Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973)338-4736 Fax: (973)778-4263 e-mail: felsoval@email.njin.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 16-17) ======================================================================== ======================================================================== Nádasy Alfonz Az egyházatyák szentbeszédeibôl I. kötet Tematikus szentbeszédek a görög egyházatyákból Szerkesztette: Radó Polikárp Fordította: Nádasy Alfonz és Barát Oros Szent István Társulat, Budapest, 1944 Nihil obstat. Budapestini, die 1. Junii 1942. Dr. Florianus Kühár O.S.B., censor deputatus. 684/1942. Imprimi permittitur. In S. Monte Pannoniae, die 3. Junii 1942. Chrysostomus Kelemen, archiabbas. Nihil obstat. Dr. Michael Marczell, censor dioecesanus. Nr. 4504/1942. Imprimatur Strigonii, die 11. Junii 1942. Dr. Joannes Drahos, vicarius generalis. ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Elôszó 1. Eucharisztikus gondolatok (Aranyszájú Szent János) a) Milyen lélekkel áldozzunk? b) Legyünk méltók a szentáldozásra c) Krisztus jelenléte mire ösztönözzön minket? d) Hogyan járuljunk az Oltáriszentséghez? e) Hódoljunk az Oltáriszentség elôtt! f) Tiszta lelkiismerettel áldozzunk! 2. Mária dicsérete (Alexandriai Szent Cirill) 3. A szentek képeinek tiszteletérôl (Damaszkuszi Szent János) 4. Az imádság (Aranyszájú Szent János) 5. A Szentírás olvasásának haszna (Aranyszájú Szent János) 6. A zsoltárimádság haszna (Aranyszájú Szent János) 7. A templom látogatása (Aranyszájú Szent János) a) Miért járjunk templomba? b) Legyünk figyelmesek a templomban! c) Rossz idô ne tartson vissza bennünket! 8. A szegények iránti szeretet (Nazianzi Szent Gergely) 9. A szegénység nem szégyen (Aranyszájú Szent János) 10. A békeszeretet (Nazianzi Szent Gergely) 11. A házasulók gondjai (Aranyszájú Szent János) 12. Jób a türelmes szenvedés példaképe (Aranyszájú Szent János) 13. Nagy csapás idején (Aranyszájú Szent János) 14. Isten célja a szenvedésekkel (Aranyszájú Szent János) 15. Senki és semmi nem bánthat minket (Aranyszájú Szent János) 16. Viselkedésünk betegség idején (Aranyszájú Szent János) 17. A bűnbánat (Aranyszájú Szent János) 18. A kapzsiság ellen (Aranyszájú Szent János) 19. A gyűlölet ellen (Aranyszájú Szent János) 20. A mértéktelenség ellen (Aranyszájú Szent János) 21. A színház veszedelmei (Aranyszájú Szent János) Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv a Szent István Társulat kiadásában jelent meg 1944-ben A Keresztény remekírók sorozat (szerkesztette Kühár Flóris) 10. köteteként és Az egyházatyák szentbeszédeibôl című rész I. köteteként. A szöveget Endre Csaba és P. Bocsa József, Sch. P. vitte számítógépbe. Az eredeti szöveget apró változtatásokkal a mai helyesíráshoz igazítottuk. ======================================================================== Elôszó A Keresztény Remekíróknak ebbôl a sorozatából nem hiányozhatik az egyházatyák szentbeszédeinek anthológiája. Bár az újabb korban sokszor szkeptikusan gondolkoztak e tárgyról. Elég két elméleti homilétát idéznem. Jungmann, ki nemzedékek homilétikai ízlését nevelte és irányította, nagyon mostohán bánik az egyházatyák homilétikai kincsével. Fölfogása röviden ez: ,,Die meisten Vorträge, die wir von den Kirchenvätern besitzen, sind ihrer Mehrzahl nach aus ihren Werken das minder Vorzügliche''. (Theorie der geistlichen Beredsamkeit S. 466.) Az újabbak közül Somogyi Antal (Praedica verbum, Budapest 1937) a prédikáció forrásai között nem említi az egyházatyákat. Minden bizonnyal csak azért, mert ez a kiváló kis homilétika egészen gyakorlati irányú: azt pedig jól tudjuk, hogy a papság nagyobb részének, a falusi, sôt legtöbb városi papnak nem áll rendelkezésére egyházatya írása, akár a Migne-féle Patrologia Latina és Graeca-t, akár a Kösel-féle, egyébként is német Bibliothek der Kirchenväter-t, akár a Hurter-féle Opuscula Patrum-ot használnák; -- más, még nehezebben hozzáférhetô kiadásról nem is beszélve. Ezen akar segíteni ez a kötet és testvérei. Egyelôre négy lát napvilágot. Az I. (Keresztény Remekírók X. k.) kötet az egyházatyák tematikus beszédeibôl közöl huszonegyet. Még pedig csak a görög atyák szónoklati kincsébôl. Isten segítségével a latin atyák beszédeibôl is összeállítok majd ilyen kötetet. A II. és III. (Keresztény Remekírók XI. és XII. k.) kötet Aranyszájú Szent János bibliamagyarázataiból mutat be szemelvényeket. Késôbbi tervem más ilyen bibliamagyarázatokat, homiliákat is lefordíttatni. A IV., V., VI. (Keresztény Remekírók XIII--XV. k.) kötet a vasárnapi és az ünnepnapi evangéliumokhoz összeválogatott homiliákat tartalmazza. Alapvetô elvem ez volt a homiliák kiválogatásában: lehetôleg minél jobban használhatók legyenek. Minden mást ennek a szempontnak rendeltem alá. Nem vettem be, sôt kerültem olyan beszédeket, melyeket egyébként eléggé ismernek, pl. Aranyszájú Szent Jánosnak Eutropius érdekében mondott beszédét. Nem törôdtem azzal, hogy bizonyos aránytalanságok állanak elô: mint pl. mindjárt ebben a kötetben is, hol 21 beszéd közül 17 Aranyszájú Szent Jánosé. Mindenfelé keresve hasznos beszédeket, ezeket legtöbbször minden egyházi szónokok legnagyobbikánál találtam meg. Nem baj! Nem az a célom, hogy a rhetorika, vagy a homilétika részére mintabeszédeknek a gyűjteményét adjam, hanem az, hogy oly beszédeket mutassak be, amelyek a mai ember részére is fölhasználhatók, annak számára is adnak lelki táplálékot. Az eqyházatyák beszédeinek fölhasználásánál talán jó lesz, ha az elsô kötet élére állítjuk Sertillanges figyelmeztetését: ,,Ezek az emberek nem mondottak el mindent, saját koruk szükségleteinek feleltek meg, mi a magunkénak kell, hogy megfeleljünk... Ezért nem lehet munka nélkül fölhasználni ôket: és ez mennyire jó!... Műveik a márványtömbhöz hasonlítanak, elôször ki kell vágnunk a márványt. Vagy helyesebben mondva szobrok ezek, de ilyen alakban nem használhatók föl, és ezért csak azt tanulhatjuk tôlük, hogy mintájukra másokat alkossunk: annál jobb! Milyen jó, hogy nem lehet ôket egyszerűen lemásolni, ellenben okulhatunk belôlük, és okulhatunk annyira, mint egyébként sehol másutt! Mert az egyházatyák közelebb vannak a természethez, következésképpen hozzánk is közelebb állanak, mint pl. XIV. Lajos századának szónokai''. (L'orateur chrétien. Juvisy 1930. p. 40.) Én csak a kötet szerkesztését végeztem: azaz kiválogattam és kijelöltem az egyes beszédeket. A fordítás munkájáért Nádasy Alfonz, Budapest, felelôs. A 3. számú beszédet Barát Oros fordította. Radó Polikárp ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Milyen lélekkel áldozzunk?[1] Sok pogány, mikor azt hallja, hogy az Ige testté lett, kinevet és kigúnyol bennünket. E miatt az egyszerű emberek közül sokan megzavarodnak és nyugtalankodnak. A görögökhöz is, de hozzátok is szólok, kikben zavar támadt, hogy sohse veszítsétek el a fejeteket, ne menjetek esztelen emberek után, ne nyugtalanítson benneteket a hitetlenek kigúnyolása. Hiszen a kisgyermekek is gyakran nevetnek, ha komolyan beszélünk vagy számukra különös munkán dolgozunk. De ez a nevetés nem a kigúnyoltak értétlenségét, hanem a gúnyolódók oktalanságát jelenti. Ugyanezt mondhatjuk a pogányokról is. Hiszen majdnem ostobábbak, mint a gyermekek, mert olyan dolgot gúnyolnak ki, ami szent borzadályt kelt és minden csodával teljes. Amit azonban ôk kinevetnek, az tovább ragyog saját szentségében. Gúnyolódásuk semmit se árt hírének. De a saját isteneiket dédelgethetik, mégis torz alakok maradnak. Vajon nem igazi esztelenség-e, ha ôk kétes értékű embereiket kôbe, fába, olcsó emlékekbe vésik és istenekként szerepeltetik. De az a meggyôzôdésük, hogy semmi rosszat sem tesznek. Minket azonban törvény elé akarnak idézni, mert azt valljuk, hogy az Isten élô templomot készített magának a Szentlélek ereje által és így az egész földet sajátjává tette. És milyen vád ez! Mert ha lealázó, hogy Isten lakjék emberi testben, mennyivel inkább lealázó az, hogy kôben vagy fában. Annyival, amennyivel értéktelenebb a kô vagy a fa az embernél; hacsak nem gondoljuk, hogy az ember a holt anyagnál értéktelenebb. Mert ôk azt tartják, hogy Isten valósága még a macskában és a kutyában is jelen van. (Sôt sok eretnek még ezeknél alacsonyabb rendűben is jelenvalónak hiszi.) Állíthatom, hogy mi sohasem mondunk ilyent, de nem is hallottunk. Mi csak azt valljuk, hogy Krisztus tiszta, szent, sértetlen, minden bűntôl mentes testet vett fel szűzi méhben és megalkotta saját emberi alakját. Hozzájuk hasonló elvetemültek a manicheusok; ôk is azt vallják, hogy Isten valósággal jelen van a kutyákban, majmokban és mindenféle állatban. (Azt állítják, hogy a lélek ebbôl a jelenlevô isteni valóságból van.) És nem borzadnak és nem szégyellik magukat. Rólunk azt mondják, hogy nem beszélünk Istenrôl Hozzá méltóan, mert mindezeknek még a gondolatát sem tűrjük meg. Mi csak azt valljuk, ami Hozzá méltó és illô: Hogy ti. eljövetelével, születésének e módjával saját művét, a bűnbeesett embert fölmagasztalta. Szegény testvérem, mit is állítasz te? Azt hangoztatod, hogy a gyilkosok és csalók lelke az Isten lényegébe tartozik és te mersz vád elé állítani bennünket, mert mi ebbôl semmit se fogadunk el, még a hallását sem tűrjük, sôt azt mondjuk, hogy istentelen az, aki ilyent állít? Valljuk, hogy az Isten szent templomot készített magának és ezzel az égi uralmát kiterjesztette a mi életünkre is. Hát hogyne lennétek ezerszeresen is méltók a halálra, vádjaitok miatt is, istentelenségtek miatt is, melyet nem szűntök meg tovább terjeszteni. Ha méltatlan az Istenhez, hogy szent, bűn nélküli testben lakjék, sokkal illetlenebb ha nem tiszta, nem szűzi testben, hanem csalóban, sírrablóban, kalózban, majomban, kutyában él. Éppen Ô, aki a szentség és feddhetetlenség, aki most ott ül az Atyaisten jobbja felôl. Milyen kára vagy milyen gyalázata származhatnék az Istennek ebbôl a testben lakásból? Nem látjátok azt a Napot, akinek a teste látható, halandó, romlásnak vetett, mégha ezerszer is ájuldoznak a manicheusok és a görögök ennek hallatán. De nemcsak ez, hanem a föld, a tenger, az egész látható világ rendellenességnek (hiábavalóságnak) vetett alá. Hallgasd meg csak Szent Pált, amint ezt kifejti: ,,Hiszen a teremtett világ alávetett a hiábavalóságnak, nem önként, hanem attól, aki alája vetette a remény nyújtásával'' (Róm 8,20). Aztán megmagyarázza, mit jelent ez: ,,alávettetett a hiábavalóságnak'', amikor így folytatja: ,,mert a teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából az Isten fiai dicsôségének szabadságára'' (Róm 8,21). Eszerint tehát múlandó a világ és romlandó. Aki romlásnak szolgál, maga is romlandó. A nap -- pedig múlandó test -- egyformán bocsátja sugarait piszokra, sárra. A piszkos testekkel való együttlétébôl saját tisztaságán nem esik folt, hanem újra ragyogó sugarak verôdnek vissza. Saját fenségében részesíti a sugárzásba került testeket. A testek piszka és szennye legkevésbé sem ér fel hozzá. Mennyivel inkább nem piszkolódott be az igazság Napja, a testtelen hatalmasságok ura, mikor tiszta testbe költözött. Nemcsak, hogy nem szennyezôdött be, hanem azt (ti. a testet) még tisztábbá és szentebbé tette. Mindezeket tehát gondoljuk meg és emlékezzünk az Isteni szóra: ,,Mert köztük fogok lakni és közöttük járni'' (2Kor 6,16). Majd ismét: ,,Nem tudjátok-e, hogy az Istennek temploma vagytok, és az Isten Lelke lakik bennetek?'' (1Kor 3,16) Mondjuk ezt mi is ezeknek és az istenteleneket hallgattassuk el. Örüljön a saját jóakaratunknak és dicsôítsük a testté lett Istent ilyen leereszkedéséért. Adjunk hálát Neki minden erônkbôl. Imádjuk méltó tisztelettel és hálaadással. Hozzá méltó hálaadást úgysem végezhetünk mással, csak az üdvösségünkön való munkálkodással és az erényekre való törekvésünkkel. Ne legyünk tehát hálátlanok jótevônkkel szemben, sôt mindenünket ajánljuk fel minden erônkbôl: hitünket, reményünket, szeretetünket, józanságunkat, könyörületünket, emberszeretetünket. És amire a minap buzdítottalak benneteket, ma is azt teszem és soha nem szűnök meg titeket erre ösztönözni. Mi is ez? Ha a felséges és isteni asztalhoz, a szent titokhoz akartok járulni, szent félelemmel és rettegéssel tegyétek, tiszta lelkiismerettel, böjttel és imádsággal, ne nyugtalansággal és gyötrôdéssel, ne zaklassátok szeretteiteket. Ez igazán nem lenne okos dolog és nem mindennapi gôg jele lenne. Ezért fenyegeti és félemlíti meg azokat, akik így cselekesznek: Gondold meg, ember, milyen áldozatban akarsz részesülni, milyen asztalhoz akarsz járulni. Vésd lelkedbe, hogy por és hamu vagy, mégis Krisztus testét és vérét veszed magadhoz. Ha a király lakomához hív benneteket, illô összeszedettséggel vesztek részt azon és ha elétek teszi az étkeket, szerényen és csendesen költitek el. Hát mikor az Isten hív a saját asztalához és a saját fiát ajánlja fel neked, miközben az angyalok hatalmasságai állnak körülötted rettegéssel és remegéssel! A kerubok elfedik arcukat, a szeráfok reszketve kiáltják: Szent, szent, szent az Úr, szent, szent, szent az Úr -- akkor te beszélgetsz és zajongsz a szent lakoma elôtt? Nem érzed szükségét annak, hogy csenddel teljék meg a lélek ezekben a pillanatokban? Teljes béke és nyugalom lakozzék a szívben, nem zaj, harag és nyugtalanság, mert ez utóbbiak beszennyezik az áldozni kész lelket. Milyen bocsánatra számítsunk, ha nagy bűneink után még az oltárhoz menetel idején sem hagyunk fel esztelen, rossz szokásainkkal? Van-e egyáltalán szükségesebb az oltáron nyugvónál? Mi hajt bennünket arra, hogy a lélekrôl is megfeledkezzünk és a test hajlamai után törjünk? Könyörgök hozzátok és kérlek benneteket, ne vonjuk magunkra az Isten haragját! Sebeinknek üdvözítô orvossága nyugszik itt, el nem fogyó gazdagság, égi királyságunk követe. Ha közelébe megyünk, reszkessünk, adjunk hálát neki, boruljunk elébe, valljuk be bűneinket, sirassuk és gyászoljuk rosszaságunkat, buzgón imádkozzunk. Így lassan megtisztulva, alkalmas lelkiállapotban menjünk Hozzá, a mennyország Királyához. Ha már magunkhoz vettük a szent, szeplôtelen áldozatot, egészen egyesüljünk vele, süssük le szemünket, tüzesedjék át a lelkünk, hogy ne jussunk kemény ítéletre, sem kárhozatra. Így érjük el a lélek önuralmát, a szeretetet, az erényeket, Istennél a kiengesztelôdést, a tartós békét, ezer más jónak feltételét. Legyünk szentté és tegyük azzá a velünk élôket. Mindig ezt hangoztattam és ezután is így teszek. Mi hasznotok lenne, ha csak úgy találomra idejöttök, de semmi tanulságot nem vontok le ezekbôl? Mi értelme van, ha mindig csak beszélünk a kegyelemrôl? Szeretteim, rövid a földi élet: éljük józanul, legyünk készen. Várjunk összeszedett lélekkel, mindenkivel szemben mutassunk igaz buzgóságot, mindenben legyünk lelkiismeretesek. Bármit teszünk: ha Isten igéjét hallgatjuk, imádkozunk vagy más egyebet végzünk, félelem és remegés közt tegyük, hogy könnyelműségünk Isten átkát ne vonja fejünkre. A nyugtalankodás és a haragos lelkület sérti az oltár szent áldozatát. Esztelen dölyfösség lenne, ha másra pazarolt erônk nélkül járulnánk az Úrhoz. Hallgasd meg, mit mond errôl az apostol: ,,Azt pedig, aki az Isten templomát megrontja, megrontja az Isten'' (1Kor 3,17). Irgalma helyett ne vonjuk magunkra az Isten haragját. Árasszuk feléje minden gondolatunkat, lelki összeszedettségünket, lelkiismeret- nyugalmunkat. Menjünk eléje imádsággal, neki átadott szívvel, hogy így engeszteljük a mi Urunk Jézus Krisztust. Így találjuk meg a nekünk ígért jókat az Ô kegyelmével és szeretetével. Neki is, az Atyának is, vele a Szentléleknek is dicsôség, hatalom, tisztelet most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Legyünk méltók a szentáldozásra[2] Mivel tehát az Úr születésérôl megemlékeztem és errôl elgondolkodtam veletek, azt hiszem, be is fejezhetem beszédemet. Tudom, hogy sokan járultok majd ehhez a szent asztalhoz a mostani ünnepen. (Talán csak megszokásból?) Jó volna -- már többször is szoktam emlegetni -- ha nemcsak számlálgatnánk az ünnepeket, hanem inkább átélnénk azokat. Bárcsak tisztulnánk meg lelkünkben és így egyesülnénk a szent áldozattal. Mert aki bűnben van és bánata még nincs, ünnepnapon sem méltó arra, hogy e félelmetes szent áldozat részese legyen. De aki megtisztult és gondos bánattal letörölte bűneit, ünnepen is, máskor is méltón járulhat az isteni nagy titokhoz. Méltó arra, hogy az Isten ajándékait élvezhesse. De azt nem értem, hogyan nem törôdnek ezzel sokan, akik ezer bajban nyögnek. Ha azonban látják az ünnep közeledtét, mintha maga a nap vonzaná ôket, rohannak a szent titokhoz, melyet ilyen állapotukban még megpillantaniuk sem volna szabad. A nyilvános bűnösöket mi magunk tartjuk távol. Akiknek lelkiállapotát nem ismerjük, azokat Istenre bízzuk: Ô minden léleknek ismeri titkait. Ma szeretnénk minden nyilvános vétket mindenkinél helyrehozni. Mi is ez a vétek? Az, hogy nem illô tisztelettel mennek az oltárhoz, hanem nyugtalankodással, veszekedéssel, haragtartóan, zajjal. Elôtte gyalázkodtak, megszólták felebarátaikat: egész lelkük csupa hánykolódás. Ezt is sokszor mondtam és nem is hagyom abba. Ugye, láttátok már az olimpiai játékok alatt, mikor a gyôztes méltóságteljesen végigsétál a fôtéren: fején koszorú, kezében pálca. Mindenki megbámulja díszruháját. Milyen rend van, mikor a hírnöke hangos szóval csendet és fegyelmet kér. Ugye, milyen visszás: ahol az ördög üli a diadalát, ott akkor nyugodtság van, ahol pedig Krisztus hív bennünket magához, ott zajongunk. A piacon csend, a templomban zaj? A tengeren szélcsend, a kikötôben pedig hullámzás? Mondd, miért nyugtalankodol? Mi izgat? Sürgôs üzletkötés hajt? Általában tudod, hogy éppen arra az órára lenne elfoglaltságod? Vagy arra gondolsz, hogy mindig a földön élsz? Azt hiszed, hogy az emberek között maradsz? Nem kôszívű az, aki azt hiszi magáról, hogy ilyenkor a földön jár és nem az angyalok karaiban? Közöttük titokzatos szent éneket énekel és velük gyôzelmi induló zeng az Istennek. Ezért nevez bennünket Krisztus sasoknak a következôképpen: ,,Ahol a test vagyon, oda gyűlnek a sasok is'' (Lk 17,37), hogy égbe szálljunk és könnyen szálljunk magasba lelkünk szárnyain. Mi pedig kígyókként földön csúszunk és földet eszünk. Akarjátok, hogy megmondjam: miért a zaj és a lárma? Mert egyáltalán nem zárjuk be a kapukat, sôt elnézzük, hogy utolsó hálaadás elôtt kisiessetek és haza menjetek. Ez bizony nagy meggondolatlanság. Mert mit cselekszel? Krisztus itt van köztünk, az angyalok mellette állnak, elôttünk az isteni áldozat, a testvérek még részesülnek benne, te pedig ott hagysz mindent és továbbállsz. Ha vendégségbe vagy hivatalos és ha elsônek is laktál jól, mégsem mersz a barátaid nélkül eljönni, míg ôk esznek. Itt pedig Krisztus áldozatának továbbfolytatásakor, mikor még tart a fenséges titok, közepén abbahagysz mindent és eltávozol. Lehet ezt mentegetni, lehet ezt védeni? Ha akarjátok, megmondom, kinek a szerepét töltik be azok, akik már a közepén elmennek és az áldozás végén a hálaadó éneket nem éneklik velünk. Nagyon keményen akarok szólni, mégis meg kell mondanom, sok ember lelkiismeretlensége miatt. Mikor Júdás az utolsó vacsorát együtt töltötte el a többivel, azon a végsô éjszakán, a többiek még együtt maradtak, ô sietve eltávozott. Ôt utánozzák ezek is, mikor az utolsó hálaadó ének elôtt kisietnek. Ha Júdás nem sietett volna ki, nem lett volna áruló. Ha nem hagyta volna el apostoltársait, nem veszett volna el. Ha nem tört volna ki a nyájból, a farkas nem találta volna egyedül és nem falta volna fel. Ha nem szakadt volna el pásztorától, nem lett volna vadállat zsákmánya. Ô a zsidókkal, ezek pedig az Úrral távoznak hálaének közben. Látjátok, az áldozat utáni végsô imádság az utolsó vacsora példájára van. Szeretteim, most pedig fontoljuk meg ezeket, véssük jól emlékezetünkbe és féljünk az ezért járó büntetéstôl. Isten testét adja neked, te még szavakat sem adsz cserébe: amiket kaptál, azokért hálát sem adsz. Ha testi táplálékot eszel, utána imádkozol. Ha pedig lelkiekben részesülsz, mely fölülmúlja az egész látható és láthatatlan világot, szánandó ember létedre nem vársz, hogy szavaiddal, tetteiddel hálát adj? Nem méltó az ilyen a legnagyobb büntetésre? Nem azért mondottam ezeket, hogy helyeseljétek, sem azért, hogy hangosan és zajosan megköszönjétek, hanem hogy alkalomadtán ezekre visszaemlékezzetek és illô fegyelmezettséget tanúsítsatok. A hittitkokat vagy megbeszéljük vagy átéljük. Ahol tehát szent titkot ünnepelünk, ott mély csend legyen. Ebben a teljes csendben nagy fegyelmezettségben, illô odafigyeléssel járuljunk a szentáldozáshoz, hogy Istennek még több kegyelmét harmatoztassuk magunkra, hogy lélekben megtisztuljunk, hogy örök javakat nyerjünk. Hogy mindezeket megkaphassuk, legyen dicsôség, hatalom és imádás a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelméért, jóságáért, az Atyával és Szentlélekkel együtt most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Krisztus jelenléte mire ösztönözzön minket?[3] Az Oltáriszentséget ne lásd kenyérnek és ne ízleld bornak. Nem lesz az a sorsa, mint a testi ételeknek. Ne is gondolj ilyenre! Ha a viaszt tűz közelébe visszük, azért nem veszti el lényegét, és nem bomlik részeire. Ugyanígy gondolkodj az Oltáriszentség vételérôl is. Éppen ezért, ha áldozni mentek, ne gondoljátok, hogy ember osztja az Isten testét, hanem mintha szeráfok áldoztatnának tűzfogóval, mint Izaiás próféta látta. Higgyétek, hogy így kapjátok a szent testet. Az Üdvözítô vérét is így élvezzük, mikor az isteni, tiszta kelyhet érintjük ajkunkkal. Testvéreim, ezért ne hagyjuk el a templomot és ne ott benn beszélgessünk. Meghatva és félô tisztelettel álljunk, szemlesütve, de szárnyaló lélekkel. Csak belül sírjunk, csak szívünkben ujjongjunk. Nem figyeltétek, hogyan állnak az emberek a földi, a halandó, ideig- óráig élô király elôtt: mozdulatlanok, nem beszélnek, nem nyugtalankodnak, nem meregetik szemüket ide-oda, de komolyak, összeszedettek, tisztelettudók. Emberek, ezektôl vegyetek példát! Kérlek benneteket, úgy álljatok Isten elôtt, mint a földi király színe elôtt szokás. Mennyivel inkább kell a mennyország urának jelenlétében így cselekednünk. Mindaddig figyelmeztetlek benneteket, míg javulástokat nem látom. Ha bemegyünk a templomba, Istenhez méltóan viselkedjünk. Ne hordjuk lelkünkben a múlt szenvedések emlékét. Vajon nem így imádkozunk magunkban: ,,És bocsásd meg nekünk a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek'' (Mt 6,12). Félelmetes ez az imádság. Aki ezt imádkozza, majdnem így kiált az Úrhoz: Uram, abbahagytam, Te is bocsásd meg! Lemondtam róla, Te is felejtsd el! Megnyugodtam, Te se vesd szememre! Ha feltételt szabok, Te se áraszd irgalmadat! Ha nem bocsátok meg felebarátomnak, Te se feledd el az én bűneimet! Ugyanazt a mértéket használd Te is, amellyel én mérek! Mindenképpen engedelmeskedjünk az Úrnak és ne szóljunk ellene, mégha gondolkodásunkkal és felfogásunkkal látszólag ellentétben is állana. Gondolatainknál, műveltségünknél legyen nagyobb tekintélye az Úr szavának. A szent titoknál is így tegyünk: Ne csak ez elôttünk lévôt nézzük, hanem szavait is jegyezzük meg. Mert az ô szavában nincs tévedés. Érzékszervünk azonban könnyen becsapódik. Ôbenne sosem csalódunk, érzékeinkben annál többet. -- Ha Ô azt mondja: ,,Ez az én testem'' -- fogadjuk el, higgyük el és nézzük lelki szemünkkel. Krisztus nem érzékelhetôt adott nekünk: minden észrevehetô dologban lelki értelem van. Vegyük a keresztséget. Látható anyaga a víz, de a hatása lelki; születés és újjászületés. Ha test nélküli lennél, szellemiek lennének az ajándékai is. Mivel azonban testben él a lélek, a lelkiek érzékelhetô alakban jutnak hozzád. Milyen sokan mondják most: ,,Szeretném látni az alakját, sebhelyeit, ruháját, saruját''. Hiszen látod, tapintod, magadhoz veszed. Te a ruháját szeretnéd látni. Ô pedig saját magát adja, nemcsak hogy meglásd, hanem hogy megérintsd, magadhoz vedd, testedben táplálékod legyen. Senki se lépjen az Úr asztalához lelki éhség nélkül vagy hanyagul, hanem tüzes szívvel, vidám lélekkel és buzgósággal. Ha a zsidók állva étkeztek, saruban és bottal a kezükben, nagy sietség közben, mennyivel inkább kell neked készenlétben lenned. Ôk Palesztinába készültek kimenni, ezért éltek utasként. Te pedig az égbe készülsz vándorolni. Ezért mindig készen kell állnunk. Kemény büntetés vár a méltatlanul áldozókra. Gondolj arra: mennyire botránkozol az árulón és elítéled a keresztrefeszítôket. Vigyázz, hogy vádolója ne legyél Krisztus testének és vérének. Azok megölték a mindennél szentebb testet, te bűnös lélekkel fogadod magadba. Pedig mennyi jót kaptál tôle. Nem elégedett meg azzal, hogy emberré lett, megkínozták, megölték, hanem még egyesül is velünk. Nemcsak hitben, de valóságban is elôkészíti a testünket. Mennyivel tisztábbnak kellene lennünk, mikor ezt a Szent áldozatot magunkhoz vesszük. Napnál ragyogóbb legyen a kéz, mely megszegi e kenyeret! Teljék meg a száj a Szentlélek tüzével! És a nyelv, ha ízleli az imádandó vért! Gondold meg, milyen kitüntetésben van részed. Milyen lakomát élvezel. Az angyalok rettegéssel néznek feléje. Nem mernek rémület nélkül visszatekinteni rá, mert olyan villámfényes a sugárzása. Nekünk pedig táplálékunk és egészen a mienk. Krisztus teste és vére lettünk: ,,Ki tudná megmondani az Úr nagy tetteit? Ki tudná elbeszélni minden dicsô művét?'' (Zsolt 105,2) Melyik pásztor táplálja saját testével a nyáját? De miért emlegetek pásztort? Sok anya szülés után szoptató dajkát fogad gyermekének. Az Úr nem bízza másra a gyermekeit, hanem saját vérével táplálja. Minden módon magához fűz bennünket. Figyeld meg: a mi testi adottságaink szerint született. Erre azt válaszolod: Ez nem mindnyájunkra vonatkozik. Dehogynem. Ha az emberi természetet vette fel, minden emberre vonatkozik. Ez világos. Ha mindenkire áll, minden egyes emberre külön is. Miért nem kapja mindenki ugyanazt a hasznot? -- vitatkozol velem. Ez nem rá vonatkozik, hanem a keményszívűekre. Hiszen Krisztus a megtestesülést mindenkiért vállalta. Az Oltáriszentségben mindenkivel külön egyesül. Gyermekeit saját maga táplálja és nem bízza másra. Ezzel is bizonyítja, hogy a te testedet vette fel. Ne lelkiismeretlenkedjünk ekkora szeretettel és megbecsüléssel. Láttátok már, a csecsemôk milyen mohón kapkodnak anyjuk melléhez? Milyen vággyal tapadnak hozzá szájukkal? Ugyanilyen kívánsággal járuljunk az oltárhoz és a lelki italunk emlôjéhez. Sokkal inkább vonzzon bennünket a Szentlélek kegyelme, mint a csecsszopót az anyamell. Egyetlen bánatunk legyen, ha nem részesülünk ebben a táplálékban. Emberi hatalomnak nincs köze az Oltáriszentséghez. Az működik benne, aki az utolsó vacsorán megalapította. Nekünk szolgai szerep jutott; Ô teszi szentté, Ô változtatja át. Senki se álljon ide Júdásként, senki se legyen kapzsi. Ha nem vagy Krisztus tanítványa, távozz innen! Ez az oltár nem fogadja be az ilyeneket. Azt mondja az Úr: ,,Nálad tartom a húsvéti vacsorát tanítványaimmal együtt'' (Mt 26,19). Ezen az asztalon is ugyanaz fekszik, mint az utolsó vacsoráén. Talán ott Krisztus, itt pedig ember a szerzô? Nem! Mindkét esetben maga az Úr! Ez ugyanaz a vacsoraterem, mint ott, ahonnan az Olajfák hegyére vonultak ki. Mi is menjünk a szegények csapatához. Ez a mi Olajfa- hegyünk. Olajfa a templomban található szegény-tömeg. Olajuk nekünk nagyon hasznos lesz. Az öt okos szűznek volt olaja. Milyen dicsôségükre vált! A többinek nem volt, el is pusztult. Olajjal a kezünkben jöjjünk ide, hogy égô lámpával fogadhassuk a vôlegényt. Ezzel a kezünkben távozzunk innen! Szív nélkül ne gyere ide! Ha durva és irgalmatlan vagy, ha piszkos a lelked, maradj távol az oltártól! ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Hogyan járuljunk az Oltáriszentséghez?[4] Eddig az Oltáriszentségrôl beszéltem. Most szeretnék egy keveset hozzátok szólni, mikor áldozni mentek. Csak néhány szót, de ennek nagy ereje és haszna legyen. Nem én szólok, hanem a Szentlélek az én szavaimmal. Vajon mit? Sokan esztendônként egyszer áldoznak, mások kétszer, sokan többször. Mindenkihez szól a szavam. Nemcsak az itt hallgatókhoz, hanem akik magányukban ülnek. Ezek egyszer egy esztendôben jönnek. Sokat mondok, ha kétszer. Kit fogadunk szívesen? Talán aki egyszer jön? Vagy aki többször? aki kevésszer? Nem a számbeli különbség fontos. Akkor vagy kedves, ha ragyogó lelkiismerettel, tiszta szívvel, feddhetetlen élettel jössz ide. Ilyen vagy? Áldozz gyakran! Nem ilyen a lelked? Egyszer se járulj ide! Miért? Saját magad mondod ki önmagad vádját, ítéletét, kárhozatát, büntetését. Ne csodálkozz ezen. Az étel is táplálja a testet. Ha azonban étvágytalan ember eszi meg, kárára és pusztulására van, mert betegséget kelt benne. Így vagyunk ezzel a félelmetes titokkal. Szent áldozatban, királyi lakomában van részed, és mégis ismételten beszennyezed a szádat. Kenettel erôsíted magadat, mégis rossz szaggal vagy teli. Mondd, kérlek, ha egy esztendô után jössz áldozni, elég lenne akár negyven nap ilyen hosszú idô bűneinek megtisztítására? Mégis egy hét elteltével tovább mész az elôbbiek szerint. Mondd, ha negyvennapi betegségbôl felgyógyulsz, újra eszel a bajt okozó ételbôl? Nem inkább leverô hatását hevered ki? Nyilvánvaló! Ha természetes dolgok átalakulhatnak, mennyivel inkább a szabad választásunkhoz tartozók. Mire gondolok? A természet ajándéka, hogy látunk; A természet akarja jó szemünket; valami betegség miatt megromolhatik a szemünk. Ha tehát a természet ajándéka megváltozik, mennyivel inkább a tôlünk választott tulajdonunk. Negyven napot szántál a lélek egészségére vagy még annyit se. És azt várod, hogy Isten irgalmas legyen? Tréfálsz barátom. A mondottakkal nem akarlak elriasztani az évi egyetlen áldozástól, hanem azt szeretném, hogy buzduljatok gyakrabbira. Ezért mondja a pap, mikor hangos szóval hívja a szenteket (ezekkel a szavakkal vizsgál meg mindenkit): Senki se lépjen ide elôkészület nélkül! A nyájban is, bár sok az egészséges bárány, ha sok beteg is van, ezeket el kell különíteni amazoktól. Az Egyházban vannak egészségesek, de vannak betegek is. Ezzel a szigorú felszólítással eljut a pap mindegyikhez és a betegeket kizárja, a szenteket pedig hívja és vonzza. Az pedig lehetetlen, hogy az ember ne ismerje legbelsôbbjét: ,,Mert ki tudja az emberek közül az ember dolgait, ha nem az ember lelke, mely ôbenne van?'' (1Kor 2,11) Ezt a gondolatot azért mondja akkor a pap, mikor befejezte az átváltoztatást, hogy senki se jöjjön az áldozáshoz minden elôkészület nélkül, ötletszerűen. A nyájban is (semmi akadály, hogy ugyanazt a példát használjuk) a beteget aklában elzárjuk és sötétben tartjuk. Más táplálékot adunk neki. Nem engedjük a szabad levegôre, nem legeltetünk vele friss füvet. Nem vezetjük az üde forráshoz. Ez a gondolat is ilyen megszorítást jelent. Nem mondhatod: Nem tudtam, nem gondoltam, hogy veszélyes lesz követni. Szent Pál maga bizonyítja ezt. Nem olvastam -- vágod vissza. Ez nem védekezés, hanem vád. Naponta jössz templomba és ezt nem tudod? ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Hódoljunk az Oltáriszentség elôtt![5] Szeretném tudni, hol élnek, akik megvetik az Oltáriszentséget és ezt a szent asztalt elhanyagolják. Azt hiszem, jól gondolom: vagy lehetetleneket és nevetségeseket beszélnek vagy életük ügyes-bajos dolgaiba merülnek. Egyik mód sem érdemel elnézést. Mindegyik megrovást követel. Az elsôre ne pazaroljunk szavakat és ne is bizonyítsuk. Nyilvánvaló, hogy azok sem érdemelnek megértést. akik családi ügyeiket hozzák fel ürügyül. Halaszthatatlanul szükségre hivatkoznak, ezért nem tudják a szellemieket többre becsülni a földi gondjaiknál. Láttál már olyan szolgát, aki saját ügyeivel törôdhetik, mielôtt teljesítené Ura parancsait? Itt a földön, ahol az úr szó csak névbeli megkülönböztetés, uraink iránt igen nagy tiszteletet és hódolatot tanúsítunk. Az igazi Úrnak, aki nemcsak nekünk, hanem a szellemi hatalmaknak is ura, még annyi tiszteletet sem adunk, mint szolgatársunknak. Csak tudnám elétek vetíteni, hogy saját szemetekkel lássátok ezeknek a lelkét: Milyen csúnya, száraz, alacsony, lesüllyedt és elvetemült. Testünk szennyes, piszkos, ha nem fürdünk. Lelkünk is tele van a bűn foltjával, ha nem élvezzük a lelki tanítást. Bárcsak tudnám megnyitni azoknak a szívét, akik az Oltáriszentségtôl távol maradnak. Bárcsak hatással lennétek a lelkiismeretükre. Akkor jól megtudnátok, hogy mennyi seb fedi ôket, mennyi tövis van bennük. A föld elgazosodik és bojtorjánt terem, ha a földmíves parlagon hagyja. A lélek is tövises lesz és sulyommal teli, ha nem gondozzuk a Szentlélek tanításával. Mi naponta részesülünk a próféták és apostolok tanításaiban, állandóan szívesen énekeljük a Szentírás himnuszait, mégis nehezen fékezzük vágyainkat, zabolázzuk haragunkat, alig gyôzzük le az irigység gennyesedését, nehezen oltjuk ki a szenvedély lángját, alig leszünk úrrá vad szenvedélyeinken. Milyen reményük lehet azoknak, akik sosem élnek ezzel az orvossággal, sose hallgatnak isteni tanítást! Ha kijössz a kikötôbôl, könnyen eltévedsz, ha nem maradsz világosságban, bármibe beleeshetsz. Ha valaki beleesik az Istenrôl megfeledkezés gondolatába, állandóan izgalommal, gondokkal, fájdalommal lesz tele. Ha velünk és közöttünk van az Isten, minden gond eltávozik tôlünk. Ha pedig elmegy mellôlünk és nem tudjuk közelünkben, megzavarodik a lelkünk, fáj a szívünk. A sértegetôink gúnyolódnak úgy, hogy még a gyengébb lelkek is vágyódnak gyorsabban visszatérni oda, ahonnan eltávolodtak: ,,Megfenyít téged gonoszságod, és megkorhol elpártolásod. Tudd meg és lásd: mily rossz a keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nincs benned az én félelmem.'' (Jer 2,19) Még az eltávozás is hozzátartozik az isteni gondviseléshez. Mikor gondviselésérôl és gondoskodásáról megfeledkezünk, egy kicsit eltávolodik és elvonul, hogy jobban lássuk könnyelműségünket. Így a kislelkűek is buzgóbbak lesznek. Azt hiszem, néhányan tegnap elszöktek a gonosz színházba. De ma újra itt vannak. Szeretném, ha jól megértenétek: ma nem azért zárom ki ôket a szent ajtók elé, hogy végleg kinn rekedjenek, hanem hogy javulás után újra visszajöjjenek. Az édesapa is kizárja hibázó gyermekét; eltiltja asztalától. Nem akarja, hogy végig kinn maradjon, hanem ezzel a figyelmeztetéssel javítja, hogy megfelelô tiszteletadással visszatérjen az atyai házba. Így tesznek a pásztorok is. A beteg birkákat elzárják az egészségesektôl. Ha aztán kiheverték a betegséget, bátran visszaeresztik a többihez. Különben az egész nyájat megfertôznék mételyükkel. Szeretném, ha ezek a hívôk is így tekintenék e cselekedetemet. Szemre nem tudom ôket elkülöníteni, de szavamat mégis hozzájuk intézem. Ha lelkiismeretükre hatok, könnyen engednek maguktól is. Megértik, hogy az maradhat benn, aki beszédem alatt figyelemmel hallgat. Ha valaki romlott élet után jön ide az oltárhoz, csak testileg van itt. A lelke jobban kívül áll, mint azé, aki valóban kirekedt és nem részesülhet a szentségekben. Ez utóbbiak az Isten törvényei szerint vannak kizárva és várakoznak kinn. Megvan a jogos reményük, hogy vétkeik levezeklése után az Egyház, mely kizárta ôket, végül vissza is veheti, ha lelkiismeretük megtisztul. Akik önmagukat beszennyezték, parancsot kaptak, hogy csak akkor léphetnek be újra, ha megtisztultak vétkeik szennyétôl. Ha közben fegyelmetlenül viselkednek, büntetésük még súlyosabb lesz. Nem annyira a bűnük súlyos, mint inkább utána oktalan viselkedésük. Sokan egyszer áldoznak évente, mások kétszer, sokan pedig gyakran. Melyiket helyeseljük? Egyiket sem. Kizárólag azt, aki ragyogó lelkiismerettel, tiszta szívvel, fedhetetlen élettel jön ide. Ha te nem ilyen vagy, egyszer se gyere. Vádolják és elítélik magukat. Ha rossz a gyomrod, válogasd meg ételeidet. Olyan beteg a lelked, mégis egyesülni mersz a szent titokkal? Milyen irgalmat remélsz? Maga az apostol felel erre: ,,Aki tehát méltatlanul eszi ezt a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen'' (1Kor 11,27). Igen, ugyanazt a büntetést adja az ilyennek, mint a keresztrefeszítôknek. A hóhérok is felelôsek a vérért. Ugyanígy a méltatlanul áldozók is. Ha valaki szétszakítja a király palástját vagy besározza azt, ugyanazt követi el, mintha a királyt gyalázná. Ugyanígy: az Úr árulója, vagyis a méltatlanul áldozó úgy sérti meg, mint aki a palástot gyalázta. A zsidók keresztre feszítették, de a tisztátalan lélekkel áldozó is kínozza az Urat. Két különbözô bűn, ugyanabból a megvetésbôl fakad. Az egyik sokra illik, a másik sokat hozott zavarba. Megkínozta a hallgatók lelkiismeretét, sôt az enyimet még elôbb. Mindkettôbôl egyforma a tanulság, de egyenlôk a sebek is. Egyenlô orvosságot is ajánlok. Gondoljunk az Isten irgalmas jóságára. Ebben ugyanaz a törvény áll a hallgatóra, mint a beszélôre. Ugyanabban a természetben leszünk eggyé. De ugyanaz vár ránk, ha megszegjük. Mire gondoljunk? Mértékkel ítéljünk el. Bocsássunk meg a bűnösöknek. Gondoljunk saját gyengeségünkre. Ne legyen elviselhetetlen a figyelmeztetésünk. Ha valamelyiket erkölcstelenkedni láttad, és utána áldozni megy, szólj az egyik diakónusnak: Ez méltatlan az áldozásra. Ne engedd a szentséghez ezt az embert. Az olyan arra sem méltó, hogy hirdesse az Úr nagy tetteit. Mi lesz vele, ha méltatlan áldozásával még növeli büntetését. Nemcsak vele, de veled is, mert védelmezed. Nem azt mondja a Szentírás: Házasságtörésben élsz, hanem ha ,,Házasságtörôkkel közösséget tartasz'' (Zsolt 49,18). Bizony nagy gonoszság másnak a bűneit leplezni. Azt mondja az Úr, hogy közös büntetést kapsz a bűnössel. És méltán! A gonosz bármit kimond, mégha megbocsátatlan is. Neked nem szabad követned. Nincs benned ugyanaz a rút szenvedély, hát miért akarsz a gonosszal együtt lenni és vele közösködni? Ne feledd erre azt az érzéketlenségre valló mondatot: Mi közöm hozzá! Magammal törôdöm! Akkor törôdsz legjobban a magadéval, ha azt felebarátod hasznában keresed. Ahogyan Pál mondja: ,,Senki se keresse a magáét, hanem ami a másé'' (1Kor 10,24). Így találja meg a sajátját is. Ha a bűnös látja, hogy körülötte mindenki elfordul tôle, érzi, hogy nagy és súlyos bűnt követett el. Ha azonban azt tapasztalja, hogy nem érzékeltetik vele, nem neheztelnek rá, sôt szelíden bánnak vele és felkarolják, még lelkiismeretének ítélete is megromlik, mert lealacsonyodott véleményét sokan sajátjukkal támogatják. Sokan nem figyelmeztetnek az elôbb említett módon, de mikor az áldoztató asztaltól