Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== KALOT Vezérkönyv agrárifjúsági vezetôk számára Összeállította: Dr. Farkas György orsz. ügyv. titkár Dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök elôszavával Nihil obstat. P. Eugenius Kerkai S.J., censor Nr. 2725/937 Imprimatur Szegedini, die 16. Sept. a. 1937. Julius m. pr., episcopus ,,Ha agrárnépességünk felemelése sikerül, újra életerôs és önálló nemzetté lehetünk!'' (Szekfű Gyula, történetíró) Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata A KALOT múltja, jelene és elgondolások jövô működésérôl Elôszó I. rész Az agrárifjúsági mozgalom elmélete és gyakorlata Agrárifjúságunk életkérdés A múlt fáklyavilága mellett A kibontakozás útján Agrárifjúsági mozgalmunk sodrában Célok, melyekért küzdeni érdemes Céljaink teljes egészükben Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerôs népet! Önérzetes magyart! Szervezkedés építô munkájában Szervezési módszerek A sejtmódszer lényege A sejt felépítése és belsô élete Vezetôi tanfolyamok a szervezkedés szolgálatában Sejtmódszer a taglétszám emelésénél A szervezkedés gátlásai Helyi adottságok a szervezkedés területén Társadalmi elôítéletek gátló hatása Sikeres egyletvezetés titka Általános irányelvek a vezetésnél Az egylet belsô felépítése Egyletvezetés a gyakorlatban Az egylet külsô tevékenysége Otthonkérdés megoldása Technikai utasítások II. rész Az elsô agrárifjúsági vezetôi kongresszus anyaga Szociális népi kérdések elméleti síkon Keresztény humanitás -- A nagy félreértés -- A mi gyôzelmünk útja -- P. Varga László SJ A magyar falu múltja és kultúrája -- Dr. Sándor István, fôiskolai tanár A szövetkezetek jelentôsége agrárnépünk életében -- Dr. Czettler Jenô e. ny. r. tanár A Quadragesimo anno rendi gazdasága és agrárnépünk sorsa -- Dr. Miklós Ferenc, törvényszéki bíró Szociális népi kérdések gyakorlati síkon A háziipar népünk anyagi megsegítése szolgálatában -- Nacsády József, el. isk. igazgató ,,Hangya'', mint a szövetkezeti gondolat megvalósítója -- Dr. Wünscher Frigyes, vezérigazgató Telepítés, szövetkezeti földbérlés és agrárifjúságunk -- Aczél József, apátplébános Utak és módok agrárnépünk számára a rendi társadalom megvalósításához -- Dr. Kiss István teológiai tanár Agrárifjúsági szervezkedés gyakorlati kérdései Az Actio Catholica és az ifjúsági szervezkedés -- Dr. Kôzi- Horváth József, az Actio Catholica országos titkára Az agrárifjúsági mozgalom jelentôsége a falusi ifjúság életében -- Magyar Károly, káplán Az agrárifjúsági mozgalom jelentôsége a tanyai ifjúság életében -- Németh László, róm. kat. lelkész Agrárifjúsági mozgalom kapcsolata az iskolán kívüli népműveléssel -- Hübner József, t. h. népművelési titkár A szlovenszkói katolikus ifjúsági munka -- Kovács Gyula, pp. kamarás, országos ifjúsági moderátor, a SzKIE igazgatója Eszmecserék, hozzászólások lényeges kivonata Utunk falujáró út ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A program bevezetô tanulmánya egy 2000-ben írt ismertetô a KALOT múltjáról, jelenérôl és jövôbeni lehetôségeirôl. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. ======================================================================== A KALOT múltja, jelene és elgondolások jövô működésérôl Ilyen átfogó témáról röviden csak képeket lehet felvillantani. Azt, amit a KALOT működésének elsô tíz évében dolgozott és utána negyven évig szenvedett pár sorban elmondani nem lehet. A KALOT úgy kezdôdött el P. Kerkai Jenô verbuválásában, hogy lelkigyakorlatra hívott két kiszemelt munkatársat és azt mondta nekik ,,Jöjjenek, segítsenek nekem felemelni a magyar népet!'' Ez volt mindig az ô ,,verbuváló'' mondata. Hozzátartozik a történethez, hogy P. Kerkai akkor fejezte be tanulmányait és a szegedi egyházmegyeközi szemináriumban kapott teljes napot kitöltô tanári beosztást. Azzal a munkával, melyre munkatársakat toborzott, ô maga az elsô években csak a hétvégeken tudott foglalkozni. A verbuváló mondat 1940-ben, Északerdély visszacsatolása után, amikor ott is elkezdték szervezni a KALOT-ot, a szilágysomlyói rendôrkapitány lejegyzése szerint P. Nagy Töhötöm, jezsuita munkatárs megfogalmazásában, már így hangzott: ,,Valláserkölcsi alapon krisztusibb embert, műveltebb falut, életerôs kis egyedeket, önérzetes magyarokat akar nevelni a KALOT. E cél érdekében szükséges a köztudatba vinni az álszent pietizmus helyett az igazság vallását. Nem rózsafüzéres és miatyánkot mormoló, de ugyanakkor szociális vonatkozásban krisztustalan vallásosságra, hanem a krisztusi hitet és igazságot az élet gyakorlati valóságában élô keresztény világszemléletre van szükség. /.../ Az egyház minden idôben megtalálta az idôk szükségletéhez mérten azt a módot, amelyen át a tiszta keresztény vallásosságot gyakorolta. A ma szükséglete a szociális vallásosság.'' A két KALOT vezetô fogalmazása között nincs ellentét. Az utóbbiban bôvebben ki van fejtve a cél, mely változatlanul így hangzik: felemelni a magyar népet. Hogyan akarták ezt a KALOT szervezôi elérni? P. Kerkai elsô munkatársai segítségével egy négyes programot fogalmazott meg, melynek szervesen összefüggô elemei, egy-egy jelszóba öntve az egyszerű emberek számára is érthetôen, úgy hangzottak, ahogy még a rendôrkapitány is egy hallásra megértette: Krisztusibb embert!, Műveltebb falut!, Életerôs népet!, Önérzetes magyart! akartak nevelni a magukra hagyott tehetséges magyarokból. A rendôrfônök pontosan érzékelte, hogy a KALOT program nem valami vallásos jámborságba öltöztetett szociális-kulturális érzés, hanem olyan életprogram, melyben mind a négy irányzat egyformán fontos. Ma úgy mondanók: nem valami új lelkiségi irányzatot akartak bevezetni, hanem egy életformát, melyben ezek az elemek dominálnak, a krisztusi életeszmény, a saját kultúra fejlesztése, a megélhetés biztosítása, a helyes nemzeti érzés. Ôk pontosan tudták, hogy az az ember, akinél hiányos a kultúra, ki van szolgáltatva másoknak. P. Kerkai ezt egyszer úgy fogalmazta meg: Jaj a magyarságnak, ha olyan igénytelen, ha csak olyan műveltségre tesz szert, mint a cigányok, mert akkor a magyar a saját országában csak szolga-munkát végezhet. Meg kell tanulnunk élni itt és boldogulni. Az életerôs nép program az anyagi boldogulást és az életképes, az életet szeretô családot jelentette. ,,Önérzetes magyar'' a KALOT elgondolásában az, aki tudja, hogy mi ô maga, hogy senkinél nem alábbvaló. A hiteles magyar öntudatot sugallta az akkori korszellem is, gondoljunk Kodály munkásságára vagy a népi írók műveire. Máma valódi önazonosság tudatról beszélhetnénk. 1935-ben, amikor a KALOT elindult, nem volt ugyan még diszkó-kultúra, de volt más romboló hatás, s tudjuk, hogy Kodály is csak nagyon nehezen tudott elismerést szerezni az igazi magyar kultúrának, mert a nép teljesen ki volt már forgatva a saját kultúrájából. A négyes program egységes egészet alkot és minden KALOT munkában benne kellett lennie valamilyen formában. A négyes program volt a KALOT egyik titka, mely minden lényeges célkitűzést tartalmazott, amire az életre felkészülô fiatalembernek szüksége volt. Tudták mi a dolguk, mi a fontos, mi a mellékes életükben. Védve voltak a nácizmus, a nyilas mozgalom, a szocializmus, de minden egyoldalú lelki programban elveszô begubózás ellen is. Az egyszerű földműves fiatalember is tudta, különös iskola nélkül is, hogy milyen úton kell járnia, ha megbízhatóan akar boldogulni. Kiket akart a KALOT megnyerni? Amikor a KALOT indult, akkor az agrárfiatalság volt a legelhanyagoltabb társadalmi réteg. Ismerjük az akkori nagybirtokrendszert, az egyetlen változást hozó megoldást, az agrárreformot akadályozó tényezôket. Ezek gúzsba kötötték az életet. Hiába volt valaki tehetséges, -- a magyar ember tehetséges fajta, ezt igazolta a KALOT számtalan alkalommal --, hiába vállalta volna magára a nehézségeket, boldogulásának alapjához, a magyar földhöz nem juthatott hozzá. Ha nem tanulhatott, akkor viszont meg kellett elégednie a szolgasorssal. Olyan nagy volt a földreform dolgában a közéleti ellenállás, hogy a püspökök se látták a kiutat. A KALOT Mozgalom koncepciója, fölépítése és szervezési módja megtalálta az akkori adottságokat. Minden községben volt az Actio Catholica-nak legényegylet-ága. P. Kerkai elvállalta az Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Fôtitkári tisztét s ezáltal meghatározó kapcsolatba került azzal a réteggel, melyre mozgalmát építeni akarta. A legények csakhamar megtapasztalták, hogy az új mozgalom, melyet az Atya hirdet, nemcsak a lelkiéletükkel akar törôdni, hanem evilági boldogulásukkal is, és tömegesen fordultak a KALOT felé. P. Kerkai nyíltan hirdette a földreform szükségességét. Az agrárifjúság társadalmi helyzetéhez és boldogulásának kilátásaihoz hozzátartozott a teljes politikai kiszolgáltatottság állapota. Az elsô világháború utáni konszolidációban a kormányzat megegyezést kötött a munkások érdekvédelmét ellátó szakszervezetekkel, de azoknak tudomásul kellett venniük, hogy mindez nem vonatkozott az agrárifjúságra. A legnagyobb társadalmi réteg teljesen ki volt rekesztve minden munkásvédelembôl. A KALOT mindjárt az elsô órákban tevékenységét munkásvédelemmel kezdte. Farkas György nagyszerű történeti összefoglalása, mely új kiadásban végre kapható Központunkban (,,A KALOT és népfôiskolái'') jól dokumentálja a sikeres bérharcokat. Ezek az akciók már kezdettôl fogva ellenségeket szereztek a KALOT-nak a nagybirtokosság körébôl. Hogyan szervezôdött a KALOT az agrárifjúság körében, mikor azok reggeltôl estig munkában vannak s nem érnek rá tanfolyamokon résztvenni? A tanfolyamokat fôleg télen tartották a hétvégeken. A szervezés azzal kezdôdött, hogy megkérték a plébánost, vagy a falu más vezetôjét, küldjön értelmes, érdeklôdô fiatalokat egy három és félnapos ingyenes tanfolyamra. A KALOT ,,szervezésének'' elsô lépése mindig egy három és félnapos tanfolyam volt -- eleinte a jezsuiták szegedi tanyáján, egyszerű körülmények között, hazulról hozott ellátással, ingyenes bennlakási lehetôséggel --, ahol szemléletesen megismertették a célkitűzéseket (a négyes jelszót), mindjárt gyakorolva az egyleti életet, példákból eltanulva hogyan történik a KALOT-ban a vezetôképzés. Ez a bevezetô tanfolyam volt egyúttal a minta a késôbbi egyleti foglalkozásokra. Ezek voltak a híres ,,agitátor tanfolyamok''. A KALOT Központ nem irányító szerve, hanem kiszolgáló, segítô intézménye volt mind az Egyleteknek, mind az egész Mozgalomnak. Például minden egyleti foglalkozásra itt készítették elô azt a féloldalas hírt, vagy aktuális témát, melyet egy legénynek az egyleti estén, az egyórás önképzô foglalkozás során fel kellett olvasnia, és ehhez a többieknek szabadon hozzá kellet szólniuk. Így képezték magukat és szokták meg a közönség elôtt való felszólalást. A központ segített az Egyleteknek, hogy igényüknek, műveltségüknek megfelelô irodalmi anyagot, verseket, színdarabokat kapjanak, melyet az egyleti összejövetelek tanulmányi részében megtanultak, megismertek. Szerves része volt a KALOT egyleti önképzésének a társadalmi illemszabályokba való bevezetés is. Az ,,illik, nem illik'' foglalkozáson sajátították el a társadalmi illemszabályokat s késôbb fesztelenül tudtak viselkedni más társadalmi csoportbeliekkel. A tanulmányi programon kívül szerves része volt az egyleti összejöveteleknek (és az agitátor tanfolyamnak) a ,,nemes szórakozás'' mikéntjének elsajátítása. Az egyletekben elterjedtek a biliárd asztalok, megtanulták a szellemet is megmozgató kártya játékot, a sakkozást, a népi kultúra játékait. Röviden: az egyszerű falusi legényeknek meg kellett tanulniuk a hallgatóság elôtti fellépést, valamilyen téma közös megvitatását, verseket, népdalokat kellett megtanulniuk és elôadniuk, színdarabokat betanulni, magukat szakmai vonalon képezni és kulturáltan szórakozni. A KALOT-ba bevezetô elsô kurzus, a három és félnapos ,,agitátorképzô tanfolyam'' csütörtökön kezdôdött és vasárnap délután ért véget. A ,,záróvizsga'' rendszerint közönség elôtt történt, ahol a legények bemutatták mit tanultak a tanfolyamon s egyben azt is, hogyan fogják tovább végezni a munkát az Egyletben. A záróvizsga hallgatósága csodálattal tapasztalta, hogy az egyszerű falusi legények meg mernek szólalni, verset szavalnak, népdalokat ismernek, elkezdenek könyveket olvasni. Futótűzként terjedt el a híre hogyan képzik a legényeket és sokan kérték, hogy velük is foglalkozzon a KALOT. A ,,záróvizsgáról'' azzal a feladattal bocsátották el a legényeket, hogy hazatérve mondják el legény barátaiknak mit tanultak a kurzuson és az érdeklôdôk találkozzanak rendszeresen egymással. Ha megerôsödik barátságuk, alakítsanak ôk maguk is Egyletet. Ez a ,,sejtmódszeres szervezés'', a baráti kapcsolat útján megvalósuló, a belülrôl kifele és alulról felfele építô szervezési mód, lényeges kelléke a KALOT életének, mert az emberek szabadságára, szimpátiájára épít, míg az ellentétes módszer (a kívülrôl befele és felülrôl lefele irányuló szervezés) nélkülözi a személyes megszólítást. A KALOT felvázolt szervezési módszere azt jelentette, hogy a jól kiválogatott legényeknek csupán egy három és félnapos bevezetô kurzust kellett adni, s amikor Egyletté alakultak, attól kezdve folyamatos szellemi segítséget kellett nekik nyújtani, de az élet ment magától. Ez a titka a KALOT robbanásszerű elterjedésének. A Mozgalomnak csak 10 éves zavartalan élete volt, mégis 20 népfôiskolát tudott alapítani a 3500 helyi Egyletben működô tagság képzésére, és félmilliós létszámú Mozgalommá tudott fejlôdni. A félmilliós létszám magába foglalta mind a hetente gyűlést tartó Egyletben dolgozó rendes tagokat, mind az ún. pártoló tagokat, akik támogatták a KALOT munkáját, céljait tagdíj fizetésével, bizonyos rendezvényeken való részvétellel. Ezek a KALOT-ba ,,jártak'', de nem tartoztak a nyilvántartott egyleti tagok közé. A KALOT ezeket idônként seregszemlékre, találkozókra hívta meg, hogy erôsödjön bennük is a Mozgalomhoz való tartozás tudata, ôk azonban nem folytak bele közvetlenül a Mozgalom irányításába. A KALOT-ot ellenfelei többször fel akarták oszlattatni a kommunisták elôtt is. Az egyik veszélyes helyzet a Levente Mozgalommal kapcsolatban alakult ki. A háború idején a kormányzat egységes ifjúsági szervezetet akart kialakítani a Levente Mozgalom keretein belül. Hivatalos körök azt kívánták, hogy az ifjúság egységes nevelése érdekében szűnjön meg minden más ifjúsági társadalmi szervezet. A KALOT- nak azonban sikerült további létezését egy ,,menekülés elôre'' lépéssel biztosítani. Az ár: felvállalta az egész egységes magyar ifjúsági mozgalom képzését - állami költségen - a saját KALOT programja szerint, és lemondott a saját sport foglalkozásokról, valamint a nemzeti ünnepek rendezésérôl a Levente javára. A KALOT-ot ennek fejében vallási intézménynek minôsítették és a háború végéig folytathatta működését. A feloszlatás 1946-ban érte utol. A kommunisták rájöttek, hogy amíg a KALOT létezik, addig ôk nem férkôzhetnek közel az agrárifjúsághoz. Egy megrendezett ,,gyilkosság'' vádjával kieszközölték az engedélyt a Szövetséges Ellenôrzô Bizottságtól a KALOT betiltására. Az ármánykodás hamar kiderült, de közben egyházi részrôl is ,,megvonták a bizalmat'' a KALOT-tól, mivel a MADISZ-szal közösen szerepeltek egy nagygyűlésen. A betiltás után P. Kerkai elindított egy nagyszerű ,,lelkigyakorlatos'' akciót Falumanréza néven, mely felkészítette az egyház keretében tovább dolgozó KALOT fiatalokat a várható vallásüldözésre. A Falumanréza ötnapos kurzusán két év alatt 22 ezer volt KALOT-os vett részt. Ekkor jött a végsô csapás: 1949-ben bebörtönözték P. Kerkait, majd ,,kémkedés és hazaárulás'' vádjával tíz és fél évre ítélték, a volt KALOT vezetôket pedig a rendszerváltásig szakadatlanul üldözték. A KALOT újraindulása 1988-ban történt II. Rákóczi Ferenc Népfôiskolai Szervezet címén. A KALOT nevet eleinte kiejteni se volt szabad, de 1992- ben névváltozással újra KALOT-nak hívhatta magát a szervezet. Nem mertek sajnos elindulni a vezetôképzô ifjúsági programmal. A vezetô- utánpótlás hiánya miatt a Mozgalom egyre inkább öregedett és a kihalás útjára lépett. Ebbôl évekig tartó véleménykülönbözet keletkezett a KALOT-on belül. A belsô viták és huzavona legalább öt évvel szakította meg a fejlôdést. A vitás felek együttes kiút-keresése, s a Magyar Katolikus Püspöki Kar sürgetô fellépése eredményeképpen 2000. március 2- án végül megvalósult egy reform, melyben a KALOT mint Társadalmi Szervezet megtartotta az 1935-tel kezdôdô jogfolytonosságát, és új 1) ,,KALOT Katolikus Népfôiskolai Mozgalom'' néven; 2) közösen összeállított új alapszabállyal; és 3) közös megállapodással választott új vezetôséggel folytatja munkásságát mint egységes szervezet. Ezt a megújulást erôsítette meg a Fôvárosi Bíróság 2000. május 29-én kelt végzése, mely szerint az új név KALOT Katolikus Népfôiskolai Mozgalom; az új székhely 1026, Budapest, Sodrás utca 13; az új képviselô Dr. András Imre SJ; a bíróság egyben elrendelte az elôzô elnök, Marik Pál képviseleti jogának törlését. A megújult KALOT vezetôi mindenekelôtt a fiatalok önképzô csoportjait kívánják megszervezni a hagyományos vezetôképzô Egyletek formájában. A KALOT eredeti négyes programját, a ,,négyes jelszót'', most is idôszerűnek és az élet egész területét átfogni képes célkitűzésnek tartják. A gyakorlatban viszont a négyes jelszó közül (Krisztusibb embert!; Műveltebb népet!; Életerôs nemzetet!; Önérzetes magyart!) ma különösen a harmadik mást jelent, mint a Mozgalom elindulásakor jelentett. Konkrét formában nem lehet tehát egyszerűen másolni a múltat, hanem a program (a jelszavak) mai követelményeit elôször a konkrét csoport számára meg kell határozni s annak alapján cselekedni. A mai fiatalok élethelyzete nem olyan egyöntetű, mint volt a KALOT indulásakor, amikor a csatlakozók valamennyien egységesen agrár- fiatalok voltak, ezért a ,,négyes jelszó'' a baráti csoportokba tömörülô fiatalok esetében konkréten más és más célkitűzést jelenhet. Így az értelmezést a fiataloknak maguknak kell elvégezni minden csoportban. Ez nagyon fontos alapelv lesz az önképzô KALOT csoportok szervezésénél. A KALOT másik működési területe, a népfôiskolai munka ma viszont sokkal könnyebb és sokszínűbb, mint volt a KALOT indulásakor. Nemcsak azért, mert Magyarországon a ,,Népfôiskolai Törvény'' óta szerény költségvetési támogatás kap a népfôiskola jellegű munka, hanem azért is, mert a népfôiskolai tevékenység jelentôsége a múlthoz viszonyítva erôsen megnôtt. Az új elnökség több alkalommal tárgyalt a KALOT népfôiskolai munkájáról. Az egyik ilyen megbeszélésen pl. három lehetséges új terület felkarolását fontoltuk meg, melyek korunk új kihívásának látszanak. Úgy gondoltuk, hogy a KALOT-nak új munkaterületként fel kellene vállalnia a jövôben: 1) A falunak, mint településformának a propagálását. Ez beleillik a megváltozott ökológiai szemléletbe. A falunak, a természetet közelbe hozó településnek, nagyon megnôtt a szerepe. Az elvárás a faluval szemben ma már nem az csupán, hogy megmaradjon, mint termelési egység, hanem az, hogy az emberek a városból a természetbe mehessenek ki. 2) Besegíteni az országos egészségügyi ellátásnak egy új egészségügyi szemlélet terjesztésében, mely a betegségek gyógyítása helyett azok megelôzésére teszi a hangsúlyt. Az állam nagy költséggel kiépítette ennek technikai feltételeit, de az emberek nem veszik igénybe. A KALOT animátor szerepet vállalhatna itt, mivel közvetlen kapcsolata van az emberekkel. 3) A felnôttoktatás szerepe nagyon megnôtt a globalizáció folytán. Egyre többen kényszerülnek életük során foglalkozást változtatni. Itt egyrészt animálást vállalhat a KALOT abban, hogy az emberek a munkanélküliség helyett vállalják az átképzést egy új munkára, másrészt maga szervezhet átképzô kurzusokat, illetve ilyen állami kurzusokra irányíthatja az embereket. Mindezeket a KALOT a katolikus nevelés eszközeivel teszi. Fôleg ezzel lehet az emberek segítségére, akiknek a foglalkozás változtatás nagy lelki terhet jelent. A KALOT újjászervezésénél a fô célunk tehát, megnyerni az olyan felnôtt fiatalokat, akik értelmes életcélok után kutatnak. Sokfelé tájékozódó, de magát elkötelezni nem tudó felnôtt fiatalokat várunk, a lelki-szellemi örökségébôl kiforgatott, sokszor becsapott, de változatlanul értelmes életcélok után kutató fiatalokat, fiatal felnôtteket. Az új KALOT vezetôség együttgondolkodó baráti csoportok közösségét akarja kialakítani a Mozgalom keretében. Toborzó felhívásunk az ,,agitátor tanfolyamunk'' kiáltványos stílusában így hangozhatna: Te, pályaválasztás elôtt álló, vagy pályakezdô magyar fiatal, aki keresed az eligazodást és a biztos pontokat az életedben, --> ha hiszed, hogy a hitelesen magyar kultúrára szükséged van; --> ha az életben való boldogulásodhoz keresed a hozzád hasonló helyzetben lévô fiatalok kezét; --> ha tudsz örülni annak, hogy magyarnak születtél, s örömedet kész vagy megosztani barátaiddal; --> ha bízol Krisztusban, akit szívesen választasz életutad segítôjéül, tanácsadójául; akkor hívunk a KALOT-ba, mert közénk való vagy! De hogyan menjek én a KALOT-ba -- mondhatod magadban --, amikor én nem vagyok agrár-fiatal, a KALOT pedig agrár társadalmi-szervezet, amint neve is mondja: Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete? A KALOT valóban az agrárifúságtól kapta nevét, mert kezdetben közöttük terjedt el, robbanásszerű gyorsasággal. Abban az idôben minden plébánián volt egy Agrárifjúsági Legényegylet, és ezek tagsága mindenütt tanácstalan, reményvesztett volt, egyikük sem tudta, hogyan tud majd boldogulni az életben. Ezek próbálták ki elôször azt a ,,négyes programot'', mely olyan egyszerű, hogy a falusi legények is egybôl megértették és olyan erô van benne, hogy egy életre belelkesítette azokat, akik kipróbálták. Tegyél TE IS egy próbát. Várjuk jelentkezésedet! András Imre SJ ======================================================================== Elôszó -- Dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök Szeged tele volt ígérettelt és reménységgel. azon néhány nap alatt, amíg az agrár-ifjúsági vezetôk kongresszusa folyt. Öröm volt látni falusi népünk igazi barátainak, akik nem szájjal, hanem áldozatos tettel kívánnak az embereken segíteni, érdeklôdését és tettrekészségét, mely e néhány napos tanácskozáson megnyilvánult. Az elôadók vetekedtek az ifjúsági szervezés és vezetés legcélszerűbb módozatainak feltárása körül s a résztvevôk több ezer fônyi tömege oly fogékony szívvel fogadta az igét, hogy ettôl a gárdától a falu érdekében komoly munkát nyugodtan lehet remélni. Jelentkezzék is minél több barátja a mai agrár-ifjúságnak s álljon be abba az ideális munkaközösségbe, melyet hit és természetfölötti életszemlélet sugall, s mely nem pillanatnyi sikert és feltűnést hajszol, hanem önzetlen lélekkel és munkakészséggel a lehetôre vállalkozva népünk lelki és anyagi elôbbremenetelét kívánja szolgálni. Sokan járnak különbözô színű lepelbe burkolózva ma a falun s kínálják különbözô csomagolásban tudományukat, melyrôl azonban csakhamar kitűnik, hogy az aszfalton, kávéházban, vagy legjobb esetben elôre elgondolt elméletet erôltetô szerkesztôségekben megszületett faluboldogító csodaszer. Pedig nincs nagy különbség: marxista ideológusok és népámítók, vagy pedig magukat nemzeti írónak és agitátornak nevezô fantaszták tévesztik-e meg a népet a tények és lehetôségek felôl. Akik nem szájjal, hanem lélekkel állanak a nép szolgálatában s szóval, cikkel vagy könyvvel nem feltűnésre pályáznak, hanem küldetést éreznek lelkükben, azok a falukutatás hivatott mesterei, mert apostolai. Ôk ott kinn a falun a nép sorsát osztva, nem kíváncsiskodva és érdekes kísérletezést folytatva, hanem a hétköznap gondját magukévá téve, egyszerű körülményei közé beleilleszkedve, érdekeit reálisan szolgálva, iskolában, templomban, népházban felvilágosítást nyújtva, nem mint jól fizetett vezérek és riporterek, hanem Krisztusban testvérek állanak bele a munkába, s mint ilyenek, hivatva vannak utat mutatni, tanácsot adni, bírálni, miért is ezt a tevékenységet ez ország minden komoly tényezôjének figyelemmel kell kísérnie. Ez a munka-szellem magyarázza, hogy a szegedi agrárifjúsági kongresszus elôadásait emlékezetül és okulásul nyomtatásban is kiadjuk, s a résztvevôk bizonyára ôrömmel fogják az elhangzott igazságokat felújítani, de mindenki más is, aki a falusi ifjúság szervezési munkájába bele akar kapcsolódni, abból hasznot fog meríthetni. A Katolikus Legényegyleteknek ez az ágazata oly becsületes eredményekrôl számolhat már be -- amirôl persze sem a hivatalos körök, sem a szabadalmazott falukutatók tudomást még nem vettek -, hogy azzal nyugodtan lehet a nyilvánosság elôtt jelentkezni. S ha ebbôl okulnak sokan, akkor a falu-kultusz nem romantika vagy agitációs alkalom, hanem magyar népünk boldogulásának hathatós eszköze lesz. Akik e nép bajaival nap-nap után foglalkozunk, s arra munkatársainkkal folytatott tanácskozásban és tervezgetésben szüntelen orvosszert keresünk, csak lelki megnyugvással és reménységgel üdvözölhetjük ez elôadás-sorozatot; kívánva, hogy az emberi lelkesedés és isteni kegyelem minél több igaz népbarátot megihlessen s azok a kezdeményezôk sikereibôl és tapasztalataiból a magyar nép szintjének föllendítésére minél több |gyességet elsajátítsanak. Szeged, 1937 évi szeptember hó. Glattfelder Gyula csanádi püspök A jelen 3. kiadás az elsô kiadás szövege alapján készült, mellôzi azonban a már nem idôszerű ,,Agrárifjúságunk szervezete'' c. fejezetet és a ,,Dunántúl szervezhetôsége agrármozgalmunk szempontjából'' c. tanulmányt. ======================================================================== Agrárifjúságunk életkérdése 1. A múlt fáklyavilága mellett. Agrárifjúságunk történelmi múltja teljes egészében összeesik agrárnépünkével. Ez természetes is, hiszen, az ifjúság alkotó része a falu és tanyavilág népközösségének. Ennek megfelelôen hosszú évszázadokon keresztül maradéktalanul osztozott is a falvak és tanyák szomorú sorsában, amely egyrészt a föld verejtékes megművelésébôl, a szükséges földesúri szolgáltatások pontos lerovásából, másrészt pedig munkájuk eredményének minden ellenséggel szemben kemény harc árán való megvédésébôl állott. Közel ezeréves történelmünk folyamán ugyanis alig számolhatunk: három-négy olyan emberöltôt; mely a békés fejlôdés s az ezzel. együtt járó anyagi konszolidáció egy-egy szakaszának volna nevezhetô, s történelmünk másik, nagyobb felében viszont agrár- ifjúságunk s vele egész népünk fennmaradása nagyon sokszor szinte hajszálon múlott a kíméletlen sorscsapások, megpróbáltatások miatt. Honfoglalástól kezdve századokon át emberfeletti munkájával adózott; szabad költözködési joggal ugyan, de mindig birtokon kívül; a nemesség pedig fegyvert forgatott. Ebbe a földmunka-közösségbe nô bele az agrárifjúságunk egyik nemzedéke a másik után. Viszont a XIV. század elsô felében újabb tehertétel nehezedik vállaira: a katonáskodás kötelezettsége; s így a magyar föld és a kereszt védelmében most már nemcsak verejtékét, de vérét is bôségesén ontja. Átvészel tatárjárást, törökdúlást, kuruc-labanc-világot, sok-sok belsô meghasonlást egyaránt és hányt-vetett sorsának elviselésében emésztôdik fel ifjúságunk csaknem minden életenergiája. Sorsa legfeljebb annyiban színezôdik még, hogy az ellenség által összeharácsolt javak között az ifjúság keresett kincs, mert egyformán elsôrangú emberanyagot jelent mind a janicsár- iskolák, mind pedig az osztrák katonai garnizonok számára. Mindez pedig erôsen meghatározta az agrárifjúság közösségi életét, szociális és kulturális fejlôdését. Amennyi ideje a katonáskodásból megmaradt, az a földé volt Az ifjúság ugyanis elsôsorban földhöz kötött munkaerôt jelentett; számára viszont a föld egyetlen életlehetôség volt. S ez a földre való ráutaltság, valamint az ezzel járó sors- és munkaközösség veti meg és képezi alapját annak a zártkeretű társadalmi egységnek, amelyben él mai napon is agrárnépességünk, s amely zárt egység falait, felfelé különösen, -- az egyháziak által statuált kivételes esetektôl eltekintve -- szinte lehetetlen volt áttörni. Az egyszerű népies hagyományokon, szokásokon kívül, mondhatni, egyetlen pozitívum száll át nemzedékrôl nemzedékre: a föld iránt érzett törhetetlen ragaszkodás. S ez a földéhség volt egyik óriási problémája már a múltban agrárnépünknek és ifjúságának, sôt azon túl, egész nemzeti létünknek; s ez problémája ma is. Az egységes, zártkeretű agrárközösség a maga nemzetfenntartó hivatását be tudja tölteni mindaddig, amíg munkaköre számára egyúttal biztos életlehetôséget is jelent, de katasztrofális lesz helyzete abban a pillanatban, mihelyt e népréteg egy tekintélyes része tulajdonnélküli földönfutó és gyökértelen tömeggé alakul át, más része viszont, birtokon belül ugyan, verejtékes munkája ellenére sem találja meg számítását és anyagi megalapozódását. Jogilag fordulatot hoz az 1848-as törvényhozás; de csak formai, papírszabadsághoz juttatja népünket, mert egy olyan liberális szellemű gazdasági fejlôdést indít útjára, melyben agrár-népünk -- kiszolgáltatott helyzetbe kerülvén a nagytôkével szemben -- tényleges szabadságát elveszti. Csonkahazában pedig a sorsa csak rosszabbodhatott. Amíg a nyomor a nagy háború elôtt tengeren túlra hajtotta új, emberibb életlehetôség után, addig most csak annyiban változott a helyzet, hogy az ipari városok gyártelepein, vagy kisebb városok emberpiacain próbál szerencsét. Hogy milyen sikerrel, mindnyájan tudjuk. Így e népréteg zárt kerete, ha meg is törik itt-ott, még nem nyit magasabb életnívót a közösséget elhagyó számára; belül pedig egy sajnálatos és könnyen végzetessé válható bomlási folyamatot hord magában. Szétesôben e népréteg szokása, hagyománya, valamennyi kultúrértéke; a teljes elszegényedés örvénye szélén áll; lelkületét, egész mentalitását pedig idegen, városból beszivárgott eszmék forradalmasítják. Egységes és átfogó mozgalom vagy szervezkedés, mely a keresztény erkölcsi alapelvek s a szociális igazságosság erejében homloktérbe állította volna szellemi és anyagi életnívójának kérdéseit, még nem indult útjára. Így a probléma lényege még mindig változatlanul a régi: egy olyan szociális életformát kell szabni agrárnépünk és ifjúsága számára, melyben kifejezetten, a keresztény erkölcsi rend alapjain újra megtalálhatja egyrészt hivatásos földszeretete mellett a tisztességes megélhetést, másrészt pedig egy egészséges népi kultúra fejlôdési lehetôségeit is. Ennek a problémának megoldására vállalkozott agrárifjúsági mozgalmunk! 2. A kibontakozás útján Tehát a megoldás kulcsát egy olyan egységes és átütôerejű népi szervezkedés adja meg, mely a különbözô világnézetek széles választékában a keresztény, nemzeti és népies elemekkel telített világnézet mellett kötött le magát. Így elsô, általános követelmény volt agrárifjúsági mozgalmunknál, hogy világnézeti síkon mozogjon. Ennek hiányában lehet részletkezdeményezésrôl, tömegfészkelôdésrôl, esetleg mozgolódásról beszélni, de komoly, országos mozgalomról, mely szolid eredményeket is tudna felmutatni, soha. Agrárifjúsági mozgalmunk pedig a szükséges világnézeti alapokat kettôs irányba rakja le, éspedig: a) egyrészt általánosan nevelni akarja az ifjúságot a keresztény erkölcsi elveken és nemzeti eszméken felépülô életszemléletre; b) másrészt pedig éppen az ifjúság sorsával szorosan összefüggô kérdéseket kívánja keresztény szemszögbôl elôtérbe állítani s egyúttal az ifjúságot elôkészíteni is e konkrét kérdések megoldására, felsôbb intellektuális irányítás mellett. Így szervezkedésünk alapsejtje, a Legényegylet a komoly kérdésekre való ránevelés s azok megoldására való elôkészítés iskolája. S hiányos, csonka volna világnézetileg mozgalmunk, ha csak kizárólag általános nevelési elveket tartana szem elôtt vagy akár minden nevelômunka és elôkészítés nélkül próbálná beugratni az ifjúságot életkérdéseinek megoldásába. Azonban a világnézeti követelményen kívül s a tapasztalat igazolása szerint még egy általános alapelvet említhetünk, melyet agrárifjúsági mozgalmunk teljes egészében magáévá tett: csak az a szervezkedés életerôs és számíthat eredményekre, amely a népbôl indul ki. Ez a követelmény pedig jelenti: a) Minden felülrôl való ráerôszakoltság hiányát és kiküszöbölését. A népet, illetve ifjúságát rá kell ugyan eszméltetni a szervezkedés szükségére és jelentôségére, de a helyes fejlôdési irány csak az lehet, ha magában a néplélekben támad igény a szervezeti életforma iránt és a népakarat maga alkotja meg a szükséges közösségi keretet. Nálunk közismerten rövidéletűek voltak a felülrôl és mesterségesen felépített szervezkedések, mert egyfelôl közellenszenvet ébresztettek éppen felülrôl való erôszakoltságuk miatt, másfelôl pedig a való élet nem tudott beleilleszkedni a mesterségesen kieszelt keretekbe. Éppen ezért mozgalmunk csak a legszükségesebb világnézeti alapokat rakta le, s az egyletek számára tartotta fenn a helyi viszonyoknak megfelelô berendezkedést és autonóm egyleti életet. b) A mozgalom csak akkor indulhat ki a népbôl, ha annak célkitűzése, eszmeköre a nép lelkét megfogja, a népi szellemnek legjobban megfelel. Legtöbb idegenbôl importált eszme nem ver gyökeret s csak ideig-óráig él a magyar talajon, mert a nép mentalitásától mérföldes távolságra van. A nép lelkét viszont csak az ragadja meg, s hozza mozgásba, ami sorsával akár közvetve, akár közvetlenül összefügg. Tapasztalataink szerint agrármozgalmunk valláserkölcsi, kulturális és szociális célkitűzése a legteljesebb megértésre és visszhangra talál az agrárifjúságnál. c) Népbôl indul ki továbbá az a mozgalom, melyben a népre, illetôleg ifjúságára aktív szerep vár. Eddig szinte minden társadalmi szervezkedés a nép felé volt sekélyes és kilátástalan vállalkozás, mert célkitűzései szolgálatában a nép puszta eszköz volt csak s így saját érdekszolgálatát sohasem találta meg. Más szóval: csalódott. S ide nyúlik vissza egyik lélektani gyökere a nép bizalmatlanságának minden új mozgalmi kezdeményezés iránt. Agrárifjúsági mozgalmunk aktív erôtényezôt lát népünkben és ifjúságában s számára jobbsorsának elômozdításában széles cselekvési teret biztosít. Ugyanis az ifjúságnak nem elég felismernie a maga nagy kérdéseit, hanem ki kell vennie részét azok megoldásából is. d) S végül a népbôl kiinduló mozgalom elsôsorban az ifjúságra támaszkodik. Mert az ifjúság nemcsak jelen, hanem jövô is. Természeténél fogva fogékonyabb a mozgalom eszméi iránt s egyben olyan hosszúlejáratú erôtôkét képvisel, amely áldozatkészséggel, teherbírással szinte évtizedeken át kamatozik. Mozgalmunk tisztában van azzal, hogy az agrárifjúság átkarolása és védelme egyúttal az eljövendô agrárnép érdekvédelmét is jelenti; az agrárifjúság meghódítása Krisztusnak és a hazának idôvel egy teljesen megnyert agrárnépet jelent. S amikor mozgalmunk elsôsorban az ifjúság felé tekint, ezzel egyben a fejlôdésen alapuló társadalmi rendszerváltozás gondolatát is szolgálja, mert olyan magvakat szór el az ifjúság lelkébe, melyek gyümölcsöt csak az érett férfikorban hoznak. Így mozgalmunk a maga programját és célkitűzéseit hosszú évekkel elôre megméretezte, s nem akar ideig-óráig tartó egyletesdi-játékká válni! ======================================================================== Agrárifjúsági mozgalmunk sodrában 1. Célok, melyekért küzdeni érdemes. Mozgalmunk egész embert akar, ezért céljait is egész emberhez mérte. Mint teljes célú, életerôs szervezkedés, számolt az ember testi-lelki adottságaival s valamennyi pozitív tevékenysége elôtt széles lehetôséget nyit meg. E mellett mozgalmunk beszegôdött a gyakorlati élet napszámába. Magára vállalja mindazt az ugartörô munkát, amit ma agrárnépünk halaszthatatlan kérdéseinek megoldása jelent. Célkitűzéseivel egyaránt átfogja az egyéni és társas élet valamennyi valláserkölcsi, kulturális, szociális és nemzeti vonatkozásait. Erre az országos ugartörô munkára pedig felsorakoztatja az egész agrár- ifjúságot. A zsellér, napszámos, kubikos fiát éppúgy, mint a jobb módú gazdalegényt. De ezenkívül számít egész agrárnépünkre, hivatásos egyházi és világi vezetôivel együtt. Ugyanis mindennapi életünk terhe olyan mázsányi súllyal nehezedik mellünkre, hogy a mentés és építés munkálatainál szükség van édesmindnyájunk osztatlan erôfeszítésére, küzdeni tudására! Céljaink pedig, melyekért küzdeni érdemes, röviden ezek: a) Krisztusibb embert! b) Műveltebb falut! c) Életerôs népet! d) Önérzetes magyart! E célkitűzések számunkra többet mondanak puszta programpontoknál. Lelkünkbe, vérünkbe, elevenünkbe vágó valóságok. Életszükségletet jelentenek e célok, mint amilyen életszükséglet a napfény, a mindennapi kenyér. S kizárnak minden fél-megoldást, megalkuvást, ötvenszázalékos kiegyezést, akár lefelé, akár felfelé. Sôt belôlük egy hajszálnyit sem engedhetünk, mert különben renegátjai leszünk népünknek, ifjúságának és igaz ügyének. Aki tehát e célokért munkába állt, annak vállig neki kell gyürkôznie, mert egy több milliós néptömeg jobbsorsát vette kezébe és egész életét a magyar röghöz kötötte le. Innen pedig hátat fordítani csak hűtlenül, tisztességtelenül lehet! 2. Céljaink teljes egészükben: a) Krisztusibb embert! Ez az elsô eszményképünk. S ebben van felsôbbrendűségünk, egész emberi méltóságunk tudata. Az Isten saját hasonlatosságára teremtette az embert s ez az igazság áll a falvak, puszták legegyszerűbb, legrongyosabb emberére is. Örök értéknek tekintjük lelkünket, Isten gyermekei, Szentlélek templomai vagyunk. Lelkünk mélyén kivetôdik az igazi Krisztus-arc minden komoly, dolgozó, lemondó és igazságos férfivonása. S ezért nem tűrhetjük, hogy bárki is alacsony szenvedélyekre való uszítással, megtévesztô jelszavakkal, vagy hatalmi erôszakkal eltorzítsa bennünk ezt az arcot; kiforgasson emberi formánkból, s a test és lélek szánalmas nyomorultjaivá züllesszen le. Mert halálos ellensége lelkünknek is minden olyan ember vagy rendszer, mely testünket éhbérrel, munkauzsorával koldusmankóra kényszeríti. Megszűkíti elôttünk az örök boldogságra vezetô utat az, aki önzô, haszonlesô szándékkal munkánk után kijáró földi boldogulásunknak útjában áll! A földi javakat nem tekintjük végcélnak, s ezért szolgálatukra nem is kötjük le magunkat teljesen; de abban az esetben igen, ha jobbsorsunk és jövônk kiépítése egyúttal öröküdvösségünk kiérdemlésének, elôkészítésének vonalába esik. Azt pedig nagyon jól tudjuk, hogy a nyomor a legnagyobb kerítô s egyik legrafináltabb útonállója az örök boldogság felé vezetô útnak. S a Krisztusibb ember számunkra Krisztus-együttest jelent! Vele való friss, eleven kapcsolatot: otthon, családi életben, egyletben, az ekeszarva mellett, örömben, bánatban, mindenütt. Szakadatlan együttest azzal a Krisztussal, aki szegényes családban született, egyszerű munkás módjára dolgozott. Szegénységben, munkássorsban megelôzött engem és példát adott számomra. Állandó kapcsolatot azzal a Mesterrel, aki a nép között s a népnek élt; igazságot hirdetett, tanított és szenvedett. De aki haragra gyúlt és korbácsot fogott, ha lelketlen, pénzéhes üzleti szellemmel találkozott. S nekünk mindenütt és mindenben követnünk kell Ôt; csak ez lehet az igazi Krisztus-együttes! De a Krisztusibb ember számunkra egyúttal feladat is: a vallást, a keresztény erkölcsöt ,,közüggyé'' tenni! És pedig azért, mert mi hiszünk a kereszténység népmentô és társadalomépítô erejében! A kereszténység felfogásunk szerint nem járatta le magát, amint ezt vörös és barnainges ellenségeink hirdetik; s a kereszténység számunkra nem elnyűtt rongydarab, melyet letépünk a nép testérôl és eladjuk az elsô rongykereskedônek. Számunkra a kereszténység élmény, élô valóság, éltetô energiaforrás s ebbôl kell táplálkoznia minden kulturális, társadalmi és népi intézménynek. Valláserkölcsi felfogásunk nem puszta templomügy, vagy magánügy, több! Krisztusibb embert akarunk a kapa, kasza mellett, de az üzemekben, gyártelepeken, munkaviszonyokban is! Egyáltalán mindenütt! Krisztus-együttest a faluval, tanyával, Krisztus- együttest a várossal! Ennek a szellemnek diadalra segítése hozza meg számunkra Krisztus közéleti királyságát. Azokkal pedig, akik ebben felekezetieskedést, vagy zsidóellenességet szimatolnak, egyszersmindenkorra leszámoltunk. Elôttünk ismeretlen a felekezetieskedés és zsidóellenesség olyan megfogalmazása, amely katolikus meggyôzôdésünk, erkölcsi fölényünk feladását jelenti. Nem tűrhetjük a zsebünkben, s gyakorta a torkunkon kotorászó kezet csak azért, mert szelídek, alázatosak, katolikusok vagyunk. Minden jogunk megvan annyira kereszténynek lenni, mint amennyire keresztényellenesek ellenségeink. Senki sem kívánhatja tôlünk azt, hogy a szelídség, alázat, felebaráti szeretet jelszava mellett kifosztani engedjük magunkat és sutba dobjuk az okosságot, mely keresztény erény, vagy feladjuk az önvédelemhez való jogunkat, mely a keresztény erkölcs tanítása szerint életünk és javaink védelmére megillet bennünket. b) Műveltebb falut! Elôször is végét akarjuk vetni annak a szánalmas lemosolygásnak, vállveregetésnek, lebutaparasztozásnak, amelyet oly gyakran címeznek a falvak és tanyák népe számára. A leszólás és megvetés ideje lejárt, megvirradt felettünk a fejlôdés, építés napja. Ezért csak az közelítse és szólítsa meg népünket, aki azt művelni, és ezáltal rajta segíteni akar. A műveltebb falu és tanyavilág pedig azt a feladatot rója ránk elsôsorban, hogy lépésrôl-lépésre elôbbre vigyük népünket és ifjúságát a szakműveltség útján. »Mindennek nem lehetsz mestere, de saját munkakörödben mesternek kell lenned!« Ezért elôször is az ifjúsággal kell megértetnünk, hogy a megélhetés embertelen hajszájában, könyörtelen versenyében csak annak van elônyös helyzete, aki tudja, érti a maga dolgát. Az ifjúságnak kell megértenie azt is, hogy a falvak, tanyák hírhedt maradiságát az ô szakképzett tudása fogja csak megdönteni és megnyerô felkészültsége biztosíthatja csak a falvak és tanyák értékét a társadalmi közmegbecsültetésben. Régen lejárt már az a jelszó, mely annyira otthonos agrárnépünknél: »Nagyapámra se dűlt, unokámra se fog dűlni!«Igenis, olyan gazdasági és társadalmi rendszerben élünk, melynek ropognak eresztékei, s összeomlással fenyegeti agrártömegeinket, ha nem látják be, hogy a földművelésnek, földmunkának egyúttal szakműveltséget is kell jelentenie. Szaktudást a tervszerű termelés, talajjavítás és megmunkálás, feldolgozás, értékesítés, stb. terén. Ez jelöli meg a fejlôdés irányát s itt vár nagy feladat agrárifjúságunkra. Szakműveltségünk hiányát az a szomorú tény is bizonyítja, hogy fôbb mezôgazdasági terményeink (rozs, búza, stb.) évi termésátlaga 50 év óta nem változik, s így sohasem termelünk annyit, mint amennyit elhelyezni tudnánk. Viszont a külföldi államok tervszerű és szakszerű gazdálkodással szinte évrôl-évre fokozzák termésátlagukat. De feladata agrárifjúságunknak az általános műveltségbôl is minél többet megszerezni. Megismerni mindazt, ami maga, családja, társadalmi rendje életével, munkájával szorosan összefügg. Mindazt, ami különféle ismeretterjesztô elôadások, tanfolyamok, folyóiratok, újságok, könyvek segítségével megszerezhetô. A művelt, okos fiatalember megnyerô egyéniség még akkor is, ha, csizmában jár, vagy kérges a keze. S a műveltséget nem az iskolák száma, társadalmi állás, vagy foglalkozás méri igazában, hanem az egyéni szorgalom, a tehetség lelkiismeretes kifejlesztése. A műveltebb falu és tanyavilág felépítése során arra a hatalmas munkára is vállalkoztunk, hogy az egyéni képzés mellett népművelést, népkultúrát is végzünk. Ott, helyben a sokszor megirigyelt városi kultúrszínvonalra emeljük a falut és a tanyát. Visszaszerezzük, megôrizzük, megmentjük sajátos népi értékeinket, szokásainkat, viseletünket, hagyományainkat. Ezek megmentése a falu megmentését jelenti. A városi kultúrából pedig csak azt honosítjuk meg, ami igazán érték keresztény szempontból; de már határainknál visszautasítjuk, belül pedig kiirtunk minden olyan kultúrterméket, mely a beteg városrészek csatorna-szellemével fertôzné meg a falut. Ezért a műveltebb falu, az igazi népkultúra szolgálatában keresztény és nemzeti szempontból revízió alá kell vennünk minden kultúrhordozó eszközt, tényezôt, intézményt; elsôsorban pedig a sajtótermékeket! A sajtó- és gondolatszabadság, még ha törvényben biztosított alapjog is, nem jelent tollforgató mindenhatóságot, mert korlátokat állít fel elsôsorban az igazság és a keresztény társadalom magasabb erkölcsi szempontjai. Éppen a sajtó-mindenhatóságnak köszönhetô, hogy egyrészt tragédiák, botrányok ínyenc feltálalásával a nép erkölcsi életszemléletét lealacsonyította, elaljasította, másrészt pedig a való tények felelôtlen elferdítésével, célzatos kiforgatásával az igazmondásba vetett hitet is megrendítette. (Szinte népi közfelfogás: minden újság egyformán hazudik!) Falvaink számára tehát elsôrendű kultúrérdek: a sajtó sohasem lehet a közerkölcsiség kiszolgálója, éppen nem az ösztönélet vagy a profitéhes üzletkötés felé, hanem csakis annak irányítója, nemesbítôje! Ugyanez vonatkozik minden filmszínházra, színdarabra, tanfolyamra, elôadásra, stb. De a műveltebb falu szolgálatában ránk vár népi tehetségeink felkarolása is! A falu és tanya nem lehet tovább az elkallódott magyar tehetségek sötéttorkú, feneketlen temetôje. Mert veszett és halt meg örökre annyi józan magyar tehetség a magasabb kultúrélet számára, mint amennyi sírkereszt van temetôinkben. S aki ezen segíteni nem akar, az a magyar tehetségek sírásója lett és gazdurának a halált vallja. Célul áll tehát elôttünk: elôkészíteni a falusi és tanyai tehetségeinket, hogy fenntartói, vezetôi legyenek családjuknak. Felismerni és kifejleszteni a magyar tehetséget, hogy az egyházközségének, politikai községének erkölcsi és anyagi érdekvédelmét vállaira vehesse. Kibontakoztatni ifjúságunk képességeit, hogy az, ha egyszer elszakadni kénytelen az ottani rögtôl, gazdasági üzemekben, szövetkezetben, az üzletvilágban is hordozója, vezetô egyénisége legyen a keresztény és nemzeti gondolatnak, s elômozdítsa maga és embertársai javát. A vezetôképzés pápai szándék s ezért minden áldozatot meg kell hoznunk elsôsorban falun és tanyán. S a művelt falu kultúrájához tartozik a derült, örömteljes világnézet is, amely tisztességes keretek között összhangba hozza a test és lélek nemes igényeit s mindegyiknek megadja a magáét. A Legényegylet nem siralomház, de nem is elkomorult, keserű emberek gyűjtôfogháza, akiket munkára osztunk be, de akiknek munkájában nincs sok köszönet, mert nincs abban lélek, derült munkakedv, lendület. Igénye, lelkivilágunknak szükséglete az, hogy a mindennapi gondok közepette felüdüljön a tisztességes szórakozásban. Népünknek és ifjúságának egyenesen szüksége van több örömre. Ezért az egylet zenekart, énekkart, dalárdát alakíthat, mely felkarolja a magyar nótát, éneket, táncot. De gondoskodnunk kell arról, hogy ez az öröm és jókedv az egészséges lélek életnyilvánulása legyen és jelentkezési formájában határozott kultúrszínvonalat érjen el és tartson meg. Ne legyen ez az öröm- és jókedvnyilvánítás idegen országok vagy idegen világnézetek alacsony életstílusának szolgai lemintázása és végigélése. De amikor népünk több öröme, jókedve kerül szóba, elszorul lélegzetünk, ha arra gondolunk, hogy a falvak, tanyák és puszták népének nem sok oka van az életörömre. Száraz kenyér, rongyos ruha, rozoga otthon, gyakran még ez sem, sok-sok könnycsepp nem az életöröm, hanem az elkeseredés szálláscsinálói. De egyáltalán várhatunk-e azoktól áldozatkészséget, komoly igényt a művelôdés iránt, akiknek tömegeit a nélkülözés, kenyérgond tartja karmaiban? Minden kultúra-éhséget elnyom a gyomor éhsége! Ezért állítjuk munkabírásunk és küzdenitudásunk elé harmadik nagy célunkat: c) Életerôs népet! S itt félreérthetetlenül kenyérre, ruhára, biztos otthonra gondolunk. Éspedig a szociális igazságosság nevében. Mit jelent számunkra e társadalomfenntartó alapelv? 1. Rádöbbent a nagy igazságra: minden intézmény és alkotás, mellyel gazdasági és társadalmi rendünk elôhozakodhatik, az emberért van! A dolgozó ember pedig sohasem lehet intézménynek, vagy rendszernek kifosztott, lezüllesztett áldozata! Annál kevésbé egész néptömegek! A helyes egyensúlyi helyzetet, harmonikus együttműködést gazdasági rendszer, termelôtényezôk, társadalmi osztályok között a szociális igazságosság biztosítja. Ennek erejében kívánja agrárnépünk és ifjúsága a szerves, életképes beilleszkedést a társadalmi szervezetbe. 2. Munkája után mindenki beletartozik a dolgozók közösségébe. De ekkor nemcsak kötelességet vállal magára a közösség iránt, hanem jogot is szerez életlehetôségeinek kikövetelésére a közösségtôl, éppen teljesített munkája ellenében; mert a szociális igazságosság a végzett munka anyagi és szellemi ellenértékében való részesedés alapja, az emberi méltósághoz mérten! 3. A fentiekbôl következik, hogy senkinek sincs a javak mennyiségéhez annyi joga, hogy azzal százezrek élethez való jogát komolyan veszélyeztesse. Az élet jogát pedig nemcsak doronggal vagy késsel lehet veszélyeztetni, hanem mindennemű spekulációval, éhbérrel, uzsorával, tisztességtelen versennyel, egészségtelen munkakörnyezettel, túlóráztatással, stb., melyek jelen gazdasági rendünk közismert szörnyszülöttei. Így az élethez való jog felette áll minden magántulajdoni jognak, ha még oly »abszolútnak« van kikiáltva is! A tulajdonnak nemcsak magán, de szociális vonatkozásai is vannak, hirdeti a társadalmi igazságosság; s mindenkinek magántulajdona terhelt a nincstelenek munkaigényével és a munkaképtelenek eltartási kötelezettségével, az élethez való joguk alapján. Ezt jelenti számunkra a szociális igazságosság, amelynek szellemében érdekközösséget vállalunk népünkkel s a milliós tömegű agrárproletáriátussal és teljes mellbôséggel állunk be életkérdéseinek megoldásába. Kerék Mihály, ismert nevű szociálpolitikai írónk által közölt adatok szerint az agrárproletáriátus így tevôdik össze: Mezôgazdasági cselédek 599.622 Birtok és bérletnélküli munkások 955.621 Az 1 kat. holdon aluli birtokkal vagy bérlettel rendelkezô napszámosok 271.767 5 holdon aluli törpebirtokosok 1,093.030 5 holdon aluli kisbérlôk 52.700 Kubikusok (szintén családostul) 27.000 Összesen: 3,000.440 (Magyar Szemle; XXXI. kötet. 1937, 1930-as népszámlálási adat.) Az életerôs népet szolgáló célkitűzésünk útmutatása szerint legsürgetôbb teendô: az agrárproletáriátus számának csökkentése. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha hozzákötjük gyökértelen tömegeinket élethivatásszerűen a föld szolgálatához. Meg kell értenünk a földnek és a népnek, a rögnek és vérnek szoros kapcsolatát! 