========================================================================
A boldogabb családokért!

A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele a hívekhez és minden
jóakaratú emberhez a házasságról és a családról Magyarországon

Kiegészítve a Magyar Püspöki Kar
két körlevelével:

1. Az abortusz ellen
(1956. szeptember 12.)

2. A magzati élet védelmérôl
(1992. december 21.)


Tartalomjegyzék
========================================================================
Tartalomjegyzék


A körlevél elektronikus változata

Bevezetés: A körlevél megírásának célja

1. A család és a házasság Magyarországon
     1.1. A család és a házasság múltjáról
     1.2. A család és a házasság jelene: változó korunk hatásai
          1.2.1. Gazdasági és társadalmi tényezôk
          1.2.2. Kulturális-társadalmi környezet
     1.3. A házasság és a család ma: változás vagy válság?
          1.3.1. A házas kapcsolatok
          1.3.2. A gyermek a családban

2. Személy és közösség: képünk az emberrôl
     2.1. A család mint társadalmi közösség
     2.2. A család mint személyes közösség
     2.3. A házasság mint tartós életszövetség
     2.4. A család mint termékeny közösség

3. A család és a házasság katolikus szemmel
     3.1. A házasság szentsége
     3.2. A házasság felbonthatatlansága
     3.3. A házasság gyümölcse: a gyermek

4. Tennivalók a családért és a házasságért
     4.1. Az Egyház feladatai
          4.1.1. A családpasztorációról
          4.1.2. Felkészülés a házasságra és a családi életre
          4.1.3. Különleges esetek és válságos helyzetek
     4.2 A társadalom tennivalói
     4.3. Az állam és a jogrend feladatai

Befejezés
Rövidítések jegyzéke
Párbeszéd, hozzászólás

Függelék
     A Magyar Püspöki Kar körlevele az abortusz ellen (1956.
          szeptember 12.)
     A Magyar Püspöki Kar pásztorlevele a magzati élet védelmérôl
          (1992. december 21.)
========================================================================
A körlevél elektronikus kiadása


     A körlevél elektronikus változata a Magyar Katolikus Püspöki Kar
Sajtóirodájának engedélyével készült. A nyomtatott körlevél a Magyar
Katolikus Püspöki Kar kiadásában jelent meg 1999-ben az ISBN 963 00
2427 6 azonosítóval. Az elektronikus szöveg eredete A Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia honlapja:

     http://communio.hcbc.hu/hu/csdalad.html

     Az elektronikus kiadás tartalmazza függelékként a Magyar Püspöki
Kar 1956-os körlevelét az abortusz ellen és az 1992-es pásztorlevelét
a magzati élet védelmérôl.
========================================================================
Bevezetés: A körlevél megírásának célja


1.   Az egyház segítôkész figyelemmel kíséri a társadalom és a benne
élô emberek életét. Három évvel ezelôtt Igazságosabb és testvériesebb
világot! című pásztorlevelünkben Magyarország gazdasági és szociális
helyzetérôl, politikai és kulturális életérôl szóltunk. Most a
társadalom egyik legfontosabb intézményét, a családot és a házasságot
tekintjük át keresztény szemmel, kifejtve katolikus egyházunk
álláspontját ezekben a kérdésekben. Szavunkkal ismét minden jóakaratú
emberhez fordulunk: mindazokhoz -- bármilyen világnézetet valljanak is
-, akik felelôsséget éreznek hazánkért, és elkötelezetten keresik
annak lehetôségeit, hogy életünket jobbá tegyék; köztük elsôsorban
minden keresztény testvérünkhöz, fôleg azonban katolikus híveinkhez.

2.   Ötven éve adták ki az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatát. Ez a
dokumentum és az emberiség fejlôdését szolgáló számos más
megnyilatkozás a családot a társadalom alapvetô és létfenntartó
egységének tartja, amely joggal igényli az állam különleges védelmét
és támogatását. Ahogy az ENSZ nyilatkozata leszögezi: ,,A lehetô
legmesszebbmenô védelem és támogatás illeti meg a családot, a
társadalom természetes és alapvetô csoportos egységét, különösen
azért, mert biztosítja annak fennmaradását, és gondozza és neveli a
magukról gondoskodni nem tudó gyermekeket'' (10. pont). Az ENSZ azóta
is számos kezdeményezéssel próbálta erôsíteni a családi életet. 1989-
ben jóváhagyta a Gyermek Jogainak Egyezményét, ugyanebben az évben a
gyermekekrôl, 1995-ben a nôkrôl rendezett világkonferenciát, az 1994-
es esztendôt pedig a Családok Nemzetközi Évének nyilvánította.

3.   Az egyház azért emel szót a család és a házasság érdekében, mert
védelmezni és erôsíteni akarja a teljesebb életnek, az ember személyes
kibontakozásának, boldogulásának egyik legfontosabb színterét. Síkra
száll azonban a házasságért mint Istentôl megáldott életformáért --
szentségért -- is. ,,Az egyes személy sorsa, valamint az emberi
társadalom és ezen belül a keresztény közösség jóléte is, erôsen függ
a családi, illetôleg a házastársi közösség kedvezô helyzetétôl. Ezért
mindazokkal együtt, akik ezt a közösséget nagyra értékelik, a
keresztények is szívbôl örülnek azoknak a korunkban több irányból is
ható ösztönzéseknek, amelyek növelik az emberekben e szeretetközösség
megbecsülését és az élet tiszteletét, örülnek mindannak, ami segíti a
házastársakat és a szülôket nagyszerű hivatásukban. A keresztények
azon vannak, hogy több legyen ez az ösztönzés és segítség, és a tôlük
remélt jótétemény'' (GS 47).

4.   Az elmúlt évtizedekben az egyház különösen két irányban lépett ki
a hitélet szűkebb világából, és két területen hallatja ismételten
hangját a nyilvánosság elôtt. Egyrészt küzd a társadalmi igazságosság
és a béke megvalósulásáért és megôrzéséért, másrészt pedig kiáll az
emberi élet, a személy és a család védelmében. Mindkét törekvésnek
lendületet adott a II. Vatikáni zsinat, amely különös figyelmet
szentelt a családok lelkipásztori gondozásának. 1973-ban VI. Pál pápa
külön pápai bizottságot hozott létre a családok szolgálatára, amely
részben a világ politikai, társadalmi és tudományos fórumain védelmezi
a családok jogait, részben az egyházon belül ösztönzi és irányítja a
családközpontú lelkipásztori szolgálatot. A családok védelmében számos
hivatalos egyházi megnyilatkozás született, így például II. János Pál
Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítása 1981-ben, a
családokhoz intézett körlevele 1994-ben, Evangelium vitae kezdetű
enciklikája 1995-ben, a Szentszék által kiadott Családjogi Charta 1983-
ban. Ide sorolhatjuk azonban a különbözô országokban megjelent
püspökkari körleveleket is, amelyek a házasság és a család javát
igyekeznek szolgálni.

5.   Körlevelünkben
  (1.) áttekintjük a család és a házasság helyzetét a mai
Magyarországon;
  (2.) bemutatjuk azt az ,,emberképet'', amely alapja lehet a sikerült
házasságnak és családnak;
  (3.) vázoljuk a katolikus felfogást a családról és a házasságról;
  (4.) végül arról szólunk, hogy melyek a legfontosabb tennivalói az
egyháznak és a társadalomnak a boldogabb családok és házasságok
érdekében.
========================================================================
1. A család és a házasság Magyarországon


6.   A család szó ma a köztudatban azt az általában egy fedél alatt
élô kisközösséget jelöli, amelynek tagjait egyrészt házassági kötelék,
másrészt pedig gyermek-szülô kapcsolat fűz egymáshoz. A történelem
korábbi századaiban azonban Európában a család fogalma nem egészen ezt
jelentette. A szó egyaránt utalhatott az együtt élôk közösségére, de a
rokoni kötelékkel összetartozók csoportjára is. A csak együtt élô -- s
inkább a háztartás szóval jelölt -- közösségnek nem minden tagja állt
egymással rokoni kapcsolatban; ugyanakkor a vérségi rokonok -- akik
viszont nem feltétlenül laktak egy fedél alatt -- szintén családként
azonosították magukat.
#
1.1. A család és a házasság múltjáról

7.   A család, ,,e legrégibb emberi intézmény és közösség'' (FC
Elôszó) számos mélyreható változáson ment át a történelem során.
Sokféle feladatnak felelt meg: egyszerre adott teret a legszorosabb
emberi kapcsolatoknak, de a munkának és a szórakozásnak is. Mindezeket
pedig egybefogta és azonos elvek szerint rendezte a közös hit és
erkölcs. A családtagok közös háztartásban éltek: ez volt a mindennapi
élet alapvetô kerete, a párkapcsolatok elfogadott intézménye, a
gyermeknevelés természetes helye, a jövedelemszerzés és az élet
fenntartásához szükséges munkamegosztás szervezôje. Évszázadokon
keresztül a család afféle érdekszövetségként is működött, mint az élet
megszervezésének és fenntartásának szükségszerű formája. E gyakorlati
szempont mellett kisebb jelentôséget tulajdonítottak a leendô
házastársak szabad személyes választásának és az érzelmeknek, a
meghitt párkapcsolatnak, sôt a gyermekek nevelésének is. A keresztény
tanítás azonban a házasságot kezdettôl fogva felbonthatatlannak, a
család alapjának tartotta, a családot pedig fôként a gyermeknevelés
intézményének tekintette.

8.   A házasság és a család mai kapcsolatának megértéséhez messzire, a
magyar államiság kezdetéhez kell visszanyúlnunk: a kereszténység
felvételével a házasságkötés jogilag természetszerűen az egyház
hatáskörébe került. II. József rendeletei emelték ki elôször az állami
jog elsôdlegességét. A házasságkötés továbbra is az egyház kezében
maradt, de az uralkodó azt olyan polgári szerzôdésnek tekintette,
amelyet az állam szabályoz. A polgári házasságkötést a magyar
törvényhozás 1894-ben tette kötelezôvé a házasulni kívánóknak. Ehhez
kapcsolták hozzá a házasságra és a családra vonatkozó jogrendet. Ekkor
alakult ki a polgári és az egyházi esküvônek párhuzamos, de egymástól
elválasztott kettôs gyakorlata, amely mindmáig érvényben van.

9.   A házasság a családi élet intézményes alapjaként részben azért
vált olyan fontossá, mert így az állam léphetett az egyház(ak) helyébe
mint a családi életet irányító intézmény. Elsô lépésben az állam
szabta meg a házasságkötés jogrendjét; a másodikban döntôbíróként
lépett a szétválni igyekvô felek közé, törvényesítve a válás
lehetôségét; a harmadikban elbírálta, hogy a szülô-gyermek kapcsolat
valóban megfelel-e az általa megállapított normáknak (1900-tól az ún.
gyermekvédelmi rendszabályok egész sora jelent meg); negyedik
lépésként pedig a jóléti szolgáltatásokat a családi lét jogi
intézményéhez kötötte (így például a gyermeknevelési pótlékot vagy
különbözô lakásépítési hiteltámogatási rendszereket). Mindez
lassanként olyan állami felügyeleti és igazgatási rendszerré állt
össze, amely a házassággal megpecsételt együttélést tette a családok
alapjává az állampolgárok részére. Az állam képviselôje elôtt kötött
házassági szerzôdés egyben vagyonjogi megállapodássá is vált, amely
részletesen szabályozta a jövendô férj és feleség jogait és
kötelességeit, a válás feltételeit és következményeit.

10.   A létrejött házasságok erôsen patriarchálisak voltak: a férfi, a
férj volt a család feje, aki a család anyagi fenntartásáról
gondoskodott. A feleség általában alárendelt szerepet töltött be. Nem
végzett külön jövedelemmel járó munkát, viszont vezette a családi
háztartást, és az ô feladata volt a gyermekek gondozása-nevelése, a
család belsô életérôl való gondoskodás.
#
1.2. A család és a házasság jelene: változó korunk hatásai
#
1.2.1. Gazdasági és társadalmi tényezôk

11.   Ha meg akarjuk érteni a családnak és a házasságnak az elmúlt
évtizedekben végbement változásait, mindenekelôtt azt a változásban
levô világot kell áttekintenünk, amelynek része a család és a házasság
is. Ezt vizsgáltuk meg Igazságosabb és testvériesebb világot! című
körlevelünkben. Akkor tett megállapításainkat nem ismételjük meg.
Mindössze néhány olyan tényre hívjuk fel a figyelmet, amely
szorosabban kapcsolódik a család és a házasság mai magyarországi
viszonyainak megértéséhez.

12.   A nyugati társadalmakban az elmúlt két évszázadban olyan
változások zajlottak le és folytatódnak ma is, amelyek a mindennapi
életet és az emberek gondolkodását alapvetôen meghatározzák. E
folyamatok századunk második felében felgyorsultak. Európa keleti fele
a szocialista rendszer miatt évtizedekig különleges helyzetben volt.
Mégis a nyugatra jellemzô irányokban és módokon fejlôdött, csak
lassabban. 1989 után a változások itt is fölerôsödtek, sokféle,
ellentmondásos, helyenként kaotikus formát öltve. Bár mind nyugaton,
mind keleten országonként, régiónként számos eltérést találunk, jól
kirajzolhatjuk e folyamatok néhány általánosan jellemzô, fôbb vonását.
  A korunk jellemzésére használt leggyakoribb jelzôket fölösleges
volna megismételnünk. A század nagy ideológiáinak csôdje közismert.
Mindenki egyetért abban, hogy átrendezôdnek a sok évszázados
(helyenként ezredéves) hagyományok, általánossá válik a fogyasztói
szemlélet, a társadalom eltömegesedik, a média behatol a mindennapokba
és a magánéletbe, sokak gondolatvilágát egyre inkább kitölti egyfajta
virtuális valóság, újfajta függôségbe kergetve ôket. Számosan
elfordulnak a történelmi egyházaktól, ugyanakkor viszont hamis,
nemegyszer veszélyes látszatvallási élményekben keresnek kielégülést.
  A modern életforma sokféle biztonságot és kellemes élményt kínál,
ennek ellenére növekszik a válság tudata, az emberek fokozódó
elégedetlensége önmagukkal és a társadalommal, s ez reményt adhat
arra, hogy új, józanabb gondolkodás kerekedik felül. Ezt sürgeti az
is, hogy világunk egyre több oldalról vált fenyegetetté. A nukleáris
katasztrófa változatlanul reális lehetôség maradt, közben azonban a
tömegpusztítás több más lehetôsége jelentkezett: globális méreteket
öltött a környezetszennyezôdés, mindennapjainkat sújtja a kiterjedt
bűnözés, új -- a civilizációval sokban összefüggô -- betegségek és
járványok bukkannak fel. II. János Pál pápa drámai szavai szerint
korunk a ,,halál kultúrája'' felé sodródik.

13.   A világunkat általában jellemzô változások jól megfigyelhetôek
Magyarországon is. Hatásuk gyökereiben érinti a családokat és a
házasságokat. Erre mutat például a házasságkötések és a születések
számának drámai csökkenése a nyugati világban és Európa keleti felében
is. Napjainkra nyilvánvalóan válságba kerültek azok az európai
családmodellek, amelyek a 18. századtól alakultak ki, és a 19.
századra szilárdultak meg. Akadnak, akik ennek nyomán a családot
idejétmúlt intézménynek tartják, s annak haláláról beszélnek. Mások
egyrészt az egyén boldogulását, másrészt a társadalom működését látják
veszélyeztetve a család ezredvégi átalakulása következtében. Pedig
mindnyájunk élete valamilyen módon a családhoz kötôdik, több szálon
is. A legtöbben családban nônek fel, majd házasságkötéssel saját
családot alapítanak, végül pedig a szülôk tagjává lesznek gyermekeik
családjának. A magyar társadalom túlnyomó többsége -- mintegy nyolc és
fél millió ember -- családban él, a családok száma közel hárommillió.
A család az emberek életének a legáltalánosabban elterjedt és
elfogadott kerete, és fontos szerepe van a társadalom életének
megszervezésében is. A közvélemény ma is a családot tartja az emberi
boldogság egyik legfontosabb eszközének és értékének. Az emberek
többsége nem nézett még szembe avval a ténnyel, hogy a család szerepe
a korábbi idôkhöz képest megváltozott. Ebben jelentôsen közrejátszott
a gazdasági-társadalmi helyzet változása, de a családról és a
házasságról alkotott szemlélet átalakulása is.

14.   Korábban a tulajdon birtoklása döntô szerepet játszott az
emberek életében. A modern társadalmakban viszont fontosabbnak tartják
az egyéni képességeket, az egyéni teljesítményt és a személyes
kapcsolatokat. Átalakultak a vagyon formái. Könnyebben és szabadabban
lehet ma állást, sôt életformát változtatni, mint korábban. Gyakorivá
lett a lakásváltoztatás, a költözés, esetleg más vidékre vagy más
országba is. A tanulás és a sikeres karrier, nemritkán a változó piaci
környezet lehetôvé, gyakran szükségessé tette, hogy az emberek életük
folyamán különbözô területeken képezzék magukat, különféle
beosztásokban, munkahelyeken dolgozzanak. Egyre általánosabb és
természetesebb az igényük arra, hogy önállóan alakítsák
életpályájukat, szakmai karrierjüket.

15.   Úgy látjuk, hogy korunkban nem csak a gazdasági élet került a
szabadverseny irányítása alá, de a társadalom életét is áthatja a
versengés. Ez próbára teszi az erre a helyzetre felkészületlen
családot, sôt megjelenhet a családokon belül is. Korábban a
patriarchális családi forma volt az általános. Ma viszont a nôk
többsége is keresô munkát vállal. Ennek oka részben a nôk megváltozott
azonosságtudata, jogos igényük a továbbtanulásra és az önálló szakmai
teljesítményre, másrészt nemritkán az, hogy a családfô jövedelme nem
elég a család fenntartásához vagy az általuk kívánt életszínvonal
eléréséhez. A kétkeresôs családmodell következtében jelentôsen
átalakult a családok idôbeosztása, az egyes családtagok közti
munkamegosztás, és kevesebb idô jut egymásra, a gyermeknevelésre. A
férj és a feleség más-más munkakörben dolgozik, szakmai érdeklôdésük,
jövedelmük és kapcsolatrendszerük eltérô lehet, az érvényesülésre is
különbözô esélyeik vannak. Az egyikük talán tanulhat, szakmai
sikereket érhet el, a másikuk esetleg nem. Gyakran kulturális és
emberi igényeik is eltérnek egymástól. Mindez könnyen megoszthatja a
család életét.

16.   Az 1970-es évektôl kezdve Magyarországon lehetôség nyílt arra,
hogy az emberek külön munkával többletjövedelemhez jussanak. Ennek
következtében széles körben elterjedt az az önkizsákmányolás, amely az
egészségi állapot általános romlásához és gyakran korai halálozáshoz
vezetett. Ez ma sem változott lényegesen. A leginkább érintett
középkorú férfiak jelentôs része ma is napi 12-14 órát dolgozik, s
fölemészti testi-lelki egészségét. A magyar férfiak várható maximális
életkora 8-10 évvel alacsonyabb a nyugat-európai átlagnál, holott 1970-
ben még nem volt számottevô a különbség. A helyzet hasonló a 45 éven
felüli, aktív korú nôk körében is. E tekintetben a rendszerváltozást
követô években sem látunk lényeges javulást.
  Más családoknak viszont a munkanélküliség jelent folyamatos
fenyegetettséget -- fôleg az alacsonyabban képzett rétegekben. Az
állami és a szövetkezeti vagyon újraelosztása csupán kevesek hasznát
hozta, ebbôl a társadalom zöme kimaradt. Miközben egyesek kiugróan
magas jövedelmekhez jutnak, sokan egyik napról a másikra elvesztik
állásukat, s esetleg hosszabb idôre munka nélkül maradnak. A tartós
munkanélküliség különösen a fiatalok körében járhat súlyos egyéni és
társadalmi következményekkel.

17.   Az ötvenes évektôl kezdve Magyarországon is általánossá vált a
kétkeresôs családmodell. Sôt, Európában az egykori Szovjetunió és
Kelet-Németország után nálunk volt a legmagasabb a keresô munkát végzô
nôk aránya. Akkoriban a nôknek a szülést követôen rövid idô után
vissza kellett menniük a munkahelyükre. Ezek a korosztályok igen
sérülékennyé váltak: halálozási arányuk rendkívül magas. A hetvenes
évektôl ez a kötelezettség megszűnt. Napjainkban viszont egyre
gyakrabban találkozunk a szabadverseny világának haszonlesô
szemléletével, amely legalább ennyire veszélyezteti a nyugodt családi
életet: a munkaadók elônyben részesítik azokat a nôket, akiket a
gyermekszülés vagy gyermeknevelés nem ,,gátol'' abban, hogy minden
energiájukat (esetleg túlórákat is) hosszabb távon is a munkahelyi
feladatoknak szenteljék.
  A korunkban általánossá vált nôi emancipáció gyökeresen új helyzetet
teremtett a házaspárok és a családok életében. Úgy látjuk, hogy a nôk
megváltozott azonosságtudatát, igényeit és szerepkörét még nem
dolgozta fel a magyar társadalom. A dolgozó nôk közül ma is különösen
veszélyeztetettek a családanyák. Többszörös elvárás nehezedik rájuk:
családanya-, feleség- és munkahelyi szerepüket kell(ene) betölteniük
egy idôben. Természetesen a nôknek a férfiakkal azonos joguk van
ahhoz, hogy képességüknek megfelelô képzettséget szerezzenek, s
tudásukat kellôen kamatoztatva végezzenek munkavállalói tevékenységet.
A társadalom súlyos zavarát jelzi azonban, ha a gyermeküket nevelô
anyák nem saját szabad döntésükbôl vállalnak állást, hanem azért
kényszerülnek erre, mert jövedelmüket a család nem tudja nélkülözni.
Az is tény azonban, hogy nem kevesen vannak olyanok, akiknek a
gyermeknevelésnél fontosabb a szakmai elôrehaladás. A lányokat ma az
oktatás arra készíti fel, hogy elsôsorban keresô tevékenységükben
törekedjenek sikereket elérni.
  A magyar gyes és gyed a puha diktatúra idején kísérletet tett a nôk
anyaságának és társadalmi munkavégzésének összehangolására. Ért is el
némi eredményt, valódi megoldáshoz azonban nem vezetett. A
családtámogatási rendszert néhány éve megrendítették a megszorító
állami intézkedések: a családok elbizonytalanodtak, megingott a hosszú
távú tervezhetôségbe vetett addigi hitük, beszűkültek anyagi
forrásaik. A jelenleg érvényes gyermekgondozási támogatások több
segítséget nyújtanak a családoknak, de még mindig nem elégségesek,
hiszen csak mérsékelni tudják a gyermekvállalás anyagi hátrányait,
megszüntetni azonban nem képesek.

18.   Úgy látjuk, hogy a gyermeket nevelô szülôk anyagi tekintetben és
az életük megszervezésében is hátrányos helyzetben vannak a gyermeket
nem nevelô felnôttekkel szemben. Akik a legtöbb idôt fordítják a napi
keresô-termelô tevékenységre, azoknak többsége három vagy több
gyermekes család fenntartásáról gondoskodik. Ôk az átlagos munkaidônél
jóval többet kénytelenek jövedelemszerzô tevékenységre fordítani. Ma
Magyarországon a kétgyermekesek 25%-a, a háromgyermekesek 60%-a az
átlagos létminimum alatti jövedelembôl él. A családok jelentôs
többsége abba a körbe tartozik, amelyben a fogyasztás legföljebb az
alapvetô létfenntartási cikkekre korlátozódik. A gyermekek számának
emelkedése együtt jár az egy fôre jutó jövedelem zsugorodásával. 1997-
ben a gyermektelen háztartásokban az egy fôre jutó havi nettó
jövedelem 28.855 Ft, három vagy több gyermek esetén ugyanez 14.497 Ft
volt. Ehhez járul még, hogy a gyermekes nôk és az apai szerepüket
fontosnak tartó férfiak egyre nyilvánvalóbban hátrányba kerülnek a
munkaerôpiacon.
  Külön említést érdemel, hogy az elmúlt évtizedek lakásépítési
politikája sem kedvezett a családok létrejöttének és növekedésének. A
fiatalok többsége csak akkor juthatott lakáshoz, ha ebben szülei vagy
rokonai segítették. A lakótelepi lakások többsége méreteinél fogva
alkalmatlan többgyermekes család befogadására.

