Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 338-5330 e-mail: felso@comcast.net A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felso@comcast.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.communio.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Barsi Balázs: Örökké megmarad A Szeretethimnusz magyarázata Szerkesztette és a szöveget gondozta: Telek Péter-Pál Simon András grafikáival A rendi elöljárók engedélyével Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A könyv elektronikus változata A Szeretethimnusz Bevezetô 1. rész 2. rész 3. rész 4. rész ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv második, javított kiadásának elektronikus változata. A nyomtatott könyv 2003-ban jelent meg az ISBN 963 430 3463 azonosítóval. Az elektronikus változat a szerzô engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog a szerzô tulajdonában marad. ======================================================================== A Szeretethimnusz Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengô érc vagy pengô cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedhessem: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színrôl színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet. 1Kor 13,1-13 ======================================================================== Bevezetô Elôre kell bocsátanom, hogy sem tehetségünk, sem elég idônk nincs ezen nagy misztériumok minden mélységét kifürkészni, de majd jobban megtanít erre titeket a Szentlélek, aki bennetek szól, még ha nem is vagyok köztetek. Megtanít az, aki gondolataitokat vezérli, akit szívetekbe befogadtatok, akinek templomává lettetek. Szent Ágoston Van egy bizonyos emberi tapasztalat, amely egyszerre hétköznapi és rendkívüli, evilági és természetfeletti, s amelyet a Szentírás és a szentek példája hitelesít. Dávid és Jonatás, Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely s mások állítják: két testben egy lélekként éltek. Ugyanerrôl számol be a pünkösdi esemény után az Apostolok cselekedetei is: A hívek sokaságának egy volt a szíve, lelke. (ApCsel 4,32) {kép} Az antik világ és a Pünkösdkor megszületett Egyház elsô tapasztalata egybevág, s minden szentlélek végsô forrása felé mutat. Egy szív, egy lélek ugyanis nincsen szeretet nélkül: ô a kölcsönös szeretet az Atya és a Fiú között, s ô egyesíti az emberi szíveket és lelkeket is; így ahol két ember szereti egymást, ott az én és te a Szentlélek által válik egy magasabb szinten mivé. Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által (Róm 5,5), s ezzel mintegy új természetet kaptunk. A lelki élet nem más, mint megtanulni új természetünk szerint élni, vagy ha úgy tetszik, megtanulni szeretni -- Istentôl. És ha úgy érezzük, szakadék tátong a mindennapok realitásai, gondjai, tevékenységei és a szeretetrôl való kinyilatkoztatás között, próbáljuk meg életünket a ránk váró örök jövô távlatában elhelyezni. Döbbenjünk rá, hogy minden elmúlik, de ,,a szeretet és művei megmaradnak'' (Gaudium et spes, 39.), s éppen ezért az a kötelességünk, hogy munkánkkal és szenvedéseinkkel, egymás elfogadásával és szolgálatával a szeretet civilizációját építsük. Mennyire más fényt és jelentôséget nyernek a legkisebb gesztusok, legegyszerűbb szavak is ebben az összefüggésben! Hagyjuk kibontakozni magunkban és egymás közt Isten életét, a szeretetet, és a többi erények is rendre kisarjadnak bennünk. ======================================================================== 1. rész Amikor elôvesszük a Szeretethimnuszt, az Újszövetség döntô jelentôségű szövegével találkozunk. Ha meg akarjuk érteni, egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy elsôsorban a korintusi egyháznak szól, minden egyes szava egy adott helyzetre vonatkozik. Ugyanakkor viszont túl is haladja ezt az alkalmi aktualitást, és szól mindenkinek a világ végezetéig. {kép} Csodálatos, ahogyan egy egyházközségi torzsalkodásra reagál az Apostol. A korintusi egyház megosztott, pártokra szakadt: Én Pálé vagyok, én Apollóé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé (1Kor 1,12) -- és versengenek a karizmák birtoklásáért. Meglehetôsen kiábrándító helyzet, mindjárt az egyháztörténelem kezdetén. Szent Pál mégsem keseredik el, szemrehányással sem illeti ôket, mert tudja, ezzel nem sokat érne el. Az a pap, aki szidja a híveit, nem lelkipásztor. Az olcsó moralizálás kísértésének is ellenáll, ehelyett az Istentôl kapott kinyilatkoztatás fényében igyekszik nézni, ami történik. A korintusiak ugyanis mind Krisztus Titokzatos Testének tagjai, hiszen ugyanaz az élet van bennük. Pártoskodásukkal viszont kikezdik ezt az egységet, s mintegy szétszedik Krisztust. Szent Pál szembenéz e széthúzás gyökerével, s felismeri, hogy itt az egyetlen igazi törvényt, a szeretetet gyalázzák meg. Amit itt olvasunk, kinyilatkoztatott szöveg, amelyet elemezni kell tudományosan is. A tudományos elemzés nem okvetlenül hitetlen, mint ahogy a Szentírás naiv olvasása sem feltétlenül vallásos; mindkettô lehet hitetlen és hívô olvasat egyaránt. Egyébként naivul csak a naiv embernek szabad olvasnia a szent szövegeket. Aki viszont fôiskolát, egyetemet végzett és irodalmi szövegeket elemez, vegye fel az intellektuális erôfeszítés keresztjét, és így próbálja megragadni az Isten igéjét. Amikor Mária karjára vette a kis Jézust, vigyázva, hogy el ne ejtse, az istenség teljességét ragadta meg. Ugyanígy vagyunk mi a betűbe öltözött Igével. Nyugodtan neki lehet látni elemezni. Az exegézis, a szövegnek való utánajárás nem szentségtörés akkor, ha hívô lélekkel tesszük, tudván, hogy mintegy tűzben nyúlkálunk. A korintusiaknak írt levél 13. fejezetében három strófát különböztetünk meg. Az elsô (1-3) a szeretet nélküli élet értéktelenségérôl szól. Alapja egy ellentétpár: a minden és a semmi. A második strófa (4-7) a szeretet tulajdonságairól beszél, és arról, hogy a szeretet mindent beteljesít. A szöveg itt a jó és a rossz szembeállítására épül, egyidejűleg rajzolva portrét Krisztusról és a korintusi egyházról. Végül a harmadik strófa (8-13) azt hangsúlyozza, hogy semmi sem marad meg az örök életre, csak a szeretet. Ezt a részt az idô és az örökkévalóság ellentéte jellemzi. ======================================================================== 2. rész Szójak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengô érc vagy pengô cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedhessem: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem. A Szeretethimnuszt megelôzô fejezetben az Apostol a rendkívüli adományokról szólt, amelyek ma is eláradnak az Egyházban: a prófétálás, tanítás, gyógyítás, nyelveken szólás karizmájáról és egyebekrôl. Majd így fejezi be: Ti azonban