Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Marton József -- Jakabffy Tamás Az erdélyi katolicizmus századai Vázlatos erdélyi egyháztörténet kíváncsi fiatalok számára Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata A kezdetektôl az 1526-os csatavesztésig Az elsô nyomok Gyulafehérvár elôtörténete -- Népvándorlás Szent István király -- Kiépülô egyházszervezet Latin és görög kereszténység Székesegyház Templomépítések Szent László kora Egyházi közigazgatás -- Intézmények Székeskáptalan, fôesperességek Plébániák Bencések A hitélet szabályozása Székelyek, szászok A német lovagrend Tatárjárás Szász--magyar ellentétek A román betelepítés Ciszterci szerzetesek Johanniták Domonkosok Ferencesek Pálosok A török veszély elsô jelei Az adózás és a hozzá fűzôdô visszaélések Az 1437-es parasztfelkelés okai Luxemburgi Zsigmond és a városiasodás A rendi szervezet megerôsödése Hunyadi Mátyás korában 1514, Dózsa György felkelése Mohács Püspökök a király szolgálatában, lelki élet Művelôdés, egyetemek, klerikusok Hitélet, egyházművészet Mohácstól a katolikus restaurációig Az önálló Erdély Feszültségek az egyházban A hitújítás táptalaja A reformáció a szászok körében A hitújítás kiterjedése a magyarok körében Magyar lutheránus egyház -- Reformátusok A protestáns egyházak térhódítása Unitáriusok Szombatosok A román nyelvű írásbeliség és a protestánsok Katolikus püspökök A szekularizáció A tordai ,,vallásszabadság'' ,,Bevett'' vallások Báthori István Pap-válság, a katolicizmus visszaszorulása Jezsuita oktatás Erdélyben A jezsuiták kitiltása Kísérlet a katolikus püspökség visszaállítására A hitélet erôsödése Vallási villongások -- ,,A pápista papoknak püspökük ne légyen'' Bethlen Gábor Vikáriusok Licenciátusok Törvénybe iktatott jezsuita-ellenesség A Római Katolikus Státus Apafi Mihály Az örmények betelepedése Papképzés Az oktatás háromszéki központjai A jezsuiták újabb alapításai A túlélés és megmaradás kora A ,,lipóti oklevéltôl'' a 18. század végéig A ,,Diploma Leopoldinum'' és következményei Románok csatlakozása a katolikus egyházhoz Erôsödô bécsi önkény A Rákóczi-féle szabadságharc II. Rákóczi Ferenc A szatmári békét követô politikai fordulat Mártonfi György püspöksége A katolikus pozíciók visszanyerése -- Az ,,ellenreformáció'' Az intézmények megszilárdulása Sztoyka Zsigmond püspök és a papnevelde megalapítása ,,Mária Terézia püspökei'': Batthyány József és Bajtay József Antal Az oktatásügy újabb fordulatai A szerzetesrendek hozzájárulása a kulturális fellendüléshez A Státus munkája és a Consilium Catholicum A jozefinizmus virágkora A vegyesházasság-ügy Batthyány Ignác püspök és könyvtára Bonyodalmak a papképzés körül Az erdélyi katolicizmus a 19. században Erdély társadalmi-egyházi helyzete a századelôn A kultúra fészkei Mártonffy József püspök Rudnay Sándor püspök Szepessy Ignác püspök és a ,,Statuta'' Kováts Miklós püspök -- A románság nemzeti öntudatának ébredése 1848 Császárhűség, veszteségek, ,,megtorlás'' Haynald Lajos püspök Fogarasy Mihály püspök Az ,,Eötvös-törvény'' és hozadékai A liberális irány erôsödése -- Az egyház reakciói a szociális helyzetre Lönhárt Ferenc püspök Majláth Gusztáv Károly püspök Az ,,impériumváltozás'' után Erdély, a Bánság és a Partium bekebelezése Geopolitika és egyházszervezet A vallásszabadság formális biztosítása Kisajátítások Oktatásügy, etnikai ,,átrendezés'', származásvizsgálat, névelemzés A konkordátum Majláth Gusztáv Károly helytállása Adolf Vorbuchner A szerzetesrendek elsorvasztása -- 19. századi működésük tükrében Hitélet, intézmények, szervezetek Márton Áron püspök 1940: Észak-Erdély sorsfordulása 1944: Észak-Erdély újabb sorsfordulása A román kormány korlátozó intézkedései Hajsza Márton Áron ellen 1948-49 Egyházi vezetôk letartóztatása -- Vértanúk ,,Béke'' = kommunista hódoltság Aknamunka: a Státus befolyásolása A titkos ordináriusok Márton Áron kiszabadulása és háziôrizete Az 1956-os letartóztatási hullám A Ceausescu-idôszak kezdete A hetvenes évek korlátozásai, az egyházi közélet beszűkülése Jakab Antal püspök Titkos ordináriusok A kommunista államhatalmi egyházüldözés idôszakában fontos szerepet játszó személyiségek a gyulafehérvári egyházmegyében Fogalomtár Ajánlott irodalom ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program a kolozsvári Gloria Kiadónál 1999-ben az ISBN 973-9203- 48-5 azonosítóval megjelent könyv szövegének elektronikus változata. Az elektronikus változat az egyik szerzô, Jakabffy Tamás engedélyével készült. A kéziratot lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a szerzôk tulajdonában van. ======================================================================== A kezdetektôl az 1526-os csatavesztésig Az elsô nyomok -- ,,Az erdôségen túl'' -- vagyis Trans-Sylvania. Erdély latin neve hűen jelzi a földrajzi adottságot, hiszen jószerével teljesen hegyek, erdôségek övezik. A legszélesebb kapu ezen a természetes határgyűrűn: a Maros völgye, amely ezért a történelem századai során meghatározta a legforgalmasabb kereskedelmi és kulturális útvonalat Kelet és Nyugat között. Ezen az útvonalon találjuk az erdélyi egyházmegye központját, Gyulafehérvárt is. A fennmaradt korai oklevelek az egyházmegye püspökét ,,episcopus ultranssylvanusnak'' vagy ,,transilvaniensisnek'' nevezik, s majd csak századunkban, 1932-ben változik az egyházmegye neve ,,erdélyirôl'' ,,gyulafehérvárira'' -- a katolikus egyház bevett gyakorlata szerint ugyanis a püspökséget fôpásztori székhelyének nevével jelölik. Gyulafehérvár elôtörténete -- Népvándorlás -- ,,Gyula, a nagy és hatalmas vezér Erdélyben, vadászata közben terjedelmes várost talált, amelyet azelôtt a római építettek'' -- olvashatjuk a Bécsi Krónikában. A híradásnak komoly történelmi alapja van, hiszen az itt állomásozó rómaiak nyomait a mai napig bôségesen fellelhetjük. Várukat Apulumnak hívták. Csakhogy a római telepesek és az erdélyi gyula kora között nem kisebb népek, hadak vonultak végig ezen a területen, mint a gótok, a gepidák, a hunok, az avarok, majd a bolgárok. Ezek törzsi foszlányait találták a 9. század végén a magyar honfoglalók. Keresztények már a 4. században éltek a mai Erdély területén, az arianizmust magukévá tevô gótok. Az ôket követô korai gepidák százéves uralmuk alatt elpusztították a római Dákia erôdjeit és településeit. Számukra csak a legelôk és a szántók jelentettek értéket. A hunok átvonulása idején Erdély vad, elhagyott vidékké vált: nagyobbrészt a hun fejedelmek és méltóságok vadászterülete volt. A második gepida hullám idején Erdély önálló tartomány lett, lakosai fejlesztették a településrendszert, földműveléssel, állattartással foglalkoztak, s ôk is az ariánus kereszténységet vették fel. Az 567-ben megjelenô avarok központjukat vélhetôen a mai Gyulafehérváron vagy környékén jelölték ki. Ôk már a letelepedett életformára rendezkedtek be. Névadásuk nyomait ôrzi Kászon, Bisztra, Csernáton mai neve. Az Avar Birodalmat a 9. századi bolgár betelepedés roppantotta össze. Egyetlen római erôdöt állítottak vissza: az egykori Apulumot, amelyet Bel-grad-nak, ‘fehér vár’-nak neveztek el. Belgradot a magyar benyomulók második hatalmi tényezôje, a gyula foglalta el a honfoglalást követô század elsô felében (927), ezért az erôdítményt késôbb ‘a gyula fehér várá’-nak nevezték. Szent István király -- Kiépülô egyházszervezet -- Az utolsó gyula az 1001-ben megkoronázott I. Istvánnak hódolt meg, aki országát mind politikailag, mind vallásilag meg akarta szilárdítani. Önálló várispánságokat és megyéket szervezett. Az elsô várispán székhelye Gyulafehérváron volt. Az ispánokat a király rokona, Zoltán ellenôrzésére bízta. A Zoltán tisztségét utódló vezetôk lettek a késôbbi vajdák, akik nemcsak politikai hatáskörrel rendelkeztek, hanem -- a királyt megilletô joggal -- egyházi ügyeket is intéztek. Latin és görög kereszténység -- A királyi közigazgatási rendszer a latin kereszténység terjesztését tette lehetôvé. Ez áramlott be Erdélybe nyugat felôl, jóllehet a gyulákkal kezdôdôen egy ideig a keleti kereszténység is éreztette hatását. A görög szervezet azonban 1054 -- a római és bizánci központú kereszténység végsô szétválása -- után fokozatosan elenyészett. Miután István király megtörte a bizánci szövetségben álló utolsó gyula és a Délvidéken lázadó Ajtony hatalmát, lehetôvé vált külön püspökség alapítása Erdély számára -- Gyulafehérvár székhellyel. Mivel a püspöki és káptalani levéltárat a tatárjárás teljesen elpusztította, a 11. század püspökeinek névsorát egészében nem ismerjük, tudunk viszont egy 1046-ban vértanúhalált halt püspökrôl, Böölrôl (Böld, Bôd, Buldus?), aki vagy Eger, vagy Erdély fôpásztora volt, illetve 1075-bôl egy Frank (Franco) nevű püspökrôl. A vallási és egyházi élet irányításán túl a püspökökre már ebben a korban is jelentôs politikai feladat hárult: a kormányzás és a törvényhozás részesei voltak. Székesegyház -- A püspökségi intézmény kialakítása valószínűleg 1009- ben fejezôdött be. Megszervezésével szoros kapcsolatban állt a székesegyház építése, amely a kutatások eredménye szerint már a 11. században megkezdôdött. A régi romok köveinek felhasználásával épült elsô bazilika már háromhajós volt. Az elsô székesegyházból megmaradt déli kapuzat timpanon-domborműve vidékünk szobrászatának egyik legrégibb emléke (Krisztus trónon ül, jobbjával áld, baljával ,,az élet könyvét'' tartja). A 12. század második felében a lényegesen megnôtt egyházmegye számára már nem bizonyult elegendônek az elsô székesegyház. Újjáépítésének szükségessége az erdélyi keresztény népesség gyarapodásáról és a feudális viszonyok rögzülésérôl árulkodik. Templomépítések -- A társadalmi, gazdasági és műveltségi fejlôdéssel áll összefüggésben a vidéki templomépítkezés fellendülése is. A 13. századig a falutelepülések vallásos szükségletét a fa- és sövénytemplomok elégítették ki. Itt-ott azonban már terméskövet is használtak. A különféle pusztítások sajnos csak nyomokat hagytak ezekbôl, s így a legkorábbi idôkre vonatkozóan csupán régészeti bizonyítékok, a késôbbi átépítések után csupán töredékek maradtak fenn. A Maros és Szamos völgyében az 1200-as évektôl megindult építkezési láz eredményeirôl tanúskodnak a csitfalvi és malomfalvi templommaradványok; a marosszentimrei templom nyugati hajórészében megmaradt a némileg átépített, félköríves déli kapu, vagy a bonchidai déli ajtó alapszerkezete. Teljes egészében áll a Dés melletti Szentbenedek kis temploma a 12. századból. Szent László kora -- Az ország szervezetének továbbfejlesztése és a vallási élet megreformálása a 11. században I. László király érdeme. A ,,lovagkirály'' alakja és műve az erdélyi történelmi tudatban mély nyomot hagyott. Torda vidéke különösen is tele van Szent László máig ható emlékével. László alakját a gelencei, székelyderzsi, bögözi templomok 15. századi freskói is megörökítették. Egyházi közigazgatás -- Intézmények -- Minthogy az ismétlôdô besenyô és kun betörések ellen a Kárpátok természetes védôlánca nem bizonyult elégségesnek, László átrendezte Erdély területi felosztását, a gyepüket athelyezte a Maros és Küküllô bal partjára. A Marostól délre esô területek hivatali intézésére, a közjegyzôi teendô végzésére megalapította a gyulafehérvári székeskáptalant s ezzel együtt a káptalani iskolát. Ez a káptalani iskola valóságos fellegvára volt a középkori erdélyi papképzésnek. Az egyházmegye nagy kiterjedése és a püspökök társadalmi-politikai működése indokolttá tette, hogy helyetteseik, püspöki helytartóik legyenek. A fôpásztornak rendszerint két vikáriusa volt: Gyulafehérváron az erdélyi részek számára és Tasnád székhellyel a Meszesen túli részek számára. Teljes joghatósággal intézték a lelki és szervezeti ügyeket. Székeskáptalan, fôesperességek -- Gyulafehérváron I. László király kora óta ismert a székeskáptalan intézménye, amelyet a kanonokok testülete alkotott. A káptalan a capitulum szóból ered, amely a kanonokok (canonicusok) közösségi imájának neve. A székeskáptalan évszázadokon keresztül -- a székesegyházi istentisztelet irányítása, a káptalani iskola vezetése és az egyházmegye különbözô részein való tevékenysége mellett -- hiteleshelyként (okmányok kiadásának, hitelesítésének hivatalaként) is működött. A fôesperességek megszervezése nagy lépés volt az egyházszervezet hálózatának kiépítésében. Tizenhárom fôesperességrôl van tudomásunk a 11-13. századból. Ezek a közigazgatási egységek további esperességekre oszlottak, amelyeknek területe nagyjából a királyi vármegyék területével esett egybe. Plébániák -- A középkorban ismert plébániák nagy többségének alapítása a 12. század végéig befejezôdött. A mai egyházmegye területén 1180 középkori templomról tanúskodnak oklevelek vagy műemlékek, s ezekbôl máig mintegy 885 maradt fenn. A pápai tizedjegyzék szerint a gyulafehérvári püspök fennhatósága alá 13 fôesperességben 610 plébánia tartozott. A plébániákat mindenütt többé-kevésbé képzett papok vezették. Faluhelyen is szerveztek iskolákat. Átfogó okmányok hiányában pontos képet errôl nem alkothatunk, de a fennmaradt adatok alapján 1540- ig mintegy 120 iskolát tudunk azonosítani. Bencések -- Az egyházmegye létrejötte után Erdély területén 200 évig egyetlen szerzetesrend létezett, a bencéseké. Királyi alapítású bencés monostor csak kettô volt: a meszesi -- amelyet Álmos herceg alapított - - és az, amely Erdély középkori egyháztörténetében a legtöbb bonyodalmat okozta a szerzetesközösségek sorában és mégis a legjelentôsebb volt: Kolozsmonostor. A mai történetírás számára Erdély középkori intézményei közül a monostori apátság és hiteleshely szolgáltatja a legtöbb írásos emléket. 11. századi alapítása I. László király nevéhez köthetô. Mivel a szerzetesközösségek a lakosság politikailag is szorgalmazott hittérítésében jelentôs szerepet játszottak, a király közvetlenül a maga fennhatósága alá utalta ôket, így semmiféle függôségük nem volt a területi püspököktôl. Erdély népességének kereszténnyé levése és az egyházszervezet kiépítése után megnôtt a gyulafehérvári püspök tekintélye és ugyanakkor csökkent a szerzetesi missziózás szerepe. Kolozsmonostor esetében joghatósági és anyagi érdekeltségek miatt összeütközések, csatározások zajlottak évtizedeken keresztül az egyházmegye fôpásztora és a konvent apátja között. Adorján püspök (1187-1202), majd késôbb Vilmos püspök (1204- 1221) rohanta meg fegyvereseivel Monostort, ez utóbbiak teljesen feldúlták a rendházat és a templomot, az apátot fogságba vetették, a bencések jogi helyzetét igazoló pápai oklevelet a Szamosba dobták. 1270 körül az erdélyi püspök megszerezve magának Kolozsvárt és egész környékét akkora erôfölényre tett szert a vidéken, hogy a bencések már nem jelentettek számottevô konkurenciát. A középkor folyamán Kolozsmonostor egyházjogi függése az esztergomi érsektôl végig fennmaradt. A hitélet szabályozása -- A királyi törvények szigorúan szabályozták a hitgyakorlatot. Vasárnap kötelezô volt az istentiszteleten való részvétel. Kötelezô ünnepnappá vált Szent István, László és Imre napja is. Sátoros ünnepeken az egész nép szentáldozáshoz járult és igen szigorú volt a böjti fegyelem. Székelyek, szászok -- Erdély a 12-13. századra benépesült. Határmenti övezete az etnikai átrendezôdésekkel, új népelemek megjelenésével biztonságosabb lett. Erdély délkeleti szegletébe -- a mai Székelyföldre -- a 12-13. századi királyaink telepítették le a székelyeket, akik a 16. századig megôrizték különleges helyzetüket és nemzetségi szervezetüket. Letelepedésükkel párhuzamosan kereszténnyé lettek és betagolódtak az erdélyi latin egyházmegye szervezetébe. A székelyek keletre húzódásával lakatlanul maradt területekre a 12. század közepén vándoroltak be az erdélyi szászok ôsei. II. Géza 1150 körül Flandriából hozott telepeseket, de hamarosan a Rajna-vidék elszegényedett lovagjai és földszűkében levô parasztok is érkeztek. Ôket hívták gyűjtônéven szászoknak. Erdélyben -- Nagyszeben központtal -- az Olt menti Királyföldet kapták meg, valamint az északkeleti részeken Besztercét és környékét. III. Béla 1180 körül megalapította az autonóm szebeni prépostságot, amelyet mintegy tíz év múlva pápai megerôsítés is szentesített. A német lovagrend -- A kunok támadásainak kivédésére II. Endre király 1211-ben a Barcaságra telepítette a német lovagrendet. A német lovagok azonban politikai értelemben is független területiségre törekedtek, s az elsô lépést az egyházi függetlenség kivívásával meg is tették. Létrehozták az önálló barcasági -- vagy brassói -- dékánságot és közvetlenül a pápa joghatósága alá helyeztették magukat. Endre király 1225-ben kiűzte ôket Erdélybôl, és egyház-közigazgatási területük az esztergomi érsek fennhatósága alá került, csakúgy, mint a szebeni prépostság. A lovagok rövid ittléte nem nyomtalan. Kôvárakkal alapozták meg a terület biztonságát. Nekik tulajdonítjuk Marienburgot (Földvárt), Feketehalom és Höltövény várát. Ezen kívül a Kárpátokon túllépve próbáltak védelmi vonalat létesíteni, így felépítették Cetatea Neamtului és Câmpulung várát. Tatárjárás -- A 13. század közepén benépesült Erdélyt 1241-ben súlyosan érintette a tatár betörés. A mongol had átvonulása kegyetlen pusztítással járt. Beszterce környékén 6015 keresztényt gyilkoltak le. Kôhalom várában -- egyes források szerint -- 30 000 ember esett el, ismeretesek a Szeben környéki vérengzések is. Rogerius nagyváradi kanonok személyes tapasztalatait Siralmas énekek című beszámolójából ismerjük. ,,Végre odahagytuk az erdô magányát és a nyolcadik napon Gyulafehérvár városába érkeztünk, ahol semmit sem találtunk, csak a megöltek csontjait és koponyáit, a bazilikák és paloták szétrombolt és aláásott falait, amelyeket szerfölött sok keresztény vér kiontásával mocskoltak be... És a tizedik mérföldkônél az erdô mellett volt egy falu, amelyet a nép nyelvén Frátának hívnak, és itt az erdôtôl négy mérföldnyire volt egy csodálatos magas hegy, amelynek a csúcsán megerôsítettek egy sziklát: embereknek és asszonyoknak nagy sokasága menekült ide, és most szívesen és könnyek között befogadtak bennünket, kérdezgettek s végül fekete kenyeret adtak nekünk.'' Szász--magyar ellentétek -- Az egyházmegye központi részét 1277-ben újabb megrázkódtatás éri. A szász és magyar érdekek sok esetben ütköztek. Így a vízaknai szászok által meg nem fizetett tized miatt fegyveres összetűzés robbant ki, amely Gyulafehérvár lerohanásában csúcsosodott. 1277. február 21-én a szászok rátörtek a székvárosra, gyilkoltak, felgyújtották az emberekkel telt székesegyházat, az okleveleket megsemmisítették, a templom kincseit elhurcolták. Dúlásuk nagyobb kárt tett, mint a tatár pusztítás. Királyi kárpótlásként Gyulafehérvár megkapta a tordai sóbányát. A 14. század elején aztán az erdélyi püspökség joghatósági területén a szász papoknak sikerült vidéki dékánságot alakítaniuk, s ezáltal kivonták magukat a fôesperesek fennhatósága alól. Ilyen vidéki dékánságok vagy káptalanok alakultak Szászváros, Szászsebes, Spring, Medgyes, Szászkézd, Kôhalom, Szászrégen, Királynémeti és Beszterce környékén. Késôbb a medgyesi fôdékán vezetése alatt a szászok vidéki dékánjai egyetlen szervezetbe tömörültek. Jogilag különálló három szász szervezet -- a szebeni prépostság, a brassói dékánság és a medgyesi fôdékánság -- nemzetiségi alapon egyre szorosabb kapcsolatba került egymással. Ez a Gyulafehérvár és a magyar király ellen testet öltô egység tette lehetôvé, hogy a szászok a 16. századi reformáció során egyöntetűen a lutheri evangélikus egyházhoz csatlakozzanak. A román betelepítés -- A tatár és szász pusztítások elsôsorban a lakosságot tizedelték meg, és ez természetesen érzékenyen érintette az egyházi gazdaságok erejét. Monoszlói Péter püspök elérte a királynál, hogy az elnéptelenedett püspöki és káptalani birtokokra betelepített románokat kivonja a vajda és az ispánok fennhatósága alól s adómentességet élvezhessenek. Az Árpád-ház kihalásától a mohácsi fordulópontig terjedô korszak a különbözô európai uralkodó dinasztiák -- Anjou-k, Luxemburgok, Habsburgok, Hunyadik, Jagellók -- királyainak korszaka. A második magyar Anjou-király, Nagy Lajos a 14. században már tervszerűen telepítette le a királyság határôreiként a románokat a Kárpátok karéján, katonailag is megszervezve ôket -- saját vajdáik és kenézeik vezetésével. Többnyire azonban nomád pásztorok jöttek, akik nemcsak a Kárpátok és az erdélyi hegyvidék magaslati területeit lakták be, hanem magánföldesurak is kezdték ôket birtokaikon letelepíteni. Míg vezetôik, a kenézek katonáskodtak és -- katolikussá válván -- asszimilálódtak a magyar nemesi rétegbe, addig a pásztorkodó és földművelô jobbágyság megmaradt görög keleti vallásában. Ezért tizedet sem kellett fizetniük, csak abban az esetben, ha elhagyott falutelkeket népesítettek be. A papságuk a havaselvi, ungro-vlahiai metropolita alá tartozott. Ciszterci szerzetesek -- A 13. század elejétôl jelentek meg Erdélyben a francia kultúrát terjesztô ciszterci szerzetesek. Királyi adományként kapták a Fogaras-földi Kercet, és nem tartoztak sem a püspök, sem a szebeni prépost joghatósága alá. A tatárjárás során az apátság egészen elpusztult, majd királyi kegybôl újjáéledt, s így csak a 15. században pecsételôdött meg a sorsa, amikor a szászoknak sikerült kieszközölniük Mátyás királynál, hogy az apátságot a szebeni prépostság 1474-ben bekebelezze. Templomuk és kolostoruk az országrész legjelentôsebb korai gótikus építményei a 13. században. Építészeti hatását tekintve felbecsülhetetlen, Erdély-szerte a gótika szétsugárzásához járult hozzá. Johanniták -- Ugyancsak a 13. században telepedtek le Erdélyben a johanniták, az ispotályos -- vagy ,,keresztes'' -- lovagok. Gyulafehérváron, Tordán, Székelykeresztúron volt kolostoruk. Eredeti hivatásuknak, a betegápolásnak éltek, és -- a hagyomány szerint -- ôk ôrizték a Hargita-tetôt a tatárjárásig. 1250-ben IV. Béla király a Szörénységet is átengedte nekik. Domonkosok -- Erdély kolostorokkal való benépesítésének igazi kora csak a koldulórendek megjelenésével érkezett el. A dominikánusok (domonkosok) rendje a tatárjárás elôtt bukkan fel Erdélyben. Különösen a németajkú lakosság körében örvendtek nagy népszerűségnek. A rend mindenkori hivatása a hithirdetés, a prédikálás. Mintegy tíz kolostoruk volt, s a magyarországi tartományban külön szervezeti egységet képeztek a brassói perjel vezetésével. Az erdélyi oktatásban késôbb jelentôs szerepet játszott kolozsvári és szebeni fôiskolájuk. Ez utóbbival kapcsolatban felmerült, hogy szász vagy magyar érdekeltségű intézmény volt-e. Tény, hogy a domonkosok Szebenben inkább a szász környezet kulturális igénye szerint alapították fôiskolájukat, de tény az is, hogy azt a magyar nagykáptalan hagyta jóvá. Ferencesek -- 1241 után tűntek fel Erdélyben a ferencesek (franciskánusok), elôbb a minoriták, majd az obszervánsok. A minoriták: a rend kevésbé szigorú ága. Szászvároson, Besztercén és Marosvásárhelyen volt rendházuk. A szigorúbb irányzat, az ún. cseri barátoké a 14. század második felében honosodott meg, de igazi virágzásra csak a 15. század közepén jutott. Különösen Hunyadi János és Mátyás király karolta fel ügyüket. A mohácsi vész idején nem kevesebb, mint 15 erdélyi kolostor -- közöttük a csíksomlyói -- alkotta erdélyi ôrségüket (kusztódiájukat). A csíksomlyói meggyökerezést hamar követte a keletebbre való kirajzás. Bákóban (Bacau) létesített kolostoruk helyzetét megpecsételte az 1574-es tűzvész és az erdélyi utánpótlás elsorvadása. Pálosok -- A tatár pusztítást követô lelki megújulás igényébôl keletkezett, magyar alapítású pálos rend igen kedvelt volt Erdélyben is. Kolostoraik a 14. században épültek többek között Marosszentkirályon, Gyulafehérváron, Szentmihálykövén, sôt Pázmány Péter szerint a Nyárád-mentén is volt rendházuk. A török veszély elsô jelei -- Az Anjou uralkodókat államvezetési elképzeléseiben a határôrzésen és hódításon kívül vallási célok is vezették: a különbözô eretnekségek -- például a bogumilok --, illetve a görög keletiek megnyerése a latin egyháznak. Ekkortájt azonban már érezhetô közelségbôl fenyegettek a következô századok nagy hódítói: a törökök. A dél és kelet felôl mutatkozó veszély olyan körülménynek tekinthetô, amely az erdélyi nemességnek javára szolgált a király és az egyház oldaláról élvezhetô jogokban. A nemesség ebben a korban igen egységes volt, ,,univerzitásként'' bocsátkozott tárgyalásokba a püspökkel. Az adózás és a hozzá fűzôdô visszaélések -- Az Anjou-k 80 éve alatt nemcsak a társadalmi szerkezet szilárdult meg, hanem az egyházi élet is. I. Károly (Róbert), miután helyzetét megszilárdította, az egyház kegyuraként lépett fel. Gazdaságpolitikája szembetalálkozott az avignoni pápák és más egyházi vezetôk kinevezési és adópolitikájával. A király óhajait a papság is erôsítette. Gentiles pápai legátus adóztatásai ellen Szécsi András püspök tiltakozott, ,,gonoszul és istentelenül kivetett adónak'' minôsítve a Gentiles követelte juttatásokat. Károly Róbert olyan kikötéssel ment bele XXII. János pápa tizedgyűjtésébe 1332 és 1336 között, hogy az összeg harmadrésze az ország védelmét szolgálja. Az egyházmegyét akkor fájóan érintô összeírások ma becses adattárakká váltak, nemcsak azért, mert a 14. század egyházi javadalmainak mértékérôl tájékoztatnak, hanem mert megtartották a régi egyházközségeink, papok nevét, az egyházmegye kerületi-szervezti leírását. Az 1437-es parasztfelkelés okai -- A tizedfizetés körüli joghézag, illetve a király--nemesség--jobbágyság háromszögön belül a nemesség által okozott adófizetési késedelmek felhalmozódása vezetett az 1437-es parasztfelkeléshez, amelynek egyik kulcsszereplôje az erdélyi püspök, Lépes György volt. Lépes püspök szándékát és szerepét tárgyilagosan csak úgy ítélhetjük meg, ha tudomásul vesszük, hogy ô egyben az erdélyi várak fôkapitánya is volt. Ebben a minôségében neki kellett gondoskodnia a várak fenntartásáról és a katonák fizetésérôl a meg- megújuló török támadásokkal szemben. 1442-ben, a szentimrei csatában -- Hunyadi Jánossal együtt harcolva -- életét adta országáért. Luxemburgi Zsigmond és a városiasodás -- Erdély egyháztörténetében csakúgy, mint az európai politikai életben meghatározó szerep jutott Zsigmond királynak. Államvezetési eszménye a központosított monarchia volt; támogatta az urbanizációt, biztosította a kereskedôvárosok kiváltságait -- így lehetôvé tette, hogy Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben várfallal védekezzék az esetleges támadások ellen. A gazdasági fellendülés a templomépítészetben is megmutatkozik: Kolozsvár Szent Mihály temploma, a kelet-európai csarnoktemplom mintaképe például legfényesebb bizonyítéka a város polgári ambícióinak. Szinte száz évet igénylô építése nagy uralkodóin (Károly Róbert, Lajos, Zsigmond) idôszakát kapcsolja egybe. De ugyancsak ebben a korban kezdik építeni a brassói ,,Fekete templomot'', a segesvári ,,Hegyi templomot'' és a besztercei plébániatemplomot is. Luxemburgi Zsigmondnak nagy szerepe volt a konstanzi egyetemes zsinat lezajlásában. Jan Hus (Hus János) számára kiállított menlevele azonban nem volt elégséges a zsinaton való elítélésének és kivégeztetésének megakadályozására. Hus megégetése Zsigmond tekintélyén komoly csorbát ejtett. Az ország északi része gyakran szenvedte a husziták betöréseit, de a lázító tanítás az erdélyi egyházmegyébe is behatolt, hozzájárulva a bábolnai felkelés kitöréséhez. A rendi szervezet megerôsödése Hunyadi Mátyás korában -- A parasztfelkelés és a török veszély olyan külsô és közvetlen okok voltak, amelyek Erdélyben a rendiség fejlôdését mozdították elô. 1437. szeptember 16-án a magyar nemesek, a szászok és a székelyek unióra léptek. Ennek a rendiségnek Mátyás király is teret engedett, sôt igyekezett államát ilyen irányba alakítani. Bár állami egységre törekedett, meghagyta a székelyek autonómiáját, sôt ô maga hozta létre 1486-ban a szász nemzeti egységet, európai viszonylatban az elsô nemzeti kisebbségi autonóm szervezetet. 