Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Kis filokália A Keleti Egyház szerzetesatyáinak tanításai az imádságról Válogatta: Mathias Dietz ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Elôszó A Filokália jelentôsége az orosz vallási életben Egyiptomi nagy Makáriosz (4. század) A lelki beszédekrôl A régi egyiptomi mondás-gyűjteménybôl Evagriosz Pontikosz (4. század) Tanítás az imádságról Photikei Diadokhosz (5. század) A ,,Száz bölcs mondás a lelki tökéletességrôl'' c. munkájából Remete Márk (5. század) ,,Azokról, akik azt hiszik, hogy cselekedetek által igazulnak meg'' Barszanufiusz és tanítványa, János (6. század) Lelki tanítások Ninivei Izsák (7. század) A megtisztulás fokai Isten jelenlétének gyakorlása A jobbik rész Az imáról Az ima fokozatai Biztos vezetés az imán keresztül Lépcsôs János (7. század) Az Istenben elmerült ember imája Hészükhiosz a Batosz-kolostorból (7-8. század) A lélek józanságáról és az imádságról Niketasz Sztethatosz (11. század) A második száz bölcs mondásból Remete Nikephorosz (13. század) A lelki józanságról és az érzésvilág ôrzésérôl Szent Antal Atyánk életébôl Agathon sivatagi atya életébôl Az új teológus, Simeon mondása Nikephorosznak egy másik lelki tanítása Simeon, akit tévesen új teológusnak neveznek (13. század) Az imádság három foka Az imádság elsô foka Az imádság második foka Az imádság harmadik foka Sinai Szent Gergely (13-14. század) Az Istenben való elmerülésrôl és az imádságról Hogyan imádkozzunk? A légzés fegyelmezésérôl Az Istenben való elmerülés és a zsoltárimádkozás Különbségek a zsoltárimádkozásban A tévedésekrôl Tanítások Istenben elmélyülteknek Állhatatosság az Istenben való elmélyülésben Hogyan kell imádkozni? Hogyan tanuljuk meg fegyelmezni lelkünket? Hogyan lehet elűzni a gonosz gondolatokat? Hogyan énekeljük a zsoltárokat? Intés a tévutakról Philadelphiai Theleptosz (14. század) Kilenc mondás az imádságról és a lelki életrôl Thesszalonikai Gergely, aki Palamasz néven lett ismertté (14. század) Az Istenben való elmélyedés védelmében Jegyzetek A könyvben szereplô szerzetesatyák életrajza ======================================================================== A könyv elektronikus változata Az ebben a programban közreadott könyv nyomtatásban még nem jelent meg. Elsô és eredeti változata a Szegedi Görögkatolikus Egyházközség honlapján található, melynek Internet-címe http://www.tiszanet.hu:80/gorkat, postai pedig 6721-Szeged, Lechner tér 9. Ezt a programot lelkipásztori célokra szabadon lehet használni a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint. Minden más jog az elôbb említett Szegedi Görögkatolikus Egyházközség és annak plébánosa, Szaplonczay Miklós tulajdonában van. A könyv szövegét Gy. Balogh Viktória gondozta. ======================================================================== Elôszó A mai embert hajszolja a munka és rohan, a különbözô ingeráradatok nyugtalanná teszik és bensôleg mégis kielégítetlen, az evilági boldogság-ígéretekben csalódott. Ez elôtt az ember elôtt kell most a 2. Vatikáni zsinat után a világban élô keresztény embernek tanúságot tennie Krisztus mellett. Hol talál erôt e magasztos és nehéz küldetéséhez? Erre a kérdésre Kelet szerzetesatyái válaszolnak. Rámutatnak az imádság hatalmas erejére. Laikusként szólnak napjaink laikusaihoz. A laikus állapotnak nagy tette a katolikus egyháztörténelemben, hogy laikusok teremtették meg a szerzetesi életformát. Isten Lelkétôl indítva vonultak el ezek a nemeslelkű keresztények a sivatag magányába. A világból való menekülésük nem gyávaság volt, hanem Krisztus hôsies és lelkes szeretete. Ezáltal ima- és vezeklô életük -- Pál szavai szerint -- hatással volt az Egyház közösségére: ,,Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele.'' (1Kor 12,26) Egyetlen mai keresztény -- aki örvendetes módon mélyebb imaéletre törekszik -- nem mellôzheti sivatagi testvéreink tanítását és tapasztalatait. Mindenesetre a józanság ôrizte meg a sivatag szerzeteseit az eltévelyedésektôl. A mélyebb imaélet fokozatainak általában meg kell mutatkoznia: van kezdet és fokozatos haladás. A laikus keresztény nem tud a világban szerzetes-életet élni. Megvannak a családjával szembeni kötelességei és gondjai, amelyek éppen ma nem könnyűek. Élethivatásának kell szentelnie erejét, a közéletben Krisztus életelveiért kell harcolnia. Ez annyit jelent, hogy saját szívébe kell felépítenie egy szerzetes- cellát, hogy kamrája csendjében Istennel beszéljen. Rövid olvasmányok segítségével kell megteremtenie keresztény élete számára az elmélkedés oázisát. Évszázadok választanak el bennünket sivatagi testvéreinktôl, azonban egyek vagyunk velük abban, hogy a megváltozott körülmények ellenére ugyanúgy imádságban akarjuk elérni Isten kegyelemmel teljes közelségét. A ,,Kis Filokália'' a sivatagban imádkozó testvéreink üdvözlete. Berlin, 1976. Húsvétján. P.M. Dietz S.J. ======================================================================== A Filokália jelentôsége az orosz vallási életben A Filokália aszketikus-misztikus tartalmú írásokból álló gyűjtemény. A keleti egyház legelterjedtebb könyvei közé tartozik. Bár elsôsorban a szerzetesek aszketikus-misztikus kézikönyvének szánták, mégis nagyon elterjedt a világiak között is, különösen Oroszországban. A Filokáliában a keleti egyház aszkézise, kolostori élete és teológiai-misztikus küzdelme, ezeréves történetének aszketikus- misztikus törekvése tükrözôdik. Olyan aszkéták és misztikusok állították össze a Filokáliában egybegyűjtött írásokat, akik összeköttetésben érezték magukat az aszketikus életalakítás leggyümölcsözôbb hagyományával. Arra törekedtek, hogy ezt a hagyományt tapasztalataikkal gazdagítva továbbadják a következô nemzedéknek. A Filokália mondásokat, tanításokat tartalmaz, amelyeket maguk az aszkéták vagy tanítványaik és kortársaik ôriztek meg szájhagyomány útján, és rögzítettek le írásban. Érezni lehet bennük azt a szellemet és szándékot, hogy a hagyományt nemcsak azzal akarták szolgálni, hogy továbbadják, hanem hogy azt egyáltalán meg is tartsák. Így vált a Filokália a kolostori élet aszketikus, pedagógiai kézikönyvévé. Jóllehet elsôsorban a szerzetesek vezérfonala volt, mégis a világiak számára is gyümölcsözô lett azért, mert a keresztény élet végso célkitűzésében ugyanaz szerzetesek és laikusok számára egyaránt, ti. az Istennel való egyesülés utáni törekvés, a különféle életfeltételek ellenére. Az ôskereszténység eszkatologikus szellemű beállítottsága -- bár az eljövendô Isten-országa utáni vágyakozás nem teljesült be -- élénken tovább élt a keleti hitéletben. A jelen világ feltétlenül szükséges elôkészület volt az Isten országának eljövetelére. A földi élet a keresztény ember számára vándorlás volt csupán, fölemelkedés a mennyei élet felé. Út volt a bűnös világ veszélyein és kísértésein át. Nem az Isten, hanem saját bűnei és Istentôl való eltávolodása kényszerítette rá ezt a világot. E veszélyek személyes felelôsségben való legyôzése volt a válasza Isten határtalan szeretetére, mely Krisztusnak a kereszten szenvedésben való önfeláldozásában nyilatkozott meg. Abban ismerte fel saját útját, hogy minden földi dolgot le kell gyôznie Krisztus feltámadása és megdicsôülése által. Ez az út azonban az elengedhetetlen lelki megtisztuláshoz vezet, amely csak állandó lelki harcban érhetô el. Ezen az úton közeledhet az Istenhez, hatolhat be az isteni dolgokba, ezen az úton dicsôülhet meg a teremtmény. A földi dolgoknak való ellentmondást legtökéletesebben a magányban, a remete- és szerzetes életben tudták megvalósítani. Ez az élet egyúttal felszólítás volt minden keresztény számára, akik ôszintén törekedtek a földiektôl való megtisztulásra és az eljövendô Isten- látásra. Ezért világított bele oly erôteljesen a sivatag a gyakorlati keresztény életbe. A keleti aszkézis célja az volt, hogy fokozatos értékrendben a testet, a lelket és a szellemet a tiszta szellemi imádság vagy az Istenben való elmerülés által vezesse az Istennel való egyesülésre. Ez a cél határozta meg a lelki küzdelem módszereit és eszközeit. Személyes kipróbálás alakította és adta tovább ezeket nemzedékrôl nemzedékre. A rend iránti egészséges érzék uralkodik a keleti aszkézisben. A lelki harcot egységesnek tekinti, amely bár a megtisztultság, a megvilágosodás és tökéletesség fokaira tagozódik, mégis mindig teljes egészként szemléli, de sohasem korlátozza az egyes fokokra. A test, a lélek és a szellem a bűn törvénye alatt állnak. Meg kell tisztulniuk és egyensúlyba kell kerülniük, hogy majd a ,,Paradicsom létráján'' emelkedhessenek Istenhez. A ,,Szent Hegyen'', Athosz hegyén -- mely a Khalkidiki félszigeten emelkedik ki az Égei tengerbôl -- az idôk folyamán keletkezett kolostorokban különösen élt a keleti egyház aszketikus-misztikus hagyománya. A ,,hiszükhia'', az Istenben való elmerülés volt a ,,Szent Hegy'' szerzetesi eszménye. Hogy miképp élték ezek az elsô, Istenben elmerült emberek cellájukban életüket, azt megmutatja a 734 körül meghalt Hagiorita Péterrôl szóló leírás. A hagiorita szó annyit jelent, mint athoszi szerzetes (szent hegyi szerzetes). ,,A szent hagioritikusz Péternek olyan buzgó hite volt, mint szent Péter apostolnak. Megvolt benne az igazi szeretet, a kiapadhatatlan türelem és remény, a tökéletes engedelmesség, a meghatódott szív töredelme és állandó sírás. Szelídség, a test legyôzése, a szenvedélytelenség, a test és a lélek tisztasága és az Isten szemlélése volt a sajátja.'' (Porfirij Uszpenszkij: ,,A keresztény Kelet'', Athosz, 3. rész, Pétervár, 1877. orosz.) Az aszkézis a 11-13. század folyamán visszaesett. A 14. században újból felvirágzott az athoszi kolostorokban, és elérte csúcspontját. Újjáéledéséhez mindenekelôtt a keleti aszkézis késôi jelentôs képviselôi: Sinaita Gergely, Palamasz Gergely és Nikolaosz Kebeszilasz járultak hozzá írásban, szóban és személyes példával. Késôbb ismét hanyatlás következett be a lelki küzdelem területén. A 18. század vége felé az athoszi szerzetes, Nikodemusz (1748- 1819), aki maga is példás életet élt, nagy feladatot tűzött maga elé. Sok írást gyűjtött össze az aszketikus nevelés értelmérôl, és ez a gyűjtemény 1782-ben könyv alakban Velencében megjelent. A könyv 1207 kéthasábos negyedív oldalból áll. A szöveget majdnem teljesen ógörög nyelven írták. A nyomtatás költségeit Moldva és Oláhország görög, akkor hatalmas uralkodó családjának egyik tagja: Johannes Maurogordatusz vállalta magára. A könyv címe: ,,Filokália'', annyit jelent, mint ,,a szépség szeretete'', ti.. az erényé, vagy a lelki szépségé. A szerzetes lelki magatartásából más jelentés aligha lenne lehetséges. Talán közrejátszott a cím megválasztásában Origenes Philocalia-jának emléke; talán a görögök harmonikus életeszményének is hatása volt rá, hiszen a görög kultúrkörben keletkezett, mely a tökéletes lelki élet szépségét keresztény valóságnak tekintette. A könyv hosszabb-rövidebb kivonatokat tartalmaz 38 aszketikus író műveibôl, akik egy kivételével valamennyien görög nyelvterülethez tartoztak. Nikodémusz írta a bevezetést, és a rövid életrajzi ismertetést az egyes szerzôkhöz. A Filokália nagyon gyorsan elterjedt. Amikor hamarosan két kötetben egyházi szláv fordításban is megjelent, a szlávok számára is hozzáférhetôvé vált. Oroszországban csakhamar nagy elismerésre talált. A könyv alapgondolatai megfeleltek az orosz vallásosság szellemének. Az orosz vallásosság mindig aszketikus vonásokat mutatott, és középpontjában az imádság állt. Az orosz keresztény hívô nem annyira arra törekedett, hogy a hit teológiai-dogmatikus tartalmát megragadja, hanem inkább arra, hogy átélje az Istenhez fűzôdô kapcsolatát. Ezért érzelemvilágára nagyon erôs hatást gyakorolt az istentisztelet, a liturgia. A templomban az orosz ember a világtól való eltávolodás állapotában érzi magát, az istentisztelet hosszú órái alatt igazi diadalt él át a világ felett. Az orosz emberben nem is annyira a világ tagadása él, hanem sokkal inkább a földi dolgok helyes értékelése. Számára a külsô világ valami ideig-óráig tartó dolog, mulandó és korlátolt. Hazájának története gyakran vándorlásra kényszerítette. Oroszország belsô kolonializálási folyamatai kényszerítették erre. A kereszténység a másik, az örök életet hirdette neki, és a földi élet semmisségét. Mivel saját történelmében átélte az evilági kincsek mulandóságát, a kereszténység tanításában felismerte ennek a nehéz és kemény valóságnak az igazolását. Az Istennel való egyesülés utáni törekvésben remélte a mennyei behatolását a földibe is. Ezt a behatolást pedig átélte akkor, amikor egyházának liturgiáját ünnepelte. Annak ellenére, hogy a liturgikus áldozat mind Keleten, mind pedig Nyugaton minden különbség nélkül az istendicséret jellegét hordozza, melyet az Egyház, a hívôk közössége Krisztus által és Krisztusban nyújt a mennyei Atyának, mégis a liturgikus cselekmény Keleten szoros és tágabb értelemben egyaránt egy sajátos veretet, mondhatnánk sajátos színt kapott. Az orosz ember úgy érzi, hogy egészen mélyen a szívéhez szól a gazdag hymnológia, a liturgia hosszú imái, amelyeket töredelem és alázatosság, Isten irgalmáért való, mélyrôl feltörô imádság és az a vigasztaló remény jár át, hogy az Isten meghallgatja. Az imádság az orosz ember számára mindig aszketikus-misztikus cselekmény volt, és benne életének legértelmesebb tevékenységét látta. Az imádságnak való buzgó önátadás a sok meghajlással és a hosszú idôtartam elviselésével aszkézis volt számára, ezáltal élte át a földi dolgok legyôzését, és jutott el a mennyei megismerésére. Ez a lelki magatartás kedvezô feltétel volt a Filokália oroszországi fogadtatására. E könyv egyes részei már nagyon korán külön írásokként eljutottak Oroszországba. Az orosz kolostorokban ezekrôl az írásokról serényen másolatokat készítettek, s ezek kolostorról kolostorra vándoroltak. A 15. században sok aszketikus tartalmú írás jutott a Balkánról Oroszországba. Athosz hatására a Balkán kolostoraiban különösen ápolták az Istenben való elmerülés gyakorlatát. Az aszketikus irodalom hatása a régi Oroszországban nem korlátozódott csupán a kolostori életre. Oly erôsen kapcsolódott a régi Oroszország élete az egyház életével, hogy az egész orosz kultúra vallásos, egyházi jelleget mutat. Az orosz világi hívô, ha birtokában volt az olvasás művészetének, kizárólag csak vallásos tartalmú írásokat olvasott. A szellemi imát, a Jézus-imát buzgón gyakorolták laikus körökben is, néha jobban, mint a kolostorokban. A 16. század második felében a kolostori életbe nagy elvilágiasodási hullám hatolt be. Nagy Péter reformjai a 13. század elsô negyedében szekularizálták az orosz kulturális életet. Ez rányomta bélyegét a kolostori életre is. Az állam korlátozó rendelkezései folytán, melyek csak meghatározott feltételek mellett engedték meg, hogy valaki szerzetes legyen, megcsappant a szerzetesek száma. II. Katalin alatt sok kolostort bezártak (1754), és birtokait az állam javára elkobozták. A kolostori élet hanyatlásának korszaka volt ez. Hamarosan azonban új fellendülés következett. Nagy volt a szerepe ebben az új felemelkedésben a szigorú aszkétáknak és a szerzetes-élet tehetséges szervezôjének, Paiszij Velicskovszkij archimandritának és sztarecnek. Az orosz kolostori fegyelemmel elégedetlen Paiszij fiatal szerzetesként 1742 táján Moldvába ment, ahol néhány kolostorban még szigorú szerzetes-élet volt. 1746-ban az Athosz hegyre ment, ahol néhány évig a hagyományos formában teljes szigorúságával vívta a lelki harcot. Majd visszatért Moldvába, és mint apát, több kolostorban visszaállította a régi, szigorú, aszkétikus fegyelmet. Ebben tapasztalatai és az Athosz hegyi kolostor szabályai irányították. Néhány szerzetes segítségével, akik tudtak görögül, Paiszij lefordította egyházi szlávra Nikodemusz Filokáliáját. 179-ban nyomtatták ki két fólia kötetben Pétervárott. A Filokália egyházi szláv fordítása a ,,Dobrotoljubije'' a szerzetesrendek és a hívô nép széles köreiben terjedt el. Különös buzgalommal terjesztették Paiszij tanítványai, mintegy mesterük végrendeletét. Az orosz sztareci intézmény is hozzájárult a ,,Dobrotoljubije'', az ,,Erények szépségének szeretete'' elterjedéséhez. Személyes életük és lelki tanácsadásaik zsinórmértékévé vált. A sztarec egy idôsebb szerzetes, aki a lelki harcban tapasztalatot szerzett egy tanítómester vezetése mellett végzett hosszú aszketikus nevelés folyamán. Ôrá volt bízva a noviciusok oktatása és a fiatal szerzetesek vezetése. Ô volt a lelkiatyjuk és tanácsadójuk. A világiak is nagy bizalommal voltak a sztarecek iránt. Tisztelte és becsülte ôket az egész hívô nép. Sokan jöttek, hogy lelki problémáikra tanácsot és segítséget kérjenek a sztarecektôl. Ezeknek a Filokália olvasását ajánlották, és megmutatták, hogyan találhatják meg benne az igazi keresztény élet alapjait, s ezeket csak az ô különleges életproblémáikra kellett alkalmazniuk. A Filokália egyházi szláv fordítása, Paiszij Velicskovszkij ,,Dobrotoljubije''-je, melyet 1793-ban nyomtattak ki, 1857-ig hat változatlan kiadást ért meg. Az Athosz hegyi orosz Pantalejmon kolostor 1877-ben újra kiadta a Filokáliát modern orosz nyelven. Ez a kiadás a göröghöz és az egyházi szlávhoz képest bôvebb és kissé változtatott, azonban anélkül, hogy megzavarná szellemét. A fordítást a tudós remete-szerzetes, Teofán végezte, aki azelôtt Pambov és Vlagyimir püspöke volt. Ez a kiadás öt nagy kötetet ölelt föl. Nagyon keresett volt Oroszországban, különösen egyes kötetei, mint pl. az 1., 2. és az 5. kötet. 1902-ben jelent meg Moszkvában az egyházi szláv fordítás új kiadása. Az orosz vallásosságot alig tudjuk helyesen magyarázni és megérteni, ha a ,,Dobrotoljubije'' aszketikus-misztikus szellemét nem vesszük figyelembe, s nem ismerjük. Ezeknek a Filokáliában található hagyományoknak megtartása magyarázza meg a keleti, de különösen is az orosz egyház vallási életének jónéhány sajátosságát. A hívôk szociális környezetükkel és koruk politikai eseményeivel kapcsolatos beállítottságát erôsen befolyásolja aszketikus szemléletmódjuk. Ezt pedig nagyrészt a Filokália alapgondolatából merítették. Személyes szükségeikben és gondjaikban a keleti keresztények az Atyáknál kerestek feleletet, akik századokkal elôttük éltek. Meggyôzôdésük, hogy Krisztus tanítása gyakorlati megvalósításában a legjobban és legbiztosabban az atyáknál található meg, mert tovább következtet, hogy a keresztény embernek a kötelezettségeit az Istennel szemben a történelem folyamán nem lehet megváltoztatni. Ez a megrendíthetetlen meggyôzôdés mindig mély hatással volt a hívô orosz lélekre. Ezért szereti Filokáliáját, a ,,Dobrotoljubije''-t. Dr. Igor Szmolics ======================================================================== Egyiptomi nagy Makáriosz (+390) Makáriosz béke-csillagként világított a nyugtalan és mozgalmas 4. században. Életszentségre és tökéletességre való törekvése hatalmas erôt árasztott kortársaira. Számos szerzetes állt vezetése alá és élt vele a szkétéi sivatagban. Ez Alexandriától délre, a Natron völgyétôl és a róla elnevezett nitriai hegységtôl a Nílusig terül el. Nevét Szkéte helységrôl kapta. 40 éves korában Makárioszt pappá szentelték. Szombatonként és vasárnaponként a szkétéi szerzetesek négy templomban gyűltek össze istentiszteletre. A testvérek a legnagyobb figyelemmel hallgatták a szent sivatagi atya katekéziseit és lelki tanításait. 60 évig élt és működött Makáriosz. Közelrôl és távolról egyaránt sok, életszentségre törekvô ember jött hozzá, hogy érezzék magávalragadó erejének hatását. A lelki beszédekbôl [1] A szív ébersége megszabadítja a lelket az ártalmas elkalandozástól, mert megóvja a testet és a gondolatokat a világi szórakozásoktól. Az igazi imádság föltételei a következôk: az embernek uralkodnia kell gondolatain, és a szív nagy békességével, melyet semmi külsô behatás nem zavar meg, kell átadnia magát az imádságnak. Vállalnia kell a harcot gondolataival, el kell űznie a rossz gondolatok tömegét, melyek megakadályozzák abban, hogy Istenhez forduljon. Nem engedhet nekik, hanem rendet kell vinnie közéjük, miközben különbséget tesz a tisztán természetes és a gonosz között. A léleknek, mely a bűn törvénye alatt áll, szinte egy olyan folyón kell átmennie, amelynek partját nád, bozót és tövis nôtte be. Ha át akar jutni, gondosan használnia kell a kezét, és erôvel el kell távolítania az akadályokat, amelyek szembenállnak vele. Így kell utat törnie a léleknek az ellenség féktelen gondolatain keresztül. A lélek nagy buzgósága és ébersége kell ahhoz, hogy megkülönböztesse azon gondolatokat, amelyek az ellenség hatalma által nyomulnak be. Mindazoknak, akik az Úristenhez akarnak közeledni, a legnagyobb nyugalomban és mély békében kell imádkozniuk és a szív erejével és józan gondolkodással minden oda nem illô és zavaros beszéd nélkül az Úrra kell összpontosítaniuk figyelmüket. Ha imádkozni akarsz, tekints szívedbe és lelkedbe, és szilárdan határozd el, hogy csak tiszta imádságot engedsz felszállni az Úrhoz. Gondosan ügyelj arra, hogy semmiféle akadály tisztátalanná ne tegye imádságodat. Lelkednek úgy kell Istenre figyelnie, mint a földmívesnek földjére, mint a férjnek feleségére. Amikor imádkozol, senkinek se engedd, hogy elrabolja imád összeszedettségét. A fogat a kocsis hatalmában van, aki keményen tartja kezében a gyeplôt. A lélek és a lelkiismeret irányítja a helyes útra, és vezeti a szívet, ôrködik a természetes gondolatok fölött, amelyek föltámadnak benne. A léleknek különbözô képességei vannak, jóllehet a lényege osztatlan. A kereskedôk azt keresik az egész világon, hogy hol tehetnek szert haszonra. Így igyekeznek a keresztények is a Szentlélek erejével az erények köteléke révén összegyűjteni a világszerte kóborló gondolataikat. Ez a legszebb és legigazibb hivatásuk. A Szentlélek erejének van meg ugyanis az a hatalma, hogy a szívet, melyet szétzilál az egész világ, egyesítse az Isten szeretetében, hogy így az örökkévalóságra irányítsa. Nem szükséges semmiféle hagyományos szokással kezdenünk az imádságunkat: sem meghatározott testtartással, hallgatással vagy akár meghajlással. Inkább a lélek megfeszített józanságával arra kell ügyelnünk, hogy megérezzük azt a pillanatot, amelyben közeledik hozzánk az Isten, amelyben ráhatásával meglátogatja az Ô útján járó lelket. Sem hallgatás, sem kiáltás, sem izgalom nem szükséges az imádsághoz, ha a lélek valóban Istenhez van bilincselve. Csak egészen szabaddá kell tennie magát a léleknek az állhatatos fohászkodásra és a Krisztus iránti szeretetre anélkül, hogy gondolataink elszórakoznának és elkalandoznának. Együttműködésünkben a legtöbb, legnagyobb, amit tehetünk: állhatatosság az imádságban. Ezáltal tudunk mindennap minden erényt kérni Istentôl, és meg is szerezni azokat. Akik méltónak bizonyulnak hogy egyesüljenek az isteni jósággal, azok attól megkapják a Szentlélek működése által az Istennel való, kimondhatatlan szeretetben történô lelki beszélgetés kegyelmét. Aki nap nap után állhatatosságra kényszeríti magát az imádságban, szinte felemésztôdik a lelki szerelemben, az Isten utáni vágyakozásban, lángra lobban az Isten után epedô kívánságtól, és elnyeri a tökéletes szentség lelki kegyelmét. Valamennyiünknek meg kell vizsgálnia magát, törékeny edényében vajon kincset talál-e; vajon a lélek bíbor köntösbe öltözött-e; vajon látta-e a királyt; vajon megnyugodott-e mellette, vagy a külvilágban kóborolt ebben a pillanatban is? A lélek ugyanis a képességek teljességével rendelkezik, és kiapadhatatlan mélysége van. Makáriosz mondta ezt is [2] ,,A lélek, amely elhanyagolja az Isten jelenlétét, érzelemhullámzásba és szenvedélyes vágyba kerül.'' Az egyiket ,,állatias''-nak, a másikat ,,ördögi''-nek nevezte. Amikor elôtártam csodálkozásomat, hogy miért nem tud az emberi lélek mindig Istennél idôzni, ezt mondta: ,,A lélek minden Isten dicsôségére végzett cselekedet és gondolat által Istennél van.'' A ,,szerzetes'' név eredeti jelentése: ,,egyedül élô'', mivel lemond feleségrôl, bensôleg és külsôleg ellene mondott a világnak. Külsôleg: lemond a világ anyagi javairól, bensôleg: elutasítja ezen dolgok mindenféle elképzelését, és megtiltja gondolatainak, hogy világi dolgokkal foglalkozzanak. Másodszor, azért nevezik így a szerzetest, mert szünet nélkül imádkozik az Istenhez, hogy tisztítsa meg lelkét a legkülönbözôbb ártalmas gondolatoktól, hogy ezáltal önmagában egyedül legyen, és minden rossz gondolatot elutasítva, csak az igaz Isten színe elôtt éljen tisztaságban, s feddhetetlen maradjon Isten jelenlétében, életének minden napján. Minden elkalandozástól meg kell szabadítanunk a lelket azért, hogy megakadályozzuk abban, hogy gondolatai által szétzilálódjék. Ha hiányzik ez a szabadság, feleslegesen imádkozol. Saját gondolataid körül kering a lélek, bár kész az imádságra, azonban imája nem emelkedik fel Istenhez. Ha a tiszta imádságot nem járja át az eleven hit, nem hallgatja meg az Isten. Az írott törvény rejtetten sok titkot tartalmaz. A szerzetes, aki gyakorolja az imádságot és állandóan érintkezik az Istennel, megismeri azokat, s a kegyelem még nagyobb titkokat mutat neki, mint a Szentírásban vannak. Az írott törvény olvasásával nem tudja az ember azt elérni, amit az Isten imádása megtesz. Aki imádással hódol az Isten elôtt, mértéket tarthat az olvasásban. Fokozatosan megtapasztalja, hogy minden az imádságban nyeri el teljességét. A régi egyiptomi mondás-gyűjteménybôl [3] Egy tanítvány megkérdezte Makáriosz apátot: ,,Hogyan kell imádkozni?'' Makáriosz így válaszolt: ,,Ne vessz el a szavakban. Elég, ha felemeled a kezed, és ezt mondod: Uram, amint Neked tetszik, és tudásod szerint könyörülj rajtam! Ha tombol a harc körülötted: Uram, segíts! Ô tudja, mi válik üdvösségedre, és megkönyörül rajtad.'' Egy testvér megkérdezte: ,,Isten harcosainak és böjtölôinek melyik cselekedete legkedvesebb az Istennek?'' Így válaszolt: ,,Boldognak kell mondanunk azt, akinek töredelmes szívvel, állandóan a mi Urunk, Jézus Krisztus áldott neve van az ajkán. Valóban nincs jobb a mindennapi életben, mint ez az áldott táplálék. Tégy úgy, mint az állat, mely még egyszer a szájába veszi táplálékát, s átérzi a kérôdzés kellemességét, míg ismét gyomrába engedi jutni a táplálékot, és ezáltal jó érzés árad szét egész bensejében. Nem látod, hogy sugárzik az arcán ennek a kellemes érzésnek elégedettsége? Mi lehetne értékesebb számunkra, mint hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme által, nevének erejébôl, szelíden és gyümölcsözôen, szeretetében legyünk?'' Egy testvér így szólt Makáriosz apáthoz: ,,Taníts meg engem ennek az igének az értelmére: Szívem jelenlétedben elmélkedik.'' Az agg tanítómester ezt válaszolta: ,,Nincs jobb elmélkedés, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus áldott és üdvözítô nevének segítségül hívása, mert meg van írva: csicsergek, mint a fecske, és sóhajtozom, mint a galamb. Ehhez kell hasonlítani a jámbor embert, aki a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét szünet nélkül ajkán és szívében hordja.'' A nagy Makáriosz apát tanítja: ,,Ha kimondjuk ajkunkkal