Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Federico Ruiz: Bevezetés Keresztes Szent János tanításába Eredeti cím: S. Giovanni della Croce, Esperienza e dottrina, Pontificio Istituto di Spiritualitá del Teresianum, Roma Fordította: Puskely Mária Szerkesztette: Puskely Mária és Sági Ilona Cum permissu superiorum Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Elôszó és a rövidítések jegyzéke Bevezetés I. Élet és hivatás 1. Élete 2. Hivatás 3. Környezet II. Emberi és vallási személyisége 1. Külsô megjelenése 2. Jelleme 3. Tudományos alkata 4. Isten embere III. Mester és író 1. Szóbeli tanítás 2. Az író 3. Művei 4. A művek egészének struktúrája 5. A stílus IV. Misztikus nyelvezet 1. Kimondhatatlanság és kifejezés 2. Szimbólum és költészet 3. Az olvasó V. Egyesülés a szeretetben 1. Egyesülés Isten és az ember között 2. Teologális élet 3. Megtagadás, lemondás VI. A lelki kibontakozás folyamata 1. Általános dinamizmus 2. Az átalakulás folyamata 3. Misztika és aszkézis 4. A kibontakozás válságai 5. A lelki kibontakozás szakaszai VII. Az élô Isten misztériumában 1. Egyesülés a Szentháromságban 2. A Krisztussal való eljegyzés és az Egyház 3. Az ember tempója 4. Milyen ez az ember? VIII. Élet az érzék szintjén 1. Elsô lépések 2. Jellemzés 3. Értékelés 4. Elsô gyógymódok IX. A hit mélysége 1. Isten, aki a hitben közli magát 2. Hit Istenben 3. Jézus Krisztus a közvetítô 4. Szentségi rend 5. A hit élete 6. Természetfeletti közlések X. Tisztulás a szeretetben 1. Isten szeretete 2. Antropológiai megvalósulás 3. Természetes javak -- természetfeletti javak 4. Szeretet és közösség XI. Remény és emlékezet 1. Ajándék és ígéret 2. Az emlékezet felszabadítása 3. Szegénység és birtoklás 4. A világban és a történelemben 5. A remény sóhaja XII. Sötét éjszaka 1. Keresztes Szent János érdemei 2. A folyamat tisztító szakasza 3. Zavarbaejtô tapasztalat 4. Teologális valóság XIII. A sötét éjszaka ösvényei 1. A lét dinamizmusa 2. Az érzéki rész passzív éjszakája 3. A szellemi rész éjszakája 4. Keresztes Szent János tapasztalata 5. Idôszerű példák XIV. Élet a szeretetben 1. Szimbólum és valóság 2. A szeretet szakaszai 3. Aggódó keresés 4. Elsô találkozás 5. Teljes egység XV. Megdicsôülés 1. Lángoló szavak 2. Élet a Szentháromságban 3. Az ember új képességei 4. Szeretethalál Irodalom ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1987-ben jelent meg a Prugg Verlag kiadásában. Az elektronikus változat a Jézus Társasága magyarországi tartományfônökének az engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Jézus Társasága Magyarországi Tartományáé. A könyvet Munka Margit vitte számítógépbe. ======================================================================== Elôszó és a rövidítések jegyzéke Ezzel a könyvvel nem ,,könyvet'' vesz kezébe az olvasó, hanem egyszerű egyetemi jegyzetet. A szerzô a spanyol karmelita Federico Ruiz, a római Teresianum Pápai Intézet professzora, nemzetközileg elismert Keresztes Szent János szakértô. A jegyzet anyaga egy szemeszter elôadásainak vázlatát öleli fel. Ezek tehát vázlatok, nem kidolgozott elôadások. Ez a tény teszi érthetôvé stílusának jellegét és magyarázatainak olykor hézagos voltát. Ruiz professzor olasz nyelvű jegyzetében csak utalásokat találunk; a hallgatóknak a jegyzettel párhuzamosan kell forgatniuk a spanyol misztikus összes műveinek kötetét. Mivel Keresztes Szent János műveinek magyar fordítása és kiadása óta már kereken hat évtized telt el -- és ki tudja, kik rendelkeznek még ezekkel a kötetekkel --, mi feloldottuk a referenciákat, azaz a szűk jegyzetanyagba beillesztettük az idézett szövegeket. Az eredeti jegyzet így alaposan kibôvült. Mindez azonban nem menti fel az olvasót attól, hogy gondolkodjék és alkotó módon tegye magáévá az olvasottakat. Összeállításunk tehát eleve feltételezi az olvasó cselekvô együttműködését, az eredeti művek elmélyült tanulmányozását. Szeghy Ernô fordításában csak a fejezeteket tartotta meg, a fejezeteken belüli pontokat azonban nem. Sôt, A Kármelhegy útja második és harmadik könyvében a fejezetszámozás is eltér a legújabb kritikai kiadás fejezetszámozásától. A szellemi páros énekben pedig az I. versszak magyarázatából hiányzik a 12. pont (a 181. oldalról). Mi, hogy az eligazodást megkönnyítsük, megadjuk a magyar kiadás megfelelô oldalszámát is. Ruiz professzornak nem állt szándékában, hogy mindent elmondjon Keresztes Szent Jánosról. Megelégedett azzal, hogy elôadásai és jegyzete segítségével bevezesse az érdeklôdôt a nagy spanyol misztikus tanításába. Ô maga többször hangsúlyozta elôadásai során: Keresztes Szent János lelkiségébôl, tanításából csak az sejt meg, ért meg valamit, aki mer kockáztatni, azaz aki mindjárt ki is próbálja az olvasottakat a gyakorlatban. Hogy érdemes-e így tenni, azt rábízzuk az olvasóra. Szeretnénk megkönnyíteni az idézetekben való eligazodást, ezért mindjárt itt közöljük Keresztes Szent János műveinek magyar címét, illetve az általunk alkalmazott rövidítéseket. KU A Kármelhegy útja Éj A lélek sötét éjszakája Én A szellemi páros ének ÉSz Az élô szeretetláng ESz Elôvigyázati szabályok NT A tökéletesség elnyerésére vonatkozó négy tanács A többi kisebb mű, költemény és levél címét kiírtuk. 1986, Magyarok Nagyasszonya a Szerkesztôk ======================================================================== Bevezetés A keresztény misztika és spiritualitás területén Keresztes Szent János a legtekintélyesebb szerzôk között foglal helyet. Műveit a teljesség és mélység jellemzik. Bemutatja Isten üdvösségtervét, a keresztény megszentelôdés folyamatát, Isten tevékenységét, az ember adottságait, az életszentség útját és eszközeit; abszolút vonatkozási pontja a szeretet teljessége. Figyelmének középpontjában az embernek Istennel való közössége áll. Ez a kommúnió eszményi, ugyanakkor reális valóság, betölti a lelket, áthatja a hívô ember imáját és mindennapi életét. Keresztes Szent János ma idôszerűbb, mint valaha. Most már talán jobban ismerjük ôt. 1591-ben halt meg, 1618-ban jelent meg elôször írásainak nem teljes kiadása. 1675-ben avatták boldoggá, 1726-ban szentté. 1926-ban az egyetemes egyház doktora lett. Írásai és személyisége ilyen lassú fejlôdés során lettek ismertté, vádak, félreértések és rágalmak kereszttüzében. Csak egy évszázada ismerik el irodalmi zsenialitását, és ma már a legnagyobb spanyol költôk között tartják számon. Épp ezek a támadások, késleltetések biztosítják, hogy mostani megközelítésünk az igazi Keresztes Szent Jánost állítja elénk. Írásai vonzóvá teszik: 1. Személyes élményeinek minôsége és gazdagsága: az élô és valóságos Isten megtapasztalása, a bűnös és megistenült ember állapota, a szeretet, a hit, a szenvedés és a dicsôség megtapasztalása misztikus síkon és a reális életben. 2. Az elemzés pontossága, a hitbeli kidolgozás elevensége. A leírás mellett megvan biblikus, teológiai, filozófiai és pszichológiai értéke. Nemcsak misztikus, hanem eredeti gondolkodó is. 3. Nyelvének kivételes gazdagsága a legnagyobb spanyol költôk sorába emeli. 4. Jó életrajzok, pl. P. Bruno és Crisógono. Keresztes Szent János meggyôzôdéses olvasókat és barátokat akar, ezért már A Kármelhegy útja bevezetôjében kijelenti: ,,... nincsenek ugyanis benne erkölcsi oktatások és érdekfeszítô dolgok; már pedig az kell az olyan lelki életet élô embereknek, akik a lelki vigasztalások útján akarnak Istenhez közeledni. Ehelyett azonban van benne tartalmas és alapos oktatás, amelynek mindenki hasznát fogja látni, ha el akarja érni az igazi lemondás színvonalát.'' (KU Bev. 8.) Keresztes Szent János, mint nevelô alakítani akarja az embert, a keresztényt, a szerzetest alapvetô magatartásaiban és léte legfontosabb pillanataiban. E célból tanítást, tapasztalatokat stb. közöl vele. Elkerüli a túlzott konkrétságot az imamódban, a szeretetben és a kinyilatkoztatás egyes pontjaiban. Nem akarja átvenni az olvasó szerepét, nem fosztja meg felelôsségétôl és teremtô készségétôl. Nem nyomja el az olvasót meghatározott módszerekkel. Szabad és teremtô olvasókat akar és készít elô. Ebbôl származik, hogy rendszere fontos pontjaiban rendkívül erôteljes és dinamikus, de hallgat olyan pontokban, ahol az olvasó többet szeretne hallani. Nem akar kimerítô információkat adni a lelki életrôl. Számos témát elhagy, vagy éppen csak érint. Gyakran arra hivatkozik: ,,errôl már annyi könyvet írtak...'' A misztérium lényegével akar foglalkozni (azért hagy el sok mindent). Fókuszba állítja a témákat és az olvasó figyelmét. Ezt sokan nem értették meg; akik lelki enciklopédiát várnak tôle, csalódnak. A témákat és a lelki jelenségeket a maguk sajátos helyére teszi. A lelki élet fejlôdését mutatja be a maga dinamikus folyamatában. Nem mindent mond el (tárgyilagosan), hanem az eleven emberrel akar kapcsolatba kerülni. A témák újra és újra felbukkannak, mert egyetlen dinamikus egységet alkotnak. ======================================================================== I. Élet és hivatás Keresztes Szent János nagy realizmussal ír életérôl és saját magáról. Írásai teljes lénye alkotásai, nem az értelem egyszerű produktuma vagy az érzékenység valamiféle kitörései. Meg kell tehát ismerni élete történetét, azt az életet, amelyet egy pontosan meghatározható hivatás irányított; ez a hivatás határozza meg tapasztalatait, élményeit és egész gondolatvilágát. Életét és hivatását a személyes kegyelem, a történelmi és társadalmi környezet táplálja. Ebben a fejezetben három szempontot vizsgálunk meg: 1. Élete: tények, helyek, adatok 2. Hivatás: egyetlen és állandóan fejlôdô 3. Környezet: vallási, kulturális, szociális 1. Élete Írásainak lényeges részét élete formálja. Meg kell tehát ismernünk életrajzát. Az életrajz segít abban, hogy tanítását elhelyezzük a történelmi összefüggésben, személyes élményeit pedig reális életében. Bizonyos elméleti axiómáit sokkal árnyaltabban látjuk élete és gyakorlata tükrében. Keresztes Szent János tanítását az elmúlt négy évszázadban oly sokszor félremagyarázták, egyszerűen azért, mert tanítását személye és élete ismerete nélkül próbálták értelmezni. Nem írt önéletrajzi műveket, amelyekben elmesélné életét, hivatását, lelki fejlôdését. Művei azonban mégis elárulnak valamit személyisége titkából, élményeibôl, mintha csak életrajzi vonatkozásúak lennének. Konkrét adatokért forduljunk a megfelelô életrajzokhoz. (Magyarul: P. Bruno, Keresztes Szent János életrajza, Ford. Szeghy Ernô, Keszthely, 1936.) Itt most nem követhetjük életpályája minden mozzanatát, belsô és külsô életútjának alakulását. Mindössze néhány jelzésre szorítkozunk. 49 éves életútján (1542-1591) magától értetôdôen három nagy szakaszt különböztethetünk meg; ezek életének és hivatásának megfelelô idôszakai: világi, karmelita, sarutlan karmelita. Világi: 21 év (1542-1563) 1542: az avilai tartományban fekvô Fontiveros faluban született. Apja Gonzalo de Yepes, anyja Catalina Alvarez. Szegény takácsmesterek. A három testvér között -- Francisco, Luis -- Juan az utolsó. Születése után nemsokára meghal az apa és Luis. 1551: megérkezik Medina del Campo városba (Valladolid tart.), itt keresi megélhetését és tanulási lehetôséget. 13 évet él ebben a városban, és ezek az évek meghatározzák egész további emberi és vallási fejlôdését. Szembetűnô mozzanatok: mély lelki élet (sokat látogatja a templomokat), szolgálja a kórházban fekvô betegeket, humanista tanulmányokat folytat a jezsuiták kollégiumában. Karmelita: 5 évig (1563-1568) 1563: Medina del Campo városban belép a karmeliták noviciátusába, keresi kontemplatív és máriás lelkiségének megvalósulását. 1564- ben fogadalmat tesz a Rend és önmaga teljes megelégedésére. 1564: Salamancában megkezdi filozófiai és teológiai tanulmányait. 1567-ben, nyáron, visszatér Medinába, itt mutatja be családja jelenlétében elsô miséjét. Találkozik Jézusról nev. Terézzel, és bevallja neki: válságban van, szeretne átlépni a kartauziakhoz. Teréz meggyôzi, várjon még egy évet Salamancában, amíg házat talál, hogy ott megkezdhesse a reformált karmelita életet. Sarutlan karmelita: 23 évig (1568-1591) 1568: az avilai tartományban fekvô kis Duruelo faluban megkezdi másik két társával a reformált karmelita életet. Elmélyült imaélet, némi apostoli szolgálat a környéken, kemény vezeklés. 1569-ben újoncmester, a karmelita reform elsô újoncmestere. 1570- ben megszervezi a noviciátust Pastránában (Guadalajara). 1571-ben az elsô, Alcalában létrehozott kollégium (tanulmányi ház) rektora. 1572: Szent Teréz kérésére az avilai Encarnación (Megtestesülés) kolostor gyóntatója, itt marad öt évig: nagy gyakorlatot szerez a lelki vezetésben. 1577: erôszakkal Toledóba viszik, és a ,,sarus karmeliták'' 1578 augusztusáig itt tartják börtönben kilenc hónapon át. Joghatósági kérdések miatt a sarus karmeliták lázadónak, megátalkodottnak tartják és igen keményen bánnak el vele. Kilenc hónapos fizikai, lelki és erkölcsi szenvedés, ugyanakkor intenzív misztikus élmények ideje. Itt írja: A szellemi páros ének, Románcok, A forrás ... Aug. 15. után lefeszítve egy ablak rácsát megszökik. 1578-ban a Calvario kolostor elöljárója (Beashoz közel, Jaén). 1579-ben megalapítja a baezai kollégiumot és rektora lesz. 1582: Granada: írói munkásságának ideje. Az andalúziai tartomány tartományi elöljárója, ismét perjel. Itt írja meg minden nagy munkáját és fejezi is be. Tevékeny apostoli munkát folytat, a tartomány nagy szervezôje. 1588: Segoviában a rendi közösség perjele és elsô általános tanácsos. Apostoli munka, építkezés, rendi szervezés. Nem ír több könyvet. Ellentétbe kerül Nicolao Doria új rendfônökkel annak bizonyos, nem Szent Teréz szellemét tükrözô rendelkezései miatt. 1591: Általános rendi nagygyűlés Madridban, júniusban. Megfosztják minden hivatalától, rosszul bánnak vele, megrágalmazzák. Elôször azt a parancsot kapja, hogy induljon Mexikóba, aztán mégis Spanyolországban, Penuelában (Jaén) marad. Beteg. Szeptemberben gyógyulást keresve Ubedába érkezik. Itt hal meg 1591. dec. 14-én. Egyéb fontos dátumok: 1593: testét átviszik Segoviába 1618: műveinek elsô kiadása 1675: X. Kelemen boldoggá avatja 1726: XIII. Benedek szentté avatja 1926: XI. Piusz egyházdoktorrá avatja 1952: a spanyol költôk patrónusa Koncentrált élet, de nem remeteségben vagy elvonultságban, amint egyesek gondolják. Soha nem akart elöljáró lenni, s mégis 23 éven át valamilyen elöljárói tisztséget kellett viselnie a terézi kármelben. A kármelen belüli és kívüli egész tevékenysége homogén, mindig szerzetesi hivatása értékei felé irányul. Társadalmi kapcsolatai szűkös voltát is ez a cél határozza meg. Mégis ez a 23 év rendkívül gazdag jelentôs eseményekben és tapasztalatokban. Errôl bôségesen beszámoltak kortársai, életének tanúi (vö. Procesos de beatificación y canonización, P. Silverio, Burgos, 1931). 2. Hivatás Egyetlen hivatás indítja és irányítja egész életét; ezt fokozatosan fedezi fel és teszi teljessé. Egyetlen és sokoldalú hivatás: mint szemlélôdô karmelita szeret, szenved, utazik, ír... Hivatásának különbözô szakaszai egymás fölé helyezkednek el, nem helyettesítik egymást, mígnem kialakul teljes személyisége. A szerzetesi élet nem rontja le emberi tulajdonságait. Író-mivoltának késôbbi felfedezése nem sodorja konfliktusba kontemplatív hivatásával. Mindazonáltal felfedezései gyakran történnek fájdalmas és kockázatos választások során. -- Emberi hivatás Kemény a gyermekkora, ez is meghatározó egész jellemére. Egyénisége világosan Medinában rajzolódik ki 9-21 éves kora között. Az elôbb már említett három szempont világosan felismerhetô: bensôséges lelki élet, a betegek szolgálata, tanulmányok. -- Szerzetesi hivatás 21 éves korában lép be a Kármelbe. Tudatos választás volt. Otthagyja a tudomány világát, elutasít minden más meghívást: nem akar kórházlelkész lenni, nem más rendbe akar belépni. Nagy ínségben hagyja családját. A noviciátus légköre, környezete mindig sajátságos, ebben Keresztes Szent János jól érzi magát. A salamancai kollégiumban már más a helyzet: kevésbé szerzetesi, több az elôadás és a tanulmány. Válságba kerül. -- Szemlélôdô hivatás A válság új felfedezésre vezeti: mindenek elôtt és mindenek fölött szemlélôdô akar lenni. Azonosítja magát a Rend eszményével, de nem azzal, amit a szerzetesek élnek. Tetszik neki a Kármel, de nem tetszenek a karmeliták. Ebben a kritikus pillanatban találkozik Szent Terézzel, aki meghódítja és arra készteti, hogy kezdje meg a reformot a férfiak között is. Itt találja meg végleges hivatását. -- Irodalmi hivatás Tíz évvel a reform megkezdése után, a toledói börtönben írja elsô verseit. Ebben az idôben misztikus tapasztalata már eléggé beérett: megtapasztalta a karmelita életet, hosszú tanulmányokat folytatott és sokat elmélkedett, kiforrott nevelô és lelkivezetô. Írói hivatása mintegy megkoronázása a terézi kármelben szerzett tapasztalatainak, élményeinek és tevékenységének. Ez az irodalmi hivatás nem vált ki benne konfliktushelyzetet, nem sodorja ellentétbe környezetével, mivel nem független ,,profi'' tevékenységet folytat, hanem kontemplatív apostolságának és saját élményeinek része lesz. Ezek az egymást követô szakaszok teljes összhangot alkotnak Keresztes Szent János gazdag egyéniségében. Ez a titokzatos belsô egység tükrözôdik életében és írásaiban. Műveit olvasva mindig vissza kell térni ezekre az emberi és szerzetesi értékekre. 3. Környezet Keresztes Szent János szerzetesi és irodalmi hivatása, egész élete, kora kulturális és lelkiségi áramlataiból merít. Igen érdekes korszaka ez az Egyháznak, Spanyolországnak, a Karmelita rendnek és a lelkiségtörténetnek. Politikai és kulturális szempontból: Spanyolország lezárta V. Károly hódításainak korszakát és megkezdte a konszolidálás, az adminisztráció, a berendezkedés idôszakát. A kultúra világát is a felvirágzás jellemzi. A kasztíliai nyelv ebben az idôben nyeri el klasszikus és végleges alakját. Keresztes Szent János nem az az ember, aki sokat foglalkozik társadalmi kérdésekkel, legalábbis nem írásaiban. Művei mégis nemzeti és nemzetközi levegôt árasztanak. Medinában, Salamancában, Alcalában találkozott egész Európa képviselôivel. Földrajzilag és ténylegesen Kasztília életének középpontja. Itt élt 39 évet, 10 évet pedig Andalúziában. Nem csinált magának problémát a hollétbôl, mindenütt jól megvolt, még a börtönben is. Könnyen alkalmazkodott. A vallási és lelkiségi helyzet közvetlenebbül hatott rá, életére és műveire. A tridenti zsinat megnyitásakor kezdi meg szerzetesi életét, a Cisneros által teremtett légkörben viszi elôre a Kármel reformját, és éli a zsinat szellemét. A lelkiség területén sok alapos és eredeti mű születik. Már Keresztes Szent János elôtt sok lelkiségi könyv volt forgalomban, utána még több, de ezek az utóbbiak kevésbé eredetiek. A kor lelkiségét jellemzô vonások valamiképpen Keresztes Szent Jánosnál is megtalálhatók: érdeklôdés a lelki élet iránt, az ima fontossága, realista jelleg, teológiai és pszichológiai energiákat feltáró misztika, rangos irodalmi kifejezés. A Kármelen Keresztes Szent János megtalálja az élményei és tanítása kifejezésére legalkalmasabb elemeket és szellemet. Életében és apostoli tevékenységében mint kontemplatív eszmény áll elôtte Illés próféta bibliai hagyománya. Hivatása végsô alakját a terézi reformban találja meg. Nemcsak a megújult életeszményben, hanem mindenek elôtt azokban az emberekben, akik vele együtt megvalósítják ezt a szemlélôdô eszményt. A szóbeli közlés, írásai, lelki vezetés és lelki barátság döntô mozzanatot jelentenek: létrehozzák a kommúniót, belsô egységet Terézzel és oly sok karmelitával. Más irányzatok is, mint például az evangélizmus, Erasmus is hagynak benne nyomot. Ezek hatásának tanulmányozása igen nehéz, két ok miatt: a) nem utal kifejezetten konkrét tényekre, könyvekre, szerzôkre, b) minden ismeretet asszimilál, aztán átalakítja és mint eredeti tanítást adja elô. ======================================================================== II. Emberi és vallási személyisége Keresztes Szent János igazi megismeréséhez nem elég életének és korának áttekintése. Meg kell közelítenünk és értenünk egyedülálló és rendkívüli személyiségét. Meg kell találnunk benne azt az egységesítô elemet, amely felé tart egész élete, amelybôl fakadnak élete eseményei, jellemvonásai, a benne elismert értékek és a neki megadott tudományos címek. A misztikus doktor oly sok területen rendelkezik rendkívüli adottságokkal: mint ember, szent, író, misztikus, teológus, költô... Másrészt viszont jelleme azonnal egységes összbenyomást kelt; egész személyisége annyira integrált, egyetlen tömböt alkot, egységes egész lényében, életében, írásaiban. Hogyan lehet ilyen egységbe vonni a sokszor ellentétesnek látszó sajátos értékeket? Ô maga nem siet segítségünkre, hogy felfedjük belsô és külsô egyéniségének titkát. Nehéz behatolni személyisége belsô világába. És mégis ezt fogjuk megkísérelni tartózkodása ellenére, aki ellensége volt mindenféle önvallomásnak és mindenfajta önéletrajzi vonatkozásnak. Azt is tudjuk, hogy a Reform kezdeteinek igen nehéz idejérôl soha egy szót sem akartak szólni, ô és társa, Páter Antonio. Megfogadták. Ha ez így áll, még kevésbé akar beszélni személyes dolgairól. Emiatt azonban nem mondhatunk le a felfedezésrôl. Keresztes Szent János tetteiben, szavaiban és írásaiban talán hűségesebben, hitelesebben mutatkozik meg, mintha megírta volna önéletrajzát. ,,Van egy személytelen mód, ahogyan az ember kiszolgáltathatja magát, és ez sokszor messzebb elmegy, mint a közvetlen bizalmas vallomások; Keresztes Szent János egyike azoknak, akik így, ilyen személytelenül szolgáltatják ki magukat.'' (P. Lucien Marié) Azok az utak, amelyek személyisége középpontjába elvezetnek, reális értékeken és megnyilvánulásokon nyugszanak. Most bemutatunk ezek közül néhányat, utolsóként a döntô fontosságút. 1. Külsô megjelenése 2. Jelleme 3. Tudományos alkata 4. Isten embere 1. Külsô megjelenése Legjobb, ha egy egységes képpel kezdjük, hogy ne tévesszük szem elöl azt az integrációt és kölcsönös összefüggést, amely emberi, szerzetesi és szent személyiségét jellemzi. Egy karmelita kortársa, aki éveken keresztül élt együtt vele, így rajzolja meg alakját: ,,Középtermetű volt, komoly, tiszteletet ébresztô barnás arccal, tekintete szép; arcvonása és beszéde szeretetreméltó és igen lelki, úgyhogy mindenki épült rajta, aki csak hallotta és hozzá közeledett. E szempontból olyan rendkívüli adottságokkal rendelkezett, hogy mindazok, akik csak a közelébe kerültek, lelkileg gazdagabban, az erényeket megszeretve és magukat annak szentelve távoztak tôle. Mély tapasztalata volt az imában és az Istennel való társalgásban; azoknak, akik az imával kapcsolatos kétségekkel mentek hozzá és tanácsát kérték, olyan nagy bölcsességgel adott választ, hogy békében és megjavultan távoztak. Igen összeszedett volt, keveset beszélt; ritkán nevetett és akkor is mértéktartóan. Amikor elöljáró volt, és ez gyakran megtörtént, szelíd szigorral járt el, testvéri szeretettel, ugyanakkor szeretetreméltó kiegyensúlyozottsággal és súllyal figyelmeztetett'' (A vértanúkról nevezett Elizeus, ,,Dictámenes''). Ebben az elsô kézbôl származó tanúságtételben jól meg lehet különböztetni Keresztes Szent János személyiségének összetevôit: fizikai alkat, jellem, az emberekkel való kapcsolat, összeszedettség, Isten mint élete középpontja, másokra gyakorolt hatása. 2. Jelleme Sajnos ebben a témakörben teljesen hiányoznak a komoly lélektani tanulmányok. Keresztes Szent János pedig olyan ember, akit igen jól lehet jellemezni, rendelkezésünkre bocsátja az ehhez szükséges minden adatot, csak elemeznünk kell és szintézist alkotnunk. (Mindazonáltal megemlítjük P. Silverio, P. Crisógono munkáit, valamint S. Bressard és J. M. Moretti grafológiai elemzését). E vázlatos jegyzetben nincs szándékunkban szintézist alkotni, inkább csak emlékeztetünk azokra a vonásokra, amelyekrôl kortársai vallottak a boldoggáavatására megindult eljárás során. a) önmagában Egyszerű ember volt, nem tulajdonított magának fontosságot, nem kívánt tiszteletet megbízatásai miatt, természetes tekintélynek örvendett, tiszteletet ébresztett. Igénytelen volt, józan és önmegtagadott, megelégedett mindenben a legszükségesebbel. Rendkívül szegényes, de a lehetô legtisztább volt, így használta személyes dolgait és a közösségét. Nagy volt fizikai ellenállóképessége, ami nem zárta ki természetesen a súlyos betegséget. Igen következetes volt egész létében, életében, gondolkodásmódjában és cselekvésében. b) a természettel való kapcsolatában Igen érzékeny volt a természet szépségei iránt, annak minden megnyilvánulásában, nappal és éjjel; fáradhatatlan szemlélôdô: Segoviában az ablakból és a kertbôl, Granadában a hegyek... Vidéken járva gyakran énekelt. Nem számolta az órákat, nem gondolt alvásra... Rendkívül érdekes egy művész beszámolója, aki elmondta, hogyan követte művészi munkáját, mellette állva (Procesos 31.). c) az emberekkel való kapcsolatában Tartózkodó és összeszedett volt. Ezt több tanú megismétli: igen tartózkodó volt beszédében, vagy belsô dolgainak közlésében (Procesos 218., 248., 300., 456.). Egy nôvér ezt vallotta: hallotta egyszer, amint Keresztes Szent János ezt mondta: ,,Nincs senki, akivel közölni tudnám lelkemet'' (Procesos 124.). Egyáltalán nem volt azonban félénk. Pappászentelése utáni néhány megnyilatkozása alakította ki egyesekben a félénkségérôl alkotott véleményt. Másoknak a börtönbôl való szabadulása után volt ez a meglátása. -- Mindez nem bizonyít semmit. Sokkal több az ellenkezô megnyilatkozás: erôsen állta a bírálatot, rágalmakat, megvetést, vitás kérdésekben sem szerzetesek sem világiak elôtt nem hátrált meg. Az általános rendi tanácsban az egyetlen volt, aki világosan, tisztelettel és bátran beszélt. Nem volt barátja az udvariassági látogatásoknak; (Tudta, hogy egy karmelitától ezt nem is várják el. Mást várnak tôle!) de könnyen ereszkedett szóba, nyitott volt és szellemes. Jobban szerette a kis körben való beszélgetést -- családban, kis csoportban, egyesekkel -- ilyen alkalmakkor fáradhatatlanul tudott beszélni, szinte megállás nélkül, mondta ugyanaz a tanú. (Procesos 378.) d) Istennel szemben Életét, a természet iránti nagy szeretetét, a szerzetesekkel folytatott beszélgetéseit, a magány iránti vonzalmát mind szemlélôdô, bensôséges alaptermészete határozta meg. Keresztes Szent János kontemplatív; természetébôl fakadóan és a kegyelem működése nyomán. Amikor Istenrôl volt szó, egyszerre ékesszóló lett, bôbeszédű, kifejezô, meggyôzô erejű merész utazó... Isten jelölte meg jellemét, és tette éretté emberi szempontból is. A karácsony misztériumát ünnepelve énekelt és táncolt, személyesen is részt vett a templom díszítésében. A liturgikus év nagy eseményei tükrözôdtek egész valóján, arcán. Az állandó ima és kontempláció embere volt. Jellemének tanulmányozása szükségképpen lelki élményeinek központjáig, Istenhez vezetnek. Isten volt egész lénye, jelleme, emberi pszichéje tengelye, integráló centruma. 3. Tudományos alkata A kultúra világában Keresztes Szent János elsôsorban vagy szinte kizárólag mint író ismert. A róla alkotott kép tehát irodalmi és doktrinális értékeken alapszik, túlságosan leegyszerűsített, nincs kapcsolatban más természetes és természetfeletti értékeivel. Keresztes Szent János még ennyire lefokozottan is hihetetlen gazdag írónak mutatkozik, aki tudományos szinten számos problémát vet fel. Lássuk azokat a területeket, amelyeken zseniális szerzônek ismerik el; mindezeken eredetit alkotott és saját kutatásait közölte. -- Misztikus A misztika alkotja művei központi tartalmát, minden más e köré csoportosul. Ha a misztikát az élmény, a kidolgozás, a kifejezés együttesének tekintjük, akkor Keresztes Szent Jánosról azt állíthatjuk, hogy a legnagyobb keresztény misztikus. -- Teológus Skolasztikus kategóriák és saját elgondolásai alapján rendszeresen feldolgozza a kinyilatkoztatás és egyéni élményei adatait. Nagy tekintélye van a teológia területén. -- Filozófus és teológus Misztikus tapasztalatai és intellektuális éleslátása következtében elmélyült gondolkodó lett. Ezt olyan tanulmányok is kimutatják, mint Baruzi... -- Költô Ebben a szektorban a legnagyobbak között foglal helyet. Menendez y Pelayo felfedezését megerôsítette minden késôbbi elemzés. Keresztes Szent János a költôi teljesség csodájának tekinthetô. A legtöbben meg sem kísérlik, hogy a személy és művei mindezen értékeit összhangba hozzák. Kiemelik az ôket érdeklô szempontot, nem törôdve a többivel. Ez a módszer csak arra jó, hogy megvilágítsa Keresztes Szent János egy oldalát, de nem ad teljes képet sem emberi, sem tudományos szempontból. Minden lefokozó módszer kellemetlen meglepetésekhez vezet és megnemértést szül. Íme néhány példa. Jean Baruzi tisztán filozófiai és metafizikai alapon elemez: különösnek tartja és következetlennek, hogy Keresztes Szent János önmaga kiüresítésének folyamatában elérkezik a kinyilatkoztatás háromszemélyű Istenéhez és a hit valamennyi dogmájához. Baruzi következtetése: az orthodoxia (igazi hit) miatti aggályok következtében tett így. Dámaso Alonso tisztán költôi kritériumai alapján nem érti, hogyan ,,tehette tönkre'' Keresztes Szent János A szellemi páros ének ,,A'' változatát, hogy a ,,B'' változatnak doktrinális tartalmat adjon. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezek a pusztán technikai jellegű tanulmányok sokat segítettek a misztikus doktor személyiségének és műveinek megértésében. Ugyanakkor megmutatják korlátaikat, amikor meg akarnak maradni a tisztán tudományos szinten: filozófiai, pszichológiai vagy költôi kritériumokat alkalmaznak, holott ezek mind alá vannak rendelve Keresztes Szent János lelkiségének. Aki viszont ismeri Keresztes Szent Jánost emberi egyéniségében és vallási értékeiben, annak számára jellemének tudományos tanulmányozása is gazdagodást jelenthet. 4. Isten embere Hogy megközelítsük élete titkát, megragadhassuk integráló központját és egységes életprogramját, a vallási elemet kell elsô helyre tennünk. Ezt a vallási szempontot pontosabban és személyesebbé téve így fejezhetjük ki: a személyes Isten, akivel a hit és a szeretet kommúniójában találkozott. Sokan szereznek hasonló tapasztalatot. Amikor elôször találkoznak személyével, életével vagy tanításával, az a benyomásuk, hogy Isten embere, egy misztikus elôtt állnak. Aztán következnek az elemzések. Nagy szerzôket olvasnak, akik zseniális teológusként, éles elméjű filozófusként elsôrangú költôként és íróként mutatják be. Aztán e meggyôzô olvasmányok után visszatérnek Jánoshoz, és úgy találják: elsôsorban Isten embere, nem pedig professzor, filozófus vagy teológus... Sokféle leegyszerűsítô címmel tüntették már ki: az isteni szeretet tanítója, a hit tanítója, a semmi tanítója, a minden tanítója... Hagyjuk ezeket a leegyszerűsítéseket, és próbáljuk megragadni személye központi magvát. Vegyük ezt a legteljesebb és legreálisabb formát: az ember egyesülése Istennel a hitben és a szeretetben. Dinamikus dimenziójában ez három szakaszban bontakozik ki: a szeretet elsô élménye és további keresés, sötét éjszaka, az egyesülés találkozása. Mindhárom elem lényeges, mégpedig ebben a sorrendben. Az értelmezés és megértés sok tévedése abból a ténybôl fakad, hogy az összetevô elemek közül valamelyiket nem veszik figyelembe, vagy az elsô helyre teszik, ami a második, a sötét éjszakát. a) kezdeti tapasztalat és keresés Keresztes Szent János életének elsô lépését és élményét a szeretet tapasztalata jelentette, valamint Isten keresése: még minden lemondás elôtt! Isten szeretetébôl indul ki, keresi a Vele való bensôségesebb egyesülést. Így indul el útján és ez adja meg egész élete lendületét. Lelki dinamizmusa elsô lépését hivatása felé ez teszi magától értetôdôvé. -- A Kármel kontemplatív hivatását választja minden más neki felkínált lehetôséggel szemben, mert ez teszi lehetôvé, hogy legközvetlenebbül találkozzék Istennel, akinek vonzását oly erôsen érzi. -- Így születik meg reformátor hivatása: amikor tudatossá válik benne, hogy ez az életforma nem adja meg azt, amit ígért; nem akar csupán egy kontemplatív rendhez tartozni, hanem valóban és személyesen találkozni akar Istennel. Salamancai teológiai tanulmányai is ezt bizonyítják számára. -- A reformált Kármelben is az ima hosszú óráiban keresi Istent, a hit-remény-szeretet elkötelezettségét megkívánó különféle helyzetekben. Semmiféle intézmény, még a legszentebb sem közli Istent! Ha írásaira fordítjuk figyelmünket, ugyanez tűnik fel: minden nagy műve a szeretet lendületében egy versben kezdôdik. A lemondás elôtt Krisztus szeretetétôl kell a szívnek lángolnia, a személynek a személy iránti szeretet tüzében égnie. ,,... akármilyen élvezet kínálkozzék is érzékei számára, hacsak nem kizárólag Isten dicsôségére szolgál, vesse el magától és mondjon le róla Jézus Krisztus iránti szeretetbôl, aki földi életében nem keresett és nem talált más élvezetet, mint azt, hogy cselekedte Atyjának akaratát, s ezt nevezte eledelének...'' (1KU 13,4. 110.o.) ,,,,A szeretet tüzében égve'' kilépett az érzékek eme sötét éjjelébe, hogy egyesülhessen Kedvesével. Ahhoz ugyanis, hogy megtagadja összes vágyait s lemondjon az összes dolgokhoz való ragaszkodásról, amelyek irányában eddig a szeretet és a vonzalom tartotta melegen akaratát, szüksége volt arra, hogy egy másik, nemesebb szeretet gyulladjon ki lelkében, tudniillik a szeretet az ô mennyei Jegyese iránt; mert csak ez adhatott neki erôt arra, hogy elvesse magától összes többi vonzalmait és könnyedén tudjon róluk lemondani. Az érzéki vágyak erejének elnyomásához pedig nem volt elég, hogy szeresse Jegyesét, hanem arra volt szüksége, hogy szeretettôl lángoljon érette s vágyakozzék utána...'' (1KU 14,2. 113- 114.o.) ,,... a lélek csak akkor léphet be ezen a kapun -- vagyis Krisztuson, ... -- ha ... kizárólag Istent szereti mindenek felett.'' (2KU 7,2. 139.o.) ,,... ha az ember egyszer elhatározta, hogy aláveti magát és magára veszi ezt a keresztet, vagyis, hogy Isten kedvéért az összes dolgokban keresi a szenvedést és elviseli azt: ez nagy könnyebbségére fog szolgálni ezen út megjárásában s meg fogja édesíteni annak fáradalmait.'' (2KU 7.7. 143.o.) b) sötét éjszaka Az éjszaka vagy a lemondás a már jelenlévô szeretet következménye; ez a szeretet központosulni akar és ki akar bontakozni. Tudatos választással lemond sok más lehetôségrôl, még elôzô, már elrendezett életmódjáról is. A lemondás képessége a hiteles szeretet megkülönböztetô jele. A gyűjtögetô szeretet könnyű műfajú, de nem jut messze, sem nem jellemez egy életet. A választott szeretet viszont, amely nem ragaszkodik sem egy személyhez, sem dolgokhoz, lemondva más szétszóró javakról, személyiséget teremt és azt megerôsíti. Ebben az esetben a lemondás nem önmegtagadás, nem is azért hagyja el a dolgokat, hogy megtagadja önmagát, hanem azért, mert már megtelt más, fontosabb javakkal: ezek kötik le teljesen szeretetét. Az önmegtagadásból való lemondás -- puszta aszkézis --; a szeretetbôl való lemondás -- misztikus aszkézis. Keresztes Szent János az utóbbinak tipikus képviselôje. A templomban marad, vagy hosszú éjszakai órákat tölt az ablaknál; nem azért, hogy megtagadja magától a szükséges alvást, hanem azért, mert az eucharisztikus Jézussal akar maradni, vagy mert örömét találja abban, hogy a sötét éjben a csillagos eget szemlélje. A puszta önmegtagadás keménnyé, gyűlölködôvé tesz -- a szeretet lemondása viszont szabaddá. Keresztes Szent János valóban sok ilyenféle önmegtagadást végzett: szerény és mértékletes volt, nem volt szüksége sok mindenre, és még ezek körét is a legszűkebbre vonta. Mégsem született ebbôl elnyomó tendencia: szigorú volt önmagával, de nem másokkal szemben. -- A passzív és kemény éjszaka mégis gyakori volt életében. Toledó és az utolsó hónapok rágalmai lehetnek példa erre. Derűs nyugalmát soha nem veszítette el, soha nem hagyta, hogy valakit is bíráljanak az ôt ért bántalmak miatt. Azt gondolták, hogy ez a kötelességük -- szokta mondani. Az ,,éjszaka'' ezért írásaiban mindig mint a szeretet gyümölcse, nem pedig mint önmegtagadási terve jelenik meg. Lásd A lélek dala című költeményt. A szellemi páros ének két versszaka magyarázza ezt hosszabban: a 3. és a 29. ,,Aki igazán szeret, azonnal elszakad mindentôl, hogy még jobban gazdagodjék abban, akit szeret'' (Én 29,10. 363.o.). c) találkozni Istennel és mindennel Az út végén annak a szeretetnek a teljességét találja meg, amely indulásra késztette, amely segítette, támogatta az éjszakában, és amely értelmet ad az útnak. Istennel találkozik és Benne mindazzal, amit az éjben elhagyott. ,,Ó, Uram Istenem, vajon ki kereshetne téged tiszta és ôszinte szeretettel anélkül, hogy nagy örömére és kívánságának megfelelôen megtalálna, mert hiszen mindig Te mutatod meg magadat elôször, és eléjük sietsz azoknak, akik utánad vágyakoznak'' (Tanácsok és a lelki életre vonatkozó elvek, 2. 33.o). Rendszerének maga Keresztes Szent János a legjobb próbája. A hit teljes fényében találkozott Istennel, misztikus élményben, misztikus, teológiai és szimbolikus megértés világosságában. Istent látja egész életében és ôt nyilvánítja ki egész lényével. Medinában otthagyta az irodalmi tanulmányokat, hogy kövesse hivatását, és százszor annyi esztétikai és irodalmi érzékenységet kap. Salamancában otthagyta a teológiát, hogy Duruelóba menjen, és megkezdje a reformált karmelita életet, itt új fényben mélyíti el gondolati rendszerét. Istenben megsokszorozva visszakapja mindazt, amirôl emberileg azt mondanánk, hogy ,,feláldozta''. Igen szép hasonlattal él: ,,Isten rendezi el szenvedéseinket annak szeretetében, akit leginkább kívánunk, hogy minél nagyobb áldozatokat hozhassunk és minél többre fusson erônkbôl. Mindez azonban rövid ideig tart, mert alighogy felemeltük a kést, Izsákot azonnal életben hagyja és ígér számos ivadékot'' (Dona Janka de Pedrozának, 1989. jan. 28.). Még emberi jelleme is javára változott és módosult az isteni megtapasztalása által. Összeszedettsége nyitottabb lesz, nemcsak erénygyakorlat eredménye, hanem spontán dinamizmus hatja át. Megnemértés Keresztes Szent János megnemértésének hosszú a története, amely korában kezdôdik és napjainkig tart. Két formában jelentkezik: ki nem elégítô megértés és hamis félremagyarázás. Az elégtelen megértés vonalába mindnyájan beletartozunk Szent Teréztôl saját magunkig. Túlságosan gazdag emberi és vallási-szerzetesi személyiségét nehéz megérteni minden dimenziójában. A félremagyarázások és lefokozó értelmezések okai a leggyakrabban: -- nem ismerik a Szent életrajzát -- szétdarabolt szintézisek, hogy már feloldott elemekhez jussanak -- aszkézis, misztika nélkül, elsô helyen az éjszaka a szeretet nélkül -- misztika, következetes aszkézis és aszketikus elkötelezettség nélkül. Keresztes Szent János részérôl: -- befejezetlen művek -- nehéz szimbolizmus és nyelvezet -- ma már kevésbé elôforduló alkalmazások és példák -- radikalizmus, a megfogalmazás szükséges árnyalatai nélkül... Összefoglalva ezt mondhatnánk: a megnemértés fô oka abban áll, hogy Keresztes Szent János olvasásában olyan módszereket, kritériumokat, sablonokat alkalmaznak, amelyek hasznosak más szerzôk esetében, akik misztikusok vagy teológusok, költôk vagy pszichológusok, de nem egyszerre valamennyi, mint Keresztes Szent János. Keresztes Szent János mély és eredeti szerzô, teljes és egységes valóságának összetettségében kell ôt olvasni és értelmezni. ======================================================================== III. Mester és író Lépjünk most be Keresztes Szent János írásainak területére, hiszen a továbbiakban ezek az írások szolgálnak majd reflexióink alapjául. Másrészt viszont az írások csak végeredmény. A művek eredeténél ott áll az író, az író mögött pedig a mester és a misztikus. Egy cím alá vontam a ,,mestert'' és az ,,írót'', mivel írásai szóbeli tanításaiból születtek, azok tartalmát és módszerét alkalmazzák. Továbbá írásai alapjában véve tanítómesteri célját szolgálták, Keresztes Szent János is ilyen értelemben használta ôket. Ebben a fejezetben megpróbálunk megismerkedni a misztikus doktor irodalmi tevékenységével, mégpedig élete és tanítói tevékenysége összefüggésében. Sok fontos témáról kellene beszélnünk, de ezeket csak érinteni tudjuk egy bizonyos szintézisben. 1. A mester 2. Az író 3. Művei 4. A struktúra 5. A stílus 1. Szóbeli tanítás A Szent szóbeli tanítása történelmi-kronológiai valóságában alkotja azt az állandó környezetet, amelyben megszületik az író. Szóbeli tanítása megelôzi, kíséri és követi írásait. Azt mondhatjuk, hogy Keresztes Szent János természete szerint inkább tanítómester, mint író. Ha ma, művei ismeretében, Keresztes Szent Jánosban elsôsorban a nagy szerzôt és írót látjuk, nem szabad elfelejtenünk, hogy életében és szándékaiban az írás csak másodlagos és peremjelenség. Intenzív szóbeli tanításának 23 évébôl mindössze 6 évet írt meglehetôs rendszerességgel. Életében szigorú alárendelés érvényesül. Keresztes Szent János a következô értékrend szerint szervezte meg idejét és osztotta be erejét: 1. a szemlélôdô szerzetes személyes kötelességei: ima, közösség, munka 2. kormányzási és nevelési feladatok 3. lelki vezetés a Rendben és a Renden kívül 4. írás mint szemlélôdô életének tápláléka és segítség nevelési feladataiban. Tanító tevékenysége átöleli egész sarutlan karmelita életét: -- újoncmester Duruelóban, Mancerában és Pastránában -- a tanuló szerzetesek rektora Alcalában és Baezában -- elöljáró El Calvario, Granada és Segovia kolostoraiban -- lelkivezetô és nevelô a sarutlan karmelita nôvérek számos házában. Ez a nagyméretű tevékenység karizmára utal, nem csupán szokásos foglalkozás. Adottságaival és rendkívüli kegyelmekkel nevelt, tanított. A közvetlen kapcsolatok, a szellem párbeszédszerű közlése mélyen és szemmel láthatóan befolyásolták művét eredetében, céljában, tartalmában és módszerében. Keresztes Szent János szóban igazi misztagógaként tanít: bevezet az isteni misztérium megtapasztalásába. És ez a tulajdonsága megmutatkozik írásaiban is. Szóbeli nevelô tevékenysége révén számos pozitív és negatív tapasztalatra tett szert; ezek egy részére hivatkozik írásaiban is. Az oktató tevékenység e két formája kölcsönösen megvilágítja egymást. Minél pontosabban felelevenítjük szóbeli oktatását, annál világosabban megértjük írásait: a kifejezések súlyát, a hasonlatokat, bizonyos csoportokra való hivatkozást stb. Másrészt viszont az írások megmagyarázzák mindazt, amit a tanúk azokról a témákról vallanak, amelyekre szóbeli tanítása során mindig visszatért. 2. Az író Szóbeli tanítása területén azonnal lelkes elismerésben részesült, elsô helyen Jézusról nevezett Teréztôl: ,,Miután ô elment, egész Kasztíliában nem találtam olyat, mint ô.'' Írói tevékenysége, mint már mondottuk, szóbeli tanításának volt alárendelve. Amikor az avilai Encarnación (Megtestesülés) kolostorban gyóntató volt, szokásában állt egyeseknek kis papíron egy-egy velôs mondatot adni, hogy emlékeztesse, meghosszabbítsa és kiegészítse szóbeli tanítását. E szentenciák közül néhány bekerült nagy műveibe. Másokról sok tanúságtétel maradt fenn. Hogy megmagyarázzuk a tanítóból az íróba való átmenetet, új elemeket kell meghatároznunk, mégpedig két szinten: intellektuális és lelki felkészülése, valamint motivációja szintjén, tudniillik, hogy milyen indíték készteti ôt a tevékenységnek vagy tanításnak erre az új formájára. Felkészülés Az a tény, hogy szinte csak véletlenül ír, nem jelenti semmiképp, hogy írásai rögtönzések. Ellenkezôleg: tanulmányok, olvasmányok, kontempláció, tanítás, élmény, tapasztalat érlelték meg ôket. Medinában és Salamancában rendszeresen tanul irodalmat, filozófiát és teológiát. Mint rektor Alcalában és Baezában állandó kapcsolatban van az egyetem professzoraival, és ô maga irányítja a karmelita egyetemi hallgatók egész akadémiai tevékenységét. Műveinek kimondott utalásai és fôképp rejtett visszhangjai arról tanúskodnak, hogy széleskörű és átható ismeretekkel rendelkezett: ismerte a régi és a kortárs lelkiségi írókat, különösen lelkiségi irányzatait. Tájékozott volt. Jelöljük meg néhány fô forrását. a) Szentírás és tapasztalat Az alapoknál ezt a két forrást találjuk; szorosan összefüggnek. János a maga személyes tapasztalatát olvasta a Szentírás nagy misztériumaiban és személyiségeinek történetében; ezek fényében értelmezte saját élményeit. Aztán saját tapasztalatait a bibliai történet és kinyilatkoztatás megvalósulásaként értelmezte, vagyis saját élménye által olvassa a Szentírást. Erre a tényre kell elsôsorban felfigyelnünk; ez magyarázza a bibliai idézetek rendkívül magas számát: összesen 1.653 bibliai idézet szerepel írásaiban. Bibliai személyekbe öltözve fejezi ki személyes élményeit vagy pedig meghatározatlan szereplôk képében, akik uralják műveit. Nagyon iszrevehetô azonban a szerzô személyes jelenléte, aki tudatosan kerül minden önéletrajzi utalást. b) Teológiai és lelkiségi könyvek Ezen a ponton a tanúvallomások igen szegényesek, nem elégségesek arra, hogy megmagyarázzák művei tanbeli és történelmi tartalmát. Utalások és visszhangok egyházatyáktól: Ágoston, Dioniziusz... Teológusok általában és meghatározottabban, fôképp skolasztikusok... Az északi misztikusok visszhangja: Tauler, Ruysbroeck... c) A karmelita élet tapasztalata Szemlélôdés, önmaga kiüresítése, Mária-tisztelet, Szentírás olvasása, a liturgia-ünneplése, a Kármel hatása a Reform elôtt és után. d) Közvetlen megfigyelés Volt alkalma arra, hogy közvetlenül igen sok embert megismerjen, felmérjen különféle lelki helyzeteket. Bizonyos elemzésekben észre lehet venni, hogy konkrét embert, esetet tart szem elôtt, közvetlenül megfigyelt helyzeteket. Mindezek a források keresztezik egymást, nehezen lehet ôket szétválasztani. A legtöbb erôfeszítés az irányban történt, hogy pontosan megjelöljék a műveiben kimutatható szerzôk, könyvek hatását. Általában jók az eredmények, de számos bizonytalanság marad a részletekre vonatkozóan. Motívumai Miért kezdett el Keresztes Szent János írni? Különféle indítékai vannak, amelyek a misztikus spontaneitásától a mester lelkipásztori felelôsségtudatáig terjednek. Műveiben és a tanúvallomásokban négy indíték válik világossá: -- a tapasztalat, élmény spontán kifejezése, amely a szóban az élet megtestesülését találja meg és keresi a kifejezés módját. Így írja költeményeit a börtönben: ezeket ismételgette, hogy lelkének enyhülést találjon. -- egyesek és csoportok kérésére, amint errôl maga is beszámol A szellemi páros ének és Az élô szeretetláng elôszavában. Mivel nem tudtak neki parancsolni, azért barátian sürgették. -- szükségesnek találta, hogy összefoglalja a belsô élet oly sok szempontját; ezeket maga figyelte meg. Találkozott emberekkel, akiknek világosságra volt szükségük, akik elfecsérelték erejüket, idejüket; lelkivezetôkkel, akik nem tudták, mit kell tenniük, s akik miatt annyian tönkre mentek... (vö. KU Bevezetô). -- tisztában volt azzal, hogy olyan karizmát kapott, amelyet tovább kell adnia másoknak, amelyet -- jóllehet méltatlan rá -- az Egyház szolgálatára kell bocsátania, hogy mások is átültessék a gyakorlatba azt, amit mint megvilágosítást ô maga kapott az Úrtól, de nem él... (vö. Tanácsok és a lelki életre vonatkozó elvek, Elôszó). Egész sereg motívumot és embert tart tehát szeme elôtt. Az elôrelátható olvasók közül meg is jelöl néhányat: karmeliták, lelkivezetôk, elkötelezett emberek, rossz irányban haladók... Ezek az utalások azonban nem befolyásolják vagy korlátozzák eredeti célkitűzését. 3. Művei Lássuk most konkrétan, miket is írt. Elôször alkossunk magunknak általános fogalmat írásairól, hogy a késôbbiekben rendszeresen tárgyaljuk ôket. Összességében életműve nem nagy. Prózai írásai összesen mintegy 1000 oldalt tesznek ki. A versek nem érik el az ezer verssort. Az öt leghosszabb költemény, amely a spanyol költôk elsô sorába helyezi ôt, alig 320 verssor. Minôségi műrôl van tehát inkább szó, semmint nagy mennyiségrôl. Az elveszett művek száma nem nagy. Legsúlyosabb a veszteség a levelek területén. A művek rövidsége szándékos, a szerzô egyszerűen nem akarta folytatni. Öt évvel halála elôtt letette a tollat, pedig mennyi tapasztalatban, élményben volt még része, s mindezt kifejtette szóban! A most következô leírásban doktrinális és tematikai sorrendet állítunk fel, nem pedig idôrendit. A cél az, hogy egységes elképzelésünk, fogalmunk legyen. Irodalom az egyes művekhez: Eulogio Pacho: San Juan de la Cruz y sus escritos, Ed. Cristianidad, Madrid, 1969. 475 l. (genezis, variánsok, történelmi dokumentáció) Federico Ruiz: Introducción cap. 5-9. Obras (strukturális, doktrinális és irodalmi bemutatás) 1. Költemények Rövid írásainak legkiterjedtebb és legértékesebb része. Tartalmukat tekintve és tapasztalatának kifejezését illetôen minden műve között ezek a legértékesebbek. Verseinek száma 20, a verssorok száma: 956. Így szokták felosztani ôket: -- 10 románc: 9 a Szentháromságról és a megtestesülésrôl, 1 a 137. zsoltárról -- 5 glossza: egy témát kommentál refrénnel -- 5 költemény: ezek a leghíresebb költôi alkotásai A szellemi páros ének (40 versszak, 220 verssor) Sötét nagy éjszakán ( 8 versszak, 40 verssor) Ó szeretetnek élô lángheve... ( 4 versszak, 24 verssor) Jól tudom, hol a forrás... (13 versszak, 39 verssor) Pásztorlegényke ( 5 versszak, 20 verssor) 2. Tanácsok és a lelki életre vonatkozó elvek (A fény és a szeretet szavai) A cím magától a szerzôtôl származik. Lelki, mély értelmű, élettapasztalatot tükrözô, tömény mondások és tanácsok gyűjteménye. Keresztes Szent János mestere a rövid és tömör szentenciáknak. Ebben a legjobbat nyújtja. Fennmaradt egy, a Szent kézírásával készült eredeti gyűjtemény; ez az úgynevezett Andújari kézirat. Ez a legértékesebb rész, nemcsak hitelessége, hanem tartalma miatt is: axiómák, imák, tanácsok... Sokat ezek közül szinte szállóigeként ismerünk. Ismerjük más tanácsainak egyéb gyűjteményét is; ez is kb. 200 szentenciát tartalmaz. 3. Elôvigyázatossági szabályok Maga a cím elárulja a szerzô szándékát: normákat és elôvigyázatossági szabályokat ad a szerzetesi életben leggyakrabban elôforduló helyzetek és veszélyek megelôzésére és kivédésére. ,,Elôvigyázatossági szabályok''-at ad, tehát csak a ,,veszélyekre'' gondol. Vagyis nem teológiai traktátust ír, sem nem a szerzetesi élet teológiáját fejtegeti. A lelki ember három klasszikus ellenségének leküzdésével foglalkozik: a világ, a gonoszlélek és a test, vagyis az érzékiség. Mindegyik ellen három elôvigyázatossági szabályt ad. Ezek közül néhányat -- mint például a rokonságtól való elszakadás, a magány a kolostorban, az engedelmesség témáját -- olyan radikálisan fogalmaz meg, hogy megértési nehézségek támadtak. Ezeket Keresztes Szent János egész életművének összefüggésében lehet megoldani. Ugyanez a tartalma és stílusa a Négy tanácsnak, amelyet egy karmelita tanuló számára készített. Az Elôvigyázatossági szabályok gondolatát fejti ki bôvebben. 4. Levelek Értékes, de igen csekély számú része műveinek. Összesen 33 levele maradt fenn, kb. ugyanennyi töredék. Aránytalanul kevés, ha arra gondolunk, hogy alapító, elöljáró, lelkivezetô ... volt. A címzettek közömbössége miatt sok levél elveszett. A legértékesebb rész akkor semmisült meg, amikor a sarutlan karmelita nôvérek az utolsó nagy üldözést szenvedték el. Megsemmisítették ôket, hogy ne kerüljenek az üldözôk kezébe... A kevés megmaradt levél felfedi személyisége dimenzióit: ember, lelkivezetô, barát, együtt örül és szenved másokkal... 5. A Kármelhegy útja Egyike Keresztes Szent János jellemzô műveinek. Céljában egy művet alkot A lélek sötét éjszakájával. Sajnos, sokan csupán e mű alapján alkotnak maguknak képet Keresztes Szent Jánosról, még többen helytelenül magyarázták és magyarázzák még ma is. Két alapelem inspirálja: a ,,hegy'' képe és a Sötét nagy éjszakán költemény. Ez az utóbbi inkább általában ihleti, nem határozza meg a mű szerkezetét és kifejtését. A ,,hegy'' a mű elején jelenik meg, késôbb kommentálja. A szisztematikus mű három könyvre oszlik; ezek a hit-remény-szeretet teologális erények alapján jellemzik a lelki életet. Két egymást átható vonalat követ: egy teológiait, vagyis a hit-remény-szeretet életének fejlôdését, valamint egy filozófiait: ebben az értelem, az emlékezet és az akarat szellemi képességeirôl tárgyal. Az eredmény mély és eredeti szintézis mind teológiai, mind filozófiai, mind pszichológiai szinten. A könyvet a szerzô osztotta három részre: -- I. könyv, 15 fejezet: Általános bevezetés az érzékek éjszakájába, az érzékies ember helyzete és nevelésének elsô szakasza. -- II. könyv, 32 fejezet: a szellem éjszakájának bemutatása, a hit-remény-szeretet élete általában; majd az éjszaka, valamint a hit élete sajátos kibontakozása a különféle helyzetekben. -- III. könyv, 45 fejezet: az emlékezet nevelése a reményben (15), az akarat nevelése a szeretetben. A Kármelhegy útja új távlatokat nyitott meg a teológiában és a spiritualitásban. Rendkívül idôszerű. Megmutatja a misztikus doktor eredeti rendszerét. 6. A lélek sötét éjszakája A szerzô szándéka szerint része és kiegészítése A Kármelhegy útjának. Stílusa azonban rendkívül eltérô. A sötét éjszaka költeményt kommentálja, követi a verssorok rendjét. Csak két versszakot kommentál, hatot magyarázat nélkül hagy. Az olvasás megkönnyítése végett az elsô kiadók az összefüggô kommentárt két könyvre osztották: 14 fejezet az elsôben és 25 a másodikban. Központi témája a passzív éjszaka, vagyis olyan belsô és külsô helyzetek, amelyeket nem az ember készít, tervez el. Isten tevékenysége van túlsúlyban, aki olyan kegyelemmel lép közbe, amelyet Keresztes Szent János ,,belénk öntött szemlélôdés''-nek (contemplatio infusa) nevez. Hit-remény-szeretet-élet, amelynek sajátos teológiai és pszichológiai jelentése van. A két könyv a két éjszakát magyarázza, az érzékek és a szellem éjszakáját, és többé-kevésbé a következô sémát követi: a) azok hibái, akiknek el kell szenvedniük ezt az éjszakát, b) az éjszaka tapasztalata és modalitásai, c) a hit-remény-szeretetben megélt éjszaka pozitív gyümölcsei és eredményei. Rövid, rendkívül tömör mű, a lelkiség történelmében a maga nemében egyedülálló, egyetlen. Ebben a témában négy évszázad után is az övé az utolsó, a klasszikus szó. 7. A szellemi páros ének Keresztes Szent János kedvenc műve, ezen dolgozott a legtöbbet és a legnagyobb gonddal. A toledói börtönben kezdi a költeményt, lassan fejezi be, a 39. versszakig, és valamennyit magyarázza. Aztán újragondolja és hozzáteszi a 40. versszakot, újrarendezi a költeményt, újraírja a magyarázatot, bôvebben és nagyobb doktrinális tartalommal. Két fogalmazványunk van tehát, mindkettô igen érdekes: 1584. 1. fogalmazvány, ,,A'' kézirat, 39 versszak, rövidebb és lírai magyarázat. 1586. 2. fogalmazvány, ,,B'' kézirat, 40 versszak, hosszabb, teológiai szempontból bôvebb magyarázat. Századunkban valaki kétségbe vonta a ,,B'' kézirat hitelességét. A feltevésnek tudományos szempontból nincs alapja. A szerzô ezt a címet adta művének: ,,Las canciones de la esposa'', ,,A Jegyes énekei'', a magyarázatnak pedig: ,,Declaración de las canciones'', ,,Az énekek magyarázata''. Aztán az elsô spanyol kiadó ezt a címet adta a műnek: ,,Cántico espiritual'', ,,Lelki ének'', s aztán így maradt. Amikor külön nem jelöljük, mindig a ,,B'' kéziratra hivatkozunk. N.B. A magyar fordítás alapja is a ,,B'' változat. A teljes, kritikai kiadásokban azonban mindkét változat szerepel. Ebben a műben a belsô élet tengelye a szeretet. -- A szeretet azonban nemcsak a lelki életnek, hanem az egész emberi létnek, az egész keresztény életnek belsô gazdagságot ad. Dolgok és személyek, tettek és lemondások értékét az azokat inspiráló szeretet határozza meg. A szeretet természetesen több, mint érzés. Az emberi szeretet szimbólumát alkalmazza, annak formáit, kifejezéseit. A mű dinamikája a fejlôdés négy momentumában bontakozik ki: 1--12: a mátka aggódva keresi a távollevô Jegyest 13--21: elsô találkozás, öröm és elégedettség 22--35: átalakító egyesülés, ennek gyümölcsei 36--40: teljesség, vágyódás a dicsôség után Meg kell jegyeznünk, hogy a mű nem ,,szeretetrôl'', hanem a ,,szeretet gyakorlásáról'' (alcím) beszél. Krisztus tölti be a mű egész lelki és pszichológiai horizontját. Ha csak egyetlen művet akarnánk választani, hogy megértsük Keresztes Szent János üzenetét és személyiségét, kétségtelenül ezt kellene választanunk. 8. Az élô szeretetláng A mű címét a magyarázat alapjául szolgáló költemény elsô sora adja. A cím jól tükrözi a mű tartalmát és tónusát: Keresztes Szent János valamiképpen a lelki élet csúcsáról fest képet. A teljes szeretetben minden tűzzé változik. 4 versszak, 24 verssor. Valamennyit magyarázza (kivéve az utolsó három sort a misztikus élmény kimondhatatlansága miatt), mégpedig részletesebben, mint A szellemi páros énekben. Az élô szeretetlángnak is van ,,A'' és ,,B'' kézirata. A második teljesebb, de nem tér el annyira az ,,A''-tól, mint A szellemi páros ének. A központi téma: a szeretet gyakorlása a teljes átalakulásban, amely már hasonlít a megdicsôülés állapotához. Központban a Szentháromság misztériuma és a Szentlélek működése. Az egész mű szentháromságos jellegű. Stílusa lángoló, lírai; a próza gyakran inkább a vers meghosszabbításának tűnik, mintsem magyarázatnak. Az Elôszóban megjegyzi, sokáig kellett várnia a Szentlélek melegére és világosságára, hogy megírhassa a magyarázatot. 4. A művek egészének struktúrája Már az eddig röviden elmondottakból is világos, hogy Keresztes Szent János tematikája egységes, összefüggô. Egymással összefüggô témákat tárgyal, ugyanazoknak az olvasóknak. A mai olvasó mindent egy kötetben kap meg. Hogyan kell Keresztes Szent János műveit olvasni? Tanulmányozni? Az idôrendi sorrend nem ad biztos támpontot. A megfogalmazás sokszor nehézkes. Két tényezôt kell komolyan figyelembe vennünk: -- Keresztes Szent János viszonylag késôn kezdett el írni (36 éves korában), amikor már gondolatai, tapasztalatai, élményei virágkorában volt. Prózai műveit 40 éves korában kezdi el írni. -- Egyidejűleg több művet ír, különbözô idôkben fejezve be ezeket. A lelki élet klasszikus szakaszait szem elôtt tartva hagyományosan ezt a sorrendet követik: A Kármelhegy útja (KU), A sötét éjszaka (Éj), A szellemi páros ének (Én) és Az élô szeretetláng (ÉSz). Az olvasó számára kétségtelenül ez a legkényelmesebb út, de nem nélkülözi a hátrányos összetevôket. Az egyes művek témái és szakaszai ugyanis nem követik pontosan egymást, hanem mindegyik a maga ritmusában halad elôre. Ha az olvasó megérzi ezeket a nehézségeket, közelebb jut a szerzô szándékához. Keresztes Szent János nem azért írta meg nagy prózai műveit, hogy egy egységes terv szerint mutassa be mondanivalóját -- mint például Aqiunói Szent Tamás a Summában --; minden mű önmagáért készült, valamilyen szükségre, kérésre adott spontán válaszként. Mindig egy alapvetô intuícióból, élménybôl, tapasztalatból, szimbólumból indul ki. Minden műnek megvan tehát a maga távlata, s ez valamilyen módon beleilleszkedik a lelki élet egészébe. Többször tárgyalja ugyanazt a témát különféle szempontból. Így például a KU a lelki életet úgy tekinti mint az egyesülésre szóló isteni hívást, amelyre az ember feltétel nélküli elkötelezettséggel válaszol. Az Éj a halál-feltámadás misztériuma; az Én az egész életet a szeretetben foglalja össze; az ÉSz a szeretet teljességét és a megdicsôülés kezdetét mutatja be. Mégis kiegészítik egymást ezek a művek, amennyiben a lelki fejlôdés teljes és szerves leírását adják. Ez pedig nem véletlen. A szerzô tudja, és így akarja. A KU-ban az Éj-re utal és fordítva; az Én-ben idézi az ÉSz-t és fordítva. Egyes témákat nem fejt ki egészen az egyik műben, arra gondol, hogy majd a másikban bôvebben szól róla. Az olvasás sorrendje Az olvasás pedagógiájában azonnal tükrözôdik a probléma. Akármelyiket olvassuk, nem szabad elfelejtenünk, hogy minden műnek megvan a maga sajátos távlata és dinamikája az egész folyamatban. Nem szabad önkényesen a tárgyakat, élményeket, tapasztalatokat egymás fölé helyeznünk. Minden hipotézisben szem elôtt kell tartanunk a tapasztalat és a tan rendjét, amely végeredményben a hit-remény-szeretet rendje. Errôl már volt szó a 2. fejezetben: a szeretet megtapasztalása és keresés a lemondásban és az éjszakában a teljes találkozásig. Bármilyen témát tárgyaljon is, ez a séma az alap. Jobb a rövidebb írásokkal kezdeni: költemények, különösen a Románcok, a Forrás és a Pásztorfiú, aztán Tanácsok és A lelki életre vonatkozó elvek, Levelek. Ezek együtt áttekinthetô képet adnak Keresztes Szent Jánosról, tanításáról, jobban, mint egy tanulmány. Mivel a témákat nem szoros egymásutánban tárgyalja, minden művet végig el kell olvasni. Például Az élô szeretetláng is sok olyan magyarázatot tartalmaz amelyek a megelôzô szakaszokra vonatkoznak: szerelmes figyelem, passzív éjszaka... A teljes olvasás célja nem az, hogy praktikus töredékeket találjunk; az egésznek inkább misztikus értéke van. A szellemi páros ének legnagyobb része, Az élô szeretetláng szinte teljes egészében csodálatos mélységgel ezekrôl a témákról ír: Szentháromság, Krisztus, megistenítô kegyelem, szeretet, a Szentháromság bennünklakása, a megdicsôülés, az ember nagysága. És ezek a valóságok, a lelki élet bármely szakaszában legyen is az ember, elsôdlegesen fontosak. Súlyos hiba, ha valaki csak azért olvassa a misztikusokat, vagy azokat a részeket olvassa csupán, amelyek ,,gyakorolhatók'' az olvasó adott állapotában. Keresztes Szent János rendszeres szerzô, akkor is, amikor mesél vagy leír. Az olvasónak ismernie kell valamennyi műve belsô szerkezetét, valamint a négy mű egymáshoz való viszonyát. 5. A stílus A misztikus doktor nem követi a teológiai és lelkiségi könyvek szokásos stílusát; megvan saját stílusa, egészen sajátos írásmódja, amely tükrözi a bemutatott igazságot és követi a Szentlélek irányítását. Választott stílusa Isten misztériuma és annak megnyilvánulása iránti magatartását fejezi ki. Errôl a következô fejezetben lesz szó. Költemények és próza Mind a négy nagyobb műve költeménybôl és prózából áll. Nem úgy, hogy próza és vers egymást váltogatják, darabokban, hanem úgy, hogy a mű költeménybôl és prózából áll. Ugyanazt a tartalmat kétféle módon fejezi ki; mind a két elem kifejezi az egészet. A két mód áthatol egymáson, állandóan hivatkozik egyik a másikra, de nem egyszerű párhuzamos viszonyban. Mindkét kifejezési mód fontos Keresztes Szent János számára, és ugyanezt várja el az olvasótól is. Az olvasónak meg kell tanulnia, hogy a valóságot együtt értse meg, költeményben és prózában, áttérve egyikrôl a másikra. Nem kötheti le csak a költemény líraisága, és ellen kell állnia a kísértésnek, hogy a prózából pontos fogalmakat ásson ki. A lelkiségi könyvekben bizony nem általános ez a módszer; aki meg akarja érteni Keresztes Szent János sajátosságát, annak meg kell tanulnia ezt a párhuzamos és egyidejű olvasást és értelmezést. Magyarázat prózában Mindig a költeményhez kapcsolódik, mind a négy mű az azt tápláló költeménybôl bontakozik ki. Elsô helyen a prózai művek nem teljes voltát kell megemlítenünk. Míg a költemények teljesek a maguk fejlôdési vonalában, a próza gyakran megmarad félúton, mint A Kármelhegy útja és A lélek sötét éjszakája. Folytatásként magát a költeményt kell olvasnunk. A változatosság is meglepheti az olvasót. A Kármelhegy útja független tanulmánynak tűnhet. A lélek sötét éjszakája jól magyaráz, de olykor hosszadalmas és aránytalan. A szellemi páros ének szabályosabb. Az élô szeretetláng inkább énekel... A művek egésze nagy változatosságot és gazdagságot mutat, de a stílus változatossága megzavarhatja az olvasót. Irodalmi stílus Aki elôször közeledik hozzá, gyakran nehézségbe ütközik az elemek bonyolultsága, a kifejezett misztérium és élmény komplikáltsága miatt. Mintha egy másik világba kerülne az olvasó... Stílusát kezdetben nehézzé teszik a szentírási idézetek, az állandóan visszatérô szimbólumok, a lírai rendezetlenség, a cselekvés megszokott normáinak ritka említése. Mindjárt alkalmunk lesz arra, hogy megértsük szándékát és stílusa értékét, amely -- bár korlátnak tűnik -- pozitív jelentéssel bír, de nehézséget is jelent a modern olvasó számára. ======================================================================== IV. Misztikus nyelvezet Ismerjük már valamennyire Keresztes Szent János írásainak természetét, céljait, struktúráját és valamennyire tartalmát. Marad még egy rendkívül fontos szempont: a nyelvezet. Nem csak a stílusról kell beszélnünk, amelyrôl az elôzô fejezetben szóltunk. A nyelvezet magában rejti az élményt (mivel a nyelvezetet maga a tapasztalat alakítja), és így a misztikus doktor és a közöttünk folyó ,,párbeszédnek'' alapvetô közvetítô eszköze. A misztikusok állandó és súlyos aggodalma a nyelvezet: lehetôséget ad az élmény valamiféle kifejezésére, ugyanakkor problémát okoz. Aki paradox módon a szimbolikus kifejezésformát választja, tudja, hogy ez nem kielégítô, mégis magasabb rendű, mint a fogalmak nyelvezete. A nyelvezet az olvasó számára is súlyos és állandó probléma. Ugyanazzal a nehézséggel találkozik, mint a misztikus, csak ellenkezô irányból. Meg kell kísérelnie a misztikus megértését, hogy megértse tapasztalatának üzenetét. Vö. Federico Ruiz, in ,,Obras'' 35-49. ,,Introducción'' 4. fej. Eulogio Pacho, El ,,prólogo'' y hermenéutica del Cánt. esp.: Monté Carmelo 66 (1958) 1-108. 