Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Csodák Fordította és átdolgozta: Tarjányi Béla Evangéliummagyarázatok III. rész Eredeti cím: Wunder Jesu Bibelarbeit in der Gemeinde, Themen und Materialien 2. kötet Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata Köszönetnyilvánítás Bevezetés. Alapvetô kérdések a csodatörténetekkel kapcsolatban Csodák a környezô világban A csodatörténet mint irodalmi műfaj A csodatörténetek alcsoportjai témák szerint Nehézségek a csodákkal kapcsolatban A csodatörténetek teológiája I. Lehet-e ma hinni a csodákban? Kr. u. 1. sz-i csodatörténetek Alapismeretek a csodákkal, csodatörténetekkel kapcsolatban Bibliaóra II. A kapcsolatteremtés új lehetôsége. Jézus meggyógyít egy siketnémát (Mk 7,31-37) Szöveg Adatok A szöveg felépítése, műfaja Magyarázat Bibliaóra III. Az élet új lehetôsége. Jézus feltámasztja az özvegy egyetlen fiát (Lk 7,11,-17) Szöveg Adatok A szöveg felépítése, műfaja Magyarázat Bibliaóra IV. A helytállás új lehetôsége. Jézus meggyógyít egy megszállott fiút (Mk 9,14-29). Ördögűzés Szöveg Adatok A szöveg felépítése, műfaja Magyarázat Bibliaóra V. A bizalom új lehetôsége. Jízus tanítványai a viharban (Mk 4,35-41). Mentô-csoda Szöveg A szöveg felépítása, műfaja Magyarázat Bibliaóra VI. A szabadság új lehetôsége. Jézus szombaton meggyógyít egy beteg asszonyt (Lk 13,10-17). Szabály-csoda Szöveg Adatok A szöveg felépítése, műfaja Magyarázat Bibliaóra VII. Az öröm új lehetôsége. Jézus a kánai menyegzôn (Jn 2,1-12). Ajándékozó-csoda Szöveg Adatok A szöveg felépítése, műfaja Magyarázat Bibliaóra Utószó: Levél az olvasóhoz. Reméljünk! Ajánlott irodalom Újszövetségi csodatörténetek témák szerint csoportosítva Motívumtábla a csodatörténetekhez Munkalapok I. Három ókori csodaelbeszélés II. Jézus meggyógyít egy siketnémát (Mk 7,31-37) III. Az özvegy egyetlen fiának feltámasztása (Lk 7,11-17) IV. Jézus meggyógyít egy megszállott fiút (Mk 9,14-29) V. Jézus és tanítványai a viharban (Mk 4,35-41) VI. Jézus szombaton meggyógyít egy beteg asszonyt (Lk 13,10-17) VII. Jézus a kánai menyegzôn (Jn 2,1-12) ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1998-ban jelent meg a Szent Jeromos Bibliatársulat kiadásában, az Evangéliumi magyarázatok sorozat III. részeként, az ISBN 963 85272 6 9 azonosítóval. Az elektronikus változat Tarjányi Béla professzor, a Társulat igazgatója engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a Szent Jeromos Bibliatársulat tulajdonában marad. ======================================================================== Köszönetnyílvánítás Ez a kézikönyv a Bibelarbeit in der Gemeinde, Themen und Materialien c. sorozat második kötete alapján készült, amely Jesus Begegnungen címmel 1978-ban jelent meg Anton Steiner és Volker Weymann kiadásában az F. Reinhardt (Basel) és Benziger (Zürich--Köln) kiadóknál. Munkatársak: Helen Busslinger-Simmen, Ulrich Ruegg, Christoph Schnyder, Anton Steiner, Helen Stolzer-Kloo, Marty Voser-Käppeli és Volker Weymann. Ôszinte köszönetet mondok a szerzôknek és a kiadóknak a fordítás, átdolgozás és kiadás jogának átengedéséért, mindenekelôtt Anton Steinernek, a Svájci Bibliaközpont vezetôjének készséges segítségéért. Tarjányi Béla ======================================================================== Bevezetés. Alapvetô kérdések a csodatörténetekkel kapcsolatban Csodák a környezô világban Ha Jézus csodáival akarunk foglalkozni, ésszerű, hogy egész teljességében figyelembe vegyük az ókori világnak a csodákra vonatkozó hagyományát. Csodákról ugyanis nem csupán a keresztény hagyomány beszél. Csodákat tulajdonítottak például Vespasianus római császárnak, vagy egy Tüanai Apolló nevű vándorprédikátornak, akik szintén az elsô században éltek. A keresztény csodatörténeteket is jobban megismerjük, ha tekintetbe vesszük a nemkeresztény csodaelbeszéléseket is, és nem utasítjuk azokat elhamarkodottan a puszta kitalálások, utánzások sorába. Bár az ókori irodalomnak csak töredéke maradt ránk, ebbôl a korból mégis meglepôen sok csodás eseményrôl kapunk híradást. Ismerünk például olyan feliratokat és fogadalmi táblákat, amelyeket Epidauroszbaan, Aszklépiosz templomában találtak. Készítôik csodás gyógyulásukért mondanak köszönetet. A római történetírók csodatévô császárokról írnak. A Talmudban (a zsidó Törvény terjedelmes magyarázata) itt-ott ugyancsak szó esik csodatévô rabbikról. Egy Philosztratosz nevű hellenista szerzô megírta egy filozófusának, ,,Apollóniosznak az életé''-t, aki az életrajz szerint megdöbbentô csodákkal támasztotta alá tanító tevékenységét. Valószínű, hogy néhol valóban történtek csodák. Nem akarunk itt behatóbban foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy az ókorban hol és mikor történtek valóban csodák. Ehelyett azt szeretnénk megvizsgálni, hogy a csodatévôk és a velük kapcsolatban elbeszélt csodatörténetek milyen hatással voltak az akkori emberekre. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az emberek életében szerepet játszott a csodatévôk tevékenysége. Egyébként aligha vették volna a fáradságot, hogy a kérdéses történeteket elbeszéljék, továbbadják. A csodák hozzájárulhattak ahhoz, hogy az emberek boldoguljanak az életben. De milyenek is voltak ezek az életkörülmények, amelyek között a csodák ilyen szerepet játszottak? A csoda helye az ókor társadalmi életében Ha az ókorból származó sokféle csodatörténetet osztályozzuk, azt látjuk, hogy alapvetôen háromféle csodáról van szó, és mindegyiknek megvan a maga sajátos társadalmi jelentôsége: a) csodák történtek egyes istenekkel kapcsolatban, mint pl. Aszklépiosz vagy Szerapisz. Ezek a csodák az istenek szentélyeinél történtek, amelyeket a hívôk meglátogattak, mint manapság is a zarándokhelyeket; b) olyan emberek is műveltek csodatetteket, akik ismerték a mágia titkos tudományát, és ennek segítségével ügyfeleik hasznára lehettek; c) végül csodát tettek olyan karizmatikus egyéniségek is, akik új eszméket hirdettek, új életformákért szálltak síkra. mindegyikrôl érdemes kissé részletesebben is beszélnünk. a) Az istenek szentélyeinél történô csodák Az ókorban sok olyan zarándokhely volt, ahol rendszeresen történtek csodák. Köztük a leghíresebb Aszklépiosz szentélye volt, a görög Peloponészosz félszigeten, Epidauroszban. Sok vak, béna, süketnéma ment oda, emberek különbözô betegségekkel bajokkal, abban a reményben, hogy amíg Aszklépiosz isten templomában alszanak, álmukban megjelenik az isten kígyó képében és meggyógyítja ôket. A sok-sok fogadalmi felirat, votívtábla, amely mindmáig fennmaradt, tanúskodik arról, hogy sok ember meg is gyógyult. Egy bizonyos Euhipposz megköszöni, hogy az isten eltávolította állkapcsából a lándzsahegyet, amely hat éve benne volt. Halieiszi Alketász azért ad hálát, hogy visszanyerte szemevilágát, Kleó a szülésnél tapasztalt segítségért, az ifjú Euphanész azért, hogy megszabadult köveitôl. Még romjaiban is látható, milyen hatalmas építménykomplexum volt ez a szentély, tehát igen nagy forgalom lehetett itt, Epidauroszban. Maga a szentély igen tágas épület volt. Oda vitték be a betegeket, ott mutatták be Aszklépiosznak a kérô és hálaadó áldozatokat. Sok pap, orvos és betegápoló működött a zarándokhelyen. Emellett számos szálloda, vendéglô is volt a városban, és sok egyéb lehetôség arra, hogy az istentiszteletek ideje után az emberek elhelyezkedhessenek, elfoglalhassák magukat. Például egy hatalmas színház, amely még ma is látható Epidauroszban. Messze földön ismert volt Aszklépiosz epidauroszi szentélye, de más istenek szentélyei is, például Athénben, Pergamonban és Rómában. A zarándokok gyakran igen messzirôl jöttek. A társadalom minden rétege képviselve volt, a többség azonban a szegényekbôl tevôdött ki, akiknek nem volt pénze orvosra. Olyan helyek voltak ezek, ahol szinte intézményesen fogadták a betegeket. Pótolták az olyan egészségügyi intézményeket, mint manapság a kórház, a szanatórium. Az emberek tudták, hogy ha már semmiféle gyógyszer nem használ, van még egy hely, ahová bizalommal elmehetnek, mert ott megszabadulnak szenvedéseiktôl. A történetek, amelyeket hallani lehetett az isten gyógyításairól, a fogadalmi táblák a szentélyben -- mindig új zarándokokat toboroztak, meggyôzve a szenvedôket arról, hogy ott ôk is meggyógyulhatnak. b) Mágiával létrehozott csodák Az ókorban igen gyakran próbálkoztak azzal is, hogy az ember személyes problémáit rendkívüli módszerekkel, a mágiával oldják meg. Olvashatunk arról, hogy valakin a jövendômondó, a varázsló segített. A mágusokat többnyire azért vették igénybe az emberek, hogy ellenségeiknek ártsanak, vagy védekezzenek a mások által okozott ártástól, rontástól. De azért is, hogy boldoguljanak a szerelemben, vagy éppen a jövôt szerették volna tudni. Legtöbbjük jelentéktelen, kis ember volt, akik azért fordultak a mágushoz, mert azt remélték, hogy így sikerül megvalósítani egyébként elérhetetlen céljaikat. Általában lopva, titokban mentek a varázslóhoz, mert titkolni akarták, hogy kihez fordulnak segítségért. A varázsló maga rendszerint nem tartozott semmilyen vallási közösséghez, nem volt egyetlen szentély papja sem. De karizmatikus sem volt. Inkább olyan valaki, aki ismerte a mágia ,,tudományát és technikáját'', azaz a maga területén képzett szakember volt. Tudta olvasni a varázs-könyveket, tudta, hogy milyen szavakkal, praktikákkal lehet hatni erre vagy arra a meghatározott démonra. Tudománya lehetôvé tette, hogy a maga szolgálatába állítsa az érzékfeletti világ erôit. Ismerte bizonyos anyagok sajátos hatásait, belelátott a makrokozmosz és a mikrokozmosz (világegyetem -- az ember egyéni, belsô világa) összefüggéseibe. Így például Flavius Josephus történetíró leírja, hogy egy zsidó ördögűzô, Eleazár hogyan gyógyított meg egy megszállottat: ,,Orra alá gyűrűt tartott, amelyben fű volt, egyike azoknak, amelyeket Salamon megjelölt. Megszagoltatta a beteggel, és így az orrán keresztül kihúzta a gonosz lelket'' (Flavius Josephus, Zsid. Rég., 8,2,5). Amíg a kultuszhelyek a gyógyításnak nyilvánosan elismert intézményei voltak, a varázslók hírét titokban, szájról-szájra adták tovább az emberek. Ôket azok keresték fel, akik a varázslók szolgálatai által egyéni, sokszor társadalomellenes igényeiket akarták elérni. A mágusok tevékenységének alapja a kisemberek gyűlölete, bizalmatlansága, tehetetlensége volt, ezért inkább bomlasztó erôt képviseltek a társadalomban. Számukra a csoda üzlet volt. c) Karizmatikus személyek csodái Már a görög klasszikus ókor történetében is (Kr. e. 6-4. sz.), de még inkább a késô-ókor kezdetén, az 1. században találkozunk több olyan emberrel, akinek tanító tevékenységét csodák kísérték. A varázslókkal szemben nekik fontos volt a nyilvánosság. Ôk új meglátásokat hirdettek, nyilvánosan szerepeltek, olyan ,,iskolákat'' alapítottak, ahol az emberek széltében-hosszában mesélték, tanításuk hitelességének bizonyítéka volt. A csodák segítségével új híveket szerezhettek. Ilyen tanító volt például már Pitagórász az i.e. 6. században. A lélekvándorlás tanát hirdette, éppen ezért tiltotta húsevést, és tanítványainak még több más tilalom megtartását is elôírta. A leírások szerint számos csodát is tett. Egészében véve azonban megállapíthatjuk, hogy kevés ilyen emberrôl szerzünk tudomást. A hellénizmus korszakából (Kr. e. 4.sz.--1.sz.) például egyetlen egyrôl sem. Csak az i.sz. 1. században jelenik meg ismét néhány karizmatikus, tehát abban az idôszakban, amikor Jézus is működött. Legismertebb közülük Apollóniosz vándortanító a kisázsiai Tüana városból. Felelevenítette a filozófus Pitagórász tanait, tiltotta az akkoriban igen gyakori állat-áldozatokat, és az embereket aszkétikus életmódra oktatta. Végigjárta az akkor ismert egész világot. Életrajzírója, Philosztratosz szerint Indiától Spanyolországig a legkülönbözôbb helyeken gyógyított betegeket, űzött ki ördögöket, támasztott fel halottakat. Egy másik korabeli csodatévô karizmatikus Simon Mágus, Szamariából. Róla keveset tudunk. Az Apostolok Cselekedetei (8,9-10) és az egyházatyák azt mindenesetre tanúsítják, hogy igen nagy hatása volt az akkori világban. Végül meg kell még emlékeznünk a prófétákról, akik vallási és kulturális szempontból Jézushoz a legközelebb állnak. Olyan zsidók voltak ôk, akik a római uralom bukásáról, Izrael szabadulásáról jövendöltek. Hogy állításaikat igazolják, követôket toboroztak, és el akarták vezetni ôket valamely meghatározott helyre, ahol majd valami rendkívüli csoda fog történni. Az Apostolok Cselekedeteiben (5,36) említett Teudás például azt ígérte, hogy a Jordán ismét ketté fog válni, mint amikor az izraeliták bevonultak az Ígéret Földjére. Egy másik zsidó próféta, aki egyébként Egyiptomból származott, Jeruzsálem falain akarta megismételni a jerikói csodát. Természetesen az ilyen próféták működése nagy visszhangra talált, mert reményt adtak a politikai-vallási várakozások beteljesedéséhez. De a bizonyítás nem sikerült egyiküknek sem. Mielôtt messiási küldetésüket a látványos csodával igazolták volna, a rómaiak elfogták, megölték ôket, követôiket pedig szétkergették. A csodatévô karizmatikus tanítók csodáinak egészen más volt a szerepe, mint azoknak a csodáknak, amelyek a híres zarándokhelyeken történtek, vagy amelyeket a varázslók mágikus ,,technikával'' vittek végbe. Ezek a csodák arra szolgáltak, hogy bizonyítsák a kérdéses karizmatikus személyiség megbízhatóságát, tekintélyét, akik új eszmékkel léptek a nagy nyilvánosság elé. A csodák, a csodatörténetek arra ösztönözték az embereket, hogy komolyan vegyék az illetôk tanítását, elfogadják, kövessék azt. A csoda szerepe tehát ez esetben térítô, toborzó szerep. Akik ezek hatására csatlakoztak a tanítóhoz és tanításához, -- forrásaink szerint -- nem azok voltak, akik meg voltak békélve sorsukkal. Inkább azok, akik a fennálló renddel elégedetlenek voltak, olyan rétegekbôl, amelyek eredet, állapot és sors tekintetében hátrányos helyzetben voltak. Olyan emberek, akik új reményre vártak, akik kapva- kaptak az új eszméken, megragadtak mindent, ami életük jobbrafordulását jelenthette. A csodatévô karizmatikusok körül mintegy kikristályosodtak a békétlenek, az elégedetlenek, és új társadalmi csoportosulásokat hoztak létre. Ebbôl következik, hogy ezek a karizmatikusok feszültségek, összeütközések forrásai is voltak. Szembekerültek a meglévô hatalommal, törvényekkel, így sokan közülük életükkel is lakoltak ezért. Ha a fennmaradt hagyományokat vizsgáljuk, rájöhetünk, hogy az Újszövetség korában a csodatörténeteket nem azért beszélték el és adták tovább, mert az elbeszélôk egyszerűen szórakoztatni akartak. A csodatörténetek feltételezik a betegség, magány, elnyomás és tehetetlenség állandó tapasztalatát. Ezek a történetek segíteni akarják az embert, hogy megszabaduljon a nyomorúságoktól, bajoktól. A csodaelbeszélések tehát, amelyek istentiszteleti helyekhez, mágikus praktikákhoz vagy karizmatikus csodatevôkhöz kapcsolódnak, a maguk módján hívást és lehetôséget kínálnak arra, hogy kibe veti bizalmát az ember, sem az, hogy milyen módon hangzik el a hívás, és hogy kiknek a társaságába kerül az, aki a hívást követi. Ezek a hívások az emberi életet konkrétan befolyásolják, de más-más módon: máshogy, ha az ember megerôsödött abban a meggyôzôdésében, hogy a betegeket, szenvedôket Epidauroszba kell küldeni és meggyógyulnak; máshogy, ha valaki saját egyéni céljainak elérésére igénybe vette egy mágus szolgálatait; és máshogy, ha valaki Jézus követôihez csatlakozott. A csodatörténeteknek éppen ebben a választásban van döntô szerepük. Csodák és a bennük való hit az ókori történelem folyamán A kérdéssel kapcsolatban ôrizkednünk kell az elhamarkodott általánosítástól. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy az ókor egész folyamán minden ember csodaváró és babonás volt. Ismerünk ebbôl a korból számos kételkedô, szkeptikus személyt, megnyilatkozást is. Sôt vannak olyan korabeli írók is, akik gúnyolódnak csodahivô kortársaikon. Emellett az is tény, hogy annak keretében, amit az ókori emberek hitérôl, vallásgyakorlatáról tudunk, a csodákban való hit csak igen szerény, mellékes jelenség. Azt is meg kell állapítanunk, hogy a csodák az ókor különbözô idôszakaiban nem mindig játszottak egyformán fontos szerepet. Úgy tűnik például, hogy az epidauroszi szentély híre és vonzóereje igen megcsappant i.e. 300 körül, és csak az ókor utolsó századaiban (Kr.u. 2.--4.sz.) növekedett meg ismét. Fentebb említettük, hogy a hellenista korból egyetlen csodatévô karizmatikust sem ismerünk (Kr.e. 3.sz.-- 1.sz.). Viszont a késô-ókor kezdetén (i.sz. 1. sz.) egyszerre többen is megjelennek (Jézus, Apollóniosz, Simon Mágus) és működésük századokon át hat az emberekre. A csoda, a csodatörténet tehát az ókorban is -- mint manapság -- inkább kivételes dolognak számított. Hogy adott korokban jobban elôtérbe kerültek, annak nyilván megvolt a maga oka. Valószínűleg ez felelt meg a kérdéses kor igényeinek. Itt azonban mindezt nem áll módunkban részletesebben megtárgyalni. Mi a különös Jézus csodáiban? Eddigi fejtegetéseink során bemutattuk, hogy Jézus csodái és az evangéliumi csodatörténetek mögött milyen társadalmi és történelmi összefüggések vannak. Az tény, hogy Jézus -- mint sok más korabeli csodatévô -- csodákat művelt. Jézus úgy lépett fel, mint csodatévô karizmatikus, aki tanítását csodával igazolja, a kortársakat csodáival nyeri meg tanításának. Azok az emberek, akik hitelt adnak csodáinak, akik ezek hatására követik ôt, olyan emberek, akik szabadulni szeretnének életük nyomorúságaitól, és készek arra, hogy más hasonló gondolkodásukkal együtt egy újszerű és kiváló egyéniség útmutatása szerint rendezzék be életüket. Eddig a pontig Jézus csodáit, az evangéliumi csodatörténeteket párhuzamba állíthatjuk a többi csodatévô karizmatikussal. Van azonban valami Jézus csodáiban, amely döntôen elhatárolja azokat más csodáktól. sôt maga Jézus is egészen másként fogta fel saját csodáit, és az elsô keresztények, akik a csodák történetét megfogalmazták és továbbadták, szintén sajátos szándékot követtek. Jézus csodái nem abban különböznek leginkább más csodáktól, hogy ezek valóban megtörténtek (szemben a többivel, ami eszerint csalás lenne) hanem abban, ahogy Jézus értelmezi azokat. Ismételten kijelenti, hogy az ô csodái a kezdôdô Isten-uralmának jelei. Amikor -- tulajdonképpen inkább kivételszerűen -- gyógyít, ördögöt űz, megszabadít, feltámaszt valakit -- ezek csak elôízét jelentik annak, amit Isten az új világban meg fog valósítani. ,,Ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa'' -- mondja Jézus azoknak, akik nem értik, mi rejtôzik tettei mögött (Lk 11,20). Jézus ezekkel csodáinak olyan értelmet, jelentést tulajdonít, amit nem találunk meg egyetlen más csodatevônél sem. Csodái epizódok, mégis világtörténelmi jelentôségűek, mert ablakot nyitnak az új világra, amelyet Isten meg fog alkotni. Jézus prédikációja éppen azáltal nyeri el sürgetô aktualitását, idôszerűségét, hogy nem csak beszél egy új világról, hanem csodái által annak részbeni megtapasztalására is lehetôséget ad. Amit Jézus hirdet, az nem egyszerűen örök igazság, hanem esemény, amely már a jelenre is kihatással van: Isten uralma, ahol az ember szabadságra, közösségre és életének beteljesedésére talál. Jézus tehát ezt akarta kifejezni csodáival. Az ôskeresztény elbeszélôk, igehirdetôk azonban nem pontosan ugyanebben az értelemben fogalmazták meg és adták tovább a csodák történetét. az evangéliumokban megfigyelhetjük ugyanis azt, hogy a csodákban rejlô, Isten uralmára vonatkozó utalás meglehetôsen háttérbe szorul, viszont annál inkább kihangsúlyozzák az evangélisták Jézus csodáinak nagyságát, nagyszerűségét. A csodatörténetek rendszerint annak említésével zárulnak, hogy a szemtanúk mennyire csodálkoztak, sôt magukon kívül voltak az esemény láttán. A vakonszülött, miután visszanyerte látását, így szól: ,,Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát'' (Jn 9,32). A béna meggyógyítása után a jelenlévôk kijelentik: ,,Soha nem láttunk ehhez hasonlót!'' (Mk 2,12). Az evangéliumok szerint a csodák, amelyeket Jézus tesz, minden képzeletet felülmúlnak, messze túlszárnyalják más csodatévôk tetteit. Valóban tény, hogy egyetlen más korabeli csodatévô karizmatikusról sem maradt fenn annyi csodatörténet, mint Jézusról. A bibliakutatók egyöntetűen állítják -- és errôl az értelmes bibliaolvasó maga is meggyôzôdhet --, hogy az ôskeresztény elbeszélôk leírásaik során nagyítani, fokozni igyekszenek Jézus csodatévô erejét, tevékenységét. Ezzel azt a meggyôzôdésüket akarják kifejezésre juttatni, hogy Jézusban egyedülálló, szent erô nyilvánult meg a világban. Amirôl beszámolnak, messze túlszárnyal minden hasonló dolgot, ami eddig az emberiség történetében lejátszódott. De ez még nem minden. Az evangélisták azt is aláhúzzák, hogy Jézus csodái alapvetôen felülmúlják mindazt, amit az ember megtehet, vagy akár csak elgondolhat. Rámutatnak, hogy a betegek, megszállottak, vagy más bajban szenvedôk és hozzátartozóik belekeseredtek sorsukba, rezignáltak, kétségbeesettek, sokszor visszautasítók. Nem gazdagok, senki nem irigyli ôket, nincsenek kiváló erényeik. Semmi a világon nem szól amellett, hogy sorsuk megváltozhat. Jézus mégis megkönyörül ezeken a szenvedôkön és segít rajtuk. ,,Az emberi tapasztalat sokkal inkább kétségbevonja lehetôségüket, mint amennyire az emberi nyomorúság tanúsítja igényüket arra, hogy megszabaduljanak'' -- írja G. Theissen (Urchristliche Wundergeschichten, 281. o.). Az újszövetségi csodatörténetek pontosan ezért ébresztenek reményt az emberekben mind a mai napig. Aki hall Jézus csodáiról, arra gondol, hogy talán neki sem kell beletörôdnie minden nyomorúságba, amely ránehezedik. A csodák reményre ösztönöznek, és ez a remény ma is áthatja és mozgatja a kereszténységet. # A csodatörténet mint irodalmi műfaj Mint más írásos alkotásoknak, pl. leveleknek, úgy a csodatörténeteknek is van bizonyos megszokott, szükségszerű formája. Bárhol találjunk is egy levelet, akár postán kapjuk, egy kitépett papírlapon vagy könyvben kinyomtatva olvassuk -- nem tart soká, hogy felismerjük: levél van a kezünkben. Felismerjük, hogy levél, mert formája elárulja ezt. A tartalma lehet bármi: valaki személyes dolgokat közöl benne, vagy megvételre kínál valamit, netán lelki tanácsokat ad - - mégis mindegyik levél. Elég az elsô és utolsó sorra pillantani, és tudjuk, mi áll elôttünk: elsô sora megszólítás, a megszokott fordulattal; utolsó az üdvözlés, keltezés és aláírás. Mindez nem hagy kétséget afelôl, hogy ez az írás levél. Mivel minden levél formája hasonlít egymáshoz, mindegyik a megszokott formát, szabályokat követi, az ilyen írásokról azt mondhatjuk, hogy egy és ugyanazon irodalmi műfajba tartoznak: a levél műfajába. Hasonló a helyzet a csodaelbeszélések esetében is. Nem nehéz feladat például az Újszövetséget olvasva a sokféle leírás közül kiválogatni a csodatörténeteket. Biztos támpontot nyújt ehhez a tény, hogy mindegyik csodáról számol be. De van több, más ismertetôjelük is. Miként a leveleknek, a csodatörténeteknek is van számos olyan irodalmi sajátossága, amelyet a csodákról beszélôk önkéntelenül is alkalmaznak. Szólhat egy csodatörténet Vespasianus császár csodájáról, Tüanai Apolló vagy Jézus csodájáról, az elbeszélés meglehetôsen hasonlít egymáshoz. Van az elbeszélésnek egy formája, amely mindegyiknél többé-kevésbé azonos, állandó. Minden csoda-elbeszélés rokon egymással. Ezt a rokonságot, hasonlóságot szoktuk irodalmi műfajnak nevezni. A csodatörténetek tehát egy irodalmi műfajhoz tartoznak. Ha figyelembe vesszük az irodalmi műfajt, az újszövetségi csodaelbeszéléseket sokkal jobban megérthetjük. A forma tanulmányozása segít abban, hogy a tartalmat és a mondanivalót pontosabban felismerjük. A műfaji vizsgálat lehetôséget ad arra, hogy az egyes történeteket összehasonlítsuk egymással, észrevegyük az egyezéseket, a különbségeket. Így világosabban meg fogjuk érteni, hogy ezek a szövegek üzenetet hordoznak, a szöveg szerzôjének üzenetét. Feltárhatjuk azt is, hogy milyen körülmények közt mondták, fogalmazták meg ezeket a történeteket, és mit akartak általuk elérni a hallgatóknál, olvasóknál. Ha figyelmünket a csodaelbeszélésnek irodalmi formájára irányítjuk, ez segít bennünket abban, hogy megértsük: a forma is a kommunikációs folyamat fontos része. A forma is közöl valamit; az elbeszélô a forma által is megszólítja a hallgatót. Ezzel együtt jár, hogy ezáltal maguk az elbeszélôk, az evangélisták is fegyelmünk középpontjába kerülnek, akik e történetek által hallgatóik, olvasóik életében változást akartak elérni, mozgásba akartak hozni valamit. Nem arról van szó tehát, hogy a csodatörténetek által egyszerűen régmúlt történeti eseményekrôl értesülünk. A forma tanulmányozása hozzásegít bennünket ahhoz, hogy figyelmünket ne a csodálatos esemény kösse le, hanem megértsük a róluk írt történet teológiai mondanivalóját, üzenetét. Miben is áll tulajdonképpen egy csodatörténet? Milyen nyelvi eszközök álltak az elbeszélô rendelkezésére, aki csodáról akart beszámolót írni? Hogyan használták, váltogatták az eszközöket? Az újkori irodalomtudomány igen használható kelléktárral szolgál, hogy a csodatörténeteket, mint a beszéd sajátos formáját, pontosan jellemezni tudjuk. Élünk is ezzel a lehetôséggel, és az alábbiakban közelebbrôl megvizsgáljuk a csodatörténetet, mint az emberi közlés, beszéd meghatározott formáját. Szempontjaink a következôk: a) Milyen törvényszerűséget találunk a csodatörténetek felépítésében? b) Mit állapíthatunk meg a bennük szereplô személyekrôl? c) Hogyan lehet a csodatörténeteket tartalom, téma szerint tagolni? a) Felépítés, visszatérô elemek Minden csodatörténetben a következô felépítést találjuk: 1. Bevezetés: Bemutatja a kiinduló helyzetet, körülményeket: a csodatevôt, a szenvedôt, más személyeket, akik valamiképpen érdekeltek az eseményben. 2. Elôterjesztés: Feszült helyzet; a csoda elôkészületei; a szenvedô bajának bemutatása; a jelenlévô személyek felveszik egymással a kapcsolatot; ez feszültséget, félreértést vagy egyenesen összeütközést okoz. 3. Csodatétel (központi rész): a gyógyítás megtörténik, a gyógyulás tényét megállapítják, bizonyítják. 4. Befejezés: a csoda hatása a jelenlévôkre; a gyógyult elbocsátása. Hogy ez a felépítés megtalálható mindegyik csodatörténetben, bemutatjuk egy példán: Mk 8,22-26, a betszaidai vak meggyógyítása. A szöveg így hangzik: 22 Amikor (Jézus és tanítványai) Betszaidába értek, az emberek egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse. 23 Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét s megkérdezte tôle: ,,Látsz valamit?'' 24 Az felnézett s így szólt: ,,Embereket látok, olyan mintha a fák járkálnának.'' 25 Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. 26 Ekkor Jézus hazaküldte ôt, de elôbb figyelmeztette: ,,A faluba ne menj be!'' A fent taglalt felépítést a következô módon találjuk meg ebben az evangéliumi részletben: 22ab v. A csodatevô megjelenése, a szenvedô és (= Bevezetés) kísérete 22c v. a gyógyítás kérése (= Elôterjesztés) 23-25 v. gyógyítás (= Csodatétel) 26. v. a gyógyult elbocsátása (= Befejezés) A felépítésnek ezt az alapvetô formáját megtaláljuk minden csodatörténetben, legyen az akár az Ó- vagy Újszövetségben, akár az ókori hôsök életrajzában, akár a késôbbi keresztény legendákban. {kép} A vak meggyógyítása M Sigmunda May fametszete A csodatörténetek nyelvi formáját természetesen még közelebbrôl is tanulmányozhatjuk és meghatározhatjuk. G. Theissen kimutatta, hogy az ókori csodatörténetek további kisebb egységeket, a különbözô történetekben gyakran ismétlôdô alapelemeket (motívumokat) tartalmaznak. Tetszés szerint vizsgálhatjuk bármely csodatörténetet, mindegyikben találunk több-kevesebb mozzanatot, amely más történetekben is elô szokott fordulni, jóllehet azok egészen másféle csodáról szólnak. (Lásd: Motívumtábla a könyv végén, 126. oldal.) Például a következô visszatérô elemekkel találkozunk: A csodatevô megjelenése (1 E); egy vagy több szenvedô (3 E); a csodatevôt, a beteget is más személyek kísérik (4-5 E); néha a csodatevôvel szembenálló, ellenséges személyek is jelen vannak (6 E). Ezek az elemek rendszerint a bevezetésben találhatók. A központi részben is számos, állandó részlettel találkozunk, pl.: a csodatevô látványos elôkészületeket tesz (elvezeti a vakot, ki a faluból, Mk 8,23; 21 E). Maga a csodatétel a következô motívumokat tartalmazhatja: a csodatévô megérinti a beteget (vö. Mk 8,23; 23 E); mond valamit (,,gyógyító szó'', 24 E; a Mk 8,22-26-ból ez hiányzik); imádkozik (pl. az apostolok; 26 E) végül nem hiányozhat a gyógyulás megállapítása (Mk 8,25b; 27 E). G. Theissen 33 ilyen elemet állított össze. R. Pesch a felsorolást 45- re bôvítette. Munkánkhoz elegendônek látszik 34 motívum, amelyet a függelékben közlünk. Természetesen sok vitatható kérdés is fölmerül, amikor olyan felsorolást igyekszünk adni, amely minden csodatörténethez használható, is arra vonatkozóan is adódhatnak véleménykülönbségek, hogy az egyes történetekben szereplô konkrét részleteket melyik motívummal azonosítsuk. De már az, hogy megkíséreljük egy elbeszélés elemeit azonosítani, hozzásegít bennünket ahhoz, hogy a történetet alaposabban tanulmányozzuk és jobban megismerjük. Természetes, hogy egy-egy csodaelbeszélésben nem szerepel kivétel nélkül minden motívum, amelyet a táblázatban felsoroltunk. Mindegyik történet csak egy részét tartalmazza a lehetséges elemeknek. Megfigyelhetjük, hogy az egyes elemek nem fordulhatnak elô tetszés szerint a csodatörténet bármelyik részében. Mindegyik motívumnak megvan a maga megszokott helye a négy rész egyikében, amelyekre a történetek tagolódnak. ezért táblázatunkban is aszerint csoportosítottuk a visszatérô elemeket, hogy a bevezetésben, az elôterjesztésben, a csodatétel folyamán vagy a befejezésben szoktak-e elôfordulni. Sôt, a motívumok nemcsak egy adott részhez tartoznak, hanem jellemzik is a történetben szereplô személyek tevékenységét, magatartását. Ezért nagy segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a csodaelbeszéléseken belül -- már így, a nyelvi mutatók figyelembevételével -- pontosabban felismerjük a történet egyes témáit. A csodatörténetben szereplô személyek Ha a csodatörténeteket összehasonlítjuk egymással, rájövünk, hogy az itt szereplô személyeknek mindenütt ugyanaz a szerepük. Természetes, hogy csodatörténetet nem tudunk elképzelni csodatevô és szenvedô (beteg vagy megszállott) nélkül. Hívhatják a csodatevôt Jézusnak, Péternek, Aszklépiosznak, vagy Apollóniosznak; a szenvedô lehet vak, sánta, éhes, megszállott, beteg vagy szerencsétlen -- e két fôszereplô nélkül nincs csodatörténet. A csodatevô (Cs) és a szenvedô (B, beteg) mellett az esemény lefolyásának megfelelôen még az alábbi személyek fordulhatnak elô: -- A szenvedô kísérôi, hozzátartozói (H) (pl. az emberek, akik a vakot hozzák, Mk 8,22) -- A csodatevô kísérôi, tanítványai (K, vö. Mk 8,22); -- Az ellenfelek (E), akik kételkedve, elutasítóan szemlélik a csodatevô tevékenységét (Jézus esetében többnyire az írástudók; -- A jelenlévô tömeg (T); -- Alkalmasint a gonosz szellemek, démonok (D). Így tehát a csodatörténetekben ez a hétféle szerep jelentkezhet, ennek a hétféle embernek vagy embercsoportnak a képviselôi fordulhatnak elô. Természetes viszont, hogy nagyon ritka az olyan történet, amelyben egyszerre mind a hét szerep megtalálható. Az evangéliumokban egyetlen egy ilyen van, a megszállott fiú története Márk szerint (Mk 9,14-29). Ebben -- némi képzelôerôvel -- megtaláljuk, azonosíthatjuk mind a hétféle szereplô személyt, akik elôfordulhatnak a csodatörténetekben. Az azonosítási lehetôséggel minden esetben foglalkozni fogunk, amikor az egyes csodatörténeteket feldolgozzuk. Figyeljük meg most ugyanezt egy Biblián kívüli csodatörténetben. Ez a történet olyan csodáról szól, amelyet -- a leírás szerint -- Vespasianus római császár (i.sz. 69-79), az ôskeresztények kortársa hajtott végre az egyiptomi Alexandriában. ,,Hiányzott még Vespasianusnak a megfelelô tekintély, és az isten sem erôsítette még meg felséges hatalmát, hiszen röviddel azelôtt, egészen váratlanul tették meg császárrá. De erre sem kellett sokáig várnia. Két ember jött hozzá egyszerre a népbôl, az egyik vak volt, a másik meg béna a lábára. A császár ítélôszékén ült, amikor kérték, gyógyítsa meg ôket. Álmukban ugyanis Szerapisz megmutatta nekik: Vespasianus a vaknak vissza fogja adni szeme világát, ha nyállal megkeni szemét, és meg fogja gyógyítani a béna lábát, ha megérinti a sarkával. Mivel nem sok remény volt arra, hogy a dolog valamiképp sikerülni fog, a császár meg sem akarta kísérelni. Barátai unszolására végül mégis megkísérelte ott az összegyűlt nép elôtt, és az eredmény egyik alkalommal nem maradt el.'' (Suetonius római történetíró leírása). Ebben a csoda-elbeszélésben a következô szerepeket különböztethetjük meg: -- csodatevô (Cs): Vespasianus -- szenvedôk (B): egy vak, egy béna -- a csodatevô kísérôi (K): Vespasianus barátai -- tömeg (T): az összegyűlt nép, amely elôtt Vespasianus a csoda által elnyeri a megfelelô tekintélyt. Tehát a Biblián kívüli csodaelbeszélésben is ugyanazokkal a szereplôkkel találkozunk, mint az újszövetségi csodatörténetekben. De nem csak az szabályszerű a csodaelbeszélésekben, hogy mindig ugyanazok a szereplôk találhatók bennük. Ezek között az emberek, embercsoportok között mindig ugyanaz a viszony (ill. feszültség) figyelhetô meg. Ezt a viszonyt közelebbrôl is meghatározhatjuk. Minden csodatörténetben alapvetôen két szembenálló szereplô található, míg a többiek mellékszerepet játszanak. A szerepek viszonya tehát a következô: +---------------------------------------------------------------------+ | | | egyik szembenálló --- mellékszereplôk --- másik szembenálló | | fél fél | | | +---------------------------------------------------------------------+ Az egyik szembenálló fél rendszerint maga a csodatevô (vagy nôs). A másik szembenálló fél a szereplôk (csoportjai) közül bármelyik lehet. Mármost az egyes csodatörténeteket éppen azáltal sorolhatjuk különbözô alcsoportokba, hogy ki játssza a másik szembeálló fél szerepét. Ha például a csodatevô ellenfele egy démon (D), ördögűzésrôl beszélhetünk. Ha a beteg, a szenvedô az (B), akkor gyógyítástörténet áll elôttünk. Ha a csodatevô ellenfelei a szembenálló felek (E), akkor un. szabály- csodával találkoztunk. A mentôcsodákban a tanítványok (K) játsszák a szembenálló szerepét, ajándékozó csodáknál pedig a tömeg (T). Igen érdekes tehát megfigyelni az egyes csodatörténetek belsô viszonyait, feszültségeit. A könyv végén található motívumtábla ehhez is hasznos segítséget nyújt. # A csodatörténetek alcsoportjai témák szerint Miután vázoltuk a csodatörténetekben szereplô visszatérô elemeket és a különbözô szerepeket, ez elég támpontot nyújt ahhoz, hogy alaposabban tanulmányozhassuk a csodatörténetek témáit, amelyekre könyvünkben a legtöbb figyelmet szentelünk. A könyv fô részében egymásután hat olyan csodatörténettel foglalkozunk, amelyek mindegyike a fentebb említett, általunk is figyelembe vett hatféle téma egyikét képviseli. Mindezt abban a meggyôzôdésben tesszük, hogy a témák szerinti alcsoportok figyelembevételével tovább mélyülnek a bibliai csodaelbeszélésekre vonatkozó ismereteink, és így a történetek jelentését, tanítását is pontosabban körvonalazni tudjuk. Témájuk szerint a csodatörténetek a következô hat csoportba tartozhatnak: gyógyítástörténet, halottfeltámasztás, ördögűzés, mentô- csoda, szabálycsoda és ajándékozó-csoda. Minden csodatörténet valamilyen bajjal, szerencsétlenséggel kapcsolatos, amelyet a csodatevô -- isteni hatalom segítségével -- megszüntet. Már maga a kiindulásul szolgáló baj is támpontot ad a történetek osztályzásához. Szó lehet betegségrôl (gyógyítástörténet), halálról (feltámasztás), megszállottságról (ördögűzés), vagy a természeti erôk által okozott veszélyhelyzetekrôl (mentô-csoda). Máskor Isten akarata körüli bizonytalanságról (szabály-csoda) vagy elegendô élelmiszer hiányáról (ajándékozó csoda) beszélhetünk. Mindegyik sajátosan más szükséghelyzet. A segítségnyújtás módja is jellemzô az egyes csoportokra. A gyógyítás és feltámasztás erôátvitellel történik, az ördögűzés küzdelemmel. Mentô- csoda esetében a csodatévô megszabadítja övéit az ôket fenyegetô elemi erôktôl, a szabály-csodában állításának igazságát imponáló csodajellel igazolja. Az ajándékozó csodában meglepetésszerűen ételt, italt nyújt a rászorulóknak. Fentebb rámutattunk már, hogy a csodák ezen alcsoportjainál mindig egy meghatározott személy a szembenálló fél azok közül, aki egyébként az esemény során szerepelnek (ld. fent 211. old.) A csodák téma szerinti felosztásával összhangban áll az is hogy a történetben