1514, Dózsa György felkelése -- A Mátyást követô királyok kora a társadalom polarizálódásának idôszaka. A gazdag arisztokrácia háttérbe szorította a köznemességet és a mezôvárosokat is, de leginkább a parasztság lett mohóságuk áldozata. Ennek az áldatlan állapotnak a legszélsôségesebb tünete az 1514-es, Dózsa György vezette parasztfelkelés, legbeszédesebb írásos dokumentuma pedig Werbôczi István Tripartituma, amely ,,politikai nemzetre'' és a jogokat teljesen nélkülözô népre osztotta szét Magyarország korabeli társadalmát. Mindez II. Szulejmán Magyarország elleni hadjáratának elôkészületeivel esik egybe. Mohács -- A pápák diplomáciája és pénze kevésnek bizonyult, s nem pótolhatta mindazt, amit a korrupt és tehetetlen magyar vezetôk és az európai hegemóniáért viaskodó nyugati hatalmak elmulasztottak. II. Lajos, a fiatal király, anélkül, hogy bevárta volna Zápolya János vajda csapatait, 1526. augusztus 29-én Mohácsnál szembeszállt a szultán mintegy ötszörös túlerejével. Püspökök a király szolgálatában, lelki élet -- A 14. és 15. században az erdélyi püspökök sorát különféle politikai érdekek és különbözô választási-kinevezési befolyások alakulása rajzolja ki. A nagy tekintélyű Monoszlói Péter püspök 1307-ben bekövetkezett halála után az erdélyi vajda, Kán László erôszakosan beavatkozott a káptalani püspökválasztásba. Csak 1309-ben nyílt lehetôség arra, hogy a vajda önkényeskedéseirôl a káptalan egyik tagja jelentést tegyen a budai pápai legátusnak. A kanonokok közmegegyezésével megválasztott püspök, Benedek az elsô szerzetes-püspök Erdélyben. Az ôt követô fôpásztorok -- részben a pápaság avignoni fogsága idején -- nemcsak az egyházmegye tekintélyi és gazdasági megszilárdításán fáradoztak, hanem a lelkiélet elômozdításán is. Jórészük nem élt a gyulafehérvári székvárosban, hanem királyi szolgálatban politikai szerepet játszott. Az 1368-ban meghalt Szécsi Domokos püspök zárta le a káptalan által választott fôpásztorok hosszú sorát, utódait a király, ritkábban maga a pápa nevezte ki. Művelôdés, egyetemek, klerikusok -- Az Anjou-kor egyház- és kultúrtörténetét egyaránt meghatározza az európai egyetemek folyamatszerű kiépülése és erdélyi tanulók rendszeres külföldi képzése. Voltak, akik a papságra készülve iratkoztak be az egyetemekre, és voltak, akik -- immár klerikusként -- idôsebb korban fejlesztették tovább tudásukat. Erdélyben éppen a külföldi egyetemekrôl hazatért fôpapság és papság emelte magas szintre a káptalani képzést. Hagyatékaikban a kanonokok gondoskodtak arról, hogy képzett utódok lépjenek helyükbe. Az erdélyi diákok fôként a krakkói és a bécsi egyetemen tanultak. Százhúsz év leforgása alatt (1400-1520) mintegy 2500 erdélyi akadémiáról van tudomásunk. Egyszerű számítással arra a következtetésre juthatunk, hogy ebben az idôszakban az erdélyi klerikusoknak körülbelül egyharmada járt külföldi egyetemre. A hivatalos egyházi élet és a liturgia nyelve természetesen Erdélyben is a latin volt, de a szertartások egyikét-másikát magyarul is végezhették, és persze a népénekek is magyar nyelvűek voltak. Sôt szokásba jött a keresztelések és esketések népnyelvű szertartása is. A keresztény irodalom egyik legszebb magyar nyelvű emléke 1526-ból az az imádságos könyv, amelyet Nyújtódi András ferences szerzetes latin nyelvbôl fordított és írt le Judit apácatestvére számára. Hitélet, egyházművészet -- Élénk volt az Oltáriszentség iránti tisztelet, fôleg a nagyvárosokban. Külön liturgikus cselekményeket, körmeneteket szerveztek az Eukarisztia tiszteletére. ,,Azért keresünk menedéket az Oltáriszentségnél -- írják a szebeniek a pápának --, hogy az ô jósága megvédjen bennünket a töröktôl és Krisztus keresztjének ellenségeitôl.'' Az úrnapi nagy körmeneteket a városokban a céhek szervezik és teszik ünnepélyesebbé. Ekkor indul igazán virágzásnak Erdélyben a Mária-kultusz is, amelynek legszebb, legértékesebb korabeli emléke a 14. század elejére datálható ,,Tordatúri Madonna''. A jellemzôen vallásos székely néplélek -- különösen a 15-16. századforduló táján -- kitermelte a jól ismert festészeti és szobrászati műremekeket, így a csíksomlyói, menasági és csíkszenttamási késôgótikus madonnákat vagy a csíkrákosi, csatószegi szárnyasoltárokat. Művészettörténetileg is igazolható a nép átfogó vallásossága. Templomaink nagyon sok Árpád-kori és vegyes-uralkodóház-kori építészeti emléket ôriznek, szentségtartókat, szentélyboltozatokat, ajtókereteket, keresztelôkutakat. Az erdélyi ötvösművészet remeke az a csúcsíves kehely, amelyet 1440 körül Suky Benedek ajándékozott a gyulafehérvári székesegyháznak. A Hunyadiak templomépítési, mecénási tevékenységükkel tűntek ki. Hunyadi Jánosnak mint Erdély vajdájának, majd Magyarország kormányzójának módjában állt a kincstár erejével az építkezéseket támogatni. A gyulafehérvári székesegyház, a kolozsvári domonkos kolostor, a csíksomlyói ferences templom, a vajdahunyadi vár, a marosszentimrei, orbói, dévai templomok élvezték bôkezűségét. Az elsô igazi reneszánsz mecénás Hunyadi Mátyás volt. ,,Képzeletét talán az erdélyi templomok Szent László-freskói tüzelték'' -- állapítja meg a kései történetíró. Építkezett Vajdahunyadon, amelyet ,,atyai örökletes várának'' nevezett, arannyal hímzett zászlót küldött Marosvásárhelynek, nagy szeretettel és gonddal intézkedett szülôvárosának, Kolozsvárnak építéseirôl. A késô-középkori vallásosság jegyei Erdélyben is felfedezhetôk. Maguk a püspökök igyekeztek búcsúengedélyeket szerezni a székesegyház látogatására vagy más templomok építése alkalmából. Az egyházi alapítványok száma is sajátos színezetű vallásosságról tanúskodik. ======================================================================== Mohácstól a katolikus restaurációig Az önálló Erdély -- A régi magyar királyság Mohács utáni szétesése és az azt követô hatalmi-gazdasági zűrzavar, a nemzetközi érdekek ütközése nyomán létrejött az önálló Erdély. Keletkezési éveként részint 1541-et, Buda elestének és a gyermek János Zsigmond és anyja, Izabella Erdélybe- jövetelének évét, részint 1556-ot, János Zsigmond visszahívásának esztendejét tartják számon. A korszakot jellemzô általános rendezetlenség természetesen mind a vallási életre, mind az egyházszervezet fejlôdésére érvényes. Feszültségek az egyházban -- Már a 15. századi Erdélyben erôsödött a feszültség a papság és a hívek között. Ennek legtöbbször anyagi okai voltak -- így például a dézsma kérdése --, de nem hiányoztak a hívek oldaláról az olyanszerű panaszok sem, amelyek a plébánosok mulasztásait rótták fel. Az 1499-ben Gyergyóban kelt levéltöredék szerint ,,...egész megye régtôl fogva való törvénye: A plébánus minden naponként szolgáljon... Óránként vigyázva hon legyen,... gyónatlan, kenetlen senki miatta meg ne haljon.'' A hitújítás táptalaja -- A tizedfizetés körüli viszályok -- származzanak azok akár a papok túlkapásaiból, akár a világiak kapzsiságából -- aláásták az egyház tekintélyét, elhintették az erdélyi katolikusság körében a széthúzás magvait. Martin Luther eszméinek gyökérveréséhez a korabeli erdélyi köztudat kedvezô alapot jelentett. Eszméi rohamosan terjedtek elôször a szászok körében, majd a magyarságéban, de a bomlási folyamat nem állt meg; csakhamar Jean Calvin (Kálvin János) tanai is hódítani kezdtek, majd Dávid Ferenc az unitarianizmust juttatta diadalra. Másfelôl a bontakozó polgárosodás és városiasodás természetes módon hívta életre a pluralizációt mint szükségszerű követelményt, amely azonban az általános feudális viszonyok között gyakran szült türelmetlenséget, gyűlöletet, bosszút. Erdélyben a reformáció gyors térhódítását nem elsôsorban a papság felkészületlensége magyarázza. A 16. század katolikus papsága képzettebb és buzgóbb volt, mint az elôzô évszázadoké. Az egyházi életbe a világi hívek is felelôsségteljesen bekapcsolódtak. 1503-ból ismert az a -- Bacskai (Bácskai, Bachkay) Miklós püspök által az egyházi ügyekre vonatkozóan jóváhagyott -- szabályzat, amely az egyházközségekben a klerikusok és a laikusok feladatait körvonalazta. A reformáció terjedésének reális okát mélyebben kell keresnünk. Jó talajt jelentett a társadalomban jelentkezô szekularizációs folyamat. Míg az Anjou-korban a közéletben érvényesülni akaró ember a papi rend felvételére kényszerült -- az egyházi és társadalmi feladatok összenövése miatt --, a reneszánsz idôszak szemléletváltozásával ez a gyakorlat jószerével felbomlott. A politikai pályán tevékenykedôk már nem vállalják olyan könnyen a társadalom papi szerepekhez kötôdô elvárásait. Lassan kezd szétválni az egyházi és társadalmi szerepkör, ami magával vonja az uralkodók részérôl -- a politikában hangjukat hallató világiak megjutalmazása érdekében -- az egyházi vagyonok kisajátítását. Az 1556-ban ,,államosított'' püspökségi, káptalani, kolostori, plébániai ingatlanokkal megajándékozott fôúri réteg most anyagi érdekbôl is az új hitrendszer pártolója lett, alattvalóikra érvényesítve a cuius regio eius religio európai normáját. A reformáció a szászok körében -- Erdély politikai különállása is elôsegítette a reformáció sikerét. Leghamarabb az autonómiát élvezô szászoknál jelentkeztek és terjedtek el Luther tanai. A szászok állandó kapcsolatot tartottak fenn Németországgal, s így Wittemberggel is. Az ott tanuló fiatalok hozták Erdélybe a lutheri tanítást. A lutheranizmus Szebenbôl sugárzott szét Erdélybe, elsôsorban a szászok lakta nagyvárosokba, Brassóba, Kolozsvárra, Besztercére. Legnagyobb hatású reformátoruk Johannes Honterus brassói iskolamester volt, aki írásaival megnyerte a szász népcsoport politikai szervezetét, az Universitas Saxorumot. Izabella, Szapolyai János özvegye 1543-ban megerôsítette a szász lutheránus hitvallást. A hitújítás a szászok körében 1550-ben emelkedett jogerôre. Az 1557-es tordai országgyűlés vallásszabadságot biztosított a lutheránusoknak. Ugyanakkor kimondta, hogy mindenki azt a hitet tartja, amelyiket akarja, de az új hit követôi a régi vallást ne csúfolják és követôit ne háborgassák. A hitújítás kiterjedése a magyarok körében -- A pálos szerzetesbôl lett kormányzó, Utyeszenovics (Utyeszenics) Martinuzzi (Fráter) György, János Zsigmond gyámja nem mérlegelte kellô körültekintéssel a reformáció tüneteit. Honterus fellépése és a szászok központosított lutheranizációja azonban félreérthetetlenné tette, hogy Erdélyben immár új egyházhatalmi tényezôvel kell számolni. A reformáció tanai szász prédikátorok közvetítésével jutottak el a magyarokhoz. A kétnyelvű Kolozsvár volt e folyamat központja. 1544-ben a Wittembergbôl papválasztásra hazasietô Kaspar Helth -- vagy ismertebb nevén Heltai Gáspár -- lett a város plébánosa, aki egyébként Luther nagy tisztelôje is volt. 1550-ben a maga alapította nyomdában hozzákezdett a Biblia kiadásához. Több fiatal társa között találhatjuk Franz Hertelt is, akit a késôbbiekben Dávid Ferenc néven ismert a történelem. A megindult reformációs hullámnak Fráter György próbált gátat szabni. 1545-tôl Fráter György haláláig az országgyűlések tiltották a vallásújítást, vagy legalábbis a reformált vallások terjedését szerették volna korlátok között tartani. A tilalmaknak azonban nem volt tényleges foganatjuk. Különös szerepet kapott a reformáció történetében egy fôúri asszony, Drágffy Gáspárné, Somlyai Báthori Anna, aki erdôdi birtokközpontjába összehívta az elsô protestánsnak nevezhetô papi gyűlést a reformáció által jelentôsen befolyásolt városokból. Magyar lutheránus egyház -- Reformátusok -- 1554-ben a magyar lutheránusok külön egyházzá alakultak. Dávid Ferenc püspök mellett Petrovics Péter, Szapolyai rokona játszott meghatározó szerepet az evangélikus protestantizmus erdélyi térhódításában. Már Dávid Ferenc püspökké választásakor megjelentek a ,,sacramentariusok'', vagyis a svájci hitújítás hívei: a reformátusok, akik Ulrich Zwingli és Jean Calvin -- Kálvin János -- tanítását terjesztették Erdélyben is. Elôbb a városokban (például Tordán, Désen, Enyeden), majd a falvakban is gyökeret vert a szakramentárius tanítás. 1559-ben -- amikor a marosvásárhelyi zsinaton a magyar lelkészek elfogadták a református hitvallást -- érkezett az országba Giorgio Blandrata, a teológiával is foglalkozó olasz orvos, aki a következô évek-évtizedek hitújítási hullámában késôbb a mérsékelt szárny vezéregyéniségévé vált. Az ô biztatására csatlakozott a református táborhoz 1564-ben a fejedelem is. Ekkorra már Dávid Ferencet is a helvét irányzatban találjuk, csakúgy, mint Heltait és az egész Kolozsvárt. A reformátusok az enyedi zsinaton 1564-ben elhatárolták magukat a lutheránusoktól, s ugyanebben az évben a tordai országgyűlésen vallásszabadságot kaptak. Bár a székelyek 1562-es lázadását Holdvilág mellett megfékezték János Zsigmond vezérei, a zendülés ugyancsak kedvezett a reformáció elôretörésének. János Zsigmond a szabad székely köznép egy részét jobbágyok gyanánt fôembereinek rendelte alá, akik viszont részben a hitújítás pártjára álltak és jobbágyaikat is magukkal vonták az új religióba. Így bomlott meg a székelyek hitvallásbeli egysége. A protestáns egyházak térhódítása -- 1565-ben a reformátusok fejedelmi támogatással kisajátították a gyulafehérvári székesegyházat és a városból kiűzték a katolikus papokat. Hasonló sorsra jutott Várad is. Szent László király csontjait szétszórták. Az 1566-os tordai országgyűlésen kimondták: ,,...egyenlô akarattal végeztetett, hogy afféle egyházi rendben levô személyek, kik a Pápai tudományhoz és emberi szerzésekhez ragaszkodnak és abból megtérni nem akarnak, az ô felsége birodalmából mindenünnen kiigazíttassanak.'' Unitáriusok -- Dávid Ferenc 1568-ban unitáriussá -- Szentháromság- tagadóvá -- lett, és kiváló szónoklataival városát, Kolozsvárt, sôt a fejedelmet is megnyerte az unitárius irányzatnak. Dávid radikális szárnyával szemben Blandrata és hívei alkották a mérsékelt unitarizmus táborát. A két szárny vezetôi között Jézus istenségének kérdése kapcsán elmérgesedett a viszony. Dávid Ferencet az innovációs tilalom megszegése miatt eltiltották a prédikálástól, majd Déván fogva tartották. Itt halt meg 1579-ben. Szombatosok -- Különleges színfolt a korabeli Erdély vallási palettáján a szombatosoké. A Padovában tanult Eössi András indította el a mozgalmat, amelynek középpontjában az az elgondolás állt, hogy Jézusnak -- bár isteni személy -- nem sikerült megvalósítania a megváltást, hiszen a zsidóság szembefordult vele és halálra adta. Ezért továbbra is az ószövetségi törvények vannak érvényben. A szombatos mozgalom jelentôs alakja a héber-magyar zsoltárfordításairól híres Péchi Simon, az erdélyi fejedelemség kancellárja, illetve Borsos Tamás, a vásárhelyi fejedelmi diplomata. A szombatos mozgalmat majd csak Rákóczi György szorítja vissza az 1630-as években. A román nyelvű írásbeliség és a protestánsok -- A reformációs törekvések kétségtelenül hozzájárultak a román nyelvű irodalom gazdagodásához. Bár a románság érzelmileg idegenkedett a kálvinizmus racionalitásától, a további évszázadokon át haszonélvezôje volt annak a próbálkozásnak, amely a protestánsok oldaláról térítô szándékkal irányult felé. Nem kis részben a lutheránus szászok és a magyar kálvinisták érdeme, hogy megindulhatott a román nyelvnek a hivatalos szláv liturgikus nyelv ellenében való érvényesülési harca. Késôbb János Zsigmond egy kálvinista szuperintendensnek rendelte alá a román papságot és rendelkezett affelôl, hogy a liturgia nyelve a román legyen. Geszti Ferenc dévai várkapitány bôkezűségébôl jelent meg 1582- ben Szászvároson a Palia de la Orastie, a Mózes elsô és második könyvét tartalmazó román fordítás, amely karánsebesi és lugosi prédikátorok munkáját dicséri. Katolikus püspökök -- A mohácsi csatavesztés után egy évre az erdélyi püspököt, a Ferdinánd-párti Gosztonyi Jánost Szapolyai János hívei (Bodó Ferenc és Dóczi János) halálra kínozták. Helyébe mind a két uralkodó püspököt nevezett ki (Gerendi Miklóst és Statileo Jánost), akik inkább a politikában vállaltak szerepet -- uraik mellett. Az egyházmegyét valójában Felvinczi János felszentelt püspök vezette; majd 1542-tôl Medgyesi Székely Ferenc kormányozta az erdélyi püspökséget. A ,,hivatalos'' püspök, Statileo halálakor a marosvásárhelyi országgyűlés a püspökség javait Izabellának, János Zsigmond anyjának ítélte. A katolikus szerették volna, ha Medgyesi lesz a püspökük -- ezt pártolta volna Fráter György is --, de Castaldo, aki egyébként Fráter Györgyöt is meggyilkoltatta az alvinci kastélyban, megakadályozta a püspöki kinevezést. Ezért Ferdinánd a neki átjátszott országba 1553-ban Bornemissza (Abstemius) Pál veszprémi püspököt nevezte ki. Művészi érzékkel megáldott fôpap volt. 1556-ban, János Zsigmond visszatértekor távoznia kellett végsô menedékhelyérôl is, Gyalu várából, ahonnan -- a korabeli tudósítás szerint -- ,,szépszerével kitessékelték''. A katolikus egyháznak 1556 és 1716 között gyakorlatilag nem volt püspöke, s ez jelentôsen befolyásolta az egyházmegye életének alakulását. A szekularizáció -- 1556 márciusában és áprilisában a szászsebesi és kolozsvári országgyűlések államosították, szekularizálták a katolikus egyházi vagyont és kimondták a püspök kitiltását az országból. A szerzeteseket is kiutasították. Üresen maradt kolostoraikban: a domonkosok kolozsvári, a ferencesek marosvásárhelyi és váradi házában Izabella tanintézeteket alapított, a rendek 1557-es tordai országgyűlésen megfogalmazott kívánalmainak megfelelôen. (Izabella a gyulafehérvári káptalani iskola működtetésének anyagi fedezetét magára vállalta.) A tordai ,,vallásszabadság'' -- Az 1568. január 6-án Tordán kimondott ún. ,,vallásszabadság-nyilatkozat'' valójában a prédikálás szabadságát biztosította: ,,Minden helyeken a Praedicatorok az Evangeliumot praedikálják, hirdessék, ki ki az ô értelme szerént, és a közösség ha venni akarja, jó, ha nem, pedig senki kénszerítéssel ne kénszerítse...'' ,,Bevett'' vallások -- A négy bevett vallás törvénybe iktatására 1571. január 6-án Marosvásárhelyen került sor. Az elôzô évben, a medgyesi országgyűlésen még szigorú törvényt hoztak az unitáriusok ellen. Marosvásárhelyen maga a fejedelem, János Zsigmond kívánta a rendektôl, hogy ez a felekezet is kapjon szabad vallásgyakorlati jogot. Törvénybe iktatták tehát az unitárius vallást, kimondva, hogy ,,az egy Isten igéje mindenütt szabadon prédikáltassék s a confessióért senki meg ne bántassék.'' Báthori István -- János Zsigmond halála után két párt akarta fejedelem-jelöltje útján érdekeit érvényesíteni. A Magyarországgal való egyesülés és a török Porta védnöksége alatti önállóság volt az alternatíva. A török-párt gyôzött, s az erdélyiek a katolikus Báthori Istvánt választották fejedelemmé. Báthori elsôként tett kísérletet Közép-Európa török megszállás alóli felszabadításának módszeres kivitelezésére, s ennek érdekében egy keresztény liga létrehozását is tervezte. Ebben segítségére volt öccse, András, aki XIII. Gergely pápát felkeresve bíborosként tért haza, majd 1586-ban már komoly összeget hozott Rómából a tervezett hadjárat szervezésére. Báthori István a 16. század toleráns fejedelem-típusát testesíti meg. Határozott diplomáciai finomsággal készítette elô a jezsuita missziót Erdélyben; tekintettel volt a túlnyomórészt protestáns erdélyi rendek felekezeti érzékenységére is. Az 1579-es tordai országgyűlés vissza is vonta a katolikus vallást tudatosan sorvasztani akaró, hierarchiáját és a szerzetesrendeket felszámoló rendeletét. Pap-válság, a katolicizmus visszaszorulása -- Az 1570-es években az erdélyi katolikus papok száma alig érte el a 30-at. Csíkban, Gyergyóban és Kászonszékben 1583-ban összesen 15 pap működött. Háromszékben kilenc pap volt. Báthori Endre bíboros 1591-ben Rómába küldött jelentése szerint a katolikusok száma 30-40 ezerre csökkent. A Székelyföldön nagyszámú kereszteletlen tizenéves volt. A katolikus nemesek és arisztokraták egy része kénytelen volt protestáns pap-szónokot tartani birtokán (ezek beszédeit rendszeresen ellenôrizték). A papi életforma eszménye is leértékelôdött. A kevés pap nagyobbrészt nôs volt. Fôként Kolozsvár környékén és a székelyföldi falvakban elhanyagolt és laza lett a hitélet. Jezsuita oktatás Erdélyben -- Báthori István az oktatásügy megerôsítésében látta a katolikus restauráció kulcsát. A protestánsoknak voltak ugyan középfokú iskoláik, országos léptékben hiányzott viszont a fôiskola. Báthori erdélyi fejedelemként Rómától és az osztrák jezsuita tartományfônöktôl kért misszionárius-tanárokat. De csak 1579-ben érkezett tíz jezsuita Lengyelországból, akik -- legalábbis a rendek elképzelése szerint -- pusztán oktatói tisztet tölthettek volna be: ,,Annak utánna, kegyelmes urunk, megértettük az lengyel király ô felsége levelét is, az mellett az nagyságot akaratját is, mi okból indultatván, hogy az mi végre hozatta ôket, viseljék csak abban magukat, az az tanításokon kívül ne menjenek, tartsák az ô tisztekben tanulásban magukat, hogy az különbözô tanítók között háborúság ne következzék.'' Megjelölték letelepedési helyüket is: Kolozsvár külvárosát, Kolozsmonostort és Gyulafehérvárt. A kolozsvári jezsuita iskola 1585-ben fôiskolává, akadémiává alakult. Két diákotthon, konviktus is megkezdte működését. XIII. Gergely pápa támogatásával ,,pápai és királyi szeminárium'' indult szegény gyermekek számára. A másikat nemes ifjak részére tartották fenn. Az 1583-ban alapított szeminárium nem volt ugyan papnevelô intézet, de tanítványai közül nem egy, késôbb jelentôssé vált klerikus került ki, legismertebbjük a jezsuita Pázmány Péter. Az 1586-os pestisjárvány megtizedelte az erdélyi lakosságot. A 45 jezsuitából is 26-ot ragadott el a ,,fekete halál''. A jezsuiták kitiltása -- Ugyanebben az évben halt meg Báthori István is. Végrendeletében meghagyja unokaöccsének, Zsigmondnak: ,,Mindenek felett a kolozsvári és fejérvári kollégiumokat hagyom és bízom rád, amely kollégiumokat a te atyád és én saját tehetségünkbôl alapítottunk, senkinek jogát nem sértve. Úgy oltalmazd és védd ezeket, hogy szívednek drága azon hazánk üdve, melynek fejedelme vagy.'' Zsigmond azonban -- nyilván fiatal kora miatt is -- könnyen befolyásolhatónak bizonyult. 1588-ban, a szászmedgyesi országgyűlésen csak azzal a feltétellel nagykorúsították a tizenhét éves uralkodót, hogy Erdélybôl kitiltja a jezsuitákat. A jézustársasági szerzetesek 1595 és 1606 között visszajöttek ugyan Erdélybe, de inkább a nép körében, a hitélet elômozdításában szorgoskodtak. Durva, ,,articulus nélküli'' kitiltásukra 1606-ban, Bocskay István fejedelem uralkodása idején került sor. Kísérlet a katolikus püspökség visszaállítására -- A lefejezett helyi egyházszervezet -- nem utolsó sorban a jezsuiták működése révén -- megôrizte igényét a kiteljesedésre: Báthori István szerette volna ugyan visszaállítani a püspökséget, de a püspöki vagyon magánkézben volt. Testvére, Báthori András bíboros 1591-ben a pápához folyamodott, kérvén, hogy egy szegény ferencest nevezzen ki erdélyi püspökké, akinek eltartását a csíksomlyói kolostor biztosítaná. Róma azonban csupán esperesi kinevezésre adott jogot Báthori Andrásnak, aki Gálffi Pált jelölte ki a feladatra. A papválasztási és az esperesválasztási joggyakorlat ezzel megszűnt a Báthoriak uralkodás idején, de várható volt az ellenállás is. Az esperesnek ezért joga volt szükség esetén támogatást kérni a fejedelemtôl, alkalmanként pedig magától a bíborostól. Báthori Zsigmond 1598-ban kiadott alapítólevéllel helyreállította a püspökséget és Naprágy Demetert jelölte ki püspöknek. Jövedelmi forrásul Gyalut adományozta. 1600-ban a pápai megerôsítést is megkapta, viszont egy év múlva, 1601-ben Naprágyt -- túlságos politikai elkötelezettsége miatt az Erdély-Magyarország egyesülés ügyében -- a protestáns rendek száműzték. A hitélet erôsödése -- A Báthori István-féle restaurációs törekvések nyomán némileg megerôsödött az erdélyi katolikus hitélet. 1583-ban a fejedelem kivette a katolikusokat a protestánsok egyházi joghatósága alól és függetlenséget biztosított nekik. Házassági ügyekben azonban gyakran adódtak nehezen tisztázható helyzetek. Fokozta a bonyodalmakat, hogy a papok jórésze is házaséletet élt, s a papok feleségüket a nemesség körébôl választották. Ez magyarázza egyúttal azt is, hogy a székely papság -- bár az egyetemes elôírást nem tartotta meg -- a köznép elôtt mégis tekintélynek örvendett, a nemességgel meg szoros kapcsolatot tartott fenn. Vallási villongások -- ,,A pápista papoknak püspökük ne légyen'' -- A 17. század elejétôl Erdély vallási palettáján a református szín uralkodóvá vált -- nagyrészt Bocskay István törekvéseinek következményeként. Ôt Rákóczi Zsigmond követte Erdély uralkodói székében. Országlása idején a rendek kimondták ugyan a szabad vallásgyakorlatot, de megújították a jezsuiták kiűzésérôl alkotott törvénycikkelyt. A Rákóczit követô Báthori Gábor fejedelemsége alatt Tövisrôl, Gyulafehérvárról, Monostorról és Szilágysomlyóról kitiltották a katolikus papokat és a besztercei országgyűlésen 1610-ben kimondták: ,,A pápista papoknak püspökük ne légyen.'' Báthori Gábor 1613-ban egyességre lépett a Habsburg császárral. Az egyezségi pontok között szerepelt a katolikus vallásszabadság biztosítása és a jezsuiták működésének engedélyezése is. A török párt azonban nem nyugodott bele az egyezségbe, s Báthorit nemsokára orvul meggyilkolták. Bethlen Gábor -- Bethlen Gábor gyakorlatias abszolutizmusa a református Erdély valóságos virágkorát alapozta meg. A katolikusok bizonyos tekintetben lélegzetvételhez jutottak: visszakapták a tövisi, a monostori, a fenesi, bácsi, jegenyei, szilágysomlyói templomot. Kolozsmonostoron és Gyulafehérváron a jezsuiták újból megnyithatták iskoláikat. Bethlen emellett gondot fordított arra is, hogy országának közerkölcseit megerôsítse. Alvincre telepítette továbbá az anabaptistákat, a Zwingli korában kialakult, felnôtt-keresztelô protestáns csoporthoz tartozókat, akik kiváló mesteremberek voltak. Vikáriusok -- Bethlen Gábor fejedelemsége alatt létesült a vikáriusi intézmény. A katolikus püspökség megszűnte után a katolikus fôurak szakadatlanul óhajtották ugyan, hogy az egyházszervezetnek vezetô szerve legyen Erdélyben. Törekvésük azonban meddô maradt. Bethlen -- hogy a magyar király püspöki kinevezéseinek elejét vegye -- 1618-ban Fejérdi Márton személyében vikáriust jelölt ki az erdélyi katolikusok élére. Ugyanakkor II. Mátyás magyar király mégis püspököt küldött Erdélybe, Szentandrási (Csíki) Istvánt. Ezzel vette kezdetét a ,,választott püspökök'' és vele párhuzamosan a vikáriusok sora. A vikáriusok -- akik gyakorlatilag püspöki jogokat élveztek -- egységes vezetésük révén valamennyire biztosítani tudták a rendet az egyházmegyében, összetartották a papságot és az egyházközségeket. Közülük a legjelentôsebbek: Szalinai (De Salinis) István bosnyák ferences, aki huszonkét évig, 1632-tôl 1654-ig gyakorlatilag a katolikusok vezetôje volt; késôbb tolmácsa, Domokos Kázmér (1654-1677) töltött be fôpásztori szerepet, akit nemcsak a fejedelem nevezett ki, de a Hitterjesztési Kongregáció is megerôsített (ezért ,,titokban'', 1668-ban Rómában püspökké szentelhették). A fejedelmi korszak végén 30 évig Szebeléby Bertalan állt a katolikusok élén. A Bethlen halála után trónra került Brandenburgi Katalin még férje életében katolizált. Ezért uralkodását Erdélyben nem kísérte felhôtlen rokonszenv a rendek részérôl. Licenciátusok -- Az ôt követô I. Rákóczi György fejedelem buzgó református volt, de pártolta a katolikusok vikáriusi intézményét. Emellett azonban komolyan számolni kellett a paphiánnyal. Ennek megoldására egy sajátosan erdélyi kezdeményezés született, a licenciátus intézménye. Egyes elgazdátlanodott plébániák vezetését világ személyek vállalták magukra, akik vasár- és ünnepnapokon evangéliumot olvastak, böjtöt hirdettek, temettek, kereszteltek. Ôk, a licenciátusok, a fejedelemtôl papi kiváltságokat kaptak, liturgikus öltözetet viseltek (stóla nélkül). Szalinai a fehéregyházi kolostorban a Haller család védnöksége alatt -- rövid ideig -- licenciátusi képzôt működtetett. Az innen kikerült, egyházi szolgálatba lépô világiak a területi esperes elôtt évente vizsgát tettek. A licenciátusok szervezett képzését 1648-ban I. Rákóczi György intézkedései rekesztették be, aki bezáratta a ferences rendházakat -- Mikháza és Csíksomlyó kivételével --, s így a fehéregyházi képzôközpont is beszüntette működését. A licenciátus intézménye azonban fennmaradt, még a 18. században is folytatták áldásos működésüket. Törvénybe iktatott jezsuita-ellenesség -- II. Rákóczi György túlzott protestáns buzgóságában nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a kálvinizmust egyeduralkodó vallássá tegye Erdélyben. Az ô nevéhez fűzôdik az 1653-ban kiadott Approbatae Constitutiones törvénykönyv megerôsítése. Az Erdély jogi helyzetét meghatározó törvénykönyv a fejedelemség idején hozott törvényeket rendezte és új formában szentesítette. Ennek értelmében kifejezetten felszínre került a katolikusokat érzékenyen érintô kettôs sérelem: a püspöki funkció és a jezsuiták ügye. A törvénybe iktatott jezsuita-ellenesség -- ,,sem titkon, sem nyilván nem admittálandó szerzet'' -- megpecsételte a Bethlen Gábor óta ismét megindult ,,törvénytelen'' erdélyi jezsuita oktatás sorsát, ugyanakkor a magukat pusztán világi papoknak álcázó