törekedjetek a nagyobb adományokra! Emellett még egy kiválóbb utat is mutatok nektek. (12,31) Ezzel azt állítja, hogy ami most következik, az egészen más minôségű valóság, mint a korábban felsoroltak. És amikor utat említ, nem a szeretetre vezetô útról, hanem magáról a szeretetrôl beszél mint egyetlen útról, az újszövetségi tökéletesség útjáról. {kép} Az elôzményekbôl érthetô a Szeretethimnusz elején a három rendkívüli adomány említése. Óriási szónok Szent Pál, talán a világ legnagyobb szónoka. Ezúttal is olyan fokozással él, hogy beleszédülünk, és egyre feszültebben várjuk, hogy mondja már meg, mi a szeretet. Ahárom, sorrendben egyre értékesebb karizmáról: a nyelvek adományáról, a prófétaság adományáról és az önfeláldozás adományáról szólva azt állítja, hogy bármilyen kiválóak legyenek is ezek, szeretet nélkül a semmivel egyenlôk. Kaphat valaki karizmát Istentôl az Egyház számára, s érdekes módon hit, remény és szeretet nélkül is működhet még egy ideig a közösség javára. Lehet valaki lánglelkű szónok, nagyszerű gyóntató még hetekig, hónapokig, talán egy évig is, miközben a lelkét már eladta az ördögnek. De elôbb-utóbb kihunynak ezek a karizmák, és velük együtt ô is lehull a nagy sötétségbe. Canterburyi Szent Ágostonnak, Anglia apostolának írta Nagy Szent Gergely pápa egy levelében: ,,Testvér, hallom, hogy csodákat teszel. Vigyázz, nehogy elkárhozzál!'' A pap szentségi hatalmára is alkalmazható ez bizonyos szinten. A méltatlan életű pap miséje és feloldozása érvényes és kegyelmet közvetít, de ettôl ô még elkárhozhat. Érdemes odafigyelni a tágabb szövegösszefüggésre is. Az Apostol a keresztény liturgikus összejövetelekrôl, az istentiszteleti alkalmakról beszél a 11., majd a 14. fejezetben. Szól arról, hogyan öltözködjenek és viselkedjenek az asszonyok az összejöveteleken. Majd beszámol arról is -- a történelemben elôször, az evangélistákat is megelôzve --, hogy mi történt az utolsó vacsorán. Erre azért is szükség volt, mert a gazdagok a szegényektôl elkülönülve ették a maguk vacsoráját, mások meg lerészegedve. (Ezekkel a fogyatékosságaival, itt-ott még kiforratlan hitével együtt az ôsegyház örök példa, mert tagjainak nagy része meghalt, vagy legalábbis üldöztetést szenvedett Krisztusért. A vértanúság egyetemes koronája az övék, mert nagyobb szeretete senkinek nincs, mint aki szeretetbôl életét adja Krisztusért.) A Szeretethimnuszt követô fejezet második felében pedig az istentiszteletek egységérôl és rendjérôl ír az Apostol (14,26-40). E liturgikus kontextusban helyezkedik el a Lélek adományairól szóló rész (12,1-14,25), s ennek is a közepén a Szeretethimnusz. Asszonyok az istentiszteleten (11,1-16) ---- Az utolsó vacsora emlékezete (11,17-34) | | ---- A Lélek adományai (12,1-31) | | | | Szeretethimnusz (13,1-13) | | | ---- Különleges karizmák (14,1-25) | ---- Az istentisztelet rendje (14,26-40) Ez a szerkesztés is kifejezi, hogy a szeretet gyakorlásában csúcsosodik ki a lélekben és igazságban megvalósuló keresztény kultusz. Ezt a szeretetet ünnepeljük minden szentmisében, ahol az ember szíve egyesül Krisztus szívével. Ugyanakkor a szeretet átjárja a hétköznapokat is. Egészen új szemlélet ez az ókorhoz képest, ahol elkülönült a szent és a profán, ahol megvolt az Istennek (isteneknek) szánt idô és az isteni szent tér, de ezeken kívül egészen már rend uralkodott. Szent Pálnál valami forradalmian új jelenik meg: egész nap egyfajta mise zajlik a keresztény ember életében, a családban a munkahelyen, mindenütt, ahol úgy szeretnek, ahogyan Krisztus szeret. Nézzük most a három, egyre magasabb rendű adományt. A nyelvek adományáról szólva az Apostol az angyalok nyelvét a pengô cimbalommal hasonlítja össze. Az angyalok nyelve a legmagasabb rendű, az emberi nyelveknél sokkal tökéletesebb nyelv, az égi kultusz nyelve. Az angyalok ott állnak Isten elôtt, megértik ôt minden közvetítô nélkül, sôt beszélnek is hozzá. Ezzel az Istentôl eredô hatalmas ajándékkal állítja szembe a pengô cimbalmot, mint a szeretet hiányát. (A cimbalom itt az a pengetôs hangszer, amelynek az ókorban liturgikus szerepe is volt, ezt használták például a jeruzsálemi templomban.) A görögök mondták, ha a szónok filozófia nélkül beszélt, hogy olyan, mint a pengô cimbalom; szép szóvirágokat tud mondani, esetleg felhevíti a hallgatóság érzelmeit, de nincs benne gondolat, bölcsesség. Pál ezt a görög szólást alkalmazza, csak éppen a filozófiát a szeretettel helyettesíti. A filozófia, a bölcsesség kedvelése helyett a szeretet a mindennek értéket adó valóság. Másodszor az értelem emberi méreteket felülmúló ajándékát állítja szembe Szent Pál azzal a kijelentéssel, hogy semmit sem érek. Három fokozatról beszél. Ismerjem akár az összes titkot, azaz mindent tudjak az Istenrôl, amit csak tudni lehet. És minden tudományt, azaz e titkok magyarázatát is. És legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem -- ez a képletes kifejezés a rabbinikus felfogás szerint azt jelenti, hogy az Istenrôl szerzett tudás birtokában a kinyilatkoztatás minden nehézségét, látszólagos ellentmondását meg tudom magyarázni. (Jézus is használja a hegyeket mozgató hit képét, ugyancsak arra utalva, hogy aki ismeri Isten titkait, annak az útjából eltűnik minden akadály.) Ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Ez a kijelentés ezúttal valóban megütközést kelt, hiszen a hitbeli tudás mögött ott van az isteni kinyilatkoztatás! Ráadásul a nyelvek adományával szemben ez közvetlenül hasznára van a közösségnek. Hogyan lehetséges, hogy semmi az, aki így tudja hirdetni Isten igéjét, aki minden nehézséget meg tud oldani?! Igen, éppen mert mások javára adattak ezek a képességek, nem érnek semmit a birtokosuk számára. Ôneki csak az használ, ha szeretet van benne. A harmadik rendkívüli ajándék az önfeláldozás adománya, amely az angyali nyelvek ismereténél és az értelem adományánál is kiválóbb. Két szinten valósulhat meg. A birtoklás szintjén: Osszam el bár minden vagyonomat. Micsoda nagylelkűség! Nem ezt kérte az Úr Jézus a gazdag ifjútól? Most megtudjuk, hogy valójában nem. Azt kérte tôle, hogy szeresse mindenekfelett, s ez az ô esetében csak úgy valósulhatott meg, ha érte elhagy mindent. Nem ezt dicsérte a szegény asszony két fillérjében, aki mindenét, egész megélhetését odaadta? Nem, hanem a szeretetét, amellyel adta. Nagy lecke nekünk ez az aránytalanság, hogy a két fillér is lehet minden, ha szeretetbôl van, és a sok is lehet kevés, sôt semmi, ha hiányzik belôle a szeretet. Végül a létezés szintjén történô totális önátadásra tér rá Szent Pál: Adjam át testemet (égôáldozatul). Egyre magasabbra érünk, szinte már szédülünk: itt már nem valamit ad az ember, hanem önmagát, konkrét emberi