a lehetséges visszatérô elemek közül melyek fordulnak elô. Általánosságban annyit mondhatunk, hogy például a gyógyítások esetében az ,,elôterjesztés''-sel (2. rész) kapcsolatos motívumok többnyire kisebb számmal szerepelnek, viszont a ,,csodatétel'' (3. rész) során több a felhasznált visszatérô elem. (Vö.: a fentebb tárgyalt Mk 8,22-26 a központi részt, a gyógyítást részletesebben kidolgozza). A szabály- csodáknál a központi rész (csodatétel) viszonylag rövid, szinte mellékes, a bizonyítást (,,elôterjesztés'') ezzel szemben a figyelem központjába kerül. Ajándékozó csodáknál maga a csodatétel nem is szerepel, a ,,befejezés'' viszont számos motívumot tartalmaz. A csodák egyes alfajait az alábbiakban röviden megvizsgáljuk közelebbrôl is. Részletes jellemzésük a könyv további részében az egyes csodákkal kapcsolatban található. Gyógyítás Ez a csoda a leggyakoribb. Ide tartozik a Mk 8,22-26 is. Az ilyen történet részletesen bemutatja a beteg nyomorúságát: béna, vak, lázas, stb. A csodatevô azonban segítségére siet a betegnek. Gyógyító erôátvitellel (általában kézrátétellel, néha érintéssel vagy valamilyen gyógyító eszközzel, pl. nyállal) újból egészségessé teszi. A csodatevô új életerôt, egészséget ad a betegnek. A gyógyulás láttán a jelenlévô tömeg csodálkozik, örül, lelkesedik. El vannak ragadtatva és nem szűnnek beszélni a csodatevôrôl. Feltámasztás A halottfeltámasztás formailag egészen hasonló a gyógyításhoz. Ördögűzés Az ördögűzés elsôsorban nem abban különbözik a gyógyítástól, hogy betegség helyett itt megszállottság szerepel. A lényegi különbség az, hogy ennek során a csodatévô és a démon összecsap, összeütközésbe kerül egymással. A történet úgy ábrázolja a megszállottat, mint akinek egyénisége, énje megszűnt, annak helyébe a démon lépett. A megszállott tulajdonképpen csak test, amely a kibontakozó összecsapás színterét képezi. A démon védekezô álláspontra helyezkedik, a csodatévô parancsszavára azonban engednie kell, el kell hagynia a megszállottat. A démon pusztító ereje akkor válik igazán nyilvánvalóvá, amikor elhagyja a megszállottat. Amikor pl. Jézus a megszállott fiút megszabadítja, a fiú szinte halottnak látszik (Mk 9,26), máskor a kiűzött démonok hatalmas disznócsordába távoznak és a tóba fullasztják az állatokat (Mk 5,1113). A küzdelem tehát az elsô helyen áll az ördögűzésekben. Mentô-csoda E történetekben a szenvedô alany életveszélyben van (a tavon, viharban), vagy fogságban. Ki van szolgáltatva az ellenséges erôknek. A csodatevô ebbôl a helyzetbôl, ezektôl az erôktôl szabadítja meg. Tettei arról tanúskodnak, hogy ura a természet erôinek: megfékezi a vihar kiszámíthatatlan erôit, eltépi a láncokat, amelyekkel a világi hatalom megfoszt a szabadságtól. Az Újszövetségbôl ide tartozik a vihar lecsendesítése (Mk 4,35-41) és Péter kiszabadulása (Csel 12,3-11). Szabály-csoda A csodák következô csoportjába az ún. szabály-csodák tartoznak. Az elnevezés talán szokatlan az olvasónak. Szabály-csodának nevezzük az olyan csoda-elbeszéléseket, amelyek régi vagy új törvények, szabályok bizonyítására, szent elôírások megerôsítésére szolgálnak. Ha a történet célja az, hogy valamely szokatlan magatartásmódról bizonyítsa, hogy az jó és Isten szándéka szerint való, akkor bizonyító szabály-csordáról beszélhetünk. Más csoda-elbeszélésekben viszont a csoda jutalmul történik azért, hogy valaki a kérdéses szabálynak megfelelôen cselekedett. Ez a jutalmazó szabály-csoda. Példa: Csel 28,1-6. Pál apostol egészen az evangéliumnak szentelte életét, és nem árt neki a mérges kígyó harapása. Ha viszont a csoda büntetés azért, hogy valaki nem tart meg egy elôírást, büntetô szabály-csodáról beszélünk, pl. Ananiás és Szarira, Csel 5,1-11. -- A szabály-csodák feltételezik, hogy vita van valamely szabály, törvény érvényességével, helyességével kapcsolatban. A csoda által maga Isten nyilatkozik meg és dönti el a vitát. Isten igazolja a megkérdôjelezett magatartást, bünteti a helytelent és jutalmazza a helyeset. Ajándékozó-csoda Jézus más csodáit, mind például az ún. ,,kenyérszaporítás''-t (Mk 6,32-44) vagy a kánai csodát (Jn 2,1-11) ajándékozó-csodának nevezhetjük. G. Theissen szerint ezekre leginkább az jellemzô, ,,hogy váratlanul elôteremtenek különbözô anyagi javakat, rendkívüli, meglepô módon adományoznak, élelmiszert szaporítanak, valami mást táplálékká változtatnak'' (i.m. 111. old.). A csoport jellegzetességei: a csodatévô saját jószántából cselekszik; a történet befejezésénél a csodatett bizonyítása részletes és konkrét számadatokat tartalmaz. * * * * * A fentiekben irodalmi, formai szempontból elemeztük a csodatörténeteket. Az ilyen jellegű elemzés sokak számára szokatlan lehet. Nem fölösleges azonban, mert ez az elemzés olyan eszközöket ad a kezünkbe, amelyek hasznos segítséget jelentenek majd, amikor az újszövetségi csodákkal foglalkozunk. Ha a csodatörténetek irodalmi formáját is szem elôtt tartjuk, sokkal könnyebben felismerjük az elbeszélések tényleges üzenetét, tanítását, könnyebben, mintha egyszerűen csak arra figyelnénk, ami magától a szemünkbe ötlik. Ha valaki úgy olvas egy magánlevelet, mintha újságcikk volna, nem fogja helyesen érteni. De még egy levél esetében is tanulságos és hasznos, ha a levél belsô stílus-elemeire figyelünk, és ezek alapján meg tudunk különböztetni egy baráti levelet egy üzleti levéltôl vagy reklám- ajánlattól. Mert nem csak a tartalom: a forma is eltér egymástól a különbözô leveleknél, hisz a tartalom és a forma szorosan összetartoznak. A csodatörténetek felépítésének, motívumainak, szereplôinek és témáinak irodalmi elemzése biztos alapot ad számunkra ahhoz, hogy valóban megértsük -- és jól értsük -- ezeket a szövegeket. Oly gyakran megtörténik, hogy tévesen értelmezzük ezeket a szentírási részeket. Ezekre hivatkozva sokan alaptalan és veszélyes állításokat hangoztatnak. A csodatörténetek sok keresztény számára inkább problémát jelentenek, mintsem megoldást, eligazítást, hívást. Az általunk javasolt megközelítésmód fontos lépés lehet ahhoz, hogy szakszerűen és gyümölcsözôen foglalkozzunk a csodák történeteivel. Reméljük, könyvünk további részében bebizonyosodik majd ez. # Nehézségek a csodákkal kapcsolatban Goethe ismert mondására: ,,A csoda a hit édes gyermeke'' talán sokan ezt felelnék: ,,De jó is lenne!'' Így azután természetesnek is tartják, hogy a fenti mondat után Goethe mindjárt a következôt írja: ,,Az üzenetet hallom én jól, csakhogy hiányzik a hit belôlem'' (Faust I, Éj). Manapság ugyanis sokaknak -- nem ok nélkül -- az a véleményünk, hogy a csoda nem édes gyermeke a hitnek, hanem mostohája. Olyan valami, ami a hívônek problémát jelent, zavarba hoz, ami elôtt néha tanácstalanul állunk. De honnan is származik a csodáknak ez a problémás volta? Az a benyomásom, hogy a legfôbb nehézségeket a következôkben határozhatnánk meg: 1. Történetileg lehet-e bizonyítani a csodákat? 2. Természettudományos alapon lehetségesek-e a csodák? 3. Kell-e hinni a csodákban? Ajánlatos, hogy mielôtt most bárki továbbolvasná könyvünket, próbálja megválaszolni ezeket a kérdéseket. Így a legvalószínűbb ugyanis, hogy mi magunk is tevékenyen részt fogunk venni a vitában -- és nem csak kíváncsi, szorongó vagy magabiztos szemlélôk leszünk, figyelve, hogy mások hogyan válaszolnak ezekre a kérdésekre. Elôször tehát megkérném Önt, kedves Olvasó, legyen szíves gondolja végig ezeket a kérdéseket, és igyekezzék választ adni azokra. Ki tudja, mi lesz az Ön válasza? Lesznek, akiknek az a véleményük, hogy a csodákat sem történetileg nem lehet bizonyítani, sem természettudományos alapon nem lehetségesek. Mindebbôl az következik, hogy a csodákban csak hinni lehet. -- Mások talán nem elégszenek meg ezzel, hanem érveket keresnek, hogy bizonyítsák a csodák létét, lehetôségét. De vajon ha bebizonyították, kell-e akkor hinni is bennük? -- Ismét mások esetleg egyetértenek az elôzô véleménnyel, amely szerint sem a csodák létét, sem a lehetôségét nem lehet bizonyítani --, de ôk ebbôl éppen az ellenkezô következtetést vonják le: ha a csodákat nem lehet történetileg bizonyítani, természettudományos alapon a lehetôségük kizárt, akkor értelmetlenség lenne azt követelni, hogy az ember higgyen bennük. Szeretnék mindjárt egészen ôszinte lenni: én magam mindhárom kérdésre csak nemmel tudok felelni. Véleményem tehát még leginkább a harmadikhoz hasonlít azok közül, amelyeket fentebb felsoroltam. És mégis: az, hogy a csodákban nem kell hinni, szerintem nem abból következik egyszerűen, hogy a csodákat történetileg, lehetôségüket pedig természettudományos szempontból nem lehet bizonyítani, hanem inkább a következô alapon: Valami nincs rendjén a hittel, mihelyt arról beszélünk, hogy kell hinni, vagy nem kell. Ha tehát még leginkább a harmadik véleménnyel értek is egyet, meg kell vallanom azt is, hogy engem tulajdonképpen egyik válasz sem gyôz meg egészen. Lehet, hogy vannak sokan mások is, hozzám hasonlók. Egy mindenesetre világos: a fenti három, röviden megfogalmazott válasz egyike sem szünteti meg a nehézségeket, amelyek a csodákkal kapcsolatban felmerülnek. De mindenképpen jó, ha ezeket a nehézségeket sem vissza nem utasítjuk, sem el nem hallgatjuk, sem elhamarkodottan nem igyekszünk megválaszolni azokat, hanem szem elôtt tartjuk ôket, és lépésrôl-lépésre haladva keressük a megoldás útját. Azt hiszem, olyan út lesz ez, amelyen a nehézségeket nem tesszük félre minden további nélkül, de azok remélhetôleg mégsem lesznek utunkat elzáró akadályok, inkább ösztönzôleg hatnak. Ezen az úton, amelyen -- tapogatózva -- haladni szeretnék, a három kiindulási kérdést követem. 1. Történetileg lehet-e bizonyítani, hogy csodák történtek? Ha erre a kérdésre a választ keressük, a történeti forrásokra, jelen esetben az evangéliumok csodaelbeszéléseire kell támaszkodnunk. De éppen ezen történetek kapcsán merül fel a kérdés, amelyet elôbb-utóbb már a kisgyermek is feltesz: Ez így tényleg megtörtént? Ez a kérdés túlmutat magán a csodatörténeten, és arra az eseményre irányul, amelyrôl a történet szól. Mármost, az Újszövetségben található csodatörténetek -- mint azt kissé behatóbb vizsgálattal könnyen megállapíthatjuk -- nem közvetlen, pusztán tárgyilagos híradások, nem történeti jegyzôkönyvek, amelyek a lehetô legelfogulatlanabbul és részletesen feljegyzik az egyes csodás eseményeket, azok lefolyását minden konkrét körülménnyel együtt. Ezek a történetek inkább azt írják le, hogy Jézus szavai, tettei által kezdôdô üdvösség hogyan ölt testet, hogyan hat a konkrét szükséghelyzetekben. Olyan elbeszélések tehát ezek, amelyek elsôsorban nem arra törekszenek, hogy konkrét tényeket egyszerűen tárgyilagossággal rögzítsenek, hanem a hit szempontjából döntô tapasztalatokat igyekeznek közölni. Ezért arra a kérdésre, hogy valójában mi és hogyan történt, nem adnak minden további nélkül választ, legalábbis közvetlenül nem. Ha ezek a történetek a kiindulási kérdésre nem is adnak közvetlenül választ, ez nem jelenti azt, hogy ezen elbeszélések alapján nem nyílik lehetôségünk a mögöttük álló esemény történetiségének vizsgálatára. E vizsgálat során egy-egy elbeszélésben különbözô idejű és különbözô mértékben tárgyilagos rétegeket különböztethetünk meg. Könyvünkben is megkísérlünk ilyen jellegű elemzést adni például a vihar lecsendesítésének történetével kapcsolatban (Mk 4,35-41). Ennek során meg fogjuk állapítani, hogy az elbeszélés magvát képezô helyzet vagy esemény történetisége valószínűnek látszik. De az elemzés még ez esetben sem az objektív tényekig vezet vissza bennünket (azaz olyan tényközlésekig, amely független volna a tényeknek bizonyos emberekre gyakorolt hatásától), hanem addig a pontig, hogy az eredeti esemény mit jelentett az illetô tanítványok számára. De az esemény és az átélt élmény még az ô esetükben, az ô számukra sem a csoda tényének a bizonyítéka (ami ezt jelentené: az esemény bizonyítéka annak, hogy Jézusban Isten ereje működik). Ehelyett az átélt esemény csak csodálkozást vált ki belôlük, és azt a kérdést: ,,Ki ez az ember, hogy még a szél és a hullámok is engedelmeskednek neki?'' (Mk 4,41b). Mindenesetre, ily módon egyes csodatörténetek esetében lehetôség van arra, hogy az eredeti eseményt bizonyos mértékben valószínűnek tarthassuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a történet a csoda lefolyását pontosan, merô tárgyilagossággal ábrázolná, és a csoda mint történeti tény bizonyítást nyerne általa. A történeti szempontból való elemzés (amelyet a bibliatudomány ,,hagyománytörténeti kutatás''-nak nevez) mindenesetre megmutatja, hogy tudományos alapon nem lehet megalapozottan állítani, hogy Jézus csodáinak többsége kitalált esemény, vagyis hogy ezek a csodák nem történtek meg. De éppígy azt is lehetetlen tudományos eszközökkel bebizonyítani, hogy a csodatörténetek megtörtént eseményekrôl számolnak be. A következô megfigyelés is mutatja, hogy ez nem lehetséges. Az egyes csodatörténetek formája, felépítése azonos, ugyanazokat az elemeket tartalmazzák (ismétlik), azaz meghatározott irodalmi műfajban készültek (ld. fentebb: ,,Csodatörténet mint irodalmi műfaj'' valamint a könyv végén a motívumtábla). Természetes volt tehát, hogy az, aki csodatörténetet alkotott, e meghatározott formába öntötte elbeszélését, és így a csodatörténetek minden különbözôségük ellenére -- hogy úgy mondjuk, ugyanazon kaptafára készültek. Ha figyelembe vesszük, hogy a csodatörténetek minden esetben ilyen elôre meghatározott formát öltenek, nem tarthatjuk ezeket az elbeszéléseket merôben történeti adatközléseknek. A csodatörténetek alapján a következôket állapíthatjuk meg tehát: a Jézus életével kapcsolatos csoda-elbeszéléseket nem tarthatjuk a történetiség bizonyítékainak, mert az elbeszélések azoktól származnak, akiket bizonyos események közvetlenül érintettek, megindítottak, bátorítottak; úgy beszélték el azok történetét, hogy elbeszélésüket elôzetesen adott formába öntötték, elbeszélésüket saját nézôpontjuk, meggyôzôdésük alapján fogalmazták meg. Természetesen a csodatörténetek így még inkább arra ösztönöznek bennünket, hogy ne álljunk meg, ne ragadjunk le az esemény lefolyásánál, hanem arra figyeljünk, hogy bizonyos események mennyire megmozgatnak, ösztönöznek egyes korabeli szemtanukat -- és megmozgathatnak minket is. Eközben látni fogjuk, hogy a leírások milyen mélyrehatóan ábrázolják a szenvedôk nyomorúságos állapotát. Sötét képet festenek, hogy a változás annál jobban kitűnjék? Vagy biztatás ez, megszólítás a szerencsétlenségben, amikor az ember elnémul, feladja a harcot? Az is fel fog tűnni, hogy ezek a történetek milyen alapvetô vágyakat juttatnak kifejezésre. Talán az emberi vágyak szülöttei, projekciói ezek? Vagy inkább olyan tapasztalatok, amelyek a vágyakat ébren tartják, a reményt élesztik? 2. Természettudományos alapon lehetségesek-e a csodák? A csodákat hosszú ideig úgy tekintették, -- és néha még ma is úgy tekintik -- hogy azok során a másvilágon élô Isten belenyúl a mi világunk folyamataiba; a természetfölötti valóság beleavatkozik a látható dolgokba, azok természetes folyásába. Igaz, Jézus és az evangélisták korában az emberek gondolkodását, ítéleteit és magatartását távolról sem a természeti törvények határozták meg. A csodákban éppen ezért nem is a természeti törvények felfüggesztését látták, nem tekintették azokat a szakadatlan okozati összefüggések láncolatában mutatkozó törésnek. A mi számunkra azonban mindez problémát jelent. Mivel nem lehet csodának tartani azt, ami természetes úton megmagyarázható, a hívô ember a világban, a dolgok természetes összefüggésében töréseket, hiányokat keres. Ez a törekvés azonban mind természettudományos, mind teológiai szempontból kifogásolható. Így ugyanis Isten az ismeret-pótlék szerepét kapja, hisz vele hidaljuk át tudásunk hiányosságait -- és ez a szerep egyre szűkül, amint ismereteink gyarapodnak. Isten jelenléte azután egyre csak zsugorodik (- - mondhatnánk --), minél többet tudnak, értenek, alkotnak az emberek. Ezt az általánosan elterjedt felfogást csak megerôsítjük, ha igyekszünk Isten számára megmenteni bizonyos területeket (amíg csak lehet), mondván, hogy Isten kétségkívül egyengeti útját felénk -- éppen rajtunk és a világon keresztül. Ha a csodát a természeti törvény felfüggesztésének tekintjük, akkor a csodák számára a világban -- szükségszerűen -- egyre kevesebb hely marad. Mivel a természettudomány legalapvetôbb feladata a természeti törvények felismerése, meghatározása, felülvizsgálata és megmagyarázása, a természettudomány valamely szokatlan, feltűnô vagy érthetetlen jelenséggel találkozik, sohasem csodának tekinti azt, hanem ösztönzést lát benne, hogy a dolgot alaposabban megvizsgálja, és a kérdéses jelenségben az eddig nem ismeretes törvényszerűséget feltárja. Természettudományos szempontból értelmetlen tehát a természeti törvények felfüggesztésérôl beszélni, mert a még meg nem ismert dolgok tanulmányozása által sohasem válik kérdésessé a természeti törvények érvényessége, legfeljebb az új ismeretek alapján módosítani kell azokat. Ha a csodát a természeti törvények felfüggesztésének tekintjük, természettudományos alapon kizárt a csodák léte, még akkor is, ha a természeti törvényeket statisztikusaknak tekintjük, amint ezt a kvantumfizika tanítja (mert az atomi részecskék világába a törvények nem determináltan, minden esetben érvényesek, csak bizonyos valószínűséggel). De vajon bebizonyosodott ezzel, hogy a csoda egyáltalán nem lehetséges? Nem segíthetik elô éppen a természettudományos ellenvetések, hogy a csodákról szakszerűbb fogalmat alkossunk, amely Jézus csodái esetében is megfelelôbb, mint a fenti ál- természettudományos értelmezés? Természetesen a hit és a tudás látszólagos ellentétét, amelybe újra és újra belebonyolódunk, nem azzal kell feloldanunk, hogy a tudomány foglalkozzék a valóság tárgyi (objektív) oldalával, a hit pedig az alanyi (szubjektív) vonatkozásokkal. Mert tudjuk, hogy a tárgyi és az alanyi rész elválaszthatatlan egymástól. Éppen a kvantumfizika mutat rá, hogy minden megismert fizikai jelenségben van mind tárgyi, mind alanyi összetevô: a megismerô nézôpontja, a megismerés módja befolyásolják a megismert jelenséget. Ugyanígy a hit esetében sem beszélhetünk pusztán szubjektív beállítottságról. Világosan mutatják ezt maguk az evangéliumi csodatörténetek: hisz megváltoztatják nemcsak az ember beállítottságát, nézôpontját, hanem az ember életkörülményeit is. Sem tárgyi, sem alanyi szempontból nem mondhatjuk, hogy az ember életét, a világ folyását egyedül az okozati összefüggések és az értelmes rend határozza meg. Nagy szerepe van mindebben a véletlennek, meglepetésnek, veszélynek is. Tévedés lenne alábecsülnünk mindazt, amit az élet és a világ veszélyeztetettsége ellen tudományos eszközökkel tehetünk. Ugyanakkor azonban azt is szem elôtt kell tartanunk, hogy miközben a tudomány úrrá lesz a világon, a világban, az életben új veszélyhelyzetek születnek. Ezért éppoly értelmetlen a természettudomány létjogosultságát megkérdôjelezni, mint kizárólag természettudományos szempontból vizsgálni azokat a korlátokat, amelyekbe az ember ütközik. Jézus a csodákkal korlátokon lép át. Elsôsorban nem a természettudományos megismerés és lehetôségek korlátain (-- ezért nem is lenne zavaró, ha egyik-másik csodát tudományos alapon magyarázni lehetne --), hanem olyan korlátokon is, amelyekbe a társadalmi, a mindennapi életében, tevékenységében, reményeiben ütközik az ember. Ezért nem meglepô, hogy nem minden korlát esetében beszélhetünk természettudományos korlátról. A korlátok és falak, amelyekbe az emberek ütköznek: az elégtelenség, a betegség, elidegenedés, a megkövült szabályok, a gonosz hatalma, a reménytelenség és a halál. Éppen ezért a csodák -- ha Jézus csodái alapján helyesen értjük azokat --, nem azt jelentik, hogy Isten beleavatkozik a dolgok természetes folyamatába, hanem a csodatettek jelei annak, hogy Isten ereje a korlátokon túl is hat, Isten törôdik az ember életét környékezô konkrét veszedelmekkel és megszünteti azokat. Ilymódon tehát a csodák reményre hívó, bátorító jelek. 3. Kell-e hinni a csodákban? Mivel a csoda-elbeszéléseket nem tarthatjuk pontos történeti híradásoknak, és mivel a csodák természettudományos szempontból nem lehetségesek, amennyiben a természeti törvények felfüggesztéseként fogjuk fel azokat, úgy tűnik, a leghelyesebb, ha hiszünk a csodákban. Eszerint a megtörtént csodákat igazaknak kell tartanunk és elhinnünk, hogy ezek valóban csodák voltak? Ez a csodahit azonban mégiscsak azon történeti kérdések és természettudományos problémák hatása alatt áll, amelyeket meg akar kerülni. A csoda és a hit természetes, szükségszerű kapcsolatban állnak egymással. De milyen ez a kapcsolat? Ad-e meggyôzô választ erre a csoda- hitrôl alkotott általános felfogás? Csak azt jelentené a csodákban való hit, hogy a szokatlan dolgokat igaznak, lehetségesnek tartjuk? Ez esetben ez ilyen csoda-hittel szemben a történetileg vagy természettudományosan megalapozott kétségek komoly nehézségeket jelentenének. A csodában való hit valójában sokkal nehezebb problémákkal szembesül: nem az értelem ellenállását kell legyôznie, hanem azzal az ellenállással küzd, amely az élet útjában áll. A kilátástalansággal, a reménytelenséggel, az élet veszélyeztetettségével, pusztulásával. Jézus csodatörténetei ezekkel, az életben adott és nagyon is gyakori problémákkal, akadályokkal szembesítenek bennünket. Ha a történeteket vesszük alapul, a csodákban való hit nem más, mint -- a fenyegetettség állapotában -- a fenyegetettséggel dacoló hit. Látszólagos biztos talajon állva mondhatja-e itt valaki: a csodában hinni kell? Hogy Jézus nem tér ki az élet ellenállása, korlátai elôl, hanem megszünteti, ledönti azokat? Hogy Istenbe vetett bizalmába öleli a betegeket, megszállottakat, kétségbeesetteket, sôt, saját szenvedését és halálát is? Nekünk is elégséges ok és bátorítás ez arra, hogy higgyünk a látszat ellenére is, dacoló hittel, hittel, amely hisz a fenyegetô veszély és kilátástalanság ellenére is. # A csodatörténetek teológiája A csodatörténetekbôl hangzó hívás Rendkívüli tettek láttán az ember nem marad közömbös. A nézô ilyen esetekben izgalomba jön, önkéntelenül is reagál. Vagy lelkesen kifejezi elismerését, csodálatát, vagy hevesen tiltakozik, elutasítja a dolgot, gyűlölködve ellene fordul. A csodatörténetek mind valami rendkívül izgalmas dologról beszélnek. Olyan kétségbeejtô helyzetekben, ahol lehetetlennek látszik a megoldás, váratlanul új megoldás születik. Számos csodatörténet tudatosan kihangsúlyozza a lehetséges-lehetetlen ellentétét. Egy asszony hiába költi minden vagyonát az orvosokra (Mk 5,26), valaki születésétôl fogva vak (Jn 9,1), mindössze öt kenyér és két hal áll az ötezres tömeg rendelkezésére (Lk 9,13-14), stb. Jézus teljhatalma abban áll, hogy a megoldás lehetôségét meglátja és megvalósítja ott is, ahol mások beletörôdnek a lehetetlenbe. Így a nézô, az olvasó figyelmének elôterébe a remény kerül. Új lehetôségeket lát meg az, aki az eseményrôl értesül. De hogyan viszonyul hozzá? Mit kezd vele? A csodatörténetek nem ragadnak le egyetlen esetnél, hanem továbblépnek: azt keresik, hogy az adott esetek mi a jelentôsége a nézôk, az olvasók számára, milyen hatást gyakorol rájuk. Amikor jézus meggyógyít egy bénát és megbocsátja az illetô bűneit, Máté szerint az emberek nem is annyira a csodán lepôdnek meg, inkább azon ,,hogy Isten embereknek ilyen hatalmat adott (a bűnök megbocsátására)'' (Mt 9,8). Mindeddig általános meggyôzôdés volt -- mindenki számára természetes és nyilvánvaló --, hogy a bűnök megbocsátása kizárólag Istenre, az ô égi ítélôszékére tartozik, de most a megbocsátás váratlanul az emberi lehetôségek keretében jelenik meg: elérhetôvé válik az emberi remény számára. És ha élni akarunk ezzel az új lehetôséggel? Hogyan valósíthatjuk meg életünkben? Mit jelent az, hogy kézzelfoghatóan e remény alapján cselekszünk és gondolkodunk? Ilyen kérdéseket vet fel mindegyik csodatörténet -- hacsak nem szül bennünk elutasítást, és ha nem húzódunk vissza a hagyományos rend korlátai közé, elzárkózva az új, az ismeretlen elôl, melynek következtében a remény világa bizonytalannak, félelmetesnek, csalókának tűnhet. Csoda és csodatörténetek A csodatörténetekben a szokatlan, a látszólag lehetetlen áll az érdeklôdés középpontjában, vagyis maga a csoda. De minden csoda vitatható: Lehet pozitív módon, és lehet negatív módon is értelmezni. A rendkívüli teljesítmény reményt fakaszt, de ugyan miféle reményt? Vannak csalóka, ártó remények is. Még Jézus felé is elhangzott a vád, hogy az ördögöket az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki (Lk 11,15), más szóval, hogy csodái által nagyon is veszedelmes reményeket ébreszt, amelyeknek végzetes következményei lesznek. Sôt, némi bizonytalanság még ott is marad, amikor Jézus a csodákat a Szentléleknek tulajdonítja, és Isten országának kezdetével hozza kapcsolatba. Jézus ugyanis azt hirdette, hogy tetteiben Isten uralma kezdôdik meg közöttünk, emberek között, általuk Isten országa valósul meg ebben a világban, ezen emberi történelemben. Mégis vannak olyan keresztény mozgalmak, amelyek szerint a csodák kifelé mutatnak a történelembôl -- olyan országba, amely vagy csak az üdvösség bensô, személyes megtapasztalása által valósulhat meg, vagy a mi világunktól teljesen különbözô, égi túlvilágban. A Lélek hatásainak nagyobb mérvű megtapasztalása a mi világunktól való teljes elforduláshoz vezethet, érzéketlensége, közömbösséget hozhat létre a szociális, politikai és kulturális értékek terén. Az ilyen remény nem sarkall arra, hogy az ember örömmel, alkotó módon tevékenykedjék a mindennapi életben, inkább arra ösztönöz, hogy csöndben (vagy akár kihívóan) élvezzük az égi ajándékokat. A csodatörténetekben más a helyzet. Az elbeszélések során nem csak a csoda szólal meg, hanem az elbeszélô, az író hite is. Nem közvetlenül, hanem közvetve éljük át a rendkívüli eseményt. Van már valaki elôttünk (sôt, az Újszövetségben többen is vannak), akik szemeiket egy bizonyos irányba fordítják, arra, amerre szerintük Isten ujja mutat. Ez az irány fontos az elbeszélônek. Itt nincs semmi homály, kétértelműség. Minden elbeszélés, amely csodáról szól, magyarázatot, értelmezést is tartalmaz. Ami az Újszövetség csodatörténeteiben igazán ,,keresztény'', az nem maga a csoda, hanem az értelmezés: ahogyan a kérdéses eseményt maga jézus, a hagyomány, végül az evangéliumot megalkotó evangélista értelmezte. Az tehát a feladatunk, hogy kutassuk és feltárjuk a csodatörténetekben található értelmezést. Csak így ismerhetjük fel Jézus csodáinak igazi jelentôségét a keresztény reményre vonatkozóan. Krisztusban a Megfeszített Isten hatalmát tapasztaljuk meg. Az újszövetségi csodatörténetek nem egy rendkívüli csodatevôt istenítenek. Éppen ellenkezô irányban haladnak: azt mutatják meg, hogy az emberi tehetetlenségben, egyedüllétben hogyan tör elô, hogyan jut napvilágra Isten életereje. Meg kell tanulnunk, hogy Jézus csodatetteit a kereszt szemszögébôl nézzük. Pál is így értelmezi tapasztalatát és reményét: ,,Elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettrôl. Mint gyönge ember, félve és nagy aggodalommal mentem hozzátok. Tanításom és igehirdetésem ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem Isten Lelke mutatta meg benne erejét'' (1 Kor 2,2- 4). Lukács szintén a kereszt felôl, a Keresztrefeszítettel való azonosulás alapján értelmezi a csodákat. Látható ez abból a történetbôl, amelyet Pál elsô missziós útjával kapcsolatban mond el (Csel 14,8-20). Lisztrában az apostol meggyógyít egy bénát. Erre a város lakossága istenként kezdi tisztelni ôt és Barnabást -- íme, ilyen lelkesedést váltottak ki a csodák! Pál alig tudta lebeszélni az embereket arról, hogy áldozatot mutassanak be neki és társának. A lelkesedés lelohadása viszont gyors hangulatváltozást idézet elô. A zsidók ösztönzésére a tömeg megkövezi az apostolt. A csoda így kerül a megfelelô megvilágításba: az apostolok osztoznak a megtagadott Üdvözítô sorsában. A pogányoknak a Megfeszített ereje hozza az üdvösséget és a reményt. Márk Jézust mint Isten Fiát ábrázolja. Könyvének címfelirata: ,,Ez Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának örömhíre'' (Mk 1,1). Tetteik miatt sok nem-keresztény csodatevôt is ,,isten fiá''-nak neveztek az emberek. És íme, éppen Márknál messze több csodatörténetet találunk, mint az elsô század bármely más írásában. Annál meglepôbb, hogy az ô könyvében -- a csodák alapján -- egyetlen egy ember sem ismeri fel Jézusban az Isten Fiát. A kereszt alatt viszont így kiált fel a pogány százados, ,,aki látta, hogyan lehelte ki lelkét: ,Ez az ember valóban Isten Fia volt!'' (Mk 15,39). Márk tehát nem a csodákkal igyekszik bizonyítani Jézus Isten-fiúságát, hanem Pálhoz, Lukácshoz hasonlóan a csodákat a kereszt fényében értelmezi. Az Újszövetség többi könyvében is felismerhetjük a csodatörténetek ilyen értelmezését. Egy alkalommal maga Jézus utalt arra, hogy ,,Isten ujjával űzi ki az ördögöket'' (Lk 11,20). Isten ujja, amellyel Jézus véghezvitte csodatetteit, határozottan a kereszt felé mutat, miként a Keresztelô mutatóujja Grünewald isenheimi oltárképén. Isten erejét Krisztusban, a Megfeszítettben tapasztaljuk meg (1 Kor 1,23-24). Ki reménykedhet? Amint Jézus tanításában, úgy a csodatörténetekben is elsôsorban a társadalom által háttérbe szorított emberek elôtt tárul fel a remény. Mindenekelôtt azok remélhetnek, akiket a közösség kitaszított tisztátlanságuk miatt, pl. a leprások; az alacsonyabb rendű emberek (ide tartoznak a nôk, a gyermekek); a rabszolganô (Csel 1), a pogány asszony (Mk 7), és még sokan mások, akik valamilyen szerencsétlenségbôl vagy más okból kifolyólag a társadalom legalsó rétegét képezik, a ,,szegények'', akik nem részesülnek ,,Ábrahám igazi fiainak'' kiváltságaiban. ,,A szegényeknek hirdetik az örömhírt'' -- kiált fel Jézus, miután felsorolta csodatetteit (Lk 7,22). Origenész (keresztény író a 3. sz.-ban) aláhúzza, hogy mit jelentettek a csodák az alacsonysorsúak számára: ,,Nem valószínű, hogy másból bátorságot meríthettek volna ahhoz, hogy az embereknek a keresztény tant hirdessék, mint a neki adott (csodatevô) erôbôl'' (Kelszosz ellen, 8,47). A csodatörténetek megerôsítették ezen emberek reményét, és éppen az alacsonysorsúak és szegények vitték el a kereszténységet a római világba, ôk adták tovább az Istentôl jövô reményt minden korok emberének. Szerepelnek tekintélyes, elôkelô emberek is a csodatörténetekben: zsinagógai elöljáró (Mk 5), római tiszt (Mt 8), buzgó keresztény (Csel 12), stb. De bármennyire eltérô volt is helyzetük, mindegyikük szerencsétlen volt, bajbajutott, aggódó vagy kétségbeesett. A bibliai szövegek tanulmányozása során figyelnünk kell tehát a szükséghelyzet leírására. Ôrizkedjünk attól, hogy a történteket allegóriáknak fogjuk fel, vagy elhamarkodottan általánosítsunk (pl. a Mk 5-ben szereplô megszállottat felületes olvasás után ,,zavarodottnak'' tartsuk)! ,,Az ôskeresztény csodatörténetek konkrét, egzisztenciális problémákkal foglalkoznak, az emberi kilátástalanság határeseteivel... Tényleges nyomorra, valóságos szerencsétlenségre vonatkoznak'' (G. Theissen, Urchristliche Wundergeschichten, 43. old.). Megmutatják, hogy Isten számára az egész ember fontos, testének hogyléte, egészsége is. A keresztbôl áradó remény nem egzaltálja a fájdalmat, az ember elsorvadását. Ellenkezôleg: meg akarja szabadítani az embert mindenféle szerencsétlenségbôl, az életet fenyegetô veszélyek ellenére is elô akarja segíteni az emberi személyiség kibontakozását. ,,Jézus a halál árnyékában talál rá az emberre. Az az igazi csoda, amit vele tesz, hogy kiragadja ôt ebbôl az árnyékból... Hívja, segíti, felemeli ôt, hogy egészen egyszerűen mint teremtmény élhessen'' (K. Barth, Kirchliche Dogmatik, IV)2, 246. old.). Ha megismerjük a konkrét szükséghelyzetet, amelyre valamely csodatörténet választ ad, akkor meglátjuk azt is, hogy mindez hogyan vonatkozik saját bajainkra, szorongattatásainkra. Így Jézus csodatette minket is segít abban, hogy megtaláljuk utunkat a remény, az új lehetôségek felé. A csodatörténetek tanítani akarnak Jézus csodái: Jézus tanítása. Nem csak a magyarázat, a tett maga is tanít. Minden csodatett mond valamit, ami alapvetô a keresztény remény szempontjából. Mindezt Márk világítja meg a legjobban. Jézus elsô csodája után, (amikor Jézus a zsinagógában megszabadít egy embert a gonosz szellemtôl) a jelenlévôk így kiáltanak fel: ,,Mit jelent ez? Tanítása egészen új, telve hatalommal! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki'' (Mk 1,27). Mi az ördögűzés tanítása? Mi új van ebben a tanításban? Az emberfeletti gonoszra vonatkozóan minden vallás ad valamilyen tanítást. De bármilyen okosan beszélnek, írnak is róla, a puszta szavak ritkán szabadítanak meg a gonosztól. Ha a gonosz ellen parancsokra, erényekre épülô jámborsággal, teológiai érvekkel vagy különféle szertartásokkal küzdünk, a végsô szabadulás reménye általában a jövôbe vagy az égbe tolódik. Ilyen tanításhoz szoktak a törvénytanító zsidó hallgatói (Mk 1,22). Amikor azonban jézus kiűzi a szellemeket, ez a csodatett valóban új tanítással szolgál: ha itt és most megszabadul valaki, a szabadulás már most, ebben a világban remélhetô, megtapasztalható! A csoda Isten ujjára mutat rá, amely a gonosz hatalmát már ebben a világban megtöri. Ez a tanítás új reménnyel tölti el a keresztény közösséget. Mindenkit arra késztet, hogy Jézus Krisztusban, a Feltámadottban bízzék. E csodatett alapján válik lehetségessé, hogy legyôzzék a gonoszt, az ördögit az emberi kapcsolatokban -- magában a keresztény közösségben is. A remény távlatai A reményt, amelyet Jézus ébresztett csodatettei által, tovább kell vinni, fel kell éleszteni; ki kell használni a remény adta lehetôségeket. Mindez hasonló új csodák által történhet. Az Apostolok cselekedetei beszámol számos olyan csodáról, amelyek majdnem szó szerint egyeznek Jézus csodáival. Mégis, Jézus csodái sokkal nagyobb távlatot nyitnak meg. Az új remény átjárja a társadalmi kapcsolatokat, az embereket arra ösztönzi, hogy politikai, gazdasági téren új módon tevékenykedjenek, a kultúrát új szemszögbôl értékeljék. Jézus közvetlen érintéssel gyógyította meg a leprásokat. Az ilyen csodatörténet arra ösztönzi a keresztények közösségét, hogy felülvizsgálja, hogyan viszonyul az olyan emberekhez, akiket -- akár érzelmi alapon -- tisztátalanoknak, kisebbrendűeknek tart. Hogy Jézus segítségére sietett néhány asszonynak, csodatettével ,,felegyenesítette'' ôket --, ez a tény odahat az elsô keresztény közösségben, hogy a nôk társadalmi, vallási helyzete megváltozzék. A keresztények minden egyes csodatörténetben indításokat találnak, hogy az emberi élet legkülönbözôbb területein új módon cselekedjenek. Mennél konkrétabban kell a csodatettbôl fakadó reménynek is átformálni a keresztény közösség életét. Nyilvánvaló tehát, hogy az újszövetségi csodatörténetek a reményt egészen meghatározott céllal, meghatározott irányban ébresztik. Tárgyuk nem pusztán a szabadulás, az új, hanem az a feladatuk, hogy feltárják az újat, amely szabaddá tesz -- az élet különbözô, világosan meghatározott területein. Remélhetôleg munkánk során mindez világossá fog válni, amikor a hat kiválasztott csodatörténettel foglalkozunk. ======================================================================== I. Lehet-e ma hinni a csodákban? # Kr. u. 1. sz.