jezsuitáknak (például Sámbár Mátyásnak, ,,Erdély Pázmányának'') távozniuk kellett. Az Approbatae Constitutiones megjelenése a katolikus ügynek valamelyest mégis elônyére vált. Világosabban lehetett látni a szövevényes és bonyolult jogi kérdésekben. Láthatták a katolikusok, hogy vallási tekintetben csak elméleti vallásszabadság létezik számukra. Valójában mellôzésnek, jogfosztásnak és megszorításoknak voltak kitéve, s ezért töretlenül tovább folytatták küzdelmüket jogaik érvényesítéséért. A Római Katolikus Státus -- Ugyanakkor szükségesnek mutatkozott, hogy a fejedelem és az országgyűlés elôtt a katolikusoknak mégis képviseletük legyen. Ez a feladat a Státusra hárult. A rendeknek nem lehetett katolikus pap tagja, ezért világi fôurak, a Státus alapemberei vállalták a képviseletet. Ha a helyzet úgy kívánta, az országgyűlésnek elôterjesztéseket tettek, a sérelmek esetén felemelték szavukat. Alapítványokat, iskolákat létesítettek, ingatlanokat szereztek vissza, vikáriust választottak és felügyelték az egyes egyházközségek működését. Kúriáikban papot is tartottak, s ezáltal egy-egy vidék katolikus híveinek lelkigondozását is megoldották. Apafi Mihály -- 1658 drámai év Erdély történetében. A II. Rákóczi Györgyöt megfenyítô török-tatár had betört az országba. A fejedelem helyett a szultán Barcsai Ákost óhajtotta a trónra, harmadik trónkövetelôként pedig a Habsburg-ház által támogatott Kemény János jelentkezett. Erdély polgárháborús hadszíntérré vált. A zűrzavaros helyzetnek csak Apafi Mihály uralkodása vetett véget: Erdélyt megôrizte a török és a Habsburg hatalmak között -- viszonylag függetlennek. Késôbb azonban osztrák irányba hajlott politikája, s ezzel a katolicizmus számára is kedvezôbb idôk következtek. Apafi uralkodásának idején telepedtek Erdélybe az örmények. Az örmények betelepedése -- 1671-ben Köprülü Ahmed török csapatai feldúlták Moldvát. Ennek hatására a már 400 éve moldvai telepesként élô, fejlett iparral és kereskedelemmel rendelkezô örmények 1672-ben bebocsátásukat kérték Erdélybe. Vezetôjük Minas Eudoxiensis Zilifdar- oghlu püspök volt. Nagy többségük az ország keleti részeiben, Gyergyószentmiklóson, Csíkszépvízen, Ebesfalván telepedett le, s a 17. század végén innen rajzottak át Beszterce környékére és kivált Szamosújvárra, ahol önkormányzaton alapuló központjukat kiépítették. Oxendios Verziresco Lucas, Minas utóda erôsítette meg az örményeket a katolikus vallásban. Az erdélyi örmények eredeti rítusukat megtartva továbbra is -- napjainkig -- a katolikus egyházhoz tartoznak. Papképzés -- A fejedelemségi idôszak vallási életének sarkalatos gondja volt a papnevelés. E tekintetben elévülhetetlen az érdeme Pázmány Péter bíboros-érseknek és az általa alapított bécsi papnevelô intézetnek. A Pázmáneum ugyanakkor tanári utánpótlást is biztosított a késôbbi idôszak számára -- a jozefinizmus idején. Pázmány intézkedésére ugyanakkor 24 erdélyi papnövendéket képeztek a Nagyszombatban működô teológiai fôiskolán. E két központ mellett a papképzés tekintetében Olmütz is jelentôs szerephez jutott. A választott püspökök -- anélkül, hogy joghatóságukat Erdély területén gyakorolták volna -- igyekeztek papokat képezni és beküldeni ,,egyházmegyéjük'' részére. Lassan a papi utánpótlás s ezáltal a hívek lelkipásztori ellátása kezdett megoldódni. Sôt olyan katolikus papi állomány képzôdött, hogy az átalakulások idôszakának történetírója, Apor Péter szerint a megpróbáltatások között is ,,az nagy jó Isten, az ki megengedi ugyan, hogy az Szent Péter hajója habozzon, de soha meg nem engedi, hogy elmerüljön.'' Az oktatás háromszéki központjai -- Háromszéken indult a korszak legjelentôsebb iskolája, amelynek távlati célja a pap- és tanítóképzés volt. Nagy Mózes plébános nevéhez fűzôdik az esztelneki Seminarium Clericorum Regularum 1687-es megalapítása. Moldvából kért olasz minoriták oktattak és neveltek itt, de világi tanárok is hozzájárultak az iskola felfutásához. XI. Ince pápa nemcsak jóváhagyta az iskolaalapítást, de anyagi támogatásban is részesítette. A Státus ajánlatára a félreesô esztelneki iskolát aztán a Kézdivásárhely közvetlen közelében fekvô Kanta faluba helyezték át 1696-ban. A kantai iskola Erdély-szerte ismertté vált. A jezsuiták újabb alapításai -- A fejedelemségi idôszak lezárulásával újra megnyílt a lehetôség a jezsuiták kolozsvári akadémiájának működtetésére. I. Lipót császár módot talált arra, hogy visszatelepíttesse a jézustársasági tanárokat. Az unitárius kézen levô óvári -- egykor dominikánus -- iskolát csakúgy visszakapták a jezsuiták, mint templomukat, amelyet addig a reformátusok használtak. A növendékek tanulási lehetôségét biztosította az iskola mellett működô szeminárium. Apor István kincstárnok alapítványaival fiúnevelô intézetet létesített. ,,Az Aporianum Seminariumba fölveendô figyelmeztetik -- olvashattuk a statútumban --, hogy a nevelôintézet célja olyan egyéneket nevelni, akik Erdélyben és kapcsolt részeiben istenadta tehetségeik szerint lelki tanítók lesznek, minélfogva a jelöltnek lehetôleg meg kell ígérnie, hogy egyházias életet folytat, sôt ha elöljárói jónak látják, föl kell vennie az egyházi rendet.'' A jezsuiták újra rendezik soraikat Gyulafehérváron, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Nagyszebenben. Tanintézeteik a felnövekvô ifjúságnak megfelelô képzést biztosítanak. A jezsuiták mellé a ferencesek is kezdenek felzárkózni. Már a 17. század második felében -- iskolaalapítással -- Csíksomlyót nemcsak lelki, hanem Csík szellemi központjává is alakítják. A túlélés és megmaradás kora -- A fejedelemség kora -- hitvédô és intézményépítô láza, minden intoleranciája, zűrzavarosság mellett -- nem törte meg az erdélyi katolikusság erejét. Bár a katolikus több ízben kerültek hátrányosan megkülönböztetett helyzetbe, aldozatkészségüket, a vallási túlélés és megmaradás ösztönét e korszak fényesen igazolta. Kisszámú és gyakorta hiányosan képzett papjaikhoz ragaszkodtak, sôt bizonyos kezdetleges demokratikus vonások is felismerhetôk a klerikus--laikus viszonyban. ======================================================================== A ,,lipóti oklevéltôl'' a 18. század végéig A ,,Diploma Leopoldinum'' és következményei -- A hitújítás hullámhegyeit és a vallási színezettségű uralkodói törekvéseket átélô 16-17. századi Erdély viszonylagos függetlenséget élvezett a török és Habsburg erôk között, jóllehet mégiscsak a török hatalmi oldalhoz állt közelebb. Ez a helyzet az 1683 és 1699 közötti idôszakban, a törökellenes háború során gyökeresen megváltozott. Apafi Mihály halálát követôen, 1690-ben a Habsburg császár, I. Lipót híres okiratával, a Diploma Leopoldinummal szabályozta Erdély közjogi viszonyait. A diploma Bethlen Miklós kancellár tárgyalásai révén jöhetett létre. A Diploma Leopoldinumot 1691-ben a rendek is elfogadták, s ez másfél évszázadra az osztrák császári dinasztiához kötötte Erdélyt. Ettôl kezdve a politikai életben a katolikum és a Habsburg-pártiság mindinkább egyet jelentett. Lipót diplomája nem ismerte el az erdélyi fejedelemség szuverenitását, hanem a királyi korona jogán birtokolt tartománnyá tette, s élére a gubernátort -- fôkormányzót --, illetve a Guberniumot, a fôkormányszéket állította. Bár a diploma szerint a felekezetek egymáshoz való viszonyában nem történt változtatás, a Habsburg-érdekek erdélyi honosítása magával hozta a katolikusok fokozatos térnyerését. Ennek ellenhatásaként a protestáns rendek természetesen országgyűlési határozatokkal igyekeztek védeni jogaikat és birtokviszonyaikat. A diploma nyomán a katolikusok csekély elônyökhöz jutottak ugyan, de elégedetlenségükre adott okot, hogy régi iskoláik visszaadását Lipót okirata nem szavatolta -- sôt templomépítési jogukat is feltételekhez kötötte. Hivatalosan új egyházi személyeket sem hozhattak be -- ekként jezsuitákat sem, akikre pedig, mint az elôzô századok során kitűnt, az oktatás és a katolikus hitvédelem terén vezérszerep hárulhatott volna. A katolikus rendek elégedetlenségét Gyulafi László tolmácsolta Bécsben. Fellépése nem maradt hatástalan: 1691-ben az uralkodó a diploma harmadik pontjához a katolikusoknak nagyobb mozgásszabadságot biztosító záradékot fűzött. 1692-ben Fogarason kezdôdtek meg a tárgyalások a Diploma Leopoldinumban foglaltak érvényesítésérôl. A katolikusok követelései között nem kisebbek szerepeltek, mint a saját püspökhöz való joguk, iskolaépítés, jogegyenlôség a protestánsokkal a világi és egyházi tisztségviselésben, vagy a szerzetesek szabad letelepedése. Minthogy a vitatott kérdésekben Fogarason nem született megegyezés, a döntést az uralkodó hozta meg 1693-ban a Pót-Diplomával, amely elodázta a jezsuita-kérdés megoldását, csakúgy, mint a katolikus püspökség visszaállításáét. Lipót császár 1696-ban mégis püspököt nevezett ki Erdélybe: a csíkszentgyörgyi származású Illyés Andrást, aki egy évvel késôbb be is jött az országba. A protestáns többségű Gubernium azonban kiutasította az országból, hogy ,,ne háborítsa a haza csendjét, törvényét és unióját.'' Ma is áll a püspöki kinevezésének örömében általa építtetett csíkszentgyörgyi kápolna. Románok csatlakozása a katolikus egyházhoz -- Ezekben az években gyorsul fel az erdélyi románok egy részének csatlakozási folyamata a katolikus egyházhoz. Az uniós törekvéseknek döntô lendületet adott Lipót 1692-es pátense, amelyben megállapította a jogokat és mentelmeket az uniót elfogadó görög rítusú papok számára. A bizalom erôsítésében vezérszerepet játszott a császári katonaság kíséretében még az 1680-as ivekben megjelent tábori pap, a jezsuita Baranyi Pál László, akinek sikerült megnyernie Teofil gyulafehérvári román püspök bizalmát. Ennek köszönhetô, hogy 1697-ben Teofil zsinatra hívta össze fôespereseit Fehérvárra. ,,Egy szívvel úgy határoztuk el -- olvasható az egyesülési nyilatkozatban --, hogy visszatérjünk a katolikus anyaszentegyház keblére és hogy újra egyesüljünk vele, elfogadván és hívén mindazokat, amiket ô elfogad, vall és hisz.'' Teofil hirtelen halála után utóda, a református neveltetésben részesült Atanasie Anghel Popa 1698-ban -- papjaival egyetemben -- ismételten az uniót választotta. Apor István védnökségével rendezték meg 1701-ben Atanasie uniós püspök beiktatását. Apor saját hintóján vitte a püspököt a Vitéz Mihály által alapított templomba. Ekkor az unió teljesnek látszott. A valóságban megkezdôdött a harc az unió ellen, részben a belsô ellenzék, részben a szerb szerzetesek részérôl. Egyre szaporodott az ortodoxiára visszatérôk száma, fôleg azért, mert politikai és társadalmi feltételeik csak ígéretek maradtak az egyesülés ellenére is. Az ortodoxok számát nagymértékben növelték a román fejedelemségek fanarióta uralma elôl Erdélybe bevándorló hívek. A császár kénytelen volt helyreállítani az ortodox egyházi szervezetet. A Rómával egyesült görög katolikusok püspöki székhelye rövid ideig maradt Gyulafehérváron. Miután III. Károly király visszaállította az ôsrégi latin szertartású püspökséget, a görögök székhelye Fogarasra, majd 1738-ban Balázsfalvára került (Apafi uradalma lett a püspöki székhely). Hogy a románok uniójának arányai érzékelhetôk legyenek, idézzük az Inochentie Micu Klein által készített összeírást 1733-ból, a görög katolikus püspökség megalakítása után: Erdélyben 1432 faluban volt román pap, ebbôl 1065 faluban csak Rómával egyesült pap szolgált, 176 faluban volt olyan pap, aki nem egyesült, vegyes falu 191 volt, 645 faluban pedig egyáltalán nem szolgált román pap. Erôsödô bécsi önkény -- A török háború gyôzelmes befejezése után az udvari politika önkénye egyre erôsödött. A Lipót-féle diplomák egyre veszítettek súlyukból, s helyettük bécsi rendeletek szabályozták Erdély közjogi viszonyait. Bécsi rendelet nyomán került újra szóba a püspökség visszaállítása is: 1701-ben az uralkodó elrendelte, hogy a kinevezett erdélyi püspök, Illyés András számára gondoskodjanak megfelelô lakásról és ellátásról, majd a következô évben az alvinci püspöki birtok visszaadásáról rendelkezett. A püspök a további években mégsem telepedhetett le Erdélyben, nem utolsó sorban a kibontakozó Rákóczi- féle szabadságharc körülményei miatt. A Rákóczi-féle szabadságharc -- II. Rákóczi Ferenc reálpolitikusként belátta, hogy a Habsburg erôfölénnyel szemben csak úgy viselhet gyôztes harcot, ha a különbözô magyar érdekköröket összekapcsolja. Politikájával mindent megtett a nemzeti egység megteremtéséért. A felekezeti érdekellentétek azonban túl gyökereseknek mutatkoztak Rákóczi törekvéseihez képest. Az 1705-ös szécsényi országgyűlésen -- amelyen hat katolikus püspök is jelent volt -- Rákóczi újra életbe léptette a protestánsoknak igen kedvezô 1608-as és 1645-ös vallásszabadság-törvényt. Rákóczi befolyására az országgyűlés kimondta, hogy földesúri jogalapon senki nem kényszeríthetô felekezetének megváltoztatására; továbbá döntöttek arról, hogy a települések templomai a többségi felekezet tulajdonába kerülnek, miközben a kisebbségi felekezet istentiszteleti helyeirôl gondoskodni kell. II. Rákóczi Ferenc -- Rákóczit 1707-ben Marosvásárhelyen iktatták be erdélyi fejedelemnek. Még ebben az évben elôterjesztette a rendeknek a püspökség helyreállítását célzó javaslatát. Arra számított ugyanis, hogy ismerten toleráns magyarországi valláspolitikája meggyôzô elôkép lesz az erdélyi viszonyok között is. Tévedett. A reformátusok és evangélikusok elôkészítette ellenjavaslat miatt kénytelen volt visszakozni. Az országgyűlési törvények változatlanul csak a négy ,,recepta'' vallást erôsítették meg, megoldatlanul hagyva nemcsak az erdélyi latin, hanem a görög katolikus püspökség ügyét is. A szatmári békét követô politikai fordulat -- Az erdélyi katolikus püspökség visszaállítása a szabadságharcos Rákóczinak tehát éppúgy érdeke volt, mint a Habsburg uralkodóknak. Pusztán az alapelv különbözött. Rákóczi a vallásegyenlôség eszményét tartotta szem elôtt, míg Bécs a hatalmi politikája érdekében próbálta Erdély felekezeti arculatát a maga képére és hasonlóságára alakítani. Mártonfi György püspöksége -- 1711-ben a szatmári békekötéssel végleg kimerült a szabadságharc. Egy évvel késôbb meghalt Illyés András, a bécsi udvar által támogatott, de Erdélyben működni soha nem tudó püspök. III. Károly Habsburg császár 1713-ban a csíkkarcfalvi báró Mártonfi Györgyöt nevezte ki erdélyi megyéspüspökké. Visszaszolgáltatta a székesegyházat és a püspöki javadalmak egy részét, restauráltatta a püspökséget és Alvincrôl Fehérvárra tette át a püspöki székhelyet. Ekkor került vissza a katolikusok használatába a kolozsvári Szent Mihály templom is. III. Károly rendeletére újraalakult a káptalan -- egyelôre négy taggal, Alvincen. Mártonfi 1716 februárjában a Gubernium beleegyezésével foglalta el püspöki székét. A Habsburg-ház katolikus- párti rendelkezéseinek természetesen ára volt: a püspökre kezdettôl fogva politikai szerepek is hárultak, s ezek nem egyszer háttérbe szorították a pasztorációs és egyházszervezési szempontot. Mégis: Mártonfi és utódai legsürgetôbb tennivalójukként tekintették a lelkipásztori munka újraszervezését és a papképzést. Mártonfi püspöksége rövid ideig tartott. Végrendelete általános anyagi helyzetére is fényt derít: ,,Ami kevés jövedelmet püspöki állomásom után élveztem, mindaz még székesegyházam kitatarozására s a legszükségesebbekkel való ellátására is alig volt elegendô.'' Ez az állapot Mártonfi püspök halála után sem változott. A katolikus pozíciók visszanyerése -- Az ,,ellenreformáció'' -- Az erdélyi katolikus rendek felségfolyamodványban kérték a püspöki szék betöltését. Bécs Antalffy Jánost jelölte ki a tisztségre, az utolsó vikáriust és nagyprépostot. Antalffy sokat tett a katolikusellenes törvények és rendeletek megváltoztatásáért -- viszonylag kevés sikerrel. Utóda, báró Sorger Gergely püspöksége idején fontos esemény volt a gyulafehérvári és kolozsvári hiteleshelyek visszaadása katolikus kezelésbe. Habár nem sikerült elérnie, hogy hivatalosan töröljék az erdélyi törvénykönyvbôl a katolikusok ellen hozott törvényeket, mégis egyre gyarapodott az áttérôk száma. 1741-tôl Klobusiczky Ferenc püspök irányította az egyházmegye életét. Továbbvitte a vallásegyenlôségért elôde által folytatott küzdelmet. Közben azonban új császár és király foglalta el a bécsi trónt: a negyven évig uralkodó Mária Terézia. Neve és alakja számos vonatkozásban bevésôdött a magyarok emlékezetébe. Ez a név fémjelzi leginkább a katolikus restaurációt, mint ahogy a protestánsok számára azt a folyamatot, amelyet ellenreformációnak is nevezhetünk. Az intézmények megszilárdulása -- Az 1744. évi erdélyi országgyűlés határozatai a katolikusok vallásszabadságát a legteljesebb mértékben szavatolták. A 7. törvénycikk szerint sem a püspökség, sem a káptalan, sem a kanonoki intézmény visszaállítása nem vitatható a továbbiakban. A jezsuitákat kitiltó rendeletek érvényüket vesztették. A felekezetek közötti jogi egyensúly helyreállt. Klobusiczky püspök közvetlenül a kedvezô fordulat után papnevelô intézet alapítását kezdeményezte, de a püspökség anyagi viszonyai ezt meghiúsították. Csak utóda, Sztoyka Zsigmond idején sikerült megalapozni a gyulafehérvári papneveldét. Sztoyka Zsigmond püspök és a papnevelde megalapítása -- Sztoyka Zsigmond nevéhez kapcsolódik a gyulafehérvári püspöki rezidencia és az alvinci kastély felújítása, illetve a székesegyház szentélyének bôvítése. Sajnos az építkezések befejeztével, 1758-ban a püspöki palotában fellobbanó tűz átcsapott a székesegyházra is. A templom fedélzete és a torony egy része elégett. A harangokat is megolvasztó lángok a püspöki épületben berendezett papneveldét is lakhatatlanná tették. Sztoyka azonban szívós munkával pótolni tudta a jelentôs veszteségeket. Legjelentôsebb műve mégis a Megtestesült Bölcsességrôl elnevezett egyházmegyei szeminárium (papnevelde) megalapítása volt. ,,Mária Terézia püspökei'': Batthyány József és Bajtay József Antal - - A püspökök királyi kinevezésének gyakorlatában mindig hatalmi, politikai érdekek álltak a háttérben -- s ez természetesen a Habsburg- ház kinevezéseire éppúgy jellemzô, mint egykor az ómagyar királyok személyi döntéseire. Sztoykát kezdetben Mária Terézia támogatása segítette, késôbb azonban kegyvesztetté vált. Lemondása után a fiatal Batthyány József gróf követte a püspöki székben. Pozsonyi prépost és Bécs kedveltje volt. Fôúri modora, bôkezűsége nagy hatással volt az erdélyi rendekre. 1760 februárjában foglalta el székét Fehérváron, de három hónap múlva a császárnô máris kalocsai érsekké nevezte ki, majd októberben újabb püspököt jelölt az erdélyi egyházmegye élére: az európai léptékű műveltségérôl híres Bajtay József Antal piaristát. A rendek -- a nagyvonalú és elôkelô Batthyány után -- az egyszerű pap- tanárt, a királyi udvarból érkezett nevelôt kapták püspökül, ezért igen ridegen, zárkózottan viszonyultak hozzá. Bajtay Mária Terézia feltétlen híve volt, emiatt is sok összeütközés adódott közte és az erdélyi nemesek között. Bajtay számos gyümölcsözô kezdeményezése közül feltétlenül megemlítendôk az udvarhelyszéki és aranyosszéki plébánia-alapítások. A püspök vetette fel Mária Teréziánál, hogy árvaházat kellene létesíteni Erdélyben -- s ez meg is valósult: Nagyszebenben. A királynô felállította az Orphanotrophium Regium Theresianumot. Bajtay továbbá kivívta, hogy az esztergomi érsekséghez tartozó szebeni és brassói dékánságot az erdélyi egyházmegyéhez csatolják. Így az egyházmegye végre elnyerte földrajzi szempontból természetes határait, és megszűnt az a visszás állapot, hogy a távoli esztergomi érsek rendelkezzék az erdélyi egyházmegye déli határvidékének ügyeiben. Az oktatásügy újabb fordulatai -- Hogy Erdély a 17. század végén Habsburg befolyás alá került, nem utolsó sorban oktatásügyének fellendüléséhez vezetett. A katolikusok által működtetett iskolaközpontok ebben az idôben a jezsuiták, a piaristák, a minorita ferencesek és az obszerváns ferencesek kezében volt, emellett pedig az örmény antoniánusok is működtettek iskolát Erzsébetvároson. Mária Terézia Ratio educationisával valóságos reformot hajtott végre a magyar közoktatásügyben. Az erdélyi oktatási gyakorlat azonban inkább a II. József által aláírt Norma Regiára épült. A szerzetesrendek megerôsödése egyértelműen felvirágoztatta a közoktatást -- de különösen a jezsuiták újbóli meghonosodása. Iskolahálózatuk már a guberniumi idôszak kezdetétôl fokozatosan kiépül. Számottevôek a kolozsvári, gyulafehérvári, székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szebeni jézustársasági iskolák, de az erdélyi egyházmegye területén kívül is áldásos oktatómunkát folytattak. Kolozsvári intézetük fôiskolával egészült ki. Új templomot is építettek, amelyet 1776-os feloszlatásuk után a piaristák vettek át. A mintegy 40 kolozsvári jezsuita nem kisebb kulturális csomópontokat szervezett és tartott fenn, mint a Szent József fiúnevelô intézet, a Báthori-Apor szeminárium és az ebbôl kivált, a nemes fiatalok neveltetését szolgáló Mária Terézia konviktus. A csillagász Hell Miksa, a történész Kaprinay István vagy a literátus és nyelvész Baróti Szabó Dávid neve fémjelzi ezt a korszakot. Ezeknek az éveknek a kultúraépítésében jelentôs szerepet játszik néhány fôúri család, amely valóságos mecénásként lép fel az egyházi kezdeményezések támogatására. Így Apor István vagy a Hallerek bôkezűsége számos templom helyreállítását tette lehetôvé, például a gyulafehérvári Báthori- templomét vagy a borbándiét, az esztelnekiét, a tövisiét. Ugyanakkor szembetűnik, hogy az elmúlt századokban olyannyira eluralkodott felekezeti türelmetlenséget újabb magatartásminták egészítik ki. Ma szinte ökumenikusnak mondanánk Apor István gróf törekvéseit, aki református feleségének ezt mondja a felújításra váró templomok kapcsán: ,,Kár ily szép épületeknek így pusztán állni, megépíttetem, egyiket számotokra, a másikat a katolikusoknak.'' A szerzetesrendek hozzájárulása a kulturális fellendüléshez -- A ferencesek intézményalkotó munkája nyomán mintegy húsz új rendház épült, s ezzel a már 1640-ben megalapított kusztódia (ôrség) átfogó hálózattá fejlôdött. Megerôsödésük egyik legbeszédesebb jele, hogy a csíksomlyói kolostorban Kájoni János már 1686-ban nyomdát állított fel, s ez hosszú évtizedeken át közhasznú, építô munkát folytatott. A kusztódia 1729-tôl rendtartománnyá alakult, Szent Istvánról nevezték el. Sokat köszönhet a 17-18. századi erdélyi katolikus egyház a minoritáknak is, akik Kolozsváron, Vásárhelyen, Besztercén, Kantában és Enyeden telepedtek le, a magyar kultúra pedig ugyancsak sokat gazdagodott a pálosrendi Virág Benedek, Ányos Pál vagy Verseghy Ferenc munkássága által. A pálosok Tövisen, Tordán és Ilyefalván működtettek rendházat. A korszak egyetlen nôi szerzetesrendje Erdélyben az orsolyitáké, akik 1733-ban foglalhatták el szebeni rendházukat, egy régi dominikánus kolostort -- miután az evangélikus városi tanáccsal folytatott tízévi huzavona a katolikus Státus javára lezárult. A Státus munkája és a Consilium Catholicum -- A Diploma Leopoldinum nyomán újabb lendületet kapó egyházi életben már a 17. század végétôl kezdve meghatározó szerep hárul az egyházmegye világi tanácsadó testületére, a Státusra. Nagy lendülettel és vezetô fôurak tetemes anyagi támogatásával működött és alkotott maradandót az elkövetkezô évszázadban is. Jobbára a Státus soraiból kerültek ki azok a tanácsosok, akik a Guberniumban a katolikus érdekeket képviselték. 1696- tól ôk alkották a Consilium Catholicumot (a Katolikus Bizottságot). A Habsburg-érdekeltség és -befolyás felekezeti vetülete mutatkozik meg abban, hogy szinte egy évszázadon át katolikus fônemes volt a gubernátor -- vagyis a fôkormányzó. A Consilium és a gubernátor mind a katolikus lakosság, mind pedig az uralkodó bizalmát kiérdemelte és élvezte. A Katolikus Bizottság szerepköre különösen 1767 után nôtt meg, az ún. luzitániai alapnak -- a feloszlatott jezsuitarend portugáliai missziós pénzének -- birtokba vételével, amely az erdélyi egyházmegye közvagyonát képezte ,,vallási alap'' néven. Ebbôl az alapból széles skálájú támogatási rendszert lehetett kiépíteni -- templom- és plébániaépítésekre, szegény egyházközségek papjainak és tanítóinak fizetésére, ösztöndíjak megítélésére stb. Az sem hallgatható el, hogy a Státus tagjai egyben a Katolikus Bizottság tagjai is voltak, katolikus fôuraink mégis csak a Státus autonómiáját védték, és igen fájdalmasan érintette ôket a püspökjelölés jogának elvesztése -- ami a Bizottságra ruházódott át. A katolikus fôurak jelentôs része a protestáns rendekkel karöltve küzdött a Bizottság megszüntetéséért. A 18. század második felében a császári udvar egyre világosabban érezhetô valláspolitikai törekvése volt, hogy a vallást -- és ennek intézményi-karizmatikus alakzatát: az egyházat -- súlytalanítsák, társadalmi szerepét pusztán a közerkölcs karbantartására korlátozzák. Ezt az államérdeknek alárendelt valláspolitikai áramlatot II. József császár nevérôl jozefinizmusnak hívjuk, jóllehet lassan konkretizálódó törekvésként már Mária Terézia uralkodás idején jelentkezik. A jozefinizmus virágkora -- II. József trónra lépése új szakaszt nyit az osztrák császárság történetében. Világiasabb irányú egyházi életet, rendeletekkel megnyirbált jogokat, az egyéni szabadság erôsödését a vallási intézményekben testet öltô kollektivitás kárára. Ennek szellemében szekularizálták a legtöbb, egyházi kezelésben levô jótékonysági intézményt, erre alapozva sajátította ki a monarchikus állam az oktatásügy felügyeletét -- Mária Terézia 1777-es Ratio Educationisát felhasználva. A felvilágosodás okozta szekularizáció általános jelenségét a Habsburg Bécs rendeletekkel, törvényekkel próbálta a maga hasznára fordítani. A társadalmi életben úgymond haszontalannak ítélt szerzetesrendek működését megtiltotta, sôt némelyiket fel is oszlatta. A pálosok és trinitáriusok ekkor tűntek el a szerzetesség erdélyi palettájáról. A papképzés központosításával -- vagyis az egyházi szemináriumok többségének bezárásával -- pedig II. József a felnövekvô pap-nemzedékeket az állam érdekei szerint óhajtotta kiképeztetni. Másfelôl azonban a jozefinizmus nagyobb szellemi igényességet ültetett be a képzésbe, az egyházszervezet racionalizálása során pedig számos új plébánia- és egyházmegye-alapításra is sor került. A vegyesházasság-ügy -- II. József intézkedéseinek egyike a mai napig is élô gyakorlathoz vezetett az erdélyi vallásközi viszonyokban. A felekezeti vegyesházasságokban született gyermekek hovatartozása a jozefinizmus óta alakul a nemek megfeleltetése szerint. Fiúgyermek az apa, lánygyermek az anya vallását ,,örökli''. A reverzális-rendszer gyakorlati fékezése -- akárcsak számos más jozefinista rendelkezés -- enyhébb hullámokat vert Erdélyben, mint Magyarországon. Batthyány Ignác püspök és könyvtára -- A jozefinizmus korának meghatározó erdélyi személyisége németújvári gróf Batthyány Ignác püspök. Szellemi igényessége, a tudományok iránti elkötelezettsége semmit sem csorbított pásztori tudatosságán és buzgalmán. Jezsuiták nevelték Nagyszombatban, majd Grácban és Rómában tanult. Itt a Collegium Germanicum könyvtárának kezelését bízták rá. Valószínűleg itt és Egerben, gróf Esterházy Károly mellett szilárdultak meg benne azok a szakismeretek és tervek, amelyeknek nyomán késôbb 20 000 kötetes könyvtárat hozott létre Gyulafehérváron, amely ma is az ô nevét viseli. E célra közel 80 000 forintot költött (ami jóval nagyobb összeg, mint amellyel Széchenyi Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeumot és Könyvtárat megalapította). Bonyodalmak a papképzés körül -- Batthyány püspök a jövendô papság felkészítésérôl is gondoskodott. Püspöksége kezdetén Loyolai Ignácról elnevezett papképzôt indított -- saját költségein -- Kolozsváron. A ,,növelde'' 1786-ig működött, addig az évig, amikor II. József a kolozsvári egyetemet is líceummá fokozta le. A gyulafehérvári teológiai képzést is egy idôre derékba törte József császár rendelete. A helyi, egyházmegyei szemináriumokból az államilag ellenôrzött központi szemináriumokba kellett átiratkozniuk a tanulóknak. II. József halálával és II. Lipót trónra kerülésével a kérdésben gyökeres fordulat állt be. 1791-ben újra megnyílnak az egyházmegyei papképzô intézetek. Batthyány püspök hosszas utánajárással megszerezte a katonai célokra lefoglalt egykori trinitárius templomot és a rendházat. Püspöki működése csakúgy elévülhetetlen érdemeket szerzett Batthyány Ignácnak, mint tudományszervezô elkötelezettsége és szívóssága. ======================================================================== Az erdélyi katolicizmus a 19. században Erdély társadalmi-egyházi helyzete a századelôn -- A 18. század utolsó évtizedében Erdély népességének már több mint fele román. A magyarság részaránya mintegy 36 százalék, a szászságé több, mint nyolc. A jozefinizmus -- a Habsburg függôségben élô Erdély életét átható politikai irányzat -- a 18. század végén jelentôs mértékben átszínezôdött. A teljes birodalmi egységre törekvô, németesítô, világiasító tendencia emlékét azonban nem tudta feledtetni II. József császár visszakozása. A politikai életben a frontvonalak megmerevedése, az országgyűlési munkában egyre gyakoribb patt-helyzetek, a nemzetiségi és felekezet-közi viszonyok alakításában is a megtorpanás jellemzô. Protestáns részrôl a rendek egyre hangosabban sérelmezik, hogy a katolikus püspök kormányszéki tanácsos, és kizárólagosan használhatja az episcopus transilvaniensis címet, s ekként csakis ô tűnik fel az egyházi hagyomány megtestesítôjeként Erdélyben. A századvég közéletét egyre inkább a kétpólusosság jellemzi. De a katolikus egyházon belül is fokozatosan kialakul a konzervatív és a haladó szárny. A progresszív irányzat hangsúlyozottan a társadalom fejlesztése mellett kötelezte el magát. 