.'' [220] Mezey László: Középkori Magyar írások, Bp., 1957. 71. lp. [221] XV--XVI. századi szt. Domonkos-rendi apáca, a Margitlegenda másolója. L. 220 sz. jegyzet. [222] Salkaházi Sára: Fény és Illat. Misztériumjáték. Kézirat. 11. lp. [223] A Dolgozó Nô, 1944. IV. 2. lp. [224] A légitámadás kezdetét és végét két különbözô hangú sziréna jelezte, a végét jelzôt hívták ,,lefújás''-nak. [225] Az 1944. Év Históriája. História évkönyv. 1984. 50. lp. [226] Kunossy Zita visszaemlékezése. [227] Dr. Szôke Pálma visszaemlékezése. [228] A Testvér, 1944. VIII. 3. lp. [229] 1944. V. 5--16. [230] A Testvér, 1944. XI. [4] lp. [231] Az elsô két dispozíció valóság volt, a harmadik természetesen tréfa. [232] Az elsô két dispozíció valóság volt, a harmadik természetesen tréfa. [233] Pfilf Éva, az Otthon helyettes vezetôje. [234] Ti. a menekítettek miatt. [235] Tekla testvér visszaemlékezése. [236] Kunossy Zitát és testvérét. [237] KIOE = Katolikus Iparos és Munkásifjak Országos Egyesülete. Bp., Gát u. 6. Ellenállási tevékenységükrôl l.: Új Ember, 1945. X. 16. 7. lp. [238] Tekla testvér visszaemlékezése. [239] Sára testvér bejegyzése a konyhafüzetbe dec. 24-én. [240] ,,Bombázások'', a visszaemlékezô belövéseket akart mondani, akkor nehéztüzérség lôtte a fôvárost. [241] Tekla testvér visszaemlékezése. [242] Az említett testvér és jelölt az esti órákban indult ki a zugligeti villába, hogy ott töltse az ünnepeket. Kb. a mai Moszkva térig jutottak csak el, onnan vissza kellett fordulniok és gyalog eljutni a tüzérségi tűzben a Rákóczi út 4-be. [243] Tekla testvér visszaemlékezése. [244] Az állandó légitámadás veszélye miatt -- mivel a templomokat nem lehetett elsötétíteni -- Még napvilágnál a du. folyamán volt az ,,éjféli mise''. [245] Tekla testvér visszaemlékezése. [246] HVK 436. lp. [247] Letícia jelölt visszaemlékezése. [248] Jolsvai Hedvig közlése. [249] Vö. 163. sz. jegyzet. 241. lp. [250] Letícia jelölt visszaemlékezése. [251] Jolsvai Hedvig visszaemlékezése. [252] ,,Bunker'' = óvóhely, általában a házak pincéjét alakították át óvóhellyé, de a helyiséget bunkernek is nevezték. [253] Bernovits Vilma, a több tévesen megjelent sajtóközlemény állításaival ellentétben nem volt testvér. Civil hitoktatónô és szociális munkás volt, az otthonban lakott már évekkel elôbb, mint a DLN átvette volna az otthont saját kezelésébe. [254] Jolsvai Hedvig visszaemlékezése. [255] A testvér rosszul emlékezett, vagy tévesen fejezte ki magát, hogy ötöt végeztek ki, egy megszökött. [256] Tekla testvér visszaemlékezése. [257] HVK 436. lp. [258] Jolsvai Hedvig visszaemlékezése. [259] Tyukodi Mihály szatmári egyházmegyés pap. [260] HVK 385--386. lp. [261] S. Gy.-né szíves szóbeli közlése, az ô édesanyját Sára testvérrel együtt végezték ki. [262] Napló, 1934. IV. 11. [263] Palágyi Natália: i. m. [4] lp. ======================================================================== Sára testvér életének idôrendje Élete 1899. V. 11. Megszületik Kassán, Magyarországon. 1899. VI. 11. Megkeresztelik a kassai Dómban. 1901. XII. 9. Édesapja meghal Genuában. 1901. XII. 19. Édesanyját beválasztják a Schalkház Nagyszálló igazgatóságába. 1902. XII. 2. Édesapja hamvait hazahozzák, a kassai Rozália temetôben helyezik el. 1904--1905. Sára óvodába jár. 1906. IX. 9. A kassai ,,Honvéd''-szobor leleplezése. 1905--1909. Sára a városi elemi iskolába jár. 1909--1913. A kassai Orsolya nôvérek polgári iskolájának növendéke. 1910. Tánciskola a Schalkház-ban. 1913--1917. A kassai Orsolya nôvérek tanítóképzôjének növendéke. 1914--1918. Az elsô világháború. 1917--1918. A kassai Kinizsi utcai iskolában tanít. 1918. X. A Központi Hatalmak összeomlása. Magyarországon az ôszirózsás forradalom. 1918. XI. 28. A csehek bevonulnak Kassára. 1918. XII. 29. Özv. Schalkház Lipótnét három évre megbízzák a Szálló igazgatói teendôivel. 1919. II. 2. Sára elsô ,,Syphax'' aláírású cikke megjelenik a kassai (Kosice-i) ,,Esti Újság''-ban. 1919. II. 19. Sára és két barátnôje: Forgách Erzsébet és Gerbera Anci elkezdik írni a közös naplót. 1919. II. 20. A közös napló tanúsága szerint angol, francia és német nyelvórákra jár. 1919. III. 1. Sára dolgozni kezd a ,,Schalkház'' Szálló irodájában. 1919. III. 13. Gerbera Anciékat kiutasítják Kassáról. 1919. III. 15. Sára beszédet mond Rákóczi sírjánál. 1919. III. 17. A csehek ledöntik a kassai Honvéd-szobrot. 1919. III. 19. Magyar Proletárdiktatúra. 1919. IV. 11. A Leányklub elôadja Calderon: A szentmise titkai c. művét. Sára a ,,Zsidóság''-ot alakítja. 1919. V. 2. A kassai (Kosice-i) Színházban megnézik ,,Sósborszesz'', azaz Erdélyi Zoltán darabját. 1919. V. 4. Sára és Erzsike tiltakozó levelet írnak a szerzônek. 1919. VI. 6. A magyar Vöröshadsereg bevonul Kassára. 1919. VI. 11. Özv. Schalkházné üzletvezetô maradhat. 1919. VI. 17. A ,,Schalkház''-ból ,,Szovjetház'' lett. 1919. VII. 4. A Clemenceau-jegyzék értelmében a Vöröshadsereg elhagyja Kassát. A csehek visszajönnek. 1919. VII. 12. Schalkházné javallja, hogy gyermekei valami mesterséget tanuljanak. Sára a könyvkötészetet választja. 1919. VIII. 1. A Magyar Tanácsköztársaság megdôl. 1919. IX. 24. Sára az Esti Újság munkatársa lesz. 1919. XI. 11. Sára megkapja az Újságírói igazolványt. 1919. XI. 12. Képzôművészeti tanfolyamra jár. 1920. I. 2. Megkezdi könyvkötô-tanonc idejét Pintér János műhelyében. 1920. VI. 4. Magyarország törvénybe iktatja a trianoni békét. 1920. XII. 18. Sára leteszi a könyvkötô-segédi vizsgát, s mint ilyen dolgozik tovább Pintérnél. 1921. VII. 2. ,,A jövônk'' irodalmi és művészeti estélyt rendez, Syphax egy mesét olvas fel. 1922--1923 között valószínű a rövid jegyesség. 1923-ban 3 írása jelenik meg: IX. 23: Az ólommadár; X. 17: Az egy fa; XII. 8: A fekete furulya. 1924. II. 1. Kilép Pintértôl. 1924. II. 6. Mint könyvkötôsegéd belép a Grafika könyvnyomdába. 1925. V. 2. Kilép a Grafika könyvnyomdából. Ezután valószínű a kalapüzleti munka. 1926. III. 1. A Keresztény Szocialista Pártban irodalmi munkát végez és szerkeszti A NÉP című lapot. 1926. IX. Megjelenik a ,,Fekete furulya''. 1926. XI. 16. Kazinczy Társaság választmányi ülése. Sára 500,- - korona jutalmat kap. 1927. IX. 12. A Szociális Testvérek Társasága letelepszik Kassán. 1928. IV. 16--VI. 28. Szociális és Népjóléti tanfolyamon vesz részt. 1928. VII. Belép a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusába. 1928. IX. 17. Hivatása szempontjából döntô dátum. Ennél többet nem mond róla. 1928. X. Graz-i és budapesti útja. 1928. XII. 15. A magyarországi testvéreket kiutasítják Kassáról. 1928. XII. 31. Sárát beválasztják a kassai Kazinczy Társaság tisztikarába. 1929. I. 31. Megválik a Keresztény Szocialista Párttól és a lapszerkesztéstôl. 1929. II. 2. Valószínűleg Budapestre érkezik. 1929. II. 6. Megérkezik Szegvárra a noviciátusba. 1929. VI. 8. Beöltözik. 1929. VI. 24--IX. 1. Fonyódon teljesít szolgálatot. 1929. VII. 10. Kassára érkezik Olga testvér. 1929. IX. 3--5. Lelkigyakorlat Szegváron. 1929. XI. Sára Stadler Friedával szervezô körúton van. 1930. II--V. végéig Kassán segít. 1930. VI. 1 -- élete elsô nyolc napos lelkigyakorlata. 1930. VI. 8. Pünkösd, leteszi elsô fogadalmát. 1930. VI. 12. A közösség próbaképpen egy évre leteszi a negyedik fogadalmat. 1930. VI. 29. Kassára helyezik vissza, Karitász munkára. 1930. VIII. 16--25. A Szent Imre év alkalmával kb. 600 személyes zarándoklatot vezet Budapestre. 1930. XII. Az Adventi Est-en két novelláját olvassa fel. 1931. I. Budapesten kiveszik a manduláját. 1931. IV. Megkezdi szervezô körútjait: Ungvár, Munkács, 1931. V. Tornalja, Gálszécs, Rimaszombat. 1931. V. 16 -- Lelkigyakorlat Szegváron. 1931. IX. Beregszász. 1931. XI. 19. Megjelenik a Katholikus Nô mutatványszáma. 1931. XI. 26--XII. 1. Prágában. Elôad a prágai magyar katolikus fôiskolások Szent Erzsébet ünnepén. 1931. XII. 2--3: Elôadásokat tart Pozsonyban. 1931. 8. Komárom, Somorja. 1931. XII. 12--14. Léva. 1931. XII. 15. Losonc. 1931. XII. Karácsonyfaünnepély a kassai ,,Barak''-okban. 1932. I. 15. Megjelenik a Katholikus Nô I. évf. 1. sz. 1932. II. 28. Beregszász. 1932. III. 2--3. Munkács. 1932. V. 6--14. Lelkigyakorlat Kassán. 1932. VII. 20--28. Elsô katolikus leányifjúsági kurzus Kassán. 1932. IX. Olga testvér ,,háztűznézni'' megy Komáromba. 1932. X. 18. Sára testvér megérkezik Komáromba. 1932. X. 24. Beköltözik a Szent Anna zárdába. 1932. XI. 15. Olga testvér megköti a szerzôdést a komáromi egyházközséggel. 1932. XII. A kassai katolikus leányklub elôadja Sára kéziratban maradt munkáját: Zein Alaznam herceg és a 9 szobor. 1932. XII. 17. Érsekújvár. 1932. december vége a Komáromi Népjóléti Tanács megválasztotta népjóléti elôadónak. 1933. II. 9. Pozsony. A Szlovenszkó-i magyarok Katolikus Akciója a nôi egyesületek országos megszervezésével a Szociális Testvérek Társaságát, illetve Schalkház Sára testvért bízta meg. 1933. II. 10. Pozsony. Megalakult a Csehszlovákiai Katolikus Magyar Írók Szövetsége. Sára testvér bekerült az országos választmányba. 1933. II. 13. Bubnics püspök jóváhagyja a II. 9-i döntést. 1933. II. 19. Sára testvér elôad a Keresztény Szociális Párt kultúrestjén. 1933. III. 18. Sára testvér elôad a pozsonyi Katolikus Kaszinóban. 1933. III. 29--IV. 1. Katolikus Szociális Kurzus Komáromban. 1933. IV. 3. ,,Liturgia'' bolt megnyitása. 1933. V. 28--VI. 4. Lelkigyakorlat. 1933. VII. 4--8. Komárom. Katolikus Leányifjúsági Tanulmányi Nap. 1933. VII. 26. Érsekújvár. Prohászka Körök kongresszusa. Sára testvér a leányifjúsági mozgalmat ismerteti. 1933. VII. Olga testvért a hatóságok kiutasítják. 1933. október eleje 3 napos szociális kurzus Érsekújváron. 1933. XII. 6. Sára testvér lemondja a hitoktatást. 1934. február elején Pestre utazott. 1934. II. 8. Át kell vennie a ,,Liturgia'' bolt munkáját is. 1934. II. 17. A Katolikus Nôszövetség alapszabályait a hatóságok visszadobták. Át kell dolgozni. 1934. IV. 3. Elöljárói rendelkezés megszünteti a ,,Katolikus Nô''-t. 1934. V. 20. Nem kap fogadalomújítási engedélyt. 1934. VI. 15. Lelkigyakorlat Szatmáron. 1934. IX. 15. Megkapja áthelyezését Kassára. 1934. IX. 16. A komáromi Karitász búcsúestje. 1934. IX. 18. Elhagyja Komáromot. 1934. X. 11. Megtudja, hogy Th. testvér kilépett. 1934. XI. 21. Missziós-vasárnap. Felébred szívében a missziós vágy. 1934. XI-tôl állítja össze a leányklubok és falusi leánykörök vezetôinek a ,,Vezetôk Mappáját''. 1935. II. 11--16. Elôadás-sorozat Kassán: A fiatal lány és a házasság. Sára három elôadást tart. 1935. II. 20. Losonc. Két napos egyházmegyei kurzus tanítónôknek. Bevezetés a Katolikus Akció munkájába. 1935. V. 2. (kb.) Dunaszerdahely. 1935. V. 9--13. A fiatal lány és a házasság. Komárom. 1935. VI. 1.-- lelkigyakorlat. 1935. VI. 26. Megírja Margit testvérnek, hogy a missziókba vágyik. 1935. VII. 8--13. Komárom. Katolikus leányifjúsági tanulmányi hét. 1935. VIII. 19--27. Kassa. Leányifjúsági vezetôk tanulmányi hete. 1935. X. 28. Leteszi a Grignon-féle nagy felajánlást. 1935. XI. 4--6. Pozsony: A fiatal leány és a házasság. 1935. XI. 7--9. Nyitra: A fiatal leány és a házasság. 1936. I. 13--18. Kassa: A fiatal leány és a házasság. 1936. III. 25--26. Kassa: Katolikus Nôk Napja. 1936. IV. 19--21. Pozsony: Az eljegyzéstôl az oltárig. 1936. IV. 23--25. Nyitra: ,,Casti Connubii'' kurzus. 1936. IV. 28--30. Érsekújvár: ,,Casti Connubii'' kurzus. 1936. V. 2--4. Komárom: A fiatal leány és a házasság. 1936. V. 14--16. Losonc: A fiatal leány és a házasság, és Anyák Napja. 1936. V. 22-- Lelkigyakorlat. 1936. VII. 8--18. Bártfafürdô-i tanulmányi hét. 1936. VIII. 30. 2. Lelkigyakorlat. Nagyvárad. --IX. 8. 1937. I. 19. Körút: Pozsony, Komárom, Budapest. 1937. IV. 3. A Társaságot meghívják Dél-Amerikai misszióba. 1937. IV. 20. Sára testvér elôadást tart a Katholikus Nôi Akadémián 1937. V. 7. Lelkigyakorlat. 1937. V. 14. ,,Valahogy úgy érzem... most kaptam meg a megtérés kegyelmét...'' 1937. VII. 28. Bártfafürdô: Tanulmányi hét. 1937. VIII. 16? Elbúcsúzik Kassától, misszióba megy. 1937. VIII. 18. ,, Végleg eljöttem Kassáról.'' 1937. IX. Mönichkirchenben pihen. 1937. X. 1. Levél Margit testvérnek, az ellene felhozott vádakról. 1937. XI. 22. Tata. Elôadás: Az Eucharistia és a család. 1937. XII. 12. Áthelyezik külsô testvérnek. 1937. XII. 13. ,,Megtudtam a vádakat...'' 1937. XII. 24. Kíséri a mozgó ,,Mindenki Karácsonyfáját''. 1937. XII. 29. Világi ruhába öltözik. 1938. I. Helyettesít a Katholikus Háziasszonyoknál, a Szent Zita körök vezetôje. (A háztartási alkalmazottak szervezete.) 1938. II. 27. Margit testvér ráadja a kültag-ruhát. 1938. III. 12. Ausztriába bevonulnak Hitler hadai. 1938. III. Az Eucharisztikus Kongresszus emléktárgyait árusító bizományosokat szervezi. 1938. V. 25--29. Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten. 1938. V. 30. Szent István év ünnepélyes megnyitása. 1938. VIII. 16. Sára testvér búcsúja Kassától. 1938. VIII. végén lelkigyakorlat. 1938. IX. 18. Margit testvér születésnapján Sára testvér mondja az üdvözlô beszédet. 1938. XI. 2. Elsô Bécsi Döntés. A Felvidék egy része visszakerül az Anyaországhoz. 1938. XI. 8. a szepsi, illetve kassai járás szociális elôadója. --1939. I. 10-ig 1939. I. Átmenetileg a Katolikus Nôi Szociális Képzô munkájában vesz részt. 1939. III. 24 A técsôi járás szociális elôadója. --1941.II.15. 1939. VIII. 21-- Lelkigyakorlat. 1939. IX. 1. Lengyelországot megtámadják a németek. 1939. XI. 15. Átveszi a rahói járást. 1939. XII. 24. A karácsonyt Pesten tölti, visszakapja az egyenruhát. 1940. V. 15--VI. 15. Örökfogadalmi elôkészület és lelkigyakorlat. Új jelmondata: Alleluja! Ecce ego mitte me! 1940. VIII. 30. Második Bécsi Döntés, Erdély egy része visszakerül az Anyaországhoz. 1940. XII. Segíteni próbál a Csíkszereda-i kiutasítottakon. 1941. II. 12. Megválik a Szociális Szolgálattól. Elhagyja Técsôt. 1941. II. 16. Budapestre érkezik. Új beosztása a DLN Mozgalom központi vezetôje. 1941. IV. 3. Teleki Pál miniszterelnök halála. 1941. IV. 4. Elszámol Csárszky püspöknek a Kassán kapott összegrôl. 1941. IV. 14. ,,Bácska visszatért.'' 1941. VI. 21. Érsekújváron szervez. 1941. VI. 26. Magyarország belép a második világháborúba. 1941 VI. 29. Elôadás Szegeden. 1941. VIII. 18-- Lelkigyakorlat. 1941. X. 4. Elôadás a Katolikus Nagygyűlésen. 1941. XI. 9. Nagyvárad. Tanulmányi nap. 1941. XI. 14. Kassa. Tanulmányi nap. 1942. I. 7. DLN Egyházi tanácsadók értekezlete. 1942. II. 3--5. DN Vezetôképzô kurzus. 1942. II. 7. Kiskunfélegyháza. Tanulmányi nap. 1942. V. 25. A testvérek elsô póttanácstagnak választják a kerületi tanácsba. 1942. VIII. 15. Szabadka. Vezetôképzô tanfolyam. 1942. VIII. 22-- Lelkigyakorlat. 1942. XI. Kassa, három napos kurzus. 1942. XII. 3. Nevének magyarosítását kéri ,,Salkaházi''-ra. 1942. XII. Az egész hónapot édesanyja betegágyánál tölti Kassán. 1942. XII. 10. Megkapja a névváltoztatási engedélyt. 1943. I. Doni katasztrófa. 1943. III. Gyergyószentmiklós. 1943. VIII. 4. Özv. Schalkház Lipótné meghal. 1943. VIII. 7--15 Balaton--Jankovich-telepen: Vezetôképzô kurzus. 1943. IX. 14. Megkapja az engedélyt az önfelajánlásra. 1943. IX. 18--XI. között történt az önfelajánlás. 1943. XI. 4. Kassa. 1943. XII. Csíkszereda, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Sepsiszentgyörgy, Gyergyószentmiklós. 