életét, mégpedig a legrettenetesebb halálnemet választva: a tűzben való megégetést. A zsidóság ismerte ennek az értékét. Tudta, hogy a három ifjú a tüzes kemencében mit szenvedett volna, és mitôl mentette meg ôket az Isten. A görög irodalomban is megtalálható a tűzhalál képe a bátorság és a hűség jeleként. A hindu vallásban a beavatottak élve égetik el magukat, hogy megszabaduljanak a test ruhájától. A pogány Korintus pedig ünnepelte Hellokiszt, aki, hogy megmeneküljön a dór hódítóktól, a templom lángjaiba vetette magát. Az ókori ember szemében ez rendkívüli bátorságot fejez ki, a lelki erô maximumát, és a legnagyobb dicsôséget jelentette, ha valaki a hazájáért lett a lángok martaléka. Azonban Szent Pál erre is csak azt mondja, hogy semmit sem használ. Az abszolút odaadás és az értékének tökéletes semmisége közötti ellentét immár botrányos, az ókori és a mai ember számára egyaránt. Azért is, mert lerántja az úgynevezett dicsô halál pogány képzetérôl a mitikus nagyság leplét. Talán kezdjük megérezni, hogy a lényeghez értünk, olyan pontra a kereszténység útján, ahonnan nagyon sokan visszafordulnak. Nem elég hinni, hogy Jézus az Isten Fia, alá is kell vetnem magam az ô uralmának. Azok a házaspárok, akiknek esküvôjén elhangzott ez a szöveg, most vegyék elô újra, és olvassák együtt. Azután döntsenek: elfogadják-e minden téren a világ felfogásával szemben a szeretet uralmát? Mert gondolatvilágunkat, fantáziánkat az eredményesség és sikerközpontúság járja át. Tudja-e azt mondani egy fiatalember, hogy a ragyogó karrier helyett én a szeretetet választom? Tudja-e azt mondani egy lány, hogy legyek bár a világ legszebbje, ha szeretet nincs bennem, semmit sem érek? Mondani persze mindent lehet. Ha azonban valóban kész vagyok arra, hogy mindenestül belevessem magam a szeretet hétköznapi kalandjába, akkor három területen nagy harcot kell vívnom. Az egyik: megszokni az új, igazi és helyes, Isten szemében valós arányokat. Arra, amit a világ értékel, talán még szüleim vagy közeli barátaim is, azt kell mondanom, hogy semmi, ha szeretet nincs bennem. A teljesítményrôl, amit elvárnak tôlem, amiért megtapsolnak és ami megdobogtatja a szívemet, ki kell jelentenem, hogy szeretet nélkül nem használ nekem semmit. Ugyanakkor -- és ez a názáreti házban folyó rejtett élet lényege -- nevetségesen kis dolgok óriásivá nônek. Ha filmet készítenének Názáretrôl, olyan megvilágítások kellenének, hogy látszódjék, amint az angyalok Királynôjének, Máriának a kezén mosogatás közben megcsillan a mosogatólé. Mert ez az a fény, mely átjárja az eget és a földet. Nincs glóriája, sem koronája; csak az a dicsôsége, amit szeretetbôl tesz és elszenved Istenért és az ô Fiáért. A názáreti ház küszöbén megtörik a világ értékrendje. Errôl tanúskodik annyi más konvertitával együtt Tatjana Goricseva: ,,Az iskolában csak a külsô >>harcias<< tulajdonságokat fejlesztették. Azt dicsérték, aki jobban oldotta meg a feladatot, és aki magasabbat ugrott, aki valamiben >>kitüntette << magát. Ezáltal azután még inkább megerôsödött bennem a hiúság, sôt teljesen kivirágzott. Okosabb, erôsebb, tehetségesebb akartam lenni másoknál -- ez volt a célom. Soha senki nem mondta nekem, hogy a legfontosabb az életben nem az, hogy másokat lehagyjunk és legyôzzünk, hanem hogy szeressünk. Szeretni, egészen a halálig, mint valaki tette -- az Emberfia, akit akkor még nem ismertünk. A keleti filozófiák iránti rajongásom sem hozott megoldást számomra, sem a jóga, amivel tanulmányaim befejeztével foglalkoztam. Ugyanazokat kívántam a magam számára, amit korábban is akartam, csak mindezt egy magasabb szellemi síkon. Ez így volt mindaddig, míg egyszer csak az egyik jógakönyv egy keresztény imádságot, nevezetesen a Miatyánkot ajánlotta gyakorlatként. Egy pillanat alatt minden megváltozott bennem. A régi ember meghalt. Nemcsak korábbi értékrendszeremet és ideáljaimat adtam föl, hanem régi szokásaimat is. Végül a szívem is megnyílt. Szeretni kezdtem az embereket. Meg tudtam érteni szenvedéseiket is, és az ember magasabbrendű hivatását is, azt, hogy az ember Isten képmása. Mindjárt megtérésem után egyszerűen úgy néztem az emberekre, mint a csodálatos menny lakóira; alig vártam, hogy valami jót tegyek nekik, hogy az embereket és Istent szolgálhassam.'' Másodszor: meg kell szoknom, hogy nem a külsô elvárások és reakciók, hanem a szeretet legyen cselekedeteim mozgatórugója. A szeretet megléte vagy hiánya lesz az utolsó ítélet mércéje is: ,,Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok...'' (Mt 25,35 skk.) Észre kell vennem, hogy az élet teljességét nem a tehetség, a nagy tettek vagy a mozgalmasság és sokszínűség adja, hanem a mind tökéletesebb szeretet. A tér és az idô változása önmagában nem old meg semmit. A szépség és gyönyör habzsolása, akár jó értelemben is, nem ad teljességet. Pedig ma ezt akarja elhitetni velünk mozifilmek és tévésorozatok sokasága, melyekben gyönyörű és sikeres vadak törtetnek, szeretkeznek és gyilkolnak is a szeretet nevében, mert a fô érték az egészség, a hatalom és az élvezetek. S ezek a filmek akarva-akaratlanul hatnak ránk, és rettenetes rombolást képesek véghezvinni bennünk, ha nem mondunk nekik ellen! Harmadszor: annak is tanúi vagyunk, hogy a világ szelleme behatol az Egyházba is, és Isten szántóföldjén a konkoly a búzával együtt növekszik. Az Egyházban sem mindent a szeretet mozgat. Sokat beszélünk a szeretetrôl, de mégis rengeteg dolgot elébe helyezünk: tennivalókat, problémákat, magasztos célokat, mondván, ezeket elôbb el kell intézni, meg kell oldani, el kell érni, azután majd jöhet a szeretet. Ez így nem megy. Alegmagasztosabb célért való fáradozás is haszontalan, ha nem a szeretet motiválja, s a legkisebb is óriási jelentôségű, zseniális cselekedet, ha a szeretet vezérli. Az Egyházban nem annak van jövôje, aki valami nagy művet akar létrehozni, hanem aki szeretni akar megtanulni, s az az ambíciója, ami Lisieux-i Szent Terézé: az Egyház szívében a szeretet akarok lenni! ======================================================================== 3. rész A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. Az elsô strófában már-már a végletekig csigázta érdeklôdésünket az Apostol, hogy mi is a szeretet, amely nélkül minden semmi. Íme a válasz. Nem hiszem, hogy ez a lista csak az agapé, a szolgáló szeretet erényének jellemzôit sorolná fel. Többrôl van szó: egy személy leírása ez, aki végtelenül nemesebb, mint a karizmák. {kép} A felsorolás nem törekszik teljességre, de nem is véletlenszerűen kiragadott tulajdonságokat említ esetleges egymásutánban. Amit Szent Pál itt a szeretetrôl ír, mint Jézus Krisztusról készített portré fogható fel, melynek negatívja, vagyis mindaz, amit