a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét, töredelmes szívvel fordítsuk Ôrá figyelmünket, hogy jelen legyen lelkedben, és nehogy hiába vedd Ôt ajkadra. Buzgón gondolj erre a felkiáltásra: Uram, Jézus Krisztus, irgalmazz nekem! Akkor majd álmod felett az Isten virraszt, és a belsô ember elnyeri Ádám tisztaságát, melyet a paradicsomban birtokolt. Áldott legyen az a név, amelyet szent János evangélista ezekkel a szavakkal illetett: Világ világossága, kifogyhatatlan édesség, élô kenyér!'' Evagriosz apát mondja el: ,,Amikor a lélek gondolatai és a test szenvedélyei kínoztak, elmentem Makáriosz apáthoz, és így szóltam: Atyám, mondj nekem egy szót, mely ismét életkedvvel tölt el. Makáriosz apát ezt mondta: Vesd horgonyodat az imádság mélységébe, és életed hajócskája Isten kegyelmének segítségével kiállja a sátán minden hullámverését, s ennek a sötét, csalóka és hiú világnak minden áradását és viharát. Tovább kérdeztem: Mit jelent a hajócska, a horgony meg a lánca, és a kô, mely azt tartja. Makáriosz apát így válaszolt: A hajócska a szíved, ôrködj fölötte. A horgony lánca a lelked. A horgonyt kösd Jézus Krisztushoz, hiszen Ô szegletkô, akinek hatalma van minden áradás és ördögi hullámverés fölött, mely a szenteket ostromolja. Igyekezzünk minden lélegzetvétellel mondani: Uram, Jézus Krisztus irgalmazz nekem; magasztallak Téged Uram Jézus, siess segítségemre. Ugyanúgy történik az ördöggel is, mint a hallal a hullámban: Harcol ellene, de anélkül, hogy sejtené, foglyul esik. Ha a mi Urunk, Jézus Krisztus üdvözítô nevének erejében vetettünk alapot, az ellenünk felkorbácsolt viharok és hullámok foglyul ejtik és ártalmatlanná teszik az ördögöt.'' Makáriosz apát beszéli el: ,,Egyszer meglátogattam egy súlyosan szenvedô beteget. Az agg szüntelenül ismételte a mi Urunk, Jézus Krisztus áldott nevét. Amikor megkérdeztem lelke felôl, örömmel telve mesélte el a következô látomást: Mikor a mi Urunk, Jézus Krisztus nevének édes táplálékát élveztem, üdítô álmom volt. Elragadtatásomban láttam Krisztus királyt, aki háromszor így szólt hozzám: Nézd, nézd, én vagyok és senki más! -- és azonnal felébredtem oly nagy örömmel, hogy ezáltal elfelejtettem minden fájdalmat.'' A nagy Makáriosz apát tanítja: ,,Egy szerzetesnek, aki szereti celláját, összeszedettségben kell ôriznie lelkét, szabadnak kell maradnia a világ gondjaitól, és nem szabad zavartatnia magát annak semmisségétôl. Törekvése egyedül arra irányuljon, hogy kizárólag Istenre összpontosítsa gondolatait, éspedig minden pillanatban, állhatatosan és nyugtalanság nélkül: úgy, hogy a legcsekélyebb világias dolgok se nyomuljanak be izgatásukkal szívébe. Ha valaha is bármi hat lelkére és kedélyére, megmarad az Isten jelenlétében. A nagy Makáriosz apát továbbá ezt is tanítja: ,,Ha imádkozni akarsz, szedd össze magad minden erôddel, nehogy ellenségeid kezére juttasd edényeidet. Ôk ugyanis el akarják rabolni ezeket az edényeket, ti. gondolataidat. Ezek azért nagyon értékesek, mert velük szolgálod az Istent. Az Isten nem kívánja az ajkak olyan szolgálata általi dicsôítést, mely szolgálat engedi, hogy gondolataid szerte kószáljanak az egész világon, hanem azt akarja, hogy minden gondolatod minden nyugtalanság nélkül Ôrá irányuljon. ======================================================================== Evagriosz Pontikosz [4] Evagriosz Pontoszban született, a kisázsiai Kappadóciában. Nagy Szent Vazul és Kazianzi Szent Gergely tanításán nevelkedett. Életének utolsó 20 évét remeteként töltötte az alsó-egyiptomi szkétei sivatagban. Itt tanítványa lett a nagy Makáriosz remetének (+390). Evagriosz volt az elsô, aki mondások formájába öntötte tanítását. Ezzel kora filozófiai irodalmának a nyomán járt. Az egyiptomi sivatag legtermékenyebb lelki írója. Írásainak Kelet kolostoraiban nagy hatása volt, mely még ma is érezhetô. Origonosz és Nisozai Gergely mély gondolatait terjesztette szélesebb körben. Tanítás az imádságról A lélek, amely megtisztult egy erényekben gazdag életben, szemlélôdô értelmének megrendíthetetlen nyugalmat ad, olyan lelki hangulatot, amely szükséges az imádsághoz. Az imádság a szemlélôdô lélek beszélgetése az Istennel. Szabad-e tehát hátratekintenie akkor, amikor Urához akar menni, s minden közvetítô nélkül akar vele érintkezni? Amikor Mózes az égô csipkebokorhoz akart közeledni, le kellett vetnie saruját. Hogyan akarod Ôt szemlélni, aki minden gondolatot és minden érzelmet felülmúl, ha magad nem vagy szabad minden szenvedélyes indulattól: Elôször kérd a könnyek adományát, hogy a bánat föloldja szíved keménységét. Valld meg magadnak Urad ellen elkövetett bűneidet, hogy bocsánatot nyerjél tôle. Légy türelmes, és imádkozzál buzgón. Távolítsd el képzeletvilágodból a zavaró gondolatokat, és tegyél félre minden földi gondot, mert zavarnak, és gyöngítik erôdet. Talán azt hiszed, az ördögök nem tudják, hogy forrón kívánkozol az igazi imádság után? A legkülönfélébb dolgokat keltik fel emlékezetedben, melyek mintegy kényszerbôl erôszakolják magukat rád. Arra törekednek, hogy felkorbácsolják az emlékezetet, amely aztán belekapaszkodik az emlékekbe, s arra készteti az értelmet, hogy azokat mégegyszer átélje. Ha nem sikerül, bánat s gond tölti el. Magában az imádságban pedig a gonosz lelkek ilyen kísérletek és emlékek eredményeivel nyugtalanítják az emlékezetet, hogy ezekkel a zavarásokkal terméketlenné tegyék az imádságot. Kényszerítsd magad arra, hogy imádság közben lelked süketté és némává váljon. Akkor majd tudsz imádkozni. Az imádság a szelídség megcsillanása és nem ismer haragot. Az imádság az öröm és hála gyümölcse. Az imádság mentes a szomorúságtól és a kedvetlenségtôl. Menj, és add el mindenedet amid van, árát oszd szét a szegényeknek, azután vedd föl keresztedet és tagadd meg önmagadat, hogy ezáltal zavartalanul imádkozhass. Ha helyesen akarsz imádkozni, tagadd meg önmagad minden pillanatban. Ha kiállsz minden próbatételt, akkor bölcsességet fogsz nyerni az imádság szeretetébôl. A bölcsen magadra vállalt fáradság gyümölcsét az imádság órájában fogod learatni. Ha helyesen akarsz imádkozni, ne csalj meg senkit; ha azonban nem így teszel, fáradozásod sikertelen lesz. A szív neheztelése gyöngíti az imádkozó önuralmát és árnyékot vet imádságára. Küzdd le az izgalmakat, és ura leszel vágyaidnak, mert a vágy táplálja az izgalmat. Ez pedig elhomályosítja a szemlélôdô lélek látását, és zavarja az imádságot. Az imádságnál ne elégedj meg a külsô testtartással, hanem nagy gonddal a tudatos, szellemi imára irányítsd lelkedet. Ne azért imádkozz, hogy kívánságaid teljesüljenek, mert azok nem egyeznek meg mindig az Isten akaratával. Az Úr tanítása szerint inkább így imádkozzál: ,,Legyen meg a Te akaratod.'' Azért kérd az Istentôl, hogy mindig az Ô akarata váljék valóra, mert Ô lelked javát és üdvösségét akarja. Ezt rólad nem lehet minden további nélkül elmondani. Mi jó létezik Istenen kívül? Bízzuk Ôrá minden ügyünket, s akkor megtaláljuk az igazi jót. Mivel azonban Ô az igazi jó, egyben Ô az is, aki igazi javakat oszt. Ne légy szomorú, ha Isten nem teljesíti azonnal kérésedet. Ekkor meg akar ajándékozni azzal a magasabbrendű jóval, hogy az imádságban hosszabban Vele idôzöl. Mert nem értékesebb- e az Istennel beszélgetni, mint nélkülözni a Hozzá fűzôdô baráti kapcsolatot? A szórakozottság nélküli imádkozás az értelem legnagyobb teljesítménye. Az imádság a lélek felemelése Istenhez. Elôször kérd a szenvedélyektôl való mentességet, másodszor hogy megszabadulj a tudatlanságtól, harmadszor azt, hogy szabad legyél minden kísértéstôl és ehagyatottságtól. Az imádságban egyedül az Isten országát és az Ô igazságát keresd, ti. az erényt és bölcsességet, s minden más hozzáadatik neked (Mt 6, 35). Akár közösségben, akár egyedül imádkozol, arra törekedj, hogy ne megszokásból, hanem tudatosan imádkozz. Ha imádság közben elkalandozik a lelked, akkor még nem imádkozik belsô szabadsággal. Egyik lábával még a világban áll, és külsô sátrát akarja ékesíteni. Imádságod közben gondosan ügyelj emlékezetedre, hogy ahelyett hogy emlékeket idézzen fel, tudatosan az imádságra irányuljon. A léleknek ugyanis megvan az a veszedelmes hajlandósága, hogy imádság közben az emlékezet eltérítse. Mit akarnak jobban az ördögök, mint azt, hogy falánkságra, tisztátalanságra, helytelen kívánságokra, haragra, bosszúvágyra, s más szenvedélyekre ingereljenek! Ezek nyugtalanítják a lelkünket, képtelenné teszik az imádságra. Ha ugyanis a szenvedélyek az értelmi képességeid fölé kerekednek, megakadályozzák, hogy a lélek az értelem szerint ítéljen, s ez esetben nem tud felszabadulni a legmagasabb értelemhez, az Istenhez. [5] Akkor jutunk el az erényes életre, ha a természetet értelemmel használjuk. Ez az elsô lépés, vagy a tevékeny élet. Ha Teremtôje iránti szeretetbôl uralkodunk a természeten, akkor megtesszük a második lépést, és eljutunk a szemlélôdô élet alsó fokára. Ha pedig maga a Teremtô kinyilatkoztatja magát nekünk az imádságban, ahogy azt a kegyelem általános törvényei szerint teszi, akkor eljutunk az Isten megismerésére. Ez a harmadik lépés. Az imádság olyan szenvedélymentes állapot, amely a szemlélôdô lélek erôs szeretete által túlszárnyalja az értelem legmagasabb ismereteit, és eltölti Isten ismeretével. Aki szereti az Istent, szüntelenül érintkezik vele, mint atyjával, miközben megszabadul minden szenvedélyes gondolattól. Nem mindenki nyerte el az igazi imádságot, aki eljutott a szenvedélymentességre. Megmaradhat ugyanis az ember az egyszerű gondolatoknál, ti. olyanoknál, amelyek mentesek ugyan az érzékek zavarásától, azonban a velük való foglalkozás elszórakoztat, és ezáltal távol maradhat az Istentôl. Megengedve, hogy az értelem nem idôzik az egyszerű gondolatoknál, még lehetséges, hogy nem jutott el az imádság magaslatára. Megragadhatják ugyanis ezek a gondolatok, és befolyásuk alatt állhat. Igen, ezek az egyszerű szemléletek képeikkel annyira befolyásolhatják a szemlélôdô lelket, hogy eltávolodik az Istentôl. Tegyük fel, hogy az értelem felemelkedett az anyagi világ szemlélése fölé, és még ezzel nem érte el a tökéletes Isten-látást. Lehetséges ugyanis, hogy a lélek elnyerte azt a megismerési módot, amivel a tiszta szellemek rendelkeznek, s megragadja ennek gazdagsága. Ha helyesen akarsz imádkozni, szükséged van Isten segítségére, mert Ô ajándékoz meg az imádság kegyelmével, Hozzá kiálts az imádságokban az Úr szavaival: ,,Szenteltessék meg a Te neved; jöjjön el a Te országod.'' Ti. a Te Szentlelked és a Te egyszülött Fiad (Mt 6, 9-10). Hiszen maga az Úr úgy tanított bennünket, hogy ,,lélekben és igazságban kell imádnunk az Atyát'' (Jn 4, 24). Aki lélekben és igazságban imádkozik, az nem a teremtményekbôl meríti a dicséret áldozatát, amit a Teremtônek bemutat, hanem maga az Isten az indító oka az istendicséretben. Ha Isten tölt el téged, akkor imádkozol helyesen; ha helyesen imádkozol, akkor Isten eltölt téged. Ha lelkedet az Isten iránti izzó szeretet tölti be, akkor -- hogy úgy mondjuk -- lelked fokozatosan elhagyja a testet, amely minden érzéki gondolatok forrása. Elszakad az emlékezettôl és sajátos vonásaitól. Tiszteletteljes hódolat szállja meg, és így halad lassan elôre az igazság verôfényes tisztása felé. Gyengeségünkben segítségünkre van a Szentlélek, és mindaddig meglátogat bennünket, amíg tiszták vagyunk. Ha azt látja, hogy értelmünk buzgón fohászkodik Hozzá, akkor leszáll ránk, és elűzi a zavaró gondolatok és képek felhôit. Így képessé teszi az értelmet arra, hogy vágyakozzék a tiszta imádság után. Aki helyesen akar imádkozni, annak kerülnie kell a haragot és a rossz emléket, úrrá kell lenni szemén, mert egyébként zavaros lesz Istenre vetett pillantása. Amikor imádkozol, ne egy látható képben állítsd magad elé az Istent. Ne engedd, hogy értelmed akár csak a nyomát is megragadja valamely gondolatnak, hanem test nélkül állj a testnélküli elôtt, és megismered. Ôrizkedj az ördög csalárdságától. Akkor jön, amikor imádságodat semmiféle gondolat sem zavarja, s egy ismeretlen, meglepô képet állít eléd. Arra akar rávenni ezáltal, hogy testszerűen képzeld magad elé az Istent, hogy úgy szemléld az Istent, mint valami anyagi vonásokkal rendelkezô lényt. Az Istennek azonban nincs sem kiterjedése, sem alakja. Ha hiába kísérelte meg az álnok ördög, hogy megzavarja emlékezetedet az imádság közben, akkor testi mivoltodban támad meg, hogy így lelkedben ismeretlen fantáziaképet ébresszen, és általa valamilyen gondolatot közöljön. Az értelem ugyanis megszokta, hogy elidôzzön a gondolatoknál, és így könnyen befolyásuk alá kerül. Ha azonban a test nélküli és gondolati képek nélküli isten-szemléletre való törekvésben engedi hogy félrevezessék, akkor nem a tüzet fogja fel, hanem helyette csak a füstöt. Ügyelj ezekre az óvatossági szabályokra és légy szabad minden idegen gondolattól, hogy így békés nyugalmat élvezz. Az Isten pedig, aki irgalmas a tudatlanokhoz, gazdaggá tesz az imádság ajándékával. Ha anyagi dolgok terhelnek és állandó gondok nyugtalanítanak, nem kapod meg a tökéletes imádság kegyelmét, mert az imádság megkívánja, hogy szabad légy minden gondolattól. Lehetetlen, hogy bilincsben fussál. A lélek, mely szenvedélyeknek van alávetve, sohasem fogja elérni az imádság magaslatát. Ide-oda rángatják szenvedélyei, és nem nyeri el a rendíthetetlen nyugalmat. Ha segítségünkre jön az Isten angyala, egyetlen szóval elűz minden ellenséges beavatkozást, és fényt gyújt az értelemben, amely nem alszik ki. A Titkos Jelenések 24 véne illatozó tömjénnel teli csészét tartott a kezében: a szentek imádságát. Az edényeken az Istennel való barátságot értjük, az Iránta való tökéletes lelki szeretetet, amelyben az imádság lélekben és igazságban száll az Isten elé. Ha azt hiszed, hogy bűneid miatt nem kell könnyeket ontanod az imádságban, fontold meg, hogy messzire eltávolodsz az Istentôl. Ha mindig kapcsolatban akarsz lenni Vele, onts forró könnyeket. Ha helyesen imádkozol, bensô biztonságot fogsz tapasztalni. Meglátogatnak az angyalok, mint egykor Dániel prófétát, s világos bepillantást engednek minden történésbe. Ha szenvedélyektôl mentesen és test nélkül, lélekben és mély békességben imádkozol, akkor olyan vagy, mint a magas levegôbe emelkedô sas. A zsoltárok imádkozása csillapítja a szenvedélyeket, és nyugtatja a test türelmetlenségét. Az imádságban az értelem veleszületett tevékenysége működik. Az imádság az a tevékenység, amely a szemlélôdô értelem magasztosságában gyökerezik, vagy más szóval: az értelem legmagasabb és legtökéletesebb tevékenysége, teljesítménye. A zsoltárok imádkozása megízleltet velünk sokféle bölcsességet. Az imádság a testnélküli isteni egységben-látás kapuja. Ha az imádság és a zsoltáréneklés isteni ajándékát még nem kaptad meg, tarts ki szilárdan kérésében, s el fogod nyerni. Légy felkészülve, mint egy bátor harcos. Ne remegj meg, ha hirtelen jelenést látsz magad elôtt. Ne rendülj meg, ha kivont kard villan meg fölötted, vagy ha égô fáklya lobban fel szemed elôtt. Maradj bátor, ha egy csúnya ellenséges kísértetet pillantasz meg. Állj keményen, tégy tanúságot bátorságodról, és legyôzöd ellenségeidet. Aki kiállja a próbákat, örömöt arat. Aki elviselte a kellemetlent, ura lesz a kellemesnek is. Vigyázz, hogy semmiféle jelenségekkel meg ne zavarjanak a pokolbeli szellemek. Ámde ha ilyen ér, imádkozz az Istenhez, hogy világosítson meg, vajon Tôle származnak-e? Ha nem Tôle származnak, azonnal kergesd el a csábítót. Légy elszánt, és ne tűrd meg a pokol kutyáit közeledben, ha az Istenhez buzgón akarsz imádkozni. Isten láthatatlan segítsége elűzi mindet. A kísértés idején rövid, de forró imádságban keress menedéket. A test tápláléka a kenyér, a léleké az erény, a szemlélôdô értelemé a szellemi imádság. Imádság közben légy úrrá minden testi inger fölött. Ne engedd, hogy egy tetű csiklandozása vagy egy bolha, egy szúnyog, akár egy légy csípése elrabolja tôled az imádság nagy kegyelmét. Egy testvérrôl hallottuk, hogy miközben imádkozott, vipera tekeredett a lábára. Ezért azonban nem eresztette le a kezeit mindaddig, amíg szokásos imádságát be nem fejezte, és semmi sem történt, mert jobban szerette az Istent, mint önmagát. Uralkodj szemeden, s ne emeld föl imádság közben. Tagadd meg testedet, s akkor szemlélôdô lélekben élsz. Egy másik Isten-embere, akit Isten szeretete töltött el, és buzgó imádkozó volt, két angyallal találkozott, amikor a sivatagban ment. Közrefogták és kísérték ôt, ô azonban egy pillantást sem vetett rájuk, nehogy elveszítse a nagyobb jót. Emlékezett az apostolok szavára: ,,Sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok nem szakíthatnak el bennünket Krisztus szeretetétôl.'' (Róm 8, 38) Arra törekszel, hogy a mennyei Atya arcát szemléld, ezért amikor imádkozol, semmi körülmények között se kutass semmilyen gondolati kép után. Ne kívánd szemeddel látni az angyalokat, a mennyei fejedelemségeket vagy Krisztust, nehogy a farkast tartsd pásztornak, s az ördögöket köszöntsd barátaidként. Mindig hangsúlyozom, amit a noviciusoknak mondok: ,,Boldog az az értelem, amely imádság közben tökéletes csöndre törekszik.'' Boldog az értelem, amely zavartalanul imádkozik, s mind jobban elragadja az Isten utáni izzó vágyakozás. Boldog az értelem, amely az imádságban egészen érzéktelenné válik. Az imádkozik tökéletesen, aki elsô gondolatait zsenge gyümölcsként mindig Istennek ajándékozza. Ha lélekben akarsz imádkozni, szabadítsd meg magad minden testi dologtól, ne engedj semmiféle sötét felhôt felszállni lelked egére. Minden testi gondodat ajánld föl Istennek, akkor Ô is bizalmasan közölni fog veled minden lelki dolgot. Szabadítsd meg magadat az élet semmisségétôl és gondjaitól, s könnyű szárnycsapással fogsz imádságra lendülni. A figyelmességnek csak egy jó eredménye lehet, és ez az imádság. Minden gondodat fordítsd tehát rá. Amint a szem értékesebb minden más érzékszervnél, ugyanúgy az imádság istenibb minden más erénynél. Az eszményi imádság nem a sok szó, hanem a tartalom. Ezt tanúsítja az a két ember, aki fölment a templomba, hogy ott imádkozzék (Lk 18, 10), és az Úr szavai (Mt 6, 7): ,,Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót.'' Ha még csak egy kis figyelmet is szentelsz a testi dolgoknak, s ha lelked még a külsô kényelmével törôdik, akkor nem érted még el az imádság magaslatát. Igen, nagyon messze vagy az oda vezetô áldott úttól. Ha olyan messzire jutottál, hogy imádságodban minden más örömöt magad mögött hagytál, akkor valóban elnyerted az imádság kegyelmét. ======================================================================== Photikei Diadokhosz [6] (Az 5. sz. közepén) Diadokhosz Photike püspöke volt Ó-Epirusban. Egyike az 5. sz. nagy aszkétáinak. Fô műve: ,,Száz bölcs mondás a lelki tökéletességrôl''. Rövid, tömör kifejezésmódját nagyra értékelték a keleti egyház kolostoraiban. Misztikus lendülete ellenére írása nagyon világos. Ezt személyes tapasztalatából meríti. A messzaliánusok ellenfele [7]. Velük szemben hangsúlyozza az akarat szabadságát és erejét, anélkül azonban, hogy gyengítené a kegyelem közreműködését. A ,,Száz bölcs mondás a lelki tökéletességrôl'' című munkájából A rossz nem a természetben rejlik, és természeténél fogva senki sem rossz, hiszen az Isten semmi rosszat nem teremtett. Ha valaki vágyával egy rossz gondolatot ébreszt föl, az akaratától kapja létezését anélkül, hogy önmagában létezne. Hasznos dolog állandóan Istenre gondolni, hogy megakadályozzuk a rossz megszokását, mert a jó természete sokkal erôsebb, mint a rossz megszokása. Hiszen a jó valóban önmagában létezik, míg a rossz alapja csak az akarat döntésében van. Az akarati szabadság az értelmes akaratnak az a képessége, hogy magát a kitűzött cél felé tudja irányítani. Ne felejtsük el, hogy jóra való hajlandóság van bennünk, s minden pillanatban képesek vagyunk arra, hogy a rosszat jó gondolatokkal kiűzzük emlékezetünkbôl. A tudomány az imádság és a nyugtalanságtól teljesen távol álló mély béke gyümölcse. A bölcsesség az Isten igéjérôl való elmélkedésnek és mindenekelôtt a kegyelemnek a gyümölcse, amely kegyelmet Krisztus, a kegyelem közvetítôje ajándékoz. Ha megszenteljük az imádság óráit és hallgatunk, ha gondok nélkül vagyunk, s az Istenre való eleven emlékezés tölt el bennünket, akkor felismerjük a tévedés veszélye nélkül, hogy igaz az Isten igéje. Merüljetek el a hit széles tengerében, amikor zúgnak a hullámai, de elmélkedjetek róla a teljes szélcsend idején is. A hit mélysége olyan, mint a feledés folyója, amelyben elfelejti az ember bűneit, és semmiféle helytelen gondolat nem zavarja. Ha megtisztítjuk magunkat a buzgó imádság által, akkor elérünk a célba, ahová törekedtünk, és az Isten kegyelmével tökéletesen megtapasztaljuk a célt. Isten harcosának állandóan ébren kell tartania értelmét, hogy lelke megkülönböztethesse a gondolatokat, amelyek irányítják. A jó és Istentôl származó gondolatokat megôrzi emlékezetének kincsestárában, a rosszakat és az ördögtôl származókat pedig kiűzi. Nagyon kevesen vannak, akik világosan felismerik saját vereségüket, de sohasem engedik, hogy lelkük elszakadjon Isten jelenlététôl. Ha érzelmünk kincseskamráját nem a Szentlélek tölti meg erejével, akkor minden képességünkkel sem ízlelhetjük meg azt kimondhatatlan boldogsággal. A belsô érzék az értelem által világosan fölismert tárgy biztonságos élvezete. Ha lelkünk már kezdi érezni a Szentlélek vigasztalásait, akkor jön a sátán és éjszakai nyugalmunk közben, amikor éppen könnyű szendergés száll ránk, a lelket a boldogság hamis érzésével tölti el. Ha ekkor az értelem erôsen összeszedi magát és buzgón segítségül hívja Jézus szent nevét, s fegyvert kovácsol a szent és dicsôséges névvel ezek ellen az ámítások ellen, visszavonul ezeknek a csalárd képeknek a szerzôje, hogy aztán nyílt harcot kezdjen a lélekkel. Az értelem pedig ezáltal felismerte az ördög csalárdságát, és elôrehalad -- anélkül, hogy különösebben érezné -- a lelkek megkülönböztetésének tapasztalatában. Az igazi vigasztalás -- akár ébren van az ember, akár aludni készül -- az Isten élénk jelenléte által keletkezik, amit az ember az iránta való szeretetbôl gyakorol. A hamis vigasztalás -- amint már mondottam -- mindig abból származik, ha az Isten harcosát könnyű szendergés lepi meg, s csak félig gondol az Istenre. Az elsô vigasztalás az Istentôl van, aki egy erôs ráhatással félreérthetetlenül meghívja az Isten harcosának lelkét a szeretetre. Az ördögi vigasztalás természeténél fogva hamis képekkel akarja zavarni, és el akarja rabolni álmát. Aki Isten jelenlétében él, gazdagodni fog tapasztalataiból. Ha az értelem -- amint föntebb mondottam -- az Úr Jézus állandó jelenlétében marad, felvértezi a kegyelem tapasztalatainak megfontolásával, szétszórja a hamis vigasztalás ördögi álképeit és vidáman tovább folytatja harcát. Ha a lélek már a képek nélküli biztos úton jár és szeretetre gyúlt az Isten iránt, akkor a testet is ennek a kimondhatatlan szeretetnek mélységébe vonja. Egy olyan ember testérôl van szó, akit átjárt a kegyelem, s akár ébren van, akár alszik, nem ragadja meg más gondolat, mint az a működés, amely megérintette: a Szentlélek tevékenysége. Egészen eltölti ez a kimondhatatlan gyönyörűség, és lehetetlen másra gondolnia, annyira átjárja a mértéktelen öröm áradata. Ha ebben az értelemnek a legcsekélyebb kételye, sem tisztátalan gondolata nincs, még ha a szent nevében keres is menedéket, hogy visszautasítsa a gonoszt, de hiányzik belôle a tökéletes szeretet, akkor jogos a következtetés, hogy ez a vigasztalás még az öröm látszatával is az ördögtôl származik. Ez a határozatlan és rendezetlen öröm attól való, aki hűtlenségbe akarja csábítani a lelket. Akkor amikor ugyanis az ördög az értelmet gyakori tapasztalata szerint hamis vigasztalással befolyásolja, arra akarja rávenni a lelket -- mely fölfrissülve érzi magát a hiú és puha boldogság-érzésben --, hogy ne ismerje föl az egész szemfényvesztést. Ez ugyanis az alapja az igazság és a hamisság lelke közötti megkülönböztetésnek. Ha az ember szilárdan meggyôzôdött arról, hogy a kegyelem egész mélységében átfogja az értelmet, akkor lehetetlen, hogy a lélek egyszerre az Isten javait is ízlelje, meg az ördög csalárdságait is élvezze. Az ördögök minden áron el akarnak rejtôzni az emberek elôl, nehogy a lélek, megfelelôen kioktatva, Isten jelenlétével felvértezze magát ellenük. Akkor azonban, amikor a lélek érzékérôl beszélünk, senki ne várjon érzékekkel tapasztalható képet az Isten dicsôségérôl. Csupán azt mondjuk, hogy a lélek, amely egyszer megtisztult, olyan élvezetben tapasztalja meg az isteni vigasztalást, amit az ember szavakkal még csak megközelítôleg sem tud leírni. Egyáltalán nem mondjuk azt, hogy a láthatatlan dolgok látható formában jelennek meg, hiszen a hit földi vándorlásunk útján vezet csupán, s nem vezet el a teljes Isten-látásra (2Kor 5, 7). Ha Isten harcosa valamiféle tüzes képet vagy másvalami fényjelenséget észlel, utasítsa el. Az ellenség ámítása ez. Sokan áldozatai lettek már ezeknek az ilményeknek, és letévedtek a helyes útról. Nem lehet kételkedni abban, hogy az Isten világosságának gyakori befogadása által megérett értelem éleslátó lesz saját világosságának magas fokával. Ez a szellemnek a szenvedélyek fölötti uralmából adódik. Ami pedig érzékelhetô fényként vagy tüzes alakként mutatkozik, mindig az ördög szemfényvesztéseibôl származik. Találóan tanít bennünket az Istennel eltelt szent Pál, amikor ezt mondja: ,,A sátán is a világosság angyalának tetteti magát.'' (2Kor 11,14). Senki se kezdje ilyen reményekkel a lelki életet. Ennek az életnek egyetlen célja, hogy az Istent a legbensôbb barátságban és egész szívünkkel szeressük. A látás, az ízlelés és az összes többi érzékek megörvendeztetik a szív emlékezéseit, ha megkülönböztetés nélkül átadjuk magunkat nekik. Éva ôsanyánk példája mutatja ezt. Ha nem nézett volna jólesô érzéssel a tiltott fára, emlékezett volna az Isten parancsára. Ha az Isten- szeretet szárnyai fedték volna be ôt, sohasem vette volna észre ruhátlanságát. Amint azonban jólesô érzéssel tekintett rá, nagy vágy ragadta el, és végül élénk örömmel megízlelte a gyümölcsöt. Abban a pillanatban, amikor a testi egyesülés utáni vágy megragadta, rádöbbent ruhátlanságának szerencsétlenségére. Amikor nem uralkodott a jelenvaló dolgok élvezete utáni kívánság fölött, a gyümölcs külsôleg látszó édességével Ádámot is belerántotta saját bűnébe. Itt látjuk, milyen nehéz az értelemnek az Istenre és az Ô parancsára emlékeznie. Ezért szemünket állandóan a szív mélységére akarjuk irányítani, s mindig Isten jelenlétében élve, mintegy vakként akarjuk végigjárni ezt a csalárdságokat kedvelô életet. Az igazi lelki bölcsesség lényege abban áll, hogy szárnyakat kovácsolunk a látás utáni vágyunknak. A türelmes Jób, az az ember, aki sok megpróbáltatást állt ki, így tanít bennünket: ,,Szívem nem követte szememet.'' (Jób 31, 7). Ez a lelki magatartás a tökéletes önuralom jele. Az ilyen ember mindig úgy él érzelemvilágában, mint aki tökéletesen elhagyta ennek a világnak minden élvezetét. Aki lélek szerint él, nem ismerheti el a test kívánságait. Egész életét az erények vára felé irányítja, s az erények lesznek -- hogy úgy mondjam -- erôs lelki várának ôrei. Ezért is az ördög minden mesterkedése hatástalan vele szemben, még ha egészen várának lôréséig repülnek is a hamis szeretet lövedékei. Elkerülhetjük a tunyaságot és az elpuhultságot, ha gondolatainkat erôsen kordában tartjuk, amikor azokat csak az Istenre irányítjuk. Csakis ezáltal a buzgóság által tudja az értelem az értelmetlen tevékenységtôl távol tartani magát. Ha az értelem törekvését szilárdan megszabtuk az Isten jelenlétében való hit által, akkor feltétlenül vágyódik egy olyan tevékenység után, amely megfelel buzgóságának. Egyetlen foglalkozásául az ,,Uram, Jézus'' kezdetű imát kell neki adni, amely ekkor törekvésének teljesen megfelel. Hiszen senki sem mondhatja: ,,Uram, Jézus'', ha csak nem a Szentlélek által (1Kor 12, 3). Aki nem fontolgatja a legnagyobb szigorúsággal állandóan ezt a szót magában, nem menekülhet meg a csalódásoktól. Aki szünet nélkül ezt a szent és dicsôséges nevet segítségül hívja, érzelemvilágának legmélyébôl, az egy napon szemléli majd értelmének fényét is. Aki a legszigorúbb gonddal ügyel lelkére, erôs belsô érzésekkel minden foltot eltávolít arcáról. ,,A mi Istenünk emésztô tűz'' -- mondja az Írás (Mt 4, 24), vagyis az Úr meghívja a lelket nagy szeretetének dicsôségére. Ez a dicsôséges és óhajtott név, aki egyesül a lélekkel azáltal, hogy gyökeret ver bennünk, képességet ad, hogy minden idôben, minden jövendô nehézség nélkül szerethessük jóságát. Íme, ez az a drágagyöngy, amelyért az ember eladja mindenét amije van, s amelynek birtoklása kimondhatatlan örömöt ad. Más a kezdôk, és más a tökéletesek öröme. Az elsô öröm még nem mentes ábrándképektôl, a második azonban már az alázatosság erejével rendelkezik. Az út felét az a gond kiséri, hogy az Isten valóban szeressen bennünket, és fájdalom nélküli könnyek öntözik. Ennek az az alapja, hogy az Isten elôször a lelket a kezdôk örömével hívja meg a harcra. Ha azonban a Szentlélek igazsága vezeti és teszi próbára, felismeri bűnösségét elkövetett vétkei és eltévelyedései miatt. A lélek mintegy megtisztul az isteni nevelés olvasztótégelyében, s az Isten jelenlétében való élet buzgó gyakorlásának segítségével megtapasztalja a fantáziaképek nélküli boldogságot. Ha izgalom zavarja a lelket, akkor örömmámor felhôje takarja el, vagy ha egészségtelen szomorúság kínját érzi, akkor az értelem képtelen arra, hogy az Úr Jézus jelenlétére gondoljon, bármennyire is készteti rá az ember. Ha a szenvedélyek hatalma egészen elsötétítette, eltávolodik saját értelmétôl. Hiábavaló a törekvés sajátosságának a kifejezésére. A számára jelenlévô gondolatokról való elmélkedésben sem tud megpihenni, hiszen megkeményítették a lelkét a mohó szenvedélyek. Ha a lélek vágyakozik valami után, s rövid idôre elveszíti szeme elôl törekvése tárgyát, akkor az értelem jellegének megfelelôen ismét megkeresi azt, mint uralkodó és megmentô erejét. Megkapja a kegyelmet, mely arra készteti, hogy kiáltsa, sôt vele együtt kiáltja is: ,,Uram, Jézus!''