Barlay Ö. Szabolcs: Kosztolányi Istene PPEK szám: 538

Ebbôl a tanulmányból is kiderül, hogy az Isten-keresés is világnézeti kérdés. Sôt bátran állíthatjuk, hogy megkülönböztetett helyet foglal el a világnézetek pergôtüzében. Ennek felismeréséhez azonban nem elegendô az irodalmi szakértelem. Ehhez teológusnak is kell lenni. A szerzô mindkét disciplinában járatos. Ennek köszönhetôen olyan összefüggésekre is felfigyel, melyeket a laikus észre sem vesz. A psichoanalisis christiana segítségével feltárul elôttünk Kosztolányi Dezsô ars poeticájának legbensôbb titka, a halál motívum, mely egész életét s költészetét átszövi.
Külön érdeme a tanulmánynak, hogy ugyanakkor elénk varázsolja a magyar irodalom e legfinomabb és legelegánsabb költôjének életszeretét, vidámságát, arcának, lelkének mosolyát. Az Amor és Mors, vagyis az Élet és a Halál szorosan összetartozik. Lehet valaki kételkedô, sôt hitetlen, de a két nagyúr hatalmát, az életét és a halálét letagadni lehetetlenség. Így lesz ô is hiteles tanúságtevôje mindkettô urának, az Istennek. Nem véletlen, hogy Logodi utcai lakásának ablakánál állva, a csillagos ég szemléletének mámorában bevallja: "Mégiscsak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam".

Kattintson letöltésre a "PDF" vagy "DOC" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 639.979 Barlay_O_Szabolcs_Kosztolanyi_Istene_2.pdf
DOC 452.608 Barlay_O_Szabolcs_Kosztolanyi_Istene_2.doc