Mátray Lajos: Egyedül Sztalin ellen PPEK szám: 801

A könyv 1949-ben készült, közvetlenül Mindszenty bíboros elfogatása és tárgyalása után. Igaz képet fest a XX. század szentéletű hercegprímásáról, Krisztus-hűségéről és példájáról, amivel nyáját vigyázta, el nem hagyta. Tökéletesen elemzi a valós helyzetet, és lerántja a leplet a kommunista diktatúráról, annak embertelenségeiről és egyházellenességeiről. A könyvet a szabad világban, Amerikában publikálták, miközben otthon tovább folyt a kegyetlen elnyomás és agymosás. (lásd a Magyar Dolgozók Pártja: A klerikális reakció – népi demokráciánk ellensége című kiadványt a Könyvtárban – 802-es tétel). De hiába hirdette a kommunista diktatúra, hogy a vallás el fog tűnni és harcolt ellene minden legális és illegális eszközével, a mai helyzet, rövid 40 után az ellenkezőjéről tanúskodik. Krisztus szavai ezúttal is beteljesedtek: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt 17,18) Mindszenty bíborost szentként tiszteli az egész világ katolikus hívőserege. Imádkozzunk, hogy a magyar egyház megtegyen mindent a szenttéavatás érdekében.

Kattintson letöltésre a "PDF" vagy "DOC" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 28.640.622 Matray_Lajos_Egyedul_Sztalin_ellen_1.pdf
DOC 9.781.248 Matray_Lajos_Egyedul_Sztalin_ellen_1.doc
EPUB 9.201.864 Matray_Lajos_Egyedul_Sztalin_ellen_1.epub
MOBI 13.270.503 Matray_Lajos_Egyedul_Sztalin_ellen_1.mobi