Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Boda László: Inigó fordulása Egy megtérés drámája három képben Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Szereplôk I. kép II. kép III. kép ======================================================================== A könyv elektronikus kiadása Ez a program egy 1967-ben született dráma kéziratának elektronikus változata, amely a szerzô engedélyével készült. A programot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más jog a szerzô tulajdonában van. ======================================================================== Szereplôk DON INIGÓ DE LOYOLA, Pampelona kapitánya ANASZTÁZIA, idôsebb nôvér PHILIPPE, francia ôrmester FRANCOIS, francia káplár EGY FRANCIA HADNAGY (tiszt) FERNANDEZ, hadnagy, Inigó barátja PEDRILLÓ, katona, Fernandez kíséretében EGY REJTÉLYES IDEGEN HÁROM FIATALEMBER KÉT KATONA FIATALABB NÔVÉR (nôvér) NARRÁTOR HANG, (Szent Sebestyén hangja) Történik Spanyolországban, 1521- és 1522-ben. ======================================================================== I. kép NARRÁTOR (A sötét színpadi háttérbôl csak alakja világosodik meg; lehetôleg sötét ruhában, úgyhogy csak arca és kezei legyenek világosak; kezében pergamentekercs, errôl olvas) Az Úr 1521. esztendejében, amikor V. Károly, Spanyolország királya a német-római császárság koronája után járt, Manrique, najarai herceg Pampelónába rendelte Inigó de Loyolát, hogy védelmezze annak erôdítéseit a betörô francia seregek támadása ellen. Inigó reménytelen helyzetében is hôsiesen tartotta a várost, harcra tüzelte a gyenge falak láttán elkedvetlenedett védôket, míg egy véres összecsapásnál ágyúgolyótól találva földre nem roskadt. I. jelenet. Szín: Várszoba, amelyet a rangosabb sebesültek számára rendeztek be. Anasztázia nôvér foglalatoskodik a kötszerekkel. A kinyíló ajtón erôsebben behallatszanak a kiáltások és az ágyuk dörejei. Amikor a függöny megnyílik az alacsony ágyon [rekamiészerű] fekszik Inigó, sebesült lábát, melyen hevenyészett kötés van, a földre támasztja. - - A nyitott ajtón át behallatszik a távozó két sebesültvivô katona hangja. I. KATONA Gyorsan nôvér a doktorért. Inigó kapitányt hoztuk a déli bástyáról. Golyó találta a lábát. INIGÓ (Összeszorított fogakkal, fájdalomtól sápadtan utánuk szól) Siessetek... vissza! II. KATONA Megyünk, kapitány. (Kinn távolodó léptek) ANASZTÁZIA (Besiet) Uram, Isten! Mi történt magával, Don Inigó? (Inigó szótlanul a lábára mutat) Azonnal hívom az orvost. Egy közemberrel van elfoglalva, aki döfést kapott a vállába. INIGÓ Ne fáradjon, nôvér. Megvárjuk, amíg ott végez. Csak aztán jelentse neki az új vendéget. ANASZTÁZIA (Megtekinti a durván körülkötött sebet) Szűzanyám, de hisz ez nagyon súlyos. Könnyen el is vérezhet, hiszen csak hirtelenjében kötötték be a sebet. Okvetlenül ide kell hívnom az orvost. Az elôbb itt kötözött a folyósó végénél. (Kisiet) INIGÓ Engem is a legrosszabbkor ért ez az átkozott ágyúgolyó! Micsoda kegyetlen játéka a sorsnak... A lábamat töri, ahelyett, hogy elkerülne, (Fanyar öngúnnyal) mint a kalandos széphistóriak lovagjait, vagy kioltaná az életemet... Így használhatatlan vagyok. Pedig minden idegszálammal harcolni szeretnék. Megmutatni a gôgös franciáknak, hogy a ,,pampelónai juhakol'' is tartani tudja magát, ha akarja... Nélkülem már napokkal elôbb feladta volna a várost és erôdítéseit ez a számító Manuel Fereiras. A bôrét félti ô is, mint a tiszturak javarésze! Ezek azt hiszik, hogy elég pompázni a díszes egyenruhákban az udvari ünnepélyeken, amikor meg vért szagolnak, elhúzzák az orrukat! Hogy fontoskodtak tegnap is, hogy meggyôzzenek a védekezés kilátástalan voltáról, amit magam is tudok. De alkudozni, mielôtt harcoltunk, gyáván szabad elvonulást könyörögni, ez becstelenség lett volna! A király persze megértené, mert valóban csekélyszámú az ôrizet és öregek, idejemúltak az erôdítések. Nem csodálom, hogy kedvetlenek voltak a katonák. Mégis hallgattak a szavamra és ellenálltunk, mert tudtunk akarni! De most... Most mitévô legyek? Nem segíthetek már a védelemnél. Nem tarthatom a lelket tisztjeinkben. Manuel biztosan a legelsô alkalommal tárgyalni kezd és feladja Pampelónát... Ha ugyan már ki nem tűzette a fehér zászlót. ANASZTÁZIA (Sietve, levegô után kapkodva) Inigó kapitány, az orvosnak nyoma veszett. A franciák már betörették a déli kaput. A mieink pedig, úgy hallom, megadták magukat Don Fereiras parancsára... INIGÓ Rettenetes! És én ölbetett kézzel nézem mindezt! (A nôvér közben maga tesz új kötést a lábra) Uram-Isten! De megvertél! Kivetted kezembôl a kardot. Összetöröd az álmaimat! Megkínzol és jobban meggyötörsz így minden testi fájdalomnál. De én nem hagyom annyiba a dolgot. Nekem katonának kell lennem. A véremben van a szolgálat és a harc. Ha ezt elveszítem, az életemet vesztem el vele. II. jelenet Az ajtón két francia jön be: egy ôrmester és egy káplár, látszik, hogy ittasak ÔRMESTER (Gáláns gesztussal gúnyosan meghajol Inigó elôtt) Mélységes hódolatom, mon capitain (mon kapiten). Hogy szolgálja becses egészsége? Van szerencsém tudatni önnel, hogy megérkeztünk. (Nevet) No mi az, megnémult kegyelmességed? (Kardjával arcátlanul megpöcköli Inigó mellén a gombot) Tán a nyelvét is golyó találta, uram?... Vagy nem tetszenek a korán jött vendégek?... Hát meddig akarta még