Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Hilda Laible Az elsô évek... Az eredeti mű címe: DIE ERSTEN JAHRE ENTSCHEIDEN Fordította: Magyar Ilona Fedôlapterv: Agnes Falkner Egyházi jóváhagyással Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Ajánlás A szerzô elôszava A fordító elôszava Ünnepek és ünnepi idôk Advent Mikulás ünnepe Karácsony A böjti idô Húsvét Pünkösd A védôszent A kisgyermek Istennel beszél Hogyan imádkozzon a kisgyermek? Szabad ima, vagy kötött imaszöveg? ,,Nem akar imádkozni'' A legkisebbek imája Hogyan kell helyesen beszélni Istenrôl és a hitigazságokról? Istenrôl beszélni Megérti-e a gyermek Az igazi Kis Jézus A kisgyermek és a szenvedô Jézus Isten anyja A kisgyermek és a Szentlélek Az ôrzôangyal Tud-e a gyermek Istennek fájdalmat okozni? A gyermek és a temetô A tisztítótűz A szentségek szerepe a gyermek életében A keresztség Szentséglátogatás A gyermek és a szentmise Bevezetés a szentmisébe Elsôáldozás A kisgyermek lelkiismeretvizsgálata Az alkalmak felhasználása Haragszik a jó Isten A légy Minden jó adomány a jó Istentôl származik A madárka is feljuthat az égbe? Ami a szülôk helyes magatartásától függ Séta a kicsinyekkel A kisgyermek és az Egyház Ki kezdje? A gyermek és a bűn A gyermek és a Szentírás A gyermek és a Szentírás Mese vagy valóság? ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv szöveghű elektronikus változata. A könyv 1968-ban jelent meg az Opus Mystici Corporis kiadásában. Az elektronikus változat Valentiny Géza prelátus úr, az Opus Mystici Corporis vezetôje, engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog az Opus Mystici Corporis tulajdonában van. ======================================================================== Ajánlás Hilda Laible könyve értékes szempontokat és tanácsokat nyújt a lelkipásztorkodó papságnak s a szülôknek is, akik a II. Vatikáni Zsinat tanítása értelmében gyermekeik elsôszámú lelkipásztorai. Szívesen adok ajánlást ennek az okosan és meleg szívvel írt, Ausztriában népszerű könyvnek magyar kiadásához. Hiszen a lelkipásztorok és szülôk, bárhol is éljenek, bátran nevelhetik a gyermekeket jó keresztényekké. Mert ha valóban jó keresztényekké nevelik ôket, akkor jó emberekké, a társadalomnak pedig hasznos tagjaivá válnak. Ebben az értelemben szívbôl kívánom, hogy sok siker kísérje Hilda Laible művének magyar fordítását. Azoknak a magyar papoknak és szülôknek számára pedig, akik e könyv szellemében törôdnek a kisgyermekek vallásos nevelésével, Isten bôséges áldását kérem. Eisenstadt -- Kismarton, 1968. november 18. Dr. László István püspök ======================================================================== A szerzô elôszava Az elsô évek a döntôk. Más szóval: Azok a képességek és tulajdonságok, amelyek a felnôtt ember kapcsolatait a külvilággal, embertársaival -- sôt Istennel is -- megkönnyítik, illetve megnehezítik, a kora gyermekkorban alakulnak és fejlôdnek ki. Ebben a tudatban sok szülô és nevelô már a gyermek elsô éveiben úgy irányítja a nevelést, hogy a kisgyermekek hitélete is jól és egészségesen fejlôdhessék. Mégis alig van a nevelésnek más területe, amelyen annyi bizonytalanság uralkodnék, mint épp a vallásos nevelés terén. Annak a megújulásnak nyomán, amely az Egyház életében és gondolkodásában már régebben megkezdôdött, és most a II. Vatikáni Zsinaton jutott tételes megfogalmazáshoz, sok szülô számára lehetetlennek tűnik, hogy gyermekének azonos stílusban adjon vallásos nevelést, mint aminôben ô részesült. Ez a könyv segítséget kíván nyújtani mindazoknak -- papoknak és szülôknek egyaránt -- akik a kisgyermekek neveléséért felelôsnek, és erre kötelezettnek tudják magukat. Épp praktikus célkitűzésünk érdekében tudatosan mellôztük a tudományos módszert. Azt kíséreltük meg, hogy a szülôknek és nevelôknek különféle módon - - mese formájában, vagy egy felvetett kérdésre válaszként, vagy rövid megfontolás keretében -- gyakorlati indítást adjunk a kisgyermekek hitben való neveléséhez. Fejezeteink -- évek folyamán írt cikkek -- nem nyújtanak kész recepteket. Minden gyermek, minden helyzet sajátos követelményeket támaszt a nevelô számára, és neki mindig egyéni módon kell cselekednie és szólnia. Az egyházi év ünnepeivel és ünnepi idôivel, a különféle ünnepi szokások értékes alkalmakat nyújtanak arra, hogy a gyermeknek az elsô vallási élményeket közvetítsük, és ezek segítik vallási életük kifejlôdését. Ezért nyújtunk az elsô részben példákat az ünnepek és ünnepi idôk alakítására. A kisgyermek utánzással tanul. A felnôttek imájában is utánzás által vesz részt. Hogyan lehet ezt az utánzó együttgagyogást Istennel való tudatos beszélgetéssé fejleszteni? -- errôl szól a második rész. A kisgyermek azonban csak akkor tud Istennel beszélni, ha már meséltünk neki, -- helyesebben: ha már beszélgettünk vele Istenrôl. Ezért hozunk a harmadik részben példákat arra, hogyan kíséreljük meg a gyermekekkel a beszélgetést Istenrôl és a hitigazságokról. A legfontosabb mondanivalónk e téren: Isten szeret minket. Bármit is mondunk, úgy dolgozzuk ki, hogy ezt fejleszthessük tovább, s ezen az úton haladhassunk elôre. Ez érvényes a kegyelmi életre való nevelésnél is. Itt sem juthat a gyermek tovább néhány lépésnél -- az érett, öntudatos kegyelmi élet irányában. Hogyan segíthetjük meg elsô lépéseiben? Erre nyújt támpontokat a negyedik rész. Az ötödik és hatodik rész arra világít rá, hogy a vallásos nevelést a mindennapi életbôl kell alakítani, és a nevelés egészébe beleépíteni. Végül a hetedik fejezet a kisgyermeknek a Szentírás felé vezetését kívánja elôsegíteni. Bárcsak segítségére lehetne ez a könyv a kisgyermekek nevelôinek, hogy megtalálhassák a vallásos nevelésnek azt a stílusát, amely megfelel egyrészt korunk igényeinek, másrészt a szülôk hitéletének is, hogy így elôbbre vihessék gyermekeiknek hitben való nevelését. Dr. Hilda Laible ======================================================================== A fordító elôszava Egy bácskai magyar faluban történt a közelmúltban. Így sóhajtott fel egy tízéves magyar kisfiú: ,,Milyen kár, hogy nálunk csak a nagymama és én vagyunk katolikusok -- de sajnos én is csak az elsôáldozásig''. Ezt a kisfiút szülei megkereszteltették. Beíratták hitoktatásra. Vasárnaponkint elküldték misére. De a gyerek már az általános gyakorlatból jól tudta, hogy csak addig lesz ô is ,,katolikus'' -- míg le nem zajlik az elsôáldozás. A II. Vatikáni Zsinat feladta a leckét: újarcú keresztényekre van szüksége a világnak. Sokan úgy ôrzik kereszténységüket, mint valami becses műemléket. Sajnálják, hogy a jelen átfutott rajta, és ma már ,,nem tudnak vele mit kezdeni''. Vasárnapokon, vagy nagy ünnepeken lefújják róla a port. Megszellôztetik. De ,,hétköznapi'' életüknek nincs hozzá köze. Másokat biztonsággal tölt el a tudat, hogy ,,tartoznak valahová''. Gyermeküket megkereszteltetik, ragaszkodnak a templomi esküvôhöz és temetéshez. De ennyi elég is nekik. Vannak, akik azt tartják, hogy hozzájárulásukon kívül születtek bele a kereszténységbe. Kényelmesek arra, hogy szakítsanak vele. De az sem igényük, hogy szerinte éljenek. A Zsinat tiszta vizet öntött a pohárba. Keresztény az, aki vállalja Krisztus evangéliumi programját. Az, aki teljes életét ráteszi Jézus Krisztusra. Ôbenne az emberiesség és a jóság jelent meg a földön. Ô az, aki azért jött, hogy az embernek élete és teljesebb élete legyen. Legyen tehát a keresztény minél teljesebben ember, akkor lesz igazán keresztény. Nincsen külön ,,lelki'' élet, és testi élet. Az embernek egyetlen, megismételhetetlen saját élete van. A keresztény esetében ez az élet Istennek odaadott élet. A keresztényben lakást vesz Isten. Benne Isten fénye ég. Nem reggel 6--7-ig, nem csak akkor, amikor imádkozik, nem amikor jelen van a szentmisén -- hanem éjjel és nappal, mindig. A keresztény ember által Krisztus érinti a világnak azt a részét, amellyel a keresztény érintkezik. Minden ponton, ahol a keresztény találkozik a világgal, az embertárssal, az anyaggal, a technikával, a tudománnyal -- azon a ponton Krisztus találkozik a világgal. Krisztus az emberekért -- minden emberért -- jött a Földre. Szükségessé vált, hogy a II. Vatikáni Zsinat újra rávilágítson Isten népének küldetésére. A zsinat szellemében, aki még nem tette volna, annak most kell elkezdenie: amilyen bensôséges és mély kapcsolatot tartunk fenn Istennel, ugyanolyan pozitív jóakarattal kell a világban résztvennünk minden tevékenységben -- napi munkánkban, hivatásunkban, az emberekkel való kapcsolatainkban -- nem elzárkózva, nem visszahúzódva, nem visszautasítva, de nem is vitatkozva, hanem a szeretet, az építés, a tettek igaz nyelvén beszélve és szinte keresve a találkozások alkalmait, hogy akkor embertársaink számára bennünk jelenjék meg isteni Mesterünk jósága és emberiessége. Az a szülô, aki kereszténynek szánta gyermekét -- ezt a keresztény ,,tartalmat'' plántálja a növekedô életbe. Nagy hivatás, nagy felelôsség. A ,,hitoktatás'' -- hittanra való beíratás -- nem old fel a felelôsség alól. A hitben való életre elsôsorban a családi otthon neveli a gyermeket. Iskolai, vagy templomi hitoktatás ezt csak kiegészítheti. Az a szülô, aki a hit szerint él, akinek Isten léte mindennapjait átjáró nagy élmény -- annak nem lesz nehéz ebbôl az élménybôl lassankint a gyermek korának, fejlôdésének megfelelôen újabb és újabb élményeket átadni gyermekének. A szülôi hivatást betetôzi, hogy aki a gyermeknek a testi életet ,,adja'' -- ezzel együtt azt a lehetôséget és felszólítást kapja, hogy gyermekének arcára rárajzolja Isten arcának vonásait. Minél egyszerűbben formálja életét a szülô, minél nagyobb a házastársak egymás, és a gyermekek iránti szeretete, minél nyitottabbak a világ felé szolgálatkész, természetes emberi jóságban, -- annál gazdagabb lesz bennük Isten élete, annál sugárzóbb, mélyebb lesz keresztény voltuk. Amennyire a természetes humánum alapján áll a keresztény ember és amennyire ezen az alapon polgári gátlásoktól, szentimentalizmustól mentesen meri életébe beépíteni az istenit és amennyire azt következetesen érvényre juttatja, annyira alkalmas arra, hogy széthúzó embertársait az egymást becsülni tudó szeretet egysége felé segítse. Ki merné azt mondani, hogy ezek a gondolatok távol esnek ennek a könyvecskének távlataitól, hogy túlhaladják annak a körét, melyet a könyv szerény mécsvilága be akar sugározni? Hilda Laible könyvét egy egyszerű magyar édesanya fordította le. Miközben ezt tette, a fenti gondolatok foglalkoztatták. Miért ne lehetne ezekrôl a gondolatokról ôszintén szólni? Mindnyájan érezzük, hogy az evangélium új bora a régi tömlôket már szétrepesztette. Új edényekre, új formákra van szükség. Az újarcú keresztények nevelése a családban kezdôdik el. Hilda Laible könyvének fordításával elsôsorban a lelkipásztor gondjain szeretnénk segíteni, akitôl a keresztény szülô útmutatást vár. Bárcsak hozzájárulna ez a könyvecske, hogy minden családban, ahol a szülô gyermekét keresztény nevelésben akarja részesíteni, necsak, mint az a bácskai kisfiú mondta: a ,,nagymama'', hanem a család a maga egészében lenne keresztény, -- azaz viselné magán azokat a vonásokat, amelyekre még a világnak sohasem volt akkora szüksége, mint napjainkban: a mi Urunk Jézus Krisztus emberiességének és jóságának vonásait. Magyar Ilona ======================================================================== Advent Ünnepek és ünnepi idôk Annak az embernek az életébôl, aki nem tud ünnepelni, hiányzik valami, ami az embert emberré teszi. Ezt a ritka művészetet, az ünnepelni tudás művészetét, a család kell, hogy ápolja, és hogy a következô nemzedéknek átadja. A gyermek vallási életének fejlôdésében, az ünnepeknek nagy a jelentôsége. Az egyes ünnepeket a családban úgy kell megülni, hogy az ünnep valóban ünnep legyen -- mélyítse el a nap titkának mondanivalóját, s hagyjon mély, maradandó nyomot a gyermek lelkében. Az Advent mondanivalója kettôs. Egyrészt emlékeztetni akar az Úr végsô eljövetelének nagy napjára. De elsôdleges tartalma, hogy a karácsonyra elôkészítsen. A kisgyermek számára az Adventnek ezt a második tanítását kell nagyon alaposan kiaknáznunk. Az adventi hangulat megteremtésének egyik kiváló eszköze az adventi koszorú. Fenyôbôl készül. Négy gyertyája közül advent elsô vasárnapján gyújtjuk meg az elsôt. A második vasárnapon már kettô ég, a harmadikon három, a negyediken mind a négy. Az Advent négy hete a Megváltóra való várakozás négy ezredévét jelképezi. A felnôttek és a serdültebb gyermekek számára a gyertyagyújtáshoz hangulatos, mélyértelmű adventi műsorokat szerkeszthet az édesanya, vagy a családi együttes. A 3 évesnél fiatalabb korúak számára a felnôttek programja fárasztó. Ne is legyen hosszú a kis ünnepség ott, ahol ilyen korú gyermek van a családban! A kicsi számára maga a fény a legnagyobb élmény. Sötétítsünk el, s érzékeltessük jól, hogy a világosság a sötétségben hogyan ragyog fel. Egy szép adventi ének, az édesapa rövid imája -- ha csak annyi is, hogy ,,Jöjj Uram, Jézus!'' -- szinte elég is. Ha ôszinte, meleg szívekbôl fakad a fohász, alig kell több, hogy a kis családi adventi ájtatosságon való puszta jelenlét mélyreható élményt jelentsen a legkisebbek számára is. A 3-4 éves gyermeknek már lehet ennyit mondani: Jézus születésnapját várjuk. Ennek megünneplésére elô kell készülnünk. Elolvashatjuk a Szentírásból az Angyali üdvözletet, vagy a betlehemi utat, a szálláskeresést. Ügyesen kell a szöveget beosztani, hogy az eseményekkel ne fussunk túlságosan elôre. A közelebbi elôkészület kb. karácsony elôtt két héttel kezdôdjék. Legyen arra az édesanyának gondja, hogy a gyermekeket ne vegye körül túl hamar az ünnepi készülôdések nyüzsgése. Az igazi elôkészülethez bensôség, csend, elmélyedés illik -- s ne a körül forogjanak a kis szívek vágyai, hogy ki milyen ajándékot szeretne. Az 5-6 évesek elôkészületi ideje már hosszabb lehet, ennek éppen megfelel a négy adventi hét. Ebben az életkorban már magáról a koszorúról is beszélhetünk. Ilyenformán: Isten a világot jónak és szépnek teremtette. Azt akarta, hogy a földi élet után örökre boldogok legyünk. De az emberek nem fogadtak szót, és elfordultak a jó Isten parancsától. Azt mondták: nekünk nem kell Isten! Ez az elfordulás Istentôl a bűn. (Tudatosan nem beszélünk eredeti bűnrôl, paradicsomról, Ádámról, Éváról. Az eredeti bűn fogalma a gyermeknek nehéz. A bűnbeesésrôl majd csak akkor beszéljünk a gyermeknek, ha a gyermek képes lesz rá, hogy a kinyilatkoztatás képes beszédét megértse. Ha túl korán kapja a gyermek, megtörténhet, hogy egyoldalúan zgy fogja fel, mintha valóban úgy történt volna, és a késôbbiek során lesznek majd nehézségei, hogy a képes beszéd lényeges mondanivalóját megfejtse. Ugyanezt a szempontot szem elôtt kell tartanunk akkor is, amikor a teremtéstörténetrôl szólunk. Csak így mondhatjuk el, hogy mindent megtettünk, hogy a gyermektôl mindent távoltartottunk, ami vallásos fogalmainak tiszta kialakulásában megzavarhatná.) Az embereknek nemsokára fel kellett ismerniök, hogy bűnben élni nem jó. Isten pedig, akit az ember elhagyott, az embert még mindig szerette. Nem akarta, hogy magányosan a sötétségben maradjon. Ezért megígérte az embernek a Megváltót. Az ember akkor még nem tudta, ki lesz az a Megváltó, azt sem tudta, mikor jön el. De Isten ígérete a Megváltóról, a remény, hogy majd eljön -- ez volt az a világosság, amely a sötétségben felragyogott. Úgy ragyogott fel a sötétségben, mint ennek a gyertyának a fénye, amelyet most meggyújtunk, itt az adventi koszorún. Késôbb Isten többet is mondott a Megváltóról. A próféták által megüzente, hogy hol fog születni, hogyan fog lefolyni az élete. (Egyes részeket a gyermekek is megértenek, pl. Te Betlehem, vagy: Gyermek született nekünk, stb.) A fény mindig erôsebb, mindig világosabb lett és vele az emberek reménysége. Elôször csak egy gyertyát gyújtunk meg a koszorún, aztán mindig eggyel többet, majd az utolsó vasárnap már mind a négyet. Ha így megértetjük a gyermekkel, hogy a fény növekedése érzékelteti a karácsonyi várakozás beteljesülését, lassan azt is meg fogják érteni, hogy karácsony szent estéjén, mikor a Kis Jézus megszületett, miért ég annyi gyertya a templomban, miért ragyog gyertyafényben a karácsonyfa. Minél nagyobb lesz a gyermek, annál inkább a Kis Jézus lesz a karácsony értelme és tartalma, s annál jobban megértik a liturgia szövegét is, amelyben olyan sok szó esik a karácsonyi világosságról. A karácsony elôtti napokban a betlehem elôkészítésébe is bekapcsolhatjuk a gyermeket. Lassan elôkészítve úgy lehet intézni, hogy a szent estén már csak a Kis Jézust kelljen a jászolba helyezni. Szűz Máriának és Szent Józsefnek az alakját esetleg közben el lehet helyezni az elôször még üres istállóba, hogy a közben elmondott történetet szemléltesse (Angyali üdvözlet, nem találtak szállást a városban, stb.) Kedves szokás a nyugati országokban az adventi naptár Akadnak még édesanyák, akik gyermekkoruk adventi estéire úgy tudnak visszaemlékezni, hogy minden este kigyújtottak egy kis ablakot az adventi naptáron -- minden nap eggyel többet -- és micsoda izgalom volt, mikor végre kinyílt az utolsó ablak is, -- és megjött a Kis Jézus. De szívesen megszereznénk a mi gyermekeinknek is ezt az örömet! Csakhogy, hol is vegyünk alkalmas adventi naptárt? Készen nem igen talál az ember megfelelôt. Játék és papírüzletekben ugyan ráakadhatunk ilyesféle naptárra. De legtöbbször ezeknek a mondanivalója már nagyon messze esik a karácsonyvárás igazi tartalmától. Kedvesek a kis meseszerű képek, hogy a mennyei konyhában hogy szorgoskodnak angyalok és törpék, hogy sütik a finom karácsonyi nyalánkságokat... láthatunk bűbájos téli erdôt iramló szarvasfogatokkal, vagy akár angyalokkal is, különösen a nyugati országokból gazdag importanyaga van az ilyenfajta cikkeknek, de ezeknek nem sok közük van az igazi Adventhez. A keresztény anya, aki gyermekét a Kis Jézus születésére akarja elôkészíteni, ezekkel nem lehet megelégedve. Mi ugyanis elsôsorban az égi ajándék felé akarjuk fordítani gyermekünk figyelmét. Az lesz a legcélravezetôbb, ha az édesanya maga készít, férje, vagy nagyobb gyermekei segítségével egy adventi naptárt. Pl. kartonpapírból négyzetalakú házat vágnak ki, ragasztanak össze. A négy adventi hétnek megfelel a ház négy oldala, négy fala. Rajta a négy adventi hét naptár szerinti napjainak megfelelô ablakok. A vasárnapok díszesebbek. Esetleg az egyes napok ablakaiban, az ablaktáblákra lehet felírni, vagy az ablak alá egy-egy szép jelmondatot az adventi nap miseszövegébôl, vagy egy-egy ügyes rajzot alkalmazva is lehet gondolatot ébreszteni. De akinek nincsen rajzkészsége, szentképekbôl is vághat ki egy-egy részletet, vagy vallásos tárgyú levelezôlapból... Az édesanya, akinek sikerült megszerkeszteni egy ügyes kis adventi naptárt, vegye ölébe a kisgyermekét és mesélje el neki, hogy nemsokára a Kis Jézus születésnapja lesz. Ez az egész világ nagy ünnepe, mindenki öröme. Aztán magyarázza meg a gyermeknek az adventi naptár használatát. Mikor egy-egy napnak a végére értünk, kinyitunk egy-egy ablakot. Minden nappal közelebb jutunk a karácsonyhoz. És mikor az utolsó (ez inkább kapu legyen) kinyílik, akkor itt van maga a karácsony, Jézus születésének ünnepe. Az adventi naptár azért nagyon kiváló eszköze a család karácsonyi elôkészületének, mert nem csak vasárnap -- az advent folyamán mindössze négy alkalommal -- hanem mindennap összegyűjti a családot néhány bensôséges pillanatra. Megéri a fáradságot, hogy az édesanya nagy gonddal és sok fejtöréssel, utánajárással nekivágjon az úttörô munkának, hogy elkészítse a kis adventi naptárt, megéri, mert fel sem mérhetô az értéke ezeknek a bensôséges perceknek, melyeket a gyermek számára biztosít vele. A ,,szöveg'', amit a szülô elmond, mindig legyen nagyon egyszerű, könnyen érthetô. És mindig legyen igaz. Még azt is jó tudni az édesanyának, hogy a kicsi gyermek nagyon szeret utánozni, mozogni is -- és minél többféle tevékenységre kap indítást, annál átfogóbb, mélyebb lesz az élménye. A képet látja, a kis történetet hallja, -- de legyen szöveg, amit ô maga is mond -- pl. az angyal így köszöntötte Máriát: Üdvözlégy Mária... Mondassuk el a gyermekkel is. Mondd szépen te is: Üdvözlég Mária. Sôt, az angyal mélyen meghajolt a Szűzanya elôtt. Szólítsuk fel a gyermeket is, csináld csak te is; így hajolt meg az angyal -- mutassuk, s azonnal lelkesen és áhítatosan utánozni fogja... ======================================================================== Mikulás ünnepe Ünnepek és ünnepi idôk Az adventi idôbe beletartozik a Mikulás ünnepe is. Szent Miklós ünnepe általánosan elterjedt szokás. A felnôttek azt gondolják, hogy ettôl a naptól igazán nem szabad a gyermeket megfosztani, s a legtöbb családban lázas készülôdések elôzik meg a Mikulás estét, ott ahol kisgyermek van. Tulajdonképpen örülni kellene mindenkinek, hogy van egy ilyen igazán a gyermek örömét szolgáló ünnep. Manapság azonban éppen a Mikulás az egyik bizonyság, hogy az emberek elfelejtettek jól és helyesen ünnepelni. Elrontották az ünnep igazi mivoltát. Elsekélyesítették, megfosztották mélységétôl, igazi értelmétôl. Leszegényítették, kifosztották, kiüresítették az ünnepet. És ki az igaz kárvallott? Az, akinek a legnagyobb örömet akarnánk pedig szerezni, akit gazdagítani akarnánk -- a gyermek. De az ilyen ünnepléssel a gyermek nem lesz gazdagabb. Csak érzékiességét, birtoklás utáni vágyát hízlaljuk -- az élvezet legalacsonyabb fokát biztosítjuk neki -- kis szívébe nem oltunk vágyat a végtelen felé... Itt szólnánk