1. Kimondhatatlanság és kifejezés 2. Szimbólum és költészet 3. Az olvasó 1. Kimondhatatlanság és kifejezés Keresztes Szent János valamennyi műve elôszavában és más helyeken is beszél a misztikus nyelvezet problémájáról. A legteljesebben azonban A szellemi páros ének Elôszavában fejti ki a problémát. Ezt tekintjük a téma klasszikus tárgyalásának. Íme gondolatmenetének fôbb pontjai: -- Isten ismerete és szeretete megmérhetetlen, tehát kifejezhetetlen -- a Szentlélek által vezetett lélek részesedik ebben a kifejezhetetlenségben -- le kell mondani az ilyen élmény valóságos kifejezésérôl -- különleges képekhez kell fordulni, hogy az ember mondjon valamit -- bizonyos bizalom a költôi kifejezés értékében -- a prózában való magyarázat súlyos elégtelensége -- a szerzô csak néhány nehezebb téma magyarázatára szorítkozik -- arra invitálja az olvasót: olvassa a verset és utána olvassa újra a prózai magyarázatot -- legjobb a hit-remény-szeretet teologális útja, de még inkább a tapasztalat. A fenti szempontokat részletesen meg kellene magyaráznunk, de erre itt nincs lehetôségünk. Az alapgondolatokra azonban többször hivatkozunk majd. Kimondhatatlanság ,,Amit Isten ad a léleknek ebben a szoros egyesülésben, az kimondhatatlan. Arról semmit sem lehet mondani, aminthogy magáról Istenrôl sem lehet semmi olyat állítani, ami kifejezné, hogy milyen Ô valójában. Már pedig itt maga Isten adja magát neki oda és csodálatos, dicsô módon átalakítja ôt.'' (Én 26,4. a magyar kiadásban II. 339.o.) ,,... titkos nemcsak a tisztulásnak sötétje és szorongatása idején, amidôn ez a titokzatos bölcsesség tisztogatja a lelket olyannyira, hogy a lélek semmit sem tud róla beszélni, hanem késôbb, a megvilágosítás folyamán, midôn ez a bölcsesség érthetôbb módon árad rá, még akkor is annyira titkos, s a lélek kevéssé tudja megkülönböztetni és nevén nevezve róla beszélni, hogy nem talál utat-módot, sem alkalmas hasonlatot, s nem képes megértetni mással ezt a magasztos megértést és ezt az annyira gyöngéd és beléje öntött szellemi érzelmet, eltekintve attól, hogy amúgy is inkább hallgat róla. Azért, ha megannyira szeretné is kimondani, s ha akármennyi kifejezésmóddal próbálkoznék is meg, mindig titokzatos marad. Az a belsô bölcsesség ugyanis annyira egyszerű, annyira általános és szellemi, hogy nem hatol az értelembe semmi olyan képzetbe vagy képbe burkoltan és öltözötten, amelyet az érzéki rész képes volna felfogni, bár azért olykor ez is megesik. Innét van az, hogy az érzéki rész és a képzelet (mivel nem rajtuk keresztül hatolt be, s nem látták színét és ruháját) nem tudnak róla számot adni, de el sem tudják úgy képzelni, hogy képesek volnának róla bármit is helyesen mondani; bár ugyanakkor a lélek egészen világosan tudja, hogy érzi és élvezi azt az ízletes, sajátságos, rendkívüli bölcsességet. Hasonlóképpen van vele, mint volna az, aki valami eddig soha nem látott dolgot pillantana meg, amihez hasonló nem került még soha a szeme elé: bármennyire értené és élvezné is, nem tudja nevén nevezni, sem pedig megmondani, hogy mi az, bármennyire törekednék is azt megmagyarázni; már pedig ebben az esetben olyan dologról van szó, amelyet érzékeivel fogott föl. Mennyivel kevésbé lesz tehát képes olyasmirôl beszélni, ami nem az érzékek útján hatolt belé? Az a sajátsága ugyanis Isten beszédjének, hogy, ha nagyon bensô, sugallt és szellemi, és teljesen fölülmúl minden érzéki dolgot, akkor azonnal megakasztja és elnémítja az összes külsô és belsô érzékek összhangját és működését.'' (2Éj 17,3. 132-133.o.) ,,... ezt nem lehet elérni, sem pedig megmagyarázni emberi és közönséges fogalmakkal, joggal nevezi azt titkosnak.'' (2Éj 17,6. 135.o.) ,,... ezeket az isteni dolgokat és tökéletességeket nem lehet megismerni és megérteni a maguk mivoltában, amíg az ember csak keresi ôket, hanem csakis akkor, midôn már megtalálta és gyakorolta...'' (2Éj 17,7. 135.o.) A valóság kifejezésének lehetetlensége elsôsorban magának Istennek transzcendens nagyságából fakad; Ô közli magát az emberrel személyesen. Isten misztériuma tükrözôdik ebben a közlésben, amelyben Önmagát adja, valamint az ember lelki működésében, aki ezt a közlést valamiképpen felfogja. Annál inkább növekszik az isteni dolgokban a transzcendencia és a kimondhatatlanság jelentése, minél nagyobb a tudás illetve a megismerés: minél többet ismer meg az ember, annál inkább számot vet azzal a végtelenséggel, amelyet még meg kell értenie (Én 7,9-10. idézve a 100. oldalon). ,,... Isten néha ... megad egy bizonyos magasztos megismerést, amelyben megértik és érzik Istennek fenségét és magasztosságát. Ebben az érzésben az illetônek oly magasztos fogalma van Istenrôl, hogy világosan belátja, mennyire nem ért meg belôle semmit. Már pedig nagyon fenséges megismerés az, amelyben belátjuk és érezzük az Istenség végtelenségét és azt, hogy azt tökéletesen nem lehet megérteni...'' (Én 7,9. 220.o.) A misztikusok olvasásának éppen ez az egyik gyümölcse a keresztény nevelésben. A jámborsági könyvek és a teológiai traktátusok azt a gondolatot ébresztik az olvasóban, hogy mindent megért és tudja, kicsoda Isten, Krisztus, mi a szeretet, a kegyelem, az üdvösség, a bocsánat stb. A misztikussal való kapcsolata felnyitja szemét, nagyobb tisztelettel kezd gondolkozni a hit és az élet misztériumairól. A kimondhatatlanságot mint az isteni transzcendencia gyümölcsét Keresztes Szent János mint teljességet, mint kiválóan pozitív minôséget tapasztalta meg. Örül az isteni transzcendencia valóságának. Még a nagy misztikus tapasztalatok pillanataiban is nem afelé a kevés felé irányítja a hit, amit éppen megtapasztalt, hanem Isten rejtett teljessége felé (Én 1,12. idézve a 98. oldalon). ,,... sose elégedj meg azzal, amit megértesz Istenbôl, hanem csak azzal, amit nem tudsz felfogni belôle. Sose állj meg annak szeretetében vagy kedvelésében, amirôl azt gondolod vagy érzed, hogy Isten, csak azt szeresd, annak örvendj, amelyet nem tudsz sem megérteni, sem érezni:...'' (Én 1,12.) Kifejezés De nem ezért mond le a szóról. A kimondhatatlan elôtt önkéntelen lesz a gesztus és az ének. Egyesek csodálkoznak, hogy a misztikusok, miután elôre bocsátották a kifejezhetetlenséget, annyit mondanak és írnak. Másrészt viszont maguk is érzik a problémát, amikor beszélni kezdenek vagy íráshoz fognak. A misztérium kifejezhetetlenségének fokai vannak: a) a misztérium tartalma helyes kifejezésének abszolút lehetetlensége, ami magával hozhatja minden szó egyszerű megtagadását. Például Az élô szeretetláng végén a Szentlélek ihletésérôl nem tud és nem akar mondani semmit: ,,Errôl a leheletrôl, amely telítve van jóval, dicsôséggel és Istennek a lélek iránti gyöngéd szerelmével, én jobb szeretnék nem beszélni, s nem is teszem, mert belátom, hogy nem tudnám megmagyarázni.'' (ÉSz 4,17. 552.o.) b) nehéz bármi általánosat is mondani a misztériumról: nem egyenlô a valósággal, de azért lehetséges. Keresztes Szent János szeretné, hogy a szóbeli kifejezés hűséges legyen: -- a tapasztalat tartalmához: Isten, az ember, kommúnió -- a tudományos teológiai kifejezés követelményeihez -- a hívôk általános tapasztalatához, hogy érthetô legyen. Nehéz olyan nyelvezetet találni, amely megfelel mindeme követelményeknek. A misztikus doktor, aki jól ismeri a nyelvezet különféle formáit és ura ezeknek, ezeket a formákat a körülmények szerint használja. Ismeri a bibliai nyelvezetet, a skolasztikus teológiát, a filozófiai nyelvezetet és a lelkiségi nyelvezetet. Melyiket válassza? Így választott: alapvetô kifejezésmódja a költôi, a szimbolikus nyelvezet. A teológiai és lelkiségi nyelvezetet a részletek magyarázatában alkalmazza. Önéletrajzi vallomás? Normális lenne az önéletrajzi nyelvezet eszköze. Ez ui. közvetlenebbül tükrözi az élô és önmagát közlô Isten iránti érzéket, az ember és az élmény valóságát, elhárítja azt a veszélyt, hogy a belsô életet összezavarjuk az eszmékkel. Megélt valóságok, és mint ilyenek egyes szám elsô személyt fejeznek ki. Megfelel annak, amit Keresztes Szent János keres. Ô mégsem akarja, magatartásával kifejezetten elutasítja. A költeményeket egyes szám elsô személyben írja. De ez a mód, jóllehet eleven, valóságos tapasztalatot tartalmaz, nem sugallja, hogy a szerzô önmagáról vall. Még kevésbé, amikor a költeményeket magyarázza; a kommentár mindezeket a kifejezéseket a fôszereplô léleknek tulajdonítja. Azt hiszem, egy objektív és egy szubjektív oka van annak, hogy Keresztes Szent János szándékosan kerül minden önéletrajzi megnyilvánulást. A szubjektív ok Keresztes Szent János tartózkodó természetében keresendô: csendben akarja megélni az isteni ajándékokat. Ezt kortársai is megjegyezték. Mutogatás és elszegényesítés lenne, véleménye szerint, ha mindenki elôtt feltárná Isten ajándékait. Az objektív ok az önéletrajzi nyelvezet relatív értéke: valamiképpen lefokozza a misztériumot egy meghatározott személy gondolkodásmódjára, és a valóságot megtartja az illetô megismerése szűk határain belül. Keresztes Szent János ezért az élô és valóságos misztériumról szívesebben beszél olyan módon, amelynek megvannak az önéletrajzi elônyei anélkül, hogy hátrányaival kellene számolni; tisztában van természetesen azzal, hogy a közvetlenül elmesélt személyes élmények különös elevenséget hordoznak. 2. Szimbólum és költészet Hogy Keresztes Szent János írásaiban milyen fontos szerep jut a jelképeknek, azt elsô pillantásra észrevesszük. a) minden nagy művének szimbolikus címe van: Út, Éjszaka, Ének, Láng b) azonnal következik egy szimbolikus költemény mint a mű egész élményének és legfontosabb elemeinek szintézise c) az Elôszó kiemeli, hogy a választás teljesen tudatos. Elutasította mind az önéletrajzi, mind a fogalmi nyelvezetet. Milyen elônyöket ajánl neki a szimbólum misztikus szándéka szempontjából? Mert valójában elsôsorban nem irodalmi, hanem lelki választásról van szó. Azon olvasó számára, aki részesedni tud ebben a szimbolikus intuícióban, nagy világosságot hoz a mű, viszont akadály lesz annak, aki nem otthonos ebben a meghatározott jelkép-világban. ,,A szimbólum magának a tapasztalatnak képe, amely közvetlenül a mélyen megélt valóságból keletkezik'' (J. L. Aranguren). A szimbólum megfelel a megélt élmény teljes valóságának, intuitív és affektív módon az egész tapasztalatot nyújtja. A szimbólum magának az élménynek is részét alkotja, szimbolikus élményrôl van ugyanis szó. Ennek szokásos meghosszabbítása az élmény szimbolikus kifejezése. Nem megengedett tehát, hogy az élményt ,,kivetkôztessük'' a szimbólumból, mintha az csak allegória lenne (vagyis pedagógiai célzatnak alávetett kifejezésmód). A szimbólum megszüntetése egyet jelent azzal, hogy megszüntetjük magának a valóságnak egy részét. Megmarad a ,,világos'' fogalom, de csupán a fogalom. Ezért nem akarja Keresztes Szent János, hogy a magyarázatok helyettesítsék a költeményt; feladatuk csupán az, hogy ahhoz bizonyos fényt adjanak, és így jobban behatoljunk a költeménybe. A szimbolikus nyelvezet szuggesztívebb, nagyobb, teljesebb és teremtôbb kommúnióra késztet Isten és a teremtett világ misztériumával. Intellektuális szempontból viszont kevésbé nyújt kielégülést. A teológia intellektuális örömet, kielégülést szerez, de csak kicsit visz elôre a kommúnió útján. Olvassuk el például Az élô szeretetlángból, mit ír Keresztes Szent János arról a nyelvezetrôl, amelyet Isten alkalmaz a szeretetben átalakult lelkekkel: ,,Ezen a nyelven beszél és tárgyal Isten a megtisztított és kitakarított lélekkel. Ezek a szavak mind tüzesek... ,,Vajon nem olyanok-e az én szavaim, mint a tűz?'' (Jer. 23,29.) Ezek a szavak -- amint az Úr Jézus mondja Szent János evangéliumában (6,64.) -- a szellem és az élet szavai, s a tiszta és szeretô lelkek, amelyeknek vannak füleik a hallásra, érzik ezeknek a szavaknak az erejét és hatását. Ellenben azok, akiknek ízlése megromlott, s ennek következtében egyéb dolgokban találják örömüket, nem képesek élvezni a szellemet és az életet ezekben a szavakban, sôt unják ôket. Ennek következtében minél magasabb szárnyalású szavakat mondott az Isten Fia, annál kevésbé voltak ínyére egyes hallgatóinak, mégpedig azért, mert nem voltak megtisztulva. Így történt, hogy midôn elôadta azt az édes és szeretettôl áradó tant a legméltóságosabb Oltáriszentségrôl, sokan elfordultak tôle.'' (ÉSz 1,5. 438.o.) (Lásd még ÉSz 1,6. 439.o. idézve a XV, 1. pontban jegyzetünk 190. oldalán.) Hivatkozik a költeményre mint a szimbólum kifejezésének eszközére. Ez természetesen feltételezi, hogy a misztikusnak vannak költôi kvalitásai, hogy ezeket az eszközöket a misztikus tapasztalat hatékony módjaként kezelje: -- a költemény a szimbólum sajátos helye -- a költemény szintetikus nyelvezet, amely a megértés és az élmény valamennyi elemét tartalmazza és egybefogja: az alanyt és a tárgyat, a látomást és az affektust és mindezeket az értelmet meghaladó formában, -- a misztika és a költészet ,,egytermészetűek'', amikor a misztikus költô és a költô misztikus, -- az esztétikai élmény is transzcendens jellegű, Keresztes Szent János a természetben és az életben magasabb rendű szempontokat lát, olyan kapcsolatokat, amelyek a puszta értelem elôtt rejtve maradnak. Részletesebben a szimbólumokról A szimbólumok, jelképek eredeténél ôstípusokat találunk: víz, tűz, fény, sötétség... Ezeket a jelképeket különféleképpen árnyalja az adott kultúra, így kapják meg igazi jelentésüket és tartalmukat. Keresztes Szent János két jelképet alkalmaz a legnagyobb erôvel: egyiket a természetbôl, a másikat a szociális életbôl: az éjszaka és a házasság. A házasság jelképének hosszú története van a keresztény hagyományban és azon túl. Olvasmányaiból ismerte meg, majd egészen egyénivé tette, átalakította. Lassú, összetett folyamat eredményeképp a Biblia és a természet egytermészetűvé (connaturalis) váltak benne, új elemek megértésében és magyarázatában a legszemélyesebb kifejezéseivé váltak. Legmélyebben a sötét éjszaka képébe hatol bele: számtalan részre bontja a jelképet anélkül, hogy megtörné egységét. Ehhez a szimbólumhoz kapcsolódik a tűz jelképe; ez az alapja A szellemi páros éneknek és Az élô szeretetlángnak. Ma Keresztes Szent János nevéhez általában a ,,sötét éjszaka'' jelképe társul. Mivel természeti jelenségrôl van szó, a jelkép állandó és közérthetô, így tehát ma is ékesszóló és hatékony. Más a helyzet a ,,házasság'' jelképpel; mivel szociális és kulturális elem, több történelmi és kulturális változáson esett át. Ezen kívül nincs mindenkinek közvetlen tapasztalata a házasságról. A jegyesi szimbolika jelentése ma spontán átalakulás veszélyének van kitéve: ma nagyobb az értéke a gyönyörnek, mint a teljes odaadásnak; a jegyesi és házastársi kapcsolat szilárdsága megrendült, ideiglenes jellegű lett; Keresztes Szent János tanításában pedig ez a kapcsolat visszavonhatatlan és állandó; ma -- az egyenjogúság nevében -- kiemelik a nô, a jegyes, a hitves méltóságát és egyenlô kezdeményezô szerepét: ez pedig nem felel meg az ember és Isten viszonyának. ,,A modern misztikus teológiában az eljegyzés és a lelki házasság szimbóluma szinte technikai jelentést kap, hogy a lelki fejlôdés sajátos szakaszait jelölje... Az eljegyzést egyszerűen eksztatikus egyesülésnek, a lelki házasságot pedig tökéletes, vagy átalakító egyesülésnek nevezzük. Ez a pontos meghatározás kétségtelenül haladást jelent, kizár minden félreértést. Mindez azonban a szimbólum szuggesztív ereje kárára történik. Egyesek ebbôl a szempontból sajnálják annak a tágjelentésű, hajlékony és többértékű kifejezésnek elvesztését, amelyet a múltban a ,,lelki házasság'' szó tartalmazott.'' (P. Adnés, ,,Mariage spirituel'', in Dict. Spir. 10.408) 3. Az olvasó Keresztes Szent János írásai tartalmukban és módszerükben megôrzik szóbeli tanításának párbeszédes jellegét. Ez azt jelenti, hogy az olvasótól most is ugyanezt az erôfeszítést várja. Az olvasás vagy újraolvasás azt jelenti, hogy a szerzô tapasztalatai és gondolatai birtokában találkozik az olvasóval, annak konkrét élethelyzetében és körülményeiben. Ki az olvasó? Írásai által az emberek három csoportjával kerül kapcsolatba: -- az ajánlás karmelitáknak szól, Ana de Penalosa ugyanebben a légkörben él; -- címzettek: sok más olvasót tart szem elôtt: lelkivezetôk, nehézséggel küzdôk, sötétségben botorkálók, misztikus kegyelmeket élôk de rosszul irányítottak, aszkétikus programoknak élôk... -- tényleges olvasók: sokkal többen, mint Keresztes Szent János azt valaha képzelte, és egyre többen. Magatartásformák Keresztes Szent János számára az olvasó szereplôje lesz az általa bemutatott drámának; arra invitálja, hogy cselekvôén vegyen benne részt, mert csak így fogja ôt megérteni. E magatartás lényeges elemeit az elôszavakban mutatja be. Három klasszikus hely: -- A szellemi páros ének bevezetôje: a misztikus tapasztalat e szavai megkívánják az olvasótól, hogy hasonló tapasztalatokkal és teremtô készséggel rendelkezzék; csak így léphet be a szerzô világába; -- A Kármelhegy útja bevezetôje: tartalmas és biztos tanítás azok számára, akik az evangélium útján akarnak járni; bátorságot és világosságot kíván meg, hogy aztán az olvasó feltételek nélkül elkötelezze magát; -- A beasi karmelitákhoz intézett levél (1587. nov. 22.): túl sok a nagy eszme és az információ: az eleven és valóságos gyakorlat hiányzik (,,obrar y callar''). Az olvasás normái Az olvasás konkrét normái sokfélék lehetnek. Íme néhány lényeges szempont: -- lelki rokonság és teremtô készség, amint ezt a magatartásformáknál említettük; -- valamennyi mű és minden egyes mű teljes olvasása; Keresztes Szent János rendkívül rendszeres író, állításai művei egészében, ezek dinamizmusában és más elemekkel való szintézisben kapják meg teljes jelentésüket. Egyes szavainak, mondatainak szövegösszefüggés nélküli hangoztatása félremagyarázásokat eredményezhet; -- ismerni kell valamennyire szimbolikus nyelvezetét és kifejezésmódját. A nagy műveket kezdjük egy kis bevezetéssel, aztán olvassuk a költeményt, aztán a prózai kommentárt, majd ismét a költeményt. -- ismerkedjünk meg Keresztes Szent János életrajzával, személyiségével, kora történelmével... Mindezek eredményeképp sok minden világosabb lesz; -- úgy olvassuk mint egy saját korában élô, konkrét és normális ember egzisztenciális élményét, nem feledve el az adott történelmi, társadalmi, spirituális stb. körülményeket. Maga Keresztes Szent János is teljes lényével megélte az adott, reális helyzeteket, még a leghétköznapibbat, legkisebbet is... ======================================================================== V. Egyesülés a szeretetben (Életszentség, tökéletesség) Az egyesülés -- mint valóság, mint téma, mint kifejezés -- Keresztes Szent János minden írásában hangsúlyt kap. Kifejezetten említi nagy művei alcímeiben, mert meg akarja határozni célját, az ehhez vezetô utat, megjelölni az alkalmas eszközöket a kezdeti lépésektôl a beteljesedésig. A mai lelkiségi irodalomban az ,,egyesülés'' szót meglehetôsen ritkán használják. Keresztes Szent János idejében sem volt túl gyakori. Kifejezetten ezt a szót akarta, tudatosan ezt választotta, mivel ez felelt meg tapasztalatának, így értette meg és fejezte ki az ember kommúnióját Istennel, helyesebben Isten kommúnióját az emberrel. Igen hasznos egybevetni Keresztes Szent János kifejezését az Újszövetség néhány helyével. Két szöveget emelnénk ki: -- Jn. 17, 20-24. ,,... ez hogyan van, arról mást nem tudhatunk és nem mondhatunk, mint azt, hogy Isten Fia, mint Szent János elmondja, maga szerezte meg nekünk ezt a magas állást és érdemelte ki számunkra azt a méltóságot, hogy Isten fiai lehessünk. Ugyanis Ô maga kérte azt számunkra az Atyától, mondván: ,,Atyám, akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsôségemet, amit te adtál nekem, hiszen te szerettél engem a világ teremtése elôtt.'' (17,24), vagyis más szóval, hogy részesülésileg cselekedjék mibennünk ugyanazt, amit Én természetemnél fogva cselekszem, tudniillik árasszák, leheljék a Szentlelket. Sôt, többet is mond: ,,De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egyek ok is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Én átadtam nekik a dicsôséget, amit nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi egyek vagyunk: én ôbennük, te énbennem, hogy így tökéletesen egyek legyenek ôk is. Ismerje meg ebbôl a világ, hogy te küldtél engem, és hogy szereted ôket, amint engem szerettél'' (17,20-23.), és pedig azáltal, hogy közli velük ugyanazt a szeretetet, amelyet a Fiúval közöl, habár nem természet szerint, mint teszi a Fiúval, hanem, mint mondottuk, a szeretetben való egyesülés és hozzáhasonulás révén. Magától értetôdik, nem azt mondja itt a Fiú az Atyának, hogy a szentek lényegileg és természetileg legyenek olyanok, mint az Atya és a Fiú, hanem hogy legyenek azok a szeretetben való egyesülés által, amint a szeretetben vannak egyesülve az Atya és a Fiú.'' (Én 39,5. 417-418.o.) -- Jn. 14,23. ,,Ne csodálkozzunk azon, hogy Isten ily magasztos és ily rendkívüli kegyelmeket áraszt arra a lélekre, amelyet ki akar tüntetni. Gondoljuk meg, hogy Ô Isten, még pedig mint végtelenül jó és végtelenül szeretô Isten működik. Ha ezt jól megfontoljuk, akkor a legcsodálatosabb kegyelmet sem fogjuk túlzottnak tekinteni. Hiszen Ô maga mondotta, hogy aki Ôt szereti, ahhoz eljön az Atya, a Fiú és a Szentlélek és nála fognak lakni (Jn. 14.23.). Ez pedig azáltal valósul meg, hogy Isten azt a lelket belehelyezi az Atyába, Fiúba és Szentlélekbe, úgyhogy állandóan bennök él és tartózkodik, isteni életet élvén.'' (ÉSz Elôszó 2. 432.o.) A ,,szeretetben való egyesülés'' kifejezésben sűrítve benne van a lét egész valósága. Kifejezettebben azt mondhatjuk; az ember a szeretetben egyesül Istennel, vagy Isten az emberrel. Így valamennyi elemre rámutattunk: a személyek, a köztük létrejövô egyesülés, a hit-remény- szeretet mint eszköz. 1. Egyesülés Isten és az ember között 2. A hit, a szeretet és a remény teologális élete (Eszközök és közvetítôk) 3. Megtagadás, lemondás 1. Egyesülés Isten és az ember között A misztikus doktor tanításának lényegét több mű tárgyalja: könyvek, cikkek, tanulmányok... Ajánljuk a következôket: Louis Guillet, Nuit de lumiére, Tours. 1969 (jó a terminológiája) Federico Ruiz, Introducción (14. fejezet) (a tartalom miatt) Szóhasználat, szókincs Az egyesülés a Szent kedvelt kifejezése, olykor egymagában, máskor összetételekben: egyesülés, egyesülés a szeretetben, a lélek egyesülése Istennel. Jelen van minden művében. L. Guillet computerszámítása szerint (i.m. 35.o.) a kifejezések elôfordulási száma: -- egyesülés.............343 -- egyesít, egyesülni....130 -- átalakulás............137 Véleményem szerint a számokat növelni kellene; azonban nem a mennyiség a fontos és döntô, hanem az a határozottság, amellyel Keresztes Szent János ezt a szót használja, hogy kifejezze azt, amit mások szentségnek vagy tökéletességnek neveznek. A Kármelhegy útja alcímében ezt írja: ,,Mindazok az eszmék, amelyeket ebben, a Kármelhegyre való feljutást tárgyaló könyvben ki akarok fejteni, bennfoglaltatnak az alábbi költeményben. Ez ugyanis elmondja, miképpen kell elmenni a hegynek egészen a csúcsáig, vagyis a keresztény tökéletességnek azon legmagasabb fokára, amelyet a lélek és Isten közötti egyesülésnek nevezünk.'' Az ,,éjszaka'', ,,éj'' szót is ilyen elôszeretettel használja. Elôszeretetének elsôrendűen fontos tapasztalati és doktrinális alapjai vannak. A ,,tökéletesség'' szó teljességet sugall, valami önmagában való zárt, önmagának elég, emberközpontú, sztatikus jellegű teljességet. Az egyesülés egészen istenközpontú, teologális, a Másik felé irányuló, mégpedig szegénységben, ugyanakkor telve van a kapcsolat gazdagságával, a szeretet ajándékával és feszültségével. Keresztes Szent János hangsúlyozza: az ember nem érheti el a teljességet és kiegyensúlyozottságot az Istenre való kifejezett és állandó hivatkozás nélkül. ,,Amit a lélek kíván, az nem egyéb, mint az, hogy szeretete egyenlô legyen Isten szeretetével. Ez az, amit mind természetes, mind természetfeletti módon mindig óhajt'' (Én 38,3. 409.o). Személyes egyesülés Az egyesülés szó gyakori, szándékos használata jelzi, hogy ez jellemzi Keresztes Szent János egész lelki világát. Személyes és személyek közötti kapcsolaton nyugvó világ ez. Keresztes Szent János világa erôsen személyes jellegű. A folyamatban vagy az egyesülés aktusában személyek állnak az elsô helyen: Isten, Krisztus, az ember. Minden cselekvésnek ôk a központja. Mind az ellentét, mind a harmónia állapotában Isten és az ember találkozik szemtôl szembe. Minden más ennek a személyek közötti találkozásnak van alárendelve. A Kármelhegy útja és A lélek sötét éjszakája különösen tükrözik ezt a beállítást. Olyan ez a két könyv, mint valami röntgenfelvétel. Keresztes Szent János be akarja mutatni a személyeket, meg akarja világítani kapcsolatukat, ezért mellôz más tényeket és ezt világítja meg a legmélyéig. Minden arra irányul, hogy az ember a leggyorsabban és a legegyenesebb úton eljusson az Istennel való egyesülésre. Teologális világ Kimondottan és világosan vallási, misztikus világ ez, és csak másodlagosan pszichológiai. Elejétôl végéig Isten jelenléte és tevékenysége foglalja el az elsô helyet. Elôrerendelés, teremtés, megváltás, személyes hívás, átalakulás, egyesülés, megdicsôülés: isteni művek. Isten a fôszereplô, ô adja meg a normákat, a módszereket és az erôt. ,,... ha a lélek keresi Istent, Isten még sokkal inkább keresi ôt; s ha a lélek Istenhez küldözgeti szerelmes vágyait, amelyek oly illatosak elôtte, mint a mirha, tömjén és illatszerek füstoszlopa (Én. Én. 3,6.), viszont Isten keneteinek illatát árasztja feléje, s ezzel vonzza magához és készteti arra, hogy futva közeledjék hozzá. Ezek azok az Ô isteni sugallatai és érintései, amelyek, valahányszor tényleg az Övéi, mindig magukba foglalják és mint irányító elvet hangsúlyozzák Isten törvénye megtartásának és a hitnek tökéletességét s azt, hogy a léleknek mindig ezen az úton kell haladnia, ha közelebb akar jutni Istenéhez... Isten a fômozgató és vezetô, ... Ô vezeti kezénél fogva oda, ahová magától nem tudna eljutni ... engedje magát vezettetni azon az úton, amelyet Isten az ô számára kijelölt, tudniillik ... az Isten iránti szeretet, az Isten törvénye és a hit tökéletességében.'' (ÉSz 3,28-29. 504- 505.o.) ,,... Isten mindent természetének megfelelô módon mozgat... ha Isten mozgatni akarja a lelket, s fel akarja emelni alacsonyságának végletébôl a másik végletbe, vagyis az isteni egyesülés magaslatára, azt rendszeresen, szelíden s az illetô lélek természetének megfelelô módon kell megtennie... Ilymódon vezeti tehát Isten a lelket fokról- fokra a belsô dolgok felé, ... Ô tudja legjobban, hogy mi felel meg az illetô léleknek; de meg végre is mindenben az Ô szent tetszése az irányadó...'' (2KU 17,2 és 17,4. 194. és 196.o. m. k. XV. fejezet). Valaki azt gondolhatná, hogy a pszichológiai jellegű leírások, elemek egy pszichológiai megtisztulás, felemelkedés folyamatát szolgálják. A valóság azonban egészen más: a cél, a cselekvés alapelvei és a folyamat kritériumai egészen isteniek. A fôszereplô a Szentlélek, Ô mozdítja elô teljes tisztelettel az egész ember újjászületését. Lelki világ Nemcsak abban az értelemben, hogy a Szentlélek működik, hanem abban az értelemben is, hogy az ember lényege legszemélyesebb és legmélyebb szintjén cselekszik. Keresztes Szent János, mint Szent Pál is, amikor ,,lelki''-rôl beszél, a személy megvalósulásának antropológiai jellegét érti ezen. A Keresztes Szent János által megállapított értékek világában való elôrehaladáshoz nagy bensôségességre van szükség. Aki személyeket, dolgokat és élményeket csupán biológiai, pszichológiai ízlés, közvetlen hasznosság vagy ,,kedvemre van'' kritériumok alapján ítél meg, nem képes az igazi értékek megértésére, nem fogja fel az isteni valóságot, sem az emberi realitást. Keresztes Szent János ezért sürgeti, hogy az érzékek szintjérôl fel kell emelkednünk a lelki szintre. Szövegelemzések Miután megvizsgáltuk Keresztes Szent János írásainak terminológiáját és fogalmainak egyetemes jellegét, hozzáfoghatunk e valóság alaposabb elemzéséhez. Több szöveget választhatnánk e célból. A rövidség kedvéért két jellemzô szöveggel foglalkozunk: 2KU 5: mi az egyesülés (doktrinális szempont) Én 22: mit tesz és hoz magával az egyesülés (leíró szempont) Mindkét szöveg igen gazdag. Fontosabb az elsô, a fogalmak szempontjából pontosabb. A szellemi páros ének viszont bôségesebb, jobban tükrözi Isten nagyságát és kimondhatatlan jóságát. 2KU 5 (129-135.o. a magyar kiadásban IV. fejezet) A mű kezdetétôl szó van az egyesülésrôl, különösen az 1KU 11, 2-3-ban (99-101.o.). Már itt megfogalmaz egy rövid összefoglalást, leírást. Szükségét érzi azonban egy részletesebb és teljesebb leírásnak, hogy így megértesse a lélek éjszakája ajándékait és követelményeit (2KU 4,8. 129.o. m. k. III. f.). A fejezet három egysége: a téma körülhatárolása (1-2), az egyesülés természete (3-7) és végkövetkeztetések (8-11). -- téma: nem a képességek egyesülésérôl akar beszélni (1), hanem a teljes, maradandó és állandó egyesülésrôl (2), -- természet: feltételezi a teremtményekben való természetes egyesülést (3) pozitív meghatározás: a két akarat azonosulása negatív meghatározás: minden ellentét hiánya (3) a fenti elemek további magyarázata (4) biblikus magyarázat Szent János két szövege alapján (5) példa: a nap sugara (6-7), -- végkövetkeztetések: legjobb felkészülés a tisztaság (8) különbözô fokok a képesség és a felkészültség szerint (9-10) teljes, bár különféle tökéletesség. A fejezet fontosságát, horderejét Keresztes Szent János szándéka korlátozza. Lényegi leírásról, illetve meghatározásról van szó, mégpedig a ,,szellemi éjszaka'' összefüggésében, amely éjszakára az értelem felkészül. Már a meghatározást tartalmazó 3. pontban megjelennek a pozitív és negatív elemek mint ugyanannak a valóságnak két arca. Ezt a kettôs szempontot megtartja a tárgyalás folyamán végig. A Szentlélek művelte egyesülés kiváltságosan pozitív; a Vele együttműködô ember feladata inkább negatív jellegű: az egyesülést hátráltató akadályok eltávolítása. A biblikus-teológiai bemutatást két példa szemlélteti: -- a nap sugara (6-8): jelenlét, cselekvés, készség -- festmény (9-11): szépség, fokozatos megértés. Én 22 (314-319.o.) A Kármelhegy útja leírását ki kell egészítenünk A szellemi páros ének leírásával, mivel ez magyarázza meg az egyesülés más dimenzióit: a 2KU 5-ben még gyöngén fejlett a szeretet s hiányzik számos, ezt az állapotot kísérô adomány. A szellemi páros ének 22. fejezete a teljes egyesülésrôl, a ,,lelki házasságról'' szól, vagyis az egyesülés misztikus formájáról. A teljes misztikus egyesülés összetevô elemei: -- egyesülés Krisztussal misztériumaiban (1. pont; vö. 23,1.) -- átalakulás Istenben (5) -- morális gyümölcsök (3) -- az egész psziché összhangja (4). Az egyes elemeket a következô fejezetekben részletesebben magyarázza. A szellemi páros ének szemléletét realizmus, élénkség, elevenség jellemzi, A Kármelhegy útja leírását inkább egzisztenciálisnak mondhatjuk. Itt hozzátesz néhány ,,misztikus'' elemet, olyanokat, amelyek nem mindig találhatók meg a szeretetben való egyesülésben. Fogalom E két alapvetô szöveg ismeretében már megadhatjuk az egyesülés elsô fogalmát, mégpedig A Kármelhegy útja szavaival: hasonlósági vagy lényegi egyesülésrôl akkor lehet beszélni, amikor ,,... a két akarat -- ti. a léleké és Istené -- egyugyanazon dologra irányulnak, megegyeznek, s az egyikben nincs semmi, ami ellenére volna a másiknak. Ha tehát a lélek tökéletesen kiveti magából mindazt, ami ellentétes Isten akaratával, s nem egyezik meg azzal, szükségképpen Istenhez hasonul a szeretet révén'' (2KU 5,3. m.k. 130.o.). Mindez a Lélek ajándéka (2KU 5,5.), Krisztus tette (Én 22,1). Maga a készség is ennek a kegyelemnek gyümölcse. Isten a fôszereplô, a cselekvô. Ô egyben a cél is, mivel az egyesülés átalakulást (transformatio) is jelent. Vagyis az ember Istenben való teljes átalakulását (Én 22,5.), nem pedig találkozást a félúton. Jegyezzük meg: jóllehet Keresztes Szent János sok kiválót mond az egységrôl, ill. egyesülésrôl, nem abszolutizálja. Az egyesülés igazi gazdagságát az az isteni Személy biztosítja, aki az egyesülésben Önmagát adja, aki egyesíti Önmagával. Az egyesülés tehát ezt jelenti: Isten önmagát adja, és az ember átalakul ettôl az ajándéktól. 2. Teologális élet Keresztes Szent János a ,,szeretetben'' való egyesülésrôl ír, meghatározza az egyesülés tartalmát és eszközét. A szeretet része magának az egyesülésnek, maga az egyesülés, amely Isten emberszeretetében és az ember istenszeretetében valósul meg. E két összetevô közül a másodikat bôvebben megmagyarázzuk. Ha az egyesítô szeretetet elemezzük, annak három arculatát fedezzük fel: hit, remény és szeretet; helyesebben: szeretet, hit és remény. A három teologális (isteni) erényrôl van szó. Az egzisztenciális síkról tehát a hit-remény-szeretet síkjára lépünk. Ezek inkább az egyesülés formái, nem annyira az egyesülés eszközei. A keresztény spiritualitásban Keresztes Szent János itt alkotta meg a legeredetibbet és a legteljesebbet. Sajnos, egészen a legutóbbi évekig nem méltányolták kellôképpen. Federico Ruiz, Estructuras de la vida teologal, Monté Carmelo 88 (1980), 367-387. Introducción, 16. fejezet Szóbeli tanítása középpontjában is a hit-remény-szeretet áll. Az egyesülés dimenziói Mindjárt a 2KU 5 után, amelyet az egyesülésnek szentelt, azonnal rátér a három teologális erényre (2KU 6): ezek az egyesülés és tisztulás eszközei. Vagyis: megvalósítják az egyesülés két formáját, nevezetesen az Istennel való teljes egyesülést (conformitas) és minden ellentét kiküszöbölését. E fejezet kiegészítôje a 2Éj 21 lehetne; de itt is érezhetô a sötét éjszaka befolyása. Az Istennel történô egyesülés a hitben, a reményben és a szeretetben jön létre. A Kármelhegy útjában ezek a teologális erények a lelki képességekkel kapcsolódnak össze: értelem, emlékezet és akarat. Lassanként gyökeret eresztve és megerôsödve, áthatják az ember egész személyét, életét, tevékenységét. Lelki élete teljes dimenzióivá válnak. Az ,,egyesülés'' eszközeirôl szóló szavait így kell értelmeznünk: olyan eszközök, amelyekben maga az egyesülés létrejön; nem pedig: az egyesülést eredményezô eszközök. Ezért beszél a szeretetben való egyesülésrôl, a reményrôl, amely már birtoklás: ,,... a mi célunk a lélek egyesülése Istennel és pedig az emlékezet oldaláról való s a reményben történô egyesülés ... amit az ember remél, az nincs birtokában s hogy minél kevesebb más dolgot bír az ember, annál erôsebben lesz képes remélni azt, amit remél: szóval, annál tökéletesebb lesz benne a remény isteni erénye. Ellenkezôleg, minél több dolog van a birtokában, annál kisebb a képessége és tehetsége a remélésre, tehát annál tökéletlenebb benne a remény. Ezek alapján tehát azt kell mondanunk, hogy minél jobban megfosztja a lélek emlékezetét az alakoktól és emlékektôl, amelyeknek egyike sem Isten, annál inkább fog az emlékezet Isten felé fordulni s annál üresebb s következôleg alkalmasabb lesz arra, hogy remélje az Ôreá való emlékezés teljességét.'' (3KU 15,1. 333.o.), a hitrôl, amely már az isteni valóság megértése: ,,... az értelem csak akkor alkalmas az isteni egyesülésre, ha teljesen tiszta és üres mindattól, ami az érzékek körébe vág; nemkülönben teljesen mentes mindattól is, amit világosan felfogni képes és teljes nyugalomban, csendben, a hit alapján áll. Ez a hit az egyedüli közvetlen és alkalmas eszköz a léleknek Istennel való egyesüléséhez. Ugyanis akkora a hasonlatosság közte és Isten között, hogy csakis annyiban különbözik Istentôl, amint különböznek egymástól Isten látása és Isten hívese. Istent ugyanis úgy állítja elénk, amilyen valóban, tudniillik mint végtelen lényt; mint három személyt egy lényegben.'' (2KU 9.1. m.k. VIII. fejezet 151-152.o.). Közvetlen ,,eszközök'' Keresztes Szent János erôsen hangsúlyozza az egyesülés közvetlen voltát: Istent, Szerelmesét akarja, nem pedig ajándékait vagy hírnökeit. Ugyanakkor igen eleven benne Isten transzcendens voltának, a teremtményeket végtelenül meghaladó nagyságának tudata. Figyelme ezért kétirányú: a) meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek két ennyire különbözô lény, Isten és az ember kommúnióját megteremtik, b) ezek az eszközök hagyjanak lehetôséget a közvetlen egyesülésre. Közvetlen egyesülés közvetítôk révén ... nem álom ez? Nos, Keresztes Szent János nem ijed meg. Minden elképzelésére és vágyára megfelelô választ talál a hit-remény-szeretetben. Igaz, eszközök, de ugyanakkor maguk a valóság ...; az ember önmagát adja a hitben, szeretetben... A személyek találkoznak tehát közvetlenül. Hogy jobban megértsük Keresztes Szent János szemléletét, idézzük fel a közvetítôk struktúráját. Négy szintet különböztetünk meg: -- a közvetítô Krisztus: Isten és ember, megvalósult egyesülésük foglalja el a központi helyet és ad erôt a következôknek; -- a teologális erények: hit, szeretet, remény: szupereszközök, amelyek létrehozzák az egyesülést és értéket adnak más eszközöknek; -- szubjektív eszközök: Érzékenység, értelem stb.: áttetszôk és alkalmasak lesznek az egyesülésre, mégpedig a teologális erények révén -- külsô eszközök: szent és profán tárgyak, helyek; szentségek... Mindezek Isten ajándékából és a teologális erények révén válnak értékessé. Nevelés A teologális erények tehát így más szerepet kapnak azon túl, hogy közvetlenül egyesítenek: értéket adnak minden objektív és szubjektív eszköznek és megtisztítják azokat. A Kármelhegy útja 2. és 3. könyve jó példákkal szolgálnak erre a munkára. Semmit sem szabad azonban abszolutizálni. ,,Azt magyarázzuk, hogy az eszköz annyiban jó és hasznos, amennyiben a cél elérésére szolgál; de ha valaki az eszközt többnek tekinti, mint eszköznek, azzal föltétlenül zavart okoz és akadályozza a cél elérését'' (3KU 15,2. 334.o. m.k. XIV. fejezet). A teologális nevelés vonatkozik a külsô profán dolgokra, mint pl. tájak, képek, különféle tárgyak; vonatkozik azonban a vallási és szentségi eszközökre is, továbbá érvényes a természetes képességek gyakorlására és az Istentôl kapott kegyelmekre is. A teologális erények megakadályozzák, hogy mindez birtoklássá, zárt viszonnyá váljék. Az eszközökre és azok használatára vonatkozóan lásd: 2KU 6 és 8. (m.k. V. fejezet 135-139.o. és VII. fejezet 146-151.o.). A hit-remény-szeretet élete A teologális erények e kisugárzása által észrevétlenül eljutottunk a ,,teologális élet''-hez, vagyis ahhoz az élethez, amelynek célját, útvonalát és erejét teljes egészében a hit, a szeretet és a remény adja meg. Nem annyira az egyes teologális erények, hanem együttesük. Folytatja az egyesülés témáját, beleillesztve azt egész rendszerébe. Íme a Keresztes Szent János szerinti teologális élet négy összetevôje: 1. személyes, bensôséges, közvetlen kommúnió a szeretetben az ember és Isten között Krisztusban; ez a kommúnió a központja és gyökere mindennek; 2. az egyesülés ill. egység közvetlen eszközei a hit, a szeretet és a remény; minden más eszköznek ettôl függ a hatékonysága és érvényessége; 3. konkréten, a személy sajátos kegyelmével, pszichológiájával, adott korában; 4. az önmegtagadás nagy adagjával: ez a szeretet dinamizmusának növekedésével, a Kereszt misztériumában való részesedéssel növekszik. A különbözô témák tárgyalásakor részletezzük majd a teologális erények természetét, aktív és passzív, misztikus és aszketikus funkcióit. Az eddig elmondottak elég ahhoz, hogy már most megértsük a szeretetben való egyesülés tartalmát és dinamizmusát. 3. Megtagadás, lemondás Az egyesülésrôl szóló legfontosabb fejezetben (2KU 5), valamint a teologális életrôl szólóban (2KU 6) mint ellentéma állandóan megjelenik a ,,megtagadás'' kifejezés, ezzel a szóval vagy szinonimáival. Ez annyira állandó és evidens, hogy nem mehetünk el mellette szó nélkül. Keresztes Szent János egy percig sem kételkedik abban, hogy a megtagadás hozzátartozik az egyesülés és a teologális élet teljes valóságához. Itt most csak a megtagadás jelentését adjuk meg, pontosabban azt, hogyan illeszkedik bele a tapasztalat és a rendszer szívébe. A következô fejezetekben magyarázzuk majd konkrét megvalósulását, mivel átkarolja az egész embert, minden tárgyat... Az embernek az az elsô benyomása, hogy a megtagadás, kivetkôzés, elszakadás stb. állandó emlegetése szinte akadály, eltereli a figyelmet a lényegrôl. Amikor azt várnánk, hogy minden az Istennel való egyesülésre összpontosul, vagy benne a teremtéssel való egyesülésre, figyelmünket a szerzô állandóan a szükséges lemondásokra irányítja. Elsô látásra ez a módszer meggyöngíti az egyesülésrôl szóló magyarázatát. A valóságban azonban pontosan a fordítottjáról van szó. A negatív elem hangsúlyozása hatékony módja lesz annak, hogy megmagyarázza a szóban forgó egyesülés természetét és működését. Vö. ,,Obras'' 170-173. Introducción, 16. fejezet Kifejezések és jelentésük Keresztes Szent János abszolút formulát akar megfogalmazni, ezért adja meg az antitézist is: aki Istennel akar egyesülni, annak minden mást meg kell tagadnia. Jellemzôek azok a verssorok, amelyek a ,,hegyrôl'' rajzolt képe alatt találhatók: ,,minden -- semmi'': ,,Hogy az ember tökéletesen szerethesse Ôt, Ne keressen sehol másutt szeretetet. Hogy teljesen megismerje Ôt, Igyekezzék semmirôl semmit se tudni. Hogy teljesen birtokába vehesse Ôt, Ne kívánjon birtokolni semmit sem. Hogy egészen Ôhozzá hasonulhasson, Ne legyen semmi semmiben. Hogy elérje azt, amit még nem élvez, Arrafelé menjen, hol semmi öröm nincsen. Hogy elérje azt, akit még nem ismer, Járjon arra, hol mit sem ismer. Hogy eljusson ahhoz, amit még nem bír, Járjon arra, hol mi sem övé. Hogy elérje azt, ami ô még nem, Arra kell mennie, hol ô semmi sem. Mit kell tenni, hogy meg ne akadályozzuk a célhozjutást? Ha bármiben meghátrálsz, Kiteszed magad a végleges bukás veszélyének; Mert hogy egyáltalában eljuthass a ,,minden''-hez, Mindenben teljesen meg kell magadat tagadnod. S ha eljutsz odáig, hogy Ô egészen a tiéd lesz, Öleld magadhoz, anélkül, hogy bármit is kívánnál. Mert ha egyáltalán bármit óhajtanál bírni, Nem lehetne kizárólag Isten a te kincsed.'' (1KU 13,11-12. 112- 113.o.) Elôszeretettel alkalmaz totális kifejezéseket, nem árnyal: megtagadás, meztelenség, űr, megsemmisülés, halál... A valóság azonban árnyaltabb mind tartalmában, mind pedig létrejöttében. Igen kevés figyelmet fordítottak a megtagadás tartalmára és módozataira. ,,Negar'' (megtagadni) Keresztes Szent János szókincsében nem jelenti a hamisat, az elutasítást, minden kapcsolat megszakítását. Igazi jelentése: személyek közötti kommúnió egy magasabb szinten, túlhaladva minden közvetítést. Ezt alkalmazza a földi dolgokra, a személyekre, sôt Isten misztikus kegyelmeire is, hogy az ember közvetlenebb és elevenebb személyes kapcsolatig jusson. Íme egy jelentôs szöveg: ,,A természetfeletti befolyásokkal szemben az akarat tehetetlen, s csupán szenvedôleges, alázatos és szeretetteljes megadással viselkedhetik; s azoknak hatásait egyes-egyedül a léleknek tisztátalanságai és tökéletlenségei képesek megakadályozni...'' (2KU 16,10. m.k. XIV. fejezet 190.o.). Nem annyira a megtagadni való tárgyak számítanak, hanem az azokat megtagadó ember magatartása. Beillesztés A megtagadás Keresztes Szent János rendszerében lényeges eleme az egyesülésnek; a megtagadásnak pedig lényegi eleme az egyesülés. Ezért a kettôt mindig együtt kell látni. Mindkettôt ugyanazok az alapelemek hozzák létre. Lássuk röviden egymásbahatolásukat: -- Transzcendens Isten: egy ember, valamint az élô, igaz Isten közötti egyesülés ez, nem pedig két egyforma ember egyesülése. Isten a maga lényében és tevékenységében meghaladja az ember létének, életének, megértésének képességét; elérhetetlen, megérthetetlen lesz. Következésképp az embernek, aki a kapcsolatnak ebben a miliôjében mozog, állandóan túl kell lépnie önmagán és a dolgokon... -- Krisztus a kereszten: Ô a legfôbb közvetítô, az egyetlen vonatkozási pont annak megértésére, mit tesz, mit akar Isten. Jézus Krisztus az életnek, a szolgálatnak, az odaadásnak egy olyan módját mutatja be, amelyet megtestesült élete legmagasabb rendű gesztusa, keresztje jellemez. Így Ô határozza meg az Istennel való egyesülés, kommúnió mindenki számára érvényes és egyetemes módozatát. -- A feltételekhez kötött (kondicionált) ember: aki magában hordja az ember egzisztenciális természetét és adottságait. A bűn behatolt egész lénye, élete és tevékenysége szövetébe, kettôsséget hozott létre a szellem és az érzéki mivolt között, megfosztotta szabadságától, önmagával való kapcsolatában nehézkessé és önzôvé tette; ugyanez az egoizmus jellemzi a teremtményekkel és Istennel való kapcsolatát is. A szabadság, a szeretet, az ajándékozás gyakorlása szükségképpen valami szakítást provokál. -- Hit-szeretet-remény: az isteni misztérium tartalmát adják meg az embernek és arra késztetik, hogy olyan kritériumok és magasabb rendű képességek alapján cselekedjék, amelyek meghaladják az emberi képességek tendenciáit és cselekedeteit. A hit új fény, felülmúl minden más fényt és elvakít. A szeretet mély lesz és egyetemes, koncentrált. A remény megnyílik a végtelen felé és űrt teremt. Ezekbôl a rövid utalásokból kitűnik, hogy a megtagadás -- negatív nyelven kifejezve -- felfedi a természetfeletti egyesülés igazi természetét, horderejét. Olyan meg nem érdemelt, isteni ajándék ez, amely szinte erôszakot követ el az emberi természeten. A megtagadásnak ugyanaz a célja és gyümölcse, mint az egyesülésnek: szabadság, szeretet, integritás, világosság, béke. Lassanként mindezeket megmagyarázzuk fokozatos megvalósulásuk bemutatásával. ======================================================================== VI. A lelki kibontakozás folyamata Minden életnek kapacitása van, amit ki kell bontakoztatni. A teologális élet (hit-remény-szeretet élete) dinamikus minden összetevôjében -- az egyesüléstôl az önmegtagadásig. A szeretet állandóan keresi a kommúniót, a világosságot és a birtoklást. Keresztes Szent János minden írását áthatja ez az állandó, olykor heves dinamizmus. Minden írása szétáradó életerôvel telt. Ez egyszer aggódó keresésben vagy zavarban, máskor lángoló teljességben mutatkozik meg. Melyek a hiteles dinamizmus összetevôi? ,,A dinamizmus egy tendenciát és a megvalósítás erejét jelenti. A tendencia egy bizonyos horizonton jelenik meg. Az ember-tudatában van céljainak, végsô céljai együttesének, ezek felé tör, és tesz erôfeszítéseket. Ezek a célok egy eszményt alkotnak, vonzanak és dinamikus erôvel töltenek el'' (L. Gera). Vö. ,,Introducción'' 17. fejezet 1. Általános dinamizmus 2. Az átalakulás folyamata 3. Misztika és aszkézis 4. Kibontakozás és válság 5. Szakaszok 1. Általános dinamizmus ,,Ha célhoz akarunk érni, akkor folyton ezen az úton kell elôre haladnunk.'' (1KU 11,6. 103.o). Keresztes Szent János világa mindig mozgásban van; mégpedig a már részben létrejött egység ösztönzésére, a mindig nagyobb kommúnió felé. Nem külsô mozgásról van szó (járni, haladni), hanem az ember mély átalakulásának folyamatáról Istennel, önmagával és a világgal való kapcsolatában. Elég három pontra utalnunk, hogy lássuk a dinamizmus súlyát és egyetemességét. a) A művek struktúrája Keresztes Szent János minden nagy műve dinamikus struktúrájú. Életerôs mozgással kezdôdnek: ,,kimentem'' (KU, Éj, Én). ,,A szeretet tüzében égve'' (ÉSz). A feszültség vagy a teljesség robbanásából indul ki. Az ember, a fôszereplô egészen feszült... A művek alapja egy vers, amely mozgalmas ,,történetet'', szerelmi drámát mesél el. Keresztes Szent János így akarta a lelki életrôl szóló ismertetését elôadni, mert ez jobban tükrözi a megélt valóságot. A művek tehát nem a gondolatok logikáját követik, hanem egy Krisztusba szerelmes ember ritmusát és logikáját, aki elindul és mindenfelé keres. A Kármelhegy útja, A lélek sötét éjszakája, A szellemi páros ének ,,futással'' kezdôdnek, egy drámát nyitnak meg. Az élô szeretetláng a szerelemtôl izgatott jelent énekli meg. b) A szeretetben való növekedés A lelki organizmus növekvô életerejének jelölésére a szeretet a pozitív fogalom. Keresztes Szent János dinamizmusát a szeretetre alapozza. Annak végtelen lehetôségeire. Jobban szereti ezt a fogalmat, mint a ,,kegyelem'' fogalmát, amelyet a teológiában és a spiritualitásban inkább használnak. S valóban, ritkán beszél kegyelemrôl, művei középpontjában minden lapon a szeretet áll. Ennek oka a dinamikus távlatok iránti elôszeretete. A lelki életet mozgásnak, cselekvésnek látja. A szellemi páros ének nem szeretetrôl beszél, hanem a ,,szeretet gyakorlásáról'' (A szellemi páros ének címe). A lelki írók a kegyelemrôl gyakran mint egyszerű állapotról beszélnek, a szeretet viszont a szeretés teremtô cselekedetét jelenti. ,,A szeretet ugyanis egy pillanatra sem marad nyugodtan, hanem állandó mozgásban van, s folyton majd ebben, majd abban az irányban lobog; föladata pedig az, hogy megsebezze, szeretetre gyullassza és elbájolja a lelket.'' (ÉSz 1,8. 440.o.) ,,A lélek azzal akarja kifejezni azt a mély érzelmet és nyomatékot, amellyel e négy versszakban beszél, hogy többszörösen használja bennök e két szócskát; ,,ó'' és ,,mily'', amelyek gyöngéd, szeretetteljes hangsúlyt foglalnak magukban. Ezek mindannyiszor azt akarják mondani, hogy azon a helyen sokkal többet kell a dolog érdemérôl értenünk, mint amennyit a nyelv ki tud fejezni. Különösen pedig az ,,ó'' indulatszó alkalmas a szenvedélyes vágy és az esengô kérés kifejezésére s a lélek tényleg mind a két értelemben használja e költeményben. Mert hiszen fôleg az ô mélységes vágyódását hangsúlyozza és fejezi ki benne arra vonatkozólag, hogy az Örök Szeretet hallgassa meg végre esengését és vegye le róla ennek a hitvány életnek bilincseit. A Szeretetnek ez a lángja nem más, mint az ô Jegyesének szelleme, vagyis a Szentlélek, akit a lélek önmagában érez. Ez most már nemcsak lassan emésztô tűz módjára alakítja át a lelket édes szeretetté, hanem lobog és lángokat vet benne. Ez a láng a lelket az örök dicsôségben füröszti és a mennyei élet elôízével üdíti. Így működik a Szentlélek abban a lélekben, amely már az Ô szeretetéhez hasonult át. Ilyen állapotban a léleknek bennmaradó cselekvései abban csúcsosodnak ki, hogy ég és lángol benne a szeretet tüze, az akarat pedig a szeretet által eggyé lesz ezzel a lánggal s valami rendkívül fenséges módon szeret. Így azután a lélek szeretetének ezen nyilvánulásai nagyon értékesek s egy ilyennel több érdemet szerez, mint sok más akármilyen naggyal, egész élete folyamán, amidôn ez az átalakulás még nem történt meg benne. S amint különbség van a valamire való készség (habitus) és az ebbôl folyó cselekvés (actus) között, éppúgy különbözik a szeretetté való átalakulás a szeretet lángjától. Éppúgy különböznek egymástól, mint az égô fahasáb, a belôle kicsapó lángtól, mert hiszen a benne izzó tűz az ok, a belôle kicsapó láng pedig az okozat.'' (ÉSz 1,2-3. 436- 437.o.) c) A vágyak lealacsonyodása (egyetlen vágy letaszít) Ugyanez a dinamizmus mutatkozik meg, amikor a szeretet irányt változtat és lecsúszik. Ilyenkor nem egy egyszerű elesés állapotáról van szó, hanem egy erôsödô szétszóródás (szétesés) dinamizmusáról. Negatív mozgás. A dolgok dinamikus szemlélete megmutatkozik Keresztes Szent János kedvenc terminológiájában is. A vágy, ami nyelvezetében gyakran elôfordul és más szerzôknél ritka, a bűn helyét foglalja el. Ennek oka nem a kisebb vagy nagyobb súlyosság tényében van (vannak halálos bűn vágyak is), hanem a kisebb vagy a nagyobb dinamizmus tényében. ,,Már egyetlenegy rendetlen vágy is -- még ha nem is volna halálos bűn -- oly sötétté, mocskossá és rúttá teszi a lelket, hogy képtelen bármi módon Istennel egyesülni, hacsak elôbb meg nem tisztul tôle.'' (1KU 9,3. 93.o.) Míg az általános gondolkodásmódban a bűn súlyos elesést, egy aktust jelent, a vágy a rendezetlen (affektív) hajlamok egész kötegét jelenti; ezek állandó mozgásban vannak, hogy lerombolják a lelki organizmust. vö. -- 1KU 6-9 fejezet a vágyakból származó károk -- 1KU 11 fejezet az élet lassú és állandó lecsúszása -- 3KU 19 fejezet teljes lecsúszás négy lépésben (m.k. XVIII. fejezet, 344-351.o.) 2. Az átalakulás folyamata A dinamizmust a tendencia méri, a tendenciát pedig a cél. Ezért kell meghatároznunk a folyamat célját és funkcióit, mielôtt a fejlôdést elemeznénk. Négy szempontot állapíthatunk meg, amelyek voltaképp ugyanahhoz a valósághoz tartoznak. a) Egyesülés: Minden másnak központi eleme és gyökere mind a megértésben, mind a megvalósításban. A kommúnió folyamata ez, mindig személyesebb és mindig bensôségesebb, Isten és az ember mindig teljesebb közössége; ,,A léleknek és Istennek ugyanis a lélek ezen működéseiben egyedül az a cél lebeg szemei elôtt, hogy ezt az állapotot tökéletesen megvalósítsák. Éppen ezért a lélek sohasem pihen mindaddig, amíg el nem éri.'' (Én 22,6. 317.o.) Az egyesülés szeretet, amely bizonyos teljesség és érettség után eleven kommúniót teremt; de ugyanaz a szeretet működik már kezdettôl fogva. Ez történik a barátságban. b) Átalakulás: Mivel az egyesülés nem egyenlôk, hanem Isten és az ember között jön létre, a folyamat az egyik, vagy mindkettô átalakulását hozza magával. Itt természetesen az ember alakul át, hogy akaratában, személyében és életében Isten akaratához, személyéhez és életéhez hasonuljon. Az ember, ahogy van, nem egyesülhet Istennel. Az egyesülés tehát olyan újjáalakulást kíván meg, amely alapjában fokozatos, progresszív egyesülés. Az átalakulás kifejezést Keresztes Szent János magára az egyesülésre alkalmazza; jelenti tehát az egyesülést vagy az egyesülés gyümölcsét. Nem alkalmazza viszont a szót arra az átalakulásra, amely az éjszakában történik, új embert teremt, hogy az emelkedjék fel az isteni, bensôséges életre. c) Tisztulás: A tisztulás fogalma is igen fontos szempontot jelent; a növekvô egység feltétele és gyümölcse. Az átalakulás negatív oldalának tekinthetô, a kiküszöbölendô résznek. A valóságban azonban gyakran nemcsak kiküszöböl, hanem el is ér valamit. Az érzékek és a szellem aktív és passzív tisztulásának minden lépését végigköveti a lelki fejlôdés kezdetétôl a legmagasabb csúcsokig. Az ÉSz-ban sokat ír róla. d) Bensôségessé válás: Antropológiai jellegű változás történik ebben a folyamatban. Az Istennel való kapcsolatban az ember lényében és cselekedeteiben egyre jobban önmaga lesz. ,,Éppúgy, mint a természetes okok sorozatában is az elsô ok alapja a másodiknak, a második a harmadiknak, és így tovább. Így tökéletesíti Isten is az embert, az ember természetének megfelelôleg kezdve a legalacsonyabb és külsô dolgokon, és végezve a legmagasabbakon és legbensôbbeken.'' (2KU 17,4. 195.o.) Keresztes Szent János esetében nem lehet a bensôségessé válás olyan misztikájáról beszélni, amely ellentéte lenne a felemelés misztikájának, mert a teremtés pontosan a bensôségessé válás révén lesz a felemelés eszközévé. Normálisan ezek a különbözô szempontok együtt járnak és egymást kölcsönösen kiegészítik. Mindegyikben Isten szeretete és a személy szabadsága működik. Parallelizmus A kegyelem és a személy kapcsolatában Keresztes Szent János többé- kevésbé teljes párhuzamba állítja a keresztény tökéletesség vagy az egyesülés különféle elemeit. Négy ilyen összetevôrôl beszél. a) Teologális: az Istennel való közvetlen kapcsolat intenzitása és minôsége a teologális erények révén. Kétségtelenül alapvetô szempont. b) Misztikus vagy tapasztalati: olyan misztikus jellegű kegyelmek jelenléte, amelyeket Isten szabadon, különbözô módokon közöl. c) Morális vagy etikai: a keresztény erények állandó és nagylelkű gyakorlásában megegyezés az isteni törvénnyel. d) Pszichológiai: jelenti azt a szabadságot és a lélek uralmát a pszichikai tevékenységben, amelyet hosszú erôfeszítés és tisztulás után ért el, továbbá a rendetlen hajlamok nyugalmát. Keresztes Szent János ezen összetevôk alapján írja le a haladás fokait és hangsúlyozza, hogy mind a négy elem fejlôdése párhuzamos. Aki kezdô egyben, az a többiben is. Aki érett egyben, az a többiben is. Ez a beállítás nagyon hasznos, hogy a keresztény tökéletességet, az új embert a maga teljességében és harmóniájában lássuk, és hogy legyen egy olyan mértékünk, amely eligazít különbözô helyzetekben és irányt mutat ebben az összetett harmóniában. Keresztes Szent János tapasztalata azonban megtöri ezt a parallelizmust. A teologális és az erkölcsi tényezôk járnak általában együtt. A misztikus elem nem követi mindig arányosan a teologális érettséget, még kevésbé a pszichológiai, amely gyakran sokkal magasabb- vagy alacsonyabb rendű a teologális elemnél. 3. Misztika és aszkézis A szeretetben való egyesülés és annak egész folyamata Isten kegyelmének tiszta és egyszerű ajándéka Krisztusban. A szerzô ennek alapján gondolkodik. Az isteni kegyelem eléri az embert, megtisztítja, átalakítja, és alkalmassá teszi arra, hogy válaszoljon és ezen a kegyelmi szinten cselekedjék. A kegyelem tevékenységének tehát két szempontja van. 1) Átalakítja az embert 2) Cselekvésre készteti az átalakított embert A lelki ember Isten műve, ugyanakkor Isten munkatársa. Keresztes Szent János problémája Misztikájáról gyakran különféle összefüggésben, eltérô hangsúlyokkal beszéltek. Hasznos lesz, ha eredeti értelmét megvilágítjuk. Keresztes Szent János misztikus, saját és mások misztikus tapasztalatainak írója, alapjában véve misztikus művet hagyott hátra. A KU-ban figyelmeztet, hogy szemlélôdök számára ír. ,,Megjegyzendô azonban, hogy én most különösen olyanokhoz szólok, akik épp hogy beléptek a szemlélôdés állapotába'' (2KU 6.,8. 138.o.). Az Éj ugyanebben a légkörben íródott. Az Én az ima legkülönlegesebb kegyelmeit magyarázza. ,,... mellôzni fogom a belsô imának közönséges jelenségeit s csupán csak azokra a rendkívüliekre fogok röviden kiterjeszkedni, amelyek az olyan lelkeknél szoktak elôfordulni, akik Isten kegyelmébôl már túl vannak a kezdôk fokozatán'' (Én Bev. 3. 171.o.). Az ÉSz önmagában már teljes misztika. Leírásaival és normáival különbözô céljai vannak: -- Hálaadás: Meg kell ismerni az isteni kegyelmet, hogy hálát adhassunk és megértsük, vagy legalábbis megsejtsük Isten jóságát, Aki ilyen csodákat művel. -- Megkülönböztetés: látni, hogy a különbözô, különösen a kevésbé világos pillanatokban miképpen működik Isten, hogy ennek megfelelô magatartást tanúsítson az ember és ne rombolja le ellenállásával vagy manipulációival Isten művét. -- Együttműködés: befogadni, passzívan cselekedni stb., ezek a kifejezések azt jelentik, hogy a misztikus kegyelmekkel szemben meghatározott módon kell viselkedni. Minthogy az isteni, misztikus közbelépés formájában és mélységében annyira változatos, minden a megkülönböztetésen és az együttműködésen múlik. Az ember és Isten kapcsolata is! Mindezekben az esetekben a már létrejött egyesülésrôl beszél; Keresztes Szent János minden gondolatának ez a középpontja. Az egyesülésnek minden pontja felbukkan itt: isteni és emberi, természetes és természetfeletti, misztikus és aszketikus, passzív és aktív, Isten, illetve az ember tevékenysége. Az ellentétek lassanként egy magasabb rendű egységben integrálódnak. Modern probléma A XX. század elején merültek fel problémák a modern szerzôknél. Szerintük Keresztes Szent János csak futólag érinti a misztikus életre való egyetemes meghívás témáját. A magyarázók kevéssé elemzik Keresztes Szent János gondolatát. Fejtegetéseik nem magyarázzák hitelesen a Szent tanítását. Valóban, csak futólag foglalkozik a misztikus életre való egyetemes meghívással. Meggyôzôdése, hogy annyi út van, az isteni tevékenységnek annyi formája, ahány lélek. Tartalom Keresztes Szent János a misztikus életnek szinte minden szakaszáról ír; tisztulás, ima, erények gyakorlata, Isten sajátos működése a lélekben. Alapvetô összetevôk: -- az immanens és transzcendens Isten jelenléte és személyes tevékenysége, amely közvetlenségével felemel és elnyom, -- az ember befogadó magatartása, a hitben és a szeretetben fogant válasza, akit az isteni közbelépés megragadott és képességeiben alkalmassá tett erre a magatartásra, -- a helyzet többé-kevésbé világos tudatosítása: olykor az ember tudatában van Isten jelenlétének, máskor pedig csak passzivitásának, vagy képességei megkötöttségének. A misztikus kegyelem eszköze és módja a hit-remény-szeretet, vagyis Isten önmagát a fény, a szeretet és a birtoklás formájában adja: az ember Istent az ennek megfelelô magatartásban fogadja be. A misztikus teologális élet (hit-remény-szeretet élete) sajátossága abban a közvetlenségben áll, ahogyan megmutatkozik az isteni Személy és megnyilvánul a három erény működésének azonos természete. Mindez a Lélek különös kegyelmének gyümölcse, általában hosszantartó készség és az isteni misztériumba való szeretô elmélyedés elôzi meg. A tárgy és az alany miatt is sok az eltérô vonás. Isten különbözô módon és mértékben adhatja magát. Az alany is különbözô készséget mutathat: pl. más a szellem passzív éjszakájában a misztikus tapasztalat, mint az egyesülés állapotában. A fejlôdés folyamatában Ahhoz, hogy a misztikus kegyelmet elhelyezzük a lelki fejlôdésben, nem annyira egyes szövegekre kell hivatkoznunk, hanem az egyesülésrôl és a teologális életrôl szóló alapvetô tanítására. Ez az egyetlen módja annak, hogy a problémára Keresztes Szent János szerinti választ adjunk. Íme az alapelvek: -- Egyetlen folyamat ez, amelyben az isteni tevékenység és az emberi együttműködés mindig és mindenütt hatnak. Kölcsönös, személyes egyesülésrôl van tehát szó. -- Jelentôs különbség van mind a kegyelemben, mind pedig a személyes képességben azoknál az embereknél, akiket Isten a Vele való teljes egyesülésre vezet. (2KU 5, 8-11. 134-135.o.) -- Nagy különbség van a megértésben is, vagyis az isteni tevékenység megértésének és megtapasztalásának fokában. (ÉSz 3,46. 515-516.o.) -- Fejtegetéseiben Keresztes Szent János a legtöbbet mondja el, amit ilyen esetekben el lehet mondani; de nem akarja azt állítani, hogy mindenki, mindent, és ugyanolyan módon kap meg. (Én 14,2. 259.o.) -- Az olvasónak azt a feladatot adja, hogy maga találja meg a maga útját és mértékét, figyelve Isten szabadságára és a saját kapacitására. (Én Bev. 2. 171.o.) ,,Mivel pedig ezek a versek, amelyekrôl most beszélünk, az istenszeretet hevében és bôséges misztikus megismerés közepette készültek, nem lesz lehetséges ôket pontosan megmagyarázni. Ez nem is lesz a szándékom, hanem csak az, hogy -- amint Tisztelendôséged kívánta -- amúgy általánosságban megvilágítsam ôket. Ezt az eljárást tartom különben is a legcélszerűbbnek, mert jobb a szeretet hevében kiejtett szavakat meghagyni a maguk tág értelmében, hogy mindenki a maga módja és áhítatának foka szerint foghassa fel ôket, mintsem egyetlenegy értelemre szorítani, amely aztán nem felel meg minden ember ínyjének. Így azután szolgálunk ugyan valamelyes magyarázattal, de senki sem kénytelen magát ahhoz kötni. A misztikus bölcsesség ugyanis nem egyéb, mint az a szeretet, amelyrôl ezek a versek beszélnek s nincs szükség arra, hogy az ember teljesen átértse: anélkül is megteszi a hatását és fölkelti a vonzalmat és a szeretetet a lélekben. E tekintetben olyan, mint a hit, amelynek révén szintén szeretjük Istent, anélkül, hogy megértenénk.'' Összefoglalás: a) Amikor Keresztes Szent János a misztikus állapotokat leírja, olyan teljességrôl beszél, amely így kevés személyben adatik meg együtt. b) Bizonyos, kisebb vagy nagyobb erôsségű misztikus kegyelmek szerinte bizonyos gyakorisággal elôfordulnak. c) A passzivitásra késztetô (nem misztikus) helyzetek szükségesek az igazi tisztuláshoz. Tehát: egységes és ugyanakkor sokféle út; kevesen élik meg a teljes misztika minden módját (Soha nem úgy haladunk, ahogyan ,,meg írva a nagy könyvben''). 