Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Hittani Kongregáció Dominus Iesus Nyilatkozat Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemes üdvözítô voltáról Római Dokumentumok Fordította: Dr. Diós István Lektorálta: Dr. Németh László Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Bevezetés I. Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának teljessége és véglegessége II. A megtestesült Logosz és a Szentlélek az üdvösség művében III. Jézus Krisztus üdvözítô misztériumának egyetlen és egyetemes volta IV. Az Egyház egyetlensége és egysége V. Egyház, Isten Országa és Krisztus Országa VI. Az Egyház és a vallások kapcsolata az üdvösséggel Befejezés Jegyzetek ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című füzet szöveghű elektronikus változata. A könyv 2000-ben jelent meg a Szent István Társulat kiadásában az ISBN 963 361 187 3 azonosítóval. Az elektronikus változat a Szent István Társulat engedélyével készült. ======================================================================== Bevezetés 1. Az Úr Jézus mennybemenetele elôtt megparancsolta tanítványainak, hogy hirdessék az Evangéliumot az egész világnak és kereszteljék meg az összes nemzetet: ,,Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik'' (Mk 16,15-16); ,,nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát és tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg ôket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok ôket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.'' (Mt 28,18-20; vö. Lk 24,46-48; Jn 17,18; 20,21; ApCsel 1,8.) Az Egyház egyetemes küldetése Jézus Krisztus parancsából fakad, és a századok folyamán Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek misztériumának és a Fiú megtestesülése -- mint az egész emberiség számára üdvözítô esemény -- misztériumának hirdetésével teljesül. A keresztény hitvallás alaptételei ezek: ,,Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtôjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idô kezdete elôtt. Isten az Istentôl, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentôl, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennybôl. Megtestesült a Szentlélek erejébôl Szűz Máriától, és emberré lett. Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsôségben ítélni élôket és holtakat, és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetônkben, aki az Atyától származik; akit éppúgy imádunk és dicsôítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ô szólt a próféták szavával. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára, várom a holtak feltámadását és az eljövendô örök életet. Ámen.''[1] 2. Az Egyház a századok folyamán hűségesen hirdette és tanúsította Jézus Evangéliumát, a második keresztény évezred végén azonban e küldetés még messze van beteljesedésétôl.[2] Ezért ma még aktuálisabb, mint korábban, Pál apostol felkiáltása minden megkeresztelt ember missziós elkötelezettségérôl: ,,hogy az Evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetek, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem, ugyanis, ha nem hirdetem az Evangéliumot!'' (1Kor 9,16) Innen érthetô, hogy a Tanítóhivatal különleges figyelmet fordít az Egyház evangelizáló küldetésének megalapozására és támogatására, mindenekelôtt a világ vallásos hagyományaival kapcsolatban.[3] Tekintettel az értékekre, melyeket e vallásos hagyományok tanúsítanak és fölkínálnak az emberiség számára, az Egyháznak a nemkeresztény vallásokkal való kapcsolatáról szóló zsinati nyilatkozat pozitívan és nyitottan ezeket mondja: ,,A katolikus Egyház semmit sem utasít el abból, ami ezekben a vallásokban igaz és szent. Ôszinte tisztelettel szemléli ezeket a magatartásformákat és életmódokat, erkölcsi parancsolatokat és tanításokat, melyek sokban különböznek attól, amit ô maga hisz és tanít, mégis nemritkán tükrözik annak az igazságnak a sugarát, amely megvilágosít minden embert''.[4] Ezt az irányt követve az Egyház elkötelezetten Jézus Krisztus hirdetésére, aki ,,az út, az igazság és az élet'' (Jn 14,6), napjainkban a vallások közötti dialógust is ápolja. Természetesen ez nem helyettesíti, hanem kíséri a pogányokhoz szóló küldetést, az egység azon misztériumából fakadóan, melybôl ,,következik, hogy valamennyien, férfiak és nôk egyaránt, akik csak üdvözülnek, jóllehet különbözô módon, Jézus Krisztusban, az Ô Szentlelke által, az üdvösség egy és ugyanazon misztériumából részesednek''.[5] E dialógus, mely része az Egyház evangelizáló küldetésének,[6] magában foglalja a megértés, a kölcsönös megismerés és egymás gazdagításának -- az igazság iránti engedelmes és a szabadságot tisztelô -- magatartását.[7] 3. A keresztény hit és a többi vallásos hagyomány közötti dialógus elméleti elmélyítése és gyakorlata új kérdéseket vet föl, melyekkel a kutatás új ösvényein próbálnak szembenézni, olyan tételeket fogalmazva meg és olyan magatartási formákat sugallva, melyeket gondosan kell mérlegelnünk. A jelen nyilatkozat emlékeztetni akarja a püspököket, a teológusokat és az összes katolikus hívôt az e tárgykörbe tartozó, mellôzhetetlen tanításokra, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a teológiai reflexió olyan megoldásokat találjon, melyek összhangban vannak a hitletéteménnyel és válaszolnak korunk kulturális igényeire. A nyilatkozat kifejtô nyelvezete megfelel céljának, miszerint nem rendszerezve akarja tárgyalni Jézus Krisztus és az Egyház egyetlen és egyetemesen üdvözítô voltának problematikáját, nem is akar megoldásokat adni szabadon vitatható teológiai kérdésekre. Sokkal inkább újra elô akarja adni a katolikus hit ide vonatkozó tanítását, ugyanakkor megemlít néhány lényeges, további kutatásra váró problémát, és elutasít bizonyos téves vagy kétértelmű álláspontokat. Ezért a nyilatkozat fölidézi a Tanítóhivatal korábbi dokumentumait, azzal a szándékkal, hogy megerôsítse az Egyház hitletéteményéhez tartozó igazságokat. 4. Az Egyház folyamatos missziós igehirdetését napjainkban relativista elméletek veszélyeztetik, melyek nemcsak de facto, hanem de iure (elvileg) is igazolni akarják a vallási pluralizmust. Következésképpen túlhaladottnak tartanak olyan igazságokat, mint például Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának végsô és tökéletes voltát; a keresztény hit természetét a többi vallás belsô meggyôzôdéséhez viszonyítva; a Szentírás könyveinek sugalmazott voltát; az örök Ige és a názáreti Jézus személyi egységét; a megtestesült Ige és a Szentlélek üdvrendjének egységét; Jézus Krisztus misztériumának egyetlen és egyetemesen üdvözítô voltát; az Egyház egyetemesen üdvözítô közvetítését; Isten Országa, Krisztus Országa és az Egyház különbözôségét és elválaszthatatlanságát; Krisztus egyetlen Egyházának a katolikus Egyházban létezését. E felfogás gyökereit olyan filozófiai, illetve teológiai elôzményekben kell keresnünk, melyek megakadályozzák a kinyilatkoztatott igazság megértését és elfogadását. Néhány ilyen elôzmény: az a meggyôzôdés, hogy az isteni igazság felfoghatatlan és kimondhatatlan még a keresztény kinyilatkoztatás számára is; a relativista magatartás az igazsággal szemben, tudniillik, hogy ami igaz az egyiknek, az lehet nem igaz másoknak; a nyugati logika és a keleti szimbolikus gondolkodás radikális szembeállítása; annak szubjektivizmusa, aki mivel az észt tekinti az egyetlen ismeretforrásnak, ,,képtelenné válik tekintetét feljebb emelni, hogy bátorsága legyen elérkezni a létezés igazságához'';[8] azon igazság megértésének és elfogadásának nehézsége, hogy a történelemben vannak végleges és eszkatologikus történések; az örök Ige idôbeli megtestesülése eseményének metafizikai elsilányítása azáltal, hogy azt Isten puszta, a történelemben való megjelenésére redukálják; annak eklekticizmusa, aki a teológiai kutatásban különféle filozófiai és vallási eredetű eszméket használ anélkül, hogy tekintettel volna azok rendszerbeli összefüggésére vagy a keresztény igazsággal való összeegyeztethetôségére; végül az az irányzat, mely a Szentírást az Egyház hagyományától és Tanítóhivatalától függetlenül olvassa és értelmezi. Ilyen elôzményekbôl kiindulva -- melyek olykor tételszerűen, máskor hipotézisszerűen különféle színezetekben jelentkeznek -- néhány olyan teológiai tételt dolgoztak ki, melyekben a keresztény kinyilatkoztatás, Jézus Krisztus és az Egyház misztériuma elveszíti abszolút igazság jellegét és egyetemesen üdvözítô voltát, vagy legalábbis a kétkedés és a bizonytalanság árnyéka borul rájuk. ======================================================================== I. Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának teljessége és véglegessége 5. Ennek az egyre jobban terjedô relativista gondolkodásnak az ellensúlyaként mindenekelôtt emlékeztetnünk kell Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának végleges és tökéletes jellegére. Szilárdan hinni kell ugyanis azt a tételt, hogy Jézus Krisztus, Isten megtestesült Fia misztériumában -- aki ,,az út, az igazság és az élet'' (Jn 14,6) -- az isteni igazság teljessége nyert kinyilatkoztatást: ,,Nem ismeri a Fiút senki, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni'' (Mt 11,27); ,,Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya ölén van, ô nyilatkoztatta ki'' (Jn 1,18); ,,Krisztusban lakik testi formában az istenség egész teljessége, és benne lettetek ennek a teljességnek részesei'' (Kol 2,9- 10). Isten szavához hűségesen tanítja a II. Vatikáni Zsinat: ,,Az Istenrôl és az ember üdvösségérôl így kinyilatkoztatott mélységes igazság Krisztusban ragyog föl, aki az egész kinyilatkoztatás közvetítôje és teljessége'',[9] és megerôsíti: ,,Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, az >>emberekhez küldött ember<< tehát >>Isten igéit mondja<< (Jn 3,34), és véghezviszi az üdvözítô művet, melyet az Atya bízott rá, hogy megtegye (vö. Jn 5,36; 17,4). Ezért ô -- akit, ha valaki lát, az Atyát is látja (vö. Jn 14,9) -- egész jelenlétével és minden megnyilvánulásával, szavaival és tetteivel jeleivel és csodáival, fôként pedig halálával és a halálból való dicsôséges föltámadásával, végül az igazság Lelkének elküldésével véghezviszi és tökéletessé teszi a kinyilatkoztatást (...) A krisztusi üdvrend tehát mint új és végleges szövetség sohasem múlik el, és már semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást nem kell várnunk a mi Urunk Jézus Krisztus dicsôséges eljöveteléig (vö. 1Tim 6,14; Tit 2,13).''[10] Ezért a Redemptoris missio enciklika megismétli, hogy az Egyház feladata úgy hirdetni az Evangéliumot, mint az igazság teljességét: ,,Isten kinyilatkoztatásának Igéje által végérvényesen, teljességében föltárta önmagát, közölte az emberi nemmel, hogy kicsoda Ô. Istennek ez a biztos és végérvényes önkinyilatkoztatása adja az Egyház missziós természetének legmélyebb indokát: nem mondhat le arról, hogy hirdesse az Evangéliumot, az igazság teljességét, amelyet Isten önmagáról közölt velünk.''[11] Tehát csak Jézus Krisztus kinyilatkoztatása ,,hoz történelmünkbe olyan egyetemes és végsô igazságot, mely az emberi elmét állandó kutatásra készteti''.[12] 6. Ellentétes tehát az Egyház hitével az az állítás, hogy Jézus Krisztus kinyilatkoztatása korlátozott, befejezetlen és tökéletlen, ezért a többi vallásban jelenlévô kinyilatkoztatásból kiegészítésre szorul. Ezen állítás végsô indoka az a föltételezés, hogy Isten igazságát a maga teljességében és összességében egyetlen történeti vallás -- tehát a kereszténység, sôt maga Jézus Krisztus -- sem képes megragadni és hirdetni. Ezen állítás alapjában mond ellent a korábbi hittételeknek, melyek szerint Jézus Krisztusban megadatott Isten üdvözítô misztériumának teljes és tökéletes kinyilatkoztatása. Ugyanis Jézus szavai, cselekedetei és egész történeti lénye, bár korlátozottak a maguk emberi valóságában, cselekvô alanyuk a megtestesült Ige isteni személye, ,,az igaz Isten és igaz ember'',[13] ezért Isten üdvözítô útjai kinyilatkoztatásának véglegességét és tökéletességét hordozzák akkor is, ha az isteni misztérium mélysége önmagában transzcendens és kimeríthetetlen marad. Az Istenrôl elmondott igazság nem veszíti érvényét és nem csorbul amiatt, hogy emberi nyelven hangzik el. Ellenkezôleg, ez az egyetlen, teljes és tökéletes igazság, mert aki mondja és teszi, Isten megtestesült Fia. Ezért a hit megköveteli, hogy valljuk: a testté lett Ige a maga teljes misztériumában -- a megtestesüléstôl a megdicsôülésig -- az Atyából részesedô, valóságos forrása és megvalósulása Isten emberiségnek szóló egész üdvözítô kinyilatkoztatásának,[14] s hogy a Szentlélek, aki Krisztus Lelke, az apostoloknak és rajtuk keresztül minden idôk egész Egyházának tanítja ezt a ,,teljes igazságot'' (Jn 16,13). 7. Isten kinyilatkoztatására a megfelelô válasz ,,a hit engedelmessége (Róm 1,5; vö. Róm 16,26; 2Kor 10,5-6), mellyel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, >>értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten elôtt<< és elfogadja a kapott kinyilatkoztatást''.[15] A hit kegyelmi ajándék: ,,Ehhez a hithez szükség van Isten megelôzô, segítô kegyelmére és a Szentlélek bensô segítségére, aki az ember szívét megindítja és Istenhez téríti, az értelem szemét megnyitja, és mindenkinek megadja az >>igazság elfogadásának és hitének édességét<<.''[16] A hit engedelmessége magában foglalja a Krisztusban adott kinyilatkoztatás igazságának az elfogadását, melyet Isten garantál, aki maga az Igazság:[17] ,,A hit elsôsorban az ember személyes ragaszkodása Istenhez; ugyanakkor ettôl elválaszthatatlanul az Istentôl kinyilatkoztatott egész igazság szabad elfogadása.''[18] A hit tehát, amely ,,Isten ajándéka'' és ,,tôle belénköntött természetfölötti erény'',[19] kettôs ragaszkodást foglal magában: ragaszkodást a kinyilatkoztató Istenhez, és ragaszkodást a Tôle kinyilatkoztatott igazsághoz azon bizalom alapján, mely a hívôben a kinyilatkoztató személye iránt van. Ezért ,,nem vagyunk kötelesek másban hinni, csak Istenben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben''.[20] Ezért határozottan tartanunk kell, hogy különbség van a teológiai hit és a többi vallásban található meggyôzôdés között. A hit a kinyilatkoztatott igazság kegyelemként kapott elfogadása, mely ,,lehetôség arra, hogy belépjünk a misztérium belsejébe, azáltal hogy elôsegíti belsô összefüggésének megértését''.[21] A többi vallásban élô meggyôzôdés ellenben az emberi bölcsesség és vallásosság kincseit alkotó azon tapasztalatok és elgondolások összessége, melyeket az ember az isteni és abszolút valósággal való kapcsolatában az igazságot keresve talált meg és valósított meg.[22] A mai eszmecserék során nem mindig tartják szem elôtt e különbséget, ezért gyakran azonosítják a teológiai hitet -- mely a Szentháromság egy Istentôl kapott kinyilatkoztatott igazság elfogadása -- és a többi vallásban élô meggyôzôdést, mely vallásos tapasztalat az abszolút igazság keresése közben, és nincs meg benne a kinyilatkoztató Isten elfogadása. Ez egyik alapja azon irányzatoknak, melyek csökkentik, olykor megszüntetik a különbséget a kereszténység és a többi vallás között. 8. Megfogalmazzák még a többi vallás szent írásainak sugalmazottságáról szóló hipotézist is. Kétségtelen, el kell ismerni, hogy a többi vallásban vannak olyan elemek, melyek segítségével a századok folyamán, s ma is, sokan táplálni tudták és fönn tudták tartani vallásos kapcsolatukat Istennel. Ezért, tekintettel a többi vallás gyakorlatára, erkölcsi törvényeire és tanítására -- miként fentebb említettük --, a II. Vatikáni Zsinat tanítja, hogy ,,bár sokban különböznek attól, amit [az Egyház] hisz és tanít, mégis nemritkán tükrözik annak az Igazságnak sugarát, aki megvilágosít minden embert''.[23] Az Egyház hagyománya azonban a sugalmazott szöveg minôsítést fenntartja az Ó- és Újszövetség kánoni könyvei számára, mert azokat a Szentlélek sugalmazta.