Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsovalűemail.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Kempis Tamás: Krisztus követése Fordította: Jelenits István, Sch. P. Nihil obstat. Dr. Stephanus Városi canonicus, censor archidioecesanus. Nr. 2813/1976. Imprimi potest. Strigonii, die 31 Decembris a. 1976. DR. LADISLAUS CARD. LÉKAI primas Hungariae, archiepiscopus Strigoniensis ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus kiadása Elôszó 1. könyv Oktatás a lelki életre 2. könyv Buzdítások a belsô életre 3. könyv Belsô vigasztalás 4. könyv Ájtatos buzdítás a szentáldozásra Betűrendes tárgymutató ======================================================================== A könyv elektronikus kiadása Ez a program szöveghű elektronikus kiadása Jelenits István, Sch. P. fordításának, amelyet az Ecclesia Kiadó jelentetett meg. Itt a negyedik kiadást használtuk fel, melynek azonosítója: ISBN 963 363 122 x. Az elektronikus kiadás jogát Jelenits István adta meg kizárólag a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár számára 1997. október 15-én. Minden más szerzôi jog továbbra is a fordítóé, Jelenits Istváné. Az elektronikus kiadás szövegét Szabó L. Éva vitte számítógépbe. A program elsô oldalán Krisztus követésének egy Egerben, latin nyelven, 1784-ben megjelent kiadásának címoldala szerepel. ======================================================================== Elsô könyv Tartalomjegyzék 1. Krisztus követése és minden hiábavaló evilági igyekezetnek megvetése 2. Az alázatosság és önmagunk igaz ismerete 3. Az igazság tanítása 4. Az elôrelátó okosság tennivalóink elrendezésében 5. A Szentírás olvasása 6. A rendezetlen vonzalmak 7. Kerülni kell a hiú reményt és a fölfuvalkodást 8. Ôrizkedni kell a bizalmas barátkozástól 9. Az engedelmesség és a mások hatalmának elviselése 10. Ôrizkedni kell a fölösleges szavaktól 11. A belsô béke megszerzése és a jóban való haladás igyekezete 12. Haszna van annak is, ami kedvünk ellen esik 13. A kísértések elhárítása 14. Kerülni kell a vakmerô ítélkezést 15. A szeretetbôl véghez vitt cselekedetek 16. Mások hibáinak elviselése 17. A szerzetesélet 18. A szent atyák példája 19. A jó szerzetes foglalatossága 20. A magány és a hallgatás kedvelése 21. A szívbéli töredelem 22. Az ember nyomorúságának megfontolása 23. A halálról való elmélkedés 24. Az ítélet és a bűnök büntetése 25. Azon kell lennünk, hogy egész életünket jobbá tegyük ======================================================================== Második könyv Tartalomjegyzék 1. A belsô élet 2. Az alázatos igénytelenség 3. A jó és békességszerzô ember 4. A szív tisztasága és egyszerűsége 5. A helyes önismeret 6. A tiszta lelkiismeretű ember öröme 7. Jézust mindennél jobban kell szeretnünk 8. Jézus bizalmas barátsága 9. Amikor minden vigasztalásnak híjával vagyunk 10. Isten kegyelméért hálával tartozunk 11. Kevesen vannak, akik Jézus keresztjét szeretik 12. A szent kereszt királyi útja ======================================================================== Harmadik könyv Tartalomjegyzék 1. Krisztus szavak nélkül beszél a hívô lélekhez 2. Szavak zengése nélkül beszél bennünk az igazság 3. Isten igéjét alázattal kell hallgatni, de sokan nem becsülik meg eléggé 4. Isten elôtt ôszintének és alázatosnak kell lennünk 5. Az istenszeretet csodálatos hatása 6. Az igaz szeretet próbája 7. A kegyelmet az alázatosság ôrizete alá kell rejteni 8. Isten elôtt kevésre tartsuk magunkat 9. Mint végsô célra mindent Istenre kell vonatkoztatni 10. Gyönyörűség a világot megvetve Istennek szolgálni 11. Szívünk vágyait meg kell vizsgálni és mértékhez kell szoktatni 12. A türelem mibenléte és a testi vágyak ellen folytatott küzdelem 13. Az alárendelt embernek Krisztus példája szerint alázatos engedelmességben kell élnie 14. Meg kell fontolnunk Isten titkos ítéleteit, hogy a jóban el ne bizakodjunk 15. Hogyan viselkedjünk és beszéljünk kívánságainkkal kapcsolatosan 16. Igaz vigasztalást csak Istenben kell keresni 17. Minden aggasztó gondot Istenre kell hagyni 18. Krisztus példájára minden ideigtartó nyomorúságot jókedvvel kell viselni 19. A méltatlanságok elviselése; ki bizonyul igazán béketűrônek 20. Saját gyarlóságunk megvallása és a földi élet nyomorúságai 21. Túl minden jón és Istennek minden adományán, magában Istenben kell végsô megnyugvást keresni 22. Isten sokféle jótéteményének meggondolása 23. Négy dolog szerez nagy békességet 24. Más ember életét nem kell kíváncsian kutatnunk 25. Miben áll a szívnek maradandó békessége és igaz elômenetele 26. A lélek szabadságának magasztos állapotát inkább ki lehet érdemelni imádsággal mint olvasással 27. Az önszeretet nagyon-nagyon elvon a legfôbb jótól 28. Az ember-szóló nyelvek ellen 29. Hogyan kell Istent segítségül hívni és áldani a megpróbáltatás idején 30. Istent kell segítségül hívnunk, és bizakodnunk kell az ô kegyelmének visszaszerzésében 31. Minden teremtett jótól el kell szakadnunk, hogy a Teremtôt megtaláljuk 32. Önmagunk megtagadása és minden rossz kívánság megfékezése 33. Szívünk állhatatlan, de minden igyekezetünknek mint végsô célra Istenre kell irányulnia 34. A szeretô szív Istennek örül mindennél jobban s mindenben 35. Míg a földön élünk, a kísértéstôl biztonságban nem lehetünk 36. Semmit sem számít az emberek ítélete 37. Szívünk szabadságának ára a tiszta és teljes lemondás önmagunkról 38. Jól kell rendeznünk külsô dolgainkat, a veszedelem idején Istenhez kell folyamodnunk 39. Nem szabad elkapkodni ügyes-bajos dolgainkat 40. Az emberben magától semmi sincs, és semmivel sem dicsekedhetik 41. Minden evilági tisztesség megvetése 42. Békességünk emberekben nem gyökerezhetik 43. Az üres, világi bölcsesség ellen 44. Nem érdemes külsô javak megszerzésére törekednünk 45. Nem érdemes mindenkinek hinni, s a beszédben könnyű véteni 46. Ellenséges szavak nyílzáporában Istenbe vethetjük bizalmunkat 47. Mindent, ami nehéz, érdemes elviselni az örök életért 48. Az örökkévalóság napjának fölvirradása és a jelen élet szűkös volta 49. Mit jelent az örökélet vágya, s mekkora ígéretek bátorítják a küszködôt 50. Az embernek elhagyatottságában Isten kezébe kell ajánlania magát 51. Amikor magasabb rendű dolgokra sem futja az erônkbôl, a kisszerűekkel kell szorgalmasan törôdnünk 52. Ne higgye senki, hogy méltó a vigasztalásra, inkább azt, hogy rászolgált a büntetésre 53. Isten kegyelmében evilág bölcsei nem részesülnek 54. A kegyelem és a természet különbözô megmozdulásai 55. A természet romlottsága és az isteni kegyelem hatékonysága 56. Az a dolgunk, hogy magunkat megtagadjuk és Krisztust kövessük a kereszthordozásban 57. Nem érdemes nagyon elhagynia magát az embernek, ha ereje fogytát érzi 58. Nem kell kutatni Isten titkos ítéleteit s azt, ami túl van az ember illetékességi körén 59. Minden reményt és bizodalmat egyedül Istenbe érdemes vetni ======================================================================== Negyedik könyv Tartalomjegyzék Ájtatos buzdítás a szentáldozásra 1. Mily nagy tisztelettel kell Krisztust magunkhoz vennünk 2. Az Oltáriszentség Isten nagy jóságának és szeretetének jele az emberek között 3. Hasznos dolog gyakran áldozni 4. Sok áldásban részesülnek azok, akik áhítatosan áldoznak 5. Az Oltáriszentség nagy méltósága és a papi rend 6. Kérdés: hogyan kell készülni a szentáldozásra 7. A lelkiismeretvizsgálat és a jószándék fölindítása 8. Krisztus keresztáldozata és a mi Istenre hagyatkozásunk 9. Magunkat és mindenünket Istennek kell átadnunk, és mindenkiért imádkoznunk kell 10. A szentáldozást nem érdemes egykönnyen elmulasztani 11. A hívô léleknek igen nagy szüksége van mind Krisztus testére, mind a Szentírásra 12. Aki áldozni fog, annak nagy szorgalommal kell a Krisztussal való találkozásra készülnie 13. Az áhítatos léleknek szíve mélyébôl óhajtania kell, hogy a szentáldozásban Krisztussal egyesüljön 14. Milyen forró vágyakozással kívánja némely áhítatos ember Krisztus testét 15. Az áhítat kegyelmét alázattal és önmegtagadással lehet megszolgálni 16. Gondjainkat föl kell tárnunk Krisztus elôtt, és kérnünk kell az ô kegyelmét 17 Krisztust lángoló szeretettel és heves vonzódással kell magunkhoz vennünk 18. Ne legyen az ember a szentségnek kíváncsi vizsgálója, hanem értelmét vesse alá a szent hit engedelmességének, és így kövesse az alázatos Jézust ======================================================================== Elôszó A tizenötödik század közepén ,,együgyű szókkal, de csuda nagy lelki bölcsességgel'' valaki, egy Kempis Tamás nevű ágostonrendi szerzetes vagy más (a szerzôség bonyolult és sokat vitatott kérdését ezúttal ne bolygassuk) ,,négy rövid könyvet írt'' (talán csak különféle forrásokból összeírt, esetleg egy vagy több műbôl másolt, ami szintén százados vita tárgya, és ezúttal szintén nem fontos); ,,mely könyvrôl merem mondani -- írja elsô teljes magyar fordításának élén 1604-ben Pázmány Péter -- hogy aki ezt szerencsére felnyitja és egy részét, mely elébe akad, figyelmetesen megolvassa, lelki vigasztalást és isteni szolgálatra való gerjedezést vészen''. Azt is mondja Pázmány: nem olvasott a biblián kívül könyvet, melyet ennél méltóbbnak ítélt volna arra, hogy a magyar keresztény hívek kezébe adja. Az utókor igazolta; Miklós Ráfael, aki 1935-ben írt értekezést ,,a Krisztus követése magyar fordításairól'', addig több mint félszáz kiadását számlálta össze, részben a Pázmány-féle (újra és újra átdolgozott) tolmácsolásban, részben új -- de a Pázmányénál sosem jobb -- átültetésben. A mű tehát, attól a pillanattól fogva, hogy már kéziratos kódexeinkben hol Szent Bernátnak, hol Szent Bonaventúrának, hol Szent Ágostonnak tulajdonítva, egy-egy töredékkel megjelenik, a hívôk körében mindig népszerű volt. Értékét, jelentôségét, lelki hasznosságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy -- naiv módon -- kinek a nevéhez kapcsolják az eredetileg névtelen művet: egy Ágostonnal, Bonaventúrával, Bernáttal helyezik egy sorba és egy rangra. Ha tévesen is, semmiképpen sem méltatlanul. A mű egyike a keresztény lelki irodalom alapkönyveinek. Ha van a keresztény életbölcsességnek -- tegyük hozzá: mind gyakorlati, mind elméleti vonatkozásában kvintesszenciája: a Krisztus követése az. Gyakorlatilag: aki ennek a ,,követésnek'' az útját járja, az megvalósítja a keresztény embertôl megkívánt tökéletességet. Elméletileg: Isten és ember kapcsolatáról, az ember Isten felé törekvésérôl, az Isten emberszeretetérôl és az ember istenszeretetérôl (tehát az aszkétika és misztika leglényegesebb dolgairól) ennél többet nem lehet mondani, legföljebb bonyolultabban és elvontabban. Mindez (anélkül, hogy a kérdéssel kurta jelzésnél bôvebben foglalkozhatnánk itt) érthetô a mű jellegébôl, használatából, természetébôl, valószínűleg létrejöttébôl is. Eredetileg kolostori közösség számára készült, ott használták; szerzetesek -- elsôsorban szemlélôdô szerzetesek -- lelki táplálékául, napi olvasmányául szolgált. Egy ilyen szerzetesi közösség azonban, lett légyen lelki szempontból bármilyen igényes, nem csupa lángelmébôl állt. A ,,lényeget'', vagyis azt, amit a cím mond: hogy hogyan lehet és hogyan kell Krisztust a lehetô legjobban, legközvetlenebbül és legkevesebb ,,föltűnéssel'', vagyis a legalázatosabban követni, tehát szeretni, úgy kellett elôadni, napról napra apródonkint fölolvasni, hogy mindenki megértse a közösségben. Ne csak a teológia doktorai, hanem az Úr ,,kisded szolgái'' is. Ezért párolódott -- elsôsorban ezekben a kolostorokban -- századokon át, a legkorábbiaktól a késô középkorig a keresztény tanítás, életbölcsesség, aszkézis és misztika (szeretetre való gyakorlatok és a szeretet szent ,,művészete'') könnyen érthetô, különösebb fáradság nélkül megjegyezhetô, többé-kevésbé rímes-ritmikus (prózai, de már-már versként lüktetô) formulákba, annak a tiszta forrásvíz édességével csobogó késôközépkori (skolasztikán fegyelmezetten tiszta, s még nem barokkul cirádás) latinnak a prózai párjaként, amin az ,,amor sanctus'' szinte maguktól daloló himnuszait, szekvenciáit és egyéb liturgikus szövegeit írták. Ezt a párlatot foglalta egybe -- elôször csak a saját kolostorának, és a saját rendjének használatára, fôként fennhangon való közösségi olvasmányul - - Kempis Tamás (vagy más, de ez a középkori szerény névtelenséget tekintve teljességgel mindegy is), ez terjedt, nagyon hamar túl a kolostor és a rend határain s lett egyetemes kinccsé, túlélve korát, mind a mai napig. Amire -- már csupán az eddig mondottak alapján is -- könnyen közbevethetné valaki a kérdést: ,,Talán tegnapig?'' Mert végtére is, mit kezdhet a Zsinat utáni egyház, s mit a Zsinat utáni hívô Kempis Tamással; hogyan indulhat el ma Krisztus követésének azon az útján, amelynek már több mint ötszáz éves kalauza sem volt egyéb, mint egy még korábbi, legalább Szent Ágostonig visszamenô gyakorlatnak a formulákba foglalása (vagy formuláinak összeírása)? Csakhogy -- ne feledjük el, hiszen burkoltan már Pázmány Péter is utalt rá -- az, amit tömören ,,Kempisnek'' nevezünk, nemcsak Szent Ágostonig megy vissza, hanem még messzebb; a bibliáig, pontosabban az evangéliumokig; és Krisztus követésének forrása sem Ágoston vagy Bernát vagy bárki, akinek az eredeti, a magyarnál még kifejezôbb nevén Imitatio Christit a középkor (s utóbb a tudomány, másoknak, föltételesen) tulajdonította, hanem maga Krisztus, akinek a követését, pontosabban ,,utánzását'' a Zsinat éppen nem újonnan szabályozni, hanem fordítva, az eredetihez közelíteni, formalisztikus elemektôl megtisztítva a közvetlenül hiteleshez hozzáigazítani akarta. Ezért számos, idôk folyamán keletkezett és hatékonyan élt teológiai gondolat, illetve fogalmazás margójára joggal írhatunk hol halványabb, hol erélyesebb kérdôjelet a Zsinat után; ezért lehet bizonyos fönntartásokat hangoztatni azzal a morális szemlélettel kapcsolatban, mely túlságosan is középpontba állította a nemiség kérdéseit és néha már ágbogas kazuisztikáját; ezért lehet úgy gondolni, nem is alap nélkül, hogy -- szemben a keleti kereszténység és fôként a szentatyák élô, Krisztushoz (mai szóval) oly ,,testközelben'' maradt s ugyanakkor a Kozmosz felé oly nyitott szemléletével -- a nyugati, a ,,római'' (s ebben az értelemben elkülönítô jelzôjével valóban idézôjelbe tehetô) katolikus kereszténységben egy árnyalattal talán a kívánatosnál is jobban érvényre jutott a századok folyamán (éppen a római jog lappangó hatására) bizonyos jurisztikus mentalitás -- egyet azonban semmiképpen sem lehet kétségbe vonni; azt, hogy a keresztény élet lényege, maga a kereszténység, a keresztény mivolt nem más, mint Krisztus ,,követése'', sôt a szó legteljesebb értelmében ,,imitatio Christi'', Krisztus utánzása, aminek egyetlen valóban járható útja és egyetlen hatékony módszere van: a szeretet. Vagyis az, amire Kempis Tamás könyve -- ôsi tapasztalatokat összegezve -- tanít, nevel, vezet, ,,élni segít''. Mint minden ,,nagy'' könyv, természetesen ez is sokrétű. Minden erôltetés nélkül fölfogható úgy is, mint a misztika három szintű útjának (via purgativa, via illuminativa, via unitiva) vezérkönyve, s akkor egy Keresztes Szent János -- kevésbé szenvedélyes, kevésbé ,,barokk'' -- rokonának vehetô. De ugyanilyen joggal fogható föl annak, aminek nyilván Pázmány is szánta: minden -- akár egyszerű, akár komplikáltabb, akár naiv, akár ,,tudományosabb'' -- Krisztushoz kötôdô, feléje törekvô, ôt szeretni kívánó keresztény ember napi táplálékának, anélkül, hogy mint valami iskola osztályait, óhajtaná végigjárni nyomról nyomra a lélek ,,purgatio'', ,,illuminatio'' és misztikus ,,unio'' állomásaiból álló útját. Ezt a könyvet Pázmány szerint, valóban ,,fel kell nyitni'' (és ,,szerencsére'' már lehet, mert van); és bele kell olvasni, kinek-kinek ,,figyelmetesen megolvasnia, ami elébe akad''; a többit, mint a ,,nagy'' könyveknél (kivált ,,lelkieknél'', de nem csupán azoknál) elvégzi, ha valóban nyílt szívvel, kész elmével, ,,figyelmetesen'' olvassuk, maga a szöveg, illetve a szöveg által közvetített kegyelem. Bár -- jegyezzük meg végül -- a puszta ,,szöveg'' sem utolsó; ritka kollektív remekei közé tartozik a középkori latinságnak. Ahogy legutolsó, 1943-ban megjelent, kétnyelvű (a latint és Pázmány fordítását adó) kiadásának elôszavában a középkori latin stílus kiváló értôje, ifj. Horváth János jellemezte: ,,Kempis szentenciáktól duzzadó, sôt a maga egészében szentenciaszerű stílusa'', mely ,,igen gyakran alkalmazza a középkori műpróza egyik gyakori díszítô elemét, a prózarímet''; de nemcsak azt, hanem egyáltalán e tökélyére érett próza minden ritmikai, sôt már-már zenei szépségét. Így nemcsak épületes, hanem -- ha a fordítás, mint Pázmánynál, vagy mint ezúttal -- remekléseit magyarra átmenteni képes -- élvezetes olvasmány is. Rónay György ======================================================================== I./1. Krisztus követése és minden hiábavaló evilági igyekezetnek megvetése I. Aki engem követ, nem jár sötétségben -- mondja az Úr. Krisztus szava ez; arra int, hogy az ô életét és erkölcsét kövessük, ha igazán akarunk világosságban járni, és minden szívbeli vakságtól megszabadulni. Legyen azért legkedvesebb foglalkozásunk a Jézus Krisztus életérôl való elmélkedés. Krisztus tanítása a szentek minden tanításánál különb; és akiben lélek lakik, elrejtett mannát talál benne. Mégis azt látjuk, hogy sokan -- gyakran hallják bár az evangéliumot -- , nemigen buzdulnak fel, mert nincs bennük Krisztus lelke. Márpedig annak, aki teljesen, ínyét csiklandón érteni akarja Krisztus szavát, annak azon kell lennie, hogy egész élete folyását az övéhez igazítsa. II. Mi hasznod abból, hogy a Szentháromságról mélyreható vitákba bocsátkozol, ha nincs benned alázatosság, s azért nem telik benned kedve a Szentháromságnak? Bizony a mélyértelmű szavak nem tesznek szentté és igazzá: viszont az erényes élet kedvessé tesz Isten elôtt. Inkább kívánom, hogy érezzem a töredelmet, mint hogy tudjam annak meghatározását. Ha betéve tudnád a Bibliát és minden bölcs jeles mondásait, Isten szeretete és kegyelme nélkül mindez hasznodra volna? Hívságok hívsága és minden hiábavalóság, csak egy ér valamit, hogy Istent szeressük s egyedül neki szolgáljunk. Ez a bölcsesség summája: evilágot megvetve minden igyekezetünket a mennyek országára irányítani. Hiábavaló dolog tehát veszendô gazdagságot keresni, és reményünket abba vetni. Hasonlóképpen hiábavalóság mindenáron elismerést keresni, magas polcokra kívánkozni. Hiábavaló dolog a test kívánságait követni, arra vágyakozni, amiért késôbb keményen lakolni kell. Hiábavaló igyekezet hosszú életet óhajtani és az igaz életre kevés gondot viselni. Hiábavalóság csak a földi élettel törôdni s az eljövendôrôl elôre nem gondoskodni. Hiábavaló azt szeretni, ami egy-kettôre elmúlik, és oda nem igyekezni, ahol örökké való öröm vár ránk. Jusson eszedbe gyakran a közmondás: Nem elégszik meg a szem látással, a fül sem telik be hallással. Azon légy hát, hogy szívedet elvond a látható dolgok szeretetétôl, és a nem-láthatókhoz fordulj. Mert akik érzéki természetük törvényét követik, beszennyezik lelkiismeretüket, és Isten kegyelmébôl kiesnek. ======================================================================== I./2. Az alázatosság és önmagunk igaz ismerete I. A természet rendje, hogy minden ember törekszik a tudásra, de mi haszna a tudománynak Isten félelme nélkül? Bizony többet ér az alázatos földművelô, aki Istennek szolgál, mint a fölfuvalkodott tudós, aki magáról megfeledkezve az egek forgásán töri a fejét. Aki jól ismeri magát, belátja: nincs mivel büszkélkednie, s nem leli kedvét az emberek dicséretében. Ha a világnak minden titkát ismerném is de nem élnék szeretetben, mi hasznomra volna Isten elôtt, aki tetteim szerint fog megítélni? Hagyj fel a tudásnak mértéktelen keresésével, mert az önmagadtól igen messze szakíthat, s nagy csalódásnak kezdete lehet. Akik sokat tudnak, azokon könnyen úrrá lesz a kívánság, hogy bölcsnek lássák és nevezzék ôket az emberek. Sokminden van, aminek tudása kevés vagy éppen semmi lelki hasznot nem jelent. S nagyon nem bölcs az, aki olyasmire figyel, ami nem válik üdvösségére. Hiába a sok szó: nem tölti be a lelket, az igaz élet viszont békességet szerez a szívnek, a tiszta lelkiismeret megnöveli az Istenbe vetett bizalmat. Minél többet tudsz, minél műveltebb vagy, annál szigorúbb ítélet vár rád, ha szentebbül nem élsz. Ne bízd hát el magad ügyességedben vagy tudományodban, inkább érezd felelôsnek magad minden tudásért, amit kaptál. II. Ha úgy látnád, hogy sokat tudsz, és mindent eléggé jól megértesz, vedd észbe, hogy sokkal több az, amit nem ismersz. Ne légy hát oly igen nagy bölcs, inkább valld meg tudatlanságodat. Mit tolakodnál mások elé, mikor sokan tanultabbak nálad, s a törvényeket is jobban ismerik? Ha azt akarod, hogy valami ismeret és tanulmány hasznodra váljék, szeresd az ismeretlenséget s azt, hogy semminek tartanak. Ez a legmagasabb rendű és leghasznosabb tanulnivaló: önmagunk igaz ismerete és megvetése. Nagy bölcsesség és tökéletesség az, ha az ember önmagát semmire sem tartja, de másokról mindig jót gondol és elismerôen vélekedik. Még ha azt látnád is, hogy más nyíltan vétkezik, vagy valami nagy hibát követ el, akkor sem kellene magadat nála jobbnak gondolnod: hiszen nem tudod, meddig tudsz megállni a jóban. Mindnyájan gyarlók vagyunk, de te senkit se tarts magadnál gyarlóbbnak. ======================================================================== I./3. Az igazság tanítása I. Boldog, akit az igazság maga tanít, nem képekben és elhangzó szavakban, hanem úgy, ahogyan ô önmagában van és szól. Vélekedésünk, eszünk gyakran megcsal minket: rövidlátónak mutatkozik. Mit használ a titkos és rejtett dolgokról való sok szôrszálhasogató okoskodás; ha ezeket nem ismerjük, nem vetik szemünkre az ítéleten. Nagy bolondság, hogy elhanyagolva a hasznost meg a szükségest az után kapkodunk, ami kíváncsiságunkat felajzza, s ami ártalmunkra van! Szemünk van, s nem látunk; akkor mi gondunk a dolgok nemével és fajaival? Akihez az örök Ige szól: az kigázol a sokféle vélekedés közül. Egy igébôl lehet megérteni mindent, és ezt az egy igét hirdeti minden: és ez a Kezdet, amely szólít is minket. Nélküle nincs értelem, sem igaz ítélet senkiben. Aki mindent ebbe az egy igébe foglal, mindent erre az egyre igazít, ebben az egyben szemlél, az lehet állhatatos szívű, az lelhet békés megállapodást Istenben. Ó, igazság-Isten: hadd legyek eggyé veled az örökké való szeretetben! Gyakran megcsömörlöm a sok olvasástól és tanulástól: benned van mindaz, amire vágyva vágyom. Hallgasson hát minden tanító, és némuljon el az egész teremtett világ a te színed elôtt, és csak te magad szólj hozzám. II. Minél közelebb jut valaki ahhoz, hogy önmagával azonos legyen, és szívében minél egyszerűbb lesz, annál messzebb s annál följebb jut a megértésben fáradság nélkül, mert onnan fölülrôl kapja meg az értelem világosságát. A tiszta, egyszerű és állhatatos lélek a sokféle tevékenykedésben sem szóródik szét, mert mindent Isten dicsôségére tesz: és azon van, hogy önmaga-keresése soha se nyugtalanítsa. Ki gáncsol, ki gyötör jobban, mint szíved meg nem tört hajlama? A derék és istenfélô ember elôbb odabent elrendezi minden dolgát, amit kint meg kell tennie. Nem a dolgai húzzák-vonják vétkes hajlamának szeszélye szerint, hanem maga szabja azokat az igaz okosság mértékéhez. Kinek kell keményebb harcot vívnia mint aki önmagát igyekszik legyôzni? Úgy volna rendjén, hogy ez legyen a mi foglalatosságunk: önmagunk legyôzése, az, hogy naponta jobban erôt vegyünk önmagunkon, és így valamit gyarapodjunk a jóban. III. Ebben az életben minden tökéletesség magában hordoz valami fogyatkozást; és minden okoskodásunkban van valamicske homály. Az alázatosság és az önismeret biztosabb út Istenhez, mint az elmélyült tudós kutatás. Nem kell kárhoztatnunk a tudományt, vagy bármiféle, egyszerű jártasságot valamiben. Jó az magában véve, Isten rendelése szerint való. De mindig többre kell becsülni nála a jó lelkiismeretet és az erényes életet. Mivel pedig sokan inkább igyekeznek tudni, mint tisztességesen élni; azért gyakran eltévelyednek, s vagy semmi gyümölcsöt nem teremnek, vagy csak igen keveset. Ó, ha akkora szorgalommal irtogatnák bűnös hajlamaikat, oltogatnák magukba az erényeket amekkorát a kérdések fölvetésében tanúsítanak; nem volna annyi bűn és botránkozás a nép között, sem annyi feslettség a klastromokban! Bizony, ha ránkvirrad az ítélet, nem kérdik, mit olvastunk, hanem hogy mit cselekedtünk; nem kutatják, mily szépen beszéltünk, hanem hogy milyen szentül éltünk. Mondd csak meg, hol vannak most azok az urak és doktorok, akiket jól ismertél, amikor még éltek, és tudományuk miatt tündököltek? Javadalmuk másokra szállt: s nem tudom, egyáltalán emlékeznek-e rájuk. Míg éltek, úgy látszott, nem akárkik, most hallgat róluk a világ. Ó, milyen hamar elmúlik a világ dicsôsége. Bár életük egybehangzott volna tudományukkal: akkor lett volna köszönet tudós igyekezetükben, tanításukban. Mily sokan elvesznek világias, hívságos tudományuk miatt, akik Isten szolgálatával keveset törôdnek! S mert inkább akarnak nagyok lenni, mint kicsinyek és alázatosak, azért semmivé lesznek gondolataikban. Az nagy igazán, akiben nagy szeretet lakik. Az nagy igazán, aki kicsinynek ismeri magát, és semmibe veszi azt is, ha közmegbecsülés veszi körül. Az okos igazán, aki minden földi dolgot szemétnek tekint, csak Krisztust megnyerhesse. És az a valóban, a helyesen tudós, aki Isten akaratát teljesíti, a magáét pedig megtagadja. ======================================================================== I./4. Az elôrelátó okosság tennivalóink elrendezésében I. Nem kell hinni minden szónak és ösztönzésnek, hanem óvatosan és türelmesen meg kell fontolni mindent Isten elôtt. Sajnos gyakran hamarabb hisszük el s mondjuk ki valakirôl a rosszat, mint a jót: olyan gyarlók vagyunk. De a tökéletes férfiak nem könnyen hisznek minden szóbeszédnek, mert tudják, hogy gyarló az ember, hajlik a rosszra, és könnyen botlik a beszédben. II. Nagy bölcsesség az, ha nem cselekszünk elhamarkodottan, és saját véleményünkhöz csökönyösen nem ragaszkodunk. Ennek a bölcsességnek része az is, hogy ne adjunk hitelt minden hírverésnek. Ma hallott és igaznak megismert dolgokat pedig ne adjunk rögtön tovább. Kérj tanácsot bölcs és lelkiismeretes emberektôl, és inkább akarj az okosabbra hallgatni, mint mindenáron a magad feje szerint cselekedni. Az igaz élet Isten szerint bölccsé és sokban járatossá teszi az embert. Minél alázatosabb, Istennek minél engedelmesebb valaki, annál bölcsebb, annál békességesebb mindenben. ======================================================================== I./5. A Szentírás olvasása I. Igazságot kell a szentírásban keresni, nem irodalmi érdekességet. Az egész szentírást azzal a lélekkel kell olvasni, amellyel írták. Inkább hasznot kell keresnünk a könyvekben, mint tudományos pontossággal kimunkált beszédet. II. Éppolyan szívesen kell olvasnunk a jámbor és egyszerű könyveket, mint a magasztosakat és a mélyeket. Ne a szerzô tekintélye számítson elôtted, ne az, hogy művelt-e vagy műveletlen: hanem a tiszta igazság szeretete indítson olvasásra. Ne kutasd, ki mondta ezt vagy azt, inkább arra figyelj, mit mondott. Az emberek elmúlnak: de az Úr igazsága örökké megmarad. Személyválogatás nélkül sokféle módon szól hozzánk az Isten. III. Zabolátlan tudhatnékunk gyakran gáncsot vet elénk a szentírás olvasása közben: azt akarjuk érteni, vitatni, ami mellett egyszerűen el kellene mennünk. Ha olyasmit akarsz meríteni, ami elôre segít, olvass alázatos, egyszerű és hívô lélekkel, és soha ne vágyakozzál tudós nevezetre. Faggasd örömest, és hallgasd elcsöndesedve a szentek szavát: a vének példabeszédeit félvállról ne vedd, mert nem üres beszéd az. ======================================================================== I./6. A rendezetlen vonzalmak I. Mihelyt az emberben valami rendetlen kívánság megfogan, rögtön nyugtalan lesz. A kevély, a kapzsi soha sem nyughatik, a szegény és az alázatos szívű nagy békességben él. II. Az az ember, aki még magát teljesen meg nem törte, hamar kísértésbe esik, és vereséget szenved apró, alávaló dolgokban. Aki lélek szerint gyönge, még testi ember, és hajlandó arra, ami az érzékekre hat, az nehezen tud a földi vágyaktól teljesen elszakadni. Ezért aztán gyakran elszomorodik, ha ezekrôl lemond, könnyen bosszankodik is, ha valaki szembeszáll vele. Ha pedig elnyerte, amire vágyódott, mindjárt furdalja a lelkiismerete, mert azt tette, amit a szenvedélye diktált, az meg nem vezet el ahhoz a békéhez, amelyre törekedett. III. Szívünk igazi békéjét ilyenformán azzal biztosíthatjuk, ha ellenállunk ösztönös vágyainknak, nem azzal, ha kiszolgáljuk ôket. Nincs tehát békesség a test szerint élô vagy a kívülvalókba belefeledkezett ember szívében: hanem csak a buzgó és a lélek szerint élô emberben. ======================================================================== I./7. Kerülni kell a hiú reményt és a fölfuvalkodást I. Levegôre épít, aki reményét emberekbe vagy teremtett dolgokba veti. Ne szégyelld, ha Jézus Krisztus szeretetébôl másoknak szolgálsz, és evilágon szegénynek tartanak. Ne magadra építs, hanem Istenbe vesd reményedet. Tedd meg, ami rajtad áll, akkor majd Isten is támogatja jó szándékodat. Ne bízzál tudományodban vagy akármelyik élô embernek fortélyosságában, hanem inkább Isten kegyelmében: ô megsegíti az alázatost, és megalázza azt, aki sokra tartja önmagát. II. Ha vagyonod van, ne dicsekedjél vele, barátaiddal se, ha mégoly hatalmasok is; Istenben bizakodjál, aki mindent megad, s mindenek fölött önmagát akarja neked adni. Ne büszkélkedj sudár termeted szépségével, egy kis betegség megrokkanthatja, elrútíthatja azt. Ne tetszelegj ügyességedben vagy elméd fürgeségében, hogy Isten tetszésére légy, hiszen tôle való minden jó, ami természetedben lakik. Ne tartsd magadat másoknál különbnek, hogy Isten alábbvalónak ne találjon: ô tudja, mi lakik az emberben. Ne kevélykedjél jó cselekedeteidben, mert Isten ítélete más nyomon jár, mint az embereké: neki gyakran nem tetszik az, ami az emberek tetszését kivívta. Ha valami jó van benned, hidd, hogy másokban még több jó van, és így maradj meg az alázatban. Nem árt az, ha mindenkinél alábbvalónak gondolod magad, de nagyon sokat árt, ha csak egynek is elébevágsz. Az alázatos ember mindenkivel békében él, a kevély szívében gyakori vendég az indulat és a bosszúság. ======================================================================== I./8. Ôrizkedni kell a bizalmas barátkozástól I. Ne tárd föl minden ember elôtt szívedet: elég, ha a bölccsel és az istenfélôvel meghányod-veted ügyeidet. Ifjakkal és idegenekkel szemben légy tartózkodó. A gazdagoknak ne hízelegj, nagy urak körül forgolódni ne igyekezzél. Keress társaságot az alázatos és egyszerű, istenfélô és szolgálatkész emberek között, és olyasmirôl beszélj, ami mindenkinek épülésére válik. Asszonyfélével ne légy bizalmas jóviszonyban, hanem általában ajánlj Istennek minden derék asszonyt. II. Csak Istennel és az ô angyalaival kívánj bizalmas jóviszonyban lenni, az emberek ismeretségét kerüld. Úgy illik, hogy szeretettel légy mindenkihez, de a bizalmas barátkozás nem válik hasznodra. Hányszor megesik, hogy egy ismeretlen személynek jó híre támad, de amint megjelenik, a ráemelkedô tekintetek elôtt kicsinek bizonyul. Mi is azt hisszük néha, hogy jobban tetszhetünk másoknak, ha közeledünk hozzájuk, pedig épp akkor esünk ki kedvükbôl, mert közelrôl szemlélik erkölcsünk fogyatkozásait. ======================================================================== I./9. Az engedelmesség és a mások hatalmának elviselése I. Igen nagy dolog engedelmességben élni, magunkat elöljáró alá vetni, az önrendelkezésrôl lemondani. Sokkal biztonságosabb az alattvaló helyzete, mint az elöljáróé. Sokan inkább kénytelen-kelletlen élnek engedelmességben, mint szeretetbôl, ezeknek mindig van valami sérelmük, nagyon könnyen zúgolódni kezdenek. Nem is szerzik meg a lélek szabadságát, míg egész szívvel, Isten kedvéért magukra nem veszik az engedelmesség igáját. Fuss bár ide s tova: nem lelsz másban nyugalmat, csak ha alázatosan elöljáród kormánya alá veted magadat. Sokakat megtévesztett már az, hogy sokféle helyen jártatták eszüket, s ide-oda vándoroltak. II. Igaz, hogy ki-ki szeret saját feje szerint cselekedni, és szívesebben hajlik azokhoz, akik úgy gondolkodnak, mint ô. De ha Isten van közöttünk, úgy van rendjén, hogy néha a magunk tetszésétôl is el tudjunk szakadni a békesség kedvéért. Ki olyan bölcs, hogy mindent velejéig átlásson? Ne bízzál hát túlságosan a saját véleményedben, hallgasd meg szívesen másokét. Ha a te véleményed helyes, de azt Istenért elhagyva mást követsz, az nagyobb elômeneteledre szolgál. Gyakran hallottam, hogy biztonságosabb hallgatni valakire, tanácsot elfogadni, mint adni. Megeshetik, hogy ha mégoly helyes is valakinek a véleménye, az, hogy a máséba nem nyugszik bele, bár úgy követelné a józan belátás és az okosság, kevélységnek és nyakasságnak jele. ======================================================================== I./10. Ôrizkedni kell a fölösleges szavaktól I. Amennyire lehet, kerüld a sokbeszédű társaságot, mert sok bajt okoz a világi dolgok hánytorgatása, még ha igaz szándékkal történik is. Egy-kettôre bemocskol és megejt bennünket a hiúság. Jobb szeretném, ha többször csöndben maradtam volna, és emberek között nem forgolódtam volna. II. De vajon miért beszélünk olyan szívesen, és miért szaporítjuk a szót; noha ritkán térünk vissza a hallgatáshoz valami lelkiismeretfurdalás nélkül? Azért beszélgetünk olyan szívesen, mert vigasztalást várunk attól, hogy egymással szót váltunk, így próbálunk könnyíteni különféle gondolatokban elfáradt szívünkön. És szeretünk sokat beszélni meg gondolkodni arról, amit nagyon kedvelünk, óhajtunk, vagy amit nagyon veszedelmesnek tartunk. De jaj, gyakran haszontalanul, hiába. Ez a külsô vigasztalás ugyanis a belsô, isteni vigasztalásnak nem kis kárára van. III. Virrasszunk hát és imádkozzunk, hogy az idô hiába ne múljék. Ha szabad és illendô is beszélni, olyasmit beszélj, ami épít. A rossz szokásnak és lelki haladásunk elhanyagolásának nagy része van abban, hogy szánkra nem vigyázunk. Viszont nagy segítség a lélek haladásában az isteni dolgokról való lelki beszélgetés: legfôképpen akkor, ha lélekben, gondolkodásban hasonlók találkoznak egymással Isten színe elôtt. ======================================================================== I./11. A belsô béke megszerzése és a jóban való haladás igyekezete I. Nagy belsô békében élhetnénk, ha nem avatkoznánk folyton mások szavába, cselekedeteibe, amelyekhez nincs semmi közünk. Ugyan miképpen élhetne sokáig békességben, aki más dolgaiba beleártja magát, aki azt lesi, mikor nyílik alkalom külsô dolgokkal való foglalkozásra, belsôleg alig vagy nagyritkán szedi össze magát? Boldogok azok, akik csak az egy szükségesre figyelnek, mert nagy belsô békességet élveznek. Miért volt némely szent olyan tökéletes és az elmélkedésben olyan járatos? Mert azon igyekeztek, hogy a földi vágyaktól teljesen elszakadjanak, és így szívük minden rezdülésével Istenhez ragaszkodhattak, nagy belsô szabadsággal Isten dolgaira irányíthatták figyelmüket. Minket nagyon lekötnek indulataink, sokat törôdünk azzal, ami mulandó. Ritka eset, hogy egyetlen hibánkat is tökéletesen leküzdenénk, s a mindennapos elôrehaladásért nem törjük magunkat: ezért maradunk hidegek és lanyhák. Ha magunkat teljesen megtagadnánk, szívünket pedig semmi sem kötné gúzsba, akkor volna érzékünk Isten dolgai iránt, akkor valamit megtapasztalnánk a mennyei szemlélôdés örömébôl. Egyetlen igen nagy akadályozónk, hogy képtelenek vagyunk megszabadulni szenvedélyeinktôl, érzéki vágyainktól: és nem igyekszünk a szentek nyomába lépni a tökéletességre vezetô úton. Amikor pedig valami csekély nehézségbe ütközünk, igen hamar hanyatt vetjük magunkat és emberi vigasztalásokat keresünk. II. Ha kemény férfihoz illôen igyekeznénk megállni helyünket a harcban, bizony a mennybéli Isten segítségét megtapasztalnánk. Mert ô kész megsegíteni azokat, akik vállalják a harcot és kegyelmében bizakodnak: azért ad alkalmat a küzdelemre, hogy diadalmaskodjunk. Ha a megszentelôdés útján való elôrehaladást csak külsô gyakorlatoktól várjuk, egy-kettôre végére jutunk istenes igyekezetünknek. Vágjuk a gyökérbe a fejszét, hogy önmagunk keresésétôl megszabadulva belsô békét élvezzünk. Ha évrôl évre csak egy-egy vétkünket kiirtanánk, hamar tökéletes ember válnék belôlünk. Csakhogy sokszor épp ellenkezôleg azt kell észrevennünk, hogy megtérésünk kezdetén jobbak és tisztábbak voltunk, mint szerzetesi életünk késôbbi éveiben. Úgy volna rendjén, hogy buzgóságunk gyarapodjék, és a jóban napról napra elôbbre lépjünk, de most nagy dolognak tartják, ha valaki elsô buzgóságának egy részét meg tudja tartani. Ha az elején egy kicsit erôszakot vennénk önmagunkon: akkor késôbb könnyen és jókedvvel mindent megtehetnénk. Nehéz kivetni magunkból, ami belénk avult: de még nehezebb saját akaratunkkal szembeszegülni. De ha nem gyôzöl az apró-cseprô küzdelmekben, hogyan gyôzöl majd a nehezebb próbák idején? Fordulj szembe a kezdet kezdetén hajlamaiddal; és vetkôzd le rossz szokásaidat, hogy lassanként nagyobb gondot ne okozzanak. Ó, ha megfontolnád, magadnak mekkora békét, másoknak mily örömet szereznél azzal, ha jóba foglalnád magad: hiszem, többet törôdnél a jóban való haladásoddal. ======================================================================== I./12. Haszna van annak is, ami kedvünk ellen esik I. Javunkra válik az, hogy olykor nehézségekbe és nem-szeretem dolgokba ütközünk: mert ezek gyakran magához térítik az embert; ráeszméltetnek arra, hogy számkivetésben élünk: s reménységünket nem helyezhetjük evilági dolgokba. Javunkra válik az, hogy némelykor ellenünk fordulnak, hogy rosszul és ferdén vélekednek még jó tetteinkrôl és szándékainkról is. Mindez sokszor alázatosságra segít: és megvédelmez a hiú dicsekvéstôl. Mert olyankor szorgalmasabban keressük belsô bíránkat, Istent, amikor ott kinn semmibe vesznek az emberek: és semmi hitelünk sincs elôttük. Azért az embernek annyira Istenre kellene építenie egész életét, hogy ne szoruljon sok emberi vigasztalásra. II. Amikor a jószándékú embert sanyargatják, amikor kísértések veszik körül, vagy gonosz gondolatok fojtogatják, akkor jobban ráeszmél arra, mily nagy szüksége van Istenre: belátja, hogy nélküle semmi jót nem tehet. Akkor szomorkodik is, jajveszékel, imádkozik, hogy szabaduljon a rá nehezedô sok nyomorúságból. Akkor megcsömörlik a földi élettôl; és kívánja halálát: hogy feloszolhasson és Krisztussal lehessen. Akkor azt is igazán belátja, hogy teljes biztonság és tökéletes béke nincs e világon. ======================================================================== I./13. A kísértések elhárítása I. Míg e világban élünk, megpróbáltatás és kísértés nélkül nem lehetünk. Ezért van megírva Jób könyvében: ,,Csupa kísértés az ember élete a földön.'' Azért úgy volna rendjén, hogy mindnyájan figyeljünk a ránk leselkedô kísértésekre, és virrasztva imádkozzunk; alkalmat ne adjunk az ördögnek arra, hogy túljárjon az eszünkön, mert az ördög sohasem alszik, hanem körüljár, keresve, kit nyelhetne el. Senki sem olyan tökéletes és szent, hogy némelykor kísértésbe ne esnék, lehetetlen azoktól teljesen megszabadulnunk. II. A kísértések azonban gyakran igen hasznosak, ha mégoly keservesek és súlyosak is: mert megalázzák, megtisztítják és lélekben kiművelik az embert. Minden szent sok megpróbáltatáson és kísértésen ment át, úgy haladt elôre a jóban. Akik pedig nem bírták a kísértéseket elviselni, elvettettek, és semmivé lettek. III. Nincs olyan szent szerzetesrend, olyan eldugott zug, ahol ne érne utól a kísértés, a megpróbáltatás. Ember amíg csak él, teljesen sohasem lehet biztonságban a kísértésektôl, mert bennünk van a kísértések forrása: hiszen rosszra hajló akarattal születtünk. Amint az egyik kísértés visszahúzódik, egy másik üti fel a fejét; mindig van, ami gyötörjön, mert elvesztettük hajdani kincsünket: a háborítatlan boldogságot. IV. Sokan azon igyekszenek, hogy elfussanak a kísértések elôl: de még jobban beléjük bonyolódnak. Pusztán futással nem gyôzhetünk: de a türelem és az igazi alázatosság által minden ellenségünknél erôsebbek lehetünk. Aki csak az alkalmakat kerülgeti, de a bűn gyökerét ki nem irtja, kevésre megy. Sôt mind gyorsabban visszatérnek hozzá a kísértések, s a dolga rosszabbra fordul. Lassan-lassan, kitartó türelemmel -- ha Isten segít --, jobban gyôzedelmeskedel, mint nyers gorombasággal és önfejű heveskedéssel. Ha kísértés gyötör, gyakran kérj tanácsot; a kísértésben lévôvel pedig ne bánj keményen, hanem vigasztalással támogasd, amint kívánnád magadnak is. Minden gonosz kísértés kezdete a lélek állhatatlansága s a kishitűség. Mert amint a kormány nélküli hajót ide s tova hányják a habok, úgy sokféle kísértésbe esik a lagymatag és kitűzött jó elhatározásához elszántan nem ragaszkodó ember. V. A vasat a tűz próbálja meg, az igaz embert a kísértés. Sokszor nem tudjuk, mire vagyunk képesek, de a kísértés megmutatja, mik vagyunk. Mégis résen kell állnunk fôként a kísértés legkezdetén; mert akkor könnyebb az ellenséget legyôzni, ha szívünk ajtaján be sem bocsátjuk, hanem amint zörget, a küszöb elôtt fogadjuk. Ezért azt mondta valaki: Kezdetén tartóztasd fel a bajt, különben késô az orvosság. Mert elôször csak egy puszta gondolat ötlik fel elménkben, aztán színes fantázia-kép, majd tetszés ébred, megmozdul az akarat, és megszületik a beleegyezés. Így lépésrôl lépésre egészen benyomul a gonosz ellenség, ha kezdetben ellenállásra nem talál. És minél tovább halogatja valaki az ellenállást, annál jobban elerôtlenedik, az ellenség pedig annál több erôre kap. VI. Némelyek tökéletességre törekvésüknek kezdetén vannak súlyosabb kísértéseknek kitéve, mások vége felé. De vannak olyanok is, akiknek egész élete megpróbáltatások közt folyik. Másokat meg kevés kísértés látogat meg, Istennek bölcs és kegyes gondviselése szerint, amely latra veti az emberek állapotát és érdemét, és mindent elôre elrendez -- választottainak üdvösségére. Nem kell tehát kétségbe esnünk, ha kísértések vesznek körül; hanem annál buzgóbban Istenhez kell könyörögnünk, hogy minden hányattatásunkban méltóztasson minket segíteni. Hiszen ô szent Pál mondása szerint Úgy szabja ki a kísértések mértékét, hogy helyt állhassunk. Alázzuk hát meg lelkünket Isten keze alatt minden kísértés és zaklatás idején: mert az alázatos szívűt üdvözíti és felmagasztalja. A kísértésekben és a megpróbáltatásokban válik el, ki mennyit haladt; ott van a nagyobb érdem, ott mutatkozik meg igazán az erény. Nem is nagy dolog, ha valaki jámbor és buzgó, míg nehézségekkel nem találkozik; de ha a megpróbáltatás idején türelmesen kitart, az nagy haladásra nyit reményt. Némelyeket megóv Isten a nagy kísértésektôl, de a mindennapos, apró kísértésekben gyakran alulmaradnak, hogy tanuljanak a megaláztatásból, és nagy dolgokban sose bízzák el magukat, ha már oly kicsinyekben gyengének bizonyultak. ======================================================================== I./14. Kerülni kell a vakmerô ítélkezést I. Vizsgálódó tekintetedet magadra fordítsd, tartózkodjál mások tetteinek megítélésétôl. Amikor másokat megítél az ember, hiábavaló munkát végez; gyakran téved, és könnyen vétkezik: amikor viszont magát ítéli és rostálgatja meg, mindig hasznosan munkálkodik. II. Gyakran elfogultságaink szerint ítélünk a dolgokról, mert ítélôképességünket könnyen megrontja a rendetlen ellenszenv vagy rokonszenv. Ha