19.   Szembetűnô aránytalanságok keletkeztek a személyi jövedelemadó
rendszerébôl, amely a jövedelmet attól függetlenül adóztatja meg, hogy
abból hányan élnek. A gyermekes családok ezért magasabb jövedelem
megszerzésére kényszerülnek: ezáltal több személyi jövedelemadót
fizetnek (hiszen az adókulcsok progresszívek), és a magasabb
fogyasztás miatt áfabefizetéseik is magasabbak. E befizetéseknek csak
csekély részét kapják vissza a családtámogatási rendszereken
keresztül, azt is jelentôs költséggel, sokszor nem teljesen
igazságosan, kicsinyes és megalázó helyzetekben. Mindennek negatív
hatásait az e téren újabban bevezetett változások még nem tudták
kellôképpen ellensúlyozni.

20.   Az egyik legszembetűnôbb jelenség, hogy a századfordulótól
kialakult többgenerációs nagycsaládot felváltotta a szülôkre és a
gyermekekre korlátozódó kis család. A háztartások átlagos nagysága
1960-tól 1996-ig 3,1 fôrôl 2,6 fôre csökkent. Összeszűkültek a család
határai: egyre kisebb azoknak a rokonoknak a köre, akik számíthatnak
egymásra, és a család egészéért vagy egyik tagjáért önzetlenül
közösséget vállalnak. A családok nehezebben tudnak gondoskodni
önellátásra képtelen tagjaikról: a kisgyermekekrôl, a betegekrôl és az
idôsekrôl. Egyre több magára maradt idôs ember (többségük nô) él
tanyán, falun és városban egyaránt. Sok fiatal házaspár azért tud
nehezebben gyermeket vállalni, mert messzire kerültek a nagyszülôktôl,
akik segíthetnék ôket gyermekeik ellátásában és nevelésében. E
problémák áthidalására a modern társadalmak megteremtették az
intézményes ellátás rendszereit: egyebek között a nyugdíjrendszerrel,
a szociális hálózatokkal; a házi és intézményi betegápolás
rendszerével; a gyes-sel, a gyeddel, bölcsôdék, óvodák, napközik és
idôsek otthonainak működtetésével. Mindezek valóban csökkentik a
családra nehezedô nyomást, és segítik problémáik megoldását. Ritka
kivételektôl eltekintve azonban legföljebb az anyagi ellátásról tudnak
gondoskodni, a személyes törôdés igényét aligha elégíthetik ki.

21.   Napjainkban megnôtt a társadalmi mobilitás. Az emberek
gyakrabban és könnyebben változtatják lakóhelyüket, munkahelyüket, a
társadalomban betöltött szerepüket. A megnövekedett iskoláztatási
lehetôségek sok fiatalt vonzanak a családjuktól távoli településekre.
Ott könnyebben gyarapíthatják ismereteiket, viszont egyre kevésbé
állnak családjuk védelme és irányítása alatt. Sokaknak éveken-
évtizedeken keresztül lakóhelyüktôl, családjuktól távol kell
dolgozniuk, s a jobb vagy biztosabb kereset árát a családi összetartás
lassú elsorvadásával fizetik meg. Sokan túlságosan gyakran
kényszerülnek lakóhely-változtatásra. Ezzel fokozódik bennük és
hozzátartozóikban az ideiglenesség tudata. Gyengült a lakóhelyi
(szomszédsági) és a távolabbi rokoni kapcsolatok jelentôsége is.
  Új jelenség, hogy a személyes kapcsolatok megritkultak, a
személytelen viszonylatok sokasodtak. Futólagosan az emberek százai
érintkeznek egymással, például az iskolában és a munkahelyen, a
hivatalos ügyek intézésekor, vagy akár az üdülés és a szórakozás
keretei között. A felszínes és formális, legtöbbször csupán konkrét
tennivalókra szorítkozó érintkezések világában folyik az élet. Az
emberi kapcsolatok két típusra bomlottak: túlnyomó többségük a
mindennapjainkat kitöltô felszínes és alkalmi találkozásokból áll;
ezekhez képest kevés az a kapcsolat, amely a személyiség mélyeit
érinti, s nem csupán eszköz valaminek a megvalósításához vagy
eléréséhez. Ezért különösen fontossá váltak a bensôségesebb, személyes
kötôdések, ezeknek elsôdleges színtere pedig a család.
#
1.2.2. Kulturális-társadalmi környezet

22.   Manapság sokan azt mondják: a család válságban van. Ez azonban
nem csupán a családi élet zavaraiból ered, hanem része napjaink mély
és mindent átható társadalmi átalakulásának, amely semmibe veszi vagy
felmorzsolja az emberi együttélés korábban megszokott és elfogadott
normáit. Az emberi kapcsolatok mai radikális átalakulásában a család
bizonyult a leginkább életképesnek. A szocializmus az elsô idôszakban
súlyosan családellenes volt. Mindent el akart pusztítani, ami az
egyént a központi hatalommal szemben erôsítette, és a kisebb
közösségeket védte. A központi eszmék uralmának erôszakos fenntartása,
a mindenbe beavatkozó párt és állami akarat azonban éppen belsô
ellenállást váltott ki, s ez erôsebbé tette a családokat. Az emberek a
bensôséges kisközösségben, így a családban kerestek védelmet a
kényszerített közéleti szerepvállalással szemben. Itt folytatták a
családi hagyományokat, itt ôrizték és tanították a vallást, itt adták
át a családi-történelmi titkokat (ez tört a felszínre a
rendszerváltozás után), itt élt tovább az emberi együttélés reményt
adó biztonsága.
  A szocializmus megengedôbb szakaszában váltás történt a család
megítélésében. Felismerték, hogy az állami intézményeknél olcsóbb, ha
a család gondoskodik a gyerekekrôl, az öregekrôl, megéri tehát --
pusztán gazdasági okokból is -, ha erôsítik a család szerepét (gyes,
gyed, családi pótlék). Másrészt ráeszméltek arra is, hogy a családra
szükség van az elemi szocializáció érdekében.

23.   A magyarországi társadalom egymásra torlódó eszmerendszerek és
korok szorításában él; sokkal inkább, mint olyan szerencsésebb
országokban, ahol szervesebb volt a fejlôdés, ahol kevesebb
erôszakosan átalakító nemzetközi hatást kellett feldolgozni. Ebben a
térségben oly sokszor történt ,,művi'' beavatkozás a társadalom
menetébe, hogy a gyors változások hatása kivédhetetlen volt. Ennek
következtében eltérô, sôt egymással ellentétes eszmék és eszmények,
életcélok és gondolkodásmódok, családi és személyes
kapcsolatrendszerek élnek egymás mellett, egymással gyakran
összekeveredve. A társadalomban jelentkezô feszültségek és
rendezetlenségek behatolnak a családok életébe is. Más ösztönzôkre
épülnek a gazdaság, másra a hatalom, megint másra az erkölcs ösztönzô
és tiltó rendszerei. Az ellentétes eszmék és a valóság között
létrejött feszítô erô konfliktusokat teremt, ezek feloldására
nincsenek igazán felkészülve sem az egyének, sem a kis és nagyobb
közösségek.

24.   A hagyományos társadalomban a család rendje szerves részét
alkotta a tágabb közösséget szabályozó rendnek. A modern világban az
egyén az élet különbözô területein különféle normákkal kerül szembe.
Más elvárásokkal találkozik a munkahelyén, más szokásokat követ
barátai és rokonai körében, másokat a szórakozás és másokat a szakma
világában. A különbözô környezetek többsége a saját törvényeit követi,
nemegyszer szembeszállva a családban érvényesülô hittel és erkölccsel.
Napjainkban a család veszélyeztetett helyzetbe került. Nem vonhatja ki
magát teljesen a korszellem, elsôsorban az elszemélytelenedett,
haszonra és versenyre épülô társadalom hatása alól. Ebben a
környezetben kell kialakítani a család saját azonosságtudatát, sajátos
értékrendjét, amely kiállja az idô próbáját. Annál fontosabb ez, mert
a mai társadalomban éppen a család tud leginkább emberi és érzelmi
menedéket biztosítani az élet egyéb területein átélt nehézségekkel és
kudarcokkal szemben.

25.   A mai magyar fiatalokban kétféle törekvés találkozik. Egyfelôl
vágyódnak a családalapításra, arra, hogy gyermekeik legyenek. Másfelôl
nem tudják, hogyan boldoguljanak a világ sokféle kihívása között.
Szeretnék megôrizni függetlenségüket, ösztönösen félnek azoktól a
kötöttségektôl, netán konfliktusoktól, amelyek együtt járnak a
házassággal és a gyermekneveléssel. A függetlenség igénye különösen
akkor nyomhatja el vágyukat a családra, ha nagy nehézségekkel kell
szembenézniük családalapításkor. Ehhez járul a fiatalok körében
erôsödô hangulat a házasságkötés ellen, amely puszta jogi formaságnak
tekinti az esküvôt. Mások viszont annyi rossz házasságot tapasztaltak
környezetükben, hogy nem látnak sok esélyt saját házasságuk sikeréhez
sem, s ezért nem akarják elkötelezni magukat.

26.   A házasságok ma fôként az egymás iránti személyes vonzódásból,
szabad döntésbôl születnek, nem pedig gazdasági vagy más külsô
kényszerek hatására. A házasság és a család ma sokkal inkább az egyén
személyes és intim életterévé vált, mint korábban. Ez az a hely, ahol
az ember számíthat a másikra, biztonságban érezheti magát mellette,
mert megbízhat benne. Sok családban megnôtt a gyermekekért vállalt
felelôsség is: a szülôk tudatosabban, személyesebben foglalkoznak
fejlôdésükkel, neveltetésükkel, mint az a múltban történt.
  Megnövekedett az önkéntesség és a személyesség szerepe. Az
önkéntesség azonban kétarcú jelenség. Nem csak a párválasztásban
nagyobb a szabadság, de a párkapcsolat felbontásában is. A társadalmi
környezet nem, vagy egyre kevésbé jelent összetartó erôt, netán éppen
segítséget a házasságokban és a családokban.

27.   Nehezíti a család és a házasság helyzetét a Magyarországon is
tapasztalható értékvesztés, erkölcsi elbizonytalanodás, a fogyasztói
társadalmi környezet és az individualista életszemlélet. Egyre többek
számára válnak ismeretlenné vagy a felkínált formában
elfogadhatatlanná azok az eszmények és igazságok, amelyek irányt,
tartást és célt adhatnak az ember életének. Az életben
nélkülözhetetlen értékek közül jó néhánynak társadalmi szabályozó
ereje csökkenni látszik -- például a megbízhatóság, a hűség, a
becsületesség, a szolidaritás, az egymásért való közös
felelôsségvállalás, a tisztességesen végzett munka. Gyorsan változó
korunkban egyre nehezebb különbséget tenni a hamis és az igazi, a
maradandó és a korral változó, az abszolút és a viszonylagos értékek
között. Sokan csak rövid távú érdekeiket veszik tekintetbe, nem
kívánják és talán nem is tudják életüket hosszabb távon megtervezni,
és tudatosan felépíteni.

28.   A versengés szelleme, a mások legyôzésére való törekvés azonban
nemcsak a gazdasági életet határozza meg, hanem az emberek egyéni
életvitelét is. A közvélemény jelentôs része szerint a legfôbb cél az
egyéni érdekek érvényesítése. Egyre inkább elsikkad az önfegyelem
fontossága, terjed az ,,önmegvalósítás''-t mindennek fölébe helyezô
magatartás: az emberek érvényesülésre és érdekeik érvényesítésére
törekszenek a piacgazdaság által diktált versenyben. Fôleg a munka
világában valóban fontos a teljesítmény, a siker és a hasznosság.
Veszélyessé válhat azonban, ha ez határozza meg az élet minden
területét, és ennek rendelik alá a segítôkészség és a szolidaritás
szempontjait. Eredményre törekvô korunk jelentôs tudományos, technikai
és gazdasági sikereket mutathat fel. Azonban észre kell venni a
fejlôdés árnyoldalait is. Embertelenné válik az a társadalom, amely
csak a birtoklásra és a rövid távú örömök megszerzésére rendezkedik
be, az embereket pedig a gazdasági élet puszta termelôivé és
fogyasztóivá alacsonyítja le. Így a családot is könnyen csupán
,,haszonélvezeti eszköznek'' tekintik, amely az egyéni érdekek
kielégítését szolgálja.

29.   Fontos változás napjainkban, hogy kialakult az emberiség által
felhalmozott tudás terjesztésének és továbbadásának intézményes
rendszere. A család egyre kevésbé képes az élethez szükséges teljes
tudásanyag összegyűjtésére és továbbadására. A társadalom szakosított
intézményeket létesített a közoktatásban, a szakoktatásban és a
felsôoktatásban, megteremtette az iskolán kívüli művelôdés különféle
módjait és ennek részeként a tömegkommunikációt. Ezek egyaránt
közvetítenek ismereteket, értékeket, viselkedésmintákat, nemritkán
azonban olyanokat, amelyek nem kellôképpen jelenítik meg a család
értékrendjét. Ezek az intézmények nélkülözhetetlenek a modern
társadalomban, mégis csökkentik a család hatását a gyermekek
szemléletének alakításában. Gyakran elôfordul az is, hogy az általuk
közvetített értékrend éppen ellentétes a családéval. Az egyház az
egész társadalom számára hasznos feladatot tölthet be akkor, ha ebben
a helyzetben segíti a tájékozódást: megmutatja a különbséget a valódi
emberi értékek és a hamis elgondolások, viselkedésminták között,
bárhol bukkanjanak is fel azok.

30.   Napjainkban a média túlnyomó része is a családi élet ellen
hangolja a közvéleményt. Az erôszakot és a durvaságot tükrözô,
közösség- és családellenes magatartásokat gyakran vonzó formában
mutatják be. Másrészt viszont kevés szó esik arról, milyen örömöket
kínál a családi élet, a gyermekek növekedése, fejlôdése.
  Gyönge a társadalmi összefogás a család jogaiért, a közös fellépés a
családot romboló nézetekkel szemben. Meggyöngült az élet tisztelete,
fôleg a magatehetetlen, hasznot nem hajtó, kiszolgáltatott csoportok
esetében, amilyenek a magzatok, a gyermekek, a testi vagy szellemi
sérültek, a magatehetetlen idôsek.
#
1.3. A házasság és a család ma: változás vagy válság?
#
1.3.1. A házas kapcsolatok

31.   A családi élet átalakulása nem pusztán tükrözi a társadalmi és
történelmi változásokat, hanem részben okozza is azokat. Ez egyaránt
vonatkozik a szülô-gyerek és a házastársak közti kapcsolatra. A
,,házasság válságának'' emlegetését a többség elutasítja. Egy 1993-as
vizsgálat során a megkérdezett 20-40 éves fiatalok 85%-a nem értett
egyet azzal az állítással, hogy ,,a házasság elavult intézmény''. (A
legalacsonyabb iskolai végzettségűek között ez az arány ,,csak'' 78%
volt, a diplomások között viszont 93%.) Számos jel viszont azt
mutatja, hogy a családot megalapozó házasságok napjainkban könnyebben
felbomlanak, mint korábban, s mellette más együttélési formák is
terjedôben vannak. Növekszik azok száma, akik nem élethosszig tartónak
tervezik házasságukat. Napjainkra egyre jellemzôbbek a rövid ideig
tartó párkapcsolatok.

32.   Ehhez kapcsolódóan az utóbbi évtizedek egyik legfeltűnôbb
folyamatának a ,,házasodási kedv'' fogyatkozását tartjuk: a
házasságkötések száma évtizedek óta csökken Európa-szerte.
Magyarországon ez a csökkenés még erôsebb, mint a környezô
országokban. Ötven évvel ezelôtt, 1949-ben 1.000 lakosra 11,7
házasságkötés jutott, 1997-ben viszont csak 4,6. A visszaesés a 25
iven aluliak között a legnagyobb: mintha a fiatalok egyre kevésbé
éreznék az együttélés egyetlen kötelezô formájának a házasságot. Ennek
következménye az is, hogy a házas népességnek az összlakosságon belüli
aránya az 1980 óta eltelt idôben 52%-ról 45%-ra esett vissza. A
házasság helyett mind többen választják a kapcsolattartás és az
együttélés más formáit.
  Ennek az átalakulásnak számos közvetlen és közvetett oka van.
Bizonyára közrejátszik a nôk szerepének átalakulása a családban és a
nyilvános életben. A házasságon belül a nôk kevésbé fogadják el azt a
patriarchális hagyományt, amely a férjet helyezte a ,,családfô'', a
család irányítójának szerepébe. Egyre több nô tanul tovább, s vállal
munkát. Ennek következtében módosul a családon belüli munkamegosztás
és szerepvállalás, a felelôsségek, jogok és döntések megoszlása is.
Jelentôsen megváltozott a nemek közti kapcsolat, a szexuális
viselkedés szokásrendszere is: a keresztény értékrendet vagy akár a
hagyományok által kialakított normákat kevesebben fogadják el, mint
korábban. Evvel párhuzamosan változott a leányanyák és a házasságon
kívül gyermeket vállalók társadalmi megítélése is.

33.   Bár egyre kevesebben kötnek házasságot, a válások száma mégis
folyamatosan emelkedik. Ezer házasságkötésre ma 510 válás esik, 1970-
ben ez a szám ,,csak'' 236 volt. Lehetetlen itt felsorolnunk a
váláshoz vezetô összes okokat, még kevésbé azok következményeit. A
felsoroltakon túl a házasságok felbomlásában bizonyára döntô szerepet
játszik a mindenek fölé emelt individualizmus, az életmód önkényes
megválasztásának igénye, mindenfajta kötöttség és elkötelezôdés
elutasítása. Szoros összefüggés mutatható ki a házaspárok vallásossága
és házasságuk stabilitása között. Az egyház elôírásait követô vallásos
emberek között éppen fele annyi a válás, mint a magukat nem hívônek
vallók között.
  Hosszan lehetne elemezni a válások következményeit is. A felbontott
házasságokat egyre gyakrabban inkább élettársi kapcsolat követi, mint
új házasság. A 16-24 éves fiatalok egy ötödének szülei elváltak. Egyre
jobban terjed a ,,rekombináció'', az újraházasodások vagy együttélések
nyomán létrejött bonyolult kapcsolatok szövevénye. A válások
rendszerint súlyos érzelmi megpróbáltatással, olykor anyagi terhekkel
járnak a házastársak valamelyike, esetleg mindkettôjük számára.
Elsôsorban azonban a széttört családokban élô gyermekek szenvedik meg
szüleik házasságának kudarcát és azokat a kusza érzelmi viszonyokat,
kötôdéseket, amelyekbe belekényszerülnek. A tapasztalat szerint az
elváltak gyermekei több pszichés problémával küszködnek az életben,
mint azok, akiknek a szülei nem váltak el. Ez akkor is igaz, ha nehéz
szétválasztani, hogy ezekbôl mit okozott a család kettészakadása, és
mit azok a korábbi problémák, amelyek a váláshoz vezettek. A túl korai
elsô szexuális kapcsolat és a művi abortusz jelentôsen gyakoribb azok
között, akiknek a szülei elváltak. Elsôsorban nem a szociális helyzet,
hanem a családi érzelmi háttér idézi elô a korai szexualitást, a
gyakori partnerváltást, az abortuszt. A családi szocializáció
gyengülése jelentôsen csökkenti az egészséges társadalmi érintkezés
esélyeit is.

34.   Úgy látjuk, hogy a mai magyarországi társadalomban sokan, fôleg
a fiatalok közül, szinte közösségen kívül vagy átmenetileg vállalt és
szabályozott közösségekben élnek, rokoni kapcsolataik szinte
eljelentéktelenedtek. Az egyéni érdekérvényesítést, örömszerzést
bálványozó divat hatására úgy érzik, hogy a házasság és a család
gátolja énjük kibontakoztatását, az önmegvalósítást. A ,,fiatalkori
kultúra'', a ,,fiatalságkultusz'' arra ösztönzi ôket, hogy
hosszabbítsák meg kötetlen fiatalságuk éveit, és késleltessék a
felnôtté válást. Legföljebb az ideiglenes együttélési formákat
választják, a házasságkötést és a gyermekvállalást halogatják. A
kamaszkori válságok elhúzódnak, a pályaválasztás és a családalapítás
ideje késôbbre tolódik. Korábban a családalapítás és a munkavállalás a
felnôtt élet kezdetének, kitüntetett értéknek számított, s elérése
véglegesen lezárt egy életszakaszt. A mai fiatalok életében viszont
megnövekedett a készülôdés, a próbálkozás ideje: egybemosódhatnak,
párhuzamosan folyhatnak vagy akár újrakezdôdhetnek a tanulás, a
hivatásra készülôdés, a pályaválasztás és a pénzkeresô munka
szakaszai. Természetesnek tekintik azt, hogy többféle tevékenységet,
foglalkozást és párkapcsolatot próbáljanak ki mindkét nem tagjai.
Ezzel párhuzamosan módosulnak az együttélés szakaszai és különféle
formái.

35.   Fontos módosulásokat látunk az idôsek világában. Az utóbbi két-
három nemzedék életében alaposan kitolódott a családi élet azon
szakasza -- néha üres fészeknek nevezik -, amelyben már nincsenek napi
szülôi kötelezettségek. Mivel az átlagos életkor rövidebb volt,
korábban alig létezett ez az idôszak, jelenleg viszont akár
évtizedekig is eltarthat Magyarországon is -- bár nálunk rövidebb ez
az idô, mint a legfejlettebb országokban. Amikor a felnôtt gyermekek
elköltöznek, a szülôk újra ketten maradnak. Sokuk két irányban válik
elkötelezetté. Még segítenek gyermekeiknek az önálló lakás
felépítésében vagy megszerzésében, majd részt vesznek unokáik
gondozásában, ezzel egyidôben azonban saját idôs szüleiket is
gondozzák, támogatják. A modern társadalmakban jól lehet érzékelni
ennek az életszakasznak sajátos feszültségeit, válságait.

36.   Az idôsek csoportjához tartozik a legtöbb egyedül élô ember. Az
egyszemélyes háztartások száma hosszabb ideje megszakítás nélkül
növekszik. 1980-ban még csak minden ötödik, 1996-ban már minden
negyedik háztartás tartozott ezek közé. A népesség egytizede él ma
egyedül. Köztük a fiatalok aránya mindössze 9%, a középkorúaké 33%, az
idôseké pedig 58%. Jelentôsen megcsappant a több családból álló
háztartások száma is. Ezek az arányváltozások azt a folyamatot jelzik,
hogy a fiatal családok egyre ritkábban laknak együtt az idôs
szülôkkel. Az egyedül élôk közül a legnehezebb helyzetbe azok az
elmagányosodott öregek jutnak, akik elvesztették legközelebbi
hozzátartozóikat, gyermekeiket, vagy azok magukra hagyták ôket. Sokuk
napi megélhetési gondokkal küzd, nem tudják fedezni a legfontosabb
kiadásaikat, például gyógyszereiket sem; mások rendelkeznek ugyan a
szükséges anyagiakkal, szenvednek azonban a magánytól, az
elhagyatottságtól.

37.   A családok 16%-ában egyetlen szülô neveli a gyermeket vagy
gyermekeket, az esetek 84%-ában az anya. Az ilyen családok
százalékaránya az utóbbi évtizedekben mintegy másfélszeresére nôtt
(1970-ben még csak 10% volt, 1980-ban 11%, 1997-ben pedig már 17%). A
gyermeket egyedül nevelô anyák és apák száma 1980-ban 300.000, 1996-
ban viszont már 402.000 volt; a házasságra épülô családok száma 1980-
ban 2.450.000 volt, 1996-ban kétszázezerrel kevesebb, 2.235.000.

38.   Nem házasságra, hanem élettársi kapcsolatra épül a családok
mintegy 7%-a (nem számítva családnak az egyneműek együttélését).
Arányuk a fiatalabb generációban lényegesen nagyobb. Ôk az átlagosnál
megengedôbben vélekednek kapcsolatukról és a házasságon kívüli
gyermekvállalásról: nem látnak különbséget közte és az egyházi vagy
polgári házasságra épülô családok között. Az élettársi kapcsolat
gyakoribb azok között, akik nem ismerték az apjukat, és azok között
is, akiknek a szülei maguk is így éltek. Hátterében gyakran egyéni és
családi problémák, a társadalomba való beilleszkedés zavarai állnak.
  Kétségtelen azonban, hogy ezek a kapcsolatok is bizonyulhatnak
szilárdnak. Egy részük ezt a házassággal egyenértékű, tartós
kapcsolatnak tekinti, bár elutasítja mind az egyházi esküvôt, mind a
házasságnak a jog és a társadalmi nyilvánosság által szabályozott,
hagyományos intézményét. A tapasztalatok szerint gyakran
partnerkapcsolattal kezdôdik az együttélés, s csak késôbb kötnek
házasságot. Egy részük a kényszerítô külsô körülmények miatt dönt így,
más részük azért, hogy elôbb ,,kipróbálja'', kapcsolatuk alkalmas-e a
házasságra. Ennek következtében az élettársi kapcsolatok jóval
bomlékonyabbak, mint a házasságok.