[24] Folytatván e hagyományt, a II. Vatikáni Zsinat isteni kinyilatkoztatásról szóló dogmatikus konstitúciója tanítja: ,,Az Ó- és Újszövetség könyveit egész terjedelmükben, minden részükkel együtt szentnek és kánoninak tartja az Anyaszentegyház az apostoli hit alapján, mivel a Szentlélek sugalmazására írták le azokat (vö. Jn 20,31; 2Tim 3,16; 2Pt 1,19-21; 3,15-16), Isten a szerzôjük, és mint Szentírást kapta az Egyház.''[25] E könyvek ,,biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják mindazt, amit Isten a mi üdvösségünkre le akart íratni a szent iratokban''.[26] Mivel azonban Isten Krisztusban minden nemzetet magához akar hívni, és közölni akarja velük kinyilatkoztatásának és szeretetének teljességét, különféle módokon nyilatkozik meg ,,nem csupán egyes embereknek, hanem népeknek is szellemi gazdagságuk révén, amely elsôsorban és szükségszerűen a vallásukban jelenik meg, noha azok >>fogyatékosságokat, hibákat és tévedéseket<< is tartalmaznak''.[27] A többi vallás szent könyvei tehát, melyek táplálják és irányítják követôik életét, Krisztus misztériumából nyerik az igazságnak és kegyelemnek bennük jelenlévô elemeit. ======================================================================== II. A megtestesült Logosz és a Szentlélek az üdvösség művében 9. A mai teológiai gondolkodásban gyakran fölmerül a názáreti Jézus olyan felfogása, amely szerint különös, behatárolt történeti személy Ô, aki nem kizárólagosan nyilatkoztatja ki az isteni valóságot, hanem csak kiegészíti más kinyilatkoztató és üdvözítô személyiségek tevékenységét. Eszerint a Végtelen, az Abszolútum, az Isten végsô Misztériuma az emberiségnek sokféleképpen és sok történeti személyben nyilatkozik meg, akik közül egy a názáreti Jézus. Pontosabban fogalmazva, egyesek számára Jézus egyike volna azoknak, akikben a Logosz az idôk folyamán alakot öltött, hogy az üdvösséget közölje az emberiséggel. Ezen túlmenôen részben a keresztény üdvösség egyetemességének, részben a vallásos pluralizmus tényének igazolására két üdvrendrôl beszélnek: az egyik az örök Igéé, mely az Egyházon kívül és az Egyháztól függetlenül is érvényes, a másik a megtestesült Igéé. Az örök Ige üdvrendje egyetemesség tekintetében felülmúlja a megtestesült Ige -- pusztán keresztényekre korlátozódó -- üdvrendjét, annak ellenére, hogy Isten jelenléte ebben teljesebb. 10. E tételek teljesen ellenkeznek a keresztény hittel. Ugyanis szilárdan hinnünk kell a hit tanítását, mely hirdeti, hogy a názáreti Jézus, Mária Fia az Atyának Fia és Igéje, és egyedül Ô az. Az Ige, aki ,,kezdetben volt Istennél'' (Jn 1,2), ugyanaz, mint aki ,,testté lett'' (1,14). Jézus Krisztusban, az élô Isten Fiában (vö. Mt 16,16) ,,testileg benne lakik az istenség teljessége'' (Kol 2,9). Ô ,,az egyszülött Fiú, aki az Atya ölén van'' (Jn 1,18). ,,Benne nyertük el a megváltást (...), mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ô a kereszten vérével békességet szerzett.'' (Kol 1,13-14.19-20) A Szentírást követve és visszautasítva az egyszerűsítô és téves értelmezéseket az I. Niceai Zsinat így fogalmazta meg ünnepélyesen a hitét ,,Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki mint egyszülött az Atyától született, azaz az Atya lényegébôl, Isten az Istentôl, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentôl, született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával, aki által a mennyben és a földön minden teremtetett. Aki értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott, megtestesült és emberré lett, szenvedett és föltámadott a harmadik napon, fölment a mennybe és eljön ítélni élôket és holtakat.''[28] Az egyházatyák tanítását követve a Kalkedoni Zsinat is megvallotta, hogy ,,egy és ugyanaz a Fiú, a mi Urunk Jézus Krisztus, tökéletes az istenségben és tökéletes az emberségben, valóságos Isten és valóságos ember (...) istensége szerint egylényegű az Atyával, embersége szerint egylényegű velünk (...); az idô kezdete elôtt az Atyától született istensége szerint, ugyanô született a végsô kor napjaiban az Istenszülô Szűz Máriától embersége szerint, értünk és a mi üdvösségünkért''.[29] Ezért a II. Vatikáni Zsinat megerôsíti, hogy Krisztus, ,,az új Ádám'', ,,a láthatatlan Isten képmása'' (Kol 1,15), ,,tökéletes ember is, aki Ádám fiainak az ôsbűn által elcsúfított istenképiségét helyreállította. (...) Az ártatlan Bárány, önként ontva vérét, életet szerzett nekünk. Isten benne szerzett kiengesztelést önmagával és az embereknek egymás között, s kiragadott minket az ördög és a bűn szolgaságából, így mindegyikünk elmondhatja az apostollal: Isten Fia >>szeretett engem és önmagát adta értem<< (Gal 2,20).''[30] Ebben az összefüggésben II. János Pál pápa kifejezetten mondja: ,,A keresztény hitnek ellene mond az Ige és Jézus Krisztus mindenféle szétválasztása. (...) Jézus a megtestesült Ige, egy és oszthatatlan személy. (...) Krisztus nem más, mint a názáreti Jézus, és ô Isten megtestesült Igéje minden ember üdvösségéért. (...) Miközben arra törekszünk, hogy fölfedezzük és értelmezzük Istennek minden ajándékát, amelyet a népeknek adott -- különösen a szellemieket --, ezeket nem szakíthatjuk el Jézus Krisztustól, aki az isteni üdvösségterv középpontjában áll.''[31] Ugyanígy ellenkezik a katolikus hittel az a felfogás, mely szétválasztja a Logosz üdvözítô tevékenységét a megtestesült Ige tevékenységétôl. A megtestesüléssel Isten Igéjének minden üdvös cselekedete az emberi természettel egységben történik, melyet ô minden ember üdvösségéért magára vett. Az emberi és isteni természetben tevékenykedô egyetlen alany az Ige egyetlen személye.[32] Ezért nem egyeztethetô össze az Egyház tanításával az az elmélet, mely az isteni Logosznak olyan üdvözítô tevékenységet tulajdonít, melyet ô -- a megtestesülés után is -- a maga embersége ,,fölött'' vagy ,,azon túl'' végezne.[33] 11. Hasonlóképpen szilárdan hinni kell azt is, hogy csak egyetlen, a Szentháromság egy Isten által akart üdvrend van, melynek forrása és központja az Ige megtestesülésének misztériuma, aki a teremtés és a megváltás terve szerint az isteni kegyelem közvetítôje (vö. Kol 1,15- 20), minden létezô összefoglalója (vö. Ef 1,10), aki ,,értünk bölcsességgé, igazsággá, megszenteléssé és megváltássá lett'' (1Kor 1,30). Krisztus misztériumának ugyanis belsô egysége van, mely az Istenben történt örök kiválasztásától a második eljöveteléig terjed: az Atya ,,ôbenne választott ki bennünket a világ teremtése elôtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk elôtte a szeretetben'' (Ef 1,4). ,,Ôbenne nyertük el az örökséget annak végzésébôl, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz.'' (Ef 1,11.) ,,Akiket ugyanis [az Atya] eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ô elsôszülött a sok testvér között. Akiket erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsôítette.'' (Róm 8,29-30.) Az isteni kinyilatkoztatást hűségesen követve az Egyház Tanítóhivatala megerôsíti, hogy Jézus Krisztus az egyetemes Közvetítô és Megváltó: ,,Isten Igéje, aki által minden teremtetett, megtestesült, hogy mint tökéletes ember mindenkit üdvözítsen és összefoglalja a mindenséget. Az Úr (...) az, akit az Atya föltámasztott a halálból, megdicsôített és jobbjára ültetett, hogy élôk és holtak bírája legyen.''[34] Ez az üdvözítô közvetítés magában foglalja a megváltó Krisztus, a legfôbb és örök Pap áldozatának egyetlenségét (vö. Zsid 6,20; 9,11; 10,12-14). 12. Van, aki fölveti a Szentlélek üdvrendjének hipotézisét, mely egyetemesebb jellegű lenne, mint a megtestesült, megfeszített és föltámadott Ige üdvrendje. Ez az állítás is ellenkezik a katolikus hittel, mely az Ige üdvözítô megtestesülését szentháromságos eseménynek tekinti. Az Újszövetségben Jézusnak, a megtestesült Igének a misztériuma a Szentlélek jelenlétének a helye, és az emberiségre való kiáradásának forrása, s nemcsak a messiási idôkben (vö. ApCsel 2,32-36; Jn 7,39; 20,22; 1Kor 15,45), hanem a történelembe lépése elôtti idôkben is (vö. 1Kor 10,4; 1Pt 1,10-12). A II. Vatikáni Zsinat újra megerôsítette ezt az alapvetô igazságot az Egyház hívô tudatában. Amikor a Zsinat az Atya egész emberiségre vonatkozó üdvözítô tervét bemutatja, kezdettôl fogva szorosan összekapcsolja Krisztus misztériumát a Szentlélek misztériumával.