1791-tôl ráadásul fokozódik a birodalmi egységbôl való erdélyi kiválás igénye. A békeidôszak természetesen gazdasági fellendüléssel járt s a vallásalap is gyarapodott, ami új építkezéseket tett lehetôvé egyebek mellett Bereckben, Bözödújfaluban, Csíkmadarason, Csomortánban, Szentdomokoson, Jegenyén, Katonán, Kapnikbányán, Magyarláposon, Parajdon. A felvilágosodás nyomán kiteljesedik az iskolahálózat. Ráadásul az erdélyi egymázmegye területileg is megnövekszik. A gyímesi határôrvidék -- s fôként az Uz völgye -- ekkor népesül be, s új egyházközségek jönnek létre. A kultúra fészkei -- Az erdélyi társadalmi és szellemi élet súlypontja -- a román többség ellenére is -- a magyarság, s fôként a protestantizmus kultúrája. Az enyedi, kolozsvári vagy vásárhelyi szellemi központok nem kisebb személyiségek alkotóhelyei, mint Hegedűs Sámuel, Kôrösi Csoma Sándor, Szász Károly, Köteles Sámuel, Bolyai Farkas, Mikó Imre, Kriza János, Jakab Elek, Kôvári László, Brassai Sámuel, Szilágyi Sándor vagy Gyulai Pál. A Batthyány Ignác püspök által megerôsített intézményes gyulafehérvári papképzés természetesen a kulturális téren oly meghatározó protestáns vonulathoz óhajtott színvonalban felzárkózni. A barokkból a klasszicizmusba való fokozatos áthajlás új világszemléleti és ízlésbeli alapot teremtett a kulturális alkotó életben. Minthogy az európai áramlatok -- s így fôként a felvilágosodás -- sok újat, ígéreteset és továbbépíthetôt hoztak Erdélybe, nem véletlen, hogy ez új intézmények sorának létrejöttét segítette elô. Az erdélyi magyar kultúra fejlesztésének legkiemelkedôbb intézményi központjai közül említsük példaként a Bolyai Farkas működtette marosvásárhelyi természettudományi képzôközpontot vagy a Döbrentei Gábor által 1814-ben életre hívott Erdélyi Múzeum című folyóiratot. Ezek azonban már a reformkor szülöttei. Mártonffy József püspök -- A jozefinista szekularizáció erkölcsi árnyéka kivetült az erdélyi egyházi életre is. A klerikusok körében egyre gyakrabban jelentkezett a henyeség, a kötelességmulasztás, ezért a 19. századelô erdélyi püspökének, a jezsuita Mártonffy Józsefnek, az emlékezetes Batthyány Ignác közeli munkatársának nehéz egyházkormányzási helyzet jutott osztályrészül. Munkásságát mégis elismeréssel minôsíthetjük. Alapos helyzetismeretre épülô, józan döntései még a református Jósika Miklósból is -- mai fül számára túlzónak tűnô -- dicséretet mondattak ki: ,,E derék egyházi úrnak igen sok érdeme volt mind vallási, mind irodalmi tekintetben, s annyi igaz, hogy Erdélynek alig volt kedvesebb egyházfeje.'' Rudnay Sándor püspök -- Mártonffy tizenhat évig kormányozta az egyházmegyét. Alkatára ma azt mondanók: igazi hosszútávfutó-típus; szívós, eltökélt. Utóda, Rudnay Sándor püspök, bár csak négy évig volt az egyházmegye fôpásztora, gyors, látványos fellendülést hozott -- különösen a lelki élet terén. Végiglátogatta a hatalmas egyházmegye plébániáit, az iskolákat és más intézményeket. Szociális érzékenysége, kiapadhatatlannak látszó energiája, munkabírása példaadó volt a papság számára is. Kormányzása idején az erdélyi katolikusok száma elérte a 150 000-t. Rudnay Sándor különleges fôpapi képességeit VII. Piusz pápa is felismerte, 1819. július 12-én esztergomi érsekké nevezte ki. Ebben a minôségében kezdett hozzá Rudnay a klasszicista stílusú, hatalmas esztergomi bazilika építésének. Szepessy Ignác püspök és a ,,Statuta'' -- Az egri születésű Szepessy Ignác egyaránt híres volt teológiai felkészültségérôl, nyelvtudásáról, írói-szónoki képességeirôl. Bölcseleti és hittudományi doktorátusával, elkötelezett tanári munkájával hamarosan magára vonta az egyházi közélet figyelmét. 1820 áprilisában szentelték püspökké. A felvilágosodás szellemében gyökerezô társadalmi elkötelezettség, a korszerűség igénye éppúgy jellemezte, mint bensôséges lelki élete, józan jámborsága. Rudnay példáját követve alapos helyismeretre akart szert tenni: püspöksége elsô évében közel ötven plébániát látogatott meg. Szepessy kormányzása sok vonatkozásban a 160 évvel késôbbi II. vatikáni zsinat szellemiségét elôlegezi. Felismerte korában azt, amit ma ,,az idôk jeleinek'' nevezünk: nem a világtól elvonult, ki- vagy berekesztett egyházi élet modelljét tűzte ki célul, hanem a nyitott egyházmodellt. A gyulafehérvári papnevelde végzôseit a kolozsvári jogi akadémiára küldte, ,,hogy -- saját szavai szerint -- a hazai jogi és társadalmi viszonyok ismeretében, mi egy pap életében oly fontos, kellô jártasságot szerezzenek.'' Liturgikus törekvései is meghökkentôen elôre mutatnak a történelmi idôben. Sok szép erdélyi katolikus hagyomány az ô rendelkezéseire vezethetô vissza. Az esztergomi érsek, Rudnay Sándor nemzeti zsinatot hirdetett meg Pozsonyba. A magyar egyházmegyék elôkészítô zsinatokat tartottak. 1822. áprilisában Gyulafehérváron tartották meg az erdélyi egyházmegyei szinódust Szepessy püspök vezetésével. A zsinati könyv, a Statuta Almae Dioecesis Transsilvaniae sok bonyodalom forrása lett. Szepessy Ignác ugyanis a zsinati határozatokat kötelezô érvényűekké tette egyházmegye- szerte, s ezek a határozatok részben az évtizedek óta kialakult papi életvitelt, részben pedig a felekezetközi viszonyokat szabályozták újra. A Statuta például a papi fegyelem helyreállítása érdekében elôírja a helybenlakást, szankciókat helyez kilátásba a plébánosok ,,kimaradása'' esetén, illetve a papi státus külsôségeiben megerôsíti az egyszerűség, a szolgálati jelleg követelményeit. Szepessy zsinati intézkedései erôsen visszaszorítják a püspök személyi kultuszát, ugyanakkor a papság méltóságát liturgikus feltételek mellett kívánják fokozni. Merészségnek mondható, hogy 1822 fehérvasárnapján 60 papjával koncelebrált a gyulafehérvári székesegyházban; s a törvénykönyvbe is bevezették a koncelebrálás módozatát. A Statuta egyik legkényesebb vonása, hogy elfogadta azokat a fejedelemségi törvényeket, amelyek Erdélyben meghatározták a más vallásúakkal szembeni magatartást. A vallási türelemrôl szóló, valamint a házassággal kapcsolatos törvényeket egyébként a szinódus úgy fogalmazta meg, hogy az a már kialakult gyakorlatot tükrözte. Szigora és hangsúlyosan egyházfegyelmi jellege miatt Szepessy Ignác Statutája ellenszenvet váltott ki a felsôbb egyházi és császári hatósági körökben. A Szentszék Kohlmann jezsuita szerzetest bízta meg, hogy referátumot készítsen a zsinati határozatokról. Kohlmann kedvezôtlen véleményezése nyomán a Szentszék azt kívánta Szepessy püspöktôl, hogy vonja vissza a zsinati határozatokat, illetve gondoskodjék újabb zsinat összehívásáról. A Rendkívüli Ügyek római Kongregációjával folytatott tárgyalások során az a végsô megoldás született, hogy Szepessy elhagyja az erdélyi egyházmegyét és Pécsre távozik, az ottani megüresedett püspöki szék betöltésére. De továbbra is van gondja egykori egyházmegyéjére; általa lefordíttatott és kiadott szentírást, imakönyveket küld Erdélybe. Kováts Miklós püspök -- A románság nemzeti öntudatának ébredése -- A Habsburg uralkodó gyámkodás félreérthetetlen jele, hogy I. Ferenc császár Szepessy távozása után az erdélyi püspökséget -- a guberniumi Katolikus Bizottság megkérdezése nélkül -- önhatalmúlag a csíktusnádi születésű Kováts (Kovács) Miklós nagyváradi ôrkanonoknak adományozta. Ezek már a kiteljesedésben levô reformkor évei: a társadalmi és politikai viszonyok érezhetôen erjednek. A szociális és nemzetiségi kérdések rendezése továbbra is várat magára, miközben egyre csak növekszik a legkevesebb joggal és legnagyobb terhekkel rendelkezô etnikum, a románság aránya. A határôrségek Habsburgok általi felállítása növelte önbizalmukat. A 2. román határôrezred zászlajának felirata: ,,Virtus Romana Rediviva'' (Újjáéledt a római [román?] erény''). A románság 1791-ben kifejezte ugyan nemzeti jogköveteléseit, majd fokozatosan felépült nemzeti tudata és annak ideológiája, a dák- római kontinuitás, lehetséges politikai súlyukat azonban kevesen ismerték fel. E kevesek egyike volt Wesselényi Miklós. 1848 -- Az 1848-as év legnagyobb vívmánya Erdélyben a jobbágyfelszabadítás volt. Ugyanakkor a májusi országgyűlés 9. cikkelye új törvényt hoz a vallási jogegyenlôségre. A forradalmi hangulat közepette a katolikus egyházvezetésnek aközött kellett helyes döntéseket hoznia, hogy támogatja-e a társadalmi átalakulási törekvéseket, vagy hogy a Habsburg-ellenesség légkörében újra a bécsi uralkodó dinasztia és a katolikus egybekapcsolása mellett áll ki. Kováts Miklós kiegyensúlyozottságra törekedett -- ez azonban a forradalmi idôben nem váltott ki egyértelmű rokonszenvet. Pedig Kováts püspök magatartását -- körlevele tanúsága szerint -- valóban a tolerancia és a megbékélés óhajtása jellemzi: ,,Célunk senki jogait nem bántani, a mieinket pedig védeni erélyesen s nyíltan. Ezért intelek az Úr Jézus nevében, hogy az idôt jól megválasszátok, a körülményeket gondosan kihasználjátok. Vigyázzatok, erôsen álljatok... A hitet megôrizzétek, a szeretetet minden irányban gyakoroljátok.'' Az 1848-as egyházmegyei zsinat -- amely valójában csak amolyan papi gyűlés volt -- nem hozott komoly elôrelépést az egyházmegye életében. Császárhűség, veszteségek, ,,megtorlás'' -- A polgárháborúvá duzzadt forradalom végigsöpört Erdélyen is. A hadi kormányzó, Anton Puchner 1848 októberében -- Kováts Miklós tiltakozása ellenére -- lefoglalta a gyulafehérvári papnevelde épületeinek egy részét. A püspök és közvetlen munkatársai még a vár ostroma elôtt bennrekedtek. Tizenegy hónapig honvéd ostromzár vette körül az osztrákok által megszállt várat. 1849. június 24-án tetôzött az ostrom. Leégett a püspöki istálló és a bulgarita ferences zárda, lángra kapott a rezidencia és a székesegyház. Találat érte a Batthyaneumot és a szemináriumot. A polgárháború nyomán számos pap kényszerült pályamódosításra -- a császári megtorló intézkedések nyomán. De nemcsak a papság soraiból, hanem a világi hívekébôl is sokan kényszerültek menekülésre. Az elhurcolások és kivégzések hullámát leginkább Abrudbánya vidéke, Topánfalva, Verespatak, Magyarigen, Zalatna sínylette meg. Sokan Enyedre menekültek. Kováts püspök részint a forradalmat megelôzô idôkben, részint késôbb, a háború pusztításainak orvoslására rendkívüli bôkezűségrôl tett tanúbizonyságot. Számos alapítványt hozott létre, kulturális intézményeket támogatott, de a szociális gondoskodás terén is jeleskedett. A politikai visszarendezôdéssel a katolikus egyház intézményei is újrakezdték működésüket. Haynald Lajos püspök -- Az anyagi és erkölcsi pusztítás nyomait csakúgy, mint a császári megtorlást, Haynald Lajos püspök idején érezte meg leginkább az erdélyi egyházmegye. 1852-ben jött Erdélybe, Kováts Miklós halála után, jóllehet már korábban erdélyi segédpüspökké szentelték. Haynald megjelenését erôs bizalmatlanság kísérte -- de az egész társadalmat áthatotta a gyanakvás szelleme, nem utolsó sorban a besúgóhálózatra alapozott rendôrszervezet működése folytán. Az erdélyi papság Haynaldot egyértelműen bécsi megbízottnak tekintette. Élete és működése egészében rácáfolt a kezdeti gyanúra. A templomok és iskolák létesítése a reményt jelzik. A státusi iskolákban a püspök szorgalmazására is újra megindult az élet. 1858-ban létrejött a csíksomlyói tanítóképzô. Haynald nagy hangsúlyt fektetett az erdélyi nônevelés fellendítésére, a lányiskolák indítását és fejlesztését jelentôs adományokkal segítette. Ô volt az, aki Bajtay püspök után ismét felvetette a hatalmas kiterjedésű egyházmegye érseki rangra emeltetését: 1859-ben kérésével Rómához fordult. Sajnos a kalocsai érsek a tervben jogainak csorbítását látta s ezért megakadályozta Haynald indítványának jóváhagyását. Átfogó képet kapunk az egyházmegye hitéletérôl Haynald püspök római útja elôtti, 1851-es körlevelébôl. Azért utazott Rómába, hogy bizonyságot tegyen híveinek hitérôl, melyet ,,mint istenes ôsei drága hagyományát a múlt kor vészes viharai s a jelen idôk ezer veszedelmei közt'' megôrizték. Haynald ezt írja: ,,Tanúságot akarok tenni a bennetek újra fölébredt vallásos szellemrôl és egyházias öntudatról, melyek közt a gyakori és buzgó templomlátogatás, a húsvéti gyónásnak és áldozásnak évrôl évre növekvô száma újabb és újabb ájtatos egyletek keletkezését, templomok és paplakok, elemi iskolák építését teszik lehetôvé.'' 1863-ban, Szilveszter napján hagyta el Gyulafehérvárt Haynald, és Szécsény magányába vonult vissza. Az akkori pápa, IX. Piusz felmentette fôpásztori kötelezettsége alól, Rómába rendelte és a Rendkívüli Ügyek Kongregációjának tagjává nevezte ki. 1867-tôl kalocsai érsekként működött tovább. Tizenegy évi erdélyi működése mély nyomot hagyott a honi papságban: összetartotta, valóban testületté formálta ôket. Szellemisége távozása után is évtizedekig meghatározta a pásztori eszményképet Erdélyben. Fogarasy Mihály püspök -- Haynaldot a gyergyószentmiklósi születésű Fogarasy Mihály követte a püspöki székben. Erdélyi pályaíve 1864-ben kezdôdött, de a katolikus közéletnek akkor már ismert személyisége volt, leginkább talán a közoktatásügy iránti elkötelezettsége miatt. Gyakorló tanárként vált ismertté Nagyszebenben, majd biblikumot adott elô a gyulafehérvári papneveldében, miközben az egyházmegyei római katolikus iskolák fôtanfelügyelôje szerepkörét is betölti. Késôbb Bécsben az Augustineum papnevelô intézet elöljárója, 1838-tól a nagyváradi jogi akadémia vezetôje volt. Innen került Pestre, ahol a magyar királyi egyetem hittudományi karának igazgatója lett, és 1848- ban létrehozta a Jó és olcsó Könyvkiadó Társulatot, a Szent István Társulat ôsét. Amikor Fogarasy erdélyi püspök lett, ugyanazzal a bizalmatlansággal kellett szembenéznie, amellyel korábban Haynaldnak -- és részben Kovács Miklósnak is. Püspökségének kezdete három évvel elôzi meg a kiegyezést. A Bécs és a forradalomra emlékezô Magyarország -- illetve Erdély -- közötti feszültség légkörében Fogarasy mindvégig lojális magatartást tanúsított az uralkodóházzal szemben. A királyi ház jelesebb személyeinek születési évfordulóit, a koronázási megemlékezéseket például következetesen papjai és hívei figyelmébe ajánlotta körleveleivel. Ezzel is magyarázható a közötte és a papság között kialakult hűvös viszony. A Fogarasyval szembeni ellenérzések késôbb -- szándékainak tisztaságát és az egyházmegye iránti elkötelezettségét látva -- csitultak. Fogarasy püspök volt az, aki újra felvetette a katolikus autonómia kérdését. 1866-ban Kolozsváron az országgyűlésen megjelent katolikusokkal felélesztette a státusi munkát. Ez a Státus azonban a 19. század második felének jellegzetes szellemiségét mutatja fel, amelyben a progresszivitás már modern liberális színezetet ölt. Az ,,Eötvös-törvény'' és hozadékai -- A kiegyezést követô évek az erdélyi oktatásügy történetében különösen bonyodalmas idôszakot jelentenek. Az egyház és az oktatásügy addig magától értetôdô összefonódása ettôl kezdve meglazul. Az 1868-ban megjelent népoktatási törvény (az Eötvös-törvény) a ,,közös'' népiskolák alapítását és fenntartását szorgalmazta, ami gyakorlatilag a közigazgatási község kezelésébe utalta az iskolák jórészét. Elsôsorban a felekezeti szempontból vegyes lakosságú településeket érintette az iskolák szekularizálása, de a rendelkezés a katolikus tömbmagyarság területein is éreztette hatását. A közigazgatási városoknak és községeknek egyre inkább kötelezô volt népiskolát működtetniük, míg a törvény 38. cikkelye a vallásfelekezetek számára csupán jogot ad az iskolák fenntartására. Ugyanakkor iskolafenntartóként a községet jelölte meg, s ezzel megtörte a felekezeti iskolák hegemóniáját. Kisebb közösségek képtelenek voltak két iskolát fenntartani. Az anyagi nehézségek miatt az iskola megválasztásáért -- ,,felekezeti'' avagy ,,állami'' -- a lakosok között pártoskodások és viszálykodások indultak meg, és több helyen (abban reménykedve, hogy szabadulni fognak az iskolai kötségektôl) felekezeti iskoláikat államivá alakították át -- például Ditróban vagy Csíkszépvízen. A törvény ezzel együtt az akkori Európa egyik legkorszerűbb, ha nem a legkorszerűbb törvénye volt, amely kisebb- nagyobb módosításokkal egy évszázadra megalapozta a magyarországi és erdélyi közoktatás rendszerét. Kötelezôvé tette az alsó népiskola hat osztályának és a három ismétlô osztálynak az elvégzését. A tankötelezettség a hatodik életévtôl a tizenötödik évig terjedt. Az Eötvös-törvény hatályba lépése következtében természetesen egyre sokrétűbbé vált a közoktatás, és számos példaadó iskolaalapításra is sor került. Példaként említsük most csupán Gyergyóalfalu esetét, ahol Horváth Károly plébános pár év leforgása alatt korszerű oktatási és nevelési feltételeket és intézményeket -- egy népiskolát és egy felsôiskolát -- alapozott meg az állam hathatós segítségével. Munkássága gyakorlatilag mind a mai napig meghatározza a település iskolarendszerét. A liberális irány erôsödése -- Az egyház reakciói a szociális helyzetre -- A 19. század hatvanas éveinek feltűnô fejleménye, hogy a társadalomban felerôsödik a liberális politikai szárny antiklerikális hangja. A sajtóban igen gyakran jelennek meg egyház- és klérusellenes írások. 1869 szeptemberére Fogarasy püspök erdélyi szintű papi gyűlést hívott össze, amely fôként az egyházellenes liberalizmussal szembeni viszonyulást volt hivatott megállapítani. A zajos antiklerikális kampánynak természetesen megvolt az ellenhatása is. Erdély-szerte érezhetôen erôsödött a katolikus öntudat és bizonyos szinten közelebb kerültek egymáshoz a papság és a világiak csoportjai. Az iskola-pártoló püspöknek volt gondja a szegényekre és a lányok nevelésére. Betelepítette a szatmári irgalmas nôvéreket Gyulafehérvárra, Gyergyószentmiklósra, Udvarhelyre. Felkarolta a Nagyszebenben megtelepedett mallersdorfi ferences nôvérek ügyét. Támogatásával kiépült az intézetük Szebenben, meghonosodtak Marosvásárhelyen és Brassóban. Volt gondja a növekvô egyházközségek templomaira is, például Csomafalván, Zalatnán, Verespatakon, Szovátán. Ekkor szervezôdnek a Zsil-völgyi plébániák is. Lönhárt Ferenc püspök -- 1882-ben meghalt a régóta betegeskedô Fogarasy. Utóda Lönhárt Ferenc lett, aki korábban Kováts Miklós és Haynald püspökök titkára, majd gyulafehérvári irodaigazgató volt. Rövid kolozsvári plébánoskodása után püspöki helynök és Fogarasy segédpüspöke lesz. Anyagi és lelki fellendülés jellemzi az egyházmegyét. Templomok, iskolák épülnek. Az elôdjének püspöksége idején szervezôdött plébániákra külön odafigyel. A Petrozsényban és Lupényban létesített kórházakat a mellersdorfiak vezették. A vasúti építkezések erdélyi központjába, Piskire templomot építtetett, mert hirtelen 2000 léleknyire duzzadt az egyházközség. A vincés nôvérek 1896-ban elmegyógyintézetet állítottak fel Nagyszebenben. Lönhárt Ferenc a lelkiélet felügyelete és a katolikus hívek pásztorolása mellett az erdélyi oktatásügy további építésének apostola is volt. 1882 szeptemberében iktatták be püspökké. Az iskolafejlesztésre fordított személyes hozzájárulása mintegy 100 000 forint volt, s ugyanannyit szánt a szegény plébániák felkarolására is. Ugyanakkor a kor általános színvonalát magasan meghaladó módon figyelt a pasztorációra is. Majláth Gusztáv Károly püspök -- Lönhárt 1897-ben segédpüspököt kapott. Gróf Majláth Gusztáv Károly esztergomi papot az egyház társadalmi doktrínáját megalapozó XIII. Leó pápa utódlási joggal nevezte ki. Lönhárt halála következtében Majláthnak még ugyanebben az évben a fôpásztori székbe kellett ülnie. Bizakodó, az emberi becsületességben a naivitásig hívô emberként, ugyanakkor azonban karizmatikus és a kultúra iránt messzemenôen nyitott püspökként kezdôdött erdélyi működése. Ma is sokan vannak, akik élénken emlékeznek rá, akik úgy emlegetik, mint ,,püspökünket''. ======================================================================== Az ,,impériumváltozás'' után Erdély, a Bánság és a Partium bekebelezése -- 1918 ôszén a román királyság katonái megszállták Erdély keleti részeit, késôbb pedig a teljes Erdélyt. 1918. december 1-én Gyulafehérváron a román népgyűlés Erdély Romániával való egyesítésérôl döntött. Másnap megalakult az erdélyi Kormányzótanács (Consiliul Dirigent), amely rövid idôn belül törvénybe iktatta a gyulafehérvári határozatokat. Ezzel új korszak kezdôdött az erdélyi egyházmegye életében is. Gyakorlatilag hatósági intézkedések sora korlátozta a vallásszabadságot. Az egyházi gyülekezést hatósági engedélyezéshez kötötték. Majláth Gusztáv Károly püspök 1919 ôszén rezidenciáján 8 napig fegyveres ôrizet alatt állt s az új hatósági rendszabályok szerint nem tarthatta meg tervezett ôszi bérmaútját. Megtiltották a státusgyűlés egybehívását is. A teológiai tanároknak és a fôgimnáziumi tantestület egy részének kijárási és vendégfogadási tilalmat léptettek életbe. Geopolitika és egyházszervezet -- Az 1920. június 4-én életbe lépett trianoni békediktátum következményeként a királyi Románia megszűnt egy vallású és egy nemzetiségű ország lenni; területe jelentôsen megnövekedett Besszarábia, Bukovina, Erdély, a Bánát, Dél-Dobrudzsa és Kelet-Magyarország egy részének hozzácsatolásával. Az új Romániának ezzel két, jól elhatárolható kulturális régiója lett: az egyik terület a történelmi Erdély és annak nyugati sávja, a Partium. Az erdélyi római katolikus egyházmegye teljesen, a csanádi, a szatmári és a váradi egyházmegye pedig részben román fennhatóság alá került. (A csanádi egyházmegye Romániához jutott részeibôl késôbb, 1930-ban alakult a temesvári püspökség.) Ez a Kárpátoktól nyugatra esô és a Bánátot is magába foglaló régió teljesen közép-európai kulturális vonzáskörben élt. Románia másik nagy területi egysége a Kárpátok vonalán, tehát a régi magyar államhatáron kívül esô területeket ölelte fel és kulturális vonatkozásaiban jószerével a balkáni színezetű Kelet-Európához tartozott. E vidék a történelem során mindig is több szállal kötôdött Magyarországhoz, jóllehet mindvégig saját politikai élete volt. A középkor alkonyától a katolikus egyház egyértelmű kisebbségbe került, majd a fiatal román állam kezdeményezésére 1884-ben megszűnt missziós területi státusa. Létrejött a iasi-i és a bukaresti katolikus püspökség. Az elsô világháború elôtti Románia a katolikus területi közigazgatás szempontjából ezt a két egyházmegyét ölelte fel, amelyek azonosak a történelmi Moldva és Havasalföld területével. A vallásszabadság formális biztosítása -- Mind az 1918. december 1-i gyulafehérvári határozatok, mind pedig az 1919-ben aláírt párizsi kisebbségi szerzôdés biztosította a vallásszabadságot a megnövekedett ország egész területén. Az 1923-as román alkotmány 137. cikkelye szintén biztosította az egyházok jogait, de a 22. cikkely az ortodox egyházat már kiváltságos egyháznak nyilvánította. Ugyanígy az 1925-ben közzétett, az ortodox egyház szervezetérôl szóló törvény az uralkodó vallás rangjára emelte az ortodoxiát, amelynek térnyerése érdekében -- minthogy 1920-ban a romániai összlakosság 70 százalékát alkotta -- a hatalom birtokosai mindent megtettek. Kisajátítások -- Az erdélyi román Kormányzótanács még 1919. augusztus 12-én közzé tette az elsô agrártörvényt, amely gyakorlatilag az egyházak birtokainak kisajátítását szolgálta, bár oktatási és nevelési célokból az egyházi intézmények mentességet élvezhettek a kisajátítások alól. 1921. július 30-án az újabb agrártörvény már drasztikus megszorításokat alkalmaz, kimondja a vallási intézmények mezôgazdasági birtokainak kötelezô és teljes kisajátítását. A harmadik, 1922-ben közzé tett agrártörvény az elôzô intézkedések gyorsítását célozta. Ennek nyomán a négy, Kárpátoktól nyugatra esô római katolikus egyházmegye 290 570 hold birtokából 277 513 holdat sajátítottak ki (98%). A református egyház esetében a kisajátítás mértéke 40,5%-os, az unitárius egyháznál 63,5%, a magyar evangélikus egyháznál pedig 7%. Oktatásügy, etnikai ,,átrendezés'', származásvizsgálat, névelemzés -- Az Erdélyben évszázadokon át oly változatos történetű oktatásügy kérdése természetesen ugyancsak átszínezôdött. A Kormányzótanács közoktatási vezetôjének, Valeriu Branistének a gyulafehérvári határozatokat tiszteletben tartó iskolapolitikája lehetôvé tette, hogy a megszűnt magyar tannyelvű állami iskolák szerepét nagyrészt a hitvallásos iskolák vegyék át. Az 1924-es, elemi iskolákról szóló oktatási törvény ugyanis bezáratta a magyar óvodákat, s az állami elemi iskolákban a románt tette tanítási nyelvvé. Akik továbbra is magyarul akartak tanulni, felekezeti iskolákba mentek, így az egyházak társadalmi súlya nagy mértékben megnövekedett a magyarság életében. Itt is bevezették azonban a származásvizsgálatot és a névelemzést, s a rengeteg visszaélés nyomán sok magyar gyermek kényszerült román iskolába. Az 1925-ös magánoktatási törvény a nagy múltú egyházi iskolákat magániskolákká fokozta le, önkormányzatukat megszüntette, négy tárgy kötelezô román nyelvű oktatását írta elô és korlátozta a felvehetô diákok számát. A hatóságok lábbal tiporták a lelkiismereti és vallásszabadságot, napirenden voltak az erôszakos térítések, a magyar papok zaklatása, bebörtönzése, kínzása. Az egyházi rendezvényeket, összejöveteleket igyekeztek akadályozni, sokszor minden indok nélkül betiltották. Különösen érzékenyen érintette az erdélyi magyar oktatásügyet az 1924-es törvény 159. cikke, amely a ,,kultúrzóna'' létesítésérôl intézkedik. Eszerint azok az ókirályságbeli tanítók, akik a kultúrzónás -- vagyis erdélyi -- megyékben vállalnak szolgálatot, működésük idejére 50 százalékos béremelésben részesülnek és külön jutalmat kapnak; sôt: amennyiben letelepednek, 10 hektár földterületre jogosultak. Az 1925-ös érettségi-törvény állami bizottságok hatáskörébe utalta az érettségiztetést. A középiskolai tanulóknak túlnyomórészt románul kellett érettségizniük, még azokból a tárgyakból is, amelyeket magyarul tanultak. Egy 1926 augusztusában hozott törvény értelmében a szerzetes-iskolákban csak román lehetett az elôadás nyelve. 