1943. XII. 29. Rendes kerületi tanácstag. 1944. III. 19. Német csapatok megszállják Magyarországot Szent József díszgyűlés. Elôadják Sára testvér Fény és illat című misztériumjátékát. 1944. IV. 3. Megkezdôdik a bombatámadás Magyarország ellen. 1944. V. 5-- Lelkigyakorlat. 1944. VIII. hó végén a szovjet csapatok Magyarország területére érnek. 1944. X. 15. Horthy-kiáltvány. Nyilas puccs. 1944. X. 29. A DLN Mozgalom saját kezelésébe veszi a Bokréta utca 3. sz. alatti Otthont. 1944. XII. 16. Tekla testvérnek mondja, hogy nem fog soká élni. 1944. XII. 19. Lelkinap az otthon alkalmazottainak. 1944. XII. 23. Sára testvér egész napját a zugligeti házban tölti. 1943. XII. 24. Tekla testvér Zugligetbôl hazajövet hozza a hírt, hogy az oroszok már Hűvösvölgyben vannak. Éjféli mise. Sára testvér harmóniumozott. 1944. XII. 27. Nyilasok jönnek érte, hatodmagával elviszik, még aznap agyonlövik a Duna-parton. ======================================================================== Sára testvér munkássága a korabeli hírlapok tükrében Élete Áttanulmányozott lapok és a szövegben használt rövidítéseik: B Bars ETKa Egyházi Tudósító, Kassa EÚ Esti Újság ÉÚM Érsekújvár és Magyar Vidék H Híradó K Közérdek KaNô Katolikus Nô KF Kárpáti Figyelô KK Krisztus királysága KL Komáromi Lapok KMH Kárpáti Magyar Híradó KN Kassai Napló KoÉ Komáromi Egyházi Értesítô KÚ Kassai Újság MN Magyar Néplap N A Nép Na Nagyasszony NySz Nyitramegyei Szemle PMH Prágai Magyar Hírlap RMH Ruszinszkói Magyar Hírlap S Sajóvidék T Tudósító Ú Az Újság ÚÉ Új Élet ÚSz Új Szív V Virágoskert A leányklub Calderon elôadása. EÚ 1920. IV. 11., V. 28., VIII. 25. Kongreganisták ünnepe. EÚ 1920. VII. 5. A ,,Jövônk'' irodalmi estélye. EÚ 1921. VII. 2., 5., 7. Schalkház Sára: Fekete Furulya. Novelláskötet. KN 1926. IX. 15. X. 10.; KÚ 1926. X. 15.; Közérdek. 1926. XI. 21.; PMH 1926. IX. 12., X. 1., XI. 17.; RMH 1926. XI. 3.; H 1927. I. 3. 30 éves a kassai Kazinczy Társaság. PMH 1929. I. 1. A Kassai ... adventi est. KÚ 1930. XII. 17.; N 1930. XI. 30., XII. 25.; PMH 1930. XII. 16. Sára testvér elôadásai Ungváron és Munkácson. N 1931. V. 17., PMH 1931. IV. 27., V. 8.; KÚ 1931. IV. 27.; KMH 1931. V. 3.; KF V. 10. Az ungvári Szent Erzsébet leányklub ünnepségei. KÚ 1931. IX. 17., N 1931. IX. 20.; PMH 1931. IX. 17., 18.; KMH 1931. IX. 16. Sára testvér Tornalján. PMH 1931. V. 14., 19. Sára testvér Gálszécsen és Rimaszombaton. KÚ 1931. VI. 7., 16., PMH 1931. V. 14., 16., 17.; N 1931. VIII. 9. A prágai katolikus fôiskolások Szent Erzsébet jubileumi ünnepsége. PMH 1931. XI. 28., XII. 2. Sára testvér prágai elôadásai. PMH 1931. XI. 25., 26., 27., 29. Sára testvér elôadásai Pozsonyban. H 1931. XI. 29., XII. 11.; PMH XI. 29. Katolikus esték Komáromban... PMH 1931. XII. 2., XII. 12. Sára testvér Somorján, Léván, Losoncon. B 1931. XI. 29., XII. 13.; H 1931. XII. 13.; PMH 1931. XII. 11. Megjelent az elsô katolikus nômozgalmi lap Szlovenszkóban. PMH 1931. XII. 25.; N 1931. XII. 6., 27., 1932. I. 24., III. 27., XII. 1.; ÉÚM 1933. VI. 18., VII. 9. Katolikus Leányifjúsági Kurzus Kassán. ÚSz 1932. VII. 2.; S 1932. VI. 30.; MN 1932. VII. 3.; KÚ 1932. VII. 25.; ETKa 1932. IX.; PMH 1932. VI. 13., 19., VII. 10., 13., 17., VIII. 11.; ÚÉ 4. 4. sz. 147--148. lp.; 1932. 8--9. sz. 316--317. lp. Szociális Testvérek Komáromban. KL 1932. X. 1., XII. 24., 1933. II. 25.; KaNô 1932. XII. 15. A prágai Prohászka kör Szent Erzsébet ünnepe. ÚÉ 1932. 4. sz. Szlovenszkói magyarok katolikus akciója. V 1933. III. 1. Magyar katolikus Szent Pál irodalmi kör. ÚSz 1933. II. 25. Sára testvér elôadása... KL 1933. II. 25. Komáromi katolikus est lesz Pozsonyban... KL 1933. III. 11., 25. Szociális kurzus... KL 1933. IV. 1.; V 1933. III. 1. Katolikus Leányifjúsági kurzus Komáromban. PMH 1933. VI. 22., VII. 15.; KL 1933. VI. 24., VII. 19.; ÉÚM 1933. VI. 25., VIII. 6.; V 1933. IX. 1. Prohászka körök 2. Országos Kongresszusa... ÚÉ 1933. 8--9. sz. 417-- 421. lp. és 480--481. lp.; PMH 1933. VII. 26. Érsekújvári Kurzus. ÉÚM 1933. IX. 17., X. 8. Népjóléti Központ ülése. KL 1933. X. 28. Katolikus egyesületek közös bizottsága. KL 1933. XII. 2. Komáromi katolikus Leánykör... 1934. V. 19. Sára testvér elmegy Komáromból. KL 1934. IX. 15., KOE 1934. X. ,,A fiatal lány és a házasság''. Elôadássorozat. KÚ 1935. II. 6., 23., 1936. I. 29.; KK 1935. II.; PMH 1935. II. 7., 24., V. 8., 26., 1936.1. 10., 26.; T 1935. III--IV.; B 1935. XI. 10., 17.; Kath. Értesítô 1935. V.; KL 1935. V. 8., 15.; ETKa 1936. I.; Ú 1936. II. 1.; ÚSz 1936. II. 2.; PMH 1936. IV. 26.; KL 1936. V. 26. Egyházmegyei kurzus. Losoncon... KK 1935. II.; ÚSz 1935. II. 23. Katolikus Leányifjúsági Tanulmányi Hét. PMH 1935. VI. 30., VII. 21., KL 1935. VII. 6., VII. 20., ÚSz 1935. VII. 27.; Ue. Kassán: PMH 1935. VIII. 11., 17., 21., IX. 1.; KÚ 1935. VII. 11.; ÚSz 1935. VIII. 17.; ETKa 1935. IX. Elôadás-sorozat... Pozsony, Léva, Nyitra... H 1935. XI.; MN 1935.XI.; B 1935. XI. 10. A Szlovenszkói magyar Katolikus Akció... ÚÉ 1935. 482--483 lp. ,,Eljegyzéstôl az oltárig'' elôadás-sorozat. PMH 1936. I. 26., IV. 15., 25--26., V. 3., 8.; ÚSz 1936. II. 2.; KÚ 1936. I. 29.; ETKa 1936. II. KL 1936. V. 26. Katholikus Nôk Napja. KÚ 1936. III. 25., 27.; ETKa 1936. IV. 1. PMH 1936. III. 31., IV. 2. Bártfafürdôi Tanulmányi Hét. PMH 1936. VI. 14., 21., VII. 5., 15., 18.; KÚ 1936. VI. 10., 19.; H 1936. VI. 7. SZKIE közgyűlés... PMH 1937. VI. 1.; ÚSz 1937. VI. 12. Bártfafürdôi Tanulmányi Hét. PMH 1937. VII. 28.; KÚ 1937. VII 28. Elbúcsúztunk Sára testvértôl. Na 1938. 10. sz. XIII. évf. ETKa 1938. IX.; PMH 1937. VIII. 19.; KÚ 1937. VIII. 19. Sára testvér Técsôn. Új Magyarság képmelléklete. 1939. IV. 22. 4 lp. ======================================================================== Sára testvérrôl szóló publikációk 1945 után Élete Az anyagot idôrendben közöljük. Átnézett lapok rövidítései BA Boldogasszony Adventje DLM Dolgozólány Vezetôk Mappája EH Esti Hírlap KDN A Katolikus Dolgozó Nô Kr Kritika KSzó Katolikus Szó MNe Magyar Nemzet PT Pünkösdi Tűz, 1946. TeK Testvér körlevél ÚE Új Ember ÚÉBp Új Élet, Budapest Vi Vigília VÚSz Vasárnapi Új Szó 1945. Kivel mi történt? Riportlexikon a sorsforduló szereplôirôl és vértanúiról. Frey Endre, Nádor Jenô stb. közreműk., szerk.: Turcsányi Gyula. Bp. 1945. IV. 27. 50. lapon: ,,Schalk (!) Sára missziós (!) nôvért a nyilasok elhurcolták...'' Rónai Paula: Sára testvér. TeK, 1945. 1. sz. Sándor Dénes: Levél Klár Zoltánhoz. MN 1945. VIII. 14. Jolsvai Hedvig: Ki volt Ô nekünk? KDN 1945. IX. Rónai Paula: 1944 december 27. TeK 1945. 2. sz. Pakocs Károly: A vértanúkért dicsérlek... DLM 1945. XII. 15. 1946. Jolsvai Hedvig: A halálig hű szeretet... KDN 1946. XI. Lévai Jenô: Szürke Könyv. Magyar zsidók megmentésérôl. 1944 december 27. KDN 1946. I. Sára testvér lelki jegyzeteibôl. TeK 1946. 1. sz. A Lélek szolgálatának vértanúja Salkaházi Sára szociális testvér. PT 1946. 1947. Jolsvai Hedvig: Sára testvér emlékezete. BA 1947. XI. Meszlényi Antal: A magyar katolikus Egyház és az emberi jogok védelme. 1948. Palágyi Natália: Salkaházi Sára szociális testvér, a felebaráti szeretet áldozata. 1953. The heroic Self Sacrifice of Sister Sara. (Angol nyelvű rövid ismertetô). 1968. Bottyán S. Emília: Schalkház (!) Sára mártíriuma. ÚE 1968. VI. 9. 1969. Csanda Sándor: Elsô nemzedék. A csehszlovákiai magyar irodalom keletkezése és fejlôdése. Pozsony, 1969. 1975. Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt. München, 1975. Vadász Ferenc: Legenda nélkül. Száz partizán és ellenálló története. Bp., 1975. Vadász Ferenc: Legendák nélkül. Schalkház (!) Sára. VÚSz 1975. III. 9. Csehszlovákiai kiadás. Bársony Éva: Üzenet a Shakespeare-kötetben. Beszélgetés a Legenda nélkül szerzôjével. EH 1975. VII. 3. 1976. Vadász Ferenc: Karolina negyvenkilenc szeptember. Bp., 1976. (Második kiadás.) 1978. Puskely Mária: Akik a jobbik részt választották. Róma. 1979. Balássy László: Legenda nélkül. Beszélgetés Vadász Ferenccel. ÚE 1979. III. 25. Hetényi Varga Károly: Amivel mártírjaink emlékének tartozunk. ÚE 1979. IV. 29. Király Ilona: Árpádházi Szent Margit és a sziget. Bp., 1979. Ism.: Tóth Sándor, ÚE 1979. XII. 30. 1980. Hetényi Varga Károly: Salkaházi Sára szociális testvér. I--II. V. 1980. I--II. 1982. F. Rab Erzsébet: Akik szívükkel harcoltak. ÚE Bp. 1982. VII. 1. Hetényi Varga, Károly--Jolsvai, Hedvig: Sára Salkaházi. Das angenommenne Opfer. In: Kirche im Geschprach. 1982. Katolisches Hausbuch... St. Benno-Verlag. Leipzig. 1983. Szenes Sándor: A múltat ne hagyjuk befejezetlenül tovább élni... Kr 1983/1. 1984. Hetényi Varga Károly: Salkaházi Sára és Bernovits Vilma mártírhalála. ÚE 1984. XII. 23. Az 1944. év Históriája. História évkönyv 1984. Szerk.: Glatz Ferenc. 1985. Hetényi Varga Károly: Akiket üldöztek az igazságért... Bp., 1985. 1986. Mikus Gyula: Az ifjúságvédelem és a szociális gondozás klasszikusai, az ellenállási mozgalom mártírjai: Salkaházi Sára és Bernovits Vilma. In: Tanulmányok, cikkek a fôvárosi gyermekvédelem körébôl. Közlemények. 40. sz. Szerk.: Kóti János. Kézirat gyanánt. Bp. Szenes Sándor: Befejezetlen múlt. Keresztények és zsidók, sorsok, beszélgetések. Bp. 1987. Mohai Miklós: Vendéglátás. Szakmánk méltatlanul elfelejtett nagyjai. Kézirat. 1987. In: Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1637-- 86. sz. A magyar antifasiszta ellenállók és partizánmozgalom kislexikona. Fôszerk.: Liptai Ervin. Bp. 1988. Lelotte-Hetényi Varga Károly: Beszélgetés a Mesterrel. Bécs, 1988. (Második kiadás.) (Több idézet Sára testvértôl). A Ceglédi új plébánia... félkörös emlék fülkéi... KSzó 1988. III 13-- 20. 1989. Szeghalmi Elemér: Ismétlôdô történelem. ÚE 1989. II. 5. Szeghalmi Elemér: A megerôsített lélek ünnepe. ÚE 1989. V. 14. ======================================================================== Sára testvér műveinek bibliográfiája Élete Írásait négy módon szignálta: Syphax, -ss-, Schalkház és 1943-tól: Salkaházi. A periodikákat az eddig használt rövidítésekkel jelezzük. SYPHAX jelzésű írások: az ESTI ÚJSÁG-ban jelentek meg 1919--1920 folyamán. A béke most aktuális... 1920. X. 2.; A Szovjetház. 1919. VIII. 31.; A világhódító. 1920. I. 11.; Az éjszakából mi lesz? 1919. XII. 13.; Besózzák a magyar katona... 1919. II. 2.; Vö.: Szeghalmi, ÚE 1989. II. 5.; Fehér márvány szív. 1920. III. 16.; Félúton. 1920. I. 25.; Földiekkel játszó... 1920. VI. 15.; Kinyitom a kályhaajtót... 1920. XI. 18.; Magyar királyi váltópénz... 1920. V. 12.; Mélyen belenéztem... 1920. X. 12.; Mérföldlépô csizmám... 1920. VII. 10.; Mesét mondok... 1919. V. 7.; Múzeumba kerül... 1919. II. 12. Ôrület szállta meg... 1919. III. 5.; Sokat olvastam... 1920. XI. 13.; Úgy látszik... 1919. IV. 10.; Volt egyszer egy... 1919. II. 6. Az ESTI ÚJSÁG VASÁRNAPJÁban: A boldogságot keresô herceg. 1921. V. 29.; A csodaút. 1921. II. 6.; A varázstó. 1921. VIII. 7.; Ködfi. 1921. VII. 7. Más periodikában: Elszáradt szívek. KN 136. sz., ue: 1928. IV. 29-én megjelent a PMH-ban, fôszereplô neve megváltozott, szerzô családi nevén szerepel. Átütô nagy sikere... PMH 1936. I. 26. -ss- jelzésű írások: A NÉP-ben: A béke muzsikusai, 1926. IV. 4.; A halál legyôzése. 1926. V. 9.; Adjunk el nem hervadó virágot... 1930. X. 26. Jöjj el!... 1927. VI. 5. Vö.: Szeghalmi, ÚE 1989. V. 14.; Levelet hozott a posta... 1927. VIII. 21.; Fogjuk meg a kinyújtott kezeket... A Nap (Kolozsvár) 1930. II. 15. Schalkház Sára jelzésű írások: A csodálatos bor. PMH 1927. dec. 25.; Ének és sóhaj. 8. sz.; A fekete furulya. PMH 1923. XII. 8.; Fekete Furulya. 1. sz.; A gyermek. N 1929. XII. 25.; A Nap (Kolozsvár) 1929. XII.; Az Én Naptáram 1942.; Ének és sóhaj 2. sz.; KDN 1947.; Vö.: KÚ 1930. XII. 17.; A kalauznô. A Dolgozó Nô, 1942/43. II. 2.; A katona és a kisfiú. PMH 1931. IV. 5.; Ének és sóhaj. 11. sz.; A kender, az érc és a fa álma. Az én naptáram 1942.; Ének és sóhaj. 9. sz.; A KIOE székházának felszentelése. A Dolgozó Nô, 1940/1. XI. 8.; A Magyar a Magyarért mozgalomról. A Testvér, 1940. V.; A munka szimfóniája (Szabad fordítás franciából). A Dolgozó Nô, 1937. 2- -3. sz.; A Varga lány meghal. (Részlet a Mindennapi kenyerünk című regénybôl). PMH 1933. III. 28.; A virradat. A Lélek Szava, 1942. III.; Az átokhozó gyűrű, PMH 1924. VI. pünkösd., Fekete Furulya 5. sz.; Az egy fa. PMH 1923. X. 17.; Az elsô és a tizedik kurzus. Asszonyok-- Leányok, 1939.1.; Az ólommadár. PMH 1923. IX. 23.; Az utca is virít mosolyt. KÚ 1928. VIII. 12., A Nap (Kolozsvár) 1929. VI. 15. Advent- Karácsony., A Dolgozó Nô 1937. 4. sz.; Akiket az Úristen... hív. A Lélek Szava, 1941. IX.; Andriska kilenc éve. PMH 1935. XII. 25., A Dolgozó Nô 1936. III.; Barrabás a kendô elôtt. Ének és sóhaj 6. sz.; Befejeztük a nyaralást. Az én naptáram, 1944.; Békét akarunk (fordítás franciából). A Dolgozó Nô 1937. IX.; Bemutatkozás. Asszonyok--Lányok. 1939. 1.; Búcsú Pataki Annától EÚ 1920. VI. 23.; Cirenei Simon. Élet 1927. IV. 10., Ének és sóhaj 7. sz.; Déli szünet. Kazinczy évkönyv, 1929., N 1930. IX. 21., A Dolgozó Leány, 1932. XII., Az én naptáram, 1944.; Dicsôség. EÚ 1919. XII. 25.; Elbocsátás elôtt, ld.: Simeon. És a kereszt felragyogott. N 1929. III. 21., Ének és sóhaj 10. sz., Vö.: Puskely 234. lp., Azon idôben címmel: PMH 1926. V. 16., Fekete Furulya. Elsô ezer. Kosice--Kassa, 1926. 111.: Bayer Ágost. Feljegyeztem... KaNô 1932. VI. 15. Fény és Illat. Részlet in: Király I.: Árpádházi Szt. Margit és a sziget.; Haragosok. N 1927. III. 13. (Kibékülés címváltozással: A Dolgozó Leány 1932. 2. sz.) Hétfôn reggel. (Nem sikerült sem a lapot, sem a megjelenés helyét és idejét megállapítani.) Húsvéti emlék. PMH 1938. III--IV. p. Húsvéti kalács, A Dolgozó Nô 1938. 8. sz.; Így történt. KaNô 1932. II. 15., Naptár, 1947.; Ilyet is látni... Na 1929. 1., N 1929. 1. 20., A Nap (Kolozsvár) 1929. X. 15., Naptár, 1947.; Itthon vagyunk. Szavalókórus. A Dolgozó Nô 1938. X.; Jajsímító. PMH 1924. XII. 24., Fekete furulya 11. sz.; Jó föld. PMH 1924. VI. 26., Fekete Furulya 4. sz.; Kályha elôtt PMH 1928. I. 15., KDN 1946. XI. (Idegen kéz lényeges változtatásával).; Karácsony. A Nap (Kolozsvár) 1930. XII. 15., N 1930. XII. 25., PMH 1934. XII. 25., A Dolgozó Nô 1942. XII.; Két árnyék között. PMH 1930. II. 2. -- Ének és sóhaj 5. sz.; Két vacsora. Az én naptáram, 1941. -- Láss! Három elbeszélés. Cegléd, 1942. -- Ének és Sóhaj 4. sz. (Eltérô befejezés).; Lélek a hétköznapi arcok mögött. A Dolgozó Nô 1938. 9. sz.; Meghajlás. PMH 1925. XI. 24. -- Fekete Furulya 9. sz. Vö.: Vadász Ferenc 1976 (második kiadás) 182--183 lp.; Mindenütt és sehol. PMH 1925. IV. 19. -- Fekete Furulya 2. sz. címváltozással: A kenyér íze. Munka után. ÚÉ 1933. 