Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Wilhelm Egger Közösen olvassuk a Bibliát Az eredeti mű címe és kiadója: GEMEINSAM BIBEL LESEN Tyrolia-Verlag, Innsbruck--Wien--München Egyházi jóváhagyással Fordították: Dr. Hajdók János és Pásztor János Fedôlapterv: Agnes Falkner Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Dr. Wilhelm Egger A kiadó elôszava I. A bibliai megbeszélések indokolása 1. A közös bibliaolvasás elônyei 2. Bibliával a kézben: hinni -- imádkozni -- élni II. Utak a Szentírás szövegének megértéséhez 1.Bibliaolvasás és részvétel a bibliai megbeszélésben 2. A szövegfeltárás és az Írás lelki olvasásának módszerei 3. Alkalmas munkaeszközök az Újszövetséggel való foglalkozáshoz 4. A Bibliával való foglalkozás gyakorlati módszerei A) Módszerek a bibliai szöveg megismerésére 1.Kérdésfeltevés -- 2. Tartalmi jelzés -- 3. Címszerkesztés -- 4. Versválasztás -- 5. Vezérszavak keresése B) Szövegösszehasonlítás 1. Fordítások és átírások összehasonlítása -- 2. Szinoptikusok -- 3. Befejezô változatok -- 4. Ellentétes (kontraszt) szövegek C) Szövegalakítás 1. Összeszerkesztés -- 2. Egyéni fordítások -- 3. Bibliai szövegek kiegészítése -- 4. Prédikáció elôkészítése -- 5. Átformálás -- 6. Illusztrációs munka -- 7. Dramatizálás 8. Ige- istentisztelet D) Az egzisztenciális közös elsajátítás módszerei 1. A Västerĺs módszer -- 2. Bibliai képzettársítások -- 3. Élményelemzés -- 4. Azonosulás a bibliai történéssel -- 5. Életünk felülvizsgálása -- 6. Bibliai elmélkedés 5. Ötletek a Biblia olvasásához 6. Ötletek a bibliai megbeszéléshez III. Útmutatás az Újszövetség olvasásához 1. Az Újszövetség igazsága 2. Az evangéliumok keletkezése 3. A Názáreti Jézus 4. Jézus példabeszédei 5. Jézus csodái 6. A Hegyi Beszéd 7. Mit mond Pál apostol korunk emberének? 8. János kinyilatkoztatása Függelék Irodalmi tájékoztató Elemi gyakorlati megjegyzések ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv szöveghű elektronikus változata. A könyv 1977-ben jelent meg az Opus Mystici Corporis kiadásában. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog az Opus Mystici Corporisé. ======================================================================== Dr. Wilhelm Egger Dr. Wilhelm Egger, kapucinus, 1940-ben született, Rómában és Jeruzsálemben folytatott hittudományi tanulmányokat, a szentírástudományból doktorált. Jelenleg Brixen (Bressanone) hittudományi fôiskoláján az újszövetségi Szentírás professzora és megbízott elôadó az innsbrucki egyetem hittudományi karán. Művei: Frohbotschaft und Lehre. Die Sammelberichte des Wirkens Jesu im Markusevangelium (Frankfurter Theol. Studien 19.) Frankfurt 1976. Das Programm Jesu. Ein Arbeitsheft zum Lukasevangelium. Gespräche zur Bibel 1. Klosterneuburg 1976. Einer ist euer Lehrer: Christus. Ein Arbeitsheft zum Mattäusevangelium. Gespräch zur Bibel 2. (Sajtó alatt. Egyidejűleg olaszul is megjelenik az Edizioni Dehoniane kiadásában). ======================================================================== Elôszó Könyvünket szentírásmagyarázati órák, népszerű kifejezéssel: bibliaórák segédkönyvéül szánjuk, elsôsorban az egyes lelkészségek, egyházközségek templomi használatára, de azon túl szemináriumokban, papi kurzusokon való felhasználásra is. Német eredetiben e könyv egy év alatt elérte a második kiadást, s amikor a bécsi ,,Fernkurs für theologische Laienbildung'' egyik rendezvényén elôadó szerzônél egy magyar kiadás lehetôsége iránt érdeklôdtünk, készségesen azt ajánlotta fel, hogy erre a célra egy már átdolgozott újabb kiadás kéziratát bocsátja rendelkezésünkre, német szakirodalomra való részletes utalások helyett rövidebb bibliográfiával, hogy azt a magyar művekkel kiegészítsük. Könyvével kapcsolatos célkitűzéseirôl magát a szerzôt idézzük, aki így ír a német kiadás elôszavában: ,,Számos keresztény örömmel olvasná -- másokkal közösségben -- a Bibliát, hogy eleven kapcsolatba jusson a Szentírásban Isten igéjével s így nyerjen indítást életének alakítására.'' E könyv éppen ilyeneknek kíván segítséget nyújtani, hogy közösen elgondolkozzanak a Szentírás egy-egy részletén és azt egymással megbeszéljék. ,,De ilyen megbeszélés -- emeli ki a szerzô -- csak akkor kecsegtet sikerrel, ha a résztvevôk bizonyos mértékben ismeretekkel rendelkeznek és bizonyos beszélgetési szabályokat is figyelembe vesznek.'' Ennek megfelelôen a könyv rövid bibliai tájékoztatója az Újszövetségi Szentírás középponti gondolataira mutat rá és eközben mindig indításokat is nyújt, hogy közös munkában e gondolatokba elmélyedjenek és azokat elsajátítsák. Így ,,alaptudást'' is nyújt az Újszövetség területén, ami azután továbbfejleszthetô. A szerzô igen ajánlja az olvasási szabályok figyelembe vételét, mert azok célja egyrészt, hogy hozzásegítsenek a szöveg megértéséhez, másrészt abban segítenek, hogy a résztvevôk egymás tapasztalatát, élményét is értékesíthessék. Így tehát e könyv ,,gyakorlókönyv'': még az újszövetségi fontos tárgyakról szóló rövid eszmefuttatásoknak is az a céljuk, hogy közösségi munkával történô elmélyítésre ösztönözzenek. Azt sem zárja ki a szerzô, hogy kezdôk a Szentírással való elsô találkozásukhoz is segítséget várhassanak könyvünktôl -- de ebben az esetben azt ajánlja, hogy az olvasást a tartalmi magyarázatot nyújtó résszel kezdjék és csak utána foglalkozzanak az elsô, módszertani fejezetekkel. Végül azt hangsúlyozza, hogy a könyv a gyakorlatból született: ,,Számos bibliai tanácskozás és megbeszélés tapasztalata mutatta, hogy a résztvevôk értékelni tudják, ha a lényeges ismeretek közlése karöltve jár a közösségi elmélyítéssel. Ezért maga is köszönetet mond mindazoknak, akikkel közösen olvashatta a Bibliát: a kapucinus atyáknak, rendtársainak, a felnôttek hittani továbbképzését szolgáló intézményeknek, elsôsorban a bécsi és a déltiroli tanfolyamoknak. Végül hálás köszönetet mondunk a szerzônek, hogy külön vállalkozott a magyar kiadás számára való átdolgozásra, megértô készségéért, hogy azt a mi igényeinkhez képest alakítsuk. Így került a bibliográfia a Függelékbe, így kerültek oda gyakorlati megjegyzések is. Legvégül pedig hálás köszönettel adózunk épp e könyv kiadásának alkalmát megragadva a bécsi hittudományi továbbképzés két érdemes személyiségének, akik évek óta segítenek értékes tanácsaikkal: DDr. Margarete Schmid, a hittudományi továbbképzô kurzusok vezetôje és a ,,Zeit im Buch'' folyóirat szerkesztôjének, akinek kezdeményezésére került sor könyvünk kiadására s aki a Függelék gyakorlati részéhez adott indítást, és Dr. Josef Weismayer egyetemi magántanárnak, a bécsi egyetem Hittudományi Kara megbízott elôadójának, aki a fent említett tanfolyamok állandó elôadójaként gazdag tapasztalatai alapján szolgált gyakorlati tanácsokkal. A Szentlélek Úristen kegyelmi ihletése kísérje mindazokat, akik kis könyvünk segítségével mélyednek el a Szentírás olvasásában. A Kiadó ======================================================================== A bibliai megbeszélések indokolása Ha a keresztények Isten szavát közösen olvasni s mint itt és most hatékony igét hallani óhajtják, az Egyház egyik lényeges jegye nyilvánul meg: az Egyház mint Isten gyermekeinek családja nyilatkozik meg, hiszen Isten hívja egybe igéje révén az embereket és barátjainak szólítja ôket (vö. Konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról 2.). Az egymással való törôdés a keresztények hivatása. Ez nemcsak azt jelenti, hogy segítsék egymást a mindennapi élet bajaiban, hanem legfôképpen -- támogassák egymást hitbeli kérdésekben és a keresztény életmódban. Nos, az Írásról szóló társalgás lehetôséget nyújt ahhoz, hogy ezeket a problémákat megbeszéljék s keressék a megoldást. A közös foglalkozásban elkezd Isten szava fényleni s megvilágosítani az értelmet. Minthogy a közösség az Írás szavával való foglalkozáson nemcsak Isten igéjére figyel, hanem az egyes résztvevôk tapasztalataira is, még inkább közösséggé forrad össze. A közös keresés és megtalálás révén megvalósul a hitbeli közösség, vagyis az Egyház. 1. A közös bibliaolvasás elônyei A Szentírás feltárja a benne rejlô erôt, ha valaki kész Isten szavát hittel hallgatni s életét ahhoz igazítani. Az egyes résztvevôk ilyen készsége természetesen a beszélgetés közben is elôfeltétele a ,,lelki'' eredménynek. A közösségi bibliamunka pedig számos lehetôséget kínál arra, hogy a Szentírás szövegét és egyéni életünket e szöveg fényében lássuk; ez mind nincs adva akkor, ha valaki a Bibliát egyedül olvassa. Gazdag belsô tartalom A szöveggel történô közös foglalkozás révén Isten szavának jelentésgazdagsága jobban kitűnik. Minden résztvevô olvassa a szöveget, engedi magára hatni és közli meglátásait. Aztán a résztvevôk figyelmeztetik egymást, mi mindent rejt e szöveg értelme. Ily módon sokféleképpen és igazán konkréten tárul fel Isten igéjének gondolatbôsége és kihatása az életre. A szöveg közös olvasása útján szavatolható, hogy a magyarázat hűen visszaadja a szöveg értelmét: a kifejtés során megerôsödik a szöveghűség. A kisközösségben ui. beigazolódik, vagy kérdésessé lesz, amit egyikük a szöveg kifejtésekor elôad. A szövegre való közös figyeléssel az értelmezés bizonyos fokig ellenôrzést nyer. Ezzel csökken a közösségi munkának az a veszélye, hogy az Írást durván félreértik. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a közösség -- fôképp a kisközösségekre gondolunk -- készségesen csatlakozik az egyházközséghez, így magához az Egyházhoz. A kisközösségek könnyen abba a veszélybe jutnak, hogy egyéni megoldásaikat tévedhetetlennek tartják és ezzel elszigetelik magukat. Éppen a nyitottság és a párbeszédre való készség révén lehetséges, hogy az összhangban egyház valósul meg. Helyzeti vonatkozás A közös feldolgozásban Isten igéjének helyzeti vonatkozása van. Ugyanis sok lehetôség adódik arra, hogy a mai világlátást és a keresztény felfogást bekapcsoljuk a beszélgetésbe. Ily módon nemcsak Isten szavát értjük meg jobban, hanem a világ magyarázata és értelmezése is megvilágosodik és mélységet nyer. Ezenfelül Isten szavának igénye és vigasza olyan területre is eljut, ahol egyeseknek még nem sikerült ezt az érvényességet felismerni. Kegyelmi jelleg A bibliai beszélgetés során az egyes ember megízlelheti Isten igéjének kegyelmi jellegét. Ha valaki magában gondolkodik el a szövegen, akkor is fölmerül benne egy és más, s fölfedezésekre bukkanhat. A közösségben azonban éppen azt tapasztalhatjuk meg, hogy megajándékoztak bennünket egy-egy bibliai szó értelmével. Ilymódon valóban az a tapasztalatunk, hogy az ember bizonyos szöveget újból s alaposabban megértett: éppen azért, mert az egyik résztvevô közölte meglátását és ,,megajándékozott'' vele minket. Ez elsôsorban akkor fordul elô, ha a résztvevôk közlik, hogyan lehet átélni egy-egy igét a mindennapi életben. (Vö. Függelék, IT 9.) 2. Bibliával a kézben: hinni -- imádkozni -- élni Tanulj hinni -- a Biblia segítségével 1. A II. Vatikáni Zsinat egész csomó kifejezô képpel írja le, mily nagy jelentôsége van a Szentírásnak az egyes emberek hitéletében, de az Egyházéban is. A Szentírás: az élet kenyere, a hitnek legfôbb zsinórmértéke az Egyház számára, a hit bástyája, a lélek eledele, a lelkiélet kimeríthetetlen forrása, egészséges táplálék és szent erô (Konstitúció a kinyilatkoztatásról 21--25.). 2. Az Írás olvasásának még nagyobb jelentôsége van a hit terén azáltal, hogy válaszol a keresztény hit alapvetô kérdésére: ki Jézus? Az Újszövetség iratai egyetlen s majdnem kizárólagos forrása a Názáreti Jézus földi életének (evangéliumok) és az elsô keresztény közösségeknek (Apostolok cselekedetei, az apostolok levelei). Csak ezek az iratok tudnak választ adni erre a kérdésre: ,,Ki volt a Názáreti Jézus?'' Olyan idôben, amely a manipulációtól szenved, s ezért maga akarja -- sóvárogva -- az okmányokból a hamisítatlan igazságot kihámozni, elengedhetetlen az Újszövetség könyveire való visszanyúlás; hiszen sokan akarják tudni, ki volt valójában Jézus. Manapság jól tudjuk, hogy minden korszak a hozzá illô Jézus-képet alakította ki. A bizánci császárság idején Krisztust egy császári udvartartás közepén mindenek Uraként képzelték el: a germánok számára Krisztus az ô hűséges fôembereinek Hercege volt; a középkor a szenvedô Krisztust tisztelte; 1900 körül a Názáreti Jézus az emberiségrôl alkotott legnemesebb érzések foglalata volt, szavatolója is egy szent, polgári világnak. A mi korszakunkban Krisztus forradalmár, némely keresztény számára eszményképe a világalakító cselekvésnek. Annál fontosabb hát, hogy az Újszövetség kapcsán Jézus sajátos egyénisége után érdeklôdjünk. Minthogy az Újszövetség irataiban elsôsorban nem a Názáreti Jézus alakját érintô tájékoztatásról van szó, hanem az üdvösség üzenetérôl, a Názáreti Jézus alakja úgy áll elénk, ahogyan a hit látja. A hit Jézusban fölismeri a Messiást (Mt), Isten hatalommal működô Fiát (Mk), az Üdvözítôt (Lk), az Atyától küldött életadó Kinyilatkoztatót (Jn), az Urat, aki szenvedett és feltámadott (Szent Pál). Az egyes iratok elmélyítik számunkra Jézus alakját. Ilyen értelemben az Újszövetség egyes iratai is egy-egy különbözô krisztusképet nyújtanak, amennyiben titkának különbözô oldalait ragyogtatják föl. 3. A ,,Biblia és a hit'' témájával kapcsolatos beszélgetést különféle módon lehet lefolytatni. a) A Szentírás olyan, mint... ,,A Szentírás jelentôsége életünkre különösen a szóképelmélkedés révén (vö. 39. l.) új meg új színben tűnik ki. Kifüggesztett lapon, vagy a táblán olvasható: a Szentírás (számomra) olyan, mint...'' A résztvevôk gondolkoznak, majd odaírnak egy hasonlatot, pl.: mint egy falat kenyér. A társalgás során kifejtik az egyes hasonlatokat és válaszolnak a felmerülô kérdésekre. Történhet a megbeszélés a Västerĺs- módszer szerint is (módszerét ld. 35. l.). A feljebb említett címszavakhoz -- a kinyilatkoztatási konstitúcióról (az Írás az élet kenyere stb.) -- észrevételeket tesznek a résztvevôk. A címszavakat írják lapokra. b) A hit útja Szt. Pál megmutatja a rómaiakhoz írt levélben (10, 5--20) a hit útját: Isten igéje követek útján jut el az emberekhez és hitet ébreszt. Egyébként Izrael népe ellenpélda, mivelhogy az Úr üzenete ellenére nem hitt. A levél (Róm 10, 13--17) vázolja az ,,evangélium elterjedését'' (2 Tessz 3, 1). Isten szava minden idôben ilyen úton terjedt: az emberek meghívást nyertek arra, hogy szerepüket a hit terjedésében vállalják. -- Hogyan érkezik ma konkréten az üzenet az emberekhez? Milyen konkrét szerep juthat számunkra e téren? c) Hitbeli ismereteink elmélyítése A beszélgetés adjon áttekintést arról, hogy milyen módon szoktak az Írásra hallgatni. Fel kell hívni továbbá a figyelmet a hitben való elmélyülés újabb formáira. -- Emlékszik-e az utolsó vasárnapi szentbeszéd valamelyik szavára? -- Milyen alkalmakkor hall még egyébként Istenrôl? -- Érinti-e, amit ilyenkor mondanak? Befolyásolja-e hitéletét? -- Nevezzen meg alkalmakat, amikor el lehet a hitet mélyíteni! -- A Biblia a legfontosabb tájékozódási pont a hit számára? -- Konkrét javaslatok, hogy a hitet jobban megismerjük... Jobban imádkozzunk -- a Bibliával 1. A Szentírás az imádságra vezérel minket, mert elôsegíti beszélgetésünket Istennel. Az imádkozás nehézsége abban áll, hogy az imádkozó bizonyos fokig megtapasztalja ,,Isten távollétét''. Így hát keresi Isten arcát (Zsolt 27, 8); kéri, ragyogtassa fel arcát az Úr (Szám 6, 25). A Szentírás, fôképpen az Újszövetség, érthetôvé teszi, hogy az ember számára Isten jelenlétének átélése ajándék, általa Krisztus közvetíti Isten irgalmas lehajlásának tapasztalatát. ,,Az Isten színe elôtt lenni'' annyi mint: a Jézus által megteremtett isteni jelenlétben lenni. Az imádság tehát odafordulás a titokhoz, ami Jézus Krisztus arcán ragyog föl (2 Kor 4, 6). A keresztény imádságnak lényeges jellemzôje a Krisztus-vonatkozás. A Szentírás megkönnyíti a beszélgetést Istennel, mert az Úr megszólalása és beszéde az emberekhez. Ez a szó nemcsak tájékoztat, hanem találkozással és összetartozással ajándékoz meg. Ekként minden ilyen ima feltétele az Írásban megnyilvánuló isteni szóra való figyelem. Az imádság ui. nemcsak beszélgetés Istennel, mintha az embernek kellene elôször az Urat megszólítania, hanem elsôsorban válasz Istennek, aki már szólt és megnyilvánult. A Szentírás legbensôbb lényegéhez vág, hogy az ember válasza imádságos alakot ölt. Minden Krisztushívônek ,,arra kell gondolnia, hogy a Szentírás olvasását imádság kövesse, hogy ekként beszélgetés alakuljon ki Isten és ember között, hiszen Ôhozzá beszélünk, ha imádkozunk: Ôt hallgatjuk, ha Isten ztmutatását olvassuk.'' (Konstitúció a kinyilatkoztatásról 25.) A Szentírással való helyes foglalkozásban igazolódik az imádság ismert meghatározása: ,,beszélgetés Istennel''. Az imádság az üzenet meghallgatása és hitbôl hangzó felelet. A Szentírás igéjével tanulnak meg a keresztények Istennel beszélni. Fejlôdése során a gyermek úgy tanul meg beszélni, ha szülôi szólítják és beszélgetésre nógatják. Hasonló módon tanulnak meg a keresztények Istennel mint Atyával beszélni, ha ,,az Isten megszólítja ôket'' (D. Bonhoeffer). A Szentírás bizonyos értelemben az ,,imádság iskolája'', mert benne az imádkozás csodálatos kincseit ôrzik (Konst. a kinyilatkoztatásról 15.): már az Ószövetségben a zsoltárok, az Újszövetségben leginkább magának Jézusnak és az ôsegyháznak imái. 2. Az Írásról való beszélgetés során a keresztények közösségben hallgatnak Isten szavára és igyekeznek közösségként válaszolni rá. Ha az imádságot az Isten szavára adandó válasz egyik formájának fogjuk fel, akkor a közös imádság mindegyik bibliai beszélgetés lényeges alkotó eleme. Minden bibliai beszélgetés másik eleme a bizonyos ideig tartó csend, amikor a résztvevôk a szöveget magukra alkalmazhatják és megteremthetik az imádság személyes elôfeltételét. A Bibliáról szóló beszélgetés, aminek az imádsághoz segítségül kell szolgálnia, a következô módon folyhat le: Megnyitás imádsággal -- szövegolvasás (esetleg rövid tárgyi magyarázattal) -- csöndes átgondolás -- beszélgetés -- a beszélgetésbôl alakított összefoglaló imádság. Az összefoglaló imádság a szöveg egyik gondolatát ragadja meg, amely a beszélgetés folyamán különösen elmélyült, s amely a gondolatot Istenhez szóló beszéd alakjában fogalmazza meg. A felépítése három részbôl állhat: Isten megszólítása (neve) -- visszaemlékezés -- kérés. Az Istent megszólító név a bibliai szövegbôl adódik. A ,,visszaemlékezésben'' azt mondjuk el, ami a szövegben Isten üdvözítô tetteként nyilvánult meg számunkra; ezen az ,,emléken'', amikor is emlékezetbe idézzük Isten saját üdvösségi művét, nyugszik az imádkozó bizalmának alapja. A kérés azt a kívánságot adja elô, ami a beszélgetés során a közösségben felmerült. Az összefoglaló imádság másik formája lehet hálaadás vagy könyörgés: a résztvevôk (esetleg litániaszerűen) hálát adnak Isten olyan üdvözítô tettéért, ami a beszélgetés során mélyebben a tudatba ivódott, és olyan adományokért folyik a könyörgés is, amelyek a jelenlegi helyzetben fontosak. Az ilyen hálaadás példái Szt. Pál leveleiben találhatók, hiszen az Apostol a levelek elején majdnem mindig köszönetet mond a gyülekezet jó állapotáért. (A biblikus imáról irodalmat lásd IT 9.) Éljünk együtt a Bibliával Egy ember véleménye viselkedésünkrôl döntôen befolyásolhat minket; különösen ha az a benyomásunk róla, hogy jóakarattal van irántunk. Hasonlóan lehetne mindennapi magatartásunkat az Írás ítéletére bízni. Életünknek és tetteinknek ez a felülbírálása megszabadíthat az elfogult és megmakacsolt viselkedéstôl. A Bibliával való említett együttélés bizonyos idôpontokban úgy következik be, ha felidézzük életünk egy-egy helyzetét, és kutatjuk, melyik bibliai ige illik hozzá. Ekkor nem a Bibliából indulunk ki, hogy megtudjuk, mit kell tennünk, hanem engedjük: ítélje meg tetteinket maga az Írás. Azt a formát, hogy az egyesek vagy egy csoport élethelyzetét kiindulási pontnak vegyük, élô evangéliumnak is nevezzük. A másik forma lelkiismeretvizsgálás a Szentírás szavai szerint. A ,,Láss -- ítélj -- cselekedj!'' jelszó is arra utal, hogy az életünket a Biblia fényében lássuk: a konkrét élethelyzetet vesszük figyelembe és Isten igéjének fényében ítéljük meg. Ebbôl merítünk aztán ösztönzést a Krisztus szellemében való cselekvésre. A legigazibb értelemben akkor mondhatjuk azt, hogy valaki a Bibliából él, ha sokáig hordja magában az Írás egy-egy szavát. Ahogy olvassuk Lukács evangéliumában: Mária mindezt a titkot a szívében ôrizte (2,19). E megôrzés révén mindjobban kiviláglik a szavak értelme s annyira áthatja az embert, hogy a szavakat nemcsak hallja, hanem meg is teszi (Lk 22, 28). Kevés lenne, ha a bibliai beszélgetésben csak a hit mélyülne el, vagy csupán imádkoznánk. Hiszen Jézus minden szava a hallgatók tetteinek megváltozását célozza: Isten elközelgô uralmának megtapasztalása révén a tanítvány Jézus lelkületével tud cselekedni. Ezért minden bibliai társalgás adjon indítást arra, hogyan lehetne a gyakorlatban megvalósítani Isten igéjének ránk vonatkozó követelését. ======================================================================== Bibliaolvasás és részvétel a bibliai megbeszélésben Figyelmes meghallgatás Hogy a Szentírást a mai idôre vonatkozó igeként érthessük és alkalmazhassuk, kívánatos, hogy ezeket a szövegeket komolyan vegyük. Ez azt jelenti, hogy tudatossá váljon: a Szentírás a múlt szövege. Ha már minden szó meghallására áll, hogy elôítélet nélkül kell fogadnunk: sokkal inkább érvényes ez a múlt szövegére. Ennél különösen nagy a veszély, hogy a teljesen átalakult szemlélet és felfogás következtében egy és más átragad és beleértôdik a szövegbe. A szöveget elsôsorban egyszerűen úgy hallgassuk, mint ama idô partnerei között folyó társalgást. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem könnyű olyan társalgást hűségesen felidézni, amelyen nem vettünk részt, csak hallomásból tudunk róla. Talán némely dolog értetlenül maradt, mert hiányoztak azok az információk, amelyek a beszélgetô társak rendelkezésére álltak; esetleg a hallgató egy pillanatra elszórakozott és egy fontos szempontot elengedett a füle mellett; talán túl erôsen hallotta ki azt, ami abban az idôben az ô saját problémája volt. Az elmondás ellenôrzése úgy volna lehetséges, ha a beszélgetést még egyszer meg lehetne hallgatni hangszalagon. Ám a bibliai foglalkozáson ilyesmi történik: hallunk egy beszélgetést, talán azt, amit Pál apostol folytat egyházközségeivel; de nekünk nincs meg mindaz az ismeretünk, aminek Pál közösségei már régebben birtokában voltak; de nekünk megvannak a saját problémáink, s közben a régi idô közösségeinek problémái mégiscsak viszonylag idegenek számunkra. Hogy lássuk, vajon a szöveget helyesen értették-e, össze kell hasonlítani értelmezésünket (ami lényegében a saját szavainkkal és fogalmainkkal való elmondás) a szöveggel. Legjobb, ha feltesszük a kérdést: illik-e az elhangzott értelmezés a szöveghez? Ekként maga a szöveg helyesbít aztán néhány elhangzott -- esetleg belemagyarázott -- nézetet. A most említett elsô lépés azt akarja megállapítani, hogy mit mondott az illetô szentírási rész amaz idô hallgatóinak, hogy azt mint a közösségnek szóló apostoli igét fogjuk fel. Ez a megállapítás figyelmes olvasás útján történik. Ezt az elsô lépést, ha tudományos törekvésrôl van szó, exegézisnek hívjuk; de az ilyesmi semmiképpen nem az exegéták kiváltsága, hiszen az alapvonások és a lényeges kijelentések már a figyelmes olvasás révén is elsajátíthatók. Az exegézis szakemberének bizonyára sok és kifinomult módszer van a kezeügyében, mégis az ô írásmagyarázata is a szöveggel kezdi a munkát és visszavezet a szöveghez. Ez a kiindulás a szövegbôl s ismét visszatérés a szöveghez ajánlatos minden bibliai olvasáshoz. Végül mindig meg kell kérdezni, vajon a megismert kijelentés valóban benne van-e a szövegben. Az ilyen olvasás révén megtudható, hogy milyen helyzetre, milyen problémákra vonatkoznak a szövegek; ki a címzett (pogánykeresztények, zsidókeresztények); milyen válasz adódott egy-egy akkor fölmerült kérdésre; miért jutottak erre a megoldásra, és mi a lényeges mondanivalójuk? Bizonyos értelemben az elsô lépés ez: figyelmes hallgatói vagyunk egy múltbeli beszélgetésnek. Majd feltesszük a kérdést: végeredményben mi az ami érdekelte a beszélgetôket? Mit is jelentett ez a beszélgetés számukra? Részvétel a megbeszélésben Ha elsô lépésként az olvasást jelöltük meg, mint a múlt beszélgetésének meghallgatását, a mai hallgató is lassanként ebbe a beszélgetési folyamatba avatódik be: világos lesz elôtte a ,,tárgy'', amirôl szó van. Bizonyos mértékig kívülrôl közeledik a beszélgetéshez, eleinte csak hallgat s apránként kapcsolódik be a társalgásba. Most már részt kérhet magának, mert ô is belesegített. Ekként a figyelmes olvasás út a ,,tárgyhoz'', amirôl a szerzôk tulajdonképpen tárgyalnak: s így lehetôség nyílik arra, hogy mi is ennek megfelelôen cselekedjünk. Ezáltal megvan az átmenet az Írás ,,lelki'' olvasásához. Szinte azt lehetne mondani, hogy a szövegolvasás elôször a múltba vezet: s épp ezen a módon lesz világos a ,,tárgy'' és gyakorolhat hatást a mai olvasóra. Most már az olvasó is szembesítheti egyéni nézeteit és állásfoglalását a Szentírással. Ekkor a szöveg megszólítássá lesz, ösztönzéssé, talán ígéretes beleegyezéssé vagy felhívássá a jóra. Önmagában azonban a szöveg még nem meghívás. Csak akkor válik azzá, ha az olvasó maga is lélekben belekapcsolódik a beszélgetésbe, ha elkötelezi magát, ha ô is megkérdezi az Írást, és hagyja, hogy az Írás ôt is megkérdezze. Grafikusan a bibliaolvasás folyamatát a következô lépcsôfokokkal ábrázolhatjuk: Az Írás szövege | közös olvasás, exegézis v meghallgatni igyekszünk milyen ,,tárgy'' körül forog a múltbeli elbeszélés | és személyes alkalmazásban, v a ,,tárggyal'' foglalkozva, megy végbe a ,,lelki'', elmélkedô Szentírásolvasás. A ,,lelki'' szó, amit az ilyen olvasás összefüggésében használunk, összefügg a ,,lélek''-kel, a ,,Szentlélek''-kel. Ezen azt értjük, hogy az Írás konkrét igéje által maga a Szentlélek szól a hallgatóhoz. Az Írás lelki, elmélkedô olvasása tehát azt jelenti, hogy ily módon belekapcsolódunk a Biblia igéjébe és párbeszédeibe. Azt is jelenti, hogy hatni hagyjuk magunkra a Szentírást, elfogadjuk annak mondanivalóját. ,,Átformáló isteni erôként a kinyilatkoztatás igazságát az ember csak akkor fogja fel, ha az én beleéli magát az élô, személyes Isten, Jézus Krisztus jelenlétébe, mint aki ebben az eseményben is szól.'' (J. Bours) A Biblia ilyen olvasása feltételezi, hogy az Írás valóban sugalmazott: hogy, egy meghatározott idô egyházához a Lélek által elhangzott szó és mint a Lélekkel telített Ige az Egyház számára érvényben marad mindenkor. ======================================================================== A szövegfeltárás és az Írás lelki olvasásának módszerei A bibliai munka gyakorlatában nem lehet esküdni az alkalmazott módszerek egyikének pontos és kizárólagos megtartására; mégis segíthet az átgondolás abban, hogy szemügyre vegyük a munka súlypontját, az elérhetô célokat és a módszerek határait. A következô megfontolások arra épülnek, amit az elôbb a bibliaolvasás két lépésérôl mondottunk. Szövegfeltárás Egy csomó módszer vezet a figyelmes olvasáshoz és meghallgatáshoz. Minthogy a szöveg jórészt idegen, a szövegfeltárás módszereinek meg kell könnyíteniük a pontos megértést. E módszerek elsô célja a látás erôsítése a tekintetben, hogy mit fejez ki voltaképpen a szöveg. Aki ugyanis azon fáradozik, hogy egy szakaszhoz megfelelô címet találjon vagy pontosan szemügyre vegye, milyen egyezések vagy különbségek állnak fenn két szöveg között, magától is eljut oda, hogy egy-egy szövegrész pontos értelmébôl gondolatokra is bukkan. Mármost a bibliaolvasásnak nem az az egyetlen feladata, hogy bizonyos bibliai résznek pontos értelmét kihámozza; de ez szükséges feltétele annak, hogy egy szöveg üzenetét magunkra alkalmazzuk és az életbe át tudjuk ültetni. Az elgondolkoztató olvasást és a szövegbe behatolást leginkább megakadályozza a sietség, és a szöveggel való felületes találkozás. A Szentírás mélyebb megértése csak akkor lehetséges, ha az ember nem sajnálja az idôt egyfajta ,,begyakorlásra'', és alkalomadtán egészen hangsúlyozottan a bibliai munka módszereivel foglalkozik. Ily eljárás révén barátkozik meg a mai olvasó a Szentírás tartalmával és gondolkozásmódjával. Idôvel aztán az ember ezeket a módszereket úgy elsajátítja, hogy már nem kell kifejezetten azokat alkalmaznia. Egyébként ezekkel a módszerekkel csak a szöveg alapvetô gondolatai nyernek hangsúlyt. Az elmélyüléshez s a nagyobb biztonsághoz a tudományos bibliamagyarázat vezet. A tudományos exegézis szükségességét szabad legyen még egyszer hangsúlyozni. De nem szabad az írásmagyarázat által közölt információk tömegével azt a benyomást kelteni, mintha csak az exegéták lennének a szövegolvasásra képesek. Olvasási szabályok Hogy a Szentírás sajátosságát és gondolkodásmódját megismerhessük, ajánlatos az olvasási szabályok rövidebb útját járni: az olvasási szabályok utalások, amelyek ráhangolódást teremtenek a Szentírás lényeges mondanivalóira. Ui. elôre tudnunk kell: egyáltalán mi várható a Biblia olvasásától? Vajon bizonyos kérdések értelmesen feltehetôk-e errôl és arról a szövegrôl? Ezért szükségesek bizonyos elôfeltételek és bizonyos elôzetes megértés. Példa rá: festménynél megkérdezendô, milyen anyaggal és technikával dolgozott a művész. Aki azonban az ilyen kérdésekre adott válaszokkal megelégedne, az egyáltalán nem jutott el a legfontosabbhoz, az alkotó művészi törekvésére vonatkozó kérdéshez. Más példák is mutatják, hogy a két beszélgetô partnernek bizonyos összehangolódása segít a megértésben. Orvos egy orvos emlékiratait egészen másként fogja olvasni, mint egy építész; építész ismét teljesen más szemmel fog nézni egy építményt, mint egy zenész, stb. Épp így az Írás gyümölcsözô lelki olvasása bizonyos elôfeltételeket és megfelelô ráhangolást kíván: elsôsorban a hitet, hiszen a Szentírás olvasása a hit, remény és szeretet erôterében megy végbe. Az imádság nemcsak jámbor gyakorlat, ami a Biblia olvasását követheti: hanem hozzá tartozik, ha az ember az Írást szakszerűen olvassa, mert a Szentírásban jelentkezô isteni szó által az ember válaszadásra kapott meghívást. Az olvasási szabályok felhívják a figyelmet az Újszövetség fontos témáira. Abban szeretnének segíteni, hogy a következô kérdésekre nyerjünk választ: mire való a Bibliát olvasni? Hogyan olvassuk? Hogyan értsük? Ezzel olyan szempontokról esik szó, amelyek szerint tanácsos olvasni az Írást, s amelyek az Írás olvasásának légkörét megteremtik. Egyszersmind az olvasási szabályok segítséget nyújtanak az olvasáshoz abban az értelemben, hogy nem nyújtják ugyan a szövegek folyamatos magyarázatát, mégis a legáltalánosabb alapfogalmakat adják, amik szerint az Írás olvasandó. Szemben azzal a jogos, de gyakorlatilag keresztülvihetetlen törekvéssel, hogy a hívô olvasónak az Írás minden helyéhez lehetôleg részletes tájékoztatással szolgáljunk: tegyük most inkább elemi szabályok révén lehetôvé az Írás szakszerű tanulmányozását, hogy ezzel megbeszélésünk bizonyos nehézségeit eloszlathassuk. Néhány, az elôzô fejezetben elôadott olvasási szabály az Újszövetség megértéséhez egészében általános jellegű, amennyiben az Újszövetség lényeges vonásait láttatja meg velünk; mások a szövegek bizonyos csoportjára vonatkoznak (pl. csodaleírásokra, Hegyi Beszédre), hiszen éppen ezeknek a szövegeknek sajátosságát domborítják ki. Az olvasási szabályokat az Írás sajátosságának átgondolása alapján dolgoztuk ki: ugyanakkor tekintettel voltunk korunk tapasztalataira és fogalmi világára is. Ekként az olvasási szabályok egyfelôl azt foglalják össze, amit az exegézis bizonyos szövegegységekrôl saját szemszögébôl szándékozik mondani: másfelôl leírják, milyen magatartással és elvárással közeledhet a mai olvasó ezekhez a szövegekhez, illetve a tájékozódáshoz nyújtanak segítségül bizonyos szempontokat. Szabályok az aktualizáláshoz A ,,szövegalakítás'' és ,,a közös, egzisztenciális elsajátítás módszerei'' c. fejezeteink számos módszere fôképpen azt szolgálja, hogy a Szentírás üzenetét számunkra ma tegye érthetôvé. Abban segítenek, hogy az üzenetet ma megérthessük és meg is valósíthassuk. Bár ezek a módszerek is feltételeznek már bizonyos megértést, de a jelen problémáinak megoldását mindenekelôtt a közös munkának kell megkísérelnie. Ezekkel a módszerekkel azokat a résztvevôket is megmozgathatjuk, akik a felmerült kérdésekre nem mernek nyilatkozni, de tapasztalatuk mégis értékes a közösség számára. A bibliaolvasáshoz útmutató művek irodalmát ld. IT 8. ======================================================================== Alkalmas munkaeszközök az Újszövetséggel való foglalkozáshoz Az Újszövetség iratait görög nyelven fogalmazták. Az istentiszteleten és az egyéni olvasásban fordításokat és átdolgozásokat használnak. A különbség abban rejlik, hogy a fordítások az eredeti szöveg szószerinti visszaadására törekszenek, az átdolgozások viszont arra, hogy a szöveg értelmét a mai kor számára tegyék érthetôvé. Természetes, hogy az átdolgozásokat jóval erôsebb mértékben színezi az átdolgozó felfogása, értelmezése, mint a fordításokat a fordítóé. Fordítások A bibliaórák munkája szempontjából hasznos, ha olyan fordítást használunk, amelyben legalább rövid tárgy- és névmutató található. (Vö. Ir. Tájékoztatónkat a Függelékben, IT 1.) Átdolgozások Irodalmi Tájékoztatónkban két egymástól eltérô jellegű átdolgozásra utalunk. Az elsô a német nyelvterület Bibliatársulatainak közös kiadása. Ez kiadói szerint ,,az eredetivel való ,dinamikus egyenértékűségre' törekszik. Ez azt jelenti: a mai olvasó illetve hallgató legalább annyira értse meg, mint az egykoriak. Csak akkor fog tehát hasonló módon reagálni, ha benyomása hasonló az egykoriakéval. A fordítás szöveghűsége abban nyilvánuljon meg, hogy kifejezze az eredetinek tartalmát és a benne rejlô szándékot: ennek érdekében szükség esetén feláldozhatja az eredeti szöveg formáját.'' Az ismert német exegéta, Knoch Ottó szerint ez ,,mind exegetikailag, mind nyelvileg indokolt kísérlet''. Különösen alkalmas az ifjúsággal való foglalkozásra. -- Jörg Zink átdolgozása részletezôbb: nehezebb szavakat mondatokkal helyettesít, egyes kifejezéseket körülír, sôt szükség esetén zárójelben magyaráz. (Vö. IT 2.) Szinopszisok Szinopszis görögül = együtt-nézés; Mt, Mk, Lk szinoptikus evangéliumait (vö. 56. l.) a bibliai munka megkönnyítése céljából három egymás melletti hasábon közlô kiadványokat szinopszisoknak nevezzük. Néhányat felsorolunk: IT 3. Konkordanciák Teljes Konkordancia (= megegyezés) a Szentírás minden címszavát tartalmazza abc-sorrendben. (Vö. IT 4.) Kézikönyvek (Vö. IT 5.) Kommentár-sorozatok (Vö. IT 6.) Folyóiratok (Vö. IT 7.) ======================================================================== A Bibliával való foglalkozás gyakorlati módszerei A bibliával kapcsolatos megbeszélés folyamán találkozásra kerül sor a régi idôbôl származó bibliai szöveg és a mai konkrét helyzetben élô hallgatók között. Bár az ilyen beszélgetésben ez a két pólus -- szöveg és hallgatók -- mindig adott, módszeresen fordíthatjuk figyelmünket hol inkább a Szentírásra, mint Isten felénk hangzó szavára, hol inkább a problémáival küszködô hallgatóra. Semmi esetre se beszéljünk meg ki nem érett, kérdéses nézeteket, hanem kíséreljük meg, hogy Isten hívó igéjét megérthessük és követhessük. A bibliai megbeszélés kiindulópontját és közvetlen célját meghatározhatja a közösség aszerint, hogy a résztvevôk fôképp a Szentírást akarják-e megismerni, életproblémákat szeretnének-e megoldani, vagy lelkipásztori célokat követni. Az esetleg elôforduló szervezési kérdéseket (szólásra jelentkezôk sorrendje, a bibliaóra elôkészítése stb.) A lelkész illetve teológus vagy a közösség egyik tagja vállalja el. Ez a ,,vezetô'' ismételten rámutat a lényeges szempontokra. Ha a közösség általánosságba vagy elméletieskedésbe tévedne, ô visszairányít a konkrét feladatokra; ha sokan inkább egyéni problémákról beszélnek, ô arra az igére tereli a figyelmet, amely itt világosságot teremthet; legfôképpen arra ügyel, hogy a beszélgetés folyamán ne feledjék a kitűzött célt. A létszámot illetôen 6--8 fô a legmegfelelôbb. Nagyobb közösséget -- a bevezetés és a szöveg elolvasása után -- ilyen kisebb egységekre kell osztani; majd ezek újra plénummá egyesülnek. Itt mindnyájan megtárgyalják a felmerült kérdéseket. (Vö. a Függelékben: Elemi gyakorlati megjegyzések.) A módszerekrôl itt következô áttekintésben a közös munkában hasznos útmutatásokra törekszünk. Gyakran megadjuk a módszerek rövid indokolását (elérhetô célok) is. Külön utalunk olyan szövegekre, amelyekhez egy-egy módszer különösen alkalmas. -- A módszeri művek irodalmát ld. IT 10. ======================================================================== Módszerek a bibliai szöveg megismerésére Gyakorlati módszerek 1. Kérdésfeltevés A megbeszéléshez jó indítás néhány érthetôen és befolyásmentesen megfogalmazott kérdés. Az ily kérdések a figyelmet a szöveg súlypontjaira és esetleg a lehetséges alkalmazásokra irányítják. Minden bibliai beszélgetésben sok kérdés hangzik el, azonban a kérdésfeltevés egy-egy összejövetel fô módszereként is szolgálhat. Különösen, ha a résztvevôk egymást még kevéssé ismerik, az efféle kérdések megkönnyítik a társalgást. Ha az összejövetelnek világos a célkitűzése, akkor a résztvevô közérzete biztosabb. Ha a kérdések írásban elôttük vannak, a munka könnyebbé válik. Ezek a módszerek minden szövegre alkalmasak; mégis az ily kérdéseket föltevô vezetô esetén eleve szükséges, hogy a kiszemelt szövegeket alaposan ismerje. A kérdéseket ui. mint egy összejövetel fô módszerét úgy kell érteni, mint hozzáértô útbaigazítást a szövegben bennfoglalt kijelentésekre. Minthogy az ilyen kérdések a beszélgetés folyamán döntôk, úgy kell azokat megfogalmazni, hogy fölkeltsék a résztvevôk érdeklôdését. E módszer útján lehetséges kívülrôl is megmozgatni a hallgatókat elôkészített kérdésekkel (vö. Elemi gyakorlati megjegyzések, a Függelékben). 2. Tartalmi jelzés A beszélgetés arra irányulhat, hogy közösen megbeszélik, mit is tartalmaz alapjában a kiválasztott szakasz, és mire is akar indítani. A beszélgetés -- különösen az elbeszélô részeknél -- ilyen kérdéskeretet vehet föl: mi (történik) -- ki (beszél vagy cselekszik) -- mikor -- hol -- miért? A szöveget el is lehet mondani a belsô cselekmény látószögébôl (J. Zink). Minthogy a Szentírásban Istennek az emberekkel kapcsolatos történetérôl van szó, a szövegek történésrôl és egyes tényekrôl értesítenek, amelyek során ez a találkozás Isten s ember között lezajlik. A belsô cselekményt -- pl. a János-evangéliumban -- különösen a csodáknál és az azokat követô beszédeknél lehet megérezni. Ez a módszer hosszabb szöveg elsô olvasásakor alkalmas; sematikus módja miatt csak olyan bibliaórán alkalmas, amikor a cél a bibliai szöveg pontos megismerése. 3. Címszerkesztés Az Újszövetség legtöbb fordításában alcímeket találunk az egyes szakaszok élén. A megértés elsôsegítsége abban áll, hogy az olvasó tudja meg, mirôl is van szó. A bibliai munka módszereként az alcímes szerkesztés nagyon jó út ahhoz, hogy érthetôvé váljon egy-egy szöveg mondanivalójának szándéka. Ez a módszer alkalmazható minden szövegre: katekézisre és prédikációs elôkészületre ilyen címben éppen a témát jól meg lehet fogalmazni. Sok bibliakiadásban csak az eseményeket nevezik meg: pl. a tanítványok meghívása (Mk 1, 16--20), egy ördög kiűzése (Mk 1, 21--28). A címben azonban sokkal több lehet, mint tények összefoglalása, mivel kiterjed egy elbeszélés szándékára is, az elbeszélés üzenetét is közli, pl. a szó erejét, a megszabadító igét. Az ilyen címbôl az olvasó rögtön látja, hogy a történet ôt is érinti. Az efféle kérügmatikus címek (amelyek a kérügmát -- az üzenetet -- kiemelik) különösen János csodaleírásainál alkalmazhatók, mert János mindig a csodák lelki tartalmát hangsúlyozza. Lehet parainézises címeket is alkalmazni, amelyek a szöveg szándékát (parainézis -- intés) a hallgatók számára érthetôvé teszik; pl. a ,,kövess engem! ,, (Mk 1,16- -20) A munka célkitűzése így hangzik: találjunk egy-egy szakaszhoz (kérügmatikus vagy parainézises) címet! A címet lehet az Újszövetség nyelvén, vagy mai kifejezéssel megfogalmazni. A javasolt címeket megbeszélik. Ha a közösség a címben nem is tudna megegyezni, a résztvevôk a szöveg lényegét ekként jobban megértik. Kerülni kell a címszavas megfogalmazást vagy a szokványosnak tartott címeket, amelyek akármelyik szöveghez illenének. Ezért ügyelni kell a találó kifejezésmódra, amely a tartalmat pontosan visszaadja és vonzóan hat. 4. Versválasztás Összefüggô szövegbôl a résztvevôk azt a verset választják ki, amely véleményük szerint az egész szakasz mondanivalóját összefoglalja. A választás megkönnyítésére elôbb minden vershez odaillô tartalmi jelzést, vagy címszót lehet felírni. Ez a módszer rugalmasan alkalmazható az összefüggô szövegekre. A szövegre figyelni kell, mert a résztvevôk a szövegösszefüggésbôl indokolják meg választásukat. A beszélgetés is folyamatosabb lesz, mert mindegyik résztvevô megtalálja választását és kifejtheti felfogását. A kiválasztott verset mint alapigét (Merksatz) vihetik magukkal emlékezetükbe vésve. 5. Vezérszavak (jelszavak) keresése Az általános olvasási technikához tartozik azoknak a helyeknek megjelölése, amelyek új nézôpontokat sugallnak, felszólítást tartalmaznak, vagy megerôsítik saját véleményünket. Tankönyvekben ilyen aláhúzás a gyors ismétlést segíti elô. A bibliai szövegek majdnem mindig rövid elbeszélést mondanak el. Összefüggô szakasz az evangéliumokban ritkán hosszabb húsz versnél. Ha az ilyen rövid szakaszokban aláhúzzuk a tartalmilag fontos szavakat, a szöveg könnyebben áttekinthetô. Akinek meg kell fontolnia az odaillô szót, és hogy mit akar voltaképpen mondani a szöveg, jobban megérti magát a szöveget. Alkalmas szövegek: a) Szinoptikus szövegek: az aláhúzás segít a szinoptikus szövegek összehasonlításában. Ha az egybehangzó szavakat aláhúzzuk, könnyebb az összehasonlítás, mert a különbségek annál inkább feltűnnek. b) Beszédek a János-evangéliumban: különösen a János-féle beszédeknél (Jn 8; 15; 17) az aláhúzás nemcsak a legfontosabb szavakra, hanem a fô témákra és vezérgondolatokra irányítja a figyelmet. Ha az aláhúzott szavakat összekötjük egymással, János sajátosságai is kitűnnek, hiszen ez az evangélista szereti az ismétléseket és egy-egy gondolat lassú tovahömpölygését. ======================================================================== Szövegösszehasonlítás Gyakorlati módszerek Arra, hogy egy-egy szöveg sajátosságát és tartalmi gazdagságát megragadjuk, különösen gyümölcsözô módszer a hasonló szövegek összevetése. A szembesítés révén erôsödik a látás, úgyhogy a mondanivaló pontosabban meghatározható. A munkát nagyon megkönnyíti, ha a két kiszemelt szöveget egy lapra egymás mellé nyomtatják. Fôleg a két szöveg egyezései és különbségei állapíthatók meg tüstént. Csak miután a közösség az egyezéseket és különbségeket számba vette, kísérli meg azok jelentôségét megmagyarázni: mi az értelme bizonyos különbségeknek: milyen hangsúlyeltolódások válnak világossá a szövegben. A mindenkor fellépô felfogásokat és értelmezéseket a szövegösszefüggésbôl kell megalapozni. Esetenként többféle szövegösszehasonlítás lehetséges. 1. A fordítások és átírások összehasonlítása Ha a megbeszélésen több bibliafordítás nyomán egybevetik, hogyan fordítanak esetenként egy-egy szakaszt, világosabban lehet a szöveg tartalmi teljességét látni, és finomodik a helyes vallásos kifejezés iránti érzék. Ilyen összehasonlításkor a különbségek egyaránt megfigyelhetôk tartalmi visszaadás és nyelvi megformálás tekintetében. Minthogy minden fordítás elmarad az eredetitôl, az efféle gyakorlat arra is jó, hogy a Szentírás tartalmi gazdagságát felfedezzük. Kezdô kérdés ez lehet: melyik fordítás tetszik jobban és miért? Alapjában ezt a módszert minden bibliai szövegnél alkalmazhatjuk, mégis fôleg azokat a szakaszokat válasszuk ki, amelyek visszaadásában a fordítások és átdolgozások erôsen eltérnek egymástól. Ez könnyebb pl. Szt. Pál leveleinél, mint az evangéliumoknál. Ez a módszer igen alkalmas a bibliai szöveg önálló fordításának elôkészítésére és jó szolgálatot tesz a szövegek aktualizálásában. Ugyancsak e módszer révén megtalálhatjuk azt a fordítást, amely az Ige istentiszteletének résztvevôi számára legkönnyebben érthetô. 2. Szinoptikus összehasonlítás A három elsô evangéliumot, Mátéét, Márkét és Lukácsét ,,szinoptikus evangéliumoknak'' hívjuk. Ha ezeket az evangéliumokat egymás mellé helyezzük (,,együttlátásban'', görögül szünopszisz), számos megegyezés mellett sok különbséget is észrevehetünk. Ámbár ugyanazokról az eseményekrôl értesülünk Jézus életébôl, ezek a különbségek azt mutatják, hogy mindegyik evangélistának egészen határozott, saját hívô látásmódja van Jézus titkáról. A szinoptikus elbeszéléseknek összehasonlítása beavat az egyes evangélistáknak ebbe a látásmódjába, és Jézus alakjának jobb megismerését teszi lehetôvé. Így pl. megállapítható, hogy Máté (8, 16--17), Márkon túlmutatva (1, 32--34), arra törekszik, hogy Jézust mint az Ószövetség beteljesítôjét igazolja. A gyakorlati bibliafoglalkozáson e módszer esetében kevésbé fontos megállapítani, melyik lejegyzés eredetibb, sokkal inkább meg kell ismerni az illetô evangélista teológiai gondolatát. Erre a célra tehát alkalmasak a szövegek a szinoptikus evangéliumokból. De Pál különbözô leveleiben is találunk olyan szakaszokat, amelyek egymáshoz hasonló problémákkal foglalkoznak. A legtöbb bibliakiadás megjelöli a szöveg szélén az egy-egy szakaszhoz tartozó párhuzamos helyeket. Ennél a munkánál a résztvevôknek szükségük van az Újszövetség szinopszisára vagy a párhuzamos szövegeket tartalmazó lapokra. 3. Befejezô változatok Ha egy bibliai elbeszélést csak a csúcspontig írtak le, a közösség megfontolhatja, mi is lehetett annak folytatása. Az elbeszélés efféle módjára a csodás események alkalmasak; ilyenkor meg lehet beszélni, milyen reakciók lehetségesek a csodára. (Vö. Mt 12, 22--24; Mk 6, 45-- 52). Már magában az Újszövetségben a példabeszédeknek különbözô végsô kicsendülései vannak. Az alkalmazás különféle lehet (vö. Mt 18, 15 és Lk 15). Maguk a résztvevôk rájöhetnek befejezô változatokra; ehhez jószerével használhatók a Jézus és ellenfelei között lezajlott viták (Mt 2, 1--3, 6). Az ellenfelek vádjaira lehet találni enyhe, kihívó s zavarodott választ. Jézus meghökkentô tetteinél (pl. Jn 8, 1--11) megkérdezhetjük: hogyan zajlana le a történet ma, minálunk? 4. Ellentétes szövegek (,,kontrasztszövegek'') Ugyanarra a témára két, teljesen különbözô véleményű szöveget olvashatunk fel. A szokatlan elôadásmód és az érdekes megfogalmazás kontrasztja révén az illetô szövegek gondolatai élesebben kifejezôdnek. A második szöveg kihívást tartalmazhat az elsôvel kapcsolatos véleményalkotásra. Ez a módszer különösen alkalmas arra, hogy új erôt sugározzon a megszokott bibliai szövegekbe. Azt is lehet tudakolni, miféle tapasztalat szülhette az efféle provokáló szöveget. Így vezetnek el ezek a szövegek az emberi és keresztény élet alapjainak megvitatásához. Egyszerű kontrasztszövegeket könnyen találhatunk: így pl. slágereket a mai életérzés kifejezéseként; újsághíreket bizonyos emberi hozzáállásról. Megfelelô szentírási szövegeket bibliarégészet segítségével kereshetünk. E módszerrel kapcsolatban megemlítjük az ,,ellenhasonlatokat'', a kihívó szövegeket s a kisarkított tételeket. Az ellenhasonlat bizonyos esemény vagy olyan viselkedés elbeszélése, amely szöges ellentétben áll a bibliai hasonlat szándékával. Példabeszéd csattanóinak efféle megfordítása azonban rendkívüli nyelvi készséget tételez föl, és a bibliai munkában eredménnyel csak ritkán alkalmazható. ======================================================================== Szövegalakítás Gyakorlati módszerek Ha egy csoport megkísérli a bibliai szöveget mai, közérthetô nyelven elmondani, olykor sikerül a szentírási nyelvezet hagyományos fogalmai helyett új, jobban érthetô s ugyanakkor helyes kifejezésmódot találni. Ezzel az eljárással mindenképpen a mai helyzetre irányul a figyelem. Kezdeni így lehetne: végülis mit mond nekem ez a bibliai szó? Vagy: hogyan magyaráznám ezt a szentírási igét olyannak, aki a kereszténységrôl és a keresztény fogalmakról semmit sem tud? Mielôtt a csoport a szöveget egyáltalán átalakítaná, bizonyos jártasságot kell elsajátítania a bibliai szöveg gondolkodásmódjában. 