Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Marcus Aurelius elmélkedései Fordította Huszti József Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata 1. könyv 2. könyv 3. könyv 4. könyv 5. könyv 6. könyv 7. könyv 8. könyv 9. könyv 10. könyv 11. könyv 12. könyv Függelék Marcus Aurelius (Katolikus Lexikon) Utószó Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1975-ben jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában az ISBN 963 07 0593 185890 4 3 azonosítóval. Az elektronikus változat a fordító jogutódjainak engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a fordító jogutódjaié. ======================================================================== Elsô könyv 1. Verus nagyatyám a nemes jellem és higgadtság példája volt. 2. Atyám, hallomásom és emlékeim szerint, maga volt a szerénység és férfiasság. 3. Anyámtól tanultam az istenfélelmet, a jótékonyságot, a tartózkodást nemcsak a rossz elkövetésétôl, hanem még a gondolatától is, továbbá a pazarló életmódtól olyannyira elütô egyszerű életet. 4. Dédatyámnak köszönhetem, hogy nem kellett nyilvános iskolákba járnom, hanem otthon élvezhettem kitűnô mesterek tanítását; és hogy megtanultam: ilyen dolgokban nem szabad garasoskodni. 5. Nevelômtôl tanultam, hogy a cirkuszban sem a zöldek, sem a kékek, sem a kerekpajzsúak, sem a hosszúpajzsúak pártjához ne csatlakozzam; hogy kitartó és kevéssel beérô legyek; hogy magam végezzem el a munkámat, és ne markoljak egyszerre sokat; hogy a besúgással szemben tartózkodóan viselkedjem. 6. Diognetos óvott a hiú törtetéstôl, a varázslók és szemfényvesztôk -- ráolvasásokról, szelleműzésrôl szóló -- fecsegéseinek hitelétôl, fürjek hizlalásától, és minden ilyen kedvteléstôl, ô tanított az ôszinte beszéd eltűrésére, ô szoktatott bölcselkedésre, ô hallgattatta velem elôször Baccheios, majd Tandasis és Marcianus leckéit, ô íratott velem már gyermekkoromban filozófiai párbeszédeket, ô keltett bennem vágyat a tábori ágy, az állatbôr takaró, általában a görög bölcs életmódjához tartozó tárgyak után. 7. Rusticus gyökereztette meg bennem a meggyôzôdést, hogy jellememet javítanom, gondoznom kell; ô óvott attól, hogy eltévelyedve a szofisztika felé hajoljak; hogy hiú elméletekrôl firkáljak; hogy erkölcsi prédikációkat tartsak; hogy szemkápráztatóan páváskodjam mint mindennel törôdô vagy tetterôs férfiú, ô idegeníteti el a szónokias, költôien felcicomázott, finomkodó írásmódtól, ô figyelmeztetett, hogy otthon ne sétálgassak stólában, általában, hogy minden ilyesmit kerüljek, ô intett, hogy leveleimet keresetlenül írjam -- mint ahogyan ô írt anyámnak Sinuessából; hogy bántalmazóimmal és az ellenem vétôkkel, mihelyt közeledni akarnak hozzám, békülékenyen, engesztelékenyen viselkedjem; hogy figyelmesen olvassak, s ne érjem be a felületes megértéssel; hogy a nagyhangúak ne vegyenek le egykönnyen a lábamról, ô hívta fel figyelmemet Epictetos értekezéseire, melyeket saját könyvei közül adott kölcsön. 8. Apolloniostól tanultam, hogy gondolkodásom szabad, körültekintô, de azért határozott legyen; hogy egy pillanatig se nézzek más vezércsillagra, mint az észre; hogy lelkem egyensúlyát mindig megtartsam: heves fájdalmak közepette, gyermekem elvesztésekor, hosszú betegségben. Rajta, mint élô példán, világosan megfigyeltem, hogy ugyanaz az ember lehet nagyon erôs akaratú és mégis elnézô. Tanítás közben sem volt türelmetlen. Olyan embert ismertem meg benne, aki szép tulajdonságai közül szemmel láthatóan azt a tapasztalatát és jártasságát értékelte a legkevesebbre, amellyel elméleti tudását másoknak közvetítette. Tôle tanultam meg, hogyan kell barátainktól az úgynevezett szívességeket elfogadnunk, anélkül, hogy akár megalázkodnánk, akár semmibevevésükkel figyelmetlenek volnánk. 9. Sextus jóindulatot csöpögtetett belém; példát mutatott, hogyan kell a háznépet atyai jóindulattal kormányoznom; fogalmat adott róla, miként kell a természetnek megfelelôen élnem. Tôle tanultam, hogyan legyek mesterkéletlenül méltóságteljes, hogyan szorgoskodjam barátaim szükségleteinek kitalálásában. Példát adott a bogaras és hebehurgya emberek iránti türelmességre, a mindenkihez való nyájasságra, olyannyira, hogy amit mondott, minden hízelgésnél kellemesebb, mégis a legnagyobb mértékben tiszteletet parancsoló volt. Ezenkívül megértette az életre szükséges alapelveket, módszeresen kikutatta és rendszerbe foglalta ôket. Soha sem harag, sem más szenvedély fellobbanását nem észleltem nála: egyszerre tudott tökéletesen szenvedélytelen és gyengéden barátságos lenni. A dicséretet nem vetette meg, ha nem volt lármás. Nagy tudományát nem fitogtatta. 10. Alexandros Grammaticus maga volt a kíméletesség. Sohasem kifogásolta, ha valaki elôadásában idegenszerű, nyelvileg fonák vagy hibás fordulatot használt, hanem ügyesen szóba hozta a megfelelô kifejezést válasz, kiegészítô magyarázat vagy a tárgyra, de nem a kifejezésre vonatkozó közös megfontolás ürügyén, vagy valami más alkalmas módon, közvetve sugalmazta. 11. Fronto magyarázataiból értettem meg, hogy az önkényuralomnak velejárója az irigység, a ravaszság, a színlelés, továbbá, hogy a mi úgynevezett elôkelô embereink általában mennyire szeretetlenek. 12. Alexandros, a platonista filozófus tanította, hogy kényszerűség nélkül senkinek ne mondjam, levélben se írjam: ,,Nincs idôm.'' Bokros teendôimet se hozzam fel ürügyül, hogy ezzel a módszerrel következetesen elhárítsam magamtól az emberi együttélés szülte kötelességeket. 13. Catulus buzdított, hogy barátom szemrehányó panaszát, még ha történetesen alaptalan volna is, ne vegyem közönyösen, hanem inkább kíséreljem meg a régi bizalmas viszony helyreállítását. Intett, hogy tanítóimat melegen dicsérjem -- mint ahogy ezt Domitiusról és Athenodotosról feljegyezték --, és hogy gyermekeimet igaz szívvel szeressem. 14. Severus testvérem példát adott, hogy szeressem hozzátartozóimat, szeressem az igazságot, szeressem az igazságosságot. Általa ismertem meg Thraseát, Helvidiust, Catót, Diont és Brutust. ô adott fogalmat arról, mi a jogegyenlôségre felépített állam, amelyet az egyenlô elbánás és a szólásszabadság elve alapján kormányoznak, mit jelent az az uralom, amely az alattvalók szabadságát mindenek fölé helyezi. Ugyancsak ô buzdított, hogy tartsak ki a filozófia mellett változatlan megbecsüléssel, hogy jótékony és a lehetôség szerint bôkezű legyek, hogy ne adjam fel a barátok szeretetébe vetett jó reményemet és bizalmamat. Ô maga nem titkolta, ha barátai szemrehányást érdemeltek tôle, viszont nekik sem kellett találgatniuk, mit akar, mit nem akar, hiszen nyilvánvaló volt. 15. Maximusnál megfigyeltem az önuralmat, a feltétlen állhatatosságot, a jó kedélyt betegségben és más nehéz viszonyok közt, hogy jellemében szerencsésen keveredik a szelídség és a nemesség, hogy a rászabott munkát zúgolódás nélkül elvégzi. Mindenki megbízott benne, hogy amit mond, azt úgy is gondolja, és amit tesz, azt nem teszi rossz szándékkal. Semmin nem csodálkozott, semmi nem hozta zavarba, nem sietett, de nem is késlekedett, nem volt tanácstalan vagy levert, de erôltetetten nyájas sem, hogy azután ismét haragos és bizalmatlankodó legyen. Jótékony, megbocsátó, ôszinte volt, s természet adta egyenesség sugárzott róla, nem pedig kényszeredett önfegyelmezés. Senkinek nem támadt az a gondolata, hogy lenézi, viszont senki sem merte magát derekabbnak tartani nála. A tréfálkozásban mindig eltalálta a helyes mértéket. 16. Atyámnál megfigyeltem szelídségét és érett megfontolással formált ítéletéhez való állhatatos ragaszkodását. Az úgynevezett kitüntetések iránt érzéketlen volt, szerette a munkát, mégpedig kitartással, a köz javát szolgálni tudók véleményét készséggel meghallgatta, mindenkivel következetesen érdeme szerint bánt el, s nagy tapasztalata volt annak az elbírálásában, hol van szükség nekifeszülésre, hol a gyeplôk lazítására. Lemondott a fiúkkal való szerelmeskedésrôl, egyenlônek tartotta magát embertársaival, nem vette rossz néven, ha barátai nem jelentek meg asztalánál, vagy ha útjain esetleg nem kísérték el. Akik ügyes-bajos dolgaik miatt elmaradtak társaságából, késôbb ugyanazt a régi jó barátot látták benne viszont. Megbeszélésein mindent pontosan és állhatatosán számba vett, és nem elégedett meg a látszatigazsággal, hanem következetesen végére járt az igazságnak. Barátait magához kívánta bilincselni: nem váltogatta ôket szeszélyesen, de nem is csüggött rajtuk oktalanul. Minden körülmények között derűs kedéllyel megállt a maga lábán. Szeretett jó elôre gondoskodni, s még a legcsekélyebb dolgokról is eleve intézkedett, fontoskodás nélkül. Zajos helyeslés vagy hízelgés egyáltalán nem ért fel hozzá. Az állam fontos érdekein gonddal ôrködött, a közjavakkal takarékosan sáfárkodott, s e tekintetben türelemmel nézett szembe a kifogásokkal. Az isteneket babona nélkül tisztelte, és az emberek kegyét sem kereste népszerűség hajhászásával, tetszelgéssel vagy a tömeg legyezgetésével, hanem mindenben józan, elvhű volt --sohasem ízléstelen, vagy új után kapkodó. Az élet kényelmét szolgáló javakkal, amikkel a sors bôségesen ellátta, fennhéjázás nélkül, de nyíltan élt; keresetlenül élvezte a rendelkezésre állót, de azért a hiányzót sem nélkülözte. Senki sem mondhatta róla, hogy csavarteszű, rabszolgalélek, szôrszálhasogató volna, hanem inkább be kellett vallani, hogy érett, talpig férfi, fölötte áll a hízelgésnek, s a maga és a mások ügyeinek irányítására termett. Ezenkívül megbecsülte az igazi filozófusokat, a többit sem ócsárolta ugyan, de távol tartotta magát befolyásuktól. Kellemes társalgó volt, szerette a tréfát, de módjával. Testét mértékkel gondozta, nem mint aki az életéért remeg, vagy szemrevaló akar lenni, de nem is hanyagul: így különleges gondossága eredményeként a legritkább esetben szorult rá az orvostudományra, a gyógyszerekre vagy a külsô kezelésre. Különösen dicséretére válik, hogy féltékenység nélkül elismerte azoknak a fölényét, akik ékesszólásban, jogtudományban, erkölcstanban vagy valami más tárgykörben tekintélyre tettek szert, sôt segítségükre volt, hogy mindegyikük képességének megfelelô elismerést arasson. Noha minden tettében az ôsök nyomdokán járt, azért nem fitogtatta úton- útfélen az ôsi példákhoz való hűséget. Nem volt állhatatlan, sem nyugtalan szellemű, inkább szívesen idôzött egyazon helyen vagy egyazon dolognál. Fejfájási rohamai után tüstént felfrissült fürgeséggel tért vissza megszokott munkájához. Nem volt sok titka, csak elvétve egy-egy, az is kizárólag államügyre vonatkozott. Látványosságok rendezésében, építkezéseiben, a népnek szánt ajándékok osztogatásában s más ilyen dolgokban belátás és mérséklet jellemezte, mint olyan embert, aki tekintetét a kötelességre függesztette, nem a tetteibôl ráháramló dicsôségre. A maga idején fürdött, nem volt bolondja az építkezésnek, nem törte a fejét új ínyencfalatokon, nem törôdött ruháinak szövetével és színeivel, sem rabszolgáinak szépségével. Loriumban, mezei lakásán igen egyszerű, többnyire lanuviumi szövésű stólát hordott. Tusculumban viselt felsô ruhája miatt bocsánatot szokott kérni: ez volt jellemzô gondolkodásmódjára. Nem volt benne érdesség, sem arcátlanság, sem féktelenség, sem olyasmi, amire azt szokták mondani: ,,verejtékszagú'', hanem mindent részeire tagolva megfontolt, mégpedig alaposan, zavartalanul, sorjában, rendíthetetlenül, összehangoltan. Rá igazán illett volna, amit Socratestôl szoktak idézgetni: egyformán tudta mellôzni és élvezni azokat a dolgokat, melyeknek nélkülözésében az emberek többsége gyengének, élvezésében mértéktelennek bizonyul. Mindkét esetben csak olyan kiegyensúlyozott, hajlíthatatlan jellemű férfi tud erôs, rendíthetetlen, józan maradni, amilyennek bizonyult Maximus betegsége alatt. 17. Az isteneknek köszönöm, hogy jó nagyatyáim, jó szüleim, jó nôtestvérem, jó tanítóim, jó háznépem, rokonaim s szinte kizárólag jó barátaim voltak, övék a hála, hogy közülük senki ellen nem vetkeztem, bár a hajlandóságom megvolt rá, hogy alkalomadtán ilyesfélét is elkövessek. Az istenek jóindulatából a körülmények sohasem alakultak úgy, hogy zavarba hozzanak. Az isteneknek köszönöm, hogy nem nevelkedtem hosszabb ideig nagyatyám ágyasának környezetében, hogy ifjúi ártatlanságom érintetlen maradt, hogy nem lettem túl korán férfivá, sôt a szokásos idônél tovább kihúztam. Ôk rendeltek olyan fejedelmi atya irányítása alá, aki a gôg csíráját is ki akarta belôlem irtani, és rávezetett arra a meggyôzôdésre, hogy császári udvarban is lehet lándzsás testôrök, ragyogó ruhák, fáklyák, szobrok és más ilyen hiúság nélkül élnem, hogy lehetséges majdnem magánember életét élnem, anélkül, hogy azért az államügyek legfôbb intézésében a kelleténél kevesebb méltóságot vagy tetterôt tanúsítanék. Az istenek ajándéka volt fivérem, aki jellemével egyrészt képes volt belsô világom gondozására serkenteni, másrészt megörvendeztetett becsülésével és szeretetével. Hála az isteneknek, hogy gyermekeim nem tehetségtelenek, és testileg sem rendellenesek, hogy a szónoki, költôi és más hasonló tanulmányokban nem vittem az átlagnál többre, mert esetleg fogva tartottak volna, ha könnyű elômenetelt tapasztalok bennük. Az ô jóságuk műve, hogy nevelôimet, kívánságukat megelôzve, olyan megtisztelô állásokba helyeztem, melyek után észrevehetôen vágyakoztak, és nem halogattam a reménységet, hogy ezt, mivel még fiatalok voltak, csak késôbb fogom megtenni. Nekik köszönöm, hogy megismertem Apolloniust, Rusticust és Maximust. Nekik azt is, hogy világosan és gyakran gondoltam rá, milyen is az a természet szerint való élet, úgy, hogy amennyiben az isteneken, az ô adományaikon, segítségükön, sugalmazásukon múlt, mi sem akadályozott a természet szerint való életben, s amennyiben mégsem értem el ezt a célt, annak én voltam az oka, mert nem ügyeltem az istenek intéseire, hogy úgy mondjam, ujjmutatásaira. Övék a hála, hogy bírja még testem az én életmódommal járó sok fáradságot; hogy egy ujjal sem nyúltam sem Benedictához, sem Theodotoshoz; hogy késôbbi szerelmi fellángolásaimból is kigyógyultam; hogy Rusticusszal szemben, bár gyakran összekoccantunk, nem léptem túl a határt, amit késôbb megbántam volna; hogy anyám, noha korai vég várta, élete utolsó éveit legalább velem tölthette. Övék az érdem, hogy valahányszor szegényen vagy más tekintetben szűkölködôn segíteni akartam, sohasem kellett hallanom: ,,Nincs rá pénz, nincs mibôl''; hogy én magam sohasem jutottam hasonló szükségbe, s nem kellett más segítségét elfogadnom. Az istenek adománya feleségem, ez az annyira engedelmes, odaadó, egyszerű asszony, az ô művük, hogy szinte válogathatok a gyermekeim számára alkalmas nevelôkben. Még álmomban is megajándékoztak orvosságokkal, különösen vérköpés és szédülés ellen Caietában is, Chresében is. Nekik köszönöm, hogy filozófiai hajlamom miatt nem botlottam bele valami szofistába, hogy nem pazaroltam az idôt írók tanulmányozásával, szillogizmusok kibogozásával, és nem merültem el az ég csodáiba. Mert mindehhez az istenek segítsége és szerencse szükséges. Írtam a quádok földjén, a Garam mentén. ======================================================================== Második könyv 1. Reggel elôre beszéld meg magaddal: ma izgága, hálátlan, dölyfös, ármányos, ravasz, összeférhetetlen emberrel lesz dolgom. Azért esnek az emberek ezekbe a hibákba, mert nem tudják, mi a jó, mi a rossz. Mivel azonban én tisztáztam, hogy a jó természete szerint szép, a rossz pedig rút, hogy félrelépô embertársam rokon velem, nem e megegyezô vérség és származás alapján, hanem mint az értelem és az istenségtôl eredô rész osztályosa, ezért nekem senki sem árthat, mert nem mocskolhat be; nem is neheztelhetek testvéremre, s gyűlölni sem gyűlölhetem. Hiszen együttműködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák, vagy mint a felsô és alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes: márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól. 2. Bármi legyek is, nem vagyok más, mint test, pára és vezérlô értelem. -- Hagyd a könyveket! Szedd össze magad! Nincs tovább! Mintha már halálos ágyadon feküdnél, vedd semmibe a testet, hisz az csak vér, csont, idegek, visszerek, ütôerek esendô szövedéke. Vedd szemügyre az éltetô leheletet! Ugyan mi az! Pára! még csak nem is mindig állandó, hanem pillanatonként kilökött, újra beszívott pára. Harmadik pedig a vezérlô értelem; gondolj arra, hogy öreg vagy, s ne hagyd tovább szolgaságban, ne rángassa tovább dróton az önzô ösztön, ne zúgolódjék a sors, sem a jelen ellen, s ne rettentse a jövô. 3. Ami az istenek hatalmában van, azt a megfontolás hatja át, de még a véletlen műve sincs a természet nélkül, az is a megfontolástól irányított összehatás és láncolat eredôje. Minden innen folyik. Ehhez járul a szükségszerű és az, ami hasznos az egész mindenségnek, melynek te is része vagy. Ami az össztermészet velejárója, ami annak fenntartására szolgál, az a természet minden egyes részének javára van. A világrendet pedig egyrészt az ôsanyag, másrészt a belôle összeállt testek változásai tartják fenn. Ezzel elégedj meg, ez legyen az alapelved. Távoztasd el a könyvek szomjúságát, hogy ne zúgolódva nézz szembe a halállal, hanem inkább lelki békességben, ôszinte, szívbéli hálával az istenek iránt. 4. Gondold meg, mióta tétovázol már, hányszor kaptál az istenektôl haladékot, s nem használod ki! Egyszer már rá kell eszmélned, hogy milyen az a világrend, amelynek része, vagy milyen az a világot kormányzó elv, amelynek kisugárzása vagy, s hogy kimért az idôd, és ha kedélyed derítésére nem használod fel, elszalad, s nincs több lehetôség. 5. Minden órában szigorúan tedd fel, hogy mindenkori ügyeidben római és férfi módjára pontosságra törekvô, mesterkéletlen méltósággal, szeretettel, függetlenséggel és igazságossággal jársz el, s hogy minden más elfogultságtól megszabadítod magad. Ezt eléred, ha minden tettedet úgy intézed, mintha az volna az életben az utolsó: minden léhaság, józan megfontolástól elvonatkozott szenvedélyesség, képmutatás, önzés, sors elleni zúgolódás nélkül. Látod-e, milyen kevés kell ahhoz, hogy boldog, szinte az istenekéhez méltó életet élhessünk! Mert aki ezt betartja, attól az istenek sem kívánnak többet. 6. Csak piszkold magad, piszkold magad, lelkem! Nem sokáig lesz már módod önmagád tiszteletére. Mindenkinek csak egy élete van. A tiéd már- már a végét járja, s mégsem tiszteled magad, hanem a saját boldogságodat a mások lelkében keresed. 7. Hánynak-vetnek a külsô események? Találj már rá idôt, hogy valami jót tanulj, s szüntesd be az ide-oda kapkodást. De vigyázz, nehogy valami más tévelygésbe bonyolódj! Mert balgák azok, kik sürögve-forogva belefáradnak az életbe, s nincs határozott céljuk, ami felé minden törekvésüket és egész eszmevilágukat irányítanák. 8. Még aligha láttál valakit azért boldogtalannak, mert nem törôdött vele, mi megy végbe mások lelkében. Akik viszont a saját lelkűk rezdüléseit nem kísérik figyelemmel, azok szükségképpen szerencsétlenek. 9. Mindig szemed elôtt lebegjen: mi a mindenség természete és mi az enyém, milyen vonatkozásban áll ez azzal, milyen egésznek milyen része? Továbbá: senki meg nem akadályozhatja, hogy tetted és szavad mindig összhangban legyen a természettel, amelynek része vagy. 10. Filozófushoz méltó módon állapítja meg Theophrastos az emberi gyarlóságok összehasonlítása kapcsán -- ahogyan az ilyeneket köznapi észjárással is össze szokták hasonlítani --, hogy súlyosabban nyomnak a mérlegen, a vágy miatt elkövetett botlások a haragból fakadóknál. Mert a haragos ember láthatólag bizonyos kedvetlenséggel, titkolt szorongással fordít hátat a józan észnek, míg a vágy miatt vétkezô a gyönyör rabjának, valahogyan zabolátlanabbnak, bűneiben nôiesebbnek tűnik szemünkben. Helyesen és filozófushoz illô szellemben állította tehát, hogy a gyönyörrel járó vétek súlyosabban esik a latba, mint az, aminek bosszúság a kísérôje. Egészben véve az egyik inkább olyan embernek látszik, akivel elôbb sérelem történt, és a keserűség hatására valósággal belekényszerült az indulatba, a másik viszont csak úgy magától hajlik az igazságtalanságra, szinte ragadja a tettre a vágyakozás. 11. Minden tetted, szavad, gondolatod olyan legyen, mint azé, aki rögtön távozhatnék az életbôl. Csak nem rettenetes távozni az emberek közül, ha vannak istenek? Tôlük semmi rossz nem érhet! Ha pedig nincsenek, vagy nem törôdnek az emberi dolgokkal, mit ér az élet egy istenektôl vagy megfontolástól üres világban? De vannak, törôdnek az emberi dolgokkal, s teljesen magának az embernek a hatalmába adták, hogy semmi valódi baj ne érje. Ha a többi dologban valami rossz volna, elôre gondoltak rá, hogy csak rajta múljék az elhárítása. Ami pedig az embert nem teheti szerencsétlenebbé, hogyan tehetné szerencsétlenebbé az emberi életet? A mindenség természete sem tudatlanságból, sem tudva, de elôvigyázatosságra vagy kiigazításra képtelenül, el nem véthette -- hiszen annyira sem erôtlenségbôl, sem ügyetlenségbôl nem is hibázhatott volna --, hogy a jó és rossz egyformán, válogatás nélkül érje a jó és rossz embereket. Csakhogy élet és halál, hírnév és névtelen szürkeség, fájdalom és gyönyör, gazdagság és szegénység egyformán éri a jó és rossz embert, mert ezek a dolgok nem szépek és nem rútak, tehát nem jók, és nem is rosszak. 12. Milyen gyorsan eltűnik minden! A testeket elnyeli a világűr, emléküket az idôk méhe, az érzékelhetô jelenségek, fôleg az élvezettel kecsegtetô, fájdalommal rettentô, hiúságtól felfújt dolgok mind-mind idejárók. A gondolkodó elme ítélôszéke elôtt micsoda ócska, megvetendô, mocskos, esendô, holt dolgok ezek! Kik azok, akiknek véleménye és szava a hírnevet osztogatja? Mi a halál? Ha önmagában véve nézzük, s a fogalom elemzésével lehántjuk róla mindazt, amit a képzelôdés rákent, végül is kiderül, hogy semmi más, mint a természet műve. Aki pedig a természet művétôl fél, olyan, mint a gyermek. A halál azonban nemcsak hogy műve a természetnek, hanem hasznos is számára. Gondolj végül arra, hogy lényének melyik része útján, milyen kapcsolatban van az ember az istennel, s milyen állapotban van az embernek éppen ez a része. 13. Nincs szánalmasabb annál az embernél, aki mindent sorban körülvizsgál, a ,,föld gyomrának'' -- mint mondják -- titkait akarja feltárni, embertársa lelkivilágába próbál találgatással behatolni, s nem veszi észre, hogy elég, ha a benne lakó géniuszt figyeli, s azt tiszteli ôszintén. Azt tisztelni pedig annyit jelent, mint tisztán megôrizni a szenvedélytôl, léhaságtól, a zúgolódástól amiatt, amit az istenek és emberek velünk tehetnek. Mert ami az istenektôl jön, az tiszteletre méltó az ô erényben való felsôbbrendűségük miatt, s kedves a rokoni kapcsolat miatt, ami az emberektôl; persze elôfordul, hogy ez néha valamiképpen részvétet ébreszt bennünk, mert az emberek nem tudják, mi a jó, mi a rossz. Pedig ez nem kisebb gyarlóság, mint ha valaki nem tudná megkülönböztetni a fehéret a feketétôl. 14. Még ha háromezer vagy harmincezer évig élnél is, mégis gondold meg, hogy senki sem veszíthet el más életet, csak amit él, és nem élhet mást, csak amit elveszít. Egyre megy hát a leghosszabb és a legrövidebb élet. Mert a jelen mindenki számára egyre megy, tehát az is egyre megy, amit elveszítünk; így az elmúlt élet csak röpke pillanatnak bizonyul. Hiszen sem a múltat, sem a jövôt el nem veszíthetjük. Hogyan is vehetné el valaki tôlünk azt, ami nem a mienk? Tehát két körülményt vegyünk mindig figyelembe: elôször, hogy minden öröktôl fogva azonos formában ismétlôdik, s nem számít, hogy valaki száz, kétszáz évig, vagy beláthatatlan ideig szemléli-e ugyanazokat a jelenségeket; másodszor, hogy a leghosszabb és legrövidebb életre rendelt is ugyanannyit veszít. Mert csak a jelen pillanattól fosztható meg, csak ez az övé, s amije az embernek nincs, azt el sem veszítheti. 15. ,,Minden csak vélemény'': a Monimos cynicos bölcshöz intézett szavak értelme világos. Nyilvánvalóan hasznos is a kijelentés, ha valaki a benne figyelemre méltót az igazság határain belül magáévá teszi. 16. Különösen bemocskolja magát az emberi lélek, ha saját hibájából valósággal kelevénye vagy fekélye a mindenségnek. Mert zúgolódni -- bármi miatt is, ami velünk történik -- elrugaszkodás a természettôl, amelynek csak egy parányi része is magában foglalja valamennyi más lény természetét. Ugyanez az eset, ha valaki elfordul embertársától, vagy ártó szándékkal ellene tör, mint ahogyan a haragvók szokták. Harmadszor úgy mocskolja be magát a lélek, ha az élvezet vagy a fájdalom legyűri. Negyedszer, ha alakoskodik, ha tetteiben és szavaiban mesterkélt és ôszinteség nélkül való. Ötödször, ha tette és vágyakozása elé nem tűz határozott célt, hanem mindent ötletszerűen, következetlenül csinál, holott még a legcsekélyebb tevékenységnek is valami célra kellene törnie. Az értelmes lények célja pedig az, hogy a legôsibb közösség alkotmánya elvének és törvényének engedelmeskedjenek. 17. Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés. Mi hát a biztos vezetô? Egy, csak egyetlenegy: a filozófia. Ez pedig annyit jelent, hogy figyeljünk belsô géniuszunkra, és ne botránkoztassuk meg, ne sértsük meg, segítsük gyôzelemre az élvezet és a fájdalom fölött, ne hagyjuk vtletszerűen, csalárdul, álnok módra cselekedni, ne függjön attól, megtesz-e más valamit, vagy sem. Továbbá ami a sorstól jött, azt fogadja úgy, mint onnan valahonnan eredôt, ahonnan ô maga is jött. Fôleg pedig várja lelki békességgel a halált, hiszen az nem egyéb, mint az ôselemek bomlása, melyekbôl minden élôlény összeállt. Ha pedig az ôselemeknek éppen nem rettenetes, hogy mindegyikük folyton mássá és mássá változik, miért néznénk mi szorongó szívvel mindenek változását és bomlását? Hiszen ez a természet szerint van. Márpedig semmi sem rossz, ami a természet szerint való. Írtam Carnuntumban. ======================================================================== Harmadik könyv 1. Nemcsak arra kell gondolnunk, hogy minden nappal fogy az élet, s mindinkább összezsugorodik a hátralevô rész, hanem azt is meg kell fontolnunk, hogy, ha valaki magas kort ér el, akkor is bizonytalan, vajon csorbítatlanul elegendô lesz-e elmeereje a körülmények mérlegelésére, az isteni és emberi dolgok megértését célzó szemlélôdésre. Mert ha valaki másodszor kezd gyermekké lenni, azt a lélegzés, táplálkozás, képzelôdés, ösztönélet s más ilyesmi elkísérik ugyan, de idô elôtt elhagyja mindaz, amihez föltétlenül gyakorlott belátás szükséges: az önrendelkezés, a kötelességgel való pontos számot vetés, a jelenségek elemzése, az a képessége, hogy meg tudja állapítani az életbôl való távozás kellô pillanatát. Sietnünk kell hát nemcsak azért, mert mindinkább közelebb jutunk a halálhoz, hanem azért is, mert a dolgok megértése és helyes megfigyelése már elôbb elmarad tôlünk. 2. Az olyan dolgokat sem szabad szem elôl tévesztenünk, hogy a természet alkotásainak még a ráadásaiban is van valami vonzó báj. Így a kenyér egyes részei sütés közben megrepedeznek, s az ilyen repedések, bár bizonyos módon a pékmester szándéka nélkül valók, valahogyan jól festenek ott, sôt az étvágyat is ingerlik. Így a füge is meghasad, ha érett. A fán rajta hagyott érett olajbogyónak valami különös szépséget ad, hogy közel van az erjedéshez. A fejjel földre húzó kalász, az oroszlán haragos pillantása, a vadkan szájából ömlô hab, s más effélék, ha önmagukban nézzük, messze vannak a széptôl, de mint a természet alkotásainak járulékai, vonzóak, szépek. S ha valakinek van érzéke, mélyebb fogékonysága a mindenség eseményei iránt, az még a járulékos jelenségekben is alig-alig talál olyant, ami így vagy úgy, kedvesen ne kelletné magát. Az ilyen ember a vadállatok tátongó torkát a valóságban nem kisebb élvezettel szemléli, mint a festôk és szobrászok ábrázolásában, és tisztult tekintetével éppúgy meg tudja látni az öreg nô és férfi tökéletességét, korához illô szépségét, mint a fiatalság ingerlô báját. Van még sok olyan dolog, ami nem mindenki ízléséhez vág, csak azéhoz, aki a természettel és a természet műveivel ôszintén összebarátkozott. 3. Hippocrates, miután sok betegséget meggyógyított, végül maga is betegségbe esett, és meghalt. A chaldeusok sok ember halálát megjósolták, aztán ôket is elérte végzetük. Nagy Sándor, Pompeius, Caesar, akik gyakran egész városokat elsöpörtek a föld színérôl, és csatáikon sok-sok ezer lovast és gyalogost elpusztítottak, egyszer csak maguk is távoztak az életbôl. Heracleitos, aki a végsô világégésrôl annyi tudományos tételt állított fel, marhatrágyába burkolt testtel vízibetegségben halt meg. Democritost elpusztították a férgek. Socratest másfajta férgek ölték meg. Mit akarok mindezzel? Beszálltál, áthajóztál, megérkeztél: szállj ki! Ha másik életre kötsz ki, ott is bizonyosan vannak istenek, ha pedig teljes érzéketlenségre, legalább nem lesz sem fájdalmad, sem élvezeted, s nem szolgálsz egy olyan edénynek, amely annál hitványabb, minél magasabb rendű a szolgálója. Mert ez az értelem és a te géniuszod, az pedig csak föld és rothadás. 