39.   Az élettársi kapcsolatok termékenysége alacsonyabb, mint a
házasságoké. Korábban a házasság elôtt együtt élô párok igyekeztek
legalább a gyermek megszületése elôtt házasságot kötni. Az utóbbi
években már kevésbé törekszenek erre. Az élettársi kapcsolatok
terjedése a termékenység további csökkenését és az egyszülôs, csonka
családok arányának növekedését vetíti elôre, ennek következtében
károsítja a társadalom testi-lelki egészségét, és növeli a szociális
kiadásokat. 1997-ben az összes születés 24,8%-a származott nem házas
nôktôl, 1990-ben ez a szám még 13% volt. A 20 évesnél fiatalabb anyák
gyermekeinek több mint fele születik házasságon kívül, a 20-24
évesekének 25%-a.

40.   A házas kötelékek meglazulásának egyik okát a fiatalkori nemi
kapcsolatok terjedésében látjuk. A modern kor szexuális ideológiái azt
hirdették, hogy a házasság elôtti nemi tapasztalatok szükségesek a
kiegyensúlyozott házasságok létrejöttéhez, és hogy a házasság elôtti
nemi élet elterjedésével majd tartósabbá és kiegyensúlyozottabbá
válnak a házasságok. A tények ennek ellenkezôjét tanúsítják: a
házasság elôtti nemi élet elterjedésével csökkent a házasságok
tartóssága. Aki fiatal korában elfogadja a média által gyakran sugallt
folyamatot, hogy egy futó szerelmi kaland gyorsan testi kapcsolathoz
vezethet, vagy aki megszokja, hogy a másik nemű emberben elsôsorban
saját szexuális igényeinek kielégítôjét lássa, az kevésbé lesz képes
házasságában az elmélyült szeretetkapcsolatra és a tartós hűségre.

41.   A ,,házasodási kedv'' mérséklôdése és a válások számának
növekedése a házasság intézményének gyengülését jelzi. Pedig a család
volt az az intézmény, amely éppen a 20. században a legnagyobb
segítséget nyújtotta az emberek számára a túléléshez. A szűkebb és
tágabb (rokonsági) család volt az emberi szolidaritás, a kölcsönösség,
a gondoskodás, a törôdés, a gyengédség és a szeretet kifejezôdésének
legfontosabb színtere. A 90-es évekre azonban a rokoni
kapcsolatrendszerüket elvesztô családok nagy része már társadalmi
gonddá válik -- a válás, a ,,csonka'' családi állapot, a fiatalkori
beilleszkedési zavarok, a mentális betegségek növekvô elôfordulása
miatt. A gyermek születése az elszigetelôdött családformában élô
házaspár számára napjainkban néha már akkora teher lehet, hogy
némelyik család nem tudja ezt károsodás nélkül viselni.
#
1.3.2. A gyermek a családban

42.   A magyar társadalom a gyermeket értéknek, szülei számára a
boldogság forrásának tartja. Egy 1991-es nemzetközi felmérés azt
mutatta, hogy több ország közül Magyarországon volt a legmagasabb
(87%) azoknak az aránya, akik szerint jobb azoknak, akiknek gyermekei
vannak. Egy 1995-ben végzett vizsgálat megerôsítette a korábbi
eredményt. A többség a kétgyermekes családot tartja ideálisnak, de
népszerű a háromgyermekes családmodell is (ezt 1997-ben a lakosság 62%-
a tartotta jónak). Nagyon kevesen vannak, akik a gyermektelenséget
eszményítik. A gyakorlat azonban többnyire mást mutat, mint az
említett felmérések. Jóval kevesebben vannak azok, akik valóban
szívesen vállalnak egynél több gyermeket. A többgyermekes családokat
pedig gyakran csodálkozás, olykor értetlenség, sôt gúny veszi körül.
Sajnálatos, hogy még az egészségügyben dolgozók is nemegyszer a
gyermek vállalása ellen hangolják a hozzájuk forduló kismamákat.
  A közvélemény által ideálisnak vélt gyermekszám Magyarországon
folyamatosan csökken. A 18-29 éves fiatalok között pedig -- az 1991.
évi adatok szerint -- még alacsonyabb, mint a lakosság átlagában.
Megjelent az a nézet is, hogy a gyermek léte akadályozza az
érvényesülést. Egyes társadalmi csoportokban a 30%-ot is eléri azok
aránya, akik ezt a véleményt képviselik. A vizsgálatok szerint a
gyermekszámot elsôsorban nem a szülôk anyagi helyzete határozza meg,
hanem az, hogy nehéz élethelyzetben a házastársak mennyire
számíthatnak egymásra. A bizonytalannak megélt élettársi
kapcsolatokban és a labilis, válásra számító házasságokban lényegesen
alacsonyabb a gyermekszám. Az élettársi kapcsolatokban átlagosan
csupán fele annyi gyermek születik, mint a házasságokban, viszont
sokkal gyakoribb a nem kívánt terhesség.

43.   Az általános tapasztalat szerint a kívánt gyermekszámnak
(átlagosan 2,0-2,1) alatta marad a végül ténylegesen megszületett
gyermekek száma (átlagosan 1,3 körül). Ha szociálpolitikai
intézkedésekkel sikerülne csökkenteni a gyermekvállalással járó anyagi
nehézségeket, várhatóan közelebb kerülnénk mind a kívánt, mind az
ország népességének megmaradásához szükséges gyermekszám (2,1-2,3)
eléréséhez. Ez azonban önmagában még kevés ahhoz, hogy a
gyermekvállalási kedv növekedjék: ennek érdekében a társadalom
egészének összefogására, értékrendjének átalakítására lenne szükség.
Tapasztalatunk szerint az elkötelezett hívôk másoknál több gyermeket
vállalnak, és ezt örömmel teszik.
  A születéseknek már eddig is alacsony száma az utóbbi idôszakban
tovább csökkent: 1997-ben az ezer fôre jutó születések számra 10 alá
esett, pedig 1970-ben még 14,7 volt. A természetes szaporodás 1970-ben
még 3,1/ezer fô. 1988 óta a népesség folyamatosan csökken: 1997-ben az
ezer fôre esô fogyása 3,8. A termékenység Magyarországon békeidôben
még sohasem süllyedt ennyire alacsonyra, mint most. A népesség fogyása
a nem túl távoli jövôn belül tragikus és szinte visszafordíthatatlan
folyamattá válhat az elöregedés következtében. Ezért is fontos, hogy a
társadalom nevében az állam is segítse a gyermekvállalást, és erôsítse
a tartós kapcsolatra nagyobb esélyt adó házasságokat.

44.   Jelentôs különbségek tapasztalhatók a férfiak és a nôk között a
háztartás és a család ellátásában. A nôk társadalmi szerepének
változásával megnôtt a férfiak szerepvállalása a háztartásban és a
gyermeknevelésben. Idôközben viszont csökkent a nôknek a család és a
háztartás ellátására fordított ideje. Egy felmérés szerint a gyermekek
ellátásával töltött idô az apák esetében nem haladja meg átlagosan a
napi 20 percet, de az anyák is átlagban csak napi háromnegyed órát
foglalkoznak gyermekeikkel. Ugyanakkor viszont a felnôttek sok idôt
töltenek tv-nézéssel: a férfiak hétköznapokon két, ünnepnapokon három
óránál is többet. Különösen figyelemre méltó, hogy a szülôk alig 9%-a
fordít naponta idôt arra, hogy meséljen gyermekének, vagy segítse
otthoni tanulását. Ez a kis csoport viszont napi másfél óránál is
többet tölt a gyermekekkel. Az ilyen családokban többnyire
bensôségesebb kapcsolatok alakulnak ki a szülôk és gyermekeik között.

45.   A családok nem kis részében hiányzik a családtagok egymás iránti
szolidaritása. A nehézségek láttán a házaspárok gyakran inkább
szembefordulnak egymással, ahelyett, hogy egymásra támaszkodva
komolyan törekednének a problémák megoldására. Ezt elsôsorban a
gyermekek szenvedik meg, hiszen családjuk nem nyújt számukra védelmet.
A szülôk gyakran megszenvedtetik a gyermekeikkel is az ôket ért
szenvedéseket. Azokat a visszásságokat, amelyeket sem elviselni, sem
megtorolni nem tudnak, továbbítják azoknak, akik velük szemben
tehetetlenek, és náluk gyengébbek: a saját gyermekeiknek. A társadalmi
terheket ugyan a szülôk viselik, a szülôk torzult magatartásának,
életvitelének terheit viszont a gyerekek. A gyerek-verés közel sem
mindig pedagógiai célzatú: a szülôk sokszor egyszerűen azért okoznak
fájdalmat és keltenek félelmet, hogy a saját indulataikat levezessék.

46.   A család maga is válhat veszélyforrássá a gyermekek számára. Ez
elôfordulhat úgy is, hogy a szülô nem tudja elhárítani a társadalom
veszélyeit és terheit, hanem -- olykor a saját bajaival megtetézve --
továbbhárítja a gyerekre. Máskor viszont a család zilált belsô
viszonyai károsítják a gyermekeket, és így maga a család veszélyezteti
ôket. Ez utóbbi azért különösen ártalmas, mert a gyermek védtelenül
kiszolgáltatott a megföllebbezhetetlen és ellenôrizhetetlen szülôi
hatalomnak. Utólagos védekezése -- amilyen például a dac, a lázadás, a
meghunyászkodás, az elfojtás, a gyűlölködés -- nem szolgálja sem a
családi konfliktusmegoldást, sem a társadalmi integrációt.
  A szeretethiányos családi légkör, a gyerekek elhanyagolása, a szülôi
felelôtlenség károsítja a gyerek fejlôdését, beilleszkedését a
közösségbe. Ezek a gyerekek többnyire olyan csoportokat alkotnak vagy
keresnek maguknak, amelyekben az erkölcsi és társadalmi normákat
elutasítják, vagy amelyekben antiszociális, erôszakos, gyűlöletkeltô
normák érvényesülnek. Ez súlyosan veszélyezteti a gyerekek fejlôdését,
a közösségek együttélését és a társadalom stabilitását. Tévesnek
látszik az az álláspont, hogy még mindig jobb egy sok szempontból
sérült vagy problematikus családi környezet a gyerek számára, mint az
vrökbefogadás.

47.   A gyerekekkel és házastársakkal, illetôleg az idôs emberekkel,
betegekkel szembeni erôszak mindig a családon belüli kapcsolatok
torzulásait jelzi. Lehetetlen nem látnunk, hogy a családon belüli
bántalmazás és erôszak, másrészt a gyermek elhanyagolása nem
lebecsülhetô mértékben van jelen a magyar családokban (is). Tudunk
ezekrôl, de megbízható adatok nincsenek; már csak azért sem, mert a
magyar társadalom a gyerekek testi fenyítését csak a legkirívóbb
esetekben tekinti közügynek. Még inkább így vélekedik a társadalom, ha
az egyik házastárs rendszeresen bántalmazza a másikat. A
rendelkezésünkre álló adatok azonban mutatják a helyzetet: igaz -- úgy
látjuk -- talán csak a jéghegy csúcsát. Magyarországon a felnôttek
több mint fele úgy nôtt fel, hogy fájdalomban és megaláztatásban
kellett elviselniük a szülôk -- fôként az apa -- brutalitását. A
halállal végzôdô erôszakos bűncselekmények felét családon belül
követik el. Becslések szerint minden tizedik nôt bántalmaz a férje
vagy az élettársa.

48.   Nem csupán a válás, a házassági kötelék formális fölbomlása okoz
zavart a gyermek fejlôdésében, hanem a családtagok életminôségének
megromlása is. Az alkoholizmus és a drogfüggôség is sok áldozatot
követel. Mintegy öt-nyolcszázezerre becsülik az alkoholista szülôk
számát, ez legalább egy-másfél millió veszélyeztetett gyermeket
jelent. A 0-6 év közötti korcsoportban a gyerekek 50%-a él
szegénységben, nemegyszer az éhezés szintjén. Ma mintegy 30-35 ezer
olyan gyermek él Magyarországon, akiket saját szüleik nem vállaltak,
és állami gondozásba kerültek. A különleges családi és társadalmi
gondoskodást igénylô fogyatékos gyerekek száma az újszülöttek 2%-át
teszi ki. Ezen belül az alacsony iskolai végzettségűek között az
újszülöttek 6%-a születik fogyatékosan.

49.   Úgy látjuk, hogy a mai családok legnagyobb részében
elhomályosult a férfi ideál, és tisztázatlan a férj, illetve az apa
szerepe is. A családok egy részében ténylegesen hiányzik a férj,
illetve az apa szerepét betöltô személy. Másutt a kényszerűségbôl
vállalt túlmunkák miatt az apa alig van együtt a családdal. Ezeken az
okokon túl azonban komoly zavarok mutatkoznak az ,,apa képben'' is. A
mai családok olyan (férji és szülôtársi) igényeket támasztanak a
férfiakkal szemben, amelyeknek nagy részük nem képes megfelelni. Ennek
következtében mind férji, mind pedig szülôi szerepükben kudarcra
ítéltnek érzik magukat. Mindez természetesen együtt jár a nôk
helyzetének átalakulásával a családban. Hosszabb idôre van szükség,
hogy a férfiak és a nôk szerepe újra tisztázódjék a családok
átrendezôdött körülményei között.
  Az ,,erôs apa'' már a jelenlegi változást megelôzôen is szerepét
vesztette. A szocializmusban a parancsuralmi rendszernek voltak
kiszolgáltatva, többségük függô helyzetben élt. Majd a rendszerváltás
idején, a szocializmus gazdasági összeomlása után sok családfenntartó
férfi -- a keresôk egyharmada -- vesztette el munkahelyét hosszabb-
rövidebb idôre. A világban sikeresek pedig gyakran akkora küzdelmek
árán tudták elérni azt, amit akartak, hogy ez elvonta figyelmüket és
idejüket a családjuktól. A közvetlenül látható férfieszmény hiányát
növeli a pedagógus-pálya elnôiesedése. A felnövekvô fiúk többsége nem
találkozik olyan férfival, akitôl a férj és az apa szerepét
megtanulhatná, s ez súlyos zavarokhoz vezethet késôbbi
kapcsolataikban.

50.   Sok szülô nem tud eléggé segíteni gyermekeinek a tanulásban,
mivel tárgyi tudása, olykor élettapasztalata sem áll egyértelműen
fölötte a serdülôkének. Ezért veszítenek hagyományos tekintélyükbôl,
és egyre inkább kiszorulnak gyermekeik életébôl. Ebbôl is következik,
hogy a kortárs csoport fontossága megnôtt a családdal szemben. Gyakran
így a kortársak normái érvényesülnek a szülôk normái helyett. A
felnôtt divatot sok tekintetben a serdülôk ízlése diktálja. A
családtól elszakadó fiatalok a szülôket korlátlan kritikával illetik,
a kortárs csoportot viszont kritikátlanul elfogadják. A szülôket ez
aggodalommal, idônként felháborodással tölti el. Sem idejük, sem
türelmük nincs az ebben az életkorban oly fontos beszélgetésekre
gyermekeikkel. Elvesztett tekintélyüket és fontosságuk hiányát sokszor
agresszióval pótolják, ahelyett, hogy figyelmet szentelnének
gyermekeikre, és a kapcsolat biztonságát próbálnák megadni nekik.
Jellemzônek látjuk a 14-18 éves budapesti fiatalok válaszát arra a
kérdésre, hogy kivel tudják megbeszélni otthon a problémáikat. A fiúk
4%-a tud az apjától, 17%-a az anyjától segítséget kérni gondjai
megoldásához.
========================================================================
2. Személy és közösség: képünk az emberrôl

#
2.1. A család mint társadalmi közösség

51.   A család és a házasság intézménye valamilyen formában minden
társadalomban létezik. A családi kapcsolatok sajátos mikro-világot
alkotnak, meghatározott belsô törvényekkel, szokásokkal,
hagyományokkal. A ,,család-világok'' számos viselkedési szabályt
tartalmaznak: hogyan kell a családtagoknak egymással érintkezni,
beszélni, együttérzést, olykor ellenvéleményt, indulatokat
kinyilvánítani vagy éppen elrejteni. Az együttélés és az együttműködés
összetett kapcsolatrendszerben valósul meg, amely átsegít a
mindennapok nehézségein, erôsíti a kölcsönös alkalmazkodást és
szolidaritást, a megkötött szövetségek szilárdságát. A legszorosabb
kapcsolatok a gyermekek vállalásában és gondozásában együttműködô
férfiak és nôk között jönnek létre. A család-világok a párkapcsolatok
során fokozatosan formálódnak, s kialakításuk mindig együtt jár --
nyílt vagy elfojtott -- konfliktusokkal. Ez a család-világ határozza
meg a család önálló lényegét, azonosságtudatát. A házastársak nem
egyszerűen saját önálló lényükkel vesznek részt benne, hanem a
megvalósított egység közös azonosságával is.

52.   A párkapcsolatból kialakuló család fejlôdésében fontos, hogy
tagjai mennyire tudják megérteni egymás szüleinek, rokonságának
értékeit, szempontjait és értelmezési mintáit, s mennyire tudnak és
akarnak alkalmazkodni azokhoz. Saját családjuk megalapításakor
természetesen megváltozik a családtagok személyes kapcsolatrendszere.
Gyakori próbák, alkalmazkodási feladatok, olykor szakítások és
újrakezdések formálják a kapcsolatot, s alakítják annak saját világát.
A családnak sok szempontból elôre jelezhetô, törvényszerű fejlôdési
szakaszai vannak. ,,Hosszú alku a házasság'', állítja egy szólás. A
néphit szerint a házasság tartóssága idôvel növekedhet: ,,hét tél, hét
nyár próbálja meg ôket''. Ahogy a statisztikai adatokból látszik,
valóban az elsô években a leggyakoribb a válás.

53.   A társas kapcsolatokat, a közösségi együttélés szabályait minden
nemzedéknek újra meg kell tanulnia. A házasságra lépôk ezeket részben
családjukból hozzák magukkal, részben a külvilágból tanulják el. A
környezetükben látott minták kialakításában fontos szerep jut a
korszellem, napjainkban egyre erôsebben a média által sugallt
eszméknek, magatartásformáknak, életvezetési stílusoknak. Meghatározó,
hogy ki-ki mennyire tud különbséget tenni a valóban értékes, követendô
példák, és az értéktelen, sôt káros formák között. A házasságban
szükség van a mindennapokon túlmutató olyan életszemlélet
kialakítására, amely segíti a kapcsolódást a múlthoz, a jövôhöz és a
tágabb társadalmi környezethez. Ez azért különösen fontos, mivel
napjainkban meggyöngült a nagycsalád és a helyi közösség, a szokások
és a hagyományok szabályozó funkciója.

54.   A család a társadalom összetett funkciójú, alapvetô egysége.
Életteret ad tagjainak, biztosítja az újabb nemzedékek létrehozását és
fölnevelését, segíti a személy kiteljesedését és a konfliktusok
megoldását. A család élettere legalább részben megvédhet a külvilág
ártó hatásaitól, és otthont nyújthat tagjainak, amelyben a társadalmi
szerepek kötöttségeitôl felszabadultan önmaguk lehetnek, bensôséges
kapcsolatban egymással. Ugyanakkor szervezeti és gazdasági egység is,
amelynek zökkenômentes működését a családtagok átgondolt és tudatosan
vállalt együttműködése tudja biztosítani.
  A család a gyermekvállalás és a gyermeknevelés helye, ezen keresztül
válik a társadalom és a kultúra fenntartójává és gyarapítójává. A
szülôk feladata nem ér véget gyermekük megszületésével, felelôsséget
kell vállalniuk gyermekük jövendô életének alakításáért is. Ideális
esetben ez a családi ,,háttér'' határozza meg elsôdlegesen a gyermekek
életét. Segíti egyéniségük fejlôdését, tájékozódásukat és
elhelyezkedésüket a világban, megadja anyagi és szociális
biztonságukat.

55.   A család olyan személyes kapcsolatrendszert kínál fel tagjainak,
amely lehetôvé teszi önmegvalósításukat, életük személyes
kibontakoztatását. A család maga a kommunikáció: a kölcsönösség, a
bizalom, a felelôsségvállalás, a leleményes problémamegoldás
elsajátításának legdöntôbb helye. A család alapozza meg a gyermek
helyes önbecsülését, önszeretetét, nevel rá az önismeretre és az
önfegyelemre. Az ember számára olyan minôségű (például fenyegetô vagy
befogadó) lesz a világ, amilyennek a családi szocializáció során
megismerte, s annyi boldogulási lehetôséget lát benne a maga számára,
amennyit a családja megengedett neki. Az elsôdleges szocializáció
révén szerzett tapasztalat nem megváltoztathatatlan ugyan, de igen
mélyen gyökerezik bennünk. Többnyire csak különleges esetekben
lehetséges az emberek ,,újraszocializációja'', a világhoz való
viszonyuk és világképük radikális megváltozása. A családban uralkodó
szeretet egyszerre irányítja tagjainak életét, ösztönzi a szülôket a
gyermekvállalásra, erôsíti az összetartozás érzését. Megerôsíti és
jutalmazza az egymás iránti hűséget és a gyermekgondozás eredményét:
az utódok viszontszeretete jutalmazza meg a szülôket
önfeláldozásukért.

56.   A család az egyik legalkalmasabb közösség arra, hogy tagjai
egymás segítségével oldják meg problémáikat, elégítsék ki személyes
igényeiket. A felnôttek a család bensôséges körébe vonulhatnak vissza
a nyilvánosság elôl, a gyermekek itt tanulhatják meg a beilleszkedést
egy közösségbe, a harmonikus együttélést másokkal. Természetesnek
látszik azonban, hogy a konfliktusok a családban is megjelennek. Ezek
egy részét az élet normális velejárójának kell tekintenünk:
megoldásukra minden családnak készen kellene állnia. Másik részük
viszont -- akár a család belsô életébôl, akár a külsô környezetbôl
származnak -- felkészületlenül éri a család tagjait. Napjainkban
többnyire az értékek és normák változása okoz nehézséget. Ennek nyomán
nagyobb szabadság érhetô el a párválasztásban, a családi kapcsolatok
alakításában, ez azonban több konfliktussal és kockázattal jár. A
párkapcsolatokban résztvevôknek nagyobb személyes felelôsséget kell
vállalniuk, hiszen kevesebb a társadalom által felkínált
viselkedésminta.
  A családi konfliktusok keletkezésének, fennmaradásának, sôt
kezelhetetlenné válásának leggyakoribb forrása a családtagok között
megszakadó kommunikáció. Képtelenek megbeszélni egymással az
esetenként fölmerült vagy tartósan kialakult feszültségeket,
türelmetlenné, ingerültté válnak egymással szemben, nem is törekszenek
a feszültségek feloldására.
#
2.2. A család mint személyes közösség

57.   A társadalommal és az emberrel foglalkozó tudományokban ma
sokféle nézet lát napvilágot az emberrôl és társas kapcsolatairól.
Ezek között egyre szélesebb körben elterjedt az egyén és a közösség
perszonalista, személyközpontú felfogása, amelynek alapvetô vonásait
az egyház is magáénak vallja, és szívesen tekinti azt a családdal és a
házassággal kapcsolatos keresztény felfogás egyik kiindulópontjának.

58.   Az emberi személynek két arculata van. Egyrészt önálló, senki
máshoz nem hasonlítható, helyettesíthetetlen, autonóm egyed, aki védi
önállóságát, és önmaga kibontakoztatására törekszik. Másrészt olyan
öntudatos és szabad lény, aki csak a többi személlyel együtt találhat
önmagára: szabadsága a szeretetben, léte az együtt-létben válhat
teljessé. Természetébôl adódik, hogy lénye kiteljesítéséhez fizikai,
szellemi és lelki téren egyaránt rászorul másokra. Magába zártságát
csak egy társ, egy ,,Te'' tudja feloldani, aki által valóban ,,Én''-
né, tudatos személlyé válhat. Énje, egész bensô valója csak a
többiekre nyitottan, önmagát ajándékozva tud igazán kibontakozni. Ez
az ,,Én''-tôl a ,,Te'' felé tartó, saját önös magából kilépô szeretet
nem egyszerűen a kölcsönös érdekekre, az ,,adok-veszek'' törvényére
épít, hanem a másikat állítja a középpontba. Az igazi szeretet odaadó:
elsôsorban a másikra figyel: neki akar örömet szerezni, nem önmagának.
Örömét találja abban, hogy örömet okozhat, nemcsak figyelmességeivel,
ajándékaival, gyengédségével, hanem önmagával, egész lényével.