1. Összeszerkesztés Az összeszerkesztéskor (kompiláció) a szentírási szöveget a már meglévô fordításokból állítják össze. A résztvevôk átvehetnek verseket, versrészeket, de nem fűzhetnek hozzá egyéni kifejezéseket is. Ez a módszer jó nyelvérzéket közvetít és élesíti az ítélôképességet a meglevô fordításokkal kapcsolatban. Munkaeszközként különbözô fordításoknak kell kéznél lenniök. 2. Egyéni fordítások A bibliai szöveget azáltal tehetjük elevenné, hogy igérôl igére korszerű nyelvezetbe öltöztetjük. A résztvevôk megkísérlik, hogy az Írás üzenetét saját szavukkal mondják el. Sôt megszokott bibliai kifejezések helyébe behelyettesíthetô ma közérthetô és tetszetôs szó. A ,,szószerinti'' fordításon kívül arra is van lehetôség, hogy a szöveget szabadabban kezeljék -- a mi helyzetünkre való alkalmazás, a példák és képek megváltoztatása révén. Ilymódon érthetôvé válik: mit kíván tôlem ez a szöveg itt és most? 3. Bibliai szövegek kiegészítése Az Újszövetségben gyakran szerepel egy csomó ember, magatartásmód, feladat. Meg lehet kísérelni ezt a listát mai adottságok révén folytatni. Így egészülhet ki pl. az Egyházban lévô feladatok és karizmák jegyzéke (Róm 12, 3--8) olyan feladatok listájával, amelyek ma jelentkeznek az Egyházban. A közösség számára ez ösztönzô módszer, mert egyfelôl néhány címszó már a szövegben megvan, úgyhogy a kiegészítések könnyen eszünkbe ötlenek: másfelôl az idôszerű kérdések és problémák megbeszélhetôk. Példák az ilyen jegyzékekre találhatók: Mt 25, 31--46: a segítség mai formái; Lk 14, 12--14: a ma meghívott szegények; Róm 16, 1--16: Szt. Pál segítôtársai, segítôtársak ma; Kol 3, 5--17: az erénykatalógust ,,mai szintre emelni''. 4. A prédikáció elôkészítése Ha több érdeklôdô hívô segít a szentbeszéd elôkészítésében, a prédikáció sokkal életszerűbb jelleget ölt; az igehirdetônek ui. ily módon legalábbis lehetôség nyílik párbeszédbe bocsátkozni hallgatóival. A prédikáció ekként életközelbe kerül. A munkalap eligazítást nyújt a megbeszélendô kérdésekben. Mit? (A szöveg üzenete) -- Mit mond a kiszemelt bibliai szöveg? -- Címet adni a szövegnek. -- Mire utal a szöveg? -- Magától értetôdik a szöveg mondanivalója a hallgatók számára? -- Ki tudnám-e fejezni a tartalmat mai nyelven? -- Hogyan fogalmaznék meg efféle tartalmat tömegkommunikációs eszközök útján? -- Tudok-e párhuzamot vonni az egykor és a most között? -- tekintetbe véve az embercsoportokat, az élethelyzeteket és az életproblémákat. -- Tudom-e a szöveg gondolatait tovább folytatni egészen napjainkig? Mi célból? (a prédikáció szándéka) -- Mit akarok ezzel a szentbeszéddel? (A célmondatot írásban megfogalmazni). -- Mi szükséges feltétlenül a hallgató számára az ô helyzetében? (Milyen biztatást és milyen irányítást igényel?) Kinek a számára? -- Indoklás (Hamar eltalálom, hogy mi érdekli a hallgatóimat?). -- Párbeszédesen. Behatolni a hallgatók nehézségeibe. (Általánosságban olyan hitbeli nehézségek, amelyek a szövegbôl származnak). Kitérek a nehézségek elôl? -- Észlelhetô a beszédben a hallgatók tapasztalati világa? Nem csak prédikációs példaként, hanem olyan valóságként, amit hittel kell látni és alakítani? 5. Átformálás A bibliai szövegeket át lehet idôszerűen alakítani nemcsak tartalom, hanem forma szerint is. Pl. felhívó és meghívó jellegű szövegeket át lehet alakítani újsághirdetéssé, az elbeszéléseket pedig újsághírré; Szent Pál egy-egy levelének tárgyát mai címzettekhez szóló levélben megfogalmazni. A bibliai helyek lényeges mondanivalóját hűen meg kell ôrizni. E módszer révén egyaránt figyelmesen kell a szentírási szöveget olvasni és a mai helyzetet is megvilágítani. E gyakorlatra szolgálhatnak: követésre buzdító szavak (felhívás), beszámolók a csodákról, szövegek Pál leveleibôl egy egyházközösséggel kapcsolatban (1 Kor 1, 1--17). A megbeszélt szentírási szöveget imádsággá is át lehet alakítani. 6. Illusztrációs munka A bibliai szövegeket lehet képpel vagy hanggal is illusztrálni. A résztvevôk egy-egy témát rajzzal ábrázolhatnak, alkalmazhatnak a képeslapokból kivágott képeket. Ugyanígy nyújthatnak a Szentírás igéi elmélyedést (vagy éppen kontrasztot) modern slágerek vagy sanzonok révén. Az egyes kellékeket, a képek kiválasztását és a dalokat a résztvevôk értelmezik és megvitatják. Az ilyen összeállítások (kollázsok) eredményét falitáblára tehetik, vagy a résztvevôk lejegyzik emlékeztetôül. 7. Dramatizálás Szentírási szöveget lehet szerepbeosztással is olvasni vagy eljátszani. Szabad alakításkor kifejezésre kell juttatni a bibliai gondolkodásmódot és az evangélium szellemét. A fölmerülô kérdések feldolgozása a rá következô megvitatáskor ajánlatos. Az egyes formák így festenek: olvasás beosztott szerepvállalásban; rögtönzés; a musical ,,Godspell'' eképpen illusztrálja a Hegyi Beszéd példabeszédeit és szavait; szerepek szerinti beszélgetés, ehhez a résztvevôk a szerepeket az egyik mai közösségbôl veszik át és Pál apostol módjára érvelnek. A Lk 24, 13--25-höz két résztvevô a kishitű tanítványok szerepét képviselhetné. Egy másik megkísérelheti a húsvéti üzenet alapján a helyzetet magyarázni. Az 1 Kor 8-hoz a résztvevôk vállalják a haladó és konzervatív keresztények szerepét. 8. Ige-istentisztelet Az isteni ige szolgálatának formáját a II. Vatikáni Zsinat adja elô: ,,A liturgiában Isten szól a népéhez, benne Krisztus hirdeti folytonosan a jó hírt. A nép pedig énekkel és imádsággal válaszol reá.'' (Liturgikus konstitúció 33.) Az isteni igeszolgálat elemei eszerint: a szöveg olvasása -- a közösség megfontolása és válasza (leginkább egy ének útján) -- könyörgés és záró ima (áldással). Rövid bevezetés segít a szöveg értelmes meghallgatásában. Énekeket, könyörgéseket és imádságot a témának megfelelôen választanak ki. ======================================================================== Az egzisztenciális közös elsajátítás módszerei Gyakorlati módszerek Néhány módszer segít abban, hogy a bibliai szövegek személyi, lényeges vonatkozását megfoghatóvá tegyük. Gyakorlata mégis igen finom érzéket kíván: hiszen nemcsak a szöveget kell jobban megérteni, hanem a résztvevôk megindítottságát, a rájuk gyakorolt hatást is kifejezni. Általánosságban e módszereknél arról van szó, hogy a személyes megilletôdés kifejezésre jusson, és tapasztalni lehessen a másokra gyakorolt hatást is. A beszélgetés tehát nem lehet vita. Sôt bizonyos értelemben igaz, hogy a résztvevôk minden megnyilvánulása helyes, minthogy a szöveggel kapcsolatos tapasztalást fejez ki. Maradhatnak ellentmondó állítások is -- serkentôül a további gondolkodáshoz. Az állásfoglalás formája nem ,,helyesbítés'', hanem a szempontok kiegészítése és kibôvítése. Nem a vélemények szembesítésérôl van szó, hanem jóakaratú fogadtatásra szánt ajánlatról. Ekként ez a módszer feltételezi a jelenlévôk között a készséget, hogy nemcsak a szöveget, hanem a társak hozzáfűzéseit is meghallgatják. Esetleg szóhoz jutnak nem elég világosan kifejezett élmények is, vagy megkísérlik a behatóbb értelmezést egyes helyeken, ami egyénenként tovább vihetô. Figyelmeztetünk arra, hogy az egzisztenciális elsajátítás csendet igényel. Ezért ez a sorrend ajánlatos: imádság -- szövegolvasás -- csöndes megfontolás -- beszélgetés -- imádság. 1. Västerĺs-módszer Västerĺsban (Svédország) a bibliai beszélgetés vezetésének különleges módszere fejlôdött ki. A vezetô kéri, hogy a szentírási szöveget olvassák el és csöndben fontolják is meg. Az egyes versekhez jelöléseket alkalmazhatnak: a kérdôjel azt jelenti, hogy a hely homályos; a felkiáltójel különleges lelki felismerést hangsúlyoz; egy nyíl pedig személyes ,,telitalálatot''. A beszélgetést aztán azok a résztvevôk kezdik, akik a kérdôjelet kitették. Ôk részletezik is a kérdésüket. Az elsô választ azok kísérlik meg, akik nem tettek ki kérdôjelet, akik számára tehát a hely érthetônek tűnik. Akiben valami közben felötlik, az kiegészíti és folytatja. Hogy a személyi vonatkozást milyen mélységben beszélik meg, az a közösség jellegétôl függ. E módszer révén a szövegek igen intenzív módon tárulnak fel és válnak alkalmazhatóvá, mert a kiindulási pont a résztvevôk közvetlen átgondolása révén adva van, a pillanatnyi reakciókat kifejezik és feldolgozzák, kérdéseket lehet feltenni, nehézségeket felhozni. Ez a módszer kevésbé illik olyan összefüggô szövegekre, amelyeknek egyetlen értelmi ,,csattanója'' van, mint pl. a példabeszédek és csodaleírások esetében: hanem inkább olyan beszédkompozíciókra, amelyek egy csomó szempontot kínálnak, aminôk az intelmek és mondások. Elôre leírt szövegek álljanak rendelkezésre! 2. Bibliai képzettársítások Ösztönzést a beszélgetésre olyan módszer is adhat, amelynek révén a résztvevôk egy szöveghez vagy bibliai alakhoz kötetlen képzettársításokat kapcsolnak. A kezdeményezô kérdés ez lehet: Mi jut eszébe ezzel a szentírási igével kapcsolatban: ,,Boldogok a lélekben szegények''? (Mt 5, 3) Itt a lélektanban és a hirdetési gyakorlatban kialakult módszerrôl van szó, amely keresi, hogy milyen (tudatos vagy öntudatlan) problémakörben mozog egy-egy bibliai ige a hallgatók lelkében. A hallgató e módszer útján bepillantást nyer saját beállítottságára, így reálisabban ítélheti meg problémáit. A szöveghez és az egyéni helyzethez új kérdések társulnak; új összefüggések türemkednek elô, és lehetôség kínálkozik összeütközések feloldására és az eddig észre nem vett helytelen magatartás helyesbítésére. A helyzetet a bibliai ige fényében ragadjuk meg, új értelmet nyer a szentírási szó. Meg lehet kísérelni azt is, hogy a nap élményeit és eseményeit megvilágosítsuk egy-egy bibliai szóval, pl.: Melyik szentírási szó jut eszébe ezzel és ezzel kapcsolatban...? Közösségi beszélgetéskor ez a lélektani módszer nagy tapintatot kíván a vezetô részérôl. Talán jobb a képzettársításokat személytelen jelleggel megformulázni, pl.: ,,Aki ezt a bibliai igét hallja, azt gondolhatná...'' Bármennyire fontos az egyéni érzéseket és magatartásmódokat megvilágítani, a szentírási beszélgetésben mégis fôleg az a lényeges, hogy meghalljuk Isten szavának felhívását. Hasonló eljárás az ún. Brain-storming (az ,,ötletzápor''). Egy bizonyos tárgyhoz minden jelenlevô szabad ötleteket sorol fel, a közösség ezeket nem bírálja meg. Ezáltal egy-egy problémához egy sereg szempont társul. A feldolgozásban aligha kell arra reflektálni, hogy az egyes résztvevôk miként jutottak erre vagy arra a képzettársításra; hanem inkább arra, hogy bizonyos problémákra megoldást Isten szavának a fényében dolgozzanak ki maguknak. A képzettársító gondolkodás különösen értékes a bibliai jelképekkel való foglalkozásra és a képmeditációhoz (vö. 39.l.). Élmények, emlékezések és ötletek alapján a képek élénkebbé válnak. E módszer segítségével ,,mindenki talál valamit''. 3. Élményelemzés Hogy felülvizsgáljuk saját hozzáállásunkat Isten igéjéhez, alkalmazható az élményelemzés: A résztvevôk megkérdezik maguktól, hogyan hat rájuk a szöveg. Ugyanis beállítottság, élettörténet, élmények, elvárások, aggodalmak és pillanatnyi helyzetek szerint mindenki a maga módján olvassa a szövegeket. A szövegértés személyes módjával való számvetés segít elhárítani azokat az akadályokat, amelyek akadályozzák az isteni üzenet gyümölcsözô befogadását. A hozzászólások során mindenekelôtt a személyes benyomásokról számolnak be. Sok szöveghez alkalmasak a következô kérdések. -- Mi tetszett a szövegben? Mi bosszantotta? -- Mi itt a központi probléma a véleménye szerint? -- Mit jelentenek az egyes mondatok, személyek vagy dolgok a szövegben? Gyakorlat a karácsonyi üzenet (Lk 2) kapcsán: -- Mi tetszik a legjobban a karácsonyi üzenet szövegében? -- Mi tűnik fel különösnek? -- Mi a szöveg legfontosabb kijelentése? -- Melyik mondatot tartja a legidôszerűbbnek? -- Mi járul véleménye szerint ahhoz, hogy uralkodjék ,,béke a földön''? -- Mit jelent a jászol? 4. Azonosulás a bibliai történéssel Történetek segíthetnek abban, hogy az egyéni óhajokat, törekvéseket és aggodalmakat jobban megértsük. Módszeresen úgy haladhatunk elôre, hogy bizonyos mértékig azonosulunk az elbeszélésben szereplô személyekkel. Pl. egy-egy csodaleírásnál az olvasó azt igyekszik a beteggel való azonosulás révén kihozni, hogy ô a beteg és gyógyulásra szorul; a Jézussal való azonosulás útján meg azt, hogyan tud beszámolójával javítólag hatni. Ez a módszer következetesen ezt a mondatot alkalmazza: a bibliai szövegben épp terólad van szó! Ezt a módszert alkalmazhatjuk a csoda-beszámolóknál (vö. 80. l.). 5. Életünk felülvizsgálása Olyan közösségekben, melyek résztvevôi egymást jobban ismerik, nyíltabban megbeszélhetik az életproblémákat. Hogy Jézus Krisztus fényében a magatartásmódok megítélésére és megváltoztatásukra jussunk, különbözô utakat lehet ajánlani: -- A helyzet megvizsgálása három fok rendje szerint: láss -- ítélj -- cselekedj! (Vö. 15. l.) -- Idôszerű alkalom: egy esethez vagy élményhez (esetleg bibliaregiszter vagy képzettársítás segítségével) odaillô szót keresnek, vagy -- inkább általánosságban -- értékelést, Isten igéjének fényében. A bibliai munka elôtt -- J. Bours javaslata szerint -- mindenképpen át kell gondolni az élményt merôben emberi tartalma szerint. -- Esetmegbeszélés: egy szentírási esemény és a mostani életbôl vett, hasonlóan megtörtént eset összehasonlítható. A keresztény élet lényeges kérdéseire -- a ,,Jézus útja -- a közösség útja'' c. tárgyhoz -- Márknál található példák: 8, 27 -- 10, 52. Példák az esetre föllelhetôk fôleg az elsô korintusi levélben. (A közösség egysége: 1 Kor 1, 10 kk; paráznaság: 5, 1--13; jogi pörpatvar: 6, 1-- 11; szabadság Krisztusban és kímélet: 8,1--10, 33; rend a közösségben: 12--14). Munkaeszközként kéznél kell lennie egy bibliai konkordanciának. 6. Bibliai elmélkedés Az elmélkedés személyes dolog, mégis adódnak társalgási formák, amelyek révén az elmélkedési tapasztalatok a résztvevôk között kicserélhetôk. A társalgás tárgya lehet egy bibliai szöveg vagy egy kép. Rövid elmélkedés és megfontolás után a résztvevôk nyilatkoznak arról, mi tűnt számukra fontosnak a szövegben vagy a képen, és mire nyertek ösztönzést? Minden beszélgetés az Írásról elmélkedô beszélgetéssé válhat, ha a résztvevôk hagyják, hogy a bibliai szó meghassa és ,,megmozgassa'' ôket. Mindenképpen a bizalom légkörének kell uralkodnia, hogy a belsô élményeket ,,énkijelentések'' formájában lehessen elôadni. Sajátos forma a metaforás elmélkedés. Ennél a bibliai kifejezésekhez egy-egy hasonlatot keresnek: Jézus olyan, mint...; az ô követése olyan, mint...; az Egyház olyan, mint... A résztvevôk leírják hasonlatukat és megmagyarázzák. Ezt követôen ki lehetne keresni a kiválasztott címszóhoz a bibliai hasonlatokat. Éppen a bibliai elmélkedéshez sok megbízható segédeszközzel rendelkezünk. ======================================================================== Ötletek a Biblia olvasásához 1. Szakíts idôt a Szentírásra! Tarts fönn bizonyos idôt magadnak a napi vagy heti tervedben (pl. öt percet mindennap; elôkészület a vasárnapi olvasmányokhoz; bizonyos alkalmakkor). 2. Engedd, hogy hasson rád Isten igéje! Isten szavával találkozunk a hívô meggyôzôdés szellemében: itt az Isten szól hozzánk! Ebbôl tiszteletadó magatartás származik: ,,Beszélj, Uram, hallgatja a te szolgád!'' (1 Sám 3, 9) és engedelmes készség: ,,Menj és cselekedj hasonlóképpen!'' (Lk 10, 37) 3. Kezdd a könnyebbel! Hogy a Bibliát megértsük, nem kell az olvasást elölrôl kezdeni. Kezdd egyszerű és könnyen érthetô szövegekkel! Pl.: Ter 12--25; Kiv; 1 Kir; Mk 1--3; Mt 8--9; Lk 5--11; ApCsel; 1 Tessz; Fil. Olvass egy szemelvényes Bibliából, a vasárnapi olvasmányokból, vagy érdeklôdés szerint. 4. Te is érted a Bibliát! A Szentírást nemcsak a szakembereknek írták. Ismételt olvasása és átelmélkedése feltárja neked az értelmét. Végy segédeszközt igénybe eligazításul (pl. egy kis bibliai lexikont; egy rövid magyarázatos kiadást, egyházi lapot), vagy kérj tanácsot egy szakembertôl, keress választ a bibliakörben, az Egyház igehirdetésében. 5. A Biblia idôszerű a) Tematikus bibliaolvasás: olvass bizonyos szempontból! Pl.: Mit mond Jézus a gazdagságról? Milyen kijelentéseket tesz Jézus önmagáról (evangéliumok)? Hogyan viselkedik Jézus az emberek iránt, ellenségeivel szemben? Milyen problémáik voltak az ôsegyházi közösségeknek (1 Tessz; 1 és 2 Kor; Fil)? Mit kíván Jézus a tanítványaitól (Mk 8, 27--10, 52)? Olvass bizonyos szövegcsoportokat (Példabeszédek, csodák)! b) Elgondolkozó bibliaolvasás. Töprengj el minden mondatnál: ismételj, gondolkozz s igyekezzél egy-egy szó jelentését életed számára értékesíteni (pl. Mt 5--7: Mk 8, 27--10, 52). c) Életünk átgondolása a Biblia fényében (J. Bours). Kérdezd magadat: A nap melyik eseménye (találkozás, beszélgetés, kudarc, döntés, öröm...) különösen fontos számomra? Mi következett be számomra ez eseménybôl, és hogyan viszonyulok hozzá? Jézus melyik szava jut eszembe ez eseménynek kapcsán? Mit is akar az számomra mondani? ======================================================================== Ötletek a bibliai megbeszéléshez 1. Egyezzenek meg néhány nappal a bibliai beszélgetés elôtt, melyik szöveget szeretnék megbeszélni. 2. A kiszemelt szöveget lehetôleg többször olvassák el. A beszélgetés gyümölcsözô lesz, ha bensôségesen megismerkednek a szöveggel. 3. Kívánatos, hogy az egyik résztvevô elôkészüljön a szöveg beható olvasásával, lehetôleg egy kommentár segítségével, a bibliai szövegek olvasási szabályainak ismeretében. (Vö. jelen mű mellett Jacob Kremer idézett művét. -- A kiadó megj.) 4. A beszélgetés menete ez lehet: Imádság -- szövegolvasás -- 5--10 perces csöndes megfontolás -- beszélgetés -- összefoglaló imádság. 5. Engedjék az összejövetelkor is a szentírási szöveget még egyszer csendesen magukra hatni. 6. A beszélgetés úgy kezdôdhet, hogy a résztvevôk sorban elmondják a szöveggel kapcsolatos meglátásaikat. (Vö. 9.l.) 7. A társalgás megkezdésének másik módja abban áll, hogy sorban elôadják a szövegre vonatkozó kérdéseiket, s aztán közösen választ keresnek ezekre a kérdésekre. (Vö. 35.l.) 8. Segítenek a gyakorlati módszerekkel foglalkozó könyvek (vö. IT 10.) társalgási ösztönzései is. (Vö. még Függelékünket). 9. Merje egy-egy problémával kapcsolatos nézetét kimondani: de arra is figyeljen, amit a beszélgetés többi résztvevôi mondanak. 10. A vezetônek nem kell mindenre válaszolnia: az ô feladata az, hogy a hozzászólókat mindig figyelmeztesse ha a bibliai beszélgetésre kitűzött céltól elkalandoznak. Segítenie kell abban, hogy a társalgás megmaradjon a szövegnél és a résztvevôk konkrét problémáinál. ======================================================================== Az Újszövetség igazsága Útmutatás az Újszövetség olvasásához Az újszövetségi tárgyhoz való munkánál azokat a szempontokat kell figyelembe venni, amelyek magában az Újszövetségben fontosak. Ezeket a szempontokat az ,,olvasási szabályok'' során rövid tájékoztatás és közös elgondolás szerint kell kimunkálni. Rövid összefoglalásunkban kifejtjük az Újszövetség olvasásához szükséges alapelveket. 1. Az Újszövetség igazsága Az elsô, egészen általános olvasási szabály a Szentírás megértéséhez abból a ténybôl vezethetô le, hogy a Biblia nekünk azokat az igazságokat nyújtja, ,,amelyeket Isten a mi üdvösségünkért lejegyeztetett''. (Konstitúció a kinyilatkoztatásról 4.) Ezt a mondatot két lépésben fontoljuk meg: az emberi beszédrôl való megfontolással általában és aztán az ,,igazság'' fogalmának elmélyítésével. Az Írás igazsága -- üdvösségünk igazsága 1. Az emberi beszéd sajátossága Hogy a beszéd értelmét némiképpen megérthessük, legalább valamelyest meg kell ismernünk a másik beszédének a célját. Másként fogalmazódik meg egy autóbaleset rendôrségi helyzetjelentésben, s másként, ha az apa ennek kapcsán figyelmezteti a fiát. A rendôrségi jelentést pontos beszámolóként vesszük (attól ilyen információt is várunk), míg az apa intô szavainál fôleg arra ügyelünk, hogy azok hatásosak legyenek (különben nem érik el céljukat). Aki ellenben az apa intelmét rendôrségi jelentésnek fonja fel, sok olyan kérdést fog feltenni, amelyek ugyan a rendôri jelentésbe beleillenek, de ebben az esetben lényegtelenek. Csak aki a beszéd célját ismeri, az képes helyesen meg is érteni. A követelményt, hogy a beszéd célját megismerjük a helyes meghallgatás és megértés érdekében, a következôképpen ábrázolhatjuk grafikusan: Beszéd ----> A beszéd célja | / v / Meghallgatás v Ez az alaptétel ugyan (legalább a tudat alatt) számunkra ismert, és aszerint is járunk el, mégis nagyon gyakori a veszély, hogy az Írásban jelentkezô isteni beszéd alkalmazásakor ezt az alaptételt mellôzzük: úgyhogy egyes olvasók azt hiszik, hogy egy-egy szöveg értelméhez eljuthatunk anélkül, hogy arra a célra tekintenénk, amire az író saját korának szellemében törekedett. A Szentírásban sem azonos -- pl. Szt. Pál útmutatása -- a közösségéhez, és himnuszos dicsérete: hiszen mindkettônek más a célja. Ennek alapján hasznos azt az alaptételt, hogy egy szöveg értelmezése az elmondás céljának tudomásulvételétôl is függ, az emberi beszéd sajátosságára való utalással is elmélyíteni. Az emberi beszéd nemcsak az értesítést szolgálja, hanem önközlést, kapcsolatfelvételt és felhívást is. Két ember beszéde mindig két személy közti esemény (és sohasem teljesen tárgyilagos jellegű), sôt néha kizárólag személyes jellegű lehet: úgyhogy a tényszerű közlés csekély szerepet játszik. 2. Alkalmazás a Szentírásra Ha az Írásban megnyilatkozó isteni szóra alkalmazzuk ezt az alaptételt, ez azt jelenti, hogy az isteni szónak sokkal tágabb dimenziói vannak, mint hogy csupán értesítés lehessen. Isten beszéde ugyanis megnyilatkozás (olyan mélyen rejtett tárgynak föltárása, amely lényege szerint rejtve van a külsô szem elôtt), amely által az ember a párbeszédre kapott meghívást (II. Vatikáni Zsinat: Konst. a kinyilatkoztatásról 2). A Szentírást nem úgy kell olvasni, mint egy történelmi könyvet. Anélkül, hogy az egyes kérdésekre kitérnénk (nehézségüket e megfontolások folyamán nem szabad lebecsülni), most éppen annak a fô szempontnak kidomborításáról esik szó, amirôl a Biblia beszél, s ami szerint kell aztán az Írást olvasni. Ez a szempont a II. Vatikáni Zsinat szerint abban áll, hogy Isten szava elsôsorban meghívás az Istennel való személyes beszélgetésre; és a Szentírás mindenekelôtt azokat az igazságokat akarja nyújtani, ,,amiket Isten üdvünk érdekében leiratni akart'' (Konstitúció a kinyilatkoztatásról 11.) Éppen nem ,,a mi tájékoztatásunk végett'', hanem ,,üdvünk érdekében''. Hogy Isten igéje elsôsorban üdvösségünket célozza, az Újszövetségbôl vett példákkal lehet igazolni. Az evangéliumok tanításának minden fokán legfontosabb ez a meghívás az üdvösségre: magának a földön járó Jézusnak szavaiban; az ôskeresztény közösségek konkrét igényeihez mért, Jézusról szóló híradások továbbadásában és alkalmazásában; az evangéliumok leírásában. A földön járó Jézusra utalva, emlékeztessünk az Isten országának témájára (ez jellemzô a ,,földi Jézusra'') mint az embereknek szóló ajánlatra. Az ôsegyházban a prédikáció legfôbb célja a megtérés és a hit: az evangélisták sem pusztán az elôttük lévô hagyomány megtartására szorítkoznak, hanem közlik a ,,jó hírt'' (evangélium!), ami fôleg Márknál követhetô nyomon. A fô szempont tehát, ami szerint Jézus, az ôsegyház és az evangélisták beszéde elhangzott, az üdvösségre vezetô igazság. Olvasási szabály: Minthogy a Szentírás az üdvünkért megszólaló Istenrôl beszél, az Isten pedig barátaiként szólítja meg az embereket (Konstitúció a kinyilatkoztatásról 2.): a Bibliát -- megfelelôen a céljának, ahová minket vezetni akar -- nem pusztán tájékoztatásként, hanem az Istennel való közösségbe és beszélgetésre való meghívásként olvassuk! 