1. Földönfutó tömegeink megkötése pedig egyrészt a városokba való népáramlás megszorítását jelenti, másrészt viszont kifejezetten telekhez-juttatást, otthonhoz-segítést. Ugyanis a tarthatatlan életlehetôségek következtében állandóan folyik a falvak és tanyák népének hullámzása az egyetlen életreményük, a gyárkémények irányában. Ez a vándormozgalom apasztja a falvak tényleges szaporulatát, munkaerejét, ugyanakkor felduzzasztja a városokét. A falvak és tanyák népének városba tódulásával magyarázható az, hogy agrárnépességünk tényleges szaporulata, ezer lélekre számítva (8,5 ezrelék), kétharmada csak természetes szaporulatának (12,6 ezrelék), mert egyharmadát városba-özönléssel elvesztette. (Magyar Statisztikai Szemle XV. évf. 6. sz., 1920-30 átlagos számítás.) Viszont a városba költözött néprétegünk nagy része nem talált alkalmazást, iletlehetôséget s így csak a sötét perifériák, tömeglakások lakóinak számát növelte s hozzákötötte egész sorsát karitatív intézményekhez, melyek városon szervezettebbek, mint falun. Így a falu hontalan, munkanélküli tömegei városi nyomortanyák lakóivá, karitatív intézmények kitartottjaivá váltak. S bizonytalan sikerű vállalkozás volna e falutól elszakadt és lelkében összeomlott tömeget újra ráállítani a magyar talajra. Ezért inkább annak a rétegnek sorsát kell a kezünkbe vennünk, mely szétesôben van ugyan, de még faluja vagy tanyavilága határát nem hagyta el. Ez veti fel elôttünk az otthonhoz-segítés gondolatát. E hajléktalan agrárproletáriátus jelentôs részét, a helyi adottságoknak megfelelôen, 1-2 holdnyi területhez kell juttatni, ahol mindegyikük belterjes kertgazdálkodásra, baromfitenyésztésre rendezkedhetik be. Legalább tetô legyen e szerencsétlenek feje felett s talpalatnyi kis föld a lábuk alatt, amelyet sajátjuknak mondhatnak, ha már munkás két karjukon kívül egyebük nincs. E megoldással biztosabb életlehetôség nyílik meg számukra s ezenkívül több kedvvel vállalkoznak kívülálló napszámmunkára is. Különben is a belterjesen folytatott kertgazdálkodás -- legalábbis belföldi piaci viszonylatban --, törpe- és kisgazdaságaink jövedelmezôségét nagyban fokozhatja és elsôrangú szerepet vihet e gazdasági egységek életszínvonalának emelésében. Adatokkal igazolható, hogy az intenzív kertgazdálkodás holdankénti termésátlaga nagyobb a szántóföldinél s kedvezô értékesítési lehetôség mellett számottevô pénzjövedelmet jelent. Az otthonhoz-segítésbôl pedig a társadalom minden osztályának ki kell vennie oroszlánrészét. A nagybirtokra vár a feladat, hogy a szükséges területet kihasítsa saját birtoktestébôl; a nagytôke hosszúlejáratú kölcsönnyújtással vállalja a maga áldozatát; az államhatalom pedig biztosítja a juttatott telkek kötött forgalmát. Mert nem vehetjük el tôlük már holnap dobszóval, váltóval, vagy árveréssel azt, amit tegnap nagylelkűen nekik adományoztunk! De meg kell hoznia a maga áldozatát az otthonhoz segített agrárproletáriátusnak is. Ingyenes telekhez-juttatás nincs! Egyformán visszatérít mind a nagybirtoknak, mind a nagytôkének; de e visszatérítés mérvét elsôrendű életszükségleteinek biztosítása után visszamaradt felesleg határozza meg. Semmiféle nyílt vagy titkos szerzôdéses záradékkal nem lehet tôlük elvenni azt, amit jégverés, aszály vagy egyéb csapás számunkra szűkmarkúan meghagyott. 2. Második járható út földnélküli tömegeink számának apasztásánál: a szövetkezeti földbérlés. Lényege: a szövetkezetbe tömörült földbérlôk egységes üzemterv és felsôbb irányítás szerint gazdálkodnak, de a felosztott részterületeiken mégis egyénileg és legjobb tudásuk szerint. E mellett a szorgalmas tagok elôtt megnyílik az út magánvagyon gyűjtésére is. A földbérlô-szövetkezet egyetemleges felelôsségével több biztosítékot jelent a nagybirtok elôtt, mint az egyedül álló kisbérlô; tagjainak pedig a szerzôdés kötésénél kedvezôbb helyzetet biztosít. A földbérlô-szövetkezet elônyös megállapodást érhet el a haszonbéri idôtartamra, bérletbiztosítékra, a haszonbérleti terület maximumára vonatkozóan. Tárgyalhat bérleszállításról elemi csapások esetén; a haszonbérek arányosításának mértékérôl a kigazdálkodható jövedelemhez viszonyítva; az adózás kérdésérôl, a felmondás megállapításáról; örökhaszonbérlet, feleshaszonbérlet módozatairól stb. A földbérlô- szövetkezet biztosítékot nyújthat az iránt is, hogy a bérletnél bizonyos nemzeti és faji szempontok is érvényesüljenek; szakbíróságot kérhet fel vitás gazdasági kérdései eldöntésére; kiépítheti a földbérlô osztály érdekképviseletét s végül kezdeményezheti egy alapos földbérleti törvény megalkotását, ahol e kérdések intézményesen és országos érvénnyel szabályozást nyernek. 3. A helyhezkötés mellett elkerülhetetlen népünk életszínvonalának emelése. Ugyanis a földhöz-juttatás egymagában még nem nyújtja agrártömegeink kérdéseinek megnyugtató megoldását. Viszont az életszínvonal emelésén agrárnépünk fogyasztóképességének fokozása értendô, ami pedig csak gazdasági szervezés útján lehetséges. E szervezésnek ki kell terjeszkednie elsôsorban a munkabérre s ennek megfelelôen a családi bérre is. E nélkül nincs fogyasztóképesség! Nincs kereslet; a termelés pedig céltalanul fokozódik; mert egyfelôl a túltermelt javak mennyisége, másfelôl nélkülözô tömegek állnak egymással szemben. Életszínvonalról pedig szó sem lehet! A munkabér és családi bér rendezése a béruzsora letörését jelenti; 1-1,50 P-ôs napszám megélhetéséhez kevés, éhenhaláshoz sok. Pár hónapig tartó magasabb napszámbér esetén viszont még nem nézhetünk nyugodtan a zord tél elébe! Ezért biztosítani kell -- lehetôleg törvényhozás útján -- országosan a tisztességes munkabért. Állandóan alkalmazott családos cselédeknek, napszámosoknak pedig a családtagok számának megfelelôen családi pótlék vagy kiegészítés biztosítandó s mindenképpen meg kell akadályozni azt a visszaélést, hogy családos munkásoknak -- éppen a nagyobb családi bér miatt -- felmondhassanak. De szervezni kell a munkapiacot is! Ezt ma a munkáskezek, emberi erôk túltengô, mohó kínálata jellemzi. S az egymás közti árlejtô verseny, a kényszerszülte tisztességtelen kínálat pedig kizárja azt, hogy földmunkásrétegeink a bérek kialakulására befolyást gyakorolhassanak. Ezenkívül szerveznünk kell a munkaidôt is. Nem 8 órás munkaidôre gondolunk, mert ez mezôgazdasági abszurdum volna. De a 15-18 órás munkaidô, amelyet a munkaadó párpengôs napszámbér mellett egész természetesnek talál és megkíván, mégiscsak sok és túlteljesítmény dolgozó agrárrétegeinkre nézve. Magasabb szervezési formát jelent továbbá a mezôgazdasági terményeink értékesítésének szövetkezeti rendezése. S itt elsôsorban a nagyipari és nagytôke illetéktelen túlkapásait kell megszüntetnünk. Azokét az üzleti körökét, melyek célzatosan állítják be a földkérdést a közvélemény elôtt, hogy nyerészkedô üzelmeikrôl és módszereikrôl eltereljük a figyelmet. Nyerészkedésüknek biztos alapját pedig mezôgazdaságunk szolgáltatja a maga terményeivel. 1935-ben összkivitelünknek 67,7%-át agrárcikkek képezték; 1936-ban pedig 68% volt mezôgazdaságunk részesedési aránya a kivitelben, ami 344,5 millió P. értéknek felel meg. (Magyar Statisztikai Szemle XV. évf. 2. sz.) De a haszonból vajon mekkora volt mezôgazdaságunk részesedési aránya? S mekkora a nagytôkéé? Igen fontos tehát szövetkezeti hálózatunk kiépítése mind az értékesítés, mind a fogyasztás terén. Viszont ezzel együtt jár mezôgazdaságunk iparosítása. Kis- és középüzemek kiépítése, melyek kizárólag a mezôgazdaság nyersanyagaira támaszkodnak, elsôsorban a belforgalmat bonyolítják le, a belsô piac szükségleteit elégítik ki. De emellett üzemkörükbe vonják az olyan mezôgazdasági nyersanyagok feldolgozását is, amelyek jelenleg külföldi ipartelepekre kerülnek ki feldolgozás céljából, s feldolgozás után pedig hozzánk importálva, azokat méregdrágán kell megfizetnünk. E gazdasági üzemberendezések, valamint egy átfogó szövetkezeti hálózat az értékesítés, fogyasztás terén köti le és foglalkoztatja az agrárproletáriátusnak azt a tömegét, mely a telekhez-segítésbôl s a földbérlô szövetkezetbôl kimaradt. E szerint a földnélküli proletártömeg eltüntetése nem kizárólagos földosztást jelent, mely ma agitációs célokra annyira közkedvelt jelszó, hanem az iparosítás és a szövetkezetek által adott életlehetôségek kihasználását is; jóllehet egy alaposan átgondolt földreformmal kapcsolatos telepítés révén is kívánatos a magyar nép legszélesebb rétegének megerôsítése! Rendezést kíván továbbá egész agrárnépességünk társadalombiztosításának kérdéstömege, mind balesetbôl, mind pedig aggkori gyengeségbôl származó munkaképtelenség eseteiben. E kérdés megoldásánál közel 6 milliós tömeg legfontosabb ügye forog szóban. 4. Szövetkezés, mezôgazdasági iparosítás, üzemszervezkedés, társadalombiztosítás egyengeti a fejlôdés útját agrárnépünk érdekképviseleti tömörüléséhez, illetve azon túl, a hivatásrendi államhoz. A hivatásrendi állam elsôsorban gazdasági berendezkedés. Magja: az egyfoglalkozást űzôk élethivatásos szervezkedése. A társadalmi rendek kialakulása így természetes folyamat, mert e hivatásrendi csoportosulásnak alapja maga az élet. Lényeges vonása még a hivatásrendiségnek: a gazdasági életnek autonóm irányítása. A hivatásrendi alapon nyugvó államiságunknak egyébként kulturális és szociális jellegét a kereszténység adná; nemzeti jellege magyar; államjogi szervezete (2000-ben) köztársaság; az állampolgárok szervezkedési formája pedig nem párt, hanem a hivatásrend volna! Ezek után még szükségesnek tartjuk megjegyezni azt, hogy az életerôs nép kialakításának szolgálata megadja a komoly együttműködés lehetôségeit társadalmunk protestáns rétegeivel, illetôleg a protestáns ifjúsági szervezetekkel, mert itt olyan szociális és gazdasági célkitűzések megvalósításáról van szó, melyek természetjogilag kívánják elômozdítani agrárnépességünk mindenegyes tagjának javát s éppen e természetjogi keret foghatja össze igazában társadalmunk minden rétegének erôit, felekezeti megosztottságra való tekintet nélkül. d) S végül célunk, eszményképünk: önérzetes magyart! Ezen elsôsorban a helyes és tiszta nemzeti öntudatot értjük, mely komoly, népmentô munkára kötelez minden színes, hazafias szólamáradat helyett. Önérzetes magyarságunk lényege tehát erkölcsi, kulturális és szociális kötelezettségeinek teljesítése a magyar család és a magyar nép iránt. Magyar család, magyar nép nélkül nincs magyar nemzet! Valljuk és hirdetjük, hogy nemzeti létünk sorsa az ezer gondjai között ôrlôdô falvakban és tanyavilágban dôl el. Ellenségei vagyunk minden nemzetköziségnek, mely az egyéniség, a család és a haza eszméit tűzzel-vassal pusztítja s éltetô elemének az osztályharcot vallja. De ellenségei vagyunk a vér és a faj esztelen hódolatának is, mely a túlfűtött nacionalizmus természetrajzából folyik. Boldogulásunkat, jövônket nem a társadalmi osztály, s nem a faj mozgatja és hordozza, hanem a nemzettestbe beépített nép! Valamely nemzethez tartozni pedig nem a vér kérdése, hanem a lelkületé. A vér még senkit sem tett magyarrá; de a sors- és munkaközösség vállalása igen. Aki legjobb tudását, egész munkaerejét, sôt életét is áldozatul hozni kész népi és nemzeti közösségünk érdekeiért, az magyar lett, nemzettag lett idegen származása ellenére is. De aki megfeledkezik sok- sok kötelezettségérôl e népi és nemzeti közösség iránt, az idegen lett, árulója lett e nemzetnek, ha még oly magyar származású is! Önérzetes magyarságunk jelenti továbbá annak a gondolatnak megtestesülését agrárnépünkben és ifjúságában, hogy ô a nemzet gerince, alappillére, mert az ô vállaira nehezedik nemzeti létünk fenntartásának oroszlánrésze, történelmi hivatásunknak betöltése. Agrárnépünk emberanyaga és munkateljesítménye szolgáltatja nemzeti létünk kiapadhatatlan erôforrásait; s ezért gyilkos szándék minden olyan életfelfogás, irányzat, vagy rendszer, mely agrárnépességünk emberanyagát meg nem becsüli, erôtleníti, vagy munkateljesítményeit lelkiismeretlenül kihasználja. S önérzetes magyar végül az, aki élethivatásosan, öntudattal megáll a magyar rögön és nem tartja megalázónak, hogy lehajoljon hozzá, megmunkálja, verejtékével öntözze. Az önérzetes magyar büszke foglalkozására, de nem gôgös! S végül meg kell jegyeznünk, hogy e négyes célkitűzés a Mozgalom munkaterületének puszta megjelölése, felosztása akar lenni, de nem jelenti az egyén erôinek négy irányban való szétforgácsolását. Nem akarunk külön küzdeni egyik célkitűzésért sem a többi mellôzésével, hanem valamennyiért egyszerre és teljes emberi erôvel. Mert egyformán fontos elôttünk a Krisztusibb ember, a műveltebb falu, az életerôs nép és az önérzetes magyar eszményképe. ======================================================================== Szervezkedés építô munkájában I. Szervezési módszerek. A mozgatható agrárifjúsági csoport beszervezési módszerének sikeres megválasztása döntô jelentôségű a szervezkedés sorsára nézve. A kész egylet életképessége elsôsorban a vezetô egyéniségétôl függ, de a kialakuló, kibontakozó egyletszervezés sorsa csaknem kizárólag módszertani kérdés. Tájékozódás az ifjúság felé, a kölcsönös megismerkedés, az elsô találkozás, a kapcsolatok elmélyítése, az egyleti célkitűzéseknek való maradéktalan megnyerés, az adott helyzet több szempontú felmérése, stb., mindmegannyi komoly kérdés, mely szorosan a szervezkedés módszeréhez tartozik. Beszervezési módszerek pedig: a) A tömegmódszer, mely lényege szerint az ifjúságnak egy meghatározott idôpontra, szóbeli vagy írásbeli hirdetés, felhívás, közzététel útján való tömeges összetoborzása, mely alkalommal megismertetjük a mozgalom célkitűzéseit, az egyleti élet fontosságát s egyáltalán az ezzel járó erkölcsi és anyagi elônyöket. Esetleg a lelkesedés hevében az egylet hivatalosan is megalakul. A tömegmódszer »ad hoc« jellegénél fogva inkább a »szalmaláng«- szerű felbuzdulásnak nyújt tág lehetôséget, s kevésbé alkalmas arra, hogy a kollektív egyleti élet jelentôségét átütô erôvel megérttesse. Ennek a módszernek típusos velejárója, hogy a nagyszámú »belépési nyilatkozat« puszta papíradat marad s a várakozáson felüli taglétszám a második találkozásnál már zuhanásszerűen leesik; sôt gyakran minden emberfeletti erôfeszítés ellenére az egylet megszűnik. Mindez egyébként érthetô és természetes következménye az embertôl emberig menô kiképzés hiányának. Így a tömegmódszer, mint primérmódszer, célra nem vezet. Kisegítô módszerként azonban lehet alkalmazni akkor, amikor pl. sejtmódszerrel az ifjúság értékesebb rétegét már megnyertem s velük nagyobb tömeg összevonását vettem tervbe. b) Kartotékmódszer az ifjúság személyadatainak, családi körülményeinek, anyagi helyzetének, stb. felfektetését és nyilvántartását jelenti, s ezen az alapon a kapcsolatoknak külön-külön való kiépítését. E módszer természetébôl folyik, hogy rendkívül körülményes s az elérhetô eredménnyel arányban nem álló utánjárással, munkával jár. Mint kisegítô módszer, ugyancsak a sejtmódszerrel beszervezett ifjúság adatainak felfektetésénél, számításba jöhet. c) Gyakorlatilag leginkább bevált a sejtmódszer. -- Gondoljunk arra, hogy a kommunisták, szocialisták is ezzel a módszerrel hódították el maguknak nemcsak a munkásságot, de az ifjúságot is és ez a módszer lett gyors térhódításuk félemeletes eszköze és magyarázata. Az alábbi fejtegetések során olyan helyet tartunk szem elôtt, ahol egyleti szervezkedésre semmiféle kezdeményezés nem történt. Itt kizárólag a sejtmódszer vezet célra! II. A sejtmódszer lényege. A sejtmódszer lényegéhez tartozik: a) a beszervezés üteme lassú, természetes fejlôdési folyamatnak felel meg. A sejtkiépítésben 4-5-8 legény teljes megnyerése, cselekvésre indítása áll homloktérben, ami viszont csakis állandó, kitartó ráhatással lehetséges. Ellentétben a fent említett tömegmódszerrel, itt nem a tömegnyerés, hanem lélekrôl-lélekre ható begyújtás a fontos; nem gyors térhódítás, hanem a mélyenszántás az irányadó. Számra, terminusra nem törekszem! Az eredményt úgyis meghozza feltétlenül a szívós munka és az idô. Tapasztalati adat: volt olyan hely, ahol a sejtkiépítés munkája félévig is eltartott, míg megtört a jég s kézzelfogható eredmény jelentkezett. Különben is irányadó elv: többet ér 15-20 megbízható, ízig-vérig tag, mint 50-80-100 félember, aki az elsô alkalommal cserbenhagy, vagy szétfut. b) A sejtmódszeres szervezésben lényeges vonás az individuális munka. Kiképzés, foglalkozás az egyéniséghez igazodik. Minden szervezô elôtt vezérszempont: mindenegyes sejttag egyéniségének, képességének felismerése, elbírálása s ennek megfelelô munkakörbe való beállítása. Nem tévesztendô szem elôl, hogy a beszervezés oroszlánrészét a kiképzett sejttagok vállalják és végzik a szervezô felsôbb irányítása szerint. Ez azonban csak akkor vezet biztos sikerre, ha egy-egy sejttag egyéniségének, képességének megfelelô feladatkört, beosztást kapott, s egyénileg kiképzést nyert. Ezért: c) Lényeges vonás még, hogy a sejtben agitátorképzés folyik. Szervezôk, agitátorok képzése pedig mindig alapvetô munka. Ezért bele kell nevelnem minden sejttagba azt a fölényes, öntudatos, biztos szellemet, mely a modern agitátortól elvárható. Számolnom kell azzal, hogy szervezési munkájukban olyan helyen is meg kell fordulniuk, ahová a pap, vagy tanult munkatársa sohasem juthat el. S nekik ott is meg kell állniuk a helyüket és nyerniük kell a keresztény gondolattal. Különben is más hatása van az ifjúság körében ugyanazon igazságnak, ha azt közülük való, hasonló gondolkodású mondja, mintha olyan valaki hirdetné, akinek szerintük ez a kötelessége. Közelebbrôl az agitátorképzés jelenti: 1. az intellektuális kiképzést, átformálást; 2. akarati beállítást, megindítást egy meghatározott cél irányába; 3. s az érzelmi világnak meleg szeretettel való áthangolását a keresztény eszmék iránt. III. A sejt felépítése és belsô élete. A sejt felépítésének és belsô életének megvalósításánál az alábbiakat tartsuk szem elôtt: 1. Elsô lépés 5-10 megbízható legény összevonása. A találkozások lélektanilag úgy legyenek elôkészítve, hogy kedvezô benyomást gyakoroljanak. Közvetlen, elôzékeny szeretet, megértés ügyes-bajos dolgaik iránt, finom pedagógiai érzék célra segít ezen a téren. Tudnom kell, hogy az egyszerű embernek hihetetlen érzéke van a bánásmód iránt. Megérzi, mi jön a szívbôl, mi kényszeredett; mennyi az ôszinteség és mennyi az üres forma. 2. E találkozások alkalmával törekedjem megismerni ôket. Ez csak úgy lehetséges, ha ôk is szóhoz jutnak. Ezért beszéltetem ôket. Csak így bátorodnak neki, csak így melegednek össze. Nagyon fontos, hogy véleményüket fesztelenül, közvetlenül és bizalommal közöljék. Tehát elbeszélgetünk. Meghallgatom ôket, bármilyen tájékozatlanságot is árulnának el. Mert csak így nyerem meg bizalmukat; így ismerem meg képességeiket, igényeiket, jószándékaikat. 3. Megjegyzéseket, esetleg panaszaikat saját terveimhez alkalmazom, céljaimnak megfelelôen módosítom, azért, hogy saját szavaikkal, szájuk íze szerint nyerhessem meg ôket. Tervszerűen viszem a beszélgetést a szervezeti életforma felé. De nem feltétlenül már az elsô találkozásnál. Ahogy az adott helyzet diktálja. Egyáltalán nem szükséges mindent egyszerre letárgyalni. Ilyesmi gyanút ébreszt bennük, vagy hosszúsága miatt unalmas lesz. Lépésrôl-lépésre haladok elôre. 4. A találkozások egy óránál tovább ne tartsanak. S amilyen fontos volt a kedvezô benyomás a fogadásuknál, épen olyan fontos, hogy kedvezô benyomással távozzanak. Ez már teljesen a vezetô leleményességén fordul meg. Egy-egy humoros ötlet, megjegyzés, komikus eset, de fôleg a közvetlen szeretet átsegít a nehézségen. 5. Sohasem váljak el tôlük valami kézzelfogható megállapodás, célkitűzés nélkül. Megállapodásunk a legközelebbi találkozásunk idôpontjában, beszélgetésünk tárgyában. S ha törik, ha szakad, de én ott leszek! A beszélgetés tárgyán ôk is gondolkozhatnak s a nehézségekkel álljanak elô. Aggályaikat legjobb tudomásom szerint és kellô tapintattal eloszlatom. 6. Milyen rendszert kövessek a legényegyleti szervezkedés fontossága ismertetésében? A következô vált be gyakorlatilag: Mit tehet a Legényegylet: a) kulturális, b) szociális, c) valláserkölcsi téren, d) vezetôképzés terén. Természetes, a tudnivalókat esetenként és kellô mértékkel adagolom. a) Kulturális téren hatalmas missziója van az önművelés, valamint a közművelés szolgálatában. Szakműveltséget, általános műveltséget adhat: tanfolyamok, elôadássorozatok rendezése, újságok, folyóiratok járatása, könyvtár felállítása, kultúrestek, színműelôadások rendezése útján. Kialakíthat magából dalárdát, énekkart, zenekart, műkedvelô gárdát, különféle szakosztályokat; kifejlesztheti a nemes sportéletet, általában vezetô szerepet vihet a tisztességes szórakozás terén. Jól vezetett legényegylet rövid idôn belül átformálhatja a falu, illetve tanyavilág kulturális képét. b) S mit adhat szociális téren? Keresztény és nemzeti szemszögbôl ismerteti az égetô szociális és gazdasági kérdéseket. Ebben az irányban teremt közvéleményt a faluban. Állást foglal a családi bér, munkabér, jövedelem-megoszlás kérdésében; szövetkezeti szervezkedést alapozhat meg az értékesítés, anyagbeszerzés, fogyasztás terén; öntudatosítja az agrármunkakör nemzetfenntartó szerepét és élethivatásszerű felfogását. Így lesz a Legényegylet erôs végvár a kommunista szennyáradattal szemben, s így lesz a karitatív jótékonykodáson messzemenôen túl a helyes szociális ismeretek iskolája. c) Mit tehet a Legényegylet valláserkölcsi téren: az otthon, családi élet, házasságkötés, munkahely erkölcsi tisztaságának kihangsúlyozásával, a régi, idejétmúlt felfogás revíziójával, elválások, vadházasságok diszkreditálásával. Vallásos tömegmegmozdulásokat (arató-ünnep, Úrnapja, búzaszentelés stb.) rendezhet; liturgikus misehallgatásokat vezethet be. Az egyéni vallásosság terén ne várjunk máról-holnapra nagy eredményeket. Gondoljunk arra, hogy a gyakori áldozást hosszú lélektani fejlôdésnek kell megelôznie. d) Mit jelent a legényegylet vezetôképzése, összhangban azzal a pápai gondolattal, hogy az egyes társadalmi osztályok vezetôi saját kebelükbôl kerüljenek ki. Az egyleti tagokra ugyanis végsôsorban nemcsak az egylet vezetése vár, hanem ôk lesznek az egyházközség, politikai község, esetleg nagyobb társadalmi közület eljövendô vezetôi is. Így sorsuk jobbrafordulását saját kezükben tartják. Igazi faluvezetô egyéniséget azonban csak akkor nyerünk, ha hozzásegítjük azt a legényt -- az egylet keretei között -- a cselekvô katolikus életszemlélet kialakításához. Ez többirányú tevékenységet jelent. Elôször maradéktalanul és gyökeresen kitörölni azokat a torzvonásokat, amelyek nyomán népi közvéleményünk a katolikus világnézetet valami jámborkodó »vénasszonyoskodással«, erôtlen, életképtelen »béketűréssel« téveszti össze. Ide nyúlik vissza egyik lélektani gyökere az elmélyült vallásosságtól való húzódozásnak, mely legényifjúságunkat és férfinépünket annyira jellemzi. Fel kell nyitni a legények szemét: katolikusnak lenni nem hajlongás, imamormogás, szégyen, hanem cselekvô erô; igazi küldetés embertársaink javára! Egy cseppel sem szalonképesebb a nagynyilvánosság elôtt az, aki Istent mellôz és az erkölcsbe gázol! Egyszer már mosolyogjuk le azt is, aki Isten és kereszténység nélkül akar emberi természetet és emberi sorsot jobbá tenni. Ezenkívül a vezetô számára a katolikus világnézet a keresztény erkölcsi elvek teljes diadalra segítését jelenti! A valláserkölcs nem »magánügy« többé, hanem legfôbb és egyetemes társadalmi érdek; más szóval: közügy! Ez elveknek érvényesülniük kell az élet minden viszonylatában! A vezetôegyéniség lényeges vonása még a műveltség is! Ma a falu erkölcsi és anyagi érdekvédelmét nyugodt lelkiismerettel csak az vegye vállaira, akit a hosszú évek során át megszerzett szak- és általános ismeretek erre képesítenek. Vak nem vezethet világtalant! Ezért a legényegylet kultúrmissziót teljesít akkor, amikor tagjai számára a szak- és általános műveltség iskoláját nyitja meg. A vezetôegyéniség harmadik vonása: a szociális érzék. Tág szemmértékkel feltárni és felmérni minden legény elôtt szomorú szociális és gazdasági kérdéseinket; s megjelölni elôttük a megoldás járható útjait is. Mert ne álljon az élre felelôtlenül az, akinek nincs érzéke a nagy életkérdések iránt. Viszont e kérdések megoldására mindenki hivatott, aki ôszinte megvalósítója a krisztusi munkásszeretetnek és a szociális igazságosságnak. Egyszóval keresztény és nemzeti alapon áll! E három vezetôi tulajdonság birtokában minden legény felbecsülhetetlen nyereség lehet az egylet,, család, egyházközség, politikai község, szövetkezeti vállalkozás vagy más érdekképviselet számára. S az egylet minden vezetésre termett tagja elôtt nyissa meg a lehetôséget díszgyűléseken, kultúrmegmozdulásokon (legénynap, katolikus-nap, sajtónap, stb.) való szereplésre; ne a világi és egyházi vezetôk, méltóságok, hanem elsôsorban ôk maguk adjanak hangot panaszaiknak, terveiknek, érdekvédelmüknek! Ma ez korszerű szervezeti vonás! e) S végül az egyleti szervezkedés anyagilag is jelentôs eredményeket érhet el. 7. Mindmegannyi gondolat, mely külön-külön és részleteiben tárgyalva, alkalmas lehet a szervezkedés beindítására. Az egyik ifjút a kulturális, másikat a szociális eszmék fűtik. De valamelyik gondolat okvetlenül fog. S az elsô sejt alapos átgyúrása után kiadom a jelszót a toborzásra. Nem hallgatom el elôttük, hogy a szervezés munkáját ôk végzik, s feladatuk: megbízható barátaikat az egyleti eszmének megnyerni. Általában az öntevékenység szellemét nevelem beléjük! 8. Ezért munkateret biztosítok minden sejttag számára a szervezkedésre nézve. Az önálló ügyintézés fokozza az önbizalmat, újabb munkára serkent és összeforrasztja az alapsejtet. Tehát megosztom közöttük a szervezés munkáját; felosztom az egész falu területét (alvég- felvég, utcák) s minden területrészre az ügynek már megnyert, képzett sejttagokat állítok. Valóságos csatatervet dolgozok ki velük a szervezkedés menetére nézve s a sejtes megbeszéléseken a végzett munkáról, az elért eredményekrôl beszámoltatom ôket. Az akadályok elhárítását közösen tanácskozom meg velük s az egész sejtkiépítés és szervezkedés munkálataiban törekszem keresztül vinni náluk a munkamegosztás elvét. Eredménytelenség esetén nem csüggedek; mindig találok elfogadható magyarázatot az újabb munkára. Jelszavam legyen: inkább semmi, mint félbehagyott szervezkedés! S nem fukarkodom az elismeréssel, dicsérettel sem. Az okosan és tapintattal alkalmazott elismerés megkétszerezi a munkakedvet. 9. Hatásosan elômozdítja a szervezkedés munkálatait. D. F. (Dolgozó Fiatalság) lapunk, általában kiadványaink megjelenése. Az itt hozott pár fillérnyi áldozat, szinte biztosra vehetô, meghozza méltó gyümölcsét! Magam is világosabban áttekintem a Mozgalom szellemét, célkitűzéseit, módszereit, ha sajtóapparátusa, kiadványai révén szakadatlan kapcsolatban vagyok vele. Sejtes megbeszéléseken is biztosabb a fogásom, sokkal több a mondanivalóm ha elôzôleg a Mozgalom eszméivel töltekezem. Csalhatatlanul biztos befektetés: e megbeszéléseken a sejttagoknak pár példányban kiosztani a D. F. lapot, vagy nagyobb tételben az ifjúság legjavának. Ily módon, ha vékony szálakkal is, de már a Mozgalomhoz fűztem ôket s egy lépéssel közelebb jutottam az alakuláshoz. 10. Alakulásnál, de egyáltalán az egész szervezkedés folyamán felveszem és kiépítem a szálakat a Titkársággal. (Alakuláshoz szükséges dolgok: alapszabályzat, jelvények, zászló, tagigazolvány, stb. megrendelése; sajtótermékek: D. F., Forrás, kiadványsorozatunk járatása; elôadók hívása; színdarabok rendelése, stb.) Átütôbb erejű a Mozgalom, ha magasabb kötelékbe illeszkedik be! Még egy tapasztalati tény: az alakulásnál kimutatott létszámban rövidesen nagyobb visszaesés szokott bekövetkezni. Ez a vezetôt ne aggassza, mert akik megmaradnak, azok az egyletet tűzön-vízen át követni fogják. A Legényegylet, jóllehet célul minden ifjú beszervezését tűzi ki, mégis a jobb érzésűek, az elitek átfogó szervezete lesz. Természetes, téves volna mesterségesen is elit-mozgalomnak felfogni a Legényegyletet, s ennek megfelelôen irányítani a szervezkedést. Tehát óvakodjunk minden túlzott »rostálástól«; ez természetellenes szelekció. A gyengébbeket is nevelni, vezetni kell. Fôleg azokat igazán! Egylethez pedig minden arra érdemes legénynek jussa van! Helyzet az, mint általában minden mozgalomnál, úgy itt is, az ifjúságnak csak egy meghatározott, értékes rétege fogja fel és érti meg a maga teljes egészében a Legényegylet eszmekörét, célkitűzéseit; s erre vár a feladat, hogy terjessze, mozgásba hozza és egy-egy határozott cél irányába cselekvésre bírja a többség tehetetlen tömegét. IV. Vezetôi tanfolyamok a szervezkedés szolgálatában. Említettük, hogy a beszervezés oroszlánmunkáját -- vezetôi irányítás mellett -- a mozgékony sejttagok végzik. Kész nyereség ilyenkor a vezetôk számára, ha a sejttagok közül egynéhányan már vettek részt vezetôi tanfolyamainkon, ahol megismerkedtek Agrárifjúsági Mozgalmunk belsô szellemével, a szervezkedés, valamint egyletvezetés minden apró fogásával. Az ilyen tanfolyamos legények az alapsejt magját alkotják s szinte lehetetlen, hogy ne tudnának eredményt felmutatni még a legnehezebb szervezési terepen is. A 3 és fél napos agrárifjúsági vezetôi tanfolyamok felépítését, munkatervét, anyagának összeállítását kettôs szempont irányítja, éspedig: a) Valláserkölcsi, kulturális, szociális és nemzeti gondolatokkal megtörni a hallgatóság közömbösségét, s ez eszméknek megfelelôen komoly elhatározásokra, önálló cselekvésre, szervezkedésre indítani ôket. Közismert népünk és ifjúságának alacsony színvonalú kulturális helyzete; de fájóak szociális, gazdasági sebei is. S ezért e vezetôi tanfolyamok egy olyan falukultúra körvonalait rajzolják fel a hallgatóság elôtt, mely elsôsorban az agrárifjúság kezdeményezô és továbbépítô munkáján alapszik. Ezenkívül pedig egy olyan cselekvô szociális életszemléletet szándékoznak kialakítani, mely az agrárifjúnak különösen a családhoz, élethivatáshoz, társadalomhoz és nemzethez való viszonyában a határozott állásfoglalást, tennivalókat, kötelezettségeket megjelöli. Így az alulról kiinduló szervezkedés módjait és útjait is. De mert minden állásfoglalás, vagy kulturális, szociális misszió-munka valláserkölcsi alapvetés hiányában nélkülözi a biztos, szilárd fundamentumot, ezért a tanfolyam a hallgatóság lelke elôtt feltárja az örök, végsô igazságok felé vezetô utakat és természetfeletti síkra is fel akarja emelni a szociális, kulturális érdekeiért küzdô embert. Így minden egyes tanfolyam lelkigyakorlatos jellegű. b) Másik szempont a tanfolyam felépítésében, hogy az az eleven, egész életre szóló élmény lenyűgözô hatásával fogja meg és nyerje meg a hallgatóság lelkét. Célra segít ezen a téren a más, tanfolyamos környezet; közös misehallgatás, közös énekkel; tervszerűen összeállított napirend, melyben komoly és vidám programpontok váltakoznak; az állandó együttlét velük; személyes beszélgetés, tanácsadás, eligazítás; érdeklôdés ügyes-bajos dolgaik iránt; s talán elsôsorban a megértô, baráti szeretet. c) E szempontoknak megfelelôek a tanfolyamos módszerek is. Minden elôadást 5-10 perces vitamegbeszélés követ, s ez alkalommal feladott kérdésekre a hallgatóság számol be az elôadott anyag lényeges pontjairól. Itt kerül sorra egy-egy homályos kérdés tisztázása és itt van mód önálló cselekvésre, bátor fellépésre is. De az önállóság, férfias kiállás igazi próbaköve mégis csak a mintagyűlés. Rövid beszámoló-elôadással, szavazattal, zene- vagy énekszámmal, stb. maguk a legények lépnek fel az ez alkalomra meghívott vendékek elôtt. Mindmegannyi alkalom, hogy az agrárifjúság saját értékének, erejének tudatára ébredjen és sorsának irányítását, rendezését kezébe vegye. De egyben itt a magyarázata is a tanfolyamos legénysereg apostoli elszántságának, kitartó munkabírásának és missziós lelkületének. V. Sejtmódszer a taglétszám emelésénél. A sejtmódszer, amellett, hogy biztosan célra vezet a szervezkedés munkájában, még nagyszerűen felhasználható a kész egylet taglétszámának emelésénél is. Minden egyleti tömörülés sajátos természete, hogy taghullámzást mutat; öreg tagok távoznak, új tagok jönnek. Ezt a folyamatot azonban nem szabad saját törvényeire bíznunk, annál is inkább, mert tervszerű munkával e taghullámzást kedvezôen befolyásolhatjuk. Ugyanis nem helyezkedhetünk arra a kényelmes álláspontra, hogy az ismétlôiskolákból kiszakadt legények tetszésére bízzuk az egyletbe való belépést. Ezzel az egylet, de az egész Mozgalom is, sokat veszítene rugalmasságából, életrevalóságából, mert az ifjúság jelentékeny részétôl elesnék s így eltérve attól a céltól is, hogy lassú, szívós munkával a falu minden valamirevaló legényét eszméinek megnyerje. Ifjúságunkra még mindig jellemzô, az önálló kezdeményezés hiánya! Önszántukból csak a legjobbak lépnek be az egyletbe, a többinek biztatás, bemelegítô kell! Egyszóval: ne csak a legények keressék fel az egyletet, hanem az egylet is keresse fel a kívülálló legényeket. A sejtmódszer itt is segít! A szervezô munkára legrátermettebb tagok kezükbe veszik az iskolából kikerült ifjúsági anyag beszervezését. Meghatározott idôben és helyen összehozzák megbeszélésre az elsô alapsejtet; a sejttagok elôtt ismertetik a Mozgalom célkitűzéseit, szükségét, nemkülönben a helyi egylet eredményes működését, stb. Az új sejttagok is beállítandók a szervezkedés munkálataiba, csak úgy, mintha egylet nem is volna s egészen új kezdeményezésrôl volna szó. A sejtes szervezkedés addig tart, amíg jelentékeny létszámot érünk el (15-30 fô) s a sejttagok az egyleti életre alkalmasnak látszanak; ekkor bekapcsolandók az egylet rendes menetébe s felveendôk a próbaidôs tagok sorába. Ezzel az eljárással biztos irányt szabhatunk az iskolából kikerült ifjúsági anyag sorsának! ======================================================================== A szervezkedés gátlásai 1. Helyi adottságok a szervezkedés területén. A sejtmódszeres szervezkedés, célravezetô voltának és gyakorlati beváltságának ellenére, még nem jelent feltétlenül sikert az egylet alakítása terén. A módszer pontos ismerete és körültekintô realizálása mellett is kívül álló, gátló tényezôk közrehatása miatt fennakadhat a szervezkedés. Ugyanis a falu, vagy tanyaközpont közösségében számolnunk kell olyan adottságokkal, melyek a szervezkedés sikeres kimenetelét befolyásolják, esetleg teljesen meg is hiúsítják, a már megalakult Legényegyletet pedig normális életműködésben akadályozhatják. Mert feltétlenül megszabja a szervezkedés irányát pl. az a mondhatni, csaknem mindenütt fennálló helyzet, mely az ifjúság foglalkozásának különbözôségében jelentkezik, s amelynek azután gyakorlatban beállhat az a szomorú következménye, hogy a más foglalkozású ifjakat egy egylet keretében összefogni szinte a lehetetlenséggel határos. S ugyancsak kemény próbára teszi a szervezôi képességet és ügyességet az a másik és szintén meglehetôsen gyakori körülmény, hogy az egylet jómódú és nincstelen, szegény sorsú legényekbôl verbuválódnék, már pedig e két ellentétes anyagi helyzetű ifjúság összevonása éppen a köztük ôsidô óta fennálló társadalmi válaszfal miatt gyakorta eredménytelen vállalkozásnak látszik. Ugyancsak változó szituációkat idézhet elô a szervezkedésben az is, hogy a falu, vagy tanyaközpont összetétele felekezetileg megoszlott; ha pedig a faluban, vagy tanyaközpontban más célú egyesület már van, ha mindjárt puszta papíradat is a léte és működése, legtöbb esetben szembehelyezkedik minden új egyletalakítási kísérlettel, mert abban csak az ifjúság erôinek megbontását látja. S végül külön sajátos területet jelent szervezkedésünk számára a nemzetiség ifjúsági anyag is, amely alkotmánybiztosította szabad nyelvhasználati és szervezkedési joggal a magyar állam kötelékében él. A fentiek elôrebocsátása után a következôkben összegezhetjük a szervezkedés gátló tényezôit: a) foglalkozás szerinti heterogén ifjúsági anyag; b) heterogén vagyoni megosztódás; c) heterogén vallásfelekezeti összetétel; d) más célú egyletek hatása; e) nemzetiségi területek sajátos helyzete. a) Az elsô komoly és leggyakoribb akadály, mely a szervezô elé tornyosodik: az agrárifjúság mellett vannak kisiparosok, vagy gyári munkások is és eltérô foglalkozási összetételükben jelentkezô nehézség esetleg még a kölcsönös megvetés társadalmi válaszfalával is komplikálódhatik. Következô módszerek az akadály elhárításánál: 1. A beszervezést azzal a réteggel kell kezdeni, amely majoritásban van. Természetesen, a szervezkedés nem lehet teljesen kizárólagos s 8-10 másfoglalkozású tag még minden különösebb veszély nélkül felszívódhatik, elenyészhetik a többségben. Kétségtelenül itt vár a vezetôre a legkényesebb feladat: egyénileg kell összehoznia a más munka- és gondolatkörű legényeket. Elôsegíti a megoldást még az is, ha mind a szervezésben, mind az egylet vezetésében egyenlô elbánást tanúsítunk a legényekkel szemben, foglalkozásukra, képzettségükre való tekintet nélkül; s ha az ifjúsági tisztikarban, lehetôleg arányszámának megfelelôen, a minoritás is képviselethez jut. 2. Megváltozik azonban a helyzet, ha a minoritás 15-20 fôbôl álló létszámot meghaladja. Ez esetben mindenképen azon legyünk, hogy két párhuzamos egyletet építsünk ki, a megosztott foglalkozásnak megfelelôen, közös célkitűzéssel, külön szervezetben az alapszabállyal. E megoldás kétségtelenül több munkával jár, de elônye elvitathatatlan. Elsôsorban felkarolja, megköti az ifjúságnak azt az improduktív, tétlenségben élô részét, mely lélektani gátlást érzett eddig egy olyan egyletbe belépni, ahol más foglalkozású egyének vannak. Másik elôny, hogy a két egylet között nemes verseny és kooperáció is alakulhat ki; s végül a vezetônek is könnyebb a dolga a válaszfalak lebontásánál, mert így, szervezetben több eredménnyel hozhatja egymáshoz közelebb azokat, akiket egyénileg összeforrasztania nem sikerült. b) A legényegyleti szervezkedés, s a késôbbi egyletvezetés is kemény próbára van téve az ifjúság eltérô anyagi helyzete miatt. A Legényegylet nem lehet a jómódúak kizárólagos mentsvára, de nem lehet csak nincstelenek találkozóhelye sem! A Legényegylet mindenkié; vagyonos legényé éppúgy, mint a földmunkás proletáré. De egyiké sem külön-külön! Ezt az elirányító elvet meg kell szívlelnie a vezetônek és a tagok elôtt ismertetnie, vállalnia is kell! Eloszlathatja az itt jelentkezô akadályt, ha: 1. Már a szervezés, de még inkább a vezetés során gyakran hallják a tagok, hogy a vagyoni helyzet miatt táplált kölcsönös ellenszenv keresztényellenes! 2. De nemzetellenes is, mert szétbontja az ifjúság erôit és képtelenné tesz a nagy, nemzeti célok szolgálására és megvalósítására. 3. Legényegylet-ellenes; az egylet, mint erkölcsi, kulturális és szociális tényezô, minden tagjának, sôt azontúl az egész falunak, szellemi és anyagi javát akarja szolgálni, anélkül, hogy befolyásoltatná magát tagjai vagyon helyzetétôl. 4. A vezetô egyformán szeretettel fogadja és kezelje a szegény és jómódú tagot. Vegye igénybe a szegények szolgálatát is, adjon nekik is szerepkört, hallgassa meg az ô véleményüket is, az ifjúsági tisztikarba pedig jelöljön közülük. Sôt, ha az adott helyzet úgy kívánja, megkülönböztetett és nagyobb szeretettel kezelje a szegény sorsút, tekintve annak érzékenyebb lelkületét. Az egylet, haza és Egyház egyformán vár és számít mind a szegény, mind a jómódú fia erejére, áldozatkészségére! c) Heterogén felekezeti adottság esetén legkönnyebben szemet szúr a Legényegylet katolikus jellege. A leggyakrabban felhozott ellenvetés így hangzik: a katolikus jelzô kizárólagossá teszi a Mozgalmat és felekezetieskedésre ad okot. Elválasztja egymástól és esetleg szembe is állítja egymással a katolikus és protestáns magyart, tehát kikezdi a nemzeti egységet. 1. A katolikus megkülönböztetésen azt értjük, hogy az ifjúság nevelésében a katolikus valláserkölcsi szempontokat vesszük alapul. Ehhez a törvényben biztosított vallásszabadságunk és többségünk folytán minden jogunk megvan, anélkül, hogy vallásszabadságunk gyakorlata és erkölcsi nevelésünk módszere bárkinek más valláserkölcsi meggyôzôdését sértené. 2. Világnézeti különbség akkor is meg lesz minden igaz katolikus magyar és hithű protestáns magyar között, ha olyan egyletbe tömörítenénk is össze ôket, melynek címében nincs egyetlen vallásfelekezetre utaló distinkció sem. Aki pedig a katolikus erkölcsi felfogás gyakorlati megvallásában a nemzeti egység megbontását látja, az rosszindulatúan ferdít, sôt rágalmaz. 3. Ami a Legényegylet kizárólagosságát illeti, egyáltalán nem zárkózik el az elôl, hogy az egyletnek protestáns rendes tagjai legyenek; legfeljebb az ifjúsági tisztségeket tartja fenn katolikus tagjainak. 4. S az elôl sem zárkózik el, hogy szociális, gazdasági téren együtt dolgozzék protestáns egyletekkel, azonban a Legényegylet a tagok valláserkölcsi nevelést saját hatáskörébe kívánja utalni, amint megérti és tiszteletben tartja a protestáns egyletek részérôl felállított hasonló természetű kikötést. d) Már működô egyletek sajátos célkitűzése, féltékenysége is gáncsot vethet a legényegyleti szervezkedés elé. S ha a szervezkedés sikerrel is végzôdnék, ebben az esetben is szinte elkerülhetetlen a nézeteltérés. 1. Elsô, amit leszögezhetünk, a Legényegylet nem szándékozik egyetlen keresztény, valláserkölcsi szempontból kifogástalan egylet tagjait se meghódítani, sôt, ahol ilyen már volna, vegye át az a Legényegylet feladatkörét (címének, alapszabályzatának megváltoztatása nélkül) és ebben a minôségben is nyitva áll elôtte a Központhoz való csatlakozás útja, amellyel az egységes katolikus ifjúsági front kialakulását, s munkájának eredményességét nagyban elômozdítja. 2. Az Egyház erkölcsi rendszerének fedezete mellett a Legényegylet nem tűrheti el azt sem, hogy az ifjúság erkölcsi és kulturális célú beszervezését más egylet (Levente, Move) bármilyen jogcímen is magának kisajátítsa. Az Egyháznak minden joga megvan ahhoz, hogy az ifjúságot szervezetileg is nevelje, vezesse, érdekeit szolgáló kulturális és szociális intézményekhez juttassa, az állammal teljes együttműködésben. E jog alapján az Egyház mindig tiltakozott és tiltakozni is fog az ifjúsági szervezkedésre vonatkozóan minden kizárólagos államtotalitás ellen, mert abban a legszemélyesebb szabadságjogok kiforgatását látja. A Legényegylet minden olyan szervezettel, mely fegyelmezô, nemzeti-nevelô célú, legteljesebb összhangban kíván maradni, függetlenségének bármily vonatkozású feladása nélkül. S létalapot a szervezkedéshez onnan veszi, hogy a nevelô és fegyelmezô célkitűzéseken kívül erkölcsi, kulturális, szociális szempontok alapján is szükségesnek tartja összefogni az ifjúság értékes erôit. 3. S vissza kell utasítania mind a szervezkedés, mind a normális egyleti élet folyamán minden olyan külsô beavatkozást, mely az egylet életének pártpolitikai színezetet kíván adni, s így az ifjúságot pártpolitikai célok szolgálatába szegôdtetné. Alapelv ugyanis, hogy a Legényegylet pártpolitikától távol tartja magát, mert ez sajátos célkitűzéseinek szolgálatában -- megbontván erôit -- gátolja. Természetes azonban, hogy ez elvben kimondott és gyakorlatilag is megvalósítandó negatív magatartás a politikai pártokkal szemben nem jelenti azt, hogy az Agrárifjúsági Mozgalom, (így a Legényegylet is!) tagjainak politikai elôkészítésérôl lemondana. A Mozgalom s vele minden Legényegylet kultúrpolitikával, szociálpolitikával, gazdasági politikával igenis foglalkozik, céljainak megfelelô keresztény, nemzeti és népi síkon. De ez még nem pártcélok szolgálata! Végül is megkell nyugtatnunk lelkiismeretünket az iránt, hogy agrárifjúságunk, mely nemzetfenntartó elem, az egyleti életben megszerezvén a szükséges politikai iskolázottságot, az urnák elôtt tudni fogja kötelességét Egyházával, hazájával és saját társadalmi rendjével szemben. e) Sajátosan színezôdik a szervezkedés menete, módszere nemzetiségi területen; sôt, a nyelvi nehézség miatt egészen fenn is akadhat. Márpedig Mozgalmunk elôtt mindenképpen megnyitandó az út itt is, mert célkitűzéseink magasabb erkölcsi, kulturális és szociális életkeretet kívánnak nyújtani egész agrárnépünk számára, nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül. 1. Ahol vegyesen vannak magyarok és más nemzetiségek, ott az ifjúsági anyag -- a lehetôségekhez mérten -- egy egylet kebelében vonandó össze, szabad nyelvhasználattal. Az esetleges társadalmi válaszfal céltudatos, tervszerű munkával feltétlenül lebontandó köztük és sohasem szűnhetünk meg hangoztatni elôttük, hogy eltérô nyelvük s szokásaik ellenére is egy azon kenyéradó hazának gyermekei. Ez az egyéni összeforrasztás legyen minden egyházi és világi vezetô elôtt az elsôdleges cél! Ha pedig az egyéni összeforrasztás mellett sokkal célravezetôbbnek látszanék a szervezeti egymásmellé-állítás, úgy - - megfelelô létszám fennforgása esetén (20-30 fô), -- külön-külön egyletbe szervezendôk a nemzetiségek. A heterogén nemzetiségű ifjúsági anyagnak e párhuzamos szervezeti összefogása a legteljesebb nyelvhasználat, sajátos népi szokások, hagyományok kiélése mellett lehetôvé teszi az egyazon mozgalmi célkitűzések, eszmék érvényesülését is. A magyar sorsközösség tudatosítását pedig így külön-külön álló kis csoportokban dolgozzuk. Gyakorlatilag biztos sikert jelent D. F.-lapunk, mindennemű kiadványunk rendes gyűléseken való tervszerű ismertetése; az eltérô nemzetiségi szokásoknak, hagyományoknak egyleti élet útján való kölcsönös megbecsültetése és tiszteletben tartása; az egylet külsô élettevékenységében, megmozdulásaiban való egyenlô részvétel; az ifjúsági tisztikarnak arányos és igazságos összetétele, megfelelôen a nemzetiségi megosztottságnak, stb. Mindmegannyi járható út a vezetô számára! 2. Ahol egy nemzetiségű (de nem magyar) ifjúság van, ott anyanyelvükön ismertetendôk Mozgalmunk célkitűzései és sajtókiadványai, -- ha egyébként a magyar nyelven való közlés teljesen illuzórikus volna. -- Természetes, Titkárságunk nem rendezkedhetik be arra -- anyagi fedezet hiányában --, hogy a nemzetiségi nyelvnek megfelelô sajtóapparátussal dolgozzék, s nyilvánvaló, hogy az átfordítás minden vezetô számára csak munkatöbbletet jelent. De az a munkatöbblet még nem olyan akadály, amely miatt minden szervezeti kezdeményezést már csírájában befulladni engednénk! Ezerszer inkább ez a munkatöbblet, mint az olyan politikai élű zugszervezkedés, mely a fajszenvedély felszításával nemzetiségi ifjúságunkat idegen államcélok szolgálatába állítaná és hazája alaptörvényeivel fordítaná szembe. 3. Így minden nemzetiségi területen működô egyházi és világi vezetônek Mozgalmunkkal kapcsolatos feladata kettôs irányú: a) Pozitíve: bevezetni és meggyökereztetni Agrárifjúsági Mozgalmunkat, mert ez keresztény és nemzeti szellemű vezetésénél fogva egyetlen biztosítéka a szentistváni állameszmének, mely a legszemélyesebb alapjogok tiszteletben tartása mellett egységes és átfogó államköteléket jelent minden nemzetiség számára. Minden más felfogás államszuverenitásunkat kockáztatja, ami voltaképpen lassú és csendes honárulást jelent! b) Negatíve: ellenôrizni, leleplezni és leállítani minden olyan agitációt, mely a szabad nyelvhasználati és szervezkedési alapjogok hangoztatása mellett voltaképpen a magyar államhoz való alattvalói hűséget kezdik ki s idegen államhatalomhoz való tartozandóság lelki kapcsolatait készíti elô. Ez burkolt hűtlenség, felkelés szervezése -- rendszerint idegen pénzen -- a magyar alkotmány ellen! -- Minden nyelvhasználati és tömörülési szabadságot megértünk, mert ezek legszemélyesebb alapjogok, de az olyan nemzetiségi szabadságot, mely területi, fenségjogi, szuverenitásbeli szabadságot akar, soha! Elvégre nem lehetünk sem népünk, sem hazánk sírásói, s ezeréves alkotmányunk árulói! II. Társadalmi elôítéletek gátló hatása. A fenti helyi adottságok akadályain kívül vannak olyan szervezkedési nehézségek is, amelyek a közvéleményben egy-egy elôítélet formájában jelentkeznek. Ezek szintén alkalmasak arra, hogy a legényegyleti szervezkedést már csírájában elfojtsák s a vállalkozók szervezkedési kedvét végleg lehűtsék. Vegyük sorra e balvéleményeket s azok elhárítását. 1. A magyar nép és népi ifjúság egyleti szervezeti, közösségi életre nem alkalmas! Nincs kollektív érzéke! Inkább önzô, individualista! Ha e társadalmi elôítéletnek igaza van, akkor az agrárifjúsági szervezkedés hiábavaló erôlködés, mert a Mozgalomhoz legszükségesebb alapot, a szervezeti, közösségi életforma iránt való érzéket sohasem találja meg a beszervezendô ifjúsági anyagban. Csakhogy e társadalmi elôítéletnek nincs igaza! Mert: a) Általános tétel: minden ember lelke legmélyén önzô vonásai mellett kollektív hajlamú is! Az egymásrautaltság felismerése és elkerülhetetlen volta, az ezzel járó munkaközösség, szövetkezés, érdekszervezkedés, stb. mind amellett bizonyít, hogy az egyéniségnek éppen olyan velejárója és integráns része e kollektív hajlam, mint az individuális jelleg. Az egyén egyszerre individualista és kollektív. S ha ez általános szabály, úgy mi okon képezne népünk és ifjúsága kivételt? b) De egyébként meggyôz bennünket ifjúságunk kollektív érzékérôl az eddig szerzett tapasztalat is. Ahol eddig világosan és kívánatos, közérdeklôdést keltô módon ismertették a legények elôtt a Legényegylet célkitűzéseit s ügyesen adták meg a gyújtószikrát a szervezkedés megindításához, ott az eredmény sem maradt el. A legények, amellett, hogy maguk végezték el a beszervezés munkáját vezetôi irányítás segítségével, folytatják, fenntartják és felvirágoztatják az egyleti, közösségi életet. Vállalják a kollektív élettel járó áldozathozatalt is. Ezt bizonyítja több egylet szakosztályainak (hitbuzgalmi, kulturális, szociális szakosztályok) különféle és meglepô propaganda-munkája. Saját kezdeményezéssel bejárják és megszervezik a környezô tanyavilág fiatalságát, propaganda-elôadásokat tartanak s nemcsak egyénileg tudnak áldozatot hozni, hanem van arra is példa, hogy vendégszereplô színműelôadásuk bevételérôl az alakuló Legényegylet javára lemondanak. -- Hol itt a kollektív érzék hiánya? -- Igenis, vállalni tudják a kollektív élettel járó kötelességet s örülni tudnak az ezzel járó erkölcsi és anyagi sikernek. c) Ami mégis egyesek elôtt a kollektív érzék hiányának tűnik fel, az semmi más, mint hagyományos óvatossága népünknek és népi ifjúságunknak minden új szervezkedéssel, mozgalommal szemben. Gondoljunk arra, hogy hányszor és hányan csapták be s okoztak neki anyagi veszteséget! Érthetô a tartózkodása! De visszaállítható a nép bizalma és saját erejének tudatára lehet ébreszteni egy egészséges, kifejezetten keresztény szervezkedéssel, amilyen az Agrárifjúsági Mozgalmunk. Túlóvatosságát magyarázza az is, hogy körülötte minden szervezve, kollektíve jelentkezik. A biztosítási ügynöktôl kezdve, aki egy szervezett vállalat képviselôje, a végrehajtóig, aki az államhatalom nem nagyon közkedvelt exponense, minden egységes, kollektív szervezet elôtte. S hányszor kellett szomorúan tapasztalni, hogy társadalmi szervezkedését éppen e gazdasági és közigazgatási kollektív szervezetek hiúsították meg?! S e sokágú, óriási szervezetgyűrűben ô, a legnagyobb emberanyag, nincs szervezve, ennél fogva erkölcsileg és anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van. Itt van éppen egyik fontos hivatása a Legényegyletnek! Megszervezni népünket és ifjúságát erkölcsileg, anyagilag egyaránt s ezzel méltó helyet biztosítani számára a társadalmi osztályok között, megszüntetve minden anyagi kiszolgáltatottságot! Itt nyomul elôtérbe az agrárifjúsági szervezkedés nagy távlata és népünkre sorsdöntô jelentôsége! d) S végsôsorban népünk kollektív érzékének hiányáról szóló mese úgy is felfogható, mint egyes társadalmi körök tendenciózus híresztelése, melyeknek nagyon is érdekükben áll, hogy népünk és ifjúsága szervezetlen állapotában tovább is megmaradjon. Világos, hogy agrárifjúsági szervezkedésünk a népi ifjúság erôit anyagi érdekeinek védelme céljából is összevonni törekszik; ami viszont teljesen összeegyeztethetetlen minden idegen szellemű nagyvállalkozás érdekköreivel, mely eddig jövedelmének egyik forrását éppen népünk szervezetlensége folytán tudta magának biztosítani. Újabb motívum a legényegyleti szervezkedésre! Összegzésül ennyit: népünknek, népi ifjúságunknak van közösségi érzéke, legfeljebb annyi mondható róla, hogy -- sokszor és sokat ráfizetvén, -- nem tartja érdemesnek a szervezkedést! De ami kizárólag szellemi és anyagi érdekeit szolgálja, a legnagyobb megbecsülésre és felkarolásra tarthat számot népünk részérôl. Így a Legényegylet is! S ez az elôítélet csak arra jó, hogy egyesek megszokott kényelmüket s lustaságukat leplezzék! 