róla, hogy tulajdonképpen miben is állna az igazi ünnep. Legyen az ünnepnek mindenek elôtt értelme, mondanivalója. Ez a mondanivaló legyen a lényege. Ez legyen a központ, ami köré minden csoportosul. Nem biztos, hogy errôl a mondanivalóról sokat kell, vagy fogunk beszélni. De ha a mondanivaló lelke él bennünk, akkor minden errôl fog beszélni. És ez a ,,minden'' el is fogja mondani azt, amit tanítania kell... Az ünnep körül legyen minden szép. A ruha ünnepi. A hely feldíszítve. (Asztal, szoba, ház, stb. ) Az ünnepet nem egyedül üljük az ünnep a közösség öröme. Hozzátartozik ezért az ünnepi lakoma is. A közös étkezés a közösség összetartozásának alkalma, jele, megerôsíti az összetartozás érzését. Nem hiányozhat a beszéd. Ez fejezi ki, teszi érthetôvé az ünnep értelmét. Hozzátartozik az ünnephez a vidámság. Minden, ami az örömet, a vidámságot szolgálja, azért történik, hogy az ünnep ajándékát érzékeltesse, a lélek gazdagodását a szeretetben. Hogy azonban a vidámság ne legyen féktelen, ne csapjon ízléstelenségbe, fegyelmezetlenségbe, éppen ezért kell, hogy legyen az ünnepnek stílusa. Ezért van az ünnepnek szertartása, vagyis elôre meghatározott programja. Sok ünnephez hozzátartozik az ajándékozás is. Ha mindezeket jól átgondoljuk, be kell látnunk, hogy a Mikulás ünneplésének azt a formáját, amely a legutóbbi években kialakult a polgári családokban, erôsen revízió alá kell venni ahhoz, hogy valóban alkalmas legyen arra, hogy a család keresztény és ne pogány ünnepe legyen. A Mikulás ünnep szándéka, eredeti értelme, hogy emléknapja legyen az Egyház egyik szentjének, Szent Miklósnak. Szent Miklós segítôkészségérôl, adakozó szeretetérôl volt nevezetes. A Mikulás ünnep szándéka és értelme: a szent myrai püspökre, Szent Miklósra való emlékezés és az ô tisztelete. A szent püspök ismert volt jótékonyságáról, segítôkészségérôl, életében már mindig azon fáradozott, hogy másoknak örömet szerezzen. Az ünnep elôkészítése Elôkészítésül el kellene mondanunk gyermekeinknek a Szent életének történetét. A gyermekek életkorától függôen tudunk aztán a történetbôl olyan mozzanatot kiemelni, amely a Szent említett jellemvonásait szemléletesen ábrázolja. Már az egészen kicsiny gyermeknek is meg tudjuk a maga módján magyarázni, miért lett szokás nálunk Szent Miklós napjának elôestéjén, hogy a felnôttek felöltözzenek Mikulásnak, s ajándékkal lepjék meg a gyerekeket. Azért teszik ezt, hogy minden gyerek ismerje meg Szent Miklóst, s azért kapnak a gyerekek ajándékot, mert Szent Miklós is megajándékozta a gyerekeket. Mikulás-est a családban Ha a Mikulás-estét családi ünnepként akarjuk megülni, az édesapa, nagyapa, vagy nagyobb fiútestvér öltözhet fel Mikulásnak. Leghelyesebb, ha a gyerekek tudják, ki lesz a Mikulás. Egészen nyugodtak lehetünk, érteni fogják a játékot, a valóságot fogják megélni. Fôleg a kicsik, teljes komolysággal és áhítattal fogják köszönteni a Szent Püspököt, hallgatják szavait, a kis rigmusokat. Maga a ,,program'' legyen már elôre elkészítve és rögzítve. Az ilyen módon megjelenített Mikulás láttán a gyerekek nem fognak félni, s felszabadult örömmel adják át magukat az ünneplésnek. Természetesen a Szentet megjelenítô személy ne merüljön el a gyermekek hibáinak emlegetésébe és dorgálásába. Ha valóban Szent Miklóst akarjuk ünnepelni, akkor az ünneplésnek méltónak kell lennie ôhozzá, aki örömszerzô volt, a gyerekek jóságos barátja -- nem pedig valami ijesztô. Ha nem így fogjuk fel az ünneplést, értelmét veszti az egész. Természetesen a Krampuszt, a gyermekeket ijesztô figurát, be sem engedjük a mi családi ünnepünkbe, azt meghagyjuk a pogány Mikulás- ünneplôknek. Az ünneplésnek ez a módja arra is jó, hogy nem kell a szülôknek túlságosan titkolózni. A gyerekek elôtt úgyis elôbb-utóbb fellebben a titkok fátyola, a csalódás viszont késôbb megszürkíti az ünnepek örömeit, s a felnôttekben el is vész a gyermek bizalma. Az ajándék, amelyet az így megjelenített Mikulás hoz, nem is kell, hogy nagyon gazdag legyen. A szülôtôl nem is várnak annyit, mint egy csodálatos égi vendégtôl. Ne felejtsük el, hogy a gyerek számára a játék a legfontosabb. A közönséges alma, amelyet ô a Mikulástól kap, egészen más ízű, mint egy közönséges alma. Ilyen módon a gyermekben nem támad fel az elégedetlenség sem, hogy ô miért kapott talán kevesebb ajándékot, mint a szomszéd gyermek. Nem az lesz az élménye: ezt és ezt hozta nekem a Mikulás. Hanem: nálunk így ünnepeljük a Mikulást. Olyan szép volt nálunk a Mikulás este! Mindnyájan játszottunk, apa és a nagymama is... Boldog és megelégedett gyerekekkel ülhetünk aztán az ünnepi vacsora asztalához, amelynek jellegzetessége, hogy a Mikulás ajándékai, alma, dió, mogyoró, mézeskalács, ne hiányozzanak róla. Az esti ima után pedig, amelyet kiegészíthetünk még egy szép kis könyörgéssel, megemlékezéssel Szent Miklóshoz, gyermekeink nyugodt alvásba merülhetnek. Az esti ima pl. ilyen lehet: ,,Szent Miklós Püspök, mi megünnepeltük a Te ünnepedet, és ez olyan szép volt, köszönjük Neked. Segíts nekünk, hogy megtanuljuk Tôled, másoknak hogyan kell örömet szerezni, úgy, mint Te is tetted.'' Miért játsszunk Mikulást? Egy óvónô a következôképpen próbálta megmagyarázni a gyerekeknek az elôbbiekben ismertetett Mikulás ünneplést. Mikor Szent Miklós meghalt, a városatyák, akiknek a Püspök temetésérôl kellett gondoskodniok, nagy gondban ültek együtt. Az elhunytról beszélgettek, aki már a jó Istennél van. Kár, mondta az egyik közülük, hogy minden gyermek nem tudhatta meg, milyen jó ember volt Miklós Püspök, s hogy mennyire szerette a gyerekeket. És a mi gyermekeink? Akiket ô eddig mindig olyan szeretettel ajándékozott meg, nekik ki fog ezután örömet szerezni? Erre az egyik megszólalt: Mi lenne -- mondta -- ha a mi jó Püspökünknek a nevenapján minden évben felöltözne valaki Miklós Püspöknek, és az ô nevében a gyermekeket megajándékozná? Igen, igen, kiáltották mindnyájan, minden évben ezután, ha az ô nevenapja eljön, úgy, mint ô tette, mi fogunk másoknak örömet szerezni. És azóta ünneplik a világon mindenütt így Szent Miklós nevenapját! ======================================================================== Karácsony Ünnepek és ünnepi idôk Középpontban a Betlehem Fiatal édesanya levelébôl, melyet négy éves gyermeke keresztanyjának írt, idézünk: ,,...igen, a karácsony! Az uram a karácsonyfából valóságos kultuszt űz. Az ô felfogása szerint a karácsonyfa jelentsen esztétikus élményt, élvezetet. Úgy érzem, a tavalyi karácsonyunk egészen pogány volt. A karácsonyfa volt mindennél fontosabb. Keresztmama, kérlek, küldjél Bertikének egy kis jászolt, vagy valamilyen ügyes kis Betlehemet, Te olyan találékony vagy! Én meg nem tudok hozzájutni, hogy vegyek. Magam készíteni? Ehhez nincs érzékem. Csak annyit tudok, hogy még egy olyan pogány karácsonyt, mint a tavalyi, nem szeretnék.'' Ezt a levelet nem mi találtuk ki. Igazi levél. Hogy mi zajlott le ennek a fiatal édesanyának a szívében, aki írta! Valószínűleg neki magának is hasonló ,,polgári'' karácsonyokról voltak élményei, emlékei. Viszont érezte, hogy a karácsony sokkal sokkal több a szépen díszített karácsonyfánál, az ajándékoknál, az ünnepi külsôségeknél... Hogy mivel több, azt maga sem tudta, de ôszintén kereste, mert gyermekének többet akart nyújtani annál, mint polgári környezete. Ezért fordult a keresztmamához, hogy kis jászolt kérjen. Vajon sikerül-e neki ezen az úton bensôséges, igazi karácsonyt varázsolni otthonába? Magában a jászol ehhez nem elég. Mit mond nekünk ez az ünnep? Az elôbb idézett édesanya gondja legyen indíték arra, hogy elgondolkozzunk, hogyan rendezzük meg a mi gyermekeink karácsonyát. A karácsonyfa, az ajándékok, és a sok nyüzsgés lesz a fô dolog? Úgy fogjuk-e megélni a karácsonyt, mint az Isten emberréválásának nagy titkát, -- avagy csupán kedves ünnepet ülünk, amelyen a gyermekek ajándékot kapnak és várnak? Az-e ennek az ünnepnek a fô hangulati tartalma, hangulatának csúcspontja, hogy örüljünk annak, hogy másoknak örömet szerzünk? Vagy egy sokkal mélyebb emberi, keresztény tartalom tölti meg ünnepünket, annak az öröme, hogy az Isten emberréválása mindnyájunk számára Isten szeretetének legnagyobb ajándéka? Értsük meg, hogy a Jászolban fekvô Kisdedet kell az ünnep középpontjába állítani. Megértik-e ezt a gyermekek? Bizonyára nem. Még késôbbi években is csak nehezen, vagy alig tudjuk a karácsony titkát megragadni és átélni. Hát még akkor, ha kezdettôl fogva nem a karácsony lényege felé fordítottuk a gyermek figyelmét. De csak akkor tudjuk magunk is, ha a karácsony a mi számunkra is elnyerte újra igazi értelmét. Mi magunk is csak így tudjuk gyermekeinket igazi karácsonyi örömre felkészíteni, olyan karácsonyra, amely Krisztus születésének lesz ünnepe. Ha egy születésnapot nagyon szépen akarunk megünnepelni, át kell élni saját születésnapunkat. Kis adventi ünneplések a családban alkalmat adnak rá, hogy a gyerekeknek elmondjuk Krisztus születésének történetét, ahogy azt az Evangéliumban Lukács pl. leírta. És ha a jászol értelmet nyert életükben, akkor idô és tehetség szerint, mesélhetünk a gyerekeknek a betlehemrôl, vagy akár építhetünk is egy kis, magunk készítette betlehemet. Azoknak pedig, akik ezt nem merik, mert egy jó betlehem sokba kerül, azt tanácsoljuk, hogy elôször csak a Kis Jézus alakját szerezzük be, s fokozatosan egészítsük ki a többi alakokkal. Így minden évben újabb meglepetést jelenthet egy-egy újabb alak beállítása a betlehembe. A mi karácsonyunk Titokban, hogy a gyerekek ne vegyék észre, a karácsonyfát feldíszítjük, az ajándékokat elkészítjük. Attól függ, mekkora a lakás, az ajándékokat vagy a fa közelébe tegyük le, vagy a másik szobában helyezzük készenlétbe. Ezáltal elkerüljük majd, hogy a gyerekek, amint a szobába belépnek, amelyben a karácsonyfa és a betlehem áll, mindjárt az ajándékokat vegyék észre, és szívük azonnal ahhoz tapadjon. (A Kis Jézus alakja legtöbbször kisebb, mint az új baba, vagy autó!) Ha a gyertyákat meggyújtottuk a karácsonyfán, a csengô szavára egy karácsonyi éneket énekelve, beléphetnek a gyerekek. Amint a betlehem elé állnak, az apa elolvassa, egy-két bevezetô mondattal, s ha van szép családi Biblia -- abból, a karácsonyi Evangéliumot (Lk 2,1-14). Egészen kicsi gyerekeknél, mivel ez túl hosszú lenne, csak a 8-14. verset. Ezután a szülôk és a gyermekek, amikor már együtt tudnak énekelni, elénekelnek egy karácsonyi éneket, a Mennybôl az angyalt. Ha a gyermekek tanultak egy szép karácsonyi verset, vagy imát, elmondhatják. A kis karácsonyesti ájtatosság az apa, vagy anya által szövegezett imával zárul; köszönet az Istengyermeknek, hogy eljött, kérelem a család ügyeiért. Ezután következik majd az ajándékok leleplezése. Behozzuk, vagy a másik szobába megyünk. Ha a gyerekek is készítettek a szülôk számára ajándékokat, szeretik maguk kiosztani, mielôtt megnéznék, hogy ôk mit kaptak. Az ajándékok kicsomagolásának, megcsodálásának, az új játékokkal való elsô játszásnak az idejét az édesanya fel tudja használni, hogy a karácsonyi vacsora utolsó elôkészületeit elvégezze. Szép lenne a karácsonyi asztalhoz vendéget hívni, egy magányos idôs nénit, vagy szomszédot, akinek nincs senkije. Ilyen cselekedet által közvetlen élmény lesz a felebaráti szeretet a gyermek számára és a betlehem egész különleges értelemben a karácsonyi ünneplés középpontjává lesz. Mi az igazság? Ki ,,hozza'' az ajándékokat? Egy levélbôl: ,,Mit mondjak kisgyermekemnek, -- aki még nem is jár iskolába -- a Kis Jézusról, aki az ajándékot ,,hozza''? Mikor egyszer egy karácsonykor, ismerôs családot látogattunk meg, ezt kérdezte: miért hozott Jézuska Teri néninek nagyobb karácsonyfát, és szebbet is, mint nekem? Máskor egy ismerôs megmutatta neki a bábszínházat, amit annak a fia a Kis Jézustól kapott, a fiam el volt tôle ragadtatva, és természetesen ezt kérdezte miért hozott a Kis Jézus ezeknek a gyerekeknek többet, mint nekem? Így folytathatnám... Sokszor gondolkoztam már azon, nem lenne-e helyesebb a gyermeknek megmondani az igazságot, hogy a karácsonyfa és az ajándékok a szülôktôl valók? A gyermek most még elhiszi, hogy a jászolban fekvô Kis Jézus hozza az ajándékot. De egyszer rájön, hogy édesanyja hazudott neki. Úgy hiszem, hogy a gyermek karácsonyi örömét aligha zavarja, ha tudja, hogy a szülôk készítik el az ajándékokat.'' Egy másik levél hasonlóan ír: ,,Jómagam sokáig nem tudtam elhatározni, hogy kisfiamat felvilágosítsam. Már 6 éves. Okosan gondolkozik, ôszinte lelkesedéssel írt levelet a Kis Jézusnak. A levelet az ablakba tette. Néhány nap múlva újabb levelet írt. Ekkor megkérdezte: vajon mit szól a Kis Jézus hozzá, hogy kérését kiegészítette? Mivel tehát egyenesen tôlem érdeklôdött, dobogó szívvel meg kellett mondanom neki a valóságot. Elmondtam, bár nem elsô ízben, de most egészen részletesen, hogy mi történt Betlehemben. És látod, mint ahogy minden esztendôben megünnepeljük a te születésnapodat, úgy ünnepeljük meg minden karácsonykor a Kis Jézus születésnapját. De mivel a Kis Jézusnak nem tudunk igazi ajándékot adni, azért az emberek ezen a napon egymásnak adnak valamit, amivel örömet szereznek egymásnak. A Kis Jézus úgy örül az ajándékoknak, mintha ô maga kapta volna. Csönd lett. Azután láthatólag fellélegzett az én kis fiam: -- ,,Mindig gondoltam magamban, hogy lehetetlen, hogy a Kis Jézus minden esztendôben megszülessen ilyen kicsinek, és minden embernek és gyereknek ugyanabban az idôben ajándékot hozzon'' -- mondta. Tehát, már gondolkozott, de nem nyilatkozott efelôl. Aggódva vártam, csalódott-e? De ô megkérdezte: akkor az idén én már mindnyájatoknak adhatok valami ajándékot? És rögtön elkezdett tervezni, kinek mit ajándékozzon. Levele, amelyet a Kis Jézusnak a saját kívánságairól írt, már nem volt többé fontos. Hogy ezt a felismerést mindjárt hasznosítsuk, a következô napokban bementem vele a városba, hogy kis megtakarított pénzecskéjébôl ajándékokat segítsek vásárolni. Meg kell azt is mondanom, hogy nem volt könnyű dolgom. Igen igényes volt az ajándékok kiválasztásában! De öröme, -- leírhatatlan volt! A szent estén, és nekem ez külön örömet okozott, nem fordította figyelmét a kapott ajándékokra, hanem elôször az ô ajándékait osztotta ki közöttünk, és amikor meggyôzôdött róla, hogy nagyon örülünk, csak azután foglalkozott a maga ajándékaival. Mondhatom, nagyon örültem, hogy ezt a nehéz fejezetet ilyen jól sikerült megoldanom. Minden további gyermeknél a legelejétôl fogva el fogok kerülni minden hazugságot a Kis Jézus ajándékozásával kapcsolatban.'' És mi? Ezeknek a leveleknek az írói a saját gyermekeiken tapasztalták a Jézuska-mese veszélyeit. Mindketten arra az elhatározásra jutottak, hogy további gyermekeiknek elejétôl fogva a valóságot mondják el. Sok fiatal szülô azonban még úgy véli, -- saját szép emlékeire alapozva, amikor még ôk maguk hinni tudtak a ,,Jézuskában'' -- hogy ezt a szép élményt nem vonhatja meg a gyermektôl. Ezért röviden utalunk néhány lehetséges veszélyre. Ha a gyermek a valóságot más gyerekektôl tudja meg, és esetleg kinevetik, hogy olyan buta és ilyeneket elhisz, a kigúnyolt gyerek megneheztel szüleire; -- hazudtok nekem, -- fogja gondolni, és elveszti bizalmát a szülôben. Nem érzi magát többé olyan biztonságban, mint azelôtt. Késôbb majd, amikor pedig arra a bizalomra nagy szüksége lenne a gyermeknek, a bizalom nem lesz meg. A vallásos nevelést is károsodás érheti a Jézuska-mese által. A gyermeknek hamis elképzelése lesz a ,,Jézuskáról''. Ehhez hozzájárulhatnak külsô tényezôk is; felnôttek elbeszélései, áruházak reklámjai, giccses szentképek Kis Jézus ábrázolásai; a kislányos arcú Kis Jézus, leomló selymes hajfürtökkel. Ki az igazi Kis Jézus? Hogyan szeresse a gyermek ezt az Istengyermeket, aki ugyan nagyon aranyosnak látszik, de mégsem igazán egyformán szereti az embereket. Lám, a másik gyereknek több és szebb ajándékot hozott, mint neki, és nem hozta azt, amit annyira kért, nem hallgatta meg, becsapva érzi magát. Tetézni is lehet a csalódást még, ha így beszélünk: ,,ha nem leszel jó, nem hoz ám semmit''. Így lehet hamis elképzelést támasztani a gyermekben Isten igazságosságáról, az Istengyermekrôl. ,,Nekem nem ártott'', mondhatja valaki, a Jézuska-mese védelmében. Azonban ki tudja megítélni, vajon a karácsonynak nem tudott volna-e az illetô jobban a mélyére hatolni, nem tudta volna-e a karácsony tartalmát mélyebben megragadni, ha a külsôségektôl független gyermekélményei lehettek volna, ha mint kisgyermek, meghallhatta volna az Evangélista tiszta hangját, az Egyház szavait: ,,Gyermek született nekünk, Fiú adatott nekünk.'' ======================================================================== A böjti idô Ünnepek és ünnepi idôk Kisgyermek és böjt -- látszólag idegenek egymás számára. De mit jelent nekünk felnôtteknek a böjti idô? Böjtölni nem annyit jelent, mint megtartóztatni magunkat bizonyos ételektôl, kevesebbet enni, vagy vezeklési alkalmakat keresni. Sokkal inkább abban áll a böjt, hogy az egészségtelen önszeretettôl elforduljunk és rátaláljunk az igaz felebaráti szeretetre. Miért ne tudnánk erre az útra a gyermekeket is rávezetni? Hamvazószerdán meghamvazkodunk. Vigyük el magunkkal kisgyermekünket is. Ha megszokta, hogy édesanyjával a templomba járjon, természetes is lesz ez. Az egészen kicsik még nem értik, mi történik ott. A nagyobbak elvárják, hogy magyarázatot adjunk a dolgok miértjére. Hogy ne kelljen a halálról beszélni a gyermeknek, amit még ô nem értene, a pap szavait mindössze így magyarázzuk: ,,Most arra figyelmeztet a tisztelendô atya bennünket, hogy most kezdôdik a nagy böjt. Régebben az emberek ilyenkor hamut hintettek a fejükre vezeklésül. Ezért szór a mi fejünkre is hamut a tisztelendô bácsi.'' A böjti idôrôl a gyerekeknek ezt mondhatjuk: ,,A húsvét elôkészítô idôszaka a böjt, éppen úgy, mint ahogy a karácsonyt az advent készíti elô. Emlékszel, karácsonykor az Úr Jézus születésnapját ünnepeltük, húsvétkor a feltámadását fogjuk ünnepelni. Errôl még beszélgetünk. A húsvét nagy ünnep. Az öröm ünnepe, mert Jézus feltámadt. Ezért elô kell készülnünk, hogy a legméltóbban megünnepelhessük majd. Ezt úgy tudjuk megcsinálni, ha kedvesek vagyunk egymáshoz és örömet szerzünk egymásnak. Tudod, hogy te nekünk, nekem és édesapádnak, akkor szerzed a legnagyobb örömet, ha szófogadó és engedelmes vagy. Ezt most különösebben is megpróbálhatod. Így, hat hét múlva, mindnyájan igazi, boldog húsvétot ülünk majd,'' Némely szülô talán azt hiszi, hogy Jézus szenvedésérôl kell nagyon sokat beszélni, hogy a részvétet felkeltse a gyermekben, hogy jó elhatározásokat, igyekezetet keltsen bennük. Felvetôdik a kérdés, vajon a gyermekben megvan-e a részvét képessége. Részvétet csak az iránt érez az ember, akit nagyon szeret. Elôször tehát fel kell kelteni a gyermekben a szeretetet Jézus iránt. Sem a nagyhét, sem az azt megelôzô böjti szövegei a liturgiának, -- nem emelik ki különösebben a Jézus szenvedései iránt ébresztendô részvét érzelmét. Sokkal inkább a megváltás ajándékai iránti kérelmeket adják a hívek ajkára. Mikor az Egyház Krisztus szenvedését szemünk elé állítja, Isten végtelen jóságát akarja hirdetni, s ezáltal tudatosítani vétkünk nagyságát. Nem kell, hogy a böjti idôben többet beszéljünk a gyermekeknek Istenrôl és Jézus szenvedésérôl, hanem másképpen. Ha a Szentírásból el akarunk valamit mondani, a liturgia szellemének megfelelôen mondjuk el, és mutassuk be nekik Jézust, mint aki jót cselekedvén járt körül, s mint akinek hatalma volt... Az Evangéliumban nagyon sok anyagot találunk hozzá. Mindenekelôtt, úgy kell elmondanunk, hogy a gyermeknek élménye legyen -- s ha majd odajutunk a nagyhét borzalmaihoz, a gyerek érezze meg, hogy mindezt a szenvedést mennyire méltatlanul vállalta magára a mi Urunk, hogy ezt nem érdemelte az emberektôl, akiknek mindig csak jót tett... Így elôkészítve tudják a gyermekek megsejteni a nagyságát, hogy Jézus azért halt meg, hogy mi újra Isten gyermekei lehessünk. A keresztségben leszünk Isten gyermekei. A böjti liturgia többször utal a keresztségre. A böjtöt így arra is felhasználhatjuk, hogy a gyermekeknek a keresztségrôl mondjunk valamit. Jézus jeruzsálemi bevonulásáról beszélve, már a virágvasárnap elôkészítését végezhetjük el. Mondjuk el a gyermekeknek, hogy ez különösen a gyerekek ünnepe, hiszen ôk vonultak ki az Úr Jézus elé pálmaágakat lengetve. Természetesen a nagyobbakat elvisszük a körmenetre, elôtte lehet együtt barkát szedni és elôkészíteni virágvasárnapra. A nagyhéten Jézus szenvedésérôl beszélünk. Maga az Evangélium a kemény tényeket említi, s nem beszél arról, milyen mély sebei, mekkora fájdalma volt Jézusnak... A képek, amelyeket mutatunk a gyermeknek, ne legyenek túlságosan naturalisztikusak. Legyen a Kereszt a központban, Virágvasárnap után a megszentelt barkával díszítsük fel otthonunkat. A böjti imákhoz a liturgia útmutatást ad, de magunk is fogalmazhatunk imádságokat, amelyek gyermekeink sajátos világára vannak szabva. Csoportosítsuk az ima gondolatait a csodákat tevô, betegeket gyógyító, szomorúakat vigasztaló Krisztus köré -- imádkoztassuk a gyermekeket azért, hogy tudjanak ôk is másokhoz jók lenni, a keresztségi kegyelmeket felhasználni. Nagyhéten a kereszt megtisztelésének imáját mondjuk: ,,Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot''. Fontos, hogy a gyermek elôtt ismeretlen szavak, fogalmak értelmét megmagyarázzuk. Az áldozat fogalma A böjtben, amikor Jézus szenvedésérôl elmélkedünk, és amikor elôkészülünk a keresztáldozatra, amelynek az áldozathozatal a lényege -- sok nevelô úgy érzi, a gyermeket