3. A Szentírás ,,igazsága'' Nagyon gyakran felteszik a kérdést, mennyiben felel meg a tényeknek az Írás közleménye. Egyes hívôk mit sem tudnak az Írással kezdeni, ha elveszik tôlük azt a ,,hitet'', hogy a Szentírásban valódi tényeket közölnek. Ezért a második olvasási szabályban erre kell felelnünk: vajon szabad-e az Írást egyáltalán mint tényközlést (puszta tájékoztatást) olvasni, és egyáltalán mit gondolunk, ha azt mondjuk: ,,Az Írás igaz''? a) Mit jelent az, hogy ,,igaz''? A közbeszédben az ,,igaz'' jelzôt akkor alkalmazzuk, ha a leírás és a tény megegyezését állapítjuk meg. ,,A hír igaz'': azt jelenti a közbeszédben, hogy tényszerűen igaz. Az emberi beszéd más megnyilatkozásaira nem használjuk az ,,igaz'' kifejezést, hanem inkább ,,értelmes''-t mondunk, többek közt, pl.: a kérdés (mindig meghatározott összefüggésben) vagy értelmes, vagy ostoba; a hirdetés lehet ügyes vagy ügyetlen; a tanács lehet jó vagy rossz. Emellett még egy használata van az ,,igaz'' szónak, s ennek nincs közvetlenül köze a tényszerű valósághoz. Gondoljunk például egy irodalmi műremekre, regényre, költeményre vagy mesére. Éppen a mesében nem tényeket közölnek, mert a farkas és a bárány valójában nem beszél, mégis az ilyen mesékben mély igazság rejtôzik; az efféle elbeszélések legbensôbb magjukban igazak. Ezzel meg is mondtuk, hogy az ilyen remekművek végül is minden ember számára valami érvényest mondanak ki: hiszen gondolkodásra akarnak hívni, fényt sugározni az emberek kérdéseire és problémáira, megfogalmazni gondjaikat, döntésre akarnak bírni. Regénytôl sem várhatunk megbízható információkat, hiszen a szerzô az általa felhasznált tényeket átalakíthatja és céljára alkalmassá teheti. b) A bibliai elbeszélésmód A Szentírásban elsôsorban nem pontos információról van szó. Az Újszövetség olvasója meggyôzôdhet errôl a szinoptikus összehasonlítás révén. Ha ui. ugyanazon eseményt tárgyaló szövegekben jelentôs különbség állapítható meg, ez a legerôsebb bizonyíték arra, hogy a Szentírásnak elsôsorban nem a tényközlés a célja. Erre különösen alkalmas szövegek az Eukarisztia alapításáról szóló híradások (Mt 26, 26--29; Mk 14, 22--25; Lk 22, 15--20; 1 Kor 11, 23--26); a kezdetrôl szóló közlések (Ter 1--3; Zsolt 104; Jób 38), vagy a kafarnaumi szolga meggyógyításáról való értesítés (Mt 8, 5--13; Lk 7,1--10; Jn 4, 46-- 54). A keleti ember kedvét leli az elbeszélésben. Ahol a mai emberek egy felhívást hangoztatnának, vagy egy meghatározást fogalmaznának meg, ott a keleti ember -- mesél. A felhívást, intést, magyarázatot szolgáló elbeszélések nem tényközlések, hanem tanító jellegűek. A mai emberek már nem igen kedvelik ezt az elbeszélési módot. A mindenkori szövegeknél ki kell fejteni, milyen szándék vezérelte az írót. A szövegösszevetés révén kiviláglik, hogy a szerzôk a leíráskor a tényeket bizonyos szabadsággal kezelték. A mai olvasó egyébként már eleve nem tudhatja oly pontosan eldönteni, mennyiben érvényesült a szerzô részérôl az akkori idônek tényként s mennyiben csupán jelentésként való ábrázolása. A szövegösszehasonlítás útján a szerzô szándéka a tények dolgában ugyan megállapítható, még sincs elégséges magyarázat arra, miért van meg ez a szabadsága. Ehhez szükséges az utalás a keleti elbeszélésmódra: ennél az elbeszélô inkább arra fordítja figyelmét, hogy az esemény értelmét világosan kimunkálja; a ,,pontosság'' a tények ábrázolásában háttérbe szorul. Egy-egy esemény jelentése az Írásban gyakran azáltal domborodik ki, hogy az elbeszélô beiktat olyan részleteket, amelyek a mi felfogásunk szerint ,,a tényeknek ugyan nem felelnek meg'', mégis az értelmet megvilágítják. Az elmondás e módja révén az események vallásos (üdv-) jelentése kidomborodik. Ha pontosan nem is lehet igazolni, meddig tart a tény, s meddig az értelmezés meg a ,,tanmese'', mégis egy perikópának (szentírási szakasznak) összértelmét -- a ,,legmélyebb igazságot'' (,,Mit akar a szöveg az üdvösség érdekében mondani?'') -- nem is olyan nehéz felismerni. A legtöbb olvasó egy-egy perikópa teljes értelmére könnyen rábukkan, s ez ugyanakkor tárgya is a bibliai megbeszélésnek. Csak azt kell tudni, hogy a perikópa teljes értelmét nem szabad azonosítani a puszta információval. Míg az elsô szabály fôleg azt hangsúlyozza, hogy a Szentírást üdvösségre vezetô igeként kell olvasni, az eddigi megfontolásból levezetendô szabály közelebbi felvilágosítást nyújt arról, mennyiben kell a szövegeket tényekrôl való beszámolóként felfogni. Olvasási szabály: Minthogy a keleti elbeszélô mód alapján a Szentírás értesítéseiben nem lehet pontosan szétválasztani a tényeket és a jelentést: a Biblia szövegeit nem közvetlen és puszta tényközlésekként kell olvasni, hanem olyan igeként, amely értelmezi az eseményeket. Elsôsorban azt a mélyebb értelmet kell kutatnunk, amellyel a szerzô értésünkre adja az illetô esemény jelentôségét üdvösségünk szempontjából. (Tehát: A tény + értelmezés = üdvösségünk jelzett eseménye.) Csak másodsorban (éspedig jogosan) érdeklôdjünk a beszámoló tényszerű igazsága iránt. Ez gyakran az egzegéták számára is nehéz. Rendelkezés az isteni kinyilatkoztatásról Az alábbi szövegekben összevetjük a ,,De Divina Revelatione'' c. dogmatikus konstitúció vázlatát (a zsinati atyáknak 1963. április 22-én adták át) és a végleges megfogalmazást (az 1963 júniusától 1964. január 31-ig benyújtott javaslatok alapján). Az utóbbi tartalmazza már a két, egészen csekély kiegészítéssel elfogadott 2-es számú szöveget. Elôzetes terv 2. sz. (1963. Konstitúció 2. sz. (Az 1965. ápr. 22) nov. 18-i fogalmazás) Bár az emberek képesek Istent Jóságában és bölcsességében keresni, hátha megérzik és Isten elhatározta, hogy rátalálnak (ApCsel 17, 27): kinyilatkoztatja magát és Isten titkait, különösen akaratának titkát tudtunkra három személyű lényegét és a adja (vö. Ef 1, 9): hogy az részvételt az isteni embereknek Krisztus, a természetben (2 Pét 1, 4), megtestesült Ige által a amire az emberek meghívást Szentlélekben az Atyához nyertek, meg nem ismerhetik, szabad útjuk legyen, és az ha Isten nekik ki nem isteni természetben nyilatkoztatta volna. részesedjenek (vö. Ef. 2, 18; 2 Pét 1, 4): Ebben a kinyilatkoztatásban a láthatatlan Isten (vö. Kol 1, 15; 1 Tim 1, 17) túláradó szeretettel az embereket barátjaiként szólítja meg (vö. Kiv 33, 11; Jn 15, 14-- 15) és társalog velük (Vö. Bar 3, 38), hogy ôket közösségébe meghívja és fölvegye. A kinyilatkoztatás folyamata tettben és szóban nyilvánul meg, s ezek bensôleg kapcsolódnak egymáshoz... A kinyilatkoztatás útján Az Istenrôl s az emberi üdvösségrôl Jézus Krisztusban ragyog az szóló kinyilatkoztatás révén emberekre az igazság. feltárt igazság mélysége ragyog ránk Krisztusban, aki egyszersmind az egész kinyilatkoztatás közvetítôje és teljessége. Elôzetes terv 5. sz. Konstitúció 5. sz. Az isteni kinyilatkoztatást A megnyilatkozó Istent a ,,hit hittel kell fogadni. engedelmességével'' kell fogadni (Róm 12, 26; vö. Róm 1, 5; 2 Kor 10, 5--6). Istennek így válaszol az ember egész lényével szabadon... Gyakorlatok: a) Ha összehasonlítjuk a II. Vatikáni Zsinatnak az isteni kinyilatkoztatásról szóló határozatát az elôkészítô bizottság kidolgozta szöveggel, világossá válik az emberekkel folytatott isteni beszéd sajátossága. (Módszerre ld. 28. l.) Az efféle eltérô szöveggel való foglalkozáskor ily kérdések támaszthatók: -- Melyik szöveg tetszik jobban? Miért? Mit jelent a kinyilatkoztatási konst. 2. pontjában lévô megfogalmazás bibliaolvasásunk számára? (Vö. a 25. pontot is). b) Meg lehet beszélni a konstitúcióban lévô, az ÚSz-bôl vett helyeket is (különösen Ef 1, 9; 2 Pét 1, 4: Jn 15, 14--15). c) Arra a kérdésre, mi végett szól az Isten, a következô szövegek felhasználásával lehet válaszolni: Mk 1, 16--20; ApCsel 10, 34--43; Mk 1, 1. 14. 15. Ezek azt mutatják, hogy Jézus követésre szólít fel: az apostoli prédikáció megtérést szándékozik elérni; az evangélium jó hír, örömhír. d) A résztvevôk tapasztalatait az ,,Isten szól'' témával kapcsolatban a következô címszavak segítségével lehet megbeszélni a Västerĺs-módszer szerint. A lezárást az ,,üdvre vezetô igazság''-ról szóló összefoglalás adja. Isten beszél hozzám -- a történelemben, -- a lelkiismeretben, -- a természetben, -- a közösségben, -- Jézusban, -- a Szentírásban, -- ha csöndben vagy összeszedetten vagyok. e) Vö. beszélgetés a ,,Biblia és a hit'' témája kapcsán (12. old. 3.pont). ======================================================================== Az evangéliumok keletkezése Útmutatás az Újszövetség olvasásához 1964. április 21-én a pápai Bibliabizottság útmutatást adott az ,,evangéliumok történelmi igazságáról''. Ez az okmány összefoglalja a mai ismereteinket az evangéliumok keletkezésérôl. A következôkben ismertetjük az okmány idevonatkozó szakaszát a legfontosabb pontok magyarázatával. Aki követi az itt feltárt alapvonalakat az evangéliumok olvasásában, az elôtt eltörpül egy csomó aggasztó kérdés az elôadottak történelmiségérôl, stb, s az felfedezi az evangéliumok lelki tartalmát. Az evangéliumok keletkezését az Újszövetség szövegei nyomán is követhetjük (az okmányban ezek fel vannak sorolva). Az evangéliumok keletkezésérôl rövid tájékoztatás található az isteni kinyilatkoztatásról szóló rendelkezésben (17--20. pont). ,,Hogy az evangéliumi tradíció megbízhatóságát hitelt érdemlôen bemutassuk, az exegétának figyelembe kell vennie az áthagyományozás három fázisát, amelyek révén Jézus tanítása és élete hozzánk érkezett.'' Az a széltében elterjedt vélemény, hogy az evangéliumok olyan művek, amelyeket azok az emberek jegyeztek föl, akik maguk hallották Jézus szavait és látták tetteit: nem állja meg helyét. Az evangéliumok nem a szemtanúk lejegyzése; inkább: hosszú az út Jézus szavai s tettei meg az evangélium megörökítése között. A szemtanúk ui. Jézus szavait és tetteit nem azonnal írták föl, hanem elôbb élôszóval adták tovább hallgatóiknak. Így hát ezeket a híradásokat sokan közvetítették (hagyományozták) tovább, míg végül is följegyezték ôket. Ennek az útnak fô szakaszai Jézus szavaitól és tetteitôl az evangéliumokig: Jézus tevékenysége -- Jézus szavainak és tetteinek áthagyományozása az ôsegyház igehirdetése révén -- végül a lejegyzés (elôbb kis gyűjteményben s aztán) az evangéliumokban. Az evangéliumoknak ezt a keletkezéstörténetét hagyománytörténetnek is hívjuk. Az evangéliumok keletkezésének irodalmára vö. IT. 11. A Názáreti Jézus ,,Krisztus Urunk körülvétette magát az általa kiválasztott tanítványokkal (vö. Mk 3, 14; Lk 6, 13). Ôk kezdettôl fogva követték Ôt (vö. Lk 1, 2; ApCsel 1, 21 k), látták műveit, hallották igéit, s ezért elnyerték azt a kiváltságot, hogy életének és tanításának tanúi lehettek (vö. Lk 24, 48; Jn 15, 27; ApCsel 1, 8; 10, 39; 13, 31).'' Jézus tanítványai életének és tanításának tanúi. Ha az evangéliumokat nem is ôk maguk írták, mint szemtanúk ellenôrizhették és helyreigazíthatták a hagyomány menetét. (Vö. Martin Dibelius: Formgeschichte. 59. o.) A hagyomány kezdetén voltak Jézus igéi és tettei. Ez a megkülönböztetés nemcsak tartalmilag fontos, hanem a hagyomány műfajára is. Jézus szavait a tanítványok magának Jézusnak az ajkáról vették s gyakran pontosan, szó szerint adták tovább. Már az evangéliumokban föllelhetjük a hagyományozás nagy szilárdságát, hiszen Jézus szavai akkor is, amikor több leírásban örökítették át, igen pontosan megegyeznek. A csodaleírásokat (mint értesítéseket) a tanítványok fogalmazták. Bennük tehát azt mondják el, ami a tanítványok számára fontosnak tűnik. Ezeknek az értesítéseknek áthagyományozásában az igehirdetôk és az evangélisták nagyobb változatosságot engednek meg maguknak, mint Jézus szavainak átörökítésében. Ez abban nyilvánul meg, hogy az evangéliumok ugyanannak a tényközlésnek elmondásakor élesebben eltérnek egymástól, mint Jézus szavainál. ,,Amikor az Úr élôszóval tanított, a bizonyításnak és az elôadásnak akkor alkalmazott eszközeit vette igénybe. Azáltal, hogy a hallgatók észjárásához alkalmazkodott, elérte, hogy tanítása lélekig hatott, s a tanítványok azokat könnyen emlékezetben tartották.'' Jézus a bizonyításnak és az elôadásnak akkori módjához igazodott (élesen sarkított kérdések, bizonyítás az Írásból). Igehirdetésében olyan szilárd formákhoz folyamodott, amelyeket a zsidó írástudók a tanítás terén kialakítottak. (J. Bornkamm) Ha fel is tételezzük, hogy Jézus idejében a rabbinus hagyományozási mód késôbb szokásos formái még nem fejlôdtek ki, mégis valószínű, hogy Jézus a tanítványaira rögzített, veretes szavakat bízott reá (legalábbis igehirdetôi működése során Galileában). Jézus szavának és tetteinek oly sokféle áthagyományozását, mint tényt nem lehetne megmagyarázni, ha a tanítványok késôbb merôben csak visszaemlékeztek volna. Fel kell tételeznünk, hogy már Húsvét elôtt a hit és Jézus igéje iránti nagyrabecsülés volt a hagyomány kialakulásának az alapja (H. Schürmann). ,,A tanítványok a csodákat és más eseményeket Jézus életében helyesen tényekként fogták fel: ezeknek Krisztus szándéka szerint azt kellett elérniök, hogy az emberek higgyenek Ôbenne és az üdv hírét hittel elfogadják.'' Olvasási szabály: Jézus meghirdeti, hogy Isten országa immár elközelgett, és az Isten Atya. Tetteivel is (asztalközösségben a bűnösökkel, tiltakozást kiváltó tetteivel szombaton, a betegek meggyógyításával) Jézus láthatóvá teszi Isten közelségét. Jézus szavait és tetteit azért örökítik át, hogy jelenvalóvá és hatékonnyá tegyék a meghívást a megtérésre és a hitre minden ember számára. Tehát az evangéliumokat ilyen meghívásként kell olvasnunk. Az ôsegyház hagyománya ,,Az apostolok mindenekelôtt az Úr halálát és föltámadását hirdették s ezzel bizonyságot tettek Jézusról (vö. Lk 24, 44--48; ApCsel 2, 32; 3, 15; 5, 30--32).'' Míg a földi Jézus igehirdetésének központját az Isten-ország közelségének híradása jelenti, az apostoli prédikáció lényegét az ôsegyházban Jézus halálának és föltámadásának meghirdetése alkotja: Jézus egész földi életét ebbôl kiindulva újra értelmezték s a húsvéti híradás fényében jellemezték. Ebbôl a szempontból Jézus alakját a húsvéti hit fényében rajzolták meg az evangéliumokban; bizonyos értelemben tehát a földi Jézus képének átfestésérôl van szó -- a húsvéti híradás szemszögébôl. ,,Ôk hűségesen örökítették meg életét és szavait (vö. ApCsel 10, 36-- 41). Igehirdetésük formájában a hallgatók helyzetéhez alkalmazkodtak (vö. Lk 13, 16--41; ApCsel 17, 22--31). Jézusnak a halottak közül való feltámadása és istenségének világos felismerése (vö. ApCsel 2, 36; Jn 20, 28) után nem oltotta ki a hit az elmúlt eseményekre való emlékezést; sôt inkább erôsítette, mert a hit Jézus szavaira és tanítására támaszkodott (ApCsel 22, 22; 10, 37--39). Hiszen a hit Jézus tetteire és tanítására támaszkodik. Még kevésbé alakult át Jézus a kultusz kedvéért -- amellyel a tanítványok Ôt mostantól már mint az Urat és Isten Fiát tisztelték --, valami ,mitikus' alakká, s nem is másult meg az ô tanítása. Ellenben nincs ok azt elvitatni, hogy az apostolok az Úr szavait és tetteit hallgatóiknak tökéletesebb megértéssel adták tovább, mint azelôtt, amióta Jézus Krisztus megdicsôülése s az Igazság Lelkének megvilágosítása (vö. Jn 14, 26; 16, 13) révén bôvebb tudást nyertek (vö. Jn 2, 22; 12, 16; 11, 51 k; vö. 14, 26; 16, 12 k; 7, 39).'' A Jézusról szóló hagyomány az ôsegyházban eleven volt. Nem annyira a szószerintiségre, mint a megértésre törekedtek. Ezért vitték bele a húsvéti események során nyert felfogást a földi Jézusról szóló elbeszélésekbe is: pl. a fölismerést, hogy Ô az Isten fia. Ugyanakkor tekintettel voltak a hallgatók helyzetére; pl. a zsidókeresztényeknek az ószövetségi jövendölések Krisztusban történt beteljesedését hirdették (Máté); a pogány-keresztényeknek pedig Istennek Jézusban felragyogó szeretetét (Lukács). Idôk folyamán ui. mind világosabban fölismerték Jézus egyéniségének gazdag tartalmát, jelentôségét, ami az igehirdetésben nyert kifejezést. A Jézusról szóló áthagyományozás tehát nem riport, hanem egyszerre a történtek megörökítése is, teológiai értelmezés is. ,Ahogy feltámadása után maga Jézus magyarázta apostolainak az Ószövetség szövegeit és saját szavait (Lk 24, 27; vö. Lk 24, 44; ApCsel 1, 3), úgy értelmezték ôk is Jézus szavait és tetteit hallgatóik igénye szerint. Az igeszolgálatnak szentelve magukat (ApCsel 6,4), a prédikációkban a legkülönfélébb beszédformákat használták, amelyek a sajátos célnak s a hallgatók szellemének megfeleltek. Hiszen görögök és nem görögök, műveltek és műveletlenek voltak az érdekeltek (vö. 1 Kor 9, 19--23). Azok a beszédformák, amelyekkel mint hírnökök Krisztust meghirdették, pontosan megkülönböztethetôk: katekézisek, történetek, tanúságtételek, himnuszok, dicséretek, imádságok és más, hasonló irodalmi formák, ahogy azokat az Ószövetségben és tanúságtételek során használták.'' Jézus szavainak és tetteinek áthagyományozása elôször egyes rövid darabokban történt. Ezeket az egyes darabokat megvizsgálták és formájuk alapján elnevezték és elrendezték, pl. csodaelbeszélések, példabeszédek, prófétai kijelentések, stb. Az egyes darabok formája iránti érdeklôdésre való tekintettel ezt a módszert formatörténeti módszernek is hívjuk. Gyakran egyszerűen forma- és hagyománytörténetrôl is beszélnek. A ,,Sitz im Leben'' (vonatkozási hely) az élethelyzet, a környezet, a közösségek igényei, melyek a továbbadásra hatottak: a kultusz (a szentmise), a katekézis (pl. a böjt kérdésérôl), az Egyház missziós tevékenysége. Olvasási szabály: Aki az evangéliumokat olvassa, annak nem szabad azt várnia, hogy az értesítéseket szó szerint, változtatás nélkül adták tovább. A találkozás a Föltámadottal megmutatta az apostoloknak, kicsoda Jézus. Már most ôk a Jézus földi életébôl vett eseményeket oly módon hirdették, hogy Jézusnak mint Föltámadottnak fénye és titka látható legyen. A hagyomány írássá lesz ,,Ezt az ôsi hitoktatást elôbb élôszóval, aztán írásban is továbbadták; hiszen hamarosan sokan megkísérelték ,megfogalmazni azokat az eseményeket', amelyek Jézusra vonatkoztak (vö. Lk 1,1)''. Maguk az evangéliumok megismertetnek eggyel-mással az evangéliumok elôtörténetébôl. A szinoptikus evangéliumok között is fellelhetôk összefüggések a keletkezésben. Áttekintésük a következô tényt mutatja. Mindhárom szinoptikus evangéliumnak lényegében ugyanaz a felépítése; tartalomban és elrendezésben nagy egybecsengés van az anyagban. A rokonság a stílus és a nyelv apró sajátosságáig elér. Emellett jelentôs különbségek is megállapíthatók. (Családfák Máténál és Lukácsnál; a beszámolók a feltámadásról nem egységesek. Márknál egyáltalában nem találunk nagy beszédeket; Máté viszont a beszédanyagot hosszú beszédekbe sűríti össze; Lukácsnál pedig szét van szórva.) Széles körben helyeslik ennek a vitathatatlan ténynek alábbi magyarázatát: Elsôként Márk állított össze egy ,,evangéliumot''. Emellett létezett még egy gyűjtemény Jézus szavaiból (mondás-,,Logion''/-forrás). Máté és Lukács ezt a két iratot (Márkét s a mondásforrást) felhasználta és saját anyagával kibôvítette. Tehát ez az ún. ,,két-forrás-teológia'' a következô módon magyarázza meg az evangéliumok keletkezését: Márk Mondás / Logion/-forrás Külön anyag | \ / | Külön anyag \ v v v v / v Máté Lukács v Egyes katolikus kutatók azt vallják, hogy az ún. mondásforrás azonos az arám Máté-evangéliummal, melyrôl Papias beszél. ,,A Biblia írói az ôsi tanítást végül rögzítették a négy evangéliumban az egyházközségek használatára. Írói munkájuk emellett megfelelt a mindenkori célkitűzésnek. Akár kiválasztottak egyes darabokat a hagyományos anyag bôségébôl, másokat meg összefoglaltak; akár mások -- tekintettel az egyházak helyzetére -- inkább értelmeztek, mindig csak egyetlen cél vezette ôket: olvasóiknak föl kellett ismerniök azoknak a szavaknak hitelességét, amelyekre oktatták ôket (vö. Lk 1, 4). A Biblia írói a hozzájuk érkezett hagyományanyagból mindenekelôtt azokat a részeket választották ki, amelyek híveik különbözô helyzetének és saját célkitűzéseiknek megfeleltek. A kiválasztott anyagot e helyzetek s e célkitűzés követelte módon beszélték el. Egy kijelentés értelme függ az elbeszélés sorrendjétôl is. Ezért az evangélisták akkor is, amikor a Megváltó szavait és tetteit különbözô összefüggésbe hozták, ezeket olvasóik számára érthetô módon tették. Az exegétának tehát meg kell vizsgálnia, hogy mi volt az evangelista szándéka, amikor egy mondást, eseményt bizonyos határozott módon ábrázolt vagy határozott összefüggésbe hozott. Az elbeszélés igazságát nem érinti, ha az evangélisták az Úr szavairól és tetteirôl különbözô elrendezésben értesítenek, (vö. Aranyszájú Szt. János PG 57, 16 k), és ha a kijelentéseket nem betűszerűen, hanem csak értelemszerűen s emiatt különféleképpen formulázták meg (vö. Szt. Ágoston PL 34, 1090 k).'' Ha egy bizonyos szerzô a válogatást és az anyag átalakítását a helyzet követelményeinek és meghatározott célkitűzés szerint végzi el és a sokrétű anyagot egységes művé hozza össze: a hagyományos anyagon végzett utóbbi munkát szerkesztésnek mondjuk. Az anyag végsô feldolgozása az evangélium szerkesztôje révén történik. Olvasási szabály: A bibliakörben a szinoptikus evangéliumok összehasonlítása elsôsorban nem azt akarja megállapítani, melyik evangélium szolgált a másiknak elôzményéül, hanem az evangélista hangsúlyozta gondolatot akarja felismerni, hogy Krisztus titkát mélyebben megértsük. Az ,,Evangélium... szerint'' cím nem a szerzôktôl származik, mégis visszanyúlik a II. évszázadba. Az ,,Eu-angelion'' a görögben a gyôzelmi hír hozójának jutalmát jelenti, magát a jó hírt; a császárkultuszban: a császár születésének, trónfoglalásának és kikiáltásának bejelentése. Az Újszövetségben e szót az eszkatológikus (végsô, Isten által szavatolt) üdvösség meghirdetésére alkalmazzák (fôleg Pál apostol). A II. században ezt a jelentést is tartalmazza: Jézus és apostolai üzenetének írásos tolmácsolása. Az evangéliumok nem Jézus-életrajzok, nem örökítik meg Jézus életpályáját, személyisége, jelleme kialakulását, nem tartalmazzák külsejének leírását és általában nélkülöznek olyan adatokat amelyeket egy életrajztól jogosan elvárhatunk. Amit megírnak, történelmi igazság: de az evangelisták fô célja nem hiánytalan Jézus-életrajz, hanem a hit jelentése Jézusról, a Jézus hozta üdv meghirdetése, a Jézusról valló szóbeli igehirdetés tükrözése, amely a Jézusban való hitre akar megnyerni s ezzel segíteni az örök életre. Ezért lehetetlen az evangéliumok segítségével hiánytalan, megnyugtató Jézus-életrajzot összeállítani, jóllehet efféle kísérletek mindig történnek. Olvasási szabály: Az evangéliumokat az üdvösség végsô, Isten szavatolta meghirdetéseként kell olvasnunk. ,,Az az exegéta, aki az evangéliumok keletkezésének és megfogalmazásának kérdéseit gondosan nem vizsgálja, s az új kutatás összes igazolt eredményeit tárgyilagosan nem értékesíti: nem teljesíti azt a feladatát, hogy keresse, mit akartak mondani s mit mondottak a bibliai szerzôk. Az újabb kutatás eredményeibôl ez következik: Jézus tanítását és életét nem egyszerűen tovább mondották, hogy a rájuk emlékezés egyszerűen el ne tűnjön: hanem úgy ,hirdették' azt, hogy attól az Egyház számára a hit s az erkölcs alapja váljék. Ezért az az írásmagyarázó, aki az evangélisták tanúbizonyságát fáradhatatlanul kutatja, az evangéliumok teológiai jelentését jobban ki tudja domborítani s be tudja láttatni, mily szükséges és fontos azok kifejtése az Egyház által.'' ======================================================================== A Názáreti Jézus Útmutatás az Újszövetség olvasásához Jézus alakját nem folyamatos életrajzban, hanem mindenkor rövid szakaszokban (perikópák) ábrázolják az evangélisták. Mindegyik ilyen részletben, perikópában az egész Jézust kell látni. Olvasási szabály: A Jézusról szóló mindegyik rövid elbeszélésben s minden jézusi szóban Jézus egész titkát kell fölfedezni. Ilyen megértéshez segít az, ha a perikópát annak fényében látjuk, ami Jézus üzenete és működése középpontjának számít: híradás Isten országáról és jóságáról, meg a szeretetparancs. Ha az evangéliumok elsôsorban a hit tanúságtételeiként jönnek is számításba, mégis lehet ôket történelmi dokumentumokként is olvasni a történettudomány módszerei szerint. Ekkor a történet-kritikai módszer segítségével kell megállapítani, mi a földön járó Jézus üzenetének a magva, s hogyan látta maga Jézus a küldetését. Ily módon nagyon konkrét és elkötelezett Jézus-kép jelenik meg szemünk elôtt. a) Örömhír Isten országáról. Jézus örömhírének középponti gondolata: Isten uralma teljes hatalommal megkezdôdött. Tömör összefoglalását Márknál találjuk (1, 14-15): ,,Betelt az idô, és elérkezett az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!'' Isten országán Jézus Isten uralmának teljes megvalósulását érti, úgyhogy nincs többé lázadó akarat Isten ellen. Isten gyôzelme ez minden gonosz és vészterhes dolog ellen, amit az emberek újból és újból megtapasztalnak. Úr lesz az Isten abban az értelemben is, hogy az egész világ Istent urának ismeri el. Uralmának elérkeztekor Isten csodásan lép fel; ezen feltétlenül valami természetfölöttit kell értenünk. Hogy ezt a csodát fölvázolja, Jézus sok képet alkalmaz, pl. a sorsdöntô menyegzôs lakomáét, az aratásét, a nagy fáét. Isten országának ez a fogalma az akkori zsidóságban széltében elterjedt (ha össze is volt kötve különbözô félreértésekkel, sôt politikai színezettel). Jézus örömhíre mégis gyökeresen új, amennyiben Jézus kijelenti: az Isten uralma már most hatékony, s az ô igehirdetésével és működésével megkezdôdött. Jézus személyében Isten valami újat adott (Mk 2, 21 k, Lk 16, 16): a prófétai jövendölések beteljesedtek (Lk 7, 22 -- Mt 11, 4 kk; Lk 4, 18 kk), beköszöntött az eszkatológikus üdvösségi idô (Mk 1, 15). Ezek a jelei annak, hogy Isten országa már elérkezett: ördögűzések (Lk 11, 20 = Mt 12, 28), az üdvösség meghirdetése, a bűnök megbocsátása, a betegek meggyógyítása. Isten országa már itt van, de még nem hatalommal és dicsôségben, hanem csak hívô embereknek láthatóan (Lk 10, 23 f), mint titok. A legtöbb szöveg azonban, amelyekben Jézus a mennyek országáról szól, a jövendôrôl beszél, a dicsôség jövendô országáról; ilyenek: igék a bejutásról Isten országába (Mt 5, 20; 7, 21 és mások): a kérés Isten országának eljövetelérôl a Miatyánkban (Mt 6, 11 k); az együtturalkodás megígérése (Lk 22, 30). A jövendô történés és a jelen valóság vonatkozásban vannak egymással. Az újszövetségi kutatás általánosan elismert ténye az, hogy Jézus üzenetének központjában az Istenország meghirdetése van: de emellett mindenképpen vitás, hogy mi a pontos értelme az Isten-ország eme közellétének. Az ôsegyház igehirdetésében háttérbe szorul az Isten- ország meghirdetése; az elôtérben inkább maga Krisztus van s nem annyira Jézus üzenete. Üdvhozó hatalmát Isten a felmagasztalt Krisztus által gyakorolja, akinek hatalmát átadta (Fil 2, 9--11). Pál apostol nemcsak az Isten-uralomról beszél (Isten országa), hanem a Fiú országáról is; Krisztus országának célja azonban Isten országa (vö. 1 Kor 15, 24--28). Az Isten-uralom meghirdetése a történelmi Jézus ismertetô jele, hiszen Jézus abban különbözött az akkori zsidóságtól, hogy Ô ,,az egyetlen ismert zsidó, aki azt hirdette, hogy az üdvösség ideje már elkezdôdött'' (D. Flusser: Jesus. 