2. Második társadalmi elôítélet hasonló az elôbbihez és így hangzik: a magyar ember nem szociális! Nincs szociális fogékonysága, szemlélete, állásfoglalása! Ha ez igaz, úgy mozgalmunknak felesleges minden szociális célkitűzése, erre való elôkészítô és ránevelô munkája. Ebbôl folyik egyúttal az is, hogy fel kell adnia minden szociális eszmét, ami nélkül viszont igen-igen csonka volna a Mozgalom! Csakhogy ez az állítás sem különb az elôbbinél! Mert: a) Általánosságban itt is áll a tétel: az ember természete, így a magyaré is, szociális. Társadalmon kívüli ember a mesék birodalmába utalandó! S a társas élet sem szerzôdéses megállapodás, sem történeti fejlôdés eredménye, hanem az egyéniségbe beleteremtett alaphajlam következménye. Ez elméletileg egyébként közelebbi bizonyításra nem szorul. b) A tapasztalat itt is a fenti balvélemény ellenkezôjérôl gyôz meg. Annyi igaz, hogy népünknek nincs széleskörű szociológiai, gazdasági alapismerete, így állásfoglalása is meglehetôsen következetlen. De annál inkább érzi nyomorult szociális helyzetét és gazdasági lerongyolódását. Ha világosan nem is tudja a társas élet ezer szálait kibogozni, s válságos helyzetét definíciókkal megfogalmazni, nagyon jól tudja, hogy a dolgok valahol nem mennek egészen a maguk rendjén. A súlyos gazdasági nyomást érzi a mellén és küzd is ellene. Otthontalansága, munka kiuzsorázása, eladósodása, terményeinek értéktelensége az elkeseredés legmélyebb örvényébe taszítja és a legszomorúbb társadalmi életfelfogást alakítja ki benne. c) Ha pedig nincs egységes, világos és egészséges társadalmi szemlélete, ez nem azt jelenti, hogy ezután is meglehet nélküle, hanem azt, hogy rá kell nevelni a keresztény, tiszta társadalmi felfogásra! Itt ütközik ki ismét a Mozgalmunk népmentô vállalkozása. Keresztény társadalmi életfelfogásra akarja nevelni népi ifjúságunkat! A pápai körlevelek útmutatása nyomán. Nem azon akad fenn, hogy van-e szociális érzéke, világnézete a magyar legénynek, hanem azon, hogy legtöbbjének nincs biztos kenyere, anyagi megalapozottsága a családi életre; nincs jövôje! Ez pedig nem maradhat változatlan, állandósult helyzet. Ezért mozgalmunk az egész társadalmi rend szerves fejlôdésnek megfelelô átalakítását kezdeményezi és munkálja a legények által. Tehát a fenti balvélemény kedvéért nem szabad szögre akasztani a legényegyleti mozgalmat. Bárhonnan jönne is ez az ellenvetés, azonnal parírozni kell. S az egész legényegyleti szervezkedést úgy kell megindítani, beállítani s alakulás után az egyletet vezetni, hogy e szociális célkitűzések a tagok közkincsévé legyenek s lassan- lassan valósuljanak! Népünk anyagi megerôsödését éppen azzal szolgálhatjuk legbiztosabban, ha a Mozgalom által hirdetett megoldási módozatokat (szövetkezet, földbérlô, értékesítô, fogyasztó; telekhez-segítés, hivatásszervezet stb.) a köztudatban átvisszük. 3. Gyakran találkozhatunk a harmadik társadalmi elôítélettel is: minden jó úgy, ahogy van s úgysem a mi feladatunk a dolgok rendjén változtatni. Ennek megfelelôen Agrárifjúsági Mozgalmunk is sokkal helyesebben teszi, ha a kötelékébe tartozó egyleteket a jelenlegi gazdasági és társadalmi adottságok törvényszerűségének felismerésére vezeti rá, ahelyett, hogy bizonyos rendszerváltozás gondolatával foglalkoznék. Ha a változás már mindenképpen elkerülhetetlen, úgyis meghozzák ezt egyrészt a gazdasági rendünk belsô törvényei, másrészt pedig azok, akik erre állásuknál és felkészültségüknél fogva hivatva vannak. Mindezek ellenére agrárifjúsági szervezkedésünk vallja és hirdeti, hogy a jelenlegi gazdasági berendezkedésünk rossz, mert: a) Nem érvényesül a szociális igazságosság szelleme az anyagi javak elosztásában. Ugyanis a szociális életközösség nélkülözhetetlen alapelve, kettôs vonatkozásban esik sérelem. Éspedig: egyrészt egyesek (pár tízezer ember) aránytalanul többet igényelnek és kapnak végzett munkájuk ellenében, mint amennyi a szociális igazságosság szerint egyáltalán megilleti ôket, másrészt mások viszont (a dolgozó milliók zöme) aránytalanul kevesebbet kapnak gyakran emberfeletti munkájuk után, mint amennyi a szociális igazságosság szerint feltétlenül kijár nekik. ez a gyakorlatban filléres órabérek és terményárak formájában, valamint minimális munkás és milliós nagytôkés évi jövedelem ellentéteiben realizálódik. b) Hiányzik gazdasági rendünkbôl a termelôtényezôk paritása. Ennek következménye, hogy a nagytôke és a vállalkozás a maga túlzásba vitt nyereségeivel elüti tisztességes hasznától az ipari, gyáripari és a földmunkát egyaránt. Rend és harmonikus munkaközösség csakis e termelôtényezôk egyensúlyba helyezésétôl és kölcsönös tiszteletben tartásától várható. c) E kapitalista gazdasági rend vezérszólama: a korlátlan önzés és nyereségvágy, mely kipellengérezi és teljesen meghiúsítja a keresztény szeretet és szolidarizmus érvényesülését. Agrárifjúsági Mozgalmunk e fenti igazságok erejében igenis leváltandónak, kicserélendônek tekinti a jelen gazdasági rendet és nem olyannak, amelyrôl nyugodtan állíthatná, hogy úgy van jól, ahogy van. Ezért a legényegyleti szervezkedés útjából elhárít minden olyan akadályt, mely naiv gyermekhittel a mostani helyzet változhatatlanságába kapaszkodik. E rendszert megtévedt, bűnös emberi kezek alkották meg, mely önmagát soha meg nem oldja. Tehát a kibontakozás és megoldás útjainak megépítéséhez is munkás férfikarokra van szükség. S ezeket keressük a falvakban és tanyákon s ezeket a kezeket akarja összefogni, egymásba kulcsolni a Legényegylet. Ami pedig a jelen rendszerváltozásnak »arra hivatottak« részérôl való kezdeményezését illeti, nyugodtan állíthatjuk, hogy arra hivatottabb aligha akad, mint éppen az egyszerű nép. E rendszerváltoztatásra való hivatottságot elsôsorban az szabja meg, hogy ki mennyire érzi mellére nehezedni e rendszer minden bűnét, átkát, nyomorát s továbbá a változtatásban mennyire tartja szükségesnek a keresztény elvek érvényesülését és térhódítását. Az pedig egy pillanatig sem lehet kétséges senki elôtt, hogy népünk és ifjúsága érzi, s hurcolja e rendszer nyomorúságát, ugyanakkor a krisztusi igazságok és keresztény elvek maradéktalan diadalra segítését szolgálja, amikor Mozgalmunk, egyleti szervezkedésünk mellé szegôdik. Különben is ez a felfogás, mely az »arra hivatottak« körébôl a dolgozó népet kizárja, közel 6 millió embert akar saját jövôjének, sorsának irányításától elütni. A fenti társadalmi elôítélet tehát egyleti szervezkedésünk kerékkötôje nem lehet! 4. Egy másik társadalmi elôítélet pedig így hangzik és téveszt meg: jelszavakra, szólamokra jobb jövôt, társadalmi és gazdasági rendet ipíteni nem lehet. Eszerint Agrárifjúsági Mozgalmunk az egyletek szervezésében jelszavakkal, üres frázisokkal dolgozik s ezért kézzelfogható eredményt elérni aligha tud. Ma az anyag, kenyér, üzlet, nyereség az irányadó, s emellett elszíntelenedik a szeretet, igazságosság és egyéb társadalomépítô alapelv. Minek bíbelôdni tehát a Legényegylettel? Ilyen kis részlettényezô különben sem oldhat meg országos, sôt határokon túli problémákat. Ez az elôítélet is súlyosan elmarasztalandó, mert: a) Az a társadalmi berendezkedés is, mely a kenyérben, üzletben, nyereségben látja a maga kizárólagos alapjait, tehát vastag materializmus a világnézete, önreklámozás céljából a legüresebb frázisokkal, a leghangosabb és megtévesztô szólamokkal dolgozik. Gondoljunk csak a szovjet-propagandára, a nemzetközi agitátorok szólamaira, melyek legtöbbször közönséges hazudozással, népámítással, szemfényvesztô világcsalással dolgoznak. Vagy gondoljunk a fényűzô kapitalizmus szemforgató, áljótékonykodó szólamaira, melyeket óriásméretű sajtóapparátussal tálalnak fel a közvélemény elé. S ráadásul mind a kommunista, mind a kapitalista rend terjedését, fennállását nem utolsó sorban ezeknek a szólamoknak köszönheti. Jól tudják ezt az uralmon lévô urak és agitátorok, s igen nagy áldozatot hoznak azért, hogy üres szólammal, frazeológiával is megalapozzák a közvéleményben gazdasági rendszerük helyességét. Ezek után a szociális igazságosság, felebaráti szeretet, szolidarizmus jelszavainak létjogosultságát milyen alapon vonhatom kétségbe a közvélemény elôtt? Egészen bizonyos, hogy a szociális igazságosság markol annyit a való életbôl, sôt még többet, mint a »munkát, kenyeret« kommunista jelszó. A krisztusi testvér- és munkásszeretet pedig mérhetetlenül többet mond minden forradalmasító, osztályharcra, munkásgyűlöletre uszító jelszónál. -- Mert jobban megfelel a reális életnek, minthogy az békés munkaközösségen, szolidarizmuson, élethivatáson épülhet fel igazában, nem pedig osztálygyűlöleten. b) Bármennyire anyagon is épüljön fel valamely társadalmi és gazdasági berendezkedés, végsô gyökereiben mégis csak megtaláljuk az elvrendszert minden anyagi vonatkozás mögött. A tisztán anyagi és gazdasági kérdésekben süllyedô kommunizmus ki akarja építeni a maga elvrendszerét, önigazolását a történelmi materializmusban. A profitéhes kapitalizmus hátterében pedig a gazdasági szabadság, a féktelen önzés elve és jelszava húzódik meg. S szomorú a dologban az, hogy e nyilván téves elvekre és jelszavakra tényleg felépülhetett egy-egy gazdasági rend. A szoc. igazságosság, a szolidarizmus egy keresztényibb, emberibb társadalmi rend megvalósulásának akar alapelve lenni. S ha a rossz elveken felépülhet egy-egy gazdasági rendszer, miért volna erre alkalmatlan éppen a szociális igazság? Mozgalmunk törhetetlenül hisz ennek az alapelvnek s egyáltalán a krisztusi igazságnak népmentô, társadalomépítô erejében és szervezô munkájában nem engedheti magát leszerelni azzal az ellenvetéssel, hogy ez alapelvek, igazságok üres szólamok csupán, melyeken társadalmi rend nem valósulhat meg. Az a kitétel pedig, amely szerint egy-egy Legényegylet elszigetelt részlettényezô és jelentôségében, hatásaiban aligha lépi túl a falu határait, önmagától megdôl akkor, amikor a szomszéd falvakban is, sôt a hetedik határban is egyletbe fogták össze az ifjúság erôit s mozgalmunk országszerte kiépítette a maga hálózatát. S ebben az esetben agrárifjúságunk igenis képvisel olyan tömeget, amely elégséges ahhoz, hogy -- ha a »határokon túli« problémákat nem is, - - de az azokon inneni kérdéseit feltétlenül megoldja. S végsôsorban így van rendjén; mindenekelôtt saját portánk elôtt seperjünk s ne gondoljunk a szomszédéra. De nem is annyira portánk elôtt, mint inkább portánkon belül kell már egyszer tervbe venni és végrehajtani az ünnep elôtti nagytisztogatást. 5. S végül megemlíthetünk még egy társadalmi elôítéletet, amely a néppel foglalkozók elôtt nem újság és így hangzik: a nép olyan, mint a csorda, melyet nem nevelni, szervezni, hanem terelni kell! Ez a kitétel ugyan több, mint puszta társadalmi elôítélet, mert erôsen megközelíti a nemzetgyalázást. Gondoljuk csak meg jól, hogy legenyhébben szólva, a nép éppen olyan lényeges államalkotó tényezô, mint amilyen a másik kettô: az államhatalom és a földterület. S bizonyára nem kerülné el méltó büntetését az, aki az államhatalomról, illetve annak birtokosairól és képviselôirôl kockáztatna meg valamilyen hasonló tiszteletlen kijelentést a közvélemény elôtt és azt sem ölelnénk baráti keblünkre, aki édes anyaföldünket ócsárolná, szidalmazná, de az már szabadon járhat közöttünk, aki dolgozó népünket csordának tekinti és ennek megfelelôen kezeli. a) Egyébként is ezt a nézetet azok vallják, akik félnek a kultúrált, felvilágosodott, kiművelt szellemű néptôl, mert az ilyen -- szerintük -- a nyakukra nô; az ilyennel többé bírni nem lehet. Így a normális állami életnek szinte elengedhetetlen követelménye a nép sötétségben hagyása. Ezt a tételt pedig agrárifjúsági szervezkedésünk kereken visszautasítja és tagadja! Mert egyáltalán nem kell attól félnünk, hogy a művelt nép ráun foglalkozására, munkakörére, ha arra mi élethivatásszerűen elôkészítettük és ráneveltük. Attól sem kell tartanunk, hogy a felvilágosodott nép túlteszi majd magát a tekintélytisztelet elvén. Annyi tény azonban, hogy csak az igazi tekintély számíthat tiszteletre, mely a keresztény és nemzeti eszmék izzó tüzében kovácsolódott tekintéllyé. Ellenkezôen, a csordamódra kezelt és sötétségben tartott nép a legalkalmasabb emberanyag arra, hogy kiirtsák lelkébôl a tekintély- és törvénytiszteletet, valamint a közkötelezettség alapelveit. Mert a csorda közé báránybôrbe bújtatott farkas is betévedhet. S a hajcsárok nagyon könnyen arra virradnak meg egy szép napon, hogy az ostor semmit sem használ többé, mert szembefordult a csorda. Ennek megelôzésére vállalkozik Agrárifjúsági Mozgalmunk. b) De ugyanekkor szervezkedésünk nemcsak a »megelôzô módszert« akarja alkalmazni, hanem pozitíve is segíteni szándékozik. Kiemelni népünket a maga konzervatív szellemi zártságából és egy széles keretű népi kultúra lehetôségeit megnyitni számára. Felsôbb irányítás mellett hozzásegíteni népünket ahhoz, hogy önálló s relatíve független szellemi és anyagi életre rendezkedjék be. mert egy pillanatra sem téveszthetjük szem elôl, hogy csak a józan, kultúrált néptôl várható el saját szellemi és anyagi létkérdéseinek helyes felismerése s egyáltalán a nemzeti fennmaradás biztosítása és a történelmi hivatás szolgálata. Tehát minden »csorda-elmélet« ellenére agrárifjúsági szervezkedésünk a legényegyletek útján népi tömegeinket s elsôsorban annak ifjúságát közelíti meg, mint a nemzet gerincét és teljes erôvel bekapcsolni igyekszik azt a krisztusi igazságok és nemzeti gondolatok éltetô véredényhálózatába. ======================================================================== Sikeres egyletvezetés titka (E fejezetet csaknem teljes egészében, hosszú évek tapasztalatai alapján Ugrin József orsz. ügyv. titkár írta.) 1. Általános irányelvek a vezetésnél. 1. Az egylet áll, de annak további sorsa elsôsorban a vezetô egyéniségén fordul meg. Ezért alapvetôen fontos, hogy minden vezetô, aki eredményes egyleti életet akar, magatartásában az egylettel szemben és egyáltalán a vezetésnél bizonyos követelményeket szemelôtt tartson s meghatározott irányelveket kövessen. A szóban forgó kérdést így is felvethetjük: milyennek kell lennie a vezetônek? A válasz röviden megadhatjuk: apostolnak, elkötelezettnek! Így elsô és legfontosabb személyi követelmény: az Agrárifjúsági Mozgalom, a legényegyleti szervezkedés idôszerűségének, fontosságának, eszmei tartalmának megértése. Az egész eszmekört, célkitűzést, mellyel Mozgalmunk arzenálja dolgozik, valóságos élménnyé kell kialakítanom magamban, mert csak ebben az esetben remélhetem, hogy másokat is elkötelezetté tudok tenni. Aki eszmékkel hódítani akar, az mindenekelôtt önmaga hódoljon meg az eszmék átütô, meggyôzô ereje elôtt! A vezetô gondoljon arra, hogy az ô irányítása mellett kell az agrárifjúságnak, ennek a széles népi rétegnek, az új életstílust, keresztény életkereteit kiépítenie! Minden egyházi és világi vezetô hivatásosan is népünk jobbsorsának napszámába szegôdött s ezért felelôs is! Tehát semmi áldozattól se riadjunk vissza, ha a fiatalság ügyérôl van szó! Nem lehet többé a munka elôl azzal a kifogással menekülni, hogy nincs idôm... Nem érek rá... Kell idônek lenni és kell hogy ráérjek! Kell még akkor is, ha soha többé nem vehetem kezembe a tarokk-kártyát, ha soha többé nem mehetek disznótorba! Kell, mert a Krisztus országán dolgozó fiatalságnak haladnia, gyôznie kell! Így nemcsak a Mozgalom ügyét, de magát az ifjúságot is megértenünk, szeretnünk kell! Ezért sokat forgolódjunk a tagok között. Vegyünk részt bánatukban, örömükben. Amikor csak lehet, látogassuk meg ôket családjuk körében is. Szeressük ôket igazán és fenntartás nélkül, akár szegény, akár gazdag. A jó Isten áldása velünk lesz és a mi munkánkon. 2. Második fontos irányelv: a vezetô tartsa feladatának, hogy a fiatal egylet minél elôbb tekintélyt szerezzen! Ne engedjük, hogy a nálunk annyira szokásos kézlegyintéssel intézzék el fiainkat és nemes törekvéseiket. Tekintélyes egyletbe szívesen tömörül a fiatalság. Öntudatuk és önérzetük nô, melyben hatalmas energiaforrást nyerünk az intenzív egyleti élethez. Hogyan szerezhetek tekintélyt egyletemnek a falu elôtt? a) Magunkat mindenben azonosítjuk az egylettel. E tekintély-kölcsönzés egyáltalán nem veszedelmes, mert az ügyesen és jól vezetett egyletben úgyis mindig az történik, amit a vezetôség, illetve az egyházi elnök akar. Ez viszont annál kevésbé látszik, minél ügyesebb a vezetô. b) A keresztény erkölcs és világnézet sziklaszilárd alapján álló nevelô munkával. Elhibázott dolog lenne azonban azt hinni, hogy csak neveléssel eredményesen tudunk küzdeni a Sátán katonái ellen! Ma nincs idô elôször nevelôdni és azután harcolni! Ma harc közben kell nevelôdnünk! Különben késô. Elpusztulunk. Nincs ma idônk ósdi görög- római példálózgatásokkal bíbelôdni. Aktív katolikus élet, áldozatkészség, odaadás, ügyszeretet, életpélda az új nevelési stílus. c) Szóval, tettel legyek propagátora annak a gondolatnak, hogy a parányi falusi egylet, még ha olyan kicsi is, tagja egy hatalmas, országos, sôt azon túl egy még hatalmasabb világmozgalomnak, mely szent hitünk védelmezésében a szebb jövôért küzdô emberiség elsô tűzvonalában harcol. d) Vegyünk részt az egylettel, vagy annak kiküldötteivel mindennemű megmozdulásban, mely bennünket, katolikusokat és magyarokat közelebbrôl, vagy távolabbról érint. Felvonul, manifesztációt rendez a magyar katolicizmus? Felvonul az egylet is! Hazafias tüntetést rendez a magyarság? Tüntet az egylet is.! Kiváló egyéniségeket ünnepel vagy fogad a község. Ünnepel és fogad az egylet is! Díszgyűléseken, banketteken vegyenek részt a Legényegylet kiküldöttei is. Gondoskodjunk, hogy ôk is szóhoz jussanak. Az egylet tagtársakkal szemben legyen nagyon figyelmes. Tagtestvér lakodalmán, stb. képviseltessük az egyletet. Halott bajtárs koporsóját legényegyleti testvérek vigyék vállukon a temetôbe, stb. e) Nem utolsó sorban tekintélyt szerzek az egyletnek azáltal is, ha azt a tagok anyagi érdekvédelmének szolgálatába állítom. Az egylet útján egy-egy munkaközvetítés, szövetkezeti kezdeményezés, olcsóbb anyagbeszerzés, vagy más gazdasági intézmény megalapozása stb. rendkívül alkalmas arra, hogy mind a tagok, mind az egész falu szemében felszöktesse az egylet komoly szerepét és tekintélyét. 3. A vezetônek gondolnia kell arra is, hogy az egylet elôtt mindig legyen valami határozott, konkrét célkitűzés. Mindig készüljünk valamire! Pl. tagavatás, zászlószentelés, ünnepélyek, bál; késôbb komolyabbak: valamely vallási-népi szokás felújítása, a romboló sajtó kiirtása a faluból, stb. Igyekezzünk e célkitűzéseket úgy beadni, mintha azt a fiúk akarnák. Így jobb kedvvel és nagyobb lendülettel dolgoznak. E célkitűzések állandóan ébren tartják a tagok érdeklôdését és azt a meggyôzôdést alakítják ki, hogy ôk pozitív munkát végeznek. Természetes, az említett konkrétumok kiválasztása és kitűzése mindig helyi adottságoktól függ s általánosan csak annyit mondhatunk, hogy az egyik megvalósított célkitűzés után rövidesen fel kell állítani a másikat. E konkrét célkitűzés velejárója még az is, hogy megvalósítható legyen. Soha ne vágjuk nagyobb fába a fejszénket, mint amilyennel meg tudunk birkózni. Ne feledjük el: amennyire lelkesítô és elôre visz bennünket a siker, ugyannyira visszadob a sikertelenség. Mindennél jobban demoralizál azonban a félmunka! Amikor a megvalósítások félútján állítjuk le, vagy hagyjuk cserben a nekilelkesedett ifjúságot. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni: inkább semmit, mint félmunkát. Gondoljuk meg nagyon, mit mondunk, milyen utat mutatunk az ifjúságnak, de aztán álljuk a szavunkat akkor is, ha véresre csikarják lábunkat az út kavicsai. Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy most már örökösen aggályoskodjunk. Erôinket lebecsüljük. Gyávák legyünk. Nem! Bátrak legyünk! Bátrak, ha kell a vakmerôségig, de okosan! A többit bízzuk a Gondviselésre. 4. A fentieken kívül fôszempont legyen még minden vezetô elôtt az évi munkatervnek legalább nagyvonalú összeállítása. Ez egyúttal megkönnyíti a konkrét célkitűzéseket is, másrészt pedig biztos, határozott irányt szab az egylet életműködésének. Mert az ötletszerűen vezetett egyletben mindig kavarodás van. Vagy túlzsúfolt, vagy hiányos az egylet programban. Mindkettô hálátlan helyzet, mert ebbôl adódik tagok és vezetôség között a legtöbb félreértés, elégületlenség. Ezen elégületlenség elsimítása pedig a legritkább esetben jár sikerrel. A tagok is vesztenek ambíciójukból. Tapasztalattal igazolható tény, hogy igazán eredményes egyleti munka csak alaposan átgondolt, tervszerűen kidolgozott és elôre kiadott programmal érhetô el. Az elôre kiadott program elônye: nem lesznek túlfűtött remények. De nem lehet csalódás sem. A tervszerűen kiépített munkaterv megvalósítása pedig a legjobb energiaforrás a következô év munkájához. Az évi munkaterv összeállításánál következô elvek az irányadók: a) Helyi adottságok felmérése. Mire van szüksége a fiatalságnak és a falunak? (Vigalmi, kulturális, szociális, stb. szempontokból.) Adott helyzetben mi vihetô keresztül? Anyagilag mit és mennyit bír a közösség? Mit tud nyújtani az egylet? Milyen erôk állnak rendelkezésemre? (Ifjúsági anyagban.) Mit, hol kell megfogni a megvalósításnál és milyen sorrendben? b) A Titkárság sajtóorgánumának, kiadványainak, stb. figyelemmel kísérése, ahol nagyon sok megvalósítható gondolat, eligazítás, terv, jó tanács és munkaprogram áll rendelkezésre. Természetes, ezekbôl csak annyit valósítok meg, amennyit éppen lehetséges a fent említett helyi adottságok ismerete mellett. De valamit mégis realizálnom kell, mert ezzel biztosítom a bekapcsolódást egy országos mozgalom eszmei hálózatába. c) A munkaterv lehetôleg kerek egészet alkosson, mely egyformán elegendô anyagot nyújt az egylet valláserkölcsi, kulturális, szociális és gazdasági tevékenységének. A munkaterv összeállításánál nagyon fontos, hogy a vezetô ne legyen túl skrupulizáló, de ne álljon elô túlzott igényekkel sem. A programvázat az évnyitó gyűlésen ismertetjük. A hozzászólásokat meghallgatjuk. (Nagyon sokszor igen ügyes és hasznos ötlettel állnak elô maguk a tagok is.) Az alaposan áttárgyalt programot most már kiadjuk részletes kidolgozásra az illetékes szakosztályoknak. (Jó, ha a szakosztályi megbeszéléseken az elnök is jelen van. Az esetleges ellentétes véleményeket ügyesen kiegyenlíti, stb.) Mikor a részletes program is kész, a vezetôség és szakosztályok vezetôi egyeztetô gyűlésre ülnek össze és pontosan megállapítják a dátumokat. Így kiküszöböljük a túlzsúfoltságot, vagy a programtalanságot. Ütközések sem fordulhatnak elô. Idônk is marad a nyugodt és pontos elôkészületre. Nagyon fontos, hogy a részletesen kidolgozott évi munkaterv állandóan a fiúk elôtt legyen. Ügyes megoldás, ha az évi programot az egyleti helységben kifüggesztjük. 5. Általános irányelvként tekinthetô még a segítôtársak kiválasztása; a vezetôképzés megoldása az egyleti életben. Erre már a tisztségek betöltésénél tekintettel kell lennünk, nemkülönben az egylet belsô berendezésének, az alább sorra kerülô szakosztályoknak felépítésénél is. Az okosan kialakított tisztikar és szakosztályok, melyben mindenki lehetôleg rátermettségének megfelelôen kap munkakört és beosztást, megkönnyíti az elnök munkáját és biztosítja az egylet zavartalan, programszerű működését. Elv: ne akarjunk mindent egyedül csinálni. Erre se idônk, se elegendô erônk nincs. Használjuk fel tehát azon emberi természetet, mely szerint mindenki szereti, ha megbízatásokkal tüntetik ki. (Áll ez az elv elsôsorban a fiatalságra.) Mindenki örül, ha egy egyesületben tisztséget viselhet. Ez nemcsak a fiataloknak, de még a szülôknek is jól esik. Magam pedig megbízható segítôtársakra tehetek szert a nehéz munkában és ügyesen vihetem keresztül a munkamegosztás elvét. De azt sem téveszthetem szem elôl, hogy az egyletben, kezem alatt dôl el a pápai gondolat sorsa: minden társadalmi réteg maga termelje ki saját vezetôjét. Tehát úgy kell megválasztanom és hosszú idôn át nevelnem a tehetséges, rátermett tagokat, hogy azok idôvel akár az egyházközségben, akár a politikai községben vagy más magasabb érdekképviseletben hordozói, kiszolgálói és megvalósítói legyenek a kifejezetten katolikus és nemzeti életszemléletnek. II. Az egylet belsô felépítése. 1. Az egylet egész belsô életének alaphangulatát a családiasság szellemének megteremtése és ápolása adja meg. Ez alatt egyrészt az egyházi elnök és a rendes tagok egymás közti bensôséges viszonyát, másrészt pedig a pártoló tagoknak, szülôknek az egyleti életbe való bekapcsolását értjük. Az egyházi elnök és tagok között valóban közvetlen, bizalomteljes viszony álljon fenn, amilyen a viszony az atya és gyermekei között. Az egyházi elnöknél minden tag a maga ügyes-bajos kérdéseivel, gondjaival feltétlen megértésre és a lehetôség szerint orvoslásra találjon. A rendes tag pedig engedelmességgel, szolgálatkészséggel, a jó befogadásával tartozik az elnök-atyának. Harmonikus, kölcsönösen bensôséges viszony elnök és a tagok között egyik alapfeltétele az egylet eredményes életműködésének. S mintegy kibôvítjük a családiasság eszméjét akkor, amikor az egylet egy-egy meghitt, zártkörű ünnepségébe a hozzátartozókat, szülôket, pártoló tagokat is bevonjuk s így ôszinte, otthonias, meleg családi hangulatot teremtünk. Ezzel egyébként biztosan befészkelheti magát az egylet az egész falu, tanyavilág közszeretetébe. 2. Az egylet belsô berendezésének, felépítésének lényeges alkotóelemei a különbözô szakosztályok. Szakosztályokban folyik az igazán alapvetô, részletes munka. Fontosabb szakosztályok (és munkakörük) a következô: a) Propaganda-szakosztály. Végzi az egylet kifelé való propagatív munkáját. Világi hatóságokkal (az ifjúsági tisztikar és az egyházi elnök felhatalmazásával és segítségével) érintkezik. Engedélyek és egyéb hivatalos formák elintézése, kijárása a szakosztály dolga. Kedvezményi lehetôségek felkutatása, kérvényezése, vagy kijárása szintén e szakosztály feladata. Jegyek, meghívók, stb., szóval az egylet minden megmozdulásának reklámozása, a propaganda-szakosztály ügykörébe tartozik. Rendezi a bálokat, táncdélutánokat, műkedvelô elôadások, műsoros délutánok és estek, majálisok, kirándulások, közönséget érintô részeit végzi. (Pl. terem megszerzése, díszítése, közönség kiszolgálása, helyrevezetése, stb.) Az említett munkák elvégzésében irányító és fôrendezô a szakosztályvezetô. b) Műkedvelô-szakosztály. Feladata a műsoranyag szolgáltatása, annak beszerzése, szereplôk felkérése, szerepek kiosztása, betanítása és az ünnepség színpadi részének a lehetô legpontosabb és legtökéletesebb megrendezése. Segítségére lehet: dalárda, zenekar és a kulturális szakosztály. E szakosztály munkakörére nézve ajánljuk a következô beosztást: az évet osszuk be egyházi és hazafias ünnepkörökre. Pl. Karácsony, húsvét; március 15. és augusztus 20. Ezenkívül külön ünnepséggel üljük meg az egylet alakulásának napját. (Díszközgyűléssel.) Kultúrelôadások idôköre: adventi idôszak, nagyböjt és a többi alkalmas idô. Táncmulatságok, bálok idôszaka a farsang; karácsony és húsvét idejében rendezzünk nagyobb szabású, vallásos tárgyú műkedvelô elôadásokat; március 15. és augusztus 20- án hazafias tárgyú elôadást; az egylet alakulásának évfordulóján pedig szép népszínmű-elôadást. A kultúrelôadások beosztása mindig az adott körülményektôl függ. c) Sport-szakosztály. Az egylet sportéletének teljes irányítása kezében van. Segítségére van a propaganda-szakosztály és közreműködik az egylet minden tagja. d) Kulturális-szakosztály. (Önképzôkör.) Az egylet kulturális célkitűzéseinek megvalósítója. Tevékenysége két részre oszlik: az egylet életén belül és kívül. Munkája az egylet életén belül az önképzôköri működéssel esik össze. Kifelé népművelés. Tárgyát veheti: vallási, hazafias, irodalmi, egészségügyi, gazdasági, szövetkezeti, ipari, népszokások és népviselet témakörökbôl. Rendezésben e szakosztály végzi az anyaggyűjtést, elôadók felkérését, ugyancsak ô állítja be a kultúrelôadások és délutánok műsorába az ifjúsági elôadókat is. (Nagyon fontosak az ifjúsági elôadók!) Az elôkészítés és rendezés munkájában segítségére van e szakosztálynak a propaganda- és műkedvelô-szakosztály. A kulturális szakosztály munkakörébe tartozik a különbözô tárgyú tanfolyamok, elôadássorozatok megrendezése is. e) Hitbuzgalmi szakosztály. Talán a legelsô feladatok közé tartozik: fiainkat alaposan kiképezni hitünk védelmében. Lehetetlen állapot az, hogy a katolikus Anyaszentegyháznál van minden igazság és fiaink mégis hátrálni kénytelenek a kommunisták és az új-pogányok (nyilasok) körmönfont és kiképzett agitátoraival szemben. (Budapesten például a szoc. dem.-k 74 százaléka katolikus munkás.) Valóságos kis hit és világnézeti kiképzô iskolát kell alakítani a hitbuzgalmi szakosztályból, hogy legényeink minden vitából diadalmasan kerüljenek ki. Csak így érhetjük el, hogy fiainkból öntudatos, hitvalló katolikusok lesznek s akik így az igazság biztos tudatában büszkén fognak az Úr oltára elôtt fejet hajtani, vallási kötelességeiknek eleget tenni, mert érezni fogják, hogy az igazság elôtt térdre borulni nem szégyen, hanem büszkeség. E szakosztály munkakörébe világnézeti, hitvédelmi, erkölcsi részletkérdések alapos és tervszerű ismertetése tartozik. f) Sajtó-szakosztály. (Irodalmi.) Munkaköre kettôs: megfigyelô és propaganda. Figyeli a falu olvasó közönségének igényeit és szellemi táplálékát. Milyen sajtó és más irodalmi termékek (ponyva is!) járnak a faluba. Ha e téren szomorú tapasztalatok adódnak, sajtó- napokkal, irodalmi elôadásokkal odahat, hogy ez az állapot megváltozzék. Alaposan kiképzett sajtó- és irodalmi agitátorokat nevel, akik bátor fellépéssel, agilitással végzik és viszik elôre a katolikus irodalom és sajtó ügyét a faluban. Sorra veszik a családokat s odahatnak, hogy keresztény lapot rendeljenek, vagy legalább ne adjanak ki pénzt kereszténytelen, idegen sajtó támogatására. Különösen pedig azt tekinti szívügyének e szakosztály, hogy a »Dolgozó Fiatalság« minden tagnak a kezébe eljusson és minden tag családjához beférkôzzék. Ez a mi Mozgalmunk lapja. E lap hasábjain keresztül ismerjük meg Mozgalmunk szellemét, bajainkat és a megoldás módozatait. Célravezetô, hogy az egyleti tagoknál a tagdíjba számoljuk el e rendkívül olcsó újságot. A sajtószakosztály munkájáról és eredményérôl évente adjon kimutatást. Különösen nagy szerep vár a sajtószakosztályra a könnyű, u. n. olcsó regények propagálásában és az erkölcsi és irodalmi értéket képviselô regények propagálása terén. Ennek terjesztése az egyedüli módszer a »rémregények« kiszorítására. Itt misszió vár a Mozgalomra! A sajtó- és irodalmi szakosztály gondjaira kell bízni az egyleti könyvtárat. A kat. irodalom és a magyar irodalom legremekebb alkotásait igyekezzünk beszerezni. (Sok helyen ócskán szerzik be és bekötve csaknem újonnan kerül az egyleti könyvtárba.) Sok életrajzot hozassunk. Tapasztalat azt mutatja, hogy az életrajzokat és a történelmi munkákat szereti népi ifjúságunk. Tartsunk egy-két jobb könyvrôl ismertetést és már ezzel is fokozzuk az érdeklôdést. (Igazán modern és kifogástalan művek beszerzésénél örömmel áll az egyletek rendelkezésére a Központ.) Kérjünk könyvtárat a kultuszminisztériumtól, vagy szakkönyveket a földművelésügyi minisztériumtól. g) Szociális-szakosztály. E szakosztály feladata a legnehezebb, de talán a legszebb is. Fôfeladata, hogy figyelje a falu szociális bajait, kikutassa annak okát, tôle és az egylettôl telhetô módon igyekezzék azon segíteni. Semmi esetre sem gondolunk csak az alamizsnát osztogató segítségre, hanem gondolunk a adott viszonyok között kivihetô kisebb vállalkozások megindítására; háziipar, kis munkás-közvetítés, munkaalkalmak felkutatása, stb. E téren természetesen elsôsorban az egyleti tagok jöhetnek szóba. A szociális-szakosztály működése, ha nem is lesz mindjárt világraszóló, de stabil és szolid eredményeivel elôbb-utóbb felhívja az illetékesek figyelmét és a segítség sem marad el. E szakosztály munkaköre, az említetteknek megfelelôen, két irányban érvényesül, éspedig: Bekapcsolódik a helyi karitatív munkába. Ez történhetik oly módon, hogy egy-egy színműelôadás, tarkaest, vagy táncmulatság jövedelmét jótékonycélra ajánlja fel; vagy természetben hordja össze és osztja ki adományait. Vagy, ha arra szükség van, félnapos, egynapos díjtalan munkaszolgáltatásokat is megajánl. Természetes, e karitász gyümölcsét -- szükség szerint -- egyleti tagok is élvezzék. Azonban nagyon vigyázzunk arra, hogy munkabíró tagjainkat ne szoktassuk hozzá az ingyen-leveshez! S itt nyer nagy jelentôséget e szakosztály másik működési területe: Szociális intézmények létesítése. Törekvésünk e téren az legyen, hogy tagjainknak munkaalkalmat kutassunk fel és így juttassuk ôket keresethez. Ilyen irányban a szomszédos községekben is puhatolódzunk. Természetesen, az egyletnek ügyelnie kell arra, hogy mindig szakembert és becsületes embert ajánljon és juttasson keresethez. A lehetô legjobb bért igyekezzünk kiverekedni, de a lehetô legjobb és legbecsületesebb munkát is adjuk! Mezei nagymunkák idején tagjainkat állítsuk csoportba és igyekezzünk ôket csoportosan elhelyezni. (Aratás, törés, szüret, cséplés, stb.) Tehát az egylet e szakosztályával munkaközvetítô feladatot vállal magára! Igyekezzünk továbbá szociális intézményeket létesíteni. Nem baj, ha elôbb kicsiben is megy a dolog. Pl. van egyletünk, mely halastó létesítésével foglalkozik. Sok helyen nincs még tejcsarnok. Csinálja meg az egylet. Nagyon szép hasznot biztosíthat például olyan cikkek gyűjtése, mellyel eddig a magyar »szégyellt« foglalkozni. Foglalkozzék vele a szociális szakosztály. Pl. rongy- és csontszedés. A Központ is átveszi. Állítsunk fel az egylet helyiségében valahol kis gyűjtôközpontot és amikor az anyag már összegyűlt, küldjük a Központhoz. Ugyanígy foglalkozhatunk tollal és nyúlbôrrel. (Tollat átvesz a Hangya. Az egylet százalékot kaphat.) Szóval legyen a falu »handléja« ezután az egylet és vágja zsebre az egylet azt a hasznot, amelybôl eddig idegen handlék gazdagodtak meg. Keressünk összeköttetést (Központ is áll rendelkezésünkre) ipari és gyógynövényeink jobb értékesítésére. Közhasználatú cikkeinket szerezzük be az egylet útján, nagyban. Így olcsóbban kapjuk meg. (Ilyen cikkek lehetnek pl. kocsikenôcs, petróleum, stb., ami nagy mennyiségben fogy és fontos cikk.) Sok helyen a piacra járás rengeteg idôt vesz el az emberektôl. Szervezze meg az egylet az egyleti »kofákat«. Vásárra kerülô cikkeinkkel így nem kell 10-15 embernek külön-külön bemennie, hanem beviszik áruikat az egyleti kofákhoz, akik értékesítve az árukat, leszámolnak. Így idôt és munkát takarítunk meg. Helyi viszonyokat ismerve, rengeteg adottság van még, melyet mind az egyletnek kell kihasználnia. Pezsgô életű szociális szakosztály nagyon sok jót tehet. Fiainkba pedig neveli az önállóságot és a kereskedelmi érzéket. S nem utolsó sorban szociális célt valósít meg az egylet az által is, ha felállítja tagjai számára a díjtalan jogi és orvosi tanácsadókat, ahol gyakorlati kérdésekben nyernek a tagok szakszerű útbaigazítást. E tanácsadó munka egyébként lehetôséget nyit mind a jogi, mind az orvosi ügyfelek számának emelésére is; tehát szívesen foglalkozhat vele minden orvos vagy jogász. III. Egyletvezetés a gyakorlatban. 1. Az igazi, öntudatos egyleti élet az ünnepélyes tagavatással kezdôdik (Esetleg zászlószenteléssel egybekapcsolva). Az ünnepség minden tag lelkében kitörölhetetlen nyomot hagy maga után s az egyleti tagság különös jelentôséget csak a tagavatás után nyer. Hogyan rendezzük meg a tagavatás ünnepségét? Szolgáljanak mintául az alábbi sorok: Amikor már elegendô számú tagot gyűjtöttünk egyletünkben ahhoz, hogy kifelé is megmutathatják képességeiket, rendezzük meg minél elôbb a tagavatást. Az avatás mindig a templomban történik, lehetôleg ünnepélyes mise keretében, szentáldozással egybekötve. A tagavatási szertartás legalkalmasabban a nagymise elôtt végezhetô. A jelöltek álljanak fel katonás rendben az oltár elôtt. Mindegyik kezében tartja az ígéret írott szövegét. A szertartást és beszédet rendszerint a plébános, vagy más meghívott szónok végzi. Maga az avatás így történik: 1. A pap az oltár lépcsôjén intonálja a Veni Sancte-t. V. Küldd el Szentlelkedet és minden átalakul. R. És megújítod a Föld színét. Könyörögjünk... 2. Beszéd. (Méltassuk a szent helyrôl is a fiatalság nagy feladatát és a legényegyleti szervezkedés fontosságát.) 3. A pap az evangélium oldalán leül. A titkár a leckeoldalon olvassa: A teljes Szentháromság dicsôségére lépjenek elô azok az ifjak, akik a ......-i Katolikus Legényegyletben akarják Krisztust szolgálni. (Névszerint olvassa nevüket.) -- »Jelen«. Fôtisztelendô Atya! Az itt jelenlevô ifjaknak az az óhajtásuk, hogy felvétessenek a ......-i Katolikus Legényegyletbe és itt szolgálják férfias lélekkel Krisztust. Pap: Kedves Testvéreim! Kívánságotok igen kedves Krisztus elôtt. Örül annak, hogy boldogabbak akartok lenni, hogy Hozzá akartok csatlakozni, hogy Ôt akarjátok követni. Szelíd, jóságos uralma alá fogad benneteket és áldó keze támogatását, irgalmas szíve segítségét érezni fogjátok mindaddig, amíg Hozzá hűek maradtok. Feleljetek azért világosan és érthetôen ezekre a kérdésekre: -- Akartok-e Krisztus zászlaja alá sorakozni? (Akarunk!) -- Akartok-e a Krisztussal együtt élni, dolgozni és boldogulni? (Akarunk!) -- Akartok-e a ......-i Katolikus Legényegyletnek hű tagjai lenni? (Akarunk!) -- Megígéritek-e, hogy az egylet szabályait lelkiismeretesen megtartjátok? (Megígérjük!) -- Akartok-e a ......-i Katolikus Legényegyletben katolikus életetek példájával és apostoli buzgóságtokkal embertársaitok boldogulásán is közreműködni? (Akarunk!) Pap: És most mondjátok el igaz meggyôzôdéssel az ígéret szavait: Mindnyájan: Én ......- ebben az ünnepélyes pillanatban -- Isten -- lelkiismeretem -- és a jelenlévôk elôtt -- igaz lelkembôl ígérem -- és becsületemre fogadom, -- szabályait megtartom, -- becsületét magam megôrzöm, -- másokkal szemben megvédem. -- Az elnök tudta és beleegyezése nélkül -- más egyletnek tagja nem leszek. -- Az egylet eszméit életemmé váltom, -- becsületéért dolgozni fogok -- az igazabb élet -- a magyar feltámadás -- és Krisztus országának szolgálatában. Éljen Krisztus-Király! E szöveget negyedívekre sokszorosítva már elôre kiosztjuk a tagok között. Nevüket aláírják és az avatás után visszaadják az elnöknek, aki azt az egylet irattárában helyezi el. Még évek múlva is igen jó szolgálatot tesz pl. egyik-másik tag megfeledkezik magáról, elég egy szó: »nézd csak, mit fogadtál egykor az oltár elôtt. Ez a becsületszó?« Pap: Isten nagyobb dicsôségére, valamint a ......-i Katolikus Legényegylet gyarapodására felavatlak titeket az egyesület rendes tagjaivá. (Végig megy a sorok elôtt, s feltűzi a megáldott jelvényt a fiúk mellére.) Avatásra legszebb visszhang a fiúk lelkébôl felajánló ima Jézus sz. Szívének: ,,Krisztus isteni Szíve, az áldás, szeretet és boldogulás forrása! Neked ajánljuk és Neked szenteljük egyletünket, Neked ajánljuk és szenteljük magunkat. Légy áldott eddigi segítségedért. Tedd gyümölcsözôvé további munkánkat. Áldd meg jódszándékunkat, elhatározásunkat. Krisztus isteni Szíve, fogadj el minket. Krisztus irgalmas Szíve, rendületlenül bízunk Benned. Krisztus jóságos Szíve, jöjjön el a Te országod. Ámen.'' Ezután kezdetét veszi az ünnepélyes mise, vagy ha az avatást délután vagyunk kénytelenek tartani, az ünnepélyes litánia. Ne felejtsük el idejében mozgósítani a kántort és énekkart erre az ünnepi alkalomra. Jól megválasztott énekszámok legyenek, hogy kiemelkedjünk a megszokott hangulatból. Gondoskodjunk lehetôleg idegen gyóntatóról is, aki még a mise folyamán is, egész az áldozásig, rendelkezésre áll. Tapasztalat bizonyítja, hogy sokkal szívesebben gyónnak a fiúk idegennél, s ez kívánatos is, ha meggondoljuk, hogy lelkészük ezentúl az egyletben, külsô fórumon is elöljárójuk lesz. A felavatás után a tagok maradjanak a helyükön, az oltár elôtt egész a szentáldozásig. Ha mások is áldoznak, az ünnepélyesség kedvéért a felavatottakat áldoztassuk meg elôször egy tömegben. Így az impozáns fegyelmezettség képét kapjuk. Ennyi program elég délelôttre. Gyűlést ne tegyük mindjárt a mise utánra. Áldozás után hagyjunk nekik idôt a reggelizésre és az élmények leülepedésére. Délután, vagy este folytathatjuk az avatás befejezését. Kultúrest keretében bemutatkozhatnak a nagyközönségnek. Nem szükséges, hogy nehéz, több felvonásos komoly színdarabot tanuljanak meg, lehet vidám műsor is, de arra vigyázzunk, hogy okvetlenül legyen néhány kimondottan komoly szám. Hiányos lenne a műsor ünnepi beszéd, ünnepi szavalat és a legényegyleti induló nélkül. Az ünnepi szónok lehet pap, vagy civil, aki ügyes fordulatokkal mutassa be a népnek a legényegylet nevelôi fontosságát az egyén, a család, a nemzet és a világegyház szempontjából. Alkalmasint a KALOT is küld szónokot. Elvünk legyen, hogy sohase fárasszuk agyon a tagokat késô éjszakába nyúló próbákkal, elôkészületekkel. Színdarab próbák se tartsanak tovább 2 óránál. Különben mindig mutatkozik a reakció az egylet teherbírásában. Az ügyesen megrendezett tagavatás elindítója szokott lenni a további áldásos munkánknak, s azért különösen kezdetben ne sajnáljuk a részletekig menô pontos elôkészítést. Így lesz bôséges aratásunk. 2. A személyes megismerkedésre, a legbensôbb kapcsolatok kiépítésére, céltudatos, komoly munkára a heti (esetleg kéthetenkénti) gyűlés nyújt széles lehetôséget. Ezért jelentôségüknél fogva változatosak, érdekesek legyenek e gyűlések. Ne folyjanak szét; ne laposodjanak el! Mindig megmaradjanak egy határozott vonal mellett! Minden komolyság mellett is legyen azonban bennük fiatalos derű. Törekedjünk arra, hogy minden gyűlés után ez maradjon a fiúk lelkében: érdemes volt eljönni. Máskor is eljövök. Gyűlések kétféle természetűek: amikor a tagok kapnak és amikor a tagok adnak. a) Amikor a tagok kapnak: a gyűlés magva az Elnök elôadása. (Lehet idegen elôadó is.) Miheztartás: nem hófehér lelkekkel állok szemben, akikre minden további nélkül festhetem Krisztus képmását. Legtöbbször bizalmatlanok és ellenszenvvel viseltetnek a pappal szemben. Csak újdonság csalta ôket körénk. Legritkább esetben lehet tehát közeledni hozzájuk a heti gyónás, napi szentáldozás emlegetésével. Nagyon szeretik azonban a szociális tárgyú beszélgetéseket. (Nem órás elôadásokat!) Két gondolatkört fejtsek ki elôttük alaposan: A szervezkedés fontossága és az egységben lévô erô kidomborítása. (Lehetôleg felkelteni bennük az önérzetet.) Második: a gyôzelem csak keresztény világnézeti alapon lehet igaz és tartós! Mikor ezeket a gondolatokat már alaposan begyúrtam, jöhet a harmadik rész: az új társadalmi rendért küzdô emberiség pedig nem fetrenghet a bűn mocsarában. A pálfordulást magunkon kell kezdeni. Öntudatosabb, tisztább hitéletet! (A szoc. dem.-t eleinte ne sokat üssük. A szegény nép elôtt nem jó reklám. Inkább csak a következôket emeljem ki: félrevezetik, becsapják a munkásságot és a szegényeket.) Elôadásom soha se tartson tovább 20-25 percnél. Még akkor sem, ha nagyon tetszett volna. Elôadás után hozzászólásokat kérjek! Kis vita! Ne engedjük hallgatni a legényeket! Ugyancsak ilyen gyűléseken (nem egyszerre!) lehet idegen elôadókat is szerepeltetni. (Nem távbeszélôket!) Elôadás lehet: közgazdasági, mezôgazdasági, egészségügyi, kulturális, szociális stb. tárgyú. Hogy mirôl szeretnének a fiúk hallani, könnyen megtudhatom, ha levélszekrényt állítók fel az otthonban. Ide dobják be a tagok kérdeznivalójukat. Ha nincs kérdés, magam dobok be érdekes témáról cédulát. E módszer nagyon bevált. Ajánljuk mindenütt. De élénkké, érdekessé tehetem a heti gyűléseket azáltal is, ha azok valamelyikén sajtómegbeszéléseket, újságfelolvasást tartok. Esetleg több, különbözô világnézetű újságnak azonos tárgyú közleményeit ismertetem, vagy olvastatom fel. Így »ad oculos« tudom bizonyítani legényeim elôtt a lelkiismeretlen, tendenciózus beállításokat és ferdítéseket, s felbecsülhetetlen szolgálatot tehetek a keresztény sajtónak. Ugyancsak hasznos a Szentírás egyes részeinek felolvasása és szükség szerinti rövid magyarázata is. Hadd ismerkedjenek meg legényeink az alapvetô krisztusi igazságokkal. De sorra kerülhet egy-egy heti gyűlésen, humoros elôadásban, a társas együttélés szabályainak ismertetése. (Bôséges forrás lehet minden egylet számára D. F. lapunk: Illik -- nem illik rovata.) Ezen kívül még változatossá és érdekessé tehetjük a gyűléseket kis mozigépek beszerzésével is, melyek akkumulátorral dolgoznak s így olyan helyeken is alkalmazhatók, ahol nincs villanyvilágítás. A belügyminiszteri engedély könnyen kijárható. b) Amikor a fiúk adnak. Elôre kiosztott kis beszédek, szavalatok, stb. Önképzôkör-szerűen levezetett gyűlés. Tarkagyűlés. Idegenek is meghívhatók. (Pártoló tagok, stb.) Az itt leadott legjobb ötleteket adjuk elô a nagy nyilvánosság elôtt is, ünnepélyeken. Ez lelkesíti a fiúkat, hogy minél több és jobb ötletekkel jöjjenek. Ezeket a gyűléseket sok helyen kis tánccal, vagy nótázással fejezik be. Komoly gyűlés soha se tartson egy óránál tovább! 3. Rendezzünk évente egyszer-kétszer nagyszabású díszgyűlést a közönség bevonásával. Kimutatást adni itt az egylet működésének eredményeirôl. Lássák a szülôk is a Legényegylet fontosságát és hasznát. Akik pedig még nem tagok, kedvet kapjanak. Lehetôleg élménnyé tenni e napokat. (Segítségre lesz a Központ és annak minden szerve.) IV. Az egylet külsô tevékenysége. E belsô életén kívül az egylet kifelé is nagyszabású kultúrtevékenységet vegyen műsorra. Kezdeményezzen tömegmegmozdulásokat a falu életében. Legyen erjesztôje a falunak; saját hasonlatosságára formálja át az egész falu, illetve tanyaközpont képét. Az ilyen tömegmozgató kultúrtevékenységek a következôk: a) Bármilyen tárgyú és közérdeklôdésre számítható tanfolyamok, elôadássorozatok, kézi filmelôadások megrendezése. Lehetôleg az iskolán kívüli népművelés bevonásával. Ez esetben díjtalanul bocsátanak rendelkezésre elôadókat. b) Régi népszokások, hagyományok, ünnepek felújítása és propagálása, esetleg liturgikus közreműködés bevonásával. Ápoljuk, sôt okvetlen fejlesszük ezeket a gyönyörű és mély, bensô tartalmú szokásokat. Csak az ismertebbekre hívom fel a vezetôk figyelmét: búzaszentelés, házszentelés, betlehemes-járás (pásztorjárás), passió-játék, háromkirályok napján a különbözô népi szokások; fiatal mester, vagy gazda szerszámainak ünnepélyes megszentelése, a búcsúk megünneplésének elmélyítése, stb. Egyszóval, gondolunk itt elsôsorban népünk életével összekapcsolódott liturgikus tömegszereplésekre. Hogy ezek a szokások minél nagyobb érdeklôdésre számítsanak, jó, ha különbözô felvonulásokkal propagáljuk és tesszük színesebbé ôket. Pl. Arató-, szüreti felvonulás, úrnapi körmenet, stb. (Az elôkészítésben szíves segítségre van a Központ is.) Ezeket a felvonulásokat állandósítsuk. Felvonulásainkat összeköthetjük még szabadban tartott majálisokkal is. E majálisok tartására és színesítésére igen alkalmasak az újabban mindinkább szokásba jött szabadtéri elôadások, lovas-játékok, cigánypecsenye-sütés, stb. c) Sajtónap rendezése. Ezzel egyrészt a kat. sajtónak és irodalomnak teszünk fölmérhetetlen szolgálatot, másrészt megmenthetjük népünket a fertôzô újságok és ponyvairodalom agitációjától. Továbbá, ha ügyesen csináljuk, jövedelmet jelent az egyletnek. (Százalékot kaphatunk bizonyos lapok terjesztése után; így egy-két szegény tagunknak keresetet is biztosíthatunk.) Teendô sajtónap rendezésénél: a lapok meghívásra, teljesen díjtalanul küldenek elôadókat. Ezeket a napokat a sajtószakosztálynak nagyszabásúan kell megrendeznie. Ugyancsak a lapoktól kérjünk plakátokat és ragasszuk ki azokra a helyekre, ahol az emberek sűrűn meg szoktak fordulni. (Községháza, iskola, egyleti helyiség, kocsma, stb.) Az elôadások alatt a kiküldött elôadóknak tegyünk fel kérdéseket, hogy az egész tömeg elôtt válaszolhasson. Pl. Mivel támadják a kat. sajtót azon a vidéken? Milyen kifogásokat szoktak elôhozni az emberek egy-egy kat. újság említésekor? (Nincs elég bô gazdasági rovata, stb.) Ezekre a kérdésekre nyilvánosság elôtt felel a kiküldött, vagy a szerkesztôségekben intézkedik, hogy az olvasó közönség igényeit kielégítsék. E sajtónapokon osszunk ingyen propaganda-példányokat. Egy-egy sikeresen megrendezett sajtónappal igen nagy eredményt érhet el az egylet (sajtószakosztály!) a keresztény sajtó támogatása terén. d) A színműelôadások, kultúrestek, tarkaestek, népi filmelôadások, táncvigalmak rendezése, az alábbi ismertetésre kerülô technikai utasítások szerint. e) A szomszédos egyletek közötti együttérzés, bajtársi jóviszony ápolása: látogatás, vendégszereplés, közösen rendezett kirándulás, tanulmányút, vagy más tárgyú és együttesen kezdeményezett akciók útján. A kirándulásokat, tanulmányutakat alaposan készítsük elô: hová, milyen céllal, milyen programmal? Ajánlatos az ország nagyobb városainak, mezôgazdasági és ipartelepek, agrárterményeket feldolgozó üzemek látogatása. V. Otthonkérdés megoldása. Minden egylet belsô berendezésének nélkülözhetetlen elôfeltétele az otthon. Kétségtelen, hogy az egylet életében legfontosabb, egyúttal a legnehezebb is az otthon megteremtése. Otthon, ahová hazamennek a legények, mely az övék. Ôk díszítgetik és a nap bármelyik szakában rendelkezésükre áll. Otthon, melynek meghitt körében testvérekké forrnak össze az egylet tagjai. Ideális elv az otthonkérdésben az, hogy a Legényegylet helyisége, hol gyűléseinket, tanácskozásainkat tartjuk, kizárólag a Legényegyletté legyen. Közös háztartás az idôsebb emberek kaszinójával, vagy más egyesületekkel soha nem vezetett jó eredményre. Törekedjünk tehát a Legényegylet függetlenségét már a helyiség kérdésében is megvalósítani. Megoldás: 1. Ha van kultúrház a faluban, annak egy-két szobáját foglaljuk le. Hisszük, hogy ez különösebb akadályba nem ütközik, hiszen a legényegyleti mozgalom fontosságát maga a Nagyméltóságú Püspöki Kar jelentette ki, pozitív hasznáról pedig mindenki maga gyôzôdhetik meg, ha foglalkozik a fiatalsággal. 2. Ha nincs kultúrház, bérelni kell helyiséget. Ismerünk egyleteket, melyek egész házat bérelnek. (Falun ez nem nagyon nehéz dolog, mert a lakásbérek ott aránylag elég olcsók.) A bérösszeget az egylet fedezheti: műkedvelô elôadások, bálok, teadélutánok és esték, táncdélutánok bevételébôl. Ha az egylet vigalmi szakosztálya ügyesen dolgozik, e megoldás nem is lesz utópisztikus, mert, mint a befutott jelentésekbôl értesülünk, közszeretetben álló egyesületeink mulatságai igen gyakran jelentôs haszonnal zárulnak. Az sem ritkaság, hogy a jól beszervezett pártoló-tagok tagdíjából fedezik a bérösszegnek legalább is tekintélyesebb részét. 