-i csodatörténetek A csodatörténetek gyakran bizonytalanságot, problémát jelentenek számunkra. Hogyan vélekedjünk róluk? Nekünk, a 20. században élô, gondolkodó embereknek többnyire nehéz igaznak tartanunk, hogy valaki a víz színén jár, halottakat támaszt fel, születésétôl fogva vak embernek visszaadja a látását. Ugyanakkor az is zavaró, hogy amennyiben ezek elfogadása nehézséget jelent számunkra, azt gondoljuk, hogy nem elég erôs a hitünk. Fontos, hogy azok, akik jelen munkánkban részt vesznek, részesüljenek a csodákkal kapcsolatban megfelelô eligazításban, hallgassanak erre vonatkozóan megfelelô elôadássorozatot, amelynek során problémáikat tisztázhatják, és azt is felismerik, hogy a bennük felmerült kérdések nem a hit hiányának jelei. (Az itt következô bibliaóra e tekintetben minden bizonnyal segítségünkre lesz.) Az alábbiakban röviden összefoglaló jelleggel sorba veszünk néhány alapvetô problémát. # Alapismeretek a csodákkal, csodatörténetekkel kapcsolatban Kérdések özöne Hihetünk-e mi, mai emberek a csodákban? Mi is történhetett valójában, amikor Jézus embereket gyógyított, ezreknek enni adott, lecsöndesítette a háborgó tengert? Mit éltek át, mit gondoltak errôl az elsô századok keresztényei, amikor elmondták nekik ezeket a történeteket? Csak Jézussal kapcsolatban jegyeztek fel ilyen csodákat, vagy más, korabeli emberekrôl is? Nekünk mi hasznunk van abból, ha minden megtörtént úgy, ahogyan az Újszövetségben olvassuk, és ha az akkori emberek minden további nélkül elhitték ezeket a történeteket? A mi korunkban történnek- e csodák? Mikor? Hol? Hogyan? Milyen körülmények között? Csak a keresztény egyházakban? Vagy más vallási közösségekben is? A természettudósoknak mi a véleményük a csodákról, a csoda- elbeszélésekrôl és a csodákban való hitrôl? Nem egy régen túlhaladott dolog az, hogy mi a mai, természettudományok által uralt korszakban a csodákkal foglalkozunk? Nem tartozik a csoda mindenekelôtt és kizárólag abba a korszakba, amikor az emberek lépten-nyomon arra vártak, hogy földöntúli hatalmak belenyúljanak életükbe? Elképzelhetô-e ilyesmi a mi tudományos-logikus világunkban? Látjuk, hogy ha komolyan gondolkodni kezdünk a csodákról, kérdések özöne áraszt el bennünket. Anélkül, hogy itt minden kérdésre kimerítô választ igyekeznénk adni, röviden csoportosítjuk és megvilágítjuk az egyes problémaköröket. Csodatörténetek Jézus korából. A csodák és az elsô keresztény közösség. Nem csak az Újszövetség beszél csodákról. Nem csupán Jézussal kapcsolatban értesülhetsz arról, hogy csodálatos dolgokat cselekedett. Az idôszámításunk kezdete utáni elsô három századból egész sor olyan beszámoló, híradás maradt ránk, amelyek arról tudósítanak, hogy más, zsidó és pogány vallásos egyéniségek, vándorprédikátorok hasonló tetteket vittek végbe: Hanina ben Dósza rabbi meggyógyította Gamáliél rabbi (i.sz. 90 körül) beteg fiát, ima által anélkül, hogy elment volna hozzá (ld. munkalap a könyv végén). És sok hasonló példát sorolhatnánk fel. Mindebbôl látjuk, hogy csoda-elbeszélések nem csak a keresztény hívôk körében, hanem pogány és zsidó környezetben is keletkeztek. A csodatörténetek tehát nem jellegzetesen keresztény történetek. Amikor tehát az Újszövetségben található csoda-elbeszélésekkel foglalkozunk, különösen arra kell figyelnünk, hogy mi is volt a tulajdonképpeni, lényegi mondanivalója ezeknek a Jézusról és környezetérôl szóló történeteknek. A keresztény közösségnek miért állt érdekében, hogy a csodák történetét megfogalmazza, továbbadja? Óvakodnunk kell tehát attól, hogy figyelmünket kizárólag a csoda tényére összpontosítsuk, mert ez esetben megfeledkezhetünk a szövegek szándékáról, mondanivalójáról. Így a mi hitünk is óhatatlanul puszta csoda-hit lenne, amely szenzációs dolgokra éhezik, ahelyett, hogy figyelme magára Jézusra irányulna, aki a keresztre vezetô úton halad. A csodatörténeteknek meghatározott irodalmi formája van Az újszövetségi csodatörténetek igazi mondanivalóját könnyebben felismerhetjük, ha jól figyelünk arra is, hogy a történeteknek milyen a felépítése, állandó formája. E tekintetben megállapíthatjuk, hogy az Újszövetségben található csoda-történetekre ugyanaz a forma, ugyanazok a formai ismertetôjegyek jellemzôk, mint a korabeli zsidó és pogány csoda-elbeszélésekre. A felépítés mindig a következô: 1. Bevezetés (a csodatévô megjelenése, a szenvedô bemutatása) 2. Elôterjesztés (feszültség, a baj leírása, stb.) 3. Csodatett (központi rész) 4. Hatás (befejezés) A történetekben a szereplôk egymáshoz való viszonyában mindig alapvetô feszültség jelentkezik: a fôszereplôvel szemben van egy szembenálló fél, köztük pedig mellékszereplôket találunk. Az összehasonlítást kiterjeszthetjük a történetek alcsoportjaira és a bennük szereplô, visszatérô elemekre is. E tekintetben is megállapíthatjuk, hogy az elbeszélés formája ugyanaz mind a pogány, és zsidó, mind a keresztény körben keletkezett elbeszélések esetében. Ezért tehát az újszövetségi csodatörténetek tanulmányozása során a következô kérdéseket kell megvizsgálnunk: 1. Hogyan, miért használja a keresztény közösség a csodatörténet-formát? A keresztény igehirdetésben mi ennek a műfajnak a sajátos mondanivalója? 2. Hogyan nyilvánul meg a keresztény hit az egyes történetekben, a történetek irodalmi formájában? Könyvünk további részében arra is rá fogunk mutatni, hogy az elsô és a korai keresztény közösséget elsôsorban nem az érdekelte, hogy egy-egy csoda eredetileg pontosan hogyan játszódott le. Ezt a kérdést fel sem vetették. Inkább arra figyeltek a történetekben, hogy Jézus hogyan teszi szabaddá az embert a szükségben, bajban, amely lépten-nyomon elôfordul, és ahol az ember maga tehetetlen. Jézus kortársai számára az olyan kényszerhelyzetek, mint a betegség, éhség, fogság, stb. olyan adottságok amelyekkel meg kell alkudni, mert szabadulni nem lehet tôlük. Jézus azonban megmutatja, hogy az emberi nyomorúságtól meg lehet szabadulni, sôt a nyomorúságban lévônek joga is bajától szabadulni. Ezt a ,,jogot'' Jézus komolyabban veszi, mint magát a valóságot. És tettei által a ,,valóság'' ingataggá, megkérdôjelezhetôvé válik. A valóság korlátai nem szilárdak többé, el lehet mozdítani azokat. Azzal, hogy a keresztény közösség elbeszélte, továbbadta Jézus csodáinak ilyen formában megfogalmazott történeteit, azt akarta kifejezésre juttatni, hogy van remény ott is, akkor is, amikor már mindenki feladta a reményt. A gyermektelen özvegyasszonynak például, akinek az akkori társadalomban nem volt többé létjogosultsága, -- szinte élô halott volt, -- ezért adott a közösségben fontos szerepet. Minden csodatörténet tulajdonképpen azt mutatja be, hogy Jézus hogyan lép át szilárd korlátokat, és azt, hogy a korlátok hogyan omlanak le és hogyan kezdôdik új élet. Errôl szól Jézus csodálatos tetteinek elbeszélése is. A csodálatos esemény megingatja a kérlelhetetlen valóság korlátait az egyén, az egész közösség, sôt a széles társadalom életében egyaránt -- az ember javára. Csodatörténet -- természettudomány -- hit Az eddigiekben rámutattunk arra, hogy az újszövetségi csodatörténetek legfôbb célja felhívni a hallgató, az olvasó figyelmét Jézusra. A cél tehát elsôsorban nem az, hogy hitet ébresszen a csodákban. Mégis, befejezésül még egyszer feltehetjük a kérdést: Mit tudunk a csodákkal kezdeni mi, a mai világban, amikor gondolkodásunkat annyira áthatja a természettudományos szemlélet? Van-e még itt helye a csodának? Hogy a kérdésre válaszolni tudjunk, szűkítsük le azt a gyógyításokra. Történnek-e ma csodás gyógyulások ima, hit által? Erre a kérdésre egyértelmű a válasz: igen, történnek. Köztudott és bizonyított tény, hogy miként a korábbi idôkben, úgy ma is gyógyulnak meg emberek például a katolikus zarándokhelyeken. Az ilyen gyógyulások tényét kívülálló (nem-hívô) orvosok is számos esetben igazolták. Amerikában működik például egy protestáns lelkipásztor, bizonyos Osborne, akinek a közösségében gyógyulások történnek. A gyógyulásokat megvizsgáltatta nem- hívô orvosokkal, és azok igazolták az esetek rendkívüliségé. Ismerünk számos megbízható szemtanút, akik állítják, hogy Osborne tiszteletes Jézus nevében embereket gyógyít. Természetesen ezek a csodás gyógyítások egy orvos szemében, aki merôben természettudományos fogalmakban gondolkodik, nem bizonyítékai annak, hogy Isten beleavatkozott a dolgok menetébe. Mint orvos, arra a megállapításra jut, hogy a beteg test az ember megsokszorozódott lelki- szellemi erejének hatására gyógyult meg, bár elismeri, hogy ez a rendkívüli erô a zarándokhely vagy a ,,gyógyító'' személy befolyása alatt fejtette ki hatását. Amennyiben a gyógyulás összeegyeztethetetlen azokkal a természeti törvényekkel, amelyeket eddig ismert és érvényesnek tartott, akkor az orvos felül fogja vizsgálni ezeket a törvényeket, -- isteni működésre azonban továbbra sem fog gondolni. Az úgynevezett természeti törvények ugyanis feltételezések alapján születtek, amelyeket a gyakorlat -- legalábbis statisztikailag -- igazolt. Ha már most olyan dolgot tapasztalunk, amelyet alaposabb vizsgálat ellenére sem lehet összeegyeztetni az ismert törvénnyel, akkor a törvényt az új tapasztalatnak megfelelôen meg kell változtatni. (W. Hollenweger, Enthusiastisches Christentum, 423. old.) A csodák ma már nem alkalmasak arra, hogy segítségükkel megalapozzuk vagy megvédjük az istenhitet. Az újszövetségi csodatörténetek tanúságtétele azonban a mai embert is segítheti annak felismerésében, hogy a valóság szigorú korlátait át lehet lépni. Ha ezeket a történeteket a mai kornak megfelelôen mondjuk el, ill. hallgatjuk, felismerhetjük, hogy a vakok újra látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak. Mert Jézus -- tekintettel az emberi nyomorúságra -- megváltoztatta a valóságot. # Bibliaóra Fontos, hogy a résztvevôk -- megfelelô elôadás keretében, vagy könyvünk erre vonatkozó részébôl -- tájékozódjanak a csodákkal kapcsolatos problémákat illetôen. Ebbôl megláthatják, hogy a bennük felmerülô problémák valóban komoly problémák. Éppen ezért kezdjük a bibliaórát azzal a páros beszélgetéssel, amelynek témája: ,,Lehet-e ma hinni a csodákban?'' A kérdéseket felírva a résztvevôk felismerik, hogy kétségeikkel nem állnak egyedül. Ezenkívül áttekintést kapnak arról, hogy a többi résztvevônek mi a véleménye a csodatörténetekrôl. A résztvevôket bátorítani kell -- és képessé tenni -- arra, hogy csoportokban maguk foglalkozzanak az újszövetségi csodatörténtekekkel. Ezért az ezt követô két téma során olyan ismereteket közlünk, amelyek fontosak ahhoz, hogy önállóan foglalkozzanak ezekkel a történetekkel. A résztvevôk szembesülni fognak azzal a ténnyel, hogy csodatörténetek zsidó és pogány környezetben is elôfordulnak, és tisztázniuk kell, hogy ez a tény mennyiben módosítja a keresztény csodákra vonatkozó felfogásukat. Ezután ismertetjük a csodatörténet-műfaj felépítését. Fontos, hogy ezzel már az elsô alkalommal foglalkozzanak, mert ennek ismerete elôfeltétele a konkrét evangéliumi szövegek feldolgozásának. Mivel az anyag eléggé nagy és szerteágazó, szükséges, hogy az óravezetô a módszert és a feladatot világosan körülhatárolja. Óravázlat Feladat Módszer Eszközök ---------------------------------------- -------------- --------------- 1. Téma: A résztvevôk lehetôleg minél világosabban fogalmazzák meg azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyeket a csodák és a csodatörténetek kiváltanak bennük (35 perc). a) Az óravezetô köszönti a résztvevôket 5 perc és röviden ismerteti, bevezeti a bibliaóra témáját b) Mi a véleményünk a csodákról? páros nagy ívpapír, -- a párok bemutatkoznak beszélgetés, rostirón (minden egymásnak 20 perc párnak) -- megbeszélik a témát -- két-három gondolatot felírnak az ívpapírra (faliújság) c) A vélemények, gondolatok egész áttekintése közösség, 10 perc 2. Téma: a három Jézus-korabeli csodatörténet összehasonlítása (50 perc) a) a három csodatörténet csöndben, csoporton munkalap a három egyénileg való elolvasása, belül, csodatörténettel összehasonlítása: egyénileg, -- Gamáliel rabbi fiának 10perc meggyógyítása -- a kafarnaumi százados szolgájának meggyógyítása -- Vespasianus meggyógyít egy vakot és egy bénát b) A zsidó, keresztény és pogány csoport- környezetbôl származó beszélgetés csodatörténetek összehasonlítása: 10 perc -- mi a közös a három történetben? -- milyen következtetéseket vonhatunk le ebbôl? c) Feladat: megállapítani a beszélgetés nagy ívpapír vagy csodatörténetek felépítését, hármasával falitábla struktúráját 10 perc 3. Téma: Bemutatni a csodatörténetek felépítését (sémáját) (20 perc). Az óravezetô a három csodatörténet egész falitábla vagy alapján bemutatja ennek az közösség ívpapír, esetleg irodalmi formának a sémáját: (kiselôadás) elôre elkészített plakát -- felépítését -- szereplôket (szerepeket) -- a szereplô viszonyát (feszültségét) 4. Befejezés: A további munka rövid ismertetése (5 perc). Az óravezetô röviden felvázolja a egész további órák témáit közösség Útmutatás az óravázlathoz 1. Téma Az óravezetônek úgy kell ismertetni a feladatot, hogy a résztvevôk azután bátran és nyíltan merjenek beszélni a csodákról, a csodatörténetekrôl, arról, hogy mi érdekli, foglalkoztatja ôket, milyen problémáik vannak. b) Páros beszélgetés: a résztvevôk párokra oszlanak. A két fél bemutatkozik egymásnak, azután beszélgetnek a következô kérdésekrôl: Mi érdekel engem a csodatörténetekben? Mi okoz nehézséget? Milyen kérdések merülnek fel bennem? -- Minden pár felírja a felmerült kérdéseket. Ezek közül kiválasztanak hármat, amelyek mindkettôjük szerint a legfontosabb. A három kérdést rostirónnal felírják az ívekre, amelyeket az óravezetô az óra elôtt kiakasztott a falra (faliújság). c) Áttekintés: a résztvevôk 10 percet kapnak arra, hogy párban körbejárva elolvassák mások véleményét és röviden megvitassák azt. Befejezésül az óravezetô felhívja a figyelmet arra, hogy a további órák folyamán ezeket a kérdéseket szem elôtt fogják tartani. 2. Téma A csoportok vezetôit már óra elôtt ki kell jelölni, és feladataikat ismertetni. b) A csoportos beszélgetés célja, hogy a résztvevôk felismerjék, hogy a csodatörténet nem a kereszténységnek kizárólagos sajátja. Így a résztvevôkben bizonyára felmerül a kérdés: mit is mondanak akkor a csodatörténetek Jézusról? c) Az óravezetô egészen röviden elmondja a csoportoknak, hogy a csodaelbeszélések formája, felépítése állandó. Felépítésük négy fô részre tagozódik: 1. Bevezetés; 2. a csoda elôkészítése (Elôterjesztés, feszültség), 3. a Csodatett, a csodatett megállapítása (központi rész); 4. befejezés (Hatás). Ezt a négy mozzanatot felírja a táblára. Azután elmondja, hogy a csodatörténetekben elôforduló személyek jellemzô szerepkörben jelennek meg. A résztvevôk hármas csoportokra oszlanak. Minden hármas választ egyet a három történet közül, és igyekszik meghatározni benne a négy fô részt, és az elôforduló személyek szerepkörét. 3. Téma Fontos, hogy a bemutatás a három történet alapján történjék, amelyen a résztvevôk az elôzôekben dolgoztak. Nem az a cél, hogy az óravezetô a történetek sémáját minden részletében (pl. motívumok) ismertesse, hanem inkább annak szemléltetése, hogy minden korabeli csodatörténet felépítése hasonló. Az újszövetségi csodatörténetek sémájának ilyen jellegű ismerete segíteni fog ugyanis abban, hogy azok tényleges mondanivalóját világosabban felismerjük. Az óravezetônek természetesen elôre jól meg kell fontolnia, hogy mit fog elmondani, és mondanivalójához a megfelelô feliratokkal plakátot kell készítenie. ======================================================================== II. A kapcsolatteremtés új lehetôsége Jézus meggyógyít egy siketnémát (Mk 7,31-37) Gyógyítástörténet Alapgondolat Nehéz sors a siketnémák élete, mert ez a fogyatékosság nagyon kényelmetlenné teszi az életet. Sok ember él köztünk, aki az evangéliumi történetben szereplô siketnéma szomorú sorsában osztozik. De az is tény, hogy a hallani és beszélni tudó emberek között is sokan vannak, akik nehezen tudnak kapcsolatot teremteni: meghallgatni a másikat, megérteni, mi a fontos a másiknak, törôdni a másikkal. Pedig mindez feltétele annak, hogy a körülöttük lévô emberek érezzék, hogy komolyan veszik ôket. Ugyanígy az is feltétele az emberi kapcsolatoknak, hogy ki tudjuk magunkat fejezni, megtaláljuk a megfelelô nyelvet. Aki nem tud meghallgatni és nem tudja magát kifejezni, magába zártnak, kitaszítottnak érzi magát. Igaz viszont, hogy a siketnémáknak van más, jól begyakorolt, célszerű -- lehetôségük arra, hogy kapcsolatot teremtsenek. Ezen a téren gyakran meglepô képességre tesznek szert, sokszor külön, új adottságok bontakoznak ki bennük. A jelelés, az érintés, az arckifejezés és mozdulat is nyelv, olyan nyelv, amelyet a hallók és beszélôk többnyire elfelejtettek, bár sajnálják, hogy elfeledték. Ez ugyanis hozzátartozik az emberi kapcsolatteremtés kelléktárához, amely által az emberi közösség létrejöhet. Amikor Jézus a siketnémával találkozik, megérinti fogyatékos érzékszervét -- ezáltal az ô saját nyelvén, a számára érthetô nyelven kapcsolatba lép vele, hogy azután megszabadítva bajától visszaadja halló, beszélô képességét, az emberi kapcsolatteremtés megszokott formáját, lehetôségét. Így feltárul a remény, hogy a bezárt emberek is megnyílhatnak, felfedezhetik a kommunikációs lehetôségek számukra eddig zárt területét, és éljenek is azokkal. # Szöveg: Márk 7,31-37 31 Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidonon át a Galileai tóhoz ment, a Tizváros határába. 32 Itt eléje hoztak egy dadogva beszélô siketet, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 33 Külön hívta a tömegtôl,fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. 34 Föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: ,,Effeta!'', azaz: ,,Nyílj meg!'' 35 Azon nyomban meg is nyílt a hallása, megoldódott nyelvének köteléke és érthetôen beszélt. 36 Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. 37 Egészen magukon kívül voltak és mondták: ,,Csupa jót tett! A siketeknek visszaadta hallását, a némáknak a beszéd képességét.'' # Adatok Stílus Az eredeti görög szöveget vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a szöveg ritmikus. Ez a ritmus még a szóbeli hagyomány során született, amikor a történetet költemény formájában mondták el. Ennek fontos jelentôsége van. A költeményben művészi módon, sűrítve szokás elmondani valamilyen érzést, tapasztalatot. A siketnéma története kezdettôl fogva több volt, mint egy anekdota Jézus életébôl. Ezt hallva a hallgatónak, olvasónak meg kellett nyílnia egy olyan esemény elôtt, amely minden embert érint. A fordítást úgy közöltük, hogy közben igyekeztünk érzékeltetni a szöveg ritmusát. Feltűnik közben az is, hogy Márk két helyen megtöri ezt a formát. A 31. vers által a történetet az evangélium tágabb összefüggésébe illeszti, a 36. versben pedig olyan szempontot emel ki, amely ôt evangéliumában állandó foglalkoztatja. Földrajzi Ha egy pillantást vetünk a térképre, látjuk, milyen keret valószínűtlenek a megadott földrajzi részletek. Márk itt elárulja, hogy Palesztina földrajzát nem ismeri pontosan. Nem ismerték azt nála jobban olvasói sem. Azt mindenesetre megérthették az evangélista adataiból, hogy jézus ezúttal elkerülte a zsidólakta területeket, Júdeát és Galileát. A történet tehát pogány területen játszódik. Jól illeszkedik gondolatilag az elôzô elbeszéléshez, amely egy nemzsidó asszony bizalmáról szól (Mk 7,24-30), valamint az utána következôhöz, a négyezer embert tápláló kenyérszaporítás történetéhez (Mk 8,1-10). Az ,,a Tízváros határában'' helymegjelölés nem konkrét történeti adat, hanem az igehirdetôi program megfogalmazása (R. Pesch, Das Markusevangelium, I, 399. old.). {kép} # A szöveg felépítése, műfaja Személyek -- A beteg: mivel siket, csak érthetetlen hangokat tud adni (a szövegben szereplô görög szó dadogót, némát is jelenthet). -- A beteg kísérôi: itt nem lehet megkülönböztetni ôket a tömegtôl. -- A csodatevô: Jézus, -- bár a szöveg nem említi a nevét. Ez is arra utal, hogy a szöveg a szájhagyományban keletkezett, amikor mindenki tudta, ki az esemény fôszereplôje. Felépítés -- Bevezetés, Elôterjesztés (31-32.v.): Ebben a történetben a két elsô rész egészen rövid. A csodatévô megjelenése, a beteg érkezése, a tömeg és a kísérôk csak futólag vannak megemlítve, a szükséghelyzetrôl is kevés szóban értesülünk (Iz 35,5-6 alapján). Ezeknél részletesebb, hangsúlyosabb az, ahogyan a beteg közeledik a csodatevôhöz: azzal, hogy kéri, tegye rá a kezét, kifejezi bizalmát Jézusban, mint csodás gyógyítóban. -- Csodatett (központi rész, 33-35.v.): Az elbeszélés a csodatettet egészen részletesen írja le. A tömegtôl való félrevonulás (33a.v.) fokozza a feszültséget, a csodatevô felé irányuló várakozást. A beteg testrészek érintése (fül, nyelv) hozzátartozott a korabeli népies orvosi kezeléshez (33b. v.). A nyálnak gyógyító erôt tulajdonítottak (33b). A csodatévô tevékenységgel párosul a csodatévô belsô felindulása: feltekint az égre, sóhajt. Ez a vonás is megtalálható a többi gyógyítástörténetekben is. A Mitrász-tisztelet (egy korabeli pogány vallás) szertartásában például: ,,A csodás gyógyító belélegzi a sugarakat, az istenség lelkének leheletét''. A történet csúcspontja a gyógyító szó. ,,Effeta'' héber vagy arám szó, jelentése vitatott. Úgy hangzik, mintha titkos ereje lenne. Ilyen szavak több más korabeli csodatörténetben elôfordulnak. Az evangéliumi szöveg mindenesetre lefordítja az olvasó számára, és az Iz 35,5 szellemében értelmezi (34b.v.). A gyógyulás megállapítása (35.v.) szövegében a gyógyító szóhoz kapcsolódik: a beteg fül és nyelv megnyílik, megoldódik. De kapcsolódik a kettôs érintéshez is: a csodatevô ujja a siketséget áttöri, mintha fal lett volna, a néma nyelvet pedig megoldja ,,kötelékétôl''. -- Hatás (befejezés): A csoda bizonyítást nyer azáltal, hogy a beteg most ,,rendesen'' kezd beszélni, vagyis helyesen artikulál (35b. v.). A csodatévô -- szokatlan módon -- a tömeghez intézi a hallgatási parancsot, amelyre nagy benyomást tett a csoda. Miért kell hallgatni a csodáról? Ezzel a kérdéssel még fogunk foglalkozni. Ôk természetesen nem tudnak és nem is akarnak hallgatni róla. Lelkesen hirdetik Jézus tettét. ,,Hirdetni'' ezt jelenti: ,,prédikálni''. Ezek az emberek tehát igehirdetôk, misszionáriusok (36.v.). Csodálkozás, tetszés: Az, hogy az emberek ,,magukon kívül vannak'', azt jelenti, hogy rendkívüli módon örülnek és lelkesednek. Ünneplik Jézust. Magasztalják ôt, mint az Izajás által megígért megváltót (35,1- 10). A ,,pusztaságban, kiaszott vidéken'' élô emberek (Iz 35,1) ,,az Úr dicsôségét és Istenünk ragyogását'' (Iz 35,2) látják meg benne. Ôbenne ,,maga Isten jön, hogy megváltson benneteket'' (Iz 35,4). A ,,gyógyítástörténet'' alcsoport -- Ismertetôjegyek: A gyógyítástörténetek általában részletesen ábrázolják a csodatevô tetteit, közreműködését, a betegséget pedig inkább szűkszavúan. A csoda hatása mindig pozitív: a jelenlévôk örülnek, lelkesednek. A csodatörténet más alcsoportjánál gyakrabban találkozunk másféle hatással: csodálkozással (ajándékozó történet, Jn 2,9-10); félelemmel (ördögűzés, Mk 5,15), elutasítással (szabály-csoda, Mt 12,14) stb. Aki csodás gyógyulásról hall, szeretne választ kapni erre a kérdésre: Milyen erô segítségével gyógyít a csodatevô? Hogyan jár el? Milyen eszközöket alkalmaz? 1. Gyógyító erô: erô, amely a csodatevôbôl kiárad. A gyógyítás erôátvitellel történik. A betegség az erôtlenség, a hiány állapota. A gyógyító szó az erôátvitel eszköze. Megmutatja az erô eredetét. Az Isten gyógyító erejében bízó próféta esetében ima a gyógyító szó (pl. 1 Kir 17,20). Titokzatos, értelmetlen szavak viszont varázslásra utalnak (pl. az ún. nagy párizsi varázs-papiruszon: ,,Szabarbatiot sabarbatiut, Szabarbationet sarbarbafai, gyere elô...''). A karizmatikus gyógyítók (pl. Apolló) olyan erôvel szólalnak meg, amely önmagukból fakad. -- Jézusnál a gyógyító szó Isten erejét nyilvánítja ki, amely benne működik. A gyógyító szó Isten erejét nyilvánítja ki, amely benne működik. A gyógyító szó azt is megmutatja, meddig terjed a csodatevô ereje. Különösen meglepôek azok a gyógyító szavak, amelyek távolban is hatnak, és azok, amelyek a halottat visszahívják az életbe. 2. Gyógyító cselekedet. A csodatevô a gyógyító erôt cselekedeteivel is közvetíti: érintéssel, kézrátétellel. Ujjával érinti a beteg testrészt, megfogja a beteg kezét, stb. 3. Gyógyító eszköz sokféle lehet. Mindenekelôtt növényi eredetű szerek voltak a gyógyítás eszközei. Különösen hatékonynak tartották a nyálat, bélsárt és az útilaput. Az Újszövetségben gyógyító eszközként csak a nyál szerepel. Csodás gyógyítók, gyógyhelyek az ókorban Az ókorban az emberek a gyógyítást az orvosoktól, varázslóktól, gyógyhelyektôl és karizmatikus csodatevôktôl várták. Fentebb részletesen szóltunk (Csodák a környezô világban 5-14. old.) a kultikus gyógyhelyekrôl, a mágikus praktikákról és a karizmatikus személyekrôl. Most tehát csak néhány gondolatra szorítkozunk a korabeli gyógyászattal kapcsolatban. Hippokratésztôl kezdve (i.e. 460-377) a gyógyászat rohamosan fejlôdött. Azonban mint tudomány, továbbra is a filozófusok kis körének kiváltsága maradt. Az orvosok a népi gyógymódokhoz értettek. Anatómiai, botanikai ismereteik keveredtek a természetfölötti erôkkel kapcsolatos elképzelésekkel, babonás hiedelmekkel, szokásokkal. A betegségek okát inkább a túlvilágban keresték, nem annyira a természetes világban. A gyógyulást elsôsorban nem a természettôl várták, hanem az istenektôl. Orvosokhoz csak a gazdag emberek mentek. A szegény nép számára az orvosok túlságosan drágák voltak. A MK 5,25-34 egy asszonyról szól, aki minden vagyonát orvosokra tékozolta -- hiába. A legtöbb ember számára lehetetlen volt, hogy orvoshoz forduljon. Csodás gyógyulások az Újszövetségben Jézus és a körülötte kialakult keresztény közösség karizmatikus mozgalom volt. Az Újszövetség keményen állást foglal a varázslással szemben. Néhány utalástól eltekintve az Újszövetségben orvosokról, gyógyhelyekrôl nincs szó (keresztény gyógyhelyek még nem voltak). Amikor Jézus gyógyít, ez az általa hozott öröm-üzenet megvalósulása. Ô és vele a fiatal egyház a karizmatikus megújuló mozgalmak sorába tartozik. Jézus csodái arra szolgáltak, hogy híveket szerezzenek személynek és ügyének. Ezt mutatja jelen evangéliumi szövegünk, a MK 7,31-37 is. Annál figyelemre méltóbb, hogy Jézus és az Újszövetség szereplôi milyen kritikusan szemlélik a csodák hatását. Csodákkal propagandát csinálni - - ez szerintük kétértelmű, sôt veszedelmes. Az Újszövetség óva int a veszélytôl, hogy a megkeresztelt Krisztus hirdetése helyett olyan Jézusról beszéljünk, aki egyedül a csoda-éhséget csillapítja. Ilyen értelemben kell felfognunk a történelmünkben szereplô hallgatási parancsot is. Arra int, hogy Jézus tetteit nem lehet elválasztani halálától és feltámadásától, csodáit nem lehet hirdetni anélkül, hogy keresztre feszítésérôl ne beszélnénk. # Magyarázat A hagyomány tanítása: Jézus a pogányok üdvözítôje a) A szöveg vizsgálata elvezet bennünket a hagyomány legkorábbi rétegéhez: 1. A csoda a Tízváros vidékén történt, tehát pogányok között, görög kultúrkörben; 2. Jézust úgy állítja elénk a történet, mint karizmatikus gyógyítót; 3. A történet szövege többször is utal az Iz 35,1-10-re. A siketnéma meggyógyításának története mintapéldája a pogányok között folyó korai missziós igehirdetésnek. A Jézusról alkotott kép pontosan beleillik azokba az elképzelésekbe, amelyekkel a görög hallgatók rendelkeztek a csodás gyógyítóval kapcsolatban. De ez a kép újat is tartalmaz. Jézus valóra váltja Isten népének, Izraelnek reményeit: ezért a sok utalás Izajás szövegére. Az ô személyében és működésében a pogányok elôtt is megnyílik az út Istenhez, aki megváltotta népét, Izraelt, és aki e népnek prófétái által új jövôt ígért. Így a keresztény örömhír túllép a zsidóság keretein, ki az egész emberiség nyitott világába. Ez az örömhír érthetô és hozzáférhetô mindenki számára, és mégis hű marad az Ószövetséghez. b) Ezen igehirdetésben a siketnéma a pogány embert jelképezi, aki megnyílik Jézus üdvözítô örömhírének. Már a stílussal kapcsolatos megfigyeléseink is arra utalnak, hogy történetünk szimbolikus jellegű. Mint a siket fülei, olyanok voltak a pogányok Jézussal szemben, az ô örömhírével szemben, amely az élô Istenrôl szól. Ha a pogányok istenségérôl, istenekrôl beszéltek, az ô beszédük is dadogás, értelmetlen hangzavar volt. Most viszont, ebben a történetben a pogány hallgatók is átélhetik, hogy Jézus megnyitja a fülüket az igehirdetés befogadására, megnyitja a száját az üdvözítô magasztalására. Ôk is felfedezhetik, hogy Jézus az ô üdvözítôjük. Márk tanítása: a pogányok példája Márk saját kiegészítéseivel (31. 36.v.) a történetet egy nagyobb keretbe illesztette és összekapcsolta a számára fontos témával, amely végigvonul egész evangéliumán (a téma: az Isten Fiának titka). Elôször a keretrôl: ,,Az elôzô történetben a sziroföníciai asszony leküzdötte Jézusnak a pogányokkal szembeni tartózkodását. A Mk 8,1-10- ben viszont rövidesen következik a pogányok csodás táplálása, a kenyérszaporítás'' (R. Pesch, Das Markusevangelium, I, 399. old.). Márk példát, hitre való ösztönzést akart adni pogány olvasói elé ezzel a történettel. Az olvasók példát vehetnek a siketnémáról, a betegnek Jézus iránti bizalmáról, Jézus dicsôítésérôl, és meg kell ismerniük Jézusnak a pogányok iránti segítôkészségét. A siketnéma esete nagyon is elgondolkoztató. Jézus megnyitotta fülét, megoldotta nyelvét. Az olvasónak feltűnik: hiszen saját tanítványai sem értik ôt! Jézus kénytelen is a szemükre vetni: ,,Van szemetek és fületek, mégsem hallotok engem!?'' (Mk 8,18). A pogányoktól, akik ezen történetekben szerepelnek (Mk 7,24-8,10) egyenes vonal húzódik a pogány századosig, aki a keresztnél állva elsôként ismeri fel és dicsôíti Jézusban az Isten Fiát (Mk 15,39). A hallgatási parancs is hasonló gondolatot rejt magában (36.v.). Isten Fiának titka a kereszten válik nyilvánvalóvá. Amíg az emberek Jézust csak csodatevôként ismerik, megváltó ereje nem tűnik ki eléggé. De a kereszten Jézus az Isten Fia, akinek elég ereje van ahhoz, hogy megszabadítsa az embert. És ezt elôször egy pogány ismerte fel. Miért oly fontos Márk számára, hogy éppen egy pogányt mutasson be, mint az igazi hit példaképét? Talán az ô korában az egyház túlságosan bezárult már? Lehet, hogy a környezô világ felé nem tudott mindig eléggé nyitott lenni? Esetleg félt a környezô világtól? Márk hangsúlyt helyez arra, hogy az egyház újból tudatosítsa, hogy Jézus Kereszténynek- pogánynak egyaránt képes megnyitni a fülét, a száját -- és a szívét. A siketnéma üzenete: nyitott emberek Bármily fontosak voltak is eddigi szempontjaink, a történet magváról nem szabad megfeledkeznünk. Jézus meggyógyított egy siketnémát. Már magának ennek a csodának megvan a maga jelképes, prófétai jelentése. A siketnéma szerencsétlensége abban áll, hogy el van zárva az emberektôl. Lát, de nem ért. Nevetô arcokat lát, de nem tudja, min nevetnek, minek örülnek az emberek. Talán rajta nevetnek? Komoly, szomorú, izgatott arcokat lát, de szinte mindig úgy érzi, ki van zárva abból, ami másokat foglalkoztat. A kapcsolatteremtés nehézségeit ô sokkal inkább érzi, mint más fogyatékosok, például a vakok vagy bénák. Itt viszont átéljük, hogy Jézus hogyan tárja fel egy embernek a kapcsolatteremtés lehetôségét. Bár Jézus cselekedetei a korban szokásos gyógyításmódra emlékeztetnek, ezek itt mégis természetesek. Az érintés nemcsak a csodás gyógyítás eszköze, hanem természetes kapcsolatteremtés is, a helyzetnek megfelelô nyelv. Mielôtt a siket hallana, már megértheti, hogy jézus le akarja dönteni a falat, amely ôt a külvilágtól elzárja, Jézus meg akarja szüntetni a nyelvi nehézségeket. Az ujj, amellyel Jézus a fülét, nyelvét érinti, már kapcsolatot teremt. Ezáltal a beteg megnyílhat, mintegy érti a gyógyító szót, részt vesz a gyógyítás, gyógyulás folyamatában. Annak a lehetôsége, hogy nem pusztán szenvedô alany, nincs tehetetlenül kiszolgáltatva a csodatevônek, hanem tevékenyen részt vehet az eseményben -- döntô jelentôségű a csodatettben, amikor Jézus megszünteti a kapcsolatteremtés nehézségét. Az érintés lehetôvé teszi, hogy a siket értse, ami történik, bízzék Jézusban, higgyen benne. Figyelemre méltó a szó is, amit Jézus mond: az ,,effeta'' olyan szó, amelyet a siket le tud olvasni a beszélô ajkáról. Szinte azt mondhatjuk, hogy a siket hallja is, amit Jézus mond. Mindez nem mágikus mesterkedés. Jézus megtalálja az útját annak, hogy megértesse magát a siketnémával. Összefoglalva tehát azt mondhatjuk: A csoda csak megerôsíti és kibôvíti azt, ami már meg is történt: Jézus a bezárt embert arra segíti, hogy nyitott emberré váljék. A csoda üzenete: remény ma is Nem csak a siketnéma számára nehéz a kapcsolatteremtés. Sok helyzet adódik az életben, ahol az emberek nem képesek megérteni egymást. Az ôsegyház korában lehetetlennek látszott, hogy zsidók és pogányok között jó legyen a kapcsolat. Ma is gyakran magasodnak közöttünk nemzeti, vallási, politikai vagy akár teológiai válaszfalak. Süketek vagyunk azok számára, akik másként gondolkodnak, más módon élnek, akik számunkra ismeretlen világból jönnek. De a kapcsolatteremtés sokszor szűkebb világunkban is nehézségekbe ütközik: házastársak, szülôk és gyermekek, helybéliek és idegenek között. Ilyen esetekben a nehézségeket nem testi fogyatékosság okozza, hanem más különbségek, mint például a társadalmi helyzet, anyagi szükség, ideológiai elôítéletek. Mindez azért igazán szomorú, mert a legritkább esetben tudunk leszámolni ezekkel a korlátokkal, és ezeket a falakat mint végzetszerű adottságot egyszerűen tudomásul vesszük. Jézusban Isten hangosan tiltakozik e végzetszerűség ellen. Nem akarja azt látni, hogy az emberek egymástól elzárva élnek. Jézus sorsközösséget vállal ezzel az emberiséggel, amelyet felszabadulnak, elnyomorítanak a válaszfalak, a kapcsolatok akadályai. Felsóhajt, együtt szenved. A történet az egyházat is hívja, hogy ugyanígy vállalja a sorsközösséget, és Istenhez hasonlóan tiltakozzék. Ez az egyetlen módja annak, hogy Jézust, az új remény, az új életerô forrását megtapasztalja a mai ember is. Ô a remény jelévé lett a kereszten. Önátadása képes megnyitni a megkövesült, megkeseredett embereket a szeretetnek. Ez a remény nyitotta meg a pogányokat is. Ez a remény, amely ma is, minket is segíteni tud abban, hogy nyitott emberekké váljunk, és minden helyzetben megtaláljuk az emberekkel való kapcsolatteremtés megfelelô, új eszközeit. # Bibliaóra A javasolt munkamenet segíteni fog bennünket abban, hogy a kapcsolatteremtésnek minél többféle lehetséges módját fedezzük fel önmagunkban és másokban. A bibliaóra során elôször az elbeszélés felépítésével, ill. a csodatörténetek felépítésével foglalkozunk. Megvizsgáljuk a formai elemek jelenlétét ebben a történetben. A további munkához két változatot is ajánlunk. Az (A) változat szerint azt igyekszünk megérteni, hogy a siketség és a némaság mit jelent az illetô és környezete számára, de figyelünk arra is, hogy mégis milyen lehetséges módjai adottak a kapcsolatteremtésnek (jelek, mozdulatok). A bibliaóra kép elôtt végzett közös elmélkedéssel zárul. A másik változat (B) lépésrôl-lépésre végig követi Jézus tevékenységét, miközben gyógyít. Ezáltal azt szeretnénk felismerni, hogy hogyan nyílnak meg a bezárt emberek, amikor Jézus közeledik hozzájuk. Amit felismertünk, azt szerepjátékban bemutatjuk. A befejezô beszélgetés alkalom arra, hogy tapasztalatainkat kicseréljük, elmélyítsük. Témák: 1. Megismerni a szöveg felépítését A) változat 2. Átélni, mit jelent valakinek, ha hiányzik a kapcsolatteremtés lehetôsége 3. Megfontolni, hogy az ,,Effeta!'' -- ,,Nyílj meg!'' -- mit jelenthet számomra és mások számára B) változat 2. Követni Jézus tetteit, vizsgálva azt, hogy Jézus hogyan segíti megnyílni a zárt embereket 3. Szerepjátékban feldolgozni a történet által felismert igazságokat, és élményszerűen átélni azt, hogy megnyílik a kapcsolatteremtés lehetôsége. Óravázlat Feladat Módszer Eszközök ---------------------------------------- -------------- --------------- 1. Téma: A motívum-tábla segítségével megismerni a szöveg felépítését (40 perc). -- Elmondani vagy felolvasni a egész közösség munkalap a Mk történetet 5 perc 7,31-37-hez -- A motívum-tábla segítségével páros munkalap és tagolni a szöveget beszélgetés, motívumtábla 15 perc -- Összegyűjteni, felvázolni az egész közösség,nagy ívpapír, eredményt 20 perc rostirón, -- Az óravezetô összefoglalása, (falitábla) kiegészítô magyarázata A) változat 2. Téma: Átélni, mit jelent valakinek, ha hiányzik a kapcsolatteremtés lehetôsége (40 perc). A kifejezés, közlés lehetôségeit páronként, elôbb keresni, hogy társunkkal közöljük mindenki egyedül gondolatunkat a következô vagy más megfontolja, hasonló helyzetekben: begyakorolja, -- ajándékot adunk valakinek azután a -- kérünk valamit társának -- elmesélünk valamit, stb. megpróbálja elmondani, amit akar, szavak nélkül (jelbeszéd), 20 perc Tapasztalatainkat kicseréljük páros beszélgetés, 20 perc 3. Téma: Megfontolni, hogy az ,,Effeta!'' -- ,,Nyílj meg!'' -- mit jelenthet számomra és mások számára (40 perc) a) Átgondolni saját és/vagy a másik egyénileg, 10 helyzetét perc -- Miért jó, ha a bezárt ember megnyílik? b) Befejezés: egész közösség megfelelô kép Közös elmélkedés megfelelô kép elôtt, 30 perc, vagy diakép a amelynek témája: valaki jelenetrôl ,,A siketeknek visszaadja hallását, bevezetôt (diavetítô) a némáknak a beszéd képességét'' mond, utána bárkiel mondhatja gondolatait Vagy: ,,A vakok szeme megnyílik.'' (Iz 35,5 -- Mk 7,37) B) változat 2. Téma: Követni Jézus tetteit, vizsgálva azt, hogy Jézus hogyan segíti megnyílni a zárt embereket (20 perc) Beszélgetés a következô kérdésekrôl: csoportosan munkalap a Mk 7,31-37-hez -- Hogyan találkozik Jézus a siketnémával? -- Mi mindent tesz Jézus? -- Mi a jelentése az egyes cselekedeteknek, mit érezhet a siketnéma? -- Miért éppen így gyógyít Jézus? 