1928. április 22-én tették közzé a vallásügyi törvényt, amely a történelmi egyházaknak szabadságot biztosított és rendezte a papok állami segélyezését. A törvény különbséget tett az egyházak között -- állami, nemzeti, elismert, megtűrt és tiltott kategóriákba sorolva ôket. Következményeiben a vallásügyi törvény legizgalmasabb pontjának a vallásváltoztatás problematikája mondható. Az áttérést az állami anyakönyvi hivatalnál kellett bejelenteni, ahonnan értesítették a területileg érintett lelkészt. A konkordátum -- Románia az elsô világháború után az erdélyi görög katolikusok kezdeményezésére diplomáciai kapcsolatba lépett a Szentszékkel. A görög katolikusok 1918-ig katolikus hatalmi befolyású országban -- vagyis a bécsi politikai és szellemi atmoszférát ôrzô Erdélyben -- éltek, nem érezték tehát veszélyeztetve magukat a másik román egyház, a jóval nagyobb erdélyi ortodox egyház közelében. Az impériumváltással azonban a bukaresti központú, az ortodoxiát uralkodó vallásként elismerô román államba kerültek, és a Szentszékkel kötendô konkordátummal kívánták megerôsíteni pozícióikat a bukaresti pátriárka által támogatott erdélyi görög keletiekkel szemben. A konkordátum- tervezetek kezdettôl fogva meglehetôsen kedvezôtlenek voltak a magyarság szempontjából. A tárgyalások 1920-ban kezdôdtek. A román kormány irreális és méltánytalan követeléseket fogalmazott meg a Szentszék irányában -- így például javasolta: a váradi egyházmegyét olvasszák be a csanádiból alakítandó temesváriba, a szatmári egyházmegyét pedig az erdélyibe; továbbá a Székelyföld egy részét -- Barcaság, Háromszék -- a bukaresti egyházmegyéhez csatolják, a latin és a görög szertartású püspökségek minden ingó és ingatlan vagyonát olvasszák egybe, s efölött a latin-görög püspökök tanácsa rendelkezzék (ez valójában azt jelentette volna, hogy a latin egyház vagyona fölött -- ami lényegesen számottevôbb volt -- a számbelileg fölényben levô románajkú püspökök döntsenek). Majláth Gusztáv erdélyi és Glattfelder Gyula csanádi püspökök, illetôleg a svájci születésű bencés Raymund Netzhammer bukaresti érsek tiltakozása nyilván teljesen megalapozott volt. A konkordátum-tervezetek vitája kisebb-nagyobb megszakításokkal 1927-ig zajlott, míg végül -- a latin egyház részérôl jelentékeny ,,engedmények'' után -- egyezségre lépett a román kormány és a Szentszék. A szerzôdést Vasile Goldis kultuszminiszter és Gasparri bíboros írta alá. A konkordátum nyomán a római katolikus vallási élet jelentôs csomópontjai, templomai görög katolikus, majd késôbb ortodox kézbe mentek át -- így például a kolozsvári minoriták rendháza és temploma, illetve a nagymúltú kolozsmonostori apátság helyén épült Kálvária templom. A konkordátum rendezte a görög szertartású katolikusok közigazgatási beosztását (egy új püspökség -- a nagybányai -- alapítását is elhatározta), illetve létre hozta a latin rítusú egyháztartományt: a bukaresti metropóliát (ekkor az erdélyi egyházmegyének 375 ezer katolikus volt, a frissen érseki rangra emelt bukaresti püspökségnek 70 ezer -- és emellett a külön-külön nagyjából ugyanennyi hívôt számláló váradi és szatmári püspökségeket egyenrangúan egyesítette). A kétoldalú megállapodás ugyanakkor szavatolta az egyházi vagyon sérthetetlenségét, a püspökök szabad érintkezését a hívekkel és a Szentszékkel, illetôleg biztosította a felekezeti oktatás addigi hálózatának fenntartását. A konkordátum a magyar katolikusokra nézve egyebek mellett azért is hátrányos volt, mert a közös, görög-latin rítusú püspöki kar kezelésébe utalta a földbirtok-kisajátítás után kibocsátott állami értékpapírokat. A magyar püspökök száma csökkent, ugyanakkor a nagybányai görög katolikus püspökség létrehozása következtében a román püspökök aránya megnövekedett. A konkordátum természetesen a túlnyomó ortodox országos többség heves ellenállásába ütközött. 1929. július 7-én ratifikálták a szerzôdést, amely 1948. július 17-ig maradt érvényben, amikor is a román kormány egyoldalúan felbontotta. Hamarosan megkezdôdött a támadás az erdélyi egyházmegye nagy múltú autonóm szerve, a Státus ellen -- annak teljes megszüntetéséért. Már a konkordátum-tárgyalások idején ,,elhíresült'' a Státus-ellenes vezér, Onisifor Ghibu kolozsvári egyetemi tanár. A harmincas években valóságosan fanatizálódott a katolikusok elleni harcban. A konkordátum becikkelyezésekor elérték a bukaresti nuncius útján, hogy a konkordátumban felsoroltakon kívül nem élvezhet más katolikus szervezet jogi személyiséget. Ennek fô célpontja természetesen a Státus volt. Az intézkedés jó alapot szolgáltatott az évszázadok viharaiban megedzôdött katolikus egyház fellegvárának megtépázására. Majláth Gusztáv Károly helytállása -- Majláth Gusztáv Károly gyulafehérvári fôpásztor szívós, kitartó munkája, szelídsége, megnyerô személyisége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi egyházmegye vallásos és szervezeti élete ellenálljon az impériumváltást követô társadalmi és nemzetiségi földcsuszamlásnak. Mintegy a külsô szorítás ellenhatásaként újra felfelé ívelt a hitélet. Majláth a keresztény kulturális haladás elkötelezettjeként mindenhol ott volt, ahol személyes bátorításra és kiállásra volt szükség. Életének alkonyán erôt vett rajta a testi gyengeség. Adolf Vorbuchner -- 1936-ban a betegeskedô Majláth mellé a pápa segédpüspököt nevezett ki: Adolf Vorbuchnert, a nagyszebeni apát- plébánost. Majláth teljes visszavonulása után csak néhány hónapig kormányozhatta egyházmegyéjét. Az erdélyi katolikus egyháztörténelem Vorbuchner legnagyobb fegyvertényének a rítusváltoztatás-vitában megmutatkozott magatartását jegyzi. A harmincas évek közepén ugyanis az állami belpolitika nemcsak lehetôvé tette, de törvényi úton ösztönözte is a felekezeti áttéréseket és a rítusváltoztatásokat -- természetesen a görög rítus és jelesül az ortodoxia javára. Vorbuchner kérésére Tisserant bíboros, a római Keleti Kongregáció titkára Romániába jött, hogy a helyszínen tanulmányozza a katolikusok által sérelmezett állami beavatkozást. Sajnos a bíboros olyanoktól kért információkat, akik még arról is sikerrel gyôzték meg, hogy a székelyek voltaképpen román eredetűek és egykor görög katolikusok voltak. Vorbuchner segédpüspök azonban elhárította magától a rítusváltoztatás által a görög katolikus egyházba tértekért a felelôsséget. Vorbuchner 1938-ban halt meg Bécsben. Ôt a közismertté lett ifjúsági lelkipásztor, az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatója, Márton Áron követte a püspöki székben. 1938. december 24-én kapta meg kinevezését. A szerzetesrendek elsorvasztása -- 19. századi működésük tükrében -- A szerzetesrendek erdélyi megerôsödése és munkájuk jelentékenyen érezhetô társadalmi hatása egyaránt a 19. és 20. század fordulójára tehetô. A ferences obszervánsok Szent Istvánról nevezett rendtartománya 1900-ban a dévai, alvinci és körösbányai rendházzal gyarapodik, majd a világháború után a szatmári, máriaradnai és kaplonyi kolostorokat kapják meg. A századforduló idején tapasztalható ferences fellendülés meghatározó alakja Csiszér Elek, majd Trefán Leonárd rendtartományfônök. A ferencesek rendi kiképzôrendszere a székelyudvarhelyi kisszemináriumból, a szászmedgyesi noviciátusból, a csíksomlyói filozófiai iskolából és a vajdahunyadi teológiai iskolából állt. A minorita ferencesek központja a trianoni fordulat után Aradon volt. Marosvásárhelyen és Nagybányán működtették rendi iskoláikat. Az Erdélyben működô piaristák a századelôn a magyarországi rendtartományhoz tartoztak. 1921-ben Temesváron vikariátussá alakult az erdélyi piarista szervezet, majd 1925-ben önálló rendtartománnyá. Az impériumváltozás idején Kolozsváron, Temesváron, Nagykárolyban és Máramarosszigeten voltak iskoláik. Minthogy a kolozsvári iskola a Státus tulajdona volt, a román tanügyi törvénykezés mellett is megôrizhették a magyar tannyelvet. Temesváron át kellett térniük a románra, a váradi és szigeti gimnáziumot miniszteri rendelettel megszüntették. A jezsuiták -- bár 1814-tôl a nagyvilágban újra szabadon működhettek -- vidékeinken csak 1858-ban alapítottak önálló rendházat. Hám János szatmári püspök telepítette le ôket Szatmárnémetiben. Ôk vezették a gimnáziumot és a püspöki konviktust. A szatmári jezsuiták gyakran vállaltak erdélyi szolgálatot is, kivált a státusi gimnáziumokban, ahol rendszeres lelkigyakorlatokat vezettek. A jezsuitáknak Cernaut-ban önálló romániai rendtartománya alakult, amelynek görög katolikus ága is volt. Az 1930-as években Kolozsváron is letelepedtek, ahol a kolozsmonostori plébániát vezették. Az Erdélyben működött nôi szerzetesrendek közül egyedül az orsolyitáknak van hosszabb történetük, ôket ugyanis már 1733-ban betelepítették Nagyszebenbe. Iskolájuk hosszú idôn keresztül két ágban működött -- mégpedig a szülôk vagyoni megkülönböztetése alapján. !908- ban közös polgári lányiskolát állítottak fel a régi helyett. Az erdélyi egyházmegye szempontjából jelentôs, 19. századi alapítású nôi szerzetesrend a szatmári irgalmas nôvéreké. Gyulafehérváron még Haynald püspök adott nekik rendházat 1858-ban, majd rájuk bízott egy általa alapított kórházat is. Fogarasy Mihály püspök 1876-ban Gyergyószentmiklóson is letelepítette az irgalmas nôvéreket. Nevelô és beteggondozó működésük köre tovább terjedt Székelyudvarhelyre, Sepsikôröspatakra, Sepsiszentgyörgyre és Kolozsvárra is, ahol 1912-ben a Szent Erzsébet aggmenház kezelését vették át. Battyány Julianna grófnô kezdeményezésére Haynald püspökségének idején jelentek meg Erdélyben a mallersdorfi ferences nôvérek. Nagyszebenbôl terjedt tovább a rend, számos városba hívták a nôvéreket. 60 év múlva már 16 házban 272 nôvér dolgozott, ami külön erdélyi rendtartomány létrehozását tette indokolttá. 1923-ban ezért az erdélyi püspök fôhatósága alatt létrehozták a petrozsényi rendházban a noviciátust. Egyebek mellett Petrozsényban, Marosvásárhelyen, Brassóban, Nagyváradon, Lupányban, Kolozsváron, Váradon, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön folytattak áldozatos beteggondozó és oktató munkát. A szociális testvérek társaságának tagjai 1928-ban telepedtek meg Kolozsváron, ahol már két éve bérbe vették a Státustól és működtették a Központi Szállót. A testvérek mint egyesületi vezetôk, hitoktatók, szegénygondozók, vasút- és kórházmissziók vezetôi, egészségügyi nôvérek, járási-városi szociális elôadók, vendéglátóipari munkások dolgoztak az egyházmegyében. 1933-ban Nagyváradon kétéves szociális iskolát, majd Kolozsváron fôiskolát nyitottak. Hitélet, intézmények, szervezetek -- A hitélet a húszas-harmincas években -- a hatalmi tényezôk sokszoros beavatkozása, erôszak- intézkedései ellenére is -- erôteljes volt. Csak néhány intézménynév következzék alább, amelyek a katolikus közélet pezsgését, sokrétűségét bizonyítják. Ilyen egyesület volt az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség, az Erdélyi Katolikus Akadémia, a Szent Kereszt Hadsereg, a Katolikus Nôszövetség, a Kolping, a Kalot, a Dolgozó Lányok Egyesülete vagy a Kaláka. Márton Áron püspök -- Mivel a romániai lelkipásztorkodás súlypontját a gyulafehérvári egyházmegye jelenti, érthetô, hogy a háború után a magyar nemzetiségi és a román állami érdeklôdés egyaránt kitüntetett helyen tartotta Márton Áron személyét. 1938-as karácsonyi kinevezése osztatlan örömet jelentett az egész magyar nemzetiségnek, a protestánsokat és más vallásúakat -- de talán még a nem-hívôket -- is beleértve (ez alól csak néhány idôsebb gyulafehérvári tisztségviselô képezett kivételt). Márton Áron következetes háborúellenessége természetesen csak erôsbítette az iránta érzett rokonszenvet. Az 1939 novemberében elmondott és az Erdélyi Iskola hasábjain közzé tett beszédében nemzetközileg is az elsôk között emelte fel szavát a háború ellen, majd 1944. május 18-án, három nappal a deportálások megkezdése után az egész magyar nyelvterületen elsôként tiltakozott nyilvánosan az elhurcolások ellen. 1940: Észak-Erdély sorsfordulása -- Az 1940. augusztus 30-i bécsi döntés a gyulafehérvári egyházmegyét kettészakította. 86 plébánia és 86 000 katolikus (21%) maradt Dél-Erdélyben, míg az északi részen 163 plébánia és 341 000 hívô (79%). Márton Áron Gyulafehérváron maradt, de az észak-erdélyi részekre püspöki helytartóságot szervezett Kolozsvár központtal, Sándor Imre vezetése alatt. A teológiai szemináriumot is Kolozsvárra helyezték át. A bécsi döntés valóságos exodust indított el Dél-Erdélybôl. Az északi Erdély-részen ezért érezhetôen fellendült a katolikus élet, külön szórvány-gondozó irodát állítottak fel és intenzív missziós munka folyt. A dél-erdélyiek északra húzódása viszont jelentôsen hozzájárult a Marostól délre esô területek (leglátványosabban talán a Zsíl-völgye) etnikai átrendezôdéséhez és a magyarság pozícióinak általános gyengüléséhez. 1944: Észak-Erdély újabb sorsfordulása -- Észak-Erdély visszakapcsolása a román államba rendkívül erôs hatású volt a helyi társadalom alakulására nézve. Az elvonuló szovjet csapatok nyomában hamarosan megérkeztek a román hatóságok, amelyek -- a négyéves ,,magyar világ'' miatt érzett bosszúszomjtól hajtva -- megkezdték a magyar lakosság tömeges deportálását, munkatáborba-hurcolását. A Maniu- gárdisták bosszú-hadjáratot indítottak, kegyetlenkedtek, tömeggyilkosságok jelezték útjukat. Az atrocitásokat, gaztetteket maguk a szovjetek elégelték meg, akik kiparancsolták a román közigazgatást Észak-Erdélybôl. Négy hónapon keresztül, 1944 novemberétôl 1945 márciusáig ez a térség mint önálló, helyi autonómiákra alapozott területi és közigazgatási egység működött. A román kormány korlátozó intézkedései -- A Petru Groza miniszterelnök nevével fémjelzett idôszak az elkeseredett magyarság szempontjából reményt keltôen indult -- különösen az oktatásügy terén. Az ígéretes kezdet azonban hamis elôjel volt. Az engedmények csak az 1947-es párizsi békeszerzôdés aláírásáig tartottak. Bár az 1945-ös Nemzetiségi Statútum, akárcsak a párizsi békeszerzôdés, teljes vallásszabadságot biztosított az egyházaknak, a katolikus egyház mindkét romániai rítusának üldözése gyakorlatilag 1945 ôszén megkezdôdött. Márton Áron már ez év húsvétján levélben fordult Grozához a magyarságot ért méltánytalanságok orvoslását kérve. 1946-ban kelt második levelében pedig ezt írja a miniszterelnöknek: ,,Népünk szívesen ajándékozza meg bizalmával azt, aki jó szándékkal közeledik hozzá, de igen bôséges tapasztalatokkal rendelkezik ahhoz, hogy a szavak és tettek, az ígéretek és az intézkedések, a törvény és a végrehajtás között az ellentmondást észrevegye.'' Hajsza Márton Áron ellen -- Az államhatalom -- a kommunista beállítottságú Magyar Népi Szövetség útján -- hajszát indított Márton Áron ellen. A Népi Szövetség 1945-ös marosvásárhelyi kongresszusán határozottan elkötelezte magát a kommunista román állam és az ország végleges területi integritása mellett. A határozatot igyekeztek ugyan titokban tartani, de ez alig sikerült. Márton Áron még 1945 decemberében -- a béketárgyalások lezárása elôtt -- összehívta az erdélyi magyarság legjelentôsebb vezetôit. Közös memorandumban tiltakoztak a Népi Szövetség állásfoglalása és az erdélyi magyar ügyekben való képviselete ellen. 1946-ban világossá vált, hogy a magyar kormány nem akarja vállalni az erdélyi magyarság támogatását. Márton Áron 1946-os csíksomlyói beszédében több tízezres tömeg elôtt újra kijelentette: ,,Nem vállalhatjuk többé az igazságtalan és megalázó helyzetet. És kérjük: ne kényszerítsék ezt ránk azok sem, akik a sorsunk fölötti döntés jogát maguknak tartják fönn. (...) Szabad emberhez és szabad néphez méltó életet kívánunk élni, mert ehhez Isten adta jogunk van.'' 1948-49 -- Romániában a katolikus egyházat alapjaiban rázta meg az 1948-49-es évek diktatórikus államintézkedései. Bár az ez évben életbe lépett alkotmány elméletileg biztosította a lelkiismereti és vallásszabadságot, egyházi iskolák és más intézmények egész sorát államosították (fedezeti ingatlanaikkal együtt), betiltották a szerzetesrendek működését, ,,felszámolták'' a görög katolikus egyházat. A történelmi egyházak többi 14 ,,elismertjével'' szemben hivatalosan egyedül a római katolikus egyház lett ,,megtűrt''. Márton Áron nyíltan visszautasított minden olyan egyezkedést, amely a katolikus egyház jogának és tanításának sérelmével járt volna. A hatóságok számára az is irritáló volt, hogy a püspök papjai útján erôsen pártolta a ,,föld alá'' szorult román görög katolikusokat, s a templomaiktól megfosztott görög rítusú hívek és papok otthonra találtak a római katolikus templomokban. Egyházi vezetôk letartóztatása -- Vértanúk -- Márton Áron letartóztatása 1949. június 21-én következett be. Miközben Bukarest felé tartott, autóját Tövis közelében a közúton megállították, a püspököt pedig ôrizetbe vették. Az ok nyilvánvaló volt: Márton Áronban felismerték azt az egyéniséget, aki a hányattatás és szorongattatás idején is gondolkodó feje, érzô szíve és megtörhetetlen lelkiismerete lehet egyházmegyéjének. További letartóztatások is következtek: Scheffler János szatmári püspök elôbb kényszerlakhelyre került, majd fogságba hurcolták. Pacha Ágoston temesvári püspököt is letartóztatták. Márton Áront 1951 augusztusában életfogytig tartó kényszermunkára ítélték. Scheffler püspök a jilavai börtönben meghalt, Pacha Ágostont válságos állapotban kiengedték (egy hónappal élte túl szabadulását). Börtönben halt meg két ordinárius, Boga Alajos és Sándor Imre is. ,,Béke'' = kommunista hódoltság -- A párizsi béketárgyalásokon a magyarok semmilyen engedményt nem tudtak elérni. A kisebbségvédelmi garanciákat a nagyhatalmak be sem vették a békeszerzôdés szövegébe, csupán az emberi jogok általánosságait említették. Az államhű Takács Lajos a román parlamentben errôl így szólt: ,,Köszöntjük a román kormányt, hogy a békeszerzôdésbôl eltávolított minden kisebbségvédelmi záradékot, mert úgy érezzük, hogy hasonló záradék árnyékot vethetne arra a légkörre, amelyben a nemzetiségek és a román nép munkálkodik.'' 1950 áprilisában tartották azt az értekezletet, amelyre papokat és világiakat egyaránt ,,meghívtak'' -- a béke megvédésére. A békeszólamok azonban csak ürügyül szolgáltak a katolikus egyházszervezet megosztására. Az államhatalom azt szorgalmazta, hogy a katolikus egyház ,,az alkotmány szellemében illeszkedjék be a törvényes keretek közé''. A gyulafehérvári egyházmegyébôl 27 pap jelent meg a marosvásárhelyi értekezleten, igaz: a vezetô szerepet vállaló néhány pap kivételével nem önként, hanem kifejezett kényszer hatására vagy a békemozgalom megtévesztô szlogenjei nyomán. Aknamunka: a Státus befolyásolása -- A hatalmi oldalról kísérletek történtek a Márton Áron által 1948. augusztus 20-án ideiglenesen felfüggesztett Római Katolikus Státus törvénytelen, ,,állami'' megszervezésére is. 1951. március 15-ére Kolozsvárra összehívták a státusgyűlést, amelyre a kommunista párt aktivistái és a titkosrendôrség irányításával delegátusokat ,,jelöltek ki'' Románia egész területérôl. A Státus alapokmányára hivatkozva arról próbálták meggyôzni az egybegyűjtött világiakat, hogy a püspök akadályoztatása esetén szorgalmazzák az egyházi irányító szerep átvételét -- természetesen az államhatalomnak megfelelô irányban. A titkos ordináriusok -- Márton Áron a negyvenes évek egyházügyi helyzetét reálisan értékelve és a Szentszék 1948-ban kiadott Nominatio substitorum dekrétuma alapján intézkedett a legális egyházkormányzat biztosítására. Megszervezte a titkos ordináriusok ,,intézményét'', amely a joghatóság folyamatosságát úgy biztosítja, hogy az elöljáró (elsôként maga a püspök) két ,,utódot'' nevezett ki; az elsô akadályoztatása esetén lép elô a második -- s e pillanatban az elsô elveszíti joghatóságát. Az ordináriusnak gondoskodnia kellett szolgálati utóda és pót-utóda személyérôl. A lánc védelmét gyónási titoktartásnak kellett biztosítania. Márton Áron kiszabadulása és háziôrizete -- Márton Áron utolsó börtönállomása a jilavai földalatti börtön volt. Kiszabadulása érdekében nemzetközi mozgalom indult. 1954-ben a kormány mérlegelte ugyan szabadon bocsátását, ennek azonban az lett volna a feltétele, hogy a püspök szakítson Rómával s létrejöjjön a romániai nemzeti egyház. Márton Áron erre nem volt hajlandó. A sikertelenség láttán, illetve a meggyôzésére vonatkozó további kilátások híján 1955-ben elrendelték szabadon bocsátását. A püspök elsô körlevelében közölte papjaival, hogy átvette a püspökség vezetését és töredelmességre szólította fel mindazokat, akik vétettek az egyházi elôírások és a hűség ellen. 1956 nyarán újra megvonták tôle a mozgási szabadságot, megtiltották, hogy elhagyja a püspöki palotát. Egy alkalommal még rá is lôttek a várdombról, amikor a palota kertjében sétált. Az 1956-os letartóztatási hullám -- Az 1956-os magyarországi forradalom tragikus hatással volt az erdélyi magyarságra. A levert felkelés és megtorlás légkörében a megfélemlített erdélyi magyarság ellen megindult az elsô nagyobb románosító hullám. 1957-58-ban az egész romániai magyarságra kiterjesztették a revizionizmus vádját. Mintegy 40 ezer magyart tartóztattak le, kis részüket ki is végezték. A Ceausescu-idôszak kezdete -- 1965-ben Nicolae Ceausescu került a kommunista párt élére. 1967-ben -- Franz König bécsi bíboros romániai látogatása során -- feloldották Márton Áron háziôrizetét. 1968-tól folytatódtak diadalmenet-szerű bérmaútjai, sôt 1969-ben sikerült Rómába is eljutnia. Harminc éve volt már püspök, amikor elôször találkozott a világegyház akkori fejével, VI. Pállal. Az 1968-as csehszlovákiai események és a szovjet fegyveres beavatkozás felgyorsította a romániai enyhülési folyamatot a nemzetiségekkel szemben. Az erdélyi magyarságnak bôvültek az intézményei. Az engedmény azonban nem sokáig tartott: a 70- es évektôl megkezdôdött az új nemzetiség-politikai irányvonal kidolgozása és végrehajtása. Ez a kezdete a nacionalista parancsuralmi rendszernek, amely a romániai magyarság és a többi nemzetiség teljes beolvasztását tűzte ki célul. A hetvenes évek korlátozásai, az egyházi közélet beszűkülése -- A románosítási és antiklerikális törekvésekkel párhuzamosan és azok következményeként az egyház társadalom-alakító lehetôségei gyökeresen beszűkültek. A gyulafehérvári Hittudományi Fôiskolán hatósági rendelkezéssel folyamatosan csökkentett numerus clausust határoztak meg. Az állambiztonsági szervek rendszeresen zaklatták a vallásukhoz ragaszkodó falusi lakosságot, az értelmiségieket (különösen a tanárokat), a tisztviselôket. A vallásoktatás helyét és idejét önhatalmúlag korlátozták: csak a templomok sekrestyéiben és csak szombaton lehetett katekézist folytatni. Az állami kulturális rendezvények idôpontjával is manipulálták a hitgyakorlást: szinte egymást érték a vasárnapi matinék, az iskolai versenyeket is a vasárnapokra összpontosították. Ezeknek az éveknek ugyanakkor megvoltak a maguk névtelen, szívós ellenállói is. A papság általános erkölcsi szilárdsága példamutatónak bizonyult, s bár az államilag erôltetett ateizmus és antiklerikalizmus erôsen tizedelt, az egyház tartását nem tudta megtörni. Jakab Antal püspök -- Márton Áron 1980. szeptember 29-én, 84 évesen halt meg. Segédpüspöke, az ötvenes-hatvanas évek katolikus ellenállásában sokszorosan megpróbált Jakab Antal vette át az egyházmegye irányítását. Fojtogató légkörben, nemzetiség- és vallásellenes állami rémuralom közepette kellett hűségben megtartania a katolikus egyházat 1989-ig, a demokratikus földindulásig, illetve a bukaresti palotaforradalomig, amely Ceausescu kivégzésében érte el csúcsát 1981-tôl az egyházmegye segédpüspöke Bálint Lajos, a késôbbi gyulafehérvári érsek volt. Ettôl kezdve az egyházak valamelyest föllélegezhettek. Ez azonban még nem történelem. ======================================================================== Titkos ordináriusok Alább a titkos ordináriusok sorát ismertetjük. Egyikük-másikuk rövid ideig vihette a joghatóság stafétabotját, mert hamar rajtaütöttek. Nevüket, hôsies kitartásra vállalkozó életüket mégis ismernünk kell; szó sem volt arról, hogy püspökök lesznek, ôk csak a felelôsséget vállalták a Rómához való hűségben. A sort Boga Alajos (1886-1954), az egyházmegye általános helynöke nyitotta meg. Bogától a Kultuszminisztérium 1950. március 28-án kelt levelében propagandaszerű, a békérôl szóló körlevél kibocsátását kérte. Boga XII. Piusz pápa karácsonyi békeszózata alapján írta meg körlevelét április 10-én, s elítélte azokat a békegyűléseket, amelyeken a pápa ellen nyilatkoztak. Nemsokára, május 10-én letartóztatták. A másik ,,szárny'' elsô kiszemeltje, Sándor Imre provikárius (1893- 1956) lett az ordinárius 1950. május 10-étôl 1951. március 10-éig. 1940- 1944 között az észak-erdélyi részeket kormányozta Kolozsvár székhellyel, azelôtt a Népszövetség igazgatója és udvarhelyi fôesperes volt. A râmnicul-sarat-i börtönben halt meg. Sándor Imrével egyszerre tartóztatták le 1951. március 10-én a Boga- féle lánc következô láncszemét, Gajdátsy Bélát (1887-1952 után), aki korábban teológiai rektor és a püspökség irodaigazgatója volt. A nagyenyedi börtönben halt meg. Sándor Imre kiszemelt utóda Jakab Antal kanonok, a teológiai fôiskola vicerektora volt. Valójában addig titkos pozíciójából a békevonalra tolódó gyulafehérvári káptalan ,,ugratta ki''. Nem sokáig maradhatott az egyházmegye élén, mert 1951. augusztus 24-én letartóztatták. Jakab Antal állította vissza a titkos ordináriusok párhuzamos, kettôs láncát. Elsô számú megbízottja Márton Mózes (1896-1968) csíkszentdomokosi plébános volt (aki Szilveszter Sándor (1902-1970) sepsiszentgyörgyi esperes-plébánost jelölte utódául) második jelöltje pedig Kovács Béla kovásznai plébános volt (aki Jakab László (1911-) székelyudvarhelyi plébánost választotta ki). Márton Mózes 1951. augusztus 24-étôl 1952. február 4-éig, letartóztatásáig volt az ordinárius. Ô már nem tudta egyértelműen elfogadtatni magát a fôesperesekkel. Fôleg Baráth Béla kolozsvári fôesperes utasította vissza és Kovács Béla mellett agitált. 1952. február 4-én egyszerre tartóztatták le Márton Mózessel a soron következô másik három jelöltet (Kovács Bélát, Szilveszter Sándort és Jakab Lászlót), s a brassói Sigurantára vitték ôket. Azt akarták elérni, hogy beleegyezésük révén a Jakab Antal után a kormányzást joghatóság nélkül átvevô Adorjáni Károly kanonok egyházilag is hivatalossá váljék. Feltételezik, hogy Kovács Béla jelölte a maga részére vicarius generalisnak. A kinevezési rendszer itt válik a mai kutató számára is homályossá. Elôször is Kovács Béla még nem volt ordinárius, s az egyszerre való letartóztatással mind a négy pap (Márton, Kovács, Szilveszter, Jakab) elveszítette a joghatóságot. A hatósági vizsgálat idején a joghatóság Léstyán Ferencnél (1913-) volt, tulajdonképpen 1952. február 4-tôl. A titkos ordináriusok láncolata máris helyreállt. Szilveszter Sándor kiválasztottja Léstyán Ferenc, aki a ,,négyek'' szabadulása után a kétséges helyzetben -- Márton Mózessel egyetértésben -- a joghatóság biztosítására ismét Szilveszter Sándort jelölte, aki alig két hónapig volt ordinárius. Ôt követte Lajos Balázs (1894-1970) 1954-ig, akit Simonffy Andor mint delegatus specialis mentett fel és bízta meg Fuchs Gábort (1910-1973) 1954 elejétôl decemberig. Máig felderítetlen maradt, hogy 1955 elején Ábrahám Miklós (1907-1996) volt-e az ordinárius. Tény, hogy háromszor került börtönbe -- és nem ok nélkül. Az 1990-es évek elején olyan öreg volt már (meg is vakult), hogy maga sem tudott teljes szellemi tisztasággal visszaemlékezni. A papság se tudta végigkövetni a titkos ordináriusok igazi vonalát. Az eligazító munkában kitűnt a jogász Gurzó Anaklét OFM (1912-1989) novíciusmester és Godó Mihály SJ (1913-1996). Többen is voltak, akikhez nem került a joghatóság, bár a titkos ordináriusok sorában jelöltek voltak (pl. Gajdátsy Béla, Jakab László). A Szentszék titkos püspököket is kinevezett, joghatóság nélkül: Erôss Alfrédot (1909-1950) és Macalik Gyôzôt (1890-1952). A helyzetet tovább bonyolította, hogy ugyanakkor amikor O'Hara nuncius távozott Romániából, állítólag -- szóban -- megbízást adott Hieronymus Menges bukaresti egyházmegyés papnak az egyházmegyei kormányzók állítására. Ezzel megindult a zavart is okozó apostoli delegátusok sora: Dukát József (1950-tôl 1953-ig) és Simonfi Andor (1953-tól 1955-ig). ======================================================================== A kommunista államhatalmi egyházüldözés idôszakában fontos szerepet játszó személyiségek a gyulafehérvári egyházmegyében (Márton Áron püspökre alább nem tértünk ki, mivel egyházkormányzói szerepét Az ,,impériumváltozás'' után című fejezetben méltattuk) Ábrahám Miklós (Szamosújvár, 1907. aug. 7. -- Barót, 1996. ápr. 24.) 1929-ben szentelte pappá Majláth Gusztáv Károly püspök. Lelkipásztori szolgálatot több helyen teljesített. Háromszor börtönözték be, összesen hét és fél évig. Hűséges egyházi magatartásáért a titkos ordináriusok sorába került (Fuchs Gábor választotta ki). A joghatóságot 1-2 hónapig gyakorolta, Márton Áron szabadulásáig. Benedek Simon, Fidél OFM (Székelyszentlélek, 1907. okt. 3. -- Esztelnek, 1979. máj. 6.) 1930-ban szentelték pappá. 1945-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen történettudományból doktorált. A szerzetesrendek feloszlatása után a dési rendházban, a ferencesek számára kijelölt ,,gyűjtôtáborban'' a fiatalok noviciusmestere. 1961-ben tartóztatták le és ítélték el. 1964-ben szabadult. A rend titkos tartományfônöke volt haláláig. Boga Alajos (Csíkkozmás, 1886. febr. 18. -- Máramarossziget, 1954. szept. 14.) Teológiai tanulmányait Bécsben végezte. Filozófiából doktorált Kolozsváron. Igen változatos papi munkaterületeken dolgozott (tábori lelkész, gimnáziumi tanár, igazgató, egyházmegyei tanfelügyelô). Márton Áron püspök általános helynökeként vette át az egyházmegye kormányzását. 1950. május 10-én tartóztatták le. Boros Domokos, Fortunát OFM (Zetelaka, 1895. jún. 3. -- Capul Midia börtön, 1953. márc. 16.) 1918-ban szentelték pappá, Szegeden doktorált. Történész, 1942-tôl a ferencrend erdélyi tartományfônöke. A ferences lap munkatársa és szerkesztôje volt. Többszöri zaklatás után 1951-ben kényszermunkára hurcolták, s mint ,,gyengélkedôt'' lapáttal agyonverték. Csiszér Imre, Elek OFM (Csíksomlyó, 1856. nov. 6. -- Brassó, 1942. ápr. 27.) 