tartani, mon amie, ezt a rozzant juhakolt, Pampelónát? KÁPLÁR Mi az he, még nem is fogadja köszöntésünket ez a gôgös spanyol? No nézzük csak! Így tiszteli meg a gyôzteseket. NÔVÉR (Félve a falhoz húzódott eddig) De az Isten szerelmére, uraim, hagyják nyugodtan a kapitányt. Nagyon kérem önöket. Hiszen láthatják, hogy mennyi vért vesztett és milyen sápadt! ÔRMESTER Á, hát ôrangyala is akad, szinyor kapitánó, ámbár kissé öreg!... Bízza csak ezt ránk, nôvér. Ne féljen, nem esszük meg. Legfeljebb egy kicsit illendôségre tanítjuk... INIGÓ Menjen el, nôvér. Hagyjon csak magunkra. (Nôvér ijedten elmegy) INIGÓ A foglyotok vagyok. Mit akartok? ÔRMESTER No végre, megszólalt a madárka... Hogy mit akarunk? Hallod, Francois?... Érdeklôdni jöttünk hehehe... Gondoltuk, hogy kegyelmed, mint jó házigazda, félrerakta nekünk az aranyait, amelyeknek ezek után úgysem veheti hasznát. Világos? Hát lenne szíves elárulni a pénzecske rejtekhelyet, hogy kölcsönvehessük egy kis idôre... No mi az, nem felelsz? Ide figyelj, ha szépszerével nem adod, kénytelének leszünk egy kis erôszakot alkalmazni és a kardunkkal csiklandozzuk meg a bordáidat! INIGÓ (Lesújtó tekintettel rájuk néz, kivesz a zsebébôl néhány ezüstöt és eléjük dobja.) Tehát rabolni jöttetek. Itt van az összes pénzem. Összeszedhetitek. (A káplár utánuk kap, az Ôrmester nem) ÔRMESTER Micsoda?... Nem koldulni jöttünk mi, te haramiafajzat! A rongyos ezüstjeidet add a koldusoknak, vagy tedd az árvák perselyébe, hallod- e! Azt hiszed, te nyomorult, hogy az én szememet kiszúrhatod ezzel az alamizsnával? Hát Júdás vagyok én, hogy ezüstökkel akarsz kifizetni? Gyerünk elô az eldugott aranyakkal! Különben a szakáladdal kefélem ki a poros csizmámat! INIGÓ Ami pénzem volt, megkaptátok. ÔRMESTER Szóval makacskodsz?... Hát ide figyelj, te nevezetes lovag, te Don Mittudoménmicsoda, vedd tudomásul, hogy itt gyôztes áll szemben a legyôzöttel. Nem ismered a közmondást? Vae victis -- jaj a legyôzötteknek! Ha tovább makacskodsz, bizonyisten hamarosan megismerkedsz a tenyeremmel! INIGÓ (Nyugalmát vesztve) A Pireneusok bora vette el az eszedet, te hízlalt mezei hörcsög? Vagy a gyôzelem ment az agyadra?... A gyôztesnek elismerés járna a lovagiasság törvényei szerint de az ilyen szájaló részeg bitang, mint te, botot érdemel. Volna csak ép a lábam! A kardom végére tűznélek, ahogy boronatövis hegyére tűzik a kövér dongót a navarrai gyerekek! KÁPLÁR (A kimeredt szemű Ôrmesterhez) Hallod, miket mond? Hallottad, hogy sértegeti a gyôzteseket? ÔRMESTER (Levegô után kapkodva) Micsoda? Vérszemet kaptál, kis spanyolom? Hát hogy mersz ilyen hangon beszélni velem? Te... te... Fölaprítlak, mint a nyersrépát! Engem mersz sértegetni? Engem, Beauchantelle ôrmestert?... No majd én megmutatom, hogy kivel mertél szájalni, hogy a farkasok rágjanak meg... Francois, húzd ide a lábam elé hajánál fogva ezt a spanyol bitangot, hadd rúgjam szét a bordaját! KÁPLÁR (Kissé kijózanodva) De Philippe, az ördögbe is, ne bolonduljunk meg egészen. Ebbôl még baj lehet, látod, hogy sebesült. Könnyen lehet, hogy felelôsségre vonnak majd bennünket. ÔRMESTER (Nekidühödve) Eredj a pokolba, gyáva fajankó te is. (Félretolja) Majd én megtanítom tisztességre... Nesze! (Arcul vágja Inigót Ebben a pillanatban nyílik az ajtó és egy francia tiszt lép be a szobába) TISZT Mi történik itt, ôrmester? Ön arcul ütötte Don Inigó kapitányt? ÔRMESTER (Kijózanodva) Igen, mert sértegetni merészelt. Megsértette bennem a gyôztes francia sereg altisztjét. TISZT Nem hiszem, hogy ok nélkül tette volna, ahogy önt ismerem. Ezt mindenesetre majd tisztázzuk. Addig is közlöm önökkel, hogy Flavigni Monterieu de Ruen herceg parancsára semmiféle bántalmazás nem érheti a spanyol foglyokat. Ôexcellenciája e tekintetben külön kiemelte Inigó de Loyola kapitányt, és elrendelte, hogy különös udvariassággal bánjunk vele, mert igazi hôs módjára harcolt, és fôleg mert példás lovagiassággal bánt a francia foglyokkal, köztük a herceg unokaöccsével... (Inigóhoz fordulva) Excusé, mon capitain! Bocsássa meg ezért a sajnálatos esetet. A háború, az háború. S az ôrmesteremet nem szerzetesi iskolában oktatták. Biztosíthatom, hogy a herceg ôexcellenciája személyesen fog önnek köszönetet mondani és példás elégtételt szolgáltat majd a sérelméért. INIGÓ Köszönöm, uram, az ön és a herceg jóindulatát. Ez igazán nemes lélekre vall és feledteti velem az iménti szégyenletes incidenst... Ami pedig ezeket illeti itt, kérem, vegye figyelembe ôexcellenciája a herceg, hogy nem egészen beszámítható állapotban tették, amit tettek. A Pireneusok nehéz bora gyorsan hat. Ez enyhítô körülmény. ÔRMESTER A nagylelkűsége megszégyenít, kapitány uram... KÁPLÁR Bocsásson meg. Valóban sokat ittunk. (Elmennek) TISZT Indulhatunk, uraim... Ön pedig, kapitány, itt maradhat nyugodtan, ameddig szükséges és rendelkezhetik az orvosainkkal. Ha valamire szüksége van, kérem, üzenjen. INIGÓ Még egyszer köszönöm, uram. (A tiszt és a két katona elmegy) TISZT Ezzel tartoztunk Önnek. INIGÓ (Keserűen felsóhajt) Sebesülten és megalázva, a franciák foglyaként, arcomon egy szennyes kéz ütésének nyomával fekszem itt. Az álmaim köddé foszlottak. Csupa homály vesz körül és keserűség. De valahol belül, a lelkem mélyén mégis valami vigasztalást érzek. Uram-Isten, én nem tudom mi ez, de olyan vagyok itt, ezen az