4. Ne fecséreld el élted hátralevô részét másokról való képzelgésekben, hacsak valami közhasznú célra nem vonatkoztatod gondolataidat. Bizony mondom, más kötelességed látja kárát. Mert ha azon töröd a fejed, mit is csinál a másik ember, miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik -- minden ilyen megzavar és elvon téged saját vezérlô értelmed figyelmes szolgálatától. Zárj ki tehát gondolataid körébôl minden ötletszerűt, minden hiábavalóságot, még inkább minden hiúságot és rosszindulatot. Szoktasd magad hozzá, hogy csak olyant forgass eszedben, amire, ha valaki hirtelen kérdezne: ,,Mire gondolsz most?'', tüstént, kertelés nélkül rávághatnád: erre és erre. Ebbôl a vak is azonnal látná, hogy benned minden egyszerű, jó szándékú, közösségi életre született lényhez méltó, aki nem legelteti képzeletét érzéki, vagy általában élvezetes gondolatokon, akiben nincs versengés, irigység, gyanakvás vagy más olyasmi, amirôl csak pirulva vallanád be, hogy eszedben forgattad. Az ilyen ember, aki nem halogatja tovább, hogy a legjobbak sorába tartozzék, valóban mintegy papja és segédje az isteneknek, és követi géniusza szavát, aki benne templomot emelt magának, és aki megóvja ezt az embert minden élvezet mocskától, minden fájdalom sebétôl, biztosítja minden túlkapás ellen, érzéketlenné teszi minden gazsággal szemben ôt, a legnagyobb, a minden szenvedéllyel szembeni sebezhetetlenségért vívott küzdelem bajvívóját, ôt, aki átitatódott az igazságosság szellemével, aki lelkének lelkébôl örül mindannak, ami csak éri, ami az ô osztályrésze. Az ilyen ember csak ritkán gondol -- s akkor sem nagy és közérdekű kényszerítô körülmény nélkül -- arra, hogy mit mond, mit csinál, mit forgat a fejében más. Tevékenységének egyetlen célja a maga dolga, gondolatának szüntelen tárgya a mindenség rokkáján számára font sors: amazt becsülettel végzi, emezt meggyôzôdése szerint jónak tartja. Mert a kinek-kinek osztályrészül jutott sors kényszerű, és kényszerít. Nem felejti el, hogy minden értelmes lény rokona; rajta van, hogy az emberi természet törvénye szerint minden embertársa ügyét szívén viselje, hogy ne arra a hírnévre törekedjék, amit akárkitôl megkaphat, hanem csak arra, amit a természettel összhangban élôk osztogatnak. Azokról pedig, akik nem így élnek, mindig számon tartja, milyenek otthon, házon kívül, éjjel, nappal, s milyen emberek között forgolódnak. Az ilyenek helyeslése, akik önmagukkal sincsenek kibékülve, semmit nem nyom elôtte a latban. 5. Cselekedeteidben ne légy kedvetlen, önzô, elfogult vagy szórakozott, ne öltöztesd gondolatodat megtévesztô ékes szavakba, ne beszélj sokat, ne fogj bele száz dologba. A benned lakozó istenség igazi, érett, közügyek iránt fogékony férfit irányítson, aki római, aki császár, aki mindent elrendezett magában, s így nyugodt lélekkel, minden megkötöttségtôl szabadon várja az életbôl visszahívó kürt szavát, nincs szüksége sem esküre, sem más ember bizonykodására. Ezenfelül derült lelkű, nem szorul külsô segítségre, a mások kénye- kedvétôl függô lelki békességre. Egyenesnek kell lennie, nem pedig kiegyengetettnek! 6. Ha az emberi életben találsz valami nagyszerűbbet, mint az igazságosság, igazság, mérséklet, férfiasság, egyszóval mint értelmed elégséges voltának tudata ott, ahol módodban áll józan belátásod szerint cselekedned, és a sorssal való elégedettség ott, ahol nélküled- rólad döntöttek, ha, mondom, ennél valami jobbat lelsz, egész emberként erre vesd magad, és aknázd ki ezt a megtalált legjobbat. Ha azonban semmit sem látsz jobbnak a benned uralkodó szellemnél, amely az ösztönöket féken tartja, a képzeteket szorgosan megvizsgálja, az érzéki szenvedélyek hatalmából -- Socrates szavával szólva -- magát kiragadta, az isteneknek magát alávetette, és embertársa javát gondozza -- ha ezzel szemben minden mást kisebbnek, silányabbnak találsz, akkor semmi más javára ne tágíts ettôl! Mert, ha egyszer elhatározásod mérlegének nyelve oda billent, nem leszel képes a te sajátos, külön javadat súlyos erôfeszítés nélkül mindenek fölé helyezni. Nem méltányos, hogy az elméleti és közösségi jóval bármit szembeszegezz, ami idegen tôle, mint a tömeg dicséretét, magas állást, gazdagságot, érzéki élvezeteket. Mindezek a dolgok, ha rövid idôre, látszólag, összhangban állnak is természetünkkel, hamarosan fölénk kerekednek, és elsodornak. Válaszd tehát, azt mondom, egyszerűen, szabad emberhez méltón, a jobbat, és tarts ki mellette. Ami hasznos, az a jobb! Ha mint eszes lénynek az, ám ôrizd meg, ha azonban állati mivoltodnak az, mondj le róla, s tartsd meg tisztán, de dölyf nélkül ítélôképességedet. Csak azután alapos legyen a vizsgálódásod! 7. Ne gondold, hogy hasznodra van az, ami egyszer valamikor talán arra késztet, hogy megszegd a szavadat, hogy szemérmetlen légy, hogy valakit gyűlölj, gyanúsíts, megátkozz, hogy valaki elôtt alakoskodj, hogy olyant kívánj, amihez fal és takaró kell. Mert aki elsô helyre teszi az értelmet, a benne lakó géniuszt és az ebbôl fakadó erény szent szolgálatát, az nem csinál semmibôl tragédiát, nem sóhajtozik, nem keresi sem a magányt, sem az embersűrűt. Élni fog -- s ez a legfontosabb! -- anélkül, hogy az élethez ragaszkodnék, vagy eltaszítaná magától. A legcsekélyebb aggodalmat sem okozza neki, hogy lelke hosszabb vagy rövidebb idôre van-e összekötve porhüvelyével. S ha már most mennie kell, olyan könnyű lélekkel távozik, mintha valami más dolga akadna, amit tisztesen, sôt méltósággal lehet elintézni. Csak attól az egytôl óvakodik egész életén át, hogy értelme valami olyan ügybe bonyolódjék, ami méltatlan volna egy eszes, közösségi életre született lényhez. 8. A fegyelmezett, tiszta lelkű ember gondolatában nem találhatsz semmi rothadást, semmi mocskot, semmi kétszínűséget. A színészrôl még el lehet mondani, hogy elôbb távozik, mintsem befejezné és végigjátszana szerepét, az ilyen ember életét azonban a végzet nem vághatja félbe befejezetlenül. Nincs benne semmi szolgai, semmi hívságos, semmi önállótlan, semmi különcködô, semmi megrovásra méltó, semmi titkolni való. 9. Tiszteld véleményalkotó képességedet! Teljesen ettôl függ, hogy vezérlô értelmed ment maradjon minden olyan ítélettôl, amely nincs összhangban a természettel és az eszes lény alkatával. Ez biztosítja, hogy mások felfogásának ne hódoljunk be egykönnyen, hogy az embertársainkkal szemben jóindulatot, az istenekkel szemben pedig engedelmességet tanúsítsunk. 10. Tehát mindent félretéve, ehhez a néhány szabályhoz tartsd magad! Ezen felül el ne felejtsd, hogy mindenki csak a jelenben él, ez pedig röpke pillanat: a többi idô vagy már elmúlt, vagy bizonytalan. Arasznyi az ember élete, arasznyi az a földzug, ahol él, de arasznyi a legtovább fennmaradó hírnév is. Hiszen ezt a hírnevet gyorsan pusztuló emberférgek egymást felváltó nemzedékei hordozzák, ezek pedig még önmagukat sem ismerik, nemhogy arról tudnának, aki már régen meghalt. 11. A már kifejtett életszabályokhoz még egyet csatolj: minden dolgot, ami eszedbe jut, határozz meg, és írj le pontosan, hogy világosan lásd, milyen az lényegében, a maga mezítelen valóságában, egészében, minden szempontból, hogy beszámolj magadnak róla, mi a neve, hogy hívják alkatrészeit, melyekbôl összeállt, melyekre majdan széthullik. Mert semmi nem teszi nemesebbé a lelket, mint ha valaki az élet jelenségeit módszeresen és tárgyilagosan tudja vizsgálni, és mindig úgy tudja szemügyre venni ôket, hogy világosan látja: a dolgok melyik rendjéhez tartoznak, mire használhatók, mi az értékük az összesség, mi az egyes ember szempontjából, ki a polgára annak a legmagasabbrendű államnak, amelynek a többi államok mintegy csak házai. Továbbá: micsoda, mibôl áll, mennyi ideig marad meg természete szerint az, ami most bennem ezt a képzetet kelti? Továbbá: milyen erényre van vele kapcsolatban szükségem, szelídségre, függetlenségre? Éppen azért, minden egyes jelenséggel kapcsolatban mondd el: ez az istenségtôl jön; ez a dolgok összességének, a végzet szövedékének, az események sajátos találkozásának, sajátos véletlennek a következménye; ez viszont velem egy törzsbôl sarjadt, rokon társam cselekedete, aki, sajnos, nem tudja, hogy a természet szerint mi való számára. Én azonban tudom: éppen ezért a közösség természettôl szentesített törvénye szerint jóindulattal, igazságosan járok el vele szemben. Az úgynevezett közömbös dolgokat mégis sajátos értékük szerint igyekszem számba venni. 12. Ha a józan ész szabályainak megfelelô módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megôrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitôl sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban-megnyilatkozásodban beéred a hôsi idôkre emlékeztetô igazsággal, akkor boldogan élsz. Márpedig ebben senki meg nem akadályozhat. 13. Mint ahogyan az orvosok eszközeiket, késeiket hirtelen műtétre felkészülve mindig kezük ügyében tartják, úgy tartsd mindig készen alapelveidet az isteni és emberi dolgok helyes megismerésére. Mindenben, a legcsekélyebb dolgodban is úgy járj el, hogy ne felejtsd el: e kettô kapcsolatban van egymással. Mert semmi emberi dolgot nem intézhetsz el jól az istenire való vonatkoztatás nélkül. Ugyanez áll megfordítva is. 14. Hagyd abba az ide-oda csapongást, hiszen már arra sem lesz idôd, hogy újra elolvasd feljegyzéseidet, vagy a régi rómaiak és görögök tetteit, továbbá azokat az olvasmányaidból csinált szemelvényeket, melyeket öregségedre félretettél magadnak. Siess hát a cél felé, hagyd a hiú reményeket, és addig segíts magadon, míg lehet, ha érdekeidet valóban szíveden viseled. 15. Az emberek nem is tudják, milyen sokfélét jelentenek e szavak: lopni, vetni, vásárolni, nyugton lenni, látni a tennivalókat, nem is testi szemekkel, hanem valami más látószervvel. 16. Test, lélek, értelem: a testnek vannak érzetei, a léleknek ösztönei, az értelemnek alapelvei. Érzéki benyomásokat felfogni az állatok is tudnak; a vágyaknak ösztönösen engedni a vadállatok is képesek, a hermaphroditák is, egy Phalaris is, egy Nero is. Az értelmet a külsô illendôség dolgaiban azok is elfogadják vezérül, akik az istenekben nem hisznek, akik hazájukat elárulták, és akik zárt ajtók mögött bármire képesek. Az eddig mondottak, s még sok más is, mindenkire jellemzôk, de a jó embernek van még egy különös sajátossága: szíves örömmel fogadja, ami a sors rendelésébôl történik vele, a keblében levô géniuszt nem mocskolja be, és képzetek zavaros tömegével sem nyugtalanítja, hanem derültnek ôrzi meg, és az istenségnek illendô módon alárendelve magát beszédében mindig igazmondó, cselekedetében mindig igazságos. S még ha az egész világ kétségbe vonná is, hogy egyszerűen, erényesen, derűsen él, akkor sem neheztel senkire, és nem tér le arról az ösvényrôl, mely az élet céljához vezet, ahová kinek-kinek tisztán, nyugodtan, minden földi béklyótól mentesen, sorsával kényszeredettség nélkül megbékélten kell elérkeznie. ======================================================================== Negyedik könyv 1. Ha belsô parancsolod a természetet követi, akkor úgy viselkedik az eseményekkel szemben, hogy mindig könnyen igazodik ahhoz, ami lehetséges és adott. Nem kedvel különösebben egyetlen meghatározott anyagot sem, hanem a fontosabb dolgokhoz vonzódik, de azokhoz is csak bizonyos fenntartással, s ha helyettük valami mással kerül szembe, azt is saját cselekvése anyagaként tekinti, mint ahogyan a lobogó tűz is így csinálja, mikor megemészti a beledobott anyagot, amely a kis mécset kioltaná. A lobogó láng viszont hamar hatalmába keríti és felemészti a rádobott tárgyakat, sôt még magasabbra csap tôlük. 2. Semmit se tégy találomra, semmit se tégy másként, mint az élet igaz művészetét tökéletesen betöltô elv szerint. 3. Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyva vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen, ha olyan a belsô világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagádtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben. Életelveid legyenek alapvetôek és a lényegre szorítkozók: puszta fölidézésük is űzze el minden udvari gondodat, és biztosítson róla, hogy ha visszatérsz, ne bosszankodj azon, amire visszakerülsz. Mert min is bosszankodnál? Az emberi gonoszságon? Vedd fontolóra a tételt, hogy az eszes lények egymásért vannak, hogy a türelem az igazságosság egy része, hogy az emberek akaratuk ellenére hibáznak, hogy hányan már, kik féktelenül gyűlölködtek, gyanakodtak, egymásnak estek, ím, kiteríttettek és elhamvadtak -- s akkor hagyj fel a bosszúsággal. Vagy talán a mindenség végzése ellen zúgolódol? Idézd csak emlékezetedbe ezt a két lehetôséget: vagy van gondviselés, vagy csak atomok vannak; továbbá mindazt, amibôl bebizonyosodik, hogy a világ olyan, mint egy állam. Vagy talán testi dolgok bántanak? Gondolj arra, hogy az értelem, ha egyszer önmagára eszmélt, és megismerte saját erejét, függetleníti magát az állati lélek kellemes vagy kellemetlen izgalmaitól; továbbá gondolj mindarra, amit a fájdalomról és élvezetrôl hallottál, s magadévá tettél. Vagy talán a hiú hírvágy játékszere vagy? Nézd csak, minden milyen gyorsan feledésbe megy, tekintsd a mindkét irányban végtelen idô feneketlen mélységét, a hír visszhangjának hiábavalóságát, a téged látszólag magasztalók állhatatlanságát, kritikátlanságát, s végül, hogy milyen szűk a tér, melyre hírneved korlátozódik. Mert az egész föld csak egy pontja a mindenségnek, s annak is micsoda kis zuga a te lakhelyed. S itt is hányan, micsoda emberek dicsôítenek téged? Szánd hát végre rá magad, hogy visszavonulj a saját kis területedre. Mindenekelôtt: ne kapkodj ide-oda, ne erôlködj, hanem szabad lélekkel, mint férfi, mint ember, mint polgár, mint halandó lény tekintsd a világ dolgait. S az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettô legyen mindig kéznél. Elôször, hogy a külsô dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belsô felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sôt megszűnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga. 4. Ha gondolkodási képességünk közös, akkor az az értelem is közös, mely eszes lényekké avat. Ha ez így van, akkor általános érvényű az a meggondolás, mely megszabja, hogy mit tegyünk. Ha ez így van, akkor közös törvény alatt állunk, és ekként valamennyien polgárok vagyunk. Ha ez igaz, akkor valami kormányzatnak vagyunk alattvalói. Ha ez is áll, akkor a világ olyan, mint egy állam. Mert milyen más közös kormányzat részesének mondhatnád az egész emberi nemet? Innen, ebbôl a közös államból ered számunkra a gondolkodási képesség, az értelem, a törvényalkotás készsége. Vagy honnan máshonnan? Mint ahogyan azt, ami bennem földszerű, valami földtôl kaptam, ami nedves, azt más ôsanyagból, ami pára, azt ismét más forrásból, ami meleg és tűzszerű, annak is megvan a maga eredete -- mert semmi nem lesz semmibôl, mint ahogyan semmi sem tér a semmibe vissza --, így a gondolkodási képesség is belénk szállt valahonnan. 5. A halál olyan, mint a születés: a természet titokzatos műve. Ugyanakkor az ôsanyagoknak az egyesülése ugyanazokká. Egyáltalán nem olyasmi, ami miatt valakinek szégyenkeznie kellene. Nincs ellentétben az értelmes lény mivoltával, sem alkatának tervszerűségével. 6. Ez a végzet rendelése: ilyen emberek ilyen dolgokat cselekszenek. Aki ezt nem akarja, mintha azt kívánná, hogy a fügefának ne legyen nedve. Általában gondold meg, hogy rövid idôn belül te is, embertársad is meghaltok, és nemsokára még a neveteket is elfelejtik. 7. Ha nem gondolod azt, hogy bántalom ért, akkor nem is ért bántalom, s ha nem ért bántalom, akkor kárt sem szenvedtél. 8. Ami az embert nem teszi rosszabbá, mint amilyen, az életét sem teszi rosszabbá, és sem kívülrôl, sem belülrôl nem árt neki. 9. A hasznos természete kénytelen ezt tenni: hasznot hajtani. 10. Minden, ami történik, igazságosan történik. Ha pontosan megfigyeled, rájössz. Nem csak azt mondom, hogy bizonyos rend szerint, hanem hogy igazságosan, sôt, mintha valaki érdem szerint rendelkezne. Továbbra is erre figyelj tehát, s bármit csinálsz, azzal a szándékkal csináld: légy jó; jó a szó valódi értelmében. Erre vigyázz minden cselekedetedben. 11. Ne vedd úgy a dolgokat, mint ahogyan rosszakaród felfogja ôket, se úgy, ahogyan ô szeretné, hogy felfogd! Vedd inkább ôket úgy, ahogy a valóságban vannak. 12. Két alapelvet tarts mindig készenlétben: elôször, csak azt tedd, amit a királyi és törvényalkotó értelem az emberek javára tenned sugalmaz; másodszor, változtasd meg véleményedet, ha olyan valakire akadsz, aki a helyes útra terel és eltántorít balhiedelmedtôl. Ennek a nézetváltozásnak az oka azonban mindig az igazságosnak, a közhasznúnak bizonyos valószínűsége legyen, s egyedül ez vezessen, nem pedig az, hogy valami kellemesnek vagy dicsôségszerzônek látszott. 13. Van-e világos értelmed? -- Igen! -- Miért nem élsz vele? Mert, ha ez betölti feladatát, mi másra van még szükséged? 14. Részévé lettél egy egésznek. Egyszer majd visszaenyészel alkotódba; jobban mondva: valami változás következtében felszívódol annak teremtô erejébe. 15. Ugyanarra az oltárra sok tömjénszem hull: egyik elôbb, másik késôbb! Nem számít! 16. Tíz napon belül istennek látnak azok, kiknek szemében most vadállat és majom vagy, ha visszatérsz az értelem alapelveihez és szolgálatához. 17. Ne úgy élj, mintha még tízezer évig akarnál élni. A kikerülhetetlen ott lebeg fejed fölött. Míg élsz, míg módodban áll, légy jó emberré. 18. Mekkora zavartalanságot biztosít magának, aki nem nézi, mit mondott, tett, vagy gondolt embertársa, hanem csak arra ügyel, hogy saját cselekedete igazságos és feddhetetlen legyen! ,,Ne nézd -- mondja Agathon -- a mások rossz erkölcsét, hanem tétovázás nélkül, egyenes úton törj a cél felé.'' 19. Akit az utókor adta hírnév elkábít, nem veszi észre, hogy a róla megemlékezôk mindegyike hamarosan meghal; ugyanoda jut a következô nemzedék is, mígnem minden emlékezet megszűnik, melyet alig kigyúlt, máris elhamvadt emberek hordoztak. De tegyük fel, hogy a rád emlékezôk halhatatlanok és emlékezeted is örök. Van-e ennek a te szempontodból értéke? Számít-e valamit a dicséret? Nem mondom, hogy haló porodban nem számít. De számít-e még életedben? Csak akkor, ha valami közhasznú célt szolgál! Helytelenül hanyagolod el a természet ajándékát, ha másba veted horgonyodat, mint az értelembe. 20. Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a dicséret nem alkotó része. A dicsérettôl semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, műalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire? Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják? Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany, az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág vagy a zsenge fa? 21. Ha a lelkek tovább élnek, hogyan képes befogadni ôket a levegôég idôtlen idôtôl fogva? -- Hát a föld hogyan tudja befogadni ugyanannyi idôtôl fogva az eltemetettek porhüvelyeit? Amint itt az egy ideig még ellenálló porhüvelyek változása és felbomlása helyet ad más holttesteknek, úgy a levegôégbe átszellemült lelkek is egy ideig még együtt maradnak, azután szintén változnak, szétszóródnak, ellobognak, felszívódva a mindenség alkotó szellemébe, így engedve helyet az utánuk következôknek. Íme ez a megoldás, ha felteszed, hogy a lelkek fennmaradnak. De nemcsak azt a tömérdek eltemetett testet kell figyelembe venni, hanem az általunk és más élôk által napról napra elfogyasztott lényekét is. Hány meg hány emésztôdik fel, s hogy úgy mondjam, temetôdik el a táplálkozók testében? S mégis befogadja ôket a tér, mert vérré válnak, mert párává, életadó meleggé változnak. Hogyan lehet ebben a kérdésben felderíteni az igazságot? Ha az ember elkülöníti az anyagot a formáló erôtôl. 22. Ne kalandozz ide-oda! Bármibe kezdesz, ne térj el az igazságtól, és bárhová visz képzeleted, ôrizd meg tisztánlátásodat. 23. Világrend! Minden, ami neked megfelel, nekem is megfelel. Semmi nincs nekem korán vagy késôn, ami neked idejében van. Természet! Mindaz kedves termés számomra, amit évszakaid hoznak: minden tôled ered, benned él, hozzád tér vissza. Van, aki azt mondja: ,,Kekrops kedves városa'', és te ne mondanád, ,,Zeus kedves városa''? 24. ,,Ne fogj sokfélébe, ha lelki nyugalmat akarsz!'' Vajon nem jobb- e csak azt cselekedni, ami szükséges, mégpedig annyit, amennyit a természettôl közösségi életre rendelt lény belátása kíván, és úgy, ahogy kívánja? Mert ez nemcsak a jól, hanem a mértékkel kiválasztott munka lelki elégtételével is jár. Hiszen legtöbb beszédünk és tettünk nem szükségszerű, tehát aki elvesz belôlük, több nyugalomra, kevesebb izgalomra számíthat. Éppen ezért minden dolgodban emlékeztesd magad, hogy nem a feleslegesek közül való-e. De nemcsak a felesleges tetteket kell kiküszöbölnöd, hanem az ilyen gondolatokat is, mert így a belôlük fakadó cselekedetek sem következnek be. 25. Próbáld meg, sikerül-e talpig derék ember módjára élned, aki nem zúgolódik a mindenségtôl neki osztott sors ellen, s beéri azzal, hogy ô maga igazságosan cselekszik, és lelke mindig jóra kész. 26. Megvizsgáltad-e ezeket? Most ide figyelj! Ne izgasd magad! Légy egyszerű! Vétkezik valaki? Maga ellen vétkezik! Történt veled valami? Nem baj! Minden, ami ér, a mindenség törvénye szerint kezdettôl fogva elvégeztetett, elhatároztatott számodra! Minek a sok szó? Rövid az élet. Használd ki a jelent okosan, igazsággal. Szórakozásodban is maradj józan. 27. A világrend vagy tervszerű, vagy pedig keverék összevisszaság, amit mégis világrendnek hívnak. Hogyan? Benned lehet rend, és a mindenségben csupa tervszerűtlenség volna? Különösen akkor, mikor minden, bár elválasztva és szétszórva, mégis egybevág? 28. Van sötét jellem, asszonyos jellem, makacs jellem, vad, bestiális, gyermekes, lágy, csalfa, alantas, hamis, zsarnoki jellem. 29. Ha idegen a világban az, aki nem tudja, mi van benne, nem kevésbé idegen az is, aki nem tudja, mi történik benne. Szökevény az, aki a közösségi élet rendje elôl megfutamodik; vak, aki látó szemmel szemet huny; koldus, aki másra szorul, és nem tud megteremteni a maga erejébôl mindent, ami az élethez szükséges. Kelevény a világ testén az, aki a közös természet szellemétôl eltávolodik, szakít vele, ha az élet esetlegességei miatt kedvét veszti. Hiszen e bajok onnan valók, ahonnan te is jöttél! Pártot üt a világ alkotmánya ellen az, aki saját lelkét az eszes lények egy és oszthatatlan közösségébôl kiszakítja. 30. Az egyik köpeny nélkül bölcselkedik, a másik könyv nélkül, a harmadik szinte félmeztelenül. ,,Kenyerem ugyan nincs -- mondja -, de azért kitartok az értelem mellett.'' Nekem nem a tudomány adja a kenyeret, mégis hű maradok hozzá. 31. Szeresd a magad kis mesterségét, amibe beletanultál, és találd benne kedvedet. Ami még hátravan életedbôl, úgy éld le, hogy minden dolgodat teljes lelkedbôl az istenekre bízod, és az emberek közül egynek sem vagy sem zsarnoka, sem szolgája. 32. Képzeld magad elé például Vespasianus korát, s mindenben a mai állapotokat látod: az emberek házasodnak, gyermekeket nevelnek, betegeskednek, meghalnak, harcolnak, ünnepelnek, kereskednek, gazdálkodnak, hízelegnek, gôgösködnek, gyanakszanak, acsarkodnak, mások halálát kívánják, zúgolódnak a jelen miatt, szeretkeznek, takarékoskodnak, consulság, uralkodás után sóvárognak. S egész világuk -- csak volt. Azután térj át Traianus korára: mindenben újra ugyanazt találod. S ez a nemzedék is -- csak volt. Hasonló módon elmélkedj az elmúlt idôk korszakairól, egész népeknek sorsáról, s figyeld meg, hogy rövid küszködés után mind elestek, és feloldódtak az ôselemekbe. Fôleg azokat vonultasd el lelki szemeid elôtt, akikrôl magad is tudtad, hogy hiú dolgokért tülekedtek, és elhanyagolták a saját alkatuknak megfelelô cselekvést, ahelyett, hogy görcsösen ragaszkodtak volna hozzá, és kedvüket lelték volna benne. Feltétlenül arra is gondolj, hogy az egyes cselekedetekre fordított figyelemnek megvan a maga értéke és mértéke. Mert, ha silány dolgokra nem pazarolsz több figyelmet, mint amennyi illeti ôket, nem lesz okod bátorságod elvesztésére. 33. Régebben közhasználatú szavak ma már szógyűjteményekbe szorultak. Éppígy régen sokat emlegetett emberek neve -- mint pl. Camillusé, Caesóé, Volesusé, Leonnatusé -- ma már magyarázatot igényel. Nemsokára erre a sorsra jut Scipio, Cato, azután Augustus, majd Hadrianus és Antoninus. Mert minden az enyészet zsákmánya, és hamarosan mesévé lesz; majd a teljes feledésbe merül. Pedig ezt csak a csodálatosan ragyogó embersorsokról mondom. A többi? Amint kilehelte lelkét: ,,eltűnt nyomtalanul, hírevesztve''. Elvégre, mi az az örök hír? Kongó üresség! Mi legyen tehát erôfeszítésünk tárgya? Íme csak ez: igazságos gondolkodásmód, közhasznú tevékenység, állandó igazmodás és olyan lelki alkat, mely derűsen fogad mindent, ami éri, hiszen szükségszerű, természetes, és velünk egyazon kútfôbôl és forrásból fakad. 34. Bízd rá magad saját elhatározásodból Clothóra, hadd szôje éltedet tetszése szerinti eseményekbôl. 35. Minden csak egy napig tart: a magasztalás éppúgy, mint a magasztalás tárgya. 36. Szüntelenül elmélkedjél azon, hogy minden változás folytán jött létre. Szoktasd magad ahhoz a gondolathoz, hogy a mindenség természete semmit nem szeret annyira, mint változtatni azon, ami van, és hasonló új dolgokat alkotni. Mert minden, ami van, valahogyan csírája annak, ami belôle lesz. Te pedig úgy képzeled, hogy csak az a mag, amit a földbe vagy az anyaméhbe vetnek? Micsoda fonák felfogás! 37. Már-már a sír szélén állsz, s még mindig nem vagy sem keresetlen, sem nyugodt, s abban sem vagy bizonyos, hogy külsô erô nem árthat neked. Még mindig nem vagy szelíd mindenkihez, még mindig nem szolgálja összes gondolatod kizárólag az igazságos cselekvést! 38. Kutatva vizsgáld az emberek vezérlô értelmét és azt, hogy mit kerülnek, mit keresnek az okosak. 39. A te bajod kútfeje nem másnak a vezérlô értelmében van, sem a téged környezô világ valami módosulásában vagy változásában. Hát hol? Abban, ahogy a rosszról gondolkodol. Ne gondolkodj így, és minden rendbe jön. Az értelem, ha a vele annyira összeforrt hitvány testet akár darabokra vágják vagy égetik, ha rothadásra vagy senyvedésre kárhoztatják, akkor is maradjon nyugodt a véleményalkotásban. Más szóval: ítéljen úgy, hogy ami rossz és jó emberrel egyformán megeshetik, az sem nem rossz, sem nem jó. Mert ami a természet ellen és a természet szerint élô embert egyformán éri, az nincs a természet szerint, de a természet ellenére sincs. 40. Mindig gondolj rá, hogy a világ szinte egyetlen élôlény, egyetlen anyag, egyetlen lélek; hogy minden összefügg ennek egyetlen érzéklésével; hogy ez mindent egyetlen belsô lendületbôl csinál; hogy minden mindennek, ami csak történik, együttesen az oka; hogy mennyire összekapcsolódott és összefonódott minden! 41. Nyomorult pára vagy -- hullát hurcoló --, mint Epictetos mondta. 42. Nem jelent semmi rosszat a lényeknek, ha éppen elváltoznak, mint ahogyan az sem jelent jót, ha valami változás következményeként éppen formálódnak. 43. Az idô a történések folyama és sodró árja. Minden, mihelyt feltűnt, már el is sodródott. Majd másik bukkan fel, de az is csakhamar elsodródik. 44. Ami csak történik, annyira megszokott és magától értetôdô, mint tavasszal a rózsa és nyáron a gyümölcs. Ilyen a betegség, a halál, a rágalom, a cselvetés: mindaz, ami az ostobákat gyönyörködteti vagy búsítja. 45. Ami bizonyos rend szerint történik, az mindig szervesen összefügg az elôzményekkel. Nem olyasmi ez, mint mikor külön-külön számok puszta kényszerűségbôl egymás után vetôdnek, hanem inkább ésszerű összekapcsoltság. S miként mindaz, ami van, összhangzó rendben csoportosul, úgy abban is, ami történik, nemcsak a puszta egymásután, hanem szembeötlô módon valami csodálatos összefüggés is észlelhetô. 46. Mindig tartsd emlékezetedben Heracleitos mondását: a föld halála, ha vízzé lesz, a víz halála, ha levegôvé lesz, a levegô halála a tűz és viszont. Gondolj arra az emberre is, aki elfelejtette, hová visz az útja! Gondolj azokra, akik a mindenséget átfogó szellemmel -- pedig a lehetô legállandóbban érintkeznek vele -- ellenkezésbe jutottak, és napról napra elôforduló dolgokon megütköznek. Gondolj továbbá arra is, hogy nem szabad úgy cselekednünk és beszélnünk, mintha álomban volnánk -- mert úgy tetszik, mintha akkor is cselekednénk és beszélnénk --, sem úgy, ahogyan a gyermekek engedelmeskednek szüleiknek, tisztán csak azzal a megoldással: így kaptuk a parancsot. 47. Ha valamelyik isten azt mondaná neked, hogy holnap vagy legfeljebb holnapután meghalsz, ugye, nem csinálnál belôle nagy esetet -- hacsak nem vagy egészen hitvány --, hogy holnapután-e inkább, vagy holnap. Mert ez csak nem különbség? Éppen így azt se vedd valami nagy dolognak: hosszú évek múlva-e, vagy holnap. 48. Állandóan gondolj rá, hány orvos halt már meg, akik betegek felett annyiszor ráncolták szemöldöküket, hány asztrológus, akik mások halálát -- mint valami nagy dolgot! -- megjósolták, hány filozófus, akik a halálról és halhatatlanságról vég nélkül tusakodtak, hány hôs, akik annyi embert leterítettek, hány zsarnok, akik mintha halhatatlanok lettek volna, életrôl, halálról valami szörnyű gôggel rendelkeztek! Hány egész város volt, amely -- hogy úgy mondjam -- meghalt mint Helice, Pompeii, Herculanum, és más számtalan? Vedd sorba, akiket ismertél, egyiket a másik után: az egyik ennek, a másik annak a végtisztességérôl gondoskodott, azután ôt is kiterítették -- s mindez rövid idô alatt. Általában az emberi életet mindig egy napig tartó, esendô dolognak tekintsd: tegnap még embercsíra, holnap már bebalzsamozott tetem vagy hamu. Az idônek ezt a kis részét éld le tehát a természet szava szerint, és távozz békében, mint ahogyan az érett olajbogyó leesik, áldva életre fakasztóját, hálatelten termôfája iránt. 49. Légy, mint a szirtfok, melyet a hullámok folyton csapkodnak; az pedig rendületlenül áll, s körülötte elcsendesül a habzó forgatag. ,,Milyen szerencsétlen vagyok, hogy ez történt velem!'' Ne így! Hanem így: Boldog vagyok, mert bár ez történt velem, továbbra is derűs az életem: a jelen nem tört meg, a jövôtôl nem félek. Ilyesmi bárkivel megeshetik, de nem mindenki ôrizte volna meg közben lelki békéjét. Miért inkább szerencsétlenség az, mint amennyire szerencse ez? Egyáltalán szerencsétlenné teheti-e az embert az, ami nem kudarca az emberi természetnek? Vagy talán az emberi természet kudarcának tartod-e azt, ami nincs természetének szándéka ellenére? Hát akkor? Ezt a szándékot jól ismered. Vajon, ami veled történt, meggátol-e téged abban, hogy igazságos, nagylelkű, józan, belátó, megfontolt, igazmondó, szemérmes, szabad légy és más olyan tulajdonságokkal ékes, melyeknek birtokában az emberi természet teljesnek mondható? Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következô alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse. 50. Közismert, mégis célravezetô segítség a halál megvetésére, ha emlékezetünkbe idézzük azokat, akik görcsösen ragaszkodtak az élethez. Mert többet nyertek-e ezek, mint az idô elôtt elköltözöttek? Végre mégiscsak elpihentek: Cadicianus, Fabius, Julianus, Lepidus, és a hozzájuk hasonlók, kik sok embert kikísértek, azután ôket is kikísérték, általában nem sok idô múlva, és azt is mennyi baj, milyen emberek között, milyen testben küszködték át! Ne tartsd hát olyan fontosnak! Tekints vissza az idô feneketlen szakadékába a múltban, és másfelôl a jövô végtelenségébe! Ha ezt nézed, különbség-e a három nap vagy a három hosszú emberöltô? 