3. Téma: Szerepjátékban feldolgozni a történet által felismert igazságokat, és élményszerűen átélni azt, hogy hogyan nyílik meg a kapcsolatteremtés lehetôsége (60 perc) a) Elôkészület: csoportosan 20 jegyzetek az 20 perc elôzô Feldolgozzuk a történettel egyvalaki a beszélgetésrôl kapcsolatos benyomásainkat: csoportból Elképzeljük, hogy gyógyulása után a siketnéma a siketnéma este összeül a helyébe falubeliekkel. Mit élt át a képzeli magát, siketnéma a gyógyulás elôtt és a többiek az utána? ô ismerôsei a Hogyan viszonyul ehhez a faluból egész környezete? közösség 10 b) Szerepjáték perc a csoportok elôadják a jelenetet c) Befejezô beszélgetés a egész szerepjátékról, kiértékelés közösség 20 -- mi volt rám nagy hatással? perc -- mit éltem át? -- mit jelent számomra, mások számára az ,,Effeta'' -- ,,Nyílj meg!''? Útmutatás az óravázlathoz 1. Téma A könyv végén található a motívumtábla, amely minden csodatörténetnél alkalmazható. A résztvevôk feladata, hogy a páros beszélgetés keretében a Mk 7,31-37 szövegét tagolják, tanulmányozzák a motívumtábla segítségével. Ezáltal lehetôség nyílik arra, hogy ezt a szöveget is, a csodatörténetek felépítését is közelebbrôl megismerjék. Ajánlatos, hogy az egyes csoportok (elôre kijelölt vezetôk) még az óra elôtt áttanulmányozzák a motívumtáblát és könyvünk ide vonatkozó fejezetét (,,Csodatörténet mint irodalmi műfaj'', 11. oldal). A motívumtáblát (a munkalappal együtt) elegendô példányszámban le kell másolni. A) változat, 2. Téma A siketnémáknál bizonyos kapcsolatteremtési lehetôségek hiányoznak, ezért más formák sokkal fontosabbak számára, mint az egészségesek számára. A kommunikáció: közlés, önközlés, kapcsolatteremtés. A résztvevôk ismét kettesével dolgoznak. A párok bemutatkoznak egymásnak (ha szükséges), majd elképzelik, hogy nem tudnak beszélni, de valamit el szeretnének mondani a másiknak. Hogyan lehet valamilyen érzést, szükséget, fontos dolgot közölni a másikkal anélkül, hogy a beszéd megszokott módját alkalmazzuk? Legjobb, ha elôbb mindenki egyedül gondolkozik azon, hogy hogyan tudna például kérni valamit a másiktól, ajándékot adni neki, vagy valami érdekes eseményt elmesélni, stb. úgy, hogy közben csak mozdulatokkal, jelekkel, tárgyakkal beszélhet. Miután kigondolták, kipróbálják, begyakorolják társukkal. Végül elmondják egymásnak, hogy közben milyen gondolataik voltak, mit éreztek, mit éltek át. Ez jó lehetôséget nyújt arra, hogy egészen a siketnéma helyében érezhessék magukat, ugyanakkor arra is, hogy új közlési lehetôségeket találjanak. {kép} Jézus meggyógyítja a süketnémát. Miniatúra (München, Bayerische Staatsbibliotek, Kódex Clm 935 fol. 41v.) A) változat, 3. Téma Az egyéni munka során mindenkinek lehetôsége van arra, hogy átgondolja, mit jelent számára és mások számára az az esemény, amelyrôl az evangélium történet szól; és gondolkozzék azon, hogy a bezárt emberek mikor és hogyan nyílnak meg. A befejezô elmélkedés arra szolgál, hogy a meglátások elmélyüljenek a résztvevôkben. Könyvünkben ehhez két képet is közlünk: a vak meggyógyítása (17. oldal) és a siketnéma meggyógyítása. Mindkettô kidomborítja, milyen közel kerül Jézus a beteghez. Legjobb, ha valaki a résztvevôk közül rövid bevezetôt mond az elmélkedéshez (mondhatja az óravezetô is). Néhány mondatot mond csak, lassan, összefoglalva saját meglátásait, érzéseit a képpel, jelenettel kapcsolatban. Utána a többi résztvevô is hasonlóan (röviden, lassan) elmondja saját gondolatait. Az esetben, ha a résztvevôk idegenkednek az A) változat 2. Témája szerint kitűzött feladattól (jelbeszéd), a B) változatot javasoljuk. B) változat, 2. Téma A csoportok a Mk 7,31-37-hez megadott munkalap, valamint a vázlatban feltüntetett kérdések alapján lépésrôl-lépésre tanulmányozzák Jézus minden egyes tettét (szavát), amelyekkel végül visszaadja a siketnémának a hallás és beszéd képességét. Így megismerik azt, hogy Jézus hogyan bánik a beteggel. Meglátásaikat az elôkészített lapra felírják. B) változat, 3. Téma a) Az elôzô beszélgetésbôl származó feljegyzések segítik a résztvevôket, hogy a siketnéma és a falubeliek helyébe képzeljék magukat. Mindegyik csoportban egy résztvevô a siketnéma szerepét kapja, a többiek a falubeliek helyébe képzelik magukat, akik ismerik a siketnémát, és megfigyelték, hogyan viselkedett a gyógyulás elôtt és után. Elôkészítenek egy beszélgetést, amelyet a gyógyulás napján este a siketnémával folytatnak. A szöveget nem kell elôre elkészíteni, csak a kezdô és befejezô gondolatokat, kinek-kinek a szerepét meghatározva. b) Az elôkészített beszélgetést elôadják a közösség elôtt. c) Az óra beszélgetéssel zárul. A résztvevôk, megbeszélik, hogy mik voltak benyomásaik a szerepjáték alatt, mit éltek át, mit tapasztaltak meg általa, mit jelent számukra az, hogy a bezárt emberek megnyílhatnak. ======================================================================== III. Az élet új lehetôsége Jézus feltámasztja az özvegy egyetlen fiát (Lk 7,11-17) Halottfeltámasztás Alapgondolat A halott az halott. Ha a mai ember halottfeltámasztásról hall, hitetlenkedve csóválja a fejét, vagy unottan vállat von. A feltámasztás szöveges ellentétben áll a tapasztalat törvényeivel. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy minden élônek meg kell halnia, és ami egyszer halott, az többé nem kelhet életre. A halottfeltámasztások újszövetségi történetei azonban éppen azzal az állásponttal fordulnak szembe, amely magától értetôdô természetességgel fogadja a halált és a vele járó összes szenvedést, mint megváltoztathatatlan adottságot. Az Újszövetség szerint az emberi nyomorúságot komolyan kell venni, éppoly komolyan, mint azt a valóságot, amely ezt a nyomorúságot okozza. Jézus életével, működésével a nyomorúság pártjára áll. A halottfeltámasztások történetei bemutatják, hogy hogyan fordul szembe azzal a nyomorúsággal, amit a halál jelent. Útnak indul, szembe a halállal, és életre vezet, dacolva a törvénnyel, amely szerint ami meghalt, visszavonhatatlanul halott. A naimi ifjú feltámasztásának története ezt a csapást tulajdonképpen nem is az elhunyt ifjú szemszögébôl közelíti meg, hanem inkább a halott anyja, az özvegy szempontjából. Az asszony számára fia jelentett az életben mindent, és halálával elveszített minden reményt, egész jövôjét. Jézus együttérez az özveggyel, megszólítja ôt, megérinti a halottat, kimondja az életre hívó parancsszót, és visszaadja a fiút anyjának. A szöveg tárgyalása során mindenekelôtt ezt az utat: a halálból az életre vezetô utat fogjuk vizsgálni. # Szöveg: Lk 7,11-17 11Nem sokkal ezután Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai és mások is igen sokan. 12Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegy asszony egyetlen fiát. Nagy tömeg kísérte a városból. 13Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: ,,Ne sírj!'' 14Azután odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: ,,Ifjú, felszólítalak, kelj fel!'' 15A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átengedte anyjának. 16Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: ,,Nagy prófétánk támadt'', és: ,,Meglátogatta népét az Isten''. 17S a hírelterjedt egész Júdeában és környékén is mindenfelé. # Adatok Naim Naim, pontosabban Nain, ma is létezô falucska. Egy vulkáni eredetű, kb. 500 m magas hegy északi lábánál fekszik egy magaslaton. Nyugat felé le lehet látni innen a Jezreel síkságra, északon a Tábor hegy felé. Vannak kutatók, akik feltételezik, hogy Naim közelében volt Sunem, ahol Elizeus a 2 Kir 4,18-37 leírása szerint feltámasztott egy fiút. -- A térképen megtalálható a falu a Genezáreti tótól délnyugati irányban, jó 20 km-nyire. Tanítványok Nemcsak a Tizenkettôrôl van szó, hanem ,,a tanítványok nagy seregérôl'', vö. Lk 6,17 és 6,13. Özvegyek Jézus idejében igen kemény volt az özvegyek élete. Az egyedül maradt asszony férje halála után a családhoz volt kötve. Ha nem volt fiúgyermeke, szolgálólánynak számított, és ennek megfelelôen bántak vele. Tilos volt visszatérnie saját családjához; az elhunyt férj családjában kellett maradnia. Szinte semmi joggal nem rendelkezett, és igen nehezen tudott védekezni a jogtalanságok ellen (Lk 18,3; vö. Jób 24,3; Iz 1,23). Az Ószövetség alapján azonban kialakult az a hagyomány, hogy Isten az özvegyekre, árvákra különösen gondot visel, és jogaikat védelmezi az igazságtalanságokkal szemben (MTörv 24,17; 27,19; Iz 1,17; Zsolt 146,9). Az özvegy, aki egyetlen fiát elveszítette, egészen nyomorú sorsra jutott: kilátások, remény nélkül tengôdött, s már csak a halálban reménykedhetett. Halott, Az elhunytakat többnyire mindjárt haláluk napján hordágy eltemették. A temetôhely a városon kívül volt. A holttestet leplekbe csavarták és hordágyon vitték. Próféta Jézus idejében sok zsidó hitte és remélte, hogy Isten még egyszer elküldi népéhez Illés prófétát, mint a Messiás elôhírnökét (Mt 11,13-14). Palesztínában a közvélemény széles rétegei számára Illés személyében testesült meg a várakozás, hogy Isten közbe fog lépni és a nyomorúságokat meg fogja szüntetni. Szövegünk tartalmilag és részben megfogalmazásban is erôsen emlékeztet az 1 Kir 17,17-24-re, amely szerint Illés feltámasztotta a szareptai özvegy egyetlen fiát. # A Lk 7,11-17 felépítése, műfaja Szereplôk A lehetséges szerepkörök közül, amelyek az újszövetségi csodatörténetekben szokás szerint elôfordulnak, a Lk 7,11-17-ben a következô öttel találkozunk: csodatevô (Jézus), tanítványok, beteg (a halott, akit feltámasztanak, megfelel a gyógyítástörténetekben szereplô betegnek, akit meggyógyítanak), tömeg (két részbôl tevôdik össze: a Jézust követôk seregébôl és a temetôi menetbôl). Az ellenfelek és a démonok hiányoznak. Ennek a történetnek a témája ugyanis nem a démonokkal vagy az ellenfelekkel való küzdelem, hanem a gyöngének, a kétségbeesettnek nyújtott segítség, amikor a haláleset miatt minden reménye elveszett. Felépítés 1. Bevezetés: 11-12a v. A csodatevô (Jézus), a tanítványok és az ôt követô tömeg megérkezik és találkozik a temetôi menettel (a ,,beteg'' megjelenése). 2. Elôterjesztés: Jézus találkozik a szükséghelyzettel: 12b-13 -- A baj leírása: özvegy, egyetlen fiú, sok résztvevô falusi ember (12b). -- Jézus magatartása: megsajnálja az özvegyet, megszólítja ôt (13.v.). 3. Csodatett (központi rész): 14.v. -- Jézus odalép a hordágyhoz, a halottvivôk megállnak -- érintés: Jézus megérinti a hordágyat -- Csodatévô szó: Jézus megparancsolja a halottnak, hogy keljen fel. 4. Hatás (Befejezés): 15-17.v. -- A feltámadás bizonyítása: A halott felül és beszélni kezd (15. v.) -- Elbocsátás: Jézus a feltámasztottat visszaadja anyjának (15b v.) -- Csodálkozás: Félelem fog el mindenkit (16a v.) -- Tetszés: Istent dicsôítik, Jézust prófétaként ünneplik (16b. v.) -- A hír elterjedése. Halottfeltámasztás, mint a csodatörténetek egyik alfaja A halottfeltámasztás a csodatörténetek, ezen felül is a gyógyítás- történetek alfaja. Ugyanazok a legfôbb ismertetôjegyei, mint a gyógyítástörténetnek. A csodatevôbôl gyógyító (élet-) erô sugárzik, amely legyôzi a beteg (halott) gyöngeségét, tehetetlenségét és új életerôt ad neki. A gyógyító erô átadása rendesen érintés útján történik. A gyógyítástörténetek sajátosságait fentebb tárgyaltuk (ld. 23. old.) Ezért itt csak arra szorítkozunk, ami a feltámasztás-történet sajátja. A feltámasztás a gyógyítás határesete. A betegnél az élet gyönge, veszélyben van, a halottnál kialudt. Az Újszövetség -- Jézus feltámadásától eltekintve -- öt halott- feltámasztásról számol be: a naimi özvegy fiának (Lk 7,11-17), Jairus leányának (Mk 5,21-24. 35-43) és Lázárnak a feltámasztásáról (Jn 11), ezenkívül Péter feltámasztja Tabitát (Csel 9,36-43), Pál pedig Eutichuszt (Csel 20,7-12). De feltámasztásról nem csak az Újszövetség tud. Philosztratosz pl. i.sz. 200 körül írta meg a pogány vándorprédikátornak, Tüanai Apollónak az életrajzát, aki Pál kortársa volt. Ebben elmondja, hogy Apolló feltámasztott egy halott leányt, aki esküvôje napján halt meg. Az ószövetségi halottfeltámasztásokról már szóltunk: Az 1 Kir 17,17- 24 leírja, hogy Illés kéri Istent, adja vissza a szareptai özvegy elhunyt fiának az életét, -- és Isten meghallgatja kérését. Ez a történet erôsen hatott a naimi ifjú feltámasztásának történetére. Az Ószövetség Illés tettéhez hasonlót Elizeussal kapcsolatban is elmond (2 Kir 4,18-37). Jézus kortársai tehát el tudták képzelni, hogy csoda segítségével a holtakat vissza lehet hívni a földi életre. Még a vallási szempontból elég szabados gondolkodású Heródes Antipász is félt attól, hogy Keresztelô János feltámad a halálból (Mt 14,2). Amikor megállapítjuk, hogy Jézus kortársai szerint lehetséges a halottfeltámasztás, tulajdonképpen a feltámasztás-történetek lényegi mondanivalójával kerülünk szembe. Éppen az ellenkezôjét tesszük annak, ami a történetek célja. Nem a feltámasztás lehetôségét, tényét bizonyítják, hanem csodát írnak le, amely meglepi, megrendíti az embereket, akik tanúi annak. Isten közvetlen beavatkozásáról beszélnek, amely az embereket megrémíti, és aminek a hatása alatt minden szemtanú ámulva megállapítja, hogy itt maga Isten sietett segítségére egy szerencsétlen embernek, végsô soron egész választott népének. Nem lenne tehát helyes, ha a halottfeltámasztások történetével kapcsolatban bölcsen utalnánk arra, hogy Jézus kortársai természetesnek tartották a feltámasztás lehetôségét, hittek abban. Nem mondhatjuk: Igen, akkor még hittek az emberek az ilyesmiben, a mai ember viszont már nem. Ezeket a történeteket csak akkor értettük meg igazán, ha az esemény bennünk is kiváltja ugyanazt a rémületet, csodálkozó hitvallást, amint a kortársakban. Az ilyen megértés ajándék, -- erôfeszítéssel, kutatással el nem érhetô. Csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk a történetbôl kielemezni, kiérezni a benne rejlô erôt, dinamizmust és tapasztalatot, és reméljük, hogy ezek ránk is hatással lesznek. # Magyarázat Út a halálból az életre Halotti felvonulás -- az élet felvonulása A Lk 7,11-17 története szerint az megy szembe a halotti felvonulással, aki az életet hozza (Csel 3,15). Halotti menet kíséri az özvegyet, aki elveszítette egyetlen fiát. Amikor férje meghalt, az özvegy elveszítette védôbástyáját. És most, amikor egyetlen fia halott, elveszített jövôt, reményt, egyaránt. Osztályrésze már csak a halál, a semmi. A falubeli emberek megértik nyomorúságát, sokan elkísérik ôt a nehéz úton. De mi haszna neki ebbôl? Senki sem tudja visszaadni a fiát, azt, aki életének értelme volt, akibe minden reményét helyezte. Ez az út visszavonhatatlanul a halálba vezet; a halál már kinyújtotta, az özvegyre is rátette kezét. Ezzel a halál-menettel találkozik Jézus, aki közeledik tanítványaival és az ôt követô sokasággal. A szöveg ,,Úr''-nak nevezi Jézust (13. v.). Ez a megjelölés a feltámadott Krisztus címe. Ami történik, azt a Nagypéntek és Húsvét fényében kell érteni. Nagypéntek fényében, amely a tevékeny együttérzés beteljesülése, az emberi nyomorúság legyôzésének forrása; és Húsvét fényében, amikor az Úr álljt parancsol a halál felvonulásának. A halálnak és az életnek Ura megy szembe a halotti felvonulással. Tiltakozás a halál ellen Jézus megállítja a halotti menetet. Megsajnálja az asszonyt, megszólítja ôt, megérinti a hordágyat, parancsol a fiatalembernek, hogy keljen fel a halálból -- mindezzel széttépi azt az ördögi kört, amelyben az üresség és a reménytelenség szünet nélkül kölcsönösen újjászüli egymást. Jézus megsajnálja az özvegyet. Megindítja szívét az asszony nyomorúsága. Az Újszövetségben, mindenekelôtt Lukácsnál úgy ismerjük meg Jézust, mint aki egészen a szegények, szenvedôk oldalán állt, tehetetlenségükkel, szorongatottságukkal azonosul. Azonosul a nyomorúsággal, nem marad tisztes távolságban tôle, hanem elmeríti az Istenbe vetett bizalmába. Jézus szembefordul a természetes emberi felfogással (,,a halott az halott''). Tanúsítja, képviseli és megvalósítja, hogy az emberi nyomorúság megváltoztatható, a beteg meggyógyul, az éhezô jóllakik, a halott újra él. A mindennapi emberi tapasztalat hamarább érvényét veszti, mint az emberi nyomorúság a jogot ahhoz, hogy megszűnjék (G. Theissen, Urchristliche Wundergeschichten, 281. 286. old.). Mivel Jézus ennyire együttérez az özveggyel, elhangozhat a biztatás: ,,Ne sírj!''. Nem is volna helyénvaló ez a mondat, ha nem elkötelezett együttérzésbôl fakadna. Így viszont a halál, a gyász, az üresség ördögi körének áttörését jelenti. Ne sírj! Ne félj! (Lk 8,50), Vigasztalódj! (Mk 6,50). Felemeli ezt a sötét kétségbeesés által lehajtott fejet, felvidámítja a csüggedt tekintetet. A szenvedô letörli könnyeit. Talán mégis van remény, hogy minden másként alakul, jobbra fordul. Jézus odalép a hordágyhoz, megérinti azt. Megáll a halotti menet, nem megy tovább. Mert felhangzik a parancs: ,,Ifjú, kelj fel!'' E szavakban megvalósul a remény, amelyet Jézus együttérzése, bátorítása, érintése keltett: hogy a halált le lehet gyôzni. Jézus új életet ad az özvegynek A naimi ifjú feltámasztásának története tanúsítja, -- miként az evangéliumban szereplô többi halottfeltámasztás is --, hogy Jézus szava visszahívja az embert a haláltól az életre. Az isteni szó erejébe vetett hittel találkozunk itt, amelyet sok bibliai történet bemutat. Fontos, hogy figyeljünk arra, hogy szövegünk hogyan állítja be ezt a tanúságtételt. Az elbeszélés középpontjában nem az elhunyt ifjú áll, hanem az anyja. Az anya nyomorúsága kiált Istenhez, nem a halotté. Ez az a nyomorúság, amely miatt közbelép Jézus: visszaadja az anyának a fiút, és vele egész életét. A halálból az életre vezetô út itt érkezik a célhoz. Természetesen az anya és a fiú viszonya nem ugyanaz többé, mint korábban. Az anyának most már nem azon az alapon van joga fiához, hogy ô adta neki az életet. Jézus közéjük lépett, életet adott a fiúnak -- és egyben anyjának. Kettôjüket ezáltal kölcsönös szabadságban, új jellegű kapcsolatra vezeti. A feltámadás megváltoztatja a fennálló viszonyokat Jézus idejében több vallási irányzat is volt, amely a megfelelô kultusz gyakorlása által követôinek azt ígérte, hogy a halálból eljutnak az el nem múló életre. Az ezzel kapcsolatos szertartásokat nagy titokban tartották az egyes vallási közösségek. A keresztény közösség elveti ezt az utat. A halottak életre keltése - - amely eredetét, erejét és célját Jézus halálából és feltámadásából merítette --, új életet adott, alapvetô változást hozott mind az egyes keresztények életében, mind a keresztény közösségek szervezetében, és kézzelfogható, látható bizonyítékként ragyogott túl a közösség keretein az egész környezô világban. Ennek a szemléletes példája az a mód, ahogyan a korakeresztény közösség felkarolta az özvegyeket, és a közösségen belül fontos feladatokat bízott rájuk. Az özvegy, aki eddig védtelen és jogfosztott volt, most a szegények jelképe lett, azoké, akiket Isten különös szeretettel karol fel. Az ôsegyház nagy családjában az özvegyek fontos hivatalt kaptak. (1 Tim 5,3-16), és az olyan özvegyet, akinek nem voltak rokonai, hogy gondoskodjanak róla, az egyház fokozott szeretettel karolta fel (1 Tim 5,16). Még ha el is veszítette egyetlen fiát, az egyedül álló asszonynak a keresztény közösségben volt feladata és jövôje. Szövegünk ennek a fejlôdési folyamatnak egyik kiindulópontja. A naimi özvegy története példa arra, hogy az ôsegyház hogyan gyakorolta a halálból való életre keltést, és hogy ennek a gyakorlatnak a hatása átlépte a hívô közösség kereteit is. De más példák is vannak. A keresztények szeretettel ápolják a betegeket akkor is, ha olyan súlyos, fertôzô betegségben szenvednek, mint a lepra és a pestis. Vannak olyan kezdeményezések, hogy a fogyatékosok és a szegények aktív, fontos tagjai legyenek a közösségnek, ne legyenek kitaszítottak. Ilyen próbálkozásokkal mindig újra találkozunk a kereszténységben ott, ahol egyébként az ember azt mondaná: ,,Semmit sem tehetünk, ez a helyzet, a halott az halott.'' A kereszténység tehát elfásulás helyett visszavezet az életre. Ennek kapcsán azt is észrevehetjük, hogy e törekvés mozgatórugója nem valami jámbor erkölcsi szólam, hanem az a mély meggyôzôdés, hogy az ember nem nyomorúságra, szerencsétlenségre született, hanem arra, hogy éljen: élje életét Istennel. Hogy ez lehetséges legyen, a valóság korlátainak le kell omolniuk. # Bibliaóra A kiválasztott történet alapján a halálból az életre való eljutást tanulmányozzuk. A következô témákat javasoljuk: 1. Megismerni a történetet és a benne szereplô személyeket 2. Meghatározni a történet felépítését 3. A feltámadás szemléltetése festett képpel, aktuális történettel 4. Átélni megérteni ezt a folyamatot a szemléltetés által. Óravázlat Feladat Módszer Eszközök ---------------------------------------- -------------- --------------- 1. Téma: megismerni a történetet a benne szereplô személyekkel (10 perc) Az óravezetô elmondja a történetet (Lk 7,11-17), beleszôve a megfelelô adatszerű információkat Vagy: Az óravezetô elmondja az adatszerű információkat, azután lassan elolvassa a történetet 2. Téma: Tanulmányozni a szöveget (45 perc). megfigyelések a hármas munkalap a Lk -- személyekkel csoportban, 7,11-17-hez, -- motívumokkal 25 perc motívumtábla, -- cselekménnyel közös nagy ívpapír, -- középpontban álló beszélgetés, rostirón találkozással, 20perc -- a történet üzenetével kapcsolatban 3. Téma: Szemléltetni az esemény lényegét (halott -- életre kel, 45 perc). 1. Lefesteni: csoportmunka munkalap a Lk -- Az esemény az özvegy szempontjából: 7,11-17-hez, együttérzés zsírkréta, víz, bátorítás festék, ívpapír ujjáélesztés munkalap a Lk 7,11-17-hez 2. A történet aktualizálása csoportosan megbeszélik, vagy egyénileg, a történetet aktualizálva megfogalmazzák 4. Téma: A szemléltetô alkotások bemutatása, összehasonlítása (20 perc). A csoportok bemutatják, amit alkottak. egész lehetôség a Elôbb a képeket tanulmányozzák, közösség képek felfüg- majd az óra az aktualizáló gesztésére történetek felolvasásával végzôdik (tábla, rajzszög, ragasztószalag) Útmutatás az óravázlathoz 1. Téma Amikor a szöveget felolvassák, az óravezetô megkérheti a résztvevôket, hogy szemüket behunyva lehetôleg minél szemléletesebben képzeljék el az eseményt. Elôre meg kell mondani, hogy olvasás közben szüneteket fog tartani. 2. Téma A szöveg vizsgálatához a résztvevôk hármas csoportokat alkotnak. Minden hármas a megadott kérdésekkel foglalkozik: Milyen szereplôk jelennek meg a történetben? Milyen visszatérô elemek (motívumok)? Van-e a történetben kibontakozás, csúcspont? Mi a középpontban álló találkozás? Mi a szöveg tanítása, üzenete? Nagy ívpapírra felírják a meglátásokat: személyeket, motívumokat, a kibontakozás vonalát, a középpontot, az üzenetet. 3. Téma Egy csoportban ne legyenek hatnál többen. Egy csoport csak egy feladatot kap (több csoport kaphatja ugyanazt). a) Lefesteni az életrekelés mozzanatait: A csoport igyekszik azonosulni az özveggyel, és színes képet alkotni lelkiállapotának következô három szakaszáról: -- meghalt az özvegy egyetlen fia; -- Jézus ezt mondta az özvegynek: ,,Ne sírj!'' (13. v.) -- az özvegy élve visszakapta fiát. A csoport tagjai elôbb megbeszélik, hogyan érzi át az özvegy lelkiállapotát. Nagy vonalakban megegyeznek, hogy hogyan fogják ábrázolni a három pillanatot. A három képet a csoporton belül elosztják és megfestik. b) A történet aktualizálása: A csoport ,,terjeszteni'' akarja a történet a mai világban (17.v.). Ha szükséges, egyes részleteiben módosíthatják a szöveget. A történet-formát mindenesetre meg kell ôrizni (ne legyen prédikáció!), mégpedig úgy, hogy a Lk 7,11-17 üzenete benne legyen. Elôbb megegyeznek, kinek fogják elmondani a történetet: a többi résztvevônek, gyerekeknek, szülôknek, öregeknek, stb. 4. Téma Azok a csoportok, akik festettek, képeiket felfüggesztik. Az összes résztvevô végignézi a képeket, egyénileg beszélgetnek azokról (kb. 10 perc). Az óra azon szövegek olvasásával zárul, amelyek a történetet aktualizálják. ======================================================================== IV. A helytállás új lehetôsége Jézus meggyógyít egy megszállott fiút (Mk 9,14-29) Ördögűzés Alapgondolat Az emberek néha olyan helyzetbe kerülnek, hogy a veszélyek, bajok, élettragédiák megbénítják ôket. Úgy érzik, tehetetlenül ki vannak szolgáltatva a gonoszok hatalmának. Ilyenkor úrrá lesz rajtuk a tehetetlenség, a rezignáció. Közben természetesen még inkább él bennük a vágy, hogy a veszélyt, a bajt elhárítsák, legyôzzék. Ha ez nem sikerül, a helyzet még jobban kétségbe ejti ôket. Éppen ezért eléggé általános felfogás, hogy a gonoszság hatalma elôl, ahol csak lehet, ki kell térni, el kell menekülni. De megszabadulunk-e attól, amitôl menekülünk? Nem volna lehetséges, hogy szembenézzünk a gonoszság hatalmával, és megálljuk a helyünket elôtte? -- Ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok bizonyára felszínre fognak kerülni bennünk, miközben ezzel a történettel foglalkozunk. Jézus itt határozottan azt az álláspontot képviseli, hogy a gonosszal szembe kell fordulni. Lehetôséget ad az embernek, hogy a gonoszság hatalmával dacolva -- higgyen és éljen. # Szöveg: Mk 9,14-29 14Amikor visszatért a tanítványokhoz, látta hogy nagy népsokaság tolong körülöttük. Írástudók vitatkoznak velük. 15Mihelyt az emberek észrevették, meglepôdtek, majd eléje siettek és üdvözölték. 16Megkérdezte tôlük: ,,Mirôl vitatkoztok?'' 17Valaki megszólalt a tömegbôl: ,,Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. 18Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.'' 19Ó, te hitetlen nemzedék -- válaszolta --, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám! 20Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgy hogy a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett. 21,,Mióta szenved a bajban?'' - kérdezte apját. ,,Kicsi kora óta - válaszolta. 22Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk és légy részvéttel irántunk.'' 23Jézus így felelt: ,,Ha valamit tehetsz?...Minden lehetséges annak, aki hisz''. 24A fiú apja erre felkiáltott: ,,Hiszek! Segíts hitetlenségemen!'' 25Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verôdik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: ,,Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belôle és ne térj többé vissza belé!'' 26Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belôle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. 27Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s az talpra állt. 28Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: ,,Mi miért nem tudtuk kiűzni?'' 29Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására'' - felelte. # Adatok A fiú A fiú állapotát az elbeszélô részletesen megszállott- leírja: a gonosz szellem elragadja, földre taszítja, sága tajtékzik a szája, fogait csikorgatja, megmerevedik, vízbe, tűzbe ugrik, merev tagokkal hempereg a földön, úgy fekszik, mint a halott. Pusztító démoni hatalom kerítette hatalmába a fiút, tehetetlenül ki van szolgáltatva neki. A tünetek teljesen megegyeznek az epilepszia tüneteivel (ezt már az ókorban észrevették). Feltűnô, hogy az elbeszélés a gonosz szellemet kifejezetten néma, illetôleg süketnéma léleknek nevezi (17. 25.v.). Ez a részlet nem tartozik az epilepsziáról alkotott népi, ókori képhez, nem található meg Máténál, Lukácsnál sem, akik az esetrôl szintén beszámolnak. Azáltal, hogy a gonosz szellem a fiútól a beszéd képességét is elveszi, még nyilvánvalóbbá válik, hogy az ilyen állapot mennyire megfosztja az embert tulajdon személyiségétôl. Elveszti a kapcsolatteremtés lehetôségét, önmaga számára is idegenné válik. Jézus panasza Jézus szemére veti kortársainak, hogy mennyire hitetlenek (19. v.) Ebben visszacsengenek az ószövetségi panaszok, amelyekben Isten elégedetlensége szólal meg az emberek hitetlensége miatt. Pl. Szám 14,11: ,,...Ez a nép ...meddig nem hisz nekem még a körében mutatott jelek ellenére sem?'' Ez a panasz egyben ítélet is a nép felett. A Mk 9,19-ben nem annyira elitélést, inkább szomorúságot fejez ki: ,,Meddig kell még körötökben maradnom?'' E szavak feltételezik azt a gondolatot, hogy Jézus az Isten világából érkezett, oda fog visszatérni, földi tartózkodása csak átmeneti állapot. De van a panasznak másik értelme is: Jézus ki van téve az emberek nyomorúságának, vakságának, hitetlenségének, és mindezt tudatosan felvállalja. Nem véletlen, hogy Jézus panasza azzal zárul, hogy kéri, hozzák eléje a megszállott fiút. Amirôl Márk csak burkoltan beszél, Pál világosan kimondja Krisztusról irt himnuszában (Fil 2,5-6): Jézus, kitéve magát az emberi életet fenyegetô hatalmaknak, magára vette a kiszolgáltatottságot, megalázta magát ,,a halálig, mégpedig a kereszthalálig''. Az sem véletlen, hogy a néma és ártó szellem láttán mondott jézusi panasz Márknál abban az evangéliumi részben található (8,27- 10,52), amelynek központi gondolatát a szenvedésre vonatkozó jövendölés képezi. Történetünk elôtt is, utána is utalásokat találunk Jézus szenvedésére és halálára (9,12.31). Halott és fel- Az ördögűzés tulajdonképpen feltámasztással támadt végzôdik: a fiú ,,úgy fekszik, mint egy halott'', de Jézus szavára felkel (26.v.). A görögben a ,,felkel'' szót használják ,,feltámad'' értelemben is. Ez utalást tartalmazhat arra, hogy amikor Jézus kiteszi magát az emberi nyomorúságnak (ld. fentebb), az embereket a halálból az életre segíti. Élve a halál fogságában lenni - meghalva az élet hatalmában lenni: ez a kettôség áll történetünk középpontjában. # A szöveg felépítése, műfaja Szereplô személyek Ebben a történetben megtalálható mind a hétféle szereplô, amely a csodatörténetekben egyáltalán elôfordulhat: Jézus a csodatevô (Cs), ellenfele a néma lélek, a démon (D6); a megszállott fiú a beteg (B); az apa, mint hozzátartozó (H), Jézus ellenfelei, az írástudók (E). Jelen vannak a tanítványok, Jézus kisérôi (K), végül a tömeg (T) is. A tulajdonképpeni szembenálló felek: a csodatevô és a démon. Az összes többi szereplô ehhez a két szembenálló félhez viszonyul valamiképpen. Ôk a mellékszereplôk. A csodatevô oldalán állnak a tanítványok, a démon által megszállt beteg oldalán az apa; a tömeg, mintegy várakozó állásponton a kettô közt. Az esemény természetesen érdekli ôket, részt vesznek abban ôk is, éppúgy mint az írástudók, akik tisztes távolból figyelnek, mint kíváncsi ellenfelek. A szereplôk egymáshoz való viszonyát a következôképpen szemléltetjük: {kép} (G. Theissen, Urchristliche Wundergeschichten, 54. old.) A három világ (démoni, emberi, isteni) nem határolható el élesen egymástól, ez hamar kitűnik a történetbôl. Minden jelenlevôre vonatkozik a kijelentés: ,,hitetlen nemzedék'', azaz a démon hatása másokon is érezhetô, nemcsak a betegen. Hiszen tehetetlenek a démonnal szemben, feladták a küzdelmet. Jézus panaszából kitűnik, (19.v.), milyen mélyen érinti, elszomorítja ôt az ember nyomorúsága, vaksága, hitetlensége. A történetbôl az is kiérezhetô, hogy a beteg és hozzátartozója tulajdonképpen nem is annyira a démon oldalán áll, hiszen a cél a démontól való szabadulás. Ha figyelembe vesszük ezt a dinamikát, és az egyes világok határait nem vesszük szigorúan, felismerjük a történet alapvetô irányulását: végsô soron minden szereplô aktív résztvevôje a két szembenálló erô összeütközésének A szöveg felépítése Ha a történetben résztvevô személyek szerepét, hozzáállását figyelembe vesszük, elôtűnnek az egyes motívumok, ezen belül is a három legfôbb motívum. (Itt tartalmi motívumról beszélünk, nem a formai elemekrôl, amelyek az un. motívum-táblán találhatók.) A két szembenálló fél, Jézus és a démon között megjelenô személyek figyelembevételével a történet öt jelenetre tagolható:# személyek fô motívum --------- ----------------------- ------------------------------------- 14-19a v. tanítványok, írástudók a tanítványok tehetetlensége tömeg, apa 19b-20 v. fiú, az ôt hozó emberek Jézus és a démon szembesülése 21-24 v. apa beszélgetés Jézus és az apa között a hit és a hitetlenség ellentmondásáról 25-27 v. fiú, tolongó tömeg Jézus és a démon szembesülése 28-29 v. tanítványok Jézus véleménye a tanítványok tehetetlenségérôl A történet tulajdonképpen önmagába visszatérô kört képez. A keretet a tanítványok tehetetlensége képezi: hiába próbálkoznak úrrá lenni a gonosz pusztító hatalma fölött. A történet középpontjába Jézus és az apa beszélgetése áll. Ennek témája a hit tehetetlenségének és a hit hatalmának feszültsége. Az apa helyzete, segélykiáltása a tanítványok tehetetlenségére, kérdéseire vonatkozóan ad eligazítást. Ezenkívül Jézus és a démon is szembesül egymással. Így kapcsolódik a középpontban álló feszültség a mellékessel. A szöveg most vázolt felépítését alább a magyarázat során figyelembe vesszük. Az ördögűzés-műfaj A történetben megfigyelhetünk néhány olyan mozzanatot, amely jellemzô az ördögűzésekre: a) A betegséget úgy ábrázolja, mint megszállottságot, azaz a beteg olyan szellem hatalmában van, amely veszélyezteti az életet és az illetô önmagával való azonosságát (18a. 22a v.); b) A démon támadólag fordul szembe a csodatévô erejével (20.v.); c) A kiűzés szóbeli paranccsal történik (26b v.); d) A gonosz szellem utoljára még egy erôfeszítést tesz, hogy áldozatát ne kelljen elhagynia (26a v.). Ezek a mozzanatok az ördögűzésre jellemzôek. Mellettük olyan mozzanatok is jelen vannak, amelyek a gyógyítás -történetekben szoktak elôfordulni, így pl. az, hogy a csodatevô megkérdezi, mióta beteg az illetô (21 v.), és a gyógyulás szemléltetése (27b v.). Világosan látható azonban a gyógyítás-történetektôl való eltérés. A betegség nem gyöngeség vagy fogyatékosság, hanem megszállottság, amelyet idegen erô okoz, meghasonulást elôidézve a szenvedôben. A beteg életlehetôségei nem csak korlátozottak, hanem végsô veszélyrôl van szó. Ezért a gyógyítás sem puszta erôátvitellel történik, hanem életveszélyes küzdelem alakul ki a démon pusztító ereje és az ördögűzô szabadító hatalma között. A küzdelem színtere a megszállott. Az ördögűzés célja végül nem csupán valamely káros tünet megszüntetése vagy az életerô visszaadása, hanem az egész ember megszabadítása. Ezek alapján felismerhetjük tehát az ördögűzések három lényeges mozzanatát: A betegséget idegen, pusztító hatalom okozza; a gyógyítás harc által valósul meg; a gyógyítás célja az egész ember megszabadítása. Bármennyire elôtérben vannak is itt az ördögűzés ezen lényeges mozzanatai, figyelemmel kell lennünk a másik két szempontra is, amely más ördögűzés-történetekben nem találhatók meg, itt viszont hangsúlyozottan jelentkeznek: egyrészt a tanítványok tehetetlensége, másrészt az a beszélgetés, amelyet Jézus folytat a beteg kisérôjével a hit tehetetlenségérôl vagy hatalmáról. Hogy Márk számára ez az utóbbi mennyire fontos, megállapíthatjuk abból hogy csak ô közli ezt, Máténál (Mt 17,15-21) és Lukácsnál (Lk 9,38-43) a párhuzamos leírásokban nem szerepel. Az elbeszélés Márk evangéliumának összefüggésében Márk a történetet meghatározott összefüggésbe, szövegkörnyezetbe állítja. Ebbôl négy fontos következtetést vonhatunk le. Márknál az elbeszélést a színeváltozás leírása elôzi meg (9,2-13), utána pedig a Jézus szenvedésérôl szóló jövendölés következik, amely az evangélium ezen részének tartalmilag meghatározó gondolata (9,30-32). A színeváltozás során Péter szeretné maradásra bírni Jézust és a megjelent két prófétát, Mózest és Illést (9,5). erre alapozzuk történetünkkel kapcsolatban az elsô következtetést: Jézus a tanítványok kérése ellenére sem maradt a színeváltozás hegyén, hanem lemegy, hogy megküzdjön a gonosznak az életet veszélyeztetô hatalmával. (Egyébként már az elôzôkben is Péter volt az, aki megvallotta, hogy Jézus a messiás, de éppen emiatt igyekezett eltéríteni Jézust a szenvedés utjáról, 8,27-33) Második megállapításunk: Péter (és a másik két tanítvány) Jézussal a színeváltozás helyén szeretne maradni -- történetünkben pedig az apa felpanaszolja, hogy a tanítványok tehetetlenek voltak a démonnal szemben . a tanítványok tehát igyekeznek távol maradni a démontól. A tanítványok szemében ugyanis a hit és a veszély, amelyet a gonosz hatalma okoz, két ellentétes dolog -- Jézus személyében, az ô utján azonban ezek összetartoznak, érintkezésük, harcuk kikerülhetetlen. Jézus nem kerüli el a gonosz hatalmával való összeütközést. Így maga is osztozik az ember sorsában. Ez a nyomorúság sóhajt, panaszt hoz ajkára (9,19), és vezeti ôt a szenvedés felé, amelyre a következô, harmadik jövendöléssel rá is mutat. Jézusnak a gonosszal való összeütközése olyan összeütközés, amelyben embereket halálos veszély fenyeget, de Jézus közbelépése által megszabadulnak attól, és elindulhatnak Jézus utján, amely a halálon keresztül az életre vezet. Erre az összefüggésre utal a gyermek megszabadítása és a Jézus halálára, feltámadására vonatkozó