. Hiszen így tesz az anya is kisgyermekével, akinek addig ismételgeti ezt a szót: ,,Apa'', míg ezzel a szóval, mielôtt még bármi más gyermeki szóra tudná nyitni az ajkát, álmában is tudja hívni atyját. Amint szent Pál is mondja: ,,Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthetô sóhajtozásokkal.'' (Róm 8, 26). Még valóban gyermekek vagyunk az imádságban, és mindig szükségünk van a Szentlélek segítségére, hogy minden gondolatunkat eltöltse kimondhatatlan édessége, és egész érzelemvilágunkat az Atyaisten szeretetére és jelenlétére összpontosítsuk. Rajtunk áll, hogy mindig kiáltsuk, amint szent Pál tanít bennünket: ,,Abba -- Atyánk!'' (Róm 8, 15). Értelmünk az imádságban gyakran szenved a megszokottságtól. Ekkor átadja magát a szent írások alázatos olvasásának, mert ezek segítséget nyújtanak az Istenrôl való mélyebb elmélkedésben. Hogy megakadályozzuk, hogy a lélek sok szót mondjon, hogy ne engedjük meg, hogy örömében erején túl szárnyaljon, kényszerítsük imádságra, a zsoltárok olvasására, hogy ne hanyagolja el a bölcsek eredményeit, akiknek szavai hitükrôl tesznek tanúságot. Ha így járunk el, nem keverjük majd saját szavainkat a kegyelem szavaiba, s nem engedjük, hogy a lélek kövesse a szóáradat hiú dicsôségét. Ellenkezôleg: elmélkedés közben megôrizzük minden csalárd képtôl, s majdnem minden gondolatunkat fájdalom nélküli könnyek fogják kizárni. Ha az értelem egészen elmerül a magányban, és tökéletesen áthatotta az imádság édessége, többé már nem kalandozik el, hanem mindig átadja magát az isteni dolgoknak, könnyen, fáradság nélkül. Ugyanakkor az alázatos megkülönböztetés képességével elôre fog haladni az elmélkedésben. Meg kell fontolni, hogy az imádság ajándékát minden kiváltságon felül kapjuk meg. Azok kapják meg, akiket szent kegyelem tölt el, s így tökéletes biztonságot érezhetnek. Ha a lélek dúskál a természetfölötti működések nagy bôségében, akkor lelkesedik a zsoltárok énekléséért, és elônyben részesíti a szóbeli imádságot. Amint azonban megérett a Szentlélek viharában, háttérbe szorul a zsoltáréneklés, vigasztalásaival együtt, és csak érzelemvilágával imádkozik. Az elsô lépést öröm kiséri, mely még hamis képekkel keveredik. A második lelki sóhajtásokból áll, a hallgatás utáni vágy örömével. Az emlékezet, amely -- hála a bensô sugallatok megkülönböztetésének -- felismeri buzgóságát, képessé teszi a szívet a sóhajtásokra és a belsô örömre. Így az ember szívének földjét ezen könnyek által tudja bevetni az imádság magjával, a jövendô aratás reményében. Valahányszor valamilyen szomorúság lep meg bennünket, valamivel magasabban kell kezdenünk zsoltárénekünket, s engednünk kell, hogy a lélek együtt szárnyaljon a remény boldog dallamával, míg a melódia ritmusában elcsitul a sötét hullám. A tudomány azt tanítja, hogy a gonosz szellemeknek két osztálya van. Az egyik nagyon finom, a másik nagyon goromba. A finomak a lelket támadják meg, a gorombák a testet vonják az alacsonyabb ösztönök felé. Ha állandó ellentét van is a lélek és a test ellen harcoló ördögök módszerében, céljukban mégis megegyeznek, ti. hogy ártsanak az embereknek. Ha nem a kegyelem uralkodik az emberben, az ördögök kígyók módjára befészkelik magukat a szív mélyébe, s meggátolják a lelket, hogy vágyait a jóra irányítsa. Bűnös szenvedélyek alakjában és sokféle figyelem-elterelésben telepszenek rá a szívre, mint a felhôk a földre, hogy megfosszák az értelmet a kegyelemmel való meghitt érintkezéstôl, s tévútra vezessék az emlékezetet. Ha nyugtalanítják lelkünket az ördögök, s fellobbantják bennünk a szenvedélyek lángját, különösen a büszkeségre ingerelnek, amely minden bűnnek atyja. Csillapítsuk a felfújt dicsôség hiúságát a jövendô halál gondolatával. Ugyanígy kell akkor is cselekedni, ha a testünkkel szemben annyira ellenséges érzelmű ördögök rossz gondolatokat akarnak a szívünkben ébreszteni. Elég Isten jelenlétére gondolni, hogy elűzzünk mindenfajta gonosz lelket. A szív mélyérôl jó és rossz gondolatok forrása fakad. Természete szerint nem terem gonosz gondolatokat, hanem elsô eltévelyedései után megôrzi a rossz emlékeket. Rossz gondolatai inkább az ördög gonoszságából vannak, mert aki gyönyörködik azokban a gondolatokban, amelyeket az ördög sugall neki, bevési szívébe azok emlékképeit, s biztosra vehetjük, hogy késôbb rossz gondolatai támadnak. Kezdetben a megkereszteltek nem érzik a kegyelmet. A kegyelem arra vár, hogy a lélek önmaga döntsön. Ha az ember már teljesen átadta magát az Úristennek, akkor a kegyelem egy alig leírható érzésben nyilvánul meg a szívben. Ekkor újból hatni kezd a lélek működésére. Megengedi, hogy az ördög alattomosan belopóddzék a lélek mélyére, hogy aztán képessé tegye a lelket, hogy forró elszántsággal, ugyanakkor alázatosan keresse az Istent. Ha az ember elôre halad a parancsok megtartásában és az állandó Jézus-imában, akkor egyre jobban megragadja a szív külsô érzékeit a szent kegyelem tüze. Elpusztítja a földi, ingatag mámorát, s biztos érzést ajándékoz helyette. A jövôben az ördögök támadásai csak távolról érik el a lélek partjait, kevesebbet érintik, s csak szenvedélyekre hajló oldalait ingerlik. Ha az Isten harcosa eljutott minden erény, de különösen a teljes szegénység gyakorlására, a kegyelem biztos érzéssel megvilágosítja egész valóját, és nagy Isten-szeretettel gyújtja lángra. Az ördög nyilai a földre hullanak, mielôtt még elérnék a test érzékeit. A Szentlélek fuvallata békés szelekkel sodorja magával a szív hajócskáját és azt eredményezi, hogy lehullanak az ördög nyilai, mielôtt még a levegôbe suhannának. Ha télen kora reggel Kelet felé fordulunk tekintetünkkel a sík mezôn, akkor csak testünknek elsô felét melegíti fel a nap és a hátunk hideg marad, mert a napsugár nem függôlegesen ér bennünket. Éppen így vannak azok is, akikben a Szentlélek még csak most kezd működni, és szívüket a szent kegyelem csak részben melegítette át. Ez abból fakad, hogy a lélek a lelki gondolatok gyümölcséért fáradozik, alsóbb képességei azonban testét követve vágyakoznak. Mivel még nem árasztotta el a kegyelem szent fénye a szív egész területét, s nem hatolt le a mélyére, s ennek következtében még nem érezhetô, ezért jönnek a lélekre egyszerre a jó és a rossz gondolatok. Ugyanaz történik, mint a fenti példában, ha egyszerre érezzük a hideg borzongását és a meleg kellemességét. Attól a naptól fogva, amelyen az értelem e kettôs ismeret birtokába jutott, egyszerre jó és rossz gondolatokat kell elviselnie. Így arra kényszerül, hogy egy rendkívül pontos megkülönböztetést tegyen. Ha arra törekszünk, hogy mindig jó gondolataink legyenek, akkor a felötlô rossz gondolat figyelmeztetés arra, hogy Ádám engedetlensége által emlékezetünk kétféle gondolatkörre szakadt. Ha szívvel-lélekkel ügyelünk az Isten parancsaira, akkor a kegyelem mély érzéssel járja át lelki képességeinket, saját gondolatainkat -- úgyszólván -- fel fogja szívni, és érzelmeinket az Istennel való barátság kimondhatatlan békéjében meg fogja szilárdítani. Képessé tesz bennünket, hogy lelki, és ne testi dolgokra gondoljunk. Ha közeledünk a tökéletességhez, érzelemvilágunkat meg fogjuk ôrizni állhatatos összeszedettségben, és Jézus jelenlétére való emlékezésben. A léleknek minden idôben ki kell tartania az Isten parancsainak gyakorlásában és dicsôséges Urának élô jelenlétében. Ha égô fájdalommal fogadja a szív a sátán nyilait, de Isten harcosa érzi, hogyan találták el, akkor nehéz a léleknek megvetni a szenvedélyeket, mert még a tisztulás kezdetén áll. Aki megtapasztalta a bűn csúfságát, az túláradó örömmel tudja értékelni az isteni megbocsátás kincsét. Ha valaki a szív tisztaságára törekszik, azt Isten jelenlétének állandó gyakorlásával kell megszereznie. Ez legyen egyetlen gyakorlata, és szakadatlan törekvése. Ha az ember meg akar menekülni a kárhozattól, minden pillanatban imádkoznia kell. Állandóan imádkoznia kell, a lelket összeszedettségben kell tartani az imádság idején kívül is. Aki aranyércet akar olvasztani, annak nem szabad hagynia, hogy egy pillanatra is kialudjék a tűz az olvasztókemencében, mert különben az érc megtartja keménységét. Hasonlóképp történik azzal is, aki hol gondol az Istenre, hol nem, mert a megszakítással elveszti mindazt, amit az imádsággal megszerzett. Az erényeket szeretô ember az, aki az Istenre való gondolással szakadatlanul eltávolítja szívének földi salakját, hogy a gonosz lassan elemésztôdjék a jóra való gondolás által, és a lélek eljusson a tökéletes természetes és természetfölötti ragyogására. ======================================================================== Remete Márk [8] (Az 5. sz. elsô fele) Márk hosszú ideig a galáciai Ankyra egyik kolostorának apátja volt. Életének hátralévô idejére remeteségbe vonult vissza. Ezen kívül keveset tudunk életérôl. Három írás maradt fenn tôle, amelyek Kelet kolostori hagyományában nagy tekintélyt élveznek. Nikolaoszhoz, egy fiatal szerzeteshez értékes levelet írt a lelki életrôl, továbbá egy értekezést a lelki törvényrôl, s egy másikat ,,Azokról , akik azt hiszik, hogy cselekedetek által igazulnak meg''. Márk a messzaliánusok tévedése ellen küzdött. ,,Azokról, akik azt hiszik, hogy cselekedeteik által igazulnak meg'' Bensô könyörgés nélkül nincs tökéletes imádság. Az Úr meghallgatja azt a lelket, amely szórakozottság nélkül imádkozik. A lélek, amely szórakozottság nélkül imádkozik, töredelmessé válik. ,,Az alázatos és töredelmes szívet ó Isten, nem veted meg.'' (Zsolt 51, 19). Az imádságot joggal nevezzük erénynek, hiszen ez az erények anyja, Krisztussal való kapcsolatunkat hozza létre. Akik Krisztusban megkeresztelkedtek, titokzatos módon megkapták a kegyelmet, azonban az olyan mértékben működik bennük, amilyen mértékben megtartják a parancsokat. Az a szív, amely engedi, hogy a kellemes élvezet elszakítsa eddigi törekvésétôl, már nehezen fordul vissza. Hasonlít a szakadékba gördülô nehéz kôhöz, amelyet többé már nem lehet megállítani. Egy fiatal állat, amely tapasztalat nélkül, mohón, hol az egyik, hol a másik fűcsomót legeli, egyszer csak egy olyan helyre jut, amely két szakadék között fekszik. Éppen így jár a lélek is, amelynek gondolatai lépésrôl lépésre eltávolodnak a rendtôl. Ha az értelem megérett az Úrban, ha a lélek elszakadt régi szokásaitól, a szív mintegy kínpadon fekszik, mert az értelem is, a szenvedély is a saját oldalára akarja vonni. Mindaz, aki az igaz hitben megkeresztelkedett, titokzatos módon megkapta a kegyelem teljességét. Akkor szilárdul azonban meg benne, ha megtartja a parancsokat. A parancsok megtartása azonban teljes egészében az imádságon alapszik, mert nincs fenségesebb, mint az olyan istenszeretet, amely a parancsok megtartásában lesz nyilvánvaló. A szórakozottság nélküli imádság azoknál, akik kitartanak benne, arról tanúskodik, hogy szeretik az Istent. Azok, akik elhanyagolják és közben elábrándoznak, kimutatják a földi dolgokhoz való ragaszkodásukat. Amit imádság és boldog remény nélkül teszünk, az rossz és nagyon tökéletlen lesz. Ha imádság közben az ellenség sokféle kísértése miatt lelkünkben szomorúak leszünk, gondoljunk a halálra és a pokol kínjaira. Ámde jobb, ha bizalomteljes imádságban Istenhez fordulunk, mint ha a külsô büntetésekre gondolunk, jóllehet ez is hasznos. Nagy erény türelmesnek lenni önmagunkkal, és az Úr szava szerint szeretni ellenségünket, aki gyűlöl minket. Tetteddel tégy tanúságot bölcsességedrôl, mert több bölcsességet adnak ezek neked, mint a róluk való szavak. Aki jót tesz, s ezért földi jutalmat vár, nem az Isten akaratáért cselekszik, hanem saját hasznát keresi. Bár titokzatosan mindig mellette áll a kegyelem, akaratunk mégis szabad marad, hogy a jót megtegyük-e vagy elmulasszuk. Semmi sem hathatósabb Isten segítségének megszerzésére, semmi sem alkalmasabb tetszésének elnyerésére, mint az imádság. Az Isten jelenlétében való élet gyakorlása a hitben megerôsödött lélek állandó erôfeszítése. Aki elfeledkezik az Istenrôl, az önzô, és többé már nem tud szólni hozzá az Isten. Ha el akartok jutni Isten állandó jelenlétére, ne utasítsátok vissza a megpróbáltatásokat, mint amelyekre nem szolgáltatok rá, hanem viseljétek el, mint amelyeket megérdemeltetek. Elviselésük arra indít, hogy Istenre emlékezzetek, s erre késztet minden helyzetben. Ha azonban visszautasítjuk, a lélek erôfeszítése ellanyhul és feledékenységbe esünk. Ha azt akarod, hogy tiéd legyen a tiszta imádság erôs lelki vára, pillanatonként kell elűznöd minden olyan dologról való gondolatot, amit a gonosz ellenség sugall, nehogy elveszítsed ezt az értékes kincset. Jobb átszúrni az ellenséget az imádság nyilaival, mint elbeszélgetni vele. Hiszen csak közel akar férkôzni hozzánk a hízelgéssel, nehogy legyôzzük az imádsággal. ======================================================================== Barszanufiusz (+540 körül) és tanítványa, János [9] Mindkét szerzetes Szerdiusz apát kolostorában élt. Ez a kolostor Palesztinában volt, Gáza és Aszkalon között. Egyikük sem volt pap. Lelki tanításukat leveleik tartalmazzák. Ebbôl 800 maradt fenn számunkra. Kelet vallásosságának történetében e levelekkel igen nagy megbecsülést szereztek maguknak. Berszanufiusz a kérdést feltevôhöz intézett válaszaiban nagy jóságról és az ember számára kiszabott határok megértésérôl tesz tanúságot. Lelki tanítások Légy hálás mindenért az Apostol szavai szerint: ,,Adjatok hálát mindenért.'' (1Tessz 5,18). Légy szükségben vagy gondok között, szorongattatásban, betegségben vagy testi bántalmakban, mindenért, ami veled történik, adj hálát az Istennek, mert ,,sok szorongatás közepette kell bejutnunk Isten országába''. (ApCsel 14, 22). Ne engedd, hogy lelkedet kétségek terheljék és szíved elcsüggedjen, hanem gondolj az Apostol szavára: ,,Bár a külsô ember romlásnak indult bennünk, a belsô napról napra megújul.'' (2Kor 4, 16). Ha nem akarod elviselni a szenvedést, Krisztus szenvedésében és megváltásának gyümölcseiben sem részesedhetsz. Amíg a hajó nyílt tengeren halad, viharoknak van kitéve. Ha azonban elérte a biztos és csendes kikötôt, nem veszélyeztetik már többé a szelek és a hullámok. Így van ez veled is, amikor a világban tartózkodsz: zavaró gondolatok veszélyei és viharai várnak ott rád. Ha azonban a hallgatás kikötôjében vagy, többé már nem kell félned. Ezt írtad nekem: ,,Imádkozz Istenhez bűneim miatt.'' Ugyanezt mondom én is neked: ,,Imádkozz te Istenhez az én bűneim miatt.'' Hiszen írva van: ,,Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.'' (Mk 6, 31). Ha még keveset vezekeltem is az emberekért, de ezt teszem a jelen pillanatig, amennyire gyönge erômbôl telik. Az Írás szerint: ,,Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.'' (Jak 5, 16). Az imára és a zsoltáréneklésre meghatározott órák megfelelnek az egyházi hagyományoknak. Alkalmasak arra, hogy kialakítsanak egy ima- és életközösséget. A remete nem ismer megszabott órákat az imádságra vagy a zsoltárok éneklésére, hanem kétkezi munkával, elmélkedô olvasással foglalja el magát, s megszakítja imádsággal. Amikor imádkozol, meg kell szabadulnod a régi embertôl, még ha most a Miatyánkot vagy valami mást imádkozol is. Az imádság után dolgozzál. Ami az imádság tartamának kérdését illeti, tartsd magad az Apostol szavaihoz: ,,Szüntelenül imádkozzatok.'' (1Tessz 5, 17). Az éjszakai pihenésrôl a következôt mondom: Imádkozzál este napnyugtától számítva két órát, imádságodat fejezd be a dicsérô énekkel, és utána aludjál hat órát. Majd kelj fel, imádkozzad el a Matutinumot, és virrassz fáradhatatlanul négy órát imádságban. Tartsd meg ezt nyáron is, ám a dicsérô éneket és a zsoltárok éneklését megrövidítheted az éjszaka rövidsége miatt. Az igazi imádság érdekében nagyon ajánlatos, hogy mentes légy a szórakozottságtól, s így megtapasztalod, hogy az Úr megvilágosítja lelkedet és boldogsággal tölti el. Az, aki tökéletesen imádkozik, meghalt a világnak és élvezeteinek. Aki Istenért lelkiismeretesen teljesíti kötelességét, annak nem kell félnie semmiféle szórakozottságtól, mert méltó arra, hogy az Isten támogatást nyújtson neki. Azt írod: Imádkozz értem, mert szenvedek. A szenvedésben való türelem eredményezi a tökéletes békét, s a béke a gyötrelmek mértéke szerint növekszik. Ó, szeretett testvérem! Az Úr a keresztet hordozta, s te nem akarsz örülni a szenvedésnek, melynek elviselése a mennyek országába vezet? Az, hogy keresztet kell hordoznod, jó jel. Nem tudod talán, hogy a gyötrelmek és kísértések akkor sokasodnak, ha az Úr meghívott szeretetére? Ne aggódj a testi egészség miatt, ha az Úr nem ajándékoz meg vele, hiszen ez a testi béke csupán mulandó érték az Úr elôtt, mert azt mondta: ,,A világban szenvedni fogtok.'' (Jn 16, 33). Ha zsoltárokat imádkozom, szükségét érzi a szívem, hogy minden zsoltár után elimádkozzam egy Miatyánkot. De egy elég nekem. Minden segítséget megad nekünk a mi nagy testvérünk -- Urunkra, Jézus Krisztusra gondolok -- Aki bennünket testvéreivé méltóztatott tenni (Zsid 2, 11). Maguk az angyalok is gratulálnak érte. Ó, micsoda testvérünk van Krisztusban! Erôs Ô, hogy erôsek legyünk. Hatalmas, hogy Vele együtt uralkodjunk mi is. Orvos Ô, és meggyógyítja bennünk a külsô és belsô embert szelíd uralmára. Táplálónk Ô, és lelki ételt ajándékoz nekünk. Ô az élet, hogy nekünk is életünk legyen. Ô a szeretet, hogy mi is tudjunk szeretni. Ô a gazdagság, hogy mi is gazdagok legyünk. Ô a király, hogy mi is királyok legyünk. Isten Ô, hogy mi is megistenüljünk. Ha szemed elôtt tartod, micsoda gazdagság van Krisztusban, akkor imádkozz Hozzá, és Ô teljesíti szíved kívánságát, ha működésének útjába semmi akadályt nem gördítesz. Jézus Krisztus mondta: ,,Kérjetek, és kaptok.'' (Jn 16, 24). Ezért minden imádat meg fogja hallgatni. Csak gondosan meg kell tisztítanod lelked lakását az isteni adományok befogadására. Csak felékesített hajlék részesül bennük, s csak ott árad jó illatuk, ahol semmiféle tisztátalan nincsen. Aki ezt megérezte, leveti a régi embert. Keresztre van feszítve a világ számára, és a világ az ô számára, mert csak az Úrnak él. Legyôz minden ellenséges sereget és hadihajóit szétzúzza. Nem űzi el az ellenség támadását, ha megpillantják rajta a szent pecsétet, s nem olyan mértékben áll-e majd szembe ellenségeivel, amennyire a nagy Király igaz és szeretett barátja? Milyen gyakran kell imádkozni, hogy az értelem egy dologról, amit meg kell tennem, világos ismeretet szerezzen? Ha nem tudod megkérdezni lelkiatyádat, úgy minden tennivalód elôtt háromszor imádkozzál. Utána pontosan figyeld meg, hogy hová von a szíved, mégpedig nagyon pontosan, s ezután láss a dologhoz. Ez a tanács világos, és mindenki számára érthetô. Különbözô idôben kell imádkozni, vagy ugyanabban az idôben háromszor? Ez a dolog sürgôsségétôl függ. Ha elegendô idô áll rendelkezésedre, három nap leforgása alatt imádkozzál háromszor. Ha nagyon kell sietned, mint a Megváltónak a szenvedésekor az Olajfák hegyén, akkor végy példát Róla. Amint Ô is háromszor fogott az imádsághoz, te is imádkozzál háromszor egymás után ugyanazokkal a szavakkal. Ha a zsoltárok éneklése, imádság vagy olvasás közben rossz gondolatod támad, vesd meg, mélyedj el az énekben, az imádságban és az olvasmányban, hogy magukból a szent igékbôl erô áradjon beléd. Ha nehéz, hívd segítségül az Isten nevét, és Ô meg fogja semmisíteni az ellenség támadásait. Hogyan jutok el az imádság, az olvasás és a zsoltárok éneklése által a szív töredelmére? Megindul a szíved, ha elkövetett bűneidre gondolsz. Az imádkozónak szeme elé kell állítania tetteit, és hallania kell Istennek ezekrôl mondott ítélô szavát: ,,Távozzatok színem elôl, ti átkozottak, az örök tűzre!'' (Mt 25, 41). Ha azonban szíved ennek ellenére sem indul meg, türelmesen tarts ki fáradozásodban, mert jóságos, bôkezű és türelmes az Isten, és látja igyekezetünket. Gondolj mindig a zsoltár szavára: ,,Nagy türelemmel az Úrhoz kiáltottam s Ô lehajolt hozzám.'' (Zsolt 39, 1). Tanulj meg mindenben, és bízzál benne, hogy hamarosan meglátogat az Isten irgalma. ======================================================================== Ninivei Izsák [10] (7. század) Ninivei Izsák szír szerzetes és püspök volt. Nesztoriánus, de ez a tévedés alig észlelhetô írásaiban. Jelentôs a befolyása a keleti vallásosságra. Kelet kolostorai nagy lelki tanítót látnak benne. A megtisztulás fokai A test fegyelmezése, összekapcsolva a lélek nyugalmával, megtisztítja a testet az anyagi elemektôl, amelyek körülveszik. A lélek fegyelmezése alázatossá teszi és megtisztítja az anyagi benyomásoktól, amelyek a mulandó dolgokhoz fűzik, amennyiben szenvedélyes természetét az Istenben való elmerüléssé változtatja. Ez az Istenben való elmerülés vezeti el a lelket az értelem tisztaságához, amelyet tiszta lelki szemlélésnek is neveznek. Ez a lelki fegyelmezés. Ez emeli a lelket a földi dolgok fölé, és táplálja eredendôen lelki szemléletén keresztül. Ez szilárdan Istenre irányítja a lelket, az Ô kimondhatatlan dicsôségének szemléletén keresztül; és az eljövendô dolgok boldog reményében él, a legapróbb részletekig. A testi erôfeszítések hordozzák az Istenért vállalt testi fegyelmezés nevét, mert ezek szolgálják azt, hogy a lélek megtisztuljon egy tökéletes szolgálatra, amely kifejezôdését a személyes teljesítményekben találja, amely az embereket megôrzi a test eltévelyedésétôl. A lélek fegyelmezése a szív erôfeszítése. Ez az isteni gondviselés, isteni gondoskodás és a világ egészében és részleteiben való megismerését jelenti, amit a szív szüntelen imája kísér. Ez továbbá azt is jelenti, hogy ügyelünk a lélek szenvedélyeinek területére, hogy megakadályozzuk belopódzásukat a lélek legbensôbb kamráiba. Ez a szív munkája, vagy a lélek fegyelmezése. A szív tisztasága a minden szenvedélytôl való mentességben rejlik; a lélek tisztasága pedig mentesség minden szenvedélytôl, gyökerezzék még oly rejtve is a lélekben. Az értelem tisztaságát az érzéki világhoz való minden szenvedélyes vonzalom felismerése adja. Az értelem és a szív tisztasága között pontosan az a különbség, mint a test egy része és az egész test között. A szív központja a belsô érzékeknek, az érzékek érzéke, mert a gyökerük: ,,Ha szent a gyökér, szentek lesznek az ágak is.'' (Róm 11, 16). De ha a gyökér nem szent, úgy az ágak sem lesznek szentek. Az Írások mértéktartó olvasásával kössük össze kipróbált böjti gyakorlatunkat és az Istenben való elmerülést. Utána elfelejti az elme elôzô működését, és meg fog tisztulni, hogy rendetlen hajlamainak ellenálljon. Így kevés dolog van, ami beszennyezheti. A szív megtisztulását csak nagy erôfeszítések árán nyeri el, ha elszakad a világgal való bizalmas érintkezéstôl, és így eljut a teljes önlegyôzéshez. Ha azonban egyszer elérte a tisztaságot, akkor már nem mocskolja be a mellékes dolgokkal való irintkezés, sôt, arra is gondja lesz, hogy ne kelljen félnetek a legnehezebb harcoktól sem. Isten jelenlétének gyakorlása Gondoljatok az Istenre, hogy ô is mindig gondoljon rátok. Ha az Isten gondol rátok, megment benneteket és megkaptok minden jót. Ne feledkezzetek meg Róla szétszórtságotok miatt, ha azt akarjátok, hogy Ô se felejtsen el titeket, kísértésetek órájában. A boldogságban maradjatok hűségesek Hozzá engedelmességetek által. Úgy számíthattok majd szavára, ha szükségben szenvedtek, és imátok meg fogja ôrizni a jelenlétét. Színe elôtt szüntelenül gondoljatok Rá, és szívetekben ne feledkezzetek meg Róla. Ha nem gyakoroljátok ezt, abba a veszélybe kerültök, hogy mindig messzebb és messzebb látjátok Ôt, és határozatlanságotok következtében elveszítitek a Vele való biztos kapcsolatot. Aztán az állandó érintkezés Vele a bizalom magas fokára vezet. Az emberek állandó érintkezése testi jelenléttel történik. Az imában való elmélyülés és odaadás pedig az Istennel való állandó érintkezés. Ha a bor ereje az erekben kering, az értelem elveszti azt a képességét, hogy meglássa a részleteket és megkülönböztesse a dolgokat. Ha az Istenre való emlékezés átjárja a lelket, akkor a lélekben eltűnik a földi dolgokra való emlékezés. Aki minden pillanatban lelke bensejében