[35] Az Egyház építésének egész művét, melyet Jézus Krisztus, a Fô a századok folyamán végez, mint a Lelkével közösségben végrehajtott művet látja a Zsinat.[36] Ezen felül Jézus Krisztus üdvözítô tevékenysége Lelkével és Lelke által kiterjed a látható Egyház határain túl az egész emberiségre. Amikor a Zsinat a húsvéti misztériumról beszél, melyben Krisztus életet adóan már most magához kapcsolja a hívôt a Szentlélekben és megajándékozza a föltámadás reményével, ezt mondja: ,,Mindez nemcsak a Krisztus-hívôkre érvényes, hanem minden jóakaratú emberre is, akiknek szívében láthatatlanul munkálkodik a kegyelem. Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végsô hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetôséget, csak Isten elôtt ismert módon, hogy csatlakozhassanak e húsvéti misztériumhoz.''[37] Világos tehát a kapcsolat a megtestesült Ige üdvöt hozó misztériuma és a Szentlélek misztériuma között, aki nem tesz mást, mint aktualizálja az emberré lett Fiú üdvözítô hatását minden ember életében, akiket Isten egyetlen célja hívott meg, akár megelôzték a történelemben az emberré lett Igét, akár az ô történelembe való belépése után élnek: mindannyiuknak az Atya Lelke az éltetôje, akit az Emberfia bôkezűen ajándékoz (vö. Jn 3,34). Ezért az Egyház Tanítóhivatala nemrég határozottan és világosan fölidézte az egyetlen isteni üdvrend igazságát: ,,A Lélek jelenléte és tevékenysége nemcsak az egyes embert érinti, hanem a társadalmat és a történelmet is, a népeket, a kultúrákat, a vallásokat is. (...) A föltámadt Krisztus működik az emberek szívében a Lélek erejében. (...) A Szentlélek az, aki hinti >>az Ige magvait<<, melyek a rítusokban és kultúrákban jelen vannak, és megérleli azokat Krisztusban.''[38] A Tanítóhivatal elismeri a Lélek üdvtörténeti tevékenységét az egész világegyetemben és az egész emberi történelemben,[39] de megerôsíti, hogy ,,ez ugyanaz a Lélek, aki a megtestesülésben, Jézus életében, halálában és feltámadásában működött, és aki az Egyházban fejti ki hatását. Ô nem verseng Krisztussal, nem áthidalója annak a távolságnak, amit Krisztus és az Ige között olykor föltételeznek. Minden, amit a Lélek az emberek szívében, a népek történetében, a kultúrákban és vallásokban cselekszik, elôkészítése az Evangélium befogadásának, lehetetlen, hogy ne legyen szoros kapcsolatban Krisztussal, a Lélek erejében testté lett Igével, hogy >>mint tökéletes ember, mindenkit üdvözítsen és a mindenséget összefoglalja<<.''[40] A Szentlélek tevékenysége tehát nem Krisztus tevékenysége mellett vagy azon kívül történik. A Szentháromság egy Istennek egyetlen üdvrendje van, mely Isten Fia megtestesülésének, halálának és föltámadásának misztériumában valósul meg, a Szentlélek közreműködésével aktualizálódik és árad ki üdvözítô erejével az egész emberiségre és a mindenségre: ,,Az emberek nem léphetnek közösségre Istennel, csak Krisztus által, a Szentlélek késztetésére.''[41] ======================================================================== III. Jézus Krisztus üdvözítô misztériumának egyetlen és egyetemes volta 13. Ismételten felmerül az az elgondolás is, amely tagadja Jézus Krisztus misztériumának egyetlen és egyetemesen üdvözítô voltát. Ennek a tagadásnak semmiféle szentírási alapja nincs. Szilárdan kell ugyanis hinni, mint az Egyház hitletéteményének állandó részét, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia az Úr és az egyetlen üdvözítô, aki megtestesülésével, halálával és föltámadásával elhozta az üdvtörténet beteljesedését, melynek ô a teljessége és a középpontja. Az Újszövetségbôl vett idézetek ezt világosan tanúsítják: ,,az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítôjéül'' (1Jn 4,14); ,,Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét'' (Jn 1,29). Péter a fôtanács elôtt mondott beszédében, annak igazolásául, hogy a születésétôl béna ember Jézus nevében gyógyult meg (vö. ApCsel 3,1-8), kijelenti: ,,Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.'' (ApCsel 4,12) Ugyanô tanítja, hogy Jézus Krisztus ,,a mindenség Ura''; ,,ô az, akit az Isten az élôk és holtak bírájául rendelt''; ezért ,,aki hisz benne, elnyeri az ô nevében bűnei bocsánatát'' (ApCsel 10,36.42-43). Szent Pál a korintusi közösségnek írja: ,,Igaz, beszélnek istenekrôl az égen és a földön, mivel sok istenük és uruk van, nekünk mégis egy az Istenünk: az Atya, akitôl minden származik, s akiért mi is vagyunk; egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk'' (1Kor 8,5-6). János apostol is megerôsíti: ,,Isten ugyanis úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak.'' (Jn 3,16-17) Az Újszövetségi Szentírásban Isten egyetemes üdvözítô akarata szorosan kapcsolódik Krisztus egyetlen közvetítéséhez: ,,[Isten] azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, s egy a közvetítô Isten és az ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért'' (1Tim 2,4-6). Az elsô keresztények fölismerték az egyetlen és egyetemes üdvösség ajándékát, melyet az Atya kínál föl Jézus Krisztus által a Szentlélekben (vö. Ef 1,3-14). Ennek tudatában fordultak Izraelhez, megmutatván neki, hogy az üdvösség beteljesedése meghaladja a Törvényt, majd az akkori pogány világ felé fordultak, mely sokféle üdvözítô istenségben hitt. E hitletéteményt az Egyház mai Tanítóhivatala ismét elôadja: ,,Az Egyház hiszi, hogy Krisztus, aki mindenkiért meghalt és föltámadt (vö. 2Kor 5,15), Szentlelke által világosságot és erôt ad az embernek, hogy megfelelhessen nagyszerű hivatásának; és nem adatott az ég alatt más név az embereknek, melyben üdvözülhetnének (vö. ApCsel 4,12). Hasonlóképpen hiszi, hogy az egész emberi történelem kulcsát, középpontját és célját Urában és Mesterében találja meg.''[42] 14. Katolikus hitigazságként kell tehát szilárdan hinni, hogy a Szentháromság egy Isten egyetemesen üdvözítô akarata egyszer s mindenkorra fölkínáltatott és megvalósult Isten Fia megtestesülésének, halálának és föltámadásának misztériumában. A mai teológiának, figyelembe véve e hitigazságot, az a feladata, hogy amikor a többi vallások tapasztalatait és jelentôségét szemléli Isten üdvözítô tervében, azt vizsgálja, hogy beleillenek-e és hogy hogyan illenek bele Isten üdvözítô tervébe a többi vallás személyiségei és pozitív elemei. Az egyházi Tanítóhivatal irányítása mellett nagyon tág tér nyílik az ilyen irányú teológiai kutatás számára. A II. Vatikáni Zsinat ugyanis megállapította, hogy ,,a Megváltó egyedülálló közvetítôi tevékenysége sem zárja ki, hanem éppen serkenti a teremtményekben az egy forrásból eredô változatos együttmunkálkodást''.[43] A továbbiakban pontosan meg kell határozni e részesedô részvétel tartalmát, melynek mindig Krisztus egyetlen közvetítéséhez kell igazodnia: ,,Néha különbözô fajtájú és rendű másodlagos közvetítôk sem zárhatók ki, de ezek jelentésüket és erejüket Krisztus közvetítésébôl merítik, vele nem egyenrangúak, és nem is kiegészítései''.