59.   Az individualista szemlélet nincs tekintettel arra, hogy az
ember önállósulása, másoktól való függetlenedése nem teszi teljessé
személyiségét: ehhez társakra van szüksége. Azáltal válunk önmagunkká,
hogy másokkal kapcsolatot létesítünk, tartósan segítünk azoknak,
akiknek szükségünk van ránk, és elfogadjuk mások segítségét. Hamisnak
bizonyul az a korunkban elterjedt szemlélet, amely szerint a személy
kizárólag önmagát meghatározó, autonóm egyéniség, aki folytonos
harcban áll a többiekkel azért, hogy saját érdekeit érvényesíteni
tudja, és független maradjon tôlük. Sokan csak akkor tapasztalják meg
individualista életmódjuk csôdjét, amikor már önellátásra képtelenné
válnak. A betegségben, öregségben kiderül, mennyire rászorulunk
másokra.

60.   Az ember közösségi lény: rá van utalva embertársaira. Mély vágy
él benne a szeretetre és a megbecsülésre. Igényli, hogy legyen valaki,
akivel kölcsönösen szerethetik, tisztelhetik és támogathatják egymást.
Szeretne otthon lenni valahol, valakivel, az intim egymáshoz tartozás
gyengéd és oltalmazó, felszabadult légkörében. Vágyódik a biztonságra:
arra, hogy feltétlen bizalommal bízhassa rá magát valakire, olyan
kölcsönös és tartós kapcsolatban, amely fölötte áll az érzelmi-
hangulati hullámzásoknak. Szüksége van a személyes szabadságra és
értékeinek kibontakoztatására. E folyamatban a másik embert nem
eszköznek használja, hanem magához hasonlóan értékes és
helyettesíthetetlen személynek tartja.
  Legteljesebben a harmonikus házasság tudja biztosítani azt a
környezetet, amely egyszerre véd és kibontakozásra ösztönöz: egy
férfinak és egy nônek tartós és termékeny életszövetsége, amely a
szeretetükbôl származó gyermekek világra hozatalában és fölnevelésében
teljesedik ki. Ebben a kapcsolatban a házastársak kölcsönösen és
végérvényesen elfogadják egymást: rábízzák magukat -- részben még az
önmaguk feletti rendelkezés jogát is -- a másikra, és felelôsséget
vállalnak egymásért. A házastársakat egész lényüket átfogó személyes
szeretet kapcsolja egymáshoz, amelyben annak minden formája helyet
talál és kiteljesül. Tartalmazza az erotikus és a szexuális
szeretetet, az érzelmekkel teli, közös célokra és vonzódásra épülô
baráti szeretetet, végül pedig a másik iránti elkötelezett, odaadó
szeretet is. A boldog házasság feltétele az, hogy megvalósuljon benne
mindhárom fajta szeretet -- talán az idô függvényében változó
mértékben és intenzitással.

61.   A kultúrák többségében a személy egyik természetes élettere a
család. Bármilyen külsô és belsô átalakulásokon ment is keresztül a
család intézménye, mégis az egyének és a társadalom életének
legfontosabb és legszemélyesebb sejtje maradt minden korban és
kultúrában. Másként fogalmazva: társas természetünkhöz tartozik az,
hogy a férfi és a nô a nyilvánosság által is elismert házasságban él
egymással. A család szerepváltozásait nem tekinthetjük csupán
értékvesztésnek, az egykor volt ,,ideális'' állapot fokozatos
leépülésének. Minden változás és válság ellenére a házasság és a
család nélkülözhetetlen az ember életéhez és boldogulásához.
  A gyermeknek itt van a legnagyobb esélye a harmonikus felnôtté
válásra. A gyermek és a serdülô a leghatékonyabban a család légkörében
tanulhatja meg a társadalmi beilleszkedést, a mások iránti megértést,
a közös élményekben való osztozást, a közös célokért való
együttműködést. A felnôttek személyiségének kibontakozását és védelmét
is itt lehet a legjobban biztosítani egészen a halálukig. A családban-
lét tehát nem csupán a felnövô nemzedékek létérdeke, hanem minden
emberé. A felnôtt ember a házasságban találhat ,,haza''. Itt nemcsak
fedél van a feje fölött, hanem biztonságra, gondoskodásra és oltalomra
számíthat. Házastársa elfogadó szeretetében szabadon és önfeledten
bontakozhat ki legbensô énje. Neki sem elég azonban csupán külsô
,,teljesítményt'' nyújtania; meg kell felelnie a bensô világába hatoló
elvárásoknak is. Harmonikus házasság csak akkor jöhet létre, ha
mindkét házastárs az egész személyiségét megosztja a másikkal. ,,Én''
és ,,Te'' a házasságban lép olyan szeretetközösségre, alkot olyan
,,Mi''-t, amely az egészséges és termékeny élet lehetôségét biztosítja
nekik és a házasságukban születô gyermekeknek.

62.   A család magját egy házaspár alkotja, akik tudatos szeretetbôl
léptek életközösségre egymással. Ha családról beszélünk, legtöbbször
csak a kiskorú gyermekeikkel együtt élô házaspárokra gondolunk,
valójában azonban a család fogalma ennél lényegesen tágabb. A
családban születô és felnövô gyermekek elôbb-utóbb elhagyják a
szüleiket, akik többnyire újra kettesben maradnak, ahogyan házas
életük kezdetén voltak. Meghitt és bensôséges házasságban élhetnek
azok is, akiknek valamilyen okból nem született, nem születhetett
gyermekük. A demográfiai változások következtében a házastársak
gyermek nélkül töltött évei megszaporodtak a korábbi idôkhöz képest.
Ez az állapot mégsem jelent egyedüllétet, hiszen a család tágabb
köréhez tartoznak a házastársak szülei, megházasodott vagy másként
önállósult felnôtt gyermekei, egyéb rokonai és mindezek családjai is.

63.   A házastársak kölcsönös szeretete és önfeltárulkozása fejezôdhet
ki szexuális egyesülésükben. E fontos egzisztenciális élményben
kölcsönös egymásnak adottságuk nyilvánulhat meg, amely testi-lelki
feloldódáshoz és az egymásban megtalált kielégüléshez vezet. A
szexualitás így megnövekedett örömet hordoz, hiszen a férfi és a nô
közti személyes szeretet részévé vált, amelyet a házasság intézménye
törvényesít a társadalomban.

64.   A jó házasságban mindkét fél föltétel nélkül arra törekszik,
hogy a másikat boldogabbá tegye, hogy nehézségeiben segítségére
siessen. Érzékenyek és nyitottak egymás szükségleteire. Szolidárisan
állnak a másik mellett, nemcsak jólétben, egészségesen és gazdagon,
hanem szegénységben, betegségben, bajban is. A házas élet gyakran
kíván lemondást az egyéni szempontokról, hangulatokról, az egyéni
érdekek egyoldalú érvényesítésérôl. Megkívánja az alkalmazkodást, a
készséget a kisebb-nagyobb érdekellentétek feloldására. A szerelem nem
pusztán örömteljes érzelmeket kínál, hanem hűséget és kitartást is
kíván. Olyan ajándék, amely feladat is, amiért tenni kell, olykor
áldozatok árán is.
  A jó házastársak figyelik és tiszteletben tartják egymás terveit,
céljait, igényeit, és segítik azok megvalósulását. Készek a
kiengesztelôdésre, a megbocsátásra. Nem rögzülnek meg a rosszban,
hanem mindketten igyekeznek felülkerekedni a nehézségeken és
hiányokon. Feszültség esetén elôször magukban keresik a hibát, nem
pedig a másikat okolják. Felelôsnek tudják magukat a másikért, és
ezzel biztonságot és önbizalmat adnak neki. Ahogyan a szülô és
gyermeke között, úgy a férfi-nô kapcsolatban is a föltétlen
elfogadottság élménye teremtheti meg azt a légkört, amelyben az ember
személyisége a felnôtt évek során is fejlôdhet.

65.   A tények azt mutatják, hogy a családok jelentôs részében nem,
vagy csak részben valósul meg az az ideális légkör, amelyet a
fentiekben leírtunk. A házasságban be nem teljesült vágyak nyomán
támadt hiányérzetükre az emberek különféleképpen válaszolhatnak. Sokan
-- mivel házastársukban csalódtak -- mással próbálkoznak, nemegyszer
egymást követô kapcsolatokban, esetleg megvásárolt élvezetekben
keresnek kielégülést. Mások egyre jobban kiábrándulnak, végül
kétségbeesnek, és az önpusztítás különbözô formáit, az élettôl való
menekülést választják. Egyre többen vallják azt a hamis nézetet, hogy
jogukban áll a számukra legelônyösebbnek tetszô életformát választani,
függetlenül attól, hogy avval önmagukat és környezetüket építik vagy
károsítják-e. Úgy látszik, hogy a házasságban és családban élô
személyeknek nagyobb esélyük van az egészségre, mint a családon kívül
élôknek. A felmérések szerint az önkárosító magatartásformák, a drog-
és a mértéktelen alkoholfogyasztás, továbbá a dohányzás lényegesen
gyakoribb az elváltak és az élettársi kapcsolatban élôk, mint a
házasok között. (A drogfogyasztás háromszor gyakoribb az elváltak és a
különélôk között, mint a házasoknál, az öngyilkossági kísérletek
aránya az elváltak és a különélôk között 10%-nál magasabb, a házasok
között 3%. Hasonló arányok mutathatók ki az alkoholfogyasztás, a
dohányzás és a depressziós-szorongásos tünetek esetében is.)
#
2.3. A házasság mint tartós életszövetség

66.   A házasságra lépôk odaadó szerelmükben aligha gondolnak a másik
elhagyására, a válásra. A párválasztás, mint a jövôt építô minden
emberi vállalkozás, kiszámíthatatlan kockázatokkal jár. Ezért csak
életre szóló, alapvetô döntés teheti szilárddá a házasságot, és
csökkentheti annak kockázatait, azáltal, hogy fölébe emeli a változó,
olykor szeszélyes érzelmeknek. Ez kölcsönös, feltétlen bizalmat és
elszánást kíván: akik egymás társává szegôdtek, azok minden változás
ellenére összetartanak. Mély személyes kötôdés csak abban a
házasságban alakulhat ki, amely tartós életközösségre épül, hiszen az
ilyen kapcsolatoknak hosszú idôre van szükségük, hogy
megszilárduljanak és elmélyüljenek. A futó kalandok csak pillanatnyi
és felszínes kielégülést adhatnak. A család olyan szövetségi viszony,
amelyben a hűtlenség és az elhagyás -- vagy akár ezek reális veszélye
-- elpusztítja a házastársak biztonságérzetét és bizalmát, de
veszélyezteti a gyermekek életét és fejlôdését is.
  Egyesek úgy vélik, hogy a hűséget csak az érzelmi kielégülés
idejére, átmenetileg kell megtartani: ,,ha a másik iránt érzett
lelkesedés elmúlik, váljunk el''. Nem törekednek a fölmerült
konfliktusok együttes megoldására, ehelyett kilépnek a házasságból, s
többnyire egy másik szerelemben keresnek feloldódást. Az elkötelezôdés
nélkül vagy éppen felelôtlenül megkötött házasságok és az átmeneti
partnerkapcsolatok sok fájdalmat okozhatnak az egyik vagy mindkét
félnek.
  Aki feltétlen hűséget fogad, az lemond a többi lehetséges
partnerrôl. Önként korlátozza tehát azt a ,,szabadságát'', hogy mindig
újabb partnert választ, megkapja viszont az elkötelezettség
szilárdságát. Az egymást feltétlenül elfogadó szeretet légköre segíti
a válságok megoldását, és a meghitt otthon örömével ajándékoz meg.

67.   Aki az elválás lehetôségét eleve beleszámítja házasságába, és
nem nyújtja a feltétel nélküli szeretet biztonságát és örömét a
másiknak, az könnyebben el is válik. Akik nem bíznak társukban, és
ellenségesen vagy sértôdötten gyakran szembekerülnek vele, azoknak
kevés esélyük van arra, hogy tartós életszövetséget alakítsanak ki.
  Akik kapcsolatukat felbontják, mihelyt nehézségek támadnak, azok
többnyire a következô alkalommal is ugyanazokkal a nehézségekkel
kerülnek szembe. Az ember saját korlátaiba ütközik: az önzés
képtelenné tesz az alkalmazkodásra, mások tiszteletére és szeretetére.
A házastársak egymásnak való elkötelezôdésükkel önmagukat is védik:
hullámzó érzelmeiktôl, saját természetük szorongást vagy
agresszivitást kiváltó, maguknak és másoknak is fájdalmas vonásaitól.
A tartós elkötelezôdés tervet, irányt és tartást ad az életnek. Aki
maradandó, élô és éltetô partnerkapcsolatra vágyódik és törekszik, s
erre társával együtt kölcsönösen elkötelezi magát, annak nagyobb
esélye van arra, hogy ezt meg is tudja valósítani.

68.   Sokan úgy vélekednek a személyes viszonyokról, hogy azok
stabilak: egyszer s mindenkorra fennállnak, akárcsak a minket
körülvevô természet, nem igényelnek tehát gondozást és védelmet. A
tapasztalat erre sokszorosan rácáfol. A legforróbb szerelem is
elhamvad, ha csupán érzelmi fellángolás, ha nem válik egyre mélyebb
odaadássá. A barátság, a szülôk és gyermekeik kapcsolata is rászorul
arra, hogy az egymást szeretô emberek jelét adják összetartozásuknak:
törôdjenek egymással, figyeljenek egymásra; akarják közösen megoldani
a külsô és a belsô nehézségeket.
  Ha a házasság a tartós és szilárd család alapításának szándékával
jön létre, akkor van esély arra, hogy a felek megoldást találnak
hétköznapi konfliktusaikra. Akik a család szeretô összetartozását
biztos alapnak tekintik, mindnyájan törekszenek arra, hogy a
nézeteltéréseket kölcsönös erôfeszítéssel eloszlassák. Ez akkor
lehetséges, ha a házastársak igyekeznek mindig egymás kedvében járni,
tudatosan alkalmazkodnak egymáshoz, érdekeik ütközése esetén pedig
közösen keresik a megoldást, s nem rögtön a válás révén próbálnak
menekülni a konfliktusoktól.

69.   Ha a házasok csupán önmagukat, saját érdekeiket keresik a
kapcsolatban, elvesztik a házasság biztonságát és örömét, amire pedig
ma különösen nagy szükség van, hiszen korunk -- minden eredménye
ellenére is -- több szempontból bizonytalanná tette az életet. A munka
világa a hasznosságra, a teljesítményre, a versenyre épít, és így
sokakat fenyeget a munkanélküliség veszélye: egyik napról a másikra
fölöslegessé vagy haszontalanná válhat bárki. Napjainkban megnôtt a
szilárd házasság értéke. A szeretet a másik személyéhez ragaszkodik,
mégpedig minden körülmények között. Ezt a vonzódást megkönnyíthetik a
másik értékes vonásai, figyelmes, kedves, örömszerzô magatartása,
nehezíthetik viszont a lényében, viselkedésében mutatkozó kellemetlen
vagy taszító jelenségek. A biztonságot azonban éppen az adja, hogy
ilyenkor is lehet számítani a másikra. A védettség és a megtartó erô
csak arra a tudatra épülhet, hogy tartósan és feltétlenül bízhatnak
egymásban. A bizonytalanság és a félelem légkörében nem alakulhat ki
az otthonosság érzése. Egyesek úgy próbálnak boldogulni, hogy
megállapodnak: mindegyikük a saját érdekeit keresi; a legtöbben
azonban csupán sodródnak hangulataik szerint, saját érdekeik
játékszereként. Akarva-akaratlanul mindkét csoport ,,érzelmi
hajléktalanná'' válik: elveszítik vagy éppen eltaszítják maguktól a
valódi otthon lehetôségét.

70.   Személyek szoros közössége, egysége nem jöhet létre s nem
maradhat fenn folytonos és eleven érintkezés, kapcsolatok nélkül. Ez
elsôsorban a családra mint az élet egészét átfogó szeretetközösségre
érvényes. Elsorvadnak a személyes kapcsolatok a családban, ha a
házastársak, a szülôk és a gyermekek érintkezése csupán a hétköznapi
életvitelhez szükséges gyakorlati teendôk megbeszélésére szorítkozik.
  A család életét erôsítik a felszabadult, közös tréfálkozások, a
meghitt beszélgetések, az ünnepi együttlétek. Nagy segítség az is, ha
a család mindegyik tagjának van olyan ,,bizalmasa'' a családon belül,
akinek el tudja mondani személyes életének titkait is, akit minden
körülmények között biztonságos támaszként tudhat maga mellett. A jó
házasság velejárója, hogy a házastársak ilyen szoros és intim
kapcsolatban vannak egymással. A gyermekeknek is szükségük van arra,
hogy valakivel megoszthassák bontakozó bensô életüket.
  A családon belüli kommunikáció javítása üres jelszó marad, ha a
családtagok nem állnak szóba egymással, vagy közléseik csupán az
események felszínén mozognak. A beszélgetések tartalmát elsôsorban
együttes élmények szolgáltathatják. Ezek hiányában az egymás iránti
érdeklôdés hamar kielégül és lelohad, és legföljebb az együttlakásból,
a közös háztartásból adódó témákra, a gyakorlati tennivalókra
korlátozódik. Jól működô családok rendszeresen megosztják egymással
egyéni élményeiket, emellett azonban tudatosan törekszenek közös
élményekre is.

71.   Együttes élményeket legkönnyebben a közösen átélt ünnepek
kínálnak fel. Ilyenkor nyilvánul meg leginkább a családtagok és a
rokonok tartós összetartozása, amely erôsebb a múló idônél. Az évrôl
évre visszatérô karácsonyok során például egy-egy családtag
,,hiányozhat'' ugyan, új családtagok jelenhetnek meg, mégis a nagyobb
ünnepeken szimbolikusan jelen van a ,,nagy család'': mindazok, akik
egymással valaha szeretô kapcsolatban voltak. Az élet nagy -- örömteli
vagy megrendítô -- fordulatai -- egy-egy születés, esküvô vagy
haláleset -- még a zavarokkal küzdô családok tagjait is közelebb tudja
hozni egymáshoz. Az emlékezést, az élet fordulópontjaihoz kötôdô
ünnepeket, a jól élô családok hagyománnyá nemesítik. Ilyenkor a
szűkebb rokonság, vagy alkalmanként a rokonok tágabb körét összefogó
nagyobb család átélheti az összetartozás tudatát, megoszthatja
élményeit, együttes emlékezéssel felelevenítheti a többeket összefogó
közös élményeket.

72.   Jóllehet ma már egyre ritkább, hogy ,,nagy'' családok élnek
együtt, mégis, a család teszi leginkább lehetôvé a különbözô korú
nemzedékek közötti érintkezést. Sokszor tapasztalható, hogy a felnôtt
generáció sem a múltját, sem a jövôjét nem tekinti élete szerves
részének. Ennek következtében a nemzedékek közti termékeny érintkezés
lehetôsége beszűkülôben van. Az idôs kor sokak számára fenyegetésként
jelenik meg, a vele várhatóan együtt járó kiszolgáltatottság,
magatehetetlenség és elmagányosodás veszélye miatt.
  Az idôsek egy részében erôs a segítôkészség. Fôleg a gyermektelen
vagy egyedül maradt öregek örömmel kamatoztatják képességeiket,
tapasztalataikat, hálásak azért, hogy hasznukat veszik a családban. Az
idôseknek erôt és örömet adhat, ha felelôsséget vállalnak a
fiatalabbakért. Ennek hiányában az elmagányosodás, a boldogtalanság
testileg és lelkileg is könnyebben felôrli ôket. A családban és a
családon kívül minél több alkalmat kell adni nekik arra, hogy
segítsenek környezetükben, elsôsorban saját gyermekeiknek, unokáiknak.
A nagyszülôk nem csak tehermentesíteni tudják a szülôket a
gyermeknevelésben, de ellensúlyozhatják, gyógyíthatják is a családi
problémák, esetleg a szülôk válása miatt kialakuló
személyiségzavarokat. Ôk viszont védelmet, gondoskodást kaphatnak
felnôtt gyermekeiktôl, felnövekvô unokáiktól.
#
2.4. A család mint termékeny közösség

73.   A sikerült házasság és az arra épülô család elsôként a
házastársak számára biztosítja a kiegyensúlyozott és harmonikus
életet. Ezen túlmenôen azonban a férfi és a nô szeretetébôl új életek,
gyermekek születnek. A férj apává, a feleség anyává válik, és ez
segíti személyiségük, örömteli életük kiteljesülését. A gyermeknemzés
több pusztán biológiai folyamatnál. A gyermek mindkét szülô
tulajdonságait hordozza, s így kettejük szeretet-egységének élô
szimbóluma, ezáltal pedig teljesebbé, felelôsebbé és örömtelibbé teszi
házasságukat. A házasság lényegéhez hozzátartozik, hogy kész a
gyermekek befogadására és fölnevelésére. Igaz ez akkor is, ha a
házastársaknak rajtuk kívül álló okok következtében saját gyermekeik
nem lehetnek.

74.   A szülôk felelôsek gyermekük életéért annak megfoganásától
kezdve. Az emberi lény létének elsô pillanatától fogva, tehát már az
anyaméhben potenciális személy, akinek személyi jogait el kell
ismerni, mindenekelôtt sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogát az
élethez. A legújabb biológiai, genetikai kutatások igazolják, hogy a
petesejt megtermékenyülésével kezdôdik meg az emberi élet, mégpedig
egy konkrét és helyettesíthetetlen ember élete, már teljesen egyedi
tulajdonságokkal. Az emberi élet csodálatos folyamata a fogamzással
kezdôdik, a magzat tehát az anyától és az apától különbözô egyedi
emberi lény -- nem pedig dolog vagy tárgy, amely tetszés szerint
elvethetô.

75.   Az élethez és az emberi méltósághoz való jog alapvetô: teljes,
sérthetetlen és korlátozhatatlan. Ez a jog nem ruházható át sem az
anyára, sem az apára, sem az államra. A megfogant élet ezért nem az
anyáé vagy az apáé, hanem az új, mindenki mástól különbözô emberi
lényé. Mivel magzat nélkül nincs ember, és mivel minden magzati
életbôl egyedi és helyettesíthetetlen emberi élet születik, a magzat
léte mind erkölcsi, mind jogi szempontból kizár minden olyan
beavatkozást, amely az élet elpusztítására irányul. A meg nem
született gyermek megölése nem eshet más elbírálás alá, mint a
megszületetté. A nem kívánt terhesség megszakítását nem igazolhatja
sem az anya önrendelkezési joga, sem egyéni érdek, de még a magasabb
életminôségre való törekvés vagy bármilyen népességpolitikai szempont
sem, mert az élet és az emberi méltóság a jog fölött álló,
sérthetetlen és korlátozhatatlan érték. A lelkiismeretes orvos még a
várandós anya egészségének veszélybe kerülésekor is erôfeszítéseket
tesz mindkét élet megmentésére. Az állam és a jog számára itt egyetlen
lehetôség kínálkozik: az emberi élet feltétlen tiszteletérôl való
rendelkezés és védelmérôl való gondoskodás.

76.   Sajnálatos, hogy a világi törvényhozás -- noha egyéb
vonatkozásban (például a halálbüntetés eltörlése tekintetében)
elismeri az élet feltétlen tiszteletét -- az élet védelmét a magzati
életszakaszra nem terjesztette ki. Az idevágó állami törvények
hiányában is ki kell azonban mondani, hogy minden direkt
terhességmegszakítás sérti az élethez való jogot. Az államnak a
törvényhozás és a tájékoztatás, az oktatás és a nevelés eszközeivel is
hatékonyan kell küzdenie a művi terhességmegszakítás minden (eszközös
és gyógyszeres) formája ellen. Jogszabályai és alkotmányos-jogállami
felfogása nem sugallhatják azt, hogy összhangban áll e megtűrt
jelenség értékrendjével és emberképével. A jogszabályok azonban
önmagukban nem sokat érnek, ha a társadalom közvéleménye nem utasítja
el az abortuszt, és egyedül az anya megítélésére bízza, hogy döntsön a
születendô gyermek életérôl, sôt fölmentô szempontokkal is készteti az
abortusz végrehajtására.