2. sz.; Nagygyűlésünk. A Dolgozó Nô 1941. IV.; Rendszeres egységes munka! PMH 1936. V. 3.; Simeon. PMH 1931. II. 1. -- Ének és Sóhaj 3. sz.; Sorsjegy mutyiba. Nemzeti Újság 1943. X. 2.; Szegényke az úton. PMH 1924. II. 5. --Fekete Furulya 7. sz.; Szent Erzsébet Te Deum- a. KaNô 1931. XI. 19.; Szivárvány. PMH 1923. XII. 24., Fekete Furulya 8. sz.; Szombat felé. PMH 1924. XII. 20., KÚ 1928. IX. 8., A Nap (Kolozsvár) 1930. II. 15., Az én naptáram, 1940.; Úticsomagból. A Nap 1929. XI. 15.; Valakikeresés. PMH 1924. V. 28. -- Fekete furulya 6. sz.; Villamoson. N 1930. XII. 7.; Vera imago. PMH 1928. IV. 8. Címváltozás: Barrabás a kendô elôtt. Vonatindulásig. PMH 1930. XII. 25., A Dolgozó Nô 1942. X.; Zörög a pesti villamos, vsz. 1942-bôl, nem sikerült a lapot és a megjelenés idejét megállapítani. Az én naptáram, 1943. Salkaházi Sára jelzésű írások: A harangok. Az én naptáram, 1944.; Amit a cégtáblák mesélnek. A Lélek Szava 1943. VIII. 1.; Bôvül már a Sarolta üdülô. A Dolgozó Nô 1943. X.; Búcsú a nevemtôl, A Lélek Szava 1943. II. 15., A Dolgozó Nô 1943. III., Ének és Sóhaj. Krisztus Legendák. Bp., 1927.; Építsük a jövôt... A Dolgozó Nô 1943. XII.; És ezután?... A Dolgozó Nô XI. évf. Jubileumi szám. És ha az Úristen foglalt le... A Lélek Szava, 1943. VII. 1.; Kassai gondolatok a ,,Kassai polgárok'' után. Felvidéki újság 1943. II. 12.; Megfigyelés alatt... A Dolgozó Nô 1944. I.; Mozgalmi március. A Dolgozó Nô, 1942. III.; Névtelen levél. A Dolgozó Nô, 1943. XI.; Találkozásaim a műrosttal. Nemzeti Újság 1944. I. 6.; Újabb határkô. A Dolgozó Nô, 1942. IV.; Védelmi vonal. A Dolgozó Nô 1944. II., A Lélek Szava 1944. II. 1.; Virág a gépen. A Dolgozó Nô 1944. X. Syphax, A Lélek Szava 1943. VI. 15. ,,A Lélek Szava szól...''. 1945. X. 15. Kéziratban maradt művek: A pesti villamos, A szél, (regénytervezet-töredék). Fekete furulya, táncjáték. Fény és Illat. Misztériumjáték. Vö.: Király 1979. Két ember kezetfogva (kisregény?). Megfigyelés alatt, nôk nadrágban. Mindennapi kenyerünk. Regény. Ötszáz mosolyok koporsója, mese 3 felv. Tánciskolában. Töredékek. Zein Alaznan herceg és a 9 szobor. ======================================================================== Salkaházi Sára munkássága Munkássága Salkaházi Sára irodalmi, hírlapírói tevékenysége és magasizzású életvitele, késôbbi életszentsége között sokkal szervesebb a kapcsolat, a belsô összefüggés, mint más emberek gyakorlatában. Salkaházi (Schalkház) életútja merészen fölfelé ívelô pályát ír le, tudatosan és ösztönös módon keresi az Isten közellétét; a földi lét számos ösvénye, folyosója között is biztosan lel rá az üdvösség útjára. Korán meginduló irodalmi, sajtóbeli munkássága pontos lenyomatát adja ennek a kivételes hôfokú istenkeresésnek. Az önmagát és a világot jobbító szándék olykor komoly összeütközéseket hoz életében, konfliktusok gátolják, nehezítik céljának elérésében, de sohasem tántorodik el, erejét és buzgóságát mindig sikerül kellôen koncentrálnia és magasabb szférákba emelnie. Írásaiból (itt szándékosan nem választjuk szét a szépirodalmat és a publicisztikát) világosan kitűnik, hogy koncepcionálisan is figyelemreméltó ,,üdvösség-keresô'' utat választott; a keresztény ember földi pályájának szinte valamennyi lényeges momentuma, eleme megtalálható bennük. Az egy fa (1923) soraiban a bűnbeesés motívumai tűnnek fel; a Cirenei Simon (1927) az ember elesésének és talpraállásának hôsies folyamatát kíséri; a Vera imago (1928) a jóvátétel és a megváltás problematikáját veti föl; az És a kereszt fölragyog s A gyermek (1929) című elbeszélésekben az ellenség szeretetének egyedülálló, krisztusi megfogalmazása ragad magával, az ember megbékélésének, a testvéri szeretet magasabbrendűségének bizonyságával; számos írásában (Két árnyék között, Simeon, Elbocsátás elôtt) a megtérés szívenütô folyamata játszódik le az olvasó elôtt; más műveit a kontempláció szélesívű elmélyültsége jellemzi; A katona és a kisfiú-ban (1931) a compassio, a kereszt tövében földerengô, minden másnál erôsebb együttérzés domborodik ki. Salkaházi Sára esetében az esztétikai erények (a leírások plasztikussága, láttató készsége és kiérett stílusa) is a keresztény eszmeiséget szolgálják; egy belsô elhivatottságú ember próbálja folyamatosan legyôzni általuk a földi élet ellenállását és negatív erôit. ======================================================================== I. Templom épül a lélekben Munkássága (Salkaházi Schalkház Sára publicisztikai munkássága) Az 1919-es évben megkezdôdött Salkaházi Sára hírlapírói munkássága; az újságírást, mint kenyérkeresô hivatást, a szakma összes jelentôs megnyilvánulásával, gondjával és örömével együtt ettôl az évtôl fogva élte meg. Mindössze húsz éves ekkor: a kassai Esti Újságban kezdett el publikálni, ezeket az írásokat Syphax álnéven jelentette meg. (A Syphax ókori név, Numidia királyának a neve, aki vetélytársa volt Massinissának; kezdetben a rómaiak, majd késôbb a punok mellett állt és harcolt. Scipio Africanus ellen Hasdruballal együtt -- akinek egy ideig a veje volt -- Kr. e. 203-ban csatát vesztett, a rómaiak foglyul ejtették és végül itáliai fogságban halt meg.) -- Salkaházi bizonyára a nemzeti kisebbséghez való tartozást és elkötelezettséget kívánta kifejezni a Syphax álnév használatával --, külön nem utalt erre, de más okszerű magyarázat nem kínálkozik -- s nyilvánvaló az is, hogy a kevéssé ismert ókori személy nevének fölvétele a fiatal hírlapírónô széleskörű műveltségébôl, történelmi ismereteibôl is fakadt. A lapokban napvilágot látott elsô írásaival egyenesen a kényes témák sűrűjébe hatolt; az 1919. február 2-i Esti Újságban közzétett Besózzák című cikke témaválasztásával és bátor hangvételével egyaránt feltűnést keltett. Az említett írás az elsô világháborút követô erdélyi események egyikét ismertette. Megdöbbentô volt az, amit a román részrôl elkövetett brutalitásokról, durvaságokról elmondott, nevezetesen azt, hogy ,,az eleven katonák, élô, érzô magyarok testébe vágott sebet sóval töltik ki'' és gyönyörködnek azok kínjaiban. Egy idôben Európában és a hazaiak közül is sokan kételkedtek ezeknek a híreknek a valósságában -- , Salkaházi több hiteles forrásból merítette értesüléseit és a vérbeli író magas érzelmi hôfokával közvetítette azt. Vitathatatlan a szándéka: ébreszteni kívánta a magyar olvasót, rámutatva a nép iszonyú kálváriájára a fellángoló gyűlölködések özönében. Mozgósító erejű sorait nem hiábavaló idézni, mivel nem az ököljogot, a revánsszellem további gyűlöletét és pusztítást szító érzületét mutatta föl, hanem a jog és az igazságosság útját. ,,Ébredj! Ébredj! Te is magyar, és Te is, művelt világ minden művelt embere, mert a román só az emberiséget sózza be.'' Jelképesnek érezzük, hogy az egész életén át az igazságért küzdô Sára testvér elsô hírlapi írásában már ekkora jelentôségű ügyben, ilyen elkötelezett magyarságtudattal hallatta szavát. A soron következô cikkek, írások Salkaházi széleskörű publicisztikai érdeklôdésére utalnak; ezek között több úgynevezett ,,hírlapi színes'' is található. Írásait életkorához és kezdô újságíró voltához képest kiérett látásmód, kifejezôképesség és árnyaltság jellemezte. A Volt egyszer című írásában (Esti Újság, 1919. február 6.) egy megkapó természeti képbôl kiindulva a keresztény ember lelkében munkálkodó remény jelentôségére mutatott rá. ,,Mert akiben egy atom van a hívô lélek lángolásából, az hiszi erôsen, bizalommal az idôk jobbrafordulását. A remény oly szívós és kipusztíthatatlan, mint mi magunk. -- Ember! te kicsinyhitű ember! Aki remélni még tudsz, de hinni és bízni már nem: ne félj, ne félj, ne félj!'' A magyar szent korona múzeumba való elhelyezését (Múzeumba, Esti Újság, 1919. február 12.) átfogó gondolatsorral rögzítette rövid terjedelmű cikkében. Tömör áttekintésben regisztrálta a fontosabb történelmi korszakot, ,,a ragyogó századokat s az árnyékéveket is'', s e nemzeti szimbólum kapcsán világosan körvonalazta a nép feltámadásának lehetôségét, reményét. Ugyancsak plasztikus természeti képekkel, meggyôzô hasonlatokkal igyekezett kifejezni a nemzetnek ama dermesztô, belsô érzéseit (Úgy látszik, Esti Újság, 1919), melyek a tél fagyos szorításából fakadtak. A háborút követô nehéz korszak feloldását próbálták elôsegíteni a következô záró sorok. ,,Erôsebb meleg, tűzôbb napsugár kell, hogy felmelegedjen szívünk fagya. Még több virág és még több fény, friss zöld szín, hogy a reménység megmaradjon, hogy a reménység megmaradjon, hogy a reménybôl hit legyen!'' Az alvó várost című cikke (Esti Újság, 1919. július 30.) hangulatfestésében és stiláris érettségében érdemel figyelmet; az Úrinôk és munkásnôk (Esti Újság, 1919. augusztus 23.) nemcsak a címében jelzett ellentétpárnak a kihangsúlyozásával, hanem következetes állásfoglalásával is az erôteljes, szociális ihletésű írások csoportjába tartozik. Egyrészt a keresztény testvériesség nemes tényét rögzítette -- egész életét ennek a célnak szentelte --, másrészt keményen rámutatott a címek, rangok és egyéb külsô díszek igazságtalan, átlagos voltára is. ,,Cím, rang, vagyon, tudomány és társadalmi elôítéletek meddig fognak még falakat emelni az emberek közé? Mikor jön el az idô, amikor az embert nem a cím, a rang, nem a vagyon, nem a társadalmi állás, ruha és cafrangok szerint fogják megbecsülni és osztályozni, hanem önmagáért.'' A cikk kódájában meggyôzô erôvel vetette papírra egy önzetlen és mindenkinél nagyobb Mester tanítását is, akitôl érdemes átvenni ,,a szeretet erôsítô, örök nemesítô tüzet.'' Több cikkében -- valamennyi az Esti Újság hasábjain jelent meg -- (A történelem körforgásában, 1919. augusztus 15. -- A Szovjetház, 1919. augusztus 31. --Kaméleonokról, 1919. szeptember 14. -- Közeledik, 1919. szeptember 28.) határozottan állást foglalt a megbuktatott Tanácsköztársaság működésével kapcsolatban. A 133 napos uralom alatt Kassán a proletárdiktatúra vezetôsége részére lefoglalták a családja tulajdonát képezô Schalkház-szállót, s így Sára közvetlen közelrôl szemlélhette a számára sok tekintetben nemtetszô, negatívnak tűnô eseményeket. A Kassán tartózkodó népbiztosok, kommunista vezetôk közül különösen Landler Jenô antiszociális magatartása keltett ellenérzést benne, aki gyakran az éjjeli órákban is kíméletlenül igénybe vette a szálló alkalmazottainak szolgálatát, de az itt tapasztaltak sem tették Salkaházit ellenforradalmi beállítottságúvá; a Tanácsköztársaság bukása után is híven megôrizte belülrôl fakadó szociális felfogását és humánumát. 1919-ben publikált egyéb cikkei nem emelkedtek ki sem tartalmi, sem stiláris szempontból az átlagtermésbôl, de a kezdeti hangütés így is ígéretesnek látszott. Az apró, színes cikkekben már felbukkant a szépirodalmi tehetség és invenció számos jele is; az újságírói pálya folyamatos művelése s az írói készülôdés ideje láthatóan egybeesett. 1919 végén még egy érdekesség a kassai sajtó életében: az Esti Újság december 25-i számában a Hírek rovatban üresen hagyott, fehér folt jelzi Salkaházinak egy cenzúra által kifogásolt írását. Egy fentmaradt lappéldányon utólag kézírással feltüntette, hogy a karácsonyról szándékozott írni néhány mondatot. Minden valószínűség szerint szociális hevülete, bátor szókimondása késztette a cenzúrát arra, hogy írását törölje a kérdéses oldalon. 1920-ban a megkezdett úton folytatódott a sok érdekességgel, izgalommal járó hírlapi pálya; a cikkek változatossága mellett sem érte el azonban az 1919-es esztendô kimagasló színvonalát. Jól megformált, korrekt írások egész sorát jelentette meg, de az elôbbi év publikációinak lapidáris igazságait, telitalálatszerű rátapintásait nem sikerült megismételnie. Kezdeti cikkeiben már több alkalommal elôszeretettel foglalkozott a magyar keresztény államiság jelképével --, a Magyar királyi című írása is (Esti Újság, 1920. május 12.) ezt a témát mélyítette tovább. ,,Szent István ôsi koronája mindig az marad, ami: komoly, szent szimbólum, amely szimbólumot örökké becsülni, tisztelni fogja minden nemzet.'' Meggyôzôdése szerint belsô kötelessége minden népnek, hogy ezt tudatosítsa magában saját identitása és az európai szintű kultúra elmélyítése érdekében is. A ,,Földiekkel játszó égi tünemény'' (Esti Újság, 1920. június 15.) a jóság és a gonoszság ellentétét két szerelmes valódi érzelmein keresztül mutatta be az olvasónak, kihangsúlyozva a jó gyôzelmét a sötétség hatalmai fölött. Ebben a korszakban fogalmazódik meg az ,,álomvilág'' és a ,,tündérmesék'' beszűrôdô hatása is gondolkodására, írói világára. Mindez korántsem az emberi és nemzeti sorskérdések iránti közönyét vagy elfásultságát jelezte, csupán azt az igényét, hogy idônként jó megpihenni a lírai témák virágos mezején. A Mérföldlépô-ben (Esti Újság, 1920. július 10.) világosan kifejtette, hogy az ,,álomvilág nincs oly messze a valóságtól...'' A Mélyen (Esti Újság, 1920. október 12.) és a Kinyitom (Esti Újság, 1920. november 18.) című írások a jelzett líraiság jegyében jöttek létre, írójuk idônként ,,a kályha mellé vonul, hogy továbbálmodja félbeszakított meséit.'' Ez utóbbi írás keletkezésérôl az írónô bátyja, Schalkház Lipót, aki több, mint három évtizeddel túlélte húgát, így vallott egyik levelében. Sára ,,megható szubjektivitással örökíti meg gyermekkori epizódjainak egyikét. Ez a kis story akkor íródott, amikor a Schalkház-szállót modernizálták és a régi, már idôszerűtlen kályhákat eltávolították s helyettük minden szobában radiátorokat és hidegvíz-- melegvíz szolgáltatást rendeztek be...'' (Levél Hetényi Varga Károlynak, 1978. december 16.) A Furcsa című kis írásában (Esti Újság, 1920. december 5.) a néma temetô képének felidézésével meditatív hajlamát is sikerült bemutatnia. (A Furcsa itt nem jelzô, hanem egy Kassa melletti erdôrész neve. Hajdani helyén ma egy lakótelep áll, de korábbi elnevezését változatlanul megtartotta.) Salkaházi rendkívül nagy kedvvel és ügyszeretettel végezte napi munkáját; 1919. november 11. óta újságírói igazolvánnyal rendelkezett: az Esti Újság munkatársaként dolgozott. Errôl a korszakáról Puskely Mária így emlékezett meg könyvében. ,,Éles ítélôképességű politikussá válik, a legtehetségesebb újságírók között emlegetik. Gyakran látják a Schalkház kávézójában újságíró kollégái körében. Szívják egyik cigarettát a másik után, isszák a méregerôs feketét, s közben megtárgyalják a világ folyását. Sára gyakran itt írja cikkeit, itt végzi el a szükséges korrektúrát. A kávéház az otthona, alkotó műhelye, szerkesztô irodája.'' (Puskely Mária. Akik a jobbik részt választották -- Salkaházi Sára, Róma, 1978.) Valójában Kassán is az történik, ami a fôvárosi írók és hírlapírók többségének életvitelében: a kávéház igazi szellemi központtá és munkaterületté válik. Salkaházi ennek az élet formának a vállalásával nemcsak a külsô elemeit veszi át a rendkívül színes és érdekes ,,szakmának'', hanem sok tekintetben a lényegét is. Állandó készenlét, önképzés és táguló befogadóképesség jellemezte mindennapjait, nyitott szemmel, az események magváig hatolva igyekezett mindent tárgyilagosan bemutatni és láttatni írásaiban. A '20-as évek nehéz periódusában egyre nagyobb szellemi területet próbált átfogni, ezért egyre több a szépirodalmi jellegű írása is: számos novella és irodalmi igényű tárca jelezte folyamatos munkálkodását. A szembetűnô, komoly fordulatot az 1926-os év jelentette Salkaházi hírlapírói életében. Ezt több tényezô is motiválta. 