[44] Ellenkeznek tehát a keresztény és katolikus hittel azok a megoldási kísérletek, melyek Isten üdvözítô tevékenységét Krisztus egyetlen közvetítésének mellôzésével tételezik föl. 15. Nemritkán javasolják, hogy kerülni kell a teológiában az olyan kifejezéseket, mint ,,egyetlenség'', ,,egyetemesség'', ,,abszolút'', mert ezek használata eltúlozva hangsúlyozza Jézus Krisztus üdvöt hozó eseményének jelentôségét és értékét a többi vallással szemben. Valójában azonban e kifejezések egyszerűen a kinyilatkoztatott igazsághoz való hűséget fejezik ki, mert a hit forrásaiból származnak. A hívôk közössége ugyanis kezdettôl fogva fölismerte Jézus üdvrendi jelentôségét, mely szerint egyedül neki -- Isten emberré lett, megfeszített és föltámadott Fiának -- a célja az Atyától kapott küldetéssel és a Szentlélek erejében, hogy átadja ajándékul a kinyilatkoztatást (vö. Mt 11,27) és az isteni életet (vö. Jn 1,12; 5,25- 26; 17,2) az egész emberiségnek és minden egyes embernek. Ebben az értelemben állítható, és állítani kell, hogy Jézus Krisztusnak egyedülálló és páratlan, csak rá jellemzô, kizárólagos, egyetemes, feltétlen jelentôsége és értéke van az emberi nem és az emberiség története számára. Jézus ugyanis Isten minden ember üdvösségéért emberré lett Igéje. Erre hivatkozva tanítja a II. Vatikáni Zsinat: ,,Isten Igéje ugyanis, aki által minden teremtetett, megtestesült, hogy mint tökéletes ember mindenkit üdvözítsen és összefoglalja a mindenséget. Az Úr az emberi történelem célja, az a pont, amelyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak, Ô az emberi nem középpontja, minden szív öröme és kívánságainak beteljesedése. Ô az, akit az Atya föltámasztott a halálból, megdicsôített és jobbjára ültetett, hogy élôk és holtak bírája legyen.''[45]. ,,Krisztusnak éppen ez az egyedülálló mivolta az, ami abszolút és egyetemes jelentôséget ad neki, ezáltal -- bár maga is része a történelemnek, mégis -- ô maga a történelem középpontja és célja. >>Én vagyok az alfa és az omega, az elsô és az utolsó, a kezdet és a vég.<<'' (Jel 22,13)[46] ======================================================================== IV. Az Egyház egyetlensége és egysége 16. Az Úr Jézus, az egyetlen üdvözítô nem egyszerűen közösséget szervezett a hívôkbôl, hanem Egyházat, üdvözítô misztériumot alapított: ô maga van az Egyházban, és az Egyház ôbenne van (vö. Jn 15,1 kk.; Gal 3,28; Ef 4,15-16; ApCsel 9,5); ezért Krisztus üdvözítô misztériumának teljessége az Egyházhoz is tartozik, mely elválaszthatatlanul kapcsolódik Urához. Jézus Krisztus ugyanis az Egyházban és az Egyház által folytatja üdvözítô jelenlétét és tevékenységét (vö. Kol 1,24- 27),[47] mely az ô teste (vö. 1Kor 12,12-13.27; Kol 1,18).[48] Miként egy élô test feje és tagjai, különböznek bár, de el nem választhatók egymástól, úgy Krisztust és az Egyházat sem lehet sem összekeverni, sem szétválasztani, mert egyetlen ,,teljes Krisztust'' alkotnak.[49] E szétválaszthatatlanságot az Újszövetségi Szentírás kifejezi azzal a képpel is, hogy az Egyház Krisztus menyasszonya (vö. 2Kor 11,2; Ef 5,25- 29; Jel 21,2.9).[50] Ezért Jézus Krisztus üdvözítô közvetítésének egyetlen és egyetemes voltával együtt szilárdan hinni kell mint katolikus hitigazságot az általa alapított Egyház egyetlen voltát is. Így miként csak egy a Krisztus, úgy egy az ô teste is, egyetlen a menyasszonya is: ,,Egyetlen egy a katolikus és apostoli Egyház''.[51] Továbbá az Úr ígéreteibôl, miszerint soha nem hagyja el Egyházát (vö. Mt 16,18; 28,20), s Lelkével vezetni fogja (vö. Jn 16,13), következik, hogy a katolikus hit szerint az Egyház egyetlensége és egysége, és mindaz, ami épségéhez hozzátartozik, soha nem megy veszendôbe.[52] A hívôknek vallaniuk kell, hogy -- az apostoli jogfolytonosságban gyökerezô[53] -- történeti folytonosság van a Krisztus által alapított Egyház és a katolikus Egyház között: ,,Krisztus egyetlen Egyháza, (...) melyet Üdvözítônk feltámadása után Péternek adott át, hogy legeltesse (Jn 21,17), és ôrá meg a többi apostolra bízta terjesztését és kormányzását (vö. Mt 28,18 kk), és mindörökre az igazság oszlopának és erôsségének rendelte (1Tim 3,15), e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élô püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik [subsistit in].''[54] A subsistit in ('létezik') kifejezéssel a II. Vatikáni Zsinat két tantételt akart összhangba hozni: az egyik az, hogy Krisztus Egyháza a keresztények megoszlásai ellenére a maga teljességében csak a katolikus Egyházban létezik; a másik, hogy ,,a megszentelés és az igazság sok eleme létezik határain kívül'',[55] vagyis azokban az egyházakban és egyházi közösségekben, melyek még nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal.[56] De ezen utóbbiakra vonatkozóan állítanunk kell, hogy ,,hatékonyságuk a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességébôl ered, amely a katolikus Egyházra van bízva''.[57] 17. Krisztusnak tehát egyetlen Egyháza van, mely a Péter utóda és a vele közösségben lévô püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik.[58] Azok az egyházak, melyek, bár nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal, de nagyon szoros kötelékek -- az apostoli jogfolytonosság és az érvényes Eucharisztia -- fűzik hozzá, valójában részegyházak.[59] Ezért ezekben az egyházakban is Krisztus Egyháza van jelen és működik, jóllehet hiányzik a katolikus Egyházzal való teljes közösség, amennyiben nem fogadják el a primátus katolikus tanítását, melyet Isten akarata szerint Róma püspöke objektíven birtokol és gyakorol az egész Egyház felett.[60] Azok az egyházi közösségek ellenben, melyek nem ôrizték meg az érvényes püspökséget és az Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságát,[61] nem egyházak a szó sajátos értelmében; mindazonáltal akiket e közösségekben megkeresztelnek, azok a keresztség révén beletestesülnek Krisztusba, s ezért bizonyos, jóllehet tökéletlen közösségben vannak az Egyházzal.[62] A keresztség ugyanis természete szerint a Krisztusban való élet teljes kibontakozására irányul a teljes hit megvallása, az Eucharisztia és az Egyházban való teljes közösség által.[63] ,,Ezért a hívôknek nem szabad azt képzelniük, hogy Krisztus Egyháza nem más, mint -- elkülönült, de valamilyen formában mégis egy -- egyházak és egyházi közösségek bizonyos összessége; s azt sem gondolhatják, hogy Krisztus Egyháza ma már igazában sehol sem létezik, hanem csak célnak tekinthetô, mely felé minden egyháznak és közösségnek törekednie kell.''[64] Valójában ,,ennek a már adott Egyháznak az elemei összességükben a katolikus Egyházban léteznek, s a többi közösségben nincs meg a teljességük''.[65] ,,Ezek a tôlünk különvált egyházak és közösségek -- jóllehet hitünk szerint nincs meg a teljességük -- nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösség misztériumában. Krisztus Lelke ugyanis nem vonakodik fölhasználni ôket az üdvösség eszközéül, melynek hatékonysága a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességébôl ered, amely a katolikus Egyházra van bízva.''[66] A keresztények közötti egység hiánya kétségtelenül seb az Egyház számára; nem abban az értelemben, mintha meg lenne fosztva az egységtôl, hanem ,,amennyiben a megoszlás akadályozza egyetemességének teljes megvalósítását a történelemben''.[67] ======================================================================== V. Egyház, Isten Országa és Krisztus Országa 18. Az Egyház küldetést kapott ,,Krisztus és Isten Országának hirdetésére és a népek közötti terjesztésére, s az Egyház ennek az Országnak csírája és kezdete a földön.''[68] Az Egyház egyrészt ,,jele és eszköze az Istennel való bensôséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének'';[69] tehát jele és eszköze az Országnak: arra hivatott, hogy hirdesse és megalapítsa azt. Másrészt az Egyház ,,az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége által egyesített nép'';[70] tehát ,,Krisztus misztériumban már jelenlévô országa'',[71] azaz csírája és kezdete. Isten Országának ugyanis eszkatologikus dimenziója van: jelen van az idôben, de teljes megvalósulása csak a történelem végeztével vagy beteljesedésével érkezik el.