77.   Az abortuszban a nô anyasága is megsérül, még akkor is, ha azt
külsô vagy belsô kényszer hatására, lelki vagy szociális
krízishelyzetben ,,kénytelen'' megtenni. Az anya ezt a sebzettséget
gyakran egész élete folyamán viseli. A magzatától megváló nô a
legnagyobb kudarcot éli át, mert az abortusz ôt az anyaság legszebb
lehetôségétôl, az élet adásától fosztja meg. A megsebzett anyai
állapotot, az elhagyatottságot és a kiszolgáltatottságot erkölcsi
vereségként éli meg. Az abortusz után a legtöbb nôben fellép kisebb-
nagyobb mértékben valamilyen -- anyaságának feladásából és saját
kudarcából fakadó -- pszichés zavar. Ugyanakkor egyetlen művi
terhességmegszakítás se végezhetô el a testi károsodás, a másodlagos
meddôség kockázata nélkül.

78.   A nô legbensô lényege az anyaságban jut a legteljesebben
kifejezésre. A nô teste magában rejti az anyaság misztériumát: ô
hordozza az új életet, amely megfogant és fejlôdik benne, és méhébôl
születik a világra. A megfogant magzat már az anyja méhében elnyeri
egyszeri és különleges emberi jellegét. Ezért a legnagyobb tisztelet
illeti meg az édesanyákat: minden anyát, aki felismeri az élet
ajándékozásának titkát, amely folytonosan megújul az egyes
nemzedékekben. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a gyermeket -- különösen
a több gyermeket -- vállaló édesanyák az emberiség hôsei közé
tartoznak, akik követik az életnek szívbe írt erkölcsi törvényét.
Ezért különös hálával tekintünk a gyermeket szülô édesanyákra és a
gyermeket nevelô szülôkre.

79.   A szülôk páratlanul sok örömet kaphatnak gyermekeiktôl:
gyönyörködnek bontakozó énjükben, megtapasztalják saját fontosságukat
és értéküket azáltal, hogy gyermekeik -- kimondatlanul is -- bennük
látják életük forrását és táplálóját. A szülôk mégsem tekinthetik
gyermeküket kisajátítható birtokuknak vagy eszköznek ahhoz, hogy
életük teljesebbé váljék, és gyermekükben folytatódjék. A szülôknek
nemcsak gyermekeik testi jólétérôl kell gondoskodniuk, hanem
nevelésükrôl, lelki-személyes fejlôdésükrôl is. Ennek mércéje azonban
eltér a munka világának attól a szemléletétôl, amely a sikert tekinti
elsôdlegesnek. A szülô feltétlenül elfogadja gyermekét: ôt magát
szereti, nem pedig a teljesítményét, hogy hasznát vegye vagy
büszkélkedjék vele. Magáénak vallja és igenli akkor is, ha
fogyatékosságai vannak, akkor is, ha a gyermek nem úgy fejlôdik,
ahogyan elvárnák tôle.

80.   A jó szülô kezdettôl fogva tiszteletben tartja gyermekei
bontakozó egyéniségét. Fölfedezi és támogatja páratlan, a szülôktôl is
különbözô személyiségüket, sajátos élethivatásukat, segíti ôket
önismeretük fejlesztésében és önnevelésük folyamatában. Amikor pedig
gyermekei eljutnak a felnôttkor küszöbéhez, akkor el tudja engedni
ôket, hogy saját életútjukat járják. A szülôk és gyermekeik között
korábban fennállt függô viszony ekkor fokozatosan egyenrangú felnôttek
barátságává alakul át. Így remélhetik a szülôk azt, hogy idôs korukra
is számíthatnak felnôtt gyermekeik szeretetére és gondoskodására.

81.   A megszületô gyermek mind biológiai, mind pszichológiai
szempontból kiszolgáltatott. Minden késôbbi bizalom ôsforrása a szülôk
és a gyermek harmonikus kapcsolata, amelyet a házastársak közötti
szoros és intim összetartozás alapoz meg. Az ilyen légkörben nevelkedô
gyermek elsô éveiben olyan kincset gyűjt össze, amelynek birtokában
késôbb a társadalomban könnyebben fog megbirkózni a nehézségekkel, és
képes lesz tartós, teherbíró kapcsolatokra, barátságra, szerelemre. A
gyermekkorban megszerzett ôsbizalom teszi lehetôvé, hogy a többiekben
el tudja fogadni azt, hogy másfélék: különböznek tôle, értékeik
mellett vannak korlátaik, gyöngeségeik, testi-lelki hibáik, esetleg
betegségeik. Az ilyen ember képes hosszú távra tervezni, mer tartós
kapcsolatokat építeni, nyitottan és bizalommal fordulni
embertársaihoz. Maga is komolyan törekszik arra, hogy megbízható ember
legyen, akire mások is támaszkodhatnak.

82.   A gyermek számára életbe vágóan fontos, hogy elsô életéveiben a
feltétlen elfogadás és a szeretô gondoskodás légköre vegye körül.
Ennek elsôdleges helye a harmonikus családi otthon. A család Aquinói
Szent Tamás kifejezésével -- és a modern embertudományok szerint is --
,,szellemi-lelki anyaméh'' a gyermek számára: éppen annyira
nélkülözhetetlen egyénisége kibontakozásához, mint ahogyan a magzati
állapot a test kifejlôdéséhez. Ahhoz, hogy az ember személyisége
kialakuljon, szeretetre, ,,lélektôl-lélekig'' ható párbeszédre és
érzelmi kötôdésre van szüksége. Megszületése után a csecsemô befogadja
a reá sugárzó szeretetet, és annak légkörében nô fel: kapcsolatokat
épít ki a körülötte élô, vele foglalkozó emberekkel, elsôsorban
szüleivel, testvéreivel, rokonaival. Idôvel azonban el kell jutnia e
szeretet viszonzásáig, sôt a másokra figyelô, róluk gondoskodó
szeretethez is. Szomorú tapasztalatok igazolják, hogy a gyerekkori,
különösen a kora gyermekkori biztonság hiánya késôbb már alig
behozható károsodásokhoz vezet.

83.   A közösség és a kultúra fennmaradását a normák megtartása, az
értékek megôrzése és átadása tudja biztosítani, ennek kerete pedig az
élet kezdetén elsôsorban a család. Itt lehet a legkönnyebben
megtanulni azt is, hogyan kell megoldaniuk a közösségben fölmerülô
problémáikat. A gyerek, a fiatal és a felnôtt is többnyire magára van
utalva társas viszonyainak elrendezésében, a kulturális értékek
elsajátításában. A szülôk leginkább avval segíthetik gyermekeik
felkészülését a jövôre, hogy megmutatják, hogyan lehet tudatosan és
tisztességesen megformálniuk környezetüket és saját életüket, közben
pedig milyen normákhoz és hogyan kell igazodniuk. Sajnos ez sokszor
nem így történik. A gyermekek szüleiknek nemcsak helyes viselkedési
mintáit veszik át, hanem gyakran a torzakat is. Ennek következtében a
szülôk nemritkán mintegy saját életmódjuk karikatúráját láthatják
gyermekeiknél. Amikor az idôsebb nemzedék a fiatalok romlottságát
korholja, könnyen megfeledkezik arról, hogy éppen az ô példájuk nyomán
jár az ôket követô nemzedék.

84.   A gyermek személyiségének fejlôdésében, a szocializáció, a
társas életbe való beletanulás folyamatában az öröklött tulajdonságok
és a szülôi minták mellett a kortársaknak van legjelentôsebb szerepe.
A családban is a nagyobb testvérek, a családon kívül pedig a többi
gyerek hatása bizonyul a legerôsebbnek. A gyermek elsôsorban
kortársainak társaságához alkalmazkodik. Eközben érlelôdik a jövendô
felnôttségre, készül a sikeres szülôi feladatra is. Ezt a tanulási
folyamatot a legeredményesebben a család körében és a szülôk
támogatásával tudja végrehajtani. A gyermekek és a fiatalok baráti
köre igen nagy hatással lehet jellemük és életvitelük alakítására --
jó és rossz irányban egyaránt.

85.   A család természetes nevelô szerepe csökkent, hiszen a
kisgyermekek igen hamar bölcsôdébe, óvodába kerülnek, s napjuk egyre
nagyobb részét a családon kívül töltik. Ez a mai élet természetes
velejárója az esetek többségében. Semmilyen intézményi ellátás nem
tudja azonban helyettesíteni még a pedagógiában kevésbé jártas szülôk
gondoskodását sem.
  A gyermekeket nem szabad megfosztani gyermekkoruktól, hiszen még
növekedésre, biztonságos támaszra szorulnak, és saját, védett kis
világukban tudnak a legjobban fejlôdni. Hosszú távú károsodást okoz
az, hogy kicsiny felnôtteknek tekintik ôket. A médiumok és a reklámok
önkényesen, gyakran a piaci szempontok szerint manipulálják
képzeletvilágukat, és alakítják úgy, hogy a fogyasztói társadalomnak
majd felnôttekként is infantilis bábjaivá váljanak. Ha a gyermekek
elveszítették azt a védelmet, amelyre pedig nélkülözhetetlen szükségük
volna, akkor kénytelenek felnôttként viselkedni, holott sem
szellemileg, sem lelkileg nincsenek felkészülve arra, hogy
szembenézzenek a társadalom kihívásaival.

86.   A gyermek vállalása és nevelése nem csupán az egyes családokat
érinti, hanem hatással van az egész társadalom életére. Része a
,,közjó''-nak, hiszen a nemzet fennmaradását, a társadalom jövôjét
biztosítja. A gyermekeknek azonban nem elég megszületniük: gondoskodni
kell megfelelô növekedésükrôl, neveltetésükrôl is. Ha a gyermek olyan
családban születik, amely támogatja testi-lelki fejlôdését, akkor
erôsíteni fogja a társadalmat. Ha viszont nem ilyen család veszi körül
kicsi korában, akkor személyisége könnyen fejletlen marad vagy
eltorzul, s idôvel súlyos kockázatot jelenthet a közösségnek,
embertársainak. A szeretethiányos család, a nevelés elhanyagolása
károsan hat a gyermekek fejlôdésére, ennek következtében pedig a
társadalomba való beilleszkedésére. Ilyenkor többnyire olyan
közösséghez csapódnak vagy olyan környezetet választanak, amelyben a
normák elsajátítása és megtartása megtörik, illetve közösségellenes,
konfliktusokat keltô, erôszakos normák érvényesülnek. Ez nemcsak a
gyermek fejlôdését veszélyezteti, hanem a közösségek együttélését és a
társadalom stabilitását is. A társadalomnak is érdeke, hogy elôsegítse
az egészséges családok kialakulását, biztosítsa életfeltételeiket,
támogassa a ,,problémás'', bármilyen szempontból hátrányos helyzetbe
került családokat, illetve képessé tegye ôket feladataik
teljesítésére.

87.   A gyermekek egészséges testi-lelki fejlôdésének legjobb élettere
a családi otthon. Ha ettôl megfosztják, vagy az a házasság zavarai,
esetleg szétesése miatt nem tölti be rendeltetését, és nem biztosítja
számukra a szülôk gondoskodását, akkor nagyobb a veszélye annak, hogy
torzult vagy sérült személyiséggel kerülnek ki az életbe. Ha pedig
nagyobb tömegben jelennek meg a halmozottan sérült fiatalok és
felnôttek, akkor beteggé teszik magát a társadalmat is.
========================================================================
3. A család és a házasság katolikus szemmel


88.   Az Egyház a házasságot és a családot Isten teremtô és üdvözítô
tervének távlataiban is szemléli. Az embert nemcsak önmagában és
társas emberi kapcsolataiban vizsgálja, hanem Istentôl való eredetében
és általa kitűzött végcéljában is. Hisszük, hogy ,,Isten a szeretet'',
aki szeretetbôl alkotta meg az embert, azért, hogy részt adjon nekünk
saját végtelen szeretetközösségébôl, a Szentháromság életébôl. Ezért
hinnünk kell azt is, hogy a szeretetnek azt a vágyát és képességét is
a Teremtô Isten oltotta belénk, amely csak az Ô szeretetében tud
igazán kibontakozni és beteljesülni.

89.   A házasság két különbözô nemű ember szabad akarattal vállalt
testi-lelki szeretetközössége, amely a teremtô Isten különös áldásában
és oltalmában részesül. Egy ôsi bibliamagyarázat így értelmezi a
Teremtés könyvének azt az archaikus elbeszélését, amely szerint Éva
teste Ádáméból származik: Isten nem a férfi fejébôl teremtette az
asszonyt, hogy uralkodjék fölötte, de nem is a lábából, hogy a
rabszolgája legyen, hanem az oldalából, hogy a szívük közel legyen
egymáshoz. A Szentírás így foglalja össze az ember lényegét: ,,Isten
megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nônek
teremtette'' (Ter 1,26). Az istenképiséget tehát a két nemre osztott,
egymással egyenértékű ember együtt hordozza. Ketten együtt folytatják
Isten teremtô tevékenységét, nemcsak alkotó munkájukban, hanem
egymásnak adottságukban, élettermô szeretetükben is. ,,Sem a férfi
nincs asszony nélkül, sem az asszony férfi nélkül'' (1Kor 11,11).

90.   A katolikus egyház tanítása a házasságról és a családról három
mozzanatra világít rá.
  (1.) megkereszteltek által kötött házasságot szentségnek vallja.
  (2.) Mivel a házasság Isten feltétlen szeretetét jeleníti meg, ezért
felbonthatatlan.
  (3.) A házas szeretet a teremtô Isten művét folytatja a világon,
amikor utódoknak ad életet, s elindítja ôket az evilági boldogulásuk
és túlvilági üdvösségük útján.
#
3.1. A házasság szentsége

91.   Isten szeretetbôl alkotta az embert, avval a céllal, hogy
életébôl részt adjon neki. Megajándékozta szabadsággal, a szeretet
képességével és vágyával, hogy életét az embertársai és Isten iránti
szeretetre használja fel. A teremtô Atya Fiában, Krisztusban tárta fel
elôttünk eget-földet átfogó szeretetét. Isten végérvényesen és
visszavonhatatlanul elkötelezte magát arra, hogy az üdvösségre segíti
az embert. Ez Krisztusnak az Egyházzal kötött jegyesi szövetségében
nyilvánul meg a történelemben. A keresztség által ennek válunk
részeseivé. Amikor egy férfi és egy nô házasságra lép, akkor
életközösségük Krisztus jegyesi szeretetében részesedik. A házastársak
egymás iránti szeretetükben Isten örök szeretetérôl tesznek tanúságot:
,,Az igazi házastársi szerelemben az istenszeretet nyilatkozik meg''
(GS 48). Vagyis az emberi szeretet -- minden fogyatékossága és
törékenysége ellenére -- Istent, az ô jóságát teszi jelenvalóvá ezen a
világon. Éppen ezért valljuk a házasságot szentségnek, Isten
ajándékának, Krisztus kegyelmét közvetítô jelének. ,,Ha szeretjük
egymást, Isten bennünk van'' (1Jn 4,12).

92.   Krisztus tette lehetôvé azt is, hogy emberi szeretetünk révén az
Ô isteni szeretetének váljunk részesévé. ,,Ez az én parancsom --
mondta Jézus -: szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek
titeket'' (Jn 15,12). Ahol két ember egész valójukat átfogó
szeretetben egyesül, ott hatékonyan jelen van Isten szeretete, amely
az emberiséget az üdvösség, az Istenben való végsô egység felé vonzza.
Egy férfinak és egy nônek életszövetsége az egyetlen a szentségek
közül, amelyet a benne részesülôk egymásnak szolgáltatnak ki.

93.   Amikor az egyház nyilvánossága elôtt egy férfi és egy nô életre
szóló és kizárólagos életközösségre kötelezi el magát, akkor a
szeretetnek a szentségét hozzák létre. Az így létrejött házasság olyan
szentségi állapot, amelyet a Szentlélek egyesítô ereje tesz teljessé.
,,A házasság szentségi erejével kölcsönösen életszentségre segítik
egymást a házaséletben, a gyermekek vállalásában és nevelésében, és
ezért életállapotuk alapján saját ajándékuk van az Isten Országában. A
házastársak egysége hozza létre a családot, és a családban születnek a
társadalom új polgárai...'' (LG 11).

94.   Az esküvô a házas életnek Isten kegyelmével megáldott kezdete. A
házasság szentsége új valóságot teremt. Egymás elfogadása nyilván
korábban kezdôdött, és életük során fokozatosan teljesedik ki. A
házasságkötés ünnepi pillanatában, életük e csúcspontján mégis szóban
is kifejezik ezt. Krisztus kegyelmébôl az így házasságra lépôk
szeretete szentséggé, Isten jelenlétének helyévé lesz. Mindez persze
nem jelenti azt, hogy a keresztény házastársak mentesülnek a
nehézségektôl, a küzdelmektôl. Mégis páratlan biztonságot és
beteljesülést találhatnak az Isten hitében megélt házasságukban:
tágítja szeretetük korlátait, növeli örömeiket, erôt ad a kudarcok
elviselésére. A házasság szentsége mutatja, hogy Isten kegyelme
mennyire beépül emberi életünkbe: Krisztus az üdvösségre vezetô utat
nyitott általa az emberek számára.

95.   Az esküvô alkalmával Isten színe elôtt nyilvánosan is kimondott
házassági ígéret a szeretetnek három lényeges elemét tartalmazza:
egymás feltétlen elfogadását, a teljes életközösséget és a készséget a
gyermekek vállalására és fölnevelésére. A házastársak egész életre
szólóan, visszavonhatatlanul kötelezik el magukat arra, hogy
szövetségre lépnek, és egész lényüket-létüket átfogó sorsközösséget
alkotnak egymással. Életszövetségük annak a szeretetnek a
megnyilvánulása, amely Istent és az embereket egyesíti. Annak jele,
hogy a szeretet az emberiség egységét és boldogságát építô hatékony és
gyôzelmes erô. Szent Pál a házasságot Krisztus és az egyház
kapcsolatához hasonlítja. Krisztus szeretetben egyesül egyházával,
odaadja magát érte, saját testeként táplálja és gondozza. E feltételek
nélküli, minden áldozatra kész elfogadásnak és odaadásnak kiemelt
helye a házasság: Istennek az ember iránti hűséges és föltétlen
szeretetét jeleníti meg.

96.   A családnak maga a Szentháromság a mintaképe. A Szentháromság
már az emberi személy titkában tükrözôdik: az ember is úgy szeretne
egy lenni azzal, akit szeret, hogy közben nem akarja elveszíteni
önmagát. A Szentháromság személyeinek lényege ugyanis az egymásnak
mindent átadó szeretet, amelyben nem veszítik el önmagukat, hanem
éppen ez a létük. A házasfelek, a férfi és a nô közötti igazi egységet
a Fiú által az Atyától belénk árasztott Szentlélek valósítja meg.
Ôáltala lesznek a szülôk a Teremtô társai az élet továbbadásában, a
gyermekek világrahozatalában.
  Hisszük tehát, hogy a házasság a Szentháromságnak sajátos földi
képmásává válhat, amelyben a felek a teljes átadás és a teljes
befogadás készségével fordulnak egymás felé. Ebben nem vesztik el
személyiségüket, hanem éppen ellenkezôleg: megtalálják kiteljesedett
emberségüket.

97.   Minden szentség kegyelmi hatékonyságához hozzátartozik, hogy a
benne részesülôk ,,Igen''-t mondanak Isten szeretetére. A házasság
szentségének is lényeges eleme, hogy az abban részesedôk magának a
Teremtô Istennek akaratára mondanak igent, amikor egymást vállalják.

98.   A II. Vatikáni zsinat teológiája kiemeli a férfi és a nô
egyenrangúságát a házasságban is. A patriarchális, férfiközpontú
családmodellt az egyenjogú partnerek személyes kapcsolatára épülô
család képe váltja fel. Csak a személyi méltóság figyelembevételével
beszélhetünk ,,kölcsönös alárendeltségrôl'' (vö. Ef 5,21), vagy a mai
szóhasználat szerint ,,áldozatkészségrôl''. A patriarchális felfogást
már Jézus érvénytelenítette, amikor a válásra vonatkozó mózesi törvény
helyett a Teremtô eredeti szándékát helyezte elôtérbe az egy testté
válás bibliai szimbólumára hivatkozva. A férj és a feleség egyenlô
jogokkal rendelkezô társakká váltak. A nôi egyenjogúság természetesen
nem a férfi tulajdonságainak utánzását jelenti, hanem a sajátos nôi
tulajdonságok értékeinek a tudatosítását és megélését. Mindkettônek
egyenlô, noha nem azonos, hanem kölcsönösen kiegészítô szerepet kell
vállalnia a családi élet feladataiban.

99.   A házasságkötés szentsége a házas élet szentségében folytatódik.
A házastársak nemcsak egymást fogadják el, hanem a házas életállapotot
is, amely kialakítja a maga saját világát s ezáltal családdá lesz. A
család Istennel is párbeszédben élô közösség. Tagjainak sajátos papi
küldetésük van. Elsôsorban -- természetesen -- a szülôk vezetik
egymást és gyermekeiket az Istennel való kapcsolatra. Kicsiben és
,,sejt''-szerűen, maga az Egyház jelenik meg: a család a Krisztus
életformáját követô hívôk közössége. Ezért ,,a II. Vatikáni zsinat a
családot ôsi kifejezéssel így nevezi: Ecclesia domestica'',
családegyház (KEK 1657), ,,a keresztény élet elsô iskolája'' (GS 52),
amely az Egyháznak is éltetô alapsejtje.
  A ,,családegyház''-ban közösen törekszenek arra, hogy Krisztus
lelkületével, gyöngéden és figyelmesen, szolgálatra és megbocsátásra
mindig készen éljenek, ,,a Szentlélek egyesítô erejével''. A
keresztény házasság másik éltetô és összetartó ereje a házastársak
rendszeres közös imája egymással és gyermekeikkel, továbbá a mélyebb,
személyes, lelki beszélgetések, amelyekre idôrôl idôre mindenképpen
idôt kell találniuk.

100.   A családok ,,az éltetô és sugárzó hit tűzhelyei'' (KEK 1656):
bennük minden földi viszontagság közepette is a Jézus által hirdetett
Isten Országa, az ,,igazságosság, béke és öröm'' élete jelenik meg.
Örömüket azonban közzé kell tenniük: arra is meghívást kapnak, hogy az
Evangéliumról életükkel is tanúságot tevô közösséggé legyenek (FC 49),
továbbadják testvéreiknek Krisztus szeretetét. II. János Pál pápa
szerint a házastársak ,,tegyék mindenki számára kézzelfoghatóvá az
Üdvözítô éltetô jelenlétét a világban, és az egyház igazi természetét:
a házastársaknak egymás iránt való szeretete, a gyermekáldás nagylelkű
vállalása, az egység és a hűség ápolása, továbbá valamennyi
családtagnak szeretettel teljes együttműködése által'' (FC 50).

101.   Minden értéke ellenére a házasság mint életállapot nem egyetlen
útja az üdvösség elérésének. Aki tehát Isten iránti feltétlen
szeretetbôl lemond a házasságról, hogy önként vállalt szüzességben
egészen személyesen Istennek és az emberek szolgálatának szentelje
életét, az szintén igen nagy értéket választ. A krisztusi szeretetben
megélt házasság és a Krisztus szeretetéért vállalt szüzesség
kölcsönösen kiegészítik egymást. Az Egyházban a házasság mellett
kezdettôl fogva megtaláljuk a szüzességet mint Istentôl megszentelt
életállapotot. Különösen kiviláglik ez a szerzetesek és a papok
életében. ,,A szűz, bár lemondott a testi termékenységrôl, lelkileg
termékeny személlyé válik, sokaknak atyja és anyja lesz, és így
hozzájárul az Isten terve szerinti család megvalósításához'' (FC 16).
Akik az evangéliumi tanácsokat követve egész életre szólóan Istennek
szentelik magukat, azok arról tesznek tanúságot, hogy lehetséges
elragadtatott és minden mást felülmúló szeretettel elfogadni és
viszonozni Isten szeretetét. ,,A házasság és a szüzesség Isten és az ô
népe szövetsége misztériumának és a belôle fakadó életnek két
megnyilvánulási formája'' (FC 16).

102.   Isten megáldja azokat is, akik akár életkörülményeik folytán,
akár önkéntes elhatározásból nem kötöttek házasságot, és egyedül
élnek. Mint minden ember, ôk is a szeretet életére kaptak meghívást.
Egyéni találékonyságukon és lehetôségeiken múlik, hogy életüket az
önzetlen szeretet tevékenységeiben átalakítsák, és Isten szeretetének
helyévé tegyék. Egyedüllétük nem teheti ôket magányossá. Meg kell
találniuk azokat az emberi kapcsolatokat, az embertársak szolgálatának
azokat a formáit, amelyek célt és értelmet adhatnak az életüknek.