ágyon, mint Saul a damaszkuszi országút porában... ======================================================================== II. kép I. jelenet NARRÁTOR Az a menet, amely Inigót gyaloghintón Loyola várába szállította, halottasmenethez hasonlított. A kapitány komor volt és szótlan. Az álmait látta rombadôlni. Fönn a vár szobájában még egy kétségbeesett kísérletet tesz, hogy elűzze a ,,sánta lovag'' rémképét. Rosszul összeforrt lábszárcsontját mégegyszer eltörette. A kívülállók számára mindez talán semmi egyéb, mint egy fakó arc, amely olyan, mint a száraz iszap; két vértelenre összepréselt ököl; az összeszorult fogak csikorgó nesze és sűrűn folydogáló hideg verejtékcseppek. De mit érezhetett Inigó, amikor a csontját fűrészelték? Maga akarta így. S az Isten kegyelmének ezzel a rettenetes akarattal kellett megküzdenie, Inigó fordulása mégis megtörtént. Azt mondják, olykor a sziklába vetett mag is kivirágzik... (Szín: Várszoba, amely szükség esetén helyettesíthetô az elsô képben alkalmazott díszletekkel. Ebben az esetben némi átrendezés ajánlatos. Inigó bekötözött lábbal, már túl a halálveszélyen, nyugtalanul forgolódik ágyában. A falon, vagy a sarokban súlyok, a láb meghúzására. A szobában Anasztázia nôvér tevékenykedik.) INIGÓ Mondja, Anasztázia nôvér, mióta fekszem már? Becsületemre, egészen belefáradok. ANASZTÁZIA Ó, még csak néhány hónapja. INIGÓ És árulja el végre, meddig szándékoznak még ebben a kellemes börtönben fogva tartani? ANASZTÁZIA Az a gyógyulásától függ, Don Inigó. De remélem engem nem tekint börtönôrnek? INIGÓ Bocsásson meg, nôvér. Igazán nem így gondoltam. Maga annyit bajlódik itt velem, hogy meg sem tudom hálálni fáradozását. Igazán köszönöm, hogy elkísért ide, ebbe a hegyek közé rakott sasfészekbe. ANASZTÁZIA Ó, hát valakinek csak vállalkozni kellett az ön ápolására. Különben is ne felejtse el, Don Inigó, hogy én csak törlesztek ezzel, hisz oly nagy hálával tartozom édesapjának, amiért a családunkon segített. INIGÓ (Nagyot sóhajt) Látja, nem tudom eléggé megköszönni a gondosságát, és mégis panaszkodom. Mondom, hogy halálra fáradok ebben a sok pihenésben. Lassan úgy érzem, hogy itt minden perc felér egy keserű örökkévalósággal. A pokol lehet ilyen kínokkal teli. Unatkozom. Unalmamban már ifjúkori kedvtelésemhez folyamodtam. Képzelje, verseket írok! ANASZTÁZIA Azt magam is észrevettem, amikor a minap takarítottam az asztalon. Bele is olvastam egyikbe-másikba. Ugye nem veszi rossz néven öreg ápolónôjétôl? Legyôzhetetlen az asszonyi kíváncsiság. Ebben még mi, apácák is Éva anyánkra ütöttünk. Bizony... A szerelmes szonettek Katerinája mögött az ifjú Katalin infánsnô rejtôzik, ha jól gyanítom. INIGÓ Csalhatatlanok a sejtelmei, nôvér. Valóban ô. De ennek a szerelemnek mostmár vége. Végre erre is ráébredtem. Nem is írok róla többet, pedig reménytelenül szerettem. ANASZTÁZIA És vallásos poémákhoz nincs kedve, Don Inigó? INIGÓ Írtam egy szonettet az Egyház Sziklájáról. ANASZTÁZIA (Érdeklôdve) Szent Péterrôl? INIGÓ Igen, de nem sikerült valami jól. Úgy látszik, kellô élmény nélkül nem lehet vallásos szonettet írni. Az élmény a vers tüze, lelke, amelynek erôsnek kell lenni, hogy a vers kikívánkozzék az emberbôl... Én azonban e tekintetben még nem vagyok elég erôs, szoror Anasztázia. Így hát nem pályázom a poézis babéraira. Érdesek már az én ujjaim a tollhoz. (Elgondolkodva) Bezzeg a katonaélet, az más. Ilyenkor szívet derítô borokat ittunk. Ha unalom fenyegetett, leültünk a fűre kártyázni, játékos kedvtelésbôl összemértük a pengéinket, vagy ha mód adódott, tettük a szépet a feketeszemű navarrai lányoknak, asszonyoknak; hôstetteinkrôl meséltünk... vagy mit tudom én... Egy katona mindig talál magának kedvérevaló foglalatosságot... De itt? Itt ha valami változatosságot akar az ember, legfeljebb befordul a falnak... Még örülnöm kell, hogy van valaki, akivel olykor elbeszélgethetek. ANASZTÁZIA Bizony a kórházi ágy és egy hosszadalmas betegség nem sok szórakozással kecsegtet, Don Inigó... Dehát, édes jó Istenem, nem élhetünk mindig kedvünk szerint. Kempis Tamás atyánk könyvében épp ma reggel olvastam: ,,Uram, Jézus, fölvettem kezedbôl a keresztet, viselem és hordozom mindhalálig, amint reám bocsátottad'' Úgy bizony, Don Inigó, mindenkinek megvan a maga keresztje. INIGÓ Így van, tudom. De nekem az Úristen különösen nehéz keresztet adott. ANASZTÁZIA Hogy elfűrészelték a lábszárcsontját? Jaj, tudom. Borzalmas lehetett, de kibírta. Borsódzik a hátam, hacsak rágondolok. De ne haragudjon, Don Inigó, maga akarta. Én hiába próbáltam lebeszélni. INIGÓ Nem arra gondolok, nôvér, hanem az unalomra. ANASZTÁZIA Mondja, Inigó kapitány, maga nem találja különösnek, hogy olyan bámulatos lelki erôvel el tudta viselni testi szenvedéseit, most meg elveszíti a türelmét, amikor az unalom kísértésével találkozik? INIGÓ Igaza van. Ez gyöngeség részemrôl. De higgye el, a csontjaim törését szívesebben viselem, mint ezt a tehetetlenséget, lelkemnek ezt a testinél is nagyobb kínszenvedését... Én megfulladok ebben a tehetetlenségben. Értse meg, ebbe elôbb-utóbb belepusztulok. ANASZTÁZIA (Szánakozva) Igazán olyan szívesen segítenék önnek, csak tudnám mivel? Megértem a keserűségét, Don Inigó. Igazán megértem. INIGÓ Várjon csak, nôvér! Most jut eszembe, hogy valami érdekes könyvet szerezhetne nekem, amivel elűzhetném