3. Ha az imént felsorolt tanácsok egyike sem valósítható meg, akkor építsünk mi magunk egyleti helyiséget. Ez nem is olyan lehetetlen és nem is kell hozzá nagyon sok pénz. Volt nem is egy egyletünk, amelynél a helyiség kérdése sehogy sem akart megoldódni. A legények lelkesedése azonban minden akadályt legyôzött. Tavasszal a legények hozzáálltak a vályogvetéshez. A község, látván e lelkesedést, adott (és biztosan máshol is adni fog) telket néhány jóakaró is került és kisebb-nagyobb adományokból az ínségmunka keretében nagyszerű kis otthont építettek fel. Segélyt kaptak (és minden egylet fog kapni, csak utána kell járnia) egyházközségtôl, politikai községtôl és a minisztériumtól. E megoldás kissé nehéznek látszik talán, de a legjobb megoldás. Így az egyletnek mindjárt vagyona is van és természetesen egy teljesen különálló egyleti helyisége. Csak kis bátorság kell a kezdéshez. Az otthon karbantartási, fűtési, világítási költségeit a már említett segélyezési módokon kívül, praktikus játékok, szórakozási lehetôségek bevezetésével teremthetjük elô. Ily játékok lehetnek elsôsorban a kugli és a biliárd. Különösen ez utóbbi bevezetése lehet tekintélyes jövedelem biztosítéka. Kétségtelen, hogy az asztal beszerzése kissé nagyobb befektetést kíván, de kifizetôdik. Tegyünk kis számítást: több helyrôl jött értesülésekbôl tudjuk, hogy korcsmában (!) és más szórakozási helyeken a biliárd-játéknak óradíja van. Ha most figyelembe vesszük, hogy a KALOT már 360 p-ért (havi 20 P-ôs részletre) szállít asztalt, mely összegben benne van a szállítási költség 100 kilométerig, 10 százalékos luxusadó, stb., akkor 30 filléres játékdíj mellett, naponta átlagosan négy óra játékidôvel az asztal egy év alatt 432 P-t keres. Nem is egy év alatt tehát kikeresi az árát és utána igen tekintélyes összeget biztosít az egyletnek. Sok kaszinó a biliárdpénzbôl tartja fenn magát. Arról nem is beszélve, hogy van jelentés, mely 1000 pengôs bevételrôl számol el. 4. Nagyon fontos még, hogy az otthon tiszta és barátságos legyen. Díszítgessük és csinosítgassuk, amennyire a körülmények és a kassza megengedi. Legyen az otthon igazán családias. E téren nagy segítségünkre lehetnek az országszerte szervezés alatt álló Leánykörök. A Leánykörök tagjai nagyon szívesen segítenek a legényeknek és függönyöket, terítôket, egyéb csinosító díszeket készítenek az otthon részére. Nevelési szempontból nagyon jó, ha egyleti helyiségünket szép plakátokkal, történelmi tárgyú képekkel díszítjük fel. Hatásos és tartalmas mondásokat és idézeteket tegyünk ki a falra. (Különösen ajánljuk Prohászka és Széchenyi-idézeteket.) Nevelési szempontból ezek a felírások felbecsülhetetlen szolgálatokat tesznek. 5. Teendô helyiséghiány vagy diaspóra-helyzet esetén. Több helyrôl érkezett már kérdés a Titkársághoz, különösen a tanyavilágból, ahol szétszórtan él az ifjúság, illetôleg kisebb falvakból, mi a teendô abban az esetben, ha a szervezkedésre, hetenkénti vagy kéthetenkénti rendes gyűlések számára alkalmas helyiség egyáltalán nem áll rendelkezésre, vagy más ok miatt (szétszórt helyzete, stb.) nem jöhet össze az ifjúság, s így intenzív szervezkedésrôl, egyleti életrôl szó sem lehet! -- Válaszunk ez: még ebben a sivár helyzetében sem szabad magára hagyni az ifjúságot! Ha hetenként -- vagy kéthetenként -- helyiség hiánya, vagy bármilyen más ok miatt, nem tud összejönni a legénység, úgy összevonom ôket havonként, vagy kéthavonként. S ha így sem megy, akkor évenként legalább négyszer. Ha heti találkozásra nincs hely, vagy mód, arra már biztosan lesz hely is, meg alkalom is, hogy legalább évente négyszer egy-egy nagyszabású legénynapon, nagygyűlésen, sajtónapon, vagy más manifesztáción találkozzam velük. S találkoznak ôk is egymással! Az is mozgalom már, ha az ifjúság csak negyedévenként mozdul egyet! Ebben az esetben ismertetésre kerülnek elôttünk a mozgalom célkitűzései; elért eredményei; eszközei stb. Ôk maguk is szerephez juthatnak egy-egy műsorszámmal! D. F. lapunkat pedig szétosztom közöttük! Eredmény már az is, ha csak pár szállal kötik magukat országos mozgalmunkhoz! Ha csak hallanak róla! Ennyit pedig feltétlenül elérhetek náluk! VI. Technikai utasítások. 1. A színpad. A műkedvelés fontosságával minden vezetô tisztában van. Jól megszervezett és ügyesen vezetett műkedvelô-gárda nagy kultúr-missziót tölthet be, az egylet életébe pedig állandó, friss vérkeringést hoz. Foglalkozzunk tehát e kérdéssel is szeretettel. Legtöbb helyen a színpad és annak díszítése az óriási probléma. Színpad egyszerű emelvény a nézôtér szintjétôl kb. 1 méterrel magasabban. Kétoldalt u. n. tükörfallal. (Ettôl a faltól nem látszanak a játékszíntôl kívülesô szereplôk.) Megoldás: legszegényesebben megoldható kecskelábakra fektetett építôdeszkákkal. Tükörfalnak színesre festett, vékony vászonponyvát is használhatok. Lehetôleg díszítsük valamivel. Díszítés: a régi kulisszarendszer rossz. Nem lehet a képeket változatossá tenni velük. Minden színdarabhoz nem csináltathatok újat, mert drága. Használatuk nehézkes, fôleg azért, mert a legtöbb műkedvelô- színpad kicsi. Már pedig a gyors változás és színes díszítés fél-siker! Új megoldás: az egész színpad mélységét kitöltô körfüggöny. (Színe lehetôleg világos-szürke legyen. A függöny mögött és oldalt szabad hely, hogy a szereplôk mozogni tudjanak.) Hátul és két oldalt nyílás, járásokra. Leengedett helyzetben nem lehet kilátni rajta. (Lásd az alábbi ábrát!) Használati utasítások: egyszerű szobára van szükségem? A színpadot egyszerű bútorokkal díszítem. A függönyfalakra néhány falusi képet, stb. akasztok fel. Úriszobára van szükség? A bútorokat kicserélem. A képeket ugyancsak kicserélem, más elhelyezésben akasztom fel. Más-más bútor változatossá teszi a képeket. A szürke falakat nem unja meg a közönség, mert az életben is ezzel a színnel találkozunk a legtöbbet. Szükségem van ablakra? Ablakrámát csináltatok (festett, üveg nélkül!) és a hátsó, vagy az oldalsó függöny-nyílásokhoz teszem. Más színű függönnyel díszítem. Erdô-szín kell? Néhány csomagoló-papírra festett fát, bokrot állítok fel. (Ezek a fák és bokrok kisebbek vagy nagyobbak legyenek, aszerint, hogy milyen távlatot akarok kihozni a színen.) Néhány élôbokrot is beállíthatok. A szürke háttér pedig maga a szürkülô ég. (Különbözô színű világítással érzékeltetem a nappalt, éjt, hajnalt, stb.) Falurészlet? Ugyancsak csomagoló papírra festek kisebb-nagyobb házakat, házsort, stb. és egyszerűen a háttér mellé állítom. Oldalt falusi házra van szükségem? Vastag papírra festek egy falusi házrészt. (Ajtó is lehet rajta!) Virágokkal és kis zöld rácsos kerítéssel elkerítem a szín többi részétôl, stb. Ezzel a körfüggöny-megoldással akár az Ember tragédiáját lejátszhatom kis színpadon is, nagyon változatos kiállításban! Elônye e díszítési módnak: olcsó (egy körfüggöny évtizedekig is eltart; nem kell drága anyag!) a részletdíszletezés is csak pár fillérbe kerül, gyors változásokat csinálhatok, stb. 2. Műkedvelô-gárda felépítése. Minden szép és eredményesnek látszó falusi műkedvelô-élet megölôje a műkedvelô-gárda szervezetlensége. Az agilis pap-, tanító-, kántor- fôrendezônek nem akad soha segítô társ, akivel a munkát megoszthatná. A kulisszatologatástól a színpad felsöpréséig mindent egyedül kell végeznie, ha nem akarja, hogy az elôre beharangozott elôadás elmaradjon. Vagy ha akadna is segítô, valljuk meg, maguk a rendezôk nem tudnák a kínálkozó segítséget kihasználni. Hogyan is fest tehát egy alaposan megszervezett műkedvelô-gárdában a munkamegosztás? (Nagyszínházak beosztása.) Fôrendezô. A színpadon teljhatalmú úr. Neki mindenki mindenben engedelmeskedik a színpadon. Lehetôleg tekintélyesebb és korosabb ember legyen. (pap, tanító, stb.) Tökéletesen ismernie kell a darabot és a színpadi helyzeteket. Már elôre ki kell dolgoznia az anyagot (járást, állást, stb.), hogy utasításai mindig egységesek legyenek és hogy a mit? hogyan? kérdésekre azonnal tudjon felelni. Mindig a legpontosabb legyen. Nyugodt legyen. A próbákat a kitűzött idôben pontosan kezdje és végezze. Két, két és fél óránál tovább próba ne tartson. A próbákat lehetôleg mindig kis virággal, dalolással, vagy tánccal végezzük be, hogy a szereplô máskor is kedvvel jöjjenek. Késô este lehetôleg ne tartsunk próbát. Közvetlen segítségére van: egy vagy két segédrendezô. A közvetlen utasításokat átveszik és tovább adják. Szerepkiírást végzik, a szereplôket felkérik, természetesen elôzôleg a fôrendezôvel jól megbeszélik. Jelenetek részletes próbáit a fôrendezô utasítása szerint levezetik. Segítenek a rend fenntartásában. Ügyelô. A fôrendezô után a színpad teljhatalmú ura. Ügyel a rendre, a próbákon való pontos megjelenést ellenôrzi, hiányzásokat felírja és kontrollálja, miért történt. Errôl jelentést tesz a fôrendezônek és a kis műkedvelô törvényszéknek. Már az elsô próbán elkészíti a színdarab ügyelô-példányát. Ki, mikor milyen végszóra megy be, vagy jön ki a színpadról. Külsô zaj, zene vagy egyéb instrukciók pontos betartását végzi és irányítja. Ô kezeli a függönyt is. Elôadás alatt színpadon csak a jelenetben részvevôk és közvetlen következôk állhatnak. Az ügyelô szól minden szereplônek, hogy mikor jöhet színpadra. Így kiküszöböljük a nagy zajt és rendetlenkedést, mely a műkedvelô-elôadást (szereplôt és közönséget is!) a legjobban szokta zavarni. A színpadon mindenért az ügyelô felelôs. Díszmester, kellékes. A rendezôkkel alaposan megtárgyalja, hogy az egyes felvonásokhoz milyen díszletek kellenek. Mit lehet a színpadon megoldani. Ez irányelveket a díszmester átveszi és megvalósítja saját ízlése szerint. A kulissza-tologatásban legyen segítségére egy-két fizetett napszámos. E munkát t. i. senki sem vállalja szívesen. A darab kiállítása teljesen a díszmester kezében van. E téren utasítást csak a fôrendezô adhat neki. Vigyáz, hogy a színdarabban elôforduló kellékek a színpadon legyenek és a szereplôk is fel legyenek szerelve a szükséges kelékekkel. Így nem fordulhat elô, hogy az okvetlen szükséges távirat, mire a szereplô színpadra ér, hirtelen elveszik. Világosító. Színpadi és nézôtéri világítás irányítását végzi. Nagyon fontos és sok ötletességet kívánó munkakör, mert a darab sikerét a különbözô hatásvilágítások nagyban fokozhatják. Súgó. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy ez ne alkalmi legyen. Ebbôl származik a legtöbb kellemetlenség és botlás az elôadás alatt. Állandó súgót tartsunk. Már az elsô próbák alatt ô súg s a súgó- példányt pontosan elkészíti. Az utasításokat lehetôleg színes ceruzával kihúzza és a szerep-részeket egy vonallal összeköti, hogy az utasításokkal meg-megszakított szöveget ne kelljen keresgélnie. Fontos, hogy a súgót a szereplôk annyira megszokják és megismerjék, hogy már a száj-állásából is kiolvassák a szöveget. Állandó súgó mellett nem történhetik meg a legkisebb színpadon sem, hogy a közönség hamarabb hallja a szöveget, mint maga a szereplô. E munkamegosztó tisztségek nélkül nem is álmodhatunk hosszú életű műkedvelô-gárdáról. Hogy pedig e tisztségek ne legyenek lealázóak, alaposan ki kell fejtenünk azok fontosságát. Pl. Hiába énekel valaki gyönyörű áriát a színpadon, mint fôszereplô primadonna, ha ének közben, mert nincs ügyelô, vagy díszmester, a kulissza a fejére esik, stb. A plakátokra és meghívókra ne csak a szereplôk, de a műszaki szereplôk neveit is írjuk ki, egy-egy hangzatos mondat kíséretében. Pl. A színpad gyönyörű kiállítása X. Y. tagtestvér művészi ízlését dicséri, stb. Felvonások végén a szereplôk nem mehetnek ki a függöny elé, csak a végén és akkor mindenki a tablón van! Mint ahogy a siker érdekében is mindenki (szereplô és műszaki) közreműködött. Okvetlen állítsunk fel kis színházi törvényszéket. Tagjai és ítélkezôi a tagokból állnak. A pontatlanságot, rendetlenséget, sztároskodást, próba-késést vagy ok-nélküli elmaradást, stb. büntetik. Néha hónapokra eltiltanak valakit a szerepléstôl. Pénzbüntetés csak nagyon kicsiny legyen és műkedvelô-felszerelésre menjen. 3. Szereplôk felkérése, szerepkiírás. Próbák. Szereplôk felkérése. A férfi szereplôket az egylet tagjai közül válogatjuk ki. Nagy gondot fordítsunk arra, hogy a fôszereplôk ne mindig ugyanazok legyenek. Még ha kis áldozatok árán is (nem olyan jó az új szereplô), de változtassuk a fôszereplôket. Így megakadályozzuk, hogy egy-egy »sztár« hiúskodjék, kivel aztán igen sok bajunk lehet. A fiúk érezzék, hogy senki nem pótolhatatlan. Leányszereplôk felkérésénél legyünk nagyon óvatosak. Jó elôre szemeljük ki azokat a leányokat, akiket szerepeltetni akarunk; ha kényesebbek, puhatoljuk ki elôbb, hogy szívesen vállalják-e a szerepet? Mikor már csaknem biztosak vagyunk abban, hogy elfogadják a meghívást, csak akkor kérjük fel ôket egy-egy szerepre. Másként ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy egyik leány nem vállalván el a szerepet, a másik sem fogadja el, mert úgy gondolja, a másik azért nem fogadta el a szerepet, mert kicsi vagy rossz. Sokszor hangoztassuk, hogy a szerepeket nem centivel és oldalakkal kell mérni, hanem hogyan lehet lejátszani. Éppen ezért epizód-szereplôinket, amikor csak alkalom van, dicsérjük meg, hogy máskor is szívesen vállaljanak epizód-szerepeket. Mielôtt a szerepekre a férfi és nôi gárdát felkértük volna, készítsünk kis listát, melynek szövege a következô volna: Én, ......-i kat. Legényegylet felkérésére (ezt és ezt) a szerepet elvállaltam, azt becsületesen megtanulom és tehetségem szerint a lehetô legjobban elôadom. A rendezô utasításait pontosan betartom és a próbákon pontosan megjelenek vagy elfogadható okkal igazolom távollétemet. Vállalt kötelezettségem becsületes elvégzését aláírásommal megerôsítem. (Hogy mégis legyen valami, ami visszariasztja ôket a pontatlanságtól és lelkiismeretlenségtôl, csináltassunk kis táblát a következô felírással: »Akikre az egylet nem számíthat!« Ki kell függeszteni az otthonban. Ha tehát valaki nem teljesíti kötelességét, a kis műkedvelô-törvényszék ítélkezésének nem akarja magát alávetni, a táblára kerül a neve.) Esetleg jegyzôkönyvbe veszik, hogy bár kötelességet vállalt, de azt nem végezte el, s így az egylet reá nem számíthat. Természetesen ez a jegyzôkönyvezés már a legsúlyosabb eset legyen, amikor közgyűlésen is el kell parentálni az illetôt (leányt és fiút egyformán). Lássák, hogy itt nem lehet csak úgy félvállról kezelni a dolgokat. (Ez a büntetési mód egyébként álljon minden elvállalt megbízatás elmulasztójára.) Szerepkiírás. Ha egy-egy színdarab nagyon drága volna és azt több példányban meghozatni nem lehet vagy nem gazdaságos, akkor a szerepeket kiíratjuk. A szerepkiírás a következôképpen történik: néhány végszó (lehetôleg értelmes mondat) és utána nagyobb margóval a szerep és az útbaigazítás. A végszavakat és az útbaigazításokat színes ceruzával vagy tintával aláhúzzuk, hogy a szereplô elsô tekintetre lássa, melyik az a szöveg, amit meg kell tanulnia. A szerepeket elôadás után vissza kell kérni és a szövegkönyvvel együtt az egylet könyvtárába kerül. (Kották is.) Próbák. Fontosságuk szerint a következô beosztást kövesse a rendezô: a) Olvasópróba. Nem színpadon történik. A szereplôk asztalnál ülnek és szerepeiket összeolvassák. Fontos e próba nagyon, mert ezen ismeri meg legtöbb szereplô a darabot. Itt magyarázza el a rendezô egy-egy szerep alakítási módját, és hogy körülbelül milyen figurának képzeli el egy-egy szerep megszemélyesítôjét. (A rendezô alaposan készüljön fel erre a próbára, mert neki kell nagyon sokszor kedvet csinálnia és ambíciót ébresztenie egy-egy szereplôben azzal, hogyan írja le elôtte jövendô alakítását.) b) Rendezôpróba. Színpadon tartjuk és ekkor már minden szereplônek járását, mozgását megállapítjuk a színpadon. Ezen a próbán minden szereplô kezében ceruza legyen, hogy a rendezô utasításait beírja szerepébe. (Pl. színpadra lép jobb I.-en, távozik bal II-ôn stb.) c) A többi próbák az úgynevezett emlékpróbák. Egy-egy felvonást veszünk és azt a második, harmadik emlékpróbán már súgó után próbáljuk. Harmadik emlékpróbán mindenkinek tudnia kell a szerepét. Pontosan számítsa ki a rendezô, mennyi idô áll rendelkezésre és a kitűzött anyagot okvetlen próbálja le. Pl. elsô, második felvonásból írt ki próbát, akkor mindkét felvonást le kell próbálnia, különben a második felvonás szereplôi elunják magukat; a legközelebbi próbára pedig, számítva a késésre, késôbb jönnek stb., s így ezer kellemetlenségnek egyengetem útját. d) Házi fôpróba. Csak az egyleti tagok részére, teljes díszlettel, kellékkel csináljuk a próbát. Ha csak lehetséges, öltözés és maszkírozás is legyen. Ekkor már a rendezô lehetôleg ne szóljon bele a jelenetekbe. Megjegyzéseit jegyezze papírra és felvonások végén mondja meg. e) Nyilvános fôpróba. Teljesen úgy megy, mintha elôadás volna. Tanácsos gyermekeknek megtartani filléres helyárakkal. Így egy kis jövedelem is lesz. Ilyen elôzmények után nyugodtan ülhet a rendezô helyén elôadás alatt is, mert a darab egész biztosan zavartalanul folyik le. 4. Maszkírozás. Színpadon a szereplôk arcát mindig okvetlenül festeni kell. Erôsebb világításban az arc elveszti eredeti színét és így a szereplôk nagyon sápadtak lennének. A színpadi festés erôsségének a világítással egyenes arányban kell állnia. Jó maszkokkal a darab sikerét nagyon fokozhatjuk. Egyleti maszkírozó felszerelés: a) Különbözô színű festék. b) Krepp (bajusznak és szakállnak), c) Masztix (ragasztó), d) Púder. (Legolcsóbb és nagyon megfelelô a rizspor is.) Festékek: négy különbözô színű festékkel minden maszkot meg lehet csinálni. Testszín; (legjobban ajánljuk a hármasszámú »Baeder« testszínt); paraszt-piros (bordó-piros); fekete; fehér. Fiatal férfi- maszk: az említett testszínt arcunkon egyenletesen elkenjük. Vigyázni kell arra, hogy a homlok s az áll alatt is be legyen festve. Különben úgy látszik, mintha álarc lenne a szereplôn. Testszínezés után a világítás erôssége szerint több vagy kevesebb pirosat teszünk orcáinkra. Most a pirosat is elkenjük egyenletesen. Ügyeljünk, hogy e pirosból halványan vigyünk az alsó és felsô szemhéjakra is, különben úgy fog kinézni a szereplô, mintha tüdôbajos volna. Férfiaknál szemöldököt nem kell húzni külön feketével. (Leányoknál is csak akkor, ha okvetlen szükséges. Ez esetben is csak nagyon vékonyan.) Legjobb a szemöldököt egy kis zsírral megtisztítani az esetleg rátapadt festéktôl. Így nagyon szép és csillogó marad a szemöldök. Szájat csak nagyon halványan pirosítjuk. Végül az egész arcot bepúderezzük. Alsó szempilla alatt vékony, fekete vonalat húzunk és a szem szögletébôl kifelé kissé meghosszabbítjuk. Idôs arc jellegzetessége a ránc és a beesett szemek. Ráncba húzzuk tehát az arcunkat és a ráncok nyomát vékony, piros csíkkal kihúzzuk. Fontosabb és jellegzetesebb ráncok: a szemkörnyéki szarkalábak, (három- négy vékony vörös vonal a szem külsô szögletétôl szétágazva), homlokráncok, végül az orrcimpától száj széléig két vonal. Beesett szemeket úgy kapunk, ha a szem környékét vékonyan feketével vonjuk be, mely így vékonyan szürkének hat. Beesett vagy borotvált arcot ugyanígy csinálunk. Hajunkat rizsporral bekenve, a kívánt ôsz-színt kapjuk meg. Részeges emberen legfeltűnôbb a piros orr, mely néha ki is virágzik. Ezt az orra helyezett sötét, piros, vagy fekete ponttal jelezzük. Görbe, vagy sasorrt diákflastrom segítségével csinálunk. A diákflastromot kellôen felmelegítve, a kívánt alakra formázzuk. Feltesszük az orra és aztán testszínnel lefestjük. A bajusz és a szakáll felragasztása masztix-szal történik. A testrészt, hová ragasztani akarunk, elôbb a festéktôl meg kell tisztítani, különben a masztix nem ragaszt. A bajuszt nem egyenesen kell az orr alá ragasztani, hanem, mint az a valóságban is van, a kreppet középen meg kell törni és az orrtôtôl szép ívben a száj- szélekre vezetni. Parókát vagy készen kell venni, vagy finoman kifésült kenderbôl mi magunk is készíthetünk. Majd pedig a kívánt színre festhetjük. Játék után a festéket és ragasztót tiszta disznózsírral kell leszedni. Víz nem viszi le. 5. Néhány gyakorlati tanács színműelôadáshoz, táncvigalomhoz. A műkedvelô elôadásokkal kapcsolatosan, különösen, ha azokat délelôtt közgyűlés nem elôzi meg, tartsunk kis (15-20 perces) beszédet is. Esetleg szavalat nyitja meg az ünnepi estet, utána beszéd (a nap jelentôségének méltatása), majd megkezdôdik az elôadás. Évente 5 műkedvelô-elôadásnál többet ne rendezzünk, mert: a) A fiúk idejét nagyon leköti az elôkészület, ha pontos és minden igényt kielégítô elôadásokat akarunk rendezni. b) Tagjaink nem színészek s így nem is szabad túlságosan a színpadhoz szoktatni ôket. c) Az egyleti élet nemcsak műkedvelést jelent. d) Örökösen csak műkedveléssel unalmassá válik az egyleti élet. Természetesen ezen az öt nagyobb szabású elôadáson kívül, különösen a téli ráérô idôben, rendezhetünk kis kabaré-esteket, de ezek ne műkedvelô jellegűek legyenek. Inkább csak csalogató arra, hogy komolyabb témáról szóló elôadást meghallgassa a közönség. Rövid tánccal, vagy nótázással is összeköthetjük, tarkíthatjuk ez esteket. Így is nevezhetjük: Tarka-est. Farsangi idôben okvetlenül tartson az egylet egy kimondott táncmulatságot. Pl. Legénybál stb. Ez a bál olyan nívójú és sikerű legyen, hogy a fiatalság minden esztendôben visszavárja. Esemény legyen a fiatalság életében. E mulatság minden kedves emléke fűzôdjék az egylethez, hogy annak megrendezése csak a Legényegylet által történhessék. Ez is hosszabbítja az egylet életét. (Legényegylet nélkül nincs legénybál?!) A sikert biztosíthatjuk: a) A falu legelegánsabb termében tartsuk. Díszítsük fel és minden erônkkel hassunk oda, hogy a helyiség vonzó, kívánatos és impozáns legyen. b) A helyi elôkelôségeket kérjük fel védnököknek. Ezáltal biztosítjuk a bál tekintélyét s anyagiakban is hasznot jelent. c) Jelöljünk ki »bálanyákat«. (Bálanyáknak és védnököknek lehet távolabb lakó egyéneket is felkérni. Pl. a járás fô szolgabíráját és feleségét stb.) d) A bál meghívós legyen. Minden tag és hozzátartozója, ha szegény, ha gazdag, meghívót kell, hogy kapjon. Ezzel a rendezési móddal elérjük azt, hogy a szegényebb szülôk gyermeke is igyekszik legényegyleti tag lenni, mert a legényegyleti tagsággal már szinte jogot kapott a nagyobb megbecsülésre és így a község legelôkelôbbjei között is megjelenhetik, mint meghívott. De bontogatjuk a társadalmi osztályok között fennálló válaszfalat is! Az egyletet pedig mindenki igyekszik pártolni, mert különben nem kap meghívót, stb. e) Biztosíthatjuk továbbá a sikert érdekes szokások bevezetésével és a rendezéssel. Tegyük szokássá az elsô »nagylányos« bált! (nagylány-avatást.) Ez azt jelenti, hogy a falu fiatal leánykáinak elsô bálja a legényegyleti bál legyen. Propagandát csinálunk, hogy a falu elsôbálos leánykáit avatni fogjuk, éspedig ünnepélyesen, a legényegyleti bálon. Összeírjuk a neveket. (Osztálykülönbség nincs!) Megkérjük ôket, hogy a bálba egyforma, magyaros szabású és olcsó anyagú ruhácskába jöjjenek. (Pl. pöttyös kartonruha.) Mikor a bálanyák és a védnökök megérkeztek, a zenekar tust ad és a legények az elsôbálos kisleányokat a bálanyák elé vezetik. A bálanyák egyike, nagyon rövid kis beszéd kíséretében, nagyleányoknak nyilvánítja ôket az egész közönség elôtt. Kis emléket ad át mindegyiknek, azzal a megjegyzéssel, hogy most már pártolják mindenben tudásuk és tehetségük szerint a legények nemes munkáját. A zenekar hatalmas tust ad. A legények megéljenzik az új nagyleányokat és a bált ôk nyitják meg magyar csárdással. (Megjegyzések: a) A kis emlék olcsó, de maradandó legyen. Pl. kis művirág-bokréta díszes kis kartonlappal, melyen az elsô bál emlékeként följegyzés van. A fölírásban okvetlen benne legyen: »A Legényegylettôl.« b) Rövid és nagy rendben tartott éjjeli zenét is adhatunk, stb. Szóval oda kell hatni, hogy a fiatal leány legkedvesebb élményei közé kerüljön ez az est, melyrôl még az unokáknak is beszélni fog. Igen szép volna még és a magyar tánc ápolásának egyik módja lehetne, hogy ezen a bálon az elsôbálos kisleányok (ha többen volnának, válogatott 8-10 pár), az éjféli szünetben magyar táncbemutatót tartanának. Hozzuk divatba a leányok »helyrevezetését«. Eddig órák hosszáig tartó táncok ölték meg a hangulatot minden táncmulatságon. A legények féltek felkérni egy-egy leányt, mert attól kellett tartaniuk, hogy senki le nem kéri tôlük egész este. Ennek eredménye: hatalmas majomsziget, bámészkodó legényekkel; és rengeteg petrezselymet áruló leányka. Ezen az állapoton, ha kis áldozattal is, de a legényegyleti tagoknak segíteniük kell. Elv: éjfél elôtt egyetlen leánynak sem szabad a legényegyleti táncmulatságon petrezselymet árulnia. Megvalósítható, ha ügyes és humoros konferáló kijelenti, hogy a legényegyleti mulatságokban pedig, -- mert mindenkinek jól kell mulatnia -- 10-15 percig tartó táncok lesznek és utána mindenki helyrevezeti a leánykát. Ezért tehát senki meg ne sértôdjék. Tíz-tizenöt percre már lesz bátorság a legényekben a legrosszabb táncost is felkérni. És így, ha egy-egy legényegyleti tag csak 1-2 órát áldoz az estéjébôl »egyleti célra«, mindenki jól mulat a bálban s még az örökösen petrezselymet áruló leánykának is akad igen sok táncosa. A tagoknak pedig vállalniuk kell ezt a kis áldozatot egyletük sikere érdekében. Bál, melyben mindenki jól mulatott, okvetlen meghozza a kasszasikert is. Sok helyen igen közkedveltek az u. n. délutáni táncok. Négy órától este nyolc óráig tart. Elônye: legtöbb helyen nem kell engedély hozzá (tagoknak csináljuk!); ha mégis kell, könnyen és olcsón megadják; továbbá a fiatalságot elvonjuk a korcsmától és végül szemünk elôtt, tisztességesen szórakoznak. Ezeket a délutánokat tarkíthatjuk kis, oktató elôadásokkal is. Minden megmozdulásunknak sikere elsôsorban is a jó és alapos reklámozástól függ. Elsô és legfontosabb reklám: a szó. Mindenkinek, akivel csak találkozunk, megemlíteni készülôdésünket. Valósággal felcsigázni az érdeklôdést ügyünkkel kapcsolatosan. Írásos propaganda. Helyi lapok kommünikéje. (Ez tetszik a legényeknek is.) Plakátok, röpcédulák. Fontos, hogy a plakátok modernek és igazán hatásosak legyenek. Nagyszerűen bevált vidéki viszonylatban a zenés reklámozás. Egyik egylet felkeresi a szomszédos tanyát, hogy Legényegyletet alapítson. A nép azonban meglehetôsen szétszórtan él. Nehéz ôket összehozni. A mi legényeink azonban minden akadályt legyűrtek. Kocsira rakták a rezesbandát és bejárták a tanyavilágot, mindenütt kihirdetve, hogy két- három óra múlva hol fognak gyűlést tartani. A nép nagyszerűen összejött. Ingyen elôadást tartottak, majd közben néhány legény pódiumra ugrott és elmondotta, hogy miért is jöttek ôk tulajdonképpen. Hogyan dolgozik náluk az egylet. Felhívja az itteni ifjúságot, hogy hasonlóképpen ôk is alapítsák meg az egyletet. Térzene egy-egy nagyobb ünnepség, vagy esemény elôtt szintén nagyszerű reklám. Talán mindegyiknél jobban fog, akár falun, akár városban, a lampionos felvonulás. Néhány köztiszteletben álló polgár vagy faluvezetô egyén lakását keresi fel az egylet. Néhány dalt elénekelnek, köszöntik megértô jóságáért és szeretetéért, utána nótázva elvonulnak. A lampionokra egy-egy betűt ragaszthatunk, mely betűket a menetben összehozva, az agrármozgalom jelmondatai alakíthatók ki. (Isten! Haza! Kenyér! Éljen Krisztus-Király! Mozgalmunk Vezére!) 6. Szerzôi jog. Minden olyan esetben, amikor az illetô színpadi mű elôadásához közvetlenül a szerzô, illetve a szerzôi jogutód (örökös, vagy az, akire a szerzôi jog átruháztatott: pl. kiadó) beleegyezést nem adott, a műkedvelôi elôadás rendezôinek a Magyar Színpadi Szerzôk Egyesületéhez lehet fordulni, mert vagy a szerzô (jogutód) vagy ezen egyesület által kiállított nyilatkozattal igazolható, hogy az elôadásra kerülô színpadi mű elôadásával a szerzôi jogot sérelem nem éri. Olyan színpadi művek, amelyeket a szerzôi jog már nem véd, szerzôi beleegyezés nélkül adhatók elô. Az elôadási jog megszerzésére vonatkozóan, egyszerűség kedvéért, lehet a Magyar Színpadi Szerzôk Egyesületéhez is fordulni, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy a műkedvelôk a szerzôi jogtulajdonossal közvetlenül is ne tárgyalhatnának. Mindenkor szem elôtt tartandó azonban az a tény, hogy a honorárium kérdése a szerzôi jogtulajdonos magánjoga. A Katolikus Műsorközpont. Nem minden színdarab való arra, hogy népünk elé vigyük ôket. A színház tanít és nekünk nem mindegy, hogy mit tanítunk a falun. Bármilyen ünnepélyhez szívesen közvetítünk megfelelô műsoranyagot! Műsorközpontunk darabok kiadásával is foglalkozik. Ezért ezúton is felhívjuk a falu vezetôinek figyelmét arra, hogy ha elrejtett tehetségeket tudnak, hívják fel figyelmüket Műsorközpontunkra és küldessék el velük címünkre azokat az egyfelvonásosokat, víg és komoly tárgyú darabokat, melyek a fiókok mélyén porosodnak, vagy már sikerrel elô is adattak a helybeli színpadon. A magyar tehetségeket felszínre kívánjuk hozni és levegôhöz juttatni azokat az értékeket, melyeket most elnyom az idegen szellem. ======================================================================== Az elsô agrárifjúsági vezetôi-kongresszus anyaga A mindig hatalmasabb méreteket öltô agrárifjúsági mozgalmunk második esztendejében szükségessé vált a hivatásos egyházi és világi népi vezetôknek kongresszuson való összevonása. Elsôsorban azért, hogy a résztvevôk egységes szemléletet alakítsanak ki magukban az agrárifjúsági szervezkedés szükségére, céljaira és módszereire vonatkozóan, másfelôl pedig szakavatottak elôadásában ismerjék meg elméleti alapvetés mellett és gyakorlatban járható utak megjelölésével azt a szociális kérdéstömeget, amelynek oldozgatása ma agrárnépünk üszkösödô sebeinek orvoslását jelenti. 1937. augusztus 2-5-ig a kongresszus Dr. Halász Pál, A. C. egyházmegyei igazgató elnöklésével s több száz fôbôl álló hallgatóságának állandó és lankadatlan érdeklôdése mellett együtt volt és nagyvonalú, eredményekben gazdag munkát végzett. Az alábbiak során teljes egészében ismertetésre kerülô kongresszusi anyag két szempont körül csoportosítható: 1. Szociális témakörbôl merített elôadások, éspedig: a) elméleti; b) gyakorlati síkon; 2. Az agrárifjúsági szervezkedés tárgykörébe tartozó elôadások, kifejezetten gyakorlati síkon. A szociális témakörbôl vett elôadások -- akár elméleti, akár gyakorlati szempontok szerint -- népünk múltjával, anyagi helyzetével s ezzel összefüggô szövetkezeti, telepítési, hivatásrendi kérdésekkel foglalkoznak, s így voltaképpen agrárnépünk érdekvédelmi szervezkedését hangsúlyozzák. Ennek figyelembevételével azt is mondhatjuk, hogy az I. agrárifjúsági vezetôi kongresszus agrárnépünk és agrárifjúságunk világnézeti és érdekvédelmi szervezkedésének kérdéseit tárgyalta. Az elôadók felerészben egyháziak, felerészben pedig világiak voltak, akik csaknem valamennyien az egyszerű nép között élnek, s itt szerezték meg hosszú évek során át értékes tapasztalatuk kincsestárát. Mindhárom nap tanácskozásainak bevezetéséhez az alaphangot P. Varga László S. J., fôiskolai tanár magyar földrôl, magyar néprôl, magyar sorsról szóló szociális tárgyú elmélkedései adták meg. A kongresszus színvonalát emelték, az érdeklôdést fokozták, s gyakorlatilag rendkívül hasznosak voltak a hozzászólások is elôadások után, melyek legtöbbször közérdekű kérdést vetettek fel, s parázseszmecserének nyitottak utat. A hozzászólások gondolatkörét az alábbiakban szintén ismertetjük. ======================================================================== Keresztény humanitás -- A nagy félreértés -- A mi gyôzelmünk útja P. Varga László SJ fôiskolai tanár, Budapest Keresztény humanitás. Néhány hónappal ezelôtt azt a kijelentést tette a kommunista párt fôtitkára Moszkvában, hogy az orosz gazdasági politikában a legjelentôsebb fordulat következik, amely a rendszer gyôzelmét megszilárdítja és egyúttal annak legteljesebb igazolását fogja szolgáltatni ország-világ elôtt. Az ötéves terv fényesen bevált, a rengeteg lemondás és hôsies termelési harc meghozta a kívánt eredményt, a szégyenletesen elmaradt birodalmat a világ egyik legnagyobb gazdasági hatalmává tették -- mondotta Sztálin -- és ezért eljött az idô, amikor a kormány minden gondja az ember felé fordulhat. Nyílt bevallása ez annak, hogy eddig a rendszer, az elmélet és a pártérdek volt minden és az ember, bizony nem sokat számított, pedig elvben minden az emberért, nemcsak az oroszért, hanem az egész világ proletárságának megváltásáért, a kizsákmányoltak fölszabadítása érdekében történt, azért kellett a rémuralom, a legvadabb zsarnokság, az államkapitalizmus és vallásüldözés. Ezzel betelepedett a történelembe a humanizmus vallásának egyik felekezete, amelynek jelentôségét egyelôre föl se tudjuk mérni. Mélyreható fordulat ez az európai társadalom fejlôdésében, mert egyrészt iskolapéldája hasonló mozgalmaknak, másrészt végtelenné mélyíti a szakadékot múlt és jövô, keresztény kultúra és a humanitás mai fogalmazása között. Nagy általánosságban eddig minden mozgalom, amelyet teljesebb és igazibb emberi életforma kialakítása érdekében indítottak a középkor óta, az egyén fölszabadítását célozta, mert abból a soha be nem bizonyított hiedelembôl indult ki, hogy minden megkötés és alárendeltség megnyomorítja és ellaposítja az életet. Emberszeretet, kölcsönös jóindulat, megértés és segítés, mint erkölcsi követelmény uralkodó helyet foglaltak el a szabadelvű gondolatvilágban, de az egyén és a természet jóságába vetett hitet csakhamar durván megdöntötte a mindennapi gyakorlat. Miután a munkásság élesen szembefordult a polgári renddel, elég gyorsan átformálta a maga igényei szerint a humanitás eszméjét is. Nemcsak új, hanem mélyebb tartalmat vitt bele, de ugyanakkor ismét lényegében torzította el, mivel a magáén kívül minden más osztálynak létjogát kétségbe vonta. Az értékek rangsorában a társadalom, mint egész került az elsô helyre, tagadva az egyén, az önálló és szabad ember elsôségét. Így aztán a zavar és félreértés a humanitás eszméje körül valóban teljes lett. E jelenségben a leginkább fájdalmas mozzanat az, hogy a kereszténység is a megváltást váró proletár ellenségei közé sorakoztatott, s ennek következtében a szocializmus elve képtelenné tette magát arra a szerepre, amelyre a történelem megbízta. Nevetséges elfogultság lenne észre nem venni, mennyi anyagi elônyt nyújtott a szocialista szervezkedés a proletárságnak, de viszont mérhetetlen kárt okozott azzal, hogy tömegeit elszakította az egyháztól, sôt egyenesen ellene sorakoztatta föl, mert benne a szociális jólét és a nép kimondott ellenségét és a reakció ôsi szövetségesét látta. E végzetes tévedésért azonban nem egyedül a szocializmus felelôs. Minden hit az egyénen, a jellemen, egyszóval az ileten keresztül beszél a többiekhez. Be kell vallanunk, hogy a mai keresztényvilág magatartása, nézetei, állásfoglalása a jelenkor nagy föladataival és nyugtalanságával szemben igen gyakran a legrosszabb hírbe hozza az evangéliumot. Ízét, zamatját, hódító erejét elvettük a mi vallásunknak. Nagyszerűsége valami szánalmas szürkeséggé zsugorodott a kezünkben és példátlan újsága kínosan untató közhellyé silányult. A megváltás vallása semmitmondó üresség és megtévesztô szemfényvesztés ama milliók szemében, amelyek igazságért sírnak és meggyötört, elrontott életük megváltását keresik. Nem a tárgyi keresztény igazság homályosult el önmagában, hanem lélektani vetülete torzult el az egyesekben és a hívôk többségének tudatában. A hit jóformán csak a végsô célt, Istent és maga üdvössége ügyét látta. Ezt a lelki állapotot talán leghelyesebben vallási individualizmusnak mondhatnók. Az ilyen lélek nem vesz tudomást az Isten eredeti és teljes világtervérôl, neki a föld csak a száműzetés helye, egy kellemetlen szálloda, nem érzi, hogy küldetése van, amely a világ újjáteremtésére szólítja. A többiek erkölcsi nyomora inkább elijeszti, s a szánalom nem képes benne nagy mentôterveket és merész vállalkozó kedvet ébreszteni. Megszánja a szegényt, gyakran bôven és hozzáértés nélkül szórja az alamizsnát, de arra nem is gondol, hogy a nyomor és lázadás okait keresse, a bajok gyökeréhez nyúljon és mindent átfogó munkába kezdjen, vagy ahhoz csatlakozzon. Kiveszett belôle a felelôsség tudata és eszébe se jut, mivel tartozik a közösségnek. Ebben a keresztény életnézetben a humanitás, az emberért való gond csak valami csökevényes, idétlen formában jut szóhoz és gyűlöletessé teszi magát a vallást, amelynek nevét viseli jogtalanul. Az igazi kereszténység egészen más valami, olyan nagyszerűség, amelyrôl legtöbb hívének egyelôre sejtelme sincs. Középpontjában a megváltás áll és ezzel együtt a Krisztusba öltözött, újjáteremtett ember. Nem Istennek volt és van szüksége a megváltásra, hanem az elesett, a nyomorult embernek. Ô a Teremtônek nagy gondja, akiért emberré lesz, akinek léte teljes értelmet ad a mindenségnek. Eljön, hogy elénk élje az istenemberi életet és olyan magasságba emel, amely a természet minden erôit meghaladja. Hasonló lesz hozzánk, hogy elérhessük Ôt. Krisztusban megjelenik köztünk az Isten ésszel el sem gondolható, csodálatos, véresen szenvedô és megdicsôült humanitása, amelyet kortársai botránynak és ostobaságnak tartanak. Szolgál bennünket, megfizeti minden tartozásunkat és isteni élettel telíti, amikor a kegyelmi, természetfölötti rendbe emel. Nem tekint többé egyszerű szolgáinak, amik természetünknél fogva vagyunk, hanem barátságával ajándékoz meg örököstársaivá fogad. Ô a mérhetetlen gazdag értelmi világosság, azért áttöri a mi tudatlanságunk vaksötétjét és bevezet a maga titkainak birodalmába. A hitben a saját intelligenciáját kölcsönzi, hogy az Ô szemével lássuk a lét minden mélységét és valóságát. Látható jelekhez köti láthatatlan jóságát a szentségekben, azért nem szabad többé a magunk szegényes életét élnünk, hanem az Ô teljességébe kell kapcsolódnunk. Szentségi teste és vére lesz mindennapi lelki kenyerünk. Ez az isteni demokrácia, amely szinte a maga rangjára emeli a kicsike teremtményt itt a földön és aztán a maga örök boldogságának asztalához ülteti, mint társat, barátot, rokont és családtagot. Nem emberfölötti ember a keresztény, hanem isteni ember, akibe isteni értelem, erô, szenvedés és öröm költözik, ha kivetkôzik vakoskodó, béna és szomorú önmagából. Határtalan lehetôség ez arra, hogy bennünk és általunk újjáteremtôdjön a föld színe. Aztán egész nemünket magába ölelte. Osztozott velünk minden nyomorúságunkban, a bűnt kivéve, hogy minden gazdagságát ránk ruházza, amit csak teremtmény elfogadni képes. Tényekkel lép a világba, a magát kiüresítô jóság csodáival, megbocsát, gyógyít, etet, halálból visszahív, onnan visszajön, csakhogy meggyôzze a mi hitetlenségünket. Ilyen az Isten humanitása és ezt hagyta nekünk is örökbe, hogy úgy szeressük egymást, mint Ô szeretett bennünket. Aki egyszer igazán megismerte Krisztust, nem pusztán emberi szóból, vagy írásból, hanem a belsô kegyelmi világosság útján és személyes, eleven érintkezésbe lépett vele, nehéz Ôt nem szeretnie. Jól tudta azonban, mi lakik az emberben és mennyire nem tudunk mi se egymás nélkül, se egymástól megélni s azért kötötte lelkünkre oly különös nyomatékkal a kivételt nem tűrô humanitás törvényét, amelynek megtartása nélkül senki nem üdvözülhet. Ez az Ô különös parancsa, híveinek legfôbb ismertetô jele, a legsajátosabb keresztény erény. A mi jóságunk és jellemünk igazi teherpróbája az emberszeretet, hogy megbocsátók, figyelmesek, áldozatra és szolgálatra készek legyünk mindenkivel szemben, a kiállhatatlan, durva és undorítóan önzô mindenkivel. Gyötrelmesen nehéz az út, mely a másik, a többi emberhez vezet. Hogyan is lehetne természetes úton szeretni azokat, akik tapasztalat alapján csak megvetést, lenézést és közönyt érdemelnek? Akik elrontják az Isten szép világát, kárhozatai maguknak és másoknak, eleven hullák, szennyel fertôzôk, gyilkos ragadozók, hogyan lehet ezeket józanul szívünkbe zárni. Feneketlen, szörnyű árok tátong közöttünk, hogyan tudná ezt a halandó áthidalni, mikor olyan mély és széles, mint a gonoszság. Hídnak áll közénk az Isten és hogy a gyöngeség ellen fölvértezzen, azonosította magát minden emberrel, a legutolsóval is. Most már minden jót, amit másnak teszünk, úgy vesz, mintha Neki tettük volna és minden rosszat, amivel mást sújtunk, személyes sértésnek tekint. Betegeit, éhezôit, rongyosait, szennyes, elbitangolt juhait, valamennyit ránk hagyta, a mi gondjainkra bízta, hogy ápoljuk, mosogassuk, etessük és befogadjuk ôket, mint testvéreket. A testvér szónak pedig valami egészen új, istenien gazdag tartalmat adott. Olyan egységbe fogta össze híveit és az egész emberiséget is bizonyos értelemben, amelynek összetartó eleme egyedül a szeretet és a megváltó kegyelem, mint a krisztusi élet hordozója bennünk. Belôle árad ez az életerô, azért ô a kútfô, a fej és a többiek tagjai a titokzatos testnek. A test és a fej pedig egy Krisztus, mint Ágoston mondja, azért mindenki úgy szeresse embertársát, mint önmagát és mint a Krisztust. Minden magának él, éppúgy az egészet is szolgálnia kell, hogy a többiek gondját is hordozza. Szent Pál és Ágoston az egész keresztény lelki életet és erkölcstant erre a dogmára építik föl. Te Krisztus tagja vagy -- írja Szent Pál --, azért ne mocskold be testedet a paráznasággal, nem lehetsz közömbös a többiek bánatával szemben, felelôs vagy a testvéredért, építened kell Krisztus testét, a saját testedben folytatod a megváltói szenvedést. Ágoston igehirdetésében ez a dogma annyira az elsô helyet foglalja el és mindennek alapja és oly gyakran tér vissza, hogy páratlan tehetsége az emberi szolidaritásnak olyan költészetét teremtette meg, amely tapsviharokat provokált a hippói, vagy karthágói székesegyházakban és a szó szépségén keresztül a jóság ujjongó örömét gyújtotta meg a szívekben. És mindez nem egy-két rendkívüli szellem megnyilatkozása, vagy egyéni sajátsága, mert különben az ôsegyház sohasem tudott volna gyökeret verni és diadalmasan szembe szállni az impériummal. Akkor minden hívô nagyon tudta és a hivatalos egyház a maga gyakorlatával remekül tanította, hogy Szent Pál szerint, aki embertársát szereti, betöltötte a törvényt. Klasszikus megnyilatkozása volt e meggyôzôdésnek, mikor Lôrincz szerpap bírái elé vitte bemutatni az Egyház kincseit, a római proletárok nyomorultjait és a megváltó szeretetéért szinte játékos kedvvel süttette magát halálra. Könnyű belátni, milyen szomorú torzítás és hitvány kis utánzat a keresztény humanitás mellett mindenféle pogány filantrópia, s azért mi keresztények vagyunk bűnösök abban, hogy ma mégis a megváltás kontárjai csinálják a történelmet, mialatt mi ostoba közönnyel, vagy botrányosan gyáván nézzük az emberiesség nevében folyó emberirtást. Amíg mi nem akarjuk oly komolyan a családi bért és otthont minden magyarnak, a vasmunkásnak, utcaseprônek, kubikusnak és cselédnek, mint örök boldogságunkat, nincs jogunk az üdvösségre, se földön, se égben, és megérdemeljük, hogy mint rossz pelyva, elégjünk Isten haragjának tüzében. A nagy félreértés. Kísértés ólálkodik körülöttünk és amíg az erôseket csak marcangolja, a gyöngéket leveri lábukról. Hányan kérdezik maguktól töprengve: nem vesztes ügy mellett állnak-e, nem szép csalódás-e a mi hitünk Krisztus erejében, nem kell-e álláspontot változtatnunk? Nem mi kérdezzük ezt, akik itt találkoztunk, hanem sok ezren a bajjal vergôdô híveink és testvéreink közül, mert ma a hazugság és világcsalás az igazság és jóság megdöbbentôen fönségesnek látszó álarcában jelent meg a földön. A falu, a puszta, a tanya népe még ugyan a mi templomainkba jár gyereket keresztelni, gyónni és énekelni, de a hite már ingadozik. Nem a Vatikánra néz fel, nem annak hangjára figyel. Új próféták, új igék babonázzák lelkét és már csak a szokás gyönge szálai fűzik hozzánk. Vigasztaló, ujjongató, fényes csodát várnak, de nem mitôlünk, mert bennünk csak a csôdöt mondott múltat látják. Akik kiestek a társadalomból, már magukra találtak, megértették egymást, megérezték és kipróbálták félelmes erejüket, az összefogás, a harag és elszántság hatalmát megsejtették és most olyan világot akarnak fölépíteni, ahol nekik is úri helyük lesz. Föltámadt gyöngeségbôl és férfikorba érett a negyedik rend, az evangélium szegény népe és ellenünk fordulva vad lendülettel ír új történelmet. Valami szörnyű, vérfagyasztó élmény ez a félreértés Egyház és hívei, a szegény Krisztus és a szegény ember, a haza és gyermekei között. Gyűlölik azt a vallást, amelyet elôször és különösen nekik hirdettek, az Egyházat elnyomóik szövetségének, hitvány bűntársának, a nép ellenségének tartják. Akárhogy is szépítgetjük, magyarázzuk, siralmas csôd ez, szégyenletes és végzetes bukás, amelynek folytatása csak a kárhozat lehet. Egy pusztító tűzvihar, amely végigperzseli a földet. Pedig a lázadás zászlóin isteni szép igék lobognak, olyan régiek, mint a mi hitünk, ismerôsök, mint az Írás, béke és testvériség; mind a mi szótárunkból kerültek a forradalom kátéjába s ahol kigyújtják a szíveket, vérözön ömlik, bitófák merednek föl, halál és rémület ver tanyát. Az emberiség tökéletes csôdje ez és nem a kereszténységé, mert a modern pogányság az evangélium erkölcsi szépségét a mi hitünk ereje, a kegyelem nélkül szeretné megvalósítani. Olyan tragédiája ez a mi korunknak, amelyhez foghatót eddig még nem ismert a történelem. Elôször az egyén szabadságáért, az emberi jogokért indult el a harc és megszületett belôle a plutokrata polgári világ, a szomorú megcsúfolása minden igazi szabadságnak és demokráciának. Ebben a korszakban hallatlanul nagyot haladt az emberiség az anyagi kultúra terén, mert a gépi termelés segítségével olyan vagyont halmozott össze, amirôl korábbi nemzedékek még csak álmodni sem tudtak. Ugyanekkor azonban az élet legnagyobb értékei megdöbbentô gyorsasággal pusztulnak el, fôképpen a család és a társadalmi közösség. Alávaló durvasággal ragadták ki a munkásanyát az otthonból és állították a gép mellé, mert az apa keresete sokszor még kenyérre is kevés volt. A föld proletárjait százezrével vándoroltatták az amerikai szénbányákba és ebbôl a nemzetgyilkos emberkivitelbôl is jó üzletet csináltak. Fölszabadították a jobbágyokat, de fönntartották a feudális nagybirtokot és a hazafiság szent erényét ünnepi parádékkal tették nevetségessé. Ha szerették is a hazát, barbár közönnyel hagyták vergôdni, kétségbeesni annak a népét. Mindenki boldoguljon, ahogy tud, ez volt a minden bűnt és hitványságot igazoló jelszó. Ahogy a családok bomlottak, úgy bomlott a nemzet egysége is. Az igavonó baromnál is mostohábban kezelt szegénység azonban hamar megtalálta a maga hívatlan vezéreit, élt a szabadsággal és forradalmi szervezetekbe tömörülve, romboló gyűlölettel fordult szembe azzal a társadalommal, amely emberi jogait csak papíron és kortes beszédekben ismerte el. Hazáját börtönnek érezte és a maga úri fajtájában esküdt ellenségét látta, összefogott a többi népek lázadó szegényeivel és bennük vélte megtalálni a maga igazi nemzetét. Ez a nemzetközi összefogás aztán vesztére lett mind a munkásságnak, mind az államnak. Műveltsége nem volt több, mint a polgári osztályé, csak a hatalomban, a politikai erôszakban hitt és azért alkalmatlan volt arra, hogy új világot alkosson a régi helyén. A világháború után majdnem mindenütt a szocialista párt ragadta magához a hatalmat. Amilyen sikeresen küzdöttek érte, olyan sikertelenül éltek vele. Bebizonyult, hogy az alkotó tehetség teljesen hiányzott bennük és uralmuk még a munkásságnak is keserves csalódást hozott. A második és harmadik internacionálé nagy, belsô válsága mind erre vezethetô vissza. Bebizonyult, hogy krisztusi, az egyetlen valódi műveltség nélkül a világ ügyeit rendezni nem lehet. A polgári és szocialista embereszmény csúfosan elbukott az élet vizsgáján és a fejét vesztett társadalom új hazugságok után lohol, mert nincs ereje önállóan keresni és elfogadni az igazságot. Mi keresztények pedig, ha valaha, akkor most tartsunk kíméletlenül ôszinte önvizsgálatot. Szakítsunk azzal az ôsi divattal, hogy mindig másokra hárítjuk a felelôsséget a ránk zúdult bajokért. Arról most nem is kell bôvebben beszélni, mennyire süket fülekre talált nálunk a Vatikán tanító és sürgetô szava XIII. Leó idejében, amikor a proletárság szabadságharca már javában folyt. Rendzavarást, beteg nyugtalankodást láttunk csak benne és nem ismertük föl a szocializmus elôtörésében fenyegetô istenítéletet egész életünk hazugsága, elvtelenségünk és megalkuvásunk fölött. Egyházunk akkor hódított, virágzott és alkotott nagyot, amikor teljesen azonosította magát a nép ügyével, kapuit mindenkinek kitárta és amikor a legutolsó jobbágy és szolga is otthon érezte benne magát. A kereszténység ugyanis lényegénél fogva egyetemes vallási közösség, mert Krisztusban nincs különbség úr és cseléd, szabad és rabszolga, művelt és iskolázatlan között. Sôt a Megváltó programját vállalva, legfôbb figyelmét az elnyomottakra kell fordítania, ha nem akarja megtagadni önmagát. Ez a tudat elvben mindig élt az Egyházban, de a gyakorlatban vajmi sokszor elhalványult és a nép lassankint hozzászokott, hogy benne csak valami közigazgatási szervet és kényelmetlen hivatalt lásson. A jogi egyház külsôségei mögött háttérbe szorult a fontosabb lelki, családi és közösségi jelleg. Fôleg az utolsó másfél században még a jó hívek sem élték át ezt a bensôséges közösséget és ezért nem lehettek kovásza és egyesítô köteléke egy szétbomló társadalomnak. Jellemzôen világít rá belsô meghasonlásunkra az a közismert tény, hogy a mi saját társadalmi tanunkat a hívek legnagyobb része, sôt mondhatjuk egésze egyáltalán nem ismeri és közülük mindegyik annak az osztálynak szociális hitvallását szajkózza, amelyhez tartozik. A munkás csak a szocialista, a polgár és a gazdag csak a kapitalista szabadelvű szótárt ismeri és használja, annyira, hogy másképpen nem is tud gondolkozni. A mienkbôl a legegyszerűbb fogalmakról sincs tudomása; nem tudja, mi a szociális igazságosság törvénye, milyen a család helyzete a nemzet egészében és annak Istentôl eredô jogai, amikor szenved és mikor követ el uzsorát és milyen a természetes társadalmi rend, hogy csak a legfontosabbat említsük. Ez a meghasonlás a lelkekben teljesen megbénította minden ellenállásunkat az egységesen irányított, belsôleg is fegyelmezett forradalommal szemben. Hitünk krisztusi, erkölcsi fölfogásunk a legfontosabb dolgokban pogány, elfogadjuk a dogmákat, amelyek az örök életbe vezetnek és nem ismerjük a morált, amely a földön igazítana el bennünket. Nem a kereszténység szorul reformra, hanem az a torz és beteg életforma, amelyet ma oly tömérdeksokan még mindig valódinak tartanak. Bennünk és népünkben kell radikális megújulást kezdeni, ami nem lehet más, mint visszatérés az eredeti és teljes kereszténységhez. Az ôsegyház lelkét kell ismét fölébreszteni magunkban. Megtérésre van szükségünk, amely nem lehet csupán a szomorú múlt megtagadása. Ha ismét komolyan bele akarunk szólni a világ ügyeibe, vállalnunk kell azt a nagyszerű adósságot, amely nélkül Krisztus nem ismerhet el bennünket híveinek. Istengyermeki méltóságunknál fogva adósai vagyunk minden embernek, aki bármilyen támogatásra szorul, elsôsorban saját fajtánknak, ha akár testét, akár lelkét pusztulás fenyegeti. Ma pedig a magyarság sorsa embertelenül nehéz és keserves. A falu és tanya népe, a régi jobbágyok ivadéka szinte a vérével örökölte azt a csodálatos türelmet, amelyre a robot és a földesúri önkény rászoktatta. Nem a keresztényi türelem ez, hanem az igavonó beletörôdése a járomba, amelyet úgysem tud lerázni magáról. Ugyanakkor hallja már, hogy új világ köszönt feléje, szabadságharcra hívják föl a moszkvai rádió hangjai, mindenütt bujkáló ügynökök, akik vad gondolatokat csempésznek agyukba és írásokat adnak kezükbe, amelyek észak felôl, a cseh határon keresztül kocsiszámra vándorolnak szép csendben az Alföldre. Csak a lelküket és hitüket kérik és cserébe szegény testüknek ígérnek soha nem remélt jólétet. Talán ha mindezt megfontoljuk, be fogjuk látni, mennyire visszaéltünk az evangélium igéivel, amikor folyton csak az égi reményekkel vigasztaltuk azokat, akiknek idelenn semmi reményt nem tudtunk nyújtani, mert magunk sem hittünk abban. Beletörôdtünk, sôt természetesnek találtuk, hogy a kenyérharcnak, gazdaságnak, üzletnek, piacnak sokkal nagyobb a hatalma és önállósága, semhogy mi azzal szembe tudnánk fordulni és sokkal szennyesebb a porondja, semhogy az evangéliumi erkölcs tiszta szépségével oda szabad lenne leszállni. Mivel Krisztus igazi szándékait nem értettük meg, egészen az elvont szellemiség magaslatára szorítottuk föl a vallást, ahol minden életszüksége és hatóereje letompult s ennek folytán csakhamar nevetséges, sôt gyűlöletes lett éppen azok elôtt, akik szerettek volna hinni benne, mint egyetlen menedékben a