51. Járj mindig a legrövidebb úton. A legrövidebb út pedig a természet útja. Minden szavunk és tettünk legyen ezért teljesen romlatlan. Az ilyen elhatározás eltávoztatja tôlünk a kellemetlenséget, küszködést, alakoskodást és hányavetiséget. ======================================================================== Ötödik könyv 1. Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: ,,Arra ébredek, hogy emberhez méltóan munkálkodjam. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom, amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e, hogy párnámon heverészve melengessem magam? - - Mindenesetre ez élvezetesebb! -- De hát élvezetre születtél-e? Általában: tétlenségre-e vagy tevékenységre? Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtôl kijelölt cél felé?'' -- De hát pihenni csak kell! -- Kell! én is azt mondom. De a természet megszabta a pihenés mértékét, mint ahogyan megadta az evését és ivásét is. Mégis túllépsz a mértéken, az elegendôn. Bezzeg a munkában már nem, hanem megmaradsz a lehetôségen belül. Mert nem szereted önmagad! Különben szeretnéd természetedet és szándékát! Mások, akik szeretik mesterségüket, mosakodás nélkül, étlenül senyvednek munkájuk mellett, te pedig kevesebbre becsülöd természetedet, mint a szobrász a képfaragást, a táncos a táncot, a kapzsi a kincset, a hiú a hírt. Ezek, ha elfogja ôket a szenvedély, inkább sem enni, sem aludni nem kívánnak, csak hogy elôbbre vihessék, amire lelküket feltették. S a te szemedben a közhasznú tevékenység silányabb, kisebb erôfeszítésre méltó? 2. Milyen könnyű dolog elkergetni, elnyomni minden bántó vagy kényelmetlen képzetet és tüstént teljes lelki nyugalomban lenni! 3. Tekintsd magad méltónak minden olyan beszédre és tettre, ami a természet szerint van. Ne hasson rád, ha mások korholnak vagy megszólnak emiatt, hanem, ha valami szépet tehetsz vagy mondhatsz, ne tartsd magad méltatlannak hozzá. Az embereknek ugyanis megvan a saját irányító felfogásuk, és saját hajlamukat követik. Mindezt azonban te ne vedd figyelembe: menj egyenesen elôre, kövesd a magad és a mindenség természetét. Mindkettônek útja egyébként egy és ugyanaz. 4. Járom a természettôl kiszabott utat, míg összeroskadva nyugalomra nem térek, és vissza nem lehelem a lelkem oda, honnan naponként lélegzem, és vissza nem esem oda, ahonnan atyám éltem csíráját, anyám a vért, dajkám a tejet vette; ahonnan annyi év óta napról napra ételemet és italomat kapom: arra, ami engem járás közben hordoz, és amit annyiféleképpen felhasználok. 5. Az eszeden nincs mit csodálniuk az embereknek -- lehet, de van ám sok más dolog, amire nem mondhatod: ,,Erre nem születtem.'' Szerezd hát meg magadnak azt, ami teljesen tôled függ: légy ôszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezetet, ne elégedetlenkedj sorsoddal, légy kevéssel beérô, jóindulatú, szabad, komoly, keresetlen, nagylelkű. Nem érzed-e, hogy mennyi mindent meg tudnál szerezni, amire nem hozhatod fel kifogásnak az alkalmatlanságot, a rátermettség hiányát? Te pedig szántszándékkal alatta maradsz a mércének? Vajon a rátermettség hiánya kényszerít-e, hogy zúgolódj, az élethez görcsösen ragaszkodj, hízelegj, testi állapotodat okold, hogy tetszelegj, hogy komolytalan légy, hogy lelkednek annyi nyugtalanságot okozz? Nem! az istenekre nem! Mindezeket a hibákat már régen levetkôzhetted volna, s legföljebb csak azzal vádolhatnának, hogy valóban lassúbb, nehezebb felfogású vagy. Ezen is segítened kell azonban gyakorlással, s nem szabad elnézned magadnak ezt a mentségedet, vagy éppen tetszelegned benne. 6. Van olyan ember, aki, ha embertársával jót tett, azonnal kész a hálát számlázni. Van olyan, aki ezt ugyan nem teszi meg, de azért befelé mégiscsak adósának tekinti a másikat, s nagyon is tudatában van jótéteményének. Más viszont egyáltalán nem tartja számon, amit tett, hanem hasonlatos a fürtöt termô szôlôtôhöz, mely ha egyszer meghozta gyümölcsét, semmi mást nem kíván többé. A jótékony ember, akárcsak a ló, ha futott, a kutya, ha vadra bukkant, a méh, ha mézet gyűjtött, nem veri dobra tettét, hanem tovább folytatja áldásos munkáját, mint ahogyan a szôlôtô, ha eljön az ideje, ismét meghozza a maga fürtjét. -- Azokhoz kell-e tehát csatlakozni, akik szinte öntudatlanul teszik, amit tesznek? -- Igen! -- De mégiscsak tudatosan kell eljárni! Társas életre született lénynek -- mint mondani szokták -- megkülönböztetô vonása, hogy tudja: közhasznú tevékenységet fejt ki, sôt -- Zeusra! -- azt is akarnia kell, hogy embertársai is tudomást szerezzenek errôl. -- Igaz, amit mondasz, mégsem fogod fel helyesen az elôbbi szavaim értelmét. Éppen ezért azokhoz kell számítsalak, akikrôl fentebb megemlékeztem. Azokat is az igazság valami látszata vezeti félre. Ha igazán be akarsz hatolni szavaim értelmébe, ne félj, emiatt sohasem mulasztasz el egyetlen közhasznú cselekedetet sem. 7. Az athéniak így imádkoznak: ,,Adj esôt, adj esôt, kedves Zeus, az athéniak földjére és mezejére.'' Vagy így kell imádkozni, egyszerűen, szabad emberhez méltó módon, vagy sehogy. 8. Gyakran mondják: ,,Asclepios ennek lovaglást, hideg fürdôt, mezítlábas kúrát rendelt.'' Éppígy mondhatjuk: ,,A közös természet ennek betegséget, rokkantságot, csonkaságot vagy más ilyesmit rendelt.'' A ,,rendelt'' szó az elôbbi esetben azt jelenti, hogy az istenség ezeket a dolgokat az egészség érdekében rendelte el, az utóbbiban pedig azt, hogy ami az embert éri, az végzetének megfelelôen rendeltetett el számára. Hasonló módon mondjuk, hogy illik valami hozzánk, mint ahogyan a falakat és piramisokat építô kômívesek mondják a bizonyos együttesbe harmonikusan beilleszkedô kôkockákról: ,,Ez ide illik.'' Általában csak egy harmónia van. Amint a világrend, ez a nagy test, minden test összességének eredményébôl, úgy a végzet, mint végsô ok, az összes ható okból szövôdik össze. Azt, amit mondok, a legtudatlanabb emberek is megértik. Mert azt mondják: ,,Sorsa így hozta magával.'' Vagyis ez lett az osztályrésze, ez rendeltetett számára. Vegyük tehát a sors rendeléseit úgy, mint Asclepioséit: bizonyára ebben is van sok kellemetlen, mégis jó szívvel vesszük az egészség reményében. Tekintsd úgy, hogy a közös természet rendelésének megvalósítása és teljesülése a te egészséged. Mindent, ami történik, még ha irgalmatlannak tetszik is, fogadj szívesen, mert hiszen célja a világrend egészsége, Zeus boldogulása és sikere. Mert akármi történik az emberrel, az mind egyetemes érdekbôl történik. Hiszen nincs természet, mely a törvénye alatt élô lénynek olyasmit rendelne, ami nem felel meg neki. Íme a két érv, melyek alapján szívesen kell fogadnod, ami téged ér! Elôször: veled történt, neked rendeltetett, valami módon veled volt vonatkozásban, mert sorsoddal felülrôl a legôsibb okokig visszamenôleg összekapcsolódott. Másodszor: mindaz, ami az egyes emberrel történik, a mindenséget átfogó erô számára föltétele a sikernek, a beteljesülésnek, sôt -- Zeusra mondom -- a fennmaradásnak. Mert megcsonkul az egész, ha valamit akár a részek, akár az okok összekötöttségébôl és összetartozásából elveszel. Márpedig elégedetlenkedéseddel elveszel, és bizonyos módon csorbítod, ha rajtad múlik. 9. Ne utálkozzál, ne veszítsd el bátorságodat és buzgalmadat, ha nem sikerül mindig mindent helyes alapelvek szerint elintézned. Ha valami nem ment rendjén, fogj hozzá még egyszer, és örülj, ha cselekedeteid nagyobb része emberhez méltó. S szeresd azt, amihez visszatérsz. A filozófiához ne úgy térj vissza, mint a gyermek az iskolamesterhez, hanem mint a szemfájós a szivacshoz és tojáshoz, a másik beteg a tapaszhoz vagy a vízkúrához. Mert így nem hivalkodsz azzal, hogy engedelmeskedsz az értelemnek, hanem inkább lelki megnyugvást találsz benne. Ne felejtsd el, hogy a filozófia és a természet egyet akar, te azonban mást, nem a természet szerint valót óhajtasz. Melyikük kívánatosabb? Nemde az élvezet is a természetesség köntösében vezet minket félre? Vizsgáld csak meg, nem kívánatosabb-e a nagylelkűség, a szabadság, az egyszerűség, a lelki nyugalom és a gáncstalan élet! S van- e valami kívánatosabb az értelemnél, ha arra gondolsz, hogy a megfigyelés és a tudás képessége minden körülmények között sértetlenül és sikert biztosítóan érvényesül? 10. A világ dolgai valamiképpen olyan homályba burkoltak, hogy nem kevés filozófus -- mégpedig nem is a hétköznapiak -- szemében teljességgel érthetetleneknek tűntek. Még a sztoikusok véleménye is az, hogy legalábbis nehezen felfoghatók. S minden velük kapcsolatos fogalmunk változó. Mert hol az az ember, aki véleményét soha nem változtatta? Vedd most sorjába a megismerés tárgyait! Milyen esendô, hiábavaló dolgok, és ráadásul bárki hatalmába kerítheti ôket: akár egy erkölcstelen férfi vagy nôszemély, akár egy rabló! Vess azután egy pillantást kortársaid erkölcsére! Közülük még a legelfogadhatóbbat is alig állja ki az ember, nem is szólva róla, hogy van, aki önmagát is nehezen tudja elviselni. Hogy az anyagnak, idônek, mozgásnak, mozgó tárgyaknak ilyen homályában, piszkában és áradatában mi az, amit becsülni lehet, vagy ami után egyáltalán törekedni lehetséges, nem értem. Mindezzel szemben az a kötelességed, hogy magadat lélekben megerôsítve várd be a természetes felbomlást. De nem türelmetlenül, ha késik, hanem e gondolatokban megnyugodva: elôször, semmi sem érhet, ami nincs a közös természet rendje szerint; másodszor, csak tôlem függ, hogy istenem és szellemem ellenére semmit ne kövessek el. Mert nincs ember, aki az ô akaratuk áthágására kényszeríthetne. 11. ,,Vajon mire használom most lelkemet?'' -- Ezt a kérdést kell feltennem minden alkalommal, és meg kell vizsgálnom, mi megy most végbe abban a részemben, amit vezérlô értelemnek neveznek. S kinek a lelke az én lelkem? Csak nem gyermeké vagy sihederé vagy asszonyé vagy zsarnoké vagy vadállaté? 12. Hogy milyenek azok a dolgok, amiket a tömeg jónak ítél, azt a következôkbôl is láthatod: Ha valaki meggondolja, mi az, amit valóban jónak tarthat -- a belátás, a mértékletesség, az igazságosság, a bátorság --, ha mondom, ezt elôre megfontolta, hallani sem bírja a szólásmondást: ,,a nagy bôségtôl'' -- mert ez valahogy nem vág ide. Aki azonban a tömeg szerinti javakra gondol, az bizony végighallgatja és ellentmondás nélkül elfogadja a komikus költô mondását mint találó megjegyzést. Lám, a tömeg is így fogja fel a különbséget, másként az elsô esetben nem ütköznék meg a mondáson, s nem találná helytelennek; ezzel szemben a gazdagságról és a szerencsének fényűzésre és hiú dicsôségre szolgáló ajándékairól találó és szellemes megjegyzésként elfogadjuk. Menj csak tovább, és tedd fel a kérdést: vajon lehet-e becsülni, a javak közé számítani az olyan dolgokat, melyeket ez a mondás jellemez találóan: ,,gazdájuk a nagy bôségtôl azt sem tudja, hol végezze el szükségét.'' 13. Formáló erôbôl és anyagból állok; egyik sem pusztul el a semmibe, mint ahogyan egyik sem lett semmibôl. Tehát lényem minden része elváltozik, és ezáltal a világ valamilyen részévé átformálódik, ez ismét a világ egy másik részévé változik, s így tovább a végtelenségig. Magam is ilyen változás eredménye vagyok, nemzôim is, s így vissza, egészen a végtelenségig. Mert nincs semmi akadálya, hogy így beszéljünk, még ha a világ folyása megszabott idôszakaszokra tagolódik is. 14. Az ész és a gondolkodás olyan képességek, amelyek elegendôk önmaguknak és a tôlük függô cselekedeteknek: kiindulnak saját alapelvükbôl, s egyenesen a kitűzött cél felé törnek. Az ilyen cselekedeteket egyenes cselekedeteknek szoktuk mondani -- ezzel is jelezve, hogy az út egyenes. 15. Nem mondhatjuk emberinek azokat a dolgokat, amelyek az embert mint embert nem érintik. Nem kívánjuk ôket az embertôl, az emberi természet sem kecsegtet velük, és nem is tökéletesedik általuk, tehát sem az ember elé kitűzött célt nem foglalják magukba, sem a cél elérésének eszközét, a jót. Hiszen ha közülük csak egy is az emberre vonatkoznék, már nem lehetne megvetni ôket, vagy szembehelyezkedni velük, s az sem lenne dicséretre méltó, aki nem szorul rájuk. Ha igazi javak volnának, nem akadna derék ember, aki valamelyikükbôl kevesebbel is beéri. Márpedig annál derekabb az ember, minél több efféle vagy hasonló dologról mond le, vagy minél nyugodtabban tűri a hiányukat. 16. Amire az ember gyakran gondol, az meghatározza a gondolkodásmódját, mert a képzetek mintegy átitatják a lelket. Tehát itasd át lelkedet szüntelenül ilyen gondolatokkal: Ahol élni lehet, ott jól is lehet élni. Az udvari környezetben pedig lehet élni, tehát az udvarban is lehet jól élni. -- Továbbá: Minden egyes lény arra tör, aminek a kedvéért megalkották. Amire pedig tör, abban a célja. Ahol a célja, ott a haszna és java. Az értelmes lény java a közösség. Mert hogy mi közösségre születtünk, az régen bebizonyított tétel. Vagy nem szembeszökô-e, hogy az alacsonyabb rendű lények a magasabb rendűekért vannak, a magasabb rendűek meg egymásért? Márpedig a léleknélkülieknél magasabb rendűek a lelkesek, a lelkesek közül pedig az értelmesek. 17. Ôrültség lehetetlenséget hajszolni; márpedig lehetetlen, hogy a hitvány emberek másképp cselekedjenek. 18. Senkivel sem történik olyasmi, aminek az elviselésére nem termett. Mással is megesik ugyanez, s vagy tudatára sem ébred, hogy mi történt vele, vagy lelki nagyságával kérkedve megôrzi nyugalmát rendületlenül. Márpedig mégiscsak rettenetes volna, ha a tudatlanság és a tetszelgés többre menne, mint a belátás. 19. A külsô dolgok a lelket a legkevésbé sem érintik: nem férkôzhetnek hozzá, tehát át sem hangolhatják, izgalomba sem hozhatják. Áthangolni, izgalomba hozni csak a lélek tudja önmagát. A külsô dolgokat pedig olyanokká formálja a maga számára, amilyen ítéletek alkotására méltatja önmagát. 20. Bizonyos tekintetben az ember áll hozzánk a legközelebb, mert ô az, akivel jót kell tennünk, és akit el kell tűrnünk. Ha azonban embertársam akadályozná az én sajátos feladatomat, az ember is csak egy lesz szememben a közömbös jelenségek közül, akár a nap, a szél vagy az erdôk vadja. Igaz, hogy csak bizonyos cselekvést akadályozhat meg, mert a törekvésnek és a hajlamnak nincs akadálya, hiszen eleve számoltam a feltételekkel, és cselekvésemnek más irányt adhatok. Mert az értelem a cselekvés minden akadályát átformálja, átváltoztatja közvetlen céllá. Így lesz a cselekvést gátló akadályból cselekvés, az út torlaszából út. 21. Tiszteld a világ jelenségei közül a legfôbbet: azt, ami mindent felhasznál, és mindent irányít. Hasonlóképpen tiszteld lényed legfôbb részét: azt, ami az elôbbivel egy törzsbôl fakad. Mert benned is ez használja fel a többi részt, és ez igazgatja éltedet. 22. Ami a közösségnek nem árt, az a közösség tagjának sem árt. Valahányszor azt képzeled, hogy bántalom ért, ez legyen a mércéd: Ha a közösség ezáltal nem szenved kárt, akkor nekem sincs károm; ha pedig a közösséget kár éri, nem szabad haragudni a kártevôre, hanem inkább rá kell mutatni, miben vétett. 23. Gyakran elmélkedj róla, hogy a meglevô és keletkezô dolgok milyen gyorsan sodródnak és tűnnek el. Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végsô ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövô feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong, vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna. 24. Gondolj az egész mindenség anyagára, melybôl egy csepp a tiéd, az örökkévaló idôre, melybôl a számodra kiszabott rész rövid pillanat. Hát a mindenség sorsa? Hányadik hányada ennek a tiéd? 25. Hibát követ el valaki ellenem? Az ô dolga! Mindenkinek megvan a maga lelki adottsága és cselekvési módja. Az enyém most az, amit a közös természet éppen nekem szánt, és azt cselekszem, amit természetem szava szerint éppen cselekednem kell. 26. Lelked vezérlô és parancsoló része maradjon távol a test izgalmaitól, akár kellemesek, akár kellemetlenek, ne vegyüljön össze velük, hanem sáncolja körül magát, az érzéshullámzások korlátozódjanak a test tagjaira. Ha azonban valami együttérzés mégiscsak összekötné ôket az értelemmel -- hiszen az értelem is a testhez tartozik --, akkor a természetes érzés ellen nem kell tusakodni, de képzetet, mintha itt jóról vagy rosszról volna szó, a vezérlô elme önmagától ne fűzzön hozzá. 27. Élj együtt az istenekkel. Az istenekkel pedig az él együtt, aki sorsával megbékült, géniuszának akarata szerint cselekvô lelket tár eléjük. A géniuszt Zeus adta az embernek irányítóul és vezérül, mint saját kiszakított részét. Ez pedig az ember esze és értelme. 28. Csak nem haragszol a bakszagúra? Vagy a bűzös leheletűre? Mit akarsz tôle? Olyan a szája, olyan a hónalja! Nem is lehet más szaga! -- De hiszen (ez az ellenvetés) az embernek van értelme, és ha egy kicsit figyel, rájön, miben hibázik. -- Helyes! Tehát neked is van értelmed. Értelmeddel hass az ô értelmére. Mutass neki utat, figyelmeztesd. Ha rád hallgat, meggyógyítod, s akkor fölösleges a harag. Csak ne tragikus színész vagy utcalány módjára! 29. Már most is élhetsz úgy, ahogy akkor akarsz, amikor majd távoznod kell. Ha pedig a körülmények nem engedik ezt meg, akkor távozz az életbôl, de ne úgy, mintha méltánytalanság ért volna. Itt füst van, távozom. Miért hiszed ezt olyan nagy dolognak? De amíg nem kényszerít ilyen ok, maradok szabadon, és senki meg nem gátolhat, hogy azt tegyem, amit akarok. Akarni pedig azt akarom, ami az értelmes és közösségi életre teremtett lény természetének megfelel. 30. A mindenség értelme együttműködésre törekszik, tehát az alacsonyabb rendű teremtményeket a magasabb rendűek kedvéért alkotta, a magasabb rendűeket pedig egymással összhangba hozta. Ugye, te is látod, hogyan rendelte egymás alá, egymás mellé a dolgokat, hogyan osztotta ki az egyes dolgok osztályrészét értékük szerint, hogyan hozta egymással egyetértésbe a magasabb rendű lényeket? 31. Hogyan viselkedtél mind a mai napig az istenekkel, szüleiddel, testvéreiddel, feleségeddel, gyermekeiddel, tanítóiddal, nevelôiddel, barátaiddal, háznépeddel szemben? Elmondhatod-e ma is mindnyájunkkal kapcsolatban: Szóval, tettel nem bántottam meg soha senkit? Emlékezz vissza, milyen helyzeteken vergôdtél át, mennyi mindennel szembenéztél sikerrel. Vedd számba, hogy életismereted immár teljes, hogy szolgálatodat leszolgáltad, hogy mennyi szépet láttál, hogy mennyi élvezet és fájdalom fölött maradtál úr, hogy hány hiú kitüntetés fölött néztél el, hogy hány hálátlan emberrel szemben tanúsítottál jóindulatot. 32. Hogyan lehetséges, hogy nyers, tanulatlan lelkek is megzavarhatnak finom, kiművelt lelket? Milyen a finom, kiművelt lélek? Ismeri a kezdetet és a véget, a mindenség anyagát átható értelmet, amely a világegyetemet az idôk végtelenségén át, de elôre megszabott korszakok rendjében kormányozza. 33. Maholnap hamu és csontváz vagy, puszta név, vagy még név sem. S a név? Hang és visszhang. S az életnek oly sokra becsült javai? Üresség, rothadás, kicsinyesség, kutyák marakodása, majd kacagó, majd síró gyermekek perpatvara. A hűség, a szemérem, az igazságosság és igazság: Tágas földünkrôl elszálltak a büszke Olympra. S téged mi tart még itt vissza? Hiszen minden érzéki esendô és éppen nem állandó; az érzékek vakok, könnyen csalódók; maga a pára-lélek csak gôze a vérnek. Ilyen emberek között híresnek lenni -- micsoda üres semmiség! Mi legyen a teendô? Bevárod nyugodt lélekkel a véget, akár pusztulás lesz, akár elváltozás. S míg ennek pillanata eljön, mit érdemes tenned? Mi mást, mint tisztelni, áldani az isteneket, jót tenni az emberekkel, tűrni ôket és kitérni elôlük. Gondold meg továbbá, hogy ami tested és pára-lelked határain belül esik, az sem a tied, az sem tôled függ. 34. Életed folyása mindig egyenletes lehet, ha egyenes úton jársz, ha elvszerűen gondolkodol és cselekszel. Íme két alapelv, mely egyformán érvényes isten, ember, és általában minden értelmes lény lelkére: elôször, hogy külsô akadály nem létezik számára, másodszor, hogy igazi java az igazságos szándék és tett, s vágya ki is merül ebben. 35. Ha valami nem az én hibám, és nem is következménye az én hibámnak, sem a köznek nem árt, mit nyugtalankodom miatta? Hogyan árthatna akkor a világrendnek? 36. Egyáltalán ne engedd, hogy képzeleted elragadjon. Segíts másokon tehetséged és érdemük szerint, még akkor is, ha az, amit elvesztettek, közömbös dolog volt. De ne képzeld az emberek rossz szokása szerint, hogy ez igazi veszteség, hanem tégy te is úgy, mint az az öreg, aki távoztában elkérte tanítványától a játékcsigáját, de nem felejtette el, hogy az csak csiga. No lám, most a tömeg tapsait hajszolod a szónoki emelvényen. Ember, elfelejtetted-e, milyen dicsôség ez? -- Hiszen az emberek annyi fáradozást pazarolnak rá! -- Hát azért neked is esztelennek kell lenned? Én azelôtt, bármely pillanatban leptek volna is meg, boldog ember voltam. Az a boldog, aki kedvezô sorsot biztosít magának. S a kedvezô sorsot a lélek jó hajlamai, jó vágyai, jó cselekedetei jelentik. ======================================================================== Hatodik könyv 1. A világanyag engedelmesen simulékony. Irányító értelmének semmi belsô oka nincs rá, hogy rosszat tegyen. Mivel nincs benne semmi ártó szándék, nem is tesz semmi rosszat, nem is árt semminek. Minden az ô szándéka szerint támad és teljesül. 2. Ha kötelességteljesítésrôl van szó, ne törôdj vele, fázol-e vagy izzadsz, virrasztasz-e vagy eléggé kialudtad magad, gáncsolnak-e vagy dicsérnek, halálveszedelemnek vagy valami másnak teszed-e ki magad. Mert maga a halál is csak az élet feladatainak egyike. Elég tehát, ha vele kapcsolatban is derekasan megteszed, amit a pillanat kíván. 3. Nézz a dolgok mélyére! Sajátos tulajdonságaik vagy értékük egyetlen esetben se kerüljék el figyelmedet. 4. Az érzéki világ minden jelensége gyorsan változik, s vagy szétpárolog, ha az anyagi világ egységes marad is, vagy szétszóródik. 5. A világot kormányzó értelem tudja, hogy mi a lényege, és hogy milyen anyaggal mit csinál. 6. A legjobb módja a védekezésnek az, ha nem leszünk hozzájuk hasonlók. 7. Abban az egyben találd örömöd és megnyugvásod, ha -- az istenségre gondolva -- egyik közhasznú cselekedetrôl a másikra térsz át. 8. A vezérlô értelem önmagát ébreszti, módosítja, akarata szerint formálja, s ami csak éri, olyan színben tűnik fel elôtte, amilyenben jónak látja. 9. Minden az össztermészet végzése szerint történik, nem pedig valami más természet parancsára, mely kívül övezné, belé volna zárva, vagy kívülrôl volna hozzáfüggesztve. 10. A világ vagy zűrzavar, összevisszaság, szétszórtság, vagy egység, rend, gondviselés. Ha az elôbbi, akkor miért vágyódom ebben az önkényes összevisszaságban, ebben a zűrzavarban tovább élni? Mi lehetne számomra kívánatosabb, mint hogy egyszer már ,,elvegyüljek a föld porával''? Miért nyugtalankodom? Mert bármit teszek is, elôbb-utóbb hozzám ér ez a szétbomlás. Ha pedig a másik eset áll, akkor tisztelem, bizton tekintem a világ urát, és rábízom magamat. 11. Ha a körülmények arra kényszerítenének, hogy lelked nyugalma felkavarodjék, gyorsan húzódj vissza önmagadba, s a szükséges mértéken túl ne jöjj ki sodrodból. Ha gyakran menekülsz a lelki harmóniához, elôbb-utóbb teljesen megszerzed magadnak. 12. Ha egyszerre mostohád és édesanyád volna, amazt ugyan tisztelnéd, de azért állandóan igazi anyádhoz térnél vissza. Ugyanígy vagy a császári udvarral és a filozófiával. Minél gyakrabban térj be az utóbbihoz, és pihenj meg nála. Mert általa találod tűrhetônek az elôbbit, és ugyancsak általa leszel az udvari nép számára te is tűrhetô. 13. Ahogyan elképzeljük a sültekrôl és más ételekrôl, hogy ez halhulla, ez madárhulla, ez disznótetem, továbbá, hogy a falernumi bor tulajdonképpen kipréselt szôlôlé, a bíborszegély juhgyapjú csigavérbe áztatva, a szerelmi élvezet belsô dörzsölôdés, bizonyos inger kíséretében fellépô nyálkakiválás (mert az ilyen képzetek megközelítik a tárgyakat, valósággal átjárják ôket, úgy, hogy látjuk, tulajdonképpen micsodák): akként kell eljárnunk egész életünkön át, s ha a dolgok kívánatos alakban tetszelegnek, le kell ôket mezítelenítenünk, szemünk elé kell állítanunk silányságukat, le kell róluk hántanunk a ragyogó köntöst, melyben büszkélkednek. Mert a gôg félelmetes csaló, s legtöbbször éppen akkor csal lépre, mikor azt hiszed, hogy a legfigyelemreméltóbb dolgokkal foglalkozol. Gondolj csak rá, mit mondott Crates magáról Xenocratesrôl. 14. A legtöbb dolog, amit a tömeg bámul, bizonyos átfogó csoportokba sorolható. Elôször ott vannak a természet összetartó erejének alkotásai: kô, fa, fügefa, szôlô, olajfa. Valamivel feljebb állnak az élôlények, a kisebb és nagyobb állatok. A még finomabb érzékűek bámulatának tárgyai az értelmes lelkű lények, ha nem is világpolgári értelemben, de legalább művészi szempontból, vagy más ügyesség tekintetében. Ez a csoport esetleg egyszerűen arra törekszik, hogy minél több rabszolgája legyen. Aki azonban az okos, világpolgárhoz és állampolgárhoz méltó lelket értékelni tudja, azt semmi más nem érdekli. Az ilyen ember mindenekelôtt a maga lelkét igyekszik értelmes, közérdeket szolgáló állapotban és tevékenységben megtartani, s hasonló törekvésében embertársát is támogatja. 15. Az egyik lény siet a létbe, a másik siet el a létbôl, s abból is, ami most keletkezik, valami máris elmúlt. A világot szakadatlan áramlás, változás újítja meg, mint ahogyan a végtelen örökkévalóságot az idô megállás nélküli folyamata frissíti fel. Ki az ebben a soha nem pihenô áradatban, aki az elrohanó dolgok valamelyikéhez különösebben ragaszkodnék? Mintha valaki a röpködô verebek közül akarná kiválasztani a szívének kedveset -- de íme, már el is tűnt szeme elôl! Olyan az egyes ember élete, mint a vérpezsdülés, vagy a lélegzés. Mert igazán mindegy: egyszer beszívni és kilehelni a levegôt -- amit pillanatonként megteszünk --, vagy az egész légzôképességet, amit tegnap, tegnapelôtt, születésedkor kaptál, oda visszaadni, ahonnan kezdetben vetted. 16. Nem az a becses, hogy kipárolgunk: megteszik ezt a növények is. De az sem, hogy belehelünk, hiszen a háziállatok és a vadállatok is ugyanezt cselekszik. Az sem, hogy a külvilág benyomásait felfogjuk, hogy vágyaktól rángatott ösztöneink megmozdulnak, hogy nyájszerűen társulunk. Az sem, hogy táplálkozunk, mert a táplálkozás sem különb annál a folyamatnál, amellyel a táplálék fölöslegét kiválasztjuk. Mi hát a becses? Tapsokat aratni? Nem! Az sem, ha a nyelvek tapsolnak. Mert a tömeg tetszészúgása: nyelvek tapsa. Lemondtál tehát errôl a kis dicsôségrôl is. Mi marad hát, ami becses? Azt hiszem, ez: saját alkatodnak megfelelôen nekilendülni és pihenni. Erre ösztökélnek a tudományok és a mesterségek is. Minden mesterség arra törekszik, hogy kidolgozott módszere pontosan megfeleljen annak a célnak, amelynek érdekében készült. Ezt keresi a kertész, mikor a szôlôt gondozza, ezt keresi a lóidomító, a kutyaidomító. Ugyanerre törekszik a gyermeknevelés és az oktatás. Ez a becses. Ha ezt megvalósítottad, nem töröd magad más dolgok után. Abbahagyod-e már a sok egyéb dolog megbecsülését? Különben sohasem leszel szabad, önálló, szenvedélytelen ember. Mert irigykedned, féltékenykedned, gyanakodnod kell mindazokra, akik ezeket a javakat elvonhatják tôled, fondorkodnod kell azok ellen, akik a szemedben becses dolgot birtokolják. Általában az, aki ilyesminek hiányát érzi, szükségszerűen zavaros életet él, s ráadásul még az isteneket is ócsárolja. Ezzel szemben saját értelmed tisztelete és megbecsülése kibékít önmagaddal, összhangba hoz embertársaiddal, békességre hangol az istenekkel, más szóval, örömmel fogadsz mindent, amit ôk osztanak és rendelnek. 17. Fel, le, körben áramlik az ôsanyag. Egyik sem az erény útja. Az valami istenibb, és bár nehezen felfogható úton halad, mégis célhoz ér. 18. Milyen nevetséges az emberek magatartása! A velük egyidôben élô kortársaktól sajnálják a dicséretet, de milyen nagyra tartják, ha az utódok dicsérik ôket: az utódok, akiket nem láttak, és soha nem látnak! Ez majdnem olyan, mintha azon búsulnál, hogy az elôdök nem zengtek rólad dicshimnuszt. 19. Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is elérheted. 20. Testgyakorlás közben megesik, hogy valaki a körmével megkarmol, vagy fejjel nekünk rohanva megüt bennünket. Ezt még csak rossz néven sem vesszük, nem is bosszankodunk, nem nézünk rá rossz szemmel, mintha valami ármánykodó volna, s bár óvakodunk tôle, azért nem tartjuk ellenségnek, meg sem gyanúsítjuk, hanem inkább jóindulattal kitérünk az útjából. Így járj el az élet egyéb dolgaiban: nézzünk el sokat azoknak, akikkel mintegy együtt tornázunk. Mert módodban áll az elôbb mondottak szerint gyanakvás, gyűlölködés nélkül kitérned elôlük. 21. Ha valaki meggyôzô módon rám tudja bizonyítani, hogy ítéletem vagy magatartásom helytelen, készséggel visszakozom, mert az igazságot keresem, az igazság pedig még soha senkinek nem ártott. Önmagának árt viszont az, aki megátalkodik a tévedésében és a tudatlanságában. 22. Azt teszem, ami a kötelességem! A többi nem izgat, mert vagy élettelen, vagy értelmetlen, vagy tévelygô, és még a maga útját sem ismeri. 23. Az esztelen teremtményeket, általában az érzéki világ értelmetlen tárgyait kezeld eszes lény módjára, nagylelkűen, szabadon; embertársaidat pedig, mint eszes lényeket, a közösségi élet szellemében. Minden alkalommal folyamodj az istenek segítségéhez. Azt pedig, hogy az élet mennyi idôt enged erre a tevékenységre, ne számolgasd, mert elég, ha három ilyen órád van. 24. Világbíró Nagy Sándor és az ô öszvérhajcsára holtuk után egy sorsra jutottak; mert vagy felszálltak a világ alkotó szellemébe, vagy mindketten egyformán szétszóródtak az atomok között. 25. Gondold meg, hogy egyazon pillanatban mindegyikünkben mennyi testi és lelki folyamat megy egyszerre végbe, s akkor nem csodálkozol, hogy abban az egyetlen mindenségben, amit világnak hívunk, még sokkal több -- sôt minden, ami történik, egyszerre történik. 