1926 március elsejétôl az Országos Keresztény Szocialista Párt kerületi központjának lett az alkalmazottja. A kapott igazolás tanúsága szerint ,,az országos keresztényszocialista párt kassai fôtitkárságánál állott alkalmazásban. Ezen idô alatt A Nép című hetilapunk szerkesztése és irodai munkában való segédkezés képezte munkakörét...'' A leírtakból világosan kitűnik, hogy az új lapnál megnövekedtek hivatásbeli feladatai; itt már a szerkesztés gondjai is ránehezedtek és egy meghatározottabb keresztény szellemiség körvonalai bontakoztak ki a hetilap hasábjain közzétett írásaiban. A Nép-ben közölt írások zömében felismerhetô lett egy másfajta út követése, amelynek igazi vezérlô csillaga a messzebbre mutató katolikus eszmeiség és világnézet volt. A béke muzsikusai című írásában (A Nép, 1926. április 4. -ss. jelzéssel) az éppen készülô kassai harangokról emlékezett meg, s e riportjellegű cikk befejezô soraiban általános érvénnyel fogalmazta meg a béke és a szeretet jelentôségét az emberi életben. Az élet és a halál nagy kontrasztjáról szólt, illetve ennek keresztény aspektusból történô elemzésére vállalkozott A halál legyôzése című meditációjában (A Nép, 1926. május 9. -- ss jelzéssel). A témát Bicsérdy Béla és vegetáriánus koplaló társainak akkoriban divatozó vállalkozása szolgáltatta. Salkaházi határozottan rámutatott az egyházi böjt természetes voltára s hatására, amelyet nem követ a lélek végsô zavara s megbomlása, és nem torkollik -- mint Bicsérdyék esetében -- sorozatos öngyilkosságba. A cikk befejezô része is megerôsíti a keresztény hit sokakat érintô bizonyosságát, erôt adó forrásait: ,,a halál utáni gyôzelmes Élet'' bekövetkezését. A Jöjj el!... című lírai indíttatású írásában (A Nép, 1927. június 5. -- ss. néven) a közeledô pünkösdi ünnep kapcsán szinte apologetikus erôvel igyekezett maga mellé állítani hívô olvasóit. Fokozatosan növekvô keresztény igénye ekkor már elmélyítette benne a fölismerést, hogy ,,a pünkösd a bátorság, a sohasem csüggedés, az akarat diadala. Az apostolok ezen a napon kapták a Szentlélek hét ajándékát s köztük talán a legnagyobbat: az erôsséget. E naptól kezdve megerôsített lélekkel tűrtek, szenvedtek és haltak vértanúhalált, ha meg kellene halniok hitükért.'' Döbbenetes, hogy a több, mint hatvan évvel ezelôtt keletkezett írás mennyire idôszerűen mondatja ki e keresztény szellemiségű újságíróval a máig érvényes sorokat, amelyek kendôzetlenül mutattak rá az emberiség háború utáni széthullására, lelki és eszmei elsivárosodására. ,,Az Élet könyörtelenül beletapos az emberek lelkébe, szívébe, kitapossa onnan a reményt, megsemmisíti a tisztánlátást, lerontja az igaz, szép eszmékért való törekvést és az emberek letörten, semmivel sem törôdve, közömbösen mennek a sivár, szürke úton.'' -- Mindez nem indokolatlan pesszimizmusból fakadó felismerés --, Salkaházi hitelesen rögzítette a háború utáni korszak minôségi romlását és a jó közérzetét vesztett világ labilis állapotát. Egyetlen erôt tudott csak szembeállítani ezzel a negatív folyamattal: a keresztény szeretetet. Salkaházi szerint -- s ez mintegy summázata is lehet hírlapírói munkásságának -- egyedül a krisztusi út és tanítás képes felvenni a harcot a szeretet megkövült belsejű ellenségeivel szemben. Az elkötelezett író -- éppen a keresztény életáldozat folytán -- már nem érhette meg a második világháború befejezését, de fenti sorai és maga a cikk központi mondanivalója, lelkisége azóta sem veszített érvényességébôl. Diagnózisa hitelesen mérte fel századunk világának súlyos megpróbáltatásokat hozó korszakait. Ez már a munkás-témák feldolgozásának idôszaka is hírlapírói működése során. A Nép és más lapokban megjelent cikkei két jelentôs vonással gazdagodtak: keresztény evangelizációs szándékukkal és a szociális felfogás mozgósító erejével. A belsô, szociális elkötelezettség is több síkon érvényesült Salkaházi publicisztikai munkásságában: egyrészt az írások alapszövetében és témaválasztásában jelentkezô, konkrét állásfoglalásokkal, másrészt az egyes reflexiók emocionális elemeivel: az emberi együttérzés és részvét különféle megnyilvánulásaival. Az Ilyet is látni (A Nép, 1929. január 20. -- Nagyasszony, 1929. I. szám -- ugyanezen kéziratban Pintyôke címmel is, kisebb szövegváltoztatással) soraiban egy lírai közjátékra -- madár énekére -- figyel föl két munkásember. A járókelôk sokaságából kivétel nélkül hiányzott az az emberi többlet, hogy ezt a természetes jelenséget magukba fogadják. Csak a nehéz munkában megtört s kopott öltözetű munkásokat késztette arra, hogy megálljanak és elgondolkodjanak egy pillanatra; hogy a világot színeivel s érdekességeivel együtt emberhez méltóan értékeljék. Feltűnô, hogy a szépségre fogékony, egyszerű lények ábrázolása több, mint a korszak átlagos részvéte a kétkezi ember iránt. Az író nem leereszkedô gesztussal kíván igazságot szolgáltatni a munkásembernek, hanem életsorsának megértésével, ôszinte megbecsüléssel és felebaráti érzéssel is. Salkaházi, aki maga is hosszú idôn át végzett fizikai munkát s e közösség belsô világát is jól ismerte, világosan látta, hogy az a munkás-kép, amely az elmaradott társadalommal rendelkezô országban kialakult --, túlzottan hamis és leegyszerűsített. Ez a néhány írás és a bennük tükrözôdô felfogás szemmel láthatóan szakítani próbált azzal a privilegizált értékeléssel, mely csak az úrféle jogait ismerte el az etikai és esztétikai értékek befogadására s a munkás-réteget eleve kizárta minden emelkedettebb emberi megnyilvánulásból. E komoly fölismerés mellett a legutóbb említett írás hajszálpontosan mutat rá az élet kis örömeinek értékelésére is. ,,Úgy megyünk el az Élet apró, kis, de értékes örömei elôtt, hogy észre sem vesszük azokat. Áttaposunk rajtuk, legázoljuk ôket...'' Egy másik emlékezetes részletben a közösségi érzés világban betöltött szerepére utal. ,,Sok munka, önnevelés, önmagunk letörése kell ahhoz, hogy ráeszméljünk arra, hogy a világ nem saját magunk körül forog, hogy gócpont itt nem az Én, hanem a Mi, a Mindnyájan...'' Általában elmondható, hogy A Nép hasábjain közölt publikációival Salkaházi megszilárdította azokat a hírlapírói erényeket, amelyeket korábban, az Esti Újságban megjelent írásaival csillantott fel a kassai olvasók elôtt. Amíg ott a kiművelt ember humán megnyilatkozásaival találkoztunk --, A Népben és a többi lapokban közölt írásai fokozatosan elmélyülô világot jeleztek: a keresztény evangelizáció szervesen egybeolvadt a cselekvô szeretet szociális igényeivel. Salkaházi Sára újságírói pályáját csak ennek a kettôsségnek a fényében értékelhetjük megfelelôen és hitelesen; egyik vonás sem választható le a másikról; minden értéke így válhatott -- különösen a Szociális Testvérek körében kifejtett töretlen munkásságával s végül mártírhalálával -- egyedi és megismételhetetlen élethivatássá. A fiatal újságíró különbözô korszakaiban helyesen ismerte föl pályájának idôszerű irányát és törekvéseit. A '20-as évek végétôl publikált írásai már kivétel nélkül afelé az emelkedettebb cél felé irányultak, amelyet a Szociális Testvérek körében is szolgálni kívánt életével, munkásságával. Az általános emberi felfogás és tematika ennek megfelelôen alakult át a krisztusi tanítások egyértelmű vállalásává. Míg korábban a mondanivalót és a formát irodalmi igénnyel ötvözte művészivé, az újabb írások jelentôs része letisztult evangelizálási szándékkal jelentkezett. Kiváltképpen a Katholikus Nô hasábjain érvényesült mindez a '30-as évek elsô felében. A Kassán kiadott és megjelent lap a felvidéki katolikus nômozgalom működésének eszmei támogatója volt, munkatársainak sorában a kor katolikus szellemi életének számos kiválóságát ott találhattuk. Salkaházi a lap felelôs szerkesztôje és állandó cikkírója lett; szervezô munkájával éppúgy, mint átgondolt, magvas cikkeivel maradandót nyújtott. Elsô jelentôs írásában Szent Erzsébet Te Deumáról vallott (Katholikus Nô, 1931. november 19.), mély átéléssel emlékezett meg a sugárzó lelkiségű magyar szent kiemelkedô áldozatkészségérôl, a szegények és nyomorultak iránti szeretetérôl. A hangsúlyt a szeretetre és az áldozatvállalásra helyezte, ez a két vonás Salkaházi legfôbb erényévé is vált rövid élete során. Az átszellemült írás Szent Erzsébet személyisége kapcsán mutatott rá az Istent dicsérô énekek jelentôségére; minden sora érvényes igazságokat fogalmazott meg a késôbbi nehéz periódusok, ,,a sötétség korszakai'' számára is. ,,Kell, hogy a bizalom, hit, erô és öröm légkörét teremtsük meg magunk körül, hogy tudjuk és akarjuk meghallani a harangszót, tudjuk és akarjuk énekelni és énekeljük, mikor körülöttünk sötétedik. Akarjuk és tudjuk énekelni, mikor családunkat és hozzátartozóinkat a szomorúság és gondok sötétsége környékezi, mikor az élet ezerféle nehézségeivel küzdve reménytelenek és bizalmatlanok kezdenek lenni körülöttünk az emberek, hogy tudjuk énekelni és énekeljük és sugározzuk magunkból az ének örömét és erôsségét.'' A közösségi érzés keresztény légköre fonta körül az olvasót számos, ebbôl a korszakból származó cikkében. Az a koncepció, mellyel a lap elôfizetésére kérte a fiatal katolikus leányokat, a ,,kéz a kézben'' s az ,,egymáson segítve'' elve érvényesült az Így történt (Katholikus Nô, 1932. február 15.) és a Feljegyeztem... (Katholikus Nô, 1932. június 15.) című írásokból is. Salkaházi helyesen látta meg, hogy ennek a keresztény elkötelezettségnek jelentôs társadalmi ,,nyitással'' kell együtt járnia; nem véletlen, hogy az Így történt apró történeteiben a rongyos, szegény sorsú gyermekek a fôszereplôk, akik romlatlan érzéseikkel, jószívűségükkel példát adhatnak a felnôttek rideg világának is. A Feljegyeztem ehhez kapcsolódó emelkedettséggel, közösségi érzéssel reagált a mindennapi lét eseményeire, s egy-egy jótétemény, ôskeresztényi gesztus felvillantásával próbálta felhívni a figyelmet a romlatlan érzések primer voltára. A hitbuzgalmi irodalom néhány fontos alapkönyvét a literátor árnyalt elemzéseivel igyekezett bemutatni --, a ritkábban jelentkezô Könyvek, lapok, írások rovat elsôsorban tág látókörű keresztény szellemiségével és igényességével tűnt ki. Az egyesületi élet megszervezésének módszertani kérdéseivel több jelentôs írásában is foglalkozott e lap hasábjain. (Visszapillantás szervezô körutaimra, Katholikus Nô, 1932. január 15. -- Az egyesületi élet etikája és technikája, Katholikus Nô, 1933. szeptember 6--7. szám). Ez utóbbi a vezetôk számára valódi ,,belsô javaslattal'' élt, s minden kor értékes embere számára kôbe véshetô igazságokat tartalmazott: elsôsorban ,,nagyon kell szeretnie.'' E jelentôs feltételen kívül méltán fogalmazta meg, hogy a jó vezetô ,,nemcsak jó katholikus, aki a parancsokat pontosan megtartja, több ennél: lelkiéletet élô, szorosan Istenre hagyatkozó, kegyelmi forrásokból táplálkozó lélek, aki ebben is világító fáklyája az egyesületnek.'' A Szociális Testvérek körében végzett rendkívül szerteágazó tevékenység: a sok-sok szervezés, fáradsággal járó utazás, a szinte pihenés nélkül is pontosan és örömmel végzett munka nagy megbecsülést szerzett Salkaházinak, de jórészt elsorvasztotta újságírói munkásságát. A '30-as évek derekától fogva a hírlapíró már csak elvétve művelhette hivatását --, egy-egy gyakorlati célt szolgáló cikket leszámítva alig publikált, s így ennek a korszaknak az értékelése is csak hézagos lehet. 1938-ban a Prágai Magyar Hírlapban napvilágot látott Húsvéti emlék átfogó visszaemlékezés a régi gyermekkori nagyhetek áradóan szép világára és megkapó hangulatára. A belülrôl fakadó istenhit s a leírás fájdalmasan szép lírája egybesűrítette mindazt, ami Salkaházi írásművészetének legjava volt a közel két évtizedes pálya során. A hajdani fiatal leány visszaidézte a felejthetetlen órát, amint ott lépegetett a menetben a szentsír felé. ,,Végül-végül mégis felhangzott az Exsurge!... Hallgattam a hosszú és érthetetlen latin szöveget s repesô szívvel vártam a Feltámadt Krisztus e napon intonálására. Felcsendült ez is. A nép átvette, teljes diadallal zengett, a régi recsegô orgona kicsit hamisan kísérte és a körmenet megindult a sírok között... Nincs gyönyörűbb látvány, mint a sírok között vonuló gyôzedelmes feltámadási körmenet... Hangzott, hangzott az ének: Alleluja! Ujjongott, terjengett, áradozott... Lengett a piros zászló, szállt a tömjénillat, boldogan rázogatták a kis ministránsok a csengôket... s az egész temetô tele volt boldogsággal, örömmel... Szívemre, lelkemre béke szállott, öröm és ujjongás. A bolondos, mámoros, ittas tavasz szintén ujjongott, de szent ujjongással, szent vidámsággal s ezzel a szent vidámsággal mertem most már én is énekelni: -- Alleluja, Hála legyen az Istennek...'' Élményszerű és megfogalmazásában is hiteles sorok, mintha a ,,diadalmas világnézet'' utolérhetetlen akkordjai csendülnének meg benne. A múló évekkel a publicisztikai színrelépések erôsen megritkultak, de -- az elôbbi írásához hasonlóan -- lényeges kérdésekben továbbra is színvonalasan képviselték a tehetséges újságíró szellemiségét. A Búcsú a nevemtôl (Testvér, 1943. január -- Lélek Szava, 1943. február -- A Dolgozó Nô, 1943. március) önvallomásos írását és magát a családi név megváltoztatásának tényét is a hitleri német térhódítás hozta létre. Hosszú tépelôdés után szánta rá magát a névmagyarosításra; a cikk során a német származás és a magyar lelkület közössé váló eredményeit regisztrálta, végül az Úr segítségét kérte, hogy az új nevet is becsülettel, hűséggel viselhesse a keresztény magyarság szolgálatában. Az ugyancsak kassai születésű és kortárs Márai Sándor Kassai polgárok című színművének Nemzeti Színház-beli 1942-es bemutatója kapcsán Salkaházi terjedelmes cikket szentelt a műnek és a színmű nyomán fölmerülô idôszerű kérdéseknek. (Kassai gondolatok a ,,Kassai polgárok'' után, Felvidéki Újság, 1943. február 12.) Márai alkotása a polgárság helyénmaradásával egyfajta eszmei stabilitást is kifejezett, a veszélyt hozó új eszmékkel -- elsôsorban a fasizmussal -- szemben világosan megjelölve a humanitás nemes hagyományait: a csöndes munkálkodás és erkölcsi biztonság erôt adó forrásait. Salkaházi árnyalt okfejtéssel domborította ki az idevalósi keresztény hívek belsô igényét: az elhatározást a templomépítés szimbolikus és igazi megvalósítására. Hiszen a kisebbségi életben a szegényekkel és elnyomorodottakkal, a nemzet milliónyi égetô kérdésével való törôdés nem más, mint a templomnak a lélekben történô felépítése. Az ilyen építésre a keresztény lelkiségű embernek a gyôzelem mámora, a gyász keserűsége vagy bármely más körülmény és lelkiállapot közepette is mindig vállalkoznia kell. A továbbiakban számszerűen és minôségében sem jelentôs a hátralévô -- általunk fel nem dolgozott -- publicisztikai anyag, az életmű korábban kialakult arculatát és értékelését lényegében nem befolyásolhatja. Rendkívül markáns, a hazai sajtó történetének legjobb vonulatába sorolható mindaz, amit az 1919-ben közölt, magas forrpontra hevített Besózzák című írás és a ,,lelki templomépítést'' szorgalmazó Kassai gondolatok idôszaka között hozott létre a különbözô lapokban negyedszázados működése alatt. A másfajta elfoglaltság miatt történô kihagyások, szünetek sem tették töredékessé ezt a pályát, szárnyaló íve világosan fölismerhetô, mert Salkaházi tehetsége, intellektuális felkészültsége és vérbeli hírlapírói alkata valósággal kényszerítették arra, hogy amikor ír, a lehetô legjobbat produkálja ebben a műfajban. A kezdeti írások a világgal, az emberrel való ismerkedés és belsô