most kell megtanítani arra, mi az áldozat, s hogy tudjon maga is áldozatot hozni. A kisgyermek nincs böjtre kötelezve. Még a nagyobbak sem. De már ôk is tudnak lemondani apró élvezetekrôl, kis önmegtagadásokat vállalni. Nem torkoskodni, összeszedettnek lenni, engedelmeskedni, nem veszekedni, nem verekedni. Ezt nevezzük a kicsinyek ,,áldozatának''. Kicsiben így készülnek elô, hogy a késôbbiekben az áldozat szó mögött tartalmat is érezzenek. A gyermekek számára az áldozat fogalmát nem szükséges a feláldozottság, a megölés fogalma irányában kimélyíteni, mivel ezt csak egy felnôtt képes megérteni. Mindezek a megfontolások nem akarnak senkit eltéríteni attól, hogy a gyermeket valódi áldozatvállalásra neveljük. Csak azt kell szem elôtt tartanunk, hogy a gyermek korához mérjük mindig a követelményeket. Istent szeretni Fontos, hogy a gyermeket ráneveljük az áldozatra, a lemondani tudásra. Ha mi ráneveltük, az élet nem fogja összetörni, ha áldozatot, lemondást követel tôle. A hívô ember számára a szenvedés nem idegen, ismeri annak értékét, mélységét, -- képes önként is vállalni szenvedést, nehézséget, szükséget -- mások iránti szeretetbôl. Tudja a szenvedésben Isten ajándékát látni, szeretetbôl tudja azt választani, ami nehéz, ami természetének ellentmond. Mindez azonban csak úgy megy, ha az ember megtanulta Istent nagyon szeretni. Már a kisgyermek is tud tenni valamit Isten szeretetéért, Isten kedvéért. Ezért kell úgy nevelnünk gyermekünket, hogy Istent helyesen ismerje meg, tudja meg, hogy Isten a szeretet s ébredjen fel kis szívében a viszontszeretet iránta. Ezzel a szeretettel együtt növekszik a gyermekben a biztonság, hogy ez a szeretet az ô ,,otthona'' -- közeg, amelyben biztonságban van. Néha éppen az áldozatra való nevelés közben éri veszély ezt a csírázó, felnövekvô szeretetet Isten iránt. Hogyan tudja a gyermek szeretni azt az Istent, akinek a nevében nehéz, megerôltetô dolgokat kívánnak tôle, aki számolja, amit érte tett, s ôt is elszámoltatja? Istennek örömet szerezni Nem mindegy, hogy a gyermeknek ezt mondjuk Istenrôl: ,,Isten azt akarja, hogy szép csendben ülj, ne torkoskodjál, az összes szép és jó dolgokat hagyd meg másnak'' -- vagy ezt mondjuk: ,,Olyan szépen viselkedtél ma evés közben! Nagyon örülök neki. És a jó Isten is örül ennek. És hogy örülne Jancsi, ha adnál neki a csokidból! A jó Isten is örül annak, ha másnak örömet szerzel.'' Úgy fogalmazzunk, hogy a gyermek ne azt lássa Istenben, aki valami nehezet követel tôlünk, hanem, hogy örül annak, ha nekünk sikerül valami, ami nehéz... A nevelésnek ezt a módját egész évben lehet gyakorolni. Nagyböjtben összefüggésbe hozhatjuk az értünk szenvedô Megváltóval. Nem jelenti ez azt, hogy a kisgyermek számára kimerítô pontossággal akarnánk megjeleníteni Jézus vérverítékes útjának részleteit. Arról van inkább szó, hogy az érzületet felébresszük benne, a részvétet a szenvedô Megváltó iránt. Az ilyen kifejezések, hogy Jézus homlokából egy tövist akarjon kihúzni, mikor lemond a szem bonbonról, hogy Jézus keresztjét segíti vinni, ha szépen szótfogad... ezek hamis fogalmakat takarnak. A legjobb akaratú szülôk is gyakran használják ezeket a fogalmakat, amelyek késôbb -- ha a gyermek felnô -- egyszerre csak üresekké válnak. Sokkal helyesebb a gyermeknek ezt mondani: ,,Az emberek Jézusnak fájdalmat okoztak. Azért igyekszünk mi neki örömet szerezni, kedveskedni. Jézus annak örül, ha a gyerekek jók egymáshoz, ha a szülôknek szótfogadnak.'' Nem volna helyes a jajgató Jancsinak ezt mondani: ,,Ne jajgass annyira. Jézus sokkal jobban szenvedett! Hozz áldozatot!'' A szenvedô Jancsinak azonban elmondhatunk egy történetet egy fiúról, akit operálni kellett, és nagy fájdalmai voltak. A fiú így imádkozott ,,Jézusom, most már nagyon fáj. De miattad nem akarok jajgatni. Hiszen Neked is milyen nagy fájdalmaid voltak.'' És ha a mi fájdalmakat elszenvedni kényszerülô Jancsink megérik és kegyelmet kap hozzá, legközelebb, amikor fájni fog neki valami, már vissza fogja tartani a könnyeit és tud majd imádkozni, Jézusért szeretetbôl... Minden anya, aki ismeri gyermekét, tudja elôre mi az, ami gyermekének nehéz, és mi az, amit azonban elvárhat tôle, anélkül, hogy túlméretezné a követelményt. Csak az a fontos, hogy Isten mindig a valóságnak megfelelô pozitív megvilágításba kerüljön, s ne fessünk hamis képet róla, ne úgy mutassuk be, mint aki csupa olyan dolgot követel az emberektôl, ami nehéz, ami kegyetlenség tôle, s nem szeretet. Csak így várhatjuk gyermekünktôl, hogy kívánja Istennek kedvét keresni, valamit iránta való szeretetbôl megtenni. ======================================================================== Húsvét Ünnepek és ünnepi idôk A húsvétot is úgy kell megünnepelni a családban, hogy már az iskoláskor elôtt lévô kisgyermeknek is igazi élményt nyújtson, -- keresztény ünnep legyen. Elôkészületül nagyon alaposan ki kell aknáznunk a nagypéntek és a nagyszombat tartalmát. A ház csendje, némasága, a letakart feszület, az ételek egyszerűsége, a nagy-nagy szomorúságról beszélnek. Miért ne vehetné a gyermek is észre, hogy a felnôttek kevesebbet esznek, vagyis böjtölnek? Bizonyos értelemben, a még böjtre nem ,,kötelezett'' gyermek is részt vehet a család böjtjében. Pl. megtartóztatja magát kedvenc ételétôl. A ház, az otthon egész atmoszférája, csendje, visszatartottsága, a komoly összeszedettség -- a gyermeket is áthatja, csendesebbé teszi. Természetesen mindezt ne úgy tegyük, hogy nyomasztóan hasson. Amilyen komoly volt a nagyhét szomorúsága, olyan kitörô lesz majd a húsvét öröme. A kisgyermek még nem tudja a szülôkkel együtt átélni a húsvét szent éjszakájának liturgiáját. Ezért a kicsik számára különös gonddal kell megrendezni a húsvéti reggelit. Ez legyen egészen különlegesen ünnepélyes karakterű. A leleplezett és ünnepélyesen feldíszített feszület elôtt égjen a család húsvéti gyertyája, a templomi húsvéti gyertya kisebb mása. Asztaldísznek felhasználhatjuk a gyertyákat, amelyeket a felnôttek a feltámadási körmenetrôl hoztak haza, s tavaszi virágokkal díszítsük az asztalt. Az édesapa mondjon rövid imát, pl. ilyet: ,,Köszönjük, Urunk Jézus, hogy feltámadtál, és velünk vagy!'' -- Egy húsvéti ének, amelyben a kicsik is elzenghetik az Alleluját, az ünnepi hangulatot a magasba emelheti. A reggeli pedig mi lenne más, mint az édesanya, vagy a család nagylánya által korán reggel a templomban megáldatott ,,szentelt'' kalács, sonka és tojás. De a kicsi gyermek se maradjon húsvét ünnepén templomlátogatás nélkül. Legalább egy kis részébôl az ünnepi misének kapjon ô is. Érezze meg a kicsi is az ünneplô közösség áradó örömét, a feltámadás diadalmas, az embereket eggyéforrasztó boldogságát. Arra is felhasználhatjuk a húsvétot, hogy a kisgyermekkel a keresztségrôl beszéljünk. Ezért szép volna, ha pl. a húsvét reggeli asztalt a keresztségi gyertyával díszítenôk fel. Miközben a gyermekkel a saját keresztségérôl beszélgetünk, megmutathatnánk neki a kis fehér keresztelô ruhácskáját. A virágdíszes ünnepi asztal, amelyen a kisgyermek sok mindent talál, ami neki finomság, -- a felnôttek vidám hangulata, mind hozzájárul, hogy igazi örömet érezzen. Mindezt még fokozza, ha apa és anya egy húsvéti sétával is hozzájárul az ünnep öröméhez. Ez a séta semmiképp sem helyettesíthetô pl. egy szép autókirándulással. Legyen ez valódi séta, a nyiladozó természet csöndes megfigyelése, hogy a kicsi gyermekkel észrevétessük az újraéledô világ csodáit. Az ilyen megfigyelések, megfigyeltetések készítik elô, hogy a gyermekben élményszerű alapjai legyenek a feltámadás szó fogalmi tartalmának. Ha a család húsvéti ünnepének alapja a húsvét valódi lényegének megragadása -- Krisztus feltámadásának öröme -- akkor ezt az örömet még kiegészíthetik bizonyos húsvéti szokások, amelyek az ünneplést még tarkábbá, színesebbé teszik (pl. a tojáskeresés). És a húsvéti nyuszi? A legrégibb idôk óta, azok között az állatok között van számontartva, amelyek az ember közvetlen környezetében találhatók. Márcsak ezért sem kell száműznünk a gyermeknevelésbôl. Sôt, ha lehetséges, alkalmat kell adnunk, hogy a gyermek közvetlenül is megfigyelhessen egy élô nyulacskát, azzal játszhasson. És mivel tavasz felé, húsvét táján, vannak a nyúlnak kis nyuszijai -- ezért ragadt rá a nyuszira, hogy ,,húsvéti nyúl''. Az a kitalálás, hogy a húsvéti tojást a nyúl hozza, vagy tojja, a felvilágosodás idejébe nyúlik vissza, a 18. sz. vége felé kezdett elterjedni Európa-szerte. Csak arra kell vigyáznunk, hogy gyermekünk ítéletének egészséges fejlôdését meg ne rontsuk hamis, hazug fogalommal. Éppúgy, mint tartózkodnunk kell a szentimentális Jézuska-mesétôl, a húsvéti nyulat sem szabad a húsvéti ünneplés fôalakjává tennünk, mert akkor meghamisítanánk az ünnep tartalmát. Itt is ezt kell meggondolnunk; a gyerekek a húsvéti tojásnak éppen úgy fognak örülni, és a kis fészket éppen olyan izgalommal fogják keresni akkor is, ha tudják, hogy ezeket a dolgokat a jó szülôk készítették számukra -- és nem hazudja nekik senki, hogy ezeket a nyúl tojta. Sôt, -- ugyanúgy, mint karácsonykor - - a gyermeket is lassan rávezethetjük, hogy ô maga is akarjon húsvéti örömet készíteni szerettei számára, Mekkora örömet jelent majd neki, ha látja, hogy anya és apa milyen fáradsággal keresik az ô általa elkészített, festett színes tojásokat! Csak egy a fô; hogy Krisztus, a Feltámadott legyen a mi kisgyermekünk húsvétjának ragyogó, sugárzó fôalakja. Ezért az édesanya húsvét reggelén ne így köszöntse kisgyermekét: ,,Siess, ébredj, megjött ám a nyuszika!'' -- hanem így: ,,Ma húsvét van! Örüljünk, mert Jézus, a mi Urunk feltámadt!'' ======================================================================== Pünkösd Ünnepek és ünnepi idôk Nem lesz könnyű megtalálni az ünneplésnek azt a formáját, amellyel a pünkösd tartalmát a család ünneplésében kifejezésre juttathatjuk. Ennek az ünnepnek már nincs általánosságban olyan gazdag szokásanyaga, hagyománykincse, mint a karácsonynak s a húsvétnak. És mégis fontos, hogy a gyermek tudatában, s majd emlékezetében ez az ünnep ne csak egy üres fogalom, szürke ,,kettôs ünnep'' legyen. A felnôttek számára a templomi liturgia szövege feltárja az ünnep tartalmát. De mit és hogyan tudunk a pünkösd titkából a gyermekhez a családban közelhozni? N. család megpróbálta a pünkösdöt így megünnepelni: Az 5 éves Gyurika már hallott a szülôktôl a Szentlélekrôl. A kis Erzsike azonban még éppen csak ott tartott, hogy magát a szót megértette, hogy ez azt jelenti, a jó Isten Szent Lelke. Az anya elmondta, hogy a mennybemenetel után az apostolok Jeruzsálemben együttmaradtak. ,,Imádkozva várták a Vigasztalót, akit megígért nekik Jézus. Mivel az apostolok is kilenc napon át várták így, együtt a Vigasztalót, mi is kilenc napon át erre gondolunk, és együtt leszünk esténként egy kicsit, úgy, mint az apostolok tették, és mondjuk: Jöjj, Szentlélek Úristen!'' Ez alatt az elôkészületi idô alatt, az édesanya asztal- és szobadíszeket készített az ünnep számára. Igazán szép kép a Szentlélek eljövetelérôl? Ilyent nem könnyű szerezni, sokba is kerülne. De egyszer látott valahol egy szép naptárt, s abban volt egy szép, művészi olajnyomat. Az édesapa ügyesen felragasztotta egy nagyobb fehér lapra, s bekeretezték. Még gondolt az édesanya hét piros gyertyára is, ezek jól fogják jelképezni a Szentlélek hét ajándékát. De hogyan magyarázza meg a gyermeknek ezek jelentését? Kigondolt még valamit. Pünkösdvasárnap reggelén a reggelizô asztalt még feldíszítette egy széles piros szalaggal. A szobában gyönyörű, nagy csokor pünkösdi rózsát helyezett el. A kép elôtt meggyújtotta a hét pünkösdi piros gyertyát. A reggeli imát az asztalnál mondták el. Ebben emlékeztették a gyermekeket, hogy eljött a pünkösd, azért ilyen díszes az egész otthon, azért illatoznak a rózsák. Anyuka, miért piros minden? -- kérdezte Gyurika. Azért kisfiam, magyarázta édesapa, mert a piros szín a szeretet színe. Reggeli elôtt, az édesapa elôvette a családi Szentírást, és felolvasta az apostolok cselekedetébôl a pünkösd történetét. Aztán így imádkozott: ,,Jöjj el Szentlélek Isten, és töltsd be a mi szívünket is a Te szereteteddel!'' Azután hozzáfűzte az édesapa: ,,Tudjátok, a Szentlélek teszi, hogy tudjunk szeretni, -- ugyancsak Ô, hogy te szeretsz engem, és én téged. Azért van ma minden pirossal feldíszítve, hogy minden a szeretetrôl beszéljen, ez illik legjobban a Szentlélek ünnepéhez.'' Reggeli után a gyerekek még játszhattak egy kicsit, miközben az édesanya mindent elôkészített a fôzéshez, s az ünnepi misére együtt mehettek. Ez a gyerekek számára is nagy ünnep volt. A szertartások is nagy hatással voltak rájuk. A kis Erzsike bele is énekelt az énekbe, és Gyurika már a templomba lépéskor észrevette, hogy a templomban is minden pirossal van feldíszítve, éppen úgy, mint otthon. Délben, ebédnél is a pünkösdi szekvencia egy versszakát imádkozták: ,,Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennybôl éreznünk fényességed sugarát''. Gyurka ebéd után meg akarta nézni egészen pontosan, milyen is a Szentlélek a képen. Édesapa a karjára vette, felemelte, s így mindent jól megnézhetett. ,,Látod, a Szűzanya is velük volt. Velük imádkozott a Szentlélekért.'' -- ,,És a lángok?'' -- kérdezôsködött tovább Gyurka. ,,Ez a jele annak, hogy a Szentlélek leszállt rájuk'' -- magyarázta az apa. ,,És mibôl tudjuk meg mi, hogy leszáll a Szentlélek miránk is? Gyakran imádkozzuk mi is: Jöjj, Szentlélek Isten.'' Az édesapa nem tudott olyan gyorsan válaszolni, mint kellett volna. Letette a fiút, és ezt mondta: ,,Azt hiszem, hogy ha mi egymást valóban szeretni fogjuk, ez lesz a legbiztosabb jele annak, hogy a Szentlélek velünk van''. A délutánra tervezett séta elmaradt az esô miatt. Erzsike a babájával játszott. ,,A szép ruhába öltöztetlek fel, mert ma pünkösd van'' -- mondta. ,,És azután jó uzsonnát kapsz!'' Gyurika színes ceruzáival játszott. Egy idô múlva, különös rajzzal lepte meg a szülôket. Az egész piros színben úszott. ,,Ezt nektek rajzoltam, tessék!'' -- adta át boldogan. ,,De hiszen csak a piros krétát használtad'' -- csodálkozott édesapa. ,,Igen, mert én titeket nagyon szeretlek, és mert ma pünkösd van, azért'' -- felelte boldogan Gyurika. ======================================================================== A védôszent Ünnepek és ünnepi idôk Gellért és István barátok. Mindketten négyévesek. Ugyanabban a bérházban laknak, ugyanabba az óvodába járnak. Egyik napon István hazafelé jövet már az ajtóból bekiabál édesanyjának: ,,Anyu, nekem is névnapom lesz holnap?'' A két gyereket ugyanis Gellért édesanyja hozta haza az óvodából, s útközben szóbakerült, hogy Gellértnek holnap lesz a nevenapja. ,,Anyu, az miért nem lehet, hogy nekem is legyen névnapom holnap? Miért nem ünnepelhetjük együtt a névnapunkat Gellérttel?'' Az édesanya a következôket mondta el Istvánnak: ,,Tudod, van az óvodában még egy kisfiú. Ô is István. A nagypapát is Istvánnak hívják. Az utcában, a városban, az országban, sôt az egész világon sok-sok István nevű ember van. Egyszer azonban élt egy olyan ember, -- akinek István volt a neve -- aki nagyon, nagyon jó volt. Nagyon szerette Jézust, és mindig megtette, amit Isten kívánt tôle. Barátja volt Jézusnak. Az olyan embereket, akik különösen nagyon jók, akik Istent nagyon szeretik, és mindig megteszik, amit Isten kíván tôlük -- ezeket szenteknek nevezzük: ôk Isten barátai.'' Hogy a barát micsoda, azt tudta István, hiszen ô is barátja volt Gellértnek, és Gellért is barátja volt neki. Ezért most már ezt mondta: ,,Én szeretnék Jézus barátja lenni!'' Az anya ránézett kisfiára: ,,Igen, de tudod, hogy az egyáltalán nem könnyű, hogy az ember mindig jó legyen! Mikor te megszülettél, apa és én ezt gondoltuk: azt akarjuk, hogy a mi fiúnk rendes ember, jó ember legyen. Ezért elnevezzük Istvánnak. Szent István lesz a védôszentje. - - Nekünk mindnyájunknak van egy ilyen védôszentünk, aki az égben imádkozik értünk, Azt a napot, amely a mi védôszentünk nevenapja, ezt szoktuk mi is megünnepelni, ez a névnapunk.'' ,,Anyu, soká lesz még az én névnapom?'' ,,Igen, kb. még három hónap van odáig. Akkor lesz Szent István napja. Akkor majd meggyújtjuk a keresztelôgyertyádat és kitesszük a reggelizôasztalra. Megemlékezésül, hogy a keresztségben kaptad védôszented nevét. Lehet, hogy édesapától fogsz is majd egy szép képet kapni Szent Istvánról. Azt majd felakasztjuk az ágyad fölé, hogy mindennap láthassad, és imádkozzál hozzá. És ha valami különösen nehéz lenne az életedben, akkor nyugodtan fordulhatsz Szent Istvánhoz, és kérheted tôle: Szent István, kérlek, segíts nekem, hogy jó tudjak lenni!'' István azonban nem várt ilyen sokáig. Már aznap este így zárta le esti imáját: ,,Szent István, kérlek, segíts nekem; én is szeretnék Jézus barátja lenni!'' Az édesanya pedig elhatározta, hogy lassanként mindig többet és többet fog majd elmondani kisfiának Szent István életébôl. ======================================================================== A kisgyermek Istennel beszél Ima A vallásos megnyilatkozások egyik legfontosabb formája az imádság. Éppen ezért a szülôknek a legnagyobb gonddal kell megtanítani a gyermeket imádkozni, ránevelni az imádkozásra. Nem is olyan nehéz ez, ha meggondoljuk, hogy mi is tulajdonképpen az ima, ha mi magunk is helyesen tudunk imádkozni. Imádkozni annyi, mint Istennel beszélni. Hogyan lehet valakivel úgy beszélni, ha mindig csak betanult formulákat használunk? A gyermek gyakran nem érti a szöveges, megtanított versikék fogalmait. Magunk is tudhatjuk saját tapasztalatból, hogy gyakran a kész szöveggel adott imádságok nem fejezik ki éppen azt, amit Istennek mondani szeretnénk. Hogy a liturgikus imák szent szövegei, vagy akár klasszikus imaszövegek csak akkor fogják kifejezni a mi lelki tartalmunkat, ha ,,megdolgozunk érte'', hogy a lelkünkben azok az érzelmek, indulatok, gondolatok, szándékok keljenek életre, és úgy, olyan formán, mint ahogyan az adott szövegben. Ha tehát a gyermeket meg akarjuk tanítani helyesen, jól imádkozni, segítenünk kell ôt abban, hogy már kezdetben megtapasztalja, hogy az imádság Istennel való beszélgetés. Ez annyit jelent gyakorlatilag, hogy azt a tartalmat, amit a gyermekkel elmondatni szeretnénk, az ô kis lelkivilágából, élményvilágából, fogalmaival úgy szerkesztessük meg, -- vele saját magával -- hogy, teljesen magáénak érezze. Így pl. ,,Köszönöm jó Istenem a mai szép napot. Jól elfáradtam a sétában. Be akartam menni a parkba, de az ôr nem engedett be. Kérlek, miránk Te vigyázzál jó Istenem, és adj nekünk jó éjszakát.'' ======================================================================== Hogyan imádkozzon a kisgyermek? Ima Sok szülô gondja ez. ,,Már nem emlékszem ez én kiskori imáimra, a versikékre, amelyeket nekem tanítottak'' -- mondja tanácstalanul sok édesanya. Az imádságra nevelés azonban nem abban áll, hogy kész szövegekre, formulákra tanítsuk be a gyermekeket. Imádkozni annyi, mint Istennel beszélgetni. Ebbôl a megfogalmazásból mindjárt az is következik, hogy mielôtt a gyermek imádkozni megtanulna. legyen fogalma Istenrôl. --A gyermek imáját nem szabad hozzákötni bizonyos kötött, megváltoztathatatlan formulához. Nem volna furcsa, ha az édesanyát gyermeke versben szólítaná meg? Pl. így: Nagyon fázom édesanyám, add ide a téli ruhám! Sokan azt gondolják, a gyermek imáját csak így lehet elképzelni. --A gyermek imája ne szorítkozzék csak csupán bizonyos idôkre sem. Éppen olyan volna ez, mintha a családban kihallgatási órákat, hivatalos idôt vezetnénk be, amikor a gyerekek a szülôknek elmondhatják kis és nagy közölnivalóikat. Sok gyerekben viszont úgy él, -- mert úgy neveltlék -- hogy Istennel csak a nap bizonyos óráiban szokás, vagy lehet beszélni, pl. reggel és este. --Ne legyen az imádságnak mindig ugyanaz a tartalma. Igazán furcsa lenne, ha a gyermek a szüleihez csak akkor szólna, ha valami kérdeznivalója, kérni, vagy megköszönnivalója van, ha soha kötetlenül el nem mondaná élményeit, -- amelyek éppen megmozdították szívét -- ha soha kifejezést nem adna spontán szeretetének, csodálkozásának, ámulatának. Ha így volna, azt kellene gondolnia a szülônek, gyermeke nem is szereti ôt. Isten, aki ,,valami más'' A helyes vallási nevelés megköveteli, hogy már a kicsi gyermekben is megvesse a helyes istenfogalom alapjait, miszerint Isten -- ,,valami egészen más'' -- valami, ami minden egyéb fogalom fölött áll. Természetesen ezt nem szavakkal fogjuk elérni, sokkal inkább a szülôk magatartásából, adott helyzetekben való viselkedésébôl -- ha a szülôk életét a hit járja át -- fog következni mindez. A közös imádság A szülôk és nagyobb testvérek összeszedett, áhítatos magatartása a közös imában -- nagyon hozzájárul, hogy a gyermek eltanulja, megtanulja, milyen a helyes magatartás ima közben, mi az imádság hangvétele, stílusa. Ha az imádság a napi programnak mindig ritmusosan visszatérô biztos pontja -- a gyermekben kialakul az az érzés, hogy Istent megilleti a köteles tisztelet. Így a rendszeres közösségi ima is hozzátartozik az imára neveléshez. Minden család maga tudja kialakítani a közös reggeli, esti imának és az étkezések elôtti és utáni asztali áldásnak a szövegét és módját. Természetesen fontos, hogy a fô szóbeli imákat, Miatyánkot, Üdvözlégyet, Hiszekegyet, Úrangyalát a gyermek megtanulja és imádkozza. Egyszerű szavakkal De a közös reggeli és esti imában is meg kell hogy találja a gyermek a maga személyes élményét. Legyen az olyan, hogy a gyermek a sajátjának érezze. Olyan alkalom is adódik, hogy a gyermeknek külön, saját mondanivalója