unalmamat. Hogy eddig ilyesmire nem gondoltam... Tudja mit, fiatal koromban valósággal faltam a kalandos lovagregényeket. Szívesen kezembe vennék most is ilyesmit. ANASZTÁZIA Könyvet kell szereznem. Ez valóban jó gondolat. De lovagregényeket? Gondolja, Don Inigó, hogy az apácák föl vannak szerelve az efféle kalandos széphistóriákkal? A Szentírás, Krisztus követése, vagy a Szentek élete kéznél van. De lovagregények? Mégis megpróbálom. Hátha sikerül valamit találnom. (Elmegy) INIGÓ (Elábrándozva) Igen, ifjúkoromban lelkesedtem a széphistóriákért. Magam is olyan szerettem volna lenni, mint például Don Alvaró, a fekete kastély grófja; ez a délceg rablólovag, aki úgy vágtatott, mint a vihar; aki egyetlen pillantással meghódította a szép hölgyek szívét; száz számra párbajozott, és mindig ellenfele húzta a rövidebbet... Hej, bolondos ifjúság! Hogy kergettem az álmokat, a szép illúziókat, és íme ez lett belôle... Itt fekszem tehetetlenül, mint egy letaglózott állat. A fél lábam használni sem tudom, és hiába törettem el újra a rosszul összeforrt csontot, nem használt. A ,,sánta lovag'' réme vissza-visszajár álmaimban. Ugyan ki veszi komolyan a bicegô, sántikáló katonát?... Vigasztaljatok hát, könyvek! A salamancai tudós dominikánus atyák mondták, hogy a lélek még csonka testben is olyan sokra képes. A képzelet talán valamelyest kárpótolhat a félbemaradt tettekért... Sovány vigasz, de nincs más választásom... ANASZTÁZIA Minden hiába, Don Inigó. Meg kell nyugodnia a Gondviselés akaratában. (Mosolyogva) Lovagregényeket ugyan nem találtam, de a Szentek élete épp kéznél volt. Ha nincs ellene kifogása? INIGÓ Szentek élete? (Kissé erôltetett udvariassággal) Hát... ha már más nem akadt... Nem való ugyan a magamfajta katonaember kezébe, de elfogadom. Köszönöm a fáradozását, nôvér. ANASZTÁZIA Ó, igazán nem került fáradságomba. Ez a könyv, mint említettem, nálunk mindig kéznél van... De nem is zavarom tovább, kapitány úr. Társalogjon egy kicsit mostmár a szentekkel. Meglátja, nem is olyan unalmasak, mint gondolná. Katonákat is talál köztük. Szent Sebestyént biztosan ismeri. (Mosolyogva elmegy) INIGÓ (Fanyaron) Szentek élete?... Most aztán csöbörbôl vödörbe estem. Ráadásul még félre sem tehetem. Ez faragatlanság lenne részemrôl; lovagiatlan dolog; hálátlan visszautasítása egy szívességnek; egyenesen sértés. Aztán meg, amilyen buzgó lélek ez az Anasztázia nôvér, még kitellik tôle, hogy a részletek után érdeklôdik és kikérdez. Teszem azt, (Lapozgat és beleolvas) hogyan tetszett például Oszlopos Szent Simon élete. Vagy mi a véleményem Boldog Hildegundáról, aki mint látom egész életét vezeklésben töltötte, amihez nekem semmi kedvem... Végtére nem hazudhatom. Hajaj, kátyúba kerültél, Inigó! De várjunk csak. Van egy ötletem. Ez majdcsak kisegít a bajból. Minden lapot kinevezek egy ellenségnek, mondjuk franciának, akkor majdcsak gyôzni fogom lelkierôvel. Ha elolvasok egy lapot, az annyi, mintha elfogtam volna egy ellenséges katonát, vagy átsegítettem volna az élet és halál határmesgyéjén. Tehát egy lap egy halál... Rajta Inigó, kezdheted! Inigó olvasásba merül. Amikor Szent Sebestyénhez ér, leejti a könyvet, és elalszik. Az álomban megjelenik elôtte Szent Sebestyén, de talán még megfelelôbb, ha csak a hangját hallja. Éles kék fény világítja meg Inigót a leereszkedô sötétben, s ô közben mint a holdkóros, becsukott szemmel felül az ágyban HANG (Sejtelmesen, de egyszerűen) Inigó! INIGÓ Ki szólít? HANG Inigó, hallasz engem? INIGÓ Különös a hangod. Mintha a tengerek mélyébôl, vagy a hegytetôkrôl jönne... Álmodom talán? HANG Az álmok nem egyformák, Inigó. Vannak zavaros, kusza, semmitmondó álomképek, a képzelet oktalan játékai. De vannak másfajta álmok is. Ó, az álom lehet híd is; lebegô híd, amely összeköt Istennel. INIGÓ Honnan tudjam, hogy nem közönséges álom, amit látok? HANG Inigó, a mindennapok álmait elfelejted, de erre emlékezni fogsz mindörökre. INIGÓ Sejthetem-e én, hogy nem a Gonoszlélek űz tréfát velem? HANG Gyümölcseirôl ismered meg a fát, Inigó. Vajon szednek-e a kórokról szôlôt? INIGÓ Mondd meg hát, ki vagy, aki szólítasz? HANG Sebestyén vagyok, Diokleciánus hajdani testôrtisztje, katona, mint te. Elôtted a könyv. Lapjairól megismerhetsz majd engem. INIGÓ Miért szólsz énhozzám? HANG Az Úr kiválasztott téged seregébe. INIGÓ Roncsolt lábammal tehetek-e én valamit? HANG Jobb neked féllábbal az üdvösségbe jutni, mint kettôvel a kárhozatra. INIGÓ Erôtlen vagyok én az Úr szolgálatára. HANG Isten lesz a te erôd. Akarsz hát az Úr katonája lenni? INIGÓ Teljesedjék be rajtam az ô akarata. HANG Akkor hát vedd magadra a lélek fegyvereit. Csatold föl a tisztesség övét, vedd a hit pajzsát, oltsd magadra az igazság páncélját és az üdvösség sisakját, hogy a jó harcot megharcolhasd. -- Temesd el végre csalfa álmaidat, Inigó. Szeresd, akard a valóságot, az igazit, az egyetlent, a soha el nem múlót. Szolgáld ezután az örökélet Királyát!... Akarod-e mindezt? INIGÓ Akarom... akarom... (Hirtelen fölriad és körültekint, majd arca földerül és újra kimondja:) akarom! A háttérben a kórus halkan énekli: Ubi charitas et amor... II. jelenet A szóba ünnepélyes fényben. Inigó a Szentek életének olvasásába merül. ANASZTÁZIA (Belép az ajtón) Bocsásson meg, Don Inigó, hogy megzavarom. Lentrôl lódobogást hallottam. Úgy látszik