Bocsa József: Lelki elsősegély-csomag PPEK szám: 1172

A könyv a keresztény hit rövid foglalata. A keresztény hittel kapcsolatos témákat olyan módon fejti ki, hogy hatékonyan segítheti a hittől még távol lévők hitre jutását és vallási életük elindítását. Nagy segítséget jelenthet olyanoknak is, akik gyerekkorukban megkapták ugyan a hitbéli alapokat, de eltávolodtak azoktól. Rendkívül alkalmas arra, hogy jószándékú embereket elvezessen a hitre, megtérésre, bűnbánatra, a Szentírás olvasására és a keresztény testvériség ápolására. Nagy haszonnal forgathatja bárki, aki érdeklődik a keresztény hit gyakorlati életre váltása és a komolyabb lelki élet iránt.
A kötet ajánlható minden istenkereső embernek, felnőtt megtérőknek, hittanulóknak (katekumeneknek), fiataloknak, a hitismereteiket bővíteni szándékozó híveknek. Ugyanakkor nagy segítséget jelenthet a papoknak, lelkészeknek is lelkipásztori munkájukhoz, mert kiválóan alkalmas prédikációkhoz, lelkigyakorlatos beszédekhez, előadásokhoz való készülethez, de gyermekek, fiatalok és felnőttek hitoktatásához és lelkivezetéséhez is jól használható.
A könyvben leírt lelki elsősegély-csomagnak elsődleges célja, hogy elvezessen egy bibliai hitre, eljuttasson a megtérésig, a keresztségig, vagy a keresztség szentségének a megújításáig, és hogy megtanítsa a keresztény hit elemeit. Ezek: a gyakori szentírásolvasás, az imádságos élet, és a többi keresztény testvéreinkkel való közös élet, amely táplálja a saját hitünket, és egyben egyéniségünk kibontakoztatásának, a mások felé való szolgálatnak is a helye.
A lelki elsősegély-csomag második része elmélyíti bennünk azt az új életet, amit a keresztségben kaptunk. Megvilágítja a parancsok, szabályok szerepét az életünkben. Ezek célja nem az, hogy korlátozzanak minket, hanem az, hogy biztonságban célba segítsenek. Ahogy a KRESZ szabályrendszerében sem a korlátozáson és a rendőri büntetésen van a hangsúly, hanem azon, hogy elkerüljük a baleseteket, és épségben célba érjünk, úgy Isten parancsainak, vagy a közösségi szabályoknak is az élhetőbb, a boldog élet a célja. A kereszténység legfőbb parancsa éppen a szeretet parancsa. Csak a szeretet szabályait betartva lehetünk boldogok.
A lelki elsősegély-csomag harmadik része nem más, mint erkölcstan és aszkétika dióhéjban. Bemutatja az erényeket, (együtt tárgyalva ezeket a főbűnökkel); az ember fő lelki képességeit, melyek az értelem, az emlékezet, az akarat, az érzelmek, a fantázia vagy képzelőerő és az emberben működő ösztönök; azt hogy ezek hogyan működnek együtt, melyik milyen hatással van a másikra, milyen szerepük van a tudatos emberi életben. Bemutatja végül a könyv a szeretet kibontakoztatásának a legfőbb akadályait. Ezek: a test, a világ, és a sátán; a kísértések, az önző énünk, az aggályosság, az erőszakosság; a vérmérsékletből és az ösztönéletünkből származó akadályok. Amilyen mértékben eltávolítjuk ezeket az akadályokat, küzdünk ellenük – elsősorban a bűnbánattartásban, napi lelkiismeretvizsgálatban –, olyan mértékben tud a szeretet, és az új, Istentől kapott élet – amelyet az irgalmasság testi-lelki cselekedetei, az erények és a Szentlélek gyümölcsei jellemeznek –, kibontakozni, érvényesülni bennünk.

Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!
   Formátum       Méret (byte)    Fájlnév   
PDF 2.165.476 Bocsa_Jozsef_Lelki_elsosegely_csomag_1.pdf
DOC 3.121.664 Bocsa_Jozsef_Lelki_elsosegely_csomag_1.doc
EPUB 1.840.444 Bocsa_Jozsef_Lelki_elsosegely_csomag_1.epub
MOBI 1.882.209 Bocsa_Jozsef_Lelki_elsosegely_csomag_1.mobi