eljöttök, méltatlankodnak és neheztelnek. Nem engedsz az Úr asztalához, hanem elriasztasz a közösségtôl. Ezért kellett ezeket megmondanom, hogy megértsétek: nem eltiltani, hanem odavezetni akarok. Nem elriasztok, nem eltiltok, hanem ideédesgetek feddésemmel. A büntetés félelme, miként a tűz a viaszba, úgy kap bele a bűnös lelkiismeretbe. Állandóan bennünk él, emészt minket, megolvasztja konokságunkat. Megtisztítja és fogékonnyá teszi a lelket. Nagyobb megnyugvást kelt. Az orvos keserű orvosságot ad az étvágytalannak. Ezzel megtisztítja a beteg belsô szerveket. Visszaadja az elvesztett étvágyat, sôt még nagyobb vágyat kelt benne a megszokott ételek után. Így vagyunk a keserű szavakkal is. Megtisztítják a lelkiismeret bűnös gondolatait, megkönnyítik a vétkezô súlyos terhét. Szabad lélegzethez juttatják a lelkiismeretet. így nagyobb vággyal kívánjuk az Úr testét. Méltán mondja Szent Pál: ,,Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és hódoljatok nekik, mert ôk ôrködnek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hogy ezt örömmel tegyék és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra'' (Zsid 13,17). Te a sajátoddal törôdsz. Ha az rendben van, nincs aggodalmad másokért. Ellenben a pap, mégha saját lelke teljesen rendben is van, pokolra kerül gonoszságával, ha nem törôdik lelkiismerettel véled. Sokszor nem a saját, hanem mások bűne miatt kárhozik el. Kissé keményebben szóltam a méltatlanul áldozókról. Illik, hogy hozzátok is forduljak utolsó mondataimban. Kérlek benneteket, hogy nagy buzgalommal segítsetek e szent ajándék szétosztásában. Igen nagy a felelôsségtek. Ha tudjátok valakirôl, hogy bűnös és mégis ide engeditek, a ti kezeteken lesz azoknak a vére. Ha a hadsereg parancsnok vagy a városi fôelöljáró jönne ide méltatlanul, vagy bárki akár drága ékszerekben, ne engedjétek áldozni. Neked itt nagyobb hatalmad van. Ne haragítsd meg az Urat azzal, hogy nem tisztítod meg lakását. Étel helyett ne adj kardot. Ha bűneiben jön ide valaki, hogy áldozzék, félelem nélkül akadályozd meg. Az Istentôl félj, ne az embertôl. Ha embertôl félsz, az kinevet. Így könnyen megharagíthatod az Istent. Ha istenfélô vagy, tisztelnek az emberek is, megbecsül az Úr is. -- Ha egyedül nem mered megtenni, küldd hozzám. Majd én megakadályozom. Inkább szenvedek lelkemben, minthogy méltatlannak adjam az Úr vérét. Inkább kiosztom saját véremet, mintsem jogtalant részesítsék ez imádandó szentségben. Jobb elveszteni az életet Isten miatt, mint az Istent az élet miatt. Az Úrnak legyen dicsôség, hatalom most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Tiszta lelkiismerettel áldozzunk![6] Észrevehetitek, hogy néha nemcsak a kitűzött tételemet tárgyalom. Páltól tanultam ezt (egyik alkalommal említettem is). Nemcsak arról beszélt, amelyet elhatározott, hanem a vele összefüggôrôl is. Nagy buzgalommal fejteget mindent, különösen a fontos és sürgetô gondolatokat. Mikor a házasokról volt szó, elôkerültek a szolgák is, róluk is buzgón, nemesen, hosszan beszélt. Az eucharisztikus gondolatnál is így tett. Egyszer szükség volt rá, hogy megemlékezzék az Oltáriszentségrôl. János látta végigvezetni gondolatait. De nem ötletszerűen. Nagy óvatossággal beszélt és bebizonyította, hogy minden jónak a kútfeje az Eucharisztia. Tiszta lelkiismerettel vegyük tehát magunkhoz. Nem elégedett meg az addig mondottakkal, még a következôt is hozzátette: ,,Tehát vizsgálja meg magát az ember'' (1Kor 11,28). Majd a második levélben hozzáteszi: Ti magatokat vizsgáljátok, magatokat próbáljátok. Nem úgy, mint mi teszünk most, mert inkább az alkalom miatt buzdulunk, mint meggyôzôdésbôl. Nem jól készülünk: nem tisztultunk meg a bűnöktôl és nem azon vagyunk, hogy bűnbánó lélekkel áldozzunk. Csak azt nézzük, hogy ünnep van és a többiek is áldoznak. Pál nem így kívánja. Az áldozásnak, az egyesülésnek egyetlen megfelelô módját említi: a tiszta lelkiismeretet. A lázas és belsô bajban szenvedô nem ehetik kedve szerint, hogy el ne pusztuljon. Mennyivel inkább nem áldozhatunk gonosz vágyakozás közben, hiszen ez a betegségnél is rosszabb. Ha ezt a kifejezést használom, értem ezt testiségre, pénzsóvárságra, haragra, rossz sorsát nem feledôre egyaránt. Egyszóval: a rendetlen vágyakra gondolok. Ha áldozni jössz, mindezeket vesd le és úgy vedd magadhoz a szent áldozatot. De ne gyere ide könnyelműen és lelki bajoktól gyötörten, csak az ünnep kedvéért. De ha vágyódik a lelked és elôkészültél, ne legyen akadály a hétköznap. Ünnep már az, ha jócselekedetet végzünk, jámbor a lelkünk, életünket Isten szerint irányítjuk. Ha így vagy, mindig ünnepeket ülhetsz és mindig áldozhatsz. Ezért mondja: Tehát vizsgálja meg magát az ember és úgy járuljon e Szentséghez. Nem arra buzdít, hogy egymást vizsgáljuk meg, hanem önmagunkat. Zárt tárgyalást végezhetsz magadban. Tanuk nélkül bizonyíthatsz: ,,Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivel nem különbözteti meg az Úr testét'' (1Kor 11,29). Ítéletünk lesz ennyi jónak oka, ez az élettel teli asztal? Nem saját természete, hanem az áldozó lelkülete miatt. A jelenléte igen nagy és kimondhatatlan jót hoz számunkra. De ha nem vesszük magunkhoz, ítéletünkre lehet. A szent hittitok nagyobb büntetés oka lesz; ha méltatlanul részesülünk benne. Miért lesz vádolónk? Mivel nem különböztetjük meg az Úr testét. Nem vizsgáljuk, nem gondolkodunk róla, ahogyan kell. Nem éljük át az itt jelenlévô nagyságát, és ajándéka gazdagságát. Ha lelkiismeretesen atgondolod, ki nyugszik az oltáron, kinek adja magát, akkor egyetlen szóra sincs szükséged. Elég arra, hogy észre térj, hacsak nem vagy egészen elvetemült: ,,Ezért van köztetek sok beteg és erôtlen, és alusznak sokan'' (1Kor 11,30). Nem idegen példákat említ, mint a bálványimádás leírásánál tette. Nem is régi történeteit mondja el vagy fogságában kapott szenvedéseit. Korinthusból veszi a példát. Ezzel még keményebb lesz a beszéde. Sokan zavartan beszélgettek, vajon honnan van a hirtelen halál, a nagy betegség. Feleletül bizonyítja, hogy mindezeket az emberek bűne okozza. ======================================================================== Alexandriai Szent Cirill: Mária dicsérete[7] Világos, könnyű és kegyelemmel teljes a beszédem, mert a Szentatyáknak is elôkelô a gyülekezete. Nagyon bánkódom Nestorius istentelen káromlásai miatt, azért kísérletezem itt a hangos, szép, angyali és mennyei hallgatóságnál. Ti vagytok az istenfélôk tanítói, a hit oszlopai és betetôzôi. Ti rendíthetetlen oszlopok, örvendetes kikötôk. Hűségesen és lelkiismeretesen gondunkat viselitek. Ti okos építôk. Ti mennyei hajósok, angyalhoz hasonlóan éltek itt a földön. A prófétákkal együtt éltek. Kormányzótársai vagytok az apostoloknak és elöljárói az Egyháznak. Megtoroljátok az aljas káromlást. Megvéditek bölcsen az én szegénységemet. A fôpapság szép, Istenre emlékeztetô hatalmát birtokoljátok. Gyöngyözô mézforrások, akik az isteni gondviselés szavait csurgatjátok. Fáradhatatlanul bejárjátok a világ négy táját. Sem a hôség, sem a hullámzó tenger, sem a vadul rohanó folyók, vagy a romboló viharok sem tudták megakadályozni, hogy örömmel jöjjetek ide. Minden nehézséget legyôzött vágyatok és az Úr félelme. Kezetekbe vett kereszttel bölcsen megvéditek Istenanyánkat, Máriát. Erôsítsen meg imádságtok. Köszöntöm ezt a várost és így kezdek bele Istenanyánk magasztalásába. Üdvözöllek Efezus város. Most még jobban tengermenti lettél, mert földi kikötôk helyett angyali, égi kikötôk vesznek körül. Üdvözöllek, ázsiai területeink gyöngye. Drágakônél értékesebb templomokkal vagy teli. Most meg sok szent atyának és pátriárkának lábanyoma szentel meg. Igazán áldottak még a kapuid, utcáid és kikötôid is, ahol a szent atyák tartózkodnak. Ahol sok pásztor egybegyűl, ott sok mindenben érezhetô a megszentelôdés. Ezek az istenfélô, hűséges emberek, akik az angyalokhoz hasonlítanak, kiűznek innen minden sátáni erôt, pogány bálványimádást. Megszégyenül általában az egész ragályos herezis. Az igazi hithűségnek pedig nagy öröme lesz. Üdvözöllek nagyon Szent János apostol és evangélista, szüzek dísze, szemérem tanítómestere, az ördög incselkedéseinek elhárítója. Te pusztítottad el a pogány templomot. Efezusiak menedéke és vezérharcosa. Szegények táplálója, szorongatottak oltalma. Te megmented és felüdíted a hozzád folyamodókat. A mi Urunk Jézus Krisztus a kereszten függve, Istenanyánkat, a mindig Szüzet, neked, a Szűznek adta. Üdvözöllek téged Isten anyja, Mária, szűzen szülô fényforrásunk, romlatlan edény. Üdvözlégy Szűz Mária, anya és szolgáló. Szűz vagy a belôled született szűz miatt. Anya vagy, mert öledben ringattad és szoptattad fiadat. Szolgáló, mert ô is a szolga alakját vette fel. Megérkezett a király a városodba -- méhedbe --; úgy jött ki, ahogy ô akarta. A te kapud bezárult mögötte. Férfi nélkül fogantál, Istenhez illôen szültél. Üdvözlégy Mária, vendégváró templom, te szent. Dáviddal kiáltsuk: ,,Dúslakodunk... szentséges templomodban'' (Zsolt 64,6). Üdvözlégy Mária, világ kincse. Üdvözlégy Mária, örök galamb. Üdvözlégy Mária, olthatatlan lámpa. Belôled született az igazság napja. Üdvözlégy Mária, a téretlen befogadója. Az egyszülött isteni Igének helyet készítettél. Örök kalászt burjánoztattál eke és vetômag nélkül. Üdvözlégy Mária, Istenanyánk, miattad prófétáltak az Ószövetségben. Miattad mondtak dicséretet a pásztorok, az angyalok társaságában, annak a fenséges mondatnak szavaival: ,,Dicsôség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!'' (Lk 2,14) Üdvözlégy Mária, Istenanyánk. Miattad vonulnak az angyalok és fôangyalok, miközben fenséges himnuszokat zengenek örömükben. Üdvözlégy Mária, Istenanyánk. Miattad borulnak le a háromkirályok, kiket a fényes csillag vezetett. Üdvözlégy Mária, Istenanyánk. Miattad választotta Krisztus a tizenkét apostolt. Üdvözlégy Istenanyánk, Mária, aki miatt János még anyja méhében repesett és leborult a fény, az örök világosság elôtt. Üdvözlégy Mária, Istenanya. Általad áradt az a kimondhatatlan kegyelem, melyrôl az apostol így beszél: ,,Megjelent ugyanis Üdvözítô Istenünk kegyelme minden embernek'' (Tit 2,11). Üdvözlégy Mária, Istenanyánk. Benned gyűlt fel az igaz fény, a mi Urunk, Jézus Krisztusban. így szól magáról az evangéliumban: ,,Én vagyok a világ világossága'' (Jn 8,12). Üdvözlégy Mária, Istenanyánk. Te gyújtottál világosságot a halál sötétjében és árnyékában ülôknek. ,,A nép, mely sötétben járt, Nagy fényességet lát.'' (Iz 9,2). Vajon milyen fényt? Természetesen a mi Urunk Jézus Krisztust, az igazi világosságot, ,,mely megvilágosít minden világra jövô embert'' (Jn 1,5). Üdvözlégy Istenanyánk, Mária. Te vagy az oka, hogy az evangélium hírül adhatja: ,,Áldott, ki az Úr nevében jô'' (Mt 21,9). Miattad alakulhatott meg az igaz egyház falukon, városokban, szigeteken. Üdvözlégy Istenanyánk, Mária. Belôled született a halál legyôzôje és a pokol hatalmának lerombolója. Üdvözlégy Isten anyja, Mária. Belôled származott az elsô ember teremtôje és bűneinek helyrehozója; ô vezet a mennyei királyságba. Üdvözlégy Mária, Istenanyánk. Általad virágzott fel és gyulladt ki a feltámadás szépsége. Üdvözlégy Mária, Istenanya. Általad lett szentté János és a Jordán. Te romboltattad le az ördög hatalmát. Üdvözlégy Istenanyánk, Mária. Te vagy minden hívô lélek megmentôje. Üdvözlégy Mária, Istenanyánk. Teveled csendesedett le és lett nyugodt a tenger hulláma. Szolgatársaink, munkatársaink örömmel és nyugodtan hajóztak. A föld, mely azelôtt rablók szabad zsákmánya volt, a szent Atyák jövetelére békéssé vált. Írva vagyon: ,,Mily szép a hegyeken Annak a lába, aki kihirdeti és kikiáltja a békét'' (Iz 52,7). Milyen békét? A mi Urunk Jézus Krisztust, a béke hirdetôjét, aki azt mondja az evangéliumban: ,,Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek'' (Jn 14,27). Milyen békét? Melyet a káromló Nestorius nem kapott meg. Hiszen azt állítja, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, az Isten fia, az Ige, nem született Szűz Máriától. Nem ismeri a szüzességet nem sértô szülést. Nem hisz a fôangyal szavának: ,,Üdvözlégy, malaszttal teljes'' (Lk 1,28). Azt állítja, hogy az Isten egyszülött fia nem Isten. Mindezt sok ember romlására és a lelkek pusztulására igyekszik tenni. Errôl a rikácsoló kakasról tegnap eleget beszéltem, mikor elétek tártam a fogolymadarat. Errôl Jeremiás így beszél: ,,Mint a fogolymadár, mely oly tojáson ül, melyet nem ô tojt, olyan az, aki nem igaz úton gyűjt gazdagságot'' (Jer 17,11). Olyan aljas és káromló ez a Nestorius, mert látja, hogy csatlósai mindentôl megvédik. Merészsége mindenre elragadja. Látja, hogy megrémülünk. Ez még többre ösztönzi. Mondjuk állandóan fájdalommal, sírással: ,,Jobb az Úrban bizakodni, mint fejedelmekben reménykedni'' (Zsolt 117,9). Ez, ez az istentelen, kilôtte aranyos nyilát, felizgatta a fôhivatalnokokat és környezetüket, a közhivatalokat, sôt a királyné udvarát is. Mondjuk ismételten a próféta szavát: ,,Ezek harci szekereikben, azok lovaikban, Mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevében keresünk segítséget'' (Zsolt 19,8). Ha a világ urához, ha magához a legjámborabb királyhoz kellene beszélnem, nem szégyenkeznék, nem félnék. Dávid figyelmeztet engem állandóan és így beszél: ,,És bizonyságaidról királyok elôtt beszélek, És nem szégyenülök meg'' (Zsolt 118,46). Ki hallott ilyen borzalmas és félelmes dolgokat? A próféták és apostolok nekünk hirdették Krisztust, az Istent, az Igét. Most tagadják istenségét és emberré formálják. Szűz Mária Istenanyánkból csak földi anya tett. Ne állítsa nekem ezután senki, hogy a hálátlan és förtelmes zsidók szemtelenül merészek voltak és Krisztussal kegyetlenül bántak. Hát most ki a kegyetlenebb? Aki káromlóan így beszél: Embert feszítettetek meg. A pogányok tévelyeit, istentelen áldozatait, bálványimádását, konok megátalkodottságát, Arius súlyos betegségét, a manicheusok legcsúnyább káromlását, -- minden tévedést felülmúl ennek az istenkáromlása. Jaj! Mindenkin túltesz ez a gonoszság. Benne beteljesedett az a mondás: ,,Elbontom csűreimet, és nagyobbat építek... Az Isten pedig mondá neki: Esztelen! az éjjel számon kérik tôled lelkedet, amiket tehát szereztél, kié lesznek?'' (Lk 12,18--20). Amennyire felfelé merészkedtél, te fertô, te gonosz fajzat, úgy lezuhantál az istenkáromlás mélységébe. Nem gyôzött meg Pál apostol, a kiválasztott edény, az Egyház tücske,[8] az evangélium és az éj áldozata, illatárasztó forrás. Mennyit szenvedett. Mennyi levelet írt. Megvakult az úton. Újra látott és látomásában ,,elragadtatott a harmadik égig'' (2Kor 12,2). Krisztus meglátásakor arcra borult. Isten megismerése újra hívôvé tette. Az egész világot megerôsítette, hogy higgyen a Szentháromság Egyistenben, egy Úrban, egy hitben, egy keresztségben, egy Atyában, egy Fiúban, egy Szentlélekben. Higgye a szétoszthatatlan lényeget, a legegyszerűbbet, a megfoghatatlan istenséget, Istent az Istenbôl, világosságot a világosságtól. Higgye a dicsôség fényét, a Szűz Máriától szülöttet. A fôangyal szava szerint: Üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr vagyon teveled. (Lk 1,28) ,,A Szentlélek száll tereád, és a Magasságbelinek ereje megárnyékoz téged; azért a Szent is, mi tôled születik, Isten fiának fog hivatni'' (Lk 1,35). Nemcsak Gábor fôangyal, hanem Dávid is bizonyít. Ôt naponta halljuk, amint a templomban hirdeti: ,,Szólt ugyanis hozzám az Úr: Fiam vagy te, A mai napon nemzettelek én téged.'' (Zsolt 2,7) A mélyen bölcs Izaiás, Ámosz próféta fia, prófétának próféta fia, így szól hozzánk: ,,Íme a szűz méhében fogan és fiút szül, neve Emmánuel lesz'' (Iz 7,14). Emmánuel annyit tesz: Velünk az Isten. Nem hiszel a prófétáknak és az apostoloknak, az evangelistáknak és Gábor fôangyalnak? Legalább utánzod a fajtabelieket, akik borzadtak Jézus hatalmától és így kiáltottak: ,,Mi közünk hozzád, Jézus, Istennek fia?! Azért jöttél ide, hogy idô elôtt gyötörj bennünket?'' (Mt 8,29) Ha akkor igazuk volt, hogy idô elôtt, most, úgy látszik, benned teljesedett minden. El kell jönnie az antikrisztusnak. Annak a helyébe te érkeztél. Még az ördögnek sem hittél, pedig ô megcáfolt téged: ,,Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek kenyerekké váljanak'' (Mt 4,3). Félelmetes esztelenség. Az ördögök ördögatyjukkal Isten fiának nevezik Mária szülöttét. Ez pedig embernek vallja Isten fiát. Valami változást akart és gonosz gondolattal el akarta pusztítani a legderekabb királyt, aki barátja és pártolója az igaz hitnek. Ez volt a szándéka a hitben ragyogó, szent királynék udvarában is. De nem ért célt. Elvetemült kapzsisággal szörnyű hajótörést szenvedett. Kikötôben volt, mégis tönkrement, mert nem volt kormánylapátja. Ezért elsüllyedt a gonoszságban és az egész világ elôtt a szerencsétlenség szomorú látványa lett. Meggyôzôdése volt, hogy gonosz és keserű gondolkodásához csalogathatja a jámborokat. Elhomályosult elméjével nem fogadta el a szentatyák, az evangélisták és a fôangyalok tanítását, szavait. Valami gyávaság és gonosz gondolkodásmód vett erôt rajta. Elöntötte az istentelenség. Pusztulást, gonosz szertartásokat akart behozni az egész világra. De nem talált bennünket készületlenül gonosz és rosszindulatú gondolkodásával szemben. Nem katonai fegyverekben bízunk, sem az arany értékében. A szent, sugalmazott Írással felelünk neki. A mi fegyverünk nem földi, nem fogható meg, hanem szellemi, égi, ahogyan Szent Pál hirdette. Ne higgye senki, hegy nevetünk a bajaidon, te szerencsétlen. Mikor az istentelenség szakadékába estél, kinyújtottuk kezünket utánad a Szentírással. Nem hallgattál ránk józan önmérsékletünkben. Ezzel a megátalkodottság gyanújába keveredtél. Szavaim igazolására tanúul hívom a legszavahihetôbbet, az egész világ szent fôpapját, Celesztin atyát, Róma világváros patriarcháját. Ô is figyelmeztetett téged levélben, hogy szabadulj meg esztelen istenkáromlásodtól. Nem hallgattál rá, hanem dicsekedtél hiúságodban és oktalanságodban. Az egész világ öldöklô szerszáma lettél. A föld negyedét megzavartad. A szent embereket ide kényszerítetted. Pedig ez nagy fáradságodba került. Gonoszságot írtál és nem jót. Ezért Isten végre kizárt a papságból. Ez meg is történik az Atyák bölcsességébôl. Elôször a királyi városból kerültél ki, utána az érseki székbôl, melyet jogtalanul bitoroltál. ,,Félve látják majd ezt az igazak, Nevetnek rajta és ekképpen szólnak: Így jár az az ember, ki nem az Istent választotta segítôjének, Hanem gazdagsága sokaságában bízott, És hiúságában felfuvalkodott'' (Zsolt 51,8). Mi pedig az evangélium igazságainak követôi, a próféta szerint olyanok leszünk, ,,mint a termékeny olajfa az Isten házában'' (Zsolt 51,10). Dicsérni fogjuk a mindenható Atyát, Szűz Máriától született egy Fiát, a Szentlelket, az életadót. Legyünk hű szolgái a hithű királyi családnak. Tiszteljük a szűzi életet élô erényes királynékat. Kérjük az Istent, hogy fiú szülessék házasságukból. Maradjon meg az egész család istenszeretô, hűséges és igazhitű a mi Urunk Jézus Krisztusban. Legyen neki dicsôség mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Damaszkuszi Szent János: Védôbeszéd a szentképek tisztelete érdekében az összes keresztényekhez, Konstantin Kabalinus császár és az eretnekekkel szemben[9] Mivel sokan megkísérelték -- hogy Szent Lukács evangélistával szóljak --, hogy összefoglaló tanítást adjanak az igaz hitrôl és az Egyház szent hagyományáról, amit Krisztus Jézus, igaz Istenünk szenvedésével szerzett, ezért Szeretteim, szükségesnek tartom, hogy ne rejtsem el elôletek, hanem megmutassam az igazság útját, amelyet a katolikus, apostoli egyház kezdettôl fogva, fennállásának elsô napjaitól kezdve a szentképek tiszteletének kérdésében tartott. Miért nevezel engem istentelen eretnek módon bálványimádónak? Mondd, bálványképet tisztelek én? Talán Appollóét vagy a mi Urunk Jézus Krisztus képét, amely engem arra figyelmeztet, hogy Krisztus testben jött el? Mondd nekem te, aki zsidó módon gondolkodol, kinek a szobrát övezem tisztelettel, Dianáét, a gonosz szellemek anyjáét -- amint a görögök ezt mesélik -- vagy a legszentebb úrnônk, az Istenszülô és mindig Szűz Mária, a mi Urunk Jézus Krisztus anyjáét? Kinek a képét tisztelem? Zeusét vagy Szent Jánosét, Krisztus elôfutáráét, a Keresztelôét? Zeusét vagy a szent apostolok, vértanúk és minden szent képeit, akik kezdettôl fogva tetszettek az Úrnak? Ki merészeli ezt bálványimádásnak nevezni? Ki merészeli Krisztust szentjeinek szenvedésével és mindazokat, akik Isten szent egyházának tanait reánk hagyták ezzel az igaztalan váddal illetni? Így kaptuk mi ezt a tanítást szent atyáinktól és a Szentírás is erre oktat bennünket. A Szentírásban leírva találjuk, hogy Krisztus testben eljött, érettünk földre szállt. Olvasunk Gábriel fôangyal híradásáról, a csodálatos születésrôl, a betlehemi barlangról, a jászolról, a pólyákról, csillagról, bölcsekrôl stb., megkeresztelkedésérôl, Jordánról, a Keresztelôrôl, aki szent fejét érintette, a galamb képében leszálló Szentlélekrôl. Kísérjük el szenvedéséig, lássuk a pálmát lengetô gyermekeket, a mosdótálat, a törlôkendôt, Júdás csókját, elfogatását, Pilátus állhatatlanságát; hasonlóképpen a keresztrefeszítést, a szögeket, a szivacsot, a lándzsát, a keresztre helyezett felírást: Íme a zsidók királya. Olvasunk a világnak örömöt hozó föltámadásról, amint Krisztus megjárja a poklokat, fölébreszti Ádámot, továbbá a mennybemenetelrôl. Áttérve csodáira, látjuk, mint adja vissza a vak szemének látását, mint gyógyítja meg a bénán születettet, a ruhája szegélyét érintô vérfolyásos asszonyt, aki mindenkit megelôzve elôször készítette el Krisztus képmását ércbôl. A szentek testét is tiszteljük Krisztusért elszenvedett fájdalmaik és küzdelmeik miatt. Ezt a fenséges leírást, ezt a gyönyörű képet hogy meritek bálványimádásnak nevezni? Rövid és szép leírás. Amirôl Aranyszájú atyánk is mondotta: ,,Szeretem a viasztáblákra írt szöveget is, amely leheli az áhítatot''. Nagy Szent Vazul atyánk a negyven vértanúról mondott dicsôítô beszédében így szól: ,,A történetíró és a festô megörökítik az eseményeket. Az elôbbiek szépen megírt szövegekkel, az utóbbiak festményeikkel''. Már pedig történetíró írta az evangéliumot. És mit írt le benne? Krisztus egész életét, földi működését, mindazt, mit egyházára bízott. A festôk is hasonlót tesznek. Elénk tárják az üdvrend szépségeit Ádámtól Krisztus születéséig, megváltói tevékenységét, a szentek hitvallását és művüket átadják az egyháznak. Így mindketten ugyanazt írják le, mindkettô tanít bennünket. Miért tisztelik egyesek a Szentírást és miért vetik meg a szentképeket? Mondjátok meg nekem ti, akik eretnek módon gondolkodtok, mi a különbség a kettô között, mikor mindkettô ugyanazt fejezi ki? Miért tisztelitek az egyiket, miért köpdösitek le a másikat? Ki tartja komolynak az ilyen gondolkodást? Ki nem fordul el attól a tanítástól, amelyben két elbeszélô közül, akik ugyanazt mondják el, az egyik tiszteletet kap, a másikat megvetik? Ha valaki figyelembe veszi, hogy a képek milyen szép és helyes kifejezései és megelevenítései az evangéliumban elmondottaknak; amit az evangélium szóval mond el, a festmény vonalakkal és színekkel, akkor nem értem, miért vetik meg egyesek az egyiket és miért tisztelik a másikat? Mondd nekem, mit tisztelsz az Evangéliumban? Talán az írást, az elbeszélést? Úgy-e, tiltakozol ez ellen és azt mondod, hogy Krisztus megváltói működésének történetét? Én is ezt teszem! Nem a festmény anyagát tisztelem én, nem a fát, nem a falat, nem a színeket, hanem imádom Krisztus emberségét és megtestesülését. Aranyszájú atyánk egyik homiliájában mondotta (Homilia in pelvim.): ,,Mikor az uralkodó képét vagy szobrát behozzák a városba, eléje megy a város vezetôsége és a nép jókívánságokat hangoztatva és tisztelettel eltelve, nem a képet tisztelve, nem a színes vonalakat, hanem a földi király arcképét''. Ha ilyen tisztelet illeti meg a földi uralkodót, még távollétében is, ha a képe jelen van, mennyivel inkább kell tisztelnünk és imádnunk égi Uralkodónk, Krisztus Istenünk képmását? Nyomorúságos helyzet! Földi uralkodó képe elôtt hódolnak és ekkora tisztelete van. Krisztus képét megvetik. Hol van ez az atyák tanításától! Ki nem neveti ki az ilyen következetlenséget, ki nem veti el ezt az istentelen tanítást? Milyen büntetést kap az, akit elfognak, mert esztelenül a földi uralkodó képére köp? Úgy-e, halállal bűnhôdik? Mert meggyalázva a császár képét, magát a császárt illette tiszteletlenséggel. Nagy Szent Vazul mondja: ,,A kép iránt tanúsított tisztelet áthárul arra, akit ábrázol''. (A Szentlélekrôl, 27. fej.) Így kell gondolkodnunk a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az égi Királynak képérôl is, aki azt gyalázattal illeti, Krisztussal szemben követ el tiszteletlenséget. Aki a képet meggyalázza, azt gyalázza meg, akit a kép ábrázol. Ez mindenki elôtt világos. És ki nem óvakodik Krisztus megbántásától? Azt akarod mondani, hogy Krisztus nem mondotta, hogy képeket készítsünk és tiszteljünk. Felhívom a figyelmedet más dolgokra is, amit az apostoloktól és az atyáktól hallottunk, melyekrôl Krisztus nem beszélt. Hol mondotta Krisztus, hogy kelet felé fordulva imádkozzunk? Vagy hogy a keresztet, vagy az evangéliumot tiszteletben tartsuk, hogy szent testét és vérét éhgyomorral vegyük magunkhoz, hogy az új házasokat megkoronázzuk? Számtalant tudnék még felsorolni, melyekrôl Krisztus nem beszélt, de miért van rájuk szükség? Mi azt hisszük, amit az atyáink reánk hagytak, akiket Isten oktatott ezekre. Krisztus nem rejtett el semmit sem szentjei elôl, sem azt, ami az emberek javára és üdvösségére, sem azt, ami kárára van. Akkor ez hogy maradt rejtve, ha bálványimádás folyik, ha elkárhozik, aki így sok bálványt imád? Szörnyűség! Krisztus idejétôl kezdve Germanus patriarcháig elkárhozott a szentképet tisztelô keresztény nép! Isten ments, hogy ez bálványimádás legyen! Ha ez bálványimádás lett volna, valamelyik zsinat elvetette volna és kárhoztatta volna a bálványimádókat. Ha az elsô zsinat nem vetette el, a második biztosan szót emelt volna, vagy a harmadik, vagy a negyedik vagy ötödik, sôt nem vetette el a hatodik sem, sôt világosan körvonalazta. Ha nem hiszed, keresd meg a hatodik zsinat elôírásait, azok közül is a nyolcvankettediket, ott megtalálod a cáfolatot. Így mondották ugyanis a hatodik zsinat atyái: ,,Több szentképen a kegyelmet jelképezô bárány van, amelyre a Keresztelô rámutat, mint a törvény által igaz Bárányra, Krisztus Istenünkre. Az igazságot jelképezô és az egyháznak átadott régi képeket együttesen kegyelemnek tartjuk és igazságnak, mit a törvény teljességeként fogadunk. Tehát elôírjuk, hogy ezentúl azt, aki elveszi a világ bűneit, Krisztus Istenünket emberi alakban ábrázolják a régi bárány helyett, hogy ami tökéletes, ami a színek összhatásából felismerhetô, mindenki elôtt nyilvánvaló legyen, hogy általa az Igének mérhetetlen alázatosságát megfontolva gondoljunk arra, hogy testünket megdicsôítette, gondoljunk szenvedésére és üdvösséget hozó halálára, amibôl a világ megváltása fakadt''. Egykor az atyák így határoztak. Mi szükség van arra, hogy áthágjuk rendelkezéseiket és szakadást hozzunk az egyházba? Nem tudod, hogy átkot von magára, aki az ôsök határozatait átlépi? (MTörv 27,17) Lássátok át, mit írtak elô és hagyjatok fel a gonoszsággal! Emlékezz csak vissza, tévelygô embertestvérem, mikor az izraeliták Krisztus elé vitték a pénzt, amin a császár arcképe volt és kísértve ôt megkérdezték, meg kell-e adni a tisztelet adóját a császárnak? Az Úr azt mondta nekik: ,,Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené'' (Mt 22,21). Látod, hogyan lecsillapította Krisztus szeplôtelen ajka a gonoszok nyelvét? Mondd nekem, ha pogány fordul hozzád, mutasd meg nekem hitedet, hogy én is hívô legyek; mit mutatsz neki? Úgy-e, a tapasztalhatókról kell ôt magasabbra emelned, hogy ezt megértse? Mert ha azt mondod, az, akiben én hiszek, láthatatlan, minek alapján hiszi a te bizonyítékaidat és hitedet? Elôször tapasztalat alá esô dolgokkal tanítod ôt és lassanként átvezeted a magasabbakra. És hogyan történik ez? Elvezeted a templomba, megmutatod annak szépségét, díszeit, felhívod figyelmét a szentképekre. A hitetlen ezeket látva megkérdezi: Ki az a keresztre feszített férfi; ki ez a feltámadó, aki annak az öregnek fejét tapossa? A képek segítségével felvilágosítod ôt. Ez a keresztre feszített az Isten Fia, aki a világ bűnei miatt szenvedett a kereszten. Fel is támadott és a bűn miatt elbukott, meghalt ôsatyánkat, Ádámot felébresztette. Így vezeted lassan Isten ismeretére. Majd elkíséred a keresztelô-medencéhez, ahol ô csak vizet lát, te azonban, a hívô, vizet, világosságot és lelket. Mikor ô is megkeresztelkedik, a vízbôl, az anyagból láthatatlan újjászületésre kap erôt. Mikor látja Krisztus szent testének és vérének titokzatos ünneplését, ô csak kenyeret és bort lát, te testét és szent oldalából kifolyó vérét látod Krisztusnak. Ha méltó lesz arra, hogy ô is részesüljön e titkos vacsorából, lassanként hívô lesz, mint te és megismer mindent, amit te ismersz. Látod most már, hogyan vezeted ôt a szemlélhetôkrôl láthatatlan igazságokra? Így gondolkodj a képekrôl! Ha a templomban látod Isten vagy a legszentebb Istenszülô vagy Szent János, vagy bármelyik szentnek képét, akiét a templomban megtalálod, emeld fel lelkedet a színekrôl arra, akit ábrázol! Kérdezem tôled, a képek ellenségétôl, láttad Pétert? Láttad Pált? Vagy valamelyik apostolt? Szent István elsô vértanút vagy bármelyik más szentet? E képek szemléleténél szíved és lelked nem gyullad-e szeretetre és vágyra azok iránt, akiket testben nem láthattál? Kérlek benneteket, Szeretteim, hogy mindaz, akit elvakított hasonló tévely, térjen magához végre és tisztítsa meg lelkét! Mikor a gonoszlélek valakit el akar veszíteni, eszét és lelkét elvakítja, hogy ne ismerje fel a jót. Mélyedjünk bele a Szentírás tanításába és az atyák hagyományaiba, azt tegyük, amit az Egyházban találtunk, amióta Krisztus közénk jött. Így megôrizzük azt, így nem szakadunk el az atyák hagyományától, másképp olvasva és értelmezve azokat. Könyörögve kérem Istent, mint égre és földre méltatlan bűnös, hogy engedje meg, hogy azokkal az atyákkal, akik hétszáz év alatt éltek s a hat egyetemes zsinaton jelen voltak, legyen részem. Ne csak addig, míg gazdagok vagyunk, míg jól megy sorsunk, amíg dicsôség vesz körül bennünket, hanem vérünk hullásáig megingathatatlanul szilárdan valljuk hitünk alaptételeit, hogy mi is méltók legyünk hallani: A ti hitetek megszabadított benneteket, menjetek békével. (Lk 7,50) Amit bárcsak mindnyájan elnyernénk a mi Krisztus Istenünk kegyelmével és emberszeretetével, akivel az Atyának és Szentléleknek dicsôség, tisztelet és imádás, most és mindig és örökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Az imádság[10] Ne szűnjünk meg az Egyház ellenségeiért imádkozni. Mert erôs fegyver az imádság, ki nem fogyó kincs, el nem pazarolható gazdagság, hullámtalan kikötô, lelki nyugalmunk oka, megszámlálhatatlan javunk gyökere, forrása és anyja. Még a királyi hatalomnál is nagyobb. Gyakori eset, hogy beteg az, kinek fejét királyi dísz ékíti. Ágyban fekszik, lázas. Orvosai, testôrei, szolgái, vezérei körülállják. Sem orvosi mesterkedés, sem jóbaráti jelenlét, sem szolgakészség, sem orvosságkészlet nem használ. Mitsem ér a fényes nekikészülés, a kincsek garmadája. Semmiféle emberi tudomány nem tudja megenyhíteni a beteg állapotát. De ha valaki bejön, akinek nagy bizalma van Istenben, csak megérinti a beteget, buzgó imát küld érte az Úrnak, máris kiűzte a betegséget. Amit nem ér el a gazdagság, a szolgahad, a tudomány tapasztalata és a királyi hatalom, azt gyakran eredményezi egy igénytelen, egyszerű emberi imádság. Imádság, nem üres, semmitmondó jajgatás, hanem mikor átforrósul a lélek és fájdalommal telik meg, mikor az egész valónk teljesen az Úrnál van. Ez hat fel az egekig. A víz is, míg sík területen folyik és szélesen hömpölyöghet, nem tud magasra törni. De ha ügyes kezek kis helyen alulról vízvezetékbe szorítják, még a nyílnál is gyorsabban lövell a magasba. Így van az emberi szellem is: míg nagy szabadságot élvez, szétszóródik és szórakozottá lesz. De ha a ráhatások gyökerében kényszerítik és keményen összeszedetté teszik, tiszta, buzgó imádsággal fordul az Úrhoz. És hogy megtudd, mennyire a szorongattatásban fogant imádság nyerhet leginkább meghallgattatást, hallgasd meg a próféta szavát: ,,Szorongatásomban az Úrhoz kiáltottam, S ô meghallgatott engem'' (Zsolt 119,1). Tegyük éberré lelkiismeretünket, gyötörjük meg lelkünket vétkeink emlékével; de ne azért, hogy bizonytalanná tegyük, hanem hogy elôkészítsük a meghallgattatásra, hogy józan és vigyázatos legyen és így egyesüljünk az éggel. Semmi sem olyan ellensége a könnyelműségnek és hanyagságnak, mint a fájdalom és szorongattatás, mely a zilált lelki gondolkodást önmagához visszatéríti és újra egybetartja. Ha valaki átélt szorongattatásokat és imádkozik, imádsága után sok lelki vágy lehet otthonossá szíve mélyén. A felhôk gomolyagja is rendetlen sötétté festi az eget. De ha nagy zivatar keletkezik és a felhô ledobja minden esôcseppjét, újra derült és ragyogó lesz az ég. Így vagyunk a csüggedtséggel is. Míg belül kavarog, elhomályosodik a józan ítéletünk; mikor azonban az imádság szavai után könnyek között megkönnyebbülünk, szinte kiszabadul belôlünk a levertség, fényes ragyogás árad a lelkünkbe és Isten akarata szerint sugárként világít imádkozó lelkünkbe. * Szeretném a többi okot is megvilágítani és az Úr cselekedeteibôl kimutatni, hogy egyszer a test gyengeségeit cáfolva imádkozott, máskor pedig a hallgatók erôtlenségét javítgatta. Hogy pedig eddigi szavaim sokaságát el ne árasszam azokkal, melyeket ezután kell bôséggel kifejtenem, most abbahagyom ellenfeleim ellen szavaimat és késôbbi idôre hagyom azokat. Most ismét az imádságra való buzdításba kezdek. Ámbár sokszor szó esik errôl a tárgyról, most is szükségesnek tartom a megemlítést. A szöveteket is, ha csak egyszer festjük be, könnyen elôtűnik régi színük, de amit a kelmefestôk gyakran és sokszor egymásután mártanak be és munkálnak meg, az változatlanul megtartja festés útján nyert színét. Ugyanez áll lelkünkre is. Mert ha valami tanítást gyakran hallunk, a tanulság új színként lesz sajátunkká. És ez nem egykönnyen fakul meg. Ne hallgassunk felületesen! Nincs, igazán nincs az imádságnál hatalmasabb, de még hozzá hasonló sem. Még a király sincs úgy felékesítve bíborruhával, mint az imádkozó, mikor Istennel társalog. Ha a király körül ott van az egész tábor, ott állnak vezérei, fôemberei, legfôbb tisztviselôi és jön valaki, mert szeretne magánkihallgatásra jelentkezni nála, valamennyinek tekintetét magára vonja és annál nagyobb lesz a tekintélye. Bizony, ugyanígy van az imádságnál is. Mert gondold meg, hogyan is történik: jelen vannak az angyalok, mellette állnak az arkangyalok, a szeráfok, a kerubok, és a többi összes hatalmasságok és te, az ember, tetszésed szerinti beszélgetéssel közeledhetsz feléje és beszélgethetsz a hatalmak királyával. Mi érhet fel ekkora megbecsüléshez? Nemcsak tiszteletünk, hanem igen nagy hasznunk is van az imádságból: sokszor elôbb kapjuk meg, amit kérünk. Ha valaki kezét az ég felé emeli és Istent hívja, rövidesen kiemelkedik földi bajaiból és esze a másvilágon jár. Késôbb is az égben van a gondolata. Imádsága alatt semmi közössége nincs e földdel -- ha lélekbôl imádkozik: Ha fellángol a haragja, könnyen le is lohad. Ha testi vágy gyötri, megszabadul tôle. Ha irigység környékezi, könnyedén elveti magától. Ez is úgy van, mint a próféta mondja a Nap felkeltérôl: ,,Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka, Jár benne az erdô minden vadja; Az oroszlánkölykök prédáért ordítanak, S eledelt kérnek az Istentôl maguknak. Ha felkél a nap, összegyűlnek, Tanyájukon nyugalomra térnek'' (Zsolt 103,20--22). Hajnalragyogásban elmenekülnek a vadak és barlangjaikba bújnak. Ugyanígy az imádságban is. Ha egy sugár indul el az ajkunkról, a nyelvünkrôl, megvilágosodik az értelmünk, minden értelmetlen, vad szenvedély futva szökik és menekül. Saját barlangjába rejtôzik -- ha szívvel imádkozunk, ha éber elmével, megfontolt lélekkel könyörgünk. -- Ha addig jelen is volt a kísértô, elmenekül; ha ott volt a gonosz lélek, eltávozik. Ha szolgájával beszélget az Úr, a többi szolga nem mer zavarogni és zaklatni, pedig talán van engedélye ura megszólításához. Még kevésbé háborgathat bennünket, aki ellenszegülô és nem tiszta lelkiismeretű, ha Istennel társalgunk illô buzgalommal. Az imádság a viharban küzdôk kikötôje, a hánykolódók horgonya. Kincs a szegényeknek, biztonság a gazdagoknak. Gyógyítja a betegséget, megôrzi az egészséget. Az imádság állandóan megtartja a javainkat és gyorsan elűzi a hibáinkat. Ha kísértés tör ránk, imádsággal könnyen legyôzzük. Földi vagyon terheit vagy bármit, ami lelkünket megszomorítja, gyorsan elűzi. Az imádság minden bánat menedékhelye, a vidámság feltétele, örök vágyunk kiindulása, a bölcselkedés anyja. Ha valaki igazi bensôséggel tud imádkozni, mégha mindenkinél szegényebb is, valamennyinél gazdagabb. Aki pedig nem él imádságos lelkülettel, ülhet bár királyi trónuson, mindenkinél szegényebb. Nemde? Achab király volt? Mérhetetlen aranya, ezüstje. De mivel nem élt az imádsággal, körüljárt Illés kutatására, akinek pedig sem ruhája, sem szállása nem volt, csak egy állatbôr-takarója. Mondd meg, mit keresel? Te, a gazdag, a nincstelent kutatod? Így van -- feleli rá. Mit ér nekem a kincs, ha elzár az égtôl és eredménytelenné tesz mindent. Látod, ez mennyivel gazdagabb amannál? Mert míg Illés beszélt, a király egész táborával nagy szegénységben volt. Csodálatos! Ruhája se volt, és az eget maga elôtt megnyitotta. Éppen azért, mert nem volt ruhája. Mivel itt semmije se volt, ezért volt amott nagy hatalma. Csak egy keveset nyílt meg az ajka, máris ezer jónak fölülrôl hullását eredményezte. Csodás száj, harmat forrása! Drága nyelv, melybôl árad a bô esô! Kedves hang, végtelen sok jó van benne! Erre a gazdag szegényre nézzünk. Miért lett gazdag? mert szegény volt. Vessük meg a jelent és vágyódjunk a jövôért. Így készülhetünk az itteni és másvilági javakra. Bárcsak adna meg nekünk mindent Jézus Krisztus kegyelme és irgalma! Vele együtt dicsôség az Atyának és a Szentléleknek most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: A Szentírás olvasásának haszna[11] Ha lelkem szegénységét tekintem, meg-megrettenek