affinitás jegyében születtek; a középsô szakaszt a keresztény lelkiség átszellemült gondolatai ihlették, hogy a végsô, harmadik korszakban zökkenô nélkül eljuthasson a templom lélekben való felépítéséig. Salkaházi Sára újságíróként -- éppen életszentsége s a késôbbi mártírsors vállalásának fényében -- talán kevésbé ismert a keresztény magyar közvélemény elôtt, az utókor kötelessége, hogy ezt a rendkívül értékes munkálkodást, szellemi-lelki produktumát is közkinccsé tegye. ======================================================================== II. Megbocsátás és szeretet ======================================================================== 1. Csodaút Munkássága Salkaházi (Schalkház) Sára szépirodalmi munkássága (Széppróza a hírlapok hasábjain -- 1919--1944.) Salkaházi Sára szépirodalmi munkássága egyidôben bontakozott ki a kezdô újságíró elsô szárnypróbálgatásaival. A pályakezdô hírlapi cikk 1919. február 2-án jelent meg az Esti Újságban, míg az elsô tárcanovella ugyanannak a lapnak a hasábjain 1919 karácsonyán látott napvilágot. A publicisztikai és szépprózai anyag valójában nehezen választható szét egymástól, az írások között olykor csak minuciózus különbségek mutatkoznak; monográfiánkban a jobb áttekinthetôség érdekében külön fejezetben tárgyaljuk a két prózai műfajt, így Salkaházi szellemi produktumainak egységes képét adhattuk azáltal, hogy a világosan három részre tagolható publicisztikai életművet nem kevertük össze a nehezebben kihüvelyezhetô s más irányba is teret nyitó novellák és irodalmi tárcák elemzéseivel. A már említett Dicsôség (Esti Újság, 1919. december 25.) a szociális erezetű írásokból ismert ,,palota és kunyhó'' képletébôl indul ki: a magányos és boldogtalan gazdagember a szegények karácsony estéjén döbben rá igazán arra, hogy a gazdagság önmagában nem boldogít. A gazdag férfi halálával végzôdô írásban nem a történet értéke és bonyolítása érdemel figyelmet, hanem a fiatal, mindössze húsz éves író színes és fordulatos elbeszélô stílusa. A rövid, kifejezô mondatok láttatóak és érzékletesek; a miliô rajza hiteles --, érett prózaíró felkészültségére utal. A korai szépprózai írások közül néhány az egyéniség kibontakoztatásának belsô kérdéseivel foglalkozik. A reális környezetben játszódó írások éppúgy, mint a csillogó köntösű mesék az ember világban történô elhelyezkedését, a belsô egyensúly megteremtésének lehetôségét vizsgálják. A világhódító (Esti Újság, 1920. január 11.) egy testi fejlôdésben elmaradt, púpos fiú sorsában --, aki ,,nem olyan, mint a többi'' -- próbálja megcsillantani az ember világhódító törekvéseit, a szenvedések felemás érzéseit. A két héttel késôbb megjelenô Félúton (Esti Újság, 1920. január 20.) az eszmék és álmok elillanásával súlyosbítja a felnôttkor valóságát; ezúttal egy zenei tehetséggel rendelkezô fiú veszíti el az évek során igazi önmagát, hogy csalódást okozzon önmagának s annak az ifjú leánynak is, aki közös gyermekkoruk során tökéletesen megbízott benne és tehetségében. Ezek az írások ugyanúgy, mint a velük egyidôben keletkezett publicisztikai cikkek az általános emberi lét és humánum törvényszerűségeit vagy kirívó, rendhagyó voltát kutatják kitartóan, mély hivatástudattal. Figyelemre méltó ebbôl a korszakból a Fehér márványszív című novella (Esti Újság, 1920. március 16.), mert a mese műfaji keretein belül is hitelesen tudja megmutatni a közösségi életre merôben alkalmatlan ember sajátos, önpusztító vonásait. A halál, mint örök szépirodalmi téma sem szokványos csatornákon át jut el a jól gördülô prózai alkotás tengelyébe; A csodaút (Esti Újság, 1921. február 6.) szecessziós mondat- és szólabirintusai ugyanakkor egy másfél évtizeddel korábban divatozó stílust is népszerűsítenek. A halál útjának irányát jelzik a századelejét híven idézô sorok: ,,És lehunyt szemmel érezte, hogy most, most emelkedni kezd, hogy most egy csodálatos, gyönyörű útra lép, hogy ragyogó, fehéren izzó felhôkön lépdel, hogy most, most kitárul szíve és ömlik a felhalmozott kincs, most kiontja a drágaságokat a csodaútra, hogy még jobban tündököljön, hogy még jobban ragyogjon, hogy még jobban vakítson az a csodaút, amelyen mindenki elmegy egykor és amelyrôl visszatérés nincs.'' A szecesszió érzékelhetô stílusjegyei ezeknek az éveknek az irodalmi termésében a leggyakoribbak --, az 1926-os Fekete furulya című novelláskötetben már szinte túlburjánzóvá válnak --, helyenként mintha Szini Gyula korabeli novelláinak eredeti atmoszférája, témaköre és stílusa elevenedne meg ezekben az írásokban. Az ólommadár (Prágái Magyar Hírlap, 1923. szeptember 23.) meglehetôsen obskúrus mese, a történet fonalát sokfelé vivô szándékkal bonyolítja az író, ám a nagybetűs fogalmak: az Élet, a Halál, a Derű, a Szerelem, a Mosoly és az Emlék köré épített mondatok s maga az életérzés is az irodalmi szecesszió nyilvánvaló jelenlétére, virágzására utalnak. Sajnálatos, hogy Salkaházi, akiben kétségtelenül erôs inspiráció él a bibliai, szentírási témák méltó feldolgozása iránt, ezekben az években a lapok hasábjain csak Az egy fa című novellájában (Prágai Magyar Hírlap, 1923. október 17.) fordul ehhez a témakörhöz. A bűnbeesés ritkán tapasztalható, drámai sodrású újjáélésének, érzékletes megörökítésének lehetünk tanúi ebben az írásban. (Ennél magasabb hevületet csak irodalmi életművének betetôzésében, az Ének és sóhaj Krisztus legendáiban sikerült elérnie.) Az utca is virít mosolyt (Kassai Újság, 1928. augusztus 12.) a keresztény humánum követendô példáját és megnyilvánulásait kelti életre. Munkás korszakának egy napját szuggesztív, erôteljes próza lenyomata ôrzi (Szombat felé, Kassai Újság, 1928. szeptember 28.); a késôbbiek során a Déli szünet-ben s a Szombat felé egyes elemeiben is Gelléri Andor Endre markáns, eredeti tehetségére emlékeztet. Elsôsorban azzal, hogy az élet konkrét, tapintható valósága mellett a hétköznapok mikrolírája is harmonikusan beleolvad a történetek szövetébe. Mindkettôjüknél, mint egy jól felépített zeneműben a crescendok és decrescendok, a pianok és forték változásai színeznek, s az elcsitulást egy jól idôzített generálpauza biztosítja. A Déli szünet (A Nép, 1930. szeptember 21.; Kazinczy-évkönyv, 1929. Kassa) több szempontból is figyelemre méltó írás: témaválasztásában, feldolgozásában s a környezet reális megörökítésében egyaránt --, a Gelléri Andor Endre írói modorára emlékeztetô lírai realizmus korai jegyeit fedezzük fel benne. Már a novella indítása is meggyôzô, sehol egy fölösleges mondat --, hajszálpontosan határolja körül tárgyát, stílusában, nyelvében mindvégig árnyalt. Az a tény, hogy munkások életével foglalkozik, azok napi munkájának egy szeletét tárva föl az olvasónak, önmagában is érdekes és ritka megnyilvánulás ebben a korszakban. Ráadásul ezt magától értetôdô természetességgel, a figurák belsô alkatának hiteles és láttató rajzával teszi; sikerül megvalósítania azt, ami csak vérbeli írók sajátossága, hogy apró, kis momentumokban is fel tudja villantani a lényegest, a jellemzôt. Az idôs és a fiatal munkás ebédszünetje valójában rövid tartamú, kevéssé jelentôs életszakasz, mégis ott doboghat benne a valóságos élet szívritmusa. A mogorva, bizalmatlan idôs munkás fokról fokra enyhül meg a másik gyermekének jelenlététôl, a parányi megnyilvánulásokban, félszavakban érzékeltetett belsô átalakulás kifejezése minden érzelgôsségtôl mentes, megelevenítô tehetségre valló. A ,,csendes enyhület'' -- s ez a novella kódája -- nem a munkássors idilli átfestése vagy megszépítése. Az író mindenen átütô optimizmusa tör itt a felszínre, amely Salkaházi irodalmi alkotásainak -- talán csak a Fekete furulya kötete kivétel ez alól -- és következetes, bátor életvitelének is sajátossága. A keresztény részvét számos írásának ad tartást és erkölcsi fedezetet a '30-as évek kezdetétôl. A Vonatindulásig (Prágai Magyar Hírlap, 1930. december 25.) az árvaházba vitt gyermekek csoportjának felvillantásával; a Karácsony (A Nép, 1930. december 25.) pedig pontosan rögzített életképpel próbálja elmélyíteni az emberekben élô s nem mindig tetterôs részvét érzését. Egyénített megfigyelések és tömör portrék egész sora segít felmutatni a szegénység kínzó állapotát. A Hétfôn reggel (a megjelenés helye és dátuma ismeretlen) ugyancsak munkástörténetet dolgoz fel -- ebbôl állapítható meg, hogy a '30-as években keletkezhetett -- apró mozaikokból összeálló, hiteles rajzzal; az Andriska kilenc éve (Prágai Magyar Hírlap, 1935. december 25.) a szomorú proletársorsban nevelkedô és mindössze kilenc évig élô gyermek lírai rekviemjét szólaltatja meg. Legfôbb erénye az a fajta részvétkeltés, mely túlmutat az esztétikai igényeken és a mozgósító szociális indítékot, a krisztusi szegénység üdvöt nyújtó ígéretét lényegesebbnek érzi a műfaji értékeknél. Salkaházi szépírói tehetségét természetes gesztussal rendeli alá a kereszténység belsô szolgálatának, áldozatvállalásnak -- s ezáltal nem enyészik el maga a talentum sem, sokkal inkább egy tágabb mederben, az élet kiszélesültebb régióiban fejtheti ki áldásos tevékenységét. ======================================================================== 2. Fekete furulya (novellák, 1926., Kassa) Munkássága A Fekete furulya című kötet novellái már a néhány esztendeje tartó írói és újságírói működés során láttak napvilágot a '20-as évek második felében. Az 1919-tôl folyamatosan publikáló Salkaházi ebben az elsô kötetében a korábbi munkásságától merôben eltérô írói arculattal jelentkezett; mintegy felújította a század elején divatozó szecessziós írói attitűdöt és stílust, s ennek az irányzatnak számos jellemzô vonását alkalmazni próbálta a tizenegy írásból álló novellafüzérben. A könyv a Bayer Ágost grafikus által tervezett borítólapjával is a szecesszió hamisítatlan hangulatát árasztja --, az írások valójában keresztény kicsengésű parabolák, amelyek elsôsorban az ember excentrikus létének sajátos világát idézik. Nem véletlen, hogy az író lényegében egyetlen fôhôs típusát kelti életre a kötet több darabjában: a gôgös, önmagába fordult, zabolázhatatlan férfi egyéniséget, mely egy- egy erôsebb impulzus hatására alapvetô változáson megy keresztül. Ezt az életsorsot a szecesszió egyéni nyelvhasználatával, tobzódó jelzôivel és mondatsűrítéseivel, olykor öncélúvá váló stílusjegyeivel jeleníti meg. A jól kimunkált írói sorokban ott érzôdik a századforduló ismert prózaíróinak és lírikusainak modora; nem utolsó sorban Ady elsô korszakainak jellemzô idiomája is. Hogy mennyire nem erôszakolt ez a párhuzam, hadd álljon itt az Újult nekiindulás című novella két jellemzô részlete a már említett szilaj egyéniséggel kapcsolatban. ,,Csak az ifjú vad, szilaj, tomboló. Csak az ifjú csodás, drága, életnövelô. Csak az ifjú kedves, lágy, cirógató. Csak az ifjú táncol fényesen, életígéretesen...'' Az író a fôhôst a megnyugvás állapotában is ezzel a lázas és túláradó stílussal próbálja kifejezni, ,,...örült a nap életígéretes ragyogásának, a szél lángujjú cirógatásának, az esô földetcsókolásának, a vihar szilaj, vad, ifjú tombolásának... Öröm integet arcáról, mikor meggörnyedten, öreg testtel, fehér tiszta hajjal, ifjú mosollyal, ifjú erôvel újultan nekiindult a zakatoló, lármás, gúnyos, dolgos, nehéz, drága szép Életnek.'' Az erôszakos, vad férfi alakja és életsorsa bizonyos árnyalati különbséggel ismétlôdôen feltűnik A kenyér íze, a Szivárvány, a Meghajlás és a Felszabadított félelem lapjain. A kenyér íze című parabolában a pénzzel, hatalommal rendelkezô férfiú úgyszólván az egész világ urának tekintheti magát, mégis valami túlságosan is hiányzik életébôl. Hogy mi ez a hiány, azt csak egy nagyobb bolyongása során tudja meg egy szegény, fiatal leánytól: az Élet öröme nem adatott meg eddig számára, mely nem más, mint a napsugár, a fák zöldje, a ragyogás, az illat vagy akár egy darab kenyér hamisítatlan íze. Ezt követôen bejárja az egész világot, s amidôn önmagán tapasztalja, hogy a saját fáradtságával, verejtékével megszerzett kenyér mekkora kincset ér, döbben rá valójában nemcsak az élet örömére, hanem igazi értelmére is. A Szivárvány csak abban különbözik az elôzô novellától, hogy a kemény fából faragott, erôs férfit életútja során nem a munka, hanem a szeretet válthatja meg kínjaitól, s adhat számára üdvöt és boldogságot. ,,Keresztül ment a szivárványon'' -- vagyis megjárta azt az utat, melyet a korábbi keresések, törekvések nem koronáztak sikerrel; a reménytelenségbôl e nemes érzelem mozdította ki, hogy végre igazi önmagára leljen a küzdelmes és kilátástalan életsorsban. A Meghajlás azonos alkatú hôsét a düh, a gyűlölet izzása és az önnön erejébe vetett hit vezeti. Hatalmas gôgjében már a fenyôfákkal méri össze erejét és fennhéjázó lénye eleve elutasít magától minden alkalmazkodást a való világhoz. ,,Ilyen magos, egyenes, hatalmas vagyok én! Kemény. Hajlíthatatlan. Nem hajolok meg. Nem! Mint a fenyô. Jöhet rémséges vihar, meg nem hajol. Gyökerestôl kitépheti, de meg nem hajlíthatja gôgjét. Hát én is! Én is! Meg nem hajolok senkinek! Nem én! A Halál, a nagy Vihar majd kitép engem is gyökerestôl, de addig meg nem hajolok.'' Aztán egy sebezhetô pont mégis akad: amikor el kell válnia az egyetlen lénytôl, akit a legközelebb engedett magához a gôg burkain át, a gyermeket --, s ekkor valami megmozdul benne. S ez alakítja át gyökeresen intrazingens és gyűlölködô lényét valami mássá --, emberré. Felszakad benne minden gátló akadály, s a szeretet most már kitöltheti helyét a korábbi űrnek. ,,Hatalmas forrósággal tört ez benne fel. Évekig parancsolta el magától a szeretetet s most egyszerre rázuhant az évek gyűlöletes ürességében felhalmozott szeretet, amelyhez hosszú ideig nem nyúlt, nem akart nyúlni. És most hagyta végig ömleni magán a szeretetnek ezt a hatalmas tűztengerét.'' A Felszabadított félelem soraiban ugyanennek a hiánynak a felsejlô bizonyossága járja át a férfi hôst. ,,Egyszerre felhavazott lelkében az a nagy sivárság, szeretetlenség, amiben eddig élt. Hogy nem szerette senki. Nem óvta senki félôn.'' A Fekete furulya mosolyt gyűjtô férfijának története vagy a Szegényke az úton s a Jajsimító című írások rajzai ennek az alaphelyzetnek a variációit adják. Lehetôséget nyújtanak arra, hogy az író az egyes parabolákon belül is megcsillantsa a katarzis útján bekövetkezô minôségi változást az emberi lélekben. A már említett szecessziós stílusnak és életérzésnek egyik legjellemzôbb darabja Az átokhozó gyűrű mintha a századforduló irodalmi lapjairól lépett volna át Salkaházi novelláskötetébe. Leginkább Szini Gyula korabeli írásaihoz közelít ez a novella: telisteli titkokkal, rejtelmekkel és megborzongató érzetekkel. Egy átokhozó gyűrű áll a történet középpontjában, de valójában mindennél fontosabb az a sok-sok alig megfejthetô sejtelem és az a borongós, opálfényű tónus, mely átlengi a novella egészét és nyugtalanságot ébreszt az olvasóban. A kötet túlnyomó részében azonban az író a jobbá válást, az egyéniség merev kiélésén túlmutatóan az ember igazi önmagára való ébredését, megtisztulását kívánja elôsegíteni írásaival. Az ember táguló lehetôségein belül a múlandó földi kincsekkel a szeretet, az erkölcsi tartás, a hűség és a becsület romolhatatlan értékeit szegezi szembe. Így