26. Ha valaki feltenné neked a kérdést, hogyan írják Antoninus nevét, vajon felemelt hangon kiabálnád-e el minden betűjét? S ha valaki bosszankodnék rajta, csak nem haragudnál rá viszont te is? Nem számlálnád-e inkább tüstént nyugodtan, sorjában a betűket? Éppen így gondold meg azt is, hogy minden kötelesség meghatározott teljesítmények összessége. Ezeket a részletteljesítményeket tartsd számon, és zavartalanul, nem neheztelve a neheztelôkre, módszeresen végezd a magad dolgát. 27. Milyen kegyetlenség meg nem engedni az embereknek, hogy a -- hitük szerint -- nekik megfelelô és hasznos után törekedjenek. Márpedig, akárhogyan vesszük is, elütöd ettôl ôket, ha hibáikon bosszankodol. Mert mindig a nekik megfelelô és a hasznos látszata csalogatja ôket. -- De ha nincs igazuk! -- Tanítsd hát ôket, mutasd meg nekik hibájukat, de harag nélkül. 28. Mi a halál? Az érzések közvetítette benyomásoknak, az ösztönök izgalmainak, az értelem tévelygéseinek és hozzá még a hitvány test kiszolgálásának megszűnte. 29. Csúnya dolog, ha az élet lelkedet már megtörte, tested pedig még fürge. 30. Vigyázz, el ne császárosodj, fel ne vedd szokásaikat -- mert ez könnyen megesik. Légy csak egyszerű, jó, tiszta, komoly, kendôzetlen, igazságszeretô, istenfélô, jóindulatú, szeretetteljes, tántoríthatatlanul kötelességtudó. Arra törekedj, hogy az maradj, amivé a filozófia igyekezett tenni. Tiszteld az isteneket, segítsd embertársaidat. Rövid az élet. A földi lét egyetlen gyümölcse a tiszta érzésvilág és a közérdekű tevékenység. Légy mindenben Antoninus méltó tanítványa: olyan állhatatos az értelem parancsainak teljesítésében, olyan egyenletes minden dologban, olyan kegyes, olyan tiszta tekintetű, olyan nyájas, olyan hiúság nélkül való, olyan szorgos a dolgok megismerésében, mint ô. A világért sem hagyott abba semmit, míg jól meg nem vizsgálta és alaposan ki nem ismerte! Milyen békében tűrte, hogy igazságtalanul ócsárolják, és soha nem viszonozta! Mennyire nem sietett el semmit! Mennyire nem hajlott besúgásokra! Milyen alaposan ellenôrizte az emberek erkölcseit és cselekedeteit! Nem gyalázkodott, nem aggodalmaskodott, nem gyanakodott, nem volt tudálékos! Milyen kevéssel beérte: milyen lakással, fekvôhellyel, ruhával, élelemmel, kiszolgálással! Mennyire szerette a munkát, mennyire türelmes volt! Egyszerű életmódja lehetôvé tette, hogy alkonyatig kitartson ugyanabban a munkában: még testi szükség sem bántotta, csak a megszokott órában. Baráti kapcsolataiban állhatatos, mindig egyforma volt. Ha valaki szókimondóan szembeszállt nézetével, eltűrte, sôt örült, ha valami jobbra figyelmeztette. Istenfélô volt, de nem babonás. Vajha olyan tiszta lekiismerettel nézhetnél szembe utolsó óráddal, mint ô! 31. Ébredj és térj magadhoz, s ha az álomból kizökkenve rájöttél, hogy csak álomképek zavartak, tisztult fôvel az élet dolgait is csak álomképeknek tekintsd. 32. Test és lélek vagyok. A testnek minden közömbös; mert nem lehet megzavarni. Értelmemnek viszont mindaz közömbös, ami nem az ô működésének a következménye. Ami pedig az ô működésének a következménye, az tôle függ. S ez is csak a jelen pillanatra vonatkozó dolgokról áll: mert jövendô vagy elmúlt működésének következménye számára pillanatnyilag közömbös. 33. Semmi munka sem természetellenes a kéznek és a lábnak, míg a kéz a kéz, a láb a láb dolgát végzi. Így az embernek mint embernek sem természetellenes a munka, míg az ember feladatát végzi. Ha pedig nem természetellenes, akkor nem is rossz számára. 34. Milyen élvezeteket habzsoltak a rablók, kicsapongók, apagyilkosok, zsarnokok! 35. Nem látod-e, hogy a közönséges mesteremberek, ha bizonyos fokig alkalmazkodnak is megrendelôik ízléséhez, azért nem kevésbé ragaszkodnak mesterségük alapelvéhez, s nem engedik magukat eltéríteni tôle? Nem szégyenletes-e, ha az építômester és az orvos jobban tiszteli saját mestersége törvényét, mint az ember a magáét, amely pedig közös az istenekével? 36. Ázsia, Európa -- kicsi zuga a világnak; a világóceán -- egy cseppje a világnak; az Athos-hegy --földtúrás; az egész jelen -- az örökkévalóság egy pillanata. Minden kicsi, változó, esendô. Minden onnan ered vagy közvetlenül, vagy közvetve, abból a közös vezérlô irtelembôl. Így az oroszlán torka, a pusztító méreg, minden, ami kártékony, mint a tövis, a mocsár, csak tartozéka a világ szép és jeles dolgainak. Ne képzeld tehát, hogy ezek más lényegűek, mint amiket tisztelsz, hanem inkább elmélkedj közös eredetükön. 37. Aki a jelent látja, az mindent látott, ami csak valaha volt, vagy valaha lesz, mert minden egy eredetű és egy formájú. 38. Elmélkedj gyakran az összes világjelenségek összefüggésérôl és egymáshoz való szoros viszonyáról. Mert valahogy minden egymásba fonódik, éppen ezért minden rokon egymással, egyik dolog a másikból következik, mégpedig az állandó mozgás, az együttérzés, továbbá az anyagi világ egysége alapján. 39. Alkalmazkodj a sorsod által osztályrészedül adott körülményekhez, és az embereket, akiket társul kaptál, szeresd igazán ôszinte szeretettel. 40. Minden gép, szerszám, edény, ha rendeltetésének eleget tesz, jó, még ha készítôje nincs is jelen. A természet átfogta alkotásokban azonban bennük is marad az ôket létrehozó erô. Tehát annál inkább tisztelned kell a természetet, abban a meggyôzôdésben, hogy ha következetesen akarata szerint élsz, minden szándékod szerint igazodik. Éppen így a mindenségben is minden a világértelem szándéka szerint történik. 41. Ha a hatalmadban nem álló dolgok valamelyikérôl is azt hiszed: számodra jó vagy rossz, az ilyen rossz bekövetkezte vagy az ilyen jó elmaradása miatt szükségszerűen zúgolódol az istenekre és gyűlölöd az embereket, akik okai, vagy talán csak vélt okai az elmaradásnak vagy a bekövetkezésnek, így természetesen sok igazságtalanságot követünk el, mert érdekeltek vagyunk. Ha azonban csak a tôlünk függô dolgokat ítéljük jóknak vagy rosszaknak, nem marad okunk sem arra, hogy az istenséget vádoljuk, sem arra, hogy embertársunkkal hadilábon álljunk. 42. Mindnyájan egy célért dolgozunk közösen, egyikünk tudatos belátással, másikunk öntudatlanul, mint ahogyan -- gondolom -- Heracleitos az alvókat is dolgozóknak mondta: a világban történô események közreműködôinek. De mindenki más-más módon működik közre. Az összeműködés legragyogóbb példája a gáncsolódó, aki szembeszállni próbál és megállítani akarná a világ folyását: mert a világnak ilyenre is szüksége van. Végre is döntsd el, melyik csoporthoz csatlakozol. A mindenség ura téged mindig megfelelô módon tud felhasználni és beilleszteni a közreműködô erôk és személyek valamelyik csoportjába. Csak azután ne olyan rész légy, mint a drámában az a haszontalan és nevetséges vers, amelyikrôl Chrysippos példálózik. 43. Vajon átvenné-e a nap az esôcsillag szerepét, vagy Asclepios a Carpophorosét? Mit mondjak az egyes csillagokról? Nemde, akár mennyire elütnek is egymástól, mégis egyazon közös cél munkásai? 44. Ha az istenek döntöttek rólam és sorsomról, bizonyára jól döntöttek, mert tervszerűtlen istenséget még elgondolni sem könnyű. Arra pedig mi okuk volna, hogy rosszat tegyenek ellenem? Mert mi haszon származnék ebbôl rájuk vagy a közre, amely legfontosabb tárgya a gondoskodásuknak? De ha külön rólam nem is, a világrendrôl mindenesetre van döntésük; tehát azt, ami velem történik, örömmel és szeretettel kell fogadnom. Ha azonban semmirôl sincs határozatuk -- amit még feltenni is istentelenség, mert mire valók akkor az áldozat, az imádság, az eskü és a többi szent cselekedet, melyek mindegyikét abban a hitben végezzük, hogy az istenek jelen vannak és életünktôl elválaszthatatlanok --, ha, ismétlem, semmi minket illetô dologról nem volna végzésük, akkor nekem hatalmamban áll magamról határoznom. Ennek az a mércéje, ami nekem hasznos. Mindenkinek pedig az a hasznos, ami alkatának és természetének megfelel. Az én természetem az értelmes és közösségi életre született lényé. Városom és hazám, mint Antoninusnak: Róma, mint embernek: a világ. Tehát csak az a jó nekem, ami ezeknek a közösségeknek is hasznos. 45. Ami az egyessel történik, az az egésznek hasznos. Ez már elég! Figyelmesebb vizsgálatnál azt is észreveheted, hogy ami az egyes embernek hasznos, az a többi embernek is az. Ebben az esetben a ,,hasznos'' szót köznapi értelemben értsd a közömbös dolgokra is. 46. Mint ahogy nyomaszt a mutatványok egyhangúsága az amphitheatrumban és más hasonló helyeken, és szinte émelyít a mindig egyforma látvány: ugyanúgy vagy az egész élettel is. Minden, fenn, lenn, egyforma, és egyazon okra megy vissza. Meddig még? 47. Elmélkedj rajta állandóan: mennyi mindenféle különbözô rendű és különbözô fajtájú ember meghalt már! Szállj el gondolatban egészen Philistionig, Phoibosig, Origanionig. Azután térj át más embercsoportokra. Oda jutunk mi is, ahol annyi a félelmetes szónok, annyi a híres neves filozófus: egy Heracleitos, egy Pythagoras, egy Socrates, ahol annyi a hôs az ôsidôkbôl, ahol annyi a hadvezér, a zsarnok a késôbbi korból. Rajtuk kívül ott van Eudoxos, Hipparchos, Archimedes, és több más, éles eszű, emelkedett gondolkodású, fáradhatatlan ezermester, magabiztos szellem, az esendô, egy napig tartó emberi lét kigúnyolói, mint Menippos és annyian mások. Gondold meg, hogy mindezek már régen elpihentek. Mi rossz van ebben számukra? Hát azok számára, akiknek nevét már egyáltalán nem emlegetik? Egy igazi érték van: úgy élni le életünket, hogy még a hazugokkal és csalókkal szemben is jóindulatot tanúsítsunk, az igazságot és az igazságosságot szolgáljuk. 48. Ha örömet akarsz szerezni magadnak, gondold meg kortársaid jeles tulajdonságait, ennek tetterejét, annak szerénységét, emennek bôkezűségét, amannak másvalami jelességét. Mert semmi sem okoz tisztább örömöt, mint az erény képe, amely a kortársak erkölcseiben gyakran és szembeszökôen megnyilvánul. Azért lebegtesd ezeket állandóan szemed elôtt. 49. Azon, hogy ennyi és ennyi, nem pedig háromszáz fontot nyomsz, ugye nem bosszankodol? Éppen így nem számít az sem, hogy ennyi meg ennyi, és nem több évig kell élned. Mert amint a neked jutott anyaggal elégedett vagy, úgy a kiszabott idôvel is meg kell elégedned. 50. Próbáld meggyôzni embertársaidat, esetleg akaratuk ellenére is, ha az igazságosság úgy kívánja. Ha pedig valaki erôszakosan ellenáll, a békés szenvtelenség legyen fegyvered, s használd fel az ellenállás nyújtotta alkalmat más erények gyakorlására. Ne felejtsd el, hogy csak feltételes célt tűzöl magad elé, és hogy nem törekszel lehetetlenre. Hát mire? Éppen arra, hogy ezt akard. A célt eléred: ha egyszer nekiindultál, ez már meg is valósult! 51. A becsvágyó abban találja meg a maga javát, ahogy más ember vele szemben viselkedik, a kéj vágyó szenvedélyének kielégítésében, az értelmes ember a maga tevékenységében. 52. Módodban áll, hogy egyes dolgokról egyáltalán ne alkoss ítéletet, és így lelked nyugalmát megôrizheted. Mert a külsô tárgyak önmagukban nem olyan természetűek, hogy ítéletünket kikényszeríthetnék. 53. Szoktasd magad hozzá, hogy más beszédére a legpontosabban figyelj, szinte helyezd át magad a beszélô lelkébe. 54. Ami a rajnak nem hasznos, az a méhnek sem hasznos. 55. Ha a hajósok a kormányost, a betegek az orvost ócsárolnák, vajon volna-e valami más céljuk, mint hogy biztosítsák a hajózóknak a menekülést és az ápoltaknak a gyógyulást? 56. Hányan eltávoztak már a világból, akikkel együtt érkeztem! 57. A sárgaságban szenvedôknek keserű ízű a méz. A veszett kutyától megmartak iszonyodnak a víztôl. A gyermekeknek szép a labda. Miért bosszankodom hát? Vagy azt hiszed, hogy a csalódásnak kisebb az ereje, mint az epének a sárgaságban, vagy a méregnek a veszettségben? 58. Abban senki sem akadályozhat meg, hogy természeted törvénye szerint élj, s a közös természet törvénye ellenére semmi sem érhet. 59. Kik azok, akiknek az emberek tetszeni akarnak? Milyen elônyökért és milyen eszközökkel? Milyen hamar eltemet az idô mindent, és már mennyit eltemetett! ======================================================================== Hetedik könyv 1. Mi a rosszindulat? -- Az, amit már gyakran láttál. Ha valami történik veled, gondolj rá tüstént: ez is olyasmi, amit már többször láttál. Általában fenn és lenn ugyanazokat a dolgokat találod: tele van velük a régi idôk, a közbeesôk és az új idôk történelme, tele vannak a városok és a családi tűzhelyek. Újat semmit sem találsz; minden megszokott és rövid ideig tartó. 2. Hogyan lehetne más módon kiirtani alapvetô nézeteket, mint úgy, hogy a nekik megfelelô képzeteket elnyomjuk? Márpedig a felkeltésük minden esetben tôled függ. Tôlem függ, hogy úgy fogjak fel valamit, ahogyan kell. Ha ezt megtehetem, miért nyugtalankodom? Ami gondolat világomon kívül esik, az egyáltalán nem tartozik gondolatvilágomra. Tanuld meg ezt, és semmi meg nem ingat. Megteheted, hogy új életet kezdj. Csak nézd ismét azzal a szemmel a dolgokat, amivel egyszer már helyesen megláttad ôket: ebben áll az új élet. 3. A hiú pompázás, a színielôadások, a gulyák és a nyájak, a lándzsatörések -- kutyáknak vetett csont, halastóba dobott morzsa, hangyák tehercipelô erôlködése, riadt egerek futkosása, dróton rángatott bábfigurák. Mindezek közepette állj ott nyugodt lélekkel, dölyf nélkül és gondold meg, hogy mindenki annyit ér, amennyit erôfeszítése tárgyai érnek. 4. Beszéd közben a kifejezésre kell ügyelned, tettre buzdulásnál viszont mindig az eredményekre. Az utóbbi esetben arra vigyázz, milyen célt akarsz elérni, az elôbbiben pedig arra figyelj, mi a szavak jelentése. 5. Vajon elegendô-e az én tehetségem erre a dologra vagy nem? Ha elég, akkor mint természet adta eszközt felhasználom rá. Ha nem elég, akkor, ha egyébként sem az én kötelességemrôl van szó, vagy átengedem a munkát annak, aki jobban a végére tud járni, vagy csinálom, ahogyan tudom, és olyan ember segítségére támaszkodom, aki az én vezérlô értelmem felhasználásával képes megtenni, ami az adott esetben e közösség javára és hasznára van. Mert tevékenységem, amit akár a magam erejébôl, akár más segítségével végzek, csak egy célra irányulhat: ami a közösségnek hasznos és megfelel. 6. Hány meg hány, valamikor sokat magasztalt ember már a feledés zsákmánya! S hányan régóta eltűntek már, akik ôket magasztalták! 7. Ne szégyelld, ha segítségre szorulsz. A te dolgod -- mint a katonáé ostrom alkalmával -- az, hogy kötelességedet teljesítsd. S vajon mit tennél, ha sérült lábbal egymagadban nem tudsz feljutni a bástyára, más segítségével azonban mégiscsak feljuthatsz? 8. Ne gyötörd magad a jövôvel! Ha rákerül a sor, majd szemébe nézel ugyanazzal az értelemmel felfegyverkezetten, amivel most irányítod az ügyeidet. 9. Minden mintegy szent kötelékkel egymásba fonódik. Szinte semmi sincs elszigetelten, hanem egymás mellé van rendelve és egyazon világrend összhangjának részese. Csak egy világ van, mely mindent összefog, egy az isten, aki mindent áthat, egy az anyag, egy a törvény, egy az értelem -- közös értelme minden eszes lénynek --, egy az igazság, amint egy az egy törzsbôl fakadó, ugyanazon értelemben részes lényeknek a tökéletessége is. 10. Mindaz, ami anyagszerű, hamar felszívódik a mindenség anyagába. Mindaz, ami ok, hamar feloldódik az egyetemes okban. Mindennek emlékezete hamar sírját leli az örökkévaló idôben. 11. Az értelmes lény számára a természetszerű és ésszerű cselekedet egy és ugyanaz. 12. Egyenesnek kell lenni, nem pedig kiegyengetettnek. 13. Mint amilyen a viszony az egységes szervezetekben az egyes testrészek között, ugyanolyan az egymástól térbelileg elválasztott, de bizonyos egységes összeműködésre rendelt értelmes lények között is. Ez a gondolat azonban akkor lesz mélyebb hatással lelkedre, ha minél gyakrabban elismétled magadnak: tagja vagyok az értelmes lények alkotta közösségnek. Tagja, nemcsak részese, mert ha azt állítod, hogy csak részese vagy, akkor még nem érzed a jótett tiszta örömét; hiszen pusztán illendôségbôl teszel jót, nem pedig úgy, mintha magadnak is tennéd. 14. Ám történjék külsô esemény mindazzal, ami ki lehet téve az ilyen történéseknek. Ám panaszolják fel mások, ha úgy tetszik, a velük esett sérelmeket. Ami engem illet, ha én nem fogom fel rossznak, ami velem esett, akkor semmi baj nem ért. Márpedig tôlem függ, hogy ne fogjam fel annak. 15. Tegyen vagy mondjon bárki bármit: nekem jónak kell lennem. Mint ahogyan az arany, a smaragd, a bíbor is egyre azt hajtogatná: tegyen vagy mondjon bárki bármit, nekem smaragdnak kell lennem, meg kell ôriznem színemet. 16. A vezérlô értelem önmagától soha nem zavarodik meg, azaz nem rémítgeti, nem hajszolja magát kishitűségbe. Ha valaki más ijesztgetni, bántani tudja, ám tegye, önmaga saját megfontolásából azonban nem kergeti magát ilyen tévelygésekbe. A test, ha tud, maga gondoskodjék róla, hogy ne érje bántalom, s ha mégis éri, hát csak panaszkodjék. Ami a lelket illeti -- valójában ez van kitéve félelemnek, szenvedésnek, a külsô benyomások megítélésének --, nem szenved, mert hiszen nem szorítod rá ilyen értékelésre. A vezérlô értelem, hacsak ô maga nem támaszt igényeket önmagával szemben, önmagában véve igénytelen; következésképpen, hacsak önmagát nem zavarja vagy nem akadályozza: zavarhatatlan és akadályozhatatlan. 17. Mi a boldogság? Jó szellem vagy jó vezérlô értelem. Képzelet! Mit akadékoskodol? Távozz, az istenekre, ahogyan jöttél. Nincs rád szükségem! Régi szokásod szerint újra megjöttél. Nem haragszom rád: csak el tôlem! 18. Fél valaki a változástól? Pedig létrejöhet-e valami változás nélkül, van-e a közös természet számára valami, ami kedvesebb és megszokottabb nála? Tudsz-e fürdeni, ha a tüzelôfa el nem változik, tudsz-e táplálkozni, ha az ételek el nem változnak, általában történhetik-e valami hasznos változás nélkül? Nem látod-e, hogy a magad elváltozása hasonló dolog, és ugyancsak szükségszerű velejárója a közös természet rendjének? 19. Minden test a világanyagon mint rohanó áradaton át száguld, és annyira össze van nôve, annyira együttműködik az egésszel, mint a mi tagjaink egymással. A végtelen idô már hány Chrysippost, hány Socratest, hány Epictetost elnyelt: erre gondolj minden emberrel és minden dologgal kapcsolatban. 20. Egy dolog nyugtalanít: nehogy olyasmit tegyek, amit emberi alkatom nem akar, vagy ahogyan nem akarja, vagy amit most nem akar. 21. Közel az idô, mikor mindent elfeledsz; közel az idô, mikor téged minden elfeled. 22. Emberi tulajdonság azokat is szeretni, akik bántanak minket. Akkor leszel képes erre a szeretetre, ha meggondolod, hogy embertársad tulajdonképpen rokonod, hogy csak tudatlanságból és nem szántszándékkal vét ellened, hogy nem sokára te is, ô is meghaltok, és mindenekelôtt, hogy alapjában véve nem is bántott téged. Mert vezérlô értelmedet nem tette rosszabbá, mint azelôtt volt. 23. A mindenség természete a mindenség anyagából, akár a viaszból, íme lovat formált, ezt újra összevegyítette, és anyagát fához, emberhez, majd máshoz használta. Ezek mindegyike rövid életű volt. A ládának éppen olyan közömbös, ha szétszedik, mint ha összeszögezik. 24. A haragos arc nagyon természetellenes, s ha sokszor haragszunk, az arcvonások szépsége belepusztul, és végül is visszahozhatatlanul elmúlik. Próbáld ebbôl levonni a következtetést, hogy a harag észellenes. Mert ha a bűn tudata is megszűnik, mi értelme van még az életnek? 25. Mindent, amit csak látsz, a mindenséget kormányzó természet hamarosan megváltoztat, anyagukból mást alkot, ezek anyagából ismét mást, hogy a világ mindig megifjodjék. 26. Ha valaki vét ellened, rögtön gondold meg, mi a felfogása a jóról és rosszról annak, aki a hibát elkövette. Ha ugyanis sikerült az okot megpillantanod, nem csodálkozol, nem haragszol, hanem inkább szánakozol rajta. Mert vagy te magad is ugyanolyat vagy hasonlót vélsz jónak, mint ô, s akkor meg kell bocsátanod, vagy pedig a jóról és rosszról más a felfogásod, s akkor könnyebben vagy jóindulatú azzal szemben, aki hibásan lát. 27. Ami nem a tiéd, arra ne gondolj úgy, mint ha már a tiéd volna, hanem abból, amid most van, válaszd ki a legjavát, s egyúttal emlékezz meg róla, mekkora fáradsággal járnál utána, ha ez sem volna. De vigyázz arra is, nehogy annyira örömed leld a tulajdonodban, hogy rászokván a megbecsülésre, megzavarodjék lelked egyensúlya, ha egyszer megfosztanak tôle. 28. Zárkózz önmagadba! A vezérlô értelemnek az a természete, hogy elegendô önmagának, ha cselekedete igazságos, és ha ennek következtében nyugalmat élvez. 29. Vess véget a csalóka képzelôdésnek! Állítsd meg a szenvedélyek rohamát! Korlátozd tevékenységedet a jelenre! Ismerd meg, ami veled vagy mással történhetik. Válassz szét és taglalj minden jelenséget formáló okra és anyagra! Gondolj utolsó órádra! A hibát, amit embertársad elkövetett, hagyd úgy, ahogy elkövették. 30. Vesd össze gondosan az eszmét a szavakkal. Mélyedj elméddel az eseményekbe és okaikba. 31. Ékesítsd magad egyszerűséggel, szerénységgel és fölényes nyugalommal mindazokkal a dolgokkal szemben, amelyek sem az erény, sem a bűn csoportjába nem tartoznak. Szeresd az emberi nemet. Kövesd az isten ujjmutatását. Van, aki azt állítja: ,,Minden törvény szerint megy végbe, igazában csak atomok vannak.'' De elég arra gondolnod, hogy ez a ,,törvény szerint'' nem mindenre, csak nagyon kevés dologra vonatkozik. 32. A halálról: Ha atomok vannak, akkor szétszóródás; ha pedig a világ egységes egészet alkot, akkor pusztulás vagy változás. 33. A fájdalomról: Ha tűrhetetlen, az életnek is véget vet, ha tartós, akkor tűrhetô. Az ész, ha önmagába visszahúzódik, sértetlenül megôrzi a maga békéjét, s a vezérlô értelem sem szenved kárt. Ami pedig a test fájdalomnak kitett tagjait illeti, ám nyilatkozzanak róla, ha tudnak. 34. A dicsôségrôl: Nézd csak az emberférgek gondolkozásmódját, milyen, milyeneket kerül, milyeneket hajszol. Gondold meg aztán: amint az egymásra rétegezôdô homokbuckák az alsókat elfedik, úgy az életben is a régibb dolgokat a rájuk halmozódók egykettôre eltakarják. 35. Jegyzet Platonból: ,,El tudod-e hinni, hogy egy olyan értelem számára, mely minden idôknek, minden létnek nagyszerűségét és szemléletét magába szívta, valami nagy dolog lenne az emberi élet? -- Ezt lehetetlennek tartom. -- Következôleg az ilyen ember a halált sem tekinti valami rettenetesnek. -- Éppenséggel nem.'' 36. Jegyzet Antisthenesbôl: ,,Jól cselekedni és mégis gyalázkodást nyelni -- királyi dolog!'' 37. Szégyenletes, hogy arcunk engedelmeskedik, alakul, formálódik, ahogyan az ész parancsolja, az ész pedig nem tudja sem alakítani, sem formálni önmagát. 38. ,,Ne ingerülj, ha rosszul menne életed; Az ingerültség hasztalan...'' 39.,,Sok örömet készíts nekünk, meg az égi lakóknak.'' 40. ,,Arasd a létet, mint magtól súlyos kalászt, Ez még virít, az hervatag...'' 41. ,,Elhagytak engem s magzataim az istenek: Ok nélkül ôk ezt nem tevék...'' 42. ,,Velem a közjó, s mellettem ví Az igazság is...'' 43. ,,Ne könnyezz másokkal együtt, de ne is ujjongj.'' 44. Jegyzetek Platonból: ,,Én azonban erre nagy igazsággal így felelnék: Nem jól beszélsz, barátom, ha azt hiszed, hogy az élet vagy halál esetlegességeit kell mérlegelnie bárkinek is, akinek csak egy kis haszna van ezen a világon, s nem csupáncsak arra kell figyelnie cselekvés közben, vajon igazságos vagy igazságtalan, derék vagy gonosz emberhez illô dolgot cselekszik-e.'' 45. ,,S valósággal úgy áll a dolog, athéni polgárok. Ahol valaki egyszer állást foglalt, akár mert azt a helyet találja legjobbnak, akár mert vezére rendelte számára, helyt kell ott állnia -- úgy vélem -- minden veszéllyel szemben, és sem a halállal, sem semmi egyébbel nem szabad jobban törôdnie, mint a gyalázattal.'' 46. ,,Arra nézz inkább, barátom, hátha mást jelent a jó és erényes, mint hogy magunkat és mást a veszélytôl megóvjunk. Mert az igazi férfiú nem arra fog tekinteni, hogy minél tovább éljen; ezt a gondolatot nem dédelgeti, hanem az istenekre bízza az asszonyokkal tartva: hogy végzete napját el nem kerülheti senki. Ehelyett inkább azt kell vizsgálnia, hogyan éli le legjobban kiszabott idejét.'' 47. Úgy tekintsd a csillagok járását, mintha velük együtt futnád be az égi pályát. Állandóan gondolj az elemek egymásba való átváltozásaira is. Mert az ilyen gondolatok megtisztítanak a földi élet szennyétôl. 48. Szép gondolata Platonnak: ,,Aki az emberekrôl nyilatkozik, annak mintegy felülrôl kell néznie a földi élet dolgait, a nászt, a válást, a születést, a halált, a törvényszéki tolongást, az ember nem lakta pusztaságot, a tarkabarka barbár népeket, az ünnepélyeket, a gyászolásokat, a piacokat -- ezt a zagyva életet, melynek összhangja az ellentétes jelenségek eredôje.'' 49. Idézd fel lelkedben a múltat: a földi hatalmak oly gyakori összeroppanását. Ebbôl kiszámíthatod a jövôt. Mert a jövôben is minden teljesen ugyanígy történik, és lehetetlenség kikapcsolódni a mostani folyamatok ritmusából. Ennélfogva egyre megy, negyven évig szemléled-e az emberi létet, vagy tízezer évig. Mert láthatsz-e többet? 50. ,,Mi a földbôl lett, az a földbe visszatér, S ami fentrôl jött, az az égi térbe jut.'' Más szóval: ez a folyamat egymással összekapcsolt atomok szétbomlása, vagy érzéketlen ôselemek valami ilyesfajta szétszóródása. 51. ,,Étel- s itallal s más varázsszerekkel is Kíséreljük meg elkerülni a halált ... ...................... ... Annak, ki itt e földön él Szenvedni kell sok bú-baj és könny-ár között.'' 52. Lehet valaki jártasabb a birkózásban, mint te, de ne legyen társaslétre termettebb, szerényebb, az élet eseményeivel szemben felkészültebb, embertársainak tévedéseivel szemben elnézôbb. 53. Ahol az istenek és az emberek számára közös értelem szerint végezheted munkádat, ott nincs okod aggodalomra; mert ahol jól irányított és alkatodnak megfelelô cselekedettel valami hasznot hajthatsz, ott semmi hátránytól nem kell félned. 54. Mindenütt és mindig rajtad áll, hogy megnyugszol-e istenfélô lélekkel a helyzetedben, igazságosan jársz-e el embertársaiddal szemben, alapos vizsgálatnak veted-e alá felötlô képzeteidet, hogy be ne csússzék közéjük valami, amit nem értettél meg. 5. Ne törôdj a mások gondolatvilágával, hanem nézz egyenesen elôre, oda, ahová a természet vezet, egyrészt a közös természet, a téged érô eseményekkel, másrészt saját természeted, kötelességeid által. Mindenkinek az a kötelessége, ami alkatának megfelel. Az összes többi lény az értelmes lények kedvéért lett, az alacsonyabb rendűek általában a magasabb rendűekért vannak, az értelmes lények viszont egymás kedvéért. Az ember alkatában elsô és leglényegesebb a közösségi szellem. Utána következik, hogy a test csábításainak ne engedjünk. Az észbôl és értelembôl kiinduló tevékenységet az jellemzi, hogy körülsáncolja magát, és sohasem szolgál sem érzéki, sem ösztönös indítékokat -- hiszen mindkettô állati dolog. Az értelem úr akar maradni, és nem hagyja, hogy leigázzák. Így van ez rendjén, mert az értelem azért van, hogy mindezeket a maga céljaira felhasználja. Harmadik tulajdonsága az értelmes lénynek, hogy kerüli az elhamarkodott ítéletet és tévedést. A vezetô értelem ezeknek a kiváltságoknak birtokában járjon egyenes úton, s akkor mindene megvan, ami megilleti. 56. Mintha már meghaltál volna, mintha csak eddig a pillanatig éltél volna, életed hátralevô, ráadásszerű részét a természet ujjmutatása szerint éld le. 57. Csak azt szeresd, ami veled történik és számodra rendeltetett. Mert tehetsz-e ennél okosabbat? 58. Minden alkalommal, ha valami ér, idézd szemed elé azokat, akikkel ugyanez történt, s utána bosszankodtak, megdöbbentek, panaszkodtak. Most hol vannak? Sehol. Miért akarsz te is hasonlóképpen cselekedni? Az ilyen izgalmak idegenek természetünktôl, gyötörjék hát azokat az embereket, akik okozzák ôket -- maguknak is, másoknak is --, te pedig inkább arra összpontosítsd minden erôfeszítésedet, hogy hasznot húzz belôlük. Mert nagyon hasznosíthatók: kitűnô anyag számodra! Csak arra figyelj, és arra irányítsd akaratodat, hogy minden cselekedetedben a magad szemében is derekasan járj el. S gondolj e két alapelvre: a cselekvés alkalma sem közömbös -- az pedig, hogy miként csinálsz valamit, éppenséggel nem mindegy. 59. Nézz a lelked mélyébe! Bensôdben van a jó kútfeje, ha folyton mélyíted, folyton buzoghat. 60. Testtartásod legyen szilárd, ne hagyd el magad sem járás közben, sem akkor, ha pihensz. Amint ugyanis gondolatvilágunk visszatükrözôdik az arcon, és állandóan kiegyensúlyozott, és nemes kifejezést ad neki, úgy kívánjuk ezt meg egész testünktôl. Minderre azonban bizonyos keresetlenséggel ügyeljünk. 61. Az élet inkább birkózáshoz, mint tánchoz hasonlít, mert felkészülten, sôt rendíthetetlenül kell állnunk minden eshetôséggel, a váratlannal szemben is. 62. Mindig gondolj rá, kik azok, akiknek támogatására számítasz, s milyen a vezetô értelmük. Mert ha felfogásuk és vágyaik mélyére pillantasz, nem panaszolod fel akaratlan hibáikat, de támogatásukra sem pályázol. 63. ,,Minden lélek -- mondja valaki -- csak akarata ellenére nélkülözi az igazságot''; éppen így az igazságosságot, józanságot, jóakaratot, és minden más hasonlót. Folytonosan eszedben kell ezt tartanod, mert így mindenkivel szemben elnézôbb leszel. 64. Ha fájdalom ér, mindig tüstént gondolj rá: ez nem szégyen, hiszen vezérlô elmémet nem csorbítja meg, nem választhatja el sem az eszmevilágtól, sem az emberi közösségtôl. A legkínosabb esetekben egyébként hívd segítségül Epicuros mondását: hogy a fájdalom nem is tűrhetetlen, és nem is tart örökké, ha megemlékezel határairól, és ha nem hizlalod fel képzelôdéssel. Gondold meg azt is, hogy sok, lényegében a fájdalommal azonos jelenség fel sem tűnik, noha eléggé kellemetlen; ilyenek az álmosság, a hôség, az étvágytalanság. Ha ilyen kellemetlenség gyötör, mondd önmagadnak, hogy fájdalom ért. 65. Soha, még az embertelen emberekkel szemben se érezz úgy, mint ahogyan ezek éreznek embertársaikkal szemben. 66. Honnan tudjuk, hogy Telauges nem volt-e jellemesebb Socratesnál? Mert az nem elég, hogy Socrates dicsôségesebben halt meg, hogy a szofistákkal éleselméjűbben vitatkozott, hogy az éj hidegét kitartóbban tűrte, hogy a salamisi ember elfogatására vonatkozó parancsnak nemes felháborodással ellene szegült, hogy ,,az utcákon büszkélkedve járt- kelt'' -- ami mellett egyébként érdemes volna megállni, ha igaz volna - , hanem inkább azt kell vizsgálni, milyen lelkületű volt Socrates, be tudta-e érni azzal, hogy igazságos az emberekkel, jámbor az istenekkel szemben, nem bosszankodott-e oktalanul mások gonoszságán, nem szolgálta- e más esztelenségét, nem fogadta-e a mindenségtôl rászabott sorsot idegen kedve, s ha alávetette is magát, nem tartotta-e ezt elviselhetetlennek, nem szolgáltatta-e ki lelkét a nyomorult test indulatainak. 