és elborzadok, hogy ennyi nép elôtt mondjak beszédet. Ha azonban a ti buzgóságtokat látom, mellyel hallgatni vágytok, erôre kapok és fellelkesülök. Így már buzgalommal merülök el a tanítás nagy küzdelmébe. A meghallgatás vágya és szorgalma alkalmassá tesz benneteket, hogy még a kôszívet is a pehelynél könnyebbé tegyétek. A barlanglakó állatok tél közepén behúzódnak sziklaüregeikbe. Ha azonban érzik a meleg közeledtét, elhagyják odújukat, egybegyűlnek a többi élôlénnyel. Velünk együtt közösen örülnek. Lelkünk is így van. Visszahúzódik az erôtlen lelkiismeret odújába. Mikor azonban látja szeretetetek vágyát, elhagyja barlangját, velünk együtt szeret lenni. Velünk együtt akar örülni a Szentírás vidámságain, a lelki és isteni mezôn, a Szentírás paradicsomában. A lélek virágos rétje, a gyönyörűség paradicsoma a Szentírás olvasása. Ez a szépséges paradicsom azonban amannál a paradicsomnál szebb. Isten ezt nem a földre, hanem a hívôk lelkébe teremtette. Ezt nem Édenbe, nem is Keleten egyetlen meghatározott helyre teremtette, hanem az egész földre kiterjesztette és mindenüvé eljuttatta. Hallgasd meg a prófétát, hogy az egész világon hangzik a Szentírás: ,,Az egész földre elhat szózatuk, S a földkerekség határaira szavuk.'' -- ,,Hangjuk elhatott az egész földre és beszédük a földkerekség határaira'' (Zsolt 18,5 és Róm 10,18). Ha elmész Indiába, ahol elôször hasad a hajnal, vagy kihajózol az óceánra, vagy átkelsz az angol szigetekre, megismered a Fekete-tengert, elkerülsz a javak nedves országába, mindenütt hallod a Szentírás gondolatait. Más-más hangon, de egy szívvel; sok nyelven, de azonos lélekbôl. A nyelvek hangzása különbözô, az istenfélelem módja azonos. Barbár módra beszélnek nyelvükkel, de helyesen gondolkodnak lelki értelmükkel. Hibásan beszélnek mondataikban, de jámborul élnek szokásaikban. Elfogadod, hogy a paradicsom területe az egész világra kiterjed? Itt nincs kígyó, nem félemlít a vadállat. A Szentlélek kegyelme ad erôt. Ennek a paradicsomnak is van forrása, mint amannak; de nem négy folyó születik belôle, hanem megszámlálhatatlan. Nemcsak a Tigris és Eufrátesz, az egyiptomi Nílus és az indiai Gangesz, hanem igen sok folyó ered e forrásból. Ki mondja ezt? Isten, hiszen ô adta nekünk bôkezűen e folyókat: ,,Aki hisz énbennem, mint az Írás mondja: élôvíz folyói fakadnak majd ôbelôle'' (Jn 7,38). Látod: nem négy, hanem határtalan sok folyó ömlik e forrásból. Nemcsak a nagysága, de a természete is csodálatos, mert vízen kívül a Szentlélek bô kegyelme is innen ered. E forrás minden hívô lélekben elosztódik, de nem lesz kisebb. Felaprózódik, de nem tűnik el. Eldarabolódik, de nem veszt erejébôl. Az egész emberiségben sértetlen egész és az egyes lelkekben is ugyanaz az egész. Ilyen nagy a Szentlélek ajándéka. E források bôségét is meg akarod ismerni? Vagy vizének természetét? Talán nem hasonlít a rendes vízhez? Talán jobb és csodálatosabb ennél? Ismét Jézus Krisztust hallgasd meg, mikor a szamariai asszonnyal beszélget. Ebbôl megismered a forrás bôségét: ,,A víz, amelyet én adok neki, az örök életre szökellô vízforrás lesz benne'' (Jn 4,14). Nem kifolyót, elôretörôt mond, hanem szökellôt, hogy érintesse velünk a bôséget. Az a forrás szokott szökellni és lefelé ömleni, amelynek a vize nem tud benn maradni a forrásmederben. Nem törôdik a meder irányával, mindenfelé szétárad. Mikor tehát a bô forrást akarja jelezni szökellôt mond, nem pedig kiömlôt. A természetét is meg akarod ismerni? Figyeld meg a használatát. Nem e világra, hanem az örök életre készülôdünk vele. Legyünk tehát otthonosak e paradicsomban. Üljünk a forrása mellé, hogy ne kerüljünk Ádám sorsára és kiessünk a paradicsomból. Ne engedjünk a pusztító kísértésnek. Védekezzünk az ördög incselkedései ellen. Maradjunk belül, mert ott nagy biztonságunk van. Maradjunk a Szentírás olvasásánál. A forrás mellett ülôk élvezik annak friss levegôjét. Nagy hôségben többször lemossák arcukat, lehűtik testüket a vízben. A kínzó szomjúság érzetét könnyen elűzik, hiszen elôttünk van az orvosság. Éppen így, ha a Szentírás mellett ülünk, bár érezzük rendetlen vágyaink kínzó lángját, mégis könnyen kioltjuk a tüzet. Csak meg kell mártani lelkünket e forrásban. Ha emésztô harag nehezedik ránk, mely a szívünket fortyogó katlanként forralja, csak néhány csepp e forrásból és csendesedik ez a fojtó érzelem. Minden gonosz érzelem lángjából kiragad minket a Szentírás olvasása. Már a nagy Dávid próféta ismerte a Szentírás olvasásának hasznát. Szerinte a Szentírásban elmerülô és azzal állandóan társalgó olyan, mint a növény, mely mindig virágzik. Olyan, mint a vízár mellé ültetett virág: ,,Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, Mely gyümölcsét idejében meghozza, És melynek lombja le sem hull. Mindenben, amihez fog, boldogul. (Zsolt 1,3) Ha a fa folyómeder mellett nô, vízhez közel áll, gyökerein állandóan szívja a nedvességet. Nem árt neki az idôjárás szeszélye. Nem rémül meg a hôség emelkedésétôl, sem a kártevô szárazságtól. Sok nedvesség raktározódik fel benne, ezért a kívülrôl rátörô ártalmas hôséget tüstént kivédi és közömbösíti. A lélek is így van. Ha a Szentírás folyóvize mellett ül állandóan friss. A Szentlélek forrását és harmatát szívja magába. Semmi ártalmas nem károsíthatja meg. Betegség és elhagyatottság, vád és rágalom, gúny vagy bármilyen lelkiismeretlenség, akár az egész világ minden rosszasága törhet az ilyen lélekre, könnyen kioltja a szenvedélyek tüzét. Ennyi segítséget nyújt neki a Szentírás olvasása. Sem a nagy hírnév, sem a fenséges hatalom, sem a jóbarátok segítsége nem tud annyi vigaszt nyújtani fájdalmunkban, mint a Szentírás olvasása. Vajon miért? Az említettek mind rövid életűek és múlandók. A vigaszuk is ugyanilyen. A Szentírás olvasása pedig Istennel való társalgás. Ha pedig valakit Isten vigasztal meg szomorúságában, a teremtmények közül mi dönthetné azt bánatba! Lelkesüljünk fel tehát az olvasásra! Nemcsak e két órában, hanem állandóan. (Nem elég a biztonságunkhoz pusztán csak ez a hallgatás.) Ha hazamentek, vegyétek kezetekbe a Szentírást és keressétek meg újra az itt hallottak értelmét. Így tudunk állandó és elégséges hasznot meríteni a Szentírásból. Az a fa is, mely ott áll a folyóvíz mellett, nem két-három óráig szívja a nedvességet, hanem egész nap, egész éjjel. Ezért büszke a lombozatára, ezért roskad a gyümölcsei alatt, pedig egy ember sem öntözte. A meder mellé ültették, gyökereivel szívta a nedvességet. Mint valami csôrendszeren át juttatta a táplálékát az egész testbe. Ugyanígy, aki állandóan olvassa a Szentírást és a sodrása mellett áll, nagy hasznot húz belôle, mint valami gyökérzetbôl. Pedig senki sincs, aki az értelmét megmagyarázná. Ismerem gondolkozástokat, elfoglaltságtokat, ügyes-bajos dolgaitokat. Éppen ezért szeretném szépen, lassan rávezetni figyelmeteket a Szentírás gondolataira. A gondos foglalkozással elérjük, hogy a hallottakat erôsebben bevésitek emlékezetetekbe. Ha hirtelen tör ránk a zápor, elárasztja a föld színét, de mélyen a termôtalajnak semmit se használ. Ha azonban csendesen, lassan, olajként ömlik el a föld színén, a repedéseken, porhanyó talajban -- erezeten át -- beszivárog a mélybe. Minden kis részt betölt nedvességgel. A legalkalmasabbá teszi a földet a gyümölcstermelésre. Ezért akarom én is a lelki harmatot lassan hullatni lelketekbe. A Szentírás lelki felhôkhöz hasonló. Szava és értelme olyan, mint az esô, de sokkal hasznosabb ennél. Ezért szeretném ezt a lelki esôt csendesen, cseppenkint rátok hullatni, hogy mélyen szívetekbe jussanak a szavak. Innen van, hogy már negyedik napja tart a magyarázatom. Még mindig nem tudok szabadulni egyetlen gondolatkörtôl: állandóan körülötte keringek. Jobb, ha kevés területet ásunk fel, de ott az alaphoz jutva, szükségképpen sok kincset találunk, minthogy felületesen átkutassunk nagy kiterjedést és ott sikertelenül kapkodjunk és hiába gyötrôdjünk. Tudom, hogy sokan neheztelnek e lassúság miatt. Ezzel azonban nem törôdöm. Nekem csak egy gondom van: a ti hasznotok. Ha gyorsabban tudnátok haladni, tekintsetek a lassúbb testvérekre. Ti be tudjátok ôket várni, de a gyengébbek nem haladhatnak nyomaitokban. Már Pál is figyelmeztet bennünket, hogy nem hasznos a gyengébbek idô elôtti sürgetése. Hiszen a gyengék nem végezhetik el az erôsek munkáját. Nekünk kell a gyengéket tehetetlenségükben felemelnünk. ,,Vigyázzatok azonban, hogy ez a ti szabadságtok ne legyen valamiképp a gyengéknek botránkozására.'' (1Kor 8--9) Nemcsak egyszerűen megmagyarázom a Szentírást, hanem a ti hasznotokat tekintem. Ezért idôzünk annyit az értelménél. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: A zsoltárimádság haszna[12] Tegnap csodálkoztatok rajtam, hogy milyen hosszan beszéltem Melkizedekrôl. Én pedig titeket csodállak, milyen türelemmel és bölcsen figyeltetek. Ámbár hosszabbra húzódott a beszédem, végig követtetek engem. Nemcsak hosszú, de sok helyen nehéz is volt. Sem a hosszúság, sem a nehézség nem ingatta meg lelkesedésteket. Ezért a fáradságért jutalmul azt adhatom, hogy még világosabban, könnyebben beszélek. Nem lehet mindig megerôltetni a hallgatóság figyelmét (könnyen széttörik). De magára hagyni, elengedni sem lehet, mert rögtön ellustul. Ezért kell változatossá tenni a beszédeket. Egyszer dicsérô, máskor hitvitázó beszédet mondok. Akkor említettem, hogy mikor a farkasok betörnek az akolba, a pásztorok ott hagyják sípjukat és parittyát vesznek kezükbe. Mi most, a zsidó ünnepek elmúltával, hagyjuk ott a parittyát és vegyük kézbe újra a sípot (ezek a zsidók veszedelmesebbek, mint a farkasok). A vitázó beszédeket hagyjuk abba. Vegyünk elô világosabb tárgykört. Vegyük kezünkbe Dávid hárfáját. Állítsuk szemünk elé az énekelt verset, amelyet ma mindnyájan karban imádkoztunk: ,,Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!'' Elôször meg kell mondanom, miért került be ez a zsoltár az életünkbe és miért énekelünk még a jövendölések megismertetésénél is. Hallgass ide! Isten látta, hogy sok ember lelkiismeretlen, lusta a lelki olvasmányokban. Nem szívesen fárad. Kívánatosabbá akarta tehát tenni a munkát, hogy ne érezzék a fáradságot. Egybeolvasztotta a dallamot és a Szentírás szavait, hogy mindenki fellelkesüljön a dallam menetén és ritmusán. Így nagy buzgalommal énekeljenek neki szent himnuszokat. Semmi sem emeli fel a lelket, nem teszi szárnyalóvá, nem szakítja el a földtôl, nem oldja ki a test bilincseibôl, nem mélyíti gondolkodóvá, nem függetleníti e világtól úgy, mint a dallam, az együtténeklés és a ritmikus szent ének. Természetünknek nagyon megfelel. Édes érzéssel tölt el bennünket. Sajátunkká lesz. Még a csecsszopó gyermek nyöszörgését, nyugtalanságát is elcsitítja. A dajkák ölükben hordják a kicsinyeket, föl-alá járkálnak, valami gyermekdalt énekelnek. Így altatják el a kicsikéket. Mikor hosszú útra megyünk és egész nap hajtjuk az állatokat, közben énekelünk. Így tesszük kellemessé dalainkkal az út fáradtságát. Nemcsak az utazók, hanem a szüretelôk, a puttonyozók és a szôlôtaposók is gyakran énekelnek. De ugyanezt mondhatjuk a dolgozókról általában. A tengerészek dallamra és ritmusra húzzák az evezôt. Fonó asszonyaink, miközben a csévére gombolyítják szépen sodort fonalukat, hol egyedül, hol együttesen, rendben énekelnek. Lám, így csinálunk valamennyien. Könnyebben megy a nehéz munka énekszó mellett. A lélek mindent könnyebben elvisel -- habár fárasztó is kimerítô is -- ha dalt, éneklést hallhat. A gyönyörködésnek ez a fajtája velünk született. Az ördög is tudja ezt. Azért akar rávenni bennünket, hogy haszontalant énekeljünk. Isten a zsoltárt adta nekünk és ebben egyesíti a gyönyörű dallamot a szép szöveggel. Kárunkra, pusztulásunkra is lehet a dal. Ártalmas tulajdonsága is van. Az arcátlan és ostoba énekek belefészkelik magukat lelkünkbe, elgyengítik, puhánnyá teszik. A szent zsoltárokból sok hasznunk van. Megszentelnek bennünket. Az isteni igazságok felé indítják lelkünket szent szövegükkel. A Szentlélek gyorsan eltölti a zsoltározó lelkét. Hallgasd meg Pált, hogy megértsd, mennyire lehívják a Szentlélek kegyelmét a buzgó zsoltározók: ,,Meg ne részegedjetek borral, mert benne fajtalanság vagyon, inkább teljetek el Szentlélekkel.'' Még a módot is megmondja: ,,Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket mondjatok, énekeljetek és zengedezzetek szívesebben az Úrnak'' (Ef 5,18--19). Mi az: szívetekben? Értelemmel! Nemcsak a nyelv mondja a szavakat gépiesen, az értelem pedig valahol kinn bolyongjon, hanem a lélek figyeljen a nyelvre! Ahol sár van, oda futnak a disznók. Ahol illat van, oda rajzanak a méhek. Ugyanígy az éneklésnél is. Ahol aljas énekeket fújnak, ott nyüzsögnek az ördögök. Ahol szárnyal a lélek a dalban, ott harmatoz a Szentlélek kegyelme és megszenteli a szájat is, a lelket is. Bátran kimondom, hogy ne csak ti énekeljetek, hanem feleségeteket, gyermekeiteket is tanítsátok meg ilyen énekekre. Milyen szép lenne, ha nemcsak a szövôszék mellett vagy más munka közben, hanem különösen asztalnál énekelnénk. Az ördög ott settenkedik az evés-ivásnál. Szövetségese a falánkság és a részegeskedés, a rendetlen viháncolás és a féktelen viselkedés. Evés elôtt és után kell felvérteznünk magunkat a zsoltár erejével. Milyen szép lenne, ha apa, anya, gyerekek, egyszerre kelnének fel az asztaltól és Istennek szent dallal adnának hálát. Pált kegyetlen kínzás fenyegette. Kalodában kifeszítve ült börtönében. Éjféltájban, amikor mindenkinek kellemes az édes álom, Szilásszal állandóan dicséri az Istent. Sem a hely, sem az idô, sem az aggódás, sem a zsarnok álom, sem a fájdalom, sem a fáradtság, a világon semmi sem tudta megakadályozni éneklését: ,,Éjféltájban azonban Pál és Szilász imádkozván dicsérik vala az Istent és a foglyok hallgatják vala ôket'' (ApCsel 16,25). Mennyivel inkább kell nekünk hálaadó himnuszokkal dicsérnünk az Urat. Hiszen nyugodt életünk, élvezzük Isten jóságát. Ha erôt venne rajtunk az iszákosság és fajtalanság rendetlen vágya, énekeljünk. Minden rendetlen és káros gondolat és szándék megszűnik. A gazdagok balzsammal töltött szivaccsal törlik le asztalukat, hogy tiszta legyen, ha esetleg evés után valami folt került rá. Tegyünk mi is így. Balzsam helyett szent dallammal töltsük meg szánkat. Ha maradt esetleg valami folt lelkünkben a túl hangos étkezés után, töröljük le dallal és énekeljük közösen: ,,Mert megörvendeztettél, Uram, műveddel, S ujjongok kezed tetteinek'' (Zsolt 91,5). Ének után imádkozzunk is, hogy lelkünkkel együtt házunkat is megszenteljük. Lakomához színészeket, és rosszhírű nôket is szoktak hívni. Ezekkel magát a gonosz lelket, az ördögöt látják vendégül. Ezer baj fészke lesz a házuk. (Innen van a sok féltékenység, házasságtörés, erkölcstelenség.) Ha Dávidot hívjuk hárfájával, benne magát Krisztust vendégeljük meg. Ahol pedig Krisztus van jelen, oda nem mehet az ördög, sôt oda sem mer pillantani. Forrás lesz a ház, ahonnan béke, szeretet és minden jó fakad. Amazok színházzá teszik házukat. Te templommá alakítod lakásodat. Ahol szent zsoltár, imádság, próféták szava, énekesek istenszeretô lelkesedése hallatszik, az biztos, hogy Isten háza. Ha nem is érted teljesen a szavak erejét, neveld rá a szádat, hogy ilyeneket mondjon. Mert megszenteli a szó a nyelvet, ha lélekkel beszélünk. Ha ráneveljük magunkat erre a szép szokásra, sose fogjuk abbahagyni magunktól vagy könnyelműségbôl a közös istendicséretet. A szokás is, meg saját akaratunk is kényszerítsen naponkint, hogy ezt a gyönyörű közös szolgálatot ellássuk. A közös éneklésben nem számít, hogy öreg vagy fiatal vagy, nem szép a hangod vagy nem ismered a dallamot vagy a hangjegyet. Ide józan lelkület, éber figyelem, érzô szív, összeszedett ész és tiszta lelkiismeret kell. Ha ilyen lelkiismerettel jössz az énekesek közé, Dávid mellett állhatsz. Éneklésnél nincs szükség hárfára, felhangolt húrra, húrverôre, művészi felkészültségre, egyáltalán hangszerre. Ha akarod, te leszel a hárfa. Fogd kemény igába a test tagjait, és összecsendülô hangzásban lesz a lélekkel. Hogyha a test nem lázadozik a lélek ellen, hanem szolgája lesz, a lélek csodálatosan szép útra vezeti. Ezt eredményezi a szép ének is: ,,Mert a test a lélek ellen vágyakozik, a lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit akartok'' (Gal 5,17). Így beszél Pál. Nem azért, hogy feleslegesen sóhajtozzunk. A lélek embereiben megvan a Szentlélek kegyelme. Ha felebarátaikért imádkoznak és könyörögnek, megtört szívvel és sóhajtások közt tegyék. Mi is így tegyünk. Naponta forduljunk Istenhez énekléssel és imádsággal. Ne csak szavakat ajánljunk fel, hanem ismerjük meg a szavak erejét is. Ezért tárom elétek a zsoltár kezdetét: ,,Amint kívánkozik a szarvas a forrás vízéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád Istenem!'' Ilyen a szerelmesek szokása is. Nem tartják magukban szerelmüket, hanem elmondják jóbarátjuknak, hogy mennyire szerelmesek. Maga a szeretet is áttüzesíti a lelket. A lélek nem tud csendben megmaradni. Ezért mondta Pál szeretetében a korintusiaknak: ,,A mi szánk nyitva van hozzátok ó korintusiak, a mi szívünk is kitárult'' (2Kor 6,11). Más szóval: ,,Nem tudok hallgatni és csendben kifejezni szeretetemet. Ezért mindenütt velem vagytok lelkemben és szavaimban.'' Ez a boldog ember (a zsoltáros) is így tett, amikor istenszeretetében lángolt a szíve. Nem tudott hallgatni: ,,Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!'' Másutt pedig: ,,Isten, én Istenem, virradatkor tehozzád ébredek, Reád szomjazik a lelkem, Utánad oly nagyon sóvárog a testem, E puszta, úttalan, víztelen vidéken'' (Zsolt 62,2--3). Így beszél a zsoltáros. Azért keres hasonlatot, mert szóval nem lehet kifejezni a szeretetet. Be akarja bizonyítani nagy szeretetét és minket is részesíteni akar ebben. Engedelmeskedjünk neki és tanuljunk meg így szeretni! Ne mondja nekem senki: ,,Hogyan szeressem Istent, mikor nem látom?'' Sokat szeretünk, akit nem is látunk; elutazó barátunkat, gyermekeinket, szüleinket, rokonainkat, ismerôseinket. Sosem akadály, hogy nem látjuk ôket. Sokszor inkább fellángol a szeretet és növekszik a vágy utánuk. Ezért mondja Pál Mózesrôl, hogy ott hagyott kincseket, gazdagságot, fényes királyságot, minden fényt és ragyogást Egyiptomban. Vállalta a zsidók között a sok bajt. Aztán felvilágosít, hogy mindezt Isten kedvéért tette: ,,Mivel hitt, azért hagyta el Egyiptomot, nem félve a király indulatától; mert mintegy látva a Láthatatlant, állhatatos maradt'' (Zsid 11,27). Nem látod az Istent, de látod a műveit, látod a teremtményeit: az eget, a földet, a tengert. Ha valaki szeret, szerelmének akár cipôjét, ruháját, vagy bármi más tartozékát látja, fellángol a szíve. Nem látod Istent, de láthatod szolgáit, barátait -- a szenteket gondolom -- és hűséges lelkeit. Ismerd meg ôket és vágyadban nagyon megvigasztalódol. Sokszor úgy van, hogy nemcsak barátainkat szeretjük, hanem az ô barátaikat is meg szoktuk kedvelni. Ha barátaink közül valaki azt mondja: ,,Ezt szeretem, vagy a másik jót tett velem,'' úgy érzem, mintha én is részesülnék benne. Mindent úgy végzünk és teszünk, mintha kedves barátainkat látnánk. Olyan nagy buzgalmat tanúsítunk. Ugyanígy tehetjük Krisztussal is. Ô mondotta: ,,Szeretem a szegényeket. Ha ezek kapnak valami jót, mintha magam részesülnék benne, úgy fizetek vissza'' (Vö. Mt 19,21). Mindent tegyünk meg az ô szolgálatukra. Mindenünkbôl áldozzunk rájuk. Higgyük el, hogy ezzel Istent szolgáljuk. Hallgasd meg Krisztust és Ôt lásd a szegényekben: ,,Mert éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem'' (Mt 25,35--36). Sok módot találunk, nemes érzületünk kielégítésére. Általában három dolog szokta felkelteni szeretetünket: a testi szépség, a bôkezű jóság és a szeretet. Bármelyik külön is megindíthatja a szeretetet. Ha nem is tett velünk jót az illetô, de halljuk, hogy szeret, dicsér és csodál minket, rögtön belsô kapcsolat lesz közöttünk. Mint jótevônket megszeretjük. Istenben nemcsak ez van meg, hanem mind a három és olyan nagy mértékben, hogy szóval ki sem lehet fejezni. Elsôsorban annak a boldog tiszta természetnek a szépsége, mely elérhetetlen és felülmúlhatatlan. Minden szón kívül áll és minden gondolattal kimeríthetetlen. Kedvesem, ha szépségrôl hallasz, sose testi szépségre gondolj, hanem testtelen dicsôségre és kifejezhetetlen gyönyörűségre. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Miért járjunk templomba?[13] Ma mindnyájan örültök, csak én vagyok szomorú. Ha magam elôtt látom a lelkek tömegét, az Egyház végtelen gazdagságát, rögtön azon kezdek gondolkodni: Ha elmúlik az ünnep és elszéled, hazamegy ez a tömeg, fáj és sír a lelkem, hogy az Egyház, ennyi gyermek édesanyja, nem tud minden összejövetelen örülni nektek, csak ünnepen. Micsoda vigasság, milyen öröm, Istennek milyen dicsôség, nektek milyen nagy lelki hasznotok volna, ha minden alkalommal ennyi embert látnánk összeseregleni a templomban. A hajósok és kormányosok mindent megtesznek, hogy jól hajózzanak a tengeren és elérjék a kikötôt. Mi pedig az egész tengeri úton hányódni akarunk, az élet viharában folyton veszélybe rohanunk. Az államügyek és törvénykezés iránt érdeklôdünk, ide pedig évente alig akarunk egyszer vagy kétszer eljönni. Elfelejtitek, hogy ami a kikötô a tengernek, annak szánta Isten az Egyházat a falvakban és városokban, hogy oda meneküljünk az élet viharából és teljes csendet élvezhessünk. Nincs itt félelmetes hullámverés vagy kalózok rajtaütése, nem gyülekeznek ide a gonoszok, nincs itt ereje a viharnak, nincs hatalma a gonosz léleknek. A kikötô mindenektôl mentes. Ez a lelkek kikötôje. Mindnyájan igazolhattok engem. Csak tárja fel valaki a lelkét, mennyi nyugalmat talál benne. Nem fogja el a harag, nem lángol a test vágya, nem mardossa a gyűlölet. Nem esik kétségbe, nem ôrli fel hiú ábránd, sôt mindezeket a vad szenvedélyeket legyűri. Mikor a Szentírás isteni dallamként száll a fülébe, ahányszor csak hallja, mindig lecsendesíti vad indulatait. Hát nem szerencsétlen az olyan, aki ekkora tudományban lehetne járatos és nem megy, nem siet mindnyájunk közös édesanyjához, az Egyházhoz? Tudnál nekem mondani ennél szükségesebb idôtöltést? Van ennél hasznosabb összejövetel? Mi akadályoz abban, hogy velünk együtt legyél? Csak nem a szegénységet hozod fel akadályul a szép gyülekezetbôl való távolmaradáshoz? Nem jogos a kifogásod. Hét napja van a hétnek. Isten ezt a hét napot megosztotta velünk. De nem saját magának adta a nagyobbat és nekünk a kisebbet, még csak nem is felezte meg, nem adott hármat és nem tartott meg hármat, hanem neked hatot adott, magának pedig egyet hagyott. És még ezen az egyetlenen is egész nap a dolgaid után szaladgálsz. Úgy teszel, mint a templomfosztogatók, mert ugyanazt végzed te is. Ez a nap szent és arra való, hogy lelkünk megteljék szent igékkel. Te mégis elrabolod ettôl és beszennyezed anyagias gondjaiddal. Mit beszélek egész napról? Amit az özvegyasszony tett az alamizsnálkodásnál, azt cselekedd te is a nap megfelelô órájában. Az özvegy 2 fillért adott: ,,Odajövén pedig egy szegény özvegy két fillérecskét vete, ami egy krajcár'' (Mk 12,42) és sok kegyelmet nyert Istentôl. Te is adj kamatra két órát Istennek és ezer nap hasznát látod házadban. Ha ezt nem teszed, vigyázz, úgy ne járj, hogy miközben azon rettegsz, hogy a nap egyetlen percében is kárbavész a földi hasznod, azalatt elveszítsd egy egész év fáradságát. Isten szétszórja az összegyűjtött kincseket, ha nem törôdünk Vele. Már a zsidóknak is azt mondta, megfenyegetve ôket, mikor elhanyagolták a templom gondozását: ,,Sokra számítottatok, de íme kevés lett; hazavittétek a termést, de én elfújtam. Miért? -- Úgymond a seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, közületek pedig ki-ki a maga házába siet'' (Aggeus 1,9). Mondd meg, hogyan taníthassunk meg a szükségesekre, ha évente egyszer vagy legfeljebb kétszer jössz ide. Mit tudsz a lélekrôl, a testrôl, a halhatatlanságról, az égi királyságról, a másvilági büntetésrôl, a pokolról? Nem tanulod meg, milyen nagylelkű az Isten, milyen megbocsátó. Mi a bánat, a keresztség, a bűnök bocsánata; milyenek az angyalok és az ördögök? Nem tudod, milyen az emberi természet, milyen az angyalok jósága, az ördögök gonoszsága és kísértése. Milyen a szervezetünk, melyek a hittételeink; mi az igaz hit és a gonosz eretnekség. Mindent, sôt ennél többet is kell tudnia a kereszténynek. Mindezekrôl számot kell adnotok, ha megkérdeznek benneteket. De ezeknek még kis részét sem ismeritek meg, ha évenkint egyszer jöttök, csak úgy mellékesen: nem lelki szükségletbôl, csak az ünnep megszokása miatt. Milyen jó lenne, ha minden idejöveteledkor ezek közül legalább egyet pontosan megismernél. Soknak van otthon szolgája vagy fia. Ha meg akarod taníttatni valami tudományra, akkor kiválasztod a mestert. Egyszersmindenkorra megtiltod házadnépének, hogy zavarja ôket. Lakásukról, élelmükrôl és minden kényelmükrôl gondoskodol. A tanítvány is a mesterrel lakik. Megtiltod nekik, hogy a te lakószobáidban tartózkodjanak. Mindent azért, hogy az állandó együttlét még nagyobb műveltséget eredményezzen és semmiféle gond ne zavarja nyugalmukat. Most pedig nem egyetlen tudományt akarunk elsajátítani, hanem mindennél nagyobbat és fontosabbat: hogyan járhatok Isten kedvében, hogyan érhetem el az égi javakat. Hát azt hiszitek, hogy mindezeket csak úgy mellékesen is el lehet sajátítani? Micsoda esztelenség! Ez a tudomány nagy lelkiismeretet kíván. Kiviláglik a következôbôl: ,,Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljatok tôlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű; és nyugalmat találtok lelkeiteknek'' (Mt 11,29). A próféta pedig így mondja: ,,Jöjjetek fiaim, hallgassatok reám! Hadd oktassalak az Úr félelmére'' (Zsolt 33,12). Más helyen pedig: ,,Álljatok meg és lássátok, hogy én vagyok az Isten. Magasztalnia kell engem a nemzeteknek s magasztalnia a földnek'' (Zsolt 45,11). Lám, milyen szorgalom kell, hogy ezt az isteni bölcseletet megismerhessük. De ne töltsünk minden idôt azoknak a feddésével, akik nincsenek itt. Elégedjünk meg az eddig elhangzottakkal. Talán használ nekik a jövôre. Elmélkedjünk a mai ünnep gondolatairól. Sokan megülik az ünnepeket, nevüket is tudják, de hogy mi adott alkalmat az ünneplésre, azt már nem ismerik. Mindenki tudja, hogy a mai ünnepet epifániának, azaz megjelenésnek nevezzük. (Háromkirályok, Vízkereszt, jan. 6.) De hogy miféle megjelenésrôl kapta a nevét; egy vagy két megjelenés van-e, ezt nem tudja mindenki. Nagy szégyen, talán ki is gúnyolnának minket, ha ezt az ünnepet évenkint megüljük, de az okát nem ismerjük. Sietek felvilágosítani benneteket, hogy nem egy, hanem két megjelenés van. Az egyik a mostani, mely már megtörtént, a másik pedig a világ végén nagy dicsôséggel megy majd végbe. Mindegyik megjelenésrôl hallottátok ma Szent Pál szavát Titushoz. A mairól így emlékezik meg: ,,Megjelent ugyanis Üdvözítô Istenünk kegyelme minden embernek s arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget s a világi vágyakat s éljünk józanul, igazan és jámborul e világon, várva a boldog reménységet s a nagy Isten és Üdvözítônk, Jézus Krisztus dicsôségének eljövetelét'' (Tit 2,11--13). A világvégi megjelenésrôl ezt olvassuk: ,,És csodálatos jeleket idézek elô az égen és a földön: Vért, tüzet és füstfelhôt; A nap sötétséggé változik, a hold pedig vérré. Mielôtt eljô az Úrnak nagy és rettentô napja'' (Joel 2,31). Vajon miért nem a születése napja kapta az epifánia, megjelenés nevet és miért a keresztelkedésének napja. Hiszen ma a keresztelkedését ünnepeljük. (Ma szentelte meg a víz természetét.) Ezért ez ünnep éjjelén, keresztelés után az összes megkereszteltek hazavisznek a vízbôl, otthon elteszik és egy teljes évig ôrzik. Hiszen ma megszentelôdött a víz. Láthatjuk a csodát állandóan, mert ez a ma merített víz nem veszti el lényegét teljes évig, sôt gyakran kettôig, háromig is megmarad frissen, romlatlanul. Ugyanúgy, mintha minap merítettük volna forrásból. Miért éppen a mai nap kapta az epifánia, megjelenés nevet? Mikor született, nem mindenki tudott róla. Most azonban igen. A mai napig sok ember elôtt ismeretlen volt. Kiviláglik Szent János szavaiból, hogy sokan nem ismerték és nem tudták, vajon kicsoda: ,,Ti köztetek áll az, kit ti nem ismertek. Ô az, ki utánam jövendô, ki megelôzött engem, kinek nem vagyok méltó saruszíját megoldani'' (Jn 1,26--27). Ne csodáljuk, hogy sokan nem ismerték, hiszen maga Szent János sem ismerte Ôt a mai napig: ,,És én nem ismertem Ôt, hanem aki vízzel keresztelni küldött engem, az mondá nekem: Akire látod a Lelket leszállani és rajta maradni, ô az, ki Szentlélekkel keresztel. És én láttam és tanúságot tettem, hogy ez az Isten Fia'' (Jn 1,33--34). Ebbôl nyilvánvaló, hogy két megjelenés van. De miért ment megkeresztelkedni Krisztus, errôl beszéljünk; majd arról, hogy milyen keresztelésre érkezett. Ezt is illik tudnunk, mint az eddigieket is. Elôbb az utóbbit magyarázom meg és ebbôl megyek vissza az elôbbire. Ez a keresztség az ún. zsidó keresztség volt, mely a testet tisztította meg, de nem mosta le a bűnöket. Ha valaki házasságtörô volt vagy lopni merészelt, vagy bármi hasonló bűnt követett el, ez a keresztség nem tisztította meg bűneitôl. De ha halottat érintett, ha tiltott ételt evett, vagy leprásokkal érintkezett és megmosakodott, estig tisztátalan maradt, utána megtisztult: ,,Ha valaki érinti ilyennek a fekvôhelyét, mossa ki ruháját, maga pedig fürödjék meg vízben s legyen tisztátalan estig'' (Lev 15,5). Nem is volt ez igazán bűn és tisztátalanság. De Isten lelkiismeretesebbekké akarta ôket tenni ilyen rendeletekkel, mert nem nagyon voltak tökéletesek. Az ilyenekkel alkalmassá tette ôket nagyobb cselekedetekre is. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Legyünk figyelmesek a templomban![14] Ismét rendeznek versenyjátékokat és gyűléseket, mi pedig kevesbedünk. De míg ti itt vagytok, nem vagyunk kevesen. Úgy teszek, mint a földműves: ha látja, hogy teljesen megérett a vetemény, nem sokat törôdik a levelek hullásával. Itt vagytok ti, a gyümölcsök, nem nagyon szomorkodom, ha látom a levelek sodródását. Természetes, hogy fáj a lelkiismeretlenségük, de enyhül a miattuk érzett szomorúságom, ha látom a ti buzgó szereteteket. Ha az ilyenek néha napján ide is jönnek, csak a testük van itt, a lelkük kinn kóborol. Ha ti néha hiányoztok is, akkor is itt vagytok, mert testetek távol van, de a lelketek itt jár. Nagyon szerettem volna róluk beszélni, de nem szeretnék árnyharcot vívni. Figyelemmel vagyok azokra, akik nincsenek itt és én nem hallhatnak. Figyelmeztetésükre szánt szavaimat máskor mondom el. Isten kegyelmével a Szentírás mezôjére és tengerére szeretnélek most benneteket elvezetni. De figyeljetek és legyen itt a lelketek. A hajózásnál nincs semmi baj, ha mindnyájan alusznak is: csak a kormányos legyen ébren. Ha az esze helyén van, tudománya elég a hajózáshoz. De itt nem így van. Ha a szónok akármilyen összeszedett is, de a hallgatókban nincs meg ugyanaz a figyelem, a mi beszéd-hajónk is elsüllyed, mert nem találunk megmentô lelket. Ezért kell összeszednünk magunkat és figyelnünk. Azonkívül: nagyon értékes a hajórakományunk. Nem aranyért, ezüstért vagy mulandó dolgokért hajózunk, hanem az örök életért, a mennyei kincsekért. Sokkal több út vezet ezekhez, mint amennyi a tengeren és a szárazon van. Ha valaki nem járja pontosan az utakat, a legszörnyűbb hajótörést szenvedi. Ti mindnyájan hajózó társaim, ne az utasok nyugodtságát, hanem a kormányos éberségét és lelkületét utánozzátok. Míg a többiek valamennyien alusznak, ô a kormányt kezeli. Nemcsak a vízben figyeli az irányt, hanem az eget is nagy területen kémleli. És mintha csak egy kéz vezetné ôt a csillagok között, nagy biztonsággal vezeti a hajót. Aki nem ért hozzá, még nappal sem tudná így elvezetni, mint ô a legsötétebb éjjel, mikor félelmetesebbnek gondoljuk a tengert. Ébren van és nagyszerűen bebizonyítja művészetét. Nemcsak a vízi utakat és a csillagok járását, de a szelek irányát is figyeli. Olyan nagy a kormányosok tudománya, hogy mikor a vihar erôsebben támad és fel akarja fordítani a hajót, gyorsan változtatják a vitorlák állását és ügyesen kivédenek minden veszélyt. A szél vad dühöngésével szembeállítják művészetüket és a hullámokból kivezetik hajójukat. Ha földi ügyekért úgy hajóznak a tengeren, hogy állandóan éberen ôrködnek, mennyivel inkább kell nekünk így cselekednünk. Hiszen nagyobb veszély fenyeget bennünket, ha könnyelműsködünk, de nagyobb biztonságban vagyunk, ha ôrködünk. Nem fából készült a mi hajónk, hanem a Szentírás tartja egybe; nem is a csillagok irányítják felülrôl, de az igazság Napja kormányoz utunkban. Ott ülünk a kormánynál; nem a langyos szellô mellett tartunk irányt, hanem a Szentírás szelíd ihletével. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Rossz idô ne tartson vissza bennünket![15] Mi történt? Ma az egész városnak itt kellene lennie és alig egy kis része gyűlt össze. Talán az esô és a sár az oka? Dehogy! A könnyelműség és a félénk lélek. Milyen irgalomra számítanak a távolmaradók, mikor szemük elôtt vannak a vértanúk, akik életükkel adóztak, maguk pedig a sárnak nem mernek nekivágni. Hogyan dicsérjelek meg benneteket, jelenlevô testvéreim? Hogyan fedjem meg a távolmaradottakat: elmaradásuk miatt vagy kifogásuk miatt? Közismert, hogy napi elfoglaltságuk miatt nincsenek itt. A pénzsóvárgás vágya erôsebben elfogta ôket, mint e szép ünnep gondolata. De ezekhez is kell beszélnem. Tudom, hogy tôletek meg fogják tudni mindezt. Meddig tart még ez az ôrült pénzvágy? Hát sose alszik ki ez a kemence? Mindent felfal és megemészt? Nem tudjátok, hogy ez a tűz szüli az örök lángot? Ez a rothadás termi a mérges férgeket. Ha nem félsz a pokoltól, szavaim nem hatnak rád, mert a büntetés, amirôl beszélek, még távoli. Legalább a jelen legyen rád hatással. Nem tudjátok, milyen gyümölcsöt termett nemrégiben a pénzimádat? Talán ilyent nem jegyeztek meg? Nem marad köztetek ilyen szerencsétlenség híre? Az egész város tele van a hajótörés maradványaival. Akárhová mész, mindenütt találsz darabokat, mint egy nagy hajótöréskor. Az egyik deszkát, a másik evezôt vagy vitorlát, a harmadik árucikket mentett meg és tart magánál és mutogatja mindenfelé. Így elérték, hogy ezt a szerencsétlenséget úgy hirdetik, mintha házban, földön, szolgák közt, kincsekben történt volna. Mindenfelé a szerencsétlenségrôl beszélnek. Elérték, hogy a csapás híre szétterjedt. Az egyik ember álmatlanul tölti az éjszakát, rengeteg fáradságot, veszélyt szenved, sok bűnt követ el jogtalan erôszakkal. Szállás nélkül van, hontalan, hazájából elszökik, szűkölködik a mindennapi szükségesben. Naponként látja, hogy életveszélyben forog. Kardról, hóhérról, és hegyszakadékról rémképeket lát. Ezer halálnál nehezebb életet él. Mások az ô vagyonával tobzódnak. Elôbb hízelegtek neki, most pedig ármánykodnak ellene. -- Nem elég az ilyen az ostoba ember észretérítésére? -- Ennyi csapás, viszontagság, baj, változás folyik szemünk elôtt, mégsem józanodunk meg? Máskor egy hónapig sem történik ilyen sok. Milyen irgalmat vagy védelmet vártok? Nemcsak esztelenkedtek, de ide sem jöttök, hogy tanulnátok. A jelenlevôkhöz beszélek a távollevôk miatt. Nagyon fáj, hogy sem a jövô félelme, sem a jelen megpróbáltatása nem javítja meg ôket. Harácsolnak, kapzsik. Olyanok, mint a kukacok a szemétdombon: gondolataikba eltemetkeznek és abban tovább fúrják magukat. Nem törik magukat, hogy hetenkint legalább egyszer idejöjjenek. Itt legalább megtanulnák állapotbeli kötelességüket. Ha valakinek nincs rendben az agya, saját maga nem tudja kigyógyítani magát. Orvos kell neki, aki újra helyrehozza. Ugyanígy vagyunk a pénz ôrültjeivel. Ezeknek is másokra van szükségük, hogy legalább elismerjék saját esztelenségüket. Ezért hozzájuk fordulok, különösen kérem ôket, könyörgök nekik, hogy jöjjenek ide és fogadják el tanításunk orvosságát. Itt nincs hegyes vas, de van késnél jobban vágó élôszó. Nincs tüzünk, sem gyötrô orvosságunk, de van tűznél forróbb beszédünk. Ez fájdalom nélkül gyógyít. ======================================================================== Nazianzi Szent Gergely: A szegények iránti szeretet[16] Testvéreim, a szegénységben társaim (hiszen mindnyájan rászorulunk az Isten kegyelmére). Egyik a másiknál többre tartja magát, pedig kicsi a mérték, mely nekünk sorsul jutott. Hallgassátok meg a szegénység szeretetérôl szóló beszédemet, de ne immel-ámmal, hanem buzgalommal, hogy királyi kincseket szerezzetek. Imádkozzatok, hogy gazdag bôségben adhassam elô nektek, hogy táplálhassam lelketeket szavaimmal és megtörhessem éhségtekben a lélek kenyerét. Mózes legyen a példánk, mikor égi mannát hullatott, angyali kenyeret harmatoztatott vagy mikor a pusztában kevés kenyérrel ezreket jóllakatott. (Mint késôbb Jézus, az igazi kenyér, az igaz élet oka.) Nem könnyű dolog megtalálni az erények közt, hogy melyiknek juttassuk az elsôbbséget és a gyôzelmet. A virágos, jóillatú réten, sem tudjuk kiválasztani a legszebb és legillatosabb virágot. Egyik a másik elôl vonja magára szaglásunkat és látásunkat. Várja, hogy elsônek szakítsuk le. Most engem is így tekintsetek, mert választanom kellene. Gyönyörű a három erény: a hit, remény és a szeretet. A hit hôse Ábrahám, aki hite miatt igazult meg. A remény példája Enoch, mert reménye vitte rá, hogy segítségül kezdje hívni az Úr nevét. De példái mindazok a megigazultak, akik e miatt tűrtek el minden rosszat. A szeretet mintája az isteni apostol, aki Izrael miatt még átkot is mert volna maga ellen mondani. És maga az Isten, hiszen ôt Szeretetnek hívjuk. A szíves vendéglátó szeretetbôl cselekszik. A megigazultak közt jó példát ad a szodomai Lót (erkölcse nem szodomabeli); a bűnök közt pedig a parázna Ráháb, akinek ez a terve nem volt bűnös, sôt dicsôséget szerzett és megmenekült vendégbarátsága miatt. Szép erény a testvéri szeretet. Példaadónk Jézus, aki nemcsak testvérünknek nevezte magát, de szenvedett is helyettünk. Értékes az emberszeretet. Ismét Jézusra hivatkozom. Nemcsak az emberi testet teremtette jócselekedetekre, a lelket pedig arra, hogy itt a földön is a legszebbekhez legyen vezetô, az égieket pedig kieszközölje, hanem emberré lett értünk. Nagy érték a türelem. Ugyanaz a tanunk, aki nem kért angyalseregeket a támadói és bántói ellen, aki Pétert nemcsak megfeddette, mikor kardot rántott, hanem meg is gyógyította a levágott fület. Ugyanígy tett István is, Krisztus tanítványa, mikor imádkozott megkövezôiért. Gyönyörű a szelídség. Hivatkozhatom Mózesre, (Mózes ugyanis szelídebb férfiú volt minden földön lakó embernél. Szám 12,3) és Dávidra: ,,Emlékezzél meg Uram Dávidról, És minden gyötrôdésérôl, szelídségérôl'' (Zsolt 131,1). Mindenki elôtt ôk tanúskodnak mesterükrôl, aki nem veszekszik, nem kiabál, nem zajong az úton és nem küzd az elhurcolók ellen: ,,Nem kiált majd és nem lesz személyválogató, Szava nem hallatszik az utcán'' (Iz 42,2). ,,Feláldoztatott, mert ô maga akarta, És nem nyitotta meg száját, Viszik, mint a juhot leölésre, És mint nyírója a bárány, Elnémul és nem nyitja száját'' (Iz 53,7). Értékes a magány szeretete és a hallgatagság. Erre tanít Illés Kármelje és János pusztában tartózkodása. Szereti Jézus is a hegyet. Ide gyakran visszavonul és a csendben önmagába mélyed: ,,És elbocsátván a sereget, fölméne a hegyre egyedül imádkozni. Beállván pedig az est, egyedül vala ottan'' (Mt 14,23). Szép dolog a takarékosság. Ezt tanítja Illés, mikor az özvegy házában megpihen; a tevebôrrel takaródzó János és Péter, mert fillérért is meleget eszik. Milyen gyönyörű az alázatosság! Erre sok példát találunk mindenfelé. Mindenek elôtt a mi Urunk és Megváltónk, aki kiüresítette magát, felvette a szolga alakját, eltűrte arcán a megköpdösés szégyenét, beszélgetett a törvényszegôkkel, elvette a világ bűneit, sôt szolgamódra tanítványai lábát is megmosta. Nagy érték a szegénység és a pénz megvetése. Bizonyítja Zakeus és maga Krisztus. Az elôbbi Jézus látogatásakor kis híján mindent elajándékozott. Az Üdvözítô pedig a gazdag ifjúnak ezzel magyarázta meg a tökéletességet: ,,Mondá neki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid vagyon és oszd el a szegényeknek és kincsed leszen a mennyekben, és jer, kövess engem'' (Mt 19,21). Hogy még rövidebben beszéljek errôl: szép dolog az eszme meglátása és gyakorlása. Az elsô innen támad és a szentek szentjébe igyekszik. Lelkünket is a hozzá hasonló szépre vezeti. Az utóbbi befogadja Krisztust, szolgálja és jócselekedetekkel mutatja ki szeretetét. Ezeknek mindegyike külön is az üdvösség útja és biztosan a boldog örökélet lakába vezet. Itt is elkülönülten élünk, Istennél is sok lakóhely van mindenkinek érdeme szerint széttagolva és kiválasztva. Ezért az egyik ezt az erényt gyakorolja, a másik egy másikat; ez többet, amaz -- ha lehet -- akár valamennyit. Mindig csak elôre, mindig csak a célt nézve lépjen a helyes úton vezetô nyomába, aki lépéseinket irányítja a keskeny úton és megnyitja az ottani boldogság kapuját az örök életre. Ha pedig el kell fogadnunk Pálnak és magának Krisztusnak véleményét, mely szerint az elsô és legfôbb parancs a szeretet (a törvények és próféták végcélja), akkor azt is nagyon kell becsülnünk, mely itt a legfôbb helyet foglalja el: a szegények szeretetét; sôt ennek az atyafiát, az együttérzô és tűrô szívet. Isten egy erényt sem tart többre az irgalmasságnál. Nincs is ennél közelebbi Istenhez, aki elôtt az irgalom és hűség vonul, akiben megmarad az irgalom az igazság elôtt. Semmi másnak nem fizet jobban vissza az irgalom, mint az irgalmasságnak. Mérlegébe mutatóul az irgalmat teszi. Itt van elôttünk az a szörnyű és szánalmas látvány, mely a hívôket kivéve, mindenki elôtt hihetetlen: halott emberek és mégis élôk. Testük sok részre vágva. Azt sem tudjuk, kik voltak, honnan származtak. Helyesebben azt mondhatnám: az egykori emberek szánandó maradványai. Beszélnek atyjukról, anyjukról, testvéreikrôl, szülôhelyükrôl -- felismerhetésük adatairól: Ez és ez volt az apám, így hívták az anyámat, ez a nevem, te voltál egykor a barátom vagy ismerôsöm. Ezt azért teszik, mert már nem ismerhetôk fel a régi jellegzetességeikrôl. Darabokra vágott emberek. Megfosztották ôket vagyonuktól, családjuktól, barátaiktól, sôt saját testüktôl. Sajnálják is, gyűlölik is önmagukat. Nem tudják, mit sirassanak, az elpusztult testüket vagy annak megmaradt részét, amit felemésztett a betegség vagy mely épen megmaradt. Az elôbbi részek szerencsétlenül elpusztultak, az utóbbiak még szerencsétlenebbül fennmaradtak. Egyik részük temetés elôtt eltűnt, másikat pedig nincs ki eltemesse. Az egyébként nagyon igazságos és irgalmasszívű emberek ezekkel szemben már érzéketlenek. Elfeledkezünk, hogy itt a földön csak hús és vér vagyunk, szánandó test vagyunk. Annyival híjával vagyunk a szolgálatkészségnek, a testvérekkel szemben, hogy saját testünk biztonságát abban látjuk, hogy tôlük menekülünk. Oktalan állat oszló hulláját eltűri és ha az piszokkal van teli, elviseli. Az ilyen embereket minél jobban kerüljük ki és ugyanúgy tegyünk velük, mint ôk: ne nagyon szíveljük ôket. A szegények eltávoznak a városokból; kidobják ôket a házakból, a gyűlésekrôl, elôadásokról, utcákból, népünnepélyekrôl, lakomákról. Megfosztják ôket a víztôl is. Még a forrásoktól is eltiltják ôket, pedig ezek mindenkinek hozzáférhetôk. Nem hiszik el, hogy a folyókat nem szennyezik be piszkaikkal. És az a legcsodálatosabb, hogy bűneiket megbocsátjuk és úgy viselkedünk, mintha mi sem történt volna, de szállást mégsem adunk nekik, ha éhesek nem szánjuk meg ôket, sebeiket nem gyógyítjuk. Ha betegek, erônk szerint nem segítünk rajtuk. Ezért kóborolnak éjjel-nappal kétségbeesetten, ruhátlanul, szállás nélkül. Lerí róluk a betegség. Régi jóvilágukat emlegetik. Isten nevében rimánkodnak. Egymás tagjait használják saját hiányzójuk helyett. Művészien tudják szánalmas énekeiket nyikorgatni. Csak egy kis kenyérért könyörögnek vagy néhány csepp meleg ételért. A másik foltos, használt ruhát kér, hogy ne kelljen szégyenkeznie és hogy sebeit betakargathassa. Nem mindig az az emberbarát, aki ezeknek a szükségeset odaadja, hanem inkább, aki nem utasítja ôket vissza durván. Sokat közülük a nyilvános összejövetelek sem riasztanak el, sôt a szükség miatt odamennek. Ezeket a közös, szent összejöveteleket lelkünk gyógyulására tartjuk vagy valamelyik szent titok megülésére, vagy az igazság tanúinak dicsôítésére. Bizony, kértek benneteket: ha e hôsök küzdelmeit tisztelettel emlegetjük, akkor utánozzuk a jámborságukat is. A koldusok szégyenkeznek az emberek elôtt szerencsétlen állapotuk miatt, (hiszen ôk is csak emberek). El akarnak menni a hegyekbe, járatlan helyekre, erdôkbe. Kívánják, hogy az éj sötétje teljesen takarja be ôket. Aztán mégis mindenki szeme elé jutnak. Milyen siralmas, súlyos teher ez. Talán van is ennek értelme: hogy emlékeztessenek minket gyengeségünkre és óvjanak attól, hogy a jelenlevôkhöz, a földiekhez, mint valami állandókhoz ragaszkodjunk. Közénk kerülnek; egyeseket az emberi hang utáni vágy hajt ide, másokat az, hogy embert lássanak, ismét másokat, hogy szegényes ételüket a tehetôsebbektôl összekoldulják. Mindnyájan abban reménykednek, hogy könnyeik láttán valami kis irgalmat nyerhetnek. Kinek a szíve nem lágyul meg ezek kesergéseire, mikor keserves összhangban fuvoláznak? Melyik fül bírja el ezeket a hangokat? Ki nem hatódik meg, ha ilyent lát? Együtt vannak mindig, szerencsétlenségükre a betegség egymásra utalja ôket. Mindegyik más bajjal koldul, hogy megindítsa a szíveket. Szinte kiegészítik egymást bajaikban. Szánalmasak az állapotuk miatt, de szánandóbbak az együttszenvedés miatt. Bámulja ôket mindenféle ember, szánják is szegényeket, de csak rövid ideig. Meleg, száraz idôben odaborulnak az emberek lábához, sokszor még vad hidegben és esôben is. Tépi ôket a szélvihar. Kicsi híja, hogy el nem tapossuk ôket, pedig még az érintésüktôl is borzadunk. Jajgató könyörgésük belevegyül a templomi szent énekekbe. A hittitkok szavait elnyomják a panaszok. Miért kell ezeknek minden szenvedését ismertté tenni éppen az ünneplô emberek között. Biztosan könnyeket csalnék a szemekbe, ha mindent tragikusan és aggodalmasan mesélnék el. Fájdalmatok elnyomná az ünnepi hangulatot. Mindezeket azért mondtam el nektek, mert eddig még nem tudtalak meggyôzni benneteket, hogy értékesebb a megbánás a gyönyörnél, a magábavonultság az ünneplésnél; dicséretesebb a könny a bűnös nevetésnél. Mert azok, akikrôl beszélek, ilyenekben, sôt ennél szánalmasabbakban élnek. Pedig Istentôl testvéreink (még ha nem is akarjátok), velünk egy természetet kaptak ôk is. Ugyanabból a földbôl teremtett mindnyájunkat Isten, mióta elôször születtünk. Hozzánk hasonlók idegeik és csontjaik vannak. Ugyanolyan bôrt és húst kaptak testül. A türelmes Jób mondja valahol, miközben szenvedéseirôl bölcselkedik, hogy a látható dolgokat meg kell vetnünk. Ha kell, nagyobbat s mondok: ezek hozzánk hasonló lelket kaptak és nálunk jobban megôrizték, pedig a testük nyomorba került. Belsô valóságukban ugyanazt a Krisztust öltötték magukra. A Szentléleknek ugyanazon ajándékait élvezik. Ugyanazokban a törvényekben, kinyilatkoztatásban, szövetségben, összejövetelben, hittitokban, reményben részesülnek. Krisztus értük is egyformán meghalt, mert Ô az egész világ bűnét elvette. Velünk egyformán öröklik az örökéletet, még ha az itteni életüket nagyon el is hibázták. Eltemetkeznek Krisztussal, Vele fel is támadnak és Vele együtt megdicsôülnek. Ismerd meg, honnan származik az, hogy lélegzel, gondolkodol és ami a legnagyobb: megismered az Istent. Honnan az égi királyság vágya, angyalokat megilletô tisztelet? Miért van az, hogy láthatod a dicsôséget, most ugyan csak tükörben és rejtélyekben, de akkor tökéletesebben és tisztábban. Gondold meg, hogy Isten fia lettél, Krisztusnak pedig örököstársa. Azt merném mondani: istenivé lettél. Honnan van mindez és ki oltotta beléd? Egészen kicsi és érzékelhetô dolgokat mondok: Ki engedi meg, hogy lásd az ég szépségét, a nap pályáját, a hold tányérját, a csillagok tömegét és mindezekben, mint egy hangszerben a jóhangzást és a lehetô legnagyobb rendet. Ki adja tudtunkra az évszakok változását, a különbözô idôjárást, az évek ismétlôdését, a nap és az éjjel kimért idejét? Hogy milyen termékeny a föld, hogyan áramlik a levegô, milyen óriási kiterjedésűek a folyók és tengerek, milyen mély vizek vannak és hogyan rohannak a viharok? Ki adja az esôt, a mezôgazdaság tudományát, a táplálékot? Kitôl származnak a művészetek, a házak, a törvények és az államformák? Ki adott művelt életet, barátságot, családi szeretetet? Kinek az akaratából szelídültek meg az állatok és lettek az ember szolgái és étkei? Ki tett téged -- te ember -- a földön minden teremtmény urává és királyává? Nem folytathatom egyenkint: ki adta mindazt, mely kiemeli az embert az összes teremtmény közül? Hát nem az Isten, aki mindezekért hálaképpen emberszeretetet vár tôled? Utánozzuk Isten elsô, és legfôbb parancsát: ,,Ki napját fölkelti jókra és gonoszokra, s esôt ad az igazaknak és hamisaknak'' (Mt 5,45). Az egész hatalmas földet, forrásokat, folyókat, erdôket benépesítette teremtményeivel. A levegôbe madarakat, rovarokat teremtett, a vízbe pedig olyanokat, melyeknek élete vizet kíván. Mindegyiket bôségesen ellátta minden szükségessel úgy, hogy ne erôszakkal jussanak hozzá, ne a törvény biztosítsa neki, ne kizárólag néhány szolgáljon táplálékul. Az volt a célja, hogy közösen és bôségesen legyen nekik minden, és ezért náluk jobban rászorulót nem teremtett közéjük. Azt akarta, hogy a természet egyensúlyát egyenlô ajándékokkal biztosítsa és hogy megmutassa kimeríthetetlen jóságát. Az emberek aranyaikat, ezüstpénzeiket, legfinomabb s felesleges ruháikat, csillogó drágaköveiket és hasonló értékeiket elrejtik, ha a háború vagy forradalom elsô jele mutatkozik. Utána mérgükben összeráncolják homlokukat és a szegény, rászoruló felebarátjuk elôtt bezárják szívükben az irgalom kapuját. Feleslegükbôl még a legszükségesebbet sem akarják juttatni. (Micsoda durvaság és keményszívűség!) Ha másra nem, legalább arra kellene gondolniok, hogy a szegénység és a gazdagság, a szabadság és a szolgaság és minden ilyesféle elnevezés csak késôbb jutott az emberi társadalomba. Mint a ragályos betegség zúdult ránk a bűnnel együtt. A bűn fogalmában van benne mindez: ,,De kezdettôl fogva nem úgy volt'' (Mt 19,8). Mert a Teremtô kezdetben szabadnak, a maga urának alkotta az embert. Csak az Isten parancsa volt felette. Dúskált a paradicsom gazdagságában. A késôbbi embereknek ugyanezeket juttatta, mert meg akarta jutalmazni ôket az elsô ember kincseivel. Szabadság és gazdagság az isteni törvényen alapszik, igazi szegénység és szolgaság pedig a törvény megszegése után keletkezik. Ebbôl származott utána az irigység, a viszály és a kígyó fájdalmas uralma. Ez a gyönyör ízével furakodik észrevétlenül. Fellázítja az erôsebbeket a gyengék ellen. Azóta vált széjjel a család különbözô nevekre. A belénk teremtett nemességünket elsodorta a kapzsiság. Befurakodott a törvénybe, a hatalom segítôjébe. Te azonban az elsô jogegyenlôséget tekintsd, ne a végsô elkülönülést. A Teremtô törvényeit ismerd meg, ne pedig a hatalmaskodóét, természetednek segítségére erôd szerint. Becsüld meg a régi szabadságot, ne alacsonyítsd le magadat, a meggyalázást saját nemességeddel védd ki. Segíts a betegen. Felettesd el a szűkölködô szegénységét. Ha egészséges vagy, legyen gondod a szenvedôre: ha gazdag vagy, a szegényre. Ha nem szenvedsz kárt semmiben, gondolj az elesettekre és az összetört szívűekre. Jó kedved van: vannak bánkódók. Sikerül mindened: vannak az életnek hajótöröttei is. Adj hálát az Istennek, hogy eredménnyel dolgozhatsz, mert van ám, aki támogatásra szorul. Örülj, hogy nem te nézel mások elônyeire, hanem a barátaid figyelnek a tiedre. Ne csak földi javakat szerezz, jámborságban is gazdagodj. Ne csak aranyat gyűjts, erényt is. Inkább ezt önmagában. Annál jobban becsüljön a felebarátod, minél jámborabb vagy. A szerencsétlen istenként lásson, mert Isten irgalmát utánzod. ,,Boldogok az irgalmasok, mert majd ônekik is irgalmaznak'' (Mt 5,7). A boldogság hirdetésében nem utolsó az irgalom: ,,Boldog, ki a szűkölködônek és a szegénynek gondját viseli'' (Zsolt 40,2). Ismét így szól: ,,Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsön ad'' (Zsolt 111,5). Más helyen pedig: ,,Az igaz alamizsnálkodhatik és kölcsön adhat szüntelen'' (Zsolt 36,26). Érdemeljük ki a dicséretet. Bárcsak neveznének megértônek. Legyünk jótékonyak. Még az éjszaka se legyen akadály a jótevésedben: ,,Ne mondd barátodnak: Menj és jöjj vissza. Majd holnap adok'' (Péld 3,28). A nekiindulásod és cselekedeted közé ne ékelôdjék semmi. Csak az emberszeretet nem tűr haladékot: ,,Törd meg az éhezônek kenyeredet, S a szűkölködôket és a bujdosókat vidd be házadba'' (Iz 58,7). Mindezt jókedvvel tedd: ,,Aki irgalmasságot gyakorol, tegye vidámságban'' (Róm 12,8). Megkétszerezôdik a jóságod, ha vidáman gyakorlod. Morcosan és kényszerbôl végzett jó nem vált ki hálát és nem nagy lélekre vall. Ragyogó arccal és ne könnyek között mutasd meg jóságodat. ,,Oldozd meg az istentelenség kötelékeit, Oldd meg az iga köteleit, Bocsásd szabadon a megtörteket, Törj össze minden igát'' (Iz 58,6). A keményszívűséget és az értelmetlen kutatást értem, aztán a kétkedést, az elégedetlenkedô morgást, hogy mi lesz velünk. Nagy dolog ez és csodálatos. És milyen nagy jutalmat kapunk ezért: ,,Akkor maid felvirrad, mint a hajnal, világosságod, És gyógyulásod gyorsan bekövetkezik'' (Iz 58,81). Ki nem vágyódik a fény és egészség után? Elôttem van Krisztus, aki szegények gondozására buzdít bennünket. Látom Péter és Pál baráti kézfogását, mikor úgy osztották fel egymást között az evangéliumi hirdetés területeit, hogy a szegényekrôl közösen gondoskodtak: ,,...a szegényekrôl emlékezzünk meg, amit gondom is volt megcselekedni'' (Gal 2,10). Ismeritek az ifjúnak a tökéletesedését, mely abban fejezôdött ki és az volt a lényege, hogy ossza ki vagyonát a szegények között: ,,Mondá neki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid vagyon, és oszd el a szegényeknek, és kincsed leszen a mennyekben, és jer, kövess engem'' (Mt 19,21). És még mindig azt hiszed, hogy az emberszeretet nem kötelességed, csak szabad kedvtelésed? nem törvény, csak buzdítás? Magam is sokat gondolkodom errôl és tetszéssel fogadom. Rettegek a sújtó balkéztôl és annak a szemrehányásától, aki ezt a törvényt megalkotta. Nem azért, mert loptam volna vagy raboltam volna, fajtalankodtam vagy olyasmit tettem volna, ami tilos és e szerint elítélhetô, hanem azért, mert nem szolgáltam Krisztust a szegények támogatásával. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: A szegénység nem szégyen[17] Vessük ki magunkból a test gondolatait. Milyenek ezek? Ha azt eredményezik, hogy a test viruljon és meglegyen mindene, de tönkreteszik a lelket. Mik ezek? A gazdagság, gyönyör, dicsôség. Mindez a földé. Ilyen még a test nagy szeretete is. -- Ne vágyódjunk tehát többre, hanem keressük a szegénységet. Ez az igazi jó. Egyesek azt mondják: lealacsonyít és csekély értékűvé tesz. Ez kell nekünk, mert nagy hasznunk van belôle. Krisztus azt mondja: ,,Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa'' (Mt 5,3). Azért szomorkodol, mert az erény útján haladsz? Nem tudod, hogy ez nekünk nagy bizodalmunk? ,,Miért nézik le a szegény ember bölcsességét?'' (Préd 9,16). Más helyen ezt olvassuk: ,,Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Csak annyit adj ennem, amennyi elegendô'' (Péld 30,8). A szegénység kemencéjébôl ments ki Uram engem. Ha a gazdagság és szegénység az Istentôl van, hogyan lehet rossz akár az egyik, akár a másik? Miért kell errôl beszélni? Mindezt az Ószövetségben olvassuk. Ott nagy szava volt a gazdagnak és megvetett volt a szegény. Ott átok volt a nincstelenség és áldás a földi kincs. De ennek vége! Akarod hallani a szegénység dicsôítését? Krisztus felmagasztalta így szólván: ,,A rókáknak odúik vannak és az ég madarainak fészkeik: az Emberfiának pedig nincsen, hová fejét lehajtsa'' -- ,,Ne legyen aranyotok, se ezüstötök, se pénzetek övetekben'' (Mt 8,20 és 10,9). Pál így ír: ,,Mint szűkölködôk és mégis sokat gazdagítók'' (2Kor 6,10). Péter pedig azt mondta a születésétôl fogva sánta embernek: ,,Ezüstöm, aranyam nincs: de amim van, néked adom'' (ApCsel 3,6). Mégis az Ószövetségben, ahol olyan nagy úr volt a kincs, kiket csodálunk legjobban? Nem Illést? Pedig neki csak egy bôrtakarója volt. Nem Elizeust? Nem Jánost? Senki se legyen tehát megvetett a szegénysége miatt. Nem a szegénység alacsonyít le, hanem a gazdagság, mikor nagy igényekre kényszerül és sok ember lekötelezettje lesz. Ki volt Jákobnál szegényebb? ,,Ha velem lesz az Úr s megôriz az úton, melyet járok s ad nekem kenyeret, mit megegyek s ruhát, amit felvegyek?'' (Ter 28,20). Milyen független volt Illés és János. Az egyik Achabot, a másik Heródest feddette meg: ,,Nem szabad neked testvéred feleségét bírnod'' (Mk 6,18). Illés pedig bátran mondta Achabnak: ,,Nem én döntöttem bajba Izraelt, hanem te és atyád háza'' (1Kir 18,18). Látod, ezt a függetlenséget a szegénység eredményezte. A gazdag tulajdonképpen szegény ember. Könnyen bűnhôdik és ki van téve annak, hogy bárki kárt okozzon neki. A szegény nem fél a közhírtôl, sem a büntetéstôl: Ha a szegénység lekötelezettséget jelentene, Krisztus nem szegényen küldte volna tanítványait oda, ahol sok szabadszólás volt szükséges. A szegény ember nagyon erôs. Nincs semmi, ami megsértené, ami megbántaná. A gazdag mindenfelôl nagyon könnyen megközelíthetô. Olyan, mintha hosszú kötelek lógnának róla, ezért aztán könnyű hozzáférkôzni. A ruhátlan embert nehéz elkapni. A gazdagnál is úgy van: szolgasereg, kincs, birtok, ezer ügyes-bajos dolga, gondja, körülményei, kötelezettségei miatt mindenkinek könnyen megközelíthetô. Senkise higgye, hogy a szegénység oka lehet a becstelenségnek. Ha a koldussal van Isten kegyelme, hozzá hasonlítva az egész világ kincse sár vagy pelyva. Erre törekedjünk, ha be akarunk jutni az égi királyságba: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid vagyon és oszd el a szegényeknek és kincsed leszen a mennyekben. -- Bizony mondom nektek, hogy nehéz a gazdagoknak bejutni a mennyek országába'' (Mt 19,21.23). Látod, ha nincs meg a szegénység, meg kell szerezni. Ilyen nagy jó ez az állapot. A mennyország felé vezetô úton irányjelzô, olaj a versenyzôknél, csodálatos nagy edzés, csendes kikötô. Azt mondja valaki: Nagyon sok emberre szorulok rá. Nem szeretem mások kegyeit hajhászni. -- Te elônyben vagy a gazdaggal szemben. Te legfeljebb azért koldulsz, hogy enni tudj. A gazdag pedig szemtelenül harácsol ezerféle dolgot, mert mindig többre vágyik. A gazdagoknak igen sok hiányuk van. Mire értem? Arra, hogy gyakran még a sajátjuk sem jogos. Sokszor kellenek neki szolgák és katonák, akik rendet tartsanak. A szegény még a királyra sem szorul. Ha mégis sóvárog utána, elcsodálkozik, hogy mennyire függ mindenkitôl. Pedig ô csak gazdag szeretett volna lenni. Ne okolja tehát senki a szegénységet, mintha sok bajnak volna az oka. Ne ellenkezz Krisztussal, hiszen Ô az erény egyik feltételének mondja: ha tökéletes akarsz lenni. -- Szavaival mondta, tetteivel bizonyította, tanítványaival megerôsítette. Szeressük meg a szegénységet. A józanoknak ez a legnagyobb java. Hallgatóim némelyike most hirtelen megriad. Azt hiszem, nem kell azért félni, hiszen a legtöbb embernél igen erôs ez a betegség, oly nagy hatalma van a pénznek, hogy a szavak értelmét nem tudják elviselni, sôt borzadnak tôle. Ez nem keresztény lelkület! Nincs gazdagabb annál, aki a szegénységet önként, lelkesedéssel választotta. Hogyan? -- megmondom. Ha akarjátok, bebizonyítom, hogy a királynál is gazdagabb az önként szegény. A királynak sok mindenre szüksége van, aggódik, fél, hogy nem tudja jól fenntartani a hadsereget. A szegénynek jól megvan mindene. Semmitôl sem fél. Ha fél is, alig valamitôl. Ki gazdag, mondd meg? Az, aki naponta aggódva végzi dolgait, mindent össze akar gyűjteni és fél, hátha elveszik valamije? Vagy az gazdag-e, aki semmit se gyűjt, mindene megvan és semmit se kíván. Az erény és istenfélelem ad biztonságot, nem a kincs. Ez utóbbi rabságba is dönt: ,,Ajándék és adomány vakká teszi a bírák szemét, És mint zabla a szájban, elhárítja feddésüket'' (Préd 20,31). Gondolj rá, hogyan büntette meg a szegény Péter a gazdag Ananiást. Figyeld meg, milyen tekintéllyel kérdezi Péter Szafirát: ,,Mondd nekem asszony, csakugyan annyiért adtátok el a földet? Az pedig milyen megszeppenve felelte: Bizony, annyiért'' (ApCsel 5,8). Ki tesz engem Péterré? Péter lehetsz, ha megszabadulsz vagyonodtól. Oszd el, add a szegényeknek, kövesd Krisztust és Péter leszel. Hogy lehet ez? Hiszen az csodákat művelt! Mondd, az tette Pétert csodálatossá vagy az életébôl fakadt nagy hite? Hallgasd meg Krisztust: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid vagyon, és oszd el a szegényeknek, és kincsed leszen mennyekben, és jer, kövess engem'' (Mt 19,21). Péter is így szól: ,,Ezüstöm, aranyom nincs: de amim van, néked adom'' (ApCsel 3,6). Ha valakinek kincse van, nincs hatalma; az nem Péterhez hasonló. Hát mikor egyike sincs? Akkor nem jó lélekkel szegény. Azt már hallottuk, hogy aki jó szívvel szegény, mindene megvan. Ha nem is támaszt halottakat, nem is gyógyít sántákat, megvan az erôs bizodalma Istenben. Ez pedig mindennél többet ér. Majd ama napon meghallják a boldog szózatot: Jöjjetek Atyám áldottai. Van ennél nagyszerűbb? ,,Vegyétek birtokba a világ kezdetétôl nektek készített országot. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám'' (Mt 25,34--36). Kerüljük tehát a kapzsiságot, hogy megnyerhessük a mennyországot. Adjunk a szegénynek. Mint Krisztusnak viseljük gondját. Így leszünk neki örökösei. Dicsôség és hatalom az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek, most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Nazianzi Szent Gergely: A békeszeretet[18] Kedves béke! Olyan kellemes vagy valóságodban is, nevedben is. Most adtam békét a népnek és kaptam is. (A szentmisében.) Nem tudom, vajon mindenkiben igazi, lélekhez illô volt-e a hang vagy csak külsôleg színlelt (mert Isten jelen volt). Ha így van, az Úrnak még nagyobb haragját vonjuk fejünkre. Kedves béke! Nagy gondom és díszem. Te az Istené vagy: ,,S az Istennek az a békéje, amely meghalad minden értelmet, megôrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban'' (Fil 4,7). Neked Istened van: ,,Egyébként testvérek, örvendjetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, értsetek egyet, éljetek békességben, és a békesség és szeretet Istene veletek leszen'' (2Kor 13,11). Az Isten egyik ismertetôje vagy: ,,Mert ô a mi békességünk, aki a kettôt eggyé tette és a közbeesô válaszfalat: az ellenségeskedést, lebontotta a saját testében'' (Ef 2,14). És még így sem becsüljük a békét. Drága béke! Mindenki dicséri jóságodat, de kevés ember ôrzi meg. Miért hagytál el bennünket ennyi ideig? Mikor térsz vissza hozzánk? Mindenkinél jobban vágyódom utánad, kívánlak. Ha itt vagy, átölellek, ha pedig eltávozol, sok jajgatással és sírással hívlak vissza. Jákob nem vágyott erôsebben József után, akirôl azt hitte, hogy vadállat tépte szét, valójában testvérei adták el. Dávid könnye sem volt melegebb fia, Jonatán miatt, mikor ez a háborúban elpusztult. Nem kesergett jobban fia, Absalom miatt: ,,Elszomorodék erre a király és felméne a kapu felett levô terembe és síra és ezt mondogatta járva- kelve: Én fiam, Ábsálom, Ábsálom, én fiam, bárcsak én haltam volna meg helyetted, Ábsálom, én fiam, én fiam, Ábsálom'' (2Kir 18,33). Jákob összetört atyai szívvel így kiáltott fel: ,,A fiam köntöse. Fenevad ette meg ôt, vadállat falta fel Józsefet'' (Ter 37,33). Mikor odaadták neki fia véres köntösét, mintha annak teste lett volna, úgy csókolta. Ugyanaz fel is szította, le is csillapította fájdalmát. Dávid a hegyekben mondta el átkát, ahol a csata folyt: ,,Gelboe hegyei! Se harmat, se esô ne hulljon reátok. Ne hozzanak rajtatok zsengéket a földek, Mert ott érte gyalázat a hôsök pajzsát'' (2Kir 1,21). ,,Mint estek el a hôsök a harcban. Jonatánt megölték halmidon'' (2Kir 1,25). Most védi fiát, aki pedig az ô élete ellen tört. Mintha misem történt volna, áldoz a halott emlékének. Talán még a fia helyett is sír, mert atyja ellen merte emelni kezét. Ilyen az édesapa. A fiától -- életében -- mint ellenségétôl félt, ugyanazt -- halála után -- drága kincsként kívánja. Legnagyobb ereje a természetnek van, mely legyôzi az ellenséget is. Általános vélemény, hogy könnyebb szerencsétlenségbe zuhanni, mint a jószerencsét megôrizni. Mi is, míg veszélyben vagyunk, az üldöztetés erôt fakaszt bennünk és egybekovácsol. Mikor azonban együtt vagyunk, kezdünk szétbomlani. Ki ne siratná a jelen sorsunkat, ha jól megfigyeli azt? Ki talál e csapásra megfelelô szavakat? A rablók békében élnek, pedig ôket gonoszság köti össze. Együtt vannak a zsarnoktársak, a tolvajbanda tagjai, a forradalom összeesküvôi, a fajtalankodó cimborák, a csepűrágók, az ezredtársak, az egy hajón utazók. Nem is beszélek az egyenlôen örököltekrôl. Még a politikai ellenfelek is megvannak egymás mellett, sôt a köztisztviselôk is, akik egymás után viselik a hivatalt, hiszen törvény biztosítja a rendet. Egy tábort alkotnak a sokat dicsért gondolkodók (szofisták) és nyelvtudósok; a bölcsekrôl nem is kell ezt mondanom, pedig ott az ifjú óriások dicsôségvágya tombol és dühöng: mégis nagyrészt békében vannak. Mi azonban nem vagyunk együtt, nem köt bennünket össze közösség. Nem tudunk megegyezni. Semmi orvosságot sem találok a betegség gyógyítására. A gonoszság tanítói és tanítványai vagyunk, nem pedig az erényé. A széthúzás sok apró szikráját élesztgetjük, de keveset vagy éppen semmit se törôdünk az egyetértéssel. Ha széthúzunk, úgy se visszük sokra. Melyik jobb: veszekedni vagy együtt lenni? Ki az az ostoba, aki dicséri a veszekedést. Ha valaki megkérdezne bennünket: Mit tiszteltek, sôt imádtok? Rögtön kész a feleletünk: A Szeretetet. ,,És mi megismertük és hittünk a szeretetben, mellyel Isten irántunk viseltetik. Szeretet az Isten és aki a szeretetben marad, Istenben marad és az Isten ôbenne'' (1Jn 4,16). Pedig ezt a Szentlélek sugallta. Isten ezt a nevét jobban szereti hallani, mint bármi mást. Mi a törvény és a próféták foglalata? Még az evangélista sem válaszol mást, mint ezt: ,,Szeresd a te Uradat, Istenedet... Szeresd felebarátodat... E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták'' (Mt 22,36--40). Mi, a Szeretet tanítványai, miért gyűlölködünk annyit? A Béke fiai, miért háborúskodunk ádázul és állandóan? Az Úr szegletkônek nevezte magát és mi pártokra szakadunk. A Sziklát csodáljuk és szétmállunk. Fény az Istenünk, mi vakoskodunk. Jézus az Ige, mi meg olyan csendben vagyunk. Tele vagyunk szótlansággal vagy megilletôdöttséggel, vagy nem is tudom, milyen szót használjak. Mintha csömör fogna el bennünket ételtôl, álomtól, jókedvtôl, és mint mondani szokták: mindentôl. Mintha mindent megutáltunk volna; nemcsak a fájdalmasat, de a legkellemesebbet is. Minden egymásra zúdul és össze-vissza kavarog. Nem vesszük észre, mikor sértegetünk, mikor kapunk sebeket; nemcsak elleneinktôl és a másvallásúaktól (ez kevésbé lenne fájdalmas, mert a buzgóságuk, ha saját felfogásuk területén állnak, sokat megmagyaráz), hanem saját hittestvéreinktôl is. Így önmagunk között és önmagunk ellen harcolunk. Ez a legszörnyűbb és a legsajnálatosabb. Mi ennek az oka? Talán uralomra törtetés vagy pénzsóvárság, irigység, gyűlölet vagy dölyfösség; vagy valami olyan, amit az istenteleneknél sem látunk. Az pedig nagyon különös, ahogy a véleményünket változtatjuk. Mert mikor bizonytalanságban vagyunk, istenfélôk és igazhitűek vagyunk és ámításból az igazsághoz menekülünk, mintha hitünkért küzdenénk. Ez dicséretre méltó, ha a rossz tulajdonságaink miatt tesszük. De nagyon csúnya, ha hibáinkat szégyellve nemesebb névre, az istenfélelemre visszük át mindezt. Okosan beszélj, mert a gonoszság szószólója leszel; hiszen akárki is vagy, ostobának kell mondjalak, ha állítod, hogy tegnap jámbor voltál, ma pedig istentelen. Pedig semmit sem kevesbedtél, semmit sem gyarapodtál szavakban vagy tettekben. Ugyanaz vagy, mint tegnap. Ugyanazt a levegôt szívod, ugyanazzal a szemmel nézed ugyanazt a napot. Ha megkérdeznek a számokról vagy a mértékekrôl, nem ugyanazt válaszolod? Ellenben ma fajtalan lehet, aki tegnap egyiptomi József volt? (Úgy változhatik a vélemény, mint a nád közt futó láng, mely körüléget mindent?) Júdás vagy Kaifás lehet ma, aki tegnap Illés és János volt vagy az Úrnak valamelyik tanítványa? Ugyanolyan övet hordanak. Ugyanolyan szürke vagy fekete köpenyt viselnek, melyet az én életmódom becsülete, az én törvényem és gondolkodásmódom követel. A fenséges beszéd virágát, a homályt vagy a kimért, nyugodt hangot, az elôrehaladás komolyságát tegnap még bölcseletnek, ma pedig üres fecsegésnek minôsítjük. Ugyanazt a hatalmat a gonosz szellem és a betegségek felett: egyszer Jézusnak, máskor Belzebubnak tulajdonítjuk. Nem vetjük meg a gonoszság következményeit: a verekedést és a haragot. Távol legyen tôlünk testvéreim és barátaim, hogy így éljünk. Becsüljük meg a békeszeretô lélek ajándékát, a békét, melyet nekünk adott az Úr búcsúzásképpen, mikor tôlünk eltávozott: ,,Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek; nem miként a világ adja, adom én nektek'' (Jn 14,27). Egyetlen háborút ismerjünk el, melyet a gonoszság hatalmával folytatunk. Nevezzük testvéreinknek azokat, akik gyűlölnek minket, de ugyanebben a küzdelemben szenvednek. Legyünk engedékenyek a kicsiben, hogy elnyerhessük a nagyobbat: az egyetértést. Látszólag legyünk vesztesek, hogy gyôzni tudjunk. Figyeljétek meg a testedzés törvényeit a birkózók viaskodásainál. A földön fekvôk gyakran legyôzik a felettük levôket. Ebben vetélkedjünk, ne pedig a végtelen lakomákban és üzletkötésben. Az ínyencek mértéktelenül esznek az eléjük tett ételekbôl. A tengeri kereskedôk esztelenül megterhelik hajóikat. És inkább menjen tönkre gyomruk vagy süllyedjen el a hajójuk, minthogy valami kis haszon elmaradjon telhetetlenségükben. Közben persze nagy kárt szenvednek. Mindig ezt mondom és bizonyítom. A Szentírás alapján ezután is ezt teszem: ,,Nem hallgathatok Sion miatt. Nem nyughatom Jeruzsálem miatt'' (Iz 62,1). ,,Mert kiáltást hallok, mint a vajúdó asszonyét. Mint szorongó kiáltását annak, ki gyermeket szül; Jajgat Sion haldokló leánya. Kitárja kezét: Jaj nekem, mert eleped a lelkem, a meggyilkoltak miatt'' (Jer 4,31). Ezeket nem kard sebesítette meg, nem éhség tette tönkre, hanem a dicsôség- és uralomvágy. Mikor aztán elestek, nem sajnálat, hanem gyűlölet kísérte ôket. Ha ti megfogadjátok szavaimat, mindkettônknek jobb lesz. Ha pedig megvetitek és nem törôdtök vele, legyôzi ösztöntök az eszeteket, csak én vagyok nyugodt Isten és ember elôtt. Nem követelhet tôlem semmit se a békeszeretô és az istenfélô. Ti azonban lássátok a következményeket. Nem akarok súlyosabbat ígérni, hiszen atyai kötelességem fiaimat védeni. Bár nyernétek el a béke nagy bírájának kegyelmét most is, a jutalom napján is Krisztus Urunkban, Kinek legyen dicsôség és hatalom mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: A házasulók gondjai[19] A bölcs ember, ha a boldogság tartozékait elszámlálja, ezt is közéje sorolja: ,,A férfi és a nô, ha megértik egymást'' (Préd 25,2). Más helyen a boldogsághoz tartozónak véli, hogy a feleség egyetértésben éljen urával. Isten már kezdettôl nagy gondot fordított az ilyen házasságra. A házasfelekrôl, mint egy emberrôl beszél: ,,Meg is teremté Isten az embert: a maga képére, az Isten képére teremtette, férfiúnak és asszonynak teremtette'' (Ter 1,27). ,,Nincs férfi, sem nô'' (Gal 3,28). Nincsen férfinak férfihoz olyan szoros kapcsolata, mint a nônek a férfihoz, ha helyes ez a kapcsolat. Ha egy férfi ezt a túláradó szeretetet kinyilvánítja, boldog ember. Ha szeretteit, barátait gyászolja, nem atyjához, anyjához, gyermekéhez, testvéréhez, barátjához hasonlítja szomorúságát. ,,Szeretetem nagyobb volt irántad, mint szerelmem feleségem iránt'' (2Kir 1,26). Valóban igaz, hogy ez a szeretet erôsebb minden zsarnoknál. Más szeretet is erôs. De ez a vágy heves is, olthatatlan is. Itt ugyanis természetben benn rejlô szeretet él. Észre sem vesszük, máris összekapcsolta az embereket. Ne dicsérd feleségedet szép alakjáért. Fegyelmezetlen lelkeké a dicséret, a gyűlölet és az ilyen szeretet. Keresd lelke szépségét. Utánozd az Egyház jegyesét. A testi szépség tele van nyegleséggel, könnyelműséggel, mely féltékenységbe csap át. Sokszor gyanakvó leszel és ostobaságot követsz el. Vágyat kelt benned? Egy, vagy két hónapig. Legfeljebb egy évig, de tovább semmiképpen. A megszokottság elsorvasztja a csodálatot. A szépségbôl származott baj megmarad: hiúság, könnyelműség, lenézés. A lelki gyönyörködésben mindebbôl semmi sincs. A kezdeti szeretet végig megmarad, mert lelki és nem testi szépség váltotta ki. Mondd, mi jobb az égnél, a csillagoknál? Ha azt mondod, hogy a test fehér, bizony az ég fehérebb. A szem ragyogó, bizony a csillag fénylôbb. Az angyalok csodálták a világot, mikor Isten megteremtette. Mi is ámulva nézzük most, de nem úgy, mint kezdetben. Ilyen a megszokás. Nem egyformán ejt ámulatba. Mennyivel inkább van ez így a feleségnél. Ha betegség is megtámadja, könnyen eltűnik minden szépsége. Jóakaratot keressünk benne, meg kiegyensúlyozottságot, illendôséget. Ezek a szépség jegyei. Ne a test bájait kutassuk. Ne kifogásoljuk azokért, amik nincsenek meg benne. Egyáltalán ne nehezteljünk rá (a meggondolatlanok szokása ez). Ne türelmetlenkedjünk, ne nehezteljünk. Nem látjátok, hány ember hal meg nyomorultul, akinek nagyon bájos felesége volt. Hány csúnya asszonynak az ura él boldog öregségben! A belsô foltot tisztítsuk ki, a belsô ráncot simítsuk el, a lélek rútságát tüntessük el. Ilyen szépséget akar az Isten. Neki, ne magatoknak szépítsétek meg feleségteket. Ne gazdagságra, családi hírnévre házasodjatok, hanem a lélek szépségére. Ne engedd, hogy feleséged tegyen gazdaggá. Szégyenletes és gyűlöletes az ilyen vagyon. Egyáltalán ne törekedj ilyen pénz után. ,,Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, az ördög kelepcéjébe, sok haszontalan és káros kívánságba, melyek pusztulásba és romlásba döntik az embert'' (1Tim 6,9). Feleségedtôl tehát ne követelj pénzt. E helyett mindent könnyen megkapsz. Mondd, ki mellôzi el a fontosabbat, hogy a kis értékűvel törôdjék? Ej, jaj! Pedig mindig így teszünk. Ha fiúnk van, sosem azzal törôdünk, hogy derék ember legyen belôle, hanem azon törjük magunkat, hogy gazdag lányt kapjon. ,,Nem baj, ha nincs szép lelke. Legyen pénze, sok telke.'' Ha élete felôl érdeklôdünk, nem az érdekel, hogy derék lány legyen, hanem, hogy minél több hasznot hajtson a házunkban. Minden csak a pénz! Azért pusztul el minden, mert a pénz ôrülete tart rabságban bennünket. * A férj és feleség egymás közti gondolkodását Isten pontosan tudtunkra adta: az asszony férjét mindenben úgy vegye, mint a család fejét, a férj pedig feleségét segítôjének tekintse. Hogyan történhetik ez? -- kérdezheted. Isten megmutatta, mi kell, én most arról szeretnék beszélni: hogyan. Egyszerű gondolat: ne ragaszkodjunk a pénzhez, csak a lélek erényét nézzük, Isten félelme legyen szemünk elôtt. Ezt már megmondta akkor, mikor a szolgákhoz beszélt: Bármi jót, vagy rosszat tesztek, Isten számon tartja. Így vagyunk a házassággal is. Ne önmagáért szeresd feleségedet, hanem Krisztusban. Az ô kedvéért engedelmeskedj, az ô kedvéért tegyél meg mindent. Ez elég arra, hogy együtt legyetek gondolatban, megbeszéljetek mindent. Sosem lesz veszekedés, lelki eltávolodás. Senki se szidja a feleség elôtt annak férjét. De a férj se higgyen könnyen felesége megítélôinek. Persze, a férj se adjon alkalmat és okot a gyanúsításra. Egész nap mások társaságában vagy. Estédet töltöd otthon. Csodálkozol, ha feleséged fejébôl nem tudod kiverni a gyanút? Ha szóváteszi a feleséged, ne vedd zokon. Szeretetbôl teszi, nem rosszakaratból. Lángoló szerelme, tüzes érzelmei, meg félelme miatt vádol. Fél, hogy valaki elrabolta boldogságát. Fél, hogy valaki minden javának összességét, a férjét, megkárosította. Fél, hogy fejét elrabolják tôle. Fél, hogy házasságát feldúlják. Van a féltékenységnek más megnyilvánulása is. Senki se foglalkozzék a szükségesen kívül a háziakkal. -- A férj a szolgálóval, a feleség a férficseléddel. -- Itt is támadt már elég gyanakvás. Gondolj arra, milyen igaz emberek voltak, akikrôl beszélni akarok: Maga Sárai adta feleségül férjének, Ábrámnak, rabszolganôjét, Ágárt. Az asszony akarta így, senki sem kényszerítette. Férje sem gondolt rá. Utána Sárai így szólt: ,,Ítéljen az Úr közöttem és közötted'' (Ter 