van Isten számára. Ezért fontos, hogy ehhez az alkalomhoz már elô legyen készítve az ô kis lelkében a készség, hogy meg merjen szólalni, s hogy egészen egyszerű szavakkal meg is tudja és merje fogalmazni az ô kis mondanivalóját. Ezért már kezdettôl fogva, amikor még az édesanya, vagy apa imádkozik a saját szavaival helyette -- be kell szôni az imádságba az ô kis világának megfelelô gondolatokat és érzéseket. Ilyenformán: Jó Istenem, köszönöm Neked, hogy olyan jót aludtam. Milyen jó vagy, hogy a szép fényes napot megteremtetted, és hogy ma is kisütött fölöttünk és így ma játszhatok kint az udvaron... vagy, hogy a gyümölcsöt megérleled, stb. Ha a kisgyermek éveken át egyebet sem hall reggelente, mint ,,Szívem elsô gondolatja'', vagy ,,Jó Istenem felébredtem, Te ôrködtél énfölöttem'', vagy ehhez hasonló verses imákat -- el sem tudja képzelni, hogy a késôbbiekben így is imádkozhatna majd: ,,Istenem, add, hogy édesapának ne legyen baja a gyárban, a bányában! Vigyázz rá! Segítsd meg anyukámat, hogy újra egészséges legyen. Ôk olyan jók hozzám -- engedd, hogy egyszer eljussanak Tehozzád az Égbe!'' Az esti imába mindig szôjük bele valamilyen formában, hogy a gyermek a nap folyamán milyen jóban részesült, -- köszönje azt meg Istennek. Ha pedig valami nehézsége volt, vagy valamit rosszul csinált, tanulja meg hogy kell Isten elé vinni nehézségeit, hogyan kell bocsánatot, erôt kérni. Istent mindenben, mindenütt, mindenkor felismerni és érzékelni, -- ha a szülô erre a nagy művészetre rávezeti gyermekét, olyan kincset ad neki, amely az élet késôbbi, talán súlyos és válságos helyzeteibôl biztos eligazodási pont lesz számára. Ha a gyermek hozzászokott a fentiekben ismertetett reggeli és esti imastílushoz, magától értetôdônek fogja tartani, hogy édesanyja napközben, olyankor, mikor nincs ún. ,,imaidô'', megszólaljon és eszébe juttasson valamit. Éppen megjöttek a piacról, szép szôlôt vettek, a gyermek szeme ragyog, s alig várja, hogy ehessen belôle. Miközben az édesanya a szôlôt mossa, mondja el, hogy ahhoz, hogy ez a szôlô ilyen szépen itt mosolyoghasson a tálban, mennyi minden kellett. Isten volt az, aki a földet adta, a napsugarat, és az esôt a növekedéshez, a szôlôtôkének is Ô adta az erôt, hogy felnevelje a gyümölcsöket. S miközben a gyermek már nyúlna is a finom gyümölcs után, az édesanya így szól: ,,Most pedig, mielôtt hozzányúlunk, s eszünk belôle, mondjuk a jó Istennek: Köszönöm, édes Istenem, a finom szôlôt!'' Az élet mennyi ilyen alkalmat nyújt, mennyi lehetôséget, hogy Istent ,,megtaláljuk'' mindenben, amit látunk, amit kaptunk, amit tapasztalunk, ami bennünket körülvesz. Mint azonban mindenben, itt is vigyáznunk kell, mértéket kell tartanunk, nehogy a gyermek -- ellenkezô végletbe jutva -- bizonyos csömört kapjon, vagy üres formának érezze, hogy állandóan Istent emlegetik neki. Ha azonban a szülô kapcsolata, Istennel való együttélése, Benne élése egészséges, józan és valóságos, akkor mindig meg fogja találni a megfelelô alkalmat, hogy Istenrôl szóljon. ======================================================================== Szabad ima, vagy kötött imaszöveg? Ima Megérné a fáradságot egyszer, az Evangélium minden helyét megkeresni, ahol Jézus az imáról beszél. Beszél az ima szükségességérôl, a helyes, jó imádság tulajdonságairól, és bemutatja tanítványainak, hogyan kell imádkozni. Jézus, mint az Ószövetség törvényei megkövetelték, biztosan használta a zsoltárokat. De az Evangélium arról is tudósít bennünket, hogy szabad, spontán imákat is mondott. Ilyen volt pl. gyönyörű fôpapi imája, melyet az utolsó vacsorán mondott el (Jn 17), imája az Olajfák hegyén (Mk 14,36). Hívô keresztény az imádkozás mindkét lehetôségével él, használja a kötött imaszövegeket, de mond spontán imát is. Manapság már ritkábban történik meg, hogy valaki lelki indulatait, érzéseit, versben -- mégpedig valaki más, költô, művész szavaival -- mondja el. Leginkább azért, mert az ember érzi, hogy bármilyen szépek, költôiek is a vers, a dal kifejezései, az, ami ôbenne magában él, nem azonos a versben megfogalmazottakkal. Amit az ember maga érez, összehasonlíthatatlanul mélyebb és igazabb; az az övé, a sajátja. Ha mások szavait, gondolatait vesszük kölcsön az imádkozásunkhoz -- hogyan is lehetne az imánk egyéni, valódian, igazán a miénk? A közös imák mondásakor, -- pl, ha az ember az egyház liturgikus imáinak zsoltárait mondja -- komoly együttműködést kell a lélekbôl kitermelni, hogy magunkat teljesen rákapcsoljuk arra a hullámhosszra, arra a tartalomra és formára, amelyet a zsoltáros használt. De ezt a munkát csak az tudja elvégezni, aki már elôbb megtanulta, milyen a saját, szívbôl feltörô imádság, aki tud saját szavaival imádkozni. Csakis ilyen elôzménnyel lesz képes a kötött, kész, adott imaformába a saját érzéseit, lelki tartalmát beleönteni. A spontán ima Az elsô, amit a gyermeknek meg kell tanulnia, az egészen egyszerű, szabad ima. Tanulja meg, hogy saját érzéseit, gondolatait, mindazt, ami ôt foglalkoztatja, el tudja, s kívánja elmondani Istennek. Tanulja meg, hogyan kell Istent köszönteni, Neki valamit megköszönni; éppúgy, mint apa és anya is köszöntik egymást, megköszönik, amit kaptak, és kérnek egymástól kisebb-nagyobb dolgokat. Nehéz volna erre receptet adni, ugyanannál a gyermeknél is más és másként jelentkezhet az igény, a szükségesség szerint a forma. Ha egy gyerek megszokta, hogy indulatait mozgással is kifejezze, ha örömében ugrál, miért ne tehetné azt Isten elôtt is? Minél jobban sikerül a szülônek -- példája által, és azzal, amit gyermekének Istenrôl beszélt -- az Isten iránti szeretetet felébreszteni, annál szabadabban fog elôtörni a gyermekbôl az igény, hogy formát, szavakat keressen rá, hogy Istennel ,,közölje'' élményeit, s hogy így meginduljon a ,,közlekedés'', a ,,forgalom'' Isten s az ô kis lelke között. Minél szerencsésebben fogta meg a dolgot az anya az elsô, egészen picikori, spontán imák kitalálásában, megszövegezésében, annál biztosabb a remény, hogy a gyermek elôbb-utóbb a saját hangján fog megszólalni imájában. Hogyan használjuk a kötött imákat? Amikor kötött imát használunk, mindig lássuk el valamilyen egyedi szándékkal. Olyannal, hogy a gyermek meg is értse, mirôl van szó, most ezt miért, kiért imádkozzuk. Ha nem klasszikus imaszövegekrôl van szó, -- mint az Egyház hivatalos imái -- mindig nagy gondunk legyen rá, hogy csakis olyan imaszöveget használjunk, amely jól érthetô, a gyermek fogalomvilága számára nincs benne idegen, vagy hamis kifejezés. A szokott kedves kis gyermekimákat, versikéket, bizony nagy revízió alá kellene venni. Pl. ez a közismert ének: ,,Jézuska, Jézuska, figyelj csak reám'' -- így folytatja: ,,Szívemet egészen Neked adom''. A gyermek ezt nem tudja átélni. Ha így tanítjuk meg imádkozni, soha életében nem fogj a megtanulni, hogy a saját élményeit, saját lelki tartalmát kell Isten elé tárni. Közösségi ima Közösségi ima nélkül nincsen keresztény család. A kicsi gyermek számára, elôször csak a szemléltek utánzása a járható út. Ezen fog elindulni. Majd lassan-lassan kapcsolódik bele a szöveg együttmondásába. Ahogy értelme nyílik, fokozatosan érthetôvé kell számára tennünk a szövegek jelentését, a szavak fogalmi tartalmát. Vigyázzunk, hogy a szavakat értelmesen, a megfelelô jelentéssel használja a gyermek. Lassanként megmagyarázzuk a gyermeknek, mit jelent, hogy ,,az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek'' nevében imádkozunk. Mit jelent, hogy ,,jöjjön el a Te országod''. Természetesen, ezek a magyarázatok alkalomszerűek lesznek, hiszen nem lehet ilyen kis korban rendszeres, tervszerű magyarázatokat elképzelni. Pl. ha evés elôtt, miközben az édesanya a kenyeret szeli, a gyermek felsóhajt: ,,jaj, de éhes vagyok'', az édesanya elmondhatja, Isten hogyan gondoskodik arról, hogy enni adjon nekünk. Az a gyermek, aki így hall errôl, természetes egyszerűséggel fogja majd imádkozni: ,,Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket''. Így kell munkálkodnunk, hogy mielôtt a gyermek iskolába kerül, mielôtt a betűket megismeri, s mielôtt olvasni megtanul, a legismertebb imádságok szavai már teljesen ismerôsek, érthetôek legyenek számára, s a szavak mögött gazdag fogalmi és élményvilág tegye hitelessé az imaszövegeket. Így gyermekünk imája nem gépiesen betanult üres szóforgatás lesz, hanem valódi ima. Ezen az úton készítjük elô gyermekünket, hogy a késôbbiekben megérjen benne az imádkozás készsége, s majd képes legyen úgy imádkozni, ahogyan Jézus az Evangéliumban tanítja. ======================================================================== ,,Nem akar imádkozni'' Ima ,,Régebben, a három és féléves Karcsi olyan aranyosan imádkozott magától, nem kellett unszolni, hívni, kérni. Most, amikor mi többiek imádkozunk, odaáll az ablakhoz, kifelé néz, a madarakat lesi, és teljes érdektelenséget mutat az imával szemben....'' Miért nem akar egyszerre Karcsi imádkozni? Ugyanebben a levélben írja az édesanya: ,,A nagyobbik fiúnál -- ugyancsak ebben a korban -- ugyanígy volt, nála is tapasztaltuk ezt az érdektelenséget''. Vajon a kortól függne tehát? A pszichológusok jól ismerik a kisgyermekkor bizonyos szakaszára jellemzô ,,dackorszakot''. Mi történik a gyermekben ekkor? A pszichológusok így írják le: ,,A gyermek most fedezi fel önmagát, az ô kis énjét. Azt, hogy neki saját akarata van, tud választani, dönteni -- fel akarja oldani kötöttsége korlátait, most kezd el önálló személlyé alakulni...'' Ez a folyamat a nevelés minden területén érezteti hatását. Nem kellene éppen ezért nagyon is tudomásul venni -- és az imára nevelésben felhasználni -- a pszichológia felismeréseit? Mikor észrevesszük tehát, hogy gyermekünk ennek a korszaknak küszöbére lépett -- máris legyünk készen, hogy nagy tapintattal és találékonysággal álljunk mellette, s segítsünk neki. Legyen rá tehát gondunk, hogy az imában is jusson kifejezésre, hogy ô ma már nem olyan, mint tegnap, nem olyan, mint a ,,kicsik''. A ,,tudatos'' korban a gyermek több önállóságot kíván. Nem jelenti ez azt, hogy ráhagyjuk, mikor imádkozzék, vagy hogy egyáltalán ne kellene imádkoznia. Karcsin már az is segítene, ha tudná, hogy most a többiek azért imádkoznak, mert éhesek, itt van az evés ideje, s enni kérnek a jó Istentôl. De nagyon sok esetben a gyerek nem is tudja, miért imádkoznak, mi az értelme a közös, monoton szövegmondásnak. Nincs is rajta mit csodálkozni, ha kilóg a közösségbôl, unatkozik, nem vesz részt benne. Éppen ezért, a napi családi imádságokat is úgy kell megszervezni, hogy ne keltsék lélek nélküli imamalom benyomását. Tegyük változatossá a szövegmondást. Olykor saját, hétköznapi szavakkal fogalmazzunk, -- pl. evés elôtt és után -- vagy felváltva más és más mondja a szöveget, s csak az Ament mondja a közösség. S pontosan akkor, mikor az édesanya megérzi, hogy dackorszakban lévô kisgyermekénél éppen egy ,,zárlatos'' állapot lépett fel, akkor kell éppen egy kis megbízatással az öntudatát megtámogatni, pl. ,,ma te mondod a szöveget, s mi többiek csak ráfeleljük az Ament''. Ha a gyermek úgy érzi, hogy ô valami olyat ,,tud'', amit más nem, hogy ô a fôszereplô, nem fog érdektelenül az ablakhoz állni. Persze, elkésett volna, ha már az ablak elôl akarnánk a gyereket ugyanezzel a manôverrel visszacsalogatni. A nevelés mindig elébe menjen az igényeknek, ne pedig utánuk -- ez a helyes nevelôi magatartás. Találjunk mindig alkalmat a közös imában is, és legyen rá lehetôség, hogy kiki egyéni hangján is megszólalhasson benne. Így vezeti rá gyermekét az édesanya (kettesben a kicsivel): ,,Most szépen köszönünk a jó Istennek. Megköszönjük, hogy éjjel jól pihentünk. Megkérjük, hogy segítsen bennünket a nap folyamán. Most én is ezt teszem. Elmondom a jó Istennek, amit én szeretnék.'' S ekkor elhallgat, -- összeteszi a kezét, és picit csendben magába mélyed -- figyelve, hogy a gyermek mikor fejezi be imáját. ,,Így, látod, most a jó Isten hallotta, amit a világon senki sem hallhat, azt, ami a te szívedben van, s amit Neki elmondtál.'' Az sem közömbös, hogy az imádkozáshoz megfelelô légkör, környezet legyen a lakásban. Legyen pl. kis sarok, kis oltár, a falon feldíszített részlet. A testtartás pedig nem fontos, hogy térdelés legyen mindig -- állva és ülve is lehet nagyon áhítatosan és szívbôl jövôen imádkozni. Hogy sokszor maguk a gyerekek milyen jól megérzik, hogy mi az igazi imádság, és hogyan kell jól imádkozni, a következô történet mutatja be. A társaságnak Tibor a központja. Ülnek Kisséknél az asztal körül. Tibor 3 éves. A gyermekek megcsodálják, mi mindent ,,tud'' már, verseket és kis dalokat. A nagymama ekkor büszkén megszólal: ,,Mutasd meg Tibikém, milyen szépen tudsz imádkozni!'' Tibor a nagymama vállára hajtja a fejét, és elnémul. Meg nem szólalna a világért sem. Hiába könyörögtek a vendégek. Nagymama tovább rendelkezett -- ellentmondást nem tűrô hangon felszólította Tibort: ,,Tessék mondani a lefekvés elôtti imát!'' De Tibor csak nem imádkozott. Bizonytalanul nézett körül, a várakozással teljes arcokba. Végül anyja fülébe súgta: ,,Elmegyek az ágyamba. Ott majd elmondom a Kis Jézusnak az imádságomat.'' A kicsi fiú helyesen tudta megkülönböztetni a dolgot; szerepelni, valamit kívülrôl szépen elmondani, magát produkálni -- és imádkozni -- nem azonos! Nem engedte, hogy az ô kis imáját a nagymama leszállítsa egy szereplés értékére. ======================================================================== A legkisebbek imája Ima Egy édesanya meséli: Az én legkisebbem imája ilyen. A reggeli imát úgy szoktuk kezdeni, hogy mindenki szenteltvízzel keresztet vet magára. Ez nagy öröm, mert ôszintén szólva egy kicsit spriccelni is lehet, s a gyerekek boldogan követelik minden alkalommal a szenteltvíztartót. Este ölembe veszem a legkisebbet, leülünk a Kereszttel szemben, s rámutatok: ,,Látod, így szeret bennünket a jó Isten. Köszönjük meg!'' Aztán ez következik: ,,És nem akarod megkérni a jó Istent apuért?'' (Egész héten távol van, külszolgálatban dolgozik.) ,,Aztán a többi testvérekért?'' Sorba jön a többi szándék, ahogyan elômondom. Aztán egy kis imádság következik az Ôrangyalhoz -- a kicsi is szépen figyel, s a végén rámondja az Ament. Nem mindig ugyanaz a program. Látogatók jöhetnek, vagy egyéb körülmények. Az is megesik, hogy olyan eleven az én kicsim, hogy nem képes nyugodtan ülni az ölemben, ficánkol, s mindjárt az elején rámondja, hogy Amen. Akkor meggyújtok egy gyertyát, hogy érdekesebb legyen. Igen ám, de akkor meg a gyertya köti le. Mindjárt el akarja fújni. Sohasem fegyelmezem ima közben. Röviden, de kellemesen találkozzon a jó Istennel, ez a célom. Legyenek mindig jó emlékei ezekrôl a találkozásokról. Nagyon szeret énekelni és táncolni. Néha azt is megengedem neki, hogy kis oltárunk elôtt énekeljen, táncoljon, a jó Isten ,,örömére''. Helyes ez így? Az imádságról, az imára tanításról, imára nevelésrôl sok könyvet írtak. Vajon ez az édesanya mindezeket a könyveket elolvasta, tanulságaikat levonta? Olvashat-e minden édesanya hasonló könyveket? Mi lenne, ha csak azok az édesanyák tudnák megtanítani gyermekeiket helyes imádkozásra, akiknek lehetôségük van ilyen tanulmányokat végezni? Minden anya számára nyitva van egy kiapadhatatlan forrás; amely bôséges tárháza a pszichológiának, a neveléstudománynak, a hitoktatás művészetének. És ez nem más, mint az anyai szív, -- az az anyai szív, amelyet Isten tölt be. Mit is mondott el az elôbbi édesanya a szenteltvízzel kapcsolatban? Hogy a gyermekek milyen boldogan ,,spriccelnek'' -- játszanak -- vele, és hogy megszokták ezt a kis állandó műsorszámot, hogy követelik? Két dolgot figyelhetünk meg: egyik, a gyermeknek szabad valamit tenni, ekörül a cselekvés, tevékenység körül kialakul egy kedves szokás. A pszichológus ehhez még hozzátehetné, hogy a kisgyermek természetének mennyire megfelel az aktivitás. De mit szóljunk az elôbb említett szenteltvíz spricceléshez? Hogyan értékeljük ezt a ,,szokást'' -- az aktivitásnak ezt a formáját? Mit szólna ehhez egy hitoktató? Meg volna nyugodva, örülne, hogy milyen nagyszerű, hogy a kisgyerekeket a szenteltvíz hintés ilyen jól elszórakoztatja? Nem lesz azonban veszélyes a szenteltvízzel való ,,játék'' akkor, ha az anya -- aki az akciónál állandóan jelen van -- maga el van telve a szenteltvíz iránti helyes tisztelettel, s minden pillanatban készen áll, hogy fokról fokra ,,áttegye'' a játék szintjét egy még magasabb szintre. Így egyszerre kialakul a gyerekben a tudatos mozdulat: ,,Meghintem magam szenteltvízzel, meghintem az édesanyát szenteltvízzel, mert jót akarok csinálni'' -- majd késôbb már egészen pontosan ,,meghintem'', hogy a szenteltvizet arra a célra használjam fel, amelyre az Egyház áldása rendelte. Örülhet a hitoktató, ha egyáltalán találkozik olyan esettel, mikor a gyermek tudatosan, aktivitási képességeit is beépítve a vallásos nevelésbe, kap a szülôktôl elindítást a vallásos életre. ======================================================================== Istenrôl beszélni Hitigazságok Mint mindenben, amit a gyermeknek mesélünk, elmondunk -- a vallásos dolgokban is ugyanúgy, mint másban -- nagy gondot fordítsunk arra, amit s ahogy mondunk. Egyrészt tartsuk szem elôtt, hogy a gyermek jól megértse, amit mondunk -- de másrészt mindig gondoljunk arra, hogy semmi olyat ne mondjunk, amit késôbb vissza kell vonni, vagy helyesbíteni. A kicsi gyermek vallásos nevelésében a mesének fontos szerepe van. A gyermek úgy tud imádkozni, ahogyan Istenrôl gondolkozik. Ezt azonban a felnôttektôl kell megtanulnia, természetesen nemcsak elbeszélésbôl, hanem pl. abból a módból, ahogyan a felnôttek -- ahogy a ,,nagyok'' -- imádkoznak, vagy Istenrôl beszélnek. Ha a kisgyermek a maga módján a felnôttek imájában részt vesz, valahogyan máris kialakul valamiféle tapasztalása, élménye Isten mivoltáról. Van itt ,,Valaki'', akihez az anya beszél, Valaki, akit nem látunk. Ez a beszéd -- ha az ima helyes -- bizonyos sajátságos módon sejtetni engedi a gyermekkel, hogy ez a Valaki tiszteletre méltó, jó, nagy és hatalmas. A Mennyei Atya A kisgyermeknek tôlünk kell megtanulnia, hogy Isten elôtt milyen nagy tisztelettel kell állnunk: Elôtte, aki mindent teremtett; az eget, földet, napot, holdat, csillagokat, virágokat, állatokat és az embert alkotta. Meg kell tanulnia, hogy Istent mindezért magasztalnia és dicsérnie kell. Isten mindezt nekünk, értünk, miattunk csinálta és még ezen kívül mennyi mindent ajándékoz nekünk, mert szeret minket -- akkor felébred kis szívében a szeretet Isten iránt és ez a késôbbiekben gazdagodni és érni fog, amikor Istenben a mi jó Atyánkat látja és a Miatyánkot imádkozza. Mária a gyermek Jézussal A kisgyermekkel rendszerint a család házi oltára, feszület, vagy valamilyen szép szentkép elôtt imádkozunk. Legtöbbször elôttünk van a Szűzanya képe is. Lassan kialakul a gyermekben a kapcsolat az imádkozás és a képek, a kereszt között. Fontos, hogy megmagyarázzuk a gyermeknek, hogy az imádkozás és a képek között kapcsolat van. Ha a Szűzanya képe elôtt imádkozunk, ahol Máriát a Gyermek Jézussal látjuk, a gyermek könnyen megérti a Szűzanya és Kis Jézus kapcsolatát, hiszen édesanyjához való viszonya közvetlen élmény számára. Ennek az élménynek alapján ébred benne bizalom a Gyermek Jézus és édesanyja iránt. Szívesen integet majd a kép felé és bizalommal mondja elôtte imáját. Jézus a kereszten Jó, ha a kereszt elôtt, az imádság idejére, gyertyát gyújtunk. A fény is felhívja a gyermek figyelmét, hogy most valami ,,más'' történik. Mutassunk a feszületre és mondjuk: ,,Ez itt Jézus a kereszten!'' Lassan-lassan, ahogy mind többet mondunk el a gyermeknek, kialakul benne, hogy ez a Jézus ugyanaz, mint a Szűzanya kép Kis Jézusa. A kicsi gyerek még nem érti azt a fogalmat, hogy ,,Isten Fia'', ne is terheljük ennek megértetésével, de tanítsuk meg szeretni Jézust, aki olyan jó és aki a gyermekeket annyira szereti. Isten Fia Mikor a gyermek 3 és 1/2 éves, már használhatjuk azt a kifejezést, hogy ,,Isten Fia''. A megtestesülés titkát így mondjuk el: ,,Isten a földre akarta küldeni Fiát, hogy az embereket megváltsa. Isten Fiának kis gyermekké kellett lennie. Ehhez kellett neki egy ,,édesanya''. -- A jászol elôtt pedig majd ezt fogjuk mondani újból: ,,A pici kisbaba Isten, Jézus, Isten Fia''. Vigyáznunk kell, nehogy hamis magyarázatokba keveredjünk. A dolgokat ne komplikáljuk, ezen a fokon a gyermek még nem kér sok magyarázatot; tényként fogadja el azt, amit mondunk neki. Érdemes fáradságot szentelni arra, hogy gyermekeinkkel mindig értelmi fokuknak megfelelôen, mindig áhítatosan, de mindig helyes teológiai fogalmakkal beszéljünk Istenrôl. Így el fogjuk kerülni, hogy ha majd felnôtt korukban nehézségek elé kerülnek, azokat amiatt ne tudnák megoldani, mert a gyermekkorukban kapott fogalmak hitelüket vesztették. ======================================================================== Megérti-e a gyermek? Hitigazságok Alighogy az iskolából kimaradtam, egyszer egy 4 év körüli kislánnyal egy folyó partján sétáltam. Istenrôl kezdtünk beszélgetni. A kislány egyszer csak megszólalt: ,,Úgy szeretnék úszni!'' -- ,,Nem lehet, -- feleltem -- a víz mély, te pedig még kicsi vagy''. A gyermek egy ideig gondolkodott, aztán, elképesztô gyermek-logikával, felém szögezte a kérdést: ,,És a jó Isten, ha Ô levetkôzik, Ô tud?'' -- ,,Isten nem tud levetkôzni, -- válaszoltam -- hiszen tudod, hogy Isten lélek''. Jézus példájára Ez a példa jól ábrázolja azt a nehézséget, ami a kisgyermek vallásos nevelésében mindig újra és újra felmerül. Egyrészt szeretnénk