4. A kibontakozás válságai Érdekes, hogy egy ennyire misztikus és passzív jellegű rendszerben oly nagy szerep jut az erôfeszítésnek, a rögtönzésnek és a személyes elkötelezettségnek. Nos, a Keresztes Szent János által leírt útnak fontos szempontja az erôs teremtô tevékenység. Eleve elutasítja, hogy mindenki számára érvényes és pontos normákat adjon. ,,És föltéve, hogy teljesen megfelelô volnál egyik-másik lélek számára, azért, mert talán abban nincs akkora rátermettség, hogy elôre jusson: az úgyszólván teljes lehetetlenség, hogy megfelelj mindazoknak a lelkeknek, akiket te nem akarsz a kezedbôl kiengedni, mert hiszen Isten mindegyiket más és más úton vezeti. Hiszen alig akad egy, akinek lelki élete csak felerészben egyeznék meg a másikéval. Mert vajon kiben van meg Szent Pál tehetsége ahhoz, hogy mindenkinek mindene legyen, hogy mindenkit megnyerjen.'' (ÉSz 3,59. 525.o.) Következésképp egyetlen lelkivezetônek sincs joga arra, hogy sémákat kényszerítsen a Szentlélekre, hanem a hit elvei alapján kell vezetnie a lelket, figyelve arra a kegyelemre, amelyet Isten ad mindenkinek. ,,Az a lelkivezetô, akire ilyen lelkek vannak bízva, jegyezze meg jól, hogy a fôműködô ebben a dologban s a lelkek vezetôje és mozgatója nem ô maga, hanem a Szentlélek, aki állandóan gondozza ôket; s hogy ô csak eszköz arra, hogy irányítsa azokat a tökéletességben, a hitnek és Isten törvényének útján, abban a szellemben, amelyet Isten minden egyesnek megad. Ne arra törekedjék, hogy az ô egyéni felfogásához és elveihez alkalmazkodjanak, hanem azt vizsgálja, vajon ismerôs-e elôtte az az út, amelyen Isten ôket vezeti s ha azt nem érti meg, hagyja ôket békében és ne zavarja ôket. S annak az útnak és szellemnek megfelelôleg, amelyen Isten ôket vezeti, igyekezzék ôket minél nagyobb szellemi magány, békesség és szabadság felé irányítani; engedjen nekik mozgási szabadságot s ne kösse meg ôket a szellemi és testi érzékeknek valami akár belsô, akár külsô részletes dolgokra való irányításával, mikor Isten ôket ebben a magányban vezeti. Ne aggódjék és ne töprengjen azon, hogy az illetô semmit sem tesz, mert ha a lélek ilyenkor tényleg nem is tesz semmit, annál többet tesz benne Isten. Inkább arra igyekezzék, hogy a lelket fölszabadítsa, magányba és tétlenségbe helyezze, úgyhogy ne kösse magát semmi, akár égi, akár földi részletes ismerethez és ne vágyódjék lelki élvezet, öröm, vagy valami felfogás után. Úgyhogy legyen teljesen elfordulva minden teremtménytôl és a szellemi szegénység állapotába helyezve. Ez az, amit a léleknek a maga részérôl meg kell tennie, mégpedig az Isten Fia egyenes tanácsára, aki így szól: ,,Aki nem mond le mindenrôl, amije van, nem lehet az én tanítványom''. Ezt pedig nemcsak az akaratnak a testi és anyagi javakról való lemondására kell érteni, hanem a szellemi javakról való lemondásra is, mert akik ezt is gyakorolják, azokra vonatkozólag mondta az Isten Fia, hogy boldogok a lelki szegények (Mt. 5,3). Ha tehát a lélek ily módon mentesítette magát mindentôl; ha elérte azt, hogy teljesen üres és nem birtokol semmit, mint mondottuk, az egyedüli dolog, amit a lélek a maga részérôl megtehet: akkor, ha így a lélek megtette a magáét, lehetetlenség, hogy Isten meg ne tegye azt, ami Neki áll hatalmában, vagyis, hogy közli magát vele, legalábbis hallgatag, titkos csendben. Lehetetlenség az, hogy a napsugár be ne hatoljon egy világos, nyitott helyre. Amint a nap fölkel reggel, hogy besüssön házadba, ha kinyitod elôtte ablakodat: az Úristen is, aki alvás és pihenés nélkül ôrködik Izrael fölött (Zs. 120,4.), be fog hatolni az üres lélekbe és meg fogja azt tölteni kincseivel.'' (ÉSz 3,46. 515- 516.o.) Isten és a személy nagy szabadsága ellenére Keresztes Szent János leszögez néhány, mindenki számára érvényes pontot. Szép példa a két összetevô közötti harmóniára (Én 25,4. 331.o.): ,,Ifjú lányok futva járják útjukat''. ,,Vagyis a buzgó lelkek, amelyek visszanyerve ifjúkori erejüket, a te nyomdokod édességén futva haladnak. Azt akarja ezzel mondani, hogy sokfelé és sokféleképpen futnak, vagyis mindegyik aszerint, hogy kinek-kinek mennyi és milyen szellemet és milyen társadalmi állást adott az úr. Egyesek ilyen, mások viszont amolyan áhítatgyakorlatokat végeznek a legnagyobb különféleségben haladnak az örök életnek, illetve az evangéliumi tökéletességnek útján, amelyen, ha egyszer szellemileg elszakadtak minden földi dologtól, elérik a Kedvesükkel való szeretô egyesülést. Ez az édesség és nyom, amelyet Isten Önmagára vonatkozóan hagy a lélekben, rendkívül megkönnyíti ôt s arra képesíti, hogy futva menjen utána. Ilyenkor ugyanis a léleknek igen kevés, vagy éppen semmi fáradságába sem kerül az, hogy ezen az úton elôbbre jusson, sôt inkább Istennek ez az isteni nyoma indítja és vonzza ôt, úgyhogy annak hatása alatt nemcsak lépésben jár ezen az úton, hanem, mint mondottuk, szalad és pedig sokféleképpen. Azért kérte az Énekek Énekének arája Istentôl ezt a vonzóerôt mondván: ,,Trahe me, post te curremus in odorem unguentorum tuorum''. ,,Vonj engem, utánad futunk keneteid illatára ..., azért szeretnek Téged a lánykák.'' Dávid pedig azt mondja: ,,Parancsaid útján futok, ha kitágítod szívemet.'' (Zs. 118,32.)'' Minden lelki ember a maga módján halad Isten felé, a saját lelke és saját állapota szerint, de mindenkinek az evangéliumi tökéletesség útján kell haladnia a lelki mezítelenségen keresztül. Akkor is hangsúlyozza ezeket a lényeges pontokat, amikor a szabadságról ír. A válság A Keresztes Szent János által leírt úton a válság normális jelenség, sôt szükséges és meghatározó. Törvénye a szabálytalanság. ,,Ugyancsak, mint további sajátosságot azt is belátja a lélek, ha ezt a szemlélôdést mint lépcsôt tekinti és jól megvizsgálja, hogy -- eltekintve a dolognak szellemi részétôl, amelyet nem érez -- mennyi föl- és aláhullámzás van ezen az úton s hogy miképpen jön reá azonnal vihar és szenvedés, mihelyt egy kis jólétet élvezett! Szinte úgy látszik, mintha azt az örömöt csak azért kapta volna, hogy elkészüljön és erôt merítsen ehhez a bajhoz. Viszont a szenvedés és gyötrôdés után megint csak jólét és boldogság következik, mintha csak azért böjtöltették volna meg a lelket, hogy annál jobban tudja élvezni a rákövetkezô ünnepet. S ez a rendes menete és folyamata e szemlélôdés állapotának, amely, amíg csak el nem éri a nyugalmi állapotot, sohasem marad egyenletes, hanem folytonosan hol emelkedik, hol süllyed.'' (2Éj 18,3.138.o.) A kritikus szakaszok és pillanatok meghatározó fontossága a lelki röppályán betöltött szerepükbôl következik. Keresztes Szent János a legnagyobb figyelmet ezeknek a zavaros idôszakoknak és válságoknak szenteli. Nemcsak azért, mert ezek az idôszakok sötétebbek és bôvebb magyarázatra szorulnak, amely magyarázatot más szerzôk nem tudnak megadni, hanem elsôsorban döntô hatásuk miatt, amelyet az egyesülés és az átalakulás folyamatában kifejtenek. De még valami többet is jelent ez. Keresztes Szent János a lelki haladás klasszikus felosztásában eltolta a hangsúlyokat: a kezdôk állapota helyett az érzékek éjszakájáról beszél. A haladók állapota helyett inkább a szellem éjszakájáról. A klasszikus felosztásban az allapotok következnek egymás után, Keresztes Szent Jánoséban viszont a válságok. Miért ez a szokatlan értékelés? 1. Mivel különleges isteni közbelépést jelentenek: Isten veszi kezébe az ember megszentelését és összezavarja az ember terveit, 2. mivel ez a válság az embert nagyobb teremtô készségre, dinamizmusra és elszakadásra ösztönzi és ebben a szegénységben új távlatok felé löki, 3. mivel teologális életre készteti: biztonság és saját tervei hiányában egyedül a hit-remény-szeretetbôl kell élnie. Magatartások A gyakori válságok által kísért állandó dinamizmus bizonyos magatartási formákat fejleszt ki, amelyek révén az ember hűségesen alkalmazkodik a helyzetekhez. Íme néhány olyan magatartás, amelyet a misztikus doktor nagyon ajánl és magyaráz: 1. A szeretet aktualitása A legfontosabb mindig a szeretet, mivel minden pillanat és az út minden szakasza már a megvalósuló egyesülés; márpedig az egyesülésben a szeretet a döntô. Téves lenne inkább haladásra gondolni, mintsem szeretetre. Haladni annyit jelent, mint kezdettôl fogva teljes erôvel szeretni. Ne halasszuk el az Istennel való közvetlen kapcsolatot a teljes egyesülés állapotára. 2. Ne értékeljük a dolgokat ízlésünk és a viszonylagos vagy látszólagos békés állapot szerint A kritikus pillanatok gyakorisága és szabálytalansága révén gyakoriak a fájdalmas tapasztalatok még az élet és a haladás legkonstruktívabb szakaszaiban is. 3. Határozottság és következetesség A dinamizmus idôt és a lelki erôk összeszedését követeli. Ki kell aknázni minden pillanatot, minden rendelkezésre állóeszközzel; A jeleit kell élni, még ha az kemény és fájdalmas is; ,,ne tegyük magunkat zárójelbe'' jobb idôkre várva. 4. Hajlékonyság Mivel fejlôdésrôl és változásról van szó, normális, hogy bizonyos dolgok egy adott pillanatban érvényesek, egy másikban viszont nem. ,,Ezek után világos, hogy midôn ez az idôpont elérkezik, a lelket az elôbbivel teljesen ellenkezô módon kell vezetni. Elôbb elmélkedési anyagot adtak neki, s elmélkedést végzett; most ellenben inkább vegyék el tôle és ne végeztessenek vele elmélkedést, mert, mint mondom, amúgy sem képes rá, még ha akarná sem, s ahelyett, hogy áhítatba merülne, elszórakoznék. Azelôtt érezhetô áhítatot, szeretetet és buzgóságot keresett és talált is az imában: most ne törekedjék ilyesmire és ne keresse, mert fáradságát nemcsak hogy nem fogja siker koronázni, hanem az eredmény lelki szárazság lesz, mert azoktól a nyugodt és békés lelki kincsektôl, amelyeket Isten titkos úton áraszt szellemébe, éppen ez a munka fordítja el figyelmét, amelyet ô érzékei útján akar végezni. Így tehát mialatt az egyiket elveszti, nem szerzi meg a másikat, mert most már a lelki javakat Isten nem adja neki az érzékek útján, mint tette azelôtt. Ezért ebben az állapotban semmi esetre sem szabad ôt arra kötelezni, hogy elmélkedjék, vagy érezhetô áhítatra és buzgalomra törekedjék, mert ezzel csak akadályoznák azt, aki benne működik, ti. Istent, aki titokzatos módon és szép csendesen beleárasztja a lélekbe a bölcsességet és a szeretô ismeretet, minden különös buzdulatok nélkül, habár néha, nem egyszer hosszasabban is, ilyeneket is kelt a lélekben. Ilyenkor a lélek is elégedjék meg azzal, hogy állandóan szeretettel figyel Istenre és ne törekedjék külön buzdulatokra. Maradjon, mint mondottuk, passzív állapotban, minden erôlködés nélkül a maga részérôl, a szeretô Istenre figyelésben, egyszerűen, gyermekdeden, mint akinek szeme szeretettel csüng valakin.'' (ÉSz 3,33. 507-508.o.) Az embernek tudnia kell elszakadni dolgoktól és gesztusoktól, amelyek elôzôleg nagyon hatékonyak voltak. 5. A lelki kibontakozás szakaszai Keresztes Szent János, aki misztikus és teológus is egyben, ezzel a hosszú és viharokkal teli lelki folyamattal kapcsolatban felosztásokat és meghatározott pontokat is ad. Egyrészt figyel az állandóan fejlôdô élet, tapasztalat és szeretet szabad kibontakozására, másrészt az olvasó által ismert, meghatározott sémákat új dinamizmussal akarja megtölteni. E sémák funkciója kettôs: irányítani a tapasztalatot és a dinamizmust, valamint doktrinális szintézist adni. A következô fejezetekben mi is egy szisztematikus, rendszeres, ugyanakkor pedagógiai sémát magyarázunk. Klasszikus felosztás A szerzôk a lelki élet kibontakozását Keresztes Szent János írásaiban általában a klasszikus hármas felosztás alapján elemzik (tisztulás, megvilágosodás, egyesülés, ill. kezdôk, haladók, tökéletesek). Igazolható ez a felosztás, mivel Keresztes Szent János is gyakran hivatkozik rá, és arra törekszik, hogy ezekbe a sémákba elhelyezze tapasztalatait és tanítását. {kep} 1. A válságból vagy megújultan vagy tönkremenve kerül ki az ember. 2. Többet ér egy válság, mint évek munkája. Módosítja azonban a sémák tartalmát, a szerepeket és a feladatokat áthelyezi egyikbôl a másikba és erôlteti a terminológiát: ÉSz 3.18. ,,Ez megvilágosodás és a tisztulás vége felé történik.'' (499.o.) ,,Az extázis azoknál következik be, akik kezdenek belépni a megvilágosodás és a tökéletesség állapotába.'' (Én 14-15,21. 271 .o.) A klasszikus meghatározás szerint ilyenfajta egymás mellé helyezés nem lehetséges, de nagyon is lehetséges Keresztes Szent János rendszerében. Ami legkevésbé elégít ki minket a klasszikus sémák alkalmazásánál, az az, hogy rendszeresen eltolja a figyelem középpontját és hagyja, hogy veszendôbe menjenek a misztikus doktor legmélyebb meglátásai. Az éjszakákat, mintegy két állapot közötti zárójelnek tekinti, Keresztes Szent János viszont pontosan az ellenkezôjét mondja. Az egész út sztatikussá és nehézkessé válik és elveszti a Keresztes Szent János által megadott eleven ritmust. Jean Baruzi sémája Ez a szerzô, jóllehet nem hívô, írta meg Keresztes Szent Jánosról az egyik legértékesebb könyvet. Saint Jean de la Croix et le probléme de l'expérience mystique, Paris, 1928. A könyv utolsó részében doktrinális összefoglalást ad; ennek négy fejezete: -- A kezdeti megtagadás -- Keresztes Szent János tételeinek bírálata (KU) -- Mélységi tapasztalat (passzív éjszaka) -- A teopatikus állapot (Isten megtapasztalása) Művének két alapvetô hiányossága van. Olyan szempontok szerint elemez, amelyek nem mindig felelnek meg a központi tartalomnak. Ennek oka, hogy filozófiát és pszichológiát keres, nem pedig teológiát. Másik korlátja: nem foglalkozik az egyesülés folyamatának elsô szakaszával. De ez nemcsak az ô hibája, hanem számos más szerzôé is. Az élet ritmusa Maradjunk hűségesek annak a tapasztalatnak ritmusához, amely alapját alkotja a misztikus doktor lelki és teológiai tanításának. Keresztes Szent János sémája hasonlít valamiben a klasszikushoz és sokkal több, mint amit Baruzi lát. Egészében azonban különbözik és új: 1. A Szentháromság az élet és a szeretet forrása 2. Az érzékek szintjén való élet 3. Teologális nevelés (Hit-remény-szeretet élete) 4. Az egész lény megújulása 5. Egyesülés, a szeretet teljessége Ezt a sémát követjük a következô fejezetekben. Ez a séma bemutatja Keresztes Szent János tapasztalatának egész rendszerét, és lehetôvé teszi, hogy megismerkedjünk művei sajátosságaival. 1. A románcok és a költemények eredeti vízióját foglalja össze; ezekben Keresztes Szent János bemutatja az üdvösség egész misztériumát. Minden más művének ez az alapja, de errôl nem szoktak beszélni. 2. A lelki tapasztalat felé közeledô ember útjának elsô szakaszát magyarázza meg: az érzékek szintjén való életet és az érzékek nevelését. 3. A KU 2. és 3. könyve tartalmát magyarázza azzal az alapvetô szándékkal, amely irányítja az abban kifejtett problémák leírását. 4. A passzív éjjelt mutatja be, különösen a szellem passzív éjjelét, annak célját és gyümölcsét. Ez Baruzinál a mélységi tapasztalat. 5. Az egyesülést magyarázza, mint az egész létezés szeretetközpontú formáját. {kep} Az ember élete a Szentháromságból fakad és a Szentháromságba tart. Lelki története tehát nem megtérésével kezdôdik, de még csak nem is megszületésével. Amikor az ember belép ebbe a világba, már egész ,,történelem'' van mögötte, a szeretet történelme. A szentháromságos Isten öröktôl fogva szereti és öröktôl fogva vágyakozva vár szeretetben adott válaszára. Ô szeretetbôl teremtett minden embert, hogy Fiának jegyesül adja. A Fiú pedig a viszontszeretetre vágyakozva halálra adta magát a kereszten, hogy visszahódítsa hűtlen mátkáját. Amikor az ember rádöbben erre az öröktôl fogva tartó, megelôzô szeretetre, felébred benne a viszonzás vágya. Ráébred azonban arra is, hogy ,,eltávolodott'' Istentôl, és a Szeretet vonzásában elindul vissza, Hozzá. Meg kell azonban mindattól tisztulnia, ami út közben rárakódott, hogy visszatérhessen az ,,Atyai Házba'' és egyesülhessen ,,Eredetével''. Ezt a teljes utat írja le életművében Keresztes Szent János. Az elsô, a megelôzô szeretet szakaszát ,,csak'' verseiben, ezekhez nem írt magyarázatot. (A ,,visszatérés'' költeményeihez is csak azért, mert megkérték rá.) Talán ez az oka annak, hogy ezek a költemények viszonylag ismeretlenek. Ahhoz azonban, hogy ,,nagy művei'' teljes perspektíváját érezzük, elengedhetetlenül szükséges egész életművének integrált látása. ======================================================================== VII. Az élô Isten misztériumában A lelki dinamizmus igazi forrása és elve Istenben rejlik, háromságos élete misztériumában. Keresztes Szent János az egyesülés folyamatának eredetét és kezdetét ide helyezi. Az isteni személyek élet- és szeretet közössége kiárad, teremt, megvált, megdicsôít, beletestesíti az embert a Szentháromság életébe. Az önmagát közlô Istent teszi elsô helyre idôben és fontosságban. Az egyesülés Isten részérôl az örökkévalóságban kezdôdik. Amikor a lélek válaszával elindul az úton, azért teszi, mert ,,...ezernyi más jótéteményben részesült létének elsô pillanata óta...'' (Én 1,1.181.o.) Isten szereti ôt elsôként kronológiailag is. A lelki haladás további szakaszait is ez a megelôzés jellemzi. Az elsô szakasz tehát nem a megtérés, nem a buzgóság, nem az aszkézis, hanem a szentháromságos Isten teremtô szeretete. Érdekes, hogy az egyesülés elsô szakaszáról írott művei keletkeztek elôször. Azt mondhatnánk, hogy legelsô tapasztalataira válaszolt és ez az alapja többi írásának. Ezek a művek: a Románcok, Forrás, Pásztorfiú. Mindhármat a toledói börtönben írta. A kronológiai tényezô itt sokat jelent, mert ez az elôidejűség arra utal, hogy mindannak alapja, amit a KU-ban és Én-ben kifejt, ennek az isteni megelôzésnek a megtapasztalása. Mindaz, amit ezután ír, ennek folytatása és kibontása, és ez a tapasztalat adja meg műveinek passzív és misztikus alapvonását. Sajnos, ezt az elsô szektort általában csak dogmatikus szempontból szokták figyelembe venni: Szentháromság, Krisztus, Egyház ... mint a lelki élet alapját, de nem szokott megjelenni az egész folyamatban mint az elsô és legfontosabb szakasz. Következésképp az utat önmegtagadással, megtéréssel, a kezdôk erôfeszítésével szokták kezdeni. Így az egésznek aszketikus jellege lesz, amely üres, egyáltalán nem felel meg annak a dinamizmusnak, amellyel a misztikus doktor szemléletében rendelkeznek. Elvész tapasztalatának és tanításának lényege. Keresztes Szent János személyekkel ismertet meg minket, akik egy szerelmi egyesülés drámájának szereplôi. Kikrôl van szó? és mi a szerepük? 1. Egyesülés a Szentháromságban 2. Krisztussal való eljegyzés és az Egyház 3. Az ember tempója 4. Milyen ez az ember? 1. Egyesülés a Szentháromságban Keresztes Szent János élettapasztalatában és írásaiban az alap és a csúcs a Szentháromság misztériuma. Keresztes Szent János a szó legszorosabb értelmében szemlélôdô, mert állandóan az élô Isten misztériumában elmerülve él. Mindennapi lelki életének forrása Isten misztériuma Krisztusban. ,,Úgy tűnik nekem, hogy a misztériumok közül legjobban a Szentháromság misztériumát szerette, valamint a megtestesült Isten Fia misztériumát. Annyiszor láttam ugyanis, hogy a Szentháromság miséjét mondja, és amikor megkérdeztem, miért mondja olyan gyakran a Szentháromság miséjét, szellemesen azt válaszolta: mert úgy vélem, hogy a Szentháromság az ég legnagyobb szentje.'' (MC 14) Élet a Szentháromságban A románcok elmondják az Isten és az emberek közötti egyesülés eredetét és azt a Szentháromság életébe vezetik vissza. Következtetéseket vonnak le, amelyek az üdvösségtörténetben nyilvánulnak meg. Elsô románc: az Atya a Fiú és a Szentlélek közötti kapcsolatot a szerelmi egyesülés szakkifejezéseivel mutatja be: egy a szeretett és a szeretô, lényege a szeretet, amely egységet hoz létre. Az egyesülés mindazon elemét megtaláljuk itt, amelyeket késôbb az emberekkel is közöl. Második románc: az isteni Személyek szeretetük közlésére gondolnak és ezt a szeretet, valamint az Igével való hasonlóság kifejezéseivel teszik. A háromságos élet meghosszabbítása a szeretetegyesülés és az asszimiláció formáiban történik. Harmadik románc: ezt az egyesülést az emberi szeretet legtartalmasabb szimbólumával fejezi ki: eljegyzés, házastársi egyesülés. Ugyanebben a perspektívában: az Atya szeretetbôl jegyest ad Fiának és a jegyesnek szeretetbôl Fiát adja. Egyesíti ôket. Az embert tehát már mint jegyest teremtette, akinek az a rendeltetése, hogy egyesüljön Krisztussal és Krisztusban a Szentháromsággal. Negyedik románc: hogy megfelelô helyet adjon a Fiú és az emberiség együttlétére, Isten megteremti a többi dolgot: az eget és a földet, az elemeket és az állatokat: a jegyes számára palotát teremt, ahol lakást vehet a megtestesült Ige. A kiáradó forrás Az egyesülés háromságos misztériumának ugyanez a dinamizmusa található a Forrás című versben. A patakzó forrás az isteni misztérium, amelyet a hit éjszakájában lehet megérteni. Ismét Isten jelenik meg az elsô helyen, háromságos viszonyulásaiban, majd az egész teremtést elárasztó megnyilvánulásaiban. Közli magát és átalakít, életet, szépséget ébreszt, párbeszédre késztet. Az isteni misztériumnak ilyen dinamikus beállítása alapvetôen fontos, hogy megértsük a Keresztes Szent János által bemutatott lelki fejlôdés értelmét. Valójában az igazi fejlôdés a Szentháromság életébôl ered. A Szentháromság adja meg a kezdetet, a tónust és az erôt. Nem szabad a megtéréssel kezdeni, legyen az elsô vagy második. A megtérés egy késôi reakció Istennek már az örökkévalóságban megelôzô annyi szeretetére és kegyelmére. Visszatérés Ilyen összefüggésben úgy tűnik, hogy az egyesülés útja a teljes szentháromságos élethez való visszatérés, ahonnan az ember a teremtéskor kilépett. Az a tény tehát, hogy az egyesülés a maga csúcsán ilyen kiemelkedôen szentháromságos, nem újdonság, hanem inkább legmélyebb gyökereinek és eredetének újrafelfedezése. Ezt írja le az Én végén és az ÉSz-ban. ,,A Jegyes tehát aráját a Noé bárkájából kibocsátott galambhoz hasonlítja. Amint ugyanis az kirepült a bárkából és visszatért abba, hasonló dolog történt ebben az esetben a lélekkel is. Amint ugyanis a galamb kiröpült a bárkából és visszatért oda, mert nem talált a vízözön hullámai között helyet, ahová leszállhasson, míg végre olajágat hozott a csôrében, jeléül annak, hogy az irgalmas Isten parancsára a földet borító vizek kezdenek eltakarodni: hasonlóképpen ez a lélek is, midôn Isten teremtette és kibocsátotta mindenhatóságának bárkájából, eleinte járt-kelt a bűnök és gyarlóságok vízözöne fölött és nem talált helyet, ahol vágyait kielégíthesse. A szeretet epedésének levegôjében röpködött Teremtôje keblének bárkája körül, anélkül, hogy véglegesen megmaradhatott volna abban, míg végre Isten parancsára azoknak a gyarlóságoknak vizei elhagyták lelkének földjét s ô visszatért az olajággal, vagyis a gyôzelem jelvényével, amelyet Isten kegyelmébôl és irgalmából aratott az összes földi dolgokon. Visszatért kedvese keblének boldogító teljes magányába, miután nemcsak legyôzte összes elleneit, hanem jutalmat is érdemelt viselkedésével. Az olajág mindkettôt jelenti. Így tehát ez a kis galamb-lélek nemcsak tisztán és fehéren tér vissza Isten bárkájába, hanem magával hozza azonfelül a békének és jutalomnak olajágát, amelyet az önmaga fölött kivívott gyôzelemmel érdemelt.'' (Én 34,4. 388-389.o.) Olvassuk el figyelmesen ezt a jelentôs szöveget. A galamb hasonlatában, amely olajággal visszatér a bárkába, összefoglalja az ember hosszú lelki fejlôdését, aki a Teremtô kezébôl jött ki, a vízözön világában forog és nem talál pihenôt, amíg vissza nem talál Teremtôje, Szerelmese keblének bárkájába. A szeretet teljessége -- amelyre elérkezik a misztikus egyesülésben - - fedi fel legbensôbb lényét, amelyet az ember mint a teremtés és a megváltás ajándékát hordoz magában. Keresztes Szent János az üdvösségtörténet szintézisében rendkívül következetes: ugyanazok a valóságok, ugyanazok a személyek, ugyanazok a képek, ugyanazok a szavak. Ha valami hiányzik, az nem az ô áttekintô tapasztalata, hanem inkább az a tény, hogy nem írta meg a Románcok és a Forrás kommentárját..., amint azt megtette a ,,visszatérés'' költeményeivel. 2. A Krisztussal való eljegyzés és az Egyház Isten szeretetét, amelyet a Fiú testesít meg, hogy felajánlja az embernek azt a lehetôséget, hogy eljusson az Istennel való szeretet egyenlôségére az ,,egyenlôk'' közötti szeretetre, az ,,eljegyzés'' szakkifejezéssel jelöli. Ugyanazzal a jegyesi szimbólummal él tehát, amelyet a visszatérés hosszú folyamatának, az egyesülés felé vezetô útnak leírására alkalmaz. A 3.-4. Románc bemutatja a megtestesülés-teremtés misztériumát, az Atya és az emberek közötti szeretet jelképét; az Atya jegyest ad Fiának, az embereknek pedig önmagát. (4. Románc) Az egész teremtésre úgy tekint, mint a mátka és a Jegyes számára alkotott palotára. A világ a megtestesült Fiú rezidenciája és az ember létezésének helye. A pásztorfiú Ugyanebben a perspektívában kell olvasnunk a Pásztorfiú című költeményt: Isten, aki teremt, és szeretetet ajándékoz, a legelképzelhetetlenebb utakon is szeretetet vár és kér, mint például amikor egy ,,idegen'' földre jön lakni az emberek közé, hogy a szeretet feleletét kapja teremtményétôl. Az egyesülés itt is kiindulópont és nem csak megérkezés. Itt is Krisztus keresi elsôként az egyesülést és gondoskodik arról, amíg a lélek ellenáll és közömbös. Végeredményben Keresztes Szent János helyesbíti az ember értelmezését, aki azt gondolja, hogy elsôként ô keresi Szerelmét; holott a valóság pontosan az ellenkezôje: Krisztus keres, az ember pedig rejtôzködik. ,,A Jegyes hôn óhajtotta, hogy végre-valahára teljesen kiszabadíthassa és kimenthesse aráját az érzékiség és az ördög hatalmából, s midôn az végre, miként a jelen esetben, sikerült neki, mint a jó pásztor, nagy örömmel veszi váltaira soká keresett és végre megtalált, elveszett bárányát. (Lk. 15,5.) S miként az evangéliumi asszony, aki gyertyát gyújtott és fölforgatta egész házát, míg végre megtalálta elveszett drachmáját, s azután összehívta barátait és szomszédait, hogy megoszthassa velük örömét, mondván: ,,Örüljetek velem'' (u.o. 9.), hasonlóképpen tesz a léleknek ez a szeretô Pásztora és Jegyese. Igazán csodálatos dolog látni, hogy mekkora az öröme, mikor az ilyen lelket sikerül megnyernie, tökéletesítenie, vállaira vennie és sajátkezűleg belehelyeznie ebbe a forrón óhajtott frigybe és egyesülésbe. És nemcsak magában örül, hanem megosztja örömét az angyalokkal és üdvözültekkel, mondván, mint az Énekek-Énekében: ,,Menjetek és lássátok Sión leányai Salamon királyt a koronával, mellyel megkoronázta ôt anyja eljegyzése napján, és szívöröme napján'' (3,11.). Ebben az idézetben a lelket nevezi koronájának, Arájának és szíve örömének; karjaiba veszi és úgy megy vele, mint a jegyes a menyegzôi termébôl.'' (Én 22,1. 313.o.) A versben igen szépen írja le a keresés folyamatát. A pásztorfiú megjelenik, cselekszik, kiált, meghal a fán, hogy a pásztorlány szerelmét elnyerje. Krisztus misztériuma ez, a szerelem képében bemutatva. A már létrejött és még megvalósítandó egyesülés Krisztus a maga részérôl mindent megtett, amit csak tehetett és bizonyos szinten megvalósította az egyesülést. Két döntô és megváltoztathatatlan tény: az ember teremtése Krisztusban, minden ember egysége, amelyet Krisztus a kereszten egyszer s mindenkorra létrehozott. Jegyezzük meg, hogy amikor Keresztes Szent János a kollektív eljegyzésrôl beszél, a románcokban ,,az emberi természetet'' jelöli meg mátkaként, és nem az ,,Egyházat''. Amikor a 9. Románcban a mátkáról beszél, akit ô a karjában hord, nem Máriára vagy az Egyházra hivatkozik, hanem az emberi természetre, amellyel a megtestesülés misztériumában hyposztatikusan egyesül. Máskor viszont, különösen az Én- ben, az Egyházat nevezi meg. Lássunk egy különleges fontosságú szöveget: ,,Az a lelki eljegyzés, amely a Keresztfa alatt történt, nem azonos ezzel, amelyrôl itt beszélünk, mert az csak egyszer történt, amennyiben általa Isten megadta a léleknek az elsô kegyelmet. Ezt minden egyes lélek a keresztség szentségében kapja meg. Ez utóbbi azonban a tökéletesség útján valósul meg, tehát csak lassan-lassan és fokozatosan. A kettô tulajdonképpen egy, a különbség csak az, hogy az egyik a lélek tempójában megy, tehát lassan-lassan, a másik pedig Isten tempójában, tehát egyszerre történik.'' (Én 23,6. 321.o.) Rendkívül értékes és tömör szöveg, amely szintézisben mutatja meg az üdvösségtörténet, valamint az Isten és az ember közötti egyesülés: isteni és emberi, passzív és aktív, örök és ideiglenes elemeit. Isten totális módon adja magát, egyszerre, mérték nélkül, mindenkinek. Az ember szabadon asszimilál, lassanként, fokozatosan, de mindig ugyanarról az ajándékról van szó, ugyanarról az egyesülésrôl. 3. Az ember tempója A második fázisban vagyunk, a visszatérésben, amelyet az Én 23,6-ban olyan szépen körvonalazott, ellentétben azzal az elsô fázissal, amelyben Isten működik mindenható jósága ritmusában. ,,Az ember tempója'' kifejezés nemcsak képletes, valójában Isten egyik cselekvésmódja ez, aki betű szerint követi az ember ritmusát, haladását és állapotát. Isten a teremtés és a megváltás után nem hagyja magára az embert érdektelenül, hogy az ,,a saját költségére tegye meg a további utat'' egyszerűen felhasználva a kapott kegyelmet. Az isteni tevékenység mindig az elsô helyen marad; de miután az embert már szabadságban megteremtette, Isten minden normális közbelépése számot vet ezzel a szabadsággal. Isten tevékenysége még intenzívebb és szükségesebb, amikor az emberi asszimiláció szintjén kell újra megalkotnia az egyesülést. ,,Következik a mondottakból az is, hogy bizonyos tekintetben Isten többet tesz a lélek érdekében, midôn megtisztogatja ezen ellentétektôl, mint mikor semmibôl teremtette. Mert ezek az ellentétes vágyak és érzelmek inkább útjában vannak Isten működésének, mint a semmiség. A semmi ugyanis egyáltalában nem áll ellent Istennek, míg az érzéki vágyak megakadályozzák működését.'' (1KU 6,4. 81.o.) Isten pedagógiája Az a tény, hogy a haladás részben az ember ritmusa szerint történik, nem jelenti azt, hogy az ember lesz saját megszentelôdésének mestere. Ez inkább azt jelenti, hogy Isten tisztelni akarta azt a természetet és ritmust, amelyet ô adott teremtményeinek. A szabad ember természete igen bonyolult, és Isten részérôl nagyobb tapintatot és ,,pszichológiát'' kíván. Négy szöveg elég arra, hogy valami fogalmat alkossunk magunknak Isten pedagógiájáról, arról, hogyan akarja megvalósítani az emberben az átalakító egyesülést: 2KU 17,1-3. Fokozatosság ,,... sok volna a mondanivaló arról, hogy micsoda célból és milyen módon szokta Isten a lelket ilyen látomásokban részesíteni s hogyan szokta azt ezek révén alacsonyságából kiemelni és az isteni egyesülésre vezetni. Minderrôl azonban eleget beszélnek a lelki életet tárgyaló művek, s ebben a mi értekezésünkben nekünk is az a célunk, hogy ezt megértessük; éppen azért a jelen fejezetben csak annyit mondunk róluk, ami szükséges a fent megpendített kétség eloszlatására. Ez a kétség a következô volt: tekintve, hogy ezekben a természetfölötti látomásokban annyi a veszedelem és annyira akadályozzák a lelket az elôbbrejutásban, miért adja meg ôket Isten, aki annyira bölcs, s annyira igyekszik egyébként minden akadályt és veszedelmet elhárítani az utunkból? Hogy erre a kétségre megfelelhessünk, három elvet kell emlékezetben tartanunk: az egyiket Szent Pál mondja ki: ,,Quae autem sunt, a Deo ordinata sunt''. ,,Amelyek pedig vannak, az Istentôl rendeltettek.'' (Róm. 13,1.) Vagyis a tényleg meglevô dolgokat Isten rendezte úgy, amint vannak. A másik elvet a Szentlélek fejezi ki a Bölcsesség könyvében, mikor azt mondja: ,,Disponit omnia suaviter''. ,,Mindent kellemesen elrendez''; (8,1.) Mintha csak azt mondaná, hogy az isteni bölcsesség, bár végletek között mozog, az összes dolgokat szelíden rendezi el. A harmadikat pedig a hittudósok ama mondása foglalja magában: ,,Deus omnia movet secundum modum eorum''. Vagyis: hogy Isten mindent természetének megfelelô módon mozgat. Már most ezen elvek alapján világos, hogy ha Isten mozgatni akarja a lelket, s fel akarja emelni alacsonyságának végletébôl a másik végletbe, vagyis az isteni egyesülés magaslatára, ezt rendesen szelíden, s az illetô lélek természetének megfelelô módon kell megtennie. Mivel pedig a természet rendje szerint a lélek a teremtett dolgok fogalmai és képei útján jut ismeretekhez, s megismerésének módja az érzékeken alapszik: éppen azért, mikor Isten a lelket a magasabb megismerésre akarja felemelni, hogy ez szelíden történjék, a legalsó végleten, ezen lélek érzékein kell kezdenie; ily módon a lelket természetének megfelelô eljárással lassan vezeti el a másik véglethez, az Ô szellemi bölcsességéhez, amely nem tartozik az érzékek körébe. Éppen azért azon kezdi, hogy alkalmazkodva a lélek gondolkodási módjához, képek és érzéki benyomások útján oktatja, és pedig hol természetes, hol természetfölötti módon, nemkülönben következtetések útján, amelyek Isten szelleme felé irányítják.'' (193-195.o.) Az isteni pedagógia bemutatásának kétségtelenül ez a legteljesebb szövege. Három alapelvet szögez le: a. A létezô dolgokat Isten rendezte el. (Szent Pál) b. Isten bölcsessége szelíden rendelkezik minden dologgal (Bölcsesség) c. Isten mindent természetének megfelelô módon mozgat (teológusok) ÉSz 3,29. A Szentlélek vezet ,,A léleknek tehát be kell látnia, hogy ebben a dologban Isten a fômozgató és vezetô, s hogy Ô vezeti kezénél fogva oda, ahová magától nem tudna eljutni (vagyis a természetfölötti dolgokra, amelyekrôl értelme, akarata és emlékezete tudják, hogy milyenek), s így fôtörekvése az legyen, hogy ne gördítsen elébe akadályt, hanem engedje magát vezettetni azon az úton, amelyet Isten az ô számára kijelölt, tudniillik, mint mondottuk, az Isten iránti szeretet, az Isten törvénye és a hit tökéletességében. Ilyen akadály pedig könnyen származhatik abból, ha más vaktól engedi magát vezettetni. Ilyen vak pedig, aki eltéríthetné ôt a helyes útról, három van, tudniillik: a lelkivezetô, az ördög és ô maga.'' (504-505.o.) Ha mindig a Szentlélek működik és vezet, akkor ez még inkább evidens azokban az esetekben és fokokban, amelyekben még bensôségesebb és lelkibb a tevékenység. A misztikus doktor az ÉSz lapjain ezt gyakran nagy erôvel hangsúlyozza: Isten a fô cselekvô (ágens), (ld. ÉSz 3,29. és ÉSz 3,44.) -- a Szentlélek pedig a kimunkáló (artifex). Íme egy példa: ,,Mivelhogy mit sem tudnak az imának e fokozatairól és a szellemnek útjairól, nem látják be, hogy azok a cselekmények, amelyekre ôk a lelket kötelezik, s amelyeket ô igyekszik megtenni, kedvükért az elmélkedés útján törtetve elôre: ônála már meghaladott álláspontok, mert hiszen ô már elérte az érzéki résznek s ezzel az elmélkedésnek hallgatását és megtagadását, egyszóval elérte a szellemi élet színvonalát. Ez pedig nem egyéb, mint a szemlélôdés, amelyben megszűnik az érzéki rész közreműködése és a léleknek saját erejébôl való elmélkedése. Itt már egyedül Isten működik, aki ilyenkor titokzatosan beszél a magányos lélekhez, mialatt az hallgat. Ha tehát az ilyen lelket, amely, mint mondom, már elérte a szellemiséget, újra az érzékek útjára terelik, akkor ezzel visszafordulásra kényszerítik, aminek következménye az lesz, hogy szórakozottságba fog esni. Mert ha valaki egyszer célhoz ért s mégis újra a cél felé akar haladni, eltekintve attól, hogy nevetségessé teszi magát, szükségképpen el fog távolodni a céltól. Ha tehát tehetségeinek működése révén eljutott ahhoz a nyugodt összeszedettséghez, amelyre minden lelki ember törekszik, s amelyben ezeknek a tehetségeknek működése megszűnik: fölösleges dolog visszafordulnia és újra kezdenie a tehetségeivel való működést, hogy elérje az említett összeszedettséget, sôt mi több, ez egyenesen káros volna reá nézve, amennyiben elszórakoztatná és lerontaná benne azt az összeszedettséget, amelyet már megszerzett.'' (ÉSz 3,44. 514.o.) Az ember ezekben az esetekben részt vesz az asszimiláló akcióban, de ezt saját lelkének azzal a mély kapacitásával teszi, amelyet az Isteni Lélek indít. Gyakran nem érti meg és nincs is tudatában a Szentlélek e működésének. Az ember tehát tévesen megkísérli azt, hogy ezt az akciót olyan alacsony szinten magyarázza, amely szinten ellenôrizni tudja a helyzetet. 1Éj 1. Kezdetek ,,Sötét, nagy éjszakán.'' ,,Ennek a sötét éjszakának küszöbét akkor lépi át a lélek, amidôn Isten már feléje nyúl, hogy kiemelje a kezdôk állapotából -- vagyis azokéból, akik ezen a szellemi úton haladtukban még elmélkednek -- s lassanként a haladók, vagyis a szemlélôdô lelkek útjára vezeti át, hogy azután, ha ezt is megjárta, eljusson a tökéletesek, vagyis azok közé, akik már isteni egyesülésben vannak az Úrral. Hogy azonban jobban megértsük és megmagyarázzuk, mi a lényege annak az éjszakának, amelyen a léleknek, át kell mennie s hogy miért helyezi ôt Isten abba: jónak látjuk itt felemlíteni ezeknek a kezdôknek néhány sajátságát. Bár röviden végzünk vele, mégis javukra lesz, mert fejtegetésünkbôl megérthetik, mennyire gyarló az ô állapotuk. Ennek belátása öntsön beléjük bátorságot és keltse fel bennük azt az ôszinte vágyat, hogy Isten helyezze ôket bele ebbe az éjszakába. Mert a lélek csak ebben izmosodik és erôsödik meg erények tekintetében és lesz részesévé az isteni szeretet végtelen értékű élvezeteinek. Tudnunk kell tehát, hogy ha a lélek végre-valahára teljesen megtér és az Úr szolgálatára szenteli magát, Isten rendesen gyöngéden és dédelgetve kezdi meg lelki nevelését. Úgy tesz vele, mint az anya szokott kisded gyermekével: keblén melengeti, édes anyatejjel, könnyű és ízletes étellel táplálja, karjain hordozza és minden képzelhetô módon becézi. Minél jobban növekszik azonban a gyermek, annál inkább szűnik ez a kényeztetés. Az anya megvonja tôle keblét, illetve keserű aloéval keni azt be, hogy a gyermek ne kívánja többé. Azután leteszi a földre, hadd járjon a saját lábán. Egyszóval leszoktatja a gyerekességrôl és komolyabb, tartalmasabb életre vezeti át. Ilyen gyöngéd anya az isteni kegyelem is. Miután melegséget és buzgalmat öntött az emberbe Isten szolgálatára s ezzel újraszülte a lelkét, úgy tesz vele, mint az anya kisdedével. Megengedi, hogy az összes isteni dolgokban, még pedig minden erôfeszítés nélkül, megtalálhassa az édes, ízletes szellemi anyatejet s hogy a lelki gyakorlatokban nagy öröme teljék. Isten ugyanis ekkor még az Ô szeretetének gyöngéd keblét nyújtja neki s úgy bánik vele, mint csecsemôvel szokás. Nem csoda azután, hogy az ilyen lélek nem tud betelni az imádsággal s hosszú ideig, talán egész éjjeleken át is elmerül benne. Az önsanyargatás a legnagyobb öröme. A böjtölés élvezet neki. A legédesebb lelki vigasztalást pedig abban találja, ha a szentségekhez járulhat és részt vehet az Isten-tiszteleten. Mindezeket a kezdô lelkiemberek nagy kitartással és odaadással teszik, végzik és használják, és a beszédjükben nagyon óvatosak, de azért, ha magasabb szempontból nézzük a dolgot, azt látjuk, hogy rendesen sok gyarlóság és tökéletlenség tapad eljárásukhoz. Ôk ugyanis ezekben az imákban és egyéb lelkigyakorlatokban lelki vigasztalást és élvezetet keresnek. Mivel pedig még nem voltak erôs küzdelmeik s következôleg még nem gyakorolták magukat bele az erényekbe: ezekbe az ô műveleteikbe sok hiba és gyöngeség csúszik be. Mert hiszen az magától érthetô, hogy ki-ki csak a saját tökéletességi fokának megfelelôen képes cselekedni. Még nem volt alkalmuk arra, hogy megszerezzék az említett erôs jellemvonásokat s így cselekvésmódjuk gyerekes színvonalú és gyönge. Hogy mindezt belássuk és megértsük, hogy ezek a kezdôk, bár az említett lelki örömök hatása alatt oly könnyedén teszik a jót, mégis mennyire gyöngén állnak erények dolgában: megvizsgáljuk eljárásukat a hét fôbűn szempontjából. Elemzünk a sok eset közül legalább néhányat s kimutatjuk, miképpen bukkannak fel abban a fôbűnök apró tökéletlenségek alakjában. Ezek alapján meggyôzôdünk majd arról, hogy milyen jótékony hatású a lélekre a sötét éjszaka, mert egyedül csak ez képes belôle ezeket a gyarlóságokat kiküszöbölni és kitisztogatni.'' (1Éj 1,1-3. 11- 13.o.) Isten nemcsak a magasan levôkrôl gondoskodik különösen, hanem a kezdôkrôl is. A lelki élet kezdete kegyelem. Tehát Isten gondoskodik róla. Keresztes Szent János ezt szép példával, mint a passzivitás pillanatait írja le. Isten úgy tesz a lélekkel, mint egy szeretô anya kisgyermekével, akit szívén melenget, ízes tejjel, finom és édes ételekkel táplál, karján hordoz és gyöngédséggel halmoz el. Lassanként azonban, ahogy a gyermek növekszik, az anya megtagadja tôle a gyöngédséget, elrejti gyöngéd szeretetét és a saját lábára állítja... 2KU 21.2-3: Fájdalmas engedékenység (nem Isten akarata!) ,,De ha ez így van -- fogják erre mondani --, ha Istennek visszatetszik ez az eljárás, akkor miért válaszol mégis olykor? Erre én azt felelem, hogy gyakran az ördög az, aki válaszol. Ha pedig mégis maga Isten szól, akkor azért teszi, mert tekintettel van az illetô lélek gyengeségére. Ha már egyszer az a lélek köti magát ehhez az úthoz, Isten nem akarja megszomorítani, nehogy megtántorodjék, vagy pedig azt higgye, hogy nincs Isten kegyelmében, s emiatt búnak eressze a fejét. Vagy pedig teszi más valami okból, amelyet csupán csak Ô maga tud, de amely mindig az illetô lélek gyarlóságán alapszik. Erre való tekintettel Isten jónak látja megadni neki a feleletet és ily módon leereszkedni hozzá. Hiszen azt is megteszi sok lanyha és gyönge lélekkel, hogy imádságukban bôven adja nekik a lelki gyönyörűséget és vigasztalást. Pedig hát az sincs kedvére, hogy ilyen módon érintkezzünk Vele! De hát Ô -- amint mondottuk -- mindenkivel egyéni jellemének megfelelôen szokott bánni. Isten olyan, mint valami forrás, amelybôl ki- ki aszerint merít, amilyen eszközzel van felszerelve, s így azt is megengedi, hogy olykor ezeken a rendkívüli csöveken át jusson valaki a vízhez. Ebbôl azonban távolról sem következik, hogy illô dolog azokat a csöveket használni; mert hiszen az Istennek dolga, hogy kinek miképpen és mennyit adjon, s e tekintetben nem szabad követelôdznünk. Ha olykor megteszi, hogy kedvében jár egyes jó és egyszerű lelkeknek és teljesíti kívánságukat, ezt csakis azért teszi, hogy meg ne szomorítsa ôket, nem pedig azért, mintha eljárásuk Neki tetszenék. Ezt jobban meg fogjuk érteni a következô hasonlatból. Tegyük fel, hogy egy családatyának asztala meg van rakva különbözô, jobbnál jobb étellel; s íme a kis fia kér egyikbôl, és pedig nem a legjobbikból, hanem abból, amelyik legközelebb esik hozzá, mert éppen arra támadt étvágya. Már most az atya belátja, hogy ha a jobbikból ád a kicsinek, az nem fog neki kelleni, s nem fog neki ízleni, mert arra az elôbbire fáj a foga. Hogy tehát ne maradjon éhesen, s ne kezdjen sírni, ad neki abból, amelyikbôl kért; de nem jószívvel teszi. Hasonlóképpen tett Isten Izrael fiaival, midôn királyt kértek Tôle: megadta nekik, de nem szívesen, mert tudta, hogy nem lesz javukra. Azért így szólt Sámuelhez: ,,Audi vocem populi ... non enim te abjecerunt, sed me, ne regnem super eos''; ,,Hallgasd meg szavát a népnek ... mert nem téged vetettek meg, hanem engem, hogy ne uralkodjam rajtok.'' (1. Kir. 8,7.) Vagyis add meg nekik azt a királyt, aki után annyira sóvárognak, mert hiszen nem tetôled pártoltak el, hanem éntôlem, s nem akarják, hogy én uralkodjam fölöttük. Így enged Isten néha egyik-másik léleknek is, s megadja nekik azt, ami nincs javukra; megadja pedig azért, mert nem akarnak, vagy nem tudnak nélküle meglenni. S ha olykor áhítatot vagy lelki-testi gyönyörűséget kívánnak, azt is megadja nekik, mert nem képesek meglenni az erôsebb és egészségesebb táplálékkal, vagyis az Ô Szent Fia keresztjével: pedig hát Ô mindennél jobban szeretné, ha azzal tudnák beérni.'' (2KU 21,2-3. 223-225.o.) Itt egy határhoz érkeztünk el. Isten az ember vágyai szerint tesz vagy enged meg valamit, jóllehet nem ért vele egyet, és nem tetszik Neki. Akarata ellenére enged, mivel az ember nem akar tudni értékesebb és alkalmasabb ajándékokról. Lásd még az atya magatartását, aki, hogy elkerülje a rosszabbat, enged szeszélyes fiának (lásd föntebb az idézetben) valamint az apa, amikor kiadja tékozló fiának az örökséget. (Lk. 15,11-32.) 4. Milyen ez az ember? Különösnek tűnhet, hogy egy ilyen kimondottan misztikus műben az ember tevékenysége és helyzete olyan kiemelkedô helyet foglal el a lelki fejlôdés kezdetétôl egészen a végéig. Még sincs itt semmi ellentmondás. Kölcsönös, személyes egyesülésrôl van szó, következésképp mindkét fél felelôs és aktív. Mindkettô tevékenysége függ a másikétól. Keresztes Szent János, mint szerzô, az isteni pedagógiát tekinti modelljének, az egyes személyeket ô is szelíden, ugyanakkor határozottan kezeli, mindenkit a maga módján. Sôt specialista ebben a művészetben. Egy francia tudóstól idézek: ,,Az Istenhez vezetô utakról szóló tanítás nem csak spekulatív tudományt kíván meg, még ha ez konkrét valóságra vonatkozik is. Ha nem akarja bűnös módon feladni saját szerepét, számot kell vetnie azzal az emberi anyaggal, amelyben az elvek konkretizálódnak, nem feledve, hogy ez az ,,anyag'' állandó fejlôdésben van. A lelkek kibontakozása olyan valóság, amelyben a doktrinális elvek életté válnak.'' ,,Az eddig elmondottakra vonatkozóan azonban meg kell még jegyeznünk, hogy bár a léleknek ezeket a dolgokat el kell vetnie, s a gyóntatónak gyónóját ebben az irányban kell befolyásolnia: ezért nem volna jó, ha a lelkivezetô ilyenek miatt haragudnék, vagy pedig megvetést mutatna az ilyen természetfölötti közlések iránt. Mert hiszen ezzel csak elijesztené gyónóját úgy, hogy az nem merne vele többé ilyesmirôl beszélni aminek nagyon sok rossz következménye lehetne. Mert, amint mondottuk, ezeket a dolgokat eszközöknek kell tekinteni; mivel pedig eszközök, amelyek segítségével Isten vezet egyes lelkeket, nincs ok reájuk haragudni, sem pedig rajtuk elcsodálkozni, vagy megbotránkozni. Sôt ellenkezôleg nagy jóindulattal és nyugalommal kell fogadni a dolgot, s bátorítani és biztatni a gyónót, hogy mondja el; sôt, olykor jó lesz egyenesen ráparancsolni, hogy ezt tegye meg, mert némely lelkek annyira idegenkednek az ilyen közlésektôl, hogy velôk szemben ehhez az eszközhöz is hozzá kell nyúlni. Azután pedig biztassák gyónóikat, hogy helyezkedjenek teljesen a hit alapjára és fordítsák el szemeiket azoktól a dolgoktól. Tanítsák ôket arra, miképpen kell szellemüket az ilyenektôl mentesíteniük, hogy elôbbre haladhassanak, s hogy mennyivel értékesebb Isten elôtt egy jó cselekedet, amelyet szeretetbôl teszünk, mint az összes látomások és kinyilatkoztatások, amelyeket az ég adhat, s amelyeket Isten sem érdemül sem bűnül nem tud be nekünk; s hogy egyes lelkek, akiknek ilyenben sohasem volt részük, mennyivel elôbbre vannak, mint mások, akiknél az ilyesmi gyakran elôfordul.'' (2KU 22,19. 247.o.) A fenti szövegben jól látható ennek a két, látszólag ellentmondó irányzatnak az egyensúlya. Egyrészt a kérlelhetetlen intellektuális fegyverzet, amelyet a salamancai doktorok logikája épített fel; másrészt ugyanez a logikus és kérlelhetetlen szerzô éber megfigyelô, aki számot vet mindazok szubjektív reakcióival, legyenek azok jók vagy rosszak, akikben életté akarja váltani a megváltoztathatatlan elveket. ,,Meghatározásai, pszichológiai finomságokkal telt aprólékos leírásai, gyakorlati normái: egy sajátos, alany iránti érzékbôl fakadnak.'' (Lucien Marié, L'expérience de Dieu. Paris 1968, p. 144.) Az ember iránti igazi érdeklôdését Keresztes Szent János számos módon megmutatja. A szövegben, amelyre Lucien Marié is hivatkozik (2KU 22,19.), arról van szó, hogy az embert úgy kell vezetni, ahogyan Isten vezeti, jóllehet az egész fejezet a látomásokról és a kinyilatkoztatásokról mond kemény szavakat. De ha Isten ad ilyeneket, a konkrét valósággal kell számot vetni. Hogy eligazodjunk Keresztes Szent János antropológiájában, szögezzünk le néhány alapvetô pontot. a) Isten képmása Az ember Isten képmása, mivel Isten teremtette ôt, és azért teremtette, hogy az ember egyesüljön Vele. ,,Azon átalakulásban, amelyre a lélek ezen földi élet folyamán eljuthat, ez az egyugyanazon lehelet igen gyakran áramlik Istenbôl a lélekbe és a lélekbôl Istenbe és a lélekben kimondhatatlan szerelmi gyönyörűséget okoz, csakhogy nem abban a kinyilatkoztatott és világos módon, mint a másik életben. Mert, amennyire én értem, ez az, amit Szent Pál akart mondani e szavakkal: ,,Quoniam autem estis filii, misit Deus Spiritum Filii sui in corda vestra clamantem: Abba, Páter''. Vagyis: ,,Minthogy pedig fiák vagytok, elküldte Isten az Ô Fiának Lelkét szívetekbe, ki azt kiáltja: Abba, Atya!'' (Gal. 4,6.) Ez az, ami a másvilágon a boldogokban, ezen a földön pedig a tökéletesekben, az említett módon valósul meg. De nincs is semmi okunk kételkedni abban, hogy a lélek képes ily magasra jutni, vagyis hogy -- részesülés folytán és módján -- úgy leheljen Isten felé, amint Isten lehel ôbeléje. Mert hiszen ha elfogadjuk, hogy Isten kegyelme egyesíti ôt a Szentháromsággal, s a lélek abban Istenhez hasonul és részesülésileg Istenné lesz, mi van abban hihetetlen, hogy ô is az ô értelmével, megismerésével és szeretetével úgy működjék, vagyis jobban mondva, a Szentháromságban azzal együttműködjék, mint maga a Szentháromság. Csakhogy természetesen teszi ezt Istentôl nyert, részesülô módon, vagyis maga Isten végzi benne ezt a működést, mert hiszen ezt jelenti az, hogy a lélek a három isteni Személyhez hasonult tehetségében, tudásában és szeretetében és ebben hasonló a lélek Istenhez. Hiszen azért teremtette ôt Isten a saját képére és hasonlatosságára, hogy ezt elérhesse.'' (Én 39,4. 416-417.o.) Ugyanez cseng ki a Románcokból, a mátka az Atyára és a Fiúra hasonlít. Ez a kép dinamikus: azért teremtetett, hogy szeressen. ,,Éppen azért, ha valamely lélekben van egy kevés a tiszta szeretetnek ezen fokából, nagy kárára szolgálna neki és az Egyháznak, ha csak rövid idôre is külsô dolgokkal vagy működéssel foglalkoztatnák, bármennyire fontosak volnának is ez utóbbiak. Mert hiszen maga Isten kéri (...), hogy ne ébresszék fel ebbôl a szeretetbôl. Ki volna tehát olyan vakmerô megtenni ezt? Vajon nem vonná-e magára Isten feddését? Végre is, hiszen mi erre a szeretetre vagyunk teremtve. Éppen azért jegyezzék meg azok a nagyon is munkás emberek, akik szinte az egész világot el akarják árasztani prédikációkkal és külsô működésekkel, hogy sokkal több hasznára volnának az Egyháznak s Istennek is tetszôbb dolgot tennének (eltekintve a jó példától, amelyet másoknak adnának), ha idejüknek csak a felét is arra fordítanák, hogy együtt legyenek Istennel az imában. Még ha talán nem is jutnának föl arra a magaslatra, amelyen ez a lélek áll, azért mégis többet érnének el és pedig kevesebb fáradsággal. Egyetlen tettük fölérne mostani ezernyi tettükkel, amennyiben párosulna imájuknak érdemeivel és az abból merített szellemi erôvel. Így ellenben az egész nem egyéb, mint csupa nagy hűhó, az eredmény pedig édeskevés vagy éppen semmi, sôt, olykor több kárral jár, mint haszonnal. Isten mentsen meg benneteket attól, hogy a só megromoljék (Mt. 5,13.), mert akkor, ha külsôleg úgy is látszik, mintha történnék valami, alapjában véve munkátok semmit sem fog érni. Hiszen az az egy bizonyos, hogy jó tetteket csakis Isten erejében lehet művelni.'' (Én 29,3. 359-360.o.) A személy és képességei mindig a szeretet, a kommúnió (közösség), és az átalakulás irányában indulnak. (Az elsô, amit tenni kell, a szeretet. Szeretetre vagyunk teremtve!) b) Összetett egység Az ember úgy áll elôttünk mint lényegi és dinamikus egység, de ez gyakran ellentétes erôk és szintek rendkívül bonyolult voltát jelenti. A tisztulásról és az egységrôl szólva Keresztes Szent János három szintet különböztet meg: -- az érzékek: a külsô felfogás képessége és az ezektôl függô belsô képességek; -- szellem: a három lelki (szellemi) képesség: az értelem, akarat és az emlékezet és az ezen értékek által vezetett egész ember. -- a lélek központja: különbözô elnevezéseket alkalmaz: állag, központ, mélység stb.; de végeredményben a személy radikális egységének központját jelenti, ahol minden más forma születik és konvergál. Ez a legemberibb rész és ugyanakkor a legistenibb, mivel az ember itt érinti transzcendenciája határát. c) Körülmények, állapot Isten képmását és az összetett egységet mélységesen megrázták bizonyos kollektív és személyes tapasztalatok: az eredeti bűn és az ebbôl következô személyes bűnök és eltévelyedések. Nem veszett el a kép, csak súlyosan beszennyezôdött; ,,A negyedik káros hatás, amit a vágyak a lélekben elôidéznek, az, hogy bemocskolják és foltokat ejtenek rajta, amint a Sirák fiának könyve tanítja: ,,Qui tetigerit picem, inquinabitur ab ea''. ,,Aki szurokhoz nyúl, beszennyezi magát vele'', (13,1); már pedig szurokhoz ér az, aki valami teremtményen kielégíti akaratának vágyait. Megszívlelésre méltó, hogy ebben az idézetben a bölcs a teremtményeket szurokhoz hasonlítja és méltán, mert nagyobb az ellentét a teremtmények és a lélek kiválósága között, mint a ragyogó gyémánt vagy arany és a szurok között. S amint az arany és a gyémánt, ha megmelegítenénk s úgy helyeznénk szurokba, bepiszkolódnék és undokká válnék, és pedig annál inkább, minél melegebb volt, úgy a lélek is, amelyet valamely teremtmény iránt érzéki vágy hevít, foltot kap tôle és bepiszkolja magát vele. Nagyobb a különbség a lélek és a többi anyagi teremtmény között, mint valami kristálytiszta folyadék és a legpiszkosabb sár között. S amint az a folyadék piszkos lesz, ha sárral keverjük, éppúgy mocskos lesz a lélek is, ha érzéki vágya hozzátapad valami teremtményhez, mert hiszen azáltal hasonlóvá lesz hozzá. S amennyire eléktelenítenénk a legszebb emberi arcot is, ha kormos ujjúnkat húzogatnánk végig rajta, éppolyan csúffá és mocskossá teszik a lelket is a rendetlen érzéki vágyak, annak ellenére, hogy magában véve a legtökéletesebb és legszebb képmása Istennek.'' (1KU 9,1. 92.o.) ... ,,Tényleg, ha meg akarjuk érteni, hogy mily csúffá és utálatossá tudják tenni a lelket az érzéki vágyak, nem találunk rá megfelelô hasonlatot. Mert bármennyire el legyen is rútítva valamely tárgy; legyen az akár telisdedtele pókhálóval és nyüzsögjön a férgektôl; legyen az akár rothadó tetem, vagy más piszkos és undorító dolog, amilyen csak ebben az életben létezhetik, vagy amilyet képzelni tudunk, az mind hozzá sem fogható. Mert igaz ugyan, hogy az ilyen felforgatott lélek, lényegét tekintve, most is éppoly tökéletes, mint amilyen volt, mikor Isten teremtô kezébôl kikerült: azért az értelmi létét tekintve mégis csúnya, piszkos, homályos, és megvan benne mindaz a rútság, amelyrôl beszéltünk, sôt annál is több. Ez annyira igaz, hogy már egyetlen egy rendetlen vágy is -- még ha nem is volna halálos bűn -- oly sötétté, mocskossá és rúttá teszi a lelket, hogy képtelen bármi módon Istennel egyesülni, hacsak elôbb meg nem tisztul tôle. Hát még mekkora lehet a rútsága az olyannak, amely teljesen el van merülve rendetlen vágyaiban és szenvedélyeiben! Mily messzire állhat az Isten tisztaságától!'' (1KU 9,3. 93.o.) Nem veszett el az arra való szabadság sem, hogy fenntartsuk az érzékek és a szellem szintjének hierarchiáját. De minden elnehezedett, az ember istenibôl érzékiessé, szinte ,,állatiassá'' vált. d) Megistenülés A nagy feladat tehát az, hogy az embert visszavezessük eredete és rendeltetése teljességéhez. Hosszú és zaklatott ez az út. Talán még egyetlenegy szerzô sem mutatta be ilyen erôvel az ember dinamikus képét, annak három fejlôdési fázisában: 1) az érzékies állatias embert, akit egészen újjá kell alkotni, 2) az alapjaiban megrendült embert, aki már valakivé válik, 3) az isteni, kiteljesedett embert, aki már közel van a beteljesedéshez. ======================================================================== VIII. Élet az érzék szintjén Ezzel a kifejezéssel jelöli az elkötelezett lelki élet elsô szakaszát. Szegényes cím, inkább pszichológiai, mint teológiai jellegű, de majd meglátjuk, hogy jól kifejezi a valóságot, amikor kifejtjük Keresztes Szent János nyelvezetében a szavak jelentését.A lelki élet különbözô szakaszai közül ezt elemezte a legkevésbé. Ennek gyakorlati oka van: nagyon egyszerű, és olyan sok könyv beszél errôl. De elméleti oka is van; a misztikus doktor fô szándéka a hit-remény-szeretet-élet kifejtése -- ebben pedig ez még nincs jelen igazán. Keresztes Szent János inkább azokról a döntô és alapvetô pontokról akar írni, amelyekrôl keveset írtak. Mindazonáltal foglalkozik a témával, és a lelki élet e szakaszának következetes és érvényes leírását adja. Ez a kezdet, ugyanakkor a lelki útvonal következô szakaszai számára ez a cselekvés és a megértés alapja. 1. Elsô lépések 2. Jellemzés: érezhetô áhítat, elmélkedô ima 3. Értékelés: pozitív és negatív 4. Elsô gyógymódok és gyógyszerek 1. Elsô lépések Az érzék szintjén folyó élet elemzése jól kifejezi azt a módot, hogyan értékeli Keresztes Szent János a már elkötelezettséggel élt lelki élet tartalmát és módozatait, amely életet ugyanakkor még bizonyos felületesség jellemez, ami pedig az ember tapasztalatlanságának és általános állapotának tudható be. Az ,,érzék szintjén való élet''-nek nevezi, mert az ember egész élete az érzékek és az annak megfelelô értékek környezetében folyik. Az érzék szintjén való életnek mindenekelôtt antropológiai jelentése van. Az egész ember életét jelenti, amikor az kritériumaiban, élvezeteiben, fogalmaiban, értékelésében az érzékelhetô dolgoktól hagyja magát vezetni: az az anyagi hasznosság, érzelem, élvezet, indulat, kíváncsiság, kényelem a fontos, amelyet neki a dolgok, az emberek és az események kínálnak fel. A dolgokból és emberekbôl szinte csak azokat ragadja meg, amelyek kielégítik érzékies voltát. Az érzék szintjén folyó életben is működnek a lelki tehetségek, de ezeket is az érzékiesség értékei és ismérvei uralják és indítják. Az érzék tehát Keresztes Szent János nyelvezetében magában foglalja: a külsô érzékeket és ezek működését; a belsô érzékeket, mint képzelôtehetség, affektív fogékonyság, szenvedélyek; lelki erôket: a fontolgató értelem, az érzelmektôl indított akarat... Az ,,érzék szintjén való élet'' tehát sokkal többet jelent, mint az ,,érzékek''. Az antropológiai jelentésen túl teologális jelentése is van. Azt a módot jelenti, ahogyan az ember befogadja az isteni ajándékokat, azt a módot, ahogyan Isten közli magát az emberrel, és ahogyan az ember válaszol. Mint az elôzô fejezetben már mondtuk, Isten alkalmazkodik az ember állapotához és pedagógiájában az érzékbôl indul ki. (2KU 17. 193- 201.o.) Amit az ember befogad, az benne a befogadás módja szerint található meg. Ez teológiai alapelv, amelyet gyakran mint a lelki élet fejlôdésének normáját ismétel. Ezek szerint az érzék adja meg azt a mértéket és módot, ahogyan az alany befogadja az isteni ajándékokat, azokat értelmezi és használja. A fejlôdés egy szakasza? Az a tény, hogy Keresztes Szent János keveset és gyakran rosszul beszél a kezdôkrôl, egyesekben ezt a problémát vetette fel: az érzék szintjén való élet valóban a lelki fejlôdés elsô fázisa, mint azt a Szent állítja, vagy inkább csak egy megelôzô tapasztalat, amely ôt nem érdekli? Ennek a második hipotézisnek leghatározottabb védelmezôje Baruzi volt: ,,Keresztes Szent János semmit nem mond nekünk arról, hogyan szervezzük meg lelki életünket, mielôtt eljutnánk arra a pontra, amely a misztikus élet küszöbét jelenti, amely küszöböt átlépve belépünk az éjszakába.'' (i.m. 377.) Ez az állítás, még ha túlzottnak tűnik is, megfelel Keresztes Szent János azon elgondolásának, amelyrôl már szóltunk a 6. fejezetben: többet foglalkozik az éjszakákkal, mint a lelki élet elsô két fázisával. És az is igaz, hogy ha beszél is a kezdôkrôl, azokat negatív fényben mutatja be. Hogy megértsük Keresztes Szent János állításait, a kezdôk három típusát kell megkülönböztetnünk: -- Normális és átmeneti szakasz azok számára, akik elkezdik a lelki életet. Szükségesnek látja, helyesli mint indulást mélyebb tapasztalatok felé. ,,Hogy pedig jobban megértsük ezeknek a kezdôknek állapotát, meg kell jegyeznünk, hogy a lelki élet elején levôknél a megfelelô ájtatossági gyakorlat a bölcselkedô elmélkedés, amely képzeletüket foglalkozatja. Ebben az állapotban a léleknek anyagot kell adni, hogy arról elmélkedjék s belôle következtetéseket vonjon le. Szükséges az is, hogy a maga részérôl belsô buzdulatokat keltsen és hasznára fordítsa a szellemi dolgoknak érzékelhetô ízét és zamatját. Ilymódon ugyanis kielégítve étvágyát a szellemi dolgok ízével, kiküszöböli abból az érzéki és világi dolgok iránti hajlandóságot.'' (ÉSz 3,32. 506.o.) -- Azoknak az embereknek tehetetlensége és kényelemszeretete, akik már régen elindultak a lelki életben, és akiket Isten egy érettebb közlésre hívott meg, mégis tartósan ebben az elsô szakaszban idôznek és a kezdôk eszközeihez ragaszkodnak. Ezeket a Szent kemény iróniával kezeli. ,,Nem is a saját magam tehetségére számítok én, midôn ilyen fenséges és nehéz feladat megoldására vállalkozom, hanem az Úristenbe vetem bizalmamat; s tekintve, hogy annyi ember szorul ebben a pontban oktatásra, remélem, hogy Ô segíteni fog, s így majd sikerül egy-két hasznos dolgot mondanom. Hányan vannak ugyanis, akik elindulnak az erények útján, s midôn azután az Úr megszereti ôket s bele akarja ôket helyezni ebbe a sötét éjszakába, hogy azon keresztül elvezesse ôket az Ôvele való egyesüléshez, megakadnak s nem tudnak elôbbre haladni. Fennakadásuk oka olykor az, hogy semmi kedvük sincs kilépni az éj sötétjébe, és nem engedik, hogy az Úr belevezesse ôket; olykor pedig az, hogy nem értik a dolgot és nincs megfelelô vezetôjük, aki alkalmas módon és ügyesen tudná ôket tovább kalauzolni a csúcs felé. Így azután nem egyszer tárul elénk az a szomorú látvány, hogy olyan lelkek, akiknek Isten megadta a képességet és a különös kegyelmet a magasabb tökéletességre; akik, ha összeszednék magukat, eljuthatnának az egyesülés fokáig: az Istennel való érintkezésük tekintetében egészen alacsony színvonalon maradnak csupán azért, mert vagy nincs a magasabbhoz kedvük, vagy nem értik, hogy mirôl van szó, vagy pedig nincs, aki bátorítsa és rávegye ôket arra, hogy szakítsanak eddigi kezdetleges módszerükkel. Ha pedig az Úr tényleg annyira dédelgetné is ôket, hogy mindezek ellenére végesvégül mégiscsak sikerül célhoz jutniuk, akkoris nagy idôveszteséggel, sokkal több szenvedés árán és kevesebb érdemmel érnek el a célhoz. Mindez pedig azért történik, mert nem engedték át magukat önként és teljesen Istennek, mikor rá akarta ôket vezetni az egyesülésnek tiszta és biztos útjára. Mert bár kétségtelen, hogy isteni vezetôjük ezen segítô eszközök nélkül is célhoz tudja ôket juttatni, mindazonáltal, mivel nem bízzák magukat ellenállás nélkül Ôrá, s mivel akaratuk nem egyezik meg teljesen az Övével, lassabban jutnak elôre, kevesebb érdemet szereznek és többet szenvednek. Vannak ugyanis lelkek, akik ahelyett, hogy egészen Istennek engednék át magukat és vele egyirányba törekednének elôre, csak akadályozzák Ôt önfejű oktalan erôlködésükkel. Az ilyenek hasonlók ama kis gyermekekhez, akik, midôn anyjuk karjára akarja ôket venni, mérgelôdnek és sírnak, mert a maguk lábán szeretnének járni. Így azután vagy egyáltalán nem jutnak elôbbre, vagy ha igen, akkor is gyermeklépésben tipegnek.'' (KU Elôszó 3. 53-54.o.) -- Néhány gyenge ember érzékeny temperamentuma, akik mindig ezen a szinten élnek és nem tudnak továbbjutni. Ezeket Isten gyengeségüknek megfelelôen vezeti, Keresztes Szent János is türelemmel és megértéssel ír róluk. ,,... Akiben van elegendô életrevalóság és erô ahhoz, hogy nagyobb fokú kínt tudjon elviselni, azt gyorsabban tisztítja meg. Míg ellenben a gyöngéket nagyon enyhén, gyönge kísértések közepette, hosszú idô alatt vezeti át ezen az éjszakán s rendes üdüléseket enged érzéki részüknek, hogy meg ne hátráljanak. Az ilyenek azután jó késôn érik el a tökéletes tisztaságot ebben az életben, némelyek pedig soha. Mert igazában nincsenek sem egészen benn ebben az éjszakában, sem egészen kívüle. Mert bár nem is mennek belé mélyebbre, azért Isten olykor, néhány napra mégis próbára teszi ôket, hogy e szárazságok és kísértések révén megôrizzék alázatosságukat és önismeretüket. Viszont máskor, idôrôl-idôre segíti ôket vigasztalásaival, nehogy elcsüggedve visszaforduljanak, s a világban keressenek vigasztalást. Más, még gyöngébb lelkekkel úgy bánik Isten, hogy idônként eltűnik és elrejtôzik szemük elöl, mert kerülô utak nélkül nem volnának képesek Ôhozzá eljutni.'' (1Éj 14,5. 