kijelentés között érezhetô tartalmi, megfogalmazásbeli rokonság (vö. 9,26-27 és 9,31). # Magyarázat Kiszolgáltatva a gonoszság hatalmának Mindenekelôtt egy nyelvi mozzanatra szeretnénk felhívni a figyelmet. A megszállott fiú az egész történet folyamán (még a befejezésben is!) úgy szerepel, mint mások cselekvésének tárgya, más szereplôk viszont alanyok, cselekvô személyek. Az írástudók és a tanítványok vitatkoznak a fiú helyzetén. Az apa sürgôsen segíteni szeretne rajta, az emberek pedig odahozzák ôt. A nyelvi kifejezés formája jól tükrözi a gyermek tényleges helyzetét. Magától semmit sem tehet, minden úgy ,,történik'' körülötte. Tehetetlensége ijesztô és életveszélyes, hiszen ki van szolgáltatva a gonosz szellem bénító, életet veszélyeztetô hatalmának. A szellem megragadja ide-oda rángatja, görcsbe rántja, földre veti, meg akarja ölni. A fiú minden életmegnyilvánulását az ôt hatalmában tartó pusztító erô diktálja. Védtelenül ki van szolgáltatva a démonnak, aki azt tesz vele, amit akar. A fiú elveszítette egyéniségét, elidegenedett önmagától. A szellem egyben néma és süket (17. és 25. v.), a hatalmában álló fiú nem tud beszélni. Egyetlen szót sem szól a történet során, nem hallani megkínzott segélykiáltását, nem hagyja el ajkát sem a kétségbeesés, sem a segélykérés kiáltása. Némasága, hallgatásra van kárhoztatva. Ez még nyilvánvalóbbá teszi, hogy elveszítette egyéniségét, helyébe a démon lépett. Néma és szótlan, más emberekkel képtelen kapcsolatot teremteni. Idegen önmagától, de mások számára is teljesen idegen, mindenkitôl el van szakítva. Természetesen már maga ez az egész helyzet némán is hangos jajkiáltás. A démon hatása irtózatos erôrôl tanúskodik, mégis nyilvánvaló, hogy ez az erô életet pusztító, megsemmisítô erô. A démon semmi áron sem akar lemondani róla, célja az, hogy megölje ôt. A megszállott fiú helyzetében világosan megnyilvánul a gonoszság hatalmának háromféle ártó ereje: a gonoszság hatalma olyan erô, amely az embert önmagától és másoktól elidegeníti; amely megfosztja ôt a beszéd készségétôl, némaságra, hallgatásra kárhoztatja; és amely elpusztítja, megsemmisíti az életet. A fiú tehetetlenül ki van szolgáltatva mindennek. Úton a gonoszság hatalmával való összeütközés felé Ebben az elbeszélésben a szembenálló felek feszültsége nem csak a beteg és a csodatevô találkozásának pillanatában jelenik meg. Jézus itt már eleve feszült helyzetet talál, amelyet a vita részleteirôl nem értesülünk nyilvánvaló, hogy a vita a fiúról folyt, akit apja hiába vitt a tanítványokhoz. Nem tudhatjuk, vajon az írástudók szemére vetették-e a tanítványoknak, hogy tehetetlenek a démonnal szemben (ez problémát jelent maguknak a tanítványoknak is, vö. 28. v.). Jézus mindenesetre olyan helyzetet talál maga elôtt, amelyet feszültté tesz egyrészt a démon hatalma, másrészt a tanítványok tehetetlensége; a vita pedig ezt a feszültséget még tovább élvezi. Jézus megjelenésével megváltozik a helyzet. A figyelmet magára vonja, a tömeg ijedt csodálkozással tekint rá. A tömeg ijedelme mutatja, hogy a jelenlevôk nem csupán kíváncsi, kíváncsiskodó nézôk maradnak, hanem a készülô összeütközés közvetlenül érinti ôket. Jézus pedig nem maradt a színeváltozás helyén, mint azt az ôt követô tanítványok szerették volna, hanem az összecsapás színhelyére megy, ahol harcolnia kell a gonoszság gyilkos hatalmával. Semmi okunk sincs annak feltételezésére, hogy a jelenlevôk valamelyikére, valamelyik csoportjára ne vonatkoznék Jézus panasza a ,,hitetlen nemzedék''-rôl (19.v.). Természetes, hogy elsôsorban az írástudókra vonatkozik, akik (mint sok más vita esetében is) ellenséges érzületű szemlélôi Jézus tetteinek, és igyekeznek kétségbe vonni, cáfolni Jézus isteni küldetését. De hitetlen a tömeg is, amely csodálkozik ugyan, hogy Jézus vállalkozik az összeütközésre, de meg is találva érzi magát. Végül hitetlen az apa is, aki fiának kétségbeejtô nyomorúsága láttán elkeseredetten kilincsel segítségért, de lelke mélyén mindig újra azt érzi, hogy minden hiábavaló. Jézus szemrehányása azonban mindenekelôtt a tanítványokra vonatkozik. Hisz néhányan közülük fönn voltak vele a színeváltozás hegyén, és nem akartak a hegyrôl visszatérni oda, ahol annyi minden elveszi bátorságukat, elosztja reményeiket, megkérdôjelezi hitüket. A többiek pedig szerettek volna diadallal megjelenni, mint akik gyôzelmet arattak a gonosz fölött -- de így nem is tudtak tenni semmit a démonnal szemben. Csak forognak saját tehetetlenségük körül. Jézus panasza, sóhaja mutatja, mennyire szenved attól az ellentmondástól, hogy Isten jelen van, egészen közel, az emberekben mégis szemrehányással, rémülettel, kiábrándultsággal találkozik, sôt saját tanítványait is inkább lenyűgözi a démon hatalma. Pedig a fiú a jelenlévô Isten kezében van. Jézus mégsem fordít hátat a hitetlenség kézzelfogható megnyilvánulásainak. Inkább a fiúval törôdik, akiben az összes jelenlévôt hatalmában tartó gonosz erô összpontosul és tobzódik: ,,Hozzátok ide!'' A hit tehetetlensége és hatalma Miközben Jézus és az apa a fiúban dühöngô gonosz hatalomról beszélget, a többi jelenlévô elôször háttérbe szorul. Mindannyiukat érdekli (mint hitetlenkedôket), amikrôl a beszélgetés folyik. A kérdés természetesen Márk evangélista egyházát is érdekli: Nem járhatunk-e mi is úgy, mint a történetben szereplô tanítványok? Az egyház érzi, hogy ki van szolgáltatva a gonosz fenyegetô hatalmának. De minél inkább szeretné magát elhatárolni attól, annál inkább kénytelen ráébredni saját tehetetlenségére. A fenyegetés megbénítja, nem mer szembeszállni vele. Jézus viszont vállalja az összecsapást, és ezzel keresztülhúz minden olyan számítást, amely a kiutat a menekülésben látja. Lehetôséget ad arra, hogy az ember szembenézzen tehetetlenségével, és csak azért is hinni tudjon -- gonoszság hatalmának színe elôtt is. A történet hallgatója nagyon is érzi az apa kérésének kételkedô hangszínét, amikor fiával együttérezve annak érdekében szól, aki maga sem szólhat: ,,Ha tehetsz valamit, könyörülj, segíts rajtunk!'' Kételkedô remény érzôdik ebbôl, és a kérdés, hogy vajon Jézus képes-e megbirkózni a gonosz pusztító hatalmával, működésével. ,,Ha tudsz tenni valamit'': ezt a kétségekkel teli kérdést ragadja meg Jézus, de nem arra válaszol, hogy képes-e tenni valamit, hanem megszólítja az apát. Nem a kételkedésre utal, hanem bátorító ígérettel, felszabadító kijelentéssel fordul hozzá: ,,Minden lehetséges annak, aki hisz''. Ami Isten esetében igaz: ,,Istennél minden lehetséges!'' (Mk 10,27), Jézus szerint a hit esetében is igaz -- szemben minden ellenkezô tapasztalattal. A hit tehát -- szemben a tanítványok magatartásával, Márk egyházának felfogásával, és a ma is széles körben elterjedt nézettel -- egyáltalán nem menekülés, a veszélyek kerülése. Sokkal inkább Isten hatalmába vetett bizalom, mert ô megôriz bennünket és a veszedelmeket elhárítja. A tanítványok -- akik Márk egyházának lelkületét tükrözik -- történetünk tágabb evangéliumi szövegkörnyezete szerint (Mk 8,27-10,52) mindenáron menekülni szeretnének, hatalomhoz, elôjogokhoz jutni. De az evangélium ezek helyett Jézus útjára hívja ôket, amely a gonosszal való összeütközésre, szenvedésre, halálra vezet (vö. jövendölések a szenvedésrôl). A hit tehát nem csak Isten hatalmában való bizalom, hogy ô megóv a rossztól, hanem részesedés Jézus Útjából, ezen belül Isten hatalmából a veszélyek, kétségbeesés, reménytelenség közepette. A hit ezt jelenti: bizonyosság -- minden ellenkezô látszat ellenére; bátor haladás -- amikor az út egyáltalán nem látszik; -- biztos talaj -- ahol feneketlen mélység tátong elôttünk. A hit ezt jelenti: részesedni Isten hatalmából, nem kitérni a gonoszság útjából, hanem helytállni vele szemben; élni kiszolgáltatva a valóság durva hatalmának, és mégis kitartani. ,,Minden lehetséges annak aki hisz'': Az apa mindjárt megérti, hogy ez a megrendítô, bátorító ígéret neki szól. Ezért kiált fel: ,,Hiszek'' Segíts hitetlenségemen!'' Bizonyosságot merít Jézus szavaiból, bár sehol egy biztos pont. Bátorságot nyer, hogy állni tudjon a gonosz hatalma elôtt. Szabaddá válik és remélni kezd, bár a helyzet változatlanul kilátástalan. A hit alapvetô mozzanata ez a ,,mégis'', és ez szorosan összefűzi a hitetlenséggel, amellyel állandóan meg kell küzdenie: a hiábavalóságnak megtapasztalásával és a tehetetlen megadással; azzal, hogy titokban végül mégis jobban meg vagyunk gyôzôdve a gonoszság erejérôl, éppen akkor, amikor ki akarunk térni az útjából és menekülünk elôle. Az apának meg kell küzdenie a reménytelenséggel, a kétségbeeséssel. Ezért kér, kiált: ,,Hiszek! Segíts hitetlenségemen!'' A gonosz, pusztító hatalommal kapcsolatos, elôzô kérdés: ,,Segíts rajtunk!'' itt még sürgetôbb. Mert a hitetlenség által a gonosz a helyzet magaslatárra emelkedik, az embert teljesen hatalmába keríti. Ezért kiált fel az apa, és kéri Jézust, ne engedje, hogy hite alulmaradjon a hitetlenséggel való küzdelemben. Azzal, hogy így kiált fel, elismeri, hogy vereséget szenvedett -- de azt is, hogy megszabadult. Ugyanaz a küzdelem zajlik a hit és a hitetlenség között, mint a démon zsarnoki hatalma és Jézus szabadító hatalma között. Az apa hite nem követi, hanem megelôzi a démon kiűzését. A hit tehát itt (szemben más ókori csodákkal) nem a csodából következô magatartás, hanem abban való részvétel. Ezzel kapcsolatban tanulságos szembenéznünk a ,,csodában való hit'' még ma is elterjedt értelmezésével. Ez alatt általában a következô három magatartást szokás érteni: ha valaki gondolkodás nélkül igaznak tart minden csodát, amirôl hall; ha valaki valamilyen eseményt utólag csodaként értelmez; végül ha valaki azt gondolja, hogy megtörténhet valami, ami egyébként, a tapasztalati tudásunk alapján lehetetlen. E három értelmezés közül egyik sem felel meg annak, amit történetünk alapján ,,csodában való hit''-nek nevezhetünk. A ,,csodában való hit'' nem más, mint konkrét veszélyhelyzetben is hinni a szabadulásban -- dacolva tapasztalatainkkal és a valósággal. Szabadulás a gonosz hatalmából A süket és néma szellem hatalmába kerítette a fiút, úgy hogy az maga is néma dühöngôvé vált. Beszélni nem tud, sem megszólítani nem lehet. Jézus mégis megszólítja ôt, és felveszi vele a küzdelmet. Mi nem így viselkedünk a gonosszal szemben, nem így beszélünk róla. Kezünket mosva bizonygatjuk, hogy semmi közünk hozzá, vagy mentegetôzünk. Máskor igyekszünk másokra kenni a dolgot, másokat bűnbakká tenni. Vádlólag lépünk fel, vagy éppen némán, közömbösen hallgatunk. Bármiként is viselkedjünk, mindebben egy dolog a közös: ahogyan a gonoszról beszélünk, az nem más, mint kitérés, meghátrálás a gonosz elôl. Ez a meghátrálás azonban korántsem fékezi meg a gonoszt, inkább a kezére játszik, növeli erejét és esélyeit. Jézus esetében az a meglepô, hogy ô nem engedelmeskedik a mélyen bennünk gyökerezô hajlamnak, nem torpan meg, nem menekül a gonosz elôl, hanem felveszi vele a harcot. Már ezzel elkezdôdik a gonosztól való szabadulás. Egyenesen a démonhoz fordul, megszólítja, megfélemlíti parancsával azt, aki mindeddig mindenkit megbénító halálos veszélyt jelentett. Ez elevenébe talál a süket és néma léleknek. A néma lélek, aki a fiút is némává tette, hallgatásra kárhoztatta, most hangos kiáltással elhagyja a fiút. Ez a kiáltás a démon utolsó erôfeszítése, lázadása. De a kiáltás egyben a hallgatást is megtöri, amelyre a fiút kényszerítette. A fiú életmegnyilvánulásait eddig a démon határozta meg -- most olyan, mint egy halott. A gonosz nem csak látszat, nem csak álarc, amely, ha lehull, visszamarad az élô, egészséges ember. A gonosz életet pusztító erô. Ez nyilvánul meg, amikor jelen van, és távozása után, utóhatásában is. A fiú úgy fekszik, mint egy halott. Csak akkor kezd újra élni, amikor Jézus megérinti, megfogja ôt. A fiú halálában találkozik egymással a démon félelmetes pusztító ereje, és Jézus szabadító, életadó ereje, amely a halálból az életre vezet. A fiú személyiségét megsemmisítette a démon, teljesen áthatotta, a helyébe lépett annak. Most a fiú visszanyeri személyiségét, mégpedig két lépésben. Amikor a démon elhagyja a fiút, utoljára kitombolja magát rajta, és tehetetlen, személytelen áldozatként hagyja ôt hátra. Jézus azonban megfogja, felemeli. Ô nem veszi ôt birtokba, nem keríti hatalmába, hanem szabadító, éltetô erôt ad neki. A fiú felkel, nincs többé összeomolva, földre sújtva, nem idegen többé önmagától. Felkel, ez azt jelenti, hogy megszabadul attól a hatalomtól, amely idegenné tette ôt önmaga és mások számára. Új életet kap Jézustól. Nem magától éled fel, de ,,magához'' tér, szabad, független emberré válik. Két erôtér váltotta egymást. Míg a démoni erôtérben a fiú elveszítette egyéniségét és helyébe a démon lépett, eddig a jézusi élet-erôtér jellegzetessége, hogy ebben az ember visszanyeri saját, új személyiségét. A tanítványok tehetetlenek a gonoszság hatalma és a hit hatalma közötti ellentmondással szemben A jelenet záróakkordja itt (28-29.v.) nem a szokásos. Nincs csodálkozás a csoda után, a tömeg nem mond magasztaló szavakat. Ehelyett a befejezésben ismét a történet kezdetének alapgondolata jelenik meg -- keretbe foglalva az egész történetet: a tanítványok tehetetlenek a gonosz hatalmával szemben. A tanítványoktól elvárták az emberek, -- sôt önmaguk is az várták --, hogy meg tudják fékezni a gonosz hatalmát, ki tudják űzni a gonosz szellemet. Tehetetlenségük, felsülésük annál nyomasztóbb számukra. Márk korának keresztényei a tanítványokban felismerhetik önmagukat. Ôk is szembetalálkoznak a démoni erôkkel, nekik is meg kellene fékezniük azokat -- de nem tudják. Talán nem a megfelelô eszközöket alkalmazzák? A tanítványok kérdése azt a benyomást kelti, mintha tudni akarnák, mennyiben kellett volna másként eljárniuk, hogy a szellemet kiűzhessék, hogy úrrá lehessenek a gonoszság hatalmán. Sôt, Jézus válasza is erôsítheti ezt a benyomást, amennyiben a tanítványok kérdésére felelve utalt az imádságra, böjtre, mint az ördögűzés eszközeire. Valójában mégsem arról van itt szó, hogy mi a leghatékonyabb eszköz a csodatévô kezében, amikor a gonosz megnyilvánulásaival felveszi a harcot. Hiszen nyilvánvaló, hogy a történet során maga Jézus nem alkalmazza az imádságot, mint az ördögűzés eszközét. Jézus utalása az imára a történeten belül az apa könyörgô imádkozó kiáltásához (és egyben a csodatevôéhez) kapcsolódik: ,,Hiszek! Segíts hitetlenségemen!'' (24. v.). A tanítványok menekülnek, hatalmat, elôjogokat kívánnak. Jézus az apa imáját állítja szemük elé -- és az egyház szeme elé. -- A tanítványok kérdésére tehát Jézus közvetve válaszol, sôt válaszával megkérdôjelezi magát a kérdést. Mert végsô soron a csodatevô különleges képességei, eszközei a döntôk, hanem az, hogy valaki ráhagyatkozzék -- mint az apa --, arra a küzdelemre, amely a gonoszság hatalma és Jézus hatalma között folyik. Jézus egész magatartása, útja arról tanúskodik, hogy kész erre a küzdelemre, határozottan vállalkozik arra. Errôl tanúskodik az apa könyörgô felkiáltása is, aki vállalja a hit és a hitetlenség között folyó küzdelmet. Beismeri hitetlenségét, alapvetô tapasztalását, hogy mindez hiába való. Felkiált mégis, segítséget kér hitetlenségével szemben, beismerve, hogy ôrajta gyôzedelmeskedett a gonosz hatalom, -- mégis hisz mindannak ellenére, ami megfosztja a bizonyosságtól, bátorságtól, reménytôl. Így kell értenünk Jézusnak az imára való utalását. Az emberek nem szabadulhatnak másként a gonoszság hatalmától, hacsak beismerik hitetlenségüket, azt, hogy ki vannak szolgáltatva a gonosznak. Ha mégis hisznek, ha mégis élnek -- akkor a gonosz pusztító hatalma ellenére hisznek és élnek. # Bibliaóra A történetben szereplô személyek a gonosszal kapcsolatban különbözô felfogásokat tükröznek. Ezért ajánljuk, hogy az 1. téma során ismerkedjünk meg a történettel és a benne szereplô személyekkel, a 2. témában pedig figyeljük meg, hogyan viselkednek az egyes szereplôk a gonosszal szemben. Ami az apával és a fiúval történik, amikor Jézus összeütközik a gonosszal, döntô és tanulságos mind számunkra, mind a tehetetlen, tanácstalan tanítványok számára. Ezért javasoljuk a 3. témát, ahol azok helyzetét tanulmányozzuk és szemléljük, akiket az esemény a legközelebbrôl érint. A 4. téma végül emelkedô befejezése az órának. Két megjegyzés egy másik tárgyalásmódhoz: a kettôspont kifejezetten drámai, dramatizált: az elbeszélésben megjelenik a szereplôknek mind a hét csoportja, amelyek a csodatörténetekben egyáltalán elôfordulhatnak. Ezért javasoljuk a szembesülést-játékot (B óravázlat). Ennek során igyekszünk kidomborítani a történet életszerű mozgalmasságát, mind a szereplôk, mind a cselekmény szempontjából, bekapcsolva ebbe az órán résztvevôk saját tapasztalatait is. Ehhez a játékhoz nem elegendô egy alkalom. Ha van elég idô, mindkét vázlatot elvégezhetjük. A) Óravázlat (egy alkalomra) Feladat Módszer Eszközök ---------------------------------------- -------------- --------------- 1. Téma: Megismerni a történetet és a benne szereplô személyeket (10 perc). Az óravezetô elmondja a történetet egész (Mk 9,14-29) közösség 2. Téma: Megfigyelni, szemléltetni, hogy az egyes szereplôk hogyan viselkednek a gonosz hatalmával szemben (50 perc) Elsô rész: csoportosan munkalap a Mk a) Dramatizálva felolvasni a történetet ötös csoportok 9,14-29-hez (a szerepeket kiosztjuk) esetleg (kazettás) magnetofon b) Hogyan viselkednek az egyes 1. egyénileg nagy ív papír, személyek a gonosz hatalommal 2. kerekasztal rostiron szemben? 3. az eredmény feljegyzése c) Mit élet át az apa? mint b) mint b) Második rész: egész esetleg közösség 15 (kazettás) perc magnetofon, ívpapír Az eredmények bemutatása: dramatizált felolvasás -- az egyes személyek viselkedésének ismertetése -- az apa élményeinek ismertetése 3. Téma: A történet segítségével tanulmányozni a kérést (imát) (45 perc). A) változat Tanulmányozni az apa csoporton írószerek segélykiáltását, kérését: belül tapasztalatait, kétségeit, reményeit egyénileg megfogalmazni ima formájában 10 perc Ismertetni egymással a kerekasztal a megfogalmazott imákat csoportokban 15 perc Szövegek kiválasztása, felírása csoporton ívpapír, belül rostirón kettesével- hármasával 20 perc B) változat Panaszt kifejezni képekkel -- szemléltetés diaképek, vetítô olyan helyzetekben, ahol az ember képpel, vagy újságképek, pusztító hatalom hatása alatt áll csoportosan ívpapír 45 perc 4. Téma: Elmélkedés a) Az imákat (kéréseket) egész ívek elmondani, közöttük szünetet közösség tartva vagy/és b) Panaszt kifejezô kép(ek) elmélkedés diaképek, ismertetése, elmélkedés képpel vetítô, plakát Útmutatás az óravázlathoz 1. Téma A történet ismertetését, elbeszélését elôkészítjük (nem kell okvetlenül az óravezetônek végezni). Legjobb, ha figyelünk a történet öt mozzanatára (ld. fentebb, 63. oldal). Ajánlatos ismertetni a tanítványok helyzetét is: fenn akartak maradni a színeváltozás helyén, Jézus azonban lejött, hogy szembenézzen a gonosszal. 2. Téma A csoportmunka elsô fordulójához három feladatot javaslunk. Minden csoport egyet végez el ezek közül, és ezt mutatja be az egész közösség elôtt. A harmadik feladat (az apa élményei) a legfontosabb, ezzel mindenképpen foglalkozni kell, mert ez készíti elô a 3. Témát. a) Dramatizált felolvasás: Nem egyszerűen elolvassuk a szöveget, hanem elôadjuk, mégpedig úgy, hogy a szerepeket kiosztjuk (tanítványok, Jézus, apa, tömeg, elbeszélô), és mindenki a szerepének megfelelô szöveget olvassa fel. Ha szükséges, kisebb módosításokat eszközölhetünk a szövegen. -- A munkát három lépésben végezzük: csöndes elolvasás, -- a szerepek kiosztása -- dramatizált felolvasás. Az elôadást hangszalagra is rögzíthetjük. b) -- c) Hogyan viselkednek a szereplôk a fenyegetés hatására? -- Ezek a feladatok is három lépésben végzendôk: 1. Elôbb mindenki csöndben elolvassa a történetet és feljegyzi a gondolatait. 2. A ,,kerekasztal''-beszélgetés során mindenki (de csak aki akarja!) elmondja észrevételeit; a többiek meghallgatják kérdezés, ellenvetés nélkül. 3. A gondolatok rögzítése: egy nagy ívpapírra jól láthatóan felírjuk az elhangzottakat (egyik oszlopban a történet szereplôit, a másikban pedig magatartásuk jellemzôit). 3. Téma Itt két változatot javaslunk. A csoportok egy része az egyik, a másik része a másik változatot követi, de az is lehetséges, hogy mindenki ugyanazt a változatot dolgozza ki. A) változat: Az apa helyzetébôl (tapasztalata, küzdelme, kétségbeesése, kétsége, reménye) és könyörgô kérésébôl kiindulva imaszöveget fogalmazunk. Elôbb mindenki egyénileg dolgozik, írásban. Utána mindenki felolvassa a megfogalmazott imát, azután ketten-hárman együtt közös imaszöveget fogalmaznak meg (lehetôleg rövid mondatokkal). Végül a csoport a legmegfelelôbb kérésekbôl összeállított imát felírja az ívre. B) változat Elmélkedô képsor: a résztvevôk a fiú helyzetébôl indulnak ki, és megfelelô képeket keresnek, olyan emberekrôl, helyzetekrôl, ahol az ember pusztító, ártó erônek van kitéve. A képekkel igyekeznek kifejezni a panaszt, a segélykiáltást. A munka menete a következô: -- A csoportvezetô elôkészít kb. 30 képet. -- Minden résztvevô kikeres abból 1-2 képet, amelyet megfelelônek tart a kérdéses lelkiállapot kifejezésére. -- Mindenki bemutatja az általa kiválasztott képeket és indokolja választását. -- A csoport a bemutatott képek közül kiválaszt 6 képet. -- Minden képhez megfogalmaznak egy ,,panaszt'' -- Megfelelô sorrendbe állítják a képeket a bemutatáshoz (ill. elhelyezik az ívpapíron). A témához jól használhatók a hétköznapi életet ábrázoló képek, diák, újságkivágások. Diák esetén célszerű a válogatáshoz dianézôt is elôkészíteni. Újságképek esetén az elôkészítés izgalmasabb munkát jelent, a bemutatás azonban nehézkesebb. 4. Téma Ha a 3. Téma mindkét változatát kidolgoztuk, a befejezô elmélkedést kezdhetjük a B) változat szerint elkészített panaszokkal, amelyek a megszállott fiú helyzetét tükrözik. Ez jól elôkészíti az apa ajkáról elhangzó imát, és a panasz után megnyitja a remény távlatait. B) Óravázlat (két alkalomra) Feladat Módszer Eszközök ---------------------------------------- -------------- --------------- 1. Téma: Megismerni a történetet és a benne szereplô személyeket (20 perc) Felolvasni a történetet egész munkalap a Mk közösség 9,14-29-hez közösen v. egyénileg csendben Milyen szereplôk fordulnak elô a egész ívpapír, történetben? közösség rostirón 2. Téma: Azonosulni egy-egy személlyel (csoporttal) (30-40 perc) Csoportok kialakítása a egész közösség szereplôknek megfelelôen Elolvasni a történetet az illetô csoporton belül személy (csoport) szemszögébôl egyénileg Beszélgetés az illetô személy csoportos (csoport) szemszögébôl, akivel a beszélgetés csoport azonosul Megállapítani, mennyiben egyeznek meg és mennyiben különböznek a vélemények Hogyan látjuk a többi személy csoportos magatartását? beszélgetés Mit szeretnénk kérdezni tôlük? 3. Téma: A szereplôk szembesítése beszélgetésben (50 perc) Beszélgetés, amelynek során minden egész közösség, résztvevô annak a szereplônek szembesülés- álláspontjára helyezkedik, játék akivel elôzôleg azonosult 4. Téma: A szembesülés-játék kiértékelése (70 perc). Két lépésben, öt kérdés alapján: a) csoportok 1. Mit éltünk át a játék során? -ban 2. Mit fedeztünk fel a történetben b) egész milyen kérdések merültek fel közösség bennünk? 3. Mit ismertünk fel fô témánkra vonatkozólag (,,A helytállás új lehetôsége'')? 4. Mi a véleményünk errôl a módszerrôl? 5. Mi játszódott le a résztvevôk, a csoportok között? Útmutatás az óravázlathoz A szembesülés-játék négy fázisa (a történet megismerése -- azonosulás -- szembesülés -- kiértékelés) elôsegíti, hogy a történetben pergô esemény és saját tapasztalatai világunk közvetlen kapcsolatba kerüljön egymással. A játék fázisai és lendülete erre szolgálnak. Döntôen fontos az is, hogy a közösség mint közösség kerül kapcsolatba a történettel és a fô témával. 1. Téma Ez a rész a történetet és a szereplôket állítja figyelmünk középpontjába, és kiemeli a kapcsolatokat, egymáshoz való viszonyokat. 2. Téma A csoportok beosztását a vezetô végzi, a résztvevôket beosztja, nem biztosit szabad választást. Jézus és a démon kivételével minden szereplô csoportnak meg fog felelni a résztvevôk egy csoportja: írástudók tanítványok (ha lehet, külön a tanítványok két csoportja!), a tömeg, a megszállott fiú, az apa. Mivel a fôszereplôkkel (Jézussal, démonnal) egyik csoport sem azonosul, sokkal érezhetôbb lesz jelenlétük a szembesülés-játékban. Amikor az illetôk helyébe képzeljük magunkat, beszélgetésünket is ennek megfelelôen kell megfogalmazni, pl. ,,Én, az apa) csak azt nem tudom....'' A játék befejezéseként fel kell jegyeznünk a fontosabb kérdéseket, amelyek felmerültek, és amelyeket más csoportoknak fel kívánnak tenni. (A kérdéseknek természetesen Jézus és a démon magatartását is figyelembe kell ill. lehet venniük.) 3. Téma Az ülésrend fontos szerepet játszik. Ezért az óravezetô alaposan gondolja át, hová ülteti az egyes csoportokat -- tekintettel az általuk képviselt személyekre. A beszélgetés során mindvégig szükség van egy vezetôre, aki irányítja az egyébként spontán beszélgetést, ôrködik afelett, hogy egy-egy megszólaló valóban csoportja nézetét juttassa kifejezésre. Lehetôséget ad a kisebbség véleményének megszólaltatására is; mindent megfigyel, és minél többet jegyez. egyébként ajánlatos, hogy a vezetô minél kevesebbet szóljon bele a beszélgetésbe. A gyakorlat azt mutatja, hogy jó, ha a 30-40 perc után a résztvevôk - - akik kívánják -- felcserélik szerepüket. De mindenkinek meg kell indokolnia, hogy miért kíván szerepet változtatni. A játék végén a vezetô közli, hogy a továbbiakban a 4. témánál nem kell azonosulniuk az adott szereppel. 4. Téma A kiértékelés semmi esetre sem maradhat el (ezért a 3. és 4. témát ugyanazon alkalommal kell feldolgozni!). A két téma között azonban ajánlatos rövid szünetet tartani. Nem feltétlenül szükséges, de fokozza az értékelés lendületét, ha két lépésben történik: elôbb (kb. 10 fôs) alcsoportokban, majd az egész közösségben. (Az alcsoportokba az elôzô csoportok tagjait vegyesen kell beosztani.) A megadott öt kérdés segíti a résztvevôket, hogy amit elôkészítettek, átéltek, több szempontból ki tudják értékelni. Az öt kérdés területe esetenként érintkezik egymással, de ezt az öt szempontot igyekeznünk kell figyelembe venni. ======================================================================== V. A bizalom új lehetôsége Jézus és tanítványai a viharban (Mk 4,35-41) Mentô-csoda Alapgondolat Annak a veszedelemnek a története, amelybe a tanítványok a közöttük békésen alvó Jézussal a Genezáreti tavon kerülnek, mindannyiunk számára ismerôs, érdekfeszítô történet. Az elbeszélésnek adhatnánk a következô, ünnepélyes címet is: ,,Jézus ura a szélnek, és a hullámoknak''. De a történet középpontjában nem csupán a csoda áll, hogy Jézus nyugalmat parancsol a szélre és a hullámokra, hanem méginkább a bizalom kérdése, amint ez Jézusnak a tanítványokhoz intézett kérdésébôl kitűnik. Milyen körülményektôl függ, növekszik a bizalom? Minden anya tudja gyermekérôl: a bizalom a megtapasztalásból születik. Történetünk is ebbe az irányba mutat. Az élet viharaiban felnôtteknek sem könnyű bátran, bizalommal elôre haladni. A bátorságot, a bizalmat nem fokozza, ha ijedten a veszélyre meredünk, vagy kétségbeesünk a magasratörô hullámok láttán. Reményre és továbbhaladásra egyedül Jézus magatartása bátorít, aki saját bizalmát mintegy átadja, kiárasztja tanítványaira. Azzal, hogy a csónak végében nyugodtan alszik, Jézus tanúságot tesz tanítványai elôtt bizalmáról, arról, hogy bízik Istenben, önmagában, és -- tanítványaiban. Azt sugallja tanítványainak, hogy jelenléte miatt érezzék ôk is biztonságban magukat, bár ô alszik, tanítványaira hagyva a cselekvést, a hullámokkal való küzdelmet. Ebbôl születhet meg a remény, miközben az emberi élt csónakja vadul hánykolódik. # Szöveg: Mk 4,35-41 35 Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: ,,Keljünk át a túlsó partra.'' 36 Erre szétoszlatták a tömeget, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak. 37 Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgy hogy az már- már megtelt. Ô a bárka végében nem vánkoson aludt. 38 Felkeltették: ,,Mester -- kérdezték, -- nem félsz, hogy elveszünk?'' 39 Erre fölkelt, parancsolt a szélnek és utasította tavat: ,,Csendesedj! Némulj el!'' 40 A szél elült s nagy nyugalom lett. Ekkor hozzájuk fordult: ,,Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit? 41 Nagy félelem fogta el ôket. ,,Ki ez -- kérdezték egymástól --, hogy még a szél és a víz is engedelmeskednek neki?'' # A szöveg felépítése, műfaja A szereplôk Csodatévô: Jézus megszólítása ,,)tanító)mester'' (38. v.). Márk már evangéliuma kezdetén súlyt fektet arra, hogy kidomborítsa Jézus tanítói tevékenységét. ,,Úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók (Mk 1,22). Mert Márk szerint Jézus nemcsak szavaival tanít, hanem sokkal inkább tetteivel, a csodákkal (Mk 1,23-28). Tanítványok: Jézuskövetôi (a Mk 1,18. 20-ban is). Ellenfelek: A szél és a hullámok megszemélyesítve jelennek meg, mint ellenfelek. A vihar ,,jön'', a hullámok ,,átcsapnak'' a csónak szélén; Jézus ,,rájuk parancsol'', a hullámok ,,átcsapnak'' a csónak szélén; Jézus ,,rájuk parancsol'', ôk ,,engedelmeskednek''. Tömeg: Az elôzô jelenethez tartozik, itt nem játszik szerepet. A szöveg felépítése, tagozódása 1. Bevezetés: (35-36. v.). A bevezetô jelenet a tóról elhangzó prédikációhoz kapcsolódik (Mk 4,1). Az idôadat, az átkelési szándék, a tömeg elbocsátása az elôzô jelenet befejezését, lezárását képezi, egyben az új történethez megteremti a kiindulási helyzetet. Jézus és a tanítványok egyedül maradnak. A csoda a nép távollétében történik. A tanítványok fokozottan tevékeny szerepet játszanak: ôk bocsátják el az embereket, ôk indulnak a hajóútra (36. v. szó szerint: ,,magukkal vitték Jézust úgy, ahogy ott volt a csónakban, vö. Mk 4,1). Az idôpont (este) eleve fokozza a bizonytalanságot, a veszélyt: a sötétben a káosz és a halál erôi uralkodnak. 2. Elôterjesztés: A végveszély (37-38.v.) A váratlanul kitörô vihar más történetekben is elôfordul (Jón 1,4; Csel 27,14-20). Hasonló elbeszélésekben a fôhôs általában rejtôzik (Jón 1,5; Jónás a hajó fenekén alszik; Csel 27,23: Pál éjszakai látomása), itt Jézus alszik. Természetes, hogy segítségért a fôhôshöz fordulnak. A kérésben itt szemrehányás is érzôdik. 3. Csoda: (központi rész, 39a v.) Jézus megfenyegeti a vihart, parancsol a hullámoknak (csodatevô szó). Figyelemre méltó, hogy amíg más hôsök Istenhez folyamodnak segítségért (Jón 1,6; Zsolt 107,28), addig, Jézus saját nevében szól, mint Isten (Zsolt 104,6-7). A széllel és a hullámokkal a Mester éppen úgy bánik, mint a démoni erôkkel: ,,Jézus parancsolt a szélnek és utasította a tavat: ,,Csendesedj! Némulj el!'' (Vö. Jézus parancsolt a léleknek: ,,Maradj csendben és menj ki belôle! Mk 1,25). 4. Befejezés: (hatás 39b 41 v.) Szavainak azonnali eredményét a szöveg olyan szavakkal fogalmazza meg, amelyek a 107. zsoltárra emlékeztetnek. A csoda megfélemlíti a tanítványokat. Csodálkozó rémület ez, amely abból fakad, hogy felismerik Isten jelenlétének kézzelfogható közelségét, működését (vö. Jón 1,16). Ebbôl a félelembôl fakad hittel kapcsolatos kérdésünk (14b v.). 5. Meglepô kérdések: (40. v.) A 40. verssel a történet túllépi a csodatörténetek szokásos keretét. Így fokozottan elôtérbe kerül a tanítványok félelme, bizalma -- ez a történet központi gondolata. A csodatörténetek alcsoportja: mentô-csoda a) Mentô-csodákkal az Újszövetségben két színhelyen találkozunk: tengeri viharban és börtönben. Mindkét esetben ellenséges erôk hatalmában lévô emberekrôl van szó, sorsuknak tehetetlenül kiszolgáltatva. A fôhôs mint szabadító lép fel. Segít megmenekülni az ellenséges hatalmaktól, legyôzi a természeti vagy politikai erôket. b) Máté evangéliuma Jézus feltámadását is mentô-csoda formájában beszéli el. Az égbôl jön egy angyal és elhengeríti a sír bejáratát záró követ (Mt 28,2-4). Az ôrség úgy megrémül, hogy a földre hullik, mintha meghalt volna. Ezek a mozzanatok emlékeztetnek más újszövetségi szabadulás történetekre. Hasonlóan mondja el Lukács, hogy Péter (Csel 12,6-10) és Pál (Csel 16,26) hogyan szabadul meg a börtönbôl. Máté szerint feltámadása által Jézus a halál börtönébôl szabadult (Id. részletesebben: R. Kratz: Auferstehung als Befreiung, KBW, Stuttgart, 1973.) c) Isten jelenléte és hatalma különös módon megnyilvánul szabadító tetteiben, ezért a mentô-csodák fokozott mértékben kinyilatkoztatások. A bibliatudomány ,,epifániá''-nak (= bemutatkozás, megjelenés) nevezi ôket. d) A mentô-csodákban olyan emberekrôl van szó, akik ki vannak szolgáltatva a gyakran érthetetlen törvények szigorának. A természet vagy az állam hatalmával szemben tehetetlennek érzik magukat. A kiszolgáltatottság sokkal inkább érezhetô az egyszerű emberek esetében (pl. a matrózok). A mentô-csodák elbeszélése éppen ezeknek az embereknek ad reményt: Isten nem feledkezik meg róluk. E történetekbôl megsejthetnek valamit a gyôzelembôl, amelyet Isten a természet vagy a közigazgatás erôi fölött a kisemberek, a gyöngék, a kiszolgáltatottak védelmében arathat. # Magyarázat Három szakaszt különböztethetünk meg azon az úton, amelyet az elbeszélés Jézus elsô tanítványaitól Márkig, az evangélistáig végigjárt: 1. Az esemény és annak jelentése a tanítványok szemében 2. A történet a palesztinai keresztény közösségben, és annak szerepe ebben a közösségben. 3. A történet Márk korának keresztényei körében (a 60-as években), és benne az általuk felismert üzenet. 1. Az esemény és annak jelentése a tanítványok szemében: ,,Ki ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?'' (41b.) A tanítványok gyermekkoruktól fogva megtanulták, hogy Izrael Istene ,,az egek Ura, aki a tengert és a földet teremtette'' (Jón 1,9). Tudják, hogy Isten átvezette népét a tengeren, így szabadította meg ôket az egyiptomi rabságból (Zsolt 107. zsoltárt, amely oly csodálatosan magasztalja Isten, aki megszabadít a tengeri viharból (Zsolt 107,23-32). Amikor azonban kitör a vihar, és bár otthonosan mozognak a vízen, egészen csôdöt mond a tudományuk. És bizony nem sokra mennek azzal sem, amit a szabadító Istenrôl tudnak. Csak arra képesek, hogy rémületüket, kétségbeesésüket megosszák Jézussal. És ekkor megismerhetik, hogy Jézus az, aki megszabadít a tengeri viharból. Ami eddig számukra száraz hittan-anyag volt, Jézus tette által olyan ténnyé válik, amelynek életüket köszönhetik. Ebbôl megtudják, hogy Jézusban Isten működik a világban. Mindebbôl nem vonják le szükségszerűen azt a következtetést, hogy Jézus maga is Isten. Ekkor még nem is gondolnak erre. Inkább azon csodálkoznak, hogy ebben az emberben, aki itt van velük a csónakjukban, Isten váratlanul ennyire közeli, és pontosan a hittanban tanultaknak megfelelôen cselekszik. Isten ijesztô közelségbe került hozzájuk. Isten tettei többé nem múltbeli híradások, hanem Jézus személyében kézzelfoghatóan jelen vannak. Ezért csodálkoznak: ,,Ki ez az ember?'' 2. A kora-keresztény közösség tanítása: ,,Nagyobb valaki van itt Jónásnál'' (Mt 12,41). Több okunk van annak feltételezésére, hogy a történetet az igehirdetésben elôször nem a jelenlegi formájában mondták el és adták tovább. Utalás történik például ,,a többi csónak''-ra (36b v.) -- ezeknek Márk evangéliumában már semmi szerepük nincs. Az eredeti elbeszélés szerint bizonyára sokkal többen voltak a tenger lecsendesítésének szemtanúi, nem csak a Jézust vivô egyetlen csónak utasai. Máténál például, amikor ugyanerrôl az esetrôl beszámol, nem a tanítványok, hanem ,,az emberek'' csodálkoznak, és kérdezik, hogy ,,ki ez az ember?'' (Mt 8,27). Leírásából világosan megállapítható (vö. Mt, 8,23), hogy ezek az emberek nem azonosak a tanítványokkal. A többi csónakban lévô emberek nem azonosak a tanítványokkal. A többi csónakban lévô emberek az elsô elbeszélôk számára fontosak voltak (talán mint szemtanúk?), késôbb azonban már csak mellékesen tesznek róluk említést. Az elbeszélôk nem figyeltek rájuk többé. Ennek megvan a maga oka. Az elsô idôkben a történet Jónás történetére emlékeztetett. Jónás alakja a keresztények figyelmének középpontjába került. A próféta három napot és három éjet a tengeri szörny gyomrában töltött -- ebben a leírásban utalást láttak Jézus halálának, feltámadásának történetére (Mt 12,40). Ugyanakkor Jónás működése ,,jel'' is volt a keresztények számára: felszólítás a bűnbánatra, a kegyelmi idôszak fogadására Jézusban (Lk 11,21-32). Bár a részleteket pontosan nem ismerjük, valószínű, hogy a vihar lecsendesítésének történetét Jónás történetéhez hasonlóan mondták el. Volt azonban egy lényeges különbség. Jónás könyvében a fôhôs -- más zsidó menekülés-történetekhez hasonlóan -- imával, Isten segítségével éri el a szabadulást, ebben a történetben viszont Jézus saját teljhatalmával cselekszik, szabadít. Ezért születik meg a szemtanúkban a kérdés: ,,Miféle ember ez?'' Ha szél, Isten szól; ha ô cselekszik, maga Isten cselekszik. Így a történet ezzel a hitvallással zárul: ,,Nagyobb van itt Jónásnál!''