törvényesen szabad embertelenség elôl. Így engedtük át a világot a rossz hatalmának és miután a vallást a lélek szentélyébe zártuk el, szükségképen a legdurvább anyagiasság rohamának csináltunk kényelmes utat a köz- és magánéletbe. A lelkiségnek és a természetfölöttinek az a túlzott és helytelen fölfogása, mint az Egyház története már ismételten megmutatta, végül is a merôben anyagi érdekeknek enged korlátlan érvényesülést. Az eretnekségre áthangolt igazhitűségnek ez a logikus következménye. Ugyanakkor pedig a forradalom csodát hirdet a népnek és ki merné tagadni, hogy az elhanyagolt reményteleneknek, akiket az ág is húz, akiknek évi 500 pengôbôl kell hatodmagukkal nyavalyogniuk, joguk van arra, hogy legalább valamiben higgyenek? Ha mást nem tehetnek, hát legalább a csodában hisznek. Valamikor a megváltást szomjazó igazak is így imádkoztak: teremjen a megnyílt föld vagy a gazdag ég nekünk üdvösséget, mert magunkon nem tudunk segíteni. Amennyire a mai helyzetet emberileg meg lehet ítélni, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem merôben hiú képzelgésbôl született meg ez a csodavárás, mert csakugyan szükség van valami rendkívüli beavatkozásra, különben véglegesen elpusztul a kultúra ôsi fészke, a mi Európánk. Ma az emberi sorsok intézésének kormányát a vakmerô szédelgés vagy a roggyant inú, vénhedt gyengeség tartja kezében. Ebben a világban kell most csodát tennünk, amelyhez a hatalom kezünkben van, csak élni kell vele. Elôször magunkban hajtsuk végre a teremtô forradalmat, hogy ennek erejében aztán az ország színét a magunk képére tudjuk formálni. Ilyen szabadító újságra vár a mi népünk és mihelyt meggyôzôdik róla, hogy ez bennünk nem kongó szó, hanem szikrázva forrongó élmény, ismét hinni fog bennünk és a kontároknak, keresztényeknek és pogányoknak egyaránt, befellegzett. A mi gyôzelmünk útja. Tudvalevôen az Egyház még soha sem állott szemben oly nagyszabású és félelmetes eretnekséggel, mint amilyen a szocializmus. Mivel a tôlünk kölcsönzött humanitás eszméjébôl meríti legfôbb erejét, a hitvédelem eddigi fegyverzete majdnem teljesen hatástalan az ellene indítandó harcunkban. Valami egészen új apológiára van ma szükség, ha a proletárságot ismét vissza akarjuk téríteni Krisztushoz. Pedig vissza kell téríteni, mert a szocializmus végleges gyôzelme el fogja pusztítani a még meglevô keresztény kultúránkat is és az egyházat újra a katakombákba fogja leszorítani. Ki vállalja a felelôsséget azért, hogy századokat kelljen az üldözöttség mélységeiben kínlódnunk, míg ismét a napfényre kerülhetünk, hogy az élet kormányát kontárok és ôrültek kezébôl átvegyük? Az ékes szó, a biztos tudás és a hitvédô lelkesültség sohasem nélkülözhetôk, de föltétlenül vereséget szenvedünk, ha csak ezekre támaszkodunk. A megváltásra éhes proletár, aki egészen a tények, a munka, a gép, a föld, a piac, a mindenható tôke világában él, csak akkor fog hinni nekünk és akkor indul majd utánunk, ha az elszánt kezdeményezések tényeivel állunk eléje. Minthogy a munkásosztály lesz hamarosan a történelem hordozója, XI. Pius késlekedést és habozást nem tűrô határozottsággal parancsolja papjainak és cselekvô híveinek, hogy úgyszólván egyetlen gondjuk legyen ennek az osztálynak megmentése. A mi igazságunk csak a szeretetben lesz hódító valósággá, amely minden gyűlöletet lefegyverez, minden kételyt eloszlat, minden hazugságot megszégyenít. Csak ez a szeretet legyen fölvilágosult, szenvedélyesen haragos és nemcsak lágyan gyengéd, mint a betegápoló nôvér keze vagy megindultan szánakozó, mint az emberi irgalmasság. Kritikája legyen mélyebb, bölcsebb és élesebb, mint a marxizmus, programja nagyszerűbb, mint a forradalomé, bátorsága határozottabb, mint a merénylôké, hite erôsebb, mint a fanatizmus, lelkesedése félelmesebb, mint a lázadóké, legyen szívósabb, mint a számító uzsorás és szemesebb, mint a legravaszabb spekuláns. Csendben dolgozó, lelkeket erjesztô sejtjeinek hálózata fonja be az egész társadalmat és hadoszlopainak acélhengere tiporjon le minden közönyt és rontsa le a pénznek meg forradalomnak förtelmesen zsarnok babonáját. Ilyen tényekre vár ma ez a szerencsétlen világ és jaj nekünk, ha hiába vár. Természetünkre épít a kegyelem, ez az ôsi keresztény meggyôzôdés. A kegyelem isteni nemességre emeli az embert, nem rombolja le, hanem föltételezi a természetet. Csak akkor tudja könnyen, hatékonyan végezni munkáját, ha a természet a neki kedvezô körülmények között él. Köztudomású történelmi tény, hogy ott vannak igazán virágzó misszióink, ahol az új keresztényeket sikerül kiemelni a pogány környezet anyagi és erkölcsi nyomorából, a belga jezsuiták kongói és chotanagpuri missziói azért lettek a többiek iskolapéldái, mert ezt a tapasztalati igazságot a maguk területén tökéletesen érvényesítették. Az éhezô csak akkor képes meghallgatni és befogadni az igét, ha elôbb testi gyötrelme megszűnik és nem bénítja meg eszét. A hontalan csak akkor talál vissza könnyen az Isten házába, ha elôbb az emberek közt is otthonra lelt. Ez az a világot kormányzó Bölcsesség lélektana és akarata. A természet a fundamentum, amelyre a természetfölötti épül. Lehet-e nagyszerűt építeni hitvány, megrongált alapokra, lehet-e sokat várni csenevész alanyba oltott nemes ágtól? Ha e nézôpontból ítéljük meg a magyarság lelki állapotát, meglepô eredményre jutunk. Két feltűnô tényt szinte elsô tekintetre meg kell látnunk. Az egyik ennek a népnek megrázó nyomora: kenyértelenség a kenyér hazájában. A csecsemôhalandóság közmondásos magyar nyavalya, amelynek legfôbb oka az anyák és kicsinyek szégyenletesen rossz táplálkozása. Állatainkat potom áron értékesítjük a külföldön és a mi munkásaink csak sátoros ünnepeken látnak húst, a gyapjút alig tudjuk eladni és a mi gyermekeink nagy része jóformán rongyokban jár. De minek részletezzük! Tudomány sem kell ahhoz, hogy valaki belássa, hogy ennek a népnek több, mint harmadrésze nyomorgó proletár. Igaz, szegény, nagyon szegény ország vagyunk a többi európai államokhoz viszonyítva és ugyanakkor a nemzeti vagyon és jövedelem megoszlása botrányosan oktalan, vagyis igazságtalan. Százezrével vannak itt családok, még hozzá a legnépesebbek, melyek például a válság éveiben évi 6-700 P-bôl tengôdtek. S ez a nép még mindig ragaszkodik az Egyházhoz, még mindig Krisztustól várja üdvösségét s a keresztény közösségben érzi magát otthon. Az erkölcsi nagyság és szépség olyan csodálatosan egyszerű, magától értetôdô formában nyilatkozik meg benne, amilyen a műveltek között igazi fehér holló. Büszke a templomára és megható készséggel áldoz annak a javítására vagy fölépítésére. Megbecsüli a papját, ha Krisztus igazán becsületes szolgáját látja benne. Nem antiklerikális, mint a francia paraszt és meleg áhítattal üli meg az Egyház ünnepeit. Búcsújárás, körmenet és misszió még ma is kívánatos élményei és valósággal ösztönös buzgósággal, nem egyszerű kíváncsisággal vesz azokon részt. Pompás, jóformán választott népe ez az Istennek, csodákat művelhet vele, aki érti a módját. Mindene a családja és a gyermekben Isten áldását tiszteli. Vak, aki nem látja, hogy nálunk még porhanyó és termékeny a lélektalaj, de végzetes tévedés lenne azt hinni, hogy ez mindig így marad. Példátlan a mi népünk néma türelme és beletörôdése a legsanyarúbb helyzetbe, de vaskosan megjárja, aki még ma is erre építi politikai számításait. Ha egyszer ennek az ijesztôen nagy türelemnek vége szakad és mögötte gyülemlô keserű harag ki fog robbanni, Isten a megmondhatója, mekkora történelmi földrengés járhat a nyomában. Nem könyöradományt és téli segélyt kér e nép, hanem emberi létalapot és annak a hitét fogadja el, aki jogait elismerve minden tekintélyével harcba száll érdekében. A mi híveink köztudatában már erôsen elhalványult a család értéke, pedig minden társadalmi reformnak csôdöt kell mondania, ha nem a családi élet megerôsítését tekinti legfôbb föladatának. Épen ebben van a mi páratlan eredetiségünk, hogy a liberális és szocialista eretnekséggel szemben a természet bölcsességét követve az erôs és termékeny családban látjuk minden igazi kultúra hordozóját. A polgári világ családot romboló gyakorlatából a szocialista szemlélet dogmát csinált s ezért kell mind a kettôvel a legélesebben szembefordulnunk. Egész gazdasági rendszerünk szinte intézményesen tűri a családirtást és bizony hiába hirdetjük a keresztény házassági eszményt, amíg nem változtatjuk meg gyökeresen ezt a rendszert. Magántulajdon és a keresô apa elegendô jövedelme nélkül fizikailag lehetetlen nyugodt és elviselhetô családi életet folytatni. Ha igaz és jogos az, hogy aki az oltárnak szolgál, az oltárról meg is éljen, akkor az is jogos, hogy aki a földnek és a tôkének szolgál, abból meg is éljen. Hamarosan majd az uradalmak is követni fogják a háziurak és gyárosok példáját és valósággal nôtlenségre, vagy legalább is gyermektelenségre kényszerítik munkásaikat. Nekünk tehát, ha csúfosan és megérdemelten bukni nem akarunk, az egész törvényt csonkítás és kihagyás nélkül kell hirdetnünk, attól sem riadva vissza, hogy oktalanok a mai rend ellenségeinek, felforgató elemnek bélyegeznek bennünket. A kenyérhez, otthonhoz, családhoz való jog Istentôl származik és az evangéliumnak lényeges része, aki ezt nem tudja, egyenesen megvetés és gyűlölet tárgyává teszi az igehirdetést. Attól tartózkodjunk, hogy fűt-fát ígérjünk az embereknek, túllicitáljuk még a demagógiát is, vagy vele egy követ fújjunk. Az ígérgetések ideje már lejárt és hitványság lenne újra csalódásba kergetni az embereket és magunkat nevetségessé tenni. A proletárok megváltása keserves munka lesz és ezt ôszintén meg kell mondani. Ebbôl a munkából mindenkinek ki kell vennie a maga részét. A szociális kérdés, bármilyen furcsán hangzik is ez, elsôsorban egyéni kérdés. Nagyon sokan azért követelnek a köztôl állandó támogatást, mert nem akarnak vagy nem tudnak magunkon segíteni. Soha nem fogjuk ezt a kérdést rendezni, amíg az egyeseket és a közvéleményt errôl meg nem gyôzzük. Az erkölcsi és értelmi fogyatékosság, azaz egyrészt a hanyagság és tékozlás, másrészt a kellô gazdasági műveltség hiánya elsôrangú forrása a nyomornak. Más szóval ez azt jelenti, hogy nem elég jó törvényeket hozni, meg a társadalmi és gazdasági szervezetet átalakítani, ha a munkásosztály tagjaiból hiányzik a lelki készültség a fölemelkedéshez. Természetesen ezért a vezetô osztály a felelôs, mert neki kell a kezdeményezést vállalnia. A vezetôk közönye, hitványsága és renyhesége minden reformnak legfôbb akadálya, tehát a mi mozgalmunk igazi sikert csak akkor fog elérni, ha az általános közéleti bűnök ellen is könyörtelen harcot indít. A gyenge szeretet nem sokkal jobb a gyűlöletnél, a valódi jóság pedig kemény és erôs, mint a halál. Igaz, vértanúi lélek kell a mi harcunkhoz, de nem olyan, amely bátran áldozza föl életét az ellenség dühének. Ez az áldozat aránylag könnyű ahhoz képest, amire a mai emberiség vár. A munka, a lélekhódítás, az alkotás, a közéleti harc, az állandó megütközés vértanúsága követeltetik. Borzalmas szenvedést vállal az, aki ma a nép ügyével azonosítja magát, de mindenre képes az, akiben Krisztus jóságának ereje lakik. ======================================================================== A magyar falu múltja és kultúrája Dr. Sándor István, fôiskolai tanár, Szeged Agrárnépünknek, egész agrárállamiságunknak kereszténység a bölcsôje. Az a feladatom, hogy a magyarországi agrártársadalom történetét és kultúráját körvonalazzam Önök elôtt, -- azt az évszázados fejlôdési folyamatot, amellyel a magyarságnak ez a gerince mai állapotát elérte s azt a szellemi helyzetet, amelyben ma a falut találjuk. Nagy történelmi igazság, mélyen tisztelt Uraim, hogy Magyarország a kereszténység által lett agrárállammá; a pogány magyarságnak, ennek a pásztor és katonanépnek kóbor ösztöneit Krisztus szolgái, a magyarságot megkeresztelô misszionáriusok szelídítették meg, akiktôl a X. században a földet túrni megtanultuk. És így végeredményben a magyar paraszttársadalom kialakulásának alapfeltétele a katolikus hit volt. A kereszténység felvétele a régebbi magyar életformák kicserélését jelentette -- nemcsak vallási, hanem gazdasági téren is. Keresztények lettünk, letelepedtünk és megtanultuk a földet művelni: ez a három mozzanat Szent István korszakának legfôbb öröksége. Az a meleg ragaszkodás, amelyet ma a parasztember a földdel szemben érez, csak megkeresztelkedése és letelepedése óta alakulhatott ki népünkben s elképzelhetetlen volt régebbi szilaj korszakunkban, amikor földhöz nem kötve váltogattuk marháink legelôhelyét és Isten ostoraként raboltuk végig Nyugatot. Így a magyar paraszttársadalom létét a kereszténységnek köszönheti. Parasztságunk az éltetô gyökérzet, mely nemzeti létünket a magyar talajhoz köti. Ez a társadalmi réteg évszázadokon át valósággal föld alatti életet él. Történelmünkben a magyar parasztság a gyökér szerepét játssza, amely az egész fa terhét hordozza, a fa eledelét szolgáltatja, a törzset földjéhez szegezi, hogy a vihar le ne döntse, de maga nem látható. A magyar történelem lapjai Anonymustól a világháborúig kifejezetten a nemesi magyarság tetteirôl szólnak, s viszonylag kevés szót ejtenek arról az osztályról, amely pedig háborúinkhoz az emberanyagot, asztalunkra a kenyeret, kultúránkhoz a pénzt adta s amely nem írta meg, hanem szürke egyhangúságban egyszerűen lemorzsolta a maga életét: a magyar parasztságról. Voltaképen még nagyrészt felkutatásra váró, töretlen terület ma is a föld népének története, amely párhuzamosan kíséri a nemesség történetét, együtt fut vele, de szembetűnôvé csak akkor válik, ha a nemesség életútját keresztezi. Nem lehet meghatódás nélkül forgatni ennek az ismeretlen Agrár- Magyarországnak a történetét, mélyen tisztelt Uraim, és Acsády Ferenc, a magyar jobbágyság háború elôtti történetírója szinte költôi lendülettel írja le: »E néprétegek múltja szintén szín-gazdag, érdekfeszítô hôsköltemény, a fáradságos munka és a siker koronázta önfeláldozás, gyakran a szenvedések komoran megható epopeája, mely áldozatban és eredményeiben nem marad el nemzetünk harcias (azaz nemesi) rétegeinek haza fenntartó tevékenysége mellett.« Kemény munkában, keresztény erkölcs védelme alatt alakult ki e nemzetfenntartó réteg. A magyar paraszt-társadalom szociális rangja, megbecsülése, sajnos, kezdet óta aránytalanul szerényebb, mintsem azt számaránya, munkáinak és áldozatainak súlya megokolná. Mint általában a középkor hódító népei, az új hazába eljutott magyarok is a honvédelmet és a kormányzást látták a maguk feladatának; az ehhez szükséges feltételek megteremtését, a termelô munkát, az ország életszükségleteinek biztosítását nagyrészt másokra bízták. Keletrôl magunkkal hozott rabszolgáink, a mai magyar földön talált és leigázott népek, a Nyugatról ideszivárgott telepesek és a rabszolgaságba taszított magyarok alkották tehát a régi magyar agrártársadalom egyik összetevôjét. A második összetevô agrártársadalmunk kialakulásában a földtelen, szegényebb, de szabad magyarok tábora, akik szerzôdéses alapon, bizonyos munka-, termény- és pénzszolgáltatás ellenében gazdálkodnak a nagybirtokok telkein, de szabadon el is költözhetnek onnan és egyéni jogaiknak birtokában vannak. Mind a szolgák, mind a szabad magyar földművelôk helyzete a XI. században még kedvezô. A gyéren lakott ország óriási földbirtokain a földesúr és a földműves egymásra szorulnak, érdekeik fedik egymást, patriarchális közösségben lehetnek meg egymással, a kereszténység friss ereje erkölcsösen szabályozza viszonyaikat s ôrködik a jogrend és a béke fölött a király is, mint az ország legfôbb bírája. Véres történelmi századok sodrában. Mindaz, ami ezután a rövid ideig tartó egyensúlyi helyzet után következik, egy évszázados szomorú, bomlási folyamat, amely a törökdúlás századaiban éri el mélypontját, hogy azután a XVIII. századdal a felvilágosodás, a demokrácia, a forradalmak korában egy ellentétes irányú folyamat vegye kezdetét. E hosszú idô alatt zajtalanul folyik falvaink végtelen áldozatok sorozatából összetevôdô, egyhangú élete. Ez idô alatt egyre vérzik a magyar falu népe, nemcsak Mohinál, Mohácsnál, azokon a nagy csatatereken, ahol a nemesség lerója a maga véradóját, hanem vérzik feldôlt, felperzselt, kirabolt, megcsonkított, megbecstelenített falvaiban, kuntól, tatártól, töröktôl, osztrák katonáktól és erdélyi fejedelmek zsoldosaitól, kurucoktól és labancoktól egyaránt. Tudunk falvakról, ahol egy-egy nagy pusztulás után csak hírmondónak marad néhány család mindent újrakezdeni és van hely, ahol most is hátborzongató emlékként kísért a török idôk egy-egy véres, mindent megsemmisítô napja. De bármennyi vér rútítja is el falvaink testét, ezerszeresen több ezen a testen a munka verejtéke. Háborúban és békében egyaránt küzdeni a földdel, idôjárással, szántani, vetni, betakarítani, ôrölni és évrôl-évre újrakezdeni mindezt, az izmok munkájával biztosítani saját megélhetésén felül az egész országét is, adózni és pedig századokon át egyedül adózni és így teremteni meg az alapot az állam fennmaradásához, anyagi és szellemi haladásához -- valóban rendkívüli teljesítmény, valóban nemzetfenntartó munka! S annál megdöbbentôbb, hogy e munka, e teljesítmény jelentôségére Európa s benne mi magyarok is oly hallatlanul késôn eszméltünk rá és a megértés és becsülés oly kivételesen színezte csak a néppel szemben elfoglalt magatartásunkra. A levetkôztetett magyar ágrólszakadt típusa. A magyar földműves réteg helyzetének romlása már a tatárjárás elôtt megindult, már ekkor megkezdôdnek a pereskedések a földesurak és falvaik között; törvényeknek kell kimondaniuk, uralkodóknak biztosítaniuk a szabad földművelôk szabad költözködésének jogát, akiket a földesúri önkény mindinkább megfoszt e szabadságtól s amint a királyi tekintély hanyatlik s birtokos fôuraink hatalma nô, úgy lesz a magyar parasztság sorsa mind súlyosabbá és súlyosabbá. Egészen végzetes hatása lesz azután az Anjouk korában a nyugati hűbéri társadalom gazdasági eszményeinek: a katonáskodás és az adózás kötelessége, amely korábban a nemességet terhelte, végleg a jobbágyságra hárul, a király bírói tiszte viszont a földesurakra, az úriszékekre száll át, megmarad ugyan a különbség a földművelô réteg szabad és szolgasorban élô népei között, de közös jobbágylajstrom foglalja egységbe és kötelezi jobbágyi szolgálatra mindazokat, akik más földjén gazdálkodnak. A Mátyás elôtti és utáni magyarországi anarchia és a humanista fôurak nagyúri életstílusa korában azután végleg elmosódik a határvonal szabadok és szolgák között. S amikor az ellentétek a Dózsa-féle parasztlázadásban kirobbannak, az 1514. évi XIV. törvénycikk végleg megszünteti a szabadköltözködés jogát s a jobbágyságot teljesen a földesúr hatalmába adja. Ezt a jogot a jobbágyság 1544-ben visszakapja ugyan, de akkorára már népünket a háború borzalmai s a pártokra szakadt nemesség önkényeskedései marcangolják s kialakul lassan a nyomorúságban küszködve a levetkôztetett, gatyás, paraszt ágról szakadt típusa, amelyet ma is ismerünk. Meddô kísérletek után a kapitalizmus új nyomorúság agrárnépünkre. Kétségtelen, hogy évszázados nyomorúsága után a XVIII. századtól kezdve egyfelôl az új életre támadt katolicizmus kora, a magyar barokk- kor, másfelôl a felvilágosodás eszméinek hatása alatt a jobbágyság problémája mind fontosabb üggyé lesz a magyar politikában s rendezésére egymásután történnek meg a kísérletek. Mária Terézia Urbáriuma pontosan körülírja a jobbágy jogait és kötelességeit. II. József az általános adókötelezettség bevezetésével kísérletezik, az 1832-36. évi országgyűlések lehetôvé teszik, hogy a jobbágy pénzzel váltsa meg a robotot, az 1839-40. évi országgyűlés pedig megszavazza az örökváltságot s így lehetôvé lesz, hogy a jobbágyok földjeiket és terheiket örökre megváltsák. Ezt a folyamatot fejezi be végül az 1847- 48. országgyűlés, kimondván a közteherviselést s törvénybe iktatva a földbirtokosoknak az állam által való kártalanítását. Mélyen tisztelt Uraim, nehéz feladat bírálatot mondani errôl a fejlôdésrôl, amelyet régebben annyi meleg lelkesedéssel szoktunk ünnepelni, amelyet a márciusi napok verôfényében azelôtt a szembenálló társadalmi osztályok testvéri kézfogásnak fogtunk fel. Mi, a világháború utáni évek magyarjai, mennyire más szemmel, más tapasztalatok birtokában nézhetünk vissza erre a korszakra, amely a jobbágyság kétségtelenül halaszthatatlan jogi felszabadulásáért hevülve, gyermeki idealizmussal tévesztette szem elôl a kérdés gazdasági oldalát, éppen a kapitalista rend kialakulása idején tanácstalanul lökte ki agrárnépünket a liberalizmus szabad versenyébe s ezzel mai faluproblémáink egyik felidézôje lett. Engedjék meg, mélyen tisztelt Uraim, hogy ebben a kérdésben kitűnô történetírónk, Szekfű Gyula szavaival körvonalazzam a fejlôdés tragikus ztját: »A harmincas és negyvenes évek közkedvelt kifejezése szerint a jobbágyságot is be kell venni az alkotmány sáncai közé. A tényleges átalakulás azonban nem így ment végbe. Az alkotmány sáncai közé nem vétettek fel azok, akik kint áztak-fáztak és éheztek, hanem még azok is kiűzettek belôlük, akik eddig bent melegedtek... A modern alkotmányos állam túlságosan egyszerűsítve látta feladatát. Elképzelte magának, hogy a rendi államnak embertelen különbségtevését jóvá teszi azzal, ha mindenkit egyenlôvé tesz és minden osztály egyforma bánásmódban részesít. Ez talán célhoz vezetett volna olyan korszakban, mely az állami befolyás, az állami gyámkodás és ellenôrzés elvét vallja... A liberális-demokrata állam az egyenlôség elve mellett az állami non- interventio elvét vallotta, a laisser faire elvét, mely magyarul annyit jelent: faljátok fel egymást, kedveseim; más, régi kifejezéssel: aki bírja, marja... Hetven év államhatalomtól nem zavart küzdelmében tönkrement a korábbi kiváltságos rendek legnagyobb tömege: a nemesség és részben a városi polgárság, anélkül, hogy pusztulásukból a felszabadított jobbágyságnak haszna lett volna. Nem; a jogegyenlôsített jobbágyság nemes uraihoz hasonlóan pusztult és költözött ki Amerikába bányamunkásnak, jogtalan páriának.« Íme, az út, amelyen haladtunk s amelynek kietlenségét megsokszorozta a vesztett háború, országunk feldarabolása és a gazdasági válság. A magára hagyott falu maga lett irányítója kultúrájának. Fel kell vetnem a kérdést, mi ment végbe e zivataros századok alatt a magyar falu lelkében, hogyan változott a magyar parasztság szelleme, mit kapott a magasabb körök műveltségétôl s milyen színekben áll elôttünk mai kultúrája. Aki a magyar falvak szellemtörténetének adatait keresi, mind szilárdabb meggyôzôdésévé kell, hogy legyen, hogy a magyar falu felé a kultúra-közvetítés komoly igényével a legutóbbi idôkig úgyszólván kizárólag a kereszténység, elsôsorban a katolikus papság közeledett. Városaink szellemi élete másfél századon át a parasztságtól elszakadva, elszigetelve fejlôdik s amint alkotásaiban mindinkább európai magasságokba tör, mind hűtlenebb lesz falvaink primitív műveltségéhez. Ilyenformán a magyar falu akarva-akaratlan maga lett irányítója a maga kultúrájának s aki ma az ütött-kopott nádfödeles viskóknak a város magas műveltségéhez való viszonyát fürkészi, döbbenve látja, mint fordul ki sarkaiból a magyar falu ôsi, keresztény hagyományokon nyugvó élete. A város nem indult meg a falu felé, útra kelt tehát a falu a város birodalmába. Falun járva, kulturális tekintetben a szélsôségek, a végletek tüneteivel találkozunk. Parasztjaink között van, aki nevét sem tudja leírni, s a falu köreit meghaladó legelemibb fogalmakkal sem rendelkezik és van, aki gyermeteg csodálkozással vagy a kitagadottak irigységével eszmél rá a szellem magasabb világára. Az élet ma falvainkban átmeneti, hagyományok halnak meg és rozsdás eresztékek lazulnak, a romok felett pedig új koncepciók születnek, a falu ma tervtelenül és gondozatlanul új kultúrát teremt. A veszendô kultúrértékek megmentését katolikus barokk-szellem, missziós lelküket szolgálja. A pusztuló falusi kultúra láttán, bármilyen kezdetleges is az, nekünk, katolikusoknak van okunk a legtöbbet siratni. A falu hagyományaiban tömérdek katolikus érték megy veszendôbe, aminthogy a falu felé kisugárzó kultúrát a középkor óta elsôsorban papjaink közvetítették a nép felé. Kétségtelen, hogy az utolsó nagy kultúrhatás, amely a magyar falu életformáit sorsdöntôen befolyásolta s a törökdúlás évszázadai után falvaink műveltségét újjáalapozta: a magyar barokk szelleme. A középkor óta nem volt még egy áramlat, amely katolikus falvaink szellemi képének kialakításában nagyobb szerepet játszana, mint a XVII-XVIII. század barokk műveltsége. A missziós gondolat, amely mindennemű falumunka alapja, azóta egyetlen más kulturális mozgalomban nem vetett hasonló lángokat, mint a katolikus restauráció áramlatában. Falusi templomainkat csekély kivételével a barokk korszaka építette. A falu könyvkultúrájának egy elhanyagolt tagozatában, az elsárgult levelű, elrongyolt kötésű XVIII. századi imakönyvekben és elmélkedô iratokban él és hat ez a barokk-szellem ma is és van falunk, Mezôkövesd, ahol könnyűszerrel volna összeállítható egy pár ezer kötetet tartalmazó könyvtár a XVIII. század vallásos irodalmából. Jánosi Gyula szerint egyedül a gyôri egyházmegyében két év folyamán a Canisius-féle katekizmust nem kevesebb, mint 62.000 példányban osztják ki falvainkban 1750 körül, s a lélekmentésnek az a szenvedélye, amely a jezsuita misszionáriusokat, a ferencrendi szerzeteseket Ázsia és Amerika civilizálatlan földjére vezette, a kereszténység földjén is megtalálta az utat azokhoz a néprétegekhez, amelyek a rendileg tagolt társadalmakban legalul helyezkedtek el. Falvaink kultúráját még mai hanyatló formájában is a barokk- szellemtôl kapott egykori hatalmas lendület élteti. Ki ne ismerné ezeket a gondozatlan, megmerevedett és korszerűtlen hagyományokat, amelyek a legutóbbi száz esztendô folyamán fokozatosan csontosodtak meg, vesztették el életszerűségüket, s valljuk be, nem egy szempontból hátráltatóivá is lettek az egészséges fejlôdésnek. Sajnos, művelt köreink katolicizmusából mindinkább kihull a missziós gondolat, elhomályosulnak a nevelô szándékok. Az Egyház-ellenes politikai, szellemi és gazdasági mozgalmak idején a katolikus intelligencia elôtt két út áll nyitva: vagy visszavonulni egy elôkelô elefántcsonttoronyba, elfordulni a népi gondolattól, amelyet a szembenálló irányok sajátítanak ki a maguk céljaira s közös frontot alakítani a forradalmi irányoktól hasonlóan fenyegetett arisztokrata rétegekkel; a másik megoldás: a liberális kereszténység útja, a nyárspolgári kompromisszum az Egyház és a vele szembenálló tábor között, amely nem csinált nagy ügyet a világnézetek rettentô ütközésébôl. Így marad magára, tisztelt Uraim, a magyar falu a maga gondozatlan hagyományaival, amelyeket most már egyedül gondoz tovább. Canisius, Kempis Tamás, az Aranykorona, a Makula nélkül való Tükör, a Rózsáskert helyett a falu könyvkultúrájának tipikus termékei a XIX. század végén apró, filléres röpiratok, a vallásos ponyvák, amelyeket cérnával fűznek össze ma is testes kötetekké falvainkban s amelyekben szinte számtani pontossággal mérhetjük le a nagy hagyományok elsekélyesedését. Kultúrválság, forradalmi hangulat, hagyományok feladása a falu életében. S ezen a fokon érik el katolikus falvainkat azok a megrendülések, amelyeknél fogva ma a falukultúra válságáról kell beszélnünk, s indul meg a XIX. század dekadens kulturális irányainak beözönlése a falu életébe. A nagy átalakulás, a modern hatások beszüremkedése falvainkba már nem a betű és a könyv csatornáin át történik, hanem az élet példái adják meg hozzá az ösztönzéseket. A gyárakkal koszorúzott városok kinyújtják csápjaikat a falu felé, a könnyebb közlekedés kiemeli a falut a maga elzártságából, iskoláink tömegeket tanítanak meg írni- olvasni s tömegeknek adnak kulcsot a kultúra egy ismeretlen, magasabb tagozatához; a politikai agitáció, a társadalmi mulasztások felfokozzák a magyar parasztság szociális öntudatát és igényeit. Így éri el a mai falut kulturális téren is a forradalmi hangulat: a parasztság leveti népviseletét, népdal helyett slágert fúj, felhagyja a falusi szokásokat, szakít a sajátos népi művészettel és ízléssel s a hagyományos katolikus barokk-elemek és a falusi szabadgondolkodás összecsapása már a szemünk láttára folyik. Mi lesz a harc kimenetele? E kérdés megoldása már nem a falura tartozik! Középosztályunk körében a liberalizmus ínyencmesterei nem gondoltak arra, hogy szórakozásaik a nép füstös konyháiba is eljuthatnak. Ma már mind szélesebb körökbe felismerik, hogy a falu válsága egész nemzetünk válságát jelenti, amely csak az összes tényezôk közös munkájával küzdhetô le. A falu felé az út a városon keresztül vezet. A missziós tudatnak újabb hevületére van szükség, hogy a falu utcáiról a nyomasztó anyagi gondok kísértetseregét elriaszthassuk, újjáteremtsük a bizalmat vezetôrétegeink iránt s egy korszerűen katolikus kultúra közvetítésével új alapokra fektethessük a magyar falu fejlôdését. Hódítsuk meg a falut saját kultúrájával! A magas kultúra értékes elemeit juttassuk el hozzá. S ezen a ponton, mélyen tisztelt Uraim, világossá válik, hogy a falu számára elsôrendűen fontos egy minden térre kiható, gyökeres gazdasági reform, de nem kevésbé fontos egy hasonlóan alapos és kiterjedt nevelôi munka, kulturális tevékenység sem! Sajnos, a kultúra területén saját rövidlátásunk vagy tájékozatlanságunk folytán kicsúsztak kezeink közül azok az eszközök, amelyek a legszélesebb körű tömeghatást tudják biztosítani: a sajtó, könyvkiadás, a színház és mozi területén egyelôre még csak egy megtűrt, idegenszerű színfoltot jelent itt-ott a katolicizmus s ez a katolikus színfolt sem a magyar falu igényeihez alkalmazkodik. Két tételben összesűrítjük azokat a legfôbb alapelveket, amelyeket a falu pedagógusának az agrárifjúsági mozgalom körében a legcélszerűbb és legerkölcsösebb szem elôtt tartania. Az elsô tétel: ostromoljuk meg a magyar falut a saját kultúrájával, amelynek válságát éli, tegyük gyökeresebben magyarrá a magyar falut, legyünk rajta, hogy ne szégyellje a maga művészetét, ízlését, szokásait -- mindezek nemcsak nemzeti szempontból jelentenek értéket, mint a viharos iramú fejlôdés ellensúlyozói, de értékek katolikus szempontból is, mint egy régi, katolikus kultúra késô emlékei. A második tétel: keressük meg az utat, hogy mindazt, ami a modern magas kultúrából igazi érték, ami a falu érdekét szolgálja, eljuttassuk a faluba s kielégítsük így az egyszerű népben mégis csak ott élô természetes vágyat a haladás iránt. S legyen szabad még befejezésül néhány konkrét javaslatot tennem arra vonatkozólag is, miféle gyakorlati feladatokat ró ez az általános program az agrárifjúság mozgalmának vezetôire. A mi feladatunk lenne megírni a falu imakönyvét, elsôsorban az agrárfiatalság imakönyvét, amely leszűri a falukutatás modern tanulságait és a falu mai világából mutatja meg népünknek az örök utakat; megfelelô filléres olvasmányt nyújtani a falu fiatalságának -- elsôsorban az Új Élet Regényeinek sorozatára gondolunk itt -- s óvni népünk érzékét, hogy el ne tévedjen a könyvek mai áradatában; összeállítani irodalmi kultúránkból mindazt, ami klasszikus érték, a legényegyleti könyvtárak számára összeállítani annak a -- mondjuk -- 100 magyar könyvnek a jegyzékét, amelynek semmi körülmények között sem szabad hiányoznia. Megtanítani a falusi ifjúságot újságot olvasni, különbözô lapok összehasonlításával bemutatni azt, milyen különbözô megvilágításban szerepelhet újságainkban egy és ugyanazon esemény; komoly és körültekintô munkát fektetni a katolikus naptár-irodalomra, mert a kalendárium évek óta csaknem az egyetlen olvasmány számtalan családban, s ha lehet, gondoskodni arról, hogy a legjobb kalendáriumokkal a falu ne csak véletlenül találkozhassék a vásári ponyván; figyelemmel kísérni katolikus folyóirataink filmrovatát és irányítani ennek alapján a vágyat, amely a faluban az unalmas hétköznapok alatt a látványosságok iránt felgyülemlik, hogy ne erotikus izgalmakat, ne is az ôsi bicskás virtust közvetítse a mozi a faluba s még kevésbé a Lipótváros és a széplelkű aszfalt-entellektüellek erkölcsi szemléletmódját; legényegyleteink által kellene föleleveníteni a misztériumjátékok ôsi szokását, a falu szabadtéri játékait, amelyek az egyedüli igazi szabadtéri játékok volnának; gondoskodni arról, hogy megfelelô népművelési folyóirat szolgálja a faluvezetôk szükségleteit, a falu aktuális ügyeirôl megfelelô elôadásanyagot hozzon, amilyen az egyetlen komoly mértékkel mérhetô népművelési folyóirat, az Erdélyben megjelenô Erdélyi Iskola stb. Mindezekhez pedig egész emberek kellenek és mérhetetlen a felelôsség súlya, amely a falu ügyében műveltebb rétegeink vállára nehezedik. ======================================================================== A szövetkezetek jelentôsége agrárnépünk életében Dr. Czettler Jenô e. ny. r. tanár, Budapest A szövetkezeti mozgalom egy úton halad az emberiség fejlôdésével. Hogy a szövetkezeti mozgalom gyakorlati irányú, az minden kétségen felül áll, de az is bizonyos, hogy magasabb célkitűzés és elgondolás nélkül, tisztán az üzleti élet szempontjaitól irányítva a szövetkezeti mozgalom csak olyan fanyar gyümölcsöket teremhet, mint aminôre a nagy szövetkezeti apostol: Meskó Pál bukkant egy fölvidéki faluban, ahol a jubiláló fogyasztási szövetkezet vezetôsége arra a kérdésre, hogy mi a szövetkezet anyagi haszna, gondolkodás nélkül, egyhangúlag úgy válaszolt, hogy azóta olcsóbb a pálinka és mikor Meskó az erkölcsi haszon után tudakozódott, ugyanazzal az egyhangú lelkesedéssel állapították meg, hogy azóta jobb a pálinka. Önöknek, akik a szövetkezeti mozgalomban nemcsak az elônyöket látják, de a »Quadragesimo anno« szellemében a társadalmi önsegítésnek olyan eszközét, amely az egyén szabad vállalkozása s az állami mindenhatóság között az arany-középutat jelenti, a pápa utasítása szerint még az etatizmus mindent elnyelô beavatkozása elôtt meg kell kísérelniük a szövetkezeti rendszer kiépítését. Ehhez azonban nemcsak technikai ismeretek, de fanatikus hit is szükséges. Tudniuk kell, hogy a szövetkezeti mozgalom egy úton halad az emberiség fejlôdésével, mert Gierke Ottó, néhai világhírű berlini professzor szövetkezeti joga szerint a zárt családi gazdaság, amely a kapitalizmus dacára is tovább él a kisgazda üzemében, különösen tanyai gazdaságában, éppúgy, mint az ó- és középkor nomád pásztorkodása, faluközössége, céhe, gildéje, sôt maga a primitív állam sem volt más, mint szövetkezet, amelynek tartalmat az egymást segítô szolidarizmus s a szükséglet számára termelô gazdasági rend adott s ad ma is. Anyagi és kulturális eredmények a szövetkezeti mozgalom nyomában. A kapitalizmusról sok szó esik mostanában, anélkül, hogy annak történeti fejlôdését megismerni próbálnánk, pedig ez a középkori szövetkezeti rendszer lassúbb, vagy gyorsabb felbontásával párhuzamos, s amely ellen a XVI. század paraszt-forradalmai, de a XIX. század elejének munkás lázadásai is erôs eszközökkel tiltakoztak. A szövetkezeti mozgalom vezetôi: Owen Róbert, King Vilmos és a francia Blanc, az akkori liberális idôk megítélése szerint szintén forradalmárok voltak, ma már nyugodtan megállapíthatjuk, hogy haladó konzervatívak, akik nemcsak a tôke diadalmasan robogó szekerét, de a gyárak és gépek szétrombolását is meg akarták állítani, mert a nemzeti vagyon értékeinek megôrzése ép oly becses volt elôttünk, mint amennyi idealizmussal és szeretettel igyekeztek félrevezetett munkás- testvéreikét a katonaság ágyúi elôl, tehát a biztos pusztulástól visszatartani. A gyakorlati érzékkel bíró s minden merész álmodozástól távol álló King Vilmost is beleszámítva, a szövetkezeti mozgalom hôskorának apostolai munkát, vagyont áldoztak álmaikért. King is meghozta ezt az áldozatot, de jelszava az volt, hogy csak az egy éven és egy mérföldön belül megvalósítható tervekkel érdemes foglalkozni. Tanítványai, a rochedealei takácsok fogyasztási szövetkezeti mozgalmukban kicsiny eszközökkel (néhány zsák liszt és krumpli) reális célokat igyekeztek elérni, kiindulván abból, hogyha a munkásság a bér fölemelésének nehezen járható útját erôszakkal nem bírja kikényszeríteni, jövedelmének 80-90%-át kitevô élelmiszer-, ruha- és lakás-szükségletét a közvetítô nyereség kikapcsolásával olcsóbban elégítvén ki, ugyanazt az eredményt saját erejébôl játszva elérheti. A rochedealei takácsok által megindított szövetkezeti mozgalom nem egészen 100 év alatt Anglia kereskedelmének egyharmadát, 1936-ban több, mint száz millió font forgalmat mondhat a magáénak. De mégsem a kereskedelmi hajóhad, a nagy raktárak, hatalmas szövetkezeti gyárak, a bennük foglalkoztatott munkások haszonrészesedése, szociális munka föltételei a legfontosabb vívmányok, hanem Anglia munkásságának kulturális fölemelkedése, amely munkás-klubokban, népkönyvtárakban, munkás-egyetemeken, munkás-sportegyletekben csúcsosodik ki. Termelô parasztgazdaságok és kisüzemek szövetkezeti összefogása jelöli ki a fejlôdés helyes irányát. A szövetkezeti mozgalomnak pár évvel ezelôtt elhalt világhírű teoretikusa: Gide Károly, párisi egyetemi tanár megállapítja, hogy a mai gazdasági élet több irányú, mert abban nemcsak a nyerészkedô kapitalista vállalatok és ezekkel szemben az állami és egyéb közületek vállalkozásai az irányadók; de a termelés egészen vagy magas százalékig saját szükségletre termelô parasztgazdaságokban és kis kézműves műhelyekben megy végbe, amelyeknek szövetkezeti összefoglalása s működése a jövô fejlôdésének igazi iránya. Gide közgazdaságtanában sem a tôkét, sem az állami vállalkozást nem veti el s így alapjában eltér az elsô szövetkezeti utópistának, Owennek elgondolásától, aki az egész gazdasági életet a tôke kizárásával szövetkezeti alapokra akarta fektetni Gide rendszere nemcsak mezôgazdasági, de ipari és kereskedelmi részében is becses útmutatást szolgáltathat a kapitalizmus mohó hatalmi vágyával s az etatizmus mindent uniformizáló, de az egyén gazdasági szabadságát, sôt egyéniségét megszüntetô rendszerével szemben, amelyért pedig sok jobb és baloldali szélsôséges irány lelkesedik. Nincs talán a pápai enciklikák szolidarizmusához közelebb álló közgazdasági irány, mint az elméleti és gyakorlati szövetkezeti politika. A szövetkezet elsôsorban személyi egyesülés; gazdasági önállósággal. Épp ezért fontos, mielôtt a gyakorlati eszmecserére térnénk, hogy az igazi szövetkezetnek teoretikusok által egyhangúlag megállapított kritériumát megismerjük. A szövetkezet személyi, tehát nem tôke-egyesület. Tôkére szükség van ugyan benne; de nem ez a fontos, hanem a szövetkezeti tagok közreműködése, amely a közös üzletvezetésben, de a szövetkezeti hűségben is megnyilvánul, hogy a vállalatot ne mint idegen testet, de mint saját foglalkozásuk hasznos kiegészítését tekintsék. A tôkét kisebb-nagyobb mértékben az állam is szolgáltathatja, de arra kell törekedni, hogy az érdekelt felek üzletrészek jegyzése révén maguk teremtsék elô; az állami támogatás csak az elsô nehézségek legyôzésére szolgálhat ugyan, de nem szabad a szövetkezeti mozgalmat oly mértékben befolyásolnia, hogy ezáltal a szövetkezet tagjainak, tehát az egyénnek gazdasági önállósága vagy a közös üzletvezetés függetlensége veszélyeztessék, mert a szövetkezet célja más nem lehet, mint az egyén vagy vállalkozásának hittel, áruval, nyersanyaggal való ellátása és önálló gazdaság-életének alátámasztása. Bár a szovjet és más állami mindenhatóságra támaszkodó gazdasági rend hangzatos jelentéseket ad ki a szövetkezetek üzleti eredményeirôl, ahol ezt az elvet az állami mindenhatóság elnyomja, igazi szövetkezeti mozgalomról beszélni nem lehet. Természetesen a kisebb arányú tôkehasználat s az egyéni gazdaságok kisebb terjedelme, -- amíg azok fölött a közös gazdasági vezetés nem fejlôdik gazdasági despotizmussá -- nem állhatja útját a szövetkezeti szervezet kiépítésének és egyes vállalkozások koncentrációjának, amint azt az angol fogyasztási szövetkezetek fejlôdése (központok stb.) igazolja. Ily elgondolással indították meg a német Raiffeisen és a magyar gróf Károlyi Sándor és munkatársai a földművelô nép szövetkezeti mozgalmát is. Szövetkezet a hitelnyújtás, értékesítés és fogyasztás terén. A kapitalista termelési rendben centrális helyzete van a hitelnek és az értékesítésnek. A nagyvállalkozás kellô idôben jut kellô mennyiségű és olcsó pénzhez s ezért tud termelô eszközöket szerezni, nyersanyagot vásárolni, s a piac fölött uralkodni. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy ha a zárt családi gazdaságban majdnem pénz nélkül termelô kisgazda földet akar venni, vagy bérelni, gazdaságát eszközökkel, jobb vetômaggal, nemesebb fajú állattal akarja felszerelni, hitelre van szüksége. Amikor az adóért zaklatják és termését elkótyavetyélni nem akarja, kénytelen még a berendezett gazda is hitelt igénybe venni. Egy- kétszáz pengôs kölcsönei a nagyobb pénzintézeteket nem érdeklik, mert kis kölcsönnél ugyanannyi kezelési költség merül föl, mint a százezer pengôsnél, a jutalék, a kamat pedig alig egy-két pengô. Ezenkívül a kisember sokszor nem is rendelkezik földdel s már reális hitelfedezettel s a be- és kikebelezés is igen drága. Ezért nem kapott kölcsönt akkor sem a kisgazda, amikor már a földhitelintézetek a földvásárlás kérdését nagyban és egészben megoldották. Szükség volt tehát olyan primitíven szervezett intézményre, mint a Raiffeisené, amely nem üzleti alapon, nagy tôke-erôvel és fizetett tisztviselôkkel dolgozott, hanem egymás ismeretére, barátságára és mindenekelôtt a becsületre épített. A Raiffeisen-féle szövetkezeteknek elsô idôben sem alaptôkéje, sem üzletrésze nem volt, a váltót és bekebelezést nem ismerték, csak egyetemleges felelôsséggel dolgoztak. A magyar hitelszövetkezeti mozgalom is gr. Károlyi Sándor elgondolásában ezeket az elveket vallotta, s a nálunk ismeretlen egyetemleges felelôsségtôl eltekintve, apró saját tôkékkel; a vármegyék, vármegyei gazdasági egyletek és áldozatkész fôurak és fôpapok, köztük sajátmaga és Haynald bíboros tôkejegyzéseivel igyekezett ezeken a nehézségeken átsegíteni az elsô falusi hitelszövetkezetet. A községi jegyzôk, papok, tanítók tiszteletbôl vitték a szövetkezet ügyeit, legföljebb a könyvelésért kaptak csekély ellenszolgáltatást. A revíziót sok helyen maga gróf Károlyi és barátai: Hajós József és György Endre foganatosították. Amint a szövetkezeti mozgalom kinôtt Pest-vármegye keretébôl, szükséges lett az országos központosítás, majd az állam nagyarányú támogatása, amely tágabb kapukat nyitott az állami beavatkozás számára. Gróf Károlyi Sándor ezt az irányt veszélyesnek tartotta és, hogy a falusi társadalom gazdasági függetlenségét megalapozza, a Hangyát, a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetét létesítette. Ez az új szövetkezeti mozgalom a falusi ember megsegítését vette programjába. A családi üzemben termelô, de a termények egy részének értékesítésére szorított kisgazdát akarta az áruuzsora karmaiból kimenteni; különösen a Felvidék és Erdély népe kénytelen volt búzáját, állatát, sôt petróleum, ruhanemű és sokszor szeszesital tartozásáért potompénzen elvesztegetni, nem is szólva arról, hogy a rosszindulatú hitelezô hányszor fordította ki házacskájából és atyai birtokából. Sajnos, a háború elôtt a szövetkezeti értékesítés a falusi nép szolidáris fölfogásának hiánya miatt nem tudott kifejlôdni s így a fogyasztási szövetkezeti mozgalom megmaradt az áruellátás szűk körzetében. Németországban a gazdasági eszközök és nyersanyagok beszerzése erôsen meghaladta a háztartási cikkekét és kapcsolatos volt a terményértékesítéssel. Az ottani falusi szövetkezetek egyik kiváló szervezôje mondotta nekem, hogy a szövetkezeteknek a falusi gabonakereskedô praxisát kell szem elôtt tartaniuk, aki áruért árut cserél, s így, mikor olcsóbbá teszi a termeléshez szükséges nyersanyagokat, a kisgazdának jobb terményárakat biztosít a közös nagybani beszerzés és az egyminôségű árú eladása révén. De ezenfelül mindig jut fölösleg a szövetkezet fejlesztésére, kulturális és szociális feladatok megoldására. Ahogyan az angol munkás-szövetkezetek munkáskaszinókat, szabadegyetemeket, könyvtárakat létesítettek, a bajor keresztény kisgazda-szövetkezetek népfôiskolát, gazdasági ismétlô iskolákat stb., stb. szerveztek. A magyar fogyasztási szövetkezetek a háború elôtt, bármennyire szűk volt is üzletkörük a németekéhez képest, jelentékeny összeget áldoztak iskolára, templomra, gyermek- fölruházásra, szakelôadásokra, népies nyomtatványokra. A háború és a forradalmak okozta tôke-megsemmisülés, amely a magyar fogyasztási szövetkezeteket az állami segítés igénybevételére kényszerítette, épen azért volt elsôsorban a falusi szociálpolitikára hátrányos, mert a fogyasztási szövetkezetek túlságos centralizációja legtöbb helyütt a plébánostól és a falusi intelligenciától a fogyasztási szövetkezetek nyereségében rejlô rendelkezési alapot elvonta és ma már kivételképen tudunk csak olyan templom, iskola stb. építésekrôl, nagyobb jótékonysági akciókról, amelyek azelôtt a szövetkezeti vezetôknek majdnem minden faluban ambícióját képezték. Új típusú, kulturális célt szolgáló falusi szövetkezetek intenzív gazdálkodással. A falusi szövetkezetek újabb típusát teremtette meg Dánia, amelynek szövetkezeti mozgalmát a háború nem tépázta meg s így ma is ôs- eredetiségében, mint a kisgazda-osztály függetlenségének, anyagi és erkölcsi fejlôdésének alapja szemlélhetô az állam centralisztikus törekvéseivel, másrészt a nagytôke nyerészkedô hadjárataival szemben. A dán szövetkezeti mozgalom kiinduló-pontja kulturális volt. Amikor Poroszország mohó földéhsége elszakította tôle a Páris-környéki béke által részben visszacsatolt Schleswig-Holsteint, a terméketlen területre szorított dán nép épen olyan szörnyű gazdasági présbe került, mint hazánk Trianon után. A dán papok és tanítók a falusi ifjúság számára megalkották az internátusokkal kapcsolatos és ma világhírű népfôiskolákat. Nem szakiskola volt ez, de az általános műveltség terjesztôje. Dicséretére legyen a dán parasztságnak, hogy ez iskolák költségeit maga adta össze s az itt kiképzett fiatalság nem szalad hivatalszolgának, megmarad a kapánál, kaszánál és mint e népfôiskolák támogató köre, generációkon keresztül újabb és újabb népfôiskolákat alapított. Ezeken a fôiskolákon együtt tanul a kisgazda az egyetemet végzett intelligenciával, amelynek soraiból a népfôiskolák tanári kara kikerül. A panaszok s a megoldási tervek összevonódnak s így született meg a dán mezôgazdaság állattenyésztésre alkalmas csapadékdús területeinek intenzív kihasználási szerve: a tejszövetkezet. Mi el sem tudjuk képzelni az ennek nyomában járó átalakulást. A tejhaszon nálunk még ma is csak néhány helyen számottevô s ennek következtében a gazda a szarvasmarhát majdnem szükséges rossznak tartja. Így volt ez Dániában is. A tejszövetkezet legprimitívebb formája is pénzzé tette a tejet s értékké a tehenet. A tehén lett a dán kisgazda üzemének központja, a silány rozs- és krumpli-termesztés helyett. Tudván azt, hogy a tejbôl biztos és elôre kiszámítható összegű jövedelme lesz, igyekezett földjének nagyobb részét takarmánytermesztésre fölhasználni. Javította azután állatállományát és ennek segítségével megkezdte a nagy trágya- mennyiséget követelô intenzív gazdálkodást. A szövetkezetek késôbb az angol fogyasztó piacot megismervén, áttértek a vaj-értékesítésre, az angol fajú sertéstenyésztést, a baromfitartást, tojás-gazdaságot bekapcsolták s egyidejűleg szövetkezetileg szervezték a tej- ellenôrzést, törzskönyvezést, anyagbeszerzést, stb., stb., úgyhogy ma nemcsak Dánia, de mondhatnám, az összes skandináv népek kisgazdái, különbözô szövetkezetek kötelékében biztosítani tudják üzemük önállóságát, mind a nagytôkével, mind a városi proletáriátussal szemben. Bár műveltségük a kereskedelmi iskolázás következtében erre is kiterjed, föl vannak mentve a mi kisgazdáinkat terhelô értékesítési és anyagbeszerzési gondok alól és élhetnek a maguk igazi föladatának, a mezôgazdasági termelés intenzív fejlesztésének. Gazdasági üzemszervezés az igazi kiindulási alap. Ez az ideál lebeg három évtizede minden komoly agrárpolitikus szeme elôtt, mert tudják azt, hogy nem a földkérdés, hanem ezeknek az üzemszervezési kérdéseknek megoldása az alap, amelyen új kisgazdaosztályt lehet teremteni. A földkérdést a szövetkezeti mozgalom keretében játszva meg tudták oldani a dánok és a svédek, mind bérleti, mind hitelezett tulajdon alakjában. Sajnos, a magyar szövetkezeti rendszer annyira nehézkes és olyan erôsen központosított, hogy az egyes községekben jelentkezô különleges föladatokat vele megoldani nem tudjuk. Maga a szövetkezeti törvény a legnagyobb akadály, amelyet magunk is éreztünk a földbérlô- szövetkezetek szervezése alkalmával. A cégbejegyzés sokszor a parányi szövetkezet egész tôkéjét fölemészti. Épp ezért különös figyelemmel kell kísérnünk a francia kisgazdák szövetkezeti mozgalmát, az úgynevezett szindikátusok tevékenységét. A szindikátusok forma nélküli apró szövetkezetek. Sokszor csak három-négy kisgazdát egyesítenek alkalmi célra (gépvásárlás) és a szövetkezeti lajstromba való bevezetése által, ha nem is jogi személyiséget, de ahhoz hasonló jogosítványokat nyernek. Mi a háború alatt próbálkoztunk ilyen forma-nélküli, aratógép-társulatokkal s az állatbiztosító szövetkezet helyi szervezetei mutatnak hasonló alakulatot. A francia állam ezeket az alakulatokat jelentékeny támogatásban részesíti. A Francia Nemzeti Bank privilégiumának meghosszabbítása alkalmával évi negyvenmillió frankot kötöttek le e forma-nélküli szövetkezetek részére s anélkül, hogy az állam külön beavatkozást és fölügyeletet igényelne, ez az összeg rendelkezésére áll a kisgazdák szövetkezeti vállalkozásainak. Ennél is többet használ azonban a francia kisgazdáknak a tanyai értékesítés szövetkezeti szervezete. A francia kisgazda föl van mentve a vevô utáni futkosás s a spekulációs árrombolás pusztításai alól; a városi fogyasztó- csoportokkal, szövetkezetekkel, stb. állandó érintkezésben van, a termelési év megkezdése elôtt leszerzôdik, hogy minden nap, hetenként, vagy hónaponként, esetleg egész évben ennyi és ennyi tejet, vajat, tojást, baromfit, zöldséget szállít a megrendelôknek, elôre meghatározott áron, a gazda ehhez képest készíti az üzemtervét. A szindikátus kocsija a meghatározott idôben megjelenik a tanyán, átveszi az árut s havonta egy összegben fizetik a gazdának az ellenértékét s ezzel a kistermelô egzisztenciája majdnem olyan biztonságot nyer, mint a tisztviselôé. A szükséges hitelt, mint áruelôleget megkaphatja. Persze, ennek a rendszernek egyik elôfeltétele a kitűnô úthálózat és a szállítási szövetkezetek létrejötte. Idestova 25 esztendeje hirdetem a szükségét annak, hogy mindent termelô tanyai gazdák városi családokkal hasonló összeköttetést keressenek és találjanak. Életlehetôség: a mezôgazdasági munkások és zsellérek szövetkezeti foglalkoztatása. A mezôgazdasági munkások és zsellérek szövetkezeti megsegítésére az olaszországi munkavállaló szövetkezetek adhatnak példát. A közfelfogással ellentétben meg kell állapítanunk, hogy Olaszország földművelô népe igen nehéz viszonyok között küzd a mindennapi kenyérért. Az Appeninek oldalán élô kisgazdák és munkások életnívójával bizony a mi legszegényebb földmunkásunk sem elégednék meg. Háború elôtt nem volt annyi munka, mint a fasizmus diadalra jutása óta. Ép ezért kénytelen volt az olasz munkás két aratást végezni, egyet Olaszországban és hónapokig tartó tengeri út után Dél-Amerikában. A hosszú hajósút termelte ki a munkásbeszerzési és vállalkozó szövetkezetek gondolatát, amely a kubikos-munkára vonatkozólag