64.o.) Most a ,,normális'' szakaszról beszélünk. Még ha szegénynek és felületesnek látszik is, összehasonlítva azzal, ami azután következik, a hiteles lelki élet fontos mozzanata és egy teljes jövô alapja lehet. Sôt, ezt a szakaszt nehezen lehet helyettesíteni, és azok, akik azonnal egy magasabbrendű ima és lelki stílus formáit akarják követni, gyakran megszenvedik a megfelelô táplálék hiányát. Az a tény, hogy bizonyos elemek, mint például az elmélkedô ima és az érezhetô áhítat késôbb eltűnnek, vagy szinte eltűnnek, nem jelenti azt, hogy most nem értékesek. 2. Jellemzés Hogy a kezdôk belépjenek a rendszerbe, nem elég, hogy a Szent beszéljen róluk; arra is szükség van, hogy kijelölje az egyesülés és a megszentelés folyamatában nekik jutó pozitív funkciókat. És ez történik leírásaiban. Ennek a fázisnak jellemzését kielégítô pontossággal adja. Bizonyos vonatkozási pontokat gyakran ismétel, ugyanazokra visszatér, akár a funkciókról, akár hibáikról beszéljen. Az ember a különbözô szektorokban ugyanazokat a lelki vonásokat mutatja: gondolat, szeretet, cselekedet. A kiinduló pont a lelki megtérés, vagyis egy tudatos, dinamikus keresztény életre való áttérés. Ezt az elsô lépést komolyan kell venni és komolyan kell megvalósítani, mivel ettôl függ részben ennek az egész elsô szakasznak a lendülete. Akkor lépnek be ebbe az elsô szakaszba, amikor: ,,határozottan megtérnek, hogy Istennek szolgáljanak'' (1Éj 1,2.) Elsô elem: a megtérés, vagyis irányváltoztatás (tengelyváltoztatás); az élet többé nem önmaga, hanem Isten körül forog. Második elem: határozottság, amely az új tapasztalat ritmusát jelöli meg. Harmadik elem: a szándék, hogy Istennek szolgál; ez minden keresztény élet tartalma, de amit most radikálisan és kizárólagosan akar megvalósítani, ez lesz élete középpontja. Életüknek és pszichológiájuknak jellemzô módozatai: fontolgató ima, érezhetô áhítat, birtoklásra irányuló cselekvés. Ezek a módozatok hatják át egész hit- és imaéletüket, aszkétikus gyakorlataikat. Az ÉSz egy szövege összefoglalja a három elemet. ,,Hogy pedig jobban megértsük ezeknek a kezdôknek állapotát, meg kell jegyeznünk hogy a lelki élet elején levôknél a megfelelô ájtatossági gyakorlat a bölcselkedô elmélkedés, amely képzeletüket foglalkoztatja. Ebben az állapotban a léleknek anyagot kell adni, hogy arról elmélkedjék s belôle következtetéseket vonjon le. Szükséges az is, hogy a maga részérôl belsô buzdulatokat keltsen és hasznára fordítsa a szellemi dolgoknak érzékelhetô ízét és zamatját. Ilymódon ugyanis kielégítve étvágyát a szellemi dolgok ízével, kiküszöböli abból az érzéki és világi dolgok iránti hajlandóságot.'' (ÉSz 3,32. 506.o.) Érezhetô áhítat Még ha pszichológiai szempontból a megismerés működik is elôször, Keresztes Szent János számára az érzék életének döntô eleme az érezhetô szeretet jelenléte és tevékenysége. A KU elsô könyvében, amelyet egészen a kezdôknek szentelt, Keresztes Szent Jánost egyetlen dolog érdekli, az affektív helyzet, a szeretet minôsége. Ennek az elsô szakasznak az egész súlyát akár jó, akár rossz értelemben, ez a szeretet határozza meg. Az eltévelyedések a ,,vágyak'' eltorzulásából fakadnak, az orvosság pedig az ,,élvezet'' megfékezése lesz. Az érezhetô áhítat a kezdô legértékesebb lelki ereje. Ezért ezt Isten is helyben hagyja és felhasználja (1Éj 1,2-3. 12-13.o.): úgy viselkedik a kezdôkkel, mint ,,a szeretô anya fiacskájával.'' Ez az érezhetô ösztönzés alkalmas arra, hogy a kezdôt a megtérés felé lökje és arra készteti, hogy hátat fordítson más érzelmeknek, amelyek erôsen vonzzák az embert. (1KU 14. 113-114.o.) (Csak a szeretet érdekel, mondd meg nekem, hogy állsz a szeretettel. Mérd magad a szeretettel, a többi megy magától.) Ez a buzgóság kísér minden cselekvést és minden olyan tettet, amelyek kiemelkedôen fontosak ebben a szakaszban: ima, szentségek, penitencia, szeretet-gyakorlatok. Elmélkedô ima Az ,,elmélkedés'' (meditáció) mint imaforma annyira jellemzô a kezdôkre, hogy a misztikus doktor ezeket ennek alapján határozza meg: kezdôk azok, akik fontolgatva elmélkednek. Ennek az azonosításnak az az oka, hogy abban az idôben az egész lelki életet az imamód alapján ítélték meg. A fontolgató elmélkedést alacsonyabb rendűnek tartották az elmélkedô imánál (oratio mentalis). Általában a kezdôk ugyanazt az intellektuális tevékenységi stílust követik az imában és az imán kívül, mindenben ez a cselekvési módjuk. Szükségük van érvekre, információkra, részletekre, hogy dönteni tudjanak: mivel még nem gyökereztek meg a lelki értékekben és ismérvekben, állandóan a gondolatra és a képzelôerôre támaszkodnak. (Az érett ember már intuícióval rendelkezik. Egy kereszt elôtt például nem fontolgat, hanem tudja, mit kell tennie, és azt azonnal meg is teszi, elfogad, cselekszik.) ,,Nem szabad ugyanis azt (t.i. a képzeleti képek segítségével történô okoskodó elmélkedést) sem elôbb, sem késôbb abbahagyni, mint éppen akkor, amikor a lélek érdekei úgy kívánják. Mert amennyire szükséges annak idején abbahagyni ôket, nehogy akadályozzák az embert az Istennel való közlekedésben: éppoly hátrányos volna és visszaesést okozna, ha valaki túl korán akarna szakítani az említett képzeleti elmélkedési móddal. Mert bár az említett tehetségek felfogásai az elôbbre haladottak számára nem szolgálhatnak közvetlen eszközül az egyesüléshez: mindamellett, a kezdôknél távolabbi eszköz szerepét játsszák, amennyiben elôkészítik és hozzászoktatják a lelket a szellemi dolgokhoz; de meg aztán el is nyomják a lélekben a többi, alacsony, múlandó, világias és anyagias eszméket és gondolatokat s azokat eltisztítják az útból.'' (2KU 13,1. 169.o. m.k.-ban 12. fejezet közepe) A meditáció témájáról szinte mindig akkor ír, amikor a válságról beszél, vagyis a szemlélôdés elsô formáihoz való átmenetnél: 2KU 12-15 (m.k. 11-13 fejezet); 1Éj 9; ÉSz 3,32 és következôk. Gyakorlatok és vezeklések A jellemzés harmadik és utolsó eleménél vagyunk. Ebben a részben Keresztes Szent János összefoglalja a lelki és aszketikus gyakorlatok mindazon fajtáját, amelyekhez buzgóságában és kíváncsiságában a kezdô folyamodik. Fôként azokról beszél, amelyek az áhítat- és bűnbánati gyakorlatokra vonatkoznak. A kezdô így akarja önmagát egészen Istennek adni. ,,Nem csoda azután, hogy az ilyen lélek nem tud betelni az imádsággal s hosszú ideig, talán egész éjjeleken át is elmerül benne. Az önsanyargatás a legnagyobb öröme. A böjtölés élvezet neki. A legédesebb lelki vigasztalást pedig abban találja, ha a szentségekhez járulhat és részt vehet az Isten-tiszteleten.'' (1Éj 1,2. 12.o.) ,,... szentmisét vagy szentbeszédet hallgasson; szentképeket nézzen...'' (2KU 17,4. 195.o.) A testi vezeklések a lelki élet e szakaszának jellemzô affektív kitörései. Kezdetben ezek az elszakadás és a koncentrált szeretet eszközei; gyakran azonban ezek a személyek magáért az érdemért gyakorolják. 3. Értékelés Keresztes Szent János a kezdôk helyzetét a maguk, még éretlen megnyilvánulásaiban mutatja be. Hogy helyzetüket tárgyilagosan értékelni tudjuk, meg kell állapítanunk egy elôfeltételt mint a megértés alapját. Máskülönben azt kockáztatjuk, hogy a szerzô szándékával teljesen ellentétes végkövetkeztetést vonunk le. Az éretlenségnek ezeket a tüneteit ma megtaláljuk a népi vallásosságban és a kultúrálatlan hívôk vallásosságában. Ebben az esetben azonban nem a lelki élet egy fokáról van szó, hanem egyszerűen a vallási kultúra egy módjáról, amelyben a személy eljuthat az igazi életszentségig. A tünetek logikája azonban ma megváltozott a kulturális szempontból kiképzett lelki ember viszonylatában. A mai kezdônél nincs meg az a veszély, hogy túlzásba viszi a jámborságot, az imát, a testi vezeklést, a hosszú elmélkedést, az érezhetô áhítatot és más áhítatgyakorlatokat. Pontosan az ellenkezôje történik. Arról lehet megismerni, hogy elszakadt a jámborsági gyakorlatoktól, gyér a buzgósága, irtózik a szenvedéstôl... A veszélyek tehát egészen mások, nem a túlzások. Keresztes Szent János tanácsait tehát úgy kell fogadnunk, hogy szemünk elôtt tartjuk ezeket a kulturális és lelki elôfeltételeket. Pozitívum Nem feledve az elôbbi megkülönböztetést, tudniillik az átmeneti szakaszt és azoknak a kezdôknek a leállását, akik nem akarnak elôre menni, meg kell állapítanunk, hogy az elsôt Keresztes Szent János pozitívan értékeli, fontos funkciója van. A kezdô fázis értékét az új lelki tartalom adja meg, amely a személyben betölti azt az űrt, amelyet a tisztán evilági szórakozásoktól és képektôl való elszakadás hozott létre. Azt is mondhatnánk, hogy egy teologális élet jön létre csírájában: a személy képességeihez mért szeretet, az értelmi érvekkel alátámasztott hit gyakorlata és a bűnbánat segítségével elnyert kis szabadság. Hiányok Ezek a hibák különösképpen azokra vonatkoznak, akik a szükséges idô után is inkább kezdôk maradnak. Minden csak súlyosbítja a helyzetet: az új kegyelem iránti hűtlenségük, önzés, amely az erôfeszítés elutasításával együtt adódik, maguknak az adottságoknak a korlátai stb. A hiányok azonban megtalálhatók a jószándékú és nagylelkű személyekben is. Ezek a kezdô szakasszal összefüggô hiányok: ,,Mindezeket a kezdô lelkiemberek nagy odaadással és kitartással teszik, végzik és használják és a beszédjükben nagyon óvatosak, de azért, ha magasabb szempontból nézzük a dolgot, azt látjuk, hogy rendesen sok gyarlóság és tökéletlenség tapad eljárásukhoz. Ôk ugyanis ezekben az imákban és egyéb lelki gyakorlatokban lelki vigasztalást és élvezetet keresnek. Mivel pedig még nem voltak erôs küzdelmeik s következôleg még nem gyakorolták magukat bele az erényekbe: ezekbe az ô lelki műveleteikbe sok hiba és gyöngeség csúszik be. Mert hiszen az magától érthetô, hogy ki-ki csak a saját tökéletességi fokának megfelelô módon képes cselekedni. Még nem volt alkalmuk arra, hogy megszerezzék az említett erôs jellemvonásokat s így cselekvésmódjuk gyerekes színvonalú és gyönge.'' (1Éj 1,3. 12-13.o.) A súlyosabb hibák nem ezekben az alkalmi gesztusokban, hanem inkább az elferdült magatartásban, létmódokban nyilvánulnak meg és jelentkeznek a cselekvésben. Hármat idézünk: a) egoizmus Az összes hiba között a legsúlyosabb és alapvetô: ,,... ezek a kezdôk az Istenhez vezetô úton nagyonis alacsony szárnyalású elveket követnek, amelyek, mint fentebb magyaráztuk, inkább csak önszeretetüknek és egyéni ízlésüknek állnak szolgálatában'' (1Éj 8,3. 34.o.) Amikor ôk maguk elégedettek, azt gondolják, hogy Isten is elégedett; és igyekeznek magukat arról is meggyôzni, hogy ami nekik nem tetszik, az nem Isten akarata: ,,Sokan közülök azt óhajtják, hogy Isten mindig azt akarja, amit ôk akarnak s nehezükre esik azt szeretni, amit Isten szeret, olyannyira, hogy akaratuk csak nagy ellenkezéssel tud alkalmazkodni Isten akaratához. Innét van az is, hogy ha valamiben nem találják kedvüket és örömüket, mindjárt azt hiszik, hogy az nem is lehet Isten akarata.'' (1Éj 7,3. 32.o.) Ez a hit-remény-szeretet élete szempontjából súlyos tévedés. b) felületesség Az egoizmus következménye. Nem kedvelik a tartalmasabb dolgokat. ,,... a leglelkibb dolgok untatják ôket s éppen azoktól fáznak, mert ellenkeznek az érzéki ízléssel.'' (1Éj 7,3. 32.o.); ,,kerülik, mint a halálveszedelmet'' (1Éj 2,3. 14.o.) azokat a lelkivezetôket, akik dolgaikat nem csodálják, sôt semmibe veszik, hogy biztosabb útra vezessék ôket; a kezdô a dolgokban és az emberekben csak a külsôségeket érti meg és értékeli.'' (3KU 20,2-3. a m.k. számozása szerint XIX. fejezet 353-354.o.) c) állhatatlanság Mivelhogy ezeket a személyeket nem a hit és az értelem, hanem az ízlés mozgatja, gyorsan abbahagyják a gyakorlatokat és feladataikat; ui. amikor a dolgok megszokottá válnak, elvesztik az újdonság ízét. Más, új dolgokat keresnek, hogy azután azokat is abbahagyják. ,,Elbízzák magukat; nagyra vannak erejükkel; sokra vállalkoznak, de keveset tesznek.'' (1Éj 2,3. 14.o.) Vö. 1 Éj 3. (18.-20.o.), 1Éj 6. (26- 31.o.), 3KU 41. (416-417.o. m.k. XL f.). Keresztes Szent János plasztikusan ábrázolja a kezdôk lelki éretlenségét. Részletesen leírja azokat a károkat, amelyeket vágyaik miatt szenvednek el. A vágyak, azonkívül, hogy megfosztják ôt Isten lelkétôl, másik öt súlyos kárt okoznak: fárasztják, kínozzák, elhomályosítják, bemocskolják és elgyöngítik. Külön fejezetben mutatja be mindegyik kárt (1KU 6-10. 79-98.o.). A kép meglehetôsen sötét. A vágyak bármelyike fölébreszti a többit, de bizonyos károk speciálisan egyiktôl vagy másiktól származnak. ,,Mind a szabadakarati és halálosan bűnös vágyak; mind a szabadakarati de bocsánatosan bűnös vágyak; nemkülönben azok, amelyek csupán tökéletlenségszámba mennek: együtt és külön-külön is elegendôk arra, hogy a lélekben ezeket a tételes károkat, mind az egyeseket, mind valamennyit egyszerre létrehozzák. Bár ezek az utóbbi károk bizonyos tekintetben szintén fosztó jellegűek, itt tételeseknek mondjuk ôket és pedig azért, mert a teremtményekhez való hozzáfordulással járnak, míg a fosztó károk közvetlenül az Istentôl való elfordulást jelentik. A különbség csak az, hogy a halálosan bűnös vágyak tökéletes vakságot, kínt, mocskot és bágyadtságot stb. okoznak, míg ellenben a bocsánatosak és a tökéletlenségek nem hozzák létre ezeket a bajokat abban a legnagyobb fokban, mert hiszen nem fosztják meg a lelket a kegyelemtôl.'' (1KU 12,3. 106.o.) ,,... bár a rendetlen vágyak mindegyike létrehozza azon összes károkat, amelyeket itt tételeseknek nevezünk, mindazonáltal egyesek fôleg és elsôsorban ezt a kárt okozzák, mások viszont amazt, megint mások egy harmadikat és így tovább.'' (1KU 12,4. 106-107.o.) ,,Mert aminthogy valamely erényes cselekedet a lélekben egyszerre édességet, békét, vigasztalást, világosságot és erôt teremt: éppúgy okoz a rendetlen vágy gyötrelmet, bágyadtságot, fáradtságot, vakságot és lanyhaságot. Minden egyes erényes cselekedet növeli az összes erényeket és hasonlóképpen minden egyes bűnös szokásból való cselekedet révén növekednek a többi bűnös hajlamok is s velük együtt fokozódik a lélekre gyakorolt romlasztó hatásuk.'' (1KU 12,5. 107.o.) ,,Mindezek közvetlenül származnak az örömbôl, illetve annak elfojtásából, tartozzék bár akár ebbe, akár abba azon osztályok közül, amelyeket fejtegetek. Azok a károk és hasznok, amelyekrôl szólok, természetesen más osztályban is föltalálhatók, mert valamennyien a belôle származó örömnek kifolyásai. Az én célom azonban az, hogy részletesen fejtegessem azt a sajátos kárt vagy hasznot, amely az egyes dolgok fölötti örömbôl, vagy pedig annak elnyomásából háramlik a lélekre. Sajátosnak pedig azért nevezem ezt a kárt vagy hasznot, mert ebbôl a bizonyos fajta örömbôl közvetlenül és elsôsorban, másfajta örömbôl pedig csak közvetve, vagy másodsorban származik. Például a lélek ellanyhulása minden nemű örömbôl közvetlenül származik, s így általános kára az örömök mind a hat osztályának; ellenben az érzékiesség már sajátos kár, amennyiben közvetlenül ezen természeti javakon érzett örömökbôl folyik.'' (3KU 22,1. 357-358.o. XXI. f.) A károk nyilvánvalóan megmutatják, hogy valami nem működik a lelki organizmusban. Még plasztikusabban írja le a kezdôk nyomorát az 1Éj 1-7. fejezetekben, a hét fôbűn szkémáját követve (1Éj 2-7. 13-33.o.). Annak, hogy ilyen plasztikusan mutatja be a kezdôk hibáit, különös súlya van; arról akarja meggyôzni ôket, hogy a látható és tapintható dolgokra érzékenyebbek, mint a lelki értékekre. Az új és régi szeretôk kontrasztja az Én 25,9-11-ben (334-337.o.) a kezdô szeretet minôségét mutatja be, amelyet sok külsôségesség és kevés szilárdság jellemez; de mégis pozitív benyomást kelt, mivel az érett szeretettel állítja szembe, amely az eredmény, és amely felé az elsô tart. ,,Azok, akikben még új a szeretet, hasonlók az újborhoz. Ezek azok, akik csak az imént kezdtek el Istennek szolgálni. A szeretet borának ereje náluk még nagyon kívül, tudniillik az érzéki részben jelentkezik. Még nem vált ki és nem ülepedett le náluk a gyönge és tökéletlen érzékiségnek élesztôje és a szeretetnek ereje náluk még annak ízében van. Megadja nekik az erôt, hogy az érzéki íz jegyében dolgozzanak s ez utóbbi náluk az indító ok, úgyhogy az ilyen szeretetben nem lehet bízni mindaddig, amíg az érzéki résznek azok a nyers örömei és buzdulatai meg nem szűnnek. Mert ezek a buzdulatok és ez az érzéki melegség irányíthatja ugyan ôket a jó és tökéletes szeretet felé s jó eszközül szolgálhatnak annak elérésére, azonban éppoly könnyen megeshetik, hogy ezen kezdetleges és az újdonság ingerével ható lelki örömök közepette egyszercsak elfogy a szeretet bora s elromlik az íze. Ezek az új szeretôk mindig tele vannak az érzéki szeretet epedéseivel és kínjaival s azért jól teszik, ha mértéket tartanak az ivásban, mert ha sokat dolgoznak ezen újbor erejében, el kell hogy romoljék az egészségük, a szeretet ezen epedéseitôl és kínjaitól, akarom mondani az újbortól. Mert az még, mint mondottuk, nyers és fanyar s még nem édesedett meg a tökéletes megértéstôl, amely által, mint mindjárt ki fogjuk fejteni, ezek a szerelmi epedések véget érnek.'' (Én 25,10, 335.o.) ,,... a régi szeretôk, akik már gyakorlattal bírnak és megállták a próbát a Jegyes szolgálatában, olyanok, mint az óbor, amely már lerakta az élesztôjét s nincsenek meg benne azok az érzékelhetô buzdulatok, azok a heveskedések és azok a külsô fellángolások. Ezek már élvezik a megért bor édességét annak lényegében, amennyiben náluk ez az íz már nem az érzékekben érezhetô, mint az újoncok szeretete, hanem mélyebben bent van megállapodva a lélek belsejében, a szellem lényegében és édességében, a tettek igazságában.'' (Én 25,11. 335-336.o.) ,,... habár ezek a régi szeretôk nélkülözik azokat a lelki örömöket, amelyek az érzéki részben gyökereznek, viszont sem érzéki részükben, sem szellemükben nem szenvednek a szeretet epedéseitôl és kínjaitól, úgyhogy ritka eset, ha valamelyikük elfordul Istentôl. Fölötte állanak már annak, aminek a hiánya elkedvetlenítené ôket, tudniillik az érzéki örömöknek s náluk a szeretet bora nemcsak, hogy megérett és megtisztult az élesztôtôl, hanem, ... fűszerezve is van a tökéletes erények zamatjával; ezek pedig nem engedik, hogy elromoljék, mint ahogyan az újbor szokott. Magától értetôdik tehát, hogy a régi barát Isten szemében sokat ér...'' (Én 25,11. 336.o.) 4. Elsô gyógymódok A KU elsô könyvének végén Keresztes Szent János néhány azonnal alkalmazandó gyógymódot javasol: ,,... hiányos volna ez a rész és nem lenne elég gyakorlati haszna, ha már itt is nem adnék néhány utasítást és tanácsot arra nézve, hogy miképpen kell a vágyaknak ezt az éjjelét megvalósítani. Azért röviden összegzek itt néhány gyakorlati oktatást.'' (1KU 13,1. 109.o.) Kétféle értelemben nevezhetjük elsô gyógymódoknak: a)mivel sürgôsek és halaszthatatlanok, b)mivel elemi, ideiglenes gyógyszerek, más, gyökeresebb és hatékonyabb eszközökre várva. A KU 13. fejezete elégséges arra, hogy megszervezzük az érzékek elsô nevelését. Így gondolta ezt a szerzô, aki összesűríti néhány gyakorlatba és magatartásba mindazt, amely elég arra, hogy megkezdôdjék a tisztulás folyamata és a hit-remény-szeretet élete. Meg van gyôzôdve a hatékonyságról: ,,Ezek a tanácsok, amelyeket itt arra vonatkozóan adok, hogy miképpen kell a vágyakat leküzdeni, bár rövidek és csekély számúak, nézetem szerint éppoly hasznosak és gyakorlatiak, mint amilyen tömörek; olyannyira, hogy aki igazán meg akarja ôket fogadni, annak nem lesz másra szüksége, sôt azt fogja találni, hogy mindent magukba foglalnak.'' (1KU 13,2. 109.o.) Hogy még jobban meggyôzzön gyógymódjainak hatékonyságáról, tagadja azokat a rendszereket és módszereket, amelyekhez a kezdôk és a lelki írók általában folyamodnak. ,,Az embernek olykor sírni volna kedve egyesek oktalanságán, akik mindenféle rendszertelen vezeklést és áhítatgyakorlatot vállalnak s ezekbe helyezik minden bizalmukat, azon hiszemben, hogy így eljutnak az isteni bölcsességgel való egyesüléshez; arra azonban nem is gondolnak, hogy a teremtményekre irányuló érzéki vágyaikat megfékezzék, pedig hát mindez hiábavaló, amíg csak teljes erôvel nem fognak hozzá vágyaik elfojtásához. Ha annak a sok önként vállalt fáradságnak csak a felét fordítanák erre a munkára, többet haladnának egy hónap, mint így sok esztendô alatt.'' (1KU 8,4. 89.o.) Lelkület Az érzékies ember teljes lelki nevelésérôl van szó. Nem annyira a gyakorlatok számítanak tehát önmagukban, hanem az a lelkület, amellyel teszik. Keresztes Szent János nagyon figyel azokra az alapokra, amelyek meghatározzák a javasolt gyakorlatok megértését és helyes megvalósítását. S ezek az alapok érvényesek mind a négy gyakorlatra. -- Krisztushoz való megtérés eleven életközösségben: ,,Az elsô az, hogy az ember mindig a legnagyobb gonddal igyekezzék Krisztust mindenben utánozni és életét az Övé szerint rendezni. Hogy ezt megtehesse s hogy minden körülmények között úgy viselkedhessek, amint Ô viselkedett volna, elmélkedjék állandóan az Ô életérôl.'' (1KU 13,3. 109.o.) Az elsô és legalapvetôbb lépés, hogy a szeretet egy új központja szülessék meg, amelyben a vágy helyes mederbe terelheti minden energiáját. -- Buzgó és vágyakozó szeretet: A lemondásban való elôrejutáshoz szükséges, hogy elôzôleg már létezzék a Jegyes iránti lángoló szeretet, amely igazolja és betölti a megtagadás által okozott űrt; ,,... az érzékiség olyan mohó vággyal törekszik az érzéki dolgok után, hogy a szellemi rész képtelen ezt a természetes igát lerázni és belépni az érzékek éjjelébe, hacsak ô maga nem vágyakozik még lángolóbb szeretettel a lelkiek után.'' (1KU 4,2. 114.o.) -- Okosság és fokozatosság: Az elsô gyakorlatban Keresztes Szent János a lemondást javasolja: ,,... akármilyen élvezet kínálkozzék is érzékei számára, hacsak nem kizárólag Isten dicsôségére szolgál, vesse el magától és mondjon le róla Jézus Krisztus iránti szeretetbôl, ...'' (1KU 13,4. 110.o.) Minden gyakorlatban az okosság, a reális érzék és a bölcsesség számít... Keresztes Szent János mint provinciális a sevillai noviciátus ügyében közbelépett -- az újoncok idegesek, betegek voltak. Kevesebb szellemi koncentrációt rendelt el, több fizikai gyakorlatot, kerti munkát stb. Valamennyit meggyógyította. Gyakorlatok Négy egymást követô gyakorlatról van szó, amelyek kívülrôl befelé haladnak, emelkedik minôségük, az erôfeszítés és a hatékonyság. Mindegyikrôl részletesen kellene beszélnünk. Most azonban egyszerű bemutatásra szorítkozunk. 1. Külsô érzékek ,,... akármilyen élvezet kínálkozzék is érzékei számára, hacsak nem kizárólag Isten dicsôségére szolgál, vesse el magától és mondjon le róla Jézus Krisztus iránti szeretetbôl, aki földi életében nem keresett és nem talált más élvezetet, mint azt, hogy cselekedte Atyjának akaratát, s ezt nevezte eledelének. Egy példát akarok felhozni. Tegyük fel, hogy alkalma volna hallani valami érdekes dolgot, amelynek azonban semmi köze sincs Isten szolgálatához: ne hallgassa meg és ne érdeklôdjék iránta. S ha kedve volna megnézni valamit, ami nem viszi ôt közelebb Istenhez: ne keresse azt az élvezetet és ne nézze meg. Ha beszélgetés közben vagy valami más dologban kínálkoznák ilyen alkalom, tegyen ugyanígy. S ha csak udvariasság nem kötelezi másra, ne tegyen kivételt e tekintetben egyik érzékével sem; mert ha a körülmények miatt nem gyakorolhatná ezt a lemondást, elég, hogy a dolog kedve ellen van: nem fog neki ártani. Igyekezzék tehát ezen módon mindig megtagadni érzékeit, s annyira éhen tartani ôket, mintha sötétben volnának. Ez a gyakorlat rövidesen nagyon elôre fogja juttatni.'' (1KU 3,4. 110.o.) A külsô érzékek használatában a mértékletességet ajánlja: el kell utasítani a haszontalan dolgokat, a kíváncsiságot és más szenzációkat. Jegyezzük meg: Krisztus szeretetéért a lemondás inkább a vágyra vonatkozik, mintsem a dolgok anyagi voltára, és a külsô lemondást olyan mértékben kell gyakorolni, amennyiben azt a körülmények megengedik. (Mikor semleges dologról van szó, akkor az ember azt válassza, ami az ízlésének kevésbé felel meg, azért, hogy belsô szabadságra tegyen szert ahhoz, hogy amikor majd Isten akarata valami nehézséget hoz magával, akkor is készen legyen. ,,Már többször szabadon megtettem -- mondja -- most könnyen megy.'') 2. Szenvedélyek ,,Hogy pedig megfékezze és csendben tartsa a négy természetes szenvedélyt -- amelyek a következôk: az öröm, a remény, a félelem és a szomorúság, amelyeknek összhangjától és békességétôl függnek ezek és az összes többi javak -- arra nézve feltétlenül célhoz vezet a következô eljárás, mely azonfelül érdemeket is szerez, mert nagy erények gyakorlására nyújt alkalmat: Két dolog közül ne válassza a könnyebbet, hanem a nehezebbet. Ne az élvezeteset, hanem a kellemetlent. Ne azt, amiben öröme telik, hanem azt, amiben nem telik öröme. Ne azt, ami megvigasztalja, hanem azt, amiben nem lel vigasztalást. Ne azt, amiben megpihenne, hanem azt, amiben fáradnia kell. Ne a többet, hanem a kevesebbet. Ne a magasabbat és értékesebbet, hanem az alacsonyabbat és megvetettet. Ne azt, amiben van mit szeretni, hanem azt, amiben nincs szeretni való. Ne keresse a dolgokban azt, ami a legjobb bennük, hanem azt, ami a legrosszabb; legyen szíve vágya a tökéletes lemondás, szűkölködés és szegénység Krisztusért, nélkülözése mindannak, amit a világ nyújthat. Erre az útra lépjen rá teljes szívvel és igyekezzék akaratát is ebbe az irányba hajtani. Mert ha szívét belefekteti ebbe a munkába, rövidesen nagy örömet és vigasztalást fog benne találni, föltéve, hogy rendben és okosan tesz mindent.'' (1KU 13,5-7. 110-111.o.) Kemény és felszabadító gyakorlat. A szenvedélyekre vonatkozik, amelyek az ember energiáinak legnagyobb részét foglalják magukban. (3KU 16. 335-338.o.) Az egész affektust értékesebb lelki funkciók szolgálatába kell állítani. ,,... lelkének összes tehetségeit, vágyait, működéseit és érzelmeit irányítsa Istenre, s ami ereje és képessége van lelkének, az mind kizárólag erre szolgáljon.'' (3KU 16,1. 335.o.) E célból a választás egy paradox rendjét határozza meg -- lásd 1KU 13,6. (fentebb idézve). Ez a gyakorlat nem az objektív érték kritériuma alapján rendeli el a választást: önmagában nem ér többet a nehéz, az ízetlen. Ez csak módszer a lelki szabadság elérésére vagy annak visszaszerzésére. De, hogy megvalósuljon ez a szabadság, nem várhatjuk a kedvezô alkalmat. Önmagunktól kell megtenni, szabadon, nagylelkűen, hogy széttörjük azokat a bilincseket, kötöttségeket és félelmeket, amelyeket mindenki magában hordoz. 3. Képességek ,,Ha valaki gyakorlatilag megvalósítja a mondottakat, az elég arra, hogy beléphessen az érzéki éjjelbe. Hogy azonban még nagyobb legyen a választék, egy másik módszerre akarunk utalni, amely megtanít bennünket arra, hogy miképpen nyomjuk el a test kívánságát, a szemek vágyakozását és az élet kevélységét, vagyis azt a három dolgot, amelyek Szent János szerint uralkodnak a világ fölött s amelyek forrásai az összes többi érzéki vágynak. Elôször is igyekezzék tetteivel saját megvettetését elômozdítani s óhajtsa hogy mások ugyanazt tegyék vele szemben. Ez szolgáljon orvosságul a test kívánsága ellen. Másodszor: igyekezzék saját kárára beszélni s kívánja, hogy mások is így tegyenek, ha róla van szó. Ez a szemek kívánságának ellenszere. Igyekezzék megvetôleg gondolkodni önmagáról s óhajtsa, hogy mások is ugyanezt tegyék vele. Ez öli meg az élet kevélységét.'' (1KU 13,8-9. 111 .o.) Elérjük a rossz legmélyebb gyökerét: a test kívánsága, a szemek kívánsága, az élet kevélysége. Ezt a pontot röviden és csak nagy vonalakban tárgyalja. Nem a kezdôk gyakorlata, inkább a szellem éjszakájához tartozik, különösen a passzív éjjelhez. 4. Teologális megtagadás, lemondás ,,Ezen tanácsok és szabályok sorának befejezéséül jó lesz idefűzni azon verseket, amelyek a hegy rajzában, e könyv elején olvashatók s amelyek magukban foglalják a hegy csúcsára vagyis az Istennel való egyesülésre vezetô útnak magyarázatát. Mert bár tartalmuk elsôsorban a szellemi, belsô életre vonatkozik, szól egyúttal a külsôrôl, az érzéki tökéletlenségrôl is, amint ez látható ama két oldalsó, a tökéletesség ösvényétôl jobbra és balra vezetô út rajzából is. Itt tehát ezen második értelemben vagyis az érzékekre vonatkozóan vesszük ôket; szellemi értelemben majd ezen éj második részének tárgyalásánál fogjuk ôket fejtegetni. A rajzban olvasható versek tehát így hangzanak: Hogy az ember tökéletesen szerethesse Ôt, Ne keressen sehol másutt szeretetet. Hogy teljesen megismerje Ôt, Igyekezzék semmirôl semmit sem tudni. Hogy teljesen birtokába vehesse Ôt, Ne kívánjon birtokolni semmit sem. Hogy egészen Ôhozzá hasonulhasson, Ne legyen semmi semmiben. Hogy elérje azt, amit még nem élvez, Arrafelé kell mennie, hol semmi öröm nincsen. Hogy elérje azt, akit még nem ismer, Járjon arra, hol mit sem ismer. Hogy eljusson ahhoz, amit még nem bír, Járjon arra, hol mi sem övé. Hogy elérje azt, ami ô még nem, Arra kell mennie, hol ô semmi sem. Mit kell tenni hogy ne akadályozzuk a célhoz jutást? Ha bármiben meghátrálsz, Kiteszed magad a végleges bukás veszélyének; Mert hogy egyáltalában eljuthass a ,,minden''-hez, Mindenben teljesen meg kell magadat tagadnod. S ha eljutsz odáig, hogy Ô egészen tied lesz, Öleld magadhoz, anélkül, hogy bármit is kívánnál. Mert ha egyáltalán bármit óhajtanál bírni, Nem lehetne kizárólag Isten a te kincsed. Ebben a lemondásban találja meg a lélek nyugalmát és pihenését. Mivel ugyanis semmi után nem vágyódik: semmi sem vonzza és húzza fölfelé, és semmi sem taszítja és nyomja lefelé, hanem nyugodtan megmarad az ô alázatosságának középpontjában. Mert amíg bármi után vágyódik, ez magában véve is elég ahhoz, hogy nyughatatlan legyen.'' (1KU 13,10-13. 111-113.o.) Ebben a negyedik gyakorlatban már elôvételezi a hit-remény-szeretet életére való nevelés következô szakaszát; ezt a nevelést szolgálják közvetlenebbül a következô sorok. Azoknak a verssoroknak egy részét idézi, amelyek a hegy rajzának a lábánál találhatók, és amelyek bemutatják, hogyan lehet elérni a csúcsra. ,,Hogy eljusson ahhoz, amit még nem bír, Járjon arra, hol mi sem övé.'' Mondottuk, hogy itt az elsô gyógymódokról beszélünk, mivel a rossznak és gyógyításának is a gyökere a szellemben van. Így tehát az igazi megoldásnak késôbb kell jönnie, a szellem tisztulásában: ,,... az érzéki résznek összes rendellenességei és gyarlóságai a szellemben gyökereznek és abból merítik erejüket; s éppen azért, amíg ez utóbbinak rossz szokásai, lázongó indulatai és bűnös hajlamai nincsenek kiküszöbölve, az elôbbi sem tud igazán megtisztulni.'' (2Éj 3,1. 70.o.) ======================================================================== IX. A hit mélysége (A legfontosabb alap) Kezdjük meg tehát a teologális életre való nevelést, Keresztes Szent János lelki útjának új szakaszát. Ez az elsô komoly és elkötelezô kapcsolat az isteni erényekkel, amelyek ezután az egész lelki horizontot uralják. Nevelésrôl beszélünk, a KU második és harmadik könyvének tanításáról, amely megfelel a felkészülésnek vagy tisztulásnak. Késôbb, amikor A szellemi páros énekben és Az élô szeretetlángban az egyesülésrôl beszélünk, kifejtjük ezeknek az erényeknek további kibontakozását és hatalmas képességeit. A hit-remény-szeretet Keresztes Szent János szóbeli tanításának is középpontja. Egy nôvér vallomásából: ,,Abban az idôben, amikor Keresztes Szent János atyával kapcsolatban voltam, tanúja voltam eleven hitének és az Úr iránti nagy bizalmának. Beszélgetéseiben, velem és más nôvérekkel, rendszerint a teologális erényekrôl volt szó, fôképp a hitrôl'' (BMC 14). Felbecsülhetetlen értékű tanúságtétel ez, mivel az illetô egyszerűen a tényekrôl beszél, anélkül, hogy sejtené, milyen elsôrendű fontosságúak ezek Keresztes Szent János írásaiban és egész rendszerében. Egész misztikája és egész aszketikája a hit-remény- szeretetre támaszkodik. Azt mondhatnánk, hogy Keresztes Szent János ezzel adta a legtöbbet a keresztény spiritualitásnak. Tehát a nevelésrôl és tisztulásról lesz szó, ahogy a KU második és harmadik könyve a hit-remény-szeretetet bemutatja. A 2KU 5-7. fejezetei (a magyar kiadásban IV--VI. fejezetek, 129-146.o.) adják meg azokat az alapokat, amelyekre e három erény elemzése támaszkodik: egyesülés Istennel, a hit-remény-szeretet szerepe, egyesülés és megtagadás Krisztussal. Mindig vissza kell térnünk ezekre az alapokra, ha követni akarjuk Keresztes Szent János elôadásának ritmusát. Meg kell jegyeznünk, hogy az egész KU voltaképp a teologális életet mutatja be, és nem csak egyszerűen a mind mélyebbre ható megtagadást. Most konkrétan a hitrôl lesz szó, amelynek Keresztes Szent János tapasztalatában és rendszerében kiemelkedôen fontos szerepe van. Keresztény és misztikus mélységgel, teológiai pontossággal fejti ki a hit témáját. Gyakran volt alkalma arra, hogy a Szentírásban és saját életében megélje a hit mélységét. 1. Isten, aki a hitben közli magát 2. Hit Istenben 3. Jézus Krisztus a közvetítô 4. Szentségi rend 5. A hit élete 6. Természetfeletti közlések 1. Isten, aki a hitben közli magát Mindjárt kezdetben meg kell látnunk Keresztes Szent János hitének döntô jellegét. Személyes misztérium: az élô és önmagát közlô Isten jellemzi és tölti meg ezt a hitet. Az élô és igaz Isten közli magát, lényét és tulajdonságait a hitben. ,,... a titoknak ez a lényege nem egyéb, mint maga az Úristen, mert hiszen Isten a tárgya és a foglalata a hitnek.'' (Én 1,10. 187.o.) ,,A hit tehát magát Istent adja és közli velünk...'' (Én 12,4. 245.o.) ,,... megkapja Istennek általános bölcsességét, vagyis Isten Fiát, egy egyszerű és általános ismeret révén, amelyet a lélek a hitbôl merít.'' (2KU 29,6. 278.o. m.k. XXVII.f.) Ezek a tömény és rövid mondatok csak példái Keresztes Szent János mély hitének. Még jobban megvilágítják ezt a Románcok és a Forrás. Románcok: a szentháromságos misztériumban kezdi az életet, aztán ezt rávetíti az ember és a világ teremtésére, hogy azután bemutassa a megváltó megtestesülést. Forrás: ugyanazt az utat követi, de jobban megmutatja a misztérium egyes lépéseit, amely misztérium az éjszakában sugárzik szét. Végeredményben nem az éjszakáról van szó, hanem a forrásról, vagyis az élô Isten misztériumáról, egészen az Eucharisztiáig. Keresztes Szent János számára a misztérium tartalma elsôsorban a hit, magának Istennek a jelenléte, aki közli az emberrel isteni életét. Ezért mutat olyan nagy lelkesedést és bizalmat a hit iránt, amely a közvetlen egyesülés eszköze. Értékét és minôségét elsôsorban az isteni ajándék határozza meg; az ember magatartása csak következmény: az ember befogadja az isteni közlést. Keresztes Szent János hitének határozottsága és teljessége érthetetlennek és megvalósíthatatlannak tűnik, ha csak annak a hívônek a magatartását látjuk benne, aki ragaszkodik a kinyilatkoztatott igazságokhoz. Hitének szubjektív határozottsága elôtt ennek eleven és válaszra késztetô személyes tartalmát kell kiemelnünk. Ezért beszél olyan gyakran és szívesen az Isten tulajdonságai és szépsége, Krisztus és megváltó műve misztériumáról. Isten pontosan ezekben a misztériumokban jelenik meg, ô az, aki nézi és szereti az embert, és kezdeményezi a szeretetközösség párbeszédét. A hit igazságai az embert belülrôl éltetik, többé már nem megfontolások tárgyai. ,,Váratlan visszatükrözôdnék A szempár, mely után epeszt a vágy''. ,,A szemeken érti, mint mondottuk, az Istenség sugarait és igazságait, amelyeket, mint ugyancsak említettük, a hit állít elénk cikkelyeiben burkoltan és alaktalanul. Ez tehát annyit tesz, mintha így beszélne: ó bárcsak elém tárnád végre-valahára világosan, részletesen és leplezetlenül, úgy, amint azt a szívem óhajtja, ezeket az igazságokat, mert nagyon érzi kedvese közellétét s úgy tűnik fel elôtte, mintha Ô már állandóan nézné ôt. Ezért teszi hozzá: ,,S amelynek képét itt benn hordozom.'' Azt mondja, hogy vázlatukat bensejében hordozza, tudniillik lelkében és pedig értelmében és akaratában. Mert értelme útján öntötte a hit ezeket az igazságokat a lelkébe. Mivel pedig rájuk vonatkozó fogalma nem tökéletes, azért mondja, hogy vázlatukat hordozza magában. Mert amint a vázlat nem tökéletes kép, hasonlóképpen a hitbeli megismerés nem tökéletes ismeret. Azok az igazságok tehát, amelyeket a hit áraszt a lélekbe, olyanok, mintha még csak vázolva volnának; mikor pedig majd tiszta látásnak lesznek tárgyai, akkor olyanok lesznek a lélekben, mint a tökéletes, bevégzett kép, amint azt az apostol mondja: ,,Cum autem venerit, quod perfectum est, evacuabitur, quod ex parte est''. ,,Ha pedig eljön, ami tökéletes, elenyészik, ami részleges.'' Ami annyit jelent, hogy ha majd elérkezik a tökéletes, tudniillik a színrôl-színre való látás, akkor vége lesz annak, ami részleges, tudniillik a hit által való megismerésnek. (1. Kor. 13,10.) A hitnek ezen vázlatán kívül azonban ott van a szeretô lélekben egy másik vázlat is, tudniillik a szereteté, amely az akarat folytán jött létre. Ebben a Kedvesnek alakja oly módon van vázolva s ha megvan a szeretetben való egyesülés, olyan szemléletesen és elevenen van festve, -- amint helyesen mondhatni -- a Kedves benne él a szeretô lélekben, a szeretô lélek pedig Kedvesében. S ez a szeretet olyan hasonlóságot hoz létre kettôjük között s úgy átalakítja a két szeretôt, hogy az egyiket a másiknak lehet mondani s mindkettôt egynek tekinteni. Oka ennek az, hogy a szeretetben történô egyesülés és átalakulás folytán az egyik birtokába adja magát a másiknak és mindegyik átengedi, odaadja és elcseréli magát a másikkal; úgy, hogy mindegyik a másikban él, az egyik azonos a másikkal és mindketten egyek a szeretetben való átalakulás következtében. Ezt akarta mondani Szent Pál e szavakkal: ,,Vivo autem jam non ego, vivit vero in me Christus.'' ,,Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.'' (Gal. 2,20.) Midôn ugyanis azt mondja, hogy élek én, de már nem én, azt akarja kifejezni, hogy bár van benne élet, az már többé nem az ô élete, mivelhogy Krisztushoz lévén hozzáhasonulva, az ô élete már inkább isteni, mint emberi. Úgyhogy ezen átalakulás szülte hasonlatosság alapján azt mondhatjuk, hogy az ô élete és Krisztus élete a szeretetben való egyesülés folytán egészen egy életté lett.'' (Én 12,5-7. 245-247.o.) A családiasan közeli, de ugyanakkor transzcendens Isten az, aki közli magát a hitben. A lélek mélyén él, de ... ,,Csak egy baj van a dologban, s ez az, hogy bár tebenned lakozik, azért mégis el van rejtôzve.'' (Én 1,8.) Közeli, bensôséges és rejtett. A Forrás kibontakozásának is ez a vonala: Isten közelivé és intimmé teszi magát az Eucharisztiában, hagyja, hogy vegyék és megegyék, de még jelképben, a sötét éjszakában. {kep} Isten szól elôször, az ember befogadja és kitágul, hogy a misztériumot befogadhassa. A misztériumot, a maga valóságában, nem redukált formájában. Nem azt kell mondani: hiszek Istenben, hanem hiszek a hozzám szóló és önmagát közlô Istenben! A hit alapvetôen passzív. Amikor azt mondom, hogy Isten a hit tárgya -- mintha egy nagy fal lenne Isten és közöttem. Keresztes Szent János számára Isten élô Alany, Aki szeret, néz engem, amikor ,,Rá-ébredek'' és visszanézek Rá. Amikor a ,,tárgy'' eleven lesz, minden megváltozik! Isten élô misztérium! A szeretetnek át kell hatnia az egész személyt, egész pszichéjét. Amikor a szeretet behatol az emberi pszichébe -- ez az éjszaka. 2. Hit Istenben Az ember magatartása, amikor Isten élô és transzcendens misztériumában közli magát, a hit; közelebbrôl a befogadás és a beleegyezés. Tartalmában, módozataiban, megvalósulásában teljes összhangban van a misztériummal. ,,Ugyanis akkora a hasonlatosság közte és Isten között, hogy csakis annyiban különbözik Istentôl, amint különböznek egymástól Isten látása és Isten hivése. Istent ugyanis úgy állítja elénk, amilyen valójában, tudniillik mint végtelen lényt; mint három személyt egy lényegben. S amint Isten sötétség a mi értelmünk számára, úgy a hit is vakká és sötétté teszi értelmünket.'' (2 KU 9,1. 152.o. m.k. VIII. fejezet) A hit tartalma és a hit magatartása egyetlen egységet jelent: hitmisztérium és hit-magatartás. Mindkettô természetfeletti. Az elsô jelenti az ajándékot, a második annak asszimilációját. Az elôbb idézett 2KU 9,1. nagy erôvel és realizmussal hangsúlyozza a teljes hitbeli hűséget ahhoz a tartalomhoz és homályos módozatokhoz, amelyeket az magával hoz. A hit sötétségét tehát nem az értelem szegénységeként értelmezi, hanem egy olyan misztérium mérhetetlensége és teljességeként, amely meghalad minden emberi befogadóképességet. A sötétséget tehát mint pozitív jelet értékeli, vagyis mint a végtelen isteni transzcendencia és gazdagság részét. Keresztes Szent János számára Isten transzcendenciája olyan tulajdonság, amely ôt vonzza, mivel azt mutatja meg, hogy Isten több annál, mint amit az emberi értelem el tud gondolni Róla. Még akkor is, amikor azt gondolja, hogy sokat megért, és misztikus megvilágításokat kap, inkább úgy kell hinnie Benne és olyanként kell Ôt szeretnie, ahogy nem ismeri. ,,Jól teszed, ó lélek, ha ôt mindig rejtetten keresed, mivel így megdicsôíted Istent, sokkal közelebb jutsz hozzá, ui. így elismered, hogy Ô mindennél, amit csak elérhetsz, magasabban és mélyebben van. Ne állj meg tehát se hosszabb se rövidebb idôre annál, amit képességeid megértenek, sose elégedj meg azzal, amit megértesz Istenbôl, hanem csak azzal, amit nem tudsz felfogni belôle. Sose állj meg annak szeretetében vagy kedvelésében, amirôl azt gondolod vagy érzed, hogy Isten, csak azt szeresd, annak örvendj, amit nem tudsz sem megérteni, sem érezni: íme ezt jelenti, hogy a hitben keressük Ôt. Mivel -- amint már mondtuk -- Isten megközelíthetetlen és rejtett, ha úgy tűnik is neked, hogy megtaláltad Ôt, megérezted és megértetted, mindig rejtettnek kell Ôt tartanod és mint ilyennek kell szolgálnod ugyancsak rejtetten. Ne akarj oktalan lenni, mint azok, akiknek éppen valami fogalmuk van Istenrôl, és amikor nem értik, nem ízlelik és nem érzik Ôt, azt gondolják, hogy Isten nagyon elrejtôzött, távol van, holott éppen az ellenkezôje az igaz: minél kevésbé érthetôen fogják fel Ôt, annál inkább közelednek Hozzá, amint már errôl Dávid próféta is így írt: ,,Köntöse sötétség, amely körülfogta'' (Zsolt. 17,12.). Amikor tehát Hozzá közeledsz, gyönge szemeidet szükségképpen megvakítja a sötétség. Jól teszed tehát, ha minden idôben, lelki vagy ideigvaló nehézségek vagy sikerek közepette úgy tekintesz Istenre mint aki rejtve van, és így hívogatod: Hová rejtôztél el, Szerelmem, miért hagytál itt sóhajommal?'' (Én 1,12. a m.k.-ban hiányzik.) A történelem sötétségében is bizalommal ráhagyatkozik: ,,Ô az egek fölött lakozik és az örökkévalóság nyelvén beszél: hogyan tudnánk mi, vaksi földi férgek belátni az Ô titkaiba; mi, akik csak a testnek és az idônek útjait tudjuk felfogni.'' (2KU 20,5. 220.o. m.k.- ban XVIII. fejezet) A hit homálya Ebben az összefüggésben kell látnunk, amit a misztikus doktor a hitrôl, mint az egyesülés homályáról ír a 2KU 3-4. (120-129.o.) és 8-9. (146-154.o.) fejezeteiben. Régebben szinte kizárólag ezt a szempontot tanulmányozták; pl. Karol Wojtyla: A hit Keresztes Szent János szerint. Róma, 1979. Az Isten misztériumában való részesedés a hitben elsôsorban eleven, személyes, reális, tömény, biztos. Ebbôl a realizmusból és teljességbôl származik a homály, mivel az új és végtelenül magasabbrendű valóságok egy világa felé nyit horizontot. Minél töményebb, nagyszerűbb és újabb az a világ, amely felé a hit megnyitja az ember szellemét, annál inkább zavarba hozza újságával, a mérték és addigi vonatkozási pontjai hiányával. ,,A hit ugyanis vakító fehérségű alsóruha, amely elvakítja minden elmének látását.'' (Éj 21,3. 149.o.) Minthogy a hit az értelem magatartása lesz, következésképp zavarba hozza (elvakítja, mondja Keresztes Szent János) az emberi megismerés mechanizmusát, (v.ö. 2KU 3-4. (120-129.o.) és 8-9. (146-154.o.) fejezetek.) ,,A hittudósok szerint a hit a léleknek biztos, de sötét készsége. Sötét pedig azért, mert elfogadtat az emberrel olyan, az Úristen által kinyilatkoztatott igazságokat, amelyek teljesen felülmúlják a természetes felfogási képességet s aránytalanul magasabban állanak mindannál, ami az emberi ész körébe tartozik. Innét van az, hogy a lélek szempontjából az a ragyogó világosság, amely a hit révén sugárzik reá, olyan, mint a sötétség. A nagyobb fény ugyanis elnyomja a kisebbet, amint a nap fénye is elsötétít minden más fényforrást, úgy, hogy ez utóbbi nem is látszik többé fénynek, ha verôfénynek tesszük ki és szemünket a nap kápráztatja. Sôt, teljesen meg is vakítja szemünket, úgy hogy az semmit sem lát és pedig azért, mert a napfény aránytalanul túl erôs a mi látószervünk számára. Így van a dolog a hit fényével is, amely nagy erôssége következtében meghaladja és elnyomja a mi értelmünk világosságát; amennyiben ez utóbbi csak a természetes tudás tárgyaira terjed ki, bár van engedelmességi képessége a természetfölötti tudásra is, ha az Úr arra fel akarja emelni.'' (2KU 3,1. 120-121 .o. m.k. II. fejezet) E világ objektív valóságai, amelyeket az értelem utólag felfogott vagy kidolgozott, nincsenek arányban azzal, ami Isten önmagában és üdvözítô tevékenységében. Aki tehát ilyenféle analógiák révén akarja megismerni Istent, attól igen távol marad. A tévedés nem az analógiák vagy képek használatában van, hanem abban, hogy azt gondoljuk: ezek hasonlók Istenhez, vagy pedig, hogy Isten hasonló ezekhez a dolgokhoz. ,,Akik tehát Istent ilyenféle alakok segítségével igyekeznek elképzelni, például, mint valami nagy tüzet vagy fényt, vagy másvalamit, nagyon messze maradnak tôle.'' (2KU 12,5. 166.o. m.k. XI. fejezet) A tévedés nem annyira az, hogy képeket használnak, hanem az a gondolat, hogy ezek hűségesen ábrázolják Isten létét és életét. Ez az arány megmarad nemcsak az érzékek és a képzelet területén, hanem az értelem működésében is, sôt még a misztikus tapasztalatban is. ,,Mintha azt mondaná: nemcsak azzal sebeznek meg ezek a teremtmények, hogy ezernyi kedves dolgot mondanak Terólad, hanem fôleg azzal a ,,nem tudom mi''-vel, amirôl érzem, hogy nem tudják kimondani s amirôl belátom, hogy azt még ki kellene találni. Istennek egy bizonyos felséges tükrözése ez, amely feltűnik a lélek elôtt, de amelynek kinyomozása még hátra van. Mélységes megértése Istennek, amelyet nem lehet kifejezni s amelyet éppen azért ,,nem tudom mi''-nek nevezünk. Ha tehát az a másik, amit megértek, sérti és sebzi szeretô szívemet, nem csoda, hogy ez, amit felfogni képtelen vagyok, de amit oly mélyen átérzek, megöl engem. Ez megesik olykor az elôrehaladottabb lelkekkel, akiknek Isten, néha abban, amit látnak, hallanak vagy felfognak, néha pedig anélkül is, megad egy bizonyos magasztos megismerést, amelyben megértik és érzik Istennek fenségét és magasztosságát. Ebben az érzésben az illetônek oly magasztos fogalma van Istenrôl, hogy világosan belátja, mennyire nem ért meg belôle semmit. Már pedig nagyon felséges megismerés az, amelyben belátjuk és érezzük az Istenség végtelenségét és azt, hogy azt tökéletesen nem lehet megérteni. Azért is igen nagy kegyelem, ha az Úristen ezen életben legalább futólagosan, de azért világosan megérteti és átérezteti a lélekkel végtelen magasztosságát és azt, hogy Ôt megérteni és átérezni egyáltalán nem lehet. Ez a megértés ugyanis némileg hasonlít Isten boldogító látásához, amelyet az égiek élveznek, amennyiben azok, akik jobban megértik Ôt, jobban megértik, hogy milyen végtelen az, amit nem értenek belôle. Mert akik kevésbé világosan látják, azt is kevésbé világosan fogják föl, hogy még oly sokat nem értenek meg belôle. Attól félek, hogy aki ezt nem tudja tapasztalatból, az nem is fogja jól megérteni. Ellenben a lélek, midôn tapasztalja és látja, hogy mennyi marad érthetetlen abban, amit oly mélyen érez, az egészet egy bizonyos ,,nem tudom, mi az''-nak nevezi. Ugyanis mindez, amilyen kevéssé érthetô, épp oly kevéssé foglalható szavakba, mindössze -- amint említettem -- érezni lehet. Ezért mondja, hogy a teremtmények dadognak elôtte, mert nem tudják magukat kimagyarázni. Ezt fejezi ki ugyanis az a szó, hogy dadogni, vagyis úgy beszélni, mint a kisdedek, akik nem tudják kimondani, sem pedig megértetni azt, amit mondani akarnak.'' (Én 7,9-10. 220-221.o.) Az analógiáknak és a képeknek csak csekély eszköz-értékük van a hit területén; a hit útmutatásként, ösztönzôként ragadja meg ezeket, hogy megnyíljék Isten transzcendens valósága felé. A Hit olyan formulákból, analógiákból, megnyilvánulásokból, isteni nyomokból is él, amelyek valóban megtalálhatók a természetes és természetfölötti kinyilatkoztatásban. És ez a paradoxon: Keresztes Szent János, miután megtisztította az Istenrôl való képeket, analógiákat és eszméket, valamennyit újból használja, egyszerűen, a maguk közvetítô szintjén. Itt van a különbség Keresztes Szent János és néhány olyan modern, divatos áramlat között, amelyek ki akarnak söpörni minden Isten-képet. Ez utóbbiak számára nem marad semmi, se kép, se Isten, mivel pusztán egy értelmi folyamatot végeznek, Jánosnak viszont megmaradnak Isten és a hit által megtisztított és megújított képek. 3. Jézus Krisztus a közvetítô Krisztus jelenléte a hit misztériumában és életében mind Isten mind a hívô ember részérôl alapvetô. A teologális élet csak akkor létezik, ha Krisztus áll a központban. Az Istenbe vetett hit-remény-szeretet egyenlô a Krisztusba vetett hit-remény-szeretettel. Maradjunk egyenlôre a hit területén. A 2KU könyvében két igen érdekes fejezet szól a hitrôl és a hit- remény-szeretet magatartásáról: a 7. és a 22. fejezet. A 22. fejezet (233-247.o. m.k.-ban XXI. fejezet) a központja a hitrôl szóló tanításának. Nem csak azért, mivel Krisztusról, Isten Igéjérôl szól, hanem mert mindaz, amit elôzôleg és utána a képekrôl, eszközökrôl, természetes és természetfeletti közlésekrôl ír, ebbôl forrásozik. Ezt a 22. fejezetet a zsinaton a ,,Dei Verbum'' kidolgozásakor többször idézték. Vázlat Érdemes elemezni ezt a fejezetet. Az egész mű leghosszabb és legtartalmasabb fejezete ez. Négy fázisban érvel: a) bevezeti a témát egy biblikus jellegű ellenvetésre adott válasszal. 1--2. (233-234. lapközép) b) bemutatja Krisztus egyetlen és mindent magába foglaló közvetítését 3- -7. (234-238. lapközép, Gal. idézet végéig) c) közvetlen választ ad biblikus ellenvetésekre, mégpedig magából a Bibliából, bizonyítva a közvetítés üdvrendjét; 8-15. (238-245.o. bek. ig.) d) konkrét utasításokat ad azoknak, akik rendkívüli kegyelmekben részesülnek: 16-19. (245.o.bek.-247.o.) Az elsô két pontban röviden összefoglalja azt, amit az elôzô három fejezetben az Ó- és Új-szövetségi isteni közlések módjáról és céljáról mondott. Az olvasóban erôs ellenvetést válthat ki az a szigor és fenntartás, amellyel Keresztes Szent János a természetfeletti közléseket vizsgálja az Újszövetségben. Az Ószövetségben Isten családiasan közölte önmagát bárkivel, aki kérte, az Újszövetségben viszont már nem tárgyalhatunk Vele ilyen családiasan, amikor ô közvetlenül szól hozzánk, hanem mindig igénybe kell vennünk az emberi közvetítést -- tehát rosszabb helyzetben vagyunk, és az új rend alsóbb rendű, mint a régi? Mint fiak tehát távolabb vagyunk Istentôl, mint régen, amikor rabszolgák voltunk? Nagyjából ez az az ellenvetés, amellyel Keresztes Szent Jánosnak Krisztusról, Isten Igéjérôl szóló tanítását bírálják. Isten Szava A 3--7. pontok (234-238.o.) Isten és Keresztes Szent János válaszát tartalmazzák azoknak, akik Isten rendkívüli, természetfeletti közléseire várnak. 3: Isten Krisztusban mindent megmondott 4: elnémult 5-6: aki tudni akar valamit, menjen Krisztushoz 7: nem kell tehát Istent többé kérdezni. Nem vagyunk elônytelen helyzetben: ,,Most azonban, midôn ez a hit az Úr Jézusban meg van már alapozva s az evangéliumi törvény a kegyelemnek ezen most folyó idôszakában ki van hirdetve: nincs arra többé semmi ok, hogy kérdésekkel forduljunk Istenhez, s hogy azokra Ô feleljen, mint tette annak idején. Odaadta nekünk ugyanis az Ô Fiát, az Ô örök Igéjét, Szavát, amilyen csak egy van neki. Megmondott tehát nekünk mindent egyszerre, ebben az egy Szóban s nincs több mondanivalója.'' (2KU 22,3. 234-235.o.) ,,Ezzel azt akarja megértetni az apostol, hogy ezzel Isten mintegy elnémult, mert mindent kijelentett s nincs több mondanivalója. Amit azelôtt részletenként nyilatkoztatott ki a próféták által, ezt most mind egyszerre kimondta, odaadván nekünk mindenét, vagyis az Ô Fiát.'' (2KU 22,4. 235.o.) Ezeket az összefoglaló sorokat késôbb mély teológiával, lírikus ihlettel magyarázza, a szavakat Isten ajkára adva. ,,Már kijelentettem elôtted mindent az Én Igémben, vagyis Fiamban s nincs már semmi olyas mondani- vagy kinyilatkoztatni valóm, ami több volna nálánál. Ôreá tekints; Ôbenne nyilatkoztattam ki neked mindent és megmondtam mindent;'' ... ,,odaajándékoztam Ôt nektek, hogy legyen testvéretek, barátotok, mesteretek és Örök jutalmatok.'' (2KU 22,5. 235- 236.o.) Krisztus az út A 7. pontban teszi teljessé Krisztus közvetítésének képét. Ha Isten Krisztust választotta ki mint egyetlen közvetítôt az emberek felé, akkor Krisztus az emberek számára is egyetlen közvetítô, hogy eljussanak Istenhez. Így Krisztus lefelé irányuló közvetítése a kinyilatkoztatás, a hit és a lelki tapasztalat felfelé irányuló közvetítése is lesz. Krisztus az út mindenben, életében, tevékenységében, tanításában, de legfôképp kereszthalálában mint Istennek adott teljes szeretet-ajándék. A krisztusközpontúság Isten közlésében nem most kezdôdik, hanem már megkezdôdött a teremtéssel, amint azt a Románcokból láttuk. 4. Szentségi rend Krisztus fontossága az Istenbe vetett hit közlésében nem korlátozódik csak az ô személyére. A 2KU 19-22. fejezetekben (m.k. XVII-XXI. 206- 247.o.) azt akarja megmutatni, hogy Krisztus megtestesülése és az emberek közötti jelenléte olyan új rendet hozott létre, amely módosítja és jelképezi Istennel való kapcsolataink és a Hozzá vezetô eszközök teljességét. ,,... abban az órában, amidôn Krisztus Urunk kimondta a kereszten azt a szót, hogy: ,,Consummatum est'', ,,Beteljesedett'' (Jn. 19,30.) és azzal meghalt: befejezôdtek mindezek a dolgok, valamint az ószövetségi törvény összes többi szertartásai. Most tehát minden tekintetben embertársunknak, az Úr Jézusnak, az Ô egyházának és az Ô papjainak, emberi és látható módon adott tanítása szerint kell igazodnunk.'' (2KU 22,7. m.k. XX. f. 238.o.) Keresztes Szent János a közvetlen egyesülés misztikusa, így a legnagyobb védelmezôje lesz a megtestesülés rendjének, az emberi közvetítéseknek és a hitnek, amely fényt ad és fényt kér a ,,természetes ész'' számára. Isten Krisztus megtestesülésével a misztérium egy olyan humanizált rendszerét, az emberi dolgoknak pedig egy olyan megistenített rendszerét adta, amely attól kezdve egyetemessé vált. Kétségtelenül az Egyház a felelôs ezért a közvetítésért. Nagy művei elôszavában Keresztes Szent János megvallja hitét ebben a közvetítésben. A tanító Egyházról beszél, a tanító hivatalról. Belsô meggyôzôdésbôl tesz így, és nem azért, hogy orthodox legyen, vagy mert fél az Inquiziciótól. Az Egyház és szolgáinak közvetítése magában foglalja a testvér közvetítését is vagy egy csoportét; ezek segíthetnek, megvilágosíthatnak és testvérien figyelmeztethetnek. A három biblikus példában (Gedeon, Mózes, Péter) a fényt nem az egyházi tekintély, hanem a testvérek adják meg. Keresztes Szent János így fogalmazza meg az alapelvet: ,,Isten ugyanis föltétlenül azt akarja, hogy az emberek kormányzása és vezetése rendes körülmények között hozzájuk hasonló emberek kezébe legyen letéve, hogy az ember cselekedeteit a józan emberi okosság irányítsa; következôleg elvárja tôlünk, hogy természetfölötti kinyilatkoztatásait is csak akkor fogadjuk el igaznak, és csak akkor hagyatkozzunk teljes bizalommal rájuk, ha ezen rendes vezetéken, vagyis az illetékes emberek száján keresztül jutottak el hozzánk.'' (2KU 22,9. m.k. XX.f. 239.o.) A természetes ész része a szentségi rendnek. Isten minden emberi eszközt fel akart használni, hogy közölje önmagát és hogy az ember találkozzék Vele. A legemberibb és legérvényesebb eszköz az értelem. ,,Hányd-vesd meg a dolgot értelmeddel s kövesd, amit ez ajánl neked az Istenhez vezetô utat illetôleg, s több hasznod lesz Isten elôtt ebbôl, mint valamennyi egyéb jócselekedetedbôl, melyet ezen megfontolás nélkül végzel, és mindazon lelki örömökbôl, amelyekre vágyódol.'' (Tanácsok és a lelki életre vonatkozó elvek 40. pont, Lobogó Istenszeretet 42.o.) Az a tény, hogy egy hitrôl szóló fejezetben ennyire felmagasztalja a józan észt, azt akarja mondani, hogy a természetes ész részét alkotja a hit létrejöttének. A hittôl megvilágosított és vezetett értelem sajátos feladatát teljesíti, amikor értékítéletet mond elvekrôl és tényekrôl, és irányítja a cselekvést. Nem a hittel áll szemben, hanem inkább az érzésekkel és más bizonytalan forrásból eredô információkkal. 5. A hit élete Keresztes Szent János, jóllehet ebben a könyvben elsôsorban az értelem megtisztításáról beszél, a hitben megélt egész létre gondol. Elsôsorban nem a rendkívüli közlések érdeklik, hanem valami sokkal teljesebb és mélyebb: a hit életének struktúrája és dinamikája. Íme néhány példa: a) hit és megismerés A megismerés területén a hit a józanságnak és mértéktartásnak adja az elsôbbséget. Aki a teológiát műveli, annak jó szolgálatot tesznek a rendszerek, az elemzések stb. De ez csak teológia. Egészen más a hit, amely magatartást és elkötelezettséget tartalmaz. A problémák iránti kíváncsiság és a problémák szaporítása nem táplálja az egészséges hitet. Ezért ezt ajánlja: ,,... erôs akarattal haladjunk Isten felé; tartsuk meg tökéletesen az Ô törvényeit és szent tanácsait, mert az a szenteknek bölcsessége. Elégedjünk meg azokkal a titkokkal és igazságokkal, amelyeket az egyház terjeszt elénk, s valljuk ôket gyermeki lélekkel.'' (2KU 29,12. 282.o. m.k. XXVII.f.) b) a hit imája (szeretô figyelem) Kitartóan ajánlja azt az egyszerű imamódot, amely sem gondolatokat, sem érzéseket nem használ, hanem csak egy szeretô tekintetbôl (,,atención amorosa'') áll. Ennek az imának az ereje a hit és a szeretet dinamizmusában van; ezek ui. egyenesen Isten felé tartanak a közvetítés szubjektív vagy külsô elemeibôl csak a minimumot alkalmazva: szemtôl-szembe tekint Isten felé a hit sötétségében, (vö. 2KU 12-15. fejezetek 164-185.o. m.k. XI-XIII. f.) ,,... maradjanak veszteg abban a nyugalomban, szeretettel figyelve Istenre; ne törôdjenek a képzelettel s ne dolgozzanak vele. Itt ugyanis, -- amint mondottuk -- a tehetségek nyugalomba vonulnak s nem dolgoznak többé. Ha pedig olykor mégis működnek valamelyest, az nem történik erôltetve és megfontolt okoskodás módjára, hanem enyhén és szeretettel, úgy, hogy inkább Isten mozgatja ôket, mint a lélek ereje, ...'' (2KU 12,8. 169.o.) ,,Ha azonban a lélek megengedi magának ezt a pihenést, fokozatosan mind jobban kifejlôdik benne az az Istenre vonatkozó általános, szeretetteljes tudat, amelyet jobban élvez, mint minden más dolgot, mivelhogy békességet, pihenést, kellemes érzést és élvezetet okoz neki, anélkül, hogy fáradságába kerülne.'' (2KU 14,7. 172.o.) ,,Amit tehát a lélek eladdig nagy munka árán egyes igazságokról elmélkedve, alkalomszerűleg merített: ez most hosszas gyakorlat folytán szokássá, készséggé vált benne, vagyis egy Istenre vonatkozó általános, szeretetteljes tudattá, amely már nem irányul többé erre, vagy arra az igazságra, mint tette annakelôtte. Így tehát, midôn elmélkedni akar, úgy tesz, mint aki már összehordta a vizet és fáradság nélkül, élvezettel issza azt. Nincs többé arra utalva, hogy azt a vizet, mint tette annakelôtte, érzéki alakok és képek segítségével vödrönkint húzza fel a kútból. Amint megjelenik Isten színe elôtt, feléled benne ez az általános, szeretetteljes, békés és nyugalmas ismeret, amelyben issza a bölcsességet, a szeretetet és a boldogságot.'' (2KU 14,2. 173-174.o.) ,,Ez az általános ismeret, ez a természetfölötti fény oly tisztán sugárzik rá s ô meg annyira mentes minden érzéki fogalomtól, amelyek az értelemnek természetes tárgyai, hogy nem érzi azt és nem veszi észre. Sôt olykor, éppen, mikor ô maga a legtisztább, sötétséget okoz benne, amennyiben elfordítja ôt megszokott fényforrásaitól, a képzeleti képektôl és alakoktól, úgy, hogy egészen sötétben érzi magát.'' (2KU 14,10. 187.o.) ,,Amikor azonban már egyszer elérte, akkor nem gondolkozik többet és nem fárasztja tehetségeit. Mert hiszen, helyesebben mondva, ilyenkor inkább Isten végzi benne a munkát és hozza létre az ismeretet és az élvezetet, nemhogy ô maga dolgoznék valamit. Nem is tesz ilyenkor mást a lélek, mint hogy szeretettel odafigyel Istenre; s anélkül, hogy bármit is akarna élvezni vagy látni: engedi, hogy Isten vezesse. Így azután ezen szenvedôleges magatartásban Isten érintkezik vele, olyanképpen, mint ahogy a fény behatol annak szemébe, aki nyitva tartja. Úgy kell érteni a dolgot, hogy ezen természetfölötti módon beléöntött világossággal szemben az ember tétlenül viselkedik.'' (2KU 15,2. 183.o. m.k. XIII.f.) ,,... mihelyt a lélek teljesen megtisztul és megszabadul az érthetô képektôl és fogalmaktól, azonnal belejut ebbe a tiszta és egyszerű fénybe s hozzá hasonulva tökéletessé lesz. Ez a fény ugyanis mindig ott van, készen arra, hogy behatoljon a lélekbe; csakhogy azoknak a teremtményekre vonatkozó fogalmaknak pókhálója egészen körülveszi a lelket és nem engedi, hogy az a fény akadálytalanul hatolhasson belé. Ellenben, ha ezeket az akadályokat elhárítja, ha ezt a sok pókhálót letisztogatja magáról s teljes mezítelenségben és lelki szegénységben marad: az ilyen egyszerű és tiszta lélek azonnal hozzáhasonul az egyszerű és tiszta isteni bölcsességhez, vagyis Isten Fiához. Mivel ugyanis az ilyen lélek, Isten iránti szeretetében elvesztette természetes kiegészítô részeit, azonnal, természetes és természetfeletti módon beleárad az istenség, hogy ne maradjon a természetében űr.'' (2KU 15,4. 184.o.) c) kultikus és jámborsági eszközök Ezekrôl Keresztes Szent János a 3KU 35-45. (399-429.o. m.k. XXXIV- XLIV f.) fejezeteiben ír. A könyv a szeretet területén mozog, de ugyanúgy beszél a hitrôl is. ,,Kétséget sem szenved, hogy Isten mindezt nem a kép által teszi, amely végre is nem egyéb, mint festmény, hanem az áhítat és bizalom révén, amellyel a hívek a képen ábrázolt szenthez viseltetnek. Ha tehát ugyanazon bizalommal és hittel imádkoznál Miasszonyunknak egyik képe, mint a másik elôtt (vagy akár, mint mondottuk, egyik képe sem volna elôtted), ugyanannyi kegyelmet kapnál.'' (3KU 36,2. 405.o. m.k. XXXV.f.) ,,... az a vakbuzgó ragaszkodás és az a teljes hiánya az egyszerűségnek a hit dolgában, amellyel egyesek holmi félművelt emberek által terjesztett ájtatossági gyakorlatok irányában viseltetnek: az már igazán tűrhetetlen.'' (3KU 43,1. 420.o. m.k. XLII.f.) d) egzisztenciális hit A hit életének legdöntôbb és legkényesebb mozzanata. Azt jelenti, hogy Isten kezét, szeretetét és üzenetét látjuk a személyes és közösségi élet megrázó eseményeiben. Könnyebb hinni a Szentírás és az Egyház dogmái igazságában, mint abban, hogy személyes életünkben Isten működik. Keresztes Szent János nagy szakembere ennek az egzisztenciális hitnek. Tudta olvasni és megfejteni az emberek által okozott súlyos események isteni jelentését. (Pl. 25. levél 1591. VII. 6.) Annak az általános káptalannak a végén, amikor megkezdôdött fájdalmas kálváriája: ,,világosan látja'', hogy ez a legjobb, mert Isten rendelte így... Kevéssé logikus megfontolás, de nagyon a hitbôl fakad. 6. Természetfeletti közlések A hitrôl szóló tanulmányában a legbôvebben ezekrôl a rendkívüli közlésekrôl ír ellentétben azzal az értékrenddel, amelyet ô maga állapít meg ebben a könyvben és amelyben az elsô helyet a hitben való homályos szemlélôdés és a szentségi eszközökkel segített közönséges hitélet foglalja el. A rendkívüli közléseknek nem tulajdonít fontosságot. ,,A sötét és általánosságban tartott szellemi ismereteknek csak egy osztályuk van, s ez a szemlélôdés, amelynek színvonalára az embert a hit emeli föl. Ebbe kell belehelyeznünk a lelkeket. A többi között át kell vezetnünk, s kezdve az elsôfajta benyomásokon, valamennyit ki kell belôle ürítenünk.'' (2KU 10,4. 155.o. m.k. IX.f.) Miért foglalkozik mégis a rendkívüli közlésekkel? Ennek okát elsôsorban a történelmi körülmények magyarázzák. Keresztes Szent János korában nagy volt a misztika iránti érdeklôdés. Az ima és a bensôségesség egyoldalú hangsúlyozása miatt igen eleven volt a vágy a misztikus tapasztalatok és jelenségek iránt. Ez az irányzat a keresztény élet központját nem a hitben, hanem a kevésbé fontos érzelmekben találta meg. Keresztes Szent János, hogy átnevelje a személyt és a környezetet, a szellemek megkülönböztetését és a hit alapján való értékelést tanítja. A rendkívüli vagy természetfeletti közlések témáját az egész keresztény élet összefüggésében tárgyalja és így alapelveket, normákat és elôvigyázatossági szabályokat ad. A 2KU 10. fejezetében találjuk az irtelemben jelentkezô természetfeletti közlések fogalmát és felosztását. ,,Természetfeletti ismeret ... mindaz, amiben az értelem saját természetes képességét és tehetségét meghaladó módon, közvetlenül részesül.'' (2KU 10,2. 