67. Nem vont be a természet olyan szorosan a téged is magában foglaló világba, hogy körül ne bástyázhasd magad, és önállóan ne végezhesd a magad dolgát. Mert lehetséges, nagyon is lehetséges isteni férfinak lenned, anélkül, hogy bárki is elismerné rólad. Mindig gondolj erre, meg arra is, hogy az élet boldogságát kevés eszközzel biztosíthatod. S ha nem reméled is, hogy jó dialektikus vagy természetbúvár leszel, azért arról ne tégy le, hogy szabad, szerény, közösségi életre alkalmas, az istenségnek engdelmeskedô légy. 68. Erôszak ellen fölvértezve, a legteljesebb lelki nyugalomban élheted le életedet, még ha mindenki szíve szerint ellened kiabál, még ha porhüvelyed sebezhetô tagjait vadállatok marcangolják is. Mert mi akadálya van, hogy mindezek ellenére értelmed megôrizze háborítatlanságát egyrészt a környezô dolgokról alkotott helyes felfogással, másrészt a kínálkozó alkalmak készséges felhasználásával? A felfogás azt mondja a szóban forgó jelenségnek: ,,Lényeged szerint ez és ez vagy, még ha a látszat másnak tüntet is fel!'' A felhasználás pedig azt mondja a váratlan alkalomnak: ,,Hiszen éppen téged kerestelek! Mert a mindenkori helyzetem számomra csak anyag, hogy valami ésszerű és közhasznú erényt, általában hogy valami emberhez és istenhez méltó tevékenységet gyakoroljak rajta.'' Minden történés az istennel vagy emberrel bensô viszonyban van, tehát nem is új, nem is elintézhetetlen, hanem régi ismerôs és könnyen megoldható. 69. Az erkölcsi tökéletesség velejárója, hogy minden napot úgy élsz le -- izgalom, ernyedtség, alakoskodás nélkül --, mintha az volna az utolsó. 70. Az istenek nem zúgolódnak, hogy halhatatlan létük következményeként a végtelen idôben folytonosan olyan és annyi hitvány embert kell eltűrniük, ráadásul még mindenféleképpen gondoskodnak is róluk, te pedig, egyik lábaddal szinte a sírban -- noha te is a hitványak közül való vagy --, te már belefáradtál? 71. Nevetséges dolog saját hibáinkat nem kerülni -- ami lehetséges -- , a másokét meg kerülgetni -- ami nem lehetséges. 72. Amit értelmi és állampolgári képességünk nem talál sem okosnak, sem közhasznúnak, azt teljes joggal tartja méltóságán alulinak. 73. Ha jót tettél és embertársad ezt a jót élvezte, miért kívánsz melléje még egy harmadik dolgot is, mint ahogyan az ostobák teszik: azt, hogy jótéteményednek híre menjen, vagy hogy tetted viszonzásra találjon? 74. Senki sem fárad bele abba, hogy hasznot húzzon. A haszon pedig azonos a természet szerint való cselekvéssel. Ne fáradj tehát bele, hogy hasznot hajts magadnak azzal, amivel másnak hasznos vagy. 75. A mindenség természete önként buzdult fel a világ teremtésére. Tehát vagy minden, ami csak történik, következetesen megy végbe, vagy pedig még a legfontosabb dolgok is, melyekre a világot kormányzó értelem különös súlyt helyez, nélkülözik a tervszerűséget. Ha ezt meggondolod, sok bajt nyugodtabban viselsz majd el. ======================================================================== Nyolcadik könyv 1. Már az is szerénységre int, hogy életedet egészében vagy legalább ifjúkorodtól számítva nem élhetted filozófushoz méltó módon, hanem mind a mások szemében, mind magad elôtt úgy tűnt, hogy távol állsz a filozófiától. Lám, zavarban vagy, s így már nem könnyű filozófus hírnévre szert tenned. Különben életberendezésed is ellene mondana ennek a törekvésednek. Ha igazában beláttad, mi a fôdolog, akkor ne törôdj vele, mit gondolnak rólad, s érd be azzal, hogy életed hátralevô részét, bármeddig tartson is, a saját természeted parancsának megfelelôen morzsold le. Gondold át, mit kíván a természet, s más ne izgasson. Hiszen oly sok tévelygés után rájöttél, hogy a boldogságot sehol nem lelted: sem a szillogizmusokban, sem a gazdagságban, sem a hírnévben, sem az élvezetben -- sehol! Hol van hát? Az emberi természet megkívánta tevékenységben. Mikor cselekszel e szerint? Ha törekvéseidet és tetteidet bizonyos alapelvekbôl vezeted le. Micsoda alapelvekbôl? A jóra és rosszra vonatkozó alapelvekbôl: hogy az ember számára egyáltalán nem jó az, ami nem teszi igazságossá, józanná, férfiassá, és egyáltalán nem rossz, ami nem teszi a felsoroltak ellenkezôjévé. 2. Bármit cselekszel is, tedd fel a kérdést: Hogyan is állok ezzel? Nem bánom majd meg? Nemsokára halott vagyok, s mindennek vége! Kívánhatok-e többet, hiszen az, amit teszek, illik egy értelmes, közösségi életre alkotott és az istenekkel azonos törvények szerint élô lényhez? 3. Mit jelent Nagy Sándor, Caesar, Pompeius -- Diogeneshez, Heracleitoshoz, Socrateshez képest? Ezek meglátták a jelenségeket, valamint a jelenségek okait és anyagát, s vezérlô elveiket nem cserélgették. Amazoknak mennyi volt a gondjuk, és mennyi külsô körülménytôl függtek! 4. Ha megfeszülsz is, az emberek nem kevésbé csinálják azt, amit csinálnak. 5. Elôször is ne légy zavarodott, hiszen minden a közös természet törvénye szerint igazodik. Még egy kis idô, s már nem létezel, nem vagy sehol, mint ahogyan nincs már Hadrianus sem, Augustus sem. Azután folyvást a magad életfeladatára függesztve szemed gondolj rá, hogy jó ember légy, hogy amit az emberi természet tôled kíván, azt tétovázás nélkül tedd, hogy azt mondd, amit színigazságnak hiszel, csak mindig jóindulattal, szerényen, képmutatás nélkül. 6. A mindenség természetének az a feladata, hogy ami itt van, azt oda tegye, változtassa, innen eltakarítsa, ott elhelyezze. Minden csak változás: de ne félj, nem lesz azért valami új belôle! Minden a régi, s az elosztódás egyenletes. 7. Minden természet alkotta lény megelégedett, ha a maga útján halad. Az értelmes lény akkor halad a maga útján, ha képzetei nem csalékonyak és zavarosak, ha törekvéseit csak közhasznú cselekedetekre irányítja, ha olyasmire vágyódik és olyasmit kerül, ami rajtunk áll, ha mindent, amit a közös természet neki juttat, örömmel fogad. Hiszen az értelmes lény csak egy része a közös természetnek, mint ahogyan a levél természete része a fa természetének. Csakhogy a levél természete egy érzéketlen, értelmetlen, akadályozható természetnek a része, az ember viszont részese a szabad röptű, értelmes, igazságos természetnek, amely minden lénynek értéke szerint, arányosan osztja el az idôt, anyagot, okot, erôt, esetlegességet. Számolj azzal is, hogy ezt a méltányosságot nem mindig akkor fedezed fel, ha az egyes dolgot az egyessel veted össze, hanem akkor, ha összesítve az egyiknek minden dolgát a másikénak teljességéhez hasonlítod. 8. Olvasnod nem lehet! De dölyfödet megfékezned lehet; az élvezetet és fájdalmat megvetned lehet; a hírnév csábításával szemben fölényesen viselkedned lehet; a faragatlan és hálátlan emberekre nem haragudnod, sôt még ráadásul gondjukat viselned -- mindezt lehet! 9. Soha senki egy zokszót se halljon tôled az udvari életrôl, s még magadnak se panaszkodj a magad életérôl. 10. A megbánás bizonyos fajtája az önkorholásnak, mert valami hasznos dolgot elmulasztottunk. Az, ami jó, szükségképpen hasznos, és a minden tekintetben kifogástalan férfi gondjának méltó tárgya. Márpedig még egyetlen ilyen kifogástalan férfiú sem bánta meg, hogy valami élvezetet elszalasztott! Következôleg: az élvezet nem is hasznos, nem is jó. 11. Mi ez, ami elôttem van, önmagában véve, sajátos alkatát tekintve? Mi a lényege, mi az anyaga? Mi a formáló oka? Mi a feladata a világrendben? Meddig tart? 12. Ha nehezedre esik álmodból felébredned, gondold meg, hogy az alvás az értelmetlen lényekkel közös dolog, te pedig alkatodnak és emberi természetednek megfelelôen közérdekű tevékenységre hivattál. Márpedig, ami az ember természete szerint van, az egyúttal megfelelôbb, alkalmasabb, sôt még kellemesebb is számára. 13. Állandóan és lehetôleg minden felmerülô képzetnél gondolj arra, amire a természettudomány, a lélek szenvedélyeinek ismerete, és a dialektika tanít. 14. Ha sorsod valakivel összehoz, tedd fel magadnak azonnal elôre a kérdést: milyen alapelveket vall ez az ember a jóról és a rosszról? Mert ha az élvezetrôl és a fájdalomról, mindkettô elôidézôirôl, a hírnévrôl és a névtelen szürkeségrôl ilyen és ilyen alapelvei vannak, akkor nem is csodálatos, nem is meglepô, ha adott helyzetben így és így cselekszik. Sôt azt sem felejtem el, hogy szükségszerűen így cselekszik. 15. Gondold meg: amint nem veheted rossz néven, ha a fügefa fügét terem, úgy azt sem, ha a világrend azt hozza létre, amitôl terhes. Csúnya dolog volna, ha az orvos vagy a kormányos rossz néven venné, hogy a beteg lázas, vagy hogy ellenszél támadt. 16. Gondold meg, hogy a szabadsággal egyáltalán nem összeférhetetlen, ha nézetedet megváltoztatod, és ha arra hallgatsz, aki jó tanácsot ad. Hiszen tevékenységednek akkor is a te törekvésed, ítéleted, sôt a te értelmed az irányítója mindvégig! 17. Ha tôled függ, miért teszed? Ha mástól, kit vádolsz? Az atomokat vagy az isteneket? Egyformán oktalanság volna. Ne vádolj senkit! Ha teheted, igazítsd helyre azt, aki hibázott, ha nem teheted, hozd helyre legalább a hibát. Ha ezt sem lehet, mire jó még a vádaskodás? Ne tégy semmit oktalanul. 18. Ha valami elhal, azért még a világban marad. Itt marad, itt megváltozik, saját ôselemeire bomlik, melyek egyúttal a világéi és a tieid is. Majd ezek is megváltoznak, és nem zúgolódnak. 19. Minden lény valamire született: a ló is, a szôlô is. Mit csodálkozol? Helios is azt mondja: valamilyen munkára születtem, akárcsak a többi istenek. Hát te mire születtél? Talán élvezetre? Vizsgáld csak meg, eltűr-e ilyen állítást a józan ész! 20. A természet minden lényt számon tart: megszűnésüket éppúgy, mint keletkezésüket vagy életük sorát -- akárcsak a játékos a labdát. Jó-e a labdának, ha felrepül, és rossz-e, ha leesik vagy földre hull? Jó-e a vízbuboréknak, ha alakul, és rossz-e, ha szétpukkan? Vagy a mécsvilágnak? 21. Fordítsd ki egyszer gondolatban testedet s képzeld el, milyen, és milyenné teszi majd az öregség, a betegség, a tobzódás. Rövid az élet annak is, aki dicsér, annak is, akit dicsérnek, annak is, aki mást emleget, annak is, akit emlegetnek. Ráadásul mindez csak ennek a kis földsávnak egy zugában történik, s még itt sincs mindenki egy nézeten, sôt még az egyes ember sem mindig következetes. S még az egész föld is csak kicsi pont!... 22. Figyelj közvetlen feladatodra akár alapelvrôl, akár cselekvésrôl, akár valaminek a jelentésérôl van szó. Ha baj ér, méltán ér: holnap akarsz jó lenni, nem ma. 23. Cselekszem valamit? Úgy cselekszem, hogy az emberek javára vonatkoztatom. Valami baj ér? Úgy fogadom, hogy az istenekre vonatkoztatom és mindeneknek forrására, amelybôl az összes történés folyik, egymással belsô kapcsolatban. 24. Amilyennek a fürdést látod: olaj, izzadság piszok, nyúlós víz, csupa-csupa undor, olyan az élet minden része, olyan minden jelenség. 25. Lucilla látta meghalni Verust, azután meghalt Lucilla. Maximus elôbb meghalt, mint Secunda -- de Secunda követte. Epitynchanos túlélte Diotimost, utána Epitynchanos is eltávozott. Faustina Antoninus elôtt sírba szállt, majd Antoninus is megtért ôseihez. És így tovább -- kivétel nélkül! Hadrianust eltemette Celer, utána kivitték Celert. Hol vannak mindezek az éles elméjű, elôrelátó, önérzetes emberek? Hol vannak az átható elméjű férfiak: Charax, a platonikus Demetrios, Eudaimon, és a hozzájuk hasonlók? Mindegyik csak egy napig élt, s már régen meghalt. Néhány emberrôl még rövid ideig sem emlékeztek meg; mások mesehôsökké változtak; ismét mások már a mesébôl is kikoptak. Arra is gondolj hát, hogy tested szövedéke innen-onnan szükségszerűen szétfoszlik, gyenge párád elfúl vagy átvándorol, és máshová rendeltetik. 26. Ember öröme, ha emberi kötelességét teljesíti. Emberi kötelesség: jóindulat az embertárssal szemben, az érzéki izgalmak megvetése, a megbízható képzetek kiválasztása, a közös természetbe és a rendje szerint történô dolgokba mélyedô elmélkedés. 27. Három viszony irányítja éltedet: az egyik a téged burkoló sáredényhez fűz, a másik az isteni okhoz, amelybôl mindenkire minden árad, a harmadik pedig kortársaidhoz. 28. A fájdalom vagy a testet gyötri -- ez az ô baja! --, vagy a lelket. Ennek azonban módjában áll a maga derűjét és nyugalmát végig megôriznie, és visszautasítania azt a képzetet, hogy ami éri, az rossz. Mert minden ítélet, törekvés, vágy, visszautasítás legbensôbb bensônk ügye, ide pedig semmi fel nem hatol. 29. Szorítsd vissza felbukkanó képzeteidet, s szüntelenül így szólj magadhoz: most csak tôlem függ, hogy lelkemben semmiféle hitványság, semmiféle vágy, általában semmiféle zavar ne legyen, hanem mindent a maga igaz mivoltában szemügyre véve, minden dologgal értéke szerint éljek. Ne feledkezz meg errôl a természetadta szabadságodról. 30. Akár a tanácshoz intézed szavadat, akár bárkihez, tedd méltósággal, ne túl hangosan. Beszéded legyen józan. 31. Augustus környezete: felesége, leánya, utódai, ôsei, nôvére, Agrippa, rokonai, háznépe, barátai, Areus, Maecenas, orvosai, aldozópapjai - egész udvara meghalt. Azután térj át más esetekre, ne csak egyes emberek halálára, hanem egész nemzetségekére, például a Pompeiusokéra. Ott a felirat a síremlékeken: nemzetségének utolsó sarja. Gondold meg, mennyire szívükön feküdt az ôsöknek, hogy utódot hagyjanak. Azután valakinek mégis utolsónak kell lennie; s ez ismét csak egy egész nemzetség kihalását jelenti. 32. Az életet egyes cselekedetekre kell felépíteni, s érd be vele, ha minden egyes cselekedet a lehetôség szerint eléri a maga célját. Márpedig semmi meg nem akadályozhat téged abban, hogy ezt elérje. -- Hát a külsô akadály? -- Azt, hogy igazságos, józan, megfontolt légy, semmi sem akadályozhatja meg. Elôfordulhat, hogy valami más cselekedeted akadályba ütközik, de ha az akadályt egykedvűen fogadod, ha nyugodt lélekkel áttérsz arra, ami lehetséges, azonnal alkalmad nyílik más olyan cselekvésre, amely megfelel az elôbb említett életépítésnek. 33. Fogadd a dolgokat gôg nélkül, válj meg tôlük könnyű szívvel. 34. Láttál-e már levágott kezet, lábat vagy fejet a törzstôl elválasztva valahol heverni? Nos hát, szántszándékkal ilyenné lesz -- már ha rajta áll --, aki harcol az ôt érô események ellen, és a világ egységébôl valósággal kiközösíti magát, vagy arra vetemedik, hogy a közösség érdeke ellen cselekedjék. Ezzel kiszakadtál a természeted szerint való egységbôl, mert hiszen résznek születtél, te pedig levágtad magad. De micsoda nagyszerű dolog, hogy módodban áll az egységgel ismét összeforrnod! Ezt az újra összeilleszkedést az istenség egyetlen más, már egyszer levált vagy levágott résznek sem adta meg. Méltányold a jóságot, mellyel az embert megbecsülte, hiszen tôle tette függôvé, hogy az egésztôl soha el ne szakadjon, vagy ha mégis elszakadt, lehetôvé tette számára, hogy visszatérjen hozzá, összenôjön vele, és mint rész, kiszabott helyét újra elfoglalja. 35. Minden értelmes lény a világértelemtôl kapta csaknem az összes egyéb képességét, a következôt is: ahogyan a világértelem minden útjában álló vagy ellene szegülô erônek más irányt ad, beleilleszti a sorsösszességbe, és mintegy kiegészíti önmagát vele, éppen úgy az értelmes lény minden akadályt tevékenysége anyagává avathat, és felhasználhat bármilyen törekvésének megvalósítása érdekében. 36. Ne ijeszd magad azzal, hogy képzeletben az élet egészét átfogod! Ne sűrítsd egy gondolatba, hogy elôreláthatólag milyen és mennyi baj vár rád, hanem minden egyes fölmerülô esetben tedd föl magadnak a kérdést: mi ebben a dologban a tűrhetetlen és elviselhetetlen? Bizony szégyellnéd bevallani! Azután idézd emlékezetedbe, hogy sem a jövô, sem a múlt nem nehezedik rád, hanem mindig csak a jelen. Ennek a súlya pedig kisebbedik, ha egymagában körülhatárolod, és ha értelmednek szemrehányást teszel, hogy még arra sem képes, hogy a jelent önmagában elviselje. 37. Panthea vagy Pergamos talán csak nem ül még mindig Verus sírján? Hát Hadrianusén Chabrias vagy Diotimos? Nevetséges kérdés! Nos, ha ott ülnének, éreznék-e a holtak? S ha éreznék, örülnének-e neki? S ha örülnének, talán a gyászolók örökké élnének? Nem az-e az ô sorsuk is, hogy elôször öregasszonyok és öregemberek legyenek, azután pedig meghaljanak? S azok mit csinálnak késôbb, ha ezek már meghaltak? Minden rothadás és tele zsákra való bűzhödés! 38. Ha éles szemed van, láss vele, és hozd a legbölcsebb ítéleteket! 39. Az eszes lény alkatában az igazságossággal ellentétes erényt nem látok; az élvezettel ellentétest viszont látok -- a mértékletességet. 40. Tedd félre egyéni véleményedet arról, ami nézeted szerint bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad. -- Mit jelent az, hogy magam? -- Értelmedet! -- De én nemcsak értelem vagyok! -- Jó, jó, ezt megengedem! A fôdolog azonban, hogy az értelem ne okozzon önmagának bánatot. Ha pedig más részed rosszul érzi magát, arról ítéljen ô maga. 41. Az érzékelés korlátozása kellemetlen az állati természetnek. Az ösztön megfékezése is rossz az állati természetnek. Hasonlóképpen elôfordul, hogy a növényi lényt valami más korlátozza, s ezzel bajt okoz neki. Ennek megfelelôen az értelem bilincsbe verése bajt jelent az értelmes természetnek. Mindezt alkalmazd most önmagádra. Fájdalom vagy élvezet támad rád? Ám lássa az érzéklés, mire megy velük! Valamelyik ösztönöd akadályba ütközött? Ha ösztönödet feltétlenül érvényre kívánnád juttatni, ezzel értelmes lény voltodat sértenéd meg. Ha azonban az egyetemesség szempontját érvényesíted, kár sem érhet, akadály sem gátolhat. Hiszen az értelem birodalmába semmi más nem hatolhat be, hogy akadékoskodjék: sem a tűz, sem a vas, sem a zsarnok, sem a rágalom, sem más egyéb nem ér el odáig. ,,Ami egyszer tökéletes gömbbé formálódott, meg is marad annak.'' 42. Nem érdemlem meg, hogy önmagamat bántsam, én, aki szántszándékkal soha senkit nem bántottam. 43. Az egyik ennek, a másik annak örül. Én annak, ha vezetô értelmem egészséges, ha nem fordul el sem az egyes emberektôl, sem az olyan eseményektôl, amilyenek az embereket érni szokták, hanem mindent jóindulatú szemmel néz, fogad, és mindennel értéke szerint él. 44. Ügyelj rá, hogy a jelent kellemessé tedd a magad számára. Akik inkább az utókor dicséretét hajszolják, nem veszik észre, hogy ez a minket felváltó nemzedék is csak olyan lesz, mint a mostani nehezen tűrt embergomolyag, és az is csak halandó lesz. Általában, mit fô attól a fejed, hogy az utókor ilyen híredet visszhangozza-e, vagy olyan véleményt formál-e rólad? 45. Ragadj fel, és vess oda, ahová akarsz: szellemem ott is derűs lesz, mert beéri azzal, ha saját alkatának megfelelô módon él és cselekszik. Vajon ér-e annyit ez a dolog, hogy rosszul érezze magát a lelkem miatta, hogy lealacsonyodjék, hogy megalázott, sóvárgó, magába süppedt, megzavarodott legyen? Találsz-e valamit, ami ezt megéri? 46. Emberrel semmi nem eshetik meg, ami nem emberi dolog, ökörrel, ami ökörhöz, szôlôvel, ami szôlôhöz, kôvel, ami kôhöz nem illenék. Ha tehát mindent csak olyasmi ér, ami megszokott és természetes, mit zúgolódol? Hiszen a közös természet nem hozott rád semmi elviselhetetlent! 47. Ha valami külsô jelenség bánt, voltaképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott ítéleted. Márpedig csak tôled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha viszont a rossz érzés oka lelkedben rejlik, ki akadályozhatná meg, hogy felfogásodat helyesbítsd? Ugyanígy, ha az bánt, hogy nem teheted azt, amit helyesnek ítélsz, nem okosabb-e fokozott erôvel tevékenykedni, mint bánkódni? -- De valami nagyobb hatalom utamban áll! -- Hát akkor se bánkódj, hiszen az eredménytelenség oka nem benned van! -- De élnem sem érdemes, ha ennek végére nem járok! -- Akkor hát távozz az életbôl nyugodtan, az utadba került akadályokkal szemben megbékélten, mint ahogyan távozik az is, aki dolgának végére járt. 48. Gondold meg, hogy vezetô értelmed, ha önmagába zárkózva beéri azzal, hogy semmit ne tegyen, amit nem akar, még akkor is bevehetetlen erôsség, ha nincs oka rá, hogy ellenséges legyen. Hát még ha megfontolt körültekintéssel ítélkezik valamirôl! Ezért a szenvedélyektôl megtisztult értelem valóságos fellegvár. Az embernek nincs ennél biztosabb menedéke, hiszen, ha ide húzódik, továbbra is megközelíthetetlen. Aki ezt nem látja be, az tudatlan, aki pedig belátja, de nem húzódik oda vissza, az szerencsétlen. 49. Ne beszélj be magadnak többet, mint amennyit közvetlen érzéki benyomásaid tudtodra adnak. Meghallod, hogy valaki rosszat mond rólad. Nos, ezt ugyan hallod, de nem látom, hogy emiatt sérelem ért volna. Látom, hogy gyermekem beteg. Ezt látom, de azt, hogy veszélyben forog, már nem látom. Állj meg tehát mindig az elsô benyomásoknál, ne tégy hozzájuk magadból semmit, s akkor semmi baj nem ér. Vagy nem bánom, tégy hozzájuk! De olyan emberhez méltó módon, aki fölkészült a világ összes esélyére. 50. Keserű az uborka? El vele! Tüskebozót állja utadat? Kerüld ki! Elég! Ne kérdezd: miért vannak ezek is a világon? -- mert a természet titkait értô ember csak kinevet, mint ahogyan az ács és a varga is kinevetne, ha kifogásolnád, hogy műhelyükben ott találod a feldolgozott anyagok forgácsát és hulladékát. Pedig nekik még van hová dobniuk az ilyesmit. A közös természetnek azonban nincs önmagán kívül esô helye! S éppen az a csodálatos a művészetében, hogy önmagába zárva mindent, amit csak felölel -- még ha az látszólag romlik, öregszik, feleslegessé válik is --, önmagává alakít át, s ismét más, új dolgokat formál belôle. Művéhez éppoly kevéssé van szüksége külsô anyagra, mint olyan helyre, ahová a romlottabb részeket kivetheti. Neki elég a maga tere, a maga anyaga, a maga sajátos művészete. 51. Ne légy hanyag tetteidben; ne légy kapkodó beszédedben; ne légy csapongó képzeteidben; általában, lelked ne legyen sem zárkózott, sem kitáruló; ne zsúfold túl az életedet tennivalóval. Ám öljenek, szabdaljanak, átkozzanak téged! Befolyásolhatja-e ez azt, hogy értelmed tiszta, átható, józan, igazságos maradjon? Olyan ez, mint ha valaki tiszta, édes ízű forrás mellett áll, és ócsárolja: az pedig továbbra is ontja üdítô italát, s ha sarat vagy szemetet szórsz belé, hamar szétszórja, kimossa magából, és teljesen mocsoktalan marad. Hogyan szerezhetsz ilyen soha ki nem apadó forrást, poshadt vizű kút helyett? Ha minden órában megôrzôd lelki szabadságodat, jóindulattal, egyszerűséggel, szeméremmel. 52. Aki nem tudja, mi a világ, az nem tudja, hol van ô maga. Aki nem tudja, mire született, az nem tudja azt sem, kicsoda ô tulajdonképpen, és azt sem, mi a világ. Aki ezek közül egyet is elhanyagol, az a maga rendeltetését sem tudja megmondani. S most milyen színben tűnik fel elôtted az az ember, aki olyanok tapsai elôl menekül, vagy töri magát utánuk, akik azt sem tudják, hol vannak és kicsodák? 53. Annak az embernek dicséretére sóvárogsz, aki óránként háromszor elátkozza önmagát? Annak az embernek akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szinte minden cselekedetét megbánja? 54. Ne érd be azzal, hogy másokkal együtt belélegzed a körülöttünk szétáradó levegôt, hanem gondolkodásod is legyen összhangban a mindent átfogó értelemmel. Hiszen az értelem hatalma nem kevésbé árad szét mindenüvé, s nem kevésbé járja át azt, aki képes a befogadására, mint a levegô a lélegzeni tudót. 55. Általánosságban véve a gonoszság nem árt a világrendnek, esetenként véve nem árt embertársamnak; egyedül csak annak ártalmas, akinek viszont, mihelyt úgy akarja, módjában áll meg szabadulni tôle. 56. Az én szabad elhatározásomnak embertársam szabad elhatározása éppolyan közömbös, mint a párája vagy a teste. Mert ha a legteljesebb mértékben egymásért születtünk is, azért mindegyikünk vezérlô értelmének megvan a maga külön hatalmi köre. Ha nem így volna, akkor embertársam gonoszsága nekem is kárt okozna. Márpedig az istenség nem akarhatta, hogy másnak módjában álljon engem szerencsétlenné tenni. 57. A nap mintha szétömlene, s bár mindenüvé jut belôle, mégsem apad ki. Ez onnan van, hogy szétömlése tulajdonképpen kisugárzás. Ettôl a kisugárzástól kapta a ,,napsugár'' is a nevét. Hogy milyen a napsugár, azt megláthatod, ha megfigyeled a sötét helyiségbe valami résen át behatoló napfényt: egyenes sugárban terjed, mintegy nekifeszül az útjában álló szilárd tárgynak, amely elzárja elôle a mögötte levô űrt. -- Ott megáll, el sem csúszik, le sem esik. Ugyanígy kell értelmednek áradni és szétömleni: de nem kiapadni, hanem folyton sugárzani -- a szembenálló akadályokra nem erôszakosan vagy szenvedélyesen ráfeszülni, nem esni le, hanem ott maradni, és azt, ami a fénye számára hozzáférhetô, megvilágítani. Ami pedig visszautasítja, az maga magát fosztja meg a fénytôl. 58. Aki a haláltól fél, az vagy az érzékelés megszűnésétôl, vagy az érzéki benyomások változásától fél. De ha az érzéklés megszűnik, akkor rosszat sem érzel; ha pedig érzéki benyomásaid változnak, akkor más lény leszel ugyan, élni azonban tovább élsz. 59. Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát ôket. 60. Más a nyíl röpte és más az értelemé. Az értelem, még akkor is, ha óvatos és körültekintô, nem kevésbé halad egyenes irányban, és nem kevésbé tör elôre, mégpedig célja felé. 61. Hatolj be mások vezetô értelmébe, és viszont is tedd mindenki számára lehetôvé, hogy a te vezetô értelmedbe behatoljon. ======================================================================== Kilencedik könyv 1. Aki igazságtalan, az bűnt követ el. Mivel a mindenség természetének rendelése szerint az értelmes lények egymásért vannak, hogy egymást értékük szerint segítsék, bántani azonban semmiképpen ne bántsák, világos, hogy aki nem engedelmeskedik az ô akaratának, az vétkezik a legfôbb istenség ellen. Aki hazudik, az ugyanazt az istenséget bántja meg. A közös természet ugyanis mindennek a természete, ami csak van. Ami pedig van, azt minden létezôvel rokoni kötelék kapcsolja össze. A közös természetet még igazságnak is nevezzük: minden igazság legôsibb kútfejének. Aki tehát tudatosan hazudik, az vétkezik, ha félrevezetô szándékkal letér az igazi útról. De az is vétkezik, aki akaratlanul hazudik, ha a közös természettel nincs összhangban, és a világ természetével harcba keveredve megzavarja a világrendet. De harcba keveredik vele az is, aki -- bár szándékán kívül -- az igazsággal ellentétes álláspontra sodródik. Mert a természet beoltotta az emberbe az igazság ösztönét, és csak az nem tudja megkülönböztetni a hamisat az igaztól, aki hanyag és figyelmetlen. Az is vétkezik, aki hajszolja a gyönyört, mint valami jót, és kerüli a fájdalmat, mint valami rosszat. Mivel a hitványak gyakran tobzódnak élvezetekben, és a feltételeik is megvannak hozzá, a derekak pedig ki vannak szolgáltatva a fájdalomnak és a fájdalom okozóinak, az ember sokszor kénytelen vádolni a közös természetet, mintha úgy osztaná ki a sorsot a gonoszoknak és a derekaknak, hogy nincs tekintettel az érdemre. Azonkívül az, aki a fájdalomtól fél, egyszer majd félni fog valami szükségszerűen bekövetkezô eseménytôl is -- ami már vétekszámba megy. Aki a gyönyörre vadászik, az nem fog tartózkodni az igazságtalanságtól -- ami nyilvánvaló vétek. Ami pedig a közös természet szempontjából közömbös (mert ha nem volna elôtte közömbös akár az egyik, akár a másik, akkor nem alkotott volna kétfélét), azt közömbösnek kell venniük mindazoknak, akik a természet szerint gondolkodnak és a természetet vezérükként akarják követni. Tehát akinek szemében a közös természet számára közömbös dolgok -- mint amilyen a fájdalom és az élvezet, a halál és az élet, a hírnév és a névtelenség -- nem közömbösek, az nyilvánvalóan bűnbe esik. Állítom, hogy a közös természet ezeket közömbösnek veszi, ami annyit jelent, hogy válogatás nélkül megesnek mindazokkal a lényekkel, melyek sorjában keletkeznek és keletkeznek a világot irányító értelem ôsi terve szerint; ez az a terv, amely szerint hozzáfogott egykor a világot irányító értelem ennek a világnak a megalkotásához, de elôbb megállapította a teremtésre váró lények bizonyos törvényeit és elkülönítette a jelenlegi lét, változás és követés nemzô erôit. 2. Az volna méltó az igazi férfiúhoz, ha úgy távoznék az emberi közösségbôl, hogy sem a hazugságot, sem az alakoskodást, sem az elpuhultságot, sem a gôgöt nem ízlelné meg. A második legjobb módja az életbôl való elhajózásnak, ha valaki úgy leheli ki lelkét, hogy e vétkeket megutálta. Azt választod-e, hogy megátalkodj a gonoszságban? Nem arra int-e a tapasztalat, hogy kimenekülj ebbôl a dögvészbôl? Az értelem romlása ugyanis nagyobb dögvész, mint a körülöttünk szétáradó levegô fertôzöttsége és elváltozása. Mert ez csak az állatok dögvésze, és az életüket támadja meg, az pedig az embereké, és az emberségüket támadja meg. 3. Ne kicsinyeld le a halált, inkább fogadd derűs lélekkel, hiszen a természet akarata szerint való, mint sok más. Amilyen az ifjúság, az öregség, a serdülés, a virágkor, a fogzás, a legénytollpelyhedzés, az ôszbe csavarodás, a nemzés, a terhesség, a szülés és a többi, életed korszakaival együtt járó természetes tevékenység, ugyanolyan a felbomlás. Az értelmes ember tehát ügyeljen rá, hogy a halállal szemben se fölényesnek, se elutasítónak, se gôgösnek ne mutatkozzék, hanem úgy várja, mint valami természetes jelenséget. Ahogyan most azt várod, mikor jön világra feleséged méhe magzatja, ugyanúgy fogadd az órát, amikor lelked ebbôl a porhüvelybôl kiszabadul. Ha pedig valami külön szíverôsítô szabályt kívánsz: különösen könnyűvé teszi számodra a halált, ha elgondolod, mik azok a tárgyak, melyektôl megválsz, micsoda erkölcsök azok, melyek nem fertôzik meg többé lelkedet. Ezeken az erkölcsökön legkevésbé sem szabad megbotránkoznod, inkább jóságosán és szelíd lélekkel tűrd ôket. Ne feledd azt sem, hogy az emberek, akiktôl megválsz, nem azonos felfogásúak veled. Mert ha valami, ez az egy -- az egyazon felfogású emberekkel való együttélés lehetôsége -- visszahúzna az életbe és itt tartana. De most, hogy látod, micsoda kellemetlenséget okoz a veled együtt élôk viszálykodása, igazán elmondhatod: Jöjj, halál, de minél hamarabb, hogy valamiképpen megfeledkezhessem önmagamról! 