látogatói jönnek. INIGÓ Köszönöm. (Leteszi a könyvet) ANASZTÁZIA De mondja az Isten szerelmére, mi történt magával az utóbbi napokban? Három nap óta olyan, mintha kicserélték volna. Úgy olvassa a Szentek életét is, mint aki szerzetesnek készül. Egyetlen panaszt nem hallok az unalomról és minden úgy megcsendesedett maga körül, Don Inigó. Csak nem esett vissza a betegségébe? INIGÓ (Mosolyogva int a fejével) Nem, nôvér. Ettôl ne féljen. Sôt, úgy hiszem, csak most kezdek egészséges lenni. Valóban úgy érzem magam, mint akit kicseréltek... De ügyeljen, hogy a vendégeim ide találjanak. ANASZTÁZIA Jaj, Szűzanyám, sietek. (Kimegy Az ajtó hamarosan kinyílik és két katona jön be: egy hadnagy és egy közember, Fernandez és Pedrilló) FERNANDEZ Üdv az épségben lévôknek! Hurrá, Inigó! (Megölelik egymást) INIGÓ Isten hozott benneteket, barátaim! (Pedrillóval kezet fog) Hát ti, hogy kerültök ide? FERNANDEZ Négy lábon jöttünk, kapitány. -- Megkötötted a lovakat, Pedrilló? Nem a kórházi élet csábítása hozott ide bennünket, nehogy azt hidd. Egyedül a te kedvedért jöttünk, Inigó. INIGÓ Az én kedvemért? FERNANDEZ Úgy van. És elviszünk innen, ha a világ összes felcserei jönnek védelmedre, akkor is! A legények várnak. Hiányzol közülünk. Valahogy félbemaradtnak érezzük magunkat nélküled. Hallottuk, hogy már lábadozol. Gondoltam eljövünk érted... Mi az, nem örülsz? Mintha gondolkoznál... Ej, de megváltoztál, kapitány! INIGÓ Ne beszéljünk errôl, barátaim... Ne gyötörjetek... FERNANDEZ Csak nem azért keseredtél el, mert a ballábad valamicskével rövidebb a másiknál? Téged fél lábbal is magunkkal vinnénk, Inigó! INIGÓ Nem. Nem ez a baj... De beszéljetek inkább magatokról, Fernandez, üljetek már le és meséljetek. Ahogy téged ismerlek, derék hadnagyom, úgy látszik ez idô alatt sem kerülted a kalandos utakat. FERNANDEZ Hát ami azt illeti, bizony kirúgtunk a hámból egyszer-másszor. Jobban, mint amikor köztünk voltál. A te jelenléted -- most érzem igazán -- tulajdonképpen mindig fékezte a mi csikólkodó, szertelén kedvünket. Ha te ott vagy, biztosan nem esett volna meg az a csúnya história sem, ott Salamancában... (Derűsen, tréfálkozva) Az történt ugyanis, hogy betörtünk néhányan Albareda kanonok pincéjébe. Olyan bora volt az öregnek, mint a frissen ömlô bikavér. Mintha tüzet nyelt volna az ember, amikor megkóstolta. Igaz Pedrilló? (Pedrilló int és derül) Az öreget pedig ette a méreg. Fordult az fűhöz-fához. Fenyegetôzött börtönnel, ígért bitófát, de a dolog mégis szépen elsimult. Aránylag olcsón megúsztuk. Tudtam én azt, hogy ilyen viharos idôkben fontosabb a katona, mint a pap. Mert most Spanyolországot fenyegeti veszedelem. A lelkünk üdvössége meg ráér még. Igaz Pedrilló? (Kacag) Szóval mondom, ezt megúsztuk a fegyvertársakkal... Hanem a beredai táborozáskor veszedelmesebb kalandom volt. Tudod, egy szép kasztiliai lányon összemarakodtunk egyik ellenszenves tiszttársammal, Juanitóval. Félelmetes párbajozó hírében állt. Majdnem biztosra vettem, hogy ottmaradok. Egy lukas rézpezetát nem adtak volna a bôrömért. Az erdô tisztásán találkoztunk, és láttam, hogy kissé ittas. Szerencsém volt, mert remegett a keze... Különben én hagyom ott a fogam. INIGÓ (Sajnálva) Meghalt? FERNANDEZ Nem, csak sebet kapott. Eléggé súlyos, de kiheveri. Sajnáltam, dehát a becsület, az becsület... hisz tudod... Meg aztán (Nevet) az a szenyorita megérte a kockázatot. -- De ne szaporítsuk a szót. Drága az idônk. Tehát a foglyunk vagy, kapitány. Mert te fél lábbal is többet érsz, mint más közönséges halandó kettôvel. Nem igaz, Pedrilló? PEDRILLÓ Úgy bizony! Eltaláltad! INIGÓ (Kissé fájó mosollyal) Megálljatok csak. Hát meg se várjatok a válaszom? FERNANDEZ Ne bolondozz! Tán csak nem akarod azt mondani, hogy nem jössz velünk vissza a tábori életbe? Ha most nem, majd késôbb. INIGÓ Ha már ennyire erôlködtök, meg kell mondanom a választ nyíltan. Tényleg nem mehetek veletek, Fiúk! Sem most, sem késôbb. FERNANDEZ (Elhűlve) Dehát mi ütött beléd? INIGÓ Arról jobb, ha hallgatok. Ne is vedd rossz néven. FERNANDEZ Hm, most aztán gondolkoznom kell, pedig az nem kenyerem... Pedrilló, figyelj csak ide. Mi történhetik azzal a katonával, akinek egyszerre elmegy a kedve a tábori gyöngyélettôl? No, jól forgasd az eszedet! PEDRILLÓ Már tisztesség adassák, de annak vagy elhomályosodott az értelme, vagy pedig Ámor nyila találta szívén, de alaposan. FERNANDEZ (Földerülve) Aranyat ér az eszed, Pedrilló. Igazad van. Marsnak egyetlen komoly vetélytársa van: Vénusz... Eltaláltuk, kapitány? -- No valld csak be, annyira elerôtlenedtél ezen a kórházi ágyon, hogy valamelyik hölgylátogatód igézetes mosolyával levett a lábadról. Csak nem Katerina, a király udvarhölgye járt itt? Az ilyen édes ellenféllel szemben könnyen vesztes marad az ember, belátom. Eszerint megígérted volna, hogy ha a bájos kisasszony neked adja a kezét, te viszonzásul szögre akasztod a kardodat? Ugye így van? Ne is tagadd! INIGÓ (Komolyan) Nem barátaim. Különösnek hangzik talán elôttetek, de van valami, ami erôsebb Marsnál és erôsebb Vénusznál. FERNANDEZ Micsoda? INIGÓ Az Úristen és az ô kegyelme. Én már fogoly vagyok, Fernandez. Eltéphetetlenül és örökre. Isten kezébe tettem le az életemet. FERNANDEZ (Elkomolyodva) Ne beszélj. Hát ez aztán a meglepetés. Mindenre gondoltam, csak erre nem. Tán csak nem