103.   Bízhatnak Isten irgalmában azok is, akik valamilyen okból nem
templomban kötöttek házasságot. Egy részük azért kényszerült erre,
mert korábban már kötött érvényes egyházi házasságot. Másik részük
nincs élô kapcsolatban az egyházzal, és így nem ismeri fel a szentségi
házasság értékét. Akik így alapítanak családot, azok nem részesülnek a
házasság szentségi kegyelmében, és nem járulhatnak szentségekhez, de
Isten megáldja az ô szeretetüket is, ha hűségesen és elkötelezetten
élik házaséletüket, önzetlenül és odaadóan nevelik gyermekeiket,
hiszen Isten és az emberek szeretete el nem választható egységet
alkot. Házaséletüket jóval teljesebbé tehetné Isten kegyelme, ha
tudatosan és nyilvánosan is az ô föltétlen szeretetére bízhatnák
életközösségüket. Akiknek a hitbeli meggyôzôdése hiányzott, azok elôtt
mindig nyitva áll a megtérés lehetôsége, s azt követôen utólagos
rendezéssel részesülhetnek a házasság szentségében. Az elvált
újraházasodottak pedig akkor köthetnek szentségi házasságot, amikor
irvényét veszti az elôzô egyházi házasságkötés (akár mert azt az
illetékes egyházi hatóság érvénytelennek nyilvánította, akár az elôzô
házastárs halála miatt).
#
3.2. A házasság felbonthatatlansága

104.   A szeretet belsô lényege megkívánja, hogy ha egy férfi és egy
nô valóban megszereti egymást, és testben-lélekben eggyé akar válni,
akkor feltételek nélküli szövetségre kötelezze el magát, és tartós
életközösségre lépjen. Az Egyház a szeretetnek ezt a mélységes vágyát
erôsíti meg akkor, amikor a házasság egységét és felbonthatatlanságát
vallja. ,,Jézus igehirdetésében minden kétséget kizáróan tanította a
férfi és nô egyesülésének eredeti értelmét: (...) a férfi és a nô
házassági egysége felbonthatatlan'' (KEK 1614).

105.   A Biblia házassághoz hasonlítja Istennek Izraellel kötött
szövetségét. Az emberek közti szeretô elfogadásban Istennek az
emberrôl gondoskodó szeretete nyilvánul meg. ,,Maga Teremtôd lesz
hitvesed, a Seregek Ura a neve'' (Iz 54,5). S bár a választott nép
sokszor hűtlenül megszegte szövetségi ígéretét, az Úr mégsem hagyta
el, hanem feltétlen szeretettel kitartott népe mellett. ,,Örök
szeretettel szerettelek, azért megôriztem irántad irgalmasságomat''
(Jer 31,3). Az Énekek éneke pedig, a világirodalomnak ez a páratlan
gyöngyszeme, az emberi szerelmet és Isten szeretetét azonos
szimbólumrendszerben fejezi ki. ,,A kedvesem az enyém, s én az övé
vagyok'' (Én 2,16). ,,Tegyél szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet
a karodra! Mert mint a halál, olyan erôs a szerelem'' (Én 8,6).
  A házas szeretet és hűség az Egyház hite szerint Isten föltétlen
szeretetét jeleníti meg: azt a végérvényes szándékát, hogy az embert -
- minden vonakodása és gyöngesége ellenére -- elvezeti az Istenben
beteljesült szeretetre, az üdvösségre. A házastársak belôle
meríthetnek erôt és kitartást saját elkötelezettségükhöz.

106.   Ahogyan az életnek, úgy a házas szeretetnek is egyetlen biztos
alapja az, hogy Isten végérvényesen elfogadta, és magáénak vallja a
jegyeseket, ezért tudják vállalni az életfogytig való elkötelezôdést.
A Szentírás Krisztus önfeláldozó szeretetét állítja követendô példának
a házastársak elé: ,,Férfiak! Szeressétek feleségeteket, amint
Krisztus is szerette az egyházat, és feláldozta magát érte. (...)
Ragyogó tisztává akarta tenni az egyházat, amelyen sem szeplô, sem
ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplôtelen'' (Ef
5,25). Csak akkor lehet bízni egy házasság sikerében, ha a házastársak
a másik javát és szeretetük egységét fontosabbnak tartják a
pillanatnyi örömöknél. A szerelem is részesedik a kereszt titkában: a
házastársak egymásért kilépnek önközpontúságukból, és odaadóan,
áldozatokra is készen vállalják egymást és gyermekeiket. Az embernek
az önfeledt szeretetben sem könnyű kilépnie önmagából, hogy a másikat
állítsa élete középpontjába. A házasság keresztény eszménye, az életre
szóló szövetség a kereszt és a feltámadás jegyében áll.

107.   A keresztény ember tudja, hogy az élet, így a családi élet
válságaiban sincs magára hagyatva. Emberi szeretetének Isten segítô
kegyelme ad erôt. Az ember vágyódik rá, hogy megajándékozzák, de arra
is, hogy ô maga ajándékká váljék. Ebben az élményben kiemelkedik saját
szűkös világából, és megtapasztalja Isten gyöngéd segítségét: nemcsak
a közös beteljesülésben, a megajándékozottság örömteli élményében,
hanem a félreértések, az ellentétek fájdalmas helyzeteiben is. ,,Ezért
az ember elhagyja atyját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és a
kettô egy test lesz. Nagy titok ez, én Krisztusra és az egyházra
vonatkoztatom'' (Ef 5,31-32).
  Napjainkban a személyes-partneri kapcsolatokban megnôtt az igény az
intimitásra és az érzelmi kielégülésre. Ez személyesebbé, de
ugyanakkor törékenyebbé is tette a házasságot. A bensôséges, intenzív
érzelmi kapcsolatok fenntartása az egész személyiséget igénybe veszi,
formálja, és folytonosan új feladatok elé állítja. Ezt tudatosan kell
vállalniuk a házastársaknak. Nem szabad viszont olyan túlzott
követelményeket támasztaniuk egymás iránt, mintha a házastárs lenne az
egyetlen, végsô és abszolút értelme az életnek. A házastárssal való
közös élet, a gyerekek világrahozatala és fölnevelése fontos értelmet
ad az életnek, és sok örömmel jár. Egyik sem válhat azonban minden
mást kiszorító, abszolút végcéllá, valláspótlékká, bálvánnyá. Senki
sincs kizárólag a házastársára utalva azért, hogy az élete sikerüljön.
Az élet végsô célja nem a házasság, hanem beteljesülésünk a végtelen
szeretetben, Jézus szavával: az Isten Országa. A házasság út a cél
felé, de nem maga a cél, amely az üdvösséget meghozza. A házas
szeretet beágyazódik Isten nagyobb szeretetébe.

108.   Kétségtelen, hogy a templomban kötött házasságok közül sem
mindegyik sikeres. Ezek közül is sok fut zátonyra, és végzôdik
válással. Széles körű tapasztalat mutatja azonban, hogy az
elkötelezett keresztények házasságai általában kiegyensúlyozottabbak,
tartósabbak, boldogabbak: igazi otthont tudnak adni a házasfeleknek és
a gyermekeknek, reményt és példát környezetüknek.
  A reményt azoknak sem szabad feladniuk, akiknek házassága végképp
elviselhetetlennek bizonyult. Mindent meg kell tenniük a keletkezett
károk mérséklésére, elsôsorban a válás által érintett gyermekek
életében. Bármi történt is a házas felek között, még ha elválnak és új
(polgári) házasságot kötnek is: mindig ôk maradnak gyermekeik
édesanyja és édesapja. A szülôi felelôsséget továbbra is vállalniuk
kell, annál is inkább, mert a zátonyra futott házasságok többnyire a
gyermekek bontakozó életében okoznak a legtöbb kárt.

109.   Az Egyház olyan szövetségnek tekinti a szentségi házasságot,
amely egy és felbonthatatlan, s azt minden erejével erôsíti és
oltalmazza. Ezért nem teszi lehetôvé házastársuk életében az újabb
házasságkötést azoknak, akik egyszer érvényes szentségi házasságot
kötöttek (FC 84., KEK 1665). Csak így maradhat hű a Krisztustól kapott
parancshoz: amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.
  Csak akkor érvényes azonban a templomban kötött házasság, ha ,,a
felek Isten terve szerint kötnek házasságot, azaz eldöntötték, hogy
életüket visszavonhatatlan megegyezésükkel, felbonthatatlan
szerelmükkel és hűségükkel feltétel nélkül összekötik'', s szeretetük
természetes gyümölcseként nyitottak a gyermek vállalására (FC 68).
Ezért ha egy házasság felbomlik, az Egyház megvizsgálja, vajon az elsô
házasság valóban érvényes volt-e. A templomi esküvô által sem jön
ugyanis létre érvényes házasság, ha a felek nem kellô tudatossággal,
megfelelô ítélôképesség nélkül léptek az oltár elé, vagy valamilyen
kizáró, érvénytelenítô akadály áll fenn, vagy pedig a házasság lényegi
kötelezettségeit pszichikai alkalmatlanság miatt nem tudták vállalni
(CIC 1095). Az illetékes egyházi bíróságnak kell azonban minden
esetben gondos vizsgálattal megállapítania, hogy a megkötött házasság
érvénytelen volt, tehát új egyházi házasság köthetô. Az egyházi
elôírások nem menthetnek fel senkit az egyéni felelôsségvállalás alól.
A keresztény ember nem felejtheti: tetteiért nemcsak önmagának és a
vele érintkezô embereknek, hanem elsôsorban Istennek tartozik
felelôsséggel.

110.   A polgári házasságból elvált katolikusok akkor köthetnek
templomi házasságot, ha a polgári bíróság elválasztó döntése jogerôsen
megszületett, és korábban még nem kötöttek egyházi házasságot.

111.   Az Egyház lelkipásztori gondoskodással igyekszik segíteni
azokat is, akiknek házassága emberi szemmel nézve visszavonhatatlanul
tönkrement, akiknek együttélése gyakorlatilag lehetetlenné vált.
Tagjai mellett áll akkor is, ha érvényes szentségi házasságuk
valamilyen súlyos ok miatt meghiúsult, és ôk új, polgári házasságot
kötöttek. Az egyházi házasság ilyenkor -- kánonjogi értelemben --
továbbra is érvényben marad. A hívôk tehát nem gyónhatnak és
áldozhatnak, s így fájdalmas tanúi a házasság felbonthatatlanságának.
Ennek ellenére azonban tagjai maradhatnak a hívô közösségnek, és
sokféle módon részesülhetnek Isten kegyelmében. Az Egyház arra
buzdítja lelkipásztorait és a hívô közösséget, hogy ,,támogassák az
elváltakat, gondoskodásukkal és szeretetükkel óvják meg ôket az
Egyháztól való elszakadás érzésétôl...; buzdítsák ôket arra, hogy
vegyenek részt a szentmisén, ... gyakorolják a szeretet cselekedeteit,
gyermekeiket neveljék a keresztény hitben... Ha kitartanak az
imádságban, a bűnbánatban és a szeretetben, elnyerhetik Istentôl a
megtérés és az üdvösség kegyelmét'' (FC 84).
#
3.3. A házasság gyümölcse: a gyermek

112.   A házasság és a család az élet szolgálatában áll: a gyermek a
házastársak szeretetének gyümölcse, akivel kölcsönösen megajándékozzák
egymást. ,,A házasság intézménye és a házastársi szerelem
természetszerűleg irányul utódok létrehozására és felnevelésére'' (GS
48). ,,A gyermek a házasság legszebb ajándéka, és éppen a szülôk
számára lesz a legnagyobb kincs'' (GS 50). Hisszük, hogy a házastársi
szeretet a teremtô Isten művét folytatja a világon, amikor utódoknak
ad életet. ,,A házastársak sajátos küldetését az emberi élet
továbbadásában és felnevelésében kell látnunk. Feladatuk
teljesítésével a teremtô Isten szeretetének munkatársai és mintegy
tolmácsolói. Tisztüket tehát emberi és keresztény felelôsséggel
töltsék be'' (GS 50). Legyenek ezért készek a gyermekáldás
elfogadására, s bízzanak Istenben, hogy segíteni fogja ôket nagylelkű
döntésükben.

113.   Hisszük, hogy a világ Isten teremtése, az élet az Ô ajándéka.
Ennek következtében a szeretetben történô önátadás és az élet
fakasztása a házasságban is egységet alkot. A házasság Isten teremtô
szeretetét folytatja a történelemben. Az ember a házastársi
szeretetbôl születik: ez biztosítja legjobban a születendô személy
méltóságát. Amit Isten egybekötött a teremtés aktusában, azt ember ne
válassza szét az élet továbbadásában. Emiatt kell a házasságnak
nyitottnak lennie a gyermekáldásra (vö. HV 5,6).

114.   A II. Vatikáni zsinat szerint a házasságban a hitvesi szerelmi
életet és a teljes életközösséget felelôsen kell összehangolni a
házasélet termékenységével. A szülôknek ,,Isten színe elôtt'' vállalt
felelôsségtudattal, ,,az isteni törvény szerint tájékozódó
lelkiismeretükhöz igazodva'' kell eldönteniük, mikor és hány gyermeket
tudnak vállalni, gondoskodva nemcsak világrahozatalukról, hanem
fölnevelésükrôl is. E tervezésben a házastársaknak figyelembe kell
venniük a maguk javát, születendô gyermekeik érdekeit, az anyagi és a
szellemi létfeltételeket és a közjót egyaránt. Saját szempontjaik
mellett azonban el kell fogadniuk az egyház útmutatását is, amely az
isteni törvényt az Evangélium fényénél hiteles módon értelmezi (vö. GS
50). A magyar püspöki kar korábban kiadott nyilatkozata szerint a
szülôknek ,,felelôs családtervezéssel kell lelkiismeretükben
végiggondolniuk, mikor és hány gyermeket tudnak vállalni, testi-lelki
egészségük, anyagi helyzetük, önfeláldozó szeretetük mértékében, hogy
ôket a család biztonságos légkörében boldog emberekké neveljék''
(MKPKLB). A felelôs családtervezés nem ad teret az egyéni önkénynek.
Az egyházi megnyilatkozások ismételten hangsúlyozzák, hogy a házasélet
két alapvetô eleme, a hitvesi szeretet és a gyermekáldás
elválaszthatatlanul összetartozik, s a felelôs családtervezésnek e két
szempontot kell összehangolnia.

115.   Tisztában vagyunk avval, hogy a családtervezés, annak konkrét
módjai és eszközei nemegyszer komoly lelkiismereti kérdéseket vetnek
föl éppen a házasságukat tudatosan és elkötelezetten keresztény
szellemben élô házastársakban. A ,,természetes családtervezési
módszerek'' ma örvendetesen terjedôben vannak, de számos kérdés
továbbra is nyitva maradt. Semmiképpen sem fogadhatóak el azok a
fogamzásgátló módszerek, amelyek a már megfogant élet kioltására is
alkalmasak. El kell utasítani a mesterséges megtermékenyítés és a
béranyaság gyakorlatát is.
  Tudatában vagyunk azonban annak, hogy az általános irányelvek nem
adnak eligazítást minden konkrét élethelyzetben. Ilyen esetekben a
hívek gyóntatójuktól vagy más, ebben illetékes katolikus szakembertôl
kérjenek tanácsot és felvilágosítást lelkiismeretük eligazítására.

116.   A gyermekek nevelése, tehát felkészítése a felnôtt életre a
szülôk elsôrendű kötelességei, de legnagyobb örömei közé is tartozik.
A nevelést elsôsorban a család egész légköre, a szülôk életpéldája
teszi hatékonnyá. Ahogyan a ,,mennyei Atya'' örök hűséggel szeret
minket, úgy kell a szülôknek is minden körülmények között szeretniük
gyermekeiket: akkor is, ha nem olyannak vagy akkor születtek,
amilyennek és amikor a szülôk remélték; akkor is, ha tragikus
fogyatékosságokat hoztak magukkal az életbe, ha növekedésük nem a
szülôk által elgondolt módon halad, esetleg ha tartósan letérnek a jó
útról. A szülôk a legnagyobb ajándékkal, a boldog és teljes élet
lehetôségével ajándékozzák meg gyermeküket, ha figyelmes és igényes
szeretettel segítik életútjukon, de különösen ennek elsô szakaszában.

117.   Teljes értékű lehet azonban azoknak a házastársaknak az élete
is, akiket Isten nem ajándékozott meg gyermekkel. ,,Házasságukból
messze sugározhat a termékeny szeretet, a befogadás és az áldozat
szelleme'' (KEK 1654). Hiszen ,,a házasságnak nemcsak az életadás a
rendeltetése''. Célja az is, hogy ,,a házastársak kölcsönös szerelme
gazdagodjék és érettebbé váljék. Így még akkor is, ha nélkülözniük
kell a sok esetben forrón óhajtott gyermekáldást, a házasság azért
teljes életközösség marad, megôrzi értékét és felbonthatatlanságát''
(GS 50).
========================================================================
4. Tennivalók a családért és a házasságért


118.   A II. Vatikáni zsinat kötelességünkké tette: ,,Azok (...), akik
hatni tudnak a közösségekre és társadalmi csoportokra, erôteljesen
sürgessék a házasság és a család helyzetének javítását. A közhatalom
tartsa szent kötelességének, hogy elismeri, óvja és erôsíti a házasság
és a család igazi természetét, védi a közerkölcsöket és segíti a
családok boldogulását'' (GS 52). A józan ész fényénél sem juthatunk
azonban más következtetésre. A társadalom egyik legfontosabb
intézményének, a családnak és vele kapcsolatban a házasságnak
megkülönböztetett figyelemre és hatékony segítségre van szüksége a
magyar társadalomban.
  Reméljük, hogy pásztorlevelünk alkalom arra, hogy a katolikusok és
általában a hívô emberek, de az egész társadalom, fôként pedig annak
felelôs csoportjai, szervezetei folytassák a családokért tett
erôfeszítéseiket, és tevékenységük hatékonyságának fokozása érdekében
keressék a párbeszéd és az összefogás lehetôségeit.
#
4.1. Az Egyház feladatai

119.   Erôsen reméljük, hogy legalább a keresztények egyre többen
felismerik, hogy a boldog család és házasság csak Isten abszolút
szeretetében találhat erôforrást és példát. Egyre több család él
családegyházként, amelynek tagjai Krisztus lelkületével, gyöngéden és
figyelmesen, szolgálatra és megbocsátásra készen élnek. Ezek a
családok példát adhatnak mindenkinek a boldogabb élet útjára. Választ
kínálhatnak gyorsan változó korunk radikális kihívásaira, és
segíthetik a családi életnek annyira szükséges megújulását is.
#
4.1.1. A családpasztorációról

120.   A Magyar Katolikus Egyház a II. Vatikáni zsinat szellemében már
eddig is sokat tett a családpasztoráció érdekében. Az elmúlt években
tartott egyházmegyei zsinatok lelkipásztori tervei foglalkoznak a
családokkal is. Az Országos Lelkipásztori Intézet pedig a Magyar
Katolikus Püspöki Konferencia egyik tagjának vezetésével 1991 óta
szervezi az egyházmegyei családpasztorációt. Kiépülôben van az
egyházmegyei családreferensek rendszere. Munkájukhoz megfigyelôként,
nemegyszer együttműködôként is csatlakoznak határon túli magyar
egyházmegyék és szervezetek. Sokat tesznek a rászoruló családokért a
magyar karitatív szervezetek is. Bízunk benne, hogy pásztorlevelünk új
lendületet ad ennek a munkának.
  A családok lelkipásztori gondozása erôsíteni igyekszik egyrészt a
házasfelek kapcsolatát Istennel, másrészt a házaspárok és a családok
közösségeit is. Az egyház szeretné végigkísérni útján a keresztény
családot (FC 65). Minden erejével azon van -- hangsúlyozzák az
egyetemes egyház dokumentumai -, ,,hogy a család lelkipásztori
gondozása erôsödjön, fejlôdjön és valóban elônyt élvezzen'' (FC 65). S
ez nem korlátozódhat csupán a hozzá közel álló családokra, hanem ki
kell terjednie minden családra, különösen azokra, akik nehéz
körülmények között élnek (vö. FC 65).

121.   Meggyôzôdésünk, hogy e sajátos lelkipásztori feladatra ma
egészen különös figyelmet kell szentelni. Ez fontos feladatokat ró
mind a papnevelésre, mind a lelkipásztori munka megszervezésére. Az
egyházi rendelkezések elôírják: a papoknak és a világi lelkipásztori
munkatársaknak külön képzésben kell részesülniük, hogy megfelelô
családsegítô munkát tudjanak folytatni (FC 70). Az ebben való
közreműködésre meg kell hívni világiakat, ,,orvosokat, jogászokat,
pszichológusokat, szociológusokat, akik saját szaktudásukkal hasznos
segítséget nyújthatnak a családnak'' (FC 70). Fontos volna hasonló
képzésben részesíteni a pedagógusokat is, elsôsorban a katolikus
iskolák tanárait.
  A II. Vatikáni zsinat szerint ,,a papságnak kötelessége, hogy miután
kellô képzést kapott a családi élet kérdéseiben, ápolja a házastársak
hivatását, hitvesi és családi életükben, a különbözô lelkipásztori
módszerek igénybevételével'' (GS 52). A plébániai és egyházmegyei
szintű családpasztoráció legismertebb módjai Magyarországon is
elterjedtek: a családokkal való kapcsolattartás, a családlátogatás, a
vasárnaponként külön szentmise a gyermekeknek és szüleiknek, a
felkészítés a házasságra jegyeskurzusokkal és egyéni beszélgetésekkel,
a családközösségek, a családoknak szóló lelkigyakorlatok, lelkinapok,
tanfolyamok.

122.   A szorosan vett lelkipásztori tevékenységen kívül olyan
családgondozó intézmények létrehozását is sürgetik az egyházi
elôírások, amelyekben az érdekeltek tanácsokat kaphatnak
szakemberektôl.
  Püspöki karunk ezért elhatározta, hogy az Országos Lelkipásztori
Intézet mellett Országos Családsegítô Intézetet állít fel, amely
részben a házasság és a család teológiájának gyakorlati eredményeit
teszi közkinccsé, részben támogatja az egyház családsegítô munkáját
országos és egyházmegyei szinten.

123.   Kívánatos volna, hogy a családokat összefogó és támogató
egyesületek és mozgalmak egyre nagyobb szerepet vállaljanak az egyházi
családsegítô szolgálatban. Fôleg a következô területeken: a
szociálpolitikában; az ifjúságnak szóló családcentrikus nevelési
programokban; az egyházi pályaválasztási tanácsadás kialakításában; az
egyházi házassági és családi tanácsadó és terápiás rendszer
működtetésében és fejlesztésében; a válásokkal kapcsolatos
konfliktusok kezelésében; az önkéntes társadalmi segítô munka
megszervezésében a bajba jutott családok részére; a családcentrikus
idôsgondozásban; a gyakoribb családi problémák kezelésében; a házasság
és a család szempontjából elônyös társadalmi mozgalmak támogatásában.
  Kívánatos, hogy maguk a családok is mindinkább vegyenek részt
ezekben a tevékenységekben.

124.   Reméljük, terjed az a felismerés is, hogy a katolikus
családpasztoráció nem jelentheti kizárólag a családokkal való
közvetlen foglalkozást. Az állam és az önkormányzatok szintjén is
támogatni kell a családpolitikát, a gyermek- és ifjúságvédelmet, a
családi értékek korszerű nevelési rendszereit, a család erôsítésére
irányuló szolgáltatások sorát (családvédelem, családsegítés,
családterápia stb.).
#
4.1.2. Felkészülés a házasságra és a családi életre

125.   A házasság és a család az élet egyik legnagyobb és
legszemélyesebb vállalkozása. Esélytelenül vágnak neki azok, akiknek
személyisége éretlen vagy önzô, individualista, képtelen a másokkal
való bensôséges és tartós kapcsolatra; továbbá azok is, akik
ötletszerűen, kalandok sorozataként élik végig életüket, s így
sodródnak egyik kapcsolatból a másikba. Napjainkban minden korábbinál
nagyobb szükség van arra, hogy a házasságra készülôk megfelelô
elôkészítésben részesüljenek. ,,Azok a változások, amelyek korunk
szinte minden társadalmában lezajlottak, azt követelik, hogy ne csupán
a család, hanem a társadalom és az egyház is törekedjék arra, hogy a
fiatalokat jól felkészítse eljövendô feladataira. (...) Az egyháznak
jobb és bôségesebb házassági elôkészítésrôl kell gondoskodnia, hogy
(...) egyre nagyobb számban jöhessenek létre boldog házasságok'' (FC
66).