. Ez a hitvallás az elsô keresztény közösség körébe visz bennünket. Ebben az idôben a keresztény igehirdetés zsidó környezetben folyt, a hitet zsidóknak hirdették. Ezért minden Ószövetségre való utalás döntô fontosságú volt. Jézus jelentôségét, kilétét az Ószövetség alapján lehetett meggyôzôen bemutatni, bizonyítani. A Jónással való összehasonlítás, párhuzam is ezt a célt szolgálta: a zsidó hallgatóság meggyôzôdését. Az ismert prófétai alak által mutattak rá Jézusra, akiben az ígéretek beteljesedtek, mert ô több volt mint egyszerű próféta. De az, hogy ,,Jézus nagyobb mint Jónás'', a késôbbi idôkben is fontos szempont volt. E hitvallás segített annak a kérdésnek a megoldásában, hogy az élet viharai, nehézségei közepette milyen helyet foglal el a keresztrefeszített és feltámadott Úr? Számunkra, a keresztények számára vajon több-e, mint egy próféta? 3. Márk korának keresztényei: ,,Miért féltek?'' (40a v.) Eddig azt vizsgáltuk, hogy milyen szerepe volt a történetnek az elsô két keresztény nemzedék idejében. Márk ezt a hagyomány-részletet beépítette evangéliumába. Ô vetette fel a 40.v. két kérdését, amelyek az ô idejében az egyházat foglalkoztatták: ,,Miért féltek?'', és: ,,Miért nem tudtok bízni?'' Hit a szorongattatások közepette. Az itt szereplô ,,félni'' szó ezenkívül csak kétszer fordul elô az Újszövetségben: Jel 21,8 és Jn 14,27. A görög szó alapjelentése: félni, gyávának lenni, feladni valamit. Vannak félénk, gyáva emberek, akik menekülnek minden felelôsségtôl, veszélytôl. Vannak bátrak is, akik a veszélyben elveszítik a fejüket. A tanítványok nem bátortalanok, nem gyávák, hiszen bátran elindultak éjjel a tavon keresztül, és biztos kézzel vezetik csónakjukat. Akkor miért veszítik el, miért adják fel bátorságukat? Ez a kérdés foglalkoztathatta Márk evangéliumának olvasóit. Márk meg akarta magyarázni a tanítványok példáján keresztül, hogy saját korában, a hatvanas években mi játszódik le az egyházban. A keresztények elveszítik a fejüket. Olyan emberek, akik mindent elhagytak és követték Jézust, most eltántorodnak a hittôl. Fokozódik a keserűség, csalódottság, sôt gyávaság. Természetesen nem ok nélkül. A vihar, a hullámok átcsapnak a hajón. Olyan erôk működnek, amelyekhez nincsenek szokva a legbátrabb hajósok sem. A hetvenes évek közeledtével a történelem olyan fordulatot vesz, amely a pusztító viharhoz hasonlítható. A zsidó felkelést vérbefojtják, Jeruzsálemet lerombolják, féktelen gyűlölettel fordul a világ mindazok felé, akik Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét Urukként tisztelik, -- akikhez a keresztények is tartoznak. Az életveszélyt többé már nem a természet erôi idézik elô, hanem a római rend és kormányzat. Hol marad Isten országa, amelynek közeli érkezését régóta várják a keresztények? Talán cserben hagyta övéit az Úr? Talán alszik? Elhagyott bennünket az Isten? Jézus alvása természetes módon nem magyarázható. Ki ne ébreden fel, amikor a csónak hánykolódik, arcát, testét elönti a víz? Akkor mit jelent ez az alvás? Az alvás a Bibliában annak a jele, hogy valaki nem vesz részt valamiben. Jónás alszik, mert nem akar együttműködni Isten terveivel (Jón 1,1-3,5b). Alszanak a tanítványok is a Getszemáni kertben, alvásukkal tanúsítva, hogy Jézust egyedül hagyják gyötrelmeivel (Mk 14,37. 40-41). Pontosan ezt érezhették az evangélium olvasói, ezért veszítették el kedvüket, ez okozott nekik keserves csalódást. Mit csinál már az Úr, amikor a keresztények mindenfelôl üldözésnek vannak kitéve? ,,Mester, nem törôdsz azzal, hogy elveszünk?'' (38.v.). Ha Jézus alszik, mi mást jelenthetne ez, mint hogy magunkra hagyott bennünket? {kép} Jézus és tanítványai a viharban Walter Habdank fametszete 4. Márk tanítása: ,,Nincs bennetek bizalom?'' (40b v.) A 40. versben található kérdés (,,nincs bennetek hit?'') olyan kemény, hogy Máté és Lukács szelídebben fogalmaznak (vö. Mt 8,26 és Lk 8,25). Márk evangéliumában találunk azonban máshol is szép számmal olyan szavakat, amelyek nem kevésbé kemények (pl. Mk 8,17.20; 7,18; 6,51-52). Márk jól látja, hogy a szorongattatások közepette keresztény hittestvéreinek milyen nehéz megôrizni a bizalmat Jézusban. A ,,bizalom'' ezt jelenti: ,,biztosnak lenni valakiben'', ezért hű maradni hozzá, vele maradni, hozzá kötôdni, ragaszkodni. Aki Krisztusban bízik, ugyanaz lesz a sorsa, mint Jézusnak, ugyanazt fogja átélni, amit Jézus átélt. Ezért nehéz a benne való bizalom. A keresztények visszariadnak attól, hogy velük is az történik, ami Jézussal; hogy ôk is Jézus utján haladnak, amely Jézust a kereszthez vezette. Arról álmodnak, hogy Húsvét óta a szenvedés útja a múlté, a jelen, az egyház élete égbe vezetô diadalmenet. Ez az álom idegen az Újszövetségtôl, mindenekelôtt Márktól. A Feltámadott erejét az egyház csak akkor és ott fogja megtapasztalni, ahol és amikor megtorpanás nélkül követi a Keresztrefeszített útját. Hogyan születik a bizalom? Nem a csodából! Ezt megérthette minden olvasó. A csodából rémület fakad. Természetesen ez is fontos, hiszen ,,az Úr félelme a bölcsesség kezdete'' (Péld 1,7). A csoda megnyitja az embert, hogy felismerje az isteni erô titkát, jelenlétét. Aki átél egy csodát, Istent komolyan fogja venni. De az egyház nem elégedhet meg azzal, hogy fél, féli az Urat. Ebbôl ugyanis az következnék, hogy Istennel való kapcsolata a félelemre épül, életét az ítéletre közeledô Úristen miatt rettegésben éli, a parancsokat kényszerbôl teljesíti. Történetünk azonban nem a félelmüket, hanem a bizalmukat akarja növelni. Nézzünk tehát figyelmesebben Jézus alakjára. Jézus alszik, mert bízik Jézus bízik önmagában. Nyugodt tekintéllyel parancsol az ellenséges elemeknek, szavaiban nincs kétely, bizonytalanság. Jézus bízik Istenben. Nyugodtan alszik a viharban, mert Istenre bízza önmagát: ,,Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy'' (Zsolt 23,4). Jézus bízik tanítványaiban. Alvásával mindenekelôtt ezt tanúsítja. A csónakkal, evezéssel, utazással kapcsolatban mindent teljesen rájuk bízott. Egészen nyugodtan alszik, mert bízik abban, hogy feladatukat meg tudják és meg akarják oldani. Most is tanítómester ô. Alvásával is tanítja ôket a benne lévô bizalomról. Nem ôrködik fölöttük, nem parancsolgat, nem utasít rendre senkit, nem nógat, hanem hagyja tanítványait, hogy teljes felelôsséggel cselekedjenek. Így marad ott a közelükben, így osztja meg velük a nehéz órát. Alvásával bátorítja ôket. Amit a tanítványok érdektelenségnek vélnek, valójában egészen jelenvaló. Márknak ez a legfontosabb mondanivalója a történetben. Olvasói több bátorságot és kitartást meríthetnek a bizalomból, amelyet az Úr Krisztus feléjük kinyilvánít, mint saját hitükbôl. Az Úr közelükben van a végsô veszélyben, szorongattatásban is. Mellettük áll akkor is, amikor hitük hajótörést szenved -- és bizalmát ekkor sem vonja meg tôlük. # Bibliaóra A történet szövegével foglalkozva szeretnénk lépésrôl-lépésre felismerni a bizalom alapját, indítékait. Az óra keretén a történet felépítésével foglalkozunk, hogy cselekményét jobban megismerjük. Az elbeszélés középpontjában tulajdonképpen nem az a csoda áll, hogy Jézus lecsendesíti a vihart, hanem az a ,,csoda'', hogy Jézus a hánykolódó csónakban alszik. Ezt szeretnénk felismerni a második téma során. A harmadik részben a résztvevôk azzal foglalkoznak, hogy Jézus alvása mit jelent a tanítványok számára és a mi számunkra. Az óra befejezését beszélgetés képezi ugyanerrôl a témáról. Felépítés: 1. Az egyes jeleneteket felvázolva megismerni a szöveg felépítését. 2. Kiválasztani a történet legfontosabb jelenetét, hogy a történet fô mondanivalóját felismerjük. 3. Megismerni Jézus felszabadító, bátorító magatartását. Óravázlat Feladat Módszer Eszközök ---------------------------------------- -------------- --------------- 1. Téma: Megállapítani a szöveg felépítését, vázlatosan ábrázolni az egyes jeleneteket (60 perc). Elolvasni a történetet egész munkalap a Mk közösség 4,35-41-hez Jelenetekre osztani a szöveget csoportokban nagy ívpapír, vázlatosan rostirón lerajzolni az kérdések a egyes jeleneteket: munkalapon elsôt meghatározni lerajzolni, másodikat meghatározni lerajzolni, stb. Segíthetnek a következô kérdések: a) Hol történik valami új a történetben? b) Ki, hol kezd cselekedni? 2. Téma: Kiválasztani az elbeszélés legfontosabb jelenetét (30 perc). Kifüggesztett rajzokon a történet egész közösség ábrázolt menetét vizsgálni körbejárva jelenetek, megnézni a rajzszög vagy jeleneteket ragasztó, 10 perc munkalap a Mk 4,35-41-hez Beszélgetés a kérdésrôl: az egyes csoportok saját vázlataik elôtt Szerintem melyik a legfontosabb a) kerekasztal jelenet? b) csoportos beszélgetés az egész közösség elôtt A csoport megegyezik abban, hogy csoportok be- ábrázolt melyik a legfontosabb jelenet. számolnak a jelenetek Választásukat megindokolják közösségnek (vázlatok) 10 perc Az óravezetô összefoglalja az eredményt 3. Téma: Megismerni Jézus felszabadító, bátorító magatartását (20 perc) Kérdés: Mit jelent a tanítványok csoportos munkalap a Mk számára, hogy Jézus alszik a beszélgetés 4,35-41-hez viharban? Összefoglalni a beszélgetést (egy- két mondatban megfogalmazni) Befejezés (10 perc): A megfogalmazott mondatok elmélkedô egész diakép felolvasása (szünetekkel) vagy közösség jelenettel elmélkedés a jelenetet ábrázoló képrôl Útmutatás az óravázlathoz 1. Téma A történet tagolása és az egyes jelenetek vázlatos ábrázolása által jobban megismerjük a szöveget és felismerjük a fontosabb részleteket, kijelentéseket. A két kérdés segít a szöveget jelenetekre osztani. Cselekmény-ábrázolás: Miután a csoport megegyezett abban, hogy melyik az elsô jelenet, vázlatosan kevés vonallal lerajzolják az ívre. Nem a szépségre kell törekedni, hanem arra, hogy ábrázoljuk mindazt, ami a résztvevôk szerint fontos a jelenetben. Az alakokat, tárgyakat sematikusan, egyszerű körvonalaikkal ábrázoljuk, a jelenetet keretbe foglaljuk. Használhatunk különbözô színeket is, hogy az egyes elemek jelentését kiemeljük. Miután az elsô jelenet rajza kész, meghatározzuk a második jelenetet (a két kérdés segítségével), majd lerajzoljuk azt is, és így tovább. Végül az íven egy sor ilyen képünk lesz egymás mellett, amely részletesen szemlélteti az eseményeket (cselekményábrák). {kép} 2. Téma A cselekményábrák tanulmányozása során, a kerekasztal beszélgetésben és a csoportbeszélgetésben a résztvevôknek ki kell választaniuk a legfontosabb jelenetet, és meghatározni annak jelentôségét a történet (és önmaguk) szempontjából. A kerekasztal-beszélgetésben a résztvevôk sorban, egymás után elmondják véleményüket (anélkül, hogy az egyes kijelentéseket megbeszélnék). Ha mindenki beszélt, vége a kerekasztal beszélgetésnek. Esetleg a csoportvezetô néhány összefoglaló megjegyzéssel zárja le. Az ezt követô csoportbeszélgetésben lehetôség nyílik arra, hogy az elhangzottakat megbeszéljék, egymásnak kérdéseket tegyenek fel, vagy mások véleményét továbbvigyék, kiegészítsék. Végül ezt is összefoglalja a csoportvezetô. Hogy Jézus alszik a viharban, különösnek, érthetetlennek tűnik nemcsak a tanítványoknak, hanem nekünk is. Ennél a képnél érdemes többet idôzni. Ez a történet középpontja, ezen fordul az elbeszélés. Ha a résztvevôk ezt nem ismerik fel, a közös beszélgetésben rá kell vezetni ôket. 3. Téma Ennek során Jézus alvásának jelentôségét kell közelebbrôl tanulmányoznunk, és az abban rejlô bátorítást. A tanítványok élete, a hívek élete, akikhez Márk beszél, de a mi életünk is a félelem és a bizalom feszültségében telik. Miért olyan nehéz bízni? Jézus kérdései bizalomra ösztönzik a hallgatót, az olvasót. Akkor félünk, ha csak a veszélyre nézünk, -- akkor bízunk, ha bennünk is bíznak. Jézus alvása bizalmat fejez ki. Látszólagos távolsága valójában a legközelebbi jelenlétet, részvételt jelenti -- a tanítványok számára, a hívek számára és a mi számunkra is. Ha figyelemmel hallgatnak Jézus kérdéseire, a résztvevôkben is megszületik a csodálkozás és a bizalom. Az óra befejezését a csoportok által megfogalmazott mondatok lassú, elmélkedô felolvasása zárja, vagy megfelelô kép elôtt néma, esetleg néhány szóval kísért csöndes elmélkedés. ======================================================================== VI. A szabadság új lehetôsége Jézus szombaton meggyógyít egy beteg asszonyt (Lk 13,10-17) Szabály-csoda Alapgondolat Jézus szombati gyógyításait nem lehet egyszerűen a gyógyítás- történetek közé sorolni, mert ezeknél külön, sajátos feszültséggel találkozunk. A korabeli tekintélyes, vallási vezetô egyéniségek ugyanis, akik nagyra tartották a vallásos hagyományokat, és a nép körében a vallásosság fenntartására törekedtek, Jézus magatartását ártalmasnak, felforgatónak tartották, mert ô a szombati elôírásokat szabadabban kezelte. Ha Jézus valamit szombati napon tett, az ô szemükben ez Isten szent parancsának megsértését jelentette, amellyel Jézus Isten büntetését, haragját hívta ki maga ellen. Mivel az evangéliumok több ízben is elbeszélik, hogy Jézus mindezek ellenére meggyógyított ezen a napon egy-egy beteget, az evangélisták láthatóan ki akarják domborítani, hogy Jézus függetlenítette magát ellenfelei ítéletétôl, sôt, saját isteni tekintéllyel lépett fel, amikor a szombati kötelmektôl függetlenül is segítségére sietett az eléje kerülô szenvedô embereknek. Az Újszövetségben elbeszélt szombati gyógyítások tehát egy általánosan elismert törvényt, szabály érvényességét vannak hivatva eldönteni (szabály-csoda). # Szöveg: Lk 13,10-17 10 Szombatonként az egyik zsinagógában tanított. 11 Volt ott egy asszony, akit már tizennyolc éve gyötört a betegség lelke, teljesen meg volt görbedve, úgy hogy nem is tudott felegyenesedni. 12 Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: ,,Asszony, megszabadultál betegségedtôl''. Közben rátette kezét. 13 Az rögtön fölegyenesedett és dicsôítette az Istent. 14 Erre a zsinagóga elöljárója felháborodásában, hogy Jézus szombaton gyógyított, a néphez fordult: ,,Hat nap van, amikor dolgozni kell. Ezeken gyertek gyógyulást keresni, ne szombaton!'' 15 De az Úr szembefordult vele: ,,Képmutatók! Vajon nem oldjátok-e el mindnyájan szombaton is az ökröket vagy a szamaratokat, hogy megitassátok?'' 16 De Ábrahám leányát, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett feloldani kötelékeitôl szombati napon?'' 17 E szavakra ellenfelei mind elszégyellték magukat, a nép meg ujjongott, hogy ilyen nagy tettet vitt véghez. # Adatok Szombat A hét utolsó napja, a szombat ôsidôktôl fogva szent a zsidók számára. Izrael minden idôkben az egyik legfontosabb parancsnak tartotta a szombat megszentelésének elôírását (vö. Kiv 20,8-11; MTörv 5,12- 13). Mivel ilyen fontosnak tartották, az idôk folyamán kiegészítô rendelkezésekkel igyekeztek pontosan meghatározni a tartalmát, és biztosítani betartását. Maga a törvény tilt ezen a napon minden munkavégzést, hogy ez a nap szabad maradjon a pihenés és az ünneplés számára. Jézus idejére a hagyomány már pontosan meghatározta, melyek azok a tevékenységek, amelyek által az ember megszegi a szombati nyugalmat. 39 féle munkát soroltak fel, amelyet tilos volt végezni szombaton, köztük a vetést, szántást, aratást, dagasztást (kenyértészta), sütést, állatok elölését, vágást, építést, tűzgyújtást, oldozást (csomó). A zsidók szemében Isten parancsának megtartása nem magánügy, hanem Isten népének közösségi érdeke, ezért a szombat megszegését társadalomellenes bűnnek tekintették, amely aláássa a nép egységét. A szombat-törvényt teológiailag a következôkkel támasztották alá.: 1. A szombat a teremtés befejezésének ünnepe. Mivel az elsô teremtéstörténet (Ter 1,1-2,4) szerint Isten hat nap alatt elvégezte a teremtés művét és a hetedik napon megpihent, az embernek is ilyen ritmusban kell élnie. Aki megtartja a szombatot, Isten nyugalmában részesedik (vö. Kiv 20,11). Egy rövid példabeszéd, amely a Teremtés Könyvéhez írt régi zsidó magyarázatban (Berésit Rabba) található, jól szemlélteti, hogy milyen szerepet tulajdonított a zsidóság a szombatnak. ,,Egy király elôkészítette a szobát menyasszonya számára. Kimeszeltette, kifesttette, gazdagon berendeztette. Mi hiányzott még? A mennyasszony, hogy eljöjjön a szobába. Így volt ez a szombattal is, amely a teremtés hat napja után még hiányzott a világból, hogy tökéletes legyen.'' 2. A szombat elmélkedés az Egyiptomból való szabadulásra is (MTörv 5,15). Ezt nem emberi erôfeszítés hozta létre, hanem Isten közbejötte valósította meg. Ezzel alapította, szabadította meg Izraelt és örök idôkre egybefogta. A szombatnak kell Isten ezen nagy ajándékát az emlékezetben megtartania, megjelenítenie és ünnepelnie. Meg is kell a szombatot tartani mindenkinek: az egész családnak, a szolgáknak, sôt az állatoknak is, hogy a szombati nyugalom által minden teremtmény megérezzen valamit Isten szabadításából. A közösen megtartott szombat-törvény még ma is igen pozitív, éltetô erô sok zsidó családban és közösségben. ,,Gyötörte a Az Újszövetség korában nem csak a lelki betegségeket betegség tekintették megszállottságnak, hanem a többi démona'' betegséget is démoni erôkkel hozták kapcsolatba. Azért alakult ki ez a vélemény, mert tapasztalták, a betegségek bénító, lealacsonyító, életveszélyes voltát. ,,Tizennyolc éve megkötözve tartja a sátán'' (16.v.) -- ezt nyilván nem kell szó szerint venni, de jól kifejezi a betegség természetét. Zsinagóga A zsinagóga vezetése egy testületre volt bízva, amelynek -elöljáró tagjai a hívô közösség soraiból kerültek ki. A zsinagóga elöljárója többnyire azonos volt a vezetô testület elnökével. Ezt a tisztséget általában a közösség legtekintélyesebb tagja töltötte be. Fôfeladata az istentisztelet vezetése, irányítása volt: ,,Meghatározta az elôimádkozók, felolvasók személyét, megfelelô jelenlévôket kért fel az Írás magyarázására. Ügyelt arra, hogy minden rendben és méltón folyjék.'' (P. Billerbeck, IV)1. 146. old.). Jelen esetben, amikor itt közbelép és az embereket (közvetítve Jézust) rendreutasítja, csak a kötelességét teljesíti. Képmutató Jézus az Újszövetségben többször illet ellenfeleit ezzel a szóval (szó szerint:,,színész''). Az összefüggésbôl esetenként kiderül, hogy nem tudatos színjátszásról van szó, hanem következetlen, ellentmondó magatartásról, viselkedésrôl. Jelen esetben például arról, hogy a zsinagóga elöljárója és társai nem haboznak ökrüket megitatni szombaton, de tiltakoznak egy beteg asszony meggyógyítása miatt. Jézus nem csak az elöljárót nevezi képmutatónak, hanem mindenkit, aki hasonló módon gondolkodik. # A szöveg felépítése, műfaja Szereplô személyek A csodatörténetekben elôforduló szereplô közül elbeszélésünkben az alábbiakban találkozunk: -- Csodatevô: Jézus -- Beteg: görbehátú asszony. A betegséget démonnak (11.v.), ill. a sátánnak tulajdonítják (16. b.) de ezek nem jelennek meg személyesen az elbeszélésben. -- Ellenfelek: A zsinagóga elöljárója nyilvánosan szembehelyezkedik Jézussal, kifogásolja magatartását, mert csodát tesz szombaton. Nem csupán a maga nevében beszél, hanem mások helyett is (17. v.). -- Tömeg: Az emberek, akik a csodatétel idején a zsinagógában tartózkodnak, tanúi az eseménynek. A zsinagóga elöljárója hozzájuk beszél (14. v.), az ô véleményük azonban megoszlik Jézus tettével kapcsolatban (17. vers). A szöveg felépítése Ennek az elbeszélésnek a felépítése sajátosan eltér az eddig tárgyalt történetek felépítésérôl. A csoda menetét egészen szűkszavúan írja le, utána hosszabb vita következik. Ez a szabály-csodák jellemzô vonása. 1. Bevezetés: (10-11. v.): A történet egészen röviden bemutat egy megszokott jelenetet: Jézus szombaton tanít egy zsinagógában. A többi ember között (akikrôl még nem tesz említést az elbeszélô), ott ül egy asszony is. Röviden megismerjük a betegségét. 2. Elôterjesztés: Hiányzik. Senki nem kéri a gyógyítást, a beteg nem megy Jézushoz, nem küzd le akadályokat. 3. Gyógyítás (központi rész, 12-13b): A gyógyításról is szűkszavúan értesülünk. Jézus odahívja a beteget, kijelenti, hogy meggyógyul, ráteszi a kezét. A beteg semmit sem kezdeményez, Jézustól indul ki minden. A gyógyulásról csak röviden, közvetve értesülünk: ,,Az asszony abban a pillanatban felegyenesedett.'' 4. Hatás (befejezés, 130-17. v.): Ez a rész aránytalanul hosszú. A gyógyult istendicsôsítése (130 v.) és a tömeg ujjongása (17. v.) között vitát közöl, amely a zsinagóga elöljárója és Jézus között folyik az asszony gyógyulásáról. Az elöljáró megbotránkozik, mert Jézus szombaton gyógyított. Szavaival közvetve neki tesz szemrehányást (13. v.). Jézus érvekkel igyekszik ôt meggyôzni saját álláspontjának helyességérôl (15- 16. v.). Visszakérdez, és olyan dolgokra hivatkozik, amely ellenfele elôtt is nyilvánvaló. Végül a tömeg ujjongása zárja mind a vitát, mind a csodatörténetet (17. v.). Ez a gondolati egység és a csodából kiinduló vita képezi a csodatörténet ezen alfajának legfôbb jellegzetességét (szabály-csoda). A szabály-csodák Jézus több csodáját szabály-csoda formájában mondják el az evangéliumok. A szinoptikusoknál ezek többségükben szombati gyógyítások: a béna kezű meggyógyítása (Mk 3,1-6), a vízkóros meggyógyítása (Lk 14,1-6), jelen elbeszélésünk, a nyomorék asszony meggyógyítása, valamint a béna meggyógyítása (Mk 2,1-12p). De ezek közé tartozik a vakonszülött meggyógyítása is (Jn 9,1-41), és a templomadó befizetésének története (Mt 17,24-27). A szabály-csodák minden esetben vitás kérdést, valamely elôírás kötelezô erejével kapcsolatos nézeteltérést feltételeznek: Lehet-e az ember nagyvonalú, és -- anélkül, hogy magával törôdnék --, segíthet-e bármikor bárkin, aki segítségre szorul? Szabad-e dolgozni parancsolt ünnepen? Meg kell-e valamely fogadalmat mindenképpen tartani? Isten akarata lehet-e az, hogy szombaton gyógyítsunk? Megbocsáthatja-e Jézus a bűnöket? A felvetett kérdéseket nem lehet egyszerűen logikával, mérlegeléssel megoldani, mert Isten jogait érintik. Senki ember nem veheti a bátorságot, hogy a megoldást saját legjobb belátása szerint megadja. Ezzel ugyanis az újszövetségi szabály-csodák középpontjában, de ehhez hasonlók képezik sok más elbeszélés tárgyát is, pl. mondákban, mesékben, legendákban. Az evangéliumi elbeszélésekben maga Isten az, aki a csodával eldönti a kérdést. Szabad-e szombaton gyógyítani, vagy sem? -- A csoda megadja a választ. A kérdésben Isten foglal állást azzal, hogy megvalósítja a csodát. Az újszövetségi szabály-csodákban általában Jézus az, aki a hagyományos, vélt isteni elôírást megszegi (pl. a szombat-törvényt), és akit Isten igazol. A szabállyal szemben Jézus mást tart elôbbvalónak, mégpedig nem elvont érveléssel, hanem új rendet feltételezô cselekvéssel. Jézus törvényszegű cselekedetének helyessége beigazolódik. Isten uralmának elérkeztével a ,,régi jó'' szabályok nem jók már semmire. A régi tömlôk elrepednek. Az új bornak új hordókra van szüksége. A kezdô egyház életében a kereszténység és zsidóság vitája során a szabály-csodáknak fontos szerepe volt annak eldöntésében, hogy milyen az Istennek tetszô életmód. # Magyarázat A beteg asszony nyomorúsága Valószínű, hogy a zsinagógai istentiszteleten jelenlévô nyomorék asszony ettôl a naptól sem remélt semmi különöset. Tizennyolc éve fáj már a háta, elég hosszú ideje ahhoz, hogy megszokhassa. Fokozatosan bebizonyosodott, amit az emberek régen mondanak már neki: hogy betegsége gyógyíthatatlan, nem lehet semmit sem tenni ellene. Bár betegsége nem akadályozza a szabad mozgásban, testét nyomorékká teszi, ôt pedig a társadalom csökkent értékű tagjává. Hisz az emberek mindjárt félre- és háttérbe szorítják azt, aki nem tud felegyenesedni, rendes testtartással járni. Megjelenésének nem lehet súlya, mert össze van görnyedve. Még az utcára sem lép ki szívesen, mert a felnôttek lenézôen végigmérik, a gyerekek kigúnyolják, csúfolják. Az asszony számára megalázó már maga a testtartás is, ami betegségébôl következik. Nem tud egyenesen állni, teljes magasságával megjelenni valaki elôtt, nem tud akadály nélkül minden irányban körülnézni. Teste elôrehajlik, arca a föld felé néz; ha egyáltalán mások szemébe tud nézni, ezt mindig csak alulról felfelé teheti. Akkoriban az asszonyokat nem sokra nézték. Mit is akarhatna ô a tanulatlan? A zsinagógában valószínűleg senki sem törôdött vele, hiszen az istentiszteleteken mint asszonyt, semmibe vették. Volt azonban még valami, ami tovább nehezítette az asszony helyzetét. A betegséget akkoriban a démonok hatásának tulajdonították. Így betegségét sem neki, sem embertársainak nem sikerült elfogadnia. Senki sem szeret ugyanis az ördöggel cimborálni. De bármilyen terhes és elviselhetetlen volt is betegsége, mégis megszokta már, ô maga éppúgy, mint a többi ember. Másként nem is tudták ôt elképzelni. Senkinek eszébe nem jutott többé, hogy változtatni lehetne helyzetén. Szombaton pedig még kevésbé. Jól bevált, szent hagyományok határozták meg az élet menetét betegek, egészségesek számára. Mindenki tudta, milyen kötelezettségei vannak. Ez a törvény, ez a szabály, amelyet mindenki megszokott és vita nélkül elfogadott, és amely az emberek természetébe ivódott -- éppen ez tette nyomorúságát teljesen megváltoztathatatlanná. Úgy tűnt, Isten is szentesítette ezt a helyzetet. A hagyományos felfogás. A zsinagóga elöljárója védelmébe veszi a hagyományos, szent törvényt. Célja, hogy az Istennek szentelt szombatot mindenki tartsa meg. Szombaton ne végezzen senki tiltott dolgot, a teremtés rendjét ne változtassa meg. Követeli a parancs megtartását: ,,Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek szentelt pihenônap'' (Kiv 20, 8-9). A teremtés rendje és Isten iránti tisztelete indítja az elöljárót arra, hogy Jézus eljárását kifogásolja. Ezt tulajdonképpen elôkelôen, tapintatosan teszi. Nem vádolja közvetlenül Jézust, aki szerinte megszentségtelenítette a szombatot, hanem a jelenlévôket, -- bár senki sem kérte közülük Jézust, hogy gyógyítson. A jelenlevôk azonban betegségeikkel, bajaikkal Jézusnak alkalmat adtak arra, hogy segítsen rajtuk. Ki állíthatná, hogy a zsinagóga elöljárójának felfogása helytelen? Mert hiszen miért kell éppen szombaton gyógyítani, amikor meg lehetne ezt tenni a hét másik hat napján anélkül, hogy Isten parancsát megszegnék és közbotrány okoznának? Ha sürgôs esetrôl volna szó, természetesen lehetne kivételt tenni. De ha valaki már tizennyolc éve beteg, egy napot igazán várhat! A zsinagóga elöljárója nem ok nélkül ragaszkodik a hagyományos rendhez, alláspontja logikus. A törvény, amit védelmeznek, egyáltalán nem olyan vak és kegyetlen, hogy ne lehetne élni annak megfelelôen. Jézus ellentmond Számunkra tulajdonképpen nem is a zsinagóga elöljárója jelenti a problémát, hanem Jézus. Miért provokál? Miért teszi magát túl -- méghozzá látványosan -- azon a renden, amelyet Isten tekintélye hozott létre, és amelynek helyességét a közösségi tapasztalat igazolta? Ezt a rendet a kritikusan gondolkodó ember is kénytelen elfogadni. Miért gyógyítja meg Jézus az asszonyt, aki régen hozzászokott már megalázó betegségéhez, és nem is kérte, hogy gyógyítsák meg? Jézus viselkedése nem konvencionális, tetteiben nem követi gépiesen a régóta megszokott szabályokat. Eltér a szabályostól, mert éberen figyel az adott pillanat követelményeire, az elôtte álló adott helyzetre. Ô észreveszi, látja az asszonyt (12.v.),akire valószínűleg ügyet sem vet a többi jelenlévô. Látja ôt, de nem csak görnyedt alakját, hanem a lelkére nehezedô szomorúságot, nyomorúságot is. Ez nem azt jelenti, hogy az asszony feltűnést keltve odament volna hozzá, hiszen akkor Jézusnak nem kellene ôt magához hívnia. Valószínűleg inkább a háttérben áll, elrejtôzve a kíváncsi tekintetek elôl. A zsinagógában az asszonyok helye különben is rács mögött volt, elkülönítve a férfiaktól. Jézus azonban egész figyelmét erre a beteg, megvetett személyre fordítja, elôhívja, az események középpontjába állítja. az asszony sorsa a legfontosabb most Jézus számára, az ügy szerinte nem tűr halasztást. Kimondja fölötte a szabadító, gyógyító szót, ráteszi a kezét. az asszony azonnal megszabadul betegségébôl, visszanyeri egyenes, természetes testtartását. De miért kellet ezt Jézusnak éppen most végrehajtania? Megbeszélhette volna az asszonnyal, hogy másnap találkozzanak és meg fogja gyógyítani. Miért nem tudott várni? Nyilván nem azért, mintha heves, lobbanékony természetű lenne. Jézus tudatosan dönt, szándékosan teszi azt, ami a legfontosabb. Azt akarja, hogy Isten teremtménye nyerje vissza tökéletességét, szabadságát még ma, szombaton, azon a napon, amely a teremtés és a szabadulás ünnepe. A körülötte lévô hivô zsidó környezet számára ez a gondolkodás- és cselekvésmód teljesen szokatlan, sôt botrányos, ellenkezik Isten rendelkezésével. Jézusnak ezért meg kell magyaráznia álláspontját. abból indul ki, ami az elöljáró és a jelenlevôk számára is elfogadott és nyilvánvaló. Szombaton elszabad oldani az ökröt a jászoltól, el szabad vezetni a vályúhoz, hogy életben maradjon. Jézus ebbôl levonja a következtetést. Ha ezt szabad, méginkább szabad ezen a napon az embert eloldani a betegség kötelékétôl, szabad visszaadni az egészséges életet. Jézus ismeri a szombat teológiai jelentôségét. Tudja, hogy szombaton Izrael a teremtés befejezését és az Egyiptomból való szabadulást ünnepli. Ô éppen ezért szegi meg a szombat-törvényt, éppen ezért gyógyítja meg az asszonyt. Mert a rabságba vetett teremtményt, Izrael leányát is meg kell szabadítani. Nem igyekszik a jelen világ kétes valóságát elkendôzni a szebb, dicsôségesebb múltra való emlékezéssel, nem nézi annak visszásságait tétlenül, hanem itt és most kézzelfoghatóan megvalósítja azt, ami -- végsô soron -- az Isten akarata: Isten uralmát, amelyben az emberek elnyerik a teljességet, tökéletességet. Nem szabad, hogy a hivô a szép ünnepekkel, a jámbor szertartásokkal megcsalja önmagát, elfelejtkezve arról, ami a buzgón megtartott ünnepek igazi célja itt és most. Ellenkezôleg: az ünnepeknek ezt kézzelfogható módon ki kell fejezniük. Nem helyes az olyan ünneplés, amikor csak áhítattal emlékezünk, jó elhatározásokat teszünk, az elôírások betartását megfogadjuk anélkül, hogy az Isten által eltervezett új valóságot komolyan keresnénk, és kézzelfoghatóan megvalósítanánk. A zsinagóga elöljárója és sok más jámbor jelenlévô azt hitte, hogy tudja, mit akar Isten. Isten és parancsai iránt való tiszteletbôl lelkiismeretesen ügyeltek arra, hogy a szombati nyugalmat meg ne szegjék. A szombat-törvény megtartása azt tudatosítja az emberben, hogy az egész teremtett világ Isten kezébôl való. Jézus azonban másként értelmezi a szombat-törvényt, és természetszerűleg összeütközésbe kerül a társadalmilag elfogadott, vallásilag szentesített szabályokkal. Szerinte szükséges, hogy éppen szombaton tapasztalhassa meg az ember, hogy Isten helyre akarja állítani a teremtett dolgok tökéletességét, meg akarja szabadítani az embert életének minden területén. Ezért gyógyítja meg az asszonyt szándékosan és tudatosan, ezért adja vissza neki az egészséges, ép testtartást. Jóllehet Jézus megszegi Isten parancsát, Isten erejével mégis csodát tud tenni. Isten a provokátor oldalára áll. A hagyományos magatartással szemben az ô álláspontjának helyességét szentesíti. Az emberek rá is döbbennek erre. Azok, akikben történt valami, akik meglátták az igazi összefüggéseket. Ezért dicsôíti Istent az asszony (13b v.), ezért ujjong a nép (17b v.). # Bibliaóra Az Újszövetségben elbeszélt szombati gyógyítások valamely általánosan kötelezônek tartott törvény, szabály érvényességét vannak hivatva eldönteni. Amikor jelen történetünket tanulmányozzuk, ennek világosan elô kell tűnni. Két változatot javaslunk: az egyik (A) a résztvevôk szóbeli kifejezôkészségére, a másik (B) a résztvevôk ábrázoló készségére alapoz. A bibliaóra lehetôséget igyekszik adni arra, hogy az elbeszélésben bemutatott szabály-problematikát megértsék és felismerjék, mennyire figyelmes, élô és szokatlan Jézus szabadsága. Mindez csak akkor fog sikerülni, ha figyelünk arra, hogy a résztvevôk ne álljanak elhamarkodottan Jézus oldalára. Ezért az alábbi témák kidolgozását javasoljuk: A) változat: 1. Megismerni a szombat-törvény értelmét, célszerűségét 2. Foglalkozni a LK 13,10-17. elbeszélésben található szabályvitával. 3. Megjeleníteni és kiértékelni a két szembenálló fél vitáját, figyelembe véve azok felfogását. B) változat 1. Megismerni a LK 13,10-17. szövegét és a szombat-törvény értelmét. 2. Lefesteni, milyen hatással van a szombat-törvény a történetben szereplô személyekre. 3. A szabály-vitát megismerni és megbeszélni a festett képek alapján. Miközben a résztvevôk a csodatörténttel foglalkoznak, remélhetôleg világosabban felismernek és behatóbban megvizsgálnak számos olyan általánosan elterjedt nézetet és természetesnek tartott magatartásmódot, amely tökéletesítésre szorul, mert esetleg a lényeges dolgok kimaradnak belôle vagy eltorzulnak általa. Egyikük-másikuk talán bátorságot merít ebbôl, hogy olyan szabadsággal építse, alakítsa kapcsolatait, amely megfelel a Jézusi magatartásmódnak, ,,szabálynak''. Ezáltal megtapasztalhatnak valamit, aminek kifejezésére nem is lenne teljesen helytelen a ,,csoda'' megjelölés. Óravázlat Feladat Módszer Eszközök ---------------------------------------- -------------- --------------- A) változat 1. Téma: Megismerni a szombat-törvény értelmét, célszerűségét (20-25 perc). A szombat-törvény ismertetése, kiselôadás a szombati esetleg egy szombati történetet történet a felhasználásával (elmesélni v. szombattisztelô felolvasni) Józsefrôl, ld. munkalap a Lk 13,10- 17-hez -- Meghatározni, hogy miért mesélték csoportosan, el a szombattisztelô József 66-módszer történetét -- Közös beszélgetés arról, hogy mi egész nagy ívpapír, volt a szombat jelentôsége a közösség irón zsidók számára 2. Téma: Foglalkozni az elbeszélésben kibontakozó szabály-vitával (45 perc). A szöveg elolvasása egész közösség munkalap a Lk 13,10-17-hez Vita elôkészítése az elbeszélésében három papír, írószer vitatott szabályról csoport 45 perc a) és b) csoport a szöveget a) csoport tanulmányozza az alábbi kérdések az elöljáró alapján: álláspontját képviseli, b) Jézusét c) figyelemmel kíséri az elôzôket, kritikus kérdéseket készít, stb. -- Milyen szabályt képvisel zsinagóga elöljárója (ill. Jézus)? -- Mit jelent az ô számára az asszony meggyógyítása? -- Mi a véleménye ellenfelérôl (Jézusról ill. az elöljáróról)? c) csoport megbeszéli a két álláspont elônyeit és hátrányait. 3. Téma: A vita elbonyolítása és kiértékelése (55 perc). Vita: egész közösség a) csoport az elöljáró 20 perc álláspontját képviselve beszél b) csoport Jézus álláspontját képviseli; c) csoport kritikus megjegyzéseket tesz, provoká A vita kiértékelése: 1. A c) csoport tagjai elmondják, egész mi az, ami meggyôzte ôket és mi közösség 10 nem. Megindokolják véleményüket. perc 2. Közös beszélgetés: egész közösség -- Hogyan érezték magukat a résztvevôk az általuk képviselt szerepben? -- Mit éltek át a vita során? Befejezés: kerekasztal esetleg ívpapír, 10 perc, rostirón röviden: elmondani v. felsorolni v. felírni Milyen mai helyzetek jutnak Klaudia-történet, eszünkbe, amelyeket kapcsolatba ld. 98. o. hozhatunk a történetben tapasztalható feszültséggel? vagy: Elolvasni a Klaudia-történetet B) változat 1. Téma: Megismerni a szöveget (Lk 13,10-17) és a szombat-törvényt (10 perc). Elmondani vagy felolvasni a egész munkalap a Lk történetet közösség 13,10-17-hez 2. Téma: Lefesteni, milyen hatással van a szombat-törvény a történetben szereplô személyekre (70 perc). Diakép-festés három színtelen vagy csoport: fekete diafilm, (színes) Kérdések a három csoport számára: csoportos rostirón, tű -- Hogyan viszonyul a zsinagóga megbeszélés elöljárója a szombat-törvényhez? 20 perc, (a) csoport) egyéni -- Hogyan viszonyul hozzá Jézus? festés, (b) csoport) karcolás 30 -- Hogyan élte át az asszony a szombat- perc, törvényt? (c) csoport) mindegyik résztvevô fest (karcol) egy képet a megadott kérdésrôl A képek kiértékelése csoportosan diavetítôk, 20 perc diák, munkalap a Lk 13,10-17-hez -- Ki mit festett? -- Melyeket mutatjuk be a közösségnek? -- Milyen kísérôszöveget mondunk hozzá? 