1879-ben szentelték pappá. Több ferences kolostor házfônöke volt, 1911-tôl provinciális (tartományfônök). Ekként az erdélyi provincia megreformálója volt. Aszkéta, szentéletű atya. Boldoggá avatását 1992- ben kezdeményezték. Dávid László (Kézdivásárhely, 1907. aug. 17.- Kolozsvár, 1992. aug. 20.) Teológiai tanulmányai a római Gergely egyetemen fejezte be, ahol 1931- ben szentelték pappá. Hittanár és lelkész volt, az 1940-es években az észak-erdélyi részekben a szórvány-pasztoráció szervezôje, teológiai tanár, majd püspöki titkár (1946-tól). 1951-tôl 1964-ig, tizenhárom évig börtönsors jutott neki osztályrészül. Szabadulása után plébános volt Fogarason, Gyulafehérváron és Kolozsváron. Erôss Lajos (Csíkborzsova, 1919. okt. 10. -- ) Kolozsvári segédlelkészként maradt hűséges a titkos ordináriusi vonalhoz. Fuchs Gábornak volt az egyik jelöltje, de Márton Áron szabadulása folytán nem került sor a szolgálat tényleges viselésére. Letartóztatták és tíz évig börtönben, 4 évig baragani munkaszolgálatban élt. Szabadulása után, 1965-tôl Csíktaplocai plébános, 1972-tôl Márton Áron irodaigazgatója volt. Ferencz Benjámin (Csíkpálfalva, 1909. dec. 10. -- Csíkcsicsó, 1978. jan. 3.) Márton Áron püspök irodaigazgatójaként -- vele együtt -- tartóztatták le elôször. Kilenc évet töltött börtönben és munkaszolgálaton. 1964-ben térhetett vissza az egyházmegyébe, haláláig lelkipásztorkodott Csíkcsicsón. Fuchs Gábor (Brassó, 1910. márc. 12. -- Nagyszeben, 1973. aug. 20.) Tanulmányait Berlinben fejezte be, majd lelkipásztori szolgálatot teljesített Nagyszebenben és Petrozsényben. Mivel nem ismerte el az egyházmegyére ráerôszakolt állami vezetést, Harasztosra helyezték, majd amikor kiderült titkos ordináriusi minôsége, vizsgálati fogságba és börtönbe került. 1964-ben szabadult. Szebeni fôesperesként halt meg. Gajdátsy Béla (Bécs, 1887. jan. 6. -- Nagyenyed, 1952 után) 1918-ban szentelték pappá. Teológiai tanárként működött Gyulafehérváron, Kolozsváron. Szemináriumi rektorként jelölték titkos ordináriusnak. 1951 márciusában tartóztatták le, hazaárulás vádjával ítélték el. A nagyenyedi börtönben halt meg. Godó Mihály SJ (Kisiratos, 1913. szept. 25. -- Újszentanna, 1996. szept. 22.) A teológiát Krakkóban, majd Szegeden végezte, ahol 1942-ben szentelték pappá. Hittanárként működött. Több alkalommal titkos futárszolgálatot teljesített Mindszenty bíboros és Márton Áron püspök között. 1946-tól egyetemi lelkész volt Kolozsváron, 1949-ben Szamosújvárra deportálták. A papságot megpróbálta távol tartani a békemozgalomtól. 1952-tôl háromszor börtönözték be. Utoljára 1980-ban szabadult. Gurzó György, Anaklét OFM (Gyergyószárhegy, 1912. ápr. 25. -- Székelyudvarhely, 1989. márc. 30.) Teológiai tanulmányait Rómában fejezte be, egyházjogból doktorált. A ferencesek novíciusmestere Mikházán, hittanár Marosvásárhelyen, teológiai tanár Vajdahunyadon, majd a ,,dési'' egyházhű központ lelke és a működésnek indult titkos ordináriusság jogi tisztázója az egyházmegyés papság felé. Börtönévei után Csicsókeresztúron lelkészkedett, 1969-tôl nyugdíjba vonulásáig a gyulafehérvári Szeminárium spirituálisa és tanára volt. Gyárfás Elemér (Borzás, 1884. aug. 27. -- Bukarest, 1945. okt. 4.) Politikus, publicista. Jogot tanult Kolozsváron, Budapesten, Párizsban. Az erdélyi Római Katolikus Népszövetség alapítója és elnöke. 1933-tôl az egyházmegyei tanács (Státus) világi elnöke volt. György Lajos (Marosvásárhely, 1890. április 3. -- Kolozsvár, 1950. dec. 31.) Közíró, szerkesztô. Márton Áronnal 1933-ban indították az Erdélyi Iskola című folyóiratot. 1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelezô tagja, 1942-tôl az MTA rendes tagja. Az erdélyi Római Katolikus Státus utolsó világi elnöke volt. Huber József (Kôrösbánya, 1915. febr. 24. -- Gyulafehérvár, 1983. dec. 6.) Teológiai tanulmányait Rómában fejezte be. Marosvásárhelyen hittanár volt a 40-es években (Tenkén lelkipásztorkodott). Márton Áron börtönévei után legfôbb munkatársa. Irodaigazgató és teológiai tanár. Csendes és kitartó munkájával méltán érdemelte ki a ,,szürke eminenciás'' címet. Élete a szerzetesi szellemű, folyamatos aktivitás jegyében telt (premontrei szerzetesként kezdte, Felix néven). Jakab László (Kolozsvár, 1911. jún. 12. -- ) 1934-ben szentelte pappá Majláth Gusztáv püspök. Hittanári és lelkipásztori szolgálatot teljesített. A titkos ordinárius sorozat egyik tagja volt, Jelenleg Csíkszeredában nyugdíjasként él. Lajos Balázs (Csíktaploca, 1894. szept. 2. -- Csíktaploca, 1970. szept. 28) Tanulmányait Budapesten fejezte be. Több helyen lelkipásztorkodott. Csíkmindszenti plébánosként 1952-tôl gyulafehérvári titkos kormányzó. Az erdélyi egyházmegye egyik legkiválóbb misszionáriusa volt. Léstyán Ferenc (Csíkszentkirály, 1913. febr. 12. -- ) 1937-ben szentelték pappá. Tordai káplánsága után 1942-ben püspöki levéltáros lett. A világháború után lelkipásztori munkát végzett. Szilveszter Sándor jelöltje volt a titkos kormányzási vonalon. Rövid ideig börtönbe vetették, 1955-tôl nyugdíjba vonulásáig marosvásárhelyi plébános-fôesperesként dolgozott. A 90-es években érseki helynök volt. Macalik Gyôzô (Nagyszeben, 1890. március 1. -- Jilava, 1952.) A római Gregorianán tanult. 1922-tôl a gyulafehérvári Szeminárium spirituálisa és tanára, majd 1941-tôl püspöki irodaigazgató. 1951-ben szentelte püspökké Alexandru Cisar bukaresti érsek. 1951 augusztusában letartóztatták, a jilavai börtönben halt meg. Márton Mózes (Zetelaka, 1896. márc. 11. -- Csíkszentdomokos, 1968. júl. 23.) 1919-ben szentelték pappá. Csíkszentdomokosi plébánosként elsô jelöltje volt Jakab Antal ordináriusnak. Kétszer is letartóztatták, de nem volt hajlandó a joghatóságot továbbadni a Gyulafehérváron államilag szorgalmazott, jogtalan kormányzatnak. Sándor Imre (Csíkverebes, 1893. aug. 23. -- Râmnicu-Sarat, 1956) 1916-ban szentelték pappá. Kiváló lelkipásztor volt. Márton Áron elôtt az erdélyi Római Katolikus Népszövetség elnöke, majd székelyudvarhelyi plébános-fôesperes volt. 1940-45 között a kettészakadt egyházmegye északi részében kolozsvár központtal püspöki kormányzó. Az egyházmegye újraegyesítése után vikárius és a káptalan nagyprépostja. Boga Alajos letartóztatása után alig egy évig (1950- 1951) vezette az egyházmegyét. Egyházhűségéért börtönben fejezte be életét. Szilveszter Sándor (Alsócsernáton, 1902. jan. 12. -- Brassó, 1988. ápr. 7.) Majláth püspök szentelte pappá 1927-ben. Lelkipásztori és hittanári munkát végzett. Legfôbb szolgálati helye Sepsiszentgyörgy. Többször volt letartóztatva és rövid idôre elítélve. Veress Ernô (Kovászna, 1892. dec. 17. -- Székelyudvarhely, 1973. márc. 16.) 1909. júliusától Gyulafehérváron tanult, 1915-ben pappá szenteltek. Az Erdélyi Tudósító szerkesztôje. Kolozsmonostori plébánossága mellett Márton Áron helyettese volt a Szent Mihály plébánián. Késôbb a gyulafehérvári Szeminárium spirituálisa. Ô szerkesztette az Erdélyi imádságos könyvet és a Preoratort. ======================================================================== Fogalomtár -- A -- abszolutizmus -- A feudális államrend egyik formája, amelyben az uralkodó korlátlan hatalomra törekszik, igyekezve megtörni a különbözô helyi önrendelkezési formákat (városi, rendi, tartományi autonómiákat). Az abszolutizmus feltételezi azt, hogy az uralkodónak a rendi szervezettôl, illetve a polgárságtól teljesen független pénzügyi és katonai bázisa legyen. akadémita -- (Fôleg a középkorban) egyetemen felkészülô tanuló. anabaptista, anabaptizmus, újrakeresztelôk, újkeresztények -- A vallási irányzat hívei a felnôttkorban való keresztelést tekintették egyedül lehetségesnek, illetve a gyermekkorban keresztelteket újrakeresztelték. A reformáció népi irányzata. Erdélyében kivált a 16. század második felében terjedt el. 1570-tôl a fejedelmek üldözték az anabaptistákat, s majd csak Bethlen Gábor idején élték virágkorukat. Alvinci központjukban Mária Terézia idején a jezsuiták térítési missziókat szerveztek. Nagyobbrészt katolizáltak, de irányzatuk mind a mai napig él: a baptista egyház keretén belül működnek a 20. század eleje óta. antiklerikális, antiklerikalizmus -- Papellenesség, a különféle szekularizációs folyamatokat kísérô csoporttörekvés, amely nem tagadja ugyan Isten létét, de az egyházat a maga hierarchikus felépítésével elutasítja. antoniánus -- Remete Szent Antal nevét viselô örmény szerzetesrend. Az evangelizálás szerves részének tekintették a nép tanítását, a kultúra- teremtô tevékenykedést. Erdélyben is megtelepedtek, Erzsébetvároson volt rendházuk és iskolájuk. apát, apátság -- Apátoknak nevezik az elsô szerzetesrendek házfônökeit (eredete az arám abba [atya] szóban keresendô). Késôbb a nagyobb rendházak apátjai püspöki jelvényeket is viselhettek, ami az egyházon belüli tekintélyük növekedését jelzi (például Cluny ,,süveges'' apátja a 11. századtól). Az apátság kiemelkedô rangú szerzetesi kolostor. arianizmus, ariánus -- Ókori eretnekség, amely a Szentháromságon belül az Atya és a Fiú viszonyában a második személy alárendeltségét állítja. Nevét a 4. században élt Areiosz papról kapta. Erdélyben egy ideig ariánusoknak nevezték az unitáriusokat is. arisztokrata, arisztokrácia -- Görög eredete szerint ,,a legkiválóbb'', illetve ,,a legkiválóbbak uralma''. Késô-középkori és újkori értelmében a vagyonos és befolyásos elit uralkodását jelenti. Legáltalánosabban születési kategória volt, késôbb átvitt értelemben is használták bizonyos tudományok, szakmák, funkciók kiválóinak jelölésére. asszimiláció, asszimilál, asszimilálódik -- történelmi értelemben egy etnikum részleges vagy teljes beolvadása egy másik, rendszerint egy magasabb társadalmi vagy kulturális fejlettséget felmutató etnikumba. Átvitt értelemben egy kulturális hagyomány gyors átvétele. ateizmus, ateista -- Istentagadó. Az ateista nem feltétlenül tagad bármiféle természetfölöttiséget, transzcendenciát, viszont nem hiszi, hogy létezik személyes Isten vagy istenek. autonóm, autonómia, önkormányzat -- Jogilag rögzített, a nagyobb közösségen (rendszerint az államon) belüli önigazgatási rendszer, illetve helyi érdekű, jogilag kodifikált önigazgatási jog. A történelem során igen változatos területek, közigazgatási egységek élvezhettek autonómiát, például a vármegyék, a szabad királyi városok, bizonyos faluközösségek, késôbb testületek (például céhek), művelôdési intézmények, egyházak stb. (A Magyarországhoz tartozó Erdély is önkormányzattal rendelkezett.) avignoni fogság, avignoni pápák -- A pápák a 14. században (1305-1376) a francia királyok ,,védnöksége'', illetve közvetlen befolyása alatt a franciaországi Avignonban tartózkodtak. Ezalatt építették fel az avignoni pápai palotát, helyetteseikkel irányították a pápai államot. A kortársak Izrael hetven évnyi babiloni fogságára utalva nevezték ,,fogságnak''. Visszatérésük után a pápák önszántukból nem hagyták el többé Rómát. -- B -- barokk -- Művészettörténeti, tágabb értelemben kultúrtörténeti korszak, amelyet -- kivált Európában -- a 16. században teret nyerô protestantizmussal szembeni reakcióként az ún. ,,katolikus megújulás'', illetve ,,ellenreformáció'' hívott életre. A barokkot a gyôzelmes katolikus egyház pompája, grandiózus bonyolultsága uralja. A barokk stílust ekként a díszes, lendületes, nem ritkán körülményes megformálásmód, az emberábrázolásban a szenvedés, a szenvedélyek, érzelmek, nagyívű mozdulatok megörökítése jellemzi. bazilika -- Építészettörténetileg csarnokot, közintézmény nagy méretű termét jelenti. A keresztény bazilika téglalap-alaprajzú, oszlopsorokkal fô- és mellékhajókra osztott templomtér, amelyet a szentélynél (keleten) félkupolával fedett oltárfülke (apszis) zárt. Késôbb a bazilika kereszthajóval egészült ki. A román építészeti stílus (romanika) kitüntetett templomépítési eszménye. Egyházjogilag bizonyos helyi egyházak templomának a pápa által adományozott, kétfokozatú kiváltsága és rangja (basilica minor, basilica maior). bencés rend, Benedek-rend -- Rövidítése OSB (Ordo Sancti Benedicti). Nursiai Szent Benedek (5-6. század) által alapított szerzetesrend, amelynek elsô központja Monte Cassino volt. Benedek körültekintô alapszabályzatot, ,,regulát'' készített az ôt követô szerzeteseknek. Az egyes kolostorokban élô szerzeteseket az apátok, házfônökök irányították. Eszményük a nap imával és munkával való megszentelése (közösségi életeszményüket tükrözô jelmondatuk ennek megfelelôen: Ora et labora! [Imádkozz és dolgozz!]). bevett vallás (religio recepta) -- az állam által elismert vallás, amelynek egyháza önrendelkezési és adószedési joggal rendelkezik, tagjai vallásszabadságot élveznek. Erdélyi vonatkozásban ,,bevett vallásoknak'' nevezzük a római katolikust, a reformátust, az evangélikust és az unitáriust (a 16. századi fejedelemség korában rögzült vallásügyi állapot szerint). biblikum -- A Bibliával foglalkozó tudományág, amely további alágakra oszlik aszerint, hogy a Szentírás keletkezés- és fejlôdéstörténetével, irodalmi, teológiai, kulturális vonatkozásaival foglalkozik vagy éppen értelmezi, magyarázza, a lelkipásztorkodás szolgálatába állítja (egzegézis). bíboros, bíbornok, kardinális -- Eredeti értelmében a római templomokban beiktatott (inkardinált) fôpapok, akik a római püspöki szenátust alkották. Az inkardinált pap olyan szilárdan tartozik templomához, mint az ajtó és annak sarokvasa egymáshoz (cardo: sarok, sarokvas). A jelenlegi gyakorlatban a bíborosok ,,a római egyház hercegei''. Csak a pápa bíráskodhat felettük, szavazati joggal rendelkeznek az egyetemes zsinatokon, testületük, a bíborosi kollégium hivatott a pápaválasztásra az elôzô pápa halála vagy lemondása esetén. bogumil, bogumilizmus -- Dualista nézeteket valló (a teremtettség és az istengyermekség vonatkozásában a jó és a rossz szembenállását hangsúlyozó) eretnek irányzat, amely Kis-Ázsiából Bulgárián át hatolt be Európába a 10-12. században. Magyarországon fôleg a Délvidéken vert gyökeret, s a 15. század elejétôl a huszitizmus ,,elôfutáraként'' játszott szerepet a magyar egyháztörténetben. búcsú [a teológiában], felmentés, indulgencia -- Eredetileg a nyilvános, bizonyos idôre kiszabott egyházi vezeklés elengedése (ezért számolták években és napokban). Évszázados visszaélések és félreértések után napjainkban a búcsú (ilyen értelmű) alkalmazása lényegében megszűnt. Teológiailag a búcsú az egyház ígérete, hogy közbenjár Istennél a kiengesztelôdés (bűnbánat) szentségének vétele után járó ,,ideigtartó'' büntetés elengedéséért. Mivel a kiengesztelôdés szentsége a bűn következményeit nem törli el, az egyház imájával támogatja az egyes embert abbeli igyekezetében, hogy e következményeket megszüntesse. Az ima természetesen csak akkor hatékony, ha az emberben megvan a készség arra, hogy egész lényében mind mélyebben megtisztuljon. A búcsúnyerés feltétele: keresztség, egyházhoz-tartozás, az elôírt vezeklés teljesítése, a búcsú elnyerésének szándéka. Különleges formája a nem egyházi rendelkezés alapján értelmezett búcsúk, különösen vészhelyzetek, járványok idején (fogadalmi búcsúk). búcsúengedély -- A búcsú teljes vagy részleges, attól függôen, hogy a bűnökért járó ,,ideigtartó'' büntetéstôl teljes egészében vagy csak részben szabadít meg. Részleges búcsút nyerhet az a hívô, aki élete kötelességeinek teljesítése és terheinek viselése közben alázatos hittel Istenhez emeli lelkét és -- legalább lélekben -- a) elmond egy imát vagy b) aki hittôl indíttatva segít szükséget szenvedô felebarátján, illetôleg c) aki önként tartózkodik számára megengedett és kedves dologtól. E három ,,búcsúengedély'' kölcsönösen kiegészíti egymást. A teljes búcsú elnyeréséhez a feltétele teljesítése mellett olyan lelkületre van szükség, amely mentes mindenféle bűnös ragaszkodástól. bulgarita -- A 17. század végén Bulgáriából menekülô ferencesek Havasalföldön (Râmnicu-Sarat, Târgoviste, Bukarest) és a dél-erdélyi városokban (Alvinc, Déva, Gyulafehérvár) telepedtek le, s kolostoraik a szeplôtelenül fogantatott Szűz Máriáról nevezett bulgarita provinciát alkották. Zárdáikat 1851-ben a magyarországi Kapisztrán provinciához, 1900-ban pedig az erdélyi stefaniták rendtartományához csatolták. -- C -- céh -- A virágzó középkorban kialakult érdekvédelmi intézmény fôleg kézműiparosok számára. A céhek célja többnyire az volt, hogy elôjogokkal biztosítsák egy-egy városgazdálkodási körzetben a maguk monopóliumát, illetve hogy megvédjék piacukat a kívülrôl jövô termékek ellen. Céhek kezdetben fôként a szabad királyi városokban formálódtak. Érdekeik védelmét nemcsak a piac, hanem a szakma védelmében is felfogták, így szigorú mesterségbeli standardok alakultak ki. ciszterci, cisztercita -- Rövidítése O.Cist. (Ordo Cisterciensium), a bencés rendbôl alakult és a szentbenedeki regulát követô szerzetesrend, amelyet Cîteaux-i Szent Róbert alapított 1098-ban francia földön, s amelynek leghíresebb szerzetese Clairveaux-i Szent Bernát. A ciszterciek törekvése az volt, hogy visszaállítsák a bensôséges imaéletre és fizikai munkára alapuló szerzetesi egyszerűséget -- kivált a kor leggazdagabb és legpompásabb bencés központjával, Clunyvel szemben. confessio -- Itt ,,felekezet'' értelemben használt hitvallás. A protestánsoknál eredeti latin neve ,,confessio fidei'', és a katolikus, továbbá a más reformált egyházaktól való elkülönülést fejezte ki a reformáció idején. csarnoktemplom -- A románkori templomépítészetben megjelent templomépítési mód. A templomtér egy fô- és két mellékhajóból áll, a mellékhajók azonban egyenlô magasak a közbülsô fôhajóval, és ezek oldalfalán vágják az ablakokat, amelyek az egész templomteret megvilágítják. cseri barát -- A ferencrend két ága közül a népszerűbb, az obszervánsok -- a szigorúbb értelemben vett ferencesesek -- népies neve. cuius regio eius religio -- A feudális társadalmi berendezkedésnek az az elve, amely szerint a kegyúrnak alárendeltek kötelesek követni hűbéruruk vallását (felekezetét). -- D -- deportálás -- Kitelepítés, kényszerlakhelyre vagy zárt táborba való elköltöztetés, elhurcolás. A Római Birodalom fénykora óta ismert gyakorlat, amely veszélyesnek tartott leigázottak, politikai elítéltek vagy pusztán megbélyegzettek ellen irányult. A leghírhedtebb deportálásokra a 20. században került sor a nemzetiszocialista Német Birodalomban, illetve a sztálini Szovjetunióban. dékán, dékánság [az egyháztörténetben] -- Egyházkormányzati cím. Könyvünk kontextusában az egyes -- nagyjából esperesi funkciójú -- szász vallási elöljárók címe, illetve a megfelelô egyházkormányzati egységek neve. dézsma -- Az egyháznak fizetendô tized, illetve a kései feudális Magyarországon a kilenced (a latin decimus, ,,tizedik'' számnév nônemű alakjából). diktatúra, diktátor, diktatorikus -- Intoleráns, parancsuralmi államigazgatási rendszer, ennek vezetôje, illetve annak (és az államformának) a tulajdonsága. A diktatúra rendszerint valamilyen ideológiát tesz meg doktrínájává és mindazokat, akik ennek nem hajlandók alávetni magukat, súlyos megtorlással bünteti. A diktatúrák fejlett rendôr-, besúgó- és erôszakszervezeteket működtetnek érdekeik védelmében. dinasztia, dinasztikus -- Uralkodócsalád, illetve az egy családból való uralkodók együttesen, uralkodóház, illetve az erre épülô uralkodás tulajdonsága. Átvitt értelemben használták a szót elôkelô családokra is. domonkos, dominikánus -- Rövidítése O.P. (Ordo Fratrum Praedicatorum), 1216-ban alapított kolduló rend, amely fôleg a városokban telepedett meg. Kezdetben az albigens (és másféle) eretnekek mozgalmai elleni munkálkodás volt a célja. Amint nevük is mutatja, a prédikációra, a teológiai alapozású hithirdetésre összpontosítanak. 1231-tôl a szigorú szervezeti struktúrával működô és jól képzett domonkos rendet bízták meg az inkvizícióval. -- E -- egyetemes zsinat -- A püspökök összegyházi gyűlése, amely tanácskozó és törvényhozó intézmény a katolikus egyházban. A pápa vagy az általa kinevezett legátus vezetésével a zsinatok definiált hitigazságokat (dogmákat) fogalmaznak meg -- gyakran a különféle eretnekmozgalmak tanításának ellensúlyozására. Az egyházjog szerint az apostolok együttese az egyetemes zsinat ôsmintája. Latin neve: concilium, a görög eredetű szinódus inkább a püspöki vagy egyházmegyei zsinatokat jelöli - - amelyek értelemszerűen nem egyetemes zsinatok. egyházi rend -- A papság különbözô szentségi fokozatai (püspök, áldozópap, diakónus) összefoglaló fogalma, olyanok tartoznak tehát hozzá, akik részesültek az egyházi rend szentségében, szemben azokkal, akik csupán a keresztség által nyerték el az ,,egyetemes papságot''. egyházközség -- Olyan egyházszervezeti alapegység, amelyben közös és nyilvános istentiszteletet végeznek. Ez a katolikus egyházban fôként a plébániai közösségekre értendô. Régi elnevezése: egyházmegye. Innen eredeztethetô a megyebíró, megyehatár kifejezés is. Protestáns szóhasználatban az egyházközség bizonyos önkormányzati hatalommal is bír, mégpedig lényegesen nagyobbal, mint a katolikus plébániális közösségek egyháztanács által gyakorolt ,,tanácsadói'' funkciója. egyházmegye -- A római és görög katolikus, valamint a görög keleti egyház szervezetében az az igazgatási egység, amelynek élén a püspök áll. Az egyházmegye területe gyakran esperesi kerületekre oszlik. A legjelentôsebb katolikus egyházmegyék kialakítása a magyar államszervezéssel egyidôben zajlott. egyháztartomány, metropólia -- Több egyházmegyét magába foglaló igazgatási egység, amelynél magasabb szervezeti szint csak a patriarkátus, illetve maga a világegyház. Az egyháztartomány fôegyházmegyébôl és alárendelt (szuffragán) egyházmegyékbôl áll. ellenreformáció -- Katolikus visszahatás a reformációra. Ma már éles különbséget tesznek a szó szoros értelmében vett ellenreformáció és a katolikus megújulás között. Az elsô azokat a törekvéseket foglalja magába, amelyek a reformáció térhódítását tevôleges, a protestáns egyházak életére negatív hatással járó intézkedésekkel próbálják akadályozni, míg az utóbbi a katolikus egyház belsô megújítására törekvô mozgalom, amely idôben a reformáció történeti folyamatával egybeesett, de az ilyen szellemű konkrét intézkedéseket a reformáció- ellenességnek tulajdonították. eretnek, eretnekség -- Az egyházjog arról mondja, hogy eretnek, aki a teljes vallási tanításból csak egy általa kiválasztott részt fogad el, illetve bizonyos hittételeket tagad s ehhez makacsul ragaszkodik. esperes, esperesség -- A katolikus egyházban a püspöki egyházmegyék egy- egy kerülete élén álló egyházi személy, aki ellenôrzi a plébániákat az idônkénti egyházlátogatás (vizitáció) alkalmával. etnikum, etnikai -- Közös faji jegyeket, a nemzet közös származását az elôtérben értelmezô csoportfelfogás. A fogalom az újkori nacionalizmusok (vagyis a nemzet-fogalmak kialakulása és a nemzet-alapú intézményesülés) korában jutott hangsúlyos társadalmi szerephez. eukarisztia (Eukarisztia, Eucharisztia) -- oltáriszentség, Krisztus testének és vérének szentsége, amely kenyér és bor színében jelenik meg a liturgiában. Továbbá a krisztusi áldozat megünneplése. Ld. még oltáriszentség. evangélikus, evangélikus egyház -- A reformáció lutheri irányzatát követô egyház. Nálunk az ágostai hitvallású (az augsburgi gyökerű) evangélikusokon túl ún. zsinatpresbiteri evangélikus egyház is létezik (a 19. század óta), amely közelebb áll a kálvini református irányhoz. Az evangélikus egyház Erdélyben már a 16. század közepén létrejött, élén a szuperintendenssel. Magyarországi egyenjogúsításukra II. József idején tettek kísérletet, de ennek teljességét csak a dualizmus korában érték el. evangélium -- A görög eredetű szó örömhírt jelent. Jézusnak, Isten Fiának megtestesülésével ,,beteljesedett az írás és a próféták''. Ezt a beteljesülést, illetve Jézus megváltó művét foglalja össze az evangélium szó. Másrészt azoknak az elbeszéléseknek az összefoglaló neve, amelyek Jézus földi működésérôl, haláláról, feltámadásáról és mennybemenetelérôl számolnak be (legismertebbek a kanonikus evangéliumok, Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma). exodus -- Kivonulás. Könyvünk kontextusában azt jelöli, hogy egy népcsoport valamely politikai vagy társadalmi hatás következtében masszívan elhagyja szülôföldjét és máshol telepedik le. érsek -- Olyan fôpap, akit püspökké szenteltek, de egyházkormányzati joga saját (fô)egyházmegyéjén kívül egyháztartománya többi egyházmegyéjére is kiterjedhet (ebben az értelemben metropolita). Szűkebb értelemben csupán magasabb rangú püspök. -- F -- fanarióta -- A Fanar Konstantinápoly (Istambul) egyik városrésze; annak a szűk elitnek a lakóhelye, amely évszázadokon át visz valamilyen diplomáciai szerepet a Portánál. A 18. században Havasalföld és Moldva fejedelmi tisztét a Fanar elôkelô családjai (legismertebbek a Cantacuzinók) kaparintják meg, akiket fanarióta uralkodóknak neveznek. fejedelem, fejedelemség, fejedelemségi idôszak (kor) -- Magyarország három részre szakadásának idején (1541, Buda elfoglalása) I. Szulejmán szultán döntésére született új országrész az erdélyi fejedelemség. Vezetôinek óvatos politikájával a török függést sikerült látszólagossá változtatniuk. Az országrész belsô életét önálló országgyűléseken döntötték el. Biztosították a különbözô jogállású népcsoportjaik számára a rendezett együttélést. A fejedelemség élén az országgyűlés által választott és a török Porta által megerôsített fejedelem állt. Korabeli felfogás szerint európai uralkodónak számított. Az önálló Erdély sorsát a török birodalom gyengülése határozta meg. 1690-ben, I. Apafi Mihály fejedelem halála után megszűnt az erdélyi fejedelemség és az országrész a Habsburg monarchia fennhatósága alá került. felségfolyamodvány -- A felséghez (az uralkodóhoz) intézett kérvény valamilyen kegyelmi tény (pertörlés, büntetés elengedése, törvényesítés, házassági akadály alóli felmentés stb.) iránt. felvilágosodás -- A 18. században Európában kibontakozott, sokszínű szellemi irányzat (lumičres, Aufklärung, enlightenment, illuminismo). Az emberi ész függetlenségét hirdette és a tudás forrásának az értelmet és a tapasztalatot tekintette. Bizalmát az emberbe, az emberi természet jobbító hatalmába vetette. Az élet minden területén az ésszerűt akarta diadalra juttatni. E szellemi irányzat eszméit a polgári értelmiség tűzte lobogójára és juttatta diadalra, elômozdítván ezzel a társadalmi, gazdasági, politikai és szellemi élet korszerűsödését. feudális, feudalizmus -- A középkor folyamán uralkodó társadalmi, illetve államvezetési forma, amely a hűbériségre épül. A szó a germán/latin feudum szóból ered, amely adományt, javadalmat, ezen belül különösen adománybirtokot jelent, amelynek öröklési jogát az adományozó már nem korlátozza közvetlenül, sokkal inkább a nemesi nemzetségi szokásjog, illetve az ôsiség törvénye. fôdékán -- Ld. dékán fôesperes, fôesperesség -- Ld. esperes fôkormányszék -- Erdélyi Kormányzóság, Gubernium (Gubernium Transsylvanicum). 