[72] A szentírási és patrisztikus szövegekbôl, illetve az egyházi Tanítóhivatal megnyilatkozásaiból nem olvashatók ki a Mennyek Országa, Isten Országa, Krisztus Országa kifejezések, illetve ezek és az Egyház kapcsolatának egyértelmű jelentése. Az Egyház maga is misztérium, ezért egy emberi fogalom nem képes teljesen megragadni. Ezért mindezekrôl különbözô teológiai magyarázatok adhatók. Mindazonáltal egyetlen lehetséges magyarázat sem tagadhatja vagy silányíthatja el bármi módon a Krisztus, az Ország és az Egyház kapcsolatát. Ugyanis ,,Isten Országa, melyet a kinyilatkoztatásból ismerünk, nem választható el sem Krisztustól, sem az Egyháztól. (...) Ha az Országot elválasztjuk Jézus személyétôl, az már nem Isten általa kinyilatkoztatott országa. Ezzel meghamisítják mind az Ország jelentéstartalmát -- így fennáll annak veszélye, hogy pusztán emberi, ideológiai értelemben fogják fel --, mind pedig Krisztus természetét, aki többé már nem Úrként jelenik meg, akinek minden alá van vetve (vö. 1Kor 15,27). Ugyanígy nem választható el az Ország az Egyháztól. Köztudott, hogy az Egyház nem önmagáért létezik, hiszen Isten Országára irányul, amelynek csírája jele és eszköze. Mégis, noha az Egyház más, mint Krisztus vagy az Ország, elválaszthatatlan kapcsolatban áll mindkettôvel.''[73] 19. Az Egyház és az Ország közötti elszakíthatatlan kapcsolat állítása azonban nem feledtetheti azt, hogy Isten Országa még történelmi idôszakában sem azonos az Egyház látható és társadalmi valóságával. Nem zárható ki ugyanis ,,Krisztus és a Szentlélek működése az Egyház látható keretein kívül''.[74] Ezért tekintettel kell lenni arra is, hogy ,,az Ország mindenkire vonatkozik: az emberi személyekre, a közösségekre, az egész világmindenségre. Ezért az Országért dolgozni annyit jelent, mint fölismerni és ápolni az emberiség történelmében jelenlevô és azt átformáló isteni törekvést. Az Országot építeni azt jelenti, hogy dolgozunk a gonosz minden formájától való megszabadulásért. Röviden: Isten Országa az ô üdvözítô akaratának kinyilatkoztatása és megvalósítása a maga teljességében.''[75] Az Isten Országa, Krisztus Országa és az Egyház közötti kapcsolat vizsgálása közben el kell kerülni az egyoldalú hangsúlyozásokat, például azon szemléletet, amely ,,a hangsúlyt egyértelműen az Országra helyezi, és >>országközpontúnak<< nevezi magát. Olyan Egyház képét rajzolja meg, amely nem önmagára gondol, hanem csak azzal törôdik, hogy bizonyságot tegyen az Országról, és szolgáljon neki. Úgy mondják, az ô egyházuk >>másokért való egyház<<, miként Krisztus >>másokért élô ember<< volt. (...) Pozitív szempontok mellett ez a nézet negatív vonásokat is tartalmaz, különösen amiatt, hogy képviselôi hallgatnak Jézus személyérôl. Az Ország, amelyrôl ôk beszélnek, istenközpontú (teocentrikus), mert -- mint mondják -- Krisztust nem értik meg azok, akiknek nincs keresztény hitük, miközben a különbözô népek, kultúrák és vallások az egyetlen isteni valóságban, bárminek is nevezik, ismét megtalálhatják egymást. Ezen az alapon a teremtés titkát helyezik elôtérbe, mert ez megtalálható a különbözô kultúrákban és vallásos nézetekben, de nem tudnak semmit a megváltás titkáról. Ezen túlmenôen, a korábbi >>egyházközpontú<< szemlélet ellenhatásaként, és mert az Egyházat csupán jelnek tekintik, olyan Országot tételeznek föl, amely kizárja vagy jelentôségében alábecsüli az Egyházat.''[76] E tételek ellenkeznek a katolikus hittel, mert tagadják azt az egyedülálló kapcsolatot, mely Krisztus, az Egyház és Isten Országa között van. ======================================================================== VI. Az Egyház és a vallások kapcsolata az üdvösséggel 20. Mindazokból, amikre fentebb emlékeztettünk, néhány szükségszerű következmény adódik, amelyekhez a teológiai reflexiónak igazodnia kell, ha el akarja mélyíteni az Egyház és a vallások kapcsolatát az üdvösséggel. Mindenekelôtt szilárdan hinni kell, hogy ,,a zarándok Egyház szükséges az üdvösséghez. Mert egyedül Krisztus a közvetítô és az üdvösség útja, aki az ô testében, ami az Egyház, jelenik meg számunkra; ô maga pedig, kifejezetten hangsúlyozva a hit és a keresztség szükséges voltát (vö. Mk 16,16; Jn 3,5), egyúttal az Egyház szükségességét is megerôsítette, melybe a keresztségen, mint ajtón át lépnek be az emberek.''[77] E tanítás nem állítható szembe Isten egyetemes üdvözítô akaratával (vö. 1Tim 2,4); éppen ezért ,,e két igazságot együttesen kell szemlélnünk, ugyanis Krisztusban minden nép elnyerheti az üdvösséget, és ehhez az üdvösséghez szükséges az Egyház''.[78] Az Egyház ,,az üdvösség egyetemes szentsége'',[79] ezért -- titokzatos módon mindig az üdvözítô Jézus Krisztussal, a Fôvel egyesülten és neki alárendelten -- Isten tervében elszakíthatatlan kapcsolatban van minden ember üdvösségével.[80] Azok számára, akik formálisan és látható módon nem tagjai az Egyháznak, ,,elérhetô az üdvösség Krisztusban, egy olyan kegyelem által, amely, noha titokzatos módon az Egyházhoz kapcsolódik, formálisan mégsem teszi hozzátartozóvá ôket, de a külsô és belsô helyzetükhöz mérten, kellô idôben világosságot ad nekik. Ez a kegyelem Krisztusból árad, az ô áldozatának gyümölcse és a Szentlélek ajándéka.''[81] Ez az üdvösség kapcsolatban van az Egyházzal, mely ,,az Atyaisten terve szerint a Fiú és a Szentlélek küldetésébôl származik''[82]. 21. Arra a kérdésre, hogy Isten üdvözítô kegyelme -- mely mindig Krisztuson keresztül a Szentlélekben adatik ajándékul és mindig titokzatos kapcsolatban van az Egyházzal -- miként jut el az egyes nem keresztényekhez, a II. Vatikáni Zsinat szűkszavúan annyit mondott, hogy Isten ezt a kegyelmet ,,egyedül az általa ismert utakon'' adja.[83] A teológia dolgozik e téma elmélyítésén. E teológiai munkát bátorítani kell, mert kétségtelenül hozzájárul Isten üdvözítô tervének és megvalósulása útjainak mélyebb megértéséhez. Mindazok után, amiket eddig mondtunk Jézus Krisztus közvetítô szerepérôl és arról a ,,különleges és páratlan''[84] kapcsolatról, mely az Egyházat az Isten Országához, lényegében az egyetemesen megváltó Jézus Krisztus Országához fűzi az emberek között, nyilvánvaló, hogy ellenkezne a katolikus hittel, ha az Egyházat pusztán úgy tekintenék, mint az üdvösség egyik útját a többi vallás mellett, melyek mintegy kiegészítik az Egyházat, sôt lényegében egyenrangúak vele, s együtt irányulnak Isten eszkatologikus országa felé. Kétségtelen, hogy a különféle vallási hagyományok hordoznak és fölkínálnak olyan vallásos elemeket, melyek Istentôl származnak,[85] és részét alkotják annak, ,,amit a Szentlélek munkál az emberek szívében, a népek történelmében, a kultúrákban és a vallásokban''.[86] Valójában a többi vallás néhány imádsága és szertartása elôkészíthet az Evangéliumra, amennyiben alkalmat adnak az emberi szívnek és nevelik arra, hogy az megnyíljon Isten tevékenysége elôtt.[87] Ezen imádságoknak és szertartásoknak azonban nem lehet olyan isteni eredetet is olyan ex opere operato üdvös hatékonyságot tulajdonítani, mint ami a keresztény szentségek sajátja.[88] Másrészt viszont nem tagadható, hogy bizonyos babonákból és más tévedésekbôl fakadó szertartások (vö. 1Kor 10,20-21) inkább akadályt jelentenek az üdvösség útján.[89] 22. Az üdvözítô Jézus Krisztus eljövetelével Isten azt akarta, hogy az általa alapított Egyház az egész emberiség üdvösségének eszköze legyen (vö. ApCsel 17,30-31).[90] E hitigazság nem kisebbíti a tényt, hogy az Egyház ôszinte tisztelettel tekint a világ vallásaira, de radikálisan kizárja azt az indifferens felfogást, melyet ,,vallási relativizmus hat át és arra a vélekedésre vezet, hogy >>az egyik vallás annyit ér, mint a másik<<''.[91] Amennyiben igaz, hogy a többi vallás követôi elnyerhetik az isteni kegyelmet, az is igaz, hogy tárgyilagosan nézve súlyosan hátrányos helyzetben vannak azokkal szemben, akik az Egyházban az üdvösség eszközeinek teljességét birtokolják.[92] ,,Az Anyaszentegyház gyermekei azonban el ne felejtsék, hogy kiváltságos helyzetüket nem saját érdemeiknek, hanem Krisztus különös kegyelmének kell tulajdonítaniuk; s ha nem válaszolnak rá gondolattal, szóval és cselekedettel, nem csupán nem üdvözülnek, hanem szigorúbb ítélet alá is esnek.''