3. Téma: A szabály-vitát megismerni és megbeszélni a festett diák alapján (35 perc). A diák levetítése kísérôszöveggel egész diák, vetítô közösség 15 perc Feldolgozás: egész Lehetséges kérdések: közösség 20 -- Mi tűnt fel a dia-elmélkedés perc során? -- Milyen felfogások ütköznek össze a szabállyal kapcsolatban? -- Jézus magatartása mire bátorít bennünket? Befejezésül ismét levetítünk 2-3 diát. Útmutatás az óravázlatokhoz A) változat 1. Téma Az a cél, hogy a szombat-törvényt (és így a zsinagógai elöljáró álláspontját (úgy ismerjük meg, mint valami értelmes, helyes rendelkezést, szabályt (vö. Adatok). A szombat-tisztelô József története (Id. munkalap a Lk 13,10-17-hez) érzékelteti a törvény jelentôségét, fontosságát. A szombat-törvény megismerése kétféleképpen történhet: az óravezetô beszél róla, vagy a résztvevôk ismertetik 66-módszerrel. Ha az óravezetô ismerteti, magyarázza meg a törvény értelmét, jelentôségét. Szemléltetésül felhasználhatja a szombat-tisztelô József történetét. A másik lehetôség, hogy a résztvevôk beszélnek róla 66-módszerrel. Ez azt jelenti, hogy hat kiválasztott személy hat percig beszélget róla az egész közösség elôtt. Az ismertetés kapcsán néhány rövid szóval jelezhetjük, összefoglalhatjuk a törvény jelentôségét egy ívpapíron. 2. Téma Ennek során a kétféle szabály ellentétét kell kidolgozni, kidomborítani: a zsidó társadalomban fontos szerepet játszó szombat- törvény és a jézusi szabadság ellentétét (Jézus szabadon cselekszik: megszegi a törvényt, meggyógyítja a beteg asszonyt). Két csoport (a, és b), arra törekszik, hogy a két szemben álló fél egyikének álláspontját, a törvénnyel kapcsolatos felfogását magáévá tegye és védelmezze (Jézus -- a zsinagóga elöljárója). Egy harmadik csoport (c,) igyekszik kritikusan szemlélni a két álláspontot, megkeresni azok elônyeit, hátrányait. Az a) és b) csoport felkészül a vitára, amelyet az egész közösség elôtt fognak lefolytatni, és a rájuk esô álláspontot képviselni, annak helyességét igazolni. Mindkét csoport feladata, hogy megnyerje, meggyôzze a c) csoportot. A csoportok választanak maguknak egy szóvivôt, melléje egy társat, akinek a csoport érveit el fogják mondani. A vita azzal fog kezdôdni, hogy mindkét csoport szóvivôje ismerteti és indokolja a csoport álláspontját. A vita további részében a szóvivô segítôtársai érvelnek, magyaráznak. Céljuk a hallgatóság meggyôzése, megnyerése. A c) csoport kérdéseket készít elô, amelyekkel megkérdôjelezik egyik vagy másik csoport álláspontját, illetôleg segítenek azt még világosabban megfogalmazni. 3. Téma A vita célja, hogy a két szemben álló fél felfogását, a két vélemény ellentétét élményszerűen átéljük. A vita természetesen kapcsolódhat az asszony meggyógyításához. Figyelnünk kell a megfelelô ülésrendre. Fontos, hogy a c) csoport mind a)-val, mind b-vel szemben üljön. A c) csoport tagjainak lehetôségük van arra, hogy kérdéseket tegyenek fel mindkét csoport szószólójához, ill. annak segítôtársához. Az óravezetônek ügyelnie kell arra, hogy a játék szabályait mindenki megtartsa. Esetleg meghatározhatja, hogy egy-egy résztvevô hány percig beszélhet. A kerekasztal-beszélgetést már ismertettük. Az óravezetô az elôkészített ívlapra rögzítheti egy-két a szóba kerülô helyzeteket, ellentéteket. Befejezésül elolvashatjuk vagy elmondhatjuk az alábbi mai történetet: # Klaudia Hogyan is kezdôdött? Anyja bölcsôdébe vitte Klaudiát kiskorában. Késôbb, amikor nagyobb lett, óvodába. Apja azóta családot alapított, igen jól keresett. Gyermektartást fizetett ugyan házasságon kívül született gyermekéért, de egyébként nem törôdött vele. A fiatal anya maga kereste meg a megélhetését. Egy szövôgyárban dolgozott a város szélén. Mindig ugyanazt az egyhangú munkát végezte, napról-napra. Mindig ugyanazokon a gépeke, kora reggeltôl késô estig, mindig ugyanabban a zajban, ugyanabban a porban. És egész nap várta örömmel, hogy estére találkozik Klaudiával. Amikor végzett, elment érte a bölcsôdébe, óvodába. Magával vitte bevásárolni, és otthon meghitt hangulatban elkészítették a vacsorát. Amikor Klaudia nagyobb lett, még szebbek lettek a közösen töltött órák, esték, vasárnapok. Anyának és lányának mindig volt valami jó ötlete. A napközisben töltött hosszú órák alatt Klaudia kirándulásról álmodott, amint anyjával kettesben hűs erdôben sétál az égetô nyári forróságban, és a mesék birodalmáról, amelyet esôs napokon ismert meg anyja elbeszéléseibôl. Bárhol volt is Klaudia, lélekben mindig anyjával járt. Azután Klaudia iskolába kezdett járni. Elôször itt fordult elô, hogy apja nevén szólították, Bordásnak. Pedig anyját Diószeginek hívták. Milyen szép neve van anyának, gondolta Klaudia. Az lenne jó, ha ôt is így hívnák. De megmagyarázták neki: ezt nem teszik lehetôvé a szabályok. A gyerek az apja nevét viseli akkor is, ha az nem törôdik vele. Amikor anyja elôször bevitte ôt az osztályba, a tanító felírta a nevét a noteszába, közben hangosan ismételte: ,,Bordás Klaudia''. Utána udvariasan búcsúztatta anyját: ,,Viszontlátásra, Diószegi mama!'' A többi gyerek összesúgott Klaudia háta mögött: ,,Hallod? Nem úgy hívják, mint az anyját!'' -- Klaudiának elszorult a szíve. Csak összehúzta magát, és rémülten lesütötte szemét. Ettôl kezdve mindig félt, mindig visszahúzódott a többiektôl. Mivel nem tudott ettôl a gondolattól szabadulni, félénksége napról-napra nôtt, és felelni, figyelni sem tudott. ,,Bordás Klaudia, figyelj jobban!'' -- dörrent rá a tanító gyakran, amikor észrevette, hogy figyelme máshol kalandozik. Ilyenkor egészen megrémült, elpirult, és természetesen semmit sem tudott. Rosszul sikerült bizonyítványát év végén a gyámja írta alá, aki teljesen idegen volt számára. Bizonyítványában ettôl kezdve újabb idegen név állt. Nagyon szégyellte magát. Ha látta, mindig ijedten csukta be. Egészen egyedül érezte magát a szünetekben, mindig egyedül ment haza. Nem is ismerte osztálytársait sem, nemhogy barátai lettek volna. Anyja észrevette, mennyire megváltozott a nemrég még olyan vidám kislány, és a változás okát is sejtette, bár Klaudia titkolta, nem akarta megszomorítani vele. Vajon így kell ennek lennie? Az esték, a vasárnapok is elveszítették boldog, meghitt hangulatukat. Sötét árnyék nehezedett rájuk. Klaudia félt, nem akart elmenni hazulról, mert rettegett attól, hogy találkozik iskolatársaival, akik róla sugdolóznak. Miért nem Diószegi Klaudiának hívják ôt? Anyja neve nagyon tetszett neki, és ôk ketten annyira összetartoznak. Miért kell a bizonyítványt az idegen gyámnak aláírnia? Hiszen az anyja olyan ügyes, mindkettôjükrôl szépen gondoskodik. Mit keres itt egy harmadik? Anyja régen megmagyarázott már neki mindent. De mindig ugyanott lyukadt ki: a törvénynél. A törvény felettük állt fenyegetôen, életüket betöltötte bántóan, megalázóan. Diószegi mama azonban nem tudott beletörôdni ebbe a helyzetbe. Felmondta állását a textilgyárban, és Klaudiával vidékre költözött. Egy kis faluban varrodát nyitott. Így legalább mindig otthon lehet, amikor Klaudia hazajön az iskolából. Meg a jó falusi levegô is használni fog a sápadt, gyorsan növekvô leánynak. Csakhogy -- jól tudta -- ezzel a probléma nem fog megoldódni. Mégis változtatni akart. Maga sem tudta már tovább elviselni a városi bérház nyomasztó hangulatát, ahol az emberek kerülik ôt is, a leányát is. A kis falu, ahová költöztek, nem messze a fôvárostól egy hegyvonulat napos oldalán, festôi völgyben feküdt. Klaudia akkor már negyedikbe ment. Amikor szépen berendezték bérbe vett lakásukat, és a varrónô felvette az elsô megrendeléseket is, a nyári szünet lassan a végére járt, közeledett az elsô tanítási nap. Éjjelente Klaudiát rémálmok gyötörték. ,,Bordás Klaudia!'' -- kiáltott rá valaki mindig. -- ,,Vigyázz, szedd össze magad, mert nem mész semmire és börtönbe fognak csukni!'' Ó igen, tudja ô ezt régóta. Ez már nem is csak gonosz álom. Utolsó ô az emberek között, és az is marad mindig. Kényszeredetten ment el az iskolába anyjával az elsô nap. Világos, tarkabarka képekkel díszített osztályterem várt rájuk, és egy tanár, aki barátságosan nyújtotta kezét mindkettôjüknek: ,,Isten hozott minálunk, Diószegi Klaudia'' -- mondta neki hangosan, tagoltan, hogy mindenki megértse. ,,Légy szíves, ülj oda Regina mellé. Ô majd elmesél neked rólunk mindent, amit még nem tudsz. Olyan az osztály, mint egy család -- mindenki szereti, segíti a másikat.'' Közben megfogta Klaudia kezét, odavezette helyére. A kislány egészen elpirult és zavartan leült. A tanár azután így szólt a mamához: ,,Diószegi mama, kérem, jöjjön a tanáriba, beszélni szeretnék magával.'' És barátságosan magával vitte. Klaudia pedig eközben csupa izgalom volt, amint ült a padban. Csak meredt maga elé, pedig padszomszédja, Regina a könyveket, füzeteket mutogatta neki, és próbált szóba elegyedni vele. ,,Diószegi Klaudia'' - - dobolt belül a szíve, amíg Reginához szólt: ,,Igen, köszönöm szépen.'' ,,Diószegi Klaudia'' -- most szólították ôt így elôször életében. Vagy talán nem is jól hallotta? talán minden marad a régiben? ,,Diószegi, eljössz velünk délután az erdôbe játszani?'' -- kérdezték ketten is mögötte lévô padból. Hátra fordult: ,,Igen, szívesen, ha a mama elenged'' -- mondta nekik, közben még mindig tisztára piros volt. Ezalatt Diószegi mama röviden elmondta a tanárnak, hogy milyen problémája van a leányának. ,,Igen hallottunk már róla, -- válaszolta a tanár -- de Bordás Klaudiát mi mindig Diószegi Klaudiának fogjuk hívni. Mindenki így fogja ôt ismerni az iskolában. Hiszen csak néhány évrôl van szó, amikor Klaudia eléri azt a kort, amikor hivatalosan nyilatkozhat, és törvényesen is megváltoztathatja a nevét. A bizonyítványát pedig ezután a gyám helyett is ön fogja aláírni. A szabálytalanságért vállalom a felelôsséget.'' -- Klaudia mamája maga sem akart hinni a fülének. Hálálkodva elbúcsúzott és sietett a lépcsôkön lefelé. Amikor a tanár visszatért az osztályba, Klaudia arca csupa könny volt, körülötte álltak társai, és hiába próbálták megvigasztalni. ,,Diószegi Klaudia új kislány minálunk'' -- mondta a gyerekeknek a tanár komoly hangon --, ,,mindannyiunknak segítenünk kell ôt, hogy otthon érezze magát közöttünk''. Odament Klaudiához, vállára tette a kezét, adott neki egy papírzsebkendôt, hogy letörölje könnyeit. ,,Énekeljünk egy dalt Klaudiának, hogy megérezze hogy szeretjük. Ideadod a kezed Klaudia?'' -- és máris rázendített egy vidám nótára, az osztály pedig lelkesen énekelt vele. Egy dal -- Diószegi Klaudiának. A kedves kis ének ismerôs hangjait hallva, Regina és a tanár kezének szorítását érezve Klaudia lassan kiegyenesedett ültében, letörölte utolsó könnyeit. Most már körül mert nézni az osztályon -- méghozzá boldog, ragyogó szemekkel. Ebben a pillanatban új élet kezdôdött számára: Diószegi Klaudia élni kezdte életét. B) változat 1. Téma A történetet úgy kell elmondani, hogy kidomborodjék: a szombat- törvény, amelyet a zsinagóga elöljárója védelmez, hasznos és értelmes rendelkezés. Ha csak felolvassuk a történetet, az óravezetônek magyarázatot kell fűznie hozzá, hogy mindenki felismerje a törvény értelmes voltát (ld. Adatok). 2. Téma Ennek során a résztvevôknek lehetôségük van arra, hogy a szombat- törvénnyel kapcsolatos egyik vagy másik véleményt magukévá tegyék, és azt alkotó módon kifejezésre juttassák. (Megjegyzés: nem azt keressük, hogy a beteg asszony mit élt át azon a bizonyos szombaton, amikor meggyógyult, hanem hogy korábban hogyan viszonyult a törvényhez, milyen lelkülettel engedelmeskedett annak.) Mindegyik csoport csak egy kérdéssel foglalkozzék. A csoportban elôbb közösen megbeszélik a kérdést, azután mindenki egyénileg (vagy ha egyedül nem merik vállalni, kettesével) fest egy diaképet a témáról. Ehhez kellô mennyiségben színtelen és feketére exponált diaszalagot kell elôkészíteni, valamint ollót, diakeretet. Fekete diára tűvel karcolhatjuk a képet. Nem művészi alkotásokat kell létrehozni, hanem inkább jelképesen, esetleg jelképekkel ábrázolni a kérdéses felfogást. Színtelen diára színes tollal is rajzolhatunk. A színek is érzékelhetik az érzelmek jellegét ( sötét színek: ellenséges érzületet, világos színek: felszabadult lelkületet, stb.). Készíthetünk egyszerű, vonalrajzokat is. Tanácsos elôbb a képet papíron megtervezni, azután diára másolni. Amikor mindenkinek kész a diája, a csoport közösen megnézi, mindegyikhez meghallgatva a készítô kommentárját. A csoport végül eldönti, melyik képet fogják bemutatni a közösségnek, és mit mondanak hozzá. 3. Téma A diákat úgy kell végignézni, hogy a szombat-törvénnyel kapcsolatos ellentét kidomborodjék. Legjobb, ha a diákat (diasorozatokat) az alábbi témák sorrendjében nézzük végig: A szombat-törvény -- ahogyan az asszony átéli, -- ahogyan a zsinagóga elöljárója vélekedik róla; -- ahogyan Jézus gondolkodik felôle. Még jobb, ha minden csoport elmélkedô szöveggel tudja a diákat kísérni, vagy el tud mondani hozzá egy történetet. A beszélgetés során a három álláspont különbözô oldalait kell megtárgyalni, és mindenekelôtt a jézus magatartásában rejlô és belôle eredô cselekvési szabadságot kidomborítani. ======================================================================== VII. Az öröm új lehetôsége Jézus a kánai menyegzôn (Jn 2,1-12) Ajándékozó csoda Alapgondolat Jézus ajándékozó csodája, a víznek borrá változtatása, amely a kánai lakodalom alkalmával történt, jelképes tartalmú csoda. Utal az örömnek arra a teljességére, amely Jézus jövetelével elkezdôdik, kiindulópontja egy új, értékesebb jövônek. Ünnepi, vidám történet ez, amely bennünk is örömet akar kelteni. Ez az utolsó csoda, amelyet sorozatunkban tárgyalunk -- a vele való foglalkozás ünnepi alkalom. Jézus örömet okoz, örömre hív ezzel, és ez ugyanaz az öröm, amely Jézus örömhírébôl fakad. Ez az öröm eltölti, magával ragadja az embereket, akik szegények, kiszolgáltatottak -- akikkel Jézus sorsközösséget vállal. Ez a csoda nekik hirdeti az öröm új lehetôségét, amikor Jézus a vizet borrá változtatja. Jézus örömmel ajándékozza meg az embereket, akár felismerték ott a lakodalomban, hogy ki ô és hogyan tette, amit tett, -- akár nem. Azok számára azonban, akik a csodajel mögött meglátták az öröm igazi okát, Jézust, azok számára ez az öröm a hit forrása, kiindulópontja. Jézus biztosította az ünnepi közönség számára a bort, a vidámság eszközét -- ez elôre mutat arra a beteljesedésre, amely Isten uralmában valósul meg. # Szöveg: Jn 2,1-12 1 Harmadnap menyegzôt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. 2 Jézust is meghívták a menyegzôre, tanítványaival együtt. 3 Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: ,,Nincs több boruk.'' 4 Jézus azt felelte: ,,mit akarsz tôlem asszony! Még nem jött el az én órám.'' 5 Erre anyja szólt a szolgáknak: ,,Tegyetek meg mindent, amit csak mond!'' 6 Volt ott hat kôkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérôs. 7 Jézus szólt nekik: ,,Töltsétek meg a korsókat vízzel!'' Meg is töltötték ôket színültig. 8 Ekkor azt mondta nekik: ,,Most merítsetek belôle, és vigyétek oda a násznagynak.'' Odavitték. 9 Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való, a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták --, hivatta a vôlegényt, 10 s szemére vetette: ,,Elôször mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.'' 11 Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsôségét, s tanítványai hittek benne. 12 Azután lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott. # Adatok Kána A falu fekvését nem lehet pontosan meghatározni. Legvalószínűbb, hogy a mai Kirbet Kána helyén volt, amely ma kis falu Názárettôl Északra 13 km-nyire. A Jn 4,46 szerint Jézus máskor is járt Kánában: itt gyógyította meg a királyi tisztviselô fiát. Lakodalom A zsidó nyelvben három szó is van a lakodalomra. Ezek közül az egyik ,,ivás''-t jelent szó szerint, a másik ,,(lakodalmi) vonulás''-t, a harmadik pedig ,,örömünnep''-et. A zsidóknál a lakodalom hét napig tartott, ha a mennyasszony lány volt (ha özvegy, akkor csak négy napig). Minden résztvevônek emelnie kellett valamivel a hangulatot. A lakodalom ideje alatt nem voltak kötelezôk a vallási elôírások: böjtölni nem kellett, a temetést elhalasztották. Vizeskorsó Hatalmas korsók voltak. 1 mérték = 40 liter, korsónként tehát kb. egy hektoliter volt a befogadóképességük (összesen 480-720 liter). A zsidók a tisztulási törvényeket lelkiismeretesen megtartották: rituális kézmosás evés elôtt és után, amikor hazatértek a piacról vagy bárhonnan, ahol nem-zsidókkal érintkezhettek; fazekak és poharak rituális elmosása, stb. Az elôírásoknak megfelelôen csak kôkorsó szolgálhatott erre a célra, a cserépkorsó tisztátalannak számított. Násznagy Nem egészen világos, hogy tulajdonképpen kirôl van szó. Az Újszövetség megfogalmazása idején (görög kultúrkörben) a ma is ismert -- násznagyra gondoltak, ilyen azonban a zsidóknál nem volt. Valószínű, hogy valamely tekintélyesebb szolgára vagy egy hozzátartozóra kell gondolnunk, akit a háziak megbíztak azzal, hogy gondoskodjék ételrôl, italról, a megfelelô felszolgálásról. # A szöveg felépítése, műfaja Személyek A történetben a következô szereplôk fordulnak elô: Csodatévô; szükséget szenvedô emberek (lakodalmi vendégsereg, násznép); a csodatévô kísérôi (Jézus anyja, tanítványai). Jézus anyjának kiemelt szerepe van. Ô veszi észre a problémás helyzetet, és ô utasítja a szolgákat, tehát segítô szerepet játszik. Érdekes, hogy a szereplôk mindig párosával jelennek meg: -- Jézus és anyja (3-4. v.) -- Jézus anyja és a szolgálók (5.v.) -- Jézus és a szolgák (7-8. v.) -- a násznagy és a vôlegény (9-10. v.) -- Jézus és a tanítványok (11. v.) A szöveg felépítése 1. Bevezetés (1-2. v.): A ,,harmadik nap'' (= a hét harmadik napja, kedd) volt a lakodalom kezdô és befejezô napja. Ez a nap egyben Jézus működésének elsô hetét zárja le: János beállítása szerint a Keresztelô hat nappal korábban ismerte fel Jézusban az Isten Bárányát, akire a Szentlélek leszállt (Jn 1,29-31). Ezután napról-napra újabb tanítványok csatlakoznak Jézushoz: elôször András és egy másik János-tanítvány (,,másnap'', Jn 1,35-39) azután Simon Péter (ismét ,,másnap'', Jn 1,43-51). E tanítványoknak ígéri meg Jézus, hogy ,,nagyobb dolgokat is fognak látni'' (1,50), azaz:,,látni fogjátok, hogy megnyílik az ég...'' (1,51). Alig múlik el újabb három nap, és máris láthatják az elsô csodajelet. A ,,harmadik nap'' emellett sok elbeszélésben (pl. mesékben) fontos, rendkívüli nap, amelyen a titkok kiderülnek, a rejtélyek megoldódnak, a zárt ajtók kinyílnak, istenek vagy tündérek megjelennek. A helymegjelölés (Kánában) rámutat, hogy Jézus Galileában kezdte meg nyilvános működését. Ez teljesen összhangban áll a másik három evangélium leírásával, bár azok nem tesznek említést a kánai lakodalomról. János evangéliumában Jézus anyja csak itt szerepel és a kereszthalál alkalmával (Jn 19,25-27). A 13. v. szerint -- Jézus testvéreivel és tanítványaival együtt -- ô is kezdettôl fogva a Jézust követô szűkebb csoporthoz tartozott. Ez a beállítás János evangéliumának sajátja (szemben pl. Mákkal, Mk 3,20-21. 31-35). 2. Elôterjesztés (a problémás helyzet, 3-5. v.): Jellemzés: a bor hiánya miatt fennáll annak a veszélye, hogy idô elôtt véget kell vetni a lakodalomnak. Jézus anyja veszi észre ezt a veszélyt, és ô bízik a fiában. Szavait nem kérdésnek, hanem a bizalom kifejezésének kell tekintenünk. A 4. vers többféleképpen értelmezhetô, annyi azonban világos, hogy Jézus az elsô pillanatban el akarja hárítani a dolgot, nem akar foglalkozni a problémával. 3. A csoda (központi ész, 6-8. v.): Jézus váratlanul mégis magához ragadja a kezdeményezést. Utasítja a szolgákat, hogy töltsék meg a kôkorsókat és vigyenek belôle kóstolót a násznagynak. Elsô parancsa azonban értelmetlen. Minek a rengeteg víz (5- 7 hektoliter), ha a bor hiányzik? 4. Hatás (befejezés, 9-12. v.): A meglepetés annál nagyobb. A násznagy bizonyítja a csodát egy tréfás megjegyzéssel (hisz vidám, lakodalmi a hangulat), hogy nemcsak a probléma szűnt meg, hanem a bor minôsége is megjavult. Ô persze nem is tudja, hogy csoda történt. A tanítványok is meglepôdnek. A történet befejezô szavai összefoglalják a csoda tulajdonképpeni hatását: a tanítványok felismerik Jézus dicsôségét, a csoda hatására hinni kezdenek Jézusban. Ajándékozó-csoda a) Tartalmi ismertetô jegyek Az ajándékozó csodák esetén az emberek mindig meglepôdnek. A csodatévô rendkívüli módon biztosít az emberek számára táplálékot, ételt vagy italt, mégpedig nagyon jó minôségút, igen nagy mennyiségben. A kiváló minôség és a nagy mennyiség jellemzô az ajándékozó csodákra. Ezek a történetek olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek a kenyérkeresô emberek számára probléma. A betevô falat megszerzésének gondját komolyan veszik, azt a gondot, hogy hogyan lehet elôteremteni az élethez szükséges táplálékot, az ünnephez szükséges bort. A gyógyítások (és a többi csodák) bizonyos mértékig összehasonlíthatók más emberi tapasztalatokkal. Rendkívüli tettek ugyan, de ezeket ,,el lehet várni'' egy csodatevôtôl, hiszen a ,,rendes orvosi gyakorlat'' is felmutat ehhez hasonlókat, ha általában nem is ilyen váratlan és hatékony a gyógyítás. Az ajándékozó csodáknál hiányzik minden összehasonlítási alap. Ezek a csodák egyedülállóak, megismételhetetlenek. Az ajándékozó csodáknak ez a tulajdonsága segítette elô, hogy az evangéliumok itt fokozottabban elôtérbe állítják a csoda szimbolikus jelentését. Így a történet igazi értelme a szimbolikus értelmezés, nem annyira maga az esemény. b) Formai elemek Az ajándékozó csodákban a szükséghelyzet ecsetelése és a hatás bemutatása áll elôtérben. A központi rész (maga a csoda) nem hangsúlyos. Három fontos részletet figyelhetünk meg: 1. A csodatevô önként cselekszik. Mindig önmaga kezdeményez, saját jószántából szünteti meg a szükséghelyzetet. Tette meglepetést vált ki, néha teljes megdöbbenést. A szareptai özvegy (1 Kir 17,8-16) már csak a halált várja, miután utolsó maradék lisztjét megsütötte Illésnek. A próféta azonban váratlanul segít rajta. 2. A csoda leírása egészen szűkszavúan, egyszerű közlés. Nincs semmi elfogultság, egyetlen szokatlan szó, a csodatevô hatalmát nem érzékelteti. A csodálatos kenyérszaporítás történetében Jézus olyan egyszerűen cselekszik, mint bármely családapa. Ez a szűkszavúság, egyszerű leírás annál feltűnôbb, mivel maga a csoda egészen rendkívüli. 3. A befejezô megjegyzések hangsúlyosak. Kiemelik a kenyér hatalmas mennyiségét, a bor kitűnô voltát, stb. A csoda befejezése tulajdonképpen ünnep. # Magyarázat Miért szerepel ez a történet az evangéliumban? Ha a 4. és a 11. versektôl eltekintünk, történetünk tulajdonképpen vidám mesének is beillenék, amely fiatalok, öregek tetszésére elhangzik valamely családi ünnepen. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy az elbeszélô az Ószövetségbôl tanulta mesterségét. Az 5. vers például szó szerint megegyezik a József-történet egyik mondatával (Ter 41,55). Ez a történet jól beleillik a régi zsidó családi hagyományok keretébe, amelynek során az atyák történetét továbbadták. De beleillik a keresztény környezetbe is, amely tisztában volt a galileai helyrajzi viszonyokkal. Az elbeszélô nem hittudós. Ez a történet idegen test a negyedik evangéliumban. Sem szókincse, sem mondatfűzése nem azonos az evangélium többi részével. De a szerzô nem is erkölcsi nevelô. Elbeszélésének nem célja, hogy az emberek erkölcseit javítsa. Ez utóbbi sok gondok is okozott mind a régi, mind az újabb magyarázóknak, megütközést keltett bennük, és arra ösztönzött sokakat, hogy a történetet merôben képes beszédnek, példabeszédnek tartsák, tagadva azt, hogy annak bármiféle történeti magva legyen. De a negyedik evangélista -- Pál mellett az elsô század egyik legnagyobb hittudósa -- másként értékelte ezt a történetet. Szerinte olyan eseményrôl számol be, amelynek rendkívüli jelentôsége van, hogy Krisztus alakját helyesen értsük. Hogy pontosan mi történt akkor régen Kánában, nem tudjuk biztosan. De amit az esetrôl elmondtak, az az evangélista szemében nagyon jellemzô volt Jézus alakjára. Egészen evangéliumi, irányadó a keresztény remény számára, sokkal inkább, mint bármely más csodatörténet. Beillesztette könyvébe, mert teológiai mondanivalója szempontjából fontosnak tartotta. Ezt kifejezésre is juttatja a történethez fűzött befejezô szavakkal: ,,A galileai Kánában kezdte meg Jézus csodajeleit; kinyilatkoztatta dicsôségét, és tanítványai hittek benne'' (11. v.). Jézus kezdettôl fogva menyegzôi örömet hoz az embereknek a) Történetünk egy falusi lakodalomról szól. Jól tudjuk, mit jelent ez az ünnep a két fiatal számára, aki egymásra talált. A beteljesült várakozás, remény pillanata ez, az új élet, az új jövô kezdete. Fordulópont az új pár életében, egyszerű, falusi környezetben pedig örömünnep az egész falu számára. Régen, egy kis galileai faluban igen szegények voltak a körülmények. Kevés munkalehetôség, szűkös táplálkozás, unalmas, nélkülözésekkel teli élet. A betevô falat is nehezen került elô, ünnepre, vígasságra ritkán került sor. A szegény sorsban, nélkülözésben élô emberek számára annál vidámabb ünnep a lakodalom. Hét napon keresztül megvalósulnak az álmok: a bôséges étkezés, a gondtalan, vidám élet. Egy hétre félreteszi mindenki a megélhetésért való kemény küzdelmet és boldogan ünnepli a házasságkötést, az új, ígéretes élet forrását. Ha jártunk már falusi lakodalomban, megérezhettük, hogy az ilyen vidámságban mennyire megmutatkozik az emberek vágya az igazi élet, a zavartalan életöröm iránt. b) a bor fontos szerepet játszik a lakodalomban. ,,A bor megvidámítja az ember szívét'' (Zsolt 104,15). Az ókorban a bort az istenek ajándékának tekintették, amely örömet ad az embernek. Ezért mondják az ószövetségi próféták, hogy a messiási korban úgy fognak örülni az emberek, mintha bort ittak volna (Zak 10,7). A görögök azt tartották, hogy a bor fokozza az életerôt, mert az élet titka rejtôzik benne. A bor nem egy ital a sok közül, hanem ,,az'' örömital. Enélkül nem lakodalom a lakodalom. Bor nélkül az esküvô egyszerű társadalmi, jogi esemény lenne. Így érthetô, hogy a kánai lakodalomban igazi tragédiát jelent, hogy fogytán a bor. ,,Nincs több boruk'' -- mondja Jézus anyja (3. v.), és ezzel tulajdonképpen azt mondja, hogy vége az ünnepnek, nem sikerült, oda az örömünnep. Az egyszerű emberek körében fokozott csalódást okoz, ha ritka ünnepi alkalom elromlik valami miatt. Jézus anyjának szavai azt mutatják, hogy átérzi a helyzet kínos voltát. c) A Varázsfuvolában Papagénó így kesereg, amikor átveszi a poharat Papagénától: ,,Víz... Nem több, nem kevesebb, csak víz.'' Történetünk elmondja, hogy Jézus az egyszerű, színtelen, szagtalan vizet borrá változtatja. Mégpedig kiváló borrá, meggyôzôdhetnek errôl a vendégek. Jézus bôven osztogatja az igazi ünnep örömet. Kánában, amikor elsô ízben lép nyilvánosság elé, úgy találkozunk vele, mint aki Istenhez méltó örömet osztogat. Ez a gondolat a legfontosabb a negyedik evangélium számára: Krisztus kezdettôl fogva Isten örömével ajándékozza meg az embereket. Evangélium ezt jelenti: örömhír. d) Ez a gondolat rejtôzik már a Jézus és anyja közt folyó párbeszédben is (3-5. v.). Ha elsô látszatra az is a benyomásunk, hogy nézeteltérésrôl van szó, hamarosan kiderül, hogy Jézus anyja milyen mélyen belelát fia titkába. ,,Nincs boruk'' -- mondja az anyja. ,,Mit akarsz tôlem?'' -- kérdezi ôt Jézus. Más szavakkal: ,,Tudatában vagy te annak, hogy mi minden rejtôzhet kérdésed mögött? Mit is kérsz tulajdonképpen? Csak bort, vagy valami sokkal nagyobbat, fontosabbat? - - Amikor pedig Mária a szolgákhoz fordul: ,,Tegyetek meg mindent, amit mond!'', tulajdonképpen megfelel fiának: ,,Igen, jól tudom, mirôl van szó. Tudom, hogy te megmentheted az ünnepet, mert te Isten örömét hozod. Tedd meg, amit jónak látsz!'' Amikor Jézus anyja bizalommal fordul fiához, ezzel kifejezi és elismeri, hogy Isten megbízta Jézust azzal, hogy az embereknek menyegzôi örömet hozzon. Amikor a csoda hatására a tanítványok is felismerték ezt, ôk is hinni kezdtek (11. v.). Itt tehát az öröm nem Isten által adott ajándék, jutalom, amelyet azoknak ígér, akik kiváló, egyházhű, erkölcsös, teológiailag helyesen gondolkodó keresztények. Az öröm itt a hit indítéka. A menyegzôi öröm végigvonul az evangéliumon, a kezdetétôl egészen a végéig. A remény megnyilvánulása a) Csoda és jel A násznagy ezt az új bort igen finomnak találja (9-10. v.). Hogy honnan származik és mit jelent ez az egész, fogalma sincs róla. De szükségesnek tartja, hogy megjegyzést fűzzön ehhez a ,,csodálatos'' borhoz. Ez minden, ami számára a csodából következik. Ez az irónia nagyon jól jön a negyedik evangélistának. Szerinte jól szemlélteti sok kortársának magatartását, akik csodákra éheznek. Egyes keresztény körökben az a meggyôzôdés uralkodott, hogy csak abban működik a Szentlélek, aki csodákat tud tenni. Úgy gondolták, hogy a Szentlélek jelenlétét csak a rendkívüli, természetfeletti dolgokban lehet megtapasztalni: elragadtatásban, nyelveken való szólásban, csodatételben. A negyedik evangélium elhatárolja magát ettôl a felfogástól. Nem is beszél sok csodáról, mindössze hatról. Számára a csoda önmagában nem különösebben érdekes. Ez persze nem azt jelenti, hogy kétségbe vonná a csodák jelentôségét, szerepét, vagy azok létét, mint ez pl. az újkori racionalizmusban történt. Ô más értelemben bírálja felül a dolgot. Meggyôzôdése, hogy csodák vannak, bármennyire érthetetlen, hihetetlen is ez az ember számára. De a csodák félrevezethetik magukat a hívô keresztényeket is, ha nem világos számukra, hogy honnan erednek és mi a céljuk. A tanítványok Kánában ,,jelet'' láttak (11. v.). A ,,jel'' jelez, megmutat valamit. Rámutat valami fontosra, ami különben rejtve maradna. A kánai menyegzôn a jel hatására a tanítványban felvillant valami, ami reményt keltett bennük. Jézus tette által fény gyulladt bennük, amely megvilágította a jövô útját. Olyan lehetôségek tárultak fel elôttük, amelyekre még gondolni sem mertek. A jel a jövôbe mutat, abba a jövôbe, amelyet Isten az emberekkel, az emberek számára készít. Már az Ószövetség is beszél prófétai jelekrôl, amelyek kinyilatkoztatják, hogy a történelemben Isten munkálkodik népe megmentésén. Jézus csodái ilyen jelek akarnak lenni. Az ember általában azt gondolja, hogy arra kell figyelni és építeni, ami megtapasztalható, látható. De ha megmaradunk az esemény látható, megtapasztalható részénél, a csoda -- bármilyen mély benyomást tesz is ránk, végül egy természetfölötti és természetellenes álomvilágot hoz létre bennünk, amelynek semmi köze a való világhoz. Aki viszont felismeri, hogy a csoda -- jel, azt is megérti, hogy Isten milyen valóságosan működik ebben a világban, és működése kézzelfogható, valóságos remény forrása számunkra a mindennapi életben. b) ,,Kinyilatkoztatta dicsôségét'' (11. v.) Legjobban az ikonfestôk érzékeltetik azt, hogy János evangéliuma a csodákat milyen értelemben tekinti jeleknek. Az ikonfestô elôbb fehérre fest egy deszkát, majd néhány helyen arany lemezt helyez rá. Ezután festi meg a képet. Így a fény és arany ragyogása áttetszik a ráfestett alakok közül és mögül, megvilágítja, besugározza a természetes, látható dolgokat, személyeket, amelyek a képen vannak. Jánosnál ugyanígy sugárzik Jézus dicsôsége mindabból, ami egykor a kánai menyegzôn történt. A vígasság forrása nem kívülrôl érkezik, nem idegen a csodatevô. Ott ül az ünneplô közönség soraiban, de kiléte rejtve van. Jézus csodatette által azonban elôtűnik a csodálatos menyegzôi öröm, amely Isten uralmának ünneplésébôl árad. Jézusban megpillanthatjuk a remény legcsodálatosabb tárgyát, az örök boldogságot, a beteljesült életet, Isten fenségében való részesedést (ezeket jelenti a ,,dicsôség'' szó). Mindez már most valóság, felsugárzik közöttünk, mint való jelen. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek ott a kánai lakodalomban hirtelen az új, ragyogó világban érezték volna magukat. Errôl csak a csodaváró hit álmodik, amely azt gondolja, hogy a technika, a vallás vagy a jóakarat csodájával paradicsommá tehetjük ezt a világot. A történet nem mondja azt sem, hogy akik az új bort itták, hirtelen kifogástalan, tökéletes emberekké váltak volna. Ennél sokkal józanabb a negyedik evangélium szerzôje. Nem történt itt más, mint egy csodajel, a jel pedig valami ,,más''-ra utal. A történet érzékelteti, mi magunk is találkozhatunk néha, pl. egy bensôséges, hangulatos szentmisében vagy lelkigyakorlaton. De aki igazán megértette, mit jelent Jézus örömének e világban való megtestesülése, az mosogatás közben is megláthatja Isten dicsôségét. c) ,,Tanítványai hittek benne'' (11. v.). Ez a mondat kétféle dolgot jelenthet: -- A csodajel által a tanítványok hinni kezdtek Jézusban; -- Mivel a tanítványok hittek Jézusban, megértették azt, amit a többiek nem. Mindkét állítás igaz. A jeleket csak akkor vesszük észre, Jézus öröme csak akkor tölti el életünket teljesen, ha igazi, mély hittel tudjuk ôt nézni. Ugyanakkor Jézus minden jelet azért tesz, hogy felébressze bennünk a hitet, amelynek fényében ôt megérthetjük. Ezek a csodajelek ôrá mutatnak, Jézus Krisztusra, a hit szerzôjére és beteljesítôjére. A konkrét esemény keretein túl (pl. a kánai csoda) rámutatnak az ô egész személyére, életére, halálára. Ebben az összefüggésben vissza kell térnünk a 4. versre. Jézus azt mondja anyjának, hogy ,,az ô órája'' még nem jött el. Az ,,ô órája'' azonban mindig Jézus keresztrefeszítését jelenti János evangéliumában, Jézus ezáltal ,,dicsôül meg'' (vö. Jn 12,23-24. 27-28; 17,1). Mire ez az óra elérkezik, Jézus ,,mindent befejezett'' már (Jn 19,30). Ami Kánában történt, az csak utal arra, mit Jézus egész működésével kinyilatkoztat és ami a kereszten beteljesedik: Isten szeretetének dicsôsége. A ,,menyegzôi'' öröm Kánába kezdôdik, de csúcspontját a kereszten éri el. Talán szokatlan az, hogy a keresztrôl így beszélünk. De a negyedik evangéliumban a ,,kereszt'' nemcsak a halált, hanem a feltámadást és a Szentlélek kiáradását is jelenti. De nevezhetjük-e még így is a keresztet ,,menyegzôi örömnek''? Igen, és ez a krisztusi örömhírben a legérdekesebb. Ahol Isten működni kezd, ott a reménytelenség ellenére is megjelenik a remény, ott élet fakad a halálból, ott gyôzelem a vereség, ott borrá válik a víz (amely jele annak, hogy vele együtt meghaltunk, vö. Róm 6,3-4), borrá, amely a mennyei örömünnepen való részvétel szentségi jele. Vasarely, az ismert festôt elôszeretettel fest geometriai alakokat, például kocka-kompozicíókat. Ha az ilyen képeket hosszabban szemléljük, egyszerre minden átfordul: a vízszintes lapokat függôlegesnek látjuk, a bemélyedô, üres sarkok kiemelkednek. A hitben is megtörténik ez velünk. Meglátjuk, hogy teljesség az, amit ürességnek éreztünk, az élet nagyszerű lehetôsége az, ami vigasztalanul hétköznapinak tűnt. Aki hisz Jézus Krisztusban, ugyanazon valóságot látja maga elôtt, de a látottak mögött elôtűnô reménysugarakat is észreveszi. # Bibliaóra Munkánk alapvetô célja az, hogy a szöveg feldolgozása segítsen észrevenni életünkben a dolgok mögött rejtôzô jézusi valóság és öröm jeleit. Két változatot javaslunk. Mindkét változat ünnep tulajdonképpen (egyik nagyobb, a másik kisebb). A) változat: A szöveg felosztása, tagolása lehetôséget nyújt arra, hogy a cselekményének lendületét jobban megismerjük. Ennek ismerete elengedhetetlen az ezt követô alkotó feladat elvégzéséhez. A résztvevôknek ugyanis az lesz a feladatuk, hogy kifejezzék azt az örömet, amelyet Jézus magatartása, közbelépése lehetôvé tesz és elindít. Az óra befejezéseként ünnep-jellegű megoldást választunk az eredmények bemutatására. Az ünnepi jelleget egyéb részletekkel is elô lehet mozdítani (díszítés, agapé, ülésrend, stb.). B) változat: Ebben a változatban az egész óra ünnep, részben vagy teljes egészében istentisztelet. Hogy az ünnephez mi szükséges, megtudhatjuk a kínai példabeszéd és a bibliai szöveg összehasonlítása alapján. A részvétel alkotó, tevékeny annyiban, hogy a résztvevôknek maguknak kell átélniük azt, ami Kánában, mint jel történt -- és életükben ismételten történik. Amit éreznek, felismernek, átélnek, nagyon jól illeszkedik az istentisztelet keretébe, amely -- ha lehetséges -- szentmisével, Úrvacsorával végzôdik. Az ,,elvégzendô feladat'', a résztvevôk élménye az egyben az örömhír hirdetése is, amely reményt ad életünknek és feltárja elôttünk az öröm új lehetôségét. Témák A) változat 1. Az ajándékozó csoda ismertetô jegyeinek és a kánai elbeszélés jelentôségének tanulmányozása. 2. A történet cselekményének szemléltetése alkotó módon. 3. Az örömnek mint a hit indítékának tanulmányozása saját életünkben. B) változat 1. A történet összevetése egy kínai példabeszéddel. Az öröm új lehetôségének megvilágítása. 2. A kánai esemény során kibontakozó öröm kifejezése alkotó módon; az ünnep elôkészítése. 