nem tesz a szeretet, egyfajta látlelet a korintusi közösségrôl. Ily módon domborítja ki a kiáltó ellentét Krisztus és az ô Titokzatos Teste, a korintusi egyház között. Ez a strófa is három részre tagolható. Az elsôben két lényeges pozitív tulajdonság szerepel, a másodikban nyolc tagadás következik, végül a harmadikban öt állítás. A szeretet türelmes. A Szentháromságon belül nincsen türelem, sem türelmetlenség. A türelem mindig ott jut szóhoz, ahol a szeretet ütközik a szeretetlenséggel, a meg nem értéssel, a rosszal. Már az ószövetségi ember is tapasztalta, hogy Isten hosszan tűrô és nagy irgalmú. Bár ki kellett nyilatkoztatnia, hogy igen komoly elvárásai vannak Izraellel kapcsolatban, de a választott nép története arról tanúskodik, hogy szeretete, jósága túlnô minden büntetésen. Jézusban is megmutatkozott az isteni türelem, különösen a bűnösökkel szemben. Amikor megkérdezik tôle, miért ilyen elnézô a bűnösökkel, miért megy közéjük, magyarázkodás és önigazolás helyett a legtermészetesebb módon az Atyáról kezd el beszélni, ezzel áttételes módon kinyilatkoztatva, hogy ô és az Atya egy. Keresztelô János szemében is nagyon furcsának tűnik Jézus magatartása, hiszen ô azt hirdette, hogy a fejsze már a fák gyökerén fekszik, és minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem kivágnak és tűzre vetnek (Lk 3,9). Valóban Illés jelent meg Jánosban, de nem a lélekvándorlás tanát igazoló módon, hanem a sajátos zsidó felfogás szerint: ugyanaz a szent buzgalom hevítette a lánglelkű Keresztelô Jánost, mint egykor Illést. Ugyanúgy várta, hogy végre rend lesz: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig elpusztul, írmagja sem marad. És ugyanúgy csalódnia kellett, mint Illésnek Hóreb hegyén, ahol a gyönge szellôben volt jelen az Úr, amikor Jézus Szentlélekkel felkenve beszélni kezdett a názáreti zsinagógában, és az Úr kegyelmének esztendejét hirdetve szélesre tárta a mennyek országának kapuját. Mert bár valóban tüzet bocsátani jött a földre -- ahogy a Keresztelô és ô maga is megmondta --, de nem az ítélet, hanem a szeretet és az irgalom tüzét, amely melegedni hívja a fázós és jéggé fagyott szívű embereket. Szent Lukács különös erôvel ragadja meg az Úr Jézus működésében ezt az emberfeletti türelmet. Jézus azért türelmes, mert Isten is türelmes: haladékot ad a fügefának, bízva abban, hogy majd termést hoz, mint ahogy abban is bízik, hogy a konkoly búzává változik. Jézus körül mindez meg is történik. Istennek Jézus által kinyilatkoztatott türelme legmegrázóbb módon a passióban mutatkozik meg, amikor a hálátlanság, a feledés, durvaság, szeretetlenség rázúduló áradata alatt nem törik össze, hanem teremtô módon elviseli a szenvedést, közben imádkozva, vagyis kapcsolatban maradva az Atyával. Hosszabban tűr, mint ameddig a gyűlölet vihara tart. Azáltal gyôzi le a rosszat, hogy tovább szeret. A türelemben benne rejlik a meggyôzôdés, hogy minden elmúlik, de a szeretet örökkévaló. Ez a bizonyosság ad esélyt, a gonosznak is, hogy megtérhet, hogy van élet azon túl, ahol ô kitombolta magát. Jézus türelmének, szeretetének titokzatos teremtô ereje van, amelyet az Atya igazolt akkor, amikor feltámasztotta ôt a halálból. A vértanúk halálában ugyanez az erô nyilvánul meg. Az elsô vértanú, Szent István türelme és szeretete termette az Egyháznak Szent Pált, a népek apostolát, aki nagyon is jól tudta, milyen mélységes valóságot fejez ki, amikor leírta: A szeretet türelmes. A türelem a mindennapokban azt is jelenti, hogy nem ítélkezem, megsértôdve nem zárom rövidre az ügyet, és nem agresszióval felelek az engem ért sérelemre. Idôt és esélyt adok -- magamnak, testvéremnek, sôt Istennek is. Elôször is magamnak, hogy vélt vagy valós sérelmemet a szeretet tüzében tudjam elégetni. Másodszor testvéremnek, hiszen Istené az ítélkezés joga, s ha ô ad neki idôt, nekem sincs jogom megtagadni tôle. Harmadszor Istennek, aki sokszor számomra érthetetlenül cselekszik vagy érthetetlenül tétlen, és ezzel csalódást okoz. Elismerve, hogy nekem is idôre van szükségem, hogy akaratát megértsem és elfogadjam, kell idôt adnom neki, hogy megmutassa, mi volt az értelme mindannak, ami történt velem. Türelmet tanúsítani magam, mások és Isten iránt -- ez valójában egy. Azt jelenti, hogy igyekszem Isten szemével nézni a dolgokat és az embereket. S miközben idôt és esélyt adok, tovább kell szeretnem: a szeretetnek való feltétlen és meg nem szűnô engedelmesség a türelem lényege. A szeretet jóságos. Az eredetiben egy furcsa görög ige áll: grésztenomáj. Ilyen szó nincs sem a Bibliában, sem a profán görögben. Az exegéták szerint Pál találta ki, hogy kifejezze azt a hallatlan újdonságot, amely Jézussal megjelent a világban. Nem könnyű lefordítani sem; valami olyasmit jelent, hogy szeretettel teljesnek, jósággal elteltnek lenni. Aszeretetnek ez nem a rosszal való ütközéskor elôbukkanó tulajdonsága, hanem belsô önereje, mintegy önmaga túlcsordulása. Egyébként a teremtés ôsoka nem más, mint a szeretetnek ez a lenyűgözôen áradó gazdagsága, ingyenessége, végtelen ereje. De gondolhatunk az Úr Jézus nyilvános működésére is, arra, hogy milyen érdek nélküli jósággal, milyen szeretetteljesen és mégis cinkosság nélkül vonzotta a bűnösöket és vezette el ôket az új életre. A krisztushívôben ez az érdek nélküli szeretet, a jóság, a szelídség a legbiztosabb jele annak, hogy a Szentlélek jelen van az életében. Ez az a jóság, amely Istenbôl kiárad a teremtményekre, s az ember, aki részesül belôle, maga is jónak látja a teremtés egészét. Szent Ferenc például így köszöntötte Umbria lakóit: ,,Jó napot, jó emberek!'' Csak olyan ember mondhatja ezt szíve mélyébôl, akit mindenestül magával ragadott az, aki fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esôt ad igazaknak és gazembereknek (Mt 5,45), aki többé nem személyválogató, s a nagy folyamok hömpölygô nyugalmával halad keresztül a világon, életet fakasztva mindenütt, ahol csak jár. A szeretet e két vonása között érzékelhetô bizonyos feszültség. A türelem inkább a passzív, megengedô, elszenvedô tulajdonság, a jóság viszont aktív, dinamikus és felhívó jellegű. A szeretetnek ez a két arca Krisztus nélkül érthetetlen, személyétôl elszakítva nincs is létjogosultságuk. Türelmesnek és jóságosnak lenni azt jelenti, mint valóban hinni Jézus Krisztus megváltó halálában, feltámadásában és a Lélek kiáradásában. Ez a krisztusi szeretet gyôz abban az emberfeletti türelemben, amely nem csupán elviseli, elszenvedi a másik embert, nemcsak megengedi, hogy vétkezzen, de idôt és esélyt is ad neki arra, hogy felkeljen, és erôt, hogy továbbmenjen. A jóság, ami a szentek arcáról sugárzik, maga Krisztus, aki most a korintusi egyház elôtt megjelent. Ezzel szemben