elmélyül, az mély megismerésnek örvend. Aki gondolatait a bensôre koncentrálja, megôrzi a Szentlélek ragyogását. Aki a szétszórtságot megveti, meglátja az Urat lelke mélyén. Aki az Urat látni akarja, lelkét meg kell tisztítania az Istenre való állandó emlékezéssel. Így minden pillanatban értelmének fényében látni fogja az Urat. Amilyen a hal sorsa víz nélkül, olyan az értelem sorsa az Istenre való emlékezés nélkül, ha hagyja magát a világ emlékképeivel sodortatni. A jobbik rész [11] Boldognak kell mondani azt, aki ezt megérti és békében megmarad minden testi munka nélkül, ezzel szemben az imát részesíti elônyben, ha ehhez belsô hívást érez. Aki azonban magányosságát nem tudja elviselni munka nélkül, az dolgozzon, de csak mint segédmunkás. Mintegy mellékesen dolgozzon, ne üzemszerűen, és a munkát ne tekintse fô hivatásának. A munka a még lelkileg gyengéknek való. Evagriosz apát mondja, hogy a testi munka még akadály is lehet Isten jelenlétének gyakorlásában. Ha Isten értelmedet befelé megnyitotta és te imádság közben elmulasztod a szokott meghajlásokat, ne félj attól, hogy az ördög ezen gyakorlaton át titokban le tud gyôzni, hanem csodálkozva figyeld meg, hogy mi történik benned az ilyen élmény következtében. Ôrizkedj attól, hogy lekicsinylô összehasonlításokat tégy az imádságban való meghajlások között, hogy összehasonlítsd ezeket a Szent Kereszt elôtt való leborulással és a kéztartással. Ha meg akarsz maradni a buzgóságban, ha nem akarod, hogy elapadjon könnyeid árja, akkor tarts ki e gyakorlatok mellett. Virágzó paradicsomhoz és csobogó forráshoz fogsz hasonlítani. Szemléld a számos kegyelmi élményt, amit Isten jóságos gondviselése az embereknek készít. Olykor az ember térdelve imádkozik, kezeit kiterjesztve vagy az égre emelve, vagy szemével a Szent Keresztet szemlélve, lelkületét és értelmét Istenre irányítva, áhítatos könyörgésben. Mialatt így elmerül imájában, egyszerre feltör szívébôl az öröm forrása, és felfrissíti minden képességét. Szeme ragyog, fejét lehajtja, térdei már alig találnak támaszt a földön a kegyelem örömétôl, és ujjongásától, amely egész testét elárasztja. Az imáról Mi tartozik a tökéletes imához? Minden földi dologtól szabad értelem és olyan lelkület, amely teljesen a remény jóságára irányul. Ha ez hiányzik, hasonlít az ember a magvetôhöz, aki szántóföldjébe vegyes magvakat vet el, vagy barázdáit egy ökörbôl és egy szamárból álló fogattal szántja. A szétszórtság nélküli ima az Istenre való állandó emlékezés gyümölcse. Isten állandó összeszedettség által lakik bennünk, ha azt olyan ima kíséri, amellyel erônket megfeszítve keressük Isten akaratát. Az önkéntelen rossz gondolatokat az önfegyelem korábbi hiánya okozza. Miben áll a lelki ima? Lelki imáról akkor beszélhetünk, ha a lélek -- valódi tisztasága következtében -- a Szentlélek hatása alatt tevékenykedik. Tízezerbôl egy ember kapja meg ezt a kegyelmet. Ez az ima halk sejtelme eljövendô állapotunknak, mert a természet minden olyan rendetlen indulat fölé emelkedett, mely a földi dolgokra való emlékezésbôl ered. Belsô látás ez, amely az imában veszi kezdetét. Mikor érjük el a lelki harcban a csúcsot? Mikor tudhatjuk meg, hogy ezen az úton elérkeztünk-e a célhoz, melyre törekedtünk? Mikor vagyunk méltók az állandó imára? Aki elérte minden erény csúcsát, az egycsapásra lelki hegyet épített magának. De aki még nem kapta meg a vigasztaló Lélek ajándékát, az még nem tudja gyakorolni az alvás közben az állandó imát. Ha a Szentlélek az emberben felépítette templomát, utána mindig tud imádkozni. Ekkor akár ébren van az ember, akár alszik, az ima többé nem távozik a lelkébôl. Mialatt eszik, iszik, munkáját végzi, mély álomban pihen, imájának tömjénillata árad a lelkébôl. Most az ima a lelket nemcsak meghatározott idôszakban tölti el, hanem minden pillanatban. Még ha úgy látszik is, hogy ez a kegyelemmel megáldott ember nyugalomra is tér, bensôleg tovább imádkozik, mert ennek a hallgatása is imádság, aki az álmában a külsô behatások számára megközelíthetetlen, mondja egy ember, aki Krisztus Lelkét bírta. Gondolatait Isten irányítja. A megtisztított értelem tevékenysége akkor kifelé néma, de befelé zsoltározás a Láthatatlan dicsôségére. Ha éjszakai elmélkedéseiteket egyesítitek nappali munkátokkal anélkül, hogy szívetek a buzgóságban gyengülne, késedelem nélkül megnyugodhattok Jézus szívén. Ez az én tanácsom: Tartsatok ki a békében és az éberségben amennyire tudtok, zsoltározás, hajlongás nélkül, és ha meg tudjátok tenni, szünet nélkül imádkozzatok szívetekben. De ne aludjatok! Az ima fokozatai A kegyelem az emberekben különbözô mértékben működik. Egyiket megtermékenyíti izzó áhítatának hatása alatt imádságának gazdagsága, a másik meg olyan lelki nyugalmat kap, hogy imádságának gazdagságát egy egységgé köti. Nem szabad a vigasztaló imát és a szemlélôdô imát felcserélni. A második felülmúlja az elsôt, mint egy felnôtt férfi a kisfiút. Elôfordul, hogy az ima szavai sajátos édességet keltenek, és ugyanazt a szót ismételjük szünet nélkül, és a jóllakottság érzése nem hagy minket tovább menni a következôhöz. Olykor a szóbeli ima Istenben való elmerülést hoz létre, amely a szóbeli imát megszünteti. Az, akinek egy ilyen Istenben való elmerülés jutott osztályrészül, elragadtatásba kerül, és olyan testhez lesz hasonló, amely a lélektôl el van választva. Ezt hívjuk mi szemlélôdô imádságnak. Ez nem olyan kép- vagy gondolat-tartalom, amely az elképzelésekbôl keletkezik, mint néhány balga ember állítja. A szemlélôdô imának vagy az Istenben való elmerülésnek különbözô fokozatai és hatásai vannak. De itt valóban imáról van még szó? Habár a lélek nem jutott el egy olyan állapothoz, ahol nincs többé ima, hanem egy ima fölötti állapotban van A nyelv és az érzelem mozgása a kulcs az ima folytatásában. Csak most következik a szobába való belépés. Itt elhallgat a száj, és az ajkak csöndesek. Érzelmi világunknak, gondolataink marásának, a dolgokon uralkodó értelemnek, a léleknek, ennek a gyors madárnak minden rendelkezésére álló képességével és bensôséges könyörgésével együtt el kell hallgatnia: mert belépett a lélek várának Ura. A törvényeknek és parancsoknak a tekintélye, amelyeket az Isten az emberiségnek adott, a tiszta lélekben nyer értelmet, amely a szentatyák szavait követi. Így az imádságnak minden formája és testtartása is, amelyekkel az ember Istenhez fordul, értelmét a tiszta imában találja meg. Ha a lélek a tiszta ima határait átlépte és ott lehorgonyzott, akkor nincs többé imádság, sem felindulás, sem könny, sem megkötöttség, sem szabadság, sem áhítatos könyörgés, és nincsenek erre vagy a másik világra irányuló kívánságok és remények. Az imának nincs olyan foka, amely magasabb a tiszta imánál. Aki ezt a határt átlépi, elragadtatásba esik és az ima megszűnik. Ez a szemlélôdés. A lélek már nem imádkozik, hanem néz. Tízezer ember között alig lehet egyet találni, aki Isten törvényeit és parancsait megfelelô módon teljesíti, és ezáltal méltó arra, hogy a léleknek az Istenben való tökéletes elmerülését elérje. Épp oly ritka az, hogy sok ember közt egy olyat találjunk, aki állandó ébersége miatt a tiszta imára van hivatva. De a titokzatos ország számára, amely ezen felül terül el, nyilván nehéz lesz egy egész nemzedékben egy olyan embert találni, aki Isten dicsôségének erre az ismeretére eljut. Itt eltűnik az ima tárgya. A lélek működése elmerül az öröm tengerében, és ez az ember nem ismeri többé a világot. Ezt a szent tudatlanságot Evagriosz apát jól ismeri, mert ô mondja errôl: ,,Boldog, aki eljut az imádságban ehhez a nem-tudáshoz, amit senki nem tud átlépni.'' Célszerű, hogy megmagyarázzuk, amit fent a lelki örömrôl mondtunk. Ez elôször is egy meghatározhatatlan erô, amely a szívben kézzelfogható okok nélkül szeretetet ébreszt. A lelket személyes belátás és praktikus gondolat nélkül mozgásba hozza. Az értelem bizonytalan marad, és nem talál okot. Ez a benyomása a tapasztalt embernek. Ha ehhez a tökéletességhez eljut, megvizsgálja az okokat. A hatás idôvel erôsebb lesz, mert az öröm kiáramlik a szívébe is. Ha ugyanis az ember teste egy területének figyelmet szentel, másik területét átengedi lelke többi képességének. Az érzelemvilág jelenti az egyensúlyt a lélek és a test észlelése között. A szív a lélekhez viszonyítva egy érzékszerv, a testhez viszonyítva természetének egy része. Az ember cselekedeteinek elôszeretetét kifelé irányítja. A világnak nem kell-e ugyanúgy elszakadnia tôle, mint ahogy neki el kell szakadnia a világtól? Erôsen kell kutatnunk az alapokat ehhez az adottsághoz. A szeretet természeténél fogva tüzes. Ha a szeretet teljes erôvel rászáll a lélekre, akkor az megittasodik. A szív, amely azt élénken érzékeli, nem tudja sem érezni, sem elviselni anélkül, hogy szokatlan és erôs változások ne mennének végbe. És a jelek láthatóvá lesznek. Hirtelen kipirul az arc, ragyog, a test mozgásba jön, a félelem és kishitűség eltűnik. Az önuralom hatalma visszalép, lelkesedés és féktelenség következik. Biztos vezetés az imán keresztül A kormányos útja alatt szemeit a csillagokra szegezi, és ezek szerint kormányozza hajóját. Nagyon figyel, hogy mutassák neki az utat a kikötôhöz. A szerzetes szemét az ima csillagaira irányítja. Ez mutatja neki a vágyott kikötôhöz vezetô utat. A szerzetes az imádságra tekint. Ez mutat neki egy szigetdarabot, ahová élete hajójának horgonyát irányíthatja, hogy megrakja tartalékkal, mielôtt a sziget mellett elindulna egy másik sziget felé. A különbözô felismerések, amelyeket szerez, megannyi sziget, amelyeknél megáll, míg végül kiköt az igazság városánál. Lakóinak nem kell többé kereskedô utakat tenni, mert mindegyik el van halmozva saját gazdagságával. Boldognak kell mondani azokat, akiknek minden vihar ellenére sikerül az utazás a széles óceánon. ======================================================================== Lépcsôs János [12] (Klimakosz 580--650) János 50 évig volt a Sinai kolostor szerzetese. Elôször remeteként élt ott, majd késôbb a kolostor apátjává választották. Hírnevét és nagyrabecsülését a ,,Paradicsomba vezetô lépcsô'' c. könyve alapozta meg az egyházban. A lelki élet és lelki harc alapvetô műveként tartják számon. Teljes tanítást ad a lelki életrôl. 30 lépcsôn vagy létrafokon vezeti el a noviciust a tökéletességre, azaz az Isten-szeretetre. A 30- as számot Jézus életébôl veszi, a Jordánnál történt megkeresztelkedésig eltelt éveknek megfelelôen. Elsôsorban szerzeteseknek ír, csak mellékesen van mondanivalója a világban élô keresztények számára is. Az Istenben elmerült ember imája Az igazi szerzetes olyan, mint a lélek mozdulatlan tekintete és a test megrendíthetetlen érzéke. A szerzetes láng, amelyet szívének izzása szüntelenül táplál. A test nyugalma a bölcs életmód és az érzéki élet rendje. A lélek nyugalma a bölcs gondolkodásban és a lélek tisztaságában mutatkozik meg. A csend barátja a lélek ébersége, amely lelkiismeretesen ôrt áll a lélek kapujánál, nem gondol alvásra, és kész hogy mindent megsemmisítsen és eltiporjon, ami közelít hozzá. Aki ezt a csendet lelke mélyén átéli, megérti szavaimat. Isten fiatal harcosa ezt még nem tapasztalta meg, és ezért nem is képes engem megérteni. A hallgatag embernek nincs szüksége szavakra, mert gyakorlati megtapasztalás révén szerezte meg a fényt. A hallgatag, vagyis az Istenben elmerült ember testben szeretné befogni a Testetlent. Ahogy macska az egér után, úgy leskelôdik az Istenben elmerült ember a láthatatlan után. Ne botránkozzatok meg a hasonlaton, ezzel csak eláruljátok, milyen járatlanok vagytok az Istenben való elmélyedés terén. A közösségben élô szerzetes helyzete más, mint a remetéé. A remete szerzetesnek nagy éberségre, és olyan lélekre van szüksége, amely minden kötöttségtôl szabad. A conobita szerzetes a szerzetes testvérben talál támaszra, a remete szerzetest angyal segíti. Az angyalok szeretik az igazi remeték lakhelyét, és részt vesznek Isten-dicséretükben. Az Istenben elmélyedt ember így beszél: ,,A szívem be van zárva.'' (Zsolt 57, 8). Vagy: ,,Alszom, de szívem ébren van.'' (Én 5, 2). Zárjátok rá cellátok ajtaját testetekre, szájatokat pedig szavaitokra, a belsô kapukat lelketekre. Azok, akik valóban megtanultak lélekben imádkozni, szemtôl szemben beszélnek az Úrral, mint ahogy a császári kihallgatáson. Akik szájukkal imádkoznak, hasonlítanak azokra, akik a császár elôtt, az egész udvar jelenlétében földre vetik magukat. Mindenkinek, aki a világban él, a nép zajongó csapatában kell a császárhoz intéznie kérését. Ha megtanultok helyesen imádkozni, akkor már semmi mást nem kell tanulnotok. Az Istenben való elmerülés teljes megszabadulást jelent mindenféle értelmes és értelmetlen dolgok miatti gondtól. Aki az elsônek kaput nyit, a másodiknak is meg fogja tenni. A második lépés az állandó imádság, a harmadik pedig a belsô világ makulátlan (bűntelen) tevékenysége. Nem lehet helyes, hogy a harmadikkal kezdjük, ha elôbb az elsô két lépést nem tettük meg. Amint egy pici porszem a szemünkben elég ahhoz, hogy elhomályosítsa tekintetünket, úgy egy kicsi gond elég ahhoz, hogy megzavarja az Istenben való elmélyedésünket. Ez minden gondolatnak és gondnak megszüntetését jelenti. A zavartalan lélek égboltja a legkisebb gondfelhôt sem ismeri, még saját testéért sem aggódik. Az, aki az Istennek lelke felhôtlen égboltját akarja áldozni, s közben engedi hogy azt a gondnak bármilyen kis felhôje is beárnyékolja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki szorosan megbilincselt lábbal akar futni. Többre kell becsülni az egyszerű, engedelmes szerzetest, mint a szórakozottat, aki hasztalanul igyekszik hogy az Istenben elmerüljön. Aki úgy érzi, hogy remete-életre kapott hivatást, és nincs minden pillanatban ennek a magasztos feladatnak tudatában, az nem igazi remete, hanem saját önhittségének áldozata. Feladata a szüntelen Isten- dicséret és Isten-szolgálat. Ha minden lélegzetvételetekkel Jézusra gondoltok, megtanuljátok majd, mit jelent az Istenben való elmerülés bôséges nyeresége. Az engedelmesség a szabad-akarati elhatározással szűnik meg, a remete-élet az imádság abbahagyásával. Az éjszaka nagyobb részét szenteljétek az Istenben való elmélyedésnek, a kisebbet a zsoltáréneklésnek. Amikor hajnalodik, készüljetek fel határozottan a további kötelességetekre. Aki imádság alatt érzelmei mélyén elmerül Istenben, elmozdíthatatlan oszlophoz fog hasonlítani. Gyakran elôfordul, hogy aki ôszintén engedelmes, azt amikor imádkozik, hirtelen fény és öröm tölti el. Isten harcosát a tökéletes szolgálat teszi képessé és bensôleg felkészültté erre. Kevésbé hasznos, ha tömegben imádkozunk, a legtöbb embernek jobb az, ha egy hasonló lelki beállítottságú társával együtt imádkozik. A tökéletes Istenben való elmerülés rendkívül ritka kegyelmi ajándék. A közös zsoltáréneklés közben szellemileg imádkozni lehetetlen. A túl sok alvás feledékenységet okoz, a virrasztás tisztítja az emlékezetet. A földművest az éghajlat és a szôlôprés teszi gazdaggá, a szerzetes a lélek esti és éjszakai tevékenységével szerzi meg gazdagságát és bölcsességét. Amikor az est beálltával elkezdôdik a virrasztás, némelyek mindenféle gondtól szabadon emelik imára kezüket, ismét mások olvasmányokkal foglalkoznak, és vannak akik gyengeségükben hôsiesen harcolnak az álom ellen, miközben kétkezi munkával foglalkoznak. Vannak olyanok is, akik a halálra gondolnak, hogy így ápolják a szív töredelmét, a harmadik osztály alacsonyabb fokon áll, de az Isten mindenki áldozatát lelkiismerete és képessége szerint fogadja el. Kerüljétek imádságotokban a sok szót. Egyetlen szó elég volt ahhoz, hogy a vámos és a tékozló fiú elnyerje Isten bocsánatát. Ne iktassatok imádságtokba hosszú elmélkedéseket. Mily gyakran meghatja az édesapát kisgyermekének egyszerű, újra és újra ismételt gagyogása. Ne bocsátkozzatok ezért hosszú gondolatmenetekbe, hogy lelketek a szavak keresésében szét ne szóródjon. A hit egyetlen szava üdvözítette a kereszten függô latort. Az imádkozó gondolat-bôsége a képek özönét idézi fel, szétzilálja a lelket -- míg egy folyton ismételt szó sokszor összeszedetté teszi azt. Ha az imádságban egy szó megvigasztalt és szíven talált benneteket, maradjatok annál, mert az ôrzôangyalotok veletek akar imádkozni. Ne bízzatok magatokban még akkor sem, ha a megtisztulás útja már mögöttetek van. Gyakoroljatok inkább mély alázatosságot, és így annál nagyobb reménység tölt el benneteket. Ha már ti is felemelkedtetek az erények lépcsôfokain, csak akkor kérjétek igazán Szent Pál szavainak megfelelôen, a bűnök bocsánatát: ,,Én vagyok a bűnösök között az elsô.'' (1Tim 1, 15). Az olaj és a só adják a savát és borsát az ételnek, a tisztaság és a bánat könnyei pedig az imádság szárnyai. Ha megszereztétek a szelídséget és elhagytátok a haragot, akkor már nincs szükségetek sokra, hogy lelketek megszabaduljon a rabságból. Amíg nem jutottunk el az igazi imádságra, hasonlítunk azokhoz a kisgyermekekhez, akik elsô lépéseiket próbálgatják. Törekedjetek az egyszerű imádságra. Ha a kisgyermek gyengesége miatt elesik, akkor felemeljük. A lelkünk is gyenge természeténél fogva, de aki erejével a mindenséget megszilárdította, az lelkünket is állhatatossá tudja tenni. Ha nem szűntök meg küzdeni, akkor meglátogat benneteket az, aki a tengernek határt szabott, és így szól: ,,Eddig jöhetsz, de tovább nem!'' (Jób 38, 11). Lehetetlen a lelket bilincsbe verni, de ahol a lélek Alkotója tartózkodik, ott hatalma áll. Ha még sohasem vetettetek egyetlen pillantást sem az örök Napra, akkor még nem tudtok az Istennel úgy beszélgetni, ahogy méltóságának megfelel. De aki még sohasem látta, hogyan tudna csalódás nélkül közeledni Hozzá? Az imádság elsô foka a gonosz sugallatok leküzdése egy egyszerű és sokszor ismételt gondolat útján. A második fok a gondolkodás koncentrálása egyedül csak a gondolatunk, a bennünk lévô szó tárgyára. A közösségben élô szerzeteseknél egy újabb fok: a léleknek imádságban való felsóhajtása. A remete-szerzeteseknek ezen a fokon más imádság-élményeik vannak. Az elsô fokot könnyen befolyásolhatják a képzelôdések, a másodikat betölti az alázat. A magasabb rendű és tökéletesebb imádság nagy mestere mondja: ,,Inkább mondok öt szót a lélekben.'' (1Kor 14, 19). A kiskorú gyermekek nem értik még ezt. Ha még nem vagyunk tökéletesek, akkor a tartalom mellett szükségünk van a szavak sokaságára is. Ha közösségben imádkozunk, alázatosan könyörgô belsô magatartásra törekszünk. Ha Isten-dicséretünknek nincs látható tanúja, akkor is tiszteletbôl fakadó külsô magatartást tanúsítunk, mert a tökéletleneknél a lélek gyakran alkalmazkodik a testhez. A világ szeretetébôl kigyógyulva vessetek el minden gondot, szabaduljatok meg minden gondolattól, minthogy a látható világból kilépünk a láthatatlanba. Különbség van a szív lelkiismeretes megvizsgálása és lelkivé alakítása között; a szív lélekkel való eltöltése azt jelenti, hogy észszerű áldozattal hódolunk Krisztusnak, a királynak és papnak. Az elôbbirôl azt mondja nekünk egy lelki tanító, hogy abban szent és mennyei tűz ereszkedik le áldozatunkra és elemészti azt, amit meghagyott a még nem tökéletes tisztulás. Másodszor tökéletességének mértékében megvilágítja a szívet; ugyanaz a tűz ugyanis tisztít és világít. Ezért van az, hogy egyesek úgy fejezik be az imádságot, mintha tüzes kemencébôl lépnének ki, mert megszabadulnak az anyag szennyétôl és terhétôl; másokat viszont fénnyel tölt el, és az alázat és ujjongás kettôs ajándékával tesz gazdaggá. Akik az imádságot e két eredmény nélkül fejezik be, pusztán testileg imádkoztak, hogy azt ne mondjuk, helytelenül -- mindenesetre nem lelkileg. A látást nem tudjuk megtanulni, mert az a természet működése. Az imádság szépségét sem tudjuk megtanulni egy másik ember oktatása révén. Saját mestere van -- és ez az Isten. ======================================================================== Hészükhiosz a Batosz-kolostorból [13] (7--8. század) Hészükhiosz a Tüskebokor-kolostor apátja volt a Sinai félszigeten. Többet nem tudunk róla. Kétszáz bölcs tanítást írt ,,A lélek józanságáról és az imádságról''. A lélek józanságáról és az imádságról A lelki józanság a lelkiélet művészete, mely Isten és a világosan átgondolt életvitel segítségével megszabadít bennünket a szenvedélyes gondolatoktól, szavaktól és cselekedetektôl. Megadja nekünk a megragadhatatlan Isten biztos ismeretét, és megfoghatatlan módon feltárja az elrejtett isteni titkokat. Elvezet bennünket az Ó- és Újszövetség parancsainak teljesítéséhez, és hozzásegít az eljövendô élet javaihoz. Elsôsorban a lélek tisztaságát jelenti, ez a legfôbb értéke. Sajnos a mai szerzetesek figyelmetlenségük és hanyagságuk miatt ritkán jutnak el idáig. Pedig Krisztus szerint ,,Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.'' (Mt 5, 2). Magas jutalmat jelent számunkra ez a boldogság. A lelki józanság a helyes, és Istentôl elfogadott útra vezeti azt, aki kitartóan gyakorolja. Megnyitja az Istenben való elmerülés útját. A lélek hármas törekvése szerint megtanít bennünket arra, hogy hogyan cselekedjünk, hogyan ôrködjünk érzékeinken, és hogyan gyarapodjunk naponta a négy fôerényben. ,,Ügyelj, nehogy gonosz gondolat támadjon szívedben.'' (Mt 15, 9). Mózes, a nagy törvényhozó, vagy még inkább a Szentlélek, nem olyan bűnös gondolatot ért ez alatt, mely gyűlöletes Isten elôtt, s amelyet az Atyák gonosz sugallatnak neveznek. Ha az ördög fülünkbe súgja vagy értelmünkbe oltja, gondolataink követik, s egyesülnek a szenvedéllyel. A lelki józanság minden erény és minden isteni parancs teljesítésének útja. Az érzelemvilág szenvedélymentes hallgatásban, a minden csalódás ellen felvértezett lélek érzésében áll. [14] A vakon született nem láthatja a nap fényét. Aki nem él lelki józanságban, az nem tapasztalhatja a leereszkedô kegyelem dicsôséges ragyogását. Aki nem tartja magát távol a bűnös cselekedettôl, melyet Isten gyűlöl, a bűnös szavaktól és gondolatoktól, az soha nem szabadul meg az Alvilág fejedelmétôl. A figyelmesség az érzelmek tartós nyugalma, amely nem ismer más gondolatot, mint hogy mindig azt mondja: ,,Jézus Krisztus, Isten fia'', és ahhoz kiáltson, aki bátran harcol oldalán, s megvallja azt, akinek hatalma van a bűnök megbocsátására. Arra kell törekednie, hogy örömeit és belsô harcait egészen eltitkolja az emberek elôl. Így az ördög nem talál ajtót, amelyen át gonoszságát a lélekbe csempészhetné, hogy e minden másnál tökéletesebb művet megsemmisítse. A lelki józanság a lélek ôrszeme, rendíthetetlenül és kitartóan áll az érzelmek kapujában, s minden érkezôt élesen szemügyre vesz, kihallgatja mesterkedéseiket, szavukat. A gonosz lelkeknek ugyanis egyetlen szándéka az, hogy becsapják, s ezáltal összezavarják lelkünket. Ha az éberséget gyakoroljuk, akkor az, amikor csak akarjuk, igen pontos tapasztalatban részesít bennünket a belsô harc javára. A kettôs félelem -- ti. a belsô elhagyatottság és a megpróbáltatás félelme --, melyet Isten nevelô célzattal bocsát ránk, természetesen állandó és alapos éberséget szül lelkünkben, amikor a lélek arra törekszik, hogy a rossz gondolatok és cselekedetek forrását betömje. Az elhagyatottság és az Istentôl küldött próbatétel alapja az, hogy megzavart életrendünket helyre akarja állítani, mivel az üdítô béke élvezetében éberségünk hanyaggá vált. A kitartó erôfeszítés szokássá válik, a szokás pedig állandó éberség, amely közvetlen bepillantást enged a belsô harcba. Ha a szakadatlan Jézus-ima lépést tart vele, akkor ez megadja nekünk a lélek nyugalmát, mely az önhittségtôl mentes, és Jézusnál talál otthonra. A lélek, mely folyvást Jézushoz kiált, és ellenségeitôl Hozzá menekül, még ha úgy veszik is körül ellenfelei, mint vadászatkor a kutyák falkája a vadat, mégis férfias bátorsággal áll ellen, hisz erôs a fegyverzete. Lesújtja ellenfeleit, mert aljas támadásukat jó elôre felismeri. Fegyverzete: kitartó imádság a békét hozó Jézushoz. Így marad sértetlen az ellenségeivel folytatott harcban. ,,Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram. Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.'' (Mt 7, 21). Isten akarata pedig -- a 7. zsoltár 11. verse szerint -- a gonoszság gyűlölete. A Jézus-imában gyűlöljük a gonosz gondolatokat és teljesítjük Isten akaratát. Amint a tenger végtelen víztömeget ölel magába, úgy tölti el a lelki józanság a szívet mély és mérhetetlen hallgatással. Csodálatos, ugyanakkor kimondhatatlan örömöt hoz a léleknek, igazságot és szeretetet Jézus Krisztusban. A tiszta és áhítatos Jézus-imát ajándékozza a léleknek. Bár nagy erôfeszítést követel, mégsem ismeri a csüggedést és a csömört. Nézetem szerint az éberség elsô foka a fantáziaképek és a rossz sugallatok szigorú ôrzésében áll. Hiszen ha az ördög nem izgatja fantáziánkat, nem tud hatást gyakorolni gondolatainkra, s nem képes azokat szövevényes hazugságainak szolgálatába állítani. Második foknak azt az igyekezetet tartom, hogy lelkünket hallgatásban ôrizzük, és minden sietség helyett a pihenés mélységében készítsük imádságra. Az alázatos és szüntelen segítségért könyörgô Jézus-imát nevezem a harmadik foknak. További fokozat a halálra való állandó emlékezés. Ezek a gyakorlatok, kedves Testvéreim, jó kapuôrökként megakadályozzák, hogy a gonosz gondolatok a lélekbe lépjenek. Azokról a -- számunkra igen jelentôs -- fokokról, amelyeken az ember csak az eget látja, s a földet megveti, ha Isten is úgy akarja, késôbb szólok. Isten harcosában [15] minden pillanatban meg kell lennie a következô négy erénynek: az alázatosság, a külsô éberség, a harcrakészség, és az imádságos lélek. Az alázatosság azért szükséges, mert az ördöggel, az alázatosság ellenségével való lelki harcot alázatos szívvel kell megvívni. Ez felel meg Urunk és Üdvözítônk szándékának, aki gyűlöli a gôgösöket. Az éberség nem tűri meg a szívben a gonosz gondolatot, még akkor sem, ha az a jó látszatát kelti. A harcra-készültség megadja az erôt, hogy az ellenséget, még ha merôben új alakban lép is fel, a szív mezején szent haraggal verjük vissza. A harcra készültséget az imádság követi azért, hogy a lélek mélyérôl kimondhatatlan sóhajtással hívjuk Krisztust. Isten harcosa azonnal tapasztalni fogja, hogy Jézus szent és imádatra méltó nevére az ellenséges sereg szétosztlik akár a szélfútta por, és csalóka képzeteivel együtt elszáll, mint a füst. Aki még nem jutott el a tiszta imádságig, annak hiányzik a harchoz szükséges fegyverzete. Itt arra az imádságra gondolok, amelyet a lélek rejtett szentélyében végzünk szakadatlanul. Célja az, hogy Jézus Krisztus segítségül hívásával korbáccsal kergessük ki és űzzük el a láthatatlan ellenséget. Tartsátok mindenkor tisztán lelki szemeiteket, hogy felismerjétek az elôre nem látható eseményeket. Midôn pedig felismertétek, kiáltsatok buzgón Krisztushoz, és bátran tiporjátok szét a kígyó fejét. Meg fogjátok tapasztalni Krisztus láthatatlan segítségét, és lelketek helyes állapotát világosan felismeritek majd. Ha valaki emberek között van és tükröt tart kezében, ameddig csak kezében tartja, látja benne önmagát és a többieket. Ugyanígy van azzal, aki lelke éberségének tükrébe néz: felismeri benne saját állapotát, s ugyanakkor az ördögök birodalmából való gonosz lélek kísérteties fintorait is. Kedves Testvér, ha vállalni akarod a lelki harcot, végy példát a póktól. Ez a rovar a hallgatás segítségével fogja el az apró szúnyogokat. Ha ugyanígy tesztek, ha kellôképp hallgat bennetek a lélek, akkor megsemmisítitek az ördög fiait. Egész életetekben bölcs alázattal emlékezzetek a halálra, és gondosan ügyeljetek lelketekben a harci kedvre és Jézus Krisztus hívására. Minden nap éljetek éberségben és harci kedvvel felfegyverkezve járjátok a belsô utat, amely nehéz ugyan, de örömmel jár. Így eljuttok arra a pontra, ahol elmerülhettek Krisztus szent valóságában. Szent Pál rólatok beszél, amikor ezt írja: ,,Bennetek rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse.'' (Kol 2, 3). Mély titkokat fogtok felismerni az Ô fényében és Krisztusban, aki kiárasztotta szívetekbe a Szentlelket, és megvilágosította az emberi lelket. Felfogjátok e szavak értelmét: ,,Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsôségét, a dicsôségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által.'' (2Kor 3, 18). Mindenkinek, aki elfogadja a tanítást, tudnia kell, az ördög szándéka az, hogy irigységében elterelje figyelmünket a belsô harcról, s így gyengítsen bennünket; gyűlölködve tekintenek a drága segítségre, amely Istenhez emel bennünket, a felismerésre, amely ebbôl fakad. Hanyagságunk miatt a gyanútlan pillanatokban megragadják lelkünket és egyeseket odáig visznek, hogy elmulasztják az ôrködést lelkük fölött. Minden gondolatuk és szándékuk arra irányul, hogy lelkünk éberségét csökkentse. Jól ismeritek azt a gazdagságot, amely a mindennapi éberség által lelkünkbe áramlik. Ezért, ha lelki szemlélôdésre szenteljük magunkat, és Urunkra, Jézus Krisztusra emlékezünk, a harci kedv újra kigyullad lelkünkben. A léleknek, amely bátor bizalommal Krisztushoz kiált, semmiféle ellenségtôl nem kell félnie. Hiszen nem egyedül harcol a testi és lelki, látható és láthatatlan ellenségek ellen, hanem a Mindenható Királlyal és Teremtôjével, Jézus Krisztussal. Minél több esô esik, annál jobban megpuhítja a földet. Minél kevésbé zavarnak a gondolatok Krisztus nevének segítségül hívásában, annál termékenyebbé teszi az szívünk termôtalaját, hogy öröm és gyönyörűség közt remegjen szívünk. Fontos, hogy a csekély tapasztalattal rendelkezôk tudják a következôket: amíg testünk vagy értelmünk a talajhoz húz és a földhöz köt, addig láthatatlan, álnok és ravasz ellenséggel van dolgunk, amely romlásunkra tör. Nincs más mód, mint legyôznünk ôket, a lélek állandó józansága, és Jézus Krisztusnak, Istenünknek és Teremtônknek segítségül hívása által. A tapasztalatlanok találjanak ösztönzést a Jézus-imában, hogy megtapasztalják és felismerjék a jót. A tapasztaltak számára pedig nincs megfelelôbb mód, nincs praktikusabb út a jó felé, mint hogy azon járjanak, és rajta megmaradjanak. Az ártatlan gyermeket elcsábítja a szemfényvesztô, egyszerűségében fut utána. Így örvend a mi egyszerű és jó lelkünk is -- hiszen ilyennek alkotta a jó Mester -- az ördög sugalmainak. Engedi magát félrevezetni és úgy fut a rossz után, mintha jó lenne. Ahogy a galamb a madarász zsákmánya lesz, aki hurkot vetett fiókáival telt fészkére. A lélek összekeveri saját gondolatait az ördögtôl származó képzetekkel. Legyen az egy szép nôi tekintet vagy más, krisztusi parancs által szigorúan tiltott dolog, a lélek arra törekszik, hogy amit látott, megszerezze. Szövetkezik a gondolattal és vesztére, a test segítségével, azt teszi, ami tilos. Pontosan így jár el a gonosz. Nyilaival mérgezi meg az ellenséget. Eljárásában nagyon okos. Látszólag ártalmatlanul közeledik a harcban járatlan lélekhez. Ez különösen a kezdetre érvényes, midôn lelkileg még vonzalmat érez az ördög sugallatai iránt, öröme telik bennük, és gyorsan követni akarja ôket. Elengedhetetlen tehát, hogy az ember azon pillanatban, amint felismeri a gondolatokat, leküzdje ôket. Ha az embernek e kiváló gyakorlatban nagy tapasztalata van, és megszerezte az ehhez szükséges tudást, a harcot rögtön eldönti a gondolatok éles megkülönböztetése. A lélek a próféta szavát követi, és azonnal elfogja a rókát. Így jól felfegyverzetté válik, megakadályozza a gonosz gondolatok beáramlását, és Krisztus segítségével kiállja a harcot. A bűn az ördög sugalmazásával kezdôdik. Gondolataink elkeverednek vele, és kapcsolat születik köztük. Tanácskozást tartanak és megfogan a bűn terve. Ez aztán a külsô cselekvésben is megnyilvánul, és kész a bűn. Ha azonban a lélek éber és józan, akkor a harckészültség és Jézus Krisztus segítségül hívása megakadályozza, hogy a sugalmak kifejezôdjenek a fantáziában, és így azok hatástalanok maradnak. Mivel az ördög szellemi lény, csak fantáziaképekkel vagy azokból eredô gondolatokkal tudja elcsábítani a lelket. Ügyeljetek állandóan arra, hogy semmi megengedett vagy meg nem engedett gondolat meg ne telepedjék lelketekben, különben úgy jártok mint Egyiptom elsôszülöttei, akiket a halál angyalának kardja elpusztított. Az éberség Jákob létrájára emlékeztet, amely fölött Isten áll, s amelyen az angyalok fel-alá szállnak. Megsemmisít bennünk minden rosszat, elnyomja az üres fecsegést, a hazugságot, a szétszórtságot és mindent, ami az érzéki szenvedélyekbôl fakad. Egyszerűen nem tűri el, hogy e dolgok miatt megfossza magát -- akár egy szempillantásra is -- saját édes békességétôl. Építsetek cellát lelketekben, és nem fogtok bosszankodni a kísértések miatt. Ha azonban elhagyjátok lelketek celláját, el kell viselnetek a következményeit is. Aki meg akarja tisztítani szívét, kiváló támaszt talál minden láthatatlan ellenséggel szemben Jézus nevének segítségül hívásában. Errôl saját tapasztalatunk van. Íme, mennyire egyeznek ezek a tapasztalatok a Szentírás tanúságával. Ámosz prófétánál ez áll: ,,Készülj fel Izrael, hogy segítségül hívd a te Uradat, Istenedet.'' (Ám 4, 12). Szent Pálnál pedig: ,,Imádkozzatok szüntelenül.'' (1Tessz 5, 17). Mi ér többet az imádságnál, minden jó közvetítôjénél? Megtisztítja a lelket, mivel Isten kinyilatkoztatja önmagát a hívôknek. Figyeljetek Urunk szavára: ,,Én vagyok a szôlôtô, ti a szôlôvesszôk. Aki bennem marad és én ôbenne, az bô termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.'' (Jn 15,5). Aki minden törekvésével befelé fordul, az tiszta, és nem csak tiszta, hanem elmerül Istenben, látja az Istent, hirdeti Istent, imádkozik. Aki lemond a földi dolgokról, az asszonyról a gazdagságról, az még csak külsôségeiben szerzetes, bensôleg még nem az. Aki viszont az ezekrôl a dolgokról való szenvedélyteli gondolatokról is lemond, az már bensô, lélektôl átjárt ember, Valóban szerzetes. Könnyű külsôleg szerzetesnek lenni, ehhez egyetlen akarati döntés elég. Hogy azonban bensôleg szerzetessé váljunk, az már komoly harcot kíván. Nem tudom, van-e egyetlen ember is a mi nemzedékünkben, aki teljességgel elhagyta rossz gondolatait és elnyerte a tiszta lelki imádságnak, a belsô szerzetes valódi ismertetôjelének kegyelmét? Ne fordítsátok minden figyelmeteket a testetekre! Szabjatok ki rá olyan munkát, amely erejével arányos, lelketeket azonban egészen belsô világotokra irányítsátok, mert írva van: ,,A test gyötrésének kevés a haszna, de az istenfélô élet mindenre jó.'' (1Tim 4, 8). A mennyek országa nemcsak munkánk fizetsége, hanem Urunk kegyelmi ajándéka is, amelyet hűséges szolgáinak tart fenn. A rabszolga nem jogos fizetésként kéri szabadságát, de ha ajándékba kapja, hálával adózik érte. Ha azonban nem kapja meg, úgy várja, mint az irgalmasság jelét. Aki Jézussal elnyomja a gonosz sugalmakat, egycsapásra elkerüli azok következményeit. Isten ismeretében gazdagodik. Ha lelkét tükörként Isten elé tartja, úgy ragyog majd fényében, mint tiszta kristály a napon. Lassanként eljut vágyai végcéljához, és nyugalmat talál Istenben. Ám annak ragyog csak fel az Istenség boldogító fénye, aki minden gondolattól megszabadult. Minél inkább gondolataitokra fordítjátok figyelmeteket, annál inkább képesek lesztek forró vággyal Jézushoz kiáltani. Amint ez a figyelem megvilágosítja lelketek égboltját, ugyanúgy, ha lemondtok a figyelemrôl, s arról, hogy segítségül hívjátok a békét osztó Jézust, ennek természetes következménye a lélek mennyboltjának beborulása. S minél kevésbé ügyeltek gondolataitokra, annál inkább eltávolodtok Jézustól is. Ez a természet rendje. Tartsátok tiszteletben ezt a tapasztalatot, és próbáljátok ki tettben, mert ezt az erényt, ezt a pompás fényt adó napot csak a gyakorlatban ismerhetitek meg. Az állandó Jézus-ima, ha izzó vággyal egyesül, szigorú éberség következtében, békével és örömmel árasztja el a lélek tágas tájait. A lélek megtisztulását ugyanis végül és utoljára csak Jézus Krisztus, Isten Fia adhatja meg, és maga Isten, aki ezt mondja a próféta által: ,,Én, az Úr viszem ezt végbe mind.'' (Iz 4, 7). Jézus üdítô vigasztalása eltölti a lelket, hogy örömben és szeretetben ismerje fel jótevôjét. A lélek hálát ad annak, és vidáman kiált ahhoz, aki megtisztítja. Lelki szemeivel látja bensôjében, hogy Isten hogyan űzi el a gonosz lelkek fantáziaképeit. Ha nincs többé csalóka kép a lélekben, a szellem visszanyerte eredeti állapotát és megnyílt az Istennek tetszô lelki elmélyedés iránt. Így egészítik ki, így támogatják egymást kölcsönösen lelki józanság és Jézus-ima. A tökéletes éberség erôsíti a szakadatlan imát, az imádság pedig növeli a tökéletes éberséget és a lelki józanságot. Gyakoroljuk a Jézus-imát minden percben. Végezzük áhítatos lélekkel, hogy folyvást Jézus szent nevével egyesülve maradjunk. Az erényben is -- akár a bűnben -- az ismétlés szokást szül, az meg mintegy második természetünk. Lélegzés nélkül nem lehet élni. Ugyanígy az alázatos és kitartó Jézus-ima nélkül lehetetlen megtanulni a lélek belsô harcának tudományát és tervszerűen kiűzni az ellenséget. A feledékenység megöli a lélek éberségét, amint a víz kioltja a tüzet. Az állandó Jézus-ima a tevékeny éberséggel megakadályozza a lélek szétszórtságát. Az imádsághoz úgy kell ugyanis az éberség, mint a mécseshez a kanóc. Az ember roppantul ügyel arra, hogy megóvja drága kincsét. Nem rendelkezünk-e mi is egy olyan valódi magasrendű értékkel, amely minden esetben megóv bennünket a lelki romlástól? Ez a lélek ébersége a Jézus-imával, vagy helyesebben egy tekintet, amely folyvást a lélek bensôjére irányul, és a lélek megingathatatlan békéje. Továbbá azt mondom, meg kell szabadulnunk minden gondolattól, még a látszólag jóktól is: a tolvajok kelepcét állíthatnak. A lélek fegyelemben tartásának gyakorlata kétségtelenül nehéz. Ám egyedül általa költözik lelkünkbe a béke nyugalma. A mindenekelôtt fáradhatatlanul ôrzött lélekben természetszerűen születnek a világos gondolatok. A láng meggyújtja a gyertyát. Így a keresztség óta bennünk lakó Isten, ha lelkünk égboltját a gonosz sugalmak zavaros fellegeitôl megtisztítva találja, s az éberséget ott leli a lélek kapujánál, lelkünket fel fogja gyújtani a Benne való elmélkedésre. Lelkünk égboltján újra és újra fel kell hogy villanjon Urunk, Jézus Krisztus neve, mint a mennybolton közelgô sötét felleg elôtt a villám. Mindenki tudja ezt, akinek lelki tapasztalata van, s ismeri a belsô harcot. Úgy vezessük e harcot, olyan rendezetten, mintha csatamezôn állnánk. Elôször az ellenség gonosz gondolatait kell elűznünk haragunk átkot szóró sugarával. A Jézus-imában megerôsödve elátkozzuk az ördögöt. Csalárdságai elillannak, s a lélek nem fut többé a sátáni gonoszság képzelet-játékai után, mint gyermek a szemfényvesztô után. Aki kinéz a napfényre, pillantása szükségképpen világos lesz. ugyanúgy tölti el a világosság azt, aki lelke tiszta égboltját szemléli szüntelen. Gyakoroljuk helyesen a lélek tisztaságát és az éberséget az Újszövetség szellemében, s akkor minden szenvedélyt távol tartunk tôle. A gonosz helyébe akkor az öröm lép, az erôs remény, a bánat és a töredelem, a könnyek adománya és az önismeret, bűneink és gyengéink belátása, a halálra való emlékezés, az igazi alázat, a határtalan Isten- és emberszeretet, s a lélek isteni gyöngédsége. A lelki józansággal összekapcsolt Jézus-ima mintegy magától űzi el az összes gondolatot, amely akaratunk ellenére telepedett meg és lopakodott be a lélek mélyére. Nehéz és fáradságos munka a lélek gondolatoktól mentes hallgatásának megôrzése, valóban nehéz. Hogy a testi befogja a testetlent, nemcsak a lelki küzdelemben tapasztalatlanok számára nehéz feladat, hanem a kipróbáltaknak is az marad. Akit azonban az állhatatos imádság nyomán átjár Jézus Krisztus, az Jézus ragyogása, szépsége és kedvessége segítségével nem fog csôdöt mondani ellenségei, az ôt körülrajzó tisztátalan ördögök elôtt. Szíve kapuja elôtt hozzá kiált és Jézussal elűzi ôket (Zsolt 127, 5). Kezdjük a lélek figyelmességével, kapcsoljuk hozzá az alázatosságot, az imát és a harci kedvet, s vidáman léphetünk elôre a lelki úton. Jézus Krisztus imádatra méltó nevének sugárzásában megtisztítjuk és felékesítjük lelkünk várát. Ha pusztán éberségünkben bízunk, hiányzik az erôs fegyver, Jézus Neve. Ha e szent fegyvert egyszerű lélekkel és állhatatosan forgatjuk, megszabadulunk az ellenségtôl. Gondoljunk a halálra, amennyire csak lehetséges, állandóan. Így megszabadulunk minden hiú gondolatunktól, megkapjuk a lélek éberségét és a bűnök gyűlöletét. Ebbôl fakad az összes tevékeny erény. A képzelet játékaitól megszabadított lélek szent és titokteli gondolatokon át jut el a nyugalomra. A tenger mozdulatlan tükrén halak játszadoznak, s a delfinek ugrándoznak az örömtôl. Jézus Krisztus segítségével a lelki józanság által megerôsödünk, s fény ragyog fel bennünk. Eleinte mint kezünkben lévô mécs vezet bennünket a lélek ösvényén, majd megnô, mint ragyogó telihold, amely a lélek égboltján futja pályáját. Végül olyan, mint a sugárzó nap. Jézus az igazság napja, szemlélésének tiszta fényében jelenik meg elôttünk. A lélek józansága felülmúl minden testi erény-gyakorlatot, bármily sok is van az emberben az ilyenbôl. A legnagyobb tisztelettel kell adóznunk ezeknek a gyakorlatoknak. A bűnösöket, a gonosz embereket, a tudatlanokat, tisztátalanokat és igaztalanokat igazzá, jóvá, szentté és bölccsé alakítja Krisztus ereje. Sôt, lassacskán elmerülnek az isteni titkok fényárjában. Kimondhatatlan gyönyört éreznek: meghívottak ôk Isten színe látására és otthont lelnek abban. A kitartó imádság: ,,Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam!'' nem engedi, hogy akár a legcsekélyebb gonosz sugalom is foltot leheljen lelkünk tükrére, és megnyerje a lelket. Megtisztítja lelkünk égboltját a gonosz lelkek sötét felhôitôl. Fényesen, tisztán sugárzik az, Jézus fényébôl táplálkozva. Csak ne fuvalkodjék fel Isten harcosa, s ne uralkodjék el rajta a gôg vagy önhittség. Legyetek éberek minden lélegzetvételkor, teljes alázatban gyakoroljátok a Jézus-imát, s a halálról való elmélkedést. Valóban boldognak mondható az elme, amelybe behatol a Jézus-ima, amelyben Jézus Neve mindenkor jelenvaló, miként a levegô körüllengi a testet, s a láng az égô gyertyából táplálkozik. A nap bejárja útját a föld felett, s világos nappalt ad. Jézus Szent Neve szakadatlanul ott világít az értelemben, s gondolkodását gazdagsággal, fénnyel ragyogja be. ======================================================================== Niketasz Sztethatosz [16] (11. század) Niketasz a konstantinápolyi Keresztelô Szent Jánosról elnevezett Studion kolostor szerzetese volt. Lelki nevelését Új Teológus Simeontól kapta, akinek az életét ô írta meg. Szenvedélyes híve volt Kaerulariosz Mihály pátriárkának, aki alatt 1054-ben Róma és Bizánc között az egyházi szakadás bekövetkezett. Kaerulariosz nézetének megfelelôen írt a latinok ellen vádiratot, melyet azonban nyilvánosan és magánúton is visszavont. Az imádságról és a lelki életrôl írt 300 bölcs mondást, amit a Keleti Egyházban nagyra értékelnek. A második száz bölcs mondásból Az Isten-szeretet kezdete a látható világ megvetése. Az érzelmek és a lélek megtisztulásával növekszik az Isten-szeretet, amely megnyitja lelki szemünket, hogy felismerjük Isten bennünk rejtôzô országát. Teljessége a csillapíthatatlan vágyakozás Isten mindent felülmúló ajándékai után, forró sóvárgás, hogy az Istennel közösségben és békében éljünk. Ahol Isten szeretete uralkodik, ott átszellemül az ember, részesedik a megközelíthetetlen fényességben, minden érzéki ereje megnyugszik, lelke megtisztul és örömre talál a legszentebb Háromságban. Ezért mondja Urunk: ,,Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és Benne fogunk lakni.'' (Jn 14, 23). A mértékletesség, a böjt és a lelki harc fékezi a test csábításait és követeléseit. A Szentírás olvasása lehűti a lélek szenvedélyét és az érzelmek fellobbanásait. A kiapadhatatlan imádság -- gyógyító olajként -- alázatosságot és töredelmet terem. Csak a tiszta és szellemi imádság tesz bennünket Isten lakótársává, és csak aki szétszórtság nélkül imádkozik, az egyesül Vele. Akinek lelkét megtisztították a bánat könnyei, azt átjárja a töredelem vigasztalása, azt megvilágosítja a Szentlélek lángja. A hosszantartó zsoltározás igen értékes, mert megadja nekünk az állhatatosságot és a figyelmet. A zsoltárok tartalma pedig felüdíti lelkünket, és gazdag termést hoz. Aki lélekben imádkozik, az a zsoltárok éneklésekor figyelemmel kíséri a szent írások értelmét. Ezek az istenes gondolatok lelkében ugyanannyi isteni visszhangot teremtenek. A lélek ekkor elragadtatik a fény világába, s ez egészen átjárja és megtisztítja. Rezdüléseit egészen az égig emeli és meglátja a szenteknek fenntartott javak szépségét. A sóvárgástól emésztôdve, a szemek kifejezik ennek a fénynek működését, amikor a könnyek árja megindult a Szentlélek megvilágosító ereje nyomán. E javak élvezete annyira érzékelhetô, hogy az ember ilyen pillanatokban még teste táplálásáról is megfeledkezik. Ennyire erôs az ima hatása, amely zsoltáréneklés közben ebbôl a lelki magatartásból az imádkozó lelkében fakad. Ahol látjátok a Szentlélek működését, ott megvan a helyes imádság is. És ahol megvan a zsoltár éneklése közben a helyes imádkozó magatartás, ott a hosszúság is nagyon jó. De ha semmi gyümölcsét sem látjátok, akkor a belsô magatartás hiányzik; és ha ez így van, akkor a hosszú idô sem használ semmit, bár a test erôlködik. Azonban legtöbb számára ez a fáradozás haszon nélkül lesz. Óvakodjatok az ördög csalafintaságától, ha imádkoztok, vagy az Úrnak zsoltárt énekeltek. A buzgó lelket alattomosan el akarja vonni az ének tartalmától, és elméjét meg akarja zavarni. Mindent elkövetnek, hogy az imádság gyümölcseit elrabolják tôlünk, hogy elvegyék a kedvünket és hogy éreztessék velünk az imádság hosszúságát. Mégis bátran harcoljatok ellene. Annál inkább mélyedjetek el zsoltáraitokban az elmélkedés útján, hogy a versekben az imádság gyümölcseit összegyűjtsétek, és gazdagodjatok a Szentlélek világosságánál, amely a szentek számára van fönntartva. Ha odafigyelve éneklitek a zsoltárokat, és valami hasonló történik veletek, mint ahogy fentebb leírtam, ne engedjetek a hanyagságnak. Ne ápoljátok a test kényelmét a lélek kárára azáltal, hogy a zsoltározás hosszúságára gondoltok. Azon a helyen, ahol lelketek elkalandozik, ott álljatok meg: kezdjétek buzgón elölrôl, még ha ez a zsoltár végén lenne is. Tegyetek így akkor is, ha a zsoltározás folyamán több alkalommal elszórakoztok. De ha így jártok el, akkor az ördögök nem viselik el türelmeteket és erôs elszántságotokat, és szégyenkezve visszavonulnak. Legyetek erôsen meggyôzôdve arról, hogy a szüntelen imádság sem éjjel, sem nappal nem hagyhatja el lelketeket. Ez nem a kitárt karokban, sem valamilyen testtartásban, nem is a hang csengésében, hanem az értelem lelki gyakorlásában, Isten jelenlétében és az állhatatos töredelemben van. Az állandó imádságot akkor gyakoroljuk, ha gondolatainkat nyugalomban és mértéktartásban összegyűjtve, az értelem irányítása alatt tartjuk, hogy kikutassuk az Istenség mélységeit, és megízleljük az Istenbe merülés üdítô forrását. Az tudja gyakorolni az állandó imádságot, akinek összes lelki erejét megszenteli a bölcsesség. Nincs hely és meghatározott idô az imádság misztériumának ünneplésére. Ha órákat, pillanatokat vagy helyeket állapítotok meg az imádság számára, akkor a többi idôt, bár soha ne történne meg, könnyen hiábavaló foglalatosságokra pazaroljátok el. Ha meg akarjuk határozni az imádságot, akkor azt kell mondanunk, hogy az a léleknek az Istenhez való elszakíthatatlan kötôdése. Tevékenysége: a gondolkodó léleknek az istenes dolgokra irányítása. Célja, hogy az értelem elmerüljön Istenben, hogy szinte egy lélek legyen Vele, ahogyan az apostol is mondja. Egyetlen egy császár sem tudja dicsôségét és császári méltóságát oly nagyon magasztalni, hatalmát oly magasra felemelni és annak annyira örülni, mint ahogyan egy szerzetes örül szenvedély- nélküliségének és töredelmes könnyeinek. A nagyszerű érzések az uralommal együtt eltűnnek. A boldognak mondandó szenvedély-mentesség azonban mindent felülmúl, és öröme eltart az örökkévalóságig. Ahogyan egy golyó a földet mindig felületének a legkisebb részével érinti, éspedig csak olyan mértéken, ahogyan a természet törvénye megkívánja, úgy mozog a szerzetes is a jelen földi életben. Lelkének égboltja ennek ellenére csodálatos boltozattá tágul, magában egyesítve a napkeltét és a napnyugtát. Ezen az égbolton ragyog boldogságot ígérôen a gazdag jutalom az alázatosság koronájaként. Számára az Istenben való elmerülés gazdag vendégsége a bölcsesség kelyhe az itala, és maga az Isten az örök nyugalma. ======================================================================== Remete Nikephorosz [17] (13. század) Nikephorosz Athosz szent hegyén élt szerzetes életet. Tanítója volt Szaloniki Gergelynek, aki késôbb a heszükhiaszták fô védelmezôje lett. Nikephorosz szorgalmasan tanulmányozta az Atyák írásait, és összegyűjtötte belôlük a lelki józanságra, a figyelemre és az imára vonatkozó legfontosabb helyeket, és hozzáfűzte személyes tapasztalatait. Írásai nagy tekintélynek örvendenek Kelet kolostori hagyományában. A lelki józanságról és az érzésvilág ôrzésérôl Ég a vágy bennetek, hogy Megváltónknak, Jézus Krisztusnak csodálatos és isteni megvilágítását különleges fény-élményben tapasztaljátok meg. Lelkivilágotokban meg akarjátok látni azt a tüzet, amely felülmúlja az ég izzását. Azon fáradoztok, hogy Isten bocsánatát érezhetôen megtapasztaljátok. E világ minden gazdagságát elhagytátok, hogy szívetek szántóföldjén találjatok kincset, és az a tiétek legyen. Arra vágyakoztok, hogy a lelketekben már itt, ezen a földön meggyújtsátok az öröm fáklyáját, hiszen azért mondtatok búcsút minden földi dolognak. Isten országát, amely már bennetek van, a tapasztalat segítségével kívánjátok megismerni és megtartani. Figyeljetek ide mindnyájan, megtanítlak benneteket erre a tudományra, vagy helyesebben mondva, az örök mennyei életre vezetô útra, amely könnyen és biztosan vezet a szenvedélytelenség révébe, ha ezen jártok. Ez a nap nem ismeri a kísértés és az ördögi megpróbáltatás félelmét. Csak azt fenyegeti szerencsétlenség, akit az engedetlenség levezet errôl az útról, és úgy jár, mint Ádám. Miután ô megvetette az isteni parancsot, szövetségre lépett a kígyóval, és abban bizakodva ízlelte meg a tiltott gyümölcsöt. Így zuhant bele ô, és vele együtt utódai, a halál, a sötétség és a pusztulás torkába. Fontoljátok ezt meg magatokban kedves testvéreim, és nagy megvetéssel utasítsátok vissza a kígyó minden sugalmát, a vele való minden bizalmaskodást, mely titkon közeledve megkörnyékez benneteket. Csak egyetlen eszközünk van, hogy Isten bocsánatát és a Vele való bizalmas kapcsolatot megszerezzük, hogy önmagunkba szálljunk, amennyire csak tudunk. Továbbá fel kell adnunk a világhoz fűzôdô minden kapcsolatunkat, és el kell vetnünk minden hiú gondot, hogy egyedül és teljesen a bennünk levô Isten országához tartozzunk. Ha a kolostori életet a ,,tudományok tudományának'' és a ,,művészetek művészetének'' nevezzük, akkor tevékenységeinknek már nem lehet semmi közük az evilág mulandó javaihoz. Ezek eltérítik lelkünket egy jobb világtól, és csalóka képek fátylát vetik ránk. Ez a tudomány csodálatos, kimondhatatlan kincseket ígér nekünk, ahogy írva van: ,,Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta.'' (1Kor 2, 9). És másutt ez áll: ,,Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói ellen.'' (Ef 6, 12). Ha tehát ez a világ sötétség, akkor meneküljünk elôle gondolatainkban és érzelemvilágunk minden rezdülésében. Isten ellenségeivel semmi közös ügyünk nem lehet, hiszen szent Jakab ezt mondja: ,,A világ barátsága ellenségeskedés az Istennel.'' (Jak 4, 4). Aki pedig Isten ellensége lett, azon senki sem segíthet. Utánozzuk ezért Atyáinkat, kövessük ôket, és keressük a bensônkben elrejtett kincset; és ha megtaláltuk, akkor minden erônkkel tartsuk is meg, és törekedjük úgy felhasználni, hogy a célt, amire kezdettôl fogva meghívást nyertünk, elérjük. Ha valaki ebben a kérdésben szôrszálhasogatással foglalkozik, hogyan tudja bensô világában gondolatait összeszedni, hogy tud ott tevékenykedni és otthonra találni? Megváltónk az ellenvetéseire ugyanazt a választ adja, amit Nikodémusznak adott arra a kérdésére: ,,Hogyan térhet vissza az ember másodszor is anyja méhébe, hogy újra szülessék, ha már él?'' (Jn 3, 4). Krisztus így válaszolt: ,,A lélek ott fúj, ahol akar.'' (Jn 3, 8). Ha azonban már akkor kétségeink támadnak, amikor még csak törekszünk az erényes életre, akkor hogyan akarunk eljutni az Istenben való elmerülésre? Hiszen az erényekre való törekvés az Istenben való elmerülés kapuja. Mivel a hitetlen értelmet írásos bizonyítékok nélkül nem lehet meggyôzni, ezért mindenki hasznára meg akarom magyarázni világosan a szentek életét és írásaikat. És ha ezek meggyôznek bennünket, akkor már ne kételkedjünk többé. Kezdjük Atyánkkal, Nagy Szent Antallal. Szent Antal Atyánk életébôl Két testvér útrakelt egy este, hogy meglátogassa Szent Antal apátot. Útközben elfogyott a vizük. Az egyik meghalt, és a másik sem tudott továbbmenni, mert nem volt már ereje. Lefeküdt a földre és várta a halált. Antal a hegyen ült, és magához hívott két szerzetest, akik a közelében voltak, és elküldte ôket: ,,Fogjatok egy korsó vizet és siessetek az Egyiptomba vezetô útra. Két testvér indult el hozzánk. Az egyik már halott, a másik is hamarosan meg fog halni, ha nem siettek. Imádságomban tudtam meg.'' A szerzetesek útrakeltek, megtalálták a halottat, és eltemették. A másikba a vízzel erôt öntöttek és elvezették a mesterhez. Most valaki megkérdezhetné, miért nem küldte korábban Antal a szerzeteseket? De fölösleges ez a kérdés, mert nem állt Antal hatalmában, hogy a halálról döntsön. Isten határozott úgy, hogy az egyik meghalt, a másik pedig életben maradt. Az ebben a csodálatos, hogy Antal lelki józanságában egy távoli eseményrôl Istentôl kapott kinyilatkoztatást. Világosan látjátok, hogy Antal lelki józanságával érdemelte ki azt a boldogító ajándékot, hogy ilyen távoli eseményeket meglátott. Lépcsôs János mondja, hogy az Isten elôször