3. Jézus ajándékaiból fakadó öröm ünnepe, istentisztelet. Óravázlat Feladat Módszer Eszközök ---------------------------------------- -------------- --------------- A) változat (egy alkalomra) 1. Téma: Az elbeszélés (Jn 2,1-12) alapján tanulmányozni az ajándékozó csoda jellegzetességeit. Kidolgozni a történet jelentôségét (55 perc). Elolvasni a történetet egész munkalap a Jn közösség 2,1-12-höz nagy 5 perc ívpapír, rostirón Minden csoport foglalkozik az csoportosan alábbi kérdésekkel (elôbb az 15 perc egyikkel, azután a másikkal): a) Milyen részekre tagolhatjuk a történetet? További kérdés (ha van rá idô): csoportos megbeszélés 20 perc -- Milyen címet adhatnánk az egyes részeknek? b) A víznek borrá változtatása által Jézus jelet adott: jelét annak, hogy menyegzôi örömet hoz -- Mit jelent ez a jel -- a násznagy számára? -- az új házasok számára? -- a tanítványok számára? -- Mária számára? Az eredmények bemutatása egész közösség 15 perc 2. Téma: A történet cselekményét zenével, képekkel bemutatni (50 perc). Egy-egy feladat az alábbiak közül: csoportosan (csoportok kialakítása a feladatoknak megfelelôen) hangjáték -- A cselekményt egyszerű zenei eszközökkel bemutatni (hangjáték) -- Adott dallamhoz (pl. ifjúsági, dalszöveg énekeskönyv templomi énekek) dalszöveget írás írni, amely kifejezi a történet alapgondolatát -- Képekbôl plakátot készíteni az kollázs képes újságok, alábbi témákról: olló, ragasztó, ívpapír a) ,,Nincs boruk'' b) ,,Megízlelte a borrá vált vizet'' 3. Téma: Személyesen átélni az örömöt, mint a hit forrását. A résztvevôk bemutatják alkotásaikat egész közösség -- Mindenki megtekinti a kollázsokat -- A csoport elénekli a készített dalt -- Bemutatják a hangjátékot Befejezésül ünnepi együttlét agapé, zene B) változat Olyan résztvevôk esetében ajánljuk, akik már több csodatörténetet feldolgoztak, és a sorozatot ezzel kívánják ünnepélyesen befejezni. A kánai történet minket is arra ösztönöz, hogy ünneplô örömben találkozzunk egymással. Célszerű az ünnep keretébe misét (úrvacsorát) és agapét illeszteni. 1. Téma: A kínai példabeszéd és az evangéliumi történet összehasonlításával kiemelni a kánai jelenet alapgondolatát: Jézus az öröm új lehetôségét hozza (30 perc). Elolvasni vagy elmondani a kínai egész munkalap a Jn példabeszédet és az evangéliumi közösség 2,1-12-höz és a történetet. kínai példabeszéd szövege (ld. függelék) Összehasonlítani a két történetet egyénileg A következô kérdésekre válaszolunk: -- Mi teszi a menyegzôt (és minden ünnepet) ünneppé? -- Mi hiúsítja meg az ünnepet? 2. Téma: Kreatív módon kifejezni a kánai történetet (Jn 2,1-12) örömét; elôkésíteni a közös ünnepet (80 perc). Elmondani a kánai történetet, vagy egész munkalap a Jn a szerepeket kiosztva elôadni közösség 2,1-12-höz Felismerni és kifejezni az örömöt csoportosan ívpapír, festék, (minden alkalmi zenei csoport eszközök; egy feladatot) írószerek, hanglemezek, hangszalag, magnetofon megfelelô ké v.p dia és vetítô -- lefesteni -- hangjátékkal kifejezni -- dalt írni -- zenét kiválasztani -- levelet íni (az új férj levele egy barátjához, amelyben elmondja a lakodalom történetét); -- elmélkedést írni a jelenetet ábrázoló képhez 3. Téma: Az ünnep. Istentisztelet, vagy közösségi ünnep keretében megünnepelni Jézus ajándékait (ha lehetséges, szentmisével, agapéval, úrvacsorával) Közvetlen elôkészület az ünnephez egész gyertya, virág, közösség kenyér, bor, gyümölcs, italok, sütemény -- feldíszíteni a termet, kápolnát, asztalt -- az ételek, szentmise elôkészítése -- esetleg állóbüfé Az ünnep megtartása A csoportok áhítatszerűen bemutatják alkotásaikat: -- képeket -- hangjátékot -- levelet felolvassák -- zenét lejátsszák -- dalt eléneklik -- elmélkedés képrôl Szentmise (úrvacsora) Vidám együttlét agapéval, zenével (ha a hely lehetôvé teszi, tánccal). Útmutatás az óravázlathoz A) változat 1. Téma Mielôtt zeneileg feldolgoznánk a történetet, a szöveget elôbb két szempontból is megvizsgáljuk. 1. A szöveget tagoljuk, részjelenetekre bontjuk, esetleg azoknak címet adva kiemeljük belôlük a lényeget. Ez a feladat igen fontos a zenei rögzítéshez. 2. Ezenkívül a résztvevôk foglakoznak a történetben szereplô személyekkel is, azt vizsgálva, hogy az itt látható jel (víz borrá válása) mennyire vezette rá ôket a mélyebb valóság felismerésére. A munka végeztével az eredményeket bemutatják a közösségnek. 2. Téma A történetbôl kicsendülô örömet aligha lehetne jobban bemutatni, mint zene által. A hangjátékhoz egészen egyszerű eszközök szükségesek: poharak, edények, furulya, fedô, pléh-doboz, stb. A résztvevôk elôbb kipróbálják az egyes eszközök hangját. Utána megbeszélik, hogy a történetben melyik részre fogják helyezni a hangsúlyt, mit akarnak leginkább kifejezni. Nem szabad megragadni a kánai jelenet külsôségeinél. A szereplôk gondolatait, érzéseit, hangulatát kell kifejezni, nem esküvôi zenét adni. Ezután megbeszélik és kidolgozzák a hangjátékot. Bár a zenélôk saját érzéseiket, gondolataikat csak tökéletlenül tudják kifejezni a zenével, valami mégis sikerülni fog ebbôl, amikor a többieknek bemutatják. A hangjátékot készítô csoportban ne legyenek tíznél többen. Egy másik csoport ismert dallamra új szöveget írhat, amelyben a történet elemei, gondolatai szerepelnek, és a benne rejlô örömet kifejezi, esetleg továbbviszi. Más csoport újságból kivágott képek segítségével kollázst (képes plakátot) készít a két megadott témához. Lehet a kollázst egyszerűen színes papírdarabokkal is készíteni vagy díszíteni, kiegészíteni, esetleg feliratokkal. A munka kezdetén a résztvevôknek meg kell egyezniük a kép alapgondolatában. 3. Téma Az óra befejezése során a résztvevôk bemutatják a közösség elôtt mindazt, amit alkottak. Jó, ha két óránál több idô áll rendelkezésre, különösen ha a bibliaóra végén baráti együttlétre is idôt akarunk adni. B) változat 1. Téma A tárgyalt csodatörténetek sorában a kánai menyegzô története az utolsó. Kifejezetten ünnepi alkalomról szól, arról a teljességrôl, amelyet Jézus ajándékoz az embereknek. Nagyon célszerű tehát, hogy a résztvevôk a történetet ünnep formájában dolgozzák fel, ahol a lehetôségekhez mérten megkísérlik megjeleníteni a jézusi örömet, barátságot, igazi együttlétet. Ez természetesen nem történhet egyetlen óra (60 perc) leforgása alatt. Ha egyfolytában 3-4 óra nem áll rendelkezésre, a munkát ill. az ünnepet két alkalommal is lebonyolíthatjuk. Elsô alkalommal az elôkészület történik, másik alkalommal maga az ünnep. (Természetesen jobb lenne az egész egyfolytában, ha megoldható, pl. délután és este.) Az elsô téma során összevetjük az evangéliumi történetet egy kínai példabeszéddel. Így kidomborodik, hogy az ünnepnek vége szakad, ha bor helyett (ami a bôség jele) csak víz áll rendelkezésre (a szükséges javak hiánya). A kínai mesében a résztvevôk önzése hiúsítja meg az ünnepet. Az, hogy Jézus ajándéka jobb a szükségesnél, jelzi, hogy milyen teljességet ajándékoz ô az embereknek. Az ünnep ezáltal lesz csak igazán ünnep. Az egyéni munka során ennek kell kitűnni. {kép} A kánai menyegzô Miniatura (Echternach-i Aranykódex) 2. Téma Amikor a szöveget felolvassuk (vagy a szerepeket kiosztva elmondjuk, a résztvevôk összeszedetten, csöndben elmélyülhetnek a történet mondanivalójában. Ez jó kiindulópontot jelent az ezt követô feladat elvégzéséhez. Miközben a résztvevôk csoportokra oszolva szemléltetni igyekeznek a cselekményt, alkotó módon foglakoznak azzal, és közösen át is élik. Mindenki tetszése szerint választhat a feladatok közül, és így alakulnak ki a megfelelô csoportok: -- festés (az útmutatás lásd az elôzô változatnál) -- hangjáték (-''-) -- dalszöveg írás: a résztvevôk megegyeznek abban, hogy milyen dallamot választanak alapul (pl. egy ifjúsági vagy templomi ének dallamát vagy akár népdalt), és megfelelô szöveget írnak, amely a Jn 2,1-12 gondolatát kifejezi. (Eközben dolgozhatnak kettesével, majd a csoport eldönti, hogy melyik szöveget fogják bemutatni.) Ha valaki tud, dallamot is írhat a dalhoz. -- Zene kiválasztása: megfelelô hanglemezeket vagy felvételeket kell elôkészíteni. Esetleg egyszerű táncot is kigondolhatnak hozzá. -- Az új férj levele barátjához: elbeszéli a lakodalom alkalmával történt eseményt. A levélnek az a célja, hogy a közösségi ünnepen a kánai esemény története is szerepeljen. Az új férj a lakodalom után írja a levelet barátjának, aki nem tudott eljönni, és elmondja neki ottani élményét. Ügyeljünk arra, hogy a levelet valóban az illetô szemszögébôl megfogalmazva írjuk meg. Használjuk hozzá a munkalapot a Jn 2,1-12 szövegével. A levél megírása elôtt ajánlatos, hogy a csoport közösen megbeszélje, mit élhetett át az új férj. Így helyes irányba fognak elindulni. Mivel egy levelet sem írhatnak hatan-nyolcan, tanácsos egyenként írni vagy kettesével. Végül a csoport kiválasztja a bemutatáshoz a legmegfelelôbbet. Ha a levelek viszonylag rövidebbek, kettôt, hármat is fel lehet olvasni. -- Elmélkedhetünk a könyvünkben található képrôl (154. oldal) is. Az elmélkedés módját a 151. oldalon ismertettük. Ha tudunk, készítsünk elô az elmélkedéshez megfelelô diát vagy nagyobb méretű képet (pl. hitoktatási képek). 3. Téma Az óra nem is bibliaóra, hanem ünnepi együttlét, istentisztelet. A résztvevôk az elôzôekben elôkészítették ezt (2. téma). Ha szűkében vagyunk az idônek, a termet és az asztalt már óra elôtt át lehet rendezni. Az elôkészített munkák bemutatása része lehet magának az istentiszteletnek. A képek, a zene saját élményeinkrôl, felismeréseinkrôl, örömükrôl és hálánkról beszélnek. Ha mise nincs is, legalább agapét tartsunk. ======================================================================== Utószó: Levél az olvasóhoz Reméljünk! Kedves Olvasó! Szeretném tudni, úgy érez-e Ön, mint én. Mert bennem hiányérzet, vágyakozás született, amíg a csodatörténetekkel foglalkoztam. Sajnálom, hogy nem lehettem ott, amikor mindez történt. No, nem magára a csodára lennék igazán kíváncsi, hanem azt hiányolom, hogy nem állhattam magam is a megdöbbent tömeg soraiban, hogy egyik-másik csoda nem velem történt, hogy nem érezhettem rá, amikor Jézus mindent megváltoztat az életemben. Mennyire örültem volna ennek! Saját életemben ugyanis állandóan korlátokba ütközöm. Az én életemben a víz sohasem válik borrá, a betegek mindig ott maradnak az ágyban, a halottak a sírban, szükség van az idegklinikákra, a tengerben pedig sokan megfulladnak. Az én életemben a szabályok sohasem változnak. Sôt, más korlátokat is látok. Börtönbe sokszor azok kerülnek, akiket nem hagy nyugton a lelkiismeretük, és az emberi jogokért küzdve, terhére válnak a világnak. Ugyanakkor azt is látom, hogy hiába a szédítô technikai fejlôdés, életünk problémái nem csökkennek, és a fejünk felett egyre fenyegetôbb veszélyek tornyosulnak. Nem tudna itt segíteni rajtunk egy csodatevô? Ígéretekben nincs hiány. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy mindezek többnyire üres szavak maradnak. Nincs varázsszer, amely megváltoztathatná világunkat. Az újszövetségi csodatörténetek sem csodaszerekrôl beszélnek. Engem leginkább a mód és a cél ragad meg, ahogyan és amiért Jézus cselekszik. Találkozik a szükségben szenvedô emberrel -- és mindenkivel, aki körülötte van; a farizeusokkal és a tanítványokkal, a beteghordozókkal és a tömeggel. A csoda által nekik mindannyiuknak mondani akar valamit, akkor is, ha közvetlenül csak magán a rászorulón segít. De a csodán, a szerencsés ember alakján keresztül valami mélyebb célt, szándékot ismerhetünk meg: Meg akarja szabadítani az embereket az életüket veszélyeztetô titokzatos erôktôl, meggyógyítani ôket betegségeiktôl, amelyek hatalmukba kerítették ôket. Részesíteni akarja ôket az élet teljességébôl, amelyre eddig nem volt lehetôségük. A csoda által az emberek remélni kezdenek, azaz új módon, másként élni. Olyan embereket látunk magunk elôtt, akikrôl senki sem vesz tudomást, akiknek nincs nagy befolyásuk, akik nem a nagyok és hatalmasok köreibe tartoznak. Elsôsorban ôk részesülnek az új életbôl. Újra lehetôséget kapnak az egyéni cselekvésre, az egyenes járásra, az önálló döntésre, a bizalomra, a tevékenységre, a vállalkozásra, a megnyílásra, az örömre, a szeretetre. És milyen érdekes, ahogyan ez történik. Ha Jézus süketnémát gyógyít, ujját a fülébe helyezi, kezével érinti ajkát, együtt sóhajt a beteggel. Egészen azonosul vele, és így -- a leküzdhetetlen akadályok ellenére visszaadja az illetônek a kapcsolatteremtés lehetôségét. A beteg megérintése más csodatevôk esetében is hozzátartozik a gyógyításhoz. De Jézusnál ez szerintem valami mást is jelent. Kitaszítottak, ,,érinthetetlenek'' ezek az emberek, akiket Jézus megérint. az érintés nála nem a csodatétel jelképes eszköze, annál sokkal több. Az emberek ma is többet várnak, túl a szavakon szeretô, gyógyító érintést, amely lehetôvé teszi a kapcsolatfelvételt. Jézus arra kéri az epileptikus fiú apját, hogy imádkozzék. Tevékeny részvételt kér tôle, mindennel dacoló hitet. Ezt is jól ismerjük. Az embereknek szüksége van barátokra, akik helyettük és velük hisznek mindennel dacolva, szemben azokkal, akik mindent jobban tudnak, és szemben azokkal az erôkkel, amelyek mindent tönkretesznek. Jézus alszik a csónakban. Ez az eset nem csak abból áll, hogy Jézus végül lecsendesíti a vihart. Alszik, mert rábízta tanítványaira az út minden gondját. Nem akar mindent ô csinálni, mindent intézni, mindenre vigyázni. Teljes nyugalommal alszik, egészen megbízik bennük. Ez az, ami igazán csodálatot kelt, és ez adhat nekik erôt, hogy bátran vállalják feladataikat, és maguk is bízni tanuljanak. Az özvegy a lét, a társadalom peremérôl, a pusztulásból visszatérve ismét teljes értékű életet élhet. A hajlott hátú asszony meggyógyul szombaton mindenki szeme láttára és minden szabály ellenére. -- Ma is vannak elnyomorodott emberek, akik a fennálló szabályok, megváltoztathatatlan rend következtében magukra maradtak, élô halottként járnak az életben. Jézus lehetôvé teszi az ember számára, hogy teljes értékű emberi életet éljen. Ezt nem üres szavakkal adja az ember tudtára, hanem úgy, hogy az ember maga megtapasztalja és átélheti. Ilyen remény születik a csodák által. Így, és ezáltal jel a csoda, jele Isten korlátlan szabadságának, isten együttérzésének, velünk való azonosulásának. Jelzi Isten lehetôségeit, amelyeket megoszt az emberrel. Ez különösen a kánai menyegzô története által válik nyilvánvalóvá. Bizonyára emlékszik erre az Olvasó. Maga a csoda szinte titokban történik, távol az ünneplô sokadalomtól, olyan emberek jelenlétében, akik csak szolgák, az ünneprôl kiszorultak. Az utoljára felszolgált bort a násznagy, a vôlegény, a vendégek élvezik, méghozzá korlátlan mennyiségben. Megállapítják, tudomásul veszik, hogy a minôsége kitűnô. De hogy tulajdonképpen mi is történt, csak a közelállók tudják, akiket a dolog közvetlenül érint, akik látják ôt is, a jó bor szerzôjét. Ôk megsejtik -- Jézus maga utal erre --, hogy az emberek között az ô útja kereszt felé kanyarodik, és éppen a kereszten, halálában vállalja legmélyebben a sorsközösséget a szenvedôkkel, és így kerekedik felül a legelszántabb ellenségeken, a borzalmon és a halálon. A finom borral teli mérôk az öröm és a teljesség jelei az ünneplô közösség számára, és jelzik a jövôt, az Isten uralmának megvalósulását, amelyben részesedniük kell. Ez az, ami igazán megragad engem Jézus csodáiban: hívnak, hogy reméljek, Ez azt jelenti, hogy nekem is van jövôm. Én is kezdek felszabadultan körültekinteni. Nem révülök mereven az úgynevezett tényekre, amelyekkel meg akarják magyarázni az emberek, hogy minden hiábavaló, nem lehet a dolgokon változtatni. Keresztül tudok nézni a körülöttem lévô dolgokon, körül merek nézni új lehetôségeket keresve, hogy ne a megadásé, a rezignációé legyen az utolsó szó. És valóban, itt is, ott is csodákat látok, amelyek velem és másokkal történnek. Látok olyan embert, aki hirtelen felegyenesedik, vagy felszabadultan feltekint. Látok olyanokat, akik felfedezik az ajándékozást. Látok embereket, akik megszabadulnak végzetes kötôdéseiktôl, megtanulják kimondani, hogy ,,én'', majd a következôkben azt, hogy ,,te'' és ,,mi''. Akik meg voltak félemlítve, szólni mernek, nevén merik nevezni az igazságtalanságot. Két-három ember felismeri, széttöri a kialakult korlátokat. A félénkek sarkukra állnak az igazságosság és a béke védelmében, és megváltoztatják környezetüket. Egy villanás, és látunk. Látjuk mi történik velünk, mivel találkozunk, mire vállalkoznak mások. Felnyitották szemünket ezek a történetek, amelyeket olvastunk. Elolvastuk ôket, de az élet újra írja ôket. Ez a remény. remény, amely lendít, és amely által mi másokat is meg tudunk mozgatni, változtatni a jobb jövô irányában. Erre hívnak minket ezek a történetek. Ezért szeretem ôket, és örülök nekik, bizonyára Önnel együtt, kedves Olvasó. ======================================================================== Ajánlott irodalom G. Lohfink, Jetzt verstehe ich die Bibel. Ein Sachbuch zu Formkritik. KBW-Verlag, Stuttgart, 1973 G. Bronkamm, Bibel -- Das Neue Testament. Eine Einführung in seine Schriften im Rahmen der Geschichte des Urchristentums. Kreuz-Velag, Stuttgart, 1971. Kommentárok: Dóka Zoltán, Márk Evangéliuma Magyar Ev. Egyház Sajtóosztálya, Budapest, 1977. R. Pesch, Das Markusevangelium (Herders Theol. Kommentar zum NT II(1). Herder, Freiburg, 1976-78. E.Schweizer, Das Evangelium nach Markus. (NTD 1) Vandenhoeck u. Ruprecht, Göttingen, 1967. W. Grundmann, Das Evangelium nach Lukas, (Theol. Handkommentar zum NT 3). Evang. Verlagsanstalt, Berlin. H. Schürmann, Das Lukasevangelium. (Herders Theol. Kommentar zum NT III(1). Herder, Freiburg 1969. K. Schäfer, Zu Gast bei Simon. Eine biblische Geschichte, langsam gelesen. Patmos, Düsseldorf, 1973. J. Jeremias, Die Gleichnisse Jesu. Vandenhoeck u. Ruprecht, Göttingen 1977. E. Jüngel, Paulus und Jesus. Eine Untersuchung zur Präzisierung der Frage nach dem Ursprung der Christologie. Hermeneutische Untersuchungen zur Theologie, 2. köt. J.C.B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen, 1972. E. Linnemann, Gleichnisse Jesu. Einführung und Auslegung. Vandenhoeck u. Ruprecht, Göttingen 1975. W. Neidhart -- H. Eggenberger (kiadók), Erzählbuch zur Bibel. Benziger-Kaufmann-TVZ, Zürich-Lahr 1975. R. Pesch-R. Kratz, So liest man synoptisch. Anleitung und Kommentar zum Studium der Synoptischen Evangelien, 4-5. kötet: Gleichnisse und Bildreden. J. Knecht, Frankfurt/M 1978. P. Ricoeur -- E. Jüngel, Metapher. Zur Hermeneutik religiöser Sprache. Mit einer Einführung von Pierre Gisel. Zeitschrift Evangelische Theologie, Sonderheft. Chr. Kaiser, München 1974. H. Weder, Die Gleichnisse Jesu als Matephern. Traditions- und redaktionsgeschichtliche Analysen und Interpretationen. Forschungen zur Religion des Alten und Neuen Testaments, 120. füzet. Vandenhoeck u. Ruprecht, Göttingen, 1978. G. Theissen, Urchristliche Wundergeschichten. Ein Beitrag zur formgeschichtlichen Erforschung der synoptischen Evangelien. Gütersloher Verlagshaus G. Mohn, Gütersloh 1974. A. Weiser, Was die Bibel Wunder nennt. Ein Sachbuch zu den Berichten der Evangelien. KBW-Verlag, Stuttgart 1977. Módszertan: Praktische Bibelarbeit heute KBW-Verlag, Stuttgart 1973. W. Erl -- F. Gaiser, Neue Methoden der Bibelarbeit. Katzmann Verlag, Tübingen 1969. B. Dörig, Kreativität -- praktisch. Impulse zur Methodik der Gruppenarbeit. F. Reinhardt Verlag, Basel 1974. Evangelische Erwachsenenbildung Mitteilungen der Arbeitsgemeinschaft für ev. Erwachsenenbildung in der Schweiz AGNB, 24/25. szám /1978. ápr. Das Gruppengespräch. Methodikblätter für Gruppenleiter. AGEB, KAGEB és SVEB, Zürich-Luzern 1977. Találkozások, Példabeszédek: (Evangéliummagyarázatok, Jegyzet, I-II. rész) Ford. és Átdolg: Tarjányi Béla Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1996., 1985. Psalmen (Bibelarbeit in der Gemeinde, 4. kötet) F. Reinhardt Verlag, Basel/ Benziger Verlag, Zürich-Köln, 1982. ======================================================================== Újszövetségi csodatörténetek témák szerint csoportosítva Gyógyító csodák Péter anyósának meggyógyítása (Mk 1,29-31; Mt 8,14-15; Lk 4,38-39) A leprás (Mk 1,40-45; Mt 8,2-4; Lk 5,12-16) A vérfolyásos asszony (Mk 5,25-34; Mt 9,20-22; Lk 8,43-48) Egy süketnéma (Mk 7,31-37) A betszaidai vak (Mk 8,22-26) Két vak (MK 9,27-31) A vak Bartimeus (Mk 10,46-52; Mt 20,29-34; Lk 18,34-43) A kafarnaumi százados (Mt 8,5-13; Lk 7,1-10; Jn 4,46-53) Tíz leprás (Lk 17,11-19) A beteg a Betezda-fürdônél (Jn 5,2-18) A béna a Templomban (Csel 3,1-10) A béna Éneász Liddában (Csel 9,32-35) Halottfeltámasztások Jairus lánya (Mk 5,21-43; Mt 9,18-26; Lk 8,40-56) A naimi ifjú (LK 7,11-17) Lázár (JN 11,1-44) Tabita Jaffában (Csel 9,36-42) Eutichusz Troászban (Csel 20,7-12) Ördögűzések A megszállott a zsinagógában (Mk 1,21-28; Lk 4,31-37) A gerázai megszállott (Mk 5,1-20; Mt 8,28-34; Lk 8,26-39) A föníciai asszony lánya (Mk 7,25-30; Mt 15,21-28) A megszállott fiú (Mk 9,14-29; Mt 17,14-21; Lk 9,37-43) A néma megszállott (Mt 9,32-34; Mk 12,22-24; Lk 11,14-15) A filippi jósnô (Csel 16,16-18) Szkéva fiai (Csel 19,13-17) Mentô-csodák A vihar lecsendesítése (Mk 4,35-41; Mt 8,18.23-27; Lk 8,22-25) Péter szabadulása (Csel 12,5-11) Pál és Szilás kiszabadulása (Csel 16,23-34) Pál menekülése a hajótörésbôl (Csel 27,14-44) Szabály-csodák A bénakezű meggyógyítása (Mk 3,1-6; Mt 12,9-14; Lk 6,6-11) A béna meggyógyítása (Mk 2,1-12; Mt 9,1-8: Lk 5,17-26) A nyomorék asszony (Lk 13,10-17) A vízkóros (Lk 14,1-6) A templomadó (Mt 17,24-27) A vakonszülött (Jn 9,1-41) Ananiás és Szafira halála (Csel 5,1-11) A kígyómarás (Csel 28,1-6) Ajándékozó-csodák A csodálatos halfogás (Lk 5,1-11) Kenyérszaporítás 5000 embernek (Mk 6,32-44; Mt 14,13-21; Lk 9,10-17; Jn 6,1-13) Kenyérszaporítás 4000 embernek (Mk 8,1-10; Mt 15,32-39) Kánai menyegzô (Jn 2,1-11) ======================================================================== Motívumtábla a csodatörténetekhez A csodatörténetek építôelemei Bevezetés A résztvevô 1. a csodatevô megjelenése személyek 2. a tömegmegjelenése A jelenet megjelenése, 3. a betegmegjelenése bemutatása 4. a kísérôkmegjelenése 5. a küldött(ek)megjelenése 6. az ellenfelekmegjelenése 7. az ellenkezés indoklása Elôterjesztés Feszültség 8. a baj, betegség jellemzése A csoda Kapcsolatfelvétel 9. akadály elôkészítése a csodatevôvel 10. leborulás 11. segélykérô kiáltás A 12. kérés, a bizalom kifejezése mellékszereplôk, 13. félreértés az ellenfelek 14. kételkedés, gúny magatartása 15. bírálat 16. a démon ellentámadása A csodatevô 17. lelki felindulás magatartása 18. beleegyezés 19. érvelés 20. vonakodás Központi rész 21. látványos elôkészület Csodatétel a csoda 22. érintés (gyógyító cselekedet) végrehajtása 23. gyógyító eszköz 24. gyógyító szó 25. a démon kiparancsolása 26. ima 27. a csoda megállapítása Befejezés a szembenálló 28. a csoda tényének szemléltetése fél 29. elbocsátás 30. hallgatási parancs a csodatevô 31. csodálkozás 32. tetszésnyilvánítás (kórus-szöveg) mellékszereplôk 33. elutasítás 34. híresztelés ======================================================================== Munkalapok ======================================================================== I. Három ókori csodaelbeszélés Munkalap Zsidó hagyomány Keresztény hagyomány Pogány hagyomány Hanina rabbi Jézus meggyógyítja a Vespasianus császár meggyógyítja római százados meggyógyít két Gamáliel rabbi fiát beteget fiát Egyszer Gamáliel 5 Amikor Jézus betért Hiányzott még rabbi fia Kafarnaumba, egy római Vespasianusnak megbetegedett. százados jött hozzá, a megfelelô tekintély, Ekkor két ezzel a kéréssel: és isten sem erôsítette tanítványát 6 ,,Uram, szolgám bénán még meg felséges elküldte Hanina fekszik otthon, és hatalmát, hiszen ben Dósza rettenetesen röviddel azelôtt, rabbihoz, hogy kínlódik.'' egészen váratlanul kérje, gyógyítsa 7 ,,Megyek és tették meg császárrá. De meg a fiút. meggyógyítom'' -- erre sem kellett sokáig felelte Jézus. várnia. Két ember jött Miután látta ôket, 8 A százados hozzá egyszerre a fölment a tetôre, tiltakozott: ,,Uram, népbôl, az egyik vak és imádkozott, hogy nem vagyok méltó, hogy volt, a másiknak meg gyógyuljon meg betérj házamba. Csak béna a lába. A császár Azután lejött, és szólj egy szót, és ítélôszékén ült, és ezt mondta nekik: szolgám meggyógyul. kérték, gyógyítsa meg ,,Menjetek, a láz 9 Magam is alárendelt ôket. Álmukban ugyanis elhagyta ôt.'' ember vagyok, s Szerapisz megmutatta Azok megkérdezték: katonák szolgálnak nekik: Vespasianus a ,,Te talán próféta alattam. Ha azt mondom vaknak vissza fogja adni vagy?'' Ô így az egyiknek: Menj el! a szeme világát, ha válaszolt: ,,Nem -- elmegy, a másiknak: nyállal megkeni a vagyok sem próféta, Gyere ide! -- odajön szemét, és meg fogja sem prófétának fia, hozzám, vagy gyógyítani a béna lábát, de tudom, hogy imám szolgámnak: Tedd ezt ha megérinti a sarkával. meghallgattatott, meg! -- megteszi.'' mivel nem sok remény ha könnyen folyik 10 Ennek hallatára Jézus volt arra, hogy a dolog a számban. Ha nem, elcsodálkozott és valamiképpen sikerülni akkor kísérôihez fordult:is fog, a császár meg visszautasíttatott.'' ,,Bizony mondom sem akarta kísérelni. Erre azok leültek, nektek, Izraelben nem leírták és jól találtam ekkora Barátai unszolására megjegyezték az hitet!'' végül mégis megkísérelte órát. 13 Azután Jézus ezt ott az összegyűlt nép mondta a századosnak: elôtt, és az eredmény ,,Menj csak haza! egyik alkalommal sem Legyen úgy, ahogy maradt el. hitted.'' És amikor visszaértek Gamáliel rabbihoz, A szolga még abban az és elbeszélték órában meggyógyult. mindazt, ami történt, az így szólt hozzájuk: ,,A Templomkultuszra! Se nem kicsinyitettétek, se nem nagyítottátok, mert pontosan így történt. Fiamat éppen abban az órában hagyta el a láz, és kért tôlünk inni.'' (Babiloni Talmud, (Mt 8,5-10.13) (Suetonius római Berakot 34b) történetíró elbeszélése) ======================================================================== II. Jézus meggyógyít egy siketnémát (Mk 7,31-37) Munkalap 31 Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidonon át a Galileai tóhoz ment, a Tízváros határába. 32 Itt eléje hoztak egy dadogva beszélô siketet, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 33 különhívta a tömegtôl, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. 34 Föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: ,,Effata!'', azaz ,,Nyílj meg!'' 35 Azon nyomban meg is nyílt a hallása, megoldódott nyelvének köteléke, és érthetôen beszélt. 36 Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. 37 Egészen magukon kívül voltak és mondták: ,,Csupa jót tett! A siketeknek visszaadta hallását, a némáknak a beszéd képességét.'' Kérdések a beszélgetéshez (B. változat) -- Hogyan találkozik Jézus a siketnémával? -- Mi mindent tesz vele Jézus? -- Mi a jelentése az egyes cselekedeteknek, és közben mit érezhet a siketnéma? -- Miért éppen így gyógyít Jézus? ======================================================================== III. Az özvegy egyetlen fiának feltámasztása (Lk 7,11-17) Munkalap 11 Nem sokkal ezután Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai, és mások is igen sokan. 12 Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Nagy tömeg kísérte a városból. 13 Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: ,,Ne sírj!'' 14 Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: ,,Ifjú, felszólítalak, kelj fel!'' 15 A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átengedte anyjának. 16 Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: ,,Nagy prófétánk támadt,'' és: ,,Meglátogatta népét az Isten.'' 17 S a hír elterjedt egész Júdeában és környékén is mindenfelé. Kérdések a szöveghez -- A csodatörténetekben szokásos szerepek közül melyekkel találkozunk itt -- Milyen motívumokkal? -- Megállapítható-e a cselekmény kibontakozása? Vázoljuk fel! -- Mely találkozás jelenti a középpontot? -- Mi a történet üzenete? Adatok Jézus idejében igen kemény volt az özvegyek élete. Férje halála után az özvegy a családhoz volt kötve. Ha nem volt fiúgyermeke, szolgálólánynak számított és ennek megfelelôen bántak vele. Tilos volt neki visszatérni saját családjához: az elhunyt férj családjában kellett maradnia. Szinte semmi joggal sem rendelkezett, és igen nehéz volt számára, hogy a jogtalanságok ellen védekezzék. Az Ószövetség alapján azonban kialakult az a hagyomány, hogy Isten az özvegyekre, árvákra különösen gondot visel, és jogaikat védelmezi az igazságtalanságokkal szemben. Az özvegy, aki egyetlen fiát elvesztette, egészen nyomorúságos sorsba jutott: kilátások, remény nélkül már csak a halálban reménykedhetett. Jézus idejében sok zsidó hitte és remélte, hogy Isten még egyszer elküldi népéhez Illés prófétát, mint a Messiás elôhírnökét. Palesztinába sokak számára Illés személyében testesült meg a várakozás, hogy Isten közbe fog lépni, és a nyomorúságokat megszünteti. Szövegünk tartalmilag és részben megfogalmazásában erôsen emlékeztet az 1 Kir 17,17-24-re: Illés feltámasztja a szareptai özvegy egyetlen fiát. ======================================================================== IV. Jézus meggyógyít egy megszállott fiút (Mk 9,14-29) Munkalap 14 Amikor Jézus a három tanítvánnyal (akik a színeváltozás tanúi voltak) visszatért a tanítványokhoz, látta hogy nagy népsokaság tolong körülöttük. Írástudók vitatkoznak velük. 15 mihelyt az embere észrevették, meglepôdtek, majd eléje siettek és üdvözölték. 16 Megkérdezte tôlük: ,,Mirôl vitatkoztok?'' 17 Valaki megszólalt a tömegbôl: ,,Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. 18 Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.'' 19 ,,Ó, te hitetlen nemzedék -- válaszolta --, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!'' 20 Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte a fiút, úgy hogy az földre zuhant, s habzó szájjal fetrengett. 21 ,,Mióta szenved a bajban?'' -- kérdezte apját. ,,Kicsi kora óta -- válaszolta. 22 Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk és légy részvéttel irántunk.'' 23 Jézus így felelt: ,,Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz.'' 24 A fiú apja erre felkiáltott: ,,Hiszek! Segíts hitetlenségemen!'' 25 amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verôdik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: ,,Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belôle és ne térj vissza belé!'' 26 Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belôle. A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. 27 Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s az talpra állt. 28 Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: ,,Mi miért nem tudtuk kiűzni?'' 29 ,,Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására'' -- felelte. ======================================================================== V. Jézus és tanítványai a viharban (Mk 4,35-41) Munkalap 35 Aznap alkonyatkor így szólt hozzájuk: ,,Keljünk át a túlsó partra.'' 36 Erre szétoszlatták a tömeget, és magukkal vitték ôt úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is csatlakoztak. 37 Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már- már megtelt. Ô a bárka végében egy vánkoson aludt. 38 Felkeltették: ,,Mester -- kérdezték --, nem félsz, hogy elveszünk? 39 Erre fölkelt, parancsolt a szélnek és utasította a tavat: ,,Csendesedj! Némulj el!'' 40 A szél elült s nagy nyugalom lett. Ekkor hozzájuk fordult: ,,Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?'' 41 Nagy félelem fogta el ôket. ,,Ki ez -- kérdezték egymástól --, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?'' Kérdések a szöveghez: -- Hol történik valami új az elbeszélésben? -- Ki, mikor kezd cselekedni? ======================================================================== VI. Jézus szombaton meggyógyít egy beteg asszonyt (Lk 13,10-17) Munkalap 10 Szombatonként Jézus az egyik zsinagógában tanított. 11 Volt ott egy asszony, akit már tizennyolc éve gyötört a betegség lelke, teljesen meg volt görbedve, úgy hogy nem is tudott fölegyenesedni. 12 Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: ,,Asszony, megszabadultál betegségedtôl.'' Közben rátette a kezét. 13 Az rögtön fölegyenesedett és dicsôítette az Istent. 14 Erre a zsinagóga elöljárója felháborodásában, hogy Jézus szombaton gyógyított, a néphez fordult: ,,Hat nap van, amikor dolgozni kell. Ezeken gyertek gyógyulást keresni, ne szombaton!'' 15 De az Úr szembefordult vele? ,,Képmutatók! Vajon nem oldjátok-e el mindnyájan szombaton is az ökrötöket vagy a szamaratokat, hogy megitassátok? 16 De Ábrahám leányát, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett feloldani kötelékeitôl szombati napon?'' 17 E szavakra ellenfelei mind elszégyellték magukat, a nép meg ujjongott, hogy ilyen nagy tettet vitt véghez. A szombat-tisztelô József Józsefnek, aki nagyon komolyan vette a szombati elôírásokat, volt egy jómódú pogány szomszédja. Egyszer ezt a jóslatot kapta: ,,Minden vagyonodat a szombat-tisztelô József fogja felélni.'' Nagyon aggódott emiatt. Végül eladta mindenét, vett egy drágagyöngyöt, és elrejtette a sapkájába. De egyszer, amikor átkelt a folyón, egy erôs széllökés elvitte a sapkáját, bele a vízbe. A gyöngyöt elnyelte egy hal. A halat megfogták a halászok, és röviddel a szombat beállta elôtt elvitték a piacra. Közben kiáltoztak: ,,Ki jön még vásárolni?'' Valaki azt mondta nekik: ,,Menjetek, vigyétek el a szombat-tiszttelô Józsefnek. Ô vásárolni szokott ilyenkor, hogy azután senki kísértésbe ne essék, ne tegyen tiltott dolgot, ne vásároljon szombaton.'' El is vitték hozzá, kínálták neki. Megvette, felbontotta -- és megtalálta a gyöngyöt. Tizenhárom mérô aranydénárért adta el. Késôbb egyszer megszólította ôt egy aggastyán: ,,Aki kölcsönad a szombatnak, a szombat biztos megfizeti'' -- mondta neki. ======================================================================== VII. Jézus a kánai menyegzôn (Jn 2,1-12) Munkalap 1 Harmadnap menyegzôt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. 2 Jézust is meghívták a menyegzôre, tanítványaival együtt. 3 Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: ,,Nincs több boruk.'' 4 Jézus azt felelte: ,,Mit akarsz tôlem, asszony! Még nem jött el az én órám.'' 5 Erre anyja szólt a szolgáknak: ,,Tegyétek meg mindent, amit csak mond!'' 6 Volt ott hat kôkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérôs. 7 Jézus szólt nekik: ,,Töltsétek meg a korsókat vízzel!'' Meg is töltötték ôket színültig. 8 Ekkor azt mondta nekik: ,,Most merítsetek belôle, és vigyétek oda a násznagynak.'' Odavitték. 9 Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való, a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták --, hivatta a vôlegényt, 10 s szemére vetette: ,,Elôször mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.'' 11 Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsôségét, s tanítványai hittek benne. 12 Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott. # Kínai példabeszéd Két fiatal elhatározta, hogy menyegzôt tartanak. Szegények voltak, mégis azt szerették volna, ha sok emberrel megoszthatják örömüket. De szegény létükre hogyan ünnepelhetnének sok emberrel jó bor nélkül? Sokáig tanakodtak, végül úgy gondolták, támad egy okos ötletük. Meghívták a menyegzôre minden barátjukat, szomszédjukat, és megkérték ôket, hogy lakodalmi ajándékként bort hozzanak a sajátjukból. Több napra tervezték az ünnepet, mint azon a vidéken szokás volt. Elérkezett a menyegzô napja. A vôlegény és a menyasszony boldogan várta a vendégeket. Hosszú asztalokra terítettek, egyszerűen, de nagyon ízlésesen. Felcsendült a zeneszó is. Jöttek a vendégek, egyik a másik után, a magukkal hozott bort beleöntötték az ajtó mellé készített nagy kôkorsóba, míg színültig nem telt. Mikor a vacsora elkezdôdött, a vôlegény intett a felszolgálóknak, töltsék ki az összegyűlt finom italt. Azok futottak kancsóikkal, megtöltötték a nagy korsóból, és öntöttek a vôlegénynek, menyasszonynak, és minden vendégnek. Mindenki ünnepélyesen felállt, hogy köszöntse az új párt, és mindenki kíváncsian ízlelte meg a kitöltött italt. Ekkor a mennyasszony hirtelen sírni kezdett, a vôlegény pedig rémülten meredt a vendégekre. Halotti csönd lett a teremben. Mindenki szótlanul nézett maga elé, szégyenében lehajtva fejét. Bekövetkezett, amire senki sem számított: a csészékben nem ízletes bor csillogott, hanem egyszerű, tiszta víz. Nyilván mindenki így gondolkodott: ,,Nem veszi észre senki, hogy én vizet öntök a korsóba. Az a kis víz, amit én hozok, elvész a többiek borában.'' És most ihatták, amit hoztak: vizet, a puszta vizet. Nem szólt senki semmit. A zene abbamaradt, a vendégek tétován ültek. A vôlegény átkarolta menyasszonyát, csöndben vigasztalni próbálta. A többiek pedig csöndben felálltak és megszégyenülten elosontak. Túl korán vége szakadt a szép ünnepnek.