1691-tôl a Magyar Királyságtól független Erdélynek I. Lipót által életre hívott központi igazgatási szerve volt. Az uralkodó távollétében hatásköre eleinte a feudális kormányzás ágaira, a közigazgatásra, a bíráskodásra és a pénzügyekre terjedt ki. Szakszerűbb kormányzati hivatallá csak Mária Terézia korában vált. Bár a kormányzó többnyire erdélyi magyar arisztokrata volt, a Fôkormányszék tevékenységét aulikus szellem hatotta át egészen megszűnéséig, 1848-ig. fôpásztor -- Ld. püspök freskó -- Monumentális festészeti ág, amelynek virágkora a középkorra esik. Az épületek nyers vakolatára készített falképek évszázadok során át sikeresen dacolnak az idôvel. A középkor szakrális kultúrájánál fogva legtöbbször vallásos témájúak. -- G -- geopolitika -- Az állam társadalmi-gazdasági viszonyait, fejlôdését a földrajzi feltételekre visszavezetô elmélet, illetve a természetföldrajzi adottságokat figyelembe vevô külpolitikai gyakorlat. gótika, gótikus -- Művészettörténeti, illetve kultúrtörténeti kor, amely a román kort váltotta föl Európában. Dél-, illetve nyugat-európai származási helyérôl gyorsan terjedt észak és kelet felé. A romanikával szemben az építészetben a hosszanti irányban hangsúlyosan nyújtott, karcsú, sokszor egyenesen légies szerkesztésmód jellemzi. Építészeti sajátossága a csúcsív, illetve az ívek hálózatából álló különbözô mennyezet-struktúrák. A katedrális-építészetben sajátos jegynek számítanak a külsô támasztóívek. Az oszlopos-pilléres megoldások lehetôvé tették, hogy a falak áttörésével megoldható legyen a nagyobb templomterek világítása is -- gyakran színes, szakrális tematikát megörökítô üvegfestmények felhasználása mellett. görög katolikus, egyesült egyház -- Tagjai megtartották ugyan a bizánci rítust és szertartásokat, illetve a keleti egyházfegyelmet, de vallják a katolikus hitelveket és a pápa fôségét. A II. lyoni (1274) és firenzei (1439) uniós zsinatok döntései szerint a 17. században zajlott le egyesülésük a római egyházzal Lengyel-Ukrajnában, Magyarországon, Erdélyben. Az erdélyi román görög katolikusok egyházkormányzatilag sokáig az egri érsek fennhatósága alá tartoztak. A magyar nyelvű görög katolikusok Hajdúdorog központtal önálló egyházmegyébe tömörültek (1912). görög keleti (ortodox) egyház -- 1054-ben különült el a nyugati egyháztól, amelyet azóta különböztetnek meg a katolikus jelzôvel. Az ortodoxok (görög eredetű nevük igazhitűt jelent) nem ismerik el azokat a dogmákat, amelyeket az elsô hét egyetemes zsinat után fogalmaztak meg nyugaton a feudális korban, továbbá nem fogadják el a nyugati egyház teológiájának racionális tendenciáit sem. Tagadják a római pápa fôségét és tévedhetetlenségét a keresztény egyházban. A görög keleti egyháznak nincs önálló juriszdikcióval rendelkezô feje, hitük szerint Jézus láthatatlanul kormányozza azt az apostolok utódaiként felfogott, egymással egyenrangú püspökök által. Az ortodoxián belül ún. autokefál (önrendelkezô) egyházak léteznek, amelyek élén a kormányzati hatalmú metropoliták és pátriárkák állnak. görög kereszténység (bizánci kereszténység) -- Az uralkodóan latin nyelvű nyugati kereszténységgel szemben az ókorban Bizánc kulturális vonzáskörében élô, egyre nagyobb önállóságra törekvô vonulat, amelyet élénkebb miszticizmus, mérsékelt társadalmi küldetéstudat, a szerzetesség erôteljes tisztelete, ritualizmus, konzervativizmus jellemzett. A keleti kereszténységbôl alakult ki a 2. évezred elején a görög keleti (ortodox) egyház (ld. görög keleti egyház), bár a formális egyházszakadásnak hosszú évszázadokra visszanyúló elôzményei voltak. gubernátor, Gubernium, kormányzó -- Ld. fôkormányszék -- GY -- gyepü -- A nomádok, majd a letelepedett, földművelésre vagy helyhez kötött, állattartásra térô népek jellemzô területvédô határsávja. Az egyes törzsek és nemzetségek is gyepüvel vették körül területüket. A természetes határokat (folyók, hegyláncok, mocsarak) szükség esetén mesterséges akadályokkal (kô-, föld-, fatorlaszokkal) is kiegészítették. gyónás -- A kiengesztelôdés (bűnbánat) szentségének cselekményi elôfeltétele a katolikus egyházban. A gyónás legfontosabb elemei a bűnbánat és a kimondott bűnvallomás, amelyet a katolikus hívô a pap elôtt tesz, akinek az apostoloktól folyamatosan származtatható hatalma van a bűnök alóli feloldozásra. gyula -- A 9-10. században magyar fejedelmi, illetve vezéri méltóság. Arab források szerint a fôfejedelem (kende) után következô rang. Más felfogás szerint a kettôs fejedelemség megszűnte után a gyula cím Tétény (Töhötöm) vezérre és leszármazottaira szállt, akik a Dunántúl északi részén, illetve leginkább Erdélyben rendelkeztek szállásbirtokokkal. Önállóságra törekvô hatalmuknak I. István vetett véget 1003-ban. gyulafehérvári határozatok -- 1918. december 1-2-án az erdélyi románok nemzeti gyűlést tartottak Gyulafehérváron. Kimondták a Romániával való egyesülést és határozatba foglalták, hogy az együtt lakó más nemzetiségűek ,,teljes nemzeti szabadságot'' kapnak. A gyűlés létre hozta az erdélyi kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent) Nagyszeben székhellyel, amely 1920. április 2-áig működött. Ez a Kormányzótanács 1918. december 11-én törvénybe iktatta a gyulafehérvári határozatokat. -- H -- hajó [az építészetben] -- A templomtér hosszanti vagy kereszt-irányú felosztásának egysége. A szimmetriaelv szerint megkülönböztetünk egy fôhajót több (2, 4) mellékhajótól vagy a kereszthajótól. Ezek az oszlopsorokkal vagy áttört falakkal elválasztott tér-részek lehetnek a fôhajóval azonos magasságúak vagy annál alacsonyabbak. A legegyszerűbb, egy fôhajós-kereszthajós szerkezet az ún. bazilika. Ha a mellékhajók azonos magasságúak a fôhajóval, csarnoktemplomról beszélünk. hegemónia -- Hatalmi fölény, felsôbbség. Valamely osztály vagy állam vezetô szerepe a többi osztállyal vagy állammal szemben. helvét reformáció -- Ld. kálvinizmus. helybenlakás -- A plébániák, lelkészségek megbízott papjának kötelezettsége arra, hogy az állomáshelyéül kijelölt helységben lakjék, hogy kellô idôben szentségi szolgálatát a hívek könnyűszerrel igénybe vehessék. hierarchia -- Szó szerint: szent eredet, szent uralom. Tárgyi értelemben az egyház megszentelésére és kormányzására Krisztustól kapott hatalmat jelenti. Alanyi értelemben azok összességét értjük rajta, akik egyházi hatalommal bírnak. Dionüsziosz Areopagitész óta az egyház szolgáinak Krisztustól kapott alá- és fölérendeltségi rendje. hiteleshely -- A feudális kori magyar jogszolgáltatás sajátos intézménye, amely a másutt korán elterjedt közjegyzôi intézmény funkcióit látta el. Ezekben az intézményekben tanúsító leveleket, okleveleket állítottak ki, hiteles másolatokat készítettek. A hiteleshelyek működését (loca authentica et credibilia) az egyházi tekintély, az írás-olvasás ismerete és a hitelességet szavatoló pecsét tette lehetôvé. Hitterjesztési Kongregáció -- (lat. Congregatio de Propaganda Fide) A világ minden táján folyó hittérítési tevékenységet összefogó és irányító szentszéki hivatal. XV. Gergely pápa 1622-ben hozta létre ezt a kongregációt, s rábízta a hitterjesztést az egész világon. Hatáskörébe tartozik így minden missziós terület. hitvédelem, apológia, apologetika -- A hit igazolása, illetve ennek rendszeres tudománya. Kimutatja, hogy a hit tanítása nem áll ellentétben a józan ész következtetéseivel és a tudomány eredményeivel. Elsô képviselôi, a apologéták a pogányokkal és a zsidókkal szemben védôbeszédben (apológia) fogalmazták meg tanításukat. Az utóbbi századokban a racionalizmus, majd a materializmus váltott ki válaszokat az egyházi tanítóhivatal részérôl. huszita, huszitizmus -- Jan Hus (Husz János) prágai egyetemi rektor nevét viselô középkori eretnekmozgalom, illetve az ahhoz tartozó ember. Hus tanainak alapjánál tulajdonképpen John Wiclif oxfordi teológus nézetei álltak, aki kétségbe vonta a pápa szuverenitását, sôt általában az egyházi rend kiváltságait, mert a Szentírás önmagában is közérthetô. Tagadta továbbá az egyházi birtok létjogosultságát is és a búcsúk jelentôségét. Hus tanait a konstanzi zsinat elítélte, majd miután Hus nem vonta vissza nézeteit, máglyán megégették (1415) -- I -- ideológia -- Az ideákról, eszmékrôl szóló tan. Az eszme, a fogalom eredetével és a tárgyakhoz, a társadalomhoz való viszonyával foglalkozik. Egy társadalom fejlôdése nagyban függ a struktúráira, problémáira vonatkozó eszmék, elméletek rendszerének hatásától. Az ideológiákban megtaláljuk a mindenkori osztályérdekek koncentrált kifejezését és ezzel a megfelelô magatartásmódok, értékelések, döntések és viselkedési szabályok normatív alapjait. Cselekvésre ösztönzô felhívásaikkal, követeléseikkel nemcsak jó irányba, hanem téves utakra is terelhetnek egyéneket, csoportokat és akár egy egész társadalmat. A történelemben bôven találunk példát olyan ideológiákra, amelyek egyoldalúan vagy hamisan értelmezik a társadalmi valóságot, mégis szívósan befolyásolják az emberek cselekvését és a társadalmi struktúrákat. innovációs tilalom -- (újítási tilalom) Az erdélyi reformációs hullám idején hozott intézkedés. Az 1572. májusi tordai országgyűlés a bevett négy felekezet (katolikus, református, evangélikus, unitárius) érdekében innovációs tilalommal próbált meg gátat vetni a reformálás következtében létre jött újabb vallási közösségek terjedésének. intolerancia, (vallási) türelmetlenség -- Mások vallási meggyôzôdésének és vallásgyakorlatának akadályozása személyek vagy intézmények részérôl. A türelmetlenség nemcsak megítélésben, hanem megnyilvánulásaiban is számos formát mutatott a történelem során. Minden embernek lényegénél fogva szüksége van bizonyos szabadság- szférára, amely lehetôvé teszi a szabad döntést. Mivel a valóságban sohasem birtokolja statikusan az igazságot, hanem mindig a történeti folyamatokban talál rá, ezért az egyház nem vét a rábízott igazság ellen, ha jogosnak ismeri el az ember szabadságát. E szabadság-szféra határa a másik ember ugyane joga. Ezért az ember szabadságának tiszteletben tartása és ezzel egyidejű korlátozása olyan problémákat vet fel, amelyeken egy társadalmi rendszer sem tud a maga teljességében úrrá lenni. Ezek megoldása maga is történeti változásnak van alávetve, így a türelem és intolerancia régebbi megnyilvánulásait nagyon óvatosan kell megítélni, s e problémákat ma is jószerével csak a gyakorlatban lehet megoldani. A türelem -- ha helyesen értik és gyakorolják -- nem az igazság iránti közömbösségbôl fakad, hanem alapja a keresztény szeretet, a másik ember lelkiismerete iránti tisztelet és az a felismerés, hogy a hitbeli egyetértést nem lehet kikényszeríteni. irgalmas nôvérek, vincés nôvérek, Páli Szent Vince nôvérei -- Apácarend, egyszerűbb, egy-egy évre kötelezô fogadalommal. Egy chatilloni plébános, Paulai Szent Vince alapította (1617). Betegápoláson kívül lelencgyerekek, vagyontalan lányok nevelésével és szegény aggok ápolásával is foglalkoztak. Magyarországon a 18. század közepén telepedtek meg, kibocsátó anyaházaik Szatmáron és Grazban voltak. ispán, ispánság -- A szláv eredetű szó (pan, supan, zsupán) eredetileg urat, elöljárót, egy település született vagy választott vezetôjét jelentette. Tág értelemben a nagybirtokos elôkelôk (comes) megjelölésére szolgált, másfelôl a városi patríciusok címeként fordul elô. Szent István korától várispánt, illetve megyei ispánt jelentett. Ôk álltak a királyi vármegyék élén. ispotályosok (johanniták, ,,keresztes'' lovagok) -- A másképpen máltai lovagoknak is nevezett lovagrend 1113-ban jött létre, és harci feladatok mellett a jeruzsálemi zarándokok részére kórházat tartott fenn. Jeruzsálem elvesztése után Ciprus, majd Rhodosz és Málta szigetérôl küzdött az oszmán-törökök ellen. A tatárjárás után a szörényi bánságot s a havasalföldi Kunországot is hűbérbe kapták IV. Bélától, de errôl -- a nehézségeket látva -- hamarosan lemondtak. isteni személy, (Jézus) istenség(e) -- Jézus Krisztus a Szentháromság második személye, az Atya Fia, isteni Igéje, aki mindöröktôl fogva birtokában van az egy isteni lényegnek, amelyet az Atya közölt vele. E második személy az idôben emberi természetet vett magára. Tehát ugyanannak az isteni személynek az egységében (unio hypostatica) keveredés nélkül és elválaszthatatlanul birtokolja az isteni és emberi természetet; valóban Isten és ember. E kettôsség lényege hittitok. -- J -- jezsuita, jézustársasági, jezsuitizmus -- Katolikus szerzetesrend, amely a katolikus megújulás és az Európán kívüli térítô tevékenység korában keletkezett. Az alapító, Loyolai Szent Ignác baszk lovag késôbb híressé vált aszketikus lelkigyakorlatára építve a jezsuiták a lelkivezetés összetett és hatékony módszereit dolgozták ki. A jézustársaságiak nem élnek hagyományos kolostori életet, de nagy gondot fordítanak a képzésre (különösen a filozófiai és teológiai ismeretek elsajátítására). jobbágy, jobbágyság -- A 13. század közepéig a királyi vármegyék katonai eleme és az egyháznak szolgáló fegyveresek kategóriája, másfelôl a király kíséretét adó elôkelôk osztálya. A 13. századtól a feudalizmus viszonyainak árnyalódása mellett a földesúrnak alávetett, viszonylagos szabadságot élvezô szolgai osztály. Késôbb, a 15. századtól már társadalmi állapotot jelentett, ezért soraiban nemcsak mezôgazdasággal foglalkozók voltak, hanem iparosok, halászok, bányászok stb. A jobbágyok osztályát az 1848-as jobbágyfelszabadítás törölte el. joghatóság, juriszdikció -- A fogalmat és elnevezést -- illetve a joghatósági hatalmat (potestas iurisdictionis) alkalmazták a II. vatikáni zsinat elôtt az egyházkormányzati hatalomra. Ennek a kifejezésnek megfelelôje azonban az újlatin nyelvekben a bírói hatalmat jelöli, nem pedig a kormányzati hatalom egészét. Másrészt a joghatósági hatalom ellentéteként az egyházi hatalom másik fajtáját rendi hatalomnak (potestas ordinis) nevezték, s ez utóbbit tekintették az egyházi rend szentségének felvételével kapott képesítô hatalomnak. Manapság az egyházi hatalom alapvetô egységét hangsúlyozzák: a kormányzati hatalom, amelyet joghatósági hatalomnak is neveznek, az egyházban isteni rendelés folytán van jelen, és azok képesek rá, akik felszentelésben részesültek. A világi krisztushívôk is ugyanennek a kormányzati hatalomnak a gyakorlásában közreműködhetnek. joghézag -- Az egyes jogszabályok kölcsönhatásában mutatkozó eset, amikor az egyedi szituációra mindkét (vagy több) jogszabály éppúgy érvényes, mint ahogy egyik sem. johanniták, (ispotályos lovagok, ,,keresztes'' lovagok) -- Ld. ispotályosok. jozefinizmus, jozefinista -- A felvilágosult abszolutizmus II. (Habsburg) József osztrák császár nevét ôrzô iránya, amelynek már elméleti-filozófiai alapja volt elsôsorban a francia felvilágosodás hatására. A jozefinizmus az állam és az egyház összekapcsolását célozta oly módon, hogy a vallásosság és az egyháziasság az államhoz való viszony szabályozásának erkölcsi normatívájává fokozódott le. A jozefinizmus irányának sajátossága a ,,szekularizáció'', az egyházi intézmények jó részének átcsoportosítása, a merkantilizmus, vagyis a spirituális vonatkozások alárendelése a napi gyakorlatnak és a társadalmi hasznosságnak. A jozefinizmus korát leginkább a szerzetesrendek (kivált a jezsuiták) sínylették meg Magyarországon. A jozefinizmus ugyanakkor hozzájárult az ország modernkori civilizálódásához, korszerű intézményeinek kialakulásához, a reformkor megalapozásához. Pozitív hatása mutatkozott a lelkipásztorkodásra. -- K -- kancellár, kancellária -- A késô Római Birodalom korában alakult ki. A rendszeres oklevél-kiállítással foglalkozó állami hatóságok, királyi bíróságok, egyházi intézmények és magánnagybirtokosok iratkezelést végzô hivatalnoka, illetve hivatala (saját kancelláriája volt az erdélyi vajdának is). A 14. századtól nagyobb (maior) és kisebb (minor) kancelláriák működtek. Az írnokok mellett megjelentek a jegyzôk és ezek vezetôjeként a protonotárius. Az erdélyi kancellária a 18. század második felében vált modern központi állami intézménnyé, amely munkájával támogatta a Fôkormányszéket. kanonok (canonicus) -- A káptalan (capitulum) tagja. A kanonokok eredetileg az augustinusi kánonok által elôírt szerzetesi jellegű életre kötelezték magukat. A 12. századtól kezdve a közösségi életmódot feladták és elkülönültek a püspöki hatókörtôl. A káptalanokban a kanonokok funkció, illetve rang szerinti neveket viselnek. A (nagy)prépost a káptalan feje, az olvasókanonok a káptalani iskolák és a hiteleshelyek tevékenységének irányítója, az éneklôkanonok a székesegyházi szertartások felügyelôje, az ôrkanonok a templom, a kincstár, a pecsét, a levéltár ôre. A fôesperesek és a mesterkanonokok egészítik ki a káptalant. kapcsolt részek, csatolt részek -- Ld. Partium. karizma, karizmatikus -- A Szentlélek adománya, amely valamilyen kiemelkedô -- ha nem is rendkívüli -- képességben nyilvánul meg. A vallási szempontból meghatározó, meggyôzô erejű emberre alkalmazzák a karizmatikus szót. katekézis -- Hitre való nevelés, illetve a hitvallás tételeinek oktatása, a keresztény tanítás lényegének továbbadása és szervesítése a ,,hittanuló'' életében. katekizmus -- A hit alapvetô tanításának, a hitletéteménynek a kifejtése -- általában könyv formájában. A katekizmusnak kánoni tekintélye van, legtöbbször pontokba szedett formában rögzíti a keresztény hit tanítását. kálvinizmus, kálvinista -- (további megfelelôi: szakramentárius, helvét vallású). A felekezet hivatalos neve: az evangélium szerint reformált egyház. Magyarországon és Erdélyben a reformáció két svájci ága, a humanista Zwingli és a szigorúbb Calvin (Kálvin) irányzata már nem elkülönülten, hanem a Bullinger által egyesített formában terjedt az 1550-es évektôl kezdve. A kálvinizmus késôbb ,,magyar'' vallásnak számított a ,,német'' lutheranizmussal (evangélikus vallással) szemben. káptalan (capitulum) -- Ld. kanonokok kenéz, kenézség -- A délszláv eredetű kenéz szó vezetôt, falusi elöljárót, herceg-fejedelmet jelent. A 13. századtól az Erdélybe, a Temes-vidékre, a Kárpátaljára betelepülô románok vezetô rétege. A kenézek eleinte egy-egy pásztorcsoportnak a királyi várnagyok által alsófokú bíráskodással, igazgatási és katonai vezetéssel megbízott elöljárói voltak. A 14. századtól a cím telepítésvezetôt jelent. A 18. századi határôrvidéken a szerb, román katonaparasztság helyi közigazgatási és igazságszolgáltató elöljáróinak neve. keresztelôkút, keresztelômedence -- Az egyház ókorától kezdve ismert edény, kôtál, amelyben vagy amely fölött -- kezdetben kizárólag, késôbb fôként húsvétkor -- kiszolgáltatták a keresztség szentségét. Késôbb bronzból, márványból, kovácsolt vasból is készültek keresztelômedencék. keresztény -- A görög khrisztianoi (vagyis Krisztushoz tartozó) szóból ered. Azokat jelölik e szóval, akik Jézus Krisztus tanítását elfogadják, törekszenek életpéldájának követésére és részesültek a keresztség szentségében. keresztény liga -- Politikai szövetség elnevezése a 15. századtól kezdve. A reformációt követô vallási zavargások idején a katolikus ,,ligába'' szervezôdtek, míg a protestánsok ,,unióba''. kiegyezés -- I. Ferenc József császár az olasz és német hadi kudarcokat követôen 1867-ben arra kényszerült, hogy ,,kiegyezzen'' az 1848-49-es forradalom során függetlenségi törekvéseit érvényesítô Magyarországgal. Ettôl fogva beszélhetünk a szó teljes értelmében Osztrák-Magyar Monarchiáról. klasszicizmus -- Az ókori görög és római elemek átvételével és szabad alkalmazásával monumentális hatásra, arányosságra, kiegyensúlyozottságra, nyugodt szépségre, fegyelmezettségre törekvô képzôművészeti irányzat, különösen a 17-18. században. klerikus -- Ld. egyházi rend kolostor -- Állandó lakóhelyen letelepült férfi vagy nôi szerzetesközösségek intézménye, lakóépülete, amelynek közelében templom áll. A kolostor (rendház) elkülönített részébe csak a szerzetesek léphetnek be, ez a klauzúra, a szerzetesek szűkebb értelemben vett lakása. kommunista, kommunizmus -- A megtermelt anyagi javak közössé tételén alapuló társadalmi szervezôdési elv. A kommunizmus már az ôskeresztények körében ismert volt (vagyonközösség). Történelmi alakulása során a kommunizmus különféle államuralmi törekvések ideológiájává lett és hozzájárult a 20. századi totalitárius társadalmi berendezkedések, illetve diktatúrák kialakulásához. koncelebrál, koncelebráció, koncelebráns -- A szentmisét bemutató püspök vagy pap mellett segédkezô klerikusok, akik a misekánon ,,kórusban'' való végzésével teljes jogú eukarisztiát mutatnak be. konfesszió -- Ld. hitvallás. konkordátum -- A katolikus egyház és valamely állam viszonyát szabályozó szerzôdés mindkettôjüket érintô ügyek rendezésére. Célja az, hogy az egyház szabadságát, az egyházi vagyon szabad kezelését, az oktatás és iskolafenntartás jogát, az államsegélyre való igényt biztosítsa az egyház számára. A Szentszék olyan országok kormányával köt konkordátumot, amelyekben a katolikusok helyzete nem teljes jogú. konvent -- A latin conventus (összejövetel) szóból Magyarországon fôként egyházi fogalomként terjedt el. Szerzetesek kolostori közösségének vagy hasonlóan együtt élô káptalan neve. A bencéseknél, illetve a belôlük kivált reformágaknál a konventek az anyakolostorok fiókjai voltak, amelyek élén perjel állt. konviktus -- Tanintézet mellett működô, bentlakást, étkezést, tanulmányi felügyeletet nyújtó intézmény, diákotthon. körmenet, processzió -- A szentmisére való bevonulás (a keresztény ókorban a gyűjtôtemplomból a stációtemplomba), illetve a mise alatti vonulások (evangéliumos könyvvel, az áldozatok oltárhoz vitele, a szentáldozáshoz való odajárulás) kultúrzóna -- Romániában az 1924-es elemi iskolai törvény 159. paragrafusa a ,,kultúrzóna'' létesítésérôl intézkedik. Olyan vármegyéket sorol fel (összesen tízet), ahol a nemzetiségi kisebbségek nagyobb tömbben élnek. Ezekre a területekre vállalkozó román tanítók működésük idejére 50%-os béremelést és külön jutalmat kapnak; amennyiben le is telepednek, 10 hektár földet biztosítanak számukra. kusztódia (ôrség) -- A szerzetesek kihelyezett, a rendházaknál alacsonyabb rangú telepe. Élén a kusztosz (custos) áll. -- L -- laikus -- Egyházi szóhasználatban világi. Mindazokat a keresztényeket jelöli, akik nem részesültek ordinációban, papi rendbe való szentelésben. latin kereszténység (nyugati kereszténység) -- A Róma elsôbbségét elismerô, illetve latin szertartású katolikus egyház, illetve a belôle kivált történelmi protestáns egyházak összefoglaló neve (a protestáns egyházak a ,,latin'' jelzôt nem használják). Tágabb értelemben a bizánci hatalmi szférától elkülönülô, általában európai kereszténység. legátus -- Pápai követ, aki a zsinatokon a római püspök személyét helyettesíti. Legátust természetesen a római püspök egyéb ügyek intézésére is delegálhat. liberális, liberalizmus -- Társadalom-, illetve politikatörténeti kor, illetve irányzat. Szabadelvű jelentése a francia nyelvben alakult ki, s a magyarba a németen keresztül került be. A politikai életben a korlátlan uralkodói hatalom megszüntetését, választott népképviseleti parlamentet, törvény elôtti egyenlôséget, közteherviselést, az egyénnek a közre való minél nagyobb befolyását, a köz részérôl viszont az egyén minél kisebb korlátozását, a gazdasági életben pedig a munka, így a kereskedelem és az iparűzés szabadságát, a szabad versenyt hirdette. Teológiatörténeti értelemben a racionalizmus felfokozott érvényesítését jelenti. Ez utóbbiként a konzervatív teológusok számára negatív fogalom. licenciátus -- Olyan világi személy, aki a súlyos paphiány idején igeliturgiát (szentírási részek felolvasását, zsoltározást, közös imát) vezet, illetve bizonyos szentségeket és szentelményeket is kiszolgáltathat (keresztelhet, esküvôn asszisztálhat, temethet), hitoktatást végezhet. liturgia, liturgikus -- A keresztény istentisztelet központi megnyilvánulása, amely által Istent dicsôítjük és Isten megszentelô kegyelmeit kérjük. A liturgia két sajátos formája a miseliturgia és az imaórák liturgiája (zsolozsma, officium). lojális, lojalitás -- Hűséges, méltányos, igazságos, jóhiszemű. A gyakorlati cselekvésben az uralmon levô tényezô szándékaival megegyezô magatartás. lovag, lovagrend -- A keresztes háborúk idôszakában a zarándokok védelmére, betegellátásra, illetve katonai feladatok ellátására, erôteljes délfrancia lovagi hatásra alakult katonai rendek. Tagjaik olyan fogadalmat tette, mint a szerzetesek, de fôként katonáskodással és olykor betegápolással foglalkoztak. Lényegében kollektív földbirtokszerzô hadjáratokat folytattak Palesztinában és Kelet- Európában. 12-13. századi katonai eredményeik titka központosított szervezetükben és lovagi taktikai fegyelmükben rejlett. lutheránus egyház, lutheri egyház, lutheranizmus -- Ld. evangélikus. -- M -- madonna (Madonna) -- Az istenanyát (általában gyermekével együtt) ábrázoló műalkotás. mallersdorfi ferences nôvérek -- Ferences eszményeket követô, egyházmegyei jogú nôi apácarend. megyéspüspök -- Ld. püspök. memorandum -- Fölöttes hatósághoz benyújtott jegyzék, amely valamely vitás kérdés megoldásának ,,alulról'' jövô kezdeményezését illetve követelését tartalmazza. metropólia -- Ld. egyháztartomány. metropolita -- Az egyháztartomány elöljárója (püspök vagy érsek). minorita -- A ferencrend egyik ága. A szűkebb értelemben vett ferences ág (obszervánsok) mellett a konventuális vagy minorita ág enyhébb regulák szerint élt a biztonságot nyújtó vagyonos kolostorokban. misszió, misszionárius, missziózás -- Hitterjesztés, illetve az ôslakos népek (tömeges) megtérítése a kereszténységhez. Virágkora a nagy földrajzi felfedezések és a gyarmatosítás idejére esik, de a kortárs idôben is kiterjedt missziós életrôl beszélhetünk. monostor -- Általában a korai (és ezért túlnyomóan férfi) szerzetesrendek erôdszerű lakóhelye, amelynek tagjai önellátásra rendezkedtek be. -- N -- nacionalista, nacionalizmus -- Újkori ideológiai és politikai irányzat, amely a társadalmi élet középpontjába a nemzeti kérdést helyezi. Ennek lehet pozitív értelmű használata (az építô nemzeti öntudatra ébredés, a nemzeti eszme értékeinek reális felismerése), illetve negatív használata (a nemzeti jegyek mitikus túlértékelésén alapuló felsôbbrendűségi tudat, idegengyűlölethez vezetô önszemlélet). nagyprépost -- A káptalan elöljárója. Ld. még káptalan. nemzetség, nemzetségi szervezet -- A vérségi alapon felépülô nemzetség a pároscsalád kialakulását megelôzô forma, amelyben a nemek kapcsolatát még nem a monogámia szabályozza. Másfelôl a középkori magyar uralkodó osztály ,,nemes nemzetségei'' a következô nagy társadalmi átrendezôdés, az államszervezés nyomán születtek. népvándorlás (vagy migráció) -- Népek, népcsoportok folyamatos, nagy léptékű lakóhelyváltoztatása a középkor során. A népvándorlás általában a hatalmi tényezôk egyensúly-eloszlásának függvényeként zajlott: a kisebb népeket, törzseket a hódító, új területhez hozzájutni akaró, katonailag erôsebb népek mintegy maguk elôtt ,,tolták''. névelemzés -- Az újkorban alkalmazott módszer, a nacionalista törekvések érvényesítésének egyik eszköze. A családnevek eredetét vizsgáló -- és azokat nem ritkán meghamisító -- intézkedések az erôszakos asszimilációt, illetve a kisebbségben élôk jogfosztását szolgálták. novícius, noviciátus -- Szerzetesnövendék, próbaidôs szerzetes, tanulmányi próbaidô. numerus clausus -- Az (állam)hatalmi rendszerek intézkedései folytán hatóságilag megszabott felsô létszámküszöb, amely alatt alkalmazottak, tanulók, diákok felvehetôk az intézménybe. -- O -- obszerváns -- Szigorított szerzetesi ág. A ferencességen belül történt, 1517-es belsô szakadás következtében létrejött, szűkebb értelemben vett ág, amely részben visszaállította aszketikus életmódját, folytatta a vándor prédikálást. Az ,,enyhébb'' életformájú ág a konventuálisoké. oltáriszentség (Oltáriszentség) -- A hét szentség egyike (eukarisztia). A barokk korban tetôzött az oltáriszentség fokozott kultikus tisztelete, amely a miseliturgia határait túllépve számos (népies) ájtatossági cselekmény középpontjába került. ordinárius (kormányzó) -- Rendszerint pápai megbízással rendelkezô, püspökké nem szentelt egyházmegyei elöljáró. orsolyita, orsolyita rend -- Merici Szent Angéla vezetésével 1535-ben Bresciában, illetve Sainte-Beuve Magdolna kezdeményezésére Párizsban 1610-ben gyermeknevelésre és betegápolásra alakult nôtársulat, amely nevét védôszentjérôl, Szent Orsolya vértanúról kapta. ortodox (görög keleti), ortodoxia -- Ld. görög keleti. ószövetség, régi szövetség -- A Jézus születése elôtti idôszak, illetve az ehhez tartozó vallási tanítások rendszere. Ebben a rendszerben a meghívottság, illetve a Jahve (vagy Él) által felkínált szövetség motívuma uralkodik. A Megváltót csak próféciából ismerik és továbbra is várják (ebben az ,,ószövetségi'' várakozásban élnek mind a mai napig a zsidók, akik Jézus istenségét és megváltó voltát nem ismerik el). -- Ö -- ökumené, ökumenikus, ökumenizmus -- ,,Az egész (ismert) földkerekség'' értelmű -- alapvetôen a Római Birodalom területére korlátozódó -- fogalom, amely átvitt értelemben, különösen a 20. században a keresztény felekezetek közötti közeledést és eszményként kitűzött egységesülés törekvését fedi. A mozgalomként intézményesült törekvés az ökumenizmus. önkormányzat, autonómia -- Ld. autonómia ôrség -- Ld. kusztódia. -- P -- Partium ([kapcsolt] Részek) -- A középkori Erdélyhez 1526-tól az 1570- 71. évi speyeri egyezményig fokozatosan, a Habsburgok által is elismerten hozzácsatolt néhány kelet-magyarországi vármegye és vidék, amelyek azonban jogilag sohasem olvadtak egybe Erdéllyel. Az erdélyi fejedelem címében is külön szerepelt a latin ,,Partiumque Regni Hungariae Dominus''. Területe gyakran változott az Erdélyi Fejedelemség, a török és a Habsburg király mindenkori erôviszonyaitól függôen. 1693 és 1733 között a Partiumot a Habsburgok visszacsatolták Magyarországhoz, az ismételt különválasztáskor pedig Bihart, Máramarost már nem sorolták területéhez. pasztoráció (lelkipásztorkodás, lelkigondozás) -- A papi hivatás egyik meghatározó feladata. Magába foglalja a püspök, pap vagy diakónus működési helyéhez területileg tartozó keresztények lelki életének figyelemmel kísérését, mentálhigiénés segítô szolgálatot, továbbá az anyagi természetű gondjaikban való segítô osztozást. pálos -- Rövidítése OSP (Ordo Sancti Pauli primi eremitae). Remete Szent Pálról elnevezett, a középkorban egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. 