7. o.). Minthogy, amint már mondtuk, az ôsegyház nem érdeklôdött az Isten-ország meghirdetése iránt, bebizonyosodott, hogy ez csak Jézusra jellemzô vonás. b) Jézus üzenete Istenrôl mint Atyáról. Jézus új üzenetet hozott Istenrôl mint Atyáról. Jézusra jellemzô Isten megszólításának ez a szokása: Abba -- Atyám. E kifejezés családias megszólítás, amit az arámul beszélô családokban a kisgyerek és a felnôtt gyerekek is használni szoktak. Megfelel a mi nyelvünkben kb. ennek a megszólításnak: ,,papa'', ,,apu''. Akkor, amikor a zsidóság Isten nevét ki sem merte mondani, és az Abba használatát Istennel kapcsolatban valóban kerülte, alkalmazta Jézus a családi életbôl vett olyan szólásmódot, amely már nem a távoli, hanem a közelálló Istenhez szól. Isten ,,Atya'' megszólítását már a III. és II. évezredben az ókori Keleten megtaláljuk. Az Ószövetségben ez a megszólítás nagyon ritka (17 hely, leginkább Istenrôl, az egész nép Atyjáról van szó): de teljesen új ennek a családias szólásmódnak használata. Ez a megszólítás Jézus ôseredeti beszédmódjába illik. Az ôsegyház tudatában volt annak, hogy ezzel a szóval valamit átvesz Jézus sajátosságából, épp ezért arám nyelven vette át a görögül írt Újszövetségbe (Róm 8, 15; Gal 4, 6; Mk 14, 36). Egyszersmind ez a szó különös adományként is értendô, mert csak a Szentlélekben mondható ki (Róm, Gal). Ebben a megszólításban, mely Jézus legsajátosabb megtapasztalását mondja ki, rejlik a kulcs Jézus életének és működésének megértéséhez, és -- az Isten országának meghirdetésével együtt -- Jézus üzenetének középpontja. Ez a megszólítás kifejezi Jézus egész bizalmát és odaadását, valamint engedelmességét, és Isten jelenlétének tudatát. Ezzel a kifejezéssel egyedülálló kapcsolat mutatkozik meg Jézus és Isten között, mint Atya és Fia között. Ugyanakkor ebben az Isten-megszólításban benne foglaltatik az egész krisztológia. Ez a Jézusra jellemzô megszólítás egyúttal úgy nyilatkoztatja Ôt ki mint Fiút. c) A fôparancs. Isten uralmának (mint Isten szeretô közelségének) meghirdetésébôl és Jézus alapvetô istenélményébôl következik az Isten- és emberszeretet fôparancsa (Mk 12, 28--34). Itt mindenekelôtt arra kell rámutatni, milyen következetesen adódik ez a parancs Jézus istenszemléletébôl. A zsidóságban található hellyel-közzel hasonló kijelentés. A fô különbség abban áll, hogy Jézusnál a zsidóságban erôsen gyakorolt jogi praxis hiányzik (H. Braun). Erre a parancsra elsôsorban jellemzô a Jézus által visszaállított, fölbonthatatlan kapcsolat az Isten- és felebaráti szeretet között, ami tökéletesen egybevág Jézusnak az Atyáról szóló kinyilatkoztatásával. Abból, hogy Jézus aztán az egész törvényt erre a két fôparancsra vezeti vissza, magyarázható Jézus szerfölött kritikus magatartása a templommal és a rituális törvénnyel szemben. Jézus folytatja a prófétáknak a kultuszról vallott bírálatát, hogy ti. minden kultusz értelmetlen, ha a legfontosabb, vagyis az igazságosság és az igazi engedelmesség hiányzik. Ezért ,,nem marad kô kövön'' (Mk 13, 2). Ebbôl az Isten- és felebaráti szeretetre való összpontosításból érthetô Jézus forradalmi szemlélete, hogy nem fontosak a ,,tiszta'' és ,,tisztátalan'' dolgokra vonatkozó elôírások. Ily módon Jézus szembeszáll olyan elôírásokkal, amelyek éppen saját társadalmi rendjének képezik alapját. E tekintetben tehát Jézus kívülállónak számít, aki közösséget vállal a vámosokkal és a bűnösökkel, s e közösség miatt nem veheti figyelembe a ,,tiszta'' és ,,tisztátalan'' dolgokról szóló elôírásokat sem. A fôparancs másik ismertetôjele a felebaráti szeretet parancsának kiterjesztése minden emberre (minden olyan kísérlettel szemben, amely a felebarát fogalmát korlátozná). Ebbôl a világszéles szemléletbôl magyarázható, hogy Jézus sem a rendszer, sem annak ellenzéke részérôl nem hagyja magát befolyásolni. Jézus a társadalom akkor szokásos felosztása és ,,alappillérei'' fölött áll. Társalgásában nem ismeri a megkülönböztetést igazak és bűnösök között. A ,,vámosok és bűnösök barátja'', így hangzik ellene a kifogás (Mt 11, 19). Egy vámost állít példának a meghallgatott imádságra (Lk 18, 10--14). Ugyanez érvényes a ,,szegény'' és ,,gazdag'' fogalmára. Jézus ismeri a gazdagság veszélyét és legfontosabbnak az Isten országával való törôdést tünteti föl. Mégis a gazdag Simon farizeus házában is vendégeskedik s a gazdag vámosnál is (Lk 7, 7--50; Mk 2, 15). Az emberiség felosztása zsidókra és pogányokra viszonylagos; Jézus ugyan elismeri Izrael üdvtörténeti helyzetét, mégis hangoztat néhány, a zsidók számára nehezen elviselhetô állítást: a szamaritánus mint felebarát (Lk 10; 25--37) és a hitetlen nép éles elítélése mint utalás arra, hogy a pogányok fölvétetnek Isten országába (Mt 8, 5--13). A fôparancs visszavezeti a törvényt eredeti értelmére. Mégis ugyanakkor Jézus rendelkezését oly általánosságban fejezi ki, hogy az a legkülönfélébb helyzetekre alkalmazható. d) Jézus -- a hit szerzôje és beteljesítôje. Jézus a hit tanúja (G. Ebeling), mivel a hitet lehetôvé teszi. Megtanítja a tanítványokat arra, hogy az ,,Abba -- Édesapám'' szóval imádkozzanak, s élete által bemutatja, hogyan igazolódik ez a bizalom. Isten által történt feltámasztásával bebizonyosodik, hogy a végsô szó valóban a hité és bizalomé: Isten maga igazolja Fiának bizalmát. Csak a húsvétélmény alapján tartható a Jézus közvetítette istenélmény a szeretô Atyáról -- a bűnös, rossz világ élményével szemben. Jézus minden szavát az Isten iránti bizalomról (különösen Mt 6, 25 kk), amik Jézus különleges istenélményének a kifejezései, csak a húsvét fényében lehet helyesen megérteni. Ez érvényes azoknak az igéknek megértésére is, amelyekkel Jézus a hívônek magában az Isten hatalmában ígér részesedést (Mt 17, 20). e) Jézus felségnevei Azokban a címekben, amelyekkel az evangéliumokban Jézust nevezik, különleges módon kifejezôdik Jézus méltósága: Isten Fia, Emberfia, Messiás. A kutatók növekvô száma azt vallja, hogy a földön járó Jézus nem tulajdonította magának ezeket a címeket. Sokak véleménye szerint mégis használta az Emberfia címet, mert ez a cím járt legkevesebb veszéllyel, hogy a nép félreérti. De a kutatók, akik úgy vélik, hogy ezeket a címeket Ô maga nem használta, hanem csak az ôsegyház hite vitte bele a hagyományba, azok is kijelentik, hogy Jézus működésébôl világosan kidomborodik az ô igénye: a végérvényes üdvösségszerzô csak Jézus lehet. Sok kutató véleménye szerint tehát a hívô közösség ezeket a címeket joggal használta, hiszen ezek csak szó szerint fejezik ki azt, ami tartalmilag Jézus egész életében úgyis adva volt. Jézus magatartásában benne rejlik az egész krisztológia -- ezt az ôsi közösség fôleg a felségnevekkel fejezte ki. f) Tételformában Jézus üzenete így foglalható össze: Jézus üzenetének központja az a híradás, hogy Isten országa (Isten új világa, Isten szándékai, a világ bevégzése Isten által) teljes hatalommal elközelgett (Mk 1, 15). Ezt úgy kell érteni mint Isten szabadító és szeretô közelségét. Jézus csodái annak jelei, hogy Isten valóban megkezdte uralmát. -- Jézus így szólítja Istent: ,,Abba -- Édesapám''. Ezzel a teljesen új és Jézusra jellemzô, eredeti megszólítással Istent, miként egy családban, jó, szeretô Atyaként szólítjuk meg. Szava és működése révén beavatja Jézus az embereket ily módon a jó Istennel kapcsolatos élménybe. -- Jézus istenfogalmából adódik az Isten és a felebaráti szeretet mint új parancs. Gyökeres tevékenysége által Jézus maga rombolja le azokat a falakat, amiket az emberek a felebaráttal szemben emelnek. -- A földi rendelkezésekkel szemben Jézus feltűnôen elkülönül. Számára Isten országa túl fontos ahhoz, semhogy más, földi programokat akarna összeállítani. -- Jézus nem sokat beszél önmagáról. Mégis úgy szól, úgy cselekszik, mint akinek teljhatalma van és ekként megismerteti egész lényét. Az ôsegyház Jézusnak ezt a titkát különös módon hangsúlyozza, ezért illeti felségnevekkel. Gyakorlatok A gyakorlatokat egyrészt a bibliai szövegek pontos olvasására szánjuk, másrészt segítségnek, hogy Jézus jelentôségét a keresztény élet és az Egyház számára világosabban lássuk. a) Isten országa. Az örömhírt, hogy ,,Isten országa elközelgett'' (Mk 1, 15) így is megfogalmazhatjuk: Megkezdôdik Isten új világa; Isten bevégzi művét; Isten uralkodik népén. -- Melyik fordítás hangzik a legérthetôbben? -- Melyik fordítást részesíti elônyben? -- Magyarázza meg az ,,Isten országa'' kifejezést a mai fordítások segítségével! -- Tolmácsolja a szó értelmét mai kifejezéssel! b) Jézus üzenetét minden egyes perikópa tartalmazza. Példát arra, hogyan lehet az egyes perikópákban Jézus üzenetének és működésének velejét megtalálni, a vitabeszélgetések gyűjteménye szolgáltathat (Mk 2, 1--3, 6): vitatkozás Jézusról -- szembehelyezkedés mindhalálig (Jézus meg nem alkuvása). -- Jézus működésének krisztológiai megalapozása. -- Milyen istenképet tükröznek ezek az elbeszélések? -- Mi a hamis az ellenfelek viselkedésében? -- Miféle utalások adódnak a keresztények tevékenységére? c) Jézus programja Lk 4,14--21 szerint. Nyilvános működését Lukács szerint Jézus programbeszéddel kezdi. Benne elôadja működésének súlypontjait: a jó hírnek meghirdetését és megvalósítását. Ez a beszéd jellemzi a nagy fordulatot: ígéret hangzik el a szükséget szenvedôk kínjainak végérôl. Művében Lukács jónéhány példával vázolja, hogyan végzi el aztán Jézus valóban ezt a gyógyítást. -- Ebbôl a beszédbôl melyik programpont tűnik fontosnak és miért? -- Kik ma konkréten a szegények, a rabok és a szenvedôk? -- Milyen fôbb pontokat vehetnénk fel ma a keresztény magatartás programjába? -- Nemzetközi szervezetek gyakran javasolják, hogy egy-egy évben valami fontosra figyeljünk, pl. a szentév (kiengesztelôdés éve), a nôk éve (1975), a gyermekek éve (1979) és így tovább. -- Milyen öntudati átformálást és megváltozást céloz az Úr kegyelmi éve (Lk 4,19)? d) A Miatyánk. A Miatyánk (Mt 6, 9--13: Lk 11, 2--4) Jézus üzenetének összefoglalása imaformában. -- Milyen életproblémák jutnak eszébe, ha az elsô, a második... stb. kérésre gondol a Miatyánkban? -- Milyen helyesbítéseket kell végrehajtani a nap folyamán, ha valaki a Miatyánkot komolyan veszi? -- Jézus különbözô hasonlatokat alkalmaz, hogy megértesse velünk: az imádság meghallgatásra talál: aki erôszakos, azt meghallgatják (Lk 11, 8); az atya meghallgatja gyermekei kéréseit (Lk 11, 11 k); aki keres, talál (Lk 11,1.). -- Melyik hasonlat tetszik a legjobban, s melyik tűnik kérdésesnek? e) Kicsoda a Názáreti Jézus? E témáról szóló többrészes megbeszéléshez a következô támpontokat osztották szét egy jól bevált módszer alapján: Érdeklôdés Jézus iránt -- miért? E témánál az elsô estén a hitrôl szóló beszélgetés indokolt. A közös feldolgozás során az egyes közösségek megkísérelhetik a választ a következô kérdésekre. -- Miért jelent valamit Jézus az embereknek -- nekem? -- Jézusnak sok címet és nevet adnak, pl.: Úr, Isten Fia s mások. Ezek a nevek elárulják nekünk, mit jelent Jézus a hit, az imádság és az életvitel számára. Próbáljuk meg Jézus három nevét vagy címét leírni, amelyek fontosnak tűnnek, s magyarázzuk meg, mit értünk azon a címen. -- Képzeljünk el egy beszélgetést egy hitetlennel, s igyekezzünk egyszerű szavakkal megmagyarázni, mit jelent önmagunknak Jézus. Ki volt Jézus valójában? Rövid beszámoló: ,,Az Isten Atya'' és ,,Isten országa'' (l. az elôzô oldalakat). Jézus meghirdeti, hogy személyében ,,Isten új világa'' titokzatosan elközelgett és működik. Magának Jézusnak egyedülálló istenélménye van, amellyel Istent szeretô atyaként éli át. -- Hogyan lehetne Jézusnak ezt az üzenetét mai szavakkal kifejezni? -- Mit jelent ez az üzenet a keresztények köznapjaiban? Mit akart Jézus? -- Jézus mint életeszmény Jézus világosan hangsúlyoz három mozzanatot: Jézus a másokért élô ember (Mk 2,16 k; 2, 27; Mt 5, 38 kk; Lk 4, 18 k; 22, 24 k; 1 Jn 3, 14 k); Jézus radikális ember (Mt 5, 11; Mk 12, 28, 34; Mt 6, 21); Jézus képes az ilyen cselekvésre, mert Isten szereti Ôt. -- Hogyan képzeli el Jézus ,,programjának'' megvalósítását, alkalmazását a konkrét helyzetre? -- Milyen visszásságok változnának meg a társadalmi és magánéletben? -- Hol talál párhuzamokat Jézus élete, magatartása és a mi korunk között? -- Milyen mai magatartást bírálna meg Jézus különösen? -- Megvalósíthatónak tartja-e korunkban Jézus állásfoglalását és akaratát? -- Véleménye szerint a ,,jézusi modell'' olyan minta-e, amilyenre a mi korunkban szükség van? Érvényes-e még ma is? -- Mennyiben felel meg a világ felé forduló embernek és felelôsségének a világban? f) Az Egyház, ahogy Jézus akarta Minden embernek és minden közösségnek mintaképei vannak, amelyek szerint szeretnék jövôjüket alakítani. Ha az Egyház megfontolja saját útját, ez azért történik, hogy Jézus igényét a mai kor számára megfogalmazza és meg is valósítsa. Az ilyen meggondolás nem engedi elfelejteni, hogy az embereknek milyen jó tapasztalatuk, szépélményük van Jézussal kapcsolatban, s ugyanakkor új utakat-módokat is keres, hogy Jézus működését ma is jelenvalóvá, hatékonnyá tegye. Ehhez a tárgyhoz kapcsolódóan így képzelhetjük el egy megbeszélés lefolyását: Eszmecsere indul meg a résztvevôk között arról, hogy felfogásuk szerint milyen legyen ma az Egyház? Ezután már rá lehet térni Jézus üzenetének -- már kifejtett (vö. 63.l.) -- alapvonalaira, a szabadságot ígérô reményre és szeretetre: milyen feladatot rónak ezek az Egyházra? Egy résztvevô össze is foglalhatja az eszmecsere eredményét. A megbeszélés témái lehetnek: -- Az Egyház -- a remény forrása a világ számára? Egyház nélkül is meglennénk? Reménytelenség és remény a világban s az Egyházban. -- Az Egyház -- szolidáris az emberekkel. Az emberek ügyvédje? Érvényes-e az Egyházban: egymással -- egymásért? Van-e világot átalakító erô az Egyházban? A másik lehetôség arra, hogy Jézus igényét közösségre háruló feladatként lássuk, abban áll, hogy Jézus szavait tovább gondoljuk: Mt 25, 31--46; Lk 14, 12--14 (módszerét vö. 31 l.). -- Hol történnek hasonló események az Egyházban és az egyesek életében? Mit jelenthetne -- e szavakhoz kapcsolódva: A szegények egyháza? -- Milyen útmutatást nyújthatnak ezek a szavak a változtatásra és megtérésre? -- Ezek a szavak csak az egyesekre, vagy az Egyház egészére, vagy az Egyház vezetôire irányulnak? A Jézusról szóló irodalmat lásd IT 12. ======================================================================== Jézus példabeszédei Útmutatás az Újszövetség olvasásához Jézus példabeszédeiben gondolkodásmódjának és nyelvezetének jellegzetessége közel jut hozzánk. Aki az ô példabeszédeivel foglalkozik, az behatol Jézus gondolatvilágába, s ezáltal ösztönzéseket keres a mi korszakunk számára. Rövid tájékoztatás tegye lehetôvé a közösségi munkát. A példabeszédek bonyolult hagyománytörténetét részleteiben aligha lehet ilyenkor megbeszélni. Miért beszél Jézus példabeszédekben? Igehirdetésében Jézus az életbôl vett, egészen földszagú példákat alkalmaz; ezekben nincs is szó Istenrôl azzal a céllal, hogy az ily ,,prédikációs példák'' révén hallgatóit az ,,együtthaladásra'' serkentse. Ahol Jézus vélemények és magatartások mélyrenyúló ellentétére bukkan, igyekszik az életbôl merített elbeszélések útján az egyetértést megteremteni. Ezt az egyetértést a mindennapi, általános érvényű eseményekrôl szóló példák útján (pl. növekedés a mezôn) tudja elérni. Az általánosan ismert dolog hitelessége Jézus üzenetének szolgálatába szegôdik. Más esetekben Jézus egy-egy kérdéses határesetet mond el, s ez egyszerisége és szemléletessége révén figyelmet ébreszt (pl. a tékozló fiú). Más alkalommal Jézus példálózva szól, hogy s mint történt meg valami egy emberrel (pl. Lk 12,16--21). Olvasási szabály: A példabeszédek nemcsak szemléletes és gyakran izgalmas elbeszélések, hanem igehirdetési példák, általuk Jézus együtthaladásra akar indítani. Gyakorlat: Lk 7, 36--50. -- Milyen helyzetre mondja Jézus ezt a példabeszédet? -- Milyen pontokon ellentétes Jézus és a vendéglátó véleménye és viselkedése? -- Miért mondja el Jézus ezt a példabeszédet? -- Mire akarja Jézus rávenni a vendéglátót? Hogyan kellene a vendéglátónak viselkednie, hogy Jézus üzenetének megfeleljen? -- Milyen helyzetre illenék ma az ilyen hasonlat? Kik ma a kitaszítottak? A tartalomhoz kínálkozó ige: Mk 2, 15. Jézus példabeszédeinek áthagyományozása az ôsegyházban Az evangéliumok gyakran elôadnak példabeszédeket anélkül, hogy az igehirdetéssel való összefüggéseket és azt a konkrét alkalmat megneveznék, amelybôl kiindulva, Jézus a példabeszédet mint igehirdetési példát használta fel. A példabeszédeket nem is mindig abban az eredeti formájukban hagyományozták át, amelyben Jézus elmondotta, hanem abban a formában és oly körülmények között, amelyekben az ôsegyház a példabeszédeket alkalmazta. Míg Jézus a legtöbb esetben azon volt, hogy példabeszédeivel ellenfeleit meggyôzze, az ôsegyházban ezeket a példabeszédeket ott is alkalmazták, ahol már megvolt Jézussal az alapvetô egyetértés. Gyakran a tulajdonképpeni példabeszéd szószerintisége csak kissé változott meg, de a példabeszédet megelôzôleg a közösség új helyzetét ábrázolták. Ilymódon az alkalmazást általánosították és az új problémákra alkalmazták. A példabeszédek az ôsegyház igehirdetésének lecsapódásaként is üzenetet tartalmaznak a számunkra. Mégis érdekel bennünket a példabeszédek eredeti formája, ahogyan Jézus alkalmazta ôket, hogy így Jézus képe világosabban rajzolódjék ki elôttünk. E példabeszédek figyelmes olvasása Jézus ôseredeti üzenetét is felfedheti elôttünk. Olvasási szabály: Jézus példabeszédei az ôsegyházban gyakran az Ô igehirdetésével való összefüggésük nélkül hagyományozódnak át. Ezért a példabeszédeknél meg kell különböztetnünk a helyzet ábrázolását, a tulajdonképpeni elbeszélés szövegét és a legtöbbször általánosságban történô alkalmazást. Gyakorlatok Szinoptikus összehasonlítás: Mt 18, 12--14 és Lk 15, 1--7. -- Milyen helyzetre szól az ,,elveszett bárányról'' szóló példabeszéd (vö. Mt 18, 1 és Lk 15, 1--2)? -- Mire akar indítani Máté megfogalmazása, és mire Lukácsé? -- Milyen alkalmazás adható mindenkor? -- Milyen cselekvésre ad indítást ez a példabeszéd ma? Ezeket a szemléletes elbeszéléseket az ôsegyház kis gyűjteményekben hagyományozta át a Jézus igehirdetésével való összefüggés nélkül is. A példabeszédeket bizonyos tárgykörök és szavak (pl. a vendéglátás témája) szerint állították össze. Lásd még a gyűjteményt: Mk 4; Mt 13; Lk 12, 15; 16. Milyen témák szerint vannak egybegyűjtve a példabeszédek: Lk 12; 14; 15; 16? Párhuzamosak: Mk 4 és Mt 13. Mely példabeszédeket emeli ki Máté Márknál jobban? Jézus példabeszédeinek üzenete Maguk a példabeszédek annyira szemléletesek, hogy Jézus igehirdetésének fô gondolata mindenkor kiviláglik. A mélyebb megértéshez idézzük fel, amit egyébként Jézusról, igéjérôl és működésérôl (Isten országa jelenik meg Ôbenne), ellenfeleivel való vitáiról és tanítványaihoz való viszonyáról tudunk. Olvasási szabály: A példabeszédeket Jézus egész üzenetével összefüggésben kell olvasni. Isten országának eljövetelét írják le és Istent mint Atyát nyilatkoztatják ki. Hogy a példabeszédek üzenetét felfogjuk, nemcsak tartalmukra kell figyelnünk, hanem a helyzetre is, amelyre a példabeszéd vonatkozik. A következô kérdések figyelmessé tesznek a példabeszédek fontos kijelentéseire. A válaszok révén kitűnik a példabeszédekben rejlô szempontok bôsége. Annak ellenôrzése, vajon mindaz, ami egy-egy bibliai beszélgetés során elhangzott, pontosan megfelel-e a példabeszéd szándékának, már a társalgásban akkor megtörténik, amikor az iránt tudakozódunk: igazolhatók-e bizonyos megállapítások a szöveggel? Az ellenôrzés további formája a következô: A különbözô válaszoknak egymással egyezniük kell (a válaszok bizonyos belsô összetartozása); pl. a válasznak erre a kérdésre: ,,Melyik a legfontosabb mondat?'' s a feleletnek erre a kérdésre: ,,Mire akar Jézus buzdítani?'' -- össze kell csengenie abban az értelemben, hogy ez a legfontosabb mondat is kifejezi, mire akar Jézus rábírni. Épp így a kiszemelt legfontosabb versnek illenie kell a helyzethez, amelyrôl feltesszük, hogy arra irányul a példabeszéd. a) Milyen helyzetre vonatkoznak a példabeszédek? Jézus bizonyos nehéz helyzetben példabeszéd révén szeretne meggyôzni, ügyének megnyerni. -- Kihez fordul Jézus? -- Milyen ellentétes véleményt akar Jézus megcáfolni? -- A helyzet: a hallgatók viselkedése, nehéz helyzet? b) Mit mond a példabeszéd? -- Mi a példabeszéd tartalma (tárgy, szerkesztés? Válasszon olyan címet, amely röviden visszaadja azt, amit Jézus mond.) -- Melyik a legfontosabb vers? (Megadni a verset). -- Mire akar Jézus indítani? ,,Jézus igénye, kívánsága''? -- Mit mond a példabeszéd Istenrôl? -- Van-e szó a példabeszédben arról, hogy Isten Jézus által különösképpen közbelép? -- Mit mond a példabeszéd Jézusról? -- Vannak-e Jézusnak más szavai és tettei, melyek a példabeszédet megvilágítják? -- Milyen az a magatartás, amelyre Jézus itt rá akar venni? c) A példabeszédek üzenete a mának. -- Van-e ,,megegyezés'' e példabeszéd meg véleményeink és magatartásmódunk között? Magatartásunk világossá válik, ha elmondunk hasonló fajta történeteket mindennapi életünkbôl (ellenhasonlat, kihívó szövegek). -- Mik a mai kifogások és ellenvetések a példabeszédben ajánlott ,,Jézus-igénnyel'' szemben? -- Milyen ösztönzést ad a példabeszéd a mának? -- Milyen rövid és nyomatékos alkalmazás kapcsolódik manapság a példabeszédhez? -- Jézussal miféle beleegyezésre akar indítani az üzenet e példabeszéd alkalmazása révén? A bibliai munkához a következô módszerek ajánlhatók: verskiválasztás, átírásos szerkesztés, ellenhasonlat, ingerlô szövegek, záró változatok, szinoptikus összehasonlítás. Szövegek: Mt 13, 24--30; 14, 44--46. Mk 4, 26--29; 4, 30--32. Lk 12, 15--21; 15; 16. ======================================================================== Jézus