minden vágyódásunk mindig tisztán Istenre irányulna, nem olyan könnyen zavarodnánk meg érzéki természetünk ellenállása miatt. De sokszor rejtôzik valami bennünk, vagy fölbukkan valami odakint, ami eltérít Istentôl. Titokban sokan önmagukat keresik mindabban, amit véghez visznek, és maguk sem tudják. Úgy látszik, mintha nyugodt békében élnének, mindaddig, amíg az ügyek szándékuk és kedvük szerint alakulnak. Ha pedig másképp fordulnak, mint ahogyan óhajtják, egykettôre megrendülnek és elszomorodnak. III. Hangulatok és vélemények különbsége miatt gyakran támad nézeteltérés barátok és polgártársak, szerzetesek és istenfélô emberek között is. A régi megszokást nehéz elhagyni, és saját korlátai közül senki sem lép ki szívesen. Ha saját belátásodra és igyekezetedre támaszkodol inkább s nem Jézus Krisztusnak magához vonzó erejére, aligha válsz megvilágosodott emberré: mert Isten azt akarja, hogy teljesen ôtôle függjünk, és a szeretet ihletében minden emberi belátás mértékén túllépjünk. ======================================================================== I./15. A szeretetbôl véghez vitt cselekedetek I. Rosszat nem szabad tenni semmiért a világon, senki emberfia kedvéért sem. De ha valaki segítségünkre szorul, szabad némelykor valami jót elhagynunk, vagy jobbra váltanunk. Ha ezt tesszük, a jó cselekedetet nem szalajtjuk el, hanem inkább jobbra cseréljük. Szeretet nélkül a külsô cselekedet semmit sem ér; viszont mindaz, ami szeretetbôl történik, bármily csekélység, bármily jelentéktelen dolog: mindenestül termékenynek fog bizonyulni. Isten ugyanis elsôsorban azt veti latra, ki milyen indulattal cselekszik, nem azt, hogy mekkora tettet visz végbe. Sokat tesz, akiben nagy szeretet lakik. Sokat tesz, aki amit tesz, jól teszi. Jól pedig az tesz valamit, aki inkább a közösség javát keresi, nem a magáét. II. Gyakran szeretetnek látszik az, ami inkább a test és vér indulatából ered: mert a természeti hajlam, az önakarat, a viszontszolgálat reménye, saját kényelmünk keresése ritkán marad ki dolgainkból. Akiben igaz és tökéletes szeretet lakik, az sohasem önmagát keresi, hanem csak azt óhajtja, hogy minden Isten dicsôségére legyen. Senkire sem irigykedik, mert a saját javának örül; és nem is akar magában örülni: hanem minden örömön túl Istenben keresi boldogságát. Senkinek semmi jót nem tulajdonít, hanem mindent Istenre vezet vissza, aki ôsforrása mindennek, akiben mint végsô célban minden szent éltetô békét talál. Ó, akiben csak egy szikrányi igaz szeretet volna, bizonyára megérezné, hogy minden földi jó csupa hiábavalóság. ======================================================================== I./16. Mások hibáinak elviselése I. Ami hibát az ember magában vagy másban képtelen kiigazítani, azt türelmesen el kell viselnie, amíg Isten másként nem rendeli. Gondolj arra, hogy talán türelmednek ez a próbája javadra válik, hiszen enélkül nem sokat érnek érdemeink. De ha efféle akadályokba ütközöl, imádkoznod kell, hogy Isten megsegítsen, és gyôzd ôket jókedvűen fogadni. Ha valakit egyszer vagy kétszer figyelmeztettél, de csak nem nyugszik, ne pörölj vele, hanem az egész ügyet bízd Istenre; hadd legyen meg az ô akarata, és az ô dicsôsége nyilvánuljon meg szolgáinak sorsában, mert ô nagyon ért ahhoz, hogy a rosszat is jóra fordítsa. II. Igyekezz türelmes lenni mások hibáinak és mindenféle gyarlóságának elviselésében: mert sok van benned is, amit másoknak el kell viselniük. Ha magadat képtelen vagy olyanná tenni, amilyenné akarod, mást hogyan formálhatnál tetszésed szerint? Szívesen elvárnánk, hogy mások tökéletesek legyenek, saját hibáinkat azonban nem javítgatjuk. Kívánjuk mások szigorú rendreutasítását, de ha minket próbálnak rendreutasítani, ellenkezünk. Felháborít mások szabadossága, de azt nem szeretjük, ha tôlünk bármit megtagadnak, amit kérünk. Óhajtjuk, hogy másokat törvénnyel fogjanak korlátok közé, de mi semmiféle zabolát nem tűrünk. Így hát nyilvánvaló: milyen ritkán mérünk felebarátunknak ugyanazzal a mértékkel, mint önmagunknak. III. Ha minden ember tökéletes volna, mit kellene másoktól Istenért elszenvednünk? Most pedig Isten úgy intézte, hogy tanuljuk egymás terhét hordozni; mert senki sincs hiba nélkül, senki sem olyan, hogy terhet ne jelentene másnak, senki sem elég önmagának, senki sem elég okos saját ügyének intézésére; hanem szükséges egymás terhét hordoznunk, egymást vigasztalnunk, és segítenünk, tanítanunk és intenünk. Hogy pedig kiben mekkora erény lakik, az jobban kiviláglik olyankor, amikor valami kedve ellen való adódik, mert a viszontagságok nem teszik gyarlóvá az embert, inkább megmutatják, mit ér. ======================================================================== I./17. A szerzetesélet I. Ha másokkal békében és egyetértésben akarsz élni, egyet meg kell tanulnod: azt, hogy sok dologban megtagadd magadat. Nem kis dolog kolostorban vagy rendházban lakni, ott úgy forgolódni, hogy senkinek panasza ne legyen ellened, és holtig hűségesen kitartani. Boldog, aki ott szépen élt, és futását dicséretesen végezte. Ha annak rendje és módja szerint meg akarod állni a helyedet, és elôre akarsz haladni, tekintsd magad e világon számkivetettnek, zarándoknak. Kell, hogy képes légy oktalanná válni Krisztusért, ha szerzetesként akarsz élni. A szerzetesi ruha meg a hajkorona nem sokat számít, erkölcseid megváltoztatása és ösztönös kívánságaid teljes megfegyelmezése tesz igazán szerzetessé. II. Aki mást keres, mint egyedül Istent meg lelkének üdvösségét: az csak zaklatást és keserűséget talál. Elôbb-utóbb el is fogy a béketűrése annak, aki nem igyekszik a legutolsó és mindenkinek szolgája lenni. Azért jöttél, hogy szolgálatot vállalj, nem azért, hogy dirigálj. Vedd észbe, hogy tűrésre és munkára szól a hivatásod: nem a semmittevésre meg a trécselésre. Itt megpróbálják az embereket, mint az aranyat a kemencében. Itt senki meg nem állhat, csak az, aki magát kész egész szívvel megalázni Istenért. ======================================================================== I./18. A szent atyák példája I. Tekints a szent atyák eleven példájára, azokban tisztán ragyogott a tökéletesség és az istenfélelem: belátod majd, hogy milyen kicsinység, majdhogynem semmi az, amit mi cselekszünk. Jaj, mit ér a mi életünk, ha az övékhez hasonlítjuk? Krisztus szentjei és barátai éhen-szomjan, fagyban, mezítelen szolgáltak Istennek; munkálkodva fáradhatatlanul, virrasztva, böjtölve, szent imádságban és elmélkedésben: üldöztetésben és gyalázatban. Ó mennyi keserves zaklattatást tűrtek az apostolok, a vértanúk, a hitvallók, a szüzek: és mind a többiek, akik Krisztus nyomdokait akarták követni. Mert evilágon készek voltak meggyűlölni önmagukat, hogy az örök életre eljussanak. Ó milyen kemény és önmegtagadó életet éltek a szent atyák a sivatagban: hány és mily nehéz kísértést elviseltek; milyen gyakran zaklatta ôket az ördög, milyen fáradhatatlan és buzgó imádsággal fordultak Istenhez, milyen szigorú böjtöket vállaltak, mekkora igyekezettel, tűzzel fáradoztak lelki haladásukon, mily kemény harcot viseltek vétkeik megtörésére, mily tiszta, egyenes szándékkal törekedtek Isten tiszteletére! Nappal dolgoztak, éjszakánként hosszú imádságba fogtak, bár munka közben sem hagyták abba az elmélkedô imát. Minden idejüket hasznosan töltötték, minden óra rövidnek látszott elôttük az Isten szolgálatában, és az elmélkedés édes örömében arról is elfeledkeztek, hogy testüket táplálják. Lemondtak minden gazdagságról, méltóságról, hírnévrôl, barátról, rokonról: nem kívánták, hogy bármijük is legyen e világban; alig vették magukhoz azt is, ami életük fenntartásához szükséges volt, testük kívánságát még végsô szükségben is kedvetlenül elégítették ki. Szegények voltak hát földiekben, de nagyon gazdagok kegyelemben és erényben. Külsôképpen szűkölködtek, belül azonban Isten kegyelme és vigasztalása volt gazdagságuk. Idegenek voltak evilágtól, de Istennek háza népéhez tartoztak, neki bizalmas barátai voltak. Magukat semminek tartották, evilág is lenézte ôket, de Isten szemében drágák és becsesek voltak. Az igaz alázatosságban meggyökereztek, számítgatás nélkül való engedelmességben éltek. Szeretetben és türelemben töltötték napjaikat, azért lelkiekben naponta elôbbre haladtak: és Isten elôtt nagy kegyelemben voltak. Arra szánta ôket Isten, hogy minden szerzetes példái legyenek, úgy volna rendjén, hogy az ô példájuk jobban ösztökéljen a jóban való haladásra, mint a sok lanyháé a hanyagságra. II. Ó mekkora volt a buzgóság minden szerzetesben egy-egy szent szerzetnek alapítása idején. Milyen ôszinte belsô odaadással imádkoztak, hogy versengtek az erények gyakorlásában, mily kemény fegyelemben éltek: hogy kivirágzott mindenkiben a tisztelet és az engedelmesség a mester törvénye alatt. Az ösvény, amelyet tapostak, s amelyen már alig-alig járunk, önmagában is tanúsítja, hogy szent és tökéletes férfiak voltak, derekasan vitézkedtek, és a világot lábuk alá szegték. Ma már az is nagy ember hírében áll, aki a törvényt meg nem szegi, s amit rárónak, türelemmel viseli. Ó ez a mai lanyhaság és hanyagság, hogy oly egykettôre kihűl bennünk a hajdani buzgóság: és már az életünket is megunjuk restségünkben és kedvetlenségünkben. Bárcsak tebenned egészen ki ne aludnék az erényekben való gyarapodásnak vágya: hisz annyi istenfélô ember sok szép példája áll elôtted. ======================================================================== I./19. A jó szerzetes foglalatossága I. A jó szerzetes életében minden erénynek föl kell ragyognia. Belül is olyannak kell lennie, amilyennek kívülrôl látják az emberek. Sôt sokkal többnek kell belül lennie, mint amennyi kívül meglátszik belôle, mert a mi vizsgáló bíránk Isten, akárhol vagyunk, ôt kell mindenek fölött tisztelnünk, s az angyalokhoz illô tisztaságban kell elôtte járnunk. Naponta meg kell újítanunk eltökélt szándékunkat, úgy kell magunkat a buzgóságra serkentenünk, mintha ma léptünk volna a szerzetbe, és azt kell mondogatnunk: Segíts meg engem, Úristen, jó elhatározásomban és a te szent szolgálatodban; add, hogy most, ma, egész elszánással nekifogjak, mert semmi az, amit eddig tettem. Igyekezetünk mértéke szerint haladunk elôre a jóban, és annak, aki komolyan haladni akar, nagy szorgalommal kell munkálkodnia. Ha még az is gyakran ellankad, aki nagy elszánással fog munkához, mi lesz abból, aki csak néha-néha és kevesebb eltökéléssel újítja meg jófeltételét? Sokféle úton-módon eshetik, hogy jó elhatározásunktól eltántorodunk, márpedig kárvallás nélkül alig mulaszthatunk el valami kicsit is szokott gyakorlatainkból. Az igazaknak jó föltétele inkább függ Isten kegyelmén, mint saját bölcsességükön, azért mindig ôbenne bíznak, akármihez fognak. Mert ember tervez, Isten végez, és nincs az ember hatalmában az ô dolgainak véghezvitele. Ha néha Isten szolgálata vagy felebarátunk haszna miatt hagyjuk el megszokott gyakorlatunkat, könnyű lesz késôbb pótolnunk. Ha azonban lelkünk lankadása miatt vagy hanyagságból ok nélkül hagyunk el valamit, az elég nagy hiba, kártékony következményeit tapasztalni fogjuk. Ha minden erônkkel nekifeszülünk is, sokszor alulmaradunk. De mindig kell, hogy legyen valami világos jó föltételünk, fôképpen az ellen, ami leginkább gátol a jóban. II. Külsô és belsô ügyeinket egyformán meg kell vizsgálnunk és rendben kell tartanunk, mert a jóban való elômenetelhez mindkettô egyformán szükséges. Ha nem tudsz folyton magadra figyelni, legalább idônként, legalább napjában egyszer szállj magadba: reggel vagy este. Reggel tűzz ki határozott célt, este vizsgáld meg lelkiismeretedet milyen voltál ma, mit ért, amit szóltál, tettél, gondoltál: mert valószínű, hogy mindezekben nemegyszer megbántottad Istent és felebarátodat. Övezd föl magad, mint férfihoz illik, az ördög cselvetései ellen, vess féket torkodra, akkor könnyebben megzabolázod minden testi hajlandóságodat. Sose add át magad egészen a tétlenségnek: vagy olvass, vagy írjál, vagy imádkozz, vagy elmélkedj, vagy munkálkodjál valami közhasznú dolgon. Az önsanyargatással azonban vigyázni kell, ezeket nem vállalhatja mindenki egyformán. Ami nem mindenkinek közös gyakorlata, azt nem kell nyilvánosan végezni, mert a magángyakorlatokat nagyobb biztonságban végezhetjük, ha félrevonulunk. Arra azonban vigyázz, hogy ne légy rest a közös gyakorlatokra, s hajlandóbb azokra, amelyeket magad választottál; hanem teljesen és pontosan végezd el, amit rád róttak, s ha még idôd engedi, akkor vonulj vissza, amint saját imádságos igyekezeted kívánja. Nem tetszhetik mindenkinek ugyanaz a gyakorlat: egyiknek ez, másiknak az használ. Még az idôk váltakozása szerint is különbözô ájtatosságokhoz van kedvünk: mert más esik jól ünnepnap, más hétköznapokon. Másra van szükségünk kísértések idején, másra akkor, ha békében és nyugalomban élünk. Másra esik jól gondolnunk akkor, amikor szomorúak vagyunk, másra akkor, amikor örvendezünk az Úrban. A fô ünnepek táján újult kedvvel kell imádságos gyakorlatainkat végeznünk, és még buzgóbban kell kérnünk a szentek segítségét. Ünneptôl ünnepig legyen valami jó elhatározásunk, mintha a következô ünnepen meghalnánk, és az örök ünnepre költöznénk. Azért a szent idôkben szorgalmasan készülnünk kell, és istenesebb életet kell élnünk; minden szabályt szigorúbban megtartanunk, mintha csakhamar elvennénk Istentôl fáradozásunk jutalmát. Ha pedig az mégis késôbbre marad, tulajdonítsuk annak, hogy nem készültünk fel eléggé, és méltatlanok voltunk még arra a nagy dicsôségre, amelynek az Istentôl elrendelt idôben meg kell nyilvánulnia bennünk: ezért aztán igyekezzünk a halálra még jobban elkészülni. Boldog az a szolga, mondja Szent Lukács evangélista, akit ébren talál Ura, amikor eljön, bizony, bizony mondom nektek, rábízza majd minden javait. ======================================================================== I./20. A magány és a hallgatás kedvelése I. Keress alkalmas idôt arra, hogy önmagaddal foglalkozzál, és Isten jótéteményeit újra meg újra végiggondoljad. Hagyd azt, ami csak a kíváncsiság fölcsigázására való, azt fontolgasd, ami nemcsak elfoglal, hanem arra indít, hogy magadba szállj. Ha megtartóztatnád magad a fölösleges beszédtôl, a fölösleges ide-oda mászkálástól, a sokféle újság és morgolódás meghallgatásától; volna elegendô és alkalmas idôd arra, hogy belemélyedj a hasznos elmélkedésekbe. A legnagyobb szentek, amikor csak lehetett, nem vegyültek az emberek közé, és jobb szerettek a rejtekben Istennek szolgálni. Valaki azt mondta: Ahányszor csak emberek között voltam, emberségemben megrövidültem. Ezt többször tapasztaljuk, ha sokat nyájaskodunk. Könnyebb egy szót sem szólni, mint a szólásban mértéket tartani. Könnyebb otthon veszteg maradni, mint odakint annak rendje és módja szerint vigyázni magunkra. Aki tehát azon van, hogy belsô, lelki értékekre szert tegyen, kell, hogy Jézussal együtt elvonuljon a sokaságtól. II. Csak az léphet bátran az emberek elé, aki szívesen rejtôzködik. Csak az szólhat bátran, aki szívesen hallgat. Csak az vezethet bátran, aki szívesen vállalja az alárendelt szerepét. Csak az örvendezhet bátran, akinek jó a lelkiismerete. S a szentek bátorságát mindig átjárta az istenfélelem; attól, hogy nagyszerű erények s kegyelem ékesítették ôket, nem lankadt igyekezetük, nem kisebbedett alázatosságuk. A gonoszok bátorsága pedig a gôgbôl és a kevélységbôl fakad, és végül önáltatássá változik. Soha ebben az életben ne remélj magadnak teljes biztonságot, még akkor se, ha jó szerzetesnek, szent életű remetének látszol. Akiket jobbnak tartanak az emberek, azok gyakran veszedelembe sodródnak, mert elbizakodnak. Azért sokkal hasznosabb, ha nem kerüli el ôket minden kísértés, hanem gyakran támadásban van részük, hogy elbizakodva kevélységre ne vetemedjenek, s külsô vigasztalások után ne nézzenek. III. Ó, milyen tiszta lehetne a lelkiismerete annak, aki sohasem hajszolna mulandó örömet, sohasem törôdnék evilággal. Ó milyen nagy békében és nyugalomban élne, aki minden hiábavaló gondot félretenne, és csak az üdvösséget illetô, isteni dolgokra gondolna, minden reményét Istenbe vetné. Senki sem méltó a mennyei vigasztalásokra, csak az, aki szorgalmasan gyakorolja magát a szent összeszedettségben. Ha azt akarod, hogy egészen összeszedhesd magad, vonulj vissza hálófülkédbe, zárd ki a világ zaját, amint írva van, nyugvóhelyeteken szálljatok magatokba. A cellában megtalálod azt, amit odakint gyakran elveszítesz. Ha sokat tartózkodol benne, megkedveled a cellát, ha rosszul ôrzöd, megutálod. Ha szerzeteséleted kezdetén jól belakod, és hűséges ôrének bizonyulsz, késôbb kedves barátod és nagy vigasztalásod lesz. A csöndességben és a nyugalomban halad elôre az istenfélô lélek, ott tanulja meg mindazt, ami az írásokban rejtôzik: ott akad rá a könnyek patakjára, amelyben éjszakánként megmosdik és megtisztul; hogy teremtôjével mind bizalmasabb kapcsolatba kerüljön: ahogy egyre jobban elszakad a világi zenebonától. Aki tehát elszakad ismerôseitôl és barátaitól, ahhoz közelebb lép Isten és az ô szent angyalai. IV. Jobb, ha rejtekben vagyunk, és a magunk dolgával törôdünk, mint ha magunkról megfeledkezve akár csodajeleket művelünk. Dicséretére válik a szerzetesfélének, ha ritkán megy a városba, ha nem szeret emberek elôtt mutatkozni, közöttük forgolódni. Minek akarod látni azt, amit bírnod tilos? Elmúlik a világ és minden kívánsága. Érzéki kíváncsiságod arra biztat, hogy járj, kelj mindenfelé; de mikor vége a kimenôdnek, mit hozol haza: nyomott lelkiismeretet és megosztott szívet. Vígan indulsz kifelé, és gyakran szomorúan térsz haza: a jókedvű éjszakázásra keserves reggel következik. Így minden testi öröm hízelegve lopja közeledbe magát, de végül megmar és vesztedet okozza. Mit láthatsz másutt, amit itt ne láthatnál? Elôtted az ég, föld és minden elemek: nem ezekbôl van-e minden? Mit láthatsz másutt, ami sokáig megmarad a nap alatt? Azt hiszed talán, hogy egyszer eljutsz az elég-hez? Azt el nem éred soha! Ha minden szemed elôtt volna is, ami most van, mind, mind hiába látnád. Emeld föl szemedet a magasságos Istenre: és imádkozzál bűneidért, hanyagságodért. Hagyd a hiábavalóságokat azoknak, akik ilyesmi után törik magukat, te pedig arra figyelj, amit Isten parancsol neked. Zárd magadra az ajtót, hívd magadhoz Jézust, akit szeretve szeretsz. Maradj vele celládban: mert máshol nem találhatsz akkora békességet. Ha nem mennél ki, és nem nyitnád meg füledet a világban folyó haszontalan beszédre, az áldott békében jobban elmerülhetnél. Mihelyt új hírek hallásában keresed örömöd, föltétlenül megzavarodik szíved nyugalma. ======================================================================== I./21. A szívbéli töredelem I. Ha valamit haladni akarsz, gyökerezz bele Isten félelmébe; és ne légy túlságosan szabados, hanem minden érzékedet vesd fegyelem alá: idétlen vigadozásra se add a fejed. Szenteld magad szívbéli töredelemre, és megtalálod az igazi jámborság forrását. A töredelem sok jónak ismeretére elvezet, amit a könnyelműség hamar elveszteget. Nagy csoda, hogy ember valaha önfeledten vigadhat e világon: ha számkivetett voltát megfontolja és lelkének sok veszedelmét latra veti. Csak szívünk figyelmetlensége és a hibáinkkal való nemtörôdésünk lehet a magyarázata annak, hogy nem érezzük lelkünk sérelmeit, ezért nevetünk gyakran olyankor is, amikor inkább sírnunk kellene. Nincs igazi szabadság, sem tisztességes jókedv, csak Isten félelmében és jó lelkiismerettel. Boldog, aki a figyelmét szerte húzó hatásoktól függetlenedni tudja, s magába szállva a szent töredelem belsô központjához eltalál. Boldog, aki megtagadja magától mindazt, ami beszennyezné, vagy akár csak meg is nehezítené a lelkiismeretét. II. Küzdj férfihoz illôen: szokást szokással gyôzz le. Ha te tudod magukra hagyni az embereket, ôk is magadra hagynak majd, hogy végezd dolgodat. Ne vedd magadra mások dolgát, és ne bonyolódjál a nagyobbak ügyes- bajos gondjaiba. Elsôsorban magadra figyelj: és minden kedves embered elôtt magadat intsd különös nagy igyekezettel. Ha az emberek nem kedvelnek, amiatt ne szomorkodjál, az essék nehezedre, ha önmagaddal nem vagy megelégedve, vagy ha magadra nem vigyázol, ahogy Isten szolgájához és derék szerzeteshez illenék. Hasznosabb és biztonságosabb, ha az embernek, míg itt a földön él, nincs része sok vigasztalásban, fôleg olyanban amely test szerint való. De ha isteni vigasztalásban nincs vagy csak nagyon ritkán van részünk, abban mi vagyunk vétkesek, mert nem keressük a szívbéli töredelmet: nem vetjük el teljesen a hiábavaló, külsô vigasztalásokat. Ismerd el, hogy méltatlan vagy az isteni vigasztalásra: sokkal méltóbb mindenféle zaklatásra. Amikor az ember egészen magába száll, akkor terhére van, keserű neki az egész világ. III. A derék ember mindig talál elegendô okot a fájdalomra és a sírásra. Hisz akár önmagát nézi, akár felebarátjáról gondolkodik: látja, hogy senki nem él itt háborgattatás nélkül. És minél komolyabban vizsgálgatja magát, annál jobban elszomorodik. Jogos fájdalom és belsô töredelem akkor ébred bennünk, ha bűneinken és hibáinkon elmélkedünk, amelyek olyannyira behálóznak, hogy a mennyei dolgokról elmélkedni ritkán tudunk. Ha többet gondolkodnál halálodon, mint a hosszú életen, minden bizonnyal jobban igyekeznél megjavulni. Ha pedig szívedben a kárhozatnak és a tisztító tűznek eljövendô kínjait át meg átelmélkednéd, azt hiszem, hogy minden munkát és fájdalmat örömest elviselnél, és semmiféle szigorúságtól vissza nem rettennél. De mivel mindazt nem vesszük szívünkre, a világ hízelgését pedig igencsak kedveljük, azért langyosak és nagyon restek maradunk. Gyakran kevés bennünk a lélek, azért fakad olyan könnyen panaszra szegény testünk. Esedezzél hát alázatosan Istenhez, hogy adja meg neked a töredelem lelkét: és mondd a prófétával: Etess engem, Uram, a könnyek kenyerével, és add nekem mértéked szerint a könnyek italát. ======================================================================== I./22. Az ember nyomorúságának megfontolása I. Szánandó vagy, akárhol légy, akárhova fordulj is, ha Istenhez nem térsz. Mit háborogsz, hogy nem sikerül minden úgy, ahogyan szeretnéd, óhajtanád? Ki az, akinek minden kívánsága szerint történik? Sem én, sem te; sem senki ember a földön. Senki a föld hátán nincs valamilyen háborgattatás és búsulás nélkül: sem király, sem pápa. Kinek van legjobb dolga? Bizony annak, aki Istenért valamit el tud viselni. Sok éretlen és gyönge ember azt mondja: lám, milyen jól megy ennek vagy annak, milyen gazdag, mily nagy úr, milyen hatalmas, mily nagy tisztesség övezi. De figyelj a mennyei jókra, és belátod, hogy mindezek az ideigtartó javak csak semmik, bizonytalanok, sôt igen terhesek, mert nem lehet ôket mindennapos törôdés és rettegés nélkül birtokolni. Nem abban áll az ember boldogsága, hogy evilági javakban dúskáljon, elég neki annyi, amivel szükségét beéri. Bizony nyomorúság e világon élni. Minél inkább igyekszik valaki lelki emberré alakulni, annál keserűbb neki a földi élet: mert jobban érzi, tisztábban átlátja a romlott emberi természet fogyatkozásait. Mert enni, inni, virrasztani, aludni, pihenni, dolgozni és a természet többi szükségletének eleget tenni bizony nagy nyomorúság és búbánat a befelé figyelô embernek: aki örömest volna szabad és mentes minden bűntôl. Evilágban a testi szükségletek valóban nagy terhet jelentenek a belsô emberek számára. Azért fohászkodik a próféta, hogy mindezektôl szabad lehessen mondván: Ragadj ki engem, Uram, sokféle szükségeimbôl. De jaj azoknak, akik nem értik át nyomorúságukat: nagyobb jaj azoknak, akik még szeretik is ezt a nyomorult és romlandó életet. Mert némelyek annyira belészeretnek, bár kézi munkájukkal, sôt koldulásukkal alig szerzik meg a mindennapit, hogy ha mindig itt élhetnének, nem törôdnének Isten országával. Bizony eszeveszett és hitetlen szívű ember az, akit annyira rabul ejtenek a földi dolgok, hogy semmi másnak jóízét nem érzi. Az effélék, szegények végtére keservesen meglátják, milyen hitvány semmiség volt, amit szerettek. Istennek szentjei és Krisztusnak imádságos életet élô barátai nem törôdtek azzal, ami a testnek kedves, sem azzal, ami evilágon virul, minden reményük, igyekezetük az örök javakra irányult. Minden kívánságuk arra gerjedezett, ami odafent van és örökkévaló, a látható dolgok szeretete nem húzhatta le ôket. Ne veszítsd el, testvér, a lelki elômenetelben való bizodalmat, míg annak ideje, órája van. Miért halogatnád, ami jót elhatároztál? Kelj fel, fogj hozzá nyomban és mondd: Most van itt a cselekvés ideje, most van ideje a küzdelemnek, most van alkalmas idô a megjavulásra. Amikor rosszul megy a sorod, és zaklatásokban van részed, akkor van az érdemszerzés ideje. Tűzön, vízen kell átgázolnod, csak úgy juthatsz el a nyugalomba. Ha magaddal nem tusakodol, nem gyôzöd le a vétket. Amíg e gyarló testben élünk, bűn nélkül nem lehetünk: a csömör és a szomorúság el nem kerül. Bizony szeretnénk minden nyomorúságtól békében lenni; de mivel a bűn által elveszítettük az ártatlanságot: elvesztettük az igazi boldogságot is. Azért türelemmel kell lennünk, és Isten irgalmára kell hagyatkoznunk: amíg el nem múlik ez a mocskos világ, és ezt a halálra szánt létet magához nem ragadja az élet. II. Ó milyen gyarló az ember: mindig hajlandó a rosszra. Ma meggyónod bűneidet: holnap újra elköveted, amit meggyóntál. Most eltökéled magadban, hogy többé nem teszed, és egy óra múlva úgy elbuksz, mintha semmit el nem határoztál volna. Méltán megalázhatjuk hát magunkat, és semmi okunk sincs az elbizakodásra, oly igen gyarlók és állhatatlanok vagyunk. Azt is hamar elveszíthetjük hanyagságunkkal, amit a kegyelem segítségével nagy nehezen megszereztünk. Mi lesz velünk éltünk utóján, ha már ily korán ellankadunk? Jaj nekünk, ha úgy átadjuk magunkat a nyugalomnak, mint ha már a béke és a biztonság venne körül: pedig még nyoma sincs életünkben az igazi szentségnek. Bizony ránk férne, hogy újra tanítsanak minket, mint jó noviciusokat, a jó erkölcsre, hátha úgy megjavulnánk, és lelkiekben elôre jutnánk. ======================================================================== I./23. A halálról való elmélkedés I. Földi pályádnak hamar végére érsz, gondold hát meg, hányadán állsz. Ma él az ember, holnapra elenyészik. S mihelyt nem látják, egykettôre el is felejtik. Ó milyen tompa és érzéketlen az emberi szív, hogy csak a jelenvalón gondolkodik, ahelyett, hogy inkább az eljövendôkre tekintene. Bármit gondolsz vagy teszel, úgy kellene intézned, mintha holnap meg kellene halnod. Ha tiszta volna a lelkiismereted, nem nagyon félnél a haláltól. Jobb volna a bűntôl ôrizkedned, mint a halál elôl menekülnöd. Ha ma nem vagy készen, holnap hogy leszel? A holnap bizonytalan, s mit tudod, rád virrad-e? Mire jó sokáig élnünk, ha olyan keveset javulunk? Jaj, a hosszú élet nem mindig szolgál javulásunkra, sokszor inkább a bűnt gyarapítja. Bárcsak legalább egy nap jól éltünk volna ezen a földön. Soknak feje fölött évek múlnak el a szerzetbe lépése óta, de javulásának nincs sok látatja. Ha rettentô dolog meghalni, tovább élni talán veszedelmesebb. Boldog, aki mindig szeme elôtt tartja halála óráját és minden nap fölkészül a halálra. Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy neked is ugyanazon az úton kell elmenned. Ha reggelre virradsz, gondold azt, hogy nem éred meg az estét. Ha rádesteledik, reggelt ne ígérj magadnak. Mindig készen légy tehát, és úgy élj, hogy a halál sohase érjen készületlen. Sokan hirtelen és készületlenül halnak meg, mert amely órában nem gondolnánk, eljön az Emberfia. Amikor az az utolsó óra rádköszönt, egészen új színben látod majd elmúlt életedet: és igen megbánod, hogy olyan rest és tunya voltál. II. Milyen boldog az elôrelátó, aki igyekszik olyan lenni éltében, amilyen akkor szeretne lenni, amikor majd meg kell halnia. Mert az bizakodhatik a szép halálban, aki a világ tökéletes megvetésére eljut, aki buzgón törekszik arra, hogy az erényekben gyarapodjon, akiben megvan a fegyelem szeretete, a bűnbánó töredelem, az engedelmesség készsége, az önmegtagadás: és aki Krisztus szeretetéért szívesen elvisel bármit, ami kedve ellen való. Sok jót tehetsz, míg egészséges vagy: de ha egyszer ágynak dôlsz, nem tudom, mire lesz erôd. A betegség kevés embernek válik javulására: éppígy akik sokat kóborolnak, ritkán válnak szentté. Ne bízzál barátaidban és rokonaidban, és ne halogasd üdvösséged dolgát: mert hamarabb elfeledkeznek rólad az emberek, mint gondolnád. Jobb most idejekorán gondoskodni, és valami jót magad elé küldeni Istenhez, mint mások segítségében bizakodni. Ha most nem gondolsz magadra, ki gondol majd veled annak idején? Most van a drága idô: most vannak itt az üdvösség napjai: most az alkalmas idô. De kár, hogy több haszonra nem fordítod, pedig most érdemelhetnéd meg az örök életet. Fordul majd úgy, hogy vágyva vágynál egy napot vagy egyetlen órát életed megjobbítására: de nem tudom, kikönyörögheted-e. Ébredj hát, kedves testvér, ily nagy veszedelembôl szabadulhatsz, ily rettenetes bajtól menekülhetsz, ha el nem bízod magad, s mindenkor szemed elôtt forgatod a halált. Iparkodj hát most úgy élni, hogy halálod óráján inkább örömre, mint félelemre legyen okod. Most kezdj meghalni a világnak, hogy akkor élni kezdhess Krisztussal. Most utálj meg mindent, hogy akkor szabadon Krisztushoz siethess. Most sanyargasd testedet vezekléssel, hogy akkor biztos reménységgel lehess. III. Ó, te együgyű, miért gondolod, hogy sokáig élsz; holott a holnapi napod is bizonytalan? Mily sokan csalódtak, és váratlanul költöztek el. Hányszor hallhattad, hogy mondogatják: ez kard által halt, az megfulladt, amaz leesett valahonnan s nyakát törte, egynek az étel akadt a torkán, másnak játék közben lett vége: ki tűz, ki fegyver, ki döghalál, ki haramiák miatt veszett; így mindegyik halállal végezte: és az emberek élete mint az árnyék hirtelen elmúlik. Ki emlékezik majd rád holtod után, és ki imádkozik érted? Tedd hát, tedd most, kedvesem, amit csak tehetsz, mert nem tudod, mikor ér utol a halál: azt sem tudhatod, mi vár rád holtod után. Most van idôd: gyűjts halhatatlan kincseket. Üdvösségeden kívül másra ne gondolj: csak azzal törôdj, ami Istené. Szerezz barátokat magadnak azzal, hogy Isten szentjeit tiszteled, és tetteiket utánozod; hogy amikor e világból kimúlsz, befogadjanak az örök hajlékokba. Élj mindig úgy, mint aki zarándok és jövevény ezen a földön: és semmi köze sincs evilág dolgaihoz. Ôrizd úgy szívedet, hogy szabad legyen, és az odafönt valókra, Istenre nyíljon, mert nincs itt maradandó városunk. Oda igazítsd mindennapos imádat, könnyhullatás közt jajgatásodat: hogy holtod után lelked méltó legyen boldog utat találni Istenhez. ======================================================================== I./24. Az ítélet és a bűnök büntetése I. Minden ügyben a végre figyelj: hogyan állsz majd meg szigorú bírád elôtt, aki elôtt semmi sem titok, akit ajándék meg nem veszteget, mentegetôzés nem enyhít, hanem igazság szerint ítél. Ó nyomorult és ostoba bűnös, mit felelsz majd Istennek, aki minden bűnödet ismeri, hiszen sokszor a haragvó embernek tekintetétôl is rettegsz. Miért nem készülsz az ítélet napjára, amikor majd senki más mögé nem bújhat, védelmet másnál nem kereshet, hanem ki-ki magának elegendô terhe lesz? Most hasznos a fáradságod, elfogadásra talál a könnyed, meghallgatásra a jajveszékelésed: elégtételre és lelked tisztogatására alkalmas a kesergésed. Nagy és üdvösséges tisztulása van a szenvedô embernek, ha úgy állja a rajta esett jogtalanságokat, hogy inkább a másik bűnén bánkódik, mint a maga sérelmén; ha örömest imádkozik azokért, akik ellene fordulnak: és vétküket szívbôl megbocsátja; ha maga nem késik bocsánatot kérni másoktól; ha könnyebben könyörül, mint haragszik; ha önmagán gyakran erôt vesz: és azon van, hogy testét teljesen lelkének vesse alá. Jobb most bűneinket letisztogatni, hibáinkat lenyesni, mint a tisztító helyre hagyni a tôlük való szabadulást. Magunkat csapjuk be, ha testünket rendetlen szeretettel szeretjük. Mi mást emészt el az a tűz, mint a bűneidet? Minél engedékenyebb vagy most önmagaddal szemben, tested kívánságait követve, annyival keményebben lakolsz majd, annál több égetni valót gyűjtesz. II. Ki miben vétett, abban fog keservesebben bűnhôdni. Ott a resteket égô ösztökékkel döfködik, a torkosokat iszonyú éhséggel, szomjúsággal kínozzák. A paráznákat és a testi élvezetek kergetôit izzó szurokkal és büdös kénnel öntözik, az irigyek, mint veszett kutyák, vonítanak a fájdalomtól. Nem lesz semmi vétek, amelyre ne sújtana sajátos büntetés. Ott a gôgösök szégyennel telnek el, a fösvényeket szánalmas szegénység szorongatja. Az ott való kínban nehezebb lesz egyetlen óra, mint itt száz esztendô a legkeményebb vezeklésben. Ott semmi nyugalmuk, semmi vigasztalásuk nem lesz a bűnhôdôknek, itt mégis néha szünete van a fáradozásnak, és enyhülést találunk barátaink vigasztalásában. Most légy hát gondos, magaddal törôdô, most bánd bűneidet, hogy az ítélet napján biztonságban lehess a szentek között. Mert akkor az igazak nagy bátorságban állnak azokkal szemben, akik sanyargatták és elnyomták ôket. Akkor ítélni fog, aki most alázatosan az emberek ítélete alá veti magát. Akkor nagy biztonságban lesz a szegény s az alázatos: rettegve retteg a kevély. Akkor kiderül majd, hogy az volt bölcs e világon, aki Krisztusért megtanult oktalan és megvetett emberként élni. Akkor kedves lesz minden türelemmel viselt zaklattatás, és minden gonoszság befogja száját. Akkor örvend minden Istennel törôdô ember, és kesereg minden istentelen. Akkor jobban vigad a megsanyargatott test, mint amelyik mindig gyönyörökkel lakott jól. Akkor fényessé változik a kopott köntös: és elsötétül a finom öltözet. Akkor több dicséretet kap a szegényes hajlék, mint az aranyos palota. Akkor hasznosabb lesz az állhatatos béketűrés mint a világnak minden hatalma. Akkor jobban felmagasztosul az ôszinte engedelmesség, mint minden világias ravaszkodás. Akkor több örömet szerez a tiszta lelkiismeret, mint a tudós bölcselkedés. Akkor a gazdagság megvetése többet nyom a latba, mint a földön lakók minden vagyona. Akkor nagyobb vigasztalást jelent az áhítatos ima, mint a gazdag lakoma. Akkor nagyobb öröm lesz, hogy megtartottad a szilenciumot, mint hogy sokat szaporítottad a szót. Akkor többet érnek a szent cselekedetek, mint a sok szép beszéd. Akkor több tetszésre talál a kemény élet és a szigorú vezeklés, mint minden evilági gyönyörűség. Tudj most egy keveset szenvedni, hogy akkor a nagyobbaktól szabadulhass. Itt próbáld meg elôször, mit bírsz majd odaát. Ha most olyan keveset tudsz elviselni, hogyan viselnéd az örökkétartó kínokat? Ha most csekélyke szenvedésben elveszted türelmedet, mire visz a kárhozat tüze? Lám, valóban nem lehet részed kétféle örömben: hogy evilágon is gyönyörűségben élj, és aztán Krisztussal is uralkodjál. Ha mindmáig szakadatlanul nagy megbecsülésben és élvezetek közt éltél volna, mi hasznod volna belôle, ha ezennyomban meg kellene halnod? Minden hiábavalóság tehát, csak az nem, hogy Istent szeressük s egyedül neki szolgáljunk. Mert az, aki egész szívvel szereti Istent, sem haláltól, sem büntetéstôl, sem ítélettôl, sem kárhozattól nem fél: a tökéletes szeretet biztos utat nyit Istenhez. Aki pedig még örömét leli a bűnben, az, nem csoda, ha fél a haláltól meg az ítélettôl. Egyébként is jó, hogy ha már a szeretet nem tart vissza a rossztól, legalább a kárhozattól való félelem kordában tartson. Aki aztán Isten félelmét nem ismeri, sokáig nem maradhat meg a jóban: hanem elôbb-utóbb a sátán hálójába kerül. ======================================================================== I./25. Azon kell lennünk, hogy egész életünket jobbá tegyük I. Légy éber és szorgalmas Isten szolgálatában; gyakran gondold meg, mivégre jöttél ide: miért hagytad el a világot. Ugye azért, hogy Istennek élj és lelki emberré válj? Buzdulj tehát a jóban való haladásra, mert hamarosan megkapod fáradozásod jutalmát és akkor már nem lesz sem félelem sem fájdalom körülötted. Most egy kicsit fáradozol: és hosszú nyugodalmat, sôt örök boldogságot találsz. Ha te hűséges és serény maradsz minden tennivalódban, bizonyos, hogy Isten is hűséges és bôkezű lesz a fizetésben. Nem alhatik ki benned a remény, hogy elnyered a pálmát; de el sem bízhatod magad, hogy el ne lankadj, vagy fel ne fuvalkodjál. II. Egyszer valaki nagy lelki nyugtalansággal sokat hányódott félelem és remény között; egy alkalommal elöntötte a szomorúság, és a templomban egy oltár elôtt leborulva imádkozott. Ezeket fontolgatta magában: Bárcsak tudnám, hogy végig megmaradok a jóban! Nyomban hallotta lelkében Isten feleletét. Vajon, ha tudnád, mitévô volnál? Tedd most, amit akkor tennél, és biztonságban leszel. Mindjárt megvigasztalódott, megerôsödött, Isten akaratára bízta magát: és megszűnt a nyugtalan hánykolódás. Nem kutatott többé okvetlenkedve, hogy tudja, mi fog történni, hanem inkább azt tudakolta, mi Isten kedves és teljes akarata: minden jónak elkezdésében és véghezvitelében. Bízzál az Úrban és tedd a jót, mondja a próféta, és tiéd lesz az ígéret földje, betelsz majd annak gazdagságaival. Egy tart vissza sokakat a haladástól, önmaguk buzgó javítgatásától: az, hogy irtóznak mindentôl, ami nehéz; visszariadnak a küzdelemtôl. Hiszen azok gyarapodnak leginkább, mindenki másnál jobban az erényekben, akik keményebben igyekszenek megküzdeni azzal, ami a legnehezebb és leginkább kedvük ellen való. Mert ott halad jobban az ember, ott érdemel több kegyelmet, ahol önmagát jobban legyôzi és megtagadja. Nem egyformán van kinek-kinek mit legyôznie s miben önmegtagadást vállalnia. De aki szorgalmasabb az igyekezetben, az elôbbre jut, még ha több vétkes indulata van is, mint más, aki szelídebb erkölcsű, de kevesebb elszántsággal törekszik az erények megvalósítására. Kivált két dolog szolgál komoly javulásunkra: hogy erônek erejével megtartóztassuk magunkat attól, ami iránt a természetünk vétkes hajlandóságot érez, s hogy nagyon buzgón törekedjünk épp arra a jóra, aminek leginkább híjával vagyunk. Attól is gondosabban ôrizkedjél, azt is gyôzd meg magadban, amit másokban legtöbbször hibáztatsz. Mindenhol használd fel, ami épülésedre lehet: ha jó példát látsz vagy hallasz, gerjedj föl annak követésére. Ha pedig megrovásra valót veszel észre, ügyelj, magad is ugyanazt ne tedd. Vagy ha már megtetted, minél gyorsabban igyekezz szabadulni tôle. Amint a te szemed másokon jár, téged ugyanúgy mások figyelnek. Milyen kedves és gyönyörűséges dolog, ha buzgó és istenfélô testvéreket láthatunk magunk körül: akiknek erkölcse tiszta, akik megtartják a fegyelmet. Viszont milyen szomorú és nehéz zabolátlanok között élni, akik nem valósítják, amire hivatásuk szólítja ôket. Milyen veszedelem, ha valaki nem sokba veszi azt az elhatározást, amellyel hivatását vállalta, és az után veti magát, amihez semmi köze. III. Sose veszítsd szemed elôl, amit fogadtál, és tekints mindig a Megfeszítettre. Van mit szégyellned, ha Jézus Krisztus életére nézel, hogy még mindig nem igyekeztél jobban ahhoz szabni magadat: pedig régtôl fogva járod az Isten útját. Az a szerzetes, aki figyelmesen és áhítatosan elmerül az Úr életének és kínszenvedésének meggondolásában, abban mindent bôven megtalál, ami csak hasznos és szükséges, nincs szükség arra, hogy Jézuson kívül valami jobbat keressen. Ó ha szívünkbe költöznék a megfeszített Jézus: mily hamar megtanítana mindenre! A jó szerzetes mindent kedvesen vesz, és értô lélekkel fogad, amit parancsolnak neki. A hanyag és lusta szerzetes egyik felháborodásból a másikba esik, és minden felôl csak kellemetlenség éri; mert nincs belsô vigasztalása: külsôt meg nem kereshet. A fegyelmen kívül élô szerzetes súlyos botlás kockázatában él. Aki a kényelmesebbet és a könnyebbet keresi, mindig keservesebb úton jár, mert sem ez, sem az nem tetszik neki. Hogyan él sok más szerzetes, akik komolyan veszik a kolostori fegyelmet? Ritkán járnak ki, visszavonulva élnek, szegényesen táplálkoznak, durva ruhákba öltöznek, sokat dolgoznak, keveset beszélnek, sokáig virrasztanak, korán fölkelnek, hosszú idôt szánnak imádságra, gyakran elmélkednek: magukat minden szigorú fegyelembe foglalják. Figyelj a karthauziakra, a ciszterciekre meg annyi más rend szerzeteseire, szerzetesnôire: milyen szorgalmasan fölkelnek minden éjszaka, hogy zsoltározzanak. Bizony szégyen volna, ha te ebben a szent feladatban restnek bizonyulnál, miközben annyi szerzetes Isten dicséretével ébred. Ó bárcsak semmi más tennivalónk ne volna, csak Urunkat, Istenünket dicsérhetnénk szívünk, torkunk szakadtáig. Ó, ha sohasem kellene ennünk meg innunk, vagy aludnunk, hanem mindig Istent dicsérhetnénk, és a lelkiekkel foglalkozhatnánk, akkor sokkal boldogabbak volnánk, mint most, amikor mindenféle szükségben a testnek szolgálunk. Bárcsak ne volnának ezek a szükségletek, csak a lélek szellemi éhe s jóllakása, amelyben most oly igen ritkán örvendezhetünk. Amikor az ember eljut odáig, hogy semmiféle teremtett jótól nem várja vigasztalását, akkor kezdi elôször igazán kedvét lelni Istenben, s akkor nyugodtan fogadja a világ bármi változását. Ha nagy jó éri, annak sem örül, ha kevés, azon sem szomorkodik, hanem teljesen és nagy bizodalommal Istenre hagyatkozik, aki ônéki mindenben mindene; aki elôtt semmi el nem vész, meg nem hal, hanem minden ôérte él, és intésére minden vonakodás nélkül engedelmeskedik. Tartsd szemed elôtt folyton, hova tartasz, s hogy az elveszett idô nem tér vissza soha. Törekedés és szorgalom nélkül sohasem válhatsz erényes emberré. Amint lankadni kezdesz, kezdesz romlani. Ha pedig egészen áttüzesít a jóakarat, békét találsz, és munkádat is könnyebben végzed Isten kegyelme és a jónak szeretete miatt. A lelkes és szorgalmas ember kész mindenre. Nagyobb fáradság a vétkek és a gonosz indulatok ellen tusakodni, mint testi munkában verítékezni. Aki nem kerüli a kis vétkeket, lassan-lassan nagyobbakba botlik. Esténként mindig örülni fogsz, ha a napot hasznosan töltötted. Vigyázz magadra, serkentsd magadat, korholgasd magadat, s akárhogy van is mások dolga, te ne hanyagold el önmagadat. Annyi elômeneteled lesz, amennyi erôt magad formálására szánsz. ======================================================================== II./1. A belsô élet I. Isten országa bennetek van -- mondja az Úr. Térj teljes szíveddel az Úrhoz, és fordulj el ettôl a nyomorult világtól: akkor majd lelked nyugalmat talál. Tanuld megvetni, ami odakint van, és egész elszánással az odabent valókra figyelni: meglátod, elérkezik hozzád Isten országa. Mert Isten országa béke és öröm a Szentlélekben, a világ rabjainak nincs részük benne. Hozzád jô Krisztus, és megismerteti veled vigasztalását, ha szíved mélyén méltó lakást készítesz neki. Minden dicsôsége, dísze belülrôl való, nem is leli kedvét semmi másban. A befelé figyelô embert gyakran meglátogatja, kedvesen szól hozzá, gyöngéden vigasztalja, nagy békességgel ajándékozza meg, csaknem hihetetlen közvetlenséggel magához öleli. Rajta hát, hívô lélek, készítsd el szívedet ennek a te vôlegényednek: hogy hozzád jöjjön, és benned lakást vegyen. Hiszen azt mondja: Aki szeret engem, beszédemet megtartja; hozzá megyünk, és lakóhelyet készítünk nála. Adj hát helyet Krisztusnak, és mindenki mástól tagadd meg a belépés jogát. Ha Krisztus a tiéd, gazdag vagy és semmi másra nem szorulsz. Ô gondviselôd és oltalmad, nem kell emberekbe vetned reményedet. Mert az emberek hamar elváltoznak, és hirtelen eltűnnek, Krisztus pedig örökre megmarad, és mindvégig híven pártodra kel. Emberben nem érdemes nagyon bizakodni: hiszen ha mégoly használható és szeretetre méltó is, törékeny és halandó. Viszont amiatt sem kell nagyon