126.   Kívánatos, hogy a felnôtt élet kapujában minden fiatal vegyen
részt házasságra felkészítô kurzusokon, akkor is, ha még nem készül
esküvôre, házasságra. E tanfolyamokon megtanulhatják és gyakorolhatják
az egymással való érintkezés, az egymáshoz való alkalmazkodás
törvényeit, a konfliktusok megoldásának alapszabályait. Ezeknek az
ismereteknek s fôleg készségeknek mindenképpen hasznát veszik,
akárhogyan alakul is késôbb az életük. A lelkipásztoroknak legyen
gondjuk arra, hogy jól felkészült elôadókkal rendezzenek ilyen
tanfolyamokat. Nagy segítséget jelenthetnek azok a házaspárok, akik
saját életük tapasztalatát meg tudják osztani a fiatalokkal. Annál
nagyobb szükség van erre, mert sok fiatal rossz családi környezetben,
vagy éppen család nélkül nôtt fel, ezért nem volt arra lehetôsége,
hogy meglássa a családi élet örömeit, és elsajátítsa az ehhez
nélkülözhetetlen erényeket.
  A házasságra való felkészülésre ugyanis többnyire elégtelen az
esküvôt közvetlenül megelôzôen tartott néhány ,,jegyesoktatás'', de
ugyanígy alkalmatlanok a hittanórák hagyományos keretei és módszerei
is, minthogy a házasságra való alapvetô felkészülés a személyiség
formálásával kezdôdik. Az Egyháznak egyre több módon részt kell
vállalnia abban, hogy a helyes önismeretre, rendszeres önnevelésre és
tudatos életvezetésre, a másokkal való kapcsolatteremtésre elôsegítse
a gyermekeket és a fiatalokat, ennek pedig már a gyermekkorban el kell
kezdôdnie. Különleges felelôsség hárul itt a katolikus iskolákra: a
személyiség formálásának és a családi életre nevelésnek példaadó
műhelyévé kell válniuk.

127.   Reményeink szerint egyre több házasságra készülô pár kaphat
segítséget tapasztaltabb házaspártól, akik bevezetik ôket a gyakorlati
tudni- és tennivalókba, tanácsaikkal, segítségükkel átsegítik ôket az
indulás nehézségein. Reméljük azt is, hogy egyre több lelkiségi
mozgalomban, sôt egyházközségben alakulnak házas csoportok. Ezekben a
közösségekben megosztják az egymást erôsítô tapasztalatokat,
bíztatással, munkával, ha kell anyagiakkal is támogatják egymást,
esetleg a szabadidejüket is közösen töltik el.

128.   Reméljük, hogy egyre gyakrabban olyanok is templomban akarják
megkötni házasságukat, akik addigi életük folyamán távol éltek a
hittôl. Ilyen esetekben az egyház hosszabb, ,,a katekumenátushoz
hasonló házassági felkészítést'' (FC 66) ajánl. A hitre vezetô útjuk
során megismerkednek Krisztus misztériumával, a hit alapvetô
igazságaival, a keresztény élet gyakorlatával, az egyház közösségével.
A hittel való találkozás által nemcsak a jövendô házastársukhoz való
viszonyuk újulhat meg, hanem Istennel való kapcsolatuk is.
#
4.1.3. Különleges esetek és válságos helyzetek

129.   Bízunk benne, hogy körlevelünk segítségére lesz azoknak is,
akiknek a családi élete megromlott, s akiknek a házasság fôleg
szenvedést okoz. A házasságokban sok szenvedéssel is lehet találkozni.
Ennek számtalan oka lehet, amelyek részletes vizsgálata vagy akár
felsorolása is lehetetlen. Nincs az életnek még egy állapota, amely
ilyen sokféle arculatot mutatna. Vannak olyan házasságok, amelyek
ugyan templomban köttettek, mégsem sikeresek vagy éppen nem is
érvényesek; vannak olyanok, amelyek válással végzôdnek, és új
kapcsolatoknak adnak helyet; egyesek csak polgári házasságot kötnek,
vagy házasság nélkül élnek együtt, esetleg próbaházassággal
kísérleteznek; mások késôbb kívánnak egyházi házasságot kötni, és még
sorolhatnánk.
  A katolikus tanítás eligazítást ad ezekben a különbözô módon
ellehetetlenült helyzetekben. Tudjuk jól, hogy a házasság misztériumát
nem könnyű fölfedezni és megélni a hétköznapokban, s az abból
kialakult erkölcsi parancsokat alkalmazni a konkrét egyedi
élethelyzetekben. Senki se higgye azonban azt, hogy a keresztény ember
a családi élet válságaiban magára van hagyatva. Az Egyház minden
nyomorúságunkban mellettünk van, s boldogulásunkat kívánja segíteni
Krisztus szándéka szerint.

130.   Növekvô számban találkozunk ,,vegyes házasságokkal'', azaz
katolikus és nem katolikus keresztények, illetve katolikusok és nem
keresztények házasságával. Az egyház arra szólítja fel
lelkipásztorait, hogy a házasságra való felkészítésük során világosan
fejtsék ki számukra a katolikus tanítást a házasságról, majd
támogassák a katolikus felet hite gyakorlásában, s abban, hogy
gyermekeit katolikus módon tudja nevelni. Egyúttal arra is
figyelmeztet, hogy az ökumené és a lelkiismereti szabadság szellemében
tartsák teljes tiszteletben a nem katolikus fél vallási vagy
világnézeti meggyôzôdését, és semmiképp se korlátozzák azt (FC 78).
  Katolikus és nem katolikus keresztény házassága esetén a felek
,,éljék meg a lelki és erkölcsi értékekben való közösséget'':
mindketten teljesítsék hűségesen vallási kötelességeiket, s ebben
kölcsönösen tartsák egymást tiszteletben. ,,Fontos, hogy a katolikus
pap és a nem katolikus lelkész között már a házasságra való
felkészülés alkalmával jóakaratú együttműködés alakuljon ki'' (FC 78).

131.   A csak polgári házassággal, a házasság nélküli együttéléssel és
a próbaházasság gyakorlatával az egyház az imént kifejtettek
szellemében nem tud egyetérteni. A lelkipásztori gondoskodásnak
azonban szeretetteljes türelemmel és tisztelettel kell fordulnia az
ilyen párokhoz is. Meghívjuk ôket arra, hogy vegyenek részt az egyház
életében az egyházközségen vagy valamelyik lelkiségi mozgalmon
keresztül. Itt közvetlenül feltárulhat elôttük a keresztény
házasságfelfogás szépsége és értéke.

132.   Együttérzéssel tekint az egyház a terméketlen és így
gyermektelen házaspárokra, és támogatja ôket abban, hogy a lelki
termékenység valamilyen formáját választhassák, amilyen az
örökbefogadás, a különféle nevelési intézményekben való munka, a
segítségnyújtás más családoknak, gyermekeknek, sérült embereknek. ,,Az
egyház bátorítja a tudományos kutatást, hogy tárja fel a
terméketlenség okait, hogy úgy tudjanak gyermekeket világra hozni, ami
az ô és a születendô gyermek emberi méltóságának megfelel'' (DV II.
8). Azok számára pedig, akik család nélkül élnek, ,,az Egyház szélesre
szeretné tárni a nagyobb család kapuit, amely megtestesül a plébánián
és a kisebb közösségekben'' (FC 85).

133.   Gondoskodó szeretettel kell körülvenni mindazokat, akik
bármilyen okból -- például házastársuk halála, válásuk, felnôtt
gyermekeik elköltözése miatt -- magukra maradtak. Egy részüknek az
egészsége még lehetôvé teszi, hogy felszabadult energiáikat mások
szolgálatába állítsák. Az egyházközségek és a lelkiségi mozgalmak
kitűnô keretet tudnak adni e segítô tevékenységnek, amelyben nincsenek
eltartók és eltartottak, hiszen a kölcsönös támogatás és szolgálat
fogja össze ôket önszervezôdô és önsegélyezô közösséggé. Másik részük
viszont testi egészségének megrokkanása miatt ápolásra, vagy
legalábbis segítségre szorul. Nemritkán pedig a kínzó elmagányosodást
lehet és kell enyhítenie a közösségnek. Minden egyházközségnek meg
kellene szerveznie a gondoskodást idôs, sérült, magatehetetlenné vált
tagjairól, szoros kapcsolatban az erre szakosodott intézményekkel.
  Különös gonddal kell felkarolnunk azokat a gyermekeket, akik
széthullott házasságokból származnak, és ezért önhibájukon kívül nem
kapták meg azt a biztos és szeretô otthont, amely harmonikus
fejlôdésüket biztosíthatta volna. Ezeknek a gyerekeknek a
személyisége, értékrendszere, gyakran a hite is sérülten vagy
hiányosan fejlôdik. Kellô segítség mellett felnôtté érésük idején
képesek már tudatosan szembenézni hiányosságaikkal, és rendszeres
önneveléssel pótolni azokat. Így szeretetben fogyatékos gyermekkoruk
ellenére is képessé válnak a jó házasságra és a boldog családi életre.
#
4.2 A társadalom tennivalói

134.   Reméljük, hogy újra családbaráttá válik a magyar társadalom.
Ennek azonban nem csupán gazdasági és jogi feltételei vannak, hanem
kulturálisak is: a közgondolkodásnak kell átalakulnia. Éppen ezért nem
valósulhat meg egy csapásra, hanem csak következetes, kitartó munkával
lépésrôl lépésre.
  Meghívjuk a társadalom vezetô csoportjait és személyiségeit:
indítsunk közösen olyan nyilvános párbeszédet, amelyben fölvetôdhetnek
és megoldódhatnak azok a problémák, amelyek jelenleg akadályozzák a
családbarát társadalom létrejöttét. Ez a párbeszéd egyidejűleg sokféle
fórumon folyhat; az egyházi sajtóban, az egyházközségekben, az egyház
szakembereinek bevonásával, nyitottan és érzékenyen értelmezve a
társadalomban mutatkozó folyamatokat.

135.   A családbarát szemlélet kialakítása társadalmi méretekben
inkább a civil szervezetek feladata, mint az állami intézményeké.
Hatékony működésük feltételeit azonban az államnak kell biztosítania.
Kívánatos volna az is, hogy a hasonló céllal működô állami intézmények
és a civil szervezetek között a jövôben szorosabb együttműködés
alakuljon ki.
  Jelenleg szomorú tényként kell megállapítani, hogy a civil
szervezôdések nagy számához viszonyítva a család ügyével foglalkozók
részaránya elenyészôen kicsi. Reméljük, hogy hamarosan a jelenlegihez
képest sokkal több olyan egyesület működik majd, mint a Nagycsaládosok
Országos Egyesülete (NOE), vagy az egyház életében jelentôs szerepet
játszó lelkiségi mozgalmak családsegítô kezdeményezései. Minél több
szervezet foglalkozik e kérdésekkel, annál jobb, feltéve, hogy
munkájukat összehangoltan, a valós értékek és érdekek képviseletében,
védelmében végzik.

136.   A család működésének és segítésének alapja a szolidaritás és a
szubszidiaritás elve. A szolidaritás elve alapján az egyéneknek és a
társadalmi csoportoknak nemcsak jogaik, hanem kötelességeik is vannak.
A szubszidiaritás elve alapján pedig az államnak akkor kell segítôen
beavatkoznia, ha az egyén vagy a kis közösség -- például a család --
nem képes egy-egy feladat ellátására. Ha a család nem tud magáról
gondoskodni, akkor az állami szociálpolitikának kell támogatnia. Az
állam legfôbb feladata azonban elsôdlegesen az, hogy családbarát
környezetet alakítson ki a gazdasági életben, a közigazgatásban és a
társadalomban. Ez vonatkozik az élet minden területére, így az
iskolarendszerre, a lakáspolitikára, a munkaidôre és munkarendre, az
ünnepekre stb.
  A társadalmi szervezetek feladata az önszervezôdés elôsegítése, az
egészséges család értékeinek felmutatása, ezek társadalmi
elfogadtatása, a családi életre nevelés és a közösségek összefogása.
Az önszervezôdés történhet intézményi keretek között (mint az azonos
iskolába járók családjait összefogó egyesületek, csoportosulások), a
területi elv alapján (kerületi, lakóközösségi vagy például plébániai
szinten), vagy különbözô rétegeket megszólítva országosan.

137.   A családbarát társadalmi felfogás létrejöttével elkerülhetôvé
válhat a kettôs nevelés, amely napjainkban is sok kárt okoz. Számos
olyan hatás éri mind a felnövekvô nemzedékeket, mind az idôsebb
korosztályokat, amelyek a társadalmi környezetbôl származnak, és
ellentétesek a családok életszemléletével.
  A kortárs környezet, a család és az iskola mellett a média hatása a
legnagyobb. Sajnos ma sem a magyar, sem a külföldi adókban nem látszik
törekvés családbarát szemléletű műsorok készítésére. A változtatás
szükségessége nyilvánvaló. Olyan új műsorfajták bevezetését reméljük,
amelyek valóban szolgálják a család ügyét, kerülik a negatív, romboló
elemeket, mint az erôszakot, a méltatlan szexet és a pornográfiát, a
kábítószerek propagálását és általában a fogyasztói társadalom által
diktált hamis szemléletet.
  Azt reméljük, hogy a nyomtatott sajtó is törekszik a pozitív
családkép bemutatására és ápolására, nemcsak a negatív szemlélet
kerülésével, hanem építô példák segítségével is. Tudatosan kellene
boldog családokat, megelégedett, kiegyensúlyozott gyermekeket
bemutatni, olyanokat, akik személyes példájukkal érvelhetnek a család
értéke mellett.

138.   A családi életre nevelés már a gyermek megszületésekor
elkezdôdik a családban. A növekvô gyermek személyiségét azonban a
család csak az iskolával együtt tudja továbbfejleszteni. Mind a
tanároknak, mind a szülôknek törekedniük kell arra, hogy szoros
kapcsolat alakuljon ki az iskola és család között. Ezt elôsegíti az,
hogy a szülôk szabadon választhatják meg gyermekeik iskoláját, sôt, a
szülôk kezdeményezhetik iskolák alapítását is. Az utóbbi évtizedben
számos példa mutatja, hogy a szülôk milyen áldozatokra képesek
gyermekeik megfelelô iskoláztatása érdekében. Reméljük, az efféle
törekvések a jövôben még nagyobb támogatásban részesülnek.

139.   A házasság elôtti tanácsadás egyik legfontosabb feladata az,
hogy felkészítse a jegyeseket a kapcsolatuk fejlôdésével együttjáró
konfliktusokra, azok megoldására. A házasságnak felismerhetô fejlôdési
menete van. A családok erôsítésének általános irányelveit, különösen a
családokat segítô intézmények működési céljait és kereteit külföldi
szakértôk részletesen kidolgozták. Ezeket érdemes tanulmányozni, és
hazai alkalmazásuk lehetôségeit mérlegelni. Reméljük, hogy a jövôben a
tudományos kutatás is segíti majd azt, hogy többet tudjunk a családi
kapcsolatok alakulásáról. Hasznos volna feltérképezni és összehangolni
a házasságot és a családot támogató kezdeményezéseket, valamint az
ilyen céllal működô szervezetek, intézmények tevékenységét.
#
4.3. Az állam és a jogrend feladatai

140.   Az állam törvényeinek segíteniük kell a társadalomban együtt
élôk eligazodását. Mivel a család a társadalom legkisebb élô egysége,
indokolt követelmény a család intézményes rendjének szabályozása is.
Keresztények és nem keresztények egyaránt igénylik a család jogi
védelmét, azt, hogy az állam biztosítsa és egyben oltalmazza a
családnak mint természetes közösségnek alapvetô jogait. Elvárható,
hogy az állam törvényei hűen tükrözzék a család természetes valóságát,
garantálják jogait és méltóságának tiszteletét. A törvényeknek azt az
értékrendet kell kifejezniük, amelyet a család a társadalomban betölt.
A társadalom alapvetô érdeke, hogy az állam a család jogait minden
részletükben tartsa tiszteletben, és támogassa azok érvényesülését.

141.   A keresztény tanítás szerint a családnak -- mint természetes és
egyetemes közösségnek -- elidegeníthetetlen és alapvetô jogai vannak.
Mindezek abból a törvénybôl származnak, amelyet a Teremtô írt bele
minden emberi lény szívébe. Ezek a jogok nemcsak az Egyház
törvényeiben fogalmazódnak meg, hanem a nemzetközi közösségek számos
dokumentumában is. A közjóért felelôsséget vállaló fejlett államok
felismerik a család pótolhatatlan társadalmi szerepét, és a család
nagyobb megbecsülésére, védelmére ösztönöznek alkotmányukban,
törvényhozásukban és családpolitikájukban.

142.   A modern államok jogrendszerei a családot nemcsak mint jogi
egységet védelmezik, hanem mint társas közösséget is. Az ún.
alternatív családformák és más, a keresztény felfogással és az
évezredes emberi hagyománnyal ellentétes együttélési formák
mentesülnek minden diszkriminációtól. Ez azonban nem jár -- és nem is
járhat -- együtt azzal, hogy a házasságra lépett férfi és nô, valamint
gyermekeik közössége -- mint alapvetô közösség -- ne élvezne
elsôbbséget minden más együttélési formával szemben. Azok az
,,alternatív'' törekvések, amelyek a szülôk és a gyermekek
szeretetközösségén alapuló családdal azonos jogokat követelnek
maguknak -- például, hogy az egynemű együtt élôknek is joguk legyen
gyermeket örökbe fogadni és nevelni -, nincsenek tudatában a család
pótolhatatlan és helyettesíthetetlen szerepének a társadalomban.
Ezekkel a mozgalmakkal szemben az állami jogrend feladata, hogy a
hagyományos család intézményének megszilárdítását és fennmaradását
biztosítsa még akkor is, ha egyidejűleg megnyitja a jogi elismerés
kapuit e kisebbségi közösségek elôtt. Az államoknak is fel kell
ismerniük: minden nemzet számára létfontosságú, hogy az állam egész
jogrendje segítse a családok életét és kibontakozását családbarát
törvényekkel és intézkedésekkel.

143.   A magyar jogrend lényegében a családok tényleges helyzetét
tükrözi a mai Magyarországon. A jogszabályoknak nagyobb súllyal
kellene kifejezésre juttatniuk a családnak a társadalomban betöltött
szerepét. A családra vonatkozó jogszabályok sokkal inkább a
társadalomban és a családokban meglevô értékzavarok
visszatükrözôdései, mintsem megfelelô igazodási pontok, amelyek
alkalmasak lennének arra, hogy családbarát irányban befolyásolják a
közgondolkodást és a közvéleményt. A családban élô és a családra
vágyódó társadalmi többség úgy érzi, hogy a házasságnak és a családnak
a különféle állami és jogi fórumokon nincs megfelelô becsülete. Ez --
különösen a fiatalokban -- fokozza a család értékeinek
elbizonytalanodását, és csökkenti a családért való
felelôsségvállalást. A tartós házastársi, családi kapcsolatban élôk és
különösen a nagycsaládosok úgy érzik, hogy velük szemben az állam és a
jogrend közömbös, mert nem születnek ôket fokozottabban támogató
intézkedések és törvények.

144.   A családokra vonatkozó törvények és egyéb jogszabályok többsége
a rendszerváltást megelôzôen született. Hiányzik belôlük a család
intézményi védelmét és erôsítését szolgáló összehangolt törekvés. Az
1950-es évektôl napjainkig a családra vonatkozó jogszabályok az éppen
aktuális politikai felfogást tükrözik. A jogrendben alig vannak olyan
állami intézkedések, amelyek a család egységét erôsítenék, hogy a
családok gyakorolhassák a társadalomban betöltött különleges
funkciójukat. A kellô hatékonyságú jogi szabályozás hiánya miatt is
fennálló égetô társadalmi problémák az állam sürgetô beavatkozását
igénylik.

145.   Üdvözölni kell minden olyan intézkedést, amely erôsíti a
családok életét, és segíti azt, hogy a jövendô nemzedék testben-
lélekben egészségesen növekedhessék. A törvényeket a családbarát
társadalom szellemében kell megalkotni, szem elôtt tartva, hogy a
kérdéses törvények hogyan hatnak a családokra. A törvények ne állítsák
szembe egymással a társadalom különbözô rétegeit -- például a
nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat. Ez napjainkban, amikor az idôs
emberek aránya növekszik, és a demográfiai egyensúly megbillenni
látszik, kiemelten fontos kérdés.

146.   Az adórendszer legyen családbarát, ismerje el, hogy a család
nevelô munkájával értékteremtô, társadalmilag alapvetôen fontos és
hasznos munkát végez, ezért az e feladatokat ellátók részesüljenek
tevékenységükkel arányos adókedvezményben. Választható formában
jelenjen meg a magyar adópolitikában a családi adózás lehetôsége. Ha
ez nem vezethetô be egy lépésben, az adórendszert fokozatosan ebben az
irányban módosítsák. A gazdasági szabályzórendszer segítse családi
vállalkozások alapítását, működtetését és versenyképessé tételét.
  Az anyák gyermeknevelésre fordított éveit, vagyis azt az idôt, amíg
nem állhattak munkaviszonyban gyermekeik nevelése miatt, vegyék
figyelembe a nyugdíj alapjául szolgáló munkaévek meghatározásánál. Az
állam anyagilag támogassa a családalapítási és gyermekvállalási kedvet
(kölcsönök, egyszeri, vissza nem fizetendô anyagi segítség, gyes,
gyed, családi pótlék, tanulmányi támogatás stb.). Elô kell segíteni,
hogy az anyák otthonról végezhessék keresô munkájukat.

147.   Ezek a jogi változások azonban egyelôre csak elindítói lehetnek
egy átfogó és általános családvédelmi programnak. A közterhek
viselésére vonatkozó alkotmányi rendelkezés csak a jövedelmi és
vagyoni viszonyok figyelembevételét rendeli el, márpedig az
alkotmányban kell garanciális biztosítékot adni arra is, hogy az
államnak a közterhek megállapítása és kivetése során a családi
viszonyokra is tekintettel kell lennie. A jelenlegi adórendszer -- a
kezdeti változtatások mellett is -- olyan családokat kényszerít arra,
hogy segélyeket vegyenek igénybe, amelyek egy igazságosabb adórendszer
mellett elérnék a létminimumot. A segélyezés természeténél fogva
megalázó és hosszú távon eredménytelen, másrészt önfenntartásra képes
rétegeket csábít a könnyű pénzszerzésre.

148.   A jelenlegi nyugdíjrendszer nem veszi figyelembe a
gyermeknevelést. A sok gyermeket vállaló családokat kétszeresen is
sújtja: elôször a gyermekek eltartása során, másodszor akkor, amikor a
keresôvé vált felnôttek azokról az idôs személyekrôl is gondoskodni
kényszerülnek, akik nem vállaltak gyermeket. A most megindított
társadalombiztosítási reform folytatása alapvetô társadalmi igényt
elégít ki. Ezt a reformot azonban az igazságos teherelosztás és a
szolidaritás alapelveire építve kell véghezvinni. Meg kell szüntetni
azokat a jogszabályokat, amelyek az anyagi különbségek mesterséges
felerôsítésével csak a gazdagoknak kedveznek, a szegényeket viszont
még nagyobb nyomorba sodorják.

149.   A keresztény tanítás szerint az emberi élet tökéletes
tiszteletet és védelmet érdemel a fogamzás pillanatától kezdve. Az
abortusz közvetlenül megsérti az emberi lénynek az élethez való
alapvetô jogát, ezért annak törvényesítését az ember méltóságának
tisztelete kizárja. Ha az állami törvényhozás e szigorú keresztény
értékrendet nem követi is, aligha hagyhatja figyelmen kívül az Európa
Tanács határozatát, amely leszögezi, hogy ,,a magzatnak minden
körülmények között részesülnie kell az emberi méltóságnak kijáró
tiszteletben''. Ezért a törvényhozónak a magzati élet védelmérôl szóló
törvény újrafogalmazása során olyan megoldásra kell törekednie, amely
lehetôleg az egész társadalmat mozgósítja a magzati élet védelme
érdekében, megállítja a korábbiakban bemutatott drámai demográfiai
válságot, és olyan életvédelmi intézkedéseket hoz, amelyek különleges
védelmet nyújtanak az édesanyáknak, és ezzel segítik a megfogant
magzatok megszületését.

150.   A családi életre nevelés elsôdleges színtere maga az élô
család. A házasságra és a családi életre való felkészítés azonban
nemcsak az egyházak feladata és egyik küldetése, hanem az államé is.
Kívánatos, hogy a családi életre nevelés az alap-, közép- és felsôfokú
képzési rendszerekben egyaránt meghonosodjon. A család a társadalom
alapsejtje, ezért az állami jognak is biztosítania kell a családi
életre nevelés iskolai feltételrendszerét, és korlátokat kell
állítania a média és az internet útján terjesztett erkölcsromboló és
családpusztító műsorok elé.