155.o. m.k. IX.f.) A felosztás pontos és aprólékos: -- a külsô érzékek révén kapott természetfeletti ismeretek -- a belsô érzékek által kapott magasabbrendű természetfeletti ismeretek. Értékesebbek a közvetlenül az értelemben kapottak, amelyeket négy csoportra oszt: ,,látomások, kinyilatkoztatások, szózatok és lelki érzelmek.'' (2KU 23,1. 248.o. m.k. XXII.f.) Ha ilyen pontos felosztást ad, akkor ez azt jelenti, hogy nem utasít el mindent egyszerűen. A felosztásnak a differenciált ítélet a célja. Nagyon pozitív például a puszta igazságok közvetlen megismerésével vagy a szellemi érzelmekkel kapcsolatban. Annál negatívabb azonban a többivel szemben. Keresztes Szent János pedagógiai célja: mindennek a lényegéhez akarja az embert elvezetni, vagyis a hitben való homályos szemlélôdéshez. Az alapszabály a ,,negatív'' magatartás: ,,Ezek a látomások, tekintve, hogy teremtmények látomásai, amelyek Isten lényegével nincsenek semmi arányban, vagy hasonlóságban, vagy közösségben, nem szolgálhatnak az értelemnek közvetlen eszközül arra, hogy Istennel egyesüljön. Éppen ezért illik, hogy a lélek tagadólag viselkedjék velük, éppen úgy, mint a többiekkel szemben, mert csak így haladhat elôbbre a közvetlen eszköz, a hit útján.'' (2KU 24,8. 255.o. m.k. XXII.f.) Keresztes Szent János nem elítél vagy megvet. Vö. az alábbi fejezettel: ,,Hogy tehát a lélek eljusson az Istennel való ezen tökéletes egyesüléshez, nem szabad a képzeleti látomásokhoz, képekhez és képzetekhez és részleges ismeretekhez ragaszkodnia, mert ezek nem szolgálhatnak alkalmas és közvetlen eszközül ezen magas célhoz, sôt ellenkezôleg, akadályozzák annak elérését. Éppen azért inkább le kell róluk mondania s azon lennie, hogy ne részesüljön bennük. Mert ha volna ok arra, hogy elfogadjuk és megbecsüljük ôket, akkor ez az volna, hogy jók, hasznosak és jó hatással vannak reánk nézve. Azonban ez az ok nem létezik, mert ez a haszon és jó hatás úgyis megmarad, sôt, nagyobb fokban lesz meg, ha elutasítjuk ôket magunktól. A jó hatása ugyanis ezen képzeleti látomásoknak -- nemkülönben a külsô érzékieknek is -- abban merül ki, hogy a lélekbe megértést, szeretetet és édességet öntenek: ennek elnyeréséhez pedig nem szükséges, hogy elfogadjuk ôket. Mert amint azt fentebb kifejtettük, mikor megjelennek a képzeletben, ugyanakkor már létre is hozták a lélekben, illetve beleárasztották azt a megértést, szeretetet és édességet, amelyet Isten általuk meg akar adni, s tették ezt nemcsak egyidejűleg, hanem legelsôsorban. A lélek tehát ezt a felvillanyozó erôt szenvedôlegesen kapja meg anélkül, hogy hatalmában volna azt, még ha akarná is, elutasítani; aminthogy az sincs hatalmában, hogy megszerezze, habár elôzôleg dolgozott is azon, hogy elôkészüljön reá. E tekintetben hasonlít némileg az üveglaphoz, amely szintén nem képes a napfényt abban megakadályozni, hogy rásüssön, s amely szenvedôlegesen viselkedik ez utóbbival szemben, amennyiben minden közreműködés nélkül veszi be a világosságot, miután tisztasága alkalmassá teszi annak befogadására. Így tehát a lélek, még ha akarná, sem képes elzárkózni ama képek befolyása és közlései elöl, s minden ellenállása hiábavaló. A természetfölötti befolyásokkal szemben ugyanis az akarat tehetetlen, s csupán szenvedôleges, alázatos és szeretetteljes megadással viselkedik; s azoknak hatását egyes-egyedül a lélek tisztátalanságai és tökéletlenségei képesek megakadályozni, amint abban az üveglapban is lefokozzák a fényt a foltok.'' (2KU 16,10. 189-190.o. m.k. XlV.f.) Ismerteti azokat a veszélyeket, amelyekkel az találkozik, aki keresi ezeket a természetfeletti közléseket: 2KU 11. (155-163.o. m.k. X.f.). Legrészletesebben a 3KU 8-12. fejezeteiben (314-323.o. m.k. VII-XI. fejezetek) rendszerezi az öt legfontosabb kárt. Ezek a következôk: -- önámítás -- önhittség és hiúság -- alkalom a gonoszlélek csalására -- akadályozza az Istennel való egyesülést a reményben és a hitben -- lebecsüli Istent, amikor azt hiszi, hogy Isten ezekhez hasonló. Keresztes Szent János magatartására jellemzô ez az epizód: ,,Keresztes János atyában megvolt a tökéletes lelkeknek szuverén függetlensége. A szerzetesi engedelmesség keretein kívül nem parancsolt neki más, mint a Szentlélek. Lisszabonban az összes káptalani atyák, számszerint huszonheten, elmentek a domonkosrendi nôvérek híres stigmatizált perjelnôjéhez, látni a csodát. Csak János atya nem mozdul. Kimegy ugyan a zárdából, de a tengerpartra. Egy alkalommal, midôn a tudós Háromkirályokról nevezett Ágoston atya ott látja ôt az arzenál falánál, szentírással a kezében, felszólítja, vegye palástját és menjen vele együtt a stigmatizálthoz. Keresztes János kijelenti, hogy nem teszi; hogy semmi szüksége látni ezeket a sebhelyeket, elég neki, ha a hit szemével szemlélheti az Úr Jézus sebeit. Komoly emberek tesznek neki emiatt szemrehányást. Hiszen a sevillai perjel, a lelkes Marián, még a nôvérek perjelnôjének, Szent Józsefrôl nevezett Máriának is elvitte megmutatni a sebek vérével itatott vászonkendôt. Vazulról nevezett Bertalan atya pedig egy kis üvegcsével hozott a stigmákból áradó folyadékból! János atya megmaradt amellett, hogy hazugság az egész. S íme egy szép napon, megmozdul II. Fülöp király, s megbízza Gráciánt, nézzen utána a dolognak, vajon nem kell-e a szerzetesnôt az Inquizició kezére bízni. Ugyanis kiderült róla, hogy egy követ fúj az országban lappangó lutheránusokkal. Az inquizitorok azután egy kis szappannal és meleg vízzel hamarosan lemossák a festett stigmákat a csalónak tagjairól.'' (P. Bruno a Jésus- Marie OCD: Keresztes Szent János életrajza 18. fejezet 324.o.) ======================================================================== X. Tisztulás a szeretetben (Purificatio) A szeretet az a téma, ahol a misztikus doktor a legjobban kibontakoztatja ,,misztikus mester'' képességét. Ez a lelki élet, különösen az egyesülés életének középpontja, ez jelenti a pszichológiai érettséget is. ,,A szeretet betegségére, amint a lélek itt mondja, nincs más orvosság, mint Kedvesének jelenléte és látása. Ennek oka pedig az, hogy a szeretet-okozta gyötrelem, amennyire különbözik a többi betegségektôl, annyira a többitôl elütô orvosságtól gyógyul. A többi betegségekben ugyanis a józan bölcselet elvei szerint az ellenkezôket ellenkezôkkel kell gyógyítani, ellenben a szeretet nem gyógyul mástól, mint a szeretettel megegyezô dolgoktól. Ennek oka az, hogy a lélek egészsége nem egyéb, mint Isten szeretete, s így, ha szeretete nem teljes, akkor az egészsége sem az, s ennek következtében betegnek érzi magát. Mert hiszen a betegség nem egyéb, mint az egészség hiánya. Ebbôl következik, hogy ha a lélekben egyetlenegy foknyi szeretet sincs, akkor halott. Ellenben, ha van benne valamelyes, akármilyen csekély fokú szeretet Isten iránt, akkor már él, csakhogy nagyon gyönge és beteg, mert kevés benne a szeretet. Ellenben minél inkább fokozódik benne a szeretet, annál egészségesebb lesz, s mikor szeretete eléri a tökéletesség fokát, akkor egészsége is tökéletes lesz.'' (Én 11,11. 241.o.) A szeretet fontosságát számos motívum hangsúlyozza. a) A szeretet Krisztus fôparancsának teljesítése. b) Az egyesülés életében a szereteté a legfontosabb szerep. c) A személy fejlôdésében a szereteté a legdöntôbb erô. d) A leghathatósabban gyógyítja az önzést. Keresztes Szent János műveiben, az egész útvonalon a központi tengely a szeretet. (Műveinek 80%-a a szeretetrôl szól.) Ez fôképp a magasabb fokokon nyilvánul meg, amikor a szeretet eljut a teljességre. Én és ÉSz . A 3KU 16-45. fejezete (335-429.o. m.k. XV-XLIV.f.) mélyen és aprólékosan elemzi a szeretet, illetve a vágyak mechanizmusát. Ez a kép csak nagyon részleges. Csak egy igen kis részét mutatja be annak, amit a szeretet megtisztulásáról mondani akar. (3KU 16. 334-338.o., 3KU 33. 397-398.o. és 3KU 35. 399-403.o. fejezetek). Ez a részlegesség szándékos. Az egyesülésrôl szólva majd bôvebben tárgyalja. Mi is így teszünk. Ezért adtuk ezt a címet: ,,Tisztulás a szeretetben'', nem pedig a szeretet élete, a szeretet teljessége vagy a szeretet szakaszai. Keresztes Szent János ,,tisztulásról'' beszél, ez kedvenc szava, amelynek a mai nyelvben nincs meg ugyanaz a hangzása. Részleges, de alapvetô és érdekes szempont. Mindjárt kezdetben kifejezetten emlékeztet arra, hogy a szeretet a teologális organizmus lelke. ,,Nem érnénk el semmit azzal, ha megtisztítanánk ugyan az értelmet és megerôsítenénk a hit erényében és kiüresítenénk az emlékezetet -- abban az értelemben, amint a 2. könyv V. fejezetében magyaráztuk (135-139.o.) -- a reményben, ha ugyanakkor nem tisztítanánk meg az akaratot is a szeretet befogadása céljából. Mert hiszen ez a harmadik isteni erény adja meg a hitbôl folyó cselekedeteknek az életet és értéket...'' (3KU 16,1. 335.o. m.k. XV.f.) 1. Isten szeretete 2. Antropológiai-pszichológiai megvalósulás 3. Természetes javak 4. Szeretet és közösség 1. Isten szeretete A vonatkozási pont Keresztes Szent János számára mindig Isten szeretete. Minden szeretetnek, amely megérdemli ezt a nevet, Istenben van kezdete és célja. ,,... ezen tehetségnek (t.i. akarat) sötét éjjelérôl és cselekvôleges kiürítésérôl kell beszélnünk, hogy ily módon az Isten iránti szeretet erényében teljesen megerôsödhessek. S e tekintetben nem találok megfelelôbb idézetet, mint a Mózes ötödik könyvének azon helyét, ahol Mózes azt mondja: ,,Dilige Dominum Deum tuum ex toto corde tuo, et ex tota anima tua, et ex tota fortitudine tua''. ,,Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedbôl, teljes telkedbôl és teljes erôdbôl.'' (6,5.) Ezen szavakban ki van fejezve mindaz, amit a lelkiembernek meg kell tennie s amit én itt meg akarok neki magyarázni, hogy valóban eljuthasson Istenhez és akarata egyesülhessen Ôvele a szeretetben. Mózes ugyanis azt parancsolja minden embernek, hogy lelkének összes tehetségeit, vágyait, működéseit és érzelmeit irányítsa Istenre, s ami ereje és képessége van lelkének, az mind kizárólag erre szolgáljon.'' (3KU 16,1. 335.o. m.k. XV. f.) A szeretet fôparancsát a maga teljes követelményében tárgyalja. Minden elemet kiemel: szeresd Istenedet, szeresd egész szíveddel, egész elméddel, minden erôddel. Ezek egymást kiegészítik és kölcsönösen erôsítik. Isten szeretete akkor lesz az élet egyetlen értelme és teljessége, amikor nem valami banális tevékenység, hanem hatalmába veszi az ember egész értelmét, szívét és erejét. Az embernek mindezen energiái másfajta értéket kapnak, amikor céljuk Isten szeretete. Amikor Keresztes Szent János azt mondja, ,,minden erôdbôl'', akkor ennek egyetemesen mély jelentése van: akarat, szenvedélyek, vágyak, érzékek. A szellem passzív tisztulásának végén (!) jegyzi meg, hogy ez az egész folyamat szükséges volt ahhoz, hogy az ember minden erejét felhasználja Istenben és így igazán teljesítse az elsô parancsot... ,,Ezek alapján némi fogalmat alkothatunk magunknak arról, hogy mekkora és milyen erôs lehet a szellemben a szeretetnek ez a lángolása, mikor Isten összpontosítja a léleknek minden erejét, tehetségét és vonzalmát -- még pedig a szellemieket is, az érzékieket is --, úgyhogy minden képesség és erô teljes összhangban teljesítse az elsô parancsot, amely az embernek semmijét sem utasítja vissza s egyik részét sem zárja ki ebbôl az érzelembôl, mondván: ,,Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szívedbôl és teljes lelkedbôl és teljes erôdbôl.'' (5Móz. 6,5.)'' (2Éj 11,4.106.o.) Isten szeret elsôként Már mondtuk, hogy a 3KU 16. és következô fejezetek (m.k. XV.) távlata nagyon részleges, mivel csak a szeretet kezdeti szakaszait magyarázza, a kibontakozásról az Én-ben és ÉSz-ben ír. De van egy másik korlátozottság is, amelyet azonnal meg kell világítanunk, hogy elkerüljük a tévedéseket. A hívô Isten iránti szeretete valójában nem az elsô helyen áll és nem az elsô parancsból indul ki. Helyezzük a dolgokat teológiai és lelki összefüggésbe. A Kármelhegy útja célja, hogy olyan belsô készséget alakítson ki, amellyel az ember méltó választ adhat Istennek. A válasz Isten emberszeretetét feltételezi, amely még nem kapott viszonzást. Errôl két mű szól: a Románcok és a Pásztorfiú. Isten kezdettôl fogva szerette az embert és arra rendelte, hogy jegyese és gyermeke legyen. A Pásztorfiú egy új isteni kezdeményezést ír le; a megtestesüléssel Isten újra felveszi a szeretet-párbeszéd fonalát az eltávolodott és közömbös emberrel: Krisztus megtestesül, közöttünk él és tevékenykedik, kiált, hagyja, hogy megfeszítsék -- mindezt azért, hogy provokálja az ember szeretetét. Már mondtuk, hogy a szeretet nem az elsô paranccsal kezdôdik, még az ember részérôl sem. Egy egyszerű parancs nem elég arra, hogy felébressze a kommúniónak azt a totális szeretetét, amelyrôl itt szó van. Az Én-ben nagyobb pontossággal határozza meg az igazi szeretet kezdetét: a lélek a Szerelmes keresésére indul, mivel megérti, hogy ô maga az isteni szeretet tárgya, mégpedig sokkal elôbb, mintsem tudott volna róla, mielôtt létezett volna. ,,A lélek tudatára ébred annak, hogy milyen rendkívül sokra van kötelezve; ... Mert hiszen az Úr teremtette ôt és pedig saját isteni dicsôségére, amiért tartozik neki szolgálni egész élete folyamán: az Úr saját maga váltotta meg ôt, amiért oda kell neki adnia mindenét, fôleg pedig akaratát kell Ôneki alávetnie; azonfelül pedig ezernyi más jótéteményben részesítette létének elsô pillanata óta, amelyért hálára van kötelezve Isten iránt... ... nagyon fáj neki, hogy Istent olyan távol érzi magától; mintha elrejtôzött volna elôle. Tudja, hogy ennek ô maga az oka: miért feledkezett meg annyira Istenérôl a teremtmények közepette? Érzi, hogy ez nem maradhat így. A nagy veszteség és veszedelem láttára szívét félelem és fájdalom szállja meg s azért lemond mindenrôl; lerázza magáról a földi dolgok bilincseit; egy napig, sôt egy óráig sem késik. Az istenszeretet megsebezte szívét...'' (Én 1,1. 180--181.o.) Ebbôl születik meg az a lendület, hogy szeretetválaszt adjon; inkább a szeretet tettei és a kapott javak, mint egy parancs miatt. 2. Antropológiai megvalósulás Keresztes Szent János, miután leszögezte az elsô parancs alapján a szeretet teológiai alapelvét -- szeresd Istenedet teljes szívedbôl, teljes erôddel és teljes lényeddel -- meghatározza, melyek és hol találhatók az ember erôforrásai. Válasza röviden: az ember szeretet- ereje szenvedélyeiben van; a szenvedélyek pedig általában szétszóródnak különbözô javak irányában. ,,Mert hiszen a lélek ereje az ô képességeiben, szenvedélyeiben és vágyaiban rejlik, ezeket pedig mind az akarat kormányozza. S mikor az akarat ezeket a szenvedélyeket, képességeket és vágyakat Istenre irányítja, elfordítván ôket mindattól, ami nem Isten, akkor tartogatja a lélek egész erejét Isten számára s akkor szereti Istent minden erejébôl.'' (3KU 16,2. 335-336.o. m.k. XV.f.) A megoldás vagy tisztulás tehát abban áll, hogy meg kell szabadítani az akaratot rossz útra tért tendenciáitól, a szétszóró tevékenységtôl, a rendezetlen hajlamoktól. Alapjában véve a szenvedélyek átnevelésérôl van szó. ,,Hogy pedig a lélek képes legyen ezt megtenni, tárgyalni fogjuk, miképpen kell az akaratnak megtisztulnia összes rendetlen vágyaitól, amelyek miatt nem képes egész erejét számára megôrizni. Négy ilyen érzelem, illetve szenvedély van az akaratban éspedig: az öröm, a remény, a szomorúság és a félelem. Ezek a szenvedélyek, ha okosan használjuk és Istenre irányítjuk ôket -- vagyis, ha lelkünk csak annak örül, ami a mi Urunk, Istenünk dicsôségére szolgál; ha csak erre irányul reménye; ha nem fáj neki más, mint ami ezt kisebbíti; ha nem fél mástól, csak Istentôl: akkor világos, hogy lelkünk egész erejét Isten számára tartjuk fenn és Ôreá irányítjuk. Mert minél jobban tud örülni a lélek más valaminek, annál kevesebb erôvel irányul öröme Istenre; és minél inkább remél egyebeket, annál kevésbé fog Istenben reménykedni; s ez áll a többirôl is.'' (3KU 16,2. 336.o.) A 3KU 16. (m.k. XV.f.) logikus és összefüggô módon fejti ki a témát. Alapos elemzést kíván. Az elsô parancsból indul ki; ez elkötelezi az akaratot és az egész embert minden erejével; de a szeretet erôforrásai konkréten a szenvedélyekben találhatók; a szenvedélyek pedig különbözô értékek és javak felé irányulnak. Úgy tűnik, hogy itt az érzelmek zónájába száll le, ez pedig nem döntô abban, hogy az akarat természetfelettien és szabadon szeressen, ô azonban a terv és a megvalósulás teljes egységét látja itt. Ha Isten szeretete nem jut el abba a konkrét övezetbe, ahol az emberi szeretôképesség működik, dichotomia (kettôsség) keletkezik: egyik részrôl a keresztény szeretet működik a maga erénygyakorlataival, másrészt a személy autonóm és át nem alakult emberi affektivitása. Keresztes Szent János szerint Istent a kegyelem által megragadott szívünkkel kell szeretnünk. Nevelés vagy önmegtagadás? Napjaink érzékenysége miatt a két szó között éles különbséget kell tennünk. Egyébként azt kockáztatjuk, hogy az olvasó saját fogalmait vetíti a Szent írásaiba. Keresztes Szent János nem használja a nevelni, nevelés szavakat, ellenben gyakran alkalmazza a megtagadni, önmegtagadás kifejezéseket és azok szinonimáit. Ezeknek a fogalmaknak tág jelentést ad. Ez a skála magában foglalja a nevelés és formálás fogalmát is. Világos, hogy számára az érzelmes szeretet megtagadása vagy megsemmisítése nem rombolást jelent, mert aztán gyakran ír arról, hogy Istent egész, aggódóan szeretô szívvel kell szeretni. A szellemi páros énekben a szeretet kibontakozása jelentôsen együtt jár az érzelmek részvételével. A 3KU példákkal magyarázza. ,,... ezen tehetségnek (akarat) sötét éjjelérôl és cselekvôleges kiürítésérôl kell beszélnünk, hogy így az Isten iránti szeretet erényében teljesen megerôsödhessék. S e tekintetben nem találok megfelelôbb idézetet, mint Mózes ötödik könyvének azon helyét, ahol Mózes ezt mondja: ,,Dilige Dominum Deum tuum ex totó corde tuo, et ex tota anima tua, et ex tota fortitudine tua.'' ,,Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedbôl, teljes lelkedbôl és teljes erôdbôl.'' (6,5.) Ezen szavakban ki van fejezve mindaz, amit a lelkiembernek meg kell tennie s amit én itt meg akarok neki magyarázni, hogy valóban eljusson Istenhez és akarata egyesülhessen Ôvele a szeretetben. Mózes ugyanis azt parancsolja minden embernek, hogy lelkének összes tehetségeit, vágyait, működéseit és érzelmeit irányítsa Istenre, s ami ereje és képessége van lelkének, az mind kizárólag erre irányuljon.'' (3KU 16,1. 335.o.) Integrálni akarja a szenvedélyeket az akarat magasabbrendű értékeibe. Gondolatmenete: az akarat erôforrása a szenvedélyekben van; ezeket tehát nem lehet lerombolni az akaratban rejlô szeretet-képesség károsodása nélkül. Végeredményben az affektus egységesítését keresi. Minden affektív erôt egyesíteni kell azok igazi központjába, ami nem más, mint a szabad akarat; és egyesíteni kell minden értéket azok igazi központjába, ami nem más, mint Isten. Így lehet elérni egyidejűleg a szeretet teologális, lelki és pszichikai egységét. A szív több, mint a tárgyak Keresztes Szent János, hogy a szenvedélyek irányait jobban megvilágítsa, mindegyiket külön-külön elemzi. Elsô az öröm amely hűségesen és közelrôl tükrözi az affektív tendenciákat. (3KU 17. m.k. XVI. 338-339.o.) Lezárja a harmadik könyvet anélkül, hogy kifejtené ennek az elsô szenvedélynek egész sémáját és anélkül, hogy valamit is mondana a másik háromról. Mindez szándékos, mivel már leírta, amit el akart mondani, és mivel ez a négy szenvedély annyira összefonódik, hogy aki az egyiken uralkodik, uralkodik a többin is. ,,... elég rendbe szedni és féken tartani csak egyet is közülük, a többi szükségképpen követni fogja ennek példáját. Mert a léleknek ez a négy szenvedélye oly szoros testvériségben van egymás között, hogy akármilyen irányba terelôdjék is az egyik, a többi is nyomon követi. Ha az egyik magábaszáll, a többi is ugyanazon mértékben száll magába. Mert hiszen, ha az akarat örül valami dolognak, szükségképpen ugyanabban a fokban fogja azt remélni is és ezt a két érzelmet kíséri az ugyanazon dolog körül forgó szomorúság és félelem is. S amilyen mértékben csökken az öröme, ugyanúgy fogy arra vonatkozólag a szomorúság és félelem is és szűnik a remény.'' (3KU 16,5. 337.o. m.k. XV.f.) Amikor meghatározza a javak különféle fajtáit, amelyekhez az örömszenvedély tapad, fô célja nem a javak értékelése önmagukban, hanem a szív megtisztítása, a szeretet felülvizsgálása és tökéletesítése. Nincsenek se eszközeink, se megfelelô szavaink, hogy kellôképpen kifejezzük az affektus árnyalatait, minôségét, lehetséges eltévelyedéseit. Rendkívül gazdag, cseppfolyós szektorról van szó. Hogyan ismerhetjük fel tehát a helyzetet, az affektus egészségét, vagy betegségét? Projekcióhoz kell folyamodnunk: megfigyelve az affektust reakcióiban, vonzó javakkal szemben. Ilyenkor aztán világosan tükrözôdik a szeretet minôsége, nagysága vagy nyomora, rabszolgasága vagy szabadsága, egysége vagy szétszórtsága. Így jobban megismerjük a szeretet állapotát, mint direkt elemzéssel, és képesek vagyunk azt kijavítani, megrendszabályozni. A szív rávetíti a különféle javakra felfokozott érzelmeit. Erény és hiányok felszínre kerülnek és könnyebben meg lehet ôket gyógyítani, mivel jobban felismertük ôket. Az akaratnak a szeretetben való megtisztulásáról szóló harminc fejezet során gyakran értékeli a különféle javakat, természetüket, funkcióikat és korlátaikat. Ezeknek az értékeléseknek csak relatív jelentésük van. A Szent célja nem az, hogy az objektív javakat értékelje, hanem a szív egészségi állapotát. A legkeményebb és negatív ítéletek nem magukra a javakra vonatkoznak, hanem arra, ahogyan egy rabszolga szív azokat szereti és használja. Osztályozás A javak hat fajtáját nevezi meg. Másokat is lehetne említeni, vagy még tovább felosztani. Az akarat a következô javaknak tud örülni: ideiglenes, természetes, érzékelhetô; erkölcsi, természetfeletti, lelki/szellemi. A elsô három inkább külsô és természetes dolgokat jelöl; a másik három belsô és természetfeletti, vagy pedig vallási értékeket foglal magában. Számunkra a szív megrendszabályozása szempontjából az a fontos, hogy a szeretet jó egészsége és szabadsága megköveteli valamennyi szektor megtisztulását. Nem elégséges, ha csak egy működik normálisan. Például: aki megveti vagy nagy szabadsággal kezeli az ideiglenes javakat, lehet, hogy az erkölcsi vagy szellemi javakhoz ragaszkodik. Amikor a különféle szektorokban az eredmény pozitív, megvan a remény arra, hogy egész szívvel szeressük Istent és az embereket. {kep} Javak: Természetes külsô javak: ideiglenes természetes érzékelhetô Természet feletti belsô javak: erkölcsi természetfeletti lelki (szellemi) 3. Természetes javak -- természetfeletti javak A már megadott módszer segítségével elég lenne, ha egyszerűen elolvasnánk a javak hat fajtájáról szóló fejezetet, amely javakat az akarat értékel és szeret. Keresztes Szent János azonban részletesen meg akarja magyarázni mindegyik fajtáját. Ez nem felesleges munka: miközben meghatározza ezek természetét, használatát és az azokkal való visszaélést, mindegyikrôl érdekes tanítást ad, helyes irányba tereli az olvasót. Ugyanazt a sémát követi. Mindegyiket három fejezetben tárgyalja a következô tematika szerint: -- az illetô javak természete és funkciója -- azok a károk, amelyeket az szenved el, aki ezeknek örül -- azok az elônyök, amelyek arra a lélekre háramlanak, aki megtagadja az azokban való örömet. Így halad elôre, három-három fejezetet szentel az elsô öt fajtának (18-32 fejezetek). A lelki javaknak viszont a következôkben sokkal nagyobb terjedelmet biztosít, ezeknek tizenhárom fejezetet szentel és befejezi a könyvet anélkül, hogy még csak fel is vázolta volna azt az anyagot, amelyet ki akart fejteni. Teológia és antropológia A javak különbözô fajtáiról szóló fejezeteket élénk képek jellemzik, gyakran hivatkozik tapasztalatra és példákra. Könnyű olvasni ôket, legalábbis mint a személy morális és pszichológiai állapotának leírását. A szórakozott olvasó azt gondolja, hogy olyan aszketikus oldalakat olvas, amelyek kissé túloznak bizonyos magatartásformák tragikus következményeinek jóslásában. De az akarat megtisztításáról szóló oldalaknak nem ez a tartalmuk. Mély teologális és antropológiai valóságról van szó. Az egész könyv alapvetô tartalma: magának Istennek misztériuma, a hit tapasztalata, magatartása és élete. A leírások, károk és elônyök hosszú listája során kirajzolódik a gerinc, az egész mű igazi szándéka: a)totális, teologális, misztikus, Istenben polarizált szeretet b)egységesült, a világ bilincseitôl megszabadult akarat. Keresztes Szent János tehát nem egyszerűen csak moralizál. Amikor azokról a bűnökrôl és bűnös megkötöttségekrôl beszél, amelyekben bizonyos személyek elbuknak, nem azt akarja mondani a lelki embernek, hogy idáig juthat. Szándéka az, hogy a rendezetlen szeretet rossz következményeit felnagyítva kiemelje: mi az igazi természete és torzulása ennek az irányzatnak; vonatkozik ez azokra is, akik nem jutnak el erre a legszélsô pontra. A különféle javak mindmegannyi bilincset jelentenek az akarat számára. Szorosabb vagy lazább, de mindig megbénító bilincsek ezek. A legszorosabbakkal kezdi: az ,,ideiglenes'', a külsô javak, amelyek legkevésbé jelenítik meg az igazi, teologális és antropológiai értékeket; a lelki javakkal végzi, amelyeknél szintén fennáll az azokhoz való ragaszkodás veszélye. Keresztes Szent János itt újból megerôsíti azt a nézetét, amely szerint a lelki fejlôdést a teologális, morális és pszichológiai parallelizmus jellemzi. A károk és az elônyök gyakran természetes vagy pszichológiai jellegűek, értékelésének alapja azonban mindig a hit és az evangélium világossága: ,,... az akaratnak nem szabad másnak örülnie, mint olyasvalaminek, ami Isten dicsôségére és tiszteletére szolgál s hogy a legnagyobb tisztelet, amivel Ôneki adózhatunk az, ha az evangéliumi tökéletesség elvei szerint szolgálunk Neki.'' (3KU 17,2. 339.o. m.k. XVI. f.) a) Ideiglenes javak (3KU 18-20. fejezetek m.k. XVII-XIX. 339-355.o.) ,,Az említett javak elsô osztályába tartoznak az ideiglenesek. Ideiglenes javakon pedig értjük a gazdagságot, a vagyont, az állást, a rangot; a gyermekeket, a szülôket, a házasságkötést, stb. Mindezek olyan dolgok, amelyeknek az akarat örülni tud.'' (3KU 18,1.339.o. m.k. XVII. f.) (Meg kell jegyezni, hogy a gyermekek belefoglalása, mivel társadalmi megbecsülést jelentett, dinasztikus értelemben veendô.) A károkról szóló 19. fejezet (m.k. XVIII. f. 334-351.o.) egyike a legsikerültebbeknek annak leírásában, hogyan süllyed le fokozatosan az, aki hagyja, hogy ezeknek az ideiglenes javaknak az öröme hatalmába kerítse. Kicsivel kezdôdik, de aztán a vágy négy egymást követô lépésben mindent hatalmába vesz, végül bálványimádásba és öngyilkosságba torkollik. E javakat igazán az birtokolja és élvezi, aki szabad tôlük. Akkor válnak jobban hasznunkra, ha elszakadunk tôlük. b) Természetes javak (3KU 21-23. fejezetek m.k. XX-XXII.f. 355-362.o.) ,,Természetes javakon értjük itt a szépséget, kedvességet, csinosságot, jó termetet és a többi testi elônyt, a lélekben pedig az éleseszűséget, az okosságot, és az értelemnek egyéb tökéletességeit. Ha az ember annak örül, hogy neki magának, vagy pedig övéinek ilyen tulajdonságai vannak, ahelyett, hogy hálát adna Istennek, akitôl kapta, és pedig azért, hogy mások megismerjék és megszeressék vagyis, ha nem kizárólag ezen utóbbi szempontból örül: akkor ez is hiú és alaptalan öröm ...'' (3KU 21,1. 355.o. m.k. XX.f.) A veszély itt nagyobb, mint az ideiglenes javak esetében, mivel a természetes javak vágya egy bensôbb, személyesebb övezetben hat. A természetes javak jobban kapcsolódnak az emberhez, mint az ideiglenesek, ezért az általuk okozott öröm hatékonyabb és mélyebb nyomot hagy, megmarad az érzékekben és nagyobb hevességgel ragad el. Így az értelem és az ítélet nem marad szabad, hanem ennek az örömnek az érzése homályosítja el. Ennek az irányzatnak a nevelése vagy megtagadása azzal az elônnyel jár, hogy nemcsak általános szabadságot biztosít, hanem arra képesít, hogy az emberekkel értékeik és személyes tulajdonságaik alapján alakítsunk ki igazi kapcsolatokat, nem pedig azért, mivel tiszteljük testi vagy egyéb tulajdonságaikat: ,,Nagyon sok haszna van a léleknek abból, ha tartózkodik az ilyen örömtôl. Mert eltekintve attól, hogy ezáltal alkalmas lesz az Isten iránti szeretet és a többi erények befogadására, ennek a tartózkodásnak közvetlen következménye az, hogy az illetô alázatosan gondolkodik önmagáról, és általános lesz benne a szeretet embertársai iránt. Mivel ugyanis senkit sem szeret meg a szemfényvesztô természeti javak alapján, szabad marad a szíve olyan irányban, hogy mindenkit szeressen okos és szellemi szeretettel; úgy, amint Isten akarja, hogy embertársainkat szeressük. Ebbôl az is világos, hogy mindenki csupán az erényei alapján érdemel szeretetet. Ha az ember ilyen módon szeret, nagyon megfelel Isten akaratának és teljesen megôrzi függetlenségét; s ha némi egyéb ragaszkodás vegyülne is érzelmeibe, Istenhez való ragaszkodása mégis mindig nagyobb lesz ennél. Mert ilyen alapon állva, minél jobban nô ez a szeretet, annál jobban növekszik az Isten iránti szeretet; és minél nagyobb ez utóbbi, annál nagyobb lesz az elôbbi, tudniillik a felebaráti szeretet; ez utóbbinak ugyanis teljesen azonos az indítóoka és értelme az Isten szeretetével.'' (3 KU 23.1 362-363.o. m.k. XXII.f.) c) Érzékelhetô javak (3KU 24-26. fejezetek m.k. XXII-XXIV.f. 250- 269.o.) ,,Most az érzékelhetô javakra irányuló örömrôl kell beszélnünk, amennyiben ezek a javak a harmadik helyen állnak azok között, amelyekben az akarat örömét lelheti. Megjegyzendô, hogy érzékelhetô javakon értjük itt mindazt, ami ebben az életben a látás, hallás, szaglás, ízlés és tapintás érzékének, nemkülönben a képzelôtehetségnek körébe vág, szóval, ami tárgya akár a külsô, akár a belsô testi érzékeknek.'' (3KU 24,1.365.o. m.k. XXIII.f.) Kényes téma Keresztes Szent János lelki rendszerében. Az érzékeknek megvan rendes, az emberi szinten helyettesíthetetlen tevékenységük. Ezekben a fejezetekben kiemeli az érzékek hasznosságát és szolgálatát az ima számára. Józanságra van szükség, különösen kezdetben. De mindenekelôtt ôszinteséget ajánl magunkkal szemben: egyesek azt mondják, hogy az ima megjavításáért akarják használni ezeket a dolgokat, az eredmény pedig csak elszórakozás. Ezzel kapcsolatban az emberek különfélék, ezért a normának is hajlékonynak kell lennie: ,,Mert ha nem tudatosan örül nekik, hanem ellenkezôleg, abban a pillanatban amikor az akaratban fölgerjed az öröm valami miatt, amit lát, hall, tapint, stb. azonnal fölemelkedik Istenhez, s az elôbbit eszközül és indítóokul használja ahhoz, hogy Istenben találja örömét: akkor nagyon rendben van a dolog. Ha így viselkedünk, akkor nemcsak, hogy nem kell elkerülnünk az ilyen benyomásokat, amelyek csak imádságot és áhítatot gerjesztenek bennünk, hanem föl is lehet, sôt föl is kell használni ôket ezen szent célra. Sok olyan lélek van, akit éppen az érzékelhetô tárgyak tudnak leginkább áhítatra gerjeszteni. De azért óvatosságra van szükség ebben is, és szemmel kell tartani ezen eljárás következményeit. Mert az is sokszor megesik, hogy a lelki emberek az imádság, és Istenhez való emelkedés ürügye alatt nagyon sok élvezetet engednek meg érzékeiknek, olyannyira, hogy az ilyen eljárást azután inkább lehetne szórakozásnak minôsíteni, mint imádságnak. Az ilyesmiben az ember inkább a maga örömét keresi, mint az Úristenét. Mert bár az illetônek az a szándéka, hogy Istennek szolgáljon: valóságban a dolog neki magának okoz érzéki örömet, amibôl kifolyólag lanyha és tökéletlen lesz, ahelyett, hogy az akarata megerôsödnék és Istenre irányulna.'' (3KU 24,4. 366-367.o. m.k. XXIII.f.) d) Erkölcsi javak (3KU 27-29. fejezetek m.k. XXVI-XXVIII.f. 375-385.o.) ,,A negyedik osztálya azon javaknak, amelyekben az akarat kedvét lelheti, az erkölcsi javaké. Értjük rajtuk az erkölcsi erényeket és az ezek gyakorlására vonatkozó készséget; továbbá bármely erénynek, például a felebaráti szeretetnek gyakorlatát; az isteni és az állami törvények megtartását; s egyáltalában minden jóra való hajlamot és tisztességes eljárást.'' (3KU 27,1. m.k. XXVI.f. 375.o.) Keresztes Szent János itt egy új részt érint, hogy annak teologális jelentést adjon. Az természetes volt, hogy meg akarja tisztítani az ideigvaló javak részlegét. De érdekes, hogy ugyanezt a kritériumot és ugyanilyen szigorral alkalmazza az erkölcsi erények területére, a szeretet műveire és az aszketikus gyakorlatokra. A szeretet teologális nevelésére itt nem kevésbé van szükség, sôt, gyakran nehezebb, mégpedig azért, mert önmagukban jó dolgokról van szó, és nem kell annyira a cselekvô ember szívét vizsgálni. Keresztes Szent János azonban itt nem a műveket nézi, hanem a szív egészségét, a szeretet minôségét. A Kármelhegy útja célja a teologális nevelés, nem pedig az erkölcsi, hacsak nem másodlagosan. e) Természetfeletti javak (3KU 30-32. fejezetek m.k. XXIX-XXXI.f. 385- 396.o.) ,,... Értjük rajtuk itt Istennek azon ajándékait és kegyelmeit, amelyek meghaladják az ember természeti képességét és erejét, s amelyeket ,,ingyen adott''-nak nevezünk.'' (3 KU 30,1. m.k. XXIX.f. 386.o.) Misztikus vagy szinte csodálatos típusú kegyelmek ezek, nagyon meghatározott és Isten szándéka által korlátozott funkcióval. Ô adja ugyanis ezeket a karizmákat. Ezeknek a csodálatos adományoknak két elônyük van: egy ideigvaló, aki pl. a gyógyulást megkapja; egy lelki, mindazok számára, akik ezen művek alapján megismerik és dicsérik az Urat. Ugyanakkor azonban hiúságra, oktalanságra, a transzcendens érzék elvesztésére és más hitellenes bűnökre adnak alkalmat, ha visszaélnek velük. Isten nemigen hajlamos arra, hogy csodákat tegyen és amikor mégis tesz, azt is csak ,,kényszerbôl''. ,,Mindebbôl azt látjuk, hogy a csodatevés nem felel meg az Úristen ízlésének, s tulajdonképpen csak akkor teszi ôket, amikor már nem tehet másképp. A farizeusokat is megfeddte, hogy csak csodák alapján készek hinni: ,,Nisi signa et prodigia videritis, non creditis''. Ha csak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek''; (Jn 4,48.) Ebbôl látható, hogy mennyit veszítenek hit tekintetében azok, akik szeretik élvezni ezeket a természetfölötti dolgokat.'' (3 KU 31,9. m.k. XXX.f. 394.o.) f) Lelki/szellemi javak (33-45. fejezetek, m.k. XXXII-XLIV.f. 397- 429.o.) ,,... szellemi javakon értem mindazt, ami indítja és segíti az embert az isteni dolgok felé, továbbá a léleknek Istennel való érintkezését és Istennek a lélekhez intézett közléseit.'' (3KU 33,2. m.k. XXXII.f. 397.o.) Bevezetésképp egy megfigyelést bocsát elôre: ,,... most, hogy a lelki javaknak hatodik, és pedig a mi szempontunkból legfontosabb osztályát vesszük szemügyre, úgy illik, hogy én is, meg olvasóm is, különös figyelemmel ejtsük meg ezt a vizsgálódást. Mert az az egy bizonyos, hogy sokan, nem értvén a dolgot, a szellemi dolgokat gyakran csakis érzékeik kielégítésére használják, s a szellemüket üresen hagyják. Tényleg, alig akad ember, akinél az érzéki járom ne nyomná el jó részét a szellemnek, úgy, hogy megissza a vizet, mielôtt az a szellemhez érne, s ez utóbbit szárazon és üresen hagyja.'' (3 KU 33,1. m.k. XXXII.f. 397.o.) Mivel ,,szent dolgokról'' van már szó, nem ellenôrzi ôket a hit- remény-szeretet szempontjából, amit pedig az ideiglenes természetes javakkal kapcsolatban megtett. Itt már nemcsak három fejezetben tárgyal errôl, hanem sokkal részletesebben. Bemutatja és lelki eszközként értékeli: a szent tárgyakat, (35-37. fejezetek 339-409.o.) a helyeket, (38-42. fejezetek 409-20.o.) a szertartásokat, (43-44. fejezetek 420-426.o.) és a szónokokat (45. fejezet 426-429.o.). A hit és a szeretet követelményei szerint ítéli meg és tisztítja meg ezeket az eszközöket. 4. Szeretet és közösség Amikor Keresztes Szent János megfogalmazza az elsô parancsot és annak a javakkal kapcsolatos következményeit, mindig Isten szeretetérôl beszél és nem a testvéri szeretetrôl, ami pedig lényeges dimenziója a szeretetnek. Ugyanezt tette A szellemi páros énekben: a szeretet kibontakozását az Istennel való kapcsolatban magyarázza, meg van ugyanis gyôzôdve arról, hogy a szeretet más szempontjai, ha azok hitelesek, együtt növekszenek Isten és az emberek szeretetével. ,,... minél jobban nô ez a szeretet, annál jobban növekszik az Isten iránti szeretet; és minél nagyobb ez utóbbi, annál nagyobb lesz az elôbbi, tudniillik a felebaráti szeretet; ez utóbbinak ugyanis teljesen azonos az indítóoka és értelme az Isten szeretetével.'' (3KU 23,1. m.k. XXII.f. 363.o.) Valójában azonban Keresztes Szent János állandóan beszél a javaknak a felebaráti szeretetre gyakorolt pozitív és negatív hatásairól, kárairól és elônyeirôl: -- aki megtagadja az ideiglenes javakat, szabadabb lesz: ,,... ha elfojtja a földi javakon érzett örömet, nemcsak azoktól a vészes károktól szabadul meg, amelyeket az elôbbi fejezetben tárgyaltunk, hanem ezenkívül megszerzi a bôkezűség erényét, amely Istennek egyik legkiválóbb sajátsága, s amely a kapzsisággal nem fér össze. Ezenkívül lelki szabadságra tesz szert, értelme megtisztul, nyugodt és higgadt lesz; megnövekszik benne a nyugodt bizalom, a tisztelet, a hódolat és az igazi szeretet Isten iránt.'' (3KU 20,2. m.k. XIX.f. 352.o.) -- aki a szépséget tartja nagyra, megveti azt, aki nem szép: ,,Az elsô (fôkár) a hivalkodás, elbizakodottság, gôg és az embertársak megvetése. Az ember ugyanis nem képes szemeit a túlbecsülés érzelmével valamire függeszteni, anélkül, hogy más egyebeket le ne becsüljön. Ebbôl tehát a többi dolgoknak valóságos és mintegy tagadó lebecsülése származik. Ugyanis egészen természetes, ha valaki egész becsülését egy dologra irányítja, ezen becsülés révén a szív visszahúzódik a többi dolgoktól. Ebbôl az önkéntelen megvetésbôl pedig nagyon könnyen megy át az ember a szándékos és önkéntes megvetésbe az említett többi dolgok közül egyesek, vagy pedig valamennyi irányában, és pedig úgy, hogy nemcsak a szívében érzi, hanem a nyelvén is hordja: hogy például ez meg az a személy nem olyan, mint ez vagy az a másik.'' (3KU 22,2. m.k. XXI.f. 358.o.) -- aki túlságosan szereti az illatokat, ellenszenvvel tekint a szegényekre: ,,A kellemes illatok élvezete folytán az ember megutálja a szegényeket, ami pedig ellenkezik Krisztus Urunk elveivel; nem szíveli a cselédséget, nem állhatja ki az alacsony dolgokat, és szelleme, ezen szenvedélye arányában, elveszti fogékonyságát.'' (3KU 25,4. m.k. XXIV.f. 369.o.) -- egyesek azért gyakorolnak irgalmasságot, hogy lássák ôket: ,,A kár ... abban nyilvánul, hogy az illetô másokat önmagához képest rosszaknak és tökéletleneknek tart. Azt hiszi, hogy nem élnek olyan jól, mint ô, s lekicsinyli ôket szívében, sôt néha beszédében is. Ez volt meg a farizeusban is, mert hiszen így imádkozott: ,,Deus, gratias ago tibi, quia non sum sicut ceteri homines: raptores, injusti, adulteri, velut etiam hic publicanus. Jejuno bis in sabbato etc.'' ,,Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, házasságtörôk, mint ez a vámos is.'' (Lk. 18,11.) Ez a farizeus tehát itt egyszerre beleesik mind a két lelki kárba, amennyiben túlbecsüli önmagát, s lebecsüli a többieket, amint mai napság is sokan teszik, mikor azt mondják: ,,Én nem vagyok olyan, mint N.N. s nem teszek így vagy úgy, mint ez, vagy az''. Sôt sokan ezek közül még ennél a farizeusnál is rosszabbak. Igaz, hogy a farizeus nemcsak lebecsülte a többieket, hanem meg is nevezett egyet, mondván: ,,Nem vagyok olyan, mint ez a publikánus''. Ôk azonban ezzel sem érik be, hanem odáig jutnak, hogy eszi ôket a méreg és az irigység, amikor elôttük másokat dicsérnek, vagy náluknál többre becsülnek.'' (3KU 28,3. m.k. XXVII.f. 379.o.) ,,A negyedik kára az ilyen embernek, hogy nem fog Isten részérôl jutalomban részesülni, és pedig azért, mert elôre kivette azt ezen élet folyamán azon öröm, vigasztalás, közbecsülés és sok más elôny révén, amelyhez jótettei juttatták. Az ilyenekrôl mondja az Üdvözítô, hogy megkapták jutalmukat. (Mt. 6,2.) ... Ebben a pontban akkora a nyomorúság az emberek fiai között, hogy nézetem szerint a legtöbb nyilvános jótéteményük vagy egyenesen bűnös, vagy pedig legalábbis értéktelen, tökéletlen és hiányos Isten szemei elôtt, és pedig azért, mert nem mondtak le az ilyen emberi érdekekrôl és tekintetekrôl. ... az ilyen jótétemények alapján azt lehetne mondani egyesekrôl, hogy többre becsülik önmagukat Istennél. Ami tényleg igaz is, ha mindezt csak a maguk nevének megörökítésére tették, s enélkül nem is tették volna. Azonban ha el is tekintünk ezektôl, akik a legrosszabbak, hányan vannak, akik sokféle más módon esnek bele ebbe a hibába, amikor jót lesznek? Egyeseknek az kell, hogy dicséretet arassanak; mások hálát várnak; mások megint számon tartják és örülnek annak, hogy megtudja X és Y, sôt az egész világ. Sokszor közvetítô útján juttatják rendeltetési helyére az alamizsnát, csak azért, hogy minél többen tudjanak róla. Egyiknek ez kell, a másiknak az. Ez az a trombitaszó, amelyrôl az Üdvözítô beszél az evangéliumban. Ezzel kürtölik ki a hiú emberek jótetteiket, s emiatt nem kapnak Istentôl jutalmat.'' (3KU 28,5. m.k. XXVII.f. 380-381 .o.) -- a természetfeletti javak a többi ember javát szolgálják: ,,A szellemet Isten senkinek sem adja más célból, mint azért, hogy a többieknek hasznára legyen.'' (3KU 30,2. m.k. XXIX.f. 386.o.) Van azonban egy szorosabb értelemben vett közösségi szempont, amely állandó, és megköveteli a szeretetre való különleges nevelést, mivel sajátos veszélyeket jelent. Az Elôvigyázatossági szabályok adnak a közösségi szeretet teologális megtisztításához értékes elemeket. Maga a cím is jelzi, hogy a szerzô csak a veszélyekre és egy megfelelô magatartás elônyeire akar utalni. Szempontja tehát részleges, de igen érdekes. ,,... Ne szeresd az egyik személyt jobban, mint a másikat, mert tévedésbe eshetnél. Ugyanis csak az érdemel több szeretetet, akit Isten jobban szeret, azt pedig te nem tudhatod, hogy melyiket kedveli jobban az Úr. Míg ellenben ha valamennyit egyenlôképpen felejted, úgy, amint a szent összeszedettség szempontjából szükséges, megszabadulsz attól a tévedéstôl, amelybôl kifolyólag az egyiket a másiknak elébe tennéd. Ne gondolj róluk semmit, se jót, se rosszat és kerüld ôket, amennyire illetlenség nélkül lehetséges. Ha ezt nem tartod meg, nem leszel igazi szerzetes; nem fogsz eljutni a szent összeszedettségre;...'' (Elôvigyázatossági szabályok 7.o.) ,,... a legnagyobb gondossággal ôrizkedjél még csak gondolatilag is foglalkozni bármivel, ami a testületben történik, s még inkább attól, hogy szóvá tedd. Legyen az, vagy lett légyen akár valamelyik szerzetesnek magánügye; vonatkozzék akár az ô természetére, akár viselkedésére vagy egyéb ügyeire. Akármilyen súlyos természetű legyen is a dolog, ne avatkozzál bele a buzgóság ürügye alatt, sem azért, hogy segíts a bajon, hanem bízd arra, akinek joga és kötelessége azt a maga idején elintézni. Sohase botránkozzál meg és ne is csodálkozzál semmin, amit látsz vagy hallasz, s igyekezzél lelkedet ezekre vonatkozólag teljes tudatlanságban tartani... Értsd meg ..., hogy bár ördögök közepette élnél is, azt akarja Isten, ne fordítsd értelmed figyelmét az ô dolgaikra, hanem hagyd ôket. Élj közöttük úgy, hogy egyedüli gondod legyen tisztán és tökéletesen megôrizni lelkedet Isten számára a szerzetekben és a zárdákban mindig akad valami, amin meg lehet ütközni, mert mindig ott vannak az ördögök és igyekeznek elbuktatni a szenteket. Isten pedig megengedi ezt, hogy alkalmat adjon a szerzeteseknek erénygyakorlatra és próbára tegye ôket...'' (Elôvigyázatossági szabályok 8-11.o.) ,,Szíved mélyébôl igyekezzél mindig megalázkodni mind gondolataidban, mind szavaidban és cselekedeteidben; hogy úgy tudj örülni mások javának, mintha a tieidrôl volna szó; hogy egész ôszintén kívánd, hogy ôket minden tekintetben eléd helyezzék... Ezt az elvet pedig igyekezzél éppen azokkal szemben gyakorolni, akik legkevésbé rokonszenvesek elôtted ... ha ezeket nem gyakorlod így, sohasem jutsz el az igazi szeretet színvonalára, sôt nem is fogsz feléje haladni. Vedd mindig szívesebben, hogy valamennyien téged oktassanak, mintsem, hogy te oktass valakit, még akár olyant is, aki valamennyinél együgyűbb.'' (14-15.o.) ======================================================================== XI. Remény és emlékezet A remény Isten és az ember viszonyának, Krisztus feltétlen követésének és a világgal való kapcsolatnak egy másik szempontja. Isten felé úgy tekint mint dicsôségre, bírásra és az idô teljességére; a reménynek itt megtisztító, vissza- és elôretekintô szerepe van... Szoros kapcsolatban van a hit és a szeretet tartalmával és funkcióival. A reménynek mind birtoklása, mind pedig üressége Isten színelátására és a Vele való egyesülés teljességére vonatkozik; a másik két erénynek is ez a tárgya. ,,Az emlékezetrôl azt mondja, hogy meghal, mert látván azt, hogy meg van fosztva az értelem kincseitôl, vagyis Isten látásától és az akarat gyönyörűségeitôl, vagyis az Ô birtoklásától, de meg azután, hogy ezen életnek veszedelmei és alkalmai közepette igen könnyen lehetséges Ôt örökre elveszítenie: ezen gondolatok olyan fájdalommal töltik el, mintha csak valóban haldokolna. Érzi ugyanis, hogy híjával van Isten tökéletes és biztos bírásának, tehát az életnek, mert hiszen Isten a lélek élete, amint Mózes mondja: ,,Mert Ô a te életed''. (V.k. 30,20.)'' (Én 2,6. 198.o.) Most már elkészíthetjük a három isteni erény elemeinek összképét. isteni erények Hit Remény Szeretet képesség értelem emlékezet akarat ellenség gonoszlélek világ test szerzetesi fogadalom engedelmesség szegénység tisztaság egyesülés bölcsesség dicsôség szeretet A remény teljes teologális dimenziót alkot éppúgy, mint a másik kettô, mind a struktúra, mind a funkciók szintjén; amint a fenti vázlat mutatja, befutja az egész pályát a teremtés kezdetétôl a teljes egyesülésig. Keresztes Szent János teologális és antropológiai szempontból nagyon eredeti ezen a területen. Elemzi a remény struktúráját és lényeges feladatokat bíz rá. Elemzi az emlékezet struktúráját és fontos feladatokat ad neki. A kettôt összekapcsolja és ebbôl az összekapcsolásból új teológiai és spirituális egység születik meg. A rendszeres tárgyalásban a hit és a szeretet között helyezi el a reményt. Ugyanezt teszi a szintetikus fejezetekben: 2KU 6; 2Éj 21. Motívuma a következô: a remény -- emlékezet inkább a megismerés vonalán helyezkednek el (értelem, képzelôerô), ezért azonnal tárgyalja mint kiegészítést. Egy másik érve lehet: a szeretetet az utolsó helyre akarja tenni, mivel az a döntô: 2Éj 21. A téma kifejtése nagyon vázlatos. Alig tizennégy fejezet, a felénél is kevesebb, mint, amennyit a másik két teologális erénynek szentel. A teologális és antropológiai alapot a magyarázatokat, a tárgyalt témákat ... mindent csak vázlatosan mutat be, nem túl nagy pontossággal. A remény a két nagy gigantikus erény, a hit és a szeretet között foglal helyet. A 3KU 1-15 fejezeteket más művekbôl vett elemekkel egészítjük ki. Hogy teljes elemzô és szintetikus képet kapjunk arról, mit tanít Keresztes Szent János a reményrôl és emlékezetrôl, a következô művet ajánljuk: A. Bord, Mémoire et espérance chez Jean de la Croix. Beauchesne, Paris 1971. 1. Ajándék és ígéret 2. Az emlékezet felszabadítása 3. Szegénység és birtoklás csak ezeket fejti ki 4. A világban és a történelemben 5. A remény sóhaja 1. Ajándék és ígéret A reménynek, akárcsak a másik két teologális erénynek, megvan a teljes perspektívája az üdvösség kezdetétôl egészen a beteljesülésig. Funkciói messze meghaladják az emlékezet megtisztítását. A 3KU beállítása, összehasonlítva Keresztes Szent János teljes szemléletmódjával, igen szegényes. A hitet és a szeretetet a lelki élet egy bizonyos szintjén, vagyis a szemlélôdésre való átmenetnél magyarázza (2KU 6-8. m.k. V-VII. 135-151.o.). De ez különösen igaz a reménnyel kapcsolatban, amint ez kitűnik az alapvetô fejezetben: 3KU 2., amely nem hasonlít pl. a szeretetrôl írt fejezetre (3KU 16.). (m.k. XV; 335-338.o.) Térjünk vissza a Románcokhoz; a hit-remény-szeretet életnek mindig ezek a kiindulópontja. A 4-6. Románc kínálkozik elemzésre. Itt már rendszerezve jelennek meg a remény alapvetô elemei: a) jövô és hivatás: Istennel való egyesülés, b) a megtestesülésben Krisztus ajándéka, aki állandóan az emberekkel marad, c) Isten ígérete, aki mindig nagyobb teljességet biztosít, d) a történelem lassú folyamatában várakozás. Isten ígérete és az emberek reménye teljesen Krisztusban összpontosul: elôrerendelés, ígéret, megtestesülés, születés. Az Istenbe szerelmes lélek imája leírja a keresztény remény dinamizmusát, de az üdvösségtörténet egy késôbbi pillanatában, vagyis Krisztus megtestesülése után. Ha fontos ennek az imának tartalma a szeretet szempontjából, nem kevésbé fontos a remény távlatában. ,,Uram Szerelmem, ha azért nem teljesíted, amit kérek, mivel még emlékezel bűneimre, tégy velük akaratod szerint, mert ez az, amit leginkább keresek. Gyakorold jóságodat és irgalmadat, és ezek által ismernek fel téged. És ha jótetteimre vársz, hogy megadd, amit kérek, add meg nekem ezeket, hajtsd végre te ôket. Jöjjenek a szenvedések is, amelyeket kívánsz, hogy elfogadjak. Ha azonban nem vársz tôlem jótetteket, mire vársz, én kegyelmes Uram? Miért késlekedsz? Ha végül is kegyelem és irgalom az, amit Fiadban kérek tôled, fogadd el az én kis hozzájárulásomat, mert azt is te akarod, és add meg nekem azt a jót, hiszen ezt is te akarod. Ki tudna valaha is megszabadulni tökéletlen cselekvésmódjától és állapotától, ha te, ó Istenem, nem emeled magadhoz a tiszta szeretetben? Hogyan emelkedhet fel hozzád az alacsonyságban született és felnövekedett ember, ha nem emeled fel ôt azzal a kézzel, amellyel megteremtetted? Istenem te nem veszed el tôlem többé azt, amit egyszer nekem ajándékoztál egyetlen Fiadban, Jézus Krisztusban, akiben megadtál mindent, amit csak kívánhatok. Ezért örvendezem, amikor arra gondolok, hogy nem késel, ha én várakozom. Miért késlekedsz olyan sokáig, amikor szívedben most azonnal szeretheted Istent? Enyém az ég és enyém a föld, enyémek az emberek, enyémek az igazak, enyémek a bűnösök. Az angyalok az enyémek, az Istenanya az enyém, minden az enyém. Maga Isten is az enyém, és értem van. Mit kérsz tehát még és mit keresel, lelkem? Minden a tiéd és minden érted van. Ne állj meg kevésbé fontos dolgoknál, ne elégedj meg az Atyád asztaláról lehulló morzsákkal. Lépj ki önmagádból, légy büszke dicsôségedre. Rejtôzz el abban, élvezd, és elnyersz mindent, amit csak szíved kér.'' (Az Istenbe szerelmes lélek imája) Az ima három eleme: -- emlékezés a bűnökre és ima a szabadulásért -- a Krisztusban kapott ajándék tudatosítása -- Isten és minden dolog teljes birtoklása A bűnökre való emlékezés, mint eleven tapasztalat figyelmezteti a lelket a megnemváltottság elôzô állapotára. Tényleg, a sötét éjszaka bizonyos tapasztalatai lezárják az üdvösség minden útját és az ember azt újból kéri, mint az üdvösségtörténet kezdetén. Emlékezetünk szelektív, csak a legközelebbi benyomásokra érzékeny, képtelen arra, hogy az isteni ajándék lényegét mindig szem elôtt tartsa. Krisztus csak az ígéret szintjén marad meg. Krisztus mint már megkapott ajándék. Keresztes Szent János imájában ez nagy fordulatot jelent. ,,Istenem, te nem veszed el tôlem többé azt, amit egyszer nekem ajándékoztál egyetlen Fiadban, Jézus Krisztusban, akiben megadtál mindent, amit csak kívánhatok.'' Mire vársz, hogy felemelkedj bűneidbôl és szeress, mikor már ajándékul kaptad Krisztust? Teljes birtoklás ,,Enyém az ég, és enyém a föld, enyémek az emberek, enyémek az igazak, enyémek a bűnösök. Az angyalok enyémek, az Istenanya enyém, minden az enyém. Maga Isten is az enyém, és értem van, mivel Krisztus az enyém és egészen értem van.'' Ez már a remény szintézise, azé a reményé, amelyet egy ember valóságos tapasztalatban megél, újra átélve az üdvösségtörténet korszakait egészen az Istennel és a teremtéssel való egyesülésig. ÉSz 1,27. ,,... fejezd be, kösd meg már velem véglegesen a lelki házasságot a Te boldogító látásoddal, -- mert hiszen ezt kéri itt a lélek, minél inkább átalakult szeretetté, annál jobban megnyugszik Isten akaratán és mindennel meg van elégedve s a maga számára nem is tud, nem is képes semmit sem kívánni, hanem csakis Kedvesének érdekeit tartja szem elôtt; amint azt Szent Pál is mondja, (1. Kor. 13,5.) nem keresi a magáét, hanem csak Kedvesére gondol; mindazonáltal, mivel a remény élteti, nem tehet róla, hogy űrt érez magában s ennek következtében eped, habár édes és gyönyörűséges epedéssel az után, ami még hiányzik nála ahhoz, hogy teljesen bírja az isteni fogadott fiúságot s hogy ott lehessen, ahol teljes lesz dicsôsége és megszűnik epedése. Mert ez utóbbi, bármekkora legyen is Istennel való egyesülése, idelent sohasem nyerhet teljes kielégítést, mindaddig, amíg meg nem jelenik az Ó dicsôsége. S ezt az epedést még fokozza benne az, hogy annak a dicsôségnek már érezte elôízét s rákapott olyannyira, hogyha Isten itt nem viselné gondját a testnek is és nem védené jobbjával a gyönge emberi természetet, mint tette Mózessel a szikla üregében, azért, hogy meghalás nélkül láthassa dicsôségét: minden egyes ilyen fellángolásra összetörne a szervezete s szörnyethalna, mert az alsóbb résznek nincs arra képessége, hogy kibírja a dicsôségnek ily hatalmas és magasztos lángját.'' (m.k. 453-454.o.) Újból tárgyalja a remény teljes kifejlôdését a dicsôség elôvételezett tapasztalatában. Ismét megtaláljuk a három elemet. Újra felhangzik a sóhaj a földi egyesülés be nem teljesült volta miatt. Mégis, az ember biztos az isteni ajándékban: Isten közölni akarja magát, találkozásra vágyik. Ez már Isten gyermekeinek új állapota, amelyben elcsitul minden vágy. 2. Az emlékezet felszabadítása A remény-emlékezetnek szentelt fejezetek legnagyobb része a természetfeletti úton szerzett tapasztalatokkal és képekkel foglalkozik. Mint a hit-értelem esetében is, a természetfeletti benyomások a legveszedelmesebbek ebben az összefüggésben, és még világosabb példákkal szolgálnak, hogyan kell elôre haladnia az emlékezetnek a remény területén. Az anyag nagyon hasonló az elôzô könyvben tárgyalthoz: károk és elônyök, magatartásmód... Érdekesebb és gyakorlatibb az, amit az emlékezet természetes gyakorlásáról mint a lelki élet állandó tevékenységérôl ír (3KU 3-6. fejezetek 304-312.o. m.k. II-V.f.). Ez pszichikai, gyakran ellenôrizhetetlen tevékenység, amelynek a teologális élet kibontakozásában elsôrendűen fontos pozitív vagy negatív szerepe van. A természetes életben az emlékezet kapcsolatban van a képzelôerôvel és a fantáziával. Keresztes Szent János antropológiájában nagyjából ezek lennének a funkciók: a)az érzékelô képességnek képzelô ereje van, ez kidolgozza és kombinálja az érzékek adatait b)a fantázia raktárat alkot, itt ôrzi a képeket; olyanféle ez, mint egy archívum c)az emlékezetnek az a feladata, hogy mindezeket a képeket rávetítse a múltra és a jövôre. Ebben az értelemben az emlékezet intenzív ,,jelen''-t él, tartalmazza a már megvalósult vagy a még megvalósulásra váró egész élettörténetet. Az emlékezet idôbe való kivetítô képessége azonban megbízhatatlan és sok esetben igen veszélyes. Mind a múltnak, mind pedig a jövônek valóságdimenziója van, ez gazdagítja a jelent, értelmet és irányt ad neki. De megtörténhet, hogy a múlt vagy a jövô, vagyis a múlt emléke vagy a jövô elôrejelzése a menekülés fantasztikus övezetévé válnak, és megfosztják a valóságos jelent erejétôl és intenzitásától. Egy édes vagy fájdalmas emlék érzelmi tartalma, egy remény vagy egy félelem érzelme úgy is hathatnak, hogy az ember napokon vagy akár hónapokon keresztül is a valóságon kívül él, megfosztva belsô szabadságától. ,,Sokért nem adnám, ha a lelki emberek végre-valahára belátnák, mennyi kárt okoz nekik az ördög az emlékezetük útján, ha azt használják; mennyi szomorúságot, levertséget és hiú örömöt kelt bennük, mind az Istenre vonatkozó, mind a világi dolgok tekintetében; mennyi gyomot ültet a lelkükbe; mennyire elszórakoztatja ôket és zavarja a magasfokú áhítatot! Mert hiszen ez utóbbi akkor fejlôdik ki, ha az egész lelket a tehetségei révén kizárólag a megérthetetlen legfôbb jóba merítjük belé, és teljesen elfordítjuk az érezhetô dolgoktól, éppen azért, mert ezek nem tartoznak a megérthetetlen kincsek közé. Ha tehát egyébként az emlékezet eme kiürítésébôl nem is származnék akkora jó, amilyen az Istennel való egyesülés, már csak ezért is nagy kincs volna, mert az ember megszabadul általa sok mindenféle bajtól, szomorúságtól és keserűségtôl, de meg a tökéletlenségektôl és a bűnöktôl is.'' (3KU 4,2. 308-309.o. m.k. III.f.) És valóban, a dolgok és helyzetek nagyobb erôvel és hosszabban működnek az emlékezetben, mint elôzôleg magának a valóságnak a tapasztalatában. Az érzelmi emlékezetben örömet vagy szomorúságot okoznak, más szenvedélyeket is felébresztenek és fölöslegesen elégetik a lélek legjobb energiáit. Sajnos azonban, írja Keresztes Szent János ,,sokan vannak, akik nem akarnak lemondani arról az élvezetrôl, hogy emlékezetükben felidézzék ismereteiket, s azért nem jutnak a legfôbb jó birtokába és élvezetébe. Mert aki nem mond le mindenérôl, nem lehet Krisztus tanítványa.'' (3KU 7,2. 314.o. m.k. VI. f.) Hogy jobban értékeljük a szerzô szándékát, aki más esetekben pozitív értéket tulajdonít a természetes emlékezetnek, illetve az abból fakadó bölcsességnek, meg kell különböztetnünk: a)a személyes emlékezést, amikor az emlékezet szabadon és mindentôl elvonatkoztatva idéz fel tényeket, vagy gondolatokat, b)az érzelmi emlékezést, amikor az emlékezet a tényeket vagy elôrejelzéseket azok teljes érzelmi töltésével idézi fel. Ebben a második esetben kárt okozhat. Gyakorlati megfontolásról van tehát szó, olyan elôrehaladásról, amely bizonyos űrt hoz létre. De késôbb látni fogjuk, hogy ez az űr, ha közelebbrôl megnézzük, voltaképp szabadság, lelki szegénység, bírás és teljesség. Hogy jobban megértsük ezt az érvelést, be kell lépnünk Keresztes Szent János gondolatvilágába. Ezt tesszük most. 3. Szegénység és birtoklás A remény természetének és funkcióinak leírásában a szerzô állandóan ellentéteket mutat be: birtoklás és teljesség, illetve szegénység és kivetkôzöttség. ,,Minél inkább lemond tehát az emlékezet minden birtokáról, annál több benne a remény; és minél több benne a remény, annál nagyobb része van ebben az Istennel való egyesülésben.'' (3KU 7,2. 314.o. m.k. VI.f.) ,,... jó lesz talán, ha a lelki életet élô olvasó számára itt röviden összefoglaljuk, hogy általában mihez kell magát tartania, ha egyesülni akar Istennel az emlékezet szempontjából is. Mert bár ezt az eddig mondottakból eléggé megértheti, azért könnyebben fogja áttekinteni, ha itt összegezzük. Szem elôtt kell tehát mindenekelôtt tartania, hogy a mi célunk a lélek egyesülése Istennel, és pedig az emlékezet oldaláról való s a reményben történô egyesülés. Nem szabad továbbá elfelejtenie, hogy amit az ember remél, az nincs birtokában s hogy minél kevesebb más dolgot bír az ember, annál erôsebben lesz képes remélni azt, amit remél: szóval, annál tökéletesebb lesz benne a remény isteni erénye. Ellenkezôleg, minél több dolog van birtokában, annál kisebb a képessége és tehetsége a remélésre, tehát annál tökéletlenebb benne a remény. Ezek alapján tehát azt kell mondanunk, hogy minél jobban megfosztja a lélek emlékezetét az alakoktól és emlékektôl, amelyeknek egyike sem Isten, annál inkább fog az emlékezet Isten felé fordulni s annál üresebb s következôleg alkalmasabb lesz arra, hogy Tôle remélje az Ôrá való emlékezés teljességét. Ha tehát az ember Istenbe vetett tökéletes és tiszta reményben akar élni, egyedüli tennivalója, hogy valahányszor érthetô ismeretek, alakok és képek jutnak eszébe, ne törôdjék velük, hanem kivetvén magából minden ilyes emléket, szeretô szívvel forduljon azonnal Istenhez. Azoknak a dolgoknak pedig ne tulajdonítson több értéket, mint amennyivel puszta emlékük bír; mert legfeljebb arra szolgálhatnak, föltéve, hogy ilyen természetűek, hogy megértse és megtegye, amire kötelezve van. De ezt is tegye anélkül, hogy ragaszkodnék hozzájuk, vagy örülne nekik, mert különben zavaró hatással volnának reá. Arra ugyanis, amit az embernek tudnia és tennie kell, bátran gondolhat és emlékezhetik, mert ezek a dolgok nem gerjesztenek birtoklási vágyat s így nem okozhatnak kárt...'' (3KU 15,1. 332-333.o. m.k. XIV.f.) Az űr és a birtoklás közötti kapcsolat dialektikus: minél üresebb, annál többet birtokol és fordítva. Ez a paradoxon azonban érthetôvé válik, ha azt úgy értjük, ahogyan Keresztes Szent János. Az ,,űr'' nem egyszerűen tények, tárgyak, dolgok hiányát, tehetetlen üres övezetet, a teljes kiürítés eredményét jelzi. Más szövegösszefüggésben és rendszerekben jelentheti ezeket is. Keresztes Szent János tapasztalatában és gondolatában az ,,űr'' a várakozás és befogadás kiválóan pozitív magatartását jelenti. És itt új szavakat alkalmaz: a lélek mezítelensége és szegénysége. Ezek határozzák meg, hogyan éljük most a reményt, a hitet és a szeretetet. Íme néhány szemléltetô példa: ,,Ezek a barlangok a lélek tehetségei: az emlékezet, az értelem és az akarat; azért mélyek, mert nagy kincsek befogadására képesek, amennyiben a végtelenen kívül semmi sem képes ôket betölteni. Abból, hogy ezek mennyit szenvednek, ha üresek, némileg meg fogjuk érteni, hogy mennyire élveznek és gyönyörködnek, midôn telítve vannak Istenükkel. Mert hiszen az egyik ellentét megvilágítja a mákat. Ami az elsôt illeti, meg kell jegyeznünk, hogy a tehetségeknek ezek a barlangjai, amíg nem ürültek ki és nem tisztultak meg véglegesen a teremtmények iránt való minden vonzalomtól, nem érzik rengeteg befogadó képességüknek nagy ürességét. Mert ennek az életnek folyamán minden csekélyke dolog, mely hozzájuk tapad, elegendô ahhoz, hogy megzavarja és megrészegítse ôket, olyannyira, hogy nem érzik kárukat, nem veszik észre a végtelen kincsek hiányát és nem ismerik meg befogadó képességüket. Igazán csodálatos dolog, hogy bár végtelen kincseket képesek befogadni, a legkisebb is fejükbe száll, úgyhogy az elôbbieket nem fogadják be, míg csak, amint ezt mindjárt ki fogjuk fejteni, teljesen ki nem ürülnek. Ellenben, ha egyszer üresek és tiszták, kimondhatatlan a szellemi érzékek szomjúsága, éhsége és epedése. Mivel ugyanis ezeknek a barlangoknak mélyek a gyomrai, mélységes fájdalmat okoznak, annál inkább, mert az az étel, melynek hiányát érzik, szintén mélységes, tudniillik Isten maga. S ez az erôs érzés rendesen a lélek megvilágosításának és tisztulásának vége felé szokott bekövetkezni, tudniillik mielôtt az elérné az egyesülést, amely már kielégíti a szellemi étvágyat. Mivel ugyanis ekkor már a szellemi étvágyból ki van küszöbölve és tisztítva minden teremtmény és arra irányuló vonzalom és az elvesztette természetes ízlését, úgyhogy ízlése most már az isteniekre irányul: megvan benne a kellô üresség; mivel pedig másrészt az istenieknek megadása az Istennel való egyesülés révén még mindig késik, ez az űr olyan fájdalmat okoz, hogy az rosszabb a halálnál, fôleg olyankor, midôn holmi fátyolon vagy résen át hozzája hatolt valamelyes isteni sugár, ellenben Isten még mindig nem adja magát oda neki. Az ilyenek azután türelmetlen szeretetben emésztik magukat s így nem is maradhatnak soká, mert vagy megkapják az egyesülést, vagy belehalnak a sóvárgásba.'' (ÉSz 3, 18. 498-499.o.) Amikor a tehetségek kiürülnek, alkalmasak lesznek a közvetlen egyesülésre. ,,... Úgyhogy legyen üres, teljesen elfordulva minden teremtménytôl és a szellemi szegénység állapotába helyezve. ... az Úristen ... be fog hatolni az üres lélekbe és meg fogja azt tölteni kincseivel.'' (ÉSz 3,46. 516.o.) ,,Csak imádkozzék tovább, s várjon ezen önmegtagadás és lelki üresség állapotában: az ô boldogsága nem fog soká késni.'' (3KU 3,6. 