megakadályozni, hogy az, amit a gyermeknek Istenrôl mondunk, hamis elképzelést ébresszen; másrészrôl azt is érezzük, hogy a felvilágosítás, amelyet adnunk kell és amelyet leginkább a katekizmusból merítünk, a gyermek számára érthetetlen, és gyakran hibás elképzelésekre vezet. Némely szülô ezt mondja: Én csak magáról Jézusról beszélek a gyermeknek, hiszen hogyan is érthetné meg, hogy az Atya is Isten, Jézus is Isten, a Szentlélek is Isten. Hát akkor három Isten van? -- gondolhatná. Mások szerint viszont, már a keresztvetéssel kapcsolatban meg kell magyarázni, hogy három isteni személy van, akit keresztvetéssel megnevezünk. A gyermek hallja és együtt imádkozza. Meg kell kísérelni minden lehetôt, hogy a gyermek mégse ,,három Istent'' érzékeljen. Hasonlatok, elbeszélések, mesék, szimbólumok felhasználásával el kell érnünk, hogy a gyermekben a három személyű egy Isten fogalma verjen gyökeret -- vallják ennek a gyakorlatnak a hívei. De ha ezeket az elbeszéléseket jól megnézzük, megint oda jutunk, hogy a kép nem egészen világos. Ebben a tekintetben is Jézustól kell tanulnunk, aki tanítványainak egyszerűen és egyenesen a ,,Mennyei Atyáról'' beszélt, magáról csak annyit mondott, hogy az Atya Fia, -- az apostoloknak pedig megígérte a Szentlelket, akit az Atya az Ô nevében fog küldeni. Nem magyarázott sokat, hanem a Szentlélekre és az Egyházra hagyta, hogy a Szentháromságról szóló tanítást kifejtse majd a maga idejében. Ne fáradozzunk tehát sokat azzal, hogy a kisgyermek számára mindent megfoghatóvá tegyünk, ami magunknak is titok. Értsük meg gyermekünket, hogy az még kicsi és nem tud felfogni mindent. A mi feladatunk csak az, hogy a kisgyermek készségét, amellyel mindent elfogad, amit a szülôk mondanak, kihasználjuk, de mindig gondoljunk arra, hogy ne terheljük a gyermeket nehézkes magyarázatokkal, ne vezessük félre magunk kitalálta mesékkel, nehogy ezek késôbb hamis fogalmakhoz vezessenek. ======================================================================== Az igazi Kis Jézus Hitigazságok Bori csodálkozva nézte édesanyját, amint a karácsonyfát leszedték. Ehetô dolgok már nem voltak a fán. Errôl Bori és testvérei gondoskodtak. Anya mégis felfedezett egy szaloncukrot és Bori szájába dugta. ,,Ha készen leszünk, akkor apa kiviszi a fát az udvarra és amíg hó lesz, a madárkáknak akaszthattok fel rá szalonnabôrt.'' -- ,,És ha a hó elolvadt?'' -- kérdezte Bori. ,,Akkor apa a fát felvágja és eltüzeljük.'' Bori segíteni akart anyának, hozta a nagy dobozt, amelyben a karácsonyfa díszeket szokták tartani. ,,Most bepakolom az aranyos báránykákat és a pásztorokat puha selyempapírba, hogy el ne törjenek''. Egymás után tűntek el a betlehem figurái, selyempapírba bugyolálva a dobozban. Végül anya a Kis Jézus figuráját kivette a jászolból és Bori elé tartotta. ,,Nézd meg még egyszer jól a Jézuskát'' -- mondta Borinak, aki egész idô alatt némán hallgatott. Bori megnézte a Gyermeket, aztán így szólt anyához: ,,s mit fog csinálni a Kis Jézus jövô ilyenkorig ebben a nagy dobozban?'' -- és elsírta magát. Az anya rádöbbent, hogy Bori sajnálja a Kis Jézust. De hogyan magyarázza meg, hogy ez nem az ,,igazi'' volt. Bori a nyáron múlt 3 éves, a dolgokat élônek hiszi, a tárgyakkal beszél. A falon egy fénykép függött. Anya kapta karácsonyra, a kép Borit ábrázolta. Anya levette a képet és odamutatta Borinak. ,,Nézd csak, ki ez?'' ,,Bori'' -- felelte a gyerek, ,,Igen ám, de az igazi Bori itt van'' -- vette ölébe a gyermeket anya. Aztán még egyszer megmutatta neki a képet és mondta' ,,Ez csak egy kép az én Borimról és ,az' ott a dobozban is csak egy képe a Kis Jézusnak. Látod, a figura olyan kicsi, hogy elfér a kezemben. Nem is tud mozogni, sem sírni. De az igazi Kis Jézus az olyan volt, mint a keresztmama Ilikéje. Ha éhes volt sírt, és a Szűzanya adott neki enni, akkor megnyugodott és elaludt. A Szűzanya ránézett és azt mondta neki: ,Jézus, kicsi Fiam, én tudom, hogy Te Isten vagy, köszönöm Neked, hogy az égbôl a földre szálltál'. És Mária összetette a kezét, és imádta Jézust. A Kis Jézus aztán növekedett, elkezdett csacsogni, mint ahogy már a mi kis Péterünk tud. A Szűzanya örült, hogy már megnôtt. Késôbb megtanult járni és beszélni, mint minden más gyermek, de a Kis Jézus Isten volt, Isten, aki az égbôl jött a földre, és emberré lett. Bori csendben hallgatta, kis kezét összetette, és meghatottan nézte a Kis Jézus kis szobor-alakját. ,,Gyere'' -- mondta anya, és letette az ölébôl -- ,,most imádkozunk mi is, ahogy a Szűzanya imádkozott: Jézus, köszönöm Neked, hogy az égbôl eljöttél hozzánk''. Ezután újra becsomagolta a Kis Jézus figurát és gondosan betette a dobozba. ,,Így, kis Bori, majd máskor el fogom mondani neked, mit tett Jézus akkor, amikor annyi idôs volt, mint Jancsi'. ======================================================================== A kisgyermek és a szenvedô Jézus Hitigazságok Akadhat anya, aki elcsodálkozik: egyáltalán lehet a kicsi gyermeknek Jézus szenvedésérôl beszélni? Megeshetik azonban, hogy maga a gyermek jön elô a kérdéssel, ha észreveszi, hogy a böjtben a kereszt kerül a figyelem középpontjába. Mit kell felelnünk? -- ha a gyermek kérdez. Gyakran halljuk: ,,A gyerek úgysem érti, mit tud egy gyerek a szenvedésrôl?'' A gyereket megijeszti a kereszt, borzalmat ébreszt benne. Figyelembe kell vennünk, hogy a kisgyermek a szoborban, képben élô személyt lát. Egyszer egy orvosnak a gyermeke, aki a kereszten az odafestett vércseppeket meglátta, így kiáltott fel: ,,Ó, a szegény Jézus vérzik, gyorsan velem kell jönnie, hogy apa bekötözze''. Ott, ahol kisgyermekek vannak, helyesebb, ha nem túl nagy, és túl realisztikusan ábrázolt kereszt elôtt imádkozik a család. Jézus szenvedéseinek, fájdalmainak, a Keresztre-feszített kínjainak ábrázolásában, vigyáznunk kell, hogy kifejezéseink mértéktartóak legyenek. A cél ugyanis elsôdlegesen az, hogy szeretetet ébresszünk fel a gyermekben. A szenvedések iránti részvét, ennek a szeretetnek csak kísérôje legyen. Hogy az egyes gyermeknek mit mondunk és hogyan, az az elôzményektôl függ. Kezdôdhet a beszélgetés így: ,,Nézd, ez itt Jézus a kereszten''. A gyermeket odavezetjük, hogy köszöntse: ,,Jó reggelt, jó Jézusom!'' Esetleg meg is csókoltatjuk a keresztet. A kicsit nagyobb gyermeknek már arról is beszélhetünk, hogy Jézusnak fáj a keresztre szegezettség és mégsem panaszkodik, ,,Istenre, az Ô Atyjára gondolt, akit nagyon szeretett, és az emberekre, hogy segítsen rajtuk'' -- mondjuk a gyermeknek. Azután néhány egyszerű szóval beszélhetünk a jobb latorról is. ,,Jézus nem gondolt arra, ami neki fáj, a másiknak akart segíteni, ôt akarta vigasztalni. Meg is ígérte neki, hogy az égbe viszi. És Jézus már nem szenved, a szép mennyországban van.'' Arról is beszéljünk, hogy Jézust miért szögezték keresztre. ,,Jézus mindnyájunkért meghalt, érted, értem, és mindenkiért, hogy mi mind Isten gyermekei legyünk és az égbe tudjunk jutni. Ott együtt leszünk Jézussal és látni fogjuk, hogy milyen szép most.'' Fontos, hogy mindig hangsúlyozzuk, hogy Jézus most már nem szenved, hogy csak három napig feküdt holtan, aztán feltámadt és a mennybe ment. Így a Jézus szenvedésérôl való elbeszéléssel, a gyermeket nem deprimáljuk, nem fogunk benne negatív érzéseket kelteni, csak hálát és szeretetet. ======================================================================== Isten anyja Hitigazságok Három vagy négy éves gyermekünknél nincs még arról szó, hogy minden nap, vagy hetenként rendszeresen beszéljünk a Szűzanyáról. Az édesanya azonban nagyon finom érzékkel vegye észre, hogy mikor kell választ adnia a gyermek talán ki sem mondott kérdéseire. Ki kell magában alakítania az állandó készenlét állapotát, hogy amikor szükséges, megtalálja a formáját a felelet adásnak, vagy további magyarázatnak. Nagy segítség ebben a tekintetben, maga az egyházi év, mely az ünnepek titkának kisugárzásával beragyogja a családi légkört. A május Mária hónapja, a gyerek megszokott Mária-képét most virággal díszítjük, de a templomban is megmutatjuk neki a májusi oltárt, vagy ha a közelben valahol kis Mária-kápolna van, akkor ott. Eközben alkalmat találhatunk rá, hogy beszéljünk a Szűzanyáról. ,,Látod, ez is egy Szűzanya kép. Kicsit másmilyen, mint a mienk otthon. Szép kép; a Szűzanya a karjában tartja a Kis Jézust és látszik, hogy Ô mennyire szereti az édesanyját. Ezen a képen a Kis Jézus nagyobbnak látszik. Karácsonykor a jászolban -- tudod -- még egész kicsi baba volt. A Kis Jézus Isten, azért mondjuk anyjának: Szűz Mária, Istenanyja. Mária jó édesanya volt. Mindent megtett Jézusért, fôzött neki, ruhát varrt, gondoskodott, hogy Jézusnak legyen mindene. Jézus is nagyon szerette édesanyját és mindig szótfogadott. Késôbb, mikor már Jézus olyan nagy volt, mint Pali bácsi, nem maradhatott tovább otthon. Mária szomorú volt ezért, de tudta, hogy Jézus most az emberekhez megy és beszél nekik Istenrôl. Elmondja, mit kell tenniök, hogy a mennybe juthassanak. Ezért engedte el Mária mégis szívesen Jézust, mert ô is szerette az embereket. Karácsony elôtt meséltem neked, hogy olyanok is voltak, akik nem hallgattak szívesen Jézusra. Nem akarták hinni, amit mondott. Nem szerették, elfogták és keresztre szegezték. Szűz Mária is ott volt. Látta, hogy Jézus mennyit szenved, és neki nagyon fájt. De ott maradt mégis Jézus mellett, míg csak meg nem halt és el nem temették. De Jézus nem maradt a sírban, feltámadott. Ezt ünnepeltük húsvétkor. Meglátogatta a Szűzanyát és az apostolokat. Beszélt és evett velük. Örültek, hogy Jézus már nem halott és hogy ismét együtt lehetnek. De nem sokkal ezután Jézus felment az égbe. Most már örökre ott lakik. Azt akarta, hogy édesanyja is legyen vele, ezért a Szűzanyát, úgy ahogy a földön élt, felvette a mennybe. Jézus azt akarta, hogy Mária minden embernek is legyen az édesanyja -- az enyém, a tied és minden emberé. Mária úgy szeret minket, mint az anya a saját gyermekeit. Istennél könyörög értünk. Azért mondjuk neki, hogy ô a mi égi anyánk. S mivel örülünk, hogy milyen jó anyánk van a mennyben, hozunk a képéhez májusban szép virágokat. És most imádkozzuk mi is: Jó Szűzanya, segíts meg minket, aput, anyut és az összes embereket. Segíts, hogy egyszer mind Nálad legyünk az égben.'' Ez így egyszerre sok lenne, de ilyen formán kell beszélnünk a kisgyermekkel a Szűzanyáról. ======================================================================== A kisgyermek és a Szentlélek Hitigazságok Akkor kezdjünk a gyermeknek a Szentlélekrôl beszélni, mikor már van a szeretetrôl helyes fogalma. Sokszor magunknak is csak elvont teológiai fogalmunk van a Szentlélekrôl -- ezért okoz gondot, hogy hogyan beszéljünk róla a kisgyermeknek. A Szentlélek jelképei A galamb, a tüzes nyelvek, jelképek. Ezeket még a gyermek nem tudja felhasználni a fogalomalkotáshoz. A Szentlélek hatásai A kisgyermek konkrétumokban gondolkodik. A dolgokról nem tudja, hogy mi micsoda, a dolgokat azok hatásában méri fel, értékeli. Mi a Szentlélek hatása? A felnôttek sem nagyon mélyednek el, sajnos, ebben. Pedig milyen fontos volna, hogy elolvassák Jézus búcsúbeszédét (Jn 14,14-17) és Szent Pál levelének azt a részét, melyet a rómaiaknak a pünkösdrôl írt (8,15-26). Aki ezeket a szentírási részeket figyelmesen elolvassa, tudni fogja, mit és hogyan kell a Szentlélekrôl beszélnie. Amikor az édesanya a kisgyermekkel este a napot lezárja, lelkiismeretvizsgálatot tartanak. Visszaemlékeznek az eltelt napra. Ha elôkerül, hogy pl. a gyermek a nap folyamán nem mondott igazat -- imádkozza elô az édesanya: ,,Szentlélek Isten, az Igazság Lelke, segíts, hogy tudjak mindig igazat mondani''. Ha észrevesszük, hogy az ima a gyermeknek nehezére esik, ne erôltessük; ellenben egy-két szóval fohászkodjunk vele együtt: ,,Szentlélek Isten, Jámborság Lelke, segíts nekem imádkozni!'' Így jön rá lassan, hogy a Szentlélek mindenben segít. A Szentlélek segít a helyeset felismerni, erôsnek, bátornak lenni -- és a Szentlélek meg is vigasztal minket. A Szentlélek a Harmadik Isteni Személy A Szentháromság tana, egyik legnehezebben megmagyarázható, megtanítható igazsága hitünknek, pedig már az elsô áldozónak is kell tudnia, hogy Istenben három személy alkot egyetlen egységet. Hogyan hozzuk a kicsi gyerekhez közel ezt a nagy titkot? A gyermek nem kíván filozófiai megalapozottságot. A keresztvetést már egészen pici korában megtanulta. Amit keresztvetés közben a Mennyei Atyáról, a Megváltóról, és a Szentlélekrôl hall, -- ez a gyermek számára a Szentlélekrôl való tanítás kezdete. Erre alapozzuk a késôbbieket. Beszélünk az Atyáról, aki mindent teremtett; a Fiúról, aki megszületett, szenvedett, megváltott bennünket -- és beszélünk, lassan-lassan, lépésrôl lépésre elôbbrejutva arról is, hogy a Szentlélek az, aki megvigasztal, megerôsít, megvilágosít, stb. bennünket. Vagyis műveirôl, hatásairól beszélünk, nem mibenlétérôl -- amit ugyan ki is tudna megmagyarázni? De ez éppen elegendô is a gyermek számára. Korához mérten nem is kíván többet az Egyház. A Szentlélek bennem Mikor a gyermek már arról is hall, hogy a keresztségben Isten költözik az ember lelkébe -- akkor már bevezetheti az anya a következô imát is: ,,Istenem, Te bennem vagy. Köszönöm Neked, hogy bennem lakást készítesz magadnak.'' Késôbb: ,,Szentlélek Isten, Te bennem vagy. Imádlak bennem, Isten Szent Lelke!'' Ezek által a megkülönböztetések által a gyermeknek élménye lesz arról, hogy a Szentlélek külön személy. Az elôbb bemutatott imát csak akkor inspirálja a szülô a gyermeknek, ha a gyerek nagyon összeszedett hangulatban van, s ha a körülmények is megfelelôek. Így fog a gyermek élményt kapni, ismeret helyett. Az élmény lesz majd késôbbi ismeretek, és szoros, elválaszthatatlan kapcsolatok forrása. ======================================================================== Az ôrzôangyal Hitigazságok ,,Anyu, anyu, gyere gyorsan, mondd az ôrzôangyalnak, hogy menjen el! Nem tudok elaludni!'' -- kiáltott Csaba az édesanyjának. Az anya nem értette. A késôbbiekben kiderült, hogy Csabának a nagymama azt mondta, hogy a jó gyereknek mindig a háta mögött áll az ôrangyal. Mikor lefekszik, ott áll az ágy mellett, és vigyáz rá. Erzsike nem akart a sötét szobában megmaradni, félt. Mikor édesanyja jóéjt mondott, és megcsókolta, azt követelte, hogy legalább az ajtót hagyja nyitva, vagy a villanyt ne oltsa el. Egy este jött a nagybácsi. Nem tudott az elôzményekrôl. Az anyának közben valami tennivalója akadt. Eközben a nagybácsi bement Erzsikéhez és mesélt neki. Az ôrangyalról mesélt. S mily nagy volt az anya csodálkozása, mikor búcsúzkodás után Erzsike nem sírt, s nem követelte, hogy égve maradjon a villany. Véletlenül, a nagybácsi legközelebbi látogatásakor, derült csak ki, mi volt az oka a változásnak: Erzsike azért nem félt többé, mert biztonságban érezte magát. Tudta, hogy vigyáz rá az ôrzôangyal. Hasonlítsuk össze a két esetet. Vajon az elôbbiben a nagymama helytelen felvilágosítást adott az ôrangyalról? Valószínűleg nem, hiszen akkor más gyermekek is hasonlóan reagáltak volna. De a két példa kitűnôen bemutatja, hogy a gyermek vallásos nevelésében milyen óvatosan kell eljárnunk, s mennyire figyelembe kell vennünk az egyes gyermek egyéni adottságait. De azt láthatjuk, hogy az édesanya személye mennyire fontos! Ha az édesanya lett volna az, aki Csabának elmondja, hogy az ôrzôangyal hogy áll a gyerek mögött, hogyan vigyáz rá, hogy ôrzi még az ágyacskában is éjjeli nyugalmát -- bizonyára meglátta volna Csaba szemében a kétkedés kis kérdôjeleit -- s úgy alakította volna a további felvilágosítást, vagy közlést, hogy Csaba megnyugodjon. Az édesanyának roppant éberségre, nagy érzékenységre van szüksége, hogy minden finom ingert felvegyen, s arra jól reagáljon. De éppen azért anya, hogy képes is legyen erre, és képessé teszi maga a jó Isten, aki különleges kegyelmeket ad az anyának a neveléshez. Mikor kezdjünk el a gyermeknek az ôrangyalról beszélni? Mindenesetre akkor, mikor már hallott valamit az angyalokról. Pl. a karácsonyt váró idôben, Gábor angyalról, karácsonykor, a betlehemi angyalokról hall a gyermek. Ehhez hozzá lehet kapcsolni, hogy vannak ôrangyalok is. Ha ezek nélkül az elôzmények nélkül akarnánk elkezdeni megmagyarázni, hogy van ôrzôangyal, -- kicsoda az, milyen -- könnyen eshetünk kísértésbe, hogy üres fogalmakkal dolgozva légüres térben járjunk. És itt is meg kell azt gondolnunk, hogy a gyermek nem vár pontos meghatározásokat. Azt sem tudja, micsoda tulajdonképpen a nap. Mi a szél. Azt tudja, hogy mi a hatásuk. Ugyan úgy van Isten angyalaival is. Mit kell tehát elmondanunk? Mindannyiszor, ahányszor az Evangéliumban a gyermek angyalról hall, az mindig úgy szerepel, mint Isten küldötte, megbízottja, akinek valamilyen feladatot kell végrehajtania. Sohase beszéljünk tehát a gyermeknek pufók kis angyalkákról, mert félrevezetjük, bármilyen kedvesen festik is le a művészek. Mi ezt mondjuk az angyalokról: ,,Az angyalok Istennek szolgálnak. Azt teszik, amit Isten megparancsol nekik. Nagyon szépek az angyalok. Sokkal szebbek, mint bármelyik képen. Az angyalt nem lehet látni, mert nincsen teste. De az angyalok nagyon okosak, és nagyon jók. Enélkül nem tudnák Isten parancsait végrehajtani. Persze, szárnyuk sincsen az angyaloknak. De a festôk azért festenek nekik szárnyat, mert az angyalok nagyon fürgék, gyorsak, Isten parancsát azonnal teljesítik. A fürgeségüket jelképezi a szárny, amit a festô fest a képükre.'' Aztán, ha már ilyenformán beszéltünk az angyalokról, akkor hozzáfűzhetjük, hogy minden embernek van külön saját ôrangyala. A jó Isten azért rendelte így, hogy az ôrangyal segítsen a mennybe jutnunk. A segítésnél már nem nagyon kell részletezni, hogy ,,hogyan''. Az ôrangyalképekkel is legyünk inkább óvatosak. Lehetôleg kerüljük az olyanokat, amelyek az ôrangyalt naturalisztikusan ábrázolják; pl. az ismert kép, amint a gyermek a hídon átmegy, s az ôrangyal átkarolja. Gondoljuk meg, hogy a gyermek mindent képszerűen, konkréten úgy ért, ahogy ábrázolják. Pl. az elôbbibôl szerencsétlen dolgok következhetnek: a gyermek vakmerôen átfut az autó elôtt a labdájáért, hiszen nem lehet baja, vigyáz rá az ôrangyal. Vagy más esetben -- mikor elüti az autó a kis pajtását -- ezt gondolhatja: miért nem vigyázott rá az ôrangyal? Az ôrangyal nem az, akinek megismerte -- vagy nincs is ôrangyal -- a szülôk hazudtak neki, becsapták? Leghelyesebb, ha mint mindenben, itt is azt tartjuk szemünk elôtt, amit az Evangéliumban olvashatunk. Ha azt, annyit mondunk el gyermekünknek az angyalokról, az ôrangyalról, ami abban van, -- nem többet, de nem is kevesebbet -- egészen biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünknek az ôrangyalról helyes fogalma lesz, és hogy nem fog belôle hiányozni az áhítatos tisztelet és hálás ragaszkodás az ôrzôangyal iránt. ======================================================================== Tud-e a gyermek istennek fájdalmat okozni? Hitigazságok Gyakran megesik, hogy ha a kisgyermek rossz volt, ezt kell hallania: ,,Most megbántottad a jó Istent''. Ezzel a gyermeket arra akarjuk rávezetni, hogy jó legyen, és a részvét érzésére apellálunk, arra, amellyel valaki megérzi, hogy másnak fájdalmat okozott. Mit ért a kisgyermek ezen: ,,fájdalmat okozni''? A gyermek ismeri a ,,kis'' fájdalmakat. Elesik, megüti magát, megégeti a kályha -- valami ,,fájdalmat okoz'' neki. Gyakran megesik, hogy más gyerek megcsípi, veri, rúgja, harapja. De ezek a fájdalmak hamar ,,meggyógyulnak'' -- sokszor elég ha az édesanya csak ráfúj, vagy megsimogatja. Mit ért a gyermek azon, hogy ha azt mondják neki: ,,fájdalmat okoztál Istennek''? A rosszaság Istennek ugyanolyan fájdalmat okoz, mint a gyermeknek, ha pl. a másik gyermek megrúgja, megveri? Hol fáj az Istennek? Sír is? És ki tud Istennek egy puszit adni, vagy ki tud ráfújni ott, ahol fájdalmat okoztunk neki? Ha egy gyermek ilyeneket hall, csakis így tudja elképzelni. Mi nem tudunk Istennek ,,fájdalmat okozni'' Ugyanis, Istennek fájdalmat okozni -- elvont fogalom -- azt akarjuk vele kifejezésre juttatni, hogy a bűn Istent sérti. De ez nem azonos azzal, hogy ,,fájdalmat okoztunk'' neki. Eltekintve attól, hogy a kisgyermek még nem érti meg a dolgok átvitt értelmét, a képes kifejezéseket, s hogy mindent ugyanúgy vesz, ahogy mondjuk neki -- azért is vigyáznunk kell a fenti kifejezésekkel, mert az ilyen kicsi gyermek apró rosszalkodásai még nem bűnök. Egy teológiai meggondolás is alátámasztja nézetünket, amikor ellene szólunk annak a kifejezésnek, hogy a gyermek a bűnnel ,,Istent megbántja''. A bűn, amit az ember elkövet, nem Istennek árt, hanem magának az embernek. Az emberben felfordul az értékek természetes rendje akkor, amikor Istentôl elfordul. Rendkívül fontos alapállás a gyermek vallásos nevelésében, -- és nem lehet eleget hangsúlyozni -- hogy soha, de soha ne kapjon a gyermek hamis fogalmakat, ne mondjunk neki hazugságot. És különösen döntôek a legelsô benyomások, a legelsô felvilágosítások, amelyeket a gyermek kap. Ha hamis lesz a kép, amellyel Istent a gyermek tudat- és élményvilágában megrajzoljuk, soha nem tudjuk kikorrigálni, és gyermekünknek a késôbbiekben nagy-nagy kárára lesz. Mivel Ô oly jó hozzánk... Hogyan közelítsük meg tehát helyesen azt a célt, hogy gyermekünk lelkében a helyes alapot rakjuk le, vallási életének felépítésében? Azok a szülôk, akik azt mondják, a gyermek ,,fájdalmat okoz'' Istennek -- tulajdonképpen nem tévednek. Hiszen igaz, hogy Istennek nem közömbös a rosszaság. De inkább így kellene mondani: ,,Látod, most megint rossz voltál. Tudod, hogy