kisebb arányokban nálunk is meghonosodott. A hajón és idegenben magukat kellett élelmezniük. Sokszor a munkaadó jogtalansága ellen csak az együttes fellépés tudta a megszolgált munkabért biztosítani. Ezt a szolidáris gazdasági föllépést a munkások áthozták magukkal Olaszországba, ahol különösen a rizstermelés adott jó alkalmat a szövetkezeti vállalkozásra. A rizs két éves növény; az elsô évben kubikos-munka, mert a rizst vízben termelik. A második év az aratás és a munkáscsoport mind a két évi munkát vállalta, majd késôbb a cséplést és egyéb betakarítási munkát is, szervezvén magának cséplôgépet és egyéb munkaeszközöket. Ugyanebbôl a szervezetbôl nôtt ki az olasz földbérlô-szövetkezeti mozgalom is, mint elôde a Mussolini-féle telepítési akciónak, amely erdôsítéssel, mocsár-lecsapolásokkal és egyéb meliorációs munkákkal segít a munkanélküliségen, de állandó otthont, megélhetést biztosít azok számára, akik ezt az alkalmi munkát, önálló egzisztenciát nyújtó földbérleti vagy telepszerzési vállalkozássá fejlesztik. Az igazi szövetkezet nem nélkülözheti a nagytôkét. Igazi szövetkezeti ember nem akarja a tôkés termelést megszüntetni, jól tudván, hogy ez nemcsak a magántulajdon s az egyéni szabadság sérelmét, de minden valószínűség szerint az emberiség kultúrnívójának, sôt anyagi ellátásának katasztrofális csökkenését jelentené. A szövetkezeti ember tôkét akar szerezni, kis emberek apró megtakarításából nagy erôket koncentrálni, nem imperialista gazdasági hódításokra, hanem az egyéni kis vállalkozások megerôsítésére, akár kézműves ipari műhelyek legyenek azok, akár kisgazdaságok, akár zsellér- parcellák, vagy munkás-házak kertecskéi. Az igazi szövetkezeti ember a pápai enciklikák célkitűzéseinek becsületes munkása, az ideális megoldást semmiféle anyagi sikerért föl nem áldozva, viszont szerény föladatokat vesz programjába és a »kis eszközök« önzetlen felhasználásával igyekszik elôbbre vinni azoknak az ügyét, akiket a Gondviselés keze reája bízott. Külsô látszatra nem mutatós ez a munka, de hogy végsô eredményben mennyit tud segíteni, úgy az ipari proletáriátuson, mint a föld munkásain, ezt az angol szövetkezeti mozgalom bizonyítja. ======================================================================== A Quadragesimo anno rendi gazdasága és agrárnépünk sorsa Dr. Miklós Ferenc, törvényszéki bíró, Szombathely Agrárnépünk a szabadverseny üldözöttje. Történelmi tény, hogy a liberális kapitalizmus gazdasági rendszere a gazdasági kultúra fejlôdésébe hatalmas lendületet hozott. A kapitalizmus méltán dicsekedhetik a technika csodálatos vívmányaival, gépek tízezreivel, a gyárkolosszusokkal, a világvárosokkal, a világkereskedelemmel és mindazzal, amit ezek az emberi élet kényelmesebbé, szebbé tétele terén jelentenek, mert mindezek létrehozásában igen nagy része van. Ez a fejlett gazdasági kultúra kisugárzik a falura és tanyára is, de ide már csak halvány sugarai érnek el. Amennyire letagadhatatlan tény az, hogy a kapitalizmus ideje alatt agrárnépünk életszínvonala is jelentôsen javult, annyira kétségtelen az, hogy sem a földművelés gazdasági kultúrája, sem a földműves nép gazdasági, szociális és kulturális haladása nem volt párhuzamos az ipar, a kereskedelem technikájának fejlôdésével, az iparból, a kereskedelembôl élôk gazdasági, szociális és kulturális haladásával. A kapitalizmusban a gazdasági jólétet, a szociális helyzet javulását a szabadverseny vadiramában lehetett elérni; szomorú valóság, hogy ebben a versenyben agrárnépességünk az utolsó helyre szorult le. A nagytôkés gazdasági rendszer és élôsdiei felelôsek! Ennek a lemaradásnak fô oka csak az, hogy a gazdasági élet kapitalisztikus szervezése mellett a gazdasági hatalom a tôke és pedig az u. n. ingótôke urainak kezébe került. A gazdasági élet irányításában egyetlen szempont volt az uralkodó: a tôke minél nagyobb nyereségének biztosítása! E minél nagyobb nyereségbiztosítás viszont sokkal inkább volt lehetséges a tôkének az iparban és a kereskedelemben, a hiteléletben való felhasználásával, mint a földbe való befektetéssel. A tôkének, a tôke urainak az érdeke az volt, hogy minél kisebb befektetéssel minél nagyobb nyereséget lehessen elérni. -- Ennek következtében érdeke volt a munkabérek és a nyersanyagok (mezôgazdasági termelvények) árának alacsony színvonalon való maradása. A liberális gazdasági rendszer belsô törvényszerűségeinek folyománya volt tehát, hogy az ipari, a kereskedelmi és mezôgazdasági árak között nem volt meg az az arány, amely az ipari, kereskedelmi és a mezôgazdasági néprétegek szociális haladásának ütemét egyenlôsíthette volna. Közvetlenül tehát nem személyek, nem osztályok felelôsek az agrárnépesség elmaradásáért, hanem az a rendszer, amely a gazdasági élet erôit a mezôgazdasági rétegek érdekeivel ellentétes irányba terelte: egyéni és osztályfelelôsség csak azért áll fenn, mert egyének és osztályok éltek és visszaéltek a rendszer által nyújtott lehetôségekkel! Hol a kiút, a népmentô gazdasági rend? Fel kell merülnie a kérdésnek: lehetséges-e a gazdasági élet olyan szervezése, lehetséges-e olyan gazdasági rendszer, amelyben a gazdasági és szociális haladásnak ma toronyszerű ugrásokkal megszakított vonala a lehetôség szerint kiegyenesedik és a lehetôség szerint egyenesben is marad? Lehetséges-e olyan gazdasági rendszer, amelyben a gazdasági és technikai kultúra fejlôdésének, az ipari és kereskedelmi rétegek egyébként teljesen jogos szociális haladásának nem a mezôgazdasági tömegek lemaradása az ára, vagy legalább is a következménye? A kapitalizmus megoldást nem ad. A szomorú valóság az, hogy a mezôgazdasági néprétegek életszínvonalának lényeges javulása a kapitalista gazdasági rendtôl nem várható. Ami javulás ezen a téren történik, az annak eredménye, hogy a kormány a gazdasági rendszer törvényszerűségeivel szembe helyezkedve, különféle akciókkal siet a mezôgazdasági lakosság segítségére. Bármilyen üdvösek is ezek az akciók, mégsem tekinthetôk a mezôgazdasági lakosság életszínvonal-problémája végsô megoldásának! Azért, mert esetlegesek, a gazdasági rendszer természetes alakulásával szemben történnek, ideiglenesek, hatásuk csak átmeneti. A kapitalizmust egyébként is elérte végzete. Azok a válságok, amelyek most fojtogatják, jelentôs részben abból származnak, hogy a kapitalista alapon szervezett ipar oly nagy mennyiségű árut tud a piacra dobni, amelynek értékesítése és a további termelés fenntartása csak akkor lenne lehetséges, ha a mezôgazdasági néptömegek gazdasági fogyasztóképessége ugyanakkora lenne, mint az iparból és a kereskedelembôl élô tömegeké. Ez pedig huzamosabb ideig nem állhat fenn, mert ez az állapot az ipari termelés megdrágítására, a nyersanyagok árának és a munkabéreknek, végeredményben az ipari áraknak emelkedésére, tehát a mezôgazdasági néprétegek gazdasági fogyasztóképességének csökkentésére vezet. Olyan circulus vitiosus ez, amelybôl a kapitalista gazdasági rendszerben nincs kiút. A mezôgazdaság szocializálása természetellenes. Ebbôl a szempontból a szocializmus sem jöhet figyelembe. A szocializmus az ipar képére teremtett szoc. mozgalom, horizontja a gyár kapujában lezáródik. A mezôgazdaságot is csak gyárszerűen tudja elképzelni, a mezôgazdasági üzembôl kenyér- és húsgyárakat akar létesíteni, a gazdákat és a mezôgazdasági munkásokat az ipari munkás színvonalára akarja hozni. Ma már az orosz kísérlet tanulságai bizonyítják, hogy erôszak nélkül az ipart sem lehet szocializálni és az ipari munkásból sem lehet kollektív embert faragni. De ha valamikor az ipar szocializálása mégis megvalósulna, ha az ipari munkásokból mégis sikerülne kilúgozni az emberi egyéniséget: a mezôgazdaság szocializálása akkor sem lesz lehetséges és a gazdából, a földmunkásból akkor sem lesz kollektív ember! Mind a kettônek átalakulását feltétlenül megakadályozza a természet, amelyhez a földbirtok és a földbôl élô ember sokkal közelebb van, mint a gyári és az ipari munkás. A mezôgazdasági üzem eredményeit nem lehet kikalkulálni, abba beleszól az Isten napja, beleszól az esô, a szárazság, a hideg, a meleg, a hó, a dér, az állatjárvány. A mezôgazdasági üzembôl ezért gyár sohasem lehet! A földbôl élô ember szerelmese a földnek és a szabadságnak; ha a föld nem lesz sem az övé, sem a gazdájáé, ha szabadságtól megfosztják: a föld nem fog teremni, mert a földön csak szabad ember tud eredményeket elérni, az is csak akkor, ha szereti a földet. Gazdasági hivatásrendiség agrárnépünk boldogulása. Ilyenformán -- akarva, nem akarva -- a harmadik sokat emlegetett megoldási mód, a rendi elgondolás felé kell fordulnia a jövôt kutató embernek. Rendi elgondolás többféle van. A közvéleményben leginkább azok a rendi elgondolások ismeretesek, amelyek politikai rendiséget, rendi államot akarnak. Véleményünk szerint a rendi gondolatnak a gazdasági életben van természetes helye és éppen azért minden olyan megoldás, amely a rendi gondolatot errôl a természetes területérôl elvonja és politikai mezbe öltözteti, a rendiséget a lényegébôl vetkôzteti ki. Egyetlen rendi elgondolás van, amelynek gyökerei nem a politika humuszából erednek, -- amely természetes területen, a gazdasági élet területén akar rendiséget; ez az elgondolás a Quadragesimo anno elgondolása. Rendiség lényege: hivatástudat, gazdasági önkormányzat, szociális igazságosság. A gazdasági rendiség lényege: az egy foglalkozást, az egy hivatást űzôk ép olyan természetes egységet alkotnak, aminô a falu, vagy más lakóhely szerinti közösség. Az a természetes kapocs, amely egységbe fűzi ôket, az azonos hivatásszeretet, a hivatástudat. Ennek a hivatásszeretetnek társadalomépítô erejét az elmúlt évszázadok megtépázták, de most az idôk tanulságaiban újra kell születnie, meg kell erôsödnie, le kell gyôznie legnagyobb akadályát: az osztályharc szellemét és az egy foglalkozásból bármilyen minôségben élôket, munkaadókat és munkásokat, gazdákat és napszámosokat olyan természetes egységbe kell forrasztania, hogy ezek az egységek el merjék vállalni a gazdasági élet önkormányzatának vezetését. Az államnak el kell ismernie ezeket a természetes alakulatokat jogi személyeknek, reájuk kell bíznia a gazdasági élet irányítását és a maga számára csak a fôfelügyeleti jog gyakorlását kell fenntartania. Lényegében a gazdasági életnek rendi alapon való megszervezése ahhoz lenne hasonlítható, mintha minden foglalkozási ágat egy-egy kényszerkartellbe tömörítenénk, a hasonló kartellekbôl trösztöket alkotnánk, a trösztök pedig a trösztök trösztjében, a nemzetben, mint gazdasági egységben találkoznának; a gazdasági életet azután ezek a trösztök igazgatnák. A hasonlat annyiban sántít, hogy ezek a trösztök mesterséges alakulatok lennének, a rendek pedig természetes alakulatok. A kartelleket és trösztöket a köztudomás szerint a minél nagyobb haszon biztosításának célja hozza és tartja össze, a rendek pedig a szociális igazság és a szociális szeretet jegyében működnek; fôleg ez a különbség: a kereteket megtöltô szellem a kartelleknél az önzés, a rendi testületeknél pedig a szociális igazságosság és a szociális szeretet szelleme. Agrárnépünk a hivatásrendiségben (A napjainkban homályos jelentésű ,,hivatásrendiség'' fogalmat mai szóhasználattal a ,,Szakmai önkormányzat'' fogalmával helyettesíthetjük.) Minden helységben mezôgazdasági szaktestület alakulna. Tagja lenne mindenki, aki bármilyen vonatkozásban a földbôl él: tehát nagybirtokos, középbirtokos, kisbirtokos, törpebirtokos, cseléd, napszámos, gazdatiszt, stb. Járásonként járási, megyénként megyei szaktestületi bizottságok alakulnának; az Országos Mezôgazdasági Szaktestület, vagy Kamara lenne a mezôgazdaság élszervezete. Ezen kívül a szaktestületek megfelelô képviseletet nyernének a gazdasági törvények alkotására hivatott Gazdasági Rendek Házában, a gazdasági parlamentben és az ország gazdasági önkormányzatát irányító, a jelenlegi gazdasági minisztériumok hatáskörének legnagyobb részét magába szívó Országos Gazdasági Tanácsban. A szaktestületek vezetôi, a gazdasági parlament és az Országos Gazdasági Tanács mezôgazda-tagjai hivatásos gazdák, napszámosok, cselédek, más alkalmazottak lennének. Az egyes kategóriák arányát az egyes rétegek arányszámához és gazdasági, valamint szociális súlyához képest a gazdasági alkotmány határozná meg. A vezetôk és tagok -- amennyiben teendôiket nem helyben végzik, -- költségeik megtérítését követelhetnék; fizetésre, más juttatásra igényük nem lenne, tisztségük csak addig tartana, amíg foglalkozásukat tényleg űzik. Természetes, hogy a falu népe igyekeznék a saját fajtájából a legértelmesebb, legbátrabb, a gazdasági életben legtöbb megbecsülést szerzett embereket a szaktestület élére állítani. Így lassanként kicsiszolódnék, kiművelôdnék egy olyan értékes vezetôréteg, amely minden gyökérszálával, egész mindennapi életével benne maradna az általa képviseltek életében és mert maga is azok életét élné, érdekeiket szakszerűen, megbízhatóan képviselné. A gazdasági élet önkormányzata így nem a gazdasági életbe kívülrôl bürokraták útján való beavatkozásokból állna, hanem valódi önkormányzat lenne: a gazdasági élet maga határozna minden fontos gazdasági kérdésben. A mezôgazdaság szaktestületi érdekvédelme. A mezôgazdasági szaktestületre és az országos szaktestületi alakulatok mezôgazdasági tagjaira igen nehéz feladat várna. Országos viszonylatban gondoskodniuk kellene a mezôgazdasági nép minden rétege érdekeinek hathatós megvédésérôl, a törvények és rendeletek, más intézkedések szakszerű helyességérôl, az ország kereskedelmi, ipar-, ár- és hitelpolitikájának a mezôgazdasági érdekekkel összhangban álló irányításáról. A szaktestületek tanulmányozzák a piaci viszonyokat, tájékoztatják a gazdákat, mit, milyen mennyiségben érdemes termelni, fejlesztik a gazdasági kultúrát, megszervezik a termés értékesítését; ott, ahol szükséges, szabályozzák a piacra kerülô áruk mennyiségi elosztását; figyelemmel kísérik az alkalmazottak helyzetét; ellenôrzik a szociális törvények végrehajtását; megállapítják a minimális munkabéreket; szükség esetén az országos hatóságok által megadott határok közt megállapítják a termelvények minimális és maximális árát, stb. Szociális, gazdasági és kulturális haladás, jólét a rendiség nyomában. A gazdasági életnek ilyen alapon való megszervezése lehetôvé tenné a mezôgazdasági néprétegek gazdasági és szociális haladásának meggyorsítását. Ma ennek a legnagyobb akadálya a piactól való teljes függés. Ha ma pl. sikerülne is az egész országban minden terményben, állatokban is a termelést jelentôsen fokozni, abból a gazdáknak és általában a mezôgazdasági néprétegnek kevés haszna lenne. Mert a többlet-árú rendszertelenül a piacra tódulna, ott a megnövekedett kínálat lerontaná az árakat és végeredményben a termelôk a több árúért esetleg még annyit sem kapnának, mint a többtermelés elôtti kevesebbért. Rendi gazdálkodás mellett lehetséges lenne mindenekelôtt a gazdasági kultúrának az emelése, amely a többtermelésnek elôfeltétele. Az egész magyar gazdatársadalomnak rendi alapon való összefogása meg tudná oldani pl. a nemesített vetômagvak és a műtrágya beszerzésének gondját is. Amikor pedig már a többtermelés a piaci viszonyokkal nem lenne arányban, a rendi szervezetek meghatároznák, hogy ki, mikor, mennyi árut vihet a piacra, a többit pedig mindenki kénytelen lenne maga elfogyasztani, vagy pedig akkor piacra vinni, amikor már mindenki kimerítette kontingensét. Lehetséges, hogy az ilyen korlátozás kezdetben nem lenne népszerű. De amikor a gazdák látnák, hogy a korlátozott és szabályozott kínálat mellett az árak lemorzsolódását sikerült megakadályozni és a kevesebb áruért többet kaptak, mint amennyit az egész termésük piacra dobása esetén kaptak volna, megbarátkoznak az új rendszerrel. Ezen az úton a termelés megfelelô fokozásával még a jelenlegi piaci viszonyok mellett is meg lehetne szüntetni azt a fonák helyzetet, hogy a magyar falusi nép, a termelô kevesebb tejet, tejfelt, tojást, fôzeléket, vajat, húst eszik, mint azok, akik a termelvények közvetítésébôl élnek, vagy az árukat mások közvetítésével szerzik meg. Minden ház mellett nagy, gondozott konyhakert, minden istállóban csak tejelésre használt fajtehenek, minden udvar mellett baromfifarm fajbaromfikkal, nagy sertés-állomány, mindezekhez megfelelô takarmány, annyi liszt, hogy azzal ne kelljen nagyon takarékoskodni: ezek lennének ennek a kívánatos fejlôdési folyamatnak állomásai. Ezeket az állomásokat el lehet érni, ha az egész magyar társadalom összefogása megteremti a XX. század gazdasági kultúrájának megfelelô többtermelés elôfeltételeit és a rendi szervezetek a termelést nem engedik át a kínálat és kereslet szabad játékának. A piac és értékesítés rendi megszervezése. De a piaci helyzet is megjavítható az értékesítés rendi megszervezésével. Ha szükséges, az Országos Gazdasági Tanács megállapítja minden árunak a minimális és maximális árát. Az áralakulás a két határ közt szabad, de az árhatárokat sértô adásvételi ügyletek semmisek és teljesedésbe menetelük után is bizonyos ideig bármelyik fél által megtámadhatók. Ez a szabály és a gyakorlatban jól bevált az a rendszer, hogy az Országos Gazdasági Tanács szükség esetén a minimális áron a piacra kerülô mennyiséget megfelelô szervei útján felvásárolja, elegendô lenne a termelés rentabilitásának biztosítására. Emellett a mezôgazdasági szaktestületek a piacot állandóan figyelnék, az eladásra kész árumennyiséget nyilvántartanák, a kereskedelmi szervezetekkel közölnék, gondoskodnának arról, hogy minden vidékre vevô menjen, megszüntetnék azt az állapotot, hogy egyes vidékeken még most is véletlentôl függ, jár-e arra termény-, vagy állatkereskedô. Gondoskodnának megfelelô úthálózat kiépítésérôl, fejlesztenék a termelési és értékesítési szövetkezeti hálózatot. Módja lenne a szaktestületeknek arra is, hogy a kínálatot szabályozzák, idôbelileg elosszák, vagy mennyiségében korlátozzák. Nem utolsó segítséget jelentene az sem, hogy az áralakulást az Országos Gazdasági Tanács figyelemmel kísérné; gondoskodnék arról, hogy az ipari és mezôgazdasági árak közt a szükséges arány meglegyen; a mezôgazdasági szaktestületek kiküldöttjeik útján az ipari áralakulásba is beleszólhatnának. Természetes, hogy az áralakulás tetszés szerint nem irányítható; vannak azonban bizonyos határok, amelyeken belül különbözô tényezôkön át megvan a befolyásolás lehetôsége; e lehetôség révén az új rendszer mezôgazdasági népünket nemcsak mint termelôt, hanem mint fogyasztót is megvédhetné. Kultúrmunka, társadalmi biztosítás, iparfejlesztés a rendi célkitűzések között. Az agrárszervezetekben télen céltudatos kultúrmunka folynék, amely a nép általános és gazdasági tudását növelné; a téli idôre céltudatos háziipari tevékenység alapjait lehetne lerakni és a ma sokszor céltalanul eltékozolt téli munkanapok így alakulnának pénzzé vagy a legrosszabb esetben a lakást díszítô csecsebecsévé, szônyeggé vagy a gazdaságban felhasználható szerszámmá. Az általános helyzet javulásával párhuzamosan mód nyílnék a cselédek, napszámosok helyzetének javítására is. A mezôgazdasági munkásfelesleget az Országos Gazdasági Tanács okos iparfejlesztési politikával az iparban helyezhetné el. A mezôgazdasági kultúra emelésével csökkennék annak a területnek a nagysága, amely egy család tisztességes megélhetésének biztosítására elegendô; ennek következtében a telepítési politika számára új lehetôségek nyílnának. Az egész agrártársadalom összefogásával ki lehetne építeni a mezôgazdasági szociális biztosítás rendszerét. A munkaközvetítést a rendi testületek vehetnék kezükbe; ugyancsak a rendi testületekre várna a munkásságot védô szabályok megtartásának ellenôrzése is. Nem a rendszeren, emberi munkán fordul meg milliók jóléte, vagy nyomora. Annak, aki mindenre azt mondja, hogy pusztán a gazdasági életnek más szervezési módjától ilyen eredmények nem várhatók, tökéletesen igaza van. Sohasem volt és sohasem lesz a világon olyan gazdasági rendszer, amely maga tudna a létezô állapotokon változtatni. A gazdasági élet ilyen, vagy amolyan szervezése csak más és más irányú lehetôséget teremt; ezeket a lehetôségeket emberi munkának, kitartásnak, tudásnak kell valósággá érlelnie. Mindazt, amire a kapitalizmus joggal büszke és mindazt, amiért a kapitalizmust joggal felelôssé teszik, valójában nem a kapitalizmus alkotta. A kapitalizmus csak lehetôségeket teremtett: lehetôségeket a gazdasági élet, technika hatalmas fejlôdésére, lehetôséget arra, hogy a szabad versenyben bárki bármekkora vagyonra tegyen szert és bárki bármilyen mélyre süllyedjen le. Ezekbôl a lehetôségekbôl emberek faragtak maguknak palotákat és nyomortanyákat, emberek építettek dübörgô gépekkel tele gyárakat és emberek ütötték ki emberek kezébôl a szerszámokat, a kenyeret; emberek teremtettek az élet napos oldalára örömöt, életkedvet, a másik oldalra pedig szenvedést, életuntságot, lázongást. A hivatásrendiség hosszmenetben nem is ígér ilyen nagyon szédítô lehetôségeket, a hivatásrendiség tulajdonképpen azt ígéri, hogy az emberiség a jövôben lassabban, de egyenletesebben fog haladni. -- Nem a hivatásrendiségen múlik, hogy mi lesz ebbôl valóság. Hiába építjük ki a rendi kereteket, azokból minden mehet a régiben. A rendi kereteket embereknek kell új szellemmel, a szociális igazságosság és szociális szeretet szellemével megtölteniük, a rendi szervezési elv által nyújtott lehetôségekbôl embereknek kell munkával és tudással életet, valóságot kovácsolniuk. ======================================================================== A háziipar népünk anyagi megsegítése szolgálatában Nacsády József, el. isk. igazgató, Veszprém Az értékesítés rendezése jelentôs tét agrárnépünk életében. Falusi és tanyai népünk termelô munkája az élet körül forog. Ebben a munkakörben bizonyos szabályok jutnak érvényre, melyek az élet organikus törvényeibôl fakadnak. Ezeknek a szabályoknak szigorú szemmeltartásával azonban alkalmazhat a falu népe olyan eljárásokat, amelyekkel valamely földterületen a termelést növelheti s így a nemzeti vagyont szaporíthatja. Ezek az eljárások vonatkozhatnak a termésszaporításra, de vonatkozhatnak munkamegtakarító javításokra is. Népünk gazdasági életében az értékesítés az egyik probléma, amit a falu gazdasági érdekében hozandó rendszabályoknak érinteniük, illetve megoldaniuk kell. Az értékesítési lehetôség növelésével arányosan jelentkezni fognak a többi eljárások, így a termésszaporító javítások is és kutatni fognak munkamegtakarító eljárások után. Amikor a falu termelvényeinek értékesítésérôl beszélek, különbséget teszek a szemtermés, az állatértékesítés és ezzel szemben a falun a mainál nagyobb mértékben termelhetô, romlandó termények értékesítése között. Jelen elôadásomban foglalkozni fogok a könnyebben romlandó terményeknek értékesítési kérdésével. Az igazi iparosodási folyamat a háziiparból indul ki. A nemzeti vagyon gyarapítását korunk és hazánk egyik nagy politikusa az iparosodásban jelölte meg. Ha az iparosodást úgy képzeljük el, hogy az ifjúságot a mainál nagyobb arányban tanácsoljuk az ipari pályára, még nem érjük el a célt, de nem közelítjük meg akkor sem, ha a mai kisiparosok által űzött bármelyik iparágra a munka nélkül nyomorgó embereket tanítanánk meg. Az iparosodási folyamatot olyan területen kell megindítani, ahol értéktelen, ma még fel nem használt anyag és energia áll rendelkezésünkre. Ezen az úton tudunk a ki nem használt anyagból és energiából új termékeket elôállítani, értéket létrehozni, a nemzeti vagyont gyarapítani. A megindítandó iparosodási folyamatnak most is, mint régen az iparnak, a földműveléssel együtthaladó háziiparból kell kiindulnia, de a mai kornak magas kultúráját kihasználva, sokkal gyorsabban kell megtennie azt az utat, amit az ipar tett meg. Az értékesítés szempontjából szükséges, hogy a falu egy olyan foglalkozási ágat termeljen ki, amelyik a falu nyerstermékeit kereskedelmi cikké dolgozza fel. Ez a foglalkozási ág, mint fogalom, többet mond a mai értelemben vett, általában használt »háziiparos« szónál. Hasonló lenne a mai iparoshoz, anélkül, hogy csak bizonyos termények feldolgozására specializálódnék. Éppen ezért megkülönböztetésül az elôbbiektôl, elôadásom keretében ezt a megszületendô foglalkozási réteget »terményfeldolgozó« néven fogom említeni. A »terményfeldolgozó« rétegre széles munkaterület vár. A terményfeldolgozó réteg kiküszöbölné, illetve magára vállalná azokat a kikészítô eljárásokat, amelyeket ma a kisgazdaságokban találunk. Ezek az eljárások nagy részben akadályozzák a mezôgazdasági munkát. S mert ütköznek vele, a falu népe nem is igen szívesen végzi. És ha itt-ott végzi is, a kikészített terményeket különbözô házak és konyhák szokásai miatt egységes minôségben, nagy tömegben nem jelentkeznek; a nemzeti vagyon szaporítása szempontjából pedig számításba nem jöhetnek. Elszomorító jelenség, hogy a falu népe termeli és termelhetné a lent, a kendert, mégis ô a legrongyosabb a munkások társadalmában. Kisgyermeke kilométereket cammog télen a fagyos árban, amint a háznál talált ruhadarabokkal begöngyölgetve megy az iskolába. Az iskolából visszamenet már nincsen, aki ugyanúgy ráaggassa rongyos ruháit. Megfázik és szaporodik a sírkereszt a temetôben. Gyümölcstermô vidékeinken ôsszel a jó Isten megadja a termést, roskadoznak a fák. Talán a fa alá eresztett disznók foga fájdul meg, talán ott rothad a gyümölcs. A kereskedelemben pedig boszniai szilvával és tengerentúli almával találkozunk. Az igénytelen birsalma minden évben meghozza a kiváló, ízletes, tápláló, birsalmasajt készítésére alkalmas gyümölcsét, de népünk nem szaporítja, nem ülteti azokat. Megelégszik egy-két fával. Igaz, legtöbb helyen rendeltetése a tisztaszoba szekrényeinek alig fél négyzetméternyi területére esik, ahonnan a szobalevegôt van hivatva illatosítani. A szakszerű feldolgozás hiánya miatt a Balaton melletti panziók paradicsomszükségleteit messzirôl hozott konzervbôl fedezik. A szomszédos kisgazdák, mezôgazdasági munkájukra hivatkozva, nem foglalkoznak annak termelésével, feldolgozásával. Az Alföldön egy gazdaságban, szomszédomban lakott egy élelmes kasznárné. Esô után, nyáron és ôsszel, a gazdasági cselédek leányaival, pár fillér napszám mellett összeszedette a legelôkön nagy foltokban termô csiperkegombát. Sajátságos receptje szerint ízléses üvegekben konzerválta és télen, amikor szabadulni akart a tanya nyomasztó magányából, telerakta utazótáskáját ezekkel a gomba-konzervekkel és Budapesten a legelôkelôbb csemegeüzletekben, értékesítette. Mennyi-mennyi érték, amit nem látunk, s nem használunk ki! Meggyôzôdésem, hogy az általam az elôbb említett foglalkozási ág, »terményfeldolgozó« réteg, ha átvállalja a kikészítési eljárásokat, s ezzel a kisgazdaságokat tiszta mezôgazdasági üzemmé vezeti vissza, nagymértékben elôsegíti a falu gazdasági érdekeit. Erre a célra a falvakat tájegységek szerint csoportosítva egymással szövetkezô szervezetbe kell tömöríteni. Ez a szervezet egyrészrôl az értékesítés szem elôtt tartásával, termésszaporító és minôségjavító eljárásra ösztönözné, szükség esetén tanítaná a mezôgazdasági üzemmé visszavezetett kisgazdaságok irányítóit. A munkamegtakarító eljárásokat is maga a szervezet alkalmazná, kihasználva, -- most az egyszer a kisemberek érdekében -- mindazokat a technikai vívmányokat és munkaszervezési lehetôségeket, amelyeket a modern élet ma ismer. »Terményfeldolgozó« réteg szövetkezeti összevonása az egyfajtájú termelés, gazdálkodás, értékmegállapítás szolgálatára. A földműves népnek ez a terményfeldolgozó rétege, mint azoknak egy nagy szövetkezése, a mezôgazdaság életében, illetve szervezetében a következô, mai agrártechnikai és népességi viszonyoknak megfelelô változásokat idézné elô: 1. A szakismeret terjesztése és a termelôfolyamat ellenôrzése útján a kisgazdaságok között meglévô egyéni különbségeket a lehetôségek szerint csökkentené. Falusi kamrák vaskampóin, vagy padlások szarufáin különbözô zacskókban 8-10 féle babot ôriz a kisgazda. Hiába keresnénk a faluban nagyobb mennyiségben egyfajta babot, nem kapunk. Tanyai tanító koromban a Tiszántúli Mezôgazdasági Kamara érdeklôdött külföldi szállításra alkalmas, nagyobb mennyiségű, könnyen és egyenletesen fövô bab iránt. Sajnos, nem volt. A következô évben 5 kg-ot kaptam. Azt elosztottam fél kilónként 10 kisgazdának, azzal a feltétellel, hogy termésbetakarítás után visszahozza a fél-fél kiló vetômagot. A szaporulat az övé. A következô évben másik 10 kisgazda részesült vetômagban. A fölösleget összevásároltuk. De csak ezt az egyfajta babot vettük Mindjárt kevesebb lett a kamrában a zacskó, mindinkább rátértek ennek az egyfajta, a talajviszonyoknak, az értékesítés szempontjának is jobban megfelelô babnak termelésére. 2. A létrehozandó szövetkezések nem alkotnának mezôgazdasági termelô szövetkezetet, mert hiszen éppen a mezôgazdasági munkák -- a szántás, vetés, növény- és állatápolás -- tekintetében csak tanító és irányító szerepük volna. A tisztán mezôgazdasági munkák megmaradnának a kisgazda egyéni hatáskörében, csupán a termények kikészítése, raktározása, értékesítése (csupa ipari és kereskedelmi ténykedés) történnék közös üzemben. Pl. Hiába tanítom meg a Bakony községeiben lakó kisgazdát, vagy családtagjait a bôventermô gyümölcs aszalására, mert ahány ház, annyiféle kereskedelemre alkalmatlan aszalékot kapok. Eltekintve attól, hogy az aszalás összeesik a gazdasági munkák idejével, és ezért nem szívesen foglalkoznak vele. Az aszalás céljából létesítendô közös üzem, mint a múlt ôsszel Békésen is, a munkamegtakarító eljárások alkalmazásával, megaszalhatja az egész falu gyümölcsét, akár részében is. Ez a közös üzemekben való aszalás alkalmat nyújthat mindjárt a termésszaporító eljárásra való kezdeményezésre. A nyers gyümölcsrôl felismerhetô a fajta, a gyümölcsfa gondozásának mérve. Ilyenkor tehetünk összehasonlításokat, és könnyen rábírhatjuk a kisgazdát a kedvezményesen beszerzett, a talaj viszonyainak jobban megfelelô, fajtiszta gyümölcs ültetésére. A létesítendô közös üzemekben (mint most a tej- és vajszövetkezetekben) a sertésfeldolgozó, gyümölcsaszaló, csomagoló, tészta- és fôzelék-konzerváló telepeken nem maguk a szövetkezetben résztvevô tagok dolgoznának, hanem az önellátás céljából rendezett tanfolyamokon ügyességet eláruló, késôbb szakismeretet szerzett munkások -- terményfeldolgozók, -- és szakképzett felügyelôk. 3. A termelôfolyamat nagyobb egyenetlensége, mely az elôbb említett eljárások mellett következik, könnyebbé teszi az egyes tagtól átvett termény értékének megállapítását. Az értékmegállapításnak ennél a szövetkezésnél is nagy szerepet kell betöltenie. Nem szabad elfelejteni, hogy a beszolgáltatott termények minden kilogrammja egy- egy termelô keserves munkáját foglalja magában. Meg kell találni a módját annak a mérôeszköznek, amelyik a szövetkezés tagjainak biztosítékot nyújt afelôl, hogy sem az ô terményét minôségen alul, sem más tag terményét minôségen felül nem fogják értékelni. 4. A szövetkezésben felismerhetjük a társasan dolgozó földművest. A létrehozandó értékmegállapításban pedig a dolgozó egyén részesedésének azt a módját, melynek alapján, a földművelés bárminô magas színvonala mellett is, lehetséges a földműveseknek minden kényszer nélkül való szövetkezése. A szövetkezés szabaddá teszi a földművelést, másfelôl szükségessé teszi a szabad földművesek kooperációját, az értékesítés eredményesebb lebonyolítása érdekében. Az említett szövetkezés, a terményfeldolgozó réteg megszervezése elôsegíti a nemzeti vagyon szaporítását, megindítja az iparosodási folyamatot és kifejlesztheti a földműves-munkának egy új munkaszervezetét. Ennek, a ma még a megvalósulástól távollevô célkitűzésnek kell, hogy úttörôje legyen a háziipari mozgalom. Tanfolyamokkal dolgozó mozgalom a háziipar meghonosítására. A Katolikus Népszövetség Veszprém-vármegyei Szervezete néhány évvel ezelôtt, az elmondottak megvalósítása érdekében életre hívott egy »terményfeldolgozó szervezetet«, mely szervezet Bakony-Balatoni Háziipar néven ismeretes. Megindított mozgalmunk elsôsorban a munka megbecsülésére, a munka megszerettetésére irányult. Emellett azonban szolgálta a város és falu rászoruló lakóinak gazdasági érdekeit. Az önellátás mellett a feleslegek értékesítésével szerény keresethez juttatta ôket. Az 1936/37. esztendôben, az oktatási idôszakban, 18 tanfolyamon 432-en tanulták meg a háziiparnak különbözô munkáit. Ezeken a tanfolyamokon a hallgatóknak összesen 3.956 P. értékű készítménye nemcsak jólesô anyagi támogatást nyújtott, hanem az alkotással járó öröm érzésén kívül a munka megbecsülését is szolgálta. Nem lesz eredménytelen, ha ennek a mozgalomnak szervezési tervezetét ismertetem. Közvetlen célkitűzése a mozgalomnak az, hogy Veszprém megye községeiben a helyi viszonyoknak megfelelô háziipart honosítson meg. Ebbôl a célból tájegységünk viszonyainak megfelelôen 2 csoportba osztottuk fel a számba jöhetô háziipari ágazatokat. Az egyik az élelmiszer-feldolgozó, a másik a szükségleti cikkek csoportja. Az élelmiszer-feldolgozó csoportba tartozott a gyümölcsaszalás, a gyümölcssajt-készítés, a fôzelék- (paradicsom) konzerv és a tésztaneműek kikészítése. A szükségleti cikkek csoportját ismét 2 alcsoportba osztottuk. Itt az elsô alcsoportba az önellátás céljából szóba jöhetô háziipari munkák tartoztak, így a gyapjú feldolgozása, a fából készíthetô gazdasági eszközök, a vesszôfonás, tengeri levélbôl különféle háztartási és lakásfelszerelési eszközök. A másik alcsoportba az értékesítés céljából számbavehetô munkák kerültek. Nevezetesen tengeri levélbôl készíthetô közhasznú cikkek, vertcsipke-készítés, nôi mellények, lakásberendezési tárgyak veszprémi szűrmintával való díszítése, bôrcserzés, gyermekjátékok és gyékényáruk. 4 éves munkatervünk a következôkben adódott: elsô évben kiképeztük az oktatókat. Az oktatók, tekintettel a fôleg nôk által végzendô háziipari munkákra, Veszprémben nagyszámban lévô állástalan tanítónôk körébôl kerültek ki. Mindegyik oktatónô a háziiparnak 3-4 ágazatát tanulta meg olyan mértékben, hogy azt önállóan, eredményesen tanítani tudja. A háziipari ismeretek mellett külön tanfolyamon megtanították ôket a falu és fôleg a nônevelés pedagógiájára. A II. év az oktatás éve volt. Mint elôbb említettem, 18 helyen folyt a munka. A szívesen látogatott tanfolyamokkal kapcsolatos kedélynevelési órákon megnyílt a zárkózott lelkű falusi leánylélek. Befogadta a nemesre, jóra oktató, mindig mosolygósan, készségesen segítô oktatónôt. A lelki kapcsolattal sok alkalom kínálkozott az egyéni nevelésre, mert mindig lehetett jellem-, vagy erkölcsnevelô alkalomszerű oktatást nyújtani. Az eredményes háziipari munka mellett megható volt az egyik bányatelepen rendezett tanfolyam záróünnepélye. A szociáldemokrata munkások és feleségeik zsúfolásig megtöltötték az iskolatermet. A tanfolyam hallgatói, magyarruhás lányok nemzeti érzést ébresztô szavalatai, rövid jelenetei a családi életrôl, stb., könnyet facsartak ki nem egy szénportól fekete, sápadt arcú bányász szemébôl. Ugyancsak ez évben állítottuk fel a központi műhelyt. A központi műhely a mintabizottság véleménye szerint mintadarabokat készít, kalkulál. A III. esztendô az értékesítés jegyében folyik. A helyi piac beszervezése után a szomszédos Balaton környékének beszervezése következik. Megrendelések gyűjtése Budapesten és a kivitellel foglalkozó vállalatoknál. Az elôzô évben tartott tanfolyam székhelyein a tanfolyam hallgatóit munkaközösségbe szervezzük, a közülük kikerülô egy-egy munkavezetô és a helybeli falusi intelligencia egy-két tagjának felügyelete mellett. Párhuzamosan szerveztetnek ez évben is tanfolyamok. Új falvakban, új területkeresés. Azokban a falvakban pedig, ahol már volt tanfolyam, megrendelés esetén egy rövid egységesítô tanfolyamot szervezünk, különös tekintettel a formára, mértékre, stb. Az önellátás céljából szervezett tanfolyam hallgatói szintén telepet alkotnak, s részükre is szervezôdik minden esztendôben tanfolyam a háziipar valamelyik ágából. A IV. évben akarjuk elérni azt, hogy oktatónôink szeptemberben, a gyümölcsaszalás idején a szomszédos falvakban téli háziipari tanfolyamokat vezessenek, s onnan csak a tavaszi munkák beálltával térjenek vissza. A visszatérô oktatónôk a központi műhelynek dolgoznak, nyáron. Összevetve a falun tapasztalt készségeket az értékesítés terén szerzett tapasztalatokkal és igényekkel, készülnek az új mintadarabok, munkatervek. Ôk lesznek az elsô hivatásos terményfeldolgozók, akik egy- egy központi fekvésű faluban letelepedve, a kiépítendô szervezet által rendelkezésükre bocsátandó munkamegtakarító eszközökkel fölszerelve, irányítatni fogják a falu nyersterményeinek feldolgozását. Fölmerülhet a kérdés: honnan nyerhet ez a mozgalom anyagi támogatást? Anyagi támogatásaink a következôk: 1. A katolikus Népszövetség- megyei szervezete vállalta a szervezési költségeket. 2. Az oktatónôk díjazását, tanfolyamvezetés ideje alatt a M. Kir. Kereskedelemügyi Minisztérium fedezi. 3. Az értékesítéssel felmerült kiadások fedezésére minden közvetített eladás után 10-20%-ot számolunk el. Az év végén elszámolható nyereségbôl visszatérítést adunk. Életszükséglet, hogy a háziipar eszméje országszerte termékeny talajra hulljon! A Párizsban megjelenô Larousse-könyvek címlapján van egy nagyon mélyjelentésű rajz. Egy nô egy elvirágzott pitypangot tart a kezében s belefúj az elvirágzott pitypang fehér gömbjébe, amint azt mi is számtalanszor megtettük gyermekkorunkban. S a pitypangnak száz meg száz apró magja kis fehér zászlócskák szárnyán fölkerekedik, a szélre bízza magát, s a szél viszi, viszi bizonytalan irányba szerte, s nem tudni, hol és mikor teszi le. De ez a mag, ha talajt ér, bizonyára megfogan és újra pitypang lesz belôle. »Szelek szárnyán magvakat szórok.« A képnek ez a felírása mélyíti el teljesen annak gyönyörű értelmét. A mi munkánk, faluvezetôké, hasonló a könyv fedelén jelképezett munkához. Szórjuk az eszmék, a mozgalmak magját és nem tudjuk, hogy hol, mikor lesz foganatja; csupán abban vagyunk biztosak, ha lelket, szívet ér szavunk, ott hatást vált ki, alakít. Ez erejének titka. Legyen elôadásom is egy ilyen, a magvaknak jelképes szórása. Szeretném, ha lelket, szívet ért volna, hogy alakítson. Átalakítsa végsô eredményben azt a mezôgazdasági szervezetet, amely Prohászka szerint a munkásnak csak a verejték sós ízét adja. ======================================================================== ,,Hangya'', mint a szövetkezeti gondolat megvalósítója Dr. Wünscher Frigyes, vezérigazgató, Budapest Szövetkezet a magántulajdon és a termelôtényezôk igazságos paritásának elvén áll. Amikor azzal a kérdéssel foglalkozom, vajon a Hangya Szövetkezeti Központ és a kötelékébe tartozó 1480 Hangya-szövetkezet miképpen valósítja meg a gyakorlatban a szövetkezeti eszmét, szükséges, hogy bevezetésképpen rámutassak arra, hogy a gr. Károlyi Sándor szellemében dolgozó magyarországi fogyasztási és értékesítô szövetkezetek miképpen fogják fel a szövetkezeti gondolatot, és miképpen igyekeznek a szövetkezeti szervezkedést és a szövetkezeti munkát az általános magyar kultúra szolgálatába állítani. A szövetkezetek, mint ismeretes, teljes mértékben a magántulajdon alapján állnak és elismerik a tôkének jelentôs és nélkülözhetetlen szerepét a termelésben. De azt nem tartják megengedhetônek, hogy a három termelési tényezô: a természet, a munka és a tôke közül az egyik termelési tényezô, a tôke túlzott hatalomra téve szert, magának a többi termelési tényezô rovására meg nem engedhetô elônyöket szerezzen. A szövetkezeti tôke maximális osztaléka: 5%. A szövetkezet tehát azt vallja, hogy a szövetkezetben dolgozó tôke, melyet a tagok üzletrészek formájában adnak össze, egy bizonyos maximális kamatozásnál nagyobb jövedelmet nem élvezhet. A gr. Károlyi Sándor szellemében működô magyarországi szövetkezetek a tôkének ezt a maximális hasznát 5%-ban állapítják meg és ennélfogva alapszabályaikban úgy rendelkeznek hogy a szövetkezeti tôkét alkotó üzletrészek, illetve azok tulajdonosai évi 5%-nál nagyobb osztalékot nem kaphatnak. Ha pedig a vállalat az év folyamán a tôke 5%-ának megfelelô osztalékon túlmenôen keres, akkor a szükséges tartalékolások eszközlése után mutatkozó felesleg jótékony célra fordítható, amivel a szövetkezeti nevelés céljait szolgáljuk, vagy pedig visszatérítés formájában a tagoknak juttatjuk. Ez a visszatérítés azonban a tagokat nem a vállalatban tôkével való részvételük arányában illeti meg, hanem abban az arányban, amint a vállalat munkájában részt vettek, tehát amennyit a vállalattól vásároltak, vagy a vállalat útján értékesítettek. A vállalatban való közreműködést jutalmazza tehát a szövetkezeti visszatérítés, amely lehet vásárlási és értékesítési visszatérítés. Cél a munka honorálásával minél szélesebb társadalmi jólét, a keresztény erkölcs szellemében. Ebbôl is kitűnik, hogy a munka nélkül hasznot élvezô tökével szemben a szövetkezet a munkát kívánja honorálni, amikor a szövetkezeti életben való részvétel arányában juttat visszatérítést. A szövetkezet ezzel a ténnyel, a tôke határtalan hasznának helyébe a szolgálat elvét állítja: a szövetkezetnek nem az a célja, hogy üzletrészes tagjait üzletrésztôkéjük után mennél nagyobb haszonban részesítse, hanem hogy minél tökéletesebb szolgálatot nyújtson tagjainak, tehát minél olcsóbban lássa el ôket közszükségleti cikkekkel s termelvényeiket minél elônyösebben értékesítse. Ha így tekintjük a szövetkezeti munka lényegét, akkor világossá válik elôttünk az, hogy a szövetkezeti munka milyen vonatkozásban szolgálja a kulturális fejlôdést. Minden nemzet kulturális fejlôdésének alapja a nemzeti gondolat és a keresztény erkölcsi irányzat követése kell, hogy legyen. Mindkét alapkô egyaránt azt kívánja, hogy a nemzetnek minél több tagját hozzuk anyagilag olyan kedvezô helyzetbe, hogy nyugodt megélhetése biztosítva legyen, sajátmagát, családját tisztességesen eltarthassa. Csak az a nemzet lesz erôs, amely megtalálja azt a gazdasági rendszert, amelyben minél szélesebb néprétegeket juttat jómódhoz, biztosítja annak jólétét s minél kevesebb ember küzd anyagi gondokkal. Az így élô társadalom nemcsak a nemzeti megerôsödést biztosítja, de minden tekintetben eleget fog tenni a keresztény erkölcsi felfogásnak is. Ilyen gazdasági rendszert kíván megteremteni a szövetkezet, s hogy erre a szövetkezet képes, azt biztosítják azok az alapelvek, amelyeket elôadásom elején megemlítettem. Ha valamelyik szövetkezet, vagy szövetkezeti csoport betartja az említett alapelveket, akkor a fenti okfejtés alapján világos, hogy közérdeket szolgál. Szövetkezetellenes vád: állami támogatást fogad el és »egykezet« teremt. Ezek után kell kutatnunk azt, vajon a Hangya kötelékébe tartozó magyarországi termelô és fogyasztási szövetkezetek betartják-e az említett szövetkezeti elveket, azok szerint gazdálkodnak-e, vagy pedig ha nem, hol és mikor sértették meg ezeket az alapelveket, s mit kell tenni, hogy az említett elvek tiszta követését biztosíthassák. A Hangya kötelékébe tartozó magyarországi szövetkezetekkel szemben elhangzott legutóbbi támadások során fôleg két tényt vetettek a szövetkezetek szemére, mondván, hogy e tények folytán megsértik a szövetkezeti gondolatot s nem valódi szövetkezetek. Az egyik ilyen vádpont azt mondja, hogy a magyarországi Hangya- szövetkezetek az államtól támogatást fogadtak el, s ezzel megszűntek valódi szövetkezetek lenni s közönséges közüzemekké váltak. A másik vádpont azt mondja, hogy a Hangya-szövetkezetek az értékesítés és áruelosztás terén igyekeznek az egykezet megteremteni. A támadók az egykéz alatt trösztszerű alakulatokat értettek, amely az egykéznek hoz hatalmas hasznokat. Az állami támogatást kívül álló okok indokolták. Mit jelent az állami támogatás elfogadása? Itt utalunk azokra az okokra, amelyek a szövetkezetéket nehéz helyzetbe hozták, és amely okok teljesen a szövetkezeti vezetôkön kívül állnak. Ilyenek például a vesztett háború; a megszállt területeken maradt szövetkezetek; nagy központ kevés taggal, az így elôálló nagy költségek; bolsevizmus; pénzelértéktelenedés, miközben a szövetkezetek az árakat nem emelték olyan mértékben, ahogyan az szükséges lett volna, mert részben segíteni akart tagjain a szövetkezet, részben pedig megtiltották nekik az áremelést; a Hegedűs Lóránt-féle pénzreform, minek folytán az áruk értéke megint esett; az 1928. évi krízis; a gazdavédelem, melynek folytán az adósok legnagyobb része nem tett eleget fizetési kötelezettségének. Az állam más gazdasági szerveken is segített! Ilyen viszonyok között a szövetkezetek ugyanolyan nehéz helyzetbe jutottak, mint más gazdásági szervek, amelyeken szintén az állam segített. Hogy mást ne említsek, a Pénzintézeti Központ létesítéséhez is 24 millióval járult hozzá az állam; vagy a magyar gyáripar fennmaradását is csak a hatalmas védôvámok segítségével lehetett biztosítani; sôt még a fűszerkereskedôknek is segítséget nyújtott az állam, 200.000 pengôs kölcsönnel. Ahol pedig az állam nem segített, ott a vállalkozók segítettek magukon, olymódon, hogy egyszerűen kényszeregyezségbe mentek, s ilyenformán körülbelül 250 millió P. kárt hárítottak át másokra. Hogy ez a kár közvetlen az államot is érte világos, mert hiszen azok, akiket a kényszeregyezségek károsítottak, kevesebb adót fizettek, amin az állam vesztett. Ha ilyen hatalmas összegeket juttatott az állam különbözô gazdasági ágaknak, teljesen érthetô és méltányos, hogy a szövetkezeteket sem engedte elpusztulni, hanem csekély 5 milliós összeggel igyekezett jóvátenni azokat a hibákat, amelyeket nem a szövetkezetek követtek el, hanem amelyek a szövetkezeteken kívülálló szervek, fôleg állami szervek intézkedése folytán következtek be. A támogatás ellenére a szövetkezet autonómiája sértetlen! Ennek az 5 millió pengônek az elfogadása azonban semmiben sem változtatta meg a szövetkezetelv működési irányát; az állam ennek az összegnek a juttatásával nem szüntette meg a szövetkezetek autonómiáját. A szövetkezetek továbbra is autonóm szervei maradtak annak a 630.000 tagnak, amely ôket alkotja. A szövetkezetek ma teljes egyensúlyban folytatják gazdálkodásukat, semmiféle állami támogatásra igényt nem tartanak s lehetetlen, hogy az elmúlt zűrzavaros viszonyok likvidálása fejében 1934-ben adott összegeket újból és újból felhozzák a szövetkezetekkel szemben s azt a látszatot keltsék, mintha a szövetkezetek újabb súlyos összegeket kapnának az államtól. Az »egykéz« vádja is hamis és megtéveszti a közvéleményt. Nézzük már most a másik vádpontot, hogy a szövetkezet egykéz. Ez a legnagyobb félrevezetés, hiszen a magyarországi fogyasztási és értékesítô szövetkezeteket -- mint már elôbb mondottam -- 630.000 ember alkotja. Hogy lehet 630.000 embert egykéznek nevezni. 630.000 ember tömörül 1480 vidéki szövetkezetben, melyet 140 körzetben foglal össze a szövetkezeti központ, amely végeredményben nem más, mint 630.000 szövetkezônek, illetve 1480 szövetkezetnek közös szerve, amelynek azonban más feladata nincs, mint: 1. A szövetkezeteknél a szükséges szakszerű ellenôrzést gyakorolni, a szövetkezetek vezetôit figyelmeztetni az alkalmazottak által elkövetett esetleges hibákra, valamint a szövetkezeteket szakszerű tanácsokkal ellátni; 2. A szövetkezetek számára a közös árubeszerzést megszervezni, még pedig úgy, hogy a szövetkezeti boltokat megfelelô áruval ellássa, másrészt a mezôgazdaság üzem-anyagellátását megszervezni, azaz a mezôgazdáknak lehetô olcsó árban juttatni azokat az üzemi anyagokat, melyekre a mezôgazdasági termelésnél nagy mennyiségekben szükség van. A közös árubeszerzés, természetesen az árak olcsóbbításával jár, viszont a szövetkezetek csak addig kötelesek a központtól vásárolni, amíg a központ versenyképes áron tud szállítani. 3. A központ feladata az értékesítés megszervezése, itt is azonban teljes mértékben meghagyva a szövetkezetek autonómiáját; amennyiben a központ keretében a különbözô értékesítendô cikkek szerint autonóm értékesítô szövetkezetek működnek, mégpedig az Állatértékesítô-, Tojástermelô és Értékesítô-, Baromfiértékesítô, Gyümölcs- és Terményértékesítô-, Tolltermelô- és Értékesítô-, Háziipari Termelô- és Értékesítô-, Lóértékesítô- és Paprikaértékesítô Szövetkezetek. Mindezeket az értékesítô szövetkezeteket maguk az értékesíteni kívánó gazdák alkotják és a szövetkezeti központ ezeket a szerveket csupán azért fogja össze, hogy együttesen intézendô dolgaikat kedvezôbben tudja lebonyolítani. A nehezményezett »egykéz« többszázezer kéz jólétét biztosítja! Ennek a szervezetnek -- mint mondottuk -- 630.000 tagja van, 1486 szövetkezet alkotja, s a központban alkalmazott tisztviselôkkel, munkásokkal, valamint a vidéki szervezeteknél működô tisztviselôkkel és kereskedôsegédekkel együtt több, mint 9000 embert foglalkoztat. Miképpen lehet ezt a hatalmas szervezetet »egykéz«-nek nevezni, amikor, mint azt látjuk, a szervezet többszázezer kéz jólétét biztosítja. Látjuk, hogy az egész szervezet olyan, amelyen belül teljes autonómiák működnek, ahol a tagoknak teljes mértékben módjuk van ügyeiket úgy intézni, ahogyan azt a maguk érdekében legjobbnak tartják. Minden tagszövetkezetnek megvan a maga közgyűlése, igazgatósága, felügyelôbizottsága és kritika helyett inkább elismeréssel kellene nyilatkozni arról a teljes harmóniáról, melyben e szervezet keretén belül több, mint 600.000 magyar ember együtt tud dolgozni közös céljainak megvalósítása érdekében. Ezenkívül az »egykéz« számos kisember érdekvédelmét jelenti: Ahol pedig az értékesítés terén bizonyos szerevezett értékesítésre van szükség, az még mindig nem jelent »egykezet«; hanem jelenti számos kisember érdekeinek méltányos védelmét. Amikor a magyarországi paprikatermelés értékesítésére új szerv alakult, akkor a következô közérdekű szempontok vezettek bennünket. Elsôsorban megállapíttatott, hogy a magyarországi paprikatermelés fenntartására nemzetgazdasági okokból feltétlenül szükség van. Ha pedig ez így van, biztosítani kellett körülbelül 10.000 paprikatermelô kisember tisztességes megélhetését. Ezt csak úgy lehetett megtenni, ha a körülbelül 1.26-1.30 pengôt kitevô kilogrammonkénti elôállítási árral szemben 1.45-1.55 pengô között mozgó eladási árat biztosítottunk a gazdák számára. Azért alakult meg a 10.000 paprikatermelô gazdát magában foglaló hatalmas, új szövetkezet, hogy a gazdáktól minden alkudozás és nehézség nélkül készpénzért átvehesse a kormány hozzájárulásával, méltányos áron a paprikát. A szervezet azután minden haszon nélkül. úgy hozza. forgalomba a paprikát, hogy az elôállítási költségeket elô tudja teremteni. Ha mégis mutatkoznék haszon, az a szövetkezeti tagokat visszatérítés formájában illeti meg. Hiába próbálják e szervezettel szemben a fogyasztás érdekeit, mint olyanokat odaállítani, amelyek sérelmet szenvedtek, a magyar fűszerpaprika ára a fogyasztók számára ma sem magasabb, mint volt 1934- ben, viszont a fogyasztó sem követelheti, hogy olyan áron fogyasszon valamit, amely ár mellett a termelô nem találja meg tisztességes megélhetését. Ezek a szempontok azok, amelyek a paprikaértékesítés szabályozását megteremtették s azt hisszük, hogy ezek a szempontok oly kristálytiszták, hogy csupán a rosszindulat, tudatlanság támadhat ellenük. A többi értékesítési ág megszervezése hasonló szempontok szerint van folyamatban. Megvan bennünk a jóakarat a tökéletlenségek kiküszöbölésére is! Nem azt akartuk mondani ezzel az elôadással, hogy a magyarországi szövetkezetek immár tökéletesen. vannak megszervezve, s hibát nem követnek el. Mint minden emberi berendezésnek, ennek is megvannak a maga hibái, viszont-nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy minden erôfeszítésünkkel, legjobb akaratunkkal és szándékunkkal azon vagyunk, hogy a még mutatkozó hibákat mielôbb kiküszöbölhessük és az ismertetett szövetkezeti szervezetet minél tökéletesebbé téve, azt teljesen a közérdek szolgálatába állíthassuk. Csak hálásak vagyunk azoknak, akik bárhol is látnak hibát, figyelmeztetnek ezekre, mert az ilyen figyelmeztetések megkönnyítik számunkra a szervezet tökéletesítésének és továbbfejlesztésének munkáját, ami -- reméljük -- a következô idôszakban is éppen olyan gyorsan fog haladni, mint ahogy az a legutóbbi években történt. ======================================================================== Telepítés, szövetkezeti földbérlés és agrárifjúságunk Aczél József, apátplébános, Jászárokszállás Lelkesítô számok a telepítés mellett. Elôadásom bevezetéseképpen mindjárt »in medias res« megyek, amikor egy, a legújabb telepes községnek, Muthpusztának a keresztmetszetét adom, még pedig úgy, hogy párhuzamosan bemutatom a 7 évvel ezelôtti adatokat s a legfrissebb adatokat egymás mellett. A telepes községnek határa 1200 kat. hold. E földterületre 69 család települt le ezelôtt 7 évvel, Jászárokszállásról. A 69 családból a) foglalkozásra nézve: önálló kisgazda volt 9 család mezôgazdasági munkás volt 22 család kubikos volt 23 család iparos és kereskedô volt 15 család b) vagyonilag: 25 család teljesen nincstelen volt 32 családnak kis lakóháza volt 12 családnak némi kis ingatlana volt c) gazdasági felszerelés szempontjából csak 19 családnak volt élô és holt felszerelése; de ez is eléggé hiányos volt. Lássuk ezt számokban: Településkor: Tehén volt ló volt Sertés volt aprójószág volt 11 33 19 1400 ---------- --------- ------------ --------------- ma: 160 120 600 8000 (A legkisebb telepes portáján is van 100 darab aprójószág.) Ma már csak 9 családnak hiányos még a gazdasági felszerelése. Mint mondottam, 1930-ban volt Muthpusztán 69 család. Ebbôl 7 család már nincs ott, mert 5 visszament, mivel megszokni nem tudtak egyrészt, de másrészt nem elfogadható viselkedésük miatt az O. F. B. által kimozdíttattak; két család pedig ott, a Dunántúlon más községbe költözött. 