szomorkodnod, ha valaki ellened fordul vagy vitába száll veled. Akik ma veled tartanak, holnap ellened fordulhatnak, és fordítva is, akár a szél fúvása. II. Vesd minden bizalmadat Istenbe, félelmednek, szeretetednek egyetlen tárgya ô legyen. Ô majd megfelel érted, és jóra igazítja lépéseidet. Nincs itt maradandó városod, akárhol vagy, vendég vagy, zarándokszállást keresel, nyugalmad nem is lesz soha, hacsak bensôdben Krisztussal nem egyesülsz. Mit nézelôdöl itt, mikor nem ez a te megnyugvásod helye? Úgy van rendjén, hogy a mennyben végy állandó lakást, és minden földi dologra csak mintegy átmenôben vess tekintetet. Minden elmúlik, s velük együtt te is. Jól vigyázz: hozzá ne tapadj ahhoz, ami múlandó, hogy el ne fogjon, és veszted ne okozza. A Magasságban Lakót keresd gondolatoddal, és imádságodat szüntelen Krisztushoz irányítsd. Ha magasztos, mennyei gondolatok elmédbe nem férnek, keress megnyugovást Krisztus kínszenvedésében, és vegyél örömest lakást az ô szent sebeiben. Mert ha Jézus sebeiben és drága stigmáiban igaz bensôséggel menedéket keresel, a megpróbáltatás idején biztos erôforrásra találsz, nem gondolsz majd az emberek véleményével, s még a rágalmazást is könnyen viseled. Krisztust is megvetették itt a földön az emberek, mikor szükséget szenvedett, ismerôsei és barátai is elhagyták szégyenletesen. Krisztus szenvedni akart és vállalta a megvettetést, s te mersz valaki ellen panaszkodni? Krisztusnak voltak ellenségei és szidalmazói, s te azt szeretnéd, hogy mindenki barátod meg jótevôd legyen? Hogyan szolgálhatnád meg a türelem koronáját, ha minden elkerülne, ami kedved ellen van? Ha az után vágyakozol, hogy semmi rosszban se legyen részed, hogyan lehetnél Krisztus barátja? Állj helyt Krisztussal és Krisztusért, ha Krisztussal együtt uralkodni akarsz. Ha egyszer igazán behatoltál volna Jézus belsô gazdagságába, és valamicskét megízlelted volna az ô szenvedélyes szeretetét, most semmit sem törôdnél saját kényelmeddel vagy kényelmetlenségeddel, inkább örülnél annak, ha gyalázat ér, mert Jézus szeretete arra indítja az embert, hogy megvesse önmagát. Aki szereti Jézust és az igazságot, aki igazán belsô életet élô ember és mentes minden rendetlen vonzalomtól, az szabadon Istenhez térhet, lélekben ki tud emelkedni önmagából, és termékeny békére talál. Aki mindent igaz valósága szerint ítél meg, nem úgy, ahogyan beszélnek meg vélekednek róla, az az igazi bölcs, Isten tanítja, nem emberek. Aki a belülvalók szerint igazítja életét, és az elintézni valókat nem annyira a külsô szempontok szerint mérlegeli, az nem válogat a helyben, nem várja az alkalmasabb idôt, hogy imádságos gyakorlatait elvégezze. A belsô ember egykettôre összeszedi magát, mert egészen sohasem feledkezik rá az odakint valókra. Nem akadály számára a külsô munka, vagy ha egy ideig valamivel foglalkoznia kell, hanem ami elôadódik, ahhoz alkalmazkodik. Aki belsôleg fölkészült és rendbeszedett, azt nem zavarja meg az embereknek csodálatos és a józan ésszel ellenkezô viselkedése. A világnak gátló és megosztó hatása olyan mértékben érvényesül életünkben, amennyiben mi magunk a világ javaihoz kapcsolódunk. Ha belül egészen rendben volnál, és szíved tiszta volna, minden javadra válnék, elômeneteledet segítené. Azért szerez sok minden alkalmatlanságot neked, azért zavar meg, mert még nem haltál meg egészen önmagadnak: és nem szakadtál el minden evilági dologtól. Semmi úgy be nem szennyezi és meg nem kötözi az ember szívét, mint a teremtett javak mértéktelen szeretete. Ha elutasítod a külsô vigasztalásokat, képes leszel a mennyei dolgok szemléletére, és gyakran örvendezhetsz bensôdben. ======================================================================== II./2. Az alázatos igénytelenség I. Ne sokat latolgasd, ki van veled, ki ellened; azon légy, azzal törôdj, hogy Isten veled legyen mindenben, amit teszel. Legyen tiszta a lelkiismereted, akkor Isten lesz erôs védelmezôd. Márpedig akit Isten segíteni akar, annak nem árthat senki gonoszsága. Ha tudsz hallgatni és tűrni: minden bizonnyal meglátod Isten segítségét. Ô tudja idejét és módját annak, hogy szabadulást szerezzen neked: így hát egészen ôrá kell bíznod magad. Istené a segítség, ô szabadít meg minden gyalázattól. Sokszor megkívánja alázatosságban való gyarapodásunk, hogy hibáinkat mások megtudják s miattuk megrójanak. Ha hibáinkért megalázkodunk, könnyen engesztelôdésre indítunk másokat, és a ránk neheztelôknek kicsiny fáradsággal elégtételt szerzünk. II. Az alázatos embert Isten védelmezi és megszabadítja: az alázatost szereti és vigasztalja. Az alázatos emberhez lehajol, az alázatost kegyelmével halmozza el, és a megvettetés után megdicsôíti. Az alázatos elôtt fölfedi titkait: gyöngéd hatalommal magához hívja, vonja ôt. Az alázatos ember a megvettetésben is békét talál, mert Istenre épít és nem a világ ítéletére. Ne hidd, hogy valamire is vitted, ha magad mindenkinél kisebbnek nem gondolod. ======================================================================== II./3. A jó és békességszerzô ember I. Elôbb legyen meg benned a béke, akkor mások között is békességet szerezhetsz. A békességszerzô ember nagyobb áldás, mint a nagy tudományú. A szenvedélyektôl vezetett ember a jót is rosszra fordítja, és könnyen elhiszi másról a rosszat. A jó és békességes ember mindent jóra irányít. Akinek a békesség az otthona, az senkire sem gyanakszik. Aki viszont elégedetlen és felháborodott, azt mindig valami gyanú nyugtalanítja. Maga sem nyughatik, mást sem hagy nyugton. Gyakran mond olyasmit, amit nem kellene mondania, s elmulasztja, amit jó lett volna megtennie. Azt figyeli, mi kötelessége volna másnak, s a maga dolgát elhanyagolja. Elôször magadra fordítsd buzgóságodat, aztán majd joggal buzgólkodhatsz felebarátod körül. Te értesz ahhoz, hogy saját tetteidet mentegesd, szépítgesd, de mások mentségét hallatlanra veszed. Méltóbb volna, hogy magadat vádold és testvéredet mentegesd. Ha azt akarod, hogy mások elfogadjanak, fogadd el te is a többieket. II. Nézd csak, milyen messze vagy még az igazi szeretettôl és alázatosságtól: amely senki másra nem néz haraggal, méltatlankodással, csak önmagára. Nem nagy szó derék és szelíd emberekkel egyetértésben élni: ez mindenkinek természet szerint kellemes, hiszen ki-ki örömest marad békében, s akik úgy gondolkodnak mint ô, azokat jobban szereti. De nagy kegyelem és nagyon dicséretes, valóban férfira valló tett békében meglenni goromba, gonosz, fegyelmezetlen emberekkel, vagy akár olyanokkal, akiknek eszejárása más, mint a miénk. III. Vannak, akik magukat békességbe foglalják, és másokkal is békességben élnek. És vannak olyanok is, akik magukban sem teremtenek békét, másokat sem hagynak békében. Másoknak is terhére vannak, de leginkább önmaguknak. Vannak végül olyanok, akik a békességben otthonra találtak, és azon vannak, hogy másokat is megbékítsenek. Igaz: ebben a nyomorúságos életben inkább abban lehet békességünk, hogy alázatosan elviseljük ami kedvünk ellen van, nem abban, hogy egészen elkerül bennünket a bosszúság. Aki jobban megtanul tűrni, nagyobb békéje lesz. Az ilyen ember meggyôzi önmagát, a világnak ura, Krisztus barátja és a mennyország örököse. ======================================================================== II./4. A szív tisztasága és egyszerűsége I. Két szárny emeli az embert a föld fölé: a meg nem osztott egyszerűség és a tisztaság. Az egyszerűségnek a szándékot, a tisztaságnak a cselekvést kell jellemeznie. Az egyszerűség Istenre irányít, a tisztaság birtokba veszi ôt és örömét leli benne. II. Semmi jótett nem lesz haladásod gátja, ha bensôdben szabad vagy minden rendezetlen érzéstôl. Ha semmi másra nem törekszel, csak Isten tetszésére és felebarátod javára, belsô szabadságnak örvendezhetsz. Ha helyén volna a szíved, akkor számodra minden teremtmény az isteni élet tükre és a szent tanítás könyve volna. Nincs olyan kicsiny és semmit érô teremtmény, amely Isten jóságát ne tükrözné. Ha szívedben jó és tiszta volnál, mindent akadály nélkül látnál és helyesen fölfognál. A tiszta szív elôtt megnyílik az ég is, a pokol is. Ki-ki úgy ítéli meg a kívüle valót, amilyen belül ô maga. Ha van öröm a földön, az a tisztaszívű emberé. S ha valahol van kátyú, zaklattatás, azt legjobban a rossz lelkiismeretű ember ismeri. Amint a tűzbe rakott vas megtisztul a rozsdától, és egészen ragyogóra izzik, úgy az ember is, ha szíve mélyébôl Istenhez tér, leveti restségét, és új emberré változik. Mihelyt az ember buzgósága meghűlik, mindjárt megriad a legkisebb tehertôl is, és keresi a külsô vigasztalást. De ha mindenben erôt vesz önmagán, és férfias elszántsággal Isten útjára tér, akkor kevésbe veszi, ami azelôtt nehezére esett. ======================================================================== II./5. A helyes önismeret I. Kell, hogy egy kevéssé tudjunk bizalmatlanok lenni önmagunk iránt, mert gyakran híjával vagyunk a kegyelemnek és a lelki érzékenységnek. Kevéske világosság van bennünk, s azt is egy-kettôre elveszítjük hanyagságunk miatt. Gyakran rá sem eszmélünk, hogy belül mily vakok vagyunk. Gyakran rosszat teszünk, s még rosszabbul mentegetôzünk. Olykor az indulat fűt, és buzgóságnak véljük. Másokat megrovunk apróságok miatt, magunkban a nagyobb hibát sem vesszük észre. Elég hamar észleljük s latra vetjük, amit másoktól szenvedünk, s oda se hederítünk arra, mit kell miattunk másnak elszenvednie. Aki a maga vétkét igazán, pontosan lemérné, az nem ítélne másról olyan keményen. II. A lelki embernek -- bármennyi gondja van --, a legfôbb gondja önmaga. Aki pedig lelkiismeretesen ügyel magára, annak mások megszólásától könnyű tartózkodnia. Sohasem válik belôled összeszedett, igazán lelki ember, ha nem tanulsz meg hallgatni arról, ami nem a te dolgod, s figyelmedet nem fordítod önnönmagadra. Ha egészen magadra és Istenre figyelsz, nem kavar majd föl, amit odakinn tapasztalsz. Hol vagy, ha belsô jelenléted megszűnik? S bár mindent bejártál is, mire volt jó, ha elveszítetted önmagadat? Békére és igaz belsô azonosságra szól a rendeltetésed: kell, hogy minden mást kevesebbre tarts, és csak önmagadra ügyelj. Nagyon sanyarú helyzetbe kerülsz, ha valami mulandót nagyra becsülsz. III. A te szemedben semmi se legyen nagy, magasztos, kedves vagy kívánatos, csak Isten maga, vagy ami Istenre utal. Tartsd mind hiábavalónak, ami vigasztalást teremtmény nyújthat neked. Az Istent szeretô lélek fölébe nô mindennek, ami Istennél alábbvaló. Egyedül Isten az örökkévaló és megmérhetetlen, a mindeneket betöltô, egyedül ô a lélek vigasztalása és szívünk igaz öröme. ======================================================================== II./6. A tiszta lelkiismeretű ember öröme I. A derék ember dicsôsége: a tiszta lelkiismeret. Legyen tiszta a lelkiismereted, s mindig jókedvű leszel. A tiszta lelkiismeret sok mindennek elviselésére képessé tesz, és jókedvű a balsorsban is. A rossz lelkiismeret mindig félénk és nyugtalan. Nyugodtan alszol, ha szíved nem vádolhat. Különben ne örvendj, csak amikor helyesen cselekedtél. Soha sincs igazi örömük, sem belsô békességük a gonoszoknak, mert ,,nincs békéjük az istenteleneknek'' -- mondja az Úr. Még ha azt mondják is: békében vagyunk, nem félünk semmi bajtól, ki merne ártalmunkra lenni! -- ne higgy nekik! Mert hirtelen fölkél Isten haragja, és semmivé válnak tetteik, szándékaik pedig elenyésznek. Helyt állni a megpróbáltatásban nem nehéz annak, aki szeret: mert így helyt állni annyi, mint Krisztus keresztjében dicsekedni. Tűnékeny dicsôség, amit emberek adnak, tôlük fogadunk. Az evilági dicsôséget mindig szomorúság kíséri. II. A jó emberek dicsôsége lelkiismeretükben van, nem az emberek ajkán. Az igazak öröme Istentôl ered és Istenben van, az igazságnak örvendenek. Aki az igaz és örök dicsôségre szomjazik, az nem fut az ideigvaló után. Aki pedig az ideigvaló dicsôséget keresi, vagy szívbôl meg nem veti, az a mennyeit bizonyosan nem becsüli eléggé.Nagy szívbeli nyugalmat élvez, aki nem sokba veszi a dicséretet és a szidalmat. Könnyen elégedett és csöndes szívű lesz, akinek tiszta a lelkiismerete. Nem vagy szentebb, ha dicsérnek, sem hitványabb, ha szidnak, ami vagy, az vagy, s nem mondhatnak nagyobbnak, mint amekkora Isten elôtt vagy. Ha arra figyelsz, mi vagy odabent, önmagad elôtt, akkor nem gondolsz azzal, mit beszélnek rólad az emberek. Az ember a külsôt látja, Isten pedig a szívedben olvas. Az ember a tetteket méri le, Isten pedig a szándékokat. Aki mindig jót tesz, de ugyanakkor kevésre tartja önmagát, az alázatos lelkű ember. Aki semmi teremtett lénytôl nem vár vigasztalást, az nagy tisztaságról és belsô biztonságról tanúskodik. Aki semmi külsô tanúságot nem keres a maga védelmére, arról nyilvánvaló, hogy egészen Istenre bízta magát. Mert azt mondja Szent Pál: ,,Nem az a kipróbált ember, aki magát ajánlja, hanem akit Isten ajánl.'' A lelki ember állapota az, hogy bensejében Istennel járjon, és semmi külsô vonzalom fogva ne tartsa. ======================================================================== II./7. Jézust mindennél jobban kell szeretnünk I. Boldog, aki megérti, mit jelent Jézust szeretni, s önmagunkat megvetni Jézusért. Mindent, ami kedves, el kell hagynunk a kedvesünkért, mert Jézus azt kívánja, hogy csak ôt szeressük minden fölött. A teremtmény szeretete ingatag és megbízhatatlan, Jézus szeretete hűséges és állandó. Aki teremtményhez tapad, elesik az esendôvel: aki Jézust öleli át, örök támaszt talál. II. Ôt szeresd, ôt nyerd meg barátodnak, ha mindenki elhagy, akkor is veled marad, s holtodban veszni nem enged. Egyszer mindenkitôl el kell szakadnod, ha tetszik, ha nem. Éltedben, holtodban Jézushoz ragaszkodj, az ô hűségére számíts, mert egyedül ô lehet segítségedre akkor, amikor minden elvész. A te kedvesed olyan természetű, hogy vetélytársat nem tűr maga mellett, egymaga akarja birtokolni szívedet, királyként elfoglalni azt saját trónusa gyanánt. Ha értenél ahhoz, hogy minden teremtménytôl megüresedj, Jézus szívesen laknék veled. III. Majd mindennek vesztét láthatod, amit Jézuson kívül emberekre építesz. Ne bízz a széltôl ingatott nádban, ne támaszkodjál reá, mert minden ember akár a fű, elhullik minden dicsôsége, mint a mezei virág. Hamar megcsalatkozol, ha csak az emberek külsô viselkedésére figyelsz. Ha csak másokban keresed vigasztalásodat, hasznodat, többször látsz kárt, mint gyarapodást. Ha mindenben Jézust keresed, bizonnyal megtalálod Jézust. Ha pedig magadat keresed, vesztedre magadat találod mindenütt. Mert az az ember, aki nem keresi Jézust, többet árt magának, mint az egész világ és minden ellensége. ======================================================================== II./8. Jézus bizalmas barátsága I.-a) Amikor Jézus velünk van, minden jól megy, és semmi sem látszik nehéznek. Amikor pedig Jézus nincs velünk, minden nagyon nehéz. Mikor Jézus elnémul bennünk, semmit sem ér a külsô vigasztalás. Ha pedig Jézus csak egy szót is szól, nagy vigasztalást szerez. Ugye Mária Magdolna mindjárt fölserkent arról a helyrôl, ahol sírt, amikor Márta megszólította: Itt van a mester és hív téged. Boldog az az óra, amelyben Jézus a könnyek közül a lélek örömére hív. Milyen sivár és kemény az ember Jézus nélkül. Milyen oktalan és hiábavaló, ha valamit kívánsz Jézuson kívül! Nagyobb veszteség az, mint ha az egész világot elvesztenéd. Mit adhat neked a világ Jézus nélkül? Jézus nélkül lennünk sanyarú pokol, Jézussal lennünk édes paradicsom. Ha veled lesz Jézus, semmiféle ellenség nem lehet ártalmadra. Aki Jézust megleli, drága kincset talált, megtalálta a legeslegfôbb jót. Aki pedig Jézust elveszti, nagyon sokat veszít, többet, mint az egész világ. Koldusnál koldusabb, aki Jézus nélkül él: s az a leggazdagabb, aki jóban van Jézussal. I.-b) Nagy művészet érteni ahhoz, hogy Jézussal elbeszélgessünk, nagy okosság tudni, hogyan tarthatjuk magunknál Jézust. Légy alázatos és békesség-kedvelô; akkor veled lesz Jézus. Légy befelé élô, nyugodalmas ember, akkor nálad marad Jézus. Egy-kettôre megfutamítod Jézust, és kegyelmét is elveszíted, ha az odakint valókhoz húzol. Ha pedig ôt megfutamítottad, elveszítetted, kihez futsz majd akkor, hol keresel barátot? Barát nélkül nem lehetsz érdemes ember, s ha Jézus nem lesz mindenkinél kedvesebb barátod, nagyon szomorú és elhagyatott leszel. Fonákul jársz tehát el, ha valaki másban bízol vagy örvendezel. Inkább azt kell választanunk, hogy az egész világ forduljon ellenünk, mint hogy Jézust megsértsük. Így hát mind között, aki kedves neked, Jézus legyen a legkedvesebb. II. Mindenkit Jézusért szeress, Jézust pedig önmagáért. Egyedül Jézus az, akit különös szeretettel kell szeretnünk, ôt minden barátunknál jobbnak, hívebbnek ismerjük. Ôérte, ôbenne mind barátaid, mind ellenségeid legyenek kedvesek neked. Imádkozz értük mindnyájukért, hogy ôt megismerjék és szeressék. Sose kívánd, hogy külön figyelemmel dicsérjenek vagy szeressenek, mert ez egyedül Istent illeti, akihez nincs hasonló. Ne óhajtsd senkinek szívét lefoglalni, téged se foglaljon le másnak szerelme, hanem Jézus legyen benned és minden jóakaratú emberben. Szíved legyen tiszta és szabad, semmi teremtmény ne hálózza be. Mindent le kell vetned, és tiszta szívvel kell Istenhez fordulnod, hogy megnyílhass és láthasd, mily édes az Úr. Bizony el nem jutsz idáig, csak ha kegyelme eléd jô és vonzani kezd, hogy miután egészen kiüresedtél és fölszabadultál, egyedül te magad egyedül ôvele egyesülhess. Mert mikor Isten kegyelme bennünk működik, akkor mindenre van erônk. Amikor pedig elhagy, szegények és gyámoltalanok vagyunk, csak ostor alá valók. De ilyenkor sem kell magunkat elhagynunk, kétségbeesnünk, hanem inkább háborgás nélkül Isten akaratára kell hagyatkoznunk, s mindent, ami nyakunkba szakad, Jézus Krisztus dicsôségére eltűrnünk, mert télre nyár következik, az éjszakára nappal virrad, vihar után fölragyog a nap. ======================================================================== II./9. Amikor minden vigasztalásnak híjával vagyunk I. Nem nehéz akkor kevésbe venni az emberi vigasztalást, amikor Isten vigasztal. De nagy, igen nagy szó, ha valaki mind emberi, mind isteni vigasztalástól megfosztva is helyt áll, Isten dicsôségéért igyekszik elviselni lelki számkivettetését, semmiben sem keresi önmagát, nem tekint saját érdemére. Mi van abban, ha jókedvű vagy és áhítatos a kegyelem látogatásának idején? Ezt az órát mindenki várva várja. Könnyű lovaglása esik annak, akit Isten kegyelme hordoz. Csoda-e, ha nem érzi a terhet, akit a Mindenható hord a tenyerén, akit a legnagyobb vezér vezet? Jólesik nekünk, ha van valami vigasztalásunk, és nehezen vetkôzzük le önmagunkat. Szent Lôrinc vértanú meg a pap, akinek diakonusa volt, azzal gyôzte le a világot, hogy semmibe vette mindazt, ami a világban kívánatosnak mutatkozik. Krisztus szeretetéért még azt is jó szívvel eltűrte, hogy elválasszák tôle Isten fôpapját, Sixtust, akit annyira szeretett. Így a Teremtô iránt tanúsított szeretete nagyobbnak bizonyult az emberek iránt valónál, és az emberi vigasztalás helyett inkább Isten akaratát kereste. Így tanuld meg te is elhagyni Isten szeretetéért -- még oly szükséges és kedves barátodat is, s ne keseredj el, ha barátod elhagy, inkább gondold meg, hogy egyszer mindnyájunknak el kell szakadnunk egymástól. Sokat és sokáig kell az embernek magával viaskodnia, míg megtanulja egészen legyôzni önmagát, s minden érzését-indulatát Istenre összpontosítani. Mikor az ember önmagában bízik, könnyen lehajol emberi vigaszért. De aki igazán szereti Krisztust, és szorgalmasan törekszik a tökéletesedésre, az nem bukik a vigasztalások után, nem keres szívet melegítô élményeket, hanem inkább azon van, hogy Krisztusért kemény próbák közt is megálljon, és nehéz föladatokat is megoldjon. II. Amikor tehát Isten lelki vigasztalásban részesít, adj érte hálát, és fogadd el, de Isten ajándékaként fogadd, ne saját érdemed jutalmaként. Ne fuvalkodj fel, ne örülj szertelenül, hiába ne hivalkodj, inkább tegyen alázatosabbá az ajándék, tetteidben is légy körültekintôbb, tiszteletteljesebb, mert elmúlik majd az az óra, és rádszakad a kísértés. Amikor pedig elvétetik a vigasztalásod, ne ess rögtön kétségbe, hanem alázatosan és türelmesen várd bizalommal a mennyei látogatást, mert elég hatalmas az Isten ahhoz, hogy megsokszorozva visszaadja neked vigasztalását. Nem új, nem szokatlan ez azoknak, akik jártasak Isten útjaiban, mert a nagy szentek és a régi próféták életében gyakori volt az efféle változás. Azért mondta egyikük Isten kegyelmi látogatásának idején: ,,Így szóltam bôségemben: nem ingok meg soha.'' Mikor pedig eltávozott tôle az a kegyelem, amelyben része volt, hozzáfűzte: ,,Elfordítottad tôlem arcodat, megrendültem.'' De még így sem esett kétségbe, hanem annál hevesebben fohászkodott Istenhez, mondván: ,,Hozzád kiáltok, Uram, Istenemhez könyörgök.'' Végül betakarította imádságának gyümölcsét, és tanúságot tett arról, hogy meghallgatásra talált, mondván: ,,Meghallgatott az Úr és megszánt engem, az Úr lett az én segítôm.'' De miben? ,,Örömre váltottad -- mondja -- panaszomat, és vigadozásba foglaltál engem.'' Ha így történt nagy szentekkel, nekünk gyarlóknak, szegényeknek sem szabad kétségbe esnünk azért, hogy hol buzgóság, hol lelki szárazság a sorsunk. A Lélek jön, majd visszavonul -- akaratának tetszése szerint. Azért mondja Jób: ,,Meglátogatod ôt virradatkor, és hirtelen próbára veted.'' III. Miben reménykedhetem tehát, vagy mibe vethetem bizalmamat, ha nem egyedül Isten nagy irgalmasságába, a mennyei kegyelem reménységébe? Mert hiszen még ha kezünk ügyében vannak is derék, istenfélô emberek, jó barátok, vagy szent könyvek, szép olvasmányok, vagy gyönyörű énekek és himnuszok, mindez keveset ér, nemigen ízlik, ha elhagy a kegyelem és saját szegénységemben magamra maradok. Akkor nincs jobb orvosság, mint a türelem meg az, hogy magam megtagadom és Istenre bízom. Soha senkit nem találtam, aki olyan vallásos és olyan jámbor lett volna, hogy Isten egyszer-egyszer meg ne vonta volna tôle a kegyelmét, hogy ne érezte volna buzgóságának lankadását. Egy szent sem ragadtatott olyan magasra, nem részesült akkora megvilágosodásban, hogy elôbb-utóbb kísértést ne szenvedett volna. Mert nem méltó az Isten mélységes titkainak ismeretére, aki Istenért valami zaklattatásban meg nem próbáltatott. A közeledô vigasztalásnak jele szokott lenni a megelôzô kísértés. Mert mennyei vigasztalását a kísértésben megpróbált embereknek ígérte Isten. ,,A gyôztesnek -- mondja -- enni adok az élet fájáról.'' Hiszen arra való az isteni vigasztalás, hogy erôsebbek legyünk a megpróbáltatások elviselésében. A kísértés pedig azért követi a vigasztalást, hogy el ne bizakodjunk a jóban. Az ördög nem alszik, a test nem halott, légy hát kész szüntelen a küzdelemre, mert jobbról, balról soha nem nyugvó ellenség vesz körül. ======================================================================== II./10. Isten kegyelméért hálával tartozunk I. Miért keresel nyugodalmat, hiszen fáradozásra születtél. Inkább a tűrésre rendezkedjél be, ne a vigasztalásra, a kereszthordozásra, ne az örömre. A világ fiai közül is ki ne vállalná szívesen a vigasztalást meg a lélek vidámságát, ha mindig része lehetne benne? Hiszen a lelki vigasztalás gyönyörűségesebb evilág minden gyönyörénél, minden testi élvezetnél. Mert minden evilági öröm vagy csalóka, vagy rút. Csak a lélek öröme jelent igaz és tisztességes vígságot, amit az erény ad, és Isten áraszt a tiszták szívébe. De ezekkel az Istentôl származó vigasztalásokkal senki sem bôvelkedhetik kénye-kedve szerint, mert a kísértés ideje nem sokáig távozik. Sok minden ellene van Isten kegyelmi látogatásának: a lélek hazug szabadsága és a túlságos önbizalom. Isten jót tesz velünk, amikor vigasztalásának kegyelmében részesít, de mi rosszat teszünk, amikor nem tulajdonítunk mindent Istennek hálaadó imádságunkban. Azért nincs is bennünk szabad folyása a kegyelem sok ajándékának, mert hálátlanok vagyunk a kegyelemosztó Isten iránt, és nem vezetünk vissza mindent a forráshoz, amelybôl kibuggyant. Mert aki hálás a kegyelemért, az mindig újabb kegyelemben részesül, de a fennhéjázótól elvétetik az, amit meg szokott kapni az alázatos. Nem kívánok olyan vigasztalást, amely a töredelemben szegényebbé tenne. Nem vágyódom a kinyilatkoztatott igazságoknak olyan átélésére, amelybôl kevélység fakadna. Mert nem minden szent, ami magasztos, nem mindig jó, ami jólesik, nem minden vágyunk tiszta, és nem föltétlenül kedves Isten elôtt, ami nekünk kedvünkre van. Örömmel fogadom azt a kegyelmet, amelynek segítségével mind alázatosabb és megilletôdöttebb leszek, mind készebb arra, hogy önmagamból kilépjek. II. Aki jártas a kegyelem ajándékában, és megnevelôdött az attól való megfosztatásnak ostorcsapásai alatt, az nem lesz oly vakmerô, hogy bármi jót magának tulajdonítson, hanem inkább szegénynek és csupasznak vallja önmagát. Ismerd Istenének, ami az övé, s azt tulajdonítsd magadnak, ami a tiéd. Vagyis adj hálát Istennek a kegyelemért, és csak magad vádold a bűneidért, gondold meg, hogy téged semmi meg nem illet, csak az értük járó büntetés. Foglald el mindig az utolsó helyet, akkor neked adják a legelsôt, mert a magaslat meg nem áll anélkül, ami odalent van. Isten azokat ismeri legnagyobb szenteknek, akik legkisebbek önmaguk szemében, s minél nagyobb dicsôség veszi ôket körül, annál alázatosabbak. Igazsággal, mennyei dicsôséggel sosem telnek el, akik kapva kapnak a csalóka dicsôségen. A kevélyek teljesen alkalmatlanok arra, hogy Istenben alapot vessenek és megszilárduljanak. Azok pedig, akik Istennek tulajdonítják mindazt a jót, amiben részük van, egymástól nem várnak dicséretet, hanem csak arra a dicsôségre törekszenek, amely Istentôl való, és azon vannak, hogy bennük és minden szentben Isten dicsôüljön meg minden fölött, mindig csak erre törekszenek. Légy hát hálás a legcsekélyebbért is, akkor méltó leszel arra, hogy többet kapjál. Tekintsd a legkisebbet a legeslegnagyobbnak, s ami inkább megvetésre méltó, azt különleges ajándéknak. Ha az ajándékozó méltóságát megfontolod, semmi adományát nem véled majd kicsinek, silánynak. Mert nem kicsi az, amit a fölséges Isten ad. Még ha büntetést, csapásokat mérne is reád, azt is hálával kell fogadnod, mert amit enged, hogy történjék velünk, mind üdvösségünkre fordítja. Aki Isten kegyelmében meg akar maradni, legyen hálás a vett kegyelemért, türelmes a kegyelem megvonásakor. Imádkozzék, hogy visszatérjen, óvatos és alázatos legyen, hogy el ne vesszen. ======================================================================== II./11. Kevesen vannak, akik Jézus keresztjét szeretik I. Sokan sürögnek Jézus körül, akik szeretik az ô mennyei országát, kevesen, akik keresztje alá hajtják vállukat. Sokan vannak, akik vágyakoznak vigasztalására, de kevesen kérnek részt a megpróbáltatásból. Lakomájában sokan mellé ülnek, böjtjét kevesen vállalják. Arra mindenki vágyakozik, hogy vele örvendezzék, kevesen akarnak valamit szenvedni érte. Sokan követik Jézust a kenyértörésig, de kevesen isszák ki vele a szenvedés kelyhét. Sokan áldják a csodáit, kevesen követik a kereszt gyalázatáig. Sokan szeretik Jézust addig, míg kellemetlenségük nem támad miatta. Sokan dicsérik és áldják, míg tôle vigasztalásokban részesülnek. Amint pedig elrejtôzik és egy kis idôre magukra hagyja ôket, vagy panaszkodni kezdenek, vagy túlságosan is elhagyják magukat. Ám akik Jézust Jézusért szeretik, és nem saját vigasztalásuk miatt, azok éppúgy áldják ôt a zaklattatásban, és ha szívük szakadna is, mint a legédesebb vigasztalás idején. S ha sosem akarná vigasztalásban részesíteni ôket, akkor is mindig dicsérnék, és hálát adnának neki. Ó, mire nem képes a Jézust irányzó tiszta szeretet, amelybe nem vegyül semmi önérdek vagy önszeretet. Hát nem béresnek kell-e mondani mindazokat, akik folyton vigasztalást keresnek? Nem az igazolódik-e róluk, hogy inkább magukat szeretik, nem Krisztust? Hiszen folyvást saját javukon, hasznukon jár az eszük. II. Hol van olyan ember, aki ingyen akarná Istent szolgálni? Kevés válik annyira lelki emberré, hogy mindent levessen magáról. Mert ki találna lélekben igazán szegényt, minden teremtménytôl elszakadottat? Bizony messze földön becsben áll az ilyen. Ha mindenét odaadná is az ember, még semmi az, ha sanyarú bűnbánatot tart: édeskevés, ha minden tudományba beavattatott: messze jár még, ha tündöklô erényre, lángoló buzgóságra tett szert, még soknak híjával van: tudniillik egynek, ami a legeslegfontosabb. Mi az? Hogy miután mindentôl elszakadt, szakadjon el magától is, egészen lépjen ki önmagából, és semmit meg ne tartson önmaga szeretetébôl. És miután mindent megtett, amirôl tudta, hogy meg kell tennie, érezze úgy, hogy semmit se tett, ne vegye sokba, amit sokra lehetne tartani, hanem ôszintén haszontalan szolgának hirdesse magát, amint az Igazság kívánja. Ha megteszitek mindazt, amire szól a meghagyásotok, mondjátok, haszontalan szolgák vagyunk. Így valóban szegény és lélekben mezítelen lehet, és elmondhatja a prófétával: magányos és szegény vagyok én. De senki sem gazdagabb, hatalmasabb és szabadabb annál, aki el tudja hagyni önmagát és mindenét, és vállalni tudja a legutolsó helyet. ======================================================================== II./12. A szent kereszt királyi útja I. Sokan keménynek látják ezt a szót: tagadd meg magadat, vedd föl kereszted, és kövesd Jézust. De sokkal keservesebb azt a végsô szót hallani: Távozzatok tôlem, átkozottak az örök tűzre. Márpedig akik most örömest hallják és követik a keresztrôl szóló evangéliumot, akkor majd nem rettegnek az örök kárhozat hallásától. E kereszt jele lesz az égben, amikor az Úr eljön, hogy ítéljen. Akkor a kereszt szolgái, akik életüket a Megfeszítetthez szabták, nagy bizalommal járulnak majd az ítélô Krisztus elé. Mit félsz hát fölvenni a keresztet, ha azzal juthatsz el Isten országába? A keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet, a keresztben az ellenségtôl való oltalom, a keresztben a mennyei öröm kiáradása, a keresztben lelkünk ereje, a keresztben szívünk vigadozása, a keresztben az erény summája, a keresztben az életszentség foglalata. Nincs léleküdvösség, örök életre nyíló remény, csak a keresztben. Vedd hát föl a keresztedet és kövesd Jézust, akkor az örök életre jutsz. Elôtted jár vállán a kereszttel, meghalt érted a kereszten. Hogy te se átalld kereszted hordozni, és vágyva vágyj meghalni a kereszten. Mert ha vele együtt meghalsz, vele életre támadsz. Ha társa leszel kínjai közt, részed lesz dicsôségében is. Íme hát minden a kereszten áll, minden a halálon fordul, nincs is más út az életre és az igaz belsô békére, csak a szent kereszté s a mindennapos önmegtagadásé. Járj, amerre akarsz, keresd, ami csak eszedbe ötlik, sem fönt magasztosabbat, sem lent biztonságosabbat nem találsz a szent kereszt útjánál. Intézz és rendezz mindent akaratod és jótetszésed szerint, csak azt találod mindenütt, hogy valamit tűrnöd is kell, ha tetszik, ha nem; s így a keresztet mindig fölleled. Mert hol testi fájdalmat érzel, hol lelkedben kell belsô háborúságot elviselned. Néha Isten hagy el, máskor felebarátod vet próbára, s ami még rosszabb, sokszor magad terhére leszel, és semmi orvosság, vigasztalás szabadulást, könnyebbülést nem ad, hanem addig kell tűrnöd, míg Isten akarja. Mert Isten azt akarja, hogy megtanuld a zaklattatást vigasztalás nélkül eltűrni, és hogy magadat egészen neki vesd alá, hogy a zaklattatás alázatosabbá tegyen. Senki szívbôl úgy át nem érzi Krisztus szenvedését, mint akinek hasonló szenvedésben része volt. A kereszt tehát mindig készen van, mindenütt vár téged. Nem futhatsz el elôle, bárhová szaladj, mert akárhová vetôdöl, magadat le nem rakhatod, magadra mindig rátalálsz. Tekints föl, tekints le, tekints ki, tekints befelé: mindenütt megtalálod a keresztet, kell is, hogy mindenütt béketűréssel légy, ha belsô békességet akarsz, és el akarod nyerni az örök koronát. II.-a) Ha örömest hordozod a keresztet, ô hordoz téged, és a kívánt véghez vezet, ahol tudniillik vége szakad a szenvedésnek, bár evilágon az lehetetlen. Ha kedvetlenül hordozod, terhedre lesz, önmagad is elnehezedel, de mégiscsak ki kell tartanod. Ha egy keresztet elhárítasz, kétségtelenül másikra találsz s talán nehezebbre. Azt hiszed, kikerülheted, amit senki halandó ki nem került? Melyik szent volt evilágon kereszt és zaklattatás nélkül? Maga a mi Urunk Jézus Krisztus sem volt egyetlen órányit sem szenvedés meg fájdalom nélkül, amíg köztünk élt. Úgy kellett -- mondja az Írás --, hogy Krisztus szenvedjen, és föltámadjon a halálból, úgy menjen be dicsôségébe. Te hogy kereshetnél másik utat, mint azt a királyit, amely a szent kereszt útja? Krisztus egész élete kereszt volt és mártíromság, te meg nyugodalmat és örömet keresnél magadnak? Megcsalatol, hidd el, megcsalatol, ha mást keresel, mint hogy békével tűrhesd a zaklattatást, mert az egész halandó élet telve nyomorúsággal, mindenfelôl hordozza a kereszt jelét. És minél magasabbra jutott valaki a lelkiekben, gyakran annál nehezebb keresztekre talál, mert a szeretet csak növeli számkivetésünk kínját. II.-b) Mindazonáltal az a sokféleképpen gyötretett ember nem nélkülözi teljesen a könnyebbséget szerzô vigasztalást, mert érzi, hogy keresztviselése sokszoros gyümölcsöt hoz. Ha jó szívvel veti vállát a kereszt alá, a zaklattatásnak mindenféle terhe az isteni vigasztalásba vetett bizalommá változik. És minél inkább megtörik testünk a szenvedésben, lelkünket annál jobban megerôsíti a bennünk munkálkodó kegyelem. És nem is egyszer annyira megerôsödik az ember a zaklattatás és a megpróbáltatás szeretetében, amely a Krisztus keresztjével való azonosulásnak forró vágyából ered, hogy nem is akarna fájdalom és zaklattatás nélkül élni, mert hiszi, hogy annál kedvesebb Isten elôtt, minél többet, keservesebbet szenvedett s vállalhatott érte. Nem az ember teljesítménye ez, hanem Krisztus kegyelme, amely oly hatalmasan munkálkodik gyarló testünkben, hogy az buzgó odaadással vállalja és szereti is azt, amitôl természete szerint eliszonyodik és megszalad. Nem az ember ösztönös természete szerint való az, hogy a keresztet fölvegyük, a keresztet szeressük, hogy testünket fegyelembe fogjuk, és szolgálatra vessük, hogy kerüljük a méltóságot, jó szívvel vegyük a gyalázkodást, hogy magunkat megutáljuk, és vállaljuk mások utálatát, hogy minden kárt, szerencsétlenséget eltűrjünk, és a világban semmi de semmi elônyt ne kívánjunk. Ha magadra nézel, magadtól képtelen vagy erre. De ha az Úrban bízol, erôt ad neked a mennybôl, az meggyôzi a testet és a világot. Még a legnagyobb ellenségtôl, az ördögtôl sem kell majd félned, ha a hit fegyverzetét öltöd magadra, és címered Krisztus keresztje lesz. Szánd hát el magad arra, hogy mint Krisztusnak derék és hű szolgájához illik, férfiasan hordozd Urad keresztjét, aki szeretetbôl, érted vállalta a kereszthalált. Készülj neki, hogy ebben a nyomorult életben sok ellenkezést és ezerféle kellemetlenséget elviselj, mert úgy lesz dolgod, bárhová kerülj, erre találsz, akárhol rejtôzködöl. Kell, hogy így legyen, nincs más orvosság, amely a gonosz zaklatástól és a fájdalomtól megszabadíthat, csak az, hogy elfogadd önmagadat. Az Úr kelyhét kedvesen idd, ha az a vágyad, hogy barátja légy, és részed legyen benne. A vigasztalásokat hagyd Istenre, bánjék velük úgy, ahogyan tetszik neki. Te pedig szánd el magadat a bajok elviselésére, és azokat tekintsd legnagyobb vigasztalásodnak, mert nincsenek arányban az evilágban elviselt szenvedések azzal az eljövendô dicsôséggel, amelyet általuk kiérdemlünk, még akkor sem, ha mind egymagadnak kellene is elviselned ôket. III. Ha eljutsz odáig, hogy a zaklattatást Krisztusért jó néven veszed és kedvesnek érzed, hidd el, akkor már jól van dolgod, mert rátaláltál a földi paradicsomra. Amíg nehezedre esik a szenvedés, és azon vagy, hogy elillanj elôle, addig rosszul megy sorod, és mindenütt nyomodban jár a zaklattatástól való rettegés. Ha rászánod magadat arra, amire való vagy, tudniillik a szenvedésre és a halálra, azonnal jobban érzed magad, és békére találsz. Ha elragadtatnál is a harmadik égig, mint Szent Pál, akkor sem volnál biztonságban, hogy semmi kedved ellen valót nem kell eltűrnöd. Hiszen azt mondta Jézus: ,,Én majd megmutatom neki, mi mindent kell nevemért szenvednie.'' Szenvedned kell tehát, ha Jézust szeretni akarod, s az ô szolgálatába állsz. Bárcsak méltó volnál arra, hogy valamit szenvedj Jézus nevéért, nagy dicsôségedre válnék, a szenteknek nagy örömére, felebarátodnak épülésére. Mert a türelmet mindenki dicséri, de tűrni mégis kevesen akarnak. Méltó volna, hogy örömest szenvedj egy keveset Krisztusért, mikor sokan sokkal többet szenvednek a világért. IV. Vedd bizonyosra, hogy az életednek folytonos halálnak kell lennie. Minél inkább meghal valaki önmagának, annál inkább élni kezd Istennek. Senki sem alkalmas a mennyei javak megragadására, ha csak el nem szánta magát arra, hogy Krisztusért jó kedvvel viselje a bajokat is. Semmi sem kedvesebb Isten elôtt, s evilágon nem üdvösségesebb, mint örömest szenvedni Krisztusért. Ha választhatnál, inkább kellene óhajtanod, hogy Krisztusért ellenkezések között élj, mint hogy sok vigasztalás vegyen körül, mert így válnál Krisztushoz hasonlóbbá, és így léphetnél a szentek nyomába. Hiszen érdemünk és állapotunk elômenetele nem a sok gyönyörűségbôl, vigasztalásból adódik, hanem inkább abból, ha nagy megpróbáltatásokat és zaklattatásokat is elviselünk. Bizony, ha valami jobban és hasznosabban szolgálná az ember üdvösségét, mint a szenvedés, Krisztus megmutatta volna szavával és példájával is. Ô pedig a nyomába szegôdô tanítványokat s mindazt, aki követni akarja ôt, világos szóval a kereszt hordozására biztatja, és azt mondja: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen.'' Azért mindent átolvasva, megvizsgálva elmélkedésünk végsô tanulsága: sok szenvedés árán kell nekünk Isten országába bejutnunk. ======================================================================== III./1. Krisztus szavak nélkül beszél a hívô lélekhez I. Hadd hallom, mit mond bennem az Úristen! Boldog az a lélek, amely meghallja a benne megszólaló Urat, és befogadja a vigasztalás igéjét, amely az Úr szájából való. Boldog az a fül, amely rányílik az isteni sugallatok halk neszére, és evilág suttogásaira semmit sem figyel. Nagyon boldog az a fül, amely nem az odakint hangoskodó szót, hanem a belül tanító igazságot hallgatja. Boldog a szem, amely bezárul a kintvalók elôtt, de figyel a belülvalókra. Boldogok, akik a belsô dolgokat átértik, és mindennapos gyakorlással igyekeznek mind jobban fölkészülni a mennyei titkok befogadására. Boldogok, akik azon vannak, hogy Isten számára szabaddá tegyék magukat, és mindent leráznak magukról, amivel ezt a világ megakadályozná. II. Ébredj rá erre, én lelkem, és zárd be az érzékek kapuját, hogy hallhasd, mit mond benned az Úristen. Így beszél a te kedvesed: Üdvösséged vagyok én, békéd, életed. Maradj mellettem, és békességet találsz. Mondj le mindenrôl, ami múlandó, keresd az örökkévaló javakat. Mi más minden ideigtartó érték, ha nem csalétek? Mit ér akár az egész teremtett világ, ha a teremtôtôl elhagyatol? Vess hát meg mindent, azon fáradozz, hogy teremtôd elôtt kedves, hozzá hű legyél, és részed lehessen az örök boldogságban. ======================================================================== III./2. Szavak zengése nélkül beszél bennünk az igazság 1. Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád. Szolgád vagyok én, tégy értelmessé, hogy eligazodjam tanúságaidon. Hajtsd szívemet azokhoz a szavakhoz, amelyek a te szádból valók, ékesszólásod borítson el, akár a harmat. Izrael fiai hajdan mondták Mózesnek: Te szólj hozzánk, és meghallgatunk, ne beszéljen hozzánk az Úr, hogy meg ne haljunk. Nem így, Uram, nem így könyörgök, inkább úgy kérlellek alázatosan és nagy kívánsággal, mint Sámuel próféta: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád. II. Ne szóljon hozzám Mózes vagy egy a próféták közül, hanem inkább te szólj, Uram, Isten, próféták sugalmazója, és megvilágosítója, hiszen te egymagad, ônélkülük is tökéletesen kiművelhetsz engem, ôk pedig -- nélküled -- semmi hasznomra nem lehetnek. Szavakat hangoztathatnak, de lelket nem adnak. Lehet, hogy szépen beszélnek, de ha te hallgatsz, szívemet föl nem gyújtják. Betűket adnak tovább, s azok jelentését te nyitod meg. Titkokat közölnek, de azok pecsétjét te töröd le, hogy meg is értsük ôket. Parancsokat hirdetnek, de teljesítésükre te segítesz. Utat mutatnak, de a járáshoz te adsz erôt. Ôk csak kívül munkálkodnak, de te a szívek tanítója és megvilágosítója vagy. Ôk kívülrôl öntöznek, termékenységet te adsz. Ôk szóval kiáltanak, a meghallásra értelmet tôled kapunk. Ne Mózes szóljon hát hozzám, hanem te, Uram, Istenem, örök igazság: hogy meg ne haljak és gyümölcstelen ne maradjak, ha csak kívül intenek, de belül nem gyújtanak föl, ne legyen ítéletemre a meghallott, de tettekre nem váltott ige, amelyet megismertem, de meg nem szerettem, hittem, de szívembe nem írtam. Szólj hát, Uram, mert hallja a te szolgád, hiszen örök életet adó igéid vannak. Szólj hozzám, hogy csak egy szikrányit is megvigasztald lelkemet, hogy egész életemet helyre igazítsd, magamnak pedig dicséretet, becsületet, romolhatatlan tisztességet szerezz. ======================================================================== III./3. Isten igéjét alázattal kell hallgatni, de sokan nem becsülik meg eléggé I. Hallgasd, fiam, igéimet, igen-igen kedves szavak ezek, különbek evilág minden filozófusának és tudósának bölcsességénél. Az én szavam lélek és élet, értékét nem lehet hétköznapi ésszel lemérni. Nem arra való, hogy üres gyönyörködést keress benne, csöndben kell hallgatni, és egész szívet betöltô alázattal, nagy kívánsággal befogadni. Én meg így szóltam: Boldog, akit te oktatsz, Uram, és törvényeidre tanítasz, hogy enyhülést nyújts neki a gonosz napokban, és ne legyen vigasztalan a földön. II. Én -- mondja az Úr --, én tanítottam a prófétákat kezdettôl fogva, és most is szólok mindenkihez, de sokan süketek és érzéketlenek a szavamra. A legtöbb ember szívesebben hallgat a világra, mint Istenre, hajlandóbb a test kívánságát, mint Isten tetszését követni. Evilág ideigtartó, apró-cseprô javakat ígér, mégis nagy serénységgel szolgálnak neki. Én a legnagyobb javakat ígérem: örök ajándékokat, s a halandók szíve restnek bizonyul. Ki szolgál, s ki fogad szót mindenben nekem olyan igyekezettel, amilyennel a világnak s a világ urainak szolgálnak? Pirulj, Szidon, mondja a tenger, s ha okát tudakolod, halld, miért. Csekély fizetségért hosszú utat megfutnak, az örök életért azonban sokan egyszer is alig emelintik lábukat a földrôl. A rossz kis hasznot szorgalmasan keresik, egy pénzdarabért néha rútul veszekszenek, hiábavalóságért, csekély haszonért nem restellnek éjt nappallá tenni, de -- szégyen, gyalázat -- a romolhatatlan jóért, a megbecsülhetetlen jutalomért, a legnagyobb tisztességért, a dicsôségért, jutalomért, amelynek nincs határa, egy kis fáradságot is sokallanak. Pirulj hát, rest és panaszkodó szolga, azok készségesebbek a pusztulásra, mint te az életre. Jobban kapnak haszontalanságokon, mint te az igazságon. Pedig ôk sokszor csalódnak reményükben, az én ígéretem viszont senkit sem csal meg, senki bennem bízót nem bocsát el üres kézzel. Amit ígértem, megadom, amit mondtam, teljesítem, azzal, aki szeretetemben mindvégig hűséges marad. Én minden derék embert megjutalmazok, erôs igazolója vagyok minden istenkeresônek. Írd szívedbe minden szavamat, és fontolgassad gondosan, mert szükséged lesz rájuk a kísértés idején. Amit nem értesz, amikor olvasod, majd megérted a látogatás napján. Kétféleképpen szoktam meglátogatni választottaimat: kísértéssel és vigasztalással. Minden nap két leckét tartok nekik: az egyikben korholom hibáikat, a másikban bátorítom ôket az erényekben való gyarapodásra. Akinek keze ügyében vannak az én igéim, és hallatlanra veszi ôket, lesz, aki megítéli azt az utolsó napon. III. Imádság az áhítatosság kegyelméért: Uram, Istenem, te vagy minden javam. Én meg ki vagyok, hogy meg merlek szólítani? Legszegényebb szolgád, megvetett féreg vagyok én, sokkal szegényebb, megvetésre méltóbb, mint tudom, s ki merem mondani. Mégis fontold meg, Uram, hogy semmi vagyok, semmim sincs, semmit sem érek. Egyedül te vagy a jó, igaz és szent, a mindenható, mindent te adsz, mindent te töltesz be, s csak a bűnöst hagyod üresen. Emlékezzél irgalmasságodra, és töltsd be szívemet kegyelmeddel, hiszen nem akarod, hogy üres maradjon, amit alkottál. Hogy tudjam magamat elviselni ebben a nyomorúságos életben, ha meg nem erôsítesz irgalmaddal és kegyelmeddel? Ne fordítsd el tôlem arcodat, ne nyújtsd tovább megpróbáltatásom idejét, ne vond meg tôlem vigasztalásod, hogy olyanná ne legyen elôtted a lelkem, mint az aszu föld. Uram, taníts meg arra, hogy akaratodat cselekedjem, taníts meg arra, hogy illendôn és alázatosan járjak-keljek elôtted, mert te vagy az én bölcsességem, te valóságosan ismersz engem, ismertél, mielôtt a világ világ lett, s mielôtt én a világra születtem. ======================================================================== III./4. Isten elôtt ôszintének és alázatosnak kell lennünk I. Fiam, járj-kelj igazságban elôttem, és mindig ôszinte szívvel keress engem. Aki elôttem igazságban jár-kél, védelmet talál a gonosz támadásaitól, az igazság megszabadítja ôt a kísértôktôl, a bűnösök rágalmazó szavától. Ha az igazság szabaddá tesz, valóban szabad leszel, nem fogsz törôdni az emberek üres szavával, beszédével. Uram, valóban úgy van, ahogyan mondod, úgy történjék velem. Tanítson engem a te igazságod, ôrizzen, védjen üdvösséges végemig. Szabadítson meg minden gonosz indulattól és rendetlen szeretettôl, akkor majd veled járok-kelek szívemnek nagy szabadságában. II. Én megtanítalak téged arra, mondja az Igazság, hogy mi helyes, és mi kedves elôttem. Bűneidet nagy bánattal és szomorúsággal vedd fontolóra, jó tetteid miatt pedig soha se hidd valami nagynak magad. Bizonyára bűnös vagy, sok szenvedélyre hajlandó, azokba belebonyolódott. Magadtól mindig a semmibe buknál, könnyen elesel, könnyen legyôzetel, könnyen megzavarodol, könnyen elromlasz. Semmid sincs, amivel dicsekedhetnél, de sokminden van benned, ami miatt a hitványak közé sorakozhatsz, mert még sokkal gyarlóbb vagy, mintsem magad gondolod. Semmit se higgy tehát nagynak mindabból, amit cselekszel. Semmi sem nagy, értékes, csodálatos, semmi sem méltó az elismerésre, semmi sem magasztos, nem igazán dicsérni vagy megkívánni való, csak, ami örök. Teljék tetszésed mindenek fölött az örök Igazságban, ne legyen tetszésedre soha a te alantas semmiséged. Semmitôl se félj úgy, semmit se gyalázz és kerülj annyira, mint vétkeidet és bűneidet, ezeket jobban kell utálnod, mint bármi anyagi kárt. Némelyek nem járnak ôszintén elôttem, hanem valamiféle kíváncsiságtól és önhittségtôl vezetve be akarnak hatolni titkaimba, és Isten mélységét-magasságát kutatják, közben elhanyagolván önmagukat és saját üdvösségüket. Ezek gyakran nagy kísértések közé sodródnak, bűnökbe esnek, mert gôgjük és kíváncsiságuk miatt szembefordulok velük. Félj Isten ítéletétôl, rettegj a Mindenható haragjától. Ne vitasd a Fölséges műveit, hanem a saját bűneidet vizsgálgasd, hogy mekkorát vétettél, s mennyi jót elmulasztottál. Némelyek áhítatukat csak könyvekhez kapcsolják, mások képekhez, ismét mások külsô jelekhez és cselekményekhez. Némelyek ajkukon hordoznak engem, de szívükben kevés van belôlem. De vannak olyanok is, akik megvilágosult értelemmel, megtisztult érzésvilággal mindig az örökkévalókra áhítoznak, földi dolgokról nehezükre esik beszélgetni, a természet parancsolta elvégeznivalókat bánkódva teszik, ezek megérzik, mit szól nekik az igazság lelke, mert az tanítja ôket arra, hogy a földieket lenézzék, a világot semmibe vegyék, és éjjel-nappal a mennybe kívánkozzanak. ======================================================================== III./5. Az istenszeretet csodálatos hatása I. Áldalak téged, mennyei Atya, Uram Jézus Krisztusnak Atyja, hogy méltóztattál megemlékezni rólam, szegény nyomorultról. Ó, irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, hála néked, hogy engem, bár minden vigasztalásra méltatlan vagyok, újra meg újra vigasztalásaidban részesítesz. Áldalak téged mindig és dicsôítelek egyszülött Fiaddal és a Vigasztaló Szentlélekkel együtt, hej, Uram Istenem, szent Szerelmesem, ha te szívembe költözöl, minden vigadozik bennem. Te vagy az én dicsôségem, szívemnek ujjongása. Te vagy reményem, menedékem zaklattatásom napján. De mivel még gyönge vagyok a szeretetben és tökéletlen az erényben, szükségem van arra, hogy megerôsíts és megvigasztalj. Látogass hát meg gyakrabban engem, oktass szent tanításaiddal, szabadíts meg ösztönösségemtôl, és gyógyítsd meg szívemet minden rendetlen vonzalomtól, hogy bensômben meggyógyulva és alaposan megtisztulva alkalmas legyek a szeretetre, erôs a tűrésre, állhatatos a mindvégig való megmaradásra. II. Nagy dolog a szeretet, minden jónál nagyobb, egymaga könnyűvé tesz minden terhet, méltósággal visel minden méltatlanságot. Mert a terhet nem érzi tehernek, minden keserűt édessé, jóízűvé tesz. Jézus nagylelkű szeretete nagy vállalkozások véghezvitelére sarkall, arra biztat, hogy mindig tökéletesebbre vágyakozzunk. A szeretet fölfelé igyekszik, nem akar semmi alantasba bonyolódni. A szeretet szabad akar lenni, el akar szakadni minden világias vonzalomtól, hogy belsô látását semmi se homályosítsa, hogy valami evilági érdek be ne hálózza, baj le ne sújtsa. Semmi sem édesebb a szeretetnél, semmi sem erôsebb, semmi sem magasabb, tágasabb, semmi sem kedvesebb, tökéletesebb és jobb az égen és a földön. Mert a szeretet Istentôl született, és csak Istenben nyughatik meg túl minden teremtményen. Aki szeret, röpül, fut, örvend, szabad és semmi sem ejti rabul. Mindent odaad, hogy mindent megnyerjen, és mindene megvan mindenben, mert mindenek fölött az egy legfölségesebben talál megnyugvást akibôl minden jó ered és kiárad. Nem az ajándékot nézi, hanem minden jón túl ahhoz fordul, aki ajándékokkal halmozza el. A szeretet gyakran nem ismer mértéket, hanem mértéktelenül tékozolja önmagát. A szeretet nem érez terhet, nem veszi számba a munkát, többre igyekszik, mint amire az ereje futja, lehetetlent nem ismer, mert azt hiszi, mindenre képes, és minden szabad neki. Mindenre jó tehát, és sokat véghez visz, valóra vált, ott is, ahol kidôlne s elterülne az, akiben szeretet nem volna. A szeretet virraszt és ébren alszik, ha elfáradt, sem hagyja el magát, szorongattatván meg nem szorul, ha ijesztik, meg nem rémül, hanem akár az eleven láng és a lobogó fáklya, fölcsap, és bátran keresztül hatol mindenen. Aki szeret, az tudja, mit kiált ez a szó. Mert nagy kiáltás Isten fülében a lélek buzgó szeretete, mely így szól: ,,Én Istenem, én szerelmem, te egészen az enyém vagy, én meg egészen a tiéd vagyok.'' Tégy tágasabbá engem a szeretetben, hogy szívem megkóstolja, mily gyönyörűséges szeretni, s szeretetben olvadozni s úszni. Tartson fogságában a szeretet, ha a nagy fölgerjedésben, ámulatban magam fölé emelkedem. Hadd énekeljem a szeretet énekét, kövesselek téged, kedvesemet a magasságba, lankadjon el a te dicséretedben az én szeretettôl ujjongó lelkem. Szeresselek téged, jobban, mint önmagamat, magamat is csak érted, s benned mindazokat, akik igazán szeretnek téged, ahogy kívánja a szeretetnek belôled kiragyogó törvénye. A szeretet gyors, ôszinte, figyelmes, víg és kedves, erôs, türelmes, hűséges, okos, kitartó, bátor, sosem keresi önmagát. Mert amint valaki önmagát keresi, a szeretetbôl kihullik. Körültekintô a szeretet, alázatos és törvénytudó, nem puha, nem könnyelmű, nem hiábavalóságokra törekvô, józan, tiszta, állhatatos, nyugodt és minden érzékre vigyázó. A szeretet kész a meghajlásra, engedelmes az elöljáróknak, magát hitványnak és semmitérônek hiszi, Istenhez fordul nagy figyelemmel, hálával, mindig benne bízik és remél, még akkor is, amikor élményszerűen nem ragadja meg Isten közelségét, hiszen fájdalom nélkül nincs élô szeretet. Aki nem kész arra, hogy mindent elviseljen, és azt tegye, amit kedvese akar, nem méltó arra, hogy szerelmesnek nevezzék. Az igaz szerelmesnek kedveséért minden kemény és keserves megpróbáltatást örömest kell vállalnia, és semmi ellene ható erô miatt sem szabad eltántorodnia tôle. ======================================================================== III./6. Az igaz szeretet próbája I. Fiam, nem vagy még erôs és okos szerelmes. Miért, Uram? Mert csekély ellenkezés miatt is fölhagysz vállalkozásaiddal, és igen mohón keresed a vigasztalást. Az erôs szerelmes kitart a kísértések között, nem hisz az ellenség hitegetô szavának. Amint a jóban tetszésére vagyok, a zaklattatás idején se vonja meg tôlem tetszését. Az okos szeretô nem kedvesének ajándékára figyel, hanem az ajándékozó szerelmére. Inkább a kedvet nézi, nem az értéket, és minden adománynál többre tartja kedvesét. A nemeslelkű szerelmes nem az ajándékban nyugszik meg, hanem énbennem, minden ajándék fölött. Nem veszett el minden, ha egyszer-másszor rólam vagy szentjeimrôl nem úgy gondolkodol, ahogyan szeretnél. Az a jó és édes indulat, amely némelykor elfog, a benned működô kegyelem következménye, és a mennyei haza elôíze. Erre nem szabad nagyon számítanod, mert jön és elmúlik. De ha küzdesz lelkednek föl-föllázadó rossz indulatai ellen, ha megveted a sátán sugallatát, az az erénynek nagy bizonyságtétele és igen érdemes cselekedet. Meg ne háborítsanak hát idegenbôl szakadt fantáziaképek, bármirôl valók is. Légy erôs eltökélt jó szándékodban és Istenre irányuló igyekezetedben. Nem csalatás az, hogy néha hirtelen elragadtatol, majd aztán szíved megszokott botladozásához visszatérsz. Mert hisz ezeket inkább akaratod ellenére tűröd, mint keresed, s amíg tetszésed nem találod bennük, amíg ellenük állsz, érdemedre vannak inkább, nem romlásodra. Tudnod kell, hogy az ôsi ellenség mindenáron próbál gáncsot vetni jóra irányuló kívánságaid elé, s azon van, hogy minden istenes gyakorlattól elvegye a kedved, a szentek tiszteletétôl, az én szenvedésem elmélkedô fontolgatásától, bűneid hasznos megbánásától, és a jóban való elôrehaladásnak erôs igyekezetétôl. Sok rossz gondolatot sugall, hogy ellenszenvet és undort keltsen benned, és elvonjon az imádkozástól meg a szent olvasmányoktól. Kedve ellen van az alázatos gyónás, ha tehetné, rávenne arra, hogy ne áldozzál. Ne higgy neki és ne törôdj vele, ha gyakran kivetné is rád álnok tôrét. Ha gonosz és tisztátalan gondolataid támadnak, tudd, hogy tôle valók. Mondd neki: Távozz, tisztátalan lélek, pirulj, szégyen vallott, igen ocsmány vagy te, hogy ilyenekkel töltöd be fülemet. Takarodj tôlem, gonosz hitetô, nincs bennem semmi részed, hanem Jézus velem lesz, mint erôs bajnok, és te megszégyenülsz. Inkább meg akarok halni és minden kínokat szenvedni, mint hogy neked engedjek. Hallgass, némulj el, nem hallgatok rád tovább, ha még több zavaró gondolattal ostromolsz is. Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitôl félnék? Ha táborok állnak ellenem, akkor sem ijed meg a szívem. Az Úr az én segítôm és megváltóm. II. Viaskodjál mint jó vitéz, és ha néha gyarlóságod miatt elbotlasz, gyűjts nagyobb erôt az elôbbinél, bizakodván kegyelmem nagyobb bôségében, az önelégültségtôl s a kevélységtôl pedig nagyon óvakodjál. Amiatt sokan megcsalódnak, és néha majdnem gyógyíthatatlan vakságra jutnak. Intsen vigyázatra és folytonos alázatosságra ezeknek a gôgösöknek s magukban oktalanul bizakodóknak romlása. ======================================================================== III./7. A kegyelmet az alázatosság ôrizete alá kell rejteni I. Fiam, hasznosabb és biztonságosabb neked az áhítatosság kegyelmét elrejtened; emiatt magad föl ne magasztald, errôl sokat ne beszélj, ezt nagyra ne tartsd, hanem inkább vesd meg magadat, és töltsön el félelem, mint aki olyasmit kapott, amit nem érdemelt. Nem kell ehhez az érzelmi állapothoz különösebben ragaszkodnod, mert egykettôre az ellenkezôjére változhatik. A kegyelem járásakor gondold meg, mily nyomorult és elesett szoktál lenni kegyelem híján. A lelked életében nemcsak akkor megy végbe fejlôdés, amikor vigasztalás kegyelmében részesülsz, hanem akkor is, amikor alázatosan és önmegtagadóan tűröd annak elapadását, úgy, hogy azért nem lankadsz az imádságban, s többi megszokott gyakorlatodat se mulasztod el, hanem a lehetô legjobban, örömest teszed, amit tehetsz, s a lelki szárazság vagy nyugtalanság miatt, amit érzel, nem hanyagolod el egészen magadat. Bizony sokan vannak, akik rögtön türelmetlenek és tunyák lesznek, amint valami nem sikerül nekik. Nincs mindenkor az ember hatalmában az ô útja, hanem Isten joga, hogy adjon és vigasztaljon, amikor akar, amennyit akar s akit akar, jótetszése szerint, nem különben. II. Némely óvatlanok az áhítat kegyelme kedvéért magukat elvesztették, mert többet akartak végbe vinni, mint amennyit bírtak, nem néztek csekély voltuknak mértékére, inkább szívük indulatát követték, mint értelmük ítéletét. S mivel vakmerôn nagyobbra törtek, mint amit Isten akart, azért hamar elveszítették a kegyelmet. Gyámoltalanná és maguk terhévé lettek, akik az égbe rakták fészküket, hogy megaláztatásukban és kifosztottságukban tanulják meg: nem saját szárnyuk röpíti ôket, hanem az én szárnyam alá bújhatnak bizakodva. Akik még újoncok és járatlanok az Úr útján, könnyen megcsalódnak és eltévelyednek, ha jártasabbak tanácsát nem követik. Ha pedig inkább akarnak saját fejük után indulni, mint megbízni azokban, akik már meggyökereztek a jóban, rossz végük lehet, hacsak nem engednek abból, amit elképzeltek. Akik magukat bölcsnek vélik, ritkán tűrik alázatosan, hogy mások kormányozzák ôket. Jobb kevesebbet tudni alázatosságban és szerény értelmi képességgel, mint a tudás nagy kincstárában dúslakodni hiú öntetszelgéssel. Jobb, hogy kevesebbed legyen, mint hogy a sokban kevéllyé válj. III. Nem jár el az eléggé akkurátusan, aki egészen vígságra adja a fejét, elfeledvén egykori elesettségét és az Úrnak tiszta félelmét, amely arra késztet, hogy féltve féltsük az ajándékba kapott kegyelmet. De az sem jár el erényes emberhez illôen, aki a zaklattatásnak vagy bármi bajnak idején nagyon kétségbe esik, s rólam az illendônél kevesebb bizalommal érez, gondolkodik. Aki a béke idején nagyon elbízza magát, gyakran nagyon is összetört, rettegô embernek bizonyul, ha hadra fordul. Ha értenél ahhoz, hogy mindig alázatosan és mértéktudóan maradj meg önmagadban, s lelkedet helyesen mérsékeld és kormányozd, nem esnél olyan könnyen veszedelembe sôt bűnbe is. Jó tanács az, hogy amikor elfog a lélek buzgósága, gondolj rá, mi lesz veled, ha e világosság kialszik. S mikor viszont ez valóban megtörténik, gondolj arra, hogy újra fölvirradhat, világosságomat azért vontam vissza egy idôre, hogy téged vigyázatra intselek, magamnak dicsôséget szerezzek. Gyakran hasznosabb az efféle megpróbáltatás, mint ha mindig akaratod szerint kedvezôen alakulnának a dolgaid. Mert nem abból ered az érdem, ha valakinek több látomása vagy belsô vigasztalása van, vagy járatos a szentírásban, vagy magasabb tudományos fokozatot ért el, hanem hogy alapot vetett az alázatban, s betelt istenszeretettel, hogy Isten dicsôségét keresi mindig, melléktekintet és megalkuvás nélkül, hogy magát semmire sem tartja, és ôszintén megveti, s több örömét leli abban, ha mások is megvetik és megalázzák, mint ha megtisztelik. ======================================================================== III./8. Isten elôtt kevésre tartsuk magunkat I. Szólok az én Uramhoz, bár por és hamu vagyok. Ha többre tartanám magam, íme ellenem fordulsz, s kezedben a bizonyítékok: bűneim, semmit sem szólhatok. Ha viszont megalázkodom, és semminek tartom magam, ha minden önbecsülésrôl lemondok, s ahogy vagyok, pornak ismerem magam, kegyes lesz hozzám kegyelmed, és fölvirrad szívemben a te fényességed, s maradék csekélyke magam-becsülése is elmerül semmiségemnek mélyén, elvész mindörökre. Ott mutatod meg nekem, mi vagyok, mi voltam, és mivé lettem, mert semmi vagyok, de elôbb nem tudtam azt. Ha magamra hagyatom, íme semmiségem s csupa gyarlóság vesz körül. Ha pedig hirtelen rámtekintesz, azonnal megerôsödöm, és új öröm tölt el. Bizony csodálatos, hogy ilyen egykettôre fölemeltetem, és hogy oly kedvesen átölelsz, pedig saját súlyom mindig lefelé vonz. A te szeretetednek műve ez, amely érdemem nélkül elém siet, és oly sok szükségemben megsegít, súlyos veszedelmektôl is megôriz, és -- igazán mondhatom -- számtalan bajból kiragad. Magamat helytelenül szerettem, s ezzel saját fejemre pusztulást szakasztottam, de aztán csak téged kerestelek, szeretetem megtisztult, s önmagamat is, téged is megtaláltalak, s szeretetedben még alaposabban megsemmisültem. Mert te, ó édes Uram, minden érdemem fölött bánsz velem, jobban, mint remélni vagy kérni merem. II. Áldott légy én Istenem, mert bár én minden jóra méltatlan vagyok, de a te nemes nagylelkűséged, végtelen jóságod szüntelenül jót tesz azokkal is, akik hálátlanok hozzád és messze szakadtak tôled. Téríts magadhoz minket, hogy hálásak legyünk, alázatosak és kegyelmeidre fogékonyak, mert te vagy a mi üdvösségünk, erônk és bátorságunk. ======================================================================== III./9. Mint végsô célra, mindent Istenre kell vonatkoztatni I. Fiam, úgy van rendjén, hogy engem tarts legfôbb és legvégsô célodnak, ha valóban boldog akarsz lenni. Ez az elszánás megtisztítja indulataidat, amelyek oly gyakran fordulnak magad s a teremtmények felé. Mert ha valamiben magadat keresed, azon nyomban elfogyatkozol és kitikkadsz. Mindent értem cselekedj tehát, mert én vagyok az, aki mindeneket adtam. Úgy szemlélj azért mindent, mint a legfôbb jótól származót, és mindent énrám vonatkoztass, mint végsô kútforrásra. II. A kicsiny és a nagy a szegény meg a gazdag belôlem merít élô vizet, mint élô kútforrásból, s aki önként és örömest szolgál nekem, abban kegyelmet kegyelemre halmozok. Aki pedig nélkülem akar dicsekedni, vagy valami maga szerezte jóban próbálja örömét lelni, az nem ver gyökeret az igazi örömben, szíve nem tágul ki, hanem sokszoros akadályba botlik és kutyaszorítóba kerül. Semmi jót sem szabad hát magadnak tulajdonítanod, sem senki emberfiát magától jónak tartanod, hanem mindent Istennek tulajdoníts, aki nélkül semmije sincs az embernek. Én adtam mindent, és mindent vissza akarok kapni, szöges pontossággal megkívánom, hogy mindent nekem köszönjenek meg. Ez az igazság, amely elkergeti a hiú emberi dicsekvést. Ha betért hozzád a mennyei kegyelem és az igazi szeretet, nem lesz helye benned semmi irigységnek, sem szívbeli fukarságnak, s az önszeretet sem foglalhat le többé. Mert mindent legyôz az istenszeretet, és az emberi léleknek minden erejét elmélyíti, megsokszorozza. Ha helyesen gondolkodol, csak bennem leled majd örömed, csak bennem reménykedel, mert senki sem jó, csak egyedül az Isten, ôt kell minden fölött dicsérni és áldani. ======================================================================== III./10. Gyönyörűség a világot megvetve Istennek szolgálni I. Most ismét szólok, Uram, és nem hallgatok, füledbe súgom, Istenem, Uram, Királyom, aki a magasságban lakol: ,,Ó, mily nagy, Uram, a te édességednek bôsége, amit azok számára tartogatsz, akik félelmedben élnek.'' Hát még mi vagy azoknak, akik szeretnek, akik egész szívvel neked szolgálnak? Valóban kimondhatatlanul édes a rólad való elmélkedés, amelynek kegyelmét megadod azoknak, akik szeretnek téged. Ebben mutattad meg nekem legfôképpen szeretetednek gyöngéd hatalmát, hogy amikor még nem voltam, megteremtettél, mikor messze tévelyedtem tôled, magadhoz visszavezettél, hogy szolgálhassalak, s meghívtál engem szeretetedre. Ó örök szeretet forrása, mit mondjak rólad? Hogyan feledhetnélek el, ha te méltóztattál emlékezni rám, akkor, amikor összeroskadtam és elvesztem? Minden reményen fölül irgalmasságot gyakoroltál a te szolgáddal szemben, és minden érdemem fölött kegyelmedet, barátságodat nyújtottad. Mivel háláljam meg ezt a te kegyelmedet? Mert nem adatott meg mindenkinek, hogy mindent megtagadva a világtól elszakadjon, és szerzetesi életet éljen. Vajon nagy teljesítmény az, hogy szolgálok neked, akinek minden teremtmény szolgálni tartozik? Nem szabad nagynak tartanom saját szolgálatomat, de azt sokkal inkább nagynak és csodálatosnak mondhatom, hogy oly szegény és méltatlan létemre kegyes voltál szolgálatodba fogadni és kedves szolgáid közé sorolni. Lám, minden a tiéd, amim van, s amivel szolgállak. Valójában inkább te szolgálsz nekem, mint én teneked. Íme az ég és a föld, amelyet az ember szolgálatára teremtettél, megvan, és naponta megteszi, amit rendelésed elészab. S ez még kevés: még az angyalokat is az ember szolgálatára rendelted. De mindezt meghaladja az, hogy te magad méltóztattál az ember szolgálatába szegôdni, s jutalmul magadat ígérted neki. Mit adhatok neked mindezért az ezernyi jóért? Bárcsak szolgálhatnálak életemnek minden napján. Bárcsak legalább egyetlenegy napon képes volnék arra, hogy méltóképpen szolgáljalak. Te valóban méltó vagy minden szolgálatra, minden megbecsülésre és örök dicséretre. Valóban az én Uram vagy, én meg a te szegény szolgád, aki tartozik azzal, hogy minden erejébôl szolgáljon téged, és dicséretedbôl soha ki nem fogyhat. Így akarom, erre vágyakozom, ó bárcsak mindazt, aminek híjával vagyok, kegyes volnál pótolni bennem. II. Nagy tisztesség, nagy dicsôség téged szolgálni és mindent megvetni érted. Nagy kegyelemben részesülnek azok, akik önként vállalták a te szent szolgálatodat. Rátalálnak a Szentlélek igen-igen kedves vigasztalására, akik irántad való szeretetükben minden testi gyönyörűségrôl lemondtak. Nagy lelki szabadságra tesznek szert, akik nevedért a szűk ösvényre indulnak, és minden világi gonddal szakítanak. Ó kedves és gyönyörűséges Isten szolgálata, általa valóban szabaddá és szentté válik az ember. Bizony szent állapot a szerzetesi szolgálat, az embert angyalokkal teszi egyenlôvé, Isten elôtt kedvessé, a gonosz lelkek elôtt félelmetessé, minden hívônek pedig bizalmasává. Ó mindenkor kívánatos és vállalni való szolgálat, amellyel kiérdemelhetjük a legnagyobb jót, és megszerezhetjük a soha véget nem érô boldogságot. ======================================================================== III./11. Szívünk vágyait meg kell vizsgálni és mértékhez kell szoktatni I. Fiam, sokat meg kell még tanulnod, amit még nem tanultál meg eléggé. Mi mindent, Uram? Hogy kívánságodat egészen az én tetszésemhez igazítsd, és ne légy magad kedvének keresôje, hanem az én akaratomat lesd és keresd. Gyakran lobbannak benned vágyakozások, és nagyon izgatnak téged, de gondold meg, hogy az én tisztességemért vagy magad hasznára akarsz-e cselekedni inkább? Ha énérettem indulsz, elégedett leszel, bárhogyan intézem az egészet. Ha pedig vállalkozásodban ott van csak valamicske szikrája is az önkeresésnek, akkor az gáncsol és terhedre van. Intézd hát úgy, hogy míg meg nem kérdezel, ne építs túlságosan a benned megfogalmazódó vágyakozásra, hogy aztán bánnod ne kelljen vagy kedved ellen ne legyen, amiben elôbb kedvedet lelted, s amiért mint valami jóért lelkesedtél. Mert nem minden jónak tetszô indulatot kell azonnal követni, s minden jóval ellenkezô kívánságot sem kell megfontolás nélkül elutasítani. II. Hasznos olykor-olykor még a jóra irányuló buzgólkodásodat és vágyaidat is korlátok közé szorítanod, hogy az erôszakosság miatt lelkileg szét ne szóródj, és másokat fegyelmezetlenségeddel meg ne botránkoztass, vagy mások ellenállása miatt hirtelen meg ne zavarodj és össze ne omolj. Máskor viszont erôszakot kell venned magadon, és érzéki vágyaddal elszántan szembe kell szállnod, ilyenkor nem törôdhetsz azzal, mit akar, mit nem a tested, hanem inkább azon kell igyekezned, hogy ha kelletlenül is, lelked hatalma alatt megtörjön. Addig kell sanyargatni és szolgálatra kényszeríteni, míg mindenre kész nem lesz, míg meg nem tanulja, hogyan kell kevéssel megelégedni, és egyszerű dolgoknak örülni, s hogy nem szabad semmi kellemetlen miatt zúgolódni. ======================================================================== III./12. A türelem mibenléte és a testi vágyak ellen folytatott küzdelem I. Uram, Istenem, úgy látom, hogy türelemre igen nagy szükségem van, mert ebben az életben sok nemszeretem dolog történik velünk. Akárhogy próbáljak is békességre jutni, életem nem folyhatik háborúság és fájdalom nélkül. Úgy van, fiam. De azt akarom, hogy ne is keress olyan békességet, amelyben a kísértések elkerülnek, és nem ér el semmi kedved ellen való, hanem hidd el, hogy akkor is meglelheted a békét, ha sokféle kísértés környékez, és sok-sok kellemetlenség szakad rád. Ha azt mondod, képtelen vagy sokat tűrni, hogyan viseled majd akkor a tisztítótüzet? Két rossz közül mindig a kisebbet kell választani. Hogy tehát az eljövendô örök büntetést elkerülhesd, igyekezz a jelen bajokat Istenért fölháborodás nélkül elviselni. Vajon azt gondolod, hogy evilág fiai semmit vagy keveset tűrnek? Nem ezt tapasztalod, még akkor sem, ha a legkülönb sorsúakat kérdezed. De -- mondod --, sok élvezetben van részük, és saját akaratuk szerint élnek, azért aztán fél vállról veszik a bajokat. Mondjuk, hogy úgy van, legyen meg mindenük, amit csak kívánnak. De mit gondolsz, meddig megy így a soruk? Lám, mint a füst, elenyésznek evilág gazdagjai, és senki sem emlékezik elmúlt örömeikre. De amikor még élnek, akkor sem nyugszanak örömeikben keserűség, csömör és rettegés nélkül. Mert ugyanabban, amibôl élvezetük ered, gyakran elveszik a fájdalom bérét is. Méltán történik velük, hogy mivel rendetlenül keresik és hajhásszák az élvezeteket, nem telnek be azokkal undor és keserűség nélkül. Ó milyen illanók, milyen csalókák, milyen rendetlenek és szégyenletesek ezek mind! De vannak, akik részegségükben, vakságukban nem eszmélnek rá minderre, hanem mint esztelen barmok, romlandó életük múló kedvteléséért lelki halálba rohannak. II. Te azért, fiam, testi vágyaid után ne járj, és fordulj el önakaratodtól. Keresd örömödet az Úrban, és teljesíti szíved kéréseit. Mert ha valódi örömöt keresel, és bôvebb vigasztalásra vágyakozol, íme minden evilági dolog megvetésében és minden alantas élvezet elutasításában találsz igazi áldásra, ott fakad bôséges vigasztalásod. És minél jobban elvonod magad minden teremtett lény által nyújtott vigasztól, annál édesebb és hatalmasabb vigasztalásokra találsz énbennem. De elôször nem találsz el ide valamekkora szomorúság és küzdelem nélkül. Utadba áll a beléd rögzött megszokás, de a jobb szokás azt is legyôzheti. Zúgolódik a test, de a lélek buzgósága megzabolázza. Ingerel és kísérget az ôskígyó, de az imádság megfutamítja, s a hasznos munka nem engedi, hogy hozzád férkôzzék. ======================================================================== III./13. Az alárendelt embernek Krisztus példája szerint alázatos engedelmességben kell élnie I. Fiam, Aki magát az engedelmesség alól ki akarja vonni, a kegyelembôl vonja ki magát. És aki saját tulajdon szerzésére törekszik, elveszti a közösben való részesedését. Ha valaki örömest és önként nem veti alá magát elöljárójának, ez annak a jele, hogy az ô ösztönös természete nem engedelmeskedik tökéletesen neki, hanem gyakran csökönyösködik és zúgolódik. Tanulj meg tehát elöljáródnak egy szóra engedelmeskedni, ha saját ösztönös természetedet igába óhajtod fogni. Mert a külsô ellenséget hamarabb meggyôzheted, ha a belsô ember nem pusztult el benned. Nincs a léleknek terhesebb és rosszabb ellensége, mint te magad lehetsz, ha egészen a lélek pártjára nem állsz. Kell, hogy egészen-igazán vállald önmagad megvetését, ha a testtel és vérrel szemben boldogulni akarsz. Azért vonakodol hát attól, hogy egészen mások akarata alá vesd magad, mert még mindig él benned a rendetlen önszeretet. II. De miért is volna nagy dolog az, ha te, aki por vagy és hamu, Istenért ember hatalma alá veted magad, mikor én, a mindenható és a legfölségesebb, aki mindent a semmibôl teremtettem, érted alázatosan ember hatalma alá vetettem magamat, mindenkinél alávalóbb és kisebb lettem, hogy megalázkodásommal legyôzhesd kevélységedet. Tanulj szót fogadni, por, tanulj megalázkodni, por és szemét, szokd meg, hogy mindenek lába alá való vagy. Tanuld megtörni saját akaratodat és vállalni bármi alárendeltséget. Gerjedj föl önmagad ellen, ne tűrd, hogy gôg pöffeszkedjék benned, hanem mutatkozzál olyan alacsonynak és csekélynek, hogy mindenki rajtad járhasson, és megtiporhasson, mint az utca sarát. Mi panaszolni valód van, üreslelkű ember, ocsmány bűnös, te, mit hozhatsz föl védelmül, ha gyaláznak? Hiszen hányszor megsértetted Istent, és a kárhozatot is hányszorosan megérdemelted! De irgalmas szemmel pillantottam reád, mert drága volt lelked elôttem, ismerd hát el szeretetemet, légy örökké hálás jótéteményeimért, hogy igaz engedelmességre és alázatosságra szert tehess, és türelemmel fogadd el azt is, ha megvetésben van részed. ======================================================================== III./14. Meg kell fontolnunk Isten titkos ítéleteit, hogy a jóban el ne bizakodjunk I. Megzendíted fölöttem ítéleteidet, Uram, félelemmel és remegéssel rázod meg minden csontomat, és nagyon megrémül a lelkem. Villámsújtottan állok és meggondolom, hogy az egek sem tiszták teelôtted. Ha az angyalokban hibát találtál, és nem könyörültél rajtuk, mi lesz velem? Csillagok hullottak le az égrôl, én, a por hogyan érezhetném biztonságban magam? Akiknek tettei dicséretre méltónak látszottak, mindenek aljára estek, s akik az angyalok kenyerét ették, láttam, hogy a disznók moslékának is örülnek. Semmi sem marad hát a szentségünkbôl, ha te, Uram, elvonod kezed, semmit sem használ a bölcsességünk, ha nem kormányozol tovább, semmire sem jó az erônk, ha te nem ôrzöl, semmitôl sem véd a tisztaságunk, ha a te oltalmad nem borul rá, hiába vigyáznánk magunkra, ha te nem virrasztasz szentül fölöttünk. Mert amint elhagysz, merülünk s veszünk, amint viszont meglátogatsz, kihúzzuk magunkat s újra élünk. Mert állhatatlanok vagyunk, de te megerôsítesz, ellanyhulunk, de te lángra lobbantasz minket. II. Ó mekkora alázattal és magam-megvetéssel kell, hogy önmagamra nézzek, mennyire illik semmibe vennem, ha úgy látszik is, hogy van bennem valami jó. Mily fönntartás nélkül alá kell vetnem magam a te kifürkészhetetlen ítéleteidnek, Uram, amelyek szerint semmi másnak nem látom magam, csak semminek és újra semminek. Ó mérhetetlen tenger, ó átúszhatatlan óceán, benned hányódva semminek, semmitlen semminek bizonyulok. Hol bújhatna hát meg a dicsekvés, hol az erénybôl sarjadó önbizalom? Vége minden hiú dicsekedésnek, elmerült az, Uram, a te rólam hozott ítéleteidnek mélységében. Micsoda minden test a te színed elôtt? Vajon dicsekedhetik az agyag a fazekassal szemben? Hogyan is kevélykedhetnék üres beszédben, akinek szívén Isten uralkodik? Az egész világ sem teheti kevéllyé, akit az igazság magához hódoltatott, s ha mindenki dicséri, akkor sem indul meg az, aki minden reménységét Istenbe vetette. Hiszen mind semmik azok is, akik beszélnek, elfogynak szavuk zengésével együtt, az Úr igazsága pedig örökre megmarad. ======================================================================== III./15. Hogyan viselkedjünk és beszéljünk kívánságainkkal kapcsolatosan I. Fiam, minden dolgodban így beszélj: Uram, amint neked tetszik, úgy legyen. Uram, ha neked becsületedre válik, legyen ez a te nevedben. Uram, ha úgy látod, hogy elômenetelemre szolgálna, hasznomra volna, akkor add, hogy élhessek vele a te dicsôségedre. De ha tudod, hogy ártana nekem, nem válnék lelkem üdvösségére, vedd el tôlem ezt a kívánságot. Mert nem minden kívánság van a Szentlélektôl, még ha az ember tisztának és jónak látja is. Nehéz igazán eldönteni, vajon a jó lélek, vagy az ellenség kelti-e benned ezt vagy azt a vágyat, avagy benned magadban van a forrása. Sokan csalódtak a végkibontakozáson, akik kezdetben a jó lélek vezetése alatt érezhették magukat. Azért mindig istenfélelemben és szívbéli alázatosságban kell kívánni és kérni, bármi kívánni való ötlik is eszedbe, és teljes önmegadással a legmesszebbmenôen énrám kell bíznod mindent. Azt mondd: Uram, te tudod, hogy jobb, legyen ez vagy az, amint akarod. Add azt, amit akarsz, amennyit akarsz, amikor akarod. Ahogy tudsz, intézkedj velem jótetszésed szerint, amint neked leginkább becsületedre válhatik. Tégy oda engem, ahová akarsz, bánj velem szabadon mindenben, kezedben vagyok, forgass és hányj-vess keresztül-kasul. Íme, szolgád vagyok én, mindenre kész, mert nem magamnak akarok élni, hanem neked, bárcsak illendô tökéletességgel tehetném! II. Imádság azért, hogy Isten akaratát betölthessük: Jóságos Jézus, add meg nekem a te kegyelmedet, hogy velem legyen, velem munkálkodjék, és holtomig velem is maradjon. Add, hogy mindig azt kívánjam, azt akarjam, ami neked tetszôbb, kedvesebb. A te akaratod legyen az enyém is, az én akaratom mindig a tiédet kövesse, pontosan egyezzen vele. Egyet akarjak és ne-akarjak teveled mást, mint amit te akarsz vagy nem- akarsz, akarni, nem-akarni legyek képtelen. Add, hogy meghaljak mindennek, amit evilág kínálhat, és kívánjam, hogy teérted megvessenek és elfeledjenek a világban. Add, hogy túl mindazon, amit kívánok, benned találjak megnyugvást, szívem tenálad csöndesedjen el. Hiszen te vagy egyedül a szívek békessége és megnyugovása, kívüled minden terhes és nyugtalanító. Ebben a békességben, ôbenne, vagyis tebenned, legfôbb és örökkévaló jóban alszom el és találok megnyugvást. Amen. ======================================================================== III./16. Igaz vigasztalást csak Istenben kell keresni I. Amit vigasztalásomra óhajtok vagy elképzelhetek, nem itt és most várom, hanem a jövendôben. Hiszen ha egymagam a világ minden vígságát magaménak tudhatnám is, ha minden benne kínálkozó gyönyörűséget élvezhetnék is, bizonyos, hogy sokáig nem tarthatna. Ezért hát, én lelkem, teljes vigasztalásod és tökéletes fölüdülésed nem lehet egyebütt, hanem csak Istenben, aki a szegényeket vigasztalja és a kicsinyeket magához fogadja. Várj egy keveset, én lelkem! Várd meg Isten ígéretének teljesedését, és minden jónak bôségében részesülsz a mennyben. Ha nagyon rendetlenül kapsz a jelenvalókon, elveszted az örökkévaló és mennyei javakat. Élj a múlandó javakkal, de kívánságod irányuljon az örökkévalókra. Semmi evilági jó ki nem elégíthet, mert nem arra termettél, hogy ezekben leld örömödet. Ha minden teremtett jó a tiéd volna is, akkor sem volnál boldog és elégedett, boldogságod és célhoz érkezésed Istenben van, mindenek Teremtôjében. Nem olyan boldogság ez, mint amilyet a világ esztelen szerelmesei látnak és dicsérnek, hanem amilyet a jó keresztények remélnek, a tiszta szívűek, akiknek érdeklôdése a mennyre irányul. Álnok és elröppenô minden emberi vigasztalás. Az a boldog és igaz vigasztalás, amelyet odabenn, az igazságtól veszünk. II. Az imádságos lelkű ember mindenütt magánál tudja vigasztalóját, Jézus Krisztust, és azt mondogatja neki: Légy velem, Uram Jézus, mindenütt és mindenkor. Ez legyen az én vigasztalásom, hogy szívesen megmaradjak minden emberi vigasztalás nélkül. És ha a te vigasztalásod sem vesz körül, akaratod és megérdemelt megpróbáltatásod legyen a legnagyobb vigasztalásom. Mert te nem haragszol örökké, és fenyegetésed sem tart sokáig. ======================================================================== III./17. Minden aggasztó gondot Istenre kell hagyni I. Fiam, engedd, hogy azt tegyem veled, amit én akarok, én tudom, mi válik javadra. Te úgy gondolkodol, mint az emberek, sokmindenben úgy foglalsz állást, ahogyan az emberi indulat diktálja. Uram, igazat mondasz. Nagyobb gondviseléssel veszel te körül, mint amekkora gondot én önmagamra viselhetek. Nagyon ingatagon áll az, aki minden gondját terád nem hagyja. Uram, csak igaz és állhatatos maradjon hozzád akaratom, egyébként intézkedj velem tetszésed szerint. Mert csak jó lehet az, amit velem teszel. Ha azt akarod, hogy sötétségben járjak, áldott légy, ha pedig azt akarod, hogy világosságba öltözzem, légy akkor is áldott. Ha kegyesen megvigasztalsz, áldott légy, ha úgy akarod, hogy zaklattatásban legyek, ugyanúgy légy mindenkor áldott. II. Fiam, valóban így kell helyt állanod, ha azt akarod, hogy jártodban- keltedben az enyém lehess. Ugyanolyan készséggel kell fogadnod a szenvedést, mint az örömet. Olyan jó kedvvel kell a szükséget és a szegénységet viselned, mint a bôséget és a gazdagságot. Uram, szívesen vállalom érted, mindazt, amit tetszésedre van rám bocsátani. Válogatás nélkül akarom elfogadni a te kezedbôl a jót meg a rosszat, az édeset és a keserűt, a vígságot vagy a szomorúságot és bármi történjék velem, hálát akarok adni érte. Óvj meg minden bűntôl, és sem a haláltól, sem a pokol hatalmától félni nem fogok. Csak örökre el ne vess, ki ne törülj az élet könyvébôl, semmit sem árt, akármi baj szakad rám. ======================================================================== III./18. Krisztus példájára minden ideigtartó nyomorúságot jó kedvvel kell viselni I. Fiam, én a te üdvösségedért lejöttem az égbôl, magamra vállaltam emberi léted nyomorúságát, nem kénytelenségbôl, hanem szeretetbôl, hogy türelmet tanulj, és az ideigtartó bajokat méltatlankodás nélkül elviseld. Mert születésem órájától fogva kereszten holtomig mindenhová elkísért a szenvedés. Evilági javakban nagy szükséget láttam, gyakran kellett hallanom, hogy sok panaszt emelnek ellenem, szégyent és gyalázatot békével tűrtem, jótéteményeimet hálátlansággal, csodatetteimet káromlással, tanításomat feddéssel viszonozták. II. Uram, te a türelem útját jártad életedben, és kiváltképpen ezzel teljesítetted Atyád akaratát, méltó hát, hogy én, semmicske bűnös ember is akaratod szerint türelembe foglaljam magam, és amíg akarod, üdvösségemért békén hordozzam romlandó életem terhét. Mert ha terhesnek mutatkozik is a jelen élet, a te kegyelmed nagyon érdemszerzôvé teszi, a te példád meg szentjeidnek emléke a gyarlók számára is elviselhetôbbé s fényesebbé alakítja, sokkal vigasztalóbb, mint volt az ószövetségi törvény idején, amikor zár függött a menny kapuján, és homályosabbnak is látszott a mennybe vezetô út, amikor olyan kevesen igyekeztek azon, hogy a mennyek országát keressék, de még az igazak és az üdvösségre indulók sem léphettek a mennyei birodalomba kínszenvedésed s halálod szent adójának lerovása elôtt. Ó, mekkora hálával tartozom neked, hogy kegyes voltál megmutatni nekem és minden hívônek az igaz és jó utat, amely országodba elvezet. Mert a te életed a mi utunk, és a szent türelemben veled forrunk össze, aki koronánk vagy. Ha elôttünk utat nem nyitottál, ha minket nem tanítottál volna, ki igyekeznék arra, hogy kövessen? Jaj, hányan messze hátul maradnának, ha a te tündöklô példádra nem tekinthetnének. Íme még mindig lankadunk, még annyi csodádat láttuk, tanításodat hallottuk, mi volna, ha ily nagy világosság a te követésedre nem indítana? ======================================================================== III./19. A méltatlanságok elviselése; ki bizonyul igazán béketűrônek I. Mi dolog az, fiam, hogy annyit beszélsz? Hagyd abba a panaszkodást, vedd fontolóra az én szenvedésemet és a szentekét. Még véred hullásáig nem harcoltál. Kevés az, amit te szenvedsz, azokhoz képest, akik annyi sokat tűrtek, oly súlyos kísértésekben forogtak, oly nehéz zaklatásba oly sokféle megpróbáltatásba sodródtak. Szükséges, hogy mások súlyosabb szenvedését eszedbe idézd, hogy könnyebben viseld saját kicsinyke terhedet. S ha magad nem látod kicsinynek, jól nézz körül, nem türelmetlenséged miatt gondolkodol-e így. Egyébként akár kicsinyt, akár nagyot, azon légy, hogy mindent békességgel elviselj. Minél jobban elszánod magad a türelmes szenvedésre, annál bölcsebben élsz, és érdemekben annál gazdagabb leszel. Könnyebben is viselsz mindent, ha eltökélt szándékkal és jó szokással serényen fölkészülsz rá. Ne mondd azt, hogy képtelen vagyok ilyen embertôl ezt vagy azt elviselni, nem is illô, hogy mindezt eltűrjem, nagy kárt tett, olyat fog rám, ami eszembe se jutott soha, de mástól szívesen elszenvedem majd azt, amit elszenvedni illendônek látok. Bolond az ilyen okoskodás, amely számításon kívül hagyja a türelem értékét, vagy hogy annak ki ígért koronát, s inkább a személyekre meg saját sérelmeire tekint. Nem igaz béketűrô az, aki csak azt hajlandó elviselni, amit jónak lát s attól, akitôl neki tetszik. Az igaz béketűrô nem nézi, ki teszi próbára: elöljárója-e vagy magához hasonló, esetleg nála alacsonyabb rangú, derék és szent ember-e vagy hitvány és méltatlan személy, hanem válogatás nélkül akárkitôl, akárhányszor, akármekkora méltatlanság esik is rajta, mindazt Isten kezébôl köszönettel veszi és nagy nyereségnek tartja. Mert Isten elôtt semmi jutalom nélkül nem maradhat, bármily csekélykét szenvedünk is érte. Légy hát kész a küzdelemre, ha gyôzni óhajtasz. Viadal nélkül a béketűrésért ígért koronát el nem érheted. Ha tűrni nem akarsz, nem akarod a koronát sem. Ha pedig a koronát kívánod, emberül viaskodjál, tűrj békével. Munka nélkül nem juthatsz a nyugodalomra, harc nélkül nincsen gyôzelem. II. Add, Uram, hogy a te kegyelmed által végbevihessem azt, amit természetem szerint lehetetlennek gondolok. Te tudod, milyen kevésre futja a türelmem, milyen egy-kettôre kihoz a sodromból, ami kedvem ellen való. Váljék számomra kedvessé és kívánatossá a te nevedért minden, ami a türelmet próbára teszi, mert nagyon üdvösséges az én lelkemnek, ha tűr és zaklatást szenved érted. ======================================================================== III./20. Saját gyarlóságunk megvallása és a földi élet nyomorúságai I. Fejemre vállalom bűnös voltomat, Uram, megvallom elôtted gyarlóságomat. Sokszor csekélyke dolog is lever és megszomorít. Elszánom magam, hogy férfiasan viselkedem, de amint egy kicsiny kísértés utolér, nagy félelem fog el. Nemegyszer igen jelentéktelen ügybôl súlyos kísértés támad. Mikor meg kísértést nem érezvén egy csöppet biztonságban gondolom magam, azt veszem észre, hogy egy kis fuvallat legyôzött. Tekints hát, Uram, gyarlóságomra, esendô voltomra, amit te olyan igazán ismersz, könyörülj rajtam, és ragadj ki a sárból, hogy bele ne süllyedjek, ott ne ragadjak egészen elhagyatva. Ez az, ami engem gyakran lever s elôtted zavarba hoz, hogy olyan esendô vagyok, és szenvedélyeim megzabolázásában olyan erôtlen. S ha nem jutok is egészen odáig, hogy engedjek nekik, keserves és nehéz folytonos ostromuk, s egészen elundorodom attól, hogy ebben a mindennapos viaskodásban éljek. Abból látom, mily gyarló vagyok, hogy az utálatos fantázia-képek sokkal szaporábban rontanak rám, mint ahogyan el tudom űzni ôket. Ó, Izraelnek erôs Istene, hív lelkek féltékeny oltalmazója, tekints szolgádnak igyekezetére és fájdalmára, légy segítôje, ott, ahová jutott. Erôsíts engem mennyei erôvel, hogy a régi ember, az esendô test, amely még nem került egészen a lélek hatalma alá, valahogy uralomra ne jusson bennem, ez ellen mindaddig harcolni akarok, amíg csak tart ez a keserves földi élet. II. Jaj, milyen is ez az élet, mindig csupa zaklattatás és nyomorúság, mindenütt teli a bukás