16,5). Más ember nem gyulladt volna haragra? Nem emelte volna fel mérgesen a kezét, így szólva: Miért beszélsz? Nem akartam én ezt a nôt. Te rendeztél el mindent. És még te vádolsz? De nem így beszélt. ,,Íme kezedben van rabszolgálód, tégy vele, ahogy tetszik'' (Ter 16,6). Kiszolgáltatja Ágárt, hogy ne haragítsa Sárait. Ez igazán jóakarat. A közös asztal még a rablókat is kibékíti. A zsoltáros is így beszél: ,,Ki velem együtt etted az édes étkeket'' (Zsolt 54,15). Ôk egy test lettek. Mennyivel inkább nagyobb ok a megbocsátásra. Semmi sem tudta megingatni az igazat. Ágárt kiszolgáltatta feleségének, mert ezzel is ki akarta fejezni, hogy nem érzi magát bűnösnek. Sárai elküldte a viselôs Ágárt. Ki ne szánná magzatgyermekét. De az igaz ember még erre sem hajlott. Mindennél többre tartotta felesége iránti szeretetét. Senki se ócsárolja felebarátját szegénysége miatt. Senki se imádja a pénzt. E kettô sokat megold. Ne mondja az asszony urának: Férfiatlan és gyáva, lomha, buta, álomszuszék. A férj alázatos, egyszerű. Mindenre vállalkozik. Idegenbe is elmegy kenyeret keresni. Az asszony pedig aranyos ruhában jár, fehér öszvérfogaton utazik. Mindenfelé kocsikázik. Sok szolgája van. Te pedig riadtan és igénytelenül élsz. Ne beszéljen tehát a feleség ilyent, vagy ehhez hasonlót. Nem ô a fej. Arra rendeltetett, hogy engedelmeskedjenek a fejnek, alárendeltje legyen, hallgasson rá. Gondold meg, milyen veszedelmes a gazdagság, milyen munkátlan életre vezet. Egyáltalán, ha a feleség igazán szereti férjét, sosem fog anyagiakat követelni. Inkább azt válassza, hogy férje közelében lehessen szegényesen, minthogy tízezer arany talentuma legyen. Ezzel ezer gond és aggodalom jár, mert férje folyton távol van. A férj se legyen féltékeny, ha valamit hall feleségérôl. Ne éljen abban a hitben, hogy joga van akár kezet is emelni rá. Figyelmeztesse, bátorítsa, mint gyengébbet, szavaival istápolja. Kezét sohase emelje rá. Nem nagy lélekre vallana. -- Ne fölényeskedj, ne szidd, ne bántsd meg. Ha gyengébb nálad, emeld magadhoz. Hogyan lehet ezt elérni? Ha megismerted az igazi gazdagságot (ha gondolkodó lélek vagy), sosem hibázol feleségeddel szemben. Tanítsd meg, hogy a szegénység nem baj. Ne csak mondd, cselekedeteiddel bizonyítsd is. Ne a dicsôség legyen legfôbb vágya. Ne szeressen ilyent, ne is vágyódjék utána. Ha férjhez ment, tanulja meg, hogy attól az estétôl, amikor asszony lett, már kezdettôl józanul, szerényen, igénytelenül éljen. Háza kapujára akassza fel kincsvágyát. A férj nevelje bölcsességre, figyelmeztesse, hogy ne hordjon arany fülbevalót. Arcát, nyakát ne díszítse ékszerrel. Ne tartogassa szobájában. Ne hordjon aranyos, drága ruhákat. Öltözzék mindig szépen. Finom megjelenése legyen, de ne adjon okot a megszólásra. Engedd át ezt a színészeknek. Díszítse fel gyönyörűen a házadat. Inkább józanságot árasszon szobád, mint bármilyen illatot. Két, talán három jó is származik ebbôl. Elôször: a fiatal feleség nem bánkódik, ha az esküvôi ünnepségek után le kell mondania díszes ruháiról, arany-ezüstneműirôl. Másodszor: a férj sem aggódik azért, hátha tönkremegy valamelyik. Nem kell ôrizni, hogy el ne vesszék. Harmadszor: (és ez a legfontosabb). Ebbôl bizonyíthatja a feleség, hogy nem töri magát ilyen után. Lemond mindenrôl. Táncot, illetlen éneklést nem tűr házában. Tudom, hogy egyesek kinevetnek, mert ilyent mondok. Ha azonban hallgattok rám, nemsokára jelentkezik a haszon és megtudjátok, miért mondtam. Majd elnémul a nevetés és ti sajnálkoztok azon, aki most fölényben érzi magát. Meglátjátok, hogy esztelen, részeges ember védi a tôlem támadott véleményt. Amikre én buzdítok, azt éli a gondolkodó, józan, magasabb igényű ember. Mit kell tehát tenni? Minden sátáni, gonosz éneket, illetlen nótát, egybesereglô, zabolátlan vendéget rekessz ki a lakodalomból. Ez kijózaníthatja a menyasszonyt is. Mert rögtön elkezd gondolkodni: Jaj nekem, milyen férjem lesz? Bölcselkedô, aki megveti a világot? Gyermekszülésre, gyermeknevelésre és házôrzésre hozott ide? Talán kellemetlen ez a fiatal feleségnek. De csak egy-két napig. Tovább nem. Nagy gyönyörűsége lesz. Minden gyanúja füstbe megy. Ha lakodalmadban nem tűröd a síposokat, táncosokat és a rikácsoló énekeseket, akkor késôbb sem engedsz a házadban rosszat tenni, vagy beszélni. Azután pedig; ha ezeket kitessékeled, okosan teszed és a szégyenérzetedet hosszú idôre megôrzöd, nem felejted el. Ha nem lenne ilyen szigorú felfogású a menyasszony, idôben megtanulja a hallgatást, ura akaratának tiszteletben tartását. Hozzászokik új helyzetéhez. Ezt a szigorú felfogásodat ne add fel, mint a könnyelmű férfiak teszik. Nagy hasznod lesz ebbôl. Nem neheztel, nem panaszkodik elképzeléseid miatt. Mindent határozz el tehát arra az idôre, amikor a szégyenérzet zablaként fékezi a lelket. Nem tűr panaszt, vádat a történtek miatt. Ha egyszer szabadjára engedik, hogy beszéljen, mindent összeforgat és megzavar. Mikor lesz valaha alkalmasabb idô feleséged irányítására, mint akkor, mikor tekintély elôtte a férje, amikor még fél, elfogódott. Akkor add eléje házi törvényeidet. Elfogadja akarva -- nem akarva. Miért ne oldd fel elfogódottságát? Ha látja, hogy te is úgy viselkedsz, mint ô: keveset beszélsz, azt is megfontoltan és figyelemmel, akkor kezdj vele beszélgetni gondolataidról, felfogásodról. Befogadja a lelke. A legszebb gondolkodásmódra, a szemérmetességre vezetheted. Ha akarjátok, példát is mondok, mit beszéljetek. Ha Pál nem átallott házasságról beszélni (,,Ne tartózkodjatok egymástól'' 1Kor 7,5), mennyivel inkább kell ezt nekem megtennem. Vajon mit mondj? Nagy szeretettel fordulj hozzá: Kicsikém, élettársam lettél a legszentebb, legszükségesebb közösségben, a gyermekáldásban és a házunk gondjaiban. Mit kérek tôled? Elôbb inkább a szeretetrôl beszéljünk. Semmi sem tartozik a megbeszéléshez annyira, mint annak megfontolása, hogy a beszélgetés nagy szeretettel folyjék le. Hogyan mutathatod ki szeretetedet? Mondd meg neki, hogy sok más közül választhattál volna, gazdagabbat, elôkelôbbet, de nem tetted. Ôt, életét, báját, szerénységét, okosságát szeretted meg. Aztán rögtön indulj neki életfelfogásod nyilvánításához és hosszasan juss el a pénz megvetéséhez. Ha egyszerre kezded ezt a gondolatkört, nem érsz célt. Ha azonban élsz a körülményekkel, teljesül szándékod. Egyébként azt a látszatot kelted, hogy kifogásnak emlegeted és azért, mert tulajdonképpen fukar, kellemetlen és zsémbes vagy. Hogyha alkalmas módon az ô gondolatát folytatod, még örül is neki. Mondd neki tehát (újra el kell kezdenem a mondatot), hogy gazdagabban is nôsülhettél volna, mégsem tetted. Nem vaktában, nem meggondolatlanul, hanem arra neveltek, hogy a gazdagság nem kincs, hanem megvetni való. Rablók is, rossz nôk is, sírrablók is megszerezhetik. Folytasd: Azért nem tettem úgy, mert eljutottam a te lelked szépségéhez, melyet minden kincsnél többre becsülök. Okos és nemes kislány, aki istenfélelemben nevelkedett, az egész világgal felér. Ezért örülök neked és szeretlek. Lelkemnél is többre becsüllek. A jelen élet nem érték. Azon könyörgök, és imádkozom, azért teszek mindent, hogy a másvilágon is teljes bizonyossággal együtt lehessünk. Ez az idô rövid és mulandó. Ha azonban méltók leszünk arra, hogy ezt Isten tetszése szerint éljük át, akkor Krisztussal és egymással is nagyobb boldogságban töltjük a másikat. Szerelmedet mindennél többre becsülöm. Semmi sem zavar és nehezedik rám úgy, mint az a gondolat, hogy valaha el kell válnunk. És ha mindenemet el is kell vesztenem, ha szegényebb leszek mindenkinél, ha a legnagyobb veszélyt is kell vállalnom, ha bármit is kell szenvednem, mindent eltűrök és elviselek, míg te szeretsz. Addig vágyom gyermekek után, míg te nagyon szeretsz. Neked is így kell érezned. Gondolj az apostol szavaira: Isten is így akarja, hogy az érzéseink egyek legyenek. Hallgasd meg az Írást: ,,Ezért az ember elhagyja atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez, és ketten lesznek egy test'' (Ef 5,31). Semmi se okozzon köztünk féltékenységet. Se vagyon, se szolgahad, se külsô siker. Nekem mindennél többet érsz. Nem gondolod, hogy minden aranynál, minden kincsnél jobban esik az ilyen beszéd feleségednek? Ne félj, hogy talán elhidegül tôled szerelme. Valld be, hogy szereted ôt. A rossz nôk, akik ma ezzel, holnap azzal kezdenek ki, valóban haragusznak, ha ilyen szerelmes szavakat hallanak. Nemes asszony, derék lány azonban sosem haragszik ilyen beszélgetésért, hanem annál inkább hűséges lesz. Mutasd ki, hogy nagyon becsülöd a vele egy- gondolkodást. Inkább otthon akarsz maradni miatta, minthogy társaságba járj. Szeresd jobban minden barátodnál. Még gyermekeidnél is. Miatta szeresd ôket. Ha valami jót tett, dicsérd meg és csodáld. Ha pedig valami csacsiságot cselekedett (elôfordul fiatal asszonynál), bátorítsd és figyelmeztesd. Mindenképpen ítéld el, ha pazarol. Magyarázd meg neki, hogy az a legnagyobb dísze, kincse, ami a jó erkölcseibôl és komolyságából fakad. Állandóan mutass rá az illendôségre. * Imádkozzatok együtt. Mindegyiktek járjon templomba. Az ott hallottaknak és mondottaknak egy részét a férj kérdezze ki feleségétôl, másik részét fordítva. Ha szegény vagy, erôsen gondolj a szent férfiakra, Péterre és Pálra. Nekik minden királynál és gazdagnál nagyobb becsületük volt, mégis milyen éhségben és nélkülözésben éltek. Neveld rá feleségedet, hogy semmitôl se féljen az életben, csak az Isten megbántásától. Ha valaki így nôsül és ilyen felfogású, majdnem olyan, mint a szerzetes. Ha megnôsül, majdnem olyan, mintha Istenért nem nôsül. Ha nagy vendégeskedést rendezel, ne hívj tisztességtelent, becstelent. De ha találsz szentéletű szegény embert, aki megszentelné házadat és lába nyomán istenáldás fakadna, azt fogadd vendégül. Mondok még mást is: Ne törd magad, hogy gazdagon nôsülj, hanem inkább szegény lányt hozz a házadba. A vagyon nem szolgáltat annyi alkalmat a gyönyörűséghez, amennyi veszekedést támaszt. Többet költünk a jövedelemnél, dölyfösködünk, pazarlunk, neheztelünk. Talán azt mondja a feleséged: Semmit sem költöttem a tiedbôl. Minden az enyémbôl van, amit szüleim adtak nekem. Asszony! Mit mondasz? Van sajátod? Milyen különös beszéd!? A tested nem tulajdonod, de a pénzed igen? A házasság után többé nem vagytok két test, mert eggyé lettetek. Vagyonotok kétféle van, nem pedig egy? Micsoda pénzimádat! Egy ember, egy lény lettetek és még így beszélsz: az enyém! Átkozott ez a szó, ördögi és bűnös. Minden szükségeset közössé tett az Úr és csak ez nem lenne közös? Nem mondhatjuk azt: az én fényem, az én napom, az én vizem. Minden nagyobbat közössé teremtett az Isten, csak a pénz lenne kivétel? Ezerszer pusztuljon el a pénz. Nem annyira a pénz, hanem az a lelkület, mely nem tud a pénzzel bánni, mert mindennél többre becsüli. -- Taníts meg erre másokat is! Az erényre buzdítás nagyon komolyan hangzik, különösen törékeny, fiatal lánynál. Ha elvekrôl beszélsz, nagy kedvességgel tedd. Irtsd ki a lelkedbôl e szavakat: az enyém, a tied. Ha feleséged mondja: enyém, kérdezd meg: mit gondolsz sajátodnak? -- nem tudom. Nincs semmi sajátom, hogyan mondhatod tehát: enyém, hiszen minden a tied. -- Tetszeni fog neki az ilyen beszéd. Nem veszed észre, hogy a gyermekeknél is így teszünk? Mikor valamit elvesznek tôlünk, odaadjuk nekik és azt mondjuk: Jól van, ez is meg az is a tied. Tegyünk így feleségünkkel is (annyira gyermekes a lelkük). Ha azt mondja: ez az enyém, feleljük rá: Minden a tied, és magam is. Nem hízelgô ez a beszéd, hanem okos. Így megfékezheted feleséged indulatát és kiolthatod haragját. Az lenne hízelgés, ha rossz szándékkal valami nemtelent tennél. Mondd neki: Kicsikém, én is a tied vagyok. Pálnak is ez a véleménye: ,,Az asszonynak nincs hatalma teste fölött, hanem a férfiúnak; hasonlóképen pedig a férfiúnak sincs hatalma teste fölött, hanem az asszonynak'' (1Kor 7,4). Ha testemhez nincs jogom, csak neked, mennyivel inkább a pénzemhez. Ilyen szavakkal megnyugtatod, megszünteted indulatát, megszégyeníted az ördögöt. Jobban magadé lesz ilyen beszélgetés után, mintha rabszolgaként pénzzel vetted volna meg. Ezért tanítsd meg, hogy soha ne tegyen különbséget enyém és tied között. Ne lélek nélkül szólj hozzá, hanem kedvességgel, összeszedetten, nagy szeretettel. Becsüld meg, akkor nem szorul mások megbecsülésére, nem kell neki az idegen dicsôség. Megtalálja tebenned is. Becsüld mindenkinél többre, mindene miatt, szépsége, okossága miatt. Halmozd el dicséreteddel. Így eléred nála, hogy semmiféle idegen nem hat rá és könnyen túlteszi magát mindenkin. Tanítsd meg az Isten félelmére, mert forrásként minden ebbôl fakad. Házad ezer jóval telik. Ha az örök értékeket keressük, megtaláljuk a földieket is. ,,Keressétek azért elôször az Isten országát és az ô igazságát, és ezek mind hozzáadatnak nektek'' (Mt 6,33). -- Mit gondolsz, ilyen szülôknek milyen gyermekei lesznek? Ilyen uraknak milyen személyzete lesz? Milyenekké lesznek, akik velük érintkeznek? Vajon azok is nem telnek meg ezer jóval? A szolgák az uraktól vesznek példát. Azok vágyaihoz hasonulnak. Ugyanazokat szeretik, amikbe belenevelôdtek. Ugyanazokról beszélnek, amikben benne élnek. Ha így hangolódunk, az Írásra is jobban vigyázunk, több hasznunk is lesz belôle. Így tetszünk Istennek is. Erényben töltjük e földi életet és elnyerjük azt a jót, amit azoknak mgért, akik ôt szeretik. Bárcsak mindnyájan méltók lennénk erre a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmével és kegyességével. Legyen neki az Atyával és a Szentlélekkel együtt dicsôség, hatalom, dicséret most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Jób a türelmes szenvedés példaképe[20] (Ádám paradicsomi állapotáról beszél, majd Jób szenvedéseirôl. Utána így folytatja): Kedvesem, mindkettôbôl nagy hasznot húzhatsz. Ne utánozd Ádám példáját, mert jól tudod, hogy könnyelműsége mennyi bajt okozott. Lelkesedj Jób istenszeretetéért és lásd meg, hogy buzgósága mennyi jót fakasztott. Gondold meg nagy jutalmát és minden szenvedésed, állapotod megnyugvást kelt. A boldog és nemeslelkű Jób úgy ül otthon, mintha az egész világ szeme rajta volna és bajainak elviselésével azt hirdeti, hogy mindent lelki megnyugvással kell eltűrnünk és nem szabad engednünk a ránk törô csapásoknak. Nincsen, újra mondom, nincsen olyan emberi baj, melybôl ne tudnánk lelki hasznot kamatoztatni. Pedig az egész világon található szenvedés mind megrohanja az emberi testet. Milyen irgalmat vár az, aki a rátörô bajok egy részét sem tudja elviselni Isten kegyelmével. Ne hidd, hogy csak a levegôbe beszélek. Vegyük sorra az emberi csapásokat, melyek ránk támadhatnak és fogadjuk el híven a hallottakat. Ha akarjátok, kezdjük azzal, amit általában legkevésbé tűrnek el: a szegénységgel és ami ebbôl fakad: a siránkozással. Mindenütt e miatt panaszkodnak az emberek. Hát ki volt szegényebb Jóbnál? Azok is, akiket a tóba vittek, akik a kemence hamujában aludtak. Egyáltalán minden ember gazdagabb volt nála. Ezeknek legalább rongyos ruhájuk volt, ô ruhátlanul üldögélt. És a természettôl kapott egyetlen ruháját -- a testét -- mindenütt rothadó fekélyekkel pusztította a kísértô. A szegények legalább tetô alatt vannak a fürdôk elôcsarnokában, vagy valami kalibában húzódnak meg. Jób pedig a szabad ég alatt van éjjel-nappal. Egyetlen deszka nem nyújt neki védelmet. Ami még nagyobb: azok tudják, hogy szenvedéseiknek ôk az okai. Jób nem tudja, miért kell neki ennyit szenvednie? Minden esetben figyelembe kell venni: ha nem tudom a történtek okát, mindig nagyobb siralmat okoz és erôsebb nyugtalanságot eredményez. Ezek sorban önmagukat okolhatják. A csapásokban megnyugvást ad, ha tudom, hogy méltán bűnhôdöm. Neki még ez az enyhülés sem jutott. Ámbár nagyon erényes életet élt, mégis elszenvedte a legnagyobb büntetéseket. A mi szegényeink már kezdettôl benn éltek ebben az állapotban. Ôrá váratlanul zúdult a nincstelenség és egyszerre ébredt vagyontalan állapotára. Mint említettem, nagy megnyugvás, ha ismerem a szenvedés okát. Ugyanezt eredményezi, ha már eleve törôdnek velem a szegénységben és így élek benne. Ez az igaz ember egyiket sem érezhette és egyik sem juthatott lelkébe. Láttad ôt olyan nagy szegénységbe jutni, amilyenbe még más nem került. Ki lenne nála szegényebb, mikor nincs ruhája, nincs hajléka? Nem is a földön, hanem a szemétdombon ült. Ha a magad szegénységét tekinted, gondolj ennek az igaz embernek a szenvedésére és rögtön erôre kapsz, a csapás miatt pedig minden bánatod erejét veszti. Az ilyen csapás legtöbb ember számára minden baj alapja és csak második (vagy talán mégis elsô?) a testi szenvedés. Ki szenvedett már ilyent? Ki volt ilyen betegségben? Ki részesült ilyen testi csapásban, vagy ki látott már ilyent másnál? Senki. A test lassankint elsorvad, tagjait mindenütt férgek vájják. Állandóan bizsereg mindene. Rettenetes szaga van. Így a teste lassan pusztulni kezd. Ebben a gennyes állapotban semmi étvágya sincs, szomja pedig állandó és hihetetlenül erôs. Már az ételt el sem tudja fogyasztani: ,,Amit azelôtt illetni sem akartam, Nyomorúságomban az lett most életem'' (Jób 16,7). Ha tehát beteg vagy, emlékezzél meg, ember, Jób szent testérôl. Mert szent volt, ámbár tele volt sebekkel. -- Ha valaki katonáskodik és igazságtalanul vagy elégséges ok nélkül kiköttetésre ítélik és megkínozzák, ne mondja ezt gyalázatnak és ne keseregjen miatta: hôsnek tartom az ilyent. Elég megnyugvás és vigasz volt Jóbnak az, hogy minden Isten akaratából történt. Legjobban az zavarta és zaklatta, hogy az igaz Isten, akit ô mindig szívvel-lélekkel szolgált, látszólag vele ellentétben áll. Az események igazi okát nem tudta felismerni. Mikor késôbb megismerte, nézd csak, milyen jámboran viselkedett. Istennek következô szavaira: ,,Rejtsd ôket mind a porba, Süllyeszd orcájukat a verembe'' (Jób 40,8). Összetörten így válaszolt: ,,Eddig szóbeszédbôl hallottam felôled, Most pedig saját szememmel látlak! Korholom tehát önmagamat, Bánom bűneimet porban és hamuban'' (Jób 42,5--6). Ha azt hiszed, hogy ez elég vigaszul szolgál, magad is részesülhetsz benne. Nem Isten az oka a csapásoknak, hanem az emberek gonoszsága. Adj hálát és ne káromold ôt, mert próbára tett és nem akadályozta meg a bajt, noha megtehette volna. Akik Istenért szenvednek, koronát nyernek. Te is ugyanazt a jutalmat kapod, mert az emberi gonoszság miatt neked jutott csapásokat lelki nyugalommal tűrted és hálát adtál Annak, aki megakadályozhatta volna, de nem akarta. Nézd a szegénységet és a betegséget: Mind a kettô milyen mértéken felül jutott részül az igaz Jóbnak. Szeretnéd, ha kimutatnám, hogy a háború is milyen óriási szerepet vitt az igazak életében? Tíz gyermekét elvesztette: mind a tizet hirtelen, egymás után. Mind a tizet virágzó ifjúkorban. Valamennyi kiváló erényű gyermek volt. Nem a természet közös törvénye miatt haltak meg, hanem erôszakos és szörnyű halállal. Ki élt át már ekkora szenvedést? Senki! Ha elveszted fiadat, lányodat, fuss ehhez az igaz emberhez: teljesen megvigasztal. Talán csak ezeket a csapásokat szenvedte? Barátai is elhagyták, cserbenhagyták; gúnyolták, szidalmazták, csúfolták és kinevették. Mindenki csak szidalmazta. Milyen elviselhetetlen volt! A csapáshoz nem tartozik hozzá az, hogy magán a bajon kívül még szidalmat is kapjunk. Ha még ez is hozzájárul, rendesen nagy lelki szenvedést szokott okozni. Jóbnak semmi vigasza nem volt, sôt mindenki mindenünnen talált gáncsolni valót benne. Figyeld, hogyan panaszkodik: ,,Ti azonban hivalkodtok velem szemben, és szememre vetitek gyalázatomat'' (Jób 19,5). Irgalmatlanoknak mondja ôket: ,,Rokonaim elhagytak, és ismerôseim elfelejtettek; Jött-ment vagyok szemükben. Nôm undorodik a leheletemtôl. Házam zsellérei és szolgálóim idegennek néznek. Bűzhödt vagyok tulajdon gyermekeim elôtt'' (Jób 19,14.17). ,,Jóhírembôl kivetkôztetett engem, És fejemrôl levette a koronát. Megrontott engem köröskörül és odavagyok'' (Jób 19,9--10). ,,Mosakodnám bár a hó levében, És még oly tisztán ragyogna is kezem, Akkor is szennybe mártanál. Úgy, hogy ruháim undorodnának tôlem'' (Jób 9,30--31). Ezeket még másról se jó hallani, nemhogy valójában ilyenek részesévé lenni. Nagy szegénységbe jutott, elviselhetetlen betegség lepte meg, egészen újfajta és rettenetes. Elvesztette fiait és hányat és milyeneket és hogyan?! Gyalázták, gúnyolták, kinevették az emberek. Nemcsak az ellenségei csúfolták, hanem a barátai is. Nemcsak a barátai, de családja is. Nemcsak gyalázták, szidták, de undorodtak is tôle. Nem két, három vagy tíz napig, hanem több hónapon át. Mikor pedig egyedül maradt éjszaka, ez sem vigasztalta. A nappal gyötrelmeihez ráadásul megnagyobbodtak az éjszaka félelmetes képzelôdései. Hallgassátok meg, mit mond álmainak súlyosságáról: ,,Akkor álmokkal rettegtetsz És rémlátással rémítesz'' (Jób 7,14). Legyen bár kemény vasból vagy gyémántból valaki, elbír-e ilyen szörnyűségeket? Hiszen ezek mindegyike önmagában is alig elviselhetô. Gondold meg, ha valamennyi együtt van, milyen gyötrelmet okoz? Jób mindezt elszenvedte és a csapások alatt nem követett el bűnt. Ajkát sosem hagyta el jajszó. Az ô szenvedései gyógyítják a mi gonoszságunkat. Jób nehéz lelki állapota legyen szenvedésünk kikötôje. Minden bajunkban emlegessük e szentet. Ha látjuk, hogy egyetlen test elviselte a világ szenvedését, méltón tudjuk tűrni e bajok kis töredékét. Az édesanya mindenhonnan segítségére siet megrettent gyermekeinek; magához öleli ôket és erôt kelt bennük. Így meneküljünk mi is ehhez a könyvhöz. Ha a legszánandóbb bajok támadnak is ránk, elégséges vigaszt nyerünk. Ha az mondod: Ô Jób volt és ezért tudott így tűrni, én azonban nem vagyok hozzá hasonló, -- nagy váddal illeted magadat és nagy dicsérettel az igaz embert. Hozzád inkább illenék tűrni, mint ôhozzá. Miért? Ô még a kegyelem bôsége és a törvény elôtt élt, amikor csekély volt az egyéni érték, nem volt olyan bôséges a Szentlélek kegyelemáradata. A vétket nehezen lehetett leküzdeni. Akkor az átok volt az úr, a halál pedig félelmes. Most könnyebb lett a küzdelem. Krisztus megjelenése után minden eltűnt. Semmi kifogást sem mondhatunk, ha ennyi idô után, ennyi fejlôdéssel, Istentôl kapott ennyi ajándékkal nem tudunk vele egy magasságra emelkedni. Ha mindazt meggondoljuk, hogy neki szörnyűbb volt a csapása, és súlyosabb a küzdelme, mégis ellenállt és gyôzött; keményen kell elviselnünk mindent. Nagyon hálásnak kell lennünk, hogy vele hasonló koronát nyerhetünk a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmével és jóságával, akinek az Atyával és a Szentlélekkel legyen dicsôség most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Nagy csapás idején[21] Ne nyugtalankodj a jelen bajok miatt. Ha bűnt követtél el, szenvedéseid könnyen eltüntetik és megsemmisítik azt. Ha pedig a kegyelem állapotában vagy, bajaiddal még fénylôbb és ragyogóbb leszel. Ha állandóan óvatos és éber vagy, minden bűnt legyôzöl. Nem a kísértés természete, hanem a megkísértett könnyelműsége okozza a romlást. Ha dôzsölni vágyódol, ha élvezetet, gyönyört akarsz habzsolni, ne a földi gyönyört, testi élvezetet kutasd, hanem keresd a türelemmel teli lelket, mely kitart a végsôkig. Ha ezt nem találod magadban, nemcsak a kísértés pusztít el, hanem az élvezet is tönkretesz és még jobban lealacsonyít. Maga Krisztus is bizonyítja, hogy nem a nagy szenvedélyek támadása, hanem saját könnyelműségünk teheti tönkre üdvösségünket: ,,Azért mindaz, aki ezen igéimet hallja és azokat megcselekszi, hasonló lészen a bölcs emberhez, ki házát kôsziklára építette. És szakadt az esô, jött az árvíz, a szelek fúttak és ama háznak estek; de nem dôlt össze, mert kôsziklára volt alapítva. És mindaz, aki az igéimet hallja, de azokat meg nem teszi, hasonlóvá lészen a bolond emberhez, ki házát homokra építette. És szakadt az esô, jött az árvíz, a szelek fúttak és ama házra rohantak; és összedűlt az, és nagy volt annak omlása'' (Mt 7,24--27). Láthatod, hogy nem a kísértés ereje, hanem az építkezôk ostobasága okozta a romlást. Itt is esett az esô, ott is. Itt is folyt a víz, amott is. Itt is fújt a szél, ott ugyanúgy. Emitt is építettek, odaát szintén. Ugyanaz az épület, ugyanaz a kísértés. De nem ugyanaz az eredmény, mert különbözô az alap. Tehát nem a kísértés ereje, hanem az építkezô ostobasága okozta a romlást. Ha nem így lenne, akkor a sziklára épült is összedűlne, -- de nem így történik. Ne higgyétek, hogy csak a házra vonatkoznak ezek. A lélekrôl van most szó. Az isteni igék meghallgatását cselekedeteinkkel bizonyíthatjuk vagy cáfolhatjuk. Így építette meg lelkét Jób is: Rázúdult az esô, tűz pusztított az égbôl, felemésztette egész juhnyájat: ,,Az Isten tüze hullott le az égbôl, Leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat... A kaldeusok három rajban állva meglepték a tevéket és elhajtották ôket, a szolgákat pedig kard élére hányták... Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsôszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felôl, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre, és meghaltak'' (Jób 1,16--19). Jöttek a folyók: a csapások egymásutáni hírhozói. Az egyik a nyáj pusztulását, a másik a tevéket, a harmadik a fiai halálát hozta hírül. Süvített a vihar: felesége keserű szidalma: ,,Mégis megmaradsz jámborságodban? Áldd az Istent és halj meg!'' (Jób 2,9) És nem dűlt össze a ház, nem tört meg a lelke; nem káromkodott az igaz, hanem még hálát is adott a következôképpen: ,,Mezítlen jöttem ki anyám méhébôl, És mezítlen térek oda vissza; Az Úr adta s az Úr elvette. Amint az Úrnak tetszett, úgy tett, Legyen áldott az Úr neve!'' (Jób 1,21) Elismered, hogy nem a kísértés természete, hanem a könnyelműek lelkiismeretlensége szokta a romlást okozni? Az erôset a szorongatás még erôsebbé teszi. Ki állítja ezt? Szent Pál mondja üldöztetései közben: ,,Sôt dicsekszünk még a szorongatásokban is, tudván, hogy a szorongatás türelmet eredményez, a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reményt'' (Róm 5,3--4). Mint ahogy a szél nagy ereje, ha rázúdul az erôs fákra és mindenfelôl tépi, nem tudja kidönteni, sôt azok keményebbé és erôsebbé válnak a sok vihartól; épp úgy van a szent életű, az Isten akarata szerint élô lélek. A kísértés ereje, a szorongattatás nem szakítja ki, hanem még nagyobb kitartásra edzi. Jóbot is dicsôbbé és nagyobbá tette a sok szenvedés türelmes elviselése. Ha most egy ember haragszik ránk, nagyon megijedünk: ember, aki hasonló tulajdonságú, hasonló lelkű, mint mi. Jóbra maga a vad Gonoszlélek dühöngött. Nemcsak egyszerűen dühöngött, hanem minden mesterkedést megpróbált, minden eszközét csatasorba állított és még úgy sem tudta legyôzni az igaz ember férfikeménységét. Ha ember haragszik ránk, ha ember lesz békebontó, rettegünk tôle, majd halálra válunk; nála pedig az ördög kezdte a harcot, aki sosem hátrál az emberi természet elôl, hanem kérlelhetetlen háborút kezd hadüzenet nélkül a mi fajtánk ellen. Jób milyen fölénnyel visszautasította a nyilait. Milyen kifogást mondunk, milyen elnézést kérünk, ha nem tudjuk kivédeni az emberi kísértést? Pedig annyira benn élünk a kegyelemben. Jób a kegyelem megjelenése elôtt, az Ószövetségben vívta meg ilyen fölénnyel rettenetes harcát. Szeretteim, csak beszéljünk ezekrôl egymásnak és buzdítsuk egymást ilyen társalgással. Tanúim vagytok lelkiismeretetekben, mennyi hasznunk van az ilyen kísértésbôl. A kicsapongó megjózanodott, a féktelen szerényebb lett, a könnyelmű lelkiismeretessé vált, akik sosem voltak templomban, hanem csak színházba jártak, most szívesen jönnek ide akár egész nap is. Mondd, fáj neked, hogy Isten buzgóvá tett? Kifogásolod, hogy csapásokkal figyelmeztet saját üdvösséged szemlélésére? Bánt a lelkiismereted? Lelked naponkint várja a halált és fél az Isten haragjától: összetöri ez a lelkedet? Mennyi alkalmunk van az erényre, mert küzdelmekkel fejlôdik a jámborság bennünk. Isten még ma meg tud szabadítani bennünket bajainktól, de míg látja megtisztulásunkat, míg látja jó útra térésünket, biztos és rendíthetetlen megváltozásunkat, nem mentesít a csapásoktól. Az aranyöntô is látja, hogy szépen megtisztult az arany. Még nem önti ki a kohóból. Így tesz velünk az Isten: nem oszlatja szét a szenvedés felhôjét, míg egészen nem térünk eszünkre. Aki megismerte a kísértést, jól tudja, mikor kell megszabadítania a kísértéstôl. A lantjátékos nem azért hangolja föl a húrokat, hogy ne játsszék. Nem is engedi le a kelleténél, mert elromlik a hangok szép egybehangzása. Így tesz Isten is: nem téveszt szem elôl bennünket, nem is sújtja állandóan lelkünket: bölcsessége szerint teszi mindkettôt. Azért nem enged szabadjára minket, hogy könnyelműek ne legyünk; azért nem sújt mindig, hogy össze ne törjünk és el ne csüggedjünk. Vizsgáld meg az ellenfeleinktôl font gyôzelmi koronát és a gyôzelem tanúit, ellenségeinket: ,,Aztán követeket küldött Nábukodonozor király, hogy gyűjtsék egybe a satrafákat, a hivatalnokokat, a bírákat, a vezéreket, a fejedelmeket, a fô embereket és a katonaságok összes kormányzóit, hogy jöjjenek össze a szobor felavatására, melyet Nábukodonozor király állíttatott'' (Dán 3,2). Az ellenség összehívja színészeit, egybegyűjti a nézôket, megállapítja a műsort. Nem ám szegény embereket, érdekteleneket hív össze, hanem fôhivatalnokokat, akiket mindenki becsül, hogy tanúskodásuk az igazsághoz hív legyen. Eljöttek, mert hívták ôket és akartak is látni. Mindnyájan ott voltak. Eljöttek, hogy imádják a szobrot. De kinevették a bálványt és eltávoztak, mert megdöbbentette ôket Isten hatalma a három ifjúban. Figyeld meg, hol akarta rendezni az ellenség ezt a látványosságot. Nem a városban, nem valami faluban. Egy sík, tágas mezô fogadta be ezt a világszínházat. Deéra síkságán, a városon kívül állította fel a szobrot, hírnök adta tudtul nagy szóval: ,,Parancs szól hozzátok, népek, törzsek és nyelvek! Mihelyt meghalljátok a harsona, a fuvola, a citera, a lant, a hárfa, a koboz és a többi egyéb hangszer szavát, boruljatok tüstént le, és imádjátok az arany szobrot, melyet Nabukodonozor király állítattatott. Aki nem borulna le és nem imádná, az tüstént az égô, tüzes kemencébe vettetik'' (Dán 3,4--6). Látod milyen nehéz küzdelem folyt, milyen alattomos cselt vetettek, milyen mély volt a verem, milyen a szakadék minden oldalról; De ne félj: Minél jobban latba veti az ellenség az erkölcseit, annál inkább kimutatja Isten a fiúk kemény erejét. Azért hangversenyez annyi zenész, azért fűtötték a kemencét, hogy a gyönyör és a félelem ostromolja a nézôk lelkét. Van kemény ember és nehezen hajlítható a jelenlevôk közt? Puhítsa meg az összecsengô hangok varázsos dallama. Észrevette valaki a cselt? Rémítse meg és törje össze a lángok látása. Volt ott félelem és izgalom. Hatott a szemre, izgatta a fület és mindenhogyan a lelket. De az ifjak nyugodt méltóságát ez nem zavarta meg. Ahogyan a kemencébe vettetve legyôzték a lángokat, úgy lettek úrrá vágyaikon és lelki kínjaikon. Mindent miattuk készített az ördög. Nem az alattvalóknál támadt kételye, mert nagyon bízott abban, hogy senki sem mer ellenszegülni a király törvényének. Mikor mindnyájan leborultak és vereséget szenvedtek, csak az ifjakat vitték középre, hogy így fényesebb legyen a gyôzelem. Ekkor a tömegben ôk lettek a gyôztesek. Ôket is hirdették ki annak. Nem lett volna ilyen csodálatos, ha még senki sincs jelen és ôk elsônek viselkednek férfiasan. Az a legnagyobb és legkülönösebb, hogy a térdreboruló tömeg nem hatott rájuk és nem rémítette meg ôket. Nem mondták azt, amit ilyenkor sokan mondani szoktak: Ha egyedül vagy elsôknek jöttünk volna ide és imádtuk volna a szobrot, nagy bűn lenne? Mivel sok ezer között tettük, ki ne bocsájtana meg? Ki ne mentene fel bennünket? De ôk se nem mondtak, se nem gondoltak ilyent, mikor látták a zsarnok eltévelyedését. Hallgasd meg rágalmazóik gonoszságát, milyen rossz akarattal és keményen illették ôket: ,,Ekkor Nabukodonozor dühében és haragjában megparancsolta, hogy hozzák elô Sidrákot, Misákot és Abdenágót. Tüstént a király színe elé vezették is ôket'' (Dán 3,13). Nemcsak a fajtájukat emlegették, de a tisztségüket is, hogy még jobban felbôszítsék a fejedelmet. Mintha csak azt mondták volna, hogy ezeket a szolgákat, ezeket a foglyokat, ezeket a hazátlanokat fölibénk helyezted. Ebben a nagy kitüntetésben dölyfösködnek és a kitüntetôt semmibe se veszik. Ezért mondták: ,,Ezek a férfiak megvetik, király, parancsodat, nem tisztelik isteneidet és nem imádják az arany szobrot, melyet állítottál'' (Dán 3,13). Vádjuk a legnagyobb dicséret, gáncsoskodásukkal a legszebbet mondták. Tanúságuk önzetlen, mert az ellenség mondta. Mit tett a király? Középre vezettette ôket, hogy mindenképpen megrémüljenek. De nem riasztotta meg ôket a király haragja, sem magáramaradottságuk ekkora tömegben, sem a tűz közelsége, sem a rikoltozó harsonák, sem a haragtól izzószemű tömeg. Mindezt fölénnyel nézik. Mintha hideg vízbe készülnének belemenni, úgy indulnak a kemencébe, ezekkel a boldog szavakkal: ,,Mert íme, a mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud ragadni minket az égô tüzes kemencébôl és ki tud szabadítani minket, ó király, a kezedbôl'' (Dán 3,18). Nem véletlenül hoztam elô ezt a történetet. Tudjátok meg, hogy lehet haragos a király, támadhatnak a katonák, gyűlölhet az ellenség, fogságba eshetünk, magunkra maradhatunk, fenyegethet tüzes kemence és ezer más csapás, az igazat nem lehet megingatni és nem lehet megrettenteni. Ahol ilyen gonosz volt a király és mégsem rémültek meg az ifjak a zsarnok haragjától, mennyivel inkább kell nekünk bíznunk a mi szeretô és szelíd királyunkban és hálát adni Istennek a szorongattatásáért. Az elmondottakból világosan megtanultuk, hogy lelki nyugalommal viselt bajok dicsôbbé tesznek Isten és ember elôtt. Ha nem lettek volna ezek szolgákká, nem ismertük volna meg szabadságukat; ha nem estek volna fogságba, nem tanultuk volna meg lelki nemességüket. Azért jöttek le a földi hazába, hogy megismerjük égbe termett erényeiket. Ha nem haragszik rájuk a földi király, sosem tudjuk meg az égi királynak kegyességét irányukban. Ha jóakaratú veled, még ha tüzes kemencébe esel, ne ess kétségbe. Ha pedig megharagítod, lehetsz a paradicsomban, mégse bizakodj el. Ádám is a paradicsomban volt, de mikor magára vonta Isten haragját, nem használt neki semmit a paradicsom. Az ifjak kemencében voltak, de nem ártott nekik a tűz, mert dicsôítették Istent. Paradicsomban volt Ádám, de könnyelműsködött és kiűzték onnan. Szemétdombon ült Jób, azonban éberen vigyázott, gyôzött is. Össze sem lehet hasonlítani a kettôt egymással. Semmit se használt a hely kiválósága a lakónak, mert már elárulta magát; mint ahogy a lealázó hely sem árt annak, akit az erény vértez körül. Mi is erôsítsük meg lelkünket: érhet akár anyagi kár vagy halál, Istenben bízásunkat senki sem veheti el. Ezért vagyunk mindennél boldogabbak. Krisztus így buzdít erre: ,,Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és ártatlanok, mint a galambok'' (Mt 10,16). Mint ahogy a kígyó is kibújik a bôrébôl, hogy megmentse az életét, te se szomorkodj, ha vagyonodat, egészségedet, földi életedet vagy mindenedet elveszted, hogy megtarthasd ezáltal a jámborságodat. Ha ezzel járulsz az Úr elé, mindent még nagyobb fényességgel fizet meg; a testedért még nagyobb dicsôségbe állít. Kincseid helyett olyan javakat ad, melyeket szóval nem is lehet felértékelni. Úgy-e, ruhátlanul ült Jób a szemétdombon, száz halálnál rosszabb tengôdésben? Mivel jámborságát végig megtartotta, elôbbi állapota sokkal nagyobb mértékben visszatért: egészséges lett, gyermekei lettek, kincseket gyűjtött. Végül mindent betetôzött a türelméért kapott dicsô koszorú. A fáknál is megesik, hogy leszedjük a gyümölcsöt és vele a leveleket, lekopasztjuk az ágakat. Ha a gyökeret épen hagytuk, a fa még szebben fog fejlôdni. Ha jámborságunk gyökere megmarad, tönkre mehet a vagyonunk, elpusztulhat a testünk, még nagyobb dicsôséggel támad fel mindenünk. Minden lelki aggodalmat és felesleges gondot távolítsunk el. Térjünk vissza önmagunkhoz, egész valónkat díszítsük fel az erény ékességével, az igazság fegyverével (és ne a bűn fegyvereivel). Készítsük elô testünket: mindenekelôtt nyelvünket neveljük meg, hogy szolgálja az isteni kegyelmet. Minden mérget és gonoszságot vessünk ki szánkból. Ne legyenek rút gondolataink. Hatalmunkban áll, hogy a gonoszság vagy az igazság eszközévé tegyük bármelyik testvérünket. Hallgasd meg, hogyan állítják egyesek a bűn, mások az igazság szolgálatába: ,,Nyelvük élesre fent szablya'' (Zsolt 56,5). Más pedig, azt mondja a nyelvérôl: ,,Gyorsíró vesszeje lett a nyelvem'' (Zsolt 44,2). Az egyik öldökölt, a másik isteni törvényt írt. E miatt volt kard az egyik, a másik pedig toll: nem a saját természetük miatt, hanem a felhasználók választása által. Ennek a nyelvnek is, annak is egyazon volt a természete. De milyen más a két működés! A szájról ugyanazt mondhatjuk. A zsoltáros szája tele volt (mások) betegségével és gonoszságával. Ezért mondta vádaskodva: ,,Nyelvük járása álnok, Kígyóméreg van ajkukon, Szájuk telve keserű átokkal'' (Zsolt 13,3). A másik nem ilyen: ,,Bölcsességet beszél szájam, Okosságot szívem elmélkedése'' (Zsolt 48,4). Ismét másoknak a keze volt tele törvénytelenséggel: ,,Kiknek kezéhez gonoszság tapad, És jobbjuk telve van megvesztegetéssel'' (Zsolt 25,10). Más helyen azt olvassuk, hogy minden gondja az volt, hogy kezét az ég felé tárja: ,,Kezem felemelése legyen olyan, mint az esti áldozat'' (Zsolt 140,2). A szívben is ugyanazt látjuk: az egyik hiábavalókkal teli, a másiké igaz. Ezért olvashatjuk: ,,Szívük hiábavalóság'' (Zsolt 5,10). A sajátjáról pedig: ,,Szívem ünnepi szózattól árad'' (Zsolt 44,2). A fülrôl ugyanezt tapasztaljuk. Egyeseknek erôs hallásuk van, mint az állatoknak. Az ilyenekrôl mondja rosszallólag: ,,Olyan a mérgük, mint a kígyóé, Mint a siket áspisé, mely bezárja fülét'' (Zsolt 57,5). Az ô füle az isteni szavak befogadója. Errôl nyilatkozik a következôben. ,,Példabeszédre hajtom fülemet'' (Zsolt 48,5). Mindezek tudatában vértezzük fel magunkat mindenfelôl eréllyel és ezzel távol tartjuk az Isten haragját. Testünk tagjait tegyük az igazság fegyverévé. Neveljük rá szemünket, szánkat, kezünket, lábunkat, szívünket, nyelvünket: egész testünket, hogy az erény az egyedüli hasznos. Emlékezzünk meg arról a háromról, melyrôl már beszéltem nektek: senki se legyen ellenségtek. Ne mondjatok rosszat arról, aki megszomorít