csodái Útmutatás az Újszövetség olvasásához Jézus csodája, mint jelentést hordozó esemény (Sinnereignis) Egy eseménnyel szemben az ember különféle módon foglalhat állást. Az egyik elsô lehetôségre utal annak a Nobel-díjas francia természettudósnak válasza, akihez különbözô kérdéseket intéztek az emberrôl, a vallásról, a titokról stb. Szépnek tartja a Bibliát (miként az Iliász is számára jelentôs alkotás). Arra a kérdésre, van-e az ô szemében titok, így válaszolt: ,,Igen, egy nô mosolya, egy virág -- de majd azt is megfejtjük.'' A természettudós problémája természetes, ahogy valami eléje bukkanó dolgot meg akar magyarázni. Mármost ha egy nô mosolyát természettudományosan megmagyarázta, akkor valóban mindent megmagyarázott? A csodák esetében a műszakilag és természettudományosan tájékozott embernél arról van szó, hogyan képes egy ilyenfajta történést megmagyarázni. Különbözô természettudományokat vesz igénybe, pl. az orvostudományt (a pszichikai dolgok jelentôségét a testi folyamatokra), a lélektant, a parapszichológiát. Minden gondolati erôfeszítés oda irányul, hogy a tények és történések eligazító magyarázatra leljenek; hiszen a csoda e szellemi magatartás számára megmagyarázandó tény. Ez a látásmód s ezek a megvilágító kísérletek természetesen jogosak és részben meg is magyarázzák a kérdéses tényeket. A természettudóst köti is saját módszere, hogy az ilyen, csodásnak tartott eseményeket megvizsgálja és megmagyarázza. Az ,,eseménnyel'' és csodásként közölt történéssel szemben más látásmód is lehetséges: Ez a csodát jelentéshordozó eseménynek tekinti. Hogy mit gondoljunk a jelentéshordozó eseményrôl, érthetôvé teszi az emberi alapélményekrôl való eszmélôdés. Minden embernek vannak életében bizonyos események, amik számára jelentôsek, ôt mélyen érintik: nemcsak azáltal, hogy azok külsô életét befolyásolják, hanem inkább azáltal, hogy viselkedését, elképzeléseit, nézeteit, sôt néha életének eltervezését is megváltoztatják. Ilyenekhez sorolhatók pl. a szerelem, a hűség, a felelôsség, a magány élményei stb. Olykor az ilyen élményeket vagy eseményfordulatokat olyan történések pattantják ki, amelyek -- kívülrôl nézve -- nagyon jelentéktelenek, pl. egy kurta szó, egy rápillantás. Mégis az ilyen szó vagy pillantás önmagában nem sejtett távlatokat rejthet. Pl. egy szónak hatása lehet az ember egész életére. Élete hirtelen megvilágosodik, és ez az esemény számára most úgy tűnik, mint minden elôzô és elkövetkezô élményeinek összessége és foglalata. Élete most új értelmet nyer. Az olyan események, amelyek az életnek egységet, középpontot és értelmet adnak, valóban ,,jelentéshordozó események''. Az ilyen események aztán megtapadnak az emlékezetben, mert annál inkább emlékezünk az eseményekre, minél inkább volt jelentôségük és értelmük s a végleges érvényesség élményét nyújtották. Az ily események életalakító, jellemalakító hatásúak és felejthetetlenek. Hasonló módon érthetjük a csodáknak hívott eseményeket is. A csodás esemény elsôsorban nem olyasmi, ami magyarázatra szorul, hanem olyasmi, ami maga magyaráz, világosságot áraszt és értelmet kölcsönöz. Olvasási szabály: A csodát kétféle módon lehet látni. A természettudományos látásmód megkísérli az ilyen eseményt a természet ismert vagy még feltárandó törvényszerűségeire visszavezetni. Elsôsorban az esemény és a (feltételezett) természeti törvényszerűség vonalán vizsgál. Ez a látásmód jogos, mégsem az egyedül lehetséges. Míg ez az elsô látásmód ezt kérdezi: ,,Hogyan magyarázom én ezt meg?'': a második, fontolgató látásmód ezt kutatja: ,,Mit mond ez nekem?'' Ez a második látásmód beszélteti az eseményt s megkísérli egy-egy esemény rejtett dimenzióját és összefüggését az élettel meglátni: az esemény bizonyos értelmet és jelentést tár fel. Jézus csodáinak sajátossága A csodák mint jelentéshordozó események akkor válnak világossá, ha ezeket Jézus életével s jellemével összefüggésben vizsgáljuk meg. Már tartalmuknál fogva is Jézus csodái olyan sajátosságokat mutatnak föl, amelyek azokat az akkori idô más, csodatevô hírében álló férfiak káprázatos tetteitôl megkülönböztetik. Jézus csodái összességükben bizonyos visszatérô vonásokat mutatnak. Majdnem ezt lehetne mondani: mind meghatározott belsô törvény szerint mennek végbe (s ezek Jézus sajátosságából következnek), és bizonyos építési terv szerint működnek. A csodatörténés mindannyiszor feltár valamit magának Jézusnak jellemébôl (amit már Jézus igehirdetésébôl jól ismerünk), és Jézusról alkotott képünket érthetôbbé teszi. A csodák nemcsak olyan igazolásszámba mennek, ami Jézus igéit Isten országáról és jóságáról megerôsíti, hanem egyszersmind kézzelfoghatóvá teszik azt, hogyan is fest Isten uralma, s hogyan valósítja meg Isten jóságát. Három ismertetôjelet lehet felsorolni, melyek Jézus minden egyes csodájában megtalálhatók. Ez a három ismertetôjel vagy a ,,csodás történés alapstruktúrája'' egy egészen egyszerű mondatban foglalható össze, s eközben minden ily szó egész jelentésében veendô: Jézus üdvösséget szerez az embereknek. 1. A csodás esemény távolodás a testi-lelki bajból az egészség és üdvösség felé. Olvasási szabály: ,,Csodás'' működése révén Jézus a lelki-testi nyomorba süllyedt embereket a gyógyulással és az üdvösséggel ajándékozza meg. Csodaleírások erre a testi- lelki bajból a gyógyulásra-üdvösségre (,,von Unheil zum Heil'') vezetésre emlékeztetnek és a mai olvasót is reménnyel töltik el. Az ördögűzési elbeszélésekben ez a testi-lelki bajból a gyógyulásra- üdvösségre vezetés ott mutatkozik leginkább, ahol leírják az összeütközést Jézus s a démonok között. Bizonyos mértékben a befolyási övezetért folyik a harc Jézus és a démonok között. A csoda révén mindannyiszor konkrét üzenet valósul meg Isten uralmának beköszöntésérôl, s ugyanakkor Jézus a konkrét helyzetben mutatja meg, mit jelent az, hogy Isten jóságos atyánk. A betegség gyógyítását könnyű elképzelni; ennek révén megszabadulunk a betegség kínjaitól. A leprások meggyógyítása arra utal, hogy a meggyógyítottak a kirekesztés fogságából szabadultak ki, közösséget nyernek a néppel, s a közösséggel Isten elé léphetnek (különösen a templomban, ahonnan ki voltak zárva). Azt lehetne mondani: Jézus csodái csupán olyan eseményekre korlátozódnak, amelyek a betegségbôl és bűnbôl a gyógyuláshoz és |dvösséghez vezetnek. Csodatevô férfiakról egykorú elbeszélések ilyen furcsa ,,csodákat'' emlegetnek: a varázsló kincseket talál meg, tolvajokat és rablókat szolgáltat ki, szökött rabszolgákat talál. Ily esetek a varázsló bölcsességének kinyilvánításai, azonban nem olyan esetek, amelyekben igazi gyógyulás történik. Éppen Jézus csodáinak ez a ,,korlátozása'' és ,,kiválasztása'' oly esetekre, melyek gyógyulásra s üdvösségre vezetnek, kölcsönöz Jézus csodáinak széles dimenziót és válaszol az embernek üdvöt keresô alapkérdésére. Aki a csoda elbeszélésére akar figyelni s át akarja gondolni a történteket, annak ebbe a ,,mozgásba'' kell belebocsátkoznia. A baj állapotát fogságként s korlátozásként fogja átélni az üdv (gyógyulás) állapotát pedig megszabadulásként. A Jézus csodáiról való elmélkedésnek ezeket a távlatokat föl kell tárnia: a fogság és a baj dimenzióját, amelyben élünk, meg a remény és az üdv s gyógyulás dimenzióját, amelyre Jézus révén nyertünk hiteles ígéretet. A csodának, ha nem vonatkoztatjuk saját üdvösségünkre: szabadulásunkra a bűnbôl a megváltottságba, nem volna számunkra semmi értelme. 2. A csodák felhívások a hitre Aki természettudományos kérdésfeltevéssel közeledik az eseményekhez vagy akár egy csodatörténethez is, az egy sereg pontos ismerethez juthat: aki viszont az efféle történés értelmének kérdésével foglalkozik, annak ez értelmi élménnyé lehet. Összefüggéseket talál benne és ,,kinyilatkoztatást'' egyéni életére. Ôhozzá szól az esemény s feltárja, ami az ô életére jelentôséggel bír. Ilyen értelmi élmény lehetséges, ha a dolgokat és eseményeket beszélni hagyjuk. Mindenesetre meggondolandó, hogy egy-egy esemény nem minden további nélkül lesz értelmi élménnyé: ugyanis nem tüstént tolakszik valaminek értelme a szemlélô elé. Egy-egy szó az egyik ember számára ,,kinyilatkoztatás'', de a másikat hidegen hagyja; épp így vagyunk az élménnyel is. Értelmet és jelentést csak akkor árul el az esemény, ha a szemlélô enged a vonzásnak, ha ,,nyitott'' az ily esemény számára. Ez érvényes a csodára is mint értelemhordozó eseményre. Maga az Újszövetség mutatja, hogy a csodás esemény kétértelmű is lehet. Jézust a csodák ellenére sok ember visszautasítja, miközben mások éppen ezekben a csodákban olyan kinyilatkoztatást látnak, amely az élet végsô értelmét tárja fel. A döntô kérdés az, hogy az ember enged-e Isten megszólításának, vonzásának? Ezt az ,,igen''-t nevezi az Újszövetség hitnek. A csodás eseménynek ui. találkozás jellege van: Jézus feltárja a csodában Isten országának közelségét s bizonyos módon önmagát is. Ezt a feltárulkozást személyes hit révén fogadjuk el. Az Istenország közelsége csak a hívô számára lesz Jézus által láthatóvá. Aki nem tud vagy nem akar Jézussal a hitben találkozni, attól a csodát megtagadják (Mk 8, 11--13). Ekként a csodának csak akkor lesz meg az ,,értelme'', ha Jézussal való személyes találkozásban megláttatja Isten országát (de nem láttatja meg minden áron). A csodák értelmi tartalmába való behatolás feltételezi, hogy a hallgató készséges a találkozásra, s ô -- mint szíven talált ember -- személyes választ ad a hívásra. A csoda nem általánosságban tárgyal a bajról és az üdvrôl, gyógyulásról, hanem ,,nekem'' szól. Olvasási szabály: Miként egy esemény vagy szó dimenziói és az élettel való összefüggései csak akkor tárulnak fel, ha elfogadjuk a ,,megszólítást'', vagyis engedünk a vonzásnak, akként a csoda is csak a hívônek nyitja meg mély értelmét. 3. A jézusi csodák -- Jézus csodái Ez a meglehetôsen különös megfogalmazás arra utal, hogy Jézus csodái az ô sajátos személyiségét árulják el. A csodatörténésnek az ô személyével való összefüggése nélkül a csodák épp olyan jelentôsek vagy jelentéktelenek lennének, mint egy mesébe illô, megmagyarázhatatlan esemény, ami a reggeli újságban olvasható. Ha azonban Jézus csodát művel, a csoda Jézus igehirdetésével s egész tevékenységével való összefüggésében nyer értelmet. Olvasási szabály: A csodák útján hirdeti Jézus konkréten és szemmel láthatóan: Isten uralma beköszöntött és Isten az emberek atyja. Jézus csodáiban rejtett tekintély tárul fel. Sok ilyen csodaleírás Istent nem is említi. Csak ritkán történik említés Jézusnak Istenhez intézett imádságáról (holott ez állandó vonás a zsidó csodás eseményekben). Nem kapunk hírt különleges gyógymódokról, vagy a beteg álmáról, amely révén az istenség a gyógyulásra utal. Ezzel szemben itt teljhatalomról van szó. Jézust egymagában észleljük, és mégis Isten ereje tevékenykedik általa. A Jézus csodáival való értelmes és hívô foglalkozásunk során a csoda Jézus üzenetének központi tartalmát mondja ki -- amely Jézus tevékenységében tárul fel: Kinyilatkoztatás Isten új világáról és Istenrôl, mint Atyánkról. 4. Egyéni alkalmazás A csodák felsorolt három tulajdonságán kívül a csodatörténeteknek belsô dinamikájuk van, s ebbe a mozgásba s fokozatos értelemfeltárásba hatol be az elmélkedô. Bizonyos mértékben megkísérli a bibliai csodás eseménynek ezeket a vonalait tovább meghúzni és meghosszabbítani, és ezt az eseményt összefüggésbe hozza élményeivel és életével. Ezen a módon a csodás eseménynek személyes ,,lefordítása'', alkalmazása megy végbe -- a mai keresztény életében. Ez a ,,lefordítás'' nem a bibliai szövegtôl idegen felépítmény, hanem kibontakoztatása annak, aminek értelme és jelentôsége szerint ott szilárd alapja van. E kifejtés egyszersmind engedelmes hallgatás az üzenetre, és olyan értelmezés, amely az embert személyesen érinti; mert az nem más, mint az üzenet tolmácsolása, ami folytatólagosan valósul meg az ô életében és konkrét helyzetében. Kitérés a történelmiség kérdésére A történelmi kérdés a körül a bizonyítás körül forog, vajon Jézus valóban művelt-e csodákat? A kérdés jogos, ha nem is éppen a legfontosabb. A bizonyítás, hogy Jézus valóban művelt csodákat, e gondolatmeneten nyugszik: 1. Jézus csodái sokszorosan igazolhatók, akár a forrásokat tekintjük (Márk, mondásforrás, szemtanúk, Biblián kívüli források), akár a formákat és műfajokat: csodaleírások, mondások (,,logion''-ok). 2. Vannak (a kutatók által valódinak ismert) Jézus-szavak, melyek a csodatevékenységet mint kész tényt tételezik föl (pl. Mt 12, 22--30). 3. Jézus csodáinak fent kifejtett sajátosságai azt mutatják, hogy e csodáknak ,,sajátos az arculatuk'', vagyis ama korszak más ,,csodatevôi'' bűvészkedéseitôl különböznek, -- tehát nem kapásból vettek. Ugyanis már tartalmuknál fogva kiolvasható belôlük a ,,zsidósághoz és hellenizmushoz viszonyított különbség'' ismérve. Jézus csodái koherenciát (belsô összefüggést) mutatnak Jézus üzenetével: egybehangzóak (ami a tartalmat, a hasonló és egységes stílust illeti) Jézus üzenetének fô pontjaival. 4. Jézus csodáinak áthagyományozása azzal függ össze, hogy olyan eseményrôl szólnak, amelyek a tanítványok számára nagyon jelentôsek voltak, s amelyeket hathatós erejük miatt a késôbbi nemzedékeknek tovább kellett adni. A csodaleírások az elsô tanúk értelmi élményét közvetítik; és a csodákról szóló híradással Jézus arra akar rávenni minket, hogy mi magunk foglalkozzunk az eseménnyel és feltegyük a kérdést, mit jelentenek itt és most a számunkra. Gyakorlatok a) Egy történet folytatása életünkben -- kérdések Mk 7, 37-hez. 1. Kijutás a testi-lelki bajból a gyógyulásra-üdvösségre. -- Milyen bajt hárítanak el? -- Mit akar Jézus e csoda révén az embereknek mondani? -- Milyen alakban lep meg ez a baj minket ma? -- Mindnyájan hasonló bajjal küszködünk? -- Hogyan tudnánk Jézus cselekvését folytatni? 2. Jézus és a meggyógyult: -- Hogyan viselkedik a meggyógyult Jézus iránt? (Vö. Lk 17, 11--19 és Mk 10, 52). -- Vár-e Jézus elismerést csodáiért? 3. Jézus csodái -- Mit mond ez a csoda Istenrôl és Jézusról? -- Mi ennek a csodának az üzenete közösségünknek? b) A hit hatalma. -- Kérdések Mt 17, 14--20-hoz. Gyakran az a benyomásunk, hogy Jézusnak ezek a szavai a hit hatalmáról a mindennapi életben nem igazolódnak. Mit akar Jézus e szavakkal mondani? Jézus életében sem teljesült minden imádsága (imája az Olajfák hegyén). Jézus feltámadása e szavak magyarázatát is megadja-e? Mire képes a hit a mi életünkben? Segít-e a hit problémáink leküzdésében? Jézus csodáival kapcsolatos irodalomra vö. IT 13. ======================================================================== A Hegyi Beszéd Útmutatás az Újszövetség olvasásához Ha mi keresztények Krisztus szellemében akarunk cselekedni és a teljes életre törekszünk, a Hegyi Beszédet vesszük elô, hiszen ez tartalmazza a legvilágosabban Jézus tanítását követôi, tanítványai számára. De ha komolyan foglalkozunk a Hegyi Beszéddel, azonnal észrevesszük, hogy itt egész más világról van szó, mint amelyben mi élünk. Aki azokhoz a ,,szabályokhoz'' igazodik, aligha fogja megállni a helyét a mai társadalomban: Olyan szabadságot kínál a Hegyi Beszéd, amely nem igen illik bele a gazdasági tervek és a biztosítási rendszer világába. Sok mai probléma nincs is megemlítve, hiszen a Hegyi Beszéd világa Jézus világa, amitôl a világméretű politikai és társadalmi élet kérdései idegennek tűnnek. Azonfelül látszólag oktalan radikalizmust kíván a Beszéd, a végsôkig menô elszánást óhajtja, s ez a fennálló társadalommal való összeütközéshez s töréshez vezethet. Minthogy két évezred választ el minket Jézus korától, fölmerül a kérdés, vajon az útmutatások, amik jók voltak az akkori kor számára, ésszerűen követhetôk-e most is? A Hegyi Beszédrôl szóló bibliai beszélgetések során elsôsorban nem arról van szó, hogy megtudjuk, mit akart akkor Jézus, hanem hogy felderítsük, miféle cselekvésre szólít fel Jézus a mi korunkban. A Hegyi Beszéd Jézus üzenetével függ össze Azt a kérdést, mennyiben lehet követni Jézus erkölcsi irányvonalát (s ezzel együtt már itt is a kérdés a Hegyi Beszéd tanításáról a mi korunk számára), csak akkor lehet megválaszolni, ha ezeket az irányelveket Jézus üzenetének és működésének összefüggésében látjuk. Maga a Beszéd közöl néhány helyen ilyen nagyobb összefüggést, hiszen útmutatásként megadja a mélyebb indoklást. A jó és teremtô módon működô Isten modellje: meghívás az ellenségszeretetre (Mt 5, 44); Isten gondoskodása a madarakról és a virágokról: utalás az emberekre árasztott szeretetére (Mt 6, 25--33). A nagyobb összefüggést, amelyben elhelyezkednek Jézus útmutatásai, meg lehet állapítani, ha figyelembe vesszük a Hegyi Beszéd bizonyos feltűnô és visszatérô vonásait. A szavak statisztikájából megtudjuk, hogy gyakran elôfordul az ,,Atya'' szó és a ,,mennyek országa'' szókapcsolat. Az Atya: Mt 5, 16. 45. 48; 6, 1. 4. 6. 8. 9. 14. 15. 18. 32; 7, 11. 21. -- A mennyek országa: Mt 5, 3. 10. 19. 20; 6, 10. 13. 33; 7, 21. A Hegyi Beszéd sok kifejezésében nyomon követhetô Jézus tekintélyi méltósága is: bizony mondom nektek; én azonban mondom nektek: Mt 5. 18. 20. 22. 28. 32. 39. 44; 6, 2. 5. 16. 25. 29. Ha ezeket az indokolásokat és összefüggéseket figyelembe vesszük, kivehetô a Hegyi Beszéd lényege. A Beszéd nemcsak egyszerűen útmutatásokat akar nyújtani, hanem arra utal, hogy milyen változtatásra kerül a sor az emberek cselekvésében, ha valaki átélte Isten uralmának elérkeztét Jézusban, s engedi, hogy az magával ragadja. Az irányelvek a Hegyi Beszédben tartalmazzák a választ, amit az ember akkor ad, ha szívét megragadta Isten uralma. Különösen a példabeszéd a szántóföldön elásott kincsrôl és az értékes gyöngyrôl, amelyért az ember mindenét eladja (Mt 13, 44--46), azt mutatja, milyen értelemben teljesíthetô a Hegyi Beszéd. Aki ilyen kincset talált, annak nincs szüksége útbaigazításra; megindul magától, hogy birtokba vegye. Ekként a tanítvány újszerű cselekvése nem irányelvekbôl következik, hanem a Jézus által közvetített istenélmény megtapasztalása alapján. A Beszéd oly mértékben teljesíthetô, amilyen mértékben Jézus maga ,,indított meg'' valakit. Az olyan problémák is, amelyek akkor még nem merültek fel, megtalálják megoldásukat a Hegyi Beszéd lényegének megértése alapján. Olvasási szabály: A Hegyi Beszéd leírja, milyen cselekvésre van hivatva az ,,új ember''. Aki Jézus révén abban az élményben részesült, hogy Isten uralma elközelgett, és Isten újfajta jelenléte az ajándék, -- az új helyzetnek megfelelôen fog viselkedni. A Hegyi Beszéd a mi idônkben Jézus ideje óta az életkörülmények tökéletesen megváltoztak. Sokszor a keresztény számára a Hegyi Beszéd csak azért nem oly idegen, mert gyakran hallotta, és mert nem gondolta át a mai élet körülményeit és a saját, a Beszéddel ellentétes tapasztalatait. Hogy a Beszéd mégis kifejthesse igazi hatását, tudomásul kell venni a mi korunk értékeit és magatartásmódját, hiszen e Beszéd irányelveit a mi idônkben is meg kell valósítanunk. Olvasási szabály: Hogy a Hegyi Beszéd útjelzését korunk számára jól szemügyre vehessük, össze kell hasonlítanunk Jézus irányelveit a mi idônk ténylegesen elfogadott értékeivel és magatartásmódjával. Ekkor az olvasó szembesülhet a mai véleményekkel és a mai magatartásmódot illetô bírálattal, és fel is bátorodik produktív cselekvésre. A Hegyi Beszéd szó szerinti követése? Az Egyház története azt mutatja, hogy a Hegyi Beszéd némely irányelvét a történelem folyamán mint szó szerint végrehajtandó útmutatást értelmezték, pl. a válás tilalmát (Mt 5, 31 k). Az eskü tilalmánál pedig (Mt 5, 33--37) azt hitte az Egyház, hogy akkor is hű marad a tilalom értelméhez, amikor a legfôbb igazmondás kifejezéseként követelte. Nem lehet általános alapelvet adni arra, mikor kell egy-egy elvet szó szerint követni, és mikor kell Jézus szavát értelem szerint venni. Minthogy Jézus arra hív fel tanításával, hogy az ô célját megvalósítsuk, úgy kell a Hegyi Beszéd útbaigazítását véghezvinni, hogy Jézusnak ez a célja megvalósuljon. A mindenkori helyzetnek megfelelôen más és más lehet a reakciója az arculverésnek (Mt 5, 39). Mégis a keresztény arra kap felhívást, hogy bátor tettével kitörjön a Rossz ördögi körébôl, úgyhogy ne a Gonosz áldatlan hatalma erôsödjön, hanem tovább ajándékozzuk Isten jóságának élményét. Olvasási szabály: Jézus célja a Hegyi Beszédben ez: bátorítani a tanítványt alkotói cselekvésre, egy új világ felépítésére. Megváltozott helyzetekben Jézus egyes irányelveit úgy kell megvalósítani, hogy Jézus célkitűzését mindvégig tiszteletben tartsuk. Gyakorlatok A gyakorlatoknak abban kell segíteniök, hogy a Hegyi Beszéd útmutatását Jézus üzenetének összefüggésében értsük. Ugyanakkor élesíteni akarják szemünket a mai helyzetre, amelyre Jézus útbaigazítása hatni akar. 1. Hogy a Hegyi Beszéd sajátosságát megragadhassuk, elôször is az egész szöveget (Mt 5--7) a következô kérdések kíséretében olvassuk el: -- Mit mond a Hegyi Beszéd Istenrôl? -- Milyen az új világ (a mennyek országa)? -- A Beszéd útmutatásaiban hol történik említés kifejezetten vagy burkoltan Jézusról és tekintélyérôl? -- Milyen a Hegyi Beszéd leírta új ember? A résztvevôk hozzászólásait megbeszélik. 2. A Hegyi Beszéd egyes szakaszaira alkalmazható a Västerĺs-módszer (ld. 35. lapon): pl. a boldogságokra (Mt 5, 3--12), az imádságot célzó útbaigazításra (6, 5--15), a helyes gondoskodásra (6,19--25; 6, 25-- 34). 3. Az egyes tanításokat (esetleg a Jézus üzenetérôl feljebb megadott tájékoztatás segítségével) el is lehet mélyíteni a következô kérdés alkalmazásával: -- Mit jelent ez az útmutatás ilyen üzenet fényében: Isten a mi atyánk? És: az új világ elérkezett Jézusban, megnyílt a jövendô. Az egyes útmutatásokhoz alkalmazhatók a szabad gondolattársítások módszerei (vö. 36.l.). 4. Sok eset és idôszerű alkalom megvilágítására található egy-egy szó a Hegyi Beszédben. (Vö. 38.l.) 5. A képeslapokból a Beszéd egyes igéihez illusztrációkat lehet gyűjteni. Ilyen idézetek lehetnek: Boldogok a szomorkodók... Ha megütik a jobb orcádat... ======================================================================== Mit mond Pál apostol korunk emberének? Útmutatás az Újszövetség olvasásához Aki Pál leveleit olvassa, résztvesz az egyházközségeivel folytatott beszélgetésében. Ebbôl a beszélgetésbôl persze csak az egyik beszélô fél nyilatkozatát ismerhetjük, vagyis Pálét. Azokat a kérdéseket, amelyeket az egyházközségek intéztek Pálhoz, vagy azokat a nézeteket, amelyek a közösségben uralkodtak, csak az Apostol válaszaiból tudjuk kielemezni. Amíg az evangéliumok sokféle szemléletes képet állítanak szemünk elé, Pál leveleinek olvasója intenzív társalgásba csöppen; jóllehet Pál eközben nem ismétli a problémákat, amelyek közösségei részérôl merültek föl, s ezért olykor nem egészen világos a levelekbôl, mi is volt tulajdonképpen az egyházközség kívánsága, vagy milyen problémák adódtak. A Pállal való találkozásnál az Apostol sajátos személyiségével is számolnunk kell. A Krisztus-misztérium Pál szemszögébôl nyer ábrázolást. Az ô teológiája személyes, élô megtapasztalásból ered. Pál nemcsak személyesen van elkötelezve, hanem saját személyét példának tartja arra, hogyan érvényesül üdvösségünk örömhíre. Pál nem könnyű beszélgetô partner. Hogy az ô személyét és gondolkodásmódját megismerhessük, mindenekelôtt olyan módszerek ajánlatosak, amelyek a szöveget felfedik. A szempontokat, amelyek a levelek személyes olvasásához és a társalgáshoz fontosak, az olvasási szabályokban fogalmaztuk meg. A levelek konkrét indítéka Pál apostol levelei útján folytatja a beszélgetést egyházközségeivel: ha fizikailag el is távozott, szíve szerint közöttük van (1 Tessz 2, 17). Fenntartja a kapcsolatot közösségeivel, s távollétében is jó tanáccsal, eligazítással áll mellettük (vö. 2 Kor 2, 1--10; 2 Kor 10, 10). A levelek személyes visszaemlékezések és hála a közösség állapotáért (pl. 1 Tessz 1--3), vigasztalás a szorongató kérdések között (a holtak sorsáról: 1 Tessz 4), válasz a feltett kérdésekre (fôleg 1 Kor): állásfoglalás a közösségeket veszélyeztetôkkel szemben (az igazi evangéliumért, Gal), tanítás, kifejtés és áttekintés saját evangéliumáról (Róm), leszámolás az ellenfelekkel (2 Kor). A levelek konkrét válaszokat adnak a fölmerülô kérdésekre, vagyis -- alkalmiak. Ha az Egyház fölvette Pál leveleit a Szentírás jegyzékébe (kánon), ez azt jelenti, hogy az Apostolnak mindig van valami mondanivalója az Egyház számára. Az új kérdésekben is Pálhoz fordul, s az új helyzetekre igényli az ô tanácsát és útmutatását. Erre különösen alkalmas módszer az esetmegvitatás (1. 