a nyolc negatívum, amely ezután következik, a korintusi közösség árnyoldalait összefoglaló kórkép. Érdemes egyenként elemeznünk ôket, elôbb konkrétan, az adott szituációból következô értelmüket, majd egyetemes jelentésüket vizsgálva. Nem féltékeny. Korintusban pártoskodnak, s pártoskodásban benne van két nagy negatív érzés: az irigység és a féltékenység. Bár van különbség a kettô között, mégis erôsen összefonódnak. Az irigy ember nem birtokolja azt a jót, amit a másiktól megkíván, és ezt a hiányt negatívumként éli meg. A féltékeny ember ezzel szemben birtokolja a jót, de nem akarja másokkal megosztani, mint az eminens tanuló, aki nem bírja elviselni, hogy más is osztályelsô legyen. Abban viszont hasonlít az irigy és a féltékeny, hogy mindkettô szorong és szenved, szinte fáj nekik a másik jósága, tehetsége, elért eredménye. Alig várják, hogy valamit helytelenül tegyen, egy rossz szót szóljon, s akkor az apró hibát felnagyítva próbálják magukat megnyugtatni, hogy az illetôvel kapcsolatos rossz érzésüknek megvan az alapja. Megdöbbentô, hogy ez a sötét, szorongató, fojtogató erô mennyire ki tudja kezdeni a szeretetet. Az öregedô Saul például, aki pedig nagyon szerette Dávidot, annyira, hogy királyi rangra emelte, egyszer csak vadul féltékenykedni kezdett rá, és több ízben meg akarta ölni. A féltékenység mintegy betegségként hatalmasodott el rajta, s jellemzô módon csak akkor talált némi enyhülést, mikor Dávid zsoltározott, Isten dicséretét énekelte neki. A szeretet lényege a másik létezésének akarása, a féltékenység ezért nem szeretet, hanem gyűlölet és halál. Talán még veszélyesebb ez a szerelemben. Itt ugyanis nem valami tárgyi dolog vagy tulajdonság, hanem egy személy a féltékenység tárgya. Tulajdonképpen arról van szó, hogy valaki a szeretett másikat egészen magának akarja, senkivel sem hajlandó osztozni rajta. Ez a kisajátítási törekvés a másik embert mintegy megkötözi, s a személyt birtoktárggyá degradálja. A szerelmi féltékenység voltaképpen ,,a szeretet tériszonya'' (Pilinszky), amely nem mer akkora bizalommal lenni a másik iránt, mint amit az-- és kettejük bensôséges kapcsolata --megérdemel. Van azonban pozitív féltékenység is. Szent Pál írja ugyancsak a korintusiaknak: Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. (2Kor 11,2) Mit jelent Isten féltékenysége? Valójában féltést, amely az ember üdvösségét, tehát tökéletes boldogságát tartja szem elôtt. Isten nem megkötözni akar, hanem éppen ellenkezôleg: megszabadítani minden köteléktôl, mely gátolja bennünk a tökéletes szeretetet. Isten féltékenysége azért is jogos, mert egy bizonyos mélységben ô valóban nem osztozhat rajtunk senkivel. Isten féltékenységével féltékenynek lenni azt jelenti, hogy a másikat mindenestül Istenének akarom. Ahogy Thomas Merton írja: ,,Ha tökéletes szeretettel szeretem testvéremet, akkor azt akarom, hogy Isten szeretetén kívül semmi más szeretetnek ne váljék rabjává. A szeretet összes fajtái közül csak a tökéletes szeretet nem birtokol: nem vágyódik még arra sem, hogy ôt birtokolják. A tökéletes szeretet a legnagyobb jót kívánja annak akit szeret: a szeretetnél nincsen nagyobb érték.'' Féltés és féltékenység között az a különbség, hogy míg az elsôben a másik ember a fontos, érte aggódunk, az ô javát akarjuk, addig a másodikban saját magunk vagyunk a középpontban, kicsinyes aggodalmaskodásunk és önsajnálatunk rabjaként. Nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. A korintusiak dicsekszenek az isteni adományokkal, a karizmákkal: az egyik gyógyít, a másik nyelveken beszél, imádkozik vagy tanít, s amit ki-ki Istentôl kapott, saját érdemüknek tulajdonítják. És ami még rosszabb, félreértve a krisztusi szabadságot egy sor ízléstelenséget engednek meg maguknak, mondván, hogy nekik mindent szabad, hiszen ôk tökéletesek. Akérkedésnél is veszélyesebb a felfuvalkodottság, a gôg, amely a korintusiakat eltölti. A kérkedés még csak a hiúság egy formája, a hiú embernek pedig mindig szüksége van közönségre, amely elismeri, csodálja, tapsol neki. Lehet ez akár egyetlen személy is, de enélkül a hiú létezni sem tud. Ezzel szemben a gôgös ember számára közömbös mások véleménye, ôneki elég a saját meggyôzôdése önmaga tökéletességérôl. S míg a hiú embert talán ki lehet józanítani, mert ad mások véleményére, a gôgös könnyen belemerevedik önhittségébe. Kifejezô a szó: felfuvalkodott. Az ókori mesét juttatja eszünkbe, amely szerint a béka olyan nagy akart lenni, mint az ökör, s úgy felfújta magát, hogy végül szétpukkadt. Ezzel a harsány önteltséggel szemben a valódi szeretet diszkrét és tartózkodó. A létezés mélységeiben lelhetô fel, nem pedig a birtoklás szintjén. Nem gyönyörködik önmagában, épp ellenkezôleg: megfeledkezik önmagáról. Nem tapintatlan. Elsô jelentésben arról van szó, hogy nem viselkedik illetlenül. Korintusban ugyanis elôfordult, hogy az istentiszteleti összejöveteleken egyesek lerészegedtek. Ügyes-bajos dolgaikkal a pogány bírósághoz fordultak, ahelyett, hogy egymás közt intézték volna el. Sôt olyan botrányos eset is elôfordult, ami még a pogányoknál is ritka volt, hogy valaki apjának feleségével élt együtt parázna kapcsolatban. Ma sem kell messzire mennünk, hogy illetlen, ocsmány dolgokat lássunk -- amelyeket ráadásul nemegyszer a szeretetre hivatkozva engednek meg maguknak egyesek. Pedig a szeretet ismeri az illemet, a jó ízlést, az udvariasságot. Tekintettel van a másik emberre, tiszteli benne a személyt. Tágabb értelemben a tapintatosság több, mint illendôség. Itt is igen érzékletes a magyar szó: a tapint igét találjuk meg benne. Atapintatos ember finoman, érzéssel közeledik a másikhoz, nem használja ki gyenge pontjait, inkább a gyógyítás szándékával érinti meg a sebet, mint az orvos. Szavaink sokszor mint a mérgezett nyílvesszôk sebesítik meg embertársainkat, és sokkal könnyebb valakit megsebezni, mint a sebet begyógyítani. Nem feltétlenül szándékos bántásról van szó, lehet, hogy csak az ,,igazság védelmében'' fajul egy beszélgetés vitává, majd személyeskedô sértegetésekkel tűzdelt veszekedéssé. A szeretet és az igazság azonban nem játszható ki egymás ellen; ahogy a szeretet nevében nem szabad csorbát ejtenünk az igazságon, úgy az igazságra hivatkozva sem lehetünk szeretetlenek. A szeretet és igazság forrása és beteljesedése ugyanis egyaránt Isten. Ezért minden meggyôzôdés, fennkölt eszme felett áll az az igazság, hogy a másik ember mint személy Isten képmása és ezért szeretetre méltó. A tapintatos ember tehát nem ,,ami a szívemen az a számon'' módra ôszinte, mert a szív gonosz gondolatainak kimondása nem csak a szeretetet, hanem az igazságot is sérti. Ugyancsak Thomas Merton fogalmazza meg ezt nagyon világosan: ,,Az az >>igazság<<, amely lealacsonyít másokat, elhanyagol egy másik igazságot, amelyrôl pedig sohasem volna szabad megfeledkeznünk: ez pedig az, hogy a másiknak mindig tiszteletre méltónak kell maradnia a szemünkben. Nagyon fondorlatosan hazudik az, aki az ôszinteség látszata alatt igazságot rombol le az igazsággal.'' Azt az igazságot, amelyet nem tudok szeretettel képviselni, talán jobb ki sem mondanom. A szeretetteljes hallgatás sokszor meggyôzôbb az érvek sokaságánál. Nem keresi a magáét. Ez a kifejezés Krisztusra vonatkozólag lépten- nyomon visszatér Szent Pál leveleiben. Az Apostolra nagy hatással volt, hogy Krisztus nem a maga jogát, a maga igazát kereste, hanem az Atya akaratát. És ebben a levélben ô is példát mutat, amikor lemond arról a jogáról, hogy az Evangélium hirdetésébôl éljen, holott elvárhatta volna, hogy igehirdetéséért cserébe gondoskodjanak anyagi szükségleteirôl. (Lásd 1Kor 9,1-23) A korintusiakra viszont az jellemzô, hogy mindenki a maga javát keresi, és nem törôdik a másikkal, különösen nem a hitben még gyengébbekkel. Így -- például az áldozati hús evésével -- megbotránkoztatják az ingadozót. A szeretet állandóan figyelembe veszi a másik szempontjait, igényeit, ínségét, sôt aláveti saját érdekeit a másik emberének vagy a közösségének. Ez az engedelmesség lényege, mely nem érthetô az Isten akaratának keresése nélkül. A szeretet nélküli engedelmesség értelmetlen, sôt veszélyes. A tékozló fiú bátyja semminek sem tud örülni: mivel csak a magáét kereste, folyton elégedetlen maradt. A másik javának keresése nem pusztán altruizmus kérdése, hanem Isten országának, a szentek közösségének meghatározó vonása. Aki a magáét keresi, aki önmagát valósítja meg, az szép lassan a poklot építgeti magában. Nem gerjed haragra. Korintusban mindennapos a vádaskodás, veszekedés, harag. Az elôbbiekben már volt szó a vitatkozásról. Ehhez szeretnék még néhány kiegészítô gondolatot fűzni. Nem ritka, hogy keresztények vitatkoznak. Jobb lenne, ha inkább megvitatnák a dolgokat, azaz az objektivitásra figyelve, nem pedig érzelmeikre hallgatva együtt keresnék az igazságot. Azonban a szeretet nevében eleve lemondani arról, hogy bizonyos dolgokat megvitassunk, szintén lehet vétek a szeretet ellen. Vannak, akik sajnálják a fáradságot, hogy belebocsátkozzanak abba a nagy kalandba, amit két ember külön világának találkozása jelent. Igaz, könnyebb makacsul kitartani egy valós vagy vélt igazság mellett, nem tekintve az érveket és az ellenérveket, csakhogy ez a magatartás sem az igazságnak, sem a szeretetnek nem felel meg. Valóban meg lehet és idônként meg is kell vitatni dolgokat, a vitatkozásban azonban legtöbbször már rejtett személyeskedés van. Sokszor nem is a másik által képviselt igazság, hanem inkább a mód miatt lobbanunk haragra, ahogyan azt ô elôadja. Ezért tanácsolja egy angol-amerikai pszichológus, hogy a házasok egymást átölelve vitatkozzanak vagy ordítsák ki magukat, de közben egyre jobban kapaszkodjanak egymásba. Ez kifejezi és meg is erôsíti azt a szándékukat, hogy minden nézetkülönbség ellenére igent mondanak a másikra, elfogadják és vállalják egymást. Láthatjuk, hogy a szeretet nem kényelmes, könnyen járható út, hanem az emberi becsületesség és a felelôs személyiséggé nevelôdés -- fôleg kezdetben -- igen szűk ösvénye. Aki a szeretetben csak langyos érzéseket keres és nem vállalja benne az igazságért való kemény harcot, az lemond a szeretetrôl. De az is lerontja a szeretetet, aki személyeskedik és haragra gerjed. Különösen fontos ez akkor, amikor a rosszal szembesülünk. Komoly megkülönböztetô képességre van szükség ahhoz, hogy miközben elítéljük a bűnt, ne szűnjünk meg szeretni a bűnöst. Nem gondol rosszra (A rosszat fel nem rója). Ez az állítás nem azt akarja mondani, hogy olyan naivnak kell lennünk, hogy nem látjuk meg a rosszat. Nem is csupán elnézésrôl van szó, amely egyfajta amnesztiát ad ,, tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna'' alapon. Éppen ez utóbbi hozzáállás az, amely ma is egész társadalmakat ront meg. A szeretet igenis látja az ellene elkövetett rosszat, de nem áll bosszút érte, hanem megbocsát és feloldoz. Ez embernek önmaga erejébôl lehetetlen feladat. Ha Isten nem lett volna emberré és nem mondta volna, hogy ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek'', s ha nem árasztotta volna ki a Szentlelket a bűnök bocsánatára, akkor egy bizonyos szinten nem volna jogunk megbocsátani. Például testvérem gyilkosának emberileg nem bocsáthatok meg, mert ezzel cinkosságot vállalnék gyilkosságában. Egyedül Istentôl jöhet a bocsánat, és csak az Istennel egyesült ember sodródik bele az isteni megbocsátás örvényeibe, amely más szintre helyezi az emberi síkon feloldhatatlan ellentétet. Ez a fajta megbocsátás a sértôt és a sértettet egyaránt arra hívja, hogy mindketten lépjenek be egy új világba, ahol Pálnak nem kell szégyenkeznie, amikor találkozik Istvánnal az égben, pedig megkövezésénél ott állt a gyilkosok oldalán. Csak azon a szinten lehetséges megbocsátanunk, ahol a mennyei Atya szemével tudunk nézni, aki a gyilkost és az áldozatot egyaránt gyermekeként szereti. Ahelyett, hogy felróná, megsemmisíti a rosszat, és új életet ad. De ezt az új életet csak az tudja befogadni, aki szívbôl megtér. Nem örül a gonoszságnak. Ez a kijelentés arra a jogtalanságra, igazságtalanságra vonatkozik, ami a másikat éri, vagyis mondhatnánk úgy is: a szeretet nem kárörvendô. Milyen könnyen megállapítjuk, amikor ellenlábasunkat baj éri, valami nem sikerül neki, hogy lám, Isten megbüntette ôt, megkapta a magáét -- és titokban örülünk. Szent Pál szerint a szeretet ilyet nem tesz, mert a másik növekedését, kibontakozását akarja. Hála Istennek azonban arra is számos példa akad, hogy amikor két ellenfél közül az egyik bajba kerül, a másik, elfeledve a kettejük közti ellenségeskedést, segítségére siet, s ezzel kapcsolatuk mindenestül átalakul. A szeretet csodája ez, amely olykor a legmélyebb gyűlöletbôl is képes kimozdítani az embert. Együtt örül az igazsággal. A káröröm ellentétérôl van szó, amely azonban hiányzik a korintusiakból. Ôk szeretik befeketíteni egymást, de nem tudják elismerni, megcsodálni a másikat, nem tudnak örülni a sikerének. A szeretet viszont együtt örül, és ezzel megerôsít. Az Örüljetek velem! felhívás újra és újra ismétlôdik az Evangéliumban, amikor az elveszett drachma megkerül, a tékozló fiú hazatér, hogy az eltévedt bárányt megtalálja a gazdája. Isten felszólít az örvendezésre, mert ô örül. Ezt utasították viszsza a farizeusok. Az angyalok viszont együtt örülnek a megtérô bűnösnek, s örül az Egyház is. Az öröm természetébôl következik, hogy megosztást kíván. A magányos öröm nem öröm, csupán pillanatnyi