pap akarsz lenni? -- Alig akarok hinni a fülemnek, olyan különös dolgokat mondasz. INIGÓ A szerzetesi életre gondoltam. Eddig a lovagi élet alma tartott fogva. Most felismertem, hogy mennyivel nagyobbak Isten szentjei a lovagregények képzeletformálta álhôseinél. Jobb nekem sántán az igaz úton járni, mint ép lábakkal letérni az útról, a mocsarak felé. Szent Ágoston szavai nagyon megragadtak bennem. ,,Grandes passus extra viam''. FERNANDEZ Mégis mondd, hogyan jutottál erre a váratlan elhatározásra? INIGÓ Hidd el, magam sem tudom egészen. Amit meg tudok, az -- ne vegyétek bizalmatlanságnak -- maradjon az én titkom. Úgysem értenétek meg, Barátaim, az Istennek néha vannak olyan sakkhúzásai, amit az ember meg nem ért... FERNANDEZ Dehát akkor... akkor nem leszel többé katona? Inigó, el se tudlak képzelni másképp! INIGÓ De az maradok barátom: katona mindhalálig. A kardomnak ugyan búcsút mondok hamarosan és az egyenruhámtól is megválok, hogy másikat öltsek magamra. Más kardot és más egyenruhát. De a szívemet, a katonaszívemet nem cserélhetem ki, Fernandez. Ezzel lépek szerzetesként Isten szolgálatába. FERNANDEZ Dehát hogy akarsz katona lenni hadsereg nélkül? INIGÓ Más seregek is vannak, Fernandez. FERNANDEZ És mi lesz a rangoddal? INIGÓ Az én Királyom majd gondoskodik róla, ha méltónak talál rá. Az ô seregében szívesen leszek közkatona. De ha ô úgy akarja, akár generális... Ismeretlen erô ragadott ki közületek és vállamra tette igáját. És ha egyszer az Úristen valakire ráteszi kezét, nehéz onnan a szabadulás. Pál apostolnál olvastam éppen, tanultad a latint: ,,Durum est tibi contra stimulum calcitrare...'' FERNANDEZ A hírneveddel mi lesz, Inigó? INIGÓ Eddig a magam és Spanyolország királyának dicsôségéért harcoltam. Ezután Isten dicsôségét akarom szolgálni. FERNANDEZ Akkor hát hiába várnak a katonák? INIGÓ Hiába. FERNANDEZ Ez az utolsó szavad? INIGÓ A legutolsó. FERNANDEZ (Sóhajt, elkomolyodva) Így hát... kettéágazott az utunk, Inigó. Sajnálom, hogy nem tarthatsz velünk, de megértelek. Sokat vesztettünk benned, kapitány. Neked mindig helyén volt a fejed és a szíved. Tudtál parancsolni és tudtál engedelmeskedni. Egyszerre szenvedélyes voltál, mint a lobogó tűz és higgadt, mint a lassú patakok vize... Sokat veszítünk benned, de az Isten ügye sokat fog nyerni Általad... Igen. Mostmár nem is próbállak lebeszélni. Ismerem hajthatatlan akaratodat. És mostmár nem is állok elôtted olyan idegenül. Inigó, én kezdelek megérteni. Valami megvilágosodik elôttem... Hiszen mindig volt benned valami titok, amit mi nem értettünk... Emlékszel a najarai esetre? A király téged bízott meg, hogy vezesd a föllázadó város ellen a büntetô csapatokat. Te voltál a parancsnok. Téged illetett a legbôvebb jutalom. Rendelet volt a kötelezô szabad prédálásra. S te egy ujjal nem nyúltál semmihez. Azt mondtad: nem kell, mert könny és vér tapad hozzá... Vagy emlékezz csak, azzal a pipogya udvari tiszttartóval kellett volna párbajoznod, aki súlyosan megsértett. Megbocsátottál neki, amikor sajnálatát fejezte ki elôtted, ahelyett, hogy fölszeletelted volna a képét, hogy megemlegesse. Nagylelkű voltál. Igen, most döbbenek csak rá. Valahogy más voltál, mint mi. Emberként is különb nálunk. Mostmár így sok mindent megértek... De megbocsáss, az idônk sürget. Pedrilló, kösd el a lovakat. (Szomorúan kissé) Így hát az egyik nyereg üresen marad. Búcsúznunk kell, Inigó. Ne feledkezz meg rólunk. Lehet, hogy idelent már nem is találkozunk többé... Ki tudja... Különös az élet... Most hirtelen sok mindent én is másképp látok... Úgy érzem, te a jobbik részt választottad... A te utad fölfelé megy, Inigó. Egyre följebb és följebb. Talán nagyon magasra. De azért maradj ezentúl is jóbarátunk. S gondolj ránk néha, ahogyan mi sem feledkezünk meg rólad. mert vannak emberek, akiket egyszerűen nem lehet elfelejteni. INIGÓ Köszönöm a barátságtokat, a bajtársi hűségeteket. Megôrizlek benneteket a szívemben ezután is... Búcsúzzunk hát el, barátaim. Nekem is nehezek ezek a percek. Nehezebbek, mint gondolnátok. FERNANDEZ Ég veled, kapitány! INIGÓ Isten veletek, Fernandez!... Köszöntsd nevemben a katonákat, tiszttársaimat... Mind, akiket ismertem... Mind, akikkel együtt szolgáltam... (Azok kifelé mennek) ... Mindegyiket... Isten veletek, barátaim. Isten veletek! (Inigó elôször mereven maga elé néz, de utána hirtelen szemeihez kapja jobb karját, és eltakarja könnyeit. Az utolsó mondatoknál erôsödô zenei aláfestés, esetleg a Faust katonakórusából) ======================================================================== III. kép (A szín a montserrati hegyre vezetô út és környéke. Hegyek, fák, bokrok. 