307o. m.k. II.f.) Az elszakadás birtoklást eredményez ,,Ha az emlékezet, az emlékek jelenben ható kapacitása meg akar ôrizni bizonyos képeket vagy adatokat (2KU 17,7.), rabszolga lesz, az emlékek uralma alá kerül. Amikor az ember elkeseredetten ragaszkodik egy formához, egy határozott elképzeléshez, ez kétségtelenül hiba, néha egész beteges állapot, mivel az emlékezetnek, ha be akarja tölteni szerepét, hajlékonynak, befogadónak és dinamikusnak kell lennie. Ez olyan képesség, amely alkalmas a birtoklásra, de sokkal jobb neki, ha megszabadul a birtoklás szellemétôl, ha szabad, szegény, független marad, készen arra, hogy az élet dinamizmusában és mozgalmasságának jelentésében idézze fel az emlékeket.'' (A. Bord, i.m. 79-80.o.) Egyesek attól félnek, hogy az felejtés életük eseményeinek mindörökre való eltörlését és megsemmisítését vagy tudásuk adatainak végleges megszüntetését jelenti. Az emlékezetnek valójában az a feladata, hogy az emlékeket újraélessze és kivetítse, nem pedig az, hogy megôrizze ôket. Ha az emlékezet teljesen ki tud ürülni anélkül, hogy elveszítené az emlékeket, ez azt jelenti, hogy ezek az emlékek valahol ezen a képességen kívül ôrzôdnek meg. Ezt mondja Keresztes Szent János, csak ezt nem fontolják meg komolyan: az a raktár, ahol az emlékeket ôrizzük, a fantázia és maga a lélek. ,,Ezek az alakok ... elevenen nyomódnak be a lélekbe, illetve az irtôemlékezetbe; tehát nem olyanok, mint más képek és alakok, amelyek a képzeletben vannak elraktározva. Azért is a lélek, ha vissza akar rájuk emlékezni, nem kénytelen elmenni értük ez utóbbi tehetséghez, mert benne magában vannak, olyan módon, amint egy kép van a tükörben, amelyben látható.'' (3KU 13,7. 329.o.) Ha az emlékeket máshol ôrizzük meg, az emlékezet kiürülhet a személy minden kára, az emlékek tárháza minden csökkenése nélkül.'' (A. Bord, 81.o.). 4. A világban és a történelemben A hit és a szeretet területén ajánlott negatív magatartás még nagyobb hangsúlyt kap, amikor a reményrôl beszél. Mértékletesség a képek, formák, közvetítô eszközök használatában, hogy eljussunk a hitben való egyesülésre. Mértékletesség a szeretet javainak használatában; üresség és elszakadás a remény területén... Mindezek súlyos kérdést vetnek fel: értékeli-e kielégítôen a világot és az emberi történelmet, vagy törli a teologális egyesülés horizontjáról? Súlyos kérdés ez, amelyre nem lehet általánosságban válaszolni. Keresztes Szent János más történelmi és kulturális környezetben írt... A problémát jól megmagyarázza G. Morei, Le sens de l'existence selon sain Jean de la Croix. II, Paris 1960, 317-346.o. Hogy Keresztes Szent János milyen magatartást tanúsít a világgal szemben, annak megértésére négy szintet kell megkülönböztetnünk. a) Maga az élet Jóllehet igen visszavonult és tartózkodó (lásd 2. fejezet), intenzív és gyakori kapcsolata van a világgal, emberekkel, sokat utazik, ért a gazdasági ügyekhez, stb. Sokat volt elöljáró, ezért sok mindenhez kellett értenie. b) Hivatás a világért Mint ember és mint szemlélôdô meg van gyôzôdve arról, hogy az Egyházban és az emberiségben megvan a helye és fontos küldetést tölt be. Realista módon él az idôben, élettapasztalata és művei tükrözik az elôzô korok hagyományainak, valamint saját kora vallási és kulturális tapasztalatainak lényegét. c) Természet Életében és műveiben állandóan megnyilvánul a természet iránti szeretet. Nem az emberi munka, hanem a teremtés szintjén szemléli. Ez a nézôpont különben jellemzô korára. Szemlélete rendkívül pozitív. d) Kora történelme és társadalma Itt valóban hiányzik valami. Gyakran utal bibliai tényekre, de műveiben nem szerepelnek kora vallási és társadalmi eseményei, amelyekben megtestesül az üdvösség. Élte ezeket, de nem nevezi meg ôket. Ez inkább érzékenységének tudható be vagy még inkább stílusának. Már mondtuk elôbb, hogy saját életérôl sem beszél írásaiban. Nagyon tudatosan tesz így. Semmit nem akart mondani pl. a Durueloban szerzett elsô tapasztalatairól, jóllehet ott született meg a reform. Keresztes Szent János hallgat a maga életérôl és hallgat a történelmi eseményekrôl; de intenzíven éli mindkettôt. Tény, hogy itt egy egész más lelki magatartásról van szó, mint például Szent Teréziáé. 5. A remény sóhaja Keresztes Szent János reményének az egyesülésre irányuló megfeszülés ad erôt. Ez az erô nem űr vagy hiány, hanem inkább abból a határtalan kapacitásból származik, amely a kiüresedés következtében felszabadult és a felszínre tört. A jelenlét már leleplezôdik és már a kommúnió elôízét érzi. Aki nem ismeri a remény igazi természetét, az a sóhajokat esetleg az illetô személy rossz sorsának, hanyagságának vagy bűnösségének tulajdonítja. A kielégítetlenség gyökerét azonban nem itt kell keresnünk. ,,... nem elégíti ki ôt az a béke, nyugalom és megelégedés, amelyet a lélek ezen élet folyamán elérhet, annyira, hogy ne sóhajtozzék tovább - - bár nem fájdalmas, hanem békés sóhajokkal -- annak reményében, ami még hiányzik a boldogságához. Mert hiszen a sóhaj vele jár a reménnyel.'' (Én 1,14.190.o.) Ez a szeretet és nem a türelmetlenség sóhaja. ,,Ez a sóhaj pedig itt a lélek bensejébôl, annak szeretô szívébôl fakad, mert hiszen, ahol a szeretet sebet ejt, ott érezhetô a sebnek fájdalma is, amely folytonos sóhajokban nyilvánul; sóhajtozik a fájdalmas távollét miatt.'' (Én 1,14. 190.o.) ,,... a lélek nem szenvedésének végét óhajtja, hanem munkájáét. Mert az ô munkája a szeretés s ennek a munkának, tudniillik a szeretésnek óhajtja ô a végét és csúcspontját, ami nem egyéb, mint az Isten iránti szeretetnek tökéletessége és betetôzése.'' (Én 9,7. 228.o.) Még el nem jut erre a teljességre, az ember magányban él, a magasrendű szeretet és remény alapmagatartásában. Keresztes Szent János A szellemi páros ének 15,24-ben jellemzi a magányos madár öt tulajdonságát: -- a legmagasabb helyeken található -- csôrét a szél felé fordítja -- magányos, nem engedi, hogy más madarak a közelében legyenek -- édesen énekel -- nincs meghatározott színe. Hogy megértsük a remény gazdagságát és dinamizmusát, olvassuk el A szellemi páros ének 38. versszakát és kommentárját, valamint Az élô szeretetláng 1. versszakának két utolsó sorát és azok magyarázatát. Most azonban még csak a teologális nevelésnél tartunk, ne elôvételezzünk ilyen magasságokat. ======================================================================== XII. Sötét éjszaka A ,,sötét éjszaka'' Keresztes Szent János tanításának egyik legjellemzôbb kifejezése. Voltaképp a keresztény élet egy elemérôl van szó, mivel a halál és feltámadás misztériumát foglalja magában. Keresztes Szent János nem tesz mást, mint meghatározza ennek struktúráját és dinamizmusát. Ennek eredménye az élet és a tanítás egy olyan egysége, amely jól tükrözi az evangéliumot és az igazi élettapasztalatot. Egyesek az éjszakát Keresztes Szent János élete és tanítása szinte kizárólagos képének tekintik. Ez túlságos leegyszerűsítés. Igaz, amint már ezt mondtuk, hogy az éjszaka fontossága miatt szinte átlép a kezdôk és haladók állapotán. A valóság azonban sokkal összetettebb, az élet sokkal hosszabb és változatosabb. Hogy azt a témát a maga összetettségében és teljességében tárgyalhassuk, két fejezetre osztjuk az anyagot: az elsôben az éjszaka természetét, elemeit és struktúráját elemezzük, a másodikban a megvalósulás dinamikáját és sokféleségét. Összefoglaló bemutatás: F. RUIZ, Horizontes de la noche oscura: El Monté Carmelo 88 (1980) 389-409. ,,Obras'', 498-512.o. ,,Introducción'', 19. és 22. fejezet. 1. Keresztes Szent János érdemei 2. A folyamat tisztító szakasza 3. Zavarbaejtô tapasztalat 4. Teologális valóság 1. Keresztes Szent János érdemei A misztikus doktor nevét állandóan összekötötték a sötét éjszakával: az éjszaka doktora, Keresztes Szent János-i éjszakák stb. Valóban, rendkívüli érdemei vannak ezen a területen. Egyetlen a lelki irodalomban, aki az éjszakát alaposan elemezte. Fölülmúlhatatlan. Sajátos érdemei röviden: -- olyan zavaros tapasztalat és zavarbaejtô jelenségek összességének pontos megértése és leírása, amely meghaladja felfogását annak, aki éli, -- az egész valóság teológiai és pszichológiai rendszerezése és kidolgozása: meghatározza az éjszaka okait, tartalmát, funkcióit és eredményeit, -- megalkotja a ,,sötét éjszaka'' tömör és szuggesztív szimbólumát, amelyet aztán magas szinten kommentál, -- ugyanezzel a címmel egy rendkívüli költeményt írt, majd egy klasszikus és mindmáig felülmúlhatatlan művet: a lelki és misztikus irodalom gyöngyszemét. Mindezek valóságos és igazolható érdemek, és jelzik Keresztes Szent János rendkívüli eredetiségét. Ugyanakkor a ,,sötét éjszaka'' kifejezés és más hasonlók zavart is kelthetnek a kevésbé felkészültek lelkében. Keresztes Szent János nem szerzôje a sötét éjszakának, annak a fájdalmas tapasztalatnak, amelyet elôtte és utána minden hívô megél. Ha ma nekünk is meg kell ezt élnünk, ezt nem tulajdoníthatjuk Keresztes Szent János, vagy iskolája befolyásának. A sötét éjszaka a transzcendens Isten, Krisztus keresztjének misztériuma, amely a történelemben és az emberi szívekben hat. Mivel isteni mű, mindenkit elér: csoportokat és egyeseket, különbözô áramlatokat, különbözô idôkben, függetlenül attól, hogy az illetôk hogyan vélekednek a lelki életrôl, elfogadják-e Keresztes Szent János beállítását vagy sem. A szimbólum A ,,sötét éjszaka'' elsôrendűen fontos lelki kategória lett, hála annak a pontosságnak, amellyel azt a Szent bemutatja. Jóllehet szimbolikus, költôi kifejezésekkel írja le, a lelkiségi teológiába mint terminus technicus (szakkifejezés) vonult be. A Keresztes Szent János által teremtett szimbólumok között a legszebb és legérvényesebb. Lássuk most a kifejezés tartalmát. Egy klasszikus ellentét-pár összefüggésében található: ,,fény- árnyék.'' Keresztes Szent János mindkét pólust alkalmazza: fény, tűz, láng; sötétség, homály, éjszaka. Az éjszaka a fény fájdalmas hiánya, következésképp mindannak az emberi tevékenységnek megszűnése vagy csökkenése, amelyek a világosságtól függnek: fogalmak, kapcsolat a tárgyakkal, a mozgás lehetôsége és biztonsága. A fénytôl való megfosztottság magával hozza a látás, majd pedig az aktivitás megszűnését. A tehetetlenség és a kudarc érzését kelti az emberben. Ha a fényrôl és a látásról beszélve nemcsak a világosan látás képességét értjük, hanem minden vele kapcsolatos tevékenységet, akkor az éjszaka erôteljes jelentést kap, és alkalmas egy bizonyos lelki tapasztalat kifejezésére. Honnan veszi e szimbólum alapanyagát? Számos esztétikai és lelki elembôl alkotja meg ezt a szimbólumot: a) sokszor és hosszan szemlélte a fényt és világosságot a természetben, b) a biblikus és patrisztikus hagyomány a földi ember és a transzcendens Isten legnagyobb találkozásait a homály és a sötétség képeivel fejezi ki, c) maga is fájdalmasan megtapasztalta a sötétséget, az elhagyatottságot és a magányt: Toledo börtönében és élete számos helyzetében. Mindezek együtt bôséges anyagot adtak neki. Hozzájárul még ehhez a misztikus tapasztalat és az irodalmi zsenialitás titka: így alkotja meg az egységes szimbólumot. Itt pedig nincsenek szabályok. {kep} Keresztes Szent János maga is megkísérelte, hogy valamiképpen meghatározza azokat az érintkezési és hasonlósági pontokat, amelyek a szimbolizáló tárgy és a szimbolizált lelki valóság között fennállnak. Három oka van annak, hogy ezt a lelki tapasztalatot éjszakának nevezi (1KU 2.): a) a kiindulási pont miatt, amely az érzékelhetô és lelki fogalmaktól való megfosztottságot, vagy ezek ízének elvesztését jelenti, b) a hit miatt: a hit által kell ugyanis Isten felé haladnia és elhagynia minden más fogalmat; a hit még sötétebb lesz tartalmában és ,,megfontolásaiban'', c) az út célja miatt: ami a transzcendens Isten és aki mindig homályos marad az ôt keresô és az ebben az életben ôt megtaláló ember számára. Költemény és magyarázat A szimbólum jobban felfedi tartalmát, mivel a szerzô egy rövid és igen tömör költeményben fogalmazza meg. A költemény sokkal jobban érzékelteti a jelkép dinamikus jelentését, jobban megérthetjük az ,,éjszaka'' jelképének személyes, antropológiai és teologális tartamát. Az éjszaka jelensége a költeményben nem marad sztatikus vagy elszigetelt, hanem teljes élet-helyzetté válik: ebben valósul meg a keresés és a szeretet-találkozás. Minden az éjszakában történik, minden az éjszakának köszönhetô, de az éjszaka igazi jelentése megsokszorozza annak dimenzióit. A magyarázat aztán még jelentôs elemekkel gazdagítja. Jóllehet a szerzô panaszkodik amiatt, hogy a szimbolikus és költôi teljességet le kellett fokoznia a fogalmak nyelvére, a magyarázatban igen értékes eszközt ad a kezünkbe, hogy jobban megértsük a jelkép jelentését. 2. A folyamat tisztító szakasza Keresztes Szent János számára a sötét éjszakának megvan a határozott helye és sajátos szerepe a lelki fejlôdésben. Nem úgy tekint rá mint próbatételre vagy elviselendô szenvedések sorozatára. Elsô feladatának azt tekinti, hogy körvonalazza határait. ,,Sötét, nagy éjszakán A szeretet tüzében égve, Ó boldog pillanat! Kisurranék csöndben, titokban, Mikor házam már elpihent.'' Ebben az elsô versszakban a lélek megénekli azt a boldog pillanatot, amelyben sikerült szakítania mindennel és leszámolnia azokkal a vágyakkal és tökéletlenségekkel, amelyek az ember érzéki részét eltöltik, azóta, hogy ez utóbbi felmondta az észnek az engedelmességet. Ennek megértése céljából szem elôtt kell tartanunk azt, hogy mielôtt a lélek a tökéletesség magaslatára emelkedhetnék, elôzetesen kétféle éjjelen szokott átesni. Más írók ezeket a folyamatokat a lélek tisztulásainak nevezik: mi azt a nevet választottuk számukra, hogy ,,éjjelek'', amennyiben a lélek mind az egyikben, mind a másikban úgy van, mintha éj borult volna reá és sötétben kellene tapogatódznia. Az elsô éjjel vagy tisztulás, az ember érzéki részét illeti, s errôl szól a fenti versszak: ezt fogja tárgyalni ennek a könyvnek elsô része. A második az ember szellemi részének éjjele, amelyet a második versszak fejez ki. Ennek egyik felét, és pedig a cselekvô tisztulást, a könyv második felében fogjuk kifejteni, mert a szenvedô tisztulásnak majd csak e mű harmadik és negyedik részében ejtjük sorát.'' (1KU 1,1-2. 59- 60.o.) Az idézett szövegben sok hasznos, ámbár rövid utalást találunk arra, hogy meghatározzuk az éjszaka szerepét a lelki fejlôdésben: -- az egyesülés felé vezetô út egy szakasza ez, -- sötétségben, homályban valósul meg, -- fô célja a tisztulás, -- különbözô, aktív és passzív formákban fejlôdik ki, -- A Kármelhegy útja és A lélek sötét éjszakája témája közös. Teljes tisztulás A tisztulás munkája az egész emberre kiterjed. Amikor Keresztes Szent János ,,érzékrôl és szellemrôl'' beszél, ebbe belefoglal mindent. A Kármelhegy útja az aktív tisztulást írja le az egyes érzékek és képességek szempontjából, A lélek sötét éjszakájában pedig a passzív tisztulás valamennyi érzék (az érzék) és valamennyi képesség (a szellem) együttesében jelenik meg. E különbség oka magában a tapasztalatban keresendô. Amikor az ember maga szervezi meg cselekvési programját, ez csak a felületet érinti és csak részenként ragadja meg az embert. Amikor viszont Isten veszi ôt kezelésbe, akkor az egész embert teljesen elborítja, és eljut valamennyi érzéke és képessége gyökeréig. A ,,tisztulás'' az ember teljes készségét jelenti, számos pozitív elemmel. Nemcsak arról van szó, hogy valamit ki kell küszöbölni, elvágni, elhagyni... A negatív szempontot pozitív eredmények fémjelzik: új szeretet, új gondolkodás- lét- és értékelésmód stb., ugyanakkor erô, hogy az ember egy magasabbrendű érettség szintjén éljen és cselekedjék. Nem meglepô tehát, hogy Keresztes Szent János állhatatosan visszatér a tisztulás passzív elemének abszolút szükséges voltára. Lehetetlen ugyanis, hogy az ember saját kezdeményezésébôl megszabaduljon bűneitôl, amelyek állandóan lépre csalják: elôször azért, mert nem ismeri fel ezeket a bűnöket, aztán pedig azért, mert nem tud kiszabadulni egy olyan helyzetbôl, amely egész személyét és szabadságát magával rántja. Hiányzik továbbá a leglényegesebb, tudniillik a megértés, a szeretet és a cselekvés új képessége, az új ember ismérvei. Ez az Úr tiszta és egyszerű ajándéka, aki a teologális életet egy magasabb szintre emeli. A passzivitásnak két formája van: -- egyszerű passzivitás: az emberre ,,rákényszerített'' élethelyzetek, amelyeket Isten megfelelô adagolású teologális kegyelemmel kísér, hogy az ember ezeket a helyzeteket megfelelô spirituális jelentésben értelmezze és élje meg, -- misztikus passzivitás: külsô, de fôképp belsô helyzetek, amelyekben Isten közvetlenül nyúl bele az ember életébe és eltávolítja az ember legbelsô struktúráit: ítélôképesség, biztonság, önmagáról, Istenrôl és a bűnrôl alkotott kép, stb., és az emberben a megértés és a szeretet új formáit alakítja ki. A misztikus passzivitás mélyebb és hatékonyabb és sokkal fájdalmasabb. A szellemi tisztulás szükséges passzivitása nem ölt feltétlenül misztikus formákat. A szeretetben való tisztulás, ahogy arról az Elôvigyázatossági szabályban és a Négy tanácsban ír, arányos kegyelmekkel jár, és gyógyítja a rosszat, de nem misztikus jellegű. Keresztes Szent János szerint szükség van a passzív tisztulásra (nehéz szeretet, betegségek, ezerféle fájdalmas helyzet), de nem a kimondottan misztikus tisztulásra. Ismerve a passzivitás teológiai és antropológiai fogalmát, nem kell csodálkoznunk azon, hogy éjszakának a passzív éjszakát nevezi. Ezért hívja egyszerűen ,,sötét éjszáká''-nak azt a könyvet, amelyben a passzív éjszakáról beszél; és ebben a könyvben magyarázza igazán a költeményét, A Kármelhegy útjában csak hivatkozik rá. Az éjszaka olyan jelenség, amely önmagától jön, amelyben az ember egyszercsak benne találja magát anélkül, hogy maga elôkészítette volna. A Kármelhegy ,,kapaszkodójának'' képe viszont az ember által akart és tervezett erôfeszítésre mutat. Transzformáció A tisztulás szó talán nem fejezi ki egészen azt, amit Keresztes Szent János ezen ért. Az ,,átmenet'' szó pedig valami térbeli képzetet idéz fel. Helyesebben ugyanannak az embernek létmódváltásáról van szó, tehát egy igazi és radikális transzformációról. Keresztes Szent János terminológiája változásról szól minden szinten: az ember más szinten cselekszik, ért meg, érez, szeret, mások lesznek képességei is. Minden, ami emberi, istenivé válik: ,,Ez az új ruha pedig nem egyéb, mint Istennek Istenben való egészen új nemű megértése, amely pótolja az eddigi pusztán emberi megértést. Továbbá Istenben való új, Isten iránti szeretet; amennyiben az akarat most már megszabadult az ô régi, emberi ragaszkodásaitól és vágyaitól. Ezeken kívül egészen új gondolkodásmódot és mérhetetlen élvezetet önt a lélekbe, amely kiszorítja belôle a régi gondolkodást és a régi fogalmakat. Így azután Isten egészen megszünteti a régi embert, vagyis az ô pusztán emberi létét, és összes tehetségeit új, természetfölötti képességekkel ruházza föl, úgy hogy eddigi pusztán emberi cselekvése istenivé válik. Ez az, ami az Istennel való egyesülésben létrejön. A lélek nem szolgál többé másra, mint arra, hogy oltár legyen, amelyrôl Istenhez az imádás és dicséret áldozata száll föl, s amelyen nem lakozik más, mint Isten ... a lélek csak akkor lehet méltó oltára Istennek, ha egyrészt sohasem alszik ki rajta az Isten iránti szeretet tüze, másrészt azonban idegen tűz, illetve szeretet nem kerül rá. Isten ugyanis nem tűr meg maga mellett semmi mást.'' (1KU 5,7. 78.o.) ,,Nagyon kiváló a második elôny, amelyet abból merít, hogy nem keresi örömét az érzékiekben s ez az, hogy az érzéki ember valósággal szellemivé, az állati ember értelmes lénnyé alakul át s bár ember marad, angyali létet folytat. Ami tehát ideiglenes volt és emberi, az istenivé és mennyeivé válik. Mert aminthogy az olyan emberre, aki az érzékiekben leli kedvét s azokban keresi élvezetét, ráillenek az említett jelzôk, tudniillik, hogy érzéki, állati, anyagi, stb.; épp úgy, ha kedvtelését elvonja ezektôl, megérdemli az ellenkezô jelzôket, tudniillik azt, hogy szellemi, angyali, stb.'' (3KU 26,3. 371 .o. m.k. XXV.f.) ,,... értelmem kisurrant önmagából; emberibôl istenivé lett. Miután ugyanis e tisztulás folytán Istennel egyesült, már nem azon a korlátolt és gyönge módon ért, mint annakelôtte, hanem ért az isteni Bölcsesség révén, amellyel egyesült. Az én akaratom szintén kiment önmagából, s istenivé változott; mert amióta eggyé lett az isteni szeretettel, már nem azzal a korlátolt erôvel és elevenséggel szeret, mint azelôtt, hanem szeret az isteni Szellem erejével és tisztaságával. Így tehát az akarat Istenre vonatkozólag már nem működik emberi módon. De átalakult maga az emlékezet is, hogy tárháza legyen minden örök gondolatnak, amely Isten dicsôségét hirdeti. Egy szóval az éjszakának és a régi ember megtisztulásának révén az összes lelki erôk és vonzalmak megújulnak, isteni természetűekké és gyönyörűségesekké válnak.'' (2Éj 4,2. 73.o.) ,,... ezen egyesülés révén már mint felnôttek nagy dolgokat tesznek szellemükkel, amennyiben, amint késôbb majd kifejtjük, akkor már az ô cselekedeteik és tehetségeik inkább isteniek, mint emberiek. Isten ugyanis azt akarja, hogy teljesen levessék a régi embert, s az újba öltözzenek, aki Isten szerint van teremtve az érzéki rész újdonságában, amint az apostol mondja.'' (2Éj 3,3. 71.o.) ,,Ki kell még fejtenünk azt is ez alkalommal, hogy ez az áldott éjszaka, habár elsötétíti a szellemet, ezt csakis azért teszi, hogy az összes dolgokra vonatkozólag fölvilágosítsa; bár megalázza és megnyomorítja, ezzel csak az a célja, hogy fölemelje és szabaddá tegye; s bár szegénységbe süllyeszti és kiüresít belôle minden természetes birtokot és vonzalmat, ezzel csak azt akarja elérni, hogy tanulja meg az összes égi és földi dolgokat isteni módon, a szellemnek mindennel szemben való általános szabadságával élvezni.'' (2Éj 9,1. 93.o.) ,,... e tisztulás nélkül semmiképpen sem volna képes érezni és élvezni ezeknek a szellemi ízeknek egész bôségét. Mert ha csak egyetlen egy vonzalom is van benne, vagy csak egyetlenegy részleges dologra irányul is a szellem, -- akár csak ténylegesen, akár szokásszerűleg --, az elég ahhoz, hogy képtelen legyen érezni és élvezni a szeretet lelkének gyöngéd és bizalmas ízét, amely magasabb értelemben magában foglalja az összes jó ízeket.'' (2Éj 9,1. 94.o.) ,,Ahhoz tehát, hogy a lélek eljusson erre a magaslatra, elkerülhetetlenül szükséges, hogy a szemlélôdésnek az a sötét éjszakája megsemmisítse és összetörje ôt alantas mivoltában s ebbôl a célból sötétségbe, szárazságba merítse, mindentôl elszakítsa és mindenbôl kiüresítse. Mert az a fény, amely neki van szánva, végtelenül magas isteni fény, amelyet az értelem természetes állapotában nem képes felfogni. Szükséges tehát, hogy az értelem természetes világosságában elôbb megtisztuljon és megsemmisüljön, e sötét szemlélet révén teljes homályba merüljön, mert csak így lesz képes fölemelkedni arra a színvonalra, amelyen egyesülhet vele és istenivé lesz a tökéletesség állapotában.'' (2Éj 9,2-3. 94-95.o.) ,,... a lélek lassankint eltávolodik és elidegenedik a dolgokra vonatkozó rendes érzéstôl és felfogástól, és e tekintetben megsemmisülve az istenit veszi föl magába, amely tulajdonképpen inkább az örök élet kiváltsága, mint ezé.'' (2Éj 9,5. 97.o.) ,,... ebben a szemlélôdésben és isteni hatásban tényleg nincs semmi, ami szükségképpen okozna szenvedést, sôt ellenkezôleg, amennyiben rajta áll, csupa édességet és gyönyörűséget okoz, aminthogy késôbb csakugyan ez a hatása; ellenben okot szolgáltat a szenvedésre az a gyöngeség és tökéletlenség, amely akkor még megvan a lélekben s azok az ellentétes tulajdonságok, amelyek benne gyökereznek s útját állják ez édes élvezetnek. Így azután, midôn rátűz az isteni fény, a léleknek az említett módon sok szenvedést okoz.'' (2Éj 9,10. 100.o.) a) Kiindulási pont a természetes ember Az éjszaka elôtti helyzetében az embernek igen kemény jelzôket ad: állati ember, érzékies ember, a régi ember, alacsonyrendű tettek, gyermek, testies ember: ,,... ezeknek a haladóknak Istennel való érintkezése és lelkigyakorlataiknak színvonala igen alacsony, mert szellemüknek aranya még nincs megtisztulva és megvilágosítva, aminek következtében Istenrôl, Szent Pál szerint úgy gondolkoznak, mint a kisdedek; s Istennel szemben úgy éreznek, mint a kisdedek. (1 Kor. 13,11.) Mindez pedig azért van így, mert még nem jutottak el a tökéletességre, vagyis az Istennel való egyesülés fokára.'' (2Éj 3,3. 71.o.) Minderre nincs gyógyír, míg Isten közbe nem lép. Természete szerint az érzék szintjén cselekszik, és itt is marad, még akkor is, amikor természetfeletti, szellemi közléseket kap. ,,Ezért az olyanok, akik még nem annyira szellemiek, hogy teljesen megtisztultak volna a vágyaktól és örömöktôl, sôt ezekben még kissé test-szerintiek: a szellemnek legalsóbb és legértéktelenebb dolgait, amelyek legközelebb állnak az ô életükben még mindig érvényesülô érzékiséghez, igen nagyra becsülik. Ellenben azokat, amik a szellemiségnek legértékesebb és legmagasztosabb dolgai, s amik legjobban eltávolodnak az érzékiségtôl, kevésbe veszik, nem becsülik, sôt nem egyszer ostobaságnak tartják, amint azt Szent Pál igen jól mondja: ,,A test szerint való ember nem fogja föl azt, ami Isten lelkéé, mert az bolondság elôtte és nem értheti meg.'' (1 Kor. 2,14.) A test szerint való emberen itt azt kell érteni, aki még mindig természetes vágyai és örömei szerint él. Mert bár igaz, hogy egyik- másik érzéki öröm a szellembôl fakad, de azért, ha az ember az ô természetes törekvô képességével ragaszkodik hozzá, akkor már ez az egész nem egyéb, mint természetes érzéki vágy. Mert az nem számít, hogy a tárgy, illetve indítóok természetfölötti; ha a törekvôképesség természetes indítóokból fordul feléje, gyökere a természetben van és abból meríti erejét. Ilymódon nem emelkedik a természetes érzéki vágy színvonala fölé, mert hiszen ugyanaz a lényege és természete, mintha valami természetes indítóokból fakadna és természeti tárgyra irányulna. Azt fogod talán erre mondani; ebbôl az következik, hogy ha a lélek Isten után áhítozik, nem áhítozik utána természetfölötti módon, s így Isten szemeiben semmi érdeme sincs. Erre azt felelem, hogy a léleknek Isten után áhítozása nem mindig természetfölötti. Csak akkor az, ha Isten önti azt beléje és Ô ad erôt a törekvô képességnek. Ez pedig egészen más, mint a természetes, az érzéki vágy. S addig, amíg Isten ezt beléje nem önti, édes-kevés, vagy éppen semmi az érdem. Ha tehát a magad erejébôl akarsz áhítozni Isten után, ez csak természetes vágyódás és az is marad, mindaddig, amíg Isten azt természetfölöttivé nem teszi. Ebbôl következik, hogy ha te a magad erejébôl akarod törekvô képességedet a szellemiekre irányítani és ragaszkodsz azokhoz az élvezetekhez, akkor természetes tehetségeddel működöl, hályogot vetsz lelki szemeidre és test szerinti vagy. Így azután nem is vagy képes helyesen megítélni és megérteni a szellemi dolgokat, mivel azok fölötte állanak minden természetes érzéknek és törekvésnek. Ha pedig még mindig maradnának kételyeid, nem mondhatok neked mást, minthogy olvasd el újra, amit írtam, mert ebben megvan a helyes felfogásnak egész lényege s nem volna helyén itt tovább beszélni róla.'' (ÉSz 3,74-75. 536-537.o.) b) Transzformáció mint átmenet Ezt a kifejezést Keresztes Szent János a már teljessé vált transzformációra, azaz az egyesülésre alkalmazza, ugyanakkor az átmenetet is jól jelzi, vagyis azt a radikális változást, amely az emberben létrejön a kegyelem különleges közreműködésére: ,,Hogy eljussunk a természetfölötti átalakulásra, mindennek sötétségbe kell borulnia, ami természetes'' (Vö. 2KU 4,2. 124- 125.o.) Még ha azt mondja is, hogy az éjszaka megtisztít és megvilágosít, a gyakorlatban a terminológia inkább kiüresítést, megtagadást, mezítelenséget jelent. c) Érkezési pont: a megistenült ember Az éjszaka gyümölcse -- ahogy azt különbözô kifejezésekkel megnevezi --: új ember, új ruhák, isteni képességek, szellemi ember, isteni, természetfölötti képességek, isteni cselekvésmód. A lélek sötét éjszakájában röviden beszél errôl a harmadik szempontról, bôvebben A szellemi páros énekben és Az élô szeretetlángban.'' (2Éj 9) ,,Az ara tudatában van annak, hogy akaratának törekvése már elfordult az összes dolgoktól és a legizzóbb szeretettel kapaszkodott bele Istenbe. Érzéki részének összes erôi, tehetségei és törekvései megszűntek lázongni, meg vannak zabolázva és egy értelemben haladnak szellemével. Az ördögöt a változatos és hosszas szellemi gyakorlat és harc folyamán legyôzte és messzire űzte. Lelke egyesülve van Istenével, hozzá hasonult és el van árasztva a mennyei ajándékok kincseivel. Tehát ezek alapján már jól fel van készülve, mindennel ellátva és elég erôs ahhoz, hogy Jegyesére támaszkodva (Én. Én. 8,5.) áthaladhasson a halál pusztaságán s élvezze Jegyesének gyönyörűségeit, pihenéseit és dicsô nyomdokait. Azt óhajtja tehát, hogy Jegyese fejezze be már végre ezt az ügyet s hogy erre indítsa Ôt, eléje tárja az utolsó versszakba foglalt összes dolgokat, és pedig szám szerint ötöt. Elôször azt, hogy az ô lelke már elfordult és elidegenedett mindentôl. Másodszor, hogy az ördögöt már legyôzte és messze űzte. Harmadszor, hogy már uralkodik szenvedélyein és megfékezte természeti vágyait. Negyedszer és ötödször, hogy az ô érzéki, alsóbb része már megjavult és megtisztult és teljesen engedelmeskedik a szelleminek, úgyhogy ama szellemi javak befogadását nemcsak, hogy nem fogja akadályozni, hanem ellenkezôleg, teljesen alkalmazkodni fog hozzájuk; mert hiszen már azokból is, amelyek most vannak meg a lélekben, tehetségéhez képest kiveszi részét.'' (Én 40,1. 424-425.o.) ,,A lélek tehát itt belátja, hogy minden javára fordult, s hogy: ,,Sicut tenebrae ejus ita et lumen ejus'', a sötétsége olyan, mint a világossága, vagyis, hogy amint egykor kijutott neki a szenvedésekbôl, úgy most élvezi a mennyek országának örömeit (2Kor. 1,7.), mert a belsô és külsô gyötrelmekért bôven kárpótolta ôt az Úr isteni javakkal, lelkileg is, testileg is. Megvallja, hogy nem volt egyetlen szenvedése sem a múltban, amelynek fejében nem kapott volna bôséges jutalmat; hogy minden tekintetben ki van elégítve, s ezt fejezi ki e szavakkal: ,,S amely lerója minden tartozásod''. Háláját fejezi ki Isten iránt ebben a verssorban, amint tette Dávid zsoltárában azért, hogy kimentette ôt a szenvedések közül: ,,Mily sok és gonosz szorongatást mutattál nekem! De megfordulván fölébresztettél engem és a föld mélységeibôl ismét visszahoztál engem. Megsokasítottad nagyvoltodat és megfordulván megvigasztaltál engem.'' (70,20-21.) Így tehát ez a lélek, amely mielôtt ebbe az állapotba jutott volna, kívül tartózkodott (mint egykor Mardocheus, a palota kapujában ülve és Susa terein sírdogálva az életét fenyegetô veszedelem miatt, szôrzsákba öltözve, visszautasítva Eszter királynô díszruháját (Eszt. 4,1.), anélkül, hogy bármi jutalmat kapott volna a királytól azért, hogy oly hűségesen megvédelmezte életét és becsületét), most éppúgy, mint Mardocheus, egyszerre kapja meg jutalmát. Megfizetik minden szenvedését és szolgálatát, s nemcsak bevezetik a palotába, hogy ott királyi díszruhába öltözve álljon a király elôtt, hanem még a koronát is fejére teszik, kezébe adják a jogart, trónra ültetik, ujjara húzzák a király pecsétes gyűrűjét, hogy mindaz, amit akar, megtörténjék, és mindaz, amit nem akar, ne történjék meg az ô Jegyesének országában. Mert hiszen azok, akik ebben az állapotban vannak, mindent elérnek, amit akarnak. Ilymódon nemcsak, hogy meg van jutalmazva, hanem halált szenvednek összes ellenségei, a rossz hajlamok, amelyek meg akarták ôt fosztani ettôl a szellemi élettôl. Most már éli azt tehetségeivel is, meg érzéki hajlamaival is, s azért mondja a következô sorban: S ölvén életté változtattad a halált.'' (ÉSz 2,31. 481-482.o.) 3. Zavarbaejtô tapasztalat A sötét éjszakának két nagyon különbözô arculata van. Az egyik sötét és hideg: így látja az, aki benne van. A másik -- aki kívülrôl látja, vagy saját maga, miután átment rajta -- egészen megvilágosított. Keresztes Szent János a költeményt és kommentárját akkor írta, amikor már az egész utat megtette a tökéletességig. Szemlélete tehát kettôs, hűségesen be akarja ugyanis mutatni az elôbb említett elemeket: annak tapasztalatát, aki benne van, és azokat a gyümölcsöket, amelyeket az lát, aki már kikerült belôle. Ezért szerepel a költeményben a szenvedés és a felszabadulás kifejezés. A magyarázatban szól mindkettôrôl. A fôszereplô lélekrôl írott lapjain hűségesen tükrözôdnek az éjszakában élô ember szenvedései és bizonytalansága. Más oldalakon viszont inkább a szerzô gondolatai jelennek meg, aki egy tágabb, megvilágosodottabb horizonton szemléli és értékeli a dolgokat. Beszéljünk elôször a helyzetrôl, ahogyan azt a fôszereplô megéli és magyarázza. Veszteség Az elsô benyomás, ami az éjszaka beálltát jelzi, a zavar. Az ember nagylelkű, meggyôzôdéses, lelkes lelki életet él. Elkötelezte magát és már megtervezte jövôjét mint annak tökéletesítésére irányuló erôfeszítést, amelyet most él. Úgy gondolja, hogy folytatódik és egyre nyilvánvalóbbá lesz a tökéletesség útján való haladása. Ezzel szemben minden fordítva történik. Elveszíti és lerombolva látja mindazt, amit évek hosszú aszketikus gyakorlataiban, testvéri szeretettel, hivatásbeli odaadottsággal, az Istennel való belsô egységgel, erényekkel, a bűnök felszámolásával oly fájdalmasan felépített. Minden romokban hever, helyükön ürességet, gyengeséget, elkedvetlenedést tapasztal. Kiüresedés érezhetô az egész vonalon. De a rombolás igazi központja és csírája az érzéki vágyban van. ,,Éjjelnek nevezzük itt az érzéki vágyak kielégítése okozta örömnek megszűnését az egész vonalon. Aminthogy ugyanis az éjjeli sötétség nem egyéb, mint hiánya a fénynek, aminek következtében az összes tárgyak mintegy megszűnnek létezni a szemre nézve s az utóbbi sötétben és egyedül marad: éppúgy lehet éjjelnek nevezni a lélekre nézve az érzéki vágynak megtagadását. Midôn ugyanis az összes dolgokra vonatkozólag megfosztja önmagát minden legcsekélyebb érzéki élvezettôl; mintegy sötétben marad, minden nélkül, teljesen egyedül. Amint ugyanis a látóképesség a látható tárgyakon, a fény közvetítésével táplálkozik és kielégíti magát, a fény megszűntével pedig megszűnik a működése: éppúgy a lélek is az érzéki vágy révén táplálkozik és elégíti ki magát azon dolgokban, amelyek érzékeink körébe tartoznak. Ha tehát az érzéki vágy el van egyszer nyomva, a lélek nem veszi föl többé magába az érzéki dolgok élvezetének táplálékát és így az érzéki vágy szempontjából sötétben marad s nincs többé semmije.'' (1KU 3,1. 64.o.) ,,... ha a lélek megvonta és elvetette magától az összes dolgok élvezetét s így elnyomta érzéki vágyait, azt mondhatjuk róla, hogy úgy van, mintha sötétben volna, mintha éj borult volna reá, amennyiben ezek a dolgok többé nem léteznek az ô számára.'' (1KU 3,2. 65.o.) ,,... A bölcselôk mondják, hogy amikor Isten a lelket beleönti a testbe, akkor az olyan, mint egy tiszta papírlap, amelyen nincsen semmi írás, s a lélek csupán csak érzékeinek használata folytán jut ismeretekhez; más úton -- legalábbis természetes módon -- nem vesz fel magába semmit... Ha tehát azt, amit az érzékek útján kap, ô maga zárja el és veti el magától, nagyon helyesen mondhatjuk róla, hogy sötétben marad és üres lesz, mert amint a mondottakból kitűnik, rendes körülmények között más úton a fény nem tud beléje hatolni. Igaz ugyan, hogy kénytelen- kelletlen hall, lát és felfogja a szaglás, ízlés és tapintás körébe esô benyomásokat; mivel azonban ezekre ügyet sem vet, sôt megtagadja és elveti ôket magától, ezek oly kevéssé zavarják, mintha egyáltalában nem látna és nem hallana. Hiszen aki behunyja a szemét, éppúgy sötétben marad, mint a vak, akinek nincsen látóképessége... ... éjjelnek a lélek szempontjából a lemondást nevezzük, nem pedig azt, ha a lélek tényleg ínségben van, mert hiszen, ha a lélek vágyódik a dolgok után, akkor ínsége ellenére nem lesz üres. Mi tehát itt az élvezeteknek és vágyaknak megszűnésérôl beszélünk, mert ez teszi a lelket szabaddá és üressé, még akkor is, ha földi javakban bôvelkednék. Hiszen nem maguk ennek a világnak a dolgai foglalják le a lelket és vannak ártalmára, -- mert végre is ôk nem tudnak beléje hatolni, -- hanem igenis beléje hatol és benne marad a reájuk irányuló vágy és élvezet.'' (1KU 3,3-4 65-66.o.) Az érzéki vágy okozta öröm megszűnik, nem vonzódik többé a dolgok felé. Ez ürességet, és mindennek az értelmetlenségét hozza magával: értelmetlen az ember tevékenysége és lelki célkitűzései. Mindez gyakran bizonyos depresszióval vagy melankóliával jár együtt. ,,E tisztulásnak második tünete, hogy az illetô rendesen csak aggódva és fájdalmas érzéssel tud Istenre gondolni, mert azt képzeli, hogy nem képes neki szolgálni s hogy visszafelé süllyed; mindezt pedig azért, mert nem talál élvezetet az istenes dolgokban. Ez a jele annak, hogy ez a szárazság és kedvetlenség nem származik hanyagságból és lanyhaságból; mert a lanyhaságnak jellemzô vonása, hogy nem sokat törôdik az istenes dogokkal s nem veszi azokat a lelkére. Ebbôl az következik, hogy a lelki szárazság és lanyhaság között nagy különbség van. Ugyanis a lanyhaságból származó szárazság esetén az akarat és a lélekerô nagyon laza és gyönge s nincs benne törekvés az Isten szolgálatára. Ellenben a tisztuló szárazságban megmarad a rendes törekvés, s mint mondom, fájó érzéssel párosul amiatt, hogy nem képes igazában Istennek szolgálni. És még ha ez utóbbiba bele is találna vegyülni egy kis melankólia vagy más ilyen nedv -- ami olykor megtörténik, -- azért nem veszti el tisztító hatását a törekvô képességre, mert hiszen ez összes élvezeteitôl meg van fosztva s minden gondja az Úristenre irányul. Ha ugyanis kizárólag ilyen nedvnek volna folyománya, akkor teljes kedvetlenségben és mindentôl való undorodásban merülne ki, de nem jelentkeznék a vágy, hogy Istennek szolgáljon. Ellenben a tisztító szárazságban ez megvan s bár az érzéki rész nagyonis elernyedt, lanyha és gyönge a cselekvésre, mivelhogy nem talál benne élvezetet -- a szellemi rész, ellenkezôleg, teljes munkakedvnek örvend és erôsnek érzi magát.'' (1Éj 9,3. 37-38.o.) A különbözô képességek szempontjából a helyzet negatívnak tűnik: -- sötétség az értelemben: Isten, önmaga és a dolgok látásában, -- szárazság az akaratban: az imában, az állapotbeli kötelességekben és a személyek iránt, -- bizonytalanság az emlékezetben: azt gondolja, hogy nincs segítség -- mindez megpróbáltatás és kínlódás: mindennek ez az eredménye! Ezeknek a szenvedéseknek sokféle foka van. Keményebb esetekben, ha tovább tartana, az ember néhány nap alatt belehalna. ,,E pörölycsapások alatt a lélek úgy megtisztul, mint az arany az olvasztó-tégelyben amint azt a Bölcs kifejezi, mondván: ,,Tamquam aurum in fornace probavit illos''. ,,Mint az aranyat a kemencében, megpróbálta ôket'' (Bölcs. 3,6.) s ennek következtében belsejében nagy nyomorúságot érez s annyira oda van, hogy szinte haldoklik bele. Ezt láthatjuk azokból a szavakból is, amelyeket Dávid király mond erre vonatkozólag, midôn így sóhajt fel Istenhez: ,,Salvum me fac Deus, quoniam intraverunt aquae usque ad animam meam. Infixus sum in limo profundi et non est substantia; veni in altitudinem maris et tempestas demersit me. Laboravi clamans, raucae factae sunt fauces meae; defecerunt oculi mei, dum spero in Deum meum''. ,,Szabadíts meg engem, Isten, mert behatottak a vizek lelkemig. Besüllyedtem a mélységes sárba és nincs megállapodás, a tenger mélységébe jutottam és a szélvész elmerített engem. Elfáradtam a kiáltásban, torkom elrekedt; szemeim elbágyadnak, míg az én Istenemben bízom.'' (Zsolt. 68,1.) Az Úristen tehát itt mélységesen megalázza a lelket, hogy azután annál magasabbra emelje s ha Ô nem úgy intézné a dolgot, hogy ezek az érzelmek, miután egyideig dúlnak a lélekben, csakhamar újra lecsillapodjanak, a test rövid néhány nap alatt tönkremenne. Így azonban csak idôrôl-idôre érik el ezt a legmagasabb fokukat. Ezt azután a lélek olykor annyira elevenen érzi, hogy szinte szemei elôtt látja a számára kinyílt poklot és kárhozatot. Mert ezek azok a lelkek, akik a szó szoros értelmében elevenen szállnak alá a pokolba s ott tisztulnak meg, mintegy tisztítótüzükben. Ezt a tisztulást ugyanis, amennyiben bűnökrôl s ha csak bocsánatosakról van is szó, tulajdonképpen az utóbbiban kellene elvégezniök. Következésképpen az a lélek, amely átesik ezen a sötét éjszakán s abban alaposan megtisztul: vagy egyáltalában nem jut a tisztítótűzbe, vagy pedig csak nagyon rövid ideig marad benne, mert hiszen több haszonnal jár itt egy órai szenvedés, mint ott a hosszan tartó.'' (2Éj 6,6. 81-82.o.) Szubjektív magyarázat Az ember nemcsak szenved, hanem meg is kísérli, hogy magyarázatát adja mindannak, ami vele történik: minden messze eltér az ô elképzeléseitôl. Magyarázata vagy hamis vagy nem teljes, mivel a benyomásai alapján ítél. Íme a szenvedô alany magyarázatának néhány pontja: 1. Isten elhagyta ôt örökre és indokoltan: ,,... midôn ez az állapot beáll, a lelki ember sokat szenved. Szenved pedig nem annyira a reáboruló szárazság, mint inkább azon félelem miatt, amely elfogja, hogy tudniillik el van veszve ezen az úton. Azt hiszi ugyanis, hogy vége van az ô lelki jólétének; hogy Isten elhagyta ôt, mert hiszen nem talál nyugtot és örömöt semmiféle jó dologban.'' (1Éj 10,1. 42-43.o.) ,,... ennek az éjszakának az összes kínjai között mit sem érez és fájlal jobban, mint azt, hogy -- nézete szerint -- elvesztette Istenét s hogy Isten eltaszította ôt. Azért mindig helyesen beszélünk, ha azt mondjuk, hogy a lelket ennek az éjszakának kezdete óta elfogja a szeretet epedése, hol mint nagyrabecsülô érzelem, hol pedig mint lobogó láng. Az is világos hogy összes szenvedései között ez az aggodalom gyötri a leginkább; mert ha akkor el tudná hitetni magával, hogy nincs minden elveszve, nincs mindennek vége, hanem hogy az, ami benne végbemegy, javára szolgál -- aminthogy tényleg úgy is van, s hogy Isten nem haragszik rá -- semmibe se venné azt az egész szenvedést, sôt örülne neki, tudván azt, hogy Istennek szolgál vele.'' (2Éj 13.5.114-115.o.) 2. Mindennek magyarázata saját nyomorúsága és semmi-volta: ,,... midôn ez a tiszta világosság belehatol, hogy kiűzze belôle a tisztátalanságot, a lélek annyira piszkosnak és nyomorultnak érzi magát, hogy úgy tűnik föl elôtte, mintha Isten ellene fordult volna s ô maga is ellenkezésben volna Istennel. Ez azután nagyon ránehezedik a lélekre és rendkívül nagy fájdalmat okoz neki, mert csakugyan úgy vélekedik, hogy Isten eltaszította ôt magától. Ebben az erôs és tiszta fényben ugyanis a lélek (bár sötétségben van) világosan belátja saját tisztátalanságát s teljesen megérti, mennyire érdemtelen akár Istennek, akár bármely teremtménynek jóindulatára. Legjobban pedig az a félelem gyötri, hogy sohasem is lesz erre méltó s hogy az ô kincsei elvesztek. Ez okozza nála azt, hogy értelme oly mélységesen elmerül saját bajainak és nyomorúságainak ismeretébe és fájlalásába. Mert itt ezeket ez az isteni sötét világosság egytôl-egyig a szemei elé állítja és kézzelfoghatóan megérteti vele, hogy a maga erejébôl nem is képes más egyébre.'' (2Éj 5,5. 76.o.) 3. Soha többé nem tud semmit tenni képességeivel: ,,... ez a sötét éjszaka annyira lenyűgözi tehetségeit és vonzalmait, hogy nem képes többé szívét és elméjét Istenhez emelni, mint annakelôtte s nem is tud hozzá imádkozni, mert úgy tűnik föl elôtte, mintha Isten -- Jeremiás szavai szerint -- felhôt terített volna föléje, hogy imádsága ne tudjon rajta keresztülhatolni (Sir. 3,44.).'' (2Éj 8,1. 89.o.) 4. Mások segítsége vagy könyvek nem használnak semmit: ,,Ugyanazt az elhagyatottságot érzi az összes teremtmények részérôl s azt gondolja, hogy mindenki megveti, fôleg barátai.'' (2Éj 6,3. 79.o.) 5. Nincs se remény, se segítség: ,,... a lélek újra arról van meggyôzôdve, hogy az ô számára nincsenek többé szellemi kincsek. Az a jólét ugyanis, amelyet az elsô szenvedési idôtartam után élvezett s amely azt a meggyôzôdést keltette benne, hogy nincs többé mit szenvednie: ez a tapasztalat ebben a második szorongatási idôtartamban nem tudja vele elhitetni, hogy nincs minden elveszve s hogy a derű vissza fog térni, mint az elôbbi esetben. Ugyanis, mint mondottam, ezt az erôs meggyôzôdést a szellemnek említett tényleges benyomása kelti, amely egyúttal megsemmisít a lélekben mindent, ami örömet tudna neki szerezni.'' (2Éj 7,6. 87-88.o.) A reménytelen helyzet fô okát Istennel való kapcsolatának tulajdonítja, amely szerinte gyökeresen megszakadt: Isten magára hagyta bűnei miatt. Ha ez nem lenne, minden más gyötrelme kevesebb fájdalmat okozna. ,,Ôk ugyan bizonyosak afelôl, hogy szeretik Istent, de ebben a tudatban nincs örömük, mert úgy tűnik föl elôttük, mintha Isten nem szeretné ôket s mintha ilyesmire nem is volnának méltók. Sôt tekintve, hogy meg vannak fosztva tôle és el vannak merülve nyomorúságukban, úgy érzik, csak arra méltók, hogy Isten utálja és mindörökre elvesse ôket. E tisztulás folyamán a lélek ugyan hiszi azt, hogy szereti Istent s hogy ha ezer élete volna, azt is odaadná ôérte (ez tényleg igaz is, mert ezen szenvedések közepette a lelkek igazán szeretik az ô Istenüket), de azért ez a tudat nem szerez neki megkönnyebbülést, sôt inkább ez is fájdalmat okoz neki. Mert hiszen annyira szereti, hogy nincs is számára semmi más a világon, amivel törôdnék; azonban annyi nyomorúságot fedez föl magában, midôn megvizsgálja magát, hogy meg van arról gyôzôdve, hogy Isten nem szeretheti ôt. Ugyanis nem lát magában semmit, ami méltóvá tenné arra, hogy valaki szeresse. Ellenben annál többet, ami ôt utálat tárgyává kell, hogy tegye, nemcsak Isten, hanem az összes teremtmények szemében, még pedig egyszersmindenkorra; így tehát annál jobban fáj neki, midôn látja magában az okokat arra, hogy annak részérôl, akit ô annyira szeret, aki után annyira eped, megérdemli az eltaszítást.'' (2Éj 7,7. 88-89.o.) Lásd még 2Éj 13,5. (114-115.o.) Ez a spontán magyarázat annak a sötétségnek a gyümölcse, amelyben él, ugyanakkor a fájdalom forrása. Fájdalmai nem annyira fizikaiak vagy pszichikaiak, hanem inkább erkölcsiek és szellemiek; e fájdalmakat a leggyötrelmesebb szempontból magyarázza. 4. Teologális valóság A zavarnak és a szenvedésnek ugyanezeket a jelenségeit a szerzô más- más eltérô szempontból látja, mint az, aki éli és mint fôszereplô magyarázza. Noha az ember magyarázata részleges és téves, a szerzô hűségesen bemutatja ezt a tapasztalatot, mivel ebben a szellemi és pszichológiai állapotban kell iránymutatást adnia. Olyan erôs az ember tapasztalata és benyomása, valamint a misztikus doktor értékelése közötti ellentét, hogy úgy tűnik, mintha két különbözô valóságról lenne szó. A passzív éjszaka valóságában Keresztes Szent János két erôs teologális szempontot lát: a heves isteni tevékenységet a kontempláció által; az ember részérôl pedig, aki azt hiszi, hogy elveszett, nagyszerű teologális életet. Kontempláció Jegyezzük meg, hogy míg A Kármelhegy útjában az aktív éjszakát a hit, a szeretet és a remény műveként mutatja be, A lélek sötét éjszakájában mindent a kontemplációnak tulajdonít. Mi ez a kontempláció, amely a transzformáció döntô pillanatában átveszi a teologális erények helyét? Keresztes Szent János megadja a meghatározást: ,,Ezzel az éjszakával Isten valami sajátos hatást gyakorol a lélekre, úgy, hogy azt ugyancsak megtisztítja az ô szokásos tudatlanságaitól és gyarlóságaitól. Ezt a szemlélôdô emberek beöntött szemlélôdésnek, vagy pedig misztikus teológiának nevezik. Ebben Isten a lelket titokzatos módon tanítja és oktatja a tökéletes szeretetre, a lélek pedig nem tesz egyebet, mint hogy szeretettel figyel Istenre, hallgatja Ôt és magába fogadja az Ô világosságát, anélkül, hogy értené, miféle dolog ez a beöntött szemlélôdés. Ez ugyanis Istennek szeretetteljes bölcsessége, amelynek sajátságos hatásai vannak a lélekre: megtisztítja és megvilágosítja azt s ilymódon készíti elô az Istennel való szeretô egyesülésre. Szóval ugyanaz a szeretetteljes bölcsesség, amely az üdvözült lelkeket tisztítja és megvilágosítja, ugyanaz tisztítja és világosítja meg itt a lelket.'' (2Éj 5,1. 73-74.o.) Alapvetô elemek: -- Isten különleges beáradása, ô működik és áraszt el -- tudás és szeretet: a beáradás legfôbb tartalma -- általános jellegű: különleges kegyelmek különböztetik meg: látomások ... -- homályos és titokzatos: túl van minden képen és ideán -- megtisztít és megvilágosít: két egymásba ható effektus. A szemlélôdés ugyanaz a hit-szeretet-remény; amikor eléri azt a szintet, amelyben Isten jelenléte dominál, az ember válaszát a Szentlélek hatja át, ez a válasz pedig már szabad a nehézkedéstôl és a homálytól, továbbá szabad maguktól a tehetségektôl is és azoktól a formuláktól amelyek kifejezik a misztériumot, hogy mindezeken túljutva elérje a személyes kommúniót. A megkülönböztetés három jele Minthogy a szemlélôdés az ember készségének hiánya és tapasztalatlansága miatt kezdetben nem mutatkozik meg azonnal teljes formájában, a szerzô jelenlétének három jelét mutatja be. A megkülönböztetés rendkívül fontos, mert ettôl függ a megfelelô magatartás meghatározása: ha sötét éj, akkor tanulékonyság és türelem jellemzi. Ha langyosság vagy egyszerű rossz kedv, akkor minden lehetô eszközzel mozgósítani kell a pszichikai és szellemi dinamizmust. A három jel 1Éj 9; 2KU 13. (2.k. 36-42.o.; 1.k. 169-172.o. XI.f. vége): -- nem találja örömét sem az isteni, sem az emberi dolgokban, unalmas és terhes minden, -- állandóan Istenre gondol, azt keresve, hogy nagyobb szolgálatokat tegyen Neki, mivel azt hiszi, hogy nem tesz semmit, -- nem tud többé elmélkedni, fontolgatni, mint elôbb tette. Az elsô két jel a fontosabb. Az elsô mint negatív szimptóma: az érezhetô öröm hiánya mindenben. A második mint pozitív jel: száraz szeretet, amely a szeretet tetteire késztet minden érzés nélkül. A harmadik kevésbé jelentôs, mintegy csak kiegészítés. Ezek a jelek az érzék passzív éjszakáját jellemzik. Semmi jelzés nincs viszont a szellem passzív éjszakájára, amikor a zavar és a bizonytalanság tetôfokára hág. Talán azért, mert -- noha a helyzet még sötétebb -- az ember jobban fel van készülve, hogy a kétségbeesésben is hűséges maradjon. Fájdalmas hűség Miután röviden megmagyaráztuk azt, amit Isten tesz az emberben, akinek megadja a belsô tisztulásnak ezt az értékes ajándékát, most azt kell leírnunk, mit tesz az ember, mit kell tennie. Kényes kérdés, ami arra késztette Keresztes Szent Jánost, hogy írjon errôl a nehéz és homályos témáról. A fôszereplô nem marad és nem is maradhat közömbös ebben az elveszettségi helyzetben (legalábbis azt hiszi, hogy el van veszve), nem várhatja, hogy a dolgok maguktól rendezôdnek. A lélek nem folytathat struccpolitikát ezekben a döntô pillanatokban, és nem tékozolhatja el a lelki élet legnagyszerűbb kegyelmeit és lehetôségeit. A kétségbeesett és kritérium nélküli cselekvés eredménye, hogy semmivé válnak ennek az élménynek legjobb gyümölcsei. ,,... Vannak ugyanis lelkek, akik ahelyett, hogy egészen Istennek engednék át magukat, és vele egyirányba törekednének elôre, csak akadályozzák Ôt önfejű és oktalan erôlködésükkel. Az ilyenek hasonlók ama kis gyermekekhez, kik, midôn anyjuk karjára akarja ôket venni, mérgelôdnek és sírnak, mert a maguk lábán szeretnének járni...'' (KU Bevezetés 3. 54.o.) Megszenvedett privilégium A szenvedéseknek nem szabad feledtetniük, hogy a passzív tisztulás a kiváltságos isteni szeretet ajándéka. Akiknek Isten megadja ennek a bensôséges tisztulásnak a kegyelmét, hogy aztán még nagyobb ajándékokkal halmozza el ôket, azoknak már sok szolgálatot kellett tenniük, nagy türelmet és állhatatosságot kellett tanúsítaniuk. ,,Ó lelkek, akik biztonságban és boldogan szeretnétek haladni a szellemiek terén, ha tudnátok, hogy mennyit kell az embernek szenvednie, mielôtt elérhetné ezt a biztonságot és boldogságot, s hogy enélkül teljes lehetetlenség, hogy a lélek elérje, amit óhajt, sôt, hogy vissza kell hanyatlania: akkor nem keresnétek vigasztalást sem Istennél, sem a teremtményeknél, hanem inkább fölvennétek a keresztet és igyekeznétek tisztán inni az epét és a bort! Sôt ezt nagy szerencsének tartanátok, látván, hogy meghalva a világnak és önmagatoknak, Istennek éltek a szellem örömében. Így azután, türelmesen és hűségesen viselve azt a csekély külsô szenvedést, kiérdemelnétek azt, hogy Isten rátok vesse szemét, hogy néhány belsôbb, szellemi szenvedés által megtisztítson és kicsiszoljon benneteket, hogy azután bensôbb javakat adhasson nektek. Mert sok szolgálatot kellett ám elôbb Istennek tenniük; igen kedvesnek kell lennie elôtte azok életének és cselekvésének, akiknek megadja azt a kiváló kegyelmet, hogy bensôbb megpróbáltatást küld rájuk és ezáltal elôbbre viszi ôket a kegyelmekben és érdemekben, amint tette Szent Tóbiással, kinek Szent Rafael mondotta, hogy mivel kedves volt Isten elôtt, az ráküldte azt a szenvedést, hogy jobban megpróbálja és nagyobbá tegye (12,13.), s így azután, amint a Szentírásból olvassuk, e megpróbáltatás után, egész hátralévô életét boldogságban töltötte. Ugyanezt látjuk Szent Jóbnál, akinek, miután cselekedeteit Isten a jó és rossz szellemek elôtt kedvesnek jelentette ki, azonnal megadta azt a kegyelmet, hogy olyan nagy szenvedéseket bocsátott rá és ezáltal naggyá tette; utólag pedig sokkal többet adott neki és megsokasította lelki és anyagi javait is.'' (ÉSz 2,28. 479.o.) Hogy megadja ezt az ajándékát, Isten megvárja, míg az ember érett és erôs lesz arra, hogy a próbát kiállja visszafordulás nélkül. ,,... Ez természetesen csak akkor lehetséges, ha már hosszabb ideig gyakorolták magukat az erényekben s állhatatosak voltak az elmélkedésben és az imában s az ezekben talált öröm és élvezet következtében elvesztették kedvüket a világi dolgok iránt. Nemkülönben már némi lelki erôre is tettek szert Isten szolgálatában, ami megfékezi bennük a teremtményekhez való ragaszkodást. Midôn tehát ilymódon annyira jutottak, hogy képesek Isten kedvéért elviselni egy kis keresztet és lelki szárazságot, anélkül, hogy emiatt, éppen a legüdvösebb pillanatban, meghátrálnának; midôn talán éppen a legnagyobb örömmel és élvezettel végzik lelkigyakorlataikat s az isteni kegyelmek napja -- nézetük szerint -- a legdúsabban árasztja rájuk sugarait: Isten egyszerre csak kioltja ezt az egész fényt s elzárja elôlük a kapuját és forrását annak az édes szellemi víznek, amelyet eddig Istenben élveztek, még pedig akkor és addig, amikor és ameddig csak tetszik neki. Eddig ugyanis gyöngék voltak és kiskorúak s azért nem volt elôlük elzárva a kapu, amint azt Szent János apostol mondja a Jelenések könyvében (3,8.). Így azután olyan sötétségben hagyja ôket, hogy nem tudják, hogy merre forduljanak képzeletükkel és gondolataikkal. Elmélkedni, amihez pedig azelôtt olyan jól értettek, most egyáltalán nem tudnak. Belsô érzékeik teljesen belefulladtak ebbe az éjszakába, annyira kiszáradtak, hogy nem találnak többé örömet és élvezetet a lelki dolgokban. Az ájtatos gyakorlatok, amelyekben azelôtt boldogságukat lelték, most egyszerre szárazaknak és keserűeknek tűnnek föl elôttük. Mert, amint mondtam, mikor Isten észreveszi, hogy annyira amennyire fölcseperedtek, akkor, hogy megerôsödjenek és kinôjenek a pólyából, elválasztja ôket az édesanyai emlôtôl és karjaiból a földre téve, tanítgatja ôket, hogy járjanak a maguk lábán. Ez természetesen nagy újdonság nekik, mert ezzel minden megváltozott rájuk nézve.'' (1Éj 8,3. 35-36.o.) Ez a passzív ajándék bizonyos együttműködést kíván meg. Sokszor megtörténik, hogy a már megkezdôdött éjszaka nem halad elôre, mert hiányzik az ember közreműködése. ,,... ez nem azért van így, mintha Isten azt akarná, hogy csekély számmal legyenek a magasszárnyalású lelkek; hiszen ellenkezôleg, Ô inkább azt szeretné, hogy legyen mindenki tökéletes; hanem azon múlik, hogy kevés választott edény akad, amely kibírná ezt az erôs és magasztos megmunkálást. A legtöbbje, alighogy a legkisebb megpróbáltatás éri, azonnal letörik; menekül a fáradság elôl; nem képes elviselni a legkisebb vigasztalanságot vagy megbántást; nem tud kitartó türelemmel dolgozni. Az ilyeneket az Úr nem találja erôseknek és híveknek már abban a kevésben sem, midôn éppen csakhogy elkezdi ôket egy kissé meggyalulni és megmunkálni, s így elôre látja, hogy még kevésbé lennének azok, ha behatóbban venné ôket munkába. Nem csoda tehát, hogy abbahagyja az egészet; nem tisztogatja ôket tovább és nem igyekszik ôket többé kiemelni a föld porából a megpróbáltatások révén, mert azok elviselésére több állhatatosságra és erôre volna szükség, mint amennyirôl az ô viselkedésük tesz tanúságot. Ennek következtében sokan vannak, akik szeretnének elôbbre jutni, s folyton kérik az Urat, hogy vezesse ôket a tökéletességnek erre a fokára, de mihelyt Isten elkezdi ôket afelé vezetni, úgy, amint az szükséges, rájuk küldi az elsô szenvedéseket és megpróbáltatásokat, akkor visszahôkölnek, kitérnek a csapások elöl, elkerülik az életnek szűk útját, és saját kényelmüknek széles útjára lépnek, amely a végromlásba vezet. Istennek tehát nincs alkalma megadni nekik azt, amit tôle kérnek, mert hiába nyújtja azt feléjük, s így azután haszontalan edények maradnak. Pedig megvolt bennük a szándék eljutni a tökéletesség állapotára, azonban nem akartak az odavezetô szenvedések útján haladni. Még csak rá sem akartak lépni, s elviselni legalább azt a keveset, amit annak kezdetén szokott Isten az emberre rábocsátani. Ezekre ráillik, amit Jeremiás mond e szavakkal: ,,Ha már a gyalogosokkal futván elfáradtál, hogyan versenyezhetsz majd a lovasokkal? Ha a békességes földön biztonságban vagy, mitévô leszesz a Jordán kevélységében?'' (12,5.) Ami annyit jelent: ha már azt a fáradságot is oly nehezen tűröd, amely a közönséges gyaloglással jár, s amelyet minden embernek el kell viselnie; ha olyan lassú a járásod, hogy futásnak látszott elôtted, mikor lépést kellett tartanod velük: hogyan tudnál akkor lépést tartani a vágtató lóval? Hiszen ez már sokkal fáradságosabb, mint a rendes és közönséges haladás és az átlagos emberi erônél és könnyedségnél többet tételez fel! S ha nem akartál lemondani e földnek békességérôl és vrömeirôl, vagyis érzékiségedrôl, s nem volt kedved neki hadat izenni, vagy neki bármiben ellentmondani, nem tudom, hogyan lehetne kedved ahhoz, hogy belépj a szellem szorongatásainak és szenvedéseinek vizeibe, amelyek sokkal bensôbbek.'' (ÉSz 2,27. 477-479.o.) Cselekvô passzivitás A ,,passzív'', ,,passzivitás'' szavak állandó használata a kemény és hatékony éjszakával kapcsolatban (belénk öntött szemlélôdés, isteni cselekvés) egyesekben azt a gondolatot ébresztheti, hogy tehetetlen passzivitásról van szó. A valóság pontosan az ellenkezôje. A passzív éjszaka fokozottabb erôfeszítést és elkötelezettséget követel, mint az aktív éjszaka. Jóllehet Isten engedi meg és kezdeményezi ezt a tapasztalatot és viszi elôre a szemlélôdés által, mindez az ember fizikai, pszichikai és szellemi közreműködésével valósul meg. Az aktív vagy passzív éjszaka nem azt jelenti, hogy az ember részt vesz, illetve nem vesz részt benne. Sem az aktív éjszaka nem teljesen aktív, sem a passzív nem teljesen passzív. Az elsô esetben ,,passzív'', a kegyelem által vezetett aktivitásról, a második esetben pedig ,,aktív passzivitásról'', vagyis a tanulékony hűség elkötelezettségérôl beszélhetünk. A passzív éjszakának három összetevôje van: -- olyan lelkiállapot, olyan külsô, nagyon nehéz és fájdalmas helyzet, amely radikálisan és minden kockázatot vállalva elkötelezi a hívô hitét, reményét és szeretetét, (Helyzet) -- Isten a hit különleges fényével és a szeretet erôsségével árasztja el az embert, hogy az ebben a helyzetben teologális értelemben tudjon gondolkozni és cselekedni, (Isten) -- az ember valóban szembenéz a fájdalmas helyzettel és arra hôsies hűséggel válaszol. (Ember) Ennek a hôsies hűségnek a költségeit az embernek kell viselnie, akit Isten elôrevisz ebben az éjszakában. Noha ez az éjszaka passzív, különleges kegyelem, mások okozzák; aki ezt megéli, elviseli és arra teologális választ ad, az az ember, mint például Keresztes Szent János a toledói börtönben. Ô az, akinek szenvednie kell a börtönben testben, lélekben és szellemében. Passzívnak hívjuk, mivel nem az ember választja meg a körülményeket és a fájdalmas lelkiállapotot. A hűség válaszát az embernek olyan mértékben kell megadnia, mintha övé lenne az egész felelôsség. Hűségesen ki kell tartania az imában, a szeretetben, hivatásában, a szolgálatokban, stb., még ha mindezeknek nem látja is értelmét. Fájdalmas és aktív hűség ez a szeretetben és a szolgálatban. {kep} Az éjszaka: szenvedés, sajátos kegyelmek + az ember válasza Hiába a szenvedés, hiába a sajátos kegyelmek, ha az ember nem adja meg a hit válaszát! Két általános norma Keresztes Szent János igen mértékletesen ad tanácsot azoknak, akik ebben a helyzetben vannak. Könyve bizonyos iránymutatást tartalmaz. A különösen erôs válság pillanatára két alapvetô tanácsot ad. 1) Kitartás: ,,Azok, akik ilyen állapotba jutnak, csak vigasztalódjanak szépen; legyenek türelmesek és állhatatosak; ne szomorkodjanak, hanem bízzanak Istenben, aki nem hagyja el azokat, akik ôszinte és egyenes szívvel keresik Ôt. Tôlük sem fogja megtagadni azt, ami ezen az úton szükséges, amíg csak el nem juttatja ôket a szeretetnek világos és tiszta fényébe, a második, vagyis a szellemi sötét éjszaka révén, ha ugyan megérdemlik, hogy ôket abba belehelyezze.'' (1Éj 10,3.43- 44.o.) Vesd össze még 1Éj 8--9--10. fejezetekkel 2) Gondos figyelem: ,,... a késôbb kigyulladó szeretet helyett, a tehetségeknek eme szárazsága és üressége közepette a lélekben ama rendes, Istenre irányuló gyöngédség és figyelem foglal helyet, amely bánkódással és félelemmel van egybekötve, mert úgy érzi, hogy nem tud neki szolgálni. Már pedig igen kellemes áldozat az Úristen szemeiben, ha azt látja, hogy a lélek Ô iránta való szeretetbôl van lesújtva és aggódik.'' (1Éj 11,2. 47.o.) ======================================================================== XIII. A sötét éjszaka ösvényei Az elôzô fejezetben megmagyaráztuk az éjszaka természetét és szerkezetét. Elôre kellett bocsátanunk az éjszaka különbözô összetevôinek elemzését, mivel bonyolult és összetett jelenségrôl van szó. Amint az történni szokott, az elemzésben az éjszaka nem mutatja meg életerôs arculatát. Az egész lelki fejlôdés legszabálytalanabb és legzavarosabb szakasza ez. Az elméleten túl el kell jutnunk a konkrét helyzethez. A jelenség, bár nagyjából megfelel a sémáknak, emberek, karizmák, kultúra, tevékenységi kör, stb. szerint a legkülönbözôbb módon valósul meg. Már emlékeztettünk Keresztes Szent János értelmezési elvére. Az éjszaka leírásában mintegy összesíti az éj megélésének különféle tapasztalatait. De ezzel nem azt akarja mondani, hogy minden ember minden elemet megél, vagy hogy ugyanazon formában és mértékben. Megoszlanak ezek az összetevôk és igen változatos formát mutatnak, ô maga sem ír le mindent és teljesen, hogy így mindenki megtalálja azt, amit ô maga tapasztal meg. ,,... nem úgy kell felfogni, mintha mindenegyes lélek ugyanazokban a közlésekben részesülne, ... vagy pedig mintha mindegyiknél az ajándékok között ugyanolyan arányban volna megismerés és érzelem. Egyes lelkek ugyanis többet kapnak, mások kevesebbet, egyesek így, mások másképp, szóval egyik is, másik is lehetséges...'' (Én 14,2. 259-260.o.) A magyarázatok, a különbözô régi és modern példák ellenére az éjszaka nagy misztérium marad annak számára, aki azt éli. Ha az egész lelki fejlôdésrôl azt kell mondanunk, hogy homályos és felfedezetlen, ez a megállapítás még inkább érvényes erre a különösen homályos fázisra. 