én milyen szomorú vagyok, ha megbántasz. Látod, a jó Isten azt akarja, hogy a gyermekek jók legyenek, édesanyjuknak szótfogadjanak. És mivel Isten így szeret minket, és ilyen jó hozzánk, ezért mindig azt kell tennünk, amit Ô kíván. Ugye érted? Ugye megpróbálsz jó lenni, nekem örömet szerezni?'' De vigyázzunk, hogy ne túl gyakran emlegessük Istent -- ne használjuk Ôt fel, mikor mi magunk gyöngék vagyunk megkívánni valamit a gyermektôl. Ha egy gyereknek kevés az, hogy megbántotta anyját, nem fogunk annak a gyermeknek sokkal többet mondani, ha azt mondjuk, Istennek okozott fájdalmat. Néha bizony a büntetést is alkalmazni kell, érzékeltetve vele, hogy mi a rosszaság, mert vannak helyzetek, - - különösen az egész kicsi korú gyermeknél -- mikor még érvekkel nem tudunk hatni. Ilyenkor többet használ egy-egy suhintás, de persze a gyermek érezze ebbôl is a szülô nagy szeretetét. ======================================================================== A gyermek és a temetô Hitigazságok A négyéves Péter látta édesapját a halálos ágyon. ,,Alszik'' -- mondták neki. Aztán meglátta, hogy felravatalozták. Ott volt a temetésen. Látta, hogy nyeli el a koporsót a föld. Senki sem beszélt neki a halálról. Az anya másnap kiment a temetôbe. Pétert is elvitte magával. Miután megigazította a síron a virágokat, egy ideig még ott akart maradni, hogy átadja magát szomorú gondolatainak. Szerette volna, ha Péter szépen csendben marad mellette. De a gyermek felfedezett egy kis fadarabot. Elkezdett vele a sírba lyukat fúrni. ,,Péterkém, maradj nyugton'' -- szólt rá az anya -- ,,szeretnék egy kicsit apával beszélgetni!'' Péter azonban csak fúrt tovább. Végül is az anya észrevette, hogy már mély lyukat fúrt a gyermek a sírba. Rémülten húzta el onnét. De akkor Péter megszólalt: ,,Én csak úgy tudok apuval beszélni, ha látom az arcát.'' A szegény anya ölébe kapta a gyermeket, s amilyen gyorsan csak tudott, kisietett a temetôbôl. Bevitte az óvodába. Elmesélte a történteket az óvónônek -- majd hozzáfűzte a kérést: ,,Kérem, magyarázza meg ön neki, én képtelen vagyok rá!'' Mikor eljön a november, a temetô látogatás, halottak napja ideje, sok fiatal szülô elôtt felnyílik a kérdés: elvigyük a kicsi gyermeket a temetôbe? És ha elvisszük, mondjunk-e nekik a halálról valamit? De mit? És hogyan? Maga a temetô látogatás még nem kényszerít bennünket arra, hogy a halálról beszéljünk. Mondhatjuk neki, hogy a virágok, a gyertyácskák a nagymama sírján azért vannak, hogy szebbé tegyék a sírt. De a nagymama már az Égben van, a jó Istennél. Elmondhatjuk, hogy azoknak az embereknek, akik elôttünk éltek, és már a jó Istennél vannak, a temetôben van a sírhalmuk. Anélkül, hogy magát a tisztítótüzet említenénk, mondhatjuk, hogy a halottakért imádkozni kell, imádkozni szoktunk. Így: ,,Istenem, adj a nagymamának és nagyapának örök nyugalmat, boldogságot, és örömet a mennyországban''. Ha még a gyermek nem volt temetésen, nem látott halottat, a temetôlátogatás nem fog nagyobb hullámokat kavarni benne. Azt természetesen sohasem szabad mondanunk, hogy a virágokat ,,a nagymamának'' visszük a temetôbe. Más a helyzet, -- mint a kis Péter esetében -- ha a gyermeknek volt már megrázó, közeli élménye a halálról. Akkor kérdéseket fog feltenni, s nekünk válaszolni kell ezekre. Nem könnyű a gyermeknek a test-lélek egység, kapcsolat problémájáról beszélni. Felnôtt számára sem könnyű elképzelni a halál utáni állapotot. De miért ne mondhatnánk meg a gyermeknek azt, amit a Hiszekegyben imádkozunk, hogy hiszünk a test feltámadásában, és az eljövendô örök életben? Nem volna fontos a feleleteket ezekre a döntô kérdésekre mindjárt akkor beleplántálni a gyermek lelkébe, mikor a kérdéssel legelôször találkozik? Ha Péter édesanyjának lett volna hite és bátorsága hozzá, hogy ezekrôl a kérdésekrôl beszéljen kisfiának, a kis Péter nem került volna abba a helyzetbe, hogy ki akarja kaparni a föld alól halott apját, hogy vele beszélhessen. Tudta volna Péter, hogy az, aki a földben fekszik, többé már nem az ô édesapja, csak édesapjának holt teteme. Az apa Istennél van, Istennél, aki örök életet ajándékozott neki az elmúló helyett. Az új élet pedig majd, a feltámadás után, az új testben, kimondhatatlanul szép, és romolhatatlan lesz már, oly pompásan gyönyörű, mint Jézus teste a feltámadás után. ======================================================================== A tisztítótűz Hitigazságok A halottak napi temetôlátogatással együtt jár, hogy a gyermekek, az elhunyt hozzátartozók sorsával kapcsolatban, elôbb-utóbb találkozni fognak ezzel a kifejezéssel: tisztítótűz. Novemberben imádkozunk ,,a tisztítótűzben szenvedô lelkekért''. Ha a gyermek még sohasem hallotta, felteszi a kérdést: ,,Hol van a tisztítótűz?'' A legtöbb felnôtt nem örül, ha ilyet kérdeznek tôle. Ilyenkor derül ki, hogy neki sincsen tiszta fogalma róla. Csak arra emlékszik, hogy a katekizmusban azt tanulta, hogy van egy bizonyos hely, ahol a meghaltak keservesen vezekelnek bűneikért, s nehéz kínokat kell elszenvedniök, hogy megtisztuljanak. Azt mindenesetre érzi a kérdés elé állított felnôtt, hogy azzal a magyarázattal, amit ô a kérdésrôl adni tudna, a gyermek nem jut sokkal elôbbre. Dehát mi is a tisztítótűz? Valahol régen, egyszer egy óvónô így magyarázta meg egyik kis növendékének, mi a tisztítótűz: ,,Látod, Jancsi, te szívesen jársz hozzám az óvodába. Szeretsz is itt lenni, és örömet akarsz szerezni nekem. De ez nem mindig könnyű. Néha bizony rossz vagy. És amikor rossz vagy, azt kell neked mondanom: menj csak szépen Jancsi a sarokba, most menj el a szemem elôl, ilyen rossz gyereket nem akarok látni. Akkor az hogy fáj neked, mennyire bánt, s mennyire szégyenled! És azt gondolod: bárcsak ne tettem volna! Látod, így van az emberrel is, a jó Istennél. Az emberek jók akarnak lenni. De nem mindig sikerül nekik. Néha rosszak. A jó Isten kedve ellen tesznek. És ha egy ember, aki éppen tett valamit a jó Isten kedve ellen, meghal, akkor a jó Isten azt mondja neki: Így, ahogy te most vagy, nem jöhetsz ide Énhozzám; menj el egy kicsit tôlem. És ennek az embernek a lelke nem jut be mindjárt a mennyországba. Várnia kell. Ez a várakozás nagyon fájdalmas, mert az ember már szeretne a jó Istennél lenni, ahol minden szép és jó, mert ahol Isten van, ott lenni nagy boldogság. Akkor az ember ezt gondolja: ó, bárcsak ne tettem volna olyat, ami rossz! Látod, Jancsi, ez a tisztítótűz!'' Ennek a gyereknek egész életében helyes fogalma lesz arról, mi is tulajdonképpen a tisztítótűz. Az óvónô nem próbálkozott, hogy a gyermek képzeletét sokféle hasonlattal és képpel benépesítse. Egyszerűen összekapcsolta a dolgokat a gyermek mindennapi életével: szívesen lenni valakinél, akit az ember szeret -- megbántani a szeretett személyt -- büntetésül a szeretett személytôl eltávolítva lenni. A gyerekek nagyon a szívükre tudják venni, ha a felnôttek így büntetik ôket: ,,Menj el elôlem -- nem akarlak látni -- ilyen rossz gyerekkel nem is akarok beszélni''. Ezért meg tudják érteni, hogy a szenvedô lelkeknek mekkora fájdalom, hogy nem lehetnek Istennél. Ez a kifejezés: ,,szenvedô lelkek'' -- megint valami olyat mond, ami új, amirôl még nem hallott a gyermek. Ha a tisztítótűzrôl így, vagy másféleképpen szólunk, -- mint pl. a fenti óvónô -- akkor ehhez még hozzáfűzzük: ,,Azokat a lelkeket, akiknek még várniok kell, akik még nem mehetnek az égbe, azokat nevezzük szenvedô lelkeknek''. Probléma lehet még a lélek szónak a magyarázata. De más fogalmak is tisztázásra szorulnak: bűn, kegyelem, szentség -- nagyon nehéz ezekrôl úgy beszélni, hogy csak valamelyest is közelhozzuk a gyermekhez ezeknek az elvont fogalmaknak a tartalmát. Az a szükséges ehhez, hogy magunk lássuk tisztán, mit jelentenek ezek a fogalmak, mert akkor tudjuk csak a gyermeknek is megmagyarázni. ======================================================================== A keresztség Szentségek A Szentírás mellett, a szentségek által találkozhatunk Krisztussal. Erre a találkozásra azonban csak lassan, lépésrôl lépésre haladva, lehet a gyermeket elôkészíteni. Talán az a körülmény, hogy az embernek a saját keresetségérôl nem maradtak emlékei, az oka annak, hogy a keresztelés szertartásaival olyan idegenül állunk szemben. Ugyanezen ok miatt, a nagyszombati szertartásoknak nagy részében is nehezen tudunk elmélyülni. A hitoktatás gondosan elmondja a szentség szertartását, és lényegét meg is magyarázza. De távol van attól, hogy a gyermek számára magával ragadó, és döntô élményt adjon ennek az oly fontos szentségnek az értékérôl. Nincs is annak sok értelme, hogy hosszan elmondjuk, hogy hogyan végzik a keresztelést. Ha azonban az anyának alkalma van rá, hogy gyermekével egy keresztelésen vegyen részt, akkor a gyermeket elôbb jól fel kell készíteni. Templomlátogatáskor jó, ha az édesanya megmutatja a keresztelô kutat: ,,Nézd csak, itt kereszteltek meg téged. Itt lettél Isten gyermeke.'' Hozzáfűzheti: ,,A jövô héten itt fogják Rózsi néni kisbabáját megkeresztelni''. Most már itt lesz aztán az ideje annak is, hogy a gyermeknek a szentségi hatásról is beszéljünk. Ilyenformán: ,,A keresztségben a gyermek Isten gyermeke lesz. A keresztség után nem látjuk, hogy a kisbaba megváltozott volna, nem látszik rajta semmi külsô változás, de az Isten most benne lakik már, és ennek örülünk. Mi is ennek örültünk édesapáddal, mikor téged megkereszteltek.'' Másik alkalommal elmondhatja az édesanya, mit lehet látni a kereszteléskor: ,,A pap a gyermek fejére vizet önt, és azt mondja: ,Megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében'. Tudod, ha valami nem elég szép, és nem elég tiszta, azt megmossuk. Azért önt a pap is a gyermek fejére vizet. Ez azt jelenti, hogy Isten elôtt szép, tiszta és hozzá méltó lesz.'' Az olajjal való megkenést nehezen tudjuk a kisgyermekhez közel vinni, de a keresztelôruhácska értelmét már a nagyobb gyermek jól megérti. ,,Ha neked egy szép ruhát adok ajándékba, s rád adom, ugye tudod, azt szoktam mondani, vigyázz nagyon, be ne piszkold. Kereszteléskor a pap fehér ruhát ad a kisbabára és ô is azt mondja: ,Vigyázz, hogy ruhád mindig szép tiszta maradjon'. Ezzel a pap azt akarja mondani, hogy vigyázz, maradj mindig jó, és legyen a lelked tiszta, mert így juthatsz csak a mennybe. Neked is ezt mondta a papbácsi, mikor megkereszteltek.'' A keresztelôgyertyáról ezt mondja az anya: ,,A pap a keresztszülô kezébe égô gyertyát ad. Ezt a gyermek helyett kapja meg a keresztszülô, mert a gyermek még kicsi, nem bírja tartani. A pap ezt mondja hozzá: ,Most olyan szép és ragyogó vagy, mint ez az égô gyertya'. (Valóságban az Isten gyermeke sokkal szebb, mint a gyertya!) Akkor ismét megszólal a pap: ,Vigyázz, vigyázz, hogy a gyertya fénye ki ne aludjon!' Ez azt jelenti, hogy mindig azt tedd, amit Isten akar, akkor mindig olyan szép és tiszta maradsz, mint ez a gyertya, s így juthatsz a mennybe. Ezt a kisbaba nem hallja. Te sem hallottad, amikor téged kereszteltek. De a szülônek és a keresztszülônek kell téged erre emlékeztetni. Ezért tettük el a keresztelôgyertyádat és keresztelôruhácskádat.'' Kis tájékoztatásunkat legjobb egy hálaimával zárni: ,,Jó Istenem, köszönöm, hogy a keresztségben a Te gyermeked lettem. Kérlek, segíts, hogy mindig a Te gyermeked maradjak. Segíts, hogy mindig olyan szép fényes és ragyogó legyek, mint amilyenné a keresztségben tettél.'' Az újszülöttért, akinek a keresztelôjére a gyermeket elvittük, a kisgyermek szívesen imádkozik. Más alkalommal beszélhetünk arról, hogy a keresztelôben a gyermek nevet is kap. Így élmény lesz, ha egy keresztelôn részt vehet a gyermek. Maga a jelenlét, amelyet összekapcsolhatunk bizonyos tevékenységgel is, -- az újszülöttet a keresztelômedencéhez kísérni, a szertartást figyelmesen követni -- mindez mély, boldog élményt nyújt, s ez késôbb a születés-, vagy névnap ünneplése alkalmával felidézôdik. ======================================================================== Szentséglátogatás Szentségek Az édesanya, Jancsit kézenfogva, a templom felé igyekezett. Jancsi 3 és fél éves. Jancsi tudja, hogy a templom Isten háza. Volt is már templomban. Látta a szépen feldíszített karácsonyi oltárt, a betlehemet, a húsvéti szertartást. Tudta, hogy a templomban össze kell tennie a kezét, le kell vennie a sapkát. De hogyan magyarázza meg az édesanya Jancsinak azt, hogy a templomban a szentségi Jézus lakik? Nem kicsi még Jancsi ennek megértésére? Végre a templomba értek. Jancsi levette a sapkáját, s az édesanya elkezdte mondani: ,,Mi most meglátogatjuk Jézust. Itt van a templomban. Örül, ha az emberek eljönnek Hozzá. Különösen a gyerekeket nagyon szereti. Megáldja ôket éppen úgy, mint akkor megáldotta a gyermekeket, mikor a földön járt.'' Kinyitották a templomajtót. Mint mindig, egyszerre betöltötte ôket a templom hatalmas terének varázsa. A tompa fény, a kegyoltár égô gyertyái, a csend, mind imádságra hangolja az embert. Vajon mit érez ebbôl Jancsi? Az édesanya ránézett. Hogy mit? Jancsi a sapkáját gyűrögette, aztán a sapkát a melléhez szorította, miközben az anya tovább vezette az oltár felé. Odahajolt és a fülébe súgta: ,,Látod, az az asztal, ahol az örökmécs ég, az az oltár, ott van Jézus. És mivel Jézus Isten, köszöntsük Ôt térdet hajtva, így csak a jó Istent köszöntjük.'' Az anya mélyen térdet hajtott. Jancsi is megpróbálta. Az anya nem mondta neki, hogy nem valami szépen sikerült, s hogy máskor szebben csinálja. Aztán újra megfogta a kezét, és egészen elôre mentek. Letérdeltek az áldoztatórács elé. ,,Látod, most itt van közel az a piros fény, az örökmécs, amit az elôbb mutattam. Ez jelzi, hogy itt jelen van Jézus. Mi nem látjuk, de Ô lát minket és hall bennünket.'' ,,Miért nem látjuk Jézust?'' -- kérdezi Jancsi. ,,Jézus Isten. Oly szép és fenséges, hogy csak az égben láthatjuk. De Ô lát bennünket és megáld minket.'' A tabernákulumot elkerüli az anya, arról még nem beszél a gyermeknek. Korai volna. A gyermek nem tudná elképzelni, vagy megérteni, hogy ilyen kicsi helyre hogy lehetne bezárni Jézust. Jancsi most az oltár felé néz. Ezt követeli anyjától: ,,Mondjunk valamit Jézusnak!'' Az anya elôimádkozza: ,,Jézus, áldj meg bennünket!'' Aztán még egy kicsit térdelve marad. Bíztatja Jancsit, hogy ô is mondjon valamit. Majd feláll, térdet hajt, és kimennek a templomból. Mikor legközelebb az édesanya Jancsit elviszi szentséglátogatásra, már nem kell ennyit magyaráznia. Az elsô templomlátogatás mély nyomot hagyott Jancsi lelkében. Máskor is szívesen kívánkozik majd, hogy meglátogassa a szentségi Jézust. Ha majd Jancsi újabb kérdéseket tesz fel, tudását tovább lehet bôvíteni. ======================================================================== A gyermek és a szentmise Szentségek Egy anya levelébôl: ,,Tulajdonképpen mikortól kell rendszeresen szentmisére vinni a gyermeket? Ha magammal viszem, nem tudok rendesen imádkozni.'' A kérdésre nem olyan egyszerű a válasz. Mint a legtöbb esetben, itt is a gyermek egyéni érettségétôl, és még sok körülménytôl, környezeti adottságoktól függ, hogy mi a teendônk. Az mindenesetre biztos, hogy az Egyház parancsa szerint 7 éves kortól kötelezô a szentmisehallgatás a gyermek számára. Ettôl a kortól kezdve kell a szülônek gondoskodnia arról, hogy a gyermek rendszeresen, minden vasárnap szentmisét hallgasson. A kérdés azonban az, hogy ezt megelôzôen, mi legyen az elv, mikor vigye el az édesanya a 7 évesnél kisebb gyermeket szentmisére? Az a kisgyermek, aki vallásos környezetben nô fel, ahol apa, anya, testvérek naponta imádkoznak, s az egész otthoni légkört bensôséges, vallásos érzések hatják át, már elég korán érett lesz arra, hogy az édesanya szentmisére is elvigye. Tulajdonképpen azt kell mondanunk, hogy akkortól kezdve, mikor a gyermek képes arra, hogy a templomban rendesen viselkedjék, s a felnôttek ájtatosságát ne zavarja, el lehet vinni szentmisére. Mielôtt azonban magára a szentmisére elvinnôk, ezt megelôzôen, természetesen, már sok alkalmat talált az anya, hogy a gyermeket megismertesse a templommal. A gyermek legyen már elôkészítve, s tudja mindezekbôl, hogy a templom Isten háza -- a szülôk és a többi felnôtt viselkedésébôl tapasztalja meg, hogy ott szépen és nagy tisztelettel kell viselkednie neki is. Ha a gyermek így van elôkészítve, s az anya és apa kézenfogja, s magával viszi egyszer a vasárnapi szentmisére, nem fog idegenül állni a környezettel szemben, s nem kell félnünk, hogy zavarja a felnôttek szentmiséjét. Fontos, hogy a gyerek lássa az oltárt, a misézôt. Ha ezzel együtt látja, milyen figyelmesen kapcsolódnak be a hívek -- a nagyobb gyermekek és a felnôttek is -- a szentmisébe, hogy imádkoznak, énekelnek, letérdelnek, felállnak; a gyermekben késôbbi életének fontos alapjai rakódnak le. Azt természetesen nem lehet elkerülni, hogy olykor-olykor ne húzza le fejecskéjéhez az édesanyja fülét, s ne akarjon valamit ,,megkérdezni''. Ezzel valóban zavarja az anya ájtatosságát. De mennyire megéri ez a zavarás, ha meggondoljuk, milyen nagy kincs lesz a gyermeknek, hogy elsô szentmiséit édesanyja oldalán hallgatta végig az anyai szív tanította meg, hogy bekapcsolódjon a legszentebb áldozatba. S kinek is lenne ehhez a tanításhoz annyi érzéke, annyi szeretete, s ki kapna hozzá annyi kegyelmet, mint éppen maga az édesanya! Attól sem kell félni, hogy megeshet, hogy a gyermek olykor netán belekiabál az énekbe, vagy a szövegbe -- hányszor lehet ilyet hallani. Ez senkit meg nem botránkoztathat. Ezen kívül azt is meg kell itt fontolnunk, hogy a vasárnapi szentmise a ,,közösség'' istentisztelete. A közösségbe pedig beletartoznak a gyermekek is -- mégpedig abban a formában, olyan módon, ahogy éppen vannak. Azoknak az anyáknak pedig, akik kisgyermekükkel gyakran szégyenkeznek a misén a gyermek mozgékonysága miatt, jusson eszébe a zsoltáros szava: ,,A gyermekek és a csecsemôk szája magasztal Téged, ó Uram!'' ======================================================================== Bevezetés a szentmisébe Szentségek Mit lehet errôl mondani a gyermeknek?'' -- aggódik sok fiatal anya - - ,,hiszen meg sem érti''. Természetes, hogy a gyermek nem tud mindent megérteni. Nem is kell mindjárt azzal kezdeni, hogy a legmélyét tárjuk fel a szentmise titkának. Csak lassan-lassan, lépésrôl-lépésre haladhatunk elôre. Kiindulópontok Egy alapvetô kiindulási pont: soha ne kezdjük el a gyermek oktatását légüres térben -- mindig csakis úgy, ha hozzákapcsolhatjuk az ô személyes élményéhez, kérdéséhez. Ez nagyon fontos! Tehát csakis akkor, ha a gyermekben elôbb feltárul az igény -- ehhez kell hozzákapcsolni a felvilágosítást. Tehát csak akkor fogunk a szentmisérôl beszélni, ha a gyermek érdeklôdik utána. Hol voltál? Olyan családban, amelyben az életet a hit formálja, ahol vasárnap egészen természetesen elmennek a szülôk a szentmisére, csakhamar felmerül az érdeklôdés a mise iránt. Egészen magától értetôdôen fogja vasárnap édesanyját megkérdezni: ,,Hol voltál?'' Erre a kérdésre azonban csak akkor lehet helyes választ adni, ha a gyermek már valóban megismerte a templomot, mint Isten házát -- egy- egy kis látogatás, séták során! --, ha már hallott Istenrôl, Jézusról, a keresztségrôl és az istengyermekségrôl. Egy ilyen gyermek meg fogja érteni szülôje válaszát: ,,A templomban. A templom Isten háza. Vasárnap itt egybegyűlik mindenki, aki a jó Isten gyermeke. A pappal együtt imádkoznak és énekelnek.'' A közös asztal Mint ahogy az elôbbi fokra is, a szülôk vallásos életében gyökerezve, ért el a gyermek, ugyanígy a továbbjutás is ezen az úton halad tovább. A gyermek naponta részese otthon a közös asztalnak, vagy legalábbis vasárnap biztosan együtt ebédel az egész család. A kérdésre, mi történik a templomban, mikor a hívek összegyűlnek -- a felelet ebbôl a képbôl, élménybôl induljon ki: a szentmise is ,,közös asztal'', Szent-lakoma, melyben mennyei kenyeret kapunk. Ezt a lakomát nevezzük szentmisének. Jézus itt van Az így elôkészített gyermeket aztán legjobb, ha egy hétköznap elviszi magával az édesanya a szentmisére. Jó elôl keresnek helyet, hogy a gyermek mindent jól láthasson. Egészen biztos, hogy nagy figyelemmel fogja kísérni az eseményeket. Az édesanya mondja el neki, hogy a szentmisén itt van, valóságosan jelen van Jézus. Itt van, velünk imádkozik, csak mivel nem láthatjuk, a pap áll ott helyette. Mi történik? Jó kiindulási pont a lakoma, a vendégség, étkezés fogalma. Ott beszélgetünk a vendégekkel. A vendégek beszélgetnek azokkal, akik meghívták ôket. Itt beszélgetünk a jó Istennel, a házigazdával, Ô is beszél hozzánk. Az ételeket felhozzák az asztalra. A kenyeret és a bort a pap teszi az oltár asztalára. Mint otthon az édesapa, itt a pap mondja el az asztali imát; aztán elkezdôdik az étkezés. A szentmisében az asztali ima után, a pap a mennyei kenyeret nyújtja nekünk. Hogy a közönséges kenyérbôl mennyei kenyér lesz, ezt Jézus teszi. Átváltozik. A további útja a felvilágosításnak már magához az elsô áldozási oktatáshoz vezet. Kell-e a kisgyermeknek misekönyv? Vannak ügyesen, nagy gonddal szerkesztett misekönyvek. Ezek azonban csak akkortól kezdve jöhetnek szóba, ha a gyermek olvasni tud. Azon a fokon, amelyen a gyermek most itt minket érdekel, vagyis az iskoláskor elôtti gyermeknek a legjobb ,,szemléleti anyag'' maga a szentmise, mindaz, ami az oltárnál történik és az, ahogyan látja a felnôttek, szülôk és ismerôsök áhítatos bekapcsolódását a szentmisébe. ======================================================================== Elsôáldozás Szentségek Engedjük a gyermeket elsôáldozáshoz, mielôtt még iskolába kerül? Van- e értelme? X. Piusz, a szent pápa, a ,,Quam singulari'' c. dekrétumában ajánlja, hogy mihelyt csak lehetôség nyílik rá, minél elôbb vigyék az egészen kicsi gyermeket is elsôáldozáshoz; természetesen bizonyos elôfeltételek birtokában. Az elôfeltételek 1. A gyermeki értelemnek megfelelô fokon, a hitigazságok ismerete. 