benneteket. Szokjatok le a hamis eskürôl. A másik kettôrôl máskor fogok beszélni. E héten csak az eskürôl lesz szó: a könnyebb parancsnál kezdjük el. Nem nagy fáradság leszokni az esküvésrôl, hacsak egy kis gondot fordítunk rá; ha egymást figyelmeztetjük, egymásnak szólunk, óvatosak leszünk, a feledékenyeket számon kérjük és megdorgáljuk. Mi haszna van a böjtnek, ha nem az, hogy a lélek gonosz indulatait elűzzük. Ha egész nap nem ettünk. Este asztalt terítettünk, de nem olyant, mint a tegnapi, hanem mást, szerényebbet. Elmondhatja valaki, hogy életét is megváltoztatta ma, mint az asztalát; hogy rossz lelkiismeretét is, mint az eledelét? Azt hiszem, nem! Mi tehát a böjt haszna? Ezért buzdítlak benneteket és ezután is megteszem, hogy mindegyik parancsot nézzük önmagában és mindegyik különös megtartására szánjunk két-három napot. Vannak egyesek, akik a böjtben versenyeznek egymással csodálatos buzgósággal. Át tudnak böjtölni két teljes napot is. Mások nemcsak bort és olajat, de egyéb ételt sem engednek az asztalukra tenni és csak kenyéren meg vízen élnek egész nagyböjtben. Mi is vetélkedjünk, hogy leszokjunk a minden szíre-szóra esküdözésrôl. És minden böjtnél hasznosabb, minden szigorú testi fegyelemnél gyümölcsözôbb. Azt a buzgóságot, amit a böjtre fordítunk, váltsuk át az esküre. Egyébként nagy ostobasággal vádolhatnak bennünket, mert a tiltottal nem törôdünk és a közömbösre fordítjuk minden igyekezetünket. Az evés nem tilos. Esküdözni nem szabad. A megengedettektôl elállunk, a tilosakhoz pedig odabátorkodunk. Ezért szeretettel kérlek benneteket, hogy változzatok meg és e változást minél elôbb kezdjétek meg. Ha a böjtöt nagy buzgalommal folytattuk, ezen a héten határozzuk el, hogy egyáltalán nem esküdözünk. A következô héten irtsuk ki a haragot. A harmadikon teljesen hagyjuk el a vádaskodást. Utána már többet is javíthatunk. Ezen az úton járva, lassan felérünk az erény csúcsára. Megmenekülünk a földi élet veszélyeitôl. Istent kiengeszteljük. Utána a tömeg visszatér hozzánk a városba és a távolmaradókat megtanítjuk, hogy nem a hely vagy a magára maradás vagy az egyedüllét, hanem a lélek jámborsága és szokásaink nemessége szolgálja üdvünk reményét. Így szerethetjük meg ebben a földi életben a másvilágra is minden javunkat. Erre méltók lehetünk a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és irgalma által, Akinek az Atyával és a Szentlélekkel dicsôség most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Isten célja a szenvedésekkel[22] Nemcsak a lopást és a fajtalankodást szoktuk rossznak nevezni, hanem a csapásokat is, mert az emberek általában így gondolják. Ezt mondja a próféta is: ,,Vajon ha megszólal a harsona a városban, Nem remeg-e meg a nép? Jön-e a városra veszedelem, melyet nem az Úr vitt véghez?'' (Jer 3,6). Már Izaiás útján tudtunkra adta az Úr: ,,Ki a világosságot alkottam s a sötétséget teremtettem, Ki boldogságot szerzek és bajt teremtek; Én, az Úr, cselekszem mindezeket'' (Iz 45,7). Bajokon a csapásokat érti. Erre a rosszra céloz Krisztus az evangéliumban, mikor így szól tanítványaihoz: ,,Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnapi nap majd gondoskodik magáról. Elég a napnak a maga baja'' (Mt 6,34) azaz a nyomor és a szenvedés. Egészen világos, hogy itt a büntetést nevezi bajnak és ezzel gondviselô bölcsességében minket is erre ösztönöz. Az orvos nemcsak akkor csodálatos, mikor a beteget ligetbe vagy rétre vezeti, mikor fürdôt rendel vagy fürdôhelyre küldi, ha kitűnô táplálékot enged; hanem mikor böjtöt parancsol, mikor éhséggel, szomjúsággal gyötri, kínozza, ágyba kényszeríti, szinte börtönné teszi a lakást, elvonja a napsugarat, elsötétíti a szobát függönyökkel. Akkor is orvos, ha vág, éget vagy keserű orvosságot ad. Az orvost, ha ilyen kellemetlen dolgot tesz, mégis orvosnak nevezzük, de ha Isten cselekszik hasonlóan (pl. éhséget vagy halált bocsájt ránk), káromoljuk és tagadjuk, hogy van gondviselés. Milyen oktalanság! Pedig testünknek, lelkünknek ô az egyetlen igazi orvosa. Ezért figyelmeztet gyakran, ha a jólétben nagyon elmerültünk, vagy ha a bűn láza erôsen emészt. Tilalommal, koplalással, halállal, más csapással vagy akármivel, amit orvosságnak ismer, gyógyít minket a betegségbôl. Csak a szegények érzik az éhséget -- így próbálsz közbevetni. De nemcsak élelemhiánnyal sújt, hanem ezer mással. A szegényt sokszor éhezéssel józanítja ki; a gazdagot, a jómódút pedig veszélyekkel, betegséggel és korai halállal. Mindig van ránk gondja és üdvösségünknek nagyon sok orvossága van birtokában. Így tesznek a bírák is. A városi embereket nemcsak felmentik és megszüntetik ellenük az eljárást, nemcsak kárt téríttetnek meg, de sokszor büntetnek is. Ezért látunk velük éles kardot, azért nyittatják ki a börtönöket; ezért áll rendelkezésükre kínzó kerék és kaloda; hóhér és ezer más büntetô eszköz. Ami a bíróknál a hóhér, ugyanaz az Istennél az éhség. Ez, mint a kínzó, észretérít bennünket és visszatart a bűntôl. A földműveseknél is tapasztalunk ugyanilyent. A szôlô gyökerét nemcsak betakarják és körülsáncolják, de sok ágát le is vágják. Ezért nemcsak kapával dolgoznak, hanem késsel is, megfelelô nyeséssel. De emiatt nem szidják ôket. Sôt leginkább akkor csodáljuk ôket, mikor látjuk, hogy sok haszontalan ágat levágnak és feleslegesként eldobnak. Ami megmarad, nagy fejlôdésnek indul. Nem oktalanság, atyánkat, az orvost, a bírót, a földművest gyalázni? Pedig nem zárja ki fiát a házából. Az orvost nem szidjuk és gyalázzuk, ha megkínozza a betegét, a bírót sem, ha kemény ítéletet hoz, még a földművest sem, ha nyeseget. Az Istent pedig szidjuk és ezer váddal illetjük, ha gonoszság okozta kábultságunkból ki akar bennünket józanítani. Micsoda esztelenség, hogy az Úrnak még annyit sem engedünk, amennyit embertársainknál természetesnek tartunk. Azért mondom mindezt, mert félek a vádolóimtól, hiszen amíg az ösztöke ellen küszködnek, megvérzik lábukat, amíg az ég ellen harcolnak, maguk kapnak sebet. Tudok még ennél súlyosabbat is mondani. Mellôzzük el azt a kérdést (hogy nekik is engedjek!), hogy üdvös-e ha Isten elvesz valamit tôlünk. Csak annyit mondok: azt veszi el, amit adott. Nem vádolható, mert ura sajátjának. Ha valaki nálunk teszi letétbe pénzét vagy kamatra adja, hálásak vagyunk, hogy kamatoztatta, de nem méltatlankodunk, mikor visszakéri sajátját. Vádolhatjuk az Istent, mert meg akarja szerezni a magáét? Nem esztelenség-e ez? Nem így cselekedett a kiváló, nemes lelkületű Jób. Nemcsak akkor adott hálát, mikor megvolt mindene, de az elvesztés után is: ,,Az Úr adta, s az Úr elvette, Amint az Úrnak tetszett, úgy tett, Legyen áldott az Úr neve!'' (Jób 1,21) Ha mindkettôért hálát kell adni, akkor az elvevés semmivel se kisebb vagy kevésbé hasznos, mint az ajándékozás. Érdemelhetünk elnézést, ha a szelíd, minket szeretô, gondos Atyát megbántjuk? Minden orvosnál bölcsebb, minden szülônél jobban szeret minket, minden bírónál igazságosabb, minden földmívesnél gondosabb. És mi a lelkünkért aggódását nemtörôdömséggel fizetjük vissza és imádás helyett nem becsüljük meg. Lehet ostobább és korlátoltabb, mint az, aki azt állíthatja, hogy ez a nagy rend, amiben élünk, nem kíván isteni gondviselést. Mintha valaki azon vitatkoznék, hogy a nap sötét és hideg. Igen különös bizonyítványt állítana ki magáról. Aki az Isten gondviselését kétségbe vonja, sokkal nagyobb ostobaság vádját vonja magára. Mi hasznunk van abból, hogy az ég, a nap, a hold, a csillagok világa és minden más a legnagyobb rendben van, mi pedig tele vagyunk összevisszasággal és rendetlenséggel. Milyennel? Ez nagyon gazdag és erôszakos, rabol és károsít, a szegényeknek szánt adományt naponta elkölti, semmi baj sem lesz. A másik szerényen él, józan, igazságos, minden széppel fel van ruházva és éhezik, beteg, végsô szükségben szenved. Ezek botránkoztatnak téged? Igen -- válaszolod. Ha sok gonoszt látsz bűnhôdni, a derék emberek közül pedig csak néhányat; vagy nagyon sokat jósorsban; nem változtatod meg a véleményedet, nem dicséred az Urat. Ez még jobban botránkoztat engem. Két gonosz van: az egyik szenved, a másik megszökik és kikerüli a büntetést. Két jó közül az egyik becsületben él, a másik állandóan bűnhôdik. Itt is fel kell tételeznünk a nagy isteni gondviselést. Ha minden gonoszt itt büntetne meg és minden jónak itt adna jutalmat, felesleges lenne az ítélet napja. Ha egy rosszat se büntetne, egy jót sem jutalmazna, a hitványak hitványabbak és rosszabbak lennének. Sok jó könnyelművé válnék. Akik könnyen káromkodtak, még jobban vádolnák az Istent és biztosan állítanák, hogy nincs isteni gondviselés felettük. Ha néhány gonosz bűnhôdik és néhány jó jutalmat nyer, azt mondják, hogy elôre nem látható az emberi sors. Ha ez sem lenne, nem tudom, mit mondanának. Mit beszélnének a levegôbe? Az Isten egyik gonoszt bünteti, a másikat nem; az egyik jót megjutalmazza, a másikat nem. Nem bünteti valamennyit, hogy megértesse a feltámadást. Néhányat büntet, hogy a könnyelműek lelkiismeretesebbekké legyenek és féljenek ha látják mások bűnhôdését. Jutalmaz a jók közül, hogy a büntetés az erényes életre vonzza a többieket. De nem jutalmaz mindenkit, hogy megértsük: van másvilág, ahol mindenki megkapja a magáét. Ha már itt megkapja mindenki a jutalmát, elveszik a másvilágban való hite. Ha senki sem kapná meg jutalmát, a legtöbb könnyelmű lenne. Ezért tehát egyeseket büntet, másokat nem. De mindegyiknek haszna van ebbôl. Az elsôknek eltünteti gonoszságát, a többit a félelem teszi józanabbá. Krisztus szavából is nyilvánvaló ez. Mikor hírül adták neki, hogy a torony ledűlt és sok embert eltemetett, így szólt: ,,Vagy mint ama tizennyolc, kikre Siloeban rádűlt a torony, és megölte ôket, gondoljátok-e, hogy azok is vétkesebbek voltak minden embernél, ki Jeruzsálemben lakik?'' (Lk 13,4) Gondolod, hogy ezek a bűnük miatt vesztek el? A többiek nem igazuk miatt menekültek meg, hanem hogy amazok bűnhôdése miatt jobbakká legyenek. Jogtalanság történt a bűnhôdöttekkel, mert a megmenekültek jobbá lehettek a többi büntetése által? Ha tudta volna, hogy jobbakká lesznek, az Isten nem büntette volna ôket. Ha soknál látja, hogy semmi hasznot sem vonnak le az ô türelmességébôl, mégis nyugodtan elnézi ôket, kegyelmet ad nekik, hogy kijózanodjanak saját ostobaságukból. Nem történt ezekkel jogtalanság, mert a félelem volt segítségükre. A jövô büntetéstôl megszabadultak, mert elôbb kimenekültek a bűnökbôl. Akik nem bűnhôdtek, azokkal sem volt igazságtalan az Úr. Ha akarták, Isten irgalma lehetôvé tette, hogy igen jókká legyenek. Csodálatos türelmét és várakozását dicsôíthették. Az erény útjára léphettek. A többiek büntetésével szolgálhatták üdvösségüket. Ha megmaradtak gonoszságukban, nem Isten az oka, aki türelemmel várt, hogy újra visszatérjenek hozzá. Egyedül ôk a hibásak, mert nem méltók a bocsánatra, ha szükség szerint nem használják fel Isten türelmét. Nemcsak ez bizonyíték arra, hogy nem minden gonosz kapja meg büntetését: van más, ennél semmivel se jelentéktelenebb. Mi az? Ha Isten minden bűn után azonnal büntetne, már rég nem lennénk, mert kipusztult volna az emberiség. Hogy ez igaz, hallgasd meg a zsoltáros szavát: ,,Uram, ha a vétkeket figyelembe veszed, Uram, ki állhat meg elôtted?'' (Zsolt 129,3). Vizsgáljuk meg ezt közelebbrôl. Mellôzzük el minden egyes ember életének vizsgálatát (hiszen lehetetlen ismerni mindenkinek életét) tekintetbe venni és csak arról beszéljünk, amirôl kétségkívül tudjuk, hogy elkövettük. Ebbôl ki fog világlani, hogy mindnyájan elpusztultunk volna, ha minden bűn után bűnhôdnénk: ,,Én pedig mondom nektek, hogy mindaz, aki atyafiára haragszik, méltó az ítéletre; aki pedig azt mondja atyjafiának: raka, méltó a fôtörvényszékre; aki pedig azt mondja: bolond, méltó a gehenna tüzére'' (Mt 5,22). Van köztünk olyan, aki ne követte volna el ezt a bűnt? És akkor rögtön el kellett volna pusztulnia? Így bizony mindnyájan meghaltunk volna már régen: ,,Legyen pedig a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeken túl van, a gonosztól vagyon'' (Mt 5,37). Van köztünk, aki nem esküdözött? Még sosem esküdtél hamisan? ,,Mindaz, aki asszonyra néz, hogy ôt megkívánja, már házasságtörést követett el vele szívében'' (Mt 5,28). Ebben a bűnben is sok ember vádolható. Ha a nyilvános bűnök ennyire elviselhetetlenek és mindegyik kérlelhetetlen büntetést von maga után, mi lesz, ha hozzávesszük a titkon elkövetetteket? Akkor látjuk igazán az isteni gondviselést, hogy nem büntet rögtön minden bűn után. Ha látod, hogy a rabló, a csaló nem bűnhôdik, szedd össze a lelkiismeretedet, hányd-vesd meg az életmódodat, kerüld a bűnt és szépen megérted, hogy milyen nagy dolog, ha Isten nem büntet minden bűn után. Ezért mondják sokan kíméletlenül, mikor nem a maguk, hanem mások bűneivel törôdnek, hagyjuk a sajátunkat és kutassuk a másét. De mi sose kövessük ezt, tegyük az ellenkezôjét. Ha látjuk valamelyik igaz ember bűnhôdését: gondoljunk Jóbra. Akármilyen igaz valaki, nálánál igazabb még sincs. Mégcsak meg se közelíti. Ha ezer bajban szenved, sosem szenvedhet annyit, mint ô. Gondolkodj ezen! Ne vádold az Urat, sôt értsd meg, hogy nem cserbenhagyást jelent, ha megtűri a szenvedést. Meg akar jutalmazni és ékesebbé akar tenni. Ha a bűnös bűnhôdését szeretnéd megismerni, gondolj arra a szegény emberre: ,,ki már harmincnyolc esztendô óta beteg volt'' (Jn 5,5). Kitűnik Jézus szavából, hogy ez az ember bűnei miatt betegedett meg: ,,Késôbb Jézus a templomban találkozék vele, és mondá neki: Íme egészséges lettél, többé már ne vétkezzél, nehogy rosszabbul járj'' (Jn 5,14). Vagy a bűnök büntetését töltjük ki a csapásokban, vagy a jutalom jogát szerezzük meg, ha Istennek tetszô életünkben is bajt szenvedünk. Akár kegyelemben, akár bűnben élünk, egyaránt használ a sújtó kéz. Az elôbbiben ragyogóbbak leszünk, az utóbbiban pedig józanabbá válunk és megkönnyebbül a másvilági büntetésünk. Szent Pál bizonyítja, hogy aki e világban bűnhôdik és a büntetést készséggel elviseli, az a másvilági büntetését enyhítheti ezzel: ,,Ezért van köztetek sok beteg és erôtlen és alusznak sokan. Ha ellenben önmagunkat megítélnôk, bizonyára nem ítéltetnek meg. Midôn pedig megítéltetünk, az Úr fenyít meg minket, hogy ne kárhozzunk el ezzel a világgal'' (1Kor 11,30--32). Ha mindezeket átláttuk, és Isten bölcsességérôl helyesen gondolkodtunk, szálljunk vitába az ellenkezôkkel. Ha valami felülmúlja értelmünket, ne gondolkodjunk arról úgy, mint valami értelmetlenségrôl. Mikor egy részét mégis felfogja eszünk, a meg nem értettben fedezzük fel az Úr meg nem fogható bölcsességét. A hozzá nem értô ember a teremtmény művészetét sem érti, miért lenne csodálatos, ha a földi elme sem fogja fel a végtelen Teremtô gondviselését. ,,Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mennyire megfoghatatlanok az ô ítéletei és felkutathatatlanok az ô útjai!'' (Róm 11,33). Ha a nagy egész kis részében biztos és tudatos hitünk van, a többiért adjunk hálát az Úrnak. Másképpen is tudunk megcáfolhatatlanul gondolkodni az Isten gondviselésérôl. Kérdezzük meg a tagadókat: Van Isten? Ha azt mondják, hogy nincs, ne is álljunk szóba velük. A bolondok sem méltók arra, hogy vitatkozzunk velük. Így vagyunk azokkal, akik tagadják Isten létét. Ha még egy kis hajó (kevés tengerésszel és utassal) se tud kormányos nélkül egyetlen mérföldet se megtenni, hogyan működhetne pontosan ez a világ, ahol ennyi ember van és amit az elemi csapások ennyire pusztítanak. Hogyan maradhatott volna fenn eddig, ha nem lebegne felette uralkodó, egybetartó gondviselés. Ha szégyenlik vallani mindenki közös véleményét, mely magukból a tényekbôl fakad; ha szégyenlik megvallani velünk az Istent, azoknak azt mondjuk: Ha van Isten, már pedig van, ebbôl következik, hogy igazságos. Ha nem lenne igazságos, nem is lenne Isten. Ha igazságos, mindenkit érdeme szerint jutalmaz. Már pedig látjuk, hogy e világon nem kap mindenki érdeme szerint. Tehát másvilági, számunkra tartogatott jutalmat kell remélnünk, ahol mindenki érdeme szerint kap. Így derül ki teljesen az isteni igazságosság. Ez a gondolatmenet nemcsak a gondviselésre, de a feltámadásra is eszméltetô. Ennek tudatában gondoljunk a gondviselésre és a feltámadásra. Másokat is világosítsunk fel errôl és cáfoljuk meg az Úr ellen küzdôket. Dicsérjük az Istent mindenben. Így nagyobb gondja lesz ránk az Úrnak is, mert többre becsül bennünket. Könnyen megszabadulhatunk a nagy rossztól és igazán remélhetjük a jövô boldog életét. Ezt adja meg nekünk Jézus Krisztus kegyelme és irgalma. Ô általa és Vele dicsôség az Atyának és a Szentléleknek most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Senki és semmi nem bánthat minket[23] Tudom, hogy a durváknak, kik csak a földi jók után vágyódnak és a jelent sóvárogják, az érzéki gyönyör szolgáinak, kik érzéketlenek a lelki szépség iránt, újszerű és különös ez a beszédem. Könnyelműen kinevetnek és megvetnek, mert beszédem kezdetén hihetetlent ígérek. De ez nem térít el az elôadástól, sôt annál nagyobb buzgalommal szeretném kifejteni ígéretemhez híven. Ha nem akarnak véleményem ellenzôi zavarogni és zajongani és ha kivárják beszédem végét, meggyôzôdésem, hogy egy véleményen lesznek velem. Átlátják tévedésüket, melyben eddig leledzettek. Visszavonják nézetüket, mentegetôznek, bocsánatért esdekelnek, mert eddig ilyen téves hitben éltek. Hálásak lesznek, mint a betegek az orvosnak, mikor már megszabadultak bajuktól, mely valósággal ránehezedett testükre. Ne mondd el most véleményedet. Várd meg beszédem végét. Akkor tiszta fogalmad lesz és a tévedés nem akadályoz az igazság helyes megítélésében. Az evilági élet bírái sem mernek azonnal ítéletet mondani, ha csak az egyik felét hallgatták ki. Bármennyire is hallják, amit bôbeszédűen, ékesszólóan beszél az elsô és mindent meglatolgat vallomásában, mégis türelemmel megvárják a másik felét is. Utána hoznak csak ítéletet. Ha százszor is kitűnik az igazság az elsô vallomásából, mégis teljes odaadással figyelnek a másodikra is. Tehát az eljárásmódjuk az, hogy saját véleményt csak akkor nyilvánítanak, ha mindkét fél vallomását a legpontosabban ismerik. Most a bírók helyett a tömeg eleve kimondott véleménye szerepel, mely régóta belevette magát a tömeg lelkiismeretébe. Ez a közhit végigszáguld a világon és megállapítja, hogy az egész emberiség össze-visszaságban él. Sokan napról-napra rágalmaznak, megbántanak, kínoznak, ártanak. Van ezek közt gazdag és szegény, gyenge és hatalmas. A tenger hullámait sem lehet megszámolni: ugyanígy vagyunk a szenvedôk, a szorongatottak és bajba jutottak tömegével. Hiába a törvény helyesbítése, az ítélettôl való félelem, ezt a nyavalyát és bajt semmi se gyógyítja. Inkább naponta nô mindenfelé a szenvedés, a jajgatás, a sírás, a megbántottak kesergése. Akiknek pedig hivatala lenne mindezt kijavítani, inkább erôsítik a vihart és terjesztik a bajt. E miatt sok egyszerűbb eszű és szerencsétlen, mintha új betegségbe esett volna, vádolja az isteni gondviselést, ha látja a derék ember gyakori hányattatását, meggyalázását, megvetését. A nagyravágyó, a merész, a hírhedt, a jellemtelen meggazdagszik, hatalomra jut, sok emberben félelmet kelt és ezer bajt terjeszt a derék emberek között is. Arcátlanul teszi ezt városban, falun és pusztákon; szárazföldön és tengeren. Ezért kell beszélnem, hogy a fentebbiekkel szembenézzek, megküzdjek velük. Újszerű és szokatlan, mint az elején mondtam, de hasznos és igaz; akik pedig ide akarnak figyelni és hozzánk akarnak csatlakozni, azoknak nagyon célravezetô. Felhívom a figyelmeteket: be fogom bizonyítani (de ne zajongjatok!), hogy senki se szenved sérelmet mástól, hanem minden baj saját magunktól ered. A tisztánlátáshoz kell, hogy lássuk: mi a jogtalankodás és mikor szokott feltűnni. Mi az emberi jellem, mi támadja meg; mi teszi tönkre és mi nem. Példával világítom meg. Mindennek van valami ellensége: vasnak a rozsda, gyapjúnak a moly, juhnyájnak a farkas. A bor ereje is elvész, ha megromlik és ecetes lesz. A méz lényege az édes íz, de elveszti és keserű folyadékká válik. A gabonafejeknek árt az üszög és a szárazság; ugyanígy a szôlôknek és a fáknak is. A gyenge hajtást megtámadja a falánk sáska. A fa nagy ellensége a hernyó. Az élôlényeket rengeteg betegség lepi meg. De ne húzzuk hosszúra a beszédet: az ember testét is aláássa a láz, a gyakori szédülés és ezerfajta betegség. Ha mindennek megvan az ellensége, mely tönkretehet, gyere velem, vizsgáljuk meg, mi támadja az emberi nemet és mi az ellensége az ember erényeinek. Talán írjuk le elôször az emberi erényt, mielôtt a többit fejtegetném beszédemben, hogy könnyebben érthetô és világosabb legyen mindenki elôtt. Vajon mi a ló legfôbb erénye? Talán az, hogy arany zablája van, vagy ugyanilyen kötôfékje; talán az, hogy selyem nyeregalja van, vagy díszes és arannyal átszôtt takarója, talán a kövekkel díszített szemzô pofavédôje, vagy az aranyszállal befont sörénye? Nem! Legyen jó futó, legyen jó állása, lépjen szép egyenletesen, lába árulja el nemes vérét. Kitartó legyen a hosszú futásban és bátor harc közben. Maradjon nyugodt a csatasorban, visszavonuláskor pedig mentse meg lovasát. Úgy- e, ez az utóbbi a ló erénye, nem pedig a fenti külsô cifraság! Hát a szamárnak és öszvérnek mi a fô jótulajdonsága? Könnyen vigye a terhet, jól bírja az utat, lába olyan erôs legyen, mint a szikla. Ha valami külsô tulajdonsága van, vajon azt egyéni erényének minôsítjük? Egyáltalában nem. A szôlôt miért csodáljuk? Mert levelekkel és kacsokkal van tele? Dehogy! Mert roskadozik a fürtök alatt. Mi az olajfa legjobb tulajdonsága? Nem az, hogy hosszú ágai vannak, sem a sűrű levélzete; hanem a bôséges, dús termése. Az embernél is ugyanígy járjunk el. Keressük a legfôbb tulajdonságait és gondolkodjunk erényének ellenségén. Mi tehát az ember fô jellemzôje? A kincs, hogy félj a szegénységtôl? Az egészség, hogy megijedj a betegségtôl? A tömeg véleménye, hogy rád nehezedjék a felfogása? A cél nélküli, puszta élet, hogy rettegj a haláltól? A szabadság, hogy menekülj a szolgaság elôl? Nem! Az igaz hit szorgos kutatása és jellemes élete. Mindezeket a gonosz lélek sem tudja elrabolni, ha a tulajdonosa megfelelô lelkiismerettel ôrzi ôket. Ezt a kegyetlen gonoszlélek is tudja. Ezért fosztotta ki Jóbot. Nem azért, hogy szegénnyé tegye, hanem hogy káromló szavakra kényszerítse. Tönkretette a testét, nem azért, hogy beteg legyen, hanem hogy megingassa erényeit. A kísértô kipróbálta minden cselfogását: kifosztotta gazdagságából (ezt gondoljuk a legrettenetesebbnek), minden gyermekét elpusztította, megkínozta egész testét, jobban, mint a bíróságnál teszik (mert ott nem vájnak olyan mélyen a kínzók fogói az áldozat oldalába, mint ahogyan a férgek rágták Jób testét). Szidalmazta és gúnyolta. (Barátai, mikor meglátogatták, azzal ingerelték, hogy nem követett el annyi rosszat, amilyen súlyos a büntetés. Vádaskodtak ellene, türelmetlenné akarták tenni.) Nemcsak a városból és házából dobta ki, más városba küldte, hanem szemétdomb lett háza és városa. Nemcsak semmit se árthatott neki, sôt mindezzel erényesebbé tette. Semmit se tudott elvenni tôle, pedig mennyitôl megfosztotta. Még nagyobb lett benne az erény gazdagsága. Imádsága még szabadabban szárnyalt, minél szörnyűbb volt a küzdelme. Ha Jób ennyit szenvedett, de lelke meg nem csorbult (pedig nem ember támadta, hanem minden embernél sokkal gonoszabb lélek), vajon milyen kifogást hoznak fel azok, akik így beszélnek: Ez az ember megbántott és ártalmamra volt. Az ördög, akiben az összes rosszak megvannak, minden cselfogását felhasználta, minden nyilát kilôtte és minden rosszat, amit az emberekben meg lehet találni, megtetézve, rázúdította az igaz ember családjára és ômagára, mégsem bánthatta meg, sôt -- mint mondtam -- inkább használt neki. Hogyan mondhatják egyesek, hogy ettôl is, attól is bántódást szenvedtek, mintha azok és nem saját maguk lennének okai szenvedéseiknek. Ha sem a vagyonunk elpusztulása, sem hazudozás és rágalom, sem számkivetés, betegség, vagy kínzás, sem a mindennél félelmetesebb halál nem árthat szenvedésünkben, sôt hasznunkra van, vajon mire tudod ráfogni, hogy árthat, ha ezek nem törhetnek meg bennünket. Éppen az ellenkezôjét szeretném bebizonyítani: akik jogtalanságot szenvednek és kínlódnak, mindennek saját maguk az okai. Tudsz szerencsétlenebbet Kainnál, aki úgy bánt testvérével? Vagy sajnálatosabbat Fülöp feleségénél, aki levágatta János fejét? Ismersz meggondolatlanabbakat, mint József testvérei, akik eladták és számkivetésbe küldték ôt? Ki szerencsétlenebb az ördögnél, aki Jóbot annyi bajjal tetézte? Nemcsak egyéb módon, de nála különösen nagy büntetést fizetett kísértéséért. (Figyeld meg, mennyivel többet bizonyítok beszédemben, mint megígértem.) A szorongatottak semmi kárt sem szenvednek a kísértôk miatt, sôt a cselvetôk minden ravaszsága visszaszáll fejükre. Nem a gazdagság, sem a szabadság, nem is a boldog haza vagy más (amiket említettem) adja az ember igazi lényegét, hanem a lélek helyes élete. Érthetô, mert ha az elôbbiekben kárt is szenvedünk, a lélek sértetlen marad. Mi lesz akkor, ha valaki a lélek ellen tör? Ha meg is rendül a lélek, a kár akkor sem kívülrôl, hanem saját magából származik. Ezt nem értem, veted felém. Ha bárki ingerli a lelket, ha meg akarja fosztani kincseitôl, ha bármilyen méltatlanságot szenved és ezért káromkodik, bizony súlyosan megrendült, kára is van, de nem a kísértô az oka, hanem saját kislelkűsége. Mint már elôbb említettem és most is mondom: egyetlen ember se tud (legyen bár akármilyen elvetemült) a gonosz és állandóan ellenünk támadó ördögnél rosszabbat és keserítôbbet tenni. És ez a gonoszlélek sem tudta rászedni és legyôzni azt, aki azelôtt Isten törvényében és kegyelmében élt, -- pedig minden nyilát kilôtte és minden cselvetését kipróbálta. Nézzük Pált! Nemde annyit szenvedett, hogy felsorolni sem könnyű. Börtönben ült, bilincsek között, üldözték, keresték, megkínozták a zsidók, megkövezték; nemcsak szíjjal, hanem pálcával is verték a hátát; hajótörést szenvedett, gyakran került rablók kezébe; saját véreivel jutott viszálykodásba; ellenségei és ismerôsei folyton támadták, ezerféle cselt vetettek neki; éhezett és ruhátlan maradt; sok más zaklatást és kínzást szenvedett állandóan. Azt hiszem, már nem kell sokat beszélnem! Naponta meghalt a világnak Krisztusért. Ennyi és ilyen nagy szenvedés ellenére nemcsak nem káromolta Istent, sôt örült ezeknek és dicsekedett velük. ,,Most örömest szenvedek értetek'' (Kol 1,24). ,,Sôt dicsekszünk még a szorongatásokban is, tudván, hogy a szorongatás türelmet eredményez'' (Róm 5,3). Ha tehát ô ennyi szenvedése után örült és dicsekedett, remélhetsz-e bocsánatot és lehet- e kifogásod, ha mindezeknek legkisebb részét sem szenvedted el és mégis káromlod az Istent. Folytassuk tovább Pálra emlékezésünket. Úgy-e rengeteg kísértése volt? Ártott ez neki? Éppen a miatt kapott díszesebb koronát, mert éhezett, fázott, ruhátlan volt; mert megvesszôzték, megkövezték, vízbe dobták. Ô Pál volt -- mondod közben -- és Jézus kiválasztottja. Júdás is egy a tizenkettô közül volt és ô is Krisztus tanítványa. Nem használt semmit a tizenkettô társasága, sem Krisztus hívása, mert nem készült fel lelkében. Pál pedig éhségében, a napi szükségesnek hiányában és állandó nagy és annyi szenvedésben szent buzgalommal futotta meg a mennyország felé vezetô utat. Júdás még ôelôtte kapott hívást. Ugyanazokat élvezte, mint Pál. Betekinthetett a tanítás legmélyebb gondolataiba. Részesült a szent és félelmetes lakomában. Annyi kegyelmet kapott, hogy holtakat támasztott, leprásokat gyógyított, ördögöt űzött. Mennyiszer hallott beszélni a szegénységrôl, mennyi ideig együtt volt Krisztussal. Ô kezelte a szegények pénzét, hogy ebbôl enyhítse azok szenvedéseit. (Tolvaj volt.) Mennyi engedményt, türelmet gyakorolt vele az Úr, mégsem vált jobbá! Ámbár tudta az Úr, hogy pénzsóvár és a pénzvágy elpusztíthatja, nemcsak nem büntette meg, sôt, hogy enyhítse szenvedélyét, a szegények pénzét is rábízta. Így legalább lesz, ahonnan kielégül kincsszomja és nem jut a szörnyű romlásba. Kisebb rosszal elkerülheti a nagyobbat. Ha tehát valaki nem akar maga ellen jogtalanságot elkövetni, senki más ezt nem teheti meg. Aki pedig nem akar józanul élni és saját dolgait önmagában irányítani, azt soha senki nem segíti ki. A Szentírás csodás története, mint valami hatalmas, nagy képben írja le a régiek életét Ádámtól Krisztus megjelenéséig. Megismertet kárhozottakkal és üdvözültekkel. hogy az ô példáiktól megtanuld: ha magad nem jogtalankodsz, senki más nem árthat neked, mégha az egész világ is kemény harcot indít ellened. Sem rossz sorsod, sem változó szerencséd, sem a hatalmasok erôszaka, a gáncsoskodók tömege, a csapások sokasága, de az emberek közt fellelhetô minden baj sem tudja egyáltalán megingatni a lelkiekben finom, józan és éber embert. Ezzel szemben a lelkiismeretlen, a kedvét szegett és belülrôl összetört nem válik jobbá, még ha ezer segítô kéz is nyúl feléje. Különben ezt a gondolatot azoknak az embereknek példabeszéde világítja meg, akik közül az egyik sziklára, a másik pedig homokra építette házát. Nem azért kerül elô, hogy a homokról és a kôszikláról elmélkedjünk, vagy a házépítésrôl és a tetôfedésrôl. Nem is azért, hogy a folyókról, a záporról, vagy a házakra rohanó vad szelekrôl gondolkodjunk, hanem hogy hasznot merítsünk belôle és megismerjük a rosszat. Nem utolsó sorban azért, hogy lássuk ebbôl: aki nem árt saját magának, azt senki sem ronthatja meg. Bár dühöngô zápor veri és erôs támadással folyó mossa alá, jóllehet vad vihar zúdul rá tépô rohanással, mégsem ingatja meg azt a házat. Bevehetetlen és ingathatatlan marad. Tudd meg ebbôl: ha nem inogsz belülrôl, minden külsô próbálkozás csôdöt mond. A másik épület könnyen meglazul, de nem a kísértés támadásai miatt (hiszen a másik is ugyanazt szenvedte), hanem saját ostobasága miatt. Nem azért dűlt össze, mert fújt a szél, hanem mert homokra épült. Más szóval: könnyelműség és gonoszság volt az alapja, ezért szenvedett kárt. Mielôtt a vihar megtámadta, már gyenge volt és lehetett látni, hogy össze fog dűlni. Az ilyen épületek, mégha senki sem bántja, maguktól tönkremennek, ha egyszer pusztul az alapjuk és minden kimozdul a helyébôl. A pókháló szétszakad, ha nem is bántod. Üss a drágakôre, épségben marad. Ugyanígy azok, kik önmaguknak nem ártanak, ezer ütést is kaphatnak, erôsebbekké lesznek. Aki már nem ura önmagának, mégha senki se bántja, önmagától elmozdul, szétmállik, elpusztul. Így járt Júdás is, aki egyáltalán nem került ilyen megpróbáltatások súlya alá. Sôt nagyon sok gondos figyelemben részesült, mégis elpusztult. Látod most már, hogy nem árthat annak senki más, aki önmagát nem teszi tönkre. Mert nem okoz kárt neki fiatalság, fogság, árvaság, száműzetés, egyedüllét, barátaitól való megfosztottság, súlyos feladat, vagy halálfélelem, mely megtámadja az egyedüli ember lelkét. Nem rettenti meg szegénység, bármilyen hiány, idegenek közti tartózkodás, ellenséges uralom. Nem fél, ha kiszolgáltatják a fôhatalomnak, eltávolítják családjától, megfosztják a papoktól, a prófétáktól és mindenkitôl, aki eddig törôdött vele. Bár nélkülözi az áldozatokat, a templomot, a közös imádságokat, de mindez nem teszi tönkre. Sôt nagyobb dicsôségben él, mint mikor otthon mindene megvolt. Ha megnyerték az elsô csatát, dicsô koronát nyernek. Megôrzik a törvényt idegen országban is, nem teljesítik a zsarnokok istentelen parancsát, legyôzik a gonosz iránti félelmüket. Senki és semmi nem rendíti meg ôket. Úgy élnek, mint otthon, mikor minden segítségük megvan. Midôn munkájukat dicsôséggel befejezték, új küzdôtérre kell menniök. Ott is ugyanazok maradnak. Az elôbbinél nehezebb munka vár rájuk: Tüzesítik már számukra a kemencét, maga a király vonul ellenük hadseregével. Megmozdul az egész perzsa hatalom. Minden cselvetést és erôszakot ellenük alkalmaznak: különbözô énekeket, a kínzás ezer módját, fenyegetést, mindenfelôl rémítô tekintetet és ennél is rémesebb beszédeket. De mivel szilárdan állnak és önmagukban mindent elviselnek, soha senki nem teszi tönkre ôket. Még az elôbbieknél is dicsôbb koronát kaptak. Látszólag legyôzte ôket Nabukodonozor, tüzes kemencébe vetette, de nem ártott nekik, sôt nagyobb hasznuk lett belôle és kiválóbbakká lettek. Nem volt templomuk (újra ugyanezt a példát használom), nem volt áldozatuk, sem hazájuk, papjuk, vagy prófétájuk. Idegen, ellenséges földön éltek, kemence közepén várakoztak. Az egész sereg és maga a király (mindezek értelmi szerzôje) látta ôket, fényes és látható gyôzelmet arattak. Elénekelték azt a csodálatos és szokatlan éneket, melyet napjainkig szerte a világon énekelnek. És zengik majd a következô nemzedékek is. Lám, ha valaki nem okoz kárt önmagának, más nem teheti tönkre. Nem gyôzöm eléggé ismételni ezt a mondatot. Fogság, szolgaság, elhagyatottság, hazátlanság, rokontalanság, halál, tűzvész, ekkora hadsereg, véres zsarnok nem bírt e három ifjúval. Pedig mind a három fogoly, szolga, idegen volt és idegen földön sem tudták megcsorbítani jellemüket. Minden cselvetés nagyobb szólásszabadságra adott nekik alkalmat. Mi árthat e lelkileg felkészült fiúknak? Semmi, mégha az egész világ is összefog ellenük. Te erre azt feleled, hogy Isten mellettük volt és kimentette ôket a lángokból. Igazad van! De ha te is megteszel mindent, biztosan veled is lesz az Isten. Azonban én ezeket az ifjakat nem azért csodálom, dicsôítem és mondom boldognak, mert legyôzték a lángot, a tűz erejénél erôsebbek lettek. Azért magasztalom ôket, mert igazhitük miatt kötözték meg ôket és dobták be a tüzes kemencébe, hogy láng eméssze meg ôket. Ott nyertek gyôzelmet és ott kapták meg a gyôzelmi koronát, mikor ugyanazokkal a szavakkal kezdtek imádkozni (még az eredményt nem is tudhatták), amiket a király elé vezettetésükkor mondtak szabad lélekkel és szókimondással: ,,Felelte és mondotta erre Sidrák, Misák és Abdenágó Nabukodonozor királynak: Nem szükséges, hogy mi neked erre feleljünk, mert íme, a mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud ragadni minket az égô tüzes kemencébôl és ki tud szabadítani minket, ó király, a kezedbôl. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük és az aranyszobrot, melyet állíttattál, nem imádjuk'' (Dán 3,16--18). Hirdetem, hogy e pillanattól már gyôztesek voltak. Már ekkor megszerezték a gyôzelem díját. Elindultak a vértanúság koronája felé, hogy szavaikat tetteikkel bizonyítsák. Ha pedig a tűz a beléje vetett testeket tiszteletben tartja és a bilincseiket leoldja úgy, hogy bátran lehet lenn járkálni; ha a tűz megfeledkezik saját tulajdonságairól és a tüzes kemence hideg víz forrása lesz: ez utóbbi az isteni kegyelem nagy csodája és az isteni csoda felülrôl megnyilvánulása. Éppen azért a hôs ifjak, mielôtt mindezek megtörténtek volna, mielôtt a lángok közt járkáltak volna, már megszerezték a gyôzelmet, kivívták a dicsôséget, elnyerték a gyôzelmi koronát az égben is, a földön is. A többi már nem adott az ô dicsôségükhöz semmit. Mit válaszolhatsz erre? Külföldre kerültél, hazátlan lettél? Ôk is. Fogságba jutottál és barbárok zsarnokoskodnak feletted? Ezt is megtalálod náluk. Nincs senkid, aki melletted lenne, irányítana, figyelmeztetne, tanítana? Ilyen gondoskodásban nekik sem volt részük. Talán megkötöztek? Megégettek? Meghaltál? Ezeknél súlyosabbakat nem tudsz mondani. Lásd az ifjak mindezeken átmentek, mindegyikkel ragyogóbbakká, sokkal dicsôbbekké lettek. Mindegyik növelte mennyei jutalmukat. A zsidóknak volt ugyan templomuk, oltáruk, frigyszekrényük, voltak kerubangyalaik, engesztelô áldozataik, szentélyfüggönyük, rengeteg papjuk, napi istentiszteleteik, reggeli és esti áldozataik. Állandóan hallhatták élô és holt prófétáikról, akik fülükbe véstek mindent. Felújították az egyiptomi csodának, a pusztának és minden másnak emlékét. Mindezeket a kezükre csavarták és az ajtófélfára felírták. Akkor csodálatos gondviselést, sok gondoskodást élveztek. Mindebbôl semmi hasznuk, sôt nagy káruk lett. Templomukba bálványt állítottak. Leányokat és fiúkat áldoztak fák alatt. Mindenfelé, szerte Palesztinában törvénytelen és bűnös áldozatokat mutatnak be. Ezer másfajta lehetetlenségre merészkednek. A három ifjú pedig idegen országban, ellenséges nép közt, háborús idôben, uralkodó palotájában fordul meg. Senki és semmi támogatójuk nincs. Ítéletre hurcolják, megégetik ôket. Semmiféle káruk nem lesz, sôt szebben ragyognak. Ha ezt megismertük és ezekhez hasonlót gyűjtünk az isteni sugallatú Szentírásból (sok ilyen példát lehet találni a kiváló személyeknél), ha bűnt követünk el, sem az idônek, sem ügyeinknek kedvezôtlensége, sem kényszer vagy erôszak, mégcsak az uralkodók zsarnoksága sem lehet elég ok a védekezésre. Amivel kezdtem, arra térek vissza a befejezésben: ha valaki kárt, vagy jogtalanságot szenved, mindenképpen saját maga okozza, nem pedig mások, akárhányan is követnek el ellene jogtalanságot, vagy szorongatják. Ha keményen áll, jöhet az egész szárazföld és tenger közösen, nem tudja megingatni, mert az Úrban éber és vigyázatos. Kérlek benneteket, legyünk józanok és éberek mindenben. Minden csapást viseljünk el nemesen, hogy részesüljünk az örök, ragyogó boldogságban a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akinek dicsôség és hatalom most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: Viselkedésünk betegség idején[24] Testvérem, ha betegség gyötör, gondolj Jób szent testére. Szent és tiszta volt és mégis ilyen sebeket hordott. Kinek volt valaha ilyen betegsége? Ki viselt el ennyi csapást, vagy ki látott másnál ilyet? Nincs bizony, senki sincsen. Lassan felemésztôdött a teste. Tagjain a gennyes kelevények férgekkel voltak tele. Minden sebe állandóan folyt. Rettenetes szaga volt. Teste szinte tagjaira szakadt. Rothadással volt tele. Élvezhetetlen lett neki az étel. Szokatlan, hallatlan éhsége volt, mert nem tudott enni. Azt mondta: Olyan az életem, mint a szél zúgása. Elég bátorítása, bizodalma volt az a tudat, hogy Isten küldte mindezt. Legjobban az zavarta és nyugtalanította, hogy az igaz Isten, akit teljes szívével szolgált, azt hiszi, hogy ellene van. Töprengett, vajon mi lehet a történtek oka? Ha azt hiszed, hogy ez elég a segítséghez, te is eljuthatsz ilyen vigasztaláshoz. Mivel nem Isten miatt szenvedsz annyi rémeset, hanem az emberek zaklatásából, adj hálát és ne káromkodj. Isten megakadályozhatta volna, de megengedte, mert ki akart próbálni. Az Istenért szenvedôk koronát nyernek. Te is ugyanezt kapod, mert az emberektôl szenvedett csapásokat hôsiesen elviselted. Istent dicsôítetted, aki megakadályozhatta volna mindezt, de nem tette. A jóban is van hiba, a gonoszban is találunk igazságot. Mindkettônek van más oldala, kiegészítése. Ha egy igaz ember rosszat tett és beteg lett, bűnhôdik, akkor ne zajongj, hanem mondd: Ez az igaz egyszer valami kis rosszat tett, de megbűnhôdött, hogy ne kínlódjék. Ha pedig egy tolvajt, kapzsit látsz megjavulni, mégha nagyon sok rosszat is tett, ne zavarodj meg, hanem mondd: Ez a bűnös igen sok rosszat tett, de egyszer jót is. Meg is kapta jutalmát, hogy odaát ne követelhessen. Ezt láthatjuk Lázárnál is. Neki is volt valami bűne, a gazdagnak pedig érdeme. Azért mondja Ábrahám: ,,Fiam! Jusson eszedbe, hogy elvetted javaidat életedben, Lázár pedig hasonlóképpen a rosszakat'' (Lk 16,25). -- Tettél valami jót? Kaptál helyette kincset, egészséget, szórakozást, hatalmat, megbecsülést. Semmi követelnivalód nincs. És Lázár? Semmit se vétkezett? Igazad van. Ezért mondta a Szentírás: ,,Lázár pedig a rosszakat kapta.'' Mikor te elvetted javaidat, ugyanakkor Lázár rosszakat kapott. Mikor látod az igaz ember csapásait, dicsôítsd és mondd: ,,Ennek az igaznak volt valami bűne, megfizetett érte. Megtisztult benne. Ha bűnén felül szenvedett, Isten az osztó igazság alapján az ô javára írja.'' Figyelj ide, hogyan mondom: ,,Jób igaz ember, feddhetetlen, igazságos, istenfélô. Itt bűnhôdött a teste, hogy a másvilágon elnyerje jutalmát.'' És kárhoztatsz-e engem, hogy neked legyen igazad?'' (Jób 40,3) Vajon más véleményre bírta felesége tanácsa? Ellenkezôleg! Mindig magasabbra emelkedett és megfeddette feleségét is. Inkább akart siralomban élni, megszégyenülni, nagyon sok bajt szenvedni, mint Isten elleni zúgolódással kimenekülni a csapásokból. Sokan betegségükben azonnal zúgolódnak, ha viselik a baj súlyát. Az ilyenek elesnek a türelmes szenvedés jutalmától. Miért teszed ezt barátom? Jótevôdet, megmentôdet, védelmezôdet, gondviselôdet szidalmazod? Nem érzed, hogy meredekre kerültél? A teljes pusztulás szakadékába rohansz. Ezért okoz a gonoszlélek annyi bajt, hogy kárhozatba döntse az embert. Ha hallja a zúgolódást, könnyen növeli és sokszorozza a fájdalmat, hogy újabb csapásban ismét lázadozz. Ha pedig látja nemes viselkedésedet: minél jobban növekszik a baj, annál forróbban száll hálaadásod. Cselvetéseit abbahagyja és késôbb terv nélkül, vaktában fondorkodik ellened. Miért neheztelsz és káromlod az Istent, ha váratlanul baj szakad rád? Ha káromkodol, könnyebb lesz a szenvedés? Súlyosbítod és nehezebbé teszed a csapást. Nem tudsz hallgatni, mikor beléd vág a fájdalom? Káromlás helyett dicsérd, áldd, magasztald az Urat. Átkaiddal felbontod az Isten szövetségét és erôsebbé teszed magad felett a kísértôt. Dicséreteddel meggyengíted a gonoszlélek fondorkodásait és magadra vonod a gondviselô Isten figyelmét. Gyakran talán megszokásból zúgolódik a nyelved. Ha elkap a káromkodás indulata, gyorsan harapj ajkadba. Jobb, ha most véred folyik, mintha ama napon egy csepp enyhítôért vágyódol. Akkor már nem kapsz, mint láttuk a gazdagnál. Jobb most elviselhetô bajt szenvedni, mint örökké kiolthatatlanul égni. Súlyos betegségedben sokan körülállnak és gyógyítani akarnának ráénekléssel, varázslattal és mindenféle kuruzslással. Te azonban istenfélelemmel nemesen, tántoríthatatlanul viseld a betegség csapását. Mindent tűrj el, minthogy megrendülj. Ez hozza meg neked a vértanúság koronáját. A vértanú is hôsiesen viseli el a kínvallatás szenvedéseit, hogy ne kelljen áldoznia az isteneknek. Te meg tűrd a betegség fájdalmait, hogy ne legyen hatalma feletted és ne kelljen parancsait teljesítened. Azok a szenvedések erôsebbek, ezek pedig hosszabbak. Mindegyiknek vége lesz, gyakran talán gyorsabban, mint várnánk. Mikor belül égsz és emészt a láz, mégis lemondod a másoktól tukmált ráéneklést: nem vértanú koronát kapsz ezzel? Méltatlankodva kidobod házadból a varázslókat. Mindenki dicsér és csodál. Összesúgnak az emberek: ,,Ez a súlyos beteg, ámbár sokan emlegették, tanácsolták, ajánlották a varázsszerek használatát, mégsem engedte meg. Azt mondta, hogy jobb így meghalni, mint elárulni az istenfélelmet.'' Ha már itt úgy megdicsérnek, gondold meg, milyen jutalmat kapsz, mikor az angyalok és arkangyalok jelenlétében Krisztus odajön, kézenfog téged, mindenki csodálata közben körülvezet, középre állít, hogy mindenki hallja, és így szól: ,,Ez az ember egyszer nagy lázban feküdt. Sokan tanácsolták neki, hogy szabaduljon meg emésztô tüzétôl. Nevemért és az istenfélelem miatt visszautasította és elkergette a varázslattal gyógyulást ígérôket. Nem akart engem megsérteni. Inkább vállalta a halált, semhogy engem eláruljon.'' Ha középre vezeti azokat, akik enni és inni adtak neki, felruházták, mennyivel inkább a betegeket, mikor az ô nevéért szenvedtek. Nem ugyanaz: ételt, ruhát adni, vagy hosszú betegséget elviselni. Ez utóbbi sokkal nagyobb. A korona is fényesebb lesz. Gondolj Timótheusra. Sohasem panaszkodott a betegsége miatt, hanem mindig a sajátjaként ápolta. Ez az igaz és szent ember annyit szenvedett. A világ gondját magára vállalta, halottakat támasztott, ördögöket űzött, más betegeket meggyógyított. Milyen irgalomra számítasz, ha egy kis betegségben is nyugtalankodol és aggódsz. A gyermekeket gyakran figyelmeztetik, hogy viseljék el atyjuk fenyítését, még ha nem is értik meg okát. Te meg zúgolódol Isten ellen, mikor nevel téged. Jobban szeret, mint egy atya. Mindent a javadra végez. Ha a legkisebb betegség lep meg, azonnal kimenekülsz elôle és az ördöghöz futsz. Milyen irgalmat nyersz? Hogyan véded magadat Krisztusnál? Hogyan imádkozol hozzá? Milyen lelkiismerettel jössz ezután a templomba? Milyen szemmel nézel a papra? Hogyan érinted az oltárt? Tudod hallgatni a Szentírást, mikor ellened szól a szava? Segítségül tudod Istent hívni? Senki sem tud érted könyörögni, még ha Mózes hatalma lenne is meg benne. Hallgasd meg, mit mond a zsidókról Jeremiásnak: ,,Még ha Mózes és Sámuel állana is elém, nem szívlelném ezt a népet, űzd el ôket színem elôl, hadd távozzanak'' (Jer 15,1). A rabszolgakereskedôk gyakran lepényeket, nyers ételt és mindenfélét adnak a kis gyerekeknek. Elveszik szabadságukat és életüket. A varázslók pedig ráénekléssel ígérnek gyógyulást, de tönkreteszik az egész lelket. Sokan végsô zavarukban a mindenség Istenétôl nemcsak gazdagságot, hatalmat és más ilyent kérnek, de még meg is átkozzák ellenségeiket és azért könyörögnek, hogy azok bűnhôdjenek meg. Azon imádkoznak, hogy saját maguknak szelíd és szeretetreméltó legyen az Isten, de másnak kegyetlen és irgalmatlan. A hajón utazók nem irányítgatják a kormányost a hajó vezetésében, sem a kormány kezelésében. Ülnek a fedélzeten és csodálják a tudományát, nemcsak kedvezô szélben, hanem nagy veszélyben is. Istennek nem akarnak engedelmeskedni, pedig ô mindenünkben gondunkat viseli. Ez olyan, mintha a beteg azért hívna orvost, hogy gyógyítás helyett a betegség kórokozóját melengesse. De az orvos nem hallgat a betegre, bárhogyan is könnyez és jajgat. Inkább követi tudományának törvényeit, semhogy meghatódjék a siránkozástól. Ezt a keménységet nem embertelenségnek, hanem emberszeretetnek nevezzük. Ha engedelmeskednék a betegnek és teljesítené kívánságát, ellensége lenne neki. De ellenszegül és küzd a kívánságai ellen: ez az igazi irgalom és emberszeretet. Ha az apa igazán szereti gyermekeit, nem ad nekik kést vagy csiholó kovát, pedig azok nagyon szeretnék. Jól tudja, hogy az engedékenysége igen káros lenne. Így tesz Isten is. Kérik tôle a károsat abban a hitben, hogy hasznos. Természetesen nem adja, mert tudja a bekövetkezô kárt. Azt hiszem, öreg orvosaink nem véletlenül és vaktában mutogatták meg különbözô műszereiket. Szerették volna megerôsíteni az egészségeseket, szemük elé tárva mindent, ami kell a betegeknek. Jobban kell félnünk Krisztustól, mint a pokoltól, de jobban vágyódjunk utána a királyságnál. Ha betegeskedünk is, jobb a bajban megmaradni, mint gyógyultan istentelenségbe zuhanni. Talán meggyógyított a kuruzsló, de többet ártott, mint használt. Gyakran használt a testnek, hiszen az nem sokkal utána elpusztult volna, meghalt volna. Nagyon sokat ártott azonban a halhatatlan léleknek. Ha nem vagy orvos, ne tarts magadnál orvosságot. Orvosság nélkül nem gyógyulsz meg, de nem is pusztulsz el. Ha van nálad, nem tudod, hogyan használd. Nemcsak az orvosság természetében van a gyógyító erô, hanem az adagolásban is. Az orvos név még nem tesz orvossá. Hallottad Lázárról, hogy gyôzte le magát éhségben, betegségben, elhagyatottságban. A gazdagság kapujában még életét is veszély fenyegette: megvetették, éhezett, kutyák zaklatták. Annyira legyengült, hogy még a kutyákat sem tudta elriasztani, mikor sebeit nyaldosták. Mégsem keresett kuruzslót, nem használt varázsszereket. Nem kért segítséget boszorkányoktól. Nem hívott magához ráolvasókat. Semmi tilosat nem tett. Inkább meg akart halni bajaiban, mintsem eláruljon egy szemernyit is istenfélelmébôl. Milyen irgalomra számíthatunk, ha akkor, midôn ô ennyi csapást hôsiesen elvisel, mi a legkisebb lázban és sebnél orvosokat, kuruzslókat hivatunk házunkba. Sokan gyakran betegeskednek, de megvan mindenük. Mások a végsô szükségben szenvednek, de makkegészségesek. Lázár olyan gyenge volt, hogy még a kutyákat sem tudta elűzni. Haldokló sóhajtással feküdt. Látta, hogy feléje mennek, de elriasztani nem volt ereje, annyira elsenyvedtek tagjai. Annyira erôt vett rajta a betegség. Annyira meggyötörte a kísértés. Mindegyik szenvedés önmagában is szörnyű és alig elviselhetô. Hát mikor együtt vannak. Gyémántkemény, aki elviseli. Ha magányban, vagy lakatlan helyen szenvedte volna mindezt, nem fájt volna neki ennyire. Mivel ott senki sincs jelen, még a vonakodó is könnyebben aláveti magát a szenvedésnek. De azok között lenni állandóan, akiknek mindenük megvan és még a legemberibb gondoskodásban sem részesülni, ez szörnyűbbé teszi a fájdalom érzését. Gondold el, milyen érzés volt, mikor látta az ingyenélôket, hízelgôket fel-alá sétálni, ki- és bemenni, zajongani, részegeskedni. Mi akármilyen nagy bajban vagyunk, elég vigasztalásunk, hogy ôrá tekinthetünk. Enyhülés a csapásokban, ha sorstársat találunk. Neki nem volt mintaképe, akiben nehéz szenvedései közt vigaszt nyert volna. Hite szerint a halál lezárja földi állapotunkat; érthetô, az Ószövetségben élt. Mennyire ismerjük most az Istent! Bennünk él a feltámadás boldog hite mindazok számára, akik Isten szerint élnek. Mégis, milyen kishitűek vagyunk. Elôttünk a nagy reménység és nem indít meg bennünket a javulásra. Szegények és gazdagok! Utánozzuk Lázárt! Nem egy, két vagy három erényért küzdött, hanem sokkal többért. Elviselte a szegénységet, övéinek magárahagyását, betegséget. Nem két-három napig, hanem egész életében. Önmagát ebben az állapotban, a gazdagot pedig éppen ellenkezôben látta. Nem tekinthetett másik Lázárra. Nem elmélkedhetett a feltámadásról. Az említett csapások miatt sok ember kemény vitába kezdett vele szenvedései között. Lesz-e mentségünk, mikor látjuk Jóbot, hogy ennyi rettenetes bajt ilyen férfiasan elvisel, ugyanakkor mi a felét sem tudjuk eltűrni. Nem tudsz mutatni vagy mondani még egy embert, nem bizony, aki ennyi és ilyen nagy csapást szenvedett volna. Ezért helyezte ôt Krisztus szemünk elé, hogy meglássuk benne ezt a nagy mértéket. Bárhová kényszerítsen bennünket a baj, életelveibôl elég vigaszt és segítséget nyerhessünk. Életünk közös tanítómestere azért áll elôttünk, hogy bármilyen szenvedés lep meg bennünket, lássuk, milyen szörnyen szenvedett. Ha a bölcs orvosok az elhalt testrészt le akarják vágni vagy a szervezetet a belé került idegen anyagtól ki akarják tisztítani vagy bármi súlyos gyógymódot végeznek, nem elrejtve teszik, hanem nyíltan, mindenkinek hozzáférhetôen. Nem színházat akarnak ebbôl csinálni, nem az emberi betegséget ünnepeltetni. Azon vannak, hogy mindenki jobban vigyázzon egészségére, mert láthatja másnál a betegség hatását. Mikor látod azt az igaz embert szenvedni, csapásokat elviselni, betegségben, ezer rosszban befejezni a földi életet, mondd magadban: ,,Ha nem lenne feltámadás és ítélet, nem engedne Isten ennyi bajt szenvedni, semmi jóban sem részesülni és így távozni a földrôl.'' Ebbôl nyilvánvaló, hogy más világot is készített az ilyeneknek: a jelennél sokkal kellemesebbet és elviselhetôbbet. Most már kezdjük érteni, hogy a gonoszoknak megengedi, e földi életben a jólétet, a jókat pedig ezer csapással sújtja. Ô igazságos és nevezzük is annak, mert mindenkinek érdeme szerint igazságosan megad mindent. Legyen neki dicsôség, hatalom, tisztelet és imádás most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: A bűnbánat[25] Vajon nem feledkeztetek-e meg rólam, míg idôközben távol voltam tôletek? Mert én sosem tudtalak elfeledni benneteket. A várost elhagytam ugyan, de emléketeket magammal vittem. Mikor valakit egy szép arc megragad, bárhová távozik, magával viszi annak mását. Így voltam én is. Megszerettem a lelketek szépségét. Lelkiismeretetek megkapó alakját mindenhova magammal viszem. Az arcképfestôk különbözô színeket kevernek össze és így festik meg a képet. Így vagyok veletek. A ti buzgóságtok az idejövetelben, lelkes figyelmetek beszédem hallgatásában, jóakaratotok a cselekedetekben és minden más kötelességteljesítéstek az erénynek különbözô színeit keveri össze. Ezzel festitek meg a lelketek jellemzô vonásait. A lelkiismeret szeme elé állítjátok. Mikor minderre gondoltam, egészen megnyugodtam és felüdültem a távolban. Ilyenekre gondoltam, mikor otthon ültem, vagy eltávoztam, sétám alatt és pihenés közben, elmenetkor és visszajöttemben. Állandóan a ti szeretetek járt az eszemben, mintha álomban lettem volna. Nemcsak nappal, hanem éjjel is ezzel a képpel volt tele a képzeletem. ,,Aludtam, de szívem ébren volt'' (Én 5,2), mint Salamon mondja. Így történt velem is. Az álmosság lecsukta ugyan a pilláimat, de irántatok érzett szeretetem zsarnok módra elűzte szememrôl az álmot. Gyakran észrevettem, hogy álmomban veletek beszéltem. Szinte természetemmé lett, hogy azokkal foglalkozzam álmaimban, amikrôl nappal elgondolkoztam. Bizony, velem így történt: nem láttalak ugyan benneteket testi szemmel, de jól láttam szeretetem szemével. Nem voltam veletek testben, de annál inkább érzelmeimben. Fülem mindig a ti hangotokat hallotta. Ez volt az oka, hogy betegségem tovább húzódott. Tovább kellett ott maradnom, pedig a levegô nagyon jót tett és hozzásegített a gyógyuláshoz. A nagy szeretet nem hagyott nyugton, követelôzött. Nem csendesedett le elôbb a szava, míg rá nem vett, hogy a tervbe vett idô elôtt visszajöjjek. Az egészség, az üdülés és minden jó háttérben maradt mellettetek. Engedelmeskedtem és inkább haza jöttem. Pedig betegségem nyomai még bennem vannak. De inkább így, minthogy teljesen meggyógyuljak és közben nagyon szenvedjek hiányotok miatt. * Tudta Pál, hogy Júdással mit cselekedett az ördög. Félt, hogy vele is ugyanaz történik. Mi történt Júdással? Bánkódott: ,,Vétkeztem, elárulván az igaz vért'' (Mt 27,4). Meghallotta az ördög e szavakat. Felismerte, hogy jobb útra tér és az üdvösségre törekszik. Félt a megjavulástól. Azt mondja a sátán: Kegyes ura van, hiszen mikor el akarta árulni, az megsiratta ôt és ezerszer is visszahívta. Nem azért akar bűnbánatot tartani? Júdás makacs volt, mégis megindította és hívta az Úr. Mennyivel inkább vonzza a helyes gondolkozásút és azt, aki megismeri bűneit. Ezért is ment a megfeszítésre. Mit tett az ördög? Megrémítette, elhomályosította hatalmas csüggedtséggel, üldözte, űzte-hajtotta, míg az akasztófához nem juttatta. Kivezette a világból. Megfosztotta a bűnbánat gondolatától. Ha életben marad, ô is megmenekült volna. Tudták ezt a keresztrefeszítôk is. Mert ha Krisztus megmentette a hóhérait és a kereszten is atyjához imádkozott, hogy bocsánatot nyerjen ekkora merészség, világos, hogy árulóját is kegyes szívvel fogadta volna. De nem tudta felhasználni az orvosságot. Megsemmisítette a túlságos aggódás. Ettôl fél Pál is. Kéri a korintusikat, hogy ragadják ki az ördög torkából embereiket. -- Péter az utolsó vacsora áldozása után háromszor megtagadta az Urat és könnyeivel mindent lemosott. Pál üldözött, káromolt, jogtalankodott. Nemcsak a keresztrefeszítettet, hanem minden hívôjét üldözte. Megváltozott és apostol lett. Csak egy kis mentséget keres nálunk az Isten, máris sok bűnünk bocsánatának örvendhetünk. Bűnös vagy? Ne ess kétségbe, hanem gyere ide és tarts bűnbánatot. Bűnt követtél el? Mondd Istennek: ,,Vétkeztem.'' Ez fáradság? Ez nehézség? Ez szenvedés? Ez szorongattatás kimondani: ,,Vétkeztem?'' Ha nem vádolod magadat, majd vádol az ördög. Elôzd meg és ragadd el tôle ezt a jogát. Mert ô rögtön felhasználja az alkalmat a vádaskodásra. Miért nem sietsz és vallod be bűnödet? Mosd le vétkedet! Tudhatod, hogy olyan vádlód van, aki nem tud hallgatni. Vétkeztél? Siess a templomba és mondd az Istennek: Bűnt követtem el. Semmi mást nem kérek tôled, csak ezt. Azt mondja az írás: ,,Emlékeztess engem és vitassuk meg egymással: Mondd el, ha van valamid igazolásodra'' (Iz 43,26). Valld be bűnödet, hogy megszabadulj tôle. Ez nem fáradság, nem szócsavarás, nem kincspazarlás. Mondd ki, ne kegyelmezz a bűnnek, mondd ki: Vétkeztem. Azt kérdezi valaki: Honnan van, hogy ha magamtól mondom ki a bűnt, el is törlôdik a vétek? A Szentírásból bizonyítom, hogy, aki bevallotta bűnét, meg is szabadult tôle. Aki pedig megátalkodott lenne, elítélte magát. Kain gyűlöletében megölte testvérét, Ábelt. A gyűlölet gyilkossággá vált. Kihívta a mezôre és ott megölte testvérét. Mit mondott neki az Isten? ,,Hol van Ábel, az öcséd?'' (Ter 4,9) Nem mintha nem tudná, de bűnbánatra akarta ösztönözni, azért kérdezte tôle: ,,Hol van Ábel, az öcséd?'' Kain ezt felelte: ,,Nem tudom. Talán bizony ôrzôje vagyok én az öcsémnek?'' Az igaz, nem vagy ôrzôje. De gyilkosa lehetsz? Nem ôrizted, de megölhetted? Bevallottad? Felelôs vagy épségéért. Így szólt hozzá ugyanis az Isten: ,,Mit műveltél? Öcséd vérének szava hozzám kiált a földrôl'' (Ter 4,10). Rögtön bizonyította és büntetést szabott. Nem a gyilkosság miatt, hanem e szemtelen gyalázat miatt. Isten nem gyűlöli annyira a gyilkost, mint az ilyen szemtelent. Kain nem jutott el a bűnbánat útjára, hiszen nem vallotta be magától a vétkét. ,,Nagyobb az én gonoszságom, hogysem bocsánatot érdemelnék'' (Ter 4,13). Helyette inkább mondta volna: vétkeztem. Nem vagyok méltó az életre. Mit mondott neki az Úr: ,,Kóbor bujdosó légy a földön'' (Ter 4,12). És rettenetes büntetést mért rá. Azt mondta neki: Nem öllek meg, hogy az igazság feledésbe ne merüljön. Törvénnyé teszlek, hogy mindenki olvashasson téged. E csapás a gondolkodás anyja legyen. És körüljárt Kain, az élô törvény, a mozgó törvényoszlop. Hallgatott, mégis harsonánál áthatóbb volt a hangja. Ezt hirdette: Senki se tegye ezt, hogy így ne járjon. Szemtelensége miatt kapott büntetést. Nem vallotta be, hanem tagadta is. E miatt bűnhôdött. Ha bevallja és felfedi magától, meg is szabadul bűneitôl. * Van a bűnbánatnak más útja is: Sirasd meg bűneidet! Vétkeztél? Sírj! Bocsánatot kaptál. Nincs ebben semmi fáradtság. Nem kérek tôled többet, csak azt: sirasd meg vétkeidet. Nem mondom neked, hogy mérd fel a tengert, hogy menj be a kikötôbe. Nem kívánom, hogy útra kelj, hogy végtelen útra vállalkozz. Ne fizess ki pénzt. Ne bízd magad zúgó hullámokra. Sirasd meg bűneidet! Honnan veszem, hogy megsiratva bűn nélküliek leszünk? Ennek is a Szentírásban van a bizonyítéka. Élt valamikor Achab király. Egyébként igaz ember volt. De felesége, Jezabel miatt gonoszul uralkodott. Egyszer valami jezraheli Nábótnak a szôlôjére vágyódott. Ezt üzente neki: Tetszik a szôlôd. Add nekem. Vagy pénzben fizetek, vagy megváltom a helyet másutt. Azt a választ kapta: Atyáim örökségét sehogysem adom el. Achab azonban nagyon vágyott rá. Erôszakot nem akart alkalmazni. De ettôl fogva nem jól érezte magát. Bemegy hozzá Jezabel, ez a szemtelen, mindenre kapható, tisztátalan, átkozott nôszemély és így szólt: Mit bánkódsz és nem eszel? Kelj fel és egyél! Majd én elintézem, hogy tied legyen a jezraheli Nabót öröksége. A király nevében levelet írt a nép véneihez: Hirdessetek böjtöt. Állítsatok hamis tanúkat Nabót ellen, mert ajkára vette Istent és a királyt, azaz káromkodott. Nagy gonoszsággal teli böjtölés volt. Meghirdették a böjtöt, hogy gyilkolhassanak. Megkövezték Nabótot és az meghalt. Mikor ezt megtudta Jezabel, azt mondta Achabnak: Kelj fel, mienk lett a szôlô, mert meghalt Nabót. Ô azonban rögtön szomorkodni kezdett. Elment mégis és birtokába vette a szôlôt. Isten elküldte hozzá Illés prófétát. Mondd meg Achabnak: ,,Ezen a helyen, ahol felnyalták a kutyák Nabót vérét, fel fogják nyalni a te véredet is'' (1Kir 21,19). Isteni haragot váltott ki. Elhangzott az ítélet. Teljesedett a büntetés. Figyeld csak: hova küldte Illést. A szôlôbe. Ahol vétkezett a király, ott bűnhôdjék. Mikor Achab meglátta ôt, így szólt: Megtaláltál engem, ellenségedet? Mintha azt mondta volna: Rátaláltál a vádlottra, mert vétkeztem. Most alkalmad van engem bántalmazni. Megtaláltál engem, ellenségedet. Mivel Illés mindig dorgálta Achabot, ezért tudta most is, hogy vétkezett. Így szólt tovább: Mindig szidsz engem. Most igazán jókor támadsz rám. (Jól tudta, hogy vétkezett.) Illés ráolvasta az Isten határozatát. Mikor ezt meghallotta a király, nagyon elszomorodott és sírni kezdett vétke miatt. Beismerte jogtalanságát. Isten feloldotta ítéletét. Elôször azonban pontos határozatot adott az Isten Illésnek, hogy a próféta hazugnak ne tűnjék fel és ne történjék vele, ami Jónással. Jónással a következô történt. Így szólt hozzá az Úr: Menj és beszélj Ninive városában, ahol százhúszezer ember lakik az asszonyokon és gyermekeken kívül. ,,Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd benne, hogy gonoszsága felhatolt elém'' (Jón 1,2). Jónás nem akart elmenni, mert tudta, hogy Isten milyen irgalmas. Mit tesz tehát? Megszökik. Mert így gondolkodott: Én elmegyek szavaidat hirdetni. Mivel te irgalmas vagy, megváltoztatod az ítéletedet. Engem pedig, mint álprófétát, megölnek. A tenger befogadta, de nem rejtette el, hanem kiadta a földnek. Megmentette Ninivének, mint a jó szolga szolgatársát megôrzi. ,,Felkelt erre Jónás, hogy Társisba meneküljön az Úr színe elôl, és lement Joppéba. Ott talált is egy Társisba induló hajót, megfizette az útiköltséget, és beszállott, hogy Társisba menjen velük az Úr színe elôl'' (Jón 1,3). Hová futsz Jónás? Más földre menekülsz? ,,Az Úré a föld s ami azt betölti. A földkerekség és minden lakója'' (Zsolt 23,1). Tengerre szállsz? ,,Övé a tenger, ô alkotta meg'' (Zsolt 94,5). Az égbe akarsz jutni? Nem hallottad Dávidot ,,Hiszen ha nézem egedet, ujjaid alkotását'' (Zsolt 8,4). Mégis azt hitte, hogy megszökhetik. Valójában lehetetlen Istent kikerülni. Valóban! Mikor kiadta a tenger, elment Ninivébe, hirdette: ,,Kiáltanak ôk majdan az Úrhoz, De nem hallgatja meg ôket, Elrejti elôlük arcát abban az idôben, Mert gonosz cselekedeteket követtek ôk el'' (Jón 3,4). Értsd meg; menekülésében mindig arra gondolt, hogy Isten irgalmas és megváltoztatja ítéletét, melyet kimondott a rosszaknak és ôt hamis prófétának fogják tartani. Ninivei beszédei után kiment a városon kívül és elgondolkodott a történteken. Mikor pedig három nap múlva látta, hogy semmi sem történt a mondottakból, akkor elôször is visszaidézte gondolatait és így szólt: ,,Jertek, menjünk fel az Úr hegyére, És Jákob Istenének házához. Hogy megtanítson minket utaira, És ösvényein járjunk'' (Jón 4,2). Hogy ilyesféle ne történjék Illéssel, mint Jónással, azért mondta meg Isten az okot, amiért Achábnak megbocsátott. Így szólt Isten Illéshez: ,,Láttad-e, hogy Acháb megalázta magát elôttem? Mivel tehát megalázta magát kedvemért, nem az ô napjaiban hozom rá a nyomorúságot, hanem fia napjaiban hozom a nyomorúságot házára'' (1Kir 21,29). Milyen különös! Az Úr szolgájának védôje lett és Isten védi az embert ember ellen. Ne gondold -- mondotta --, hogy minden nélkül engedtem neki. Megváltoztatta erkölcsét; én is felhagytam haragommal és megbocsátottam. Ne gondolják rólad azt, hogy hamis próféta vagy, hiszen te csak az igazat mondtad meg. Ha nem változtatta volna meg erkölcsét, az történt volna, amit gondoltam. De megváltozott, erre én is felhagytam haragommal. Íme, láthatod, hogy a sírás eltörli a bűnöket. Harmadik útja is van a bűnbánatnak. Sok útról beszéltem már, hogy a különbözô móddal üdvösségedet szolgáljam. Melyik ez a harmadik út? Az alázatosság. Légy alázatos és feloldod vétkeid bilincseit. Erre is találunk bizonyítékot a Szentírásban, a farizeusról és a vámosról szóló részben (Lk 18,10). Feljött a farizeus és a vámos a templomba, hogy imádkozzék. A farizeus kezdte elszámlálni erényeit: Nem vagyok bűnös, mint az egész világ, sem olyan, mint ez a vámos. Szegény, szerencsétlen lélek! Megveted az egész világot. Miért kínzod felebarátodat is? Nem elég az egész világ, még a vámost sem kíméled? Mindenkit megvetsz. Egyet sem kímélsz. Nem vagyok olyan, mint az egész világ, sem olyan, mint ez a vámos. Hetenkint kétszer böjtölök. Tizedet adok a szegényeknek. Túlzásba vitte szavait. Szerencsétlen ember, ha már az egész világot megvetetted, miért bántottad a vámost? Nem teltél meg a világ vádolásával? Még a veled imádkozót is el kell ítélned? Mit tesz a vámos? Mikor mindezt meghallja, nem mondta: Ki vagy te, hogy így beszélj rólam? Honnan ismered életemet? Nem beszélgettél velem. Nem voltunk együtt. Nem voltam veled még rövid ideig sem. Miért büszkélkedsz? Ki bizonyítja a jócselekedeteidet? Mit dicsekedsz? Miért hízelegsz magadnak? Mindezeket nem mondotta el, hanem mellét verte, arcra borult és így szólt: Isten legyen irgalmas, nekem bűnösnek. Alázatosságában megigazult. A farizeus megigazulását tönkretéve jött le a templomból. A vámos megigazulttá lett és úgy jött le. A szavak legyôzték a tetteket. Amaz tetteivel elpusztította megjavulását, ez pedig alázatos szavaival megigazulást nyert. Szorosan véve ez nem megalázkodás. Megalázkodás az, ha valaki nagyságában alázza meg magát. A vámos nem annyira alázatos volt, hanem igaz. Igaz volt a szava: Bűnös volt. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: A kapzsiság ellen[26] Ugye látod, mennyi bajt okoz a pénz. Nem a kapzsiságról, hanem annak szenvedélyérôl akarok beszélni. Valaki elveszíti pénzét. A halálraítéltnél is keservesebb életet él. Miért keseregsz? Mit sírsz? Amiért az Isten megszabadított a felesleges ôrizettôl? Mert nem kell rettegve és remegés közt ülnöd? Ha parancsod van, hogy ott légy más kincseinél és állandóan ôrizd, nem szomorkodsz emiatt. Kincseihez a legsúlyosabb bilincsek fűznek. Ha a szolgaságból kiszabadulsz, fájlalod. A nôkhöz szeretnék beszélni. Ha egy asszonynak arannyal átszôtt ruhája van, szellôzteti, vászonnal védi, nagy gonddal ôrzi. Remeg érte és semmi haszna sincs belôle. Vagy meghal vagy özvegy lesz. Ha egyik sem történik meg, fél, hogy a gyakori használat miatt tönkre megy és nélkülözni fogja. Ámbár senki sem vette el tôle kapzsisága miatt, mégsem az övé. Ha kutatsz a házakban, a ruhákat és hasonló holmikat láthatod ilyen megbecsülésben. Nagyobb szolgálat jár nekik, mint egy igazi úrnak. Nem használják gyakran. Féltik és reszketnek érte. A molyokat és más ártalmas pilléket elhajtják róluk. Erôs illatú olajat tartanak mellettük. Szagosítják. Nem mindenkinek mutatják meg. Sokszor a ház úrnôje gondozza férjével együtt a legnagyobb aggódással. Ugye igaza volt Pálnak, mikor a kapzsiságot bálványimádásnak nevezte. Amennyi tiszteletet mutatnak a pogányok a bálványok elôtt, ugyanannyit látunk náluk a ruhák és az arany iránt. Meddig maradunk ilyen ostobák? Meddig ragadunk a sárba és az agyagba? Ahogyan a zsidók fáradtak az egyiptomi királyért, úgy szenvedünk az ördög miatt. Mi még attól nagyobb kínzást élünk át. Ne tartsd feleslegesnek ezt a gondolatot. Amennyivel kiválóbb a lélek a testnél, annál jobban bánt bennünket naponta a félô, remegô aggodalom. Ha jajgatni akarunk, ha Istenhez akarunk fohászkodni, nem Mózest vagy Áront küldi hozzánk, hanem Igéjét és a szív megtörtségét. Mikor ô jön, hatalmába veszi lelkünket, megszabadít bennünket a keserű szolgaságtól. Kivezet Egyiptomból, az esztelen és hiábavaló fáradozásból, a haszon nélküli lekötöttségbôl. A zsidók legalább elhozták fizetésüket, amit az építkezésnél kaptak. Nekünk az sincs. Bár ne lenne semmink. Mi nem aranyat kaptunk, hanem egyiptomi csapásokat, bűnt, büntetést és meglakolást. Tanuljunk meg hasznot hajtani! Tanuljuk meg a bántalmak elviselését. Ha igazi keresztény vagy: Vesd meg az aranyos ruhát! Vesd meg a vagyont! Ne vesd meg üdvösségedet! Ne istenítsd a pénzt! Mindennél jobban becsüld meg lelkedet! A földhöz való rendetlen ragaszkodás az igazi büntetés, az igazi meglakolás! A lélek megmarad, minden más elveszik! Miért, mondd, miért fárasztod magadat és nem veszed észre? Ezt a kapzsiknak mondom. Azokhoz is kell szólnom, akik a kapzsiság áldozatai: Viseljétek el fölényesen a károtokat. Az ilyenek titeket, saját magukat teszik tönkre. Tôletek elveszik pénzeteket, de saját magukat megfosztják Isten irgalmától és segítségétôl. Aki pedig enélkül van, övé lehet az egész világ kincse, mindenkinél szegényebb. Fordítva is áll: a legszegényebb ember Isten kegyelmével a leggazdagabb lesz: ,,Az Úr az én pásztorom, Semmi sem hiányzik énnekem'' (Zsolt 22,1). Ha lenne egy csodálatos nagy embered, aki nagyon szeret és gondoskodik rólad; ha megtudod, hogy nem hal meg teelôtted és mindenébôl bôséges mértékkel ad úgy, hogy sajátodként élvezhetsz mindent, vajon akarsz vagyont gyűjteni? Ha mindenedbôl kifosztanak, nem érzed magadat sokkal gazdagabbnak? Mit búslakodol, hogy nincs pénzed? Gondolj arra, hogy eltávozott tôled a bűnalkalom. Kifosztottak vagyonodból? De megszerezted Isten jóakaratát: ,,Miért nem tűritek el a károsodást? -- Mindenben hálát adjatok, mert ezt akarja az Isten mindnyájatoktól Krisztus Jézusban'' (1Kor 6,7 és Tessz 5,18). Gondolj arra, milyen jóakaratot élvezhetsz, ha cselekedeteidben rászolgálsz. Egyet kell keresnünk: mindenben hálát adjunk az Istennek, akkor bôségben lesz életünk. Példát is mondok: Ha elvesztettél tízezer ezüstöt, rögtön adj hálát Istennek. Százezret szereztél ezzel a hanggal és a hálaadással. Mikor mondtad boldognak Jóbot? Amikor annyi sok tevéje, juha és ökre volt, vagy amikor így imádkozott: ,,Az Úr adta s az Úr elvette, Amint az Úrnak tetszett, úgy lett, Legyen áldott az Úr neve'' (Jób 1,21). A sátán nem azért büntet, hogy a vagyonunkat elvegye. Jól tudja, hogy az nem érték. Ki akarja csikarni ezáltal, hogy káromoljuk az Istent. Erre törekedett Jóbnál is. Midôn mindenétôl megfosztotta, azt mondta felesége szavaival: Mondj valamit az Isten ellen és halj meg. A gonosz valóban mindenébôl kifosztotta. Azt mondja: Nem ez volt a végsô gondolatom. Mindent megtettem, de nem értem célt. Arra törekedtem, hogy megfosszam Isten segítségétôl. Ezért vettem el vagyonát. Ez volt az igazi szándékom. Nem a pénz! ======================================================================== Aranyszájú Szent János: A gyűlölet ellen[27] Ha felebarátod megsért, emlékezzél meg Dávidról. Jusson eszedbe ez a szelíd, nagyon kedves férfi, hogy emléke oltsa ki szíved tomboló haragját. Miért gondolod felebarátodat ellenségnek? Dölyfös volt? De nem okozott kárt. Anyagiak miatt tekinted ellenségnek? Kérlek, ne halaszd el a harag zsinórját elvágni. A halogatás töprengést szül. Ha még a mai napot is hozzáadod, megszégyenülsz. Ha holnap sem kezded, még nagyobb lesz szégyened. Ha pedig holnapután is megmarad a haragod, nincs mentség szégyenedre e halasztás miatt. Engedjétek meg, hogy szabadon kimondjam: nagyon szeretném, ha beszédem valami hatással lenne rátok. Pl. ha elmész innen, rögtön kezet nyújtasz ellenségednek, megöleled, békecsókot adsz neki, megsiratod a történteket. Ha érzéketlen, kôszívű is lenne, vagy bármi más, ilyen kedvességtôl meghatódottan lecsillapodna. Te megszabadulsz bűneidtôl, ôt pedig jóindulattal megindítod és megnyered. Csak azt ne mondd: ,,Átkozott ellenségem van. Gonosz, elvetemült, megátalkodott, nem tudom megindítani''. Ha ilyennek mondod, még nem rosszabb Saulnál. Dávid nemcsak egyszer, kétszer, hanem sokszor megmentette, mégis ellene fondorkodott. Ahelyett, hogy jóval fizetett volna vissza, tovább is megmaradt gonoszságában. Mit szólsz közbe? Learatta földedet, kárt okozott szántódban, betört házadba, a szolgákat elrabolta, erôszakoskodott, kapzsi volt és szegénységbe döntött? De sosem próbált a lelkednek ártani. És nem kétszer, háromszor, nem gyakran tette ezeket. És nem tettél vele addig jót. Nem került még kezedbe és nem bocsátottál meg neki. Ebben ismét feletted van Dávid. Tökéletlenebb törvényekben élt. Nem is volt ilyen igénye az üdvrendnek. Mégis a kegyelem magaslatára jutott el. Te pedig az elmúltak miatt mérgelôdsz és haragszol. Dávid félt a jövôje miatt. Jól tudta, hogy nem lesz többé otthona régi városában. Ha megmenti ellenségét, nem lesz igazi élet az élete. Mindezek ellenére is aggódott, mindent megtett érte és szinte maga ellen segítette. Milyen okot emlegetsz, mikor ellenségednek nem akarsz megbocsátani? Elvette kincseidet? Ha nagylelkűen viseled el ezt a rablást, annyi vagyonod lesz, amennyit a szegényeknek adtál volna. Szegénynek adod, vagy beletörôdsz a kifosztásba, vagy Isten nevében elosztod: egy az eredmény. Ha egyforma a kiindulás és a szándék, egy lesz érte a jutalom is. Lelked ellen tört és el akart pusztítani? Vértanú életedbe számít, ha az ellened vétôket jótevôid közé sorolod és állandóan imádkozol értük, hogy Isten legyen hozzájuk kegyes. Ne azt vizsgáljuk, hogy Isten megakadályozta Dávid megölését, pedig mennyit üldözte Saul. Sokszoros koronát nyert a zaklatások elviseléséért. Isten kedvéért megmentette ellenségét, aki pedig ismételten feléje irányította dárdáját. Megkímélte Dávidot, pedig megölethette volna. Jól tudta, hogy a kímélet után ismét ellene tör. Világos, hogy Dávid sokszor belenyugodott halálába. Ez a halál Istenért történt, ezért kapott dicsô koronát. Pál is mondja, hogy sokszor foglalkozott a halállal és naponta meghalt Istenben. ,,Naponkint meghalok, a ti dicsekvéstekre! testvérek, mely nekem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban vagyon'' (1Kor 15,31). Megölhette volna az ellene fondorkodót, de Istenért nem tette meg. Inkább elvállalta naponta a veszélyt, mint végrehajtsa az igazságos ítéletet. Mennyi halál-átéléstôl szabadult volna meg. Ha az életünkre fenekedôt nem szabad megbosszulni és gyűlölni, még kevésbé azt, aki sérteget bennünket. Meg akarod tanulni, hogy lehet kiengesztelni minden ellenségünket, még ha olyan gonosz, elvetemült és rosszindulatúnak látszó is? Mi vadabb az oroszlánnál? Lám, azokat mégis megszelídítik az emberek. A művészet legyôzi a természetet. Báránynál szelídebb és kezelhetôbb lesz. Pedig milyen vad és zsarnok volt. Most az utcán sétáltatják és senki sem fél tôle szelídségében. Lehet kifogásunk és védekezhetünk, ha a vadállat megszelídíthetô, az emberrôl meg azt mondjuk, hogy lehetetlen kiengesztelni? Nem lesz hozzánk soha kedves. A vadállatoknak természetellenes a szelídség, az embernek éppen így nem természete a vadság. Mi magasabb természetűek vagyunk az állatoknál. Miért mondjuk, hogy lehetetlen a szabadakarat megszelídítése? Ha gyógyíthatatlan beteget kell ápolnod, minél nagyobb a fáradságod, annál több a jutalmad, ha kitartasz és tovább szolgálsz. Milyen bűnt követhetett el ellenséged, hogy vonakodol a kiengesztelésétôl? Megátkozott, erkölcstelennek, léhának mondott? Vagy mit kiáltott feléd? (Ha igaza volt, javulj meg!) Ha nem, nevess rajta! (Ha ludas vagy a jelzôkben, térj észre! Ha tiszta a lelkiismereted, ne törôdj vele!) De ezen felül örülj és légy vidám az Úr szava szerint: ,,Boldogok lesztek, mikor gyűlölnek titeket az emberek és mikor kirekesztenek és szidalmaznak és kivetik neveteket, mint gonoszat az Emberfiáért; örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme nagy a ti jutalmatok mennyekben, hiszen éppen így cselekedtek az ô atyáik a prófétákkal'' (Lk 6,22--23). Ha igaza volt, viseld el nyugodtan. Ne légy vele hasonló, ne szidd meg. Sóhajtozz keservesen, szabadulj meg bűneidtôl. Az elôbb említetthez hasonló jutalmat kapsz. Barátaink gyakran nem érik el kedvességgel és dicsérettel azt, amit ellenségeink kemény szavaikkal, -- ha igazuk van. Barátaink általában kedveskednek, hízelegnek és dölyfösségünk betegséggé fajul. Elleneinket azonban a rosszindulat vezeti és felfedik vétkeinket. Javulásra kényszerítenek. Így ôk lesznek a legnagyobb jótevôink. Sose mondjuk: Valaki megharagított. Ez a rémes ember rávett, hogy csúnyákat mondjak. Mindenképpen mi vagyunk az okai. Ha megfontoltak vagyunk, nemhogy az ellenség, de maga az ördög sem tud bennünket haragra lobbantani. Dávid történetébôl ez egészen világos. Mikor így beszél: ,,Az Úr ítéljen közöttem és közötted s az Úr álljon bosszút értem, de az én kezem ne emelkedjék fel ellened'' (1Sám 24,13). A többi is bizonyítja, amit Saulnak mondott. ,,Mikor Dávid befejezte a Saulhoz intézett szavakat, mondá Saul: Nemde a te hangod ez, fiam Dávid? Azzal Saul hangos sírásra fakada'' (1Sám 24,17). Hirtelen milyen változást idézett elô a szelíd szó ebben az elvadult emberben. Saul azelôtt Dávidnak puszta nevét sem méltatta említésre. Gyűlölte, ha hozzá szólt. Most családiasan szólítja meg. Fiának mondja, mert Dávid beszédjének hangjától felmelegedett a szíve. Az édesapa, ha késôn jövô fiát meghallja, felfigyel. Nemcsak fia arcába néz, de figyeli hangját is. Így volt Saul is. Meghallotta Dávid hangját, rögtön kivetette magából az ellenséges indulatot. Majd felismerte Dávidban a szent embert. Letette egyik érzelmét és új lépett a helyébe. Letett a haragról, jóindulat és kedvesség töltötte el. Van Dávidnál boldogabb és finomabb? A gyilkosa saját atyjának érezte magát. A farkasból bárány lett. A harag katlanát bôséges harmattal hullatta tele. A hullámokat lecsendesítette. Lobogó indulatait kioltotta. Szeretteim! Ne csak azon legyünk, hogy ellenségünk semmi rosszat ne tegyen velünk, hanem, hogy mi ne tegyünk ellenük semmit. Ne kezdjünk rosszat ellenük, még ha ezer bajt is tűrünk miattuk. Mikor Dávidot elűzték, számkivetették, lelke mélyéig fenekedtek rá, minden rosszat