1. A lét dinamizmusa 2. Az érzéki rész passzív éjszakája 3. A szellemi rész éjszakája 4. Keresztes Szent János tapasztalata 5. Idôszerű példák 1. A lét dinamizmusa Miután részletesen tárgyaltuk a sötét éjszaka természetét és terminológiáját, most az emberi és keresztény élet valóságában kell ezt a tapasztalatot megvizsgálnunk. Valami olyan eleven, normális élettapasztalatról van szó, amelynek velejárói a kereszt, a magány, a szenvedés, összeütközések, fáradtság, ellentétek, szárazság stb. A Kármelhegy útja és A sötét éjszaka könyvein kívül Keresztes Szent János igen ritkán használja az éjszaka kifejezést. Leveleiben vagy más írásaiban, amelyek közelebb állnak a hétköznapi lelki beszélgetésekhez, nem beszél éjszakáról, hanem a mindennapi élettel járó normális tapasztalatról. Amikor a toledói börtönre utal, nem éjszakáról beszél, hanem sötétségrôl és magányról. A dinamizmus és a fokozatosság állandó crescendóban jelenik meg mind teologális, mind antropológiai szempontból. Természetesen a teologális a fontosabb: a kegyelem, a hit és a szeretet minôsége és elkötelezése, valamint az egyesülés érettsége. Hogy azonban érthetôbb vonatkozási pontokat állapítson meg ebben a crescendóban, antropológiai ismérvet alkalmaz. Ide tartozik az ismert terminológia: az érzéki rész éjszakája, a szellemi rész éjszakája, aktív és passzív. Az aktív és passzív éjszaka teljességében négy meglehetôsen különbözô idôszakot lehet megkülönböztetni a következô logikai és idôrendi sorrendben: -- az érzéki rész aktív éjszakája (1KU) -- az érzéki rész passzív éjszakája (1Éj) -- az szellem aktív éjszakája (2KU, 3KU) -- az szellemi rész passzív éjszakája (2Éj) A felosztás kissé szokványos, Keresztes Szent János számára is. Valamennyi passzív éjszakát több szakaszra lehet osztani, mivel megszakításokkal valósul meg. ,,Hogy azonban meddig marad a lélek az érzéki résznek erre a böjtjére és penitenciájára fogva, azt biztosan nem lehet megmondani; mert nem mindenkiben egyenlô lefolyású s nem jár ugyanazokkal a kísértésekkel. Ezt kizárólag Isten akarata szabja meg, aszerint, hogy az illetô lélekben több vagy kevesebb-e a gyarlóság, amelyet ki kell belôle tisztogatni. De meg aztán azon szeretet fokához képest is, amelyre Isten föl akarja emelni, jobban vagy kevésbé, hosszabb vagy kevesebb ideig fogja megalázni. Akiben van elegendô életrevalóság és erô ahhoz, hogy nagyobb fokú kínt tudjon elviselni, azt gyorsabban tisztítja meg. Míg ellenben a gyöngéket nagyon enyhén, gyönge kísértések közepette, hosszú idô alatt vezeti át ezen az éjszakán s rendes üdüléseket enged érzéki részüknek, hogy meg ne hátráljanak. Az ilyenek azután jó késôn érik el a tökéletes tisztaságot ebben az életben, némelyek pedig soha. Mert igazában nincsenek sem egészen benn ebben az éjszakában, sem egészen kívüle. Mert bár nem is mennek belé mélyebbre, azért Isten olykor, néhány napra mégis próbára teszi ôket, hogy a szárazságok és kísértések révén megôrizzék alázatosságukat és önismeretüket. Viszont máskor, idôrôl-idôre segíti ôket vigasztalásaival, nehogy elcsüggedve visszaforduljanak s a világban keressenek vigasztalást. Más, még gyöngébb lelkekkel úgy bánik Isten, hogy idônként eltűnik és elrejtôzik elôlük, mert kerülô utak nélkül nem volnának képesek Ôhozzá eljutni.'' (1Éj 14,5. 64.o.) ,,... hogy valamennyire is igazi egyesülés legyen, ahhoz szükséges, hogy ha még oly erôs is, eltartson néhány esztendeig. Mert hiszen meg kell jegyeznünk, hogy vannak közbeesô megszakítások és enyhülések, amelyekben Isten engedélyébôl ez a sötét szemlélôdés beszünteti a tisztító módon és alakban való sugárzást s megvilágosítva és szeretetet ébresztve süt a lélekre. Ilyenkor természetesen a lélek, mintha csak kiszabadult volna abból a rettenetes tömlöcbôl, abból az iszonyú fogságból, szabadon járhat, kelhet, üdülhet, édes békességet érez, élvezi Istennek szeretô barátságát, meg bôséges és nem nyomasztó szellemi közlésekben részesül. Ez a lélek számára elôlege a jövendô egészségnek, amelyet az említett tisztulás fog benne fokozatosan helyreállítani és záloga annak a bôségnek, amely reá vár. Néha ez olyan magas fokú, hogy a lélek már-már azt hiszi, vége szakadt szenvedéseinek. Ezeknek a szellemi dolgoknak ugyanis megvan az a sajátos hatásuk a lélekre, olyankor, amidôn tisztán szellemiek, hogy midôn visszatérnek a szenvedések, azt hiszi, sohasem szabadul meg tôlük, és egyszersmindenkorra vége az ô jólétének, ... mikor pedig szellemi javakban részesül, a lélek úgy gondolja, hogy már vége a bajoknak s ezeket a kincseket az Úr soha többé nem vonja meg tôle... Ez pedig azért van így, mert ha a szellem tényleg birtokában van az egyik végletnek, akkor az saját természetébôl kifolyólag megszünteti az ellenkezô végletnek birtoklását és érzékelését. Ez a jelenség a léleknek érzéki részében nem érvényesül oly határozottsággal, még pedig azért, mert felfogó képessége gyönge. Mivel azonban a szellem itt még nem tiszta és nem szabadult meg azoktól az ellenkezô vonzalmaktól, amelyeket a megszokás folytán az alsóbb rész vett föl magába, -- bár egyébként most már szilárdabb és erôsebb -- mivel még mindig alá van vetve hatásuknak, arra van utalva, hogy tovább gyötrôdjék ... a lélek is, ha ezekben a pihentetô idôközökben tényleg úszik a szellemi javak bôségében, mivel ilyenkor nem veszi észre, hogy a gyarlóságoknak és tisztátalanságoknak gyökerei még mindig nincsenek belôle egészen kigyomlálva, azt hiszi, hogy vége szakadt szenvedéseinek.'' (2Éj 7,4-6. 86-87.o.) Vagy pedig mind a négyet egy, fokozatosan fejlôdô éjszakába lehetne összefoglalni. Ez a második módszer is megfelel a misztikus doktor nyelvezetének. És valóban a költemény szimbóluma egyetlenegy teljes éjszakát jelöl. Az éjszaka intenzitása és tartama különbözô elemektôl függ. Három fô elemet jelölhetünk meg: -- az életszentségnek az a foka, amelyre Isten az illetô embert fel akarja emelni -- a megtisztítandó bűnök mélyebb vagy kevésbé mély gyökerei -- az ember szellemi és pszichológiai ellenállása ,,... mindaddig, amíg az Úr meg nem tisztította -- még pedig azon a módon, amint azt szent tetszése tartja --, semmiféle eszköz, vagy orvosság nem fogja enyhíteni fájdalmát. Ez nem is lehet másképp. Mert a lélek ebben az állapotban éppúgy nem képes semmire, mint akár a fogoly, akit összekötött kezekkel és lábakkal tartanak földalatti tömlöcében, úgyhogy sem mozogni nem képes, sem nem lát semmit, sem pedig nem képes élvezni semmi kegyelmet, jöjjön az akár fölülrôl, akár alulról, mindaddig, amíg itt meg nem szelídül, meg nem alázódik és meg nem tisztul a szellem s nem lesz olyan fennköltté, egyszerűvé és finommá, hogy egybeolvadhat Isten szellemével, a szeretô egyesülés azon fokán, amelyet az Ô irgalma akar neki juttatni. Ennek a foknak megfelelôen a tisztulás is erôsebb vagy gyöngébb, hosszabb vagy rövidebb ideig tartó.'' (2Éj 7,3. 85-86.o.); ,,Ez a tisztulás kevés léleknél ilyen erôs. Csupán azoknál ilyen, akiket az Úr az egyesülésnek legmagasabb fokára akar emelni. Az egyeseknél ugyanis erôsebb vagy gyöngébb tisztítást alkalmaz, aszerint, hogy milyen fokra akarja ôket feljuttatni s ugyancsak aszerint is, hogy mekkora bennük a tisztátalanság és tökéletlenség. Ez a szenvedés tehát hasonló a tisztítóhelyéhez. Amint abban tisztulnak a lelkek, hogy világosan láthassák Istent a mennyországban, éppúgy tisztulnak itt a maguk módja szerint egyesek, azért, hogy ebben az egyesülésben a szeretet révén hozzá hasonulhassanak.'' (ÉSz 1,24. 452.o.); ,,... miért szükséges ennyi szenvedés elôkészületül ehhez az állapothoz, annak oka az, hogy amint valami nemes folyadékot csakis erôs és gondosan megtisztított üvegben szokás tartani, akként e magasztos egyesülés befogadására is csak az olyan lélek képes, amely megerôsödött a szenvedésekben és kísértésekben, sötétségekben és szorongatásokban. Mert az elôbbiek által megtisztul és megerôsödik az érzéki rész, az utóbbi által pedig megfinomodik, megtisztul és az egyesülésre alkalmassá válik a szellemi. Amiként ugyanis a meg nem tisztult lelkek, hogy Istennel a mennyországban egyesülhessenek, a tisztító tűz lángjain mennek át a másvilágra: akként a tökéletesség útján való egyesüléshez is szükséges, hogy a lélek átmenjen az említett szenvedések tüzén, amely egyeseket jobban, másokat kevésbé éget. Egyesek hosszabb, mások rövidebb ideig vannak benne, aszerint, hogy Isten milyen magas fokra akarja ôket emelni, s hogy mennyi bennük kiküszöbölni való.'' (ÉSz 2,25. 476-477.o.) Itt különbözô arányokról van szó. Ha nagyobb a lélek ellenállása, erôsebb a tisztítás intenzitása és rövidebb ideig tart. (Alig lehet túllépni meghatározott eseteken, szinte minden léleknél más.) Keresztes Szent János egy alkalommal valami konkrétet is mond: ,,... hogy valamennyire is igazi egyesülés legyen, ahhoz szükséges, hogy ha mégoly erôs is, eltartson néhány esztendeig ... vannak közbeszôve megszakítások és enyhülések...'' (2Éj 7,4. 86.o.) 2. Az érzéki rész passzív éjszakája Ezt az elsô szakaszt nagy világossággal és szemléletesen A sötét éjszaka elsô könyvében mutatja be. Sémája lineáris és egyszerű. Könyvét három része osztja: 1. a passzív éjszaka szükséges volta (1Éj 1-7. fejezetek); bemutatja annak hibáit és nyomorúságait, aki még nem ment át ezen az éjszakán (a beteg állapota a műtét elôtt) 2. a passzív éjszaka megvalósulása (1Éj 8-11. fejezetek); jelenlétének jelei, maga a tapasztalat, különféle magatartásformák (operáció altatás nélkül) 3. a sötét éjszaka gyümölcsei és eredményei (1Éj 12-13. fejezetek); Isten ismerete, önismeret, alapvetô erények (műtét utáni állapot). A könyv központi témája a második pontban (8-11 fejezetek) található. A többi leírás azt célozza, hogy megerôsítse a személyt és támogassa ebben a fájdalmas tapasztalatban. Az elsô pontban (1-7. fejezetek) a hibákról beszél, hogy az ember megértse és számot vessen azzal, hogy Isten passzív közbelépésére van szüksége. ,,Hogy mindezt belássuk és megértsük, hogy a kezdôk, bár az említett lelki örömök hatása alatt oly könnyedén teszik a jót, mégis mennyire gyöngén állnak az erények dolgában: megvizsgáljuk eljárásukat a hét fôbűn szempontjából. Elemezünk a sok eset közül legalább néhányat s kimutatjuk, miképpen bukkannak fel abban a fôbűnök apró tökéletlenségek alakjában. Ezek alapján meggyôzôdünk majd arról, hogy milyen jótékony hatású a lélekre a sötét éjszaka, mert egyedül csak az képes belôlük ezeket a gyarlóságokat kiküszöbölni és kitisztogatni.'' (1Éj 1,3. 13.o.) Aztán a gyümölcsökrôl beszél: ,,... örömére és nagy vigasztalására fog szolgálni annak, aki ezen az úton halad, ha azt látja, hogy miképpen tud az ilyen kemény s a lélekre nézve annyira terhes és a szellemi ízléssel igen is ellenkezô dolog oly sok jót tenni az emberrel.'' (1Éj 11,4. 48.o.) Keresztes Szent János szerint az éjszakának ez a formája nagyon is általános. ,,Az embernek olykor sírni volna kedve egyesek oktalanságán, akik mindenféle rendszertelen önkéntes vezeklést és áhítatgyakorlatot vállalnak, s ezekbe helyezik minden bizalmukat, azon hiszemben, hogy így juthatnak az isteni bölcsességgel való egyesüléshez; arra azonban nem is gondolnak, hogy a teremtményekre irányuló érzéki vágyaikat megfékezzék. Pedig mindez hiábavaló, amíg csak teljes erôvel nem fognak hozzá vágyaik elfojtásához. Ha annak a sok önként vállalt fáradságnak csak a felét fordítanák erre a munkára, többet haladnának egy hónap, mint így sok esztendô alatt. A földet is meg kell munkálni, hogy gabonát teremjen, mert különben csak gaz nô rajta; hasonlóképpen az érzéki vágyakat is el kell nyomni, mert különben a lélek nem haladhat elôre. Sôt merem állítani, hogy ezen munka nélkül a lélek a tökéletesség, továbbá Istennek és önmagának megismerése gyümölcseibôl nem fog többet teremni, mint az a mag, amely véletlenül hullott valahol a föl nem szántott földre. Nem is fog megszűnni a lélekben a sötétség és tudatlanság mindaddig, amíg csak a vágyak el nem hallgatnak benne. Mert olyanok ezek, mint a szemben a foltok, vagy a hályog, amelyek mindaddig akadályozzák a látást, amíg csak műtét útján el nem távolítják ôket.'' (1KU 8,4. 89.o.) Tisztulásról vagy a nem kimondottan misztikus jellegű passzív tisztulás kezdetérôl van szó az esetek többségében. Keresztes Szent János leírását az erô és a konkrétság jellemzi különösen három pontban. Az elsô szakaszt nagyobb pontossággal elemzi, mint a szellemi éjszakát. A valóság ugyanis kevésbé összetett és mély; továbbá kezdetben világosabb sémákra van szükség. A könnyebb érthetôség kedvéért három pontot emelünk ki: -- Az éjszaka jelenlétének jeleirôl szóló fejezet (1Éj 9.); ezek a jelek bizonyos eligazítást nyújtanak a lelki életben oly gyakori sötétség pillanataiban. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ma ezek a jelek nem mindig ugyanúgy jelentkeznek. Pl. elég általános dolog, hogy az emberek nem tudnak elmélkedni. Az isteni dolgok iránti érdeklôdés elveszítése nem hozza mindig magával a világ dolgai iránti érdeklôdés elveszítését, sôt, ez még elevenebbé válhat. (Ezt Keresztes Szent János is megengedi. 1Éj 14,1.) -- A bűnrôl szóló fejezetek különösen élesek, az ember legmélyét érintik, különösen is az öntetszelgés (1Éj 2. fejezet) és a szellemi torkosság (1Éj 6. fejezet) eseteit elemzi. -- Nagyon hasznos az elsô éjszaka gyümölcseirôl szóló fejezetek olvasása (1Éj 12--13. fejezetek). Az utóbbi konkrétabb, az elsô tartalmasabb: az önismeretrôl és Isten ismeretérôl beszél. 3. A szellemi rész éjszakája A szellemi rész éjszakájának tartalmát és elemzését a 2Éj elsô tizennégy fejezetében, vagyis a bevezetésben és az elsô versszakok kommentárjában találjuk meg. A séma ugyanaz, mint az elsô éjszakánál. 1. a szellemi éjszaka szükségessége (1-3. fejezetek): az ember gyöngesége és bűngyökerei, 2. a szellemi éjszaka megvalósulása (4-10. fejezetek): élmények, erôs konfliktusok, magyarázatok, 3. a szellemi éjszaka gyümölcsei (11-14. fejezetek): a szeretet fellángolása és szabadság. Úgy tűnhet, hogy mindez az elôzô éjszakának egyszerű ismétlôdése, a folyamatnak ugyanazokkal a szakaszaival. Van hasonlóság, mivel ugyanannak a folyamatnak ritmusát követi. Mégis ez egészen más szint, ahol mindent újra fel kell építeni. ,,Az érzéki rész alapos megtisztulásáról csak akkor lehet szó, ha ez a folyamat a szellemen veszi kezdetét. Éppen azért az érzéki résznek éjjele, amelyrôl beszéltünk, nem annyira tisztulás, mint inkább a törekvô képesség bizonyos megjavítása és megfegyelmezése. Ennek oka az, hogy az érzéki résznek összes rendellenességei és gyarlóságai a szellemben gyökereznek és abból merítik erejüket; s éppen azért, amíg ez utóbbinak rossz szokásai, lázongó indulatai és bűnös hajlamai nincsenek kiküszöbölve, az elôbbi nem tud igazán megtisztulni. Így tehát ebben az éjszakában, amely most következik, a két résznek együttesen kell megtisztulnia. Ez a célja az egésznek.'' (2Éj 3,1-2. 70.o.) Az elemzés azonnal rámutat a folyamat mélységére, még ha ugyanazokat a címeket és fogalmakat használja is: hibák, tapasztalatok, gyümölcsök. A hibák, amelyekrôl beszél (2Éj 2), többé már nem a tapasztalatlanság hibái, hanem gyakran olyan nem tudatos létmódok, amelyek meghatározzák az illetô egész pszichikai, erkölcsi és lelki cselekvésmódját. A gyökerek ugyanazok, megnyilvánulásai azonban rafináltabbak. ,,Állandóaknak nevezzük azokat a hibákat, vonzalmakat és szokásokat, amelyeknek legalábbis gyökerei maradtak meg a szellemben, azért, mert ezekre az érzéki tisztulás hatása nem terjedt ki. Ezeknek kitisztítása úgy viszonylik az elôbbihez, mint egy ág letörése a gyökér kitépéséhez, vagy egy friss folt kitisztítása egy olyanéhoz, amely már régi és beleette magát. Mert, mint mondottuk, az érzéki résznek tisztulása csak egy kapu és kezdetleges szemlélôdés, amely átmenetül szolgál a szellemihez s inkább arra való, hogy az érzéki részt összhangzásba hozza a szellemmel, nem pedig arra, hogy a szellemet Istennel egyesítse. A szellemben tehát továbbra is megmaradnak a régi ember foltjai, habár az illetô ezt nem is gondolná s nem is képes azokat észrevenni. Ezeket tehát ki kell belôle venni ezen éjszaka tisztító szappanával és erôs lúgjával, mert különben a lélek nem éri el soha a tisztaságnak azt a fokát, amelyre szüksége van az isteni egyesüléshez. Megvan benne továbbá az a természetes korlátoltelméjűség, amely minden emberre ráragadt a bűn következtében, továbbá a szórakozottság és a szellemnek kifelé kalandozása; szükséges tehát, hogy felvilágosuljon, megtisztuljon és összeszedettségre tegyen szert amaz éjszaka bűnhôdései és szorongatásai révén.'' (2Éj 2,1-2. 67-68.o.) A tapasztalatról legjobb elolvasni az 5-7. fejezeteket. A szerzô, aki általában örvendezik elôre látva az egyesülés gyümölcseit, egy bizonyos ponton megindul a szenvedések súlyos volta miatt és ezt írja: ,,... illô, hogy az ember nagy részvétet tanúsítson azon lélekkel szemben, akit Isten belehelyezett ebbe a félelmetes és rettenetes éjjelbe. Mert bár kiváló szerencsét hoz reá a belôle származó nagy lelki javakkal, midôn majd, amint Jób mondja, Isten a lélekben a sötétségbôl kincseket hoz ki és a halál árnyékában világot gyújt (12,22.), úgyhogy, Dávid szavai szerint, olyan lesz a világossága, amilyen volt a sötétsége (Zsolt. 138,12.). De azért a lélek egyenlôre végtelen kínokat szenved s nagy bizonytalanságban van aziránt, vajon fog-e javulni az állapota. Mert hiszen azt gondolja, amint a próféta mondja erre vonatkozóan, hogy az ô bajának sohasem lesz vége s úgy tűnik föl elôtte, hogy amint ugyancsak Dávid mondja: ,,Collocavit me in obscuris, sicut mortuos saeculi''. ,,Sötétségbe helyez engem, mint a rég megholtakat''; (142,4.). Aminek következtében szorongatást szenved benne a szelleme és gyötrôdik a szíve, olyannyira, hogy az ember szükségképpen megsajnálja és részvéttel van irányában. Mert hozzájárul mindehhez az a nagy egyedüllét és elhagyatottság, amelyet ez az éjszaka okoz s amelynek következtében nem talál vigasztalásra vagy támogatásra semmiféle könyvben vagy lelkivezetônél.'' (2Éj 7,3. 84-85.o.) Egyedül Isten tudja csak, mikor érhet el a lélek ezekhez a borzalmakhoz, messze meghaladva az emberi kapacitás határait. Isten általában hosszasan elôkészíti a talajt. A 11-14. fejezetekben bemutatott gyümölcsök a szeretet gyümölcsei: ez az általános irány, hiszen az egyesüléshez közeledünk, amely mindenekelôtt a szeretet műve. A 15-25. fejezetekben Keresztes Szent János visszatér az éjszaka témáira, de nem annyira eleven a leírása, mint az elôzô tizenöt fejezetben. Inkább szintézis módjára összefoglalja az éjszakák tulajdonságait. Ezek a fejezetek inkább doktrinális jellegűek, kevésbé elevenek és dinamikusak, de igen tartalmasak. 4. Keresztes Szent János tapasztalata A sötét éjszakában a szerzô csak alapvetô sémát akart megadni, amely többé-kevésbé egyetemes ritmusú. Kerüli a konkrét példákat. Azért hallgat, mert meg van gyôzôdve a jelenség le nem fokozható sokféleségérôl (1Éj 14,5.), továbbá tiszteletben akarja tartani a különféle eseteket. Ugyanakkor azonban nem akar elkerülni minden konkrét példát. Az érzéki rész éjszakája 14. fejezetében ô maga megjelöl három példát, illetve a megpróbáltatás három fajtáját: -- elszabadult érzékiség: ezt Isten megengedi, hogy kiprovokálja az Istenszeretet személyes és radikális döntését: eltávolít mindent a lélekbôl, mielôtt azt isteni szeretettel átvilágítaná. Ez a megpróbáltatás elôfordulhat még a legtisztább lelkek életében is. ,,Egyesekre ugyanis rá van eresztve a pokoli sátán, a paráznaság szelleme, aki utálatos és erôs kisértékkel ostorozza érzékeiket és rút eszmékkel és képekkel kínozza szellemüket. Ezek a képek nagyon elevenen jelennek meg a képzelôtehetségben s olykor nagyobb kínt okoznak a halálnál.'' (1Éj 14,1. 62.o.) -- káromkodás szelleme: elárasztja a gondolatokat olyannyira, hogy szinte azok kimondására késztet. Ismerünk ilyen eseteket a szentek életébôl. Ilyen káromkodó gondolatok például, hogy Isten nem létezik, hogy nem igazságos, hogy elfeledkezett róla... ,,Máskor a szellemnek ehhez az éjszakájához ráadásul még a káromkodás szelleme is hozzájárul, ez aztán összes eszméinek és gondolatainak közibe szövi a legrettenetesebb káromkodásokat s olykor akkora erôvel sugallja azokat a képzelôtehetségnek, hogy az illetô majd hogy ki nem mondja a káromkodást, ami nagyon súlyos szenvedést okoz.'' (1Éj 14,2. 62-63.o.) -- aggályosság: igen kemény megpróbáltatás és nincs emberi segítség. Feldúlja a lelket, megfosztja minden biztonságától, a lélek a legnagyobb feszültségben és belsô szegénységben él. ,,Máskor meg egy másik utálatos szellem zúdul rájuk, amelyet Izajás úgy nevez, hogy a szédülés szelleme. Nem viszi ôket bukásba, hanem kínozza ôket. Teljesen elhomályosítja az érzéki részt s eltölti ezernyi aggodalommal és fennakadással, amelyek az ô nézetük szerint annyira bonyolultak, hogy soha semmiben sem tudják magukat feltalálni, sem pedig valami tanácsban vagy gondolatban megnyugodni. Ez azután egyike a legsúlyosabb megpróbáltatásoknak, amelyek csak érhetik az embert ennek az éjszakának a folyamán s nagyon közel áll ahhoz, ami a szellemi éjszakában történik.'' (1Éj 14,3. 63.o.) Másfajta leírás is található Keresztes Szent János írásaiban, nevezetesen a Juana de Pedrazahoz intézett híres második levélben (1589.10.12.); ebben sötétségrôl, szegénységrôl, elhagyatottságról beszél, konkrét és egyszerű utasításokat ad arra vonatkozóan, hogyan kell viselkedni ilyen helyzetben. ,,Mivelhogy ön most ebben a lelki sötétségben és a lelki szegénységnek ürességében halad, azt hiszi, hogy mindenki és minden elhagyta önt. De nem is csoda, mert hiszen ön most úgy érzi, hogy Isten is elhagyta. Pedig senki sem hagyta el s nincs is arra szüksége, hogy bármi miatt aggódjék; semmi ok rá; nem is tudná megtenni s nem is talál semmit, mert mindez alaptalan gyanú. Aki Istenen kívül semmi mást nem szeret, az nem jár sötétségben, akármennyire homályban és bármilyen szegénynek is érzi magát. S aki nem jár a vakmerôségek és saját élvezeteinek útján, akár Istenre irányuljanak azok, akár a teremtményekre; s aki nem akarja a saját akaratát akár ebben, akár abban érvényesíteni: annak nem lesz alkalma bármibe belebotlani vagy nehézséggel találkozni. Ön rendben van; ne törôdjék önmagával, hanem örüljön. Kicsoda ön, hogy gondot akarjon viselni önmagára? Szépen járna, ha megtenné. Sohasem volt jobb lelki állapotban, mint most, mert sohasem volt ilyen alázatos, ilyen engedelmes, sohasem vette ily kevésbe önmagát és a világ dolgait, sohasem tartotta magát még ilyen rossznak, Istent pedig olyan jónak, sem pedig nem szolgált Istennek olyan tiszta szándékkal és olyan önzetlenül, mint most; sem pedig nem követi saját akaratának és érdekeinek tökéletlenségeit, mint amiként azelôtt talán mégis szokta tenni. Mit akar? Micsoda életet vagy eljárási módot festeget önmaga elé ezen földi élet tartamára? Mit gondol, mi mást jelent Istennek szolgálni, mint nem tenni rosszat, megtartani az Ô parancsait és tôlünk telhetôleg eljárni az Ô dolgaiban? Ha pedig ez megvan, mi szükség volna más felfogásokra, más megvilágításokra és élvezetekre akár innét, akár onnét, mikor azokban rendesen mindig tôrök és veszedelmek rejlenek a lélekre nézve, mely ezektôl a megértésektôl megtéved és elkábul, úgyhogy saját képességei szedik ôt rá? Nagy kegyelme tehát Istennek, mikor ezeket homályba borítja és a lelket szegénnyé teszi, úgyhogy többé nem tévedhet általuk. Ha pedig nem téved, vajon mi más a teendôje, mint elôre haladni Isten és az Egyház törvényeinek sima útján? Mint élni a sötét, igazi hitbôl, a biztos reménybôl és a tökéletes szeretetbôl, éldegélve idelent mint zarándokok, szegények, száműzöttek, árvák, szárazon, út nélkül, minden nélkül, mindent odaátra remélve? Örvendjen tehát és bízzék Istenben; olyan zálogokat kapott Ôtôle, hogy ezt nagyon jól megteheti, sôt meg kell tennie, mert ha nem tenné, nem volna csoda, ha az Úr megharagudnék, látván azt, hogy ön olyan együgyű; holott Ô önt az önnek legmegfelelôbb úton vezeti és olyan biztos helyre tette. Ne kívánjon tehát semmi mást, mint ezt a módot, nyugtassa meg lelkét, mert rendben van és járuljon szentáldozáshoz úgy, mint szokta tenni...'' (18. levél 168-170.o.) Az Elôvigyázatossági szabályokban és a Négy tanácsban a passzív tisztulásról szólva azt hangsúlyozza, milyen türelemre van szükség olyan emberek elviselésében, akik szenvedést okoznak, akiktôl undorodunk, vagy akik bosszantanak. ,,... szíved mélyébôl igyekezzél mindig megalázkodni mind gondolataidban és cselekedeteidben; hogy úgy tudj örülni a mások javának, mintha a tiedrôl volna szó; hogy egész ôszintén kívánd, hogy ôket minden tekintetben elédbe helyezzék. Ilymódon fogod legyôzni a rosszat a jóval, messze űzöd magadtól az ördögöt és örvendezni fogsz szívedben. Ezt az elvet pedig igyekezzél éppen azokkal szemben gyakorolni, akik legkevésbé rokonszenvesek elôtted...'' (Elôvigyázatossági szabályok 14-15.o.) ,,Legelsôsorban azt kell belátnod, hogy nem másért jöttél a zárdába, mint azért, hogy mindenki reád utazzék és alkalmat adjon neked a türelem gyakorlására. Ha tehát meg akarsz szabadulni a tökéletlenségektôl és lelki zavaroktól, amelyeknek forrása az egyes szerzetesek természete és a velük való érintkezés, és ha minden elôforduló esetbôl hasznot akarsz húzni, akkor erôltesd magadra azt a felfogást, hogy a zárda lakói valamennyien mesteremberek (aminthogy valóban azok is), akiknek az a feladatuk, hogy belôled faragjanak valamit. Egyeseknek az a kötelességük, hogy ezt a nyelvükkel tegyék, mások cselekedeteikkel, ismét mások pedig ellened irányuló gondolataikkal. Neked tehát úgy kell viselkedned, amint teszi a szobor azzal szemben, aki azt faragja, aki festi és aki aranyozza. Mert ha ezt a szabályt nem tartod meg, nem leszel képes legyôzni érzékiségedet és érzékenységedet; nem fogod magadat feltalálni a zárdában szerzetestársaid körében; nem éred el a szent lelki békét és nem kerülsz el sok bukást és bajt.'' (ESz 15-16.o.) ,,Hogy a második tanácshoz tarthassa magát és az, vagyis az önmegtagadás, hasznára legyen, szükséges szívébe vésnie azt az igazságot, hogy ön nem másért lépett a zárdába, mint csupán azért, hogy önön dolgozzanak, hogy önt az erényekben gyakoroltassák, vagyis, hogy olyan legyen, mint az a kô, melyet ki kell faragni és simítani, mielôtt bele lehetne illeszteni az épületbe. Meg kell tehát értenie, hogy ahányan csak vannak a zárdában, azok valamennyien az Úristennek megbízottai, akiket csupán azért helyezett oda, hogy önnek önmegtagadásra adjanak alkalmat s ezáltal faragjanak és simítsanak rajta. Egyeseknek az a feladat jutott, hogy a nyelvükkel dolgozzák meg, olyanokat mondva önnek, amiket nem szívesen hall. Másoknak viszont az a tisztjük, hogy cselekedeteikkel kellemetlenkedjenek önnek s tegyenek olyanokat, amiket ön nem szívesen tűr el. Mások arra valók, hogy természetükkel szolgálják ugyanezt a célt, amennyiben egész valójukkal és eljárásmódjukkal vannak terhére és okoznak önnek nehézséget. Ismét másoknál az önre vonatkozó gondolatok és felfogások a simító eszközök, amennyiben úgy érzi, vagy legalábbis úgy gondolja, hogy önt nem becsülik és nem szeretik. Önnek pedig mindezeket az önmegtagadási alkalmat és ezeket a kellemetlenségeket belsô türelemmel kell viselnie. Hallgatnia kell Isten iránti szeretetbôl, s meg kell értenie, hogy nem másért lépett a szerzetbe, mint azért, hogy megdolgozzák, s ilymódon méltóvá lehessen a mennyországra. Mert ha ez nem volna így, akkor nem lett volna értelme szerzetbe lépnie. Akkor jobb lett volna kinn maradnia a világban s keresnie a saját kényelmét, becsületét, hitelét, elônyeit. Erre a második tanácsra föltétlenül szüksége van a szerzetesnek, ha teljesíteni akarja állapotbeli kötelmeit, ha meg akarja szerezni az igazi alázatosságot, a belsô nyugalmat és a Szentlélekben való örömet. Ha ezt nem fogadja meg, akkor nem tud igazi szerzetes lenni, sôt azt sem tudja, miért lett szerzetessé. Nem tudja keresni Krisztust, hanem csak önmagát. Nem talál békességet a lelkében, hanem sűrűn vétkezik és gyakran meghasonul önmagával. A szerzetben ugyanis soha sincs hiány nehézségeken, s maga az Úristen sem akarja, hogy hiány legyen bennük, mert hiszen azért vezeti oda a lelkeket, hogy próbára legyenek téve és megtisztuljanak: úgy, amint az aranyat is tűzzel és kalapáccsal dolgozzák meg. Úgy illik tehát, hogy legyen a zárdai életben bôségesen megpróbáltatás és kísértés emberek és rossz szellemek részérôl, s legyen meg benne a szorongatásoknak és levertségeknek tüze. Ezek közepette kell tehát a szerzetesnek gyakorolnia magát, s igyekeznie kell azokat mindig türelmesen és Isten akaratán való megnyugvással viselni. Tehát ne legyen velük szemben úgy, hogy az ítélet napján az Úristen, ahelyett, hogy meg volna elégedve, kénytelen legyen önt elítélni azért, mert nem akarta Krisztus keresztjét türelmesen viselni. Igen sok szerzetes van, aki hasonló környezetben ezt nem érti meg jól s nehezen tudja elviselni a többieket. Az ilyenek a számadás napján majd nagy zavarban lesznek s be fogják látni, hogy mennyire tévedtek.'' (NT, A második tanács 20-22.o.) Keresztes Szent János tapasztalatai Érdekesebb lenne tudnunk, hogy Keresztes Szent János hogyan, hol, mikor, mennyi ideig élte át a passzív éjszakát. A leghatározottabban hallgat magáról, így konkréten nem ismerjük ennek lefolyását. De azért tudunk valamit. A tanúk vallomásaiból életének két olyan pillanatát ismerjük meg, amelyeket a fizikai, erkölcsi és lelki szenvedések jellemeztek. Érdekes módon egyik sincs közvetlen kapcsolatban imatapasztalatával. Az egyik ilyen helyzet a toledói börtönben töltött kilenc hónap volt, a másik életének utolsó hónapjai, az üldözések és rágalmak. Mindkét esetben eljutott a fizikai szenvedés és az erkölcsi megpróbáltatás legszélsô határáig. Ezek a helyzetek ugyanakkor rávilágítanak hit- remény-szeretet-életének magas fokára. Keresztes Szent János személyes élménye új színt ad az éjszaka leírásának. A lelki élet útján ezt az egyesülés felé mutató átmenetnek tekinti, közbeesô, hosszú, de jól elhatárolható szakasznak. Életének utolsó hónapjai voltak a legfájdalmasabbak, amikor már eljutott a teljes egyesülésre. Hogy jön ide a sötét éjszaka? A magyarázat nem nehéz. A szeretetnek mindig tisztító hatása van, mindig jobban nemesíti az ember kapacitását és tetteit; így mindig képes új, robbanásszerű megnyílásra. Az alap azonban egyszerűen a keresztény és teologális életben keresendô: Krisztus keresztjének misztériuma áthatja a lelki élet minden mozzanatát. Jézus maga élete végén élte meg a keresztet. Keresztes Szent János is azt írta, hogy a lélek, amikor eljutott a tökéletesség magas fokára, ezt kéri: ,,Menjünk csak a sűrűbe beljebb'' (Én 36.) ,,... Isten bölcsességének és tudásának ez a sűrűje pedig olyan mélységes és olyan végtelen, hogy akármennyit tudjon is belôle a lélek, mindig mélyebben hatolhat belé. Mert végtelen és gazdagságai felfoghatatlanok, amint azt kifejezi Szent Pál, amikor így kiált fel: ,,Ó Isten bölcsességének és tudományának mélységes gazdagsága! Mely megfoghatatlanok az Ô ítéletei és megvizsgálhatatlanok az Ô utai!'' (Róm. 11,33.) A lélek mindazonáltal epedve óhajt belépni az isteni ítéletek ezen sűrűjébe és felfoghatatlanságába, mert az a vágy ösztönzi, hogy mélyen behatoljon azoknak ismeretébe. Ismeretük ugyanis megbecsülhetetlen és minden érzelmet meghaladó gyönyörűséggel jár... Ezért óhajt a lélek annyira belemerülni ezekbe az ítéletekbe és minél többet megismerni belôlük. Ha pedig annak fejében, ami e tekintetben elôsegíti, el kell viselnie a világ részérôl a szorongatásokat és szenvedéseket, az csak vigasztalására és örömére szolgál, bármennyire súlyosak és fájdalmasak legyenek is egyébként. Sôt még a halálnak kínjait és fájdalmait is szívesen fogadja, ha azáltal mélyebben juthat az ô Istenébe. Ezek alapján ezen sűrű, amelybe itt a lélek behatolni óhajt, igen találóan alkalmazható ama szenvedések és szorongatások sűrűségére és sokaságára is, amelyekbe a lélek kész belépni, mert hiszen reá nézve a szenvedés igen élvezetes és rendkívül hasznos. A szenvedés ugyanis eszköz az ô számára, amelynek segítségével beljebb hatolhat Istennek élvezetes tudásába. Minél teljesebb a szenvedés, annál bensôbb és teljesebb a megértés és következôleg annál tisztább és magasztosabb élvezet jár vele, mert bensôbb tudásból fakad. Mivel tehát nem elégszik meg akármilyen szenvedéssel, azt mondja: ,,Menjünk csak a sűrűbe beljebb'', tudniillik egészen a haláltusáig, hogy megláthassam Istent... ... nem lehet belejutni Isten gazdagságának sűrűjébe és tudásába, míg csak a lélek nem ebbe helyezi örömét és nem erre irányítja vágyait! Az a lélek, amely igazán óhajtja Isten tudását, hogy arra eljusson, legelsô sorban szenvedni óhajt a keresztek sűrűjében. Ezért intette Szent Pál az efezusiakat, hogy ne csüggedjenek el a szorongatások közepette; s hogy legyenek erôsek és szilárdak a szeretetben, mert csak így lesznek képesek az összes szentekkel együtt megérteni, hogy mi a szélesség és hosszúság, a magasság és a mélység és felfogni Krisztus tudásának mindent meghaladó szeretetét. Csak úgy fognak eltelni Istennek tökéletes teljességével. Mert, hogy az ember bejusson az Ô tudásának ezen gazdagságába, ahhoz szükséges, hogy átmenjen a kereszt kapuján, amely pedig igen szoros.'' (2Én 36,10-13.400-402.o.) 5. Idôszerű példák Hasznos lenne a keresztény életszentség történetét úgy átlapozni, hogy alkalmazzuk a misztikus doktornak a sötét éjszakáról szóló leírását a szentek életében elôforduló keresztekre, szenvedésekre, tisztulásra stb. Ez alkalmat adna arra, hogy bemutassuk ennek az élménynek egyetemes voltát, ugyanakkor konkrét megvalósulásának végtelen változatosságát. Négy ismert alakot idézünk fel, négy évszázadból: Megtestesülésrôl nevezett Mária, Keresztes Szent Pál, Lisieux-i Szent Teréz, Edith Stein. Megtestesülésrôl nevezett Mária (1599-1672) Vö. Guyart Mária, Tanúságtétel, Róma, 1972 A XVII. század egyik rendkívüli misztikusa, akit Bossuet ,,az új Franciaország Terézé''-nek nevezett. Mély misztikus író, realista, mértéktartó. 1639-tôl Kanadában élt. Megélte és leírta a misztikus éjszakát, de ennek két olyan módozatát is bemutatja, amelyek egyes szerzôk szerint nem szerepelnek Keresztes Szent János sémájában: megpróbáltatásának apostoli jellege, valamint az a tény, hogy a nagy megpróbáltatások már az egyesülés állapotában érik. Mi azt mondjuk, hogy érdekes módozatról van szó, amely igazolja Keresztes Szent János sémáját. Már megjegyeztük, hogy a kereszt jelen van minden idôszakban és minden állapotban. Másrészt nem mondtuk azt, hogy ez az egyesülés nem elôzheti meg a szellem éjszakáját. Keresztes Szent Pál (1694-1775) A XVIII. századi misztikus hosszú és rendkívül mély éjszakát élt meg, tapasztalatairól részletesen ír. Karizmája különös érzékenységgel fordította a Megfeszített Jézus felé. A passzionisták rendjének alapítója. Ô is bemutat néhány olyan módozatot, amelyeket egyesek ellentéteseknek találnak Keresztes Szent János sémájával. Elsô helyen kell megemlítenünk éjszakájának kivételesen hosszú tartamát. Gyakorlatilag kiterjedt egész életére. Ezért hangsúlyozza annyira az éjszaka jelenlétét még a teljes egyesülés szakaszában, állapotában is. Életének utolsó szakaszában bizonyos ,,visszaesés'' tapasztalható: elragadtatások, misztikus kegyelmek nyilvános jelentkezése. Tanúk bizonyítják, hogy hallottak tôle átkozódó szavakat ... ez talán megfelel Keresztes Szent János ,,káromkodás'' kategóriájának (1Éj 14,2.). Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) Ez már a XIX. század vége, súlyos vallási és kulturális válságokkal. A lelki gyermekség útja is magában foglalja a sötét éjszaka tapasztalatát; Keresztes Szent János tanításának szellemében élte meg, hiszen tanítványának vallotta magát. Élete utolsó évében a hitetlenség kísértése feszítette keresztre. Az ateizmus már egy évszázada ,,divat'', ezt Teréz is megérzi, a bôrén tapasztalja meg: kételkedik Isten létében, nem annyira a maga méltatlanságára gondol. Keresztes Szent János viszont olyan században él, amelyben a hit nem vita tárgya. Teréz tudatosan vállalja e megpróbáltatás közösségi jellegét: a bűnösök asztalánál foglal helyet. Nemcsak imádkozik értük, hanem éli és érzi velük együtt a sötétséget, a reménytelenséget, a hitetlenséget... Amikor errôl ír, attól fél, ,,káromkodik''... {kep} Keresztes Szent János tapasztalata: Teréz tapasztalata: a az ember semmisül meg bűnös hitetlenség. Ma az ateizmus voltában, így kerül a homály Isten teremti és alkotja az éjszakát. és az ember közé, de Isten léte és A mai ember számára nem saját szentsége abszolút biztos tény bűnös volta a probléma, hanem marad számára. Isten létezését kérdôjelezi meg. Edith Stein (1891--1942) A XX. század elsô felében élt; Keresztes Szent János hűséges tanítványaként élte meg az éjszakát a maga sajátos körülményei és adottságai szerint. Igen közel áll hozzánk. Legismertebb könyvében -- A kereszt tudománya -- Keresztes Szent János tanítását elemzi. Egyéni éjszakáját a legkeményebb körülmények között élte: nehéz megtérés, üldözött élet, koncentrációs tábor, erkölcsi és fizikai halál, végül még testének is teljes megsemmisítése. Zsidó népével teljes sorsközösséget vállal, ezt a népet pedig halálra ítélték. Mint katolikus és mint karmelita nem akar kivétel lenni. A végsôkig megosztja testvérei sorsát. Edith élménye rávilágít a kollektív éj borzalmára: a történelem értelmetlensége, a gyűlölet mindenhatósága, a kegyetlenség abszurditása, az igazságosság és a szeretet tehetetlensége. Kollektív éjszaka Az utóbbi években többen foglalkoztak a lelkiségi irodalomban ezzel a közösségi sötét éjszakával. Az ,,éjszaka'' kategóriáját alkalmazzák arra a tapasztalatra, amely ma világosan látszik a kultúra, az Egyház, a társadalom, a különbözô csoportok életében. Ez az alkalmazás és kiterjesztés megengedett, mivel felfedezhetôk a Keresztes Szent János által leírt egyéni éjszaka jelei: sötétség és értelmetlenség -- fáradtság és kiábrándulás -- bizonytalanság és reménytelenség. Az eredmény pedig mindenütt gyötrelem. Meg kell jegyeznünk, hogy a kollektív éjszaka, még ha hiteles is, mivel egy nagy csoport éjszakája, nem talál mindenkit arra felkészült állapotban. Még egy utolsó igen fontos megjegyzés arra vonatkozóan, hogy lelki értelemben vett kollektív éjszakáról beszélhessünk. Hogy ez valóban lelki értelemben vett sötét éjszaka legyen, ahhoz szükség van a kitartó hűségre, a hit, a szeretet és a remény aktív válaszára. Keresztes Szent János tapasztalata: az ember semmisül meg bűnös voltában, így kerül a homály Isten és az ember közé, de Isten léte és szentsége abszolút biztos tény marad számára. Teréz tapasztalata: a hitetlenség. Ma az ateizmus teremti és alkotja az éjszakát. A mai ember számára nem saját bűnös volta a probléma, hanem Isten létezését kérdôjelezi meg. ======================================================================== XIV. Élet a szeretetben Ismét megfontolásaink fókuszába kerül a szeretet mindig központi valósága. Ez a szeretet mindig intenzívebb és teljesebb, ahogyan az egyesülés elôre halad. Funkcióiban és megtapasztalásában örök újság. Így vagy úgy, a lelki fejlôdés megelôzô szakaszaiban és minden szintjén megjelent: az elsô lépéseknél érezhetô buzgóság formájában, aztán a teologális nevelés követelményeiben, a sötét éjszakában pedig Isten aggódó keresésében. Ismét beszélnünk kell a szeretetrôl, de most kifejezettebben és részletesebben, mint elôzôleg. A lelki fejlôdés szakaszai -- ahová tudniillik elérkezünk -- most újra a központba helyezik. Mi több, már nem szeretetrôl van szó, ami teologális erény, a lélek egy képessége, az emberi psziché egy szektora, hanem arról a szeretetrôl, amely az egész személy, a maga teljes egzisztenciájában. ,,A lélek haladását A szellemi páros énekben szinte kizárólag a szeretet dimenziójába állítja. Az elindulás, az egyes szakaszok és a csúcs vonatkozási pontja az isteni szeretet, mégpedig olyan pozitív szempontból, ahogyan azt a lélek fokozatosan megszerezte. A tökéletességet szinte matematikai pontossággal az isteni szeretet fokai szerint lehet mérni; ez a fejlôdés együtt jár az azzal ellentétes affektusok csökkenésével. A lelki élet minden más összetevô eleme a szeretet gyakorlása lesz. A lélek tevékenységének minden más megnyilvánulása ennek a szeretetgyakorlásnak van alárendelve.'' (Eulogio Pacho, La antropológia sanjuanista: Monté Carmelo 69,1961, 50.o.) Az egész lelki folyamat kezdetétôl ez az egyetlen távlat. A szeretet növekedése nem a sötét éjszaka végén kezdôdik, hanem más szempontok szerint jelen van az elôzô szakaszokban is. Most tehát az elôzô szakaszokkal is foglalkoznunk kell, hogy feltérképezzük a növekvô szeretet útvonalát. Nem a lemondás, tisztulás, megpróbáltatások állnak a középpontban, hanem az isteni ajándékok kibontakozása és az ember kapacitásának kiteljesülése. 1. Szimbólum és valóság 2. A szeretet szakaszai 3. Aggódó keresés 4. Elsô találkozás 5. Teljes egység 1. Szimbólum és valóság Keresztes Szent János a szeretet-élet legteljesebb, legpontosabb, legrendszeresebb leírását A szellemi páros énekben adja. Ez a kedvenc műve, ezzel foglalkozott a legtöbbet, ezt élte, át- meg átírta. Meg van arról gyôzôdve, hogy minden emberi, keresztény, lelki és misztikus élet központja a szeretet. Minden más lelki téma, még olyanok is, mint az ima, a szeretettel összehasonlítva csak származékok. Megéri tehát a fáradságot, hogy megismerjük ennek a műnek szándékát és struktúráját. E mű témája Isten szeretete. Koncentráltan, hosszan, kitérések nélkül tárgyalja. Páratlan mű a keresztény lelkiség történetében. Elôször mondjunk néhány szót a számunkra talán nehéznek tűnô jelképrôl, aztán vizsgáljuk meg, mit ért szereteten ebben a műben. Jegyesi / hitvesi szimbólum A szerzô tudatosan vállalja ezt a nyelvezetet, jóllehet tökéletesen jártas más kifejezésformákban is. A szellemi páros ének elôszavában megmagyarázza, miért ezt a konkrét jelképet választotta: ez felel meg leginkább tapasztalatának. Megjegyzi, hogy a jegyesi szimbólum egyesek számára segítség, olyanok számára viszont, akik nem tudnak az isteni bölcsesség szemével olvasni, akadály. Majd meglátjuk, hogy ez az utóbbi, tudniillik az akadály, nem a mi esetünk-e. Elsô lépésként be kell hatolnunk ebbe a képbe, amely Keresztes Szent János véleménye szerint a legjobban megközelíti ezt a megmagyarázhatatlan lelki valóságot. Az említett elôszó adja a legnagyobb segítséget. ,,... ezekben a versekben bizonyos fokú Isten iránt való szeretet nyilvánul; mivel pedig az Ô végtelen bölcsessége és szeretete, a Bölcsesség könyve szerint (8,1.) ,,elér végtôl végig'', az emberi lélek is, ha egyszer ez a szeretet eltölti és lelkesíti, bizonyos értelemben szintén ilyen határtalanságot és erôt tüntet fel kifejezésmódjában. Éppen ezért eszem ágában sincs arra vállalkozni, hogy megmagyarázzam ezen énekek értelmének azt az egész terjedelmét és gazdagságát, amelyet a szeretettôl megtermékenyített szellem beléjük helyezett. Hiszen tudatlanságot árulna el, aki azt hinné, hogy az ilyen költemény szeretetbôl fakadó mondásainak és misztikus értelmének egész eszmetartalmát csak amúgy könnyedén szavakba lehet foglalni. Az Úrnak Lelke, amely gyöngeségünket támogatja, Szent Pál szerint mibennünk lakozik és kimondhatatlan sóhajokkal könyörög érettünk: már pedig ezt mi nem vagyunk képesek felfogni és még kevésbé annyira átérteni, hogy másoknak is meg tudnók magyarázni. ... az ilyen lélek, ha magáról beszél, nem annyira okszerű fejtegetésekbe bocsátkozik, mint inkább hasonlatokkal és képes beszéddel igyekszik némi vázlatát adni annak, amit érez és amit a benne levô lélek bôségétôl áradozva titokzatos szavakkal vet papírra. Ha már most valaki ezeket a hasonlatokat nem olvassa ugyanolyan gyermeki, egyszerű lélekkel és jóindulatú megértéssel, mint amilyennel írva vannak, akkor hajlandó lesz azt hinni, hogy az illetô, aki írta ôket, nem volt eszénél, hanem félrebeszélt,... ... jobb a szeretet hevében kiejtett szavakat meghagyni a maguk tág értelmében, hogy mindenki a maga módja és áhítatának foka szerint foghassa fel ôket, mintsem egyetlenegy értelemre szorítani, amely aztán nem felel meg minden ember ínyjének. Így azután szolgálunk ugyan valamelyes magyarázattal, de senki sem kénytelen magát ahhoz kötni. A misztikus bölcsesség ugyanis nem egyéb, mint az a szeretet, amelyrôl ezek a versek beszélnek, s nincs szüksége arra, hogy az ember teljesen átértse: anélkül is megteszi a hatását és fölkelti a vonzalmat és a szeretetet a lélekben. E tekintetben olyan, mint a hit, amelynek révén szintén szeretjük Istent, anélkül, hogy megértenénk.'' (Én Elôszó 1-2. 169-171.o.) A szimbólum megértésének és használatának kiindulópontját a személyes tapasztalatban és a lelkiségi hagyományban találjuk meg. a) Tapasztalat A házasság tapasztalatával nemcsak az rendelkezik, aki megházasodik, hanem az is, akinek közvetlen és eleven kapcsolata van a létnek és a szeretetnek ezzel a formájával. Keresztes Szent János ezt a családban tapasztalta meg, késôbb kora kultúrájában maga is megfigyelhette a házasság elismert értékeit. Teréz kapitányokról, csatákról, császárokról beszél, jóllehet mindezekrôl nem volt közvetlen tapasztalata. Az is tény, hogy minden embernek van emberi szeretettapasztalata és így ennek alapján könnyen megérti, mit jelent a férfi és nô teljes odaadása. Keresztes Szent János az emberi házasság képe minden szakaszát megfesti: aggódó keresés, eljegyzés, házasság. A házassági kép használatában a legfontosabb számára nem a bensôséges szexuális kapcsolat, hanem a teljes odaadás, az egyenlôség és a mindörökre szóló elkötelezettség. b) Lelkiségi hagyomány A hitvesi szimbólumnak a misztikus életre való alkalmazását a szerzô megtalálta már a Szentírásban és más lelkiségi íróknál. E képnek gazdag keresztény és nem keresztény hagyománya van. Változatosan ábrázolja az emberi szeretet kifejezôdését az Énekek éneke, hogy megsejtesse az Isten és népe közötti szeretetet. Feltűnik a kép az újszövetségben is Jánosnál és Szent Pálnál; ez az utóbbi Krisztus és jegyese, az Egyház felbonthatatlan egységérôl beszél. A kép aztán elterjed a liturgikus és lelkiségi hagyományban az egyházatyáktól napjainkig. Legerôsebb ez a hagyomány a középkorban és Keresztes Szent János korában. Amint már mondtuk, Keresztes Szent János jegyesi szimbolikája rendkívül áttetszô. Mind a szimbólum magyarázatában, mind pedig a misztikus tapasztalatra való alkalmazásában a személyes szempontokat hangsúlyozza: teljes odaadás a szeretetben, örökre, a mátka felemelése. Más általános jelképet is alkalmaz: apa-fiú kapcsolata... Vö. Lucien M., ,,Gráce d'union filiale ou nuptiale'', L'expérience de Dieu. Paris 1968, 59-76.o. L. Beirnaert, ,,II significato del simbolismo coniugale nella vita mistica'', Esperienza cristiana a psicologia. Torino 1965, 318- 329.o. Keresztes Szent János számára, akárcsak a Szentírásban, a házastársi szeretet jelképének elôször közösségi jellege van és csak aztán egyéni: Isten és népe, Krisztus és az Egyház, Krisztus és az ember (Románcok, Én 23.f.) ,,Arát, ki téged szeressen, Akartam, Fiam, teneked adni, Ki értéked által megérdemelje, Hogy társaságunkban résztvehessen'' (3. Románc 1. Lobogó istenszeretet 222.o.) ,,... a Szent Keresztet jelenti, amelyen Isten Fia megváltotta s következôleg eljegyezte magának az emberi természetet és vele együtt természetesen minden egyes lelket. A Keresztfán adta meg ugyanis minden egyes léleknek a kegyelmet és az üdvösség zálogát...'' (Én 23,2. 320.o.) A jelkép fokozatos elerôtlenedése A jegyesi szimbólum ereje csökkent, olyannyira, hogy ma sokak számára már csak egyszerű, sôt közönséges hasonlat. A jelkép elszegényedésének okai különbözôk: -- a mai ember kevésbé érzékeny a szimbólumok iránt -- a személyes értékekrôl a szexuális elemekre került a hangsúly -- válságba került maga a házasság: nem jelenti a teljes, örökre szóló odaadást... Világosan kell látnunk ezt a helyzetet, hiszen ez jellemzi az átlag- olvasót, sôt, a lelkileg felkészült olvasót is. Az olvasónak fel kell készülnie arra, hogy belépjen Keresztes Szent János szimbolikus kifejezéseinek kincstárába. ,,Mindazonáltal el kell ismerni, hogy amikor a lelki eljegyzés és házasság fogalmairól van szó, -- mint például a modern misztikus teológiában -- ezek a fogalmak mintegy technikai jelentést kapnak, hogy jellemezzék azokat a sajátosan meghatározott állapotokat, amelyek a leírt lelki fejlôdés sémájába illeszkednek; ezek a fogalmak azonban lassanként elvesztik életerejüket, hogy a kihunyt, halott jelképekhez csatlakozzanak. A jegyességgel kapcsolatban egyszerűen eksztatikus egyesülésrôl, a házasságban pedig tökéletes, vagy átalakító egyesülésrôl beszélünk. Ez a pontos meghatározás kétségtelenül haladást jelent, kizár minden félreértést. De ez a jelkép szuggesztív ereje rovására történik. Egyesek bizonyára sajnálják a lelki házasság hajlékony, gazdag kifejezésének elvesztését.'' (P. Adnés, ,,Mariage spirituel'', in Dict. Spir. 10, 408) Teljes szeretet A szellemi páros ének lírai kifejezése megfelelô mélységgel mutat rá a lélek és Krisztus közötti kommúnió intenzitására, pszichológiai és lelki erejére. A versszakok magasszintű párbeszédet és kapcsolatot érzékeltetnek. A lírai nyelvezet azt sugallhatná, hogy csak érezhetô szeretetrôl, állandó párbeszédrôl van szó, vagyis, hogy a Krisztus iránti szeretet csak a különleges figyelem, a felgyulladt gondolatok és szavak pillanataira korlátozódik. A szeretet itt az egész személy feszültségét és beirányultságát jelenti, aki Istenben vert gyökeret gondolataival, érzelmeivel és szavaival vagy azok nélkül. A szeretet hozza létre az egész jelképet, hogy kifejezze egy hívô lelki életének és létének mély jelentését, aki önmagát egészen Krisztus személyére koncentrálta. Három egyszerű utalás elégséges ennek bizonyítására: a) ,,Megállj észak halált hozó szele!'' (17. vsz.) Amikor ezt a lélek kérését tartalmazó verssort kommentálja, a szerzô megjegyzi: ,,A léleknek ezt a mondását úgy kell érteni, hogy ... a lelki szárazságot az ima és a lelki gyakorlatok vannak hivatva megszüntetni'' (Én 17,3. 286.o.) b) ,,Ott ígérkeztem el jegyesének'' (27. vsz.) A kommentárban, ismételve, hogy itt minden szeretet, és hogy nem akar mást, csak szeretetet, a méhecskérôl veszi a példáját. ,,Mert amiként a méhecske minden virágból kiszívja a benne levô mézet s a virágot kizárólag csakis erre a célra használja: hasonlóképpen ez a lélek is minden dologból, amellyel érintkezésbe jut, a legnagyobb könnyűséggel veszi ki a szeretet édességét, vagyis azt, ami benne Isten szeretetére indít, legyen az a dolog maga akár kellemes, akár kellemetlen.'' (Én 27,8. 352.o.) Így a Krisztusba szerelmes lélek is mindent tesz: nemcsak imákat mond vagy lírai szövegeket, hanem dolgozik, végzi kötelességét, szolgálatokat tesz, problémákat old meg. De az emberekben, a dolgokban, az ügyekben csak egyet értékel, csak azt keresi, ami számít: a szeretetet. Minden más csak a külsô héj. Csak annyiban használja, amennyiben szükséges Isten és az emberek iránti szeretete szempontjából. c) ,,Lelkem és egész valóm szolgálatára szentelte magát.'' (28. vsz.) Ez a verssor kifejezi, milyen a szeretet teljes odaadottsága az egyesülésben. A szeretet itt kézzelfoghatóbb és egyszerűbb lesz, kevesebb benne a lírai elem. ,,Azzal, hogy a lelke Jegyesének szentelte magát, ki akarja fejezni azt az átadást, amelyet a szeretô egyesülésben tett s amelynek következtében immár a lelke összes tehetségeivel, értelmével, akaratával és emlékezetével együtt az Ô szolgálatára áll. Értelme kizárólagos feladatának tekinti megérteni, hogy milyen dolgok vannak inkább az Ô kedvére, hogy azokat megtehesse; akaratának létcélja szeretni mindent, ami Isten elôtt kedves és mindenben keresni Isten akaratát; emlékezete észben tartja, hogy mi van az Ô szolgálatára és tetszésére.'' (Én 28,3. 354.o.) Mindez azt bizonyítja, hogy A szellemi páros ének szeretetét úgy kell érteni, mint az egész személy odaadását és szolgálatát még a legkeményebb, minden lírizmust nélkülözô pillanatokban is. ,,... az ô egész valója olymódon van Istennek szentelve és Ôreá irányítva, hogy még ha a lélek nem is figyel oda, mindezek a részek már elsô, önkéntelen indulataikkal is azonnal és mindig készségesen állnak Isten szolgálatába és cselekszik az Ô akaratát. Az értelem, az akarat és az emlékezet azonnal Istenhez állnak; a vonzalmak, az érzések, a vágyak, a hajlamok, a remény, az öröm és a lélek egész valója mind az elsô pillanattól kezdve Isten felé hajlik, még olyankor is, amidôn a lélek nincs is annak tudatában, hogy Istenért tesz valamit. Így tehát sokszor megesik, hogy az ilyen lélek Istenért dolgozik, Ôvele, vagy pedig az Ô ügyeivel foglalkozik, anélkül, hogy arra gondolna, vagy tudatában volna annak, hogy Ôérette teszi. Mivel ugyanis a hosszú gyakorlat folytán hozzászokott ehhez az eljáráshoz, öntudatlanul és odafigyelés nélkül teszi, sôt már azok az ájtatos buzdulatok sincsenek meg benne, amelyeket annakelôtte érzett, midôn valami ilyes munkába belefogott.'' (Én 28,5. 355.o.) 2. A szeretet szakaszai A bensô élet elutasít minden túlságosan szigorú vagy aprólékos sémát, fôképp akkor, amikor a szeretet életérôl van szó. Errôl a szeretet- életrôl Keresztes Szent János a legköltôibb műveiben beszél, így nem várhatunk tôle rendszeres értekezést. Másrészt a szeretet úgy jelenik meg mint a személy, mint egy elkötelezett és következetes lét teljessége. Kibontakozásában az érettség és a radikalizmus jeleit mutatja, ezek bizonyítják a szeretetben való növekedést és elmélyülést. A sötét éjszakában: A legpontosabb és legrészletesebb séma A szellemi rész sötét éjszakája 19. és 20. fejezetében található. Röviden bemutatja a szeretet tíz lépcsôfokát. Ez a séma azonban betű szerint egy középkori szerzôtôl származik, Keresztes Szent János csak az egyes fokok rövid magyarázatára szorítkozik. Csak ebben a két fejezetben beszél róla; e sémának semmilyen más művében nincs visszhangja. A sötét éjszakában a szeretetre való utalásokból (formái, fejlôdése stb.) a következô, a Szent gondolatainak megfelelô sémát állíthatjuk össze: -- 1. Érezhetô áhítat (az éjszaka kezdete elôtt) ,,Miután melegséget és buzgalmat öntött az emberbe Isten szolgálatára s ezzel újraszülte a lelkét, úgy tesz vele, mint az anya kisdedével. Megengedi, hogy az összes isteni dolgokban, mégpedig minden erôfeszítés nélkül, megtalálhassa az édes ízletes szellemi anyatejet s hogy a lelkigyakorlatokban nagy öröme teljék. Isten ugyanis ekkor még az Ô szeretetének gyöngéd keblét nyújtja neki s úgy bánik vele, mint csecsemôvel szokás.'' (1Éj 1,2.12.o.) -- 2. Isten keresése a szárazságban (az elsô éjszaka alatt) ,,... kezdetben ez a szeretet rendesen nem érezhetô, hanem csakis a szárazság és üresség, amelyrôl szó van. Ilyenkor ezen, csakis késôbb kigyulladó szeretet helyett, a tehetetlenségnek eme szárazsága és üressége közepette a lélekben ama rendes, Istenre irányuló gyöngédség és figyelem foglal helyet, amely bánkódással és félelemmel van egybekötve, mert úgy érzi, hogy nem tud neki szolgálni.'' (1Éj 11,2. 47.o.) -- 3. A szeretet felgyulladása (az elsô éjszaka után) ,,... érezhetôvé válik a lélekben valamelyes Istenre irányuló heves vágyódás; s minél tovább fejlôdik ez az állapot, annál jobban érzi a lélek, hogy Isten irányában vonzódásra és szeretetre gerjed. Azt sem tudja, miképpen és honnét támadt benne ez a szeretet és vonzódás, csak azt érzi, hogy ez a tűz és ez a lobogó láng olykor annyira megnövekszik, hogy szeretettôl lihegve vágyódik Isten után. ... a lélek, anélkül, hogy tudná, hányadán van, megsemmisültnek érzi magát mindazon, akár égi, akár földi dolgokkal szemben, amelyekben azelôtt örömét lelte, s csupán csak azt látja, hogy szeret, anélkül, hogy tudná, hogyan. Olykor azután nagyonis megnövekszik a lélekben a szeretetnek ez a lángja, s olykor annyira eped Isten után, hogy szinte úgy látszik, mintha a csontjai is ki akarnának száradni ettôl a szomjúságtól;'' (1Éj 11,1. 46.o.) -- 4. Erôs nagyrabecsülô szeretet (a második éjszaka alatt) ,,... bár ezen sötét éjnek kezdetén még nem érezhetô a szeretet ezen tüzének kigyulladása, mivelhogy a szeretet lángja még nem végezte el munkáját, de azért az elsô pillanattól kezdve Isten nagyon magas fokú nagyrabecsülô szeretetet önt a lélekbe ... ennek az éjszakának az összes kínjai között mit sem érez és fájlal jobban, mint azt, hogy -- nézete szerint -- elvesztette Istenét s hogy Isten eltaszította ôt... Olyan nagy ugyanis benne Isten irányában a nagyrabecsülô szeretet még e sötétség közepette is (bár nem érez belôle semmit), hogy nemcsak azt viselné el szívesen, hanem kész volna ezer halált is elszenvedni, csakhogy Istennek kedvére tehessen. Midôn pedig a láng lobot vetett a lélekben, s midôn ez szövetkezik a már régebbi, Istenre vonatkozó nagyrabecsülésével, ezek ketten olyan erôt, elevenséget és epedést öntenek beléje Isten iránt, hogy szeretete hevében nincs többé tekintettel semmire és semmivel sem törôdve s anélkül, hogy megfontolná mit cselekszik, erôre kapva és megrészegülve szeretetérôl, nagy vakmerôséggel tesz rendkívüli és szokatlan dolgokat, olyképpen és akkor, amint erre alkalom kínálkozik, csak azért, hogy találkozhassak azzal, akit az ô lelke szeret.'' (2Éj 13,5. 114-115.o.) -- 5. A szeretet szenvedélyes felgyulladása a szellemben (a második éjszaka után) ,,A szeretet tüzében égve. E verssorban a lélek a szeretetnek elôbb említett tüzérôl beszél, amely -- miként az anyagi tűz a fát -- úgy gyújtja lángra a lelket a szemléletnek ebben a kínos éjszakájában. Ez a lángolás, bár bizonyos tekintetben hasonlít ahhoz, amelyrôl fentebb beszéltünk s amely a léleknek érzéki részében folyik le, -- más tekintetben annyira különbözik tôle, mint amennyire különbözik a lélek a testtôl s a szellemi rész az érzékitôl. Mert ez a szeretô tűz a szellemben lángol föl annak következtében, hogy e sötét szorongatás közepette a lelken erôs isteni szeretet ejt súlyos és mély sebet s bizonyos, Istenre irányuló megérzést és megsejtést kelt benne, anélkül, hogy bármi határozott dolgot értene; mert hiszen, mint mondottuk, az értelem sötétben van.'' (2Én 11,1. 105.o.) A szellemi páros énekben Ebben lírikus és misztikus műben is -- pedagógiai célból -- szisztémát akar felállítani, hogy bemutassa, mégpedig a hagyományos sémákban, a szeretet szabad növekedését. Kétszer próbálkozik, mind a kétszer kevéssé pontosan és szabatosan. Az ,,Elôszó''-ban azt mondja, hogy a versszakok követik a lelki élet három állapotát vagy három útját. Anélkül, hogy meghatározná, mely versszakok tartoznak az egyik vagy másik állapothoz, négyet különböztet meg: ,,Az elsô versszakok a kezdôkrôl szólnak, akik még a tisztulás útján vannak. A továbbiak a haladókról, akik már elérik a lelki eljegyzés állapotát; ez a megvilágosodás útja. Az erre következô versszakok tárgya az egyesülés útja, vagyis a tökéleteseké, akik már belépnek a lelki házasság állapotába. Ez az egyesülés útja, amelyen a tökéletesek járnak, a megvilágosításnak, vagyis a haladóknak útja után következik. Végül az utolsó versszakok a mennyei boldogság állapotát szemléltetik, mint amely egyedüli vágya már a tökéletességre eljutott léleknek.'' (Én Tart. 2. 180.o.) A 22,3.-ban ugyanezt a felosztást adja két variánssal: a)az elsô versszakot idézve meghatározza, melyik versszakok jelzik a különféle szakaszok vagy állapotok kezdetét: 5, 13, 22. b)nem ír a negyedik szakaszról, amelyrôl pedig szó volt a Tartalomban. A három állapot sémája eligazíthatja azt, aki ehhez van szokva, de semmiképp nem meríti ki a költeményben foglalt spontán dinamizmust. Ha hűségesek akarunk lenni a Szerzôhöz, azt a ritmust kell követnünk, amely világosan felfedezhetô a költeményben. Négy csoportról van szó a költeményben, majd a kommentárban: 1-12: Aggódó keresés Az elsô látogatás hatására felébred az erôs és személyes szeretet, amely aztán minden eszközzel és belsô aggodalommal kutatja a szeretett Krisztust. 13-21: A szeretet találkozása: lelki eljegyzés A Jegyes kinyilvánítja és közli önmagát megkezdve a közös életet, ezt az életet azonban még hátráltatják külsô és belsô akadályok: a lélek vágyódik a teljes felszabadulásra. 22-35: Teljes egység: lelki házasság Teljes, kölcsönös odaadás a léleknek Istenbe való álalakulásával; a lélek elôzô tapasztalatait ebben az új fényben látja. 36-40: A dicsôség vágya Éppen csak elcsendesültek az egységre irányuló vágyak, amikor -- elérve az egyesülést -- a szeretet új vágyai ébrednek a dicsôség reményével. 3. Aggódó keresés Ez az elsô szakasz összegzi az elkötelezett és az Isten tapasztalatától megérintett lélek tetteit és reakcióit. Kezdetrôl van szó, már a lelki érettségnek egy bizonyos szintjén, azonban még nem a második megtérést követô kezdetrôl. Az elsô szakaszban három mozzanatot különböztetünk meg: Kiindulópont Állandó adottságok Keresés a közvetítôkben A. Kiindulópont: Én 1,1. Pontosan és elevenen leírja az elsô versszakhoz szóló elôszóban. Meg akarja magyarázni ennek az aggódó keresésnek okát, azt a hiányérzetet, amely abban az emberben keletkezik, aki már egy ideje normális lelki életet él. Az alapvetô válasz ez: a lélekben tudatosul, mennyi szeretetet kapott Istentôl, és erre nem válaszolt. A 3KU 16. fejezetében már írt a tisztulás kezdetérôl. Itt a kapott szeretet a kezdete annak, hogy szeretetbôl egészen Istennek adja magát. Az Istentôl kapott szeretet tapasztalatához más élmények is járulnak, amelyek még csak növelik a szorongást: tudatosul benne, milyen kevés az idô, rövid az élet, milyen szigorú számadás vár rá; továbbá az a gondolat, hogy eddigi élete üres és hiábavaló volt, mivel hiányzott belôle a szeretet mélysége és már kevés ideje maradt, hogy életét megtöltse szeretettel. Ez a két élmény kiegészíti a központi tapasztalatot: Isten szereti ôt öröktôl, mennyi mindent kapott Tôle életében, sôt már születése elôtt. Az eredeti spanyol szöveg, kerülve az igéket, jól kifejezi az aggodalom fokozódását, és csak a versszakok végén oldja fel a feszültséget. A szellemi páros ének tele van hasonló zseniális kifejezésekkel, amelyek azonban a fordításokban rendszerint elvesznek. (Szemelvényeket az Én 1,1.-bôl lásd a X. fejezet 1. pontjában 111 .o.) B. Állandó adottságok: Én 1-3. 1. Hová rejtôztél el Szerelmem? S miért hagytál itt sóhajommal? Mint szarvas elfutottál, De megsebezve engemet. Kimentem, hívtalak, -- s már eltűntél. 2. Ó pásztorok, kik ott valátok Az Otero cserényei körül, Ha tán látnátok ôt, Kit lelkem mindennél jobban szeret, Mondjátok neki: vágytól, kíntól meghalok. 3. Szerelmesem keresve Bejárom a hegységet, partokat, Kezem nem tép virágot, Nem félek a vadaktól, Utam nem állják erôsek és határok. Az elsô három versszakban bemutatja a Jegyes keresésének körülményeit: ezek kiegészítik egymást és biztosítják a folytonosságot: -- a Szentháromság önmagát közlô jelenléte; hit, remény, szeretet mint a keresés és kommúnió eszközei (1. versszak) -- az emberek segítsége, nagy kitartás, mivel hosszú útról van szó (2. versszak) -- teljes és haladéktalan személyes odaadás a Jegyesnek, szembenézés minden akadállyal (3. versszak) C. Közvetítôk, teremtmények Ilyen körülmények között kezdôdik a keresés, konkrét és fokozatos lépésekben. Valamennyi közvetítô hozzáad valamit a teljesebb kommúnióhoz, ugyanakkor nagyobb vágyat ébreszt a teljesebb ismeretre és mélyebb szeretetre: -- 4-6. versszak: tudat nélküli teremtmények 4. Bozótok s ligetek, Miket szerelmesemnek keze plántált, Zöldellô rét füve, Melyet virágok szép zománca tarkít, Mondjátok általment-e rajtatok? 5. Ezernyi áldást hintve széjjel, Ment át sietve itt e berkeken, S útjában hogy rájuk veté szemét, Csupán alakja által Szépség mezébe öltöztette ôket. A 4. és 5. versszakban lírai kérdést intéz a teremtményekhez és idézi feleletüket. A természet itt Teremtôjének és Megváltójának keze nyoma. A Szerzô A szellemi páros énekben sokkal pozitívabb, mint a 3KU 18. fejezetében (m.k. XVII. 339-344.o.), mivel már feltételezi a tisztulás megtörténtét és a 3. versszakban megjelölt adottságokat. 6. Ki tud, jaj, engem meggyógyítani? Ó, add át nékem végre teljesen magad! S hozzám ne küldj A mai naptól fogva hírnököt Ki úgyse tudna szólni arról, mit szeretnék. A 6. versszakban nyugtalanságát fejezi ki... -- 7-8. versszak: eszes teremtmények 7. Mindaz, ki erre járt-kelt, Ezernyi kedves dolgot mond terólad. Szavuk, mi mélyen sebzi szívemet. S halálos kínt okoz az A nem tudom, mi az, amit dadognak. 8. De hát miképp tudsz megmaradni, Ó élet, hogyha ott nem élsz, hol élsz, A ha már halálosak Azon nyilak, mik akkor érnek, Midôn Szerelmedrôl gondolkozol. Ezek a közvetítôk egy magasabb fokát jelölik, ezért tárgyalja ôket külön is. A 8. versszakban a nyugtalanság még mélyebbé válik. -- 9-11. versszak: magához a Jegyeshez fordul 9. És hogyha megsebezted E szívet, mért nem lettél orvosa? És hogyha elraboltad, Mért hagytad mégis így el? S rablott zsákmányod nem viszed magaddal? 10. Ó csillapítsd gyötrelmeim, Hisz nem képes rá senki más; És engedd, hogy megláthasson szemem, Hisz fénye csak te vagy, S csupán számodra tartogattam. 11. Jelenléted nyilatkoztasd ki nékem, Látásod s szépséged legyen halálom. Gondold meg, hogy a szív sebére, Melyet szerelmed ejtett, nincsen ír, Csak kedves arcod s társaságod. A Távol levô Jegyeshez beszél, panaszkodik, kérdezi ôt. Ez a sötét éjszaka a távollét fogalmaival kifejezve. -- 12. versszak: hit 12. Ó kristálytiszta forrás, Ha szép ezüstszín arcodon Váratlan visszatükrözôdnék A szempár, mely után epeszt a vágy, S amelynek vázlatképét itt benn hordozom. A hitre mint legjobb vezetôre mutat. Így fejezôdik be ez az elsô rész, a közvetett kinyilatkoztatás erôsödésével, de ugyanakkor növekszik az affektív feszültség, mivel tudja, mily felmérhetetlen még a Jegyes misztériuma. 