Kornis Gyula tanulmánya a Pázmány alapította és az ô
nevét viselô egyetem alapításának háromszázadik
évfordulójára készült. A tanulmány Pázmány,
a magyar történelem egyik legnagyobb alkotó géniusza szellemi
alkatát, személyiségét vizsgálja.
Pázmány írói és teremtô szellemének csúcsa a
maga korában a legmagasabbra emelkedett: irodalmi munkáit s maradandó
alkotásait szemlélve, ma is a legnagyobb tisztelettel és csodálattal
tekintünk fel erre a szellemi hegyoromra. Magas hôfokú személyiség volt,
kinek szuggesztív értékkisugárzása nemcsak környezetét,
mint a viaszt megolvasztotta, hanem három századnak történeti actio in
distansával ma is a legmélyebben hat nemzetére.
Szent Ágoston szerint, kit Pázmány annyira szeretett idézni, a boldog
élet az igazságon érzett öröm: beata vita est gaudium de veritate.
Pázmány egész életében vallásának és
nemzetének igazságát kereste, amelynek abszolút
értékérôl lelke minden szálával meg volt gyôzôdve.
Ezért küzdött és alkotott, örült és szenvedett, gondolkodott
és akart, szónokolt és cselekedett. Neve joggal történetünk egyik
jelentôs korszakának fejezetcíme.
Hatalmas személyiségébôl ma is termékeny
történetformáló energiák sugároznak felénk: az ô
fényes példája mutatja meg legjobban, hogyan kell akkor, amikor a nemzet
történeti láthatára a legsötétebben beborul, sorsának
céltudatos jobbrafordításán csüggedetlenül gondolkodni és
önzetlenül cselekedni.
Kattintson letöltésre a "PDF" vagy "DOC" szavakra vagy a fájl nevére!