kockázatával és ellenséggel. Ha egyik baj vagy kísértés eltávozik, másik támad helyette, sôt már akkor is, amikor még tart az elôzô veszedelem, váratlan több más szakad rá. Hogy is lehet szeretni ezt az életet, amelyben ennyi a keserűség, amelyet ennyi baj és nyomorúság vesz körül? Hogy lehet egyáltalán életnek nevezni, ha annyi halált és nyavalyát szül? S lám mégis szeretik, és sokan gyönyörűségüket keresik benne. Gyakran szidják a világot, hogy csalárd és álnok, mégis nehezen válnak meg tôle, mert a test kívánsága eluralkodik az emberekben. De más ösztönöz a világ szeretetére, más annak megvetésére. A világ szeretetére a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége ösztönöz, ám a rájuk következô büntetés meg nyomorúság a világ megutálására és megunására vezet. De jaj, a világhoz ragaszkodó lelket meggyôzi a gonosz gyönyörűség, hogy örömnek véli, ha tövisek között él, mert Isten édességét és az erény belsô szépségét nem látta, nem kóstolta. Akik azonban a világot teljesen megvetik, és azon igyekeznek, hogy szent fegyelemben Istennek éljenek, azok elôtt nem marad ismeretlen Istennek édessége, amelyre a világról lemondók kaptak ígéretet; s azt is nyilván látják, milyen tévedésekbe bonyolódik, s mily sokféleképpen megcsal a világ. ======================================================================== III./21. Túl minden jón és Istennek minden adományán, magában Istenben kell végsô megnyugvást keresni Én lelkem, mindenek fölött és mindenben az Úrban keresd nyugovásodat mindenkor, mert benne van a szenteknek el nem veszthetô nyugalma. I. Add meg nekem, édes és szerelmes Jézusom, hogy minden teremtményen túl benned nyugodjam meg, minden egészség és ékesség, minden dicsôség és tisztesség, minden hatalom és méltóság, minden tudomány és elmeél, minden gazdagság és művészet, minden öröm és ujjongás, minden hírnév és magasztaltatás, minden édesség és vigasztalás, minden reménység és ígéret, minden érdem és kívánság, minden adomány és ajándék fölött, amit adhatsz, belém áraszthatsz, minden vigasság és örvendezés fölött, amit a szívem fölfoghat, átélhet, végül az angyalok és arkangyalok fölött, az ég seregei fölött, túl minden láthatón és láthatatlanon, mindenen, ami nem te vagy, én Istenem. Mert te, Uram, Istenem, mindennél jobb vagy, te vagy egyedül fölséges, egyedül hatalommal teljes, te egyedül minden mértéket betöltô, telides- teljes, te egyedül árnyéktalanul kedves és vigasztaló, te egyedül hibátlanul ékes és szeretnivaló, te egyedül mindennél nemesebb és dicsôséggel teljes, akiben minden jó egyszerre és tökéletesen megvan, mindig is megvolt és meg is lesz, s azért kevesebb és elégtelen rajtad kívül minden más, amit nekem adsz, vagy amit magadról kinyilatkoztatsz, megígérsz, amikor még nem látlak, egészen meg nem ragadlak. Mert az én szívem igazán meg nem nyughatik, sem teljes megelégedésre nem juthat, hacsak benned meg nem nyugszik, és túl nem lép minden ajándékon, minden teremtményen. Ó, én szerelmes jegyesem, Jézus Krisztus, tiszta vôlegény, Ura az egész teremtett világnak, ki adja meg nekem az igaz szabadság szárnyát, hogy fölrepüljek és megnyugodjam benned? Ó, mikor kapom meg azt, hogy egészen elszakadjam mindentôl, és lássam, milyen édes az Úr, az én Istenem? Mikor költözöm egészen beléd, hogy téged szeretve megfeledkezzem önmagamról, csak téged tapasztaljalak túl minden érzéken és tapasztaláson, úgy, ahogy nem mindenki tud? Most bizony gyakran fohászkodom, és boldogtalanságomat fájdalommal viselem. Mert ebben a siralom völgyében sok nyomorúság szakad rám, ami gyakran megzavar, megszomorít, árnyékba borít, gyakran gátol a jóban és megoszt, csalogat és behálóz, csak hogy szabad utam ne legyen tehozzád, s ne örvendezhessem kedves ölelésednek, amellyel szentjeidet magadhoz öleled. Indítson meg fohászkodásom és sokféle búbánatom ezen a földön! Ó Jézus, örök dicsôség tündöklése, zarándok lelkemnek vígassága! Szó nélkül is téged szólít a szám, és hallgatásom hozzád beszél. Meddig késik s nem jô az én Uram? Jöjjön el hozzám, reá hagyatkozó szegényhez, és öltöztessen vígságba engem. Nyújtsa ki karját, s minden bajomból ragadjon ki engem, nyomorultat. Jöjj, jöjj, mert nélküled nem lesz víg napom, sem órám, hiszen te vagy vígságom, és asztalom árva nélküled. Nyomorult vagyok, mint bebörtönzött, bilincsbe vert rab, míg jelenléted fényével újjá nem szülsz, szabaddá nem teszel, míg kegyes orcádat meg nem mutatod. Keressenek mások helyetted más valamit, amit csak akarnak, nekem semmi másban nincs és nem is lesz örömöm, csak benned, én Istenem, reményem, örök üdvösségem. Nem hallgatok el, nem szűnök meg könyörögni hozzád, míg kegyelmed újra hozzám nem fordul és míg meg nem szólalsz a szívemben. II. Íme, itt vagyok, íme eljöttem hozzád, mert segítségül hívtál engem. Könnyeid és lelked sóvárgása, alázatosságod és szívbéli töredelmed megindítottak engem és hozzád hajlítottak. III. És akkor így szólok hozzád: Uram, hívtalak, vágyva vágytam rá, hogy örvendhessek neked, készen arra, hogy mindent elhagyjak érted. Mert elôbb te indítottál vágyakozásra engem, hogy keresselek. Légy hát áldott, Uram, aki ilyen jót tettél szolgáddal irgalmasságod nagyvolta szerint. Mit mondhat még elôtted a te szolgád, mint hogy nagyon megalázza magát színed elôtt, el nem feledve soha saját méltatlanságát, hitványságát? Hiszen nincsen hasonló tehozzád az ég és a föld minden csodái közt. Minden műved nagyon jó, ítéleteid igazak, és gondviselésed kormányoz mindeneket. Dicséret hát neked és dicsôség, ó Atya Bölcsessége, dicsérjen és áldjon az én szám, a lelkem is és velük minden teremtmény. ======================================================================== III./22. Isten sokféle jótéteményének meggondolása I. Nyisd meg Uram szívemet a te törvényedben, és taníts meg arra, hogy parancsaid szerint éljek. Add meg nekem, hogy értsem akaratodat, és nagy tisztelettel, szorgos megfontolással emlékezetemben tartsam jótéteményeidet általában és egyenként is, hogy értük méltó hálát adhassak. Valójában tudom és meg is vallom, hogy közülük a legeslegkisebbért sem tudom a hála méltányos adóját leróni, mert kisebb vagyok én mindannál a jónál, amiben részesülök, és amikor a te nemes nagylelkűségedre gondolok, annak nagysága elôtt megsemmisül a lelkem. II. Amink csak van lelkünkben és a testünkben, ami külsô vagy belsô kinccsel a természet szerint vagy természetfölötti ajándékként rendelkezünk, az mind a te jóvoltodból való. Téged ajánl tehát mint kegyes és jóságos adakozót, akitôl minden jót kaptunk. Ha egyik többet, másik kevesebbet kapott is, mégis minden a tiéd, nélküled a legkisebb jóban sem lehetne részünk. Az, aki többet kapott, nem kérkedhetik érdemével, sem mások fölé nem tolakodhatik, sem a kisebbet nem gúnyolhatja, mert az a nagyobb és a jobb, aki kevesebbet tulajdonít magának, és alázatosabb, buzgóbb a köszönetmondásban. Aki pedig magát mindenkinél alábbvalónak ismeri, és méltatlanabbnak ítéli, alkalmasabb arra, hogy nagyobb ajándékokban részesüljön. Aki viszont kevesebbet kapott, annak sem kell szomorkodnia, vagy méltatlankodnia, sem a gazdagabbra irigykednie, hanem inkább terád kell figyelnie, és a te jóvoltodat hangosan áldania, hogy olyan bôven, olyan ingyenesen és kegyesen osztogatod személyválogatás nélkül adományaidat. Minden tôled való, ezért mindenért téged illet a dicséret. III. Te tudod, kinek milyen ajándék válik hasznára, és hogy miért kap az kevesebbet, ez többet, nem nekünk, hanem neked kell eldöntened, mert elôtted világosan kirajzolódik minden érdem. Ezért Uram, Istenem, nagy jótéteménynek tartom azt is, hogy nem sok olyasféle ajándékkal rendelkezem, amit odakint a világban s az emberek között dicséret és dicsôség vesz körül, mert ha megfontolom szegénységemet és alacsony állapotomat, nemcsak hogy nehezemre nem esnek, szomorúságot vagy csüggedést nem okoznak, hanem inkább vigasztalásomra, és nagy örömömre szolgálnak, hiszen te, Istenem, a szegényeket, az alacsony sorban lévôket és a világ elôtt megvetetteket választottad házad népéül, családod tagjaiul. Ott vannak mindjárt az apostolaid, akiket az egész földkerekség fejedelmeivé tettél. Mégis sértôdöttség nélkül jártak-keltek a világban olyan alázatosan és olyan nyílt szívvel minden ravaszkodás vagy hátsó szándék nélkül, hogy egyenest örültek annak, ha gyalázzák ôket a te nevedért, és amitôl a világ elriad, azt ôk nagy kedvvel fogadták. Azért tehát a téged szeretô és jótéteményeidet ismerô embert semmi más úgy meg nem örvendeztetheti, mint ha akaratod és örök végzésed tetszése benne beteljesül, csak ebben találhat megelégedést és vigasztalást, hogy olyan szíves-örömest kívánjon legkisebb lenni, mint ahogyan más azt óhajtaná, hogy legnagyobb legyen, és olyan békével, oly elégedetten foglalja el az utolsó helyet, akárcsak a legelsôt, olyan jó kedvvel maradjon lenézett, megvetett, hírnév nélkül való, mint mások arra törekszenek, hogy tisztességük, rangjuk növekedjék. Mert úgy van rendjén, hogy mindent megelôzzön a te akaratod és a te tisztességednek kedvelése, s hogy abban nagyobb vigasztalást, több tetszést leljünk, mint bármi ajándékban, amelyben részünk volt, vagy részünk lehet. ======================================================================== III./23. Négy dolog szerez nagy békességet I. Fiam, most megtanítalak téged a békességnek és az igaz szabadságnak útjára. Tedd, Uram, amit mondasz, mert jól esik azt hallanom. Azon légy, fiam, hogy inkább más akaratát kövesd, mint a magadét. Válaszd inkább azt, hogy kevesebbed legyen, ne többed. Keresd mindig a lentebb való helyet, és a mások alá rendelt állapotot. Azt óhajtsd, azért fohászkodj mindig, hogy Isten akarata maradéktalanul beteljesedjék tebenned. Íme, az ilyen ember lép be a béke és a nyugalom földjére. Uram, rövid a mondandód, de nagy tökéletességgel teljes. Kevés szóba belefér, de értelme gazdag, gyümölcse bô. Bizony, ha hűségesen meg tudnám tartani, nem kellene egykönnyen megháborodnom. Mert valahányszor nyugtalannak és teher alatt sínylôdônek érzem magam, mindig úgy találom, hogy ettôl a tanítástól eltávolodtam. De te, aki mindenható vagy, és a lélek elôrehaladását mindig jó néven veszed, növeld bennem kegyelmedet, hogy valóra válthassam, amit ajánlasz, és véghez vihessem üdvösségemet. II. Imádság gonosz gondolatok ellen: Uram, Istenem, ne távozzál el tôlem, Istenem, siess segítségemre, mert mindenféle rossz gondolat és nagy félelmek szakadtak rám, ezek gyötrik a lelkemet. Hogy gázolhatok át közöttük sértetlenül? Hogyan törhetem át ôket? Én -- mondja az Úr -- elôtted járok, és evilág nagyjait megalázom, megnyitom a börtön ajtaját, és föltárom elôtted a titkok titkait. Tedd, Uram, amit mondasz, és fussanak el orcád elôl mind-mind az én rossz gondolataim. Ez az én reménységem és egyetlen vigasztalásom, hogy minden zaklattatásomban hozzád fordulok, beléd vetem bizalmamat, szívem legbelsejébôl téged szólítalak, és türelmesen várom vigasztalásodat. III. Imádság lelki világosságért: Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belsô fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából. Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken. Harcolj keményen értem, és gyôzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlô érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bôségesen visszhangozzék a te dicséreted. Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad. Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz. Hullasd onnan fölülrôl kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen. Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedô lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás. Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat. Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretôt, és nélküled minden üres. ======================================================================== III./24. Más ember életét nem kell kíváncsian kutatnunk I. Fiam, ne ártsd bele mindenbe magad, és ne gondold, hogy mindennel neked kell törôdnöd. Mi közöd neked ehhez vagy ahhoz, te csak kövess engem. Mi közöd ahhoz, hogy az ilyen-e vagy olyan, vagy az a másik így vagy úgy cselekszik vagy beszél? Nem hiányzik az neked, hogy másokért felelj, elég ha magadról számot kell adnod. Minek bonyolódol hát mindebbe? Íme, én mindent ismerek, és mindent látok a nap alatt, tudom, ki-ki hogy vagyon, mit gondol, mit akar, és mi célra irányul igyekezete. Rám kell hát bíznod mindent, te pedig maradj bátran békében, hadd sürgölôdjenek a sürgölôdôk, ahogy akarnak. Felelniük kell majd mindenért, amit tesznek, mondanak, mert engem meg nem téveszthetnek. II. Ne igyekezz azon, hogy a neved nagy árnyékot vessen, se azon, hogy sokaknak barátja légy, se azon, hogy bizalmas kapcsolatba kerülj az emberekkel. Mindez elvon attól, ami fontos, és nagy sötétséget támaszt a szívedben. Örömest szólnék hozzád, és fölfedném elôtted titkaimat, ha érkezésemet szorgalmasan figyelnéd, és szíved kapuját megnyitnád elôttem. Légy éber, virrassz az imádságban, és alázkodjál meg mindenben. ======================================================================== III./25. Miben áll a szívnek maradandó békessége és igaz elômenetele I. Fiam, én mondottam: békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek, nem úgy adom nektek, mint evilág adja. A békességet mindnyájan kívánják, de nem mindenki gondol azzal, ami az igaz békességre vezet. Az én békém az alázatosaké, a szívükben szelídeké, te a türelemben találsz békét magadnak. Ha rám hallgatsz, szavamat fogadod, nagy békességben élhetsz. Mit tegyek hát? Mindenben ügyelj magadra: mit teszel, mit beszélsz, és minden igyekezetedet arra irányítsd, hogy csak nekem tetszésemre légy, kívülem pedig semmit se kívánj vagy keress, mások beszédérôl vagy tetteirôl se ítélj vakmerôn, ne bonyolódjál olyasmibe, ami nem tartozik rád, így elérheted, hogy alig vagy ritkán szenvedsz háborgatást. Hogy pedig sose háborgassanak, és szívednek vagy testednek semmi alkalmatlanságban ne legyen része, az nem evilágba való, az már az örök boldogságban valósul meg. II. Ne gondold hát, hogy igazi békességbe jutottál, ha semmi nehézséget sem érzel, akkor sincs minden rendben, ha ellenkezésbe nem ütközöl, az sem a végsô tökéletesség, ha minden kedved szerint alakul, még akkor se bízd el magad, ne gondold, hogy Isten különösképpen szeret, ha nagy áhítatosság és lelki édesség árad el benned, mert nem ezekben mutatkozik meg, hogy ki az erénynek igaz bajnoka, és nem ezekben áll az ember igazi elômenetele és tökéletessége. Hát miben, Uram? Abban, hogy teljes szívvel Isten akaratának ajánlod magad, sem kicsinyben, sem nagyban nem keresed azt, ami a tiéd, sem itt a földön, sem az örökkévalóságban. Úgy, hogy arcod elváltozása nélkül maradj meg a hálaadásban ha jól s ha rosszul megy a sorod, mindent egyforma kedvvel fogadva. Ha olyan erôs és kitartó leszel majd a reménykedésben, hogy a belsô vigasztalás elapadása idején arra készíted föl szívedet, hogy még több bajt is el tudjon viselni, s nem háborogsz, mint aki méltatlan ekkora nyomorúságra, hanem minden rendelésemben igaznak mondasz és szentnek dicsérsz, akkor jársz az igaz békének útján, és bátor reménységgel lehetsz, hogy újra ujjongva meglátod majd arcomat. Ha majd eljutsz önmagad teljes megvetéséig, tudd meg, hogy a földi élet lehetôségei szerint akkor áraszt el a béke bôsége. ======================================================================== III./26. A lélek szabadságának magasztos állapotát inkább ki lehet érdemelni imádsággal, mint olvasással I. Uram, a tökéletes embernek az a dolga, hogy lelkét a mennyei javak vonzásából soha kikapcsolódni ne hagyja, a sok gond közt úgy haladjon át, mintha gondja nem volna, nem úgy, mint a cselekedni restek, hanem a lélek szabadságának különös kiváltságával, azzal, hogy semmilyen teremtményhez rendetlen vonzalommal hozzá nem tapad. II. Kérlek téged, kegyelmes Istenem, óvj meg a világ gondjaitól, hogy túlságosan beléjük ne bonyolódjam, a test sokféle szükségletétôl, hogy a gyönyör csapdájába ne ejtsen, mindenfajta lelki akadálytól, hogy a nehézségek közt megtörve el ne bukjam. Nem azokról a dolgokról beszélek, Uram, amelyek után a világi hiúság teljes vágyakozással igyekszik, hanem azokról a nyomorúságokról, amelyek a te szolgád lelkére a halandó emberi élet közös terheként büntetésképpen nehezednek rá, hogy visszafogják, s a lélek szabadságát kivívnia nehezebb legyen. III. Ó én Istenem, kimondhatatlan édesség, tedd számomra keserűvé a testi vigasztalásokat, amelyek elvonnak az örökkévaló javak szeretetétôl, és gonoszul magukhoz csalogatnak valami gyönyörkeltô jónak színe alatt. Ne gyôzzön le engem, én Istenem, ne gyôzzön le a test és a vér, ne játsszon ki a világ és rövidéletű dicsôsége, ne vigyen jégre a sátán és az ô álnoksága. Adj erôt, hogy ellenállhassak, türelmet, hogy kitartsak, állhatatosságot, hogy mindvégig megmaradjak. Evilág minden vigasztalása helyett add a Szentlélek édes kegyelmét, testi szerelem helyett a te nevednek szerelmét öntsd szívembe. Még az étel, az ital, a ruházat és a test fönntartásához szükséges minden más közhasználatú dolog is terhére van a buzgó léleknek. Add, hogy az effélékkel mértékletesen éljek, és ne bonyolódjam bele a rájuk irányuló vágyakozásba. Mindent nem lehet elvetni, mert a természet fenntartása kötelességünk. Azt azonban tiltja a te szent törvényed, hogy fölösleges után vagy kedvesebb után is kapjak, mert az már azt jelentené, hogy a test arcátlanul a lélek fölé kerekedett. Ezek között, kérlek, Uram, igazgasson és oktasson engem a te kezed, hogy a mértéket el ne vétsem semmiben. ======================================================================== III./27. Az önszeretet nagyon-nagyon elvon a legfôbb jótól I. Fiam, Úgy van rendjén, hogy ha mindent megkapsz, mindenedet odaadd érte, és semmit magadból magadnak meg ne tarts. Tudván tudnod kell, hogy az önszeretet többet árt neked, mint bármi a világon. Aszerint, hogy milyen szeretet vagy vonzalom él benned, tapad hozzád többé vagy kevésbé ez vagy az. Ha szereteted tiszta, ôszinte és jól rendezett, nem leszel a körülötted levô dolgok rabja. Ne kívánd, amit nem szabad birtokolnod. Ne vedd birtokba, ami akadályt jelenthet számodra, vagy belsô szabadságodtól megfoszthat. Csoda, hogy szíved gyökerébôl nem bízod rám magad mindazzal együtt, amire kívánságod irányulhat, vagy amit birtokba vehetsz. Miért emészt hiábavaló szomorúság, minek nyű annyi fölösleges gond? Keresd az én kedvemet, és semmiben kárt nem vallasz. Ha ezt vagy azt keresed, s itt vagy ott akarsz lenni, ahol több haszonra számítasz vagy kedvedet jobban töltöd, sosem leszel csöndességben, sosem leszel szabad a nyugtalankodástól, mert mindenben van valami fogyatkozás, és mindenütt akad, akivel nem tudsz összeférni. Nem az van tehát hasznodra, amit odakinn elértél vagy gyarapítottál, hanem inkább az, amirôl lemondtál, és amit szívedbôl gyökeresen kitéptél. Ezt pedig ne csak a pénzre és a gazdagságra vonatkoztasd, hanem a tisztségek keresésére és a hiú dicsôség kergetésére is, mert mindez elmúlik a világgal együtt. Kevés oltalmadra van a hely, ha a lélek buzgósága hiányzik belôled. Nem is tart sokáig a kívül keresett békesség, ha igaz alapot nem vet neki szíved állapota. Azaz ha énbennem nem gyökerezel: változhatol, de meg nem javulhatsz. Mert amikor alkalom adódik, élsz is vele, s megtalálod újra, sokszorosan, amitôl menekültél. II. Imádság szívünk tisztulásáért s mennyei bölcsességért: Erôsíts meg engem, Istenem, a Szentlélek kegyelmével. Adj erôt, hogy belsô emberré alakuljak, és szívem megszabaduljon minden haszontalan igyekezettôl és aggodalomtól, hogy ne hányjon- vessen semmi hitvány vagy akár drága dolog után sóhajtó vágyakozás; hanem mindent úgy szemléljek, mint múlandót, s magamat is, mint aki velük együtt elmúlok, mert semmi sem maradandó a nap alatt, minden hívság ott, és a lélek gyötrelmére való. Ó, milyen bölcs az, aki így gondolkodik. Adj, Uram, mennyei bölcsességet nekem, hogy téged mindenek fölött keresselek és megtaláljalak, mindennél jobban ismerjelek és szeresselek, és minden másról érdemének megfelelôen ítéljek, a te bölcsességed rendje szerint. Add, hogy okosan elhárítsam a hízelkedôt, türelmesen viseljem, aki ellenkezik velem, mert ez a nagy bölcsesség: szavak szelétôl meg nem indíttatni, s fülünket a hízelgô szirén-hangra nem fordítani, így bátorsággal járhatunk megkezdett utunkon. ======================================================================== III./28. Az ember-szóló nyelvek ellen I. Fiam, ne keseredjél el amiatt, ha némelyek rosszat gondolnak, és olyasmit beszélnek rólad, amit nem hallasz szívesen. Neked magadról még rosszabb véleménnyel kell lenned, és úgy kell érezned, hogy senki náladnál gyarlóbb nincsen. Ha abból élsz, ami benned van, nem fogod sokba venni az elszálló szavakat. Nagy okosság az, hogy hallgatni tudj gonosz idôben, magadba szállván hozzám térj, és meg ne háborodj az emberek ítéletén. II. Ne függjön a te békességed emberek szavától, beszédétôl. Hiszen akár jónak, akár rossznak gondolnak is, azzal más emberré nem változol. Hol van az igaz békesség és igaz dicsôség? Ugye énbennem? Azért az, aki nem keresi az emberek tetszését, de nemtetszésüket sem akarja mindenáron kerülni, nagy békességben élhet. Az emberi szív minden nyugtalansága, az érzékek zűrzavara a rendetlen kívánságból és a fölösleges félelembôl származik. ======================================================================== III./29. Hogyan kell Istent segítségül hívni és áldani a megpróbáltatás idején I. Uram, a te neved legyen áldott mindörökké, te bocsátottad rám ezt a kísértést, ezt a megpróbáltatást. El nem szaladhatok elôle, hozzád kell folyamodnom, hogy megsegíts, s mindezt javamra fordítsd. II. Uram, most megpróbáltatások vesznek körül, nyugtalan a szívem, nagyon háborgat a rám szakadó nyomorúság. Mit mondjak hát, kedves jó Atyám? Verembe estem. Szabadíts meg ettôl az órától. De azért köszöntött rám ez az óra, hogy te megdicsôülj, amikor én mélyen megaláztatom, és általad nyerek szabadulást. Méltóztassál, Uram, megmenteni engem, mert én szegény, mit tehetek, kihez forduljak, ha nem tehozzád? Adj, Uram, türelmet és kitartást ezúttal is. Segíts meg engem, én Istenem, és nem rettegek, akármi teher szakadjon is rám. Most meg mindebben a bajban mit mondjak? Legyen meg, Uram, a te akaratod, én igazán megérdemeltem a megpróbáltatást és a nyomorúságot. Úgy van hát rendjén, hogy elviseljem, mégpedig türelmesen, s kitartsak, míg végül elül a vihar és kitisztul az ég. Elég erôs ahhoz a te mindenható karod, hogy ezt a kísértést is eltávoztassa tôlem, hogy fékezze rohamát, el ne tiporjon, amint már gyakran meg is tetted velem, én irgalmas Istenem. Amilyen nehéz nekem, olyan könnyű tenéked fönséges jobbkezednek ez a beavatkozása. ======================================================================== III./30. Istent kell segítségül hívnunk, és bizakodnunk kell az ô kegyelmének visszaszerzésében I. Fiam, én vagyok az Úr, aki megerôsítlek a megpróbáltatás napján. Térj hozzám, amikor nehezen megy a sorod. A mennyei vigasztalásnak legfôbb gátja az, hogy késôn kezdesz a imádkozáshoz. Mert mielôtt engem kérlelnél szorgalmasan, azelôtt sok más vigasztalást keresel, és világi örömökben próbálsz felüdülni. Innen van, hogy mindennek nem sok hasznát látod, míg rá nem eszmélsz arra, hogy én vagyok az, aki megszabadítom a bennem bizakodókat, kívülem nincs foganatos segítség, sem hasznos tanács, sem tartós orvosság. De ha már lélegzethez jutottál a vihar után, gyógyulj meg az én irgalmasságomnak fényességében, mert közel vagyok, mondja az Úr, hogy mindent helyreállítsak, nemcsak úgy, ahogy valaha volt, hanem sokszorosan megtetézve. Vajon valami is nehéz-e nékem, vagy olyan vagyok-e, mint aki csak beszél, de nem cselekszik? Hol a te hited? Állj meg keményen s állhatatosan. Légy kitartó és igazi férfi, megjön a te vigasztalásod a maga idejében. Várj engemet, várj, eljövök és meggyógyítalak. II. Kísértés az, ami most búsít, üres félelem, ami megriaszt. Mi haszna a jövô kockázatait fontolgatnod, csak hogy szomorúságot szomorúságra halmozol. Elég a napnak a maga baja. Hiábavaló és haszontalan dolog az eljövendôk miatt búsulni vagy örvendezni, hiszen ki tudja, eljönnek-e valóban. De az emberek szokása, hogy efféle képzelôdésnek játékszerei lesznek, kis lélekre vall az ellenség incselkedésének ily könnyen áldozatul esni. Mert annak mindegy, igaz vagy hamis gondolatokkal ejt-e tôrbe, csal-e tévútra, a jelenvalók szeretetével vagy az eljövendôk félelmével ejt-e meg. Ne háborodjék hát meg a szíved és ne féljen. Higgy bennem, és légy bizalommal az én irgalmasságom iránt. Mikor azt gondolod, hogy messze szakadtál tôlem, sokszor igen közel vagyok hozzád. Mikor úgy ítéled, hogy már-már teljesen elvesztél, sokszor olyankor támad legjobb alkalmad arra, hogy érdemeket szerezz. Nincs minden elveszve, amikor kedved ellen alakul valami. Ne aszerint ítélj, amint épp érzed magad, és ne ragadj bele semmiféle gondba, bárhonnan szakad rád, azt ne hidd, hogy nincs már remény a kigázolásra. Ne gondold, hogy egészen magadra maradtál, még ha ideig-óráig rádbocsátok is valami zaklattatást, vagy elvonom vigasztalásomat, amely után kívánkozol. Hiszen ezeknek elviselése árán lehet a mennyországba jutni. Kétségtelenül hasznosabb neked és többi szolgáimnak, hogy sok ellenállással kell küszködnötök, mint ha kedvetek szerint alakulna minden. Én ismerem a titkos gondolatokat, tudom, hogy igen hasznos üdvösséged szempontjából, hogy néha-néha szárazra vetôdj, el ne bízd magad a jó elômenetelben, végül is ne tetszelegj abban, ami nem vagy. Amit adtam, elvehetem, de vissza is adhatom, mikor kedvem tartja. Amit adok, az enyém, s ha elveszem, nem a tiédet vettem el, mert az enyém minden jó adomány és minden tökéletes ajándék. Ha nehézségeket bocsátok rád, vagy bármi kedved ellen valót, ne méltatlankodjál, el ne csüggedjen a szíved, én igen hamar megkönnyebbülést szerezhetek neked, s minden terhedet örömre fordíthatom. És közben igazságos vagyok, sokszoros dicséretre méltó, míg mindezt véghez viszem veled. Ha helyesen gondolkodol és józanul ítélsz, sohasem kell magadat elhagyván szomorkodnod azon, hogy ellenszélbe kerültél, inkább nagyobb örömre és hálaadásra van okod, sôt azt kell egyetlen örömödnek tartanod, hogy fájdalommal halmozlak el és nem kíméllek. Amint engem szeretett Atyám, úgy szeretlek én is titeket: mondtam tanítványaimnak, akiket szerettem, s akiket nem világi örömökre küldtem, hanem küzdelmekre, nem megbecsült tisztségekre, hanem megaláztatásra, nem semmittevésre, hanem munkára, nem pihenésre, hanem arra, hogy kitartó igyekezettel sok gyümölcsöt teremjenek. Fiam, eszedben forgasd ezeket a szavaimat. ======================================================================== III./31. Minden teremtett jótól el kell szakadnunk, hogy a Teremtôt megtaláljuk I. Uram, bizony még nagyobb kegyelemre van szükségem, hogy eljussak odáig, ahol már sem ember sem egyéb teremtmény akadályt nem vethet elém. Mert amíg bármi is tartóztat, hozzád szabadon nem szárnyalhatok. Szabadon akart szárnyat bontani, aki azt mondta: Ki ad nekem szárnyat, mint a galambnak, hogy elröpüljek és nyugovást találjak. Mi háborítatlanabb a tiszta szándéknál, és mi szabadabb annál, aki semmi után nem vágyakozik a földön. Az a dolgunk hát, hogy túlemelkedjünk minden teremtményen, és önmagunktól is tökéletesen elszakadjunk, aztán megálljunk elragadtatott lélekkel és meglássuk végre, hogy te mindenek teremtôje vagy, és semmi sem fogható tehozzád. Amíg valaki minden teremtménytôl szabaddá nem teszi magát, nem tud akadály nélkül Istenhez törekedni. Azért olyan kevés az elmélkedésben otthonos ember, mert kevesen tudnak a múlandóktól, a teremtményektôl teljesen elszakadni. Nagy kegyelem szükséges ehhez, hogy az fölemelje, és önmaga meghaladására képessé tegye a lelket. S ha az ember lélekben föl nem emelkedik és minden teremtménytôl elszakadva Istennel egészen nem egyesül, bármit tud, bármi kincse van, nem sokra megy vele. Sokáig kicsiny marad, és földre tapodtatik, aki az egy végtelen örök jón kívül valamit nagyra becsül. Ami nem Isten, az semmi, és semminek kell tartani. Nagy különbség van a kegyelemtôl megvilágosított, imádságos lelkű ember bölcsessége meg a tanult és szorgalmas deák tudománya közt. Sokkal nemesebb az a tudás, amelyik onnan fölülrôl Isten kegyelmébôl való, annál, amelyet az emberi ész erôfeszítésével lehet megszerezni. II. Sokan vannak, akik szeretnének az elmélkedô életben otthonosak lenni, de nem igyekeznek gyakorolni, ami ahhoz szükséges. Nagy buktató, hogy megállnak a jeleknél és az érzékelhetônél, nem jutnak el a teljes önmegtagadásig. Nem tudom, mi dolog ez, mely lélek vezet minket és mit is akarunk tulajdonképpen, mi, akik lelki emberek hírében állunk, hogy akkora fáradsággal s még nagyobb törôdéssel keressük a múlandó és semmitérô dolgokat, belsô ügyeinkrôl pedig alig gondolkodunk, s akkor sem egészen összeszedetten. Jaj bizony, alighogy egy kissé összeszedjük magunkat, máris kifelé figyelünk, cselekedeteinket kemény számvetéssel latra nem vetjük. Nem ügyelünk rá, merre irányulnak vágyaink, nem siratjuk, mily mocskosak vagyunk. Bizony, minden test rossz útra tért, azért támadt a vízözön. Mivel tehát nagyon megromlott szívünk vágyakozása, abból szükségszerűen következik, hogy a belsô erô ellankadásának jeleként cselekedeteink is megromlottak, hiszen azokra vágyaink indítanak. Tiszta szívbôl származik a jó élet gyümölcse. Azt tudakoljuk, ki mit tett, de azt már nem mérlegeljük olyan szorgalmasan, milyen lélektôl vezetve tette. Tudni akarjuk, erôs-e, gazdag-e, szép-e, ügyes-e, tud-e írni, énekelni, jó munkás ember-e; arról semmit sem szólunk, hogy lélekben szegény-e, türelmes, szelíd, imádságos lelkű, belsô életet élô ember- e. A természet az ember külsô teljesítményeire épít, a kegyelem a belsô emberhez fordul. Az gyakran csalódik, ez Istenben reménykedik, hogy meg ne tévedjen. ======================================================================== III./32. Önmagunk megtagadása és minden rossz kívánság megfékezése I. Fiam, nem lehetsz tökéletesen szabad, ha teljesen meg nem tagadod önmagad. Kezük-lábuk megkötözve azoknak, akiknek vagyonuk van, akik önmagukat szeretik, hol ezt, hol azt kívánják meg, mindenbe beleártják magukat, sehol sem nyughatnak, s mindig a kényelmükön jár az eszük, nem Jézus Krisztus ügyén, és sokszor kitalálnak, elképzelnek olyasmit, ami meg nem marad. Hisz elvész minden, ami nem Istentôl ered. Jegyezd meg jól ezt a rövid és sokatmondó szót: Hagyj el mindent, és mindent megtalálsz. Mondj le a kívánságról, és nyugalomra találsz. Ezt forgasd elmédben, s ha betöltöd, mindent megértesz. II. Uram, ez nem egy napi munka, nem gyerekjáték, sôt ez a rövid mondás magába foglalja az egész szerzetesi tökéletességet. III. Fiam, el ne riadj és mindjárt kedved ne veszítsd, hogy a tökéletesség útját megismerted, inkább érezd meg a nagyobbra serkentô kihívást, s legalább vágyaidban emelkedj. Bárcsak úgy volna dolgod, és már eljutottál volna odáig, hogy ne élnél önmagad szeretetében, hanem szabadon az én rendelkezésemre állanál, s annak rendelkezésére, akit atyádként rendeltem föléd. Akkor nagyon kedvemre volnál, s egész életed örömben és békességben telnék. Még sokmindentôl kell elszakadnod, s ha mindazt egészen az én akaratomtól függôvé nem teszed, nem kaphatod meg, amit kívánsz. Azt ajánlom, végy tôlem tűzben izzított aranyat, hogy gazdag légy, vagyis mennyei bölcsességet, amely lábbal tapod minden földi dolgot. Vetkôzd le a világi bölcsességet, mások s önmagad tetszését ne keresd. Azt mondom, azon, ami az emberek szemében értékesnek és nagyszerűnek látszik, végy hitványságokat. Mert nagyon hitványnak és semmitérônek tartják, majdhogynem számba sem veszik az igaz mennyei bölcsességet, amely magát nagynak nem hirdeti, nem törekszik arra, hogy lármát üssenek körülötte, s amelyet sokan csak szájukkal emlegetnek, de életükkel messze járnak tôle, de mégis ez az a drágagyöngy, amely sokak elôtt rejtve van. ======================================================================== III./33. Szívünk állhatatlan, de minden igyekezetünknek mint végsô célra Istenre kell irányulnia I. Fiam, ne higgy érzelmi fölbuzdulásodnak, amely most van, de könnyen elváltozik. Míg élsz, ki vagy szolgáltatva a változandóságnak, ha nem tetszik is, úgyhogy néha víg, máskor szomorú vagy, néha nyugodt, máskor izgatott, néha imádságos figyelmű, máskor Isten dolgaira sehogy sem hajlandó, néha szorgalmas, máskor tunya, néha érett, máskor könnyelmű. II. De a bölcs és a lélek dolgaiban kiművelt ember fölötte áll ezeknek a változásoknak, nem tekint arra, mit érez magában, hogy fúj az állhatatlanság szele, hanem azon van, hogy minden szándéka illendô jó végre irányuljon. Mert így ôrizheti meg belsô azonosságát megingathatatlanul, ha annyi s annyiféle esemény közt szándékát, igyekezetét lankadatlanul felém igazítja. Minél tisztább a jószándék benned, annak elôretekintô pillantását követve, annál biztonságosabban találsz utat a forgatagok között. De sokakban elhomályosul a jóra való igyekezet szeme, mert könnyen kacsintanak a fölbukkanó pillanatnyi öröm lehetôségére, s az is ritka, aki teljesen mentes volna önmaga keresésének szennyétôl. Így a zsidók hajdan Mártához s Máriához nemcsak Jézus kedvéért mentek el Betániába, hanem azért is, hogy Lázárt láthassák. Meg kell hát tisztogatni a jószándék szemét, hogy kettôsség nélkül való és egyenes legyen, és mindenféle közbülsô cél fölött rám irányuljon. ======================================================================== III./34. A szeretô szív Istennek örül mindennél jobban s mindenben I. Lám itt van az én Istenem és mindenem. Mit akarok többet? Mi jobbat kívánhatnék? Ó jó ízű és édes ige, de csak annak, aki az Igét szereti, nem a világot s a világban valókat. Én Istenem és mindenem. Elég ez a mondás annak, aki érti, a szeretô szívnek jól esik ismételgetnie. Hisz minden kedves, ha te jelen vagy, ha meg távol vagy, ízét veszti minden. A te ajándékod a szív csöndessége, a mindent átfogó béke és az ünneplô jókedv. Te tanítasz meg arra, hogy mindenrôl helyesen gondolkodjunk és mindenben téged dicsérjünk. Nálad nélkül semmi sem lehet sokáig tetszésünkre, ha valaminek kedvesnek kell lennie, jól kell esnie, szükséges, hogy a te kegyelmed is jelen legyen, s a fűszer a te bölcsességed sava legyen. Aki téged megkedvelt, annak ízlése miben botlanék? Aki benned nem leli kedvét, miben találhat gyönyörűséget? De a te bölcsességedben nem sokra jutnak a világ bölcsei meg azok, akik a test szerint bölcsek, azokban sok hiúság, ezekben halál lakik. Aki viszont a világot megvetve, a testet megtagadva téged követ, valóban bölcsnek bizonyul, mert a hiúságból igazságba, a testbôl lélekbe tér. Az ilyen ember tud Istennek örülni, s ami jót talál a teremtményekben, azt mind a Teremtô dicsôségéré fordítja. Másfajta, egészen másfajta öröm az, amit a Teremtô s amit a teremtmény kínál, amit az örökkévalóság s amit az elmúló idô, amit a gyújtatlan fény s amit a tükörben villanó világosság ígér. II. Ó örök világosság, amely minden teremtett fénynél szebben tündökölsz, hatolj belém villámoddal, járd be ragyogva szívemnek minden rejtekét! Hozz tisztulást, örömet, fényt és életet lelkembe, annak minden tehetségébe, hogy ujjongó örömben egészen a tiéd legyek. Ó mikor is jön el az a boldog és kívánatos óra, amelyben egészen betöltesz majd jelenléteddel, és mindenben mindenem leszel. Amíg ezt meg nem kapom, örömöm teljes nem lehet. Jaj, még él bennem a régi ember, nem feszítettem egészen keresztre, nem szántam halálra; még hevesen ellene szegül a léleknek, belsô háborúságokat támaszt, nem engedi, hogy a lélek uralma háborítatlan legyen. De te, aki gátat vetsz a tenger hatalmának és háborgó habjait lecsendesíted, kelj föl, segíts meg engem. Szórd szét a háborús kedvű nemzeteket, törd meg ôket hatalmaddal. Sorakoztasd föl, kérlek, nagy tetteidet, dicsôítsd meg jobbodat. Mert nincs más reménységem, oltalmam, kívüled, én Uram, Istenem. ======================================================================== III./35. Míg a földön élünk, a kísértéstôl biztonságban nem lehetünk I. Fiam, amíg a földön élsz, sosem vagy biztonságban, utolsó lehelletedig kezed ügyében kell tartanod a lélek fegyvereit. Ellenségeid közt forgolódol, jobbról, balról ostromot találsz. Ha a türelem pajzsa nem vesz körül, sokáig sebzetlen nem maradsz. Ha szívedet belém nem gyökerezteted, egyetlen eltökéléssel: hogy értem mindent elviselsz, bizony ki nem bírod a heves ostromot, s a szentek diadalkoszorúját el nem nyerheted. Szükséges tehát, hogy férfimódra keresztül gázolj mindenen, és kemény kézzel nyúlj ahhoz, ami utadba áll. Mert a gyôztes kapja a mannát, a lankadóra pedig nagy nyomorúság vár. II. Ha a földi életben nyugalmat keresel, hogyan juthatnál az örök nyugalomra? Ne sok nyugalomra készülj itt, inkább nagy türelemre. Ne a földön keresd az igazi békességet, hanem a mennyben, ne az emberekben meg a többi teremtményben, hanem egyedül Istenben. Isten iránt való szeretetbôl mindent jó kedvvel kell viselned, fáradalmakat és fájdalmakat, kísértéseket, zaklatást, aggódást, szükséget, gyöngeséget, méltatlanságot, rágalmat, szemrehányást, megaláztatást, megszégyenülést, feddést, megvettetést. Ez mind az erényre segít, ezek a próbái Krisztus növendék bajnokainak, ezek szerzik a mennyei koronát. Én örök jutalmat adok a rövid ideig tartó fáradozásért, a múló megaláztatásért olyan dicsôséget, amely véget nem ér. III. Azt gondolod, hogy mindig kedved szerint részesedel majd lelki vigasztalásban? Az én szentjeim nem mindig voltak bôvében annak, inkább sok alkalmatlanság, sokféle kísértés közt, sok nagy elhagyatottságban kellett helyt állniuk. De mindent türelmesen viseltek, jobban bizakodtak Istenben, mint önmagukban, tudták, hogy a földi elviselni valók nincsenek arányban az eljövendô jutalommal, amelyért szolgálnak. Te rögtön birtokolni akarod azt, amit annyian sok könnyel, sok fáradozással érdemeltek ki maguknak? Várj az Úrra, cselekedj férfimódra, légy erôs. Ne add föl a reményt, meg ne fuss, inkább állj ki bátran testestül, lelkestül Isten ügyéért. Én sokszorosan megfizetek neked, és veled leszek minden megpróbáltatásban. ======================================================================== III./36. Semmit sem számít az emberek ítélete I. Fiam, gyökereztesd szívedet erôsen az Úrba, és ne félj az emberek ítéletétôl, ha lelkiismereted igaznak, ártatlannak jelent ki. Jó és víg dolog így szenvedni, nehezére sem eshetik annak, aki igazán alázatos, és inkább Istenben bízik, mint önmagában. Sokan sokfélét beszélnek, nagyon nem kell hát adni rájuk. Mindenkinek eleget tenni úgysem lehet. Lám, Szent Pál igyekezett azon, hogy mindenkinek tessék az Úrban, és mindenkinek mindene lett, de közben mégis legkisebb gondja volt, hogy az emberek hogyan ítélnek róla. Eleget fáradott mások épülésén, üdvösségén, amennyire rajta állt, tôle telt, de hogy olykor-olykor mások megítéljék, megvessék, el nem kerülhette. Azért mindent Istenre hagyott, aki mindent átlát, s a hamisan szólók, a hívságos, hazug gondolatokat hánytorgatók, a kedvük szerint mindent össze-vissza beszélôk ellen türelemmel és alázatosan védekezett. Mégis felelt nekik, hogy hallgatása miatt a gyöngék meg ne botránkozzanak. II. Ki vagy te, hogy halandó embertôl félsz? Ma van, holnap már nem lesz sehol. Istentôl félj, akkor emberek rettentése meg nem ijeszt. Mit árthat neked bárki szavával, rágalmaival? Inkább magának árt, mint teneked, Isten ítélete utoléri, akárki is. Te Istenen tartsd a tekinteted, ne viaskodjál vénasszonyhoz illô szavakkal. Ha most úgy látszik is, hogy legyôztek, megszégyenültél, érdemtelen, emiatt ne háborogj, türelmetlenséggel dicsôségedet meg ne fogyaszd, inkább hozzám emeld szemedet, az égbe, én elég hatalmas vagyok ahhoz, hogy minden szégyenbôl és gyalázatból kimentselek, meg is fizetek mindenkinek az érdeme szerint. ======================================================================== III./37. Szívünk szabadságának ára a tiszta és teljes lemondás önmagunkról I. Fiam, lépj ki önmagadból, és megtalálsz engem. Ne válogass, semmit se nézz a magadénak, mindig nyertes leszel. Mert mindig új meg új kegyelemben lesz részed, mihelyt önmagadról lemondasz, és nem kevélykedel. II. Uram, hányszor bízzam rád magam, mi mindenben mondjak le önmagamról? Mindig és mindenkor, kicsiben is, nagyban is. Nincs semmi kivétel: azt kívánom, hogy mindent levess magadról. Különben hogy lehetnél az enyém, és én hogy a tiéd, ha önakaratodból kívül is, belül is ki nem vetkezel? Minél gyorsabban megteszed ezt, annál jobb lesz a dolgod, minél teljesebben, ôszintébben, annál kedvesebb leszel az én szememben, annál nagyobb lesz a te nyereséged is. Némelyek lemondanak önmagukról, de nem egészen, mert nem bíznak teljesen Istenben, s azért azon vannak, hogy magukról gondoskodjanak. Némelyek elsô odaadásukban egészen fölkínálkoznak, de késôbb a kísértések szorításában visszatérnek ahhoz, ami az övék, s azért aztán alig gyarapodnak a jóban. Ezek a tiszta szív igazi szabadságára s a velem való bensôséges jóviszony kegyelmére szert nem tehetnek, ha elôbb teljesen le nem mondanak magukról s naponta föl nem áldozzák magukat, enélkül nincs és nem is lesz közöttünk termô egyesülés. III. Igen gyakran mondtam neked, s most újra mondom: lépj ki önmagadból, bízd rám magadat, akkor eláraszt a belsô békesség öröme. Egészet adj az egészért, semmit ki ne végy, semmit vissza ne kérj, állj meg énbennem tisztán és rendületlen, akkor a tiéd leszek. Legyen szabad a szíved, akkor nem gyôz le a sötétség. Ezen igyekezz, ezért fohászkodj, erre vágyakozzál: hogy mindent levethess, ami a tiéd, s meztelen követhesd a mezítelen Jézust, hogy meg tudj halni magadnak, s örökké élj nekem. Akkor elenyészik minden hívságos gondolat, méltatlan háborgás, fölösleges gond. Akkor a mértéktelen félelem is visszavonul, és meghal a rendetlen szeretet. ======================================================================== III./38. Jól kell rendeznünk külsô dolgainkat, s veszedelem idején Istenhez kell folyamodnunk I. Fiam, azon kell lenned szorgalmasan, hogy bárhol és bármi külsô tevékenységben, foglalatosságban belsôleg szabad légy, magadon hatalommal bírj, hogy mindennek te légy az ura, ne külsô elkötelezettségeid uralkodjanak terajtad, hogy gazdája és irányítója légy tetteidnek, ne rabszolgája. Légy inkább független és igaz héber, aki Isten fiainak szabad sorsára jutott, fölötte van a mostan-valóknak és rálát az örökkévalókra, balszemmel néz arra, ami múlandó, jobb szemével a mennyei dolgokat méregeti, az ideigtartó javak nem tudják magukhoz kötni, inkább ô állítja be azokat a jó szolgálatába, ahogyan Isten rendelte, és a legfôbb mester célba irányította mind, hiszen az semmit sem hagyott a teremtett világban rendetlenül. II. Ha az események forgandóságában nem állsz meg a külsô látszatnál, nem testi szemmel vizsgálgatod, amit látsz vagy hallasz, hanem mindennel bemégy, mint Mózes, a szövetség sátrába, hogy Istennel tanácskozzál, akkor gyakran hallani fogod Isten feleletét, és sok mostanvaló meg eztán következô dologra nézve oktatást kapsz. Mert lám Mózes mindig visszavonult a szövetség sátrába, hogy kétségeit s a fölvetôdô kérdéseket megoldja, az imádkozásban keresett segítséget, úgy tudta elhárítani a veszedelmeket és az emberek gonoszságát. Így kell neked is visszavonulnod szíved rejtekébe, hogy buzgóbban tudd kérni Isten segítségét. Lám, azt olvassuk, hogy a gábaoniták azért tudták becsapni Józsuét meg az izraelitákat, mert azok Isten szavát elôbb meg nem kérdezték, könnyen hittek a mézes-mázos beszédnek, s a tettetett jámborságtól hagyták magukat félrevezetni. ======================================================================== III./39. Nem szabad elkapkodni ügyes-bajos dolgainkat I. Fiam, bízd csak rám mindig a te ügyedet, én majd jól elrendezem a maga idejében. Várd meg, míg intézkedem, hasznod lesz belôle. Uram, szíves-örömest rád bízom minden ügyemet, mert saját fejtörésemmel nem sokra jutok. Bár ne fürkészném annyira a jövendôt, hanem inkább habozás nélkül tetszésedre bíznám magamat. II. Fiam, gyakran megesik, hogy valaki igen-igen munkálkodik azon, amit megkívánt, s amikor aztán eléri, mást gondol, mert ugyanazzal a dologgal kapcsolatban a kívánságok nem mindig azonosak, inkább hol erre, hol arra ösztönöznek. Nem kis teljesítmény tehát, hogy az ember bármily kicsiny ügyben is teljesen Istenre bízza magát. Az ember igazi elômenetele önmaga megvetése. Aki önmagát megtagadta, nagyon szabad és nyugodt. De az ôsellenség, minden jónak ellenzôje nem fárad bele abba, hogy kísértsen, éjjel, nappal veszedelmes cselvetéseivel vesz körül, hátha egy óvatlan pillanatban tôrbe ejthet. Virrasszatok és imádkozzatok, mondja az Úr, hogy kísértésbe ne essetek. ======================================================================== III./40. Az emberben magától semmi sincs, és semmivel sem dicsekedhetik I. Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az emberfia, hogy meglátogatod? Mi érdeme van az embernek, hogy kegyelmeddel megajándékozod? Panaszkodhatom-e, Uram, ha elhagysz, vagy méltán fölhánytorgathatom, ha nem teszed meg, amire kérlek? Azt bizonyára igazán gondolhatom és mondhatom: Uram, semmi vagyok, semmire sem futja az erôm, magamtól semmi jó nincs bennem, hanem mindenben veszendô vagyok, és a semmibe tartok. Ha te nem segítesz, bensômben nem tanítasz, egészen langyos és fegyelmezetlen leszek. Te pedig, Uram, mindig ugyanaz vagy, mindörökre jó, igaz és szent maradsz, jól, igazul és szentül teszel mindent, rendeléseid bölcsességedbôl erednek. Én meg hajlandóbb vagyok a fogyatkozásra, mint az elômenetelre, nem is maradok meg folyton ugyanabban az állapotban, hétszer változik az idô fölöttem. Mindazáltal hamar jobbra fordul sorsom, ha neked úgy tetszik, és kinyújtod segítô kezedet, mert te egymagad, emberi közreműködés nélkül is segíthetsz rajtam, és annyira megkeményíthetsz, hogy aztán nem változik már hol így, hol úgy az arcom, hanem a szívem csak hozzád fordul és benned nyugszik meg. Azért ha értenék ahhoz, hogy egészen elutasítsak minden emberi vigasztalást, akár azért, hogy valódi áhítat ébredjen bennem, akár azért, mert valami arra ösztönöz, hogy téged keresselek, hisz senki ember meg nem vigasztalhat; akkor méltán reménykedhetném a te kegyelmedben, és új meg új vigasztalásod ajándékának méltán örvendenék. II. Hála neked, akitôl minden származik, ami csak sikerült az életemben. Én pedig üresség és semmi vagyok elôtted, állhatatlan és gyönge ember. Mivel dicsekedhetem hát vagy mi címen tartok számot az elismerésre? Talán a semmiért? Ez aztán nagy hiúság! Valóban üres dicsekvés, gonosz betegség, rettentô hiúság, mert elszakít az igazi dicsôségtôl és megfoszt a mennyei kegyelemtôl. Mert míg önmagában tetszeleg az ember, addig a te tetszésedet meg nem lelheti, amíg az emberek elismerése után fut, igazi erényre nem tehet szert. Mert az igazi dicsôség és a szent öröm benned dicsekedni s nem önmagunkban, a te nevedben örvendeni, nem saját erônkben, és semmi teremtményben kedvünket nem lelni, hacsak nem temiattad. Dicsértessék a te neved, és nem az enyém, magasztalják a te kezed művét, nem az enyémet, áldják a te szent nevedet, nekem meg ne maradjon semmi az emberek dicséretébôl. Te vagy az én dicsekvésem, szívem ujjongó öröme, benned dicsekszem, ujjongok egész nap, magamban pedig csak gyarlóságaimmal dicsekedhetem. Keressék a zsidók azt a dicsôséget, amelyet egymásnak adhatnak az emberek, én azt keresem, amelyet egyedül Isten adhat. Mert hiszen minden embertôl származó dicsôség, minden földi megtiszteltetés, minden evilági nagyság, ha összevetjük a te örök dicsôségeddel, hiúság és oktalanság. Ó én igazságom és irgalmasságom, én Istenem, boldog Szentháromság, egyedül tiéd a dicséret és a tisztelet, a hatalom és a dicsôség mindörökkön örökké. ======================================================================== III./41. Minden evilági tisztesség megvetése I. Fiam, ne vedd a szívedre, ha azt látod, hogy másokat megtisztelnek és fölmagasztalnak, téged meg lenéznek és megaláznak. Tárd ki szívedet az én mennyei trónusom felé, akkor nem keserít majd el a földön élô emberek megvetése. II. Uram, vakságban vagyunk, és gyakran megtévesztenek a látszatok. Ha igazlátó szemmel magamba nézek, azt kell megállapítanom, hogy soha semmi teremtmény jogtalanságot nem követett el ellenem, ezért jogosan én sem panaszkodhatom terád. Mivel gyakran és súlyosan vétkeztem ellened, akármely teremtmény méltán támad rám. Kijár nekem a szégyenvallás és a megvettetés, téged pedig megillet a dicséret, tisztelet és dicsôség. S ha azon nem igyekszem, hogy örömest viseljem bármely teremtménytôl a megvetést, az elhagyatást, azt, hogy egészen semminek lássanak; akkor nem juthatok el a belsô békére és megszilárdulásra, sem arra, hogy lélekben megvilágosodjam és egészen egyesüljek veled. ======================================================================== III./42. Békességünk emberekben nem gyökerezhetik I. Fiam, ha békességedet valamely emberi személyben keresed, akit kedvelsz, akivel együtt élsz, állhatatlan leszel és cselekvésre képtelen. De ha a mindig élô és megmaradó igazsághoz fordulsz, akkor nem szomorít meg barátod eltávozása vagy halála. Bennem kell a baráti szeretetnek alapot vetnie, miattam kell szeretned mindazt, akit jónak ítélsz, s nagyon kedvesnek itt a földön. Nélkülem értéktelen és nem is állandó a barátság, hamis és tisztátalan az a szeretet, amit nem én kötök egybe. II. Annyira meg kell halnod az általad kedvelt emberek iránt érzett hajlandóságaid számára, hogy (amennyiben rajtad áll) azt kell kívánnod, bárcsak minden emberi társaság nélkül maradnál. Az ember annyival közelebb jut Istenhez, minél messzebb szakad minden földi vigasztalástól. Annál magasabbra jut az Istenhez vezetô úton, minél mélyebben leereszkedik önmagába, s önmaga elôtt minél inkább megsemmisül. Mert aki valami jót magának tulajdonít, megakadályozza azt, hogy Isten kegyelme eljusson hozzá, hisz a Szentlélek kegyelme mindig az alázatos szívet keresi. Ha értenél ahhoz, hogy egészen megsemmisülj, és minden teremtményhez hajló szeretettôl kiüresedj, akkor nagy kegyelemmel lakást kellene vennem benned. Amikor a teremtményekre tekintesz, eltávolodol a Teremtô látásától. Tanuld meg azt, hogy Teremtôd kedvéért mindenben legyôzd önmagadat, akkor eljuthatsz Isten ismeretére. Ha valamit rendületlenül szeretsz és áhítasz, bármily csekélység, visszatart a legfôbb jótól és akadályoz annak elérésében. ======================================================================== III./43. Az üres, világi bölcsesség ellen I. Fiam, ne sokat adj az emberek tetszetôs és éleselméjű kijelentéseire. Mert nem beszéd az Isten országa, hanem erô. Figyelj az én szavaimra, amelyek fölgyújtják a szívet és megvilágosítják az elmét, töredelemre indítanak és sokféle vigasztalást hoznak. Sohase olvass azért valamit, hogy tanultabbnak vagy bölcsebbnek látszódjál. A vétkes hajlamok irtogatásán munkálkodjál, mert az több hasznodra lesz, mint a sok súlyos kérdés megoldásában való jártasság. Ha sokat olvasol és sokat tudsz is, mindig az elsô principiumhoz kell visszatérned. Én vagyok az, aki tudományra tanítom az embert, és a kisdedeknek tündöklôbb értelmet adok, mint az a tanítás, ami emberektôl való. Akihez én szólok, az egy-kettôre bölcs lesz, és lélekben sokat fog gyarapodni. Jaj azoknak, akik sok haszontalanságot tudakolnak az emberektôl, de keveset törôdnek azzal, hogyan szolgálhatnának engem. Eljön majd az idô, amikor megjelenik Krisztus, a mesterek mestere, az angyalok Ura, és mindenkit kikérdez, vagyis mindenkinek megvizsgálja a lelkiismeretét. Akkor majd át- meg átvilágítja Jeruzsálemet, és föltárulnak a sötétség rejtekei, elnémulnak a mentegetôzô ajkak. II. Én vagyok, aki egy szempillantásban fölemelem az alázatos lelket, hogy az örök igazságot jobban átértse, mint ha tíz esztendôt tanult volna az iskolákban. Én szavak zengése nélkül tanítok, véleményeket egymásba nem bonyolítok, elismerésben föl nem fuvalkodom, érveket nem latolgatok. Én megtanítalak arra, hogy megvesd, ami földi, keveselld, ami most van; az örökkévalót keresd, az örökkévalót tudd, kerüld az elismerést, viseld el a botránkozást, belém vesd minden reményedet, semmit se kívánj kívülem, s buzgó szívvel, mindennél jobban engem szeress. Egy valaki, aki engem nagyon szeretett, igen tudóssá vált az isteni dolgokban, és csodálatosan beszélt. Több hasznát látta annak, hogy mindent elhagyott, mint annak látta volna, ha a tudományban műveli magát. De némelyeknek mindenki elôtt nyilvánvaló dolgokról szólok, másoknak kiválasztott titkokról, van, akinek jelekben és árnyékokban, gyöngéden jelenek meg, mások elôtt eláradó világosságban nyilatkoztatom ki titkaimat. A könyvekben egy a szó, de nem mindenkit egyformán okosít meg. Mert belül én munkálkodom, a tanító, az igazság, a szív vizsgálója és a gondolatok megfejtôje, a tettek sugalmazója, s én annyit adok mindenkinek, amennyit méltányosnak ítélek. ======================================================================== III./44. Nem érdemes külsô javak megszerzésére törekednünk I. Fiam, úgy van rendjén, hogy sokmindenben járatlan legyél, hogy úgy tekintsd magad, mint aki meghalt e világnak, s magában a világot mindenestül keresztre feszítette. Kell, hogy sokmindenre süket legyen a füled, s inkább arra figyelj, ami békességedre van. Ha valami kedved ellen van, hasznosabb másfelé nézni, és mindenkit meghagyni a maga vélekedésében, mint vitatkozásra adni a fejed. Ha Istennel bizalmas jóviszonyban vagy, és az ô ítéletére adsz, könnyen vállalod a vesztes szerepét is. II. Ó Uram, mire jutottunk? Lám, siratjuk a földi veszteséget, kicsiny haszonért küszködünk, futkosunk, a lélek kárát meg könnyen vesszük, alig idézzük emlékezetünkbe. Ami keveset vagy épp semmit sem használ, arra odafigyelünk, a legislegszükségesebbet félvállról vesszük: mert az ember egészen szétfolyik az odakint valókban, s ha idejekorán észbe nem kap, a végén jól is érzi magát közöttük elmerülve. ======================================================================== III./45. Nem érdemes mindenkinek hinni, s a beszédben könnyű véteni I. Uram, segíts ki engem a bajból, mert semmit sem ér az emberek segítsége. Hányszor nem találtam hűséget ott, ahol nagyon számítottam reá. És hányszor leltem ott, ahol ingyen sem reméltem! Lám, ennyit ér az emberekbe vetett bizakodás, az igazak életének megoldása benned van, Istenem. Áldott légy, Uram, Istenem, mindenért, ami történik velünk. Gyöngék és állhatatlanok vagyunk, könnyen csalódunk és megváltozunk. Ki az az ember, aki mindenben oly gondosan és óvatosan tud vigyázni magára, hogy soha nem csalódik vagy el nem téved? De, aki benned bízik, Uram, és ôszinte szívvel téged keres, az nem könnyen botlik el. Ha pedig mégis bajba jut, ha még annyira belékeveredik is, te egykettôre kimented, megvigasztalod, mert te nem hagyod el véglegesen a benned bizakodót. Ritka a hű barát, aki barátja mellett minden rosszban kitart. Te, Uram, csak te vagy a fogyhatatlan hű mindenben, kívüled senki más. II. Ó mennyire helyén volt az esze annak a szent embernek, aki azt mondta: Az én lelkem megállapodott, és ráépült Krisztusra. Ha én is így volnék, nem indítana meg olyan könnyen az emberektôl való félelem, mozdulatlanul állnék a szavak nyílzáporában. Ki tud mindent elôre kiszámítani, ki vehetné elejét minden eljövendô rossznak? S ha gyakran bánt az is, amit elôre látunk, csoda-e, ha a nemvárt csapás súlyosan megsebez? De ha ily sebezhetô vagyok, miért nem vigyáztam jobban magamra? Miért hittem oly könnyen másoknak? Dehát emberek vagyunk, bizony, csak gyarló emberek vagyunk, még ha sokan angyalnak vélnek és mondogatnak is. Kinek higgyek, Uram, kinek, ha nem neked? Te vagy az igazság: nem csalsz, és nem csalatkozol. Viszont minden ember hazug, esendô, megbízhatatlan, s kivált szavával gyakran vétkezik, úgy hogy aligha lehet egy szóra elhinni, ami elsô tekintetre igaznak látszik. Bizony igazán intettél, Uram, hogy óvatos legyek az emberek között, s mert ellensége az embernek saját háza népe is, ne higgyük, ha valaki azt hirdeti: íme itt, íme ott. Saját káromon tanultam meg, bár vigyázóbbá s ne még oktalanabbá tenne a tapasztalat! Észen légy, mondja valaki, észen légy, és rejtsd jól szívedbe szavamat. S míg én lakatot vetek a számra, hiszem és ôrzöm a titkot, aki hallgatásra kért, képtelen hallgatni, rögtön elárul engem is, magát is, és kereket old. Az ilyen szavajátszó és megbízhatatlan emberektôl óvj meg engem, Uram, hogy kezükbe ne essem, s magam effélét el ne kövessek. Igaz és próbált szót adj a számba, az álnok nyelvet távoztasd el tôlem. Amit mástól szenvedni nem akarok, azt én sem követhetem el. III. Ó de jó és micsoda békesség forrása, hallgatni arról, ami nem tartozik ránk, nem hinni mindent, válogatatlan, könnyen tovább nem adni, ami fülünkbe jut, magunkat kevés emberrel közölni! Téged keresni mindig, szívek vizsgálója, el nem sodródni a szavak szelében, hanem azt kívánni, hogy bennünk is, kívülünk is minden a te akaratod tetszése szerint alakuljon. Mennyivel biztonságosabban megôrizhetjük a mennyei kegyelmet, ha nem akarunk feltűnést kelteni az emberek között, nem törekszünk olyasmire, amiért megcsodálhatnának, hanem egész igyekezettel azon vagyunk, ami életünk és buzgóságunk gyarapodására szolgál. Milyen sok embernek ártott, hogy erényük köztudomásra jutott, és korán elismerést vívott ki, s mennyire hasznosnak bizonyult, ha valaki szótlan ôrizte a kegyelmet ebben a kockázatokkal teli életben, amelyrôl méltán mondják, hogy csupa kísértés, folytonos hadiállapot. ======================================================================== III./46. Ellenséges szavak nyílzáporában Istenbe vethetjük bizalmunkat I. Fiam, állj meg keményen, és vesd belém bizalmad. Hiszen a szó csak szó: átrepül a levegôn, de a követ meg nem sértheti. Ha elevenedbe talál, gondolj arra, hogy örömest megjavulsz. Ha lelkiismereted nem vádol semmirôl, szánd rá magad, hogy Istenért ezt is jó kedvvel elviseld. Igazán nem nagy dolog, hogy olykor-olykor keményebb szót kell hallanod, ha már ostorcsapást el nem viselhetsz. S vajon miért hat szívedig az ilyen semmiség, ha nem azért, mert még test szerint gondolkodol, és többre tartod az emberek szavát, mint kellene. Így aztán mivel félsz attól, hogy megutálnak, azt sem akarod, hogy hibáidért megrójanak, s azonnal olcsó mentségek mögé bújsz. De szállj csak magadba, belátod, hogy él még benned a világ, s az emberek tetszését keresed. Lám, kerülni akarod azt, hogy megalázzanak, hogy hibáid miatt megszégyenülj, nyilvánvaló tehát, hogy nem vagy igazán alázatos, nem haltál meg teljesen a világnak, sem a világot magadban keresztre nem feszítetted. De figyelj az én szavamra, akkor nem háborít majd ezer emberi szó sem. Ha mindent összehordanának is ellened, amit csak gonoszság kigondolhat, mit árthat neked, ha mind hallatlanra veszed, s egy szálkánál többre nem becsülöd? Vajon kihúzhatják-e csak egy szál hajad is? De akinek nincs helyén a szíve, s tekintetét nem Istenre veti, azt könnyen megrendíti a gyalázkodó emberi szóbeszéd. Aki viszont énbennem bízik, s nem vigyáz kényesen a maga becsületére, azt emberektôl való félelem meg nem köti. Mert én minden titoknak bírája és ismerôje vagyok, tudom, mi hogy esett, ki sértett, ki tűrt. Tôlem való az a mondás: én engedtem, hogy ez megessék, s így nyilvánvalóvá legyen, mi szándék munkál sokak szívében. Én ítélem meg, ki bűnös, ki ártatlan, de elôbb mind a kettôt próbára vetem, azért nem nyilvánítom ki ítéletemet. Az emberek tanúbizonysága sokszor megcsal, az én ítéletem igaz, állandó, meg nem másítható. Többnyire titokban marad, egy-egy tételét kevesen ismerik, de sosem téved, nem is tévedhet, akkor sem, ha igazságtalannak tűnik fel a balgák elôtt. Hozzám kell hát fordulnod minden ítéletben, ahelyett, hogy saját tetszésedre támaszkodnál. Az igaz ember nem vall szégyent, akármit mér is rá az Isten. Ha valamit igaztalanul fölhoznak ellene, nem sokba veszi. De akkor sem vigad hívságosan, ha mások okosan szót emelnek érte. Mert váltig arra gondol, hogy én vagyok a szívek és vesék vizsgálója, aki nem külsô szín és emberi látszat szerint ítélek. Az én szememben pedig nemegyszer vétkesnek bizonyul, amit az emberek ítélete dicséretesnek állít. II. Uram Isten, igaz, hatalmas és türelmes bíró, ki jól tudod, milyen gyarló és álnok az ember; légy erôsségem, hogy minden bizalmamat beléd vethessem, mert nem elég biztonság nekem a lelkiismeretem. Te tudod, amit én nem tudok, s ezért illô, hogy ha dorgálnak, megalázkodjam és szelíden mindent elviseljek. Bocsásd meg nekem, kegyelmesen, hogy annyiszor nem tettem ezt, és add meg nekem a nagyobb türelem ajándékát. Mert többet ér nekem a te fogyhatatlan irgalmad, amely bocsánatot ígér, mint az én vélt igazságom, amely lelkiismeretem félhomályos titkait védelmezi. S még ha lelkiismeretem egészen tiszta is, akkor sem kereshetem abban önigazolásom, mert irgalmad nélkül elôtted semmi élô igaznak nem bizonyul. ======================================================================== III./47. Mindent, ami nehéz, érdemes elviselni az örök életért I. Fiam, el ne csüggedj a fáradozásban, amelyet értem vállaltál, s a bajok se verjenek le egészen, akármi történjék, ígéretemben találj erôt és vigasztalást. Én elegendô vagyok arra, hogy minden mértéken túl megajándékozzalak, nem is fogsz sokáig fáradozni, nem szegôdik mindenütt nyomodba a fájdalom. Várj egy csöppet, hamar meglátod végét a bajoknak. Egyszer üt az az óra, amelyben minden fáradozásod és nyugtalanságod megszűnik. Rövid, alig-való mindaz, ami csak egy ideig tart. Tedd, amit teszel, hűséges munkás légy szôlômben, magam leszek jutalmad. Írj, olvass, énekelj, fohászkodj, tarts csöndet, imádkozzál, viseld férfihoz illôen, ami kedved ellen van; mindezt s még nagyobb küzdelmeket is érdemes vállalni az örök életért. Rádköszönt a békesség egy napon, amelyet elôre ismer az Úr, és nem lesz több nappal meg éjszaka, mint itt e világon, hanem örök világosság, végtelen tündöklés, rendíthetetlen béke és biztonságos nyugalom. Akkor majd nem kérdezed, ki szabadít meg engem a halálnak testétôl, nem kiáltod: jaj nekem, mert ittlakásom meghosszabbodott; mert akkor végsô vereséget szenved a halál, az üdvösség kikezdhetetlen véglegessé válik, nem lesz többé aggódás, csak boldog jókedv, szíves és tisztes társalkodás. II. Ó ha megpillanthatnád a szentek mennyei koronáját, s hogy már most is mekkora dicsôségben élnek, pedig evilág megvetette ôket, s azt gondolta, arra sem méltók, hogy éljenek; bizony porig alázkodnál, s inkább kívánnál mindenki alattvalója lenni, hogysem csak egynek is parancsolni, nem óhajtanád, hogy ebben az életben boldog napokat érj, hanem inkább örülnél, ha Istenért háborúságot szenvedhetsz, s igen nagy nyereségnek tartanád, ha az emberek semmibe vesznek. Ó ha ráéreznél ezeknek az ízére, és mélyen szívedbe fogadnád, hogy mernél akkor csak egyszer is panaszkodni? Hát nem kell-e az örök életért mindent eltűrni, ami keserves? Nem kis dolog ám elveszteni vagy megnyerni Isten országát. Emeld hát orcádat az égre: íme, én és velem minden szentjeim, akik a földön nagy harcot álltak. Most örvendenek, most vigasztalásban van részük, most biztonság és nyugalom veszi körül ôket, és örökkön örökké velem maradnak Atyám országában. ======================================================================== III./48. Az örökkévalóság napjának fölvirradása és a jelen élet szűkös volta I. Ó boldog otthon: mennyei város! Ó örökélet egyetlen, véget nem érô napja, amelyre éjszaka sosem borul, hanem mindig a legfôbb igazság sugara világosít meg. Mindig vidám, mindig bátorságos nap, amelynek állapota sosem fordul az ellenkezôjére. Ó bár fölvirradt volna ez a nap, és minden elmúlandónak volna vége! Hiszen tündöklik már: fogyhatatlan fénnyel, ragyogással -- a szentek elôtt, de a földön zarándoklóknak csak messzirôl, tükör által. A mennyei polgárok már tudják, milyen örvendetes nap ez, Évának számkivetésben élô fiai pedig siratják, milyen keserves és csüggesztô ez a földi élet. A földi élet napjai kevés számúak és gonoszak, fájdalom és szűkölködés a jellemzôjük. Azokban az embert ezer bűn beszennyezi, ezerféle szenvedély háborgatja; ezernyi félelem bénítja, ezer meg ezer gond megosztja, sokfelé ágazó kíváncsiság szétszórja, sok hiúság rabbá teszi, sok tévedés elzárja elôle a kilátást, sok munka ôrli, kísértés görnyeszti, gyönyör lankasztja, ínség hervasztja. Ó, mikor lesz vége mind e rossznak, mikor szabadulok meg a vétkek nyomorúságos rabságából? Mikor lesz az, Uram, hogy már egyedül csak te jársz az eszemben, s teljesen benned örvendezem? Mikor omlik le körülem minden akadály, mikor szabadulok meg test és lélek minden koloncától? Mikor köszönt rám a szilárd, meg nem zavarható és biztonságos béke, az a benn és künn egyformán nyugalmat teremtô, az a mindenfelôl erôs? Áldott Jézus, mikor jutok a te látásodra, mikor szemlélhetem a te országodnak dicsôségét, mikor leszel nekem mindenben mindenem? Ó mikor fogadsz magadhoz a te országodba, amelyet öröktôl fogva elkészítettél azoknak, akiket szeretsz? Most magamra hagytál: ellenséges földön, szegényen, számkivetetten. Itt mindennapos a küzdelem, folytonos kárvallás az élet. II. Vigasztalj meg számkivetettségemben, enyhítsd fájdalmamat, mert hozzád sóhajt minden vágyakozásom. Hisz csak teher nekem minden, amit evilág vigasztalásomra fölkínál. Vágyva vágyom arra, hogy veled igazán és boldogan egyesüljek, de nem tudlak megragadni. Osztályrészemnek választom, hogy ahhoz ragaszkodjam, ami mennyei, mégis földhöz nyom mindenféle evilági ügy, meg nem fékezett ösztönös hajlandóság. Azt kívánom, hogy lélekkel mindennek fölébe nôjek, tetszik, nem tetszik, mégis sokszor alul maradok -- test törvénye szerint. Így viaskodom, én szerencsétlen ember önmagammal, és magamnak terhe lettem, mert lelkem fölfelé vágyakozik, testem meg lefelé tart. Ó, mit kínlódom magamban, míg lelkemben a mennyei igazságokat forgatom, s a test rendetlensége imádságomban egykettôre megzavar. Én Istenem, ne távozzál el tôlem, haragodban el ne hagyd a te szolgádat. Sújtsd el tündöklô villámodat, és szórd szét ezeket: lôdd ki nyilaidat, hogy az ellenség minden zavaró képe elfoszoljon. Gyűjtsd magadhoz egész érdeklôdésemet, add, hogy elfeledjek minden evilági dolgot, segíts, hogy a vétkeknek elmémbe kapaszkodó elképzelését gyorsan elutasítsam, megutáljam. Jöjj, segíts meg, örök Igazság, hogy semmi hívság meg ne tántorítson, lépj be hozzám, gyöngéden, hatalmasan, és orcád elôl fusson el minden, ami tisztátalan. Bocsáss is meg nekem, nézd el irgalmasan, hogy imádkozás közben annyiszor másra gondolok, nem terád. Mert ôszintén megvallom, hogy többnyire nagyon szétszórt vagyok. Igen sokszor nem ott vagyok, ahol test szerint állok vagy ülök, inkább ott, ahová gondolataim elragadnak. Én ott vagyok, ahol eszem jár, eszem meg többnyire ott jár, ahol az van, amit szeretek. Gyakran eszembe ötlik, ami természet szerint örömömre van, aminek használata gyönyörűséget szerez. Hiszen kimondtad kereken, örök Igazság: Ahol a kincsed, ott a szíved is. Ha a mennyországot szeretem, szívesen forgatom elmémben a mennyei dolgokat. Ha a világot szeretem, a világi szerencsén örvendezem, és szomorkodom a benne adódó viszontagságokon. Ha a testet szeretem, képzeletemben gyakran járnak a testi örömök. Ha a lelket szeretem, abban lelem boldogságomat, hogy a lelki dolgokon elmélkedjem. Mert amit csak szeretek, arról szívesen beszélek, hallok, s az efféléknek képét örömest viszem haza magammal. De boldog az az ember, aki a te kedvedért, Uram, elköszön minden teremtménytôl, erôszakot vesz a természeten, és a test érzéki kívánságait a lélek buzgóságával keresztre feszíti, hogy eszmélése felhôtlen legyen, és neked tiszta imádsággal áldozzon, méltón az angyalok kórusában való részesedésre, mert magában s maga körül mindent eltüntetett, ami földi. ======================================================================== III./49. Mit jelent az örökélet vágya, s mekkora ígéretek bátorítják a küszködôt I. Fiam, ha érzed, hogy onnan fölülrôl lelkedbe árad az örökélet vágya, s azt kívánod, hogy kiléphess a test sátorából, és így arcomnak fényét a változandóság árnyéka nélkül szemlélhesd, akkor nyisd tágra szívedet és egész vágyakozással fogadd magadba ezt a szent sugallatot. Adj sokszorosan hálát a Magasságbeli jóságnak, hogy kegyelmében így bánik veled, nagylelkűen meglátogat, serényen fölserkent, hatalmasan fölragad, hogy saját súlyod a földhöz ne tapasszon. Hiszen mindez nem a te gondolatodból vagy igyekezetedbôl adódott, hanem csakis a mennyei kegyelem s az isteni irgalom jóvoltából, hogy az erényekben alázatosságod növekedése által is gyarapodjál, fölkészülj a rád váró küzdelmekre, és szíved egész vonzalmával hozzám kapcsolódj, buzgó jóakarattal nekem igyekezz szolgálni. II. Fiam, sokszor ég a tűz, de füst nélkül nem lobban föl a láng. Éppígy vannak, akikben lobog az odaföntvalók utáni vágy, mégsem szabadok a testi kívánságok kísértésétôl. Ezért aztán nem is szánják egészen tisztán Isten dicsôségére azt, amit tôle oly nagy vágyakozással kérnek. Sokszor ilyen a te vágyakozásod is, amelyet olyan hevesnek, sürgetônek találsz. Bizony nem tiszta és tökéletes az, amire foltot vet az önérdek. Ne azt kérd, ami neked kedves és kellemes, hanem ami nekem örömet és dicsôséget szerez; hiszen ha helyesen rangsorolsz, minden kívánságodnál s mindennél, amit megkívántál, többre kell tartanod az én rendelésemet, és azt kell követned. Tudom kívánságodat, fülembe jutott sűrű fohászkodásod. Már Isten fiainak dicsôséges szabadságában szeretnél lenni, már örömest laknál az örök hajlékban, a boldog mennyei hazában; de nem érkezett még el az az óra, másnak van még itt az ideje, a küzdelem ideje ez; a fáradozásé, a megpróbáltatásé. Kívánod, hogy betöltsön a legnagyobb jó, de most még képtelen vagy elérni. Számíthatsz rám: várakozzál, mondja az Úr, míg el nem jön Isten országa. Még próbatételeket kell kiállnod a földön, sokat kell tanulnod. Idônként részed lesz vigasztalásban, de teljes megelégedésre ne számíts. Szedd hát össze magad, légy erôs, hogy szembe tudj fordulni a természettel tettben, tűrésben egyaránt. Kell, hogy felöltsd magadra az új embert, és más férfivá változzál. Gyakran meg kell tenned, ami kedved ellen van, és le kell mondanod arról, ami kedvedre volna. A mások tetszése fontos lesz, hogy neked mi tetszik, nem számít. Mások szavát meghallgatják, a tiédet semmibe veszik. Mások kérnek majd, és kapnak is, te kérsz, de hiába. Másokat nagynak emlegetnek, rólad azonban senki sem beszél. Másokra hol ezt bíznak, hol azt, rólad azt tartják, hogy semmire sem vagy használható. Mindezért természetesen újra meg újra elszomorodol, s nagy dolog lesz, ha némán tűröd az egészet. Ilyesmiben és ehhez hasonlókban vettetik próbára Isten szolgájának hűsége. így mutatkozik meg, mire vitte az önmegtagadásban és önmaga megtörésében. Alig van más valami, amiben úgy és annyira el kellene jutnod a halálig, mint abban, hogy lásd és eltűrd, ami akaratoddal ellenkezik, fôképpen akkor, ha olyasmit parancsolnak, amit helytelennek és kevésbé hasznosnak ítélsz. Mivel pedig hatalom alatt állsz, és nem mersz parancsolóddal szembeszegülni, azért nehéznek gondolod, hogy más rendelése szerint járj, és önakaratodról teljesen lemondj. De fontold meg, fiam, milyen nagy a haszna ennek az erôfeszítésnek, milyen rövid ideig tart, s milyen nagy jutalom koronázza; akkor majd nem fogsz zúgolódni miatta, hanem a türelemben nagy vigasztalást találsz. Mert ha most önként lemondasz sok apró akarásról, akaratodnak örök beteljesülését nyered meg a mennyben. Hiszen ott mindent megtalálsz, amit csak akartál, mindent, amire vágyad irányulhatott, ott a tiéd lesz minden jónak teljessége, s nem kell félned, hogy elveszítheted. Ott a te akaratod mindig egy lesz velem, semmit sem kíván külön, magának. Ott majd senki sem szegül ellened, senki sem panaszkodik rád, senki sem vet gáncsot neked, semmi sem áll utadba, hanem minden egyszerre jelen lesz, amit csak kívánsz, minden éhséged megújul, hogy egészen beteljen. Ott koronával fizetek a gyalázat elviseléséért, a dicséret köntösét adom rád a szomorúságért, s az utolsó hely elfogadásáért örök trónusra ültetlek. Ott majd megmutatkozik az engedelmesség gyümölcse, örömre fordul a vezeklés fáradságos gyakorlata, s az alattvalói alázat fejére tündöklô korona kerül. Most hát hajolj csak alázatosan mindenkinek keze alá, ne törôdj azzal, ki mondta vagy parancsolta ezt vagy azt, hanem nagy igyekezettel azon légy, hogy akár elöljáró, akár nálad fiatalabb, akár veled egyenlô valamit kér vagy megkíván, mind vedd olyasminek, ami javadra van, s ôszinte jószándékkal iparkodj meg is tenni. Törekedjék csak ez erre, az arra, keresse dicsôségét az egyik ebben, a másik abban, s magasztalják csak ezren ezerféleképpen, te ne ebben és ne abban, hanem önmagad megvetésében leld örömed s azontúl egyedül az én tetszésemben, az én becsületem gyarapodásában. Erre kell vágyódnod, ezt választanod, hogy akár élsz, akár halsz, mindig Isten dicsôüljön meg benned. ======================================================================== III./50. Az embernek elhagyatottságában Isten kezébe kell ajánlania magát I. Uram, Istenem, mennyei szent Atyám, légy áldott most és mindörökké! Amint akartad, úgy lett, és amit te cselekszel, mind jó. Benned legyen szolgádnak öröme, ne önmagában vagy valami másban, mert egyedül te vagy az igazi öröm, te vagy az én reményem és koronám, vigasságom és tisztességem, én Uram. Mije van a te szolgádnak, azon túl, amit tôled kapott s meg nem érdemelt? A tiéd minden, amit adtál, amit alkottál. Szegény vagyok én, és ifjúságomtól fogva fáradok, lelkem néha úgy megszomorodik, hogy sírnom kell miatta, máskor meg magára is haragudnia kell, annyi rendetlen kívánság ébred benne. Vágyva vágyom a béke örömére, óhajtom a te fiaidnak békességét, akiket vigasztalásod fényében terelgetsz. Ha békességet adsz, ha szent örömmel árasztasz el, a te szolgád lelkét énekszó tölti be, áhítatos lesz dicséretedben. De ha magadtól megfosztasz, mint gyakran tenni szoktad, képtelen vagyok arra, hogy fussak parancsaid útján, inkább megroskad a térdem, hogy a mellemet verjem, mert nem vagyok már olyan, mint tegnap, tegnapelôtt, amikor homlokomon ragyogott a te világosságod, és a rám zúduló kísértésektôl szárnyaid árnyéka oltalmazott. II. Igazságos és mindenkor dicséretre méltó Atya: eljött az óra, hogy próbára vettessék a te szolgád. Szeretni való Atya, méltó, hogy ebben az órában valamit szenvedjen érted a te szolgád. Örökké tisztelendô Atya, ütött az óra, amelynek elérkezését öröktôl fogva eltervezted, hogy egy kis idôre külsôképpen elbukjék a te szolgád, de belsôleg mindig veled éljen. Valameddig semmibe vegyék, megalázzák és megfogyatkozzék az emberek elôtt, szenvedés, betegség törje meg, hogy az új nap hajnalán újra föltámadjon veled, és mennyei dicsôségbe öltözzék. Szent Atya, te rendelted és akartad így, az lett, amit kiszabtál. Mert kegyelem az a te barátod számára, hogy a világban szenvedhet és zaklattatást állhat ki teérted: bárakárhányszor, bárakárki kezétôl engeded, hogy az megessék. A te elhatározásod, a te gondviselésed nélkül s ok nélkül semmi sincs a földön. Jó nekem, Uram, hogy megaláztál, hadd tanuljam rendeléseidet, és elvessem magamtól szívemnek minden fölfuvalkodását és kevélységét. Hasznomra van az, hogy szégyen borítja arcomat, így inkább nálad keresek majd vigasztalást, mint az emberek között. Mert megtanultam ebbôl a te kifürkészhetetlen ítéletedtôl való félelmet, ki az igaz embert együtt ostorozod a hamissal, de nem méltányosság és igazság nélkül. Hála neked, hogy nem könyörültél azon, ami rossz bennem, hanem keserves csapásokkal sújtottál, megsebesítve, falak közé zárva kívül és belül. Nincs, aki megvigasztaljon, mind azok között, akik az ég alatt vannak, csak te, Uram, Istenem, lelkek mennyei orvosa, aki megsebesítesz és meggyógyítasz, az alvilágba vezetsz és visszahozol. Fegyelmezô kezed rajtam, és még a vesszôd is okulásom. Íme, kedves Atyám, kezedben vagyok én, javító vesszôd alatt meghajolok, üsd a hátamat és a nyakamat, hogy görcsös akaratom akaratodhoz hajlítsam. Tégy kezes és alázatos tanítványoddá, amint tenni szoktad, hogy mindenben kívánságod szerint járjak-keljek. Magamat s mindenemet megjavításra neked ajánlom, jobb itt dorgáltatnom, mint a másvilágon. Te mindent tudsz és számon tartasz, semmi sem marad rejtve elôtted az ember lelkiismeretében. A jövendô dolgokat tudod, mielôtt megvalósulnak, nincs szükséged rá, hogy valaki tanítson vagy figyelmeztessen arra, ami a világban történik. Te tudod, mi szolgál elômenetelemre, és mekkora zaklatásra van szükségem, hogy a bűnök rozsdája letisztuljon rólam. Tégy velem a te kedves jó akaratod szerint, és ne utáld meg bűnös életemet, senki jobban és világosabban nem ismeri azt, mint egyedül te. Add meg nekem Uram, hogy tudjam, amit tudnom kell, azt szeressem, amit szeretnem kell, azt dicsérjem, ami neked leginkább tetszik, azt becsüljem, ami elôtted drága, s vessem meg azt, amit a te szemed szennyesnek lát. Ne engedd, hogy a szemnek külsô látása szerint ítéljek, sem hogy az avatatlan emberek fülének hallása szerint nyilatkozzam, hanem igaz ítélettel tegyek különbséget láthatók és szellemiek között, s a te tetszésedet, akaratodat keressem mindig mindenek fölött. Az emberek szimata gyakran megcsalódik, amikor ítéletet kell mondani, evilág barátai is csalódnak, amikor annyira szeretik azt, ami látható. Miben lesz attól jobb az ember, ha a másik ember nagyobbnak tartja? Csalatkozó a másik csalatkozót, hiú a hiút, vak a vakot, tökéletlen a tökéletlent csapja be, ha dicsôíti, s ha alaptalanul dicséri, igazat szólva, inkább meggyalázza. Mert azt mondja az alázatos Szent Ferenc: ki-ki annyi, és nem több amennyit a te szemedben ér. ======================================================================== III./51. Amikor magasabb rendű dolgokra nem futja az erônkbôl, a kisszerűekkel kell szorgalmasan törôdnünk I. Fiam, lehetetlen az, hogy mindig az erények után való vágyakozás tüzében égj, vagy az elmélkedés magas fokán állj, közbe-közbe az eredeti romlás miatt le kell ereszkedned ahhoz, ami alacsonyabb, s e romlandó élet terhét -- tetszik, nem tetszik --, elundorodva hordanod kell. Amíg halandó testben élsz, el-elfog az undor és szíved el-elnehezül. Egyszóval kell, hogy amíg testben élsz, gyakran fölfohászkodj a test terhe miatt, azért, mert képtelen vagy folyton lelki dolgokkal és istenes elmélkedéssel foglalkozni. II. Ilyenkor jól teszed, ha alacsony, külsô foglalatossághoz menekülsz, és a jótettekben üdülsz föl, hogy eljövetelemet, mennyei látogatásomat szilárd reménységgel várd, számkivetettséged, lelked szárazságát türelmesen viseld, míg újra meg nem látogatlak, és minden bajodtól meg nem szabadítlak. Mert majd úgy intézem, hogy elfeledd fáradozásod, szívbeli békét élvezz. Kinyitom elôtted az Írásoknak szép zöld mezejét, hogy kitágult szívvel futni kezdj parancsaimnak útján. Akkor majd azt mondod: nem foghatók az evilági szenvedések az eljövendô dicsôséghez, amely fölragyog mibennünk. ======================================================================== III./52. Ne higgye senki, hogy méltó a vigasztalásra, inkább azt, hogy rászolgált a büntetésre I. Uram, nem vagyok méltó a te vigasztalásodra, sem semmiféle lelki látogatásra. Azért hát méltón bánsz velem, amikor elnézed ínségemet és elhagyatottságomat. Hiszen ha tengernyi könnyet onthatnék is, akkor sem volnék méltó vigasztalásodra. Azért semmi másra nem vagyok méltó, csak az ostorra és a büntetésre, mert gyakran és súlyosan megbántottalak, és sokmindenben nagyon vétkeztem. Bizony, ha mindent latra vetünk, a legkisebb vigasztalást sem érdemlem. De te kegyes és irgalmas Isten, nem akarod, hogy teremtményeid elvesszenek, mert így mutatod meg jóvoltod gazdagságát irgalmasságodnak edényei iránt, érdemünk nélkül is méltóztatol vigasztalást szerezni a te szolgádnak minden emberi mértéken fölül. Mert a te vigasztalásaid nem olyanok, mint az emberek vigasztaló szava. Mit cselekedtem, Uram, hogy mennyei vigasztalásban részesítesz? Én nem emlékszem arra, hogy valami jót is tettem volna, inkább mindig a vétekre hajoltam, a javulásra restnek mutatkoztam. Így igaz, nem tagadhatom. Ha másként mondanám, veled találnám szemben magamat, és nem akadna senki védelmezôm. Mit érdemeltem bűneimért, ha nem a kárhozatot és az örök tüzet? Igazán megvallom, hogy rászolgáltam minden szégyenre és megaláztatásra, nem is illik, hogy a neked szentelt emberek között legyek. És bár ezt nem örömest hallom, mégis vádat emelek önmagam ellen, s az igazságnak megfelelôen kárhoztatom bűneimet, hogy irgalmadat könnyebben kikönyöröghessem. Mit mondjak, én bűnös, mikor arcomat egészen elborítja a pirosság? Más szóra nem nyílik ajkam, csak erre az egyre: vétkeztem, Uram, vétkeztem, irgalmazz nekem, bocsáss meg nekem. Hagyd, hogy egy kissé sirassam fájdalmamat, mielôtt elmennék a sötét birodalomba, amelyre a halál köde nehezül. II. Mit kívánsz oly igen a váddal terhelt, nyomorult bűnöstôl, mint hogy megtörjön, megalázkodjék vétkei terhe alatt? Az igaz töredelemben és a szív megalázkodásában megszületik a bocsánat reménye, elcsöndesül a megzavarodott lelkiismeret, visszatér az elveszett kegyelem, menedéket talál az ember az eljövendô harag elôl, és szent csókban egymásra talál Isten meg a bűnbánó lélek. Bűneink alázatos megbánása kedves áldozat a te szemedben, Urunk, sokkal kellemesebb illatot áraszt, mint a tömjénfüst. Ez az a drága kenet is, amellyel megengedted, hogy szent lábadat megkenjék, mert a megtört és alázatos szívet sohasem vetetted meg. Itt találhatunk hát menedéket az ellenség haragvó orcája elôl, itt javulást és tisztulást, kiemelkedést mindabból, ami ránktapadt és beszennyezett. ======================================================================== III./53. Isten kegyelmében evilág bölcsei nem részesülnek I. Fiam, drága dolog az én kegyelmem, nem vegyül olyasmivel, ami idegen tôle, sem földi vigasztalással. El kell hát utasítanod mindent, ami a kegyelem útjába akadályt vet, ha azt kívánod, hogy az beléd áradjon. Keress magadnak rejtekhelyet, szeresd az egyedüllétet, senkinek vigasztaló beszéde után ne kívánkozz, inkább Istenhez fordulj áhítatos imádsággal, hogy lelked töredelmes, lelkiismereted tiszta legyen. Az egész világot vedd semmibe, minden külsô tevékenységnél többre becsüld, ha Istennel foglalatoskodol. Mert képtelenség, hogy velem törôdj és ugyanakkor örömödet leld a múlandó dolgokban is. El kell távolodnod attól, ami ismerôs és kedves neked, meg kell fosztanod lelkedet minden evilági vigasztalástól. Erre kér Szent Péter apostol is, hogy Krisztus hívô népe jövevénynek és zarándoknak tekintse magát itt e földön. Ó mekkora bizakodás lesz abban a haldoklóban, akit semmi földi vonzalom nem köt evilághoz. De hogy ennyire független legyen mindentôl a szíved, nem igényli még a lomha lélek, nem is ismeri a földhöz tapadt ember a belsô ember szabadságát. Ha azonban valóban arra törekszel, hogy lelki ember váljék belôled, le kell mondanod arról is, ami távol van tôled, arról is, ami közeledben van, és senkitôl nem kell jobban óvakodnod, mint önmagadtól. Ha önmagadat teljesen legyôzöd, minden máson már könnyebben diadalt veszel. Az igazi gyôzelem az, hogy önmagadon diadalmaskodjál. Mert aki önmagával bír úgy, hogy érzéki természete eszének, esze pedig mindenben nekem engedelmeskedik, az valóban legyôzte önmagát és ura a világnak. II. Ha azon igyekszel, hogy erre a csúcsra fölhágj, keményen neki kell vágnod, és a fejszét a gyökérre kell vetned, hogy kiszaggasd és kitörd azt a rejtett rendetlen hajlandóságot, amely magadhoz és saját anyagi hasznodhoz húz. Majd minden, amit gyökeresen le kell gyôznöd, abból a vétekbôl származik, hogy az ember önmagát igen rendetlenül szereti. Ahol ezt a hibát legyôzik, kiküszöbölik, nyomban nagy békesség és nyugalom támad. De mivel kevesen fáradoznak azon, hogy tökéletesen meghaljanak maguknak, s önmaguk igazi elhagyására sem törekszenek, azért aztán legtöbben maradnak önmaguk rabjai, és képtelenek lélekben önmaguk fölé nôni. Aki azonban vágyódik arra, hogy velem szabadon járjon-keljen, annak halálra kell szánnia minden hiábavaló és rendetlen kívánságát, s az semmi teremtményhez önzô szeretettel vágyakozva nem ragaszkodhatik. ======================================================================== III./54. A kegyelem és a természet különbözô megmozdulásai I. Fiam, gondosan figyeld meg a természet és a kegyelem megmozdulásait, mert nagyon különbözôképpen és nehezen megfoghatóan mozdulnak meg, és aligha tud köztük különbséget tenni más, mint a belsô világosságtól megvilágosított lelki ember. Mert mindenki a jóra vágyik, s azzal, amit mond vagy amit tesz, mindenki valami jóra törekszik, azért sokan annak megítélésében csalódnak, hogy mi is a jó. II. A természet álnok, sokakat magához csalogat, behálóz és becsap, és mindenben magát állítja célnak. A kegyelem viszont nyíltan jár-kel, a rossznak színétôl is elfordul, csalárdságokat nem forgat, és mindent egészen Istenért végez, ôbenne keresi végsô megnyugvását is. A természet kelletlenül fogadja a halált, hasonlóképpen a szorongattatást és a legyôzetést is; a kegyelem viszont igyekszik önmagunk megtagadásán, ellenáll az érzéki vágyaknak, törekszik arra, hogy az alattvaló szerepét tölthesse be, vágyódik az után, hogy legyôzzék, és nem kívánja élvezni saját szabadságát, szereti, ha fegyelem alatt tartják, nem vágyódik máson hatalmaskodni, hanem csak arra vágyakozik, hogy mindig Isten keze alatt éljen, álljon és legyen, és kész arra, hogy Istenért minden emberi teremtmény elôtt meghajoljon. A természet saját hasznára fáradozik, azt figyeli, mit nyerhet el a másiktól, a kegyelem pedig nem azt latolgatja elsôsorban, hogy neki mi hasznos és elônyös, hanem hogy mi szolgál a sokaság javára. A természet szívesen veszi a tiszteletet és a megbecsülést, a kegyelem pedig minden tisztességet és dicsôséget hűségesen Istenre hárít. A természet retteg a szégyenvallástól és a gyalázattól, a kegyelem pedig örvend, ha Jézus nevéért megaláztatásban van része. A természet kedveli a henyélést és a test nyugovását, a kegyelem pedig képtelen a semmittevésre, örömest vág neki a munkának. A természet kedveli a feltűnôt és a szépet, visszariad attól, ami kopott és durva, a kegyelem viszont az egyszerű és közönséges öltözékben érzi jól magát, nem átall olcsó ruhába öltözni, még az ócska, rongyos holmitól sem irtózik.A természet az ideigvalóra tekint, örül a földi haszonnak, szomorkodik az anyagi kár miatt, csekélyke sértô szó is fölbosszantja. A kegyelem az örök javakra figyel, nem tapad hozzá az ideigvalókhoz, nem bánkódik a veszteségen, nem keseredik el keményebb szavak miatt sem, mert kincsét, örömét a mennyben látja, ahol semmi sem vész el. A természet mohó és szívesebben kap, mintsem hogy adjon, szereti ha valamit sajátjának, tulajdonának nevezhet, a kegyelem könyörületes és önzetlen, kerüli a külön utakat és