elszenvedett. De ragyogóbb, fenségesebb volt ellenségénél. Isten is, az emberek is jobban szerették. Mennyi jogtalanságot viselt el ez az igaz ember Saul miatt. Ugye, a mai napig dicsôítjük ragyogó alakját a földön és a mennyben. Ugye megmaradt kimondhatatlan sok jótulajdonsága és a mennyei jutalom. Mit használt annak a nyomorultnak és szerencsétlennek, hogy annyit küzdött ellene? Kibukott a királyságból. Szánalmasan halt meg fiával együtt. Mindenki ôt vádolta. Az a legsúlyosabb, hogy örökre elkárhozott. Ha látod ellenségedet, vagy rágondolsz, ne mondd magadban: ,,Ezeket és ezeket szenvedtem, ezeket meg ezeket hallottam''. Így könnyen fellángol haragod és súlyosabbá lesz indulatod. Bármit hallottál, vagy szenvedtél, felejtsd el. Ha rágondolsz, a kísértônek tulajdonítsd. Inkább azt számláld, ha valaha jót mondott, vagy tett. Rögtön megenyhül a haragod. Ha figyelmeztetni, inteni akarsz, vesd le indulatodat, oltsd el haragodat, így vitatkozz és kérj számon. Könnyen fölénybe kerülsz. Haragunkban nem lehet helyesen beszélni, sem a másikra figyelni. Ha azonban felhagyunk haragunkkal, nem heveskedünk sem beszédünkben, sem mások meghallgatásában. Általában nem a kimondott gondolatok természete, mint inkább az ellenséges indulat begyökerezettsége szokott hevessé tenni. Éjjel gyakori eset, hogy jóbarátunkat egész közelrôl sem ismerjük meg, nappal azonban már messzirôl felismerjük. Így szokott történni az ellenséges indulatnál. Míg kellemetlenek vagyunk egymásnak és a másiknak hangját halljuk, alacsony gondolatok közt tekintünk rá. De ha kiűzzük haragunkat, az azelôtt ellenséges és kellemetlen arc kedves és kellemes lesz. Ha haragosod szemedre veti valamelyik bűnödet, ne szidd meg ezért, hanem keserű sóhajtással hívd az Istent, könnyen megszabadulsz vétkeidtôl. Ne hidd, hogy én csak így könnyedén beszélgetek errôl. Tanúul hívom a Szentírást. -- A farizeus és a vámos. -- Az egyik a legnagyobb rosszba került. A másik szomjazott az igazság után. Mindkettô templomba ment imádkozni. A farizeus állva így szólt: ,,Isten! hálát adok Neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi emberek, rabló, igaztalan, házasságtörô, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenkint, tizedet adok mindenbôl, amim van'' (Lk 18,11--12). A vámos távol megállt. Nem mondott viszonzásul semmi dölyföset, nem illette kemény szavakkal. Nem mondott hűvös szavakat, milyeneket mi naponta mondunk egymásnak, ha vitatkozunk, hanem keserűen sóhajtott, mellét verte és csak így beszélt: ,,Isten! légy irgalmas nekem, bűnösnek'' (Lk 18,13). Megigazulva jött el onnan. Látod, milyen gyorsan! Ócsárolták, lepergett róla. Megismerte vétkeit, már meg is szabadult tôlük. A bűnvád a bűnös védôbeszéde. Az ellenség, akarata ellenére jótevô lesz. Ki lehet nála boldogabb? Van könnyebb a bűnök eltörlésére? Mennyit kellett volna fáradozni a vámosnak, hogy megszabaduljon bűneitôl: böjtölni, virrasztani, földön feküdni, pénzét a szegények közt kiosztani, hosszú ideig hamuban ülni szôrruhában, öltözötten. Egyet sem tett meg. Csupán szavaival megszabadult minden rossztól és gyalázattól. Annak a rágalmai, aki azt hitte, hogy árt neki, izzadság és fáradtság nélkül, rövid idô alatt az igazság koronáját hozták számára. Isten is megparancsolta ellenségeinkért az imádságot. Ne csak a legszükségesebbel adózzunk nekik, hanem sorozzuk legjobb barátaink közé. Ha nem bántod ellenségedet, de elfordulsz tôle és nem nézed jó szemmel, ha gyógyíthatatlan seb van a lelkedben, nem tettél eleget Krisztus parancsának. Hogyan kérheted Istent, hogy veled kegyes legyen, mikor elleneiddel nem tudsz elnézô lenni. Ha meg akarod tudni, hogy ellenségeinkért és rágalmazóinkért hiába imádkozunk, azért Isten mégsem nézi el nekik bűnüket, ha mi okoztuk rosszabbodásukat, -- erre elmondok egy régi történetet. Mózest egyszer kigúnyolta nôvére, Mária. Mit tett Isten? Poklossággal sújtotta és tisztátalanná tette. ,,Amint pedig eltávozott a felhô, mely a sátor felett volt, íme, Mária úgy fehérlik a poklosságtól, mint a hó'' (Szám 12,10). Pedig egyébként kifogástalan és komoly volt. Mózes miatt történt ez. Hiába imádkozott, hogy ne bűnhôdjön Mária, Isten nem hallgatta meg. Azt mondta: ,,Ha atyja élne és elűzte volna szeme elôl, vajon nem viselte volna el a feddést? Megdicsérem szelídségedet és türelmedet, de a büntetést nem engedem el''. Emlékezz erre a félelmetes ítéletre. Ebbôl minden kiviláglik és megtudható. Figyeld csak: ami most nem közérthetô, akkor természetes volt. Ha megbocsátod felebarátodnak a bűneit, melyeket maga is elismert, a többi bűn is vele tűnik és úgy térsz házadba, hogy semmit sem cipelsz magaddal. Többet kaptál, mint adtál. Sokszor követünk el bűnt úgy, hogy senki sem tud róla. Majd ama napon mindenki szeme elôtt lesznek bűneink a világ közös színpadán. Mennyivel kínosabb lesz lelkiismeretünk mardosásánál, ha kínoznak és gyötörnek bennünket. Ezt a nagy szégyent és bűnt lemoshatod, ha megbocsátasz felebarátodnak. Hallgassátok meg e parancs erejét. ,,Még ha Mózes és Sámuel állna is elém, nem szívlelném ezt a népet; űzd el ôket színem elôl, hadd távozzanak'' (Jer 15,1). Lám, Mózes és Sámuel nem tudta ôket megmenteni Isten haragja elôl, de ez a parancs igen. Ezért mondotta nekik rögtön: ,,Özvegyet és árvát, idegent és szegényt el ne nyomjatok és senki se szôjön szívében gonosz terveket testvére ellen. -- És egyiktek se gondoljon szívében rosszat felebarátja ellen'' (Zak 7,10 és 8,17) Ha parancsunk van az ellenség szeretetére, vajon milyen büntetést érdemlünk, mikor gyűlöljük testvéreinket. Ha csak azt szereted, aki téged is szeret, mennyivel vagy különb a vámosnál. Mi lesz azzal, aki gyűlöli a másikat, pedig az nem is bántotta. Hogyan kerülöd ki a poklot, ha rosszabb vagy a pogánynál! Nem szereted testvéredet? Szétoszthatod vagyonodat, vértanúságot szenvedhetsz, semmit se használ. Gyűlölöd testvéredet? Mondd, milyen büntetést érdemelsz? Isten nem lesz irgalmas, ha nem bocsájtunk meg az ellenünk vétôknek. Hát milyen büntetése lesz annak, aki ártatlanokat rágalmaz! Miért küzdünk ádázul egymás ellen? Hiszen az a hivatásunk, hogy elleneinket is szeressük. Nem szégyelled magadat, hogy ellenségeskedsz? Nem elég nekünk a sátán, még véreink ellen is áskálódunk? Bár az se tudna ellenünk küzdeni, bár az se lenne ördög. Tudod, milyen gyönyörű érzés a kibékülés? Bizony, ez nincs meg a gyűlölködésben. Azt mondod, hogy lángolsz, ha rágondolsz haragosodra. Gondolj ilyenkor arra, mennyi szépet kaptál megharagítódtól. Mennyi rosszal illetted ôt. Rögtön elpárolog haragod. Nem szenvedtél annyi rosszat, amilyen gonosszá tesz a sérelem emlékének fel-felújítása. Hogyan remélsz bocsánatot, ha másnak nem bocsátasz meg? Még a pogány ember is gyakran elgondolkodik a bajok türelmes elviselésén. Pedig az semmit sem becsül túlságos magasra. Krisztus lelkét adta érted és nem vonakodott meghalni. És te haragot tartasz? Krisztus reményében akarsz innen eltávozni és vonakodol felhagyni ellenséges érzületeddel? Az idô megteszi és te nem akarod abbahagyni még az Úr törvényének kedvéért sem. Még jutalmat is nyernél és neked az sem kell? Ha el is alszik idôvel a gyűlölet, akkor sem értél el sokat, mert megmarad a büntetés. Hiszen az idô elérte azt, amit Isten törvényének kedvéért nem tettél meg. Kimondhatatlan nagy jutalmat szerez, ha megelôzöd a parancsot. Valakinek a kedvéért abbahagyni a gyűlölködést: nem mérhetô az Isten akaratához. Embertársad jutalommal, te pedig korona nélkül távozol. A rablók maguk közé vesznek valakit. Már nem rablók az új ember elôtt, mert mindenük közös lett. A közös élet megváltoztatja felfogásunkat és az állatnál vadabból bárányszelídet alakít. Mi pedig egymás ellen agyarkodunk, noha mennyi közös van az életünkben és közös a táplálékunk. Az állatnál is alacsonyabb ez az életelv. Mi naponta gyengülünk, ellenségünk pedig állandóan erôsödik. Nem ô ellene erôsödünk közösen, hanem vele egymást támadjuk. Az ô vezérlete alatt készülünk a csatába. Bárcsak kerülnénk ki ezt a hadakozást Krisztus kegyelmével. Legyen neki dicsôség, hatalom, tisztelet és imádás az Atyával és a Szentlélekkel együtt mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: A mértéktelenség ellen[28] Ha akarjátok, megnézhetjük milyen élvezete és becsülete van a gazdagnak. Vizsgáljuk meg a gazdagok és szegények asztalát. Kérdezzük meg az étkezôket: kik élveznek leginkább tiszta igazi örömet. Vajon azok, akik félnapokig feküsznek ágyukban, akik reggelijüket ebédig eszik. A gyomrukat elrontják. Érzékeiket eltompítják. Ételek felesleges súlyával rakják tele hajójukat, túlterhelik. Testüket hajótörésnek teszik ki. Bilincsben a lábuk, a kezük. Akadozik a nyelvük. Egész testük bilincsnél súlyosabb vasban van: részegségben és mértéktelenségben. Nem alusznak eleget és nem megfelelô idôben pihennek. Ha lepihennek, kábult álomba merülnek. Szerencsétlenebbek, mint a bolondok. -- Maga szabadítja saját magára az ördögöt. A szolgák körbe állják és kinevetik fektében. Senkit sem ismer meg környezetébôl. Nem beszél, nem is hall jót. Úgy viszik át kerevetrôl az ágyba. Ezeké az igazi tiszta élvezet? Vagy, akik józanok és elôvigyázatosak. A szükség szabja meg mértéküket. Legjobb csemegéjük az éhség és a szomjúság. Semmi sem kelt olyan vágyat és nem szerez egészséget, mintha étlen-szomjan nyúl az eléje tett ételekhez. Jóllakását a szükséges mennyiség méri. Csak újabb erôforrással terheli meg testét. Ha nem hiszel szavaimnak, vizsgáld meg mindkettônek testét és mindegyiknek lelkét. Ugye a mértékletesek teste erôs, kemény. Helyesen táplált szerveik könnyen működnek. Emezeké beteges, a viasznál is puhább. Mindenféle nyavalya megtámadja. Csúzos a lábuk. Hirtelen remegés fogja el ôket. Hamar öregszenek. Fáj a fejük. Szaggatásuk van. Nehéz a gyomruk, étvágytalanok. Mindig orvos kell nekik, meg gyógyszer. Naponta kezelik ôket. Az élvezet? Csak az mond ilyent, aki nem tudja mi ez. Akkor lesz élvezet, ha elôbb feltámad a vágy. Ha mindent vágy nélkül teljesítünk, az élvezet megsemmisül és eltűnik. A hajó is elsüllyed, amikor nagyságához mérten súlyosabban megterhelik. Így van lelkünk is, testünk is. Ha a szükségesen felül tápláljuk, tönkre megy. Nem bírja el utasait. Elmerül a tengerben. Tönkreteszi a tengerészeket, a kapitányt, a helyettesét, az utasokat és az egész rakományt. Nem használ az ilyen hajónál a tenger nyugalma, a kormányos tudása, a sok tengerész, a jó felszerelés, a kitűnô idô: egyáltalán semmi. Így vagyunk a mértéktelen emberrel is. Tanítás vagy figyelmeztetés, lelkérebeszélés vagy jótanács, nem ér semmit. Nem fél a jövôtôl, nincs szégyenérzete. Nem vádolja a jellem. Hánykódó lelkét nem menti meg semmi. Az ilyen embertôl semmi haszna nincs az életnek. Minden jó munkára alkalmatlan. Innen van, hogy súlyos és gyógyíthatatlan betegség lepi meg ôket, mert mindig dôzsölnek. Azt hiszik, hogy becsaphatják az életet. Hiszen jólétükben tönkreteszik gyomrukat, meghízlalják testüket. Nagyszerű falatokat készítenek testükbôl a kukacoknak. Reszketnek, elbutulnak, aszálykór, hurut, köszvény és mindenféle -- amit az orvosok ismernek -- meglepi ôket. Mérges orvosságnál nem kerül jobb az asztalukra. Azt lehet mondani, hogy rosszabb. Ezek még haláluk elôtt is gyógyszert szednek, hogy ne érezzenek semmit és a halál ne búsítsa ôket. A lélek emberei ezer halálnál súlyosabb életet élnek annak a kedvéért, aki megbecsüli ôket. A súlyos beteg szánalomra indít, de ha megismerjük betegsége okát, az felingerel bennünket, pl. a mértéktelent és a részegest. Mert nem a természet tette tönkre, sem az emberek fondorkodása, hanem saját maga oka betegségének. Önmaga ugrott le a bajok szakadékába. Skorpió vagy kígyó nem pusztít úgy, ha behatol mérgük szervezetünkbe, mint ahogy a részegeskedés és a mértéktelenség tönkretesz és elpusztít mindent. Azoknak az állatoknak a mérge a testre hat. Ha azonban ez a két rossz ránk nehezedik, a testtel együtt lelkünk is elpusztul. Mivel e kettô mindenképpen pusztulás, kíméljétek meg testetek egészségét. Nem azt kívánom, hogy sanyargassátok magatokat, ha nem akarjátok. A feleslegest vegyétek ki, ami nem szükséges, hagyjátok ott. Hogyan akarunk irgalmat nyerni, mikor másoknak a szükséges sincs meg, mi meg tobzódunk a fényűzésben. Kirôl mondhatjuk inkább, hogy jólétben él: aki fôzelékfélét eszik és egészséges, soha sincs baja, vagy aki szibarita-kényelemben él és ezer baj miatt nyögdécsel. Világos, hogy az elôbbi. Ne is keressünk semmit a szükségesen felül. Miért kutatsz mást, mikor jóllakhatsz hüvelyessel és egészséges vagy tôle. Ha valaki gyengébb és fôzelékfélét kell ennie, ám tegye. Ha ez sem elég és húsra van szüksége, azt sem tilthatjuk meg. Nem azért beszélek, hogy megöljük és elpusztítsuk az embereket, hanem hogy lenyessük a felesleget. Az pedig felesleges, ami a szükségesen felül van. Ha anélkül is egészségesen és tisztességesen tudunk megélni, teljesen felesleges még hozzáadni bármit. Észreveszitek, hogy kik ellen küzdünk? A szellemi hatalmak ellen. Hogyan tudjuk ôket legyôzni annak ellenére, hogy emberek vagyunk? Aki ember ellen küzd, annak józanul kell élnie. Mennyivel inkább, ha az ördög ellen harcolunk. Az elhízottság és a vagyon lefogja az embert. Hát hogyan küzdjünk ellenfelünkkel? Nézd a lantot! Ha a húrok ernyedtek, lazák és nincsenek jól felhangolva, meghiúsul a művészi játék. Mindent elront a rossz húr. Így vagyunk a testtel is. Hogyha mindenben kielégítjük, súlyos igába hajtja a lelket. Ne tápláljuk túl testünket, ne tegyük tétlenné és lomhává táplálkozásunkkal. Nem azt mondom, hogy menjünk tönkre és folyton önmegtagadást gyakoroljunk. Együnk annyit, amennyi jól esik -- hangsúlyozom: jól esik -- és táplálja testünket. Ha rendes és kiegyensúlyozott a test, sok erôt juttat a lélek uralmához. A mértéktelenül felhízlalt test tehetetlenné lesz. Nem tudja egybetartani -- mint mondani szokás -- a szegeket és az eresztékeket, mert az esetlenség kiárad mindenre. Ez a hatás bárhova jut, mindent eltölt és feloszlat. Ami éppen elég, az táplálék is, gyönyör is, meg egészség is. Ezenfelül minden káros, kedvtelenné tesz, betegséget okoz. Még ennél is súlyosabb az, hogy a testet is, lelket is tönkre teszi. Ahogyan a kukac szaporodik a jól átnedvesedett földben, ugyanígy szüli a test természetes vágya a rendetlen gyönyört, ha mértéktelenség táplálja. Minél elpuhultabb a test, annál jobban megérzi a lélek. Ha színbort iszol, légy elkészülve szidásra. Hát mit mondjunk azokról, akik tengerentúlra is elmennek borért. Mindent megtesznek, hogy egyetlen borfajta se maradjon ismeretlen elôttük. Szinte el sem tudnák viselni, ha nem kóstolnának meg minden fajtát. Valóban semmi sincs olyan jóbarátja az ördögnek, mint a fényűzés, meg a falánkság. Sok bajt okoz a fényűzés. Sertéssé, sôt annál is rosszabbá teszi az embert. A sertés sárban hempereg és piszokban tartózkodik. A buja ember még ennél is fertelmesebb életet él. Törvénytelen szerelmen és tiltott viszonyokon jár az esze. Semmiben sem különbözik az ördöngös embertôl. De az ördöngöst sajnáljuk, ettôl elfordulunk és utáljuk. Miért? Saját maga választja bűnös szokásait. Szája, szeme, orra, minden szerve a bűn csatornája lett. Ha belül is megfigyeled, azt látod, hogy a lelke a viharban és fagyban megzsibbadt, megmerevedett és a hajót a nagy rengeteg miatt nem tudja irányítani. Az italos és falánk ember rabszolga. Nem alszik igazán jóízűen. Lázálmai vannak. Nem lehetetlen állapot, hogy az értelmetlen állatok a szükségesen felül semmit sem kutatnak, az eszes ember pedig ámbár Istenhez hasonló, az állatoknál is esztelenebbé válik, ha a mértékletesség határát túllépi? Mennyivel különb az ilyen embernél a szamár? Mennyivel jobb a kutya. Ezeknek, ha enniök vagy inniok kell, mindig megtartják a határt és nem lépik túl a szükséges mértéket. Odaállhatnak ezren is, mégsem tudnák erre kényszeríteni. A mértéktelen emberek még ezeknél is alacsonyabbra süllyednek. Az állatokat nem akarják rávenni, hogy átlépjék a mértéket ételeik élvezetében. Miért? kérdezhetné valaki. Hogy ne ártsanak nekik -- felelik rá. De saját magukkal szemben nem alkalmazzák ezt a meggondolást. Ezzel az állatoknál értéktelenebbnek minôsítik magukat. Azzal már nem törôdnek, hogy folyton valami bajuk van. Nemcsak becsípésük napján érzik karukat, de másnap is. Ahogyan a láz eltűntével megmarad annak következménye, éppen úgy érzik a részegség hatását kijózanodásuk után is. A mértéktelen ivás felkavarja testet is, lelket is. A szegény test úgy pihen utána, mint egy hajó, ha léket kapott. A lélek ennél is szánandóbb, mert vihart és minden érzést jobban átél, megérez. Szégyellem elmondani, mennyi baja van az embernek a részegség miatt. Ezt azokra hagyom, akik nálam jobban tudják. Mert mi szégyenletesebb, mint mikor a részeg bizonytalanul ténfereg, mintha hajótörött lenne. Az Isten ajándékait esztelen káromlásra használja. Többször hallottam ilyen eset után: Ne lenne bor! Micsoda ostobaság és ütôdöttség! Mások hibáinál az Isten teremtményét okozod. Ember! Nem a bor részegített meg, hanem mértéktelen élvezeted. Azt mondd inkább: Ne legyen részegség és bujaság! Ha azt mondod: Ne lenne bor, rögtön azt is hozzátehetnéd: Ne legyen vas, a gyilkosságok miatt. Ne legyen éjszaka a tolvajok miatt. Ne legyen fény, a rágalmazók miatt. Ne legyen asszony az erkölcstelenség miatt. Végül mindent kifogásolhatsz. Ne a bort szidd tehát, hanem a részegséget és azt, aki a jót rosszra használja. Ha barátod kijózanodik, fogd fülön és írd le részletesen szégyenletes állapotát. Mondd neki: ,,Azért van a bor, hogy jókedvre derüljünk, nem pedig, hogy szégyenletes dolgokat cselekedjünk. Nevessünk és ne minket nevessenek ki. Ápoljuk egészségünket, ne pedig betegek legyünk tôle. Hozzuk helyre testünk gyengeségét és ne tegyük tönkre lelkünk erejét. Isten megbecsült téged ezzel az ajándékkal. Miért élsz vele vissza mértéktelenségedben? Ha a szentéletű Timoteusz betegségében sem mert bort inni, csak mikor megparancsolta a mestere, milyen irgalmat remélsz, ha egészségesen is mértéktelenül iszol? Azt mondja: ,,Ne igyál tovább is vizet, hanem élj egy kis borral, gyomrod s gyakori gyengélkedéseid miatt'' (1Tim 5,2--3). Nekünk pedig azt mondja: Kevés bort igyál a bujaság miatt, a csúnya beszéd miatt és minden aljas érzelem miatt, melyet a részegség szokott okozni. A bor jókedvderítô. ,,És a bor vidámítsa az ember szívét'' (Zsolt 103,15). Ti pedig tönkreteszitek ezt a jótulajdonságát. Milyen vidámság az, ha elveszted józan eszedet? Ezer fájdalmad van. Minden forog körülötted. Rémesen szédülsz. Nagy lázadban olajjal kenegeted a fejedet. A nappalból éjszakát csinálsz, a sötétségbôl fényt. Nyitva a szemed, de azt sem látod meg, ami lábad elôtt van. Így és ilyen állapotban botorkálsz mindenütt. A részegek és mértéktelenek nappala az éjszakai homály. Nem mintha kihűlne a nap, hanem a bortól elhomályosult agyuk miatt. Az italos ember minél többet iszik, annál nagyobb szomjat érez. Az ivás a szomjúság táplálója. A vágy végül lecsillapodik, de a szomjúság olthatatlan marad. A részegeskedés veszélyébe viszi azokat, akik rabul estek. Sokszor azon csodálkozik az ember, hogy az esztelenül ivók még annyira sem vigyáznak magukra, mint ahogyan megkímélik mások a boros tömlôket. A borkereskedôk nem engedik túlságosan megtölteni a tömlôket, hogy tönkre ne menjenek. A szegény gyomrot még ilyen elôvigyázatra sem méltatják az italozók. Tele töltik, elrontják. Hallásuk, szaglásuk, látásuk eltompul. Szinte állati ösztönné süllyesztik le a szellemet. Azért kaptad a torkodat, hogy színültig megtöltsd borral és más pusztító folyadékkal? Nem! Azért kaptad, hogy szent imádságokat mondj Istennek, felismerd és beszélj az isteni törvényrôl. Felebarátaidnak tanácsold a jót. Nem tudja a gyors vízár olyan könnyen elszakítani a partokat és széttörni a gátakat, ahogyan a mértéktelenség és a bujaság aláássa egészségünk alapját. A mohó evés gyengíti a testi erôt és kifosztja, elpusztítja a lélek bátorságát. Nemcsak az súlyos a mértéktelennél, hogy nincs ellenálló ereje, tönkre megy a gyomra, testi, lelki egészségének vége van, hanem könnyebben költekezik és pazarol. Egy napig sem tudja megtartani jövedelmét. Ha elfogy, adósságba keveredik. Nem az evés rossz, nem is lehet, hanem a falánkság. Az is, hogy mértéken felül töltöd meg a gyomrodat és elrontod. Nem a mértékletes borivás rossz, hanem a részegeskedés, mikor eliszod az eszedet. Olyan testet teremtett nekünk az Úr, hogy nem tudunk élni étel nélkül. Csak vesd ki magadból a mértéktelenséget! Így használsz magadnak, egészségednek legtöbbet. Hát nem halljátok naponta a gazdagok életmódjából fakadt betegségeket? Honnan van a köszvény, a sok fejfájás? Honnan a rendetlen mirigytúltengések? Ezer más betegség. Nem a mértéktelen evésbôl és ivásból? A túlterhelt hajó is könnyen tele lesz vízzel és elsüllyed. A mértéktelen, iszákos ember is meredek felé rohan és eldobja az eszét. Olyan, mintha halott lenne, pedig benne van a lelke. A rosszat meg tudja tenni, a jócselekedetre azonban nem különb, mint a halott. Ilyen szörnyű az iszákosság, hogy még az érzékeket is el tudja venni. Az eszes embert, akinek az a tiszte, hogy mindenki felett legyen, olyanná teszi, mintha feloldhatatlan bilincsekben halottként feküdne. Semmit sem tud tenni. Még a holttestnél is rosszabb. Az legalább jóra is, rosszra is tehetetlen. Ezen mindenki nevet. Barátai saját hibájának tartják, ezért leplezik és szégyenkeznek miatta. Ellenségei szidják, szidják, gyalázzák, átkozzák. Csak éppen azt nem mondják: Hát így kell élned? Még a levegôt sem érdemled meg? Még különbeket is tudnak. Szeretteim! Minden erônkbôl kerüljük el a mértéktelenséget. Csak annyit együnk, amennyi gyönyört okoz, igazi gyönyört és táplálja testünket. Ez Krisztus parancsára rendezett és féken tartható, erôt biztosít. A földi élet is könnyű lesz és elôkészülünk a mennyei javakra a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmében és szeretetében. Legyen neki dicsôség és hatalom mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Aranyszájú Szent János: A színház veszedelmei[29] El kell ezeket viselni? El kell ezeket tűrni? A ti bizakodástok mellett akarok rólatok tárgyalni. Isten is így tett a zsidókkal. Ôket szólította fel, hogy mondjanak ítéletet az Ô ügyében: ,,Én népem, mit tettem neked? Vagy miben voltam terhedre? Felelj nekem!'' (Mik 6,3) ,,Minô gonoszságot találtak bennem atyáitok. Hogy eltávoztak tôlem? Semmiség után jártak és semmivé lettek'' (Jer 2,5). Én is ezt utánzom és újra hozzátok fordulok: El kell ezt viselni? El kell ezt tűrni? Beszédem és tanításaim után egyesek itt hagynak bennünket és a lóversenyekre özönlenek és úgy leisszák magukat, hogy az egész várost telekiabálják és összevissza ordítják. Sok emberben nevetést, de még többen siralmas sajnálkozást keltenek. Otthon ültem és hallottam kitörô kiabálásukat. Mondhatom, többet szenvedtem, mint a viharba jutott tengeri utasok. Azok a legvégsô veszélytôl rettegnek, mikor a hullámok hozzáverôdnek a hajó oldalához. Hozzám még ennél is erôsebben törtek be a hangok. A földre borultam és befogtam a fülemet. Ezek jobban kiabáltak, mint a cirkuszi páholyok rivalgó nézôi vagy a középrészek és az állóhelyek tömegei, mikor tapsolva harsognak a kocsisoknak. Mit magyarázzak még? Mivel védekezünk, ha egy idegen jön ide bárhonnan? Megáll, kifogásolja ezt és így szól: Ez az apostolok városa? Ennek van ilyen szónoka? Ez a nép szereti Krisztust? Még a mai napon sem szeditek össze magatokat, amikor üdvösségünk jelét ünnepeljük? Nagyhéten az Urat keresztre feszítették. Meghozta legnagyobb áldozatát. Megnyitotta a paradicsomot. Az eltévedt embert visszavezette ôsi hazájába. Az átkot kiengesztelte. A vétket eltűntette. A hosszú háborút befejezte. Véget ért Isten haragja az ember ellen. Az egész világ képét átalakította. Azokban a napokban, mikor böjtölni, Istent dicsérni és neki hálát kell adni mindazokért a jókért, melyeket oly nagy mértékben juttatott nekünk, akkor te elhagyod a templomot és a szent áldozatot, a testvérek társaságát, a nehéz böjtöt és az ördög foglyaként rohansz a cirkuszba! Lehet ezt tűrni? El lehet ezt viselni? Folyton megkérdezem ezt és ezzel szeretném enyhíteni fájdalmamat. Nem akarom hallgatással abbahagyni a kérdést. Elétek szándékozom tárni és szemetek elé vetíteni. Hogyan tudjuk majd Istent kiengesztelni? Hogyan tudjuk haragját megszüntetni? Három nappal ezelôtt mindent elsöprô, hatalmas esôzés, zápor volt. Azt mondhatom, hogy a földmíves szájából ragadta ki a kenyeret. Elfektette a telt kalászokat. Mindent elrothasztott a nagy nedvesség. Könyörögtünk, körmenetet tartottunk. Az egész város folyóként áradt az apostolok helyéhez. Közbenjárónak kértük Szent Pétert és Szent Andrást és a hozzájuk hasonló Pált és Timoteuszt. Azután, mikor Isten haragja lecsillapodott, nekibátorodtunk a tengernek, átvágtuk a hullámokat. Az apostolfejedelmekhez siettünk: Péterhez, a hit alapjához, Pálhoz, a választott edényhez. Szent dicséretet mondtunk nekik. Küzdelmeiket hangos szóval hirdettük. Elmondtuk erejüket és az ördög felett aratott gyôzelmeiket. Nem rémített meg az elmúlt esemény? Nem okultál az apostolok nagy cselekedeteibôl? Alig múlt el egy nap, már lelkiismeretlenkedsz és kiabálsz. Lelked a szenvedély foglyaként önmagáról megfeledkezve kóborol. Miért nem kötözöd össze magadban az esztelen rossz tulajdonságokat: a haragot és a bűnös vágyat? Tedd rájuk az összeszedettség igáját; az hasznos és könnyű. Helyezd föléjük a helyes gondolkodást. Fuss az égi hivatásod útján; ne pedig az egyik bűntôl a másikhoz. Emelkedj fel a földrôl az égbe. Az ilyen versenyfutásnak igen nagy haszna van. (Saját körülményeidet vaktában és össze-vissza hagyod. Más gyôzelméért izgulsz. Hiábavalósággal és gonoszságban töltöd el a napot.) Elfeledkezel arról, hogy ha szolgáidnak pénzt adsz kézbe, az utolsó fillérig megköveteled tôle az elszámolást. Így tesz velünk Isten. Számon kéri egész életünket: hogyan töltöttük el minden napunkat. Mit mondunk majd? Mivel védekezünk, ha eljön a számonkérés napja? Teérted lett a nap, érted világít éjjel a hold, érted ragyog a csillagvilág. Téged szolgál a szél fuvalma, a folyók rohanása. Miattad csírázik a mag és növekszik a növényzet. Megtartja rendjét a természet futása. Felkel a nap és eljön az éjszaka. Minden teérted! Téged szolgál a teremtett világ, te pedig az ördög vágyait teljesíted? Istentôl bérbe kaptad lakásodat -- ezt a világot értem --, bért pedig nem fizetsz. Egyik nap cirkuszba mentél. Ez nem volt elég, hanem másnap, mikor ki kellett volna pihenned a rosszaságot, akkor színházban voltál. Füstbôl a tűzbe rohantál. Másik, súlyosabb szakadékba kerültél. Az öregek szégyent hoztak ôsz hajukra, az ifjak kapkodnak fiatalságukban. Az apák odaviszik gyermekeiket. Már serdülôkorban megtanulják a rosszat és a gonoszság lejtôjére jutnak. Nem hibáznánk, ha gyermekgyilkosoknak neveznénk az ilyen apákat. Hiszen gonoszságukban tönkreteszik szülötteik lelkét. Milyen gonoszságukban? -- kérdezheted. Azért kesergek, mert beteg vagy, de ezt nem tudod és nem is keresel fel orvost. Elteltél erkölcstelenséggel és még azt kérdezed: miféle gonoszsággal! Nem hallgatod meg Krisztust, mikor így szól: ,,Én pedig azt mondom nektek, aki asszonyra néz, hogy ôt megkívánja, már házasságtörést követett el vele szívében'' (Mt 5,2). Mi lesz akkor, ha nem szemérmetlen gondolattal nézel rá? Nehezen hiszem el. Ha nem tudod visszatartani magadat a nézésben, hanem erôs vággyal veted rá szemedet, hogyan állíthatod azt, hogy tisztán marad a lelked. Nem vagy kôbôl, sem vasból! Tested van, bizony emberi tested, melyet szénánál gyorsabban lángralobbant a testi vágy. Mit mondjak a színházról? Ha a sétatéren néha asszonnyal találkozunk, megbotránkozunk. Te pedig beülsz elôkelô helyedre; ott minden erkölcstelenségre emlékeztet, izgat. Rosszhírű nôt látsz fejfedô nélkül. Szégyenletes mozdulatokkal jön a színpadra. Aranyos ruha lebeg rajta. Izgató, elpuhult mozdulatai vannak. Szemérmetlen dalt énekel. Izgatóan rikácsol. Sikamlós szavakat beszél. Olyan szégyenteljes minden, amilyent csak el tudsz képzelni. Le sem veszed róla a szemed. És még azt mered mondani, hogy nem fogyatkozott meg emberi mivoltod! Nem vagy kôbôl. Nem vagy vasból. Nem akarom ismételni magamat. Talán te megfontoltabb vagy, mint azok a derék, igaz emberek, akik a puszta odanézés miatt szívükben összeroskadtak. Nem emlékszel, mit mondott Salamon: ,,Vehet-e az ember tüzet az ölébe, Úgy, hogy ruhái meg ne égjenek? Járhat-e valaki izzó parázson, Úgy, hogy talpát meg ne perzselje? Így jár, ki betér társa asszonyához, aki ôt érinti, nem marad bűntelen'' (Péld 6,27--29). Ha nem is éltél együtt a színésznôvel, de vágyódtál utána, gondolatban már elkövetted a bűnt. De nemcsak éppen akkor, hanem színház után, mikor már ô eltávozott, a képe bennfészkel lelkedben. Ottmarad a szava, az alakja, a tekintete, hullámzó mozgása, ruhája, erkölcstelen énekei és ezer más. Ezer sebbel térsz haza. Vajon nem ettôl van a sok házi felfordulás? A józanság kipusztulása. A sok elválás. A veszekedés, pereskedés. A sok nehézség, apró-cseprô dolog miatti összeveszés. Mivel a színésznô eltölt és foglya vagy, feleséged kellemetlenebbnek tűnik fel. Gyermekeid alig elviselhetôk. Cselédeid terhedre vannak. Az egész ház unalmas. Megszokott napi gondjaid és szükséges elfoglaltságod otthon untatnak. Bárki jön hozzád, csak zavar és nem kívánatos. Az még nagyobb bökkenô, hogy nem egyedül térsz haza, hanem színésznôt is viszel magaddal. De nem nyíltan és egyenesen. Ez könnyebb lenne. Feleséged hamar kidobná. De gondolatban, lelkedben tölt el egészen. Babiloni lángot gyújt benned, vagy még ennél is súlyosabbat. Nem olajos kóc, nafta, szurok táplálja a tüzet, hanem amiket fentebb említettem. Ez áraszt el mindent. A lázas betegek ápolóik ellen semmi kifogást sem tehetnek, mégis minden rossz körülöttük, nyűgös betegségük miatt. Nem kell nekik az étel. Szidják az orvosokat. Haragusznak családjukra. Apollóik nem tudnak kedvükre tenni. Ezek is, akik ilyen nehéz bajban vannak, nyugtalanok, méltatlankodnak, mindig szerelmüket látják. Micsoda nehéz állapot! Ha egy farkast, oroszlánt, vagy bármilyen vadat nyíllal megsebeznek, menekül a vadász elôl. Az eszes ember pedig, ha sebet kap, követi megsebzôjét. Ekkor persze még súlyosabb nyilat kap, mégis jól érzi magát sebében. Az a legszörnyűbb, hogy gyógyíthatatlan betegségbe esik. Aki nem utálja a fekélyt és nem is akar megszabadulni tôle, hogyan is keresné fel az orvost! Azért bánkódom és szomorkodom, hogy ekkora bánattal és keserűséggel szívetekben távoztok innen a földrôl. Ne fájna nekem, mikor egy kis gyönyör miatt majd örök szenvedésben éltek? Még a pokol és örök büntetés elôtt végsô ítéletet mondtok magatokról. Mondd csak, nem nagy kínzás ilyen vágyat táplálni, állandóan benne égni, a rendetlen szerelem tüzét mindenütt éleszteni? Nem vádol a lelkiismereted?! Hogyan léped át e szent küszöböket? Hogy veszed magadhoz az Oltáriszentséget? Hogyan hallgatsz beszédet az önmegtagadásról, ilyen fekélyekkel és sebekkel telten? Lelkiismeretedet e szenvedély rabszolgájává tetted. Mondjak még mást is? Jól lehet látni nálatok a lelkiismeret fájdalmát. Már most -- beszéd közben -- látom, hogy ütik homlokukat. Nagyon hálás vagyok nektek, hogy ilyen szívetek van. Azt gondolom, hogy sok, feddhetetlen iletű tesz így, mert fájnak neki testvéreinek bűnei. Fáj és marcangol, hogy ilyen nyájat bomlaszt az ördög. Ha akarjátok, gyorsan elzárjuk tôle az utat. Hogyan? Ha a tanításunk hálóját kifeszítjük és felkutatjuk a vadállat foglyait. Az oroszlán torkából kiragadjuk ôket. Ne mondd: Kevesen vannak, akik a nyájtól elszakadtak. Ha csak tízen is vannak, nem mellôzhetô el a kár. Akár csak öten, vagy ketten lennének, vagy egyetlen egy. Az isteni pásztor azért hagyta el kilencvenkilenc juhát, hogy a századik után menjen és nem nyugodott addig, míg ismét vissza nem vitte. A kóbor báránykával újra kiegészítette a teljes számot. Ne mondd, hogy csak egy tévedt el közülünk. Gondold meg, hogy lélek az. Miatta lett az egész látható világ. Miatta lett a törvény, a büntetés, a fenyítés. Sok ezer csoda és Isten különféle működése. Miatta nem kímélte meg Egyszülöttét sem. Vedd figyelembe, Isten mekkora fontosságot tulajdonított egynek. Ne becsüld le megmentése szükségét. Menj utána és hozd vissza. Vedd rá, hogy ne tegyen többé ilyent. Így elég védelmünk lesz Isten elôtt. Ha azonban nem fogadja szívesen és sem a mi tanácsunkra, sem a ti buzdítástokra nem teszi meg, élek azzal a jogommal, melyet Isten adott nekem, nem megsemmisítésül, hanem építésre. Azért megmondom és kihirdetem nektek harsány szóval: Ha valaki e figyelmeztetés, e tanítás után elmegy a lélekölô színházba, nem engedem be ide a templomba. Nem hallgathat szentmisét. Nem szolgáltatom ki neki az Oltáriszentséget. Úgy teszek én is, mint a pásztorok, mikor a mételykóros birkákat elválasztják az egészségesektôl, hogy ne fertôzzék meg a többit. Régen a leprást kiparancsolták a táborból, mégha király is volt. Elkülönítették minden díszével együtt. Mennyivel inkább kell kizárnunk a lelki leprásokat e szent táborból. Eddig kértem, tanácsoltam. Ennyi figyelmeztetés, buzdítás után kénytelen vagyok operálókést használni. Már éppen egy éve, hogy idekerültem várostokba. Nagyon gyakran figyelmeztettelek benneteket. Mivel egyesek jól érzik magukat e társaságban, ezután késsel nyúlok a sebhez. Valódi késem nincs. De a szavam jobban vág minden eszköznél. Ha nem is égetek tűzzel, van tűznél hatásosabb tanításom. Ne vesd meg szavaimat. Ámbár egyszerű és sajnálatraméltó vagyok, de kaptam Isten kegyelmébôl hatalmat, hogy ígéretemet végrehajtsam. Ki kell zárnunk tehát az ilyen embereket, hogy az egészségesek még nagyobb erôben távozzanak innen. A betegek pedig erôt gyűjtsenek magukban e súlyos betegség után. Még ha borzadtok is a gondolataimtól (látom, hogy mindnyájan megrázkódtok és elcsüggedtek), mégis ki kell ôket zárnom. Így az egész kérdés megoldást nyer. Jogot kaptunk az összekötésre; ugyanígy a feloldásra is. És ha kell, ismét visszavezetjük ôket az Egyházba. Nem akarom testvéreimet elszakítani tôlünk, de az Egyházat meg kell menteni a szégyentôl. Most a görögök is kinevetnek bennünket, a zsidók is gúnyolódnak, ha semmibe se vesszük a vétkezôket. Úgy pedig nagyon megdicsérnek minket. Csodálják az Egyházat. Tiszteletben tartják törvényeinket. Senki se lépjen be tehát ide a templomba, míg abban az erkölcstelen környezetben él. Ne vegyük magunk közé. Legyen közös ellenségünk. ,,Ha valaki nem engedelmeskedik levélben megírt szavunknak, azt jegyezzétek meg és kerüljétek a társaságát, hadd szégyellje magát'' (2Tessz 3,14). Így tegyetek ti is. Ne beszéljetek vele. Ne fogadjátok vendégül. Ne hívjátok asztalotokhoz. Bárhol találkoztok vele: városon kívül, vagy a forgalmas sétatéren, ne legyetek vele. Így könnyen visszaszerezzük az Egyháznak. A vadászok a nehezen befogható vadakat nem egy oldalról, hanem minden irányból üldözik és úgy hajtják be a hálóba. Így vadásszunk mi is együtt ezekre a megvadult lelkekre. Gyorsan űzzük be az üdvösség hálójába: ti egyfelôl, én a másik oldalról. Hogy ez megtörténjék, ti is nehezteljetek velem. Fájjon az Isten törvényének megsértése. Forduljatok el az ilyen beteg és bűnös testvérektôl, hogy örökre megôrizzétek ôket. Nem valami kis büntetésben lesz részetek, hanem igen nagy bűnhôdés vár rátok, ha ilyen lélekromlás mellett szó nélkül elhaladtok. Ha egy szolga aranyat vagy ezüstöt lop, nemcsak maga a tolvaj bűnhôdik, hanem cinkosai is és akik nem jelentették fel, pedig tudtak róla. Mennyivel inkább így van az Egyházban. Egyszer majd így szól hozzád az Isten: Láttad, hogy házamból loptak. Nem ugyan arany-, vagy ezüst-edényt, hanem önmegtagadást. Értékes testet kapott. Nagy áldozatban részesült és mégis elment az ördög helyeire: a cirkuszba és a színházba. Ilyen nagy bűnt követett el. Miért hallgattál? Miért viselted magadban? Miért nem mondtad meg a papnak? Nagy büntetést kapsz ezért. Én is így teszek: ámbár fáj, mégsem tekintek el a súlyosabb büntetéstôl. Sokkal jobb fájdalom árán kikerülni a jövô büntetést, mint kímélet után nagyon megbűnhôdni. Nem biztonságos, nem is veszélytelen ilyeneket titokban tartani. Saját magad készíted elô büntetésedet. Én pedig mindnyájatok üdvéért felelôs vagyok. E miatt beszélek és teszek így állandóan. Bár nagyon fáj, bár nehéz embernek tűnök fel, bár nehezteltek rám, mégis meg kell tennem. Hogyan állnék meg ama félelmetes trón elôtt piszokban, bűnben? Bárcsak gyorsan állnának lábra e szerencsétlenek a szentek imádságaira. A bűn nélküliek még nagyobb dicsôségbe és józanságba jussanak, hogy ti is elérjétek üdvösségteket, én is örülhessek. Legyen dicsôség az Istenek most és mindörökkön örökké. Amen. ======================================================================== Jegyzetek 1. In diem natalem D. N. Jesu Christi; P.G. 49,360--362 2. De baptismo Christi; P.G. 49,369--372 3. De poenitentia; P.G. 49,345 k. 4. In Mt. hom. 82; P.G. 58,743 k. 5. Hom. 17. in cp. ad Hebraeos; P.G. 63,131 k. 6. Ecloga de non contemnenda ecclesia Dei; P.G. 63,627--632 7. Encomium in Mariam Deiparam; P.G. 77,1029--1040. Ezt a beszédet, mely inkább imádság, 431-ben az efezusi zsinaton mondta. 8. A görögöknél igen nagy becsülete volt a tücsöknek. A legszebb hangok közé minôsítették a cirpelését. 9. P.G. 95,309--341, rövidítve 10. Contra Anomoeos hom. 5; P.G. 48,743 k. és hom. 7; P.G. 48,766--788 11. P.G. 51,87--90 (nr. 1. 2.) 12. Expositio in Ps. 41; P.G. 55,155--160 13. De baptismo Christi; P.G. 49,363--365 14. Contra Anomoeos 7; P.G. 48,755--757 15. I. hom. Quod frequenter conveniendum sit.; P.G. 63,461 k. 16. Or. 14. de pauperum amore; P.G. 35,857--910, szemelvényesen 17. Hom. 18. In ep. ad Hebraeos; P.G. 63,136--138 18. De pace Or. II.; P.G. 35,11--31 19. Hom. 20 in ep. ad Ephesios; P.G. 62,135--150, szemelvényesen 20. Hom. 3. de diabolo tentatore; P.G. 49,270--276 21. Hom. 4. ad populum aniocheum; P.G. 49,62--68 22. Hom. I. de diabolo; P.G. 49,251--258 23. Quod qui seipsum non laedit, nemo laedere possit; P.G. 52,459-- 479, szemelvényesen 24. Ecloga de adversa valetudine et medicis; P.G. 63,651--656 25. Hom. 1. et 2. de paenitentia; P.G. 49,277--292 26. Hom. 21. in ep. ad Hebr.; P.G. 63,145--147 27. Hom. 18. de odio et inimicitiis; P.G. 63,681--686 28. Ecloga de ingluvie et ebrietate; P.G. 63,645--652 29. Contra Judos et theatra; P.G. 56,263--270