a léleknek mutatkozik meg, aztán az érzelemnek, hogy megtisztítsa azt, akit szeret. Késôbb ajándékoz neki fényességet, amely a lelket tisztánlátóvá és Istenhez hasonlóvá teszi. Agathon sivatagi atya életébôl Egy testvér megkérdezte Agathon apátot: ,,Atyám, mondd meg nekünk, melyik a kettô közül a jobb: a testi munka, vagy a bensô fölötti iberség?'' Agathon ezt válaszolta: ,,Az ember egy fához hasonlít. A testi munkák a levelek, a bensô világ fölötti éberség a gyümölcs. Minden fát -- ahogy írva van --, mely rossz gyümölcsöt terem, kivágnak és tűzre vetnek.'' Ebbôl az következik, hogy fáradozásunknak gyümölcsöt kell hoznia. Ezért törekedjetek az éberség gyakorlására. Azonban a levelek kellemes árnyékára is szükség van, ezért végezzetek testi munkát. Figyeljétek meg, mit mond szentünk azokról, akik nem ôrködnek lelkük fölött. Akik nem tudnak felülemelkedni a tevékeny életen, azoknak kiáltja oda: ,,Minden fát, amely nem hoz gyümölcsöt, azaz: aki nem vigyáz a lelkére, és amelynek csak levelei vannak, azaz: aki csak aktív életet él, azt kivágják és tűzre vetik.'' Atyám, félelmetes ez a tanítás. Új Teológus Simeon mondása Attól a naptól fogva, amelyen az engedetlenség kizárta az embert a Paradicsomból és az Istennel való kapcsolatból, a sátánnak hatalma van arra, hogy az embert éjjel és nappal, hol kevésbé, hogy erôsebben, olykor a végsôkig háborgassa lelkében. Védekezésének egyetlen eszköze Isten állandó jelenléte: Istenre gondol, ezt a kereszt ereje véste lelkébe, és ez rendíthetetlenné teszi lelkét. A lelki harc célja, hogy a keresztény ember a keresztény hit harcmezején harcoljon, mert erre kapta fegyverzetét. Ha a harc nem a hitben zajlik le, akkor értelmetlen. Ez a harc az egyetlen értelme a különbözô erény- gyakorlatoknak, amelyeket Isten kedvéért magára vállal az ember. Arról van szó, hogy Isten jóságát megindítsuk, eredeti méltóságunkat visszaszerezzük, Krisztust véssük magunkba az Apostol szavai szerint: ,,Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek.'' (Gal 4, 19). Nikephorosznak egy másik lelki tanítása Most megértitek kedves testvérek, hogy van a lelki életnek egy olyan útja, amely nyílsebesen a szenvedélytelenségre és Isten látására vezeti azt, aki arra rálép. Most meggyôzôdtetek arról, hogy az egész tevékeny élet az Isten elôtt csak falevél, hogy minden léleknek, amelybôl hiányzik a lélek ébersége, gyümölcsei is hiányoznak. Éberség nélkül mindez semmit sem használ a léleknek. Gondoskodjatok arról, hogy a halál kapujához ne gyümölcs nélkül érkezzetek, hogy ne kelljen ott szomorkodnotok terméketlen életetek miatt. Kérdés: Atyám, fejtegetésed megmutatta nekünk azoknak a magatartását, akik tetszenek Istennek. Továbbá megtanított bennünket arra, hogy van egy olyan út, amelyen a lélek gyorsan megszabadul a szenvedélyektôl, és hogy erre minden kereszténynek szüksége van, aki Krisztus hadseregébe akar tartozni. Nincs több kétségünk, meggyôztél bennünket. De miben áll az éberség? Hogy lehet rá eljutnunk? Szívesen megtudnánk, mert errôl csak szerény ismeretünk van. Válasz: Urunk, Jézus Krisztus nevének segítségével tudunk arra eljutni, mert Ô mondja: ,,Nélkülem semmit sem tehettek.'' (Jn 15, 5). Az Ô segítségével és együttműködésével legjobb képességeim szerint próbálom megmutatni nektek, hogy miben áll a figyelem és hogyan tudjuk megszerezni azt, Isten kegyelmével. Bizonyos szenteknél a figyelem a lélek ébersége, néhánynál az irzékek ébersége, másoknál a józanság vagy a lélek nyugalma, és még sokan máshogyan nevezik. Ahányféle elnevezés lehetséges, az mind ugyanarról beszél, mint amikor a kenyérre gondolunk, ha fehér kenyeret vagy kenyérszeletet mondunk. Mi a figyelem, és mik a sajátosságai? Jól figyeljetek rám. A figyelem a tökéletes bánat jele, a lélek önmagára találása, a világ gyűlölete és Istenhez sietés. A figyelem nem más, mint hogy elhagyjuk a bűnt, hogy felvegyük az erények öltözetét; rendíthetetlen bizonyosság a bűnök bocsánatáról, az Istenben való elmerülés kezdete, vagy jobban mondva állandó, alapvetô feltétele. Emiatt hajlik le az Isten a lélek fölé, hogy kinyilatkoztassa magát neki. A figyelem a lélek nyugalma, elcsendesedése, vagyis hallgatása, melyet Isten irgalmasságából kap ajándékul a lélek. A gondolatok megtisztítása az Istenre emlékeztetô templom és erôforrás a megpróbáltatások elviseléséhez. A figyelem a hit, a remény és a szeretet hajtóereje. Hit nélkül az ember nem viseli el a kívülrôl jövô megpróbáltatásokat. Aki nem fogadja vidáman a megpróbáltatásokat, az nem szólhat így az Úrhoz: ,,Te vagy a menedékem és a védôváram!'' (Zsolt 3, 4). Akinek nem a Magasságbeli a menedéke, annak a lelke mélyén nem lehet szeretet. Ezek a magasztos hatások pedig a legtöbbnél -- hogy azt ne mondjam mindenkinél -- tanítás útján hangzanak fel. Nagyon ritka, hogy az ember egyedül a munka és a hit erejével, tanítómester nélkül tudja az Istent befogadni. Egy kivétel még nem teremt szabályt. Ezért jó, ha egy megbízható tanítót keres magának. Az ô útbaigazításai kioktatnak bennünket a jobbról és balról fenyegetô tévedésrôl és a figyelem terén jelentkezô túlzásokról is. Személyes tapasztalatai ilyen megpróbáltatásokban rávilágítanak értelmükre és kétségtelenül megmutatják a helyes lelki utat, amelyen aztán minden nehézség nélkül mehetünk. Ha nincs mestered, keress magadnak minden körülmények között. Ha azonban nem találsz, könyörögj Istenhez a lélek töredelméért, kérd Ôt alázatos könnyek között és tedd, amit mondok neked. Elôször is életed legyen nyugodt, minden gondtól szabad, és élj békében mindenkivel. Aztán menj a celládba, zárkózz be, és ülj le az egyik sarokba, és pontosan kövesd, amit mondok. Tudod, hogy a beszívott levegôt nem tudjuk a szív nélkül kilélegezni. Hiszen a szív a hordozója életünknek, és testi melegünknek. A szív végzi a belélegzést, hogy saját melegét a kilégzéskor kifelé áramoltassa. Így egy tökéletes hôcserét hoz létre. Ebben a tüdô az eszköze. A Teremtôtôl finom szövetként alkotva, szünet nélkül szívja be, és széllökéshez hasonlóan bocsátja ki a levegôt. Így hoz létre a szív a hideg beszívása és a meleg kiáramlása által a lélegzésben egy zavartalan tevékenységet, amit az élet egyensúlyának nevezhetünk. Ülj le -- amint az elôbb mondtam -- és szedd össze figyelmedet; szívd be a levegôt az orrodon keresztül, mert ez az az út, amelyen át a lélegzet a szívbe jut. Kényszerítsd a lélegzetet, hogy a belélegzés pillanatában szívedhez jusson. Ha ott tartod egy ideig, megérzed azt az örömet, amely ebbôl származik. Nem fogod megbánni. Egy férj, aki távollét után hazatér, örül, hogy feleségét és gyermekeit viszontlátja. Ugyanígy van a szellemmel is, ha a lélekben otthonra talál -- túlárad a gyönyörtôl és a kimondhatatlan örömtôl [18]. Testvérem, arra tanítsd meg értelmedet, hogy ne kifelé igyekezzen. A kezdôknél még hiányzik az ilyen elzártságra és visszavonultságra irányuló buzgalom. De ha ehhez hozzászokott, akkor semmiféle vágy nem csalogatja külsô sétákra. Isten országa már bennünk van; aki tekintetét befelé irányítja, tiszta imára törekszik, annak az egész külsô világ üres és utálatos lesz. Ha kezdettôl fogva az értelmen keresztül leszállsz a szívbe -- ahogyan megmutattam neked --, akkor mondjunk hálát Istennek. Magasztald Ôt, ujjongj és tartsd magad egyes- egyedül ehhez a gyakorlathoz. Megtanít majd arra, amit még nem tudsz. De tudd meg, hogy nem szabad tétlennek maradnod, míg értelmed a szívben lakik. Ellenkezôleg, egyetlen tevékenységed és szemlélôdésed: ,,Úr Jézus Krisztus, Isten Fia, irgalmazz nekem!''. Semmilyen körülmények között ne légy tétlen. Végezd tovább ezt a gyakorlatot, akkor is, ha lelked már megszabadult a szórakozottságtól. Tedd süketté és megközelíthetetlenné az ellenség sugalmai számára, és törekedj naponta fölfelé a gyakorlat segítségével az Isten iránti szeretetben és vágyban. Ha pedig, kedves testvér, oktatásom szerinti minden erôfeszítésed ellenére sem tudsz eljutni érzelemvilágod mélyére, akkor azt tedd, amit mondok és Isten segítségével sikerre jutsz. Tudod, hogy az emberi értelem helye keblünkben van. Ha ajkunk néma is marad, akkor is tudunk bensônkben igazán beszélni, dönteni és felkészülni az imádságra, zsoltáréneklésre és más gyakorlatokra. Ha értelmedbôl minden más gondolatot kiürítettél, akkor töltsd meg ezzel az imával: ,,Úr Jézus Krisztus, irgalmazz nekem!''. Minden más gondolatot kizárva kényszerítsd magad erre az imára. Idôvel mester leszel ebben a gyakorlatban. És így magadba szállsz az érzelemvilágodba, mégpedig úgy, hogy semmi kétség nem nyugtalanít, ahogy az elôbb mondtam neked. Én magamban tettem szert erre a tapasztalatra. Ha figyelmes vagy, amire boldog sóvárgással törekedtél, akkor látni fogod, hogyan látogat meg téged az erények kara. Jön a szeretet, az öröm, a béke és az összes többi nagyszerű kíséretben csatlakozik hozzájuk. Általuk minden kérés meghallgatásra talál Urunk, Jézus Krisztusnál, a mi Urunknál, Akivel együtt az Atyát és a Szentlelket dicsôség és hatalom, tisztelet és imádás illeti, most és minden idôben és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Simeon, akit tévesen új teológusnak neveznek [19] Nem tudunk pontosabb adatokat Simeonról. Úgy látszik, hogy remete Nikephorosz kortársa volt. Az írások, amelyeket neki tulajdonítanak, a lelki élet mély ismeretérôl tanúskodnak. Nikephorosz a 13. században élt, és minden valószínűség szerint ugyanebben a században élt Simeon is. Az imádság három foka Az imádságnak és az éberségnek három foka van, amelyek a lelket felfelé irányítják vagy lesüllyesztik aszerint, hogy megfelelô vagy meg nem felelô idôben, vagy helytelenül gyakoroljuk. A lelki józanság és az imádság egy, amint a lélek és a test, és egyik sem létezik a másik nélkül. Kölcsönösen kiegészítik egymást. A lelki józanság úgy harcol a bűn ellen, mint hírszerzô és elôôrs. Ezután jön az imádság, amely éberség segítségével kirekeszti és megsemmisíti a rossz gondolatokat, mert az egyedül nem képes rá. Ôszintén szeretném mondani, hogy az éberség és az imádság az életre vagy a halálra vezetô kapuk. Ha megtisztítjuk imádságunkat a lelki józanság segítségével, akkor elôre haladunk. Ha mindkettôt alacsonyra értékeljük és rossz gondolatainkkal bepiszkítjuk, haszon és eredmény nélkül maradunk. Az imádság elsô foka Beszéljünk elôször az imádság elsô fokáról. Aki így imádkozik, az kezét és szemét az égre emeli, és ezzel együtt lelkét is. Az Istenrôl gondolkodik, maga elé képzeli a menny szépségét, az angyalok karait, az eget és az igazakat. Egyszóval: imádságában összefoglal mindent, amit a Szentírásból megismert és azon Isten iránti szeretettel meggyújtja lelkét, miközben akaratát megfeszítve, tekintetét az égre irányítja. Eléri, hogy folynak a könnyei, hogy bensô világa fokozatosan lángralobban és fellendül. Ezeket az élményeket isteni vigaszként fogja föl, és sóvárgása csak a gyakorlatokra irányul. Azonban ezek képzeletének jelei, mert a jó, amit nem jól tettek, ezáltal nem lesz jó. Tegyük fel, hogy ez az ember tökéletes, elvonult remeteéletet él. Szükségképpen elveszti értelmét. Tételezzük fel, hogy ez nem következik be, így lehetetlen, hogy a gyakorlat révén eljusson az erényre és a szenvedélymentességre. Ez az a figyelem, amely még mindenkit megtévesztett, aki az érzékileg észlelhetô fényt megkapta, aki jó illatot észlel, hangokat hall, és efféle jelenségei vannak. Egyesek valóban ördögtôl megszállva egyik helyrôl a másikra terelôdnek, vidékrôl vidékre rohannak. Mások pedig, mert nem ismerték föl, hogy az ördög a világosság angyalává változik át, a tévedéstôl annyira hagyták magukat rászedni, hogy egyszer s mindenkorra javíthatatlanok és hajthatatlanok lettek. Másokat a csábító vngyilkosságba kergetett, miközben hegycsúcsról a mélységbe vetették magukat, vagy kötelet ragadtak. Ki tudná leírni az ördögi csalárdság összes csavaros útját? Itt azt lehetne mondani, hogy egy ember, akit figyelmeztettek volna, az éberség elsô fokából is hasznot tudott volna húzni, így azonban haszontalan volt a lelki élete. Egyeseket -- véleményem szerint -- a közösségi élet óvott meg ezektôl a dolgoktól. Az imádság második foka Most beszéljünk az imádság második fokáról. A lélek kivonja magát az érzéki dolgok alól, ôrizkedik a külsô benyomásoktól, kordában tartja erejét, nehogy földi dolgokkal kapcsolatos hiú gondolatokhoz ragaszkodjék. Egyszer átkutatja gondolatait, majd Istennek mondott szóbeli imádságára irányítja figyelmét. Máskor megfogja gondolatait és uralkodik rajtuk, majd pedig ôt magát is elfogja a szenvedély, és erôszakra van szüksége ahhoz, hogy újra magához térjen. Aki így harcol, sohasem jut el a békére, sohasem fogják a gyôzelmi koszorút a homlokára fonni. Ezt az embert éjszakai harcosnak kell neveznünk. Hallja az ellenség kiáltását, felfogja ütését. Azonban alig hogy felismerte az ellenséget, már nem tudja hova tért ki elôle, ahogy az együtt jár az éjszakai harc természetével és céljával. Mivel csak a fejére figyel és nem a szívére, amelybôl a rossz gondolatok származnak, így nem látja azokat, mert nem ismeri szívét. Mivel a heves viharok elrabolják gondolatvilágának tiszta látását, nem tud elmenekülni az ördögök, az ellenségei elôl. A szerencsétlen haszontalanul pazarolja erejét, és még elveszíti jutalmát is. Eközben anélkül hogy észrevenné, a hiú dicsôség karmaiba kerül, mert figyelme képzelôdés. Büszkeségében lenézi a másikat és elítéli, magát ellenben dicséri. Elvakultságában egy testvéri közösség alkalmas pásztorának tartja magát, és azt hiszi, hogy képes másokat vezetni. Így olyan vakká lesz, aki arra vetemedik, hogy világtalanokat vezessen. Ilyen az imádság második foka. Mindannak, aki komolyan akarja biztosítani üdvösségét, itt látnia kell azt a veszedelmet, amely a lelkét fenyegeti. Ezért gyakoroljátok az éberséget. Mégis, az imádság második foka úgy múlja felül az elsôt, mint ahogy a holdvilágos éjszaka felülmúlja a sötét, csillagtalan éjszakát. Az imádság harmadik foka Az imádság harmadik foka valóban csodálatos, de rendkívül nehéz megmagyarázni azoknak, akik még nem tapasztalták meg. Egyszerűen lehetetlennek tartják. Azok száma, akik ismerik, nagyon csekély. Azért vannak olyan sokan akik nem ismerik, mert véleményem szerint nem is ismerik már az engedelmességet. Az engedelmesség, ha az ember lelkiatyjának tökéletesen teljesíti, megszabadít minden meggondolatlanságtól és mindenféle ragaszkodástól. Mindenkor rábízza az ember gondjait a lelkiatyjára. Ekkor szétszakadnak a kötelékek, amelyek a világ örömeihez kötnek bennünket, bátor harcossá leszünk, és alkalmasak az imádság harmadik fokára. Ha biztos vezetônk van, akkor biztos támaszra találunk. Ha átadjuk magunkat az Istennek és szilárd alapot vetettünk a lelkiatyához fűzôdô engedelmességben, úgy, hogy az ember már nem saját életét éli, nem a saját tulajdon akaratát követi, és így meghal minden földi csábítás számára, a tulajdon testének is, milyen gond tudná még nyugtalanítani? Milyen gondja lehetne még? Most tudunk az engedelmességben az imádság harmadik fokához eljutni. Megsemmisül és szétfoszlik minden álnokság és ravaszság, amit az ördög alkalmaz, hogy a lelket sokféle gondolati képe által átfonja. Az ilyen ember lelke most szabad, nyugalmat és békét talált az ördög minden ostroma elôl, és bátran elűzi ôket. Tiszta érzelemvilággal tud imádkozni az Istenhez. Mindazok, akik nem így kezdik, elpusztulnak anélkül, hogy valami hasznuk lett volna, de akik így kezdenek, egy valóban lelki életet kezdenek el. Az imádság harmadik foka elvileg nem kívánja meg, hogy tekinteted az égre emeld, kitárd a kezed, hogy a gondolatokat a mennybôl jövô segítség kérésére irányítsd. Ezek az elsô imagyakorlatok lényeges vonásai. Az imádság harmadik foka nem azzal kezdôdik, mint a második, hogy a lélek figyelmét a külsô dolgokra irányítjuk anélkül, hogy a belsô ellenséget világosan szemügyre vennénk. Láttuk, hogy sokkal könnyebben fogadjuk a csapást, ha nem tudunk visszaütni. Megsebesülünk anélkül, hogy tudnánk hogyan; fogságba esünk anélkül, hogy ellene tudnánk állni azoknak, akik elhurcolják az embert. Kedves testvér, ha üdvösségeden akarsz munkálkodni, akkor úgy fogj hozzá, ahogy fent leírtam. Semmire tekintettel nem levô engedelmesség után lelkiismereted szerint kell elôrehaladnod. Az engedelmességen kívül azonban nincs világos lelkiismeret. Vigyázz lelkiismeretedre elôször az Istennel, azután a lelkiatyáddal, végül az emberekkel és a dolgokkal szemben. Az Isten elôtt ne csinálj olyat, ami az ô szolgálatával ellentétben van. Lelkiatyád elôtt tedd meg mindazt, amit mond neked, és még kívánságát is tedd meg anélkül, hogy valamit belôle elhagynál vagy hozzátennél. Az emberek elôtt úgy viselkedj, hogy senkinek se tedd azt, amit nem akarsz, hogy neked tegyenek. Azokban a dolgokban, amelyek testedet érintik, óvakodj minden visszaéléstôl -- étkezésben, ivásban és öltözködésben. Egyszóval, mindent Isten szeme elôtt cselekedj, hogy lelkiismereted ne tehessen szemrehányást neked. Miután tekintetünket szabaddá tettük az igazi éberség számára, néhány rövid és odaillô szót akarunk mondani lényeges vonásairól. Az éberség és az imádság kétségtelenül a következôkben áll: az imádságban elmerült lélek ôrködik érzelemvilága fölött, és benne kimeríthetetlen pihenôhelyet talál. Belsô kamráiból irányítja kérését Istenhez. Ha a lélek egyszer megízlelte, hogy milyen édes az Úr, nem hagyja el soha többé érzelmeinek otthonát. Belekapaszkodik ebbe az Igébe: ,,Jó itt nekünk.'' (Mt 17, 4). De éles tekintettel mindig szemmel kell tartania az érzelemvilágot és el kell űznie minden gondolati képet, amelyet az ellenség létrehoz. Mindazok számára, akik még nem gyűjtöttek ezen a területen tapasztalatot és ismeretet, ez a gyakorlat fáradságos és kemény. Biztos, hogy ez a gyakorlat nehéz és egyenesen lélegzetelállító. De akik már érzelemviláguk mélységében ezt az örömöt megízlelték és megszerezték, szent Pállal együtt felkiálthatnak: ,,Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétôl?'' (Róm 8, 35). Szent atyáink jól megértették az Úr szavát: ,,A szívbôl törnek elô a gonosz gondolatok: a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás'' és a másik kijelentését: ,,Ezek szennyezik be az embert.'' (Mt 15, 19-20). Ezért figyelmeztetnek bennünket: ,,Elôbb belül tisztítsd ki a poharat, akkor majd kívül is tiszta lesz.'' (Mt 23, 26). Szerintük az erény minden más gyakorlati útjának háttérbe kell szorulnia, hogy egyedül a lélek éberségéért vívjuk harcunkat, mert meggyôzôdésünk, hogy vele a többi erény is könnyen gyakorolható. Egyes atyák az ,,érzelemvilág nyugalmának'' nevezik vagy ,,figyelemnek'', ,,érzelmek ôrzésének'', ,,lelki józanságnak'' vagy a ,,lélek megfigyelésének''. De mindnyájan egyetértô összhangban szívük csatamezején fáradoztak, és így Isten munkáját élvezhették. Érvényes itt is, amit a prédikátor Salamon mond: ,,Örülj, ifjú ember, ifjúságod idején, ...menj, ahová húz a szíved.'' (Préd 11, 9). Mi pedig szemrehányás nélkül és nem ítélve el szíved hajlamaitól, mondjuk: ,,Ha az uralkodó haragja fölgerjed ellened, ne hagyd el helyedet.'' (Préd 10, 4). A ,,hely'' szóval a szívre gondol. Urunk mondja: ,,Ne nyugtalankodjatok.'' (Lk 12, 29). Nem kell nekünk, mint egy hulló meteornak, lelkünkkel majd ide, majd oda csapódnunk. Egy másik ige így hangzik: ,,Boldogok a lélekben szegények.'' (Mt 5, 3). Azaz: boldogok azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a világgal, akik szegények földi gondolatokban. Amit a szent atyák az érzelemvilág éberségérôl mondanak, azt mind meg fogják ismerni, akik veszik a fáradságot, hogy elolvassák ôket. Mindenekelôtt három dolgot kell magadévá tenned, ha nekilátsz e magasztos feladatnak. Elôször tökéletes gondtalanságra törekedj a megengedett és meg nem engedett dolgok miatt. Éppen ezek számára kell halottnak lenned. Másodszor szerezz magadnak tiszta lelkiismeretet, miközben védekezel szemrehányásaival szemben. Végül, szabadulj meg mindattól a szenvedélytôl, amely e jelen világhoz vagy saját testedhez húz. Aztán nincs gondolati kép, képzet, amelyet nem száműz vagy nem semmisít meg Jézus segítségül hívása. A lélek az ördög iránti gyűlöletében haraggal és nagy akaraterôvel űzi el lelki ellenségeit. Te Isten segítségével a lélek éberségét fogod megtanulni, mert Jézust ôrzöd bensôdben. Tedd azt, amit az egyik atya mond: ,,Ülj le csendesen a celládban, és ez mindenre meg fog tanítani.'' Kérdés: Az elsô és második fok, az éberség gyakorlása miért alkalmatlan arra, hogy egy szerzetest elvezessen az igazi imádságra? Válasz: Mert nem veszik figyelembe a helyes sorrendet. Lépcsôs János állította fel ezt a sorrendet, amely egy létra fokainak felel meg. Egyesek azon fáradoznak, hogy szenvedélyeiken uralkodjanak, mások pedig zsoltárokat imádkoznak. Erre fordítják idejük nagyobb részét. Ismét mások kitartással a hosszú imát gyakorolják, mások pedig elmerülnek a legmélyebb szemlélôdésbe. Aki létrát akar használni, az nem felülrôl lefelé megy, hanem alulról fölfelé. Elôször az elsô fokot teszi meg, aztán a következôt, és egymás után a többit. Ily módon emelkedik a föld fölé, és emelkedik az ég felé. Ha felnôtt férfi krisztusi nagykorúságra akarunk eljutni, akkor kezdjünk el gyermekek módjára a létrán felmászni. A növekedés minden fokán végig kell menniök, hogy fokozatosan eljussanak a férfi érettségre és végül az aggkorhoz. A lelkiélet fiatalsága a szenvedélyek fölötti uralkodás. Ez a kezdôk feladata. A lelkiélet növekedésében a második lépés a kitartó zsoltározás. Ha egyszer a szenvedélyek legyôzettek és megnyugodtak, akkor a zsoltározás és minden szóbeli imádság édességgel árasztja el a nyelvet, és értékes lesz Isten elôtt. A növekedés lépcsôjén a harmadik lépés, amely az ifjút férfiúvá érleli, a lélek imádsága. Ez az elôrehaladás jele. A negyedik lépés következik a lelki növekedésben. Ez az öregség, a fehér haj díszében lévô kor. A céltudatos és rendületlen Istenben való elmerülés a tökéletesek tápláléka. A vándorlás elérte a célt, a létra legmagasabb fokát. Ez az a rend, amelyet a Szentlélek alapozott meg. Semmi más eszköz nem létezik egy gyermek számára hogy férfivá érjen vagy eljusson az öregkorra, mint hogy megkezdje az elsô fokkal, hogy aztán tovább emelkedjék -- ahogyan a sorrend megkívánja. Ez a négy fok vezet a tökéletességre. [20] Akinek az érzelemvilága éber, az lassan eljut az öregkor bölcsességére, a tökéletesek osztályrészére. Ha az ember ezeket a fokozatokat rendezett idôszakokban elérte, érzelemvilágában uralkodik a szenvedélyeken, zsoltározásnak szenteli magát, a fantáziaképek által fölkorbácsolt gondolatait és a szürke felhôket lelkének egén megerôsödött szokásával elűzi, akkor tudja -- ha bensôleg is vonzódik hozzá -- a testi szemét a lélek szemével együtt az égre emelni. A tiszta imádságot kitartással kell végeznünk, azonban minden gyakorlatot ritkán és csak mellékesen, a levegôben leselkedô gonosz szellemek miatt. Ami tôlünk megkívántatik, az az éberség által megtisztított érzelemvilág. Ha a gyökér szent, mondja az Apostol, akkor az ágak is szentek. És mi folytathatjuk: a gyümölcs is szent lesz. De a szemet és a lelket felemelni, ahogyan egy másik helyen mondottuk, hogy a képzelet világában képeket elevenítsen fel, azaz hiú tükörképeket akarjon nézni, az olyan eljárás, amibôl hiányzik a valóság iránti érzék. Ezért nem haladnak elôre azok sem, akik az elsô vagy második módon imádkoznak, mert érzelemviláguk még nem tisztult meg. Ha valaki házat épít, akkor elôször az alapokat rakja le, mert másképpen építeni lehetetlen. Csak az alapok után megy tovább az építkezés, amíg tetô nem kerül a házra. Így kell a lelki harcban is történnie. Érzelemvilágunk fölötti éberséggel és a szenvedélyek legyôzésével rakjuk le lelki várunk alapjait. Ha a második fokkal visszautasítjuk a gonosz lelkek támadását, amelyet azok külsô érzéki benyomásokkal ébresztenek, és határozottan álljuk a harcot, az alapokon a lelki vár falait építjük. Végül Istennek való tökéletes önátadásunkkal és összeszedettségünkkel felállítjuk a tetôt, s így befejezzük a lelki vár építését Jézus Krisztusban, akinek dicsôség legyen mindörökké. Amen. ======================================================================== Sinai Szent Gergely [21] (1255--1346) Gergely Kisázsiából származik, és elôször Ciprus szigetén lépett be egy kolostorba. Utána a Sinai félszigetre költözött, ahol szigorú aszkézisben élt. Késôbb Athosz szent hegyére ment. Ott a szerzetesek között föllépett a lelki ima újraélesztése érdekében. Késôbb viták miatt, melyek az imamódszerek körül keletkeztek, menekülnie kellett. Hosszú vándorútra indult, és végül Bulgáriában kötött ki, ahol egy kolostort alapított, s itt végre nyugalmat talált. Itt is halt meg. Gergely a 14. században a lelki ima megújításában kiemelkedô helyet foglal el. Sok tanítványa és követôje volt, akik az ô szellemében imádkoztak. Az Istenben való elmerülésrôl és az imádságról Hogyan imádkozzunk? Reggel vesd el a magjaidat, azaz imádkozz és ne hagyd kezedet este lehanyatlani, azaz ne szakítsd meg állandó imádat. Különben annak a veszélynek tennéd ki magad, hogy elmulasztod a meghallgatás óráját. Reggel ülj egy alacsony zsámolyra félig hajlott tartásban. Ebben a helyzetben engedd lélegzetedet mintegy szívedbe áramolni, és ott tartsd fogva. Mialatt fáradságosan görnyedve maradsz, a melledben, válladban és nyakadban lévô élénk fájdalmak ellenére is hívd lelkedben szünet nélkül az Urat: ,,Uram, Jézus Krisztus, irgalmazz nekem!''. Késôbb, az erôltetett tartás és talán az idôtartamból származó unalom miatt, fordítsd lelkedet az ima második felének: ,,Isten Fia, irgalmazz nekem!''