151.   Azok a törekvések, amelyek a házasság komolyságát, tartósságát
és szilárdságát a jogi szabályozásban is biztosítani kívánják, nem
jelentik az egyházi törvények átvételét az állami törvényhozásba. Ezek
a családpolitikai elvek az egész közösség elvárásait és érdekét
szolgálják. Hiszen a család nem pusztán jogi, szociális és gazdasági
egység, hanem olyan kulturális, etikai, szociális, szellemi és vallási
értékeket hordoz, amelyek nélkülözhetetlenek a társadalom jólétéhez és
fejlôdéséhez. Ezért felszólítunk minden intézményt és jóakaratú
embert, hogy támogassa ezeket a törekvéseket.

152.   A gyermekeknek -- születésük elôtt és után -- különleges
védelemre és segítségre van joguk teljes értékű személyi fejlôdésük
érdekében. Ezért a társadalom által támogatást érdemel minden olyan
családpolitikai elképzelés, amely a gyermekeknek a családban való
nevelését és felnövését célozza, és a gyermekek jogait és érdekeit
biztosítja. Az örökbefogadásról olyan törvényeket kell alkotni,
amelyek segítik a gyermekre vágyódó és a gyermeknevelésre alkalmas
családokat azoknak a gyermekeknek a befogadásában, akik nélkülözik a
gondoskodást. A gyermek és a szülôk kapcsolatában pedig a törvényeknek
tiszteletben kell tartaniuk a szülôk természetes jogait, köztük
elsôdleges jogukat a gyermekek nevelésére.
========================================================================
Befejezés


153.   Ahogy a II. Vatikáni zsinat meghirdette a szegények melletti
kiállást, úgy szólítunk fel mindenkit a házasságok és a családok
védelmezésére és erôsítésére. Azért is, mert napjainkban ôk sodródtak
a leginkább válságos helyzetbe, ôk tehát a mi korunk ,,szegényei'', de
azért is, mert ôk a legnagyobb kincsei a társadalomnak és az
egyháznak: a család megújításával remélhetjük a megújulást korunk
emberétôl és társadalmától. II. János Pál szavai szerint ,,a család az
egyház elsô és legfontosabb útja'', a társadalom emberiességének az
alapja. Amikor a házasság és a család védelmében szeretnénk
mozgósítani minden jóakaratú embert, elsôsorban híveinket, akkor ezzel
társadalmunk legigazibb javát kívánjuk szolgálni.
========================================================================
Rövidítések jegyzéke


CIC       Kánonjogi Kódex
CsJCh     Családjogi Charta
DV        Donum vitae
EV        Evangelium vitae
FC        Familiaris consortio
GS        Gaudium et spes
HV        Humanae vitae
IT        Igazságosabb és testvériesebb világot!
KEK       A Katolikus Egyház Katekizmusa
MKPKLB    A Magyar Katolikus Püspöki Kar Lelkipásztori Bizottságának
          körirata a családpasztorációról
========================================================================
Párbeszéd, hozzászólás


A család és a házasság élete valamilyen módon mindnyájunkat érint. A
körlevél párbeszédre hívja minden olvasóját, hiszen számos kérdésben
csak így juthatunk közelebb az igazsághoz.  Kérjük ezért, hogy
észrevételeit, javaslatait, véleményét  írja meg részünkre, a közös
továbbgondolkodás érdekében.  A hozzászólásokat a következô címre
kérjük küldeni:

Levélcím: A Magyar Katolikus Püspöki Kar
          Tömegkommunikációs Irodája
          1364 Budapest, Pf. 48.
E-mail cím: csalad-korlevelűkatolikus.hu
========================================================================
A Magyar Püspöki Kar körlevele az abortusz ellen                Függelék
(1956. szeptember 12.)


Kedves Hívek!

     Október hónapja a Rózsafüzér hónapja. Templomaitokban
megtartjátok az esti ájtatosságot és megismétlitek a titkokat, amelyek
Jézus és Mária életére: örömeire, szenvedéseire és dicsôségére
emlékeztetnek. Ezek között a titkok között az elsô azt mondja:
,,Áldott a te méhednek gyümölcse Jézus, kit te szent Szűz a
szentlélektôl fogantál’’; a második pedig így szól: ,,Áldott a te
méhednek gyümölcse Jézus, akit te szent Szűz Erzsébetet látogatván
méhedben hordoztál!'' Emlékeztet bennünket ez a két titok arra, hogy
Jézus földi élete nem Betlehemben kezdôdött, ahol született, hanem
Názáretben, ahol fogantatott. És a magzat, akit Mária Erzsébetet
látogatván szíve alatt hordott, ugyanaz a jézus volt, akit késôbb a
betlehemi istállóban pólyába takart és jászolba fektetett; ugyanaz a
Jézus, akit a templomban bemutatott és megtalált; ugyanaz, aki késôbb
tanított, csodákat tett, szenvedett, meghalt és feltámadott.

     A mi életünk is, Kedves Hívek, fogantatásunkkal kezdôdött. Akkor
lehelte Isten belénk a halhatatlan lelket, amelyet az Ô képmására
teremtett. Áldottak legyenek szüleink, akik jelentkezésünket e világra
áldozatos lélekkel fogadták. Áldott legyen édesanyánk, aki gondosan
óvakodott minden olyan lépéstôl, amely nekünk ott a szíve alatt
ártalmunkra lehetett volna; és édesapánk is, aki vigyázott anyánkra
miattunk. örömmel várták, elôre találgatták nemünket, tanácskozták meg
nevünket, készítették számunkra a bölcsôt, a ruhácskákat! A mennybéli
Atya fizessen nekik ezért a jóságukért, és a Szűzanya szeresse ôket;
mi meg köszönjük nekik, hogy életben tartottak, és meg nem öltek
minket!

     Hogy meg nem öltek minket? Hát ez is lehetséges lett volna?

     Bizony igen, Kedves Hívek, mert nagyon sok gyermek nem látja meg
élve a napvilágot, mert szülei megölik, mielôtt a világra jöhetett
volna. Százezrek és százezrek pusztulnak el így, többen, mint a
világháborúban, és újabban csak szaporodik az ártatlan áldozatok
száma. Úgy hívják ezt, hogy ,,a terhesség megszakítása''. Az anya
elmegy az orvoshoz, és az orvos kioperálja belôle eleven magzatát,
mintha csak egy ártalmas daganat volna. Vajon mit vétett az ártatlan
teremtés, hogy a szülôk oly gyűlölettel vannak ellene és életére
törnek? Miért kell neki kereszteletlenül meghalnia és Isten látásától
-- önhibáján kívül -- örökre megfosztania? Nagy bűn ez, Kedves Hívek,
igen nagy bűn! És ne mondja senki, hogy a törvény megengedi, mert
Isten törvénye nem engedi! És Isten egykoron nem emberi törvény
szerint fog megítélni titeket, hanem a saját örök törvénye szerint,
mely így szól: ,,ne ölj!'' Természetellenes bűn is a magzat megölése,
mert Isten az ember természetébe oltotta a szülôi szeretetet, és most
maga a szülô fordul magzata élete ellen. És ne mondja senki, hogy a
gyermek anyja méhében nem eleven: mert bizony élô lény az, akinek
lelke van és aki növekszik, fejlôdik, sôt sokszor megmozdul az anyai
szív alatt, mint ahogyan Keresztelô Szent János repesett anyja, Szent
Erzsébet méhében, amikor a Boldogságos Szűz köszöntését meghallgatta.

     És azt se mondja senki, hogy nem fáj neki, nincs öntudata, mert
hisz az újszülött gyermeknek sincs öntudata, és nemde megrettenünk a
gondolattól, hogy gyilkos kezet emeljünk ellene!

     Igenis tehát bűn a magzatelhajtás, a terhesség megszakítása! Bűn
Isten ötödik parancsolata ellen, de a negyedik ellen is, és pedig
olyan nagy bűn, hogy az Anyaszentegyház kiközösíti azokat, akik ezt
elkövették: a szülôket is, a tettnek végrehajtóit is, és ezen
kiközösítés alól csak a püspök oldozhat fel, ha a vétkesek bűnüket
ôszintén megbánják, és erôsen megfogadják, hogy azt többé el nem
követik.

     Elismerjük, hogy a terhesség megszakításának sok jószándékú híve
van, nemcsak nálunk, hanem külföldön is mindenütt; és némely
országban, pl. Svédországban a törvény meg is engedi azt. Akik pedig a
terhesség megszakítását megengedhetônek tartják, a többi közt
szociális okokra, pl. a szülôk nehéz megélhetési körülményeire,
lakáshiányra hivatkoznak. De vigyázzunk, Kedves Hívek: nem szabad bűnt
cselekedni azért, hogy könnyítsünk magunkon, sem rosszat tenni, hogy
jó következzék belôle. Vajon megtehetik-e a szülôk, hogy elvágják a
már megszületett gyermekük nyakát azért, mert nehezen tudnak megélni,
és mert szűk a lakás? Nemde egy ilyen merénylet ellen felháborodva
tiltakoznánk. Hát az anyaméhben levô gyermeket szabad összevagdalni,
megsemmisíteni megélhetési nehézségek okából? Még akkor sem szabad
ilyet tenni, ha az anya egészségérôl, sôt életérôl van szó, mégkevésbé
akkor, amikor csak az anyagi viszonyok könnyítését kívánjuk. Ha ezt
megengedjük, vége az emberi életcsíráknak. Mert akkor pusztulnia kell
a gyermeknek, mielôtt megszületik, nehogy sírásával szülei álmát,
kényelmét zavarja; pusztulnia kell, nehogy apjának a motorbiciklirôl,
vagy anyjának a cigarettáról le kelljen mondania; pusztulnia, hogy
szüleinek szebb bútorra, szônyegre, nyaralásra jusson, hogy
kereshessenek mindketten szabadon, nyűg és akadály nélkül! Elismerjük,
hogy vannak helyzetek, amikor a szülôknek tényleg nagy gondot okoz a
következô gyermek jövetele, ellátása, és amikor a lakásviszonyok
különösen nehézzé teszik a kis jövevény befogadását; ámde: van isteni
gondviselés, és a Teremtô nem hagyja el azokat, akik benne bíznak! Nem
hallottuk-e az evangéliumi igéket: ,,Ne aggódjatok megélhetésetek
miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe
öltözzetek!... Hisz tudja mennyei Atyátok, hogy minderre szükségtek
van. Ti keressétek elsôsorban az Isten országát és annak igazságát, és
a többit is mind hozzá kapjátok.'' (Mt 6,25 stb.) Múló elônyért tehát
ne hagyjátok el Isten törvényét és igazságát, mert akkor téves úton
keresitek a boldogulást. Ne riadjatok vissza áldozattól és
erôfeszítéstôl sem a gyermek élete érdekében. Kormányzatunk is sokat
fáradozik a szociális viszonyok javításán, az életnívó fokozásán és
lakások építésén. Bizalommal nézhetünk tehát a jövôbe és nem kell
vallásunktól tiltott eszközökhöz fordulni létfenntartásunk érdekében.
A terhesség megszakítása ugyanis nem létfenntartó tényezô, hanem létet
pusztító eszköz. Török, tatár nem tudta elpusztítani nemzetünket, de a
szülôk elpusztíthatják, ha a magzatirtás végzetes útjára lépnek.

     A terhesség megszakításának súlyos következményei vannak nemcsak
lelki szempontból, azaz nemcsak azért, mert ezen cselekedet Isten
ellen való bűn, hanem az anyák egészsége szempontjából is, továbbá
erkölcsi és szociális szempontból egyaránt.

     Hogy a terhesség megszakítása árt az anya egészségének, az
orvosilag elismert, kétségbevonhatatlan tény. Amikor a terhesség
bekövetkezik, akkor az egész anyai test áll a magzat növelésére,
kialakítására, az anyatejképzôdés elôkészítésére. Fokozott
mirigykiválasztódás történik, a vérkeringés is új utakat vesz,
arrafelé, ahol a születendô gyermek van, és ha most eltávolítják ezt a
gyermeket, hirtelen brutálisan megzavarják a szervezet megindult
működését, ami oly megrázkódtatást idéz elô az anya szervezetében,
amelyet nehezen hever ki, és amelynek káros nyomai maradnak. És ha
ismételten történik olyan operáció, amely e terhességet megszakítja,
akkor biztosan tönkremegy az anya egészsége, leromlik idegileg és
mindenfajta betegséget, belsô gyulladásokat, vérzéseket szerez. És
ezekhez a testi következményekhez járulnak a lélektani következmények:
mert a lelkiismeret megmozdul a szülôkben, különösen az anyákban,
egyik-másik hallani véli elemésztett gyermekének sírását; a szülôk
egymásnak szemrehányást tesznek, ellenséges indulattal, sôt
gyűlölettel fordulnak egymás ellen, felborul a családi béke, és
amiként elôfordul az, hogy a világra jött gyermek megjavítja a rossz
házasságot, hasonlóképpen bizony sokszor megtörténik, hogy a világra
nem engedett gyermek elrontja a jó házasságot. Az is elôfordul, hogy a
szülôk késôbb már szeretnének gyermeket, kivált ha már egy
nagyobbacska gyermek meghalt, ámde nem kaphatnak, mert a terhesség
megszakítása beteggé és meddôvé tette az anyaméhet! Hiába a természet
ellen nem lehet bűnhôdés nélkül véteni!

     Erkölcsi szempontból is súlyos következményei vannak a terhesség
megszakításának. A terhesség megszakítása kiöli a nôbôl a
szeméremérzetet, továbbá az áldozatos, odaadó anyai érzést; jó anyák
nélkül pedig egy nép fenn nem maradhat. Az ifjúságot viszont
könnyelmű, erkölcstelen életre bátorítja a magzattól való szabadulás
lehetôsége. A leány, ha teherbe esett, elmegy az orvoshoz, elvéteti
magzatát és folytatja ott, ahol abbahagyta. Fiúk felelôsség nélkül
érintkeznek a leányokkal, gyermektartás nem fenyegeti ôket és el sem
kell venni a bűntársat, csak az útból el kell tenni a bűnös viszony
kellemetlen gyümölcsét. A válások is szaporodni fognak, a vallásos
érzés pedig meggyengül, sôt megsemmisül, ami természetes, ha ilyen
fontos erkölcsi kérdésben vallásunktól eltávolodunk.

     Végül szociális szempontból is káros a terhesség megszakítása!
Nagy emberek egész sora sokgyermekes családból származott. Vianney
Szent János negyedik gyermeke volt szüleinek. Ozanám, Párizs
szegényeinek világi apostola szintén negyedik, Hans Memling
festôművész a hatodik, Shakespeare, a nagy angol drámaíró harmadik,
Mozart a hetedik, Bach a nyolcadik, Frauenhoffer a nagy fizikus
tizedik, Franklin Benjamin a tizenhatodik. Loyolai szent Ignác a
tizenharmadik, Veuster Damján a bélpoklosok apostola és atyja a
hetedik gyermeke volt szüleinek. És így folytathatnók. Ha szüleik nem
engedték volna világra jönni ezeket a nagy embereket, az emberiségnek
ez igen nagy vesztesége lett volna.

     Hiányozni fognak a munkáskezek is, ha nem lesz gyermek a
családban; kevés lesz a fiatal és sok lesz az öreg, és az öregek
eltartása súlyosan fog nehezedni a fiatal nemzedékre. A többgyermekes
családban kifejlôdik az apai tekintély és öntudat, vezetôképesség
alakul ki a családapákban, amelyet az üzemekben és hivatalokban is
hasznosan tudnak értékesíteni, az anyák pedig áldozatos lelkű
asszonyok lesznek, amilyenekre a társadalomnak nagyon is szüksége van.
Ahol több a gyermek, ott ezek különbözô jelleműek és így kicsiben a
társadalom képét nyújtják. Megtanulják egymást segíteni, támogatni,
egymás hibáit elviselni, és ezt a készséget a családon kívül is
hasznosítják. Míg ott, ahol csak egy gyermek van, az ilyen --
szegényke -- társaság nélkül senyved, szociális képességei
elsorvadnak, elkényeztetett gyenge palánta lesz az élet kertjében.

     Kedves Hívek! Hogy mi ebben a kérdésben felszólaltunk, arra
hivatali kötelességünk kényszerített. A terhességmegszakítás a
tapasztalás szerint valóságos mozgalommá, sôt divattá lehet az
orvosok, hatóságok és lelkipásztorok nagy megdöbbenésére, és ha ez
bekövetkeznék, külön kórházakat kellene majd létesíteni és külön
orvosi hadat az anyák részére, akik szabadulni akarnak a gyermektôl.
Azon a költségen pedig, amelybe az ilyen kórházak, kórházi ágyak,
orvosok és ápolónôk kerülnének, az anyák szociális helyzetét
lényegesen emelni lehetne úgy, hogy születendô gyermeküket szívesen
fogadják. De nem ez a szempont indít bennünket elsôsorban szavunk
felemelésére, hanem a valláserkölcsi szempont; az Isten parancsának
tiszteletben tartása, az anyai méltóság megóvása, a házasok közt
fennálló kölcsönös tisztelet, szeretet és megbecsülés ápolása, az
ifjúság erkölcseinek ôrzése és minden, ami ezzel összefügg: népünk
földi és híveink örök boldogsága. ,,Clama! Ne cessas clamare!'' --
mondja az Úr a prófétának! ,,Kiálts, ne szűnj meg kiáltani!'' (Iz
58,1) Mi tehát kiáltunk és kérünk, halljátok meg szavunkat. És
egyúttal imádkozunk. Az októberi ájtatosságokat is arra a szándékra
ajánljuk, hogy kövessétek tanításunkat, amely nem a miénk, hanem
Istenünké, Urunké, az Úr Jézusé. Amen.

Budapest, 1956. szeptember 12.
                                                  A Magyar Püspöki Kar
========================================================================
A Magyar Püspöki Kar pásztorlevele a magzati élet védelmérôl    Függelék
(1992. december 21.)


Kedves Testvérek!

     A Magyar Országgyűlés megalkotta a január 1-én életbelépô új
törvényt ,,a magzati élet védelmérôl''. A törvényjavaslattal
kapcsolatos viták a parlamenten belül és kívül, majd a törvény
megalkotása utáni magyarázatok különösen is ráirányították a figyelmet
az abortusz kérdésére. A Magyar Katolikus Püspöki Kar a magzati élet
védelmében többször is hallatta a szavát abban a reményben, hogy a
magyar Parlament erkölcsi felelôssége tudatában olyan törvényt fog
hozni, amely az élethez való alapvetô emberi jogot érvényesíti és
korlátozás nélkül védi a magzati életet.
     Az új törvény tartalmaz pozitív·rendelkezéseket is, amelyek
egészségügyi és anyagi segítséget nyújtanak a gyermeket váró anyának,
kitér az orvosok lelkiismereti szabadságának a biztosítására. Mivel az
emberi élet a fogamzással kezdôdik, sajnálattal látjuk, hogy a törvény
lehetôvé teszi a magzat elpusztítását. Látszat, szerint tartalmaz
bizonyos korlátozásokat, de az anya ,,válsághelyzetének'' egyéni
értelmezésével -- mégha szépen hangzó magyarázatokat is lehet
hozzáfűzni -- gyakorlatilag minden korlátozás nélkül megengedi a
magzati élet kioltását. Ezért a törvény nem ,,a magzati élet
védelmérôl'', hanem a ,,magzati élet elpusztításáról'' szól.
     A törvény ugyan senkit sem kötelez abortuszra, de büntetlenül
megengedi. Mivel a törvény adta lehetôség, és a közvélemény
megtévesztheti híveinket is, kötelességünk a téves indokolásokat
elutasítanunk, a katolikus tanítást megismételnünk, és egy különös
veszélyre a figyelmet felhívnunk.

     I.   Megtévesztô indokolások, magyarázatok úgy mutatják be a
törvényt, hogy humánus, az anya jogait érvényesíti, a fejlôdés
irányába mutat, a nemzetközi gyakorlattal megegyezik.
     A ,,ne ölj'' erkölcsi parancs az emberi természetbôl ered,
vallási és világnézeti meggyôzôdéstôl függetlenül. Az emberi
törvényhozásnak nincs joga az emberi természetbôl eredô erkölcsi
törvény lerontására, az ártatlan élet kioltásának igazságtalan
megengedésére.
     A vitában sokszor szerepelt az anya lelkiismeretére történô
hivatkozás. Sajnálatos módon megmutatkozott, hogy a lelkiismeret szó
elvesztette eredeti értelmét, az erkölcsi jó és rossz
megkülönböztetését, és helyébe a szabad egyéni vélekedés került.
     Az anya jogainak a hangoztatása a születendô gyermek életének a
kioltásával kapcsolatban a nôi méltóság és az anyai hivatás
megcsúfolása.
     Az ártatlan emberi élet elpusztítására irányuló törvény sohasem
lehet humánus, hanem minden esetben embertelen és életellenes, nem
szolgálja a társadalmi fejlôdést, mégha egyes országok példáját követi
is.

     II.   A katolikus tanítás az abortusz kérdésében egyértelmű. Most
jelent meg ,,A Katolikus Egyház Katekizmusa'', amelyet a Szentatya
1992. december 7-án, nyújtott át az Egyháznak. Ennek a szavaival
tárjuk híveink elé a katolikus Egyház világos tanítását:
     ,,Az emberi életet tisztelni és védeni kell teljes mértékben
fogantatásától kezdve. Az emberi lényben létének elsô pillanatától a
személy jogait kell elismerni, és ezek közé tartozik az ártatlan lény
sérthetetlen joga az élethez.
     Már az elsô századtól kezdve az Egyház hirdette minden szándékos
abortusz erkölcsi bűnösségét. Ez a tanítás nem változott meg, és nem
is módosítható. A szándékos abortusz súlyosan ellenkezik az erkölcsi
törvénnyel.
     Az abortusz elkövetése súlyos bűn. Az Egyház ezt az élet ellen
elkövetett bűnt kiközösítéssel sújtja az Egyházi Törvénykönyv szerint.
(Ez annyit jelent, hogy olyan súlyos bűn, amely alól a gyóntató pap
csak különleges felhatalmazással adhat feloldozást.)
     Minden ártatlan emberi lény elidegeníthetetlen joga az élethez a
polgári társadalom és a törvényhozás alkotó eleme.''

     III.   Az új törvény sajátos erkölcsi veszélyt is tartalmaz,
fôleg a fiatalság számára, mivel elôírja az iskolában a szexuális
felvilágosítást, a fogamzásgátló eszközök ismertetését. A
felvilágosítás szükséges. Megvan azonban a veszély, hogy a szexuális
felvilágosítást biológiai kérdéssé egyszerűsítik le, ahol gyakorlati
tanácsokat adnak, még nagyobb teret nyitva a szabadosságnak, ahelyett,
hogy az egész embert készítenék fel a házasságra és a felelôs családi
életre.
     Isten parancsolatai között a ,,ne paráználkodj'', a ,,felebarátod
házastársát ne kívánd'' ma is teljes mértékben érvényesek. Ennek
mellôzése a keresztény nevelésben a mulasztás súlyos bűnét hozza
magával.
     A keresztény nevelés rámutat az erkölcsi alapokra, a személy
méltóságára, a lelki értékekre, különösen is a fegyelmezettség
szükségességére az ösztönös hajlamokkal és indulatokkal szemben.
Mindehhez szükségünk van Isten kegyelmére, amelyet a szentségek
gyakori vételébôl merítünk.

     Tudatában vagyunk annak, hogy az új törvény adta lehetôség, a
közvélemény, a szexuális szabadosság elterjedése és vonzása igen nagy
kísértést jelent mindenki számára. De azt sem feledhetjük, hogy
Krisztus kegyelme erôt ad a ,,ne ölj'', ,,ne paráználkodj'',
,,felebarátod házastársát ne kívánjad'' isteni törvényei nem
embertelenek, hanem igényesek, amelyek feltételei az igazi
szabadságnak és az emberi kiteljesedésnek. Mindnyájan esendô emberek
vagyunk, akik bűnbánatra szorulunk. Egyházunk ezért szólít fel a
bűnbánatra, és hirdeti Isten megbocsátó irgalmának és szeretetének
örömhírét.
     A keresztény közösség tanúságtétele Krisztus tanításának a
megtartásával ma is társadalomformáló erô, amint a kereszténység elsô
századaiban is az volt. Híveink Krisztus tanításához hűséges élete ma
is hozzájárul az egészséges családi és társadalmi életünk
formálásához. Kapcsolódjék hozzá állhatatos imánk és
áldozatvállalásunk, hogy kieszközöljük Isten kegyelmét a magyar
családokért és ifjúságért, a szebb és keresztényibb jövô
kialakításáért.

Budapest, 1992. december 21.
                                        A Magyar Katolikus Püspöki Kar