2. A képesség, hogy a gyermek az Oltáriszentséget a közönséges kenyértôl megkülönböztesse. 3. Bár nincs benne kifejezetten a X. Piusz féle szövegben, -- de tartalma szerint beleértendô -- hogy míg a gyermek a szentmise titkába nincsen bevezetve -- gyakorlatilag -- magát az Oltáriszentséget sem értheti. S mivel az Oltáriszentség a szentmiseáldozat gyümölcse -- az elválaszthatatlanul szoros egység miatt -- elsôáldozáshoz sem lehet vinni a gyermeket szentmise nélkül. A szülôk példája Magától értetôdô, hogy a még nem iskolás korú gyermek elsôáldozási elôkészítése nem lehetséges a család szoros együttműködése nélkül. Csak akkor kívánja a szülô a még iskoláskort el nem ért kisgyermekét elsôáldozáshoz vinni, ha az Eucharisztia magának az édesapának és az édesanyának mindennapi kenyere, nélkülözhetetlen napi tápláléka, egyéni és családi életük központja, a család közösségi életének centruma. Jézus feláldozza magát Ha a gyermek már a fentiekben leírt módon hallott a szentmise jelentésérôl, mondjuk el neki, hogyan folyt le az utolsó vacsora, mi történt ott: Jézus és a tanítványok összejöttek, hogy együtt vacsorázzanak. Az Úr Jézus evés elôtt imádkozott. Ebben az imában egészen neki ajándékozta magát a Mennyei Atyának, felajánlotta magát neki. A szentmisében is így van. Jézus helyett a pap van ott, Jézus helyett ô mondja az imát. De Jézus a szentmisében ugyanúgy feláldozza, felajánlja magát a Mennyei Atyának, mint az utolsó vacsorán tette. Ha a gyermeket így elôkészítettük, az átváltozáskor mondassuk vele: ,,Jó Istenem, én is Neked ajándékozom magam, és egészen Hozzád akarok tartozni, úgy, mint Jézus, a Te Fiad.'' A Mennyei Kenyér Mikor a gyermek már érti a szentmisét és az áldozat fogalmát, beszélhetünk a szentmise gyümölcsérôl, a Mennyei Kenyérrôl. Jézus azt ígérte, hogy aki ebbôl a kenyérbôl eszik, örökké él. Erôs lesz, élete lesz tôle. Ez a kenyér: Jézus. Nagy titok az Oltáriszentség titka. Különleges napot kell kiválasztanunk, hogy ezt a titkot közöljük gyermekünkkel. Kiindulhatunk abból, hogy a Mennyei Kenyér testünk, lelkünk eledele, s hogyan tesz bennünket Krisztushoz napról-napra hasonlóbbá. De a térdhajtás a tabernákulum elôtt, vagy az átváltozás lélegzet elállító pillanata, áhítatos csendje is indíték lehet arra, hogy a gyermeknek mondjuk: Ez a kenyér nem közönséges kenyér, hanem Jézus. Aki eszi ezt a kenyeret, ahhoz eljön, s abban benne marad Jézus. A gyermek igénye Mikor a gyermek szüleivel már többször részt vett szentmisén, magától felébred benne a vágy: ô is szeretne kapni a Mennyei Kenyérbôl. Ha a gyermek ezt a kívánságát kifejezi, az azt jelenti, hogy eljött az az idô, amikor megkezdôdhet az elsôáldozási elôkészület. Elôkészület és ünnep Utaljunk arra, amit az elôzôekben már Jézusról, szentmisérôl, Mennyei Kenyérrôl mondtunk. Az elôkészület legfontosabb része a gondos rászoktatás a bensôséges imára. Vezessük be a gyermeket a spontán, személyes beszélgetés jellegű ima gyakorlatába. Vigyük el többször a csendes templomba és hajtsunk alázatosan térdet. Imádkozzuk elô a gyermeknek: ,,Jézus, jöjj el hozzám és legközelebb a hálaadást: ,,Köszönöm Neked Jézus, hogy el fogsz hozzám jönni''. Legközelebb a gyermek már magától fogja imádkozni ezeket a fohászokat. A gyermeket a szülôk, testvérek magatartása, a kedves, örömteli elôkészület az egész család részérôl az elsôáldozás ünnepére, szintén nagyban segíti, hogy ez az élmény elmélyüljön benne. Azt természetesen senki se várja, hogy a gyermek most már valóságos kis angyal lesz. Az elsôáldozás napja legyen nagy családi ünnep. A szülôk és testvérek kísérjék el a gyermeket és azután otthon kövesse az isteni vendégséget ünnepélyes családi szeretet-lakoma, ahol a gyermek még egyszer érezze és élje át, hogy mindenki vele örvendezik. Van-e ennek értelme? Ha meggondoljuk, hogy eredetileg (mint a keleti egyházban ma is szokásban van) a csecsemôket a keresztség után meg is áldoztatták, nem is olyan rendkívüli dolog, hogy vannak szülôk, akiknek igénye, hogy gyermekük az iskoláskor elôtt áldozhasson. Szent Ágoston egy beszédében mondta a gyermekekrôl: ,,Ôk még kicsinyek, de ôk is tagjai Krisztus testének; kicsinyek, de részesülnek szentségeiben; kicsinyek, de részt vesznek asztalánál, hogy élet legyen bennük''. És az iskolai ünnepélyes elsôáldozás? Legyen a gyermek kizárva a közös elsôáldozás élményébôl? Talán jó tudni, hogy annak bevezetése, hogy a gyermekek közös elsôáldozásra való elôkészítését és vezetését az iskola, vagy a hivatalos hitoktatás vette át, azért történt, mert a 17. században a szülôk megtagadták gyermekeik vallásos nevelését. ======================================================================== A kisgyermek lelkiismeretvizsgálata Szentségek Sokan azt hiszik, hogy csak gyónás elôtt kell lelkiismeretet vizsgálni. Pedig a lelkiismeretvizsgálat célja az, hogy egy adott idôszakaszról lemérjük, hogyan viselkedtünk Istennel és felebarátainkkal szemben. A felismerés, hogy sok minden olyan történt, ami ellentmond Isten akaratának, bánatot kell, hogy ébresszen és, ha szükséges, a gyónáshoz kell, hogy vezessen. A kisgyermek ilyen lelkiismeretvizsgálata még nem képes. Tulajdonképpen a 7. életéve körül ér a gyermek oda, hogy magát vádolni, hibásnak érezni tudja. Lassú és mélyen járó bevezetés szükséges ahhoz, hogy a gyermekben elôkészítsük az útját a bűntudatnak és annak a képességnek, hogy ezzel kapcsolatban igazi bánata legyen. A kisebbeknél meg kell elégednünk azzal, hogy a gyermek ennek a fejlôdésnek a kezdô stádiumában legyen. Legyünk elôvigyázatosak a fogalmak magyarázatánál: bűn, bánat, gyónás, elégtétel. Visszapillantás a napra Kezdettôl fogva neveljük rá a gyermeket arra a tudatra, hogy életünk Isten elôtt folyik, amit teszünk és ami bennünk van, azt Isten látja. Ez legyen a késôbbi lelkiismeretvizsgálat kiindulópontja. A visszapillantás egy bizonyos idôszakasz lefolyására vonatkozik, leghelyesebb ha este, közvetlenül elalvás elôtt történik. Az édesanya, vagy édesapa vezesse be a gyermeket a lelkiismeretvizsgálatba. Természetesen, nem az imakönyv lelki tükre lesz a minta. Mindig egészen konkrétan fogalmazzuk meg azokat a hibákat, amelyek a nap folyamán jelentkeztek. Fontos, hogy ezeknél az esti beszélgetéseknél mindent elkerüljünk, ami a gyermek és Isten kapcsolatát zavarhatná. Isten mindent lát Semmi esetre sem szabad a gyermeknek azt éreznie, hogy Isten kémkedik utána. Az a kifejezés, amit a szülôk olyan szívesen hangoztatnak: ,,Isten mindent lát'' -- ide vezethet. Sokkal inkább azt kell a gyermeknek felismernie, hogy létét és cselekedeteit Isten szeretô tekintete kíséri, ugyanolyan gondos figyelemmel, mint a szülô szeme játszadozó gyermekét. Ez a tudat a gyermek számára nagy biztonság. Ezért ne így mondjuk: ,,Isten mindent lát, azt is látta, hogy Jancsit ma pofon ütötted''. Inkább így fogalmazzuk: ,,Isten mindent lát, különösen szívesen néz a gyermekekre, örül ha szépen játszanak, de azt nem látja szívesen, ha egy gyerek megüti a testvérét''. Nagyon fontos a megfogalmazás, hogy az indíték ,,Isten nem szívesen látja'' legyen. Ezáltal az ítélet nem a gyermek, hanem a hiba felett van kimondva. Ebben az életszakaszban a gyerek nehezen viseli a bűntudatot. A legnagyobb nehézség az, hogy a gyermek nem tudja megkülönböztetni mi az igazi bűn. Nem tudja jóvátenni sem, lelki egyensúlya felborul és az ilyen meg nem oldott, hosszan tartó bűntudat-érzés lelki fejlôdésében akadályozza. Az ilyen kifejezések, hogy ,,most Isten haragszik rád'', ,,Isten sír'', vagy ,,fájdalmat okoztál az Úr Jézusnak'', hamisak, ezeket el kell kerülni. Az ilyen kifejezések az érzékeny gyermeket megtévesztik és oda vezetnek, hogy a kisebb hibákat is aránytalanul nagynak lássák, az igazán nagyokat pedig esetleg ne vegyék észre. Az esti beszélgetéseknek, amikrôl fentebb szóltunk, azt a fontos célt is kell szolgálniok, hogy a gyermeket bűntudat érzésének terheitôl megszabadítsák. A gyermeknek, aki Jancsit megpofozta, ezt fogjuk mondani: ,,Te ma Jancsit megütötted, ígérd meg a jó Istennek, hogy holnap nagyon szépen fogsz vele játszani. Ez a jó Istennek örömet okoz, szívesen látja és ha Jancsi tôled el akar venni valamit, gondolj arra, hogy Isten nem nézi szívesen, ha egy gyerek a testvérét megüti.'' Lassan-lassan rájön a gyermek, mit lát Isten szívesen, mi az, ami Neki nem okoz örömet. A lelkiismeretvizsgálat lezárása kis ima legyen, melyben a gyermek fejezze ki, hogy ô Isten elôtt kedves akar lenni. Ilyen formán: ,,Jó Istenem, én Neked örömet akarok szerezni, segíts, hogy holnap Jancsival szépen játsszak és ne üssem meg újból.'' Így segítünk a gyermeknek helyes motívumokat adni magatartásához és megóvni a következô nap kísértéseivel szemben. ======================================================================== Haragszik a jó Isten Alkalmak felhasználása A vallásos nevelés, Istenrôl való beszélgetésünk, csak akkor lesz gyümölcsözô, ha felhasználjuk a megfelelô alkalmakat, amikor a gyermek lelkének a kapuja ki van tárva. Egy-egy esemény, élmény, vagy a gyermekben felnyíló kérdés lehet ilyen alkalom. A kisgyermeket a villámlás és dörgés megijeszti. A felnôttekhez menekül a sokszor ki nem mondott kérdéssel, hogy mi a magyarázata a váratlan változásnak. Gyakran hall a gyermek ilyen magyarázatot: ,,Szent Péter görgeti a hordókat.'' ,,Haragszik a jó Isten.'' Ezek a banális válaszok nemzedékrôl-nemzedékre szállnak. A gyermeki jóhiszeműség mindent komolyan vesz, amit a nagyok mondanak. Éppen ezért, nem szabad ilyen feleleteket adnunk. Az érzékeny lelkű gyermek ezt gondolja: énrám haragszik a jó Isten. Még súlyosabb a helyzet, ha egyes felnôttek, nagyon balgán, ilyenkor a gyermek apró hibáira, vétségeire vezetik vissza ,,Isten haragját''. A gyermek ezt is gondolhatja: vajon mit tettem, hogy Isten ennyire haragszik rám? Vagy a továbbiakban: ilyen kicsiségért ennyire mérges az Isten? Ne használjunk soha hamis kifejezéseket Istenrôl, mert meghamisítjuk a jóságos, irgalmas, szeretô Atya képét benne. A félelem és a rettegés nem azonos fogalmak. Az Úr félelme nem azonos az Úrtól való rettegéssel. Az Úr félelme a Szentlélek adománya, a jámborság kezdete. A Biblia mintájára és a zsoltár tanítása szerint azonban felhasználhatjuk a zivatar képét, hogy a kisgyermeket Isten iránti alázatra neveljük. Villámlás és dörgés Isten nagyságának érzését ébreszti az emberben. Mikor a zsoltáros Isten nagyságát akarja zengeni, gyakran fordul a villámlás és mennydörgés képéhez hasonlatért, hogy Isten hatalmát kifejezze. (A 28. zsoltár.) Ha már megcsodáltuk Isten nagyságát az egek csodáiban, akkor egy alkalommal zivatar közben a három ifjú szavát is idézhetjük, akik a tüzes kemencében így imádkoztak: ,,Villámok és felhôk magasztaljátok az Urat''. Így a zivatar a gyermek számára vallásos tartalmat kap, és vallási életének kialakításában elôbbre segítô alkalom lesz. ======================================================================== A légy Alkalmak felhasználása A gyermek kérdez Kati elgondolkodva bámulja a lustán zümmögô legyet: ,,Anyu, honnét jönnek a legyek?'' ,,A legyek egészen kicsike tojásokat tojnak és abból kikelnek a kis legyek és azután megnônek''. A gyermek elfogadja, csak azt kell megmagyarázni, mi az hogy egészen kicsike. Egy hasonlat segít. De Kati még sincsen megelégedve. ,,Anyu, ha a legyek a tojásból kelnek ki, akkor az elsô legyek honnét jöttek?'' Gyorsan mérlegelem. Tudományos igényű magyarázatot adjak a fejlôdés elméletérôl? Alig lehetséges. Vagy kapcsoljam be a teremtô Istent? Ezt meg kell gondolni. Végül is olcsó megoldást választok és ezt mondom: ,,Tudod, én azt hiszem, hogy mindig voltak legyek''. Ezzel Kati egyelôre, úgy látszik, meg is elégedett. Mire valók a gyermek kérdései? Már a 2. életév közepén megkezdôdik a ,,mi ez?'' korszak és folytatódik a további kérdésekkel: ,,hogyan?'', ,,hol?'', ,,mikor?'' és amitôl sok nevelô annyira fél: a ,,miért?'' kérdéssel tetôfokát éri el az ún. kérdezô korszak, a 4. életévig. De bizonyos értelemben az ember egész élete során kérdezô marad. A kérdezés hozzátartozik az ember létéhez. Az embernek kérdeznie kell, hogy a világban eligazodjék, hogy a lét értelme és célja világosan álljon elôtte. A kérdésekkel az ember mindig a végtelen felé nyúl, és nem is fogja a kérdezést abbahagyni, míg a végsô választ: ,,Istent'' meg nem kapja. A kérdésre: ,,Anyu, tulajdonképpen honnét jönnek a legyek?'' felelheti az anya ezt is: ,,Az istállóból''. Valószínűleg a gyermek megnyugszik és nem kérdez tovább. Az anya azonban a gyermek kérdésére tárgyilagosan és helyesen akar felelni: ,,Tojásból, a legyek tojásokat raknak és a tojásból új legyek kelnek ki''. Ez a válasz is megfelel a gyermek kívánságának, de ha a kérdésre azt felelnénk: ,,A legyek Istentôl jönnek'' -- noha bizonyos vonatkozásban így igaz -- mégis helytelen volna. Hamis beállítás lenne. Ha azonban a gyermek nem nyugodnék meg és tovább akarná a kérdést feszegetni, nem kell elmerülni messze menô fejlôdéstani problémákba. Legyen a nevelôben egyszerűség, dolgozzék világos tiszta fogalmakkal, de sohase térjen el az igazságtól, mint pl. a különbözô ,,gólyamesék''- nél szokás. A válasz arra a kérdésre, hogy honnét van az elsô légy és ehhez hasonló kérdésekre, alkalom arra, hogy megmondjuk, minden ami van, azért van, mert Isten így akarja. ======================================================================== Minden jó adomány a jó Istentôl származik Alkalmak felhasználása ,,Szemétdomb mint tanítómester'' címmel jelentette egy újság, hogy ma nyugaton sok háztartásban több élelmet dobnak ki, mint amennyit 1945-ben élelmiszerjegyekre kiosztottak. Megrázó tény, nemcsak mert azt mutatja, hogy az ember milyen gyorsan elfelejti saját nyomorult helyzetét, de sokkal inkább, mert elárulja, hogy milyen kevesen vannak, akik éhezô embertestvéreikre gondolnak, vagy arra, hogy a jövôt milyen veszély fenyegeti. Nem oktalanul merül fel a kérdés: ,,Miféle egoisták lesznek a mi gyermekeink, akiknek a kezében a kolbászos kenyér annyit ér, mint egy eldobni való lerágott almacsutka?'' ,,Kérem -- köszönöm'' Mihelyt a gyermek képes rá, tanítsuk meg, hogy ,,kérem-köszönöm''. Hozzátartozik a jó neveléshez is. Sokféle hibát lehet e téren elkövetni. Tanítsuk meg a gyermeket mindent kérni. Milyen kedvesek a kicsik, mikor még kérni tudnak. A kérés a mindennapi kenyérért Jézus arra tanít bennünket, hogy minden nap kérni kell az Atyától a napi kenyeret. A gyerek azonban sohasem fogja ezt a kérést a megfelelô értelemben kimondani, ha elôbb meg nem tanulta, hogy a szülôktôl kérnie kell. Hiszen a szülôk is a Mennyei Atyától kérik a kenyeret. Milyen szemléletes oktatást nyújt a kenyér értékérôl az édesanya, aki a régi szokás szerint, mielôtt megszegné, kereszttel jelöli meg a kenyeret, és minden kenyérdarabot áhítatos tisztelettel kezel. Honnét jön a kenyér? Ha ma a városi gyereket megkérdezik, honnét jön a kenyér, könnyen ráfelelheti: a tejboltból, vagy a kenyérgyárból. A gyerekek boldogok, ha az anyával bevásárolni mehetnek. Egyszer mondja el az anya a gyermeknek a búzaszem történetét. Isten ilyen csodálatosan alkotta: ha elbújik a föld alá, egyszercsak elkezd nôni, kicsi zöld hegyet dug ki a földbôl és ha Isten elég napot és esôt ad, szépen növekszik, szára nô, aztán kalászba szökken. A kalászban sok apró magocska van, pont olyan, amibôl az egész kinôtt. És ebbôl a kis magból ôrlik a lisztet. A városi gyereknek is el lehet mondani ugyanezt a történetet. És ugyanígy a többi gyümölcsökrôl és terményekrôl. Lassan-lassan így tanulja meg a gyermek, hogy minden adomány Istentôl jön. Így kap értelmet a család asztali imája is. Hálásnak lenni Az asztali áldásból megtanulja a gyermek, hogy az ételt Istennek meg kell köszönni. Amit értékelünk, azt nem dobjuk el. Ahol még szokásban van az aratási ünnep, az is jó alkalom arra, hogy a gyermek élményt kapjon arról, hogy a táplálék Isten ajándéka. És miért ne lehetne otthon is rendezni ,,kenyér'' ünnepet? Bolti kenyérrel, gazdag ôszi gyümölcsökkel feldíszítve az asztalt, vagy a gyerekszobát, milyen nagy esemény lenne a gyermeknek! Az ünnep maga nagyon egyszerűen képzelhetô el: az édesapa egy hálaimát mond, mindnyájan énekelnek -- megfelelô szövegű éneket --, a kicsik körtáncot járhatnak az asztal körül, amelyen az adományok pompáznak. S aztán mindnyájan boldogan elfogyaszthatnák a foszló kenyeret és a finom gyümölcsöket. Éppen a városi gyereknek, akinek nincsen alkalma kertet, mezôt látni, milyen sokat mondana egy ilyen ünnep, ahol az egész család együttesen mondana köszönetet Isten ajándékaiért. Így biztosan megtanulná, hogy ezeket az adományokat meg kell becsülni. ======================================================================== A madárka is feljuthat az égbe? Alkalmak felhasználása A halott madár Az óvodások az udvaron játszottak. Az óvónô egyszercsak arra figyel fel, hogy hirtelen nagy csend támad. A gyerekek némán szemlélnek valamit. Tanácstalanul nézegetik egymást. Most látja az óvónéni, hogy egy halott kismadarat találtak. ,,Óvónéni, a kismadár halott!'' ,,Nem tud már énekelni többé!'' -- hangzik egymásután a gyerekek szomorú felkiáltása. ,,Szegény madárka!'' ,,Ilyen szép kis madarat!'' -- sajnálkoznak a gyerekek. De Bori, akinek nemrég halt meg a nagynénje, vigasztalja a többieket: ,,Ne szomorkodjatok! A madár most már az égben van, a Jó Istennél.'' A gyerekek eltemetik a madarat. Kis sírt ásnak, dobozba teszik. A lehetôség, hogy foglalkozhatnak ezekkel a dolgokkal, hamar meg is vigasztalja ôket. Az óvónô azonban elgondolkozik. Borika ellentmondást nem tűrô biztonsággal nyilatkoztatta ki: ,,A madárka már az égben van!'' Érdekes, hogy a gyermeki lélek sokszor a legrejtettebb kérdések burkát is feszegeti. Az ember és az állatok Bori semmit sem tud szavai hatásáról. Az ô gyermeki logikája számára magától értetôdô, ha a nagynéni az égbe jut, miért ne kellene odaképzelni a madárkát is holta után? Bori elôtt még senki sem tárta fel a különbséget állat és ember sorsa között. De vajon, gyermeki logikájával, nem fejezett-e ki olyan igazságot, amely lassankint feledésbe merült az emberben? És pedig azt, hogy az ember elválaszthatatlanul össze van kötve az egész teremtett léttel? A Szentírásban Noé és az özönvíz története tanít errôl bennünket. A ,,sorsközösség'' ember és a többi élô között, Noé történetének a végén, nagyon világosan kifejezôdik. Isten az emberrel új szövetséget köt, s ez a szövetség egyúttal a többi élôvel való szövetség is! ,,És Én megtartom az Én szövetségemet, amelyet veletek, és minden élô teremtménnyel kötöttem'' (Ter 6,5-7 és 9,12-15) Noé története segít bennünket a római levél egyes részleteit is megérteni, ahol Szent Pál az egész teremtett világ reménykedésérôl beszél, ,,hogy az a mulandóság szolgaságából felszabadulva részt vehessen Isten gyermekeinek szabadságában'' (Róm 8,21). A teremtett világ az emberrel szoros egységben van, az ember döntéseire van a világ bízva, az ember fogja a többi teremtmény sorsát megoldani, vagy vele jut pusztulásra. Ezt a tényt kiolvashatjuk a Szentírásból. Természetesen, ezen belül maradnak még kifejtésre szoruló részletkérdések. Minden, ami szép és jó Bori állítása, hogy ez a kismadár a mennybe jut -- nyílt kérdés marad. Sem állítani, sem tagadni nem szükséges. Talán ez a válasz volna a leghelyesebb: ,,Egyszer, ha majd mindnyájan a jó Istennél leszünk, ott minden ott lesz, ami jó és szép, minden, amit Isten alkotott. A kismadarak is, akik olyan szépen énekelnek, mint ez a madárka is énekelt.'' Ezzel még nem mondtuk azt, hogy most ez a madár azonnal az égbe került. De bepillantást engedtünk a titokba, mely a világ befejezôdésekor tárul majd ki elôttünk, -- ,,Új eget és földet látok'' (Pt 3,13) -- ahol majd a többi teremtmény is megtalálja a helyét az örökkévalóságban. Sok titok van Éppen a gyermek vallásos nevelésében gyôzôdünk meg róla mindennél jobban, hogy mennyi minden marad titok a feszegetô értelem elôtt, hány kérdése van a gyermeknek, amely elôttünk is titok és titok is marad. Az olyan kérdésekre, amelyekre nem tudunk biztos választ adni, vagy a választ úgy megfogalmazni, hogy a gyermek kétségeit valóban reálisan és a valósághoz híven oszlassuk el -- inkább ne feleljünk, mintsem hogy késôbb a téves válasz miatt a gyermek hamis fogalmakat kapjon, melyeket késôbb helyesbítenie kell. Isten dicsôségére Jó alkalom lehet azonban a halott madárka esete arra, hogy az állatokhoz és a teremtett világhoz való keresztény magatartásra neveljük a gyermeket. Abból induljunk ki, hogy a növényeket és állatokat Isten azért teremtette, hogy Ôt dicsôítsék. De ezt a célt csak az ember közbelépésével tudják elérni, mert az ember az, aki érzékeli, csodálja szépségüket, élvezi hasznukat és mindezekért magasztalja alkotójukat. A halott madárkával kapcsolatban talán az lett volna a leghelyesebb, ha a gyermeknek ezt mondjuk: Igen, nézzétek, milyen szép tolla van ennek a madárkának is! És mennyi gyönyörű madárka van a világon! Isten ilyen szépnek teremtette a madarakat, ebbôl is láthatjátok, milyen jó az Isten! A beszélgetést egy imával lehet lezárni: ,,Jó Istenünk, milyen nagy, milyen hatalmas vagy Te! Különösen köszönjük Neked ezt a szép kismadarat, amelynek ilyen szép tollakat