10 család pedig máshonnan jött. Ezek közt van a tanító, borbély, kereskedô, kovács, s a szomszédból jött, földhöz juttatott kisgazda. 18 új család magából a telepesekbôl képzôdött. A 69 család összesen 377 lelket számlált. Ma van 94 család, összesen 434 lélekkel. Született 62 gyermek; meghalt 15 egyén. Lakóház volt a település kezdetén 2, ma van 79, s melléképület ugyanannyi. Van már 2 tanerôs iskolájuk s egy kápolnájuk. Adóhátralékos a telepesek között 4 család. Nemzeti, erkölcsi értéktöbblet, mély sorsközösség a telepítés nyomán. Meg kell mondanom ôszintén, hogy a telepesek nem a falu elejébôl rekrutálódtak, hiszen ezek nem hagyják el falujukat; sôt nagyrészük anyagilag-erkölcsileg eléggé megviselt ember volt, akik a világháborút végigszenvedve, a forradalmi jelszavak után mentek. Ma ezek az emberek nemzeti szempontból számítanak; földjüket oda nem adnák, mert van vesztenivalójuk; anyagilag megerôsödtek, megszabadulván adósságaiktól is. Erkölcsi szempontból pedig bámulatos módon -- dicséretükre legyen mondva -- megváltoztak. Meglepô, milyen érzék fejlôdött ki bennük a közös ügyeik, érdekeik iránt. Igazi sorsközösség szemlélhetô náluk. Teljes odaadással s büszkeséggel végzik a rájuk bízott feladatot, mint iskolaszéki tagok, mint az egyházközség tagjai. Ezek az emberek -- meggyôzôdtem róla, -- keresik a jó Istent szomjas lélekkel, kit azelôtt elhagytak, mert most már áldását kifejezettebben érzik is és Tôle való függésüket még jobban tudják. (Idôjárás, elemi csapások, stb.) A telepesek törlesztô részletet nem fizettek, de nem is fizethettek, mert a föld ára 32 pengôs búzaárban volt megállapítva, igen magas holdankénti kataszteri tiszta jövedelem mellett. S már 1920-ban átlagban holdanként 18 pengôben állapíttatott meg, nem minden tendencia nélkül. Feudális, kapitalista szellem gátló hatása. Nagy baj a nagybirtokosoknak általában feudális gondolkozása, mely nem akar ismerni népi, intézményes, szociális gondoskodást. Ez a feudális szellem ott is megvan, s valósággal ráfekszik mindenre, annál is inkább, mert nem szívesen látja a kert alatt azt a törekvést, mely a földet magasabb szempontok figyelembevételével, Isten akarata szerint igazságosabban iparkodik szétosztani. A hatóságok sem tanúsítanak sok megértést; hiszen a közigazgatás gondja megszaporodott; egy községgel több lett, amely községnek gondjai, problémái vannak, s amelynek tagjai reá nézve idegenek. Az elmondottak, fôként számadatok nyomán azt gondolom, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy e telepítés felett az elsô év után már meghúzott, s azóta állandóan szóló lélekharang inkább a kapitalizmus vészharangja, mert hiszen ez a település nem bukott meg, sôt nagy reményre jogosító, buzdító példa. Ha még figyelembe vesszük, hogy a telepítés elôtt azon az 1200 holdon egy kapitalista zsidó bérlô 30 cselédje dolgozott, robotolt a magyar földtôl idegennek, most pedig 94 magyar család él azon, becsületes sorsközösségben, akkor könnyű lelkesedni a telepítésért, mely szociális és egyben nemzeti munka is. Ismerjük és ismertessük meg telepítési törvényünket! Elôadásom második részében arról fogok szólni, hogy mit tegyünk agrárifjúságunk birtokpolitikailag indokolt igényeinek kielégítése érdekében. Tanulmányozzuk jól a legújabb telepítési törvényt, mely augusztus 1- én lépett életbe, a kiadott végrehajtási utasítással együtt. Ennek eredménye az lesz, hogy tisztában leszünk azzal a kerettel, amelyen belül mozogni tudunk, ismerve a törvény célját. Ha ismerjük a törvényt, akkor azt magunk is ismertetni tudjuk. Erre alkalmas címletek: 1.Milyen ingatlanok használhatók fel, illetôleg igényelhetôk? a) vagyonváltságföldek; b) illeték-adótartozások földben való lerovása következtében az állam rendelkezésére kerülô ingatlanok; c) elkobzott ingatlanok; d) csereterületek; e) Nemzeti Közművelôdési Alap ingatlanai; f) az államot illetô elôvásárlási jog címén szerzett ingatlanok; g) hitelintézetek szabadkézbôl, vagy árverésre vett ingatlanai; h) 3.000 holdat meghaladó ingatlan, melynek kataszteri tiszta jövedelme 30.000 koronát meghalad, bizonyos korlátozások mellett. 2. Milyen mértékben engedendôk át az ingatlanok? A kataszteri tiszta jövedelem mértéke szerint egynegyed, egyharmad és kétötöd nagyságban. Az egyházi birtokoknál ez az arány esik. 3. Igényelhetô területeteket a földművelésügyi minisztériumnak 1940. augusztus 1-ig ki kell jelölni. Az igénybevett földterület becsárát a telepítési alap fizeti ki, amit a földművelésügyi minisztérium állapít meg. 4. Kik részesülhetnek ingatlanban? Errôl a törvény 46. §-a intézkedik. 5. Milyen kötelezettségük van a birtokszerzôknek? Az ingatlan vételárának 30%-át készpénzben kell kifizetniük. Hadirokkantak, vitézek, három gyermekesek csak 25%-ot fizetnek. A fennmaradó vételári összeg húsz éven át törleszthetô 4 % kamat mellett. 6. Kimozdítás. 7. Telepes községek létesítése. 8. Telepítési alap s telepítési Tanács. Ezen ismeretek birtokában ki-ki mérlegelheti lakóhelyén a lehetôségeket, akár abban az irányban, hogy az ott levô nagybirtok felhasználható-e földbirtok-politikai célokra, akár abban az irányban, hogy van-e és mennyi telepíthetô anyaga. (Summás telepítés.) Sôt, a telepítési törvény lehetôséget nyújtott, hogy az egyház érdekeinek védelmére bizottságot alakíthat, s amely bizottság megalakítása épen a Csanádi püspök úr gondjaira van bízva, s ez a bizottság bizonyára segítségére lehet a klérusnak földbirtok-politikai kérdésekben, s amely kérdések kezelésére ebben a bizottságban nagy perspektíva nyílik. Csoportos, szövetkezeti földbérlés és telekhez-segítés járható útjai agrárifjúságunk számára. Elôadásom harmadik részében a praxist adom. a) A fent említett törvény értelmében a földművelésügyi minisztérium az átengedésre köteles területbôl a Földhitelintézet közbejöttével haszonbérletet alakíthat, mely haszonbérletet a miniszter tulajdonjogilag is átengedheti. Ez fontos lehetôség agrárifjúságunk érdekében, amely jövôjét ilyen módon alapozhatja meg, ha családi kisbirtoka már törpebirtok lett. Ez a haszoni bérlet történhetik a Földhitelintézet közbejöttével, de történhetik földbérlôszövetkezet útján is. Amazt könnyebben kivihetô lehetôségnek tartom. A haszonbérlônek ki kell mutatnia, hogy haszonbérelni szándékolt földterület megművelésére elég instrukciója van s a haszonbér egyévi összegét letétbe helyezi. Azért mondtam, hogy a Földhitelintézet közbejöttével jobb haszonbérletet csinálni mint más módon. Erre szabad legyen egy példát említeni praxisomból. Ezelôtt 4 éve 187 kisbérlôvel haszonbérbe vettük Gróf Batthyány Tivadarné 2800 hold Földjét. A Földhitelintézet szerzôdött a grófnéval, mi pedig albérletbe vettük a nevezett pénzintézettôl. A garancia kérdését úgy oldottuk meg, hogy öt bérlô csoportot alakítottunk, 500-500 hold földdel. Egyik csoportot az ottani gazdatiszt alkotott, a volt cselédek egy részével. Egyik csoport a másiktól független, de minden csoportban egyik tag a másikért anyagi garanciát vállalt. Minden csoport adminisztrálja önmagát -- kiadás nélkül. Kaucióként minden bérlô a holdankénti bérlet negyedét tette le a földhitelintézetnél, mely összeg a bérlôknek kamatozik. Négy éve, hogy a kisbérlôk élvezik a nagybérlôk minden elônyét. Soha egy fillér haszonbérlettel nincsenek hátralékban. Minden remény megvan arra, hogy a 15 éves bérletlejárta után, vagy még alatta, meg is vásárolhatják a bérlôk az eladásra kerülô birtokokat, mely Jászárokszállástól 6 km-re van. A telepítési alap terhére lehet azon mezôgazdasági munkásoknak kölcsönt adni, akik a felhasználásra kerülô ingatlanok átengedése következtében megélhetésüket elvesztették. Családvédelmi rendelkezése a törvénynek az, hogy a háromnál több gyermekes családokat haszonbérösszegének mérséklésével kell támogatni. b) Szociális rendelkezése a törvénynek a kertes, legalább 600 _-öles házhely-juttatás. Itt szintén a vételár 25-30%-át kell befizetni s a fennmaradó összeg 25 év alatt törleszthetô, általában 4%-os kamat mellett, ami azonban mérsékelhetô. Ugyanígy juttat építési kölcsönt, ami rendesen 1500 pengônél nagyobb nem lehet, 30 év alatt törleszthetô s kamat 3%-nál nagyobb nem lehet. Mezôgazdasági munkásoknál ez a kamat még mérsékeltebb. Szegény embert az ág ne húzza többé; inkább még az ág is segítse! Kedves Testvérek! Törekvéseinkben minden ellenkezô véleménnyel szemben erôsítsen meg mindig az az igazság, hogy Isten a föld javait mindenkinek szánta, munkát és kenyeret adni isteni törvény, a magántulajdon nem öncél. A gazdasági viszonyok változtával a magyarság egy rétegét már nem takarja be Szent István palástja; akarjuk, hogy ismét minden magyart betakarjon az. Amiensi Péter keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföldért; mi pedig keresztes hadjáratot hirdetünk a tradícióktól megszentelt, drága magyar földért. Elôre velük! Ne feledjük, hogy áldott lesz a kéz, mint Szent Istváné volt, mely a szegény embert földhöz juttatja, s érvényt szerez a szociális igazságnak, amely isteni akarat. Tegyünk meg mindent, hogy a szégyenteljes és nem keresztény mondás: »A szegény embert az ág is húzza«, megváltozzék olyképen, hogy »A szegény embert még az ág is védi!« ======================================================================== Utak és módok agrárnépünk számára a rendi társadalom megvalósításához Dr. Kiss István teológiai tanár, Eger A nép kezébe került hatalom jó vezetôk, igazságosabb gazdasági rend nélkül öngyilkos, pusztító erô. Aki ma Magyarország agrárnépének fölemelésén fáradozik, az 3362 kis- és nagyközségben 5,807.068 ember sorsát vette a kezébe, s ez az ország összlakosságának 66,8%-a, azaz háromötöde. A munka tehát nagyszerű és erôs öntudatra nevel. Mi, összegyűlt faluvezetôk azon felül még annak a ténynek is érzelmi hatása alatt vagyunk, hogy ezt az agrártömeget 1848-ig -- a Verbôczy- féle Tripartitum óta kodifikáltan is -- a születésen alapuló rendiségünk kirekesztette a történelembôl, az adózás és katonáskodás kivételével. 1848-ban a szabadság szárnyaira vette ugyan ôket, de ennek a lényege csak cifranyomorúság maradt. S vajon csak a keresztény felebaráti szánalom visz-e értük bennünket a harcba? Megmondjuk ôszintén, hogy nem, hanem messze, a jövôbe nézô nemzeti szempontok is. A francia forradalom óta ugyanis egy egészen különös világfolyamatnak vagyunk a tanúi. A hatalom egyre csúszik lejjebb a társadalmi osztályok kezébôl. A történelmi osztályok, le egészen a polgárságig, kimerültek fiziológiailag, aztán gazdasági és etikai világnézetük feje tetejére állította a világot, s a reménység magvai a legalsó néprétegben várják a tavaszt, s lassanként a nép veszi át mind több és több helyen a hatalom jelvényét és rohan el vele, mint valami stafétabottal, egy nemzetibb jövô irányába. Itt azonban két dologra nagyon kell vigyázni: ha a népi tömegeket jó vezetôk nélkül és anarchiában éri utol ez az új történelmi szerep, akkor rettenetes felvonások következnek ránk. S másodszor: ha nem sikerül akkorra egy jobb gazdasági rendszer alapjait megvetnünk, népünk elcsenevészesedik s ez az éra olyan megoldhatatlan kérdések elé kerül, amire rámegy önálló nemzeti létünk is. Rá kell vezetnünk agrárnépünket az életlehetôséget jelentô rendiség útjára. Mi tehát most -- nem szükséges megmondanunk, milyen ébresztgetô elôzmények után -- népünket egy új gazdasági és társadalmi rendbe akarjuk elvezetni s ennek a neve: a hivatáson és foglalkozáson alapuló rendiség, s azt akarjuk hogy ebben az új rendben új irányt adjunk nemzetgazdasági, társadalmi és még politikai életünknek is. Magyarország agrárnépessége nagyon sokat kapna ebben az új Magyarországban. Elôször is biztos egzisztenciát, azaz a foglalkozásán belül becsületes munkabért, tisztességes és biztos megélhetést. Így megállna az a folyamat, mely a proletárok számát vészesen szaporítja. Másodszor: hivatástudatot. Ha ez megjön, többé el nem kívánkoznak a foglalkozásukból és másrészt szakszerű tudással törekednének a minél nagyobb teljesítményre. Harmadszor hagyományainknak, nemzeti és vallási világnézetüknek lekötését, az eddiginél tartalmasabb táplálását, melynek bomlási folyamata a mi legnagyobb aggodalmunk. Így erôs nemzetté leszünk és be tudjuk tölteni közép-európai hivatásunkat s megyünk tovább elôre. A rendiség csak szerves fejlôdés eredménye lehet! Hogyan várhatjuk a magyar rendi társadalom kifejlôdését, s benne agrárnépességünk megszervezését? Legyünk csak egészen reálisak, kergessünk szét itt minden illúziót: lassan, nagyon lassan várhatjuk. Egészen biztosan nem megy úgy, hogy majd egy éjjel Budapesten proklamálni fogják a rendi alkotmányt. Ez egy lassú, organikus, irányított fejlôdés eredménye lehet csak. Tömeg, államhatalom, diktatúra rendiséget nem hordoz magában. Kik, vagy mik lesznek azok az erôk, melyek a magyar rendi társadalmat létrehívják? A tömeg? Nem, mert: a) A tömeg vak és természete, hogy nem ismeri föl mindig boldogulásának helyesebb útját. Erre rávezetni, sôt nagyon sokszor rákényszeríteni kell. b) A tömeg nem képes arra, hogy egy új és igazságos világ idea eszmei példáját, azaz teremtô eszményét fölértse és eredeti tisztaságában maga elôtt megôrizze. Az államhatalom talán? Drasztikusan kifejezve majd bolond lesz a rendi társadalmat a maga helyébe megszervezni! Az államhatalom ma azé, akié a politikai hatalom. A most divatban lévô liberális demokráciák kereteiben pedig egyetlen birtokló, vagy csak még a hatalomért futó párt sem lesz hajlandó átmenni a rendi formára, mert nem hajlandó kiadni kezébôl a gazdasági élet irányítását. A hivatásrendiség ugyanis kettéválasztja e kettôt: a politikai és gazdasági életet. A hivatásrendi testületek nagyfokú autonómiát kapnak saját ügyeikben s a politikai parlamentnek összegzô, egyeztetô irányítása maradna meg, a bel- és külpolitikai hatáskörön kívül. Talán diktátorra vár ez a feladat? A magyar diktátortól félni is lehet, meg nem is. Nem azért, mert a mi választójogi törvényeink olyanok, hogy lehetetlenné teszik valakinek vagy valakiknek alulról fölfelé való jutását. Ha jönnek, annak ára: asszimilálódott fölfelé s akkor nem lesz belôle többé diktátor. Félni viszont azért kell tôle, mert csak felülrôl jöhet s éppen ezért lényeges jó habitusok hiányoznak belôle: a nép igazi megértése, eleven kapcsolat, bizalom. Aztán hiányozni fog az önzetlenség, aszkézis, küzdôképesség, amelyek csak az alulról fölfelé való verekedésben szerezhetôk meg. A rendiség elôkészítése, belsô szellemének megteremtése agrárnépünk és ifjúságának hivatásos vezetôire vár. Talán mi, faluvezetôk, agrárifjúsági vezetôk fogjuk megteremteni a rendi társadalmat? Két dolog nagyon biztos. És ebben domborodik ki a faluvezetôk, agrárifjúsági vezetôk munkájának roppant nagy jelentôsége. 1. A rendi társadalmat felülrôl sem lehet megszervezni alulról való alapos elôkészítés nélkül. Példa rá Ausztria. Tudjuk jól, hogy ezt a többitôl sokban aligha szerencsésen különbözô osztrák rendiséget egy Anschluszellenes külpolitikai erôk kegyelmébôl diktatórikus helyzetbe juttatott kisebbség indította el. Azonban elégséges elôkészítés nélkül. Ez a nyelvében német, kultúrájában latin népcsoport abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem tudja, hová tartozik, s ebben a bizonytalanságban veszélyes propagandák színhelye. Egyetlen kis pozitívum a nép lelkében a tartományi szellem, de ez sem tud megbirkózni a feltámadó nagynémet érzelmekkel és jelentôs gazdasági elônyök ajánlatával. Íme, így néz ki a megoldatlan kérdések átka. Nagy tanulságul szolgálhat nekünk is sok egyébben. 2. Ha meg is valósul a hivatásrendi társadalom, ez még nem minden. Nagy szükség lesz pl. az agrárszervezeteken, mint szaktestületeken belül olyan roppant erôs belsô szellemre, amelyik magától megteremti a hivatási és foglalkozási etikát és ha kell, kikényszeríti a tagjaiból. Mennyi baj van pl. az olyan föld-bérlôszövetkezetekkel, ahol a szövetkezeti tagok nem hajlandók teljesíteni a vállalt kötelességet. A rendi társadalomban a szaktestületek lényege az autonómia, s a szankciókat nem lehet kívülrôl bevinni! Ezt a belsô szellemet megint csak jó elôkészítéstôl és állandósult vezetôi munkától lehet remélni, nem pedig felülrôl várni. Mindezekbôl következik: az agrárnépességünk hivatásrendi beszervezése csakis tervszerűen irányított fejlôdés eredménye lehet. Megvalósítása kettôn áll: azokon, akik az elôkészítés nevelôi munkáját végzik s egy új szellemben fogant politikai hatalmon, amelyik végrehajtó tevékenységével megfelelô elôkészítés után realizálni tudja ezt a rendet. Elôkészítô munka: az önzés, szakműveltség-hiány és az osztálygyűlölet akadályainak ledöntése. Most nézzük, hogy mibôl áll ez az elôkészítô munka? Ennek a természetét a nevelés célja, alanya, akadályai és a nevelôk lehetôségei szabják meg, s a közlendô konkrét tervek ezeknek a körülményeknek szemmeltartásával adatnak elô. A magyar paraszt erôsen individualista, sôt sokszor több annál : önzô. Nehezen nézi el másnak, sorstársának a gyarapodását, és még nehezebben járul hozzá. Erre az erényre pedig igen nagy szüksége volna a hivatásrendi együttműködésben. Legjobb nevelôeszköz erre a szövetkezés, értékesítési, vásárlási szövetkezetek. Ez a gondolat úgy szerepel a kongresszuson, mint gazdasági program. Most én csak a pedagógiai jelentôségét akartam aláhúzni. Azután nagy akadálya a hivatásrendi öntudat kinevelésének a szakműveltség hiánya. Ettôl a tudástól függ pedig a munka eredménye, aztán a munka öröme és hivatásszeretet. Íme, itt van megint egy nagyon jelentôs és sürgôs nevelôi feladat. Nagy kár, hogy itt súlyos mulasztások terhelik a népoktatásunkat. A süketnémák tanításával több tanár foglalkozik Magyarországon, mint a mezôgazdasági kultúra művelésével. Nagyon fontos tehát, hogy környezetünkben, amit lehet, tegyünk meg érte és harcoljunk szóval és írásban a népoktatás újabb reformjáért. Legyenek végre 8 osztályos elemik, s ha valaki azontúl földműves akar lenni, azt külön tanulja meg, mint az ipart, vagy kereskedelmet. Nemzeti életünk egyik legnagyobb fenntartója a földművelés, s ugyancsak ez van ma legjobban kitéve a világverseny esélyeinek, s éppen azért nagyon furcsa volna rábízni ezt a hagyományokra, dilettáns ösztönökre, hogy ne mondjam: babonára! Aztán a rendi társadalom elôkészítésének egyik fontos nevelôi célja: az osztálygyűlölet megszüntetése. Ha a történelmi okai szűnôben vannak is, de újabban kiváltja a nyomorúság és a rossz jövedelemelosztási politika. Ezenfelül pedig az agitációs »felvilágosítás«. S még valami: a munkás és a munkaadó viszonyának természetes feszültsége. Ezeken is enyhíteni kell és itt nagyon hangsúlyozzuk a kollektív munkaszerzôdések bevezetését. (Megmagyarázni, mi az.) A mezôgazdaságokban még alig találkozunk vele, s ennek csak a munkás issza meg a levét. Sok szociális igazságtalanság kiküszöbölésén kívül a kollektív munkaszerzôdéses viszony nagyban ápolja a hivatásetikát, becsületes munkát, és a munkaadó részérôl a megértést. Életerôs agrárszervezetek a jövô rendiség kifejlesztésében. Szükség van erôs munkásegyesületekre, kisgazda-tömörülésekre, melyek garanciát vállalnak a kollektív szerzôdés betartásáért, akár munkavállalói, akár kereskedelmi viszonylatban. S itt föl kell vetni a kérdést: miért nincsenek földműves szakszervezeteink? Sokan idegesen kapják föl erre a fejüket, s ez az idegesség abból a baltudatból származik, mely fél jelentôséghez engedni a szervezkedés által a munkások tömegeit, itt speciel mondjuk: a mezôgazdasági munkásokat, vagy kisgazdákat. Már pedig, ha valaki azt tűzi ki célul, hogy pl. az agrárnépesség számának és súlyának megfelelô jelentôséghez ne jusson, akkor a hivatásrendiség ellensége. A hivatáson alapuló rendi társadalom nem tűri többé a vertikális társadalomszerkezetet és nem ismeri az alárendelést, csak az együttműködést. Különben is úgy a Rerum Novarum és megerôsítôleg a Quadragesimo Anno (I. fejezet) elismeri a munkásszervezetek létjogát és a megyéspüspök közbejöttével még vegyes világnézetű szakszervezetekbe való belépést is megengedi a katolikus munkásoknak, csak létesüljenek vele párhuzamosan katolikus világnézeti egyesületek is. Persze, a földműves szakszervezetek legnagyobb akadálya a pénzhiány, de vajon nem volna-e elsôrangú államérdek, hogy ezen átsegítsük a szakszervezeteket. Ismételjük, hogy ennek nagy szociális elônyei volnának s igen hatalmas lelki eredménye a rendi kialakulás felé. Igen jól írja Nell- Breuning S. J.: »A különbözô társadalmi egyesületek, melyek világnézeti nevelést és kultúrát adnak, a szakszervezetek munkabérpolitikai célkitűzéssel, egyesületek szociális önsegély céljából, mind kiváló eszközök arra, hogy az individualizmusban széttépett társadalmi és gazdasági rendet elvezessék és elôkészítsék a megújulásra.« (Stimmen der Zeit Okt. 1931.) A szakszervezeteket ô nem a korporációk ôsének tekinti ugyan, csak elôkészítôjének, de már ezzel is sokat ígért. Faluvezetôk képzése tanfolyamok útján a rendi társadalmat szolgálja. Nagyon fontos ezenkívül természetes faluvezetôket kiképezni. Divatban van ma az ôstehetségek kutatása. Hát ne engedjük ôket kisiklani, hanem tartsuk ôket meg a falu számára. Segítsük ôket olyan kultúrához, hogy megszabaduljanak a veszedelmes elôítéletektôl, nyerjenek tiszta látást és küldjük vissza ôket prófétálni. Ezért bírnak nagy jelentôséggel a legényvezetôi kurzusok. Befejezésül szolgáljon az alábbi Mécs-vers: »Aki ôket egyszer megszervezi szépen: Kitűzi a béke csillagát az égen, Meghozza a munkás, nagy törvényű rendet, Mellyel jó emberek s csillagok kerengnek, Lázmentes parasztok dalával dolgozva, Századok nyugalmát kiegyensúlyozza!« (Mécs: Parasztok) ======================================================================== Az Actio Catholica és az ifjúsági szervezkedés Dr. Kôzi-Horváth József, az Actio Catholica országos titkára Az iskolából kikerülô ifjúság megszervezése pápai gondolat: legfôbb katolikus érdek! Az Actio Catholica a Szentatya szándékának megfelelôen egyik legfontosabb feladatának tekinti az ifjúság ránevelését az apostoli munkára. Az ifjúság tüze, lelkesedése, átütôereje nélkül lehetetlenség lenne megvalósítani azt a világot átalakító programot, amelyet XI. Pius pápa az Actio Catholica elé kitűzött. Az ifjúság oktatására , nevelésére mindenkor nagy gondot fordított az Egyház. Ma is papok, szerzetesek és világi tanerôk ezrei és ezrei foglalkoznak az ifjúság tanításával és nevelésével. Ez a hatalmas munka azonban igen könnyen megsemmisülhet, ha nem törôdünk azzal, hogy az iskolából kikerülô fiatalság megfelelô katolikus szervezetekbe tömörüljön. Az ifjúság oktatására, nevelésére mindenkor nagy gondot fordított az Egyház. Ma is papok, szerzetesek és világi tanerôk ezrei foglalkoznak az ifjúság tanításával és nevelésével. Nézzünk körül a világban és látni fogjuk, hogy minden mozgalom legyen az politikai, vagy világnézeti, óriási erôfeszítéseket tesz, hogy az ifjúságot a maga célkitűzéseinek szekere elé fogja. Ez természetes is, mert hiszen változatlanul fennáll az az igazság, hogy akié az ifjúság, azé a jövô. Ha eredményes és korszerű ifjúsági szervezkedést akarunk, feltétlenül szem elôtt kell tartanunk a következô alapelveket. A szervezkedés hivatásrendi alapon vezet célra! Külön kell szervezni a fiúkat és leányokat. Ez olyan elengedhetetlen feltétel, amely nélkül hasznos katolikus ifjúsági szervezkedés el sem képzelhetô. Az okokat, amiért erre szükség van, magyarázni is felesleges, annyira természetesek. A korszerű és eredményes szervezésnek ugyancsak magától értetôdô követelménye, hogy a fiúkat is, a leányokat is hivatásrendek szerint szervezzük. Tehát külön az intelligens, külön a földműves és külön a városi munkásifjúságot. A hivatás ugyanis egyike a legerôsebb kapcsoknak, amely szorosan fűzi össze az ugyanazon hivatás keretében élôket. Az azonos társadalmi réteghez tartozóknak egyforma a műveltsége, hasonló az érdeklôdési köre és így sokkal könnyebb a vezetônek megtalálni a hangot és módot, valamint a témákat, amelyekkel az ifjúsághoz közeledhetik. Ez a hivatásrendek szerint való szervezése az ifjúságnak egyúttal elôkészíti a társadalmat a Quadragesimo anno megkívánta hivatásrendi szervezetek kiépítéséhez is. A pápai szándéknak, A. C. elgondolásainak megfelelôen az agrárifjúsági mozgalom tekinti szívügyének a falvak és tanyák ifjúságának hivatásrendi megszervezését. Az ifjúság egységes, országos átkarolása szakközpontok nélkül lehetetlen! A katolikus ifjúsági szervezetek tekintélyre, átütô erôre csak abban az esetben számíthatnak, ha az egyes hivatásrendek keretében egységes szakközpontok irányítása mellett történik a szervezkedés. Akármelyik hivatásrendi katolikus ifjúsági szervezetrôl legyen is szó, csak abban az esetben lesz tekintélye az ifjúság körében és csak abban az esetben lesz tekintélye kifelé is, a hatóságok és az ellenfelek elôtt, ha egységesen tud fellépni. Egységes világnézet és ifjúsági közvélemény kialakítása is csak ilyenformán képzelhetô el. Külföldön ma már ezt mindenütt magától értetôdônek tartják, csak nálunk akadnak még egyesek, akik az egység fontosságát belátni képtelenek. Hála Istennek, azonban a józan belátás nálunk is egyre inkább tért hódít, amint azt az egyes hivatásrendi ifjúsági szervezetek szakközpontjainak évrôl-évre örvendetesebb jelentései mutatják. Az Actio Catholica szelleme egyre inkább érezteti hatását és az egyesületi, szervezeti öncélúságokon, személyi tekinteteken túl, évrôl-évre közelebb kerülnek egymáshoz és munkaközösségekbe lépve, többször teljes egységet alkotva, közös erôvel, közös lelkesedéssel indulnak az ifjúság meghódítására a múltban egymással gyakran bizony torzsalkodó, vagy legalább is egymásról tudomást venni nem akaró, a külön-külön járásban rengeteg energiát elpazarló katolikus ifjúsági szervezetek. Tudnunk kell, hogy földműves, földmunkás ifjúságunk megszervezésének irányítását országosan az agrárifjúsági Titkárság (Szeged) vállalta magára. Aki tehát nem valami tessék-lássék ifjúsági szervezetet akar alakítani, aki nem egyéni újításvágyát akarja kielégíteni, akit nem feltűnési viszketeg vezet, az, amikor akár fiú, akár leányifjúsági szervezetet akar alapítani, ezt az új szervezetet feltétlenül a megfelelô hivatásrendi szakközpont (agrárifjúság esetében a szegedi Titkárság) irányítása mellett alapítja meg. Aki pedig olyan ifjúsági egyesületet vezet, amely a múltban elszigetelten, helyi jelleggel alakult és működött, leghelyesebben teszi, ha -- legalább is szellemi téren -- alkalmazkodik a megfelelô országos szakközpont irányításához. Támogassuk a szakközpontot jóindulatú tanáccsal, megjegyzéssel. Egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy a szakközpont irányítása mindenkor kifogástalan, vagy a lehetô legjobb, ilyenkor azonban nem meddô, vagy pláne rosszindulatú kritika a helyénvaló, hanem az ôszinte, jóindulatú megjegyzés és tanácsadás, amelyet, ezt biztosan tudom, ifjúsági központjaink mindenkor örömmel elfogadnak és felhasználnak. Sôt, amint az Actio Catholica is teszi, ifjúsági központjaink is kérve- kérik a tagegyesületek, vidéki szervezetek vezetôit, hogy jó tanácsaikkal, ötleteikkel, sikeres kikezdéseik közlésével támogassák ôket nehéz, szervezô munkájukban. Sokoldalú, céltudatos ifjúsági szervezkedést! Az ifjúsági szervezet legyen sokoldalú, az ifjúságnak lehetôleg minden igényét elégítse ki, egész érdeklôdési körét kösse le. Tehát ne csak hitbuzgalmi egyesület legyen, ne csak vallásos, világnézeti nevelést adjon, de nyújtson kultúrát, hivatásbeli szakképzést, sôt szórakozást is az ifjúságnak. Minél több szállal kötjük az ifjúságot katolikus szervezeteinkhez, annál kevesebb lehetôséget adunk az ellenfelek számára, hogy az ifjúságot maguknak megkaparíthassák. Persze, az ifjúsággal való ilyenfajta foglalkozás rengeteg idôt, fáradtságot igényel és ezt a papság egyedül nem képes elvégezni. Éppen azért sürgeti szüntelenül az Actio Catholica, hogy a papság iparkodjék világi munkatársakat nevelni, akik a megnövekedett lelkipásztori munkának jórészét leveszik a papság válláról. A világi munkatársak felkutatása, nevelése és az apostoli munkába való beállítása az ifjúsági szervezkedés terén a legsürgôsebb. Ifjúsági szervezkedésünk legyen céltudatos. Az elôbb beszéltünk arról, hogy sokoldalú legyen. Amikor azonban a sokoldalúságot hangoztatjuk és megvalósítjuk, egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy minden más csak eszköz a katolikus világnézet és a mélységes hazafiság kialakítására. Teljesen eltévesztené hivatását az a katolikus ifjúsági szervezet, amely adna nagyszerű szakképzést, szórakozást és sportolási lehetôséget, esetleg szociális segítséget is a fiatalságnak, de elfelejtkeznék errôl a legfontosabb célról. Az agrárifjúsági mozgalom e téren minden szempontból megnyugtató és alapos szervezési munkát végez. Fiatal világi apostolokat az élre! Valamennyi ifjúság szervezetünket kell, hogy teljesen átjárja az apostoli küldetés tudata. A vezetôknek kell elsôsorban átérezniük, mert csak így tudják belenevelni a vezetésük alá kerülô ifjúság lelkébe azt a felelôsségérzetet, hogy ma senkinek, egyetlen katolikusnak, de különösen a fiatalságnak nem elég csak a sajátmaga lelke üdvével törôdni. Ma apostolnak kell lennie minden katolikus hívônek, de különösen apostolnak kell lenniük a fiataloknak. Városon és falun egyformán a katolikus fiatalságra és legelsôsorban a szervezett katolikus fiatalságra vár a feladat, hogy irodában, műhelyben boltokban, bányák mélyén és a mezôkön apostolai legyenek Krisztusnak. Új világ elôestéjén állunk. A régi, a liberális világ letűnôben van. Hogy az új világ jönni fog, azt mindenki érzi, de hogy milyen lesz az új világ, azt még senki sem tudja. Egyelôre áll a harc. Kemény és kegyetlen harc. Világnézetek viaskodnak egymással, világnézetek, amelyek között a kompromisszum lehetetlenség. Mindegyik világnézet, legyen az bolsevizmus, vagy nemzeti szocializmus, az ifjúságot igyekszik fanatizálni, szervezni és ezzel a szervezett, fanatizált ifjúsággal a maga elgondolásait gyôzelemre segíteni. Az ifjúság, az örök, halhatatlan nagy isteni igazság a mi oldalunkon van. A gyôzelem azonban csak abban az esetben lesz a mienk, ha az evangéliumnak emögé az örök isteni igazsága mögé sikerül a magyar katolikus ifjúság szervezett, meggyôzôdéses, bátor ezreit felsorakoztatni. ======================================================================== Az agrárifjúsági mozgalom jelentôsége a falusi ifjúság életében Magyar Károly, káplán, Mezôkovácsháza Agrárifjúsági mozgalmunk a népi erôk gyűjtômedencéje. Ma elkeseredett harc folyik az ifjúságért mindenütt. A jobb- és balirányú pártok hatalmas tempóban folyó szervezkedése az utóbbi idôkben szívesen veti ki csápjait a falu ifjúsága felé. Szinte az utolsó órában jött gondolat volt: megszervezni a falu agrárifjúságát kat. legényegyleti alapon. Hogy mennyire szükséges és szinte az Isten gondolata volt ez, misem bizonyítja jobban, mint az a nagy eredmény, melyrôl mindenünnen szólnak a jelentések. Az ifjúság meghódításáért folytatott tisztességtelen verseny, részletcélok szolgálatában, megbontja az ifjúság sorait éppen akkor, amikor közös fellépésre volna szüksége, és szétforgácsolja erôit pont akkor, amikor az egész ifjúság maradéktalan erôkifejtése biztosíthatná csak a krisztusi és nemzeti eszmék teljes diadalát. Ezt az áldatlan állapotot kívánta megszüntetni az agrárifjúsági mozgalom, amikor a falvak és tanyák értékes ifjúságának összefogásával a népi erôk valóságos gyűjtômedencéje lett. Ugyanis agrárnépünk és népi ifjúságunk lelki mélységében ott dübörögnek a magyar léleknek még ki nem élt energiái, melyek alkotni, érvényesülni akarnak. Mozgalmunk nagy hivatása abban van, hogy ezen nyers erôink tudatára ébresztette a falvak legényit. Ez az erô csodálatos öntudatot vált ki a legényekbôl, mely formálja, alakítja ôket egész jellemekké. Minden legényegyleti tag érzi, hogy azáltal, hogy legényegyleti tag lett: több, különb embernek kell lennie. A legényegyleti öntudat, mint tilalomfa állítja meg ôket a bűn útja elôtt, de egyben, mint útjelzô vezeti, irányítja ôket a Krisztushoz vezetô úton. A legényegylet tekintély és irányító tényezô, amellyel számolni kell. Meghódította a Legényegylet a falut; szinte máról-holnapra oly mély hatást és változást idézett elô a falu ifjúsága életében, hogy a falu vezetôi a legnagyobb elismeréssel adóznak egyleti mozgalmunknak. Járásunk ref. fôszolgabírója az egyik ünnepély után így nyilatkozott: ,,Gratulálok nemcsak az ünnepélyhez, hanem ahhoz a nemzetmentô és építômunkához is, mely a legényegyletben folyik. Egészen átalakítják ifjúságunkat. Talpig becsületes embereket, egész jellemeket faragnak belôlük.'' -- Az egyik község csendôrôrsparancsnoka pedig azt mondotta: ,,Mióta a Legényegylet működik, munkánk felére apadt.'' Az agrárifjúsági mozgalom nagy változásokat, hatásokat idézett elô az ifjúság és a falu életében, különösen hitbuzgalmi, kulturális és szociális téren. Nem világraszóló tervekrôl van szó; sokszor apró, jelentéktelennek látszó dolgokból, mozzanatokból tevôdik össze egy igazi, lüktetô legényegyleti élet. Ezen kis dolgok összessége ad virágzó életet, tiszta egyleti szellemet, apostoli lelkesedést, úgyhogy a Legényegylet rövid idô alatt irányítótényezô, melyet lekezelni, agyonhallgatni nem lehet, de amellyel igen is komolyan számolni kell. Belsô, vallásos megújhodás az egylet és a falu életében. Valláserkölcsi téren nagy átformáló változásokat köszönhetünk az agrárifjúsági mozgalmunknak. Köztudomású dolog, hogy a falu ifjúságának jó része, és az idôsebb legények általában ritkán járnak templomba. Sok helyen még a nagymisék népéneke is meglehetôsen siralmasan hangzik. -- Legények, milyen szép lenne, ha a nagymisén meglepnénk a falut és mi énekelnénk? A szót tett követte. Énekes könyvet osztottunk szét és begyakoroltuk az énekeket, sôt még a responzóriumokat is, és a következô vasárnap megtelt a kórus legénnyel és oly erôvel és lelkesedéssel csendült fel az ének, hogy a jó hívek nem állhatták meg, hogy fel ne nézzenek a kórusra. Mindenki a legények énekérôl beszélt aznap a faluban. Dagadt a keblük és én célt értem: azóta ott vannak a legények a templomban és szépen megy az ének. A Legényegyletben esténként beszélgetések közben a szentgyónás és áldozás terén is elhintett mag jó talajba került. Ma már 8-10 elsôpénteki gyónó és áldozó legény van. A példa vonz, e szám csak emelkedhetik. Természetesen itt gyors eredmény nem várható, mert az elsôpénteki áldozás igénye hosszabb ráhatás következménye lehet. Apostoli népmissziós munka az ôskeresztények hitével. Apostoli tűz és buzgóság állandóan fokozódik a fiúkban. Maguk szorgalmazzák és szervezik meg a szentgyónásokat. Az elmúlt évben Kunágotán 100 legény járult egyszerre a szentáldozáshoz. Önként jelentkeznek a Szentségimádásra. Körmenetek rendezését példásan látják el. Jézus Szíve-körmenetre 400 legényt szerveztek meg, akik égô gyertyával a kezükben felejthetetlen benyomást gyakoroltak a hívekre. Apostoli munkájuknak mintegy kivirágzása volt az a népmissziós munka, melyet a téli hónapokban és a nagyböjt folyamán végeztek. Az elsô riadóra 22 legény jelentkezett népmissziós munkára. Majorokba, béreslakásokba gyűjtik, énekszóval a tanyaiakat és az uradalmi cselédséget. Elôfordult, hogy egy egyszerű tanyai szobában 100-120 ember szorongott és hallgatta a legényeket. Mert ôk voltak a szónokok. Beszéltek Krisztusról, hitrôl, annak bátor megvallásáról, katolikus öntudatról, stb. éspedig olyan tűzzel, lelkesedéssel, hogy egy csapásra meghódították az emberek szívét. A filiánkban, hol 700 református és 300 katolikus él, az elsô népmisszión 10 öreg néni volt, de az utolsó nagyböjti misszión már 120-an voltak. Sôt, ezen elôadások kapcsán áttérések is indultak meg. Egy ilyen misszió programja: beszédek, énekszámok, sôt maguk a fiúk tanítják a híveket az egyházi énekekre, szavalatok; nem egyszer saját költeményeiket adják elô. Majd elbeszélgetnek a szegény, elhagyatott emberekkel. Nagy és felbecsülhetetlen az ilyen elôadásoknak az értéke, különösen az elôadó legények lelkében, akik napokig tanulják a vallási igazságokkal telített beszédeket, és lelkük észrevétlenül alakul át és jön mindig közelebb és közelebb az Egyházhoz. Szinte az ôskeresztények hite és lelkesedése éled újra ezekben a mozgalmakban. A vezetô és tagok bensôséges, családias kapcsolata az egyleti élet nyomán. A falu legényei általában zárkózottak papjukkal szemben. Ha családlátogatások alkalmával fel is kerestem ôket, az elsô alkalmas pillanatban megléptek a szobából és vissza se tértek, míg ott voltam. A Legényegyletben azonban jobban megismerjük egymást, lassan felmelegedtek, megnyílt a szívük, és ma már nem tudunk elmenni egymás mellett az úton anélkül, hogy egy barátságos kézszorítást és néhány szót ne váltanánk, sôt alig van, ki fontosabb ügyében, házasságkötés, elhelyezkedés, vagy belsô lelki problémáival fel ne keresne. A közvetlen érintkezés folytán, s általában ezekben a privát beszélgetésekben alakulnak át felfogásukban, erkölcsi és világnézeti gondolkodásukban legjobban. Önképzés és faluképzés a programon! Kulturális téren is mélyszántást végzett a Legényegylet. Az önművelésre legalkalmasabb volt a hétfô esti gyűlés. Itt tágították ismeretkörüket, itt gyakorolták a bátor fellépést; szakelôadások, megbeszélések, felolvasások, szavalatok és énekszámok mind ezt a célt szolgálták. A vitaestéken súlyt fektettünk arra, hogy a katolikus hitünk ellen mind gyakrabban felhozott támadásokra biztos, határozott feleleteket adjanak. Valóságos agitátorképzô tanfolyamok voltak ezek. Külön szónoki gárdát képeztünk, minek a népmissziós munkában vettük nagy hasznát. Egyébként rendeztünk szónoki és szavalóversenyt is. Körülbelül húsz résztvevô nemes küzdelmét több, mint 600 ember hallgatta végig. A község hivatalos ünnepélyeinek megrendezését a Legényegyletre bízta: így március 15., hôsök napja stb. A szülôkkel való kapcsolatfenntartására és az elsajátított tudás és ügyesség bemutatására rendeztünk műkedvelô-elôadásokat. Nagy anyagi és erkölcsi sikerrel. A művelt, finom modor elsajátítására külön elôadásokat tartottunk az illemszabályokról. A Döfi Illik -- nem illik rovata valóságos csemege volt mindig a fiúknak. A könyvtári könyveket szívesen olvassák. A legények szilaj-duhaj szórakozásába is új stílust vitt be a Legényegylet. Otthonunkban mindenki megtalálta a neki megfelelô szórakozást. Igen megszerették a sakkot. Sakk-versenyen 22 induló volt. Külön sakk-iskolát nyitottak, ahol a kezdôket tanították nagy igyekezettel. Sôt, a szomszédos községekkel is rendeztek versenyeket. Nagy eredmény az is, hagy a kocsmától elvonja a legényeket az egylet. Vasárnap délután filléres táncmulatságokon 60-80 legény vett részt, akik azelôtt a kocsmákban találták szórakozásukat. Tisztességes tánctanításról is gondoskodtak. Szociális nevelés. Az egyleti munkaközvetítés kiépítése. Szociális téren, sajnos, még nem számolhatunk be nagy eredményekrôl. Egyelôre a fôsúlyt a szociális gondolkozás kialakítására helyeztük. Minden alkalmat megragadtunk, hogy ifjainkban az összetartás, testvéri szeretet, egymáson való segítés gondolatát elmélyítsük, s ezeknek gyakorlatát életünkbe átvigyük. Nagy dolog az is, hogy az egyleti tagok egymást testvérnek tekintik és így azt a válaszfalat, mely gazdalegény és egyszerű napszámos fia között fennáll, ledöntik. Egymást kölcsönösen támogatják elhelyezkedésben. Közösen vállalnak munkát és most folyamatban van annak a megszervezése, hogy a jómódú gazdák a Legényegyleten keresztül szerezzék be munkásaikat. Így igen sok ifjút tudunk majd munkához juttatni. Ilyen irányban a nagybirtokosokkal is tárgyalunk. Szociális irányú nevelésünknek eredménye majd csak késôbb jelentkezik, midôn ilyen gondolkodású emberek lesznek majd a falu vezetôemberei! Látják és tapasztalják ifjaink, hogy szüleik mennyire ki vannak szolgáltatva a tôke játékának, ezért már most szervezik a közös összefogást, terményeiknek értékesítését, úgyhogy a hasznot ne a tôkés fölözze le. Így tehát a Legényegyletek lesznek az igazi melegágyai a szövetkezeti mozgalomnak. Idôvel a Legényegyletekkel kiépíthetô a hivatásrend szervezeti életformája is. Agrármozgalmunk új korszakot nyitott meg. Mindez csak egy halvány kép, egy biztató fénysugár a sötét magyar éjbe; de ez már jelzi a boldogabb magyar élet hajnalhasadását. A falu ifjúsága életében új korszak kezdôdik! Egy szebb, egy boldogabb kor! Mi ennek szegôdtünk harcosaivá! Hiszem, hogy mindegyikünknek szívét-lelkét eltölti a vágy: tenni, dolgozni és ha kell, egy életet is áldozni ifjúságunkért! Megéri! Csalódások, esetleges nehézségek között is állni és meg sem inogni soha! ,,Félre mostan, aki fél, aki merni nem mer!'' Miénk e harc és biztos a gyôzelem! ======================================================================== Az agrárifjúsági mozgalom jelentôsége a tanyai ifjúság életében Németh László, róm. kat. lelkész, Kecskemét-Helvécia Az agrárifjúsági mozgalom egységes, egész embert foglalkoztató programmal állt elô. Végre egy katolikus mozgalom, amelynek megindulását nagyon sokan vártuk, s amely talán még idejében szervezi meg a magyar tanyák és falvak ifjúságát. A tanyai ifjúság még nyers anyag, szervezetlen tömeg. Az az egynéhány alakulat, mint pl. a gazdakörök ifjúsági csoportja, leventeegyesületek, szélsôséges politikai pártok csak nagyon kevés tanyai ifjút foglalkoztatnak, s azokat is egyoldalúan. Bátran merem állítani, hogy a legtöbb egyesület működése kimerül a tánc és szinielôadások rendezésében. Egész programmal, amely a tanyai fiút minden vonatkozásban foglalkoztatja, az agrárifjúsági mozgalom jött ki elôször. Működési terünk a tanyán hármas irányú: valláserkölcsi, kulturális és szociális. A szervezkedésnek vallásilag hármas rétegű ifjúsági anyaggal kell számolnia. Vallási téren: a tanyai ifjú vallásossága -- kevés kivétellel -- tradíciókból táplálkozik, s inkább érzelmi, mint értelmi alapokon nyugszik. Amely családban a szülôk vallásosak, ott a gyermekek is kapnak vallásos nevelést. Az ilyen családban felnôtt fiúknak van vasárnapjuk, húsvéti gyónásuk, a pénteknek nagy részét is megtartják, sajtójuk azonban csak azért katolikus, mert egyedül azt árulják a tanyán, s ehhez könnyebben hozzájuthatnak. Ilyen lakosságunk 50 százaléka. Egy másik rész vallási gyakorlata csak a sátoros ünnepekre szorítkozik. Karácsony, húsvét, s a búcsú napján eljön templomba, ott énekel is, de imádkozásra már nem igen telik. Csak a rendkívüli események fogják meg, éppen ezért gyónni csak misszió alkalmával szokott. Péntekkel nem igen törôdik (ezeknek a mondása az, hogy böjtölök, amikor nincs mit ennem); újságot nem igen olvas, legföljebb a városban, a hetipiacok alkalmával vásárolt Kis Újság-ot. Az ilyen családok gyermekei közömbösek, az egyházközség ügyeiért nem nagyon lelkesednek. Akad köztük szép számmal, úgynevezett jó fiú, de a kegyelmi élet ismeretlen elôttük. Ilyen a lakosság 30 százaléka. Ez a rész azonban intenzív munkával, az egyletbe való befogással még aránylag könnyen nevelhetô. A többi 20 százalék Istennel, templommal nem törôdô, sôt azzal szemben ellenséges indulatú elem. Tudatosan, vagy tudatlanul a baloldali áramlatokkal tartanak, s a legnagyobb akadály az, hogy jószándék híjával vannak. Ezek inkább a legszegényebb néposztályból kerülnek ki. Felfogásuk megváltoztatására -- véleményem szerint -- radikális szociális segítések szükségesek. Ma is beigazolódik a régi mondás, hogy: paupertas magna meretrix. Az ilyen családok gyermekei a legényegyletbe eljönnek néha-néha, de ha bent tartózkodik a vezetô, vagy odabent gyűlés van, akkor kint maradnak, s csak akkor mennek be az egyletbe, ha ott már vezetô nincs. Tehát bizalmatlanok. Próbaidôs tagságra is nehezen vehetôk rá. Célunk: képzett, öntudatos katolikus; cselekvô hitvédô! Ilyen a rendelkezésünkre álló anyag vallási szempontból. Nagyon sok a tennivaló ezen a téren, de aki sokat markol, keveset fog. Elvünk legyen: keveset, de jól; minden évben valamit. A mi célunk igazi, vallásos, hithű katolikus ifjak nevelése. Akarunk olyan ifjakat, akik imádkoznak. Épen ezért gyűléseinket mindig a Jézus Szíve Szövetség felajánló imádságával kezdjük és végezzük. Ezt a kis imádságot minden fiúval megtanítjuk s iparkodunk rávenni ôket, hogy reggel, fölkeléskor, ha többet nem is, de ezt okvetlenül elvégezzük, mert a reggeli imádság az, amely legtöbbször elmarad. A szentmise hallgatását illetôen nincs kívánnivaló, mert fiaink nagy része leventeköteles, viszont tavaly óta leventéink rendszeresen járnak szentmisére. A szentmisehallgatás módját azonban igyekszünk minél gyümölcsözôbbé tenni azáltal, hogy fiaink kezébe odaadjuk a filléres misefüzeteket, s liturgikus felvilágosításban is részesülnek. Természetesen a húsvéti szentgyónásukat annak idejében minden erôvel szorgalmazzák. És még egyet. Minden eszközt megragadunk a katolikus öntudat nevelésére. Szép dolog a vértanúság és szükséges is kihangsúlyozni a hitért való tűrés és szenvedés erényét és értékét, de sulykolják be fiaink lelkébe, hogy a magyar ifjúság nemcsak szenvedni akar a hitért, nemcsak eltűri a megalázást és mellôzést katolikus volta miatt, mint ahogy eddig is tette és teszi, hanem ereje és igazsága tudatában kész azt tettekkel is megvédelmezni. A gyáva, meghunyászkodó, csak nyöszörögni tudó ifjú helyébe a bátor, hitvalló, harcos katolikus ifjú lépjen. A vezetô és az ifjúság gyakori egyleti együttléte feltétlen erkölcsi eredményt jelent. A tanyai ifjú erkölcsi élete alatt értem a tíz parancsolat szerinti életet. Itt fôképen azokat a parancsokat vesszük figyelembe, amelyek embertársainkhoz való viszonyunkat szabályozzák: szülôi, felebaráti szeretet -- az élet becsülése -- a VI. parancs, tulajdonjog. Itt sok hiba van. A szülôknek általában jó gyermekeik vannak, míg azok kicsik; de a legtöbb szülô sírva panaszkodik felnôtt fiára, fôleg ha kicsiny vagyonkáját már a nevére íratta. -- Durva testi sértések bálok alkalmával, sôt gyilkosságok is elôfordulnak. A VI. parancs elleni bűnök fájó sebe a mai tanyai ifjúságnak. Házasságtörések, válások, bizony nálunk sem újság többé. Piaci árulásnál, hacsak 20 fillérrel is tudja becsapni a vevôt, már örül, s bizony alig 1 százalék csinál az ilyen esetekbôl magának lelkiismeretfurdalást. De azért van bennük becsületes érzés és jó szív. Ha ilyenek közelébe férkôzhetik az ember, pl. az egyleti életben, s eltalálja náluk a helyes hangot, születnek életjobbulások. Az iskolában, szószéken, különbözô vallási egyletek gyűlésein rengeteg sokat hallanak a káromkodás csúnya voltáról és mégis a káromkodás második természetük; hiányzik náluk a komoly törekvés a nyelv fékezésének a gyakorlására. Bármerre menjen a tanyai fiú a maga környezetében, nagyon kevés az a hely, ahol a káromkodást megfeddenék. Meg van róla gyôzôdve, hogy ezt szabad, hisz ez bevett szokás minden tanyában. Mi a nyelv fékezésének a gyakorlására adunk módot a fiúknak, ha minél többet vagyunk velük együtt az egyletben. Ha a fiú vezetôt tud maga körül, vigyáz a nyelvére. Az elv tehát: minél többet együtt lenni a fiúkkal. Az eredmény: kevesebb káromkodás. A VI. parancs kérdését tárgyaljuk nagy tapintattal. Amilyen nyíltan beszélnek egymás közt ilyen kérdésekrôl, épp oly zárkózottak, ha mi akarunk errôl velük beszélgetni. Éppen ezért kezdjük a dolgot a fiú és leány barátkozásról szóló elôadásokkal. Ennél a kérdésnél még nincs szégyellnivalójuk és szívesen bekapcsolódnak a beszélgetésbe, de tovább nem akarunk menni. Pedig egymás közt mennyi illetlen tréfát mondanak el, mennyi bűnös gondolat, amelynek mind egy célja van: kielégíteni nemi ösztönüket, akár mással, akár önmagukkal. Levélszekrény, komoly könyvek, lelkigyakorlatok az erkölcsi nevelés szolgálatában. Ha nem volna az egyletben levélszekrény, már csak azért is érdemes felszerelni, hogy a VI. parancs körüli témákra vonatkozólag kapjunk bizalmas kérdéseket. És itt volna egy szerény kérésem: hasson oda a Központ, hogy miként a kispapok karácsony táján (az én idômben így volt) nagyon olcsón kapnak Tóth Tihamér-könyvet, szerezze meg magának ezt a kedvezményt a KALOT is, hogy minden legényegyleti könyvtárat felszerelhessünk legalább 1-2 példányban Tóth T.: ,,Tiszta férfiúság'' c. könyvével. Gyakorlatból tudom, hogy milyen szívesen olvassák. Még jobb volna, ha íródnék egy a ,,Tiszta férfiúsághoz'' hasonló könyv az agrárifjak nyelvén. Még egyet: lelkigyakorlat nélkül igazi lelki átalakulás nem igen lehetséges, mert éppen a jó gyakorlásának a fogalma hiányzik a tanyai ifjú szótárából. Ezért legyünk rajta, hogy legalább részben zárt lelkigyakorlatot tartassunk fiainknak. Azt hiszem, nálunk is meg lehet azt valósítani, hogy tanyai és falusi papok vállalják egymásnál a lelkigyakorlat tartását, s gondolom, a D. F. is szívesen közölné ezeknek a papoknak a neveit. Legényegylet az egész tanyavilág kultúréletének gócpontja! Kulturális téren tapasztalatom azt, hogy a tanyai ifjak nem igen akarnak tanulni. Valahogy hiányzik belôlük az ambíció. Csak 15-20 százalék a kivétel. Könyvtáramat ha 80-100-an használják, ehhez jönnek a tanyai iskolák gyér könyvtárai, a városból 20-30 embernél több nem kölcsönöz könyvet, de ezek is inkább az értelmiségi osztályból kerülnek ki. Írni csak akkor ír, ha a nevét okvetlen alá kell írni valahová. Vannak olyanok is, akik, bár tudnak írást, mégis hozzám hozzák a levélborítékot, hogy címezzem meg. Betanult szerepeket szeretnek elôadni. Színdarabtanulásra semmiféle fáradságtól nem riadnak vissza. Szabadelôadások, beszédek tartására, akármilyen rövidek legyenek is azok, nem igen mer vállalkozni. Bár egyik-másiknak a