írásai profán témakörben is az evangelizáció szolgálatába szegôdve válhatnak magvas, keresztényeknek való olvasmányokká. A Fekete furulya kritikai visszhangjából kiemelkedôen a leglényegesebb az, amely közvetett úton, Babits Mihály és felesége, Török Sophie véleményeként látott napvilágot a Prágai Magyar Hírlap hasábjain. (Művészet és irodalom rovat; 1926. október 1.) A magyar nyelvű lap kritikai ismertetôje a cikk jelentôs részében Török Sophie levélbeli kommentárját közli Salkaházi Kassán megjelent novelláskötetérôl, mely egyúttal a korszak legnagyobb literátorának, Babitsnak véleményét is híven tükrözi. Babitsné Török Sophie ,,határozott tehetségnek'' nevezi a kötet íróját, olyan lírai készséggel felruházottnak, aki ,,versszerűen, színes, meleg lírával'' komponálta meg novelláit. Kisebb hibájául felrója az elbeszélô hang ,,modorosságát'' (nyilvánvalóan a már kissé ,,démodé''-nak tűnô szecessziós stílusra utalhat ezzel), s némiképp a prózaírói invenció eredetiségét is megkérdôjelezi, ami remélhetôen az író fiatal korával és rutintalanságával magyarázható. Török Sophie az egyes elemzések során ,,Az átokhozó gyűrű''-t emeli ki, mint a legsikerültebbet, megdicsérve ,,a mese kerekségét és szellemes voltát'', de ugyanakkor óva int Ady költôi eszközeinek s motívumainak gyakori átvételétôl, utánzásától. A véleményezés során világosan kitűnik az is, hogy Babitsék nem udvariassági gesztust gyakoroltak a fiatal, ismeretlen nevű írónô felé (egyébként sem volt szokásuk), a valós, ôszinte és árnyalt kritikával sokkal inkább serkenteni akarták még jobb alkotómunkára. Maga az elismerés, a kötet mondanivalójának, elbeszélô erényeinek és friss lírájának a kihangsúlyozásával alapvetôen megerôsítik azt a ma is érvényes -- általunk is fenntartott -- értékítéletet, mely szerint Salkaházi valódi szépírói tehetséggel rendelkezett. Rendkívüli jelentôségű az is, hogy a Babits által is olvasott és véleményezett kötetrôl ennyire naprakészen jelent meg a szóbanforgó kritika. A többi bírálat és méltatás jórészt ezt az alaphangot variálja, súlyában és árnyaltságában korántsem közelítve meg Babitsék mindenre kiterjedô reflexióját. Az egyik hírlapbeli elemzés (Új Könyvek -- Fekete furulya; Schalkház Sára könyve, Kassai Újság, 1926. október 17. -- -r. jelzéssel) helyesen veszi észre -- kissé maga is szecessziós jelzôáradattal -- a kötet eredendôen keresztény szellemiségét és ,,megváltani akarását.'' A könyv e szerint ,, a szeretet nagy alakítóerejét dicséri, dicsôíti, magasztalja és felmagasztosítja. Mindegyik elbeszélésében a hôs valami vad, elszánt, dacos, gyűlölködô, hatalmas, másokat letipróan kegyetlenül erôs, gôgös, csak önmagában bízó lény, aki ráébred lelkének ürességére, életének elhibázott útjára, akaratának céltalanságára, erejének oktalan pazarlására és hatalmának ingatag alapjára. Ráébred arra, hogy eddigi Énjének jobbik részét erôszakosan elnyomta, de egy véletlen rávezeti, ráviszi annak a jobbik Énnek megismerésére. És átalakul és megváltozik és megtanulja az élet igazi örömeit, szépségeit, jóságait és nemességeit élvezi és követi.'' Babitsék jelentôs reflexiója mellett a Prágai Magyar Hírlap egy korábbi kritikát is közzétesz Salkaházi kötetérôl. (Fekete furulya -- Schalkház Sára mesekönyve, 1926. szeptember 12. -- -yt -- jelzéssel. Amint a címbôl is kitűnik, a recenzens ,,mesekönyvnek'' nevezi a novelláskötetet --, ez erôteljes félreértés -- és néhány elnagyolt bíráló mondattal summázza a könyv egészét. A kritika közepe táján néhány hiteles jellemzéssel próbálja helyrebillenteni az egyensúlyt, amikor az élet döntô fontosságú fogalmait: a jóságot, a gondot, az emberszeretetet, a lelkiismeretet, a félelmet és a katarzist említi, mint gyakran elôforduló érzeteket az ember pályafutása során. Meggyôzôdése szerint ezek jórészt hiányzanak az ember lelkébôl és e hiány ,,önzôvé, gonosszá, kegyetlenné, szomorúvá teszi az embert.'' Salkaházi elbeszélô műveit általában ígéretesnek ítéli meg, s ebben megegyezik Babitsék értékelésével. Két kritika (Fekete furulya -- Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1926. november 3. -- R. M. H. jelzéssel; Fekete furulya, Híradó, 1927. január 5. -- Nemo jelzéssel) ,,nôi írásnak'', illetve ,,asszonyírásnak'' minôsíti az egész kötetet. Ezek a pejoratívnak tűnô jelzôk nem megalapozottak, a könyv tartalmából és tónusából korántsem derül ki szerzôjének neme. Általában a minden alapot nélkülözô, önkényes és kissé ,,felülrôl'' indított bírálat divatozó itt és ebben a korszakban, melynek nem sok köze van a hiteles esztétikai értékeléshez. A Közérdek recenziója (1926. november 21.) Babitsék elemzése mellett a legtalálóbban mutat rá a Fekete furulya szépprózai erényeire és sajátos vonásaira. A cikk érvelése szerint Salkaházi az ábrázolt világban ,,különös visszásságokat'' mutat föl --, s káosz legyôzéséhez egyetlen ellenszerül a szeretet mindent megoldó erejéhez fordul. A kritikus hatvan évvel ezelôtti átfogó sorai a mai kor viszonyaira is hajszálpontosan érvényesek. ,,Íme, a mai szeretetlenség, gyűlölködés, egymásratörés, emberek és népek legázolása, kiéheztetése idején Schalkház Sári a szeretetet, mint az embert és világot megváltó eszmét állítja oda.'' Alakjai -- mint az elemzés is sejteti -- a katarzis jóvoltából egy idô után megjavulnak, sôt megtérnek egy magasabb erkölcsi törvény szellemében. Ugyanez a kritika Török Sophie értékeléséhez közelítve Salkaházi ,,költôi lelkületét'' emeli ki, mint egyik meghatározó vonását. A kellô távlattal rendelkezô utókor minden félrevivô szempontot mellôzve méltó helyére sorolhatja ezt az elsô kötetet. A Fekete furulya jelentôs állomása Salkaházi szépirodalmi munkásságának; Babits Mihály és Török Sophie elismerô sorai megerôsítenek minket ebben. E novellákban már ott csírázik a nagyobb ívű alkotás lehetôsége is, amelyet hamarosan betetôzhet a Mindennapi kenyerünk s az Ének és sóhaj kiemelkedô, színvonalas fejezeteivel ======================================================================== 3. Mindennapi kenyerünk (1927--1933) Munkássága Salkaházi Sára egyetlen regény megírására vállalkozott rövid élete során. A Mindennapi kenyerünk című regény kéziratban maradt fenn, holléte hosszú ideig nem volt ismeretes, így korábbi életrajzíróinak munkáiban is csak feltételezetten utaltak rá. A gépelt kézirati anyagból nem derül ki a regény keletkezésének évszáma, de a kézirat elsô változatának nyitó lapján Salkaházi eredeti kézírásával ott található az 1927. VII. 8-i dátum --; egy másik oldal hátlapján pedig az ott feltűntetett Szent Imre zarándoklat stencilezett programja világosan utal az 1930. augusztus 17--20-i idôpontra. A regény egyik részlete, a Varga-lány meghal a Prágai Magyar Hírlap 1933. március 23-i számában jelent meg; naplójának 1934. január 11-i bejegyzésében már, mint kész regényt említi a művet. Ezek alapján a Mindennapi kenyerünk az 1927-- 1933 közötti években íródott. (Hetényi Varga Károly átfogó könyvébôl megtudjuk, hogy Salkaházi a kéziratot a Vigíliának szándékozott elküldeni, de ezt követôen sem a katolikus folyóiratnál, sem másutt érdemben nem foglalkoztak a könyv teljes vagy részleges megjelentetésével.) A stíluselemek vizsgálata alapján nyilvánvalónak látszik, hogy az 1926-ban kiadott Fekete furulya című novelláskötethez képest sok tekintetben kiérett az író stílusa, nyelvhasználata is. Az 1926-os keltezésű novellák még javarészt a század elsô éveinek szecessziós modorában íródtak, a Mindennapi kenyerünk lapjain kimunkált, erôteljes, helyenként a realista próza legjobb hagyományaival találkozunk. A regény kiindulásának a címbe is foglalt mindennapi kenyerünk fogalma tekinthetô. A Miatyánk patinás sorai csendülnek meg a hôsnô imájában, s ettôl a momentumtól tekinthetô igazán átéltnek nemcsak a téma, hanem a fokozatosan önnön életét élô fiatal leány sorsa is. ,,A kenyér szó megakasztotta s ezt a néhány szót elismételte néhányszor, mindig könyörgôbben s a végén maga sem tudta, hogy új szavakat, saját szavait, érzéseit, gondolatait tette hozzá, és valami nagyon szép, nagyon meleg kérés lett belôle.'' A Mindennapi kenyerünk valójában a két világháború közötti felvidéki magyar életben bekövetkezett változásoknak, romló életkörülményeknek a hiteles rajza --, a kisember megélhetésérôl, napi gondjairól szóló ,,keserű szimfónia.'' Csáth Magdának, a regény fiatal hôsnôjének a sorsában ott tükrözôdik mindaz az elevenen átélt élményanyag, amely különösen égetôen jelentkezett a nemzetiségi sorsok peremvidékén, így a magyar felvidéken is, ahol életsorsok törtek ketté, és sokaknak rövid idô leforgása alatt a legnagyobb nyomorral kellett szembenézniök. A fiatal leány alakja a regényben eleve az összevetést kínálja: Salkaházi vajon önmagáról mintázta-e Csáth Magda figuráját? Ha a történetben, a cselekmény során megismert epizódok nem helyezhetôk is Salkaházi Sára létének reális keretei közé, az írónô alapvonásaiból: a gondolkodásmódból, az akaraterôbôl, az etikai és morális tartásból sok minden átplántálódik a regény hôsnôje lelkiségébe. Mindkét nô rendkívül kemény, szilárd elhatározásaiban és felfogásában egyaránt. Szinte önéletrajzban is megállnák helyüket a következô utalások. ,,Konok, akaratos feje van; nem hátrál.'' Más helyen: sokszor keresztül gázol gyengeségén, letiporja kevélységét, hogy erôsen, bátran élhessen. Salkaházi megélt élményeibôl is sokat átruház hôsnôjére; korábbi iletébôl jól emlékezik az anyagi függetlenség és jómód körülményeire. ,,Néha-néha visszaemlékezett a régi, jó télre, néha-néha ha bálba, mulatságba sietô emberekkel találkozott, vagy ha egy-egy vendéglô, vagy kávéház mellett elmenve zenét hallott, felújult emlékében a régi élet s bizony elég gyakran, egy kicsit összeszorult a szíve.'' Érdekes, hogy Salkaházi vonásai feltűnnek egy másik regénybeli figura, Kriszpin Margit alakjában is --; egy kissé különc, az átlagtól eltérô, a gazdagságot s annak parvenű megnyilvánulásait határozottan megvetô nôalak ez, akinek külsô adottságai is emlékeztetnek az írónôre, ,,...nem volt szép, de nem volt csúnya sem... De homloka szép, tiszta, magas volt. Gondolkodó homlok. És szürke szeme nyugodt, okos, melegnézésű.'' Az egykori ismerôsök tanúsága szerint ilyen volt maga Salkaházi Sára. A szereplôk pontos és hiteles rajzán túl a regény legfôbb értéke az a társadalmi körkép, amelyet a felvidéki életben bekövetkezô változásokról rögzít az író. A fokozatosan széthulló magyar családok egyszeriben a nyomor kellôs közepén találják magukat, ennek hiteles és árnyalt megörökítése vérbeli íróra utal. Salkaházi pontosan regisztrálja az életben beálló minôségi változásokat, a mindennapi súlyos gondok egyénre gyakorolt hatását. Elôször csak a kisebb bomlási tüneteket, majd a teljes és vigasztalan nyomor képét villantja fel drámai sodrású írásművében. Az állástalanságot, a kenyér nélkül maradt családok kilátástalan helyzetét plasztikusan eleveníti meg; az egyes fejezetek megdöbbentô mélységekben tárják fel, milyen keserves hónapok és évek köszöntöttek a felvidéki magyarság széles rétegeire. Helyenként szociográfus tollára valók a leírások: ,,Innen is, onnan is kilógott a nyomor, piszok, szenny, bűn...'' -- Másutt a lumpenélet súlyos torzulásai bukkantak fel. Sok esetben tiszta, becsületes családi élet után tör be a nyomor elsöprô ,,újítása'': a ,,nincstelenség, a balta és a pálinka.'' Megdöbbentô vonások tárulnak fel a nyomorlakások egyedi leírásaiban. Egy idô után a regény hôsnôje is eljut ebbe a szinte elképzelhetetlen infernóba. ,,A szoba kis sötét, dohos lyuk volt. Hat-hét lépés hosszú, négy lépés széles... Egy rozzant, fekete nyikorgó ágy volt benne... A szalmazsák napközben az ágy alatt feküdt. Volt még egy szekrényük, melyre egy szakadozott, poros, fakult vászondarabot akasztottak. Két töröttlábú szék és egy kis, agyonsúrolt asztal volt még a helyiségben, más semmi. Mégis olyan zsúfolt volt a kis lyuk, hogy mozogni alig lehetett benne.'' Csáth Magda végül egy hideg, szalmával felhintett mosókonyhába is eljut; teljes kiúttalanság és reménytelenség övezi sorsát. A koldusok és páriák kasztjának szűk életvitele jut osztályrészül. ,,Az állat számára is alkalmatlan szálláslehetôségek, a gyermekhalandóság gyakorisága, a teljes nihilnek látszó helyzet: a nyomor... piszok... bűn... éhség... gyilkosság... börtön... temetés... kórház... öngyilkosság... részegség... káromkodások'' -- valóban zolai színeket árasztó részletei a realista igénnyel megkomponált regénynek. Salkaházi az egyéni sorsok meggyôzô rajzával, a tragikus események záporozó pörölycsapásaival drámaivá fokozza regényét. Szinte véget nem érô a negatív történések drámai láncolata; az egyik tragikus eseménybôl zuhanunk a másikba. A hôsnôt mindenütt ,,fal'' veszi körül, ebbôl a miliôbôl és helyzetbôl alig-alig dereng föl a szabadulás reménysugara. Az író a végsô akkordban: a gépkocsi alá szaladó hôsnô teljes reményvesztettségben sem pusztán egyedi tragédiát láttat meg. Itt következik be az, ami merôben elüt Zolától és a determinizmus irodalmi követôitôl; Magda életben marad, szerelmese menti meg, akit már korábban halottnak vélt. Joggal merülhet fel a kérdés: ,,deus ex machina'' történt-e itt, amely a sötét fejezetek kilátástalan bugyrából váratlanul a jó felé mozgatja a történést, az életet? Valóban, egyfajta ,,deus ex machina'' ez, de nem a kifejezésben rejlô csodás elem révén, hanem a keresztény Isten közreműködése által, akinek munkálkodását, állandó jelenlétét a katolikus elkötelezettségű író sohasem veszti szem elôl. Napnál világosabban rajzolódik ki ennek a keresztény életnek a belsô tartalma, jellege, célja -- s egyúttal a regény érdemleges konklúziója is. A megpróbáltatások azért vannak, hogy végül is jobban szeressünk a földi létben. Egymást, mindenkit, az egész nyomorúságos életet. És hogy jobban szeressük az Istent, aki az életet adta nekünk és akihez -- ha kacskaringós, meredek úton is -- mindenképpen el kell jutnunk életünk során. A regény belsô magjában, láthatóan és immanensen is a keresztény szellemiség és humanitás jegyei ismerhetôk fel. Magda egy belsô jellemfejlôdés által, fokozatosan leli meg a romlatlan, tiszta emberség követendô útját, az emberek felé fordulás örömét, de ehhez sok megpróbáltatáson kell átesnie. Meglehetôsen hosszú folyamat, amíg egy hajdan jobb napokat látott fiatal leány lelkébôl kiég mindaz a fölösleges salak (önzés, hiúság, túlzott kényelemszeretet, közömbösség), amely korábban gátjául szolgált az igazi keresztény vonások kibontakozásának. Egy idô után helyesen igazodik el a világban és jól ismeri fel a ,,tettek hôerejét'' is, a sokszor csalárdul jelentkezô üres szavakkal szemben ezek fontosságát hangsúlyozza. ,,A szavak sokszor csak olyanok, mint a rakéták: nagyot puffannak, elkápráztatják a szemet, magasba röppennek, de aztán nyomtalanul eltűnnek a sötétségben.'' Salkaházi önnön belsô hitélményét vetíti ki azokban a részekben, ahol a hôsnônek Jézus személye középponti élményévé, sugárzó bizonyossággá válik. Magda egy régi prédikáció kapcsán Jézus szemét idézi fel; ez az isteni szem állandóan rajtunk van, s hol mosolyog, hol elborul -- mindezt mi, emberek szabályozzuk életünkkel, cselekedeteinkkel. Jézus