4. Aki vetkezik, maga ellen vetkezik, aki igazságtalan, magával szemben igazságtalan, hiszen önmagát teszi gonosszá. 5. Sokszor az jár el igazságtalanul, aki valamit nem csinál, nemcsak az, aki valamit csinál. 6. Elegendô, ha jelen fogalmad világos, ha jelen cselekedeted közérdekű, ha jelen lelki adottságod szívesen fogad mindent, ami a külsô ok következményeként éri. 7. Szorítsd vissza a puszta képzelgést, fékezd le az ösztönt, irtsd ki a vágyat, légy ura vezérlô értelmednek. 8. Az esztelen lények egyazon pára osztályosai, az értelmes lények egyazon gondolkodó lélek részesei, aminthogy minden földszerűben ugyanaz a föld van, egy fénynél látunk, és egy levegôt szívunk mindnyájan, akik csak látó és lelkes lények vagyunk. 9. Amik valami közösben részesek, a saját fajtájukhoz húznak. Minden földszerű a föld felé húz, minden cseppfolyós arra törekszik, hogy egybefolyjék, éppígy a légszerű is, úgyhogy rekeszekre és szétkülönítô erôre van szükség ezzel a vonzalommal szemben. A tűz felfelé tör, az ôstűz felé, mindazonáltal annyira kész bármilyen földi tűzzel is összelobogni, hogy minden, csak egy kicsit száraz anyag is nagyon könnyen tüzet fog, ha megfogyatkozott benne a lángra kapást akadályozó rész. Éppen így, vagy talán még inkább siet mindaz, ami a közös értelmes természet osztályosa, a vele egynemű felé. Mert minél magasabb rendű a többihez képest, annál készségesebben összevegyül és összekeveredik azzal, amivel rokon. Már az értelmetlen lényeknél megfigyelhetünk rajzást, nyájba csoportosulást, magzatápolást -- szóval valami vonzalomfélét, mert ezeknek már párájuk van, és sokkal erôsebben található bennük a társulás ösztöne, mint a növényekben, kövekben vagy fákban. Az értelmes lényeknél ott az államalkotás, a barátság, a család, a társulás, a háborúban a szövetségkötés és a fegyverszünet. A még magasabb rendűeknél, például a csillagoknál, még akkor is van valami egység, ha egymástól messze vannak. Így a felsôbbrendűségre irányuló törekvés még az egymástól távol állókban is létrehozhatja az összetartozás érzését. Nézd, mi történik most. Csak az értelmes lények feledkeztek meg errôl a kölcsönös egymáshoz törekvésrôl és összetartozásról, csak náluk nem észlelhetô ez az egymásba olvadás. Pedig hiába futnak elôle az emberek, útjuk körös-körül el van zárva, a természet mégiscsak erôsebb. Ha megfigyeled, magad is rájössz arra, amit mondok. Mert elôbb találhatsz valami földszerűt, aminek nincs kapcsolata semmi földszerűvel, mint embert, aki ne tartoznék az emberekhez. 10. Minden meghozza a maga gyümölcsét: ember, istenség, világ, mégpedig mindegyik a maga idejében. Mert az nem számít, hogy a nyelvszokás fôleg a szôlôtôre és más hasonlókra használja ezt a szót. Hiszen az értelemnek is megvan az egyetemes és a saját gyümölcse. S mindaz, ami belôle fakad, olyasvalami, mint maga az értelem. 11. Ha teheted, tanítsd jobbra az embereket, ha ez nem sikerül, gondold meg, hogy éppen ilyen esetre kaptad az elnézést. Lám, az istenek is elnézôk az ilyen emberekkel szemben, sôt egyben-másban -- mint az egészség, gazdagság, közmegbecsülés -- segítségükre vannak. Ennyire jóságosak! Ez neked is módodban áll. Vagy mondd meg, ki gátol benne? 12. Tűrd a bajt, de ne add a szerencsétlent, és ne akarj se szánalmat, se bámulatot kelteni. Csak egyet akarj, munkádat és pihenésedet a közérdek követelménye szerint szabályozni. 13. Ma minden zűrzavarból kiszabadultam, jobban mondva minden zűrzavart kidobtam magamból; mert nem kívül volt, hanem belül, az én nézeteimben. 14. Mindez használatát illetôleg megszokott, idejét tekintve pillanat, anyagára nézve korhadás. Minden ma is olyan, mint azoknak az életében volt, akiket már eltemettünk. 15. A dolgok rajtunk kívül, mintegy lelkivilágunk küszöbe elôtt vannak, elszigeteltek, nem tudnak önmagukról, nem is nyilatkoznak meg. Mi nyilatkozik hát róluk? A vezérlô értelem. 16. Az értelmes és társas életre született lény kára vagy java nem attól függ, ami éri, hanem attól, amit tesz. Éppen így erényességét vagy bűnösségét sem az dönti el, ami éri, hanem az, amit cselekszik. 17. A felhajított kônek nem rossz, ha leesik, mint ahogy nem volt jó, mikor felszállt. 18. Hatolj be embertársaid vezérlô értelmébe s látni fogod, milyen bíráktól félsz, és milyen bírák ôk saját magukkal szemben. 19. Minden változásban van. Te magad is folytonosan változol, sôt bizonyos értelemben felmorzsolódol. Ugyanígy az egész világ. 20. Ne törôdj a más hibájával! 21. A tevékenység félbeszakítása, a vágy és a vélemény szünetelése, vagy ha úgy tetszik, halála, egyáltalán nem valami rossz. Vedd most a különbözô életkorokat, a gyerekkort, a serdülést, a fiatalságot, az öregséget: ezeknek is minden változása alapjában véve halál. S vajon félelmetes-e ez? Tekintsd át most a magad életét, amit elôbb nagyatyád, majd anyád, végül örökbe fogadó atyád irányítása alatt éltél, s annyi sok romlással, változással, elmúlással szemben tedd fel a kérdést: vajon rettenetes-e ez? Nos hát, éppen ennyire nem rettenetes az egész életed megszűnése, elpihenése, elváltozása. 22. Kutasd figyelô gonddal a magad, a világ és embertársad vezérlô értelmét. A magadét: hogy igazságos értelemmé formáld, a világét: hogy el ne felejtsd, minek a része vagy, és embertársadét, hogy átlásd, vajon esztelen-e vagy belátó, s hogy egyúttal számba vedd a rokoni kapcsolatot is, amely összefűz vele. 23. Amint te magad egy közösségi rendszer kiegészítô része vagy, úgy minden tetted is járuljon hozzá a közösségi élet teljességéhez. Amelyik tetted tehát sem közvetlenül, sem közvetve nem segíti a közös célt, az szétaprózza életedet, megbontja annak egységét, pártot üt, akárcsak az az ember, aki a politikai életben a maga állásfoglalásával távol tartja magát az összhangtól. 24. Gyerekcivakodás, gyerekjáték, ,,hullát hurcoló pára'' -- világosabban felfoghatjuk a Necyiát. 25. Hatolj el a végsô ok milyenségéig, és az anyagtól elkülönítve vedd vizsgálat alá. Azután határozd meg azt a leghosszabb idôt, ameddig ez a milyenség a maga sajátos alkata szerint fennmaradhat. 26. Végtelenül sokat szenvedtél, mert nem érted be a rendeltetése szerint cselekvô vezérlô értelemmel. De most már elég legyen! 27. Ha mások korholnak, gyűlölnek, és ezt ki is fejezik, fordulj a lelkükhöz, nézz a mélyére és lásd, milyen emberek! Akkor rájössz, hogy a rólad alkotott véleményük miatt nem kell nyugtalankodnod. De azért légy jóindulatú velük szemben, hiszen a természet törvénye szerint ôk is barátaid. Lám, az istenek is mindenféleképpen, álmokkal, jóslatokkal, hozzásegítik ôket a tárgyakhoz, amelyek szívükhöz nôttek. 28. A világ körforgása fel, le, századról századra ugyanaz. S a mindenség értelme vagy külön határozza meg minden mozdulatát -- ha így van, fogadd el, ami kezdeményezése szerint történik --, vagy csak egyszer avatkozott be iránymutatóan, s minden további mozzanat ebbôl következményszerűen folyik, mert valami módon csak atomok vannak. Összefoglalva: ha van istenség, minden rendben van; ha a véletlen uralkodik, legalább te ne szolgáltasd ki magadat a véletlennek. Nemsokára mindnyájan a föld alá kerülünk, azután maga a föld is elváltozik. Majd e változás eredménye is elváltozik a végtelenségig, és e változások eredményei ismét a végtelenségig. S aki elgondolja e fordulatok és változások egymásra toluló hullámzását, gyorsaságát, az megvet minden halandó dolgot. 29. A mindenség anyaga mindent elragadó sodró áradat. Milyen silányság minden politikai elmélet, amely azt képzeli, hogy a bölcselet megállapításait át lehet vinni az emberi élet gyakorlatába. Éretlen gyerekség. Embervakarcs, mit akarsz még? Tedd, amit a természet most kíván. Fogj munkához, ha teheted, de ne tekingess körül, hogy tudomást vesz-e valaki róla. Ne reméld e földön Platón államát! Érd be azzal, ha a legcsekélyebb haladást észleled, s ne gondold, hogy ez az eredmény valami kis dolog. Mert ki tudná megváltoztatni az emberek alapelvét? Az alapelvek megváltoztatása nélkül pedig mi más lehet az eredmény, mint a sóhajtozó és meggyôzôdést színlelô tömegek szolgasága? Rajta, idézd a fejemre Nagy Sándort, Fülöpöt és phaleroni Demetriost! Nem az én dolgom elbírálni, hogy mennyiben vetettek ezek számot a közös természet akaratával és mennyiben fegyelmezték magukat. Ha pedig csak színész- szerepet játszottak, senki sem ítélt engem arra, hogy utánozzam ôket. Egyszerű és szerény a bölcselet elôírta feladat: ne csábíts engem nagyképűsködésre! 30. Szemléld mintegy a magasból a sok ezer embercsoportot, a sok ezer vallási szertartást, a mindenféle viharban, szélcsendben szétrajzó hajókat, a születô, együttélô, elmúló lények tarkaságát. Gondolj a mások már régen leélt életére, s arra, amit utánad fognak élni, meg arra, amit most barbár népeknél élnek: hányan nem ismerik még a nevedet sem, hányan felejtik el mihamar, hányan vannak, akik ma talán dicsérnek, holnap már gyaláznak... Bizony mondom, sem az emlékezet, sem a hírnév, se semmi egyéb szót sem érdemel! 31. Ôrizd meg lelked rendíthetetlenségét a külsô okból fakadó esetlegességekkel szemben. Légy igazságos azokban a cselekedeteidben, melyeknek oka belôled való. Ez annyit jelent, hogy minden vágyad és tetted, amint természetednek is megfelel, közérdekű cselekvésben találja meg a célját. 32. Lehetôséged van rá, hogy megszabadulj sok nyomasztó gondodtól, amelyek csak a te képzeletedben élnek. Micsoda nagy, szabad mozgási teret biztosítasz magadnak azzal, hogy elméddel átfogod az egész világot, hogy a mérhetetlen idôt szemügyre veszed, hogy részrôl részre minden egyes dolog gyors változásán elmélkedel: milyen rövid az idô a keletkezéstôl a felbomlásig, micsoda mérhetetlen űr elôzte meg a születést, és milyen végtelenség van még a feloszlás után! 33. Minden, amit látsz, mihamar elpusztul, és a pusztulást szemlélôk maguk is egykettôre elpusztulnak. Aki késô öregségében hal meg, ugyanarra jut, amire az idô elôtt elhunyt. 34. Íme, ilyen az emberek vezérlô értelme, ilyen dolgok után törik magukat, ilyen okokból szeretnek és tisztelnek! Tedd szabályoddá, hogy a kendôzetlen lelküket vizsgálod. Mekkora dôreség, hogy azt képzelik, ócsárlásukkal ártanak, vagy dicséretükkel használnak! 35. A pusztulás semmi más, mint változás. Ebben a változásban kedvét leli a mindenség természete, amely szerint minden megfelelô rendben történt, öröktôl fogva egyazon elv szerint történik, és idôtlen idôkig ugyanúgy fog történni. Hogyan mondhatod, hogy minden rosszul volt és mindig rosszul lesz, hogy annyi isten közül soha egy sem rendelkezett azzal a hatalommal, amivel mindezt helyreigazította volna, hanem a világ arra van kárhoztatva, hogy szüntelen bajok sújtsák? 36. Az egyes tárgyak anyagának rothadása: víz, por, csont, genny. Azután a márvány alapjában véve földkeményedés; az arany, az ezüst: üledék; a ruha: állatszôr, a bíbor: csiga vére, és így tovább a többi. Maga az életadó pára is ebbe a csoportba tartozik, mert ugyancsak alá van vetve a változásnak. 37. Legyen már elég a nyomorúságos életbôl, a zsörtölôdésbôl a komolytalanságból. Mi bánt? Mi ér meglepetésként? Mi hoz ki a sodrodból? Talán az ok? Nézz csak a szemébe! Vagy talán az anyag? Vizsgáld meg azt is! Ezeken kívül azután már nincs semmi. Légy már végre egyszer az istenekkel szemben egyszerűbb és derekabb. Igazán egyre megy, hogy a világ dolgait száz évig vagy három évig szemléled-e. 38. Ha valaki vétkezett, benne van a baj. De talán nem is vétkezett. 39. Vagy egy értelmi forrásból árad minden a világra, mint egyetlen testre: ez esetben a rész nem panaszolhatja fel azt, ami az egésszel történik -- vagy csak atomok vannak: csupa zűrzavar, szétszórtság. Mire való a nyugtalankodás? Mondd vezérlô értelmednek: meghaltál, megromlottál, állattá süllyedtél, pózolsz, nyájszerűen élsz, legelsz. 40. Vagy nincs hatalmuk az isteneknek, vagy van. Ha nincs, miért imádkozol? Ha van, miért nem inkább azt kéred tôlük, ,,engedjék meg, hogy ettôl vagy attól ne féljek, ne vágyódjam rá, ne búsuljak érte'', mint azt, hogy ,,ezt ajándékozzák nekem, azt meg távoztassák el tôlem''? Mert, elvégre, ha az embereken segíteni tudnak, akkor ebben is segítségükre lehetnek. De talán azt fogod mondani, hogy ebben a tekintetben a rendelkezést az istenek rád bízták! Nos, ha így van, hát nem jobb-e a tôled függô dolgokat teljes szabadságban élvezni, mint a hatáskörödön kívül esôkkel szolgaságban és megalázottságban törôdnöd? És ki mondta neked, hogy az istenek nincsenek segítségünkre a tôlünk függô ügyekben is? Próbáld csak meg, fordulj hozzájuk imáddal ilyen ügyeidben is, s az eredményt majd meglátod. Az egyik ember így imádkozik: ,,Bárcsak az enyém lehetne ez az asszony.'' Te így imádkozz: ,,Vajha ne is vágyakozzam erre az asszonyra.'' Az: ,,Csak megszabadulnék ettôl!'' Te: ,,Ne is kívánjak megszabadulni ettôl!'' Az: ,,Csak el ne veszítsem gyermekemet!'' Te: ,,Ne féljek attól, hogy elveszítem ôt.'' Általában így imádkozz, és majd meglátod, mi történik. 41. Epicuros mondja: ,,Mikor beteg voltam, szóba sem hoztam testi fájdalmaimat, látogatóimmal sem fecsegtem ilyesmirôl, hanem tovább folytattam megkezdett természettudományi kutatásaimat, és fôleg azzal a kérdéssel foglalkoztam, hogy az értelem -- bár részes a test érzéseiben -- hogyan ôrizheti megrázkódtatás nélkül a maga sajátos javát. Az orvosoknak sem adtam rá alkalmat, hogy tudományukkal mint valami nagy dologgal felvághassanak. Általában életem boldogan, derülten folyt tovább.'' Ugyanazt tedd, amit Epicuros, ha ágyba dönt a betegség, és az élet minden más válságában. Mert minden bölcseleti iskola közös tétele a következô: bármi érjen, a bölcseletet ne hagyd cserben, ne fecsegj úgy, mint a tudatlan, a természet törvényeiben járatlan ember; szemedet csak a jelen feladatára függeszd és arra az eszközre, amivel a végére járhatsz. 42. Ha megütközöl valakinek az arcátlanságán, tüstént tedd fel magadnak a kérdést: ,,Lehetséges-e, hogy ne legyenek arcátlanok a világon?'' Nem lehetséges. Ne kívánj tehát lehetetlent. Mert ez az ember is azok közé az arcátlanok közé tartozik, akik szükségképpen vannak a világon. Ugyanígy bánj a furfangos, a hűtlen és általában bármi más szempontból kifogás alá esô embertársaddal. Mihelyt arra gondolsz, hogy az ilyen emberfajta hiánya nem lehetséges, mindjárt elnézôbb leszel az effajtával szemben. Azt sem árt azonnal meggondolnod, milyen erényt adott a természet az embernek a szóban forgó vétek kiegyenlítésére. Mert adott, mintegy ellenméregként, a hálátlansággal szemben szelídséget, más ellen ismét más képességet. Általában módodban áll a tévelygôt helyes útra terelned. Mert minden bűnös tulajdonképpen eltéveszti a kitűzött célt és tévelyeg. Azután nézzük csak, micsoda kárt szenvedtél? Alapjában véve azok közül, akik ellen tüzelsz, senkire nem bizonyítod rá, hogy valami olyat tett, amitôl értelmed megromlott volna. Márpedig a rossz és kár fogalma ebben merül ki számodra. Mi új, mi meglepô van abban, ha a neveletlen ember neveletlenül viselkedik? Vigyázz, nehogy inkább magad ellen kelljen azt a vádat emelned, hogy készületlenül ért téged ennek az embernek ez a hibája. Az értelem lehetôvé tette számodra, hogy megfontold: ez az ember valószínűleg elköveti ezt a hibát -- mégis megfeledkezel róla, s aztán bámulsz, hogy elkövette. Különösen akkor fordulj inkább magad ellen, ha hűtlen vagy hálátlan emberre szórod a vádat. Mert nyilvánvalóan a te számládat terheli, akár ha egy ilyen hajlamú emberrôl föltételezted, hogy megôrzi a hűséget, akár ha nem minden mellékcél nélkül tettél vele jót, úgy, hogy magában a tettben leszakasztottad annak gyümölcsét. Mert, ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred-e be azzal, hogy természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte? Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár! Mert amint ezek a testrészek arra termettek, hogy alkatuknak megfelelô működésükkel betöltsék sajátos feladatukat, úgy az ember is, aki tulajdonképpen azért születik, hogy jót tegyen, ha valami üdvös vagy közhasznú tevékenységet fejtett ki, csak azt tette, amire rendeltetett. S ezzel már meg is kapta a maga jutalmát. ======================================================================== Tizedik könyv 1. Lelkem, mikor leszel végre jó, egyszerű, egységes, kendôzetlen s átlátszóbb, mint a test, amely körülburkol téged? Rájössz-e valaha a szeretet és a gyöngédség ízére? Betelsz-e már egyszer, legyôzöd-e szükségleteidet, hogy az élet örömeinek élvezéséhez semmit ne kívánj, semmit ne óhajts, sem élô, sem élettelen dolgot, sem azt, hogy még több idôt fordíthass rájuk, sem más helyet vagy vidéket, sem tisztább levegôt, sem barátságosabb emberekbôl álló környezetet? Megelégszel-e már azzal, amit a jelen kínál, örülsz-e mindannak, ami van, meggyôzöd-e végre magad, hogy az istenektôl minden rendelkezésedre áll, minden hasznodra van, és a jövôben is hasznodra lesz, amit csak jónak látnak, és amit a legtökéletesebb lény -- az élô természet -- épsége érdekében juttatnak néked? Ez az élô természet jó, igazságos, szép, mindent létrehoz, tartalmaz; magába foglalja, felöleli azt is, ami feloszlik, hogy belôle más, hasonló dolgok származzanak. Mikor jutsz el végre az istenekkel és az emberekkel való közös együttélésben a tökéletességnek arra a fokára, hogy te sem teszel nekik szemrehányást, viszont arra sem adsz okot, hogy ôk korholjanak téged? 2. Vizsgáld meg, mit kíván természeted, már ha tényleg a természet irányít. Azután teljesítsd azt, ne emelj ellene kifogást, föltéve, hogy állati természeted kárát nem vallja. De továbbmenve azt is kutasd ki, mit kíván állati természeted. S ennek is adj meg mindent, föltéve, hogy értelmes természetedre nem hárul belôle semmi kár. Ami pedig az értelemnek megfelel, az egyúttal a társas közösség érdekeihez is vág. Tartsd magad ezekhez a szabályokhoz, és ne foglalkozz fölösleges dolgokkal. 3. Ami ér, az vagy úgy ér, hogy elviselésére elegendô az erôd, vagy úgy, hogy képtelen vagy elviselni. Ha olyasmi ér, hogy elviselheted, akkor ne zúgolódj, hanem erôdhöz képest tűrj! Ha elviselhetetlen, akkor se zúgolódj, mert, ha veled végzett a baj, maga is felôrlôdik. De ne felejtsd el, hogy a természet megadta az erôt mindannak elviselésére, aminek elviselhetôvé, tűrhetôvé tétele csak a te ítéletedtôl függ, hiszen fölfoghatod úgy is, hogy teljesítése hasznodra van, sôt kötelességed. 4. Ha valaki téved, türelemmel oktasd és mutass rá, miben tévedett. Ha ezt nem tudod megtenni, inkább magadat vádold -- vagy még magadat sem. 5. Bármi ér is, az az örökkévalóságtól fogva el volt rendelve számodra, s az okok szövedéke beláthatatlan idôtôl fogva összefonta a te létezésedet és azt, ami ért. 6. Akár csak atomok zűrzavara van, akár van természeti rend, elsô vezérelvem: ,,Része vagyok a természettôl kormányzott egésznek'' -- második vezérelvem: ,,A velem egyfajtájú részekkel valamiféle rokonsági kötelék fűz össze.'' Annak tudatában, hogy rész vagyok, semmin nem ütközöm meg, ami az egészbôl nekem jut, mert semmi sem káros a résznek, ami hasznos az egésznek. Az egész viszont nem tartalmaz semmit, amibôl ne volna magának haszna. Minden természetnek közös törvénye ez, a világ természetének pedig ezenfelül még további kiváltsága az is, hogy semmi külsô ok nem kényszerítheti olyasvalaminek a létrehozására, amibôl kára lehetne. Tehát, ha ráeszmélek, hogy ilyen egésznek vagyok a része, mindent, ami csak ér, nyugodt szívvel fogadok. Mivel pedig rokonsági kötelék fűz az azonos fajtájú részekhez: természetesen semmit sem cselekszem a köz kárára, inkább -- osztályos társaimra való tekintettel -- minden törekvésemet a közjóra irányítom, az ellenkezôjétôl pedig visszaterelem. Ha ezek mellett az alapelvek mellett következetesen kitartok, életem mindenesetre boldog lesz, aminthogy elképzelheted azt is, milyen kellemes annak a polgárnak az élete, aki polgártársai hasznát szolgáló cselekvésekkel halad élete útján, és örömmel vállalja, amit csak kijelöl neki föladatul a közösség. 7. A mindenség részeinek, a világtermészettôl befogott összes dolgoknak szükségszerűen el kell pusztulniuk, vagy -- kifejezôbb szóval -- el kell változniuk. Ha ez a változás természettôl fogva rossz -- mégpedig szükségszerű rossz -- volna számukra, akkor az egész -- tekintve, hogy részei mindig mássá és mássá változnak, és így vagy úgy pusztulásra hajlamosak -- nem volna jó vezetés alatt. Vajon maga a természet arra vállalkozott-e, hogy önmaga károsítsa saját részeit, hogy bajnak tegye ki, sôt szükségszerűen bele is döntse ôket a bajba? Vagy talán tudatában sincs annak, hogy ilyesmi megesik? Mindkét föltevés elfogadhatatlan. Ha pedig valaki -- számításon kívül hagyva az össztermészetet -- ezeket a változásokat pusztán a dolgok alkatából vezetné le, milyen nevetséges volna, ha egyrészt megállapítaná, hogy az egész részei alkatuknál fogva változásra kényszerülnek, másrészt mindjárt csodálkoznék vagy bosszankodnék rajta, hogy ez bekövetkezik, mintha valami természetellenes történt volna! Különösen akkor, mikor minden felbomlás tulajdonképpen visszatérés azokhoz az elemekhez, melyekbôl minden összeállt: akár szétporlott ôsanyag az, amibôl az adott jelenség összeverôdött, akár valami változás hozta létre, mondjuk, hogy valami szilárd dologból földszerű, valami légiesbôl légszerű lett. A felbomlással mindezek újra felszívódnak a világmindenségbe, és vagy idôszakonként lángokban pusztul el a világ, vagy szüntelen változások során újhodik meg. De nehogy valamiképpen azt képzeld, hogy tested szilárd és légszerű részei már a születéstôl fogva megvannak: tegnap vagy tegnapelôtt, táplálékokból és beszívott levegôbôl sűrűsödtek össze. És csak az változik, amit valaki ilyen módon magára szedett; amit az anya szült, az változatlan. S ha azt hoznád fel, hogy a gyarapodás a te sajátos milyenségeddel már a legszorosabban összekapcsolódott, állításom érvényét, hitem szerint, az sem gyengítené. 8. Ha elérted, hogy jónak, szerénynek, igaznak, értelmesnek, békésnek, nagylelkűnek nevezzenek -- vigyázz, hogy soha más jelzôvel ne illethessenek; ha pedig e neveket elvesztetted, igyekezz haladéktalanul visszaszerezni ôket. Gondold meg, hogy ,,értelmes'' annyit jelent, mint mindent gondosan megvizsgálni és alaposan megfontolni; ,,békés'' annyit, mint a közös természettôl rád mért sorsot készséggel fogadni; ,,nagylelkű'' annyit, mint gondolkodó részed fölényét biztosítani a testnek enyhe vagy heves izgalmai, a hiú hírnév, a halál és más ilyesmi fölött. Ha érdemes tudsz maradni ezekre a nevekre, és nem pályázol rá, hogy mások illessenek velük: más ember leszel, új életet kezdesz. Hiszen ha továbbra is olyan maradsz, amilyen eddig voltál, ha az élet így ráncigál ide-oda és szennyez be, nem leszel jobb az érzéktelen és az élethez görcsösen ragaszkodó embereknél, a vadállatokkal vívó, félig már szétmarcangolt gladiátoroknál, akik sebbel, sárral borítva csak azért könyörögnek, hogy megmaradhassanak holnapra, bár másnap ugyanolyan állapotban, ugyanazoknak a karmoknak és torkoknak biztos zsákmányai. Vedd be tehát magadat e néhány jelzô sáncába, s ha ott tartani tudod magad, tarts ki, mintha a boldogok szigetére költöztél volna át; ha pedig érzed, hogy kívül kerülsz, és nem tudsz a helyzet ura maradni, rettenthetetlenül vonulj vissza valamelyik zugba, ahol még állod a harcot, vagy teljesen távozz az életbôl -- de nem haragosan, hanem egyszerűen, szabadon, szerényen: az életnek legalább ezt az egy feladatát -- a távozást --szépen teljesítve. Hatalmas segítség ezekre a jelzôkre emlékezetedben az is, ha az istenekre gondolsz, és arra, hogy ôk nem hízelgésre számítanak, hanem, hogy minden értelmes lény hozzájuk hasonlítson. Továbbá: hogy a fügefa rendeltetését a fügefa, a kutyáét a kutya, a méhét a méh, az emberét az ember teljesíti. 9. Mimus-játék, háború, félelem, ernyedtség, szolgalelkűség naponta kitörlik lelkedbôl mind a szent alapelveket, ahányat csak a természet törvényeinek megfelelô ismerete nélkül elgondoltál, majd elejtettél. Mindent úgy kell megfigyelned és mindig úgy kell cselekedned, hogy a jelen szükségletének is eleget tégy, és elméletben is megértsd a dolgokat. Ezenkívül belsô, de nem rejtegetett önbizalmat kell merítened a mindenség ismeretébôl. Mikor érzed végre az egyszerűség örömét? Mikor a méltóságteljes magatartásét? Mikor azt, ami az egyes jelenségek ismeretébôl fakad, annak ismeretébôl: mi az anyaguk, mi a helyük a világrendben, mennyi ideig tarthatnak, mikbôl álltak össze, kiknek a birtokába juthatnak, kik adhatják, vagy vehetik el ôket? 10. A pók nagy dolognak tartja, ha legyet fogott, az emberek közül az egyik, ha nyulat, a másik, ha hálóval szardellát, ismét másik, ha vadkant, más, ha medvét, más, ha szarmatát. Ha irányító alapelveiket vizsgálat alá veszed, nem rablók-e egytôl egyig? 11. Alakíts ki magadnak tudományos módszert annak vizsgálatára, hogyan változik át minden valami mássá. Erre figyelj folyton, s ebben gyakorold magad szüntelenül, mert semmi mással nem teheted annyira emelkedetté lelkedet. Aki ide eljutott, az szinte kivetkôzött már testébôl, s ha meggondolja, hogy az emberek körébôl innen-onnan távozva, mindent itt kell hagynia, akkor a tôle függô cselekedetekben teljesen rábízza magát az igazságosságra, egyéb adott ügyeiben pedig a mindenség természetére. Hogy más mit mond, mit gondol róla, mit tesz ellene, azt a következô két alapelv birtokában számba sem veszi: elôször neki magának igazságosan kell eljárnia a jelen követelte cselekedetekben, másodszor mindazt örömmel kell fogadni, amit a sors éppen neki oszt. Az ilyen ember minden ügyes-bajos dolgot félretéve nem akar mást, mint egyenes úton a törvénynek megfelelôen haladni, és az istenséget követni, aki szintén egyenes úton tör célja felé. 12. Mi szükség van sejtésekre, amikor módodban van látva látnod, mit kell tenned! S ha már látod, járj utadon békében, állhatatosan. Ha még nem látod, állj meg, és kérj tanácsot az okosabbaktól. Ha pedig egyéb akadályok merülnének föl, az adott lehetôségeket okosan mérlegelve és attól, ami igazságosnak látszik, tapodtat sem tágítva, csak elôre! Ezt a célt biztosítani a legjobb, tôle eltávolodni viszont rút dolog volna. Aki mindenben az értelmet követi, az nyugodt, mégis tevékeny, derült, mégis komoly. 13. Mihelyt felserkensz álmodból, kérdezd meg magadtól, fontos-e számodra, hogy más embert ócsárolj, ha igazságos és szép tetteket vittél végbe. Nem fontos. Megfeledkezel-e róla, hogy azok, akik kidüllesztett mellel másokat dicsérnek vagy korholnak, milyenek ágyasházukban, hogyan viselkednek asztaluknál? Elfelejted-e, mit csinálnak, mit nem csinálnak, mi után futnak, mit lopnak és rabolnak -- nem kezükkel, nem is lábukkal, hanem lényük legértékesebb részével, mely pedig kiapadhatatlan forrása lehetne, ha akarná, a hűségnek, a szerénységnek, az igazságnak, a törvénynek, a jó szellemnek? 14. A fegyelmezett és szerény ember így szól a mindent adó és mindent elvevô természethez: ,,Adj, amit akarsz, vedd el, amit akarsz.'' Ezt azonban nem felfuvalkodottan mondja, hanem jóindulatúan engedelmeskedve a természetnek. 15. Rövid idô az, ami még hátravan. Élj úgy, mintha hegy fokán élnél. Aki mindenütt úgy él a világban, mint egyetlen hazában, annak igazán mindegy, ott-e vagy itt. Embertársaid lássák, ismerjék meg benned az igaz, természet szerint élô ember példáját. Ha pedig nem tudnák ezt elviselni, inkább öljenek meg. Ez is jobb, mint az ô módjukon élni. 16. Egyáltalán, ne vitatkozz többé arról, hogy milyennek kell lennie a jó embernek, hanem légy olyan. 17. Képzeld magad elé állandóan az idô végtelenségét, az anyag határtalanságát: az anyaghoz képest minden egyes jelenség fügemag, az idôhöz képest fúrófordulat. 18. Képzeld magad elé az egyes érzéki tárgyakat, amint feloldódnak, változnak, korhadnak, porladnak. Gondold meg, hogy minden szinte csak azért lett, hogy ismét elpusztuljon. 19. Milyenek az emberek, ha esznek, alusznak, szerelmeskednek, szükségüket végzik? Azután milyenek, ha adják a hatalmasat, ha büszkélkednek, haragusznak, felülrôl lefelé rendreutasítanak? Nemrégiben még hány embernek szolgáltak, és milyen okokból? S nemsokára milyen állapotban lesznek! 20. Mindenkinek hasznára van, amit a közös természet hoz neki, és akkor van hasznára, amikor hozza. 21. ,,Szereti a föld az esôt, szereti a szent levegôég is.'' Szereti a világrend azt tenni, aminek éppen történnie kell. Azért hát azt mondom a világrendnek: ,,Szeretem, amit te szeretsz.'' Nem úgy mondják- e a köznapi nyelvben is: ,,Ez a világ sorja.'' 22. Vagy itt élsz tovább, ezt már megszoktad; vagy máshova mész innen, ezt te akartad, vagy meghalsz, akkor pedig elvégezted feladatodat. Nincs tovább! Csak bátran hát! 23. Mindig légy tudatában annak, hogy ez a darab föld is csak olyan, mint a másik, és hogy itt ugyanazt találod meg, amit azok, akik hegy ormán, tenger partján, vagy bárhol másutt laknak. Kétségtelenül igazat fogsz adni Platonnak, aki azt állítja, hogy városfalak közé zárva is élhet az ember úgy, mintha hegyen, karámban élne és juhokat fejne. 24. Mi az én vezérlô értelmem? Mit csinálok most belôle? Mire használom most? Csak nem értelmetlen? Csak nem vált el, nem szakadt el a közösségtôl? Csak nincs annyira összeforrva, összeelegyedve a testtel, hogy minden rezdülését megossza vele? 25. Aki megszökik urától, az szökevény. Urunk a törvény. Aki tehát a törvény ellen vét, az szökevény. Aki bánkódik, haragszik vagy fél, az ellene szegül annak, ami a mindenség kormányzójának végzése szerint történt, történik, vagy történni fog. Pedig aki a megfelelô részt kinek- kinek odaítéli: maga a törvény. Tehát szökevény az is, aki bánkódik, haragszik, vagy fél. 26. A férfi, miután termékenyítô magvát az anyaméhbe bocsátotta, továbbáll, a többit pedig valami más hatóerô vállalja át, amely addig működik, amíg ki nem fejlesztette a magzatot. Milyen kis okból milyen következmény! A csecsemô azután torkán át táplálékot vesz fel: a többit atvállalja valami más hatóerô, mely kialakítja az érzéklést, az ösztönt és általában az életet, erôt. Milyen sok és milyen csodálatos jelenség! Vizsgáld meg ezeket az annyira titokzatos folyamatokat, és vedd szemügyre ezt a hatóerôt úgy, mint ahogyan szemügyre vesszük a lefelé húzó és felfelé vonzó erôt: nem testi szemünkkel, de azért nem kevésbé áthatóan. 