készsége megvan, de hiányzik belôle a bátorság. A gazdasági elôadásokat meghallgatják, de csak kevesen követik. Elfogultak, konzervatívak. ,,Az apám így csinálja, ha neki jó, nekem is.'' Itt a mi munkánk ugartörés. Elsô dolgunk az ambíció felkeltése. Nagy emberek példáit ismertetjük nekik, akik egyszerű földművelô emberek voltak, s tanulással nagy eredményeket értek el. Mióta saját egyleti helyiséggel rendelkezünk, kétszeresére emelkedett a téli idô folyamán a könyvolvasások száma. Okvetlenül vásároljuk meg könyvtáraink számára -- ha lehet, több példányban is -- az Új Élet Regénytár füzeteit. Pártoló tagjaink között több az írni-olvasni nem tudó elem. Segítünk toborozni tanítóinknak az analfabéta tanfolyamra hallgatókat. Írás-olvasás gyakorlására legjobb alkalom a színdarab-szerepek kiíratása és tanulása. A legeredményesebb kultúrmunkát azonban a hétfôesti gyűléseinken végezzük. A Központ utasításaihoz híven az egyik héten mi adunk a fiúknak, a másik héten ôk adnak. Tehát minden két hétben (a nyár folyamán nem igen tartunk gyűléseket) önképzôkörszerű gyűléseink vannak. Ilyenkor szavalnak, kis elôadásokat, beszédeket, vagy olvasott novellákat szabadon elôadnak. Az elôadásokat mindig bíráljuk. Hogy a bírálást könnyebben megtanulják a fiúk, mindig két kérdésre kell megfelelniük: mi tetszett és mi nem tetszett az elôadásból. Már kezdenek önállóan bírálni is. Az egyik citerázik, a másik hegedül, vagy harmonikázik. Ismertebb nótákat közösben játszanak. Hatósági intézkedések megbénítják a műkedvelômunkát és a tisztességes szórakozást! Talán zenekarunk is lehetne. Csak az a nagy baj, hogyha zenekart alakítanánk, amely ez egylet helyiségében a tagok szórakoztatására, no meg a saját maguk tanítására muzsikálna, engedélyt kell kérnünk a Zeneszerzôk és kiadók helyi kirendeltségétôl, amely évi 10-15 pengô kiadást jelent. Ezt, sajnos, nem tudjuk -- legalább egyelôre -- vállalni. Meg akarjuk tanítani a fiúkat helyesen szórakozni is azáltal, hogy mi magunk is rendezünk táncos estéket. Ezeket ugyan félve csináljuk, mert különbözô címeken annyit kell fizetni jobbra-balra az engedélyekért, hogy éppen csakhogy egyensúlyba tudjuk tartani a kiadást a bevétellel. Ezen a téren is jó volna az agrárifjúságnak valamilyen kedvezményeket szerezni. A táncos esték rendezése szükséges, mert ezzel elvonjuk ôket az u. n. padkabáloktól. Ezek a padkabálok magánházaknál rendezni szokott kisebbszerű táncalkalmak, leginkább a téli idôben. Ezekkel akarják elkerülni a bejelentett táncmulatságok anyagi költségeit. Persze, itt ellenôrzés nélkül vannak, sok erkölcsi botlásra a legjobb alkalom, s a vége rendszerint bicskázás, verekedés, sajnos, néha halálos kimenetelű is. Legfôbb ideje, hogy súlyos díjazással ne kényszerítsék az ifjúságot zugbálozásra. D. F. lapunk az állandó eszmei kapcsolatot jelenti. Itt kell szólnom a mi lapunkról, a Dolgozó Fiatalságról, vagy ahogyan becézve nevezzük: a Döfirôl. A fiúk nagyon szeretik. Nálunk fogalom a: nem illik, Gábor. Ha valaki valami helytelent csinál, s ha rászólnak, Gábornak titulálják. Az édesapa legényfiát így korholja: nem illik, Gábor. Jó volna ezt az ,,Illik -- nem illik'' rovatot kibôvíteni, s abban hasonló formában írni a fiú és leány barátkozásáról is. Ha pedig mód volna rá -- én úgy vélem --, megérett a Döfi arra, hogy legalább egy lappal bôvítsük. Mert e lapra vár, hogy a vidéki egyletekkel a kapcsolatot állandóan fenntartsa és az eszmei vérkeringést biztosítsa. Az agrárifjúság maga vállalja szociális életkérdéseinek megoldását! Szociális kérdés az, amellyel legtöbbet és legszívesebben foglalkoznak a legények: kenyérkérdés, bérkérdés, értékesítés. Ilyen beszélgetéseknél rendszerint támadólag lépnek fel a vagyonosabbak ellen még az u. n. jó fiúk is. Ha a vezetô megfelelô felkészültséggel rendelkezik (de ezen a téren ez nagyon fontos, mert itt nem lehet hasalni a fiúknak), nagyon könnyen fel lehet ôket világosítani. Hogy a tanyai nép szociális megsegítésére szükség van, az kétségtelen. A segítésnek kétféle módja van: vagy a kormány részérôl, vagy magának a tanya népének részérôl. A kormány, különösen az utóbbi idôben programjába vette a tanyai nép megsegítését, tett is valamit ezen a téren, de ez kevés. Ha agrárnépünket összehasonlítjuk a nemzet más rétegével, akkor a segítés mérvét véve alapul csak olyan másodrendű polgárok vagyunk. Azért a tanyavilágra hárul a feladat, hogy önmagán segítsen, s problémáit megoldja az agrárifjúsági mozgalom szervezetében. Munkaközvetítés, bevásárlási akciók, termelés, értékesítés megszervezése nélkül nincs mozgalom, nincs egyleti élet. A Legényegylet vezetôsége és a falu, vagy város szociális ügyosztálya legyen állandóan egymással kapcsolatban és jóbarátságban. A Legényegylet vezetôsége puhatoljon munkaalkalmak után és azt idejében közölje a fiúkkal. Mi az idén 8 fiút helyeztünk el cséplôgépekhez. Tanyai városokban és községekben van u.n. emberpiac, ahol a napszámosokat szokták felfogadni. Hassunk oda, hogy a környék gazdái mindig közöljék az egylet vezetôségével munkásigényüket, s mi elégítsük ki azt. A munkabérek irányítására is befolyással lehetünk. Szervezzünk kedvezményes bevásárlási akciókat. Hogy csak egyet említsek: fontos, keresett cikk a téli idôben a petróleum. A városi és tanyai petróleum ára között általában 6 fillér differencia szokott lenni. A Legényegylet vezetôsége gyűjtse össze az igénylôket, eszközöljön közös vételt, s aztán az egyletben ossza szét az igényelt petróleumot. Ha a tanítók és egyéb köztisztviselôk szervezhetnek maguknak kedvezményes sajt, szalámi, stb. akciókat, miért ne tehetnénk mi is hasonlóképen. Ha a tanyaiak látják, hogy a Legényegylet útján anyagi kedvezményeket is szerezhetnek, nagyon meg fog növekedni az egylet becsülete köztük. Irányított, tervszerű termelésre nevelni ôket. Ma már özönével kapunk, ha akarunk, gazdasági szakelôadókat. De vigyázzunk arra, hogy az elôadást okvetlen kövesse megbeszélés. Mert teljesen eredménytelen az olyan szakelôadás, ahol az emberek a szakelôadó távozása után beszélik meg a hallottakat. Az ilyen beszélgetés az elôadás lecsepülésében, kritizálásában merül ki, s nemhogy elfogadná a hallottakat, hanem inkább ellene szegül. Fájó sebünk az értékesítés kérdése. Kormányintézkedés igencsak akkor szokott jönni, amikor az értékesítendô termény már a közvetítô kereskedelem birtokában van; az értékesítés tehát nem a termelôn, hanem a kereskedôn segít. Remegve nézünk az idei mustértékesítés elé is, mert hiszen 5-6 filléres árakra van kilátás. Ezen a téren a tanya nem tud magán segíteni. Itt egységes, szervezett fellépésre volna szükség. Ide sorolhatnám még, mert a szociális kérdés mezsgyéjén halad, a családalapítás és a házasságok idejében való rendezésének kérdését is. Pozitív keresztény és nemzeti alapra álljunk! Az agrárifjúsági mozgalom pártpolitikával nem foglalkozik. De különösen pártoló tagjaink érdeklôdnek politika iránt és nagyon sokszor tôlünk kérnek felvilágosítást. Felelnünk pedig kell. Magyarországon hivatalosan keresztény és nemzeti irányú a politikai vonalvezetés. Mi tehát keresztény és nemzeti alapon tereljük helyes irányba politikai felfogásunkat, mert politikai felfogásban a tanyai nép megoszlott. Vigyünk politikai felfogásába több pozitív kereszténységet és öntudatosabb nemzeti érzést. Óvjuk ôket a túlzó nacionalizmustól, mert az igazság az aranyközépúton jár. Sajnos, szép számmal vannak már fiaink között olyanok is, akiknek elvük az: ubi bene, ibi patria. Ezért szolgáljuk minden erônkkel a rendiség gondolatának tér foglalását! Legényegyleti leventeszakasz. Közismert dolog, hogy a leventeintézmény úgy fiaink, mint a gazdák elôtt nem kedvelt. Mi elismerjük a leventeintézmény fontos nemzetnevelô értékét, éppen ezért kötelességünk azt közkedveltté tenni. Ennek egyik módjául gondolom, ha a legényegyletek saját kebelükben alakítanak leventeszakaszokat. A mi fiaink ôszre a Legényegylet saját szakaszában kezdik meg a leventemunkát! Van ennek egyáltalán valami értelme? Van. Tanyákon a leventeoktatók általában egyszerű emberek, kik a maguk módján, elég gyakran kacskaringós káromkodások közepette végzik az oktatást, s alig vagy csak nagyon kevesen vannak a tanyavilág vezetô emberei között, akik szeretô érdeklôdéssel fordulnának leventéink felé. Már most, ha saját leventeszakaszunk van, annak munkája iránt az egyleti vezetô is érdeklôdik, hiszen érdeke, hogy fiai minél strammabbul leventézzenek, no, meg a társaság is válogatott, hiszen legényegyletbeliek vannak együtt. A fiúkra gyakorolt befolyás is intenzívebb lesz, így elérjük, hogy az egyleti leventeszakasz lesz az illetô tanyában a leventék krémje. S mivel mi is többször velük vagyunk, több meleg dicsérô szót hallanak, barátságosabban kezdik felfogni a leventét, de egyszersmind jobban segítségére vagyunk a leventehatóságoknak, s többet használunk hazánknak. Krisztusibb embert -- boldogabb magyart! Befejezem. Sík Sándor piarista egyetemi tanár a cserkészvezetôk számára összeállított ,,Vezetôk könyvé''-ben, arra a kérdésre, hogy mit akar a cserkészet, röviden így felel: emberebb embert -- magyarabb magyart. Ha tôlem kérdeznék, hogy mit akar az agrárifjúsági legényegyleti mozgalom, én azt harsognám bele a világba, hogy: Krisztusibb embert -- boldogabb magyart! ======================================================================== Agrárifjúsági mozgalom kapcsolata az iskolán kívüli népműveléssel Hübner József, t. h. népművelési titkár, Szeged Az iskolán kívüli népművelés -- kiterjesztve hatását a társadalom minden rétegére -- a magyar nemzet kulturális megszervezése. Ennek a kulturális szervezô munkának célja: A magyar nemzet minden egyes tagját (közelebbrôl a mi esetünkben: a katolikus agrárifjúság minden egyes tagját) a) sajátos keresztény-nemzeti műveltségünk és az egyetemes emberi kultúra részesévé tenni; b) egyéni hivatásának korszerű betöltésére képesíteni; c) a nemzet korszerű feladatainak megvalósításában való részvételre elôkészíteni. Végsô fokon: minden embert megtanítani élni, hogy munkás életét korszerűen és boldogan élhesse le. A boldogságot az embernek már a földi életben is meg kell találnia. Ez a célja a népművelésnek, s erre törekszik az agrárifjúsági mozgalom is. Az iskolán kívüli népművelésnek közelebbrôl tekintve meg kell oldania e feladatokat: a) Az értelem nevelése. (Szellemi önállóságra nevelés.) b) A lélek művelése. (Határozott világnézet és határozott jellem kialakítása.) c) A szociális nevelés, gondozás. Mindeme részletkérdések pedig az agrárifjúsági mozgalom feladatkörét is képezik. Feladatainak megoldásánál vezetôszempontok a népművelés számára, hogy a nemzet minden tagja, tehát az agrárifjúság részére is korszerű nevelô, művelôdési és szórakozási alkalmat nyújtson a munka utáni idô gazdaságos és ésszerű felhasználásával. Egészen röviden szólnom kell még a népművelés munkaterületérôl is. Világháború óta az európai társadalmak a kollektivitás irányában haladnak. Új szellem, kollektív szellem kezd kialakulni. Az egyén ma vonzódik a közösségek felé, vagy menekül a közösségekbe, mert azokban védelmet remél. Ezt a társadalmi jelenségét a népművelésnek is fel kellett ismernie és a kezdô, tapogatódzó lépések után be kellett hatolnia a közösségekbe, hogy ott fejtse ki hivatásos munkáját. E közösségek adják sajátos munkaterületét: 1. a családi közösség (a társadalmi együttélés legegyszerűbb alapsejtje); 2. a munkaközösség (az élethivatás szerint, amelynek a rendi társadalom kialakításában lesz szerepe); 3. a nemzeti közösség (mint a magyar nemzet történelmének, sorsának hordozója). Ezek a közösségek a katolikus agrárifjúsági mozgalomnak is sajátos munkaterületei, s ha valóban eredményes munkát akar kifejteni, akkor a jövôben csak ezek a közösségek szabhatják meg munkájának irányát, kapcsolatban a népműveléssel. Népművelési elôadások, ismeretterjesztô tanfolyamok az együttműködés legfôbb eszközei. A népművelési (ismeretterjesztô) elôadásoknak elsôsorban művelôdési vágy felkeltése a célja. Ezért nem iskolás ismereteket kell közölnünk, hanem az életben elôforduló problémákat kell ismertetnünk. Az elôadó -- az adnitudás többletével -- ébressze fel a hallgatóság lelkében a probléma iránti tudatot, érdeklôdést, ezt pedig elégítse ki. A hallgatóságnak mindig éreznie kell, hogy gyarapodva távozik az elôadásról. Mondanivalónk mindig új és korszerű legyen. A helyes népművelési elôadások mindig újságmondók. A tanfolyamokon már rendszeresebb, elmélyültebb munkát végzünk. Az elsô kapcsolat: törekedjünk arra, hogy az agrárifjúsági egyesületekben rendszeresítsük a népművelési elôadásokat, ha pedig elmélyültebb munkát akarunk végezni, akkor rendezzünk tanfolyamokat az iskolán kívüli népművelés útján. Együttes kultúrmunka az alapismeretek nyújtásánál. A már említett népművelési feladatok körében az agrárifjúsági egyesületek részére közelebbrôl az elôbbi közös munkalehetôségek vannak. I. Az értelem nevelése (szellemi önállóságra nevelés) terén. Nemzeti műveltségünk alapelemeinek terjesztése. (Az agrárifjúsági egyesületek minden tagjának bekapcsolása nemzeti műveltségünk vérkeringésébe.) Ha van olyan egyesületi tag, aki (részint szociális okokból, részint iskolahiányból) még ma is analfabéta, akkor ezek részére az iskolán kívüli népművelés bevonásával rendezzünk analfabéta-tanfolyamot. Az analfabéta-tanfolyam felállításához legalább 10 állandó hallgató szükséges, s legfeljebb 30 hallgató vehetô fel. A hallgatóknak a törvényhatósági Népművelési Bizottság ingyen ad tankönyvet. Azok részére, akik az analfabéta-tanfolyamokon megtanultak írni- olvasni, valamint azok részére, akik nem végezték el az elemi iskolának legalább negyedik osztályát, rendezzünk alapismereteket nyújtó tanfolyamokat. Három (évenként egymásra épített) ilyen tanfolyam az elemi iskola 4. osztályával egyenlô műveltséget nyújt. Egy-egy alapismereteket nyújtó tanfolyam minimális óraszáma 60. Csongrádvármegye törvényhatósági Népművelési Bizottsága kérte a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot, hogy 94.000-1926. számú rendeletének mellékletébe, amely a választói jog gyakorlására jogot adó tanfolyamokat sorolja fel, iktassa be a Népművelési Bizottságok által rendezett alapismereteket nyújtó tanfolyamokat is. A kérés elintézése folyamatban van. Ily módon esetleg sok agrárifjú választói jogát lehet majd biztosítani, különösen a tanyavilágban, ahol a múltban igen nagy volt az iskolahiány. Addig is, amíg ez a kérdés elintézést nyer, buzdítsuk (és támogassuk) az elemi iskolai műveltség magánvizsgálata útján való megszervezésére az egyesületi tagokat. Gazdasági szempontból is rendkívül fontos a számolási készség. Ahol az agrárifjúság a készség hiányáról (piacon, vásáron való becsapásáról) panaszkodik, ott rendezzünk számolási tanfolyamot. Rendezhetünk -- ha szükséges -- helyesírás-fogalmazási tanfolyamot is. Ha azt látjuk, hogy az iskolában szerzett ismereteket az agrárifjúsági egyesületek tagjai nem tudják, vagy nem helyesen alkalmazzák az életben, akkor -- a szükséglet szerint -- rendezzünk a szülôföld- és honismertetés, a nemzeti történelem, a közjogi alapismeretek körébôl, nem iskolás, hanem felnôttek lelkivilágához alkalmazkodó módon ismeretterjesztô elôadásokat. Közös munkafront a szakműveltség fejlesztésére. A szakmai ismeretekben való elmélyülés, a jobb, szakszerűbb munkára való nevelés, a hivatás etikájának kifejlesztése ma korszerű problémánk. A hívatás-tudat kifejlesztése pedig elôkészítése a rendi társadalom kialakulásának. Rendezzünk tehát -- a felmerülô szükséglet, a helyi adottságok szerint -- az agrárifjúsági egyesületek tagjai részére: mezôgazdasági, gyümölcsészeti, szôlészeti, méhészeti, gazdasági számtartási, állattenyésztési, baromfitenyésztési, zöldmezô, stb. tanfolyamokat. Legjobban beváltak a rövid (húsz-huszonöt órás) tanfolyamok. Az iskolán kívüli népművelés minden esetben kívánatra készségesen rendelkezésre áll. Állítsuk be a szakműveltség terjesztésének szolgálatába a népkönyvtárt és a tanulmányi kirándulásokat is. Neveljünk a gyakorlati életre! Korszerű, a mindennapi élethez szükséges ismeretek terjesztésérôl van szó, amely egyformán alapelve a népművelésnek és az agrárifjúsági mozgalomnak is. Ezekkel az ismeretekkel az élethez való alkalmazkodást biztosítjuk. Itt legelôször az egészségügyi ismeretekre kell felhívnom a mélyen tisztelt Kongresszus figyelmét. Statisztikai számítások szerint (beleszámítva a megszállt területek magyarságát is) tíz és fél millió magyarral szemben 27 millió a kisantant államainak lakossága. Ha ezeknek szaporodási ereje nem csökken és a mienk nem javul, akkor 30 év múlva Magyarországnak 11 millió, a kisantant államainak pedig 66 millió lakossága lesz. Ez a magyar faj végleges válságát jelentené, s éppen ezért mindent el kell követnünk egészségügyi viszonyaink javítására, az egészségügyi ismeretek terjesztésére. Ide tartoznak még az egészségügyi ismeretek megalapozásához szükséges természettudományi ismeretek; közgazdasági ismeretek (amelyekben sem agrárnépünk, sem értelmiségünk nem tájékozott); a honvédelmi ismeretek (polgári légoltalom), s ide tartozik az új törvények és rendeletek ismertetése is (pl. a telepítési törvény). Fontos ezenkívül az alkalmakhoz kapcsolódó értelem-nevelés. Célja az aktualitásokról való tájokoztatás. Számtalan olyan nemzeti községi esemény van, amelyekkel szemben agrárnépünk érthetetlenül áll. Ezeket az aktuális eseményeket, problémákat meg kell világítanunk, hogy a közszellem kialakulását elôsegítsük. Az aktualitásokról népművelési elôadást tarthatunk. Nagyszerűen szolgálják ezt a célt a közös újság- felolvasások. Ilyenkor a hírlapok közleményeit nemzeti, erkölcsi, vallásos, közgazdasági stb. szempontból világítják meg, s esetleg egyes hírlapok közleményeit össze is hasonlítjuk, s a megállapítható szándékosságokra határozottan rávilágítunk. A közös újság-felolvasás kiváló népművelési eszköz. A magasabb nemzeti műveltség megszerzésének elôsegítése céljából pedig rendezzünk népművelési tanfolyamokat, vagy népfôiskolákat. (Részletekre készséggel ad felvilágosítást a törvényhatóság népművelési titkára.) A magasabb műveltség szolgálatába állítsuk be a népkönyvtárt, a tanulmányi kirándulást, múzeumok, kiállítások látogatását is. A magasabb műveltség nyújtásánál ügyeljünk arra, hogy azzal az agrárifjúságot ne vonjuk el élethivatásától, a földtôl. Ellenkezôen, a magasabb műveltség az élethivatás tudatosabb betöltésére szolgáljon. Vezetôképes együttes munkával a vezetôi kurzusokon. Tehetségek felkarolása, faluvezetôk képzése fontos feladat! Egyúttal pápai gondolat is (Qu. a.), melyet mind az agrárifjúsági mozgalom, mind a népművelés magáénak vall. Ha az agrárifjúsági egyesület vezetôje az ifjúság között tehetségesebbeket talál, készítse elô ôket arra, hogy idôvel ôk vegyék át a falu vezetését, irányítsa rá az ifjak figyelmét a községi problémákra, készítse elô ôket a közszereplésre. Kiválóan alkalmas erre az önképzôkör is. Azonban itt ne iskolás ismereteken rágódjék, hanem korszerű problémákkal foglalkozzék, azokat vitassa meg az ifjúság. Nagyszerűen belekapcsolhatók ebbe a munkába a népkönyvtár és a folyóiratok is. Vezetôképes gondolatát szolgálta az agrárifjúság részére Szegeden rendezett 14 tanfolyam is, amelyen 74 községbôl 417 hallgató vett részt. E tanfolyamokon csekélységem is elôadó volt, s örömmel hallottam a kongresszus egyes tagjaitól, hogy a tanfolyamokról hazatért fiúk nagy lelkesedéssel valóban pionírmunkát végeztek és végeznek. Miért lehetséges ez? Azért, mert a tanfolyamokon nem iskolás ismeretekkel, hanem problémákkal foglalkoztunk. Kifejezetten hangsúlyozom, hogy a jövôben rendezendô tanfolyamokon is problémákkal kell foglalkozni, s keressék a nexust a népműveléssel! Minden közös munka valláserkölcsi alapvetés nélkül hiábavaló. II. A lélekművelés terén fennálló közös munkalehetôség a valláserkölcsi alapelvek lerakását jelenti. Az agrárifjúsági egyesületekben folyó népművelési munkának csak a vallás-erkölcs lehet az alapja. A valláserkölcsi nevelés célja: az akarat megerôsítése, a jellem szilárdítása, határozott világnézet kialakítása. A cél elérésére rendezhetünk valláserkölcsi tárgyú népművelési elôadásokat, sôt valláserkölcsi kérdéseket tárgyaló tanfolyamokat is (pl. jellemképzô tanfolyamot, amelynek feladata az önnevelés útjára való rávezetés, vagy tanfolyam házasulandók számára, stb.). Tarthatunk újság-felolvasást, rendezhetünk valláserkölcsi tárgyú kultúrdélutánokat, estéket. Küzdjünk a rossz szokások, hibák ellen, s igyekezzünk jó szokásokat meghonosítani az agrárifjúsági egyesületekben. Rendezhetünk tanulmányi kirándulásokat, megfelelô film- elôadásokat (de a filmnek minden jelenetét bíráljuk meg erkölcsi szempontból). Rendezhetünk kiállításokat, amelyen munkánk (élethivatásunk) eredményeit mutathatjuk be. (Munkára-serkentés.) Külön felhívom a kongresszus figyelmét az ünnepélyek és műkedvelôi elôadások rendezésére, amelyek kiválóan beállíthatók a valláserkölcsi nevelés szolgálatába. Fontos feladat még a régi vallásos népszokások felújítása. Fájdalmas pont: műkedvelôi elôadásokkal járó költségek. A most elhangzott, s a kongresszuson már több ízben elhangzott közbeszólások is bizonyítják, hogy a műkedvelôi elôadásoknál fájdalmas pont a fizetendô díjak, illetékek nagysága. A műkedvelôi elôadásokat a következô díjak terhelik: a) az engedélyezési díjak, amelyek helyenként változók; b) a színdarabíró jogdíja, amely, ha az író a színpadi szerzôk egyesületének tagja, egyesületünknek a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnál tett bejelentése szerint 10-20 pengô; c) a zeneszerzôi jogdíjak; d) a vigalmi adó; e) a forgalmi adó; f) a rendezési költségek. Ezeknek a kiadásoknak végösszege akkora, hogy a legtöbb helyen egyáltalán nem lehet remélni oly nagy bevételt, amely fedezhetné a kiadásokat. Mi a következmény? A bejelentett műkedvelôi elôadások száma állandóan csökken, a be nem jelentett elôadások pedig növekednek. Az elôadások be nem jelentését -- erkölcsi szempontból -- a kongresszus is elítéli, de enyhítô körülménynek kell tekinteni azt, hogy a tanyai és falusi fiatalság, lakosság is akar szórakozni, a munka fáradalmai után felüdülni, de ettôl szinte intézményesen elzárják a viselendô nagy költségek. Ennek tudatában Csongrádvármegye törvényhatósági Népművelési Bizottsága hivatalosan már felterjesztést intézett az illetékes minisztériumokba a kérdés rendezése végett. A döntést várjuk. Több öröm: legényegyleti és népművelési program is. Általános a panasz, hogy népünk érzelmileg rideg, kedélytelen. Ezért gondoskodnunk kell arról., hogy népünknek örülni, együtt örvendeni, együtt érezni, más bánatát, baját megérteni, lelkét kinyitni alkalma legyen. Használjuk fel erre a célra a nemes érzelmekre és a kedélyre ható elôadásokat, ünnepélyeket, műkedvelôi elôadásokat, kultúrdélutánokat, filmelôadásokat. Rendezhetünk magyar nótatanfolyamokat, magyar tánctanfolyamokat, táncmulatságokat, gondoskodjunk továbbá megfelelô nemes zárthelyi és szabadhelyi szórakozási alkalmakról. A népművelés itt is segít. Továbbá rendezzünk magyar nótaestéket, dalos bemutatókat, karoljuk fel a népművészetet. Újítsuk fel a szép, régi (pl. lakodalmi) szokásokat. Adjunk útmutatást a lakás helyes, ízléses díszítésére. Indítsunk mozgalmat, hogy minden háznál legyen virágos kert. A községben a szobrokat, emlékeket és környéküket gondozzuk, díszítsük. Rendezzünk kirándulásokat, gyönyörködjünk a természetben is, látogassunk múzeumokat, kiállításokat, tárlatokat: Ha, lehet, menjünk színházba. Tanítsuk meg az agrárifjúsági egyesület tagjait gyönyörködni. Szociális kérdések elôtérben! Szociális nevelés célja a szociális igazságosság megismertetése és megvalósítása. Társadalmi műveltség nyújtására is gondot kell fordítanunk. Gondoskodnunk kell arról, hogy ifjúságunk megismerje a helyes társadalmi érintkezés kellékeit: a figyelmességet, tapintatot, udvariasságot, elôzékenységet, stb. Legyen továbbá a valódi tekintély tisztelôje, fejlôdjék ki benne a nôk iránti tisztelet, öltözete legyen tiszta és ízléses, stb. Legyen jómodorú. Továbbá ápolnunk kell a szolidaritás érzésének kifejlesztését. Ennek elôfeltétele a társadalom szerkezetének és az együttélés feltételeinek ismertetése, valamint tudatosítása. Ismertessük tehát akár népművelési elôadásokon, akár tanfolyamokon társadalmunkat, a társadalmi kötelékeket és kapcsolatokat, a társadalom anyagát, szellemi alkatát, összetételét, tagozódását, intézményeit, szervezeteit, működését, képzôdményeit, fejlôdését, továbbá fejlôdésének irányát, stb. A népművelés itt is, mint egyebütt, elôadókat díjtalanul küld. Ismertetnünk kell továbbá a társadalmi problémákat a Qu. a. szellemében és törekedjünk az egészséges közszellem kialakítására. Igazságosabb jövô építôi vagyunk! Az elmondottakban igyekeztem vázolni az agrárifjúsági egyletek és népművelés kapcsolatát. Amint méltóztatnak látni, ez a kapcsolat nagyon is szoros. A mozgalomnak csak elônyére válik, ha keresi a kapcsolatot a törvényhatósági Népművelési Bizottsággal, a törvényhatósági népművelési titkárral. Minden munkalépésünk és munkacselekedetünk egy-egy tégla a jövô épületén. A téglák a kezünkben vannak. Tôlünk függ, hogy mit építünk: kocsmát vagy iskolát, börtönt vagy családi házat, lebújt vagy kultúrházat. Nekünk azonban templomot, sôt országot kell építenünk: Krisztus országát, amelyben igazságosság van. Így a népművelôk és az agrárifjúsági vezetôk az igazságosabb jövô építôi. Az Ô nevében... Igen sokszor gondolok arra, hogy az agrárifjúsági mozgalomnak lesz-e sikere? Krisztus mondotta: ,,Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.'' Ezen az úttörô kongresszuson összetalálkozott a faluvezetô pap és tanító, az agrárifjúsági egyesületek vezetôi és a központi vezetôség, a hallgató és az elôadó -- Krisztus nevében. Krisztus közöttünk volt! Gyôznünk kell! ======================================================================== A szlovenszkói katolikus ifjúsági munka Kovács Gyula, pp. kamarás, országos ifjúsági moderátor, a SzKIE igazgatója Hatalmas szervezetben a katolikus ifjúság! Ezres számok! Ez év május 30-án, Galántán tartotta harmadik évi közgyűlését a szlovenszkói katolikus ifjúsági egylet, amelyen beszámoltunk arról a munkáról, amit az elmúlt években végeztünk. Szent örömmel állapítottuk meg, hogy a katolikus ifjúsági egylet az ország legnagyobb magyar kultúregylete, amely 240 magyar szervezetet és több mint 12.000 tagot számlál. A szlovenszkói Kat. Ifjúsági Egylet munkáját ma már a reformátusok is elismeréssel nézik, s mint követendô példát utánozzák. A szlovenszkói katolikus ifjúsági munka 1932-ben kezdôdött. Működtek azelôtt is egyes helyeken katolikus legényegyletek, kongregációk, olvasókörök, -- de egységes munka, fôleg pedig falusi ifjúsági munka, nem volt. A falu népét megmételyezte a politika s még a legkisebb magyar falu ifjúsága is legalább 2-3 politikai pártra szakadt. Verekedések, állandó viszály és gyűlölet mérgezte lelküket. ,,Ifjúságunk'' c. folyóirat a szervezkedés élén. Saját problémák, panaszok a lap hasábjain. 1932 szeptember 28-án Rozsnyóra hívta össze Bubnics Mihály püspök azokat a papokat, akiket az ifjúsági munka vezetésére kiszemelt. Megalakította az egyházmegyei munkabizottságot és kinevezett politikai járások szerint egy-egy papot az ifjúság megszervezésére. Ekkor nyertem engedélyt Bubnics püspök úrtól arra, hogy saját felelôsségemre kiadjam az Ifjúságunk című folyóiratot. A lap az ifjúsági szervezômunka elôharcosa lett s a Sajó Vidék rozsnyói nyomda elôbb 3000, majd 4, késôbb 5000 példányban küldte szét 40 filléres áron a falusi ifjakhoz. A lapszelleme élénk visszhangra talált. Tömegesen futottak be a falusi és munkás ifjak írásai, amelyeknek nagy részét közölte a szerkesztô. Saját problémáik, meglátásaik, panaszaik láttak napvilágot az Ifjúságunk hasábjain, s innen kaptak buzdítást az ifjúsági egyletek szervezésére is. ,,Moderátor-intézmény'' az ifjúság országos meghódítására. Még ugyanazon ôsszel jóváhagyta a szlovenszkói püspöki kar a moderátori intézményt, s kinevezte a moderátorokat az egész ország területére. Egyúttal elrendelte, hogy az ifjúság a Karitász egylet kebelében csoportosuljon, miután más hatósági jóváhagyással rendelkezô katolikus egylet nem volt. A tél folyamán több értekezletet tartottunk, amelyen kialakult a munkatervünk. Tisztáztuk a moderátori intézmény ügykörét. A moderátort a helyi ordinárius nevezi ki. Feladata az ifjúság szervezése és vezetése. A helyi moderátor a plébános, vagy a káplán. Minden politikai járás külön-külön járási moderátort kapott. A járási moderátor ellenôrizte a szervezô munka végzését s megjelent az alakuló gyűléseken. Évente köteles jelentést adni a végzett munkáról az egyházmegyei moderátornak, aki viszont az egész megye területére bírt ugyanazon jogokkal és kötelességekkel. Az egyházmegyei moderátor évente jelentést ad az országos moderátornak, akit a püspöki kar nevezett ki, s aki ifjúsági ügyekben az összes püspökökkel tárgyal és levelez. Vezetôi kurzus, pionírcsapatok a négyes cél szolgálatában. 1932. november 21-én megrendeztük az elsô ifjúsági vezetôi kurzust Persén. A kurzus elôadói Meggyesi Sándor persei tanító és csekélységem voltak. A kurzuson felvázoltuk a megbeszélt munkatervet. Eszerint a szlovenszkói katolikus ifjúságot politikamentesen akarjuk egyesületbe szervezni. Az egyesület célja négyes irányú: Vallásos -- kulturális -- szociális -- és egészségtani, amihez az egészséges és tiszta sportot és szórakozásokat is számítjuk. Az elôadások gyakorlati útmutatásokat adtak arra, mit tehet a vezetô e négy irányú munkában. Ezen elôadások anyagát könyv-alakban is kiadtuk ,,Az ifjúsági munka vezérfonala'' címén. A kurzusok eredményeként pionércsoportokat alakítottunk a vállalkozó ifjakból. Ezek a csoportok 4-6-os különítményekben -- biciklin vagy gyalog -- elmentek azokba a községekbe, ahová pap a kommunizmus miatt nem mehetett szervezô munkára. Bementek a korcsmába, a futbalpályákra s beszélgetés közben emlegették a kat. ifjúsági munka programját, s kedvet csináltak hozzá. Ezek a pionérok szinte észrevétlenül szervezték meg, illetve dolgozták meg a vidéket annyira, hogy azután a plébános vagy moderátor, eredményesen indíthatta meg az egyesületi életet. Mi pedig Meggyesivel elindultunk országos körútra. 1 év alatt az ország 20 különbözô központjában tartottunk vezetôi kurzust -- néhol 5- 600 legény-hallgatóval. 1934-ben megismételtük ezt a körutat papok és tanítók részére. A kurzusok eredménye hamarosan látható lett. Tömegesen alakultak a Karitász szervezetek. Hogy a vezetôk munkája könnyebb legyen, minden hónapban adtunk ki elôadási anyagot az egyesületek számára. Eleinte nyomtattuk ezeket, késôbb rendszeresítettük, és mint Munkafüzetet, litografált formában adtuk ki. Ifjúsági nap, gyöngyösbokréta, munkás-pihentetô tábor -- a gyors fejlôdés egy-egy állomása. 1934-ben a katolikus öntudat fejlesztése céljából megrendeztük az elsô katolikus ifjúsági napot Losoncon. Csaknem 10.000 ember vett részt a gyűlésen, délután pedig az elsô szlovenszkói Gyöngyösbokréta számaiban gyönyörködtek. Még abban az évben követte a losonci példát Komárom és Rozsnyó is, hatalmas sikerrel. Ugyancsak 1934-ben munkáspihentetô tábort rendeztünk Rozsnyón, a püspöki erdôben, 40 beteges munkás fiút vittünk ki ingyen a táborba, s két hétig pihentek ott. A szükséges költségeket papoktól koldultuk össze. Új alapszabályokon a szervezkedés. A Karitász egyletek munkája néhol szemet szúrt a hatóságoknak, s különösen a sportot nem látták összeegyeztethetônek a jóváhagyott alapszabályokkal. És ebben igazuk is volt, mert a Karitász kimondottan jótékonykodó egylet. Bubnics Mihály püspök úr segíteni akart a bajokon, azért jóváhagyatta az egész ország területére a szlovák ifjúság számára már jóváhagyott alapszabályokat, s ezt kiterjesztették a magyar és német ifjúságra is. Az alapszabályok minden nemzetiség számára biztosítják a nemzeti kultúra ápolását, a nemzeti viselet használatát, s az anyanyelv minden jogát. Az ifjúsági egyletek vezetôi a rozsnyói közgyűlésen megtárgyalták az alapszabályokat s elfogadták azokat. Meggyesi Sándor ifjúsági fôtitkárral újból nyakunkba vettük az országot és megtárgyaltuk a vezetôkkel az átalakulás módozatait. Újabb vezetôi értekezletek következtek, újabb munka. 1936 elején már 70 hatóságilag jóváhagyott magyar SzKIE csoport működik. Papok, tanítók állnak a helyi munka élére, s a központ által adott munkaterv szerint élénk munka indul meg. Öntudatos egyleti élet, szociális munka, nagyarányú sajtópropaganda! 1936. elején már 140 egyesületrôl számolhatunk be az Ipolysági közgyűlésen. Komoly egyesületnek csak azt tekintjük, amely legalább hetenként tart gyűlést, amelyen a 4 irányú munkaprogram szerint hangzanak el elôadások. Súlyt helyezünk arra hogy ilyenkor ne a vezetô adjon elô, hanem maguk az ifjak. Minden gyűlés az Újszövetségi Szentírás egy részének felolvasásával kezdôdik A felolvasó hétrôl-hétre más és a neki tetszô részt olvassa fel. Így aztán lassan-lassan átolvassák az egész Szentírást. Az elôadási anyagot napokkal a gyűlés elôtt adjuk ki az ifjak kezébe, mert soknak bizony tanulnia kell az olvasást. A gyűlés után tréfák és társasjátékok vannak. Egyes szervek jelentése szerint alapos szociális munkát is végeztek az ifjak. Elhagyott öregek téli fájának beszerzése vagy felvágása, szegény gyermekek felruházása, munkaközvetítés, kat. cégek támogatása, kat. sajtó terjesztése stb. Minden egylet kebelében megalakult a kat. sajtószerv s ezek segítségével 1936 telén már 6000 példányban adtuk el sorozatos kiadványainkat, illetve népiratainkat. A ,,Szociális abc'', ,,Kat. ifjú kalauza'', ,,Illemtan'' és szórakoztató népiratok jelentek meg a SzKIE kiadásában. Ugyancsak adtunk ki egyesületi pénztárnaplót, egyesületi levelezôlapokat, tagsági igazolványokat is. A bevételbôl tartjuk fenn a SzKIE titkárságot, amely Meggyesi Sándor tanító egyleti országos fôtitkárból és Magyar Ferenc fizetett titkárból áll. Az egylet bevétele 1937 májusig 22.000 korona volt. Ennyi futott be a közpénztárba. Minden tag évi 1 korona tagdíjat fizet a központnak. A titkárság litografálja a havonta (de csak októbertôl áprilisig) megjelenô munkafüzetet és vezetôi körleveleket, s a fizetett titkár ingyen utazik ki bárhová elôadások tartására. 1937 elején megegyezés jött létre Salkaházi Sára szociális testvérrel, hogy a jövôben ô irányítja a SzKIE-ben csoportosult leányok munkáját is. Teljesen azonos munkakörrel működik, mint a legénycsoportok titkársága. A szükséges pénz elôteremtésére megalkottuk a pártolótagsági jegyeket. Díszes nyomtatványon kérünk adományt a SzKIE munkához s a moderátorokat küldik szét járásuk jólelkű papjaihoz és világiaihoz. Az eredmény nagyon is kielégítô. Az elsô rágalomhadjárat! Nem adjuk fel mozgalmunk történelmi szellemét. 1936-ban, amikor a SzKIE nagyon élénk tevékenységet kezdett kilejteni, súlyos támadásokkal kellett megküzdenie mind a kommunisták, mind az egyesült magyar pártok, illetve a Szlovenszkói Magyar Kultúr Egylet részérôl. A kommunisták támadása érthetô. A SzKIE gerinces katolikusokat nevel, s nyíltan hirdetjük, hogy ellenségei vagyunk a kommunizmusnak. Annál érthetetlenebb volt a másik két fél támadása. Nem bíztak bennünk magyar szempontból. Nyíltan hangoztatták, hogy a SzKIE alapítója egy szlovák püspök és szlovák központ irányítja. Érezhetô a SzKIE-ben az elszlovákosító irányzat, hangoztatták még egyes prohászkások is. Mi nem törôdünk a támadásokkal, hanem dolgoztunk tovább, s a galántai közgyűlésen adtuk meg röviden a választ ellenségeinknek. Leszögeztük, hogy túlnôttük ôket s ma erôsebbek vagyunk, mint a vegyes vallású SzMKE. Leszögeztük, hogy mi nem fogunk politizálni soha, de viszont ráneveljük az ifjakat arra, hogy tudjanak helyesen dönteni az urnák elôtt. Maga a szlovák származású Bubnics püspök szögezte le nyilvánosan, hogy a SzKIE magyar történelmi szellemben neveli a magyar ifjakat -- szlovákban a szlovákokat és németben a németeket. Autonómiánk csorbítatlan; jelszavunk változatlanul a régi! A SzKIE magyar osztálya teljesen független a többi nemzetiség vezetôségétôl. Saját igazgatója van, saját munkabizottsága, s mi a szlovákokkal csak akkor találkozunk, ha felkeressük ôket. A magyar osztály a legtevékenyebb az egyesület kebelében, úgyhogy például a kassai püspök parancsára elôadást kellett tartanom az Eperjes vidéki szlovák papoknak arról, hogyan dolgozunk mi. Én pedig nem tudok szlovákul, tehát magyarul beszéltem. A galántai közgyűlésen megjelent a Prágai Magyar Hírlap szerkesztôje is és örömmel állapította meg, hogy a SzKIE magyarabb szellemű, mint bármely más egylet. Ô egész természetesnek találta, hogy számunkra elsô a vallásos nevelés, a gyakori szentáldozás, az Oltáriszentség szeretete és a katolikus öntudat. Belátta azt is, hogy mi nem tehetünk eleget a SzMKE azon kívánságának, amely miatt ellentétbe kerültünk. A Szlovenszkói Magyar Kultúregylet ugyanis azt kívánta, hogy a SzKIE, mint egylet, lépjen be alosztályul a SzMKE-be. A SzMKE legyen a csúcsszerv, ez volt a kívánságuk. A SzKIE kimondottan katolikus akciós szervezet. Hogy vethetné alá magát egy olyan egyletnek, amelynek vezetése protestáns és szabadkôműves kezekben van? Öngyilkosság lenne ez! Belátta azt is, hogy okosabb, ha mi nem állunk egyetlen politikai párt mellé sem, mert ha politizálunk, akkor a többi pártok ifjúságát elveszítjük, sôt a hatóságok ellenszenvét is kiérdemeljük. A helyzet tehát tisztázódott, s ma elismeréssel szól a SzKIE-rôl mindenki. Mi pedig dolgozunk tovább. Jelszavunk az lesz, ami volt: katolikus hitünkért, magyar népünkért és az elnyomott, kizsákmányolt munkás és földműves ifjúság jobb sorsáért, elôre! Tornagörgô, 1937. július 9. ======================================================================== Eszmecserék, hozzászólások lényeges kivonata Felszólalók névsora: Antó Mihály plébános, Iharosberény; Dr. Becker Vendel c. fôigazgató, Szeged; Csaba Ferenc tanító, Bátaszék; Csirmaz István lelkész, Polgár; Csiszár Géza plébános, Homokmégy; Czakó Ferenc káplán, Eger; Czár Gáspár hitoktató, Pécs; Dr. Czettler Jenô e. ny. r. tanár, Budapest; P. Dudás Bertalan O. S. B., Máriapócs; Dr. Farkas György orsz. ügyv. titkár, Szeged; Fölföldi Béla káplán, Endrôd; Groffits Gábor gazd. akad. igazg., kormányfôtan., Magyaróvár; Dr. Halász Pál A. C. egyházm.- i ig., Szeged; Dr. Horváth Alajos esperespléb. Mélykút; Huszka László teológus, Budapest; Hübner József th. népm. titkár, Szeged; Kárpáti Tibor tanító, Nyirmada; P. Kerkai Jenô teol. tanár, orsz. fôtitkár, Szeged; Kiss Gábor káplán, Kecel; Dr. Közi-Horváth József A. C. orsz. titkár, Budapest; Magyar Károly káplán, Mezôkovácsháza; Major Sándor gyógyped. tanár, Kecskemét-Helvécia; Marosi Endre leg. egyleti dékán, Kispest; Nacsády József igazgató, Veszprém; Nagy Zámbó Ferenc, tanító, Hercegszántó; Németh János A. C. egyházm.-i igazgató, Gyôr; P. Németh Károly S. J. Budapest; Németh László rk. lelkész, Kecskemét-Helvécia; Orosz Pál hitoktató, Karcag; Pajor-Horváth Ferenc káplán, Sárbogárd; Perr Viktor intézeti igazgató, Pécs; Dr. Sándor István fôisk. tanár, Szeged; Solymár György orsz. tanoncifjúsági fôtitkár, Budapest; Szabó Árpád hitoktató, Elek; Tölgyesi Béla tanító, Pusztamérges; Ugrin József orsz. ügyv. titkár, Szeged; Uzelman Béla tanító, Besenyôtelek; Varga Imre teológus, Kalocsa; P. Varga László S. J. fôisk. tanár, Budapest; Dr. Wünscher Frigyes vezérigazgató, Budapest. A kongresszuson elhangzott hozzászólások -- az elôadások tartalmának megfelelôen -- szintén a szervezkedés, egyletvezetés gyakorlati kérdései körül forogtak, illetôleg olyan határkérdéseket is tárgyaltak, amelyek a legényegyleti szervezkedésnek más ifjúsági szervezettel (Levente-egylet), továbbá szövetkezettel, vagy hatósági rendelkezésekkel szemben fennálló viszonyából származnak. Ezeknek figyelembevételével osztottuk be a hozzászólások anyagát. 1. Szervezkedés körébe esô hozzászólásokból kialakult az az egyöntetű vélemény, hogy az agrárifjúsági mozgalom eszméinek népszerű propagálása rendkívül kívánatos. Kérdés lényege ez: honnan ismerje meg az agrárifjúság a maga fontos életkérdéseit, s emellett saját szájíze szerint? A kongresszus közvéleménye a megoldás következô eszközeit fogadta el: a) A mozgalom eszméi elsôsorban a Titkárság sajtóorgánumai útján népszerűsítendôk és tudatosítandók! Az ifjúságnál célra segít: Dolgozó Fiatalság, röpiratok, propaganda-lev. lapok, plakátok; egyházi és világi vezetôknél, a mondottakon kívül: Forrás, Vezérkönyv, s valamennyi vezetôknek szóló kiadvány. Mindezek legnagyobb részben népies formában feldolgozva hozzák az erkölcsi, kulturális vagy szociális kérdéseket és azok megoldásai módjait. b) Az eszmeterjesztés és népszerűsítés eszközei között vezérszerepet visznek a vezetôképzô tanfolyamok, melyek egységes kongresszusi határozat szerint országosan megrendezendôk. Sôt kívánatos volna e tanfolyamok anyagának füzet vagy könyv alakban való közrebocsátása is. (A vezetôi tanfolyamok jelentôségére nézve utalunk a III. fej. IV. p.-ra.) c) Ugyancsak meggyökereztetik eszméiket az ifjúság köztudatában az egyletek egyházi vezetôi részérôl vállalt legényegyleti lelkigyakorlatok tartása is. Az egyházi vezetôk kölcsönösen adnák a lelkigyakorlatot a szomszéd egyletek számára, névsoraikat a D. F. hozza, szükség szerint. d) A keresztény világnézeti eszmék terjesztésére nem utolsó sorban szükséges még az agrárifjúság imakönyvének megírása, nemkülönben egy elsôsorban nekik írt ,,Tiszta Férfiúság'' közrebocsátása. Addig is Tóth Tihamér: ,,Tiszta Férfiúság'' c. műve felbecsülhetetlen szolgálatot tehet a jellemnevelés terén. (Tekintettel e célra, jutányosan megszerezhetô a szerzônél.) 2. Szervezkedésbe vágó kérdés volt még, mely felvetôdött egy-egy hozzászólásban, a vagyonkülönbség, foglalkozásbeli megosztottság gátló hatása. (Ismétlések elkerülése végett utalunk a IV. fejezetre.) Ezek során vetôdött föl az a kérdés is, mely szerint lehetséges-e külön, jóváhagyott alapszabályzattal működô agráregyletnek a titkársághoz való csatlakozása. A csatlakozásnak, bizonyos feltételek fennforgása esetén, akadálya nincs. 3. A hozzászólások egy igen tekintélyes része agrárifjúsági szervezkedésünk és a levente-intézmény viszonya körébe csoportosult. A felszólalások lényege: egyfelôl a kötelesség-összeütközés a vasárnapi leventekiképzés és szentmisehallgatás között, másfelôl több helyen a levente-vezetôségtôl származó tilalom, mely kizárja a levente-köteles ifjú más egyletben való működését. Erre vonatkozóan kialakult vélemény a következô: a) Személyes és baráti természetű elhárítása az itt jelentkezô akadálynak; lehetôség szerint békés megoldást keresni. Célirányos, hogy a Legényegylet egyházi elnöke befolyásos szerepkört biztosítson magának a levente-vezetôségben s így a vasárnapi kiképzés mellett a vallási kötelezettségnek is lehetôséget nyittasson. Járható út az oktatói képesítés elnyerése is, mely cserkésztiszti vizsga esetén különbözetivel lehetséges. b) Foglalkozások közötti 20-30 perces szünetben gondoskodunk arról, hogy a világnézeti és valláserkölcsi kérdések ismertetést nyerjenek a leventék elôtt. Közhasznú feladatot töltene be néhány elôadásvázlatnak kibocsátása az oktatói kar számára. (Forrás c. anyaggyűjteményünk itt is hiányt pótolhat.) c) Legbiztosabb mód minden akadály kiküszöbölésére: a Legényegylet saját kebelében alakít leventeszakaszt. Így biztosan gondoskodik a katonai elôkészítô nevelés mellett a leventék valláserkölcsi, kulturális és szociális irányításáról is. d) Végsôsorban a levente-intézmény agrárifjúsági mozgalmunk térhódítását nem akadályozhatja, mert mozgalmunknak kell nyújtania a valláserkölcsi, kulturális és szociális nevelést, míg a levente- intézménynek sajátos területén: katonai elôkészítô téren kell maradnia. Ellenkezô esetben -- minden más ifjúsági szervezkedés kizárásával -- az államtotalitás veszélye fenyeget, ahol az állam szervezi kizárólag az ifjúságot, s az Egyháznak csak vallási színezô szerepet juttat. (Utalunk IV. fej. I. d. 2. p.-ra.) 4. A hozzászólások másik tekintélyes része a táncmulatságokkal kapcsolatos kiadások, tetemes zenedíj-költségek tehertételét nehezményezte. A vonatkozó hatósági rendelkezések anyagi követeléseikkel annyira megszorítják a tisztességes szórakozás feltételeit, hogy az ifjúság egyrészt ,,zug-bálozásra'' van kényszerítve, másfelôl pedig a törvényes utakat keresô rendezôségnek vagy a fenyegetô ráfizetés, vagy a rendeletek betűmagyarázata között kell választania. Különösen jellemzô, szinte tűrhetetlen a zenedíj- követelések körüli anarchikus állapot, ahol az eddigi tapasztalatok szerint bizonyítható alkudozások, kiegyezések arra engednek következtetni, hogy minden méltányos és egységes díjmegállapítás helyett -- a gyakorlatban legalábbis -- önkényes és nyerészkedô szellemű díjtételek kialkudozása szokásos. Egyébként rendelet szerint minden egyletnek joga van zárt táncmulatságot rendezni tagjai számára; ez esetben azonban a jelenlevôk tagsága igazolandó. Jó megoldás továbbá az is, ha az évi tagsági díjban benne van a táncdíj is. Kivezetô út még: kedvezményes évi bérlet a zenedíjra nézve; ,,Zeneszerzôk és Zenekiadók Szövetsége'' útján kell kérni. Kultúregyletek 25 százalékos kedvezményt élveznek; s ugyancsak lehet kérni a nem védett nóták jegyzékét. Egyáltalán a táncmulatságoknál szokásos kiadások kérdése nyugvópontra csak úgy jut, ha az méltányos, egységes és átalányszerű összegben állapíttatik meg. Ezért a Titkárság, a kongresszus közvéleményének nyomása alatt, minden lehetséges eszköz felhasználásával, lépéseket tesz az iránt, hogy -- különösen a zenedíjra vonatkozóan -- az illetékesekkel méltányos átalányban állapodjék meg, s ennek kiegyenlítése után maga közvetítse egyletei számára a táncmulatsági jogot, illetôleg engedélyt, a hatósági bejelentés kötelezô volta mellett. 5. Hozzászólások során felvetôdött még a Legényegyletek politikai magatartásának kérdése is. Itt a kongresszus közvéleménye éles különbséget tett politikai iskolázás és politizálás között, valamint politikai felkészültség és pártpolitika szolgálata között. A Legényegylet nem politizál, ami annyit jelent, hogy egyetlen párt érdekeinek sem köti le magát; de ugyanakkor nem mond le arról sem, hogy keresztény és nemzeti szellemben ne készítse elô tagjait politikai állásfoglalásra. (Utalunk a IV. fej. I. d. 3. pontjára.) 6. Élénk eszmecsere alakult ki a ,,Hangya'' szövetkezet működése körül. Az ellenvetések és azok elhárítása a következô: a) Ellenvetés: Pécsett a fűszerkereskedelem keresztény kézben van. A Hangya mégis állított fióküzleteket. Így tisztességes keresztény kereskedôknek állított konkurenciát. A textilkereskedelem ellenben teljesen idegen kézben van, s azzal nem foglalkozik a Hangya. Elhárítás: A Pécsett működô szövetkezet nem tagja a központnak. A textilkereskedelmet pedig már elkezdték. b) Ellenvetés: A Hangya-szövetkezetek élén sok helyen áll olyan egyén, aki nem tudja kielégíteni a közönség igényét. Elhárítás: A Hangya igyekszik megtenni mindent, hogy megfelelô egyének kerüljenek a szövetkezetek élére; de nehéz a központból ellenôrizni mindent. Ezért fordulnak elô hibák. S nehéz a helyzet azért is, mert a szövetkezeteknek autonóm szervezetük van, s így csak tárgyalással lehet eredményt elérni náluk. c) Ellenvetés: Olykor teljesen megcsappan a szövetkezet forgalma, s ilyenkor üresek lesznek a polcok, mert a központ csak akkor szállít árut, ha elôre fizetnek. Elhárítás: Szövetkezetek mindig kaphatnak hitelt a központtól. Természetesen bizonyos határig. Ha a megállapított határt túllépik, akkor már baj van; rosszul kezelik az üzletet. d) Ellenvetés: A zöldségtermelôk érdekében is tegyenek valamit szövetkezeti úton, valamint bor- és must-értékesítés terén is. Elhárítás: Zöldségértékesítésre történt már kísérlet a Szigetközben. Borértékesítés terén pedig megnyugtató a helyzet. e) Ellenvetés: Egy magas rangú katonatiszt a Hangyától rendelt cikóriát. S a Hangya nem saját-árut szállított. Elhárítás: A Hangyának nincs cikória-gyára. A gyárak ugyanazt az árut szállítják több kereskedônek, az ô csomagolásával. Lehet, hogy tévedésbôl más kereskedô részére készített csomagolásban került az áru a Hangyához. Az ellenvetés elhárítása után Dr. Wünscher Frigyes vezérigazgató, miután a hallgatóság elôtt felmerült a szövetkezés jelentôségének minél szélesebb társadalmi rétegben szükséges ismertetése, kijelentette, hogy a központ -- kívánatra -- szemináriumokba, tanítóképzôkbe, stb. bármikor készségesen küld elôadókat, sôt szívesen megy ô maga is. A faj és vér mítoszának óriási kérdéseiben eligazítás Somogyi József dr. egy. ny. rk. tanár: Eugenika és etika című könyve, mely pompásan világítja meg a fajok sorsának erkölcsi vonatkozásait. A neves szerzô biztos etikai érzékkel mutat rá a sterilizáció és az abortusz erkölcsi vonatkozásaira is. Megrendelhetô a KALOT-nál. Mentes Mihály: Az új kereszt. Misztérium 8 jelenetben. A kiváló író mesteri képekben vetíti elénk a magyar nép Krisztus-szeretetét és biztos kézzel mutat rá arra, hogy Krisztus megváltást jelent a számunkra, s minden törekvés, mely ôt kiűzi a magyar életbôl, nemzetellenes és hazaáruló. A félórás színdarab ára elôadási joggal együtt 2 pengô. Megrendelhetô a Műsorközpontnál. Szeged, Dóm-tér. Hajtay E.: Szent István csodatétele. Irredenta célzatú misztériumjáték 3 felvonásban. A Szent István jubileumi évet az iskola keretei között, a legmaradandóbb hatással, egy színdarab elôadásával ünnepelhetjük meg. Erre kiválóan alkalmas Hajtay Etelka nagyszerű darabja, melyet a kiváló pedagógus írónô a Szent István jubileumi évre írt, figyelembe véve az iskolai elôadások összes követelményeit. A darab nem csak történeti ismereteket elevenít fel és tanít, hanem Szent István szellemiségének örök modernségét a legkönnyebben vetíti nem csak az iskolások, hanem a felnôttek elé is. Szabadtéren is elôadható és semmi díszlet nem kell hozzá. Az elsô felvonás két változatban készült és így felnôttek is sikerrel adhatják elô. Megrendelhetô a Műsorközpontnál. Ára elôadási joggal és kottákkal együtt 3.20 P. ======================================================================== Utunk falujáró út Íme, mozgalmunk vezérgondolatai, célkitűzései, eszméi! Gondolatok, melyek éjszakák virrasztó csendjében célokká érlelôdtek; célok, melyek a lélek izzó szeretetében eszmékké tüzesedtek; s eszmék, melyeknek napszám-munkájában ma már ezer és ezer kéz dolgozik. Mozgalmunk alig múlt pár éves, máris megizmosodott, megnôtt. Nem mihaszna suhanc vált belôle! Úgy áll ki az ország közvéleménye elé, mint villogótekintetű, vállalkozó szellemű, tettre kész legény. Levett kalappal, de felemelt fôvel és egyenes derékkal! Látszik rajta, hogy terveket hordoz, szokatlan, elszánt népszeretet hajtja, karjaival pedig falvakat ölel át. És ez a legény maholnap nagykorú férfi lesz! Vállas, egészséges, dolgozó férfi, akinek szívében az egész magyar nép érzésgazdagsága dobban; akinek izmos karjában az egész magyar nép élniakarása feszül; aki az egész nép nyelvén szól s az egész magyar nép nevében cselekszik. -- Mi hiszünk a népmentô férfióriásban! De másban is hiszünk! Rendületlen hittel valljuk és hirdetjük, hogy mozgalmunk az isteni Gondviselés örök tervében áll! Tehát mozgalmunknak küldetése van. Küldetése pedig a magyar föld, a magyar nép! Küldetésünk tudatában erôsek vagyunk, vagy ha úgy tetszik, félelmetesek! Mi hisszük azt, hogy agrárnépünk jobb sorsa és annak kiküzdése a kereszténységhez van kötve. Ezért mozgalmunk útja a nagy Mester, Krisztus-Király nyomdokain halad, és így igazi népjáró, falujáró út! Éljen Krisztus-Király, mozgalmunk Vezére!