figyelô szemét sohasem szabad elfelejtenünk életünk során -- ez a regény egyik belsô mottója, szinte az egész cselekményt áthálózza és a hôsnô nehéz sorsában ebbôl meríti egyetlen erôforrását. Az egyik éjféli misén az ,,öröm és ujjongás'' keríti hatalmába, amikor felidézôdik benne Jézus személye. Érdekes, hogy ebben a regényben már földereng Salkaháziban az odaadás keresztény gondolata. Mindezt egy természetbôl vett képpel világítja meg. A hôsnô egy sétája során a fákat olyanoknak látja, mintha imádkoznának. ,,Látja, hogy nyújtják, hogy adják magukat? Mindent, egész életüket, lényüket.'' Az odaadás érzése egy magasabb célnak és eszménynek már annak a testvérnek a csírázó elhatározását sejteti, aki mintegy másfél évtized múlva saját életét is képes feláldozni másokért. Rendkívül figyelemre méltó az, hogy a regény folyamán az egyre súlyosabbá váló körülmények ellenére sem roppan meg a hôsnô erkölcsi tartása és stabilitása. Az igazi keresztény erkölcs, mint egy belül hordott, szilárd építmény: megingathatatlannak látszik. S ugyanakkor mindez nem válik a cselekmény hitelességének kárára, nem silányítja tételes, szájbarágó írásművé. Magdával, a valódi keresztény erkölcsöt árasztó emberrel szemben áll Mészáros Anna figurája, aki a csalódott, mindenbôl kiábrándult embert képviseli, s aki mindent, mindenkit gyűlölve folyamatosan érzi és érezteti önnön boldogtalanságát, a légüres teret, amelyet semmivel sem sikerült kitöltenie. Finoman árnyalt, de határozott a regény magyarságtudata is, az író mély közösségi érzéssel fordul a szegény, fokozatosan lejjebb és lejjebb csúszó helybeli magyarok felé. Ahogyan egy szereplôjével kimondatja: ,,Szegények, kopottak, szürke magyarok, de hűséges, magyarságukban kitartó testvérek.'' A szűkebb pátriát, Kassát és vidékét is szenvedélyes szeretettel fonja körül az író: a hôsnô több alkalommal is mintegy konfesszióként tárja fel, hogy mennyire ragaszkodik a városhoz, a környezô hegyekhez és természeti szépségekhez. A meditációra való igénye is megnyilvánul a regény lapjain. A mű hôsnôjében derengeni kezd az ima igazi jelentôsége is; hogy az imádság elemei ,,nem hangok, de szív és lélek. És gondolat és tett.'' A regényt határozott, jó prózai stílus jellemzi: rendkívül színesen érzékelteti a kontrasztokat; a felfokozott drámai részek kellô szaggatottsággal, a nyugvópontok különlegesen szép és lírai stílusban szólalnak meg. Néhány helyen megfigyelhetô a névszók sűrített, szinte torlódó alkalmazása. ,,A ragyogással, fénnyel, diadallal életnek induló természet, a meleg sugarú nap lüktetése kényszerítette dermedt szívét, érzéseit, kedélyét és az ô kis élete is örömmel dobbant bele a végtelen, nagy Életbe.'' Salkaházi a nyomor ábrázolásában a regény stílusát ,,hozzáigazítja'' az életvitel szürkeségéhez; ez a funkcionálisan jelentkezô stílusváltás is az író sokoldalúságára, íráskészségének táguló határaira utal. Másutt lírai megkomponáltságú prózával lep meg bennünket, nemcsak a sok áradó mondat, hanem a szöveg versbe illô ritmusa is feltűnô; a hosszú és rövid mondatok váltakozása vagy a tudatos ismétlôdések íráskészségének széles skáláját bizonyítják. ,,A hegyoldalak ragyogtak a tavaszi friss zöld színben. A fák úgy nyújtóztak a nap, a tiszta ég felé, mint pihent ember alvás után az új nap, az új munka felé. És csend volt. Ünnepélyes csend. Városi fülnek csend. De azért élt és zsivajlott minden. Madarak zsibongtak a hatalmas összevisszaságban és békés szellô lebbent, végigcirógatva a fák ágait s a fák olyan komolyan, olyan kimérten, elôkelôen rázták karjukat.'' A kéziratos regény magában hordja mindazokat az alkotói jegyeket, melyeket az 1919-tôl újságíróvá, majd íróvá emelkedô Salkaházi kiérlelt magában az évek folyamán. A nehéz, történelmi idôszakban, a felvidéki nemzetiségi sors gyötrelmes valóságában sikerült rámutatnia a kor számos problémájára, vonására: a hitre, a magyarságtudatra, az emberségre s olyan helyi sajátosságokra is, amelyek ma már dokumentum értékűek. Ez a kiszélesült írói látásmód néhány év múlva komoly szellemi fedezetet, belsô tartást és erôt is adott annak az útnak a végigjárásához, melyet Salkaházi keresztényi szeretetének olthatatlan tüzével bevilágított. ======================================================================== 4. Szent Margit (Misztériumjáték három képben, Munkássága szavalókórussal -- 1943) A Szent Margitról szóló misztériumjáték a háborús korszakban eszmei szempontból kettôs célt szolgált. Egyrészt Margit személyisége kapcsán példaként mutatta föl az életszentséget, a királyi szülôk hajdani fogadalmát a tatárjárás országpusztító idôszakában, másrészt árnyaltan utalt a XIII. s a XX. század közötti történelmi analógiákra; az új barbárság képviselôiben kimondhatatlanul is Hitlert és gyilkos martalócait jelölve meg. A néhány szereplôt felvonultató s a szavalókórusnak rendkívül jelentôs szerepet juttató író harmonikusan elegyítette saját elmélyült szövegét a Margit-legenda patinás soraival. Egy helyen sem kívánta elôtérbe hozni a maga mondanivalóját --, Szent Margit életútjának hű követésével, átfűtött lírai tónusával színvonalasan egészítette ki azt a középkori írott emléket, mely egyike a korszak legszebb keresztény vallomásainak. Kitűnô az indítás: a szavalókórus rövid, kifejezô mondatokkal megalapozza a mű hangulatát; a fölösleges kitérôk és ékítmények helyett a lényegre irányítva a figyelmet. A legenda mint egy művészi narrátor feszesre húzza a történeti eseményeket, s ehhez Salkaházi értô lélekkel hangsúlyozza ki a fogadalom s a híven teljesített életút korszakos jelentôségét. Már a novellák elemzései során láthattuk, hogy az íróban erôs a lírai fogékonyság; ezúttal is számos költôi képpel, hasonlattal hozza közel az olvasóhoz Szent Margitot és korát. Olykor lapidáris sorokkal jellemez: ,,Sugár búvik a felhôk mögött. Virág nyílik a romok fölött.'' -- Margit valóban a XIII. század s az egész magyar történelem ritka virágává nemesedik; komoly, erôteljes munkája és áldozatos mindennapjai is ezt tanúsítják. Szent Margit a szentek fejlôdésének ,,belsô koreográfiája'' szerint nehéz, de szép és fölemelô úton járja végig s valósítja meg a szülôk óhaját és önnön igaz fogadalmát. Páratlan szívjósága és jámborsága által minden túlzás nélkül a legmagasabb régiókba emelkedik. Az író mindezt nemes anyagból próbálja rekonstruálni és nyomon követni művében. Margit személye még sorsának súlyosabb periódusaiban is illattá és fénnyé szublimálódik a misztérium felforrósodott légkörében (Illat és fény volt a mű eredeti címe is). A Szent Margit 1944. március 19-én -- a németek magyarországi bevonulásának napján -- került elôadásra az akkori Magyar Művelôdés Házában (a mai Erkel Színházban). Maga a mű elôadása és a hozzá kapcsolódó ünnepség is rendben lezajlott, csak az utolsó akkordokat szakította félbe a hatóság intézkedése. Az ünnepséget a gyülekezési tilalomra való hivatkozással nem engedték befejezni, és a nagy befogadóképességű színház elhagyására szólították föl a jelenlévôket. A Dolgozó Leány 1944. áprilisi száma még beszámolt errôl a jelentôs eseményrôl, s ez volt a lap utolsó megjelenése is, mert ezt követôen több más orgánummal együtt betiltották. Az élet elviselhetetlenül megkeményedett Magyarországon. Salkaházi Sárának még háromnegyed éve volt hátra életébôl. ======================================================================== 5. Ének és sóhaj (Krisztus-legendák, 1947) Munkássága A Krisztus-legendák közismert és kevéssé ismert történeteiben Salkaházi színesen idézi fel Jézus korát és azokat az epizódokat, amelyekben ott csírázik a kibontakozó keresztény eszmeiség. Mindenegyes történet egy-egy kerekké formált dráma; az a különleges erô lüktet bennük, amely Krisztus személyétôl elválaszthatatlan. A görögök óta jól tudjuk, hogy az igazi dráma a katarzissal, a megtisztulással válik teljessé; az Ének és sóhaj történetei is jórészt ennek a lélekben bekövetkezett alapvetô változásnak a jelenlétére utalnak. Az írások kétféle típust képviselnek: az elsôbe a cselekményben, a szereplôk jellemében és tetteiben is jól ismert újszövetségi történeteket sorolhatjuk, a másikba egy bizonyos kiinduló alapból továbbszôtt legendák tartoznak, amelyek Salkaházi erôs elbeszélô fantáziáját dicsérik. A tizenhárom történetben ott ragyog az újszövetség utat mutató és meggyôzô tanítása. Salkaházi az evangéliumi történetek parafrázisát adja: a kötet elsô felében az angyali üdvözletnek, a sejtésnek --, hogy az isteni Gyermek megszületett -- az agg Simeon epizódjának s a betlehemi gyermekgyilkosságnak a megírásával Jézus életének korai (s ezt megelôzô) szakaszát örökíti meg. Az ötödik történettôl kezdve már a működô és a keresztáldozat felé közelítô Krisztus lép elénk; itt az ismert Zakeus jelenettel, a Barrabás, majd Cirenei Simon drámai epizódjával, a kánai menyegzô színes idilljével és néhány az olvasó számára új cselekménnyel találkozunk, amely mind a krisztusi életút magasrendűségét világítja meg egy-egy hajszálfinoman vagy drámai erôvel megjelenített novellában. A Virradat című írás Lukács evangéliuma nyomán megkapó líraisággal ad számot az angyali üdvözlet különleges eseményérôl. Az alkonyattól virradatig terjedô, rövid idôszakba belesűrűsödik az örök emberi sorsot más irányba fordító esemény: az isteni üzenet arról, hogy majd Fiú születik. Az Úr szolgálóleánya éteri tisztasággal fogadja magába ennek az üzenetnek a lényegét, belsô jelentését. ,,Aztán a csend lassan és halkan énekelni kezdett, és a sötétség lassan és nehezen feltápászkodott és elindult. Virradt...'' A gyermek ugyancsak a Krisztus születését megelôzô idôszakot villantja föl meggyôzôen. A Szegény Ember és a Gazdag Ember között lezajló, szinte allegorikus szembenállás és küzdelem, az áthidalhatatlan különbségek érzékeltetése a világban uralkodó örök szeretethiányra utal. Ezt oldja fel a váratlanul bekövetkezô, csodába illô változás, ,,...hirtelen Keletrôl, a keletre nyíló ablakon keresztül nagy és különös világosság zuhant be a szobába. Különös világosság volt. Világosság: aranyszínű, szép világosság, tömör, súlyos világosság.'' Az egymás életére törô, ádázán gyűlölködô két ember megbűvölve áll egy magasabb Erô szorításában. Ösztönösen dobban meg bennük a sejtelem: talán egy Gyermek született valahol. -- S valóban, egy Gyermek született. Az Elbocsátás elôtt című írást Salkaházi Lukács evangéliumi részletébôl szövi tovább átfogó, az eredeti cselekménymagot jócskán kiszélesítô történetté. A mindenkit túlélô Simeon hajdan a Szentlélektôl azt a sugallatot kapta, hogy addig nem halhat meg, amíg meg nem látja az Úr Krisztust, így közvetlen hozzátartozók, kortársak és késôbbi nemzedékek elmúlását is meg kell élnie, s az aggastyán korba jutva, megrendült testi állapotban, világtalanul várakozik az elkövetkezô Jelre. A rozzant egészségű, vak ember egy kései leszármazott fiúgyermekkel idônként rövidebb útra indul. Az élet már szörnyű teher számára, erôsen várja a halált, mely végsô nyugodalmat, megpihenést adhat számára. Valamikor régen egy Hangot hallott, s akkor sötétség borult szemére, hogy ne lásson, csak halljon. Simeon jól tudta, hogy ez a sötétség sokáig, nagyon sokáig tart, s amidôn a sötétség újra oszladozni kezd, egy merôben új világ kezdôdik önmaga és az emberiség számára is. S egyszer csak megadatik a Jel. A befelé forduló, vak ember egyszeriben ,,látóvá'' válik; ,,mintha beesett, világtalan, fakó szeme mélyén valami olthatatlan tűz kezdett volna lángolni... mintha ez a tűz kiégette volna szemének vakságát.'' A kiváló meseszövô leleményre és kombinatív készségre valló írás késôbb visszakanyarodik Lukács evangéliumának menetéhez. A Lélek indítására Simeon elmegy a templomba, ahol a kis Jézust szülei bemutatják; ott karjára veszi a kisdedet, s az Istent áldva kimondja az emlékezetes, megható szavakat: ,,Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, békességben a Te igéd szerint...'' A Láss!... is világtalan személyt idéz elénk, Józsefet, akirôl csak nyomorának árnyalt leírása során tudjuk meg, hogy egyike a betlehemi gyermekgyilkosság szenvedô részeseinek: hajdan köztiszteletben álló, dúsgazdag férfiú, aki fiúgyermekének Heródes által való elveszejtése mellett egész életvitelében, családi vonatkozásaiban is a legmélyebb infernóba süllyed. A Máté evangéliumából csak az alaphelyzetet átvevô író plasztikusan kelti életre a szörnyű kataklizmát végigjáró férfi önmagára találását az ôt újra ,,látóvá'' tevô Jézus által. Krisztus nemcsak fizikai épségét adja vissza Józsefnek, hanem lelki nyugalmát és egyensúlyát is. A szívében kereszténnyé nemesedô ember mély hittel nyilvánítja ki, hogy fia voltaképpen Jézusért halt meg és ezért is áldja az Úr rendkívüli közbenjárását, mindenhatóságát. A Két árnyék között két jelentôs evangéliumi részletet kapcsol össze rendkívül színes és drámai leírásban: a farizeus és a vámos templombeli jelenetét és Zakeus históriáját. Ebben a novellában különösen mélyre ható Salkaházi lényeget láttató írói tehetsége és bonyolító készsége; pergô és jól mozgatott epizódsorban ,,vezeti föl'' azt a közismert jelenetet, amely a farizeus és a vámos jellemzô magatartására utal. A színesen egyénített vámos figuráját -- aki megindul a Krisztus felé vezetô úton -- az írónô szellemesen Zakeus személyébe ,,plántálja át''; a következô epizód így szervesen kapcsolódik a premisszához és a fügefára kapaszkodó Zakeus már jól ismert és hitelesen jellemzett személyként tűnik fel az olvasó elôtt. A lelki fejlôdés minden etapja érthetôvé és körüljárhatóvá válik e feldolgozás jóvoltából. Amikor Zakeus Jézushoz lépve kijelenti, hogy javainak felét a szegényeknek adja, hogy méltó életet élhessen --, Krisztus ismert szavai egy logikusan felépített ,,belsô történés'' summázatát nyújtják: ,,Ma lett üdvössége e háznak!'' Mind a négy evangélista számára döntô jelentôségű eseménnyé válik a Barabbás-jelenet --, érthetô, hogy Jézus sorsának e fájdalmas epizódja Salkaházi ,,legendái'' között meghatározó hangsúlyt kap. A Barabbás a kendô elôtt című írásában is két evangéliumi történés kapcsolódik egybe: Barabbásnak Krisztus ártalmára történô szabadon bocsátása és már a keresztúton létrejövô esemény, a Veronikával való találkozás, aki kendôjét ajánlja fel a szenvedô Jézusnak. Ami az ismert legendától független, merôben új motívum, az Veronika és Barabbás személyének kapcsolatba hozása s a találkozás elôtti meglepô elhatározás, amely szerint Barabbás társaival együtt -- mintegy a fennálló hatalommal való szembenállásként is -- Krisztus kiszabadítására készül. Barabbás ilyen minôségében sem válik ,,pozitív hôssé'', ám a tudatos helyzetteremtésnek funkcionális jelentôsége van a történetben. Lehetôvé teszi, hogy az író világosan felmutassa: Krisztus üldözôi, a felizgatott zsidók, pogányok és mindenfajta közömbösök mennyire elvesztik józan ítélôképességüket s emberségüket, ha még egy hírhedt ókori bűnözô is jobb sorsot szán a méltatlanul üldözött Emberfiának, mint ôk. Veronika az adott idôben kendôjével megtörli Jézus vérzô arcát, s e felmagasztosult kendô elôtt Barabbás és társai némán leborulnak, mintha ösztönösen éreznék, hogy ez a jelentéktelennek látszó, kis tárgy