4. Elsô találkozás 13. Fordítsd el tôlem, kedvesem, Mert fölrepülök. Térj meg én galambom! A sebzett szarvas íme A dombtetôrôl megjelen És felfrissül röptöd fuvalmán. Ettôl a versszaktól kezdve új szakasz kezdôdik Isten és az ember egységében. Az ember elsô pillanatban meglepôdik. Még ha vágyódott is erre, nem így képzelte el. A reakció azt mutatja, hogy az affektív vágy nagyobb volt, mint a tényleges felkészültség. A misztikus úton gyakori extázisok, valamint más lelki és pszichoszomatikus reakciók tartoznak ehhez a korszakhoz; erôs közlések és ugyanakkor (az ember részérôl) ki nem elégítô készség. A jelenségek részletes leírásához Keresztes Szent János Szent Teréz könyveire utal: ,,Itt volna helyén beszélni az extázisokról, az egyéb elragadtatásokról és a lélek titokzatos röptéirôl, amelyek a lelki embereknél elô szoktak fordulni. Mivel azonban nekem csak az a célom, hogy, mint az elôszóban ígértem, röviden megmagyarázzam ezeket a dalokat, ezt a feladatot olyanokra bízom, kik jobban értenek hozzá, mint én. De meg különben is szentemlékű Anyánk, Jézusról nevezett Terézia, csodaszépen írt ezekrôl a szellemi dolgokról és bízom Istenben, hogy műveit hamarosan ki fogják nyomtatni. Amit egyébként a lélek mond a röpülésrôl, azt a szellemnek Istenhez való elragadtatására, extázisára kell érteni.'' (Én 13,7. 254.o.) A jegyesi szimbolikában ezt a szakaszt lelki eljegyzésnek szokták nevezni: az akarat ôszinte és teljes IGEN-je a teljesebb egység ígéretével. De még nem rendelkezik a következô szakasz teljességével és atalakulásával, amelyet lelki házasságnak nevezünk; ,,... nagy különbség van aközött, vajon valaki Istent pusztán a kegyelmi állapot révén bírja-e, vagy pedig az egyesülésben is. Az elsô ugyanis csupán csak kölcsönös szeretetet tételez föl, a másik ellenben a teljes odaadást. A kettô között akkora a különbség, mint az eljegyzés és a házasság között. Az elsôben ugyanis megvan a kölcsönös ,,igen''; megvan az, hogy mindketten egyet akarnak; ott vannak az ékszerek és a menyasszonyi ruha, amelyekkel a vôlegény kedveskedik arájának: azonban a házasságban mindezeken felül megvan az együttlakás, a belsô egyesülés. ... midôn a lélek akkora tisztaságot ér el önmagában és tehetségeiben, hogy az akaratból teljesen ki van már küszöbölve minden más egyébre irányuló öröm és hajlam és ezektôl megtisztítva, mégpedig alsó és felsô részében is, és mindezeket teljesen és végérvényesen Istenre irányította. Mivel tehát Istennek és a léleknek akarata szabadon és készségesen egyetértenek, a lélek elérte azt, hogy az akaratát ékesítô kegyelemmel bírja Istent, vagyis mindazt, amit az akarat és a kegyelem révén bírhat. Ez pedig annyit tesz, hogy az ô ,,igen'' szavára Isten is igazán és teljesen igent mondott az Ô kegyelmére vonatkozólag. Ez a magas tökéletességi fok a lelki eljegyzés a lélek és Isten Igéje között, amelyben Jegyese nagy kegyelmeket ad neki, gyakran és szeretettel látogatja meg és ilyenkor számtalan kedvezésben és élvezetben részesíti. Azonban mindez nem fogható a lelki házasság állapotához, mert hiszen ez csak elôkészület a házassági egyesüléshez. Igaz ugyan, hogy mindez szintén csak olyan lélekben valósulhat meg, amely a legnagyobb fokban megtisztult a teremtményekhez való vonzódástól --, mert amíg ez nincs meg, a lelki eljegyzés nem jöhet létre -- ahhoz azonban, hogy ama magasztos egyesülés fokára följusson, egészen más elôkészületre van szüksége. Ahhoz az kell, hogy Isten maga, személyesen készítse elô, látogatásaival és ajándékaival még jobban megtisztítsa, szépítse, finomítsa, míg végre méltóvá lesz az egyesülésre. Ehhez pedig idô kell; az egyiknél több, a másiknál kevesebb, mert az Úr ezt az elôkészítést a lélek egyéniségének megfelelô módon végzi. ... Ennek az eljegyzési idônek és a házasságra való várakozásnak folyamán, mialatt a Szentlélek a lelket keneteivel látja el, s midôn már magasabbfokú keneteket alkalmaz elôkészületül az Istennel való egyesülésre, a lélek barlangjainak epedései rendkívül erôsek és gyöngédek szoktak lenni. Mivel ugyanis azok a kenetek már közvetlenül készítik ôt elô az egyesülésre, s mivel szorosabb összeköttetésben vannak magával Istennel, azért Istennek elôízét keltik a lélekben és gyöngéd torkosságot keltenek Ôreá vonatkozólag; ennek folytán az epedés is mélyebb és gyöngédebb. Mert az Isten után való vágyakozás elôkészületül szolgál az Istennel való egyesüléshez.'' (ÉSz 3,24-26. 501-503.o.) Az egész leírásban megtartja ennek az elsô találkozásnak kettôs jellegét: egyrészt a teljesség benyomása, másrészt mély meg nem elégedettség, mivel már megízlelte a teljes kommúniót, megtapasztalta Isten határtalan nagylelkűségének néhány sugarát. Megígéri, hogy mindent elmond, ami ebben az állapotban elôfordulhat: ,,... a szellemi repülésben, ... a lelki életnek egyik magas fokozata, a szeretetben való egyesülés érvényesül. Ebbe az Úristen a lelket hosszú ideig tartó szellemi gyakorlat után szokta belehelyezni. Zgy nevezik, hogy lelki eljegyzés az Igével, Isten Fiával. Ennek kezdetén, vagyis az elsô alkalommal, Isten nagy dolgokat szokott a lélekkel Önmagáról közölni; nagysággal és fenséggel ékesíti ôt; elárasztja ajándékokkal és erényekkel; felruházza Isten ismeretével és tiszteletével, úgy, amint azt az arával szokás tenni eljegyzése napján. Ezen a boldog napon nemcsak véget érnek a léleknek heves epedései és azelôtt szokásos szerelmes panaszkodásai, hanem felékesítve az imént említett kincsekkel a szeretetnek békés, élvezetes, édes állapotába megy át. Ezt akarja kifejezni a jelen versszakokban. Mást se tesz bennük, mint hogy felsorolja és énekli Kedvesének magasztos tökéletességeit, amelyeket az említett eljegyzési egyesülés révén lát és élvez Ôbenne. Éppen azért az ezután következô versszakokban nem beszél többé epedésrôl és gyötrelemrôl, mint annakelôtte, hanem csakis Jegyesével való édes és nyugodt, szeretô érintkezésrôl és társalgásról. Ebben az állapotban ugyanis azok az elôbbi dolgok mind megszűnnek. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a két versszak magában foglalja a nagyobb részét annak, amit Isten ezen a fokon szokott a léleknek adni. Azonban ezt nem úgy kell felfogni, mintha minden egyes lélek ugyanazon közlésekben részesülne, amelyrôl ebben a két versszakban van szó, vagy pedig mintha mindegyiknél az ajándékok között ugyanolyan arányban volna a megismerés és az érzelem. Egyes lelkek ugyanis többet kapnak, mások kevesebbet, egyesek így, mások másképp, szóval egyik is, másik is lehetséges a lelki eljegyzésnek ebben az állapotában. Itt azonban a lehetô legtöbbrôl lesz szó, arról tudniillik, ami minden egyebet magában foglal.'' (Én 14,2. 259-260.o.) Itt is három szakaszt különböztetünk meg: az elsô pillanatban a teljesség benyomása, a kettôsség érzése és a felszabadulásra irányuló szorongó vágy, a Jegyes felszabadító szavai: -- 14-15. versszak: a teljesség benyomása 14. Szerelmesem, a hegység, Völgyek magányos berkei, Távol szigetvilágok, A zúgva hömpölygô folyók, A szerelmes szellôk suttogása. 15. Az éj csendes nyugalma Derengô virradat felé, A hallgató zene, A szózatos magány, Üdítô s szívünket lángragyújtó estebéd. A két összetartozó versszak valamiképpen kifejezi azt a nagyságot és szépséget, amelyet az ember szeretett Krisztusával való elsô találkozásában kapott. -- 16-19. versszak: dualizmus és szorongó aggodalom 16. A rókákat fogjátok meg nekünk, Minthogy virágzik már a szôlônk. A rózsákból eközben fenyôtobozt kötünk; S a kis hegyen ne járjon senki akkor. 17. Megállj észak halálthozó szele! Jöjj déli szél, mely fölgyújtod szerelmünk! Fújj végig kertemen, Hadd szálljon szerte illata, S virágok közt eszik a kedvesem. 18. Ó nimfák, Judeának leányai! Míg a virágok s rózsatôk között, Az ambra-illat árad, A külvárosban tartózkodjatok S ne illessétek küszöbünket. 19. Lelkem drágája, ó rejtsd el magad, S tekinteted vesd a hegyekre És róla mit se szólj, Hanem nézd annak társait, Ki távol szigetekre költözik. Ebben a négy versszakban nagyon erôsen kidomborodik a helyzet kettôssége: egyrészt igazi és mély találkozás, másrészt a még tökéletesen meg nem fegyelmezett érzékek zavarai. -- 20-21. versszak: felszabadulás 20. Ti könnyű szárnyú madarak, Oroszlánok, szökellô ôzek, szarvasok, Ti hegy-völgy s hosszú partvidékek, Vizek, szellôk, s tikkasztó nap heve S az éjszakák virrasztó rémei. 21. Lantok kedves szavára S szirének bűvös énekére kérlek, Szüntessétek haragtok S ne érintsétek a falat, Hogy nyugton alhassék arám. A Jegyes közbelép hatékony szavával, derűt, erôt és harmóniát teremt. Keresztes Szent János megmarad az emberi szeretet képénél. Így ez a szakasz megfelel az elsô együttlétnek. A szorongó aggodalom szakaszában a lélek minden rosszat a távollétnek tulajdonított. Most viszont Krisztus jelen van, akkor miért szenved? Az emberi szerelemben a megvalósult együttlét után még összhangba kell hozni a két személy adottságait. Most tehát egy alkalmazkodási szakasz következik, ebben az esetben természetesen az ember részérôl. A Kármelhegy útja második és harmadik könyvében leírt kegyelmek közül sok, ehhez a misztikus szakaszhoz tartozik. Ugyanezt lehet mondani a szellem éjszakája végén jelentkezô aggodalmakról. Egészében azt mondhatjuk, hogy a lelki eljegyzés misztikus periódusát határozza meg a legkevésbé világosan: annak sajátos tulajdonságait, kapcsolatát az elôzô és az utána következô szakasszal. Leírása azonban érvényes marad minden rendszer számára. 5. Teljes egység Eljutottunk egy bizonyos magaslatra, ahhoz a célhoz, amelyre Isten és szorongó aggodalmában az ember vágyódott. ,,... A léleknek és Istennek ugyanis a lélek ezen működéseiben egyedül az a cél lebeg szemei elôtt, hogy ezt az állapotot tökéletesen megvalósítsák. Éppen azért a lélek sohasem pihen mindaddig, amíg el nem éri, mert ebben az állapotban sokkal bôvebben részesül és lesz telítve Istennel; sokkal biztosabb és maradandóbb békességet biztosít magának; és összehasonlíthatatlanul nagyobb békességet talál, mint a lelki eljegyzésben. Úgy érzi, hogy már Jegyesének karjaiban pihen, s hogy az szoros, szellemi ölelésben tartja ôt. Mert ez csakugyan ölelés, és ezen ölelés folytán él a lélek isteni életet. Ebben a lélekben valósul meg az, amit Szent Pál mond, tudniillik, hogy ,,Vivo autem jam non ego, vivit vero in me Christus.'' ,,Élek én, de már nem én élek, hanem él bennem a Krisztus.'' (Gal. 2,20). A lélek tehát itt kimondhatatlanul boldog és dicsô életet él, olyant, amilyen Isten élete. Képzeljük csak el, ha ugyan tudjuk, hogy milyen lehet ez a gyönyörűséges élet, amelyben a lélek éppúgy, mint maga Isten, nem képes érezni semmi kellemetlenséget. Ellenben annál inkább élvezi és érzi Isten boldogságát és dicsôségét az ô lelkének Istenhez hasonult lényegében...'' (Én 22,6. 317.o.) Ennek a versszaknak a bevezetésében, amellyel megkezdôdik a teljes egység szakasza, a Szerzô teológiai és misztikus szempontból kijavítja az elôzô versszakok lírai kifejezéseit. Eddig úgy tűnt, hogy a lélek keresi Krisztust, és hogy Krisztus rejtett és távoli volt. Holott pontosan az ellenkezôje történik: a lélek rejtôzködött, Krisztus pedig kereste. Ezért alkalmazza a jó pásztor képét, aki keresi, megleli és vállán viszi az eltévedt bárányt, boldogan, hogy megtalálta. ,,A Jegyes hôn óhajtotta, hogy végre-valahára teljesen kiszabadíthassa és kimenthesse aráját az érzékiség és az ördög hatalmából, s midôn az végre, miként a jelen esetben, sikerült neki, mint a jó pásztor, nagy örömmel veszi vállaira soká keresett és végre megtalált, elveszett bárányát. (Lk. 15,5.) S miként az evangéliumi asszony, aki gyertyát gyújtott és fölforgatta egész házát, míg végre megtalálta elveszett drachmáját, s azután összehívta barátait és szomszédait, hogy megoszthassa velük örömét, mondván: ,,Örüljetek velem'' stb. (Lk. 15,9), hasonlóképpen tesz a léleknek ez a szeretô Pásztora és Jegyese. Igazán csodálatos dolog látni, hogy mekkora az öröme, mikor az ilyen lelket sikerült megnyernie, tökéletesítenie, vállaira vennie és sajátkezűleg belehelyeznie ebbe a forrón óhajtott frigybe és egyesülésbe. És nem csak magában örül, hanem megosztja örömét az angyalokkal és üdvözültekkel, mondván, mint az Énekek- Énekében: ,,Menjetek és lássátok Sión leányai Salamon királyt a koronával, mellyel megkoronázta ôt anyja eljegyzése napján és szívöröme napján''; (Én. Én. 3,11.) Ebben az idézetben a lelket nevezi koronájának, Arájának, és szíve örömének; karjaiba veszi azt és úgy megy vele, mint a Jegyes a menyegzôi termébôl.'' (Én 21,1. 313.o.) Másutt pedig ezt írja: ,,... ha a lélek keresi Istent, Isten még sokkal inkább keresi ôt.'' (ÉSz 3,28.) Az a tény, hogy Krisztust ,,Szeretett Jegyes''-nek (Amado) nevezi, azt jelzi, hogy költôien passzív szerepet tulajdonít neki. Az egység azonban nem lenne olyan érdekes, ha csak abban állna, hogy az ember megtalálja szeretete tárgyát. Ebben az esetben az emberé lenne a fô szerep, és a maga korlátolt eszközeivel ô vinné elôre a dolgokat. A misztikus doktor kijavítja a lírai kifejezést, hogy teológiai kifejezést használjon: ,,Isten a fô szeretô.'' ,,Ha tehát egy ember szeretete a másik iránt olyan erôs volt, hogy össze tudta forrasztani a lelküket, hogyan fogja összeforrasztani a lelket isteni Jegyesével az a szeretet, amellyel a lélek Isten iránt viseltetik, különösen tekintve azt, hogy itt tulajdonképpen Isten a fô szeretô, aki az Ó végtelen szeretetének mindenhatóságával hathatósabban és elemibb erôvel nyeli el a lelket, mint ahogy elnyelné valami tűzár a levegôben szállongó egy csöppnyi reggeli ködöt.'' (Én 31,2. 372.o.) Szintézisben az egység állapotát leíró tizennégy versszak tematikája a következô: -- 22. versszak: megvalósulás és összefoglalás 22. S belépett az ara A kedves kertbe, mely után epedt, És boldogan pihen meg, Ott nyugtatván nyakát Szerelmesének édes karjain. Egyesülés Krisztussal, átalakulás Istenbe, erkölcsi érettség, pszichológiai egyensúly. -- 23. versszak: az egység beillesztése az üdvtörténetbe 23. Az almafának árnyán Jegyezted el nekem magad, Ott nyújtottam neked kezet S ott gyógyítottalak meg, Ahol anyádat a gyalázat érte. -- 24-25. versszak: erkölcsi erények, a szeretet érettsége, kisugárzás 24. Ágyunk virág borítja, Oroszlánbarlangok veszik körül, Bíborszín ékesíti, Békébôl van faragva, S ezer pajzs van körötte színaranyból. 25. Lábadnak nyomdokán Ifjú lányok futva járják útjukat A szikra érintésire, A fűszeres bornak tüzében, Amiktôl égi balzsam áradoz. -- 26-27. versszak: kölcsönös, bensôséges, hatékony, teljes odaadás és kommúnió 26. A kedvesembôl belsô pincéjében Ittam s midôn kiléptem onnan, A messze terjedô mezôn Már semmirôl se tudtam, S a nyáj, melyet követtem, elveszett. 27. A keblét ott nyújtotta nékem, Édes tudásra ott tanított, S én átadtam magam neki Fönntartás nélkül, teljesen, S arájául szint' ott ígérkezém el. -- 28-29. versszak: szeretet, az egyéni megvalósulás teljessége és az Egyháznak tett legnagyobb szolgálat 28. Lelkem s egész valóm Szolgálatára szentelé magát. A nyájat már nem ôrzöm S tisztem nincs semmi más, Egyetlen dolgom: ôt szeretni. 29. Ha hát többé a pázsiton, réten A mai naptól fogva nem láttok s találtok, Mondjátok: elveszett; Minthogy szerelmemben bolyongva Elvesztettem magam, s ez lôn szerencsém. -- 30-31. versszak: a két fél együttműködése 30. Virágokból és zöld smaragdkövekbôl, Miket friss hajnalon szedénk, Fonjuk meg a füzéreket, Melyek szerelmedtôl kinyílnak, S egy hajszálammal összefűzzük. 31. Egyetlen szál hajam, Melyet nyakam körül lebegni láttál S ott szemléltél a nyakamon, Az ejtett foglyomul És még meg is sebzett egyik szemem. -- 32-33. versszak: visszaemlékezés a bűn és az irgalom idejére 32. Mikor tekinteted rajtam pihent, Szépsége bélyegét szemed rám nyoma, S azért szerettél úgy meg engem S azért is lett méltó szemem Imádni azt, mit benned láthatott. 33. Ó csak ne vess meg! Mert bárha feketének is találtál, Most már bátran reám tekinthetsz, Azóta, hogy szemed reám veted; Mert bájt s szépséget hoztál létre bennem. -- 34-35. versszak: visszatérés az Atya ölére, ahonnan kijött, örömteli és teljes magány a megszenvedett magány után 34. A kis fehér galamb A gallyal a bárkába visszatért, S a gerlice Párját, melyért már úgy epedt, A zöld partoknál megtalálta. 35. Magányban élt, És a magányban rakta fészkét; És a magányban senki más Ôt nem vezérli, mint csupán a Kedves, Akin szint' ott ütött a szeretet sebet. Megdicsôülés Én 36-40. 36. Örüljünk, kedvesem, S menjünk, hogy láthassuk szépségedet, A hegyre és a dombra, Hol tiszta víz fakad, Menjünk csak a sűrűbe beljebb. 37. S legott a sziklán magasan Fekvô barlangokhoz jutunk, Melyek jól el vannak takarva, S belépvén majd oda Megízleljük a gránátalma mustját. 38. És ott föltárod majd elôttem, Mit lelkem úgy kívánt, És meg fogod legottan adni, Azt, ó életem, Miben egy más napon már részesítél. 39. A szellô suttogását, Az édes fülemilék dalát, A berket ékességivel, Derűs, szép éjszakán, A lánggal, mely emészt, de nem fáj. 40. Nem nézte senki sem, Aminadab se volt már látható, A környezet pedig pihent. A lovasság Leszállt, hogy nézze a vizeknek árját. Keresztes Szent János az utolsó öt versszakban a földön megvalósult és a mennyei dicsôséget mintegy elôvételezô egyesülés állapotáról ír. Dicsôség ez; a Krisztus misztériumaiban való részesedés által. A lélek részesül az isteni életben, a Szentháromság szeretet-életében a Szentlélek által. Valóban dicsôség! Kinek az éneke? Ahogy lassan a magasabb szakaszokhoz érkezik, a kifejezés is egyre misztikusabb, egyre magasabbrendű, egyre távolibb lesz ... ki tudna ma ilyen dalt énekelni? Említsünk meg néhány erôteljes kifejezést, legyen az misztikus vagy nem misztikus: ,,A lélek egészsége Isten szeretete.'' (Én 11,11. 241 .o.); ,,Ahol nem tudják Istent, nem tudnak semmit.'' (Én 26,13. 343.o.); ,,... lelkemnek és testemnek összes képességei, az emlékezet, az értelem, az akarat, a belsô és külsô érzékek, az érzéki és a szellemi résznek vágyai, valamennyi a szeretet hatása alatt működik és a szeretetben mozog.'' (Én 28,8. 357.o.); ,,Mi erre a szeretetre vagyunk teremtve'' (Én 29,3. 359.o.); ,,Mindennek végcélja a szeretet'' (Én 38,5. 411 .o.). Ha elvonatkoztatunk a képektôl és a jelképes kifejezésektôl, megmarad az evangélium és a keresztény élet lényege: a szeretet. Ez arra érvényes, aki misztikus kegyelmeket kap, aki tanulékony a Szentlélek iránt, és aki mindent odaad. Lisieux-i Teréznek valószínűleg nem volt része az itt bemutatott misztikus kegyelmekben, legalábbis nagyobbrészt nem; és mégis A szellemi páros énekben találta meg élettapasztalatának legjobb kifejezését, különösen a 28. versszakban. ,,Egyetlen dolgom ôt szeretni Meg kell itt jegyeznünk, hogy midôn a lélek erre a fokra jutott, a szellemi és az érzéki résznek minden működése, legyen az akár cselekvés, akár szenvedés és bármiképpen is történjék, mint mondottuk, a lélekben növeli az Isten iránt való szeretetet és a boldogságot. Sôt még maga az imádsága és Istennel való érintkezése is, amely annakelôtte mindenféle elmélkedésbôl és különbözô áhítatgyakorlatokból állt, most már kizárólag a szeretet gyakorlatává lett. Úgyhogy a lélek, akár földi dolgokkal, akár pedig szellemiekkel legyen elfoglalva, mindig jogosan mondhatja, hogy egyetlen dolga Istent szeretni.'' (Én 28,9. 357.o.) ======================================================================== XV. Megdicsôülés Az elôzô fejezetben megrajzolt cél dinamikus és még szélesebb távlatokra nyitott. A szeretet gyakorlásáról van szó: ez pedig minél inkább növekszik, annál inkább nôni akar. Keresztes Szent János inkább az állandó folyamatra tekint, mintsem az ,,állapotra.'' A szellemi páros éneket a teljesség érzésével fejeztük be: csak a szeretet egyetlen gyakorlatom (Én 28.), csak a szeretetre vágyódom és a szentháromságos életre (Én 39.). Keresztes Szent János nem akar új, magasabb rendű állapotot megalkotni, mint ami a szeretetben való egyesülés, hanem egyszerűen meg akarja mutatni, hogy ebben az egyesülésben milyen új képességek és gazdagság rejlenek. A gyakorlással a szeretet mindig tökéletesebb lesz, minôsége nemesedik és egyre jobban meggyökerezik a lélekben. ,,... azokban a versekben is, amelyeket az elôbbiekben magyaráztunk meg, már a tökéletességnek a földi élet folyamán elérhetô legmagasabb fokáról beszélt, tudniillik az Istenhez való hasonulásról: azért a jelen költemény, bár ugyanezt az állapotot tartja szem elôtt, annak keretén belül egy még forróbb és még tökéletesebb szeretetrôl énekel. Ugyanaz az áthasonulási állapot a tárgya mindkettônek, mert hiszen ezt az állapotot fölülmúlni lehetetlenség; mindamellett idôvel, a folytonos gyakorlat következtében a benne érvényesülô szeretet nagyon is tökéletesedhetik és erôsödhetik. A dolog úgy van, mintha egy hasáb fát dobunk a tűzre; a tűz áthatja és izzóvá teszi, szóval egyesül vele; de azért ha a tüzet jobban felszítjuk és az hosszabb ideig hat, akkor a fahasáb is izzóbb lesz, jobban ég, olyannyira, hogy végül sziporkázni és lángolni fog.'' (ÉSz Elôszó 3. 432-433.o.) Az isteni nagylelkűségnek és az emberi kapacitásnak ezek a magasságai nem kevésbé ,,gyakorlatiak'' az olvasó számára, mint az elôzô szakaszok magyarázatai; sôt, a lelki magasságok itt mutatják meg igazi dimenziójukat és nagyságukat. Most már érthetô, mit jelentenek ezek a szavak: szeretet, Szentháromság, Szentlélek, átalakulás, ember, stb. 1. Lángoló szavak 2. Élet a Szentháromságban 3. Az ember új képességei 4. Szeretethalál * * * 1. Ó szeretetnek élô lángheve, Mely oly gyöngéden ütsz sebet, Hol lelkem legmélyebb központja van! Minthogy kínzó voltod többé nem érzem, Műved, ha úgy tetszik, fejezd be S tépd szét az édes támadásnak függönyét. 2. Ó édes égetés! Ó kedves, drága seb! Ó nyájas kéz! Gyöngéd megilletés, Amelyben örök élet íze van, S amely lerója minden tartozásom! S ölvén, életté változtattad a halált. 3. Ó tűzlámpák világa, Amelynek fénysugáriban Érzéki lényem mély barlangjai, -- Pedig vak volt az és sötét -- Csodás szépséggel hintenek A kedvesükre fényt és egyben meleget. 4. Mily kedves és szelíd az, Amint emlékeztetsz ölemben, Hol titkon egymagad lakol, S édes leheletedben, Mely jóval és dicsôséggel teli, Mi gyöngéden gyújtasz szerelmi lángra! 1. Lángoló szavak A misztikus Szerzô valamennyi nagy művében kifejezi elégedetlenségét a nyelv miatt, elismeri, hogy nem képes kifejezni Isten, ajándékai és az azok által átalakított ember nagyságát és szépségét. Az élô szeretetlángban ez az aggodalom állandóan visszatér. Az Elôszóban megmagyarázza, miért várakozott oly sokáig. ,,Nehezen szántam rá magamat nemes asszonyom, hogy Méltóságod kérését teljesítsem és megírjam ennek a négy versszaknak magyarázatát. Ugyanis annyira belsô és szellemi dolgokat tartalmaznak, hogy azoknak kifejezésére rendes körülmények között az emberi nyelv képtelen. A szellemiek ugyanis messze túlhaladják az érzékieket s ha csak az ember nem beszél a meghatottság ihletett nyelvén, igen nehéz a szellemnek lényegérôl bármi keveset is mondani. Mivel pedig bennem kevés az ihlet, húztam-halasztottam a dolgot egészen mostanig, míg végre, úgy látszik, az Úr kissé megnyitotta értelmemet és adott hozzá egy kis melegséget.'' (ÉSz Elôszó 1. 431.o.) Szerinte azonban a leírás a viszonylagos ihlet ellenére is igen fakó: ,,... ki akarom mondani azt, amit tudok, de hangsúlyozom, hogy bármennyit mondjak is, az még mindig sokkal kevesebb annál, ami abban a bensô egyesülésben történik Isten és az emberi lélek között.'' (ÉSz Elôszó 1. 432.o.) A nehézség forrása azonban nemcsak a Szerzô illetéktelensége és a nyelv elégtelensége. Súlyosabb és veszedelmesebb okról van szó, nevezetesen az Istenbe vetett hit hiányáról. Az ember nem képes elhinni, hogy Ô a szegény kis földi emberben ilyen csodákat visz végbe. Keresztes Szent János már az Elôszótól kezdve elismeri ,,hozzánemértését'', ugyanakkor keményen elutasítja azt a véleményt, hogy Isten ezt nem teheti vagy nem teszi meg. ,,Mivel pedig a ritka és a mindennapi tapasztalat körén kívül esô dolgok, mint amilyeneket mi itt a léleknek errôl az állapotáról mondunk, meglepôk és hihetetlenek szoktak lenni, kétséget nem szenved, hogy lesznek egyesek, akiknek e téren sem elméleti, sem gyakorlati ismereteik nincsenek s éppen ezért hihetetlenül fogják rázni a fejüket, vagy legalábbis túlzást látnak benne, vagy pedig úgy gondolkodnak, hogy magában véve a dolog mégsem lesz egészen olyan fokú, holott tényleg az. Mindezeknek azonban én azt felelem, hogy a világosság Atyja, akinek karja nem rövidült meg, úgy tesz, mint a nap, bôségesen és személyválogatás nélkül árasztja sugarait mindenkire, akinél csak befogadásra talál. Örömest mutatja meg magát nekik úton-útfélen s kétségtelen, hogy élvezetet talál az emberek fiaival való érintkezésben az egész földkerekségén. De mi is volna abban hihetetlen, hogyha egy lélek már megállta a próbát, átment és megtisztult a szenvedések, szorongatások és a különbözô kísértések tüzén, ha mindenkor hűségesnek találtatott a szeretetben -- mondom, mi volna hihetetlen abban, hogy az ilyen hű lelken már ez életben teljesedjék az Isten Fiának Ígérete, mely szerint ha valaki szereti Ôt, a Szentháromság isteni Személyei eljönnek hozzá és ôbenne vesznek állandó lakást (Jn. 14,23.). Ez pedig olymódon történik, hogy istenileg megvilágosítják értelmét a Fiú bölcsességében, gyönyörködtetik akaratát a Szentlélekben, mialatt az Atya hatalmasan és erôsen elmeríti ôt édességének mérhetetlen mélységébe.'' (ÉSz 1,15. 445.o.) ,,... ne gondolják ám az ilyenek, hogy mások is csak úgy vannak, mint ôk, s hogy nem képesek élvezni Istennek ezt a beszédét, amely a lelkünk mélyén hangzik... Mikor tehát a lélek annyira közel van Istenhez, hogy egészen a szeretet lángjává alakul, s ebben a lángban az Atya, Fiú és Szentlélek adják magukat ôneki, vajon mi csodálkoznivaló van azon, ha azt mondjuk, hogy a Szentléleknek ebben a lángjában az örök boldogságból élvez valamelyest. Tökéletlenül természetesen, mert hiszen annak tökéletes élvezete nem fér össze e halandó élet állapotával. De mégis olyan fölséges ez az élvezet, amelyet a Szentlélek lobogása benne okoz, hogy megtudja belôle, hogy milyen az íze az örök életnek. Ezért nevezi a lélek ezt a lángot ,,élô'' lángnak. Tehát nem azért, mintha folyton lobogna, hanem azért, mert élteti szellemileg Istenben, s érezteti vele Isten életét...'' (ÉSz 1,6. 439.o.) A leírások értékeket kínálnak és tanulságul szolgálnak minden ,,normális'' lelki ember számára: -- tudás, csodálat és szeretet az isteni és emberi valóságok iránt; ezek a valóságok ugyanazok az egyszerű hívô és a misztikus számára: Isten Krisztus, lélek, kegyelem, dicsôség, stb... -- Isten nagylelkűsége is mindig ugyanaz mindazok számára, akik magukat alázatosan és teljes szívvel elkötelezik: ,,Ha tehát a lélek ilymódon mentesítette magát mindentôl; ha elérte azt, hogy teljesen üres és nem birtokol semmit, ami, mint mondottuk, az egyedüli dolog, amit a lélek a maga részérôl megtehet: akkor, ha így a lélek megtette a magáét, lehetetlenség, hogy Isten meg ne tegye azt, ami neki áll hatalmában, vagyis, hogy közli magát vele, legalábbis hallgatag, titkos csendben.'' (ÉSz 3,46. 516.o.) -- a leírt magasságok nemcsak a szemlélôdésre szolgálnak, hanem cselekvésre és mindenki hatékony elkötelezésére: ,,Ó lelkek, amelyek ilyen fenséges nagy dolgokra vagytok teremtve és hivatva, mit csináltok?! Miért haboztok?! A ti terveitek és álmaitok hitványságok; a ti birtokotok nyomorúság. Ó mekkora szerencsétlenség, hogy lelketek szemei vaksággal vannak megverve! Milyen szomorú dolog az, hogy akkora fénnyel szemben vakok vagytok, s oly hangos szózatokkal szemben süketek! Nem látjátok, hogy mialatt nagyság és dicsôség után töritek magatokat, nyomorultakká, aljasokká és tudatlanokká lesztek és méltatlanokká ekkora kincsekre!'' (Én 39,7. 418-419.o.) Még ha a legmagasabbrendű dolgokról van is szó, a Szerzô nem akarja ezeket kizárni egyetlen hívô horizontjáról sem, akik elkötelezték magukat a szeretet útján. 2. Élet a Szentháromságban ,,... az átalakulás nem volna igazi és tökéletes, ha a lelket szembetűnô és világos módon nem tenné hasonlóvá a legszentebb Szentháromság minden egyes személyéhez.'' (Én 39,3. 416.o.) Miért kívánja ezt így meg az igazi és teljes átalakulás? a) Elôször azért, mert Isten cselekvésének és az ember beirányultságának a teremtéstôl kezdve egészen a megszentelôdésig erôsen szentháromságos jellege van. Ezt elôször a Románcokban láttuk. b) A szeretett Krisztussal való egyesülés tartalma és dinamikája a Szentháromság felé visz: ,,... a lélek legfenségesebb és legtökéletesebb módon átalakul Isten iránti szeretetté. Teszi pedig ezt ezen ismeretek alapján, amennyiben újra hálát ad az Atyának és újra szereti Ôt nagy élvezettel és gyönyörűséggel az Ô Fiáért, Jézus Krisztusért, egyesülve Jézus Krisztussal és Jézus Krisztussal együtt.'' (Én 37,6. 406.o.). Minél mélyebbre, illetve magasabbra ér valaki, lelki élete annál kifejezettebben szentháromságos lesz. Ez történik a lelki haladásban és ezt kell bemutatnia a leírásnak is. A szellemi páros ének és Az élô szeretetláng utolsó részei kifejezetten szentháromságos jellegűek. Ugyanaz történik, mint kezdetben: az ember minél jobban megközelíti az elôrerendelés, a teremtés, és a megszentelôdés forrásait, annál kifejezettebb lesz az Atya, a Fiú és a Szentlélek élete és tevékenysége. A lelki élet magasságaiban nem újdonság tehát a szentháromságos jelleg. Az történik csak, hogy az isteni Személyek ,,láthatóbbak'' és aktívabbak lesznek, jóllehet már a kezdettôl ôk működtek. Az egész lelki élet nem más, mint Krisztus és a Lélek élete bennünk mint az Atya ajándéka. Csak most valósággá lesz az elmélet. Isteni ajándékok A legfôbb ajándék a Szentháromság személyei, akik a lélekbe költöznek és benne maradnak. Az együttlét életátömlesztéssé válik. Keresztes Szent János terminológiájában a ,,habituális'' egyesülés gyakran ad alkalmat az ,,aktuális'' egyesülés kegyelmeire. A különleges kegyelmekrôl szólva állandóan vissza kell térnünk a misztikus doktor szavaihoz. ,,Ki tudná azt megmondani, hogy mennyire megnagyítja Isten a lelket, ha egyszer elkezdi kedvét találni benne. Azt szóba foglalni nem lehet, sôt még elképzelni sem, mert végre is az Úristen ezt önmagához méltó módon teszi, ki akarván mutatni, hogy kicsoda Ô.'' (Én 33,8. 386.o.) A egyes ajándékok is a szeretet megtapasztalásának formái. A Szent ezt írja: ,,... ha valaki szeret és jót tesz azzal, akit szeret, akkor jót tesz vele és szereti természetének és tulajdonságainak megfelelô módon; a te Jegyesed tehát szintén saját mivoltához illô módon osztja neked kegyelmeit. Mindenható lévén, jót tesz veled és szeret mindenhatólag; bölcs lévén, jót tesz veled és szeret végtelenül bölcsen; jó lévén, jóságosan szeret téged; szent lévén, érzed, hogy szentül szeret és osztja neked kegyelmeit; igazságos lévén, érzed hogy igazságosan szeret és részesít kegyelmeiben; mivel pedig irgalmas, résztvevô és kegyes, érzed irgalmát, részvétét és kegyességét; mivel erôs, magasztos és gyöngéd, tapasztalod, hogy erôsen, magasztosan és gyöngéden szeret téged; mivel tiszta és szűzies, érzed, hogy tisztán és szűziesen szeret; mivel igaz, érzed, hogy igazán szeret; mivel bôkezű, belátod, hogy bôkezűen árasztja rád szeretetét és kegyelmeit, minden érdek nélkül, pusztán azért, hogy veled jót tegyen; mivel pedig Ô a legmagasabbfokú alázatosság erénye, legnagyobb alázatossággal és megbecsüléssel szeret téged; egyenrangúnak tekint önmagával; e közlések útján megmutatja neked Önmagát; teszi ezt azzal az Ô kimondhatatlan kedvességű arckifejezésével és ebben az egyesülésben mondja neked azokat a szavakat, amelyek oly ujjongást keltenek benned: én a tied vagyok, neked élek s örülök annak, hogy ilyen vagyok, amilyen vagyok, hogy a tiéd lehessek és neked adhassam magamat. Ki tudná azt kimondani, ó boldog lélek, hogy mit érzesz ilyenkor, midôn látod, hogy Jegyesed ennyire szeret és ennyire becsül.'' (ÉSz 3,6. 490-491.o.) Az élô szeretetláng, jóllehet mértéktartóan ír különleges misztikus kegyelmekrôl, megemlít néhányat. Szívsebzés ,,Megesik, hogy midôn a lélek Isten szeretetétôl lángol, ... lát egy szeráfot, aki a szeretet tüzétôl fehéren izzó nyíllal vagy dárdával döfi át a lelket, amely már ég, mint az izzó parázs vagy lánggal lobog és hatalmasan megégeti. Ilyenkor e nyíl szúrására a lélekben a láng föllobog és olyan magasra tör, mint ahogy valami tüzes kemencében vagy kohóban, mikor a parazsat megkotorják vagy fölszítják, szintén föllobog a láng. Ilyenkor a tüzes dárda döfésére a lélek a sebet kimondhatatlan gyönyörűséggel élvezi. Egyrészt ugyanis édes elragadtatásba esik ama szeráf okozta hirtelen és heves buzdulat folytán, úgyhogy lángol és olvadozik a szeretettôl, másrészt pedig úgy érzi azt a gyöngéd sebzést és a szeretet mérgét, amellyel az acél erôsen be volt kenve, mint valami heves szúrást szellemének állagában, úgy, mintha lelkének szívét fúrná át. A sebnek ezen a legbensôbb pontján, ott a szellem szívének közepén irzi a gyönyörűséget a legnagyobb fokban. Ki tudná ezt megfelelô szavakba önteni? Úgy érzi a lélek, mintha egy kicsike kis, de igen erôs, égetô mustármag volna ott, amely maga körül heves, eleven szerelmi gyulladást okoz. Ezt a gyulladást, amelyet annak az égetô pontnak s az ott levô szerelmi méregnek állaga és ereje okoz, érzi, amint lassan széjjelárad a lélek összes szellemi és állagi ereiben, az ô tehetségének és erejének arányában, s ugyancsak érzi, amint erôsbödik és növekszik benne a hô. Ebben a hôben azután annyira megfinomul a szeretet, hogy úgy látszik, mintha egész tengerei volnának benne a szeretetnek, amelyek elérnek szeretetének legfelsô és legalsó részeibe és mindent megtöltenek szeretettel. Úgy tűnik föl ilyenkor a lélek elôtt, mintha az egész mindenség egy nagy óceánja volna a szeretetnek, amelyben ô el van merülve; nem látja ennek a szeretetnek sem határát, sem végét, ahol az megszűnnék; önmagában pedig, mint mondottuk, érzi a szeretetnek eleven központját. Hogy ilyenkor mit élvez a lélek, azt nem lehet kimondani, annyi azonban bizonyos, hogy belátja, mily találóan hasonlítja az evangélium az Isten országát a mustármaghoz, amely a benne levô nagy meleg következtében magas fává növekszik (Mt. 13,31.). Mert hiszen a lélek azt látja, hogy végtelen szerelmi tűzvésszé alakult át, s ez abból a szelleme szívében levô izzó pontból keletkezett. Kevés lélek jut ilyen magasra. Egyesek azonban eljutottak idáig, különösen az olyanok, akiknek az volt a rendeltetésük, hogy erényük és szellemük fiaik révén elterjedjen, ...'' (ÉSz 2,9-12. 467-468.o.) Megárnyékozások ,,... megárnyékozni annyit tesz, mint árnyékot vetni, ez utóbbi pedig azt jelenti, hogy: védelmezni, kedvezni, kegyelmeket adni. Mert hiszen valakinek árnyékába húzódik az ember akkor, ha az illetô részérôl kedvezésben és védelemben részesül. Innét van az, hogy azt a nagy kegyelmet, amelyben Isten a Boldogságos Szűz Máriát az Isten Fia foganásakor részesítette Gábriel arkangyal, a Szentlélek megárnyékozásának nevezte: ,,A Szentlélek jön tereád és a Magasságbelinek hatalma megárnyékoz téged.'' (Lk. 1,35.) ... minden a maga tulajdonságainak és természetének megfelelô árnyékkal bír és olyant vet. Ha a tárgy át nem látszó és sötét, akkor sötét árnyékot vet, ellenben, ha átlátszó és világos, akkor az árnyék is világos lesz. Így tehát a sötétségnek árnyéka sötétség lesz, az elôbbeninek megfelelô fokban; a fénynek árnyéka pedig fény lesz, ugyancsak az elôbbinek arányában... Istennek ezek az erényei és tulajdonságai ragyogó tűzlámpák, a lélek pedig, mint mondottuk, annyira a közelükben van, elmaradhatatlanul érintik ôt árnyékaikkal. -- Ezek szükségképpen szintén tüzesek és ragyogók, mint maguk a lámpák, amelyek vetik ôket, következôleg ezek az árnyékok nem egyebek, mint fénysugarak. Eszerint az az árnyék, amelyet Isten szépségének lámpája vet a lélekre, szépség lesz, Isten szépsége, nagyságának és tulajdonságainak arányában; amit az erôsségé vet rá, erôsség lesz, Istenének arányában; Isten bölcsességének reá vetett árnyéka ugyancsak isteni bölcsesség lesz, Isten bölcsességének megfelelô fokban és így tovább az összes többi lámpáknál. Jobban mondva magának Istennek bölcsessége, szépsége és erôssége lesz, de árnyékában, mert azt itt e földön a lélek nem képes teljesen fölfogni. ... elképzelhetjük, hogy milyenek lehetnek azok a megárnyékozások, amelyekben a Szentlélek erényeinek és tulajdonságainak fenségét illetôleg részesíti ezt a lelket, amelyhez oly közel áll, hogy nemcsak árnyékával érinti, hanem árnyékban és fénysugarakban egyesülve van vele, úgyhogy az ezek mindegyikében érti és élvezi Istent, még pedig mindegyikben az Ô tulajdonságainak és méreteinek arányában! Érti ugyanis és élvezi a mindenhatóságot a mindenhatóság árnyékában; érti és élvezi az isteni bölcsességet az isteni bölcsesség árnyékában; érti és élvezi a végtelen jóságot, abban az árnyékban, amellyel ôt a végtelen jóság veszi körül és így tovább. Végül pedig élvezi Isten dicsôségét a dicsôség árnyékában, amely fölvilágosítja ôt Isten dicsôségének tulajdonságairól és nagyságáról és mindez azoknak a fényes tűzlámpáknak ragyogó, izzó árnyékaiban halad el elôtte és összefolyik Isten egyedüli és egyszerű létének egyetlen lámpájává, amely mindezeken a különbözô módokon világít a léleknek.'' (ÉSz 3,12-15. 495-497.o.) A teremtmények szemlélése Istenben ,,... ez az emlékeztetés egy bizonyos mozdulat, amelyet az isteni Ige a lélek állagában végez, s amelyben akkora nagyság, uralom, dicsôség és édes bizalmasság érvényesül, hogy a lélek úgy érzi, mintha a világ összes virágai benne volnának, ott nyílnának és feslenének, hogy illatukat éreztessék vele; s mintha a világ összes országai és birodalmai és az egek minden erôi és hatalmasságai megmozdultak volna. Sôt még ez sem elég: úgy érzi, mintha ezen felül az összes teremtmények és azoknak minden ereje, állaga, tökéletessége és szépsége ragyogna és tenné ugyanazt a mozdulatot; valamennyi ugyanazt és egyszerre. Mert, amint Szent János mondja, Ôbenne minden élet (1,3-4.), és Szent Pál szerint, Ôbenne él, van és mozog minden (Ap. csel, 17,28.). Innét van az, hogy midôn a lélekben megmozdul ez a hatalmas uralkodó, akinek, Izajás szerint, vállán van az Ô uralma (9,6.), vagyis a három rendszer: az égi, földi és földalatti, amelyeket Ô Szent Pál szavaival élve, erejének igéjével tart fenn (Zsid. 1,3), mondom, mikor Ô megmozdul, akkor úgy látszik, mintha valamennyi vele együtt mozdulna. Úgy van velük, mint a föld, amely mozogván, mozgatja az összes rajta levô természeti dolgokat, mintha semmi súlyuk sem volna. Ez következik be akkor is, midôn megmozdul ez az uralkodó, aki udvarát maga viszi, nem pedig az udvar Ôt ... valamennyien egyúttal feltárják lényük szépségét, erejüket, tökéletességeiket, kegyelmeiket, továbbá fennmaradásuknak és életüknek gyökerét. Mert ilyenkor a lélek belátja, hogy az égi és földi összes teremtmények életüket, erejüket és fennmaradásukat Ôbenne bírják; világosan megérti azt, amit Ô mond a Példabeszédek könyvében e szavakkal: ,,Általam országolnak a királyok és végeznek igazat a törvényszerzôk; általam uralkodnak a fejedelmek és tesznek igazságot a hatalmasok'' (8,15-16). S bár igaz, hogy a lélek ilyenkor felfogja azt, hogy ezek a dolgok mind, teremtmények lévén, különböznek Istentôl és látja ôket benne saját erejükkel, gyökerükkel és életképességükkel: annyira megérti, hogy Isten az Ô lényegében végtelen felsôbbséggel magában foglalja mindezeknek a dolgoknak a tökéletességeit, hogy jobban megismeri ôket Ôbenne, mint önmagukban. Abban áll tehát ennek az emlékeztetésnek nagy boldogsága, hogy Isten által ismeri meg a teremtményeket, nem pedig a teremtményekbôl Istent, vagyis az okból az okozatokat és nem okozatokból az okot. Míg ugyanis az utóbbi következtetô, az elôbbi lényegi megismerés. Csodálatos dolog, hogy bár Isten mozdulatlan, ilyen mozdulatot éreztet a lélekkel. Mert bár Ô valójában akkor sem mozdul, a léleknek tényleg, úgy látszik, mintha igazán mozdulna. Mivel ugyanis Isten fölserkenti és megmozgatja ôt, hogy élvezze ezt a természetfeletti látványt és a lélek elôtt olyan újdonság gyanánt tárul fel ezeknek az összes dolgoknak és teremtményeknek amaz isteni élete, léte és összhangja és azoknak mozgása Istenben: úgy látszik elôtte, hogy maga Isten mozog, és hogy az ok fölveszi az általa létrehozott okozatnak a nevét ... a bölcsesség tevékenyebb tehát az összes dolgoknál. Itt tehát úgy kell a dolgot értenünk, hogy ez a mozdulat a lelket megmozgatja és a természetes látás álmából a természetfölötti látásra ébreszti. Ezért nevezi azt igen találóan emlékeztetésnek, illetve ébresztésnek. Az Úristen természetesen mindig így van, amint a léleknek Ôt ilyenkor van látni alkalma, vagyis folyton mozgat, kormányoz, éltet, erôvel, kegyelemmel és ajándékokkal ruház föl minden teremtményt, hatalmilag, jellegileg és állagilag foglalva ôket magában; a lélek pedig itt egy tekintettel látja azt, hogy mi Isten önmagában és mi az Ô teremtményeiben. ... a lélek állagilag benne lévén Istenben (mint minden teremtmény), Ô félrevon egynéhányat azok közül a függönyök és fátyolok közül, amelyek annak szemei elôtt vannak, hogy lássa Ôt úgy, amint van. Természetesen nem valamennyi függöny van elhúzva, de azért némi kevés, ha kissé homályosan is, látható abból a szépséges arculatból, amelyet, mint minden egyéb dolgot, hatalmával mozgat, s vele együtt látható az is, amit tesz, s úgy látszik, hogy Ô a teremtményekben, azok pedig Ôbenne állandó mozgást végeznek. Ezért tűnik fel úgy a lélek elôtt, hogy Ô mozgott és ébresztett, még pedig ôt, tudniillik a lelket mozgatta meg és ébresztette fel... ... az is igaz, hogy mivel az emberre minden jó Istentôl jön és az ember a maga erejébôl semmi jót sem tud tenni: helyesen mondható, hogy a mi ébredésünk Isten ébredése és a mi fölkelésünk Isten fölkelése... Mivel tehát a lélek olyan álomba volt merülve, amelyikbôl magától sosem tudott volna fölébredni, s csakis Isten volt képes felnyitni szemét és felébreszteni ôt, igen találóan nevezi ezt Isten ébredésének: ,,Ölemben ébredésed''. Ébressz föl bennünket és világosíts meg, Uram, hogy megismerjük és szeressük azokat a javakat, amelyeket mindig elénkbe tartasz, s megértsük, hogy megmozdultál s kegyelmeket osztasz nekünk s hogy megemlékeztél rólunk. Teljesen kimondhatatlan az, hogy mit érez és mit ismer meg a lélek Isten fenségének erre az ébresztésére. Mivel ugyanis itt Istennek végtelen tökéletessége közli magát a lélekkel annak állagában, vagyis ölében: amit itt mond, az végtelen erôvel hangzik a lélekben, mint az isteni kiválóságok sokaságának, Isten ezernyi, soha meg nem számolható tökéletességeinek hangja. A lélek pedig ott állván elôtte, ezek által rettenetes szilárdsággal szervezôdik meg, mint egy jól rendezett hadsereg és magára ölti az összes teremtmények kedvességét és szépségét.'' (ÉSz 4,4-10. 544-548.o.) A kommúniónak és a megdicsôülésnek ehhez a fokához tartozik már az egyéb isteni ajándékok között a jövendô teljes dicsôség szemlélése Istenben. Olvassuk el A szellemi páros ének következô verssorához írt magyarázatát: ,,Amiben egy más napon már részesítél''. ,,Az, amit a Jegyes a léleknek itt legottan meg fog adni, a lényegi örök dicsôség, amely abban nyilvánul, hogy meglátja Isten lényegét. ... lehetetlen eljutni Istennek tökéletes szeretetére, Isten tökéletes látása nélkül. Hogy azonban megadjuk ennek a versszaknak a magyarázatát, lássuk már most, melyik az a ,,más nap'', amelyrôl itt szó van, s micsoda az, amiben ôt Isten azon a ,,más napon'' részesítette, s amit tôle az örök dicsôség tartamára kér. Azon, a ,,más napon'' érti a lélek Isten örökkévalóságát, s így nevezi, mert ,,más'', mint ez a múlandó nap. Ezen az örökkévalósági napon predestinálta Isten a lelket az örök dicsôségre, s meghatározta, hogy milyen fokú dicsôségben fogja ôt részesíteni. Tette pedig ezt szabadon, öröktôl fogva, mielôtt még megteremtette volna. És ez az örök dicsôség már olymódon tulajdona az ilyen léleknek, hogy semmiféle eset vagy körülmény, legyen az akár magas, akár alacsonyrendű, nem képes ôt attól örökre megfosztani. Amire Isten ôt öröktôl fogva predestinálta, azt ô el fogja nyerni és örökre fogja bírni. Ez az, amit Isten azon a más napon adott neki, s amit ô most már nyíltan óhajt bírni a mennyországban. ... Mivel tehát ezt nem lehet néven nevezni, azért mondja a lélek egyszerűen csak úgy, hogy ,,azt''. Ez nem egyéb, mint Isten látása, de hogy mi az Isten látása a lélekre nézve, arra nincs szó, mint az hogy ,,az''... ... egyetlen egy szó sem fejezi ki pontosan azt a bizonyos ,,az''-t, amelyrôl a lélek itt beszél, vagyis azt a boldogságot, amelyet Isten öröktôl fogva rendelt számára. A verset tehát úgy magyarázzuk meg: ,,Az, amit nekem adtál, ó Jegyesem, vagyis az a végtelen dicsôség, amelyet örökkévalóságod napján, midôn jónak láttad elhatározni megteremtésemet, számomra rendeltél, add meg nekem azt azonnal az én eljegyzésem, az én esküvôm alkalmával, az én szívem boldogsága napján, amidôn kiszabadítasz a test börtönébôl, bevezetsz a Te menyegzôi lakásod magas barlangjaiba és dicsôségesen magadhoz teszel hasonlóvá, úgyhogy együtt isszuk az édes gránátalmák mustját.'''' (Én 38,5-9. 411- 414.o.) 3. Az ember új képességei Ha egyesek számára hihetetlennek tűnik az, amit a Szent Isten bôkezűségérôl ír, méginkább irreálisnak és fantasztikusnak fog tűnni az, amelyet az átalakulásnak ezeken a szintjein élô ember tevékenységérôl állít. A két szempont elválaszthatatlan egymástól: a Szentlélek működése a lélekben és a lélek működése a Szentlélekben. ,,... ebben az állapotban a lélek ezeket a cselekményeket nem képes megtenni, hacsak a Szentlélek külön nem indítja ôt ez irányban s ennek következtében összes cselekményei isteniek, mert Isten különös hatására történnek. Valahányszor fellobog tehát benne ez a láng; valahányszor erre az isteni édességű szeretetre gyullad, mindannyiszor úgy érzi, mintha az örök boldogságban részesülne, s ennek következtében az Istenben való és isteni cselekvés színvonalára emelkednék.'' (ÉSz 1,4. 438.o.) Keresztes Szent János minden leírásában két valóság kapcsolódik össze: az a lényeges antropológiai dimenzió, amelyet e szintek elôtt soha nem lehet elérni, továbbá a Szentlélektôl kapott készség, aki a teremtményi lényekben ezeket a rejtett képességeket aktualizálja. Az élô szeretetláng antropológiai terminológiája legmélyebb szintekre utal: központ, mélység, állag, bensô, véna... -- ,,A lélek központja Isten.'' ,,Ha tehát lénye egész tehetségének, működése egész erejének és teljes hajlamának megfelelô fokban érte el Ôt, akkor eljutott Istenben levô utolsó és legmélyebb központjához. Ez akkor van meg, ha összes erejével érti, szereti és élvezi Istent... ... léleknek az a hajlandósága, ereje és képessége, amely ôt Isten felé tudja vinni, nem más, mint a szeretet, mert hiszen a lélek a szeretet révén egyesül Istennel. Éppen azért, ahány fokkal nagyobb a szeretete, annyival mélyebben hatol Istenbe és annál jobban központosul vele. Ennek alapján azt is mondhatjuk, hogy ahány különbözô fokú szeretet képzelhetô a lélekben, annyi központja van neki Istenben; az egyik mélyebben fekvô, mint a másik, mert minél erôsebb a szeretet, annál jobban egyesít. Így kell érteni azt, amit az Isten Fia mondott, tudniillik, hogy az Ô Atyja házában sok lakóhely van. (Jn. 14,2.) A mondottak szerint tehát ahhoz, hogy a lélek benn legyen központjában, azaz Istenben, elégséges, hogy legyen benne egy foknyi szeretet, mert ez az egy fok is egyesíti ôt vele a kegyelemben. Ha pedig két foknyi van benne, akkor egy központtal beljebb kerül és annyival bensôbben egyesült, központosult Istennel. Ha a szeretet három foknyi, akkor a központosulás is három foknyi lesz. Ha pedig eléri a legfelsô fokot, akkor Isten szeretete a lelket legbensô központjában fogja perzselni, vagyis át fogja alakítani és megvilágítja egész lényét, összes tehetségeit és erôit, annyira, amennyire az ezt a hatást befogadni képes és teszi ezt mindig fokozottabb mértékben addig, amíg a lélek végül egészen Istennek látszik.'' (ÉSz 1,12-13. 442-443.o.) -- antropológiai kifejezéseinek legerôteljesebb példája, amikor a Szentlélekrôl beszél, aki ,,behatol a lélek mélye bensô állagába'' (ÉSz 3,68. 532.o.) A Szerzô három tömör kifejezést alkalmaz, hogy érzékeltesse azokat a mélységeket, amelyek az isteni tevékenységnek és a megistenült ember életének színterét alkotják. Keresztes Szent János az egyesülést jellemzô isteni élettel együtt mindig magasztalja a léleknek azokat az új képességeit, amelyeket a Szentlélek önt belé. Minél erôteljesebb tehát a Szentlélek működése, annál nagyobbak lesznek a cselekvésben az ember képességei; az ember nagyobb képességei pedig még jobban nyilvánvalóvá teszik a Szentlélek működését: ,,... ott majd Jegyese megmutatja neki, miként kell Ôt szeretnie azzal a tökéletességgel, amelyre törekszik. Ugyanis Jegyese megajándékozza ôt szeretetével s ezáltal tanítja meg arra, hogy úgy szeresse Ôt, amint Ô szereti. Ott nem csak arra tanítja meg Isten a lelket, hogy szeresse tisztán, szabadon és érdek nélkül, úgy, amint Ô szeret bennünket, hanem, azáltal, hogy az Ô szeretetévé változtatja át, arra képesíti, hogy ugyanoly erôsen szeresse Ôt, mint ahogy Ô szeret minket. Megadja neki saját szeretetének erejét, hogy azzal szeresse Ôt. Úgy tesz vele, mintha csak kezébe adná az eszközt, mintha megmagyarázná neki, hogy miként kell azt használnia, s azután vele együtt végezné a munkát. Ezt jelenti az, hogy megmutatja neki, miképpen kell szeretni és megadja neki hozzá a képességet. Amíg ezt a lélek el nem éri, addig nem elégedett, sôt a másvilágon sem volna az, ha ... nem erezné, hogy annyira szereti Istent, amennyire az ôt szereti.'' (Én 38,4. 410-411 .o.) ,,Ez a ,,szellô-suttogás'' -- mondja a lélek -- egy bizonyos tehetség, amellyel odaát Isten ôt a Szentlélek közlése révén fogja felruházni. Ez ugyanis suttogás módjára, az Ô isteni ihletével magasztosan fölemeli a lelket s megtanítja és képessé teszi arra, hogy ô is Isten felé lehelje a szeretetnek ugyanazt a leheletét, amely az Atyából a Fiúba áramlik, s amely nem egyéb, mint maga a Szentlélek. Ez száll lehelés útján ôbelé is az Atyában és a Fiúban, az említett áthasonulás alkalmával, hogy ôt, tudniillik a lelket, Önmagával egyesítse.'' (Én 39,3. 415-416.o.) Kétségtelenül az intuitív megismerés és az affektív részesedés szintjén vagyunk, és ez lehetségessé tenne egy antropológiai és pszichológiai elemzést is: intuíció, a dolgok látása Istenben, közvetlen tapasztalat, connaturalitas a szeretet megismerésében. Hivatkozhatunk itt a 2KU 26: ,,a puszta igazságok megértése'' magyarázatára: ,,Ezeket a magasztos, szeretettel teljes ismereteket csak olyan lélekben találjuk meg, amelyik elérte az Istennel való egyesülést, mert hiszen ezek maguk képezik ezt az egyesülést. Ezek ugyanis abban állnak, hogy a lélek bizonyos értelemben megérti az istenséget s úgy érzi Istent, mint aki ott van közvetlen mellette. Élvezi tehát Istent, ha nem is világosan és kézzelfoghatóan, mint az örök dicsôségben fogja tenni, de azért ez az érintés oly magasztos ismeretet közöl vele s oly élvezethez juttatja, hogy ez az érzelem egészen a lélek mélyéig hatol... Ezek az ismeretek ugyanis át vannak hatva az istenségtôl s érzik rajtuk az isteni lényeg és az örök élet: ... egyetlenegy is annyira meggazdagítja a lelket, hogy nemcsak a tökéletlenségekbôl gyógyítja ki -- olykor olyanokból is, amelyek ellen egy életen át hiába küzdött -- hanem még meg is tölti erényekkel és isteni javakkal... Ezekhez a magasztos ismeretekhez a lélek nem juthat el a maga erejébôl, ... a léleknek minden közreműködése nélkül, maga Isten oltja azokat belé. Sokszor megesik, hogy mikor az illetô legkevésbé sem gondol ilyesmire s nem is jut eszébe ilyet kívánni: Isten egyszerre csak megadja neki ezt az érintést s ezzel bizonyos sajátságos módon önmagára -- tudniillik Istenre -- emlékezteti... Ezen kegyelmek ereje azonban nem mindig egyenlô, amennyiben néha nagyon gyöngék; de bármi gyöngék legyenek is, egyetlenegy ilyen isteni emlékeztetés és érintés többet ér a léleknek, mint számtalan más, a teremtményekre és Isten műveire vonatkozó ismeret és elmélkedés. Mivel pedig a lélek ezeket az ismereteket hirtelenében kapja és pedig anélkül, hogy a maga részérôl közreműködnék, nem is tehet mást, minthogy velük szemben teljes alázatosságot és önmegtagadást tanúsít. Mert hiszen, hogy kívánja-e ôket, vagy sem, az semmit sem számít: Isten meg fogja tenni, amit akar és pedig úgy és akkor, amint és amikor akarja.'' (2KU 26,5-9. m.k. XXIV 260-262.o.) Célunk szempontjából most elég az, hogy megértessük: nemcsak az isteni ajándékok növekszenek, hanem ezzel arányosan kibontakoznak az ember rejtett képességei és a kegyelem más hatásai is. A nagyobb fokú isteni működés hatására az emberi tevékenység is magasabb szintű és intenzívebb lesz. 4. Szeretethalál A ,,szeretet halála'' a misztika egyik tapasztalata vagy jelensége. Sok tanulmányt szenteltek már neki, bôséges az erre vonatkozó irodalom. Keresztes Szent János mesteri tudással írt errôl Az élô szeretetlángban, de fôképp megélte azt lenyűgözô emberi és keresztény nagysággal. Leírások Íme a különféle könyvekben oly gyakran idézett leírás: ,,... az ilyen fokon levô lelkek természetes halála, még ha külsôleg hasonlít is más emberek halálához, okát és módját tekintve egészen más. Mert míg a többiek betegségben, vagy végelgyengülésben halnak meg -- ezeknél, még ha betegen, vagy végsô aggkorban múlnak is ki a világból, a lelket mindig a szeretetnek egy, az elôbbieknél erôsebb és fenségesebb fellángolása szakítja ki a testbôl. Ez tépi szét a függönyt és ragadja el a drága ékszer gyanánt csillogó lelket. Éppen azért az ilyen lelkek halála mindig igen szép és édes; sokkal édesebb, mint amilyen volt számukra a lelki élet egész életük folyamán. A szeretetnek legfenségesebb buzdulataival és legédesebb érzelmeivel halnak meg, úgy, mint a hattyú, amely legszebben akkor dalol, amikor haldoklik. Ezért mondta Dávid: ,,Drágalátos az Úr szemében az Ô szentjeinek halála.'' (Zs. 115,15.) Egyrészt ugyanis itt egyszerre összegezôdnek a léleknek összes kincsei s átmegy velük, hogy beletorkolhassa a tengerbe szeretetének folyamait, amelyek itt már olyan szélesek s úgy megáradtak, hogy maguk is tengereknek látszanak. Ebben a pillanatban ugyanis összejönnek a lelki kincsek a legelsôtôl a legutolsóig, hogy elkísérjék az igazat, aki elindul, elmegy az ô országába, s Izajás szerint, a föld határairól hallatszik dicsérete, az igaznak dicsôítése (24,16.).'' (ÉSz 1,30. 456-457.o.) ,,Tépd szét ez édes támadásnak függönyét'' ,,Már pedig ezt óhajtja a szerelmes lélek s nem tudja elviselni azt a gondolatot, hogy megvárják, míg élete természetes véget ér, vagy pedig egy bizonyos idô múlva vágják el annak fonalát. A szeretetnek ereje ugyanis, azután meg az az elôkészültség, amelyet önmagában lát, azt a vágyat oltják szívébe és azt a kérést adják ajkára, hogy azonnal szakadjon el élete a szeretetnek valamelyik természetfölötti hatása vagy támadása következtében. Igen jól tudja itt ez a lélek, hogy Isten idô elôtt szokta magához venni az olyan lelkeket, akiket nagyon szeret s hogy e szeretet által rövid idô alatt hozza létre bennük azt a tökéletességet, amelyet rendes lépésben haladva csak hosszú idô alatt tudtak volna elérni. Ez az, amit a bölcs is mond: ,,Istennek tetszvén, kedvessé lett és a bűnösök közt élvén, elvitetett. Elragadtatott, hogy a gonoszság el ne változtassa értelmét, vagy hogy a tettetés meg ne csalja az ô lelkét. Rövid idôn vége lévén, sok idôt töltött be, mert kedves volt Istennek az ô lelke; azért sietett ôt kivinni a gonoszság közül,'' stb. (Bölcs. 4,10-14.) Így hangzanak a bölcs szavai, amelyekbôl kiviláglik, mennyire megfelelô módon használja a lélek azt a kifejezést, hogy: eltépni. Az idézetben ugyanis a Szentlélek elragadásról és sietésrôl beszél, ami szintén ellenkezik minden halogatással. Azzal, hogy Isten sietett, kifejezi, hogy az igaznak lelkében rövid idô alatt tette tökéletessé a szeretetet; s azzal, hogy elragadja, azt akarja értésünkre adni, hogy életének természetes határa elôtt veszi ôt magához. Éppen ezért igen nagyfontosságú dolog a lélekre nézve, hogy ennek az életnek folyamán gyakorolja magát a szeretet aktusaiban, s ilymódon rövid idô alatt érve el annak végét, ne késsék soká, hanem minél elôbb megláthassa Istent.'' (ÉSz 1,34. 459-460.o.) Ezt a leírást ki lehet még egészíteni A szellemi páros ének 11,7-10. megfigyeléseivel: ,,... ha a léleknek igazában csak valamelyes sejtelme volna is Isten fölségérôl és szépségérôl, nemcsak egy halált kívánna, mint itt, hogy örökké láthassa ôt, hanem vígan szenvedne el ezernyi képzelhetô legkegyetlenebb halált, csupán azért, hogy egy percig szemlélhesse. Ezen egyszeri látás után pedig megint ugyanannyit óhajtana elszenvedni, hogy ismét ugyanannyi idôre élvezhesse. ... jegyezzük meg, hogy itt a lélek föltételesen beszél. Azt ugyanis, hogy Jegyesének látása és szépsége legyen halála, csak arra az esetre kéri, ha nem láthatja meg Ôt anélkül, hogy meghalna. Mert ha ez lehetséges volna, akkor nem kívánná, hogy ölje meg, mert a meghalni akarás természetes tökéletlenség. Tekintve azonban, hogy ez a múlandó emberi élet nem egyeztethetô össze a másikkal, vagyis Istennek hervadhatatlan életével, azt mondja: ,,Látásod s szépséged legyen halálom.'' Ezt a gondolatot fejezi ki Szent Pál a korintusiakhoz írt levelében, mondván: ,,Nem kívánunk levetkôztetni, hanem felöltöztetni, hogy ami halandó, elnyelessék az élettôl.'' (2. Kor. 5,4.) Amivel azt fejezi ki, hogy nem a testbôl való kivetkôzés vágyainknak célja, hanem a dicsôség ruhájának felöltése. Mivel azonban, mint mondottuk, az apostol látja, hogy az ember nem élhet a testben és a dicsôségben egyszerre, azért írja a filippieknek, hogy kíván elválni és Krisztussal lenni (1,23.)... ... a kegyelem törvényének korában, midôn a test halála folytán a lélek megtalálhatja Istent, egészségesebb dolog azt kívánni, hogy az ember rövid ideig éljen és meghaljon, hogy láthassa Ôt. De még ha mindez nem is volna így, ez a lélek annyira szereti Istent, hogy semmi körülmények között nem félne meghalni a látásától. Mert ha valakiben igazi szeretet ég, akkor bármi érje Kedvese részérôl, legyen az akár kellemetlen dolog, akár kellemes, sôt akár büntetés is, tekintve, hogy az Ô akarata érvényesül benne, ugyanazon megadással fogadja és mindkét esetben örömét és boldogságát találja benne. Mert amint Szent János mondja: ,,A tökéletes szeretet kizár minden félelmet'' (1. Jn 4,18.). De a szeretô lélekre nézve a halál nem is lehet keserű, mert hiszen benne talaja meg a szeretet minden boldogságát és édességét. Nem lehet neki szomorú a halál gondolata, mert hiszen reá nézve örömmel jár. Nem lehet neki terhes és gyötrelmes, mert hiszen összes terheinek és gyötrelmeinek végét jelenti és kezdetét egész boldogságának. Éppen azért jóbarátjának és jegyesének tekinti azt és gondolatában örömét találja, mert hiszen az lesz az ô eljegyzése és lakodalma. Jobban óhajtja halálának napját és óráját, mint ahogy a föld királyai vágyódnak a királyságok és fejedelemségek után. Az ilyen halálról mondja ugyanis a bölcs: ,,Ó halál, jó a te ítéleted a szűkölködô embernek'' (Sir. 41,3.). Ha tehát jó egy olyan embernek, aki hiányt szenved a földi dolgokban, habár nem ad neki semmit, sôt még azt is elveszi tôle, amije volt: mennyivel inkább lesz jó az ô ítélete az olyan léleknek, amely, mint ez, szeretetben szenved hiányt és több szeretet után sóhajtozik, mert hiszen nemcsak nem veszi el tôle, amije volt, hanem alkalmul szolgál neki arra, hogy elnyerje, ami után epedt, tudniillik szeretetének betetôzését és összes szükségleteinek kielégítését. Igaza van tehát a léleknek, midôn minden félelem nélkül mer így beszélni: ,,Látásod s szépséged legyen halálom.'' Mert hiszen tudja, hogy amely pillanatban ez bekövetkeznék, ô odarepülne ahhoz a szépséghez: belemerülne abba a szépségbe; hozzáhasonulna ahhoz a szépséghez, s ô maga is szép volna, mint maga a szépség. Azért mondja Dávid, hogy: ,,Drágalátos az Úr színe elôtt az Ô szentjeinek halála'' (Zsolt. 115,15.). Ez nem volna igaz, ha nem volna részük az Ô saját nagyságában, mert Isten elôtt nincs semmi más drágalátos, mint az, ami Ô maga. Ezért a lélek, amikor szeret, nem fél a haláltól, hanem ellenkezôleg, vágyódik utána... ... az Istent szeretô lélek inkább éli a másvilág életet, mint ezt a földit, mert hiszen inkább él a lélek ott, ahol szeret, mint ahol éltet. Azért mondja: Látásod legyen halálom, stb. ,,Gondold meg, hogy a szív sebére, Melyet szerelmed ejtett, nincsen ír, Csak kedves arcod s társaságod.'''' (238-241.o) A reális élet Ez a misztikus jellegű leírás saját halálában is valósággá vált. Még azok szemében is, akik nem látják a misztikus kegyelmeket, Keresztes Szent János igazi szeretethalállal halt meg, emberfeletti szenvedések közepette hitelesítve mindazt, amit errôl elôzôleg megírt. a) Szeretet mindenki iránt Életének utolsó hat hónapja keményebb szenvedéseket hozott, mint a toledói börtön kilenc hónapja: félreállították, rendszeresen rágalmazták, egyesek ki akarták űzni a Rendbôl. Súlyos betegség gyötörte, közben eljutottak hozzá az ellene indított hadjárat hírei. ,,Jézus legyen a lelkében. Ami az én esetemet illeti leányom, amiatt ne búsuljon, mert az nekem semmi fájdalmat nem okoz. Inkább az esik nekem rosszul, hogy olyasvalakit okolnak miatta, aki abban egyáltalán nem hibás. Mert ezeket a dolgokat nem az emberek intézik, hanem az Úr Isten, aki tudja, mi válik javunkra és mindent aszerint intéz. Tehát ne is gondoljon mást, mint hogy Isten akarja így. Ahol pedig nincs szeretet, oda vessen szeretetet és szeretetet fog aratni. Ô Szent Felsége tartsa meg és növelje a szeretet tekintetében. Madrid, 1591. július 6-án. Keresztes János testvér'' (21. levél III.k. 175.o.) b) Konkrét szeretet Betegsége miatt helyezték át Ubedába, itt töltötte életének utolsó két és fél hónapját. Az elöljáró a legnagyobb tudatossággal gyötörte. Minden nap szemére vetett valamit, állandóan hajtogatta, hogy gondozása az anyagi tönk szélére sodorja a közösséget. Keresztes Szent János ebben a fájdalmas és szorult helyzetben ura maradt önmagának olyannyira, hogy testvéreit sírásra indította. Halála elôtt megtörténik a kiengesztelôdés: Keresztes Szent János azt kéri az elöljárótól, engedje meg, hogy a habitusban temessék el, ami nem az övé, hanem a kolostoré. És ebben a pillanatban megtörik az elöljáró keménysége... c) Beszéljetek nekem a szeretetrôl... Néhány nappal halála elôtt érdemeirôl és a Reformért kiállt szenvedéseirôl akartak neki beszélni. -- Ne beszéljetek nekem ezekrôl a dolgokról... Amikor megkezdôdött agóniája, szerzetes testvérei el akarták kezdeni a haldoklók imáját. Keresztes Szent János jelet adott: -- Hagyjátok... És kifejezte kívánságát: -- Olvassatok nekem az Énekek énekébôl. Elolvastak néhány sort és ô hozzáfűzte: -- Milyen csodálatos gyöngyszemek! Úgy halt meg, amint írt és amint élt. Életének középpontja és halálának okozója: a szeretet. Az ateista és racionalista Baruzi, akit elragadott Keresztes Szent János alázatos, nemes, szeretô magatartása, így magasztalja ôt: ,,Keresztes Szent János a keresztény lelkiség történetében szinte egyedülálló nagyságot ért el. Gondolatának és nyelvezetének józansága és hangsúlyai, az a hajlíthatatlan szigor, amellyel elutasít minden ámítást, olyan erkölcsi arculatról tanúskodnak, amelyrôl a szó legszorosabb értelmében azt kell mondanunk: páratlan.'' (J. Baruzi, Saint Jean de la Croix et le probléme de l'expérience mystique. Paris 1931, 218-219.o.) * * * Itt befejezzük ezt a kurzust, amely be akart vezetni Keresztes Szent János élményvilágába és tanításába. Reméljük, elértük a célt: --tapasztalatának és tanításának belsô ismerete --képesség műveinek olvasására és tanulmányozására --a további kutatás témáinak és eszközeinek ismerete. ======================================================================== Irodalom Keresztes Szent János Művei I. II. Kiadja a Karmelita rendtartomány, Budapest, 1926. Fordította Szeghy Ernô Lobogó istenszeretet, azaz Keresztes Szent János kisebb művei, Keszthely, 1944. Fordította Szeghy Ernô P. Bruno a Jésus-Marie, Keresztes Szent János életrajza, Keszthely, 1936. Fordította Szeghy Ernô Stein, Edith, A kereszt tudománya, Szent István Társulat, Budapest, 1980. Fordította Széll Margit Puskely Mária, Keresztes Szent János tanítása, ,,Vigília'', 1983. Január és Október, 1984. Május