[93] Érthetô tehát, hogy az Egyház az Úr parancsának megfelelôen (vö. Mt 28,19-20) és a minden ember iránti szeretet követelményeként ,,szüntelenül hirdeti és hirdetnie is kell Krisztust, aki >>az út, az igazság és az élet<< (Jn 14,6), akiben az emberek megtalálják a vallásos élet teljességét, s akiben Isten mindeneket kiengesztelt önmagával''.[94] A pogányokhoz szóló küldetés a vallásközi dialógusban is ,,ma éppúgy, mint mindig, szükséges és fontos.''[95] ,,Isten >>azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére<< (1Tim 2,4). Isten mindenki üdvösségét az igazság megismerése által akarja. Az üdvösség az igazságban van. Akik engedelmeskednek az igazság Lelke indításának, már az üdvösség útján vannak; az Egyháznak azonban, akire rábízatott ez az igazság, elébe kell mennie az ember vágyának, és vinnie kell neki az igazságot. Az Egyháznak, mivel hiszi, hogy az üdvösség terve egyetemes, missziósnak kell lennie.''[96] A dialógus tehát, bár része az evangelizáló küldetésnek, csupán egyike az Egyház pogány missziójának tevékenységei között.[97] A dialógus föltételezte egyenrangúság (paritás) a felek személyi méltóságára vonatkozik, nem tanításuk tartalmára, még kevésbé az emberré lett Isten, Jézus Krisztus és a többi vallásalapító közötti egyenlôségre. A szeretettôl vezérelve és a szabadságot tiszteletben tartva[98] az Egyháznak elsôsorban az a kötelessége, hogy hirdesse minden embernek az igazságot, melyet az Úr véglegesen kinyilatkoztatott, s hirdesse, hogy a keresztség és a többi szentség által meg kell térni Jézus Krisztushoz és ragaszkodni kell az Egyházhoz, annak érdekében, hogy az Atya, Fiú és Szentlélek Isten közösségében való részesedés teljes lehessen. A bizonyosság Isten egyetemes üdvözítô akarata felôl nem fékezi, hanem éppen serkenti az üdvösség és az Úr Jézus Krisztushoz való megtérés hirdetésének sürgetô kötelességét. ======================================================================== Befejezés 23. A jelen nyilatkozat, mely megismétel és tisztáz néhány hitigazságot, Pál apostol példáját akarja követni, aki a korintusi híveknek ezt írta: ,,Mindenekelôtt azt hagytam rátok, amit magam, is kaptam'' (1Kor 15,3). Néhány problematikus, sôt téves állítással szemben a teológiai reflexiónak újra meg kell erôsítenie az Egyház hitét, s meggyôzô és hatékony módon számot kell adnia reménységérôl. A II. Vatikáni Zsinat atyái az igaz vallásról szólva kijelentették: ,,Hisszük, hogy ez az egyetlen igaz vallás a katolikus és apostoli Egyházban létezik, melyre az Úr Jézus rábízta a feladatot, hogy terjessze el az összes ember között, mondván apostolainak: >>Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg ôket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg ôket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek<< (Mt 28,19-20). Minden embernek kötelessége tehát, hogy keresse az igazságot -- fôleg Istenre és az Ô Egyházára vonatkozóan --, s azt megismerve tegye magáévá és ragaszkodjék hozzá.''[99] Krisztus kinyilatkoztatása a történelemben ,,az igazi vezércsillag''[100] az egész emberiség számára: ,,az igazság, amely maga Krisztus, egyetemes tekintélyű''.[101] Krisztus misztériuma felülmúlja az idô és a tér minden korlátját, és megvalósítja az emberiség családjának egységét: ,,A különbözô helyekrôl és kultúrákból származó emberek Krisztusban mind arra hivatottak, hogy részesüljenek Isten gyermekei családjának egységében. (...) Jézus lerombolja a válaszfalakat, s az egységet egyedülálló és magasrendű formában, az ô misztériumában való részesedés által teszi valóságossá. Ez az egység olyan mély, hogy az Egyház Szent Pállal együtt elmondhatja: >>Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai, és Isten házanépe vagytok<<.'' (Ef 2,19)[102] II. János Pál pápa az alulírott bíboros prefektusnak 2000. június 16- án adott kihallgatáson a jelen nyilatkozatot -- melyet a Hittani Kongregáció teljes ülése elfogadott -- biztos tudással és a maga apostoli tekintélyével jóváhagyta és megerôsítette, és elrendelte közzétételét. Kelt Rómában, a Hittani Kongregáció székhelyén, 2000. augusztus 6-án, Urunk színeváltozása ünnepén. Joseph Ratzinger bíboros prefektus Tarcisio Bertone SDB nyugalmazott vercelli érsek titkár ======================================================================== Jegyzetek 1 Az I. Konstantinápolyi zsinat hitvallása. DS 150. 2 Vö. II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 1. pont. AAS 83 (1991) 249-340.; EV 12/547-549. 3 Vö. II. Vatikáni Zsinat, Ad gentes határozat; Nostra Aetate nyilatkozat; EV 1/1087-1242; EV 1/853-871; VI. Pál pápa, Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás; AAS 68 (1976) 5-76; EV 5/1588-1726; II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika; EV 12/547-732. 4 II. Vatikáni Zsinat, Nostra Aetate nyilatkozat, 2. pont; EV 1/857. 5 A Vallásközi Dialógus Pápai Tanácsa és a Népek Evangelizációjának Kongregációja: Dialógus és igehirdetés instrukciója 29. pont. AAS 84 (1992) 414-446; EV 13/319; vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes konstitúció 22. pont; EV 1/1389. 6 Vö. II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 55. pont; EV 12/656. 7 A Vallásközi Dialógus Pápai Tanácsa és a Népek Evangelizációjának Kongregációja: Dialógus és igehirdetés instrukciója 9. pont; EV 13/299. 8 II. János Pál pápa, Fides et ratio enciklika 5. pont; AAS 91 (1999) 5-88. 9 II. Vatikáni Zsinat, Dei Verbum konstitúció 2. pont; EV 1/873. 10 II. Vatikáni Zsinat, Dei Verbum konstitúció 4. pont; EV 1/875-876. 11 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 5. pont; EV 12/561. 12 II. János Pál pápa, Fides et ratio enciklika 14. pont. 13 A Kalkedoni Zsinat hitvallása. DS 301; vö. Szent Atanáz, De incarnatione 54,3: SC 199,458. 14 Vö. II. Vatikáni Zsinat, Dei Verbum konstitúció 4. pont; EV 1/875. 15 Uo. 5. pont; EV 1/877. 16 Uo. 17 Vö. Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) 144. pont. 18 KEK 150. pont. 19 KEK 153.pont. 20 KEK 178. pont. 21 II. János Pál pápa, Fides et ratio enciklika 13. pont. 22 Vö. Uo 31-32. p. 23 II. Vatikáni Zsinat, Nostra Aetate nyilatkozat, 2. pont; EV 1/857. Vö. Ad gentes határozat 9. pont, ahol a népek szokásaiban és kultúrájában föllelhetô jó elemekrôl, Lumen gentium konstitúció 16. pont; EV 1/326, ahol a nem keresztények között a jóság és igazság jelenlévô elemeirôl van szó, melyeket az Evangélium befogadására való elôkészületnek lehet tekinteni. 24 Vö. Trienti Zsinat, Decretum de libris sacris et de traditionibus recipientis: DS 1501; I. Vatikáni Zsinat, Dei Filius konstitúció, 2. fejezet; DS 3006. 25 II. Vatikáni Zsinat, Dei Verbum konstitúció 11. pont; 1/889. 26 Uo. 27 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 55. pont; EV 12/656. Vö. 56. pont; EV 12/658k. és VI. Pál pápa, Evangelii Nuntiandii apostoli buzdítás 53. pont; EV 5/1650-1652. 28 Az I. Niceai Zsinat hitvallása DS 125. 29 A Kalkedoni Zsinat hitvallása DS 301. 30 II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes konstitúció 22. pont; EV 1/1387. 31 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 6. pont; EV 12/564. 32 Vö. Nagy Szent Leó pápa: Tomus ad Flavianum: DS 294. 33 Vö. Uô: Promisisse me memini levél I. Leó császárhoz: ,,In tantam unitatem ab ipso conceptu Virginis deitate et humanitate conserta, ut nec sine homine divina, nec sine Deo agerentur humana.'' (DS 318; vö. 317). 34 II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes konstitúció 45. pont; EV 1/1464. Vö. Trienti Zsinat: Depeccato originali dekrétum, 3. pont; DS 1513. 35 Vö. II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 3-4. pontok; EV 1/286-288. 36 Vö. Uaz 7. p. Vö. Szent Ireneusz szerint az Egyházban ,,letétetett a Krisztussal való közösség, azaz a Szentlélek'' (Adversus Haereses, III, 24,1: SC 211,472) 37 II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes konstitúció 22. pont; EV 1/1389. 38 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 28. pont; EV 12/605. Az ,,Ige magvaira'' vonatkozóan lásd Szent Jusztinos: 2. Apológia 8,1-2; 10,1-3; 13,3-6. Kiad. E. J. Goodspeed. 