milyen felbecsülhetetlen Személyiséghez kapcsolódik a lezajlott jelenetben. Cirenei Simon személyét valamennyi evangélium megemlíti, mint aki a keresztút egy rövid szakaszán fölemeli Krisztus keresztjét, ám mégis homályban maradó, staffage- alakként emlékeznek rá az evangélium ismerôi is. Salkaházi a róla szóló legendában (Cirenei Simon) néhány vonással maradandóvá formálja arcélét. A kemény munka során testi-lelki vonatkozásban megkérgesedett földműves a közömbös emberek csoportjába tartozik; alig-alig érez bárminemű közösséget a világgal s az emberiséggel. Sorsában a döntô változást a keresztúti esemény hozza meg: a kereszt vitele s az összeroskadó Jézus sugárzó személye alapvetôen átalakítják gondolkodását, belsô valóját. A hajdan szeretetlenné alakult ember egyszeriben alkalmassá és méltóvá válik az igazi Szeretet befogadására. A csodálatos bor című, minden evangéliumban föllelhetô történet a kánai menyegzô ismert epizódjával kezdôdik. Mária, Jézus és a násznagy alakja kitörölhetetlen evangéliumi élménye gyermekkorunknak is --, ezt egy színes írói fordulattal Salkaházi úgy egészíti ki, hogy egy késôbb játszódó jelenetet illeszt hozzá. A Kánában megismert vôlegény ezúttal más környezetben lép elénk: immár jeruzsálemi házában fogadja Jézust és tanítványait, hogy ott a húsvéti lakomát elkölthessék. Meglepôen eredeti az a beleszôtt momentum is, hogy a vízbôl lett kánai borból a házigazda még a menyegzô során félretett egy üveggel, hogy Krisztus húsvéti vacsorája alkalmával, a csodára emlékezve egyszer majd ezzel köszönthesse a Mestert és az apostolokat. A Kender, az Érc és a Fa álma megható parafrázisa a krisztusi keresztútnak. Az anyagok: a kender, az érc és a fa arról álmodozik, hogy méltó életút köszönthet rájuk; a kender szép térítôként, az érc ékes kardként és a fa díszes trónusként képzeli el magát a jövôben. A valóságban minden a visszájára fordul: a kenderbôl korbácskötél, az ércbôl durva, kemény szög s a fából keresztfa készül. Salkaházi élettel tölti meg ezt az ,,anyagszerű világot'' és végül mind a három anyag elnyeri jutalmát, mintegy átszellemültebb közegbe emelkedik Krisztus kereszthalála által. Az És a kereszt felragyogott című legendában az író a jól bevált ,,esemény-kombinációval'' egészíti ki a készen kapott történetet. A gazdag Jakab és Simon parázsló ellentétében elsôsorban az emberi gyűlölet határtalan szenvedélyét jeleníti meg eredeti színekkel. Szinte vnkívületi erôvé, paroxizmussá fokozódik a két elvakult ember egymás iránti gyűlölködése, csak Krisztus személye oldja fel bennük ezt az embert és világot pusztító ,,negatív érzést.'' A történet során az olvasó meglepôdve ismeri fel Simon fiában a Jézus mellett kereszthalálra ítélt ,,jobb latort'', aki a Mesterbôl kiáradó szeretet hatására megtér. Nem véletlen, hogy a két apa lelkében bekövetkezô változás is abból a fénybôl fakad, amely a szomorú nagypénteki napból mégis felragyog az egész emberiség üdvére. A katona és a kisfiú ugyancsak Krisztus utolsó óráit örökíti meg két szélsôségesen ábrázolható figura: a hatalom szolgálatában álló, nyers katona és a romlatlan szívű kisgyermek szerepeltetésével. Egy kisfiú anyja mellôl elsodródva, a keresztút során a Mester közelébe kerül. Csekély kis erejével megpróbál segíteni a Szenvedônek a kereszt cipelésében, s eközben neki is ütlegelésben lesz része. A hömpölygô, formátlan tömeg tovább viszi ôt, eljut a Golgotáig, s ott újra találkozik az ôt bántalmazó katonával. Krisztus kínhalálának rendkívüli hatása és sugárzása végül is egymáshoz közelíti a durvalelkű hivatásos katonát és a jószívű, ártatlan gyermeket. A nagypénteki kataklizmában, az elsötétülô ég alatt egymás kezét fogva zuhannak le a színrôl mindketten. Az író csak finoman sejteti, hogy egymásra találásukban ott motiválódik az a földerengô remény is, amely a megváltás csodálatos perspektíváját ígéri a sokáig sötétségben és bizonytalanságba botorkáló emberiségnek. A címadó legenda, az Ének és sóhaj a tövisbokorról szóló, lírai kicsengésű történet. Az Asszonyt mutatja be (feltehetôen Máriát), akinek jelenlététôl a szúrós, gyűlölködést szító bokor merôben átalakul: a derű és az öröm élôlényévé nemesül át. Különösen a Húsvét sugárzó fényében -- már a feltámadt Krisztus mindent szebbé alakító munkálkodása nyomán -- válik ez a kis bokor az örök ünnep szimbólumává. A Szent Karácsony éjjel lényegében gyermekeknek szóló történet. Nem az evangéliumi eseményekbôl indul ki, mondandójában és hangvételében egyaránt elüt a kötet többi darabjától. A hópelyhek kedves-naiv azonosítása az angyalok dunyhájával, az égi-földi kapcsolat gyermeki látásmódja egyenetlenül hat a komoly küldetést betöltô, nagyobb ívű írások között. Maga a kötet azonban a már említett evangelizációs törekvéseivel, keresztény szemléletmódjával, drámai töltésű és finoman árnyalt elbeszélô prózájával egyike a műfaj legsikerültebb gyűjteményeinek. Az elsô pillanatban Selma Lagerlöf világszerte ismertté vált Krisztus- legendái jutnak az eszünkbe. Puskely Mária Salkaháziról szóló írásában fel is teszi a kérdést: ismerte-e a magyar írónô a Nobel-díjas szerzô művét? A hiteles választ Hetényi Varga Károly minden részletre kiterjedô munkájában olvashatjuk. ,,Ismerte. Hagyatékában talált 164 könyve közül a Lagerlöf-kötetek'' -- így a Krisztus-legendák is föllelhetôk voltak. Hozzátehetjük: mindez bizonyára megerôsítette Salkaházit abban, hogy a készen kapott legendák az írói képzelet segítségével tovább szôhetôk, kiegészíthetôk; a távolabbi cél az volt, hogy az evangélium a szélesebb rétegek elôtt minél érthetôbbé, körüljárhatóvá váljék. Ami kétségtelenül egyezés a két író között: az eseményekbe való beleélés magas hôfoka, a leírások aprólékos rajza, a szimbólumok kiemelt volta és az elmélyült keresztény szellemiség -- de ezek nem a szolgai utánzás jegyei, hanem alkatukból fakadó, egyedi vonások. Tóth Sándor az új Lagerlöf-fordításhoz írt elôszavában meggyôzôen fejti ki, hogy a svéd írónô realista igénnyel készült helyzetleírásai, finom szecessziós képalkotása és a dantei víziókat megközelítô látnokisága a mai rohanó ember számára is idôszerűek s megtartó erejűek. Minden túlzás nélkül ugyanez mondható el az Ének és sóhaj című kötetrôl is. Puskely megállapítása szerint ,,elmélkedve, szemlélôdve mesél el evangéliumi történeteket, párbeszédeket. Áttetszôvé egyszerűsödik elôtte a megvadult világ. Belelát az emberi szív mélyeibe, a megtestesülés és megváltás titkában elmerülve a jó gyôzelmének reményérôl tesz lírai vallomást. Gondolatai mögött felfénylik imaéletének arany háttere.'' A magyar írónô legendáiban kisebb ugyan a történelmi háttér jelentôsége, de sokkal inkább középpontba kerül a drámai elem, egy-egy emberi érzelem határozott körvonalainak a kinagyítása. Mindkettôjük műve rendkívüli értéket képvisel a keresztény szellemű irodalomban; irányuk mindenképpen közös: ,,képzeletet és lelket mozgatóan arra törekszenek, hogy befogadják az isteni titkokat.'' Az Ének és sóhaj Salkaházi Sára posztumusz kötete, három évvel halála után, 1947-ben jelent meg a Szalézi Művek kiadásában, Palágyi Natália testvér utószavával. A kötet anyagából több történet már korábban napvilágot látott: két írás föllelhetô A Nép 1929-es évfolyamában (És a kereszt felragyogott, A Nép, 1929. március 21. -- A gyermek, 1929. december 25.); három pedig a '30-as évek elején a Prágai Magyar Hírlapban. (Két árnyék között, 1930. február 2. -- Simeon, 1931. február 1. -- Ez a kötetben Elbocsátás elôtt címen -- A katona és a kisfiú, 1931. április 5.) Az Ének és sóhaj Krisztus-legendái minden szempontból a csúcsát jelentik Salkaházi írói életművének. A keresztény hitvilág kiemelkedô fejezeteit, történéseit mély átéléssel, drámai erôvel, az elbeszélô próza legjobb eszközeivel, a tartalomnak és a formának példás harmóniájával tudta megeleveníteni. Rendkívül nagy kár, hogy a posztumusz kötet olyan korszakban jelent meg, amikor a háborúból, a romokból felocsúdó és más rendbe kerülô ország keresztény közvéleménye nem figyelhetett fel rá értékéhez illôen. ======================================================================== Képek 1. Id. Schalkház Lipót 1826-1873. Sára testvér nagyapja. 2. A ,,Schalkház'' szálloda. (lebontották) 3. Sára testvér szüleinek esküvôi képe. Apa ifj. Schalkház Lipót, 1858-1901, Anya: 1863-1943. 4. Sára testvér Édesanyjával, 1899 december, (7 hónapos). 5. Sára testvér bátyjával, 1900 XII. 24. (19 hónapos). 6. A három Schalkház testvér: Lipót, Sára és Jolán 1901-2. 7. Özv. Schalkházné három gyermekével, 1905. 8. A három Schalkház testvér, 1908. 9. Schalkház Sára 14 éves korában. 10. Kassa. Orsolyita zárda épülete. 11. Kassa. Orsolyita zárda osztályterme. 12. Schalkház Sára tanítóképzôs osztályképe, 1915. 13. Kiránduláson -- 1928. Útban Eperjesre 14. Schalkház Sára munkakönyve: a címlap -- 1921. I. 1-1925. II. 2-áig megszakítatlanul könyvkötôsegéd. 15. Schalkház Sára a könyvkötôműhelyben 16. Schalkház Sára húga kalapüzletében. 17. Sára jelölt. 18. Sára testvér elsôfogadalmi csoportképe. 19. Sára testvér örökfogadalmi csoportképe. 20. 1930. Szent Imre zarándoklat Budapestre. 21. 1933. A Prohászka-körök érsekújvári kongresszusa. Mécs László mellett Sára testvér. 22. Kassai testvérekkel. 23. Testvérkirándulás Máriaremetére. 24. A kassai ház kertjében. 25. Komárom-Komarno. A szent Anna zárda. 26. A szent Anna zárda kápolnája. 27. Sára testvér a szent Anna zárda elôtt. 28. Ungvári leánykör, 1932. 29. Bödölôi leánykör. 30. Vásárúti leánykör. 31. Munkamegbeszélés. Sára testvér, Esterházy Lujza, Anitta testvér. 32. Komáromi tanulmányi hét 1933. (Majer Imre prelátus, P. Bíró Lucián OSB és P. Hajdú Lukács OSB, Lestár István atya, Sára és Erna testvérek.) 33. Kassai tanulmányi hét 1935. Csárszky püspök, Tost Barna, Wick Béla, Bartha Béla, Listyák Jenô, Esterházy Lujza, Sára, Anitta, és Aranka testvérek. 34. Komáromi tanulmányi hét 1935. Alsó sor: Esterházy Lujza, Sára testvér, dr. Bardócz, dr. Zsilinszky, Majer prelatus, Molnár István, Anitta testvér, M. Erzsébet és Consolata. 35. Komáromi tanulmányi hét: a konyha. 36. Nyitra, 1936. IV. 23-25. Sára testvér és Münster Irma. 37. Bártfafürdô, 1937. 38. Bártfafürdô, 1937. Sára testvér elôad. 39. Sára testvér Kárpátalján, kültagruhában. 40. 20 éves iskolai találkozó Kassán, 1937. 41. Kárpátalján. 42. Dolgozó Leányokkal. 43. Balaton-Jankovich-telepi Munkásnô-Fôiskola elôtt. 44. Sára testvér emléke szülei sírkövén a kassai temetôben. ======================================================================== Szerzôk Mona Ilona Munkáscsaládban született 1921-ben. Iskoláit Budapesten végzi. Érettségi után az Élelmiszerjegy Központban dolgozik, majd 1941 ôszén beiratkozik a Katholikus Nôi Szociális Képzôbe. Ennek elvégzése után az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCsA) megyei városi szociális gondozója. 1946-ban belép a Szociális Testvérek Társaságába. Szétszóratás után (1950) dolgozik háztartásbeliként, vasgyárban, háziipari szövetkezetben. 1956-ban beiratkozik levelezô hallgatóként az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-könyvtár szakára. 1962-1975-ig zenei könyvtáros. Nyugdíjazása óta a magyar katolikus szociális munka - - ezen belül a Szociális Testvérek Társasága -- történetével foglalkozik. Publikációi jelentek meg szaklapokban (Studia Musicologica, Fontes Artis Musicae, Magyar Zene, Parlando, Ethnographia), napi és hetilapokban. Önálló munkái: Liszt Ferenc és a reformkor 1840. Bp. 1980. Magyar Zeneműkiadók és tevékenységük 1774-1867. Bp. 1990. Szeghalmi Elemér 1929-ben született Budapesten; iskoláit is itt végzi. 1947-ben érettségizik a budapesti bencés gimnáziumban. A bölcsészkaron magyar- történelem szakos tanári oklevelet, majd bölcsészdoktorátust szerez. Az 50-es évektôl kezdve folyamatosan publikál a katolikus lapokban: az Új Emberben és a Vigiliában. Fô állásban évtizedeken át a Magyar Állami Operaház énekese. Publikációi az irodalom körében szerteágazóak; Freskó és pasztell címen 1971-ben önálló tanulmánykötete jelent meg az Ecclesia Kiadónál. Ezt követôen számos irodalmi esszét és cikket jelentetett meg a Kortársban és a Jelenkorban. Másfél évtizeden át külsô lektorként dolgozott a Szépirodalmi Kiadó megbízásából is, számos könyv sajtó alá rendezését, elô- és utószavát készítette el. Több összefoglaló cikke jelent meg a század katolikus irodalmáról és fontosabb életműveirôl, a Magyar Katolikus Almanach irodalmi összegzése is az ô munkája. Több éven át belsô munkatársa volt az Új Ember című katolikus hetilapnak; 1990 január óta nyugdíjasként dolgozik, jórészt a polgári lapok kulturális rovataiban. ======================================================================== Fülszöveg A súlyos katasztrofális korszakok a történelemben mindig megszülik az önfeláldozó, karizmatikus személyeket is. Így volt ez a második világháború idején is, amikor a pusztítás mértéke meghaladva a képzeletet, végveszélybe sodorta magát az embert és a civilizált világ értékeit. Ebben az embert üldözô, pokoli korszakban élt és működött Salkaházi Sára (1899-1944) szociális testvér, aki az üldözöttek védelmében néhány hónappal a világégés befejezôdése elôtt életét adta embertársaiért. Ezt a különleges életsorsot, Salkaházi Sára földi pályafutását mutatja be a könyv két egymást kiegészítô részben. Az elsôben Mona Ilona -- aki Salkaházi fiatalabb társaként közvetlen közelrôl figyelhette meg az ,,idôsebb testvér'' kivételes pályáját --, a kimagasló személy életérôl, emberi kibontakozásáról, majd igazi hivatásának megtalálásáról vall monografikus pontossággal, felkészültséggel és keresztényi lelkülettel. Salkaházi életének és működésének felidézésekor kirajzolódik a két világháború közötti korszak Magyarországának számos ellentmondása, lehúzó ereje és pozitív alkotó munkássága is; ez az a kor, amely emberiséget, nemzeteket pusztító diktátorokat és szentéletű, humanista kiválóságokat egyaránt adott a világnak. Salkaházi modern korunk érdekes és sokrétű személyisége volt, benne élt a korban, határozott és színes egyéniségével sokak tiszteletét és megbecsülését kivívta. Nemcsak, mint a katolikus közösségek lelkiismeretes szervezôje vált ismertté, hanem, mint keresztény szellemiségű újságíró és író is. Salkaházi irodalmi és sajtóbeli munkásságát foglalja össze a könyv második részében Szeghalmi Elemér, rámutatva e friss szellemiségű, kiművelt emberfô hírlapírói és szépírói tehetségére, hamisítatlan keresztény-magyar lelkületére is. Ez a rész átfogó elemzéssel kíséri végig Salkaházi Sára haladó, keresztény felfogását a hírlapi cikkekben, s azt a magasrendű, esztétikai téren is kiemelkedô igényt az irodalmi művekben, amelyek segítségével, mint Krisztus mai tanúja nyilatkozik meg az olvasónak. Az az önfeledt szeretet, amelynek fényében Salkaházi korunk ,,evangelizálását'' végezte szociális munkásságában éppúgy, mint változatos írásaiban, példa értékű lehet jelen korunkban is. A könyv tanúsága nem kisebb, mint hogy az eszményektôl megfosztott, tétova ember -- korunk embere -- jócskán meríthet Salkaházi hitébôl, emberszeretetébôl és evangéliumi tisztaságából egy jobb és szebb korszak megteremtése, felvirágoztatása érdekében.