38. 1.). A Pál korabeli és a mai helyzetek összevetése élesíti látásunkat a helyzetek mindenkori sajátosságát illetôen, és világosan kidomborítja, mi érvényes mindenkor, vagy mi csak a kornak függvénye. Olvasási szabály: Pál szeme elôtt mindig konkrét emberek lebegtek problémáikkal együtt: az egyházközség, a munkatársak, az ellenfelek. Jézus Krisztus apostolaként utat akar nekik jelölni, életüket a hit szerint alakítani. Aki ma Páltól akarja az élet útját megtanulni, figyeljen pontosan az Apostol helyzetére és ne alkalmazza elsietve Pál ztmutatását a mára. A hit lényegérôl Leveleiben Pál választ és útmutatást ad konkrét helyzetekre, mégis mindig úgy válaszol, hogy a hit lényege tűnik elô. Aktuális, átmeneti kérdéseket is a hit központi tartalmára való utalással válaszol meg. Feltűnô, hogy eközben mily gyakran utal Jézus halálára és feltámadására. Jézus föltámadása saját feltámadásunk reményének alapja (1 Kor 15); Jézus önátadása a halálban felhívás a testvéri szeretetre (1 Kor 8); Jézus halála és feltámadása a keresztények életében (Róm 6) és az Apostol életében (2 Kor 1; 4) is megnyilvánul. Pál egy másik rövid formulát is sűrűn emleget: Jézus az Úr (Róm 10, 9; 1 Kor 12, 3). A kolosszeiekhez írt levélben bontakozik ki ez az egy mondat egész jelentôségében: Krisztus uralma kiterjed az egész mindenségre és a kolosszeiek életében meg kell mutatkoznia (Kol 2, 6). Pálnak ez a sajátossága, hogy az idôszerű kérdéseket a hit lényegébôl gondolja át, éppen ma fontos, amikor sok és új kérdés adódik. Olvasási szabály: Pál saját korának nézeteihez kötôdik, s egynémely probléma, amivel küzdenie kellett, ma másképp jelentkezik. Ha a mai olvasó ügyel arra, hogyan válaszol az Apostol a mindennapi élet kérdéseire, a hit alapkérdéseire utalva, akkor meglátja azt is, hogyan alakítsa egyéni életét a hit szerint. A levelek személyes jellege Pál apostol gyakran ír leveleiben önmagáról és saját élettörténetérôl. Életét példaszerű esetnek tekinti arra, hogyan válik az evangélium eredményessé: éspedig példaképnek a hívôk számára (1 Tessz 1, 6: 2, 14. 15): részvételnek Krisztus haláltusájában s megdicsôülésében (2 Kor 4, 8--18). Isten által közvetlenül meghívott kinyilatkoztatás-hordozónak tekinti magát (Gal 1--2). Minthogy Pá) az evangélium sorsával oly szorosan össze van kötve, megvédi apostoli méltóságát is: a személye elleni támadást az evangélium elleni támadásnak tartja. Eközben nem szenved hiányt a világos megfogalmazás. Azok a helyek, ahol Pál önmagáról beszél, teszik lehetôvé az elsô betekintést az Apostol egyéniségébe. Olvasási szabály: Az önábrázolásokban Pál nem akar önéletrajzot adni a szó igazi értelmében, hanem kifejti küldetését és megbízatását. Ilyen beszámolók találhatók: Gal 1--2 A galatákhoz írt levél 1. és 2. fejezetében föllelhetô magyarázat alapgondolata Pálnak azt az állítását hangsúlyozza, hogy ô emberi közvetítés nélkül, egyenest az Isten által, Fiának megnyilatkozása révén hivatott meg apostolnak és a pogányokhoz küldetett. Hogy Pál nem függ az emberektôl, még a Jeruzsálemben lévô apostoloktól sem, életébôl vett számos példával igazolja. Pál egyenrangú közvetítôje a kinyilatkoztatásnak, a jeruzsálemi apostolokkal egy sorban: mégis gondja van a zsidókból és pogányokból álló Egyház egységére. 1 Kor 15 A találkozás a Feltámadottal alapvetô Pál apostoli tisztjére (ha utolsónak látta is az Urat). Ez alapozza meg méltóságát; bár az is hozzátartozik élettörténetéhez, hogy üldözte az Egyházat. Ez a látás és meghívottság több a puszta életrajzi eseménynél: meghívás a tisztségre. (Vö. 1 Kor 9, 1: ,,Én nem vagyok apostol? Én nem láttam az Urat?'') Fil 3 Az Egyház egykori üldözôje szemében minden érték átértékelôdik. A volt üldözô belátja, hogy az ember csak akkor állhat meg Isten elôtt, ha hittel Krisztushoz igazodik. Az egyéni megigazultságra való hivatkozás semmit sem ér. Pál még útban van a tökéletesség felé, aminek még híjával van. Ezen a helyen Pál a múltjáról beszél. (Vö. 2 Kor 11,22) Kol 1, 25--29 és Ef 3, 1--13 Küldetésének egyik elmélyült vizsgálatakor Pál abban látja tisztségének értelmét, hogy Isten ,,titkát'' hirdesse az embereknek. Ez a titok jelenti: ,,Krisztus bennetek, a megdicsôülés reménye''. Pál úgy értelmezi hivatását, mint megbízatást magának a kinyilatkoztatásnak történetében. 2 Kor Ebben a levélben leírja apostoli hivatásának lényegét -- mint tevékenységet a jelekkel, csodákkal és tettekkel s egyszersmind mint részvételt Krisztus gyengeségében és halálában (2 Kor 1, 3. 10; 4, 8-- 18; 11, 22--12, 13). Kiegészítések ehhez az önábrázoláshoz találhatók Pál világméretű missziós megbízatásában (Róm 1, 8--17 és 15, 14--33); a közösséghez való atyai magatartásáról is beszél az Apostol (1 Tessz 2, 1--12; 1 Kor 4, 4--16). Gyakorlatok Pál levelei sok kereszténynek nehézséget okoznak. A gyakorlatok elsô csoportjában azoknak a közösségeknek konkrét problémáiból indulunk ki, amelyekhez Pál ír, és útmutatást keresünk a mára (vö. 89 skk). Csak aztán következnek az egyes kifejezetten teológiai tárgyú gyakorlatok. 1. Egy keresztény közösség hite és élete (Tessz 1, 2--10). Az egyházközségekhez címzett leveleit Pál majdnem mindig hálaadással kezdi a közösség jó állapotáért. Legtöbbször ugyanazokat a magatartásmódokat sorolja fel: hit, szeretet, remény. Ekként megrajzolja a keresztény közösség képét. -- Mit köszön meg Pál? -- Egy közösség milyen tulajdonságait lehetne ma felsorolni? Ugyanazokat, mint Pálnál? Másokat? Melyeket? -- A keresztény közösségi élet milyen kísérleteirôl hallott már? -- Hogyan érvényesül konkréten a mi közösségeinkben a hit, a szeretet, a remény? -- Milyen mai formái vannak a szorongattatásnak? -- Hol kellene ma a hitnek beigazolódnia? Meggyôzô-e a keresztény élet egy pluralista világban is? 1 Tessz 1, 9--10 Ez régi hitvallás, amit Pál a hagyományból merített. Ilyen hitvallás szerint alakul a mi életünk is? -- Hogyan lehetne ezt a formulát (1 Tessz 1, 9. 10) a mai emberek számára lefordítani? Levélírás: Kísérelje meg Páléhoz hasonló formában egy mai egyházközség leírását: a közösség magatartása, reményei, jelenléte a mai világban, hitének rövid foglalata. (A módszerre vö. 33. l.) Párhuzamos helyek a Tessz 1, 2--10-hez: Pál minden levele (kivéve: Gal és 2 Kor) köszönetet tartalmaz a közösség jó állapotáért. A soron következô megbeszélési ösztönzések megfelelô módon változtathatók. Különösen alkalmas részek még: 1 Kor 1, 4--9; Ef 1, 15--23 (az egyház képének alaposabb megfestése); Fil 1, 3-- 10 (az egyházközség összmunkája). Az 1 Tessz 1, 1--3, 13 egyedülálló a köszönet terén, hisz Pál háromszor mond hálát (1, 2; 2, 13; 3, 9). 2. Véleménysokféleség az Egyházban Az elsô korintusi és a rómaiakhoz írt levélben Pál állást foglal az egyházközségekben megnyilatkozó véleménykülönbségek és viszálykodások vonatkozásában, egyetértésre s figyelmességre int. A beszélgetés során megkíséreljük a közösségeinkben vitatott kérdéseinkre meghallgatni Pál útmutatását. Bevezetôül a társalgásba szolgálhat a hitrôl és a keresztény életrôl legtöbbször vitatott kérdések fölvetése, meg azoké a felfogásoké, amelyek ma másként festenek, mint régebben. Oly szövegek, amelyekben Pál a vélemények többfélesége kérdésében állást foglal: 1 Kor 1,10--17; 3, 1--9 (Az Egyház egysége); 1 Kor 8, 1--13 vagy 10, 23--11, 11 (a bálványáldozatok elfogyasztása). Róm 14 (Erôsek és gyöngék Rómában). -- Hol fordulnak elô ma hasonló kérdések? -- Hogyan viszonyuljunk az ilyesmihez mint keresztények? -- Világos-e általában Pál válasza? -- Mit érthetünk -- helyzetünk hátterébôl -- a ,,keresztény szabadságon''? 3. Pál munkatársai -- munkatársak az Egyházban Egy bibliai térkép segítségével néhány szöveg: ApCsel 13, 4--21, 17; 1 Tessz 2, 1--12; a Kor 11, 22--33:Róm 1, 8--17; Róm 15, 17--24 áttekintést nyújt Pál csodálatraméltó tevékenységérôl. Ezen az alapon az Apostol munkatársairól valló szövegek sokkal nagyobb súlyt nyernek. A beszélgetéshez három szövegcsoport kívánkozik választásra. a) A munkatársak felsorolása Szövegek: Róm 16,1--6; Kol 4, 7--17 -- A közreműködés milyen fajtáit sorolja el Pál? -- Milyen dicséretet s milyen megtisztelô címeket sorol fel az Apostol? -- Milyen magatartást ajánl Pál az egyházközségeknek e munkatársakkal kapcsolatban? -- Meg tudja-e mondani, miért üdvözöl az Apostol oly sok munkatársat még név szerint is? -- A közreműködés milyen formája adódik ma, vagy kellene adódnia, hogy Jézus ügyét hirdessük? -- Össze lehetne-e hasonló jegyzéket állítani egyházközségeink számára? (A módszerre vö. 31.l.) Írásra hajlamos közösség megkísérelhetné e helyek idôszerűsítését a mai helyzetre. b) Prisca és Aquila -- Pál munkatársai. Szövegek: ApCsel 18, 1--28; 1 Kor 16, 15--20; Róm 16, 3 -- Milyen helységekben tartózkodik Prisca és Aquila? -- Milyen közreműködésre gondol Pál, amikor ôket ,,munkatársainak'' nevezi ,,Krisztusban''? -- Mit jelent Aquila és Prisca meg az ô házi közösségük? -- Jeleznek-e az efféle említések (munkatárs, házi közösség) utalást a mai magatartásra is? c) A filippibeli egyházközség elkötelezése az evangéliumért. Szövegek: Fil 1, 3--11: 2, 19--30; 4, 10--20; vö. ApCsel 16, 11--40. -- Milyen kifejezésekbôl látható, hogy a filippibeli közösség közel áll az Apostolhoz? -- Az együttműködés milyen formái léteznek Pál közösségeiben? -- Milyen szerepet játszik Epafroditus? -- Hogy kellene festenie egy közösségnek, amelynek Pál ilyenféle levelet ír? -- Hogyan kellene a közösségnek ma a lelkipásztort támogatnia? Elmélyítésre szolgálhatnának a következô szövegek: a hálaadás formájára: 1 Tessz 1, 2--10; az Apostol önzetlenségére: 1 Tessz 2, 1--12; 2 Kor 12, 14--18 d) A keresztények felelôsek egymásért Pál figyelmeztet minden keresztényt, dolgozzanak egymásért, minthogy felelôsek is egymásért. Többször hangsúlyozza ezt a felelôsséget és arra utal, hogy minden keresztény egyetlen testnek, Krisztus testének tagja. Lehet a szövegeket (Róm 12, 3--8; 1 Kor 12, 1--31; Ef 4, 1--16) azáltal aktualizálni, hogy a felsorolt tisztségek és szolgálatok kiegészülnek (kibôvíteni a felsorolást): -- Milyen kegyelmi ajándékok (kiindulva a Pálnál említettekbôl) léteznek a mi közösségeinkben? -- Milyen lehetôségei és feladatai lennének egy eleven hívô közösségnek a mai világban? Miben kellene különböznie a helytelen korszellemtôl? -- Mit tehetünk s mit kell tennünk, hogy a kegyelmi ajándékokat ne veszítsük el? 4. A társadalmi kérdés -- Levél Filemonhoz A Filemonhoz írt levél, amelyben Pál egy szökött rabszolgáért jár közben ennek uránál, azt mutatja, milyen szívélyes tud lenni az Apostol, és hogyan képes egyszerű szavakkal a nehéz problémára megoldást találni. A levél tartalmáról és gondolatmenetérôl való társalgás betekintést nyújt Pál teológiai és emberi lelkületébe. -- Mit mond a levél? Tartalma. Címet találni az egyes részekhez! (Összehasonlítani a kézben lévô különbözô kiadások alcímeit.) -- A levél taglalása. (A különféle kiadások taglalása.) -- A küldô és címzett kapcsolata. Mit árul el a levél Pálról, a címzettekrôl és viszonyukról? -- Mi végett ír Pál? Célja. Fogalmazzuk meg az egyes részek célkitűzését. -- Hogyan bírja rá Pál Filemont arra, hogy a szökött rabszolgát jól fogadja? Érvelés, indoklás. Pál a célját figyelmeztetés, útmutatás által éri el. Ez a rövid levél a páli levelek tipikus felépítését mutatja: címzés - - hálaadás a címzett hitéért és szeretetéért -- kérelem -- üdvözletek. A levélírás módszerének mintájául vehetjük (vö. 33.l.). Egy társadalmi problémát illetve egy idôszerű kérdést fejteget levélformában; majd -- Pál modorában -- megoldási javaslatokat találunk. Különösen arra kell vigyázni, hogy a hallgatók hathatós indításokat kapjanak a cselekvésre. 5. Intés mindenféle jócselekedetre Pál sokszor intelmeket is küld közösségeinek, éspedig gyakran sorjában. Ezek a buzdítások nincsenek mindig egy-egy közösség helyzetére alapozva, hanem mindenkor érvényes útbaigazítások (néha az Ószövetség és akkori bölcselet intelmeinek modorában). Minthogy olykor lazán függnek össze egymással, külön-külön kell elmélyednünk bennük. Ezért a beszélgetésre különösen alkalmasnak látszik a Västerĺs-módszer. (Vö. 35, 39.l.). 1 Tessz 5, 14--22 ? ! | v -------------------------------------------------------- 14 Kérünk benneteket, Testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kishitűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet. 15 Ügyeljetek, hogy senki ne fizessen rosszal a rosszért: hanem törekedjetek mindig jót tenni egymással és mindenkivel. 16 Legyetek derűsek! 17 Imádkozzatok szüntelenül! 18 Adjatok hálát mindenért; mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Jézus Krisztusban! 19 Ne oltsátok ki a Lelket! 20 S a prófétai beszédet ne vessétek meg! 21 Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg! 22 Mindenféle rossztól tartózkodjatok! Párhuzamos helyek: Róm 12, 9--21; Kol 3, 1--4, 6; különösen 3, 12--17; Ef 4, 17--32; 5, 1--20; 6, 10--20; 1 Pét 4, 7--11; 1 Tessz 4, 1--12. 6. Az Egyház a) Az Egyház -- kiválasztott közösség Pál címzéseiben kifejezi az egyházközség méltóságát. 1 Tessz 1, 1 A címzésben lesz kereszténnyé az akkor szokásos ókeleti megszólítás. ,,Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikaiak egyházának, amely az Atyaistenben és Urunkban, Jézus Krisztusban áll fenn. Kegyelem nektek és békesség!'' -- Mit mond ez a címzés Pálról, a tesszalonikaiakról és a keresztényekrôl? -- Mit jelent a közösségnek, hogy Istenben, az Atyában és a mi Urunkban, Jézusban tudhatja magát? Milyen változásokat teremthetne az ilyen öntudat? -- A ,,kegyelem és békesség'' csak kívánság vagy ígéret is? Párhuzamos helyek: Pál valamennyi levele hasonlóképpen kezdôdik; a megszólítás többnyire részletezôbb és világosan mutatja, hogy milyen volt az Apostol és az egyházközség kapcsolata. A beszélgetés folyamán Pál jelentôségét (amire ismételten találunk utalást a megszólításban) és az egyházközség sajátos jellegét behatóbban meg lehet tárgyalni. Párhuzamos szövegekként különösen alkalmasak a római, az 1. korintusi és a galatai levél eleje. -- Mit mondanak ezek a levelek Pálról és a megszólított közösségrôl? -- Mit jelentenek számunkra az egyházakkal kapcsolatban az ilyen megnevezések: a ,,meghívott szentek'', a ,,Krisztus Jézusban megkereszteltek'', a ,,szent és hívô testvérek'', a ,,(Filippiben élô) összes szentek'' és így tovább? -- Hogyan írja le Pál a küldetését? -- Milyen teljhatalommal szól Pál, s milyen lelkülettel hallgassuk a szavát? b) Az Egyház -- misztérium (titokzatos valóság) Pál egy csomó képet alkalmaz, hogy leírhassa az Egyház lényegét. A beszélgetés Västerĺs-módra feltárja, hogyan hatnak ezek a liturgiában is gyakran használt képek a mai hallgatóra. A közös beszélgetés feltárhatja mai jelentésük tartalmát. Az Egyházról szóló hittani konstitúció (6, 7, 9. p.) és a bibliai szótár idevonatkozó címszavai segítségével elmélyedhetünk hittudományi szempontból is. Módszertanilag a beszélgetést lehet Västerĺs módjára lefolytatni, vagy azt az eljárást követni, hogy a résztvevôk olyan képet választanak, amely legjobban megfelel nekik, aztán arról elmélkedni. Ezzel zárul a megbeszélés. Pál az Egyház misztériumáról | ? ! v 2 Kor 6,16 ,,Ti az élô Isten temploma vagytok, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ôk meg a népem.'' Róm 12,4.5 ,,Mert ahogy egy testben több tagunk van, s minden tagnak más a szerepe, sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak.'' Kol 1,18 ,,Ô a testnek, az Egyháznak a feje.'' Ef 2, 18 ,,Az ô révén (Krisztus révén) van mindkettônknek (pogánykeresztényeknek és zsidóknak) szabad utunk az egy Lélekben az Atyához.'' Ef 2, 19 ,,Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem az Isten országának polgárai és családjának tagjai.'' Ef 2, 20 ,,Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkô maga Jézus Krisztus.'' Ef 2, 21 ,,Ô tartja össze az egész épületet, belôle nô ki az Úr szent temploma.'' Ef 2,22 ,,Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.'' 7. Krisztus halála és feltámadása -- a hit alapja. A halálról és a feltámadásról szóló üzenet jelentôségét a keresztény életben leginkább a bibliai képzettársítás módszerével lehet megvilágítani. ,,Mit jelent számomra Jézus halála és feltámadása?'' Vagy általánosságban: ,,Mit jelent a halál és a feltámadás a keresztények életében? -- Hogyan hat ki a Jézus halálában és feltámadásában való hit?'' Az elôadott nézetek kiegészíthetôk olyan szövegekkel, amelyekben Pál rámutat arra, hogyan kell értelmezni a keresztény életet a húsvéti üzenet fényében. -- Halál és feltámadás -- program a keresztény számára Róm 6, 1--14: Keresztség Kol 3, 1--17: Intés -- Az életadó Isten, mint a remény alapja Róm 4, 17--25: Ábrahám példája Róm 8, 31--39: Himnusz Isten szeretetérôl -- Mennyei egzisztencia Ef 2, 4--10; Kol 3, 1--17 -- Szenvedés -- az Apostol vigasza 2 Kor 1, 3--11 -- Remény a feltámadásban 1 Kor 15 1 Tessz 1, 9. 10 (vö. 89.l.) A beszélgetést elkezdhetjük Brain-storming-gal (,,ötletzápor'') erre a témára: Milyen erényeket várnak a mai keresztényektôl? Az elhangzott és katalógus gyanánt táblára írt címszavakkal összevetjük azt az erény- és bűnlistát, amely a keresztény új egzisztenciáját jellemzi (Kol 3, 1- -17). 8. A ,,lélek és test'' Pálnál (Róm 8, 5--9). Összehasonlítás a fordítások szerint. A Pálnál oly sűrűn elôforduló fogalmak -- ,,lélek'' és ,,test'' -- megértésére szolgál a fordítások összevetése. (A módszerre vö. 28.l.). Könyvünk német eredetije három fordítást hasonlít össze: az új német egységfordítást, a ,,Gute Nachricht'' című mai nyelven írt, közérthetôségre törekvô fordítást, valamint Jörg Zink hasonló szellemben írt fordítását. Mi az alábbiakban a német egységfordítás helyett az új hivatalos magyar katolikus és protestáns fordítás szövegét hozzuk, amely a német egységfordításhoz hasonlóan -- mint a szerzô kiemeli -- a test és lélek szavakat szószerint fordítja a görögbôl. E két szöveg után szószerinti fordításban a német szerint adjuk a fent említett két mai nyelvű kiadvány szövegét. (A fordító megj.) ,,A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sôt nem is képes rá. Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek.'' (A Biblia. Szt. István Társulat, 1973). ,,Akik test szerint élnek, azok a testiekre törekszenek; akik pedig Lélek szerint, azok a lelkiekre törekszenek. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten elôtt. Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek.'' (Protestáns kiadású Biblia. Budapest, 1975) ,,Ha valaki saját természete szerint él, teljesen saját önzô kívánságai uralkodnak rajta. Ha ezzel szemben Isten szelleme él benne, akkor teljesen ez a szellem irányítja. Saját önzô kívánságaink a halálba vezetnek. Isten szelleme viszont élettel és békével ajándékoz meg bennünket. Az ember, önmagában véve, saját akaratából kifolyólag, Isten ellen lázadozik. Nem engedelmeskedik Isten törvényének, hiszen nem is tud. Mert az teljességgel kizárt, hogy valaki Isten akaratát teljesítse, ha csak saját akaratát követi. Ti azonban már nem álltok saját akaratotok uralma alatt, hanem a Léleké alatt. Különben Isten Lelke valósággal nem vett volna birtokába. Akiben nem él a Krisztus ajándékozta szellem, nem is tartozik Ôhozzá.'' (Gute Nachricht, 1971). ,,Aki ugyanis saját akarata szerint él, annak mindig csak saját maga lebeg a szeme elôtt és a saját célja. Aki Isten erejébôl él, annak szeme elôtt mindig Isten van, és így részese Isten eleven életerejének. Amire saját akaratunk törekszik, mindig a halálra vezet, viszont Isten szelleme más, új célhoz: ez élet és béke. Mert aki állandóan saját akaratát kívánja érvényesíteni, Istenben csak az ellenségét láthatja. Hiszen nem veti magát alá Isten akaratának, sôt nem is tudja ezt megtenni. Akit pedig mindig saját vágya és ösztöne hajt, nem nyerhet tetszést Isten elôtt. Bennetek azonban más élet lakik. Immár nem saját testetek és annak ösztöne, sem saját önzô akaratotok szabja meg, hogy mik vagytok, hanem Isten. Az ô Lelke lakik bennetek, ô tanúsítja, hogy Hozzá tartoztok, ô is ad ehhez erôt. Akiben nem él Krisztusnak ez a szelleme, nem tartozik Hozzá.'' (J. Zink). A két elsô szöveg tehát a test és lélek szavakat a görögbôl szószerint fordítja. Húzzuk alá a megfelelô kifejezéseket itt és a két újszerű német fordításból vett szövegben és írjuk egymás mellé: Testiekre vágyik -- testiekre törekszik -- saját természete szerint él -- saját akarata szerint él; a test kívánsága -- a test törekvése -- saját önzô kívánságai -- csak saját maga lebeg szeme elôtt; stb. Ezután megbeszélik, hogy melyik szöveget tartják alkalmasabbnak, érthetôbbnek az Istentiszteleten. 9. A keresztény élet, mint... (Metaforás elmélkedés) A résztvevôk felírnak egy nagy lapra szóképeket e címszóhoz: ,,A keresztény élet olyan, mint...'' Aztán megmagyarázzák szóképeiket. Majd azokat a képeket, melyeket Pál kiválaszt, amikor a kereszténységrôl beszél, Isten igéjeként erre a kérdésre felidézik (módszerét vö. 35 és 39. l.). | ? ! v ,,Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltségek fel az újat, aki állandóan megújul Teremtôjének a képmására a teljes megismerésig.'' (Kol 3, 9. 10: vö. Ef 4, 22--24) ,,Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra.'' (Gal 3, 27) ,,Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és igazság.'' (Ef 5, 8. 9) ,,Ti vagytok a világ világossága.'' (Mt 5, 14). Elmélkedésre különösen alkalmasak a teológiai vonatkozásokkal zsúfolt szövegek az efezusi levélbôl: Ef 1--2, 4--22; és Kol 1--2. ======================================================================== János kinyilatkoztatása Útmutatás az Újszövetség olvasásához Az Újszövetség utolsó könyve így kezdôdik: ,,Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kell következnie...'' (1, 1. 2): Jézus által feltárul szolgái, a kiválasztottak elôtt a jövendô. Az elsô rész (1, 4--3, 22) tartalmazza a látnok János bemutatkozását és hét levelét Kisázsia egyházközségeihez. Ezekben a levelekben a megdicsôült Úr Krisztus a próféta szava által küld intést és vigasztalást a keresztényeknek. A könyv fôrésze (4, 1--22, 5) betekintést ad a jövendô történésre azáltal, hogy vázolja, miként irányít Isten az istenellenes hatalmak minden támadása ellenére az üdvösség felé. Az ábrázolás körszerűen bontakozik ki, olykor hetes látomásokban (a pecsétek feltörése: 4, 1-- 5, 14; a harsonák: 8, 2--11, 19; a csészék: 15, 1--16, 21). A Jelenések keletkezés-történetének és célkitűzésének megfelelôen mindenekelôtt három szempontot kell figyelembe venni a helyes megértéshez. A remény könyve A keresztényeknek, akik -- miként János -- szorongatást szenvednek és Jézusban állhatatosan kitartanak (1, 9), biztosítja a Jelenések könyve, hogy Isten a történelem ura. Az üldözések és az istenellenes erôknek hatalma ellenére a történelem menete Isten kezében van, és a keresztények bízvást remélhetik, hogy Isten véghezviszi üdvösség- tervét. A történés központi alakja Krisztus, a leölt Bárány, a Gyôztes. A szerzô a jövôre a krisztusi hit szellemében gondol. A világnak reménysége van, mert Isten életre támasztotta Fiát, s ezzel kivívta a döntô gyôzelmet. Az olvasó számára a reménynek ez az ígérete ugyanakkor figyelmeztetés arra, hogy a szorongatott jelenben hű maradjon. A képek, amelyek az istenellenes hatalmak vereségét festik, nem ijeszteni akarják az olvasót, hanem egyrészt komoly intések arra, hogy hű maradjon, másrészt utalás arra, hogy milyen erôvel működik Isten. Ezek a képek végül azt igazolják, hogy Isten gyôz. Olvasási szabály: A Jelenések könyve vigasztaló könyv. A Krisztusra vetett tekintet bizonyosságot ad, hogy a jövô nem a Gonoszé, hanem Istené s azoké, akik hűek Hozzá. Képes beszéd Alapgondolata az, hogy Isten a történelem uraként véghez viszi az üdvösséget és gyôzelmet arat, nagyszerű képekben fejezôdik ki. A kinyilatkoztatás nem riport vagy a jövô történések pontos, hű leírása, hanem meg-megújuló képekben fejezi ki, hogy Isten diadalt arat: nem az a fontos, hogyan történik mindez. A képek nagyrészt az Ószövetségbôl erednek. Ilyen képek: a csodálatos üdvösségi korszak (a lakoma, a mennyei Jeruzsálem), az új Paradicsom ideje (az Élet fája, az Élet vize), Isten fölsége (trónlátomás Ezekielnél). E képekben nem érdeklôdünk a logikai helyesség iránt, hanem az álom és látomás új értelmet teremtô, összekötô ereje iránt: s ebben egyébként nem elképzelhetô új összefüggések adódnak, és a dolgok egymásba folyhatnak. (Vö. R. Guardini: Das Bild von Jesus dem Christus im Neuen Testament. Herderbücherei 100. 