1250 körül egyesítette Boldog Özséb esztergomi kanonok a pilisi remetéket, majd a Magyarország más részein élô hasonló társulatokat is igazgatása alá vonta. pápa -- A püspökök kollégiumában elsô helyen álló római püspök, pátriárka, akire -- jézusi szándékra visszavezethetôen -- az egyház a keresztény tanítás tisztaságának és az egyház egységének felügyeletét bízta. pátens -- Nyílt parancs, abszolutisztikus monarchiában a kormányhatalom törvényerejű rendelete. Jelent továbbá kiváltságlevelet, kinevezési okiratot, illetve szabadalmat, szabadalmi okiratot. Egyházi szóhasználatban az egyházi elöljáróktól kiállított, a legátus támogatását kérô nyílt levél a hívekhez. pátriárka -- A keresztény egyházak legfôbb papi méltósága, illetve (a keresztény ókorban) a legtekintélyesebb apostoli eredetű egyházak püspökeinek hagyományos címe. perjel -- Szerzetesi elöljáró. A bencéseknél s a szervezeti szempontból hozzájuk hasonló szerzeteseknél az apát után következô tisztség, aki vagy a kolostor gazdasági ügyeinek, vagy az apátság fiókrendházainak vezetését látja el. Másfelôl önálló házfônök a domonkosok, szerviták, trinitáriusok stb. kolostoraiban. piarista, piarista rend (kegyesrend) -- Rövidítése OSchP (Ordo Scholarum Piarum). Kalazanci (Calasanzi) Szent József által 1597-ben alapított, 1621-ben pápai megerôsítést nyert szerzetesrend, amelynek tagjai a rendes szerzetesi fogadalmak (szegénység, tisztaság, engedelmesség) mellett a gyermekek nevelésére, tanítására tettek fogadalmat. plébános, plébánia, plébániális -- A plébánia az egyházi közigazgatás területi alapegysége (létezik ugyan személyi plébánia is), ennek vezetôje a plébános. Az újkorban -- fôleg a paphiánnyal küzdô területeken -- világi ember is lehet plébános, de az ordinációhoz (papszenteléshez) kötött funkciókat nem láthatja el. plurális, pluralizáció, pluralista -- A társadalmi berendezkedés több változatának együttélése az újkorban. A lehetséges pluralitás felismerése az egyházban is megtörtént, de ennek gyakorlati következményeit a központosított hierarchikus struktúra erôsen korlátozza. prédikálás, prédikátor -- Az igehirdetés alapvetô formája, amely a kereszténység kezdetétôl jelen van az egyház megnyilvánulásai között (prae-dicatio, a hit ébresztését megelôlegezô beszéd, aktivitásra való buzdítás). A reformáció korától kezdôdôen a prédikátor nem merev szertartási keretek között végezte vallási -- de erkölcsi, szociális és politikai agitációt is tartalmazó -- tevékenységét. prépost, prépostság -- Ld. káptalan progresszív, progresszivitás -- Haladó, élenjáró, fokozatosan emelkedô. A konzervativizmussal szemben -- amely a hagyományokhoz való ragaszkodást akár a végletekig is sürgetheti (fundamentalizmus) -- a progresszivitás (vagy progresszivizmus) az eszmének a kor kívánalmaihoz való adaptálásával (nem elvszerűtlen alkalmazásával) kíván elôbbre lépni, arra törekedve, hogy minél nagyobb látótere legyen a jövô felé, s hogy ennek gyakorlati következményeit is uralja. protestáns, protestantizmus -- Az egyetemes (katolikus) keresztény egyház testébôl -- leginkább a 16. században -- leválók irányzata, akik a kereszténység eszményeinek megtisztítására törekedtek a Jézus utáni századok egyházi gyakorlatának anakronisztikussá vált vagy éppenséggel bűnös gyakorlatától. Az elnevezés onnan származik, hogy Luther németországi követôi 1529-ben a birodalmi gyűlés elé üldözésük miatt tiltakozást (protestatio) nyújtottak be. A név azután minden reformációs irányzat összefoglaló neveként honosodott meg. püspök (fôpásztor) -- Az apostolok utóda, aki a Jézustól kapott lelki, tanítói és kormányzati hatalmat birtokolja. A latin és görög egyházak püspökei (episzkoposz) ki tudják mutatni a folyamatos hatalom-utódlást (successio apostolica). Más értelemben a hierarchia három alapvetô szintjének (püspök -- áldozópap -- diakónus) legmagasabbika. A püspökök együttesen a püspöki kollégiumot alkotják, amely a tekintélyben kiemelkedô római püspökkel mindenkori egyetértésben gondoskodnak az egyház egészének közjaváról. püspöki helynök (vicarius episcopalis) -- A felszentelt püspök segítôje, ,,helytartója'', aki lehet felszentelt püspök is vagy csupán áldozópap (presbyter). A püspöki helynök a konkrét helyzetektôl és a fôpásztor megbízásaitól függôen különféle funkciókat tölthet be az egyházmegye területén. -- R -- ratifikál, ratifikálás -- (Nemzetközi) szerzôdés becikkelyezése, törvénybe iktatása, megerôsítése, jóváhagyása az országgyűlés részérôl. reálpolitika, reálpolitikus -- Az aktuális erôviszonyokat helyesen felismerô, ,,tervezô'' módon döntô politikus, illetve az általa gyakorolt politikai praxis. recepta vallások -- Ld. bevett vallás. reform, reformál, megreformál -- A haladás érdekében végrehajtott változtatás, megújítás. reformáció, reformátor, megreformált vallás -- 16. századi vallási mozgalom, hitújítás, amely kifejezte a polgárság új eszmék iránti igényét, de követôjévé váltak mindazok a társadalmi csoportok, amelyek valamilyen téren szemben álltak az elvilágiasodott katolikus egyházzal. református, szakramentárius -- Ld. kálvinizmus. reformkor -- A magyar történelemnek az 1848-49-es forradalmat megelôzô, mintegy két évtizednyi idôszaka. Hagyományosan az 1825-ös országgyűlést tartják ,,kezdô'' idôpontjának. rendház -- Ld. kolostor. rendek (ordines), rendi szervezet -- A feudális és arisztokrata uralkodó osztályok jogi eszközökkel biztosított kiváltságai alapján egymástól elkülönülô, egyazon jogállással bíró, szervezett rétegei. A rendek a középkorban felismerték s a királyi hatalommal elfogadtatták külön elôjogaikat, hatalmi helyzetüknek megfelelôen, melyeket átörökítettek utódaikra. Jellemzô rendi jogok: az önálló, saját rendi bíróság, a személyes szabadság, külön adózási rendszer vagy adómentesség, a feudális földtulajdonjog és a képviselet joga a rendi gyűléseken. reneszánsz -- A 15-16. századi Itáliában kezdôdött társadalmi- politikai, de fôleg irodalmi-művészeti mozgalom, amely a középkori lemondással (aszkézissel) szemben az élet szépségét, a természethez, az emberhez való visszatérést hirdette, és a fejlôdô polgárság érdekeit tükrözte. A pápaság történetében reneszánsz pápákként emlegetik azokat a római püspököket, akik világias életvitelükkel az egyik közvetett okot szolgáltatták a spirituális tisztaságra, az igazi keresztény ideálok megvalósítására vágyó késôbbi hitújítóknak a protestáláshoz. restauráció -- Visszaállítás, egy elôbbi társadalmi vagy egyházi rendszer újraélesztése. reverzális -- Különféle tárgyú, írásban adott ígéretek, kötelezettségek latin neve. A 18. századi Magyarországon különösen azokat az írásos kötelezvényeket jelentette, amelyeket vegyes házasság esetén követeltek a katolikus apától, hogy ti. gyermekei a római katolikus vallást fogják követni. A reverzális-kötelezettség 1894-ben szűnt meg az egyházpolitikai reformok idején. Erdélyben a bevett vallások, késôbb pedig a görög rítusú vallások olyannyira színessé tették a házasságok alakulását, hogy a reverzális-gyakorlatnak számos különbözô formája alakult ki. revizionista, revizionizmus -- Általában valamely elmélet, határozat stb. felülvizsgálatának, revíziójának követelése. Szűkebb értelemben olyan nacionalista mozgalom, amely a területi igényeket nemzetiségi összetartozás vagy történeti jog címén kívánja érvényesíteni. rítus -- Egy bizonyos részegyház istentiszteleti szokásainak, ténykedéseinek a kifejezésére szolgál (pl. római rítus, bizánci rítus, gall rítus stb.) De a rítus szóval szokták jelölni egy nagyobb, több részbôl álló liturgikus cselekmény összes ténykedésének együttesít is (pl. a szentmise vagy a keresztség rítusa). -- S -- sátoros ünnep -- A zsidóknál meglevô nyolcnapos ôszi ünnep nevének átvitele a kereszténység kötelezô ünnepeinek összefoglaló megjelölésére. statútum -- Szervezeti szabályzat, alapszabály, szabályrendelet, alkotmány. Státus (Római Katolikus Státus) -- Az erdélyi egyházmegye autonómiájának gyökerei a fejedelmi korszakra nyúlnak vissza. A fôpásztor nélkül maradt egyház védelme a szétszórt papság mellett a világi hívekre hárult. Az ô egyházkormányzati testületük a Státus, amely 1690-ben szilárdult meg, amikor a Diploma Leopoldinum megerôsítette a bevett vallásokat jogaikban. stóla -- 1. Mintegy tenyérnyi szélességű szalag, amelyet a római katolikus papok viselnek a szertartások közben. 2. Olyan összeg, amelyet a hívek bizonyos egyházi szolgálatért (esküvôn való egyházi asszisztálás, keresztelés, temetés stb.) fizetnek papjaiknak, mind a katolikusoknál, mind a protestánsoknál. Törvényes díj jellege ma már megszűnt, önkéntes adományként létezik. -- SZ -- szakramentárius, sacramentarius -- Ld. kálvinizmus. származásvizsgálat -- A nacionalista beolvasztó törekvések egyik eszköze, amely -- hasonlóan a névelemzéshez -- a kisebbségi sorban élô emberek emberi jogait sértette. A származásvizsgálat során ,,idegennek'' (vagyis kisebbségi nemzetiséghez tartozónak) megvonták bizonyos állások, tisztségek betöltéséhez való jogát, nem vették fel iskolába stb. szárnyasoltár (triptichon) -- Háromrészes oltár, amelynek két szélsô egységét rá lehetett hajtani a középsôre. Nagyböjtben, illetôleg adventben a ,,szárnyak'' behajtásával jelezték a készület és bűnbánat igényét. A szárnyasoltárok fénykora a gótika idejére esett. szekularizál, szekularizáció, államosítás, kisajátítás -- (Egyéb jelentései mellett) egyházi birtokok, egyházi jövedelmek és ingóságok világi kézre jutása. Az egyházjog a szekularizációt szentségtörésnek minôsítette és kiközösítéssel s más büntetésekkel sújtotta, hacsak nem az egyház hozzájárulásával és teljes kártalanításával történt. A protestáns túlsúlyú Erdélyi Fejedelemségben, ahol a hitújítást követô századok során szinte teljesen felszámolódott az egyházi birtok, csak 1690 után fordult a helyzet a katolikus egyház javára, s így fokozatosan visszakaphatta templomépületeit, földbirtokait. A legnagyobb szekularizációs hullám Európa-szerte a radikális polgári forradalmakhoz kapcsolódott. Átvitt értelemben szekularizációnak nevezik a hitélet elvilágiasodását, amikor a vallás gyakorlása tradicionális formává válik. személyi kultusz -- Bizonyos hatalomra került személyek irracionális tisztelete, illetve az erre irányuló elvárás. Kultikus tiszteletet követelt meg például a római császárok egy jelentôs része, de személyi kultusz vette körül a legújabb kor olyan diktátorait, mint Sztálin, Hitler, Rákosi vagy Ceausescu. szeminárium -- Oktatási intézmény, könyvünkben általánosan papnevelô intézetként használjuk. szentáldozás -- Az oltáriszentség (eukarisztia) vétele, részesedés Krisztus valóságos testébôl és vérébôl (kenyér és bor színe alatt). szentségtartó (tabernákulum) -- Az oltáriszentség ôrzésére szolgáló kis fülke vagy szekrényke, amelyet -- különösen a barokk korban -- bôséges díszítéssel láttak el, majd a fôoltáron egyre magasabbra, a kultikus tisztelet centrumába került. szerzetes, szerzetesrend, szerzetesközösség -- A keresztényeknél a (bármely rítusú) katolikus és a görög keleti egyházak intézménye, amely az átlagosnál magasabb életeszményt állít tagjai elé. Közös elôzményük a 2-3. században a keresztényüldözések és a fokozódó római adóztatás elôl menekülô aszketikus anakhoréta (visszavonuló) mozgalom. Ezek az egyiptomi sivatagi remeték a 4. században tömörültek elôször közösségekbe (coenobiták). Majd a bencések rendjék alapító Nursiai Szent Benedek (480-543) fellépésétôl számítjuk a középkori nyugati, Baszilioszétól (330-379) a keleti szerzetesség kezdetét. Az újkor során kialakultak a nôi szerzetesrendek, illetve bizonyos rendek esetében az ún. harmadrendek (világi személyeket tömörítô rendi közösségek) is. székesegyház (katedrális) -- Az egyházmegye fôtemploma, azon a településen, ahol a püspök székhelye is van. A székesegyházban áll a püspöki szék (cathedra), amely a hiteles egyházi tanítás szimbolikus helye. Innen származik mind a székes-egyház, mind a katedrális szó. székeskáptalan -- Ld. kanonokok. szinódus (egyházmegyei zsinat) -- Egy részegyház -- például egyházmegye, egyháztartomány, egy nemzet egyházmegyéinek stb. -- zsinata (tehát nem egyetemes zsinat, concilium). Szinódusnak nevezik azonban a püspökök tanácskozását is. szociális testvérek -- 1923-ban Magyarországon alakult nôi szerzetestársulat (SSS), amely a szociális gondok enyhítésére hivatott tevékenységeket folytat. A harmincas években Erdélyben is intenzív munkát folytattak. szombatos -- A reformáció során keletkezett irányzat, amely nevét onnan kapta, hogy a zsidókhoz hasonlóan a vasárnap helyett a szombatot nyilvánította ünnep- és pihenônapnak, a Bibliából pedig csak az Ószövetséget fogadta el. Erdélyben a mérsékelt antitrinitáriusok egyházzá szervezôdése után (unitáriusok) az elégedetlenek Gerendi János, majd Eôssi András vezetésével alakultak a szombatosok szektájává a 16. század végén. Legkiválóbb képviselôjük Péchi Simon volt, egy ideig Bethlen Gábor kancellárja. A szombatosok 1595 óta folyó üldözése I. Rákóczi György uralkodása alatt (1630-1648) felerôsödött, s ez megtörte ôket. Maradványaik a kiegyezés idején izraelita hitre tértek. A mozgalom mégis lappanghatott, mert 1944-ben a zsidók üldözése miatt maradékaik az unitárius egyházhoz csatlakoztak. szuperintendens -- Az evangélikus (illetve korábban a református és unitárius) egyházak kerületi fôfelügyelôje, kormányzója, akit csak ,,szokásosan'' neveznek püspöknek a 19. század végétôl. A szuperintendens személye mellett a lutheri-evangélikus egyházak legfôbb döntéshozó szerve a konzisztórium. A zsinati-presbiteri rendszer -- ahol a fôhatalom a gyülekezeteké lett -- Magyarország-szerte a dualizmus korában alakult ki, amikor a szuperintendensek törvényesen püspökök lettek. szuverén, szuverenitás -- Független, jogilag és cselekvôképességében nem korlátozott, kizárólagos, illetve állami fôhatalom, felségjog. -- T -- társadalmi doktrína, az egyház szociális tanítása -- XIII. Leó pápa kormányzása idején a 19. század végén megfogalmazott teológiai rendszer, amelynek létrejöttét a munkásmozgalmak erôsödése váltotta ki. A szociális tanítás érvényesítése a 20. század pápái számára is fontos kihívást jelentettek. Szociális körlevelek és enciklikák sora mutatja, miképpen alakult a Szentszék szemlélete a 20. század során oly rohamosan változó gazdasági, szociális és városi-munkássági problémákkal szemben. tartomány, (rend)tartomány, provincia -- Ld. egyháztartomány. Provinciának nevezzük a szerzeteskolostorok területi adminisztrációs alakulatát. Az egyes szerzetesprovinciák a rend sajátos szerkezete szerint többé vagy kevésbé a rend általános vezetôjének (minister generalis), illetve a nagykáptalannak (capitulum) vannak alárendelve. tartományfônök, (rend)tartományfônök, provinciális -- A szerzetesházak és kolostorok területi adminisztrációs gyűjtôintézményének, a provinciának a vezetôje, akit a szerzetesrend sajátos szabályzata szerint választanak meg. teológia, teológiai, teológus -- A hittudomány, illetve annak művelôje. A fogalommal kapcsolatban számos ellenvetés hangzott el a történelem során, hiszen a hitbôl mint az ismeretek nem-empirikus és adatszerűen nem mérhetô bázisából ellentmondásosnak tűnik tudományos rendszert alkotni. Spekulatív tudományos rendszerként azonban a teológia tartható. timpanon -- Az antik (fôleg görög) építészet monumentális csarnok- épületeinek födém-homlokzata, az oszlopsort fent lezáró, rendszerint háromszög vagy körív alakú oromzata, amely gyakran szoborcsoportokat vagy domborműveket tartalmaz. tized, tizedfizetés, tizedjegyzék -- Az egyházi tized, a dézsma (lat. decima) a feudalizmus korában a föld termésébôl, állatokból, némely ipari termékbôl az egyháznak járó szolgáltatás. A nemesi jogok kikristályosodása vezetett bizonyos társadalmi rétegek vagy csoportok adómentességéhez. Az árutermelés fejlôdése vezetett az 1300-as évek elejére a pénzbeni tized-behajtásra, amit az Aranybulla (1222), sôt az 1351. és 1498. évi törvények is hiába tiltottak. A nemesség általában a konstanzi zsinattól kezdve (1414), de Erdélyben csak 1437-tôl mentesült a tizedfizetés alól. A tizedfizetô települések összeírása során készültek a tizedjegyzékek. tolerancia -- (Vallási) türelem, más felekezetek vallásgyakorlati jogainak teljes körű elismerése. Ld. intolerancia. trianoni szerzôdés, trianoni békediktátum -- Az elsô világháború gyôztes nagyhatalmainak szerzôdése (1920. június 4.), amelynek nyomán Kelet-Európa térképe teljesen átalakult. A trianoni békediktátum következtében Magyarország területe egyharmadára csökkent, nagyobb része ma Ausztriához, Szlovákiához, Ukrajnához, Romániához, Jugoszláviához tartozik. trinitárius, trinitárius rend -- (Ordo Sanctae Trinitatis: OST, Szentháromság-rend) 1198-ban párizsi központtal alapított rend, amelynek szerzetesei a három rendes fogadalmon kívül a keresztes hadjáratokban fogságba esettek kiváltására kötelezték magukat, akár önfeláldozás árán is. A trinitárius mozgalom a 13. században valamelyest Magyarországon is elterjedt. 1783-ban II. József végleg felszámoltatta rendházaikat. türelmetlenség (vallási türelmetlenség), intolerancia -- Ld intolerancia. -- U -- unió, uniós (törekvések) -- Könyvünk összefüggéseiben 1. az ortodox románság és a rutének körében a 17. század végén jelentkezô törekvés a római katolikus egyházhoz való szervezeti (de nem rituális) visszatérésre. E törekvés eredménye a görög katolikus egyház. 2. Az 1848-as pontok utolsója kimondja Erdély és Magyarország egyesülését. unitárius, unitarianizmus -- Erdélyben a reformáció során önállósult protestáns egyház hívei. Hitük késôbb a szűkebb Magyarországon is elterjedt. Az unitáriusok hitelvei az antitrinitáriusok Szentháromságot tagadó radikális humanista eszméibôl alakultak ki, emellett hatott rájuk az anabaptisták gyermekkeresztelést elvetô tanítása is. Az Európa- szerte üldözött irányzat János Zsigmond idején az erdélyi négy bevett vallásfelekezet közé került (1568 és 1571), de a katolikus Báthori István fejedelem már üldözte híveit. Ennek nyomán a Dávid Ferenc képviselte radikális eszmék háttérbe szorultak, a mérsékeltebb vezetôk pedig (például Giorgio Blandrata) 1579-ben hitvallásban ismerték el Krisztus istenségét és a gyermekkeresztség jogosságát. Az unitárius név csak e mérsékeltekre honosodott meg 1600-tól kezdôdôen. A radikálisok maradékaiból viszont sokan a zsidó valláshoz közeledtek (szombatosok). Az unitarianizmusnak különösen a Székelyföldön voltak hívei, de a 16- 17. században a Partiumban, a Tiszán-túlon, Baranyában is alakult egyházkörük. Az unitárius egyházi szervezet felépítése fokozatosan vált presbiterivé. A kolozsvári püspökség változó számú, de a trianoni békéig általában kb. 10 egyházkörre tagolódott, azután tovább egyházközségekre. urbanizáció -- Városiasodás, várossá, városiassá válás. IV. Béla korától kezdve a ,,civitas'' már nem annyira várat, hanem várost jelentett, a civis pedig nem várnépet, hanem -- kiváltásokat nyervén -- a ,,hospes'' kereskedôkkel együtt a polgárt jelentette. Így alakultak ki a mai értelemben vett városok. A polgárosodás következtében az urbanizáció jelentôsége megnôtt az országok gazdasági életében. Az ipari létesítmények is a városok környékén alakultak, míg a mezôgazdasági termelés a rurális (falusi) közeg sajátos létformája maradt. úrnapja -- A pünkösd utáni második csütörtök. Az ünnep keletkezése a 12. században fellendülô eukarisztia-kultusszal áll kapcsolatban. De nem annyira az eukarisztia ünneplése áll elôtérben, mint inkább az eukarisztikus jelenlét, amely a középkor látnivágyásával párosult, amely a szent ostya átváltoztatás utáni felmutatásához is vezetett (1200 körül). Erôs indítást adtak az ünnep bevezetésének Lüttichi Szent Julianna Ágoston-rendi apáca látomásai. 1264-ben IV. Orbán pápa az egész egyházra nézve elôírta az ünnep megtartását. -- V -- vajda -- Eredete a ,,vezér'' jelentésű vojevoda, vojvoda szóhoz köthetô. A magyarságnál és a velük történelmi kapcsolatba került népeknél különféle szintű állami, tartományi és hagyományos közösségi elöljárók, tisztségviselôk neve a 10. századtól napjainkig. A szláv, elsôsorban bolgár tartományfônökök, fejedelmek ,,vojvoda'' címe alapján alakult ki a korai Árpád-korban az erdélyi vajda és a 14. században Moldva, Havasalföld fejedelmeinek vajda elnevezése. vallásszabadság -- Az alapvetô emberi jogok között számon tartott szabadságjog, amely a vallási és lelkiismereti meggyôzôdésnek megfelelô életforma korlátozatlan gyakorlását garantálja, amennyiben ez nem ütközik más emberi jogokkal, illetve az állam törvényeivel. várispán, várispánság -- Ld. ispán. vármegye (comitatus) -- A középkori Magyarország közigazgatási intézménye, amely a történelem során a királyi vármegyétôl a nemesi vármegye stádiumán át a polgári vármegyék rendszeréig alakult. I. (Szent) István király a vármegyéket -- talán a honfoglalás elôtt itt élt népek (avar, frank-bajor, pannon-szláv, morva és bolgár) mintáit követve -- alapította a királyi birtokoknak és az azokon élô népeknek az igazgatására. Ezeknek székhelyén kezdetben földvárak álltak, majd a technikai fejlôdéssel kô-erôdítmények épültek. A kialakult vármegyék fôtisztviselôje az ispán, illetve a várispán (comes castri) volt. Az ô funkciói (katonai, bírói, közigazgatási, gazdasági) érzékeltetik, hogy a királyi vármegye-szervezet mennyire fontos tényezô volt a korai királyi-állami hatalom helyi biztosításában. A nemesi vármegye a nemesek önkormányzati területi szervezete a rendiség korában, amely a 13. századtól a 16. századig tartó idôszakban érte el kifejlett formáját. A várbirtokok eladományozása folytán a 13. század elsô évtizedeiben gyors bomlásnak indult a királyi vármegye-rendszer. A kialakuló nemesség -- a széthulló királyi vármegyék területi kereteit felhasználva -- szervezetten, királyi támogatással próbált ellenállni, igyekezett biztosítani befolyását az ítélkezésben és a helyi közigazgatásban. A korábbi várispán ítélkezô jogát a szolgabíró (iudex servientium) ,,örökölte''. A nemesi vármegye testületi szervei a vármegyei közgyűlés és a vármegyei törvényszék voltak. A polgári vármegye már a polgári kori középszintű közigazgatás szerve, a törvényhatósági jogú városokkal együtt. Ezek kialakulását részint a központosításra való törekvés, részint az önkormányzat minél teljesebb megôrzésének igénye segítette elô. A vármegyéknek jogukban állt saját illetékességi területükön belül szabályrendeleteket alkotni, országos törvény vagy rendelet által nem szabályozott kérdésekben. Testületi szervei közül legfontosabb a törvényhatósági bizottság volt. Egyedi szervei élén fôispánok álltak, akiket a király nevezett ki, és akik a mindenkori kormány bizalmi emberei voltak, nem lévén a polgári vármegyei önkormányzatnak alárendelve. A vármegyék rendszere a világháborúk közötti idôszakban enyészett el. vikárius, helynök, vikariátus, helynökség -- Egyházi kifejezés olyan személyre, aki valamilyen szinten valakit helyettesít papi funkciójában. A pápa helynöke egy bíboros (cardinalis vicarius urbis), a káptalani helynököt a káptalan választja beiktatott püspök híján az egyházmegye élére, ideiglenesen. A püspöki helynök viszont a megyéspüspök állandó helyettese. világi -- Ld. laikus. világi pap -- Az egyházmegyés rendszerben ordinált (tehát nem szerzetesközösséghez tartozó) pap. vincés nôvérek -- Ld. irgalmas nôvérek. -- ZS -- zsinat -- A világegyház egészét érintô ügyek intézésére a római püspök összehívhatja a püspökök testületét, amelynek így együtt megvan a csalatkozhatatlanság (tévedhetetlenség, infallibilitás) karizmája. Ez az egyetemes zsinat. Az egyes részegyházak zsinataira (szinódusaira) ld. szinódus. A fogalomtár összeállításakor jelentôs mértékben támaszkodtunk a Magyar történelmi fogalomtárra (szerkesztette Bán Péter), Budapest 1989. ======================================================================== Ajánlott irodalom Összefoglaló munkák ------------------------------------------------------------------------ Bagossy, Balázs (szerk.), Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene. Dicsôszentmárton 1925. Balics Lajos, A római katolikus egyház története Magyarországban I-III. Budapest 1885, 1888, 1890. Bíró Vencel, Boros Fortunát, Erdélyi katolikus nagyok. Kolozsvár 1941. Boros Fortunát, Az erdélyi ferencrendiek. Kolozsvár 1927. Endes Miklós, Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története. Budapest 1935. György József, A ferencesek élete és működése Erdélyben. Kolozsvár 1930. Hermann Egyed, A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München 1973. Karácsonyi János, Magyarország egyháztörténete fôbb vonásaiban. Nagyvárad 1906. Köpeczi Béla (szerk.), Erdély története I-III. Budapest 1986. Marton József, Az erdélyi (gyulafehérvári) egyházmegye története. Gyulafehérvár 1993. Várhelyi Gyula Az erdélyi katholicizmus multja és jelene. Dicsôszentmárton 1925. Vorbuchner Adolf, Az erdélyi püspökség. Brassó 1925. A középkorhoz ------------------------------------------------------------------------ Benda Kálmán (szerk.), Magyarország történeti kronológiája. I. Budapest 1981. Entz Géza, A gyulafehérvári székesegyház. Budapest 1958. Entz Géza, Erdély építészete a 11-13. században. Kolozsvár 1994. Entz Gáza, Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár 1996. Gerics József, Egyház, állam és gondolkodás Magyarországon a középkorban Jakó Zsigmond, A kolozsmonostori konvent jegyzôkönyvei. Budapest 1990. Jakó Zsigmond, Társadalom, egyház, művelôdés. Budapest 1997. Mályusz Elemér, Az erdélyi magyar társadalom a középkorban. Budapest 1988. Mályusz Elemér, Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest 1971. Rupp Jakab, Magyarország helyrajzi története fô tekintettel az egyházi intézetekre I-III. Pest 1870-1876. Temesváry János, Erdély középkori püspökei. Kolozsvár 1922. A fejedelmi korszakhoz ------------------------------------------------------------------------ Benda Kálmán (szerk.), Magyarország történeti kronológiája II. Budapest 1982. Bíró Vencel, Báthori István fejedelem. Kolozsvár 1933 Bíró Vencel, Bethlen Gábor és az erdélyi katolicizmus. Kolozsvár 1929. Bíró Vencel, Püspökjelölés az erdélyi római katolikus egyházmegyében. Kolozsvár 1930. Lukácsi Kristóf, Adalékok az erdélyi örmények történetéhez. Kolozsvár 1867. Péter Katalin, Papok és nemesek. Budapest 1995. Temesváry János, Erdély választott püspökei I-II. Szamosújvár 1913. Veszely Károly, Erdélyi egyháztörténeti adatok I. Kolozsvár 1860. A guberniumi korszakhoz Beke Antal, Az erdélyi egyházmegyei papnevelde történeti vázlata. Károly-Fehérvár (Gyulafehérvár) 1870. Bíró Vencel, Altorjai gróf Apor István és kora. Kolozsvár 1935. Bochkor Mihály, Az erdélyi katolikus autonómia. Kolozsvár 1911. Marton József, Papnevelés az erdélyi egyházmegyében 1753-tól 1918-ig. Budapest 1993. Miskolczy István, Bajtay J. Antal és kora. Budapest 1914. Veszely Károly, Az erdélyi Római Katolikus Püspöki Megye Autonómiája. Gyulafehérvár 1893. A 19. századhoz ------------------------------------------------------------------------ Balogh Margit, Gergely Jenô, Egyházak az újkori Magyarországon 1790- 1992. Adattár. Budapest 1996. Benda Kálmán (szerk.), Magyarország történeti kronológiája III. Budapest 1993. Forster János, A püspökmegyei zsinat. Gyulafehérvár 1907. Salacz Gábor, Egyház és állam a dualizmus korában. München Sávai János, Zsinat és forradalom. Szeged 1999. A 20. századhoz ------------------------------------------------------------------------ Balogh Margit, Gergely Jenô, Egyházak az újkori Magyarországon 1790- 1992. Kronológia. Budapest 1993. Bíró Vencel, Székhelyi gr. Mailáth G. Károly. Kolozsvár 1940. Domokos Pál Péter, Rendületlenül. Budapest 1988. Marton József (szerk.), Márton Áron emlékkönyv. Kolozsvár 1996. Salacz Gábor, A magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt. München 1975. Szalay Jeromos, Vértanú püspök vértanú népe. Párizs 1952. Szôke János, Márton Áron. Tirol 1988. Vincze Gábor, A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944- 1953. Budapest-Szeged 1994. Vincze Gábor, Illúziók és csalódások. Csíkszereda 1999. Vincze Gábor (szerk.), Revízió vagy autonómia? Iratok a magyar-román kapcsolatok történetérôl (1945-1947). Budapest 1998. Virt László, Katolikus kisebbség Erdélyben. Budapest 1991.