27. Állandóan gondolj rá, hogy ami most van, olyasmi azelôtt is volt. Gondolj arra is, hogy ezután éppen így lesz. Saját élményeid és a régebbi történelem tanulmányozása alapján idézz szemed elé egész színjátékokat, a maiakkal azonos jeleneteket: Hadrianus, Antoninus vagy Fülöp, Nagy Sándor, Croisos egész udvarát. A színjáték ugyanaz, csak a szereplôk mások! 28. Gondolj arra, hogy minden ember, aki az élet valami jelensége miatt búslakodik vagy méltatlankodik, hasonlít az áldozatra szánt, rugdalódzó és sivító malachoz. Éppen ilyen az is, aki magányos fekhelyén csendben sóhajtozik. Arra is gondolj, hogy életünk kötött, s hogy csak az értelmes lénynek adatott meg, hogy az eseményeknek önként alárendelje magát, mert mindenki számára kényszerűség minden további nélkül beletörôdni a sorsba. 29. Minden cselekedetednél esetrôl esetre vizsgálódva tedd föl magadnak a kérdést: azért rettenetes-e a halál, mert ettôl elüt téged? 30. Ha más botlásán megütközöl, tüstént változtass irányt és gondold meg, milyen hasonló hibát követsz el. Nem tartod-e jónak te is a pénzt vagy az élvezetet, vagy a hiú hírnevet és más effélét? Mihelyt erre figyelsz, haragod gyorsan elpárolog, különösen, ha az is eszedbe jut, hogy embertársad kényszer alatt cselekszik. Mert mit csináljon? Vagy, ha teheted, szabadítsd fel ôt e kényszer alól. 31. Ha Satyriont látod, képzeld magad elé valamelyik sokratikust, Eutychest vagy Hyment. Ha Euphratest látod, képzeld magad elé Eutychiónt vagy Silvanust. Ha Alciphront, akkor Tropaiophorost -- ha Severust, akkor Critont vagy Xenophont. Ha magadra irányítod tekintetedet, akkor gondolj valamelyik császárra -- általában mindenkinél valami neki megfelelô párra. Azután jusson eszedbe a kérdés: hol vannak mindezek? Sehol, vagy ki tudja, hol. Ezzel a módszerrel az emberi életet mindig füstnek, semmiségnek fogod tekinteni, különösen, ha arra is gondolsz, hogy ami egyszer elváltozott, az a végtelen idôben soha többé vissza nem jön. Miért tusakodol hát? Miért nem éred be azzal, hogy ezt a rövid idôt szépen lemorzsold? A cselekvés micsoda területeit és alkalmait szalasztod el! Mert mi más a világ minden ügye-baja az élet dolgait pontosan és természettudományi alapon megfigyelô értelem számára, mint gyakorlási alkalom? Tarts ki tehát, míg ezeket a gondolatokat teljesen meg nem hódítod a magad számára -- mint ahogyan az erôs gyomor mindent megemészt, vagy ahogyan a ragyogó tűz mindenbôl, amit belé vetsz, lobogást és fényt csinál. 32. Ne mondhassa rólad igazában senki, hogy nem vagy egyszerű vagy jó. Aki mégis így ítélne rólad valamiben, azt hazudtold meg. Mindez csak tôled függ. Mert ki akadályozhat meg abban, hogy jó és egyszerű légy? Határozd csak el, hogy ha nem leszel ilyen, nem is élsz tovább. Az értelem sem kívánja, hogy tovább élj, ha nem vagy ilyen. 33. Mit lehet az adott anyaggal kapcsolatban a legcélravezetôbben tenni vagy mondani? Akármi legyen is az, módodban áll megtenni, vagy mondani. S ne hozd fel ürügyül, hogy akadályoznak. Mindaddig nem hagyod abba a sóhajtozást, amíg beléd nem idegzôdik, hogy ugyanaz legyen számodra az emberi alkatodnak megfelelô cselekvés bármely téged illetô és érô alkalommal, ami az élvezetek hajszolója számára a tobzódás. Mert élvezetnek kell tartanod, ha alkatodnak megfelelô tevékenységet fejthetsz ki. Erre pedig mindenütt módod van. A hengernek nem adatott meg, hogy saját erejébôl minden irányban mozogjon. De nem adatott meg a víznek, tűznek és más egyébnek sem, amit a természeti erô és a puszta ösztönös élet irányít. Mert sok akadályozó gát állja útjukat. A belátás és értelem viszont természete és akarata szerint minden akadályon áthaladhat. Ha azt a könnyedséget, mellyel az értelem mindenen áthatol -- mint ahogyan a tűz felfelé, a kô lefelé tör, a henger a lejtôn gurul -- tartod szem elôtt, többet már ne is kívánj! Mert a többi akadály vagy csak a testet illeti, ezt a tehetetlen hullát, vagy nem sebezhet, egyáltalán nem árthat, hacsak helytelen felfogásod vagy az értelem lankadtsága nem teszi számára lehetôvé. Máskülönben annak, aki valamit elszenved, rögtön rossznak kellene lennie -- mint ahogyan minden más teremtménynek, amit valami ilyen baj ér, a szenvedô része csakugyan silányabbá lesz. Az ember azonban, aki az ôt érô bajokkal szemben megállja a helyét, ezzel, hogy úgy mondjam, derekabb, dicséretre méltóbb lesz. Általában gondolj arra, hogy ami az államnak nem árt, nem árthat annak sem, aki az állam polgárának született, az államnak pedig nem árt, ami a törvényt nem sérti. Az úgynevezett csapások közül azonban a törvényt egyik sem sérti. Ami pedig a törvényt nem sérti, az nem sérti az államot és az állampolgárt sem. 34. Aki a lelkét az igazság alapelveivel átitatta, annak elég a legrövidebb és legismertebb mondás is, hogy derült, bizakodó hangulatba kerüljön. Mint ez: Mint levelek születése, olyan csak az embereké is. Földre sodorja a lombot a szél, de helyébe az erdô mást sarjaszt újból. Gyermekeid is falevelek. Falevelek azok is, akik meggyôzôdést színlelve, nagy hangon dicsérnek vagy -- éppen ellenkezôleg -- elátkoznak; azok is, akik alattomban szidnak vagy kigúnyolnak. Ugyancsak falevelek azok is, akik halálunk után megemlékeznek rólunk. Mert mindezeket a ,,szép tavasz'' sarjasztja, azután a szél földre teríti, majd az erdô újakat fakaszt helyükbe. Mindegyiküknek közös sorsa az arasznyi lét. Te pedig, mintha örökkévalók volnának, menekülsz elôlük, vagy futsz utánuk. Nemsokára te is behunyod a szemed, és azt, aki téged kikísért, már más siratja el. 35. Az egészséges szemnek minden láthatót látnia kell. Nem mondhatja, hogy csak zöldet kíván -- mert ezt már beteg szemű ember mondaná. Az egészséges hallás és szaglás legyen fogékony mindenre, ami hallható és szagolható. Az egészséges gyomor minden táplálékot egyformán vesz, mint ahogyan a malom is mindent egyformán megôröl, amit meg kell ôrölnie. Éppen így kell készen állnia minden eshetôségre az egészséges észjárásnak. Amelyik azonban kijelenti: ,,Éljenek gyermekeim!'' vagy: ,,Ha valamit teszek, azt mindnyájan dicsérjék'' -- olyan, mint a szem, mely csak zöldet, vagy a fog, mely csak puhát kíván. 36. Senki sem annyira sorskegyeltje, hogy halálos ágyánál ott ne álljon néhány ember, aki örül a bekövetkezô bajnak. Mert még a buzgó, bölcs emberrel szemben is akadhat végül olyan, aki magában azt mondja: ,,Csakhogy egyszer már lélegzethez jutunk ettôl az iskolamestertôl! Sok vizet ugyan nem zavart, mégis úgy éreztük, hogy magában megvolt rólunk a véleménye.'' Ezt mondják a buzgó emberrôl. Hát bennünk mennyi más ok van, ami miatt sokan szabadulni óhajtanak tôlünk! Gondold el ezt halálos ágyadon, s e gondolatban könnyebben távozol: ,,Olyan életet hagyok itt, melyben maguk a bajtársaim -- akikért annyit küzdöttem, imádkoztam, törtem a fejem --, ôk maguk kívánják távozásomat, mert azt remélik, hogy ebbôl valami elônyük lesz.'' Mi az tehát, ami miatt valaki ragaszkodnék a további itt mulatáshoz? Mégse fogyatkozzék meg benned emiatt a jóindulat embertársaid iránt, amikor eltávozol, hanem alapjellemedhez híven, légy irányukban barátságos, jóindulatú, kegyes. Viszont ne is úgy menj el, mint akit erôvel kell elszakítani, hanem olyan legyen körükbôl való távozásod, ahogyan könnyű halál esetén a pára észrevétlenül elhagyja a testet. Mert velük is összekapcsolt és összevegyített a természet egykor, most azonban felold. Nos hát, válok tôlük, mint sorsom osztályosaitól, minden huzavona és kényszerűség nélkül. Mert ez a magatartás is beletartozik a természet követelményeibe. 37. Szoktasd magad hozzá, hogy minden emberi cselekedet láttán, ha lehetséges, tedd föl magadnak a kérdést: vajon milyen célból teszi ez ezt? De önmagadon kezdd, és elôször önmagadat vizsgáld meg. 38. Gondold meg, hogy ami téged láthatatlan szálakkal ide-oda rángat, az benned van elrejtve: ez ott belül a rábeszélôképesség, az élet, hogy úgy mondjam, az ember. Ezzel még képzeletben se keverd soha össze a körülburkoló porhüvelyt és az ebbe beleágyazott szerveket, a test tagjait. Mert ezek alapjában véve hasonlók a fejszéhez, csak annyiban különböznek tôle, hogy együtt születtek. Ezeknek a testrészeknek az ôket mozgató és pihentetô erô nélkül nincs nagyobb hasznuk, mint amekkora hasznot jelent a vetélô a szövôasszonynak, az írónád az írónak, az ostor a kocsisnak. ======================================================================== Tizenegyedik könyv 1. Íme az értelmes lélek sajátosságai: figyeli, elemzi, tetszése szerint formálja önmagát; a maga termését maga élvezi (a növények gyümölcsét, nemkülönben az állatok hasznát viszont mások fölözik le); a maga sajátos célját eléri, bárhol legyen is élete határa. Itt nem úgy van, mint a táncnál, színdarabnál és más hasonlónál, hogy az egész cselekmény csonka marad, ha valami hiányzik, hanem bármelyik résznél, bárhol szakad is meg, azért teljesen, hiány nélkül eléri kitűzött célját, úgy, hogy elmondhatja: ,,Ami az enyém, azt megmentettem.'' Ráadásul még körüljárja az egész világot, a körülötte tátongó űrt, a világ formáját, elhatol az idôtlen idôkig, megfontolva átgondolja a mindenség idôszakos megújhodását, és leszűri belôle az eredményt: hogy utódaink semmi újat nem fognak látni, amint elôdeink sem láttak többet, hiszen valamiképpen egy negyven körüli ember is, ha egy csöpp esze van, az egyformaság törvénye alapján belátta már az egész múltat és jövôt. Az értelmes lélek sajátsága az embertársak szeretete, az igazság, a szemérem, továbbá, hogy önmagánál semmit nem becsül többre, ami egyébként a törvénynek is sajátja. Így a helyesen gondolkodó és az igazságosság szellemében tevékeny értelem között nincs különbség. 2. A kellemes éneket, a táncot, a pankrációt kevésre fogod értékelni, ha a dallamos éneket egyes hangokra tagolod, és mindegyiknél rendre fölteszed magadnak a kérdést: ez az, ami elragad? Ugye, szégyellnél igent mondani! A táncot is bontsd egyes mozdulatokra, figurákra, csináld ugyanezt a pankrációval is. Általában legyen rá gondod, hogy -- kivéve az erényt és azt, ami belôle következik -- mindent részeiben gondolj el, és a széttaglalással emelkedj fel a lebecsülésig. Ugyanezt a módszert alkalmazd az egész életre is. 3. Micsoda pompás lélek az, amely kész, ha kell, a testtôl elválni: akár megsemmisülni, akár szétporladni, akár megmaradni. De ez a készség személyes meggyôzôdésbôl fakadjon; nem pedig, mint a keresztényeknél, puszta ellenállásból. Legyen magatartásunk megfontolt, méltóságteljes és, hogy másokra is meggyôzôen hasson, tragikus póztól mentes. 4. Valami közérdekűt tettem? Hiszen akkor nekem is hasznom van belôle! Tartsd ezt az elvet mindig kéznél, s ne téveszd soha szem elôl. 5. Mi a mesterséged? Hogy jó ember légy! Miképpen sikerülhetne ez, ha nem volna világos fogalmad a mindenség természetérôl és az ember sajátos alkatáról. 6. Tragédiákat elôször azért adtak elô, hogy a nézôket az élet fordulataira figyelmeztessék: a dolgok így szoktak történni, és ami a színpadon megkapja lelketeket, azt az élet nagyobb színpadán se vegyétek rossz néven. A nézôk szeme elé tárul bennük, hogy mindezeknek így kell lefolyniuk, s még azok is, akik ,,Ó, jaj, Cithairon''-t kiáltanak, alávetik magukat a sorsnak. Ezenkívül a tragédiaírók mondtak egypár hasznos igazságot is. Kiváltképp ilyeneket: Elhagytak engem s magzataim az istenek: Ok nélkül ôk ezt nem tevék... Vagy: Ne ingerülj, ha rosszul menne életed... Vagy: Arasd a létet, mint magtól súlyos kalászt... és más efféléket. A tragédia után megjelent nevelô célzatú szókimondásával az ókomédia, amely kíméletlen ôszinteségével óvta az embereket a beképzeltségtôl, és nem is eredménytelenül. Ebben a tekintetben még Diogenes is átvett belôle egyet-mást. De azt is fontold meg, hogy mire volt jó a rájuk következô középkomédia, végül a csakhamar ügyes életábrázolássá fajuló újkomédia? Tagadhatatlanul ezekben is akad egy-egy hasznos igazság, de az itt a kérdés, hogy az ilyesfajta költészet és drámai műfaj egészében tulajdonképpen micsoda célt tartott szem elôtt? 7. Milyen világosan rajzolódik szemed elé, hogy nincs még egy olyan alkalmas életforma a bölcselkedésre, mint az, amiben élsz! 8. A szomszédos ágtól elszakított ágat szükségszerűen le kell vágni az egész törzsrôl. Éppen így az ember, ha csak egyetlen embertársával szakít is, ezzel az egész közösségtôl elvágta magát. Csakhogy az ágat idegen kéz vágja le, az ember pedig embertársától gyűlöletbôl, vagy undorból önmaga szakítja el önmagát, s nem veszi észre, hogy ezzel egyszersmind az egész társadalomtól elvágta magát. Zeus, az emberi közösség alkotója azonban megajándékozott a lehetôséggel, hogy embertársunkkal ismét összeforradjunk, és így az egésznek újra kiegészítô része legyünk. Persze, a többször levált rész számára egyre nehezebb és nehezebb lesz az újraegyesülés és az összeforradás. Amint általában, bármit mondjanak is a kertészek, a kezdettôl fogva együtt nôtt, a fával megszakítás nélkül együtt tenyészô ág egészen más, mint az, amit egyszer levágtak s azután ismét összeforradt. Az egyazon törzsbôl fakadás még nem jelenti, hogy ugyanazokat az elveket valljuk! 9. Amint azok, akik a helyes belátás ösvényén utadat elállják, a józan cselekvéstôl nem tántoríthatnak el, úgy ne vond meg tôlük jóindulatodat sem. Inkább biztosítsd magad mindkét irányban egyformán: ne elégedj meg azzal, hogy ítéletedben és tetteidben rendíthetetlen vagy, hanem légy szelíd azokkal szemben is, akik akadályozni próbálnak, vagy más módon kellemetlenkednek. Hiszen, ha neheztelsz rájuk, az éppen olyan gyengeség volna, mint ha elállnál szándékodtól és rohamuknak megzavarodva behódolnál. Mert egyformán elhagyja a csatasort az is, aki megijed, de az is, aki elidegenedik természet szerint való rokonától és barátjától. 10. Semmiféle természeti jelenség nem alábbvaló a művészi alkotásnál: hiszen a művészetek a természeti jelenségeket utánozzák. Ha ez áll, akkor a mindenek között legtökéletesebb és a mindent egybefogó természet nem maradhat el a művészi ügyeskedés mögött. Minden művészet az alacsonyabb rendű feladatokat a magasabb rendűek kedvéért vállalja: ugyanígy jár el a közös természet is. Itt van az eredete az igazságosságnak is, mely az összes többi erények forrása. Mert addig nem gyakorolhatjuk az igazságosságot, amíg közömbös dolgok iránt érdeklôdünk, vagy amíg könnyen becsaphatok, esendôk, állhatatlanok vagyunk. 11. A külvilág dolgai -- melyeknek kergetése vagy az elôlük való menekülés annyi izgalmadba kerül -- nem jönnek hozzád, hanem inkább valamiképpen te járulsz elébük. Legyen a róluk formált ítéleted nyugodt, akkor a dolgok is nyugton maradnak, és soha, senki nem kap rajta, hogy kergeted ôket, vagy menekülsz elôlük. 12. A lélek gömbje önmagához hasonló: egy irányban sem nyúlik ki, befelé sem türemlik, nem szóródik szét, be sincs horpadva, hanem olyan fényben ragyog, melynek segítségével mindenek igazságát, a benne lakozó igazságot is meglátja. 13. Lenéz engem valaki? Az ô dolga! Az én dolgom, hogy ne tegyek, és ne mondjak semmit, ami lenézést érdemelne. Gyűlöl valaki? Az ô dolga! Az enyém az, hogy türelmes és jólelkű legyek mindenkivel szemben s még a gyűlölködô tévedésére is készségesen mutassak rá -- nem fölényeskedôen, nem hánytorgatva fel, hogy ez nekem türelempróba, hanem ôszintén, jóságosán, mint ahogyan a híres Phocion tette, ha ugyan nem pózolt. Az ilyesminek ugyanis szívbôl kell jönnie, hogy az istenek is lássák: az ember semmin nem bosszankodik, semmit nem vesz rossz néven. Mert mi rossz van számodra abban, ha saját természeteddel önként összhangban cselekszel, és ha elfogadod azt, ami a mindenség természetének éppen most megfelel. Hiszen ember vagy, aki arra törekszik, ami a köznek így vagy úgy hasznos! 14. Akik egymást megvetik, ugyanazok kölcsönösen bókolnak is egymásnak, akik egymás fölébe akarnak kerekedni, ugyanazok egymásnak alá is rendelik magukat. 15. Milyen romlott, álnok ember, aki így beszél: ,,Föltettem magamban, hogy ôszintén fogok viselkedni veled.'' Ember, mit csinálsz? Ez a bevezetés elmaradhatott volna. Az ilyesmi rögtön kiviláglik. A megnyugtatás legyen homlokodra írva, érzôdjék azonnal a hangodból, sugározzák ki a szemedbôl, mint ahogyan az, akit szeretnek, az ôt szeretôk szemébôl tüstént mindent kiolvas. Általában az ôszinte, igaz ember legyen olyan, mint az izzadságszagú, hogy a mellette álló, amint közelébe ér, akarva, nem akarva, megérzi. A keresett ôszinteség viszont olyan, mint a tôr. Nincs ocsmányabb dolog a farkasbarátságnál. Mindenekelôtt ezt kerüld. A jó, ôszinte, szelíd ember jelleme félreismerhetetlenül megnyilvánul a tekintetében. 16. Ha a lélek a közömbös dolgokkal szemben valóban közömbös -- hiszen módjában áll --, akkor igazán szépen élhetjük le az életet. Közömbös pedig akkor lesz, ha minden egyes dolgot elôbb külön-külön, azután az egésszel való összefüggésében megvizsgál, és nem felejti el, hogy egyikük sem maga alakítja ki bennünk a róla alkotott képünket, és egyikük sem tolakszik oda hozzánk. Maguk a dolgok ugyanis mozdulatlanok: mi vagyunk azok, akik véleményt formálunk róluk, s ezt a véleményt valósággal bevéssük a lelkünkbe, pedig azt is megtehetnénk, hogy ne véssük be, sôt azt is, hogy, ha titkon mégis besurran, tüstént eltávolítsuk onnan. Azt se felejtsd el, hogy erre az óvatosságra csak rövid ideig van szükség, mert innen-onnan itt az élet vége. De végül is mi kellemetlenség van abban, hogy így áll a helyzet? Ha az élet dolgai a természet szerint valók, örülj nekik, és vedd ôket könnyedén. Ha pedig a természet ellen valók, keresd azt, ami a te természetednek megfelel, azzal foglalkozz, még ha nem aratsz is vele dicsôséget. Mert mindenki felmentést kap, aki a maga javát keresi. 17. Elmélkedj rajta, mi az eredete minden egyes dolognak, milyen anyagokból állt össze, mivé változik, mi lesz e változás eredménye, s azt se felejtsd el, hogy e változás nem jelent számára semmi rosszat. 18. Elôször: Milyen kapcsolatban vagyok embertársaimmal? Egymás kedvéért születtünk. Más szempontból tekintve élükre rendeltettem, mint a kos a nyáj, a bika a gulya élére. Még magasabb szempontból nézve: ha a világ nem atomok zűrzavara, akkor a mindenséget a természet kormányozza; ha ez így van, akkor az alacsonyabb rendű lények a magasabb rendűekért vannak, ezek pedig egymásért. Másodszor: Milyenek az emberek az asztalnál, ágyasházukban és máskülönben? Fôleg: milyen kényszerítô erôvel irányítják ôket alapelveik? S még azt is: milyen önhittséggel intézik ügyeiket? Harmadszor: Ha embertársaid eljárása helyes, akkor nem kell zúgolódnod. Ha helytelen, világos, hogy akaratlanul, szinte öntudatlanul cselekszenek így. Mert minden lélek akarata ellenére mellôzi az igazat, nemkülönben az embertársai iránti méltányosságot. Legalábbis az emberek nagyon rossz néven veszik, ha abba a hírbe keverednek, hogy igazságtalanok, hálátlanok, kapzsiak, szóval, hogy embertársaikkal szemben hibát követnek el. Negyedszer: Te magad is többször hibázol, s olyan vagy, mint a többiek. Ha bizonyos hibáktól tartózkodol is, azért még hajlamos vagy rájuk, még ha gyávaságból, dicsôségvágyból, vagy más ilyen alacsonyabb rendű okból nem követsz is el hasonló botlásokat. Ötödször: Még azt sem tudod bizonyosan megállapítani, vajon az emberek igazában hibáznak-e, mert sok dolog kiszámított célzattal történik. Általában ahhoz, hogy valaki más tettérôl megalapozott véleményt nyilvánítson, elôbb sok mindennel tisztába kell jönnie. Hatodszor: Ha nagyon haragszol és méltatlankodol, ne felejtsd el, hogy az emberi élet röpke pillanat, és nemsokára mindnyájunkat kiterítenek. Hetedszer: Nem annyira az emberek cselekedetei kavarják fel nyugalmunkat -- hiszen azok elkövetôik vezetô értelmére korlátozódnak - -, mint inkább saját felfogásunk. Szüntesd meg tehát, szándékosan távoztasd el azt a véleményedet, hogy valami rettenetes történt -- s haragodnak is vége. De hát hogyan szünteted meg? Ha meggondolod, hogy a más tette nem válhatik szégyenedre. Mert ha nem az egyéni becstelenség volna az egyetlen rossz, akkor szükségszerűen te is sok mindent elkövethetnél: rabló vagy bármire képes gonosztevô lehetnél. Nyolcadszor: Mennyivel súlyosabb tehertétel életünkben az események miatt érzett harag és bosszúság, mint maguk az események, amik miatt haragszunk és bosszankodunk! Kilencedszer: A jóindulat legyűrhetetlen, ha ôszinte, ha nincs benne gúny vagy póz. Mert mit árthat neked még a legerôszakosabb ember is, ha mindvégig jóindulatú vagy vele, ha alkalomadtán szelíden figyelmezteted, s ha éppen akkor, mikor valami gonoszat forral ellened, nyugodtan így inted jobb belátásra: ,,Ne tedd ezt, gyermekem! Mi másra születtünk. Nekem nem okozhatsz kárt, gyermekem, csak magadnak.'' Mutasd meg neki kíméletesen, általános érvényű szabályként, hogy ez az igazság, hogy ilyesmit még a méhek vagy más, csoportba verôdött állatok sem tesznek. De ne gúnyosan vagy megalázó módon tedd ezt, hanem szeretetteljesen, minden belsô keserűség nélkül: nem is leckéztetve, és nem is úgy, hogy aki éppen hallja, bámuljon téged, hanem csak rá légy tekintettel, még akkor is, ha mások jelen volnának. Ezt a kilenc lényeges pontot tartsd eszedben, mintha a múzsáktól kaptad volna ôket ajándékba. Fogj már hozzá egyszer, míg élned adatott, hogy végre ember légy! Egyformán ôrizkedj azonban embertársaiddal szemben a haragtól és a hízelgéstôl: mert mindkettô sérti a közösség érdekeit, és kárt okoz. Haragodban se felejtsd el, hogy az indulat egyáltalán nem férfias, viszont a szelídség és türelem, amint emberibb, úgy férfiasabb is. Itt tűnik ki valakiben az erô, az ideg, a férfiasság, nem pedig az ingerültségben és a zsörtölôdésben. Minél közelebb jutunk a szenvedélytelenséghez, annál közelebb vagyunk az erôhöz. Amint a búskomorság, úgy a harag is a gyengeség jele. Mindkét esetben sebesült az ember, és mintegy megadja magát. Íme, ha nincs ellenedre, a tizedik alapelv, a Múzsavezetô ajándéka: ôrültség, mert lehetetlenség azt kívánni, hogy a hitvány emberek ne kövessenek el hibát. Ha pedig megengeded, hogy másokkal szemben hibázzanak, azt viszont megkívánod, hogy veled szemben kifogástalanul viselkedjenek: akkor méltánytalan és zsarnokoskodó vagy. 19. Vezérlô értelmedet különösen négy eltévelyedésétôl óvd állandóan, s ha ezeket észleled, szabadulj meg tôlük a következô megjegyzések kíséretében: Ez a képzet szükségtelen. -- Ez bomlasztja a közösséget. - - Amit most mondani akarsz, az nem szívedbôl jön, márpedig hidd el, hogy ostoba dolog meggyôzôdésed ellen beszélni. A negyedik eset, ami miatt rápirítasz magadra: hogy magatartásod a benned levô istenibb rész vereségét és legyűretését jelenti a becstelenebb és halandó testi résszel, tested súlyos vagy könnyed izgalmaival szemben. 20. Páralelked és az egész, testeddel összevegyült tűzszerű rész, bár természeténél fogva fölfelé tör, mégis engedelmeskedik a világrendnek, és kitart a test összetételében. Ugyanígy a benned levô földszerű és nedves rész, bár lefelé húz, mégis fennmarad, és állja a természetének meg nem felelô helyzetet. Lám, az elemek is engedelmeskednek az egésznek, s ha valahová rendeltettek, erôt vesznek magukon, ott maradnak, míg az összetartó erôtôl a feloszlásra jelet nem kapnak. Nem rettenetes-e hát, hogy csak éppen értelmes részed engedetlen és elégedetlenkedik kijelölt helyével? Pedig éppen vele történik minden erôszaktól mentesen csak az, ami természetének megfelel. S mégsem tűri, hanem fellázad! Mert minden mozdulat az igazságtalanság, kicsapongás, harag, lesújtottság és félelem felé pártütés a természettel szemben! S valahányszor vezérlô értelmed zúgolódik a sors esélyei miatt, tulajdonképpen elhagyja a számára kijelölt helyet. A vezetô értelemnek ugyanis éppúgy lényegéhez tartozik a jámborság és istenfélelem, mint akár az igazságosság. Mert elválaszthatatlanok a helyesen fölfogott közösségi szellemtôl, sôt régibbek, mint az igazságos cselekedetek. 21. ,,Akinek életcélja nem egységes és nem mindig ugyanaz, az nem tud egész életén át egy és ugyanaz maradni.'' Nem elég azonban ennyit kijelenteni, ha hozzá nem fűzöd, milyen is legyen az a cél. Mert, amint nem mindenkinek azonos a felfogása azokról a javakról, amiket a tömeg - - helyesen vagy helytelenül -- jónak tart, hanem csak egyesekrôl, mégpedig azokról, amik valóban közösek, úgy a kitűzött célnak is közhasznúnak kell lennie, és az állam javára kell szolgálnia. Aki azután minden egyéni kezdeményezését erre a célra irányítja, annak összes tette egyöntetű lesz, s ennek következtében ô maga is mindig ugyanaz marad. 22. Gondolj a falusi és a városi egérre: hogy amaz milyen ijedt volt, és milyen izgatottan menekült! 23. Socrates a tömeg nézeteit gyermekek ijesztgetésére való kísérteteknek nevezte. 24. A spártaiak látványosságaik alkalmával az idegeneknek árnyékban állítottak ülôhelyeket, maguk pedig ott ültek le, ahol a véletlen hozta. 25. Mikor Perdiccas Socratesnak szemére vetette, hogy sohasem fogadja el meghívását, így felelt: ,,Mert nem akarok a legrosszabb bajban elpusztulni'', azaz nem akart olyan szívességet elfogadni, amit nem viszonozhatott. 26. Az epicureisták írásaiban van olyan szabály, hogy mindig szemük elôtt kell lebegjen valamelyik erényes elôd példája. 27. Pythagoras követôi azt ajánlják: hajnalban tekintsünk az égre, hogy szívünkbe véssük, mennyire mindig ugyanott és ugyanúgy végzik a csillagok munkájukat, és hogy megfigyeljük rendjüket, tiszta, nyílt ragyogásukat. Mert a csillag nem kendôzi magát! 28. Milyen volt Socrates juhbôrbe burkolódzva, mikor Xanthippe férje felsôruhájában elment hazulról? Mit mondott Socrates barátainak, akik szemérmesen félrefordultak, mikor ilyen öltözékben meglátták? 29. Írni és olvasni nem taníthatsz addig mást, míg téged meg nem tanítottak. Még inkább érvényes ez a szabály az élet művészetére. 30. Rabszolga vagy, tehát beszédre nincs jogod... 31. A szív örömébe' mosolygott... 32. Durva szavakkal korholják az erényt neki rontva ... 33. Télen csak ôrült ember keres fügét: ilyen az is, aki gyermekét akarja látni, amikor az nem adatott meg neki. 34. Epictetos azt ajánlja annak, aki gyermekét csókolgatja, hogy mondogassa magában: ,,Holnap talán már halott.'' -- ,,Ez a beszéd szerencsétlenséget jelentene!'' -- ,,Nem jelent szerencsétlenséget -- mondja --, hanem a természet munkáját jelzi; vagy akkor a kalászt learatni is szerencsétlenséget jelentene.'' 35. Éretlen szôlô, érett fürt, mazsola: csupa változás, de nem semmivé enyészés, hanem mássá változás. 36. Epictetos szerint a szabad akaratot nem lehet elrabolni! 37. Ugyancsak Epictetostól: ,,Meg kell találnod a helyes tetszésnyilvánítás művészetét.'' Majd művének abban a részében, mely az ösztönöket tárgyalja, hozzáfűzi: ,,Nem szabad elhanyagolni az arra való figyelmezést, hogy a vágyakat feltételekhez szabjuk, hogy a közösség javához alkalmazzuk, s értékrendbe soroljuk ôket. Általában tartózkodni kell a sóvárgástól, de nem kell megfutamodni semmi olyan elôl, ami nem tôlünk függ.'' 38. Ugyancsak Epictetostól: ,,Nem valami mindennapi kérdés forog kockán, hanem hogy ôrült vagy-e vagy sem.'' 39. Socrates mondta: ,,Mit kívántok, az eszesek lelkét-e, vagy az esztelenekét? -- Az eszesekét. -- A józan vagy a fonák eszűekét? -- A józan eszűekét. -- Miért nem törekedtek hát utána? -- Mert már megvan. -- Hát akkor mit tülekedtek és tusakodtok?'' ======================================================================== Tizenkettedik könyv 1. Ami után kerülô úton törsz, az máris a tiéd lehet, ha nem vagy önmagad ellensége. Ez annyit jelent: ha mindazt, ami elmúlt, nem bolygatod, ami lesz, a természet megszabott rendjére bízod, és csak a jelent irányítod a jámborságnak és igazságosságnak megfelelôen. A jámborságnak megfelelôen: hogy szívesen vedd, amit a sors oszt, mert ezt a természet rendelte neked, téged pedig neki. Az igazságosságnak megfelelôen: hogy szabadon, csűrés-csavarás nélkül mondd az igazat, csináld, amit a törvény és a méltányosság követel. Ne tántorítson el ettôl mások rosszindulata, felfogása, lármája vagy porhüvelyed érzése. Ám lássa ezt az a rész, amelyik szenved! Ha tehát, mindent félretéve csak vezérlô értelmedet és a benned levô isteni részt ápolod, hiszen elôbb-utóbb úgyis eltávozol, ha nem attól félsz, hogy élted megszakad, hanem inkább attól, hogy soha nem fogsz hozzá a természet szerint való élethez -- méltó leszel a téged létrehozó világrendhez, nem leszel idegen saját hazádban, nem bámulod váratlan eseményként, ami napról napra történik, s nem függsz semmitôl. 2. Az isten az összes vezérlô értelmet minden anyagi buroktól, kéregtôl, szennytôl elvonatkozva szemléli: mert a maga értelmével -- és csakis ezzel -- hozzáférkôzik ahhoz -- és csakis ahhoz --, ami azokba belôle fakadt, tôle származott. Sok gondtól szabadítod meg magad, ha ezt a módszert te is magadévá teszed. Mert aki saját testburkát nem veszi figyelembe, az nem vesztegeti idejét azzal, hogy tekintettel van a ruhára, a lakásra, a hírnévre, az ilyen külsôségekre és színpadi kellékekre. 3. Három részbôl állsz: testbôl, párából, értelembôl. Ezek közül kettô csak annyiban a tiéd, hogy gondozásodra van bízva: egyedül a harmadik a tiéd a szó szoros értelmében. Ha énedbôl, azaz értelmedbôl eltávolítod mindazt, amit mások tesznek vagy mondanak, amit magad tettél vagy mondtál, ami a jövôben már elôre nyugtalanít, ami testburkodnak és a vele összeforrt párának a tartozéka, és így nincs beleszólásod, mindazt, amit a külvilág rohanó árja hömpölyget, úgy, hogy gondolatod ereje a sors hatalmából kiszakítva magát, tisztán, függetlenül önmagára támaszkodva él, azt teszi, ami igazságos, mindent szívesen vesz, az igazságot mondja ki -- ha, mint mondom, vezérlô értelmedtôl távol tartod mindazt, ami a testtel van kapcsolatban, az idô fogalmától pedig a múltat éppúgy, mint a jövôt, ha olyanná formálod magad, mint az Empedocles-féle ,,tökéletes gömb, mely kiegyensúlyozott kerekségére büszke'', ha csak azzal az élettel gondolsz, amit élsz, vagyis a jelennel: akkor módodban lesz a halálodig hátralévô idôt nyugodtan, nemesen, szellemeddel összhangban leélned. 