adtál és amely olyan kedvesen énekelt. Amen.'' ======================================================================== Séta a kicsinyekkel Szülôk magatartása Istenrôl csak fogalmakban tudunk gondolkodni és beszélni - - ezeknek anyagát pedig környezetünkbôl merítjük. Hogy a gyermek milyen fogalmat kap Istenrôl, az attól függ, milyenek a szülei. A szülô a minta, ôt utánozza a gyermek. Sok édesapának alig van türelme, hogy sétálni vigye kisgyermekét. Igaz, a gyerek minduntalan meg akar állni valahol útközben. Ki tudja, mi köti le érdeklôdését: egy pici bogár, valami kis fadarabocska, vagy egy érdekes kavics? Ilyenkor csakugyan engednie kell-e a gyermek kérésének? A mi idônk -- a technika, az atom korszaka a fejlôdés mellett, sok tévedést és veszélyt is magával hozott. De sokszor csak azokat a veszélyeket vesszük észre, amelyek közvetlen testi létünket veszélyeztetik, és nem figyelünk fel azokra, amelyek szellemünket, lelkivilágunk egészségét, életét fenyegetik. Csend, nyugalom, elmélyülés -- olyan fogalmak, amelyek után az idôsebb nemzedék vágyódik, de a fiatal már nem is tud mit kezdeni velük, a gyermek pedig már alig ismeri ôket. Pedig az ember legértékesebb és legemberibb tulajdonságai nem is tudnak kifejlôdni csend, nyugalom, elmélyülés nélkül. Panaszkodnak is a nevelôk, fôleg a nagyvárosban, hogy a gyermekekbôl hiányzik a koncentrálni tudás készsége és felületesek. A szülôk feladata lenne, hogy gyermekeiket visszavezessék ezekhez az értékekhez, érzékenyekké tegyék ôket irántuk, és képessé, hogy éljenek velük. A jól rendezett családi élet nagyon sokat tud jelenteni ebbôl a szempontból. Természetesen vannak egyéb eszközök is, amelyeket jól ismerünk, de éppen ezek nagyon szorosan összefüggnek a csendnek, a nyugalomnak, az elmélyülésnek megbecsülésével. Ezek közé az eszközök közé tartozik a szabad természetben való séta. Pontosabban: séta -- és nem autón való rohanás. Az ilyen sétának ne is legyen kifejezett célja. Az apák gyakran türelmetlenek, nehezükre esik a gyermek lassú tempója, s hogy minduntalan meg kell állni valamilyen felfedezésnél. Pedig örülniök kellene, hogy gyermekük értelme kitárul, hogy tud megfigyelni, észrevenni, kérdezni, befogadni, elmélyülni. S ami még ennél is több: a felnôtt, a gyermek kezénél fogva, újra felfedezheti a világ, a természet csodáit. Séta közben ô is felhívhatná a figyelmet egy-egy virágra, amelyet jól meg lehet nézni, mert éppen úgy helyezkedik el környezetében, hogy nagyszerűen meg lehet figyelni minden oldalról; egy kismadárra, amely éppen ülve maradt az ágon, s csendben, lélegzet- visszafojtva most meg lehet lesni közelrôl; egy pillangóra, amely a virágon remeg. Ha a madarak énekét, a pillangók repülését, a virágok bomlását, a hegyi patak csörgedezését ,,meg akarjuk hallgatni'', ki akarjuk lesni -- ehhez csendben kell maradnunk! Az erdô közepén, a csendes nyári tisztáson, ahol csak a madarak énekét és a tücsök ciripelését lehet hallani -- itt tudja a gyermek megérteni, érzékelni, s azután értékelni, mi a csend. Így tanul meg ô is csendben lenni. Elhallgatni és csendben maradni. Egy ilyen séta közben, mikor a gyermek annyi érdekeset és újat fedez fel, természetesen arról is kell beszélnünk, aki mindezt alkotta, Istenrôl. Isten műveibôl kapja a gyermek az elsô legfontosabb vonásokat a kép kialakulásához, amely benne Istenrôl megszületik. Ha a gyermek hallja, hogy a sok szép dolog, ami az embernek örömet szerez, mind Isten teremtménye -- szeretet ébred benne Isten iránt, aki az emberekhez ilyen jó. De egy ilyen séta akkor is értékes, ha egy szót sem szólnánk Istenrôl. Akkor is elôbbre viszi gyermekünk vallási életének fejlôdését. Más egyebek közt ugyanis ez is egy mód, alkalom arra, hogy a gyermek figyelmét egy dologra összpontosítsuk; hogy rávezessük a figyelésre, észrevevésre, megfigyelésre, elmélyülésre; hogy megtanítsuk a csendre; hogy a nyugalom értékét felfedezzük számára. Mindezek a képességek nélkülözhetetlenek a gyermek növekedése során, vallási életének kifejlôdésében. ======================================================================== A kisgyermek és az Egyház Szülôk magatartása Ahol együtt örülünk és együtt szomorkodunk Hogy vezetjük rá a gyermeket, hogy megértse, mi az Egyház? Most nem a ,,hivatalos'' Egyházra gondolunk -- a Pápa, püspökök, papok és hívek egységére. Azt szeretnénk elérni, ami gyermekeink számára a legfontosabb: lerakni az alapjait annak, hogy helyes fogalmuk legyen az Egyházról, mint az összes hívek közösségérôl -- konkrétan --, mint az egyházközség, a templomunkhoz tartozó hívek közösségérôl, akiket egyetlen nagy családdá forraszt a testvériség, hogy mindnyájan Isten gyermekei. A családi közösségrôl akkor van a gyermeknek helyes fogalma, ha családja valóban ,,közösség'', igaz keresztény értelemben vett család. Hogy ez valóban az legyen, azért a család a felelôs. Az egyházközség egy nagyobb család. Hogy igazi közösség legyen, errôl magának az egyházközségnek kell gondoskodnia. Hogyan alkot fogalmat a gyermek? A kisgyermekkorban a gyermek fogalomalkotása az élményeknek, tapasztalásoknak abból a kezdô mozzanatából indul ki, ami szorosan az ,,én''-hez kapcsolódik. Más szóval, a gyermek úgy alkotja meg a maga fogalmait, ahogyan ô maga megtapasztalja, érzi, érzékeli. Már az elsô életév körül, így lesz számára az ajtó fogalmában benne, hogy kinyitható, becsukható, kilincse van, be lehet zárva és nem nyílik ki, hogy odacsípheti az ujját. Az ilyen fogalom sajátjává lesz, amelynél lehet logikai szempontból pontosabban felépített és világosabb fogalom, de olyan, amelyik átéltebb volna, nem létezik. Az alapélmény, a kiindulópont A közösség fogalmához nélkülözhetetlen a család fogalma. Itt kapja a gyermek az elsô élményeket a valahova-tartozásról, a családtagok egymáshoz való tartozásáról. Semmit sem érne ez, ha csak üres szavakat hallana a gyermek arról, hogy ,,mi összetartozunk'', ,,mi egy család vagyunk''. Egymással, egymásért, együtt -- ezek a kifejezések a családban nem szavak, hanem mindenekelôtt valóságok, amelyeket néha szavakkal is megnevezünk. A szavak tartalma szorosan összefügg bizonyos konkrétumokkal. Kinek jutna eszébe, hogy az óvodás korú gyermeknek feltegye a kérdést: Mi a közösség? Mi a család? De ha mégis feltennénk, az a gyermek, aki bensôséges családi környezetben nôtt fel, kb. így felelhetne: ,,Az -- ahol együtt lakunk; ahol együtt kapunk enni; ahol egymást szeretjük; ahol egymást segítjük; ahol törôdnek velünk; ahol egymással játszunk és énekelünk; ahol felolvasnak nekünk; ahol ápolnak, ha valaki közülünk megbetegszik; ahol egymás szomorúságában és örömében osztozunk; ahol örülünk, ha a másik kap valamit; ahol, ha valaki rosszat tesz megbocsátanak neki, ha bocsánatot kér...'' És a sort még hosszan folytathatnánk. Isten gyermekeinek családja Mindezek és még sok más -- ami az igazán bensôséges családi élethez hozzátartozik -- a gyermek számára, létének elsô pillanatától kezdve ható valóságok, S ha mindez a gyermek számára együttesen mélységes élménnyé összegezôdik, majd egyszer késôbb, amikor szükség lesz rá, a fogalmat az Egyházra is alkalmazni fogja. Így természetesen adódik, hogy az Egyházat, mint Isten gyermekeinek családját, közösségét fogja fel. Csak az az ember, akinek a közösségrôl így megalapozott élményei vannak, fogja majd az Egyházat, mint közösséget megélni, s tud annak élô tagja lenni. Saját családunk közösségi élete készíti elô gyermekünket arra, hogy késôbb majd az egyházközösségben, mint felnôtt, tudatosan álljon a maga helyén. ======================================================================== Ki kezdje? Szülôk magatartása Jancsi ôsszel lesz iskolás. Már nagyon várja. Apja sokat beszélt neki az iskoláról, hogy ott milyen jó lesz. Jancsi elhiszi, amit apja mond. Jancsi szereti édesapját. Azért fut folyton az ajtóhoz, mikor az irodából haza várja. De ma... Apja délben itthon volt, sietett, gyorsan evett. Jancsi nem akarta megenni a gombócot. Anyja rábeszélése sem használt. De hatástalan maradt apja felszólítása is: ,,Jancsi egyél!'' Jancsi mozdulatlanul ült tányérja elôtt. Az apa készen volt. Asztali ima után gyorsan felöltözött s indult. Mint máskor, szólt Jancsinak: ,,Jancsikám, hozd ide a táskám!'' Jancsi tudta pontosan, hol van apja táskája. Büszke volt szerepére, s arra, hogy apja mindig mondta: ,,Köszönöm szépen. Viszontlátásra Jancsi!'' Néha ezt is mondta: ,,Te nagy fiam!'' -- és ezután adott neki egy puszit. De ma Jancsi nem futott a táskáért, csak ült. Sötéten nézett tányérjába. Apja maga hozta a táskát, s Jancsi nemsokára hallotta, hogy becsukta az ajtót. Apa elment. Se köszönés, se puszi. Lassan hozzáfogott Jancsi és evett. Küzdött a könnyeivel, Az üres tányért úgy vitte ki anyjához a konyhába, hogy egy szót sem szólt. Anyja, mint mindig, barátságosan szólt: ,,Jól van. Most mehetsz játszani.'' De Jancsinak nem sok öröme volt a játékban. Aztán a szokott idôben megszólalt a csengô. Anyja így szólt: ,,Jancsi, engedd be édesapádat''. A szokottnál lassabban megy Jancsi az ajtóhoz. Aggódva nyitja. Ott áll az apja és Jancsi lehajtott fejjel áll meg elôtte. De apa lehajol hozzá: ,,Még mindig rosszkedvű az én kisfiam?'' Jancsi rázza a fejét és ránevet apjára. Megfogja a táskát, amit apja nyújt felé, s fürgén viszi a helyére. Minden rendben van: ô ismét apa nagy fia. Túl hamar engedett az édesapa? Nem kellett volna megbüntetni a gyermeket, hogy bocsánatot kérjen? Mi történt volna, ha az anya, az apa eltávozása után, ezt mondta volna: ,,Most apa haragszik rád.'' -- vagy, ha egy idô múlva a sarokba állította volna? Amikor a csengetést hallotta, azt mondta volna Jancsinak: ,,Nem engedlek ajtót nyitni. Apa haragszik rád!'' Jancsi valahova elbújt volna, hogy apja ne is lássa. Így azonban Jancsi valami egészen mást élt át. Ô tudja most már (és ez a tudat még sokszor nagy segítsége lesz!), apa megbocsát. Minél többször, annál jobban átéli, hogy ô gyermeke ennek az apának, ennek az anyának, történhet bármi, ô mindig jobban hozzájuk tartozik. Mikor apa búcsú nélkül távozott, Jancsiban tudatossá vált, hogy helytelenül viselkedett. Hogy apja köszönés nélkül hagyta, ez éppen elég büntetés volt neki. Vajon apa haragszik majd, ha hazaérkezik? De anya azt mondta: ,,Nyiss ajtót apának!'' Mintha semmi sem történt volna. Jancsinak nem volt könnyű. De indult. És ez minden, amit tehetett. S akkor a nyitott ajtóban ott állt apa. Készségesen, hogy gyermekének igazán atyja legyen. A gyermek egészséges lelki fejlôdéséhez nagyon fontos, hogy a magától értetôdô megbocsátásról a gyermeknek mély élményei és benyomásai legyenek. Ez lesz az alapja annak, hogy majd az emberek között, a közösségben is ,,otthon'' legyen, ne érezze kitaszítottnak magát. Csak az ilyen élményeken felnôtt embernek lesz majd helyes szociális érzéke és magatartása. De a vallási élet egészséges kifejlôdéséhez is nélkülözhetetlen a kölcsönös és magától értetôdô megbocsátás. Hogyan tudná különben késôbb a gyermek megérteni, hogy Isten, a mi Atyánk megbocsát; hogy Ô megbocsátó Atyánk, aki várja elveszett fia visszatérését? ======================================================================== A gyermek és a bűn Szülôk magatartása A gyerek nem angyal. Az is hamis beállítás, amikor a felnôttek a meghalt kisgyermekrôl azt mondják: ,,Az égben van, kis angyal lett belôle''. Nem, a kisgyermekek nem angyalok. Bizony, sokszor rosszak is, nem fogadnak szót. De vajon hol kezdôdik a kisgyermeknél a bűn? Az öt éves Gyuri megverte a kistestvérét. Másnak fájdalmat okozni, ez rosszaság, szoktuk mondani. De Gyuri ezt nem így veszi. Nyugodtan meséli apjának: ,,A játszótéren egy kisfiúnak adtam egy nagy pofont''. Úgy érzi igaza van. ,,És mit csinált a kisfiú?'' -- kérdezett Gyurira apja. ,,Semmit'' -- válaszolt Gyuri magától értetôdô nyugalommal. ,,El akarta venni a lapátomat. Adtam neki egy pofont.'' Mikor apja szemrehányást tett fiának a történtek miatt, Gyurka nagyon lehangolt lett. Valami nincs rendben, érezte meg. Azt az ajánlatot tette apjának, hogy adna a megbántott fiúnak valami ajándékot. Spórolt pénzébôl vett egy zacskó cukrot, s kivitte a játszótérre a sértett kisfiúnak. Megpróbálta neki megmagyarázni, miért hozza az ajándékot. Aztán visszament apjához, aki a háttérben várakozott. Kérlelve bújt hozzá: ,,Ugye, most már újra az én jó édesapám vagy nekem?'' Magyarázat: Gyurka azonnal felismerte apja magatartásából, hogy valami nincs rendben az ô eljárása körül, ahogy kis pajtását elintézte. Számára az egészbôl az volt érthetô, hogy érezte, apja elôtt elvesztette a ,,becsületet''. Miután a megbántott kisfiúval szemben a jóvátétel megtörtént, a gyermek elsô élménye ez volt: ,,Rendben vagyok apával''. Ha Gyurka nem említette volna apjának a játszótéri esetet, este nyugodtan feküdt volna ágyába, szépen elaludt volna és nem jutott volna eszébe, hogy a megbántott fiúnak valamit ajándékoznia kellene. Eljárását nem érezte volna helytelennek, amit jóvá kellene tennie. Nem az eljárás, nem is magának a dolognak a tárgyi tartalma volt az tehát, ami Gyuri lelkiismeretét megmozgatta. Ha az apa elsô pillanatban azt tette volna, hogy lehúz Gyurinak egy pofont -- Gyuri nem is tudta volna, hogy a pofont miért kapja. Mihelyt azonban az összefüggést az ô játszótéri ,,vitézkedése'' és apjának csendes, komoly szemrehányása között felfogta -- azonnal megérezte, hogy bizony ô hibás volt. Sôt, tulajdonképpen még sokkal nagyobb hibának érezte, mint az valójában volt. Mindezekbôl az tűnik ki, hogy milyen fontos szerepe van a szülônek a gyermek lelkiismeretének formálásában. A 7. életév a gyermek számára az a döntô szakasz, amikor már meg tudja különböztetni a jót és a rosszat, saját cselekedeteinek, magatartásának lemérésében. De csak lassan-lassan, ezen az úton, függetlenül a felnôttek befolyásától. Megtanulja, hogy cselekedeteiért saját maga felelôs, hogy elégtétellel tartozik -- és csak ha mindezzel tisztában van, követhet el bűnt. ,,A bűn az, mikor tudva és akarva megszegjük Isten parancsát'' -- mondja a katekizmus. Vagy bűn az, mikor a rosszal egyetértünk. Az a gyermek, aki még cselekedeteit csak annak alapján ítéli meg, hogy a szülôk hogyan reagálnak rá, ez a gyerek még nem tud vétkezni. Az elôbbi példa tanúsítja ezt. Igen, a kisgyerek nem angyal. De arra sem kell ,,rábeszélni'', azt sem kell elhitetni vele, hogy ,,bűnös''. Vigyázzunk, hogy a gyerekben a bűnrôl feltétlenül helyes fogalom alakuljon ki, olyan, amelyet nem kell késôbb korrigálni. ======================================================================== A gyermek és a Szentírás Szentírás A Szentírásnak a családban vissza kell kerülnie arra a tiszteletreméltó helyre, ahol keresztény ôseink tisztelték. Rá kell a gyermeket is nevelni arra, hogy ez a Könyvek Könyve. Hogy a gyermek késôbbi életében mit ér majd, mit fog jelenteni számára a Szentírás, az a legelsô gyermekévekben, a családban dôl el. Ha azt a kérdést teszi fel valaki, hogy a Szentírás a kicsi gyermeknek is szól-e, való-e a Szentírás a kisgyermeknek, az olyan kicsinek, aki még olvasni sem tud -- erre a kérdésre csakis igennel felelhetünk. A Szentírás ugyanis a legközvetlenebb és természetes bizonysága, hogy Isten szeret minket, és keresi a kapcsolatot, a közösséget velünk emberekkel. Istennek ezt a szándékát, szeretetét irántunk az tette láthatóvá, hogy Egyszülöttét küldte el a földre, hogy emberré legyen. És hogyan mondhatnánk, hogy mindez nem szól a kisgyereknek, hiszen Jézus éppen azt mondta: ,,Engedjétek hozzám a gyermekeket és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek''. Nem tartott azonban külön gyermekprédikációkat, nem mondott nekik külön példabeszédeket; nem vitte el ôket fáradságos vándorútjára, s a kereszt alá sem. De jóságát, szeretetét, kedvességét, barátságosságát sugározta rájuk minden alkalommal, amikor a közelében voltak. Ha a gyermeket rá akarjuk nevelni arra, hogy a Szentírást megbecsülje, és életének egyik legnagyobb kincse legyen -- korán el kell kezdeni, hogy megismertessük, és bizalmat ébresszünk iránta a gyermekben. Két feltétel Hogy mikor kezdjük el a gyermeket a Szentírással megismertetni, az nem a gyermek életkorától, hanem két másik feltételtôl függ. Elôször: legyen a gyermeknek fogalma Istenrôl. Másodszor: legyen fogalma arról, hogy mi egy könyv. A szülôknek legyen gondja rá, hogy a kisgyermek kezébe jó, szép, értékes képeskönyvek kerüljenek, mihelyt már értékelni tudja a képeskönyvet. Ebbôl a gyerek megtanulja, hogy a könyvbôl meg lehet tudni, amit az ember nem tudott, meg lehet ismerni, amit nem ismert -- ez a könyv. Különleges könyv Csak az elôbbiek után kezdhetünk hozzá, hogy elmondjuk, van egy könyv, amelyben mindaz le van írva, amit Isten akart nekünk mondani. Hogy mit mondott az embernek, mit tett az embernek, és mit válaszolt az ember, hogyan tett az ember. Ebbôl a könyvbôl azt tudjuk meg, hogy milyen nagy, milyen fölséges, milyen jó az Isten. Már a kisgyermek nevelése miatt is nagy hiányosság lenne, ha a keresztény családban nem volna meg a Szentírás. A Szentírást -- vegye a gyermek észre -- a szülôk nem úgy kezelik, mint a többi közönséges könyvet. A Szentírásnak a családban megbecsült helye van -- övezze egészen különleges tisztelet, áhítat. Milyen részleteket olvassunk a gyermeknek? A gyermek értelmi fokától függ, hogy mit olvashatunk; a legegyszerűbben az Evangelisták szövegei érthetôk a gyermeki értelem számára. Óvakodjunk azonban attól, hogy a Szentírással a gyermek mese igényét akarjuk kielégíteni, és azokat a történeteket kikeresni, amelyekrôl mi felnôttek azt hisszük, hogy ,,érdekesek''. Ilyen pl, a ,,kis'' Dávid története, József, akit eladtak testvérei, stb. A legfontosabb ez: válasszunk ki a Szentírásból olyan részleteket a gyermek számára, amelyek Isten jóságát ábrázolják. Ilyen pl. a karácsony története, amelyet szóról-szóra fel lehet olvasni a Szentírásból. Egyes fogalmakat szükség szerint olykor megmagyarázunk, pl. ,,áldott''; másokat, amelyek még nem érthetôk a gyermek számára, nyugodtan kihagyunk. De az Evangéliumban nagyon sok olvasnivalót találunk, olyat, ami a gyereknek való. Pl. Jézus csodái, melyek irgalmáról, jóságáról beszélnek. Néha hozzá kell fűzni néhány gondolatot a szent szöveghez, hogy könnyebben megérthesse. De díszítéseket, kicsinyítéseket okvetlen kerüljünk el! Feltétlen olvassunk olyan részleteket a Szentírásból a gyermeknek, amelyekbôl megtanulhatja, hogy az embernek hogyan kell Istennel szemben viselkednie. Pl. az égô csipkebokor (Kiv 3,1-6), Ábrahám engedelmessége (Ter 12,1-4), a kis Sámuel készséges figyelme: ,,Szólj Uram, hallgatja a te szolgád'' (1Sam 3,1-10). Egyes szavakat, pl. a zsoltárokból, imádságnak is felhasználhatunk. Így tárul fel a gyermek elôtt a Szentírás tanítása, és így nô bele a gyermek, hogy Isten szavát felismerje benne. Természetesen csak úgy lesz ez lehetséges, ha a Szentírást a szülô is nagyra értékeli. ======================================================================== Mese vagy valóság? Szentírás ,,Ötéves Emikém állandóan zaklat egy kérdéssel, de sajnos, nem tudom, mit kellene felelnem rá. Emi nagyon szereti hallgatni, ha a jó Istenrôl beszélek. Elmondtam már neki a világ teremtését, és Ádámnak és Évának a történetét. Figyelmesen hallgatta, s a végén így szólt: ,Apa, ez most igaz volt, vagy csak mese?' Mit kellett volna felelnem? Mi felnôttek tudjuk, hogy a történetek tulajdonképpen képekben beszélnek -- Isten ezek által tanít bennünket fontos igazságokra. De hogyan értessem meg ezt a gyermekkel? Végül is kétféleképpen érthetô választ adtam: Tudod, Isten a Szentírásban történetekben mondja el nekünk a fontos igazságokat. Mikor a történetet hallgatjuk, mindig arra kell gondolnunk, hogy figyeljük, mit akar ezzel Isten mondani nekünk. Megértette-e, vagy nem, nem tudom, de szerencsére nem kérdezett tovább. Hogyan kellett volna eljárnom? Legközelebb hogyan válaszoljak ha újból hasonló kérdést szögez felém? Egyáltalán, szabad-e, illetve, kell-e bibliai történetet elmondani a gyereknek?'' A felelet, amit az apa a gyermeknek adott, semmiképpen sem érthetô ,,kétféleképpen''. Ez az egyetlen lehetséges gyermekre-szabott lefordítása annak, amit XII. Pius a ,,Divino afflante Spiritu'' enciklikában mond: ,,Az Írásmagyarázat legfontosabb szabálya, hogy szorosan ahhoz tartsuk magunkat, amit a szent író mondani szándékozott... Mert a Szentírásban az isteni úgy van elôadva, hogy ember számára érthetô legyen.'' Visszatérve tehát a kérdésre, hogy kell-e a gyermeknek egyáltalán bibliai történetet elmondani, csakis igennel felelhetünk. Csak az a fontos, hogy a kiválasztás legyen helyes. A levélben a bűnbeesés történetét említette az apa. Nem szükséges az egészen kis gyermeknek sokat magyarázni, hogy Isten mindent az embernek teremtett, de az ember elfordult Tôle, megszegte az Isten által adott rendet. Hogy mindent Istentôl kapunk, ezt átéli a gyermek, többek között a család napi asztali imájában is. Ha megtanulja, hogy ami neki örömet okoz, Istennek köszönje; ha a gyermeket megtanítjuk a szabad, saját szavakkal mondott imádkozásra, a gyermekbe belenô a tudat és megérik benne, hogy mindent Isten ,,tesz'': Isten akarja, hogy süssön a nap, és a földön a gyümölcsök és termények beérjenek. És a bűn? A kisgyerek még nem tud vétkezni. De annak élményszerű megértése, hogy mi az eredménye annak, ami a bűn a maga lényegében, a gyerek meg fogja tapasztalni a szülô magatartásából. Lassan így tudatossá válik benne, hogy ne tegye, amit a szülôk nem akarnak. De nem szabad a gyermek apró ,,kihágásait'' bűnként kezelni.