84, 85, 88- 89. o. 39 Vö. II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 28-29. pontok; EV 12/604-608. 40 Uaz 29. pont; EV 12/607. 41 Uaz 5. pont; EV 12/562. 42 II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes konstitúció 10. pont; EV 1/1351. Vö. Szent Ágoston szavaival: Krisztus nélkül, ,,aki az üdvösség állandó útja az emberi nem számára, senki sem szabadulhat meg sem a múltban, sem most, sem a jövôben.'' De civitate Dei 10,32,2: CCL 47,312. 43 II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 62. pont; EV 1/437. 44 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 5. pont; EV 12/562. 45 II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes konstitúció 45. pont; EV 1/1464. Nagyon jól kifejezi Szent Ireneusz Krisztus szükségszerű és abszolút egyedülvalóságát és egyetemességét az emberi történelemben, amikor Jézusnak mint az elsôszülöttnek kiválóságát szemléli: ,,Az égben az Atya gondolatának elsôszülötteként a tökéletes Ige személyesen kormányoz mindent és adja mindennek a törvényt; a Földön mint a Szűz elsôszülöttje igaz és szent ember, Isten Szolgája, Isten kedveltje, tökéletes mindenben; végül kimentve az alvilágból mindazokat, akik követik ôt, mint a halottak elsôszülöttje, feje és forrása az isteni életnek.'' (Demonstratio, 39: SC 406,138) 46 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 6. pont; EV 12/563. 47 Vö. II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 14. pont; EV 1/322-324. 48 Vö. Uaz 7. pont; EV 1/296-303. 49 Vö. Szent Ágoston, Ennarationes in Psalmos, Ps. 90, Sermo 2,1: CCL 39,1266; Nagy Szent Gergely pápa, Moralia in Iob praefatio 6,14: PL 75,525; Aquinói Szent Tamás, Summa Theologiae III, 48,2 ad 1. 50 Vö. II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 6. pont; EV 1/295. 51 Hitvallás: DS 48. Vö. VIII. Bonifác pápa: Unam sanctam bulla: DS 870-72; II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium konstitúció 8. pont; EV 1/305. 52 Vö. II. Vatikáni Zsinat, Unitatis redintegratio határozat 4. pont; EV 1/510; II. János Pál pápa: Ut unum sint enciklika 11 pont; AAS 87 (1995) 921-982; EV 14/2684. 53 Vö. II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 20. pont. EV 1/331-333; Vö. Szent Ireneusz, Adversus Haereses, III, 3, 1-3: SC 211,20-44; Szent Ciprián, Epist. 33,1: CCL 3B, 164-165; Szent Ágoston, Contra advers. legis et prophet. 1,20,39: CCL 49,70. 54 II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 8. pont; EV 1/305. 55 Uo. Vö. II. János Pál pápa, Ut unum sint enciklika 13. pont; 14/2690; II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 15. pont; EV 1/325 és Unitatis redintegratio határozat 3. pont; EV 1/503- 507. 56 Ezért ellenkezik a zsinati szöveg hiteles jelentésével azok értelmezése, akik a subsistit in formulából azt a tételt vezették le, hogy Krisztus egyetlen Egyháza a nem katolikus Egyházakban és egyházi közösségekben is létezhet. ,,Ezzel szemben a Zsinat azért választotta a subsistit szót, hogy rávilágítson: az igaz Egyháznak egyetlen léte (subsistentiája) van, míg látható határain kívül csupán >>az Egyház elemei<< léteznek, melyek -- mivel magának az Egyháznak elemei -- a katolikus Egyház felé irányulnak és vezetnek.'' (Hittani Kongregáció: Megjegyzések Leonardo Boff, Egyház: Karizma és hatalom c. könyvéhez): AAS 77 (1985) 756-762. 57 II. Vatikáni Zsinat, Unitatis redintegratio határozat 3. pont; EV 1/506 58 Hittani Kongregáció, Mysterium Ecclesiae 1. pont.: AAS 65 (1973) 396-408; EV 4/2565. 59 II. Vatikáni Zsinat, Unitatis redintegratio határozat 14-15. pontok; EV 1/543-551; Hittani Kongregáció, Communionis notio levél 17. pont; AAS 85 (1993) 838-850; EV 13/1804. 60 Vö. I. Vatikáni Zsinat, Pastor aeternus konstitúció: DS 3053-3064; II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 22. pont; EV 1/337. 61 Vö. II. Vatikáni Zsinat, Unitatis redintegratio határozat 22. pont; EV 1/567. 62 Vö. Uaz 3. pont; EV 1/503. 63 Vö. Uaz 22. pont; EV 1/566. 64 Hittani Kongregáció, Mysterium Ecclesiae 1. pont; EV 4/2566. 65 II. János Pál pápa, Ut unum sint enciklika 14. pont; EV 14/2692. 66 II. Vatikáni Zsinat, Unitatis redintegratio határozat 3. pont; EV 1/506. 67 Hittani Kongregáció, Communionis notio levél 17. pont; EV 13/1805; Vö II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio határozat 4. pont; EV 1/517. 68 II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 5. pont; EV 1/290. 69 Uaz 1. pont; EV 1/284. 70 Uaz 4. pont; EV 1/288. Vö. Szent Ciprián, De Dominica oratione 23: CCL 3A, 105. 71 II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 3. pont; EV 1/286. 72 Vö. Uaz 9. pont; EV 1/310, valamint a Didakhéban olvasható, Istenhez intézett imádság (9,4: SC 248,176): ,,Egyházad gyűljön össze a Föld határairól országodba''; (10,5: SC 248, 180): ,,Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról,... szenteld meg és gyűjtsed össze a szélrózsa négy irányából országodba, melyet neki készítettél.'' 73 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 18. pont; EV 12/585; vö. Uô: Ecclesia in Asia apostoli levél 17. pont; L'Osservatore Romano 1999. november 7. Az ország annyira elválaszthatatlan Krisztustól, hogy bizonyos értelemben azonos vele (vö. Órigenész, In Math. hom. 14,7: PG 13, 1197; Tertullianus, Adversus Marcionem IV, 33,8: CCL 1,634). 74 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 18. pont; EV 12/586. 75 Uaz 15. pont; EV 12/580. 76 Uaz 17. pont. EV 12/583k. 77 II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 14. pont; EV 1/322. Vö. Ad gentes határozat 7; EV 1/1105; Unitatis redintegratio határozat 3. pont; EV 1/507. 78 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 9. pont; EV 12/568. Vö. KEK 846-847. 79 II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 48. pont; EV 1/416. 80 Vö. Szent Ciprián, De catholicae ecclesiae unitate 6: CCL 3, 253- 254; Szent Ireneusz, Adversus Haereses, III, 24,1: SC 211,472-474. 81 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 10. pont; EV 12/569. 82 II. Vatikáni Zsinat, Ad gentes határozat, 2. pont; EV 1/1090. Az itt jelzett értelemben kell értelmezni az ,,extra Ecclesiam nullus omnino salvatur'' ('az Egyházon kívül senki sem üdvözülhet') formulát (vö. IV. Lateráni Zsinat Cap. 1. De fide catholica: DS 802). Lásd még a Szent Officiumnak a bostoni érsekhez intézett levelét: DS 3866-3872. 83 II. Vatikáni Zsinat, Ad gentes határozat 7. pont; EV 1/1104. 84 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 18. pont; EV 12/586. 85 Az isteni ige magvai (semina Verbi) ezek, melyeket az Egyház örömmel és tisztelettel ismer el (vö. II. Vatikáni Zsinat, Ad gentes határozat 11. pont; EV 1/ 112; Nostra Aetate nyilatkozat, 2. pont; EV 1/857). 86 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 29. pont; EV 12/607. 87 Vö. uo. KEK 843. 88 Vö. Trienti Zsinat, De sacramentis dekrétum 8. can. de sacramentis in genere: DS 1608. 89 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 55. pont; EV 12/656. 90 Vö. II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 17. pont; EV 1/327; II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 11. pont; EV 12/570-572. 91 II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 36. pont; EV 12/618 92 Vö. XII. Pius pápa, Mystici corporis enciklika: DS 3821. 93 II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium konstitúció 14. pont; EV 1/323. 94 II. Vatikáni Zsinat, Nostra Aetate nyilatkozat 2. pont; EV 1/857. 95 II. Vatikáni Zsinat, Ad gentes határozat 7. pont; EV 1/1104. 96 KEK 851; vö. 849-856. 97 Vö. II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 55. pont; EV 12/656; Ecclesia in Asia apostol levél 31. pont. 98 II. Vatikáni Zsinat, Dignitatis humanae nyilatkozat 1. pont; EV1/1042-1044. 99 Uo. 100 Vö. II. János Pál pápa, Fides et ratio enciklika 15. pont. 101 Uaz 92. pont. 102 Uaz 70. pont.