kevéssel beéri; úgy tartja: nagyobb boldogság adni, mint kapni. A természetet hajlandósága a teremtményekhez, tulajdon testéhez, hívságos dolgokhoz, a sürgô-forgó társasághoz vonzza, a kegyelem Istenhez húz meg az erényekhez, lemond a teremtményekrôl, menekül a világtól, gyűlöli a test kívánságait, visszafogja a csavaroghatnékot, szégyell a nyilvánosság elôtt szerepelni. A természet kap a külsô vigasztaláson, amelyben érezhetô örömet talál, a kegyelem csak Istenben keres vigasztalást, és minden láthatón túl a legfôbb jóban akar örvendezni. A természet mindent nyereségért, saját hasznára tesz, ingyen semmire sem hajlandó, elvárja, hogy ami jót tesz, azért hasonló jót vagy még jobbat kapjon, dicséretben, kedvezményekben részesüljön, azt kívánja hogy tettét, adományát sokra tartsák. A kegyelem viszont nem keres semmi ideigvaló elônyt, nem igényel más bért, csak Istent magát, evilági szükségére sem kíván többet, csak amennyi ahhoz kell, hogy az örök élet megnyerésén munkálkodhassék. A természet örül a sok jóbarátnak meg rokonnak, dicsekszik elôkelô rangjával, nemes származásával, udvarol a hatalmasoknak, hízeleg a gazdagoknak, örül a hozzá hasonlóknak. A kegyelem viszont az ellenséget is szereti, nem lát nagyra barátainak sokasága miatt, nem sokra nézi a rangot, az elôkelô származást, ha nagyobb erény nem kapcsolódik hozzá, inkább kedvez a szegénynek, mint a gazdagnak, jobban együttérez az ártatlannal, mint a hatalmassal, az igazmondóval örül együtt, nem a hazuggal, s mindig biztatja a jókat, hogy törekedjenek még nagyobb isteni ajándékokra: és erényeik által legyenek hasonlóvá Isten Fiához. A természet hamar panaszkodni kezd, ha kár és bosszúság éri, a kegyelem férfiasan viseli a szűkölködést. A természet mindent magára irányít, magáért viaskodik és érvel, a kegyelem pedig mindent Istenre irányít, akitôl minden ered is, semmi jót magának nem tulajdonít, magáról kevélyen nagyot nem állít, nem verseng, saját vélekedését másénak elébe nem helyezi, hanem minden állásfoglalását, fölismerését aláveti az örök bölcsességnek és Isten ítéletének. A természet kíváncsian kutatja a titkokat, szeret hallani minden újságot, szerepelni óhajt és sokmindent meg akar tapasztalni, vágyódik arra, hogy elismerjék, hogy olyasmit tehessen, amivel dicséretet és csodálatot vívhat ki. A kegyelem nem kíváncsi az újdonságokra, érdekességekre, hisz az mind a régi romlás tövérôl hajt ki, mert semmi új és állandó nincs a földön. Arra tanít hát, hogy érzékeinket megfékezzük, a hiú tetszelgést, magunk mutogatását kerüljük, ami dicséretre méltó, méltán csodálni való lehet bennünk, azt alázatosan elrejtsük, minden dologban, minden tudományban hasznos gyümölcsöt keressünk, mindent Isten dicsôségére, tisztességének növelésére fordítsunk. Nem akarja, hogy magát vagy tetteit dicsérjék, hanem azt kívánja, hogy Istent áldják ajándékaiban, hiszen csupa szeretetbôl mindent ô adott. III. Ez a kegyelem természetfölötti világosság és Istennek valami sajátos ajándéka, a választottak ismertetô jele, az örök élet záloga, amely az embert a föld vonzásából a mennyei javak szeretetére lendíti, és a testi embert lelki emberré változtatja. Azért mentôl inkább elnyomja és legyôzi valaki magában a természetet, annál nagyobb kegyelem árasztja el, és a belsô ember Istennek naponként való látogatásai által Isten képére annál teljesebben újjáformálódik. ======================================================================== III./55. A természet romlottsága és az isteni kegyelem hatékonysága I. Uram, Istenem, aki képedre és hasonlatosságodra teremtettél engem, add meg nekem azt a kegyelmet, amelyet oly hatalmasnak s az üdvösségre olyannyira szükségesnek mutattál, hadd gyôzzem le gonosz természetem, mely bűnbe és romlásba ránt. Érzem testemben a bűn törvényét, amely ellenemond lelkem törvényének, és fogságba ejt, hogy sokmindenben a testi kívánságok parancsát kövessem, érzem és képtelen vagyok a szenvedélyeknek ellenállni, hacsak meg nem segít a szívembe árasztott szent, szent, szent kegyelmed. Szükségem van a te kegyelmedre kiváltképpenvaló nagy kegyelmedre, hogy legyôzzem a természetemet, amely ifjúságától fogva mindig a rosszra hajlik. Hiszen ez a természet az elsô emberben, Ádámban elbukott, a bűnbeesés következtében megromlott, s az ôsi szennynek bélyege minden emberre átszármazik, úgy hogy maga a természetünk, amelyet te jónak, igaznak alkottál, most már vétket jelent és a romlott természetnek gyarlóságát, és önkéntelen mozdulása, ha magára marad, a rosszra indul, lefelé tart. A maradék kicsiny jóakarat csak mint a hamuban rejtôzô szikra. Ilyen maga a természetes ész, amelyet nagy köd vesz körül, de még különbséget tud tenni a jó és a rossz között, el tudja választani az igazat a hamistól, viszont képtelen valóra váltani mindazt, amit jónak lát, az igazság fénye egészen nem otthonos benne, s a hajlamoknak egészséges összhangját sem képes megteremteni. Ezért van az, én Istenem, hogy a bennem élô belsô ember örömét leli a te törvényedben, tudván tudja, hogy parancsod jó, igaz és szent, elítél minden rosszat és kerülendônek tartja a bűnt; test szerint mégis a bűn törvényének szolgaságában élek, mert inkább érzéki kívánságaimnak engedelmeskedem, nem az értelmemnek. Ezért van, hogy akarni még csak akarom a jót, de megvalósítani sehogy sem tudom. Ezért, hogy sokszor sok jót elhatározok, de kegyelem híján, amely segítene gyarlóságomon, a kicsiny ellenállás is megfutamít, és hamar elfogyatkozom. Ez az oka annak, hogy a tökéletességre vezetô utat ismerem, eléggé tisztán látom, mit kellene tennem, de saját romlottságomnak terhe alatt megnyomorodva nem szedem össze magam a tökéletesebbre. II. Ó milyen nagy szükségem van, uram, a te kegyelmedre, hogy belevágjak a jóba, gyarapodjam benne, és eljussak a jószándékok beteljesedéséig, kegyelmed nélkül mindenre képtelen vagyok, de mindent megtehetek akkor, ha kegyelmed megerôsít. Ó valóban mennyei kegyelem, amely nélkül semmit sem ér a saját érdemünk, haszontalan még az is, ami a természetünkben érték. Elôtted, Uram, kegyelem nélkül semmit sem ér a mesterség, a gazdagság, semmit a szépség, az erô, semmit az elmeél vagy beszédbeli ügyesség. Mert ezek a természeti adományok egyformán megvannak jókban és gonoszokban, a választottaknak másokkal -- nem -- közös kincsük a kegyelem vagy a szeretet, az méltó az örökéletre, akit ez ékesít. Ez a kegyelem annyira kimagaslik minden más érték közül, hogy nélküle még a prófétaság adománya, a csodatevô erô vagy bármiféle mély tudományosság sem ér semmit. Még a hit, a remény és semmi másféle erény sem kedves teelôtted szeretet és kegyelem nélkül. III. Ó boldog kegyelem, amely a bírhatóhoz nem ragaszkodót erényekben gazdaggá teszed, és a sok jóval gazdagot szívbéli alázatossággal töltöd el, jöjj, szállj le hozzám, reggelenként árassz el vigasztalásoddal, hogy el ne fogyatkozzék bennem a lélek a lankadás, a szárazság miatt. Esengve kérlek, Uram, hadd találjak kegyelmet a te szemed elôtt, mert elég nekem a te kegyelmed, ha nincs is részem olyasmiben, amit a természet kíván. Ha kísértés vesz körül és sok zaklattatásban van részem, nem félek semmi rossztól, amíg velem van a te kegyelmed. Az az én erôsségem, az ad jótanácsot és segítséget. Minden ellenségemnél erôsebb, az összes bölcsnél sokszorta bölcsebb. Az igazságnak tanítómestere, a fegyelem oktatója, szívemnek világossága, szorongatásban vigaszom, szomorúságom elűzôje, félelmem eltávoztatója, áhítatom nevelôje, könnyeim kicsordítója. Mi vagyok nélküle, ha nem száraz fa, haszontalan, kidobni való rönk? Azért hát, Uram, mindenkor a te kegyelmed járjon elôttem, az kövessen, az serkentsen mindig a jóra, Jézus Krisztus, a te Fiad által. Amen. ======================================================================== III./56. Az a dolgunk, hogy magunkat megtagadjuk és Krisztust kövessük a kereszthordozásban I. Fiam, amennyire magadból képes vagy kilépni, olyan mértékben épülhetsz énbelém. Amint belsô békét ad az, ha odakint semmire sem vágyol, épp úgy, ha belsôleg önmagadtól elszakadsz, Istenhez kapcsolódol. Azt szeretném, hogy megtanuld önmagad teljes megtagadását, s hagyatkozz az én akaratomra ellenkezés vagy zúgolódás nélkül. Kövess engem. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Út nélkül sehová sem lehet eljutni, igazság nélkül nincs megismerés, élet nélkül nem élhetsz. Én vagyok az út, amelyen járnod kell, az igazság, akinek hittel tartozol, az élet, amelyen kívül másban nem érdemes reménykedned. Én vagyok az eltéríthetetlen út, a csalhatatlan igazság, a soha véget nem érô élet. Nyílegyenes út, végsô igazság, igaz élet, boldog élet, teremtetlen élet. Ha megmaradsz az én utamon, megismered az igazságot, az igazság szabaddá tesz, és eljutsz az örök életre. Ha az életre be akarsz jutni, tartsd meg a parancsolatokat. Ha az igazságot meg akarod ismerni, higgy nekem. Ha tökéletes akarsz lenni, add el mindenedet. Ha tanítványom akarsz lenni, tagadd meg önmagadat. Ha a boldog életet meg akarod nyerni, vesd meg a mostanvalót. Ha a mennyben koronát akarsz, a földön alázd meg magad. Ha velem akarsz uralkodni, hordozd velem együtt a keresztet. Mert csak a kereszt szolgái találják meg a boldogságnak és az igaz világosságnak útját. II. Uram Jézus, szűk és a világ szemében megvetett a te utad, add, hogy utánozhassalak, ha a világ megvetése szakad is rám. Hiszen nem nagyobb a szolga uránál, sem a tanítvány mesterénél. Avasd be szolgádat a te életformádba, mert ott terem számomra üdvösség, igaz életszentség. Amit azon kívül olvasok vagy hallok, az megkönnyebbülést, örömet éppen nem szerez nekem. III. Fiam, mivel mindezt tudod és mindent átbúvárlottál, boldog leszel, ha eszerint cselekszel. Aki szeme elôtt tartja parancsolataimat és hozzájuk szabja életét, az szeret engem. Én is szeretni fogom ôt, kinyilatkoztatom neki magamat, és magam mellé ültetem Atyám országában. Uram Jézus, amint mondtad és ígérted, úgy legyen, és bárcsak úgy sikerüljön, hogy én is mindenre méltó legyek. Fölvettem, fölvettem kezedbôl a keresztet, hordozom, holtig hordozom, amint vállamra raktad. A jó szerzetes élete valóban keresztút, de a paradicsomba vezet. Aki nekivágott, annak nem szabad visszafordulnia, sem a keresztet letennie. IV. Rajta hát, kedveseim, fogjunk neki együtt, velünk lesz Jézus. Jézus kedvéért vettük vállunkra ezt a keresztet, Jézus kedvéért hordozzuk tovább. Az lesz a segítônk, aki vezet, s elôttünk lépeget. Lámcsak, elôttünk jár a mi királyunk, megvív értünk. Kövessük úgy, mint férfiakhoz illik, senki se féljen, rettegjen, halált megvetô bátorsággal induljunk a csatába, ne hozzunk szégyent dicsô hírünkre azzal, hogy megfutunk a kereszt zászlaja alól. ======================================================================== III./57. Nem érdemes nagyon elhagynia magát az embernek, ha ereje fogytát érzi I. Fiam, én többre tartom a türelmet és az alázatosságot, amely kedvezôtlen körülmények közt ragyog föl, mint a sok kedveskedô szót és áhítatot akkor, amikor jól megy sorod. Miért szomorít meg minden kicsiség, amit ellened mondanak? Ha nagyobb lett volna, akkor sem kellett volna így felindulnod. Ne hederíts rá. Nem elsô eset, nem új dolog ez, s ha sokáig élsz, utolsó sem lesz. Elég nagy legény vagy, míg valami nem ér. Jó tanácsokat is osztogatsz és értesz ahhoz, hogy másokat jó szóval vigasztalj, de amikor a te ajtódon kopogtat a hirtelen megpróbáltatás, tanácstalan vagy és erôtlen. Figyeld csak meg, milyen törékeny vagy, hisz sok apróságban tapasztalod ezt. De üdvösséged érdekében történik az is, ha ezek s effélék megesnek. Vesd ki ezeket a szívedbôl, amennyire tudod, s ha mégis utolérnek, ne törj miattuk össze, ne bonyolódjál beléjük. Legalább türelmes légy kitartásodban, ha már ujjongani nem tudsz. S ha valamit kedvetlenül hallgatsz is, méltatlankodva, fogd vissza magad, ne engedd, hogy valami hozzád nem illô szaladjon ki a szádon, hogy a kicsinyek botránkozzanak. Egykettôre elcsitul a föltámadt vihar, s a belsô fájdalom megédesedik akkor, ha visszatér a kegyelem. Élek én, mondja az Úr, kész vagyok arra, hogy megsegítselek és a szokottnál nagyobb vigasztalásban részesítselek, ha bízol bennem és áhítatosan segítségül hívsz. Légy csöndesebb lélekkel, és övezd föl magad nagyobb türelemre. Nem vész az kárba, ha úgy érzed, hogy gyakran zaklatás vagy súlyos kísértés vesz körül. Ember vagy és nem Isten, test vagy, nem angyal. Hogyan is állhatnál meg mindig az erénynek ugyanabban az állapotában, ha ez a mennyei angyaloknak s a paradicsombeli elsô embernek sem sikerült? Én a megkeseredetteket ápoló kézzel fölegyenesítem, s azoknak, akik saját gyarlóságukat megismerték, isteni segítségemmel adok fölemelkedést. II. Uram, áldott a te szavad, méznél, lépesméznél édesebb a számban. Hova lennék sok háborúságomban, szükségemben, ha szent igéiddel meg nem erôsítenél? Csak végül eljussak az üdvösség kikötôjében, mit számít akkor, hogy közben mit és mennyit szenvedek. Adj jó véget, adj üdvösséges kimúlást e világból. Emlékezzél rólam, én Istenem, és vezess engem egyenes úton a te országodba. Amen. ======================================================================== III./58. Nem kell kutatni Isten titkos ítéleteit s azt, ami túl van az ember illetékességi körén I. Fiam, ne vitatkozzál az emberi mértéket meghaladó dolgokról és Istennek titkos ítéleteirôl, hogy az egyik ember miért marad magára, a másik miért részesül akkora kegyelemben, az egyikre miért szakad annyi szenvedés, a másiknak miért van része oly nagy megbecsülésben. Ezek a kérdések minden emberi meggondoláson túl vannak, s az Isten ítéletének kinyomozására kevés minden okoskodás vagy vita. Amikor tehát ezeket fölveti benned az ellenség, vagy akár könnyű elméjű emberek, mondd azt a prófétával: Igaz vagy Uram, és igazságos a te ítéleted. Meg azt: Az Úr ítéletei igazságosak, nem szorulnak további igazolásra. Az én ítéletemre félelemmel kell tekinteni, nem vizsgálódó kíváncsisággal, mert az emberi értelem át nem érheti ôket. A szentek érdemérôl se kutakodjál, ne bonyolódj vitába felôlük: melyik szentebb a másiknál, vagy ki nagyobb a mennyek országában. Az effélék gyakran pörlekedésre, haszontalan vetélkedésre vezetnek, s növelik a kevélységet meg a dicsekvô hiúságot is, abból aztán irigység meg veszekedés támad, míg az egyik ezt a szentet, a másik azt hirdeti gôgösen a többinél különbnek. Meddô igyekezet az, hogy ilyesmit tudni, nyomozni próbálsz, a szenteknek nem telik benne örömük. Mert nem a széthúzásnak, hanem a békességnek Istene vagyok én, a békesség alapja pedig az ôszinte alázatosság, nem a magakelletés. Némelyeket a szeretet buzgalma vonz ehhez vagy ahhoz a szenthez hevesebb érzelemmel, de ez az érzelem inkább emberi s nem isteni eredetű. Én vagyok minden szentnek teremtôje, én adtam nekik a kegyelmet, én öveztem ôket dicsôséggel, én elôztem meg ôket áldásomnak édességével, én ismertem elôre mindnyáját a világ kezdete óta. Én választottam ki ôket a világból, nem ôk választottak engem, én hívtam meg ôket kegyelemmel, vonzottam irgalmasságommal. Én vezettem át ôket sokféle kísértésen, én árasztottam rájuk sok nagyszerű vigasztalást, én adtam nekik a mindvégig való megmaradást, én koronáztam meg kitartásukat. Én ismerem köztük az elsôt és az utolsót, én ôket mind egytôl egyig fölbecsülhetetlen szeretettel szeretem. Engem kell hát ünnepelni minden szentemben, engem kell mindenek fölött áldani és minden egyesben tisztelni, aki ôket ilyen magasra emeltem és minden elôzetes érdemük nélkül eleve kiválasztottam. Aki tehát megvet csak egyet is a hozzám tartozó legkisebbek közül, az a nagyot sem tiszteli, mert a kicsiben is, a nagyban is az én alkotó kedvem remekelt. Aki pedig egy szentet kisebbít, kisebbít engem is és mind a mennyek országában lakókat. Hiszen mindnyájan egyek a szeretet kötelékében, egyet értenek, egyet akarnak, egy szeretettel együtt szeretik egymást. Sôt, ami még sokkal nagyobb, jobban szeretnek engem, mint önmagukat és a saját érdemeiket. Mert mintegy elragadtatásban önmagukat fölülmúlva, az önszeretetbôl kiszabadulva minden képességüket arra szánják, hogy engem szeressenek, ebben lelik meg életük boldog beteljesedését. Semmi sincs, ami ôket másfelé fordítaná vagy maga alá gyűrhetné, mert mint akiket betöltött az örök igazság, a szeretet kiolthatatlan tüzében égnek. Hagyják hát abba a testies és földies gondolkodású emberek a szentek érdemeirôl való vitatkozást, hiszen máshoz sem értenek, csak hogy azt szeressék, ami nekik örömet szerez. Hajlandóságuk szerint ebbôl elvesznek, ahhoz hozzátoldanak valamit, nem az örök igazság tetszése szerint ítélnek. Sokakban tudatlanság lakik, fôként azokban, akikben kevés belsô világosság gyúlt, és ritkán tudnak valakit igazi lelki szeretettel szeretni. Természetes vonzalmuk és részrehajló emberi barátkozásuk még nagyon irányítja s vagy ezekhez vagy azokhoz vonzza ôket, s amint maguk viselkednek itt a földön, úgy gondolkodnak a mennyben lakókról is. Csakhogy össze sem mérhetô a tökéletlenek és a mennyei kinyilatkoztatás világosságában élô emberek gondolkodásmódja. II. Ne tárgyald hát, fiam, kíváncsian azt, ami tudásod mértékét meghaladja, hanem inkább azon légy, arra törekedjél, hogy Isten országában akár legkisebb is lehess. Még ha tudná is valaki, hogy ki szentebb a másiknál, vagy ki nagyobb a mennyek országában, mi haszna volna ebbôl az ismeretbôl, ha ennek nyomán magát elôttem meg nem alázná és nevemnek buzgóbb dicséretére ösztönzést nem merítene. Sokkal kedvesebb dolgot cselekszik Isten elôtt, aki vétkeinek nagyvoltán és erényeinek fogyatékosságán töri a fejét, azon, hogy milyen messze van még a szentek tökéletességétôl, mint az, aki azon vitatkozik, hogy ki nagyobb, ki kisebb közülük. Jobb a szentekhez áhítatos imádsággal, könnyek közt könyörögni, dicsôséges közbenjárásukért alázatos lélekkel esedezni, mint hiú vizsgálódással titkaikat fürkészni. Ôk teljesen és tökéletesen elégedettek, bárcsak az emberek is meg tudnának elégedni, és hiábavaló beszédüket megzaboláznák. Ôk nem dicsekszenek saját érdemeikkel, mint akik semmi jót sem tulajdonítanak maguknak, hanem mindent nekem, mert végtelen szeretetemben mindent én ajándékoztam nekik. Annyira betölti ôket az istenszeretet és a túláradó öröm, hogy egyáltalán nem hiányzik nekik a dicsekvés, és semmi csorbát nem szenved a boldogságuk. Minden szent annál alázatosabban vélekedik önmagáról, minél nagyobb dicsôség ragyog rá, minél közelebb van hozzám, minél kedvesebb nekem. Azért elôtted az írás, hogy leteszik koronájukat Isten elé, arcra borulnak a Bárány színe elôtt, és úgy imádják az örökkön örökké élôt. III. Sokan kutatják, hogy ki nagyobb Isten országában, olyanok is, akik nem tudhatják, vajon ôk akár a legkisebbek sorába bejutnak-e. Nagy szó akár legkisebbnek is lenni a mennyben, ahol mindenki nagy, mert mindenkit Isten fiának neveznek, és méltán. Ott a legkisebb ezerré lesz, a százesztendôs bűnös pedig meghal. Mikor a tanítványok tudakolták, hogy ki a legnagyobb a mennyek országában, ilyen választ kaptak: Ha meg nem tértek, és nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be az Isten országába. Jaj azoknak, akik magukhoz méltatlannak gondolják, hogy a kisdedekkel együtt megalázkodjanak, mert a mennyország alacsony ajtaján nem tudnak belépni. Jaj a gazdagoknak is, akiknek itt a földön megvan a vigasztalásuk, mert míg a szegények bemennek Isten országába, ôk kénytelenek lesznek nagy jajgatással a kapuban megállni. Örüljetek, kicsinyek, ujjongjatok, szegények, mert tiétek az Isten országa, ha igazságban éltek. ======================================================================== III./59. Minden reményt és bizodalmat egyedül Istenbe érdemes vetni I. Uram, micsoda bizodalmam lehet nekem e világon? Vagy mi az én legnagyobb vigasztalásom az ég alatt? Ugye hogy te, Uram, Istenem, akinek irgalmassága kimeríthetetlen? Hol volt nekem jó nélküled? Vagy a te közeledben mikor mehetett rosszul a sorom? Inkább szegény akarok lenni teérted, mint gazdag tenélküled. Inkább választom azt, hogy a világban bujdossam veled, mint hogy a mennyben lakjam nélküled. Ahol te vagy, ott a mennyország, s ott a halál, meg a kárhozat, ahol te nem vagy. Te élsz minden vágyamban, és azért lehetetlen, hogy folyton utánad ne kiáltsak, hozzád ne fohászkodjam. Egy szóval senkiben sem bízhatom teljességgel, aki bajaimban alkalmasabb segítséget nyújthatna, csak egyedül tebenned, én Istenem. Te vagy reményem, bizodalmam, te vigasztalóm, hozzám mindenben leghűségesebb. Mindenki magával törôdik, te csak az én üdvösségemre és elômenetelemre figyelsz, és mindent az én javamra fordítasz. Még ha különbözô kísértéseknek, megpróbáltatásoknak teszel is ki, mindezt hasznomra rendeled, hiszen te ezerféleképpen meg szoktad próbálni választottaidat. S a megpróbáltatások idején nem kevesebb szeretetet és dicséretet érdemelsz, mint ha mennyei vigasztalásokkal halmoznál el. Azért hát beléd vetem, Uram, Istenem, minden reményemet, nálad keresek menedéket, eléd tárom minden bajomat, szükségemet, mert mindent gyöngének és megbízhatatlannak találok, amit csak látok kívüled. Mert nem használ a sok barát, nem segíthetnek az erôs segítôk, okos tanácsadók sem adhatnak értékes tanácsot, a tudósok könyvei vigasztalást, semmi drága holmi szabadulást nem szerezhet, sem eldugott és kies hely meg nem oltalmazhat, ha te magad nem leszel mellettem, ha nem segítesz, erôsítesz, vigasztalsz, oktatsz és védelmezel. Mert minden, ami alkalmatosnak látszik a béke és a boldogság biztosítására, semmivé lesz, ha te hiányzol, igazán semmi boldogságot nem ad. Te vagy hát minden jónak beteljesedése, életünk égboltja, minden ékesszólás mélysége, szolgáid igen nagy vigasztalása, hogy mindenek fölött tebenned bizakodnak. Rád néz az én szemem, benned reménykedem, én Istenem, irgalmasságnak Atyja. II. Áldd meg és szenteld meg lelkemet mennyei áldásoddal, hogy a te szent hajlékod legyen, és örök dicsôségednek székhelye, s ne is legyen benne, fönséged templomában semmi, ami sértené méltóságos tekinteted. Jóságod nagyvolta szerint és irgalmasságod sokasága szerint tekints rám, hallgasd meg szegény szolgádnak esdeklését, aki messzi száműzetésben él a halál árnyékának tájain. Ôrizd és tartsd meg a te kisded szolgád lelkét a romlandó élet annyi sok buktatója közt, kísérj kegyelmeddel, és vezess a békesség útján haza, az örök világosságba. Amen. ======================================================================== IV. Ájtatos buzdítás a szentáldozásra Krisztus szava: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erôt adok nektek, mondja az Úr. A kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért. Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én ôbenne. A szavak, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet. ======================================================================== IV./1. Mily nagy tisztelettel kell Krisztust magunkhoz vennünk A tanítvány szava: I. A te mondásaid ezek, Krisztus, örök igazság, bár nem egy alkalommal mondtad el ôket, s nem is egy helyütt vannak megírva. Mivel te mondtad ôket, igazak, mindet hálásan, hittel kell fogadnom. A tiéid ezek a mondatok, mert te fogalmaztad meg ôket, de az enyéim is, mert az én üdvösségemért hangzottak el. Szívesen fogadom el ôket a te szádból, hogy minél mélyebben szívembe vésôdjenek. Lelkesítenek engem ezek a nagylelkű, gyöngéd és szeretô szavak. De megrettentenek saját bűneim, és lelkiismeretem tisztátalan volta visszariaszt attól, hogy e nagy titkokhoz járuljak. Hívogat szavaidnak édessége, de sok-sok vétkem nyomaszt. Biztatsz, hogy bizalommal járuljak hozzád, ha azt akarom, hogy részem legyen benned, s hogy a halhatatlanságnak táplálékát magamhoz vegyem, ha arra vágyakozom, hogy az örök élet dicsôségére eljussak. Jöjjetek hozzám, mondod, mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erôt adok nektek. Milyen édesen és barátságosan hangzik ez a szó az én bűnös fülemnek: hogy te, Uram, Istenem, a szegényt és a szűkölködôt hívogatod szent testednek vételére. De ki vagyok én, Uram, hogy hozzád járulni merészeljek? Lám, az egek egei sem képesek befogadni téged, te meg azt mondod, jöjjetek hozzám mindnyájan? Mit jelent ez a kegyes, nagylelkű leereszkedés? Ez az oly barátságos hívogatás? Hogy merjek én közeledni, hisz semmi jót nem látok magamban, ami feljogosítana arra, hogy bátor legyek. Hogyan vezesselek be az én hajlékomba, hiszen oly gyakran megsértettem jóságos orcádat. Félnek az angyalok és az arkangyalok, rettegnek elôtted a szentek és az igazak, te meg azt mondod, jöjjetek hozzám mindnyájan? Ha nem te mondanád ezt, Uram, ki hinné, hogy így van? Ha nem te parancsolnád, ki volna vakmerô odalépni? Lám, Noé, az igaz férfi száz éven át dolgozott a bárkán, hogy kevesedmagával megmeneküljön, én meg egy óra alatt hogyan készüljek föl arra, hogy kellô tisztelettel fogadjam a világ alkotóját? Mózes, a te nagy szolgád és kiválasztott barátod meg nem korhadó fából szekrényt készített, s azt színarannyal borította be, abba helyezte el a törvény tábláit. Én meg, korhadó teremtmény, merjelek téged, a törvény alkotóját és az élet ajándékozóját oly könnyedén magamhoz fogadni? Salamon, Izrael legbölcsebb királya hét év alatt nagyszerű templomot emelt a te nevednek, és nyolc napig ünnepelte annak fölszentelését, ezer állatot mutatott be békeáldozatnak, úgy helyezte el a szövetség szekrényét harsonaszó és kürtszó közt ünnepélyesen, a számára elkészített helyen. Hát én, esetlen és szerencsétlen az emberek között hogy vezesselek be téged házamba, mikor egy órát is alig tudok áhítatos imádságban tölteni, ó bárcsak egy fél órát méltón arra szánnék! II. Ó Istenem, mennyit igyekeztek azok, hogy valamit kedvedre tegyenek, jaj, mily semmi az, amit én teszek, milyen rövid idôt töltök azzal, hogy az áldozásra fölkészüljek. Ritkán vagyok egészen összeszedett, még ritkábban ment minden szétszórtságtól. Pedig a te Istenségednek üdvösséges jelenlétében semmi oda nem illô gondolatnak nem volna szabad fölötlenie bennem, semmi teremtménnyel nem foglalkozhatnám, mert nem is angyalt, hanem az angyalok urát készülök vendégül látni. Mégiscsak nagy különbség van a frigyszekrény s az ahhoz tartozó szent tárgyak meg a te szent tested és annak szavakkal ki nem fejezhetô ereje közt, ama törvényben elôírt s jövôre utaló áldozatok, meg testednek igaz áldozati kenyere közt, amelyben minden ószövetségi áldozat beteljesül. Hogy nem gerjedek hát föl jobban a te csodálatos jelenlétedre? Miért nem készülök nagyobb buzgósággal a te szent tested vételére? Mikor azok a régi szent pátriárkák és próféták, királyok és fôemberek egész népükkel együtt oly áhítatos indulattal vettek részt az istentisztelet cselekményében? III. Dávid király egész erejébôl táncolt Isten szövetségének ládája elôtt, nem feledve, mennyi jótéteménnyel halmozta el Isten az atyákat, különféle zeneszerszámokat szerkesztett, zsoltárokat szerzett, és megtanította az embereket arra, hogy ujjongva énekeljenek, maga is gyakran énekelt citerakísérettel a Szentlélek kegyelmétôl vezetve, tanította Izrael népét arra, hogyan kell egész szívvel Istent dicsérni, bizonyos napokon összhangzó szóval áldani és hirdetni ôt. Ha akkor ilyen nagysodrú volt az áhítat és ilyen eleven az Isten dicsôségérôl való megemlékezés, a szövetség szekrénye elôtt, mekkora tisztelettel és áhítattal kell nekem s az egész keresztény népnek ünnepet ülnünk a szentség jelenlétében, Krisztus felséges testének vételekor? IV. Sokan futkosnak mindenfelé, hogy a szentek ereklyéit fölkeressék, csodálkozva hallgatják nagy tetteiket, nézik fönséges templomaikat, csókolgatják selyembe és aranyba takart csontjaikat. Íme, te magad vagy itt jelen elôttem az oltáron, Én Istenem, szentek szentje, emberek teremtôje, angyalok ura. Azoknak látására gyakran a kíváncsiság meg az újdonság ingere hajtja az embereket, alig-alig van belôle hasznuk, javulásuk, kivált ahol csak elsietve, igaz töredelem nélkül végzik a zarándoklást. Itt pedig, az Oltáriszentségben egészen jelen vagy, én Istenem, ember Krisztus Jézus, itt az üdvösségnek bôséges gyümölcse nyerhetô, valahányszor csak méltón és áhítatos figyelemmel magunkhoz veszünk. Erre pedig nem indít elsietett szándék, sem kíváncsiság vagy élménykeresés, hanem csak a szilárd hit, a figyelmes remény és az ôszinte szeretet. V. Ó világ láthatatlan teremtô Istene, milyen csodálatosan bánsz velünk, milyen gyöngéden és lekötelezôen intézed választottad sorsát: hogy magadat nyújtod szentségi eledelül. Bizony ez meghalad minden értelmet, s különösen vonzza a választottak szívét, fölgerjeszti szerelmét. Épp a te igazi híveid, akik egész életüket maguk jobbítására szánják, az áhítatnak nagy kegyelmét s a jónak szeretetét ebbôl a csodálatos szentségbôl merítik. VI. Ó mily csodálatos és rejtett a szentségi kegyelem, amelyet csak a Krisztusban hívôk ismernek, a hitetlenek pedig s a bűn szolgái meg nem tapasztalhatnak. Ez a szentség lélekfrissítô kegyelmet ad, megújul általa ellankadt lelki erônk, s újra osztályrészünk lesz az a lelki szépség, amelyet a bűn megrontott. Ez a kegyelem néha oly nagy, hogy az áhítat túláradásából nemcsak a lélek ereje elevenedik föl, hanem a gyönge testé is. VII. Nagyon fájlalni s szégyellni való tehát restségünk, hanyagságunk, hogy nagyobb lelkesedés nem hajt minket Krisztus vételére, pedig benne van az üdvösségre igyekvôk minden reménye, érdeme. Ô a mi megszentelôdésünk, megváltásunk, ô az útonlévôk vigasztalása, a szentek örökkévaló öröme. Nagyon fájdalmas dolog azért, hogy sokan alig vetnek ügyet erre az üdvösséges szentségre, mely az egeket örömmel tölti be, és a mindenséget fönntartja. Jaj, emberi szívnek vaksága, keménysége, hogy lehet jobban nem ügyelni ily kimondhatatlan ajándékra, s a mindennapos vételnek szokása hogy alacsonyodhat figyelmetlenséggé! Ha ezt az áldott szentséget csak egy helyen szolgáltatnák ki, csak egyetlen pap változtatná át az egész világon, mit gondolsz, mekkora vágy hajtaná arra a helyre, ahhoz, az Isten-papjához az embereket, hogy lássák az isteni titkok ünneplését? Most sokan pappá lettek, és sok helyütt bemutatják Krisztus áldozatát, hogy annál jobban tündököljön Isten kegyelme és emberekhez hajló szeretete, minél szélesebb körben elterjed a szentáldozás a földkerekségen. Hála neked jóságos Jézus, örök pásztor, hogy minket, szegény számkivetetteket méltóztatsz testeddel és véreddel táplálni, s ezeknek a szentségeknek vételére saját szádból sürget a biztató szó: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erôt adok nektek. ======================================================================== IV./2. Az Oltáriszentség Isten nagy jóságának és szeretetének jele az emberek között A tanítvány szava: I. Uram, jóságodban és nagy irgalmasságodban bizakodva járulok én tehozzád: beteg orvosomhoz, éhezô, szomjúhozó az élet forrásához, koldus a mennyei királyhoz, szolga urához, teremtmény teremtôjéhez, elhagyatott kedves vigasztalómhoz. De hogy történhetik az velem, hogy hozzám jössz? Ki vagyok én, hogy magadat adod nekem? Hogy mer a bűnös elôtted megjelenni, s te hogy lehetsz olyan nagylelkű, hogy a bűnöshöz betérj? Te ismered a te szolgádat, tudod, hogy semmi jó sincs benne, amivel ezt kiérdemelné. Megvallom hát semmi voltomat, hirdetem jóságodat, dicsérem könyörületed, és hálát adok mértéket nem ismerô szeretetedért. Hiszen magadért teszed ezt, nem az én érdemeimért, hogy jóságod jobban megmutatkozzék elôttem, szereteted bôvebben rám áradjon, egyszerű kedvességed példája vonzóbb legyen. Mivel hát neked tetszik ez, és te parancsoltad, hogy így legyen, örömmel fogadom én is nagylelkűségedet, bárcsak bűneim útjába ne álljanak. Ó nagyon kedves és jóságos Jézus, mekkora tiszteletet, hálaadást s folytonos dicséretet érdemelsz te azért, hogy magamhoz vehetem szent testedet, amelynek méltóságát senki emberfia szavakba nem foglalhatja. De mirôl gondolkodom majd szentáldozás közben, amikor Uramhoz járulok, akit érdeme szerint dicsérni képtelen vagyok, s mégis vágyva vágyok magamhoz venni? Mi jobbról, üdvösségesebbrôl gondolkodnám, mint arról, hogy magam egészen megalázzam elôtted, s rám kiterjedô végtelen jóvoltod magasztaljam. Dicsérlek téged, én Istenem és nagynak hirdetlek mindörökké, kevésre tartom, s kezed alá vetem magam semmiségemnek mély meggondolásában. Íme te, a szentek szentje, én pedig tisztátalan bűnös vagyok. Íme te hozzám hajolsz, pedig arra is méltatlan vagyok, hogy föltekintsek terád. Íme te jössz hozzám, te óhajtasz velem lenni, te hívsz meg lakomádra. Te kínálsz mennyei eledellel, etetsz az angyalok kenyerével. Nem mással, mint önmagaddal, aki mennybôl alászállt élô kenyér vagy, és életet adsz az egész világnak. Íme, honnan árad a szeretet, mekkora nagylelkűség ragyog föl, milyen nagy hálaadás, dicséret illet mindezért! Ó mily üdvös és hasznos a te elhatározásod, amellyel ezt a szentséget rendelted, mily kedves és víg vendégség ez, amelyen te önmagadat adod eledelül. Ó milyen csodálatos a te köztünk munkálkodásod, milyen hatalmas a te erôd, milyen tévedhetetlen a te igazságod. Mert elég volt szólnod, s minden létezni kezdett, s az lett, amit te rendeltél. Csuda dolog, és méltó hittel fogadnunk, meghaladja az emberi elmét, hogy téged, Uram, Istenem, igaz Isten és igaz ember, a kenyér és a bor kicsinyded színei fogyatkozás nélkül magukba foglalnak, s a téged magához vévônek eledelévé válsz anélkül, hogy megemésztetnél. Te, mindenség Ura, aki senkire rá nem szorulsz, e szentség által köztünk akartál lakozni, ôrizd meg tisztán szívemet és testemet, hogy vidám és tiszta lelkiismerettel ünnepelhessem minél gyakrabban szent titkaidat, s minden szentáldozás örök üdvösségemet készítse elô, hiszen azért rendelted ezt a szentséget, hogy örök tisztességet szerezzen neked, szeretetednek élô emlékjeleként. II. Örvendj, én lelkem, és adj hálát Istennek ezért a nagyon nemes ajándékért és különleges vigasztalásért, amelyet neked e siralom völgyében hagyott. Mert valahányszor ezt a titkot ünnepled, és Krisztus testét magadhoz veszed, mindannyiszor megváltásod művét teljesíted, és Krisztus minden érdemének részese leszel. Mert Krisztus szeretete sosem kisebbedik, kegyességének mértéke ki nem merül. Azért lelkednek mindig friss megújulásával kell erre fölkészülnöd, és az üdvösségnek e nagy titkát figyelmes elmélkedéssel át meg át kell gondolnod. Olyan nagynak, újnak, örvendetesnek kell azt látnod, amikor misét mondasz vagy hallgatsz, mintha Krisztus aznap vált volna elôször emberré a Szűznek méhébe leszállva, vagy a kereszten függve az emberek üdvéért aznap szenvedett s halt volna meg. ======================================================================== IV./3. Hasznos dolog gyakran áldozni A tanítvány szava: I. Íme én tehozzád járulok, Uram, hogy ajándékodból meggazdagodjam, és szent lakomádban örvendezzem, mert a szegénynek készítetted azt gyöngéd figyelmességgel, Istenem. Íme, tebenned van minden, amit kívánhatok s kell is kívánnom, te vagy üdvösségem és megváltásom, reményem és erôm, ékességem és büszkeségem. Öltöztesd hát ma örömbe a te szolgád lelkét, mert hozzád emeltem lelkemet, Uram, Jézusom. Vágyva vágyom, hogy téged áhítatosan és megilletôdve magamhoz vehesselek, szeretnélek hajlékomba vezetni, hogy mint Zakeust, engem is megáldj, és Ábrahám fiai közé számíts. Lelkem kívánkozik a tested után, szívem egyesülni akar veled. Add nekem magadat, és megelégszem, kívüled minden vigasztalás haszontalan. Nálad nélkül nem lehetek, látogatásod nélkül élni képtelen vagyok. Azért érzem szükségét annak, hogy gyakran hozzád járuljak, és üdvösségszerzô orvosságként magamhoz vegyelek, hogy el ne lankadjak az úton, ha a mennyei tápláléktól megfosztatom. Mert te, irgalmas Jézus, amikor a sokaságnak prédikáltál és a betegségeket meggyógyítottad, azt mondtad valaha: Nem akarom ôket étlen házukba bocsátani, hogy el ne lankadjanak az úton. Tedd hát most velem is ezt, hiszen híveid vigasztalására maradtál közöttünk az Oltáriszentségben. Mert te a léleknek kedves tápláléka vagy, és aki téged méltón magához vesz, az részese, örököse lesz az örök dicsôségnek. Bizony nekem, ki olyan gyakran elbotlom és vétkezem, olyan könnyen elfáradok és ellankadok, nagy szükségem van arra, hogy gyakori imádsággal, gyónással, és szent tested gyakori vételével megújuljak, megtisztuljak, lángra gyulladjak, hogy szent szándékomtól el ne tántorodjam, ha mindettôl sokáig tartózkodom. Mert az ember érzéki természete hajlik a rosszra ifjúkora óta, és ha segítségünkre nem siet az isten-adta orvosság, késôbb még gonoszabbra változunk. A szentáldozás tehát visszatart a rossztól, és megerôsít a jóban. Lám, most is oly gyakran hanyag és lanyha vagyok, pedig áldozom vagy misézem, mi volna, ha nem venném magamhoz ezt a gyógyszert, nem keresném ezt a hatalmas segítséget? S ha minden nap nem vagyok kellôen fölkészült, sem a misemondásra alkalmas, megfelelô rendszerességgel mégis igyekezni fogok az isteni misztériumokat magamhoz venni, s ebben a nagy kegyelemben részesedni. Mert ez az egy és legfôbb vigasztalása a hívô léleknek, míg a halandó testben tôled távol zarándokúton jár, hogy minél gyakrabban emlékezzék Istenére, és az ô kedvesét áhítatosan magához vegye. II. Ó mily csodálatos nagylelkűsége az a te hozzánk hajló irgalmadnak, hogy te Uram, Istenem, minden léleknek teremtôje és éltetôje, magad méltóztatol szegény lelkemhez leereszkedni, istenségeddel, emberségeddel éhségemet kielégítve. Ó szerencsés, boldog lélek, amely téged, Uram, Istenem, méltó lehet áhítatosan magába fogadni, s miközben téged befogad, lelki örömmel telik el. Ó milyen nagy urat köszönt, milyen kedves vendéget fogad be, milyen drága társsal szövetkezik, milyen hűséges barátra talál, milyen ékes és nemes jegyesre tesz szert, aki jobban szerethet, mint akárki más neki kedves embert, vagy akármit, amit kívánnak az emberek. Némuljon el orcád elôtt, szerelmes kedvesem, az ég és a föld és azoknak minden ékessége, mert ami bennünk pompás és dicséretre méltó, az a te bôkezűséged ajándéka, és meg sem közelítik a te nevednek dicsôségét, mert a te bölcsességed megmérhetetlen. ======================================================================== IV./4. Sok áldásban részesülnek azok, akik áhítatosan áldoznak A tanítvány szava: I. Uram, Istenem, jöjj szolgád elé gyöngéd szereteted áldásaival, hogy csodálatos szentségedhez méltó áhítattal járulhassak. Serkentsd föl szívemet, és nehéz restségemet rázogasd le rólam. Látogass meg engem kegyelmeddel, hogy lélekben megkóstoljam édességedet, amely ebben a szentségben, mint forrásban, teljesen benne rejtôzködik. Világosítsd meg szememet, hogy bepillantsak ebbe a roppant titokba, és erôsíts meg kikezdhetetlen hittel, hogy hinni tudjam. Mert a te műved, nem emberi erôé, a te szent alkotmányod, nem ember leleménye. Nincs is, aki magától alkalmas volna ennek fölfogására, megértésére, hisz az angyalok elméjének erejét is meghaladja ez. Mit vizsgálódhatnám, mit érthetnék akkor én, méltatlan por és hamu e magasztos titok körül? Uram, szívemnek egyszerűségében erôs, igaz hitben nagy reménységgel és tisztelettel járulok hozzád parancsolatod szerint, és igazán hiszem, hogy jelen vagy itt ebben a szentségben, igaz Isten és igaz ember. Azt akarod hát, hogy magamhoz vegyelek, s veled szeretetben egyesüljek. Azért arra kérlek, légy kegyes hozzám, add meg nekem különös kegyelmedet, hogy egészen megolvadjak tebenned és a szeretetben hajlékonnyá legyen minden merevségem, s más vigasztalást többé el ne fogadjak. Mert ez a fölséges és nagyszerű szentség a lélek és a test üdvössége, minden lelki betegség gyógyszere, ebben találok orvoslást vétkeimre, zabolát gonosz indulataimra, diadalt vagy enyhülést kísértéseim között, ez önt belém nagyobb kegyelmet, ez növeli a sarjadó erényt, ez edzi a hitet, eleveníti a reményt, tüzesíti és tágítja a szeretetet. II. Mert nagyon sok jót adtál és gyakran most is adsz szeretteidnek ebben a szentségben, Istenem, azoknak tudniillik, akik áhítatosan járulnak szentáldozáshoz, te vagy azért lelkemnek gyámola, gyarlóságomnak megjobbítója, minden belsô vigasztalás nagylelkű ajándékozója. Mert a sokféle háborgatás ellen sok vigasztalással árasztod el választottaidat, levertségükbôl a te oltalmadban való bizakodásra emeled föl ôket, valami fiatal kegyelemmel belülrôl újjáteremted, megvilágítod valamennyit, hogy akik elôször aggodalommal telten, hidegen járultak szentáldozáshoz, fölüdítve a mennyei ételtôl és italtól megtapasztalják magukban azt, hogy jobb emberré változtak. Ezt azért teszed velük, hogy igazán átértsék és türelmesen megtapasztalják milyen gyöngék maguktól, és te mekkora jósággal, kegyelemmel árasztod el ôket, mert maguktól hidegek, kemények, áhítatlanok, te azonban tüzessé, hajlékonnyá és áhítatossá teszed ôket. Hisz ki járulhat úgy a te gyöngéd szeretetednek forrásához, hogy abból sok gyöngédséget ne merítene? Vagy ki állhatna úgy a máglya mellé, hogy valamennyire meg ne melegednék? Te pedig mindig teli és túlcsorduló forrás vagy, folyton lobogó tűz, mely el nem alszik soha. Azért ha a forrás teljességébôl nem meríthetek és végsô megelégedésig nem ihatom, legalább odatartom számat a mennyei csô nyílásához, hogy csak egy csöppecskét igyam szomjúságomnak csillapítására, s egészen el ne epedjek. És ha nem lehetek egészen mennyei, oly tüzes, mint a kerubok meg a szeráfok, igyekszem mégis az áhítatosságba elmélyedni, és szívemet fölkészíteni, hogy a mennyei máglyatűznek legalább kicsiny szikráját magamba fogadhassam az életadó szentség vétele által. Aminek pedig híjával vagyok, jóságos Jézus, szent Üdvözítô, pótold te, kérlek, jótékonyan és nagylelkűen, hiszen te mindenkit kegyesen magadhoz invitáltál, amikor azt mondtad: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erôt adok nektek. Én bezzeg fáradozom verejtékezô arccal, szívem is elfacsarodik, vétkek terhe nyomaszt, kísértések nyugtalanítanak, sok gonosz indulat gúzsba köt, rám nehezül, és nincs, aki segítene rajtam, nincs, aki megszabadítana, megmentene, csak te, Uram, Istenem, én Üdvözítôm, rád bízom hát magam és mindenemet, hogy megoltalmazz és elvezess az örök életre. Fogadj el engem, neved dicséretére és dicsôségére, ha már tested és véred készítetted nekem ételül, italul. Add, Uram, Istenem, Üdvözítôm, hogy ennek a titokzatos szentségnek gyakori vétele által növekedjék bennem az áhítatosság indulata. ======================================================================== IV./5. Az Oltáriszentség nagy méltósága és a papi rend A jegyes szava: I. Ha angyali tisztaság és Keresztelô Szent János szentsége jellemezne, akkor sem volnál méltó arra, hogy ezt a szentséget magadhoz vedd, és vele bánj. Mert nem emberi érdem szolgálta azt meg, hogy Krisztus testét ember készíti és szolgáltatja ki, s hogy ember az angyalok kenyerét veszi eledelül. Nagy titok és nagy méltóság a papság, nekik megadatott az, ami az angyaloknak nem. Mert csak az Egyházban szabályszerűen fölszentelt papoknak van hatalmuk arra, hogy misét mondjanak és a kenyeret Krisztus testévé változtassák. A pap ugyanis Isten szolgája, aki Isten szavát Isten parancsára és rendelésébôl mondja ki. Isten akkor a voltaképpeni cselekvô, az események láthatatlan mozgatója, neki pedig minden lehetséges, amit csak akar, neki minden parancsa teljesül. Jobban kell hát hinned a mindenható Istennek ezzel a csodálatos szentséggel kapcsolatban, mint saját tapasztalatodnak vagy bármi látható jelnek. Azért félelemmel és megilletôdve fogj ehhez a dologhoz. II. Ügyelj magadra, és gondold meg, kinek a szolgálatát ruházta rád a püspök kézföltétele. Íme, pap lettél, a szentmiseáldozat bemutatására nyertél fölszentelést. Légy hát