. Az ima-hívást nem szabad az önmagával mindig azonos étel és a változatlan háromszoros név miatt megváltoztatnod, hiszen akik belôle táplálkoznak, éhezni fognak. Ismételd az ima-hívás második felét mindig újra, és ügyelj arra, hogy türelmetlenségbôl ne változtasd helyzetedet, mert a fák, amelyeket túl gyakran átültetnek, nem vernek gyökeret. Urald a tüdô légzését úgy, hogy ne tetszése szerint lélegezzen. A heves légzés, amely mint egy vihar vonul át a szíven, elhomályosítja a lelket, és nyugtalanítja a belsôt. Szétszórja és kiszolgáltatja ôt fogolyként a feledékenységnek, vagy a legkülönbözôbb dolgokat engedi rajta végigvonulni, és érzékennyé teszi a tilosra. Ha érzed, hogy a gonosz ellenség csúnya gondolatai feltámadnak benned és fantáziaképeid sűrűsödnek, ne hagyd, hogy kihozzanak a sodrodból. Ha jó gondolataid jönnek, azoknak se tulajdoníts jelentôséget. Ameddig tudod, tartsd vissza a lélegzetedet, zárd keményen a szívedbe, és megszakítás nélkül imádkozd a Jézus-imát. Az isteni nevek által minden gondolatodat el fogod űzni, és láthatatlan ellenségeidet Lépcsôs Szent János szavai szerint korbáccsal fogod verni. A légzés fegyelmezésérôl A légzés fegyelmezésének szükségességét tanúsítja remete Izajás és vele együtt sokan mások. Ô mondja: ,,Urald féktelen lelkedet, azaz a lelket, amelyet a gonosz ereje összetör és szétszór, mert könnyelműsége a szent keresztség után minden rossz lelket magával hoz.'' De Urunk mondja: ,,Annak az embernek a sorsa pedig rosszabbra fordul, mint elôbb volt.'' (Mt 12, 45). Egy másik atya mondja: ,,A szerzetesnek Isten jelenlétére kell emlékeznie, ahányszor csak lélegzik'', és egy újabb ezt tanítja: ,,Az Isten iránti szeretet fontosabb, mint lélegzetvételünk.'' Simon, az új teológus mondja: ,,Lélegzetedet úgy fegyelmezd, hogy az orrodon át szívd be, és ne tetszése szerint áramoljon vissza.'' A szent keresztségben való megtisztulásunk után a Szentlélek zálogát kaptuk meg. A parancsok elhanyagolása által ismét visszaesünk a szenvedélybe, és ahelyett, hogy a Szentlelket lélegeznénk be, a gonosz lélek levegôjét szívjuk magunkba. Aki befogadja a Szentlelket és megtisztul általa, azt fel fogja gyújtani, beszívja az isteni életet, beszél róla, gondol rá, és az Úr szava szerint él: ,,A Szentlélek abban az órában megtanítja nektek, mit kell mondanotok.'' (Lk 12, 12). Az Istenben való elmerülés és a zsoltárimádkozás Aki elfárad a munkában -- mondja Lépcsôs Szent János -- imádkozzon. A változatosságtól ismét erôre kap, és új kedvvel lát neki ismét elôzô munkájának. Ez a tanács arra érvényes, aki lelke fegyelmezésére már eljutott, de nem érvényes minden további nélkül a zsoltárimádkozás számára. A nagy Barszanufiosz, akit megkérdeztek a zsoltárimádkozás helyes módjáról, így válaszolt: ,,A kórusimák és himnuszok az egyházi hagyományokból származnak, és ránk vannak bízva, különös tekintettel a közösségi életre. A szkéteiszi pusztaság remetéi sem zsoltárt nem imádkoztak, sem himnuszt nem énekeltek. A kétkezi munkát és az Istenben való elmerülést gyakorolták. Ha imádkozol, mondd elôször a Háromszor-szent éneket, a Miatyánkot, és kérd az Istent, hogy szabadítson meg a régi embertôl és a hozzá való minden ragaszkodástól. Így imádkozzon a lelked egész nap.'' Barszanufiosz az Istenben való elmélyülés közben világossá teszi számunkra a remete imáját, a lélek mélyének imáját. A zsoltárimádkozás egy fokozat az ima változásában. Különbségek a zsoltárimádkozásban Kérdés: Hogy van az, hogy egyesek nagyon igyekeznek, hogy zsoltárt imádkozzanak, mások kevésbé, ismét mások pedig egyáltalán nem? Válasz: A következô okai vannak: Azok, akik az erényre törekvés által fáradsággal teli évek múltán a kegyelmet mint jutalmat elnyerik, a többieket arra tanítják, amit ôk maguk már kipróbáltak. Nehezen hisznek azoknak, akik a kegyelmet rövid idôn belül, de jól átgondolt úton, Isten irgalmassága és élô hitük által érték el. Mint oktalanságuk és önelégültségük áldozatait, megrónak másokat, és azt gondolják, hogy minden más tapasztalat önámítás, és nem a kegyelem eredménye. Nem tudják, hogy Isten a szegényt egycsapásra gazdaggá teheti: ,,Mert a bölcsesség kezdete, ha azt szívesen hallgatják.'' (Bölcs 4, 7). Az apostol is megfeddi testvéreit a kegyelem felôl való tudatlanságuk miatt, mondván: ,,Nem ismeritek föl, hogy bennetek él Jézus Krisztus? Ha nem, akkor nem álltátok ki a próbát.'' (2Kor 13, 5). A hitetlenség és az önhittség akadályozza, hogy a Szentlélek rendkívüli és különleges hatását megismerje, amiket ô egyesekben elôidéz. Ellenvetés: Atyám, röviden mondd el nekem: A böjt, az önuralom, a virrasztás, a tántoríthatatlanság, a bűnbánat véghezvitele, az ima- meghajlások és önmagunk földrevetése, a szegénység gyakorlása nem tevékeny, erényes élet? Hogy mondhatod, mikor te magad kizárólag a zsoltárimát emlegeted, hogy lehetetlen cselekvô, erényes élet nélkül az imához jutnunk? Válasz: Kedves testvér, figyelj csak jól ide: Mit használ a szóbeli ima, ha a lélek ide-oda kószál? Az egyik lerombolja, amit a másik fölépít. A sok külsô munka magában semmi hasznot nem hoz. Aki testével dolgozik, a lélekkel is dolgoznia kell, különben csak testileg lennénk jók, míg a lélek unalommal és undorral lenne megterhelve. Az apostol megerôsíti ezt: ,,Ha ugyanis valamely nyelven imádkozom -- azaz csak a számmal -- lelkem ugyan imádkozik -- ti. hangom által --, de eszem meddô marad. ...imádkozzam elmémmel is... inkább öt érthetô szót akarok kimondani...'' (1Kor 14, 14). Azoknak, akik keveset szoktak zsoltárt énekelni, szerintem megvan rá az okuk. Helyes beosztást követnek, és mértéktartást mutatnak, amelyek rendkívüli jelentôségét számunkra a bölcsek tanítják. Ôk nem áldozzák egész erejüket a cselekvô erényes életre, nehogy lelkük elhanyagolja az imát, és elveszítse a lelkesedést iránta. Kevés zsoltárt énekelnek, idejük nagy részét ezért a belsô imának áldozzák. Ha a lélek Jézus hosszan gyakorolt segítségül hívásában és a tekintet mozdulatlanságában kifárad, akkor megszakítást -- pihenôt -- talál a zsoltárimádkozásban, az Istenben való elmélyülés erôs szellemi megkötöttsége közepette. Ebben igen bölcs férfiak által átgondolt rendet és jól megalapozott véleményt látok. Végül, ami azokat illeti, akik a zsoltárimádkozást egyáltalán nem gyakorolják, jól teszik, ha az elôrehaladottabbakhoz tartoznak. Nem szükséges többé zsoltárokat imádkozniuk, de gyakorolniuk kell a hallgatást, a szakadatlan imádkozást, és az Istenben való elmerülést, hiszen elérték a megvilágosodást. Ôk bensôségesen egyesülnek Istennel. A lelket többé el nem térítik, és nem engedik többé szanaszét kószálni. Aki engedelmesség alatt áll, saját akarata által bukik el, aki Istenben nyugszik, az imádság megszakítása által -- mondja Lépcsôs János. Ha a lélek házasságtörô cselekedetek által megválik az Isten jelenlétére való emlékezéstôl, szeretetét a házasságtörés által értéktelen dolgokra fecsérli. Az természetesen nem helyénvaló, hogy mindenkinek különbség nélkül ezt az utat tanácsoljuk. Az egyszerűeknek és képzetleneknek, akik az engedelmesség vezetése alatt élnek, azért tanácsolhatnánk ezt, mert az engedelmesség, az alázatosság által, minden erénybôl részesül. Azoknak viszont, akik engedelmességen kívül élnek, nem javallanánk, mert annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy tévedjenek, mert ezt a tanácsot illetôen csak az együgyűek és a bölcsek kerülnek szóba. Aki a vezetést elutasítja, nem menekül meg az önhittségtôl, amely -- mint Ninivei Izsák mondja -- mindig természetszerű velejárója a tévedésnek. Egyesek -- anélkül, hogy a veszélyes következményeket átlátnák -- ezeket a gyakorlatokat tanítják a noviciusoknak, hogy lelküket iskolázzák, mint mondják, és hogy bennük az Isten jelenlétére emlékezést, az ehhez szükséges szeretetet ébresztgessék. Ezt mégis vissza kell utasítanunk, különösen, ha egyedül élô szerzetesekrôl van szó. Lelkük még nem tisztult meg a hanyagságtól és a büszkeségtôl. A könnyek még nem tiszta forrásból törnek fel, mert lelkük még inkább hibás elképzelésekkel és gondolatokkal van teli, mint imával. Ha Jézus félelemébresztô neve megzavarja a tisztátalan lelkeket, akkor haragszanak, és elpusztítással fenyegetik azt, aki ôket korbáccsal veri. Ha az egyedül élô szerzetes ezt a gyakorlatot vállalja és véghezviszi, két lehetôség közül az egyiket meg fogja tapasztalni. Vagy egész erejét beveti, csalódik és ezáltal állapotán semmit sem változtat, vagy langyos lesz, és lelki életében semmi elôrehaladást nem tesz. Saját tapasztalatomban bízva még ezt fűzöm hozzá: Ha éjjel- nappal, Istenhez forduló áhítatos imában, teljes alázatban és saját gondolatok nélkül a celládban ülnél, lelked az ima-hívástól elfáradt, tested fáj, lelked a Jézus nevének megerôltetô hívása ellenére sem érez meghatottságot és örömet, amely a lelki küzdôknek elszántságot és türelmet ajándékoz, akkor állj föl. Énekelj zsoltárokat egyedül vagy egy testvérrel. Szemlélôdj a zsoltár egy szaván, vagy emlékeztesd magad a halálra, térj a kétkezi munkához, vagy olvass el egy lelki könyvet. Ha egyedül énekelsz zsoltárokat, akkor mondd elôször a Háromszor-szent éneket, az Úr imáját, és tégy róla, hogy szíveden ôrködjön. Ha ennek ellenére unalom nyom el, imádkozz még két-három zsoltárt, a bűnbánatiakat, de anélkül, hogy énekelnéd. Szent Vazul mondja, hogy a zsoltárokat minden nap váltogatni kellene az elszántság felélesztésére, hogy a lélek el ne veszítse kedvét ugyanazoknak a zsoltároknak imádkozása miatt; bizonyos szabadságot adni neki, hogy harcra-készségét frissen tartsa. Ha egy hűséges tanítvánnyal együtt imádkozod a zsoltárokat, hagyd ôt beszélni, te pedig egész figyelmedet a szív belsô imájára irányíthatod, magad fölött ôrködhetsz. Az ima segítségével minden érzéki elképzelést, minden gondolatképet, ami lelkedben föltámad, le fogsz becsülni. Az Istenben való elmélyülés elôzetes megszabadulás minden gondolattól, ami nem a Szentlélektôl ered, hogy az ezen való gondolkozás által nehogy a jobbik részt veszítsük el. A tévedésekrôl Aki Istent szereti, éber kell hogy legyen. Ha imagyakorlatodnak átadod magad, és világosságot vagy tűzfényt látsz magadban vagy kívül, még ha Krisztusnak, az angyaloknak és a szenteknek képét is, ne törôdj vele. Különben annak a veszélynek teszed ki magad, hogy kárt szenvedj. Tiltsd meg lelkednek, hogy tovább foglalkozzon vele. Minden ilyen kép kárt akar okozni a lelkednek. Az ima igazi következménye a lélek tüze, amely minden szenvedélyes ingert eléget, a léleknek örömet és boldogságot hoz, a lelket a biztos szeretet által és érzését kétségtelen lelki gazdagságból erôsíti. Minden érzéki és lelki benyomás, amely nem Istentôl ered, kétségeket és aggályokat hoz a lélekbe, mivel azokat a gonosz ellenség idézi elô. Ez az atyák véleménye. Ha lelkedet valamiféle bizonytalan erôk kifelé vagy az éghez húzzák, ne hagyd magad vonzani, hanem kényszerítsd magad rögtön egy gyakorlatra. Az isteni beleszólások ilyen kisérô-jelenségek nélkül jönnek, és nem ismered az órájukat -- mondja Izsák. A belsô és természetes ellenség, a zűrzavar, tetszése szerint átalakítja az egyik lelki képet másikká, és egyiket a másikba mossa. A buzgóság leple alatt hozza lidércfényét, hogy a lelket tévútra vezesse. Öröm helyett az érzékekben kelt vágyat, síkos gyönyört a vele járó elvakultsággal és önhittséggel. Ravaszul elrejtôzik a tapasztalatlan noviciusok elôl, és hagyja hogy ôk csalóka játékát a kegyelem eredményének tartsák. De az idô, a tapasztalat és a lelki érzék erôt adnak ôt leleplezni, és felvilágosítani azokat, akik túlságosan nagy dörzsöltsége miatt nem látták ôt. A Szentírás mondja: ,,...úgy, mint ahogy az íny ízleli az ételt.'' (Jób 34, 3). Figyeljetek arra, hogy lelki ízlelésetek hibátlanul megkülönböztesse mindezeket a jelenségeket. Ha testileg elfoglalt vagy -- mondja Lépcsôs Szent János --, akkor munkád egy könyv legyen, és ez az olvasmány megszabadít téged minden mástól. De nyúlj mindig azokhoz az írásokhoz is, amelyek az Istenben elmerültek életérôl és az imáról szólnak. Olvasmányaid idején zárj ki minden mást. Nem mintha lenéznéd, hanem mert nem felel meg a célnak, amelyet pillanatnyilag követsz, mégpedig az olvasmányoknak. Lelked ezáltal erôsödik, és szerez új erôket a belsô imához. Minden más olvasmány elhomályosítja, elernyeszti, zavarossá teszi lelkedet, értelmed beteg lesz, és az ima iránti lelkesedésed veszendôbe megy. Kell még hogy tevékenységünk nehézségeit világosan kifejtsük, és azt, hogy miként fogjanak neki ennek a tevékenységnek. Mindenki, aki hallott minket, és gyakorlatait a hallottak alapján végzi, de eredményt nem lát, szemrehányásokkal illethetne, hogy a dolgokat sem magunknak, sem másoknak nem úgy mondtuk el, ahogy valójában vannak. A lélek munkája és a test fáradozásai együtt építik az igazi szellemi lélek-várat. Ezek a Szentlélek tevékenységét mutatják, akit te és minden más keresztény a szent keresztségben kapott ajándékul. A törvények elhanyagolása a szenvedélyek útján kivonta a tekintet látókörébôl. A vezeklés, Isten kimondhatatlan irgalmasságával szorosan összekapcsolódva, ismét meg kell hogy mutassa a lelki szemnek. A szellemi lélek-vár felépítése nem fejezôdhet be az építôk fáradsága nélkül, hiszen írva van: ,,...a mennyek országa erôszakot szenved.'' (Mt 11, 12). Ez az erôszak a test tartós önlegyôzése. Akik hanyagságban és langyosságban élnek, talán az a benyomásuk, hogy sok kényelmetlenséget viselnek el, de nem hoznak gyümölcsöt, mert önmaguk legmélyében nincsenek megragadva. Tanú erre a szó: ,,Ha a művünket magunk elôtt mégoly magasra magasztaljuk is, és hiányzik a szív töredelme, akkor hamisak maradunk és légvárakat építünk.'' (Lépcsôs Szent János). Tanítások Istenben elmélyülteknek Állhatatosság az Istenben való elmélyülésben A kényelmetlenség ellenére maradj állhatatosan hosszabb ideig zsámolyodon ülve, és csak utána nyújtózz ki fekhelyeden, hogy kikapcsolódjál, ám ritkán, mintegy mellékesen. Türelmesen ülve ki fogsz tartani e szavak miatt: ,,Ôk kitartottak az imádságban.'' (ApCsel 1, 14). Kényelmességbôl vagy az érezhetô fájdalom miatt, amit a lelked mélyébôl szüntelenül feltörô imahívás okoz, nem szabad sietni, hogy felemelkedj. A próféta mondja: ,,...szorongás fogott el minket és fájdalom, mint a vajúdó asszonyt.'' (Jer 6, 24). Ha szorongás és fájdalom aggaszt, gyűjtsed szellemedet lelkedbe: és ha Jézus Krisztust segítségül hívod, rögtön fel fog derülni. Annak ellenére, hogy a vállad és fejed fáj, tarts ki forró kívánságodban, hogy lelked mélyébôl az Urat keresd. Hogyan kell imádkozni? Az atyák azt a tanácsot adják, hogy egyesek egész idejükben imádkozzanak, mások csak fele idôben, ami tekintettel a lélek gyöngeségére, sokkal könnyebb. ,,Nem mondhatja senki: ,,Jézus az Úr'', hacsak a Szentlélek által nem.'' (Kor 12, 3). A kisgyerek még csak dadogni tud, az egyes szavakat képezni nem. Nem helyénvaló az imahívásokat azért váltogatni, hogy a lustaságnak engedjünk, hanem az állandóság miatt. Néhány atya továbbá arra tanít minket, hogy az imahívást szóban vagy lélekben mondjuk. Én az egyiket is és a másikat is javaslom: mert egyszer a lélek, egyszer az ajkak fáradnak el. De az imahívást lassan mondd ki, izgalom nélkül, hogy ezzel se a hangot ne pazarold el, se a lélek érintettsége és figyelme ne szóródjék szét. Egy napon uralni fogod a lelkedet, lelked elôrehalad és befogadja a Szentlélek erejét, hogy egész bensôségesen mélyüljön el az imában. Utána nem lesz szüksége szavakra, sôt a lélek képtelen lesz a szavakra és az lesz az öröme, hogy kizárólag és tökéletesen a lelki imát gyakorolja. Hogyan tanuljuk meg fegyelmezni lelkünket? Tudja meg mindenki, hogy nem képes önerejébôl fegyelmezni lelkét, ha a Szentlélek elôbb nem uralja, hiszen lelkünk féktelen. Nem mintha természettôl fogva lenne ilyen, hanem az eredendô bűn sújtotta a fegyelmezetlenségre való hajlammal. Isten törvényének megszegése szakított el minket Tôle. Ezáltal elvesztettük finom lelki érzékünket is Isten iránt. A lélek, amely elszakadt Istentôl, tévútra vezetett és most szüntelenül hagyja magát foglyul ejteni. Csak az Istennek való alávetés és a Hozzá való csatlakozás által találhat ismét nyugalmat és egyesülhet örömmel Istennel. Ha az ember állandóan és kitartóan kéri Istent, naponta beismeri Neki bűneit, akkor bocsánatot nyer. A légzés fegyelmezése, a hallgatás, a lelket csak részben neveli, mert mindig újra szétszórják. Ami váratlanul tör az imagyakorlatra, az éppen attól jön, akinek ôt uralni a és ôriznie kell. Elôfordulhat, hogy a szellem az imára irányulva megingathatatlanul a lélekben marad, ennek ellenére a kószáló képzelôerô más dolgokkal foglalkozik. Ugyanis csak azoknak engedelmeskedik, akik a Szentlélekben megtértek a tökéletességre, és Jézus Krisztusban elérték a szenvedélytelenséget. Hogyan lehet elűzni a gonosz gondolatokat? Senki nem tudja egy gondolatát sem elűzni, amit elôbb Isten el nem űzött. Csak erôs lelkek tudnak harcolni vele, és elutasítani azt. Egyébként sem egyedül küzdenek, hanem a harcot Isten oldalán folytatják, az Ô fegyverzetét magukra öltve. Ha szétszóródó gondolatok jönnek, nagy türelemmel hívd Jézus nevét, és menekülni fognak. A gonosz lelkek nem bírják elviselni a tüzet, amelyet ez az ima gyújt a lélekben. Hogyan énekeljünk zsoltárokat? Tanácsolom neked, azoknak a példája szerint énekeld a zsoltárokat, akik ezt idôrôl idôre teszik. A gyakori zsoltáréneklés a küszködôk dolga tapasztalatlanságuk miatt, és hogy a rájuk rótt kötelességet betöltsék. Az Istenben elmélyülôk megelégszenek a lelkükbôl végzett, Istenhez való imával, és hogy minden gondolat elôl menedéket keresnek. Ha megtapasztalod, hogy kezdetét veszi lelkedben a gátlás nélküli ima, hagyd érvényesülni, és ne kezdj el zsoltárt énekelni, hacsak Isten felszólítására nem, mert Ô az, aki ily módon az elôzôt nem kívánja tovább. De ha az Ô hívása nélkül félbehagyod belsô imádat, az azt jelentené, hogy Istent bensôleg elhagyod, és kívülrôl beszélsz Vele, vagy hogy a magasból a földre estél. Nem akarom szóba hozni, hogy szükségtelen szétszórtságot okoznál, és lelked nyugalmát elűznéd. Hiszen ez a nyugalom a tevékenységet is magában rejti, csak ez a mély békében megy végbe. Akik még nem tapasztalták meg a belsô imát, jó ha zsoltárokat énekelnek, és kitartóan ennél a kincsnél maradnak. De szakadjanak el tôle, ha elérték lelkiismeretes fáradozásuk által az Istenben való elmélyülést, és rátaláltak a belsô imádságra, ami hatni kezd bennük. Más tevékenység érvényes az Istenben elmélyültek számára, és ismét más a kolostorban élô szerzetesekre. Csak aki hivatásához híven él, az üdvözül. De aki az imát csak saját bensô hangjában bízva gyakorolja, és olvasmányaiból meríti, az tanító hiányában tönkremegy. Aki itt szôrszálhasogatásból közbeveti, hogy a szentatyák és újabb tanítók is az éjszakai és állandó zsoltárimádkozást gyakorolták, annak a Szentírás bizonyítékára támaszkodva azt válaszoljuk, hogy nem tökéletes mindenki számára, és hogy a buzgóságnak és az erôfeszítésnek határai vannak. Továbbá érvényes az ige, hogy aki a nagyok szemében kicsinek mutatkozik, azért még nem kell szükségszerűen kicsinek lennie, és aki a kicsik szemében nagynak látszik, az még nem minden további nélkül nagy. A tökéleteseknek minden könnyű. Miért nem élt mindegyik cselekvô életben, és miért nem fogja mindegyik ezt tenni? Éppen mert nem mindenki ugyanazt az utat járja. Sokan vannak, akik tevékeny élet által mégis elérték az Istenben való elmélyülést, és azután minden külsô tevékenységet feladtak. Ôk a lélek szombati nyugalmát ünnepelték, egyedül az Úrban örvendeztek, isteni eledel táplálta ôket, és képtelenek voltak arra, hogy zsoltárokat énekeljenek. Megtapasztalták, hogy Isten hirtelen megragadta ôket, és apránként zálogul nyerték, ami nekünk is végsô vágyunk. Mások meghaltak a világnak, és üdvösségüket a tevékeny életben megtalálták. Jutalmukat megkapták odaát. Mások, kiknek égi boldogságát a holttestükbôl áradó finom illat bizonyította, csak a halálban kapták meg a keresztségi kegyelem fölötti biztonságot, amit életükben minden megkeresztelttel megosztottak. Ám megbéklyózott lelkük, földi zarándokútjuk alatt, tudatlanságuk miatt, nem engedte, hogy Isten titkaiban részesüljenek. Másokra imájuk és zsoltáréneklésük miatt tisztelettel tekintenek, mivel gazdagok voltak egy állandó, tevékeny, minden akadálytól mentes élet kegyelmében. Ismét mások életük végéig Istenben elmélyültek maradtak. Együgyű emberek voltak, és tökéletesen elégedettek pusztán az imával, ami ôket Istennel egyesíti örökre. A tökéleteseknek minden lehetséges Krisztusban, aki nekik ehhez erôt ad. Intés a tévutaktól Az ördögök szeretik körülvenni (szívesen teszik ezt) a noviciusokat, és az egyedül élô szerzeteseket. Ezért nem kell csodálkoznunk, hogy ezek egy része letéved a jó útról, lelkibeteg lesz, és tévedés áldozatául esik. Az ördög még mindig megtalálta áldozatait, akik a dolgokat fordítva látják, vagy butaságukban és tapasztalatlanságukban értelmetlen dolgokat locsognak. Milyen gyakran látunk embereket, akik az igazságot akarják magyarázni, de hiányos tudásuk következtében felcserélik a dolgokat, és világos önkifejezésre való képtelenségük miatt összezavarják felebarátaikat. Támadásokat intéztek az Istenben elmélyültek ellen, de csak szemrehányást és gúnyt arattak. Ha egy novicius becsületes fáradozása ellenére téved, nem kell csodálkoznunk. Ez korábban is elôfordult, és ma is megtaláljuk sok istenkeresônél. Az Isten jelenlétére való emlékezés és a lelki ima minden tevékenység közül a legmagasztosabb. A szeretettel együtt minden erény csúcsa. Aki bátran Istenhez akar érni, hogy Ôt teljes tisztaságában megismerje, hogy Ôt erôvel is birtokolja, az könnyen az ördög áldozata lesz, ha az Isten magára hagyta ôt. Az Istenben elmerülést csak azzal a fáradozással gyakorold, amellyel Istennel való egységre juthatsz. Érzéki vagy lelki képet, jöjjön az belülrôl vagy kívülrôl, legyen az akár Jézus, egy angyal, egy szent képe vagy valamilyen fény- képzôdmény, ne engedj lelkedbe nyomulni vagy benne kirajzolódni. A képzelôerô természettôl fogva megvan a lélekben és könnyen hagyja magát befolyásolni kívánságának tárgyai által, mindenkinél, aki nem figyel, és így saját romlásába jut. Még a jó vagy rossz dolgokra való emlékezés is megérinti a lélek érzéki részét és a fantázia birodalmába viszi ôt. Óvakodj a hiszékenységtôl és a túl gyors beleegyezéstôl -- még ha jó dologról van is szó -- mielôtt tanácsot kértél egy tapasztalt embertôl, és hosszan megvizsgáltad a lehetôségeket. Akkor védelmet találsz a veszedelemtôl. A megpróbáltatás, amit Isten küldött, hogy növelje a jutalmat, nem egy embernél gyakran kárt okoz. Urunk szabad akaratunkat akarja megpróbálni, és látni, melyik oldalra hajlik. Aki gondolatban vagy lelki érzékében valamilyen tartalmat megállapít -- még ha az Istentôl jön is --, és a tapasztalt férfiak véleményének meghallgatása nélkül egyezik bele, az könnyen megtéved, mert mindennel hatékonyan egyetért. A novicius nyugodtan átadhatja magát a szív gyakorlatának, mert az nem csal meg. Mást nem kell hozzávenni, míg nem tudja, hogy eljött az óra, amelyben a szenvedélyek megnyugvása bekövetkezik. Azoktól, akik kíméletlenül ügyelnek magukra, mert félnek hogy tévednek, az Isten nem kívánja, hogy bármit magukévá tegyenek, még ha ez Tôle jön is -- anélkül, hogy elôbb megvizsgálnák és megfontolnák. Ez az okosság Istent dicséri. Aki becsületesen fáradozik azon, hogy a tiszta imához eljusson, útját nyugalomban fogja járni, ha a belsô megrendüléseit és nagy összeomlásait tapasztalt tanácsadó vezetése alá helyezi. Állandóan bánni fogja bűneit, örökös félelemben fog élni az eljövendô büntetéstôl, vagy aggodalomban, hogy ebben vagy az eljövendô életben el lesz szakítva Istentôl. A legbiztosabb ima a bensôséges Jézus-ima. Ez felemészti a szenvedélyeket, mint a tűz a száraz töviseket. A léleknek örömet és gyönyört hoz, és nem enged balra vagy jobbra letérni, hanem egyedül az egyenes utat ismeri. Lelkében forrás zúg, amelyet az életadó Szentlélek tölt el. Egyetlen vágyad az kell hogy legyen: ne keress és ne birtokolj mást, mint hogy lelked állandó ébersége által minden képzelettôl, gondolattól és fogalomtól tiszta maradj lelkedben. Ha az Úrhoz kiáltunk, nem szabad félnünk és szomorkodnunk. Az ok, hogy egyesek letévednek az Útról, a büszkeségben és a remeteélet elzárkózottságában van. Az alárendeltségben élô és alázatosan tanácsot kérô istenkeresônek sosem kell ilyen szerencsétlenségtôl tartania. Az Istenben elmerülô soha ne hagyja el királyi útját. Minden túlbuzgóság önhittséget hoz létre, amit mindig tévedés követ. Gyôzd le a lélek langyosságát és lazaságát. Ajkaidat az imák ideje alatt zárd be, uralkodj külsôdön, ne ess a buták büszkeségébe. A kegyelem felvillanása az imában, és a Szentlélek közlése egészen az ô képe szerint megy végbe, különbözô formákban. Egyeseknél a félelem szelleme hegyeket hasított, sziklákat repesztett, azaz kemény bűntudatot hívott elô. Másoknál a lélek a testet félelembôl bilincsbe veri, és holtan hagyja hátra. Ismét másoknál a Szentlélek megrázkódtatásban és örömujjongásban nyilvánul meg, teljesen testetlenül, de mint érezhetô valóság a belsôben. Az imában elôrehaladottaknál a Szentlélek fényes lánglobogást hív elô, mely Ôbenne és Krisztusban meglátogatja a lelket, és titokzatosan megnyilatkozik. Ezért mondja Isten Illésnek a Hóreb hegyén, hogy nem az elsô és nem is a második jelenésben vonul át. Ez nyilván azt jelenti, hogy Isten gyengéd lángja még nem a kezdôk egyes gyakorlataiban, hanem a tökéletesek imáiban lobog. ======================================================================== Philadelphiai Theoleptosz [22] (Született: 1250, meghalt: 1321 vagy 1326 körül) Theoleptoszt Philadelphia nagy fényének nevezik. Az idôsebb II. Andronikosz császár (+1332), Paleologosz Mihály fia uralkodásának éveiben élt. Elôször szerzetes volt Athosz szent hegyén, onnan hívták meg az ókori Lydiába, a Kogamosz mellett fekvô Philadelphia püspöki székére. Kilenc mondás az imádságról és a lelkiéletrôl A lélek, amely a külvilág elôl menekül és önmaga bensejében szedi össze magát, önmagához tér meg. Így egészen természetes módon mélyed el önmaga lelki igéjében és a vele való alapvetô kapcsolat révén jut el az imádsághoz. Ezen imádság által emelkedik fel szeretetének teljes szilárdsága és ereje által Isten ismeretére. Eltűnnek a test vágyai, háttérbe lép a gyönyör minden csalóka képe, s a földi ingerek már nem nyújthatnak neki örömet. A lélek, amely eljutott az önmaga, a test és a testi világ fölötti uralomra, Krisztus szépségére vágyik, a tiszta tettek és tiszta gondolatok által követi ôt, s ujjong a zsoltárossal: ,,A királyhoz vezetik. Hajadonok a kísérôi, játszótársnôi vezetik oda.'' (Zsolt 45, 15). Krisztus mindig jelen van számára, a zsoltár szavai szerint: ,,Szemem elôtt az Úr mindenkoron, ha Ô áll jobbomon, én meg nem ingok.'' (Zsolt 16, 8). Szeretetben tartozik Krisztushoz, s beteljesedik rajta az Ige: ,,Uram, kívánságom elôtted van nyíltan, sóhajtásom nem marad rejtve elôtted.'' (Zsolt 38, 10). Tiszta imádságban beszélget vele, és élvezi gyönyörűségét, mert így szólhat: ,,Az Úr az én örömöm .'' (Zsolt 104, 34). Isten pedig, ha így szeretik, így hívják, ha így kérik segítségét, meghallgatja az imádságos hívást, és az imádkozó léleknek kimondhatatlan örömet ad. Az imádság dialógusában elmélyült lélekre érvényes az Ige: ,,Istenre gondolok és sóhajtozom.'' (Zsolt 76, 4). Uralkodj érzékeiden, s le fogod gyôzni elképzeléseid ingereit. Menekülj a gondolatok csalóka képei elôl, s meg fogsz szabadulni csábításaiktól. A lélek, amely megôrzi magát a csalódásoktól, amely nem engedi be az érzéki vágy benyomásait és nem engedi meg a róluk való gondolkodást, az eljut a lélek egyszerűségére. Az érzékek és a gondolatok világa fölött járva, gondolkodása Istenhez emelkedik lelkivilágának mélységeibôl. Vidám patakként, pihenés és megállás nélkül árad belôle a Jézus-ima Isten jelenlétében. A lélek kisgyermekként szakadatlanul kiáltja: ,,Atyám!''