Pálos Antal (szerk.): A Szív. A Jézus Szíve Szövetség hetilapjának 1956. november 3-i száma PPEK szám: 435

Ez a program „A Szív” újság 1956. november 3-án, a forradalom és szabadságharc alatt megjelent egyetlen számának elektronikus változata. Egyúttal ez volt A Szív újság egyetlen, 1951 es 1990 között Magyarországon megjelent száma, mivel a kommunista diktatúra betiltotta, az azt publikáló jezsuita renddel együtt.
Az újság mindössze két oldalas, de tartalma egyértelműen bizonyítja, hogy szerzőik egyszerre lelki emberek, vérbeli újságírók és rendkívüli történelmi események részesei. Az újságban rutinos, részletekre is figyelő újságírói szem és érett, sokat tapasztalt keresztény lélek tükröz egy nagyszerű történelmi pillanatot, amit a lap keletkezésének története is mutat (l. Előszó).
Az újság egyszerre állít emléket a harcoló Egyház és történelmünk egyik legdicsőségesebb és a nemzetet talán legjobban, legönzetlenebbül összefogó eseményének.

Kattintson a file nevére, hogy letöltse azt!
Név Méret (byte) Magyarázat
sziv5601.hlp 596.459 A könyv „súgó” (vagy „help”) file változata. Miután átmásolta ezt a file-t a saját személyi számítógépére, indítsa el (pl. kétszeri rákattintással), és máris olvashatja és felhasználhatja a könyvet elektronikusan.
sziv5601.ico 766 A „help” file-hoz tartozó ikon file.
sziv5601.txt 51.587 A könyv „text” file változata. Formálatlan file, amely bármilyen szövegszerkesztőbe betölthető.