rajta, hogy hűségesen és áhítatosan mutasd be Istennek az áldozatot, amikor itt az ideje s te magad feddhetetlen légy. Nem valami könnyebb életformát választottál, amikor pappá lettél, hanem keményebb fegyelem kötelékével kötözted meg magadat, és az életszentségnek nagyobb tökéletességére szerzôdtél. Úgy illik, hogy a pap mindenféle erénnyel ékeskedjék, és másoknak példát adjon az erényes életre. Az ô társasága nem az utca népe, járás-kelése nem az emberek mindennapos útja, inkább az angyalokkal kell jóban lennie, és a földön a tökéletes életű emberekkel. A szent ruhákba öltözött pap Krisztus helyettese a földön, hogy magáért és az egész népéért esdekelve és alázatosan kérlelje Istent. Mellén és hátán az Úr keresztjének jelét viseli: hogy folyton emlékezzék Krisztus szenvedésére. Mellén keresztet visel a miseruhán, hogy Krisztus nyomát szorgalmasan kutassa és buzgón igyekezzék azt követni. Hátán kereszttel van megjelölve, hogy Istenért jó szívvel viselje azokat a zaklatásokat, amelyekkel mások meggyötrik. Mellén keresztet visel, hogy saját bűneit megbánja. Hátán, hogy amit mások elkövettek, azt is sirassa igaz részvéttel, és el ne feledje, hogy közbül állíttatott Isten és a bűnös ember közé, bele ne fáradjon az imádságba, a szent áldozatok megújulásába, míg ki nem esdi a kegyelmet és Isten irgalmát. Amikor a pap misét mond, Istent tiszteli, az angyaloknak szerez örvendezést, az Egyháznak épülést, az élôknek segítséget, a holtaknak nyugalmat, magát meg minden javaknak részesévé teszi. ======================================================================== IV./6. Kérdés: hogyan kell készülni a szentáldozásra A tanítvány szava: Ha meggondolom a te méltóságodat és az én méltatlan voltomat, Uram, bizony megremegek, és magamban megzavarodom. Mert ha hozzád nem járulok, az élettôl futok; ha meg méltatlanul tolakodom, megbántalak. Mit tegyek hát, én Istenem, segítôm, tanácsadóm minden szükségemben? Te taníts meg az egyenes útra, mutass valami rövid gyakorlatot, amely megfelelôen elôkészít a szentáldozásra. Mert jó azt tudnom, hogyan kell áhítatosan és tisztelettel elkészítenem számodra a szívemet, hogy a te szentséged üdvösségemre vegyem, vagy üdvösségemre mutassam be ezt a nagy és isteni áldozatot. ======================================================================== IV./7. A lelkiismeretvizsgálat és a jószándék fölindítása A jegyes szava: Mindenekfölött az a fontos, hogy nagy szívbéli alázattal és hódoló tisztelettel, teljes hittel és Isten tiszteletére irányuló tiszta szándékkal fogjon hozzá az Isten papja e szentség készítéséhez, kiosztásához és vételéhez. Gondosan vizsgáld meg lelkiismeretedet, és tehetséged szerint tisztítsd, fényesítsd meg igaz bánattal, alázatos gyónással, hogy semmi súly ne terheljen, semmirôl se tudj, ami lelkiismeretfurdalást okozna, akadályozna abban, hogy szabad lélekkel lépj az oltár elé. Bánd meg általában minden bűnödet, mindennapi botlásaid miatt pedig indíts különös bánatot. Ha pedig van rá idôd, szíved rejtekében valld meg Istennek minden rosszra hajló indulatod szomorú állapotát. Fohászkodj, és bánd, hogy még testi ember vagy és világias, hogy rosszra hajló indulataid olyan fékezhetetlenek, hogy annyira eltölt mindenféle érzéki vágy, hogy oly kevéssé vigyázol kifelé tájékozódó érzékszerveidre, hogy annyiszor belebonyolódol mindenféle fantáziaképbe, hogy annyira vonzódol ahhoz, ami odakint van, s annyira elhanyagolod belsô világodat, hogy oly gyors vagy a nevetésre és magadról megfeledkezésre, oly érzéketlen a könnyek és a töredelem iránt, hogy oly könnyen kapsz a szabadságon és a test kényelmén, s oly rest vagy a szigorúságban és a buzgalomban, hogy annyira kíváncsian hallgatsz minden újságot, nézel mindent, ami szép, de oly kedvetlenül vállalod, ami alacsony és megvetett, hogy olyan mohón kívánsz gyűjteni, olyan fukarul adsz, olyan fösvénymód kuporgatsz, hogy olyan megfontolatlanul beszélsz, s oly fegyelmezetlen vagy a hallgatásban, hogy faragatlan vagy az erkölcsben, hebehurgya a tetteidben, oly telhetetlen az evésben, oly süket Isten szavára, oly gyors a pihenésre, oly késedelmes a munkára, oly éber a fecsegésre, oly álmos a szent virrasztásokra, oly sietô a végzésre, oly kalandozó a figyelésre, oly hanyag a zsolozsma elvégzésében, oly egykedvű a misemondásban, oly hideg a szentáldozásban, oly könnyen elszórakozó, oly ritkán egészen összeszedett, oly hirtelen haragra lobbanó, oly könnyen utálkozó, oly hamar ítélkezô, oly szigorúan vádló, oly víg a jóban, oly esendô a rosszban, oly gyakran fogadkozó, oly keveset megvalósító. Miután ezeket és más hibáidat gyarlóságod miatt fölindított fájdalommal és nagy bánattal meggyóntad és megsirattad, erôs elhatározással szánd el magad életed megjobbítására, és a jóban való elôrehaladásra. Aztán teljesen Istenre hagyván magadat erôs akarattal ajánld föl magadat szívednek oltárán nevem dicsôségére egészen elégô áldozatul, testedet, lelkedet hűségesen bízd reám, így aztán méltó leszel arra, hogy az áldozat bemutatása végett Isten oltárához járulj, és testemet az Oltáriszentségben üdvösségesen magadhoz vedd. II. Mert nincs illendôbb áldozati adomány és nagyobb engesztelés a bűnök eltörlésére, mint ha magadat ôszintén és teljesen Istennek ajánlod a szentmisében és a szentáldozásban Krisztus testével együtt. Ha megteszi az ember, ami rajta áll, és igazi bűnbánatot tart, valahányszor bocsánatért és kegyelemért hozzám folyamodik; élek én, mondja az Úr, és nem akarom a bűnös halálát, hanem inkább azt, hogy megtérjen, bűneire nem emlékezem majd többé, hanem mindent megbocsátok neki. ======================================================================== IV./8. Krisztus keresztáldozata és a mi Istenre hagyatkozásunk A jegyes szava: Amint én a keresztfán kiterjesztett kézzel és mezítelen testtel önként áldozatul adtam magamat az Atya Istennek bűneidért, úgy, hogy semmi sem maradt bennem, ami Istent kiengesztelô áldozattá ne változott volna, úgy kell neked is magadat minden erôddel, kívánságaiddal jószántadból és a lehetô legnagyobb áhítattal tiszta és szent áldozatul naponta fölajánlanod a szentmisében. Mit kívánok tôled jobban annál, hogy igyekezzél magadat egészen énrám hagyni? Bármit adsz, ami nem te vagy, semminek tekintem, mert nem ajándékot kívánok én, hanem téged magadat. Amint te sem elégednél meg azzal, hogy minden tiéd legyen, de én ne, ugyanúgy nem telik nekem sem örömöm semmiben, amit adsz, ha magad nem adod nekem. Magadat ajánld nekem, add oda magadat egészen Istenért, és kedves lesz adományod. Lám, én egészen föláldozom magamat érted Atyámnak, egészen odaadtam testemet és véremet táplálékul, hogy egészen a tiéd legyek, és te az enyém maradj. Ha pedig megmaradsz a magadénak, és nem bízod magadat önként az én tetszésemre, nem teljes az odaadásod, és egyesülésünk sem lesz maradéktalan. Azért kell, hogy mielôtt bármibe fognál, magadat önként Isten kezébe helyezd, akkor szabadságra és bôséges kegyelemre találsz. Bizony azért jutnak csak olyan kevesen a megvilágosodásra és a belsô szabadságra, mert nem tudják magukat egészen megtagadni. Megdönthetetlen az én mondásom: aki mindenrôl le nem mond, nem lehet az én tanítványom. Ha tehát te azt kívánod, hogy tanítványom lehess, add át nekem magadat és minden kívánságodat. ======================================================================== IV./9. Magunkat és mindenünket Istennek kell átadnunk, és mindenkiért imádkoznunk kell A tanítvány szava: I. Uram, minden a tiéd: a mennyben és a földön. Vágyva vágyom arra, hogy magamat önkéntes áldozati ajándékul neked fölajánljam, és mindörökre tiéd maradjak. Uram, szívemnek álnokság nélküli tiszta szándékával örökös szolgádnak kínálom föl magam, engedelmes szófogadásra és folytonos dicsôítô áldozatul. Fogadj el engem drága testednek fölajánlása közben, amelyet ma a láthatatlanul oltárodnál szolgáló angyalok jelenlétében áldozatként megtörök, hogy nekem és egész népednek üdvösségünkre legyen. II. Uram, minden vétkemet és bűnömet, amelyet elôtted és szent angyalaid elôtt elkövettem attól fogva, hogy elôször vétkezni tudtam, eddig az óráig, fölajánlom neked kegyes oltárodnál, hogy mind fölgyújtsd és elégesd szeretetednek tüzével, hogy eltöröld vétkeim minden szennyét és lelkiismeretemet minden bűntôl megtisztítsd, hogy visszavégy engem kegyelmedbe, amelyet bűneimmel eljátszottam, egészen bocsáss meg, és a békesség csókjára irgalmasan magadhoz ölelj. Mi mást tehetek a bűneimmel, mint hogy alázatosan meggyónom és megsiratom ôket, és szüntelen kérem értük a te bocsánatodat? Kérlek, hallgass meg kegyesen, mikor elôtted állok, Istenem. Nagyon megutáltam minden bűnömet, sohasem akarom újra elkövetni ôket, hanem bánkódom miattuk és fogok is bánkódni, amíg csak élek, készen arra, hogy vezekeljek, és tehetségem szerint elégtételt adjak. Bocsásd meg, Istenem, bocsásd meg nekem bűneimet a te szent nevedért, vezesd üdvösségre lelkemet, amelyet drága véred árán váltottál meg. Íme, irgalmasságodra bízom, kezedbe teszem magamat, tégy vele jóvoltod és nem az én gonosz hitványságom szerint. III. Neked ajánlom azt is, ami jó van bennem, bármily kevéske és tökéletlen is, hogy még jobbá tedd és megszenteld, hogy kedved teljék benne, magad tetszéséhez igazítsd, és mindig a jobb felé vond, engem pedig, rest és haszontalan kis embert boldog és dicséretes végre vezess. IV. Fölajánlom neked az istenfélô emberek minden jó igyekezetét is, szüleim gondjait, barátaimét, nôvéreimét és minden nekem kedves emberét, azokét is, akik velem vagy másokkal irántad való szeretetbôl jót tettek, vagy akik az kérték, óhajtották, hogy értük meg övéikért imádkozzam, vagy szentmisét mondjak, akár itt élnek még a földön, akár kimúltak már ebbôl a világból, hogy mindnyájan érezzék kegyelmed segítségét, vigasztalásod bátorítását, veszedelemtôl oltalmat, büntetéstôl szabadulást nyerjenek, és hogy minden rossztól megmenekedvén jókedvűen hálát adjanak neked. V. Könyörgésemet és békeáldozatomat azokért is fölajánlom neked, akik engem valamiben megsértettek, megszomorítottak vagy gyaláztak, vagy nekem kárt, gondot okoztak. Azokért is, akiket valaha én szomorítottam meg, akiket megzavartam, akiknek terhére voltam, akiket szóval vagy tettel, tudva vagy véletlen megbotránkoztattam, hogy nekünk mindannyiunknak egyaránt bocsásd meg bűneinket és kölcsönös sértéseinket. Végy el, Urunk, a mi szívünkbôl minden gyanakvást, méltatlankodást, haragot és vetélkedést, mindazt, ami sérthetné a szeretetet, és a testvéri gyöngéd jóviszonyt megbonthatja. Irgalmazz, irgalmazz, Uram, azoknak, akik irgalmasságodért fohászkodnak, add kegyelmedet a kegyelemre szorulóknak, add, hogy olyanok legyünk, hogy méltók lehessünk a kegyelmeddel való termékeny együttmunkálkodásra, és eljussunk az örök életre. Amen. ======================================================================== IV./10. A szentáldozást nem érdemes egykönnyen elmulasztani A jegyes szava: I. Gyakran kell folyamodnod a kegyelem forrásához, az isteni irgalom kútfejéhez, amelybôl minden jó és minden tisztaság fakad, hogy kigyógyulhass rossz hajlamaidból és vétkeidbôl, erôsebb és vigyázatosabb légy az ördög minden kísértésével és cselvetésével szemben. Az ellenség jól tudja, hogy a szentáldozásban van a leghatékonyabb orvosság és leggazdagabban termô gyümölcs, ezért minden úton-módon igyekszik, hogy a híveket és a jámborokat, amennyire tudja, visszatartsa tôle, és megakadályozza azt, hogy szentáldozáshoz járuljanak. Ezért azok, akik a szentáldozásra készülnek, a sátán gonoszabb támadásainak vannak kitéve. Maga a gonosz lélek, amint Jób könyvében meg van írva, Isten fiai közé elegyedett, hogy azokat szokott gazságával megzavarja, vagy túlságosan félénkké, gátlásossá tegye, lelkesedésüket lelohassza vagy hitüket támadja s kioltsa, hátha teljesen lemondanak a szentáldozásról, vagy egykedvűen járulnak az oltár elé. De semmit sem kell törôdni az ô fondorlataival és fantáziaképeivel, bármily rútak és félelmetesek is, hanem minden szennyet az ô fejére kell visszahárítani. Meg kell vetni és ki kell nevetni a nyomorultat, s okvetetlenkedése miatt vagy az általa okozott belsô megrázkódtatások miatt nem szabad elállni a szentáldozástól. Gyakran a túlságos igyekezet is akadálya lehet az igazi áhítatnak, az is, hogy szívszorongva megyünk el gyónni. Tedd azt, amit a bölcsek ajánlanak: vesd ki szívedbôl a szorongást és az aggályoskodást, mert az akadályozza Isten kegyelmét, és lerombolja lelked áhítatát. Valami csekély zavar vagy lelkiismereti teher miatt el ne mulaszd a szentáldozást, hanem eredj gyorsan gyónni, és bocsásd meg örömest, amivel mások vétettek ellened. Ha pedig te sértettél meg valaki mást, kérj alázatosan bocsánatot, akkor Isten is örömest megbocsát neked. II. Mi haszna húzod-halasztod a gyónást? vagy halogatod a szentáldozást? Tisztulj meg mielôbb, köpd ki egykettôre a mérget, sietve nyúlj az orvosságért, jobb dolgod lesz, mint ha sokáig húzódozol. Ha ma valami miatt elodázod, holnap talán még nagyobb ok adódik, s így sokáig akadályokba ütközhetik az áldozásod, és mind méltatlanabb leszel. Amint csak tudod, rázd le magadról azt, ami lehúz, a restséget is, mert semmi haszna sincs annak, hogy sokáig aggodalmaskodol, nyugtalankodsz, és a mindennapos akadályok miatt Isten segítségétôl elvonod magad. Inkább nagyon is ártalmadra van, ha az áldozást soká halogatod, mert ez rendszerint nagy lelki zsibbadást okoz. Sajnos némely langyosok és szabados életűek, azért halasztják szívesen a gyónást, és azért húzzák-halogatják a szentáldozást, mert az arra kötelezné ôket, hogy jobban vigyázzanak magukra. Jaj, milyen kevés szeretet és erôtlen áhítatosság van abban, aki olyan könnyen elhanyagolja a szentáldozást. Milyen boldog és milyen kedves Isten elôtt, aki úgy él, és lelkiismeretét olyan tisztán ôrzi, hogy minden nap kész az áldozásra és kívánna is áldozni, ha szabad volna neki, és föltűnés nélkül tehetné. Aki némelykor alázatosságból vagy törvényes akadályozó ok miatt tartózkodik tôle, az tisztelete miatt dicséretet érdemel, akinek pedig kedvetlenség férkôzött a lelkéhez, föl kell serkennie, s meg kell tennie, ami rajta áll, az Úr támogatni fogja igyekezetében, hiszen ô elsôsorban a jóakaratra tekint. Aki meg ésszerű okból tartózkodik, ôrizze meg mindig jószándékát és vágyát a szentáldozás iránt, akkor nem marad a szentség gyümölcse nélkül. Mert minden áhítatos ember minden nap és minden órában üdvösségesen és tilalomba nem ütközve lelki áldozáshoz járulhat, de amellett még bizonyos, elôre meghatározott napokon megváltójának testét a szentségi színek alatt is vennie kell buzgó tisztelettel, s inkább Isten dicsôségét és becsületét kell keresnie, mint saját vigasztalódását. Hiszen annyiszor áldozik lelkében és táplálkozik láthatatlanul, ahányszor Krisztus megtestesülésének titkát s az ô szenvedését áhítatosan átelmélkedi, és iránta szeretetre gyullad. Aki csak akkor készül, amikor közeleg az ünnep, vagy mikor a szokás ösztökéli, gyakran készületlen marad. Boldog az, aki Istennek adja magát egészen elégô áldozatul, valahányszor misét mond vagy áldozik. A misemondásban ne légy túlságosan lassú, se kapkodó, hanem tartsd meg azoknak bevált, általánosan elfogadott idôbeosztását, akikkel együtt élsz. Nem jó, ha másnak bosszúságot vagy unalmat szerzel, hanem inkább a kipróbált úton járj, az elôzô nemzedék hagyománya szerint, s inkább a mások hasznára tekints, mint magad áhítatára vagy kedvére. ======================================================================== IV./11. A hívô léleknek igen nagy szüksége van mind Krisztus testére, mind a Szentírásra A tanítvány szava: I. Ó, édes Uram, Jézus, milyen nagy öröme van annak a léleknek, amely vendégségedben veled lakomát ül, s ott nem más ételt nyújtasz neki, hanem magadat adod nagy szerelemmel, aki után szívének minden kívánságával kívánkozik. Nekem is mily nagy örömöm lehetne, hogy a te jelenlétedben igaz indulattal könnyekre fakadjak, és a jámbor Magdolnával együtt könnyeimmel öntözzem lábadat. De hol marad ez az áhítat? Hol a könnyeknek bô kiáradása? Bizony színed elôtt s angyalaid szent környezetében szívemnek egészen lángba kellene borulnia, az örömtôl sírnom kellene. Mert valóban jelen vagy ebben a szentségben. Bár kenyér és bor színe mögött, hiszen hogy saját, isteni ragyogásodban szemléljelek, azt el sem bírná a szemem, s még az egész világ is megsemmisülne a te fölséges dicsôségednek villámfényű megjelenésében. Gyarlóságomhoz igazodol hát, mikor a szentségi színek mögé rejtezel. Enyém valóban s imádom is, amit az angyalok imádnak a mennyben, de én most még csak hitben ragadom meg, ôk színrôl színre látják, fátyol nélkül. Nekem meg kell elégednem az igaz hit világosságával, abban kell járnom, míg föl nem virrad az örök fényesség hajnala, és el nem tűnnek a jelek árnyai. Amikor pedig eljön az, ami tökéletes, nem élünk többé szentségekkel, mert a szentek a mennyei dicsôségben nem szorulnak rá a szentségi orvosságra, hiszen végeszakadatlan örvendenek Isten színe elôtt, színrôl színre látják az Ô dicsôségét, átalakulnak abban a magát sokszorozó tündöklésben, amely Isten mélységeibôl elôragyog, és úgy birtokolják boldogan Istennek testté lett Igéjét, amint volt kezdetben s megmarad mindörökké. Eszembe idézem ezeket a csodálatos igazságokat, és még a lelki vigasztalás is csak unalmamra van, mert míg takaratlan, maga dicsôségében nem látom az én Istenemet, semmit sem ér nekem, amit a világban látok és hallok. Te tanúsítod, Istenem, hogy semmi sem vigasztalhat meg engem, semmi teremtett dolog meg nem nyugtathat, csak te, én Istenem, akit vágyva vágyok örökké szemlélni. De ez meg lehetetlen ebben a halandó életben, azért nagy türelemre kell fognom magam, s minden vágyakozásommal együtt kezedbe kell tennem lelkemet. Hiszen a szentek is, Uram, akik már veled együtt ujjonganak a mennyben, míg éltek, nagy türelemmel várták dicsôséged napjának fölvirradását. Amit ôk hittek, azt hiszem én is, amit ôk reméltek, azt remélem, ahová ôk elérkeztek, bízva bízom, hogy kegyelmeddel én is eljutok oda. Közben pedig hitben élek a szentek példájából erôt merítve, s kezem ügyében lesznek a szent könyvek is vigasztalásul s életem tükreként, mindezeken túl pedig a te szent tested különös orvosságként és oltalomként. II. Mert úgy érzem, hogy ebben az életben két dologra igen-igen nagy szükségem van, s ezek nélkül elviselhetetlen volna számomra ez a keserves élet. E testnek börtönébe zárva -- megvallom -- kettô nélkül nem élhetek: az egyik az étel, a másik a világosság. Nyújtod hát nekem, erôtlennek testedet lelkem és testem táplálására, és világosságot adsz utamra: szent igédet. E kettô nélkül jól élni képtelen volnék, mert Isten szava világosság az én lelkemnek, az Oltáriszentség pedig életadó kenyér. Azért ezt a kettôt két asztalnak is lehetne mondani, amelyek a kincsesházban, a templomban vannak elhelyezve. Egyik a szent oltár asztala, azon a szent kenyér, Krisztus drága teste, másik az isteni törvényé, amely a szent tanítást tartalmazza, igaz hitre nevel, és biztos lépéssel elvezet a kárpiton túlra, a szentek szentjébe. III. Hála neked, Uram Jézus, örök világosság tündöklése a szent tanítás asztaláért, amelyet nekünk prófétáid és apostolaid meg más tanítók által megterítettél. Hála neked, emberek Teremtô és Megváltó Istene, aki hogy fényességedet az egész világ elôtt kinyilvánítsad, nagy lakomát rendeztél, amelyen nem a jövendôk-jele bárányt, hanem saját testedet és véredet szolgáltad föl eledelül, s szent asztaltársaságoddal minden hívô embert megörvendeztettél, üdvösségszerzô kelyheddel megmámorosítottál, mert hiszen abban benne van a paradicsomnak minden gyönyörűsége, úgy hogy velünk lakomáznak a szent angyalok is sokszoros örömmel. IV. Ó milyen nagyszerű és tiszteletre méltó a papok hivatása, akiknek megadatott, hogy a dicsôség urát szent igékkel az oltárra idézzék, ajkukkal áldják, kezükbe fogják, szájukkal vegyék és másoknak is osztogassák. Ó milyen tisztának kell lenniük azoknak a kezeknek, mekkora ártatlanság illik a papnak szájához, szentség a testéhez, tündöklô ragyogás a szívéhez, ha annyiszor hajlékot vesz benne a tisztaságnak szerzôje. A pap szájából nem szabad másnak erednie, mint szent, tisztességes és hasznos szónak, ha oly gyakran veszi az Oltáriszentséget. Kell, hogy a szeme nyílt és szemérmes legyen, hiszen Krisztus testét szokta szemlélni. A keze tiszta, égre emelkedô, mert az ég és föld Teremtôjét szokta megfogni vele. A papokhoz külön figyelmeztetéssel fordul a törvény: Szentek legyetek, mert szent vagyok én, Uratok, Istenetek. Segítsen minket, mindenható Isten, a te kegyelmed, hogy ha már a papi hivatást vállaltuk, legyen erônk ahhoz, hogy méltón és áhítatosan szolgáljunk téged teljes tisztaságban és jó lelkiismerettel. Ha pedig nem tudunk olyan ártatlan életet élni, mint kellene, legalább azt add, hogy méltóképpen megsirassuk a rosszat, amit elkövettünk, s attól fogva alázatos lélekkel és elszánt jószándékkal szolgáljunk neked. ======================================================================== IV./12. Aki áldozni fog, annak nagy szorgalommal kell a Krisztussal való találkozásra készülnie A jegyes szava: I. Én a tisztaság kedvelôje és minden szentségnek ajándékozója vagyok. Én a tiszta szívet keresem, ott van az én nyugvásom helye. Készíts nekem tágas, megterített ebédlô termet és nálad eszem meg tanítványaimmal a húsvéti lakomát. Ha azt akarod, hogy betérjek hozzád, és nálad maradjak, vesd ki a régi kovászt, söpörd ki szívednek hajlékát. Zárd ki egészen ezt a világot és a vétkek kavargó zenebonáját, ülj veszteg, mint a magára maradt veréb a háztetôn, és lelked keserűségében gondold végig minden ballépésedet. Mert minden szerelmes a lehetô legjobb és legszebb helyet készíti kedvesének, hisz éppen errôl ismerszik meg a kedvesét váró szerelmes indulata. De azt is meg kell gondolnod, hogy saját cselekedeted érdemébôl nem tudsz eleget tenni ennek a készületnek, ha egy álló éven át készülnél is, és közben semmi másra nem gondolnál. Végül csak nagylelkűségem és kegyelmem teszi lehetôvé, hogy asztalomhoz járulj, mint ha a koldust behívják a gazdag ember lakomájára, s ô semmi mást nem adhatna, hogy meghálálja ezt a jótéteményt, csak alázatát és köszönetét. Tedd meg, ami rajtad áll, és szorgalmasan tedd, nem szokásból, nem kötelességbôl, hanem félô megilletôdéssel és tisztelettel, és megrendülve fogadd kedves Uradnak, Istenednek testét, aki hozzád leereszkedik. Én hívtalak, én parancsoltam, hogy így legyen, pótolom is, ami hiányzik. Jöjj és vegyél magadhoz. II. Amikor megadom az áhítat kegyelmét, adj hálát Istenednek, nem mintha méltó volnál, de mivel könyörültem rajtad. Ha áhítat nélkül vagy, és száraz a lelked, kettôztesd az imádságot, óhajts, zörgess, föl ne hagyj vele, míg egy morzsát vagy csöppet kegyelmembôl meg nem kapsz. Neked van szükséged énrám, nem én szorulok terád. Nem te jössz azért, hogy engem szentnek bizonyíts, hanem én közeledem tehozzád, hogy megszenteljelek és jobbá tegyelek. Te azért jössz, hogy általam szentté válj és velem egyesülj, hogy új kegyelemben részesülj, és új lelkesedéssel fogj önmagad megjavításához. Ne vesztegesd el ezt a nagy kegyelmet, hanem szedd össze minden szorgalmadat és készítsd föl szívedet, úgy vezesd oda kedvesedet. III. Aztán úgy illik, hogy ne csak az áldozás elôtt készülj áhítatosan, hanem az áldozás után is maradj meg áhítatos összeszedettségben. Az áldozás után legalább akkora szükség van elmélyedésre, mint áhítatos készületre az áldozás elôtt. Mert az áldozás utáni igaz elmélyedés maga legjobb elôkészület még nagyobb kegyelem fogadására. Mert az igen-igen megkoptatja a kegyelemre nyíló fogékonyságot, ha valaki rögtön s túlságosan külsô vigasztalás után néz. Ne beszélj sokat, maradj csöndben, Istenednek termô örömében. Ô maga van nálad, s az egész világ sem veheti el tôled. Én vagyok az, akinek teljes odaadással tartozol, úgy, hogy többé ne magadban élj, hanem minden magad emésztése nélkül énbennem. ======================================================================== IV./13. Az áhítatos léleknek szíve mélyébôl óhajtania kell, hogy a szentáldozásban Krisztussal egyesüljön A tanítvány szava: I. Ki adja meg nekem, Uram, hogy te légy mindenem, és egészen megnyithassam elôtted szívemet, hogy úgy örvendjek neked, ahogy kívánja a lelkem, és már senkinek utálata ne érdekeljen, teremtmény többé meg ne indítson, fontos ne legyen nekem, hanem csak te beszélj hozzám, és én csak tehozzád, ahogy kedves a kedvesével beszélni szokott, s ahogyan a barátok egymással mulatoznak. Ezért imádkozom, ez után esengek, hogy veled egészen egyesüljek, és szívemet minden teremtménytôl elvonjam, a szentáldozás meg a gyakori misemondás által mind jobban megtanuljam a mennyei és örök dolgokkal való foglalkozást. Ó, Uram Isten, mikor leszek veled egészen egy, a megsemmisülésig, magamnak teljes elfeledéséig. Te bennem és én tebenned, s hogy így együtt maradjunk: ezt add meg nekem. Valóban te vagy ezrek közül kiszemelt kedvesem, lelkem abban lelte meg örömét, hogy élete minden napján veled lakozzék. Valóban te vagy az én békességszerzôm, benned van tökéletes békém és igaz megnyugvásom, kívüled küszködés, fájdalom és végtelen keserűség. Valóban te vagy az elrejtett Isten, a gonoszokkal nem állsz szóba, de az alázatost és az egyenes szívűt szavadra méltatod. II. Ó, milyen kedves, Uram, a te lelked, hogy fiaidhoz való gyöngéd szeretetedet megmutasd, mennybôl szállott, jóízű kenyérrel táplálod ôket kegyesen. Valóban nincs másik ilyen nagy nép, amelyhez ily közel volnának istenei, mint amilyen közel vagy, Istenünk, azokhoz, akik hisznek benned, hisz mindennapos vigasztalásul, s hogy szívüket a mennyországra irányítsd, magadat kínálod nekik: egyenek, örüljenek neked. Lehetne-e más olyan híres-neves nép, mint a keresztény nemzet, vagy van-e az ég alatt akkora szeretettôl övezett teremtmény, mint az áhítatos lélek, akihez betér az Isten, hogy dicsôséges testével táplálja ôt? Ó szavakba nem foglalható kegyelem, csodálatos leereszkedés, ó megmérhetetlen szeretet, amelyben csak az ember részesült. De mit adjak viszonzásul az Úrnak ezért a kegyelemért, azért a páratlan szeretetért? Nincs más, amit szívesebben adhatnék, mint hogy szívemet egészen Istennek adjam és vele szorosan összekapcsoljam. Akkor ujjong majd minden, ami bennem van, mikor a lelkem egészen egyesül Istennel. Ô meg azt mondja majd nekem: Ha te velem akarsz lenni, én ugyanúgy veled. Azt felelem majd: Uram, légy kegyes, maradj velem, én szíves örömest vagyok teveled. Az minden kívánságom, hogy szívem veled egyesüljön. ======================================================================== IV./14. Milyen forró vágyakozással kívánja némely áhítatos ember Krisztus testét A tanítvány szava: I. Uram, milyen nagy a te bírásodnak öröme, amelyet rejtekben ôrzöl azok számára, akik félnek téged. Amikor meggondolom, hogy némely áhítatos ember mily nagy megilletôdéssel és szívbeli buzgósággal járul a te szentségi oltárodhoz, magamban gyakran elpirulok és megszégyenülök, hogy én azt az oltárt, a te szent kenyered asztalát olyan egykedvűen s hűvös szívvel keresem, hogy annyira száraz, meg nem indult lélek maradok, hogy egészen soha lángra nem lobbanok elôtted, Istenem, s nem is ragad magával akkora indulat akkora vonzalom, mint annyi lelki embert, akik úgy vágyakoztak a szentáldozásra, és oly érezhetô szeretet hatotta át ôket, hogy könnyekre fakadtak, szívük és testük ajka egyformán epekedve tapadt rád, élô forrásra, Istenem, éhségüket nem is tudták másképpen csillapítani vagy kielégíteni, csak ha szent testedet csupa ujjongással és lelki mohósággal magukhoz vehették. Ó valóban lángolt a hitük, a te szent jelenlétednek erôs bizonyítékaként. Mert azok ismerik föl igazán az Urat a kenyértörésben, akiknek lángol a szívük, ha Jézus van velük. Bizony tôlem legtöbbször nagyon messze van az efféle megindulás és áhítat, az ilyen sodró szeretet és tűz. II. Könyörülj rajtam, jóságos, gyöngéd és irgalmas Jézusom, és add meg a te szegény koldusodnak, hogy legalább néhanapján érezzen valamicskét szentáldozáskor szereteted szívbeli indulatából, hogy hitem jobban megerôsödjék, jóságodba vetett reményem gyarapodjék, és szeretetem, ha már egyszer fölgyújtotta a mennyei manna, melegítô hevét el ne veszítse. Elég hatalmas a te irgalmasságod arra, hogy a kérve kért kegyelmet is megadja nekem, és tüzes lélekkel kegyelmesen maga is meglátogasson, amikor tetszésed napja elérkezik. Mert már különleges kegyelmekre méltatott választottaidnak tüzével nem égek, kegyelmedbôl mégis vágyódom legalább arra a nagytűzű vágyakozásra, kérem és óhajtom, hogy mindezeknek a téged oly tüzesen szeretôknek szenvedélyében részesíts, és szent társaságukba bevégy. ======================================================================== IV./15. Az áhítat kegyelmét alázattal és önmegtagadással lehet megszolgálni A jegyes szava: I. Az áhítat kegyelmét nagy indulattal kell keresned, vágyakozva kérned, türelmesen és bizakodva várnod, hálásan fogadnod, alázatosan ôrizned, szorgalmasan együtt kell munkálkodnod vele, és Istenre kell bíznod a mennyei látogatásnak idejét is, mértékét is, amíg csak el nem jön. Különösen akkor kell alázatosan viselkedned, amikor kevés vagy semmi belsô áhítatot sem érzel, de nem szabad nagyon elcsüggedned, sem mértéktelenül szomorkodnod. Sokszor egyetlen szempillantásban megadja Isten, amit hosszú idôn át megtagadott. Néha megadja az imádság végén, amit az elején még nem volt hajlandó megadni. Ha mindig hamar adná kegyelmét, és kívánságod szerint, azt a gyarló ember aligha viselné el. Azért hát jó reménységben és alázatos türelemben kell várni az áhítat kegyelmét. Mégis magadnak s bűneidnek tudd be, ha hiába várod vagy váratlanul elveszíted. Mert nem sok kell ahhoz, hogy valami a kegyelem elé gátat vessen, vagy a kegyelmet elrejtse, ha ugyan ,,nem sok''-nak lehet azt mondani, ami akkora jótól megfoszt. S ha azt a kicsiséget vagy azt az igen nagyot félretolod, legyôzöd, megkapod, amit kértél. Tudniillik azt, hogy magadat egész szívvel Istennek adhasd, s ne ezt vagy azt keresd, amint épp eszedbe jut, hanem egészen benne húzódj meg, egynek érezd magad vele, egészen elcsöndesedve, mert semmi sem lehet olyan nagy javad, akkora boldogságod, mint az Isten akaratába való belesimulásod. Mindaz tehát, aki szándékát ôszinte szívvel Istenhez emelte, és magából minden teremtett dolog rendetlen szeretetét vagy utálatát kivetette, nagyon alkalmas a kegyelem befogadására és méltó az áhítat ajándékára. Az Úr ugyanis megadja a maga áldását, ahol üres edényre talál. És minél tökéletesebben lemond valaki az idelent valókról, minél inkább meghal önmagának maga megvetésében, annál gyorsabban jön a kegyelem, annál bôvebben árad belé, annál magasabbra ragadja a szívét. II. Akkor majd lát és bôvelkedik, csodálkozik és kitágul a szíve, mert az Úr keze lesz vele, és magát teljesen az Úr kezébe helyezte mindörökre. Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, aki egész szívvel Istent keresi, és nem vesztegeti hívságos dolgokra a lelkét. Az ilyen ember a szentáldozásban az Istennel való egyesülésnek egyszerű kegyelmében részesül, mert nem saját áhítatán és vigasztalásán jár az esze, hanem minden áhítaton és vigasztaláson túl Isten dicsôségét és tisztességét keresi. ======================================================================== IV./16. Gondjainkat föl kell tárnunk Krisztus elôtt, és kérnünk kell az ô kegyelmét A tanítvány szava: I. Ó édes és szerelmes Uram, akit most vágyva vágyok magamhoz venni, te ismered gyöngeségemet és mindazt a gondot, ami rám nehezül, hogy mennyi gonoszságban és vétekben vagyok, milyen gyakran szakad rám teher, kísértés, háború és szenny. Orvosságot nálad keresek, vigasztalásért, segítségért hozzád folyamodom. Ahhoz szólok, aki mindent tud, aki elôtt nyitva van a szívem, és aki egyedül tud tökéletesen megvigasztalni, megsegíteni. Te tudod, hogy milyen javakra van legfôképpen szükségem, s hogy az erényekben milyen szegény vagyok. Íme szegényen és mezítelen állok elôtted, kegyelmed kérem, irgalmasságodért esedezem. II. Etess meg engem, éhezô koldusodat, fagyosságomat hevítsd át szereteted tüzével, vakságomat világosítsd meg tündöklô jelenléteddel. Tégy nekem keserűvé minden földi dolgot, türelem tárgyává mindent, ami nehéz és kedvemmel ellenkezô, megvetetté, elfeledetté mindent, ami földi, teremtett. Irányozd szívemet magadra, a mennyországra, ne tűrd, hogy a földön bolyongjak. Csak téged találjalak édesnek eztán mindörökre, hisz te vagy ételem, italom, szerelmem és minden javam. Bárcsak egészen fölgyújtanál, elégetnél és magadba ölelnél engem jelenléteddel, hogy a belsô egyesülés kegyelme s a tüzes szeretet minden megolvasztó hatalma által egy lélekké legyek veled. Ne hagyd, hogy böjtösen és száraz lélekkel térjek vissza tôled, hanem munkálkodjál irgalmasan, amint oly gyakran együttmunkálkodtál szentjeiddel. Mi csoda volna abban, ha tôled egészen áttüzesedném, s megszűnnék a magamé lenni? Hiszen te folyton lobogó, soha ki nem alvó tűz vagy, szíveket tisztító, elmét világosító szeretet. ======================================================================== IV./17. Krisztust lángoló szeretettel és heves vonzódással kell magunkhoz vennünk A tanítvány szava: I. Igen nagy áhítattal, lángoló szeretettel, szívem egész vonzalmával s buzgóságával kívánlak magamhoz venni téged, jó Uram, ahogy kívánt téged sok szent, sok áhítatos lélek a szentáldozásban, azok, akiket életszentségük miatt leginkább kedveltél, és akikben a legtüzesebb áhítat élt. Ó Istenem, örök szeretet, minden javam, fogyhatatlan boldogságom, szeretnélek a legesleghevesebb vágyakozással, a legeslegméltóbb tisztelettel fogadni, amelyet valaha valamelyik szent érzett vagy érezhetett. És bár méltatlan vagyok arra, hogy az áhítatnak efféle érzései fölébredjenek bennem, mégis neked ajánlom szívemnek minden érzését, mintha bennem magamban mindaz a nagyszerű vágyakozás egyszerre lángra lobbant volna. De ugyanakkor mindazt, amit az istenfélô lélek fölfoghat, kívánhat, nagy tisztelettel és belsô odaadással mind neked ajánlom, áldozom. Semmit sem akarok magamnak megtartani, hanem inkább magam s mindenem szeretném önként és szíves-örömest neked adni. Uram, Istenem, teremtôm és megváltóm, akkora vonzódással, tisztelettel, dicsérettel és tisztességgel, akkora hálával, odaadással és szeretettel, akkora hittel, reménnyel, tisztasággal szeretnélek ma magamhoz venni téged, amekkorával méhébe fogadott és óhajtott szentséges anyád, a dicsôséges Szűz Mária, amikor alázatosan és áhítattal felelt az angyalnak, aki a megtestesülés örömhírét jelentette neki: íme, az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint. És amint a te boldog elôhírnököd, a szentek között az a legkiválóbb, Keresztelô Szent János vígan fölujjongott a Szentlélek örömében, amikor közeledtél, pedig még anyja méhében volt, majd késôbb, mikor meglátta az emberek között járó-kelô Jézust, mélyen megalázta magát és áhítatos örömmel mondta: a vôlegény barátja, aki áll és hallja ôt, örvendve örvend a vôlegény szaván, úgy szeretnék én is nagy és szent vágyaktól lángra gyúlni, és neked magamat egész szívvel bemutatni. Azért minden istenes ember szívének ujjongását, tüzes szeretetét, lelki elragadtatását és természetfölötti megvilágosodását, meg mennyei látomását fölajánlom neked és bemutatom velük együtt mindazt az erkölcsi teljesítményt és dicséretet, amellyel bármi teremtmény az égen és a földön megtisztelt vagy eztán meg fog tisztelni -- magamért és mindazokért, akik magukat imámba ajánlották, hogy mindenek méltón dicsérjenek és örökre magasztaljanak. II. Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden idôben, és arra hívok, kérek minden mennyei lelket, minden benned hívôt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsôítsen téged. Dicsérjen téged minden nép, törzs és nyelv, szent és mézzel folyó neved hirdessék ujjongva, tüzes áhítattal. Mindazok pedig, akik tisztelettel és áhítatosan szolgáltatják, s igaz hittel magukhoz veszik a te csodálatos szentségedet, hadd találjanak kegyelmet és irgalmasságot tenálad, értem, bűnösért pedig alázatosan imádkozzanak. Akkor, mikor óhajtásukhoz mért áhítatban és boldog egyesülésben volt részük, és szent asztalodtól egészen megvigasztalódva csodálatosan megerôsödve távoztak, rólam, szegényrôl megemlékezzenek. ======================================================================== IV./18. Ne legyen az ember a szentségnek kíváncsi vizsgálója, hanem értelmét vesse alá a szent hit engedelmességének, és így kövesse az alázatos Jézust A jegyes szava: I. Óvakodnod kell attól, hogy ezt a mélységes mély szentséget kíváncsian és haszontalanul vizsgálgasd, hacsak nem akarsz a kételkedés mély örvényében elmerülni. A fölségesnek vizsgálója megszédül a dicsôségtôl. Többet tud Isten végbe vinni, mint ember érteni. Elviselhetô az igazságnak jámbor és alázatos kutatása, amely mindig kész a tanulásra, és az atyáknak tisztes mondásai szerint igyekszik haladni. Boldog egyszerűség, amely nem jár a kérdéseknek nehézségekkel teli útján, inkább Isten parancsainak sík és világos ösvényein halad. Sokan elveszítették áhítatos lelkületüket, mikor vizsgálni próbálták, ami nem rájuk tartozik. Hitedet fogják számon kérni tôled és igaz életedet, nem elméd járását és Isten titkainak mélységét. Ha azt sem érted, azt sem fogod föl, ami alattad van, ami fölötted van, hogyan érthetnéd? Vesd alá magadat Istennek, alázd meg értelmedet a hit elôtt, akkor megkapod a tudás világosságát hasznod és szükséged mértéke szerint. Némelyek súlyos kísértésekbe esnek a hit és az Oltáriszentség körül, de ennek nem annyira ôk az okai, inkább a gonosz lélek. Ne sokat törôdj a gondolataiddal, ne szállj vitába velük, ne felelj azokra a kételyekre, amelyeket a sátán fölvet benned, inkább higgy Isten szavának, az ô szentjeinek és prófétáinak, akkor elfut tôled a semmirekellô ellenség. Gyakran nagyon hasznos az, hogy Isten szolgájának ilyesmit kell tűrnie. Mert nem kísérti ô a hitetleneket meg a bűnösöket, azokat már biztosan magáénak ismeri, a hívô embereket s az imádságos lelkűeket azonban sokféle módon kísérti, zaklatja. Járj hát egyszerű és kétségektôl ki nem kezdett hittel, és alázatos tisztelettel vedd magadhoz az Oltáriszentséget, amit pedig meg nem érthetsz, azt hagyd bízvást a mindenható Istenre. Nem csap be téged az Isten, az csapódik be, aki a kelleténél jobban hisz magának. Az egyszerűekkel jár-kel az Isten, az alázatosaknak nyilatkoztatja ki önmagát, értelmet ad a kisdedeknek, megnyitja a tiszta szívűek szemét, de elrejti kegyelmét a kíváncsiak s a gôgösek elôl. Az emberi okoskodás erôtlen és könnyen csalatkozik, viszont az igazi hit nem csalatkozhatik. Minden okoskodásnak és természet szerint való vizsgálódásnak követnie kell a hitet, nem megelôznie és megtörnie. Mert a hit és a szeretet legszebben itt tündököl, és titokzatos úton- módon ebben a legszentebb és legméltóságosabb szentségben munkálkodik leginkább. Az örök, mérhetetlen és végtelen hatalmú Isten, égen és földön nagy és kifürkészhetetlen dolgokat visz végbe, csodatetteit nem lehet kikutatni. Ha olyanok volnának Isten művei, hogy az emberi okoskodás könnyen nyomukba érne, nem kellene ôket csodálatosnak és kimondhatatlannak emlegetnünk. ======================================================================== Betűrendes tárgymutató Kattintson rá a sorra, hogy a kívánt témára ugorjon! - A - Alázatosság a mindennapi életben II. 2. Alázatosság és igazság Istennel való érintkezésünkben III. 4. Alázatosság az isteni kegyelem ôrzôje III. 7. Áhítat kegyelme (szentáldozás) IV. 15. Áldozás gyümölcsei IV. 4. Áldozást nem szabad könnyelműen elhagyni IV.10. - B - Bánat (belsô) I. 21. Bántalmak elszenvedése III. 19. Barátság (Jézusé) II. 8. Barátság (túlságos) I. 8. Belsô élet II. 1. Béke (lelki) I. 11. Béke (lelki) miben áll? II. 6. Béke (szív állandó békéje) III. 25. Béke (lelki) eszközei III. 23. Békességünk (nem emberben) III. 42. Békesség-szerzô ember II. 3. Béketűrés III.13. Bizalom Istenben III.17. Bizalom Istenben (szóbeszéd ellen) III. 46. Bizalom Istenben (szentáldozásnál) IV. 9. Buzgó kívánság szentáldozás után IV.14. Buzgóság a jóban I. 11. Bűnök büntetése I. 24. Bűnt semmiáron I.15. - C - Cél (végsô) III. 9. Csekélységgel kezdeni III. 51. Csekélységünk elismerése III. 8. Csüggedés a hibák miatt III. 59. - E - Egyesülés Krisztussal (szentáldozásban) IV. 13. Elhagyottságban III. 50. Elôkészület szentáldozáshoz IV. 12. Emlékezés Isten jótetteirôl III. 22. Engedelmesség I.9. Engedelmesség (Krisztus példája szerint) III. 13. Erôs fogadás IV. 7. Érzékiség elleni harc III. 12. Élet bajait jókedvvel tűrni III. 18. - F - Fogyatkozások (másoké) I. 16. Földi dolgok megvetése III. 12. - G - Gondviselés (isteni) III. 14. Gyakori áldozás haszna IV. 3. Gyarlóságunk megvallása III. 20. - H - Halál I. 23. Hallgatás I. 20. Harc (lelki) III. 29. Hála (Isten kegyelméért) II. 10. Hallgatás gyümölcse I. 20., 6. Hiszékenység kerülése III. 45. Hit gyakorlása szentáldozásnál IV. 18. - I - Igazság szava III. 2. Igazság tanítása I. 3. Igazságban járni III. 4. Ima (áhítatért) III. 3. Ima szentáldozásnál IV. 16. Ima gonosz gondolatok ellen III. 22. Ima lelki világosságért III. 22. Ima szívbeli tisztaságért III. 27. Isten igéjének meghallgatása III. 2. Isten jótéteményei III. 22. Isten segítségül hívása III. 30. Isten szeretete az Oltáriszentségben IV. 2. Isten szolgálata gyönyörűség III. 10. Ítélet (emberi) III. 36. Ítélet (utolsó) I. 24. Ítélet (vakmerô) I. 14. - J - Jézus barátsága II. 8. Jószándék I.15. - K - Kegyelem ereje III. 55. Kereszt királyi útja II. 12. Kísértések III. 35. Kísértések elhárítása I. 13. Kíváncsiság III. 24. Kívánságok (rendezetlen) I. 6. Krisztus áldozata a keresztfán IV. 8. Krisztus követése I. 1. Krisztus követése a kereszt által III. 56. Krisztus szava a lélekhez III. 1. Krisztus teste szükséges a léleknek IV. 11. Külsô dolgok III. 38. Külsô dolgok mellôzése III. 44. - L - Lelki szárazság (vigasztalás hiánya) II. 9. Lelkiismeret (jó) öröme II. 6. Lelki restség I. 25. Lelki vakság II. 5. Lelki vizsgálat (szentáldozás elôtt) IV. 7. Lemondás III. 37. - M - Magány I. 20. Megnyugvás Istenben III. 21. Megnyugvás Isten ítéletében III. 15. Megnyugvás Isten ajándékai fölött III. 15. Megszóló nyelvek III.28. Megtérés I. 25. - N - Nyelveskedés I.10. Nyomorúság (emberi) I. 22. Nyomorúság az életben III. 48. Nyugtalanság kerülése III. 39. - O - Oltáriszentség méltósága IV. 5. Oltáriszentség vételét el ne mulaszd IV. 10. Olvasása (a szent könyvnek) I. 5. Óvatosság (a kutatásban) III. 58. Óvatosság (beszédben) I. 4. Önismeret I. 2. Önmegtagadás III. 32., III. 56. Önszeretet III. 27. Örökkévalóság napja III. 48. - P - Papi hivatal IV. 5. Példa (szentatyák) I. 18. Pokol I. 24. - R - Reménység (hiú) I. 7. Reménység Istenben III. 59. - S - Semmiségünk III. 40. Szabadság (lelki) III. 26. Szabadság (szív) szerzôje III. 37. Szándék (jó) III. 33. Szentírás IV. 11. Szeretet (igaz) próbája III. 6. Szeretet (isteni) csodás ereje III. 5. Szeretet Jézus iránt II. 7. Szeretet Jézus iránt szentáldozásnál IV.17. Szeretô szív Istennek örül mindennél jobban III. 34. Szerzetes-élet I. 17., I. 19. - T - Teremtmények elhagyása III. 31. Természet indulatai III. 54. Természet romlottsága III. 55. Tisztelet szentáldozásnál IV. 1. Tökéletesség III. 25. Töredelmesség I. 21. Türelem III. 18. - V - Vigasztalás Istenben III. 16. Vigasztalásra nem méltó az ember III. 52. Világ megvetése III. 10. Világ tisztelete III.41. Világi tudomány III. 43. Viszontagság eltűrése III. 47. Viszontagságok haszna I. 12.