. Ádám Isten teremtô keze által lépett elô a földbôl, s Isten lehelete által lett élôlény. Így a lélek is, amelyet az erény-gyakorlat formál, isteni változtatást tapasztal meg. Az Úr állandó segítségül hívása, tiszta gondolatai, bensôséges imája által nyeri el Istenrôl való ismerete és az Iránta való szeretet által az igazi életet. Ha a kitartó és tiszta imádság megszabadít bennünket minden földi ingertôl, s ha mindezeket árnyéknak tekinted, s ha lelkünket tökéletesen Isten jelenlétére irányítjuk, akkor szövetségesünk támad az istenszeretetben. A könyörgô, imádságos kiáltás forrásként buzogtatja föl lelkünkben az Isten iránti szeretetet, megragadja lelkünket, hogy betekintést nyújtson neki egy titokzatos országba. A léleknek a szeretettel kötött házassága gyümölcsként a bölcsességet nyújtja, s ezáltal kimondhatatlan valóságok jelentkeznek. Ha Krisztushoz, Istenünkhöz mint az ,,Igéhez'' szólunk bensôségesen imádságunkban, akkor Ô elveszi a lélektôl saját gondolkozási tevékenységét, s helyébe magasabb ismeretet ajándékoz neki, s a hiányzót alkalmas képességekkel és új erôkkel egészíti ki. Megalapozza a lélekben a fényt adó szeretetet, s olyan extázisba ragadja, amelyben megnyugszik, minden földi vágytól szabadon. A szeretet a lélek szövetségese mindenféle értelmetlen és érzéki bonyolultságtól való megpihenésben. A most megtisztult léleknek jó hallást ad a bölcsesség igéje számára. Az értelem fölfogja a bölcsességet, örvend neki és hirdeti embertársainak áradó szókészséggel az erények titokzatos erôit és az isteni tudomány láthatatlan hatásait. Uralkodj érzéki életeden és vesd meg a test törvényét, a lélek törvénye lesz szívedbe írva. Élj a lélek szerint, és ne teljesítsd a test kívánságait, az Apostol szavai szerint: ,,Lélek szerint éljetek, akkor nem fogjátok teljesíteni a test kívánságát.'' (Gal 5, 16). Így el fogod hagyni a testi világot, s lelked elnyeri az igazi bölcsességet. Ebbôl megsejtheted, hogy mit ajándékozott Isten Ádámnak a bűnbeesés elôtt. Az ember, ha figyel a parancsokra, a kitartó imádság paradicsomában él, elôrehalad az Isten jelenlétére való állandó emlékezésben, Isten kivonja a test érzéki ingerei alól. Isten teszi, hogy meghal minden érzéki benyomásnak, a gondolati képek minden fajtájának, s meghívja az isteni életben való részvételre. Amint az alvó hasonlít a halottra, azonban mégis él, ugyanígy az, aki lélek szerint él, halott a test és a világ számára, azonban él a lélek bölcsessége által. Ha értelemmel követed a zsoltár-imádságot, ismeret fogamzik meg benned, s ez belátást közvetít. Ebbôl ismét a tudatos, tökéletes tett következik, ennek a gyümölcse pedig a tapasztalati tudás, amely elvezet az Istenben való elmerüléshez. Akkor a kegyelem sugarai és a bölcsesség fénye ragyog fel a lélek egén, s olyan országot láttatnak meg vele, amely el van rejtve a be nem avatottak elôl. Elôször keres a lélek, s ha megtalálja a keresett dolgot, egyesül vele. Az értelem segítségével keres, a szeretettôl megragadva cselekszik. Az értelem kutatása az igazság birodalmában megy végbe, az egyesülés a jó birodalmában, a szeretet által. Uralkodj a jelenlévô dolgok iránti vágyon, vesd meg a mulandót és a földi gyönyört. Tekinteteted szegezd magasra, az erényekben való bajnoki (legmagasabb) teljesítményekre, s a tiszta boldogság iránti vágy töltse el lelkedet. Aki földi örömre és a test vágyaira tekint, az nem fogja meglátni az eget, mert lelki szeme felhôben van. Aki azonban tiszta szemmel néz a magasba, az látja az eljövendô dicsôséget, amely megígértetett a szenteknek. Isten szeretete saját természete fölé emeli, a Szentlélek templomává teszi, isteni gondolatokkal tölti meg, és az istengyermekségre emeli. Isten a barátja, aki Istenhez való hasonlósággal ajándékozza meg. ,,Mert mindazok, akiket Isten Lelke vezérel, Isten fiai.'' (Róm 3, 14). Ha elfáradtál is, egyetlen egy napon se hagyd el az imádságot, amíg az életnek csak egy kis szikrája van is benned. Hallgass arra, aki most szól: ''Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erôs.'' (2Kor 12, 10). Ha így haladsz elôre, nagy haszonra teszel szert, s a kegyelem támogatásával el fogsz jutni az igazi imádságra; mert ahol a Szentlélek vigasztalja a lelket, ott nincs gyöngeség és nincs kedvetlenség. ======================================================================== Thesszalonikai Gergely, aki Palamasz néven lett ismertté [23] (1296--1359) Palamasz Gergely elôször Konstantinápolyban a császári udvarban élt, majd innen az Athosz hegy egyik kolostorába vonult vissza. Új Teológus Simeon tanítványa volt, nála ismerte meg az Istenben való elmélyedést. Az imádság e módja egészen birtokba vette; terjeszteni igyekezett, fôként a szerzetesek körében. Fáradozását, tanítását erôsen vitatták. Szemelvényünkben nem esik szó a vitatott pontokról. Az Istenben való elmélyedés védelmében [24] Kérdés: Vannak, akik azt állítják, rossz úton járunk, mivel lelkünket testünkbe kívánjuk zárni. Testünkbôl -- mondják -- feltétlenül ki kellene szabadítanunk lelkünket. Írásaikban ezért kemény ítéletet mondanak rólunk, hogy noviciusainknak azt tanácsoljuk: figyelmüket önmagukra irányozzák, lelküket pedig lélegzetükön uralkodva, önmagukba vezessék vissza. A lélek, mondják, nem válik el a bensônktôl. Hogyan vezethetünk vissza magunkba valamit, kérdik, ami nem különálló, hanem belsôleg hozzánk tartozik. Azt is hozzáfűzik, hogy némelyek közülünk állítólag azt beszélik, a kegyelem légzés útján volna befogadható. Jól tudom, hogy ez rágalom, s nem is hallottam ilyesmit soha a mi köreinkben. Alávalóság, ami nem különbözik a többitôl. Aki eltorzítja a tényeket, annak nem esik nehezére újakat kitalálni. Magyarázd meg hát, Atyám, mire való a sok fáradság, hogy lelkünket önmagunkba vezessük; s rosszul cselekszünk-e, midôn testünkbe kívánjuk zárni? Felelet: Testünk önmagában korántsem rossz, természeténél fogva jó. Csak a hús-test vágyának lelkét, s a bűn által megszentségtelenített testet ítélhetjük el. A rossz nem a testbôl ered, hanem attól, aki a testben lakik. A rossz nem onnan ered, hogy a lélek a testben lakik, hanem abból, hogy tagjainkban a lélek törvényével ellentétes törvény hat. Azért küzdünk a bűn törvénye ellen, azért űzzük el a testbôl, hogy kiterjesszük benne a lélek hatalmát. Ettôl az uralomtól reméljük, hogy a szellem minden ereje lelkünk minden képességében megszilárdul, sôt, a test tagjaiban is. Adjuk meg mindennek ami megilleti. Az érzékeknek adjuk meg a rendezett természetüket, s tevékenységük határát. A szellem törvényének ezt a működését nevezzük mérsékletnek. Belsô világunk szenvedélyével nagyszerű magatartásra törekszünk: a szeretetre. S figyelembe kell még vennünk az értelem oldalát is. Ennek megnemesítésére úgy igyekszünk, hogy mindentôl eltávolodunk, ami megakadályozza az értelem Istenhez emelkedését. A lelki törvénynek ezt a részét nevezzük lelki józanságnak. Aki a mérséklet által ura testének, felindulásra való hajlamát és bírvágyát pedig a szeretet által erény-gyakorlássá alakítja, aki tehát végülis imádsága révén uralkodó lelket ajánl fel Istennek, az befogadja és önmagában szemlélheti a tiszta szíveknek ígért kegyelmet. Az Apostol ezt mondja: ,,A sötétségbôl támadjon világosság! Isten a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsôségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk. E kincsünket azonban cserépedényben ôrizzük, hogy a nagyszerű erôt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.'' (2Kor 4, 5-6). Ha tehát lelkünket megtartjuk testünk bensejében, vétkezünk-e a Szentlélek emelkedett igéi ellen? Bensônk különféle erôkkel rendelkezô létezô, a test pedig ennek éltetô eszköze. Az a lelki erô, amelyet értelemnek nevezünk, különbözô eszközök által hat. Gondolta-e valaha is bárki, hogy a lélek székhelye a körmökben, a szempillákban, az orrban vagy az ajkakon van? Mégis mindenki tudja, hogy bennünk lakik. A felfogások csak attól kezdve mutatnak eltérést, amikor arról van szó, hogy megnevezzük a belsô szervet, amelyben a lélek lakik. Némelyek azt vélik, a lélek székhelye az agy, amelyben úgy lakik, mint vár a hegytetôn. Mások a test középpontjában nyugvó szívet jelölik meg. Nekünk az a szilárd meggyôzôdésünk, hogy bensô voltunk nem úgy lakik bennünk, mint valami edényben, hiszen testetlen, de nem is rajtunk kívül, hanem úgy egyesül a testtel, hogy a szív és a tagok számára szüntelenül jelen van. Szívünk tehát a gondolkodó lélek székhelye. Legelôkelôbb testi eszköze. Ha éberen, feszült lelki figyelemmel szeretnénk uralkodni lelkünk felett, adódnék-e helyesebb út, mint lelkünk befelé kormányzása? Összeszedetté tesszük, hiszen külsô érzéki benyomásai révén kifelé csapongana el; s befelé, a szívhez vezetjük: a gondolatok lakhelyéhez. Makáriosz is ezt az utat mutatja nekünk, midôn azt mondja, oda kell irányítani pillantásunkat, oda kell néznünk, ahová a kegyelem bevési a Szentlélek törvényét. Hova tehát? A vezetô eszközhöz, a kegyelem trónjához, a szívhez, mert itt található lelkünk, és annak minden gondolata. Ebbôl megismerheted, hogyan kell mindannak, aki elszánta magát az éberségre és az Istenben való elmerülésre, lelkét visszavezetnie testébe, s fôként teste középpontjába, amelyet szívnek nevezünk. Ha Isten Igéje érvényes, hallgasd hát meg: ,,Mivel Isten fiai vagytok, Fia Lelkét árasztotta szívünkbe Isten, aki ôt így szólítja: Abba, Atya!'' (Gal 4, 6). A másik ige pedig így hangzik: ,,Isten Országa bennetek van.'' (Lk 17, 21). Nem zárja-e ki tehát magát Isten országából az, aki tudatosan igyekezett megengedni lelkének, hogy kifelé törekedjék? Ismerd fel továbbá, hogy ha valaki harcolni akar a bűnök ellen, és el akarja érni az erényt, annak jutalmát, s a lelki értelmet, el kell vezetnie lelkét testének bensejébe, önmagába. Ha a léleknek szabad utat engedünk, nemcsak érzéki gondolatok által, hanem magával a testtel is úgy, hogy az csupán külsô szemlélôként, mint színházat nézi a lélek küzdelmét, azt jelentené ez, hogy behódolunk a tévedésnek. Lelkünket azonban nemcsak a testre és a szívre irányozzuk, hanem önmagunkra is. Természetesen állíthatjuk azt is, hogy a lélek nem megosztott, hanem egységes. Akik ezt mondják, nem akarják belátni, hogy a lélek lényege és működésének módja -- két különbözô dolog. Azt azonban nem hisszük, hogy ilyen ostobák lennének -- épp ezért nem mentesek a tudatos kétszínűségtôl. Nyíltan kimondva: rágalmazók. Azt válaszolom nekik: a lélek nem cserélhetô össze a szemmel, amely minden más tárgyat lát, önmagát kivéve. A lélek vele szemben -- Dionysios kifejezését használva -- önmagát átfogó mozdulattal viszi véghez a külsô tetteket. Megragadja önmagát, önmagán keresztül műveli az aktust, mely által önmagát ismeri meg. Ez pedig az értelem legelôkelôbb, leglényegesebb aktusa, amelyben az értelem bizonyos pillanatokban túllép önmagán, hogy Istennel egyesüljön. Szent Vazul szerint az a lélek, amely nem ömlik kifelé, önmagához jut, és biztos úton emelkedik Istenhez. A tévedés és a hazugság atyja azonban, aki nem szűnik eltántorítani az embert a helyes útról, társakat keres. Sajnos igaz, hogy vannak emberek is, akik hasonló vonásokat mutatnak, és más embereket, kiváltképp a lelki élet magasabb fokán állókat, az Istenben elmerülteket, arról akarják meggyôzni, hogy jobb ha az imádság alatt a testen kívül idôzik a lélek. Mindezt azonban úgy cselekszik, hogy közben megvetik Lépcsôs Szent János világos tanítását. Ô azt mondja, hogy az Istenben elmerült ember olyan lény, aki igyekszik a testetlent befogadni a testbe. Lelkiatyáink, akik elôttünk éltek, mind ugyanígy tanítottak. Láthatod, kedves testvérem, hogy értelmes lelki megfontolások gyôznek meg bennünket róla: ha csakugyan belsô emberek, igazi szerzetesek szeretnénk lenni, szükségképpen testünk bensejében összegyűjtve kell megtartanunk lelkünket. Semmiképp sem helytelen tehát figyelmeztetni a noviciusokat, hogy önmagukra ügyeljenek, s közben lélegzetükkel lelküket maguk fölé irányítsák. Melyik értelmes ember akarná lebeszélni bizonyos lelki összeszedettségre vezetô gyakorlatok alkalmazásáról azt, aki még nem jutott el az önmagában való elmélyedésre? Mégis tény, hogy azoknál, akik elsô ízben lépnek a lelki harcmezôre, a lélek nem annyira összeszedett, mint inkább szétszórt, s óriási erôfeszítésre van szükség ahhoz, hogy megtörjük ellenállását. Ezért ajánlják nekik, legyenek úrrá lélegzetük fölött, azaz a belélegzett levegôt tartsák vissza egy kevéssé, s ezalatt kössék meg lelküket. Ha ezt megtartják, Isten segítségével elôrehaladnak és megtisztítják lelküket, elzárják ugyanis tôle a külvilágot, és belsô összeszedettségükkel birtokban tartják a lelket. Bárki beláthatja, hogy alapvetô gyakorlatról van itt szó, mégpedig annak számára, aki el akar jutni a lelke fölötti uralomra. A be- és kilégzés lassacskán elvezet a lélek önmagába téréséhez. Meg fogják tapasztalni ezt mindazok, akik gyakorolják a test nyugalmát és a lélek elmélyedését. Valóban a lélek szombati nyugalmának ünnepe lesz ez számukra. Tartózkodnak minden testi tevékenységtôl, és lehetôség szerint minden mozdulatot és váltakozó cselekvést visszaszorítanak. Az emberi bensô megismerô-képességei az összes érzék-tevékenységgel együtt uralkodnak rajtuk, röviden szólva: az egész testi tevékenységen, amennyiben ez akaratuktól függ. Viszont azokon, amelyek nem függnek tökéletes mértékben akaratunktól -- például a légzésen -- olyan mértékben uralkodnak, amilyen mértékben lehetséges. E hatások azután mintegy maguktól következnek be anélkül, hogy gondolnának rájuk azok, akik az Istenben való elmerülés gyakorlatában elôrehaladtak. Így szükségképpen belsô összeszedettségre jutnak lelkükben. Kezdôk esetében ez nem megy minden fáradság nélkül. Hallgassunk a szóra: ,,A türelem a lélek gyümölcse.'' (Gal 4, 22). ,,A szeretet mindent elvisel.'' (1Kor 13, 7). Nem azt tanítja-e az Apostol, hogy minden eszközt fel kell használnunk, ha el akarunk jutni a szeretetre? Nem így van-e a mi esetünkben? Akik tapasztalatot szereztek, mosolyognak azok ellenvetésein, akiknek e tapasztalatuk hiányzik. Mesteretek nem szavakra hivatkozik, tapasztalat indítja szóra. A tapasztalat ugyanis hasznos gyümölcsöt terem, és megcáfolja azok üres fecsegését, akik maguknak adnak igazat. Egy nagy tanítás szerint az ôsbűn óta külsô minták szerint alakul a belsô ember. Ne lenne hát a lelküket befelé irányítóknak nagy hasznára, ha tekintetüket mellkasukra irányoznák, ahelyett, hogy hagynák ide-oda kószálni? Ha az ember egész külsô tartásában uralkodik magán, akkor lelke belsô mozgását utánozza, s e testi uralom a lélek erejét a szívbe vonja: ez az erô a kívülre vetett tekintet miatt szétszóródott volna. ,,Ügyelj önmagadra.'' (Mt 15, 9) -- mondja Mózes -- azaz egész személyiségedre ügyelj, s ne csak erre vagy arra. Hogyan tegyük ezt? Azt felelem: a lélek által. Hiszen nincs más eszköze, mint az önmagára való éber figyelés. Mint pajzsos ôrszemet állítsd az éberséget lelked és tested elé. Könnyűszerrel megszabadít majd a test és a lélek szenvedéseitôl. Ne hagyd felügyelet nélkül lelked vagy tested egyetlen részét sem. Így kilépsz a belsô kísértések területérôl, és biztosan állsz meg majd Az elôtt, Aki a veséket és a szíveket vizsgálja, hiszen elôzôleg már megvizsgáltad te magad. ,,Ha magunkat ítélnénk meg, nem vonnánk magunkra ítéletet'' -- mondja az Apostol (1Kor 11, 31). Neked is részed lesz a zsoltáros boldog tapasztalatában: ,,Az éjszaka nem sötét elôtted, s a sötétség napvilág néked; mert egész bensômet Te alkottad.'' (Zsolt 138, 12-13). Azt is mondhatjuk továbbá: nemcsak bensômet alkottad, hanem összes vágyaim a Te kezedben vannak. Ha testemben e vágyakozásnak egyetlen szikrája is bennemarad, Te visszavezetted eredetéhez, Hozzád szállt, Téged keresett. Mindenki, aki érzéki élvezetekben romlásra adja magát, tettével lelki vágyódásának minden erejét eltékozolja, teste hús- testté lesz: a Szentlélek nem lakhat benne. Aki azonban Istenhez emeli lelkét, az Isten szeretetében alapozza meg bensô világát. Hús-teste a lélek felszállása által átváltozik, és az Istennel való kapcsolatban szellemi testté lesz: Isten szántóföldje, lakhelye. Védelmet lel az Istennel való ellenségeskedéstôl, és nem törekszik többé a lélek ellenére. Hol van hát az Alvilág lelkének bennünk felbukkanó sajátos lakhelye? Lelkünkben vagy testünkben? Abban a testben van, amely -- az Apostol szavai szerint -- semmi jót nem szül, ha nem uralja az élet törvénye. Ez épp elég ok arra, hogy sose hagyjuk ôrizetlenül. Hogyan is juthatna másként birtokunkba, mint ezen éberség gyakorlása által, külsô magatartásunkkal összekapcsolva? Ezzel megóvjuk az ellenség közeledéseitôl, és elűzzük a gonosz lelkeket, fôként akkor, amikor nincs még birtokunkban a lelki tudomány. Miért is ne tanácsolnánk tehát mindenkinek, aki a lelki harcnak szeretné szentelni magát -- különösképpen, ha azt látjuk, hogy elegendô képessége van rá --, hogy e tartást haszonnal alkalmazza az imádságban, és így Isten jóindulatát esdje le ránk? Ez nemcsak azokkal történt meg, akik Krisztus földreszállása után éltek, hanem azokkal is, akik elôtte. Illés, aki tökéletes volt Isten szemlélésében, térdére hajtotta fejét, lelkét erôteljesen összegyűjtötte magában, s így véget vetett a sok évig tartó szárazságnak (1Kor 18, 42). Úgy tűnik, kedves testvérem, hogy azok az emberek, akikrôl te beszéltél, a farizeusok hibájában szenvednek. Megvetik a vámos imádságos testtartását, jóllehet az megigazulására szolgált. Sôt, másokat is befolyásolnak, nehogy a vámost utánozzák, aki ,,nem merte a szemét az égre emelni''. (Lk 18, 13). Ti ellenben csak kövessétek azoknak példáját, akik imádság közben önmagukra irányozzák tekintetüket. Akik a ,,köldöknézô'' gúnynevet szájukra veszik, megrágalmazzák ellenfeleiket. Megvetik a kipróbált gyakorlatokat, s nem úgy viselkednek, mint akik jóvá akarnák tenni helytelen cselekedetüket. Nem az Istenben elmélyült élet, de nem is a igazság ösztönzi ôket írásra, hanem a hiúság. Nincs bennük vágy, hogy a lelki józanságra jussanak, hanem inkább hogy attól eltávolodjanak. Tanácsaik révén csak azt érik el, hogy lerombolják ami életreszóló feladat, s megsemmisítik azokat, akik ôszinte hittel közelednek hozzájuk. Ismered Új Teológus Simeonnak és Remete Nikephorosz szerzetesnek életét és írásait! De miért is fordulnánk a múlt szentségeihez? Hiszen saját szájukkal tanították nekünk ugyanezt olyan férfiak, akiknek a Szentlélek megengedte a tanúságtétel lelkét: például Theoleptosz philadelphiai püspök, Athanasziosz pátriárka és mindenki, aki elôtte és utána élt, arra bátorít bennünket, hogy ehhez a hagyományhoz ragaszkodjunk. A mai tanítók ellenben megvetik az Istenben való elmélyedést, arra törekszenek, hogy eltorzítsák, sôt megsemmisítsék. Mi azonban együtt élhettünk még néhánnyal a fent említett férfiak közül: ôk voltak a tanítómestereink. Miért becsülnénk le hát ôket, s tapasztalataikat, amelyeket a kegyelem és az imádság hozott meg számukra? Azokra hallgassunk talán, akiknek nincs egyéb jogcímük kioktatásunkra, mint egyéni büszkeségük? Az lehetetlen dolog, s nem is szabad, hogy megtörténjék. ======================================================================== Jegyzetek 1. Amint az újabb kutatás bebizonyította, a Lelki beszédeket tévesen tulajdonították Makáriosznak. A messzaliánusok különbözô tévedéseit tartalmazzák, amelyek azonban szemelvényünkben nem érezhetôk. A német fordítás a Migne P.G. 34. alapján készült. 2. A következô részletek G.L. Marriot Macarii Anecdota c. könyvébôl valók; Cambridge, 1918. 3. Az Annales du Musée Guimet XXV-bôl való, 1894; Jean Goullard válogatása nyomán, Petite Philocalie de la Prier du Coeur, Párizs, 1953. 4. A válogatás és a német fordítás a Dobrotoljubije 2. kötete nyomán készült, Moszkva, 1884. A Dobrotoljubije- ben ,,A száz bölcs mondás'' Sinai Nilus neve alatt szerepel, azonban Evagriosznak tulajdonítják. Lásd Hausherr, Revue d'Ascétique et Mystique, Toulouse 15, 1934. 5. Ha a szerzetesatyák szenvedélyrôl beszélnek, akkor mindenekelôtt a rendezetlen, nem uralt szenvedélyekre gondolnak. A szenvedélyeket mint az emberi személyiség erôit természetesen nem akarják letagadni. Sôt, a szeretet szenvedélye lobog bennük, mint a Krisztus- szeretet tüzes lángja, és ösztönzi egész életvitelüket. 6. A szemelvények szétválasztása és a német fordítás Jean Gouillard nyomán készült; lásd 3. megjegyzés; P.G. Migne 65; Weis Liebersdorf, Lipcse, 1912 (kritikai kiadás); P.E. des Places, Párizs, 1943. 7. A messzaliánusok egy fanatikus misztikus szektát alkottak a 4. század közepe táján. Szerintük a lélek egyszerre lehet a kegyelem és a bűn állapotában. Tévesen értelmezték az Úrnak ezeket a szavait: ,,A szívbôl származnak a gondolatok.'' Mivel a keresztség után is támadnak rossz gondolatok a jók mellett, két forrásból származnak. A jó gondolatok forrása a Szentlélek, a rosszaké az ördög. Mindketten egyszerre laknak az ember szívében. Egy további tévedésük: szerintük a kegyelem lényeges tulajdonsága, hogy érezhetô. Aki megérezte a kegyelmet, az a kegyelem állapotában van, amely többé nem vész el. Nem ismerték a keresztségben az embernek nem tudatosan adott kegyelmet. A kegyelemben élô számára a nem kegyelemben élô bűnös tetteivel való külsô hasonlóság ellenére, a cselekedet tisztán objektív természetű esemény, s ezáltal nem bűn. Ennek az eretnekségnek volt az ellenfele Photikei Diadokhosz. A messzaliánusoknak fôként a szerzetesek körébôl voltak követôik. A legerôsebb egyházi és állami üldözés ellenére is elterjedtek Szíriában, Pamfiliában és Likaóniában. Még a késôbbi századokban is tartották magukat. A bogumilek szektájában a 12. században jelentkeznek a messzaliánusok tévedései. 8. A válogatás és a német nyelvű fordítás a Dobrotoljubije 1. kötete alapján készült; Moszkva, 1883. 9. A válogatás és a német nyelvű fordítás a Dobrotoljubije 2. kötete alapján készült; Moszkva, 1884. 10. A válogatás és a német nyelvű fordítás J. Gouillard alapján készült; vö. 3. jegyzet; P. Sedjan, Mar Isaacus Ninivita de perfectione religiosa; Párizs -- Lipcse, 1909. A.J. Wenainck, Mystic treatises by Isaac of Ninieveh, Amsterdam, 1923; Migne, P.G. 86. 11. Ninivei Izsák a fizikai munkát itt annak az imádságnak az ellentéteként tárgyalja, amelyet az ember legmagasabb tevékenységeként jelöl meg. A fizikai munkát Kelet kolostoraiban nem vetették meg, hanem csak helyesen értékelték. Már az élet fenntartása megkívánta természetszerűleg a közösségi életben. 12. J. Gouillard alapján; vö. 3. jegyzet. 13. A Dobrotoljubije 2. kötete alapján, Moszkva, 1884. Itt a Batosz kolostori Hészükhioszt összetévesztik a jeruzsálemi Hészükhiosszal, aki az 5. században élt. ,,A száz bölcs tanítás'' pedig idézi Lépcsôs Jánost és Hitvalló Maximoszt, akik az 5. század után éltek. 14. A jobb megértés miatt helyesebb leszögezni, hogy ez a kifejezés a mindennapi életbôl származik. Ha az ember részegítô italok hatása alatt van, akkor elhomályosodott értelme, ahogy a nép mondja. Hiányoznak a lelkierô gátlásai. Az ember elveszíti világos látását, és olyan szavakra és olyan cselekedetekre ragadtatja magát, amelyeket késôbb megbán. Ha lelkét megragadják a szenvedély csábításai, akkor olyan állapotban van, amely a részegséghez hasonlít. A szenvedélyek feletti uralom a parancsok megtartása adta értelmes élet, a tiszta értelmi belátással együtt, a szerzetesatyák szerint a lélek tiszta égboltjának elôfeltétele, amelyet egyetlen kis felhô sem homályosít el. Ezen a tiszta lelki égbolton jelenik meg a lelki imádságban az Úr Krisztus, az Igazságosság Napja. Szent Péter apostol szava: ,,Testvérek, józanok legyetek és virrasszatok!'' -- volt a keleti kolostorok számára a mértékadó. 15. Az Isten harcosa, a lelki harcos, az aszkéta szavak a szerzetes megjelöléseként gyakran szerepelnek szemelvényeinkben. Az aszkézis szó a görög nyelvhasználatban önmegtartóztató, szigorú életmódot jelent, amellyel az atléták a versenyre készültek. A keresztény élet harc, s azt mindig is így fogják fel, ahogy ezt világosan látjuk szent Pál leveleiben. A görög atléták mulandó babérkoszorúért küzdöttek, a keresztények az el nem múlóért, a mennyei boldogságért, az Istennel való egyesülésért. A szerzetesek különösen keresztény harcosoknak érezték magukat, mert ôk az evangélium szellemében önkéntes lemondásban, egy tervszerűen rendezett és állhatatosan végigvitt metódus szerint a keresztény ember végsô céljáért harcoltak. Ebben látták életük feladatát. Sajnos az aszkézis szó az idôk folyamán sötét és negatív fogalmakkal társult. Ezek a fogalmak idegenek az eredeti jelentéstôl, mert az aszkézis nem más, mint a keresztény ember hôsies önátadása a legmagasabb célnak. 16. A Dobrotoljubije 5. kötete alapján; Moszkva, 1889. 17. A Dobrotoljubije 5. kötete alapján; Moszkva, 1889. 18. Nikephorosz itt egy régi keleti szemléletmódot követ. Már Kyroszi Theodorátosz, aki az 5. században élt, ezt a nézetet mondja el. P.G. 83, 589. A lélegzés feletti uralom belejátszik ebbe a szemléletbe. Ma már a lelki légzéstechnikáról szóló tanítás nem idejétmúlt többé. Ahogy az énekeseknek éveken át kell dolgozniuk, míg a légzéstechnikát el nem sajátítják, amely a hivatásos énekművészet alapja. Ma maguk az orvosok állítják a légzéstechnikát a szívbetegek gyógyításának szolgálatába. A légzés fölött való uralom Kelet ôsi tanítása. A buddhisták indiai kolostoraiban máig gyakorolják. Természetes eszköz, amely önmagában véve erkölcsileg közömbös. Ha keresztény vallási cél szolgálatába lép, nem természetes, hanem erkölcsi változáson megy át, mert a különbség az, hogy egy kegyelmi állapotban élô keresztény vallási célra használja-e, vagy egy pogány természetes célra. 19. A Dobrotoljubije 5. kötete alapján; Moszkva, 1889. 20. A szemelvényekben az érzelmekrôl és a szívrôl van szó. Ezen az érzésre való képességet értjük, ellentétben a gondolkodással és az akarattal. Az érzelem a test és a lélek belsô kapcsolatán alapszik, s ezért testi és lelki oldala van. Beszélünk indulatos és szelíd, szegény és gazdag, nyers és finom, komor és derűs, rossz és jó érzelemvilágról. Egyedül már ez is az emberek számára való óriási jelentôségét mutatja. Mivel ezt a szenvedélyek különösen hatásuk alatt tartják, ezért értjük meg az aszkézisnek az érzelemvilág megtisztításáról szóló mondanivalóját. Közismert az imádság meghatározása; az érzelemvilágnak az Istenhez való felemelése. Az ókori népeknél a szív a lelkiélet középpontjának számított, mert az érzelmi mozgások és a lélek indulatai a szívben mutatkoztak meg észrevehetôen. Szemelvényeinkben akkor használjuk a ,,szív'' szót, ha inkább az organikus oldalát kell kiemelni; az ,,érzelem'' szót pedig ha az érzelmek rezgései és a szenvedélyektôl való befolyásoltsága lépnek elôtérbe. Ezért beszélünk az érzelemvilág imádságáról és az atyák értelmében megtisztított érzelemvilágról. Itt meg kell állapítani, hogy a szív imádságában az atyák eszközt láttak, hogy eljussanak az Istennel való egyesülésre. 21. A Dobrotoljubije 5. kötete alapján; Moszkva, 1889. 22. A Dobrotoljubije 5. kötete alapján; Moszkva, 1889. 23. A Dobrotoljubije 5. kötete alapján; Moszkva, 1889. 24. Szemelvényeinkben a ,,hészükhia'' az Istenben való szent nyugalom alatt az Istenben való elmerülést (elmélyedést) értjük. Hisszük, hogy e fordítás tárgyi tekintetben igazolt, s tágabb körök számára könnyebben érthetô. Azok a szerzetesek, akik az Istenben való elmerülést gyakorolták, hittek abban, hogy a keleti egyház hagyományát folytatják. Miként a jó és egészséges gondolatok közé becsúszhatnak túlzások, s magyarázatukba tévedések, ez történt az Istenben elmerülteknél vagy hészükhasztáknál is.