1522 tavasza.) I. jelenet NARRÁTOR (A sötét háttérbôl éles kék fényben sejtelmesen bontakozik ki alakja a papírtekerccsel) A montserrati zarándokot egy esztendô választja el csupán a pampelónai hôstôl, de a két jellemet egy örökkévalóság. Ekkora változások nem mennek végbe zavartalanul. A büszkeség nem változik egyetlen intésre alázattá. Az életrajzok szerint volt egy rejtélyes, elvetemült ember, aki ebben az idôben föl-föltűnt Inigó körül, és úgy tapadt hozzá, mint valami szennyes árnyék. Mindent megtett, hogy kihozza ôt a sodrából és fölkavarja nyugalmát; mindent elkövetett, hogy tettlegességre bírja. Azt mondják, hogy az ördög szimatot kapott, és nem vette jónéven, hogy ami Luther Mártonban megronttatott, az Loyolai Ignácban újra fölépüljön... (Az út mentén három fiatalember beszélget, akik észreveszik a szegényes zarándokruhában közeledô Inigót) I. FIATALEMBER (Hangosan nevetve) Haha... Nézzetek csak oda! Ki az a bolond, aki kezében hozza azt a pompás öltözetet. Valami rangos tiszté lehetett, miközben rajta kopott zarándokruhát látok. II. FIATALEMBER Kard is van nála. Furcsa egy teremtmény. Magam is kételkedem a józan eszében. Különös szerzet, annyi bizonyos. Talán megkótyagosodott? III. FIATALEMBER (Óvatosan) Nem valami álöltözetben sündörgô haramia? Gyanús nekem ez az alak, akárki akár mit mond... Jó lesz vigyázni, nehogy meghallja. Az ilyennel nem jó kikezdeni. Apám mesélt nekem egyet-mást az effélékrôl. Legjobb lenne elhúzódni a fák mögé. Onnan kileshetjük. I. FIATALEMBER Ugyan, te nagy hôs, ilyen gyáva lettél? Összehorpadsz, akár a pléhsisak? Bezzeg a Simonettád ablaka alatt megjátszod a rettenthetetlen lovagot. Olyan kevélyen járkálsz cifra öltözetedben, mint aki karót nyelt. Most meg inadba szállt a bátorság? Mi hárman vagyunk ám, ô meg csak egymaga. Nem látod? Aztán meg mire való ez a finom pengéjű tôr az oldaladon? Tán a fogadat piszkálod vele? III. FIATALEMBER (Bosszúsan) Hagyj békén már, Frederico. Nem állhatom az örökös gúnyolódásodat. Én olaszhonból jöttem. Tehetek én arról, hogy Simonetta szívesebben hallgatja, az én gitározásomat, mint a te szerelmes sóhajtozásaidat? I. FIATALEMBER Igen, mert az én apám csak egy elszegényedett nemes, a Tied meg gazdag itáliai kereskedô. II. FIATALEMBER Hallgassatok már. (Súgva) Figyeljétek csak! A mi emberünk éppen errefelé tart. És biceg. Kár volt úgy megriadni tôle. Szegény zarándoknak látszik. Ájtatos ember ez, nézzétek meg a tartását. I. FIATALEMBER Csak tudnám, hová viszi azt a pompás ruhát, meg a kardot? II. FIATALEMBER Barátom, fönt a kegykép körül furcsa ékességekkel vannak a falak beborítva. Emlékezz, Frederico, a mankókra, az arany karperecekre, a drága fülbevalókra, amit rangos hölgyek tettek a montserrati Boldogasszony lábai elé. Egy díszes veretű sisakot is láttam ott a múltkor. Ki tudja, hátha ez is ilyesmiben töri a fejét. Én ugyan kétszer is meggondolnám a dolgot az ô helyében, ámbár magam is nagy tisztelôje vagyok a Madonnának. III. FIATALEMBER Várjatok csak. Mégsincs egyedül. Valaki követi. Micsoda sötét pofája van. Mintha maga az ördög volna. Ezzel se szeretnék éjszaka valami szűk utcában találkozni. II. FIATALEMBER Én is azt mondom, ne leskelôdjünk itt. Ha valami lesz közöttük, még majd minket fognak gyanúba. I. FIATALEMBER Jó, hát gyerünk. II. ÉS III. FIATALEMBER Menjünk. (Elsietnek) II. jelenet Inigó jön az úton, majd a színen leül pihenni egy útszéli fatönkre. Szegényes zarándokruhája szakadozott. Kezében a kard és díszes egyenruhája. A másik oldalról kevéssel utána, hogy leült, megjelenik a rejtélyes idegen. Rosszarcú, különös alak. Fekete kesztyűt visel és kardja van. REJTÉLYES IDEGEN Üdvözlégy Loyolai! De nagyon siettél. Micsoda véletlen, hogy újra találkozunk ezen az úton. INIGÓ (Meglepetten fölnéz) Véletlen? Még nem vettem észre, hogy te valamit is véletlenül tettél volna. Hát megint itt vagy. Miben mesterkedsz? REJTÉLYES IDEGEN Küldetésben járok. INIGÓ Szóval még nem volt elég a kísérletezésbôl? REJTÉLYES IDEGEN Elég? (Gúnyosan nevet) A tűz sohasem mondja: elég. A láng szikrázni akar -- érted? --: gyújtani, lobogni, sisteregni. INIGÓ És kormolni, hamuvá égetni. Nem mindenkin fog a te kormoló lángod. REJTÉLYES IDEGEN Nem mindig sikerül, ami akarok. INIGÓ Ki vagy te tulajdonképpen? És mit akarsz tôlem? REJTÉLYES IDEGEN Hogy ki vagyok és mit akarok tôled?... (Rejtélyesen, gúnyosan nevet) Ide figyelj, Loyolai. Én régóta ismerlek téged. Még apród voltál Juan Velasquez, udvari fôkincstáros udvarában, amikor fölfigyeltem rád. Magam is ott tartózkodtam akkor. Mint 14 éves fiú is büszke voltál, eszes, ügyes és szép. Szerettem volna, ha barátságot kötsz velem. Be akartalak avatni a terveimbe. A titkaimba. Egyszer találkoztunk is. Gondolkozz csak! Borró grófnak az udvari estély alkalmával elveszett az erszénye. Én tudtam, hol esett ki, és tudtam, hogy tele van arannyal, de nem mehettem utána feltűnés nélkül. Te bejáratos voltál a belsô szobákba is. Téged küldtelek be. Azt mondtam, csak egy a kikötésem: felezzünk! Te nem szóltál semmit. Bementél a szobába, megkerested és -- visszavitted a grófnak... Ôrült! -- sziszegtem akkor feléd, te pedig megfenyegettél. Elzsibbadva, kábultan az aranyak ragyogásától és a váratlan kudarctól, kisompolyogtam. Ezért a kudarcért még megfizetek neked, lihegtem ... Emlékszel? INIGÓ Valami dereng bennem, de az arcod nem jut eszembe. REJTÉLYES IDEGEN Aztán ott volt a másik kínálkozó alkalom a navarrai alkirály udvarában, az infánsnô bájos, ifjú komornája, Sancia. Tizennyolc éves voltál, Loyolai! Tudtam, hogy nem savó folyik az ereidben. Tizennyolc éves voltál, művelt, jóképű fiatal lovag, aki kitűnt ügyességével az udvari játékokon, elsô a lovaglásban és a kardforgatásban, akire már fölfigyeltek az asszonyok. Odasúgtam neked, amikor Sancia csipkés selyem ruhájában elsuhogott melletted és rád mosolygott: Csak a kezed kell kinyújtanod érte és a tiéd lehet. Persze nem örökbe. S ha már téged nem érdekel, másnak adod... Tudod mit csináltál, te