gyönyör, önzô kéj. Mindent eltűr. A görög szövegben ez áll: mindent letakar. Ez azt jelenti, hogy ha valakit tényleg szeretek, a hibáit nem adom ki, nem teszem közhírré. Nem letagadom, hanem vele hordozom ôket, ahogyan Jézus hordozta a mi vétkeinket. Gondoljunk bele, mennyi hibánk, vétkünk, gyalázatos tulajdonságunk van, amit Isten nem leplez le! Micsoda tapintat az Úr részérôl, hogy nem teregette ki Péter háromszori tagadását, hanem háromszor megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?'' (Lásd 21, 15-17) Mindent elhisz. Természetesen nem hiszékenységrôl van itt szó, inkább jóhiszeműségrôl, arról, hogy kész vagyok a másikról a jót feltételezni, hibáira mentséget találni. Aki eleve gyanúsít, elôítéletekkel él, az elfojtja a jó csíráit a másikban. A szeretet mindenkinek újból és újból lehetôséget ad, hogy javuljon. Mindent remél. A következô lépés: ha a rossz olyannyira nyilvánvaló, hogy már nem lehet takargatni és menteni sem, a szeretet akkor sem esik kétségbe, hanem nagylelkűen új jövôt nyit a másiknak. Reméli, hogy a rossz, a bűn ellenére sem hagyja el az Istent, és amit most elrontott, legközelebb kijavítja. A hit, remény és szeretet összetartozik, s az elsô kettônek sem csupán az Istennel való kapcsolatunkban van szerepe, hanem egymás közti érintkezéseinkben is. Aki Istenben hisz és remél, annak megvan az alapja, hogy higgyen és bízzék embertársában is. Mindent elvisel. Ez a végsô fokozat. Ha az, aki szeret, minden reményét meghazudtolva látja, akkor sem engedi át magát a csüggedésnek, amely gyakran kísérti azokat, akik ôszintén, de még nem elég erôsen szeretnek. Aki erôs a szeretetben, ugyanazt a magatartást tanúsítja felebarátja iránt, mint Krisztus irántunk. Ha már nem marad más lehetôség, hát hordozza a másik gyöngeségét: Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét. (Gal 6,2) Vannak helyzetek, ahol ez a szeretet maximuma. Minden emberben akad ilyen-olyan gyarlóság és gyöngeség, amin nem tud változtatni. Amikor valaki a másikat mindenestül felvállalja, akkor azt is el kell fogadnia, hogy -- ha akarják, ha nem -- keresztet is fognak jelenteni egymás számára. És ez nem csak a ,,kezdôkre'' vonatkozik, hanem mindenkire. Amit Vasadi Péter a házasságra vonatkozóan ír, tágabb értelemben minden szeretetkapcsolatra érvényes: ,,Hajlandó vagy-e odaadni magad, átnyújtva keserves változásokra és változtatásokra, étekül és társul, próbakôül és párnául, örömül és bánatul, gyógyszerül és mankóul, jövôül és jelenül egy közös vállalkozásnak, amely kimenetelét tekintve bizonytalan? Hajlandó vagy-e fölülmúlni magad mindazzal, ami a másiknak fontos? Hajlandó vagy-e keresztedként hordozni a másikat, és elviselni, hogy -- minden igyekezeted ellenére -- te is keresztje légy neki? Ha igen, van fogalmad arról, mi a szeretet. Tudásod csak évtizedek múlva lesz róla.'' Figyeljük meg, a szeretet leírása azzal kezdôdött, hogy türelmes, és azzal fejezôdik be, hogy mindent eltűr. Ez is jelzi, hogy súlyos dologról van szó. Ahol hiányzik a türelem, a béketűrés és a másik elviselésére való készség, ott még nem fogadták be a megváltó Krisztust, aki magára vette bűneinket, és bár leroskadt azok terhe alatt a keresztúton, mégsem dobta el a keresztet, hanem szeretettel imádkozott értünk az Atyához. Ez a szeretet igazi gyôzelme! Aki a szeretetet olcsón árulja, az nem arról a szeretetrôl beszél, amelyet Isten kinyilatkoztat nekünk. És aki olcsón akarja megszerezni, az nem arra a szeretetre vágyik, amelyet Isten kiárasztott szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Az igazi, a krisztusi szeretet nem sokba: mindenünkbe kerül, ha komolyan vesszük. ======================================================================== 4. rész A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályban látunk, akkor pedig majd színrôl színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet. A Szeretethimnusz csúcspontjához értünk ezzel a kijelentéssel: A szeretet soha meg nem szűnik. Burkoltan már az elsô strófában is benne volt ez az állítás, amikor azt hangsúlyozva Szent Pál, hogy szeretet nélkül semminek sincs értéke, semmi sem áll ellen a pusztulásnak és a halálnak. A második strófa azzal zárult, hogy a szeretet mindent eltűr, mindent elvisel, s ez is utalás arra, hogy hivatása örökre szól. {kép} Elôször is: a rossz elmúlik, hiszen idôbeli. A szeretet azonban isteni valóság, vele nem versenyezhet az idôben semmi, mert úgyis elmarad. A szeretet nem látványosan gyôzi le ellenségeit, hanem azok fulladnak ki és semmisülnek meg szép sorban. Másodszor: a szeretet nem pusztán erkölcsi és pszichikai erô, hanem mintegy létbeli, ontológiai státusa van, az isteni és örök élet hordozója. Egyrészt nem szűnik meg az idôben, mert az igazi szeretet fáradhatatlan: nem hagy ki, nem pihen, nem ernyed el. Másrészt nem szűnik meg az örökkévalóságban sem, azaz odaát sem lép helyébe valami más. A hitet felváltja majd a színelátás, a reményt a beteljesedés, a szeretet azonban változatlan marad. Amikor tehát igazán szeretjük az Istent és embertársainkat, az maga az örökkévalóság! Most következnek a szembeállítások. A szeretet örök, de minden más elmúlik: a Lélek ajándékai, a karizmák is. Az örökkévalósághoz képest a legnagyszerűbb adományok is töredékesek. Ez az igehirdetés sem érvényes az örökkévalóságban, csupán gyermeki dadogás arról, ami eljövendô. Akarizmák tehát ahhoz a világhoz tartoznak, amely az örökkévalósághoz képest mintegy kiskorú, éretlen. A szeretet ellenben felnôtt dolog, benne rejlik Krisztus méreteinek teljessége. Ezért az örökkévalóságban sem megy át lényegi változáson, csak kiteljesedik: Isten életének csírája szárba szökken és virágba borul bennünk. Természetesen a karizmák nagyon fontosak és hasznosak a jelen életben, de rajtuk keresztül csak nagyon homályosan, mintegy tükör által láthatjuk az eljövendô világot. A szeretet viszont közvetlen tudást ad, benne Istent magát tapasztalhatjuk meg. Az a megdöbbentô, hogy a szeretet apoteózisáról írva Szent Pál nem valami emberfeletti, csak a misztikusok számára elérhetô szeretetrôl szól, hanem a hétköznapokban gyakorolt testvéri szeretetrôl. A testvéri szeretetben tapasztaljuk meg közvetlenül Istent. Szent Pál egy ószövetségi helyre utal, amely Mózesrôl szól, aki tudvalevôleg Krisztus elôképe: ,,Ha valaki közületek prófétája az Úrnak, annak látomásban jelenek meg vagy álomban szólok. Ám Mózes, az én szolgám az én egész házamban meghit mert vele szemtôl szembe beszélek, s ô nyíltan, nem rejtélyekben és jelképekben látja az Urat.'' (Szám 12,6-7) Mindenfajta tudás Istenrôl eleve hiányos és töredékes, csak reflexió, visszfény ahhoz képest, amit a szeretet ad. Ez a személyes, intim ismeret valójában a szeretet egy aktusa. A Bibliában, aki megismer valakit, az létében eggyé válik vele. Ebben az értelemben írja Szent Pál: úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok. Vagyis ahogy engem ismer, azaz szeret az Atya a Szentlélekben, Fiának mintájára, úgy fogom én is ôt viszontszeretni. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen felfogom, hanem hogy a Fiú által a Szentlélekben szeretem viszont az Istent. Egyedül a szeretet teszi lehetôvé a szemtôl szemben való találkozást Istennel, az ô életébôl való részesedést. Amikor tehát az elôbbiekben leírt módon szeretem testvéremet, a szeretet történésében, aktusában magát Istent ismerem meg egyre mélyebben, hiszen egyre jobban elmerülök abban a valóságban, hogy Isten szeret és megerôsít létezésemben. Talán ezért is nem volt szabad ábrázolni Istent az Ószövetségben, és amikor a rómaiak betörtek a jeruzsálemi szentélybe, nagyon meglepôdtek mert semmit sem találtak. Igen, mert Isten a szívünkben akar velünk találkozni. Úgy teremtett bennünket a saját képére, hogy képesek legyünk szeretni, és ebben a szeretetben vele találkozni. S amilyen mértékben megtapasztalom magamban ezt a minden ember iránt lehetséges testvéri szeretetet, olyan mértékben találkozom Istennel. Elég csak egyetlen embert igazán felvállalni, akkor minden embert szeretni tudunk. Karl Rahner így ír errôl: ,,Egy adott ember iránti szeretet ugyanis csak akkor valósul meg teljes mértékben, ha az mindenki más iránti szeretetünket is magába foglalja. Ezért az ilyen szeretetre nem lehet azt mondani, hogy ,,kettôzött egoizmus'', hiszen ahol ez megjelent, ott már elkezdôdött -- vagy legalább a kezdet ígéretét hordozza a teljesen nyitott, mindenkire irányuló szeretet is. Ha tehát egy konkrét ember segít bennünket, hogy nyitottak legyünk az egyetemesség felé, akkor ezzel nem sértjük meg azt a szeretetet, amellyel ennek az egynek tartozunk, nem tesszük ôt puszta ,,átmeneti állomássá''. A két szeretet között olyan szoros a kapcsolat, hogy >>konkrét<< szeretetünk is teljes igazolást kap, s részesül abban az ígéretben, hogy örökké tart.'' A konkrét ember és a mindenki iránti szeretetünk mögött pedig ott áll Krisztus, pontosabban mondva: ô maga az, akit szeretünk. A testvéri szeretet célja és beteljesedése magában a szeretetben van: szeretni Istent ugyanabban a szeretetaktusban, amelyben ô szeret engem és minden embert, vagyis a Szentlélekben. Még az égben is megmarad a testvéri szeretet, hiszen ugyanazzal a szeretettel fogjuk szeretni testvéreinket, amellyel Isten szeret minden embert, külön-külön mindegyikünket. Itt is kitűnik, hogy a megtestesülés áll hitünk középpontjában. A másik ember nem alkalom, nem hely, ahol Istent szerethetem, hanem embertársaimat szeretve Isten szeretetével, a Szentlélekkel szeretek, aki az Atya és a Fiú Lelke, és aki az én lelkem is lett. Szent Pál fönségesen szép, eszkatologikus távlatot nyit a korintusiaknak, amikor arra indítja ôket, hogy várják a Krisztusban való örömteli beteljesedést. Ne a karizmák legyenek többé a lényegesek, melyek elmúlnak, hanem a hit, a remény és legfôképpen a szeretet. Szent Pál itt kapcsolódik Szent János evangéliumához, ahol Jézus így imádkozik az utolsó vacsorán: ,,Ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ôk is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.'' (Jn 17,21) Ez az újfajta szeretet, amely a Szentlélek által kiáradt a szívünkbe, az az eszkatalogikus jel, amely az egyetlen esélyt adja a világnak, hogy elfogadja Krisztust Istennek, az örök Atya Fiának. Talán kezdjük már sejteni, érteni a Szeretethimnusz belsô dinamizmusát, sodrását, forradalmas, hallatlan újdonságát a vallástörténetben sôt, az egész emberiség történetében. Az alapvetô vallási magatartás többé már nem az eksztázis. És ezt olyan misztikusok támasztják alá, mint Avilai Szent Teréz, akinél szinte mindennaposak voltak az elragadtatások. Mert nem az élmény az érték, hanem a szeretet, nem az értelmi ismeret, nem a jámborság a legfôbb kincs, hanem a szeretet, a másik ember mindenestül való vállalása. De vigyázzunk, ez nem humanizmus és nem filantrópia! Nem az a fajta buzgólkodás, hogy tegyünk sok jót, legyünk lelkes rohamcsapat, és ne aggódjunk amiatt, hogy szeretetbôl végzett munkánk miatt az imádság vagy a szentmise elmarad. Igenis a misztériumból, az imából kell élni, egyébként megmérgezôdik minden és a szeretet csak elkoptatott jelszó lesz. A Szeretethimnusz elsô strófája felcsigázta érdeklôdésünket, a második kifejtette, elsorolta, milyen a szeretet, melyet Isten kinyilatkoztatott nekünk Krisztusban, végül a harmadik levonta a következtetést az idôre és az örökkévalóságra vonatkozóan. S ez döbbent rá arra, aminek felfogása Szent Ágostonnak is az igazi megtérését, a megtérés utáni megtérését jelentette, s amirôl keveset beszélnek, hogy Szent János szerint ugyanazzal a szeretettel, amelylyel testvérünket szeretjük, szeretjük Istent is. A másik tehát nemhogy nem akadály, de még csak nem is ,,próbababa'' Isten szeretésében, hanem a két szeretet egy és ugyanazon valóság. Úgy látszik, valójában egyetlen ôsi értelemben vett lelkigyakorlat létezik a kereszténységben: Isten titkából alászállni emberi szívünk titkába,vagy emberi szívünk legmélyebb emberi tapasztalatából kiindulva elmerülni Isten szentháromságos titkában. Itt valóban a mélység hívja a mélységet, ahogy a zsoltáros mondja, s ez a két titok a Szentlélekben egy lesz, ô ugyanis Isten mélységeit és az ember mélységeit egyaránt ismeri. Elmélkedésünk a végéhez közeledik. Az a tapasztalat, amirôl az elején szó volt, hogy akik megtértek és hisznek Krisztusban, egy szív és egy lélek lesznek, talán számunkra is kezd valósággá válni. A Szentlélek hatása alatt élve, nap mint nap tanulva és gyakorolva a szeretetet majd egyre jobban megtapasztalhatjuk ezt a belsô, de a külsôt is a maga képére alakító realitást. Lassú, fokozatos megtérés ez, amelybôl új megtérések születnek. A nagy szentek, mint amilyen például Ágoston, rendszerint annak a szeretetnek köszönhetik megtérésüket, amely körülvette ôket az útkeresés és vívódás idején. Mónika évtizedek könnyes imádságai után mintegy másodszor is megszülte fiát, s e születésnél ott ,,bábáskodott'' Ágoston bensô barátja, Alipius. A háttérben pedig jelen volt a lelki anyaság misztériumát hordozó Egyház, amely példájával és közbenjárásával segített az új életre születésben. Milyen titokzatos és vigasztaló valóság ez: bár mindannyiunknak egyenként kell világra jönnünk, mégis a testvéri szeretet által, szeretteink és az Egyház segítségével születünk arra az életre, amely nem más, mint a Szentháromság bennünk lakása: a tiszta és tökéletes szeretet, amely örökké megmarad. {kép}