94--96.o.) A felsorolt képek könnyebben érthetôk ugyan az olyan olvasó számára, aki ismeri az Ószövetségbôl a megfelelô helyeket, mégis a legtöbb kép akkor is világos, ha azokba az olvasó elmélkedve mélyed el. A képes beszéddel a szerzô azt is kifejezi, hogy itt Isten kifürkészhetetlen titkáról van szó, amely meghaladja az emberi felfogást. Olvasási szabály: A kinyilatkoztatás nem riport, amelyben pontos adatok találhatók a jövendô történelmi személyeirôl és dátumairól. A képes jelkép-elmélkedésben föltárul a képek gazdag jelentése. Himnuszos evangélium Isten üdvözítô tettét a Jelenések Könyve sok helyen himnuszos nyelvezettel magasztalja (4, 5, 11, 12, 14, 19, 21. fej.). Ezekben a mű lényeges részét képezô himnuszokban Istent az egész Egyház a történelem Uraként ünnepli; Ôneki hódol a mindenség, és szemünk elôtt játszódik le ennek az Istennek trónralépése. Ezért a Jelenések Könyvét ünnepélyes evangéliumnak is hívhatjuk (Jörns). Olvasási szabály: A szerzô úgy fogja fel a művét, mint a történelem Urának dicséretét. A hit képesít arra, hogy a Jelenések Könyve történelmi szemléletét elfogadjuk s ebbe a dicséretbe belekapcsolódjunk. Gyakorlatok 1. Jelkép-elmélkedés A Jelenések Könyve képeinek kifejezô ereje igazán akkor bontakozik ki, ha a következô szempontok szerint beszéljük meg. -- Mit jelentenek ezek a képek? -- Mi jut eszébe e képekrôl? -- Mire emlékeztetik ezek a képek? -- Jelentôsek-e az említett mozzanatok saját életében? 2. Levélírás A Jelenések Könyve elsô részének levélküldeményei átalakíthatók a mai közösségeknek szóló levelekké. (A módszerre vö. 33.l.) 3. Gyôzelmi kifejezések Az újszövetségi képes beszéd mélyebb megértéséhez különösen hasznosnak bizonyult a Västerĺs-módszer. Egyik elmélkedés tárgyául lehet venni pl. a Jelenések Könyvének gyôzelmi kifejezéseit. Jelképek írják le a gyôzteseknek ígért jövendôt. A résztvevôk lapjára a Jelenések Könyve idevonatkozó verseit kell fölírni: de csak a címszavakat és a versekre utaló számokat jegyezzük föl: Az Élet fája (Jel 2, 7) Örök élet (2, 11) Fehér kô és új név (2, 17) A gyôztesek (2, 26) Fehér ruhák -- az Élet könyve (3, 5) A templom oszlopai -- Isten nevének hordozói (3, 12) Ülés a trónszéken (3, 21) 4. Az Egyház képei A Västerĺs-módszer szerinti elmélkedéshez felírjuk a képeket, amelyekkel a Jelenések Könyve az Egyház titkát lefesti: A Szent Város (Jel 21, 1 k. 9--14) Isten sátra (21, 3) Isten népe (21, 3) A Bárány jegyese (19, 7; 22, 17) Összehasonlítási helyek az Újszövetségbôl: Szôlôtô és szôlôvesszôk (Jn 15, 5) Isten építménye (1 Kor 3, 9) Szent Templom (1 Pét 2, 5) Isten népe (1 Pét 2, 9) Jegyes (Ef 5, 26) Krisztus teste (Róm 12, 4 k) ======================================================================== Irodalmi tájékoztató Függelék Az alábbiakban tárgycsoportok szerint együtt közöljük az eredeti műben szétszórtan szereplô irodalmi utalásokat, amiket szerzônk a szélesebb magyar olvasóközönség számára a legfontosabbakra korlátozott. A magyar fordításban megjelenteket csak ennek adataival közöljük és a jegyzéket kiegészítettük eredeti magyar munkákkal. A továbbiak iránt érdeklôdôk figyelmébe ajánljuk Jacob Kremer: Hogyan olvassuk a Szentírást? c. kiadványunk Irodalmi Tájékoztatóját (Kremer, IT), valamint a ,,Régi kérdések -- új válaszok? Új kérdések -- régi válaszok?'' c. műben található Schnackenburg tanulmánynak Irodalmi Tájékoztatóját (Schnackenburg, IT). 1. Szentíráskiadások Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Szent István Társulat, Budapest 1967. 1456 1. (Az 1973 évi elôszóval ellátott második lenyomat 4 színes térkép- és 12 fekete képmelléklettel bôvült). Biblia. Magyar nyelvre fordította a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest 1975. Újszövetségi Szentírás. A görög eredeti szövegbôl a fordítást magyarázó jegyzetekkel kiegészítette a Szent István Társulat Szentírás Bizottsága, Szent István Társulat, Budapest '67. (Tárgymutatóval). Újszövetségi Szentírás. Görög eredetibôl fordította és magyarázta P. Békés G. és P. Dalos P., Róma 1972. Hetedik kiadás. (Névmutató személy- és helységnevekkel, valamint tárgymutató.) Újszövetségi Szentírás. Szent István Társulat 1974. (Az elsô helyen közölt Bibliából készült kicsinyített kiadvány, Függelékében tárgymutató, Áttekintés a tanítás szempontjai szerint, Térkép. Az Új Testámentom. Görögbôl magyarra fordította, az értelmezô és magyarázó szöveget írta Dr. Budai G. Budapest 1967. A Magyarországi Református Zsinati Iroda kiadása. 124 oldalas Függelékében: Az ôskeresztény irodalom áttekintése, Bevezetés az egyes könyvekhez, Tárgymutató, Pénzek stb., Jézus példázatai, csodás tettei, az apostolok csodás tettei, A szinoptikus evangéliumok anyaga.) 2. Átdolgozások Die Gute Nachricht. Das Neue Testament in heutigem Deutsch. 3., neu übersetzte Auflage 1971. Hrsg. v. d. Bibelgesellschaften und Bibelwerken im deutschsprachigem Raum, KBW, Stuttgart. Das Neue Testament. Übertragen von Zink J. Kreuz-Verlag, Stuttgart- Berlin 1968. (Több újabb kiadás.) 3. Szinopszisok Schmid, J.: Synopse der drei ersten Evangelien mit Beifügung der Johannes-Parallelen. F. Pustet, Regensburg 1971. 4. Konkordanciák Concordantiarum SS. Scripturae Manuale auctoribus De Raze, etc. vö. Kremer IT 8,1 Praktisches Bibelhandbuch -- Wortkonkordanz. 60.000 Teststellen aus dem AT. u. NT. Kath. Bibelwerk, Stuttgart, é.n. Virágh, S.: Bibliai fogalmi szókönyv. Magyar Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, é.n. 5. Kézikönyvek (Lexikonok, Térképek) Stuttgarti Bibliai Kislexikon, Prugg Verlag, Eisenstadt 1973. Léon-Dufour, X. szerk.: Biblikus Teológiai Szótár. Róma 1976. 2. kiadás. (A Biblia teológiai és spirituális kiaknázásának pótolhatatlan segédkönyve.) Bibliai Atlasz. A Magyar Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, é.n. (Kitűnô színes és fekete térképanyaggal) Praktisches Bibellexikon. Unter Mitarbeit kath. und evang. Theologen, hrsg. von A. Grabner-Haider. Herder, Freiburg 1969. Grollenberg, L.H.: Kleiner Bildatlas zur Bibel. Aus dem Holländischen. Deutsche Ausgabe von H. Eising. Gütersloher V. 1958. Vö. még Kremer, IT 7. 6. Kommentár-sorozatok Geistliche Schriftlesung. Erläuterungen zum NT für die geistliche Lesung. Trilling W. szerk. (Patmos Verlag Düsseldorf -- St. Benno Verlag, Leipzig) 23 kötet. (Bibliaórán az Írás lelki kiaknázása, életünkre való alkalmazása szempontjából nélkülözhetetlen, tudományos szempontból is korszerű és megbízható.) Eddig magyarul egy kötete jelent meg: A Lukács-Evangélium. Szöveg és magyarázat: Alois Stöger. Prugg Verlag, Eisenstadt 1975. Egyéb sorozatokat szerzônk a német eredeti műben sem sorol fel, nyilván annak hangsúlyozására, hogy elsôsorban a ,,lelki'' jellegű olvasásról van szó, nem exegetikus jellegűrôl. Ez utóbbi vonatkozásban utalunk az Echter, Regensburger és Herder-Kommentárokra (vö. Kremer IT, 2, 2--4.) Jubileumi kommentár. A Szentírás magyarázata. Kiadja a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. Budapest 1968. Vö. még Kremer IT 2. 7. Folyóiratok Részletes felsorolást ld. Kremer IT, 11. 8. Szentírásolvasásba bevezetô művek ,,Dei Verbum'', a II. Vatikáni Zsinat dogmatikus konstitúciója az Isteni Kinyilatkoztatásról. A zsinati okmányok új gyűjteményes magyar kiadása jelenleg sajtó alatt van. Szent István Társulat, Bpest. Kremer, J.: Hogyan olvassuk a Szentírást? Útmutatás a Szentírás helyes megértéséhez. OMC, Bécs 1974. (Második kiadása az 1978. évre tervezett új német kiadás alapján elôkészületben.) Lohfink, G.: Die Bibel -- Gotteswort in Menschenwort. KBW, Stuttgart 1970. Lohfink, G.: Jetzt verstehe ich die Bibel. Ein Sachbuch zur Formkritik. KBW, Stuttgart 1973. (Katechétáknak igen ajánlható.) Solt, J.: Így értsd az Ószövetséget! OMC, Bécs 1975. Solt, J.: Így értsd az Újszövetséget. OMC, Bécs 1976. 9. Biblikus ima és elmélkedés A. Az imádsághoz: Becker, E.: Beten mit der Bibel. Butzon u. Bercker, Kevelaer 1973. Bours, J.: Zu Dir rufe ich. Das tägliche Schriftgebet. Herder, Freiburg 1972. Gebete aus den Paulusbriefen. Zusammengestellt und eingeleitet von Hilsdale, P., Rex-Verlag, Luzern 1972. B. Az elmélkedéshez: Bill, J.-- Steinmetz F. J. (Hrsg.): Aus der Mitte leben. Wege biblischer Meditation. Katholisches Bibelwerk, Stuttgart 1973. Köster, P.: Lebensorientierung an der Bibel. Meditationsimpulse zum Exerzitienbuch des Ignatius von Loyola. Katholisches Bibelwerk, Stuttgart 1974. Lotz, J. B.: Kurze Anleitung zum Meditieren. Knecht, Frankfurt 1973. Tilmann K.: Übungsbuch zur Meditation. Benziger, Einsiedeln 1973 (mit Schallplatte). Bibliával vasárnapról vasárnapra. Mai gondolatok új liturgiánk szentírási olvasmányaihoz. OMC, Bécs 1971. 10. A bibliaolvasás módszertani irodalma Emeis, D. -- Schmitt K. H.: Kleine Methodik der Erwachsenenbildung in der Kirche. Herder 1974. Erl, W.-- Gaiser, F.: Neue Methoden der Bibelarbeit, Katzmann Verlag, Tübingen 1969. Praktische Bibelarbeit heute. Herausgegeben vom Katholischen Bibelwerk, Stuttgart 1973. Schmid, M. -- Schoisswohl V.: ABC der Erwachsenenbildung. Tyrolia, Innsbruck 1973. 11. Az Evangéliumok keletkezése és alapvetô kérdések Farkasfalvy, D.: Bevezetés a szentírástudományba. Róma, 1976. Fitzmyer, J. A.: Die Wahrheit der Evangelien. Die ,,Instructio de historica Evangeliorum veritate''. Einführung, Kommentar, Text, Übersetzung und Bibliographie. Stuttgarter Bibelstudien 1, (KBW Verlag) 1965. Részletes irodalmat lásd Schnackenburg IT 1. 12. A Jézusról szóló irodalom A. Népszerű művek Beilner, W.: Jesus ohne Retuschen. Styria, Graz 1974. Blank, J.: Jesus von Nazareth. Geschichte und Relevanz. Herder, Freiburg 1972. Bornkamm, G.: Jesus von Nazareth. Urbanbücherei 19: 1971 9 Gnilka, J.: Jesus Christus nach frühen Zeugnissen des Glaubens. Kösel, München 1970. Hofius, O.: Jesu Tischgemeinschaft mit Sündern. Calwer Hefte 86: 1967. Jeremias, J.: Das Vater-Unser im Lichte der neueren Forschung, Calwer Hefte 50: 1957 Kümmel, W. G.: Die Theologie des Neuen Testamentes nach seinen Hauptzeugen. Jesus -- Paulus -- Johannes (Grundrisse zum Neuen Testament, NTD Ergänzungsband 3): Vandenhoeck und Ruprecht 1972. Müller, K. (Hrsg.): Die Aktion Jesu und die Re-Aktion der Kirche. Jesus von Nazareth und die Anfange der Kirche. Echter-Verlag, Würzburg 1972. Schweizer, E.: Jesus im vielfaltigen Zeugnis des Neuen Testamentes. Siebenstern Taschenbücher 126: 1968. Steiner, A.-- Weymann, V.: Jesus Begegnungen. Bibelarbeit in der Gemeinde, Themen und Materialien. Friedrich Reinhardt Verlag, Basel -- Benziger Verlag, Zürich 1977. B. Tudományos munkák Jeremias, J.: Neutestamentliche Theologie. Erster Teil: Die Verkündigung Jesu. Gütersloher Verlagshaus 1971. Goppelt, L.: Theologie des Neuen Testamentes. 1. Jesu Wirken in seiner theologischen Bedeutung. Vandenhoeck und Ruprecht, Göttingen 1975. 13. Jézus csodái A kétféle látásmódra (Vö. 74. l.): Baum, G.: Plädoyer für den Glauben. Ein Buch für Suchende und Zweifler. Styria, Graz 1971 Emeis, D.: Wegzeichen des Glaubens. Herder, Freiburg 1972. Tilmann, K.: Die Führung zur Meditation. Benziger, Einsiedeln 1971. Az Újszövetségben leírt csodákra: vö. Schnackenburg IT 3. ======================================================================== Elemi gyakorlati megjegyzések Függelék Általánosan elfogadott lélektani tény, hogy merôben egyoldalú referátumok, elôadások csak kis részben maradnak meg a hallgatók emlékezetében. Ezért ma az iskolánkívüli népművelésben éppúgy, mint a teológiai továbbképzésben a közösségi öntevékeny elsajátításra törekszenek. Az alábbiakban, szerzônkkel egyetértve, -- akinek bibliamagyarázatán a bécsi, laikusokat teológiailag képzô kurzuson résztvehettünk --, az itteni tapasztalatok alapján néhány elemi gyakorlati indítással szolgálunk azok számára, akiknek még nincsen ilyenirányú tapasztalatuk. Gyakorlati megjegyzéseink során egy templomi bibliaóra, vagy szemináriumi biblikus megbeszélés, vagy papi lelkigyakorlat ill. továbbképzô kurzus 20--30--40 fônyi résztvevôje lebeg szemünk elôtt. Megjegyzéseink négy fôbb csoportra oszlanak. I. A legelsô probléma a résztvevôk lehetô legnagyobb aktiválása, valamennyinek szóhoz juttatása, közösségi munka megvalósítása. Ebbôl a célból a legalkalmasabb eljárás, ha a nagyobb közösséget -- legalábbis átmenetileg -- kisebb egységekre, munkakörökre bontják. 1) Legegyszerűbb az ún. 6 x 6-os módszer. Az egy tömböt formáló sorokban egymás mellett ülô hallgatók hármanként minden második sorban megfordulnak -- a székeket megfordítva, vagy padban megfordulva, a pad támlájára támaszkodnak -- és így 6 fônyi kis tömbökben beszélgetnek a kitűzött tárgyról. Ez 6--10 percig tart, mindenkinek szóhoz kell jutni, egyikük röviden jegyez. Az idô letelte után mindegyik kis egység képviselôje (jegyzôje) beszámol az elhangzott lényegesebb gondolatokról. (Persze csak utal erre, ha más beszámolóban már elhangzott). Így valamennyi résztvevô tájékozódhatik. A jegyzôk egy-- egy beszámolója után alkalmat kell adni kiegészítô hozzászólásokra is. Vitának itt helye nincs, kölcsönös tájékoztatás a cél. Ez az eljárás egy másfél-kétórás bibliaolvasás során -- egy-egy jelentôsebb mozzanat megbeszélésére -- többször is megismételhetô. 2) ,,Akvárium módszer'' néven ismeretes Bécsben a következô eljárás: A székeket egy nagyobb és egy kisebb koncentrikus körben helyezik el. A középsô kisebb körben 8 szék van, körülötte 20--30. Középen ül 6 kiszemelt aktív beszélgetô, a vezetô vagy moderátor, s egy szék egyelôre üresen marad. (Vezetôn a továbbiakban a bibliaórát tartó papot, tanárt, lelkigyakorlatvezetôt értjük -- röviden V. jelöléssel -- moderátoron (M.) pedig egy-egy kisebb egység, munkaközösség elnöklôjét.) A tárgy részletes megbeszélése a kisebb körben történik -- legyen az pl. egy példabeszéd, csodaelbeszélés vagy bibliai tanítás értelmezése, alkalmazása stb. --, a külsôkör-beliek az elsô idôben -- kb. 1/4--1/2 óra -- behatóan figyelik a beszélgetést. A V. (M) akkor zárja le ezt az elsô megbeszélést, amikor nagyjából kimerítették a tárgyat. Ezután felszólítja a külsô körben ülôket, hogy aki akar, kapcsolódjék bele a beszélgetésbe, miután elfoglalta helyét az üresen hagyott széken. Elôfordul, hogy végül is nyitva marad egy-két probléma. Ezeknek megbeszélésére kisebb, 6--8--10 fônyi munkakörökre oszolhatnak. (Ezek eljárását vö. II. alatt). Ebben az esetben a végén közös beszámolóra gyűl össze a plénum. Ha nem került erre sor, akkor csak a V. vagy M. foglalja össze röviden a megbeszélés lényegét. Meg kell még említenünk, hogy a belsô körbe kerülôk ,,kiszemelése'' több szempont szerint történhetik. Kiszemelheti a vezetô az illetôket, vagy a résztvevôk választják, akár szakértelem, ügyes tárgyalókészség alapján, esetleg saját felfogásuk, vagy épp érdekes eltérô vélemény megszólaltatása céljából, stb. Végül megjegyezzük, hogy templomban, vagy padokkal rendelkezô teremben alkalmazható ez a módszer úgy is, hogy a kis kör az elsô pad elôtt helyezkedik el székeken, de ez valóban körben történjék, mert egymással beszélgetnek. 3) Ha a részekre bontás nem indokolt, vagy nem lehetséges, az egyszerű referátumnál lényegesen hatékonyabb a plénumdiskusszió. Az elôadóasztalnál egy moderátor vezetése alatt a kitűzött tárgyat más-más szempontból 5--10 perces tömör referátumban világítanak meg szakemberek, vagy erre külön felkészült résztvevôk. Utána négy referens egymást kérdezi, fôleg kiegészítô, félreérthetést tisztázó kérdésekkel. Ezután a moderátor lezárja az elsô részt és hozzászólást kér a közönség soraiból. Ha egy-egy referenset közvetlenül érintô kérdésrôl van szó, az illetô azonnal válaszolhat. Egyébként az egyes referensek jegyzik az ôket érintô kérdéseket és a hozzászólások lezárása után mindegyik párperces válaszreferátumot tart. Ez a módszer igen alkalmas, amikor sokágú kérdésrôl van szó. Így hallottunk pl. a házassággal foglalkozó biblikus témák kapcsán dogmatikus, morális, pasztorális és egyházjogi szempontból referátumot. II. Elôfordul, hogy behatóbb megbeszélésre, esetleg több ülés során folytatólag -- pl. szemináriumokban, papi lelkigyakorlatokon huzamosabb tárgyalás folyik kisebb munkakörökben. Tárgyalhatnak ezek egy nagyobb teremben szétszórtan, vagy külön helyiségekben. 1) A felosztás kérdése az elsô. Legegyszerűbb a sorjázva számolás módja. Ha pl. 38 személyt 6 csoportba akarunk osztani, akkor sorjában számoltatjuk a résztvevôket: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 1, 2, és így tovább. Így összeáll az 1., 2. stb. csoport, amelyek közül az 1. és 2. hét résztvevôt, a többi hat résztvevôt fog számolni. -- A vezetô a résztvevôkkel megállapodik abban, hogy a munkakörök mindvégig együtt maradnak, avagy összejövetelenként változnak. Mindkettô mellett szólhat érv: az elsô mellett, hogy az összeszokott tagok könnyebben nyilatkoznak meg egymás elôtt (pl. lelkigyakorlatokon); a második mellett, nehogy egy-egy nehezebben kezelhetô résztvevô állandóan akadályozza a munkát. 2) Gyakran a tárgy szerinti felosztás az indokolt. Ha több, különbözô téma kerül szônyegre, akkor kitett íveken -- amelyek a beszélgetés tárgyát feltüntetik -- lehet feliratkozni; a vezetô gondoskodjék az arányos elosztásról. Az elôadó ill. a lelkigyakorlat vezetôje feltétlenül látogassa meg rövidebb idôre -- néma megfigyelôként -- az egyes munkaköröket. Este, ill. a rendezvény végén, a plénum elôtt történik a beszámolás, amelyhez más munkakörök tagjai is hozzászólhatnak s legalábbis bezárólag -- esetleges referenseken kívül -- a vezetô is. 3) A kisebb munkaközösségek struktúrája általában két fôcsoportra oszlik. -- Az egyik és általánosabb ,,Gruppengespräch'' néven ismeretes a német nyelvterületen, ,,csoportmegbeszélésnek'' vagy ,,munkaközösségi beszélgetésnek'' nevezhetnénk. Ezekben elnöklôt (M.) és jegyzôt (J.) választanak, vagy valaki önként vállalkozik gyakorlata alapján erre a szerepre. A létszám 6--8 fônyi legyen. A beszélgetés egymással folyik - - a M. adja meg a szót -- tehát lehet kapcsolódni egy elôzô hozzászóláshoz; a lényeges, hogy mindenki ôszintén mondja meg egyéni véleményét (,,én-formájú beszélgetés''). Ez eszmecsere legyen, nem pedig vitatkozás. A végén a J. felolvassa a rögzített gondolatokat, ezek ki is egészíthetôk s majd így kerülnek a plénum elé. (Megjegyzendô, hogy igen összeszokott munkaközösségekben nem okvetlenül kell M, csak J.). 4) A másik forma ,,Rundengespräch'' néven ismeretes a német nyelvterületen, esetleg ,,körbeszélgetésnek'' mondhatnánk. Ugyanis a különbség éppen abban rejlik, hogy itt fesztelenebbül, inkább egymásközt, mint egymással, tehát még személyesebb jelleggel folyik a beszélgetés. Sorban nyilvánítják véleményüket, benyomásaikat, élményeiket, érzéseiket. Igen alkalmas mód ez pl. képmeditációk, szimbólumok megállapítása, szövegalakítás esetén, különösen pedig lelkigyakorlatokon. 5) Akárhogy is történt a részekre bontás, utána a közösség elôtti beszámoló elengedhetetlen. (Errôl I/1. alatt szólottunk.) Huzamosabb együttlét esetén maradhat a beszámoló összefoglalólag estére is, de alkalmasabb külön a délelôtt végén is összegyűlni. III. Külön probléma a résztvevôk -- különösen a kezdôk -- megszólaltatása egy-egy -- esetleg nehezebb -- témával kapcsolatban. 1) Ebben a vonatkozásban igen gyümölcsözô a könyvünkben ismételten idézett ,,ötletzápor''. Egy-egy ilyen beindító kérdésre: ,,mit gondol, ha ezt a fogalmat hallja...?'', vagy ,,...ezt az elbeszélést olvasta''? a résztvevôk sorjában külön fontolgatás nélkül reagálnak arra, amit a vezetô a táblán tömören rögzít. Ismétlésre nincs szükség, de ha többen nyomatékoznak valamit, ezt aláhúzással jelezzük. Utána következik a kiértékelés, közmegegyezés alapján, a megegyezések és eltérések, valamint a fontossági sorrend megállapításával. A beszélgetés most már akár az általánosan elfogadott, akár a különösebb, egyéni felfogások kapcsán könnyen megindul. 2) Igen egyszerű a ,,beszakítható kérdôíves''-módszer. Elôre megvonalazott, hasábosan 2 részre osztott papírlapon az elsô oszlopba írják azt az 5--8--10 fogalmat, amely iránt az érdeklôdést, vagy értékelésük arányát kutatják. Szétosztás után 3 perc szünet alatt ki-ki beszakíthatja a megfelelô rovatot vagy rovatokat. A kérdések persze csakis egyértelműek lehetnek. Ha a fontossági, értékelési sorrend után érdeklôdünk, akkor a kérdezett 8--10 mozzanat közül ki-ki a számára legfontosabbnak tűnô 3--4-et jelzi. Az eredményt táblán rögzítik. Folytatás, mint 1. alatt. Igen alkalmas templomban, írószer hiányában is, rövid idô alatt lebonyolítható módszer ez. (Épp ezért szokták közvéleménykutatásra felhasználni, ha egy-egy mise idôpontjának megváltoztatásáról van szó.) 3) Több lehetôséget nyújtó az ,,írásos kérdôívek'' módszere. Kisebb közösségben könnyen kisegítik egymást írószerrel. Így beszakítás helyett egy-egy kérdéssel kapcsolatban +, -- jellel lehet pozitív vagy negatív állásfoglalást jelezni, s ami még fontosabb, a sorozat végén üresen hagyott pár sorba ki-ki beírhatja, amit még fontosnak tart, de a kérdések között nem szerepelt. Lehet így provokatív módon épp a leglényegesebbeket megnevezetlenül hagyva ,,kémlelôdni'' (Így pl. jegyeskurzusokon a ,,Mit tart fontosnak a házasságban?'' jeligés kérdôíven épp a ,,szeretet'' maradt ki...). Kiértékelés, megbeszélés mint fent. 4) Könyvünkben utalást találunk arra, hogy megfelelô munkaeszközök álljanak rendelkezésre. Ezek közül, mint legfontosabbakat az ún. ,,munkalapokat'' emeljük ki. Így az esetmegbeszéléseken a szóbakerülô 2--3 esetet külön papírlapokra írva szétosztják a beszélgetô munkakörökben. Ugyanígy történik szövegmegbeszélések, átformálások stb. alkalmával. Általános vélemény szerint az egyes szentírási verseket mindig külön sorban kell kezdeni. 5) Képmeditációk esetén a kiosztott képek, rajzok, vagy a kifüggesztett illetve vetített képek szolgálnak a beszélgetés alapjául. A leghatásosabb, ha elsötétített teremben vetített kép kapcsán történik az elmélkedés. 6) Könyvünk az egyes témákkal kapcsolatban mindig rámutat a legalkalmasabb módszerre s ilyenkor lapszám szerint is utal a módszertani könyvek (vö. IT, 10) megfelelô lelôhelyére. Ez a magyar kiadásban elmaradt, mert a szélesebb olvasóközönség számára ezek a munkák alig hozzáférhetôek. Itt azonban a közelebbi érdeklôdôk számára, fôként szemináriumok használatára közöljük az egzisztenciális közös elsajátítás fontosabb módszereinél található utalásokat; az Irodalmi Tájékoztatóban -- ha másként nem jelezzük IT, 10 alatt -- található művekre): Västerĺs módszerre vö. Erl-Gaiser, 109--111, Prakt. Bib. 71--73. Bibliai képzettársításokra vö. Prakt. Bib., 138--141; ABC, 110. Életünk felülvizsgálására vö. Erl-Gaiser, 7--10, 45--48; Prakt. Bib. 62--67, 86--92.; ABC, 112 skk.; Bill -- Steinmetz (ld. IT, 9) 133-- 135. Bibliai elmélkedésekhez vö. Erl -- Gaiser 24--28, 78--82; Prakt. Bib., 172--213 (!); Bill -- Steinmetz (IT, 9) passim. IV. Legvégül néhány fontos elvet kell összefoglalóul nyomatékoznunk: 1) A megbeszélés tárgyát igen szabatosan, röviden, közérthetôen fogalmazzuk meg mindig! 2) Ez a tárgy, a rendelkezésre álló idôben, az adott közösség számára -- emberi számítás szerint -- kimeríthetô legyen! Túlméretezéstôl, problémák halmozásától tartózkodjunk! 3) A jegyzôk beszámolói tárgyilagosan, röviden, minden fontos mozzanatra térjenek ki. 4) A hozzászólások a kisebb közösségekben ,,én-formájúak''. Saját benyomásainkkal, élményeinkkel, gondolatainkkal gazdagítjuk egymást. 5) A bibliai megbeszéléseken mellôzendô minden vita. Nyugodtan meghallgatjuk mások tôlünk eltérô véleményét is. Általában lehet kapcsolódni mások hozzászólásához, hacsak a téma ezt nem zárja ki, mint pl. a bibliai elmélkedés. 6) A vezetô (moderátor) és a résztvevôk viszonyát a kölcsönös bizalom, megbecsülés, a szabadság légköre, valamint a ,,játékszabályok'' megtartása jellemezze.