Endrődy László nyomán: Ki volt Kaszap István? PPEK szám: 115

Sok magyar ember, sőt sokan mások is világszerte, szívükbe zárták az 1935-ben fiatalon elhunyt Kaszap Istvánt. A székesfehérvári cisztercita gimnázium csíntalan diákja, a lelkes cserkész, a magát eminens tanulóvá felküzdő nagydiák, a melegszívű barát, az ifjúsági tornászbajnok, az életet nagylelkűen Jézus követésére szentelő jezsuita rendújonc, a súlyos betegség szenvedésének kohójában Istennel csodálatosan egybeforró fiatalember alakja ma is épp olyan aktuális és vonzó, mint hatvan évvel ezelőtt. Székesheférvári sírjánál mindig vannak imádkozó látógatók, és a boldoggáavatási ügye szépen halad Rómában. Szeretettel, szenvedéssel akarta szolgálni Jézus Szentséges Szívét. Ezért lett életének végnapja, amint maga írta halála előtt néhány perccel: „Mennyei születésnap”.

Kattintson a file nevére, hogy letöltse azt!
Név Méret (byte) Magyarázat
kaszap01.hlp 1.688.181 A könyv „súgó” (vagy „help”) file változata. Miután átmásolta ezt a file-t a saját személyi számítógépére, indítsa el (pl. kétszeri rákattintással), és máris olvashatja és felhasználhatja a könyvet elektronikusan.
kaszap01.ico 766 A „help” file-hoz tartozó ikon file.
kaszap01.txt 159.627 A könyv „text” file változata. Formálatlan file, amely bármilyen szövegszerkesztőbe betölthető.