esztelen bolond? Képembe vágtad a kesztyűdet, és amikor párbajra került a sor, belekaszáltál a pofámba! Elég csúf voltam anélkül is. Te még jobban elrútítottál. Nézd meg csak jól ezeket a forradásokat itt a képemen! Emlékszel? INIGÓ A történteket nem felejtettem el, de nem emlékszem az arcodra. REJTÉLYES IDEGEN (Fölnevet) Megváltoztam, mi?... És a salamancai zugos utcán, amikor néhány suhanccal elálltuk egy pap útját? Jut eszedbe? Tudod, nem szeretem a papokat, és irtózom a szenteltvíztôl... Alkonyodott már, az utcák néptelenek voltak, és a jámbor atya beteghez sietett. Megállj szentatyám, -- kiáltottam oda neki, miközben intettem a suhancoknak. Körülfogtuk és én tudtára adtam, hogy addig egy lépéssel se mehet tovább, amíg át nem ugorja a botot, amit akadályul elébe tettünk (Mímeli a jelenetet) Elsápadt, de átugrotta. Mi meg röhögtünk. Már a második akadályra emeltem a botot, mostmár magasabbra, amikor a pap segélykérôen körülnézett. Te épp akkor tűntél fel a közelben és kardodat kirántva azonnal közénk rontottál. Szétfutottunk. De a kardod lapját még most is ôrzi a hátam, hogy a mennykô csapjon beléd! Megmutassam? INIGÓ Hagyd csak! Az esetre emlékszem, de az arcod valahogy más volt. REJTÉLYES IDEGEN Szóval csak néhány hónap óta emlékszel a képemre, mi? Amikor ott a kórházban a betegek ápolásánál segítettél, mint aki különb dolgot nem talál, ôrgróf és nagyreményű katonatiszt létére. Én is ott voltam a betegek között, ugye? Úgy káromkodtam fájdalmamban, akár a záporesô. Te meg odajöttél, hogy megvigasztalj. Odajöttél az ágyamhoz, mint valami szent. Csak ez hiányzott még nekem. Emlékszel ugye, hogy mit csináltam? Az arcodba köptem. Letörölted és nem szóltál. Amikor kötöztél, belerúgtam a kezedbe. Bitang gazembernek neveztelek, csakhogy kihozzalak a sodrodból. Hogy ne lássam már a nyugalmadat, míg én kívül-belül sötét és szennyes vagyok, s mint a veszett kutya üvölteni szeretnék mérgemben, gyűlöletemben és keserűségemben!... (Elcsendesedve, de fojtott gyűlölettel) Agyamra ment a türelmed. Késsel szurdalt a jóságod, mert eszembe juttatta, hogy én elvesztettem azt, amit te megtaláltál... Amikor lábadoztam, mindig téged kerestelek. Nem nyugodtam bele a kudarcomba. Örültem is egyrészt, hogy ilyen környezetben látlak viszont. Csak kóstold meg -- gondoltam magamban -- a kórházak szennyét, mocskát! Csak merülj bele te is abba a testi, lelki leprába, ami a kórházakat megtölti. De hirtelen belém nyilallt a fölismerés, amely még jobban fölingerelt. Rájöttem, hogy te itt a szennyben is olyan vagy, mint a liliomok a mocsár közepén. A tiszta, a jó, a különb, akivel én hiába kísérletezem, hogy csak egy kicsit is hasonlítson hozzám... (Szünetet tart, átalakulást színlelve) Elvesztettem a fejemet, belátom. A te értékeidet meg kell becsülni. Megbántam, hogy így félreértettelek. Most mindenre kész vagyok érted. Nem fogod megbánni, ha mi ketten jóban leszünk! (Bizalmaskodva) Nekem hatalmam van a világban, Loyolai. És tôled semmit nem sajnálnék. Benned van fantázia. Pénzed lesz, ne félj, amennyi kell! Hatalmat adok! Megnyitom elôtted az asszonyok karjait! INIGÓ Úgy... Most már megismerlek. Már tudom, kinek vagy a követe. Most már értem, hogy az arcod folyton változik, de a lényed, mindig ugyanaz. Mi ketten egészen más zászló alá tartozunk. Eredj az utamból! REJTÉLYES IDEGEN (Dühösen) Micsoda? Elküldenél? Nem. Most leszámolok veled! Végre kard van a kezedben újra. Régóta várok erre a találkozásra. Most megvívunk egymással. Ha visszautasítod, gyalázatos vagy, becstelen, megvetésre méltó. Majd gondoskodom róla, hogy megtudja mindenki! Ha lovagi becsületedbôl még maradt egy szemernyi, akkor fölveszed a kesztyűm. Nos, itt van, védd magad! (Elébe dobja fekete kesztyűjét. Vívóállás) INIGÓ (Lassan rálép az eléje dobott kesztyűre és az idegen szeme közé néz) A mi harcunknak már vége, tudod jól. A mi párbajunkat nem karddal vívják. S ez a párbaj eldôlt. Neked már nincs hatalmad énfölöttem. Eredj hát az utamból! REJTÉLYES IDEGEN (Visszahúzódva) Hát jó. Elmegyek. Gyôztél... (Fojtott gyűlölettel és fenyegetéssel) De találkozunk még Inigó de Loyola! (Elkotródik) INIGÓ (Fáradtan leül újra a fatönkre, nagyot sóhajt és aztán föltekint) Köszönöm Uram, Istenem... Micsoda kô esett le a szívemrôl. (Lassan földerülve) Milyen jól esik ez a csend. A montserrati erdôk csendje. Mennyire más lett minden körülöttem. Most érzem igazán teljesen, egy esztendô belsô vívódása után. (Föláll) Milyen könnyű lettem! Milyen tiszta kék fölöttem az égboltozat! Mennyire frissek és zöldek a fák, meg a bokrok! Más tavasz ez, mint egy esztendôvel ezelôtt... Ó, Szűzanyám, de könnyű lesz mostmár eléd tennem a kardomat, meg az egyenruhámat. Odateszem, -- ha fölérek --, a mankók meg az arany-ezüst ékességek mellé. Vigyázz majd rá. Egyszer-egyszer eljövök még, hogy újra láthassam ôket a lábaidnál. Neked adom bennük a múltamat. Neked adom általuk ifjúságom álmait... Ó, áldott könnyűség! Ó, mindeneket átjáró ragyogás!... És neked, Uram, önmagamat hozom. Ezentúl te rendelkezz velem. Fogadd el sokáig ellenálló, konok akaratomat, értelmemet, vágyaimat; mindent, amit bennem használni tudsz. Fogadj el mindent a te nagyobb dicsôségedre! ,,SUSCIPE DOMINE, UNIVERSAM LIBERTATEM MEAM''. (A háttérbôl egyre erôsödô kórus énekli a Suscipe Domine-t Függöny)