4. Gyakran elcsodáltam: hogy van az, hogy ugyanaz az ember, aki magát mindenekfölött szereti, a saját magáról formált véleményét kevesebbre értékeli, mint másokét. Mindenesetre ha valakit a mellette álló istenség, vagy egy okos tanácsadó arra szólítana föl, hogy lelke mélyén semmi olyat ne képzeljen vagy határozzon, amit azonnal hangos szóval nyilvánosságra nem hozhatna -- az az ember ezt egyetlen napig sem bírná ki. Ennyivel inkább tekintetbe vesszük, amit embertársaink rólunk gondolnak, mint önmagunkat. 5. Hogy lehetséges, hogy az istenek, akik mindent szépen, emberszeretô módon rendeztek el, éppen arra nem gondoltak, hogy az a néhány, minden tekintetben kifogástalan ember, aki szinte szerzôdéssel kötelezte el magát az istenségnek, aki jámbor cselekedetekkel és áldozatokkal a legbizalmasabb kapcsolatba került az istenséggel, ha egyszer meghalt, soha nem tér vissza a létbe, hanem mindörökre eltűnik? Ez valóban így van, de hidd el, ha másképpen kellene lennie, úgy intézték volna. Ha helyénvaló volna, akkor meg is történhetnék, ha természet szerint volna, akkor a természet magával hozná. Minthogy azonban nincs így, légy meggyôzôdve, hogy nem is kell így lennie. Magad is belátod, hogy ennek a kérdésnek már a föltevése is pörbeszállás az istennel. Márpedig hogyan szállhatnánk az istenekkel pörbe, ha nem volnának a legjobbak és a legigazságosabbak? Ha ez így van, akkor semmit sem hanyagolhattak el a világ rendjének megállapításában igazságtalanságból és meggondolatlanságból. 6. Szoktasd magad ahhoz is, amirôl eleinte reménytelenül lemondasz. Lám, a bal kéz, bár gyakorlat híján más dolgokra sutább, a gyeplôt erôsebben tartja, mint a jobb kéz. Mert hozzá szoktattuk! 7. Elmélkedj azon, milyen állapotban kell lennie testednek és lelkednek a halál pillanatában, milyen rövid az élet, micsoda feneketlen űr a múlt és a jövô, milyen esendô minden anyag. 8. Szemléld teljes leplezetlenségükben a dolgok formáló erôit, a cselekedetek céljait. Vizsgáld meg: mi a fájdalom, mi az élvezet, mi a halál, mi a hírnév! Kérdezd: hogyan lesz valaki a saját nyugtalanságának okozója? Gondold meg, hogy senki nem állhat másnak az útjába, és hogy minden csak vélemény. 9. Alapelveidet az ökölvívóhoz, nem pedig a párbajozóhoz hasonlóan használd. Mert ennek vége, ha kezébôl kiütötték a kardját, annak azonban mindig megvan az ökle, és nem kell mást tennie, mint forgatnia. 10. Vizsgáld meg, milyenek a világ dolgai: elemezd ôket az anyag, ok és cél szempontjából. 11. Micsoda hatalom fölött rendelkezik az ember! Módjában áll nem tenni mást, mint amit az isten helyesel, és mindent szívesen fogadni, amit az isten neki rendel. 12. Nem lehet kárhoztatni az isteneket: mert sem akarva, sem akaratlan nem hibáznak -- de az embereket sem, mert azok csak akaratlanul hibáznak. Tehát senkit sem kell kárhoztatni. 13. Milyen nevetséges, világ idegenje az, aki az élet dolgai közül bármin is csodálkozik. 14. A világban vagy kényszerű végzet és áthághatatlan rend, vagy kéréssel engesztelhetô gondviselés, vagy szeszélyes, gazdátlan összevisszaság uralkodik. Ha az áthághatatlan végzet: akkor mit tusakodol ellene? Ha a kéréssel engesztelhetô gondviselés: akkor tedd magad méltóvá az istenség segítségére. Ha pedig a gazdátlan zűrzavar: akkor örülj, hogy ebben az áradatban van benned irányító értelem. S ha az áradat elsodor, ám sodorja el testedet, párádat és a többit: értelmedet nem fogja elsodorni. 15. A mécs fénye, míg ki nem alszik, világít, s nem veszít ragyogásából. A benned lévô igazság, igazságosság és mérséklet pedig még idô elôtt kialudnék? 16. Ha valaki azt a képzetet kelti benned, hogy hibába esett, tedd föl a kérdést: honnan tudom, hogy ez csakugyan hiba; ha pedig hibázott, nem kárhoztatja-e ezért önmagát? Márpedig az olyan, mintha saját arcát marcangolná. Aki azt kívánja, hogy a hitvány ember ne hibázzék, mintha azt akarná, hogy a fügefa gyümölcsében ne legyen lé, hogy a csecsemô ne sírjon, a ló ne nyerítsen. Pedig mindez szükségszerű. Mert mi mást tehet az, akinek ilyen a hajlandósága? Ha olyan nagyon türelmetlen vagy, segíts rajta! 17. Ha nem illik, ne tedd! Ha nem igaz, ne mondd! A kezdeményezés legyen mindig a tied! 18. Mindig, minden esetben figyeld meg, mi az, ami benned ezt a képzetet kelti, gondosan elemezd okát, anyagát, célját és életidejét, melynek lejártával meg kell szűnnie. 19. Vedd végre észre, hogy van benned erôsebb és istenibb dolog is annál, ami szenvedélyeidet fölébreszti és énedet -- hogy úgy mondjam -- kénye-kedve szerint dróton rángatja. Mi uralkodik most gondolatvilágomon? Csak nem a félelem? vagy a gyanakvás? vagy a sóvárgás? vagy más ilyesmi? 20. Elôször: semmit se tégy találomra vagy céltudatosság nélkül. Másodszor: semmi más célod ne legyen, csak a közösség haszna. 21. Nemsokára magad sem leszel sehol, s azok a dolgok sem, amiket most látsz, sôt egyetlen ember sem azok közül, akik most élnek. Mert minden már eleve úgy keletkezett, hogy változzék, módosuljon, elpusztuljon, hogy helyébe sorjában más és más keletkezhessek. 22. Minden csak vélemény, a vélemény pedig tôled függ. Szüntesd meg, amikor jónak látod, és akárcsak azt az embert, aki a hegyfokot megkerülte, téged is vár a szélcsend, a teljes nyugalom, a biztos öböl. 23. Semmilyen tevékenység nem vallja kárát, ha kellô idôben megszűnik. De a megszűnés önmagában vett tényének nem látja kárát az sem, aki ezt a tevékenységet irányította. Hasonlóképpen az összes tevékenység foglalata, vagyis az élet, a megszűnésnek önmagában véve semmi kárát nem vallja, ha kellô idôben történik, és az sem járt rosszul, aki jókor tette a sor végére a pontot. Az idôpontot, az élet határát a természet állapítja meg, néha az egyéni természet, mint az öregségben, de mindenképpen az egyetemes természet, melynek részváltozásai árán a világegyetem mindig új és virágzó marad. Ami pedig az egésznek hasznos, az mindig szép és idôszerű. Tehát az élet megszűnte senkinek sem rossz, mivel nem szégyenletes, hiszen nem tôlünk függ, és a köz érdekével sem ellenkezik, sôt éppen jó, hiszen az egész számára idôszerű, hasznos, és az összefüggésbe beleillô. Így az istenség ragadja magával azt, ki az istennel egy úton jár, és aki tudatosan egyazon célra tör vele. 24. Három dologra gondolj mindig. Minden cselekedetedben járj el tervszerűen, úgy, mintha maga Dice istenasszony működnék. Ami a külsô esetlegességet illeti, az vagy a véletlen műve, vagy a mindenség értelméé: a véletlent nem lehet hibáztatni, a mindenség értelmével nem lehet pörbe szállni. Másodszor: gondold végig, milyen minden egyes lény a fogantatástól az elsô lélegzetvételig, az elsô lehelettôl az utolsóig, továbbá, hogy milyen részekbôl állt össze és mikké fog szétoszlani. Harmadszor: ha hirtelen a magasba szállva fölülrôl néznéd az emberek dolgait, különbözô irányú vergôdésüket, ha egyazon pillantással áttekintenéd a levegô és az aether lakóinak végtelen birodalmát, mennyire lenéznéd amazokat! S ahányszor csak felemelkedel, ugyanazt látnád: egyformaságot, rövidre mért életet. Erre vagyunk olyan büszkék! 25. Vesd ki magadból a véleményt, és mentve vagy. Ki akadályoz meg, hogy eltávolítsd? 26. Ha valami nehezedre esik, megfeledkezel arról, hogy minden az egyetemes természet szerint történik; arról, hogy a más hibája nem irint téged; de arról is, hogy minden, ami történik, öröktôl fogva így történt, mindig így fog történni, és most is mindenütt így történik; s arról is, hogy milyen szoros kapcsolat van az egyes ember és az emberi nem között: nem a vér és mag rokonsága, hanem az értelem közössége. Elfeledted azt is, hogy minden ember értelme isten, és ez tôle eredt; azt is, hogy szigorú értelemben véve senkinek sincs semmije, hanem mindent: gyermekünket, testünket, magát a párát is tôle kaptuk, azt is, hogy minden csak vélemény, azt is, hogy mindenki csak a jelen pillanatot éli, s csak ezt veszítheti el. 27. Folyton idézd föl azoknak az emlékét, akik valami miatt nagyon fölháborodtak, akik magas kitüntetésekkel, sorscsapásokkal, ellenségeskedésekkel vagy más, szerencsétôl függô körülményekkel emelkedtek, s aztán gondold át: hol van most mindez? Füst és hamu, rege, vagy még rege sem! Jusson eszedbe minden ilyesmi, képzeld el Fabius Catullinust mezei jószágán, Lusius Lupust kertjeiben, Stertiniust Baiaeban, Tiberiust Capri szigetén, Velius Rufust, s gondolj általában arra, milyen oktalan dolog ragaszkodni bármihez is. Gondold meg, hogy mennyire silány minden ilyen törekvés tárgya, és mennyire inkább bölcshöz méltó az adott esetben igazságosnak, józannak, az istenek útján járónak bizonyulni -- de képmutatás nélkül. Mert a szerénység leplébe burkolt gôg mindennél elviselhetetlenebb. 28. Ha valaki azt kérdezné: Vajon hol láttad az isteneket, vagy honnan tudod létüket, hogy annyira tiszteled ôket? -- válaszolj: Elôször is az istenek szemmel nem láthatók; azután saját lelkemet sem láttam, mégis megbecsülöm. Így, valahányszor hatalmuk különbözô jeleit tapasztalom, az istenek létére következtetek belôlük, s tisztelem ôket. 29. Az élet boldogsága attól függ, hogy minden tárgyat a maga egészében, anyaga, formáló oka szempontjából megvizsgálj, hogy teljes lelkedbôl, igazságosan cselekedj, és igazat mondj. Mi marad más hátra, mint élvezni az életet az egyik jó cselekedetet a másikhoz fűzve, úgy, hogy a legcsekélyebb kihagyást se tűrjük? 30. Csak egy a napfény, bár megosztják a falak, a hegyek és más ezer meg ezer tárgy. Egy közös anyag van, bár ezer meg ezer külön testre oszlik szét. Egy a páralélek, bár sok-sok teremtett lény külön léte széttagolja. Egy a belátó lélek, bár szétdaraboltnak látszik. A fölsoroltak, mint a páralélek és a holt anyag, érzéketlenek ugyan, és nincsenek kapcsolatban egymással, mégis összefogja ôket az egyesítô erô és az egy irányba húzó nehézkedés. Csak a gondolkodó lélek vonzódik sajátos módon a vele rokonságban állóhoz, összeköttetésbe lép vele, és a társulás ösztönös vágyát soha nem veszti el. 31. Mit kívánsz még? Tovább élni? azaz érezni, akarni, nôni, majd megállapodni, beszélni, gondolkodni? Mit tartasz ezek közül annyira kívánatosnak? Ha pedig mindezek csak megvetést érdemelnek, törj egyenesen a végcélra: kövesd értelmedet és az istenséget. Az istenek tiszteletével viszont nem fér össze, ha fájlalod, hogy a halál megfoszt valakit az elôbb felsorolt dolgoktól. 32. Micsoda kis rész jut egy-egy emberre a végtelen és mérhetetlen idôbôl! Milyen gyorsan eltűnik ez is a feneketlen űrben! Milyen kis rész az egész anyagból! Milyen kis hányad a világlélekbôl! s az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt, és ne tűzz ki más célt, csak azt, hogy úgy tégy, ahogyan természeted irányít, és hogy eltűrd, amit a közös természet magával hoz. 33. Hogyan használja fel vezérlô értelmed önmagát? Mert minden ezen fordul meg. A többi csak hulla és füst: akár akaratodtól függ, akár nem. 34. A halál megvetéséhez a legnagyobb segítséget az a gondolat nyújtja, hogy még azok is semmibe veszik, akik az élvezetet jónak, a fájdalmat pedig rossznak tartják. 35. Aki csak az idejében jött eseményeket tartja jónak, akinek mindegy, hogy több vagy kevesebb elvszerűen átgondolt tettet vitt-e végbe, akinek nem számít, hogy a világot hosszabb vagy rövidebb ideig szemlélte-e, annak a halál sem félelmetes. 36. Ember, polgára voltál ennek a nagy városnak! Mit számít neked, öt évig-e vagy háromig? Ami a törvények szerint van, az mindenki számára méltányos! Miért rettegsz hát, ha ebbôl a városból elküld téged -- nem valami zsarnok, nem valami igazságtalan bíró, hanem, ami annak idején ide bevezetett, maga a természet, mint ahogyan a színészt ugyanaz a játékrendezô praetor bocsátja el a színpadról, aki felfogadta. -- De én még nem játszottam végig az öt felvonást, csak hármat! Mondasz valamit! Csakhogy az életben már három felvonás is egész dráma. A befejezést az határozza meg, aki valamikor részeid összetalálkozását intézte, most pedig a fölbomlás okozója. Te magad mindkettôben ártatlan vagy. Távozz hát békében; mert az is békés szándékú, aki téged elbocsát. ======================================================================== Marcus Aurelius (Katolikus Lexikon, VIII., 604.) Függelék Marcus Aurelius, Antoninus, a Filozófus (Róma, Kr. u. 121. ápr. 26. -- Vindobona v. Sirmium, 180. márc. 17.): Antoninus Pius utódaként római császár 161. III. 7 -- 180. III. 17: Szt. Anicét, Szt. Szótér, Szt. Eleutherius pápák idejében. Hispániái családból származott. Atyja, Annius Verus praetor volt. Marcus Aurelius már 12 éves korában bölcseleti tanulmányokkal foglalkozott Herodes Atticus, Fronto, Junius Rusticus vezetése mellett. Már Hadrianus császár megkedvelte, 139: Antoninus Pius fiává, majd vejévé fogadta, s utódjának ajánlotta. 161: Marcus Aurelius császár lett, s megosztotta az uralmat a másik fogadott fiúval, L. Verusszal. Mindketten sokat tettek a Rómában kitört éhínség enyhítésére, lecsendesítették a Germaniában és Britanniában kitört lázadásokat, s a pártusokat is leverve 166: diadalmenetet tartottak. A markomannokkal, akikhez több germániai és pannóniai törzs csatlakozott, sok küzdelme volt. Az ellenség a felsô-italiabeli Aquilejáig nyomult elôre, s ehhez járult új bajként a dögvész, amely elragadta a sereg egy részét. Maga a császár ment ellenük, s több ízben aratott gyôzelmet, miközben L. Verus 169: meghalt. Marcus Aurelius csak rövid idôt tölthetett Rómában, 171: ismét Pannónia ellen kellett indulnia. Csatát nyert a befagyott Dunán az állítólag keresztényekbôl álló legio fulminatrixszal szemben, végül ellenségeit békére kényszerítette, melyet azáltal biztosított, hogy a határtartományokba sok idegent telepített, s katonasággal rakta meg a határon épített erôdítményeket. 175: Asiába ment, hol vezére, a parthus háborúban jeleskedô Avidius Cassius lázadást szított, de mire Marcus Aurelius odaért, a vezért már megölték. 176: diadalmenetet tartott fiával, Commodusszal. Ez alkalomból sok polgárnak engedték el adóhátralékát, sokaknak adtak ajándékot. 178: ismét megverte a kvádokat Carnuntum (2000: Deutsch-Altenburg, Au.) mellett Pannoniában, de még a háború alatt meghalt. Noha hajlamai ellenére sok háborút kellett viselnie, különösen kormányzása elején gondoskodott népei jólétérôl, részint jó törvények, részint a törvvényszékek szaporítása által; maga is részt vett a szenátus ülésein, amelyet nagyra becsült, s jelentékenyebb hatáskörrel ruházott föl, mint elôdei. Gyűlölte a tékozlást, igen takarékosan élt. Elsô idôszakában a keresztények békében élhettek, számuk egyre nôtt. Környezete azonban a háborúkért, az éhínségért és a pestisért a keresztényeket tette felelôssé, ezért 176: Marcus Aurelius elindította a 4. keresztényüldözést, amely az egész birodalomra kiterjedt. A rangosabbakat száműzték, a többieket kivégezték. Rómában Justinus, Lugdunumban a püspök és 50 hívô (lyoni vértanúk), Pergamonban Agathoniké lett vértanú. Műve: Marcus Aurelius római császár elmélkedései. Ford. Huszti József. Bp., 1974. ======================================================================== Utószó Függelék Zénón alapította a sztoikus filozófiát, vagy másképpen: sztoát. Harmadik korszaka a császárkorra esik, csak ebbôl az idôbôl maradtak fönn teljes művek. Senecától, Epiktétosztól (a fríg rabszolgától) és Marus Auréliustól (a császártól). A tan három fô részébôl (logika, fizika, etika) ebben a korban az etika került elôtérbe. Marus Aurélius csaknem két évtizedik uralkodott és alattvalói jó császárnak, serege csodatevônek tartotta, halála után pedig képét házioltárokon tisztelték. Elôkelô családból származott, kiváló, a kor minden tudományát felölelô nevelést kapott, de ô a filozófiához vonzódott, azon belül is a sztoikus tanokhoz. Uralkodóként ezeket a tanokat próbálta az állam vezetésében érvényesíteni: ,,jogegyenlôségre felépített állam, amelyet az egyenlô elbánás és a szólásszabadság elve alapján kormányoznak, ... amely az alattvalók szabadságát mindenek fölé helyezi.'' Uralkodása azonban egybeesett a birodalom felbomlásának kezdetével. A birodalmon belül felkelések, pestisjárványok pusztítottak, Rómában árvíz, a határokat pedig állandóan támadták a környezô népek. A filozófus császár uralkodásának nagy részét katonai táborokban töltötte, ott is halt meg. Az Elmélkedésekben összegyűjtött feljegyzéseit is a különféle hadjáratok alatt írta. A mű kialakulásáról keveset tudunk. Egy-két könyvének keletkezési helyét ismerjük. Lásd például saját jegyzetét az elsô könyv (a Garam partján) és a második könyv (Carnuntumban, a mai Deutsch-Altenburgban) végén. Nem egységes művet akart írni, csak gondolatait vetette papírra, és valószínűleg egyik részét sem szánta a nagyközönségnek. Ez alól talán az elsô könyv az egyedüli kivétel, amely egységes, folyamatos írás. Az Elmélkedések a császár írnokai vagy családja által került az olvasók elé. A mű tizenkettes beosztása sem az írótól származik, azt elôször az 1558-as elsô nyomtatott kiadásban látjuk. A szakértôk azt a véleményt is hangoztatják, hogy a mai mű az eredetinek pusztán kivonata. Ezeket a feljegyzéseket Marcus Aurélius önmaga számára írta, amit néhol hevenyészett stílusa is alátámaszt. Egy fennmaradt kézírásos példánya Önmagához címet viseli. Az eredeti nyelve is görög, amit átjár a latin tömörsége (egyéb írásaiban Marus Aurélius latint használ). A negyedik században Tanítások és Intelmek címen is hivatkoznak rá. Marus Aurélius nem szándékozik egységes filozófai rendszert kidolgozni, az ô számára az etika a lényeg. Az Elmélkedések gondolatait átjárják a sztoa tanításai. A világ állandó áramlás, változás, amelynek során minden felbomlik és visszatér a tűz-természetű ôsanyagba, amellyel azonos a mindenség törvénye vagy az isteni elôrelátás. A sztoikus életeszmény a mindenséggel, a vezérlô értelemmel, az istenekkel kialakított összhang. Ennek az összhangnak következményeként minden -- az élet, halál, gazdagság, szegénység, fájdalom, gyönyör -- se nem jók, se nem rosszak, hanem közömbösek. Ez a tudat adja az ember szabadságát és szabad akaratát. Ezért mondja Marus Aurélius: ,,az emberek közül egynek sem vagy sem zsarnoka, sem szolgája (IV. 31.) vagy ,,a szabad akaratot nem lehet elrabolni!'' (XI. 36.) Ezen gondolatok különleges súlyát az adja, aki mondja, a császár-filozófus személye. Az Elmélkedésekben jól érzékelhetô a korforduló: a birodalom gyengülése és az új tanoknak, a kereszténységnek a térhódítása. Uralkodása elején a keresztények is szabadságot élveztek, csak késôbb engedélyezte az üldözésüket, a törvények tiszteletben tartása miatt. Az írásaiban megmutatkozó keresztény gondolatok miatt még az elsô keresztény uralkodónak is tekinthetjük, habár Nagy Konstantin rendelete a teljes vallásszabadságról több mint egy évszázaddal követi ôt (313- ban). Az Elmélkedések soraiból a kereszténység gondolatvilága is megjelenik, amelyet a következô sorok is mutatnak: ,,Minden tetted, szavad, gondolatod olyan legyen, mint azé, aki rögtön távozhatnék az életbôl.'' (II. 11) ,,Egyre megy hát a leghosszabb és a legrövidebb élet.'' (II. 14.) ,,A fegyelmezett, tiszta lelkű ember gondolatában nem találhatsz semmi rothadást, semmi mocskot, semmi kétszínűséget.'' (III. 8) ,,A halál olyan, mint a születés.'' (IV. 5) ,,Ne úgy élj, mintha még tízezer évig akarnál élni. A kikerülhetetlen ott lebeg fejed fölött. Míg élsz, míg módodban áll, légy jó emberré.'' (IV. 17.) ,,Használd ki a jelent okosan, igazsággal.'' (IV. 26.) ,,Már most is élhetsz úgy, ahogy akkor akarsz, amikor majd távoznod kell.'' (V. 29.) ,,Azt teszem, ami a kötelességem!'' (VI. 22.) ,,Egyenesnek kell lenni, nem pedig kiegyengetettnek.'' (VII. 12.) ,,Tegyen vagy mondjon bárki bármit: nekem jónak kell lennem.'' (VII. 15.) ,,Emberi tulajdonság azokat is szeretni, akik bántanak minket. Akkor leszel képes erre a szeretetre, ha meggondolod, hogy embertársad tulajdonképpen rokonod, hogy csak tudatlanságból és nem szántszándékkal vét ellened, hogy nem sokára te is, ô is meghaltok, és mindenekelôtt, hogy alapjában véve nem is bántott téged. Mert vezérlô értelmedet nem tette rosszabbá, mint azelôtt volt.'' (VII. 22.) ,,Nézz a lelked mélyébe! Bensôdben van a jó kútfeje, ha folyton mélyíted, folyton buzoghat.'' (VII. 59.) ,,Soha, még az embertelen emberekkel szemben se érezz úgy, mint ahogyan ezek éreznek embertársaikkal szemben.'' (VII. 65.) ,,Ha jót tettél és embertársad ezt a jót élvezte, miért kívánsz melléje még egy harmadik dolgot is, mint ahogyan az ostobák teszik: azt, hogy jótéteményednek híre menjen, vagy hogy tetted viszonzásra találjon?'' (VII. 73.) ,,Ha baj ér, méltán ér: holnap akarsz jó lenni, nem ma.'' (VIII. 22.) ======================================================================== Jegyzetek Függelék A fordítás alapjául szolgáló kiadás: I. H. Leopold: M. Antoninus imperator ad se ipsum. Oxonii, 1908. Elsô könyv 2. Atyám -- Annius Verus praetor, fiatalon halt meg. Az Annius-család Hispániába elszármazott, majd Rómába visszatelepült régi római nemzetség volt. 3. Anyám -- Domitia Lucilla, P, Calvisius Tullus lánya. 156-ban, ötvenéves kora tájt halt meg. 4. Dédatyám -- valószínűleg anyai dédapja, Catilius Severus. 5. A cirkuszban -- célzás a kocsiversenyekre és a gladiátori viadalokra. A cirkuszi kocsiversenyeken részt vevô négy fogat lovai négyféle színt viseltek. A közönség körében a legnépszerűbbek a kékek és a zöldek voltak. A gladiátorok különbözô -- általában könnyű és nehéz -- fegyverzetben álltak ki egymás ellen. A könnyű fegyverzetűek kis, kerek, a nehéz fegyverzetűek nagy, ovális pajzsot viseltek. 6. Diognetos -- M. egyik mestere, festeni tanította a császárt. Fürjek hizlalása -- Rómában szokás volt fürjviadalokat rendezni; az eredménybôl jósoltak. 7. Rusticus -- Iunius R. sztoikus filozófus, M. barátja és tanítója; a császár magas méltóságokat adományozott neki. Stólában -- ünnepi díszöltözetben. Sinuessa -- város Latium és Campania határán, a via Appia mentén. Epictetos -- görög sztoikus filozófus (Kr. u. kb. 55-135), halála után kiadott írásait M. egyik fô forrásaként használta. 8. Apollonios -- görög származású sztoikus filozófus. 9. Sextus -- khaironeiai sztoikus filozófus, Plutarkhosz unokaöccse, M. szívesen látogatta római elôadásait. 10. Alexandros Grammaticus -- Frígiából származó görög tudós, M. tanítómestere. 11. Fronto -- híres latin szónok (kb. 100-166), M. tanítója; levelezésük egy része fennmaradt. 12. Alexandros, a platonista filozófus -- M. titkára, görög levelezésében segédkezett. 13. Catulus -- valószínűleg Cinna Catulus, sztoikus filozófus. Domitius, Athenodotos -- valószínűleg a Fronto-kör filozófusai, egyébként kevéssé ismertek. 14. Severus -- valószínűleg Claudius Severus peripatetikus filozófus; fia M. egyik lányát vette feleségül. Thrasea, Helvidius, Cato, Brutus -- a római történelem zsarnokgyűlölô sztoikus hôsei. Thraseát Nero, Helvidiust Vespasianus ölette meg, az ifjabb Cato és Brutus Caesar ellenfelei voltak. Dion -- valószínűleg a szürakúszai Dion, a Kr. e. 4. sz.-ban élt platonista filozófus. 15. Maximus -- C. Maximus sztoikus filozófus, M. tanítója, a császár késôbb magas állásokba emelte. 16. Atyám -- adoptáló apja, Antoninus Pius császár. Lorium, Lanuvium -- Pius császár villái Róma közelében. 17. Nagyatyáim -- M. Annius Verus és anyai nagyapja, P. Calvisius Tullus, a 109. év consula; az ô házába költözött M. apja halála után. Fivérem -- L. Aurelius Verus adoptio útján lett testvére. M. megosztotta vele az uralmat. 169-ben halt meg. Feleségem -- Faustina, 175 körül halt meg. Quádok -- harcias germán néptörzs, M. legveszélyesebb ellenfelei. Ebben az idôben a Morva és a Garam közti területen laktak. Második könyv 10. Theophrastos -- peripatetikus filozófus a Kr. e. 4. században, Arisztotelész tanítványa. 13. A Föld gyomrának -- Pindarosz-töredék. 15. Monimos -- künikosz filozófus, Diogenész követôje. Az idézet Menandrosztól származik (249. töredék). 17. Carnuntum -- város a Duna partján, a mai Bécs közelében, M. fôhadiszállása a germán háborúban. Harmadik könyv 3. Hippocrates -- kószi orvos, Szókratész kortársa (469-399), az utókor emlékezetében a leghíresebb görög orvos. 6. Socrates szavával szólva -- vö. Platón, Timaiosz 61 D. 16. Phalaris -- Akragasz szicíliai város legendás kegyetlenségű zsarnok uralkodója a Kr. e. 6. sz.-ban. Negyedik könyv 18. Agathon -- híres athéni tragédiaköltô a Kr. e. 5. sz.-ban. 23. Kekrops kedves városa -- valószínűleg Arisztophanész-töredék. Kekropsz Athén elsô, mondái királya. 24. Ne fogj sokfélébe -- az idézet Démokritosztól származik. 33. Camillus, Caeso, Volesus, Leonnatus -- a római köztársaság legendás hôsei: Camillus a gallusok legyôzôje; Caeso Fabius a Veii elleni háborúban elesett háromszáz hôs Fabius vezére; Leonnatus valószínűleg a Pürrhosz felett gyôzelmet aratott L. Denatatusszal azonos; Volesus valószínűleg Volesus szabin vezér fia; Valerius Poplicola, a Tarquiniusok elűzôje, az elsô római consul. Scipio -- a pun háborúk két híres római hadvezére, az idôsebb S. 202-ben Zámánál legyôzte Hannibált, az ifjabb 146-ban bevette és lerombolta Karthágót. Cato -- az idôsebb C, római politikus a Kr. e. 3-2. sz.-ban, a punok ádáz ellenfele. Eltűnt nyomtalanul, hírevesztve -- Homérosz, Odüsszeia, 1, 242 (Devecseri Gábor fordítása). 34. Clotho -- az egyik párka, aki az emberi sors fonalát fonja. 41. Nyomorult pára vagy -- az idézet így nem található meg Epiktétosz műveiben. 48. Helice -- akhaiai város, Kr. e. 373-ban elnyelte a tenger. Pompeii, Herculanum -- a Vezúv Kr. e. 79-es kitörésekor elpusztult itáliai városok. 50. Cadicianus, Fabius, Julianus, Lepidus -- a római történelemben gyakran elôforduló nevek. Lepidus talán a triumvir. Ötödik könyv 8. Asclepios -- a gyógyítás istene a görög mitológiában. Itt: orvos. 12. A nagy bôségtôl -- idézet Menandrosz 530. töredékébôl. 31. Szóval, tettel -- Homérosz, Odüsszeia, 4, 690. 33. Tágas földünkrôl -- Hésziodosz, Munkák és napok, 197. Hatodik könyv 10. Elvegyülünk a föld porával -- Homérosz, Iliász, 7,99. 13. Crates -- görög künikosz filozófus a 4-3.sz.-ban. Xenocrates -- erkölcsi szigorúságáról híres platonista filozófus. 36. Athos -- magas hegyvidék Makedóniában, Khalkidiké-félszigeten. 42. Chrysippos -- a sztoikus filozófia megteremtôje. A Kr. e. 3. sz.- ban élt Athénban. 43. Caprophoros -- Démétér Kaprophorosz, a termést hozó istennô. 47. Philistion, Phoibos, Origanion -- nem azonosítható nevek. Eudoxos -- görög matematikus és asztronómus a Kr. e. 4. sz.-ban. Hipparchos -- görög asztronómus, a Kr. e. 2. sz.-ban élt. Archimedes -- híres görög természettudós. Római katonák ölték meg Szürakúszában 212-ben. Menippos -- künikosz filozófus a Kr. e. 3. sz.-ban (vö. ,,menipposzi szatíra''). Hetedik könyv 35. Platón, Állam VI. 486 A. 38. Euripidész, Bellerophón (289. töredék). 39. Ismeretlen költô töredéke. 40. Euripidész, Hüpszipüle (757. töredék). 41. Euripidész, Antiopé (207. töredék). 42. Euripidész 910. töredéke. 43. Ismeretlen szerzôtôl; a gondolat Epiktétosztól származik. 44. Platón, Apológia 28 B (Gyomlay Gyula fordítása). 45. Platón, Apológia 28 E (Gyomlay Gyula fordítása). 46. Platón, Gorgiasz 512 D (Péterfy Jenô fordítása). 48. A hely nem található Platón műveiben. 50. Euripidész, Khrüszipposz (836. töredék). 51. Étel- s itallal -- Euripidész-töredék (Suppl. 1110). Annak, ki itt e földön él -- ismeretlen tragédiaszerzôtôl. 63. Minden lélek -- a platóni gondolatot Epiktétosz idézi. 66. Teleaugés -- a hagyomány szerint Püthagorasz fia. A salamisi ember -- vö. Platón, Apológia 20 C; a szalamiszi Leónt kellett volna elfognia a harminc zsarnok parancsára. Az utcákon büszkélkedve -- Arisztophanész, Felhôk 362. Nyolcadik könyv 3. Diogenes -- Kr. e. 4. sz.-i híres görög künikosz filozófus. 19. Helios -- a napisten; a nap megszemélyesítése a görög mitológiában. 25. Lucilla -- M. anyja. Secunda -- Maximus (vö. 1,15) felesége. Epitynchanos, Diotimos -- Hadrianus bizalmas emberei, egyébként ismeretlenek. Faustina -- itt az idôsebb Faustináról, Antoninus Pius feleségérôl van szó. Celer -- Caninius C., híres görög rhétor, Hadrianus titkára. Charax, Demetrios, Eudaimon -- ismeretlen, ill. azonosíthatatlan tudósok. 31. Agrippa -- Augustus híres hadvezére. Areus -- Augustus házi filozófusa. 37. Panthea -- Lucius Verus felszabadított rabszolgája és szeretôje. Pergamus -- Verus császár felszabadított rabszolgája. 57. Napsugár -- a szó helyes etimológia szerint az ago???-ból ('vezet, visz') származik. Kilencedik könyv 24. Necyia -- halottidézô szertartás az Odüsszeia 11. énekében. 28. Mert valami módon csak atomok vannak -- a szöveg hiányosan maradt fenn. Ideértendô, hogy ez a harmadik lehetôség. 29. Phaleroni Demetrios -- híres államférfi, szónok és filozófus Athénban, Kr. e. 300 körül. Tizedik könyv 10. Szarmatát -- M. több háborút viselt a szarmaták ellen. 21. Szereti a föld az esôt -- Euripidész 890. töredéke. 27. Kroisos -- Lüdia uralkodója a Kr. e. 6. sz.-ban. Mesés gazdagságáról volt híres. 31. Euphrates -- egyiptomi származású filozófus, Plinius nagyra tartotta. Kriton, Xenophon -- Szókratész köréhez tartozó filozófusok. A fejezetben említett többi név nem azonosítható. 34. Mint levelek születése -- Homérosz, Iliász 6,147-9 (Devecseri Gábor fordítása). Tizenegyedik könyv 6. Ó, jaj, cithairon -- Szophoklész, Oidipusz király, 1391. sor. Elhagytak engem -- vö. 7,41. Ne ingerülj -- vö. 7,38. Arasd a létet -- vö. 7,40. 13. Phocion -- athéni hadvezér a Kr. e. 4. sz.-ban, igazságtalanul halálra ítélték, késôbb rehabilitálták. 18. Múzsavezetô -- Apollón. 22. A falusi és a városi egér -- Aiszóposz 297. meséje. 25. Perdiccas -- Makedonia királya. A történetet fiáról, Arkhelaoszról tartották számon az antikvitás más írói. 30. Rabszolga vagy -- ismeretlen költô töredéke. 31. A szív örömébe' -- Homérosz, Odüsszeia, 10,413. 32. Durva szavakkal -- Hésziodosz, Munkák és napok, 186. 35. Éretlen szôlô -- szintén Epiktétosz-idézet. Tizenkettedik könyv 24. Dice -- az igazság istennôje a görög mitológiában. 27. Fabius Catullinus, Lusius Lupus, Stertinius, Velius Rufus -- ismeretlen, ill. bizonytalanul azonosítható nevek.